Békesség A Nagylétai Református Egyházközség Időszaki Hírlevele II. évfolyam, 3. szám 2009. Reformáció
Gyülekezeti kirándulás, Ópusztaszer – Szeged, 2009. szeptember 26. „Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1. Thesszalonikai levél 5: 15 – 18.)
2.
Békesség
A Magyarországi Református Egyház történetéből (Kálvin Kiadó, 1999. Összeállította és írta: Dusicza Ferenc)
A REFORMÁCIÓ ELTERJEDÉSE A XVI. SZÁZADBAN A reformáció magyarországi terjesztésének kezdetektől fogva a legeredményesebb eszköze a prédikáció volt. Vándorprédikátorok járták a vidéket, akik a nép nyelvén hirdették a Szentírás igéit. A XV században feltalált könyvnyomtatást szintén a reformáció terjesztése ügyének szolgálatába állították. Így esett meg, hogy az addig elvont tanító és idegen nyelvű igehirdetés helyett a nemzeti nyelvű igehirdetés addig példátlanul, a mindennapi élet része lett. A XVI. század utolsó évtizedeire a protestáns vallásúak már a lakosság mintegy 80-90 százalékát tették ki. Ez három és fél, négymilliós népességet jelentett. Kevéssé ismert, hogy Magyarország a XV században Európa egyik leggazdagabb országa volt. A világi és egyházi nagybirtokosok a gyenge királyok alatt csak a maguk érdekeit keresték, a birtokos nemességgel együtt keményen elnyomták a jobbágyságot, sőt a feltörekvő szabad paraszti rétegeket felkeléseik véres leverésével visszasüllyesztették a jobbágyi sorba. A mohácsi vész (1526) néven ismertté vált török elleni csatavesztést a nép nagy része, kora egyházának romlott hitélete miatt való isteni büntetésként (theodiceaként) értelmezte. Így az ország vallási, erkölcsi állapota szinte előkészítette a talajt a reformátorok vigasztaló igehirdetései által az evangéliumi magvetés számára. A nagy magyar reformátorok, Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István, Sztárai Mihály, Ozorai Imre méltó magyarországi képviselői voltak a nyugati reformátori mozgalmak legnagyobb tanítóinak. Közöttük is kiemelkedő volt Méliusz Juhász Péter, Debrecen püspöke. A valóban sikeres prédikátorok és tudós reformátorok teljesítménye mögött ott voltak a buzgó és szolgálatkész főurak, patrónusok is. A reformáció helvét iránya gyorsan terjedt, főleg Debrecenben és környékén. Ebben az időszakban, 1561-ben érkezett Debrecenbe Huszár Gál, a Felvidék reformátora, nyomdájával együtt. Méliusz Juhász Péter e sajtó segítségével több hitvallási iratot, egyházi rendtartást és számos más egyházi művet jelentetett meg. A debreceni egyházi élet képe határozottan követte a zürichi mintát. Az istentisztelet központja Istennek a nép nyelvén hirdetett igéje lett. Méliusz Péter püspök abban is követte a helvét irányú reformációt, hogy a közrend, a társadalmi élet, az iskola és a jogrendszer, sőt a nép testi és lelki egészsége iránt is nagy érdeklődést és segítőkészséget tanúsított. Az egyház szervezetének egységesítése útján mérföldkőnek számított az 1567-es Debreceni Zsinat a II. Helvét Hitvallás elfogadásával, a keletmagyarországi területen élő református egyháztestek számára. Magyarország más tájain is, FelsőMagyarországon, Erdélyben, a török megszállás alatt álló területeken, valamint Nyugat-Magyarországon
egymás után alakultak meg a református egyházkerületek, általában békésen szétválva a lutheri reformációt követőktől. A Magyarországi Református Egyház megerősödésének folyamatát nagymértékben támogatta a korszak legnagyobb szellemi teljesítménye, a teljes Biblia (Ó- és Újszövetség) magyar nyelvre való lefordítása. Károli Gáspár gönci lelkipásztor munkatársaival és pártfogói segítségével, akik között voltak nagy hatalmú és gazdag főurak is, elkészítette és Vizsolyban kinyomtatta az első magyar teljes Szentírást 1590-ben. A Vizsolyi Biblia és mellette a legnagyobb magyar zsoltáros költő, Szenczi Molnár Albert magyar nyelvre fordított genfi zsoltárai ma is megbecsült helyet foglalnak el a gyülekezeti életben.
Adj és szeress! Nincs nemesebb dolog az életben Mint másoknak örömöt szerezni. Nincs boldogabb érzés a világon Mint vigasztalni, adni, szeretni. Higgyétek el, nem ér az élet Semmit sem mások boldogsága nélkül S annyit ér lelkünk e világon Ahány lélek szeretetén épül. Mikor adunk, kétszeresen kapunk, Vigasztalunk, erőt mi is nyerünk. Könnyet törlő kezünk megáldatik, Százszor több lesz elosztott kenyerünk. S ha már mindenünket széjjel osztottuk, Akkor vagyunk a leggazdagabbak. Mások kertjébe ültetünk rózsát, S mégis a mi léptünk előtt nyílnak. S milyen boldogság rájuk találni! Tudod hol nyílnak? – betegágyaknál Mosolyra vált arcon, hű szívekben, Könnyes szemek forró hálájánál. Nem szeretnéd ezt a boldogságot? Élj másokért, tanulj meg szeretni, Nincs másképp az életnek értelme, Próbálj mindenkinek valamit adni. Ismeretlen szerző verse
Békesség
3.
Gondolatok halottak napjára Ezekben a napokban sokan elzarándokoltak a temetőkbe, hogy rendbe tegyék elhunyt szeretteik sírját, és megemlékezzenek azokról, akik egykor itt voltak közöttünk. Eszünkbe jutnak a drága emlékek, amelyeket őrzünk róluk. Eszünkbe jutnak a kedves mosolyok, a könnyes szemek, szeretteinknek hozzánk szóló intelmei, drága gyermekkor. Milyen áldott képesség az, hogy vissza tudunk emlékezni szeretteinkre. Jó és hasznos ez az emlékezés. Sőt jó és helyes, ha elvisszük gyermekeinket és unokáinkat is a temetőbe, és elmesélünk egy kedves történetet, élményt arról, akinek a sírjához mentünk. Ott a sírnál készít az Isten alkalmat az imádkozásra is. Adjunk hálát néhány mondatban elhunyt kedvesünk életéért, és könyörögjünk magunkért is. Mondjuk el együtt az Úr Jézustól tanult imádságot, a Miatyánkot, hiszen így, az imádkozással lesz teljes az emlékezésünk. Vannak közöttünk azonban sokan, akik még mindig kedves szeretteiket siratják, mert nem nyugodott meg a szívük és lelkük. Nem tudták őket teljesen elengedni. Még mindig beszélnek hozzájuk és várják a válaszokat, vagy várják vissza szeretteiket. A vigasztalódás első lépése éppen ez, hogy tudjuk elengedni szeretteinket. Természetesen nem felejtést jelent ez, hanem csupán elválást, sőt azt a boldog tudatot, hogy lesz viszontlátás. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi az Örökkévalónak is élünk és nem csak a mának, a minket körülvevő dolgoknak. (Olvasásra ajánlott: Lukács evangéliuma 16: 19-31. Gazdag és Lázár története) Csak annak lehet igazi vigasztalása, aki elhunyt szerette ravatalánál, tud felfelé tekinteni, Jézus Krisztus felé! Ha nem kapaszkodunk belé, akkor az ember összeroskadhat lelki terhei alatt. Ha reménységünk van afelől, hogy a mi kedves szerettünk már jó helyen van, Krisztus kebelén a mennyei hazában, ahova Ő elment, hogy nekünk helyet készítsen. Adja a Mindenható, hogy e halottak napi megemlékezés erre nézve is hadd legyen áldott lehetőség, hogy reménység töltse meg a szívünket, és mindennapi életünket pedig éljük úgy, hogy minden szavunkkal és tettünkkel Krisztus nevére hozzunk dicsőséget. (Olvasásra ajánlott: Jelenések 21: 3-4 és 6-7.) Hadházi Tamás, lelkipásztor
Gyász és temetés a gyülekezetben Életünk legnehezebb próbatételei közé tartozik, amikor el kell elválnunk egy olyan embertől, aki közel állt hozzánk, akinek az élete nagy hatással volt a mi életünkre. A halállal való találkozás félelemmel, rémülettel tölti el az ember szívét. Szembesülünk a gyakorlatban is azzal, amit elméletben jól tudunk: „Minden test csak fő, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fő, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele.” (Ézs 40, 6-7) Életünk folyamán tervezünk, kapaszkodókat keresünk, s úgy gondoljuk, ezek biztosan megtartják szeretteinket és minket magunkat. Aztán, amint jön egy súlyos betegség, váratlan haláleset, egyszerre nyilvánvalóvá válik kicsiny és erıtlen voltunk. Ahogyan Jézus beszél errıl a Hegyi beszédben: „…aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét?” ( Lk 12,25) A haláleset átélése, feldolgozása a hívı számára sem könnyő feladat. Az ismert bibliai igazságok sokszor komoly küzdelmek során vál(hat)nak személyes tapasztalattá. A gyásznak, a szeretett személytıl való elbúcsúzásnak, elengedésének megvannak a lélektan által felismert és leírt lépcsıi, melyek lélekben való megtételét nem lehet és nem is szabad siettetni. A hívıt nem az különbözteti meg az Isten nélkül élı embertıl, hogy könnyedén, fájdalom nélkül éli át a gyász idejét, hanem hogy van olyan segítsége, vigasztalása, ami egyedül csak Istentıl jöhet. A hívı emberben is támadnak kérdések, küzd a múlt emlékeivel és a jelen fájdalmával – de van, aki reménységet adjon neki akkor, amikor minden reménytelennek tőnik. A temetés az az élethelyzet, amikor olyan emberekkel is kapcsolatba kerülünk, akik talán Istentıl teljesen függetlenül, Tıle távol élik az életüket. Mivel az egyházi temetés még ma is társadalmi szokásként él sokakban, ezért ez a szomorú alkalom megkülönböztetett lehetıség Isten vigasztaló üzenetének, a Krisztusban értünk mindent odaadó Atya megtérésre, megújulásra hívó szavának továbbadására. Mit tegyünk hívı emberként, ha valakit a környezetünkben gyász ér? Mindenekelıtt hordozzuk a családot, a hozzátartozókat állhatatosan imádságban. Emellett gondoljuk át, hogy esetleg valamilyen gyakorlati segítséget adhatunk-e a gyászolóknak. Ne hagyjuk magára a gyászolókat, de a beszélgetés során kerüljük a közhelyeket! Gyakran egy csendes ölelés, vagy együttérzı kézszorítás többet ér, mint akármennyi erıtlen, üres, sablonos mondat. Kérjük a Vigasztalás Lelkét, hogy (ha szükséges szólnunk), Đ adjon nekünk értelmes mondanivalót. Ha szólunk, csak a legnagyobb szeretettel és a másik helyzetébe belegondolva, együttérzéssel tegyük. Bármilyen egyéb megnyilvánulás igen fájó lehet egy ilyen nehéz helyzetben. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2 Kor 1,3-4) Cseri Kálmán, lelkipásztor, Budapest -Pasarét
4.
Békesség
A megbüntetett templom A kajdanói templom üzenete Valamikor az ötvenes években Kárpátalján Kajdanó falut a szomszéd községgel egyesítették. Mivel az akkori szovjet vallásügyi rendeletek felekezetekként csak egy templomot engedélyeztek egy helységben, a kajdanói kis református templomot bezárták, és parókiáján, amit már korábban államosítottak, óvodát rendeztek be. A hívek azonban nem nyugodtak bele az önkényes döntésbe, és a következő másfél évtizedben - az éjszaka leple alatt - sokszor kinyitották a lezárt templomot, hogy ott lelkész nélkül is imádkozzanak, és halkan énekeljenek. Az őskeresztény katakomba-életmód a kommunizmus 75 esztendeje alatt a Szovjetunió több helyén előfordult. Isten népe a föld alá kényszerült üldözői elől. A résztvevők tudatosan és hitben vállalták a következményeket, ami súlyos volt, hiszen "törvényszegést" követtek el, amiért lelkiismeretüknek engedtek és nem az ateista hatalomnak. Kajdanón tizenöt évig tartott ez a titkos állapot, amikor azután a hatóságoknak a tudomására jutott. A rendszer elrettentő, látványos példát akart felmutatni: összekötni a büntetést az ateista tömegpropagandával. Ezt a módszert különösen a húszas években használták, amikor tömegek, sőt filmfelvevő gépek előtt szándékosan meggyaláztak templomokat, ereklyéket annak bizonyítására, hogy mivel nincs Isten, így büntetlenül lehet azokat véghezvinni… Egy adott nap reggelén megérkeztek a párt képviselői karhatalommal és munkásokkal, hogy "megbüntessék" a falu szemeláttára a templomot. A faragott tölgyfa padokat kihordták, és fejszékkel szétverték. Majd az Úrasztala következett. Az, ahonnan a hívők századokon át Krisztus testét vették, most az erőszak áldozata lett. Hasonló sorsra jutott az ősi szószék is. A zsoltároskönyveket, Bibliákat az emberek előtt tépték szét. A templom népe zokogva kérlelte a végrehajtókat, engedjék meg, hogy legalább mentsék a menthetőt, hadd vigyék el a szent tárgyakat, de nem lehetett, mert a szovjet törvények szerint a templom és berendezése az állam tulajdonát képezték, tehát közvagyon volt minden. Azt, hogy a pártnak milyen joga volt a közvagyont ilyen esztelenül pusztítani,
természetesen senki sem próbálta a hivatalnokok közül megmagyarázni. A kétségbeejtő állapot csak fokozódott, amikor tudomásra hozták: a kis templom tornyát is ledöntik, hogy elvegyék templomjellegét, ne zavarja az óvodások ateista nevelését. Ne tudják, hogy ott valamikor Istent tisztelték. Előállítottak egy erőgépet, hosszú drótkötéllel, ezzel akarták a tornyot lerántani. Kitört újra a jajveszékelés és a sírás, ne tegyék már ezt! "Lerombolják templomunkat, amit elődeink építettek!" Sokan hangosan imádkozni kezdtek, mások zsoltárokat énekeltek. Ezt nem lehet büntetlenül elkövetni… Isten haragja utóléri azt, aki ilyet cselekszik… Az állam képviselői éppen ezt akarták elérni, bebizonyítani az emberek előtt, hogy igenis, lehet büntetés nélkül ilyet tenni, mert nincs Isten, aki megállítsa az Õt tagadó embert… Észrevétlenül, a résztvevők tudta nélkül, a kajdanói belháború túlnőtt a falu határán. Nemcsak Kárpátalja szenvedésének lett szimbólumává, hanem időtlen, kozmikus dimenziót is kapott. Az istentagadó gonosz és az istenhit harcának részévé vált. Ősi kérdéseket hozott a felszínre: Ha van Isten, miért tűri ezt? Miért nem küld egy angyalt lángoló pallossal szent háza védelmére? De ki tudja, ha ledől a torony, mi fog történni? Lesz-e égi jel, ami Isten haragját mutatja? Senki sem vállalta, hogy a kötelet a torony köré tekerje. A feszült helyzet mindenkit a hit megvallására kényszerített: vagy a templom védelme mellé, vagy a torony ledöntésére, középút nem volt lehetséges. Aki némán nem mozdult az állami emberek nógatására sem, az ezzel fejezte ki egyértelműen véleményét. A zavarba jött állami vezetők (érdekességképpen ők sem tették fel a kötelet) végül kecsegtető jutalmat ígértek annak, aki azt megteszi. A várható jutalom aztán megbillentette a láthatatlan mérleg serpenyőjét, amely minden életet megmér. Akadt, mert mindig akad egy Júdás. Előállt egy ember, aki hangosan kimondta mindenki előtt a maga hitvallását és ítéletét: "Én nem félek, babona ez, nincs Isten, ezért a pénzért én megteszem." Felment a toronyba, felhúzta a drótkötelet, és mint a hóhér az akasztófánál az elítélt nyakát, körülkötötte a kis tornyot. Megindult a gép és lerántotta azt. Utoljára szörnyű kondulással szólalt meg a harang, a rázuhanó téglák olyan hangot adtak, mint amikor a
Békesség
5.
Túrmezei Erzsébet: MÉGIS
koporsóra a rögök hullanak. Úgy éreztük, - mondta emlékeit felidézve a könnyeit törülgetve a jelenlegi kajdanói gondnok, - mintha szívünkre estek volna azok a téglák. Ördögi, sátáni tett volt az!
Milyen sokat kellene hinnem, s mily keveset hiszek. Mily keveset kellene vinnem, s mennyi terhet viszek.
A romhalmaz pora lassan elült, az emberek elszéledtek. A pártvezetők kárörömmel, a hívők szomorúan távoztak. A nap tovább sütött, az ég nem nyílt meg, angyal sem jött. Nem történt semmi. Legalábbis, látszólag semmi. Akkor az senkinek sem tűnt fel, hogy a Júdás-ember nem fogadta el a felkínált jutalmat, hanem fehérre váltan csak ezt ismételgette: "Nem kellett volna, jaj nekem, mit tettem." Alig tudott hazavánszorogni. Otthon ágynak esett, hideg rázta, és rettentő lelkiismeretfurdalás kezdte kínozni. Hosszú órákon át szenvedett. Mielőtt e gyászos nap véget ért volna, a szerencsétlen ember belehalt fájdalmaiba. Halála híre elterjedt a környező vidéken, és nagy megrendülést okozott. Úgy érezték az emberek, hogy jött az angyal. A halál angyala járt közöttük. A kajdanói csonka torony évtizedekre intő jellé vált, figyelmeztetőül a hívőknek és a hitetleneknek egyaránt. Romos állapotban is bizonyságot tett Istenről. A politikai fordulat első napjaiban a kajdanóiak újra kinyitották templomuk beszegezett ajtaját. Kifestették, otthonról lócákat hoztak, asztal is került és megindult a gyülekezeti élet. Ismét felcsendült legelső énekül a 105. zsoltár: "Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének. Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött." Ottlétem napján fejezték be a torony újjáépítését. Tetején ismét ott ragyog a betlehemi csillag. Kell-e, lehet-e szebb szimbólum Kárpátalja zivataros történelmében a jobb jövőbe vetett bizalomról, mint a kajdanói feltámadt templomtorony? (Forrás: "Küldetés". A Kárpátaljai Református Egyházkerület lapja)
Egyedül Rá kellene néznem, s magamra révedek. Ragyog a cél viharban, vészben, s hányszor eltévedek. Mégis… elcsüggedjek, megálljak? Miért csüggedjek el? Hisz olyan keveset hiszek még, s már az is fölemel. Mint minden én nyomorúságom, nagyobb a kegyelem. Ebben hiszek s szemem bűnbánón megint ráemelem. Kis hitet hogy megerősítsen, míg többről többre nő, s egész a célig elsegítsen: hatalmas Isten Ő.
Túrmezei Erzsébet: FOHÁSZ Keserű kérdések egész özönével kínoztam a lelkem. Feleletet, választ egyikre se leltem, nélküled, Úr Jézus. Kegyelmeddel nyílt meg mindegyik miértnek titkosművű zára. Tebenned találtam életem céljára. Tebenned, Úr Jézus. Most már, bármi fájjon, minek kérdjek? Tudom, aranykalászt terem fájdalmak vetése. Áldott a Te kezed minden vezetése. Csak vezess, Úr Jézus
6.
Békesség
Hittanos tábor Június végén másodjára nyílt alkalmunk arra, hogy hittanos táborban vegyünk részt. Idén Andornaktályán töltöttünk el majdnem egy hetet, nem messze Egertől. Egy péntek reggel indultunk ragyogó napsütésben, ami végig kísért minket egész táborozásunk alatt. Több látnivalót megtekintettünk, legelőször Muhinál álltunk meg az 1241-es csata emlékhelyénél, majd betértünk Mezőkövesden a Matyó Múzeumba, ahonnan Noszvajba vezetett az utunk, ahol egy kastélyt látogattunk meg. Innen Andornaktályára, vagyis a szállásra indultunk. Mindenki elfoglalta a szobáját, majd hittanos foglalkozáson vettünk részt, ahol Mózes életének történetével kezdtük el megismerkedni és énekeket tanultunk. Ilyen foglalkozás a hét minden napján volt, így Mózes egész életét megismerhettük, az énekeket, amiket gyakoroltunk pedig miután hazajöttünk, vasárnap a templomban elénekeltük, hogy megmutassuk mit is tanultunk. Másnap Eger várába mentünk, ahol különböző kiállításokat tekintettünk meg, sőt még egy 3D-s mozifilmet is megnéztünk a vár történetéről. Innen ellátogattunk egy múzeumba, ahol minden kiállított tárgy marcipánból készült, majd egy páran felmentünk a minaretbe. Vasárnap Egerben református istentiszteleten vettünk részt, majd bementünk a bazilikába és felmentünk a főiskolán lévő csillagvizsgálóba is. Este pedig kisvonatoztunk Egerben. Hétfőn egész nap az egri strandon voltunk. Ezen a napon mindenki nagyon elfáradt, de ekkor sem maradt el az esti hittanóra. Kedden Szilvásváradra mentünk, ahol vonatoztunk, majd pedig túráztunk. Az utolsó napot Miskolc-Tapolcán töltöttük, ahol boboztunk és finom slambucot ettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, ami annak is köszönhető, hogy esténként közösen néztünk filmeket, énekeltünk, táncoltunk, vetélkedtünk és saját kezűleg készítettünk különböző könyvjelzőket, amiket mindenki hazavihetett emlékbe. Köszönjük a szervezést tiszteletes bácsinak és néninek, a finom ételeket Ibolya néninek és a sofőrködést papának (Sanyi bácsinak). Nagy Dóra Hadd köszönjük meg ezúton is a felajánlott természetbeni adományokat, a „Bartha Gyula és felesége a Nagylétai Református Egyházközségért Alapítvány” és Egyházközségünk anyagi támogatását, melyek nélkül nem tudtuk volna megvalósítani táborozásunkat. Köszönjük segítőinknek (Papp Sándor főgondnok úr, Papp Sándorné Ibolya (László u.) és Nagy Dóra) lelkiismeretes, önzetlen és önkéntes szervezői és helyszíni munkáját, közreműködését. Táborozásunk után a vasárnapi istentiszteletre néhány énekkel, rövid műsorral készültek a gyerekek, mely istentiszteleten egyébként Steffek István református lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Programunk szervezői munkáját lezárva pedig július végén a résztvevő gyerekeket és családjukat közös nyáresti visszaemlékezésre hívtuk meg, ahol megnéztük a táborban készült fényképeket, és felidéztük a minden bizonnyal maradandó emlékeket vidám, jó hangulatban. Hadházi Tamásné Esze Emőke, hitoktató Hadházi Tamás, lelkipásztor
Békesség
7.
Hálaadó istentisztelet – 2009. szeptember 13. "De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet." (73. zsoltár, 28. vers) A fenti igével hívogatott bennünket örömteli hálaadó istentiszteletre a Mindenható Isten a nagylétai református templomba szeptember 13-án. A felújított templomtetőért adtunk hálát, mely munkával elkezdődött templomunk külső - belső rendbetétele az építés 200. évfordulójára, vagyis 2013-ra. Megemlékeztünk a parókia építésének 80. évfordulójáról is, majd pedig lelepleztük a néhai Kiss Ferenc egykori nagylétai lelkipásztor halálának 40. évfordulóján családja által készíttetett emléktáblát. Istentiszteletünkön Nagytiszteletű Vad Zsigmond, egyházmegyénk esperese hirdette az igét, énekekkel szolgált gyülekezetünk énekkara valamint első ízben gyülekezetünk ifjúsága. Az ünnepség után az általános iskola sportcsarnokába vártunk szeretetvendégségre minden megjelent vendégünket, és gyülekezeti tagunkat. Istennek legyen hála, hogy ismét egy jelentős lépést tehettünk előre gyülekezetünk fizikai és lelki építését illetően. Illesse köszönet mindazokat, akik ebben a hatalmas voltak, Istené pedig legyen mindezért a dicsőség.
munkában
segítségünkre
Látogatás angliai testvérgyülekezetünkben Néhány nappal ünnepségünk után indultunk el az angliai Southamptomba, testvérgyülekezetünk meghívásának eleget téve. Őszi hálaadó ünnepségükre hívtak bennünket, melyen megköszönték Istennek a föld termését, mellyel gondoskodott rólunk a mi Istenünk. Mike Perrott lelkipásztor mindkét gyülekezetében látogatást tettünk. Voltunk énekkari próbán, megnéztük a mindennel felszerelt gyülekezeti házat, részt vettünk az ünnepségen, ahol beszámoltunk a mi gyülekezeti életünkről. Sok minden furcsa, és számunkra különös az ottani gyülekezet élete, de azt hiszem kicsiny létükre is példát mutatnak összefogásból, egymásra való odafigyelésből. Egy kicsit a környékkel is megismerkedtünk, voltunk a tengerparton, megcsodáltuk Vinchester hatalmas, ősi katedrálisát. Hazafelé pedig néhány órát Londonban is töltöttünk, megnézve a főbb nevezetességeket. Október 18-án vallásos estéink első őszi alkalmán népes gyülekezet előtt is beszámoltunk utunkról, élményeinkről.
8.
Békesség
Anyakönyvi hírek: (2009. június 1. és október 25. között) Megkereszteltünk tizennyolc gyermeket: Szabó Zsófiát, Szabó Zsombort, Bakó Balázs, Makula Elemér, Rikárdót, Vajda Bercelt, Bakó Ferencet, Mazsu Sándor, Imrét, Birke Hannah, Sophiát, Tarnóczki Dorinát, Seress Róbertet, Mezei Kitti, Szilviát, Liszka Andrást, Liszka Sándort, Szabó Imrét, Kasuba Virág, Napsugárt, Csúth Boldizsárt, Bodnár János, Istvánt, Mazsu Marcellt. Isten áldja meg és őrizze meg a gyermekeket szüleikkel, családjukkal együtt!
Házasságot kötött: Szabó Csaba és Zeke Andrea, Vida Tamás és Bagoly Bernadett, Németh János és Józsa Eszter, Pankotai Csaba és Plókai Zsanett. Gyülekezetünk nevében kívánjuk Isten áldását közös életükre!
Eltemettük három testvérünket: Nagy Imréné, Bíró Irén,88 éves, Serdült Ferenc, 71 éves, Papp Gyuláné, Gáti Julianna, 86 éves korában elhunyt testvéreinket. Istenünk vigasztalását kívánjuk az itt maradott hozzátartozóknak!
November első vasárnapján ebben az esztendőben is megemlékezünk név szerint is azokról, akik az elmúlt egy évben, tavaly november óta mentek el a minden élők útján. Szeretteiket, hozzátartozóikat szeretettel hívtuk istentiszteletünkre, „gyászolók vasárnapján”. Huszonnyolc alkalommal álltunk ravatal mellett ebben az időszakban: 12 férfitestvérünket és 16 nőtestvérünket temettük el.
Békesség
9.
Tervezett gyülekezeti alkalmaink… Október 31-én, reformáció ünnepén az Egyházmegye által szervezett közös istentiszteleten veszünk részt a Nagytemplomban. Ugyancsak október 31-én kerül sor Varnus Xavér világhírű orgonaművész jótékonysági orgonahangversenyére templomunkban. November 1-én, gyászolók vasárnapján emlékezünk már elhunyt szeretteinkről. November 29 –én, advent első vasárnapján, gyülekezetünk szokása szerint megterítjük az Úrnak szent asztalát. Az adventi vasárnapok délutánján az ünnepre felkészítő rendhagyó istentiszteleteket tartunk, köztük énekkarunk szeretetvendégséggel egybekötött adventi szolgálatát. Szenteste, december 24-én, délután 4 órára tervezzük ünnepi istentiszteletünket a hittanos gyermekek karácsonyi műsorával. Karácsony mindkét napján úrvacsorás istentiszteletünkön ünnepelhetünk együtt. Óév estéjén ugyancsak 4 órakor tartjuk majd év végi hálaadó istentiszteletünket.
„Ha az emberek legalább azt tartanák meg, amire a természet tanít minket, akkor is a lehető legboldogabbak lennénk. Isten ugyanis a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, és így mindenki önmagát láthatja visszatükröződni felebarátjában: egy testnek a tagjai vagyunk mindnyájan. Ámbár arcunk és szellemiségünk különféle, de az az egység, amit Isten hozott létre közöttünk, eltörölhetetlen. ha erre emlékeznénk, mindenki békességben élne felebarátjával, mint egy földi paradicsomban! De mégis azt látjuk, hogy mindenki a saját hasznára és nyereségére törekszik; mindenki uralkodni akar, ezenkívül mindnyájan gőgösek és durvák vagyunk, és mihelyt megbánt valaki, méregbe jövünk, keménység, sőt kegyetlenség van bennünk. Azután a bosszúállások, amelyek megzavarnak mindent, s ha valaki bántalomban részesül, úgy érzi, mintha villám csapott volna le az égből; pedig azt kell látnunk, hogyha sok bosszúságot kell eltűrnünk, ennek okát nem kell messze keresnünk, mert egymást gyötrik az emberek. Igaz, hogy mindenkinek van mentsége, és arra hivatkozik, hogy ő szeretne szelíd és jóságos lenni és eltűrni mindazokat, akikkel érintkezik, de azért nem engedhetjük magunkat mindig elnyomni, hanem együtt kell üvöltenünk a farkasokkal, mert aki megmarad báránynak, azt megeszik a farkasok. Íme, tehát ez, a közös mentegetőzése az embereknek, ami arra vezet, hogy annyira megtelnek keserűséggel, önhittséggel, büszkeséggel, hogy egyáltalán nem tudják egymást elszenvedni.” (Kálvin János) „A ti szelídségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Pál levele a Filippiekhez 4. rész 5-7. vers)
10.
Békesség
Gyülekezeti események képekben…
Hittanos táborunk résztvevői Egerben
Hálaadó ünnepség
Nyári ifjúsági alkalom
Emléktábla leleplezés
Úrvacsoraosztás, Southampton, Anglia
Gyülekezeti kirándulás, Szeged
