GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL. Érd-parkvárosi Református Gyülekezet június

 GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL





Érd-parkvárosi Református Gyülekezet 2014. június



------------------------------------------------------------------  Elengedett adósság  Lekció: 2Sám 14,21-33; Textus: Ef 4,31-32 Ez a történet egy család tragédiájáról ad hírt. Lehetővé teszi, hogy belelássunk Dávid király életének és környezetének konfliktusaiba, egy apa és a gyermekei közötti kapcsolatba.… Dávid az az ember, aki csak félig tud megbocsátani, hogy aztán majd szíve egész keserűségével gyászolja azt a gyermekét, aki végül is meghal az apja elleni csatározásban. Akkor már egész szívvel zokog Absolonért, de csak akkor. Késő bánat. Későn gyászolja, későn siratja meg a fiát. Előbb kellett volna beszélni vele, tisztázni a helyzetet.… Absolon két évig érleli a bosszút, két évig forgatja a szívében, miként álljon bosszút azon a testvérén, aki tönkretette a húgát. Mi minden játszódhatott le Absolon szívében ez alatt a két év alatt! Gyűjti a dühöt, a haragot. Gyűlik benne az ölni akaró indulat, és kőkemény gyűlölet lesz belőle. Gyűjtötte, táplálgatta a szívében mindazt a gonosz indulatot, ami betöltötte a lelkét. Hányszor és mi módon gondolhatta végig, hogyan lehetne tökéletes megoldást találni Amnon elpusztítására! Félelmetes!!! Lehet úgy élni, hogy évekig gyűjtögetjük a negatív indulatokat és érzéseket. Megbeszélés, kibeszélés, tisztázás helyett: mélyen hallgatni, elhallgatni. Nem beszélni arról, ami a szív legmélyén történik. Eltakarni, elkenni, csak hogy ki ne törhessen, csak hogy ki ne látszódjék, valójában mit forgat az ember a szívében.… Dávid, az édesapa tartozott volna meghallgatni a fiát. Tartozott volna azzal, hogy meghallgatja a gyermekeit, – de nem tette. A király, az Isten embere tartozott volna azzal, hogy a szerencsétlen Támárt meglátogatja, vigasztalja, hogy párfogója lesz, – de nem tette. Tartozott

volna azzal, hogy egyszer tisztázza a maga véleményét, érzéseit, gondolatait a fiával, Absolonnal kapcsolatban, – de nem tette. Dávid, a király eladósodott. Adós maradt a szeretetben. Adós maradt, végletesen eladósodott a gyermekeivel szemben. Ám nemcsak a gyermekeivel szemben, hanem az Úristennel szemben is. Ő tudta, mit jelent bűnbocsánatot nyerni, mit jelent megkegyelmezettnek lenni. Ő már átélte, mit jelent az, hogy az Úr fölment akár egy gyilkosság vagy házasságtörés vétke alól is. Tudta, mit jelent Isten előtt fölvállalni a bűnt, – és bocsánatot nyerni. Tudta, mit jelent, ha megszégyenülten is, az Úrhoz fordulni és kegyelmet nyerni, szabadítást kapni. És mégsem tette, mégsem ezt adta tovább.… Gondoljuk most végig, mi mivel tartozunk egymásnak, mivel tartozunk az Úrnak? Kedves adós-testvéreim, ma lehet szembenézni önmagunkkal, elszámolni az Úristennel, és ha még nem késő, ha még lehet, az emberi kapcsolatainkkal is. Számoljunk el a tetteinkkel, és béküljünk meg egymással! A Biblia eredeti szava szerint a bocsánat ugyanis ezt jelenti: „adósság elengedése”. Bűnbocsánatot nyerni azt jelenti: tudom az adósságomat, tudom, kinek mivel tartozom. Mivel az Úrnak, mivel egymásnak, az embereknek. Mindezeknek az elengedése – ez a bűnbocsánat.… Aki átélte, hogy bűnbocsánatot nyert, az elköteleződött arra, hogy maga is megbocsásson másoknak. A megkapott bűnbocsánat könnyebbé teszi az egymással való megbékélést is. Adja Isten, hogy így lehessen, ahogyan nekünk most az efézusi levél mondja: „legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban!” (Ef 4,32) *** (Részletek Vassné Baki Ilona lelkipásztor 2014. febr. 23-án elhangzott igehirdetéséből)

„

„Hozzá i l l ő…”

„És monda az Úr Isten: „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” (1Móz 2,18) Ezért a „hozzá illőért” imádkoztunk kezdettől fogva. Azért mondom többes számban, mert az én kedves párom elmesélte, hogy ő is éveken keresztül imádkozott érte. Isten csodálatos módon tudja megszervezni az ember dolgait, de szükséges, hogy az ember is megtegye a magáét. Hogyan is lettünk mi férj-feleség, mikor sok száz kilométer választott el minket egymástól? A találkozást egyedül az Úr szervezhette meg. Az én községemben nem kaptam állást, viszont Ózdon igen, egy jó ismerős közreműködése által. Így vitt Izuka közelébe az Úr. Egy alkalommal az utcán szembe találkoztunk egymással. Varázslatos volt a tekintete! Ettől kezdve csak őt kerestem, bárhol jártam. Ritkán találkoztunk, de az mindig csodálatos volt. Tekintetünk összekapaszkodott, és szavak nélkül is beszélt. Ez így ment hónapokig. Akkoriban még nem illett utcán ismerkedni. Meg sem próbáltam. Végre került egy közös ismerős, aki bemutatott minket egymásnak. Ez után sokszor sétáltunk együtt, kézen fogva is. A szerelem egyre sürgetett, hogy házasságra lépjünk. Végre 1956. augusztus 10-én kimondtuk „a boldogító igent”. Valóban boldogok is voltunk. Együtt imádkozva köszöntük meg Isten jóságát, hogy mi egy pár lehettünk, de így köszöntük meg Isten gondoskodó szeretetét is, hiszen egyikünk sem dúskált a földi javakban. Csak Istentől várhattuk a gondoskodást, amit mindig időben meg is kaptunk. Mindkettőnk szülei ebben is példaként álltak előttünk. Igaz, én már nem ismerhettem apósomat, de anyósom és feleségem elbeszéléséből meg tudtam állapítani, hogy harmonikus családi életet éltek. Az én szüleimnek is arcukra volt írva, hogy nagyon szeretik egymást. Olyan jó és megnyugtató volt ezt észrevenni, hallani kedves beszédüket! Jó példák voltak előttünk. Nagyon fontos ez a szülői példamutatás, mert a gyermeklélek mintegy lefényképezi a történéseket. Az a kép pedig maradandó és életeket formáló. Mi nem féltünk attól, hogy Isten egy egész életre kötött össze bennünket. Tudtuk, hittük,

hogy házasságunkra Isten tette rá a pecsétet. Amit Ő elpecsétel, az bizonyosan maradandó. Mi pedig akartuk is, hogy valóban „holtomiglan-holtáiglan” tartson a házasságunk. És az Úr megengedte, hogy immár 57 éve vagyunk házasok. Biztatásul és örömhírként mondom tehát, hogy a hűség, a kitartás, a szeretet nem tőlünk van. Nem emberi erőfeszítés győzelme, hanem Isten ajándéka azoknak, akik kérik. Nem vagyunk egyedül, van felülről jövő segítségünk, aki oltalmaz és megsegít a nehéz helyzetekben. A mi utunk sem volt sima, de ezt nem is ígéri az Úr. Azt viszont ígéri, hogy velünk lesz mindig. Ezt mi meg is tapasztaltuk, mert a nehézségek, a betegségek, a munkahelyi gondok bizony jelentkeztek nálunk is. Isten azonban velünk volt, sőt, meg is ajándékozott minket. Egészséges kislányunk született. Ez nagy örömmel és boldogsággal töltött el bennünket. Itt azt is el kell mondanom, hogy feleségem édesanyjával együtt nagyon sokat imádkoztunk ezért a gyermekáldásért. Sőt, Izuka ennél is többet tett: leendő gyermekeinket nagy hittel és bizalommal az Úrnak ajánlotta fel. Az Úr pedig meghallgatta az anyai szív imádságát, és elfogadta a felajánlást is. Leányunk felnövekedve, szabad akaratából, Isten elhívását követve, lelkipásztor lett. E miatt sok bírálat is ért minket, de nem hátráltunk meg. A Teológiát elvégezve, egy pár év után a Fóti Evangélikus Gyülekezet lelkipásztora lett, és ott szolgál még ma is. Isten később is bebizonyította, hogy szeret minket, és ismeri vágyainkat. Feleségem ismét várandós lett. Végtelen öröm és hálaadás töltötte be a szívünket. Óvni, védeni kellett őt a nehéz munkától, az izgalmaktól. Így teltek a hónapok, nagy várakozásban, imádságok között. Végre eljött az öröm napja: fiunk született. Boldogságunk leírhatatlan volt. Később észrevettük, hogy a bal végtagjaival probléma van, nem elég mozgékonyak. Az orvosok viszont nem osztották a mi véleményünket. Később a lábát mégis meg kellett műteni. Ő hősiesen tűrte lábán a gipszet, vígan játszott, szaladgált. Pedig nem volt könynyű az a térdig érő csizma. Nagy öröm volt számunkra, amikor ő is megtapasztalhatta Isten megmentő szeretetét. Megtérése és életének odaszánása Jézus Krisztus követésére számunkra is sokat mondó jel volt, mindmáig erőt adó élmény. Így örvendeztette meg Isten szülői szívünket. Övé a dicsőség mindenért! Közben anyagi gondjaink is jelentkeztek, hiszen akkor az átszervezések időszakát éltük,

2

és ez engem is érintett. Kétszer voltam e miatt állás nélkül. Isten azonban mindig megsegített bennünket. Többször olyanoktól kaptunk segítséget, akikre gondolni sem mertünk volna. Valóban csodálatos az Isten, Úr mindenek felett! Cselekvő, hatalmas Úr. Volt egy kis imaközösség, ahová rendszeresen jártunk. Ott is átéltük az imameghallgatás örömét és a hitben való megerősödést is. Egyre jobban kívántunk elmélyülni a Biblia tanulmányozásában. A református gyülekezet lelkipásztora gyakran megkért bibliaórák és házi istentiszteletek megtartására, amit nagy örömmel vállaltam. Amikor a debreceni Teológián beindult a levelező oktatás, azonnal jelentkeztem, és sikerült is a felvételi. Boldogan vállaltam a többletmunkát is. Ebben nagy segítségemre volt drága hitvesem. Életünket teljesen átadtuk az Úrnak, aki betöltött minket Szentlelkével. Csodálatos időszak volt ez! Csakúgy áradt ránk Urunk végtelen kegyelme és szeretete. És ebben a kegyelemben gazdag időszakban tanultuk meg és tapasztaltuk meg, hogy a házasság szép, derűs és harmonikus csak a Lélek ajándékaitól lehet. Ezek közül is legfontosabb a türelem, a szeretet és az alázat. Kérnünk kell nagy hittel ezeket az ajándékokat, és megadja az Úr. Nekünk is nagy szükségünk volt (van!) ezekre az ajándékokra, mert a kísértő mindig készen áll a támadásra. Abban az időben már rendszeresen szolgáltam a gyülekezetekben, de a munkámat is el kellett látnom, és nem utolsósorban tanulnom is kellett. Mindezekhez az Úr adott erőt a Szentlélek által. Megértő társat is Ő adott a feleségem személyében. A türelem ajándéka azért fontos, hogy a közöttünk lévő különbözőségeket el tudjuk viselni békességben. Hiszen olyan sokban különbözünk egymástól! Hogy összhang legyen közöttünk, ahhoz nagyon sok türelem kell. A türelem pedig akkor virágzik, ha van feltétel nélküli, elfogadó szeretet. Ez tesz képessé arra, hogy önzetlenül egymásért éljünk, egymást segítsük, és arra törekedjünk, hogy egymásnak örömöt szerezzünk. Mindezekhez csatlakozik az alázat, amit talán a legnehezebb megélni. Csak az alázat tesz képessé arra, hogy elismerjük hibáinkat és gyengeségeinket, hogy bocsánatot tudjunk kérni egymástól, és megajándékozzuk egymást a megbocsátás békességet adó kegyelmével. Bizony ezt gyakorolni kell mindvégig, még 57 év elteltével is. Hiszen az ördög mindig készen áll, hogy növelje az énünket és kevélységre biztasson. Amikor ne-

héznek tűnik a megbocsátás, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy mi is rászorulunk Isten bűnbocsátó kegyelmére, mert nincs senki, aki ne vétkezett volna. A házasság több, mint két ember ügye. Az a család ügye is, sőt, népünk, hazánk ügye is. Nagy a felelősség a házasságra lépőkön. A házasságok őrzője maga a Mindenható Isten, ha valóban reá bíztuk egész életünket, családunkat, és követjük is Őt. Mi is megtapasztaltuk gondviselő szeretetét és hűségét. Hiszen Isten azt akarja, hogy mi emberek boldog, megelégedett életet éljünk mindhalálig, békességben és szeretetben. Ez pedig nem emberi cselekedetekből fakad, hanem Isten kegyelmének drága ajándéka. Kérjük hát ezeket az ajándékokat, hogy általuk szebb, boldogabb, tisztább és szentebb legyen minden házasság! Mert a jó házasság Istent dicsőíti. Imádkozzunk azért, hogy népünk ezzel is magasztalja Istent! Szabó Imre

 A „házasság hete” alkalmából lelkipásztorunk megkért, hogy emlékezzünk férjemmel az együtt töltött 57 évről. Először gyökereimre emlékezem. Édesapám Somogy megyében született, négy gyermekes család legfiatalabb tagjaként. Szülei korán elhunytak, őt a legidősebb nővére nevelte fel. Édesapám a mézeskalácsos mesterséget tanulta ki. Jól menő üzlete volt, amelyet az első világháború tönkretett. Apám megjárta az olasz frontot, megsebesült, sebeiből felgyógyulván az orosz frontra küldték. Onnan súlyos testi és lelki sebekkel került haza. Istennek még terve volt az életével… A háború után apámat a munkanélküliség évei kényszerítették Ózdra, ott ismerték meg egymást Édesanyámmal. Ő Szatmár megyében született. Hatan voltak testvérek. Szülei hamar elhunytak. A gyermekeket módosabb rokonok fogadták magukhoz. Édesanyámat egyik bátyja hívta Ózdra, hogy a gyárban elhelyezze, de Édesapámmal való megismerkedése után másként alakult az élete. Nehéz múlttal, anyagi eszközök nélkül, de a szívükben nagy szeretetéhséggel kezdték el közös életüket. Négy gyermekkel áldotta meg őket az Úr, két fiúval és két leánnyal. A legfiatalabb én voltam. Szüleim békességben és szeretetben neveltek bennünket. Isten szeretetét, imádatát már kisgyermek korunkban szívünkbe oltották. Örömmel ment az egész család minden vasárnap a szép, nagy evangélikus templomba.

3

Idősebbik bátyámat a leventékkel vitték el, majd befogták katonának. Sajnos, nem láttuk őt többé. Évekig vártuk haza. Tizennyolc éves volt. Békésen elfogadtuk Isten döntését. A háborús években naponként átéltük Isten gondviselő szeretetét. A háború után az emberek lelke éhezte az Isten üzenetét. Gyülekezetünkben több alkalommal volt evangélizáció. Nem mulasztottunk el egyetlen alkalmat sem, hogy halljuk az örömhírt: Isten szeret! Nővéremmel országos ifjúsági konferenciákra is eljutottunk (Gyenesdiás, Szilvásvárad, Tahi). Tahiban adtam át a szívemet Jézusnak, és kaptam áldást a Hóseás 2,18-19 igéjével, amit örömmel zártam a szívembe. Isten már fiatal koromban szívemre helyezte az imádkozás fontosságát. Ma is örülök, ha beszélgethetek az Úrral. Éveken keresztül könyörögtem Istenben hívő férjért, és megadta az Úr. Első találkozásunk alkalmával nagy barna szeméből Isten szeretete tekintett rám, és éreztem, hogy őt adja nekem társul az Úr. Közös életünket Isten áldásával kezdtük el. Két gyermekkel, hét unokával és két dédunokával áldott meg minket az Úr. Tudjuk, hogy Isten szeretete tenyerén őrzi mindnyájukat. Isten megadta nekünk, hogy gyülekezetben élhettük le eddigi életünket. Sok örömöt ad számunkra a gyülekezet dicsőítő csoportjának, az ÉlőVíznek a szolgálata, mert érezhető benne a Szentlélek jelenléte. Ugyancsak örömmel hallgatjuk az énekkar szolgálatait is. Biztatom a nagyszülőket és az unokákat is, hogy ne mulasszák el kimutatni egymás iránti szeretetüket. Öleljék át minél többször egymást! Sajnos, az én életemből ez kimaradt, mert nagyszüleimet hamar elszólította az Úr. Kérem a testvéreket, hogy Isten földi nagy családjában, a gyülekezetben találják meg azt a szolgálatot, amelyre elhívta őket az Úr, és tegyék ezt mindig örömmel. Visszatekintve közös életünkre, az örömök mellett gondokkal és bajokkal is meg kellett küzdenünk. Isten szeretete által találtuk meg közösen, kéz a kézben, a kimenekedés útját. Ezért áldjuk és magasztaljuk Őt, és megköszönjük hosszú életünket, hogy együtt lehetünk. Hisszük, hogy mindvégig velünk lesz az Úr, és Ő fog várni minket az örök hazában. Szabó Imréné (Iza)

4

Érdi csoda [ Érdi Lap 2014. jan. 30. ]

Kisebb csodának lehettek szemtanúi és átélői mindazok, akik az elmúlt év adventi vasárnapjain a Szepes Gyula Művelődési Ház előtti gyertyagyújtáson részt vettek. A gyertyagyújtás ünnepének levezetője Szedlacsek Emilia, a Művelődési Ház igazgatója volt. Mind a négy vasárnapon emberek töltötték meg a teret. Egy csoport a város által szervezett gyertyagyújtás alkalmával a lelkét szerette volna fölemelni az Úr Istenhez, hogy tudatosabban és elmélyültebben készülhessen Jézus születésnapjának megünneplésére. Emberek jöttek, hogy a lelkükben – bennük, bennünk – szunnyadó szeretet tüzét fölgerjesszék a szívükben. A téren felállított asztalok egy része mögött meleg ruhákba öltözött, fehér kesztyűs csoport hatalmas ételhordó fazekak és kisebb tálak: pogácsák, sütik, almák mellett készülődött arra, hogy meleg ételt osszon a nagy létszámú, éhes csoportnak. Az ételosztók tagjai között az Érdi Szociális Gondozó Központ munkatársai, az Emberi Hang Alapítvány segítői és a különböző gyülekezetek tagjai voltak. Velük együtt dolgoztak a református, katolikus, baptista, evangélikus gyülekezet tagjai. Itt eltűntek a felekezeti határok és különbségek, egy dolog volt fontos: tovább adni, amit kaptunk, amit összegyűjtöttünk. Mindnyájunk szívében ott volt a tudat, jól tudjuk, hogy mindent, amit megosztunk és szétosztunk, magunk is úgy kaptuk: az élet és segítségnyújtás lehetőségét: az Úrtól. „Mid van, amit nem kaptál volna?” (1Kor 4,7) Úgy kaptuk az erre fordított, itt kézzelfoghatóvá vált szeretet és szolidaritás adományait – olyan emberektől, akik felelősséget éreznek nélkülöző embertársaink iránt. Az ételosztás ötletgazdája, kezdeményezője Oszlács Endre barátunk és testvérünk volt. Az Érd-parkvárosi Református Gyülekezet tagjának szívében született meg az ételosztás gondolata. A feladat elvégzésében óriási segítségünk volt az Emberi Hang Alapítvány. Az ő céljuk és munkájuk sérült fiatalok és családjaik segítése. Munkájuk során sok támogatásra szoruló családról értesülnek, többekkel ők tudatták ezt a lehetőséget. A Szociális Gondozó Központ munkatársai ott helyben igyekeztek tanáccsal ellátni és segíteni azokat, akiknek szociális ügyekben volt szükségük az ő tudásukra és támogatásukra. Az ételért sorban állókkal való beszélgetésekből nem egyszer kiderült, hogy

milyen nehézségekkel küzdenek. Fény derült arra, kik élnek fűtetlen, jéghideg lakásban. Megrázó volt találkozni egy idős hölggyel, akinek férje súlyos betegség miatt tehetetlenül feküdt otthon a fűtetlen lakásban. A Gondozó Központ jelenlévő munkatársai gyors segítséget nyújtottak, úgy tudom, ma már nem fűtetlen a lakásuk. Az ételre várók fegyelmezett sorokban várták a finomságokat. Ott helyben, az asztalok mellett fogyaszthatták el a jó ízű ennivalókat, akik pedig nem tudták nélkülöző családtagjaikat elhozni, vihettek ennivalót számukra is. Az asztalokat és padokat Antonuvits Antal képviselő Úr és a Művelődési Ház munkatársai bocsátották rendelkezésünkre. Az ebédet a Pasero Pizzéria munkatársai készítették. Köszönjük nekik így is – odaadó munkájukat és a tápláló, finom ételeket. Ők minden vasárnap reggel 6-tól dolgoztak azért, hogy friss meleg étel juthasson az asztalokra. A kiosztott kenyereket Érd neves pékségeitől kaptuk. A pogácsák, bejglik, alma, narancs a gyülekezetek tagjainak adománya volt, a meleg teát a Kertbarátok Köre készítette és kínálta. Ott, a téren – a fölállított jászol mellett – két dolog foglalkoztatott: a szegényen és a legszegényebbek közt megszületett Jézus Krisztusnak – itt a helye, ezen a téren. „Itt van Isten köztünk”, itt Jézus kér tőlünk felénk nyújtott sebes kezekkel. Jézus mondja az utolsó ítéletről tanítva: „Mikor éheztem, ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok. – Mikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Máté 25,40) Másrészt hálaadásra, alázatra intett engem és azokat, akik az osztók oldalán álltak. Isten iránti hálára késztet, hogy ma még, most még mi vagyunk „erősek”, van mit, van miből, van mivel adnunk, és alázatra indít, hogy olyan világban élünk, amelyben bármikor az ételért sorban állók közt találhatjuk magunkat. Nincs emberi biztosíték a kezünkben, hogy nem fordulhat úgy a sorsunk, hogy kiszolgáltatottságban és elesettségben élünk. Hadd idézzem egy testvérünket, aki két vasárnap is az ételosztók közt tevékenykedett: „Most értettem meg, mi az advent, mit jelent Krisztust várni és fogadni. Most értettem meg, mit jelent a másik emberben észrevenni Jézust. Életem egyik legnagyobb élménye és öröme lett így várni őt és ünnepelni.” Vassné Baki Ilona lelkipásztor

CIRÉNEI SIMON VÉGRENDELETE  „Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet” (Mk 15,21) Máté és Márk evangélista tudósításából tudjuk, hogy a nagypénteki fájdalmak útján az Úr Jézus Krisztusnak egy bizonyos cirénei Simon segített vinni a keresztet a Golgota hegyére. Most ennek a Simonnak egy képzeletbeli végrendeletét adjuk közre, melyet Alexander (Sándor) és Rufusz nevű fiainak írt – illetve írhatott volna …  Az én kedves fiaimnak, Sándornak és Rufusznak! Mielőtt szemem megtörne s lelkemet Isten magához hívná, valami arra kényszerít, hogy nektek utolsó emlékeimet elmondjam. Annál is inkább, mert a történetet az én számból sohasem hallottátok összefüggően, hanem csak töredékekben. Az az óhajom, hogy a kegyelem által nekem ajándékozott bizonyosságot másnak a szívébe is beoltsam, hogy ti is, mint feleségem és én, keresztyének legyetek. Most halljátok: „A kis faluban, ahol nevelkedtem, eleven eszű gyermek számba mentem, ki nem kevéssé volt külső-belső épségével eltelve. Az anyák a falubeli fiúknak példaképül állítottak oda tisztaságom és magaviseletem miatt. De akadtak olyanok is, akik gyűlöltek és kifütyültek, de észrevettem, hogy mindez irigységből származik, s így büszkeségemet és kevélységemet csak fokozta. S mikor édesanyátokat mint házastársamat hazavihettem, boldogságom tetőpontján éreztem magam. A szüleimtől örökölt kis házban rendezkedtünk be a város közelében, mindent magunk végeztünk, s a legtisztább s a legszorgalmasabb embereknek tartottuk magunkat a környéken. Mindazokat gőgösen lenéztük, kik reggeltől estig nem dolgoztak. Tétlenség és üres szórakozás távol állt tőlünk; a becsületes és derék munkában találtunk kielégülést. Munkám eredménye nem maradt el, és mindinkább megerősített önteltségemben, főleg mikor birtokomat egy régen óhajtott területtel bővítettem. Mialatt feleségem a háztartásban munkálkodott, én a mezőn dolgoztam. Így nőtt vagyonunk; s ily módon boldogságunk, önmagunkról táplált jó véleményünk, önhittségünk és büszkeségünk, hibátlanságunk egy csaló kép volt saját szemünkben.

5

Meglehetős visszavonultan éltünk, még szomszédainkkal is keveset érintkeztünk. Munkám annyira igénybe vett, hogy a politikai és vallási zavargással, mely népünket elfoglalta, egyáltalán nem törődtem. Mikor az ég megáldott veletek minket, boldogságunkat beteljesedve láttuk, nem is ismertünk annál nagyobb örömöt, mint hogy titeket ápoljunk, gondozzunk. Örömünkre egészséges és erőteljes fiúkká növekedtetek. A ti vidám nevetésetek töltötte be az udvart és a házat, élveztétek a gyermekkor és a korlátlan falusi élet örömeit. Az anyatejjel együtt magatokba szívtátok a mi büszkeségünket és önbecsülésünket. De egyszer egy esemény hirtelen nagy változást okozott az életemben! A szombatot megelőző előkészület napja volt. Én fáradtan jöttem haza a nagy mezőnkről. Akkor láttam, hogy valami nagy embertömeg nyüzsög a város előtt. Láttam, hogy valakit magukkal hurcolnak, habár az illetőt a nagy tömeg miatt nem láthattam. Úgy látszott, mintha gonosztevő lenne, mert sok katona volt körülötte, s valahányszor elesett, egy kötélnél fogva mindannyiszor fölhúzták. Sok durva szóval és kemény ütéssel párosult átkot kellett a szerencsétlennek elviselni. Gúnyolódó, kegyetlen és zajongó embertömeg vette körül a meggyötörtet. Amint közelebb értem, láttam, hogy az elítélt egy súlyos keresztet visz, melynek terhe alatt mindegyre összeesett. Abban a pillanatban, amikor a menet előtt el akartam haladni, a fegyveresek egyike hirtelen föltartóztatott. Kurtán megparancsolta, hogy vigyem tovább a nehéz gerendát. Tiltakoztam a teher ellen. Én, a makulátlan ember hordozzam a betörő szégyenfáját? – mert hiszen annak gondoltam. De a tiltakozás nem segített. Látszólag megkönnyebbülve, hogy egy idegen embert találtak, akinek a vállaira rakhatták a terhet, a tömeg a vesztőhely felé hömpölygött. Gúnyos tekintetek és szavak szálltak felém. De a fogoly olyan szeretetteljes és hálás tekintettel nézett rám, hogy nem tehettem másként, minthogy magamra vegyem a keresztet. Sokáig gondolkoztam azon, mire képes egy ilyen tekintet… Végre a hegyre fölérve, a katonák levették rólam az iszonyatos terhet. Föld alá szerettem volna süllyedni a gyalázat miatt, melyet rajtam elkövettek. Nem mertem szemeimet sem fölemelni, mert kárörvendő tekintetek meredtek rám, ki tisztább és jobb voltam, mint amazok közül a legtöbben. Tompa kalapácsütések ébresztettek fel kábulatomból, de valami

úgy lenyűgözött, hogy nem tudtam elszaladni. Szemeimmel megkerestem a gonosztevőt – arca és tagjai véreztek, fején töviskoronát viselt. Mégsem látszott gonosztevőnek! Békés tekintettel mérte végig a tömeget, remegés és vonakodás nélkül nézett a szégyenfára. Valami csodálatos fönség és nagyság vette őt körül. Szeretet sugárzott egész lényéből, fény áradt arcából, s égre függesztett szemei teljes bizakodással tekintettek mennyei Atyja felé … Még ma is csodálkozom ezen az igazi, érintetlen tisztaságon. A katonák durván letépték róla ruháit, majd megkezdték a vastag szegeket átütni a kezein és a lábain. De Ő, a tiszta ember Istenhez imádkozott, és hangosan kihallatszott a kalapácsütéseken keresztül is: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Lehetségese így szólni a kín pillanataiban? Fölállították a keresztet. A tömeg gúnyolódva nézte, s csúfolkodásával csak növelte a Szentnek fájdalmait. Mert hogy az volt, percről percre világosabb lett előttem. Hirtelen sötétség támadt, a nap a felhők mögé rejtőzött, de fény és világosság sugárzott le Jézus keresztjéről. Amit mondott, csupa szeretet és vigasz volt. Emitt egy asszonyt – az édesanyját – majd egy barátját vigasztalta mély bánatukban, amott egyik szenvedő társával beszélt. Amit hallottam és láttam, mélyen a szívembe markolt, és megvilágosodott előttem, mily nyomorult és semmit érő volt eddigi életem ennyi szeretettel és fenséggel szemben. Becsületem porrá és hamuvá vált e folt nélküli tisztaság előtt. Önbecsülésem bűnnek és önvádnak tűnt fel. „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” – e szavakkal halt meg az az ember a kereszten. A tömeg elszéledt. A föld megremegett. Zúgás hallatszott a levegőben, a földre estem, s arcomat elrejtettem a porba. Én, ki az emberek előtt meg tudtam állni, hirtelen megláttam, mit érek Isten előtt: bűnösnek éreztem magam, minden cselekedetem, iparkodásom hiábavaló volt. Mélységes bűnváddal aláztam meg magam Isten előtt, és elnyertem bocsánatát. Ez egészen más irányt adott az életemnek. Mint új ember tértem haza. Nemcsak drága feleségem és ti, kedves fiaim, ismertétek meg bennem az új embert, hanem szomszédaim és embertársaim is. Tisztességnek tartottam Jézus barátai közé számítani magam. Csak most lett világos előttem, micsoda nagy kegyelem jutott nekem osztályrészül, hogy a világ Üdvözítőjének a keresztjét hordozhattam, és boldognak tartottam magam,

6

hogy barátja lehettem. Ettől kezdve arra törekedtem, hogy az Ő követőivé neveljelek titeket. Szerezzétek meg nekem azt az örömöt, hogy azzá legyetek; mert látjátok, hogy Isten kegyelme nem hiába volt velem. Utoljára köszöntelek titeket, szívből, Atyátok: Cirénebéli Simon  (Hogy legalább egyik fia eleget tett atyja kívánságának, az a Római levélből kiderül, ahol azt olvassuk, hogy Rufusz a keresztyén gyülekezet tagja: Róm 16,13) Szilágyi-Sándor Gabriella lelkipásztor

∗

[Az elmélkedés a Budapest-Kőbányai Reformá-

tus Egyházközség "Kőbányai Református Élet" c. lapjában jelent meg 2014 áprilisában. Szövegét Kólya Dániel testvérünktől kaptuk közlésre, a szerző tudtával és beleegyezésével.]

Presbiterek Kinek lelke vágyik a fényre, kinek kenyere az Úr igéje, és kenyeréből másnak is szel, az presbiter. Kinek van szeme más bajára, kinek van füle a más jajára, s tennivalóit így méri fel, az presbiter. Ki másnak vermét sohasem ássa, aki keresztjét nem teszi másra, s a mások terhét így veszi fel, az presbiter. Ki könyörögni sohase’ restell, ki úgy van ott a gyülekezetben, mint aki szolgál, mert van mivel, az presbiter. Kinek a templom kegyelem háza, s otthon van benne maga, családja, bár mindenütt az Úrra figyel, az presbiter. Aki hitét meg örömmel vallja, mind presbiter, bár nem az a rangja, de kedves élet Isten előtt: megáldja és megszenteli őt. [Füle Lajos verse]

Szombathelyi

kirándulás

Május 10-én szombaton kirándulásra szomjazó testvérekkel újra egybegyűltünk, immár harmadjára nekivágtunk egy közös élmény megszerzésének. Utunkon Szombathelyet és a Jeli Arborétumot látogattuk meg. Jó volt látni, hogy az idén újra többen voltunk a tavalyi résztvevőknél: 52-53 fő. Aki ott volt, tudja, milyen nehéz volt a számolás. Megérkezésünkkor azonnal a szombathelyi református templomba tértünk be, ahol Jakab Bálint nagytiszteletű úr és presbiter testvérek fogadtak minket. A tiszteletes úr rövid áttekintést adott a gyülekezetük múltjáról, jelenéről és a jövőjéről is. Megtudtuk a szombathelyi reformátusság kialakulásának tragikus történetét. Az első trianoni döntés és az utána következő népvándorlások /1990/, áttelepítések /1947/ stb. miatt alakulhatott meg a gyülekezet az 1920-as években. Jelenleg a gyülekezetükhöz tíz szórványtelepülés is tartozik, ezzel együtt a taglétszám a választói névjegyzék szerint 450 fő. Vasárnaponként a templomot 150-200 testvér látogatja rendszeresen, de szeretnék, ha a részvétel tovább gyarapodna. A templom látogatása után szombathelyi várásnézésre indultunk egy kedves presbiter hölgy testvérünk vezetésével, akitől kimerítő és tartalmas vezetést kaptunk. Szombathely azon kevés európai városok egyike, amelyek alapításuk óta városi rangot viselnek. A rómaiaknak köszönhetjük alapítását / Kr.u. 43/, Savaria néven. Alapításakor fontos kereskedelmi csomópont volt a borostyánút mellett. Kr. u. 317-318 körül született a város védőszentje, Márton püspök. Sokak számára ismerős lehet a legenda, hogy kinevezése elől egy libaólba bújt el, de az Úr Isten akarata elől nem tudott elbújni, és így lett a franciaországi Tours püspöke. Egy rövid sétával értünk el a főtérre, ahol a 17-20. századi vegyes városkép fogadott bennünket, majd újabb sétával az Ízisz szentélyhez és a zsinagógához jutottunk, amely jelenleg hangversenyteremként funkcionál. Sokunk számára kívülállóként egy élhető város benyomását kaptuk, sokszínű múltjával és valódi jelenével együtt. Ebédünket a város

7

kedvelt pihenőhelyén, a csónakázótó melletti étteremben fogyasztottuk el. Az étkezés után egy kicsit késve, kicsit fáradtan, de nagy érdeklődéssel indultunk Kámba, a Jeli Arborétumba. A park 5 hektáron helyezkedik el, alapító mecénása és gondozója, gróf Ambrózy-Migazzi István, a létesítéskor Malonyán /Felvidék/ szerzett tapasztalatait használta fel. Sokan éreztük úgy, hogy a park egy egész napot is megérne. Ez elmondható Szombathelyről is. A rhododendron /havas szépe/ és a számomra ismeretlen különböző bokrok virágzásával és az ezzel párosuló illatkavalkáddal ejtett rabul a park. Látva és érezve testvéreim vágyódását a közös együttlétre, már alig várom a jövő évi kirándulást. Remélem, a következő utunkra aki volt, azért, aki még nem volt, azért tart majd velünk,és gazdagodik testi és lelki feltöltődéssel. „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” – ígérte az Úr. Pető Zsolt

mennek? A biztonsági ellenőrzés előtt álló sorban egy szigorú mohamedán család mellett állok. Az asszonyból gyakorlatilag csak a szeme látszik, de az is csak egy rácson keresztül. A földig érő fekete ruhája mindent eltakar. A férje büszkén áll előtte, a fia hasonlít rá. Eszembe jut a Papírsárkányok című könyv. A buszon, amely a repülőtől visz a terminálhoz, elbeszélgetek az egyik reptéri munkással. Nepálból költözött ide, mivel itt talált munkát. Vajon mit hagyott ott azért, hogy utasokat kísérhessen a dohai reptéren? És akkor megint jön az a gondolat: vajon ez a rengeteg ember mind téved? Az a büszke apa és férj a mellettem lévő sorban? Az az arab üzletember? Az a kínai család? Ez a nepáli srác? Létezik, hogy ez a sokszínű tömeg, egykét kivétellel, rossz istenhez imádkozik? Lehet, hogy hiába bíznak Allahban? Lehet, hogy hiába vonulnak el az imaszobájukba? Hatalmas kételkedés kerít a hatalmába. De az út megy tovább, a munka vár, és valamit ennem is kellene, mielőtt felszállok újabb néhány órás repülésre.

 Tokió, Japán, délután…

Doha, Qatar, éjfél… Az időeltolódás miatt nem érzem magam különösen fáradtnak, hiszen otthon még csak 11 óra van. Hat órája felszálltam Budapesten, egy újabb búcsú után. A gyerekek már nem igazán hatódnak meg, ha indulok, de én egyre inkább. Megint kimaradok egy hétnyi élményből, örömből, bánatból és fejlődésből. De a rossz érzés nem tart sokáig. Már az autóban átáll az agyam és teljesen a munka felé fordul. A fejemben végigveszem az előttem lévő hetet és az utat. Az átszállás hosszú lesz, 4 óra Dohában. Nálam van minden? Az újságom, a telefonom, az útlevelem a vízummal. Mit szeretnék elérni ezen a héten? Mikor látunk vajon eredményt ebből az újabb kiruccanásból? Dohában a világ találkozik. Arabok, északés dél-ázsiaiak, amerikaiak, afrikaiak, európaiak. Mohamedánok, keresztyének, buddhisták, hinduk. A terminál túl kicsi a hatalmas forgalomhoz. Az újat még nem adták át, így óriási tömegek mozognak egy viszonylag kicsi téren. Szabad széket nehéz találni. Mindenhol fáradt utazók, minden széken egy másik kultúra, vallás, háttér, jövőkép. Vajon honnan jönnek, hova

Ma csak egy találkozónk volt betervezve, így délután lesz időm egyéb munkára, amit a szállodai szobámból fogok elvégezni. Elsétálok egy közeli boltba, hogy vegyek magamnak némi enni- és innivalót. Eddig jól telt a hét. A helyi partner és a japán munkatársam jó munkát végeztek és sok ügyfélhez elvittek. Vonattal utazunk Tokióban és környékén. Egyik nap gyönyörűen ráláttunk a Mount Fujira, a világ legszebb hegyére, amely igaziból vulkán. Esténként a helyiek elvisznek vacsorázni. ’Otskare samadez’, köszönöm a kemény munkát, mondjuk egymásnak, ha koccintunk egy kis Sake-val (japán rizsbor). A japánok rendkívül udvariasak és alázatosak, főleg a vendégeikkel. Ebben az országban mindig jól érzem magam. Minden a legnagyobb rendben van, minden vonat hajszálpontosan érkezik és indul. Az emberek türelmesen, sorban állva várnak a túlzsúfolt vonatokra, senki nem kiabál, sőt még hangos szót sem lehet hallani. Névjegykártyákat, bankkártyákat, számlákat, mindent két kézzel vesznek át és adnak vissza. Köszönésnél mindenki többször enyhén meghajol. Aki viszont mélyebbre néz, természetesen meglátja ennek a kultúrának a hátrányait és hátulütőit is. De vendégként - akárhogy is - nagyon jó érzés itt lenni. A boltban találok néhány számomra is felismerhető

8

árucikket, és egy újabb rendkívül udvarias fizetés után ’haza’ gyalogolok a zsákmányommal. Közben eszembe jut, mi hiányzik a tokiói utcaképből: a templomok. Amíg Szöulban minden utcasarkon lehet látni egyet, Tokióban egyetlen egy sincs. És újra rám száll a kételkedés: vajon? Vajon ez a nép, ez a rendkívül udvarias és kedves nép is téved? Lehet, hogy az a sok-sok ember, akivel találkoztam a napokban, mind rossz úton jár? De közben visszaérek a szállodába, ahol az e-mailek várnak.  Érd, Magyarország, hajnal… Tegnapelőtt hazaérkeztem Kínából. A gyerekek örültek, az ilyenkor szokásos ajándékozás fokozta a viszontlátás örömét. Keletről könnyebb hazajönni, mint nyugatról. Visszafelé jőve az időben az ember könnyebben áll át, mint fordítva. Főleg felkelni könnyebb, hiszen odaát már délután van. Ennek most kifejezetten örülök, mert így nem kell harcolnom az álmossággal a reggeli bibliaolvasásnál. Kínában elkezdtem a Rómaiakhoz írt levelet, és ma reggel a 9. fejezethez értem. És ezt olvasom: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” 13b; „Mit mondunk tehát? Vajon nem igazságtalanság ez Isten részéről? Semmiképpen! Mert Mózesnek ezt mondja: könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek.” 1415; „Mondhatnád azért nekem: akkor miért hibáztat engem? Hiszen ki állhat ellene az ő akaratának?” 19; „De hát ki vagy te, ó, ember, hogy perbe szállsz Istennel? Vajon mondja-e a készítmény a készítőjének: Miért formáltál engem ilyenre?” 20; „Ahogyan Ézsaiás előre megmondta: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma és Gomorához lettünk volna hasonlók.” 29; Imádkozom: Köszönöm, Istenem, hogy kegyelmeztél nekem! Köszönöm, hogy ismerhetlek! Utána csend, vihar utáni. És a csendben ott van Ő... Berend Oosterhuis

 KFT – „Krisztusra Figyelő Tanulók”  Az ilyen típusú ifiközösségek gondolatával nagyjából kilenc esztendeje kezdtünk foglalkozni. Arra gondoltunk, hogy talán lenne igény olyan beszélgetésre is az ifjakkal, ami nem hittan felépítésű, tehát nem az ige mellé rendeljük az élet hozta helyzeteket, hanem megfordítva:

a mindennapi élet kérdéseit feszegetjük, megkeresve a Biblia válaszát egy-egy helyzetre.  Immár két éve indult útjára a harmadik KFT, a jelenlegi junior, a legfiatalabb csoport. Felnőtt résztvevői jelen pillanatban az Oszlács és az ifjabb Kecskés házaspár. Tagjai jórészt hatodik osztályba járnak, kezdik kinőni a kiskamasz kort, és belenőni az igazi, kihagyhatatlan és megismételhetetlen kamaszkorba. Van, akinek a családja a gyülekezetünkbe jár, és olyan is, akit osztálytársa hívott. Nyitottak, figyelmesek, zajosak. Minden mennyiségű gyümölcsöt és süteményt hajlandóak elpusztítani. Olyanok, mint egy nyüzsgő hangyaboly, de egy közös imádság idejére csöndben tudnak maradni. Az alkalmakat szombatonként tartjuk, négytől hatig, az ifiház emeletén. Általában játékkal kezdünk, majd beszélgetéssel töltjük meg a két órát. Idei évünk beszélgetéseinek a vezérfonala James Dobson: Felkészülés a serdülőkorra című könyve volt. Arról szól, hogy a közeljövőben visszafordíthatatlanul elkezdődik a felnőtté válás szépséges, ám nehézségekkel teli ideje. Egy utazáshoz hasonlítva ezt az életszakaszt, ahogy készülünk, előre tájékozódunk, csomagolunk egy klassz útért, ugyanúgy föl kell készülni a serdülőkorra is. Néhány téma a könyvből: - A világ értékrendje: a szép külső, az ész és a pénz - A kisebbrendűség érzése - A csoportnyomás - A férfivé - nővé érés, a nemi szerep biológiája - Azt hiszem, szerelmes vagyok! A nemi szerepek lelki oldala, persze nemcsak plátói síkon, hanem boncolgatva az ő szintjükön a ma divatos „együtt járások” és a jövőt is figyelembe vevő párkapcsolatok közti különbséget. - Az érzelmek, amelyek kamaszkorban intenzívebbek, mint az élet folyamán bármikor - A szülőkkel való kapcsolat - Önazonosság – identitáskeresés

Alkalmaink kihagyhatatlan része az evés. Volt idő, amikor még másnap, az istentisztelet alatt is érezni lehetett hagyma - zsíroskenyér uzsonnánk illatát. Mostanság a sütemény - gyümölcs párosítás a divat köreinkben. Hívtunk vendégelőadót is, Fremda Annamari és Balázs tartotta az egyik "szerelmes" alkalmat, mesélve magukról. Voltunk korcsolyázni. Kóla Csabáék a Csodák Palotájába vitték a kis csapatot. A nagyokkal, a jelenlegi Kft-vel közösen "örökbe fogadtuk" a gyülekezet karácsonyfáját,

9

a díszítés, leszedés, faállítás majd eltüntetés feladata a mienk lett. Ezért a jövő tanév kézműves foglalkozásának a feladata már megvan: díszeket fogunk alkotni! Szülői oldalról is van szerencsém ismerni a Kft-ket, mindhárom közösségbe járt / jár egyegy gyerekünk. Nagyon nagy segítségnek érzem, hogy a bulik időpontjában van választási lehetőségük, nemcsak az otthonmaradás áll a buliba menés alternatívájaként. Az azóta már nagykorúvá vált, első Kft-be járt ifjak véleményét is volt lehetőségünk meghallgatni. Ők azt mondják, személyiségük bizonyos (általuk hasznosnak ítélt) vonásait itt gyűjtögették, ezeken az alkalmakon. Legyen áldott érte Istenünk! Kecskés Judit Isten kegyelméből legutóbb is egy nagyon áldott családos napunk volt május 28-án, vasárnap. Már hetekkel korábban megelőzte ezt a napot a lelkes készülődés a gyülekezeti tagok részéről, és Istennek hála aznapra a kellő jó idő is megérkezett. Már jóval a 10 órás kezdés előtt szorgoskodtak az ügyes kezek azon, hogy kész legyen a finom ebédünk. Ez volt a nem hivatalos megnyitó. Családos napunk folytatását és egyben hivatalos kezdését a Habilitációs Központ csengettyűseinek előadása nyitotta meg, mely ezúttal sem okozott csalódást. Sokan énekelték és dúdolták velük az énekeket. Az alkalom után ők még egy pici vásárt is tartottak, ahol az érdekestől a hasznosig mindent megtalálhattunk. Ezután Ili néni szolgálata következett a Dávid és Saul király fia Jonatán barátságáról, amely még akkor is kitartott közöttük, amikor már egyáltalán nem is találkozhattak egymással. Életük végéig szeretettel gondoltak egymásra. A lelki eledel és áldás után valahogy mindig jól esik a testi eledel is. Még jó, hogy már nem sokat kellett várnunk a babgulyásra, amit Varga Csaba és Pető Zsolti jóvoltából nemsokára fel is szolgáltak nekünk. Míg az ebédre várakoztunk, mindenki kihasználta az időt. Beszélgetéseink közben gyermekeink hatalmas mennyiségű éti csigát gyűjtöttek a hátsó kertben. Egy pici zápor ugyan megszakította az éppen hogy megkezdett ebédünket, de a lelkesedésünket nem. A csapat egyik része az ifiházban, másik része pedig a templomba becipelt asztaloknál kaphatott helyet, és folytathattuk tovább a lakmározást. Közben csak sűrűn bólogattunk

egymás felé, mert ugyebár az étel most is nagyon finom volt. Ebédünk elfogyasztása után délután háromig szabad program következett, de gyorsan elröpült az idő! Ili néni rövid áhítata után, a nap második részében végre láthattuk Dizseri Márti és az ifis gyermekeink előadását, a méltán nagy sikerű Kis herceg című mű részletét. (Szerzője Antoine de Saint-Exupéry francia író, pilóta, akinek 1944-ben „nyoma veszett”.) Elmerülhettünk a bolygóközi világban, melyben a fantasztikus díszlet is segített, és együtt utazhattunk kis hercegünk, Varga Zétény és a többiek segítségével, akik igazi profizmusról és színészi képességükről tettek bizonyságot. Együtt nevettünk és együtt gondolkodtunk előadás közben arról, hogy a felnőttek tényleg nagyon-nagyon furák! Újra megértettük az egyetemes gondolatot is: „Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan”. Az előadást követő ováció után a testvérek, Varró Marci és Bercel néptánc előadását csodálhattuk meg. Ezután pedig, ha nem lett volna elég a kis hercegből – már pedig nem volt elég – , a családjaink is beszállhattak egy vérbeli hercegi vetélkedőbe, melyen mindenféle játékos feladattal tettünk próbát kis hercegbéli ismeretünkből. Igazán jól vizsgáztak a kedves családok! Mindenki lelkesen változott virággá vagy székké, ha kellett. Méltó zárása volt ez a vetélkedő a napnak. Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a szervezésben és a nap lebonyolításban. Hogy mi volt a legjobb? A színes programokon kívül az együtt töltött idő, a nagy nevetések és a jó beszélgetések. Tóth Zoltán László

 Imára hangolva Az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) hírei Az EJB szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét döntően befolyásoló témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. Az imádságok a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik (pl. a lelkész szerepe, munkatárs- és presbiterképzés, cigánymisszió, ökumenikus világmisszió, az egyház megújulása). A rovatot a testület tagjai gondozzák. A hetente megjelenő imádságokat az EJB elektronikusan is elküldi a gyülekezetek hivatalos reformatus.hu végződésű e-mail-címére. Ha Ön is szeretné e-mail fiókjában olvasni a heti imádságokat, kérését jelezze a következő címen: [email protected] BDM

10

Krisztussal együtt az úton és az imádságban 

Áldás

Mint szellőnek tollpihe, Oly könnyű a lelkem. Isten erős szeretete Átlényegít engem. Szeretet-lélek ragyogása Megtölti a szívem. Áldás adatott Isten kezéből, És körülölel engem. Valami még hiányzott az életemből. Valami megfoghatatlan, ami betölti az ürességet a lelkemben. A világi dolgok már nem elégítettek ki, valami másra vágytam. Gondoltam, talán segíthet Jézus közelsége. Konok alföldi magyar vagyok, a református vallás az örökségem a szüleimtől. Lakásomhoz közeli református templomot kerestem, ahová vasárnaponként elmehetek. Meg is találtam a Csurgói utca 4. szám alatt. Többször jártam arra, elolvastam a hirdetéseket, de nem vettem a bátorságot, hogy becsengessek. Igazán nem is tudom, mit mondtam volna! Aztán egy ünnep közeledett, és végül elmentem egy vasárnap délelőtt. Míg el nem kezdődött az istentisztelet, addig is feszült várakozásban telt az a pár perc, a „lesz, ami lesz” érzésével. A Tízparancsolat, Jézus születése, halála és feltámadása, a Miatyánk és a Házi áldás volt ismert számomra. Tíz óra – igehirdetés. Már nem emlékszem pontosan, miről szólt az ige, de arra igen, hogy úgy hatott rám, mintha egyedül nekem szólna. Igazán nem akartam sírni, szégyelltem is, de folyamatosan folytak a könnyeim. Gyermekkoromban egy régi temetőn keresztül mentem iskolába, mert így hamarabb odaértem. Jövet - menet mindig láttam a Megfeszítettet. A feszületben (1799) az volt a lényeg, hogy ha ránéztem, azt a kifejezett szomorúságot éreztem át a saját lelkemben. Visszatükröződött a gyötrelem, a kín, a fájdalom azon a szenvedő Krisztus-arcon. És itt, ezen a vasárnapon a templomban – negyven év után – , itt volt előttem szintén ugyanúgy a megkínzott Krisztus, minden fájdalmával. Nehéz volt nagyon ez a vasárnap nekem! Nem tudtam elvonatkoztatni az érzésektől. Hazamentem, és azt gondoltam: kell-e ez nekem?

Legközelebb ismét elmentem. – Hát ismét itt vagyok, Uram! Mondd, ha van még mondanivalód! Ráadásul az ÉlőVíz is akkor énekelt dicsőítő énekeket. Ismét végigsírtam az istentiszteletet, és azóta is jó párszor sírtam, otthon is. Később elkezdtem járni a bibliaórákra, hogy megismerhessem a Bibliát. Hálás vagyok azért is, mert szívesen fogadtak, ezúttal is köszönöm. Mondhatom, ettől az időtől fogva már nemcsak mellettem jött Jézus, hanem én is mentem vele az úton. Úgy gondolom, mindenki másként éli meg Isten szeretetét, és ez így jó! Jézus szeretetében, az ima áldott csöndjében minden sokkal egyszerűbbé válik. „Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, és Ő irányít majd!” (Zsolt 37,5). Hagyni kell, hogy a harmónia, a hit, a remény és a szeretet vezéreljen, és eljön az áldás az életünkben. Imádkozásomban fontosnak tartom a Jézusra való figyelést, megköszönve az előző napot, az ajándékot, a figyelmet, a fényt és az erőt. Kérem az Urat, legyen itt velem, hallgasson meg, és ha kérésem van, így kérem: – Uram, segíts, … ha lehetséges! Az Úrra bízom magamat: döntsön Ő, ha érdemesnek talál erre. Hisz Jézus mindig szeretettel közelít, jelenléte mindig megoldó, nyugtató. „Nyugodj az Úrban, és remélj Őbenne!” Ha jó mélyen leások, és onnan jövök a Fény felé, azt kell mondanom, hogy Jézus mindig jött velem, mellettem, és mindig vigyázott rám. Áldott legyen a neve mindörökké! Ő minden lelki nyomorúság, baj, betegség megsegítője, gyógyítója, a magát értünk feláldozó Krisztus. „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra mondom: örüljetek! Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban, könyörgésetekben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásokkal együtt, és akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket, értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, kedves, ami dicséretre méltó, ami erényes és magasztos…! Veletek lesz a béke Istene!” (Fil 4,4-9) Hálás vagyok az Úrnak, úgyszintén a Tiszteletes Asszonynak, és köszönök minden irántam való türelmet és jóságot. Nem utolsósorban köszönöm, hogy itt lehetek, és kedves hívő testvéreket ismerhetek. Legyetek áldottak mindnyájan, a Jézus Krisztus által, szeretetben és imádságban! Áldás, békesség! [2013] Jeszenszkyné (Teri)

11

“A legpihentetőbb megújító erők az egészséges vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Legyen hited Istenben, sajátítsd el a nyugtató pihenést, szeresd a jó zenét, nézd az élet derűs oldalát – így az egészség és boldogság a tiéd lesz.” Ezt olvashatjuk az egyik orvosi váróterem falán, s bár tudjuk, hogy mindez kissé közhelyszerűen hangzik, mégis érezzük, hogy sok igazság rejlik benne. Amikor péntek esténként az egész heti kimerítő munka után úgy érzem, a legszívesebben lepihennék egy jó könyvet a kezembe véve, megszólal a belső csengő, s hív a „kötelesség”. Erőm utolsó morzsáit összeszedve indulok a templomba, ahol énekkari próba van. Többnyire már együtt ül a kedves társaság, mire megérkezem, kezükben a névre szóló kottákkal, s árgus szemmel figyelve a mi hűséges és sokat tűrő kántorunk, András intencióit. Skálázás, beéneklés, s kezdődik a próba. Kezdem elfelejteni, hogy fáradt vagyok, hogy mögöttem van egy feladatokkal zsúfolt hét, hogy legszívesebben… S kezdem élvezni, hogy énekelhetek, hogy közösségben lehetek, hogy felüdít a szép hangzású muzsika, s mindeközben sokat lehet tanulni, olykor kacagni is. Hiszen olyan jó együtt lenni a hitben testvéreinkkel, akikkel összeköt a közös élmény, a zeneszeretet, az éneklés öröme, de a fellépésekre készülődés izgalma is. Már hagyomány, hogy minden egyházi ünnep másnapján az énekkar szolgál az istentiszteleteken, reméljük, mindannyiunk örömére. Ugyanilyen hagyománnyá vált a Cantate vasárnapján, hogy az egyházmegyei kórustalálkozóra meghívást kapunk, és képviselhetjük az Érd-parkvárosi Református Gyülekezetet. Az idén Gödöllőre utaztunk, ahol zsúfolásig megtelt a nagytemplom az egyházmegye kórusaival. Nagyon megható és felemelő volt ennyi emberrel együtt énekelni a közös énekkari művet a találkozó végén (J. Clarke: Jertek, áldjuk Istent!). De legalább ennyire megismételhetetlen élményt jelentett, hogy bemutathattuk azt a gyönyörű szerzeményt, amelyet Kecskés Balázs (András nagyobbik fia) komponált az Ézsaiás 55,8-11 verseire, s amely a kedvencünkké vált, minden nehézsége, buktatója ellenére is.

Azóta is sokat dúdolom magamban ezeket a dallamokat, amelyeknek a szövege is sok erőt ad a mindennapok jó vagy rossz pillanataiban. S hát ezért ÉRDEMES énekkarra járni, mert a zene, az éneklés elűzi a fáradtságot, rosszkedvet, gyógyít, nemesít, közösséget kovácsol, s mindez ráadásként és külön ajándékként az Úristen dicséretére történik! Gyertek minél többen, akik minderre vágytok! Szeretettel látunk péntekenként 18 órakor a templomban! ( Felvételi nincs! Feltöltődés annál inkább!) És szeretettel nyitott ajtók! Benczéné Dizseri Márta

I d ős e k i m á j a Istenem, adj erőt, hogy bízni tudjak! Ha megbántanak, ne zokogjak! Add, Uram, hogy eltűrjenek, Hogy hibáimmal is szeressenek! Ha keresztem botladozva hordozom, Erőtlenségemben Te légy támaszom! Te őrizd meg gyengülő eszem, Hogy életem nagy teher ne legyen! Önts lelkükbe szeretetet, Kiknek én adtam életet! Legyen szívükben jóság, irgalom, Öregségemet értő szánalom! Áldd és őrizd őket, édes Jézusom, Hogy találkozhassunk Nálad egykoron! Vezess, erősíts, oltalmazz, A végső órámon irgalmazz! Ámen *

[ Ezt a verses imádságot a szerdai bibliaórás közösség tagjai ajánlották közlésre. Szerzője ismeretlen, több szövegváltozata is fellelhető a világhálón.]

12

italokból. A szeretetvendégség munkálataiban részt vett minden asszonytestvérünknek szeretnénk megköszönni, hogy ilyen szemet gyönyörködtető vendégséget hoztak össze. *

2014. április 13-án, este 6 órától, egy különleges alkalomnak lehettek részesei azok, akik jelen voltak a Simon András képeiből álló kiállítás megnyitóján. Magát a megnyitót hosszú szervezés és egyeztetés előzte meg, de visszagondolva az eseményekre, azt hiszem, megérte! A szervezés akkor kezdett ténylegesen testet ölteni, amikor április 10-én, az esti órákban felfúrták a képeket tartó léceket a templom falaira. Simon András művész úr szombat délután, április 12-én hozta el képeit. A képek elhelyezése Kóla Csaba és Kecskés Áron testvérünknek köszönhetően rövid idő alatt sikerült. Segítségüket ezúton is nagyon köszönjük. Vasárnap, április 13-án a szokottnál kicsit hamarabb, „kicsit” nagyobb mértékben pezsdült fel az élet mind a templomban, mind az ifjúsági házban. Szorgos asszonykezek készítették elő a szeretetvendégségre szánt finomságokat és annak helyszínét. A templomban pedig a technikai előkészületek zajlottak, hogy a megnyitó audiovizuálisan minél nagyobb élményt jelentsen a résztvevőknek. Gyorsan múltak a percek, és negyed órával a hivatalos kezdés előtt szépen kezdett megtelni a templom. Jelen volt az Érdi Városi Televízió forgatócsoportja, valamint a vendégek között ott volt Aradszki András országgyűlési képviselő úr is. Az esemény gyülekezetünk lelkipásztorának, Vassné Baki Ilonának rövid áhítatával vette kezdetét. Bolyki András és Bolyki László lélekemelő muzsikájával folytatódott az alkalomra való ráhangolódás, majd úgyszintén Bolyki László mutatta be Simon András művészetét. Ezután a művész úr néhány képe került kivetítésre, ami alatt Ábrahám Ágnes testvérünk olvasott fel Simon András írásaiból. Felváltva jöttek a képek felolvasással és a Bolyki testvérek zenei produkciói. A kötött program végéhez közeledve Simon András köszönte meg a jelenlevők részvételét, reagált Bolyki László méltatására. Sőt! Maga a művész úr is pásztorsípot ragadott, és egy rövid zenei bemutatóval fejezte ki a közönségnek szóló háláját. Végezetül közös énekkel és áldással fejeződött be a megnyitó. Ezt követően a vendégek a gyülekezeti ifjúsági házban fogyaszthattak az elkészített finom étkekből,

Engedjék meg a kedves olvasók, hogy személyes tapasztalataimat is megosszam önökkel. Őszintén be kell vallanom, hogy a 21. századi művészetet nem is tartom sokra, nem is követem. Túl sok mindenre aggatják rá a „művészi” jelzőt, ami véleményem szerint fabatkát sem ér. Simon András műveihez is hasonló szkepticizmussal közelítettem: „Egy ember, aki rajzol EGY vonalat, aztán az lesz belőle, ami. Nem nagy dolog.” De ha alaposabban megnézi a képeket egy olyan laikus műkritikus, mint én, akkor be kell látnia: ezeknek a képeknek igazi értéke van! Bolyki László méltatásából egy dolgot szeretnék kiemelni: Simon András művei túlzás nélkül ott vannak a mai magyar köztudatban. Látjuk ezeket a képeket, találkozunk velük a hétköznapokban, legfeljebb nincs róla tudomásunk, kinek a művei. Némi utánajárással tudtam meg, hogy például a Bethesda Gyermekkórház vagy a Kairosz Kiadó logója is az ő műve. Ilyen felismeréseket a kedves olvasó is átélt talán. Simon András művészete egyszerű. Látszólag! De ezzel nincs semmi baj. Az egyszerűség, a tisztaság, a minden feleslegestől való mentesség nemcsak hogy nemes, hanem egyenesen reformátori erény. Egyszerű képek, mégis rengeteg üzenet, összetettség, intenzitás van bennük. Az egyszerűség mellett jelen van a precizitás! A vonalak mértani pontossággal haladnak. Mégis azt emelném ki, amikor a vonalak „vékonyabbak és vastagabbak” lesznek. Csak annyira, amennyire kell. Így ez már tényleg nem egyvonalas „skicc”, hanem tudatos, precíz, csak a lényegre koncentráló, azt kifejezni akaró alkotás. Egy képet szeretnék erre példaként felhozni, amelynek címe: Az alkotás folyamata. (Simon András honlapján megtekinthető, akárcsak a művész úr többi képe is. Cím: www.simongaleria.hu ). Volt lehetőségem személyesen beszélgetni Simon Andrással. Ha az ő nemes egyszerűségével kellene nyilatkoznom róla, azt mondanám: ő JÓ EMBER. Kedvesség, szeretet, megértés árad szavaiból, ami mentes minden művészi dölyftől és sallangtól. Köszönöm neki ezeket az emberi értékeket. A grafikák május 25-ig, vasárnap estig voltak kiállítva. Azt mi is észrevehettük, hogy

13

a képek szépen fogynak. A művész úr egyenesen ledöbbent az eladott képek számán. Saját bevallása szerint nagyon ritka, hogy a kiállításokon ilyen sok képet vásároljanak meg és vigyenek haza. Ezek szerint a megnyitón részt vevőknek, a gyülekezet tagjainak és talán a Kedves Olvasónak is elnyerték tetszését Simon András munkái. Ha ez így van, akkor tényleg elmondhatjuk: megérte! Nagy Dávid beosztott lelkész

Részletek Bolyki László megnyitó beszédéből Simon Andrást kellene bemutatnom, de hát őt mindenki ismeri, az is, aki nem ismeri. Lát egy képet, és az jut eszébe, hogy „ja igen, az egyvonalas”. Ezek a képek szerves részei a magyar vizuális kultúrának. Láthatjuk őket falakon bekeretezve, pólókra vasalva, fából fabrikálva, gyertyatartóként, kávésbögréken, vasba öntve, sőt, Andrástól tudom, hogy még bőrre tetoválva is… Különleges dolog ez. Még ha valaki menekülni akarna előle, akkor sem tudna. András alkotásai mindenütt szembe jönnek velünk. Kevés olyan művész van, aki olyat alkot, amiről azonnal, első látásra kiderül, hogy „ez ő”. Zenében mondjuk Bartók ilyen vagy Bach. Senkivel nem összetéveszthető. Amikor ránézek ezekre az alkotásokra, néha lelkiismeret-furdalásom támad. Ez azért van, mert mindig emlékeztetnek valamire. Arra, hogy milyen egyszerűen lehet valamit kifejezni: sallangmentesen, tisztán. … Én is szoktam igét hirdetni. Aki fél órában mondja el azt, amit négy mondatban el lehet mondani, az egyéb gazságokra is képes… Ezek az „egyvonalas” rajzok olyanok, mint a jó versek. Van bennük valami szent eszköztelenség. Ne keverjük össze az igénytelenséggel! Ezek a vonalak halálosan pontosak, kíméletlenül precízek. Semmit, egyetlen kis vonáskát sem lehet arrébb tenni bennük. Az eszköztelenséget úgy értem, ahogy Pál apostol volt eszköztelen az igehirdetésben. … A retorika fegyverei: meggyőzni, lehengerelni, lenyűgözni, elvarázsolni. Pál ezekkel nem akart élni. Azt kívánta, hogy Isten üzenetének hatása ne az ő meggyőző erejéből, hanem Isten Szentlelkétől származzék. Simon András rajzai nem akarnak lenyűgözni, elvarázsolni, meghódítani. Ilyen értelemben jellemző rájuk a páli eszköztelenség. Még színek sincsenek raj-

tuk. Egyszerű, fekete-fehér vonalak, amelyek messze túl mutatnak önmagukon. Ha András mondjuk énekes zenész lenne, akkor szerintem gregoriánokat énekelne. … Ha táncos lenne (jaj, elképzeltem a Hattyúk tavában!) akkor alig mozdulna. Ha viszont egy picit megmozdulna, mindenkinek oda kellene figyelni. A rajzok nyelvezete pedig tulajdonképpen a Jézus nyelvezete. Tudjuk, hogy Ő csak példázatokban tanított. Nem tett mást, csak képeket mondott. Kérdik tőle: „Mester, ki hát a felebarátom?” Mire Jézus válasza: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki elindult Jeruzsálemből Jerikóba…” Kép, mindig kép. Nem elmélet, és főleg nem dogma. Az elméletekből többnyire nem származik élet. Az elméletek választanak el minket egymástól. A képre rá tud csatlakozni egy kicsi gyermek meg egy filozófia-professzor is. Ugyanakkor egy jó kép, egy példázat nekünk is új és új dolgokat jelent, egész életünk során. … Jézus nyelve a kép, az egyszerű kép. Ez a nyelv az egész Bibliában jelen van. Képekben beszéltek a próféták, képekben beszélt Jézus. Ezek a képek sokkal mélyebben szólítanak meg minket, mint a tudatos dolgok. A képek a tudattalan, sőt, a kollektív tudattalan mélységeiben szólítanak meg bennünket. Simon András alkotásai innen merítenek, és talán épp ezért olyan erősek. … Ahol tudsz, ott bekapcsolódsz a kép történetébe. Ha nem tudsz, továbbmész. Aztán lehet, hogy holnap már téged talál el. Virágvasárnap van, nagyon időszerű a virágvasárnap lelkülete. András grafikái Krisztushordozó alkotások. … A virágvasárnap fontos szereplője egy kis szamár. Ő pontosan a helyén van, pont jókor, ott, ahol lennie kell. Őrajta érkezik a Messiás. … Csöndes, jeltelen, névtelen szolga. Ez a legnagyobb megtiszteltetés … Oswald Chambers mondja: mi szeretnénk szép, gurulós szőlőszemek lenni, de Isten kipréselt, kisajtolt bort akar látni bennünk. Szeretnénk szép kövér kalászok lenni, de Ő megőröl és megsüt bennünket. A kegyelem emberei nem a szent művészet magas Parnasszusáról néznek le, hanem megjárják a mélységeket. Egy jó alkotás, egy szép kép, egy jó ének, egy szép vers csak olyan, mint egy mutatóujj. Nem az ujjat kell nézni, hanem azt, amire mutat. Ezek a képek itt a falon gyakorlatilag ablakok. Át lehet nézni rajtuk egy más dimenzióba. … Szeretettel ajánlom mindenkinek Simon András „egyvonalas” alkotásait. … BL

14

2013. évi összefoglaló a pénzügyeinkről A presbitérium a 2013. évi zárószámadást január hónapban elfogadta. Ez alapján a múlt évi gazdálkodásunkat az alábbiakban foglalnám össze. Egyházfenntartói járulék címén a testvérek 3.294.500,- Ft-ot fizettek be. Regisztrált gyülekezeti tagunk 198 fő van, akik a választói névjegyzékben is szerepelnek. Vasárnapról vasárnapra 2.244.630,- Ft összegű perselypénz gyűlt össze. Az adományok között az ifiház bővítésére, borítékos adakozásra, fűtésre, rezsire, egyéb célokra összesen 5.285.132,- Ft-ot kaptunk. A korábban tervezett ifiház-bővítésre elkülönített összeg már 3.785.000,- Ft, melyet csak bővítési szándékkal használunk fel. Maradványunk ezzel együtt év végén összesen 5.597.473,- Ft volt. Kiadásaink között jelentős tényező a személyi kiadások, melyek összesen 5.507.747 Ft-ot tettek ki. Alkalmazottaink a lelkésznőnk, a beosztott lelkész és egy fő hittanoktató. Egyedül a hittanoktatáshoz kaptunk 1.245.282,- Ft-ot az egyházon keresztül az államtól, melyet még kb. 1 M Ft-tal kellett kiegészíteni a gyülekezetnek. Tárgyévben nem volt fennakadás a fizetések kifizetésében. Korábbi – igaz, ritkán előforduló – nehézségekből okulva lelkészi fizetésekre 300.000,- Ft-ot elkülönítetten kezelünk tartalék gyanánt. Nagyobb beruházásként megvalósult a pince-klub felújítása, mely 545.000,- Ft-ba került, illetve a szükséges engedélyek beszerzésre kerültek a templom és az ifiház használatba vételi engedélyének megkéréséhez. Ugyanis a bővítési terveink során derült ki, hogy ez nincs meg. Vettünk egy új fénymásolót, ami már nagyon időszerű volt. Számomra igen megható élmény volt, hogy új orgonánkra egy hét alatt gyűlt öszsze a 720.000,- Ft, mely így nem okozott plusz terhet a gyülekezet költségvetésében. Legyen ez Isten dicsőségére! A templomszentelési évfordulónkkal összekötve ősszel meg is ünnepeltük e hangszer beszerzését. A gyülekezeti élet kiadásaira összesen 1.634.818,- Ft-ot költöttünk, nagyvonalakban szeretetvendégségekre, konfirmandusok, hitoktatás, ifjúsági munka támogatására, missziói alkalmakra, gyülekezeten belüli szeretetszolgálatra, családi misszióra, katechetikai oktatásra. Megvalósult a szokásos gyerekhét, egy családos tábor a Szelídi tónál, egy gyülekezeti csendesnap sorozat és egy kirándulás

Ópusztaszerre, valamint két „családos nap”. Mindegyikhez hozzájárult a gyülekezet anyagilag, egyrészt az étkezésekhez, egyéb anyagbeszerzéssel, másrészt a részvételi díjak befizetése mellett a rászorulók támogatásában. A pénzügyi támogatásokon kívül egyébként nagyon sok természetbeni felajánlás is érkezik mindig, amit nem lehet számszerűsíteni, viszont nagyon sok anyagi teher átvállalását jelenti. Még néhány programot felsorolnék, melyek színessé tették közösségi életünket: Pro Christ, amerikai kórus fogadása, fellépése, házasság hete, adventi evangelizáció. 70.000,- Ft összegű támogatást is kaptunk az Észak-pesti Református egyháztól, mellyel az előzőekben említett táboroztatási segélyeket egészítettük ki. Az igazgatási kiadás a tervezetthez képest kevesebb lett, összesen 1.199.814,- Ft. Ezen kívül még a közüzemi, biztosítási költségeket érdemes megemlíteni, ami összességében egész évre 1.309.692,- Ft-ot tett ki. A gyülekezeten kívüli támogatásokról pár szót. Támogattuk a vácalsóvárosi templom építését 100.000,- Ft-tal. Sok külső diakóniai támogatás volt, ezek közül a legnagyobb Szűcs Anita családja felé 223.315,- Ft. A lekötött perselypénzünket, 40.000,- Ft-ot a Nagykovácsiban felépült új református templomra fordították, és az árvízkárosultak részére is gyűlt adomány, csaknem 50.000,- Ft, mely Duna-bogdányba ment, valamint az adventi ételosztásra 90.000,Ft gyűlt össze. Közalapi hozzájárulásként a 2012. évi egyházfenntartói járulékunk és perselypénzünk alapján 630.000,- Ft-ot utaltunk át az egyháznak. A jövőre nézve igen sok tervünk van. Ezek közül 2014-re elengedhetetlen a csatorna bevezetése, a hangosítás korszerűsítése, több, kb. 70 szék újrakárpitozása, lelkészi irodai használatra új számítógép beszerzése. Hosszabb távú terveinket Istenre odafigyelve, az általa kijelölt úton haladva szeretnénk megvalósítani. Urunknak hála, szépen gyarapodó gyülekezetünk már egy ideje kinőtte az eddigi épületeket. Bővülésre van szükségünk. A presbitériummal keressük a lehetőségeket, eddig azonban falakba ütköztünk, ha nyílt is ajtó, igen hamar bezáródott. Szerettünk volna ifiházat bővíteni, de nem lehet, mert már teljesen kihasználtuk a telek beépíthetőségét. Az átsorolást magasabb beépíthetőségi kategóriába két év alatt nem kaptuk meg. Tárgyaltunk a szomszéddal házvásárlás ügyében, de idő és pénz hiányában meghiúsult

15

az adásvétel. Így most a jelenlegi épületeink adott területen való átalakításáról, bővítéséről gondolkozunk, mely szintén sokszor korlátokba ütközik. A gyülekezet előtt is ismertté vált óvoda projekt is áll, igaz, rajtunk kívül álló okokból, de nekünk is fejlődni, erősödni kell a feladathoz. Kérjük a gyülekezetet, hogy imádságos szívvel támogassák gondolkodásunkat. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” Legyünk készen az Ő tervének megvalósítására! Ha Isten akarja, lássuk meg, hogy mit akar, „mert akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget”, és én azt hiszem, hogy ez a gyülekezet mer nagyot álmodni. Ebben a gyarapodó gyülekezetben érezzük Urunk szeretetét, mely felhatalmaz minket a szép tervekre, álmokra. Köszönjük az odaadó együttműködést minden testvérünknek. TcsA  : HÍREINK :  * Január 16-án megszületett Fremda Balázs és Annamária harmadik gyermeke: „Peti baba”. * Január 29-én megszületett Kóla Csaba és Kata kislánya, Elza. * Május 18-án megszületett Dóry Zoltán és Erika negyedik gyermeke, Bertalan. * Az elmúlt félévben keresztelt gyermekeink: Varga Viktória Veronika, Tóth Krisztián, Némethi Noel, Deák Darina Eszter.  E félévben vettünk örök búcsút Novák József és Rajk Mihályné (Rózsi néni) testvéreinktől.  Április 26-án, szombaton délutánra ismét ételosztást hirdetett Érd központjában városunk két gyülekezete, a Késői Eső Gyülekezet és mi, érdparkvárosi reformátusok.  Május 14-én és 15-én evangélizációs igehirdetéseket tartott templomunkban Hajdú Levente szóládi lelkipásztor a Jónás könyve alapján.  Május 29-én, áldozócsütörtökön, Jézus mennybemenetelének ünnepén közös istentiszteletet tartott Érdligeten városunk 2 református és 2 baptista gyülekezete. Igét hirdetett Vassné Baki Ilona lelkipásztor.  Kettős Attila, a horvátországi Szentlászló református lelkésze gyülekezetünk segítségét kérte az ottani árvízkárosultak számára. Az összegyűlt mintegy 100 000, - Ft értékű adományt május 30-án szállították el a rászorulóknak.

 Tanári munkásságának elismeréseként Németh László-díjban részesült gyülekezetünk presbitere, Benczéné Dizseri Márta, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgató-helyettese. A díjat Balog Zoltán miniszter, református lelkész adta át május 30-án. Szeretettel gratulálunk.  Az idei gyülekezeti gyermekhetet június 23-27 között tartjuk, családos hetünket pedig aug. 1117 között, Balatonfenyvesen.  Gyülekezeti Hírlevelek, igehirdetések és az ÉlőVíz hangfelvételei megtalálhatók gyülekezetünk honlapján: http://www.erdparkvarosiref.hu  A presbitérium továbbra is kéri, hogy a tervezett kiadásokhoz ki-ki járuljon hozzá pénztárcája szerint. Gyülekezetünk önfenntartó, sem állami, sem egyházi irányból nincs rendszeres bevételünk, kivéve a hittanórák díjazásához kapott összeget. Meggondolásra ajánljuk az alábbi 3 lehetőséget: 1) Az Istennek szentelt adakozás bibliai mértéke a tized (jövedelmünk 10%-a). 2) Egyházunk ajánlása: minden gyülekezeti tag tényleges évi jövedelmének 1 %-át fizesse be az egyházközség fenntartására! 3) A mi gyülekezetünk gyakorlata ezeknél szerényebb: az aktív dolgozóktól havonta legalább 1 500,- Ft-ot; nyugdíjasoktól és önálló keresettel nem rendelkezőktől havonta legalább 500,- Ft-ot kérünk. Számlaszámunk: Érd-parkvárosi Református Egyházközség: 64800028-12023596  Postacímünk: 2030 ÉRD, Csurgói u. 4. Lelkipásztor: Vassné Baki Ilona Telefon: 23/376-861 Beosztott lelkész: Nagy Dávid 06/30-966-4076 Honlapunk: www.erdparkvarosiref.hu Bibliaóra: szerdán de. ½ 10-kor Istentisztelet: vasárnap de. 10h-kor, este 6h-kor Úrvacsora: minden hónap utolsó vasárnapján



Legfontosabb hírünk:



„Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” 1Pt 1,5



16