Online sajtófigyelő 2012. május Szentirmay Tamás
A fehér borokat a korábbinál jobbnak ítélték Az előző évekhez képest javult a termelői borok minőségi a lakiteleki hegyközség területén, amihez Nyárlőrinc és Tiszaalpár is tartozik. Ezt Kisari István a Duna Borrégió titkára mondta, a napokban megtartott borverseny után. Nem csak minőségileg javultak a borok, de több minta is érkezett az előző évekhez képest a borversenyre, amit ezúttal Tiszaalpáron, a Tiszatáj vendéglőben tartottak. A harmincnégy minta közül tizenkilenc fehér, három rozé és tizenkettő vörös volt, amit hattagú, szakemberekből álló bíráló bizottság véleményezetett. Kisari István szerint a fehérborok jól szerepeltek, bár néhány mintánál tárolóedény problémát lehetett észrevenni. A rozé boroknál megemlítette, hogy hiányzott az üdeség és gyümölcsösség. A vörösborokat viszont nagyon kiegyensúlyozottnak értékelte, amit az is mutat, hogy csak ilyen fajták kaptak aranyérmet.
Lólé István veszi át Kisari Istvántól a serleget Mivel a termelők is jelen voltak, Kisari István minden minta után elmondta véleményét a borról. A legjobban Lólé István 2011-es cabernet saugvinonja és Nagy József 2010-es kékfrankos bora szerepelt, azonos pontszámot kaptak. Mind a ketten tiszaalpári szőlősgazdák. A fődíjat azért Lólé Istvánnak ítélte oda a bíráló bizottság, mert másik két bora is aranyérmes lett. Összesen hat arany, hat ezüst és tizenegy bronzérmet osztottak ki. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-feher-borokat-a-korabbinal-jobbnakiteltek-440079 Zs. D.
Egy teherautó torlaszolja el az utat Felborult egy teherautó pótkocsija Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között. A műszaki mentés idejére teljes az útzár.
A vasúti átjáróban borult fel egy teherautó pótkocsija szerdán Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között a „Borsi-halom” közelében. A balesetben személyi sérülés nem történt. Az utat a műszaki mentés idejére - körülbelül fél egyig - teljes egészében le kellett zárni. A teherautó a vasúti közlekedést nem veszélyezteti - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra, a BácsKiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/egy-teherauto-torlaszolja-el-azutat-440405 Szentirmay Tamás
Ellenőrzések lesznek a kocsmák környékén Az elmúlt évben egy új koncepciót állított össze a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság, hogy minél biztonságosabb legyen Tiszaalpár. Az elképzelést sikerült megvalósítani, mert csökkent a bűncselekmények száma. Erről Timafalvi László, a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság vezetője számolt be a település közmeghallgatásán. Elmondta: vállalták, hogy a négy körzeti megbízottal olyan fokozott ellenőrzés-sorozatot hajtanak végre, amelynek eredményeként visszaszorítják a betöréses lopásokat és az erőszakos cselekményeket. Ez sikerült, mert több mint húsz százalékkal csökkent az ilyen bűncselekmények száma. A kiemelt bűncselekmények közül sem történt olyan, ami irritálta volna az embereket. Negyvenkét százalékkal csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/ellenorzesek-lesznek-a-kocsmakkornyeken-440668
KEVESEBB SZEMETET KELLETT SZEDNI Szentirmay Tamás Szemétszedési akciót szervezett a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola. A programba a Faluvédő és Szépítő Egyesület tagjai is bekapcsolódtak. Az iskola - amely már második alkalommal nyerte el az „ÖKO iskola büszke címet” - minden tanulója és dolgozója aktívan kivette részét a szépítési munkákból. A település több pontján takarítottak és parkosítottak. A gyerekek egy része a temetőben a pedagógusok sírját hozta rendbe, míg a többiek a Várdomb, a Templomdomb, a skanzen, a játszóterek és a csatorna környékét valamint a holtág partját takarították. A Faluvédő és Szépítő Egyesület tagjai az iskolaudvaron az egynyári növényeket ültették el és bízták a további gondozásukat a diákokra. Az intézmény tanulói minden évben, több alkalommal is, vállalnak hasonló akciót, hogy településük még tisztább és szebb legyen. Természetesen nem csak a diákok, de a felnőttek és különböző civil szervezetek is bekapcsolódtak a munkába.
Diákok és tanárok is részt vett a takarításban A mostani tapasztalat az volt, hogy kevesebb szemét volt a nagyközségben, mint a korábbi években. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a településen a környezettudatos gondolkodás egyre szélesebb körben terjed. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/kevesebb-szemetet-kellett-szedni441424 SZAVAZHATNAK A VÉDJEGY LOGÓJÁRÓL Szentirmay Tamás A településen élők szavazhatnak arról, hogy milyen legyen a helyi termékek védjegy logója. A véleményüket a község honlapján, a számukra leginkább elfogadható védjegyre adhatják le. Az önkormányzat helyi védjegy bevezetését szeretné megvalósítani pályázati forrásból, a Tiszaalpáron termelt élelmiszerek megkülönböztetése céljából. A szakmai program lebonyolításával a Bács Agrárház Nonprofit Kft.-t bízták meg. A helyi termékek védjegyével kapcsolatban, a napokban lakossági fórumot tartottak a művelődési házban. A védjegyoltalom jelentőségéről, használatáról és gazdasági szempontú előnyeiről szóló előadások mellett, bemutattak hatféle előzetes védjegylogó-tervet is. A megjelent érdeklődők többsége kiválasztotta a további véleményezésre ajánlott logóterveket, melyeket internetes közzétételre egyhangúlag javasoltak. A településen élőknek így lehetőségük nyílik arra, hogy a község honlapján szavazatot adjanak arra a védjegylogóra, amely leginkább szimpatikus a számukra. Voksaikat május 31-én éjfélig adhatják le. Az önkormányzat a védjegyről szóló végleges döntésében figyelembe veszi majd az internetes szavazás eredményét is. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/szavazhatnak-a-vedjegy-logojarol-441971
ÖKO-KALANDRA HÍVOGAT A TISZA NAGYKÖVETE Szentirmay Tamás Két velocipéd kerékpárossal is találkozhattak a Tiszaalpár és Tiszakécske között közlekedők. A nagy kerekű kerékpárokat Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete és Halápi Sándor velocipéd világbajnok tekerte. Ezerkétszáz kilométert teker nagy kerekű kerékpárján Hídvégi-Üstös Pál, hogy a Tiszavölgy legnagyobb ÖKO-kalandtúrájára hívja a gyerekeket és a felnőtteket. Április 27-én indult a
Tisza felső-magyarországi határától a folyó bal oldalán. Letekert Szegedig, majd pedig a jobb partján indult visszafelé. Hétfőn Tiszug volt a végállomás, pénteken pedig Tiszakécske. Tiszaalpáron Vancsura István polgármester és Kacziba Sándor önkormányzati képviselő fogadta a kerékpárost. HídvégiÜstös elmondta, hogy öt hétvégén rendezik meg az ÖKO-kalandtúrát. Az elsőt TiszabecsZáhony között, június 8-10-ig, amelyre minimum négy, maximum 12 fős csapatokat várnak. A három nap alatt a résztvevők megismerkedhetnek a környék nevezetességeivel, helyi termékeket fogyaszthatnak, mindezt ingyen, csak az oda és hazautazást kell finanszírozni. A második hétvége útvonala Záhony és Tokaj július 6-8-ig, a harmadik Tokaj-Tiszafüred július 27-29 között, a negyedik Tiszafüred-Szolnok augusztus 24-26, az ötödik pedig SzolnokSzeged között szeptember 7-9-ig. Tiszaalpárt elhagyva Lakitelek és Tiszaalpár között Hídvégi-Üstös Pál találkozott a tiszakécskei Halápi Sándorral, aki kétszeres velocipéd világbajnok, és együtt folytatták útjukat. Lakiteleken a művelődési ház előtt várták őket a gyerekek és Dávid Orsolya programszervező, aki fel is ült Halápi Sándor nagykerekű kerékpárjára.
Tiszaalpárt elhagyva Lakitelek és Tiszaalpár között Hídvégi-Üstös Pál találkozott a tiszakécskei Halápi Sándorral, aki kétszeres velocipéd világbajnok, és együtt folytatták útjukat
Ez idő alatt a Tisza nagykövete, átöltözött magyaros ruhába. Csizmát húzott, fehér inget vett fel, sapka helyett kalapot tett a fejére, így indultak tovább. Kerekdombon ismét gyerekek várták őket, akik egészen Tiszakécskéig kísérték a velocipédeseket. A városháza előtt Kovács Ernő polgármester fogadta a bringásokat, majd a tanácskozó teremben beszélt Hídvégi-Üstös a Tiszavölgy legnagyobb ÖKO-kalandjáról. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/sport/oko-kalandra-hivogat-a-tisza-nagykovete442155
JÚLIUSTÓL MÁR ÁRULHATJÁK PORTÉKÁIKAT A HELYI GAZDÁK Szentirmay Tamás Műszakilag már teljesen kész a tiszaalpári új piac, az árusítással azonban még július elejéig várni kell a helyi termelőknek. A csarnok rekordidő, mindössze hatvanhét nap alatt készült el, egy óvoda helyén. A műszaki átadást szerdán tartották. A négyszáz négyzetméteres épület, melynek nagyobbik része teljesen zárt, a kisebbik része csak fedett, negyvennégy millió forintba került. A piac
teljesen körbekerített, zárható, belül húsz parkolóhelyet alakítottak ki. A tetőszerkezetre napkollektorokat szereltek, melyek vízmelegítésre szolgálnak. A csarnokot úgy építették meg, hogy mozgáskorlátozottak is használhatják. - Maximálisan elégedett vagyok a tervezővel, kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel is, mert határidőre mindent elkészítettek – nyilatkozta Vancsura István polgármester. – Az új piac településünk egyik legszebb épülete lett. Nagyon remélem, hogy be is tudjuk majd lakni, és a helyi termelők ki fogják használni, mert azt gondolom, hogy a piac a gazdaság egyik motorja. Mindent meg teszünk annak érdekében, hogy ki legyen használva. A létesítményt nem csak piacként lehet majd igénybe venni, hanem egyéb rendezvényeket, akár családi eseményeket is meg lehet tartani benne – mondta a polgármester. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/juliustol-mar-arulhatjak-portekaikat-a-helyigazdak-442975
Társadalmi összefogásból született az ivókút Szentirmay Tamás Ivókutat avattak Tiszaalpáron, a Tündérrózsa Óvoda udvarán. A kút elkészítése társadalmi összefogásból valósult meg. Nem egészen két évvel ezelőtt adták át a tiszaalpári új óvodát, amelybe közel kétszáz kisgyerek jár nap mint nap. Azóta egy kemencével, most pedig egy ivókúttal is bővült az intézmény. Amint azt Kiss Mária óvodavezető az ünnepség alkalmával elmondta, a szükség diktálta, hogy kutat építsenek. A gyerekek ivóvízellátását ugyanis meg kellett oldaniuk a hatalmas udvaron. Szembesülniük kellett azonban az anyagiak hiányával és a kivitelezéshez szükséges szakértelem gondjával. Szerencsére a Bácsvíz Zrt-től anyagi, a szülőktől pedig szakmai és kétkezi segítséget kaptak, így minden akadálya elhárult annak, hogy egy szép kúttal gazdagodjanak. A míves munkával készült beruházás összértéke megközelíti a félmillió forintot. Az intézményvezető mindenkinek megköszönte a segítséget, aki a megvalósításban részt vett
Nagy örömmel vették birtokba a gyerekek a kutat Az óvodások szinte mindegyik csoportja kis műsort adott az avatás alkalmából. A kutat, amelynek mindkét oldalán lehet inni, a nagycsoportos óvodások ballagása után adta át
Vancsura István polgármester. A gyerekek azonnal ki is próbálták, és a friss vízből oltották szomjukat. Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/tarsadalmi-osszefogasbol-szuletett-az-ivokut444744