GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL. Érd-parkvárosi Református Gyülekezet június

 

GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL



Érd-parkvárosi Református Gyülekezet 2011. június



------------------------------------------------------------------  „Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj!”  Salamon királysága (1Krón 22,13) … Igen, le lehet zárni a múltat. Lehet otthagyni tévedéseket, lehet lepecsételni, soha többet vissza nem fordulni bűnökhöz, tévedésekhez, elesésekhez, embertelenségekhez. Mindahhoz a sötétséghez, ami mindahányunk szívében ott lappang, és mindahányunk szívéből időnként előtör. Lehet hátat fordítani a fölismert bűnnek, Isten irgalmát és könyörületét kérve, teljes tudatossággal, hogy megújulhasson az életünk. Ahogy megújulhatott Betsabé és Dávid élete, s megszülethetett ebben a kapcsolatban Salamon. Lehet újra az Úr elé lépni, immár tisztán, föloldozottan, újra neki szánt élettel. …Én nem tudom, hogy ki mivel küzd közülünk, mit hoz tegnapról vagy az elmúlt évről, milyen csábítások, milyen elesések, milyen bűnök terhét, milyen kísértésekkel való küzdelmet. Nem tudom. De azt tudom, hogy az Úr kész megújítani a velünk való kapcsolatát, kész újat kezdeni velünk, kész bűnbocsánatot adni nekünk, kész irgalmával és könyörületével körbevenni bennünket. Kész nekünk békességet ajándékozni, ahogy Salamon neve a békesség fia.… Nagyon érdekes, ahogy trónra lép Salamon. Dávid elküldi előbb a szentélybe (templom még nem volt), elküldi szamárháton (1Kir 1,33). Így kell megérkeznie a palotába, és így mehet föl a trónra. Egy király, aki szamárháton érkezik. Valószínűleg még mit sem tud a Királyok Királyáról, aki alázatosan, szamárháton ülve lesz királya Izraelnek. Így jött el a Messiás. Így lépett trónra Jézus. Így ünnepelték Őt virágvasárnapon. Salamon ezzel, ahogyan ő trónra lép, ezzel a szamárhátas bevonulással előképévé lesz Jézus Krisztusnak. Krisztusra emlékeztet. Krisztusra mutató jellé lesz. … És amikor trónra lép, a trónra lépése után nem sokkal jön ez a nagyon híres álom, amit nagyon jól ismerünk. Álmában az Úr megkérdezi Salamont, hogy: mit akarsz, mit kívánsz magadnak a királyságod kez-

detén? És Salamon bölcsességet kér. Se nem gazdagságot, se nem hatalmat, se nem hosszú életet, hanem bölcsességet. Istentől való bölcsességet (2Krón 1,7-10). Mert kicsoda tudja igazgatni ezt a Te nagy népedet? – mondja az Úrnak. Salamon bölcsességet kérésében ez van, hogy: Uram, meg kell őriznem egy nép életét. Egy széthúzó, sokfelé gondolkodó, sokféleképpen érző és egyáltalán nem egységes népet megőrizni, megtartani csak a Szentlélek vezetésével, csak az Úr jelenlétében lehetséges, csak az Úr segítségével lehet. Salamon nagyon jól tudja, hogy az ő dolga a népek pásztorává lenni. Neki is van egy jó pásztora, maga az Úr. És neki mint királynak az a dolga, hogy pásztorolja a népet, vigye az Úr mellé és vezesse az Úr útjain. Ő is számot kell, hogy adjon a saját királyságáról, a maga gondolatairól, szavairól, döntéseiről az Úr előtt. Előtte felelős az életéért és a nép életéért (1Krón 22,9-13). Mondhatnánk erre a mozdulatra, hogy igen, Salamon király lett, de ez nem a mi ügyünk. Ez messze van, mi nem vagyunk királyok és nem vagyunk királynők. De azért különböző közösségeknek mégiscsak tagjai és olykor vezetői is vagyunk. Vannak közösségek, ahol vezetőkké, őrállókká tett az Úr, és vannak közösségek, ahol vezetettként éljük az életünket. Közösségeink megújulása, megtartása a Szentlélek vezetése alatt lehetséges, ahogy a nép megtartása, egy nemzet megtartása ezen múlik, hogy tud-e a nép vezetője, tudnak-e vezetői az Úr útjain járni és erre terelni, ezen vezetni a népet. Újat kezdeni, megújulni az Istennel való megújított szövetségben, a vele való mindennapos szövetség megélésében, csak együtt vele lehetséges. Így a jövendő is az Úré. És van jövendő az Úr kezében. Ámen. (Részlet dr. Vassné Baki Ilona lelkipásztor 2011. január 9-én elhangzott igehirdetéséből

veszünk: mögöttünk van a bűnünk s előttünk a halál, a meghalás, a koporsó, a sír, a vég. Aki nem veszi egészen komolyan, hogy ez van előttünk, aki nem realizálja, hogy mit jelent meghalni, aki nem ijed meg, mert talán nem telik elég öröme az életben s azért nem ismeri a végtől való félelmet, aki még nem értette meg, hogy ez az élet az Isten ajándéka, aki nem irigyli a pátriárkáktól életük hosszúságát, akik nemcsak száz évet, hanem háromszáz és négyszáz és ennél több évet is éltek, aki más szóval nem fogta fel ennek az életnek szépségét, az nem tudja felfogni, mit jelent a feltámadás. Mert ez a szó felel meg a halál iszonyatára, arra a félelemre, hogy az élet egyszer véget ér, s hogy ez a vég egzisztenciánk horizontja. „Életünk közepette körül ölel a halál”, az emberi lét a nagy Fenyegető alatt létezik, ennek a végnek jellegét hordozza, ezt a létünk ellen emelt állandó tiltakozást: nem élhetsz! Hiszel a Jézus Krisztusban, de csak hinni tudsz, nem láthatsz. Isten előtt állsz és szeretnél örülni és örülhetsz is, és mégis naponként meg kell tapasztalnod, hogy bűnöd minden reggel megújul. Van békességed, de csak harcok közepette érvényesül. Értünk s mégis olyan hihetetlenül keveset értünk. Van élet, de csak mint a halál árnyékában létező. Együtt vagyunk s egyszer mégis el kell válnunk egymástól. A halál az egészre ráüti a maga pecsétjét. Ő a bűnnek zsoldja. A számla lezárul, a koporsó az utolsó szó. A harc eldőlt, mégpedig ellenünk. Ezt jelenti a halál. De a keresztyén ember előretekint. Mit jelent a keresztyén reménység ebben az életben? Halál utáni életet? Valami a haláltól elkülönült eseményt? Egy kicsi lelket, amely pillangóként röp-pen tovább a sír felett és valahol megmarad, hogy halhatatlanul tovább éljen? A pogányok így képzelték el a halál utáni életet. De ez nem a keresztyén reménység. „Hiszem a test feltámadását”. A test a Bibliában egész egyszerűen az embert jelenti, mégpedig a bűn jegyében élő, megromlott embert. S ennek az embernek szól az ígéret: fel fogsz támadni. A feltámadás nem en-nek az életnek a folytatását jelenti, hanem az élet beteljesülését. Erre az emberre igent mondott Isten, amellyel nem bír a halál árnyéka. A feltá-madásban a mi életünkről, mirólunk van szó, úgy, amint és ahogy vagyunk. Mi támadunk fel, nem lép senki a helyünkre. „Elváltoztatunk” (1Kor 15) – ez nem azt jelenti, hogy most

Meghalunk. – Feltámadunk! Barth Károly húsvéti gondolataiból — nemcsak időseknek Barth Károly (1886-1968) svájci református teológus 1946. nyarán előadássorozatot tartott német diákoknak az Apostoli hitvallásról. Az előadások szövege később nyomtatásban is megjelent. Ebből a könyvecskéből idézünk néhány – a földi lét végességét talán szokatlan módon megfogalmazó – mondatot. Megfeszíttetett… Ami itt Krisztussal történik, azt nekünk kellene elszenvednünk. Meghalt. A halál minden fennálló életlehetőség vége. Meghalni annyit jelent, mint kimeríteni a nekünk adott utolsó lehetőséget; bárhogy is értelmezzük fizikailag és metafizikailag a halált, bármi is történjék benne, egy bizonyos: itt a te-remtményi egzisztencia utolsó akciója megy végbe. Ami a halálon túl történik, az mindenesetre valami más lesz majd, mint ennek az életnek folytatása. A halál valóban véget jelent. Ez az az ítélet, amely alatt életünk áll: vár a halálra. Születni és felnőni, éretté lenni és megöregedni annyi, mint elébe menni annak a pillanatnak, ahol pontot tesznek, végérvényesen pontot tesznek mindnyájunk életére. Erről az oldalról nézve a dolgot, úgy áll a helyzet, hogy a halál olyan alkotórészévé lesz életünknek, amelyre nem szívesen gondolunk. Eltemettetett. Ez olyan jelentéktelenül, úgyszólván feleslegesen áll itt. Pedig nem hiába. Egyszer majd minket is eltemetnek. Egyszer majd egy csomó ember kimegy a temetőbe, s ott beásnak egy koporsót, és mindnyájan hazamennek, csak egy nem tér vissza velük, s az én leszek. Az lesz a halál pecsétje, hogy eltemetnek engem mint olyasvalakit, aki feleslegessé vált, sőt zavaró lett az élők világában. „Eltemettetett”, ez a halálnak az elmúlás és enyészet jellegét adja s az emberi létnek a múlandóság és rothadandóság jellegét. Mi hát az emberi élet? Sietés a sír felé. Az ember az elmúlás felé siet. Ez a múlttá-létel, amelynek nincs jövője, ez lesz az utolsó: minden, amik vagyunk, múlttá lesz és elrothad. Marad talán egy emlék, amíg vannak emberek, akik reánk emlékeznek. De egyszer ők is meghalnak, s azzal majd az emlék is elmúlik. Nincs az emberi történelemben olyan nagy név, amely valamikor ne válna elfelejtett névvé. Ezt jelenti: eltemettetett, s ez az ítélet az ember felett, hogy a sírban a feledés martaléka lesz. Ez Isten felelete a bűnre: a bűnös emberrel nem lehet egyebet kezdeni, minthogy elkaparják és elfelejtsék. … A testnek feltámadása... Az ember előretekint. Ezzel úgyszólván 180 fokos fordulatot

2

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot.” (Jn 15,26) Kétféle vigasztalás van. Az egyik e világból való. Ez álnok s megbízhatatlan. Abban áll, hogy valaki vagyonra, hatalomra, fejedelmek és nagyurak kegyére támaszkodik. Ilyen vigasztalásban – mondja Krisztus – néktek nem lesz részetek. Sőt, a világ minden hatalmát és befolyását ellenetek fordítja, hogy elnyomjon vele benneteket. De ne bánjátok, hogy a világ vigasztalását nélkülözitek. Nyomorult s gyenge vigasztalás az. Csak addig tart, míg valami baj nem jön. Akkor azonnal erejét veszti. Én más Vigasztalót küldök néktek. Az igazság Lelkét, aki teljes elhagyatottságban és rettegtető nyomorúságban is meg tud vigasztalni. A Szentlélek valóban Vigasztaló és nem szomorító. Egyszersmind igazság Lelke is, mert senkit meg nem csal s vigasztalása örök. „Én kérem az Atyát és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” (Jn 14,16) A Szentlelket olyannak kell megismernünk és hinnünk, amilyennek maga mondja magát. E szerint Ő nem a harag és rettentés Lelke, hanem kegyelem és vigasztalás Lelke. Így az egész Szentháromság csupa kegyelem. A Fiú azzal vigasztal, hogy könyörög a Szentlélekért, az Atya meg azzal, hogy adja a Szentlelket, a Szentlélek pedig maga a Vigasztaló. A keresztyéneken tehát nincs harag, fenyegetés vagy rettentés, hanem csupa szívélyes szeretet s édes vigasztalás égen-földön. Miért? Hát azért – mondja Ő – mert tömlöctartótok és hóhérotok úgyis elég van, aki rettentsen és gyötörjön benneteket. A Szentlélekről tehát azt kell tanítanunk, hogy Vigasztaló. Ez a módszere, tiszte és tulajdonsága. … A Vigasztaló pedig az, aki a megszomorodott szívet Isten iránt megvidámítja, jókedvre derít, mert hiszen arról biztosít, hogy bűneink meg vannak bocsátva, a halál meghalt, az ég megnyílt s Isten ránk mosolyog. Aki e meghatározást jól megragadja, annak máris nyert ügye van, hiszen égen-földön csupa vigasztalással és örömmel találkozik.

egészen más élet kezdődik, hanem „ez a romlandó test romolhatatlanságot ölt magára és e halandó test halhatatlanságot”. Akkor nyilvánvalóvá lesz: „Elnyeletett a halál diadalra!” A keresztyén reménység tehát egész életünket felöleli: ez a mi életünk fog beteljesülni… A keresztyén reménység nem fordít el ettől az élettől, ellenkezőleg, felfedi előttünk azt az igazságot, amelyben Isten ezt a mi életünket látja… A keresztyén üzenet pedig bizakodva és vigasztalóan hirdeti a reménységet erről a világosságról. De ezt a reménységet, hogy életünk beteljesül, nem adhatjuk meg önmagunknak, nem is győzhetjük meg magunkat róla. Ezt hinni kell a halálnak ellenére. Aki nem tudja, hogy mi a halál, az azt sem tudhatja, mi a feltámadás. A Szentlélek bizonyságtételére van szükségünk, Istennek az Írásban hirdetett és meghallott Igéjének bizonyságtételére. A feltámadott Krisztus bizonyságtételére elhihetjük, hogy egyszer kivilágosodik, s hogy ez a világosság beteljesíti tökéletlen életünket. A Szentlélek, aki az Írásban szól hozzánk, biztosít arról, hogy szabad ebben a nagy reménységben élnünk… Aki meghallotta a húsvéti üzenetet, az nem járkálhat tragikus képpel s nem élheti az olyan ember humortalan életét, akinek nincs reménysé-ge. Már csak ez érvényes, már csak ez az egy komoly: Jézus győzött. Komolyság, amely ettől el- és vissza akarna tekinteni, mint Lót felesége, nem keresztyén komolyság. Égjen bár mögöttünk a világ – s valóban ég is! –, már nem kell reá néznünk, hanem csak arra, hogy komolyan ve-gyük Isten dicsőségének diadalát ebben az em-berben, Jézusban és örvendjünk annak. Akkor hálaadásban élhetünk és nem félelemben. Jézus Krisztus feltámadása nyilvánvalóvá teszi, végre-hajtja ezt a győzedelmes harci jelentést. A feltá-madást nem szabad szellemi folyamattá átértel-meznünk. Meg kell hallanunk és el kell fogad-nunk, hogy itt egy üres sír van, hogy itt a halálon túli új élet lett nyilvánvalóvá. „Ez (a halálból előjött ember) az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” Ami a Jordán melletti kereszt-ségkor megjelentetik, itt nyilvánvaló ténnyé lesz. Azoknak, aki ezt tudják, a régi világ elmúlását s az új világ kezdetét hirdeti minden. Már csak rövid útszakaszt kell megfutniok, amíg láthatóvá válik az, hogy Isten a Jézus Krisztusban mindent elvégzett érettünk. Forrás: Barth Károly: KIS DOGMATIKA. Országos Református Missziói Munkaközösség, Budapest

Forrás: JER, ÖRVENDJÜNK, KERESZTYÉNEK! Luther írásaiból mindennapi áhítatra. Győr, 1938 Kálvin János Azokról pedig, akik a Szentírást elhagyva azt képzelik, hogy más módon is eljuthatnak Istenhez, azt kell tudnunk, hogy nem annyira tévelygés rabjai, mint inkább őrültek. Mert a minap is egyes szédelgők álltak elő, akik míg egyfelől

Reformátorok a Szentlélekről Luther Márton

3

fennen magasztalják a Szentlélek tanítói tisztét, másfelől ugyanakkor megvetik a Szentírás olvasását és nevetnek azok együgyűségén, akik – ahogy ők kifejezik – még mindig a halott és lélekölő betűt követik. De szeretném tudni, hogy miféle lélek az, amelyiknek ihletése olyan magasra emeli őket, hogy merészségükben a Szentírás tanítását – gyerekesnek és hitványnak tartva – megvessék? … Milyen démoni őrjöngés azt állítani, hogy a Szentírásnak, amely Isten gyermekeit elvezeti egészen a végső célig, csak elmúló vagy időleges haszna van? … A Léleknek tehát, aki nekünk ígértetett, nem az a dolga, hogy új és soha nem hallott kijelentéseket eszeljen ki, vagy valamiféle új tant koholjon, hogy ezzel eltérítsen bennünket az evangélium elfogadott tanításától, hanem ellenkezőleg éppen az a tiszte, hogy elpecsételje elménkben azt a tanítást, melyet az evangélium nyújt … Mert az Úr egyfajta kölcsönös kapcsolatot létesített Igéje bizonyossága és Lelke között, hogy mélységes tisztelet hassa át szívünket az Ige iránt, úgyhogy amikor ráesik a Lélek fényessége, Isten arcát szemlélhessük benne. És ugyanakkor magunkhoz ölelhessük a Szentlelket – nem félve attól, hogy csalódunk –, amikor felismerjük Őt igazi képében, az Igében. Így van ez valóban. Isten nemcsak rövid bemutatóra adta Igéjét az embereknek, hogy azután a Szentlélek eljöttekor eltörölje. Ellenkezőleg, ugyanazt a Lelket küldte el, akinek erejével az Igét adta, hogy az Ige hathatós megerősítésével juttassa teljességre munkáját. … ... Józanság illik Isten gyermekeihez. Ezek ugyanis látják, hogy az igazság minden világosságától meg vannak fosztva, ha Isten Lelke magukra hagyja őket, de ugyanakkor azt is tudják, hogy az Ige az az eszköz, amely által az Úr Lelkének megvilágosítását közli a hívőkkel. Ők nem ismernek más Lelket, csak azt, aki az apostolokban lakott és beszélt, és akinek a szava szakadatlanul az Ige hallgatására hívja őket. … …Krisztus a Szentlélekkel különleges módon felruházva jött, azért, hogy elkülönítsen bennünket a világtól és összegyűjtsön az örök élet reménységére. Ezért nevezik „a megszentelés Lelkének”. Mert nemcsak azzal az általános erővel elevenít meg és táplál bennünket, amely mind az emberi nemben, mind a többi élőlényben megfigyelhető, hanem Ő mennyei életnek gyökere és magja is bennünk… Amikor az apostol a hívők számára Krisztus kegyelmét és Isten szeretetét kéri (2Kor 13,21), ugyanakkor hozzákapcsolja a „Szentlélek közöltetését” is, amely nélkül sem Isten atyai kegyelmét, sem Krisztus jóságát nem kóstolhatja meg senki …

Hasznos lesz itt megemlítenünk, hogy milyen nevekkel illeti a Szentírás a Szentlelket … Először is a „fiúvá fogadtatás Lelkének” nevezi (Róm 8,15) … „Zálognak” és „örökségünk pecsétjének” is mondják, majd „víznek”, „olajnak” és „kenetnek”, majd „tűznek”, mivel szívünket Isten iránti szeretetre és a kegyességre való törekvésre gyullasztja. Végül úgy jelenik meg előttünk mint „forrás”, amelyből minden égi gazdagság árad felénk (Jn 4,14), és mint „Isten keze” (ApCsel 11,21), mellyel hatalmát gyakorolja. Mert erejének leheletével isteni életet lehel belénk, úgyhogy többé nem rendelkezünk magunkkal, hanem az Ő cselekvése és indítása mozgat bennünket. Ezért, ha van bennünk valami jó, az az Ő kegyelmének a gyümölcse. A mi képességeink pedig nélküle nem egyebek, mint az értelem sötétsége és a szív romlottsága. … Amíg nem figyelünk feszülten a Lélekre, addig Krisztus, hogy úgy mondjam, tétlen marad, mivel Őt mint magunkon kívülit hidegen szemléljük, úgy, mint aki nagyon távol van tőlünk… De mivel a hit a Szentlélek fő munkája, azok a kifejezések mind, amelyekkel a Szentlélek erejének és működésének jelölésére általában találkozunk, nagy részben a hitre vonatkoznak… Pál belső Tanítónak nevezi a Lelket, akinek közreműködésével hatol be elménkbe az üdvösség ígérete, amely ígéret e nélkül a levegőben hangzanék, vagy legfeljebb csak fülünket érné el. … Még azzal a sajátos feladattal is megbízta Krisztus a Lelket, hogy emlékeztessen azokra, amiket Ő szóban tanított. … Úgyhogy joggal nevezhetnénk a Szentlelket kulcsnak, amely feltárja előttünk a Mennyek országa kincseit. … Ezért ajánlja Pál olyan nagyon a „Lélek szolgálatát” (2Kor 3,6), mert eredménytelenül kiáltoznának a tanítók, ha Krisztus maga, mint belső Tanító, Lelkével magához nem vonzaná azokat, akiket az Atya Neki adott (Jn 6,44). Kálvin János: TANÍTÁS A KERESZTYÉN VALLÁSRA. Budapest, 1986  A szemelvényeket válogatta és közreadja: Kólya Dániel.

4

„sok boldogságot kívánunk”. Ezt talán őszintén is gondoljuk. Előfordul azonban, hogy hallótávolságon túl valaki így élcelődik: – Miért legyen nekik jobb, mint nekünk? Vagy: – Csak a házas ember tudja, mi a boldogság, de akkor már késő… Ez persze így nem igaz, de nem árt tudnunk, hogy a Biblia boldogság-fogalma nem azonos a komfort-érzéssel. Szeretném ezt mindenkinek a lelkére kötni. A Bibliában több mint 100 „boldogmondás” van. A legismertebb az a nyolc, amely a Hegyi beszédben, Máté evangéliumának 5. fejezetében olvasható. Az viszont sehol sincs benne, hogy „boldogok a házasok”! Az sincs benne, hogy „boldogok, akiknek sok a pénzük”. Arról sincs szó, hogy „boldogok, akik nagy hatalomra tettek szert”. Az emberek sokszor erre törekednek, de a Biblia nem ír ilyesmiről. Ezek mind idegen istenek. Ki az isten? Akitől segítséget, gyógyulást, boldogulást várunk. Ezek azonban bálványok. Ma már nem kőből faragjuk, nem aranyból öntjük, hanem gondolatokból, hiedelmekből, filozófiákból teremtjük őket. Ezek azonban nem segítenek rajtunk. Isteni hatalmuk csak illúzió. Persze, előfordulhat – nagyon ritkán – hogy egy gazdag vagy egy nagy hatalommal rendelkező ember boldog. Ez azonban nem jellemző. Boldog házasok is vannak, de ők sem a házasságtól boldogok. Én inkább úgy mondanám: két boldog embernek a házassága is boldog. Miről szólnak a bibliai boldogmondások? Azok boldogok, akiknek helyreállt az Istennel való kapcsolatuk. Boldogok a lelki szegények, mert tudják, hogy rászorulnak Isten kincseire. Boldogok a szelídek, mert ők Jézust követik. Azok is boldogok, akik sírnak, mert igazi vigasztalást kapnak. Még az üldözöttek is boldogok. Hogy lehet ilyet mondani? Úgy, hogy az Úrért szenvedik el az üldöztetést. Boldog ember volt-e vajon Pál apostol? Köznapi értelemben aligha. Hol egy kis hajótörés, hol kaloda, még meg is kövezték, már azt hitték, hogy meghalt. Mégis boldog volt. Teli vagyok örömmel – írta (2Kor 7,4). Eszembe jut egy erdélyi református lelkipásztornak, Szilágyi Sándornak a könyve, amelynek ez a címe: Boldog rabságom. Keserves éveket töltött a romániai börtönökben. Miért mondja mégis boldognak a rabságát? Mert Isten ott volt vele. Így lehet boldog a házasságunk is. Szívesen hasonlítom a házasságot a pusztai vándorláshoz. Az negyven évig tartott. Átlagos házassági időtartam. Voltak itt-ott oázisok, de nem ez volt a jellemző. Nyelni kellett a port, elszenvedni a hőséget, még az amálekitákkal is meg kellett

A házasság ünnepe Érden Érd-parkvárosi Református Gyülekezet, 2011. február 16. Házassági krízisek: a kapcsolat szakítópróbái Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus előadása „A házasság ünnepe” cím azt sejteti, hogy a házasság jó dolog. Tőlem mégis azt kérték, hogy a házasság kríziseiről beszéljek. Mondandómnak ezt a címet adtam: a kapcsolat szakítópróbái. A harmincas években Magyarországon járt egy angol igehirdető. Eredetileg focista volt, az angol válogatott középcsatára. James Stuartnak hívták. Evangélizátorként járta Európát. Egy nagy létszámú összejövetelen feltette a kérdést: – Kik azok önök között, akiknek a házasságában még soha semmi probléma nem volt? Felállt 4-5 ember, bizonytalankodva. Az előadó akkor a többiekhez fordult: – Mi pedig, testvéreim imádkozzunk ezekért a farizeusokért! Én most nem teszem fel ugyanazt a kérdést, de úgy gondolom, nem lehet megúszni több évtizedet krízisek nélkül. A krízis vele jár az élettel, vele jár a házassággal. Egyetlen házaspárról hittem azt, hogy még semmi zavar nem volt a házaséletükben. A kisebbik lányomnak akkor egy hete volt az esküvője. Hazajöttek a nászútról, elmondtam, mit gondoltam róluk. Ő így válaszolt: – Ez nem igaz. Volt probléma, de győzött a megbocsátás. Amíg a konfliktust így lehet lezárni, addig nincs baj. Meg lehet-e úszni az életet úgy, hogy legalább egyszer egy kicsit náthásak ne lennénk? Nem hiszem. Jönnek ránk betegségek, és időnként a kapcsolataink is megbetegszenek. Mi a teendő? Ha valaki a betegségét úgy akarja kezelni, hogy eltitkolja, nagyon rosszul jár. Aki úgy tesz, mintha soha semmi baj sem lenne a házasságában, becsapja önmagát. Ha megbetegszünk, el kell menni orvoshoz, a javasolt gyógymódot el kell fogadni, a gyógyszert be kell venni. Ha szükséges, a dohányzást abba kell hagyni. Hasonló a helyzet a házasságunkkal is. Természetes, hogy a kapcsolatainkban időnként zavar támad. Gondolom, itt Érden is az a szokás, minden templomban, hogy esküvő után odamegyünk az ifjú párhoz, két puszi között mondunk nekik valamit. Valami olyat, hogy

5

küzdeni. Akinek azonban volt lelki látása, az látta a felhőoszlopot, és ebből tudta, hogy „köztünk van az Úr”. Ő jár előttünk. Ha Őt követjük a szeretetben, akkor nem csüggedünk el, akkor boldogok vagyunk. Ő a szeretet Istene. Jézus mondja, és nemcsak a házasoknak: „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” (Jn 13,34) Vegyük komolyam Jézus szavait! Ki az, aki ezt meg tudja tenni? Két nagy bökkenője is van ennek a mondatnak. Tudok-e én bármit is úgy tenni, ahogyan Jézus? Tudok úgy szeretni, mint Ő? Ha pedig ez úgysem megy, akkor miért parancsolja? A másik bökkenő: hogy lehet megparancsolni a szeretetet? Gondol-jon mindenki a kedvenc ételére! Sült kacsacomb, jól megfűszerezve, vörös káposztával… „Sze-resd a kacsacombot!” Szeretem én azt parancs nélkül is. Vagy: „Szeresd a spenótot!” Ezt meg hiába parancsolják, nem tudom szeretni. Akkor hogy vagyunk ezzel a jézusi parancscsal? Elárulom: nem ugyanarról a szeretetről van szó. A kacsacombra és a spenótra a kívánság-szeretet vonatkozik (görögül: erósz). Benne van ez az emberi kapcsolatokban is. Van testi (erotikus) kívánság a házastársak között is. Kell is, hogy legyen, e nélkül nincs harmónia. De van itt valami más is. Nemrég azzal a címmel tehettem bizonyságot, hogy „A párom a barátom”. Erre a baráti szeretetre van egy görög szó: a filia. (Filantrópia = emberszeretet, filozófia = a bölcsesség szeretete.) A barátom az, akivel megosztom a gondolataimat. Kölcsönös közöttünk a szeretet. „A szeretetet tanulni kell” című könyvben van egy kérdés: mi a különbség a szerelem és az igazi szeretet között? A szerelmesek együtt járnak, noha még alig ismerik egymást. A szeretet viszont: együtt maradunk, noha már nagyon jól ismerjük egymást. A kívánság-szeretet nem mindig működik, de az elkötelezett szeretet (görögül: agapé) feltétel nélkül, mindig. Az agapé eredetileg a közös vacsorát jelentette. Tudnunk kell azonban, hogy az ókori keleti ember nem ült le akárkivel vacsorázni, csak azzal, akivel vállalta a közösséget. Ezért botrán-koztak meg annyira az írástudók és a farizeusok, amikor azt látták, hogy Jézus egy asztalnál étke-zik a vámszedőkkel, elfogadja a meghívásukat, együtt eszik és iszik velük. Elfogad minket is, nemcsak a „tökéletes” embereket. Bocsánat, de úgy gondolom, hogy ha csak a tökéletesekkel ülne egy asztalhoz, alighanem egyedül maradna… Jézus parancsa erre az elkötelezett, feltétel nélküli, önként felvállalt szere-

tetre vonatkozik. A Biblia akkor használja az „agapé” szót, amikor Isten szeretetéről van szó. Ezt találjuk a János 3,16-ban is: „úgy szerette Isten a világot…” Ha valaki reménytelennek látja a házasságát, mert válságba került a kapcsolata, szakítópróbát él át, akkor a Róma 5,5ben ugyancsak ezzel az isteni szeretettel találkozik: „a reménység nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a Szentlélek által”. Ez a szeretet természetünknél fogva nem a miénk, mégis lehetséges így szeretnünk. Isten adja ajándékba a maga szeretetét. Mit kell kibírnia egy házasságnak? Mit kell még nekem kibírni? Gondoltunk már ilyet, esetleg ki is mondtuk? És meddig bírjuk? Mit? Például azt, hogy a házastársam felelőtlen. Vagy hogy hallgatag. Olyan, mint a „néma levente”. Ez különösen a férfiakra jellemző. Egyszer egy férfi így panaszkodott nekem: A legborzasztóbb, amikor a feleségem azt mondja valamire, hogy „beszéljük meg”. A férfiak között gyakori a konfliktus-kerülő típus. Vagy azt kell kibírni, hogy a házastárs uralkodó természetű. Még a Bibliára is hivatkozik. Egyszer egy nyári házasság-gondozó héten részt vett egy hívő asszony a nem-hívő férjével. A férj a végén azt mondta, hogy hitetlenül jött, de hittel távozik. Később abban a kis gyülekezetben, ahová jártak, tartottunk egy házaspári csendes napot. Ott voltak ők is. Az új hitű férfiú olvasta fel az igét: „az asszony engedelmeskedjék férjének!” (Kol 3,18) Furcsa helyzet volt, valamit mondanom kellett. Ez jutott eszembe: – Amikor a Bibliában azt olvasod, hogy „ti, asszonyok”, akkor azt a szakaszt nyugodtan ugord át, mert nem neked szól! Te arra figyelj, hogy „Ti férfiak úgy szeressétek a feleségeteket, mint Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte!” (Ef 5,25). (Sajnos, ő ezt ugorta át.) Az uralkodó természetet nehéz elviselni. Egyébként nemcsak a férfiak között vannak ilyenek. Mit kellhet még elviselni? Például, hogy a másik munkamániás. Sok szenvedélybetegséget (az alkoholizmust, a játékszenvedélyt, a drogfüggőséget) a társadalom nagyon elítél, a munkamániát viszont még meg is dicséri. Pedig a házasságnak ez is sokat árt. Különösen akkor, ha valaki azért menekül a munkába, mert nem szeret, nem akar emberekkel, főleg a párjával foglalkozni, időt tölteni. Ide sorolhatjuk még a TV-függést, a számítógép-függést is. Lehet, hogy a társunk szidalmazó természetű. Lehet, hogy hűtlen. Megcsal. Ebbe bele lehet roppanni. Tettlegesen bántalmaz, verekszik. Az asszonyok között is vannak ilyenek.

6

Szexuáli-san bántalmaz, kihasznál, zsarol. Vagy éppen alkoholista, drogfüggő. Esetleg depreszsziós. Nagyon nehéz vele együtt élni. Hová vezet innen az út? A Börzsönyben tábla jelzi az útirányt, kezünkben a térkép, eligazodunk, elindulunk. Egy olyan helyzetből azonban, amilyeneket felsoroltam, merre van kiút? Hová vezet? Az egyik lehetőség a szenvedés útja. Szenvedjünk évtizedeken át? Ismerek olyan embereket, akik ezt teszik. A másik út: a válás. Váljunk el? Ez is egy „megoldás”. Talán érezni lehet, hogy ezt idézőjelben mondtam. Vagy van valódi megoldás? Ha van, akkor arra kell rátalálni. Lehetséges, és nagyon remélem, hogy akik itt ülnek, nem élnek át nagyon mély válságot. Adja Isten, hogy ne is éljenek át ilyet! Ha azonban mégis előfordul ilyen életszakasz, akkor azt javasolom, hogy csak a harmadik útban gondolkozzanak. Felhívnám a figyelmet G. Chapman Maradjunk együtt! című könyvére. Nagyon súlyos esetekre is igyekszik konkrét megoldást ajánlani. Gondoljunk arra az igére, amelyet Pál apostol írt a korinthusiaknak: „Isten hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13) Amikor az ember úgy érzi, hogy a helyzete már elviselhetetlen, akkor próbálja meg a valódi megoldást! Meg fogja tapasztalni, hogy mégis csak kibírta. Túl tudta élni a válságot, lehet tovább lépni. Hálaadással mondhatja, hogy „áldásomra volt a nagy keserűség” (Ézs 38,17). Isten sokszor nehéz utakon vezet, vagy megengedi, hogy nagyon keserves életszakaszokat, esetleg nagy veszteségeket, mély válságokat éljünk át, de végül valami jót hoz ki belőle. Még abból is, ha gonosz emberek valóban gonoszságot követtek el. Klasszikus bibliai példa erre a József története (1Móz 37-45). „Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra fordította”. A legtöbbször ki lehet bírni azt, amiről azt gondoljuk, hogy nem lehet. Ugyanakkor tudnunk kell: csak azt a házasságot lehet megmenteni, amelyben mindkét fél keresi a megoldást. Néz-zünk szembe a valósággal: van olyan, hogy az egyik fél szeretné megmenteni a házasságot, de a másik hallani sem akar róla. El lehet válni? Két olyan igéről tudok, amely „kiskaput” kínál. Az egyik: „Ha a hitetlen házastárs válni akar, ám váljék! … Nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség ilyen esetekben.” (1Kor 7,15) Meg kell bocsátani? Meg lehet bocsátani a házasságtörést? Azt gondolom, igen. Meg kell

bocsátani, de nem szabad eltűrni. A tűrés ilyenkor bűnpártolás. Ha a másik nem hagyja abba a házasságtörő kapcsolatot, akkor nincs más lehetőség, el kell válni. A másik ige Jézustól származik: „Aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve – és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” (Mt 19,9) Aki mást vesz el, vagy mással áll össze: az házasságtörő. A házasságtörést meg kell és meg lehet bocsátani, bármilyen fájdalmas. Ha azonban a házasságtörő kapcsolat a megbocsátás után is folytatódik, akkor – nehéz ezt egy templomban kimondani – válni kell. Húsz év alatt mindössze háromszor vagy talán négyszer javasoltam valakinek, hogy adja be a válókeresetet. Azok kemény esetek voltak. Németországban dolgozott a férj, a családját is vihette. Több gyerek is volt. A férfi összebarátkozott a bébiszitter lánnyal. Kétségbeesetten jött a feleség. Mondtam, hívja a férjét is. Nem reméltem, de eljött. Arról beszéltem nekik, hogy a házasság nem bír el még egy harmadik személyt. A férj tiltakozott. Ő a feleségével is hajlandó szexuális életet élni, különben is, amióta ezt a lányt ismeri, sokkal nyugodtabb. A felesége is csak örülhet. Azt hitte, hogy egy értelmes pszichológushoz jön… Én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy sürgősen abba kell hagynia ezt a bűnös kapcsolatot. Erre nem volt hajlandó. Ekkor mondtam az asszonynak, hogy adja be a válókeresetet. Nem volt könnyű döntés. Ilyet csak a legsúlyosabb esetben szabad javasolni. Akkor, ha a helyzet további eltűrése már bűnpártolás. Alkoholistának ne pálinkát adjunk ajándékba, csak azért, mert annak örül! El kell válni, ha a házastárs nem hajlandó megszűntetni a házasságtörő kapcsolatot. A szexuális hűtlenségen kívül van még egykét olyan magatartás, amely lehetetlenné teszi a házasságot. Ilyen a súlyos testi bántalmazás és minden, a házasságon kívüli társas kielégülés. Agresszív fellépés esetén segítségért kell folyamodni. Sajnos, olyan korban élünk, amikor egyre brutálisabb események történnek körülöttünk. Erkölcsi értelemben óriási sötétség vesz körül bennünket. Ezért különösen szükséges, hogy a hívő emberek irányfénnyé legyenek a sötétségben. Ma már feltűnő, ha valaki nyíltan vállalja a munkahelyén, hogy szereti a feleségét. – Hány éves házasok vagytok? Már tíz? És szereted a feleségedet? Az első feleséged? – Igen. Mi a nyáron leszünk 50 éves házasok, és most is szeretjük egymást. (Barátaim között van olyan, aki a második feleségével él, és Isten áldása van az életükön.) Ha azt látják rajtunk,

7

hogy ragaszkodunk egymáshoz, annak ellenére, hogy vannak közöttünk problémák, az feltűnő. Csodálatos dolog a megbocsátás. Világít a sötétségben. Keressük a megoldást! Hogyan indulhatunk el? Ne csak a társad bűneit lásd, hanem kérd az Urat, hogy mutassa meg neked a te bűneidet is! Ezért imádkozz! Meg fogja mutatni. Van köztünk valaki, aki nem lát bűnt magában? József Attila írta A bűn című versében: „Zord bűnös vagyok, azt hiszem, / de jól érzem magam. / Csak az zavar e semmiben, / mért nincs bűnöm, ha van.” Pedig volt neki. Utolsó versei tanúsítják, hogy már csak vergődés volt az élete, szívszorító szenvedéseken ment át. Nehéz élete volt. Nem talált szabadulást. Végül öngyilkos lett. Eszembe jut egy másik költő is: Ady Endre. „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.” (Az Úr érkezése) Mennyire más! Roskadozva… Ki lehet fejezni ennél érzékletesebben a nehéz életszakaszt? „Nem harsonával, / Hanem jött néma, igaz öleléssel, / Nem jött szép, tüzes nappalon, / De háborus éjjel. // És megvakultak / Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt, / Mindörökre látom.” Adyról is el lehet mondani, hogy ilyen-olyan volt az élete. De Isten kegyelmét megkapta! Odatalált az Úrhoz. Mi történt utána? „Ha vétkezünk, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1) Rembrandt egyik legszebb festménye: A tékozló fiú hazatér. „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk… (Mt 6,12) Nem azt kell megbocsátani, ami nem vétek, hanem a valóban elkövetett vétket. És ha nem kér bocsánatot? Persze, jobb, ha kér, de ha nem teszi is, benned ott kell lenni a megbocsátásra való készségnek. Istenben ott van ez a készség: alig várja, hogy bocsánatát kérjük. Van egy gyönyörű karácsonyi ének a református énekeskönyvben: „Nem éltem még e föld színén: te értem megszü-lettél; / Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; / Még meg sem formált szent ke-zed, / Már elválasztál engemet, / Hogy társam légy e földön.” (329,2) „Bocsássatok meg egymásnak – írja Pál apostol – ahogyan Krisztus is megbocsátott nektek!” (Kol 3,13) Mikor bocsátott meg Isten:? Amikor mi még meg sem születtünk. Persze csak akkor lesz az enyém ez a bocsánat, ha igénybe veszem. Jó lenne nekünk is így viszonyulni egymáshoz: a Krisztus szeretetével. „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” (Jn 13,34) Meg kell lennie bennünk a megbocsátás készségének.

Az isteni megbocsátásnak van még egy fontos jellemzője: nem emlegeti a történteket. Mi hajlamosak vagyunk rá, hogy „jó, megbocsátok, de nem bírom elfelejteni”. Isten pedig azt mondja: „bűneidről többé nem emlékezem” (Ézs 43,25) Odament hozzá Pál is: – Üldöztem a Krisztus egyházát. Isten azt mondja erre: – Nem emlékszem rá. Odamegyek hozzá, és nekem is ezt mondja. Ez a teljes és tökéletes megbocsátás, amely csak az Úr erejével valósulhat meg. Csak az képes rá, aki maga is kegyelmet kapott. Aki átélte, hogy neki Isten megbocsátott, az meg fog bocsátani az ellene vétkezőnek: a házastársának vagy bárki másnak. Csak a bűnbocsánatban részesült ember tud másnak bűnbocsánatot adni. Erről szól az adós szolga példázata (Mt 18,21-35). A király elengedett neki 10 000 tálentumot. (Jelképes a hatalmas összeg: Salamon király évi jövedelme volt 666 tálentum.) Ő viszont a szolgatársának nem engedi el a 100 dénárt. Mi az, amit ellened vétett a házastársad, ahhoz képest, hogy te mennyivel tartozol az Istennek? Bocsáss meg a társadnak, függetlenül attól, hogy megbánta-e, amit ellened vétett! A megbocsátásnak sokszor nagy ereje van: a másik is rájön, hogy neki is van mit megbocsátani. A házassági válság megoldása a szív megváltozásával kezdődik. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek”. (Ez 36,26) Ahogy a szívből származnak a gonosz gondolatok: paráznaság, gyilkosság, istenkáromlás és egyebek, ugyanúgy az ember a jó szívéből, a megújult szívéből hozza elő a jót. Ezért van arra szükségünk, hogy új szívünk legyen. A szív nem érzelemközpont. A köztudat hibásan véli annak. A szív az értékrendünk központja. Petőfi „szívügye” a szabadság. Többre becsüli még a szerelemnél is. Pedig a szerelem számára az életnél is többet ér. A Biblia pedig arról beszél, hogy a kereskedő rátalál egy igazgyöngyre, és mindenét eladja, hogy azt megvehesse. Ez az igazgyöngy az Isten országa. (Mt 13,45) Mondhatjuk azt is, hogy maga Jézus Krisztus, Isten országának a királya. Erről vall Pál a Filippi 3-ban: „Krisztusért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek” (Fil 3,8). Krisztus a szívügye, Krisztus van a szívében, értékrendjének a centrumában. A bűnbocsánatot nyert szív képes így megváltozni: a központi helyet, amelyet természetemnél fogva ÉN foglalok el, át kell adnom Jézusnak. Pál így írja: „a Krisztus ismeretének a nagyságáért” vagyok

8

kész mindent veszni hagyni. Az „isme-ret” abban az időben életközösséget jelentett. Mindannyian az Éden-kerten kívül születtünk, nem a mennyországban: szívünkben mi magunk foglaljuk el a központi helyet. Hol van a hívő ember? A mennyországban? Azt gondolom, hogy igen, mert „az Isten országa tibennetek van” (Lk 17,21). Közöttünk, a kapcsolatainkban van jelen, de a világ körülvesz bennünket, folyamatosan hat ránk. Szent Ágostontól származó gondolat: „A természeti ember nem tud nem vétkezni. A hívő ember, akinek a szívében ott van Jézus Krisztus, már tud nem vétkezni. Az üdvözült lélek az örökkévalóságban már nem tud vétkezni.” Mi a középső szakaszban vagyunk. Legyünk jó reménységgel: előbbutóbb eljutunk oda, ahol már nincs bűn. És most lehet engem irigyelni: valószínűleg hamarább oda kerülök, mint az itt ülő testvérek. Persze az időt senki sem tudhatja… A magunk „természetes” értékrendjében az ÉN után következik a TE, és Ő, az Isten még azután. Sok ember számára Ő csak arra való, hogy meghallgassa és teljesítse az imádságokat. Sok vallásos ember így gondolkozik Istenről. Hol van Isten, ha nem segít? A megoldás: meg kell fordítani a sorrendet. Ő legyen az első helyen, a középpontban! Isten után következel TE, kedves házastársam. Nem a gyerekek? Nem. A házastárs van előbb, mert ez a jó a gyerekeknek is. Ha mi szeretjük egymást, akkor ők biztonságban érzik magukat. Végül persze ÉN is jövök valahol. Isten nem azt akarja, hogy „magamon kívül” legyek. Fontos azonban ezt a sorrendet figyelembe venni és a szerint gondolkozni, cselekedni. Jézus mondja: – Ha valaki én utánam akar jönni (vagyis követni akar engem), akkor az az első lépés, hogy „tagadja meg magát” (Mt 16,24). A Ketten az úton című könyvben egy házaspár azt írja, hogy „ha mind a ketten ugyanúgy gondolkodnánk, az egyikünk felesleges volna”. Minek lenne belőlem még egy példány? Untig elég egy is. Az egyik házassággondozó hetünkön egy férfi csoportban hatan voltunk. Egyikünk így panaszkodott: – Nem értem a feleségem gondolkodását. A másik azt ajánlotta: – Gondolj arra, hogy Isten őt az „oldalbordádból” teremtette! Pontosan az van meg benne, ami belőled hiányzik. Gyönyörű, nem? Néha zavarnak a különbségek. Aztán rájövünk, hogy mégis csak így a jó. Például ha nagytakarítás van, én szeretek hamar túl lenni rajta. Zsipp-zsuppsz, gyerünk! Ő meg alapos. Ha olyan nagyvonalú lenne, mint én, akkor megenne bennünket a kosz. Ha én is olyan ala-

pos lennék, mint ő, akkor egész nap csak takarítanánk. Valahogy kiegészítjük egymást. Persze, ez nem megy harcok nélkül. Fő, hogy győznie kell a megbocsátásnak. Mi van akkor, ha nem járható út a válás? Ha a társad nem partner a megoldásban, ha nem hajlandó megegyezni, akkor nincs más esély: „vállald a szenvedést mint Jézus Krisztus jó katonája!” (2Tim 2,3) Vannak ilyen házasságok. Nem túl sok. Az a tapasztalatom, hogy az esetek túlnyomó többségében el lehet jutni az igazi megbékéléshez, van mód az újrakezdésre. Mi a megoldás eredménye? Nem szélcsendes házasság, hanem olyan kapcsolat, amelyben a felek ragaszkodnak egymáshoz, ezért mindig készek a megbocsátásra, folyamatosan törekednek egymás megértésére és kapcsolatuk elmélyítésére a szeretet által. Időnként fúj a szél, vannak viharok, ez vele jár az élettel. Néha mennydörgés, villámlás is van. A lényeg a kölcsönös ragaszkodás. Az igében is így olvassuk: „A férfi elhagyja apját, anyját és ragaszkodik feleségéhez.” (Ef 5,31) Az pedig, hogy „lesznek ketten egy test”, nemcsak a szexre vonatkozik. Az „egy test” a teljes egységet jelenti. Ha neki valami fáj, az nekem is fáj. Igazi öröm csak az lehet, ami neki is az. Isten adhat erőt minden újrakezdéshez. „Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsolt 29,11) „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) „A hármas kötél nem szakad el egyhamar.” (Préd 4,12) Az első hely az Úré. Ő, Te, én…

       Ő Te (én)

9

Presbiteri csendes nap 

Fót, 2010. nov. 27.

- külmisszióra: akik még soha nem hallottak Isten dolgairól. Mindezért a választott tisztségviselők kiemelten felelősek. Isten sok eszközt adott a kezünkbe a missziói feladatok végrehajtására: - Isten igéje, sákramentumok, látogatás, diakónia, további felkészítések, megtértek gondozása korosztályának megfelelően; a társadalom széles rétegeinek elérése, kulturális alkalmak (zene, irodalom) Az egyházi, gyülekezeti szervezet Krisztus ügyét kell, hogy szolgálja. 50 paragrafus készült a presbitériummal kapcsolatban. Sok bibliai hivatkozást kaptunk útravalóul Tokody Attilától. Néhányat sorolnék fel ezekből: Az Ószövetségből: „De szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.” (2Móz 18,21-2); „Gyűjts össze hetven férfit Izrael vénei közül, akikről tudott, hogy a nép vénei és elöljárói.” (4Móz 11,16) Az Újszövetségből: ”…Presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek.” (Tit 1,5-6). „Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket és munkájukért nagyon becsüljétek őket” (1Thesz 5,12). „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.”. (1Tim 5,1719); „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pt 5,1-4). Benke György korreferátuma rámutatott a szeretet parancsolatára (Lk 10,27), mely minden emberre vonatkozik és a missziói parancsra (Mt 28,19), mely csak bizonyos emberekhez szól. Felebarátot szeretni azt is jelenti, hogy beszéljünk az embereknek Jézusról, tegyünk tanítvánnyá másokat. Ismerjék meg Isten országát, mert az lesz a tökéletes társadalom! Ez a megbízatás nagy felelősséggel jár mind a presbiterek, mind a gyülekezet részéről. Célunk azonban egy: betölteni Istentől kapott kül-



2011 a választások éve a magyarországi református egyházban. Gyülekezetünkben is megújításra kerülnek ezek a tisztségek. Fontos, hogy Istennek tetsző rendben történjen mindez. Nemcsak a jelenlegi és a jövőbeni presbitereknek, hanem a választó „népnek”, a gyülekezetnek is fel kell készülnie. A jelenlegi presbitériumunk életében jelentős változások történtek az elmúlt időszakban. Nagy tisztelettel és hálával gondolok kollégáimra, és szeretném megköszönni eddigi alázatos és hűséges munkájukat. Remélem, pár évig még együtt dolgozhatunk mint Isten elhívott szolgái. Remélem azt is, hogy sikerül új munkatársakat találni, mert sok a feladat dinamikusan növekvő gyülekezetünkben. Szükség van új, fiatal erőre, hosszú távú együttgondolkodásra. 2010. november 27-én Fóton Miádovics Piroskával együtt részt vettem egy egyházmegyei presbiteri csendes napon. Itt gondoltam először arra, hogy nemcsak a presbiteri tisztség felválla-lása felelősségteljes megbízatás, hanem ezen tisztségviselők kiválasztása is fontos feladat a gyülekezet számára. Az előttünk lévő néhány hónap azzal kellene, hogy elteljen, hogy Isten igéjét fürkészve felkészüljünk a választásra mind a választók, mind a választandók szempontjából. Ez a csendes nap is arra volt hivatott, hogy megkezdjük a felkészülést. Tar Zoltán kezdő áhítata szolgáltatta az alapot a naphoz. Arra épült, ami a legfontosabb: Krisztus szeretete motiváljon engem. Lássam, lássuk azt, amire elhív, mert azt a munkát, szolgálatot fogja megáldani. Az ajánló levelünk az legyen, amit Isten munkál bennünk. Krisztus arra tanít, hogy ne önmagunknak, hanem másoknak éljünk. A megváltás is erre mutat. Isten munkatársai lehetünk, és ez megadja a méltóságot az embernek. A cél az, hogy Krisztus ügye előre mehessen, mind többen ismerjék meg Őt, és már itt a földön Isten Országát építsük. Tokody Attila előadása ehhez a missziói feladathoz kapcsolódott, kiemelve a presbitérium választásának missziói szempontjait. (Miszszió: református hitünk szerint Isten kegyelmi kiválasztásának gyakorlati megvalósulása. Cél, hogy az örömhírt mindenki megismerje.) 

A református törvény szerint a misszió személyválogatás nélküli, vonatkozik: - gyülekezetre: azokra, akik még nem tértek meg - belmisszióra: akik már korábban közel voltak az egyházhoz, de elidegenedtek, eltávolodtak

10

detést és növekedjen a gyülekezet. Végül a talentumok példázatát hoznám fel (Mt 25): minden szolga kapott, és minden szolgát számon kért később a gazda. Mindenkinek van feladata. Dolgozzunk hát együtt a presbiterválasztáson is! A presbiteri csendes nap előadásai meghallgathatóak a Fóti Református Gyülekezet honlapján: www.fotiref.hu . Tóthné Csömöri Andrea

vesznek alkalmainkon, de még nem döntöttek … Május 29-én megbeszélést tartottunk azok szá-mára, akik vállalkoznak rá, hogy körzetgazda-ként is részt vesznek a gyülekezeti közösségek építésében. A korábbi körzeteket némileg újjá-szerveztük, így 10 körzetünk lesz, és mindegyik-nek 1 vagy 2 „gazdája”. Kérjük, fogadják szere-tettel a körzetgazdák jelentkezését. Köszönjük.  A PRO IUVENTA alapítványt 1993-ban három magánszemély alapította. Sajnos, ketten (dr. Dizseri Tamás és dr. Vass Dezső) már eltávoztak közülünk. 2009-ben lemondott a kuratórium elnöke, György Tímea, feladatát Szilágyi Vilmosné (Ibolya) vette át. Az alapítvány célja a gyülekezet hitéleti, oktatási, karitatív és szociális tevékenységének támogatása. A 2010. évben 242.690,- Ft került az alapítvány számlájára a 2009. évi személyi jövedelemadó 1 %-os felajánlásaiból. Ezen kívül kaptunk 10.000,- Ft önkéntes adományt is. Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy ezután is támogassák az alapítvány tevékenységét. Adószámunk: 1866-2962-1-13. Kí-sérje áldás az alapítvány további működését!  Gyülekezetünk énekkara egyházmegyei kórusta-lálkozón vett részt 2011. május 22-én a Fót-központi Református Gyülekezet templomában.  Az elmúlt fél évben részesültek a keresztség sák-ramentumában: Bertalan Borbála, Ángyán Eszter, Jakab Roland, Benkő Nóra, Máthé Magdolna, Barla-Szabó Dániel és Ludányi Bence.  Június 5-én, 50. évfordulójuk alkalmából kértek további áldást házasságukra: Miádovits János és Piroska.  Pünkösd vasárnap hatan tesznek konfirmációs fogadalmat templomunkban. Két felnőtt: Balogh Attila és Dóry Erika; valamint György Zoltán, Kemény Máté, Szűcs Barbara és Tóth Máté.

Kedves Testvérek! Idén tavasszal nemcsak a fák kaptak új ruhát, hanem gyülekezetünk weblapja is új köntösben pompázik. Jelen-leg elérhetőek az aktuális hirdetések, a gyülekezet ada-tai és története, illetve letölt-hetők az elhangzott igehirde-tések hanganyagai. A weblapon további információkat szeretnénk elhelyezni a gyülekezeti alkalmakról, kis csoportokról. Szeretnénk a testvérek segítségét kérni a forrásanyag (képek, kották, írott anyagok) gyűjtésében a következő témákban: - Elhangzott bizonyságtételek, - Kórus, - Élővíz, KFT, -Gyereksarok, Testvérgyülekezetünk. A galériához is szívesen várjuk a fényképeket dátum és alkalom megjelöléssel. (A képeket feldolgozás után visszaadjuk! ) Várjuk az ötleteket, javaslatokat a weblappal kapcsolatban az [email protected] címre. Szeretettel: Oszlács Endre és Margit   HÍREINK   2011. február 12-19. között rendezte meg Érden 5 gyülekezet (1 görög katolikus, református, római katolikus és 2 baptista) A házasság ünnepét. Szombat délután fáklyás felvonulással kezdődött a program. A mi templomunkban febr. 16-án este tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást dr. Pálhegyi Ferenc református pszichológus Házassági krízisek – a kapcsolat szakítópróbái címmel. (Lásd az 5-9. lapokon!)  Az őszi presbiterválasztás előkészületeként összeállítottuk gyülekezetünk választói névjegyzékét, mely a 2011. március 15-i állapot szerint 198 nevet tartalmaz. Természetesen azokat is számon tartjuk, akik időnként részt

   Legfontosabb hírünk:   „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3 17)

11

Jól bevált gyakorlatnak tűnik, hogy több egyháztagunk állandó megbízás alapján havonta rendszeresen utalta át folyószámlájáról az egyházfenntartói járulékot. A készpénzes befizetéseknél is többen odafigyeltek a presbitérium kérésének telje-sítésére. Ez rendszeresebbé tette bevételeinket, ezért nem voltak fennakadások. Továbbra is kérjük a több részletben történő befizetéseket, mivel kiadásaink havonta jelentkeznek. A válság idején talán könnyebbséget jelent, ha egyszerre csak kisebb összeg kifizetése terheli pénztárcánkat. A 2011. évben is szeretnénk sok programot szervezni (gyerektábor, családos hét, csendes hétvége, családi napok stb), terveztünk további, elengedhetetlen felújítási munkákat, illetve sok család szorul anyagi segítségre a válság okozta nehézségek miatt. A presbitérium ezért továbbra is kéri, hogy a tervezett kiadásokhoz ki-ki járuljon hozzá, illetőleg, aki teheti, egyéb adományaival kiemelten támogassa céljaink megvalósítását. Minden évben hangsúlyozzuk, hogy gyülekezetünk önfenntartó, sem állami, sem egyházi irányból nincs rendszeres bevételünk, kivéve a hittanórák díjazására kapott összeget. (2011-ben már ez sem olyan egyértelmű.) Meggondolásra ajánljuk az alábbi 3 lehetőséget: 1) Az Istennek szentelt adakozás bibliai mértéke a tized (minden jövedelmünk 10 %-a az Úré). 2) Egyházunk ajánlása: minden gyülekezeti tag a tényleges éves jövedelmének 1 %-át fizesse be az egyházközség fenntartására. 3) A mi gyülekezetünk gyakorlata ezeknél jóval szerényebb: az aktív dolgozóktól havonta legalább 1 500,- Ft-ot (évente 18 000,- Ft-ot); nyugdíjasoktól, diákoktól és önálló keresettel nem rendelkezőktől havonta legalább 500,- Ft-ot (évente 6 000 Ft-ot) kérünk. Bankszámlaszámunk: Református Missziói Egyházközség 11742111-20111463 Kérjük a testvéreket, hogy az önfenntartás, valamint a változatos és tartalmas gyülekezeti élet biztosítása érdekében ne lankadjon a lelkesedés az adakozást illetően! Tegyük ezt azzal a tudattal, hogy mindent Tőle kaptunk! Adományaink isteni célt szolgálnak. Isten szereti a jókedvű adakozót. „Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk.” (1Krón 29,14) TCsA  Postacímünk: 2030 ÉRD, Csurgói u. 4. Lelkipásztor: dr. Vassné Baki Ilona Telefon: 23/376-861 Honlapunk: www.erdparkvarosiref.hu Istentisztelet: vasárnap de. 10h-kor Úrvacsora: minden hónap utolsó vasárnapján

A 2010. évi zárszámadást a presbitérium elfogadta. Erre az évre óvatosan terveztünk, hiszen még javában tartott a gazdasági válság. Összességében véve azonban magasabb szinten teljesítettük a költségvetést. Bizonyos tételek elmaradtak a tervezettől, bizonyos tételeket pedig túlteljesítettünk. Bevételeink úgymond tervezhető része elmaradt a költségvetéstől, és az előre nem látható tételek emelkedtek egy-egy jelentősebb adomány (fűtésre, árvízkárosultaknak) vagy magasabb pályázati összeg bevételezése miatt. Igazgatási és fenntartási kiadásainkat sikerült több helyen lefaragni, de többet tudtunk fordítani családok támogatására, ifjúsági munkára, gyülekezeti szeretetszolgálatra. Ez évben is igyekeztünk biztosítani, hogy anyagi nehézségek miatt senki ne maradjon el gyülekezeti programjainkról. Mint minden évben, így most is legjelentősebb bevételünk volt az egyházfenntartói járulék (3 045 000 Ft) és a perselypénz (1 713 000 Ft). Jelentősen megnövekedett az adományok öszszege. A különböző céllal kapott adományok (pl.: borítékos adakozás, adomány Isten dicsőségére, a templom felújításra) összege 3 831 000 Ft. A 2010. évben is részt vettünk az önkormányza-ti pályázaton. A táborok támogatására így sikerült 850 000 Ft-ot kapnunk Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatától. Egyéb bevételeink összege 2 562 000 Ft volt. A kiadási oldalon az igazgatási és fenntartási költségek összege 2 138 000 Ft volt. Sikerült a közüzemi díjak részarányát csökkenteni, de még mindig jelentős részt, 47 %-ot képviselnek. A templom fűtéskorszerűsítésére 828 000 Ft-ot költöt-tünk, a csatorna felújítására viszont nem került sor. Gyülekezeti missziós munkára 2 281 000Ft-ot fordítottunk, jelentősen nagyobb összeget, mint a tavalyi évben. Egyházi közalapi hozzájárulásra 483 000 Ft-ot fizettünk be. Személyi jellegű kiadásaink között szerepel lelkésznőnk fizetése és annak járulékai, valamint a 2009. szeptembertől a Mariánum Általános Iskolában alkalmazott hittanoktató bérköltsége is. Lelkésznőnk fizetése maradt a tavalyi, havonta bruttó 143 000 Ft. A hittanoktató havi munkabére bruttó 95 043 Ft, melyhez az Egyháztól és az államtól kaptunk a hittanórák arányában hozzájárulást. Köszönjük gyülekezetünk tagjainak a sok testvéri segítséget, gondolva itt a számokban ki nem fejezhető áldozatos munkákra is. 

Bibliaóra:

12

szerdán de. ½ 10-kor