Forrás: http://www.ideal.hu/hu/component/content/article/127-cikkek/6810-gyogyito-fouriasszonyok.html
Gyógyító főúri asszonyok Összefoglalás A XVI–XVIII. században még kevés volt az orvos, ezért a főúri asszonyok is foglalkoztak „orvoslással”. Gondosan gyűjtötték az előző generációk gyógyítótapasztalatát őrző receptákat, amelyek alapján házi gyógyszereket készítettek és ajánlottak egymásnak. Megtanították erre a náluk nevelkedő leányokat is. Betegség esetén az orvos érkezéséig vagy annak hiányában patikájukból vagy patikaládájukból látták el az „orvosi” segítséget kérőket. Hiányos orvosi tudásukat szeretettel, odaadó gondoskodással, vigasztalással pótolták. Leveleik, receptáik, „orvosi könyveik” nemcsak orvostörténelmünknek, hanem nemzeti kultúránknak is becses emlékei. A Buda 1541-es elfoglalása után három részre szakadt Magyarország török hódoltság alá nem került részei történetében több főúri asszonyunk is kimagasló szerepet töltött be. Néhányuk erényeit királyi diploma is dicséri, mint pl. a mohácsi csata halottait eltemettető Kanizsai Dorottyáét. Közös vonásokat mutató, hasonló vagy eltérő életsorsuk, tetteik a családi levelezésekből ismerhetők meg, de csak ott, ahol ezek fennmaradtak, mert a XVI. századtól kezdődő családi levelezést – a birtokokra vonatkozó iratokkal ellentétben – nem mindenütt őrizték meg. Közülük sokan jótékonykodtak, istápolták a szegényeket, támogatták az özvegyeket, kiházasították az árvákat, az „érdemes” ifjakat itthon, sőt külföldön iskoláztatták. Az intellektuális beállítottságúak maguk is tanultak, a tudományok előrehaladását mecénásként támogatták, a hazai művelődés előmozdítását pedig könyvnyomtató műhelyek felállításával segítették. Férjeik gyakori távollétében irányították a gazdaságot és az udvartartást, „nemzetük magyarságában és erkölcseiben” nevelték katolikus vagy protestáns hitbuzgósággal a főúri, nemesi ifjakat és leányokat, és magiszterekkel, apácákkal taníttatták őket, őrizték a nemzeti hagyományokat. Sokrétű feladataikról, hétköznapjaikról, gondjaikrólbánataikról-örömeikről őszinte, közvetlen hangú, magyar nyelvű levelezéseik beszélnek. Gondoskodásuk, amely saját családjuk mellett az egész udvartartásra kiterjedt, nemcsak az élelmezésre, ruházkodásra, hanem az egészség megvédésére, a betegségek gyógyítására is kiterjedt. A legelőkelőbb főúri családok, a tudományok iránt is érdeklődtek, és hosszabb-rövidebb ideig képzett orvost is tartottak. Nádasdy Tamás udvari orvosa például a páduai tanulmányai során megismert Szegedi Kőrös (latin nevén Fraxinus) Gáspár volt, aki Sárvárott gyógynövénykertet létesített, és a vár patikája részére gyógyszereket készített. Az erdélyi fejedelmi udvar szolgálatában több orvos is állt. A leghíresebbek közülük Brenner Márton, Blandrata György, Spelenberg Sámuel (aki Thurzó György nádor orvosa is volt), Czanaki (Csanaki) Máté, Pápai Páriz Ferenc stb. A képzett orvosokban nagy volt a hiány. A fejedelmi udvaron kívül inkább alkalmi, mint folyamatos alkalmazásban álltak. Gyakran „kölcsön” is kérték őket. Az orvos távollétében vagy hiányában is el kellett látni a beteget, és nemritkán akkor is, ha a messze fekvő város
orvosához vitték vagy a városi patikából még nem érkezett meg az orvosság. Ezért a főúri várakban, kastélyokban volt berendezett patikaház, vagy legalább kisebbnagyobb patikaláda, amelyben ott sorakoztak a legfontosabb, többnyire gyógyfüvekből álló háziszerek. Betegség esetén – az orvos megérkezéséig, vagy annak hiányában – ezekhez fordult a család, és nyújtottak segítséget az udvartartásnak és a segítséget kérő környező szegény pórnépnek. Gondosan gyűjtötték a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó, az előző generációk gyógyító tapasztalatát őrző receptákat, amelyeket vagy a nagyasszony, vagy a család nőtagja foglalt rendszerbe, rendezett „orvosságos könyvvé”. Ezek a kéziratos könyvek a gyógyszerek hasznának és felhasználásának ismertetésén kívül a sebkezelésre, idegentest-eltávolításra is adtak utasítást. Egyes családoknak saját titkos receptjeik voltak, így pl. az Illésházyaknak a kőbántalmak, a Pálffyaknak a pestis ellen. A városoknak és a rendházaknak is voltak patikáik. A XVI–XVIII. században igen elterjedt a főúri udvarokban a házi gyógyszerkészítés. Ennek bizonyságai az orvosságtudakozó levelek, orvosságoskönyvek és a leltárakban a „fű- és virágvízvevő” eszközök: „vízvevő lombik födőstül s csőstül minden készségével”, „vizek égetésére való rézfazék”, „vízfőző edény sisakjával, hozzátartozó csős csebrével” stb. A nagyobb udvartartásokban külön vízégető ház volt. Több helyen „fűszedő asszonyokról” is esik szó, sőt előfordul a „vízégető mester” említése is. A régi összeírások szerint a víztartó „almarjomban” sokféle virágvíz és számos szárított gyógyfű várt felhasználásra. A különféle virágvizek nemcsak az orvosságok összetevői voltak, hozzátartoztak a konyhához is, ahol torták, „ostyabéles”, sütemények, „konfekták”, befőttek és „liktáriumok” (lekvárok) ízének és illatának fokozására is használták őket. A „tömjénezők”, „szaglók”, „szaglócskák”, „szivallók” arról tanúskodnak, hogy a szobák jó szagáról is gondoskodtak. A Rákóczyak fogarasi várában 1632-ben a következő virágvizeket készítették: parlagi rózsavizet 5, kerti rózsavizet 2, epervizet 4, petrezselyemvizet 2, bozzavirágvizet 4, spikinárdvizet 3, fejérliliomvizet 2, hársfavirágvizet 2, tamariskusvizet 2, turbolyavizet 1, útifűvizet 2, porcfűvizet 4, lómentavizet 2, fodormentavizet 1, istenfájavizet 1 üveggel, (sáros)pataki várukban pedig Lorántffy Zsuzsanna 1634-ben 9 üveg rózsavizet, 4 üveg gyöngyvirágvizet, petrezselyemvizet, szegfűecetet, levendulabort, rózsaecetet, fodormentavizet, epervizet, fejérliliomvizet, levendulavizet, pápafűvizet, köményvizet, cseresznyevizet, sóskavizet, hársfavizet, chelidonkavizet, útifűvizet, fekete ürömvizet és eufroziavizet tartott. A pataki úrnők szép dísz- és gyógynövénykertjei miatt Patakot a kertek városaként emlegették, történelmi ábrázolás azonban nem készült róla. II. Rákóczy György fejedelem gyulafehérvári patikájában a XVII. század közepén 227 növényi, 36 ásványi, 29 állati eredetű orvosság és 238 készítmény volt. A Batthyányak rohonczi házipatikájának leltárában 1683-ban számos mázas csésze, tányér, fedeles edény, fazék, lábos, bokály, hordócska, medence, savtartó reprezentálta a kor patikaedény-készletét. A főúri asszonyok fontosnak tartották, hogy a náluk nevelkedő leányok megismerjék a rájuk váró kötelességeket, és a rangjukhoz illő társasági érintkezési szabályok mellett – a háziasszonyi teendők között – megtanulják a virágok, növények természetének, hasznosságának, a gyógyszerek elkészítésének ismeretét: orvosságos- vagy füveskönyvekből tanulták meg, hogy melyik orvosságot milyen betegség esetén alkalmazzák. 1578-ban jelent meg a református prédikátor, Melius Péter Herbáriuma, amely már rendszerezve adja elő a gyógyítási ismereteket. Tizennégy betegségcsoportra írt le gyógymódot, de adott gyakorlati tanácsokat az élősködők és a rágcsálók ellen is. Frankovith Gergely borbélymester népszerűsítő, sok növény magyar nevét megőrző könyve, amelyet régi magyar nevei miatt megbecsül a szakirodalom, de orvosi értékét csekélynek tartja, valószínűleg 1582 és 1588 között hagyta el a nyomdát. Péchy Lukács, „a fölötte nyájas és
mély tudományú szerzetes” Keresztény Szűznek tisztességes koszorúja c. herbáriuma 1591ben került kiadásra. Beythe András, református prédikátornak, a Batthyány család udvari papjának Fives könyvét 1595-ben nyomtatták Németújvárott. Élvezetes olvasmány Debrecen városi orvosának, Csapó Józsefnek 1775-ben megjelent Új füves és virágos magyar kert című botanikus könyve, amelyben a „virágok orvosi hasznát akarja mutatni”. A XVI–XVIII. században az orvosságként felhasználható anyagok gyarapodtak, az előállítási eljárások bonyolultabbá váltak, az elkészítési mód külön szakembert igényelt. A városokban új patikákat alapítottak, de számuk és a képzett patikusoké sem volt még elég. Az egymással harcosan küzdő felekezetek minden területen igyekeztek befolyásukat kiterjeszteni. A jezsuita rend nyilvánossá tette patikáit. A különböző felekezetek célkitűzéseinek azonban volt egy közös pontja, mégpedig az ifjúság valláserkölcsre és családi életre nevelése. A leányok nevelésére minden felekezet különös gondot fordított. A jezsuita Pázmány Péter prédikációja jól jellemzi a keresztény leánynevelésről vallott felfogását: „..úgy tetczik, igazán írta Aristóteles, hogy a leányok jó neveléseséből ál főképpen az országok böcsülletes állapotja, nemcsak azért, Nam mulieres, media pars sunt, hogy fele az ország lakosinak asszony, hanem azért is, hogy a férfiak jó nevelése nagy részre az asszonyoktúl vagyon. Mert akiktül születünk, és kisdedségünkben neveltetünk, azoktúl szopjuk tejjel az erkölcsöket, melyek az új edényben legtartósbak. Erre nézve merem mondani, hogy tellyes életünk tekélletes vagy feslett állapattya az asszonyemberek nevelésétül árad, mivel első nyolcz esztendőnket, az-az leggyengébb és hajlandóbb üdőnket, asszony-emberek gond-viselése alat töltyük. A minémű vélekedéseket és erkölcsöket akkor belénk csepegetnek, azoknak sinóra után futamodik a töb életünk. Ennek felette a szent házasság csendes állapatja a leányok nevelésén át; mert a rosszul nevelt leány menyegzője hóltig való galyiba…” Figyelemre méltóan ír a lányok olvasásáról is: „Tudom a kösségnek nagy része azt ítéli, hogy nem jó írnyia és olvasni tanulni a leánynak, mert félő, hogy az olvasásból gonoszt tanullyon, és ollyakat ne írjon, amiket nem kellene.” Ámde „… több úri asszonyok nemcsak tanultak, de oly tudósok is voltak, hogy akármelyik írástudó doktorral vetekedhettek.” Megítélése szerint könyvek olvasása nélkül is megtanulhatják a gonoszt, „kiváltképpen az ifjúság síkos útján”. A nők fontos szerepét a gyógyításban a Tissot svájci orvos munkáját „A néphez való tudósítás, miképpen kelljen a maga egészségére vigyázni” című, „hazánk állapotjához alkalmazott és magyarra fordított” munkában Markovszky Márton zempléni, majd szerémségi főorvos szavakba is öntötte. A gyógyítás terén azért bízik az „asszonyi rendben”, mert „az elevenebb felebaráti szeretet, állandóbb türelmesség, szüntelen való házok őrzése”, figyelmük és „szemességük” alkalmassá teszi őket az ápolásra. A családi levelezések elmaradhatatlan formulája volt a jó egészség kívánása. „Nagyságodnak, mint szerelmes Asszonyom Anyámnak szolgálok, és Istentül jó egészséget kívánok.” „Adja Isten, találjam az urakot szerencsés jó egészségben.” „Az Úristennek legyen hála, én mind az én urammal és gyermekeimmel egyetemben egészséges vagyok.” Állandó témájuk volt az egymás egészsége iránti tudakozódás is. A Batthyány család az elsők között kezdte meg a magyar nyelvű levelezést. Batthyány Ferenc horvát bán, Vas vármegye főispánja gyakran írt a kor szokása szerint magyarul lányának szólított feleségének: „Jó Katus, én szerető leányom! Adja Isten minden jó egészségedet és jó szerencsédet!” Alsólindvai Bánffy Kata férje leveleire azonnal válaszolt. De nem csak férjével, rokonságával, hanem még az özvegy Mária királynéval is levelezett a művelt és szellemes nagyasszony. Leveleiből kitűnik, hogy sok betegséget ismert, és azokra orvosságot
is tartott. Minden hozzá fordulónak „orvosi” tanáccsal is szolgált. Szoros barátság fűzte Kanizsay Orsolyához, Nádasdy Tamás nádor feleségéhez. Baj és betegség hírére azonnal segítségére sietett, ha személyesen nem tehette, akkor szeretetétől irányított tollal, levélben vigasztalta. 1547-ben, amikor még nem volt Nádasdyéknál orvos, a beteg Orsikának azt írja, hogy Stíriából, Ausztriából sok vendégük jött, és „… tudván kegyelmed betegségét, mindenkitül orvosságot tudakoztam. Az egyik úr adott is orvosságot a kegyelmed betegségére. Küldjön ide egy ügyes asszonyt, s mindent megmagyarázok neki.” Válaszra sem várva, rögtön küldte is a gyógyító asszonyt, „… az ki afféle betegségről az máttrárul [Magyary-Kossa Gyula szerint prolapsus uteri] tudna.” „Gyakran írjon kegyelmed; mert most nem mehetünk látogatására. Az uram ugyanis olyan kövér, hogy csak alig vagyon e hév időben; nem akar ki sem mozdulni a házból.” Aggódása újra tollat ad kezébe, Nádasdy Tamásnak is ír. „Ne féljen semmit kegyelmed abból, ha bánatommal mit sem segíthetnék, látja Isten szívemet, hogy véremmel is örömest jót tennék őkegyelmének.” „Azt bizonyára igen bánom, hogy asszonyom beteges. Mégsem félteném őkegyelmét, ha az hévség nem volna, de az hévség nem jó, az hónap is [július], kiben vagyunk, nem szolgál egészségére. Főtt vizet jobb innia, hogy nem nyers vizet.” Nádasdy Tamás éppúgy, mint Batthyány Ferenc és számos főúr, köszvényben szenvedett. Bánffy Kata – értesülvén erről levelében azonnal írja, hogy „Nem örömest hallja,” de” Nem lehet mindenha egyaránt, hanem hol egészséget ad az Isten, hol betegséget. Így jár az idő!...” Mivel Batthyány Ferenc sokat szenvedett a köszvénytől, leleményes felesége olyan sarut és salavárdit talált ki számára, amely a fájdalmait enyhítette. Küldött ebből a találmányából a nádorispánnak is, és az ő kérésére az esztergomi érseknek is. Beteg férjét nagy gonddal ápolta. Halála után „Isten fogságából”, vagyis betegségéből felépült, járni is alig tudó férje, előrehaladott kora ellenére, az özvegyi év letelte után, másodszor is megnősült. Második felesége – Svetkovics Kata is „jó orvos” hírében állt. Mindenki tudta, hogy házipatikájában sok az orvosság, a gyógyító víz és a gyógyfű. Gazdagok és szegények egyaránt kértek tőle orvosi tanácsot és orvosságot. Nemcsak adott, hanem mély hitéből fakadó vigasztaló szavakkal küldött is gyógyító szereket mindenkinek, akinek szüksége volt rá. Levelében írja, hogy az 1570-es esztendőben Újvárott „Nagy kü-esső volt. Valami veteményünk az kertekbe voltanak, mind elvesztenek…” Az elemi csapás különösen a környék szegénységét sújtotta, az éhhalál napirenden volt. Svetkovics Kata szétküldte embereit, hogy gabonát szerezzenek nekik. Batthyány Boldizsár segítségét is kérte: „Nagy szükség vagyon itt, azt írhatom kigyelmednek; mindennap itt az kapu előtt hol száz, hol másfélszáz, hol ötven nyomorultak megállanak, kiket táplálnunk kellene. Azért kigyelmed segítsen hozzá, hogy szegények ne haljanak éhségnek miatta.” Valamivel későbbi levelében hasonló érzülettel a következőt írta: „Én Óvár tartományába vettem volt negyedfélszáz köböl kölest az én szegényeim szükségire. Az én jószágomból ki nem hagyom vinni az gabonát, hogy az mi szegényeink ne éhezzenek.” Batthyány Boldizsárt később úgy tekintette, mintha saját fia lett volna: betegsége idején ápolta, és bajai esetén ellátta orvossággal. A bágyadtság elleni porról, amelyet azzal az utasítással küldött neki, hogy rózsavízben és sóban kell bevennie, megjegyezte, hogy ezt az orvosságot a lengyel királynétól kapta. Batthyány Kristófnak is többször küldött orvosságot. Egyik alkalommal azzal a bölcs tanáccsal, hogy „... ne bánkódjék, s jó kedvet vegyen magának kegyelmed; mert az jókedv néha egészséget szerez.” Az ifjak oktatására jeles mestereket hívott. A tanult embereket igen nagyra becsülte, és igyekezett udvarában tartani: „... igen szűk mostani üdőben az tudós ember, és nem lehetünk náluk nélkül.” Hogy milyen odaadó szeretettel és felelősségtudattal viselt gondot az udvarában nevelkedő ifjakra, azt jól példázza a következő eset. Az 1568-as pestisjárvány idején Batthyány Kristóf kérte, hogy meneküljön a Németújvárott is pusztító kór elől, ő azonban azt válaszolta: „Ha szinte el
akarnánk is menni [ti. a pestis elől – A szerk.], nem mehetünk, mert az kis Blagay igen beteges, és örömest el nem hagyhatjuk.” Batthyány Ferencet elkísérte külföldi útjaira is. Többször utaztak Bécsbe, és a kor szokása szerint fürdőre, rendszerint Regedébe (Radegundba) is, de jártak Ptolyban (Pettauban) is. A nyolcvanas éveiben járó, állandóan betegeskedő, türelmetlenné, zsörtölődővé lett férjét nemcsak odaadó és szerető gondoskodással ápolta, hanem a vallás vigasztaló szavaival is nyugtatta: „Aki betegít, az gyógyít.” Utolsó levelét Batthyány Boldizsárnak írta: „Kérem kegyelmed legyen szószóló a szegénység mellett… A rovást is halasztani kell ilyen szűk időben.” A Batthyányak németújvári várában nemritkán doktor, sőt még patika is volt, és külön fürdőst is foglalkoztattak, aki köpölyözött, masszírozott, iszappal kent, mestersége valójában egybeolvadt a borbélyéval.
Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya gyermekének fogantatása és felnőtté válása valóságos csodának számított a korban. A házasság megkötésekor Orsolya tizennégy, a vőlegény harminchét éves volt. A vagyoni érdekből kötött frigy lehetett volna akár érdekházasság is, de levelezésük a „szerelmetes” házastársak bensőséges viszonyát sugározza. A házasságkötést húsz évig nem követte gyermekáldás. Nem hibáztatták egymást, hanem együtt keresték, és az orvosi kezelésben találták meg a megoldást. Ennek idejére az ország nádorispánja – otthagyván a közügyeket –, hazautazott „szerelmes Orsikájához.” A várva várt gyermek, az „új vendég” megszületése után a Nádasdy név és a hatalmas uradalom sorsa egyetlen szálon függött. A főúri családtervezésben a bőséges gyermekáldást tartották ideálisnak a család nevének és vagyonának biztos megtartása okán. Hiába született azonban sok gyermek, még a főúri családokban is alig fordult elő, hogy valamennyi gyermek megérte volna a felnőttkort. Ferkót ezért különösen nagy gonddal nevelték, szoptató és két szárazdajkája is volt. Az bizonyos, hogy korán kivitték a levegőre, és hat hónapos korában a távollevő Nádasdy már ezt írta: „Ferkót lassan, lassan az verőfényhez kell szoktatni, mert félő, hogy lágy szeme ne legyen, mert ha Isten élteti, az kopja hegyire kell többet néznie, hogy nem sem apjára, sem anyjára, ahhoz pedig nem jó az lágy szem, bizony még üdején mondja Széchy asszonyom, hogy az világosra kell szoktatni.” A gyermeket közös elveik szerint nevelték. Külön kis udvart rendeztek be számára, hasonló korú játszótársakkal. Anyja még azt is megtervezte, hogy milyen útvonalon sétáljon vagy kocsikázzon vele a kastély parkjában. A család szeretett együtt lenni, ezért Ferkót még Bécsbe is elvitték, de ott is volt dajkája. A felnőtt Nádasdy Ferenc lett a híres „fekete bég”. A főúri asszonyok nemcsak tanácsért, hanem orvosságért is fordultak a nádorispánnéhoz. Choron Margit betegeskedő fiacskája meggyógyítására „lábra való olajat” kért tőle. Kanizsai Orsolyának a szülés után – mint általában a főúri anyáknak –, mellgyulladása volt. Az egykori főúri családok kétségbeesetten leveleztek ennek kezeléséről, ám nem látták meg a megoldást, a mellgyulladás nélkül szoptató: egyszerű dajka példáját. Zrínyi Dorica, a már említett humanista műveltségű főúr, Batthyány Boldizsár felesége – szülésének ideje közeledvén, ismerőseivel kerestetett bábát, de azt a választ kapta, hogy: „Körülöttünk nincsen azféle asszonyállat, azki abban tudós és okos volna.” A szülés azonban szerencsésen megtörtént. Dorica is gyűjtötte a recepteket, férje szembaját és a gyermekei hasfájását is gyógyította. Lánya betegségét azonban hiába kúrálta, nem tudta meggyógyítani, és férjétől két gyógyszert: „Az kis Dorica felette igen beteg, senki sem tudhatja jó bizonnyal, micsoda betegsége vagyon. Az Úristen markában vagyon. Semmi orvosságot nem tudok neki. Küldjön kegyelmed orvosságot!” Bár az apa nem tudta, hogy mi a kisleány baja, küldött neki
orvosságot, a gyermeket nem sikerült megmenteni. Batthyány Boldizsár a természettudományok iránt is érdeklődött, és gyakran vásárolt orvosi könyveket, laboratóriumában desztillált is. A recepteket gyűjtő Dorica „orvoslásában” felhasználta a család tulajdonát képező trencsénteplicei és regédi fürdők gyógyhatását is. Zrínyi Margit nagy emberszeretettel ispotályt gondozott, Zrínyi Kata pedig férjével, Forgách Imrével több hasonlót alapított is. A Zrínyi lányok mindig összetartottak, és egymást és családtagjaikat vigasztalták a bajban. Két fiútestvérük halálát követően az egyik vigasztaló levélben ez áll: „Magadat megtartsd és mértékeljed az felette való bánattól és keserűségtől, hogy azzal Istent meg ne bosszantsad…” Batthyány Boldizsár és Zrínyi Dorica menye, Batthyány Ferencné Lobkowitz-Poppel Éva is korának keresett „orvosa” volt. Anyjától, Salm Magdolnától is kapott gyógyítói örökséget, tapasztalatokat, útiládát, liktáriumokat, receptkönyveket. Férjhezmenetele után átvehette a Batthyány család „orvosló” hagyományait is. Bibliotékája harminckét orvosságoskönyvet számlált, amely részben saját gyűjtéséből állt, de megvolt benne Melius Péter Herbáriuma, Beythe András Fives könyve és Frankovith Gergely munkája is. Gyógyítómunkájában többen segítették. Udvari orvosát Purgollt Bálintnak hívták. Eredeti neve nem ismert. Úgy tűnik, neve a purgatióra, a kor bevett gyógymódjára utal. A nagyasszony orvosát több főúri udvarnak is ajánlotta. Az orvos veje a dobrai udvarnépet gyógyította. Abraham Link szalonkai fürdőorvosként szerepel a család irataiban. Rayger és Spindler orvosdoktorok is gyakran megfordultak Poppel Éva környezetében, de nem hiányoztak innen a gyógyítási tapasztalatukat a gyakorlatban szerző borbélyok, egyszerű asszonyok, bábaasszonyok és füvesasszonyok sem, akik közül kitűnt a család gyermekei betegségeikor segédkező von Mekvitz nevű „orvosasszony”. Az orvosságokat patikusa, Deetritz mester készítette el az apotékában, ahol tárolták is azokat. Az inventáriumok szerint több száz orvosságosüveget, szárított növényt, párlatot, kenőcsöt, flastromot tartottak itt szigorú rendben az orvosságosszekrényekben. Híres patikája és számtalan receptje okán gazdagok és szegények egyaránt kértek tőle orvosi tanácsot és medikámentumot. A magyar ellenreformáció vezére, a katolikus Pázmány Péter a hithű evangélikus Poppel Évától kért jóféle orvosságot fulladás ellen. A nagyasszony az orvosság mellé rendszerint instrukciót is adott, és orvost is ajánlott. Sok tanáccsal szolgált a mértékletességre, helyes életmódra, a gyakori és túlzásba vitt böjt elkerülésére, az orvosságok szedésére. Különösen fontos feladatának tartotta családtagjai a gyógyítását, ezért gyakran látogatta Magdolna és Erzsébet leányát. Előbbit orvosságosüvegekkel és orvosságokkal is kisegítette. Szigorú intézkedéseket hozott a járványok megelőzésére. Tudta, hogy a fertőzést nemcsak az ember, hanem a tárgyak is közvetíthetik. Tanácsai Thökölynének, Draskovichnénak és Esterházynénak írott leveleiben is olvashatók. A pihenés, a gyógyulás és a társasági élet szempontjából egyaránt fontos fürdőket Poppel Éva és családja is igénybe vette. Felkeresték Zamlacsafürdőt, Tarcsát (ma Taczmensdorf), amely később a család birtokába került, és ekkor saját fürdőházat építtettek. A fürdőszobákban álló kádakba óriási korsókban és sajtárokban hordták a gyógyforrásból a vizet. A szoba kellemes hőmérsékletét a hideg hónapokban fűtéssel biztosították. A mozgást és a közös szórakozást szolgáló játékokról a tarcsai leltárban szereplő labdák, teke-, labdaütő botok tanúskodnak. Szó esik még az iratokban a Savanyúvíznél lévő házról és az ivókúráról is. Külön említést érdemelnek a szüléssel, fogamzással kapcsolatos ismeretei. Maga is
többgyermekes családban nevelkedett, és gyermekei születésekor sok tapasztalatot is szerzett. Lányai szüléseinél is segédkezett. Fiának, Ádámnak azt tanácsolta, hogy várandós feleségét a zajos bécsi udvarból hozza haza a nyugodt környezetbe, többek között azért is, mert az ősök is mind otthon várták „az új vendéget”, és a születés után „örömet lövettek”, hogy mindenkinek tudtul adják, hogy gyermek született. A szülés még a főúri asszonyok esetében is nagy kockázatot jelentett. Nem kevés anya halt meg gyermekágyban, és számos gyermek lett árva, mielőtt a szüleit megismerhette volna. Thurzó nádor fia, a wittembergi egyetemen tanult Thurzó Imre, „Magyarország legeszesebb és leggazdagabb gavallérja”, Árva megye főispánja a politikai élet nagy reménységének számított. Nyáry Krisztina grófnőt vette feleségül. A lakodalom másfél hónapja után újra bevetette magát a politikába, és ilyen „hosszú” időt többé nem is töltött otthon. Családjától, várandós feleségétől távol, korai halála miatt nem is látta megszületett gyermekét. Számos példa utal arra, hogy a férj közéleti teendői miatt – vagy csak arra hivatkozva – ritkán látogatott haza. Nyáry Krisztina tizenhét évesen, várandósan maradt özvegy. Húszéves korában feleségül ment az akkor negyvenkét éves, szintén megözvegyült Esterházy Miklóshoz, akivel szereteten alapuló, békés, kiegyensúlyozott házasságban élt. Esterházy nádorrá választása után is figyelmes gondoskodással vette körül feleségét, arra is gondolva, hogy napjai ne legyenek egyhangúak, elfogadta annak első házasságából származó gyermekét is. Óvta és féltette feleségét és a gyermeket a megfázástól, betegségtől. Otthon külön patikát tartottak, gyógyvízzel, ivókúrával gyógyították magukat, de ha szükséges volt, orvosért küldtek. A nádor a legnevesebb doktorokat hozatta, sőt a császár orvosának segítségét is kérte. Feleségével együtt számolta a következő szülés idejét: „A magad állapotját édes fiam, nem tudom mint számláljátok a hónapokat, de az én ítéletem szerint még majd három hét volna hátra, mivel én innét akkor harminczadik napján mentem Böjtmás havának haza, a möly napnak negyed nappal esett akkor az újság: és így, mindjárt attól a naptól számlálván is, legalább ennek a mostani hónak újságára köllene várnod, jóllehet azt ti tudjátok talán jó fiam jobban.
” Minden levélváltásukban állandó téma a becézve emlegetett gyermekek egészségi állapota: „… vettem leveleteket, s értem, hogy a szegény kis Marianka is nyavalyásol volt és még most is alkalmatlanol vagyon, s még Julianka se épült fel… ott lévén a doktor, kérni köll hogy lásson szorgalmatosan hozzájok.” „Se magatok, se a gyermekecskék most e változó üdövel ki ne járjatok, s hogy Istóknak a fejét melegen tartsák, hadd meg édes fiam!” „A gyermekecskének, ha megy a hasa, másik olajjal köll kenni a hasát.” „A gyermekecskék, hogy hurutnak, talán csak a kijárástól vagyon, hogy kinn futkosnak. Azért minemő szirupot csináltatott a doctor azelőtt nekik hurut ellen, olyant köll most is csináltatni. Krisztinka számára is köll hozatni olyan szirupot a mivel azelőtt is élt, és a mellett mosogassák szemét a nagymartoni vízzel. S minthogy ez az mostani üdő csaknem olyan mint a martius, igen méltó, hogy egésségetekre jó gondot viseljetek édes fiam”. A gyermekek étrendje, amely sok zöldséget, gyümölcsöt és könnyű ételeket tartalmazott, talán szintén az ő körültekintését dicséri. Minden tekintetben alapelve volt, hogy „szennyhez ne szokjanak”. Nagy gondot fordított neveltetésükre is. Házasságuk tizenhét éve alatt kilenc gyermekük született. Tizedik gyermekük születésekor a feleség „gyermekágybóli betegségben” meghalt. Megtört férje négy évvel élte túl... Széchy Mária, a „Murányi Venus”, is foglalkozott gyógyítással. A gyógyító ismereteket a
híres orvostól, Spielenberger Dávidtól szerezte. Idősebb korában, visszavonultságában patikát rendezett be, és ingyen adatta az orvosságokat.
kőszegi
I. Rákóczy György erdélyi fejedelem és felesége, Lorántffy Zsuzsanna a ritkán betegeskedő emberek közé tartoztak. Ehhez egyéni testi adottságaikon kívül minden bizonnyal hozzájárult egészséggel kapcsolatos szemléletük és ennek megfelelő életvitelük is. Ha ritkán mégis megbetegedtek, orvost hívattak. Éltek a házi gyógymód eszközeivel is, de amikor úgy tartották, hogy a betegség orvost igényel, rögtön doktort hívattak. Egy ideig állandó orvosa is volt a családnak Marcy András személyében. A házastársak között bensőséges viszony volt. Rákóczy György mindent alárendelt a politikának, de felesége szüléseire mindig hazament, még hadjárat idején, kritikus helyzetben is. Lorántffy Zsuzsanna még húszévi házasság után is küldött – a földi szerelem jelképének tekintett – keszkenőt a férjének. Gyermekeiket nemcsak szeretetben, hanem nagy körültekintéssel nevelték, tanulmányaikat gondosan megtervezték, legkisebb bajuk esetén is orvost hívattak. Számos betegség gyógyításához, a gyakran fellépő járványok leküzdéséhez azonban a kor legjobb orvosainak tudása sem volt elegendő. Járvány vitte el egyik legkedvesebb gyermeküket, Samulkát. Összesen hat fiuk született, de csak kettő, Gyurgyóka és Zsigó, II. Rákóczy György és Rákóczy Zsigmond érte meg a felnőttkort. Zsigmond a pfalzi választófejedelem, Frigyes lányát, Henriettát vette feleségül, akivel negyvenkét fős kíséret is érkezett, köztük orvossal. A hazai műveltség egyik központjának számító Patakon az esketési szertartást a tudós Comenius végezte. Az ifjú pár boldogsága rövid ideig tartott. Henrietta megbetegedett, és az esküvő után három hónappal meghalt. A következő év elején a magyar történelem megnyerő és rokonszenves alakjaként számon tartott Rákóczy Zsigmondot is elragadta a halál. Lorántffy Zsuzsanna nemcsak saját családja egészségével foglalkozott, hanem a közösség egészségügyére is gondot fordított. Gyöngyösön ispotályt alapított. Szembajokat és csonttöréseket kezelt. II. Rákóczy György kisgyermekét hasonló beállítottsággal gondozták, mint szülei őt. Egyik betegsége idején két orvost is hívattak. Karon ülő korában nagy a riadalom, amikor: „Bal kezecskéjével nem bír, kinek fájdalmát nem érzi.” De megoldódott a probléma, a gyermek rendbe jött. Bornemissza Anna I. Apafi Mihály felesége, két fekete patikaládájában lévő orvosságait udvari orvosával, Köpeczi Jánossal revideáltatta. Leveleiből kitűnik, milyen készséggel látta el rokonait, ismerőseit is jó tanáccsal. Teleki Mihály kancellárnak aranyvizet küldött, hogy azzal kenesse be felesége szíve tájékát, mivel valószínűleg szívproblémái voltak. Azt is megírta, hogyan kell elkészíteni: „… jó, szép, tiszta rózsaecetben töressen egy csupor étekben valónyi jóféle bécsi sáfránt, egy kis szerecseny dióvirágot és szekfüvet, jól megtörvén, keverjék jól az ecetben s veres skállát posztót mindúntalan mártogatva bele, tegyék Őkegyelmének a szíve iránt. …Magamon is próbáltam.” Az aranyvíz az aqua vitae aureae lehetett, amely sokat használt, híres gyógyszer volt a XVII. században. Teleki Mihályné Veér Judit maga is szeretett doktorkodni. Valószínűleg sokat tanult udvari orvosuktól, gyermekeik nevelőjétől, Pápai Páriz Ferenctől, aki a Pax corporist férjének és neki ajánlotta. Családi levelezésükből megtudjuk, hogy Telekinek lágyéksérve volt, és túlzott mértékben élt az alkohollal. Felesége aggódott is miatta: „… igen féltem az kegyelmed egészségét, hogy az elbomol, az mint kegyelmed is írja, hogy reszket az keze az bortul.” Teleki betegsége a fejedelemasszony figyelmét sem kerülte el: „Értem kegyelmed betegségét, azt szívem szerint bánom, mivel tudom a bortól vagyon, s az gyakorta az embernek élete rövidítésével szokott lenni.” Tsömery Zay Anna Vay Ádám kuruc generálisnak volt a második felesége, aki balsorsában is
osztozott férjével, és dantzkai (gdanski) száműzetésébe is követte. Itt írta az olasz Mattioli cseh nyelvre lefordított munkájának felhasználásával Orvoskönyvét. Az Elöljáróbeszédben mentegetőzik: „… nemzetünknél szokatlanabb dolog egy alig találtatik ennél, hogy tudniillik Asszony Ember valamit írjon…” Munkáját nem nagyzásból, a tudósok jogainak a kisajátításából írja, hanem azért, mert: „…gyermekimnek használok vélle, nem mindenkoron engedvén sem a nyavallyáknak nagysága, sem a Doktoroknak tőllünk való távollétek, hogy mindenkor tudós orvosokhoz folyamodjunk.” A könyv szerkezete az ókori „a capite usque ad calcem” beosztáshoz hasonlóan fejtől lefelé halad, és „tetőtől talpig” taglalja a betegségeket és gyógymódjukat. Bethlen Kata első házasságát vallási felekezeti különbség terhelte. A számos erénnyel ékesített nagyasszony személyiségére azonban árnyékot vet, hogy önéletírása szerint, református-megszállottságában, katolikus felekezetű családtagjai halálát kívánta. A katolikus Haller Lászlóval kötött első házasságából, mivel férjét elragadta a pestis, hamar megözvegyült. Második házassága a lényegesen idősebb, de szintén református Teleki Sándorral már boldogabb volt, de a férj halála miatt rövid ideig tartott. Első terhességekor „kettős fiak”-nak adott életet. A két házasságából még négy gyermek született, de csak az első házasságából született fia és lánya maradt életben, akik – nagy bánatára, katolikusok lettek – és nem voltak jó viszonyban anyjukkal. Özvegységében egyedül maradt, mint „a megszedett szőlőben a kunyhó”, és Árva Bethlen Katának írta a nevét. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy sokat betegeskedett. Vélhetően betegsége és talán a gyakran fenyegető járványok veszélye is közrejátszott az orvostudomány iránti érdeklődésében. Az orvoslás ismereteire Köleséri Sámuel, Simoni Márton és Borosnyai Nagy Márton orvosok oktatták. Bod Péter, hűséges neveltje és udvari papja versbe foglalta úrnője életét, amelyben elmondja, hogy szívesen társalgott tudós emberekkel, könyvtárában voltak szép orvoskönyvek is, pl. Tournefort: A füvekről, Weber János eperjesi gyógyszerész Amuletum c. könyve, Csanaki Máté: A döghalálról való rövid elmélkedés, Miskoltzi Ferencz: Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai uti-társ. Orvoslótevékenységéről az alábbi verssorok szólnak: „Tudta sok jó fűnek hasznos erejét is, Gyógyítást gyakorlott gyakran még maga is. Kivált szem fájdalmát böltsen orvoslotta, Hályogot a szemről könnyen eloszlatta, E hasznos tudományt neki tanította Más doktorok között edgy jó Oculista. Sokszor a betegek sereggel állottak, Kik hozzája mentek, megorvosoltattak, Messze földrül néha oda hozattanak, Könnyebbülést véven rá áldást mondottak.” Bethlen Kata gyógyítótevékenységét önéletírásában nem említi. Levelezésében sokat ír betegségről, a sajátjáról és a másokéról is, megemlítve orvoshoz, borbélyhoz fordulását, a gyógymódokat, amelyet másoknak is ajánl, és nem mulasztja el jókívánságait kifejezni. „… Schuller urammal [az orvossal] fundametumosan kúráltassa Kegyelmed meg magát. Mert a nyavalyával, úgy látom nem hal meg az ember, de a nyavalyának a maga idejiben való kúrának elmulatása igen megnyomorítja az embert. Mikor a természetnek is vagyon ereje arra, hogy az orvosságot segítse, akkor jobb a kúrát adhibeálni (alkalmazni).” „Nagy főfájás, hurut s szüntelen való forróság volt bennem, úgyhogy igen el is nehezedtem volt. Most Isten kegyelmességéből jobbacskán vagyok, s a házban fenn is járok… S a faluban hasonlóképpen, akármely erős ember a nagy forróság miatt mindjárt feküdni esik, amely nap megbetegszik. De még eddig, Istennek hálá senki meg nem holt.” „Eszter öcsémasszony… a savanyúvízzel is élt, s feredett is... Most úgytetszik meghízott; szépen megtölt ábrázatjában.” „Kedves öcsém, Bethlen Farkas uram jovallá, hogy a gyomor erősítésére innám tokaji bort... Már azt illogatom kedves öcsémuram egészségére.” „Kedves menyemasszonyt atyafiságos szeretettel köszöntvén, kívánom Isten őfelsége erősítse, gyógyítsa s elébbi jó egészségit megadván, éltesse számos esztendőkig énnékem örömömre, s Istennek szent oltalmába ajánlom kedves
Öcsémuram életét.”
Felhasznált irodalom (a teljesség igénye nélkül): 1. Bethlen Kata Önéletírása (és válogatott levelei). Sajtó alá rendezte: Sükösd Mihály, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963 2. Daday András: Kuriózumok az orvostudomány magyarországi történetéből. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002 3. Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története. Budapest, Magyar Egyetemi Nyomda, 1927 4. Friedrich Ildikó: Egészségügyi felvilágosítás a 18. századi Magyarországon. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Budapest, 2002 5. Gortvay Gyögy: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1953 6. Nők a magyar történelemben. Összeáll.: R. Várkonyi Ágnes. Zrínyi Kiadó. Budapest, 1997 7. Pataki Jenő: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetőből. Magyar Tudománytörténeti Intézet. Piliscsaba, 2004 8. Péter Katalin: Magyar romlásnak századában. Magyar História. Gondolat, Budapest, 1979 9. Péter Katalin: Esterházy Miklós. Magyar História. Gondolat. Budapest, 1985 10.Péter Katalin: Lorántffy Zsuzsanna. In: Lorántffy Zsuzsanna Album. Magyar Millennium Sárospatak, 2000 11.Szabó Attila–Sz.Tóth Magda: Zay Anna herbáriumának gyógynövényei. Orvostörténeti Közlemények 100. 1982. 89–101. 12.Takáts Sándor: Régi magyar nagyasszonyok. Madách Könyvkiadó. Bratislava, é.n., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982 13.Vida Mária: Művészet és orvostudomány a történelmi Magyarországon. Magyar Képek Kiadó. Budapest, 1994 14.Zay Anna: Herbárium 1718. Folia Rákócziana. Nyíregyháza, 1979
