Jánó Mihály Festett beszéd Mondatszalagok a középkori festményeken Kulcsszavak: írásszalag, mondatszalag, közbenjárás–intercesszió, megváltás A magyar művészettörténeti irodalomban használt mondat- vagy írásszalag kifejezés a Művészeti Lexikonban (1965) és a Magyar nyelv Értelmező Szótárában (1966) nem található meg. A fogalmat a Magyar Katolikus Lexikon a következőképpen magyarázza: „a mondatszalag középkori ábrázolásokon a szereplők kezében tartott vagy közelükben elhelyezett sáv, amelyen szavaik, nevük, rájuk vonatkozó idézetek olvashatók”.1 Az angol nyelvben az írást tartalmazó szalagra a speech scroll, a németben pedig a Spruchband terminust használják, amelyek mindkét nyelvben a mondott és énekelt, ritkább esetben más hangjelző szavakat tartalmazó szalagot jelentik. Mindkét kifejezésben elsősorban a beszéden van a hangsúly, olyan terminusok, amelyek azokra a képekre vonatkoznak, ahol két vagy több személy van ábrázolva, és a szalagon megfestett szavak (nem ritkán indulatszavak is) a megjelenített személyek közötti, érzelmi kifejezésekkel és gesztusokkal kísért párbeszédet rögzítik. Párbeszédre utalnak a francia nyelvben a bande parlante kifejezéssel megnevezett ábrázolások is, noha ezen a nyelven inkább a bande dessinée használatos. A magyar mondatszalag vagy az írásszalag megnevezések közül a mondatszalag kifejezés alkalmasabb a képeken látható beszédkörnyezetre. Általában elfogadott a művészettörténeti irodalomban, hogy a 6. századtól kezdődően, majd később az európai középkori festészetben és szobrászatban ábrázolt mondatszalagok az ótestamentumi pátriárkák és próféták attribútumai voltak. Ezek a képi motívumok az évszázadok folyamán a bizánci ikonokon és azok stílusát folytató nyugati művészetben, falfestményeken és a miniatúrákkal díszített kéziratos könyvekben Krisztus és más bibliai szereplők kellékeként a 12. századtól kezdődően egyre gyakoribb képelemekké váltak.
1
lexikon.katolikus.hu/
Fogalom és kép IV.
148 Önálló mondatszalagok
Az alábbiakban előbb néhány olyan festményt mutatok be, amelyeken a mondatszalag az ábrázolt személy identitását, valamilyen összefüggésben játszott szerepét tünteti fel, vagy az ábrázolt eseménnyel kapcsolatban megfogalmazott olyan szöveget tartalmaz, amely a figurális elemek mellett többletjelentéssel szolgál, esetenként változó értelmezési lehetőséget kínál a műalkotást befogadó néző számára. Egy késő középkori festményen János evangélistát látjuk Patmos szigetén. János evangélista keresztény vallástörténeti szerepét egyetlen nagy feladat határozta meg: „az Úr igaz tanítványa és szemtanújaként” írásaiban, (az evangéliumban, leveleiben, valamint a Jelenések könyvében) megfogalmazni az isteni kinyilatkozás teológiáját. János a legfiatalabb apostol. Evangélista attribútuma pedig a sas, amely – az egyházatyák tanítása szerint, mivel a Napig szárnyalt, és annak fényét megszemlélte – a kontempláció, az isteni titok látójaként vált az evangélista szimbólumává. Az ismeretlen közép-itáliai festő 15. század végén keletkezett tondóján Szent Jánost látjuk Patmos szigetén, ahova azután került, hogy Domitianus császár parancsára lobogó tűz fölött forró olajba vetették, de azt sértetlenül túlélte. Az idillikus tengeri háttérrel, a sas társaságában megfestett szent gazdag redőzetű, vörös köpenyben ül, bal kezében nagyméretű könyvbe épp elkezdte írni az apokalipszis drámai vízióját. Tenyeréből írástekercs vagy mondatszalag hajlik alá, amelynek szövegét szép majuszkulával írta fel a művész: „IN PRINCIPIO ERAT VERBUM...”. Mint tudjuk, János a görög nyelvű evangéliuma elé, Jézus istenfiúságának és megtestesülésének szent titkába elmélyedve ihletett hangú bevezetést – himnuszt – írt, ennek első mondatában Isten Fiát Logos-nak, isteni Igének nevezi: „Kezdetben volt az Ige... És Isten volt az Ige.” Az itáliai festő azáltal, hogy az evangéliumi mondatot, a világot teremtő Isten kinyilatkozását jelzi az írásszalagon, és ezzel együtt az apokalipszisben leírt utolsó ítéletre is utal a János kezében megfestett könyvvel, nemcsak Krisztus legkedvesebb tanítványának küldetését fogalmazta meg a képben, hanem a kezdet és a vég nagy, keresztény tanítására is emlékeztet.
Jánó Mihály / Festett beszéd
149
1.kép. Ismeretlen festő: János evangélista
A szűz Mária életéből vett jelenetekben gyakran előfordul a mondatszalag hangsúlyos képelemként. A felsőboldogfalvi református templom 14. századi freskóján a királyok vagy a keleti bölcsek jönnek a kis Jézus imádására, fölöttük egy angyal hirdeti a kezében tartott írásszalagon, hogy megszületett a Megváltó, pontosabban: „Puer natus est in Betlehem”.
2. kép. Királyok imádása (részlet). Freskó, 1400 k. Felsőboldogfalva, református templom. Fotó: Jánó Mihály
150
Fogalom és kép IV.
„Az Istenanyát, Máriát, a mennyek királynőjét és Krisztus egyházának megtestesítőjét – mondja A keresztény művészet lexikona – megillette a korona. A koronával a fejükön egymás mellett ülő Krisztus és Mária szimbolikus értelemben nem anyát és fiát, hanem az Énekek éneke misztikus jegyespárját jeleníti meg. A Mária megkoronázása képtípus a 13. században terjedt el, és a középkori Mária-tisztelet legfontosabb képi megnyilvánulása lett.”2 A 14. századi könyvfestészet egyik legszebb miniatúráján a mondatszalag a kódex megrendelőjének és Máriának az imádságát tartalmazza, és mintegy keretként veszi körbe a jelenetet.
3. kép. Mária megkoronázása. 1325. k.
Krisztus passiójának többalakos keresztre feszítés jelentében Mária vagy a három Mária mellett elmaradhatatlan a centurio és Longinus ábrázolása. Kolozsvári Tamás 1427-ben festett garamszentbenedeki Kálváriaoltárának középképén a centurio jobb kezével keresztre feszített Krisztusra mutat. A mozdulatot mondatszalag követi a százados kijelentésének közlésével: „Vere filius dei erat ista” (Valóban Isten fia volt ő). A kép elemzése2
A keresztény művészet lexikona. Szerk. Jutta Seibert. Corvina, Budapest 1986, 220.
Jánó Mihály / Festett beszéd
151
kor Marosi Ernő megállapítja, hogy „a sokalakos Kálvária-jelenetnek fontos eleme a képi párhuzam a Krisztusban Isten fiát felismerő és a felismerését kijelentő centurio, illetve jobbján a látását visszanyerő Longinus között, akinek szeméről Krisztus vérének egy cseppjétől hullott le a hályog. A Kolozsvári Tamás által is alkalmazott képi párhuzam a centurio és Longinus között a megismerés útjaira vonatkozik.3 Az érzéki tapasztalat és hitvallás párhuzama fogalmazódik meg a képen.
4. kép. Kolozsvári Tamás: Keresztrefeszítés
A középkori festészeti típushagyományok mondatszalagja – Col tempo felirattal – látható egy idős nő arcképén, amely a titokzatos velencei festő, Giorgio Barberelli da Castelfranco (1477/1478–1510), más néven Giorgione műve. Giorgione képei között több máig megfejtetlen témájú festmény ismert, például A vihar vagy a Három matematikus, más néven – a bizonytalanságot fokozva – a Három filozófus. A velencei Gallerie dell' Accademie gyűjteményében található, mély érzelmi töltéssel megfestett idős nő arcképe a La Vecchia vagy a Col tempo címen is ismert, annak a rövid feliratnak az alapján, amely a hölgy kezében levő mondatszalagon olvasható. A számtalan képelemzésből, amelyek az asszony korára és lélektanára való utalásnak vélték a feliratot, itt most Rényi András egyik nemrég 3
Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest 1995, 132.
Fogalom és kép IV.
152
közölt írására hagyatkozom: „A lélektani portré a szemantikai üresség műfaja. Világot alkot a Másikból, de pontszerű, kiterjedés nélküli, leírhatatlan és elbeszélhetetlen világot – aminek kiteljesítése a nézői képzelet és beleélő képesség dolga, mondhatni, felelőssége. Az ilyen mű tükörszerkezetű: az arc képe egy vele szimmetrikus nézőt föltételez, aki „belenéz”, hogy kommunikáljon vele. De a Másik arcának beszédességében olyan hang szól hozzá, amit valójában ő tulajdonít a Másiknak. A megfestett tekintet és arckifejezés épp annyi mélységet, gazdagságot, emberi tartalmat hordoz, amennyit a néző hajlandó mozgósítani a sajátjából, amikor kíváncsi tekintetével hozzá fordul. Mivel a puszta emberi arckifejezésen kívül a Másik identitására vonatkozóan semmi tárgyi utalást nem tartalmaz, a vele való „párbeszéd” voltaképp olyan monológként lepleződik le, amelyet a néző a Másikkal folytatott dialógusként él meg. A művészi portré működése enynyiben analóg a megszemélyesítés (prosopopeia) retorikai trópusáéval, amely etimológiailag a maszkot vagy arcot (prosopon) adni kifejezésre vezethető vissza. A nézői Én adja tehát a Másik arcát, azzal, hogy kommunikációba lép vele, vagyis életre kelti. Giorgione és a nagy európai portréhagyomány is e logika szerint jár el, amikor a képen körmönfont művészi megoldásokkal igyekszik élővé, hitelessé tenni a Másik fizikai ábrázatát – művészileg igyekszik dialógussá maszkírozni azt a monológot, amit önmagával folytat. A művészet nem is egyéb, mint az a bravúros képesség, hogy a Másik természet adta anyagát művészettel élővé maszkírozzák. Maszk, amelyet a művész keze rögzít az idegen anyagon.”4
5. kép. Giorgione: Col tempo
4
www.coltempo.hu/katalogus/tekintet_ideje.html
Jánó Mihály / Festett beszéd
153
Több mondatszalag egy képen A továbbiakban egy-két olyan műalkotást mutatok be, amelyeken az ábrázolt személyek a különböző gesztusok mellett a mondatszalagokon rögzített szövegek segítségével kommunikálnak egymással, vagyis olyan műveket, amelyek különböző beszédhelyzetet ábrázolnak. A legismertebb mondatszalag-ábrázolások az angyali üdvözlet képekben láthatók, amelyeknek több változatát láthatjuk Herrad von Landsberg apátnő kölni szöveggyűjteményében, az 1175-ben keletkezett Hortus deliciarum lapjain. Itt a román kori és gótikus művészetben, a 12. századtól leggyakrabban megfestett mondatszalagos „művészeti dialógus” ábrázolások közül egy angyali üdvözlet képet mutatunk.
6. kép. Hortus Deliciarum: Angyali üdvözlet
A Lukács evangéliumából ismert, az Ige megtestesülésének időpontját jelző esemény kezdettől fogva szerepel a keresztény művészet témái között. Az üdvtörténet szempontjából különösen fontos esemény során Gábriel arkangyal köszönti Máriát, és közli vele, hogy ő lesz a Messiás anyja. A téma nyugati ábrázolásain Gábriel kezében keresztet vagy olajágat látha-
154
Fogalom és kép IV.
tunk, néha ezekkel együtt mondatszalagot, amelyen az „Ave Maria gratia plena – Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes” szöveg olvasható. Gyakran Mária beleegyező válaszát is – „Ecce ancila Domini – Íme az úr szolgálólánya...” – olvashatjuk a kezében levő írásszalagon.
7. kép. Angyali üdvözlet. 1500 k. Erfurt, Szent Kereszt-templom.
A középkori egyházi művészetben jelentős szerepet kaptak azok az alkotások, amelyekben a megrendelők az üdvösségükért könyörögnek közbenjáró szentekhez, mindenekelőtt a Megváltó anyjához, Máriához. Mondatszalagok azokon a kettős vagy kombinált intercessziós típusú képeken jelennek meg, amelyek Márián kívül Krisztust, esetenként még Szent János apostolt és evangélistát is ábrázolják közbenjáróként. Egy ilyen jelentős középkori műalkotás Fridrich Mengot festett epitáfiuma. A közel 1 méter magas és 71 cm széles, fára festett emléktábla Heilsbronn (Németország) cisztercita kolostortemplomában van elhelyezve. Az 1370 körül készült, votív táblát a híres nürnbergi Szent Jakab-templom főoltárának mestere készítette. A kutatás úgy tartja, hogy Friedrich Mengot, aki a kolostorban élő ciszterci barátok orvosa volt, még életében megrendelte az üdvösségét szolgáló külön ítélet típusú festett emléktáblát. Az ő – hermelinprémes kabátban és sapkában ábrázolt – alakja látható a négyala-
Jánó Mihály / Festett beszéd
155
kos kompozíció bal alsó felében, amint imára kulcsolt kézzel Szűz Mária mellett térdel. A kezétől induló mondatszalagon a Máriához szóló fohászának latin szövege olvasható: „te rogo virgo pia nunc me defende maria” („Kegyes Szűz, kérlek téged, most engem védj meg, Mária”). Mária kék köpenyben áll a kép közepén, a jobb kezében tartott mondatszalagon előbb a hozzá folyamodó Mengot magisternek válaszol, majd bal kezében az anyai szeretetet jelképező szívét tartva Krisztushoz fordul közvetítőként: hec [ubera] quia sucsisti[suxisti] fili veniam precor isti” („Minthogy idejárultál, fiam – bocsánatot kérek neki”). Krisztus jobb kezével az oldalsebére mutat, a bal kezében ő is mondatszalagot tart, amellyel az Atyaistenhez szól: „vulnera cerne pater fac quod rogetat [rogitat] mea mater” („Nézd a sebeimet, Atya, és tedd, amit állandóan kér az én anyám”). És végül a kép felső sarkában megfestett Atya arca melletti mondatszalagon az ő válasza: „queque petita dabo, fili, tibi; nulla negabo” („És amiket kért, fiam, meg fogom adni; nem tagadok meg semmit”). 5
8. kép. Friedrich Mengot epitáfiuma 5
A latin szöveg magyar fordítását lásd Szmodisné Eszláry Éva: A póniki r. k. templom egyik 15. század elejéről való falfestményének ikonográfiai értelmezéséről. Művészettörténeti Értesítő, 1982, 223–224.
156
Fogalom és kép IV.
Friedrich Mengot epitáfiuma az első olyan nagyméretű alkotás, amely kettős intercessziót ábrázol, korábban ezt a típusú kompozíciót csak a könyvfestészetben alkalmazták. 1370-től kezdve népszerűvé vált egész Európában a külön ítéletnek ez a fajta megfogalmazása a monumentális festészetben is. Nagyon fontos freskókompozíciót ismerünk a felvidéki, szlovákiai Pónik (Poniky) falu templomában, amely a középkori Magyarország falfestményei között a fenti, ritka ikonográfiai típust két jelentre bontva képviseli. A templom diadalívén látható 1415-ben „Gregorius plebanus” által készített falfestményen bal oldalt egy halottszállító saroglyán, gazdag redőzetű lepellel letakart halott fekszik, akinek a szájából – kis meztelen emberalak képében – távozó lelkét egy ördög kampós rúddal igyekszik magához ragadni. Ugyanakkor az emberalakban ábrázolt lélek a saroglya mellett álló angyalhoz fohászkodik. Az elhalt ember, valamint az angyal és az ördög mondatszalagján lévő feliratok töredékesen, alig olvashatóan maradtak fenn. Dušan Buran szlovák művészettörténész egy 15. századi kézirat alapján rekonstruálta a latin szövegeket.6 A megváltásért könyörgő ember szavai a mondatszalagon hozzávetőleges fordításban ezek: „Halálomban hozzád esedezek, Mária!” Az ördög: „Mivel vétkeit ismerem, ezt a lelket magamnak követelem”. Az angyal: „Ha vétkes is ő, segítségünket kéri”. A purgatóriumként értelmezhető jelenettől jobbra a felhőben megjelenő Atya előtt sebeit bemutató Krisztust látjuk orans gesztusban. A kompozíció jobb oldalán Mária áll, kitárt keblével, jobb kezében a szívét tartva anyai szeretetére és érdemeire hivatkozva a halott üdvösségéért közbenjár Krisztusnál. Kombinált intercesszióval van dolgunk, mivel a közbenjáró szerepet Krisztus folytatja, és Mária mögött János is ott áll. Mindannyiuk kezében mondatszalagot látunk. A mondatszalagokon megfestett latin feliratok pedig azonosak a Mengot-epitáfium szövegeivel.
6
Dušan Buran: Studien zur Wandmalereien um 1400 in der Slowakei. Die Pfarrkirche St. Jakob in Leutschau und die Pferrkirche St. Franziskus Seraphicus in Poniky. Verlag und Datenbank für Geisteswissenschaften. Weimar 2002, 139. A szerző által idézett kézirat szövege: „.Infirmus: „O spes, in morte mihi parce, Maria, precor te! / Diabolus: „Hanc animam posco, quam plenam, crimine nosco. / Angelus: „Hic si peccauit, nece pressus opem rogitauit. / Maria: „Me quia cuxisti, fili, ueniam precor isti. / Filius: „Vulnera cerne, pater, fac, quod rogitat mea mater! / Pater: „Nate, petita dabo, que poscis, nulla negabo.”
Jánó Mihály / Festett beszéd
157
9. kép. Freskórészlet. Pónik, Szent Ferenc-templom.
A póniki falképeken látható ábrázolástípus a 14. században keletkezett Speculum humanae salvationis (Üdvösség tüköre) kéziratok festett díszítményei óta terjedt el az európai festészetben. A kezdeti háromalakos (Atyaisten–Krisztus–Mária) kompozíciók olyan festett mondatszalagokkal bővültek az idők folyamán, amelyeknek szövegét a középkori vallásos színjátékokban párbeszédként alkalmazták, ugyanakkor a színjátékok szereplői az ilyen különítélet-képek gesztusábrázolásait is gyakorolták, eljátszották. A megváltást remélő intercessziós, különítélet-képek szellemi gyökerei a 12. századig nyúlnak vissza. Clairvaux-i Szent Bernát környezetében fogalmazódott meg 1150 körül az a tétel, miszerint az ember egyetlen módon közelítheti meg az Istent: ha ügyét az Atya előtt Krisztus és Mária együtt, a kegyelem, illetve a szeretet révén képviseli.
