AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
Gulyás Gábor életrajza
Az egyetemet magyar-történelem szakosként kezdte, de érdeklődése hamar a filozófia és az esztétika felé fordult. Végül (1994-ben) magyar-filozófia szakos diplomát szerzett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd ugyanitt elvégezte a Modern Filozófiai Doktoriskolát (1998-ban kapott abszolutóriumot). Tempus-ösztöndíjasként egy szemesztert töltött a münsteri Wilhelms Universitäten, ahol esztétikát hallgatott. 1992–1995 között a Határ című irodalmi-kritikai folyóirat főszerkesztője, 1995 és 1998 között a Latin Betűk Kiadó vezetője volt. 1994-ben a szombathelyi OTDK-n kiemelt első díjat kapott. Ugyanebben az évben megkapta a Juhász Géza díjat is. 1995–2006 között rendszeresen tartott órákat a KLTE (majd DE) Filozófia Intézetében esztétikai, művészetelméleti és filozófiai tárgykörből. 1998-ban többedmagával létrehozta a Vulgus Kutatócsoportot, amely a vulgarizálódás különböző (főként retorikai és művészeti) folyamatjellemzőinek kutatását vállalta fel. A csoport 1999–2006 között a Magyar Tudományos Akadémia szervezeti keretein belül (mint akadémiai kutatóhely) működött. Ugyanebben az időszakban jelent meg a Vulgo című folyóirat, amelynek az egyik szerkesztője volt. 1994–2006 között mintegy harminc tanulmányt közölt a következő folyóiratokban: Magyar Napló, Kortárs, Műhely, Határ, Gond, Nappali Ház, Vulgo, Literatura, Új Forrás. Magyarra fordította és kiadta S. Kierkegaard három szerzőségelméleti szövegét. Az egyik magyar szerzője a Steven Serafin által szerkesztett Twentieth-Century Eastern European Writers. Dictionary of Literary Biography című könyvnek (A Bruccoli Clark Layman Book, San Francisco/London, 1999.). Ugyanebben az időszakban rendszeresen írt publicisztikai szövegeket is. Szerkesztője és szerzője az Otthon Debrecenben (2006) című könyvnek. 2004-2005-ben mint a Debrecen 2010 Iroda vezetője koordinálta az Európa Kulturális Fővárosa pályázat debreceni projektjét. Ehhez kapcsolódóan szerkesztette, illetőleg írta a Nyitott kapuk (2004) és a Teret nyerünk (2005) című könyveket. 2006-ben öt év időtartamra kinevezték az újonnan létrejött debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetőjének. Ez az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti központja. Létrejötte óta több mint félszáz időszaki kiállítást rendeztek itt – olyan intézményekkel együttműködve, mint például a firenzei Uffizi Képtár, a moszkvai Tretyakov Galéria, a párizsi Musée d’Orsay vagy a montreáli Modern Művészetek Múzeuma. Tizenegy tárlat létrehozásában kurátorként is közreműködött – ezek többségéhez katalógust is publikált (Torzulások – André Kertész; A test színeváltozása – Sándorfi; Ámos Imre életmű-kiállítás; A történet folytatódik – Roy Lichtenstein, Robert Rauschenberg, Fernando Botero, David Hockney és mások; Hétköznapi kommunizmus; A meztelen igazság – Blue Noses; Töredék az embernek – Schaár Erzsébet; Kis magyar pornográfia – Bukta Imre, Csurka Eszter, Eperjesi Ágnes, Kicsiny Balázs, Wahorn András és mások; Messiások – A nyugati ember és a megváltás gondolata a modern és kortárs vizuális művészetekben; A létezés ritmusa – Reigl Judit; A héttoronyba zárva – Melankólia a modern művészetben). Kurátorként dolgozott a kassai Löffler Múzeumban is. Több nemzetközi konferenciát szervezett művészet és politika kapcsolatáról, valamint a magyarországi képzőművészeti kritika helyzetéről. Az elmúlt négy évben számos művészeti konferencián tartott előadást – többek között Budapesten, Bukarestben, Párizsban, Kolozsváron, Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon és Debrecenben. 2009 februárjától a nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen tanít művészettörténetet. 2010. szeptemberétől ugyanitt részt vesz a mesterképzésként elindult kurátor-szak oktatásában is.
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
Gulyás Gáborral készített interjúk Művészet és politika, avagy az apátia hagyománya hazánkban - beszélgetés a Modem igazgatójával http://www.hirado.hu/Hirek/2010/08/09/10/Muveszet_es_politika_avagy_az_apatia_hagyomanya_hazankban. aspx Messiások élnek köztünk (riport) http://www.fn.hu/kultura/20090914/messiasok_elnek_koztunk/ Kiállítás érzékeny embereknek http://fidelio.hu/kiallitas/interju/messiasok_modem Leonardo és a Kis magyar pornográfia. Vasárnapi nagyinterjú Gulyás Gáborral, a debreceni MODEM igazgatójával http://www.nol.hu/kult/leonardo_es_a_kis_magyar_pornografia Arckép: Gulyás Gábor - a debreceni képzőművészeti központ, a Modem igazgatója http://www.demokrata.hu/heti-hir/gulyas-gabor-a-debreceni-kepzomuveszeti-kozpont-a-modem-igazgatoja
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
„A Modem megpróbál úgy viselkedni, mintha normális országban élnénk.” MODEM - Modern és Kortárs Művészeti Központ A MODEM igazgatója a múzeum alapításától (2006) Gulyás Gábor. Az elmúlt években több mint 50 kiállítást rendeztek az intézményben, döntő többségüket modern és kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból. Ugyanakkor számtalan kiállítást rendeztek európai művészek munkáiból, valamint bemutattak több, Magyarországon még nem látott életmű-kiállítást is. (www.modemart.hu) Pedagógiai programok a MODEM-ben A MODEM-ben a kiállítások szervezése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti képzésre, a vizuális kultúra megismerésére és megismertetésére. Állandó és alkalmi múzeumpedagógiai programokat, valamint a kiállításokhoz kapcsolódva tematikus előadásokat szerveznek. A Modemben két szakkör működik: a Tesz-Vesz a 7–12 éveseknek, a Firka Kör 12 évnél idősebbeknek ad képzőművészeti tanulmányi lehetőségeket. (www.modemart.hu)
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
A MODEM-ben rendezett kiállítások, 2006–2010 (Az artportal.hu adatai alapján)
A héttoronyba zárva - a melankólia a modern és kortárs művészetben 2010. 10. 23. – Az előző évekhez hasonlóan idén is reprezentatív tárlatot rendez a MODEM az Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából.
A kartuson kívül - a nemzetközi monokróm festészet legfontosabb tendenciái
Pannó - Panorámák 2010. 7. 3. – 2010. 9. 5. Huszonnégy kortárs magyar képző- és iparművész nagyméretű munkája volt látható a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének szervezésében megvalósult kiállításon.
Hermész 13 2010. 6. 19. – 2010. 6. 20.
2010. 10. 23. – Az előző évekhez hasonlóan idén is reprezentatív tárlatot rendez a MODEM az Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából.
KruXXIsz – graffiti kiállítás 2010. 9. 25. – 2010. 9. 26. Egyedülálló, alkalmi kiállítást rendezett a hétvégén a MODEM. Az ország, a régió és a város legjobb graffiti művészei a művészeti központ II. emeleti, nagy kiállítótermében kaptak falakat, melyekre tetszőleges művet hozhattak létre.
A létezés ritmusa – Reigl Judit életműkiállítása 2010. 6. 17. – 2010. 9. 19. Az 1950 óta Franciaországban élő, idén 87 éves alkotó legújabb munkájának világpremierje is lesz a cívis városban megrendezendő tárlaton: Reigl egy három részből álló, 23 méter hosszú grafikát készített. A kiállítás kurátorai Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója és Makláry Kálmán. A tárlathoz kapcsolódóan két kötetes életmű-katalógust jelentet meg a Kálmán Makláry Fine Arts.
Partíció_2.0 / fake – nemzetközi intermédia kiállítás A gravitáció legyűrése - a belga Panamarenko kiállítása
2010. 5. 6. – 2010. 5. 30.
2010. 9. 18. – 2010. 1. 23.
2010. 7. 24. – 2010. 10. 3.
A kiállítást Gala Puyol a MOVES és Movement on Screen fesztivál igazgatója (Liverpool) nyitotta meg. A kiállítás kurátorai: Eike, Kónya Ábel és Szabó Attila. A köszöntőt követően került sor a debreceni Alternative Routes díj átadására.
A kiállítást Kathrin Becker, a Neuer Berliner Kunstverein Video-Forum vezetője nyitotta meg.
Berszán Zsolt művei
Németh Hajnal: 2 dal 1 vég
2010. 3. 11. – 2010. 6. 20. Házon kívül – Hajléktalanok a téren – kiállítás a Baltazár Dezső téren 2010. 7. 8. – 2010. 7. 27. Az alkotások a debreceni Baltazár Dezső téren voltak láthatóak.
A művek a születés és a halál, valamint az örökös átalakulás, a biológiai körforgás kérdéseit jelenítik meg. Az alkotások szembetűnő jellemzője a rendhagyó anyaghasználat: a beton és fém felületekre rétegzetten felhordott, s ezáltal a felületi mintázatot karakteresen kirajzoló fekete szilikon. Egy olyan szilícium alapú, ipari alapanyag, amely építkezések kelléke szokott lenni.
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
A másik Csinszka – Márffy Ödön múzsája 2010. 2. 25. – 2010. 6. 20. A tárlatot csütörtökön 17 órakor Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora és Gulyás Gábor, a Modem igazgatója nyitotta meg. Közreműködött: Ráckevei Anna színművész.
ló, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Keserue Zsolt, Kicsiny Balázs, Kis Varsó (Gálik András és Havas Bálint), Koronczi Endre, Köves Éva, Lakner Antal, Lovas Ilona, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Németh Hajnal, Szabó Dezső, Szirtes János, Szűcs Attila, Wahorn András
2009. 11. 19. – 2010. 1. 31.
Huszonöt évvel ezelőtt megjelent egy irodalmi alkotás, amely rendkívül árnyalt és élvezetes leírást adott a kádárizmus évtizedeiről. Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című műve sokunk számára revelatív módon jelenítette meg a „létező szocializmus” abszurdnak ható mechanizmusait, keserveit és örömeit. A Rendszerről szólt, amelynek javíthatóságáról akkor már évtizedek óta gondolkodott a magyar értelmiség egy része. A Rendszerről, amelyet baráti körben mindenki szidalmazott, de amelynek végéről akkortájt kevesen mertek álmodozni. A könyv megjelenését követő öt év múlva végül a Rendszer megbukott.
Kikiáltották a Banánköztársaságot a Modemben, vagyis megnyílt az elmúlt évtizedek legjelentősebb lengyel kiállítása Magyarországon.
Töredék az embernek - Schaár Erzsébet művészi hagyatéka
Szentendrei Múzsa – Aknay János gyűjteményes kiállítása 2010. 1. 30. – 2010. 3. 28.
Banánköztársaság – A 80-as évek lengyel expresszív művészete
2009. 6. 20. – 2009. 7. 31. A modern magyar képzőművészet születése 2009. 11. 5. – 2010. 2. 7. A kiállítást Antal Péter, a gyűjtemény tulajdonosa köszöntötte, Rockenbauer Zoltán művészettörténész nyitotta meg.
Messiások 2009. 8. 13. – 2009. 12. 31. A kétéves szervezőmunka eredményeként egy egyedülálló kiállítás állt össze a debreceni művészeti központ II. emeletén található, mintegy 1300 négyzetméter alapterületű kiállítóteremben. Több mint nyolcvan helyről – múzeumokból és gyűjtőktől – érkeztek a munkák, amelyek biztosítási összértéke meghaladja a 100 milliárd forintot. Hazai kiállításra még sosem kölcsönöztek ilyen sok helyről műveket.
Kis magyar pornográfia - Kiállítás a rendszerről, amiben élünk 2009. 7. 30. – 2009. 10. 25. Kiállítók: Baglyas Erika, Bukta Imre, Csontó Lajos, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, fe Lugossy Lász-
Schaár Erzsébet itt látható munkái nemrég kerültek elő – évtizedeken át egy padláson porosodtak. A teljes körű katalogizálás hosszabb időt vesz igénybe, de tekintettel Schaár kivételes jelentőségére a modern magyar művészetben, indokolt, hogy a nagyközönség már az első számbavételt követően megismerhesse a mindeddig rejtőzködő műveket. A restaurálás nem kívánta visszaállítani az eredeti, ideáltipikus homogén állapotot: mivel ez utóbbi pontosan nem rekonstruálható, kizárólag ott javított a felületeken, ahol nem merülhetett fel kétség Schaár eredeti megmunkálási szándékával kapcsolatban, s ahol ez technikailag lehetségesnek mutatkozott. A művek többsége így megmaradt abban a töredezett állapotban, ahogyan ránk maradt.
A mindenség modellje - Kortárs magyar templomépítészeti kiállítás 2009. 3. 21. – 2009. 6. 28. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Fabiny Tamás (Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerület püspöke), közreműködött a Vox Antiqua kamarakórus Kiss Csaba művészeti vezető dirigálásával. A megnyitót követően Wesselényi-Garay Andor kurátor tárlatvezetést tartott.
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
Nagy István: Egy életmű keresztmetszete / Return – A pécsi válogatás 2009. 1. 15. – 2009. 5. 3. Művek az Antal–Lusztig-gyűjtemény Pécsről visszakerült kollekciójából. A kiállításokat Kósa Lajos, Debrecen polgármestere nyitotta meg.
Hétköznapi kommunizmus – a Rákosi-korszak 2008. 7. 24. – 2008. 10. 26. A kiállítást Bánkuti András fotóriporter nyitotta meg.
Szocreál – Festészet a Rákosi-korban 2008. 7. 10. – 2008. 11. 7.
Keserü Ilona gyűjteményes kiállítása 2008. 11. 22. –
Gyújtós – Szász György kiállítása 2008. 11. 12. – 2008. 12. 8.
A kiállítást Mészáros Márta filmrendező nyitotta meg, közreműködött a Debreceni Munkásdalárda. Kurátor: Rieder Gábor művészettörténész.
Biztos csak az élet – a SZAF - Fischer Judit és Mécs Miklós kiállítása 2008. 6. 21. – 2008. 7. 20.
SZJ 7490 – Egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység – Gyenis Tibor kiállítása 2008. 11. 8. – 2009. 1. 31. A kiállítást Csányi Vilmos etológus nyitotta meg, Gyenis Tibor rendhagyó tárlatvezetést tartott. Ezt követően Csányi Vilmos, Gyenis Tibor, Hornyik Sándor és Koronczi Endre bemutatta a kiállításához kapcsolódó katalógust.
A kiállítást Andreas Schendel író nyitotta meg.
Természetes körülmények között – kortárs erdélyi művészek munkái 2008. 5. 29. – 2008. 7. 13. Kiállító művészek: Berszán Zsolt, Cristian Oprist, Dan Maciuca, Dimitru Gorzo, Ioan Sbarciu, Kudor Duka István, Marius Bercea, Mircea Suciu, Radu Solovastru, Veres Szabolcs.
Farm decor – Ferenczy Zsolt kiállítása 2008. 10. 14. – 2008. 11. 10.
A magyarság története 2008. 5. 20. – 2008. 6. 19.
Hogyan tovább Oroszország? – Kortárs orosz művészet 2008. 9. 25. – 2008. 12. 15. A kiállítást Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója és Jevgenyij Berezner, a ROSIZO igazgatóhelyettese nyitotta meg.
A magyarság története című könyv illusztrációs anyagából készült kiállítás Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó vezetője és Bera Károly, a Graph-Art kiadó vezetője nyitotta meg.
Lakoma – Nagy Gábor György kiállítása A meztelen igazság – A Blue Noses cenzúrázatlanul
2008. 5. 16. – 2008. 6. 15.
2008. 9. 25. – 2008. 12. 15.
A kiállítást Balázs Kata művészettörténész nyitotta meg.
Szeptember 25-én 16 órakor köszöntőt mondtak a művészek: Vjacseszlav Mizin és Alexander Szaburov.
Tesztszobor-Tesztpálya – Ilauszky Tamás kiállítása 2008. 8. 21. – 2008. 9. 21. A kiállítást Winkler Róbert, a totalcar.hu főszerkesztője nyitotta meg.
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
A barbár zseni – Aba-Novák Vilmos életmű-kiállítása 2008. 4. 21. – 2008. 7. 6. A kiállítást Rockenbauer Zoltán művészettörténész nyitotta meg. Köszöntőt mondott Gulyás Gábor, a Modem igazgatója és Kováts Kristóf, a művész unokája és a hagyaték gondozója. Közreműködött a Deja Vu kvintett.
amelyek Van Gogh ihletésére készültek. Köszöntőt mondott: Gulyás Gábor, a Modem igazgatója, Yolande Clergue, a Fondation Vincent van Gogh Arles alapító elnöke, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A kiállítást René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete nyitotta meg.
Kibontott táj – Bukta Imre retrospektív kiállítása Szabics Ágnes a MODEM kiállítássorozatában 2008. 4. 18. – 2008. 5. 18. A MODEM „zárt kert” elnevezésű képzőművészeti projektjének áprilisi kiállítása. A kiállítást megnyitotta Fenyvesi Áron művészettörténész a MODEM belső kertjében.
2007. 12. 13. – 2008. 3. 2. A kiállítást Mélyi József művészettörténész nyitotta meg december 13-án, csütörtökön 18 órakor. A kiállítás kurátora Sturcz János volt.
Ámos Imre centenáriumi kiállítása 2007. 12. 7. – 2008. 2. 17.
A fény művészete – Kepes György (1906-2001) kiállítása 2008. 4. 10. – 2008. 6. 15. A kiállítást Szombathy Bálint képzőművész, író nyitotta meg.
Partíció – Intermédia öt kontinensről 2008. 3. 13. – 2008. 5. 18. A kiállítást március 13-án, csütörtökön 19 órakor Sebők Zoltán esztéta nyitja meg. Az I. Intermodem Fesztiválon személyesen résztvevő művészek: Antik Sándor – Nagyvárad+Kolozsvár, Eike – Budapest, Falvay Miklós – Székesfehérvár, Fodor Pál – Kassa+Pécs, Mátrai Erik – Budapest, Samu Bence – Budapest, Sárosi Anita – Budapest, Süli-Zakar Szabolcs – Debrecen, Szabó Attila – Nyíregyháza, Ujvárossy László – Nagyvárad+Kolozsvár, Vécsey Júlia – Budapest, Vincze Ottó – Budapest, Hector Solari – Drezda+Montevideo, Bartosz Kokosinski – Krakkó, Adam Gruba – Krakkó, Zachoval Frantisek – Prága, Kónya Ábel – Debrecen »
A történet folytatódik – Kortárs művészek Van Gogh nyomában 2008. 1. 15. – 2008. 3. 9. Január 15-én, kedden 17.30-kor nyílik a Modemben A történet folytatódik – kortárs művészek Van Gogh nyomában című kiállítás. A több mint egy éve szerveződő tárlaton olyan alkotásokat láthat a közönség,
December 7-én lesz száz éve annak, hogy megszületett Ámos Imre, a modern magyar képzőművészet emblematikus alakja. A tragikus sorsú művész munkáiból a Modem több mint százötven alkotást állított ki centenáriumi kiállításán. A debreceni tárlat egyik érdekessége, hogy több olyan grafikai munkát is láthatott a közönség, amely korábban soha nem szerepelt kiállításon. A képzőművészeti alkotások megtekintése mellett a látogatók meghallgathatják a költőként szintén jelentős életművet hátrahagyó Ámos verseit is.
Az igazi Da Vinci 2007. 8. 16. – 2007. 11. 16. Eredeti Leonardo da Vinci alkotásokat és a reneszánsz mester tervrajzai alapján készült installációkat tartalmazó kiállítás nyílik augusztus 16-án Debrecenben, a Modemben. A La mente di Leonardo című tárlat a firenzei Uffizi Képtárban mutatkozott be a közönségnek, majd Tokióban, a Japán Nemzeti Múzeumban volt látható – mindkét helyen óriási sikerrel. A látványos kiállítás minden korábbinál szemléletesebben mutatja be a reneszánsz zseni gondolkodásának komplexitását. A magyarországi tárlat egyik nemzetközi szenzációja, hogy több mint félezer évvel az eredeti tervek elkészülte után, Leonardo rajzai alapján felépítik és kiállítják azt a Kolosszusnak nevezett hatalmas lófigurát, amely a művészettörténet egyik leghíresebb – el nem készült – szobra.
AZ MNV ZRT. TÁRSASÁGI HÍRLEVELE 2011. 02. 09.
Három Kút és Téridődoboz – Kónya Ábel installációi 2007. 7. 17. – 2007. 7. 29.
Északi part
Különleges az is, hogy nemcsak magyar, de amerikai, francia és olasz magángyűjtemények is kölcsönadták a nagyközönség számára nem hozzáférhető, féltve őrzött képeiket. Az itt bemutatott közel 70 alkotást így, együtt még sehol sem láthatta a közönség.
2007. 6. 14. – 2007. 7. 29. A kiállítást Hajdu István, a Balkon főszerkesztője nyitotta meg. Kiállító művészek: Gábor Áron, Gáyor Tibor, G. Heller Zsuzsa, Hencze Tamás, Jovánovics György, Klimó Károly, Maurer Dóra, Nádler István, Šwierkiewicz Róbert, Trombitás Tamás, Veszely Ferenc.
Lost and found – kortárs képzőművészeti kiállítás 2007. 5. 24. – 2007. 7. 22. Kiállítók: Baglyas Erika, Beöthy Balázs, Chilf Mária, Eperjesi Ágnes, Erhardt Miklós, Esterházy Marcell, Gerhes Gábor, Keserue Zsolt, Köves Éva, Lakner Antal, Lovas Ilona, Szacsvay Pál, Sugár János, Szücs Attila, Vásárhelyi Zsolt
Torzulások – André Kertész fotósorozata 2007. 3. 29. – 2007. 5. 13. André Kertész Torzulások címmel közreadott képei a modern művészet meghatározó alkotásai. Az 1933-ban készített rendhagyó aktfelvételek a francia állam tulajdonát képezik. A debreceni MODEM-ben kiállított, a párizsi Jeu de Paume galéria által összeállított 50 darabos kollekciót most először mutatják be Magyarországon – több mint hét évtizeddel a képek keletkezése után.
Nőgyógyászati magánrendelő – Németh Ilona installációja
A kiállítást Dr. Fritz Emslander művészettöténész (Baden-Baden) nyitotta meg, majd Dj Sinko (Tilos Rádió – Hotel North Pole) játszott.
2007. 3. 7. – 2007. 3. 18.
Testbeszéd – Minden – Ami marad
Digitális parafrázis
Kiállítók: Tóth Menyhért, Baglyas Erika
2007. 3. 1. – 2007. 3. 25.
2007. 4. 22. – 2007. 7. 22.
A kiállítás a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak munkáit mutatta be. A rendezvényt Kiss Papp Csilla igazgatóhelyettes és Fekete József igazgató nyitotta meg, köszöntőt mondott Gulyás Gábor igazgató (MODEM).
A kiállításokat Kósa Lajos, Debrecen polgármestere nyitotta meg, bevezetőt mondott Nagy T. Katalin művészettörténész, a kiállítás kurátora, Földi Péter Kossuth-díjas festőművész és Baglyas Erika képzőművész. A kiállítás három részre tagolódott: a TESTBESZÉD (Válogatás az AntalLusztig gyűjteményből) 2008. március 30-ig, a MINDEN (Tóth Menyhért kamarakiállítása) és az AMI MARAD (Baglyas Erika az Átjáróba készített installációja).
Németh Ilona installációját Földes László (Hobo) ajánlotta a közönség figyelmébe.
Három az egyben - Zsitva Tibor fotókiállítása 2006. 12. 12. – 2006. 12. 31. A kiállítást Kováts András építész nyitotta meg.
A test színeváltozása – Sándorfi István életmű kiállítása 2007. 4. 12. – 2007. 6. 3. Ez volt az első alkalom, amikor Magyarországon a világhírű alkotó egész eddigi életművét kiállították.