GYERMEKEK ÉS FIATALOK ÉLETMÓDJÁNAK VÁLTOZÁSA 1945-TŐL 1989-IG MAGYARORSZÁGON, A SZOCIALISTA NEVELÉSI ESZMÉK VONATKOZÁSÁBAN
Készítette: Baska Gabriella Pedagógiai problématörténet, történeti antropológia 2011/2012. Őszi félév
Pávlicz Noémi ELTE-PPK Neveléstudományi Ma
Szokták mondani, hogy egyre gyorsuló világban élünk, amely közhelynek számít, ugyanakkor valóban éles fordulatok, hirtelen változások történtek az uralkodó ideológiák, nevelési eszmék terén, az életmódban, ha az elmúlt száz évre visszatekintünk, itt Magyarországon. Történeti kutatásom célja, hogy a szocializmust történeti alapon mutassam be, majd antropológiai oldalról ismertessem az 1945 és 1989 között élő gyermekek és fiatalok életének néhány szegmensét: a szocialista nevelési eszmék hogyan jelentkeztek a szabadidős tevékenységeikben, az iskolai oktatásban, kis mértékben pedig kitérek arra is, hogyan gondolkoztam az akkori rendszerről. Elsődleges forrásaimat képzik korabeli szövegek, valamint egy korabeli filmrészleteken alapuló dokumentumfilm, melyet olyan dimenziók mentén elemzek és értelmezek, mint a viszonylag objektív történések összevetése a szubjektív megéléssel, illetve olyan szempontból, hogy a korszakon kívülálló személy és benne élő személy hogyan látja az akkori világot. Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó (2007) könyve alapján 1945-ben a szovjetek megjelenésével összeomlott a közigazgatás, a politikai, a gazdasági és a társadalmi rendszer is Magyarországon. A politikai rendszer kialakításával kezdték meg az ország újjászervezését. A megalakult Nemzetgyűlés - melyben a kommunisták befolyása érvényesült - megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amely Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ennek végrehajtását felügyelte a szovjet irányítású Szövetséges Ellenőrző Bizottság. Több jelentős intézkedést tett a kormány még a megválasztásuk évében. Az első a földreformrendelet, mely szerint kárpótlás nélkül felosztották az összes, 1000 holdnál nagyobb birtokot, valamint az „ellenségek” (nyilasok, Volksbund-tagok, háborús bűncselekményért elítéltek) földbirtokait. A választójogi törvény elfogadásával bevezették az általános (nőkre is kiterjedő!), egyenlő, titkos választójogot. Azonban az 1945. november 4-én tartott szavazáson megmutatkozott a szovjet befolyás, a tényleges eredmény helyett koalíciós kormány alakult, majd 1946 februárjában kikiáltották a második Magyar Köztársaságot. A gazdaság ekkori katasztrofális helyzetét mutatja a pengő teljes elértéktelenedése, amelyre megoldás volt a forint, az új pénz bevezetése. Bevezetésre került a hároméves terv, mely az iparon belüli nehézipari termelést erőltetetten növelte. A politikai életben megindult az egypárti diktatúra kiépítése, melyet a „szalámi-taktika” és a „kékcédulás” választás is jól példáz. 1948-ban megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, melynek tényleges vezetője Rákosi Mátyás lett. Az egypárti diktatúra nemcsak az ellenzéki
2
pártokat számolta fel, hanem az egyházakat és más szakszervezeteket is igyekezte megtörni. Ennek következtében beterjesztették az iskolák államosítását is. A politikai rendszer kiépítése után megkezdődött a társadalom és gazdaság szovjet mintára történő átalakítása. Első lépésként új alkotmányt fogadtak el, melyben megváltoztatták az ország nevét Magyar Népköztársaságra, az országgyűlés jogkörét lecsökkentették. Az MDP-ről nem esett szó benne, ugyanakkor mindenki számára világos volt, hogy ez a legfontosabb hatalmi szerv, az ország tényleges irányítója pedig Rákosi Mátyás, a párt főtitkára, aki Sztálinhoz hasonlóan személyi
kultuszt épített ki maga körül.
A korábbi
önkormányzatokat,
szakszervezeteket, kulturális szervezeteket felszámolták, az oktatási intézmények pedig elvesztették önállóságukat. A társadalmi helyzetre adott válasz a tisztogatásokban és az Államvédelmi Hatóság létrehozatalában valósult meg, melyek a terror eszközével tartották félelemben a lakosságot. Jelszavuk az „éberség fokozása” és „aki nincs velünk, az ellenünk van”, ezzel a besúgórendszerrel az emberek mindennapjaiban jelen volt a félelem. A gazdaságban tovább fokozták a nehézipar fejlesztését, ezzel létrehozva a „vas és acél” országát, ennek következtében az ipari termelés 1953-ra az 1938-as szint háromszorosára nőtt, ezzel szemben az életszínvonal nem érte el a háború előtti szintet sem (1951-ben átmenetileg újra be kellett vezetni a jegyrendszert). A hétköznapi fogyasztási cikkekből alacsony volt a választék, nőtt a hiánycikkek száma is. A hivatalos propaganda szerint az életszínvonal meredeken emelkedett, a fogyasztás rovására történő beruházásokat azzal indokolta, hogy a megtermelt javakat be kell ruházni, nem szabad felélni. 1953-ban meghalt Sztálin, ennek következményében Rákosit leváltották, helyére Nagy Imrét nevezik ki a kormány élére. Az ország azonnal érezhette, hogy nemcsak új személyről, hanem új politikai stílusról is szó van. Csökkentette a nehézipari beruházásokat, enyhített a paraszton terhein, valamint megkezdődtek a koncepciós perek felülvizsgálata. A kormányprogram meghirdetése után Nagy Imre mögé állt a közvélemény többsége, Rákosi mögé pedig a kommunista rendszerhez hű keményvonalasok. Hatalmi harc indult, melynek végén Nagyot kizárták a pártból, a kormány élére pedig Rákosi emberét nevezték ki, azonban Rákosi már nem tudta visszaszerezni hatalmát. Az országban megindult a reformkommunista értelmiségek aktivizálódása, melynek következtében az Írószövetség és lapja, az Irodalmi Újság, illetve a Petőfi Kör sokat tett a rendszer visszásságainak leleplezéséért nyilvános vitáikkal (melyek óvatosak voltak, mégis felszabadítóan hatottak). Ez a folyamat végződött az 1956-os 3
forradalomban, melyet az akkori ifjúság lázadása váltott ki. Fontosabb követeléseik kiterjedtek a szovjet csapatok kivonására, szabad választásokra, szólás- és sajtószabadságra, valamint a beszolgáltatás eltörlésére. A legfontosabb helyszínévé a Magyar Rádió, ahol követeléseiket be akarták olvasni. A következő napokban fegyveres harcok alakultak ki, országszerte alakultak munkástanácsok a gyárakban, forradalmi bizottságok pedig az intézményekben. A forradalom győzni látszott, megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt (reformkommunista vezetéssel), tárgyalások következtek, bejelentették Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. November 4-én azonban szovjet offenzíva indult Magyarország ellen. Az 1945-56-os időszakot jellemezte a csökkenő társadalmi különbségek, a kirívó vagyoni különbségek eltűnése. A földreformmal a paraszti népessége többsége földhöz jutott. Stabil, de alacsony bérüket forintban kapta a lakosság, átlagosan a 38-as fizetések felének megfelelően. A párt és állami elit kapott kiemelt fizetést, elsősorban egyéb juttatások révén. A mezőgazdaságból élők, kisiparosok, kiskereskedők száma lecsökkent, az ipari munkások, értelmiségiek és hivatalnokok száma pedig nőtt. Az alapvető élelmiszerekhez, szolgáltatásokhoz (lakás, közlekedés) olcsón lehetett hozzájutni. Beszűkültek az utazási lehetőségek is. 1945-től (Pukánszky és Németh, 1996; Dupcsik és Repárszky, 2007) bevezették a kötelező nyolcosztályos általános iskolai képzést, amely egységesítette az alapfokú oktatást az alapfokú műveltség eléréséhez. Azonban a személyi és tárgyi feltételek nem álltak rendelkezésre. Ennek hozadéka, hogy a tanárhiány fokozódott, a tananyagok gyors és sokszor az ideológiának megfelelő átírása színvonalcsökkenést okoztak. Egy tanítóra több, mint 60 tanuló jutott. A politikai vezetés nem akarta kivárni a megfelelő szakemberek képesítését, ezért sokszor hozzá nem értő embereket neveztek ki vezető pozíciókba. 1945-ben alakult meg a NÉKOSZ, Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, amely emelt szintű képzést biztosított a munkás- és parasztszármazású fiataloknak. 1949-ben azonban feloszlatta a kormány. Megindult a harc a felekezeti iskolák ellen, amely az iskolán kívüli nevelői-oktatói szervezetek ellen is irányult. Majd 1948-ban életbe lépett az iskolák államosításáról szóló törvény. Az 1950-es szocialista tanterv már célként tűzi ki a rendszerhez hű állampolgárok nevelését. 1946-ban megalakult az Úttörő mozgalom, mely az egyedül engedélyezett ifjúsági szervezet lett. A 6-10 éves gyermekek a kisdobos-, a 10-14 évesek az úttörő-, a 14 év felettiek csak a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) tagjai lehettek.
4
A forradalom (Dupcsik és Repárszky, 2007) leverése után Moszkvában új Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány jött létre, melynek élén Kádár János állt, az ő feladata lett a „rendteremtés”. Az új kormány kezében nem volt hatalom, helyette a forradalmi bizottságoknak engedelmeskedtek az emberek, a tárgyalások kudarcot vallottak, ezért véres sortüzekkel verték le a tüntetőket. A megtorlás a honvéd sereggel történt, melyet a szovjetek irányítottak. A konszolidáció gyorsan lezajlott, mivel már nem bíztak az emberek az átmenetiségben, inkább meg kell tanulni együtt élni vele. A korábbi rendszert restaurálták, azonban néhány hangulatjavító intézkedést is bevezettek: béreket növelték, beszolgáltatást eltörölték, majd a 60-as években rendezték a viszonyt az egyházakkal, és 63-ban a forradalom foglyai amnesztiát kaptak. A Kádár-rendszerben a fő irányvonal volt, hogy a két szélsőség ne jusson
hatalomra
(keményvonalasok,
reformkommunisták).
Az
ideológia
megmaradt:
egypártrendszer, cenzúra, szovjet külpolitika, azonban a módszer változott. Jelszavuk lett „aki nincs ellenünk, az velünk van”, miszerint az alkalmazkodó állampolgároknak nem kellett félni. Az elsődleges cél az életszínvonal növelése volt. A hatvanas években terjedt el, hogy a rendszer eltűri, ha az emberek a saját jólétükkel foglalkoznak, cserébe elfogadják a fennálló hatalmat. A pártállam ifjúsági szervezete 1957-ben szerveződött újjá Kommunista ifjúsági Szövetség, KISZ néven, melyben a tagság ajánlott volt az egyetemi felvételihez. Létrejöttek a munkahelyeken szakszervezetek, amelyekben sokan csak a kedvezményes nyaralási lehetőségeket látták. A kultúrpolitikában jellemző volt, hogy az értelmiségek, művészek a pályájukon maradhattak. A cenzúra nehezen átláthatóvá vált, voltak olyan adások, melyek csak fő műsoridőn kívül mehettek, voltak olyan cikkek, melyek csak kevesek által olvasott folyóiratokban jelenhettek meg. A hetvenes években már mindinkább népszerű politikusként kezelték Kádárt, aki kompromisszumokkal a lehető legtöbbet teszi az országa népéért. Az életszínvonal növelés volt a fő cél, még a gazdasági intézkedéseket is alárendelve ennek. Az ipari munkások száma csökkent, ezzel szemben nőtt a harmadik szektorban (szolgáltatás, kultúra, kereskedelem, oktatás, közigazgatás) dolgozók száma. A szegénység jelentősen csökkent, valamint valamennyi civilizációs mutató javult: lakásviszonyok, tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság, javult az iskolázottsági szint, általánosan elterjedt a nyaralás szokása, bővült a külföldi utazások lehetősége. A 70-es években megjelent az úgynevezett második gazdaság, mely a háztájiban, a kisiparban, illetve a kiskereskedelemben, legtöbbször mellékállásban végzett munkát nevezték. A gazdaságfejlesztésre hitelt vett fel a nemzetközi pénzpiacon, azonban kiderült, hogy hosszú
5
távon a hitelek és kamatok törlesztése túlságosan megterheli az ország költségvetését. Tovább rontott a helyzeten az olajárrobbanás, aminek következtében az ország gazdasága válságba került. A hetvenes évekre a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az iskolai (Pukánszky és Németh, 1996) sikeresség azonban megtorpant, így bevezetésre került a „bukásmentes iskola”. Az oktatás központilag irányított, erősen centralizált tantervekkel, egységes tankönyvekkel és módszerekkel. A tanterv célkitűzéseiben még mindig szerepelt a kommunista ember személyiségének kialakítása. A hetvenes években már utat engedtek az új pedagógiai módszereknek, a nyolcvanas években pedig már innovációk is megvalósulhattak. Az életmódbeli (Dupcsik és Repárszky, 2007) váltással úgy szórakozási formák jelentek meg. A fogyasztói kultúra a nyugati kultúrát (hosszú haj, miniszoknya, rockzene, farmer) utánozta, az áruk egy részét itthon próbálták előállítani (pl.: farmer), másik része pedig csempészet révén került forgalomba (pl.: nejlonharisnya, orkánkabát, rágógumi, lemezek, kazetták). A szocialista eszmény hivatalosan is meghatározta a tömegtájékoztatást, a művelődést, azonban a rendszer felpuhulásával mind többen vallották magukat vallásosnak, annak ellenére, hogy egyházaknak a befolyása a mindennapi életre csökkent. A politikai ellenzék a nyolcvanas években mutatta meg magát nyilvánosan is a Beszélő-kör és a Népi írók képviseletében. A párton belüli reformkommunisták ráeszméltek, hogy a gazdasági változtatásokhoz politikai reformok is kellenek. 1987-ben megalakult a Magyar Demokrata Fórum, MDF, majd 1989-ben megtörtént a rendszerváltás. Elemzéseim sorát Szávai Nándor (1949) művével indítom, aki az iskolai rendről és szabadságról tartott köznevelési előadást a Magyar Dolgozók Pártja Kultúrpolitikai Akadémiáján. A megnyitó részében kiemeli az oktatás szerepét a jelenlegi rendszerben, ami az új pedagógiai keretben más értelmet is kap. Aktuális kérdés az iskolák államosítása, melyet életbevágóan fontosnak vél, ezzel felvéve a harcot a klerikalizmus ellen. Megemlíti azt is, hogy az oktatás együtt él, együtt lélegzik a politikai és gazdasági élettel. Az oktatási rendszerek történetével indítja beszédét, melyben rávezeti a hallgatóságot arra a tényre, hogy az eddig megvalósuló oktatási rendszerekben mind a tekintélyelvűség és osztályoktól függő nevelés volt jelen. Ez pedig a külső, kívülről rákényszerített, üres tekintély tiszteletét eredményezi, természetesen az egyház segítésével. Legfőbb eszközük a verés és a kívülrőltanulás. Ezzel szemben a szocializmus nevelési eszménye a szabad ember. Ezt pedig úgy valósítja meg, hogy az életben megvalósuló reális nevelés eredményeit értékelik (szovjet pedagógusok közvetlen
6
beszámolói), nem pedig az elméleti értekezéseket (német szakkönyvek). Valamint az osztálynélküli társadalom nem egyoldalú készséget ad, hanem világnézetet és egyetemes műveltséget ad mindenkinek. Ebben a rendszerben a tanító nemcsak közvetíti a tudást, hanem a gyermek egész jellemét fejleszti az élet számára, főleg a fegyelmezett munka révén. Elemei a következőkből állnak: testnevelés az egészség megőrzéséért, általános műveltség és szakműveltség, kommunista erkölcs oktatása, amely a munkához való viszonyban, a közösségi magatartásban és az embertársainkhoz fűződő humanista jellemben mutatkozik meg, végül pedig az esztétikai nevelés, mely az erkölcsi nevelést támogatja, valamint segít a haza kincseit értékelni. A fegyelmezés módszereiben a múltbéli fő módszer, a verés után a szocialista módszerekről szól, melyek elvetik és megvetik a testi fenyítést. Ez pedig a munka útján valósulhat meg. A tanuló munkája elsősorban a tanulás, vagyis a világnézetek elsajátítása. Ez három jellemzőn nyugszik: az optimizmuson, a közösségi élet elvén, valamint a fegyelmen. Az új iskolai rendszernek nemcsak az a feladata, hogy az iskola falain belül fegyelmezzen, hanem ezen túlmutatóan, egész életükre kiterjedően fegyelemre szoktassa a tanulókat. Mindebben a nevelő tekintélye fontos szerepet kap. A szocialista eszmény szerint kötelező a büntetés, annak csak fizikai vonatkozását ítéli el. A büntetés minden fajtája jó, ha igazságos és következetes. A legcélravezetőbb azonban akkor lesz, ha nem bántja túlságosan a tanuló önérzetét. Az új iskola feladata a tanulók közösségi nevelése, az egyéni, elszigetelt nevelésük helyett, amely közösségi szellemet az önkormányzat fejlesztheti. Az osztály részt vehet az iskola munkájában, például együttesen vigyáz az osztály külső fegyelmezésére, a tanterem rendjére, tisztaságára stb. Ezeknek az önkormányzatoknak a megszervezői a demokratikus ifjúsági szervezetek, az általános iskolákban az Úttörő Mozgalom, középiskolákban pedig a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége. A fegyelem érdekében még jelentős szerephez jutnak a példaképek kiállítása, akik a közelmúlt mártírjai, újjáépítői, akik a magyar népi demokráciáért sokat tettek. A beszéd befejezése
előtt
a
klerikális
rendszer
ellen
beszél,
Mindszenty
munkásságát
demokráciaellenesnek titulálja, elrettentésképpen pedig hátborzongató példákat említ az ottani nevelésről. Beszédét a szabadság értelmezésével zárja, amely másik arca nem más, mint maga az iskolai fegyelem. Szabadság az a tudat, hogy képességeit a közösség javára fordíthatja az egyén. Olyan meggyőző stílusú a beszéd, hogy szinte még én is elhiszem az igazát. Az egypárti diktatúra kialakulásának kezdetén a politikai rendszerek és ideológiák ismétlése helyett, gyakorlati kérdésekre keresi a választ: a rend megteremtésére és a fegyelmezés helyes
7
módszerére. Ezeket pedig a történelemből tanulva, a jelen helyzet kihívásaira való válaszokból vezeti le, vagyis jut el a szocialista nevelési eszményhez. Természetesen ennek előnyeit kihangsúlyozva. Orbán László (1945,) válogatott beszédeiből és írásaiból kiemelten az ifjúság és oktatás helyzetével foglalkozókat vizsgáltam. Ezeket csokorba gyűjtve elemzem, nem bontom szét a korszakoknak megfelelően, mivel így képet kaphatunk egy ember gondolkodásának változásáról a szocialista rendszer változásának következtében. Az Egységes ifjúsággal az ország újjáépítéséért (Orbán, 1945) című előadása a MADISZ 1945. június 2-án tartott értekezletén hangzott el. Az előadás arról szól, hogy a Szovjetunió példáját követve, a fasiszta példát elvetve hogyan kell egységes ifjúsági szervezetet kialakítani. A szovjet mintát követendőnek írja, úgy véli, hogy ebben rejlik az ország jövője, a fiatalok megfelelő vezetésében. A fasizmust pedig teljes mértékben elítéli, minden lehetséges módszerrel. Közli, hogy gyalázatba taszította a német népet, az ifjúság emberi mivoltából kivetkőzve adta az SS gyilkosokat, akik a népek szabadságának elvetemült hóhérai voltak. Magyarország bukásáért is természetesen a német erőket hibáztatták, valamint a Horthy-korszakot is elítéli. Véleménye szerint abban a 25 évben pusztították a szabadság szellemét az ifjúságból, amelynek következtében az legyengült. A jelen helyzetről írja, hogy a demokratikus pártok csak egy kis részét érik el az ifjúságnak, ezért kell megalapítani egy egységes szervezetet, ahol a magyar ifjúság tömegeit a tévutakról felvezetik a demokratikus fejlődés széles országútjára. Ezért támogatja a MADISZ-t (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezet), amely meg tudja valósítani az ifjúság egységét, amely elvezet a szabad és boldog élethez. A beszédet olvasva nem is tudnánk megállapítani, hogy szóban történő előadás szövegét olvastuk, mivel valószínűsítem, hogy előre megírt szöveget olvasott fel. A szabad beszéd jellemzőit nem fedezhetjük fel a szövegben, tehát teljesen szabályozott formában kellett szó szerint előadnia az előre megalkotott szöveget. Fontos továbbá, hogy egy szempontból világít rá a tényekre, ami a manipulálás egyik fő eszköze. Az embernek nem adnak választási lehetőséget, döntési teret, hiszen egy alternatívát közölnek csak, ráadásul más lehetőségeket nyíltan elítélnek. Ezért is hoznak létre csupán egyetlen ifjúsági szervezetet. Ha valaki kilép a rendszerből, akkor azonnal rendszerellenessé válik, aminek pedig szigorú szankciói vannak. Következő (Orbán, 1948) írásában, melynek eredeti címe „A klerikális reakció ellen – a demokratikus iskolákért”, 1948-ban jelent meg a Pártmunkás c. folyóiratban. A cikk az egyházi iskolák államosításáról szól, melyben minden résztvevőt minden szempontból igyekszik
8
meggyőzni. Elsőként kijelenti, hogy a demokráciánk legsúlyosabb feudális maradványa ez. A mi demokráciánknál használt birtokot kifejező rag is azt hivatott nyomatékosítani, hogy egy rendszerhez tartozunk, ami a legjobb, hiszen ez demokrácia. Ráadásul a miénk, tehát mindenkinek tennie kell érte. Ugyanebben a mondatban megjelenik a demokrácia legfőbb hátráltatója, a feudális maradványok, melyek az egyházban testesülnek meg. Nyíltan kijelenti, hogy nincsenek már más pártok, ahová tömörülhetnének a reakció (ellenzék) erői, már csak az egyház mögé tömörülhetnek. Ezzel nyíltan kimondja az egypártrendszert. Ezután kezdi el ecsetelni, hogy miért előnyös mindenki számára ez a lépés: a szülők, tanulók és tanítók szempontjából demokratikusabb, olcsóbb és jobb lesz az oktatás. Általánosít és abszolút nem tárgyilagosan fogalmaz, tulajdonképpen nem tudjuk megítélni magunk sem, mert konkrétumokat nem közöl. Mindemellett kijelenti azt is, hogy a hitoktatás ugyanúgy működhet tovább. Mivel ennyire kiváló mindenkinek, ezért hazugságnak nevezi az ellenzék által írtakat az egyházak államosításáról. Megnyugtatásképpen jelzi, hogy az egyházi tanítókat kivétel nélkül átveszi az állam. Végezetül pedig „Ifjúságunk (Orbán, 1948. 178.o.) egységes, demokratikus, nemzeti szellemű nevelését biztosítani fogjuk: a magyar iskolákat átadjuk demokráciánknak, a népnek a kezébe.” Ezzel összefoglalóan állást foglal, valamint arról is biztosít, hogy a demokrácia révén a tulajdonképpen a népnek van hatalma, ő irányít. Valójában viszont nem demokráciáról van szó, hanem egypárti diktatúráról, amely csupán egyetlen választható lehetőséget mutat, amit mindenkinek kötelessége megválasztani. A következő (Orbán, 1964) cikk 1964-ből való, eredetileg a Népszabadság c. folyóiratban jelent meg, címe: A szocialista tudat erősítéséért. A gazdasági építés és szocialista ideológia elválaszthatatlanságáról, majd az őszinte véleményünk kinyilvánításának fontosságáról ír. Már tartalmában is érzékelhetjük azt a 16 évet, mellyel később született, mint az előző. Leszögezi, hogy a gazdasági fejlődésre kell nagy hangsúlyt fektetnie az országnak, azonban ezek a feladatok megoldhatatlanok az ideológiai háttér nélkül. Majd a feltételekről szól, melyben említi, hogy a politikai és eszmei nevelőmunka feltételei ideálisak, melynek élén a párt politikája áll. Hiszen egység van az elvi mondanivaló és a gyakorlati cselekvés között. „Az emberek (Orbán, 1964. 275.o.) az életben tapasztalják, hogy amit hirdetünk: szavunk, ideológiánk az életben valóra válik.” Kitér a múlt és jelen közötti különbségre is, mely szerint régebben megtapsolták a rossz előadókat is, mert különben rossz pont került a személyi lapjukra, most azonban otthagyják az unalmas előadót, jogosan. A régebbi időkben kézelfoghatóbb volt az ellenség, most azonban a hétköznapi dolgok, a barátaink
9
fejlődését gátló jelenségek ellen kell küzdenünk. Ennek eszköze pedig az őszinte bírálat. Megemlíti, hogy nem merünk eléggé bátran beszélni arról, ami jó. Szerinte a társadalom minden területén vitafórumokat kellene alakítani, mint amilyen fórumok létrejöttek a tsz-közgyűlésekkel, a brigádértekezletekkel stb. Már megengedi, hogy az embereknek ehhez különböző legyen a hozzáállásuk,
azonban
a
közös
célt
mindenképpen
kijelöli,
amely
a
kommunista
világmozgalomban teljesedik ki. Ez pedig az igazi, emberi, szabad élet alapját teremti meg. Sokban változott a tartalmában és stílusában is, ugyanakkor a párt megkérdőjelezhetetlensége még mindig középpontban áll. A fontos váltópont a szövegben, mikor a múlt és jelen eseményeit veti össze. Az 1956 előtti rendszer szigorát az ellenség jelenlétének tudja be, azonban ezzel együtt is megvilágítja, hogy azóta változott a világ, és a jelen világban már őszintébben ki lehet, és ki kell nyilvánítani a véleményüket a megfelelő formában: a jó hangsúlyozásával, a másik munkájának segítő bírálatával. Ennek körülményeinek megteremtésére is javaslatot tesz, a fórumok kialakításával. Már megengedi, hogy egy jelenségről másképpen gondolkozzanak az emberek, azonban a célt leszögezi, ugyanúgy a kommunista világmozgalom megvalósulása, amely igazsága természetesen még mindig megkérdőjelezhetetlen. A következő beszéd (Orbán, 1969) az 1969-es könyvhét megnyitóján hangzott el. Az egybegyűltek köszöntése után elmondja, hogy a könyvet ünneplik, amelynek annyi örömöt és szépséget köszönhetnek, amelyek ösztönözték őket jó tettekre, enyhet szereztek nehéz órákban. Az Olvasó Népért mozgalom keretein belül rendezték meg a könyvhetet, melyet országos mozgalommá kívánnak tenni, hiszen a könyvolvasás, és egyben művelődés országos ügy. További haladásra ösztönöz beszédében, a múltra büszkén tekint vissza, azonban látja, hogy a jelenben is sokat kell még munkálkodni a jobb jövő érdekében. A haza építésének elengedhetetlen feltétele a szocialista tudat kialakítása, amely az emberi kapcsolatokban kell, hogy megvalósuljon. Viszont a könyv értelmének összefoglalásában a szocialista eszmék terjesztése már utolsó sorban szerepelt csak. Előtte álltak az irodalom népszerűsítése, melynek szépségével és művésziségével az emberek szívesen olvassák, magukra ismernek, a társadalmukra, ezzel formálja őket. Segítenek eligazodni a mai életben, az emberi kapcsolatok és érzelmek bonyolult világában. Céljuk, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, mutassák meg a cselekvő élet értelmét és szépségét. Végső sorban említi csak meg, hogy fontos a könyv olvasása során, hogy szocialistává tegye az egyént, és ami azzal egyenértékű: széppé, nemessé, emberivé. Érzékelhető, hogy a hatvanas évek végén született a beszéd. Már sok emberi értéket előbbre vesz, mint a szocialista ideológia terjesztését, holott a
10
könyv egyik megfelelő eszköze lehetne ennek. Mégis már megjelennek olyan gondolatok, mint az egyén boldogulása, érzelmi élete és belső harmóniája. Értéknek tekinti már a gondolkodás, a cselekvést, amit a múltban tiltott dologként kezeltek. A záró mondatban viszont megemlíti, hogy mindezek az értékek egyenlők a szocialista eszménnyel. Nekem olyan érzésem van, mintha ezt már csak a szokások miatt mondta volna, mintha ő maga sem hinne a valóságtartalmában. Az utolsó szöveg (Orbán, 1970) címe Célunk: szocialista embert nevelni, mely 1970-ben jelent meg a Köznevelést c. folyóiratban. Részleteket tartalmaz az V. Nevelésügyi Kongresszusról. A szövegben vegyülnek a régebbi eszmék az új eszmékkel. Az ebből fakadó ellentmondásokat úgy oldja fel, hogy a szocialista embereszményt változtatja meg. Még mindig hangsúlyozza a szocialista ideológia fontosságát, azonban a fogalom már más tartalmat rejt. Tulajdonképpen ő maga is leírja, hogy ez egy új típusú szocialista ember, aki fokozatosan válik a közösségért élő felelős emberré. Még a törvényből is idéz, miszerint az iskolákban a szocialista világnézet és erkölcs alapján kell nevelni. Hangsúlyozza a nevelőmunka fontosságát ebben az időszakban, mivel a társadalom egészében jelentkező problémák türköződnek benne. Céljuk, hogy szocialista embert neveljenek, amely ideológiai-politikai töltésű feladat. Azonban az már világos, hogy nem jelentheti a tananyag átpolitizálását, ilyennel már nem találkoznak, jelenti ki. A gyermekeket a közösségi életre, a demokratizmus gyakorlatára kell felkészíteni, amely az osztálytermekben kezdődik el, azáltal, hogy a gyermekek jól érzik magukat a saját környezetükben. A szocialista közösségi szemléletnek és magatartásnak a kialakításában fontos szerepe van a kommunista ifjúsági és gyermekmozgalomnak. A technikát és civilizációt fontosnak tartja, de csak eszközként a teljes emberi élet megvalósítására. Fő cél az emberi képességek kibontakoztatása, hogy az egyén örömét lelje az alkotó munkában, a közösségi cselekvésekben. Kimondja, hogy a nevelőmunkában nem eredményes módszer a jó tanácsok puszta prédikálása, s a hibák megbélyegzése, ahogyan azt a korábbi gyakorlatban tették. Ebből következően nagy hangsúlyt kap a tanulói aktivitás, öntevékenység, közéleti tevékenység. A pedagógia egy újabb módszere a példakép állítása, akik a köznépből kerülnek ki, akik maguk a pedagógusok is lehetnek. Az iskolában a fiataloknak meg tanulniuk gondolkodni, ítélni, következtetni, ismereteiket alkalmazni, és meg kell tanulniuk tanulni is, művelni saját magukat. A tanterveknek nevelésközpontúvá kell válniuk, fel kell lépni az értelmetlen lexikális, verbális túlterheléssel szemben, ehelyett a személyiség sokoldalú formálásához a képességeik kibontakozásához kell megfelelően rugalmas iskolai kereteket kialakítani. Ennek egyik módja lehet a fakultatív tárgyak
11
bevezetése. Végezetül a költségvetésről esik szó, melyben megemlíti, hogy a köznevelésbe való befektetés gyorsan és hatékonyan térül mega népgazdaságnak. Beismeri, hogy az Ajánlások között sok olyan feladat szerepel, mely anyagi hiányok miatt nem tudott megvalósulni. Majd egészséget és jó munkát kívánva köszön el. A hetvenes években már jóval felpuhult a rendszer, főleg az 1956 előtti rendszerhez képest. Ebben a szövegében már a gyermekek egyéni személyiségfejlesztésére fektetik a hangsúlyt, igaz ugyan, hogy a közösségben végzett munkájuk elősegítése érdekében. Felfedi, hogy nem jó módszereket alkalmaztak az előbbi időkben, cserébe a tanulói aktivitást helyezi. A döntéshozatal képességét, az ítélkezést, tehát nem a szófogadó szocialista állampolgár kerül középpontba, hanem a cselekvő, gondolkodó, a rendszer érdekeit nézve, azt képviselve egyéni kreativitásán alapuló hozzáállást alakítsanak ki. Újdonság, hogy több nézőpontot is figyelembe vesz és ezeket tárgyalja is, például az ötletek megvalósításánál. Ami hatalmas lépés a demokrácia felé, hogy a pénzügyi hátteréről is beszél, ezzel betekintést nyújt a rendszer jellegébe. Ésszerűen indokolja a döntéseit és ezt is várja el a többi pedagógustól. A műveit sorra elemezve, kirajzolódik a szövegek tartalmának és stílusának változása is, mely tükrözi a politikai rendszer általi elvárásokat, követelményeket. A rendszer változásával, ahhoz alkalmazkodva harcolt a szocialista haza megteremtéséért és ezen belül különösképpen a művelt, sokoldalú szocialista ember kialakításáért. A Budapest Retró I. és Budapest Retró II. című dokumentumfilm, archív felvételekből készült összeállítás, mely megpróbálja bemutatni a 60-as, 70-es évek átlagember életének néhány aspektusát. Ezekből a filmekből gyűjtöttem ki azokat a részeket, melyek a korabeli ifjúságot érintették. 1966-ból való az a felvétel, melyben a Pajtás Újság meghirdeti a „Budapesti Veszélytérkép Akciót”. A felhívás célja, hogy a gyermekek megtanulják a helyes utcai viselkedést. A közleményben megemlíti, hogy nagyszerű volt a rendőrökkel, munkásőrökkel való együttdolgozás. A nyeremény valamiféle munkaruházat, illetve tranzisztoros zsebrádió. A Pajtás újság (Wikipedia) az úttörősajtó egyik folyóirata volt, mely 1946-ban jelent meg először. Célzott korosztálya 10-14 éves gyermekek voltak, akiket tájékoztattak az úttörőmozgalom eseményeiről, kül- és belpolitikai eseményekről, valamint pályázatokat hirdetett, versenyeket szervezett, hogy ezzel aktivitásra bírja az olvasótáborát. A filmrészletben is egy ilyen pályázatot hallhattunk, melynek célja volt a helyes utcai viselkedés elsajátítása. A dicséretben nyilvánul meg az a nevelési eszmény, amelyet követnie kell a gyermekeknek: szófogadó, törvénytisztelő, és a törvény szolgálóinak tisztelete. A részvételt pedig értékes tárgyi ajándékokkal is jutalmazza,
12
így elősegítve a motivációt és aktivitást. Híradóban megjelent hír, 1974-ből, amely a gyorshajtásról szól. Egyértelműen kijelenti, hogy minden gyorshajtó közösségellenes, immorális ember, még pszichológiai magyarázattal is alátámasztja. A végső következtetésben megjegyzi, hogy csak a humánus, körültekintő és udvarias szemlélet a célravezető, ami a szocialista ember erkölcsi normája. A pedagógiai módszerek közül a szóbeli közlést alkalmazta, amelyben nyíltan kizárja a „jók” csoportjából a törvényszegőket. Meg is erősíti egyben, hogy a jó tulajdonságok mindenképpen a szocialista emberhez kapcsolódnak. A reklámokból bevágott részletek minden esetben fogyasztásra ösztönöznek. A hatvanas, hetvenes években már valóban megindultak a piaci folyamatok, a nyugati kultúra átvétele, azonban ez a kapitalista rendszer alapja, ami pedig a kommunista rendszerrel ellentétes. Ebben a részben is, mint sok más részben, ugyanaz érződik, hogy a késői szocializmus már csak színjáték volt, a valódi tartalma egyre inkább közelített a kapitalista rendszerekéhez. Szó esik az Ecseri piacról is a fogyasztás kapcsán. Kiderül, hogy a diákok jönnek ide farmert vásárolni, ami 600-900 Ft-ba kerül, miközben ők 200-300 Ft-ot keresnek havonta. Az Ecseri piacon árultak csempészett árut, amelyet a magyar piacon nehezen tudtak beszerezni. Nekem az érdekes benne, hogy nagyjából három hónapig kellett gyűjtögetniük egy nadrágra, míg a mai világban már töredékéért vásárolhatunk, akár márkás termékeket is. Többek között ebben jelentkezik a kapitalista világ különbözősége. Azonban látszik, hogy kezdett beférkőzni a szocialista országokba, viszont jóval visszafogottabban jelentkezett. Egy másik reklámban, a gyermekek kisdobos egyenruhában szerepelnek, pedig tartalmában eltér attól. Úgy vélem, hogy ezzel is próbálták a gyermekeket arra sarkallni, hogy vegyenek részt a kisdobos mozgalomban. Ez pedig a fiatal korban történő nevelést segítette, hogy minél korábban kezdhessék el a szocialista polgárok kinevelését. Érdekes megállapításokat tett az ünnepi szokásokkal kapcsolatban. Mindenáron népszerűsíteni szerették volna őket, bennem azt az érzést keltette, mintha kötelezően ajánlottként kezelték volna az ünnepeken való részvételt. Ezek az események fontos részét képzik a kultúrának, amely a népet összetartja, ezt felismerve igyekeztek minél élvezetesebb programokkal várni a fiatalokat, hogy országukhoz, ünnepeikhez pozitív élmények kapcsolódjanak. Ilyen programok voltak a veteránok által tartott élménybeszámolók, vetélkedők, Paul Beat koncertek, akadályversenyek. 1972-ben is történtek zavargások, ezek ellen szigorúan léptek fel. A munka ünnepe volt az egyik legnagyobb ünnep, ekkor hatalmas felvonulást rendeztek, ahol a diákok, sportolók bemutathattak kisebb előadásokat. Jelentősen domináltak a kommunista jelképek, szimbólumok, mint a vörös szín
13
használata, a csillag alakzat, valamint a gyári szimbólumok. Ugyanezen szimbólumok jelentek meg más ünnepekkor is. A karácsonyt ünnepelték a Parlamentben is, azonban Fenyőünnepének nevezték. Ide a jó tanuló gyermekeket hívták meg, ahol egész napos programok várták őket, volt játékterem és késő délutáni tánc is. Szovjet mintára a karácsonyi ajándékot is a Télapó hozta, aki úrrakétából szállt ki, a segítőivel egyetemben. Szemléletesen mutatja be, hogy mennyire kizárták a vallásos elemeket ebből az ünnepből is, minden egyes elemet átvéve a szovjetektől. Még az elnevezések sem egyezhettek. A csak jó tanulók elhívása pedig megint nevelő célzatú, így jutalmazzák a rendszerbe való betagozódást, a törvénytisztelő magatartást. A oktatás elterjedésére utal az a részlet, melyben a gyermekek a pályaválasztásról beszélgetnek a tanárnővel. A megkérdezett gyermekek mindegyike szellemi munkát említ, amit szeretne művelni felnőtt korában, miközben ebben az időszakban a felnőtt társadalom csupán 20%-a végez ilyen jellegű munkát (60% fizikai munkát). A Budai Parkban 1958-ban nyílik szórakozóhely, ahol szigorú szabályok szerint lehet csak szórakozni. A KISZ irányításával működött ez is. A belépési szabályzat 1962-ben a következő volt: "Tudnivalók (Budapest Retró II., 9. rész, 4:30 ) a Budai Ifjúsági Park látogatásával kapcsolatban: Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban a belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés." Ebben az időszakban még szigorú szabályok voltak érvényesek még a szórakozóhelyeken is, ezzel kordában tartva az ifjúságot, azonban a hetvenes és nyolcvanas évekre ezek a szabályok fellazultak. A hatvanas években viszont külön részek szólnak arról, hogy a szórakozásról és nyugati kultúráról értekezzenek és állást foglaljanak. Már nem utasította el teljes mértékben ezt az ország, viszont a fogyasztói társadalom túlzott felértékelődése ellen nyilatkozatukban arról beszélnek, hogy káros képzeteket alakítanak ki a fiatalok magukban a Nyugatról, valamint a modern kultúráról. Ezért mindenkit a mértékletességre bíztat. Én ebben a néhány mondatban is azt a koncepciót vélem felfedezni, mint ami a gazdaságban is jelen volt, hogy megengedett a saját jólétükkel való foglalatosság, ha cserébe elviselik a rendszert. Szöllősi Zsuzsanna (1988), a Pest Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa elméleti és módszertani segédanyagot adott ki a nevelési és oktatási intézmények világnézeti és értékközvetítői feladatairól, ezek megvalósulásáról. A szocializmuskép és társadalomképet követően, a társadalom értékeiről, majd ennek társadalmi-politikai átadóiról értekezik, ezeket
14
kemény kritikával illetve. A kívánatos értékeket és módszereket módszertani táblázatokban összegzi.
Mindennek
lezárásaképpen
idézeteket
gyűjt
a
tanulók
meglátásairól
a
politikafelfogásuk terén. Mindezekből kiemelném az iskolákról szóló részt, majd pedig a gyermekek rendszerről alkotott véleményéből hozok néhány példát. Tisztázza, hogy az iskola az egyik fő kultúra és értékközvetítő szerve a társadalomnak. Rávilágít azonban az elmélet és gyakorlat különválására. Úgy látja, hogy az elméleti alapokban hiába volt lefektetve a szocialista erkölcsi alapelvek, a gyakorlatban nem valósul meg a világnézeti ismeretanyagok beépülése a neveltek világképébe. Miközben a hétköznapokban elbizonytalanodtak az értékek, addig az oktatásban dogmaként merevültek meg a nevelési célok. Ezeket a pedagógusok úgy oldották meg, hogy a nevelési célokat figyelmen kívül hagyva a tanítási gyakorlatukban az oktatásra koncentráltak. A megtanított elvek nem érvényesültek a szocialista pedagógiában, a nevelési stílusok és módszerek keveredtek, néhol önmagukkal ellentétbe keveredve kioltották egymást az egyes hatások. Véleménye szerint az értékzavart növeli, hogy a múlt értékeire épít, és ezzel próbál a jövőre felkészíteni. Éles kritikaként fogalmazza meg továbbá azt is, hogy a szakorientáltság leépíti a közösségteremtés feltételeit, ami pedig a szocialista nevelési célrendszer egyik alapeleme. Érződik a mű egészében, hogy a társadalmi változásokat érzékelik, a szocializmus utolsó éveiben már konkrétan és nyíltan is kiadhattak ilyen műveket, amelyben a rendszer viszontagságaira, esetlenségére hívja fel a figyelmet. A kritika megfogalmazását követően módszertani ajánlásokat tesz, tehát nem érzi az olvasó a rendszer értelmetlen szapulását, állításait alátámasztja, és megoldási javaslattal is szolgál. Érdekes kontrasztot mutat Orbán László által leírt elméleti háttér és Szöllősi Zsuzsanna által leírt gyakorlati megvalósulása. Röviden kitérnék a gyermek rendszerre adott reflexióikra. A szocializmus jó és rossz dimenzióiról kérdezték őket. A legtöbb válaszban azt fogalmazták meg, hogy nincsen kizsákmányolás, munkanélküliség, ugyanakkor megvalósul a társadalmi egyenlőség. Érdekes megfigyelés, hogy minden gyermek ugyanazokat a kifejezéseket és szavakat használja, életkortól (13-17 éves gyermekek) függetlenül. Véleményem szerint ez a politikai beszédek, ünnepségek, iskolai szokások nyomán alakult ki. Ez alatt pedig azt értem, hogy a gyermekek megtanulták az iskolában, hogy mit kell mondani a rendszerről, ezt pedig az ünnepségeken, tévében hallottak alátámasztják. A Budapest Retró c. dokumentumfilm is példázza, hogy a legtöbb műsornak nem titkolt politikai tartalma volt. Az ezekből vett kifejezéseket használták a gyermekek is, megkockáztatom, hogy néhányuk a fogalmak jelentésével sem volt tisztában. Mikor a rendszer
15
hibáiról kérdezték a gyermekeket, a következőket fogalmazták meg: az elvben nincs hiba, csak a megvalósításban; sok mindenen átment a szocializmus, de teljesen nem tudták megvalósítani; egyenlőség van ugyan, de vannak gazdagabbak is; valamint azt is megfogalmazták, hogy mindegy milyen, mert kénytelen lesz elfogadni, akár tetszik, akár nem. Ezek a válaszok mutatják meg leginkább, hogy a hétköznapi emberek, köztük a gyermekek is tisztában voltak a rendszer esetlenségével, mégis, ahogyan a Dupcsik és Repárszky (2007) írja, a saját jólétükkel való foglalkozásért cserébe eltűrték a rendszert. Pontosan ezek a válaszok cáfolták meg az előző kérdésre adott válaszok igazságtartalmát. Lehetségesnek tartom azt is, hogy a legtöbben a rendszer hibáit ugyanolyan mondókaként (nem pedig értőn megfogalmazva a saját véleményüket) tanulták meg, mint ahogyan rendszer dicséretét is.
16
Források: Elsődleges források: Budapest Retró I.: 1998, színes, fekete-fehér, magyar dokumentumfilm, 82 perc, készült Budapesti Egyesítési Emlékbizottság és a Magyar Filmintézet támogatásával, rendező: Papp Gábor Zsigmond, Kékesi Attila, Tamási Miklós, Adányi Mihály Budapest Retró II.: 2003, színes, fekete-fehér, magyar dokumentumfilm, 90 perc, rendező: Papp Gábor Zsigmond Orbán László (1945): Egységes ifjúsággal az ország újjáépítéséért. In: Pintér István (szerk.): Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 104-110. Orbán László (1948): A demokratikus iskolákért. In: Pintér István (szerk.): Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 171-178. Orbán László (1964): A szocialista tudat erősítéséért. In: Pintér István (szerk.): Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 274-280. Orbán László (1969): Tegyük a könyvolvasást közüggyé. In: Pintér István (szerk.): Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 307-310. Orbán László (1970): Célunk: szocialista embert nevelni. In: Pintér István (szerk.): Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 336-347. Szávai Nándor (1949): Rend és szabadás az iskolában. Szikra Kiadás, Budapest. Szöllősi Zsuzsanna (1988): Szocializmuskép, politikai szocializáció, világnézeti nevelés. Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Budapest.
Másodlagos források: Dupcsik Csaba, Repárszky Ildikó (2007): Magyarország a Kádár-korban. In: Dupcsik Csaba, Repárszky Ildikó: Történelem IV. Műszaki Kiadó, Budapest. 213-239. Dupcsik Csaba, Repárszky Ildikó (2007): Magyarország, 1945-1956. In: Dupcsik Csaba, Repárszky Ildikó: Történelem IV. Műszaki Kiadó, Budapest. 187-213. Pukánszky Béla, Németh András (1996): Az 1945 utáni magyar iskoláztatás története. In: Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Wikipedia: Úttörőmozgalom, http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Att%C3%B6r%C5%91mozgalom#Pajt.C3.A1s, utolsó letöltés: 2011. december 16.
17
