cs10.qxd
2006.03.14.
14:12
Page 1
LVIII. évfolyam 10. szám 2006. március 17. Megjelenik 35 000 példányban, legközelebb március 24-én.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Képviselõi fogadóórák Balogh Ilona, az 5-ös övk. önkormányzati képviselõje, a Lakásügyi Bizottság alelnöke fogadóórája 2006. március 20-án, hétfõn, 17 és 18 óra között lesz az MSZP Képviselõi Irodában (régi MSZP iroda): Bp. XXI., Kossuth Lajos u. 67. E-mail: balogh.ilona@ axelero.hu, Sms: 06 (30) 619-5496 Horváth József, a FideszMPSz önkormányzati képviselõje, a Lakásügyi Bizottság elnöke. Fogadónap: minden hónap elsõ keddjén: 18 és 19 óra között, a Hermann Ottó Általános Iskolában (1214 Bp., Gombos tér 1.) Levélcím: Budapest-Csepel Önkormányzata 1211 Bp., Szent Imre tér 10. Zanati Béla, a 7. számú önkormányzati választókerület egyéni képviselõje minden hónap elsõ hétfõjén tart fogadóórát 17 és 19 óra között a Jedlik Ányos Gimnáziumban (1212 Bp., Táncsics M. u. 92.). E-mail: zanati.bela@ axelero.hu
Az újság díjtalan.
Óvodások Sportvetélkedõje a Csepel SC Alapítvány Sportcsarnokában
Ügyesek, gyorsak, technikásak…
Nem kevesebb, mint 152 gyerek részvételével zajlott március 7-én a kerületi óvodás sportvetélkedõ. A helyszín – a hagyományokhoz híven – a Csepel SC Alapítvány Sportcsarnoka volt, ahol a versenyzõkön kívül sok kis szurkoló ovis társ is jelen volt. A hangulatos sporteseményt izgalmas és játékos feladatokkal tarkították, úgymint: labdagurítás, terpesz-váltó, rákjárás stb. Oly nagy volt az izgalom és a küzdelem, hogy az egyik versenyzõ kislány – jelentõs hátrányát látva – pityeregni kezdett, de becsületére legyen mondva, teljesítette a feladatot, az óvó nénik pedig természetesen megvigasztalták õt. Csupa ügyes és gyors kisgyerek képviselte a csapatokat, némelyikük bámulatos technikával terelgette a labdát, vagy éppen villámgyorsan csusszant át a terpeszen és már futott is tovább.
A szurkoló gyerekek kiabálva, tapsolva, kis zászlót lengetve biztatták õket. Az öt-csapatos döntõ végeredménye is jelezte a szoros küzdelmet, a 2. helyen ugyanis két óvoda osztozott; a Gyermekláncfû és a Kiss János u. 22. Így újra megrendezett futam alapján kellett eldönteni, hogy az elsõ helyezett Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda (Árpád u.) mellett ki képviseli majd kerületünket a fõvárosi versenyen. Az Árpád utcai ovisok csapata mellett végül a Gyermekláncfû Óvoda (Csalitos u.) sportos csemetéi állhatnak majd újra rajthoz március 18-án. A most lezajlott verseny minden résztvevõjének a Sportiroda labdát adott ajándékba. Fenyvesi E.
Megemlékezés a kopjafánál
Március 6-a Csepel gyásznapja, mint 1838. március 14e, a nagy árvíz pusztításának napja. A 19. században a víz árja tarolta az életet Csepelen, a 20. században a vörös hadsereg árja. A diktatúra boszszújának estek áldozatul azok a bátor magyar férfiak, akik Csepelen az ország függetlenségéért harcoltak. 2006. március 6-án e hõsökre emlékeztünk a csepeli temetõben. Azokra a forradalmárokra, akiket 48 éve, 1958. március 6-án végeztek ki. Kovács Sándor dandártábornok, az egykori halálraítélt 56-os, megrázó beszédének szívszorító része volt, amikor felsorolta, mint egy imát, a fiatalon meggyilkolt szabadságharcosokat.
Somogyi Tibor tizedes. Született 1935. március 6án. Kivégezték 1958. március 6án, 7 óra 4 perckor. Élt 23 évet. Nyugszik a Rákoskeresztúri Köztemetõ 301-es parcellája 16 sorának 20. sírhelyén. Major Ernõ nemzetõrparancsnok. Született 1915. január 15-én. Kivégezték 1958. március 6-án. 7 óra 10 perckor. Élt 43 évet. Nyugszik a R á ko s ke r e s z t ú r i Köztemetõ 301-es parcellája 16. sorának 22. sírhelyén. Andi József fõhadnagy. Született 1924. március 24én. Kivégezték 1958. március 6-án 7 óra 13 perckor. Élt 34 évet. Nyugszik a Rákoskeresztúri Köztemetõ 301-es parcellája 16. sorának 23. sírhelyén. Körösi Sándor fõhadnagy. Született 1932. március 18án. Kivégezték 1958. március 6-án 7 óra 17 perckor. Élt 26 évet. Nyugszik a Rákoskeresztúri Köztemetõ 301-es parcellája 16. sorának 24. sírhelyén. Hallgattam a tragikus névsorolvasást. Néztem a 79 éves dandártábornokot, aki a meghatottságtól idõnként remegõ hangon tõmondatokban idézte fel társai tragédiáját. Szomorú elégtétel volt ez. S arra
gondoltam, mennyi tragédia húzódik meg ezen egyszerû kijelentõ mondatok szavaiban. S arra, hogy az országban több száz kivégzett 56-os nevét ugyan nem tudjuk megjegyezni, de a Csepelért meghalt öt hõsünk nevét igen.
Tanuljuk meg, mint a már imává lett 13 aradi vértanú nevét, a csepeli 56-sokét is: Somogyi Tibor, Major Ernõ, Andi József, Körösi Sándor. Somogyi Tibor, Major Ernõ, Andi József, Körösi Sándor. Somogyi Tibor, Major Ernõ,
Andi József, Körösi Sándor. Március 6-án a csepeli gyásznapon egy félórán át a csepeli temetõben az õ szellemüket, a szabadság szellemét idéztük. U. A.
A jogállam is mindenkié! Mindenkinek szüksége lehet szakszerû jogi tanácsokra, információkra, eligazításra vitái rendezésében. A segítség nem függhet senki anyagi helyzetétõl! Ezért indítottuk meg a rászorulók számára fölkészült jogi szakértõink közremûködésével az ingyenes jogi tanácsadást! Ismét várjuk Önöket Csepelen is. 2006. március 31-én, (pénteken) 16 órától az MSZP képviselõi irodában, a Kossuth Lajos utca 67. szám alatt. (A Szolgáltató Házban.) Dr. Avarkeszi Dezsõ országgyûlési képviselõ is ekkor tartja fogadóóráját. Elérhetõsége: www.avarkeszi.hu
A csepeli MDF szervezete 2006. március 23-án (csütörtökön) 18.30-kor
nyilvános egészségügyi fórumot tart az MDF székházban (1212 Budapest, Kossuth L. u. 115.) Elõadó: Dr. Pusztai Erzsébet, az MDF egészségügyi szakpolitikusa. Téma: Magyarország egészségügyi helyzete. Mi az MDF egészségügyi politikája? Minden csepeli orvost, nõvért, ápolót, és mindazokat, akiket az egészségügy helyzete érdekel, szeretettel várunk!
CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u. volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: 420-7141, 278-0898, 06 (30) 954-1603 Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! Cserélje konvektorát, vízmelegítõjét most akcióban! Áraink: FÉG lemezkonvektorok 500 Ft-tól FÉG öntvénykonvektorok 51 100 Ft-tól Vaillant MAG17 + vízmelegítõ 32 600 Ft Junkers W51 vízmelegítõ 36 200 Ft A készülékek lecserélésének munkadíja 10 000 Ft + áfától Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. Díjtalan házhoz szállítás h., k., sze., cs., p.: 8–17 óráig
cs10.qxd
2006.03.14.
2
14:13
Page 2
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Tisztelt Szerkesztõség! Nagy kíváncsisággal vártam a Csepel újság két legutóbbi számát, ugyanis egy a kerületben megjelenõ másik ingyenes újságban elég érdekes cikk jelent meg a Kis-Duna parttal kapcsolatban. Ebben olvasható, hogy a Strand mellett a Dunaparton 180 lakás fog feltehetõen megépülni, arra a telekre ahová állítólag az Önkormányzat a fedett uszodát álmodta meg. Felháborodva tapasztaltam, hogy egy sor sem jelent meg az újságban errõl az ügyrõl. Ezzel kapcsolatban pár kérdésem lenne: A szerkesztõség nem hallott errõl az ügyrõl? Hallott, de úgy gondolta, hogy ez különösebben nem érdekelné az újságolvasókat? Esetleg a kiadói jogokat gyakorló önkormányzati vezetõktõl kaptak olyan tanácsot, hogy ezzel most nem érdemes borzolni a kedélyeket? A Csepel újság véleményem szerint nem a mindenkori kerületi vezetés tulajdona és nem arra van hivatva, hogy csak a pozitív dolgokról írjanak benne, fõleg választások elõtt, hanem a meglévõ problémákkal is foglalkozzon. A Kis-Dunapartot nem kellene lakóövezetté tenni, nem az a fejlesztés egyetlen és jó iránya, hogy minden zöld területet eladunk és beépítünk. Üdvözlettel: Szilágyi Ferenc
Újabb kapu Európához
Nemzetközi tanácskozás a városi közlekedésrõl Kerületünk önkormányzata két fontos Európai-uniós együttmûködésnek is részese lett nemrégiben. Az URBACTproject elsõ, immár folyamatban lévõ változata a városi közlekedés elõsegítését tûzte ki céljának, lényege pedig, hogy a közremûködõ 10 európai város közül a„régi” uniós országok képviselõi átadják „új” partnereiknek a városrehabilitáció és a közlekedésfejlesztés terén szerzett tapasztalataikat.
Az egy görög fejlesztési ügynökség által project-gazdaként koordinált munka része tehát a tapasztalatcsere ugyanúgy, mint a szakértõi megvitatása, végül pedig egy, megoldási javaslatokat is rögzítõ kézikönyv kidolgozása, mégpedig a rendszeres mûhelytalálkozók és nemzetközi munkacsoport-ülések során. A legközelebbi ilyen találkozónak március 18.-dikán szombaton éppen Csepel, konkrétan az ADU Oktatási központ ad majd otthont. Önkormányzatunk részérõl ezt a nagyjelentõségû, és remélhetõleg új uniós pályázati lehetõségeket is feltáró projectet Orosz Ferenc és dr. Borsány György alpolgármesterek irányítják, szakmai témavezetõként dr. Polinszky Tibor ágazatvezetõ fõépítész mûködik közre, a nemzetközi kapcsolattartásért pedig Kovács Attila úniós koordinátor felelõs. D. K.
CSEPEL, 2006. március 17.
Önkormányzat tervez, Gyógyfürdõ Rt. végez
Egy telekügylet utóélete A fedett uszoda a Csepeli Strandon a tervek szerint még idén felépül Az eset megtörtént, s a végeredményen nem változtat, hogy mennyit beszélünk róla. Dr. Polinszky Tibor, kerületünk fõépítésze szerint a Hollandi útra, a strand északi szomszédságába tervezett gyógyfürdõ és wellness-központ terve – az önkormányzat vezetése szerint – még megvalósulhat. A vele készített interjúból kiderül, senki nem hibázott, a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt azonban most veszélybe kerülhetnek a szép elképzelések.
– Ön mikor tudta meg, hogy a telek tulajdonosa eladta a telket? – Valamikor február elején. Attól a tervezõtõl értesültem róla, aki az új tulajdonos részére tervezi az épületeket: Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt., (amely a csepeli strandot is üzemelteti) a strand melletti területének háromnegyedét értékesítette. Megdöbbentett a hír, s azonnal tájékoztattam róla a hivatal tisztségviselõit. – Ha a szabályozás ide gyógyfürdõt és wellnessközpontot tervezett, s ezzel a gyógyfürdõ részvénytársaság is egyetértett, akkor vajon miért adták el a területet? – Valóban, a Ráckevei-Soroksári Dunaág (RSD) menti szabályozási terv keretében ilyen rekreációs létesítmé-
nyek létrehozását tervezte a csepeli önkormányzat erre a helyre, közösen a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt.vel. A cégé volt a telek, s a tulajdonos azt csinál tulajdonával, amit akar. Több éven keresztül, sok alkalommal pályázott az rt. forrásokra, támogatásokra – eredménytelenül. (S eddig önkormányzatunknak sem volt pénze erre a fejlesztésre.) Most a társaságnak valószínûleg pénzre volt szüksége, ezért háromnegyedét eladta, s azt a negyedrészt megtartotta, amelyen a kút és a szennyvíz-átemelõ található. A vevõ pedig – érezve a piaci trendeket – lakásokat kíván építeni. – Miért nem gondoltak arra a szabályozás készítésekor, hogy a lakásépítés lehetõségét kizárják?
– A szabályozási terv elõkészítése igen hosszadalmas folyamat, 26 állami szervvel egyeztettük, s a terv – tágabb keretek között – több évre elõre biztosítja a fejlesztési lehetõségeket. Az alátámasztó munkarészben szállás és lakásépítés lehetõsége is szerepelt (hiszen egy gyógyszálló többféle módon megvalósítható) – Miért nem a csepeli önkormányzat vette meg e telket, most már volna mibõl? – Nem tudtunk az eladási szándékról, s az eladónak nem kötelessége a szomszédot megkérdezni, akarja-e megvenni. Azaz a csepeli önkormányzatnak nem volt bejegyzett elõvásárlási joga erre a telekre. Hasonló esetek megakadályozása érdekében a következõ (márciusi) képviselõ-testületi ülésen a stratégiai területekre elõvásárlási jog bejegyzését kezdeményezzük.
– Ki, vagy kik vették meg a telket? – Egy ingatlanfejlesztõ cég vette meg, a nevét nem hozhatom nyilvánosságra. Az ügy még nem zárult le, tárgyalunk. – Lehet-e jogi úton megtámadni az adásvételt, s peres úton semmissé nyilvánítani? – Nem, mert a városfejlesztési elképzelések nem nyújtanak kellõ jogalapot peres eljárás indításához. – E környéken a csepeli önkormányzat tulajdonában is vannak telkek. Most ezeket is eladják? – Korábban valóban volt testületi döntés az eladási szándékról, de eredménytelen pályázatok után errõl tavaly õsszel letett az önkormányzat. Megtartjuk a telkeket, hogy legalább ezen a részen zöldterület maradjon a parton. – Kapott-e már építési engedélyt az új tulajdonos? – Nem, az engedélyezési terveket még nem adták be a hivatalhoz. Mint említettem, tárgyalunk. Már sikerült az építendõ lakások számát csökkenteni 200-ról 180-ra. – Mi lesz a tervezett szállodával és gyógyfürdõvel? – A részvénytársaság tulajdonában maradt, egynegyednyi telekrészen, és a strand üres, északi területrészén, mind elméletileg, mind gyakorlatilag még megvalósítható a beruházás. A tervezett fedett uszoda megépítését, amelynek szintén a Csepeli Strand lesz a helyszíne, az elõzõekben említett beruházás nem érinti. A fedett uszoda a Csepeli Strand területén a tervek szerint még az idén felépül B. T.
Gyógyfürdõ helyett lakópark…
Ki a titokzatos vevõ?
Mizik Zsuzsa felvételei
Több olvasónk érdeklõdött, hogy a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt. miért nem mondta el eladási szándékát a Csepeli Önkormányzatnak, és arra is kíváncsiak voltak, ki vette meg a strand egy részét. Kérdésünkre Rácz Endre, a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Rt. jogtanácsosa azt válaszolta, hogy a társaság tavaly novemberben kétszer is meghirdette a Népszabadságban eladási szándékukat, de csak egy jelentkezõ volt, az Ibiza Építõ Kft, amely meg is vette a szóban forgó területet. U. A.
Szökõkút: mûszaki próba
A készülõ Szent Imre téri szökõkút „száraz évszakának” utolsó óráit örökítette meg Mizik Zsuzsa ezeken a március 10-dikén, pénteken délelõtt készült fotókon. A szivattyúk bekötve, teljes készültségben várták már ekkor, hogy mûszaki próba gyanánt vízzel árasszák el az üvegmozaik aljzatot. A medence teljes, 30 köbméteres leendõ víztömegének persze csupán egy része került e napon a „helyére”, de a felsõ körburkolat fagyálló süttõi márvány szegélye és ülõkéi természetesen akkor is jól látszanak majd. A szökõkút ünnepélyes átadásának valószínû idõpontja április 2-dika.
A víz az élet forrása Az ENSZ 47. közgyûlése az illetékes dublini és Rio de Janeiro-i konferenciák javaslatára március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, így 1994-óta, most már több mint egy évtizede emlékezünk meg minden évben e természeti kincsünkrõl. A vízzel, pontosabban a jó ivóvízzel kapcsolatos emlékezetes gyermekkori élményem, amikor a rekkenõ hõségben elõször ittam a falusi gémeskútból felmert vízbõl. Kristálytisztán csillogó, felejthetetlenül jó ízû volt. Azóta sem ittam ilyen vizet. Az idõs paraszt bácsi, aki a vizet felmerte, megtanított egy életre tisztelni a jó ivóvizet. Elmagyarázta, milyen fontos szerepe van a természet és az emberi élet állandó megújulásában. Mesélt a hegyekbõl levonuló patakokról, a folyókról, sõt az általa csak elbeszélésekbõl ismert tengervízrõl is, meg a nagyvárosok modern szökõkútjairól, amelyek egyegy parkban nemcsak szemet gyönyörködtetnek, hanem a levegõt is frissítik. Az öreg bácsi oktató szavai jutottak eszembe, amikor örömmel hallottam, hogy Csepel központjában, a Szent Imre téren hamarosan felállítanak egy szép, új szökõkutat, amely egyben jelképe lesz az élet forrásának is. Földünk felszínének több mint 70%-át víz borítja, ennek viszont csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért is nagyon fontos takarékoskodni vele, és védeni vizeinket. A „problémás” vizekkel kapcsolatos konfliktushelyzeteket – néha túl sok, néha túl kevés, vagy pedig túl szennyezett víz – meg kell próbálni elkerülni. Ezek veszélyeztetik az emberi életeket, az élelmiszer-termelést, a természetet, a környezetet és általánosságban a fenntartható fejlõdést. A vízzel kapcsolatos konfliktusok, katasztrófák Magyarországot sem kerülik el: hazánkban az éghajlati és topográfiai adottságok miatt gyakoriak és veszélyesen változó mértékûek az árvizek, emellett szinte minden évben elõfordulnak kisebb-nagyobb mértékû belvizek. Országunk lakosságának mintegy harmada, a Tisza-völgyben pedig mintegy másfélmillió ember él az árvizek által közvetlenül veszélyeztetett településen. Az elmúlt 100 évet a csapadék és a hõmérséklet alakulása alapján vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az évek 17 százalékát tekinthetjük kedvezõnek, 32 százalékát csapadékosnak, 23 százalékát száraznak, és 28 százalékát igen száraznak. Tehát az évek valamivel több mint fele aszályosnak tekinthetõ. Ezek a természeti hatások nemcsak az adott területen élõk vagyonát, lakóhelyeit, hanem gazdálkodási feltételeiket, megélhetésüket is nagymértékben veszélyeztetik. Ezért nálunk a kormány feladatául tûzte ki a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését, valamint kezdeményezõ szerepet vállalt az aszálystratégia elkészítésében. Nem gyõzhetjük le véglegesen az egész világot fenyegetõ fertõzõ betegségeket, amíg meg nem nyerjük az egészséges ivóvízért, a biztonságos szennyvízelvezetésért folytatott csatát. Deák Attila
cs10.qxd
2006.03.14.
14:13
Page 3
CSEPEL, 2006. március 17.
INTERJÚ 3
Az infrastruktúra fejlesztése országos érdek
Idén elindulhat a II. Rákóczi Ferenc út szélesítése Interjú Horváth Zsolt Csabával, a GKM közlekedési helyettes államtitkárával A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedési ügyekért felelõs helyettes államtitkára, Horváth Zsolt Csaba Csepelen lakik. Naponta tapasztalja, hogy milyen körülményes Csepelrõl bejutni a belvárosba, vagy onnan visszatérni kerületünkbe. A kerület megközelíthetõségének javítása, a közlekedési kapcsolatok fejlesztése országos érdek – hangsúlyozta beszélgetésünkben. rosközpontba, mint például a – Mióta lakik Csepelen? – 1972 óta élek a kerület- csepeli Kossuth Lajos utca, ben, némi megszakítással. vagy a II. Rákóczi Ferenc út. Életem nagyobb részét itt Meg kell oldani, hogy a lakosság szempontjából kevéstöltöttem el. – Közlekedési helyettes ál- sé frekventált részeken halamtitkárként mit tud tenni a ladjon az átmenõ forgalom közép-magyarországi régió, zöme. Ha ránézünk a térképbenne Dél-Budapest közleke- re, magától értetõdik, hogy ez csak a nagy Duna mellett dési helyzetének javításáért? – A közlekedés fejlesztés, történhet, s kell, hogy ott töra közlekedés biztonság, ki- ténjék. Az ipari terület menemelt feladataink közé tarto- tén, abból kiszakítva megzik. Az országos közlekedés oldható e kérdés. Az M0-son fejlesztés részeként a regio- – a fejlesztések eredményenális fejlesztési terveket el- képpen – elõbb-utóbb megjekészítettük. Így többek kö- lenik a kétszer három sávos zött a közép-magyarországi autópálya, s a fejlesztés nyorégióra vonatkozó infrastruk- mán lesz csepeli Gerincút. Ki túra-fejlesztési terveinkben kell jutni a városból! Ez másmegfogalmazott célunk, hogy nem oldható meg, csak hogy fenntartható és élhetõ a II. Rákóczi Ferenc út és a közlekedés legyen ezen a te- nagy Duna közötti részen. A rületen is. Értem ez alatt, privatizáció alatt lévõ Csepehogy a fõvárosból kivezetõ li Szabadkikötõ is megkívánés az oda bejutást biztosító ja az infrastruktúra fejlesztéútszakaszok megfelelõ mó- sét, hiszen az ott megforduló don legyenek felújítva, s be- áruknak zavartalan közúti és kapcsolva a különbözõ köz- vasúti továbbszállítása is lekedési rendszerekbe. Ezért nemzetgazdasági érdek. Ebis foglalkozunk újra – egye- bõl a szempontból kulcskérbek között – a csepeli Ge- dés a Korvin csomópontban rincút kérdésével is. A Ge- az egyszintû közúti-vasúti átalakítása rincút (függetlenül attól, keresztezõdés hogy hol dolgozom, vagy la- kétszintûre, a közúti forgakom) szükséges dolog, anél- lom átvezetése a vágányok felett. Meg kell találni a kül nem lehet élni. – A fõpolgármester még a megfelelõ megoldást. Nem kilencvenes évek elején meg- vagyok benne biztos, hogy ez ígérte Csepelnek a Gerincút önkormányzati feladat. Ez megépítését, s 2006-ban még valahol a kikötõfejlesztéshez mindig csak ott tartunk (bár köthetõ tennivaló. – A helyi önkormányzatkomoly lépések történtek a megvalósítás irányában), nak amúgy sincs erre pénhogy megállapítjuk: fontos. ze… – Nem azért, mert nincs Mi lehet itt a minisztérium erre pénze. Ha ez helyi infszerepe? – A Gazdasági és Közleke- rastruktúra és helyi érdekedési Minisztériumnak egy ket szolgál, akkor önkorszerepe volt, van és lesz: a mányzati feladat. Ha viszont fenntartható közlekedés biz- fõvárosi, vagy országos érdetosítása a városokban. A vá- keket szolgál, akkor valamirosok ki- és bevezetõ útsza- lyen szinten az államnak is kaszain kialakuló dugók be kell szállni a fejlesztésbe. megelõzése, minimálisra – Akkor a II. Nemzeti Fejcsökkentése. A megközelít- lesztési Tervbõl (NFT) juthat hetõséget kell fejleszteni, erre a célra is forrás? hogy ne csak „egy lyukon” át – Például onnan is szárlehessen be- és kimenni, mazhat a fejlesztés fedezete. mint a levegõ a léggömbbe. Kikötõk, és logisztikai közA városoknak a szó jó értel- pontok fejlesztésére kb. száz mében vett hálózati közpon- milliárd forintos keretet tartokként kell funkcionálni. talmaz az NFT. Nézetem sze– A fõvárosi agglomeráci- rint ebbe bele kell férnie egy ós forgalom miatt Csepelt ilyen fejlesztésnek is. meglehetõsen nagy átmenõ – Tehát ez egyértelmûen forgalom terheli, s elég szûk állami feladat, s nem lehet keresztmetszetet jelent a vá- ráhárítani a privatizációs rosközponton átmenõ forga- partnerre, aki megvásárolni lomnak a II. Rákóczi Ferenc szándékozik a Szabadkikötõ út és a Kossuth Lajos utca. szolgáltatási jogait. – Csepel átmenõ forgalmat – Így igaz, nem lehet ráterbonyolító közúthálózatát helni. Azért nem, mert ezek a egyértelmûen fejleszteni fejlesztések egy országrész kell. Fejlesztés, fejlesztés, érdekeit szolgálják, s nem fejlesztés – ez az alapvetõ egyszerû, helyi, lokális tentennivaló. Nem jó gondolat, nivaló. Kvázi államérdeket nem szerencsés gyakorlat, szolgál, s ha ez így van, akhogy az átmenõ forgalmat kor pedig az államnak is beengedjük a sûrûn lakott vá- részt kell vállalnia a fejlesz-
tésben. Ha tovább gondoljuk a folyamatot, akkor nemcsak az M0-kapcsolat normalizálása a tennivaló, hanem a Szabadkikötõ út északi részének, a Kvassay híd feletti csatlakozását is meg kell ol-
s nem biztos, hogy a jövõben HÉV-ként kell üzemeltetni, hanem például villamosként, hogy jobban tudjon csatlakozni a fõvárosi vonalakhoz. – Nagy valószínûséggel a csepelieknek mindegy, hogy
Horváth Zsolt Csaba
dani! Ott viszont már fõvárosi és kerület-közi fejlesztésrõl kell beszélni. – Az a terület már Ferencváros, így Csepelnek sok beleszólása nincs a fejlesztésekbe? – Már hogyne lenne! A Kvassay hídig Csepelnek is van dolga, attól „feljebb” viszont már valóban részben ferencvárosi ügy. – Mi a helyzet a vízi és a kötött pályás közlekedés fejlesztésével? – Csepelt tekintve a vízi út fejlesztését sem szabad elhanyagolni. Egyre többen vannak, akik igénylik a vízi közlekedést, magyarán motorcsónakkal, kishajóval szeretnék a kerületet megközelíteni a Kis-Dunán. Alaposan át kell gondolni tehát, hogy annak a Duna-szakasznak fejlesztése hogyan történjen (sétányok, kikötõhelyek kialakítása). Továbbá nem megkerülhetõ a gyorsvasút továbbfejlesztésének kérdésköre sem: az szakmai nonszensz, hogy a csepeli HÉV „zsákból-zsákba” jár. Mindenképpen jobban be kellene kapcsolni a fõváros vérkeringésébe (déli irányban meghosszabbítani az M0-ig, északi irányban pedig összekötni a szentendrei vonallal),
minek nevezik, csak sûrûn járjon, kényelmes utazást, gyors közlekedést biztosítson… – A HÉV-nek jó adottságai vannak, hiszen csak három szintbeli keresztezõdés található vonalán, s ha a Gerincút elkészül, ezek is eltûnhetnek. Olyan stabil, kiszámítható közlekedést tudna biztosítani, amilyent még soha nem láttunk. Jelen pillanatban úgy tûnik, hogy déli irányban nem tudjuk tovább vinni a HÉV vonalát, bár a logika azt diktálná, hogy egy nagyobb bevásárló-központnál legyen a végállomás. – Szigeten lakunk, s így életünkben a hidak fontos szerepet töltenek be. – A közlekedés szempontjából azt is meg kell vizsgálnunk, hogy Csepelen hogyan és milyen formában valósulhat meg még egy híd… – Igazából négy új híd kellene az északi területen, kettõ Budafok felé, kettõ Ferencváros és Pesterzsébet irányába. – Valóban, Dél-Budapesten hiányzik legalább egy vízszintes irányú összeköttetés. Ezt csak akkor lehet megteremteni, ha van Gerincutunk, van eldöntött elképzelésünk a HÉV további sorsáról (amely a jövõben
„ötös metro” néven mûködhet majd), s becsatlakozik e rendszerbe egy fõvárosi híd, amelynek ott kell lennie. – Ehhez is kell némi állami támogatás, mert ezt a fõváros 2-3 évtizeden belül nem valósítja meg. – Ne beszéljünk állami támogatásról, hanem beszéljünk a döntésrõl. A fõvárosi döntéseket persze az állam tudja befolyásolni, ösztönözni. Azt is hozzá kell tennem, hogy végre ezt be kellene illeszteni egy átfogó koncepcióba. Olyan koncepcióba, amely kimondja, hogy a megvalósítandó „körutak” ne csak fikcióként szerepeljenek, hanem létezõ közlekedési lehetõségekké váljanak. Végig kell gondolni, hogy a külföldi ingatlanfejlesztõ által megvásárolt és fejlesztendõ észak-csepeli területek hogyan vannak összhangban ezekkel a tervekkel? Tehát összhangba kellene hozni a helyi, a fõvárosi és az országos terveket. Az ott megépülõ nagy lakónegyed számára a tömegközlekedési kapcsolat alapvetõen szükséges. A HÉV, a Gerincút, a Szabadkikötõ út kötelezõ kategória. Igen ám, de ha ott egy ilyen komplexum épül, akkor elõkerül a vízi közlekedés fejlesztése is. Tehát a Ráckevei-Soroksári Duna-ág valamilyen szintû fejlesztését is biztosítani kell. – Ehhez hasonló tervekrõl már régóta hallunk, s mindig 15-20 éves távlatokban. A csepeliek nem gyõzik kivárni ezeket az évtizedeket. Már holnap, sõt ma szeretnének jobb közlekedést, nyugodtabb életet. – A közelmúltban történt meg egy 3 milliárd forintos összeg átadása a kormány és a fõváros között. Ebben a magam részérõl a fõvárosi kivezetõ utak fejlesztését támogattam. – Például a II. Rákóczi Ferenc útét? – Igen, azt is. – Mikorra várható? – Még ebben az évben! Az ezzel kapcsolatos másik téma a területre bejövõ összes többi út sorsa. Térjünk itt vissza egy kicsit a Gerincútra, amely egy új területet tár fel a kerület és a város fejlõdésének szempontjából. Így tehát Csepel fejlõdésénél három kötelezõ elem jelenik meg: a Ráckevei-Soroksári Duna-ág fejlesztése, a csepeli HÉV fejlesztése és a Gerincút fejlesztése. A Gerincút nem állhat meg a kerület határán, meg kell oldani az eljutást a sziget északi csúcsáig és választ kell adni arra a kérdésre is, hogy a Szabadkikötõ forgalmát hogyan lehet kezelni, s mi legyen Korvin-csomóponttal? – Jó lenne tudni határidõket is. – A Gerincút nyomvonalán
2006-ban folytatjuk a tervezést, 2007-ben területszerzés, 2008-ban a kivitelezés zömében elkészül. – Ehhez egy kicsit nagyobb fõvárosi együttmûködési szándék is kellene. – E témában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviseletében némi koordinációs támogatást tudok adni. Nem azért mert csepeli lakos vagyok, s nem a kerület miatt, hanem azért, mert itt országos érdekekrõl van szó, s nem beszélhetünk el egymás mellett ilyen szinten. – Szerencsére a közelmúltban élénk kormányfõi érdeklõdés is mutatkozott kerületünk iránt, remélhetõleg ez is segít majd az ügyek elõbbre vitelében. – Csepelen mintegy nyolcvan ezer ember él, megérdemli a kiemelt figyelmet. Ez egy jelentõsebb méretû vidéki, megyei jogú városnak felel meg… – Bár mi korántsem vagyunk úgy ellátva e tekintetben, mint egy megyei jogú város… – Van egy másik olvasata is a dolognak: ezt nekünk szintén rendszerként kell kezelni! Amikor fejlesztésrõl esik szó, akkor komplexen kell gondolkodni, valamenynyi közlekedési alágazatot fejleszteni kell. Még a légiközlekedést is. Ott van a szigeten a Tököli Repülõtér: itt a tulajdonosnak lassan el kell döntenie, hogy mi lesz ebbõl a légi bázisból? A terület adottságai jók, valamiféle logisztikai tevékenység bizonyára megjelenik. – Ehhez kell az M0 továbbfejlesztése is. – Ez napirenden van, folyik a munka. A rendszerben való gondolkodás megkívánja, hogy a szigethalmi HÉV vonal jövõjét is áttekintsük. Összeköthetõ-e a csepeli HÉV-vel? Ez ma még nem látható. Ezek olyan kérdések, melyekre rövidesen válaszolni kell, mert fejlõdik Csepel, fejlõdik Dél-Budapest és a fõvárost övezõ agglomeráció. Raktárvárosok születtek és fejlõdnek e környéken. – Ugye, ezek a témák kifejezetten közlekedés-szakmai kérdések, s nem függenek az ország vezetésének politikai irányultságától? – Beszéltünk eldöntendõ kérdésekrõl? Nem! Valamennyi érintett téma a terület, a városrész fejlõdését masszívan szolgálja. A fejlesztésre szükség van. Ezt nem lehet megkérdõjelezni! Az „ötös metro” benne van a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben. Ennek lényegesen részletesebb változatában, a közúthálózat-fejlesztési tervben szerepel a csepeli Gerincút. – Köszönöm szépen a beszélgetést. Bárány Tibor
cs10.qxd
2006.03.14.
4
14:17
Page 4
KÖZÉLET, GAZDASÁG
CSEPEL, 2006. március 17.
Különleges Nõnap a Csepel Színházban Különleges ünnepi ajándékkal kedveskedett hölgydolgozóinak az idei Nõnapon kerületünk önkormányzata. A Csepel Színházba, a „Butaságom története” címû örökzöld vígjáték elõadására invitálta meg ugyanis a szebbik nem képviselõit, természetesen büszke és szerencsés férjeik-fiaik-hódolóik társaságában. Nos, a Gyárfás Miklós, Karinthy Márton, Vajda Ildikó és Vajda Katalin gondozásában színpadra állított, Pápai Erika, Sörös Sándor és Cseke Péter fõszereplésével elõadott darab nem is okozott csalódást a négyszáznál is több csepeli színházrajongónak, miközben Schubert Éva bravúros epizódszerepalakítását is több alkalommal szakította meg hosszan tartó, nyíltszíni taps. Az elõadásról (igazi mosolygós jókedvvel, egy szép és feledhetetlen színházi élménnyel gazdagodva) távozó hölgyek virágot is kaptak még ajándékba az önkormányzattól, s ezek a csokrok jelképesen valamennyi csepeli lánynak-asszonynak, valamennyi ünnepeltnek is „szóltak”. D.
ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ-VÁLASZTÁS 2006 Megbeszéltük: Bolgár György és dr. Eörsi Mátyás a Munkásotthonban
El kell viselnünk más véleményeket is Meddig tart a sajtószabadság? Hogyan szelektálja, kivel beszélget, kivel nem? Kérdeztem Bolgár Györgytõl azon a beszélgetõshow-n, amelyet a Munkásotthon Tibi bácsi vendéglõjében tartottak március 9-én este, és amelyen a Beszéljük meg címû klubrádiós mûsor vezetõje dr. Eörsi Mátyás országgyûlési képviselõvel, Gyurcsány Ferenc külpolitikai tanácsadójával és a csepeliekkel csevegett. A mûsor moderátora a csepeli SZDSZ egyik alapítója Kulinyi Márton volt. Igaz a népi mondás: három a magyar igazság. Eörsi Mátyás, aki néhány héten belül immár harmadszor közszerepelt kerületünkben, itt nyújtotta a legjobb teljesítményét. Köszönhetõ ez két partnerének. Tõle azt kérdeztem, mennyire fogadják meg külpolitikai tanácsait? Mivel közeledik a sajtószabadság napja, március 15-e, e kérdésre adott válaszokat emelem ki az izgalmas beszélgetésbõl. – Azért beszélek idõnként szélsõségesen gondolkodó emberekkel is, – válaszolta Bolgár György – mert úgy gondolom, hogy bármennyire elfogadhatatlan is a véleményük, néha meg kell õket hall-
gatni. Ott húzom meg a határt, hogy az illetõnek még nem ismerem minden határon túl menõ politikai megnyilatkozását, akkor még hajlandó vagyok közönség elé engedni. A sajtószabadság határa az erkölcs és a törvény. Az emberi méltóság megsértését, a titkok közlését tiltja a törvény. Szólásszabadságunk beleütközhet az alapjogokba. A demokráciában mindent elmondhatok. Elvileg. Mindenféle véleményt. De más emberek alapjogait nem szabad sérteni. A két jog, a sajtó- és véleményszabadság és más alapjoggal ütközhet. Végül is, el kell tudni viselnünk a nekünk nem tetszõ véleményeket is.
Bolgár György és dr. Eörsi Mátyás (jobbra) a beszélgetõ asztalnál (Fotó: Mizik Zsuzsa)
A A U U T T ILKINGTON Ó Ó AU T O M O T I V E Ü AUTÓÜVEGEK FORGALMAZÁSA, Ü V BESZERELÉSE GARANCIÁVAL V AGR Hungary Kft. E 1215Pilkington Budapest, Tanácsház u. 81–83. E G Tel.: 277-0542, 277-0742, 277-1723 G
P
Például évek óta borzolja a kedélyeket az ún. gyûlöletbeszéd, amely sérti az emberi méltóságot, sérti a félelem nélküliséghez való jogunkat. Lehet-e például embereket fenyegetni a szólás és sajtószabadság ürügyével? Félelmet kelthetnek sok tíz-százezer emberben, miközben joguk van véleményüket elmondani? Országa, történelmi helyzete is válogatja, hol a határ. Alapvetõ, hogy amikor az ember a nyilvánosság elõtt szerepel, akkor gondoljon arra, hogy a másik embernek is vannak érzései, tapasztalatai, más véleménye, tartsuk tiszteletben a másik embert. Ne sértsük meg szándékosan. Eörsi Mátyás, aki számítógépes vitamûsort vezet azt válaszolta, hogy a nem kívánatos véleményeket berakja az un. cenzura-vox-ba, és a cenzor is ellenõrizhetõ. – Aki kíváncsi, az megnézheti, miket cenzúráztam. A cigányozást, a zsidózást, a nyilas szövegeket nem engedem. Arra kérdésre, megfogadjae a miniszterelnök a tanácsát, Eörsi Mátyás azt válaszolta: – Megfogadja, persze nem mindet, de jó visszahallani azokat a mondatokat, amelyeket felhasznált egy-egy beszédében. Az SZDSZ-MSZP viszonyával kapcsolatban elmondta, hogy vita nélkül nem lehet politizálni. S, hogy tõle, mint szabad demokratától ne kérjék, hogy elhallgassa véleményét. A több mint két órás beszélgetés végén, kérte a
csepelieket, hogy az elsõ fordulóban szavazzanak rá, a másodikban, hiszen nagyobb esélye van dr. Avarkeszi Dezsõnek, szavazzanak rá. Az lesz hasznosabb az országnak, ha a két párt a következõ négy évben is együtt kormányoz. U. A.
Pártfoci
Az MDF csepeli szervezete Kispályás Labdarúgó Tornát rendezett március 12-én a 2006.évi országgyûlési választás jegyében a Csepeli Sportcsarnokban. A szomszéd kerületekbõl érkezett csapatokkal kiegészülve körmérkõzéses rendszerben lebonyolított tornán a rendezõ csepeliek nyerték meg. A versenyen külön jutalmazták Lengyel Géza teljesítményét, aki jóval túl a hatvanon remekül védett a nap során. Végeredmény: 1. MDF Csepel; 2. MDF Erzsébet; 3. MDF Soroksár; 4. MSZP Csepel; 5. FIDESZ Csepel.
Kinek a hozzájárulása szükséges az építési engedélyhez? Az Önkormányzat Városépítési Irodájának címezve gyakran teszik fel ezt a kérdést a Tisztelt Építtetõ ügyfeleink. Az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló, többször módosított 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet szerint az építtetõ az építési jogosultságát a következõ okiratokkal igazolhatja: – Saját tulajdonban lévõ ingatlanon történõ építési tevékenység végzése esetében az érintett telekre vonatkozó tulajdonjogát feltüntetõ ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap három hónapnál nem régebbi hiteles másolatával, jogerõs hagyatékátadó végzéssel, jogerõs és végrehajtható bírósági vagy államigazgatási határozattal, illetõleg a tulajdonjogának megszerzésérõl szóló (ügyvéd által ellenjegyzett) szerzõdéssel, haszonélvezettel terhelt ingatlan esetében a haszonélvezõ hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági ítélettel, – idegen tulajdonban, vagy közös tulajdonban lévõ ingatlanon történõ építési tevékenység végzése esetében az ingatlannal rendelkezni jogosultak (tulajdonosok, haszonélvezõk) hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági ítélettel, – társasházi tulajdon esetében a Társasházi tv. szerinti közgyûlési határozattal. A fentiekbõl kitûnik, hogy az építési engedély-kérelem mellékleteként csak az építési munkával érintett, adott helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában kell adatokat (tulajdoni lapot, hozzájáruló nyilatkozatokat) beszerezni, szomszédos (eltérõ helyrajzi számú) ingatlanok esetében nem. Az építési hatóságnak – a fenti jogszabály értelmében – az építési engedély megadásáról, vagy megtagadásáról rendelkezõ határozatot kézbesítés útján közölnie kell az ügyben ügyfélnek minõsülõ magánszemélyekkel, jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezetekkel és szervekkel, így különösen az építtetõvel, valamint (ha nem azonos az építtetõvel) az ingatlannal rendelkezni jogosultakkal, a közvetlenül szomszédos – a határozattal érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) – építési telkekkel rendelkezni jogosultakkal, valamint az eljárásban érintett szakhatóságokkal és közmûvekkel. Az értesítendõk közül az építési tevékenységgel érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos – közös határvonalú (telekhatárú) – építési telekkel (ingatlanokkal) rendelkezni jogosultak adatait (név, lakcím, székhely stb.) a tényállás tisztázásának keretében az építésügyi hatóság hivatalból – az illetékes földhivatal megkeresése útján – szerzi be. Építési engedély határozat kiadásakor a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény alapján az ügyfél az elsõfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezést a döntés közlésétõl számított tizenöt napon belül lehet elõterjeszteni. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja. Nem kizárható tehát, hogy egy szomszédos ingatlan tulajdonosa, haszonélvezõje esetleg valamely hivatkozással megfellebbezi az építési engedélyt. Ekkor a közigazgatási hivatal vezetõje jogosult a fellebbezés elbírálására (ún. másodfokú eljárás), majd az ügyfél a másodfokú hatóság jogerõs határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétõl számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a másodfokú határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. További kérdéseikkel, kérem keressék a Polgármesteri Hivatal Városépítési Irodáját (1211 Bp. Kossuth Lajos u. 65., telefonszám: 427-6172). Cserteg Imre Városépítési irodavezetõ
Megnyílt
2006-ban tanfolyamainkon
R U H A S Z E RV I Z F E LV E V Õ H E LY
Ingyenes a KRESZ oktatása
a csepeli piacon SZOLGÁLTATÁSAINK: Cipzár javítás, csere l Nadrág felhajtás 400 Ft-tól (helyben megvárható) l Bélés csere, javítás l Szûkítés, alakítás l Toldozás, foltozás stb. l Függönyvarrás 150 Ft/métertõl l Cipõ javítás: sarkalás, talpalás stb. l Bõrdíszmûves munkák: táskajavítás, cipzárjavítás stb. l Bõrruházat javítás, tisztítás, festés stb. l Mûhímzés l Címerek, zászlók hímzése, készítése l Logók, monogramok hímzése l Ruhatisztítás l Közületek Tel.: 06 (70) 532-3859 részére is dolgozunk l Élezés, Nyitva tartás: köszörülés l Kulcsmásolás
H–P.: 8–16; Szo.: 8–12
A sikeres vizsga 2 évig érvényes. Jelentkezés: a Csepeli Kresz Centrumban Rákóczi F. út 184. www.stopautosiskola.atw.hu Telefon: 276-1346, 06 (70) 364-2840. Nyitva: 7–20 óráig
STOP
cs10.qxd
2006.03.14.
14:20
Page 5
CSEPEL, 2006. március 17.
E heti körkérdésünk: Milyen szerepet tölt be életében a számítógép? Rendelkezik-e internet-kapcsolattal, s ha igen, milyen területen, hogyan használja azt? – körkérdésünk során most erre kértünk választ a csepeliektõl.
Mihály Mariann Természetesen van otthon számítógépem (jobban mondva, az egész család gépe ez!) méghozzá már jó két esztendeje…Nagyon jó masina, szeretem nagyon, s értek is hozzá meglehetõsen, nem utolsó sorban azért, mert szerencsére az iskolában is van ilyen jellegû oktatás. Az internet is be van kapcsolva nálunk, s én magam például mindig, amikor hazaérek, végigböngészem rajta a híreket, az aktualitásokat, az érdekességeket. S mert e-mail kapcsolattal is rendelkezem, hát az ismerõsökkel való levelezésnek, mindenféle ez-az küldözgetésének sincs akadálya…A Csepel újságnak azt a számát például, amelyben ez a fényképem meg fog jelenni, ugye
Vöröskeresztes jótékonysági farsangi bál Hagyományos rendezvénynyel, jótékonysági bállal köszöntötte a farsangot a Magyar Vöröskereszt XXI. Kerületi Szervezete. A csepeli önkéntes segítõk, aktivisták és családtagjaik hangulatos, vidám estét töltöttek el együtt a Vöröskereszt csepeli székházában. Szórakoztatásukról a Sípos zenekar gondoskodott, s a programot jelmezverseny és tombola színesítette. A vállalkozó kedvû jelmezes pályázók közül a „Hófehérke és a hét törpe” nevû csoport nyerte el az elsõ helyezettnek járó díjat.
KÖZÉLET, GAZDASÁG
A számítógéprõl
elküldik majd nekem? Ha igen, lám, máris milyen nagy hasznát vehetem majd az internetnek…
Michélisz Inez Én már legalább 6 éve „számítógépbirtokos” vagyok, persze jó szívû birtokos, úgy hogy a család többi tagja számára is szabad az út a géphez… Az interneten, érdekes, és biztos sokan nem gondolnák ezt a lányokról, de én is mindig „áttanulmányozom” a híreket, mert jó, ha az ember tájékozott a világ dolgaiban. De nagyon szeretek persze „csetelni” is, ahol igen sok hozzám hasonló gondolkozású, hasonló érdeklõdésû jó ismerõst lehet szerezni, és nagyon jó megbeszélni velük a mindannyiunkat érintõ örömöket-gondokat-terveket-programokat. Tudom persze, hogy az ilyen kapcsolattartásnak veszélyei is vannak, mert néhányan visszaélnek a lehetõséggel, de bízom magamban, s úgy érzem, hogy engem nem lehet „belerángatni” semmiféle nem tiszta dologba…
Bartus Balázs Nálunk is van természetesen számítógép a családban, méghozzá jó fél évtizede. Fontos szerepet tölt be az életünkben a masina, mert az internet segítségével komoly munkára és játékra egyaránt alkalmas. Be kell vallanom azonban, hogy a komoly szakmai munkát, a bonyolult számítógépes „machinációkat” a feleségem, valamint a 10 és 13 esztendõs gyermekeim végzik rajta – én pedig játszom, szenvedélyesen sakkozom a gépi programban nékem kiosztott ellenféllel… Persze, hogy minél több sikerélményhez jussak, a partner „tudásfokát” eleve úgy állítottam be, hogy azért ne csak mindig én kapjak mattot. És még egy érdekesség…Mivel a mindennapok rohanásában nem csak nekem nincs idõm „igazi” sakkpartnereket keresni, de a család tagjai szintén valamennyien nagyon elfoglaltak, ezért néha egymással is e-mailban „beszélgetnek”, még akkor is, ha a másik épp ott tanul,
Márciustól ismét Horgász-szakkör gyerekeknek A tavalyi év sikereit látván a Csepel Horgász Egyesület vezetése ebben az évben is kiemelt feladatként kezeli az ifjúság természetbarát szemléletének erõsítését, a fiatal horgásznemzedék fejlesztõ oktatását. Ennek keretén belül március 16-tól ismételten elindul az ingyenes Horgász-szakkör a Hollandi út 240. alatti horgásztanyán. A megújult oktatóteremben, élménydús filmvetítési, szemléltetési lehetõségekkel, elõadásokkal, ajándékokkal. Elõadások, foglalkozások idõpontjai: március 16., március 23., március 30., április 8., április 13., április 20-án, minden alkalommal 16 órai kezdettel. A jelentkezéseket várjuk a 277-2166-os számon: kedden és csütörtökön 12-18 óra között. A szakkört a május 13-án megrendezendõ házi horgászverseny zárja. A tanévet követõen júniusban megszervezzük a már tradicionálissá vált, egyhetes, dömsödi horgásztábort. Összességében érdekes és értékes programokkal várjuk a horgászat iránt érdeklõdõ és ismeretüket bõvíteni kívánó gyermekeket (6–14 éveseket). Zellei Csaba bizottságvezetõ
Az élet nagy erkölcsi kérdéseiben s a mindennapok aktuális problémái között is minden embernek szüksége van megfontolt, jóindulatú tanácsra, lelki „zsinórmértékre”. Hogy ehhez segítséget adhassunk, szeretnénk e témá-
5
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
vagy dolgozik a másik szobában…
Bartus Balázsné Egy valamit feltétlenül szeretnék hozzátenni a férjem által elmondottakhoz, mert fontos, és igen jó dolognak tartom… Nos, nekünk sokáig egy eléggé gyengécske-öregecske számítógépünk volt, s bizony a keresetünkbõl (én magam tanár vagyok) nem hiszem, hogy piaci árakon máig valamikor lecserélhettük volna.. Szerencsére azonban a szakminisztérium nemrégiben egy olyan pályázati lehetõséget biztosított a pedagógusoknak, melynek keretében sikerült támogatással, kedvezményesen beszerezni egy közel 350 ezer forint értékû, korszerû számítógépet a hozzá való kiegészítõkkel és programokkal együtt. Ennek nagyon örültünk, s csak remélni tudom, hogy lesz még hasonló jó lehetõség az ilyen megoldás iránt érdeklõdõ többi pedagógus-társam részére is… Donnert Károly Fotók: Mizik Zsuzsa
MEGHÍVÓ
Párbeszéd a sétáló utcában március 20-án, hétfõn 14 órától Jöjjön el egy kellemes sétával egybekötött párbeszédre a csepeli sétáló utcába (a Karácsony Sándor utcai korzóra). Március 20-án, hétfõ délután két órától friss hírekkel, régi és új kérdésekre adott válaszokkal várja Önt dr. Avarkeszi Dezsõ (31. sz. oevk.) és Podolák György (30. sz. oevk.), az MSZP csepeli országgyûlési képviselõ-jelöltjei. Találkozhat a csepeli szocialisták vezetõivel és az MSZP Csepeli szervezetének vendégeivel. Várjuk! Jöjjön! Beszélgessünk! MSZP Csepeli Szervezete
Útlezárás Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a XXI. kerület Láng Kálmán utcát a Tanácsház utca és Karácsony Sándor utca között lakóépület építés miatt 2006. március 10-én 10.00 órától 2006. szeptember 30-ig lezárjuk. Terelõút déli irányban: Csõgyár utca–Tanácsház utca –II. Rákóczi Ferenc út–Karácsony Sándor utca–Magyar utca. Terelõút északi irányban: Karácsony Sándor utca– Bajáki Ferenc utca, vagy Magyar utca–Posztógyár utca– II. Rákóczi Ferenc út.” Polgármesteri hivatal Beruházási iroda
ban folyamatosan megszólalási lehetõséget adni a csepeli egyházak képviselõinek. Elsõként Zólyomi Mátyás, evangélikus lelkész gondolatait közöljük.
Üzletek nyitvatartási rendjének szabályozása A 2006. június 1-jétõl hatályos kereskedelemrõl szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (1) bek. szerint az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedõ állapítja meg. A törvény 6. § (4) bek. értelmében a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselõ-testülete a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjét rendeletben szabályozhatja. A fenti jogszabályi felhatalmazás alapján Budapest-Csepel Önkormányzata – a lakosság nyugalmának biztosítása érdekében – helyi rendelet megalkotását tervezi az alábbi szabályozási körben. Budapest-Csepel Önkormányzatának közigazgatási területén – kivéve a volt Csepel Mûvek és a Posztógyár területét – az üzletek mûködésérõl és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeirõl szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti üzletkörök alapulvételével – a rendelet hatálybalépését követõen 22.00 óra és 6.00 óra között az alábbi üzletek nem tarthatnak nyitva: Az élelmiszer kiskereskedelmi üzletek közül: Élelmiszer jellegû vegyes üzletek; alkoholtartalmú és egyéb ital üzletek; termelõi borkimérést végzõ üzletek. Kivéve: az üzemanyagtöltõ állomáshoz tartozó üzleteket és a 300 négyzetméter alapterületet meghaladó üzleteket A vendéglátó üzletek közül: Melegkonyhás vendéglátó üzletek, cukrászdák, bárok, borozók, italboltok, kocsmák; egyéb nem melegkonyhás vendéglátóhelyek; zenés szórakozóhelyek; diszkók. Kivéve: az I–II. kategóriába sorolt vendéglátó üzleteket, a kereskedelmi szálláshelyhez kapcsolódó vendéglátó üzleteket, bármely vendéglátó üzletet pénteken, szombaton és munkaszüneti napokon, valamint a munkaszüneti napokat közvetlenül megelõzõ napokon. Kérem a Tisztelt Csepeli Lakosokat, hogy a rendelet fenti szabályozásával kapcsolatos véleményüket juttassák el Budapest-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Bp. XXI., Szent Imre tér 10. sz. fõépületének portáján elhelyezett gyûjtõládába 2006. március 23-án 16.00 óráig. Dr. Szeles Gábor jegyzõ
Kié a hatalom? – avagy Jézus Pilátus elõtt... Viharosabb politikai „évszakokban” az egyház is reflektorfénybe kerül. Hova igazodik? Természetesen jobbra – mint ezt nemrég egy politológus jósolta a rádió egyik elemzõ mûsorában – vagy netán balra – valamilyen különös megfontolásból, netán érdekbõl, amint pillanatnyi helyzete megkívánja? Részt kér-e az egyház a hatalomból? „Jézus Pilátus elõtt áll” – az egyház a politikai hatalom elõtt – amely kérdezi: „Ki vagy te? Mire vagy hajlandó? Mi a szándékod?” Az általam használt hasonlat életszerû és biblikus, hiszen az egyház apostoli megjelölése: corpus Christi misticum, magyarul: Krisztus titokzatos teste. Az egyházban jelenik meg tehát Jézus Krisztus a világban. Ezért illõ, hogy az egyház, a politika által feltett kérdésre jézusi feleletet adjon. Mit felelt Jézus Pilátusnak? “– Az én királyságom nem e világból való: ha ebbõl a világból való volna az én királyságom, az én szolgáim harcolnának... De az én országom nem innen való.” Mit jelent ez? Egyrészt, hogy Jézus hatalmának forrása nem e világban van, másrészt, hogy Jézusnak nincsenek politikai ambíciói, nem akar sem Pilátus, sem Cézár trónjára ülni, sõt tanácsadóként sem akar a trón árnyékában állni. Krisztus egyháza rég adósa ezzel a felelettel a mindenkori politikai hatalomnak. A történelem során ritkán akadtak olyan egyházi vezetõk, akik – ellenállva a hatalom kísértésének – radikálisan képviselni merték volna Jézus álláspontját. Nagy Konstantin korától kezdve az egyház hol kérte, hol követelte részét a politikai hatalomból, attól függõen, hogy mire volt módja. Messze elrugaszkodott a Pilátusnak adott jézusi felelettõl: Az én királyságom nem e világból való. Emiatt meghasonlott önmagával. A politikusokat, a mindenkori világi hatalmat is megtévesztette. Hol ilyen, hol olyan zászló alá sodródott, akarva-akaratlan. Nyugati nagyváros utcáján megjelent keresztény graffiti: Jézus a válasz! Egy jó humorú másik rajzoló alá írta: De mi a kérdés? Valóban! Mire válasz Jézus? Mire van hatalma – és ebbõl következõen – milyen hatalmat adott tanítványainak, az egyháznak? Jézus hatalma a bûnbocsánat. Békességre hív és vezet Istennel. Ez az evangélium. Hirdetésének hatalmát adta tovább egyházának. Mást nem. Az evangélium hirdetésébõl következik aztán megtérés
Isten szeretetébe, testi-lelki gyógyulás, szeretet, öröm békesség, türelem, szívesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás. (Pál levele a galatáknak 5. rész 22.vers) Kétségtelen, hogy mindennek társadalmi „haszna” is van. Ezek azonban Jézus – és az egyház – hatalmának csak hozadékai. A Szentlélek apróbb-nagyobb csodái. A társadalom – és a politika – nem várhatja az egyháztól, hogy szolgálatába szegõdjön bármilyen humanista elvnek, mert nincs hatalma megjobbítani a világot. Csak arra van hatalma, hogy hirdesse az Istennel való megbékélés evangéliumát. Hogy közben némelyek jobbá lesznek, azért még nem jár az egyháznak politikai hatalmi pozíció, mert abban már nem az evangélium-hirdetés kizárólagos hatalmát gyakorolná. A politikai hatalom pedig egy idõ után mindig elhalványítja, lassan elsorvasztja az egyháznak azt a hatalmát, ami nem e világból, hanem Krisztustól való. Ami nem uralkodásra, hanem a bûnök bocsánatára, lelkek Istenhez szeretésére adatott. Ezért nem tud soha „Pilátus” „Jézussal” dûlõre jutni. Más a küldetésük a világban. Egyik sem szolgálhatja a másikat és egyik sem uralkodhat a másik felett. Jézus királysága – ebben a világban – mindig a kereszt árnyékában áll. Ha valaki személyes boldogulást, társadalmi igazságosságot, a világ jobbá-tétetelét, a meglévõ feszültségek feloldását várja Jézustól, csalódni fog. Õ válasz, de nem ezekre a kérdésekre. Van hatalma, de nem erre használja. Hatalma – az egyháznak továbbadott hatalma – lelki. Bûnbocsánat. Megbékélés Istennel. Életünk alap-viszonyának – az Isten-ember viszonynak – helyreállítása. Jézus szerint elõször nem az életünknek kell rendbejönnie, hanem nekünk magunknak. Az életünk pedig marad, és a körülményeink is maradnak – e világ kétarcú rendjének megfelelõen – „kereszt” alatt. Mint az Övé. Ez volna a kereszténység; Krisztusi sors. Nem? A kereszt árnyékából pedig nem kellene Pilátus fényébe kívánkozni, bár ez kétség kívûl, minden korban csábító kísértés. Az Egyház maradjon meg a keresztrõl szóló beszédnél, annál a hatalomnál, amivel felruháztatott. Más hatalma pedig Isten akaratából nincsen. Ne is áhítsa! Ez elég. Zólyomi Mátyás evangélikus lelkész
Megszakítás nélküli, 3 mûszakos (folyamatos) munkarendben üzemelõ papírgyártó berendezéseinkre felvételre keresünk
PAPÍRIPARI TECHNIKUST, PAPÍRIPARI SZAKMUNKÁST, továbbá mûszaki jellegû szakmákban
ÉRETTSÉGIZETT, vagy SZAKMUNKÁS végzettségû munkatársakat,
akiket PAPÍRGYÁRTÓ munkakörbe betanítunk. Álló testhelyzetben végzett, üzemzavar esetén sok mozgást igénylõ, közepesen nehéz fizikai munka. Kiegyensúlyozott, mozgékony és jó erõnlétû, mûszaki érdeklõdésû férfiaknak való feladat. Jelentkezés: Dunapack Rt. Csomagolópapírgyár Papírgyártás Budapest XXI. ker. (Csepel), Duna u. 42. Telefon: 278-8606
cs10.qxd
2006.03.14.
6
14:21
Page 6
KULTÚRA, MÛVÉSZET
Kiállítások Csepelen
CSEPEL, 2006. március 17.
Vasútmodell-kiállítás
A kert, mely gazos, tüskés, bozótos, varázsszóra lett gondozott! Virágok nyílnak egyszerre mindenütt, a kopár földet dúsan benövi a fû!
GALÉRIA 21. (Csepeli Munkásotthon, 1215 Bp., Árpád utca 1.) Március 22- április 8-ig a Csepeli Munkásotthon Képzõmûvészkörének tavaszi tárlata látható.
KIRÁLY – ERDEI – MÛHELY (1213. Királyerdõ, Kondor u.29. Tel: 420-1728, bejelentkezéssel mindennap látogatható) Márc. 5. – márc. 24-ig Vincze Angéla festõmûvész kiállításának címe: „Magyar pásztor asztrológia” – kollázskiállítás. KIRÁLYERDEI MÛVELÕDÉSI HÁZ (1213 Bp., Szent István út 230.) Március 16-tól 22-ig 1018 óráig Kézimunka kiállítás. NAGY IMRE ÁMK GALÉRIA (1214 Bp., Simon Bolivar Sétány 4–8.) Március 17-tõl április 5-ig Peti Sándor ENDOGRÁF címû fotókiállítása. Megnyitó: 2006. március 17. (péntek) 18.00 óra. Ha azt mondjuk, sajtószabadság, azt értjük: 1848. március 15. Ha március idusát említjük, akkor Táncsics Mihályra gondolunk, akit 1847-ben felségsértésért bebörtönöztek. Nem csoda, a „veszedelmes ember” azt írta: „Hol a tulajdon kevesek kezében van, ott nincs boldogság.” „Minél félénkebbek vagytok ti, annál bátrabbak a zsarnokok.” „A nép szava Isten szava”. A helytartótanács szerint Táncsics írásai a „romlott elvek és gonosz szándékok szüleményei”. Hiába vélekedett úgy az író, hogy értelmes írónak nincs miért félnie az értelmes cenzortól, végül is lecsukták. A lelkes pesti nép 1848. március 15-én szabadította ki. A lovakat kifogták a kocsiból és maguk húzták. Kell-e ennél nagyobb dicsõség egy írónak, újságírónak? De hát ez a dicsõség kérészéletû volt. Az író soha többé nem ízlelte meg a március 15-i dicsõséget, élete a kudarcok sorozata volt, a mellõzöttségé, az üldözöttségé. Még a szabadságharc idején a vármegyei urak min-
A gondviselés A gondviselés idõnként lejön hozzám. Aznap hajnalpírban dereng a láthatár, eloszlanak a felhõk, az ég azúrba vált, s díszbe öltözik a kopott ház!
CSEPEL GALÉRIA: (1215 Bp., Csete Balázs u. 13.) Március 2-tõl március 24ig PÁLFFY KATALIN szobrászmûvész és SÁRKÁNY ISTVÁN festõmûvész kiállítása.
KÉK ISKOLA GALÉRIA (Bp., XXI. Szent László utca 84.) Március 17-tõl március 30-ig – megtekinthetõ hétfõtõl péntekig 8 és 17 óra között – a Szívhang Mûhely kiállítása. Megnyitó: március 17-én, 17 órakor.
Zombory Zoltán:
A nagy diófa a kert közepén széles zöld lombját terítve szét kibontja védõ-szép ernyõjét, hûs árnyat bocsátva asztalunk fölé, hová nektár s ambrózia kerül gazdag terítékként, mind madárlátta menü! A Királyerdei Mûvelõdési Ház adott otthont március 2-a és 5-e között a Vasútmodell-kiállítás és játszóház címû rendezvénynek. Mizik Zszuzsa felvétele itt készült.
Ha van ideje olvasson Koestlert
Az etika ballasztja nélkül hajózunk… „Betonból nem lehet édenkertet építeni.” Egy olyan író vetette papírra e sorokat, aki maga is megpróbálta ezt, Arthur Koestler, a Sötétség délben címû regényét, amely a koncepciós perek áldozatainak állit emléket, és hûen tükrözi a személyi kultusz nyomasztó légkörét. Ki is volt Arthur Koestler, aki 1905 szeptember 5-én született Budapesten, a Szív utcában egy zsidó családban (1983. március 3-án lett öngyilkos, feleségével együtt…)? Nem tartotta ugyan magát magyarnak, de imádta a magyar konyhát és a híres 1953-as 6:3-as magyarangol mérkõzésen a magyar góloknál a csodálkozó angolok között felugrált örömében és 1956-ban téglákat hajigált a londoni magyar nagykövetségre. Gyermekkorát Magyarországon töltötte. Majd 1922–26 között a bécsi egyetem diákja. Pszichológiát és elektrotechnikát tanul. S habár tanulmányait nem fejezi be, írásaiban viszszaköszön az alapmûveltséget megszerzett értelmiségi gondolkodása. Ezt követõen nekivág a világnak. Palesztina, Franciaország, Németország, majd a Szovjetunió életének fõbb állomásai. A spanyol polgárháborúban, az amerikai íróhoz, Hemingway-hez hasonlóan tudósító. Aztán harcos, végül halálraítélt. A siralomházból kiszabadulva Angliába szökik. Itt írja 1940-ben a Sötétség délben címû könyvét, amely a többször elolvasandó mûvek közé tartozik. Az már elsõ olvasásra nyilvánvaló, hogy remekmûrõl van szó, amelynek máig sem megfogadott erkölcsi intése
ugyancsak aktuális. „Hisz tán megszabadultunk minden régi szabálytól és megszokástól, nem maradt más vezérelvünk a cselekvéshez, mint a következetes logika. Az etika ballasztja nélkül hajózunk... s itt búvik meg a baj gyökere. Talán nem való az emberiségnek, ballaszt nélkül hajózni. A könyvbõl bepillantást nyerhetünk az akkori pártpolitikusok gondolkodásába is. Megérthetjük, hogy maguk is egy nagy kísérletként fogták fel a szocializmust, ahol a döntések helyességét csak a történelem igazolhatja. Aki azonban csak akkor hirdet ítéletet, amikor a hozzá folyamodók réges-régen mind porrá lettek”. Mi már tudjuk, mi volt ez az ítélet, de az okokat ugyanúgy, mint Koestler, csak találgatjuk. Persze elgondolkozhatunk azon, lehet-e egy szocialista forradalmat másképp, sõt jobban megszervezni, hiszen mint a könyv hõse, Nyikolaj Szemjonovics Rubasov írja: ”nyilván a majmok is kinevették a neandervölgyieket, amikor elsõ példányai megjelentek a földön... A civilizációjuk legfelsõ fokán álló kifinomult és mûvelt majmok szemszögébõl nézve a neandervölgyi egy rég meghaladott barbár kor rémisztõ ujjá éledése volt. A még élõ csimpánzok pedig még ma is elfintorítják orrukat, ha emberi lényt látnak”. Végül is a neandervölgyiek soha sem hitték volna, ha jövõbe látnak is, hogy a csimpánzoké a jövõ, hogy betonból édenkertet tudnának építeni. U. A.
Ma már nincs cenzúra? dent megtettnek, hogy Táncsics lapjának, a Munkások Újságjának terjesztését megakadályozzák. A világosi fegyverletétel után következett a bujkálás saját házának, maga ásta, titkos pincéjében és írt, írt megszállottan. Nem is a fióknak, oda nem merte tenni mûveit, hanem a zsíros bödönnek, a viaszosvászonba csomagolt kéziratait bödönökbe rejtette, nehogy megtalálják az õt és írásait üldözõ fogdmegek. Táncsics neve nemcsak a sajtószabadsággal forrott öszsze. Õ a példa arra a tollforgatóra, aki nem árulta el népét, aki akkor is írt, ha semmi reménye nem volt a megjelentetésre. Írt a forradalom elõtt, s csak néhány mûve látott napvilágot Magyarországon. Írt az önkényuralom korában és nem jelentek meg írásai és írt a kiegyezés után, s halála elõtt kezdték megjelentetni életmûsorozatát.
Táncsics nem írásmûvészetében nagy, hanem emberi tartásában, szókimondásában. Mûve a jelleme, a magatartása. Olyan nagy egyéniség õ, aki mindig azt hajtogatja már-már eszelõsen: „Egy római polgár mindig ezzel végezte beszédét: Karthágót le kell rombolni, én mindig azt mondtam és fogom mondani, hogy a cenzúrát el kell törölni.” Persze a sajtószabadságot és a sajtószabadosságot nem keverte össze, mint manapság sokan. Tudta, itt is érvényes a szabály, hogy ne tedd azt másokkal, amit önmagadnak nem kívánsz. Tudta, hogy az én szabadsága csak mások szabadságáig terjed. Tudta, hogy az nem szabadság, ha másokra kígyót-békát kiáltunk. A szabadság felismert szükségszerûség, a másokért érzett felelõsség felismerése. Vagyis a kötelezettség és felelõsségérzet ha-
tározza meg szabadságunk korlátait. Addig terjedhet szókimondásom és öncenzúrám, míg másokat nem sért. Mert bizony az ízléstelenséget, a durvaságot, a hazugságot cenzúrázni, nem cenzúra, hanem ésszerû védekezés. Ma már nincs cenzúra. Hivatalosan. Van – ha korlátozott mértékû is – sajtótörvény, szólás és gondolat-, no meg lelkiismeret-szabadság. Demokrácia van, kevés demokratával, mert túl sok a fortélyos félelem, amely miatt álérdekekre hivatkozva korlátozzuk az õszinteséget, álérdekekre figyelve, nem merünk õszinték lenni, vagy nem engedjük meg másoknak. Itt él körülöttünk és bennünk a sok kis cenzor. De érdekes módon, mindig csak másokban vesszük észre a szálkát, miénkben nem a gerendát. Aktuális tehát Táncsics figyelmeztetését úgy módosítani: Nem kell félni. A cenzúrát, az öncenzúrát, mindenféle cenzúrát el kell törölni. Udvarhelyi András
S míg koccan a pohár, fogy a nedû, víg madárhang cseng mindenütt! Zombory Zoltán csepeli kötõdésû festõ és faszobrász, költõ verse, megjelent a „Havasok csöndjén túl” címû antológiában 2005-ben.
Ha Csepelre jövök… …olykor eszembe jut az a három évtized, amit itt töltöttem. Harmincegy évig tanítottam rajzot egyetlen csepeli munkahelyemen, az Eötvös József Általános Iskolában. Nem vállaltam munkát máshol, mert jól éreztem magam a kerületben, pedig évekig egy fõváros melletti településen laktam, és napi négy órát utaztam. Csepel most is közel áll hozzám, pedig soha nem laktam itt, de életem, munkám idekötött. A tanítás mellett mindig festettem, faragtam, és nem csak az órákon, hanem szakköri foglalkozásokon is igyekeztem a vizuális kultúra szeretetére, a mûvészet megértésére nevelni tanítványaimat, még nyugdíjasként is. Ma már sajnos ez a kapcsolat megszakadt, de ez nem tántorít el attól, hogy továbbra is kövessem az itteni eseményeket. Nem tudok elszakadni Csepeltõl, pedig már lassan fél évtizede nyugdíjas vagyok. Sûrûn megfordulok itt, találkozom barátaimmal, és persze kiállításokra járok. Külföldi, és hazai tárlataim mellett Csepelen is több helyen láthatták munkáimat. Dicséretes itt a kulturális élet, és tiszteletreméltó a sokakban meglévõ lokálpatriotizmus. Én is közéjük számítom magam, pedig a Ferencvárosban élek. – mondta az idén 65 éves, de korát meghazudtolóan fiatalos, mindig derûs Zombory Zoltán tanár úr, az ismert képzõmûvész és népszerû pedagógus, aki az elmúlt évtizedek alatt több ezer csepeli diák figyelmét irányította a mûvészet szépségére, értelmére, és aki 16 évig vezette a csepeli rajzpedagógusok munkaközösségét. Az emberek derûs megvénülésre születtek – jut eszembe Ady sora, és Zombory tanár úr bölcs derûje, alkotásban kiteljesedett életmûve láttán az az érzésem, hogy a bölcsesség egyik alapja mindenképpen a jó szándékkal áthatott derûs élet. – dia -
Zombory Zoltán: Csepeli õsz
cs10.qxd
2006.03.14.
14:21
Page 7
CSEPEL, 2006. március 17.
CIVIL SZFÉRA 7
Ahol a felnõttek is gyermekekké válhatnak A Rákóczi Kerti Klubházat március 5.-én gyerekek – és egy kis idõre - gyerekké vált felnõttek sokasága töltötte meg. Ezen a napon az Ében-Háézer Gyülekezet „Áll az alku?” címmel egy derûs, de mégis tanulságos délutánon látta vendégül az érdeklõdõket.
Vidám ismerkedéssel, énekekkel nyitott az alkalom, melyet családok közötti fánkevõ verseny követett. Egymással veszekedõ bohócok jelentek meg a szinen, akiket csak a SZERETET és persze a gyerekek békítettek ki. Az „Áll az alku?” címû játékban egy Oliver nevû kisfiú bizonyult a legszerencsésebbnek, aki egy videojátékkal és egy plüsselefánttal lett gazdagabb. Persze csak azért, mert nem kötött alkut azzal a furcsa nagyot mondó személlyel, aki folyton betelefonált. A délután mondanivalója az volt, hogy akkor sem szabad megalkudni a gonoszsággal, ha az a világ minden kincsét felkínálja! Jézus sem kötött alkut! Az alkalom körtánccal, játékokkal és fánkevéssel zárult. Senki nem ment haza sem üres kézzel, sem üres gyomorral, sem üres szívvel. ICs. M.
2006. április 16. vasárnap
Az Élet Menete Az Élet Menete Alapítvány, a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Fõváros Polgármesteri Hivatala, a Páva utcai Holokauszt és Dokumentációs központ, a civil szervezetek, a zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek, ismét közösen szervezi meg április 16-án a budapesti Élet Menetét.
A holokauszt áldozatainak emléknapján ismét fáklyás felvonulással emlékezünk az áldozatokra. Zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik bátran szembeszállva a fasisztákkal és a nyilasokkal, mentették az üldözötteket. Az idei megemlékezés a 19 órakor a Margit híd pesti hídfõjénél kezdõdik, ahonnan- az elmúlt évhez hasonlóan-fáklyákkal a kezünkben a Duna-parton vonulunk vé-
gig a Vizafogó Mártíremlékmûig, emlékezni azokra az emberekre, akiket a nyilasok 1944-45-ben a jeges Dunába lõttek. Az emlékmûnél felállított színpadon beszédet mond, közremûködik Kiss Péter kancelláriaminiszter, Demszky Gábor fõpolgármester, Székhelyi József színmûvész, Fröhlich Róbert fõrabbi, Fekete László fõkántor, Gerendás Péter elõadómûvész, és a Somer ifjúsági kórus.
Bali tánc tanfolyam a Rákóczi Kertben Bali meseszép világa és európai szemmel is izgalmas, misztikus kultúrája sokunknak csak az útikönyvekbõl, esetleg a televízióból, vagy az utazási irodák felejthetetlen élményt ígérõ reklámjaiból lehet ismerõs. Ha azt mondom, hogy márciustól Csepelen is aktív részesei lehetünk egy távol keleti csodának, talán sokan hitetlenkedve fogadják majd az állításom. Pedig a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban márciustól vasárnaponként délelõtt 10 órától indonéz, bali és jávai tánctanfolyam indul. Vajon miért érdemes pont e távoli kultúrák táncait tanulni? A választ igazából mindannyiunknak magunkban kell meglelnünk. Ha vonzódást érzünk az egzotikumok, a mítoszok, vagy akár önnön bensõ világunk felé, érdemes megkeres-
nünk az utat, ami eljuttat oda bennünket. A bali tánc ennek egy lehetséges módja. Olyan táncok ezek melyek egy õsi hagyományt közvetítenek, közelebb hoznak valamit, ami misztikus, ami megfoghatatlan. Érzéseket keltenek és segítenek, hogy meg is élhessük õket. A finom mozdulatok, az apró lépések, a kecses kéztartások, érzéki pillantások segítenek elsõsorban a hölgyeknek, hogy közvetítsék mindazt, ami bensõjükbõl fakad. Ez a tánc is, mint a mûvészetek valamennyi ága, megnyithatja az utat az önmegvalósítás, a teljesség elérése felé. Bõvebb felvilágosítás Rákóczi Kertben személyesen (1212 Rákóczi tér 34.), vagy a 427-03-40-es telefonszámon kapható. Fodor Tamás a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház vezetõje
Gyõr, március 24.:
A Lengyel– Magyar Barátság Napja 2006. március 24-én Gyõrben az ottani Lengyel Kisebbségi Önkormányzat javaslatára és szervezésében nemzetközi ünnepséget tartanak a Lengyel – Magyar Barátság Napja címmel, amelyen való részvételét jelezte Lengyelország és Magyarország köztársasági elnöke is. Az eseményen ott lesznek Budapest-Csepel Lengyel Kisebbségi Önkormányzatának vezetõi is. A programban szerepel a Lengyel-Magyar Barátság emlékmû felavatása, a magyarországi lengyelség találkozása Lech Kaczyñskivel, a Lengyel Köztársaság elnökével, valamint alkalmi gálakoncert a helyi Nemzeti Színházban, a világhírû Gyõri Balett, valamint St. Hadyna „Slask” Ének és Táncegyüttes fellépésével.
A LAÉT közleménye Tudomásunkra jutott, hogy a Létminimum Alatt Élõk Társaságának (LAÉT) nevével visszaélve különbözõ pártok indulnak a választásokon. Legutóbb értesülhettünk egy (Létalap) elnevezésû szervezõdés megjelenésérõl. A Létminimum Alatt Élõk Társasága tudatja, hogy semmi köze sincs a társadalmi szervezet nevét így vagy úgy felhasználó csoportokhoz. Ezek a pártok és politikai szervezõdések önös céljaikra akarják kihasználni közmegbecsülésnek örvendõ társadalmi szervezetünk nevét, és nem a LAÉT társadalmi céljait képviselik. Ezért a LAÉT teljes mértékben elhatárolódik a nevével visszaélõ politikai szervezõdésektõl, és arra inti az embereket, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni. Ha mégis megtörtént, kérjük jelezzék Papp György Csepeli LAÉT elnöknek a 0630-386-5177 számon.
Szociális akció A Magyar Vöröskereszt XXI. ker. Szervezete SZOCIÁLIS AKCIÓT SZERVEZ március 21-én (kedden) 9.00 és 17.00 óra között, valamint március 22-én (szerdán) 9.00 és 16.00 óra között. Használt, jó minõségû gyermek-, nõi-, férfi ruhanemût, száraztésztát, cipõt, játékot, és új butikos ruhákat kínálnak igen kedvezõ áron. Felhívják a kedves vásárlók figyelmét, hogy aki érvényes 2006. évi vöröskeresztes tagsági, ill. véradó igazolvánnyal rendelkezik, a ruhanemûnél 10% kedvezményt kap. Tavaszi ingyenes vérnyomásmérés! Az esemény helyszíne: XXI. ker. Ady Endre út 61. Megközelíthetõ: a 48, 51, 151-es autóbusszal (a papírgyári megállóig) Szeretettel várnak minden kedves érdeklõdõt!
Tisztelt Szerkesztõség! Mitõl megy fel a vérnyomásunk? Mindenki a mi idõnkre spekulál! A fél életünket végig várjuk! Nekünk felmegy a vérnyomásunk már arra a gondolatra, hogy orvoshoz kell menni. Gyõzködjük magunkat, mire elindulunk, mert kiver bennünket a verejték, hogy mennyit kell várakozni! Mindenki beosztja az idejét erre-arra! Mindig mondják, menjünk orvoshoz, ezt, azt beszéljük meg az orvosunkkal. Sõt mondják ”beszélje meg orvosával, gyógyszerészével” amikor meg ott vagyunk, ülünk, mint a verebek a dróton és várunk, hogy tárulj szezám és kilibeg a nõvérke, hogy tessék bejönni! De addig ülünk és várunk a csodára, mert akik jönnek újak többnyire kopogás után be is mennek és mi mindig hátra sorolunk, hogy azok között kik is vannak hát az isten a megmondhatója mert fantáziálni mindenki tud és elképzel eztazt kinek mitõl tárul szezám aj-
taja mi az a varázsszó és õk hogyan, miért kapják meg és mi miért nem. Várunk és várunk mindig csak várunk. Várunk az orvosra, hogy a gyógyítandó magas vérnyomás magassága a csillagos ég. Várunk a buszra, a postán, hogy kiszõrösödik az ég és a fejünk, mint a vörös posztó. Várunk az üzletben, pénztárnál, az APEH-nál, és lemegy a nap, mire végzünk. Legalább ruhatár lenne, újságos és büfé meg nyugágyak is lehetnének meg orvosok, akik gyógyítják a felpaprikázott ügyfelet! Mi ezt nem értjük! Mindez miért nem lehet zökkenõmentes és emberies! Ott van az 59/a miért nem járhat ünnepnap és szombat vasárnap is körforgalomba? Hiszen vele az emberek a HÉVhez mennek egy-egy rendezvény miatt már a végállomáson megtelik a busz. Az 59-es 120 éve már kinõtte magát, de 40 éve biztosan. Lett a Jehova Tanúi Centrum is, a Csepel Plaza
Nem csak engem, de a királymajori Sparüzlet számos más idõs vásárlóját is felháborította a következõ, február 14-én reggel történt eset. Valaki az akciós iparcikkek közül szeretett volna vásárolni, ám a kiválasztott darabon nem volt már rajta az árcédula és a kód. A vevõ érdeklõdésére az üzlet egy munkatársa nem csak azt vágta oda flegmán, hogy „ Mit érdekel ez engem! Biztos a kedves vevõk cibálták le róla!”- de metszõ gúnynyal hozzátette még azt is: „Látszik, hogy itt magyarok vásárolnak…!” Senki nem mert szólni, csak lehajtotta a fejét szégyenében, tudván, hogy mi, öreg és beteg királyerdei magyarok sajnos, csak itt
is. Amott meg a 38-as járhatna sûrûbben, de inkább a HÉV mehetne ki az Auchanig.! Visszatérve: bent is ideg fogad tényleg annyi az adminisztráció, talán kiszolgálók, kellenének a dokik mellé, hogy gyógyítsanak. Az orvos látogatók miért rendelési idõ alatt tartják fel a dokikat?! Valami van, valami mindig van de nem ez az igazi. Mi gyógyulni mennénk, elmondani itt fáj, ott fáj. Talán nagy is, ami kívül nem látszik, csak amikor karambol van. Hát itt kellene a segítség, hogy ez legyen megelõzve! Mi nem tudunk mást tenni, menni, jelentkezni, magas vérnyomás, koleszterin, gyomor, ideg és sok-sokféle gond, baj, fájdalom akkor meg legalább ne kelljen elõre stresszel bejutni az orvoshoz. Ha akkor következem, be is hívjanak. Ennyi és nem több a kívánság. Ne legyen megint kivétel. Kérem, ezen az alapon az ember soha sem jut be az orvoshoz. Jáncsik Ottóné
vásárolhatunk a jövõben is, hisz nem tudunk bemenni még a piacra sem. Én azonban nem hagytam szó nélkül az esetet, és megkérdeztem a hölgytõl: „Miért, maga tán nem magyar?” Ezt persze csak a felháborodás mondatta velem, de az biztos, hogy az illetõ nem igazi kereskedõ – különben soha nem bánna így a kiszolgáltatott vevõkkel. Még szomorúbb, hogy ennek az üzletnek az eladóira különben is jellemzõ a rossz modor, éles ellentétben a mellette lévõ hentesbolttal, melyrõl viszont csak a legnagyobb dicséret hangján szólhatnak a vásárlók. Farkas Vincéné
Ha megfékezzük a lakásmaffiát, jönnek a társasházi maffiózók?!
Okuljunk belõle… Példátlan eset történt a csepeli Nap utca 6–8. alatti társasház tulajdonosi közösségével. Azért adunk széles nyilvánosságot a történteknek, hogy más társasházak tulajdonosi közösségei okuljanak belõle, és velük ilyen szituáció ne fordulhasson elõ. A Nap utca 6-8. szám alatti rendkívüli beszámoló köztársasház tulajdonosi közössé- gyûlésre hívták a tulajdonosage nevében az egyik tulajdo- kat egy közeli étterembe. Itt nos, Vitéz Varga László így Vitéz Varga László volt a lefoglalta össze az elõzménye- vezetõ elnök, aki a nagy ket: egy idegen (nem csepeli) számban megjelent tulajdotársaság a tulajdonosok érdek- nosokat arról tájékoztatta, telenségét, jóhiszemûségét ki- hogy Farkasné Bodnár Emhasználva, megtévesztéssel mát, akit 2004. szeptember 2006. január 6-án közgyûlést 30-án választottak meg közös hívott össze, melyre a tulajdo- képviselõnek, az idegen társanosok nem mentek el, mivel ság jogtalanul váltotta le. nem is értesültek róla – meg- Ugyanis a közös képviselõt hívót csak néhány kiválasztott csak a közgyûlés válthatja le, kapott. Az idegen társaság cél- a közgyûlést pedig csak a köja éppen az volt, hogy a né- zös képviselõ hívhatja össze. hány jelenlévõt megtévesztve, Ha ennek nem tesz eleget, aka társasházi törvény kiskapu- kor a tulajdonostársak miniinak lehetõségeivel élve saját mum 10%-ának az aláírásával maguk válasszák meg a saját 30 napon belül közgyûlés jelöltjüket közös képviselõ- hívható össze. Mint utóbb kinek. Mivel mindössze öt tulaj- derült, a január 6-ai közgyûdonos volt jelen, a törvényben lést „Gyimesi Ferencné IBelõírt fél órát kivárva új köz- elnök” hívta össze. Csakhogy gyûlést tartottak, majd ezen a nevezett nem elnök, de még leváltották az addigi közös csak nem is tulajdonos. Végképviselõt, valamint a szám- eredményben néhány ember, vizsgáló bizottságot, és magu- akik közül az egyik még csak kat választották meg tisztség- nem is tulajdonos, leváltotta viselõknek. Hamisított meg- Farkasné Bodnár Emma köhatalmazásokkal, illetve félre- zös képviselõt. vezetett lakók meghatalmazáDr. Barna Edina ügyvédnõ saival sikerült megszerezniük arról tájékoztatta a megjelena társasház OTP-ben vezetett teket, hogy a bíróságon azt bankszámláját is. kérte, hogy soron kívül fügA társasház természetesen gesszék fel a Nap utcai társasrögtön ügyvédhez fordult. Dr. házzal kapcsolatosan az ideBarna Edina ügyvédnõ vál- gen társaság mindenfajta mûlalta az ügy képviseletét, és az ködését. A tulajdonosokat õ tanácsára február 17-én durva jogsértések érték, hi-
szen a lakóközösség saját bankszámlájához nem tudnak hozzáférni, a ház mûködésképtelenné vált, nem tudják fizetni a közüzemi díjakat, a takarítást, a ház gondnokát stb. A közgyûlés határozott a közös képviselõ személyérõl is: ismételten Farkasné Bodnár Emmát választotta meg közös képviselõnek. A rendkívüli közgyûlésen készült jegyzõkönyvvel február 20-án Farkasné Bodnár Emma mint közös képviselõ, valamint Vitéz Varga László és Fülöp Attiláné tulajdonosok megjelentek az OTP kerületi fiókjában, hogy a társasház számlájához hozzáférhessenek. Itt közölték velük, hogy az idegen társaság jegyeztette be magát a számla kezelõjeként, miután felmutatták a közgyûlési határozatot. Az OTP azzal védekezett, hogy számukra a társasházi törvény nem írja elõ a közjegyzõ által hitelesített aláírási címpéldány kérését, így õk a közgyûlési határozatot vették figyelembe. Idõközben megjelent az idegen társaság képviselõje is, hogy pénzt vegyen fel a társasház számlájáról. Az OTP vezetõje a pénzfelvételt megtagadta, s közölte, a bíróság határozatáig zárolták a társasház számláját, arról senki sem vehet fel pénzt. A bíróság soron kívül tárgyalja a nem mindennapi ügyet, mivel az idegen társaság cselekményével törvényt és közérdeket sértett. Deák Attila
cs10.qxd
2006.03.14.
8
14:24
Page 8
KÖZÉLET, GAZDASÁG
CSEPEL, 2006. március 17.
ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ-VÁLASZTÁS 2006
Eskütétel
Az országgyûlési és önkormányzati választások szavazatszedõi illetve szavazatszámlálói ünnepélyes esküt tettek március 6-án az Önkormányzati Hivatal földszinti tanácstermében. A megjelenteket dr. Szeles Gábor üdvözölte, majd Csepel polgármestere, Tóth Mihály elõolvasta az esküszöveget. Az ünnepélyes eskü után Szeles Gábor és Bernádné dr. Faragó Ibolya aljegyzõ adott tájékoztatót a szavazatszedõk jogairól és kötelességeirõl. (Fotó: Mizik Zsuzsa) U.
Iskolakezdési-, fûtési-támogatás, no és „babakötvény plusz”
Közel 70 milliós új szociális „csomag” a csepelieknek
FIZETETT POLITIKAI KÖZLEMÉNY
Egy bírósági döntés margójára 2006. március 1-jén a Fõvárosi Bíróság jogerõsen elítélte azokat az aktivistákat, akik az MSZP plakátjaival ragasztották le a Fidesz plakátjait, és ezzel megsértették a Választási Törvényt. Amikor az eljárás során a bíróság megkereste a csepeli MSZP-t, a Tóth Mihály pártelnök helyett nyilatkozó Borsány György nem tagadta, hogy a jogsértõ cselekményeket az MSZP aktivistái követték el. Ennyit, mindössze ennyit kellett volna megjelentetnie az eset után az 55 millió forint közpénzbõl fenntartott Csepel újságnak. A jogerõs bírósági döntés sem az önkormányzat hirdetõfalára, sem a Csepel.hu oldalra nem került fel. A Csepel újság apró betûkkel, „Közlemény” címmel jelentette meg a négy oldalas határozat egy apró részletét, amelybõl még a közélet iránt érdeklõdõ olvasóknak sem sok minden derülhetett ki. 2006. február 12-én – és még több alkalommal – az MSZP kampánycsapata minden létezõ etikai szabályt és választási törvényt megsértett. Németh Szilárd, Horváth József szemét kikaparták, nyakukat elvágták – persze képlete-
sen, a plakátokon. Az Erdõsor utca és a sétányok lakói közül sokan látták mi történt. Ahol nem téptek, ott ragasztottak: így került a Fidesz plakátjaira Podolák és Avarkeszi képe. A Fõvárosi Bíróság ez utóbbi cselekményt ítélte el a jogerõs döntésében. Az eset után felszólítottuk Tóth Mihályt, hogy intézkedjen az etikátlan, törvénysértõ módszerek azonnali befejezésérõl. Arra kértük, határolódjon el pusztító, vandál aktivistáitól. Erre a közéletben példátlanul indulatos közleményben reagált a Csepel újságban. Nem a plakátokat sajnáljuk. Az agresszivitás az, amely elfogadhatatlan. Ha kikaparják a szemét, a nyakuknál vágják szét a másik párt képviselõinek a képét, az mit sugall? A nácik is „csak” könyvégetéssel kezdték. Egy demokráciában ez megengedhetetlen. Ezért kértük – elõbb a bírósági döntés elõtt, majd utána ismételten – az MSZP-t: határolódjon el, kérjen bocsánatot a történtekért. Egy hónap telt el, semmi nem történt. Ábel Attila elnök, Fidesz-MPSZ csepeli szervezete
A Csepeli Szociálpolitikai Kerekasztal másfél éve, 2004. szeptemberében kezdte meg mûködését, s elsõdleges céljaként a kerületi szolgáltatástervezési koncepció véleményezését, végrehajtásának figyelemmel kísérését jelölte meg. Idén március 2-dikán ülésezett elõször a testület.
A Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében mintegy 30 résztvevõ (köztük a csepeli civil szervezetek és egyházak képviselõi, valamint a szociális szféra dolgozói) elõtt elõbb Tóth Mihály polgármester méltatta a kezdeményezés jelentõségét, s foglalta össze röviden az önkormányzat szociális célú erõfeszítéseit, majd dr. Csepeli Ágota, a Fõvárosi Szociális és Gyámhivatal vezetõje ismertette a szociális és gyermekjóléti ellátás terén bekövetkezett jogszabályi változásokat. Lombos Antal ágazatvezetõ referátuma következett ezután, melyben a szakember áttekintõ összefoglalást adott a csepeli szociális ellátórendszer helyzetérõl, céljairól, eredményeirõl és terveirõl. Helyzetértékelése során gondként említette meg a szociális szakembereknek a rossz lakáshelyzettel szembeni tehetetlenségét, a közfoglalkoztatási lehetõségek szûkülését, az önkormányzat számára kötelezõen elõírt feladatok és a gazdasági lehetõségek közötti
összhang hiányát, az ifjúság szabadidõ-eltöltése, életviteli támogatása terén tapasztalható hiányosságokat. A célok között a csepeli szociális ellátórendszer országos összehasonlításban is elismerésre méltó kiépítettségének és színvonalának a megõrzése, e célból pedig a hiányzó forrásoknak belsõ hatékonyság-növelõ intézkedésekkel történõ kiegészítése-, illetve a pályázati lehetõségek minél jobb kiaknázása említhetõ meg az elsõk között. Egyébként ugyanis (és ezt a partnerként szóba jöhetõ civil szervezetek is nyilván belátják) újabb feladatok finanszírozására nincs pénz-, mint ahogy nem támogathatóak az olyan felajánlások sem, amikor az ajánlkozó civil szervezetek a jelenleginél is drágábban látnának el önkormányzati feladatokat. A nehézségek ellenére tavaly szép eredményeket ért el a szociális ágazat, mutatott rá ezt követõen Lombos Antal. Az intézményekben új SZMSZ-ek készültek és átdolgozták a munkaköri leírásokat, rugalmasabbá
téve ezzel az egész szervezetet. A korábbi gyermekjóléti szolgálat szervezetileg tovább fejlõdve Gyermekjóléti Központtá alakult, és a civil szervezetek közremûködésével sikeresen végzi megnövekedett feladatait (lásd például gyermekjóléti készenléti szolgálat). Az intézmények közti együttmûködés példaértékû eredménye a Családsegítõ Szolgálat és a Munkaügyi Központ által közösen mûködtetett az Álláskeresõk Teaháza. Tovább fejlõdött a pszichiátriai betegek szociális gondozása, eredményesen munkálkodott a Tudor alapítvány, megindult az idõskorúak jogsegélyszolgálata, fejlõdött a munkanélküliek támogatási rendszere, végül, de koránt sem utolsó sorban pedig sikerült szinten tartani a segélyezést. Mi több, idén is lesznek, sõt vannak is már komoly elõrelépések a csepeli szociális ellátórendszer mûködésében. Önkormányzatunk 20 ezer forinttal „toldotta meg” kerületünkben a babakötvény összegét-, s lehetõség nyílik a 70 éven felüliek (egyszeri segélyt jelentõ) fûtési támogatására-, valamint a rászoruló gyermekek nyaraltatási és iskolakezdési támogatására is. (Mindez együttesen körülbelül 70 millió forintos intézkedési csomagot jelent!) A törvényi kötelezettség alapján kétévente felül kell vizsgálni a szolgáltatástervezési koncepciót, ezt egyébként az idõközben bekövetkezett jogszabályi változások valamint a finanszírozási lehetõségek változásai is indokolják. A felülvizsgálat során figyelmet fordítanak az új szervezeti lehetõségek feltárására, a belsõ minõségellenõrzési rendszer kidolgozására, valamint a szükségletek és a szolgáltatások egyensúlyának áttekintésére. Mindezek megtárgyalására az önkormányzati választások után összehívandó, következõ Szociálpolitikai Kerekasztal ad majd lehetõséget... Az ágazatvezetõ helyzetértékelését követõen elõbb dr. Bukucs Balázs, az Esélyegyenlõségi Iroda vezetõje szólt a kerületi egyházakkal és civil szervezetekkel fennálló kapcsolatok jelentõségérõl és jövõbeli kiteljesítésének lehetõségeirõl, majd a rendezvény a meghívottak kérdéseinek és javaslatainak megtárgyalásával ért véget. Donnert Károly – Nagy Katalin
cs10.qxd
2006.03.14.
14:27
Page 9
CSEPEL, 2006. március 17.
Miért nem beszélgetünk a rendõrökkel? Félre értés ne essék, senkit sem akarok arra buzdítani, hogy magányos óráin felmerülõ gondolatait az élet apróbb-nagyobb kérdéseirõl a rend õreivel akarja megvitatni. Hiszen az õ dolguk az, hogy a rendre, a biztonságra és persze ez által ránk is vigyázzanak. Ahhoz azonban, hogy pontosan tudják, mik foglalkoztatnak bennünket, lakosokat, mitõl félünk, mit szeretnénk másként, beszélgetnünk kell velük. Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint ezzel a lehetõséggel bizony nem élünk túl gyakran. Néha úgy érzem, szükségtelenül tartjuk a távolságot a közrend õreitõl. Persze gyakorló autósként én magam is megélem a kettõsséget, amit a rendõri jelenlét okoz. Hiszen ha az út mentén felvillan a „lopakodó színû” sárga mellény, minden alkalommal eszembe jut a sebesség, fényszóró, biztonsági öv szentháromság és jól megnézem, hogy a mobilom se legyen nagyon közel a kezemhez, mert hát még a végén gyanúba keveredem. Ugyanakkor persze tudom, hogy a rendõri jelenlét a törvények betartását, a mi érdekeinket szolgálja, minket véd, másoktól és megjegyzem nem ritkán önmagunktól is. Gyakran hallom a hozzánk látogatóktól, hogy mit szeretnének, mi legyen másként, mit csináljanak a rendõrök. Aztán megdöbbenve látom, hogy a körzeti megbízott havi rendszeres fogadó óráján bizony nincs vállalkozó szellemû lakos, aki elmondaná a gondját, aki beszélgetne a rendõrökkel. Pedig ha mi nem mondjuk el, más sem fogja megtenni helyettünk. Sok jó gondolat, ötlet, vagy kérdés veszik el, ha nem, vagy nem a megfelelõ fórumon mondjuk el õket. Nemrég készült egy „Állampolgári részvétel és közbizalom” elnevezésû felmérés, amelyben a Rákóczi Kert is részt vett. (A programról bõvebben a www.kka.hu honlapon olvashatnak) Hazánk 18 megyéjében és Budapesten több, mint 4500 válasz érkezett, melyekbõl kiderült, hogy a megkérdezettek legjobban a rendõrségben bíznak. A rend õrei olyan nem kevésbé fontos területeket utasítottak maguk mögé, mint például az igazságszolgáltatás, a parlament, a politika, és önkormányzatok. A kérdõívek tanulsága szerint, a válaszadók csaknem fele meglehetõsen bízik a rendõrségben. Ha belegondolunk ez igen jó arány! Pláne ha úgy nézzük a kérdést, hogy van valami, amiben minden második válaszadó egyetértett! Mint tudjuk, az egyetértés és a bizalom ritka kincs. Persze akkor megint csak fel kell tennem a kérdést, hogy ha már bízunk is a rendõrökben, akkor miért is nem beszélgetünk velük? Talán nem hiszünk benne, hogy igenis illetékesek vagyunk a saját dolgunkban? Nem hisszük el, hogy kíváncsiak a véleményünkre? Vagy abban nem bízunk, hogy befolyással lehetünk a dolgaink alakulására? Próbálják, próbáljuk meg, szerintem érdemes. Legközelebb március 20-án, hétfõn, 18 és 20 óra között lesz lehetõség beszélgetni Demmel Ferenc rendõr törzszászlóssal, körzeti megbízottal (6. számú körzet) a Királyerdei Mûvelõdési Házban. Fodor Tamás
KÖZÉLET, HIRDETÉS 9
Botcsinálta kõmûvesek Sokat írtunk már ezen a helyen a polgárok éberségének, felelõsségérzetének és „talpraesettségének” kiemelten fontos szerepérõl a bûncselekmények megelõzésében, s lám, nemrégiben az élet szép példát szolgáltatott minderre. Február 28-dikán ugyanis a Kossuth Lajos utca egyik tömbházában lakó „szemfüles szemtanú” arra lett figyelmes, hogy megszólalt az egyik szomszéd lakás riasztója, majd két munkásruhás idegen futott fel a padlásra. Mikor arra jött egy lakótársa, közölte vele megfigyeléseit, majd haladéktalanul értesítették a Csepeli Rendõrkapitányságot. A kiérkezõ rendõrök tüzetesen átkutatták az egész padlásteret, s egy kicsiny, eldugott, fél méterszer két méteres rejtekhelyen kucorogva meg is találták az „álmunkásokat”, akiknek bûnös szándékát a kiszemelt lakásnak a padlás felõl megbontott fala elég egyértelmûen bizonyította. A botcsinálta kõmûvesek jelenleg elõzetes letartóztatásban vannak, megérdemelt póruljárásuk pedig biztatást adhat minden, a közrend védelméért és saját lakókörnyezete biztonságáért tenni kész polgártársunknak. *** Mint látható, a másnak kárt okozni kész „csibészek” fantáziája elég színes, de azért nem vetik meg a régi, már jól „bevált” trükköket sem. Szintén február végén
történt ugyanis, hogy egy királyerdei kertes házban lakó idõs hölgyhöz magukat az ELMÜ munkatársainak kiadva csöngetett be két férfi. S nem volt elég nekik, hogy a villanyóra ellenõrzése címén 3 ezer forintot csaltak ki (egy semmitmondó számla ellenében) a jóhiszemû lakótól, de kifigyelték azt is, honnan szedi elõ a pénzt, majd figyelmét elterelve még csúnyán meg is lopták gyanútlan áldozatukat. Fontos tehát, hogy mindenki figyelmeztesse idõs rokonát, ismerõsét, szomszédját, hogy az ilyen „valós” ellenõrzésekkor feltétlenül felmutatandó fényképes, hivatalos igazolványok meglétét gondosan ellenõrizze azelõtt, hogy a nála kopogtató „hivatalos embereket beeresztené a lakásába. A két álellenõr közül az egyik 30 év körüli, 175-180 centiméter magas, fehér bõrû férfi volt, bajuszt-szakálltszemüveget nem viselt, „bézból” sapka, sötét dzseki és világos színû, oldalzsebes nadrág volt rajta. Társa hasonló korú, 160-165 centiméter magas, rövid szõke hajú férfi volt, bajuszt-szakálltszemüveget szintén nem viselt, s világos színû kabátot és farmernadrágot hordott. A velük kapcsolatos bejelentéseket várja a rendõrség – ám jó lenne, ha több „stiklit” nem tudnának már hasonló módszerekkel elkövetni. D.
TURUL
ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTEREM
1212 Kossuth L. u. 115. (a víztorony mellett) Tel.: 276-2746
Csepelen a LEGNAGYOBB és LEGOLCSÓBB ÉTTEREM Szemed elõtt készül az étek, kihagyni ezt most nagy vétek! Levesek: Pörköltek: Fõzelékek: Frissensültek: Desszertek:
210 390 220 480 80
Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól
MENÜ: 490 Ft Áprilistól már házhoz szállítás is!!!
Iskolai büfék, reform elõtt Annak kapcsán, hogy az általános iskolák büféiben minél táplálóbb és egészségesebb, ugyanakkor mégis „szemnek-szájnak kellemes „csemegékhez” juthassanak hozzá a gyerekek, két dolog biztosan leszögezhetõ. Elõször, hogy bizony alapvetõ jelentõségû az, hogy a tanintézetekben ne csak oktassák az egészséges táplálkozás jelentõségét, hanem módot is adjanak a fiataloknak annak megismerésére és megszeretésére. Másodszor pedig, hogy ehhez nagyon sok idõ, nagyon sok egyeztetés, nagyon sok elszántság, felelõsségérzet és türelem szükségeltetik majd a továbbiakban. Tény azonban, hogy a folyamat napjainkban már szerencsére elkezdõdött. Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet ajánlása alapján ugyanis országszerte, így Csepelen is február 28-dikáig kellett áttekinteniük a tanintézményeknek a náluk üzemelõ büfék kínálatát, s megbeszélni az üzemeltetõvel a kínálat kívánatos átalakításának lehetõségeit. A tervezett lépéseket egyeztetni kellett a szülõi munkaközösséggel, illetve ha van, akkor az iskolaszékkel, valamint természetesen a helyi diákönkormányzattal is. A megálmodott „reformbüfé” kínálatát az Iskolaegészségügyi Szolgálat szakemberei ( iskolaorvosok, védõnõk) véleményezik, a folyamatos ellenõrzés pedig valószínûleg az ÁNTSZ dolga lesz majd. A kézzel fogható, szemmel látható és persze jóízûen befalatozható eredmények rövidesen várhatók – s róluk természetesen a Csepel újság is örömmel ad hírt. D. K.
cs10.qxd
2006.03.14.
10
14:28
Page 10
SPORT, SZABADIDÕ
Csepeli Birkózó Club:
CSEPEL, 2006. március 17. A csepeli evezõsök mindennel dacolnak
Még mindig az élvonalban Hajdú Zsuzsa Sevillában készülhetett 2000-ben, amikor megszûnt a Csepel SC az életképesebb szakosztályok új, önálló sportegyesületeket alapítottak. Így alakult meg a Csepeli Birkózó Club (CSBC) 2000. december 14.-én. A mindig sikeres csepeli birkózók a jelenben is az egyik legerõsebb magyar klubbot alkotják hazánkban.
A Csepeli Evezõs Klub az elmúlt harminc év során mindössze egyszer, 2002-ben vesztette el az országos pontversenyt. Ám 2003-tól ismét visszaállt a régi rend: továbbra is a Csepel EK az ország legeredményesebb klubja. Melis Antal vezetõedzõvel Budakalászon, az evezõsök országos ergométeres bajnokságán beszélgettünk.
November elején volt idényzáró nyolcasversenyünket követõen fedett pályára kényszerültünk, s elsõsorban az ergométeres Ob-re készültünk – összegzett Melis Antal, az 1968-as, mexikóvárosi olimpia ezüstérmes négyesének tagja. – Télen is legalább százan látogatták rendszeresen az edzéseinket, amelyeket öt edzõ irányít: Tariné Sebõk Anikó, Bene László, Kovács Péter, Pergel László és jómaMizik Zsuzsa felvétele
A Csepeli Birkózó Club-ot évek óta Fodor Tamás elnök irányítja. Az elnökség tagjai Tóth Endre alelnök, Baracsi Imre technikai igazgató, Gulyás István szakmai igazgató és Garamvölgyi Gábor. A CSBC sportolói a Csepel SC Alapítvány létesítményében és annak támogatásával dolgoznak. Mintegy 150-160 birkózót foglalkoztat az egyesület 6 éves kortól egészen a felnõtt korosztályig. Több nagynevû mesteredzõ dolgozik a Béke téren, kezdjük a sort Gulyás István nevével. Jelenleg õ felel a szakmai munkáért, vagyis összefogja az edzõk munkáját a magyar szabadfogású válogatott edzõjeként. Dr. Fodor Tamás a kötött fogású versenyzõk felkészítõje, míg Gulyás Zoltán a szabadfogású versenyzõkkel dolgozik. Az utánpótlás-versenyzõk felkészítését Hajdú Imre végzi. A fennt említettek mindegyike testnevelõ-tanár és birkózó szakedzõ. Vezetésükkel és irányításukkal a csepeli versenyzõk a Club fennállása óta 61 magyar bajnokságot nyertek és 137 bajnoki helyezést értek el. Tavaly a Magyar Birkózó Szövetség által állított rangsorban az elsõ helyen végzett a Csepeli Birkózó Club, amit természetesen a versenyeken elért eredmények alapján állítanak össze. Ahogy már korábban említettem a klub sikeres. Nézzük azokat a neveket, akik ezért nagyon sokat tesznek. Ritter Árpád 2002-ben és 2003-ban nyert Európa bajnoki aranyérmet, ezen kívül a tavalyi budapesti rendezésû szabadfogású VB-n nyert ezüstérmet és természetesen többszörös magyar bajnok is. Jelenleg õ az egyetlen fõállású
birkózó az egyesületnél. A budapesti VB-n nyert szintén ezüstérmet Sastin Marianna, Wöller Ákos pedig a junior EB-n szerzett második helyezést. Hasonlóan szép eredményeket értek el a következõ csepeli birkózók, akik többszörös válogatottak és bajnokok: Dobozi Zoltán, Aubéli Ottó, Soós Rita Terézia, valamint a junior korúak: Purceld Gábor, Tóth András, Gérnyi Dávid, Bóna Dániel és Bóna Csaba. Az egyesület anyagi helyzete nem rossz, bár lehetne sokkal jobb is. Nincsenek anyagi gondok, de azt lehet mondani, hogy pont megélnek. Az évi 15-16 millió forintos költségvetés sok mindenre elegendõ. Több támogatója is van a CSBC-nek. A fõtámogató az ATEL - Csepeli Áramtermelõ Vállalat, õk adják a legnagyobb anyagi segítséget. A támogatók sorában van a Nemzeti Sporthivatal, a kerületi önkormányzat, a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete és a Budapesti Birkózó Szövetség. Ezen kívül jelentõs támogatást adott a Rizmayer Sörfõzde, a Pizza-Pazza Étterem, a ROTIMA Kft. és több magánszemély is. Ezek mellett számottevõ még az egyesület tagdíjbevétele is. A sportág népszerû mind a kerületben mind országszerte, hiszen minden évben van valami kiugró siker, ami megzavarja az állóvizet. Ám a stabil közkedveltség ellenére sajnos csökken a birkózók száma hazánkban és ennek az oka a keleti küzdõsportok térhódítása. Ennek ellenére mi azért boldogok lehetünk, hiszen van egy sikeres és tradicionális egyesületünk a Csepeli Birkózó Club. Pintarics Balázs
Szezonnyitó verseny a lövészeknél Tatabányán rendezték meg a Turul kupa elsõ fordulóját. Ez négyfordulós bajnokság, minden évszakra jut egy-egy forduló és természetesen mindegyik színhelye Tatabánya. Minden versenyen hirdetnek gyõzteseket, de van összetett verseny is. A Csepeli Lövész Egyletet hét sportoló képviselte a rendezvényen. Az Ifi korcsoport 40 lövéses versenyszámában Surányi László aranyérmet nyert, míg Ignácz Gergely ezüstérmet szerzett. Ami még emeli teljesítményüket, hogy mindketten egyéni csúcsot lõttek. A felnõtt korosztály 20 lövéses versenyszámában Deme Zoltán aranyérmet nyert. A többiek is jól lõttek, de a dobogóra nem sikerült fellépniük. Deme Zoltán edzõ szerint a csapat remekül teljesített, mindenki a saját szintje felett lõtt. Szezonnyitó verseny, ehhez képest szép eredményeket értek el a csepeli sportolók. Bízzunk a hasonló folytatásban! P. B.
gam. Bár készülünk a vizes szezonra, de elõbb március végén még lezajlik a tisztújító közgyûlésünk. – Hogyan teltek a téli hónapok? – Kemény munkával. Azt külön is megemlíteném, hogy pillanatnyilag nemzetközi szinten legeredményesebb versenyzõnk, Hajdú Zsuzsa stabil partnerével, a Ganz Villanyban evezõ Novák Zsófiával együtt há-
Hajdú Zsuzsa az ergométeren
rom hétig élvezhette a Nemzetközi Evezõs Szövetség (FISA) ösztöndíját Sevillában, ahol februárban eszményi idõjárásban evezhettek. Volt olyan nap, amikor 28 fokot is mértek, de húsz alatt sosem volt a legmagasabb napi hõmérséklet. – Az ergométeres Ob-n hogyan szerepeltek? – Felnõtt vonalon Hajdú (7:31:0 perc kétezer méteren) ezüstérmes lett. Nála is jobb idõvel teljesítette a távot a normálsúlyú, ifjúsági Jakus Éva, aki 7:22:00 percet „repesztett”. Az ifjúságiaknál a könnyûsúlyú Varga Tamás Csaba 6:24.7 perccel a harmadik helyet szerezte meg. Kép és szöveg: J. K.
Ritter Árpád nyolcvannégy kilóban folytatja Ha a szabadfogású birkózásról bárhol szó esik, a csepelieket egyszerûen nem lehet kikerülni. Elõbb Kovács Istvánt kell említeni, aki mindmáig egyetlenként nyert világbajnoki címet Magyarországnak. Ez az immár történelmi esemény még 1979ben, San Diego-ban történt, s azóta senkinek sem sikerült Kovácsot utánoznia.
A legutóbbi idõkben Ritter Árpád neve cseng a legjobban a nemzetközi szabadfogású berkekben. A Csepeli Birkózó Klub harmincegy éves kiválósága 2005. szeptemberében, a Papp László Arénában megrendezett világbajnokságon a 74 kilósok roppant kiegyensúlyozott mezõnyében egészen a döntõig menetelt, s csak ott parancsolt neki megálljt az egészen különleges képességekkel rendelkezõ orosz, Buvajsa Szajtyijev. Ritternek így be kellett érnie a nagyon szépen csillogó ezüstéremmel. – Végre elkerültem a sorsolásnál legnagyobb riválisomat – emlékezik a történtekre Ritter, akit két utazás között (Lengyelországból jött, Fehéroroszországba tart) sikerült elérnem. – Spanyol, moldáv, kirgiz és amerikai ellenfelet kellett legyõznöm, hogy a döntõbe
volt. Ugyanúgy kijárt Németországba birkózni, mint a legjobb birkózók szinte valamennyien. – Októbertõl decemberigjanuárig tart a csapatbajnoki eljuthassak. Szajtyijev ellen versenyek sorozata: én a azonban most sem tudtam mit Freiburghoz közeli Adelskezdeni, így meg kellett elé- hausen együttesét erõsítettem. gednem a második hellyel. Nem csak szabadfogást kelA korábbi kétszeres Euró- lett birkóznom, hanem ha a pa-bajnok Ritternek a leg- helyzet úgy kívánta, kötöttjobbkor jött a vb-ezüst, ben is szõnyegre kellett lépugyanis már a világbajnokság nem. A Bundesliga Déli csoelõtt komoly változtatásokat portjában szerepeltünk: Észafontolgatott. Az õszi prog- kon kilenc, Délen nyolc klub ramja egyébként a szokásos méri össze tudását. Sajnos, a roppant kiegyensúlyozott rivalizálásban nem kerültünk be csoportunkban az elsõ négy közé, így korábban véget ért a szezon. Egyébként idén õsszel valószínûleg másik klubban folytatom kenyérkeresõ pályafutásomat. Ritter Németországban rendszeresen a 84 kilósok között birkózott. A vb után eltökélte: elege van a fogyasztásból, s ezért A dobogón (baloldalt) Ritter Árpád
inkább egy súlycsoporttal feljebb folytatja. – Nem akarom az egész életemet a szaunák árnyékában eltölteni! Ezért edzõmmel, Gulyás Istvánnal – aki egyben a szabadfogású válogatott szövetségi kapitánya is – úgy döntöttünk: nyolcvannégy kilóban folytatom. Egy évem van arra, hogy beleerõsödjek az új súlycsoportba. Idén szeptemberben Kínában lesz a vb, addigra mindennek tisztázódnia kell. – Ritter testsúlya egyébként máris nyolcvannyolc kiló, ezt a súlyt kell úgy formálnia, hogy a 84 kilósok között a lehetõ legjobb erõállapotban léphessen szõnyegre. Március 25–26-án Minszkben versenyez a válogatottal, áprilisban Moszkvában következik az Európa-bajnokság, késõbb pedig kétszer is visszatérnek a tavaly jól bevált oszétiai Vlagyikavkazba is, ahol kiváló edzõpartnerek sokasága várja Ritter Árpádot és válogatottbeli társait egyaránt. Kép és szöveg: Jocha Károly
A Kék Ökosuli Oktatóközpont és Bp.-Csepel Önkormányzata 2006. évre közös pályázatot ír ki…
… LAKÓTELEPI MINTAPARK MOZGALOM címmel 1. A pályázati támogatás célja: A társasházak lakóközösségeinek együttmûködésével a lakótelepek zöldfelületeinek folyamatos gondozása, ezáltal otthonosabb, humánusabb lakókörnyezet kialakulásának elõsegítése, a mindennapok környezetvédelmének támogatása. A zöldfelületek folyamatos gondozásán keresztül a lakótelepi közösségi élet kialakulásának elõsegítése, élénkítése. 2. Résztvevõk köre: Társasházak lakóközösségei, valamint velük együttmûködve oktatási intézmények, civil szervezetek. (A résztvevõk együttmûködése a pályázat elbírálásánál elõnyt jelent.) 3. A pályázat feltételei: A pályázaton az erre a célra készített Jelentkezési lapon kell benyújtani, mely beszerezhetõ a Polgármesteri Hivatal Fõépítészi irodáján, vagy az internetrõl letölthetõ (www.csepel.hu) A jelentkezési lapra le kell rajzolni a gondozásra vállalt terület vázlatos térképét a gondozandó terület nagyságának (négyzetméter) feltüntetésével. (Max. A/4 méretben). A jelentkezési lapon az alábbiak szerint röviden le kell írni, hogy a pályázat keretében a lakóközösség milyen munkát vállal: 3.1. Vállalt tevékenységek: Végezhetõ pl. növényültetés, virágágy kialakítása, fûnyírás, gereblyézés, takarítás, öntözés, stb. Lehetõség van a pályázat keretében növény-névtáblák, madárodúk, madáretetõk-itatók kihelyezése is. 3.2. Tervezett beszerzések: Röviden részletezzék, hogy a vállalt tevékenység végzéséhez milyen anyagok, eszközök, beszerzését tervezik, milyen mennyiségben. (Pl. növények, palánták, virágmagok, kerti szerszámok, termõföld, virágláda,, madárodú, madáretetõ, madáreleség stb.) 3.3. Résztvevõk száma: Kérjük írják le, várhatóan hány fõ vesz részt rendszeresen a munkában. 3.4. A jelentkezési lapon külön kérjük jelezni, hogy : igényelnek-e locsolási kedvezményt, vagy a parki locsolóhálózat használatát.
4. Felhívjuk figyelmüket, hogy az alább felsorolt munkák nem végezhetõk: fakivágás és gallyazás, növényvédelem, játszóeszközök, utcabútorok (pl. padok) szakmunkát igénylõ javítása. 5. A pályázható összeg: maximum 100 000 Ft. (Kérjük, a Jelentkezési lap kitöltése során jelölje meg, hogy mekkora öszszegre pályázik.) 5.1. A nyertes pályázókkal az Önkormányzat a keret felhasználására és az elszámolás módjára vonatkozó megállapodást köt. Az összeg felhasználása csak ezt követõen kezdhetõ meg, kifizetése a megállapodás szerint kiállított Áfás számlák ellenében történik. (Munkadíj nem számolható el.) Az elszámolás határideje 2006. november 15. 5.2. A pályázati adatlapon a pályázat benyújtójaként megnevezett (a pályázó társasházat képviselõ) személy jogosult a támogatás felvételére, és felelõsséget vállal az elszámolásért. 5.3. A bírálóbizottság a pályázók munkáját egész évben figyelemmel kíséri, azt év végén értékeli, melynek során külön díjat ítélhet oda a legeredményesebben dolgozó társasházaknak. 6. A pályázatok benyújtásának határideje 2006. 04. 12. 7. A pályázatok benyújtásának módja: 7.1. Postai úton az alábbi címre: Bp.-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Fõépítészi Iroda 1211. Budapest, Szent Imre tér 10. (A borítékra kérjük ráírni: LAKÓTELEPI MINTAPARK MOZGALOM) 7.2. Személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján. (1211. Bp. Petz F. u. 1-3.) 8. A pályázatban részt vevõket a pályázat eredményérõl 2006. 05. 10-ig levélben értesítjük. 9. További felvilágosítás: Kiricsiné Kertész Erika (PoHi Fõépítészi Iroda) 427-6143.
cs10.qxd
2006.03.14.
14:28
Page 11
CSEPEL, 2006. március 17.
RIPORT, REJTVÉNY
11
Hajléktalansors: van kiút a kilátástalanságból?! A földön nincs igazság A csepeli hajléktalan szállón készített szilveszteri riportom során alakult ki bennem az a vélemény, hogy nemcsak a társadalom és társadalmi csoportok rétegzettek, hanem maguk a hajléktalanok is. A fedél nélküliek kisebb része rendszeres szállólakó, akik közül sokan mindenáron ki akarnak törni ebbõl a felemás, sokszor megalázó létbõl, és minden vágyuk, hogy önálló lakáshoz, munkához jutva, családjukkal éljenek. Közéjük tartozik egy roma, lényegében önhibáján kívül hajléktalanná vált 43 éves rokkantnyugdíjas, négy gyermekes Váradi Zoltán, akinek most az a legfontosabb, hogy albérletet találjon, ahol együtt élhet a családjával. Csak egy albérlet kell Váradival egy riport utamon ismerkedtem meg, egy valamikori munkásszálló romos épületében. Felfigyeltem a szabatosan fogalmazó, határozott, jó észjárású emberre, aki akkor már, mintegy két hónapja lakott családjával egy olyan szükséglakásnak csúfolt helyiségben, ahonnan 2-3 héten belül ki kell költözniük. Margit az élettársa a gyámhivatalban intézte a gyermekek sorsát, mert felmerült, hogy a körül-
ményekre tekintettel, a gyermekek veszélyeztetése miatt, állami nevelésbe veszik a két kisebbet. Segítséget jött kérni Erdei Józsefhez, a hajléktalanszálló vezetõjéhez, akivel hármasban el is indultunk a lakásnak nevezett lerobbant valamikori két kis szobába, hogy körülnézzünk, miként élnek, és megbeszéljük, milyen segítségre van szükségük. – Jöjjenek fel – invitál bennünket Váradi, és mi felballagunk a lepusztult épület korlát nélküli lépcsõházában a „lakásukig”. Bent tévé szól, a falnál vaskályha, az asztalon lábosban étel és természetesen, fehérbor. Egy középkorú hölgy és két mezítlábas gyermek, Dávidka és Marcsi fogad bennünket csodálkozó, gyönyörû szemekkel, kíváncsian, akikkel hamarosan megbarátkozom. Mindketten a csepeli Burattino iskolába járnak, innen gyalog több kilométer, a lepusztult tájon keresztül. Megkérdezem a nõtõl, õ a mama? – Nekünk saját anyukánk van, aki éppen dolgozik. Szép lenne, ha õ lenne, mert az én anyukám különben sem terhes – hadarja boldogan és világosít fel a kisfiú, miközben az Erdei Józseftõl kapott barackkompótos flakont bontogatja. A fiúcs-
ka szívszorítóan szép, a fiam jut eszembe ebbõl a korából, akit jobb körülmények közé „tett ki a gólya”. Kérem, hogy énekeljen valamit, de szégyenlõsen nõvére mögé húzódik. Verset mondana, de, mint megsúgja, félõs. A magnóból viszszajátszom a hangocskáját, ez fölöttébb tetszik neki. A kálvária elkezdõdik – Nagyon nagy bajban vagyunk, mert a gyerekeimet fogják és elviszik. De én akkor öngyilkos leszek – jelenti ki keserûen a 23 ezer forintos rokkantnyugdíjból élõ, jó erõben lévõ férfi. Gyerekei 18, 16, 9 és 7 évesek. Bizonygatja, hogy ennél azért több a jövedelme, mert van zöldség-, meg virágárusítási engedélye is. Elárulja, Csepelen, a Csillagtelepen sokan ismerik. Vajon miért vált hajléktalanná? – faggatom. – 1991-ben az utcára kerültünk a feleségem húga végett. Nem lett volna baj, ha anyósom meg nem hal, de meghalt. Õ nekünk adta volna a lakását, de végül nem így történt. Nézze meg ezt a lakást, ezt a szépet hagytuk ott. – mondja, és elõvesz egy 17 éves fényképet, amin egy ház és egy kisgyermek látható. Valamikor vasbetonszerelõ-
ként dolgozott, 14 évesen került Csepelre. Annak idején zsebbõl fizették és sokat keresett, dicsekszik. A Gát utcai lakásra költötte a sok pénzt, ahová befogadta egy jószívû férfi. – Putri-lakás vót, de jó lakás vót – emlékezik. 12 évig ott laktak, majd két éve Csepelre költöztek, végül itt kötöttek ki. 300 ezer forintot fizetett a lakásért az ott lakónak, de végül mégsem õk lettek a bérlõk. A földön nincs igazság, vonja le a tanulságot. – A bérlõ külföldre ment dolgozni, amikor hazajött, együtt bementünk a IX. kerületi polgármesteri hivatalba, hogy az önkormányzati lakást a nevünkre írják. A befogadó nyilatkozat megvolt, de mivel – állítólag – azt csak közjegyzõ hitelesítette, és nem az önkormányzat, nem ért semmit. Ott maradtunk lakás nélkül – panaszkodik. Segítenek a szociális munkások – A szállósok (értsd a szállón dolgozó szociális munkások) felkutatják a hajléktalanokat, és segítik õket – magyarázza belemelegedve a férfi. – Azt szeretném, ha albérletem lenne valahol. Margit most is bent a hivatalban intézi a gyerekek ügyét –
mondja. A csepeli hajléktalanszálló munkatársai segítettek albérlethez jutni, de az nem biztos, hogy meglesz. A legjobban attól fél, hogy elveszti a gyermekeit. – A gyerekeknek van tévéjük, számitógépjük’, dévédéjük, videjójuk’. Az õ kedvükért mindennap fõzünk. Ma csirkepörköltet és lencsefõzeléket fõztem. Van kád is, amikor fürdés van, behozzuk, és mindenki elvonul – bizonygatja, hogy jó helyen vannak nála a gyerekek. Ilyen koszosság nem vót itt, míg úgy vót, hogy nem költözünk – kesereg már a lépcsõházban, mikor kifelé tartunk a romhalmazból. Körülnézek a lepusztult környéken, amely úgy néz ki, mint Sztálingrád az ostrom után, morfondírozok magamban, miközben Erdei úrral felszállunk a buszra. A két picurka, halmozottan hátrányos gyermek mosolyogva integet. Nem sejtik még, hogy nagyon nehéz sors vár rájuk. *** Már készen volt a riport, amikor kaptam a hírt a hajléktalanszálló vezetõjétõl, Erdei úrtól, aki arra kért, közöljük lapunkban, hogy intézményüknek 2005-ben (az Össze-
195 éve született Napóleon BEKÜLDENDÕK A JELZETT SOROK. MEZEY LÁSZLÓ
Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében; 1211. Bp. Kossuth L. u. 47. A február 24-ei keresztrejtvény megfejtése: RÁCZ ALADÁR, CIMBALOM A LIBRI 6 darab 1000 forintos könyvutalványát nyerte: Bognár Zoltánné 1211 Bp. Rákóczi u.; Kovács Ernõné 1213 Bp. Körtés u.; Laki Andrásné 1212 Bp. Dunadûlõ u.; Rávai András 1214 Bp. Mars u.; Tóth Éva 1211 Bp. Kapos u.; Veszprémy Gábor 1212 Bp. Kikötõ u. E számunk megfejtését március 24-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy e-mailben.
fogás Közalapítvány által kiírt pályázatának segítségével) 30 hajléktalan részére sikerült szerezni intézményen kívüli lakhatási lehetõséget. Örömmel adunk helyt a jó hírnek. A pályázat adta pénzbõl, az intézménnyel együttmûködõk részére egy éven keresztül az albérleti díjak kétharmadát fizetjük. A fennmaradó részt saját jövedelmükbõl kell, erejükhöz mérten, – havonta 510 ezer forinttal – hozzájárulni az egy éven túli lakhatáshoz. A lakhatási programban helyet kaptak azok a jövedelemmel rendelkezõ, hajléktalanszállón, anyaotthonban, utcán élõ családok, párok, személyek, akik vállalták a fenti feltételeket és az intézmény szociális-munkásaival együttmûködnek. A szociálismunkások mentális és életvezetési segítséget nyújtanak folyamatosan a programra jelentkezõknek, s a programba bekerülés érdekében. A Váradi családnak sikerült a programba bekapcsolódni – mondja Erdei József –, remélem támogatásunkkal és önsegítõ magatartásukkal sikerül visszakapaszkodni a társadalomba. Úgy legyen. Udvarhelyi András
Telefonon éjjel-nappal ingyenesen jelezhet A Csepeli Önkormányzat úgynevezett zöld száma: 06 (80) 201-253. Ez a telefonszám Budapest területérõl éjjel-nappal ingyenesen hívható, a készülék üzenetrögzítõhöz van kapcsolva. A telefonon – néhány csöngetés után – a csepeliek jelzését, panaszát, észrevételeit, javaslatait rögzítik. A jelzések alapján a szükséges intézkedésekrõl az önkormányzat vezetõi döntenek.
Piaci körkép Az elmúlt hétvégéhez képest növekedett a látogatók száma a csarnokban. Az árak sajnos nem változtak ilyen kedvezõ módon. Burgonya 90-100 Ft/kg, paprika 90-100 Ft/db, erõs paprika 80-90 Ft/kg, lilahagyma 210-230 Ft/kg, vöröshagyma 120-140 Ft/kg, fokhagyma 60 Ft 6 db, zeller 50-60 Ft/csomag, gomba 400-450 Ft/kg, tojás 20 Ft/db. A gyümölcsárak sajnálatos módon igen magasak. Alma 170-240 Ft/kg, banán 300-320 Ft/kg, citrom 300-350 Ft/kg, körte 375-400 Ft/kg, kivi 250-300 Ft/kg, narancs 200250 Ft/kg, mandarin 300-350 Ft/kg. Csalamádé több helyen is beszerezhetõ a piacon. Általában 300-350 Ft-ba kerül kilogrammja. A savanyú káposzta 260280 Ft-os áron vásárolható meg. A csemegeuborka 400 Ft/kg, az almapaprika pedig 420 Ft/kg. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a fenti árak csak az átlagot mutatják. Hölgyeim vásárlásra fel, de az uraknak sincs megtiltva a kilátogatás a csarnokba. P. B.
A fizetett hirdetések és a fizetett politikai hirdetések, közlemények valóságtartalmáért a szerkesztõség felelõsséget nem vállal.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor
[email protected] Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: 427-0405. Fax: 427-0404. Kiadja: A Csepp TV Kft. 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8. Tel/fax: 420-6950. Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató
[email protected] Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: 237-0242. Fax: 237-5069. Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes 06.0820
cs10.qxd
2006.03.14.
14:38
Page 12
Magyar Bajnokság az íjászoknál Március 4-én rendezték a magyar bajnokságot az íjászoknál. A versenynek Pápa adott otthont. A rendezvényen 130 sportoló vett részt, a Buffaló Íjász Club-ot 7-en képviselték.
csapatra, hiszen jobb eredményeket szeretnének elérni, mint a hétvégén. Bár ezek is nagyon szép eredmények. Pintarics B.
A lányoknál kadett korosztályban Giczi Melinda ezüstérmet nyert. Bacsó Eszter negyedik, míg Kovács Dóra az ötödik lett. A fiúknál Mészely Dávid a hatodik helyet szerezte meg. A felnõtteknél Tóth Csaba a nyolcadik helyen végzett. Tegyük hozzá csak szétlövéssel kapott ki a késõbbi gyõztestõl. Dr. Varga Györgyné nem teljesen elégedett, hiszen többet várt a versenytõl. A csapatban több van, mint amit az eredmények mutatnak. A következõ verseny a május 5-ei hétvégén lesz a Szabadkikötõben. Ez nemzetközi verseny, amelyet a Buffaló Ijász Club rendez minden évben. Addig is még sok munka vár a
ABLAK – AJTÓ 300 000 Ft-ig önerõ nélkül Budapest Bank
ÁRUHITEL! 1211 Budapest. Kossuth L. u. 30-46 Nyitva tartás H-P: 9-17.00 Telefon: 425-7602 E-mail:
[email protected]
Akció! Aluplast profilos mûanyag ablakainkat fokozott Hõvédelmû üveggel (k=1.1) szállítjuk, felár nélkül! Biztonsági ajtó (acéltok és ajtólap) 95.000 + áfától Ablakok és ajtók, mûanyag és fa kivitelben, Tetõtéri ablakok, redõnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók. Felméréstõl a beépítésig állunk rendelkezésükre! Csepeli és erzsébeti lakosoknak a felmérés és ajánlatkészítés díjtalan!
ALICANTE KFT.
HUMANA D I VA T Á R U A világ egyik legnagyobb használtruha üzletlánca
március 20-án, hétfõn új tavaszi kollekcióval várja vásárlóit a Csepel Plaza (Rákóczi F. út 154/170) I. emeletén
Nõi, férfi és gyermek márkás használt ruhák Lakástextil, kiegészítõk.
CSEPEL, KIRÁLYERDÕ CSALITOS III. LAKÓPARK
Kedvezõ feltételekkel vásárolható meg a befejezés elõtt álló lakópark utolsó 6 kétszintes sorházi lakása a csepeli Királyerdõ zöldövezeti, családi házas környezetében. A külön használatú kertekkel, garázzsal rendelkezõ kétszintes, kulcsrakész lakások ára bruttó 35,8 MFt. Használatbavételi engedélyhez szükséges készültséggel bruttó 31,5 MFt. Kedvezményes lakásvásárlási hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehetõ. Érdeklõdni lehet: BUDA-HOLD Kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 18. Telefon: 06 (1) 203-6092, 203-6091, 06 (20) 973-2279
Nyílt hétvége március 25–26.
10. SZÁM
A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete 2006. MÁRCIUS 17.
Közéleti hírek Március 1-jén a Munkásotthonban Schmitt Pál találkozott a csepeliekkel. Március 1-jétől román hagyományőrző nyelvtanfolyam indult Csepelen, a Román Kisebbségi Önkormányzat PiacGalériában lévő helyiségében. Március 1-jén a Sétáló utcában a Munkás Párt rendezvényén felszólalt Thürmer Gyula a párt elnöke. Március 4-én Balczó Zoltán a MIÉP, a Jobbik és a Harmadik út által szervezett gyűlésen szólalt fel. Március 5-én „Áll az alku” címmel vidám napot rendezett a Rákóczi Kertben a csepeli Ében-Haézer Gyülekezet. Március 6-tól „Élet játék – játék élet” címmel dohányzás elleni programot indítottak be az ÁMK-ban. Március 6-án Csepelen is megünnepelték az Energiatakarékosság Nemzetközi Világnapját. Március 6-án „Emlékezés, tisztelet és kegyelet a csepeli ’56-osoknak” címmel koszorúzás volt a temetőben lévő kopjafánál. Március 9-ei ülésén az Önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága is megtárgyalta a Csillagtelepi parkolás rendjét. Figyelembe vették a lakossági fórumokon elhangzott véleményeket. Alapításának 25-ik évfordulóját ünnepelte a Kossuth Lajos
utca 140 szám alatti „Gyermeksziget” nevet viselő óvoda. A Tamariska domb természeti értékeinek megóvásáról tartottak megbeszélést a csepeli és fővárosi szervezetek képviselői. Ovisuli indul a Gróf Széchenyi István Általános és Két-tannyelvű Iskolában, játékos német nyelvű előkészítő foglalkozásokra. Ülést tartott a Csepeli Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Horváth Gyula alpolgármester vezetésével. Áttekintették az elmúlt évet és az idei feladatokat. Dr. Borsány György alpolgármester tájékoztatást adott a térfigyelő rendszer csepeli bevezetéséről. Várhatóan már 2007től beindulhat a működésük. Megsérült a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az egyik közfal. A javítást követően egyéb festési és renoválási munkálatokat is elvégeztek. A szociális szféra helyzetéről tanácskoztak a Polgármesteri Hivatal, civil szervezetek és az egyházak képviselői. Számba vették az előttük álló feladatokat. A Radnóti Miklós Művelődési Házban megrendezték a 11 éves múltra visszatekintő német nyelvű vers- és prózamondó versenyt. Öregdiák találkozó volt a Jedlik Ányos Gimnáziumban. Csizmadia Károly
VASTELEP: 1211 Bp., Szikratávíró út 9.
PROFI VASKER KFT. Nyitva: H-Cs: 7.30 - 16.00, P.: 7.30 - 13.30 Tel./ fax: 425-0509, 425-1324, Tel.: 427-0034, 427-0035 mobil: 06 (30) 955-3366 e-mail:
[email protected] web.axelero.hu/profivas
Kohászati áruk kis- és nagykereskedelme - Acélcsövek, acéllemezek, idomacélok, zártszelvények hidegen és melegen hengerelt kivitelben. - Betonacélok, síkhálók, kerítésanyagok. Egyedi igények kiszolgálása rövid határidővel. Kívánság szerint méretrevágás. 20 km-es körzetben ingyenes házhozszállítás már 25.000 forintos vásárlás esetén is.
Német irodalmi verseny Bizony nagyon hasznos és jó dolog, ha az ember idegen nyelvet, nyelveket tud. Ez a felismerés erősödhetett meg mindazokban február 28-án a Radnóti Művelődési Házban, akik a Német Irodalmi Verseny résztvevőit hallgatták. A több éves hagyománnyal büszkélkedhető versenyben általános iskolás kicsik és nagyok mérettettek meg, természetesen németül. S miközben a pergő nyelvű gyerkőcök vers- és prózamondására figyeltem, egymás után jöttek elő a kérdések, amelyekre a szünetben azonnal választ kerestem, és kaptam is. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek; Bárkány Juditnak (Erzsébeti Német Kisebbségi Önkormányzat), Helfrikné Pintér Nikolettnek (Batthyány Kázmér Gimn.), Kaltenecker Antalnénak (Csepeli Svábok Kulturális Egyesület), Pomoti Gabriellának (Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat), Nonn Nikolettnek (Csepeli Német Kisebbségi Önkormányzat), Kaltenecker Gábornak (Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat), és Lászlóné Balázsovits Magdolnának (Budapesti Német Kisebbségi Önkormányzat) sem, hiszen a versenyző gyerekek nagy odafigyeléssel, illusztrációt, mimikát is beleszőve adták elő műsoraikat. Egy kisiskolás csoport Hófehérke és a hét törpe meséjét elevenítette meg a színpadon látványos jelmezekbe bújva. Kíváncsi voltam, milyen szempontok szerint dönt a zsűri? Az előadásmódot, a nyelvhasználatot, (kiejtést) bírálták és azt is figyelték, hogy az előadott vers illetve próza mennyire felel meg az előadó korosztályának, képességeinek. A gyerekeket hallgatva felötlött bennem, vajon mire kell figyelni a németül előadott verseléskor? Miben rejlik a nehézsége – ha van – kell-e figyelni a rímekre? Egy magasra nyúlt kamasz, Tiszai Balázs a Gróf Széchenyi Általános Iskola 7. osztályos versenyzője avatott be a titokba: „A szöveg mondásakor magyarul gondolok rá, plusz gyorsan lefordítom, és érzéseket viszek bele” – ecsetelte az agytornának is beillő fortélyt Balázs. A verseny előkészületeiről és hagyományairól Lászlóné Balázsovits Magdolnát kérdeztem. „1996 óta rendezzük meg a nyelvi versenyt, amelynek elsősorban a hagyományápolás, a nyelvhasználat megőrzése a célja. Minden évben törekszünk arra, hogy minél színvonalasabb legyen és említésre méltó az a közösségi munka – például a jel-
mezek készítése – amely megelőzi a versenyre való készülődést. Igazi kreativitást kívánó tevékenység ez – mondta elismerésképpen Lászlóné, majd folytatta: - több csepeli iskola is dicséretet érdemel, például a Herman Ottó, a Katona, a Kazinczy és a Kék iskola versenyzői fővárosi versenyekre tovább jutva már eddig is szép helyezéseket értek el”. Mint ahogy most is bizonyítottak a csepeli gyerekek, az azóta lezajlott fővárosi versenyen: az Eötvös József - és a Gróf Széchenyi Általános Iskolák diákjai értek el „dobogós” helyezéseket. De nézzük a mostani, Radnótibeli verseny végeredményét is: vers kategóriában az 1-2. osztályosok közül I. helyezett lett: Kelemen Rita (Katona J. Ált. Isk.), a 34. osztályosok közül Juhász Bernadett (Katona J. Ált. Isk.) mondhatja magáénak az első helyet, az 5-6. osztályos versenyzőknél Rapcsák Klaudia (Katona J. Ált. Isk.), míg a 7-8. osztályosok közül Tiszai Balázs (Gróf Széchenyi Ált. Isk.) lett az első. Próza kategóriában I. helyezést ért el a 3-4. osztályosoknál Nagybányai-Nagy Blanka (Katona J. Ált. Isk.), az 5-6. osztályosoknál pedig Juhász Vivien (Kék Ált. Isk.). Kisjelenet kategóriában az 12.osztályosok versenyében az Eötvös József Általános Iskola, a 3-4. osztályosoknál a Gróf Széchenyi Általános Iskola, az 5-6. osztályosok közül a Gróf Széchenyi Általános Iskola, a 7-8. osztályosoknál pedig szintén a Gróf Széchényisek vitték el a pálmát. A kiváló helyezéseket elért gyerekek könyvvásárlási utalványokat kaptak jutalmul, oklevelet és csokit pedig minden résztvevő. A felkészítő tanároknak elismerés és köszönet a sok türelmet, és kiváló nyelvtudást igénylő munkájukért. Fenyvesi E.
II.
2006. március 17.
HIRDETÉSEK LAKÁS-INGATLAN
Kiadó a Katona József utcában, másfélszobás, egyedi fűtésű II. em.-i, erkélyes, csendes lakás hosszú távra, 60 eFt + rezsiért. T.: 06 20 995-4034
Szigetszentmiklós központjában, Határ útnál másfélszobás, összkomfortos családi ház 184 nöl-es telekkel 19,8 mFt eladó. T.: 06 (70) 559-0216, 06 (30) 977-0424. Csepeli kis kertes házat beszámítok. Katona József utcában 1,5 szobás, földszinti, parkra néző, gázkonvektoros lakás eladó. I.ár: 9,5 mFt T.: 06 (70) 252-7531. Sétányokon zárt parkolóhely eladó vagy kiadó. T.: 420-6243. Kadó Dunadűlőn III. em.-i, 1,5 szobás lakás hosszú távra 49 eFt + rezsi. T.: 06 (30) 749-3078. Kiadó 1,5 és egy 2 szobás üresen álló lakás 50 eFt + rezsi + 2 hónap kaució valamint, Szigetszentmiklóson 180 nöl-es összközműves építési telek 11,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 593-4388. Kiadó csillagtelepi 3,5 szobás lakás 65 eFt/hó+rezsi. T.: 06 (30) 938-2798. Árpád u.-ban I. em.-i, világos konyhás, felújított lakás eladó Ár: 8.300.000. T.: 06 (30) 911-2306.
Béke téren 48 nm-es, két szobás, erkélyes, klímás, jó műszaki állapotban lévő lakás eladó. T.: 06 (20) 320-4804.
Erdősor utcában négyemeletes panelház II. emeletén, egyszobás 34 nm-es öröklakás eladó. I.ár: 7,7 mFt. Érdeklődni 17.00 után T.: 06 (70) 331-1563.
Vénusz utcában 33 nm-es jó állapotú lakás eladó. I.ár: 8,1 mFt. T.: 06 (20) 946-1892.
Kiadó garázs Tihanyi út, Sárgarózsa út sarkán a Puli sétány mellett. T.: 06 (30) 634-7320.
Hév végállomástól 10 percre 2,5 szobás lakás eladó! Ár 12,5 mFt T.: 06 (20) 228-7124. Garázs kiadó hosszú távra Csepel központjában. T.: 06 (30) 922-6545. Vásárolnék 2 vagy 2,5 szobás felújítandó tégla, gázkonvektoros lakást Csepelen vagy Erzsébeten. T.: 06 (20) 443-8191. Csepel Plaza mellett, 2+2 félszobás, VIII. em.-i, távfűtéses lakás eladó. Ár: 10 mFt T.: 06 (20) 945-3673. Csepelen, Imre térnél 3 szobás, összkomfortos lakás hosszú távra kiadó. T.: 283-1082
Nagyobbra cserélem, vagy eladom 45 nm-es, 1,5 szobás felújított lakásomat. Alacsony rezsi, jó közlekedés, új ablakok, új konyhabútor. T.: 06 (70) 618-4655. Simon Bolivár sétányon, ÁMK-nál 3 emeletes házban eladó egy II. em.-i, kétszobás, erkélyes, 52 nmes, parkettás lakás 9 mFt-ért. T.: 06 (30) 287-1406. Ady E. út legjobb részén, 54 nmes lakás eladó. Ár: 9,5 mFt T.: 06 (30) 487-1127. Felújított 72 nm-es, háromszobás, I. em.-i panel eladó a Kossuth L. végén I.ár: 11,8 mFt T.: 06 (30) 624-0859. XX., ker.-ben kétszobás, összkomfortos lakás félig bútorozottan, hosszú távra kiadó. T.: 283-1082. Csepel, Szigetszentmiklós határában a bányatavaknál szorgalmi úton megközelíthető, 150 nöl-es telek fúrt kúttal, villannyal eladó. I.ár: 2,2 mFt. Érdeklődni: 06 (30) 954-8977. Eladó Csepel-Belvárosban, csendes zsákutcában egy I em.-i, 56 nmes 2 szoba összkomfortos lakás. I.ár: 10,8 mFt T.: 06 (20) 997-2829. Csepelen, a Bánya utcában sürgősen eladó egy 33 nm-es lakás! Az ingatlan megkímélt, nagyon jó állapotú és azonnal beköltözhető! T.: 06 (70) 257-0535. Csepelen, zöldövezeti garzon (tégla) eladó. Csendes, biztonságos, jó közlekedés. T.: 06 (70) 252-2700.
Eladó, kiadó ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére a kerületben. www.vivaotthon .hu. 06 (30) 218-2737, 06 (1) 239-0461.
Csillagtelepi 3,5 szobás, 84 nmes, magasföldszinti lakás eladó. T.: 06 (30) 938-2798. Világörökség, Hortobágyi Nemzeti Park és Tisza tó mellett, négyesen főúton, kemencés parasztház bútorozva eladó! I.ár: 2,5 mFt T.: 06 (20) 221-7177. Királyerdőben, Méhes u. 12. 120 nöl osztatlan közös telken, 53 nm-es, 2 szobás kis családi ház, telekáron eladó! SOS! Ár: 12.650.000. T.: 06 (20) 987-9578, 06 (30) 851-2693. Csepelen a Szent István úton családi ház eladó. I.ár: 23 mFt T.: 2775784. Táncsics M. utcában 4 emeletes házban, 1+2 félszobás, igényesen felújított lakás, új radiátorokkal, szép, beépített konyhabútorral, gardróbbal, előszobabútorral eladó Ár: fix 10,3 mFt T.: 06 (20) 224-2661. Iker családi házban, 70 nm-es lakás eladó, tetőtér beépítési lehetőséggel. 2 szoba, nappali amerikai konyha 270 nm-es telekhányaddal. Júliusi átadással. T.: 06 (20) 965-8739. Lakihegyen eladó 103 nöl-es telken tetőteres, klimatizált családi ház, 116 nm-es lakótérrel. I.ár: 24,5 mFt T.: 06 (70) 366-1578.
2006. március 17.
Csepelen, Csillagtelepen, a Merkúr utcában KIADÓ 36 nm-es, 1,5 szobás, gázfűtésű lakás. 48 eFt + rezsi, 2 hónap kaució szükséges. T.: 06 (70) 287-6191 este 283-5863. Puli sétányon eladó, II. em.-i 2+2 félszobás lakás. Plusz Erdősor úti zárt parkoló. I.ár: 15,5 mFt T.: 06 (30) 934-1967.
Királymajorban 1+félszobás lakás eladó. T.: 06 (30) 6530735. Csepel Művekben 450 nm. alapterületű daruzott összközműves ingatlan az épülő gerincút mellett eladó. T.: 06 (30) 222-6421. Kossuth utcában 71 nm-es lakás eladó, vagy kisebbre cserélem. T.: 06 (30) 365-2031. Csillagtelepen, Szabadság u.ban eladó 34 nm-es, gázfűtéses, lakás téglaházban. T.: 276-1166 18.00 után. Szigetszentmiklóson családi ház sürgősen eladó. Csepeli lakást első emeletig beszámítok. Érdeklődni 18.00 után. T.: 420-8745. SZSZM. Eladó négy éve épült 165 nm-es családi ház, 798 nm összközműves telekkel, 24 nm-es garázzsal 19,5 mFt. T.: 06 (30) 961-2729. Dunadűlő utcában X. em.-i Dunára néző, 1+2 félszobás, felújított lakás eladó! I.ár: 9,8 mFt T.: 06 (30) 919-1013. Garázs eladó vagy kiadó a Krizantém utcában. T.: 06 (30) 2257370.
III.
Csepel Királyerdőben 4 lakásos társasházban 65 nm-es kétszintes lakások, önálló kertrésszel, garázzsal 2006. decemberi átadással leköthetők. Ár: 22.5 mFt. T.: 331-2726. Garázs kiadó Csepel központjában. T.: 420-0677, 17.00 után. GARÁZS ELADÓ! Zöldfa u. 8. sz. 18. nm. T.: 06 (30) 966-9070. Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) 218-3925. Felsőtag végén 1600 nm-es telek,150 nm-es romos de stabil épülettel 220/380V, ásott kúttal, szivattyúval eladó. I.ár: 15 mFt. T.: 06 (20) 523-0516. Csepelen, Völgy utcában III. em.-i 55 nm-es, 2 szobás, felújított, járólapos, klímás panellakás eladó. I.ár: 9,7 mFt T.: 06 (20) 954-6838. Csepelen, Szent Imre térnél, 42 nm-es, világos, felújított lakás, bútorokkal, V. emeletes téglaépítésű liftes házban, magánszemélytől tehermentesen, sürgősen eladó. I.ár: 9,2 mFt T.: 06 (20) 995-5151. Királyerdő csendes zöldövezeti részén, aszfaltozott utcában, tulajdonostól összközműves 240 nöles telek, fele parkosított két lakható épülettel 7x5 m-es, alatta 4x5 m-es szuterén teljesen felújított padlástér beépíthető. Továbbá kazánház, pince, szerelő aknás garázs. Érdemes megtekinteni! I.ár: 29,5 mFt T.: 06 (70) 563-6868.
Szigethalom, Duna-parton 96 nmes téglából készült 3 szobás, összközműves családi ház, sürgősen, áron alul eladó 15 mFt-ért. Érdeklődni: 06 (24) 400-909, 06 (30) 479-9519. Kiadó Csepel belvárosában, fiatal pár részére kétszobás, központi fűtéses lakás 55 eFt + rezsi. Kaució szükséges. T.: 276-2400 egész nap. Szoba olcsón kiadó. T.: 06 (20) 357-9288. Kisszoba, teakonyha, fürdőszoba használattal kiadó. T.: 277-7250. Eladó az Árpád u.-ban, I. em.-i, 46 nm-es, másfélszobás, felújított panellakás. I.ár: 8,5 mFt T.: 06 (70) 543-6483. Eladó Csepelen II. em.-i, 35 nm-es, parkettás, gázkonvektoros lakás. I.ár: 7,7 mFt T.: 06 (20) 520-7399. Sürgősen eladó Csepelen a Nyírfa u.-ban, III. em.-i, 52 nm-es, 2 szobás világos lakás. Ár: 9 mFt. T.: 06 (20) 520-7399. Eladó Csepelen, Rózsadombon, 112 nm alapterületű kétszintes, kétlakásos (1+3 félszoba) (2 szoba + ebédlő) családi ház. T.: 06 (30) 310-5451, 06 (30) 342-7886. Kiadó a Gubacsi hídnál, 32 nmes, egyszobás, összkomfortos, gázkonvektoros lakás. I.ár: 40 eFt + rezsi. T.: 06 (30) 964-8067. Királyerdőben most épülő bruttó 105 nm 3 és félszobás, 2 fürdőszobás ikerházfél, önálló 200 nmes telekkel, kocsi beállóval kulcsrakészen 22,9 mFt-ért eladó! T.: 06 (30) 932-0827.
Völgy u.-ban, 62 nm-es, 2,5 szobás, klímás, világos, jó állapotú lakás eladó. I.ár: 10,3 mFt T.: 06 (30) 492-5411. Szoba kiadó hölgy részére 40 eFt, konyha és fürdőszoba használattal Pesterzsébeten. Tel.: 06 30 520 3772 Csepel kertvárosi részen, 4 emeletes társasházban eladó III. em.-i, 1 szobás, 37 nm-es gázkonvektoros, azonnal költözhető lakás. I.ár: 8,2 mFt. T.: 06 (20) 594-0879. Szilas u.-ban, 183 nöl-es telken 92 nm-es ház, 35 nm-es melléképülettel 21 mFt T.: 06 (30) 500-5119. Páfrányos u.-ban, 126 nöl-es telken, 120 nm-es ház, 80 nm-es szuterénnel 29,9 mFt T.: 06 (30) 500-5119. 146 nöl-es telken, igényes 160 nm-es ház, 74 nm-es szuterénnel, szaunával, jakuzzival 48,9 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 500-5119. Kolozsvári u.-ban 300 nöl-es telken, 80 nm-es öreg de masszív ház 20 mFt irányáron eladó. T.: 06 (30) 500-5119. Vadgalamb u.-ban, 135 nöl-es telken 76 nm-es ház, 35 nm-es melléképülettel 14,9 mFt T.: 06 (30) 500-5119. Szigethalom legjobb helyén egy 330 nm-es ház, 10 éve jól működő üzlettel, 3 nagy garázzsal eladó. I.ár: 49 mFt T.: 06 (30) 285-3017. Csepeli albérletet keresek max. 35 eFt + rezsiért. T.: 06 (70) 268-2157.
Folytatás a 6. oldalon
IV.
2006. március 17.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon
Királyerdei Mûvelõdési Ház
1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: 276-7733
1213 Bp., Szent István út 230. tel.: 278-2747
Csepel Színház Március 23-án csütörtökön 10 órakor
a Fogi Színház vendégjátéka
O R O S Z–Lgyermekmusical ÁNKIRÁLY Az Oroszlánkirály meséjét lehet, hogy sokan ismerik már rajzfilmről. Most azonban a történet eredetijét láthatjátok, mely szereplőiben hasonló, mégis egy kicsit más.
❖❖❖❖❖❖❖❖❖ ELŐZETES! Április 21-én pénteken 19 órakor
BAGI IVÁN
és
NACSA OLIVÉR
kabaré show
Közreműködik: HADHÁZI LÁSZLÓ humorista
Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub Március 28 - án, kedden 17 órakor
a CSEPELI CSEVEGÉSEK sorozatban,
LENGYEL GÉZA
költővel
beszélget UDVARHELYI ANDRÁS zsurnaliszta. Április 11-én, kedden 14.30 órakor
HÚSVÉTI MUZSIKA
A Csepeli Munkásotthon Koncert Fúvószenekarának hangversenye diákok részére. Közreműködnek az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. Vezényel: PÉNTEK JÁNOS, karnagy Várunk minden olyan iskolai csoportot vagy családot, ahol a gyerekek érdeklődnek a komolyzene iránt és szeretik. A legügyesebbek meglepetésben részesülnek. A belépés díjtalan. Csillagászkör (hétfő, 17.00-19.00) Színházi Stúdió (hétfő, csütörtök 16.00-18.00) Vezető tanár: Simonyi Krisztina, színművésznő. Beiratkozás: 10 éves kortól, folyamatosan.
G alé ria
21 .
Mindenkit szeretettel várunk! 2006. március 22 - től április 8 - ig
a CSEPELI MUNKÁSOTTHON KÉPZŐMŰVÉSZKÖRÉNEK tavaszi tárlata látható.
Március 16-22-ig, naponta 10-18 óráig
KÉZIMUNKA KIÁLLÍTÁS
a mûvelõdési ház kézimunka kreatív és perzsaszõnyegszövõ szakkörének közös kiállítása. Megnyitó: március 16-án, csütörtökön 16 órakor.
❁❉❁❉❁❉❁ Március 24-én, pénteken 19 órakor
ÉVSZAKOK - címmel
BALÁZS FECÓ önálló zenés estje. Vendég: Keresztes Ildikó Belépő: 2.000 Ft
❁❉❁❉❁❉❁ Március 26-án vasárnap 11 órakor
OROSZLÁNKIRÁLY – zenés mesejáték
a Fogi Színház előadásában. Belépő: 600 Ft.
❁❉❁❉❁❉❁ Március 10-től péntekenként 18.30-19.30-ig
kezdő TÁRSASTÁNC tanfolyamot hirdetünk. A tanfolyam díja: 7000 Ft/ 12 alkalom. Jelentkezni lehet a 276-9759-es telefonszámon. Állandó programjaink, tanfolyamaink: Jazz-balett óvodásoknak: hétfő-csütörtök 15.45 - 16.30 óráig Ovis-kisiskolás karate: kedd-csütörtök 17-18 óráig Fashion Dance: hétfő-péntek 15.30 -17.30 óráig Gyermek jóga: 6-11 éveseknek keddenként 17-18 óráig Tai-chi: 14 éves kortól szerdánként 19-21 óráig Társastánc tanfolyam hétfőnként: 18-19, 19-20, 20-21 óráig Egészségmegőrző jógatorna: csütörtönként 18-20 óráig Szabás-varrás tanfolyam: keddenként 17-20 óráig Jóga a mindennapi életben: kedd, szerda 18.30 - 20 óráig Alakformáló torna: kedd-csütörtök 8 - 9 óráig Kondicionáló torna: kedd-csütörtök 19-20 óráig Hastánc tanfolyam: pénteken 17 - 18 óráig Virágkötő tanfolyam: keddenként 17 - 21 óráig Makett-építő tanfolyam gyermekeknek: hétfő-csütörtök 17.30 - 19.30 óráig Nyugdíjasok és Egyedülállók Klubja: minden szerdán 15 - 18 óráig Nyulász szakkör: minden hónap első szerdája 18 órától Perzsaszőnyegszövő szakkör: mindennap 10 órától Kézimunka-szakkör: csütörtökönként 14 - 16 óráig Kreatív kézműves klub: péntekenként 17 - 20 óráig Csepeli Helytörténeti és Városépítő Egyesület összejövetele: minden hónap utolsó csütörtökén 17 órától Játszóklub kismamáknak és kisbabáknak: minden szerdán 9 - 13 óráig Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház!
FIGYELEM!
KÖSZÖNET Ezúton szeretnénk köszönetünket, hálánkat és elismerésünket kifejezni a 3.sz Gondozási Csoport (1213. Szent István u. 194.) vezetőségének, Pál Gusztávnénak és Buriánné Pintye Ibolyának, valamint minden munkatársuknak odaadó és önzetlen munkájukért. Az elmúlt években autóbusz kirándulásokat, több alkalommal idősek napját szerveznek a gondozottak részére, valamint idén a Parlament látogatását is lehetővé tették. Külön köszönet a március 2-án megrendezett farsangi mulatságért, amelyre mindannyian szeretettel fogunk emlékezni. Köszönettel: a 3.sz. Idősek Klub tagjai és a Gondozóház lakói
Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a március 5.-én, 13.30 órára meghirdetett Halász Judit koncert, a mûvésznõ betegsége miatt elmaradt. A koncert április 2-án, vasárnap 11 órakor lesz megtartva. A kiadott jegyek erre az elõadásra érvényesek, illetve a mûvelõdési házban visszaválthatók. Minden kedves szülõtõl és gyermektõl elnézést kérünk a kellemetlenségekért. A nagy érdeklõdésre való tekintettel
április 2-án, vasárnap 13.30 órakor egy újabb koncertet hirdetünk, melyre a belépõjegy 1.000 Ft
2006. március 17.
V.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * NAGY IMRE ÁLTALÁNOS MÛVELÕDÉSI KÖZPONT Bp., 1214 Simon Bolivár stny. 4-8. T.: 420-7874, 276-2755.
KIÁLLÍTÁS: március 17-től április 5-ig Peti Sándor – Endográf című fotókiállítása Megnyitó: 2006. március 17. (péntek) 18 óra ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSOK: Jóga a mindennapi életben (hétfő 18.30-20.00) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök 16.30-19.00) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken 18.00-19.00, szombaton 12.00-13.00) Wargamers klub (szombaton 9.00-15.00) Gyerek aerobik (kedd, csütörtök 17.00-17.45) Női torna (szerda, péntek 18.30-19.30)
A CSODASZARVAS MESÉJE március 23-án 10.00 órakor. A humoros fordulatokban bővelkedő szép mesét az Aranyszamár Bábszínház bábokkal, maszkos játékkal, helyenként pedig élő szereplőkkel jeleníti meg. Az 50 perces előadást minden korosztálynak ajánljuk. Jelentkezés: 420 78 74 Belépő: 500 Ft / fő
TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ
Inkák, Maják, Aztékok és a többiek Március 24-én 14.30-kor,
Melyben közelebbi ismeretséget kötünk Huitzilopochtlival és Quetzalcoatlal, feláldozunk néhányat magunk közül, megkóstoljuk milyen a zték, a végén pedig kiderül, hogy ki a leginkább. A részvétel ingyenes, de csoportokat, osztályokat csak előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni!
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csepeli Csoportja (hétfő 15.30) Hastánc tanfolyam (hétfő 18.00) Callanetics: alakformáló torna (hétfő, szerda 20.00) Zöldalma Mondókás Klub (kedd 9.00) Traccs Party (szerda 10.00) Zöldalma Zeneovi és Apró kezek kézműves műhely (szerda 16.30) Anonim Alkoholisták (szerda 18.15) Zöldalma Zenebölcsi (csütörtök 9.00) Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csütörtök 16.00) Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00) Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgető (vasárnap 14.00) Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vasárnap 16.00)
Március 18. 17.00 órakor: Zöldalma Népi Játszó és Táncház Március 21., 17.00 órakor: Civil Klub: A helyi média és a civil szervezetek kapcsolata
Radnóti Mûvelõdési Ház 1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: 278-2757, fax: 277-5232
Március 18., szombat 16 óra
GÖRÖG TÁNCHÁZ A belépés ingyenes! ❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍ Március 18., szombat 20 óra
TAVASZI T AVASZI BÁL zenél a MADISON duó
❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍ ÚJ! AGYKONTROLL KLUB indul március 24-től, minden pénteken 18-20 óráig. Várjuk mindazokat, akik a tanult technikát szeretnék gyakorolni. Mire jó? - a lelki képességek fejlesztésére - a stressz kezelésére - a problémák megoldására A klub tematikája: - meditáció zenére (alfa állapotban) - tanult technikák gyakorlása - az eredmények, sikerek megbeszélése - a hozott problémák kezelése, közös meditálással
❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍❍ Március 25-én, szombaton 19 órakor
Radnóti Rock Klub Deák Bill Blues Band
Jegyek a helyszínen elővételben vásárolhatók Információ: Péterfi Krisztián 06 20 992-9872
Add tovább…
Osztálytalálkozót szervezünk! 1966-BAN VÉGZETTEK FIGYELEM! Várjuk a (korábbi nevén) Dózsa, illetve Gombos Ferenc téri (ma Hermann Ottó nevét viselő) Általános Iskola 1966-ban végzett, 8./á-s tanulóinak jelentkezését, akiknek osztályfőnöke Rákai Andrásné volt. Eltelt negyven év, ideje ismét találkozni. Jelentkezés a CSEPEL szerkesztőségének elérhetőségein, Bárány Tibornál.
VI.
2006. március 17.
HIRDETÉSEK ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA, KONTÉNER-RENDELÉS T.: 06 (20) 332-5025. 8,8x 1,5 Szigetszentmiklóson 550 nm-es építési telek eladó, a helyi buszfordulótól 2 percre. Gázcsonk a telken belül. T.: 06 (20) 558-2651. Eladó az Árpád u.-ban, 46 nm-es, másfélszobás, világoskonyhás, gardróbszobás, jó állapotú lakás. I.ár: 7,95 mFt. T.: 06 (30) 601-2858. Csepelen másfélszobás 47 nm-es, kéterkélyes, gardróbos, spejzos, jó állapotú panellakás eladó. I.ár: 8,3 mFt T.: 06 (70) 624-0121. Bánya utcában 63 nm-es, erkélyes, 1+ 2,5 szobás, nyugati fekvésű lakás eladó I.ár.10,7 mFt T.: 06 (20) 465-0966. Csepelen 180 nm-es, 5 szobás, két generációs, cirkófűtéses ház 150 nm telken eladó. I.ár: 32 mFt 06 (20) 465-0966. Csepelen Királyerdőben egyszobás, hőszigetelt, cirkófűtésű házrész 20 nöl telken eladó. I.ár: 8,5 mFt T.: 06 (20) 540-5812. Csepelen Szent Imre térhez közel 2+ félszobás, jó elosztású, fűtéskorszerűsített lakás eladó. I.ár: 11,6 mFt T.: 06 (20) 540-5812. Egy szoba összkomfort kiadó 42 eFt + rezsi + 1 hónap kaució. T.: 276-4335.
ÜZLET-TELEPHELY
Csepelen, belterületen 1500 nmes telephely, bekerítve, őrzötten kiadó. Érd: 06 (30) 222-5773. Sürgősen eladó 100 nm-es teraszos vendéglő berendezéssel együtt, vagy bérleti joga átadó. T.: 06 (70) 608-6643.
Üzlethelységet, csak magántulajdont vásárolnék Csepelen. T.: 06 (20) 993-1992. Csepel Művek területén ipari parkban 615 m2 nagyságú, földszinti elhelyezkedésű épületrész tulajdonjoga eladó, vagy hosszú távra bérbeadó. Valamennyi közmű biztosított önálló mérőórákkal. 360 nm saját parkoló. T: 06/20/3204804
Csepelen Csillag utcában presszó bérleti joga eladó. 37 nm-es, jó forgalmú. T.: 06 (70) 380-9955. Kiadó a Csikó sétányi üzletsor legnagyobb alapterületű üzlete. T.: 278-0997.
Egy személynek szoba kiadó 30 eFt rezsivel, fürdőszoba, konyha használattal. T.: 06 (70) 200-0951. Víztoronynál 1,5 szobás lakás kiadó. T.: 06 (20) 325-9539. Csepeli út új szakaszán összközműves, 975 nm telekingatlan eladó. I.ár: 8,6 mFt Érdeklődni: 425-7643, 06 (20) 961-4343.
Bp., XXI., Kossuth Lajos u. 62-68. sz. társasház üzletszerű használatra, csendes tevékenységre bérbe adja a társasház 66. sz. lépcsőházában lévő, 18 nm-es helységet. Bővebb tájékoztatás: “Társasházak” KFT. Közös képviselet 1214. Orion u. 1. fsz. 3. alatti irodájában. T.: 420-04-35.
TELEK
Kiadó Csepelen 16 nm-es és 40 nm-es üzlethelység. T.: 277-6962.
Csepelen, közel az MO-hoz 320 nöl-es telek, körbekerítve eladó. Víz, villany van. I.ár: 12 mFt T.: 06 (20) 425-3477.
Tök jó telek, tök jó helyen, tök jó áron ELADÓ! T.: 06 (70) 949-4949. TELEK ELADÓ 1100 nm csepeli sóderbányáknál, üdülő övezetben. I.ár: 3,4 mFt T.: 06 (30) 507-4502. Csepelen, a Kenyérgyárnál, nagy Duna mellett hobby telek eladó. T.: 274-6221. Építési telek a Tihanyi lakópark mögött eladó, 1600 nm, összközmű, ikerház építésére is alkalmas. T.: 06 (70) 200-4803. Csepeli sóderbányánál 365 nöl-es telek, gyümölcsössel eladó. Vízzel, villannyal ellátva. T.: 06 (30) 264-4158, 425-1131.
Csepelen a sétányoknál frekventált helyen 30 nm-es, tetőteres üzlet tulajdonjoga eladó. T.: 06 (30) 991-7184. Völgy utcai pavilonsoron 15 nmes üzlethelyiség tulajdonostól eladó. Sürgős! T.: 06 (30) 6083913.
Kiadó üzlet-iroda a Csikó sétányi új üzletsoron 30 nm + raktár T.: 06 (30) 634-7320. 30 nm-es büfé teljes berendezéssel, lebontásra eladó. T.: 06 (30) 285-3334. Csepelen átadó egy 8 nm-es kozmetika több mint 10 éve működő fodrászatban. Vendégkör van. T.: 06 (20) 983-3954.
Hypoxy H ypoxy – 50% m.h.f.
FIGYELEM: márciusi nagy bérletekhez AJÁNDÉK: 1 frizura (szárítás) + 1 szempillafestés.
1213 Bp., Szent I. u. 248-250. T.: 420-7309, 06 (30) 558-3078.
VÁLLALKOZÁS
Hűtőgép, fagyasztójavító kerületi gyorsszolgálat. Javítás háznál! Megbízhatóan garanciával. Egész héten hívható 06-22-ig: 420-7574 ügyelet: 06 (20) 386-6936.
SZOLGÁLTATÁS
Rácskészítés, ajtórács, előtető, erkélybeépítés, egyéb lakatosmunkák pl. üvegveranda, korlát, kapu. T.: 284-2540, 06 (70) 209-4230.
Lehetőséget ajánlok horgászni akaró befektetőknek, akik a saját tavukon horgászhatnak és horgásztatnak. Jövedelem a tulajdonhányad szerint. T.: 06 (70) 506-0161.
Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen, javítás esetén ingyenes kiszállásal, hétvégén is. T.: 276 - 5118, 06 (20) 230 - 1443. Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) 272-7987. Vízvezetékszerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: 277 - 8568. Megoldás Délpesti Gyorsszervíz! Automata mosógép, centrifuga, villanybojler, tűzhely, hűtőgép, mikrosütő javítás garanciával. T.: 06 (30) 950-1717, 2853488. Csepeli gyorsszerviz teljeskörű víz, gáz, villanyszerelést, gépi duguláselhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) 609-2550, 321-3174. Dávid szerviz! Mosógépek, hűtőgépek, takarítógépek, kávéfőző és egyéb elektromos háztartási gépek javítása. Bp.1215 Tanácsház u. 43. Nyitva 07-09 ig 16-18 ig. T.: 277-3509, 06 (20) 328-8074. Villanyszerelés A-Z-ig. Családi házak, lakások, nyaralók, üzletek stb. teljes körű szerelése, felújítása, közületeknek is. EPH kiépítés és jegyzőkönyv. Tel./fax: 4251636, 06 (30) 921-1417. Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, klímaszerelés, duguláselhárítás, tisztasági festés, kőműves javítások, parkettázás. Tisztán, pontosan, garanciával! Lőrik Bt. T.: 06 (20) 936-5959, 277-1728. CSEPELI DUGULÁSELHÁRÍTÓ GYORSSZERVIZ 0-24-ig hétvégén is. T.: 06 (20) 350-3600, 322-1036. Rácsok és lakatosmunkák Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263.
Könyvelés, adóbevallásokbesegítés is. T.: 420-2245. Kútfúrás garanciával. T.: 06 (30) 294-4550. Szobafestést, tetőfedést, burkolást, kőműves munkát vállalok. T.: 06 (20) 978-7788. Vízszerelő gyorsszolgálat! Csőrepedések, átázások, WC tartályok, kádak, mosogatók, munkalapok, csaptelepek cseréje, duguláselhárítás, vízóraszerelés, csere, plombálás. Díjtalan kiszállás! T.: 276-8271, 06 (20) 396-8575, 06 (70) 219-0518. TV-videó HI-FI, DVD, kamera, mikrosütő gyorsszerviz T.: 06 (70) 2465049. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ.
Villanyszerelés. Épületek teljes körű elektromos kivitelezése. Guth 1640 Bt. T.: 06 (30) 2944550.
SÓDER, HOMOK KONTÉNER TERMŐFÖLD, MURVA T.: 06 (30) 313-9341. Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes pótkocsi, dobozok! BAUER-TEHER. T.: 06 (30) 9443717, 292-1612. Ács-, tetőfedő-, bádogos-munkák készítése, felújítása, javítása. T.: 06 (20) 381-5360. Bizalmát köszönöm!
KERTÉSZMÉRNÖK METSZÉST, PERMETEZÉST VÁLLAL. T.: 06 (20) 480-6833.
Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) 321-8707,420-4484 MOLNÁR IMRE – LAKATOSMESTER! Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése, javítása. T.: 420-3391, 06 (30) 234-3923.
KÖNYVELÉS VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! 0620-322-33-93
BIZTOSÍTÁSOK Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bánné Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) 210-7016. e-mail: diszpi@hu. inter.net REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚNYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉTVÉGÉN IS! T.: 261-7298, 06/30/318-5217.
Folytatás a 7. oldalon
2006. március 17.
A
VII.
MÛSORA
Március 18. /szombat/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.35 Galéria /ism./ 08.55 Pulzus /ism./ 09.05 Őrjárat /ism./ 09.35 Válogatás a szalagavatók műsoraiból III/3. /ism./ 10.45 A világ táncai - Ifjúforrás Táncegyüttes – Százhalombatta /ism./ 11.00 Celeste 172/12. /ism./ 11.45 Szivárvány 12.15 Képújság Március 19. /vasárnap/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/13. (argentín filmsorozat) 08.45 Ezernyi lépés a Kis-Duna partján (ismeretterjesztő filmsorozat) 09.10 Föltámadott a tenger /110’/ (magyar filmdráma) 11.00 A világ táncai – Spanyolország 11.25 Tűzoltók XX/16. (ausztrál filmsorozat) 12.15 Református istentisztelet közvetítése a királyerdői református templomból. Igét hirdet: Kisérdi Dezső lelkipásztor 13.30 Képújság Március 20. /hétfő/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 18.50 Ezernyi lépés a Kis-Duna partján III/3. /ism./ (magyar ismeretterjesztő film) 19.15 Válogatás a szalagavatók műsoraiból III/3. /ism./ 20.25 Celeste 172/13. /ism./ 21.10 Képújság Március 21. /kedd/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.45 A világ táncai – Spanyolország /ism./ 11.10 A vadon világa 12.00 Képújság Március 22. /szerda/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Galéria (művészeti magazin) 18.30 Pulzus (egészségügyi magazin) 18.40 Csepeliek Rijekában (az összeállításban nyomon kísérhetjük Guliver útját a rijekai farsangon, majd bepillanthatunk a télbúcsúztató karnevál színes forgatagába) 19.25 Janika /74’/ (magyar játékfilm) Fsz.: Turay Ida, Mezey Mária 20.45 A világ táncai – Belgium 21.20 Képújság Március 23. /csütörtök/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.45 Galéria /ism./ 11.10 Pulzus /ism./ 11.20 Csepeliek Rijekában /ism./ 12.00 Képújság Március 24. /péntek/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) 18.45 A világ táncai – Vietnám 19.15 Országgyűlési Választások 2006 – Képviselő-jelöltek bemutatkozása II. 30. VK. 19.50 Volt egyszer egy Szicília /85’/ (olasz játékfilm) 21.20 Celeste 172/14. (argentín filmsorozat) 22.05 Szigetelő /ism./ 22.50 Képújság Március 25. /szombat/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.45 Galéria /ism./ 09.10 Pulzus /ism./ 09.20 Csepeliek Rijekában /ism./ 10.00 A világ táncai – Vietnám /ism./ 10.30 Celeste 172/14. /ism./ 11.15 A Föld arca 12.00 Képújság Március 26. /vasárnap/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/15. (argentín filmsorozat) 08.45 Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) /ism./ 09.15 Sportmozaik 09.45 Lúdas Matyi /105’/ (magyar játékfilm) 11.30 Tűzoltók XX/17. (ausztrál filmsorozat) 12.15 Képújság
FELHÍVÁS! Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, Csepelen a Kapos utcából elloptak egy királykék SEAT CORDOBA típusú személygépkocsit. FORGALMI RENDSZÁMA: IKP-864. A nyomravezető jutalom ellenében jelentkezzen a 06 (70) 335-3858 telefonszámon.
TOPCARALARM CSEPELI AUTÓRÁDIÓ SZERVIZ Csepel, Krizantém u. 1 T.: 4258000, 06 (30) 9967150. Autórádió szerelés, javítás, biztonságtechnika, autóextrák. rádiótelefonok, sebességváltózárak, síboxok árusítása, kölcsönzése.
KÖNYVELÉS! T: 2774906 Üvegezés-Képkeretezés Üvegezés, tükrök, képkeretezés. Csepel, Árpád u. 21. T.: 276-4126, 06 (20) 957-4670. GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS SORON KÍVÜL, VAGY AMIKORRA ÖN KÉRI! INGYENES KISZÁLLÁS! T.: 06 (20) 325-7170.
Kipufogóklinika katalizátorok és flexicsövek cseréje Bp. XXI. Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló javítása, szerelése, nyilászárók szigetelése, passzítása. Honti Gábor T.: 06 (20) 927-0493. KÚTFÚRÁS! Garanciával, profi szűrővel! T.: 06 (30) 940-1465. Duguláselhárítás korszerű gépekkel. T.: 420-6812. Pedikűr, műköröm házhoz is. T.: 06 (20) 583-8463. Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása T.: 276-9408, 06 (20) 9554768. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok mestervizsgával, tiszta munkával. T.: 06 (30) 399-4023, 209-5894 Pedikűr, manikűr, műkörömépítés, fodrászat, szórópisztolyos körömdíszítés. Ady E. u. 47. T.: 276-3428. Kisteherautóval fuvarozást vállalok. T.: 276-8147, 06 (20) 974-8164. Lakatos munka A-Z-ig. Kerítések, kapuk, biztonsági rácsok, könnyűszerkezetes építmények gyártása, helyszíni kivitelezéssel. Tel/fax: 425-1636, 06 (30) 921-1417. Festőmester vállal szobafestést, mázolást, tapétázást hosszú távú garanciával. T.: 285-2882, 06 (30) 251-5872. Kőművesmunkák, hőszigetelés, felújítás garanciával. T.: 06 (24) 457-080. Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 276-8471.
Vízvezeték- és fűtésszerelés, vízórák szerelése, cseréje kőműves és burkoló munkák. Varga Alajos. Este 420-7107, 06 (30) 984-9192. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok mestervizsgával, tiszta munkával. T.: 06 (30) 399-4023, 209-5894. Villanyszerelés reális áron szerelvénycserétől családi házig. T.: 06 (20) 379-4414. Kert-telekgondozás. Bozótirtás, favágás, gyepesítés, permetezés, kerítés, járda térkő lerakása. Egyéb kertészeti munkák vállalása, reális áron garanciával. T.: 273-0369, 06 (20) 947-5830. Klíma, víz, csatorna, gáz, fűtésszerelés beszerzéstől kivitelezésig. Generálba is. Vállaljuk: családi házak, lakások építését és teljes felújítását. T.: 06 (20) 961-3476. Kerületi gyorsszolgálat: Teljes-körű gázkészülék javítás, víz, villany, fűtésszerelés, gépi duguláselhárítás a hét minden napján 0-24 óráig. T.: 06 (20) 334-3437, 321-8082
ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS Nagy választékban, helyszínen is. Kossuth L. u. 76. T.: 276-6976. Olcsón Sóder-Homok MurvaTermőföld stb. 06 (30) 9649206. Kútfúrás garanciával. T.: 06 (20) 964-2753. Gyógypedikűrt , manikűrt, talpmasszázst és fodrászatot vállalok. Házhoz megyek. T.: 425-1492.
ERA JÓSNÕ! Depressziós? Anyagi válsággal szenved? Lelki problémái vannak? Vagy talán szerelmi csalódása? Bejelentkezés 06 (20) 576-8214 Brigi Szépségszalon
Lélekgyógyítás és betegségek gyógyítása BACH-VIRÁG terápiával, a természet gyógyító erejével. T.: 06 70 453 0761.
JÓSLÁS!
Szeretné tudni a jövőjét? Margitka megmondja. T.: 276-5788. Folytatás a 8. oldalon
FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET Telefon: Fax:
közérdekű telefonszámai: 1 - 301 - 7500, 1 - 301 - 7510 1 - 301 - 7520, 1 - 301 - 7530 1 - 302 - 5493
(központi számok, amelyek a nap 24 órájában elérhetők)
VIII.
2006. március 17.
HIRDETÉSEK ÁLLÁST KÍNÁL
ADÁS-VÉTEL
Csepeli gumisműhelybe hozzáértő munkatársat keresek. T.: 06 (20) 231-3968. FF Nemzetközi fuvarozó cég, korszerű MB ACTROS gépjárművekre tapasztalt, a munkájára igényes kollegákat keres, Csepeli telephelyre. Jelentkezni 06 (20) 3995650 telefononszámon lehet. Nemzetközi fuvarozó cég fuvarszervező munkatársat keres. Német vagy angol nyelvtudás alapfeltétel. Önéletrajzot az alábbi címre kérjük. Cargo Logistic Consulting Kft. Budapest 1211 Szállítók útja 4. Postaszolgáltató cég keres csepeli munkahelyre irodai munkatársnőt. Érd: 276-9831, 9.00-14.00-ig. Fuvarozó, szállítmányozó cég gazdasági ügyintézőt keres csepeli munkahelyre. Önéletrajzokat várjuk a szerkesztőség címére. Bp. 1211 Kossuth Lajos u. 47.
Vadonatúj 140 literes hűtőszekrény, 1 év garanciával 25 eFt-ért eladó. T.: 06 (20) 420-1259.
ÁLLÁST KERES
CSEPELI TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEKKEL! T.: 420-5958. Szeretnék rád találni, kéz a kézben sétálni, téged szeretni, magányomat feledni. 56 éves 167/70 férfi szép családi házzal, mellékjövedelemmel 40 év feletti hölgy személyében várlak. Telefonálj! T.: 06 (70) 554-2654. 41 éves fiatalember társaság hiányában keresi, kedves, komolyabb hölgy ismeretségét. T.: 06 (30) 910-0542 esti órákban, 65 éves özvegyasszony, hozzáillő, rendezetten élő férfival megismerkedne. T.: 06 (70) 276-1938. Komoly kapcsolatra, 60 év feletti rendezett körülmények között élő úrral, megismerkednék. T.: 06 (20) 525-9024 187/86/55 éves jó megjelenésű férfi, keresi karcsú párját, 45-55 éves korig, akit kölcsönös szimpátia esetén otthonába vár. T.: 06 (30) 534-4818.
Csepeli hölgy lakástakarítást, ablaktisztítást, vasalást vállal. T.: 06 (30) 389-0903. Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) 210-3992. Józan életű -ezermester- nyugdíjas, heti egy-két napra munkát vállal. T.: 06 (20) 957-0740. Középkorú hölgy vállal bejárónői, házvezetőnői munkát, gyerekfelügyeletet. Svájcból bébiszitteri ajánlólevéllel rendelkezem. T.: 06 (30) 854-0747.
OKTATÁS ÉBER ‘95 BT. Személy- és Vagyonőr tanfolyam a Csepeli Munkásotthonban. T.: 06 (20) 346-5846, 276-7733. ECDL felkészítés és gépírásoktatás. Érd: 06 (30) 572-7852. Angol, németoktatás T.: 06 (20) 522-1072. 276-7586. Államilag elismert dajka, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens szakképzés Csepelen. Kasza Szakképzési Központ. T.: 276-5918. Angol és németoktatás: 7872354, 06 (30) 462-6834. Történelem és földrajzoktatás: 787-2354, 06 (30) 318-0043. Angoltanítás gyerekeknek, felnőtteknek olcsón! Varga Nóra. T.: 06 (20) 941-9004. Beszédcentrikus angol oktatás minden szinten. T.: 06 (70) 3184547. Környezetvédelem, munkavédelem, tűzvédelem, oktatás szabályzat, kockázatértékelés, hulladék bevallás. Folyamatos és eseti munkavégzés. T.: 06 (30) 9644053.
Mozart kutyája
21
Újszerű állapotban lévő konyhabútor, étkezősarokkal, asztallal, 2 db székkel, bontott ablakrácsok ablakkal, erkélyajtóval eladók. T.: 06 (30) 399-6814. Eladó 380 motorral levegőkompresszor 15 eFt-ért + egy műanyag horgászcsónak. T.: 276-3869. Eladó 1 mechanikus és 1 elektromos írógép. T.: 425-3812. 5 éves gyönyörű TWINGO 40.000 km-rel garázsból, vizsgával eladó. T.: 06 (20) 936-5959. Fedőzőgép és pikágumi eladó. T.: 420-9098.
30
TÁRSKERESÕ
72
Régi pénzt, kitüntetéseket, képeslapokat vásárolok. T.:06 (20) 9257979.
VEGYES Hívjon bizalommal ORIFLAME T.: 06 (20) 583-8463.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, aki szeretett férjem
STEFÁN LÁSZLÓ hamvai beszentelésén részt vettek. Felesége és családja.
3
4
5
15
12 16
22
17 23
27
7
8
18
24
31
48
26 29 33
37 41
45 50
53
54
57
58
66
I
38
Ü 47
51
52
55
56
59
60 63
67
39
46
62 65
34
42
H
49
E 20
25
36
44
10
19
32
40
9
13
28
35
43
6
11
P 14
Olcsó tűzifa eladó. T.: 06 (20) 332-5025.
KÖNYV, BÉLYEG, RÉGISÉG
2
1
68
61 64
69
70
71
É
Úgy tartja a hagyomány, hogy Wolfgang Amadeus Mozart halálának napján, 1791. december 5-én Bécsben, a zeneszerző ágya alatt egy elpusztult kutyát találtak, a Bimperl nevű, kistermetű spiccet. Mozart e kezdetű befejezetlen áriát ajánlotta kutyájának: Vízszintes 6., függőleges 12., vízszintes 72., függőleges 1. VÍZSZINTES: 11. Földbe dug. 13. „Szárazföldi” város, nincs folyója, - mégis jellegzetes vízparti üdülőhely. 14. Aroma. 16. Nép. 17. Szélhárfa. 18. Olasz folyó. 20. Hélium vegyjele. 21. Üres rúd. 23. Ilyen megbízott is létezik. 26. Vízlelőhely. 27. Szén, jód. lítium vegyjele. 28. Majdnem fél tucat asszony. 29. Ilyen tyúk is létezik. 30. Fiumétól délre sziget. 32. Helység Baranya megyében. 34. Elme. 35. Urán és oxigén vegyjele. 36. Sűrű. 37. Időjelző. 39. Mohó közepe. 40. Jugoszláviai város Szerbiában. 41. Széptevés. 42. Női név. 43. Ittrium és oxigén vegyjele. 45. Helyhatározó. 46. Amerikai Egyesült Államok röviden. 47. Keresztül. 48. Nincs hasznára. 52. Egyforma betűk. 53. Kérdőszó. 54. Férfinév. 56. Omladék. 57. Fejér megyei helység. 59. Kérdőszó. 61. Halfajta. 62. Kamionjelzés. 63. Menyboltja. 66. Vonat fut rajta. 67. Azt ellentéte. 69. Költemény. FÜGGŐLEGES: 2. Irányszó. 3. Becézett leánynév. 4. Állítólag ő rendelte el a niceai hitvallás elmondását a vasárnapi szentmisében. 5. Arzén vegyjele. 7. Egyiptomi autójelzés. 8. Ilyen parancs is van a katonaságnál. 9. Győri sportegyesület. 10. E nap. 15. Olasz forgatmány. 17. Svédország védőszentje. 18. Legalul. 20. Rekorder paripa. 22. Összevissza lök! 24. Nem egészen hat. 25. Van ilyen szomszédság is. 26. Kérdőszó. 31. E macska élete során 420 utódot hozott a világra Bonhamben, Texas államban. 33. Rajzfilmbeli sárkány. 36. Kemény héjú gyümölcs. 38. Itt született Szarvas Gábor nyelvész is. 44. Csillagkép. 47. Árpád anyja volt. 49. Kopasz. 50. Szenvedés. 51. Hím állat. 52. Bibliai alak. 55. Ronald Reagan filmbeli csimpánz partnere volt. 58. A Flinstone család házőrző dinoszauruszának neve. 60. Pirában halt meg e hitvalló +1120. 62. Cinke angolul. 64. Anglia jámboréletű királya volt. 65. Orosz folyó. 66. kettős betű. 67. Spanyol és magyar autójelzések. 68. Togoi autójelzés. 70. Amerícium vegyjele. Mokos István