Működési célra nyújtott támogatások 2010. évben
Támogatott szervezet
Támogatás célja
Támogatás összege
Támogatási program megvalósítási helye
Támogatást odaítélő szervezet
Nádudvari Polgárőrség
A tárgyévre vonatkozóan a Nádudvari Polgárőrség működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő általános működési, azaz személyi és dologi kiadásokra
1 000 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Liszt Ferenc Kórus Alapítvány
A tárgyévre vonatkozóan a Liszt Ferenc Kórus Alapítvány működési tevékenységével (cégbíróságnál bejegyzett, alapító okiratban engedélyezett, működési engedélyben rögzített) összefüggő általános működési, személyi és dologi kiadásokra
622 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Római Katolikus Egyházközség
A nádudvari plébánia felújításával kapcsolatos kiadásokra.
200 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Kéknefelejcs Citerazenekar
A tárgyévre vonatkozóan a Kéknefelejcs Citerazenekar általános működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő személyi és dologi kiadásokra.
99 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sakk Sportegyesület
A sakkszakosztály versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologik kiadásokra.
749 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sportegyesület
A szakosztályok versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologi kiadásokra.
4 500 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Akarat Sportegyesület
Sporteszköz vásárlás
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Tegyünk Nádudvarért Egyesület
"Öreg diákok" - 50 éve ballagók köszöntése
20 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
70 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
40 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Idősek Világnapja rendezvényhez, helyi Őszirózsa Nyugdíjasklub és megyei fellépésekhez fellépő ruházat Mozgáskorlátozottak Nádudvari Csoportja Képzőművészeti Alkotókör
Tolerancia nap megszervezése Szakmai alkotótábor, kiállítás, szakmai zsűrizés költsége
Sporthorgász Egyesület
Versenyszervezés
50 000 Ft
Nádudvar
Relatív Szankció - helyi zenekar
Technikai eszközök vásárlása
20 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata Nádudvar Város Önkormányzata
Mazsorett Csoportok
Regionális versenyek nevezési díja, utiköltsége, Virágkarneváli fellépő ruha
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Kéknefelejcs Citerazenekar
Népzenei szakmai tábor, fellépő ruha
90 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Sakk Sportegyesület
Tehetséges fiatal sakkozók versenyeztetési költsége
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Művészeti Iskola Fúvósegyüttese
Városi rendezvényen fellépő fúvósegyüttes kiegészítő eszközeihez
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Sporteszköz vásárlás
100 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Többszörös véradók ünnepsége elismerése
20 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Kiss Zsigmond
A Magyar Íjászszövetség sportolója, Nádudvar és az ország képviselete, hazai és nemzetközi versenyeken
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány
Évfordulós gálaműsoron fellépő vendég együttes részbeni költsége
90 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Közgyűjteményi Alapítvány
Kincsesházi program támogatása
50 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sportegyesület Magyar Vöröskereszt Nádudvar Városi Alapszervezete
Feladatellátási és támogatási megállapodás
bel- és külterületi vízrendezés és csapadékvíz elvezetése főgyűjtőknél, csatornázás, vízkár elhárítás, árvíz és belvízvezetés; a helyi közutak fenntartása, karbantartása; a külterületi utak, árkok, Nádudvar Város csatornák tisztítása, Önkormányzata karbantartása; a Nádudvari településfejlesztési Településfejlesztési és feladatok Városgazdálkodási Kft. előkészítése, beruházások tervezése, előkészítése, műszaki ellenőrzése; köztisztasági és településtisztasági feladatok ellátása; parkok fenntartása; stb.
77 500 000 Ft
Nádudvar
2010.01.0 1. 2010.12.3 1.
MŰKÖDÉSI CÉLRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK 2012.ÉVBEN adatok Ft-ban
Támogatott szervezet
Támogatás célja
Támogatás összege
Támogatott program megvalósítása helye
Támogatást odaítélő szervezet
Bel- és külterületi vízrendezés és csapadékvíz elvezetése főgyűjtőknél, csatornázás, vízkár elhárítás, árvíz és belvízvezetés; a helyi közutak fenntartása, karbantartása; a Feladatellátási és külterületi utak, árkok, csatornák támogatási tisztítása, karbantartása; a megállapodás településfejlesztési feladatok előkészítése, beruházások tervezése, előkészítése, műszaki ellenőrzése; köztisztasági és településtisztasági feladatok ellátása; parkok fenntartása; stb.
61.750.000
Nádudvar
2010.01.01. Nádudvar Város Önkormányzata határozatlan időre szóló
Nádudvari Sportegyesület
A szakosztályok versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologi kiadásokra.
1.300.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület
A tárgyévre vonatkozóan a Nádudvari Polgárőrség működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő általános működési, azaz személyi és dologi kiadásokra
1.000.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Közgyűjteményi Alapítvány
Kincsesházi program támogatása
390.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sakk Sportegyesület
Tehetséges fiatal sakkozók versenyeztetési költsége
600.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Működési kiadások fedezetére.
1.900.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Kéknefelejcs Citerazenekar Közhasznú Egyesület
A tárgyévre vonatkozóan a Kéknefelejcs Citerazenekar általános működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő személyi és dologi kiadásokra.
150.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Liszt Ferenc Kórus Alapítvány
A tárgyévre vonatkozóan a Liszt Ferenc Kórus Alapítvány működési tevékenységével (cégbíróságnál bejegyzett, alapító okiratban engedélyezett, működési engedélyben rögzített) összefüggő általános működési, személyi és dologi kiadásokra
300.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Utánpótlás nevelése.
230.000
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Akarat Sportkör
Nádudvari Diáksport Egyesület
Oktatási, Kultúrális Sport és Idegenforgalmi Bizottság javaslata alapján támogatott civil szervezetek 2012. II. fél Támogatott program megvalósítása helye
Támogatást odaítélő szervezet
Támogatott szervezet
Támogatás célja
Támogatás összege
„Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője” Alapítvány
„Szülőföldünk hagyatéka” című rendezvény kiállítási anyagának másolása, nagyítása
40000
Nádudvar
Képviselő Testület
Őszirózsa Nyugdíjas Klub
Adventi ünnepség megrendezéséhez fenyőfa, ajándék és szaloncukor vásárlása
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Életet az éveknek” Országos Klubszövetség
Működési költségek fedezésére
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Mozgáskorlátozott ak Nádudvari Csoportja
„Kukorica fesztivál” meghívóinak, plakátjainak, szórólapjainak költségei
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Magyarországi Összefogás Roma Rom Szervezet
„Roma Holokauszt Áldozatainak Emléknapja” rendezvényre zenekar utazási költségeire és a hangszerek szállítása
15000
Nádudvar
Képviselő Testület
Nádudvari Amatőr Képzőművészeti Alkotókör
Működési költségek fedezése
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete
Kiállítás rendezési költségeire
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960
Horgászverseny rendezési költségei
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Kéknefelejcs Citerazenekar Kh. Egyesület
„Aratunk.., de nem ám búzát” szakmai konferencia előadóinak díja és útiköltsége
70000
Nádudvar
Képviselő Testület
Liszt Ferenc Kórus Alapítvány
Kastélylátogatás belépőjegyei
20000
Nádudvar
Képviselő Testület
Működési kiadások fedezése
35000
Nádudvar
Képviselő Testület
Mazsorett csoportok
12. II. félévben
Működési célra nyújtott támogatások 2011.június 30-ig.
Támogatott szervezet
Támogatás célja
Támogatás összege
Támogatási program megvalósítási helye
Támogatást odaítélő szervezet
Feladatellátási és támogatási megállapodás
Bel- és külterületi vízrendezés és csapadékvíz elvezetése főgyűjtőknél, csatornázás, vízkár elhárítás, árvíz és belvízvezetés; a helyi közutak fenntartása, karbantartása; a külterületi utak, árkok, csatornák tisztítása, karbantartása; a településfejlesztési feladatok előkészítése, beruházások tervezése, előkészítése, műszaki ellenőrzése; köztisztasági és településtisztasági feladatok ellátása; parkok fenntartása; stb.
77.500.000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
2010.01.01. határozatlan időre szóló
Nádudvari Polgárőr közhasznú Egyesület
Az I. félévre vonatkozóan a Nádudvari Polgárőrség működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő általános működési, azaz személyi és dologi kiadásokra
550 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Liszt Ferenc Kórus Alapítvány
Az I. félévre vonatkozóan a Liszt Ferenc Kórus Alapítvány működési tevékenységével (cégbíróságnál bejegyzett, alapító okiratban engedélyezett, működési engedélyben rögzített) összefüggő általános működési, személyi és dologi kiadásokra
340 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Kéknefelejcs Citerazenekar
Az I. félévre vonatkozóan a Kéknefelejcs Citerazenekar általános működési kiadásaira, a szervezet működési tevékenységével összefüggő személyi és dologi kiadásokra.
100 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sakk Sportegyesület
Az I. félévre vonatkozóan sakkszakosztály versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologik kiadásokra.
440 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Közgyűjteményi alapítvány
Az I.févre vonatkozóan Kincsesházi program támogatása
500 000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvari Sportegyesület
Kék Neflejcs Citerazenekar
Liszt Ferenc Kórus
Az I. félévre vonatkozóan szakosztályok versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologi kiadásokra.
2 500 000 Ft
Nádudvar
Működési célra nyújtott támogatások 2011. júliustól december 31-ig. II. Félév Zenekarvezető 45.000 Ft Nádudvar tiszteletdíja, CD lemez kiadás II. félévben emlékhangverseny rendezése
25.600 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar Város Önkormányzata Nádudvar Város Önkormányzata
Sakk Sport Egyesület
Az II. félévre vonatkozóan sakkszakosztály versenyeztetésére, versenybírói díjak, utazási költségek, regisztrációs költségek finanszírozására, a szervezet általános működési tevékenységével, versenysporttal összefüggő működési, személyi és dologik kiadásokra.
Nagycsaládosok Egyesülete
Az II. félévre rendezvények támogatása
Vadvíz 2009. Sporthorgász
Az II. félévben ifjúsági horgászverseny szervezése és gyermekhorgászat támogatása.
II. félévben családi Sporthorgász Egyesület nap rendezvény támogatása. Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete
II. félévben kiállítás szervezés
Nádudvari Amatőr Képző- művészeti Alkotókör
II. félévben rendezvény kiállítás estjei.
II. félév többszörös Magyar Vöröskereszt véradók Nádudvari Alapszervezet megajándékozása
50.000 Ft
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
35 000 Ft
25 000 Ft
50.000 Ft
50.000 Ft
25.000 Ft
50.000 Ft
Mazsorett csoportok
Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub
II. félév csizma, fellépő ruházat vásárlása II.félév Adventi program és idősek világnapja rendezvények
II. félév Nádudvari Szülőföldünk Öröksége képeskönyv Alapítvány megjelentetésének támogatása Mozgáskorlátozottak Egyesülete Polgárőrség
II. félév rendezvény szervezés támogatása II. félév működési és dologi kiadások fedezése
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar
Nádudvar Város Önkormányzata
65.000 Ft
25.000 Ft
80.000 Ft
25.000 Ft
50.000 Ft