Caroline Anderson
Folytatás esküvő után
Gyermeke elvesztése után Laura végképp lemondott a boldogságról. Új munkahelyén találkozik Gavin Jones doktorral, aki felébreszti benne a nőt. Gavin azonban nem futó kalandra vágyik. Feltétel nélküli, teljes odaadást vár Laurától... Rettenetes sorscsapás éri Laurát, amikor kisbabája meghal, s amúgy is rossz házassága felbomlik. Reményvesztett életébe ekkor lép be Gavin az újrakezdés ígéretével. Laura azonban nem bízik saját magában, és nem tud bizalmat adni annak sem, aki őt szívből szereti. Hallani sem akar egy újabb házasságról, mert fél, hogy szégyellt titka csalódást kelt a férfiban...
1. FEJEZET Gavin játékosan forgatta ujján a kulcskarikát Kék szeméből sugárzott az elégedettség. Végre itt áll a ház előtt! Az első saját háza! Most már az övé... és persze a banké. Autójával a széles kocsi feljárón parkolt, mellette még bőven maradt hely. Nagyon jó, mert ha vendége jön, nem kell az út szélén megállnia. Az áprilisi napnyugta fakó rózsaszín fénybe vonta új otthonának falait Gavin igazi lámpalázat érzett amikor a kulcsot elforgatta a zárban és belépett. Az enyhe léghuzat egy kis porfelhőt kavart fel a padlón. Igen, itt mindent le kell majd csutakolni, gondolta a férfi. Körülnézett. Nem volt előtér, a bejárat egyenesen a nappaliba nyílt. A helyiség valahogy nagyobb volt, mint amekkorára Gavin emlékezett. Üresen elég lehangoló, de a férfi lelki szemeivel vadonatúj, puha szőnyeget látott a padlón, rajta egy nagy, régimódi fotelt. Persze kell még egy-két karosszék, egy kényelmes kanapé, alacsony asztalka, meg képek a falra, vidám függönyök az ablakokra. Barátságos nappali lesz ebből az áporodott szagú hodályból, mosolyodott el. Átment a konyhába. Kicsit le kellett hajolnia, mert az ajtó alacsonyabb volt nála. Gavin felsóhajtott Itt aztán van elég tennivaló! A valaha piros járólap szinte szürkének látszott a piszoktakaró alatt, a tűzhely egykori helyén a kövek megsüllyedtek, az öreg mosogató olyan ferdén lógott a falon, mintha minden pillanatban le akarna zuhanni. Az előző tulajdonos által otthagyott konyhaszekrény már csak tűzifának jó. A konyhából egy hátsó ajtó vezetett a kertbe, és onnan nyílt a fürdőszoba is. A fürdőkád és a mosdó legalább használható állapotban volt viszont a rájuk rakódott szennynek drótkefével kell nekiesni. Nem kerget a tatár, szép nyugodtan rendbe hozok majd mindent, gondolta Gavin. A nappali másik ajtaja egy hallba vezetett, ahonnan egy csigalépcső vitt felfelé. Gavin felszaladt az emeleti hálószobába, amely teljesen használhatónak látszott. Az okkerszínű falat majd átkeni világos festékkel, vásárol néhány egyszerű bútordarabot meg függönyt, s máris remekül alhat. Gavin fütyörészve csukta be maga mögött az ajtót, és átment a szomszédos szobába. Ez jóval nagyobb volt, mint az előző, eredetileg két helyiségből állhatott, csak aztán nyitották össze. A férfi ebbe a részbe egy amerikai konyhás nappalit és egy hálófülkét tervezett. Elnevette magát, mert eszébe jutott, milyen elképedt arcot vágott az apja, amikor elmondta neki, hogy vett egy rozoga házat, és megkérte, legyen a kezese a bankkölcsönhöz. - Veled kapcsolatban csak egyben lehet biztos az ember - dühöngött az öregúr -, hogy állandóan lehetetlen helyzetekbe keveredsz. Én arra tippeltem, hogy megkeresed magadnak a legkilátástalanabb helyzetben senyvedő nőt, és elveszed feleségül. De egy omladozó ház is megfelel, belátom. Remélem, nem fog a fejedre roskadni! Nem választhattál volna inkább egy modern, szépen karbantartott házikót? Gavin gyanakvó pillantást vetett a mennyezetre. Remélem, nem apának lesz igaza, fohászkodott, aztán elhessegette a sötét gondolatokat. Az órájára nézett. Este hét óra volt. Ha siet, még nyitva talál valami üzletet, és megveheti a tisztítószereket, hogy legalább a fürdőszobát elfogadható állapotba hozza. Már éjfél is elmúlt, amikor Gavin sajgó derekát masszírozva felegyenesedett, és elégedetten szemügyre vette az eredményt. A kőpadló tündökölt, a fürdőkád hófehéren csillogott, még a csaptelepek is ezüstösen villogtak. A mosdó repedésén sajnos még a takarítás sem segíthetett, de legalább már nem éktelenkedett rajta az a visszataszító piszokkarika.
Mára elég is lesz ennyi. A konyha ráér. Ideje lefeküdni, mert holnap műteni fog. Gavin hatalmasat ásított, nadrágzsebéből előkotorta a kocsikulcsot, lekapcsolta a villanyt, és gondosan bezárta az ajtót Egy hét múlva beköltözöm, határozta el. És feltétlenül keresek egy lakótársat, mert egyedül ez a ház nekem túl nagy, és túl drága. Remélem, sikerül találnom valakit! Laura Bailey kicsit tétovázva nyitott be az Audley Memóriái Hospitál sebészeti osztályára. Három éve dolgozott utoljára ilyen nagy kórházban. E három év alatt az egész élete kifordult a sarkaiból, s ő olyan sebeket kapott, amelyek soha nem fognak teljesen begyógyulni, ebben biztos volt. Ennek ellenére remélte, hogy új állása visszasegíti a dolgozó, kötelességtudó emberek közé, és pontot tesz a lesújtó múltra. Tisztában volt azzal, hogy a rá váró feladatnak meg tud felelni, csak a kollégákkal való találkozástól meg a kíváncsi kérdésektől tartott. Betette maga mögött az osztály üvegajtaját. Hirtelen szíven ütötték a jellegzetes kórházi zajok, a fertőtlenítő jól ismert szaga. A folyosó másik végén kinyílt egy ajtó, és egy orvos meg egy nővér lépett be rajta. A folyosó közepén megálltak. Laura hallotta a hangjukat, s bár nem értette, mit mondanak, olyan érzése volt, mintha személyes témáról beszélgetnének. Hirtelen halkabbra fogták a szót, és a férfi meghitt mozdulattal a nő karjára tette a kezét. Laura szíve fájdalmasan összeszorult. A nővér Laurára pillantott, és gyorsan elköszön t az orvostól. - Maga Laura Bailey, ugye? Én Helen Russel vagyok, a főnővér. Még nem találkoztunk, mert a bemutatkozó beszélgetésekor éppen szabadságon voltam. Isten hozta ebben a zsibvásárban! Laurában oldódott a feszültség. Hálásan fogta meg a felé nyújtott kezet. - Hol van itt zsibvásár? Nekem úgy tűnik, hogy inkább minden olajozottan, a legnagyobb rendben megy - csodálkozott. - Ne tápláljon hiú reményeket! - nevetett lel Helen nővér. - Szerettem volna, ha vasárnap kezd, de nem sikerült összehoznom a dolgot. Hétvégén valóban eléggé nyugodt az osztály, hacsak nem vagyunk baleseti felvételisek. Mégis szerencséje van, ma tényleg nem lesz nagy hajsza, mert a mai és a holnapi műtétes betegek már mind itt fekszenek az osztályon. Lesz ideje, hogy egyenként megismerkedjen velük. A várakozási idő újabban olyan rövid, hogy sietni kell, különben azt se tudja, ki és miért fekszik egy adott ágyon. Laura elmosolyodott. Helen Russel bizonyosan nem fogja megkeseríteni az életét. Sőt a jelek szerint kolléganője igyekszik átsegíteni őt a kezdeti nehézségeken. - A mi osztályunk két konzultáns orvosa Ross Hamilton és Olivér Henderson. Tom, a férjem, vele beszélgettem az előbb, Ross mellett osztályos orvos. Tomot hamarosan meg fogja ismerni, most éppen egy frissen operált beteghez ment az őrzőbe. Az utóbbi időben igen elfoglalt, mert egyedül dolgozik Ross mellett. A segédorvosnak, Paul Curtisnek még szüksége van néhány hónap gyakorlatra. Hirtelen elkomolyodott. - Paulra oda kell figyelni. Tulajdonképpen nincs semmi különös baj vele, de a kezdőkön mindig rajta kell tartani a szemünket. Ha valami szokatlant tapasztal, rögtön szóljon nekem! Aztán van még két orvosunk, Sue Radley és Gavin Jones, ők Olivér Henderson beosztottjai. Gavinnel biztosan jól ki fog jönni, kedves, jószívű, és ismeri a csapatmunkát. Itt volt segédorvos, aztán két évre máshová szerződött, s nemrégiben jött vissza. Örültünk neki, szeretünk vele dolgozni. Olivér is sokra tartja, nagy jövőt jósol neki. Széttárta a karját. - No, a legszükségesebbeket már tudja is az orvosokról. A kolléganőivel a váltáskor találkozik. Nekem most át kell vennem az osztályt Jean Hobbstól, aztán ha kívánja, szívesen állok a rendelkezésére. Addig is nézzen körül az osztályon, jó? - mosolygott bátorítóan Laurára, és elsietett.
Laura lába mintha gyökeret vert volna, nem bírt megmozdulni, újból zavartnak és nyugtalannak érezte magát. Ne légy már buta! - figyelmeztette magát. Hiszen nem vagy kezdő, dolgoztál már osztályos nővérként. Igen, persze... De hát a három év alatt ő maga is megváltozott most már tudja, milyen nehéz elérni azt, ami régebben magától értetődő volt Mélyet lélegzett, kihúzta magát, két kezével végigsimított kikeményített köpenyén, és elindult a folyosón. Mindegyik ajtón megnézte a kiírást. Az első az osztályiroda volt, aztán jött egy mosogatóhelyiség, egy mosdó, egy újabb mosogató, ágynemű- és törülközőraktár meg egy kezelő. Az utolsó ajtó nyitva állt. Laura belépett, és egy nyolcágyas kórteremben találta magát. A nagy ablakokon át a kert még alig-alig zöldellő fái látszottak. Az egyik ágon egy rigó tollászkodott. Az első ágyban egy idős hölgy feküdt, kezével eltakarta a szemét, mert a reggeli nap éppen az arcába sütött. Laura megkérdezte tőle, ne húzza-e le a rolót. - Ó, nem, drágám, köszönöm - felelte barátságosan a hölgy. - Olvasni akartam, de aztán úgy döntöttem, inkább élvezem a napsugár melegét. Akár a cicám - nevetett fel halkan -, ő is utálja a telet. - Igen, a tavaszi napfény különleges ajándék - helyeselt Laura. - Idén bizony hosszan váratott magára. Az öreg hölgy elkomolyodott - Azt hittem, már meg sem érem. Nagyon rosszul voltam. Ma sokkal jobban érzem magam, majd meglátjuk, mit hoznak a következő órák. Nem szívesen haltam volna meg télen. Olyan rideg és lehangoló, amikor a hozzátartozók és a barátok ott toporognak, dideregnek a temetőben, és közben a nyakukba vág a havas eső. A nyári temetésben viszont feltétlenül van valami vigasztaló: a sok illatos virág, a kék ég, a fészkük körül röpködő madarak. Legalábbis nekem ez a véleményem. Laura elképedt. Halálos beteg lenne ez az asszony? Nem tudott róla semmit, és így abban sem volt biztos, mi lenne a megfelelő válasz ezekre a tiszteletre méltóan higgadt szavakra. - A nyári esküvő is sokkal népszerűbb - felelte végül kitérően. - így van - bólintott a beteg. - Azt hiszem, most alszom egy kicsit - tette hozzá, és behunyta a szemét. Laura egy pillantást vetett az ágy végén függő műtéti kiírásra. A beteg neve Evelyn Peacey, mellé nagy betűkkel Henderson doktor nevét írták, alatta a megjegyzés latinul: súlyos. Laura elhatározta, érdeklődni fog Helennél Evelyn Peacey felől, aztán folytatta útját az osztályon keresztül. Azt már tudta, hogy összesen harmincöt ágy van négy nyolcágyas kórteremben és három különszobában, a szükséges kezelőkkel és kiszolgáló helyiségekkel. Elég nagy osztály volt, de áttekinthetőbbnek és rendezettebbnek látszott, mint Laura eddigi munkahelyei. Hangos nevetés riasztotta fel gondolataiból. Az osztály üvegajtaja nagy lendülettel kivágódott, és egy csapat tanulónővér, egy fiatal orvos meg két ápolónő robbant be rajta. Az orvosnak az egész arca nevetett, ragyogott a szeme, és ez az önfeledt vidámság még Laurára is átragadt. Éppen amikor Laurához értek, az egyik kissé vaskos termetű nővér, akinek az arca majd kicsattant az egészségtől, azt mondta: - Én majd beköltözöm magához, Gavin. Csak intsen, és már ott is termek! - Észnél légy, Ruth! - fenyegette meg ujjával játékosan a másik nővér. Mindenki vihogott. - Ugyan már, ne légy ilyen tanító nénis, Linda! - védekezett Ruth, de az orvos félig nevetve, félig komolyan a szavába vágott - Én valóban keresek valakit, akár férfit, akár nőt, akivel megoszthatom a házamat, de nem keresek háborúságot a maga férjével, Ruth! Ebben a pillanatban vették észre Laurát. Ruth kapcsolt elsőnek.
- Ugye maga az új kolléganőnk? Hadd mutatkozzam be: Ruth Davis vagyok, ő itt mellettem Linda Tucker, a többiek név nélküli rabszolgáink. Hangos tiltakozás volt a válasz. Az orvos színpadias felháborodással tette csípőre a kezét. - Hogyhogy? Engem már be sem mutat? - Majd megteszi egyedül. Megengedjük. Most sürgősen szükségem van egy jó erős teára, aztán jöhet a bolondokháza - vonta fel a vállát Ruth nővér. Aztán megfordult, és a tanulókat a nővérszoba felé tuszkolta. Amikor Laura és az orvos egyedül maradt a folyosón, a férfi a kezét nyújtotta. - Gavin Jones vagyok, Olivér Henderson munkatársa. Isten hozta a bolondokházában! Ahogy Ruth az előbb találóan állította. Kezének erős és biztos szorítása megnyugtatóan hatott Laurára. Csak most, Jones doktor meleg tenyerének érintésére vette észre, hogy ujjai kihűltek, szinte meggémberedtek. - Hiszen jéghideg a keze - nézett rá együttérzőn az orvos. - Nem, nem kell magyarázkodnia. Ideges, ugye? - Egy kicsit - vallotta be a nővér zavart mosollyal. - Régen dolgoztam utoljára ilyen nagy kórházban. - Fel a fejjel, fölöslegesen aggódik! - mondta Gavin, miközben elengedte a kezét. - Egész biztosan jól fogja érezni itt magát. Helen nagyszerű kolléga, aki senkit sem hagy cserben. A többiek is remek emberek, összetartó, kitűnő a csapatunk. Itt mindenki segít a másiknak, és nem az jár jól, aki erőszakos meg törtető. Mi nem civakodunk, közöttünk nem keringenek rosszindulatú pletykák. Épp elég az a feszültség, amely a munkánkkal jár. Elhallgatott, és összehúzott szemmel nézett a folyosó végén lévő ajtó felé. - Ma még nem láttam Evie-t. Vajon hogy érzi magát? - mormogta, valószínűleg csak saját magának. Laura kitalálta, hogy Evelyn Peaceyről van szó. - Nagyon súlyos az állapota? - kérdezte. Gavin szomorúan bólintott - Sajnos, igen. A hasüregében áttételes daganatot találtunk. Amennyit lehet, eltávolítunk, de az egészet nem tudjuk kiemelni, mert a tumor ránőtt a hasüreg hátsó falára, körülvette a gerincoszlopot, a főütőeret és az egyik vesét is. A kemoterápia nem járt eredménnyel, ezért folyamodunk a szikéhez. Ha túléli a beavatkozást, áthelyezzük egy szanatóriumba, és ha rámosolyog a szerencse, talán még haza is mehet egy rövid időre. - Ha a főütőér nem szakad át - tette hozzá Laura. - Pontosan. Ez a "ha" a döntő. Ajándékba kap egy kis időt, félek, hogy nagyon keveset. - Azt mondta, nem szeretné, ha télen lenne a temetése. Gavin szomorúan bólintott. - Igen, ez Evie-re vall! Napsütést, virágot és jókedvű embereket szeret látni maga körül. Mikor látogatói jönnek, csupa mosoly ez a beteg asszony. - Laurára nézett és őszintén kimondta: - Hiányozni fog, ha elmegy. Sötétebb és csendesebb lesz minden. - Mikor operálják? - Ma délelőtt. Ó, éppen itt jön Helen. Ő majd megismerteti magát az osztály belső életével. Nekem most Evie-hez kell mennem. Akad tennivalóm a többi beteggel is, akik hamarosan a műtőasztalra kerülnek. Viszontlátásra és sok szerencsét az első munkanapján! Laura utánanézett, s még látta, mikor belépett Evelyn Peacey kórtermébe. Részvéte, együttérzése meghatotta. Egy ilyen orvos többet segít emberileg a betegen, mint egy marék gyógyszer, gondolta. Amikor megfordult a főnővérrel találta szemben magát. - Nos, körülnézett? - Némiképp. - Jól van. Látom, Jones doktor már bemutatkozott. Jöjjön, a kollégák már várják a váltást a nővérszobában. Aztán segíthet nekem a műtétre való felkészítéseknél. Sok a tennivalónk.
Helen nem túlzott. Néhány óra múlva Laura úgy érezte, a lába nem bírja, percek kérdése és összecsuklik. Felkészítették műtétre a betegeket, bevitték őket a műtőbe, felvették a baleseteseket és a hirtelen fellépő, heveny megbetegedésben szenvedőket. Megfigyelés alatt tartották és ellátták a frissen operált betegeket, amikor a megfigyelőből visszahozták őket az osztályra. A gyógyult betegeknél elintézték a formaságokat. De alig húzták át az elhagyott ágyakat, máris megérkeztek Ross Hamilton új páciensei. A nővérek szokásos pihenőideje rég elmúlt de még öt percre sem tudtak leülni, hogy kifújják magukat A két osztályos orvos is keményen be volt fogva, az új nővér csak futtában látta őket. Laura munkaideje már a vége felé járt, amikor megismerhette a két konzultáns orvost Olivér Hendersont és Ross Hamiltont. Mind a kettő negyven körüli, magas, jó megjelenésű férfi volt. Minden nagyképűsködés nélkül mutatkoztak be Laurának, és őszinte kíváncsisággal tudakolták, hogyan telt az első munkanapja. - Köszönöm az érdeklődést, de nem volt rá időm, hogy ezen gondolkozzam. Nagyon sok dolgunk volt - Nem kell részleteznie, értem - mosolygott megértően Hamilton doktor. - Fel lehet rá készülve, hogy nálunk gyakran összetorlódnak a tennivalók. Vigyázzon magára, és ne hagyja Helent dirigálni, imád parancsokat osztogatni. Ha túlságosan sok munkát akar magára lőcsölni, csak szóljon, majd én megmondom Tómnak, hogy vegye elő otthon a nádpálcát. Cinkosan Laurára kacsintott aztán Hendersonnal együtt folytatta a vizitet. Micsoda két hódító! - mulatott magában a nővér. Szerencsére rám már nem hat az ilyesfajta varázs. Mára végzett, így bement a nővérszobába. Az asztalnál Jones doktor írt valamit elmélyedve egy papírlapra. „Lakótársat keresek - olvasta Laura. - Lehet nő vagy férfi. Külön bejáratú lakószobák, közös fürdőszoba és konyha. Nyugodt természetű, a ház körüli munkában jártas érdeklődők jelentkezését várom. A ház tatarozásában is szükséges közreműködni." Laura majdnem elnevette magát. A tatarozás nyilván javában folyik, mert Gavin sötét hajában felfedezett néhány fehér festékpöttyöt. Azon kapta magát, hogy azt találgatja, vajon Gavin dús haja tényleg olyan puha-e, mint amilyennek látszik. Riadtan rázkódott össze. Mi jár a fejében! Kollégáról van szó, sőt férfiról, márpedig ő a férfiakkal egyszer és mindenkorra végzett! Jones doktor észrevette ugyan Laurát, de tovább dolgozott a hirdetményen, gondosan aláhúzva a fontosabb szavakat. Végül letette a filctollat, és nagy sóhajjal hátradőlt a széken. - No, milyennek találta az első napot? - Alig állok a lábamon. Lakótársat keres? - Igen. Érdekli? - Á nem - nevetett a nővér zavartan. - Én egy kisebb lakást keresek. Most a szüleimnél lakom, de hosszabb távon ez nem megoldás, mert órákat kell vezetnem a kórházig és vissza. Kaptam néhány címet. Még ma végigjárom az összesét. Laura szép barna szeme olyan mélységes szomorúsággal nézett rá, hogy Jones doktor a legszívesebben átölelte, vigasztalta volna: semmi baj, minden jóra fordul... Persze meg sem mozdult. Túl rövid ideje ismerték egymást ahhoz, hogy ilyesmit megengedhessen magának. Eltűnődött, vajon mi sebezhette meg ilyen mélyen ezt a lányt. Mi tette ennyire óvatossá, gyanakvóvá? Kitől fél? Helennek és Ruthnak is feltűnt Laura szokatlan, állandó ébersége, mintha mindig egy váratlan támadástól tartana. - Mi a baj, Laura nővér? - kérdezte Gavin halkan. - Tessék? - rezzent össze a lány ijedten. - Nagyon elgondolkozott. - Igen, eszembe jutott hogy nem szeretnék a városközpontban lakni. - Akkor felejtse el azokat a címeket, és tekintse meg az én házikómat! - Az lehetetlen! - kiáltott fel szinte felháborodva Laura.
- De miért? A lány gyámoltalanul vonta fel a vállát. - Csak... - Azért mert én férfi vagyok, és maga nő? Na és? Elég nagy a házam. Bár most csak egy konyha és egy fürdőszoba van a házban, de nem vesznénk össze. Az emeleti helyiségek teljesen különállóak. Higgye el, Laura, én soha nem támadnék magára. Rendes fiú vagyok, kijártam minden iskolát, tudom, hogy illik viselkedni. Laura idegesen harapdálta a száját, egy ideig habozott, aztán megrázta a fejét. - Nem, azt hiszem, nem lenne jó. De azért köszönöm az ajánlatot -Az órájára nézett. Indulok is. Vége az első munkanapomnak. Alig hiszem el. - Nagyon elfáradt... - Istenem, túlélem. Mondja csak, hogy van Mrs. Peacey? Gavin arcáról mintha letörölték volna a mosolyt - Nem tudok semmi jót mondani. Rosszabb a helyzet, mint a vizsgálatok alapján hittük. Amennyit lehetett, eltávolítottunk a daganatokból, de nem eleget. Az intenzív osztályon van. - Nem lehetett áthidalni a főütőérnek azt a részét amelyre ránőtt a daganat? Az orvos leverten rázta a fejét - Sajnos, nem. Túl nagy az áttétel. Majdnem a szívéig ér. Tudomásul kell vennünk, hogy Evie napjai meg vannak számlálva. - Nagyot sóhajtva felállt. - Még benézek hozzá, mielőtt hazamegyek. Mondja, nem gondolta meg magát? Ha nem, kitűzöm ezt a papírt az ebédlői hirdetőtáblára. Laura nemet intett. - Én meg elmegyek azokra a címekre. És még egyszer köszönöm az ajánlatot. Biztosan fog jelentkezni valaki. Kár, gondolta Gavin, de nem szólt semmit. Nem akart erőszakoskodni. Talán a sors lesz olyan kegyes, és Laura mégsem talál megfelelő lakást Reméljük a legjobbakat.. A lakásokat tényleg kár volt megnézni, egyik visszataszítóbb volt, mint a másik. Az első közvetlenül a gázgyár hátsó falára nézett, a második olyan közel volt a vasúti sínekhez, hogy Laura és a tulajdonos nem értették egymás szavát mert épp egy vonat robogott el mellettük, a harmadik pedig leginkább egy sötét patkánylyukra emlékeztette a lányt. Végül meglehetősen lehangoltan szállt be a kocsijába. A képlet világos: vagy kétszer ötven kilométert vezet naponta, vagy egy odúban húzza meg magát. Drágább környéken még érdeklődnie sem érdemes, nem tudná megfizetni. Itt kell keresgélnie, pedig utálja a házrengeteget. Jones doktor ajánlata jutott az eszébe, mire lelassított. Komolyan gondolta volna az orvos, amit mondott? Mindenesetre tolakodni nem fog, az látszik rajta. Laura néhány másodpercig még habozott, aztán elhajtott a kórházba, az irodán megérdeklődte Gavin telefonszámát, és egy nyilvános készülékről felhívta. Amikor meghallotta az orvos mély hangját, gyorsan beszélni kezdett, nehogy ijedtében visszategye a hallgatót - Jones doktor? Laura vagyok, Laura Bailey a sebészetről. A lakásról lenne szó. Áll még az ajánlata? - hadarta egy szuszra. - Hát persze - felelte Gavin határozottan, miután magához tért a meglepetésből. - Meg akarja nézni a házat? - Lehetne? - Természetesen. Mikorra várjam? - Jöhetnék most? - Nagyszerű! Vacsorázott már? - Hogyan? - nevetett Laura. - Nem, még át sem öltöztem. - Akkor azt javaslom, induljon máris, harapunk valamit, aztán megmutatom magának a kastélyomat. Nem vagyok éppen mesterszakács, de remélem, elég éhes ahhoz, hogy megkóstolja ma esti különleges ajánlatomat.
Laura holtfáradt volt a hosszú munkanaptól, a város forgataga is kimerítette. És még várt rá a végtelennek tűnő út hazáig. Elgondolni is rossz! Tetejébe farkaséhes volt. Gavin meghívását égi ajándéknak tekintette. Figyelmesen meghallgatta az orvos útbaigazítását, és kis idő múlva odaért a megadott címre. A ház egy kertvárosi utca legvégén állt egy sor teljesen hasonló épület szomszédságában, egy kedves, de teljesen elhanyagolt kis kert közepén. Amikor Laura leállította a motort, Gavin már nyitotta is az ajtót. A lemenő nap meleg fényt vetett az ajtónyílásban álló férfira, a házra csipkés árnyékot borítottak az apró halványzöld levelekbe öltözött fák. Laurának az az érzése támadt, hogy hazaérkezett. 2. FEJEZET Gavin összefonta karját a mellén, lábát is keresztbe tette, és így figyelte Laurát. De csak színlelte a közönyt. Ujjongani tudott volna örömében, mégis uralkodott magán, nem sietett a lány elé, csak figyelt. Laurának az arcára volt írva, hogy első látásra megtetszett neki a ház. A férfi fellélegzett: így nem kell lepleznie, hogy szinte indokolatlanul rajong új, ámde még mindig kissé roskatag otthonáért - Isten hozta szerény hajlékomban! - üdvözölte vendégét, aztán kitárta az ajtót és félreállt. Amint Laura körülnézett, Gavin elkomorodott. A lány szemével nézve ez csak egy kopár, üres hodály. - Még nem rendezkedtem be teljesen - mentegetőzött. - Magam is csak egy hete lakom itt, és annyi tennivalót adott nekem ez a ház, hogy a nappalira már nem maradt időm. Nagy megkönnyebbülésére Laura megértő mosollyal bólintott. - Nagyon csinos nappali lesz belőle, már most is látszik. Sok mindent kellett felújítania? - Hát, akadt egy-két kisebb javítanivaló... - emelte a férfi égnek a tekintetét. - Jöjjön, megmutatom a kiadásra váró szobákat! - Azzal bevezette Laurát a szomszédos hallba. Az alacsony ajtókeret előtt ösztönösen lehajtotta a fejét. - Ezt neveznénk ki a maga nappalijának. - Elbűvölő! - lelkendezett Laura. A padlót mohazöld szőnyeg borította, Gavin az ablak elé állította a két méltóságteljes, kárpitozott karosszéket, melyet egy régiségkereskedésben szerzett be egészen jutányos áron. A krémszínű függönyt apró, sűrű, zöld virágok díszítették. Gavin nővérének nemrég kisbabája született, mégis kimosta, kivasalta és feltette „kisöccse" függönyeit, és ettől lett igazán barátságos a kis szoba. A férfi szíve a torkában dobogott, míg Laurának mutatta az utat a csigalépcsőn a hálószoba felé. Isten tudja, miért érezte olyan fontosnak, hogy ez a fiatal nő ideköltözzön, hogy ő minden további viszontagságtól és sérelemtől megvédhesse. Laura nagyon kellemesnek találta a hálószobát, amelyet Gavin kevés bútorral, de igazán ízlésesen és kényelmesen rendezett be. Az ágy eredetileg talán egy régi falusi házban állhatott; az ódon vidéki kúriák emlékét idéző fiókos szekrényen pedig egy karcsú pohárban néhány szál nárcisz illatozott. A nádfonatú hintaszéken a kék-fehér függöny anyagából készült fodros párna feküdt. - Nagyon szép! - csillant fel Laura szeme. Kíváncsian kukkantott ki az ablakon. A szoba a kissé elhanyagolt kertre nézett, ahol fehér és sárga nárciszok bontogatták szirmaikat, s a krókuszok már teljes szépségükben virítottak a kócos fűcsomók között. - Tényleg olyan, mint a mesében! - Akkor jöjjön, nézze meg a konyhát is! - buzgólkodott a házigazda. Laurát egyáltalán nem zavarta a konyha még meglehetősen hiányos bútorzata, sem a fürdőszoba szerény berendezése, ami azt jelentette, hogy szinte semmi nem volt még benne. Ebben a házban mindent barátságosnak, megnyugtatónak talált
Gavin egy hatalmas tál friss salátát, ropogós kenyeret és némi, kicsit száraz sajtot tett az asztalra, mert már csak ezt tudta beszerezni a sarki fűszeresnél, ahol éppen zártak. Amíg vacsoráztak, a férfi előadta a házzal kapcsolatos további elképzeléseit. Laura olyan figyelmesen hallgatta, és az ötletei is annyira találóak voltak, hogy Gavinnek nagy kedve lett volna azonnal hozzáfogni a munkához. De inkább készített egy kávét átkísérte Laurát a nappaliba, és hellyel kínálta. A lány otthonosan lerúgta a cipőjét maga alá húzta a lábát, s befészkelődött a fotelba, a doktor pedig hosszú lábát arra a súlyos, vaspántos ládára tette, amely ideiglenesen az asztal szerepét töltötte be. Laura úgy beleillik ebbe a házba, mintha egyenesen neki épült volna. De miért, miért olyan óvatos? - tűnődött el a férfi. - Tehát? - kérdezte végül, amikor már elege lett a bizonytalanságból. - Beköltözik? - Nos, szívesen kivenném a lakrészt - jelentette ki Laura mosolyogva -, ha a feltételek elfogadhatók a számomra. Még nem beszéltünk a lakbérről. Gavin megnevezte az eredetileg elgondolt összegnek pontosan a felét. Laura határozottan tiltakozott, szerinte a duplája lenne méltányos. Végül a két összeg közötti lakbérben egyeztek meg. Gavin megnyugodva dőlt hátra. - Mikor költözik? - firtatta. - Felőlem bármikor jöhet. Amint látja, mindent előkészítettem. Laura az ajkába harapott, mintha azt mérlegelné, nem kíván-e túl sokat a ház urától. - Holnap megfelelne magának? - kérdezte óvatosan. Hogy megfelel-e? Gavin majd kiugrott a bőréből. - Természetesen - felelte megfontoltan. - Holnap munka után? - Az nem jó, délutánra és estére vagyok beosztva. Délelőtt elhozhatnám a holmimat, ami egyébként nem túl sok. - Rendben, akkor odaadom a kulcsait. - Most nincs nálam a csekkfüzetem. Holnap kifizethetném előre a hónapot? - Biztosítékot akar adni? Azt hiszi, netán attól félek, hogy megszökik értékes, eredeti antik bútoraimmal? - tréfálkozott Gavin. - Még az is lehet. Végül is nem tudhatja, mi szél hozott a házába - mosolygott Laura huncutul a férfira. Gavin hirtelen úgy érezte, szűk lett a mellkasa, és rögtön szétfeszül. Hűha, milyen csinos ez a lány, ha elfelejti, hogy szomorú! Laura letette a kávéscsészét, és szemmel láthatóan nem szívesen állt fel. - Indulnom kell, a szüleim aggódni fognak. - Telefonáljon nekik, hogy ne nyugtalankodjanak! - Megengedi? - Természetesen. Laura röviden beszélt a szüleivel, azután rögtön elment Gavin utána nézett egészen addig, amíg a kocsi be nem fordult a sarkon, majd visszament a házba. Gondolataiba merülve ült le annak a fotelnak a szélére, amelyben az előbb még Laura itta a kávéját. Még egy kicsit meleg is volt és a lány illata lebegett a bútor párnázott támlája fölött. A férfi körülnézett a szobában. Most ébredt rá, mi hiányzik ebből a házból ahhoz, hogy igazi otthon legyen: egy asszony. De nem akármilyen! Csakis olyan, mint Laura... Laura vidáman ugrott ki kocsijából. Az életnek nem csak komor oldalai vannak! A kis ház elbűvölő, Jones doktor végtelenül barátságos, kedves kolléga, és ő a kórházban sem vallott kudarcot Talán lassan minden jobbra fordul. Kivette az autóból a csomagjait, az ajtó előtt lerakodott és táskájából előszedte a kulcsokat Óvatosan lépett be az üres házba, körülnézett aztán gyorsan felvitt mindent a szobájába.
Kiürítette a táskákat, a ruháit a szekrénybe akasztotta, fehérneműi a fiókos szekrényben kaptak helyet. Aztán lement a földszintre. A konyhaasztalon egy cédulát talált a sótartónak támasztva: „A hűtő tele van, szolgálja ki magát! A közeli viszontlátásig, Gavin." Laura főzött magának egy csésze kávét, azzal bement a nappaliba, és beült a kényelmes karosszékbe. Megszimatolta a kárpit szövetét Gavin friss, fanyar illatú arcszeszt használ... Kellemes, állapította meg magában Laura. Tegnap este épp itt ült farmerban, kockás flanelingben, hosszú lábát kényelmesen kinyújtva. Azt hinné az ember, hogy évek óta ismerjük egymást, gondolta a lány. Mintha idetartozna, éppen hozzá. Nahát, ez egyszerűen őrültség, nem kell neki senki, legkevésbé Gavin Jones! Persze, ő nem olyan, mint sok fiatal orvos, akik minden nőnemű lénynek bizonyítani akarnak. A legtöbben azt hiszik, összedől a világ, ha egy nőt kihagynak. Laura elnevette magát, mert lelki szemei előtt megjelent Gavin, amint ruganyos léptekkel vonul a folyosón, és minden szembejövő nőt levetkőztet a tekintetével. Nem, nem! Még viccnek is rossz! Pedig egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy jelentéktelen külsejű lenne, sőt! Kellemes, szabályos arcvonásai vannak, még az enyhén ferde orra is jól áll neki. Nem kimondottan izomkolosszus, bár sportos alkat. És milyen karcsú! Már szinte sovány... Olykor megérdemelne egy jó ebédet. Laura elhatározta, néhanapján elkényezteti majd egy-két finom falattal. Mindent egybevéve Gavin kimondottan vonzó férfi - már annak, akit érdekelnek a férfiak. Nekem ugyan nincs többé vonzó férfi, vonogatta a vállát Laura. Okultam a tapasztalataimból, amiért elég drága tanulópénzt fizettem, gondolta borúsan. Felpattant a székről, amely olyan megnyugtatóan emlékeztette Gavinre, a konyhában elmosta a kávéscsészéjét, aztán készülődni kezdett a délutáni munkára. Fél egykor az osztályon kell lennie, s még előbb át akarja adni az első havi lakbért. Pénz dolgában szeretett nagyon pontos lenni, és egy kapcsolat legelején ez különösen fontos. Hirtelen megszakította a gondolat fonalát. Egy pillanat! Miféle kapcsolatban lehetnek ők? Megrázta a fejét. Ez a szó nem illik rájuk, túlságosan erős és érzelmi töltésű. Talán még a barátság szó fedné leginkább a valóságot. De majd minden elválik. Végtére még nem is ismerik egymást! Később az osztály folyosóján találkozott Gavinnel, aki a műtőben szokásos köpenyt viselte. Laura kicsit ijedten állapította meg, hogy magasabb, vállasabb és... férfiasabb, mint ahogy emlékezett rá. Remélem, nem követtem el jóvátehetetlen hibát ezzel a költözködéssel, gondolta, miközben szíve hevesebben kezdett dobogni. - Üdvözlöm! - köszönt rá a doktor barátságos mosollyal. - Minden rendben? Berendezkedett? Laura rögtön belátta, hogy aggodalmai tökéletesen alaptalanok. Átadta Gavinnek a csekket. - Minden a legnagyobb rendben van - jelentette ki határozottan, és komolyan is gondolta. Délután rengeteg munka akadt a sebészeten. Gavin Olivér Henderson egy előző napon műtött betegét tartotta megfigyelés alatt. Laura megismerkedett Sue Radley doktornővel is, aki szintén Olivérrel dolgozott. Barátságos, kissé tartózkodó nő volt, s ez nagyon megfelelt Laurának, aki maga sem vágyott bizalmas beszélgetésekre. Meglehetősen nehezére esett Ruth kíváncsi kérdéseire derűs közömbösséggel válaszolni. Kolléganője ugyanis döbbenetes gyorsasággal értesült arról, hogy ő Jones doktorhoz költözött, s emögött természetesen egy bontakozó szerelmi kapcsolatot sejtett Késő délután lehozták Evelynt az intenzívről. Bár állapota stabilizálódott fokozott megfigyelésre és az átlagosnál több időt igénylő ápolásra szorult és ezzel Laurát bízták meg.
Jóllehet az öreg hölgy még kissé kábult volt a nyugtatóktól, a humorát már visszanyerte. Szólította Laurát, majd kezét lapos hasára tette. - így is le lehet fogyni - suttogta, mert csak az imént távolították el légcsövéből az altatásnál szükséges és a műtétet követően a lélegzést elősegítő tubust. - Nekem se jönne rosszul egy kis fogyás - nézett végig magán Laura, és lebiggyesztette a száját. - Ugyan minek? Magának nagyon jó alakja van, Laura. Szólíthatom a keresztnevén? - Persze. De szerintem dagadt vagyok. - Képtelenségeket beszél. Maga egy csinos, formás nő. Kérdezze csak meg akármelyik férfi ismerősét, szívesen bújna-e össze egy koplalóművész fakírnővel? - így igaz! - helyeselt Jones doktor, aki közben bejött a kórterembe. - Még akkor is, ha történetesen orvos az illető, nem akarhatja szüntelenül a csontok elhelyezkedését tanulmányozni. Evie felnevetett de arca fájdalmasan eltorzult. Gavin azonnal a beteg mellett termett. - Evie, kérem, jobb, ha nem nevet az én favicceimen, nekem elég, ha mosolyog. Nem esett nehezére az átköltöztetés? - Túl vagyok rajta - vágott egy kis grimaszt az idős asszony. - Érez fájdalmat? - Csak amennyire számítottam. Ha nem mozgok, kibírható. - Felemelem a fájdalomcsillapító-adagját. Minek szenvedne fölöslegesen? Most, ha megengedi, szeretném megnézni a sebét. Az orvos tüzetesen megvizsgálta a beteget, aztán figyelmeztette, hogy csak rövid időre fogadhat látogatókat. Az ajtóban Laura felé fordult. - Ügyeljen rá, kérem, hogy egyszerre csak egy látogatója legyen. Olivér meghagyta, hogy csak a legközelebbi hozzátartozók jöhetnek be hozzá egy rövid időre. - Csak bízza rám! - nyugtatta meg az orvost Laura. - Kitűnő! A kórházban akar vacsorázni, vagy tegyek félre magának valamit otthon? Laurát egy pillanatra megzavarta, hogy Gavin ilyen hirtelen témát váltott. - Nem... Itt vacsorázom, köszönöm - mondta végül. - Miattam ne fáradjon! - Akkor hát viszontlátásra! - intett Laurának mosolyogva Gavin, azzal sarkon fordult és kiment Az osztályon az este nyugodtnak ígérkezett egészen addig, míg Laura ideiglenesen át nem vette Linda nővér munkáját is, aki tizenöt perces pihenője idejére elhagyta az osztályt, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét a kórház kertjében. Alig maradt egyedül, egy tanulónővér már hívta is Laurát egy vastagbéldaganattal frissen műtött beteghez, aki hasi fájdalmakra panaszkodott Laura Evelyn Peacey mellé rendelte a tanulónővért, maga a másik kórterembe sietett, de mire odaért, erős vérzés lépett fel a beteg férfinál. Gyorsan kellett cselekedni. Laura higgadt hangon igyekezett megnyugtatni a beteget, de közben négyszer megnyomta a riasztócsengő gombját ami azt jelentette, hogy Tom Russelre van sürgősen szükség. Az orvos rögtön jött egy perc alatt felmérte a helyzetet, és a beteget azonnal a műtőbe vitette. Laura gyorsan rendbe tette az ágyat és sietett vissza Evelyn Peacey kórtermébe. Mire Linda nővér visszaért, a vészhelyzeten már úrrá lettek. Laura még egyszer megmérte Evie lázát, vérnyomását, megszámolta a pulzusát. Szerencsére az eredmények nem haladták meg a normális értékeket az asszony békésen aludt tovább. Ezzel Laura mai munkája befejeződött. Hazafelé menet szállásadója járt az eszében. Milyen lehet Gavin magánemberként? Bizonyára ugyanolyan tapintatos és udvarias, mint a kórházban. Nem valószínű, hogy az éjszaka kellős közepén bömböltetné a magnót, vagy hajnali háromkor nekilátna a falat fúrni.
Az utcára nyíló szobák ablakai sötétek voltak. A ház ajtajában Laura habozott egy kicsit. És ha az orvosnak vendége van, esetleg épp a barátnője? Az arcába szökött a vér. Nem akar betömi a férfi magánéletébe! De valahogy el kellett jutnia a szobájába, így hát elszántan kinyitotta az ajtót, és belépett. Néhány pillanatig a sötétben tapogatózott - nem emlékezett rá, hol a kapcsoló -, majd a fürdőszobaajtó csapódását hallotta, aztán halk lépteket a konyhában. Hirtelen felgyulladt a villany. Laura megdermedt. A doktoron csak egy farmernadrág volt, felsőteste meztelen, mellkasán vízcseppek csillogtak. Világos bőre alatt vibráltak a kisportolt izmok. Mezítláb állt a szőnyegen. - Üdvözlöm - köszönt rá fesztelenül a lányra. - Az osztályon minden rendben? Laura lassan összeszedte magát. - Igen. Evelyn alszik, nem tapasztaltam nála semmi aggasztót. - Nagyszerű. Mindjárt jövök, csak magamra kapok valamit Vacsorázott már? - Nem volt rá idő, hoztak egy sürgős esetet. - Sejtettem, ezért is vártam meg. A tűzhelyen van a felfújt, a tálalón talál egy fél üveg bort. Szolgálja ki magát! Nekem le kellett zuhanyoznom, mert csupa kosz lettem. Muszáj volt kikapálni a gazt, már a fákat fojtogatta. Aztán más dolgom is akadt a kertben. Mindjárt itt vagyok. - Kettesével vette a lépcsőket a hálószobája felé. Laura is felment átöltözni. Amíg a blúzát gombolta, igyekezett nem gondolni arra, hogy a férfi lehúzza magáról a farmerját... Amikor leért a konyhába, Gavin már várta. Nos, ugyanazt a farmert viselte, csak egy vastag, bő pólóba bújt, a lábára rózsaszínű zoknit húzott amelyen lábujjak is voltak. - Csinos darab! - húzta fel Laura a szemöldökét. Gavin nevetésben tört ki. - A nővéremtől kaptam a születésnapomra. Önthetek egy kis bort? - Igen, köszönöm! A férfi átnyúlt előtte, hogy levegye a bort a tálalóról. Laura érezte friss, fanyar illatát. Gyorsan arrébb lépett. Gavin töltött átadta a lánynak a poharat, a magáét kicsit megemelte. - Mindkettőnkre! Arra, hogy nagyon sok idő teljen el addig, amíg egyszer is összerúgjuk a port azon, hogy kié a fogkrém, vagy ki a soros a mosogatásban! Laura nevetve koccintott de amikor a tekintetük találkozott, valami furcsa fényt vett észre a férfi szemében - vagy csak képzelődött? - A gyomláláson kívül mit csinált a kertben? - kérdezte gyorsan. - Összeszedtem a szemetet - húzta el a száját Gavin. - Egy konténert kell rendelnem, hogy elvitessem ezt a sok kacatot. Gyanítom, hogy a szomszédok hulladéklerakónak használták a kertet. - Meg szeretném nézni. Gavin kinyitotta a hátsó ajtót, és kiléptek. Már erősen esteledett a fák, bokrok sűrű szövevényéből madarak pittyegése hallatszott. A ház mellett, az ápolatlan, gyér fű szélén aranyesőbokrok álltak talpig sárga virágban. - Attól tartok, ennek az ősbozótnak nálam jobb kertészre van szüksége - nézett körül a férfi tanácstalanul. - Jó, bedobálom a konténerbe az ócska autógumikat, a rozsdás mosogatókat és a belüket hullató matracokat, az ágykeretből és a háromlábú székből örömtüzet gyújtok, de ennél meg egy kis kapálásnál többet nem tudok nyújtani. Nem ért véletlenül a kertészkedéshez? - Nagyon is, és imádom a földet túrni! - Maga az én mentőangyalom! Mit szólna, ha azt ajánlanám, magáé a kert, én meg mosogatok? - Boldoggá tenne. Utálok mosogatni.
- Rögtön tudtam, hogy mi leszünk a csodacsapat! - Gavin elragadtatva nézett Laurára, aztán elsétált a rendezetlen csomókban nyíló nárciszokhoz, letépett egy fehér virágot, visszament a társához -talán egy kicsit túl közel is - és a hajába tűzte. A lány egy pillanatig megdermedt, azt hitte, Gavin meg fogja csókolni, amivel mindent tönkretett volna, de a férfi hozzá sem ért, sőt megindult befelé. - Itt az ideje, hogy vacsorázzunk. Nem tudom, maga hogy van vele, de én olyan éhes vagyok, akár egy tigris - szólt vissza tréfálkozva. Laurának kicsit erőltetettnek tűnt Gavin vidám hangvétele. De amikor visszamentek a házba, a kertben hagyták a feszült hangulatot Laura kétszer vett magának a felfújtból. Most érezte csak, milyen éhes és milyen fáradt Mire elmosogattak, a szemét is alig tudta nyitva tartani. - Lásson hozzá a lefekvés előtti szertartásaihoz! - indítványozta nyájasan Gavin. - Mire elkészül, itt várja majd egy csésze pompás tea. Elfáradt, ugye? - Igen, eléggé - ismerte be Laura. Felment a szobájába, összeszedte a holmiját, és lement zuhanyozni. Hosszan állt a kellemes, meleg víz alatt, utána már nem érezte magát kimerültnek, csak nagyon álmosnak. Felvette egyszerű, kicsit viseltes hálóingét, rá a fürdőköpenyét, megfésülte hosszú, sötét haját, és lement a konyhába. A forró tea az asztalon gőzölgött. - Maga igazán fantasztikus! - csapta össze Laura a kezét. - Miért? Mert felforraltam egy kanna vizet? - Nem, nem. Azért, mert észrevette, hogy jólesne nekem. Mert látta rajtam, hogy milyen fáradt vagyok. Mert befogadott a házába, meghívott vacsorára. Aztán meg... a szobámba délután még egy éjjeliszekrényt is beállított, és egy szép kis ernyős lámpáról is gondoskodott. Gavin figyelmeztetően felemelte az ujját. - No várjon csak! Még nem látta a kertet napfénynél, teljes pompájában. - Ebben igaza van, de valódi őserdőnek kell lennie, hogy a tartozásomat ki tudjam egyenlíteni. Hirtelen - később ezt nagyon megbánta - lábujjhegyre állt, és egy is csókot lehelt a férfi ajkára. - Köszönöm - suttogta, és a szó szoros értelmében kimenekült a konyhából. Gavin a szemével követte. Laura ajka alig érintette az övét, mégis úgy érezte, mintha megégették volna. Kezével önkéntelenül odakapott. Nos, nem voltak égési sebei, de a lelkében tűzvész tombolt. Hogy fogom én ezt kibírni? kérdezte önmagától. Hátravetette a fejét, mintha a mennyezeten keresné a választ. - Öregem, ez aztán a kutyaszorító - dörmögte maga elé -, és nincs belőle kiút! Fogta a teáscsészéjét, és kiment a kertbe. Laura ablaka még világos volt. Nem szabad találgatnia, mit csinálhat! És észben kell tartania, hogy valami súlyos teher nyomasztja a lányt. Szinte az első pillanattól kezdve érezte, hogy titkol valamit, valami fájdalmasat. Gavin szeretett volna segíteni rajta, de nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Semmi esetre sem szabad kimutatnia, hogy nem csupán baráti érzéseket táplál iránta. Hiszen nem azért költözött ide a lány, hogy felderítse az ő hosszú, magányos estéit. Óvatosnak kell lennie. Gondoskodni kell róla, szeretettel kell körülvenni, de nem szabad elijeszteni. 3. FEJEZET Laura néhány nap alatt úgy érezte, mintha már évek óta ebben a kórházban dolgozna, kis lakása pedig percek alatt a szívéhez nőtt. Gavin - jóllehet csak a „háziura" volt - igazi otthont teremtett számára. Látszott rajta, hogy örömmel fogadta be, de egy pillanatig sem volt tolakodó, tökéletesen tiszteletben tartotta a lány szabadságát, magánéletét.
Laura újra és újra elcsodálkozott azon, hogy egyáltalán nem nyomasztja Gavin férfias egyénisége. Talán azért, mert soha nem erőszakos, még tréfából sem bizalmaskodik vele, és a lábát sem teszi be a Laura kizárólagos birodalmát képező helyiségekbe. Szabad idejükben gyakran órákat töltöttek együtt a konyhában vagy Gavin nappalijában, és Laura lassan megtanult lazán és természetesen viselkedni a doktor jelenlétében. Életében először igazi barátságot kötött egy férfival. Nagyon szerettek beszélgetni, sokat nevettek, ha valamiben nem értettek egyet, szívesen vitatkoztak is egymással, máskor az osztály eseményeit boncolgatták, de Laura múltjáról soha nem tettek említést. Ha csak a lehetősége is felmerült annak, hogy erre terelődhet a szó, a lány ügyesen más vizekre evezett Baráti, könnyed, fesztelen hangulat uralkodott a házban. Ha egy időben voltak szabadok, közösen festettek, mázoltak, végezték az egyéb javításokat Ezen a napon is így tervezték. A kertben ültek és reggeliztek. - Mi lesz a kandallóval a nappalijában? - érdeklődött Laura. - Milyen kandallóval? Hiszen látta, hogy nincs ott semmi. - De van, csak meg kell keresnünk! - Azt akarja mondani, hogy dúljuk fel a szobát? Laura nevetett. Az első pillanattól kezdve gyanította, hogy Gavin nappalijának sarkában az előző tulajdonos befalaztatott egy kandallót. Aztán szépen bevakolták, és még le is festették. - Tudom, hogy rengeteg törmelék lesz, de ki kellene használni, hogy még itt a konténer. És amíg rendet nem teszünk, használhatja az én nappalimat. Gavin lemondó arccal bólintott. Felvették a legrosszabb, e célra tartogatott tréningruhájukat, kesztyűt húztak, aztán kicipelték a kertbe a bútorokat, a padlóra műanyag fóliákat terítettek, majd vésővel, kalapáccsal nekiestek annak a falnak, amely mögött a kandallót sejtették. - Itt van valami - kiáltott fel Laura izgatottan. - Nézze csak, azt hiszem, itt a párkány! Igaza volt. Gavinnek mindössze néhány jól célzott ütést kellett mérnie a vésőre, és a fal nagy robajjal leomlott. Amikor a por eloszlott, meglátták a kéménynyílást. Órákig tartott, míg kiszabadították a kandallót, de még a vasrostélyt is megtalálták benne. A szoba persze tele lett törmelékkel, ők pedig a hajukra ülepedett portól úgy néztek ki, mintha hirtelen megőszültek volna. Laura ledobta a kalapácsot, és körülnézett. - Ez nem lehet igaz! A férfi követte a tekintetét és úgy vigyorgott akár egy komisz kölyök. - Előre látható volt. Sebaj, majd a porszívó elintézi! - Ó, maga örök optimista! Gavin jókedve kikezdhetetlennek bizonyult. Természetesen a sok faldarabbal nem bírt el a porszívó, de a férfi ettől sem keseredett el. Tanácsára összehajtogatták az első fóliát, óvatosan felemelték, és a törmelékkel együtt kivitték a konténerbe. Ezt a műveletet megismételték a többi fóliával is, s így szerencsésen sikerült megszabadulniuk a törmelék oroszlánrészétől. A port és a piszkot már ki lehetett porszívózni. Miután a szőnyeg visszanyerte eredeti színét, és a kandallót is úgy-ahogy letisztították, elképedve állapították meg, hogy a nappali - eltekintve persze a szétvert faltól - egy igazi angol úriház szalonjára kezdett hasonlítani. - Nahát hogy mi mit varázsoltunk elő a falból! - csodálkozott Gavin. -Laura, szaladjon gyorsan hajat mosni, aztán megünnepeljük, hogy ilyen kiváló ötletünk volt. - Méghogy ötletünk! Az én ötletem volt! - javította ki Laura gőgös arccal, majd kivonult a fürdőszobába. Amikor elkészült, hallotta, hogy még mindig búg a porszívó. Nagy meglepetésére a saját nappalijában talált Gavinre, amint épp a szőnyeget takarította. - Bocsánat a betolakodásért - szabadkozott a férfi -, de itt is minden tele lett porral. - Nagyszerű, úgyis akartam már takarítani - válaszolta elégedetten Laura.
Gavin játékosan megfenyegette a porszívó csövével, mire a lány a szobája felé menekült de a lépcsőn rálépett a fürdőköpenye aljára, és előrebukott Gavin rögtön odaszaladt hozzá, ám ő akkor már a lépcsőn ült, és a lábát nézegette. - Csak nincs valami baj? - kérdezte Gavin aggódva. - Á, semmi, csak megrándítottam egy kicsit a bokámat, mindjárt elmúlik. - Ne haragudjon, nem kellett volna üldözőbe vennem! Várjon csak egy pillanatra! Levette a lány fejéről a leesni készülő nedves törülközőt. Laura érezte Gavin ujjait a haján, és amikor meglepődve ránézett, vágyakozó pillantást vélt felfedezni a férfi szemében. - Gavin... A férfi ajka futólag érintette csak a száját, Laura mégis egész testében érezte a melegét. Gavin felegyenesedett - Bocsánat! Ha felöltözött, kérem, jöjjön le. Én is rögtön elkészülök. Laura reszketve fogta a törülközőt, felemelte a fürdőköpenyt, hogy ne lógjon a lépcsőre, és kicsit sántikálva elindult felfelé. Szíve a torkában dobogott Ez a csók nem jelent semmit, ismételgette magában. Gavin így akart bocsánatot kérni, ennyi az egész. Szobája menedékében az ablak hűvös üvegére szorította a homlokát. Mi van vele? Gavin a szállásadója, kollégája és jó barátja, semmi több. Nem is akarja, hogy több legyen! Nem kell se viszony, se kaland, de még egyetlen könnyelmű éjszaka sem. Semmi, de semmi! De akkor miért ez a bizsergés az ajkán? Miért érzi, hogy mindjárt kiugrik a szíve a helyéről? Az elmúlt évek alatt soha nem remegett így a lába egy férfi miatt... Miközben összekuszálódott érzéseit próbálta tisztázni, átöltözött, és lassan ismét lebicegett a lépcsőn. Gavin a fürdőszobában volt, Laura a víz zubogásán keresztül is hallotta dúdolását aztán azt is, ahogy bosszúsan sziszegett, mintha a víz túl forró, vagy túl hideg lenne. Lehet, hogy az összes meleg vizet elhasználta előle? Gavin kijött, mindössze egy fürdőlepedőt csavart a derekára. - Tartok tőle, hogy alig hagytam meleg vizet - mondta Laura bűntudatosan. Gavin mosolygott. - Nem baj, nekem jól jött a hideg zuhany. Mielőtt a lány valami szellemeset válaszolhatott volna, Gavin hozzátette: - Rögtön jövök. A bor a hűtőben van, a poharak helyét már ismeri. És már ott se volt Laura megbabonázva meredt nedves lábnyomaira a vörös konyhakövön. Amikor a férfi néhány perc múlva újból megjelent, farmert és trikót viselt akár Laura, és lábán a rózsaszín zoknit - Minden rendben? - Igen, csak nem tudom megszokni a zokniját. - Én most a maga lábára gondoltam. Fáj még? - Nem, már nem... Köszönöm, jól vagyok. - Akkor jó. Jöjjön! Gavin kivette a hűtőből a borosüveget, fogta a Laura által kikészített poharakat és fejével a nappalija felé intett. Laura meglepve torpant meg az ajtóban. Mintha nem is ugyanaz a helyiség lett volna. Gavin behozta a kertből és rögtön át is rendezte a bútorokat úgy, hogy a nappali legfontosabb pontja a kandalló lett. A rostélyra egy nagy fénymázas kaspót helyezett el, tele óriási, tűzpiros kerti pipaccsal. Gavin csillogó szemmel figyelte a hatást. Aztán elégedett arckifejezéssel húzta ki az üvegből a dugót, és töltött. - Emelem poharam a ház lakóira és a soron következő kandallóra! -mondta. - Amíg maga zuhanyozott, megkopogtattam a falat a nappalijában, és azt hiszem... - Jaj, ne! - rimánkodott Laura.
- De miért nem? - Ma semmiképp! Meg aztán én úgy szeretem a nappalimat, ahogy van. - De egy finom, régi kandallóval mégiscsak elegánsabb lenne! És képzelje el, amint kinyújtott lábbal ülünk télen a pattogó tűz előtt, és melengetjük a talpunkat. - Meggyulladna a zoknija. - Jól sejtem, hogy maga nem igen bánná? - Eltalálta! - Laura nagyot nevetett. - Talán akkor a nővére készítene magának egy visszafogottabb színűt, feketét vagy sötétkéket... - Én ragaszkodom ehhez a zoknimhoz! - Gavin sértődötten elfordította a fejét, majd szemmel látható élvezettel nézegetni kezdte a rikító lábravalót. - Arra mindenesetre jó, hogy kellemesen lehet rajta vitatkozni. Laura a szék támlájához támasztotta a fejét, szemét lehunyta. Gavin olyan kedves, vidám, könnyen barátkozó férfi, vajon miért nem nősült meg eddig? - tűnődött. Hát én nem fogom megkérdezni tőle... Ne ébresszük fel az alvó oroszlánt! Nagyot nyújtózkodott, kortyolt a borból, aztán újra pihentette a szemét addig, amíg majdnem elaludt. Ekkor valaki kopogtatott az ajtón. - Gavin! Gavin! Hahó! - kiáltotta egy női hang. Laura rögtön éber lett. Gavin felugrott kitárta az ajtót, és megölelte az ott álló magas, nádszálkarcsú nőt. - Annyira hiányoztál! - borult a férfi nyakába a látogató. Laura úgy érezte, mintha szíven szúrták volna. Tehát mégis van egy nő Gavin életében, méghozzá milyen csinos! Ezzel ő nem képes versenyezni. A felismerés megsemmisítő erővel hatott rá. Hiszékeny liba vagyok, gondolta keserűen. Itt ülök a nappalijában, családi kört játszom vele, közben... - Laura, hadd mutassam be Frankié Bradleyt! - Gavin arca ragyogott az örömtől. - Frankié Ryder, ha szabad kérnem! - szólt közbe a nő. - Szerintem Róbert nem örülne, ha a lánykori nevemen mutatkoznék be. - Kezet nyújtott Laurának. - Üdvözlöm, Laura, örülök, hogy megismerhetem. Laura halványan elmosolyodott. Tehát nem Gavin barátnője... Mintha egy nagy kő esett volna le a szívéről - ettől viszont bosszús lett. Frankié újból Gavinhez fordult, a karjára tette a kezét. - Róbert parkolóhelyet keres, én meg nem tudtam kivárni, annyira kíváncsi voltam a házadra. - Egy kicsit elkéstetek. Ma reggelig még egészen elfogadható külseje volt De egy esemény következtében... - És mi volt ez az esemény? - nézett körül Frankié érdeklődve. - Nekiláttunk, hogy megkeressük a kandallót a falban, és meg is találtuk. Hogy tetszik? - Igen... szóval... egy kicsit romos a környéke. De majd kialakul, főleg, ha bevakoljátok a falat. Mi volt eredetileg a sarokban? - A nagy semmi! - jelentette ki Gavin szinte büszkén. - Aha. Akkor ez mindenképpen eredménynek számít - mondta elismerően Frankié. Még mindig nevettek, amikor egy jól megtermett férfi dugta be a fejét az ajtón. Gavin kitárt karokkal ment elé. - Róbert, isten hozott a Körtefa-Lakban! Akár hiszed, akár nem, ez a neve. Nekem ugyan a „házikó" jobban tetszik. Vigyázz, ne üsd be a fejed az ajtókeretbe! Laura, bemutatom Róbert Rydert Frankié férjét Már két egész hete viseli ezt a tisztet Róbert ő Laura Bailey, kedves lakótársam. - Maga Gavinnek csak a lakótársa? - kérdezte Róbert némi csalódással, és kezet rázott a lánnyal. - Pedig már kezdtem reménykedni, hogy egy kis színt visz Gavin szerzetesi életébe. Hát, ezek szerint tévedtem.
Róbert sokatmondóan az égnek emelte a szemét. Gavin pedig -Laura legnagyobb csodálkozására – elpirult. - Gyertek, szeretném nektek még világosban megmutatni a kertet -tuszkolta kifelé barátait Gavin. Laura nem követte őket. Egyszerre fölöslegesnek érezte magát. Vajon miért pirult el Gavin? - tépelődött magában. Megvonta a vállát aztán átsietett a saját nappalijába, és betette maga mögött az ajtót Hallotta, amikor a többiek élénk csevegés közepette visszajöttek a kertből. Két percbe sem telt, és Gavin kopogtatott be hozzá. - Valami butaságot mondtam? - kérdezte óvatosan. - Dehogy, miből gondolja? - Akkor miért bújt el? - Erről szó sincs, egyszerűen csak nem akarok zavarni. - Nem zavar, éppen ellenkezőleg! Kérem, jöjjön vissza hozzánk! Laura kicsit habozott, majd megrázta a fejét - Ne vegye rossz néven, de tényleg fáradt vagyok. Holnap korán kezdek, jobb, ha lepihenek. - De hiszen még nem is vacsoráztunk! - Nem vagyok éhes. E nyilvánvaló hazugság hallatán Gavin elmosolyodott. - Frankie-ék egyenesen Franciaországból jöttek, és rengeteg finom sajtot hoztak a „házavatásra". Maga ma velem együtt verte szét a fél házat, a jutalomból is részesülnie kell. Elrendezem a sajtokat néhány tálon, megkóstoljuk, amelyikre kedvünk támad, és iszunk hozzá egy kis bort. Gavin rögtön észrevette, hogy Laura tétovázik. Megfogta a lány kezét és felhúzta a székről. - így. Kezdetnek nem rossz. Most egyszerűen tegye egyik lábát a másik elé, és rendben lesz a dolog. Majd én mutatom az utat. - De Gavin, ők a maga barátai! - tiltakozott Laura. A férfi megcsóválta a fejét - Maga is a barátom. Ugye jön egyedül is, ha nagyon szépen megkérem? - tette a karját a lány derekára. Gyerekes dolog lett volna tovább akadékoskodni, nem beszélve arról, hogy Laura tényleg nagyon éhes volt. Tehát megadta magát. A vendégek éppen a sajtot csomagolták ki a konyhában, közben élénken vitatkoztak azon, hogy melyiket hol vették. - Ez az első szóváltás közöttetek? - kérdezte Gavin részvétteljes arccal. - Mit képzelsz? - Róbert a fejéhez kapta a kezét. - Ezzel a nővel az egyik veszekedés követi a másikat! - De ahogy Frankie-re nézett, a szeme gyengéd szerelemről árulkodott. Körülülték a konyhaasztalt, felszeleteltek egy egész kenyeret vajat, almát diót is tettek mellé, és sorba kóstolgatták a különféle kemény és puha, füstölt és túlérlelt, illatos füvekkel, magvakkal ízesített sajtkölteményeket. Amikor első éhségüket már elverték, Frankié elővett egy levelet a táskájából, és Gavin felé nyújtotta. - Olvasd csak el! Jim Pate küldte, tudod, az a hajléktalan csavargó. Emlékszel, csontvelőgyulladása volt. - Hogy emlékszem-e? Amíg élek, nem felejtem el azt a pasast! -morogta Gavin. - Tudod, kedves Frankié, amikor beléptem abba a düledező raktárépületbe, és megláttalak téged a földön heverni, körülötted meg azokat a szörnyű alakokat, nem adtam volna egy lyukas garast sem az életedért. - Bocsánat - vágott közbe Róbert -, én úgy emlékszem, hogy akkorra már sikerült őket félig-meddig megzaboláznom.
- Persze, kivéve azt a pofát, aki éppen a kését akarta az oldaladba döfni - emlékeztette Gavin. - Mondhatom, el sem lehet képzelni hátborzongatóbb helyzetet, mint ha egy orvosnak akarattal kell eltörnie egy egészséges emberi kart. Sosem hittem volna magam erre képesnek, de amikor láttam megvillanni a pengét, valami elszakadt bennem. Persze nem miattad borult el ennyire az agyam, Róbert. Egyszerűen nem tudtam volna többé Frankié szemébe nézni, ha véletlenül a támadód kerül ki győztesen. Róbert dörmögött valamit az orra alatt. Laura meglehetősen zavarosnak találta a hallottakat, de annyi biztos, hogy igen veszélyes helyzetbe kerülhettek ők hárman. - Ha akkor te nem kockáztatod az életedet Frankié miatt valószínű, hogy ő már nem lenne közöttünk. - Róbert arca elkomolyodott. T Egész életemben hálás leszek neked. - Majd emlékeztetlek rá, amikor szükségem lesz egy befolyásos barát támogatására felelte könnyedén Gavin, de látszott rajta, hogy meghatódott. Míg Gavin Jim Pate levelét olvasta, Frankié Laurához fordult. - Ne haragudjon, mi itt olyan dolgokat emlegetünk, amiről maga nem tudhat. Egy betegről volt szó, egy fiatalemberről, aki elvesztette a talajt a lába alól. Most írt nekem.. Úgy látszik, sikerült kikerülnie a gödörből, összeszedte magát, és én ennek nagyon örülök. - Tökéletesen megértem - bólintott Laura. - Magam is gyakran eltűnődöm, mi lesz azokkal az emberekkel, akiket életük egy-egy válságos szakaszában ápolok. Sokszor sajnálom, hogy eltűnnek a szemünk elől. - Ezek szerint szintén orvos? - Nem, ápolónő vagyok. Nemrég kerültem a kórház sebészeti osztályára. Ott ismertem meg Gavint. Én lakást kerestem, ő albérlőt, így kerültünk össze. Meglehetősen nehéz ebben a városban olyan lakást találni, amelyben élni is lehet. - Ne is mondja - legyintett Frankié -, ismerem a lakáskeresés minden buktatóját. Nekem például férjhez kellett mennem Róberthoz, hogy végre elfogadható hajlékhoz jussak. Gyönyörű háza van, igazi jó fogás! - kacsintott rá Laurára. - Végre kibújt a szög a zsákból - kapott a szívéhez Róbert színpadiasan. - Régóta töprengek, mit eszik rajtam. Most fény derült a csalárdságra: csak a ház számít! - De hiszen ez magától értetődő, nem? - kérdezte jól megjátszott csodálkozással Laura. Ha választani lehet egy rossz körülmények között lakó, de máskülönben elfogadható férfi és egy kiállhatatlan, undok alak között, aki viszont egy minden tekintetben bűbájos háznak a tulajdonosa, nem kétséges, melyiket választaná minden józan eszű nő. - Nahát ez eléggé kiábrándító! - emelte az égnek a tekintetét Gavin. - Titokban azt reméltem, hozzám vonzódik, és tessék, kiderül, gyengéd érzésekkel viseltetik a ház iránt! Nevettek, aztán másról kezdtek beszélni. Laura élvezte a társaságot, úgy érezte, barátokra talált, de azért vigyázott, nehogy a kelleténél többet áruljon el magáról. Elég korán visszavonult, mert - mint mondta - másnap korán kellett kelnie. A többiek megértő és sajnálkozó szavakkal búcsúztak tőle, és jó pihenést kívántak neki. Laura gyorsan ágyba bújt. Mára elég a kérdésekből és a jóindulatú célozgatásokból. Pillanatok alatt elaludt, de semmiről sem álmodott. Reggelre Evelyn Peacey állapota sokat javult, már nem volt szüksége külön megfigyelésre. Jókedvűen intett Laurának, amikor az benézett hozzá. Röviddel az ebédszünet előtt Helen Russel kereste a lányt. - Ma áthoznak egy férfit az osztályra, hasnyálmirigyműtéte lesz. Délután értekezletet tartanak az esetéről, amelyen magának is részt kellene vennie, ugyanis Olivér magát jelölte ki a műtétet követő különleges ápolási feladatokra. Kivételesen itt tudna maradni délután ötig? - Természetesen, nincs semmi halaszthatatlan dolgom - felelte Laura. - Rendben van, közlöm Olivérrel, hogy ott lesz a megbeszélésen. Délután ötkor Laura már a nővérszobában volt, amikor megérkezett Olivér Henderson, és rögtön a tárgyra tért.
- Mindannyian tudjuk, milyen súlyos következményekkel jár a hasnyálmirigy eltávolítása, hiszen ez a szerv termeli az inzulint és más, az emésztéshez és az anyagcseréhez nélkülözhetetlen anyagokat. Ha a beteg, aki ilyen beavatkozáson esett keresztül, nem kap megfelelő kezelést, nem tudja a táplálékot feldolgozni, és cukorbeteg lesz. A kezelés azt jelenti, hogy a beteg inzulininjekciókat kap, szájon át pedig a hasnyálmirigy-enzimeket pótoljuk. Az inzulinadagokat nehéz beállítani, ezért eleinte gondos és folyamatos megfigyelésre van szükség. Magára szeretném bízni a feladatot Laura. Lehetőség szerint mindig maga legyen a beteg mellett. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos és felelősségteljes feladatról van szó. Feltételezem, tisztában van az eset orvosi vonatkozásaival, de ha bármilyen kétsége lenne, kérem, kérdezzen csak nyugodtan. - Dolgoztam már ilyen beteggel, azt hiszem most nincs kérdésem - mondta megfontoltan Laura. - Helyes. Gavin fog műteni. Tudniuk kell, hogy rosszabb esetben az egész hasnyálmirigyet el kell távolítani, valamint az epehólyagot és a vékonybél egy részét. A jobbik eset az, ha valamennyit meg lehet tartani a hasnyálmirigyből, akkor ezt csatlakoztatni tudjuk az egészséges bélrészhez. Amennyiben ez sikerül, a beteg néhány hónap múlva már nem is emlékszik majd a műtétre. De nem szabad túl sokat várnunk, mert bár a jelek szerint nincsenek áttételek, a daganat sajnos már elég nagy, és mi csak orvosok vagyunk, nem varázslók. A műtétet holnap reggelre írom ki. Utána a beteg előreláthatólag az intenzívre kerül. Ha nem lép fel valamilyen szövődmény, délután a maga gondjaira bízzuk, Laura. Henderson doktor körülnézett. Mivel a kis csapat minden tagja egyetértően bólintott folytatta: - Emiatt meg kellett változtatni Helen beosztását. Holnap Laura délutános lesz, hogy este kilencig a beteg mellett maradhasson, csütörtökön pedig már korán reggel kezd. Az első huszonnégy órában a beteget csupán két nővér látja el felváltva. Tudom, hogy ez a beosztás igencsak fárasztó, de nincs más megoldás. Megfelel ez a magának, Laura? - Minden tőlem telhetőt megteszek - bólintott a nővér. - Rendben van. Ha nincs kérdés, akkor el is búcsúzom. Holnap reggel találkozunk. Amikor Olivér mögött becsukódott az ajtó, Helen mély lélegzetet vett, és elismerő pillantást vetett Gavinre. - Tyűha! Gratulálok! - Köszönöm - vágott az orvos egy kis grimaszt. - Attól tartok, Olivér abból indul ki, hogy a betegnek úgysincs sok esélye, ezért tüntet ki ezzel a műtéttel. - Tiltakozom! - rázta meg Helen határozottan a fejét. - Éppen ellenkezőleg. Szerintem úgy gondolja, hogy maga nagyszerűen fogja megoldani a feladatot, ezért lehetőséget ad magának. - Helen, maga balzsam a sebzett önérzetemre! Gavinnek valóban jólestek a főnővér szavai, kicsit meg is hatódott. - De most én is búcsút veszek, mert lejárt a munkaidőm, a hajnalt meg otthon is kivárhatom. - Azt hiszem, ma én vagyok a soros konyhafőnök - mondta Laura, amikor a parkoló felé mentek. - Meglehet. Van valami jó ötlete? - Még nincs. Előbb kifaggatom a hűtőszekrényt. - Egyetértek. Azalatt megvizsgálom a borállományt. Talán egy pohár bortól sikerül hamarabb elaludnom. - Tegyek egy jó erős altatót a mártásba? Olyan lesz, mintha fejbe vágták volna. - Óriási! Az megmentene engem attól, hogy holnap a műtőasztal mellett kapjak idegösszeomlást Laura látta, hogy az Olivértől kapott megbízást Gavin egyszerre tekinti izgalmas kihívásnak és nyomasztó felelősségnek. Pedig, ha Olivér át meri adni neki ezt a bonyolult
műtétet Gavinnek nem kellene így félnie. Egy kis kikapcsolódás azért most jót tenne neki. Laura elhatározta, hogy megpróbálja kellemessé tenni számára a nap hátralévő részét. 4. FEJEZET Ezen az estén Laura szabadjára eresztette a fantáziáját A hűtőszekrény alsó fiókjából sárgarépát paprikát uborkát zöldbabot articsókát szedett elő. A kamrapolcon talált egy kukorica- meg egy zöldborsókonzervet és leemelt két szép almát is. Háromféle salátát állított össze francia sajtöntettel, ecettel-olajjal és kapros joghurttal a kapribogyós borjúsült mellé. A desszertre csokoládéhabot készített édesanyja receptje szerint, aki ezzel szokta elbűvölni legkedvesebb vendégeit. A hatás most sem maradt el. Gavin úgy ünnepelte Laura főztjét, hogy a lány belepirult. Az ablakok tárva-nyitva álltak, enyhe virágillatú szellő emelgette a függönyöket. A kávét kivitték a kertbe, leültek az öreg fapadra, amelyet Gavin nemrég festett át, elégedetten kinyújtották a lábukat, és belefogtak, hogy megtárgyalják, milyen halaszthatatlan teendőket tartogat számukra a kert. - Az a legnagyobb baj, hogy még mindig olyan rendetlen benyomást kelt - bosszankodott Gavin. - Ezek a bokrok teljesen értelmetlenül terpeszkednek ott középen. Azt hiszem, ki fogom ásni őket, akkor csinálhatunk egy gyönyörű pázsitos részt. - Persze akkor ezt a csodás orgonabokrot is ki akarná vágni - intett Laura egy illatos virágoktól roskadozó fa felé. - Ilyen az élet. Mindent nem lehet egyszerre. Vagy orgona, vagy ápolt angol pázsit. Maga melyikre szavaz? - Én nagyon szeretem az orgona illatát, a bokorra szavazok. - Laura, magával reménytelen dolog megbeszélni valamit. - Biztosan találunk elfogadható megoldást. Például tegyük fel, hogy csak a bokorsor közepét távolítja el és ülteti át máshová, akkor csinálhatnánk egy szép nagy kerek virágágyat, azzal gyönyörű színhatásokat lehetne elérni. Vagy csak átjárókat nyitnánk a bokrok között és kétoldalt sziklakertet lehetne létesíteni... Várjon csak... Laura beszaladt a házba, papírt és ceruzát hozott, és néhány vonással felvázolta elképzeléseit. Gavin is előállt néhány ötlettel, rajzot is készített s ebből heves vita kerekedett. Laura az egyik rajz láttán felkiáltott. - Nem, ez képtelenség, így kimondottan ronda lenne! Gavin hahotázva dőlt a pad támlájának. - Hát ki itt a háziúr? De tudja mit, csinálja, ahogy akarja! - tárta szét tehetetlenül a karját. Hiszen ha egy nő a fejébe vesz valamit nincs olyan erő égen és földön, amely ebben meg tudná akadályozni. Laura kővé merevedett. - Bocsásson meg, Gavin - mondta halkan és felállt. - Természetesen maga a háziúr. Ezzel rendreutasítás nélkül is tökéletesen tisztában vagyok! Hosszú léptekkel a ház felé indult. Nem akarta ő Gavin jogait csorbítani, csak hát már sokszor nézegette szobája ablakából az alatta elterülő vad bozótot. Közben óhatatlanul terveket szövögetett arról, hogyan lehetne úgy rendet teremteni, hogy a meglévő növények többsége megmaradhasson. Hiszen maga Gavin is többször kért tőle tanácsot. Nyilván most túl messzire merészkedett. Mire felért a szobájába, a férfi már a nyomában volt. - Laura, Laura, várjon! Be akarta csukni az ajtót maga mögött, de Gavin kívülről teljes erőből nyomta befelé. - Laura, engedjen be!
A lány elengedte a kilincset, az ablakhoz ment és lenézett az elvadult kis kertre, amelyen így összevesztek. Könnyek homályosították el a szemét. - Elnézést kérek - mondta alig hallhatóan -, nem akartam tolakodni, csak... - Laura! Azonnal hagyja ezt abba! Én segítséget kértem magától, és maga beleegyezett. De hogyan tudnánk megbeszélni a terveinket, ha maga látványosan összeomlik, valahányszor nem vagyunk egy véleményen? Laura megfordult. - Összeomoltam? Így látja? - kérdezte csodálkozva. - Igen, igen. - Szó sincs róla, maga téved! - Kicsit tétovázott az alsó ajkába harapott mint mindig, ha komoly gondolatokat próbált megfogalmazni. - Én csak olyan dolgokat tartottam magától értetődőknek, amelyek nem azok. Távolról sem akartam magát letorkolni. - Én pedig nem akartam magát rendreutasítani. Nem kezdhetnénk elölről, tiszta lappal? Gavin közelebb lépett, és különös figyelemmel nézett Laura arcába. - No, ne sírjon már! kérte halkan. Átölelte és gyengéden magához szorította a lányt. Laura egyszerűen nem tudta felfogni, mi történik vele. Olyan jó volt a férfi mellén megbújni, hozzásimulni. És milyen jó lett volna, ha míg Gavin simogatja, mind a tíz ujjával beletúrhatna sűrű, sötét hajába! Laura ajka a férfi nyakát érintette, és hirtelen elfogta a vágy, hogy megcsókolja, hogy a bőre ízét érezze... - Laura... Gavin maga felé fordította a lány arcát, és egészen könnyedén megcsókolta. Laura szorosan Gavin karjai közé fúrta magát. A férfi ekkor olyan viharosan csókolta meg, hogy Laura szinte megtántorodott tőle. Nem kapott levegőt, moccanni sem volt képes. Szenvedélyes vágy fogta el a férfi után, mintha minden visszafogott sóvárgását feloldhatná az ölelésben. Aztán a lázas vágy hirtelen végtelen gyengédségnek adta át a helyét. Laurát a sírás fojtogatta. Gavin elengedte. - Bocsáss meg - mondta kissé rekedten -, nem szándékosan tettem. Úgy tűnt, mintha zavarban lenne. Kisimította Laura nyirkos homlokából a haját, aztán hátralépett. Szemmel láthatóan igyekezett visszanyerni az önuralmát. - Nincs semmi baj? - kérdezte bizonytalanul. - Nem, minden rendben - felelte Laura elcsukló hangon. Menj már el, kérte némán. Nem bírom ki... - Biztos? Akkor... a holnapi műtéttel kapcsolatban... valamit még el kell olvasnom... Laura szótlanul bólintott. - Jó éjszakát, Laura! - suttogta Gavin, ujja hegyével megérintve a lány arcát, aztán elfordult, és kiment. - Jó éjszakát! - rebegte Laura, de már akkor nem volt kinek. Ledőlt az ágyára, és olvasni próbált Egy óra múlva halkan lement a fürdőszobába fogat mosni. Sietett. Másnap csak délután kezd, így a fürdést délelőttre halasztotta. Ha Gavin nincs itthon, nem fogja magát olyan kiszolgáltatottnak érezni, mikor meztelenül áll a fürdőkádban... Készített magának egy teát, felvitte a szobájába, visszafeküdt, és sóhajtva vette kezébe a könyvet. A falon át tompa neszeket hallott. Gavin nyugtalanul jött-ment, hol ledobta magát az ágyára, hol újból járkálni kezdett. Úgy látszik, nem tud aludni. Laurát is kerülte az álom. Gavin csókja teljesen felborította a lelki egyensúlyát. Most mi lesz? - kérdezte szinte rettegve. Olyan váratlanul érte... Valószínűleg Gavint is, különben minden másként történt volna. Hát jó, megtörtént de nem ismétlődhet meg. Ez így nem mehet tovább! Különben beszélnie kellene magáról, és azt nem bírná elviselni, abba belepusztulna... Laura mozdulatlanul feküdt a sötét szobában, figyelte a falon túlról átszűrődő
zajokat, és patakokban folytak a könnyei. Végül teljesen úrrá lett rajta a kínzó fájdalom, a párnába temette az arcát, és zokogott. Siratta azt, amit elvesztett, és többé nem találhat meg soha. Gavin a párnájára könyökölve fülelt a másik szoba felé. A vékony falon keresztül hallotta, hogyan forgolódik Laura az ágyán. Ő sem képes elaludni. A férfi nehezen tudott úrrá lenni az egész testét kínzó sóvárgáson, mégsem a testi vágy miatt érzett szinte elviselhetetlen feszültséget. Azt szigorú önfegyelemmel kordában tudta volna tartani. Nem, most olyan érzések és indulatok dúltak benne, amelyekkel nem bír el a józan ész. Újra meg újra végiggondolta, hogyan tartotta Laurát a karjában, felidézte azt a néhány pillanatnyi önfeledt boldogságot. Laura páratlan kincs, de valami titkot rejteget, amely nyomasztja, s nem engedi, hogy ura legyen a saját életének. Gavin segíteni akart neki - de hogyan, ha a lány soha nem említi, mi kínozza? Akármiről hajlandó csevegni, a kertről, munkájáról a sebészeten, mindenről, de elnémul, ha ő maga kerül szóba. Hallotta a falépcső reccsenését amikor Laura leosont a konyhába. A percek csak múltak, de a lány nem jött vissza. Mi történhetett? Gavin nem bírta tovább a bizonytalanságot. Gyorsan beleugrott a farmerjába, felrántott egy inget, aztán lábujjhegyen lelopakodott a lépcsőn. Laura nappalijának ajtaja alatt fény szűrődött ki. Gavin óvatosan benyitott. A lány a kanapén gubbasztott, karját felhúzott térde köré kulcsolta. Mellette a kis asztalon egy teáscsésze árválkodott. Gavin közelebb lépett. - Laura... A lány válasz helyett zokogásban tört ki. Gavin nem bírta tovább. Leült mellé, két karjába kapta, ölébe vonta, és ringatta, mint egy gyermeket. Laura pedig a férfi vállába temette az arcát, és keservesen sírt tovább. Egész testében reszketett. Gavin szorosan tartotta, dédelgette, gyöngéd, értelmetlen szavakat dünnyögött a hajába, még akkor is, amikor Laura már megnyugodott egy kicsit. Végül a lány kibontakozott Gavin karjából, és kis kanapéjának másik végébe húzódott. A gyengédség forró hulláma öntötte el Gavint, amikor a sírástól nedves arcba nézett. - Ne haragudj - suttogta Laura -, nem akartalak felébreszteni. - Nem aludtam. Készítsek neked még egy csésze teát? - Igen, köszönöm! Gavin kiment, és hamarosan két gőzölgő csészével meg egy csomag keksszel tért vissza. Leült Laura mellé a kanapéra, de hozzá sem ért. A lány kortyolt a teából. - Nem akarsz beszélni róla? - kérdezte Gavin. - Nem tudok. Bocsáss meg... egyszerűen olyan... - Laura megrázta a fejét. , - Ha egyszer, bármikor szükségét éreznéd, hogy elmondd valakinek, én mindig itt leszek, tudnod kell - mondta Gavin. Laura fájdalmasan mosolygott. - Köszönöm. Igazi jó barát vagy. - A szeme megint tele lett könnyel. Szinte bosszúsan törölte meg az arcát keze fejével. - Ne haragudj, azt hittem, már elmúlt - harapott az ajkába. Gavin gondterhelten vizsgálgatta a szemközti falat. - Szerinted van ott is egy kandalló? Laura elnevette magát, aztán megvillant a szeme. - Fogalmam sincs róla. - Félrebillentett fejjel szemlélte az említett területet. - Hajnali kettőkor nem lenne szerencsés megnézni. - Hát ebben igazad van.
Laura arcáról lassan, fokozatosan eltűnt a fájdalmas kifejezés, csak a tekintete mélyén lappangott a szomorúság. Kényelmesebben dőlt hátra a kanapén. - Mesélj nekem Frankie-ről és Róbertról! Régóta ismered őket? Gavin elvett egy kekszet, elgondolkozva forgatta a kezében, aztán belefogott a történetbe. Elmondta, hogy akkor találkozott Frankie-vel, amikor a doktornőt Róbert mellé osztották be. Hamarosan egymásba szerettek. Frankié lelkes, nagy hivatástudattal rendelkező orvos, aki több volt betegét pártfogolta, de az egyik ilyen eset kis híján tragikusan végződött. Gavin az utolsó másodpercben szó szerint a karjába esett annak a gazembernek, aki Robertet éppen le akarta szúrni. - Egy jó nagy bottal voltam felfegyverkezve, és teljes erővel lesújtottam vele. - Az emlék hatására tűnődve csóválta a fejét. - Utálom az erőszakot, de az ember mindenre képes, ha olyasvalaki van veszélyben, aki neki kedves. Erre ott kellett ráébrednem. - Laura térdére tette a kezét. - így van ez veled is. - Velem? Hogy érted ezt? - A legszörnyűbb tervek fogalmazódnak meg bennem, ha arra a férfira gondolok, aki ezt tette veled, aki miatt így szenvedsz. Remélem, hogy soha nem találkozom vele, mert nem szeretném hátralévő napjaimat rács mögött tölteni, de ha meglátom, darabokra tépem. Nem tudom elviselni, hogy így gyötrődsz! Laura elfordította a fejét. Keservesen nyelt egyet. - Gavin, ami köztünk történt... annak nincs jövője. A mi utunk nem vezet sehová. - Hagyj magadnak egy kis időt! - Nem az időről van szó. Én egyszerűen nem vagyok alkalmas semmilyen kapcsolatra. - Nem lehetünk jó barátok? - Nem tudom, ne sürgess! - Bocsáss meg! - Gavin kedvesen megfogta Laura kezét. - Nem sürgetni akarlak, segíteni szeretnék neked. Laura olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy fényes, barna fürtjei repdestek az arca körül. - Nem tudsz segíteni. Senki sem tud rajtam segíteni. Ami történt, már elmúlt. - Ha útjában áll a jövődnek, nem múlt el - tiltakozott a férfi. - Gavin, én semmit sem tudok adni neked! - kiáltotta Laura. El akarta húzni a kezét, de a férfi nem engedte, sőt belecsókolt a tenyerébe. - Én nem kértem semmit. Csak elfogadom, amit te akarsz adni nekem. - Hiszen épp most mondtam, hogy én semmit sem tudok adni. Semmit a világon! Se ma, se holnap. Soha. Gavin figyelmesen nézte Laurát. Tudta, ha most faggatja, összeomlik és elmondja, amit ő olyan nagyon szeretne megtudni. De nem lenne benne köszönet. Még nem ismerik igazán egymást, nem alakult ki közöttük a teljes bizalom légköre. Most sem a hely, sem az idő nem alkalmas a nehéz, nagy vallomásokra. Apró csókokat lehelt Laura ujjaira. - Menj aludni! - sóhajtott aztán nagyot. - Fáradtak vagyunk mind a ketten. És holnap lesz a műtét. - Felsegítette a lányt a kanapéról. Laura egy pillanatig mozdulatlanul állt, Gavin szemébe nézett, aztán lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta az arcát. - Köszönöm! Mindent köszönök - suttogta, és gyors léptekkel kisietett. Gavin maga sem értette, honnan volt annyi ereje, hogy nem rohant utána. Délben, amikor Laura belépett az osztályra, egyenesen Helenhez sietett aki tájékoztatta arról, hogy Gavin sikeresen megműtötte Dávid Collinst, és a betegnek jók a kilátásai. Hamarosan lehozzák az intenzívről.
- Gavin megkönnyebbült, és nagyon örül, hogy minden sikerült -folytatta Helen. - Reggel szinte megijedtem tőle, úgy nézett ki, mint aki egy szemhunyást sem aludt az éjjel. Egyébként maga is, angyalom, fáradtnak és megviseltnek látszik. - Az is vagyok - vallotta be Laura. - Gavin valószínűleg nem tudott elaludni, hallottam a szobájában mászkálni. Végül éjfélkor a konyhában találkoztunk, teáztunk, és megettünk egy egész csomag teasüteményt. - Elhiszem, sajnos az utolsó betűig mindent elhiszek - sóhajtott fel Helen. Laura elpirult. Miért akarják a kollégái olyan szenvedélyesen összehozni őt Gavinnel? Hiszen alig két hete ismeri! Szerencsére hamarosan hozták Dávid Collinst, így elmaradtak a további kíváncsi kérdések és pillantások. A különszobában Laura egyedül volt betegével, rendszeresen mérte és feljegyezte életműködésének értékeit, ellenőrizte az infúziós készüléket, a dréncsövet, de közben néhanéha Gavinre gondolt. Vajon elhitte, amikor azt mondtam neki, hogy nem tudok semmit se adni, vagy csak színlelt, hogy időt nyerjen? Abban reménykedik, hogy idővel megváltozom, vagy egyszerűen el akarja kerülni a vissza-utasítást? Délután Gavin többször benézett, és a beteg állapota felől érdeklődött. De Laura gyanította, hogy mást is szeretett volna megtudni. Éppen ott volt amikor Dávid Collins magához tért, és tudott néhány szót váltani az orvossal, sőt a feleségét is beengedték hozzá pár percre. Aztán a beteg újból elaludt Az órák lassan, túl lassan teltek, de végül megjött az éjszakás nővér, és leváltotta Laurát. A lány elgondolkodva vágott át a kórház parkolóján. Vajon Gavin ma is faggatni fogja? Kérdéseket tesz majd fel neki, amelyekre ő nem tud válaszolni, de nem is akar? Remélhetőleg nem, hiszen már képtelen lenne ellenállni... Hazafelé menet Gavin egy kis kínai étteremben becsomagoltatott egy-egy adag édessavanyú csirkét és roston sült garnélarákot Otthon gyorsan a sütőbe tette az ételt, nehogy kihűljön. Aztán rendet csinált a konyhában, átment a nappaliba, és várta Laurát. Már kilenc felé járhatott, amikor megszólalt a telefon. Egy női hang kereste Laurát. - Még nem érkezett haza a kórházból, de úgy fél óra múlva már itt kell lennie. Megmondjam neki, hogy hívja vissza? - kérdezte Gavin. - Köszönöm, inkább nem. Biztosan fáradt lesz. Csak mondja meg neki, hogy csókoltatom. Én az édesanyja vagyok. Ön bizonyára Gavin. - Igen. Örülök, hogy legalább a telefonon keresztül megismerkedhetünk. - A férfi örömmel készült fel egy kis beszélgetésre. - Megszokta már a lányom az ottani életet? - aggodalmaskodott Laura édesanyja. - Azt hiszem, nagyon jól érzi itt magát - nyugtatta meg Gavin. Ha eltekintünk a tegnap estétől, tette hozzá gondolatban. - Jól van, ennek örülök. Holnap este otthon találom a lányomat? - Gondolom, igen. Mindenesetre megmondom neki, hogy kereste, Mrs. Bailey. - Forrester. Engem Iona Forresternek hívnak. Laurának is ez a lánykori neve. A férjét hívták Baileynek. Biztosan említette már azt az alakot.. - Igen, persze. Bocsásson meg, Mrs. Forrester, kiment a fejemből. Elköszöntek egymástól, de Gavin csak állt, kezében a telefonnal. Most már többet tudok, gondolta haragosan. Alapjában véve nem csodálkozott. Valami ilyesmire számított Szóval a házasság meg az az „alak", ahogy Laura anyja megvetően nevezte, tette Laurát ennyire tönkre. Mégis mit csinálhatott vele? Gavin agyát hirtelen elöntötte a vörös köd, a telefont az asztalra csapta, és a hátsó ajtón kirohant a kertbe. Útközben felkapta a ház falához
támasztott ásót, aztán nekiesett a sokat vitatott bokroknak a kert közepén. Válogatás nélkül, vakon irtotta a növényeket amelyikkel nem bírt el az ásó, azt puszta kézzel rángatta ki. Amikor lihegve felegyenesedett, Laurát pillantotta meg, amint a nyitott konyhaajtóban állt, és döbbenten bámulta. - Mit csinálsz te ott? - Ezt a vacakot ástam ki éppen. Mi ez tulajdonképpen? - Egy mályvabokor. Nagyon jól átültethettük volna. - Azt még mindig megtehetjük. - Hát nem tudom. Azt hiszem, alaposan helybenhagytad. Add csak ide, majd vízbe teszem éjszakára, talán magához tér. - Laura elgondolkozva nézte Gavint. - De mitől kaptad ezt a dührohamot? Gavin nem felelt. Bevitte az ásót a fészerbe, visszament a házba, és halk szitkok közepette megmosta a kezét, mert az egyik ujján jókora sebet fedezett fel. Laura felajánlotta, hogy tesz rá egy tapaszt. Gavin örömmel elfogadta, hiszen ez is azzal jár, hogy Laura hozzáér. - Gavin, mondd el már, mi történt! - sürgette Laura. A férfi érezte, hogy kezd lecsillapodni. Komolyabb és fontosabb dolgok is vannak a világon, mint az esztelen bosszútervek, amelyeket ő forral egy volt férj ellen. Gondoskodni akar Lauráról, megnyerni a bizalmát de nem lesz rá képes, ha folyton arra a másik férfira gondol. Keze közé fogta Laura arcát, homlokon csókolta, és már nyugodtabban mondta: - Semmi. Igazán nem történt semmi, hidd el! - Visszakapta a kezét nehogy kísértésbe essen, és a lány száját is megcsókolja. Felhúzta a konyhai kesztyűt, a sütőhöz ment és kiemelte az alufólia dobozokat. Laura beleszimatolt a levegőbe. - Kínai kaja? Igazán nem kellett volna! Kifizetem a felét, jó? - Szó sem lehet róla! Megérdemled az éjszakai megrázkódtatás után. Hozok egy üveg bort. - De nem nekem, korán reggel kezdek. - Egy pohár bor csak nem árthat meg. - No jó, de csak egy pohárral, hogy ne kelljen magaddal koccintanod. Laura felbontotta a dobozokat, Gavin dugóhúzó után nézett. Aztán leültek az asztalhoz, majd Gavin az egyik poharat Laurának nyújtva felemelte az ujját, hogy jelezze: pohárköszöntőt akar mondani. Laura érdeklődve várta. - A mályvára! - Gavin bűnbánó grimaszt vágott. - A mályvára - ismételte Laura ragyogó szemmel. - Nyugodjék békében! - Fogalmam se volt róla, hogy egy megbecsült virágot küldök a másvilágra. Olyan jelentéktelennek látszott! - Pontosan ilyenek a mályvák. Júniustól kezdve aztán csodaszépek. - Hogyne. A virágait már megismerem. Tanácsos lett volna magamat is fejbe vágni a lapáttal, akkor Laura most engem is odaadóan ápolna, gondolta Gavin, aki időnként még az osztály betegeit is irigyelte. Neki bezzeg be kell érnie egy együtt elfogyasztott kínai vacsorával. Elhatározta, hogy legalább ezt az alkalmat igyekszik kihasználni. Harciasan a villájára szúrt egy kis rákot, belemártotta a barna, csípős mártásba, és bekapta. Megint megharagudtál? - kérdezte Laura egy kicsit tanácstalanul, mert úgy találta, Gavin túl lendületes támadást intéz a garnélarák ellen. - Szó sincs róla! Csodás ez a rákocska, kóstold csak meg! Felszúrt egyet a villájára és Laura felé nyújtotta. Amikor a lány óvatosan beleharapott a rákba, és ajkával lehúzta a villáról, Gavinnek teljesen elment az étvágya a kínai vacsorától, és valami egészen másra éhezett meg. A borosüveg után nyúlt, és teletöltötte a poharukat. - Gyere, igyunk egy kortyot! - nyújtotta Laurának a teli poharat.
5. FEJEZET Laura ütemes, kopogó zajra riadt fel, minden egyes ütés a homlokába nyilallt. A feje búbjára húzta a takarót, sőt a párnával is elbástyázta magát. - Hagyj békén! - dünnyögte. Csönd lett de kis idő múlva az ütések zaja újra kezdődött, sőt egy emberi hangot is hallott. - Laura! Nincs semmi bajod? Laura kibújt a párna alól, nehézkesen felült, mindkét kezével hátrasimította haját az arcából. - Gavin... - Bejöhetek? Laura megdörzsölte a szemét, aztán eligazította magán a takarót. - Gyere! Az ajtó lassan kinyílt Gavin előbb a fejét dugta be, majd a kezét egy csészével. - Készítettem neked teát - Te vagy az én megmentőm! A férfi közelebb jött - Negyed nyolc van. Fél óra múlva a kórházban kell lenned. - Rögtön a legrosszabbal kezded? - Laura visszahanyatlott a párnára. Úgy érezte magát, mintha kerékbe törték volna. - De azért nagyon kedves vagy - mondta két korty tea között. - Eresztek neked fürdővizet. Idd meg a teádat és sipirc lefelé! Az én hibám lenne, ha elkésnél. Este addig itattalak, amíg végül jól becsíptél. - Én?! Összesen két pohár bort ittam. - Becsíptél, ha mondom - bólogatott Gavin. - Öt perc múlva a konyhában várlak. Nem beszélünk vissza! - Azzal indult is kifelé. - Vén zsarnok! - morgott Laura, de rámosolygott Gavinre. Egy pillanatig azt hitte, hogy a férfi visszafordul az ajtóból. Gavin tényleg habozott, aztán mégis lerobogott a lépcsőn. Laura felhajtotta a maradék teát, s amilyen gyorsan csak tudott, kiugrott az ágyból, fürdőköpenybe bújt és a karjára tette a ruháit. Lent megfürdött a vízben, amelybe Gavin illatos fürdőolajat is öntött. Amikor immár felöltözve belépett a konyhába, Gavin elébe tolta a vajas pirítóst - Tessék megenni! - parancsolta. Laura gyorsan bekapta. Éppen indult volna, amikor a férfi utána szólt. - Tegnap este édesanyád keresett telefonon. Elfelejtettem megmondani neked. Csókoltat. Nekem úgy tűnt, hogy nem akart semmi fontosat mondani, inkább az érdekelte, hogy biztonságban vagy-e tőlem. Pont ellenkezőleg, gondolta Laura. Az anyja epedve várja, hogy újra találjon magának egy férfit. - Majd visszahívom - mondta. - Ő fog keresni ma este. - Annál jobb. Viszlát Gavin! Laura sietve beült az autóba. Vajon köze volt Gavin tegnapi különös lelkiállapotának az anyja hívásához? Mi a csudát mesélhetett neki?
Ahhoz képest, hogy csak tizenkét óra telt el a súlyos műtét után, Dávid Collins jól töltötte az éjszakát Laura először ellenőrizte, hogy a különböző készülékek előírás szerint működnek-e, aztán átnézte az éjszakás nővér által a beteglapra felvezetett adatokat. Áthúzta az ágyat megmosdatta a beteget és tiszta hálóruhát adott rá. Mr. Collins szemmel láthatóan jobban érezte magát a friss, hófehér ágynemű között Kora délután Olivér Henderson vizitelt Sue Radley és Gavin kíséretében. Ekkorra Dávid Collins egészen felélénkült. Laura félrehúzódott hogy az ágy mellett helyet adjon az orvosoknak. Gavin mellé állt, aki rámosolygott és szinte hang nélkül kérdezte: - Hogy vagy? - Jól - súgta vissza Laura. A szíve mindenesetre olyan hangosan dobogott, hogy szerinte mindenki hallotta. - A beteged kezdi összeszedni magát - tette hozzá. - Nagyszerű! És te? Hogy van a fejed? - Mi lenne a fejemmel? - Egyszerű másnaposság. A kelleténél több alkoholfogyasztás következménye. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. - Na persze - bólogatott Gavin megértően. - És te hogy állsz a macskajajjal? A cica még mindig ott miákol a fejedben? - Egy szót sem értek! - Gavin álszent módon forgatta a szemét. Laurának nem maradt ideje, hogy visszavágjon, mert Olivér most Gavinhez fordult, és megkérdezte, mi a véleménye Dávid Collins állapotáról. Gavin részletes beszámolója alatt helyeslően bólogatott. - Minden nagyon kedvezően alakul, Mr. Collins - mondta végül a betegnek. - Minél hamarább fel kell kelnie az ágyból. - Mikor szabad innom? - kérdezte Dávid Collins. Egyelőre intravénásán táplálták. - Most még szigorúan tilos ennie és innia, pár napot várnia kell. A beleket nem szabad igénybe venni, míg a varratok be nem gyógyulnak. Azután egy nagyon fontos, mondhatnám izgalmas időszak kezdődik a számunkra. Nekünk kell majd biztosítani a megfelelő inzulinszintet és az enzimeket amelyek elengedhetetlenek az emésztéshez. De fel a fejjel, eddig nagyon jók az eredmények, a továbbiakban sem lesz semmi gond. - Tehát egyhamar nem mehetek haza? - Nem, az még odább van. Attól függ, mikorra sikerül tökéletesen beállítanunk a gyógyszerezését. Most mindenekelőtt meg fogja látogatni önt a fizikoterápiás osztály egyik szakképzett munkatársa. Ő fog gondoskodni arról, hogy a tüdeje megfelelően szellőzzön, a légutakban nem szabad pangásnak fellépnie. Készüljön föl, ez nagyon fontos az ön esetében. Henderson jelentőségteljes, utasítással felérő pillantást vetett kollégáira. - Már át is jött az osztályra - tájékoztatta Laura. - Annál jobb. Ha megígéri, Mr. Collins, hogy együttműködik vele, ideiglenesen felemelem a fájdalomcsillapító adagját, mert elismerem, röviddel a műtét után nem valami kellemes egy fizikoterápiás kezelés. Amikor a három orvos elhagyta a betegszobát, Laura úgy érezte, a nap elbújt a felhők mögé. Két óra múlva átadta a beteget kolléganőjének. Mehetett haza. Haza... Ilyen rövid idő után már otthon érezte magát Gavinnél. Előre örült, mikor az ismert utcába bekanyarodott, aztán csalódottan állapította meg, hogy Gavin kocsija nem áll a kocsifelhajtón. Mibe lovalod bele magad? Nem akarsz te semmit ettől a férfitól, intette magát szigorúan. Ez nem igaz! - szólalt meg egy legbelső, őszinte hang, ám Laura erre nem hallgatott. Itt nem arról van szó, hogy igaz-e vagy sem, hanem arról, hogy ha enged Gavinnek - és milyen szívesen tenné! -, akkor elkerülhetetlenül beszélnie kell arról, amire nem akar emlékezni.
Egy kis időre a kerítésre könyökölt, hogy megnyugodjon. Jól szemügyre vette az öreg körtefát, amelyről a ház a nevét kapta, aztán kinyitotta a kaput, a szobájába sietett átöltözött és lement a kertbe. Elsőnek a szerencsétlenül járt mályvatövet vette szemügyre. A gyökerek majdnem épen maradtak, talán magához tér... A háznál nem volt komposzt, így Laura egy jókora cserepet megtöltött földdel, és abba ültette a növényt. Később elhatározta, hogy körülnéz egy kertészetben. Fogta a táskáját, a kocsikulcsot, és éppen ki akart lépni a kapun, amikor megérkezett Gavin. - Szia! Indultál valahová? - Komposztot akarok venni. - Ennyi elég lesz? - Gavin kiszállt, kinyitotta a csomagtartót, amely tömve volt komposztzsákokkal, különböző nagyságú virágcserepekkel. Egy nagy, lapos dobozban pedig petúniapalánták és muskátli tövek zsúfolódtak. Még egy jó nagy kerti olló is volt ott. - Hűha, komoly bevásárlás! - mondta elismeréssel Laura. - Hová szánod a virágokat? - Én? Úgy tudom, te vagy a kertész! - Akkor tartsunk egy stratégiai megbeszélést! - kapta Laura a hóna alá a virágos dobozt. Két óra múlva, amikor a virágok már cserepekbe ültetve sorakoztak a bejárati ajtó mellett és az ablakpárkányokon, sőt néhány bokor is új helyre került, Laura és Gavin elégedetten foglalt helyet a kerti padon. Teát ittak, és csendben beszélgettek. - Idővel szeretném átépíttetni a házat - mondta hirtelen Gavin. - Úgy tervezem, hogy az emeleten is lenne egy fürdőszoba, a két hálószobát pedig összenyitnám. Mit gondolsz, van az én szobámban elég hely egy ajtónak? Ki lehet majd nyitni rendesen? - Nem tudom, még nem láttam a hálószobádat. - Akkor most itt a legjobb alkalom, hogy megnézd. Készülj fel a legnagyobb rendetlenségre, az ágyat úgy hagytam, ahogy kikeltem belőle. Gondolom, te is, hiszen reggel nagyon siettünk. - Én rendet raktam, amikor hazajöttem. - Nagyon dicséretes. Laura zavarban érezte magát, ahogy Gavint követte a lépcsőn. Butaság! - gondolta. Mégis tűzforrón lángolt az arca, miközben közeledtek Gavin hálószobája felé. Ahogy beléptek, a férfi gondterhelt arckifejezéssel méregetni kezdte a falat, ahová az ajtót szánta. Laura megpróbált úgy tenni, mintha érdekelné az átépítés, valójában nem tudta levenni a szemét Gavinről. Lehetséges, hogy eddig észre se vettem, milyen rendkívüli jelenség ez a férfi? - tűnődött. - A ház jelenlegi elosztása most még megteszi... Figyelsz? - kérdezte Gavin. - De a jövőben gondok lesznek, mert így nem megfelelő ahhoz, hogy egy család otthona legyen. Te mit gondolsz? Laura lesütötte a szemét, pont az ágy volt előtte. Jó nagy ágy egy ilyen kis szobához. A takaró hanyagul félredobva, a párnán a mélyedés Gavin fejének nyoma. - Laura... A lány felemelte a fejét. Találkozott a tekintetük. Gavin átölelte Laurát úgy, hogy a lány arcát a melléhez szorította. - Laura... - suttogta újra. A tenyerébe vette Laura állát, aztán ajkával lassan megérintette a lány száját. Laura megtántorodott, ekkor Gavin felemelte, óvatosan az ágyra tette, és ő is melléfeküdt, de ajkuk egy pillanatra sem szakadt el egymástól. Laurának már eszébe sem jutott, mit parancsol neki a józan ész. Gavin fölébe kerekedett, a karjaiban ringatta. Laura a ruhán keresztül is érezte forróságát. Beletúrt a férfi dús hajába, aztán széles vállára csúsztatta a kezét. Még közelebb akart lenni hozzá, csak a ruha volt útjában. Kihúzta Gavin ingét a farmerból, és végre érezhette a férfi
sima, meleg bőrét, erős izmainak játékát. Gavin kapkodva szedte a levegőt, testén időről időre borzongás futott át. Keze Laura blúza alá merészkedett, átfogta keblét, simogatta, becézte. Laura háta ívben megfeszült, hogy jobban a férfihoz simulhasson. Elfojtott nyöszörgés hagyta el a torkát, míg Gavin forró ajka a nyakán vándorolt. Amerre járt izzó nyomot hagyott. Laura tűzben égett. A telefon éles csengése törte meg a varázst. Egy pillanatig szoborrá dermedve feküdtek egymáshoz tapadva, aztán Gavin oldalra fordult, és felvette a kagylót. Laura az anyja hangját hallotta a készülékből. - Gavin? Itt Iona Forrester. Otthon van már Laura? - Igen, egy pillanat. Idehívom. - Gavin Laura felé fordult, tenyerével letakarta a kagylót. Édesanyád. Laura egyszerre érzett sajnálatot és megkönnyebbülést. Felállt. - A konyhából fogok beszélni - mondta alig hallhatóan. A lépcsőn lefelé menet érezte, hogy az ajka még forró Gavin csókjától. Megköszörülte a torkát, majd felemelte a kagylót. - Édes szívecském, végre hallom a hangodat! Hogy vagy? - kérdezte az anyja. Laura egy halk kattanást hallott, ahogy Gavin fent letette a hallgatót. Lehuppant egy székre, felhevült arcából kisimította a haját. - Köszönöm, anya, jól vagyok. - Igyekezett könnyed, elfogulatlan hangon beszélni. Élvezem a munkámat Persze sok a dolgom, de a csapat nagyon jó, és azt hiszem, be is fogadtak. És ti jól vagytok, anyukám? - Igen, minden rendben. Nos... örülök, hogy jól érzed magad. Gondoltam, hogy a munka jót fog tenni neked. - Kis szünet után hozzátette: - Ez a Gavin rendes embernek tűnik. Már így, a telefonon keresztül. - Kellemes háziúr - helyeselt közönyös hangon Laura. - Nagyon jó, ez is megkönnyíti az életedet. - Mrs. Forrester nem tudta teljesen eltitkolni, hogy egy kicsit csalódott. - Van barátnője? - Sejtelmem sincs róla, nem kérdeztem - válaszolta türelmesen Laura. - Tudom, hogy egyszer már megmondtad, mennyi idős, de elfelejtettem. - Nem mondtam, de most megmondhatom: huszonkilenc éves. -Laura zavartan nevetett. Anya, éppen vacsorát főzök, és a tűzhelyen hagytam az edényt. Félek, hogy odasül a zöldséges borjúhús. A hét végén felhívhatlak? - Hát hogyne. Nem jössz haza? - Most nem, eléggé elfoglalt leszek. Tudod, Gavinnel kötöttünk egy megállapodást, ő mosogat, én meg gondozom a kertet. De eddig ő sokkal többet mosogatott, mint amennyit én kertészkedtem. Adj az apunak egy puszit a nevemben! - Szívesen. És ne felejtsd el, bármikor felhívhatsz minket! - Hát persze, anyukám! Puszi! Amikor elbúcsúztak, Laura kicsit elszomorodott. Megint csalódást okoztam anyukámnak, gondolta nehéz szívvel. Mennyire örülne, ha egy társat találnék, milyen csodálatos lenne, ha a múltat át tudnám lépni! De nem vagyok képes rá. A múlt, mint egy szörnyű bélyeg, bele van égetve testembe, lelkembe. Nincs menekvés. A seb néha kevésbé fáj, de nem tud behegedni. Vasárnap nemhogy kevésbé fájt a múlt, hanem kegyetlenül és vészjóslóan feltámadt. Nagyon meleg délután volt, a nap tündöklött a felhőtlen kék égen. Laura és Gavin a kertben dolgozott, amikor valaki bekiáltott a kerítésen: - Gavin, szia! A doktor felegyenesedett, aztán lehúzta a kesztyűjét, és széles mosollyal meglengette. - Szia, Lucy, édesem! Gyere a kapuhoz! Mind eljöttetek? - Eltaláltad. Készülj fel a legrosszabbra, és mindenesetre tegyél fel egy kanna vizet! A gyerekek felemésztették minden csepp erőmet, muszáj innom egy jó erős teát.
Gavin könnyű léptekkel besietett a házba, feltette a vizet, aztán kinyitotta a kaput. Hamarosan egy egész család kíséretében tért vissza. Átölelve tartotta annak a nőnek a derekát akivel a kerítésen keresztül beszélgetett a mutatóujjába egy kisgyerek kapaszkodott, mögötte jött egy férfi, karján egy kisbabával. Laura szíve vadul kalapálni kezdett. Felállt. - Laura, hadd mutassam be a nővéremet és a családját. Lucy, ő Laura, a lakótársam. - Ühüm - bólogatott Lucy -, mindjárt el is hiszem! - Pedig így van - jelentette ki Laura kissé mereven. - Laura Bailey vagyok. Üdvözlöm. - Ő is kiszabadította kezét a vastag, poros kesztyűből, és kezet rázott a vendégekkel. - Üdvözlöm, Laura! Én Alec vagyok, örülök, hogy megismertem. Lucy, lennél szíves megetetni Chloét hogy ne ordítson tovább? Felesége nevetve átvette a babát, leült az orgonabokor árnyékába, és szoptatni kezdte a kicsit. Laura meredten nézte. A vér úgy zúgott a fülében, mint egy vízesés. Közben a kisfiú elengedte Gavin ujját, anyjához szaladt és átölelte a nyakát. - Most kellene gyorsan egy fotót készíteni - nevette el magát Lucy. -Fiúk, legyetek olyan kedvesek, és hozzátok ki nekünk a teát! Ugye megteszitek? Laura gyorsan leült a fűbe. A lába kezdte felmondani a szolgálatot. Borzalmasan fáj! Jóságos Isten, ezt nem hittem volna! - gondolta. Lucy szoptatta a kicsi lányt, s közben jókedvűen csevegett. Laura nem figyelt rá. A szomszéd kertből átszűrődő neszeket hallotta, a méhek zümmögését a virágok fölött, és a kisbaba halk cuppogását. A fájdalom elviselhetetlenné vált. Laura émelyegni kezdett - Alec, Alec! Hallasz engem? - kiáltotta Lucy. Mivel a férje nem válaszolt, Laurához fordult, és odanyújtotta neki a csecsemőt, aki most jóllakottan, elégedetten büfizett. Megfogná a kicsit egy percre? Hoznom kell egy pelenkát neki. Köszönöm, Laura. Jamie, gyere anyuval - Azzal karjára vette a kisfiút, és bement a házba. Laura egyedül maradt a kertben a babával. Úgy ült ott, mint aki kővé vált, és a karjában tartott kisbabára meredt. A kicsi lány ránézett sötétkék szemével, amely Gavinre emlékeztette, és csöpp, puha kezével az ujjába kapaszkodott. Törékeny, védtelen és meghatóan kiszolgáltatott kicsike lény. Laura egész testében reszketni kezdett. A baba megérezte a feszültséget és elpityeredett. Sírása, mint egy éles kés szíven szúrta Laurát. Iszonyodva hunyta le a szemét. De most a kicsi panaszos hüppögése mellett egy másik hangot is hallott, egy kétségbeesett, reménytelen kiáltást, egy megkínzott állat szűkölését. Aztán már nem tartotta a karjában a babát keze üres lett, újra üres... Erős karok fogták át, feje valakinek a vállán nyugodott. Beszédet is hallott nagyon messziről. - Mi a baj? Mi történt vele? Ez Lucy hangja volt. - Nem tudom - mondta Alec. - Mi felszaladtunk, hogy megnézzem Gavin szobáját akkor hallottuk a kiáltást. - Megsebesült? - kérdezte Lucy. Gavin válaszolt: - Nem, legalábbis nem külsőleg. Egészen közelről hallotta, majdnem olyan közelről, mint ezt a borzasztó vinnyogást. A szörnyű hang halkult, szakadozott zokogásra váltott s Laura csak ekkor fogta fel, hogy az ő torkából szakadnak fel ezek a rettenetes hangok. - Gavin... - suttogta később, fulladozva. - Itt vagyok. Veled vagyok - mormolta a férfi Laura fülébe. - Nincs semmi baj. Hidd el, minden rendben van!
Nem, dehogy van rendben, soha többé semmi nem lesz rendben. A régi seb örökre friss marad. Ugyanúgy ég és lüktet, mint azon az iszonyú első és a rá következő összes többi napon. Laura nem válaszolt Gavin a karjába vette, és bevitte a házba. Leült egy székre, Laurát az ölében tartotta, a lány feje a vállán nyugodott. A férfi megnyugtató, gyengéd, néha értelmetlen szavakat dünnyögött a fülébe. A hangja úgy vette körül Laurát, mint egy puha, meleg takaró, egy kicsit a fájdalmat is enyhítette. A lány fuldoklóként kapaszkodott Gavinbe, aztán a kimerültségtől mély álomba zuhant. Gavin érezte, hogy Laura teste elernyed, de a keze még álmában is, mint egy mentőövet, úgy szorította a karját. Óvatosan lefejtette Laura ujjait, és védőén rájuk borította a tenyerét. Arca kifejezéstelenül nyugodt volt, de a fejében egymást üldözték a gondolatok. Mi történt a kertben néhány perc alatt? Csak a kisbaba lehetett az oka! De miért? Talán nem lehet gyereke? Vagy elvesztette a gyermekét? Biztos, hogy van valami összefüggés azzal a gazember volt férjével! Gavint mérhetetlen düh fogta el. Laura olyan védtelen, annyira sebezhető. Ez az ember majdnem elpusztította! Laura mély álmában is megérezte, hogy a férfi indulatba jött, mire elkezdett nyöszörögni. Gavin megpróbált lecsillapodni. Ha úrrá lesznek rajta az indulatok, nem tud segíteni Laurán. Hátradőlt, ő is lehunyta a szemét. Laura mélyen, holtfáradtan aludt. Ha felébred, akkor mindent megbeszélnek. Most már nem kereshet kibúvókat a lány. Eljött az idő, hogy beszéljen a kísértetről, amely rémálommá teszi egész életét. 6. FEJEZET Laura lassan ébredt, az álom, mint a ragadós, sűrű köd, csak nehezen oszladozott Minden porcikája fájt, az egész testét merevnek, elgyötörtnek érezte. Amikor kinyitotta a szemét, puha, fehér anyagot látott és közvetlen közelről egy napbarnított férfiarcot. Gavin... Kicsit hunyorgott és nyújtózni próbált. Ettől a férfi is megmozdult - Felébredtél? Jól aludtál? - kérdezte Gavin kicsit rekedtes hangon. Laura hirtelen mindenre emlékezett, ami a kertben történt. - Jól, köszönöm - mondta nagy erőfeszítéssel. - Nincs semmi bajom. -Hátradőlt Gavin karjában, és szorosan behunyta a szemét. Remélem, nem kérdez semmit gondolta. - Laura, beszélnünk kell egymással - szólalt meg nyájasan, de nagyon határozottan Gavin. - Nem akarok! - Tudom, édesem. Laura kibontakozott Gavin karjából, néhány lépést tett, majd szembefordult a férfival. Igaza van. Beszélniük kell, de el sem tudta képzelni, hogyan fogjon hozzá. - Nem ihatnánk előbb egy teát? - kérdezte bizonytalanul. - Dehogynem. Ülj vissza, én minden elkészítek! - Nem, sétálok pár percet, szükségem van egy kis friss levegőre. -Laura gyors léptekkel az ajtóhoz ment, de amikor meglátta a kinti sötétséget, megtorpant majd kérdő tekintettel lassan Gavin felé fordult. - Fél tíz múlt - mondta férfi. - Négy óra hosszat aludtál. Laura körülnézett. A szék mellett ahol ültek, égett az asztali lámpa, sehol másutt nem látott világosságot. Szinte ijedten tette be újra az ajtót homlokát nekitámasztotta. Gavin is felállt és a konyhába ment. Laura hallotta, amint ott foglalatoskodik, de nem indult utána. Tétován körülnézett, mintha a menekülés útját keresné. - Kész a tea, gyere! - szólította a férfi. Laura végül erőt vett magán, és karját a melle előtt védekezőn összefonva elindult a konyha felé. Gavin éppen vajat kent a pirítósokra, előtte két csésze tea gőzölgött.
- Lucyék elmentek? - kérdezte a lány. - Igen, minden rendben van, de most ülj le és láss hozzá! - mondta Gavin. - Egy falat se menne le a torkomon... - Akkor jobb, ha elmondasz mindent Laura leült a Gavin melletti székre, és megfogta a férfi kezét. Az érintése erőt öntött belé. - Nem tudom, hol kezdjem - suttogta. - A legelején. Laura egy ideig némán nézett maga elé, mintha a szavakat keresné. - Alan és én gyerekkorunk óta ismertük egymást - kezdte halkan. -A szülei a szomszédunkban vettek egy farmot Együtt nőttünk fel, mint a testvérek. Később én Londonba mentem tanulni, és amikor végeztem, rögtön kaptam egy nagyon jó állást Londonban lett egy kis lakásom is, így ritkán látogattam haza. - Laura elgondolkozott majd folytatta: Huszonhárom éves voltam, amikor meghalt Alan apja. A temetésére hazautaztam. Két év után akkor találkoztunk újra. A hangja már nem reszketett annyira, de még mindig az asztalra bámult és szorosan fogta Gavin kezét - Alan átvette a farm vezetését ott élt kettesben az anyjával. Mindig is kedveltem Mrs. Baileyt. Attól fogva egyre gyakrabban töltöttem velük a szabadidőmet. Csakhamar kiderült hogy Mrs. Bailey beteg. Akkor kérte meg Alan a kezemet. - Laura keserűen elnevette magát. Azt mondta, már régóta szeret és szüksége van rám. Tulajdonképpen nem hazudott, szüksége volt egy ápolónőre, aki gondozza az anyját, és kellett egy takarítónő meg egy szakácsnő, aki őt ellátja. Hogy még az ágyban is rendelkezésére álltam, az már csak a ráadás volt. Laura összerázkódott, amikor arra gondolt, hogyan ismerte meg a házasélet számára fájdalmas és megalázó „örömeit". Gavin megszorította a kezét. Laura megpróbált rámosolyogni, de csak egy kis grimaszt sikerült az arcára erőltetnie. - Talán eleinte még elviselhető volt. Az állandó házimunka lefoglalt, és hamarosan Alan se játszotta már a szerelmes férjet. De aztán rosszabbra fordult a dolog. Nyáron meghalt az anyósom, én meg terhes lettem. Nem kellett már beteget ápolnom, jutott idő, hogy belenézzek a könyvelésünkbe. Rájöttem, hogy nagyon rosszul állunk. Alan tombolt amikor erre figyelmeztettem. Azt ordítozta, hogy egy vagon pénzébe kerülök, miattam nem tudja a birtokot egyenesbe hozni. Nagyon rosszul viseltem a terhességet, alig álltam a lábamon, de kénytelen voltam állást keresni. Kaptam is egy ajánlatot, éjszakás nővér lettem egy elfekvő otthonban. Igen nehéz munka volt, sokat kellett emelgetnem a betegeket. Ködös szemekkel gondolt vissza a végtelen, átvirrasztott éjjelekre. Aztán megemberelte magát, és folytatta: - Minden lépés nehezemre esett, folyton fáradt voltam, de nem törődtem magammal. Két időpontot is elmulasztottam a terhes gondozáson, mert az éjjeli munka után egyszerűen elaludtam. Karácsony után már a harminchetedik hétben voltam, amikor éjjel a munkahelyemen megkezdődtek a fájások. - Te még dolgoztál a harminchetedik héten?! - kérdezte döbbenten Gavin. - Szorult helyzetben voltunk - vont vállat Laura. - Alan megfenyegetett, hogy ha nem dolgozom, elveszítjük a farmot Hát így... Mentők vittek a kórházba, és megszületett a kislányom. Laura lehajtotta a fejét, az ajka reszketett. - Csont és bőr volt. A bába szerint a méhlepény rendellenessége miatt. Pedig amúgy teljesen kifejlődött baba volt Egy ideig tarthattam a karomban, aztán elvették tőlem. Már nem élt. Kifejezéstelenül nézett maga elé. Még most is látta a kisbabát. Soha, soha nem fogja elfelejteni azt a kis embert, akinek nem adatott meg, hogy éljen.
- Másnap elbocsátottak a kórházból, hogy ne kelljen együtt lennem a boldog kismamákkal, a csecsemőkkel. Édesanyám hazavitt, ő ápolt felgyógyulásomig. Nem mondta, de tudtam, hogy nagyon aggódik, mert én szinte jéggé dermedtem. Alan persze semmit sem értett. El volt foglalva a birkákkal, a tehenekkel meg a bankkövetelésekkel. Azt mondta, nincs ideje hisztériás nőkkel bíbelődni... Laura felvonta a vállát. - Megnyugtatott hogy majd csinálunk másik gyereket annál mi sem könnyebb... - Laura olyan hirtelen állt fel, hogy teája az asztalra loccsant Azt ablakhoz ment a párkányra támaszkodott - Nem is próbált megérteni. Szerinte ez megesik akárkivel, ilyen az élet. De én bűnösnek éreztem magam. Meg voltam róla győződve, hogy én öltem meg a gyermekemet. Csend lett. Laura hallotta, hogy Gavin feláll és hozzá lép. Érezte a kezét a vállán. Amikor a férfi gyengéden megfordította és átölelte, Laurát gyötrelmes zokogás rázta meg. Gavin mellére dőlt és sírt sírt csillapíthatatlanul. Gavin hallgatott. Mit is mondhatott volna? Ölelte a reszkető testet és várta, hogy Laura kisírja magát. Az ő szemét is elöntötték az együttérzés és a harag könnyei, egy kislányért, akiből nem lehetett szép felnőtt lány, boldog asszony. Tudta azonban, hogy a sajnálat most nem elég, neki mást kell adnia Laurának, nem hagyhatja el magát. - Köszönöm, hogy itt vagy - mondta hosszú idő múlva Laura reszkető hangon. Gavin a lány illatos hajába temette az ajkát. A torkában gombócot érzett képtelen volt beszélni. Most semmit sem tehetett azonkívül, hogy még szorosabban tartotta Laurát a karjai között. - Hozzá sem nyúltál a teádhoz - mondta egy idő után furcsa, rekedtes hangon. - Hát, nem... - Készítsek egy másikat? - Jó lenne. De egyikük sem mozdult csak kapaszkodtak egymásba, mint a fuldoklók Laura bontakozott ki először. Az arcára erőltetett mosoly fájdalmasra sikerült de Gavin annak is örült. Egy kis csókot lehelt a lány ajkára. - Bátor kislány! - dicsérte. Aztán addig piszmogott a teáskannával, amíg alább nem hagyott szemében a furcsa, égető érzés. Laura el volt készülve arra, hogy ha Gavinnek beszél a tragédiájáról, a régi sebek még elviselhetetlenebbül fognak fájni, ehelyett azonban kicsit megkönnyebbült kevésbé nyomasztották az emlékek. Gavin már nem kérdezett semmit. Forró kakaót készített neki, meg omlettet reszelt sajttal, mert Laura hirtelen nagyon éhes lett. Később Gavin nappalijában elhelyezkedtek a tévé előtt és megnéztek egy rajzfilmet. Mind a ketten kényelmesen feltették a lábukat a vaspántos ládára, lábszáruk egymáshoz ért. Ez az ártatlan érintés megnyugtatta Laurát, hiszen azt jelentette, nincs egyedül. Izmaiban lassan oldódott a görcsös feszültség. Amikor lecsukódott a szeme, Gavin kikapcsolta a tévét, lábra állította a lányt, és egy szerető csókkal ágyba küldte. - Ha szükséged lenne rám, dörömbölj át a falon - kötötte a lelkére. - így lesz. Jó éjszakát és mindent köszönök. Laura befészkelődött a takaró alá, Gavinre gondolt a fal másik oldalán, és perceken belül elaludt. Csak akkor ébredt fel, amikor a férfi kopogott, és a már szokásos teával ébresztette. - Jó reggelt, hercegnő - húzta szét Gavin a függönyöket. - Minden rendben? - Csak volt, amíg hagytál aludni - válaszolta Laura halvány mosollyal. - Sajnálom, de a legmegrögzöttebb álomszuszék számára is eljön a felkelés ideje. - A férfi gyengéden homlokon csókolta Laurát, majd kiment a szobából. Ezt könnyen meg tudnám szokni! - gondolta a lány, mikor az ajtó becsukódott Gavin mögött.
De aztán rögtön elkomorodott. Nagyon helytelen ilyen ábrándokat szövögetni. Nem szabad természetesnek vennie Gavin előzékenységét, hiszen nincs közös jövőjük. Nagy sóhajjal letette a csészét, és felkelt az ágyból. Beszélnie kell Gavinnel, meg kell értetnie vele a helyzetet. Nem szabad meghagynia abban a hitben, hogy valaha képes lesz őt szeretni. Amikor Laura beért az osztályra, a folyosón találkozott Dávid Collinsszal, akit épp a különszobából vittek át egy többágyas kórterembe, mert már nem igényelt különleges ellátást. Ross Hamilton mai műtétre kijelölt betegei nem voltak súlyos esetek, s ennek Laura most örült. A kórházi rutin, a megszokott, izgalommentes mindennapi teendők jótékonyan hatottak rá. Fátyolt vontak a megrázó múltra. Még a délelőtt folyamán sikerült pár percet csevegnie Evelynnel. Az idős hölgy megnyugvással vette tudomásul, hogy hamarosan átkerül a kórházhoz tartozó szociális otthonba. - Mikor költöztetik, Evie? - kérdezte Laura. - Holnap vagy szerdán. Attól függ, mikor lesz szabad ágy. Maga is nyugalmasabban tud majd dolgozni itt az osztályon, ha nem kell kerülgetnie a látogatóimat. - Ugyan, édes Evie, örültünk, hogy felvidítják. Nagyon fog nekünk hiányozni! - Maga is nekem, Laura. De nem foglalhatom le az ágyat hónapokig. Itt már többet nem tudnak értem tenni. - A beteg arca kissé elfelhősödött -Szeretném, ha a férjem nélkülem is elboldogulna. De attól tartok, összeomlik, ha én már nem leszek. Nem elég önálló. - Valószínűleg nagyon szereti magát, ezért nehezen viselné el a csapást - felelte Laura együttérzéssel. - Szoktak erről beszélni? Evie a fejét rázta. - Hallani sem akar róla. Azt reméli, ha nem említi, nem is történik meg. De én tudom, hogy be fog következni. Csak abban reménykedem, hogy akad valaki, aki törődik vele, ha én már elmentem. - Az otthonban esetleg találhatnak valakit, akiben mindketten megbíznak. - Jó lenne, édesem. Bízom benne. Nem az ebédszállító kocsi zörgését hallom? A műtétem óta megjött az étvágyam. Egy fél borjút is meg tudnék enni. - Sülve vagy főve? - Grillezve, és az összes köretre is igényt tartok! Mind a ketten nevetésben törtek ki, aztán benézett egy tanulónővér, hogy Laurát egy másik beteghez hívja. Remélem, Evie kap még a sorstól egy kis haladékot, gondolta elmenőben a lány. Szép, meleg, napos idő volt. Az ebédszünetben Laura kiment a kertbe. Leült egy félreeső padra, lehunyta a szemét, arcát a falomboktól szűrt napfény felé fordította. Kis idő múlva érezte, hogy árnyék esik rá. Félig leeresztett pillái alól Gavint pillantotta meg. - Szia - mosolygott rá -, gyere ülj mellém egy kicsit! Olyan szép itt. - Szívesen. - Gavin helyet foglalt. - Hogy vagy? - Köszönöm, jól. Evie-vel beszélgettem az előbb. Azt mondja, nemsokára átviszik a szociális otthonba. - így van. Jobban szeretett volna hazamenni, de Olivér azt akarja, hogy orvosi ellenőrzés alatt maradjon. A férje pedig retteg, hogy otthon éri a halál. Legalábbis ez a benyomásom. - Szegény, reszket Evie halálának a gondolatától is. Nem tud beletörődni. - Én is észrevettem. Sajnos, semmit sem tehetünk... De nem is ezért jöttem. Meg szeretném kérdezni, van-e valami terved ma estére? - Miért? Bontsunk ki még egy kandallót? - Azt hagyjuk későbbre! Meg akarlak hívni vacsorázni. - Jaj, Gavin, ez nem jó ötlet!
- De az. Beszélnünk kell egymással, és erre a legalkalmasabb egy semleges hely. Nem kell valami divatos étterembe mennünk, jó lesz egy barátságos kisvendéglő. Már tudom is, melyik. Laura a száját harapdálta. Gavinnek igaza van, hiába is tagadná. - Jól van - adta meg magát. - Rád bízom a választást, még nem vagyok itt nagyon ismerős. Csak... Gavin... - Igen? - A válaszom még mindig: nem. - Hiszen azt se tudod, mit akarok kérdezni! Ez igaz volt, de Laura sejtette, és nem szeretett volna Gavinnek fájdalmat okozni. Miért épp azt sebezze meg, aki ilyen jó hozzá? Délután minden a megszokott mederben folyt, tették a dolgukat a frissen operált betegek mellett Három óra felé egy sürgős eset érkezett. Kamasz kislány volt, Melanie Price, erős hastáji fájdalmakkal. A háziorvos heveny vakbélgyulladásra gyanakodott. Ross Hamilton nem osztotta ezt a véleményt. A kislánynak hörghurutja is volt ezért először megfigyelés alatt akarta tartani, és csak végső esetben gondolt műtétre. Utasította Laurát, hogy tartsa a szemét a lánykán, és azonnal szóljon neki, ha állapota a legcsekélyebb mértékben is rosszabbodna. A fiatal beteget egy különszobában helyezték el, az ágya mellett ült az édesanyja, és vigasztalón fogta a kezét - Egy pillanat, asszonyom - mondta neki Laura, bár tudta, hogy szinte fölöslegesen teszi -, meg szeretném kérni arra, hogy figyelje Melanie-t. Nyitva hagyom az ajtót, gyakran be fogunk nézni, de ön ismeri a legjobban a lányát. Ön hamarabb észreveszi, ha rosszabbul van. Ha így lenne, azonnal keressen meg engem vagy bármelyik nővért, nem baj, ha bármiben megzavar. Ez hasznos intézkedésnek bizonyult. Egy kis idő múlva Mrs. Price nagyon sápadtan nézett be a nővérszobába. Laura egy pillantással átlátta, hogy baj van, és azonnal hívatta Ross Hamiltont. A sebész sietve jött, megvizsgálta a kislányt, és kérette az altatóorvost. Úgy tűnt, a műtét elkerülhetetlen, különben bélelzáródás következhet be. A gyereket azonban a hörghurutja miatt veszélyes lett volna altatni, így inkább epidurális érzéstelenítést választottak. Ilyenkor a beteg öntudatnál van, de deréktól lefelé teljesen érzékeden. A kislány anyja aláírta, hogy beleegyezik a beavatkozásba, aztán a gyereket bevitték a műtőbe. Laura már hazamehetett volna, mégis úgy döntött, hogy nem hagyja a kétségbeesett anyát egyedül várakozni a műtő előtt. Közben eszébe jutott a vacsorameghívás, s felhívta Gavint. - Értem, sőt megértem - mondta a férfi. - Én itthon várlak, jössz, amikor jössz, majd akkor indulunk vacsorázni! Laura két órát várakozott Melanie édesanyjával. Az asszony úgy nézett ki, mint aki hamarosan maga is ápolásra szorul. A műtőből kijövő orvosok megerősítették, hogy Melanienak bélcsavarodása volt, amely - ha nem avatkoznak be időben - végzetes lehetett volna. A fő gondot most a hörghurut jelentette. A gyereknek a műtéti seb miatt nem volt szabad köhögnie, viszont a felgyülemlett váladék tüdő-gyulladást okozhatott. Mindenesetre ez már nem Laura gondja volt. A lány búcsút vett Mrs. Price-tól, aki hálásan köszönte, hogy megosztotta vele a várakozás gyötrő perceit. Otthon Gavin már türelmetlenül várta Laurát. - Farkaséhes vagyok - közölte. - Szaladj zuhanyozni, de nagyon siess, különben fel találom falni kedvenc orgonabokrodat! Egy hangulatos vendéglőbe mentek. Előételnek vékony sonkaszeleteket rendeltek sárgadinnyével, utána báránysültet Yorkshire-pudinggal, salátával. Könnyű, francia vörösbort ittak hozzá. Míg ettek, nem ejtettek szót komoly dolgokról, de amikor a pincér elvitte a tányérokat, Gavin megfogta Laura kezét.
- Beszélnünk kell kettőnkről. - Gavin halkabbra fogta a hangját -Meg kell tárgyalnunk, hogyan tovább. - Nincs itt semmilyen „tovább" - vágta rá Laura. - Nekünk nincs közös jövőnk! Hiszen megmondtam neked. - Ez nagy hiba, sőt bűn lenne. Kijelented valamiről, hogy nincs, hogy nem lehet, amikor ki sem próbáltad. - Nem tudok semmit sem kipróbálni! Érts meg végre! Tudod, min mentem keresztül. Én nem akarok még egyszer ilyen fájdalmat megélni! - Milyen fájdalomról beszélsz? Amelyet a kisbaba miatt éreztél? Ha úgy gondolod, hogy nem vagy elég erős hozzá, akkor nem vállalunk gyereket. Laura megdöbbent, erre nem volt felkészülve. Szentül megvolt győződve, hogy minden férfi a gyermeknemzést tekinti férfiassága legfontosabb bizonyítékának. Kétkedve, töprengve fürkészte Gavin arcát - Tekintsem ezt házassági ajánlatnak? Gavin meghökkent, egy pillanatig hallgatott, aztán nagyot nevetett. - így is lehet mondani. Bocsáss meg, világosabban kellett volna kifejeznem magam. Váratlanul ért a kérdésed. - Hátradőlt a széken, tűnődve beletúrt dús, sötét hajába. Tulajdonképpen azt szerettem volna neked elmondani, hogy én sokféle kapcsolatot tudok elképzelni kettőnk között. Ehhez mindenképpen bizalomra van szükség, és remélem, az kölcsönösen fennáll közöttünk. Véleményem szerint nekünk meg kell ismernünk egymást, gyengéinkkel és rigolyáinkkal együtt, és aztán szabad csak eldöntenünk, tudunk-e azokkal együtt élni. A legfontosabb az lenne, hogy kiderítsük, hasonlóan vélekedünk-e jóról és rosszról, egyforma alapállásról közelítjük-e meg az élet dolgait. - Egyáltalán nem - vágott a szavába Laura. - Én inkább óvatos vagyok, te pedig az ösztönök embere. Én mindig mérlegelem az esélyeket mielőtt cselekszem, te viszont fejest ugrasz a vízbe, amelyről azt sem tudod, mély-e, vagy sekély. A házasságom kivételével semmit sem csináltam meggondolatlanul. Például képtelen lennék hipp-hopp megvenni egy olyan házat, amely pincétől a padlásig felújításra szorul, és ráadásul egyedül még kifizetni sem tudom. - Pont úgy beszélsz, mint az apám - nevetett Gavin, de aztán elkomolyodott. - Laura, én távolról sem vagyok olyan nagyon meggondolatlan, mint hiszed, különösen pénzügyekben nem. Egyedül is ki tudnám fizetni a részleteket, csak a te lakbéred megkönnyíti a dolgomat. És azt se felejtsd el, hogy két év múlva szakorvos leszek, ami komoly fizetésemeléssel jár. - Itt nem csak a pénzről van szó. Engem elbizonytalanít a te életfelfogásod. - Ugye tudod, hogy minden nagyon könnyű lenne, ha egyszerűen csak hagynád, hogy szeresselek? Laura a tenyerébe temette az arcát - Gavin, az istenért! Hogyan akarhatsz engem szeretni? Nem is ismersz, olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz! - A mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást. - Ez egy képtelen ostobaság! - A magam részéről hiszek benne. - Én viszont nem. Pillanatokon belül az idegeidre mennék az óvatoskodó kicsinyeskedéseimmel. - Talán épp ezzel segítenél nekem, hogy mindkét lábammal a földön álljak. Miért ne próbálnánk ki? - De hát hogyan képzeled? - Együtt lennénk egy ideig. Esténként vagy hétvégeken elmehetnénk sétálni, de otthon is maradhatnánk. Dolgoznánk a kertben, megkereshetnénk a második kandallót vagy
kimehetnénk az állatkertbe... Annyi kellemes, bolondos, hasznos, érdekes, komoly dolog van, amelyet együtt élhetnénk át. Sőt néha szórakozhatnánk is egy kicsit. Gavin olyan lelkesen adta elő az elképzeléseit, hogy Laura csaknem megingott. - Már most is éppen eleget vagyunk együtt. - Más ellenvetés nem jutott az eszébe. - Ebben igazad van, de nem úgy élünk, nem úgy viselkedünk, mint egy igazi pár. Pedig mi vonzódunk egymáshoz. - Ha arra gondolsz... Nem fogok lefeküdni veled! A férfi csodálkozva húzta fel a szemöldökét. - Kértelek én erre? - Még nem, de ne hidd, hogy a fellegekben élek! - Erről szó sincs. Mindössze annyit szeretnék tőled kérni, adj nekünk egy lehetőséget arra, hogy először csak mint jó barátok próbáljuk egymást megismerni. Tudod, én szeretem megfigyelni az embereket, és meggyőződtem róla, hogy igazi barátság nélkül nincs jó házasság sem. A szenvedély nagyszerű dolog, de ha hiányzik a barátság belőle, nem tart soká. Laura elgondolkozva kavargatta a kávéját. Soha életében nem volt ilyen jó barátja, mint Gavin. És olyan régen nem történt vele semmi, aminek örülni tudott volna. Mégis... Gavin ajánlata szinte megijesztette. - Tehát mi csak barátok vagyunk? - Nagyon érdekelte a válasz. - Igen, ez az alapállás. Bár megjegyzem, hogy nagyon jó barátok vagyunk. Mondhatnám, szerelmespár, aki nem bújik ágyba. - A férfi megfogta Laura kezét. - Próbáljuk meg, édesem! Nem kockáztatsz semmit. Ha rájössz, hogy nem kellek neked, vagy az egész csak nyűg a számodra, semmi baj, meg foglak érteni. Laura a tiszta, kék szempárba nézett. Az ajkába harapott. - Gavin, ez nem lenne becsületes tőlem. Tisztában vagyok azzal, hogy többé egyetlen férfit sem tudnék szeretni. Azok miatt, amiken keresztülmentem. És előre látom, hogy ez a kísérlet fájdalmas lesz neked. - Kérlek, most ne velem törődj! Felnőtt férfi vagyok, tudok vigyázni magamra. A döntés rajtad áll, csak a saját érdekeidet vedd figyelembe! És ne felejtsd el, ha esetleg nem is válik tartóssá a kapcsolatunk, mindenképpen megszépítené az életünket egy időre. - Csodálatos lehet élvezni az életet - mondta vágyakozva Laura. - Akkor mondj igent! - De csak akkor, ha megígéred, hogy nem csinálsz bolondságokat! Gavin egy másodpercig kétkedve nézett Laurára, aztán elnevette magát - így mondasz igent? Jól értettem?! Laura csak némán bólintott Gavin letette a kávéscsészéjét. - Idd ki, aztán indulunk szórakozni! - Már ma este? - Miért ne? Elmehetnénk táncolni. Itt a sarkon túl van egy kellemes, jópofa táncos hely. - Én nem tudok táncolni. - Dehogynem. Csak dőlj hozzám és kövesd a mozgásomat! - Az nem tánc, hanem enyelgés. - És nincs kedved enyelegni velem? - Azt mondtad, csak barátok leszünk. - Laura, egy kicsit táncolni még nem jelent kicsapongást arról nem is beszélve, hogy nem vagyok egy kimondott nőcsábász. Van egyáltalán a leghalványabb sejtelme arról, hogy milyen vonzó? -tűnődött Laura, miközben kétkedve szemlélte Gavint Dehogy, álmában sem jut eszébe, s ezért még külön jó pontot érdemel. Gavin felsegítette a lány könnyű, fehér nyári kabátját, fél karral átölelte a vállát, és elindultak a szomszéd utcában lévő bárba. És mi lesz, ha Gavin fel akarja kísérni a szobájába,
amikor hazamennek? Laura érezte, hogy egyetlen tánc Gavinnel elég ahhoz, hogy képtelen legyen bármit is megtagadni tőle. Egy kerek óráig bírták a bár fülledt érzéki légkörét. Szorosan összefonódva táncoltak, és egyikükben sem maradt kétség afelől, hogy Laura - hiába is tagadná - épp olyan forrón kívánja Gavint mint az őt. Szavak nélkül is megértették egymást amikor Gavin gyengéden lefejtette magáról a lány karját és a kijárat felé intett Mindkettőjüknek jólesett a hűvös éjszakai levegő. Kézen fogva, hallgatagon sétáltak a néhány sarokkal odébb lévő parkoló felé, ahol a kocsit hagyták. Gavin elengedte Laura kezét, karjával átfogta a lány vállát, és szorosan magához húzta. Laurának eszébe sem jutott tiltakozni. Egyszerűen élvezte az erős férfi testet az oldalán. Egy sarokhoz érve megtorpantak. Három ember harsány káromkodások közepette verekedett előttük. Az utcai lámpa fényében késpenge villant az egyikük kezében. Gavin gyorsan visszahúzta Laurát és fojtott hangon azt mondta neki: - Fuss és valahonnan hívd fel a rendőrséget! És eszedbe ne jusson egyedül visszajönni ide! Laura szeme elkerekedett, de mire hang jött volna ki a torkán, Gavin már eltűnt a sarok mögött. Laura szíve szerint követte volna, ám uralkodott magán, és futni kezdett visszafelé. Szerencsére az egyik mellékutcából épp kikanyarodott egy rendőrautó. Laura vadul integetett, az autó megállt a rendőrök meghallgatták a lány rövid beszámolóját aztán felvették őt is, és szirénázva robogtak a helyszín felé. Mire odaértek, valaki már a járdán feküdt egy másik mellette térdelt. Istenem, add, hogy ne Gavin legyen az ott a földön! - imádkozott némán Laura. A rendőrök kiugráltak a kocsiból, és Laura mérhetetlen megkönnyebbülésére a fekvő alak mellől felkászálódó férfi Gavin volt - Ezt az embert leszúrták - mondta a rendőröknek Gavin. - Két férfit láttam, de elmenekültek. Kérem, hívják a mentőket a lehető leggyorsabban. Orvos vagyok, a hölgy ápolónő. Ennek az embernek sürgősen vérplazmára lesz szüksége. Attól tartok, tüdősérülése is van. - Laurához fordult: - Jól csináltad! Az egyik rendőr már intézkedett is rádióján. Csakhamar felhangzott a sziréna vijjogása, és egy percen belül megérkezett a mentőautó, amely éppen a közelben haladt, amikor a hívás beérkezett. Amíg a rendőrök biztosították a helyszínt és nyomok után kutattak, Gavin segített ellátni a sebesültet, akit hamarosan hordágyra tettek és betoltak az autóba. Gavin Laura felé nyújtotta a kocsija kulcsát. - Légy szíves, hozd utánam a kocsit a kórházba! Én a mentőautóval megyek. Laura rettegett még a gondolatától is, hogy a sötét utcán egyedül menjen el a parkolóig. Szerencsére a rendőrök felajánlották, hogy elviszik odáig, sőt egyikük előzékenyen még a kocsit is kihozta. Amikor Laura a kórházhoz ért, a mentősök épp indultak. - A sebesült már a műtőben van, Jones doktor operálja. Én a maga helyében hazamennék, egyhamar nem lesz meg vele - mondta a mentőorvos. - Itt maradok. Tudni akarom, mi lesz a sebesülttel - válaszolt Laura. Gavin nélkül most úgysem találná a helyét otthon. Beszállt a liftbe, és felment a legfelső emeletre, ahol a műtők voltak. Az automatából vett magának egy kávét, aztán a műtő előtt lehuppant egy székre. 7. FEJEZET Laurának sokáig kellett várnia. Körülbelül három óra múlva tolták ki a beteget az őrzőbe, valamivel később pedig Gavin is kijött a műtőből. Lehúzta a kesztyűjét, és amikor a maszkot is levetette, Laura látta rajta a fáradtság jeleit. A lány szíve nagyot dobbant, szeretett volna a férfi nyakába ugrani, és becézni őt, dédelgetni...
Tudta, hogy baj van: akár okos dolog, akár nem, szereti Gavint. De vajon képes lesz-e őt olyan boldoggá tenni, amennyire a férfi megérdemli? Gavin fáradt arca felragyogott, amikor a lányt meglátta. A műtőben viselt köpenyt egy szennyes kosárba dobta, leült Laura mellé, fejét a falnak támasztotta. - Tyűha! - fújt egyet. - Ez rázós volt. Laura megfogta a kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. - Hogy érzed magad? Neked nem esett bajod? - Nem, nem, én jól vagyok. Csak nagyon rossz volt, hogy téged az utcán kellett hagynom, de nem várhattam meg, amíg elvérzik ez a szerencséden. - Semmi baj, túléltem. És mi lett a sebesülttel? - Ő is túléli. Egy ideig kétséges volt, de most, hogy a legnehezebbet kibírta, kifelé megy az alagútból. Megállapítottuk, hogy a támadó nemcsak megszúrta, hanem meg is forgatta benne a kést. A főütőeret ugyan egy hajszállal elvétette, de életfontosságú szerveket érintett, többek között a lépet és az egyik tüdőt. Tulajdonképpen a sebesültünk szerencsés embernek mondhatja magát... - Főleg azért mert te épp a közelben voltál. Hogyhogy te kaptad meg a műtétet? - Én voltam kéznél, ilyen gyorsan egyetlen sebészt sem tudtak volna előkeríteni, különösen éjszaka. De a sebesültnek úgyis mindegy, ki foltozza össze. Laura bólintott. Ha jelen van egy sebész, nem szokás másikat keresni, míg a beteg élet és halál között fekszik a műtőasztalon. - Itt voltak a rendőrök, közölték, hogy szeretnék mielőbb kihallgatni - mondta Laura. Igyekeztem megértetni velük, hogy egy ilyen súlyos esetben várniuk kell. Téged pedig arra kérnek, hogy tegyél tanúvallomást az őrszobán. Egyébként az egyik fickót már megtalálták, és őrizetbe vették. - Még ez is! - sóhajtott Gavin. - Rendben van. Előbb hazaviszlek, aztán benézek az őrszobára. - Engem is ki akarnak kérdezni. Nyugodtan mehetünk együtt. - Jó. Csak átöltözöm. Nehogy elszaladj közben! - Attól te ne félj! Alig tíz perc múlva Gavin már lezuhanyozott, és utcai ruhájába öltözött. Az őrszobán Laura sok újdonsággal nem szolgálhatott, Gavin viszont elmondta, hogy pontosan látta mind a három férfit. Szembesítették az őrizetbe vett férfival, akiben felismerte az egyik tettest. - Legalább az egyiket elkapták - mondta Gavin elégedetten. - Éppen azt, amelyik szúrt. Persze a szökésben lévő se viselkedett úgy, mint egy ma született bárány! A vallomást felvevő rendőr elhúzta a száját. - Hát a maga betege sem egy ártatlan szűzleányka, doktor úr! Garry Leggat igen figyelemreméltó előélettel rendelkezik. Nem csekélység: rablás testi sértéssel párosulva és engedély nélküli fegyverviselés. Nem véletlenül keveredett abba a verekedésbe. - Örülök, hogy csak most tudom meg - jegyezte meg Gavin szárazon. - Valószínűleg holnap már kihallgathatják. Végre hazamehettek. Mind a ketten holtfáradtnak érezték magukat, de fel voltak zaklatva, alvásra gondolni sem tudtak. - Mit szólnál ahhoz, ha készítenénk egy jó kis teát és hallgatnánk valami szép zenét? kérdezte Gavin. Így megint leültek Gavin nappalijában, most egymással szemben, lábukat a ládán pihentetve. Sibelius egyik szimfóniájának lassú tétele szólt a hangszórókból. Mindketten fáradtan, szinte közönyösen néztek maguk elé. A szenvedélyes, érzéki indulatoktól szikrázó este durva, erőszakos véget ért Eszükbe sem jutott, milyen vad gondolatokat forgattak a fejükben, amíg összekapaszkodva táncoltak a bárban. Lassan
azonban a zene puha hálót szőtt a gyilkossági kísérlet szörnyű jelenetének emléke köré, s ők megint kezdtek magukra és egymásra figyelni. Tekintetük találkozott, s Laura úgy érezte, menten tüzet fog Gavin lángoló pillantásától. - Mondtam már, hogy ma különösen bűbájos vagy? - udvarolt Gavin. - Legalább tizennégyszer. - Laura kis nevetéssel leplezte zavarát. - Csak biztos akartam lenni. Nehogy azt gondold, hogy nem vettem észre. Most kapsz egy csókot, aztán indulás aludni, értetted? Laura némán bólintott. Érezte, hogy a szája hirtelen kiszáradt. Gavin felállt, lassan megkerülte a ládát, és felhúzta magához a lányt. Átölelte, aztán megcsókolta. Laura ereiben tűz áradt szét, karját Gavin nyaka köré fonta, ajka vágyakozón szétnyílt. Gavin olyan vad és szenvedélyes csókkal válaszolt, hogy Laura felnyögött. A férfi még erősebben szorította magához, testük szinte egybeforrt. - Olyan nagyon kívánlak - mormolta Gavin a csókok között Laura minden porcikájában érezte, hogy igazat mond. Végül a férfi nehezen, de elengedte. Kicsit eltolta magától a lányt, de a szeme fogva tartotta. - Gyorsan menj aludni, kicsim, amíg még engedlek! - Nem! - Laura kitárta a karját Gavin felé, de a férfi lassan megrázta a fejét - Nem, Laura... Kérlek szépen, menj most aludni.. A lány nem mozdult. Gavin lehunyta a szemét, és erélyesen megismételte: - Menjél már, légy szíves! Laura, bár egész teste tiltakozott engedelmeskedett, és felbotorkált a szobájába. A feszültségtől és az izgalomtól az ujjai nem engedelmeskedtek, alig tudta kigombolnia a blúzát. Rendetlenül a földre dobálta ruháit, és gyorsan az ágyba bújt. A hűvös ágynemű is szinte égette a bőrét. Tudta, ha Gavin utána jön, minden veszve van, mégis remélte, hogy megteszi. Kiugrott az ágyból, gyorsan magára húzta a hálóingét, és kilesett az ablakon. A konyha és a fürdőszoba ablakából kiszűrődő fény gyengén megvilágította a kert bokrait. Gavin tehát még lent van. Lemehetnék, gondolta. És akkor? Képes lenne Gavin visszautasítani őt? Persze, ha ruhátlanul meglátná, lehet, hogy már nem is kellene neki. Laura megérintette kicsit gömbölyű hasát. Gavin bizonyára a szerelemben is nyílt és egyenes. Nem oltaná el a lámpát, mielőtt átölelné. Meglehet, hogy meglátja, és viszolyogva elfordul... Laura szeme könnybe lábadt. Nem, ennek nem teszi ki magát. Nincs szüksége még egy ilyen élményre. De sírni sem szabad! Elég volt az önsajnálatból! Majd szépen elmegyünk szórakozni, ahogy Gavin ajánlotta. Isten őrizz továbbmenni! Leoltotta a villanyt, és visszafeküdt. Vadul kalimpáló szíve lassan megnyugodott, csak a teste égett még sokáig a kielégületlen vágytól. Hosszú ideje feküdt már álmatlanul, amikor meghallotta Gavin lépteit először a lépcsőn, majd a szomszéd szobából. Csak néhány araszra vannak egymástól, Gavin mégis elérhetetlen... Nagyon korán csörgött az ébresztőóra, túl korán! Pedig nem volt tévesen beállítva, Laura ma délelőttös volt, s már kora reggel bent kellett lennie. Ráadásul, amikor kinézett az ablakon, látta, hogy szürke, barátságtalan, nyirkos a reggel. Úgy érezte, egész teste nehéz és merev a kialvatlanságtól. Gavin meglehetősen szófukar volt a reggelinél. Elcsigázottnak látszott nyilván ő sem sokat pihent. Laura szerette volna megfogni a kezét a hálószobába vezetni, hogy szeressék egymást. Akkor talán elhagyná a testét ez a fájdalom... Nagyot ásított Gavin résztvevő pillantást vetett rá.
- Látom, te sem vagy csúcsformában. Bocsáss meg, én nem így akartalak átvezetni az élet naposabb oldalára... - Egy élményekben bővelkedő este aranyat ér - válaszolta hősiesen Laura. - Vajon hogy van a beteged? - Túlélte az éjszakát Már felhívtam a kórházat. Mindenesetre még az intenzíven van. - Nem csoda. - Nagy szerencséje volt hogy gyorsan jött a mentő - folytatta Gavin. - A mentős kolléga és én tényleg mindent megtettünk érte, két ízben mégis úgy tűnt nincs tovább. - De legalább akkor te már biztonságban voltál. - Laura szeme tágra nyílt a rémülettől, mintha most is ott állna azon a rettenetes utcasarkon. - Amikor odarohantál azokhoz az életveszélyes szörnyetegekhez, azt hittem, menten elájulok! - Elmúlt vége, látod, nincs semmi bajom - nevetett Gavin halkan. - Akárki azt hihetné, a szíveden viseled a sorsomat! - Ugyan már! Nem vagy egy kicsit beképzelt? - vágta rá felháborodott arccal Laura, de halvány mosoly jelent meg a szája szögletén. Gavin megfogta a csuklóját - Gyere, szívem, induljunk! Neked be kell érned az osztályra, én meg látni szeretném Garry Leggatot. Azután talán elbocsáthatjuk a mi Evie-nket, feltéve, hogy van hely az otthonban. Külön autóval hajtottak a kórházba, a bejáratnál még intettek egymásnak, aztán mentek a dolgukra. Amikor Laura belépett a nővérszobába, Helen sokatmondó mosollyal üdvözölte. - Nos, hogy van ma a mi hősünk? - Kire gondol? - Ki másra, mint Gavinre? - Vagy úgy! - nevetett Laura. - Hát ő elsősorban fáradt. Hajnali háromkor jöttünk ki az őrszobáról. - A rendőrök most is ott vannak az intenzíven. Nem hiszem, hogy sokat tudnának kiszedni a sebesültből, mert nincs valami fényesen. - Igen, Gavintől tudom, hogy éppen csak túlélte. - Akkor még jó pár napig lesz hozzá szerencsénk. - Gavin szerint nagyon komolyak a sérülései. A tettes teljes erőből belevágta a kését. Laura sóhajtott. - Ha belegondolok, hogy Gavin ott volt közöttük... Helen bátorítóan megveregette a vállát. - Nem történt baja. - Nem, hála istennek. De még egyszer nem szeretnék részt venni egy ilyen kalandban. Soha többet nem fogok éjnek idején a városban sétálgatni. - Tulajdonképpen miért kódorogtak az utcán ilyen későn? -kíváncsiskodott Helen. - Elmentünk vacsorázni, aztán meg egy bárba. Éppen az autóhoz akartunk visszamenni. - Mit nem hallok! Lássatok csodát! - kiáltott fel Helen elismeréssel. - Ugyan, nincs semmi jelentősége - védekezett gyorsan Laura, de alaposan belepirult. Kolléganője rokonszenvvel és együttérzéssel nézett Laura szemébe. - Nem tévedek, ha azt gondolom, beleszeretett? - Nagyon kedves, rendes fiatalember - tért ki Laura az egyenes válasz elől. - Nem vitás. Valamint igen jóképű és még nőtlen is. Laura, én a maga helyében addig élnék a lehetőséggel, amíg lehet. Itt, ebben a házban mindenki tudja, hogy még kapható egy jóképű, izgalmas férfi. Fogadjunk, ha Gavin megunja az egyedüllétet, csak egyet kell füttyentenie, és máris több jelentkező akad. Azt már nem, ő hozzám tartozik! - villant át Laura agyán. Ettől a gondolattól rögtön meg is ijedt. Hogy jövök én ehhez? Mostanáig folyton csak hadakoztunk egymással! És ha szaván
fogom, de kiderül, hogy nem is kellek neki? Vagy rájön, hogy másnak képzelt engem? tépelődött Alannel soha semmiben nem értettek egyet.. Igaz, Alannel egészen másképp érezte magát, mint Gavinnel. Elhessegette a munkájához legkevésbé sem kapcsolódó gondolatokat, és a betegekre terelte a szót Helen nem erőltette az előbbi témát de Laura sejtette, vissza fog még térni rá. Melanie Price elég rosszul töltötte az éjszakát, most mégis valamivel jobban érezte magát, viszont a köhögési inger továbbra is kínozta. Ez aggasztotta az orvosokat. Ross Hamilton röntgenfelvételt készíttetett Melanie tüdejéről, s amíg az előhívásra vártak, Helennel és Laurával beszélgetett. Laura elmondta az orvosnak, hogy Melanie imád lovagolni, saját lova is van, de a szénától köhögési rohamot szokott kapni. Melanie anyja beszélt erről, amikor együtt várták, hogy a műtét befejeződjön. Ross felkapta a fejét, és azonnali allergiavizsgálatot kért. Két óra múlva meg is volt az eredmény: a kislány erősen allergiás a porra és bizonyos, a szénában található spórákra. Mindenki, az orvosok, a nővérek és természetesen Melanie anyja is fellélegezhetett, mert végre nem egy ismeretlen ellenféllel álltak szemben. És az okot tudva az ellenszert is könnyebb megtalálni. Laura jobb kedvre derült, de nem sokáig. Megtudta, hogy Evelyn Peacey nem hagyhatja el a kórházat, mert az otthonban nincs szabad hely. Dél felé a társalgóban talált rá. Az idős hölgy az ablaknál ült, és kifejezéstelen tekintettel nézte a felhős, szürke eget. - Hallottam, hogy ma nem költözik. Bízzunk benne, hogy holnap több szerencséje lesz! A beteg igyekezett mosolyogni. - Talán, édesem. De nem nagy baj, én szívesen vagyok itt. Csak ma nagyon fáradtnak érzem magam. Azt hiszem, jobb lesz, ha visszafekszem. Laura figyelmesebben megnézte az idős asszonyt. Evie valóban elcsigázottabbnak látszott a szokottnál. - Helyes, én is így gondolom. Elsétál az ágyáig, vagy hozzak egy tolókocsit? - Nem, sétálok egyet. A karjára támaszkodhatom? - Hát persze - nyújtotta Laura a karját Lassan, igen lassan bandukoltak a kórterem felé. Laura még lefeküdni is segített Evie-nek. - Ma nem kérek ebédet. Egyáltalán nincs étvágyam. A torkomban érzem a gyomromat. Az asszony szaggatottan ejtette a szavakat, látszott, hogy nehezére esik a beszéd. - Rendben van, Evie, csak pihenjen! Ha később mégis megjönne az étvágya, hozok egy finom, friss vajas pirítóst. - Köszönöm! - A beteg kinyújtózott. - Nagyon messze van ide a társalgó. Hosszú volt az út. Laura aggódott. Evie három nappal ezelőtt még jókedvűen sétált a folyosón, meglátogatott néhány ismerős beteget, és vidáman csevegett velük. Valami nincs rendben. Elmondta Helennek az esetet, és épp Gavin keresésére indultak volna, amikor az orvos belépett az ajtón. - Üdvözlöm a hölgyeket! - Gavin homloka ráncba szaladt. - Mi a gond? - Evie-vel van valami baj. Sápadt, telítettségérzésre panaszkodik, és nincs étvágya. - Telítettségérzést mondott? Nem volt kicsit rekedt a hangja? - kérdezte komolyan Gavin. - Igen... tényleg rekedtesnek tűnt - mondta Laura. - Gondolod, hogy aortatágulása van? - Lehetséges. Mivel a fő verőér lejjebb összeszűkült a daganat miatt előfordulhat, hogy fölötte kiöblösödik, és nyomja a gégefőnél található idegeket Ez idézi elő a rekedtséget, a kellemetlen teltség érzetét. Mennyi a vérnyomása? - Nem mértem meg, előbb téged akartalak értesíteni. - Jó. Jössz velem? Meg szeretném vizsgálni. Félek, hogy ez már a vég kezdete. Műteni nincs értelme, felesleges kínzás lenne csak. Bámulatos, hogy eddig bírta... Halkan mentek be a kórterembe, de óvatosságuk feleslegesnek bizonyult. Evie már nem hallotta őket.
Álltak az ágy mellett, és nézték a nyugodt testet, amelyben szinte, mostanáig annyi élet volt, hogy a legrosszabbal is képes volt dacolni, Gavin felvonta a vállát. - így a legjobb - mondta csendesen, és megérintette Evie homlokát -Gyorsan ment el, nagyon gyorsan. Húzzuk össze a függönyöket. De továbbra is ott maradtak. - Hiányozni fog - mondta Laura halkan. - Nagyszerű asszony volt. - Én is így gondolom. Bár tudtunk volna segíteni rajta! Laura látta, hogy Gavint nagyon megrázta a fájdalom. - Gyere... - A férfi mély lélegzetet vett - Vannak kötelességeink. Én megírom a halotti bizonyítványt, és értesítem a hozzátartozókat. Te vitesd Evie-t a kápolnába! - Amióta beléptek, most nézett először Laura sápadt arcára. Magához ölelte a lányt. - Nehogy azt hidd - mondta, és megsimogatta Laura haját -, hogy az élet csupa szomorúság! Evie kedvességét, vidám nevetését soha nem fogjuk elfelejteni. Laura az orvos mellére hajtotta a fejét. A férfi erős, szabályos szívdobogása megnyugtatta. Helennek igaza van, nagyon is, gondolta. Meg kellene ragadnia a lehetőséget. Jaj, dehogy! Nem szabad visszaélni Gavin érzéseivel. Mert mit tudna ő adni ennek a férfinak? Egy meggyötört testet és egy sebhelyektől kérges szívet, amely már nem mer szeretni. Beéri, beérheti ezzel? Kihúzta magát és Gavinre mosolygott. - Igazad van. Lássunk munkához! Egy óra múlva Laura bekísérte Evie férjét és fiát a kápolnába, ahol már felravatalozták az asszonyt. Mr. Peaceyn látszott, hogy képtelen tudomásul venni felesége halálát. A nyugodt arcra meredt, és szünet nélkül azt hajtogatta: - Ez nem igaz, ez nem lehet igaz! Nem halhatott meg... Tegnap még egészen jól volt. Az otthonba akart menni, örült neki. Nem lehet, hogy... nem... Nem! A fia gyengéden átfogta a vállát. Laura elszorult szívvel nézte a gyászolókat, s hirtelen Alan jelent meg lelki szemei előtt, ahogy ott állt anyja halálos ágya mellett. O se tudta elhinni, ő is csak azt ismételte „nem lehet hogy meghalt!" Ez volt az első és egyetlen eset, amikor Alanen látszott, hogy érez valamit, hogy őszintén szenved. Laura most hirtelen megértette, hogy volt férje azok közé a szerencsétlenek közé tartozik, akik - ha éreznek is valamit - képtelenek azt kimutatni. Laura nagyon közel volt ahhoz, hogy megbocsásson neki. És ezt is Gavinnek köszönheti... Talán reménykedhet. Ha másképp tud Alanre gondolni, egyszer elmúlhat ez a fájdalom is, amely oly régóta kínozza! És akkor lehet, hogy mégis van út amely a jövőbe vezet. Meg kell keresnie ezt az utat. Ezzel tartozik Gavinnek és magának is. Este Laura és Gavin épp a konyhában ült. Már megvacsoráztak, de az asztalra könyökölve tovább beszélgettek. Laura kinézett az ablakon, és felkiáltott a csodálkozástól. Egy hőlégballon úszott el a kert fölött olyan alacsonyan, hogy tisztán látták a kosarát és benne az embereket. - Szívesen kipróbálnám, milyen lehet egy ilyen ballonnal tenni egy rövidke kirándulást mondta Gavin csillogó szemmel. - Ne menjünk utána, hogy lássuk a leszállást? - vetette fel Laura. - Volna kedved? - Nagyon is. Gavin kézen fogta, s együtt futottak ki a házból. - Gyorsan, mert elveszítjük szem elől! Beugrottak Gavin kocsijába. Nem volt egyszerű a ballont követni, hiszen az természetesen nem a kanyargós országút felett haladt, hanem egyenesen, a földek fölött. De Gavin ügyesen a közelében tudott maradni. Végül ráfordultak egy földútra, és egy rét felé közeledtek, amelyre
a ballon feltehetően le akart ereszkedni, hiszen most már folyamatosan lefelé szállt. De meglátták azt is, hogy a szép, színes, csepp alakú ballont komoly veszély fenyegeti. - Uramisten, a magasfeszültségű vezeték! - kiáltott fel Gavin. - Túl alacsonyra süllyedtek, nem fogják tudni elkerülni! Meghallották a léghevítő éles sziszegését, a ballon „pilótája" a jelek szerint igyekezett újból a magasba emelkedni. De ekkor feltámadt a szél, és a könnyű légi járművet újból a vezeték felé sodorta. Látszott, hogy a pilóta már nem képes a ballont irányítani. Laura iszonyodva képzelte maga elé a vezetékről lecsüngő szakadt selymet, az oldalára fordult kosarat az ernyedt testekkel. Ekkor a pilóta meghúzta a ballon nyitószelepének zsinórját, a levegő szinte sisteregve áramlani kezdett kifelé, a ballon ijesztő gyorsasággal süllyedt, majdnem zuhant, s a vezeték alá pörgött. A kosár a földhöz csapódott, a ballon tovább sodorta a felszínen, az emberek pedig kibukfenceztek, és szanaszét szóródtak. - Gyere! - Gavin lefékezett, kiugrott a kocsiból, és rohanni kezdett a réten keresztül. Laura a nyomában. Húsz percen belül felhangzott egy mentőautó szirénája. Amint később kiderült, a ballon földi kísérője, egy furgonos hívta ki őket rádiótelefonon. Addigra azonban Gavin és Laura megtalálta a kosárban a mentőládát, s így sínbe tudták helyezni az egyik férfi törött karját, elláttak néhány horzsolást és könnyebb égési sebet. Kiszabadították az egyik utast is, akit a ballon kötelei tartottak fogva. Nagyobb baj nem történt az átélt félelmetes percek ijedsége is oldódott a gyors segítség nyomán. A mentőautó elvitte a sebesülteket a kórházba, Gavin pedig segített összehajtogatni, és a kocsiban elhelyezni a ballont. A pilótának hajszála sem görbült, nem győzött hálálkodni. - Micsoda szerencse a szerencsétlenségben! - szorította meg hálásan Gavin kezét. Ilyenkor a gyors segítség aranyat ér. - Jones doktor épp a hőlégballonok utolérhetetlen vonzerejét ecsetelte nekem, amikor magukkal megtörtént a baj - szólalt meg Laura. - Gondolom, ezek után már nincs annyira oda a maguk sportjáért. A pilóta nevetett. - Pedig ez valóban egy nagyon szép sport, csak most különleges pechünk volt. Egy légörvény lefelé húzott bennünket, és a következő pillanatban elkapott egy szélroham, amely meg előrehajtott. Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő. Rendes körülmények között nagyon kíméletesen érünk földet, esküszöm! Nem akarják egyszer kipróbálni? Nagyon szívesen elvinném magukat, már csak hálából is. A jövő hétvége megfelelne? Gavin szeme felragyogott. - Hogyne! Nagyszerű lenne! - Szó sem lehet róla! - mondta Laura síri hangon. - Akkor szombaton? - Megfelel - bólogatott Gavin. A pilóta átadta a névjegyét. - Hívjon fel a jövő hét vége felé, akkor megbeszélhetjük a pontos helyet és időt! - Kitűnő! Laura letörten vette tudomásul, hogy nincs az az erő, amely Gavint eltántorítaná ettől a kalandtól, neki pedig akkor mellette a helye. - Én nagyon félek ettől! - Laura szemrehányó pillantást vetett Gavinre, ahogy visszaindultak az autójuk felé. - Egész idő alatt a kosár aljában fogok kuporogni és reszketni, mint a nyárfalevél. Ez neked szórakozás? Gavin gyengéden átfogta és megszorította Laura vállát. - Édes angyalom, hidd el, én soha nem kényszerítenélek téged semmilyen szörnyűségre! Bízzál bennem! Meglátod, hogy te is élvezni fogod, ha akarod.
- Csak akarni kell? Akkor holnaptól én vagyok minden oroszok cárnője! Gavin a fejét csóválta. - Egészen biztosan tudom, hogy tetszeni fog neked. Páratlan élményben lesz részed. Laura felsóhajtott. Gavin olyan makacs, akár egy öszvér. Éppen annyira, mint ő. Hogy mi fog ebből kisülni... 8. FEJEZET Eljött a kirándulásra kijelölt szombat reggel, amikor Laura arra ébredt, hogy a nap éppen az ágyára süt. Álmosan körülnézett, az éjjeliszekrényen ott gőzölgött a szokásos tea, Gavin tett-vett a szobájában, a függönyt is nyilván ő húzta szét. - Hagyj békén! - durcáskodott Laura, és a fejére húzta a takarót. - Jó, akkor visszaviszem a teát. - Nem, azt nyugodtan hagyd csak itt! - bújt elő a lány a paplan alól. Gavin a saját teáját is felhozta, és otthonosan elhelyezkedett az ágy végében. Csak egy rövid fürdőköpeny volt rajta, meztelen lábát kényelmesen egymásra vétette. Laura odasandított, aztán szégyenlősen lesütötte a szemét. - Mikor indulsz? - kérdezte. - Indulunk - javította ki Gavin. - Egy óra múlva. Melegen öltözz, fenn a magasban hűvös az időjárás. - Én nem megyek. - De bizony jössz. Különben örökre bánnád. Azt csak te képzeled, gondolta dacosan Laura. De ha őszinte akart lenni, a hőlégballonos utazás kezdte felkelteni a kíváncsiságát Persze azért nem bánta volna, ha most az egyszer komor viharfelhők gyülekeznek a látóhatáron, de erre - a beáradó napsugarak tanúsága szerint - semmi esély nem volt Kizavarta Gavint a szobából, hogy fel tudjon kelni. Mikor aztán nadrágban és magas nyakú pulóverben megjelent a konyhában, Gavin épp egy lágy tojást kanalazott. Laura nem bízott abban, hogy elég erős lesz a gyomra, ezért inkább lemondott a reggeliről. A megbeszélt idő előtt öt perccel értek a felszállás helyére. A pilóta és a szerelők már javában dolgoztak. A ballon félig feltöltve az oldalán feküdt, a kosarat tartókötelek rögzítették a földhöz. Aztán Gavin beemelte a lányt a kosárba, a pilóta és a kísérője is bemászott, majd felzúgott az izzító-égő, s a ballon megtelt forró levegővel. - Készen vagyunk? - próbálta túlkiabálni a pilóta a zajt. - Részünkről igen! - kiáltott vissza Gavin, és biztatóan megszorította Laura kezét. - Akkor rajta! Megoldották a tartóköteleket, mire a ballon a kosárral együtt a magasba emelkedett. Amikor elérték a kívánt magasságot, leállították az égőt. Hirtelen szinte tökéletes lett a csend. Csak a levegő zúgott halkan, és néha a földi zajok is felszűrődtek. - Elképesztő! - Gavin el volt bűvölve. - Nézz csak ki, Laura! A lány egy pillantást vetett az alattuk elfutó tájra, de rögtön visszahúzódott, mert a mélység látványától émelyegni kezdett. Gavin elnevette magát - Ne lefelé nézz! - tanácsolta, miközben magához szorította Laurát. -Nézd a felhőket innen gyönyörű az ég! Laura megkockáztatott még egy pillantást most már több sikerrel. Igaza van Gavinnek, ha nem lefelé néz, és főként, ha nincs görcsbe rándulva, hanem megpróbál lazítani, még élvezni, is tudja a „légi kalandot". El kellett ismernie, egészen különleges érzés ég és föld között lebegni. Amikor süllyedni kezdtek, mindig működésbe hozták az égőt, amely aztán néhány percig éktelen zajt csapott, de utána még jobban élvezték a csendet.
- Nézz csak oda! - kiáltott fel hirtelen Gavin. - Ott, ahol azt a sok fát meg az úszómedencéket látod, az a város legelegánsabb negyede. A piros tetős, fehér épület, amelyhez egy kanyargós út vezet az erdőn keresztül, Ross Hamilton villája. Egyszerűen csodaszép, le a kalappal! Innen felülről látni csak igazán. Mondtam már, hogy meghívott bennünket egy kerti összejövetelre? - No, akkor megismerjük, hogyan él az emberiség másik fele - húzta el a száját Laura. - Az ő házikója nyilván némileg tágasabb, mint a tiéd. - Várd csak ki a végét! - emelte fel az ujját Gavin. Laura megrázta a fejét. - Nem úgy értem. A te házad nekem a szívem csücske, egyszerűen imádom! - De téged is, tette hozzá magában. Nem is mert a férfira nézni, nehogy elárulja magát Amikor lassan, minden gond nélkül leereszkedtek egy zöld mező közepére, Laura már szinte sajnálta, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő. Éppen most kezdte élvezni a repülést... Segítettek összehajtogatni a ballont amelyet aztán beraktak a kísérő furgonba, majd maguk is beszálltak. Amikor visszaérkeztek a kiindulási helyre, megköszönték a légi kirándulást, és nyomban elhatározták, hogy a napot kertészkedéssel töltik, mert a kertjük még mindig meglehetősen ápolatlan képet nyújt, legalábbis felülnézetből. - Nagyon rossz volt? - kérdezte Gavin hazafelé menet az autóban. - Épp ellenkezőleg. Örülök, hogy rábeszéltél - vallotta be Laura. - Nagyszerű! Akkor szervezhetünk még egy csomó hasonlóan izgalmas programot. - Azért ne siesd el dolgot! Csak módjával! Alig tették be maguk mögött házuk ajtaját, a férfi karjába kapta Laurát. - Órák óta várok erre a percre - búgta a fülébe, és úgy kezdte csókolni, hogy Laura a szó szoros értelmében elveszítette az egyensúlyát. Gavin a derekánál fogva elkapta, és olyan erővel szorította magához, hogy a lányból egy kis sikoly szakadt fel. Gavin még szenvedélyesebben csókolta. Ekkor valaki megkopogtatta az ablakot, majd tapintatosan köhögött. Ijedten rebbentek szét, mint a torkos gyerekek a süteményes tál mellől, ha rajtakapják őket. - Gavin! - hallatszott kintről egy női hang. - Hahó, Gavin! Laura arca tüzelt, ajka megduzzadt a csóktól. Bárki láthatta rajta, mivel volt elfoglalva néhány perccel ezelőtt. - Az édesanyám! - súgta Laura, aztán ajtót nyitott. - Isten hozott, anya, apa! Gyertek beljebb! Éppen teát akartunk készíteni - füllentette. Aztán észbe kapott. - Ó, de buta vagyok! Gavin, ők a szüleim, apa, anya, ő Gavin Jones doktor. A vendégek kezet ráztak a házigazdával, majd kínos csend telepedett rájuk. Gavin köhintett egyet. - Laura, mutasd meg kérlek a házat a szüleidnek, addig én elkészítem a teát. Azután letelepedhettek a nappaliban vagy a kertben, ahol kényelmesebb. - Nem akar velünk maradni? - kérdezte csodálkozva Iona Forrester. - Úgy képzeltem, hogy ennek a csóknak talán van valami jelentősége! Laura elvörösödött de apja lovagiasan a segítségére sietett. - Ugyan, Iona! - csitította a feleségét. - Gavin, nagyon örülnénk, ha csatlakozna hozzánk. Laura mesélt nekünk magáról, szeretnénk személyesen is megismerni. - Természetesen, örömmel. Üljünk le a kertben? - Nagyon jó. Hiszen olyan szép az idő! - Azt javaslom, az urak varázsoljanak elő egy teát, Laura addig megmutatja nekem a házat - mondta Iona, és belekarolt a lányába. Végigjárták a földszinti helyiségeket. Iona érdeklődéssel és elismeréssel adózott Gavin lakberendezési erőfeszítéseinek. Aztán felmentek Laura szobájába. A vetetlen ágy mellett az
éjjeliszekrényen még ott állt a két teáscsésze. Iona egy pillantással felmérte a helyzetet, Laura érezte, hogy megint elpirul. - Korán reggel Gavin ébresztett. Elígérkeztünk egy hőlégballonos kirándulásra. Sietnünk kellett, előre meg volt beszélve - magyarázkodott zavarában. - Ágyba hozta neked a teát? Bárcsak apád követné a példáját! - Iona Forrester az ablakhoz lépett, és kinézett a kertbe. - Most már értem, miért nem akarsz hazajönni, itt aztán akad tennivaló - tette hozzá mindentudó mosollyal. Tekintetével követte Gavint, aki éppen a kerti székeket állította fel a körtefa alatt. - Nagyon rokonszenves fiatalember. Megértem, hogy megkedvelted. Laura hallgatott. Mrs. Forrester érezte, hogy a lánya zavarba jött. - Bocsásd meg, szívem, hogy alkalmatlan pillanatban érkeztünk! - Éppen ellenkezőleg, a legjobbkor jöttetek. Nagyon örülök, hogy itt vagytok. - Édes gyermekem, huszonhét éves vagy, lehetnek olyan perceid, amelyeket zavartalanul szeretnél tölteni. Semmi okom kifogásolni, ha van köztetek valami. - De anya... - Jaj, édes lányom, felnőtt nők vagyunk mindketten. - Iona gyengéden Laurára mosolygott. - Neked egy férfira van szükséged. Ha úgy érzed, még nem jött el az ideje egy tartós kapcsolatnak, miért ne mehetnél bele egy könnyű viszonyba? Úgy látom, nem lenne akadálya. - Ő... ő nagyon jó hozzám - mondta halkan Laura. - Ennél többről van szó. Biztosan tudom, hogy szeret téged. Csak idő kérdése, és nyilatkozni fog. - Azt hiszed? Én is szeretem Gavint. Istenem, ha elég biztos lehetnék magamban, hogy boldoggá tudom tenni, ha tudhatnám, hogy megelégszik azzal, amire én egyáltalán képes vagyok! Valahányszor erről beszélünk, pánik fog el. Anya, én még mindig tele vagyok haraggal, szorongással... és bűntudattal. Fogalmam sincs, hogyan szabaduljak meg ettől! Iona Forrester meghökkent arcot vágott. - Tudod, hogy most beszélsz nekem először bűntudatról? Én tisztában vagyok azzal, hogy évek óta viaskodsz az önváddal. Magadat okolod a baba haláláért holott egyáltalán nem tehetsz róla. Végzetes sorscsapás volt. - Nem, nem kizárólag. Hanyag voltam, és nemtörődöm. Nem lett volna szabad elmulasztanom a terhes gondozást nagyon pontosan be kellett volna tartanom az időpontokat... Figyelnem kellett volna az intő jelekre, és legfőképpen nem lett volna szabad nehéz testi munkát végeznem. Ma már belátom, hogy Alan nem tudott velem foglalkozni, mert a megélhetésért, sőt a puszta fennmaradásáért harcolt. Biztosan nyomasztotta az anyja halála is. - Úgy látom, kezded feldolgozni az eseményeket, és ez nagy öröm nekem - csókolta meg Iona a lányát - Gavinnek köszönhetem. Sokat beszéltünk a történtekről, s azóta valahogy másként látom a múltamat. - Ez bizony jó hír. Nagy lépést tettél előre. Azt hiszem, ti ketten képesek lesztek közös jövőt építeni. Meg kell próbálnod! Gavin rögtön megállapította magában, hogy Phillip Forrester igen értelmes férfi. Laura valószínűleg tőle örökölte megfontolt természetét. A férfi egészen más volt, mint ösztönös, lobbanékony felesége. A Forrester házaspár sokban hasonlít hozzá és Laurához, csak éppen náluk megfordultak a szerepek. Vajon Laura is észrevette ezt? - Segíthetek? - közeledett Phillip Forrester a kerti úton. Gavin mosolyogva nemet intett. - Köszönöm, de nincs több kerti bútorom. Most jöhet a tea. - A hölgyek komoly beszélgetésbe mélyedtek. Van időnk.
- Szeretem a lányát - közölte minden körülményeskedés nélkül Gavin. - Azt hiszem, akkor szerettem bele, amikor megláttam a szemében a szomorúságot. - Ezek szerint a történetét is ismeri... Általában mélyen hallgat róla. - Eljött egy pillanat, amikor már nem lehetett mellébeszélni. A legszívesebben megölném azt a fickót - mondta Gavin színtelen hangon. Phillip Forrester mégis érezte, hogy ebben a férfiban komoly indulatok forrnak. - Alan az ország másik végébe költözött, és újra megnősült. A szomszédunkban lévő farmját eladta a válás után. Tudom a címét, ha óhajtja. - Nem, köszönöm - nevette el magát Gavin. - Nem akarok bosszút állni. Csak annyira tehetetlennek éreztem magam Laura szenvedése láttán. Phillip Forrester baráti mozdulattal Gavin vállára tette a kezét - Mi is elég kemény időkön mentünk keresztül. Sokszor azt hittük, nem teszi túl magát a lányunk ezen a tragédián. Szörnyű volt látni, mennyire begubózott, szinte megközelíthetetlenné vált. Érti, mire gondolok? Vannak, akik egy szörnyű élmény hatása alatt teljesen visszahúzódnak, és elzárkóznak a külvilágtól. - Én soha nem fogok fájdalmat okozni Laurának, erre esküszöm - nézett komolyan Gavin az idős férfi szemébe. - Nem rajtam fog múlni, ha nem kerülünk össze. - Zavartan elmosolyodott. - Ezért is jó, hogy az előbb megzavartak bennünket. Én nem egy forró éjszakát akarok vele eltölteni lopva, titokban. Ezt Laurának tisztán kell látnia. Egyébként bevallom, nem könnyű dolog megálljt parancsolni magunknak. - Nagyon is megértem. Laura bájos, vonzó nő. - Ez igaz. De szeretném, ha ön tudná, én a puszta szexnél többet kívánok. Én vele akarom tölteni életem hátralévő részét. Mint Laura apja, segítene nekem? Phillip Forrester könnyű szívvel nyújtotta a kezét. - Gavin, én örülnék a legjobban, ha egymásra találnátok - jelentette ki. - Á, már itt is vannak a hölgyek! Épp jókor, ideje teáznunk. - Nagyon sajnálom. Tényleg... Gavin előbb bezárta a ház ajtaját a vendégek után, aztán kérdő tekintettel Laura felé fordult. - Mit sajnálsz? - Hogy a szüleim így beestek hozzád, és ráadásul elárasztottak a jó tanácsaikkal. - A szüleid kitűnő emberek. Örülök, hogy megismerhettem őket. De most már együnk valamit! - Felajánlhatok egy kis sajtot pirítóssal. - Mondd, reggeliztél te ma? - Nem. - És ebédeltél? - Azt sem. - És néhány nyamvadt pirítóssal akarsz jóllakni? Ne menjünk el inkább vacsorázni? - Szombat este? Sehol sincs egy üres asztal. - Azért akad. Nem messze tőlünk van egy kertvendéglő, esténként egy kis jazz-együttes szolgáltatja a zenét. Leülnénk a platánok alá, ennénk valami finomat, közben hallgatnánk a muzsikát. Benne vagy? Laura jókedvűen bólogatott. Enyhe este volt, így aztán gyalog sétáltak a vendéglőig. Kellemes, békés órákat töltöttek a piros kockás abrosszal leterített asztal mellett Bundázott lepényhalat fogyasztottak csőben sült zöldséggel, hűtött fehérbort kortyoltak hozzá. Nem sokat beszéltek, inkább a kis zenekart figyelték, és Laura hosszú idő óta először érezte magát boldognak.
Gavin hatására alig három hét alatt az elmúlt évek mardosó kínja tompa fájdalommá enyhült. Most kell összeszednie a bátorságát, s talán akkor mégis lesz jövője! A következő héten az osztályon igencsak megszaporodott a munka, Laura azt se tudta, hol áll a feje, mégis sugárzott róla a derű és a kiegyensúlyozottság. A kolléganők természetesen észrevették ezt a feltűnő kedélyváltozást, de nem tettek megjegyzéseket. Talán Gavin kérte meg őket, talán maguktól voltak tapintatosak. Evie halála néhány napig beárnyékolta az osztály hangulatát, de az új betegek érkezésével folyamatosan más és más sorsok nyíltak meg az orvosok és ápolók előtt, és ez óhatatlanul azzal járt, hogy a fájdalom emlékké szelídült. Garry Leggatot, akit Gavin az utolsó pillanatban mentett meg az elvérzéstől, lehozták az intenzívről a sebészetre. Bebizonyosodott, amit eddig is sejtettek, hogy Leggat szemtelen, durva lelkű fickó, aki otromba követelőzésével, goromba, sőt trágár ordítozásával az ápolónők minden rokonszenvét eljátszotta. Egy alkalommal olyan pimasz hangot engedett meg magának, hogy Gavin választás elé állította: vagy tisztségesen viselkedik, vagy kiteszik a kórházból. Ettől kicsit megriadt, mert utóbbi esetben azonnal vizsgálati fogságba került volna. A rendőrség ugyanis időközben felderítette néhány viselt dolgát, és alig várta, hogy bilincset kattinthasson a csuklójára. Mindenki fellélegzett, amikor néhány nap múlva Leggatot beutalták és átszállították egy rehabilitációs intézetbe. Azt hitték, most könnyebb lesz a dolguk, ám tévedtek. Laura éppen az osztályirodán írta a jelentését, amikor egy fiatal nő támolygott be az ajtón. Mindkét kezét a hasára szorította. - Mindjárt meghalok! -jajveszékelt. - Segítség! Laura betámogatta a beteget a vizsgálóba, felsegítette az ágyra, és megpróbálta kiszedni belőle, mi lehet a baja. - Volt orvosnál? - kérdezte. - Igen, de kidobott. - Hogyhogy? Megmondaná a nevét? - Katié Hoole. - Próbálja meg elmondani nekem, Katié, hogy mit érez! - Borzasztóan fáj a hasam! - nyögdécselte a lány. - Lehet, hogy vakbélgyulladása van. - Nem, azt már kivették. Kiderült, hogy Katié először sürgősségi ellátásra jelentkezett, de onnan elküldték. Laura értetlenül csóválta a fejét, és már hívta is az ügyeletest. Amikor az orvos meghallotta Katié nevét, bosszúsan csettintett a nyelvével. - Nyugodtan küldje haza azt a feltűnési viszketegségben szenvedő taknyost! Nincs annak az égvilágon semmi baja, súlyos hazudozásban szenved. - Megvizsgálta? - Nem, mert a kollégák felvilágosítottak, kivel van dolgunk. Komoly tapasztalatokkal rendelkezünk vele kapcsolatban. - Elhiszem, de most tényleg betegnek látszik. - Akkor lássák el a maguk osztályán, már nem rám tartozik, hála istennek! Laura ezután Gavinnek telefonált. A máskor higgadt, nyugodt orvos váratlanul dühbe gurult. - Hát ez nem lehet igaz! Emiatt a lány miatt három éve majdnem elvesztettem az állásomat. Tökéletesen megjátszotta a heveny vakbélgyulladást, pedig makkegészséges volt. El tudod képzelni, mit kellett kiállnom, mikor Tom Russel az én diagnózisom alapján megműtötte, és kiderült hogy átverték? Látni sem akarom, vizsgálja meg Olivér! - Olivér nincs az osztályon. Gavin, kérlek! Azt hiszem, hogy tényleg van valami baja.
Laurának egy darabig még győzködnie kellett az orvost, aki végül beleegyezett hogy hamarosan jön, és megvizsgálja az esetet. Addig is kórházi ruhát adtak Katie-re, és megkezdték a legfontosabb laboratóriumi vizsgálatokat. Laura megmérte a vérnyomását és a hőmérsékletét, megszámlálta a pulzusát, és mindent a normálisnál magasabbnak talált. A has tapintásra érzékenynek mutatkozott. Gavin is bejött végre, megvizsgálta a lányt, aztán intett Laurának, hogy menjen ki vele a folyosóra. - Nézd, azt tudjuk, hogy vakbélgyulladása már nem lehet. Először kontrasztfelvételre van szükségem a belekről, annak alapján meg lehet állapítani, hogy valóban bélelzáródása van-e, vagy ami rosszabb, bélcsavarodása. Én erre gyanakszom. De meg kell beszélnem Olivérrel. Nem akarok még egy botrányt a leányzó miatt. Mialatt Laura átadta Henderson doktornak az üzenetet Gavin elmagyarázta a betegnek hogy ha a bél egyik része betüremkedik a másikba, azonnali műtétre van szükség, és feltehető, hogy most erről van szó. Megérkezett Olivér, aki röviden kikérdezte Gavint, és teljesen egyetértett a megállapításaival. - Ugye van orvosi felelősségbiztosítása, Gavin? Anélkül nem foghat bele a műtétbe. - De miért éppen én? Nem műthetné Tom Russel? - Gavin segélykérő tekintetet vetett az ég felé. - Tom egyszer már megégette magát annak idején, amikor kivette ennek a hölgynek a vakbelét. - És most azt akarja, hogy én szenvedjek harmadfokú égési sérüléseket?! Olivér megveregette Gavin vállát. - Ne aggódjék, úgy látom, most valódi betegséggel van dolgunk. Fel a fejjel, kolléga úr! - Mégis szeretném, ha maga is megvizsgálná a beteget. - Rendben van, lássuk! Olivér megerősítette Gavin feltevéseit. Miközben várták, hogy Katie-t átvihessék a bélröntgenre, a beteg vérnyomása vészesen zuhanni kezdett. Semmi kétség, azonnal műteni kellett. - Tíz perc alatt felkészítem - jelentette ki Laura. - Drukkolj nekem! - súgta a fülébe Gavin. - Tudom, hogy nem éppen gusztusos, amit mondok, de most tekintsünk el ettől: ha tényleg bélcsavarodása van, meghívlak vacsorára. Laura nevetett - Ha nincs, akkor meg én hívlak meg téged. Katié Hoole betegsége valóban bélcsavarodásnak bizonyult. Gavin sikerrel megoperálta, de a Laurának tett ígéretét mégsem tudta beváltani. Éppen hazafelé készülődött amikor a mentők behoztak egy fiút, aki egy kis kirándulást akart tenni az apja kocsijával. Meghívta a barátját is, indított, és két perc múlva nekirohant egy fának. Az utas többszörös törésekkel az ortopédiára került, a tizenhárom éves sofőr súlyos belső sérüléseket szenvedett. Gavin műtötte. Így Laura egyedül ment haza. A sütőbe tett egy csirkét, a tepsibe hagymát és burgonyaszeleteket is halmozott, és míg az elkészült, összeállított egy vegyes salátát. Aztán egy könyvvel a kezében leült, és várt. Gavin csak órák múlva került elő, majd szétvetette a düh. - Micsoda egy eszement kölyök! - csapott az asztalra. - Még alig bújt ki a tojásból, máris ellopja a papa kocsiját, és majdnem a halálba furikázik vele! Nagy szerencséje volt, hogy életben maradt. Megrepedt a főütőér, a lábából szedtem ki egy érdarabot, azzal foltoztam be. Gondjai lesznek, amikor hirtelen növésnek indul, ha egyáltalán megéri. Persze az apja bármire hajlandó, csak mentsük meg a gyereket. Pedig sokkal hasznosabb lett volna, ha nem hagyja benn az indítókulcsot a kocsiban! - Megdörzsölte a szemét, aztán átölelte Laura vállát. Tartozom neked egy vacsorával.
- Nem fogom elfelejteni! Szerencsére igazunk volt. Mondtam neked, hogy akármi is történt régebben, Katié most tényleg beteg. - Ha valaha is kételkednék benned, csak emlékeztess erre! - mondta Gavin, aztán megcsókolta Laurát. Aznap este több szó már nem esett a munkáról. 9. FEJEZET Azon a napon, amikor Ross Hamilton a kerti partit rendezte, felhős, borongós volt a reggel, de már délelőtt kiderült, és hamarosan hétágra sütött a nap. Az írásos meghívón az állt, hogy a vendégek öltözzenek sportosan, és fürdőruhát is hozzanak magukkal. Ezért Laura egy kis strandtáskába tette sötétkék egyrészes fürdőruháját egy nagy rojtos törülközővel együtt. Világos, koptatott farmert és narancsszínű pólót vett fel, és bekészített egy vászonkabátkát is, ha este esetleg hűvös lenne. Utána a konyhába ment ahol Gavin már várta. - Elkészültél? - Nem látszik rajtam?... Mondd csak, nagyon előkelő emberek lesznek a partin? Gavin nevetett. - Rossnak és Lizzinek is a két füle között van az orra, akárcsak neked és nekem, sőt a barátaiknak is. Ahogy én Lizzit ismerem, az egész gyereksereglet közöttünk fog rohangálni. Ez eleve kizárja a nagy előkelőséget. - Milyen gyerekekről beszélsz? - Rossnak két fia van az előző házasságából, Lizzivel pedig egy hároméves kislánya és egy tizennyolc hónapos kisfia. És persze ott lesznek a vendégek porontyai is. Nem lesz baj? Gyengéden a tenyerébe vette Laura kezét. A lány fájdalmasan elmosolyodott de megrázta a fejét. - Nem, elmúlt, ne tarts tőle! A nővéreddel és a kisbabájával való találkozás nagyon váratlanul ért. De amióta beszéltünk róla, nem kell a fejemet elfordítanom, ha egy csecsemőt látok. - Mégis, ha bármikor rosszul éreznéd magad, csak szólj, és hazajövünk! - Nem futamodhatok meg mindig. Maradj a közelemben, az elég. - Ne félj, ott leszek! Tényleg sok gyerek játszott, kiabált, futkározott a kertben, többek között Hendersonék három kislánya. Liwy, Olivér legidősebb lánya játszotta a házikisasszonyt. Ide-oda röpdösött a vendégek között, apró szendvicsekkel, frissen sült, hajszálvékony burgonyaszirommal teli tálakkal egyensúlyozott, és mindenkit figyelmeztetett, hogy lehet úszni is a medencében. Szemmel láthatóan vonzódott Laurához, a kezébe kapaszkodott, és addig kérlelte a lányt, amíg az meg nem ígérte neki, hogy játszani fog a gyerekekkel. Laura állta a szavát. Hamarosan nagyokat nevetve tollaslabdáztak a gyepen. Gavin éppen Katié Hoole esetét beszélte meg Ross-szal és Olivérrel, de a szeme sarkából Laurát figyelte. Mihelyt tehette, csatlakozott hozzá. - Minden rendben? - Hát persze - mosolygott a lány. - Már lóg a nyelvem, de nagyon jól szórakozom. - Nagyot ugrott, hogy elérje a labdát. Egy idő múlva Gavin mégis kimentette Laurát a sikítozó játszótársak közül, akik a lány nadrágjába kapaszkodtak, úgy akarták visszatartani. Az egyik kicsi a derekát ölelte át. - Én is szeretnélek így ölelgetni - morogta Gavin. - Ne mondd! - Nincs kedved úszni egyet?
Laura habozva nézett rá. Sok vendég már fürdőruhát húzott, pedig a jelenlévő hölgyek nem voltak egytől egyig szépségkirálynők. Olyan is akadt, aki láthatóan gyermeket várt, a másik meg minden bizonnyal nem túl régen szült, meglátszott elnehezült testén. Laura tudta, hogy ebben a társaságban igazán nem vall szégyent. - Indulunk már? - sürgette Gavin. - Igen, persze. - Laura fogta a strandtáskáját, és elment átöltözni a vendégmosdóba. Amikor újból kilépett a kertbe, törülközője hanyagul a vállán lógott. Készakarva vetette oda, hogy eltakarja a hasát. Gavin már várt rá, a terasz párkányának dőlve nézte a medencében folyó vidám fickándozást. Mikor észrevette Laurát, odament hozzá, és megfogta a törülközőt. - Hadd lássalak! - kérte kicsit rekedten. Laura belekapaszkodott a törülközőbe, de Gavin győzött, és a lánynak tűrnie kellett, hogy szemügyre vegye. - Elképesztően szépséges vagy fürdőruhában! - áradozott kissé fátyolos hangon a férfi. - Jaj, Gavin, ne csúfolódj velem! - csattant fel Laura elkínzott arccal. - Dehogy csúfolódom! A végén kölcsön kell kérnem a törülköződet, különben mindenki látni fogja, mennyire tetszel nekem! Remélem, jó hideg a víz... Laura elpirult, és majdnem odalesett de idejében visszafogta magát. - Lehet kukucskálni - biztosította Gavin -, csak nem könnyíted meg vele a dolgomat. Egymás mellett sétáltak a medencéhez. Laura letette a törülközőt, aztán fejest ugrott a kellemes, hűvös vízbe. Gavin követte. - Hölgyem, önnek van a legizgalmasabb feneke az összes itt látható szépség között mondta Gavin komolyan -, és ha továbbra is így ringatod a csípődet, lehet, hogy belezavarodom. - Remélem, elég hideg a víz - vélekedett Laura álnokul. - Szívem hölgye, hogy a te látványod okozta hatást ellensúlyozzam, nyakig kellene merülnöm egy jégkockákkal teli medencébe. Laura maga elé képzelte Gavint, amint csak a feje látszik ki a jégbuckából, és úgy elkezdett nevetni, hogy egy csomó vizet nyelt. - Le tudsz merülni a víz alá? - kérdezte Gavin, miután Laura kicsit lihegve magához tért. - Persze. - Akkor jó, mert valamit muszáj kipróbálnom. Fontos kísérletről van szó. Gyere! Beúsztak a medence közepébe, ott Gavin lehúzta Laurát a víz alá, átölelte és megcsókolta. Szája erősen, biztonságosan tapadt a lány ajkára. A langyos víz körülcirógatta testüket, tüdejükből azonban hamar elfogyott a levegő, s prüszkölve buktak a felszínre. - Furcsa, de jó érzés volt, amíg ki nem nyitottam a számat. Akkor sajnos belement a víz nevetett Laura. - Próbáljuk meg még egyszer! A filmekben mindig sikerül. - Most ne, majd később! - hárította el Laura. - Nagyon is egyetértek - Gavin szeme elégedetten csillogott. A lány megriadt: már megint mibe egyezett bele? Ettől kezdve számára minden vonzerejét elvesztette a parti. Pedig a kertben felállított grillsütőkön vegyes húsokat sütöttek, a lecsöppenő fűszeres lé sistergett a parázson, és mennyei illattal töltötte be a környéket. A szétnyitható asztalokon ínycsiklandozó saláták és öntetek, a legkülönbözőbb péksütemények és sajtok között lehetett csemegézni. Egy hosszú padra helyezték el az üdítőket, söröket, többféle bort, a jégtartókat és rengeteg poharat. Többen állva ízlelgették az omlósra sült húsdarabokat, voltak, akik műanyag székekre telepedtek, de a legtöbben egyszerűen leültek a fűbe, és kényelmesen, nagy nevetések és beszélgetések közepette falatoztak, iszogattak. Laurának azonban nem volt étvágya. Csak Gavin csókja és saját ígérete forgott a fejében. Egész teste vibrált az izgalomtól meg a
félelemtől. Valahányszor elfogta Gavin tekintetét, szíve vadul dobolni kezdte a szerelem ősi ritmusát. Amikor az első vendégek búcsúzkodni kezdtek, ők is csatlakoztak hozzájuk, és hazaszáguldottak. Gavin türelmetlenül lökte be maguk mögött az ajtót, s azonnal a karjába kapta Laurát. Ez a csók más volt, mint az összes többi, mélyebb, gyengédebb, de követelőzőbb is, Laura minden fenntartását elsöpörte. Maga sem tudta, mióta csügg Gavin nyakán. Ekkor a férfi hirtelen eleresztette, és komolyan a szemébe nézett - Kérlek, most menj aludni! - mondta. Laura hunyorgott. Nem akart hinni a fülének. - De hát nem...? - Nem! Addig, amíg teljesen biztos nem vagy magadban, nem. Csak akkor, amikor már egészen rám akarod bízni testedet-lelkedet. Nekem te sokkal többet érsz, mint egy ajándék éjszaka. Majd ha eldöntötted, hogy nekem adod, rám bízod az életedet akkor szerethetjük egymást. Laura lesütötte a szemét. Vajon elég-e Gavinnek egy teljes életre, amit ő képes adni neki? Kétséges. Boldogan megpróbálná, ha nem félne ennyire... - Gavin, én olyan szívesen mondanék igent... - De még nem bízol bennem! - Éppen ellenkezőleg, nagyon is bízom. Az a baj, hogy saját magamban kételkedem. És nem hiszem, hogy ha meglátsz engem, még mindig kelleni fogok neked! - Miket beszélsz itt összevissza?! Épp elégszer láttalak, és jól meg is néztelek magamnak. Tudod, hogy megőrülök érted. Majdnem megfulladtam miattad, csak hogy megérinthesselek. Laura, higgyél nekem! Én aztán a legapróbb porcikádat is ismerem. Ez nem igaz, gondolta a lány kétségbeesve. A legfontosabbat Gavin nem látta. Szembenézett a férfival. - Nem köthetem le magam, amíg nem feküdtünk le egymással. - De miért? Mert Alan csapnivaló szerető volt? Én nem vagyok Alan. - Ennek semmi köze hozzá - tiltakozott Laura, de nem mondott igazat. A volt férje undorodva fordult el tőle. Igaz, ettől ő akkoriban megkönnyebbült a megaláztatás mégis a csontjáig hatolt. - Megtörténhet, hogy utána már nem kívánsz engem. Csak akkor nyugszom meg, ha te akkor is úgy érzed, csak engem akarsz. - Laura, nekem nem kell téged kipróbálnom, én most is teljesen biztos vagyok. Szólj, ha te is az leszel, akkor rögtön összeházasodunk! Szép esküvő lesz, ha akarod, tűzijátékot is rendezhetünk... - Nem! - Akkor nincs házasság! - Talán jobb is! Gavin megcsóválta a fejét - Ide hallgass! - mondta nagyon komolyan. - Én veled akarok élni, és nagyon makacs férfi vagyok, ezt mindenki tudja rólam. Tudd meg, hogy én fogok győzni! - Nem! - De igen! Gyere csak ide! Laura habozott, aztán mégis kicsit közelebb lépett. Gavin átölelte, és addig csókolta, amíg mind a ketten teljesen elvesztették a fejüket. - Ez nem tisztességes tőled - lihegte Laura. - így igaz, de nem bánom. A szerelemben nincsenek játékszabályok, és én, ha törik, ha szakad, nyerni akarok.
Csend lett. Végül Laura kibontakozott a férfi karjából. - Megyek aludni. - Jó éjszakát, szerelmem! Álmodj rólam! Ki másról is álmodhatnék? - gondolta a lány, miközben lefekvéshez készülődött. Kibújt a ruhájából, és a tükörbe nézett A hasa tele volt fényes, barnás csíkokkal. Ujja hegyével követte a vonalakat, aztán az ágyához botorkált és lerogyott. El kell mondania Gavinnek, mielőtt még nem késő. De hát máris késő! Zokogva bújt a takaró alá. Gavin megtartotta a szavát. Egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy kimutassa, mennyire kívánja Laurát. Még a kórházban is elcsípett egy-két olyan pillanatot, amikor megszorongathatta, csókokkal boríthatta a lányt. Laura komolyan zavarban volt, félt hogy a munkája fogja megsínyleni a helyzetet Egyszer az osztályirodán találta Gavint aki épp az asztalon ülve telefonált, de megtalálta a módját hogy elkapja Laurát és a térde közé húzza. Befejezte a telefonbeszélgetést, aztán arcát a lány keblébe temette. - Mondd csak, tisztességes dolognak tartod, hogy ilyen kihívóan nyitva hagyod a gombokat? - kérdezte az orvos szemrehányóan. - Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem hagytál fel ezzel az izgató riszálással, pedig már figyelmeztettelek rá! Ekkor lépett be Ross és Olivér. - A világért se zavartassák magukat! - emelte fel bocsánatkérően a kezét Ross doktor. Laura lángvörös lett, de Gavin csak kedvesen rámosolygott a kollégákra, aztán búcsút intve távozott. Laura lesütött szemmel kotorászott a fiókban. - Keres valamit? - érdeklődött együtt érző arccal Olivér. - Igen. Szeretnék valamit Jones doktor fejéhez vágni! Laura végül nem talált semmit és égő arccal kirohant az irodából. A továbbiakban kerülte Gavint. Otthon, vacsora közben Katie Hoole-ról beszélgettek, aki lassan kezdte összeszedni magát. Igen komoly műtéten esett át, hiszen Gavin egy meglehetősen hosszú, elhalt béldarabot távolított el a hasüregéből. - Megfogta az isten lábát, hogy ilyen jó sebész kése alá került. - Még elbízom magam! - Én csupán a főnöködet idéztem. Szerinte nagyon tehetséges sebész vagy, fényes jövő előtt állsz. - És te megosztod velem ezt a jövőt? Mert nélküled nem lesz olyan fényes. - Tudod jól, hogy melletted akarok maradni. - Akkor gyere hozzám feleségül! - Előbb le kell feküdnünk egymással. - Szó sem lehet róla! - így viszont nem tudok hozzád menni. Patthelyzet. - Vagy ki tudja - mondta Gavin, és úgy mosolygott Laurára, hogy a lány libabőrös lett tőle. Ez így nem mehet tovább, gondolta Laura egy éjjel, amikor már hosszú ideje álmatlanul forgolódott az ágyában. Gavin esti búcsúcsókja minden egyes alkalommal kétségbeesett sóvárgást váltott ki belőle. Csekély vigasz, hogy Gavin sem érzi jól magát. Hallotta a szobájában sétálni, az ágyában hánykolódni. Laura elhatározta, hogy döntésre viszi a dolgot. Kikelt az ágyból, megfésülködött, egy csepp parfümöt tett a füle mögé, aztán mezítláb átment Gavin szobájába. A lámpa már nem égett, de a hold megvilágította a helyiséget Laura tisztán látta, hogy Gavin ébren van. Közelebb ment az ágyhoz. - Nem, Laura, légy szíves! - mondta Gavin határozott hangon. - Szeretnék mondani neked valamit. Gavin intett a lánynak, hogy üljön le az ágy szélére. A sápadt fényben a férfi furcsán idegennek, szinte megközelíthetetlennek látszott. Laura leült, kezét összekulcsolta az ölében.
- Arra az elhatározásra jutottam, hogy közlöm veled: hozzáfoghatsz a ház átépítéséhez kezdte alig hallhatóan. - Ugyan miért? - Mert a ház mostani beosztása nem a legkedvezőbb. - Teljesen megfelel, amíg van egy lakótársam - mondta Gavin. Hát nem akar megérteni? Laura nagy lélegzetet vett. - Hamarosan már nem lesz. A férfi arca álarccá merevedett. - El akarsz hagyni? - kérdezte hosszabb szünet után. Laura megrázta a fejét. Haján megcsillant a hold fénye. - Nem, ha akarod, maradok. Mindent végiggondoltam. Az átépítéshez meg ahhoz, hogy a kocsidat egy nagyobbra cseréld, mindkettőnk fizetésére szükség lesz, de azután már itthon maradhatok a gyerekekkel. Gavin annyira megdöbbent, hogy képtelen volt megszólalni. Végül akkorát sóhajtott hogy egy papírsárkányt a magasba röpíthetett volna. - Úgy érted, hogy megkéred a kezem? - Pontosan. Szökőévben a nőknek is szabad. Persze, csak ha tényleg akarod... - elharapta a szót. Bátortalanul mosolygott Gavinre. - Hiszen én mást sem akarok! Jaj, Laura, édes báránykám! - Gavin magára húzta a lányt, és a fülébe suttogott: - Te vagy nekem a föld minden kincse. És te vagy a legszebb nő a világon! Szeretlek! - Testén reszketés futott át. Fél győzelem, gondolta Laura. - Most szeress! - súgta. - Te kis csábító! Gavin átfordította Laurát, most ő volt fölül, térdével a lába közé férkőzött. Arcát beletemette a lány hajába, kezével a keblét simogatta, becézte. Laura úgy érezte, lángol körülötte az ágy, és ráégeti a könnyű hálóruhát. - Kérlek, édesem, segíts levenni a hálóingemet... - suttogta. Gavin mozdulatlanná dermedt. - Nem, nem! - A férfi egy ugrással talpon termett, felkapta a fürdőköpenyét. A küszöbről visszaszólt: - Friss levegőre van szükségem. Laura hallotta, ahogy ledübörög a lépcsőn, felmegy a másik hálószobába, és magára zárja az ajtót. Most már nincs visszaút, gondolta másnap Laura a kórház felé menet. Gavin nagyon korán, még mielőtt Laura felkelt volna, elment. Csak egy pillanatra nézett be hozzá, vitt neki egy csésze teát és közölte, hogy sürgősen meg akarja nézni az egyik betegét. Nem sok időt szánhatott a betegre, mert amikor Laura beért, már mindenki arról sustorgott, hogy összeházasodnak. - És ha meggondolom magam? - szegezte neki a kérdést Laura, amikor összefutottak az osztályirodán. - Már késő. Egyébként csapnivalóan nézel ki. - Köszönöm, te sem dicsekedhetsz. Az önmegtartóztatás miatt van. - Nekem mondod? Ma délután, ha végzünk, elmehetnénk bejelentkezni az anyakönyvvezetőhöz. Mit szólnál a jövő péntekhez? - Ilyen hamar? - Miért ne? Azon a hétvégén mind a ketten szabadok leszünk. Vagy te jobban szeretnél egy díszes, templomi esküvőt? - Nem, nem, csak szükségem lesz egy ruhára... - Egy nap alatt meg lehet oldani. De ha akarod, Helen szívesen megváltoztatja a beosztásodat.
- Annyi mindent meg kell szervezni! A vendégeket például... - Mondd csak, ki mindenkit akarsz te meghívni? Ott lesznek a te szüleid meg az enyémek. Velük nincs gond, ha aznap értesítjük őket, akkor is eljönnek. Szólunk még a nővéremnek és a sógoromnak, néhány kollégának, a te barátaidnak... - Nem, a régi barátaimmal minden kapcsolatot megszakítottam. - Akkor van egy ötletem. Bárhol is tartsuk ezt a kis összejövetelt, valamennyi kollégánk nem fog tudni részt venni rajta, hiszen a sebészetet nem lehet bezárni, a sürgős eseteket mindenképpen el kell látni. Mit szólnál ahhoz, ha egy kis baráti fogadást rendeznénk a kórház előadótermében? Néhány kolléga esetében már nagyon jól bevált. Ha jó idő lesz, kinyitjuk a teraszajtókat is. így mindenki lejöhetne akár csak néhány percre, és egy koccintás se maradna el. Nos, mit mondasz? Laura mindezt kissé gyorsnak találta. Hirtelen úgy érezte, hogy már nem ura saját magának, csak mákszemnyi része egy nagy gépezetnek, amelyet nem lehet leállítani. De végtére is Gavin felesége akart lenni, így hát nyelt egyet, és azt mondta, hogy kitűnőnek találja az elgondolást. - Tudtam, hogy tetszeni fog neked! Most pedig hívd fel az édesanyádat! - kopogtatta meg a férfi az asztalon álló készüléket. - Menj ki, kérlek! - nézett rá Laura. - Azonnal, de én szeretném bejelenteni az újságot a szüleidnek. Amikor Gavin közölte Laura édesanyjával, hogy összeházasodnak, az asszony repesett örömében. Laura, aki a telefon mellett állt, tisztán hallotta anyja áradozását. Végre Gavin átnyújtotta neki a kagylót. - Kicsim, micsoda meglepetés! Ennél jobb hírt elképzelni sem tudok. Mikor kérte meg a kezedet? - Anyukám, nem ő kérte meg az én kezemet, hanem én az övét tegnap éjfélkor. De borzasztóan félek, mert nem tud a terhességi csíkokról - súgta Laura. - Ugyan már, hiszen mondtad neki, hogy szültél, nem fogja meglepni. - De olyan rondák! Mrs. Forrester egy darabig nem szólt semmit, aztán nagyon komoly hangon megkérdezte: - Mondd csak, lányom, miért mégy Gavinhez feleségül? - Micsoda kérdés! Mert szeretem! - És ő miért vesz el? - Mert ő is szeret... - ismerte be Laura. - No látod! Minden más lényegtelen. De beszéljünk végre fontosabb dolgokról! Milyen ruhára gondoltál? Hirtelen felgyorsultak az események, rengeteg tennivaló támadt, de Laurának semmit sem kellett intéznie, édesanyja mindent átvállalt. Megszervezte az esküvői fogadást, egy étteremből megrendelte a hidegtálakat és az italokat, aztán bevásárolni indult Laurával. Kiválasztottak egy bokáig érő, egészen világos, homokszínű nyersselyem ruhát, amely szabadon hagyta a lány karcsú nyakát, gömbölyű vállát. Úgy vélték, ezt a ruhát később bátran felveheti más ünnepi alkalomra is. Vettek hozzá egy könnyű, puha körömcipőt és csodálatos csipkés selyem fehérneműt. Délben csomagokkal és dobozokkal megrakodva betértek egy belvárosi kávézóba. Hideg csirkesalátát rendeltek, és epret vaníliaöntettel. Kávézás közben Mrs. Forrester rábeszélte a lányát, hogy látogasson el egy szépségszalonba. - Pénteken már semmi nem látszik rajtam - vetette ellen Laura. - Jól fogod magad érezni a tudattól, hogy ápoltabb vagy. A kezelés után Laura valóban elégedetten szemlélte rózsás arcát, szépen ívelő szemöldökét. Úgy érezte, kezd visszatérni az önbizalma. Derűs lelkiállapota épp péntek reggelig tartott.
10. FEJEZET Péntek reggel Laura abban az ágyban ébredt fel szülei házában, amelyben oly sok kétségbeesett, álmatlan éjszakán át hánykolódott. Akkoriban vesztette el újszülött gyermekét, és ért véget a házassága. Talán nem kellett volna visszajönnöm, jobb lett volna Gavinnél maradnom, gondolta. Mellette szeretetet és biztonságot érzett. Hiszen tudta, hogy a szülei is szívből szeretik, de a házukban életre keltek borzalmas emlékei, és ezeket most már alig volt képes elviselni. A szokásosnál hosszabban fürdött, lazítani akart, oldani próbálta a torkát fojtogató feszültséget, de nem sok sikerrel. A kínzó gondolatok továbbra is ott zsongtak a fejében. Édesanyja segített neki felöltözni, beszárította, és néhány csat segítségével feltűzte a haját. Aztán szemügyre vette az eredményt, és úgy döntött, hogy a szeme alatti árnyékot egy kevés halvány javítókrémmel könnyen el lehet tüntetni, és az arccsontjára is jól jön némi barackszínű pirosító. - Ne ilyen sokat! - tiltakozott Laura. - Csak egy leheletnyit. - Általában nem használok ilyen kenceficéket. - Itt a legjobb alkalom, hogy elkezd. Ne mozogj egy percig! Melyik oldalra tűzzem a virágot a hajadba? - Balra. Anya, meg kell mondanom neki! - Mit akarsz megmondani? - ráncolta össze Iona a homlokát. - Te még mindig a terhességi csíkokkal bajlódsz? - Förtelmesen néznek ki! - Laura kétségbeesve nézett anyjára. - Az igazat megvallva, édes lányom, sértő és igazságtalan módon gondolkodsz Gavinről. így, állj fel, hadd rendezzem el rajtad a ruhát! Gyere, mutasd meg magad apádnak! Ő már megivott egy-két pohárkával, hogy bátorítsa magát. Ne várassuk túl hosszan, mert nem lesz képes elvezetni az autót az anyakönyvvezetőig. Bár Phillip Forrester legalább olyan izgatott volt, mint felesége és lánya, jó sofőrnek bizonyult. Gavin a bejárat előtt várt rájuk. Annyira szeretem! - gondolta Laura. Istenem, vajon ő tud-e úgy szeretni engem, hogy... Jól emlékezett az undor összetéveszthetetlen jeleire Alan arcán, amikor észrevette rajta azokat a borzasztó csíkokat. Nem élem túl, ha Gavin tekintetében is meglátom azt a kifejezést! Laura szemét elfutotta a könny. Ügyetlenül tápászkodott ki a kocsiból, és rögtön belekarolt az apjába. Nem mert Gavinre nézni, félt, hogy mindenki előtt sírva fakad. Beléptek a házasságkötő terem előterébe. Egy sötét ruhás férfi csakhamar kitárta a súlyos tölgyfa ajtó két szárnyát A termet fehér és lazacszínű rózsacsokrok díszítették. Kétoldalt sorokba rendezve székek álltak, a terem végében egy asztal, előtte két magas támlájú szék. De Laura csak ködfoltokat látott. Lassan megrázta a fejét. Nem, nem mehet férjhez, amíg Gavin nem tudja meg, hogy ő nem teljes értékű nő. Közben a vendégek is megérkeztek, a helyzet ünnepélyességéhez illően halk hangon társalogtak, és sorban helyet foglaltak. Gavin szülei leplezetlen kíváncsisággal nézegettek Laura felé. Az események olyan gyorsan peregtek, hogy csak most ismerkedhettek meg leendő menyükkel. Természetesen Lucy és Alec is ott volt, de a gyerekeket a biztonság kedvéért otthon hagyták. Eljött a Henderson házaspár, aztán Tom és Helen Russel is. Laura Gavin karjára tette a kezét. - Szeretnék néhány szót beszélni veled.
A férfi csodálkozva kapta fel a fejét. Remélem, nem hiszi azt, hogy az utolsó pillanatban visszakozni akarok, gondolta Laura, amíg néhány lépést arrébb sétáltak. - Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott! - Gavin aggódó pillantással méregette. - Mi történt, édesem? Laura egész testében reszketett. - Van valami, amit mindenképpen tudnod kell. Már régen meg akartam mondani neked, de nem tudtam rászánni magamat. Sőt nem is megmondani akartam, hanem megmutatni. Mert lehet, ha meglátod, már nem akarsz engem, és akkor nem kellene az egész ceremóniát itt végigcsinálnunk. - Laura, szerelmem, egy szót sem értek, miket beszélsz itt össze! Mit akarsz megmondani?! Laura a kezét tördelte. Képtelen volt Gavin szemébe nézni. - Terhességi csíkok vannak a hasamon - dadogta alig hallhatóan. Hosszú csend következett. Laura remélte, hogy megnyílik alatta a föld. Nem merte a tekintetét felemelni. Végül Gavin megszólalt: - Nézz rám! Mondd meg az igazat! Miről van szó valójában, mert amit mondasz, annak semmi értelme! - Hiszen világosan megmondtam. Amikor Alan... - Aha, Alan! Azt hittem, már megértetted, hogy én nem vagyok Alan! - De te is undorítónak fogsz találni! - Honnan szeded ezt az ostobaságot? Hogy képzelhetsz ennyire felszínesnek, ilyen tökkelütöttnek?! Egek, te azt hiszed, engem különösebben érdekel néhány terhességi csík?! - Nem néhányról van szó... - Akkor egy tucat. Ide figyelj, nekem van egy ronda vakbélműtéti hegem. Te engem ezért visszataszítónak fogsz találni? - Nem tudnám elviselni, ha úgy néznél rám, mint Alan... Gavin nem válaszolt. Szája elkeskenyedett a haragtól. - Ismétlem, engem ne tévessz össze Alannel! - mondta aztán barátságtalanul. - Úgy hasonlítunk egymásra, mint egy ganajtúró a fecskére! De ha még mindig azt hiszed, hogy ilyen jelentéktelen, mondvacsinált dolgok útjában állhatnak a szerelmünknek, akkor fogalmam sincs, mit keresek itt! Azzal sarkon fordult, lerohant a lépcsőn, s nagy léptekkel sietett az autója felé. Laura egy ideig fel sem fogta, mi történt Aztán kiáltozva futni kezdett utána. Fel kellett emelnie a szoknyáját, hogy el ne botoljon. - Gavin! Gavin! Várj! Ne menj el! A férfi megtorpant az autója előtt, a kulcsot már a kezében tartotta. Laura lihegve állt meg előtte. Haragot és szomorúságot látott Gavin szemében. - Azt gondoltam, szeretsz és bízol bennem. Hatalmasat tévedtem! Laura reszkető kézzel simogatta meg az arcát. - Csak téged szeretlek - mondta könnyektől elcsukló hangon. - Te jelented nekem az egész életet. Nélküled semmivé leszek. Kérlek, ne hagyj el, mert belehalok. Ne hidd, hogy könnyű a bizalmat megtanulni! Én csak... meg akartalak kímélni egy csalódástól... - A könnyek végigfolytak az arcán, nem is akarta visszatartani. Gavin lassan átölelte, közelebb húzta magához. - Jól van, kicsim, itt vagyok. Veled maradok. - De el akartál menni! - Mert teljesen kihoztál a sodromból azzal, hogy egyáltalán nem ismersz! Laura lábujjhegyre állt, és megcsókolta Gavin homlokát. - Menjünk be! Már mint férj és feleség fogunk kijönni. Kérlek! Gavin egy pillanatig habozott. Aztán elővett egy zsebkendőt, és leitatta a könnyeket Laura arcáról, majd karon fogta.
- Gyere! Várnak a vendégeink. Végigmentek a termen, ahol a rokonok és barátok megkönnyebbülten néztek egymásra. - Egyébként még nem is említettem: gyönyörű vagy, és a ruhád is csodaszép - súgta Gavin Laurának. A menyasszony már megint sírt, de a könnyei között rámosolygott. Egy szót sem értett az anyakönyvvezető szavaiból, csak amikor Gavin gyengéden oldalba bökte, akkor mondott egy hangos igent. A kórház előadótermében rendezett fogadásnak nem akart vége szakadni. Mindenki remekül érezte magát, nagyokat nevettek. A sebészet hétvégén dolgozó munkatársai is bekukkantottak, hogy átadjanak egy-egy szál virágot Laurának, megszorítsák Gavin kezét, aztán gyorsan bekaptak egy szelet hideg borjúsültet vagy aszpikos halat, felhajtottak egy pohárka bort, és már búcsúztak is. Laura nagyon vágyott arra, hogy egyedül maradhasson a férjével, igaz, még a félelem sem múlt el belőle teljesen. Megköszönte a sok-sok jókívánságot, megállás nélkül mosolygott, míg megfájdultak az arcizmai. A második pohár pezsgőtől már szédülni kezdett, mert bár a büféasztal roskadozott a finomságoktól, ő csak egy kis gyümölcssalátát piszkálgatott. - Becsíptél, kedvesem? - súgta a fülébe Gavin. - Attól tartok. Mit gondolsz, mikor indulhatunk? - Ha akarod, máris. Felvágtuk és szétosztottuk a tortát, egy-két kedves szót mindenkivel váltottunk, mit keresünk mi még itt? - Hát akkor búcsúzzunk el! - Nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Ha jól sejtem, a mi kedves barátaink mostanra már kellően kidekorálták az autómat, és a szélvédőkre szájrúzzsal felírták: „Nászutasok", ami mellesleg nem is igaz, hiszen az utazást későbbre halasztjuk. Én a legszívesebben lelépnék, mert még biztosan tartogatnak számunkra egynémely „ízléses" esküvői tréfát. Nagyon szeretem őket, de miért pont rajtunk röhögjék magukat halálra? - Teljesen igazad van. Szökjünk meg! Persze ez nem sikerült. Az egész vendégsereg énekelve követte őket a kocsiig, és marokszámra szórták rájuk a rizst. - Mit mondtam?! - csóválta a fejét Gavin. - És éppen rózsaszínű WC-papírt választottak! A kocsi valóban figyelemre méltóan nézett ki. Minden elképzelhető helyen libegtek rajta a papírszalagok, úgy nézett ki, mint egy óriási szaloncukor. A konfetti zápor elől az ifjú pár nagy nevetések között az autóban keresett menedéket. Gavin éppen az első sebességbe kapcsolt amikor hirtelen hahotázni kezdett, és valamit Laura ölébe dobott. - Szent isten, mi ez? -, kiáltott fel Laura. - Barátaink szerint jó szolgálatot tehet nekünk - vigyorgott Gavin szélesen. Laura szemügyre vette a furcsa tárgyat, aztán ő is nevetni kezdett. - Egy eperszínű óvszer fekete csipkedíszítéssel! Csuda ízléses! A ház kapujában Gavin a karjába kapta újdonsült feleségét. - Mit csinálsz? - sikított Laura. - Kinyitom a zárat aztán átviszlek a küszöbön, ahogy illik - mondta a férfi, és a cipője sarkával lassan helyére tolta az ajtót. Aztán pár lépéssel átszelte a nappalit, az ajtónyílásban behúzta a fejét, és már szaladt is fel a lépcsőn. - Miért hoztál az én szobámba? - kérdezte Laura. - Mert álmaimban mindig itt láttalak! - Gavin óvatosan elhelyezte feleségét az ágy közepén, majd szó nélkül nekilátott hogy ledobáljon magáról mindent, s egy pillanat múlva már csak alsónadrág volt rajta. - Remélem eltakarod a vakbélműtét helyét - mondta Laura, és egy pillanatra színpadiasan eltakarta a szemét.
Gavin nem szólt semmit, de gyorsan megszabadult az utolsó ruhadarabjától is. A heg alig látszott Laura szeme mégis tágra nyílt. - Nem is tudtam - suttogta -, hogy ilyen szép vagy... Gavin melléje térdelt az ágyra, és nekilátott, hogy kigombolja az esküvői ruha elején végigfutó rengeteg kis gombot. Amikor végzett, elismeréssel szemlélte a selyem fehérneműt, végigsimított a finom anyagon. - Tudatában vagy annak, hogy merényletet követsz el a vérnyomásom ellen? - kérdezte kissé elfulladva. Laura felállt az ágyról, lerázta válláról a ruhát, kibújt a selyem alsószoknyából is, és egy pillanat alatt lehúzta a harisnyáját Aztán a bugyijából is kilépett és Gavin felé fordult. - Nézz meg! Gavin lassan végigvitte a tekintetét Laura testén, itt-ott hosszabban elidőzött. Egy pillanatra lehunyta a szemét. - Csodaszép vagy. Gyere ide hozzám! - És a csíkok?! - Mit akarsz velük? Gyere már! Laura figyelmesen fürkészte Gavin arcát, de nyomát sem fedezte fel a meglepetésnek, a viszolygásnak vagy az undornak. Gavin kitárta a karját, magához ölelte Laurát, és csókokkal borította el az arcát. A sürgető vágy nem hagyott időt aggályoskodásra. Boldog önkívületben kulcsolták át egymást, és Laura a férfi nevét kiáltotta, amikor a csúcspontra ért. Aztán hosszú ideig zihálva feküdtek egymás karjaiban, majd Gavin egy sóhajjal a hátára fordult, megcsókolta Laura vállát, és a kezét fogva mély álomba zuhant. Laura még egy ideig ébren volt. Fejét Gavin mellére fektette, hallgatta erős, szabályos szívverését, és boldog nyugalom árasztotta el. Nemsokára, ajkán kis mosollyal, ő is elaludt. - Jó reggelt, Mrs. Jones! - köszönt néhány órával később ébredező asszonyának Gavin. Kicsit fátyolos hangját Laura nagyon érzékinek találta. Apró csókot nyomott férje ajkára. - Megbocsátod nekem valaha, hogy bizalmatlan voltam veled? És hogy életbevágóan fontosnak ítéltem valamit, ami igazából teljesen jelentéktelen? Gavin ujja hegyével követte Laura hasán a csíkokat. - Azt nem mondanám, hogy jelentéktelen - rázta meg a fejét, miközben szemébe könnyek gyűltek. - Csak számomra nem visszataszító, ahogy te hitted, hanem szomorú, mert emlékeztet arra, hogy mennyit szenvedtél, édesem, és a kicsire, aki nincs többé... - Jaj, Gavin, nehogy már sírjál nekem! - Laura is a könnyeivel küszködött. - Nincs semmi bajom, drágám. Azt a kisbabát nem tudom neked visszaadni, de lesznek gyerekeink, és bízom benne, hogy a fájdalmad enyhülni fog, ha majd a karodban tartod a babánkat. - Gavin, miért nem hiszel nekem? Már mondtam, hogy elmúlt... Míg élek, gyászolni fogom a picit, de már nem kínoz az emléke. A te szerelmed meggyógyított. Alig várom, hogy gyerekeink legyenek, de én nem akarom őket gyógyszernek használni a régi fájdalom ellen. Saját magukért akarom őket szeretni és felnevelni. Ezt is neked köszönhetem. A múlt most már igazán múlt. Én a jövőre készülök. Veled! - Szeretlek - mondta halkan Gavin. - Nem jobban, mint én téged. - Mondd csak, nagyon sürgősek neked a gyerekek? - kérdezte Gavin két csók között. - Miért kérdezed? - csodálkozott Laura. - Csak azért, mert ha nem vetted be a tablettát, akkor lehet, hogy már útban is van egy. - Már régóta nem szedek tablettát.
- Talán ezentúl sem olyan fontos. - Vagyis a jövőben is bízzuk inkább a sorsra. Ha jönni akar a baba, hát jöjjön. Ha még késlekedik egy kicsit, megcsináltathatjuk a házban a központifűtést. - Ahhoz jól jönne egy kis pénzmag. Kiadhatnánk a fél házat valakinek. Laura felháborodva ült fel. - Azt már nem! Az albérlők a te ágyadban kötnének ki! - De csak az esküvő után! Továbbá: férfi albérlőnk is lehetne. - Add csak ide azt az eperszínű óvszert! - Minek az neked? - Téged akarlak megfojtani. - Az autóban maradt. - Kár! Nincs véletlenül egy másik? Az se baj, ha nem rózsaszínű. - Tessék, itt van - Gavin csibészesen elvigyorodott. - Ma reggel tettem a párnád alá. - Szép kis előrelátás! - Laura a kezében forgatta a kis csomagot -Tizenkét darab? Holnapig talán elég lesz. - Szent isten! Ilyen nagytermészetű nőt vettem feleségül?! - Nem, csak egy nagyon elhanyagoltat. És ezt a lemaradást neked kell pótolnod! Gavin a karjaiba szorította asszonyát. - Kedvemre való feladat lesz! Már egy örökkévalóság óta várom, hogy megbízzál vele...
