Fogadóhely üzemeltetési feltételek
A fogadóhelyeket a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft (MLFSZ) együttműködési szerződés keretében üzemelteti, amely többnyire határozatlan időre szól. A fogadóhely üzemeltetésére az MLFSZ bármely gazdasági szerződéssel, egyéni vállalkozóval szerződést köthet, aki elfogadott helyen, formában és feltételek mellett üzemelteti vállalkozását. Azt MLFSZ képviselői a csatolt adatlap, a területi lefedettség, és a várható forgalom alapján mérlegel, többnyire a potenciális helyszínek felmérése után engedélyezi a terminál kihelyezését. Több potenciális partner esetén, akik eleget tesznek az elvárt feltételeknek a jelentkezés beérkezési sorrendje dönt.
Általános feltételek: A szerződött partner kijelenti, hogy az általa üzemeltetett létesítményre a szerződés időtartama alatt folyamatos működési engedéllyel bír. A szerződött partner kijelenti, hogy az általa működtetett vállalkozás utáni adók, járulékok és egyéb terhek a szerződő partnert terheli. A szerződött partner kijelenti, hogy jelen szerződés létrejöttét megelőző két éven belül nem követett el vagyon vagy tulajdon elleni pénzügyi szabálysértést; illetve játék és pénznyerő automata üzemeltetésére vonatkozó vagy tiltott szerencsejáték miatti szabálysértést nem követett el. A szerződött partner vállalja, hogy a fogadások felvételét az együttműködési szerződés létrejöttekor érvényes és bejelentett nyitvatartási időben mindig és folyamatosan biztosítja versenynapokon A szerződött partnernek értesítési kötelezettsége van a társaság felé, ha változnak a fogadóiroda működtetésének lényeges körülményei – pl: szünnap, felújítás, leltár, zárva tartás, stb. - legalább 2 héttel előre. A szerződött partner vállalja, hogy versenynapok előtt egy nappal közzéteszi a fogadási ajánlatot.(www.kincsempark.hu), valamint a fogadásszervezőtől kapott anyagokat, a fogadást segítő információkat A szerződött partner a jogszabály (Sztv, Vhr) által meghatározott kötelező tájékoztatásokat jól látható helyen az általa üzemeltetett létesítményben elhelyezi. A szerződött partner csak forintban vehet fel fogadásokat; csak személyesen vehet fel fogadásokat; hitelt nem adhat. Nyilvántartások: A szolgáltató az adókötelezettségének teljesítésén és annak ellenőrzéséhez szükséges nyilvántartási kötelezettségein kívül a tevékenységhez kapcsolódó, mellékelt nyilvántartások naprakész vezetésére is köteles. A szerződött partner kijelenti, hogy a szerencsejáték-szervezéshez kapcsolódó nyilvántartások a mindenkori állapotnak megfelelnek. Amennyiben az analitika kézzel vezetett, vagy elektronikusan Word, Excel vagy egyéb alkalmazással készült a kimutatás, úgy a leadott analitika abban az esetben fogadható el, ha az cégszerű aláírással Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Tel: (36) 1/433-0520 Fax: (36) 433-0556
ellátott, és a könyvviteli dokumentáció, valamint a terminál által kiadott naplók/egyenlegek által alátámasztott. A szerződött partner köteles a fogadásszervezőtől átvett, sorszámozott nyereményigénylőket és igazolásokat szigorú számadású nyomtatványként kezelni és azokat is naprakészen vezetni. A nyereményigénylő lapot a fogadó kérésére köteles vele kitölteni, és a kitöltött nyomtatvány első példányát a Fogadásszervezőnek a lehető leghamarabb, de legkésőbb egy héten belül eljuttatni személyesen vagy ajánlott küldeményként. A szerződő partner köteles együttműködni hatósági ellenőrzés során – adatszolgáltatás (bizonylatok, kimutatások). A hatósági ellenőrzésről az ellenőrzést követő 2 napon belül a társaságnak jegyzőkönyvet, valamint az átadott dokumentumokról hatóságilag is aláírt átvételi elismervényt küld a társaságnak. Pénzforgalom: A szerződött partner vállalja, hogy a szerződött tevékenységgel kapcsolatos pénzeszközöket elkülönítetten kezeli más pénzeszközeitől (külön kassza). A szerződéses partner a bevételtől függetlenül a nyeremények átvételének lehetőségét a nyeremény keletkezésének időpontjától számított 90 napig köteles biztosítani az rögzített nyitvatartási időben. Amennyiben a 90. nap nem versenynap, akkor a 90. napot követő versenynap is történhetnek még nyeremény-kifizetések a nyerő tikettek ellenében Ezután a terminálon keresztüli kifizetés automatikusan visszautasításra kerül. A kifizetéseket alapvetően a fogadásra feltett tétekből kell biztosítani. Mindemellett, a szerződött partner vállalja, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a kifizetéseket a helyszínen biztosítsa saját rendelkezésére álló pénzkészletéből. Fedezet jogcímen a szükséges pénzeszközt a tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalom kezelésére szolgáló kasszába befizeti, és a fogadóterminálon ezzel egyidejűleg pénzbevitelként rögzíti. Nagy összegű fedezet elszámolására a havi elszámolást megelőzően is lehetőség van (rendkívüli fedezet-elszámolás) Amennyiben a kifizetés összege az 1 millió forintot meghaladja, vagy a kifizetés veszélyeztetné a vendéglátó egység rendeltetésszerű működését, úgy a szerződéses partner nyereményigénylő lap felvételére köteles. A nyereményigénylő lapot az alább részletezett módon az MLFSZ részére a lehető leghamarabb, de legkésőbb egy héten belül eljuttatja. Elszámolás: Az elszámolás alapja fogadási forgalom, ami a kihelyezett terminálon történik. Fontos, hogy minden tranzakció a terminálon rögzítésre kerüljön. A partner köteles papír alapon a csatolt nyilvántartáson vezetni a forgalmat. A szerződött partner a nyilvántartásokat, és a megőrzendő dokumentumokat a tárgyhót követő 5. munkanapig a fogadásszervezőnek megküldi. A beérkezett nyilvántartások alapján a társaság a forgalmi adatokat (értékesítés mínusz érvénytelenítés mínusz kifizetések), a fogadóirodát megillető jutalékot beérkezéstől számított 5. munkanapon belül visszaigazolja. Vitatott esetben a központi elszámolás a mérvadó. A nap végi záró egyenlegek a partner által kötelezően megőrzendőek. A nyilvántartásokra a záró egyenlegen szereplő összegeket kell átvezetni versenynap végén, a kassza lezárását követően. A jutalékszámítás alapja a forgalmi egyenleg (értékesítés – érvénytelenítés – kifizetés). Az elszámolásnál a forgalmi egyenleg a számított jutalékkal és a többlet pénzbevitellel korrigálandó. Záró egyenleg – pénzbevét/kivét = forgalmi egyenleg. Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Tel: (36) 1/433-0520 Fax: (36) 433-0556
Többlet pénzbevitel keletkezik, amennyiben a záróegyenleg (+/- pénzbevitel/pénzkivétel ) negatív előjelű. A hó végi utalandó összeg számítása: értékesítés – érvénytelenítés – kifizetés – Jutalék% (értékesítés – érvénytelenítés) – többlet pénzbevitel (amennyiben nem került időszaki rendkívüli elszámolásra) A fizetés módja és határideje: A tárgyhót követő hónap 15-ig a fogadásszervező által visszaigazolt tárgyhavi jövedelemnek a fogadóirodát megillető és visszaigazolt, jutalékkal csökkentett részét átutalja, vagy készpénzben befizeti. A közlemény rovatban feltünteti a fogadóiroda számát elnevezését dátumot (évhó). (a fogadóiroda száma a Fogadásszervező által a szerződéskötéskor megismert)
A szerződött partner az elszámolás időpontjában a jutalékról számlát állít ki, melyet megküld a Fogadásszervezőnek.
A tevékenység jellegére tekintettel a kiállítandó számla ÁFA-mentes. Biztosíték: 200 000 forint kaució a mindenkori kintlévőség biztosítása céljából. Oktatás: A fogadóterminál üzemeltetésére hivatott személyeknek kötelező oktatáson kell részt venniük, melyen elsajátítása kerülnek többek között a terminál kezelésére vonatkozó technikai ismeretek; a lóversenyfogadás története; a fogadási szabályok. A fogadóterminált kizárólag a képzésen sikerrel vizsgázott személyek működtethetik. A képzésen való részvételről nyilatkozat alapján a Fogadásszervező tanúsítványt állít ki.
Műszaki és egyéb feltételek, tudnivalók:
A leolvasó érzékenysége miatt a terminál sérült szelvényt nem tud beolvasni. A fogadók figyelmét különösen fel kell hívni az RSZ azon pontjára, hogy tikettjeiket épségben őrizzék meg!
A fogadóiroda működtetéséhez az alábbi feltételek szükségesek: - terminál elhelyezéséhez, munkavégzéshez megfelelő asztal, vagy pult Terminál mérete: 418 x 413 x 282 mm Terminál súlya o Terminál: 15Kg +/- 250g o Kliens kijelző: 850g +/- 50g o Tekercs : 1,6 Kg Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Tel: (36) 1/433-0520 Fax: (36) 433-0556
-
-
-
Megfelelő internet kapcsolat 2 Mbit/sec garantált letöltési sebesség, illetve 256 kBit/sec garantált feltöltési sebesség, a terminálnál mérve. Kérem, vegye figyelembe, amennyiben egyéb informatikai eszközöket is használ a hálózaton. A csatlakozásnak a terminál mellett rendelkezésre kell állnia. A routert úgy kell felkonfigurálni, hogy biztosítsa a VPN kapcsolat működését. Az internet kapcsolatnak a lóverseny élő közvetítést megjelenítő eszköz mellett is rendelkezésre kell állnia. Megfelelő 220 V hálózati csatlakozás a terminál számára, lehetőleg külön biztosítékkal, az üzembiztonság érdekében. Az élő lóverseny közvetítéshez megfelelő megjelenítő eszköz (TV vagy projektor) – opcionális, a szükséges mediaboxot az MLFSZ kft. biztosítja A biztosított média box HDMI csatlakozóval rendelkezik, úgy van felkonfigurálva, hogy bekapcsolás után automatikusan kapcsolódik a lóverseny élő közvetítésre. A berendezés USB kimenetről kap tápot, melyet a modern TV-k USB portjáról javaslunk megoldani, így az eszköz a TV bekapcsoláskor automatikusan elindul. A mediabox táplálása a terminál USB portjáról is megoldható A fogadók tájékoztatásához LCD monitor melyen az osztalékot követhetik a fogadók figyelemmel a terminál ehhez analóg VGA kimenettel rendelkezik – opcionális
Az MLSZ Kft az alábbi eszközöket biztosítja: - PMC 2020 terminál o 1,5 méteres hálózati csatlakozó o 2 méteres UTP csatlakozó o ügyfélképernyő, 1,5 méteres csatlakozó - Médiabox o 50 cm HDMI és 50 cm USB csatlakozó táp kábel - Fogyóeszközök: o terminál hőpapír egy a terminálban, egy tartalék o fogadókártya o nyereményigénylő lap Az alábbi eszközöket a fogadóiroda szerződött partnernek kell biztosítania: - Megfelelő internet csatlakozás - Megfelelő 220 V csatlakozás - Megfelelő hely a terminál kezelésére - Megjelenítő eszközök (opcionális) o LCD monitor az osztaléknak o TV a futamok élő megtekintéséhez - A fogadási ajánlat a fogadók számára történő kinyomtatása Telepítési feltételek: A szerződő partner a telepítés időpontjára, a készülékek üzem behelyezésének a pontos helyén köteles az internet kapcsolatot biztosítani. Amennyiben az internet kapcsolat nem áll rendelkezésre, a telepítést a Fogadásszervező megszakítja. Ebben az esetben az ismételt telepítés költsége a szerződő partnert terheli. A fogadóhely bejelentésére csak a sikeres telepítés után kerülhet sor.
Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Tel: (36) 1/433-0520 Fax: (36) 433-0556
A szerződött partner kijelenti, hogy a fogadóterminálra vonatkozó karbantartási műveleteket az oktatott módon és rendszerességgel elvégzi; igény esetén szervizt, illetve az MLFSZ munkatársainak segítségét kéri. A fogadóterminál működésében tapasztalt rendellenességeket a szerződött partner azonnal köteles bejelenteni. Az MLFSZ munkatársai mindent megtesznek, hogy a hibát a legrövidebb határidőn belül kivizsgálják, és lehetőség szerint orvosolják, terminálcsere esetén az új terminált biztosítják. A jelentkezések elbírálásánál elsősorban azok beérkezési sorrendje számít. Fogadóhelyeket egymástól kevesebb, mint 500 méter távolságra nem nyitunk.
2013. augusztus. 31 Haál Gábor Ügyvezető Igazgató
Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Tel: (36) 1/433-0520 Fax: (36) 433-0556