Gyál Város Önkormányzata A települési szilárd hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 19/2004. (X. 07.) Ök. Számú rendelet 26/2004. (XII. 22. ) Ök. Számú rendelet 19/2005. (XI. 28.) Ök. Sz. rendelet 24/2006. (XII. 06.) Ök sz. rendelet 26/2007. (XII. 05.) Ök. Sz. rendelet 19/2008. (XII. 03.) Ök sz. rendelet 19/2009. (XI. 04.) Ök. Sz. rendelet 18/2010. (XII. 22.) Ök sz. rendelet módosított 26/2002. (IV. 30.) sz. rendelet1 egységes szerkezetbe foglalt szövege Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 23.§-ában kapott felhatalmazás alapján a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatásról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet célja 1.§ A rendelet célja a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás helyi szabályozása, a köztisztaság, a közegészségügyi rendelkezések betartásának biztosítása, valamint az épített és természeti környezet védelme. A kötelező közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések a tevékenység kiszámítható, biztonságos ellátását, a kötelezettségek ellenőrizhetőségét célozzák. A rendelet hatálya 2.§
(1)
A rendelet területi hatálya Gyál közigazgatási területére terjed ki.
(2) A rendelet személyi hatálya Gyál közigazgatási területén belül minden ingatlan tulajdonosra és használóra (továbbiakban együtt: tulajdonos), valamint minden - Gyál közigazgatási területén - települési szilárd hulladék szállítást és ártalmatlanítást végzőre kiterjed, függetlenül attól, hogy az természetes vagy jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. (3) 3.§ 1.
A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos szolgáltatásra. Értelmező rendelkezések E rendelet alkalmazásában települési szilárd hulladék: a) háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során a lakásokban, valamint a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkező, b) közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkező, c) háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék: gazdasági vállalkozásnál keletkező – külön jogszabályban meghatározott - veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék. d) veszélyes hulladék: olyan anyagot vagy összetevőt tartalmazó hulladék, amely eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelent. e) szelektív hulladékgyűjtés: az újrafeldolgozás, a környezetvédelem első lépése, melynek során a lakosság aktív közreműködésével, anyag szerint szétválogatva kerül gyűjtésre a hulladék. Veszélyességi jellemzők
2.
közszolgáltató: Gyál közigazgatási területén e rendelet hatálya alá tartozó települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére – nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján - kizárólagos jogot szerzett szakvállalkozás, vagy szakvállalkozások.
3.
rendszeresített gyűjtőedény: Gyál közigazgatási területén a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó háztartási hulladék gyűjtésére a tulajdonosok
1
1
Kihirdetve: 2002. XII. 20. Hatályos: 2003. I. 1-jétől
2 által igénybe vehető, érvényes szabvány szerinti 60 liter űrtartalmú, 110 liter űrtartalmú, 120 liter űrtartalmú és 240 liter űrtartalmú gyűjtőedények. A közszolgáltatást végző közszolgáltató és a kijelölt ártalmatlanító hely megnevezése 4.§ (1) Gyál közigazgatási területén a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék begyűjtésére, szállítására, illetve a kijelölt hulladékkezelőben történő ártalommentes elhelyezésére - a nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján – kizárólagos jogot szerzett közszolgáltató az A.S.A Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Magyarország Kft. (továbbiakban: Közszolgáltató). (2) A települési szilárd hulladék ártalommentes elhelyezésére alkalmas kijelölt hulladékkezelő telep a gyáli 044/2 helyrajzi szám alatti, természetben a 2360 Gyál, Kőrösi út 53. szám alatt található A.S.A Regionális Hulladékkezelő. A közszolgáltatás igénybevételét megalapozó jogviszony létrejötte 5.§ A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéses jogviszony kezdő időpontjának azt a napot kell tekinteni, amelyen a tulajdonos a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált. A háztartási hulladék gyűjtésére, begyűjtésére és szállítására vonatkozó szabályok 6.§ (1) A tulajdonos köteles a Közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást a háztartási hulladék vonatkozásában hetente egy alkalommal – a Közszolgáltató által megjelölt időpontban - igénybe venni, és nyilatkozni a Közszolgáltató által kibocsátott nyilatkozat nyomtatványon arra vonatkozóan, hogy a háztartási hulladék gyűjtéséhez milyen típusú (űrméretű) és darabszámú gyűjtőedényt állított rendszerbe. (2) A tulajdonos a háztartási hulladék gyűjtésére, illetve elszállítására a Gyál közigazgatási területén rendszeresített gyűjtőedények valamelyikét köteles igénybe venni, és kizárólag azt használni. A tulajdonos az ingatlanon keletkező háztartási hulladék mennyiségéhez igazodóan maga választja meg a gyűjtéshez használandó gyűjtőedény típusát. (3) A háztartási hulladékra vonatkozó közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált tulajdonost a Közszolgáltató köteles bizonyítható módon írásban tájékoztatni a közszolgáltatás lényeges feltételeiről, és a tájékoztató mellékleteként megküldeni a részére az (1) bekezdésben foglaltak szerinti tartalmú nyilatkozat nyomtatványt. A nyilatkozat nyomtatványt a tulajdonos köteles a kézhezvételtől számított 15 napon belül visszaküldeni bizonyítható módon, kitöltve a Közszolgáltatónak. (4) A tulajdonos az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatában rögzített, a háztartási hulladék gyűjtéséhez általa rendszerbe állított gyűjtőedény típusára (űrméretére) és darabszámára vonatkozó választását, a Közszolgáltatóhoz benyújtott egyoldalú nyilatkozatával módosíthatja a rendszeresített gyűjtőedények körének figyelembe vételével, amennyiben az ingatlanán keletkező háztartási hulladék mennyisége rendszeresen a) olyan mértékben lecsökken, hogy kisebb űrméretű rendszeresített gyűjtőedény is elegendő a háztartási hulladék gyűjtéséhez, vagy b) olyan mértékben megnövekszik, hogy nagyobb űrméretű rendszeresített gyűjtőedény szükséges a háztartási hulladék gyűjtéséhez. (5) A rendszeresített gyűjtőedények beszerzése, tisztítása, fertőtlenítése, javítása, pótlása az ingatlan tulajdonosának kötelessége. (6) A Közszolgáltató köteles a közszolgáltatással érintett területről hozzá kérelemmel fordulókat térítés ellenében - a kérelmezett típusú (űrméretű) és számú – rendszeresített gyűjtőedénnyel ellátni a kérelem kézhezvételétől számított 15 napon belül. Amennyiben a tulajdonos a gyűjtőedényt nem kívánja megvásárolni, Közszolgáltató bérleti díj ellenében biztosítja a számára a kérelmezett méretű és számú rendszeresített gyűjtőedényt. (7)
A rendszeresített gyűjtőedényben elhelyezhető háztartási szilárd hulladék súlya a) 60 liter űrtartalmú gyűjtőedény esetében legfeljebb 15 kg, b) 110 liter űrtartalmú gyűjtőedény esetében legfeljebb 25 kg,
3
c) d)
120 liter űrtartalmú gyűjtőedény esetében legfeljebb 30 kg, 240 liter űrtartalmú gyűjtőedény esetében legfeljebb 60 kg lehet.
(8) A tulajdonos a legkisebb rendszeresített űrtartalmú gyűjtőedénynél kisebb űrtartalmú edényt nem használhat, illetve nem állíthat rendszerbe. (9) Azon tulajdonosoknak, akiknek ingatlanán valamilyen oknál fogva megnövekszik a háztartási hulladék mennyisége, de annak eseti jellege vagy mennyisége nem teszi szükségessé újabb gyűjtőedény beszerzését, a Közszolgáltató 60 literes szabványosított, a Közszolgáltató logójával ellátott műanyagzsákot biztosít. A zsák ára magában foglalja az előállítás költsége mellett a zsákban kihelyezett hulladék begyűjtési, szállítási és lerakóhelyen történő ártalmatlanítási díját is. A háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék gyűjtésére, begyűjtésére és szállítására vonatkozó szabályok 7.§ (1) A tulajdonos köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni az ingatlanán folytatott - ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb - gazdasági tevékenység során létrejövő, a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék keletkezésének a tényét, a keletkezett hulladék minőségét és mennyiségét, kivéve a 9.§ hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezeteket. (2) A tulajdonos által megjelölt minőségű és mennyiségű háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás igénybevételére a Közszolgáltató és a tulajdonos írásban külön szerződést köt, abban az esetben, ha a megjelölt hulladék mennyiség a 240 litert meghaladja. A szerződésben meg kell határozni különösen a) a gyűjtéshez szükséges gyűjtőedény típusát (űrméret) és számát, b) a gyűjtőedényben elhelyezhető hulladék maximális súlyát, c) közszolgáltatás igénybevétele és teljesítése szempontjából a hulladék begyűjtésére és szállítására vonatkozó feltételeket (begyűjtés időpontja és gyakorisága, felek kötelezettségei stb.), d) a közszolgáltatási díj megfizetésére vonatkozó kikötéseket. (3) Ha a tulajdonos által megjelölt minőségű és mennyiségű háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék mennyisége a 240 litert nem haladja meg, akkor a tulajdonos jogosult igénybe venni külön szerződés megkötése nélkül is a hulladék gyűjtéséhez a háztartási hulladék gyűjtéséhez rendszerbe állított gyűjtőedényt és a 6.§ (9) bekezdésben megjelölt 60 literes műanyagzsákot, a rájuk irányadó rendelkezések megfelelő alkalmazásával. (4) A 240 litert meghaladó mennyiségű háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék gyűjtéséhez a Közszolgáltató köteles térítés ellenében biztosítani a tulajdonosnak a megjelölt minőségű és mennyiségű hulladéknak megfelelő gyűjtőedényt, kivéve, ha a tulajdonos a szerződésben vállalja, hogy a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül a szükséges gyűjtőedényt más úton beszerzi. A közterületi hulladék gyűjtésére, begyűjtésére és szállítására vonatkozó szabályok 8.§ (1) A közterületi hulladék vonatkozásában a közterület tulajdonosa köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha a tulajdonában (használatában) lévő közforgalmú és zöldterületen települési szilárd hulladék keletkezik. (2) A Közszolgáltató és a tulajdonos a közterületi hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás igénybevételére külön írásbeli szerződést köt. A szerződésben meg kell határozni különösen a) a gyűjtéshez szükséges gyűjtőedény típusát (űrméret) és számát, b) a gyűjtőedényben elhelyezhető hulladék maximális súlyát, c) közszolgáltatás igénybevétele és teljesítése szempontjából a hulladék begyűjtésére és szállítására vonatkozó feltételeket (begyűjtés időpontja és gyakorisága, felek kötelezettségei stb.), d) a közszolgáltatási díj megfizetésére vonatkozó kikötéseket. (3) A közterületi hulladék gyűjtéséhez a háztartási hulladék gyűjtéséhez rendszeresített gyűjtőedények, illetve a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék gyűjtéséhez igénybe vehető gyűjtőedények, továbbá a 6.§ (9) bekezdésben megjelölt 60 literes műanyagzsák - a rájuk irányadó rendelkezések megfelelő alkalmazásával - egyaránt alkalmazhatóak.
4 A települési szilárd hulladék gyűjtésére, begyűjtésére és szállítására vonatkozó közös szabályok 9.§ Azok a gazdálkodó szervezetek, melyeknek fogyasztói, illetve termelői tevékenysége során települési hulladék keletkezik, a kötelező közszolgáltatás keretében szervezett hulladékbegyűjtést nem kötelesek igénybe venni, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a hulladék hasznosítására vagy ártalmatlanítására vonatkozó kötelezettségét a) a jogszabályokban meghatározott feltételekkel, megfelelő hasznosító vagy ártalmatlanító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. 10.§ (1) A tulajdonos kötelezettsége, hogy az ingatlanon keletkező települési szilárd hulladékot - különös tekintettel a hatékony hasznosításra, feldolgozásra, illetve a környezetbarát ártalmatlanításra – az elszállításra való átvételig az ingatlanán gyűjtse, illetve azt megfelelő gyűjtőedényben tárolja. (2) A tulajdonos köteles a gyűjtőedényt a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített időben, közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A kihelyezett fedeles gyűjtőedény fedelének - a közterület szennyezésének elkerülése érdekében - lecsukott állapotban kell lenni. A gyűjtőedény (konténer) nem akadályozhatja a jármű- és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével, vagy mások jó közérzetének a megzavarásával. (3) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék sem az ingatlanon, sem a közterületen, sem a szállító járműbe való ürítéskor ne szóródjon szét, ne porozzon, és egyéb módon környezetterhelést ne idézzen elő. (4) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves települési szilárd hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt a gyűjtőedényt az előírt módon kiüríteni nem lehet, a tulajdonos köteles a gyűjtőedényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. (5) Nem szabad a gyűjtőedényben folyékony, mérgező, robbanó vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni települési szilárd hulladékként, amely veszélyezteti a begyűjtéssel és szállítással foglalkozók vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét. (6) Nem szabad a begyűjtés és a szállítás céljából a közterületre kihelyezett gyűjtőedényt oly módon rögzíteni, amely az edény ürítését lehetetlenné teszi vagy megnehezíti, illetve a gyalogos és gépjármű forgalmat veszélyezteti. (7)
A gyűjtőedényt a begyűjtési és szállítási napokat kivételével a) az ingatlanon belül kell elhelyezni és tárolni; b) közterületen csak közterület-használati hozzájárulás alapján lehet elhelyezni.
11.§ (1) Az a tulajdonos, akinek e rendelet szerinti települési szilárd hulladéka keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett fogyasztói és termelői települési hulladékától elkülönítetten gyűjteni, és arra a közszolgáltatást e rendelet szerint igénybe venni. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint az ingatlanon keletkező – a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó - települési hulladékra nézve a Hgt. 51.§ (1) bekezdésében foglalt nyilvántartási és bejelentési kötelezettség a mindenkori közszolgáltatót, míg az egyidejűleg a gazdasági tevékenység során keletkező fogyasztói és termelői települési hulladékra vonatkozóan e kötelezettség a gazdálkodó szervezetet terheli. 12.§ (1) A helyi közszolgáltatás lényeges feltételeiben bekövetkezett változásokról a Közszolgáltató a tulajdonost - a változás bekövetkezte előtt legalább 7 nappal korábban - írásban értesíteni köteles. (2) A Közszolgáltató a közszolgáltatással összefüggő tevékenységét mindenkor a vonatkozó hatályos jogszabályi előírásokban foglalt műszaki, közegészségügyi és egyéb feltételeknek megfelelően köteles ellátni.
5 (3)2 A Közszolgáltató a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatással összefüggő tevékenységeit a tulajdonosok nyugalmának zavarása nélkül köteles ellátni. A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatással összefüggő tevékenységei közül a települési szilárd hulladék begyűjtését és szállítását minden nap 06.00 óra és 20.00 óra közötti időszakban köteles végezni. 13.§ A települési szilárd hulladékot a Közszolgáltató a 4.§ (2) bekezdésben kijelölt hulladékkezelő telepen köteles ártalommentesen elhelyezni, és a hulladékkezelő üzemeltetőjének a hulladék eredetére vonatkozó adatokat megadni. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésének a megtagadása 14.§ ha
(1) A Közszolgáltató a közszolgáltatás keretében megtagadhatja a települési szilárd hulladék elszállítását, az nem a 6.§ (1) bekezdés és a 6.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített gyűjtőedényben, illetve a 6.§ (9) bekezdése szerinti kiegészítő műanyagzsákban kerül átadásra, b) a gyűjtőedény az alkalmazott gépi ürítési módszerrel - az ingatlan tulajdonosának felróható okból nem üríthető, c) a gyűjtőedényben elhelyezett települési szilárd hulladék az ürítés, illetve a szállítás során a szállítást végző személyek életében, testi épségében, egészségében, továbbá a járműben vagy berendezésében kárt okozhat, vagy hasznosítás, illetve ártalmatlanítás során veszélyeztetheti a környezetet, d) a gyűjtőedényben a 6.§ (7) bekezdésében, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített tömeget, legalább a rögzített tömeg 20%-nak megfelelő mennyiséggel, meghaladó tömegű hulladékot helyeztek el, e) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a gyűjtőedény mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem gyűjthető, nem szállítható, illetve ártalommentesen nem helyezhető el, illetve e rendelet szabályai szerint nem minősül települési szilárd hulladéknak. a)
(2) Az (1) bekezdésben említett esetekben a Közszolgáltató a tulajdonost írásban haladéktalanul értesíti a települési szilárd hulladék elszállítása megtagadásának okáról. A tulajdonos a megtagadási okokat maga köteles megszüntetni, vagy megszüntetéséről gondoskodni. Ha e kötelességének a tulajdonos a szállítás meghatározott újabb időpontjáig nem tesz eleget, a Közszolgáltató a tulajdonos költségére és felelősségére a hulladék elszállításának megtagadására okot adó körülményt megszünteti, vagy mással megszüntetteti. Az ezzel kapcsolatban felmerült tényleges költségeket a Közszolgáltató - külön tételként feltüntetve - a soron következő számlában érvényesíti. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás szüneteltetése 15.§ (1) Szüneteltethető a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyekben legalább 30 napig senki sem tartózkodik, s emiatt azokon települési szilárd hulladék nem keletkezik. (2) A közszolgáltatás igénybevételének szünetelésére vonatkozó igényét a tulajdonos a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt legalább 30 nappal köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak. (3) Ha a szüneteltetés (1) bekezdés szerinti feltételében változás következik be, a tulajdonos a Közszolgáltatónak haladéktalanul írásban köteles azt bejelenteni. (4) Ha a szünetelés ideje alatt a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék kerül kihelyezésre az előírt gyűjtőedényben, úgy - a tulajdonos egyidejű értesítése mellett - a Közszolgáltató a települési hulladékot köteles begyűjteni és elszállítani a hulladék mennyiségének megfelelő díj felszámítása mellett.
2
Beiktatta: 19/2004.(X. 07.) Ök. számú rendelet 1.§. Hatályos: 2004. X. 15-étől.
6 Lomtalanítás 16.§ (1) A nagyobb méretű darabos háztartási hulladék - amely a rendszeresített gyűjtőedényben mérete vagy minősége miatt nem helyezhető el – begyűjtéséről, szállításáról és ártalommentes elhelyezéséről a Közszolgáltató évente két alkalommal április 15-e és május 15-e, valamint október 15-e és november 15-e közötti időszakokban, hétvégén lomtalanítás keretében gondoskodik. A lomtalanítást a közterületek utólagos sepréssel történő takarításával, valamint lakossági veszélyes hulladékgyűjtést évi két alkalommal végzi. (2) A lomtalanítás időpontját a Közszolgáltató a lomtalanítás kitűzött időpontja előtt legalább 7 nappal korábban hirdetményben teszi közzé. (3) A lomtalanítás alá tartozó háztartási hulladékot úgy kell elhelyeznie a tulajdonosnak, hogy az a jármű- és gyalogos forgalmat ne zavarja, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. Zöldhulladék3 (4) Közszolgáltató Gyál város közigazgatási területén a zöldhulladék összegyűjtését, ártalmatlanító helyre szállítását havi egy alkalommal: április – november hó között biztosítja. A hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó zöldhulladék összegyűjtése 60 literes műanyag zsákban történik. Köztemetőben keletkező hulladék4 (5) Közszolgáltató Gyál város területén lévő köztemetőben keletkező hulladék elszállítását heti egy alkalommal biztosítja. Szelektív hulladékgyűjtés5 (6) A szelektív hulladékgyűjtés ürítése üveg esetében heti egy alkalommal, műanyagnál és papírnál heti két alkalommal, fém gyűjtése havi egy alkalommal történik. A közszolgáltatás díja 17.§ (1) A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért a tulajdonos a Közszolgáltató részére közvetlenül vagy a Közszolgáltató által megbízott díjbeszedő útján közszolgáltatási díjat köteles fizetni, amely a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000.(XII.23.) Kormányrendelet rendelkezéseinek figyelembevételével kerül meghatározásra. (2) A fizetendő közszolgáltatási díj alapját jelentő egységnyi díjtétel a 6.§ (1) bekezdése és a 6.§ (3) bekezdése szerinti nyilatkozatban, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített űrméretű gyűjtőedény egyszeri ürítési díja, mely ürítési díjat gyűjtőedény típusonként e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (3) A fizetendő közszolgáltatási díj havi mértékét a 6.§ (1) bekezdése és a 6.§ (3) bekezdése szerinti nyilatkozatban, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített űrméretű gyűjtőedény számának, az adott típusú gyűjtőedény egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani. (4) A háztartási hulladék vonatkozásában alkalmazható közszolgáltatási díj – egy gyűjtőedényre kivetített legmagasabb évi mértékét e rendelet 1. számú melléklete határozza meg. 18.§ (1) Az ingatlan tulajdonosának változása esetén a közszolgáltatás díját a tulajdonosváltás bejelentése hónapjának utolsó napjáig a régi, azután pedig az új tulajdonos köteles fizetni. 3
Beiktatva: Gyál Város Önkormányzat és az ASA Magyarország Kft. között 2010. 12. 30. napján létrejött közszolgáltatási szerződés 3. pontja alapján 4 Beiktatva: Gyál Város Önkormányzat és az ASA Magyarország Kft. között 2010. 12. 30. napján létrejött közszolgáltatási szerződés 3. pontja alapján 5 Beiktatva: Gyál Város Önkormányzat és az ASA Magyarország Kft. között 2010. 12. 30. napján létrejött közszolgáltatási szerződés 3. pontja alapján
7
(2) A háztartási hulladékhoz kapcsolódóan elvégzett közszolgáltatás alapján a fizetendő közszolgáltatási díjat a tulajdonos negyedévente, utólag köteles megfizetni. (3) A tulajdonosnak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azokra a hónapokra, amelyek során a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége a 15.§ (1) bekezdése alapján szünetelt. (4) A fizetendő közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató vagy az általa megbízott díjbeszedő által összeállított számla kézhezvételét követően, de legkésőbb a kézhezvételt követő 15 napon belül kell kiegyenlíteni. A számla átadása történhet megbízott útján, személyesen vagy postai úton. 19.§ (1) A Közszolgáltató minden év szeptember 30. napjáig a következő évre vonatkozóan kezdeményezheti a gyűjtőedény típusonkénti egyszeri ürítési díjának, valamint a háztartási hulladék vonatkozásában alkalmazható közszolgáltatási díj – egy gyűjtőedényre kivetített - legmagasabb évi mértékének felülvizsgálatát. (2) A gyűjtőedény típusonkénti egyszeri ürítési díjainak, illetve a háztartási hulladék vonatkozásában alkalmazható közszolgáltatási díj legmagasabb évi mértékének megállapításához, illetve felülvizsgálatához a Közszolgáltatónak költségelemzést (díjkalkulációt) kell készítenie a közszolgáltatás rendjére és módjára tekintettel, alkalmazva a 17.§ (1) bekezdésében megjelölt Kormányrendelet rendelkezéseit. A költségelemzést a Közszolgáltató javaslata alapján a Jegyző terjeszti a Képviselő-testület elé. A közszolgáltatási szerződés tartalmi elemei 20.§ A nyilvánosan meghirdetett pályázaton nyertes közszolgáltatóval vagy közszolgáltatókkal a Képviselőtestület a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó begyűjtés és szállítás, valamint ártalommentes elhelyezés teljesítésére közszolgáltatási szerződést köt, figyelemmel a Hgt. 28.§-ába, illetve a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 241/2000.(XII.23.) Kormányrendelet 27-33.§§-iba foglalt rendelkezésekre. Ellenőrzés, szabálysértés 21.§ A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének és a közterületek állapotának ellenőrzését Gyál Önkormányzatának Jegyzője, valamint a közterület-felügyelők végzik. 22.§
(1) Szabálysértést követ el és 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a) a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételekor nem tartja be e rendelet vonatkozó előírásait {6.§ (1) és (3) bekezdései, 7.§ (1) és (2) bekezdései, 8.§ (1) és (2) bekezdései, 10.§}; b) a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó települési hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást jogosulatlanul végez {4.§ (1) bekezdés}; c) a közszolgáltató által jogszerűen megtagadott települési szilárd hulladék elszállítás esetén a megtagadás alapjául szolgáló okokat a hulladék elszállításának újabb időpontjáig nem szünteti meg {14.§ (2) bekezdés}; d) a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó háztartási hulladék gyűjtésére szolgáló rendszeresített gyűjtőedényt nem tisztítja, fertőtleníti {6.§ (5) bekezdés}; e) a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó háztartási hulladék gyűjtésére, illetve elszállítására nem az e rendelet szerint rendszerbe állított rendszeresített gyűjtőedényt, illetve kiegészítő műanyagzsákot használja {3.§ 3. pontja; 6.§ (2) és (9) bekezdései}; f) a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás e rendeletben szabályozott szüneteltetése érdekében valótlan bejelentést tesz {15.§}; g) a lomtalanítás alá tartozó települési szilárd hulladékot a mindenkori közszolgáltató által megjelölt időponttól eltérő időben a közterületre kihelyez, illetve olyan hulladékot helyez ki, amelyre a lomtalanítás nem vonatkozik {16.§}.
(2)
Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben 10.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírság is kiszabható. Záró rendelkezések
23.§
(1)
E rendelet 2011. június 1. napján lép hatályba.
8
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik Gyál Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 19/2004, 26/2004, 19/2005, 24/2006, 26/2007, 19/2008, 19/2009. Ök. számú rendelet-módosítások és a egységes szövegéről szóló 26/2002.(IV.30.) Ök. számú rendelet. (3) E rendelet kihirdetése a helyben szokásos módon, valamint a közzétételi szabályzatnak megfelelően, Gyál Város Önkormányzat hivatalos honlapján, történik.
Pápai Mihály polgármester s. k.
Rozgonyi Erik címzetes főjegyző s. k.
9
1. számú melléklet (a 26/2002.(XII. 20.) Ök. számú rendelethez) A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételének 2011. évi díja I. 1. A fizetendő közszolgáltatási díj havi mértékét a 6.§ (1) bekezdése és a 6.§ (3) bekezdése szerinti nyilatkozatban, illetve a 7.§ (2) bekezdése és a 8.§ (2) bekezdése szerinti szerződésben rögzített űrméretű gyűjtőedény számának, az adott típusú gyűjtőedény egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani. 2. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó háztartási hulladék gyűjtésére rendszeresített gyűjtőedények egyszeri ürítési díjai: a) b) c) d)
1 db 60 liter űrtartalmú gyűjtőedény egyszeri ürítése 1 db 110 és 120 literes űrtartalmú gyűjtőedény egyszeri ürítése 1 db 240 liter űrtartalmú gyűjtőedény egyszeri ürítése Zöldhulladék összegyűjtésére 60 literes műanyag zsák egyszeri elszállítási díja:
232,- Ft + ÁFA 272,- Ft + ÁFA 356,- Ft + ÁFA 152,- Ft + ÁFA
II. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék gyűjtéséhez igénybe vehető gyűjtőedények egyszeri ürítési díjai: a) b) c) d) e)
1 db 1.100 liter űrtartalmú edények egyszeri ürítése 1 db 3 m3 űrtartalmú konténer egyszeri ürítése 1 db 5 m3 űrtartalmú konténer egyszeri ürítése 1 db 6 m3 űrtartalmú konténer egyszeri ürítése Szabványosított 60 l-es műanyag zsák egyszeri elszállítási díja:
3.500,- Ft + ÁFA 10.200,- Ft + ÁFA 17.000,- Ft + ÁFA 20.400,- Ft + ÁFA 236,- Ft + ÁFA
III. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás körébe tartozó egyéb hulladék gyűjtés és kezelés díjai: a) eseti lomtalanítás egyszeri díja: b) bio-hulladék begyűjtésének díja: c) a minimálisan rendelhető mennyiség 1 db 3 m3-es konténer, ennek egyszeri ürítési díja: d) lakossági veszélyes hulladékgyűjtés: e) városi nagytakarítás egyszeri díja: f) a köztemetőben keletkező hulladék elszállítása (5m3- gyűjtő edény egyszeri ürítési díj):
4.200.000,- Ft + ÁFA 5,5,- Ft/l + ÁFA 17.000,-Ft/alkalom+ ÁFA 94.000,-Ft/t+ÁFA 1.860.200,- Ft + ÁFA 15.000,-Ft + ÁFA
IV. A települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevétele esetén alkalmazható közszolgáltatási díj – egy gyűjtőedényre kivetített - legmagasabb évi mértéke a háztartási hulladék esetében: a)60 liter űrtartalmú gyűjtőedény igénybe vétele esetén legfeljebb b)110 és 120 liter űrtartalmú gyűjtőedény igénybe vétele esetén legfeljebb d)240 liter űrtartalmú gyűjtőedény igénybe vétele esetén legfeljebb
12.064,- Ft + ÁFA 14.144,- Ft + ÁFA 18.512,- Ft + ÁFA
4.§ E rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba. Pápai Mihály polgármester
Sávai Mária mb. aljegyző
ZÁ RAD ÉK : A rendelet 2010. december 22. napján kihirdetésre került a helyben szokásos módon, a hirdetőtáblára történő kifüggesztéssel és www.gyal.hu honlapon történt közzététellel. Gyál, 2010. december 22. Sávai Mária mb.aljegyző