FERENCESVILACAVISSZIOK- KUI-LAN

FERENCESVILACAVISSZIOK-

KUI-LAN

MIT AKARUNK? A legszentebb krisztusi feladatot: a Missziós Gondolatot mindenfelé terjeszteni ! Ott akarunk lenni mindenhol, hogy olvassanak bennünket és felfigyeljenek ránk I Meg akarjuk ismertetni a legszélesebb néprétegekkel a legősibb missziós Rend, a Ferences Rend misszióinak Múltját és Jelenét I A Múlt vértölázott talaján járnak a Jelen hőslelkű apostolai szerte a világon I E Füzetsorozat minden betűje, sora, száma ; a népszerű leírások és személyes élmények, a csi­ nos kiállítás és olcsó ár ezt a Célt akarja szolgálni! TESTVÉ R ! Olvass és ajánlj bennünket mások­ nak is! Apostola leszel Krisztusnak, az örök Missziónáriusnak ! T. kötet. A KÍNAI NŐ. (A bölcsőtől a sírig.) II. kötet. K O LIB R IK , PAPA G Á LYO K , V Á M PÍR O K . (Szemé lyes élmények a missziónárius életéből.) III. kötet. ASAKO. (Egy japán kisleány igazi, megrendítő törté­ nete a jelenből.) IV. kötet. KUI LAN. (Keleti asszonysors, amelynek vigasztalan mostohaságába csak a keresztény bit visz fényt és boldogságot.)

0 1 1 1 0 2 3 4 Magyar Ferenc es könyvtár

A

FERENCES VILÁGMISSZIÓK BESZÁMOLÓK

ÉS ELBESZÉLÉSEK

Szerkeazii:

P. GUTH GILBERT O F.M.

Negyedilc kőtel: KUI-LAN.

3 C u L-La iL DCeLdl a ± Lm m ^ m f-s

úfia.: (Jum iea iűjfián kiikirdfta.

1— 5000

___ Kiadja: FERENCES MISSZIÓK ORSZÁGOS ÜGYVIVŐSÉGE Budapest, II., PasaréU-úl 137.

N ihil obstat. P. Adalbcrtus Váradi O. F. M. censor Provinciae. N r. 2263—1941. Imprimatur. Bndapestini, Sept. 7.1941. P. Paulas Schrotty O. F, M. Minister Provincialis. — N ihil obstat. P. Raymundus Kováts O. F. M. censor Dioecesanus. Nr. 5613— 1941 Imprimatur. V acii, Sept. 30. 1941, Michael Kolossváry V ic. Gen. Episcopalis.

Kiadásért fe le l: P. Károlyi Bernát O. F. M. Budapest

£lettavasz. Kui lan a tudós Kong egyetlen gyermeke volt. 18 évének tavaszi szépségében hazájának cseresznye-szirmához volt hasonló, amikor az legelőször pillantja meg a hajnal derengését. Alakja karcsú és egyenes volt, mint délkínai hazájának magas hegyifenyői. Egy híres bonz mondása, akit öreganyja a gyermek születése előtt megkérdezett, mint végzetes balsors lebe­ gett fiatal élete felett. A bonz abban az idő­ ben ezeket mondotta: „Ha a gyermek leány lesz, úgy az öröm, de egyúttal a bánat forrása lesz.“ Valóban, Kui lan örömet és bánatot okozott szüleinek, a tudós Kongnak és mostoha-anyjának, akinek a neve Ly volt. Édesanyja már ré­ gen ott kint nyugszik a temetőben, a suttogó szomorúfűzek árnyékában, már oly régen, hogy Kui lan csak álomban emlékezett reá, amikor a csendes boldogságtól megborzongva úgy érezte, hogy finom, puha női kéz símít végig arcán. Mostohája sohasem simogatta Kui lan szelíd leány volt, s bárkire emelte nagy, barna szemét, amelyben annyi ki nem mondott panasz örvénylett, az máris megsze­ rette. — De leány volt és nem fiú s ezzel ki­ mondhatatlan bánatot okozott övéinek. A tu­ dós Kong mennyire várta azt a percet, amikor szívére ölelheti fiát. És csalódott! Ó jaj, ki fogja folytatni a ház hagyományait? Ki áldozik majd az ősök oltára előtt? 0 , Kui lan gyak­ ran érezte, hogy nem fiú, hanem csak leány. Ragyogó tavaszi alkony borul a városra. A nap még egyszer végigsímogat rózsás ujjaival a

fantasztikus pagoda-tomyokon és alacsony ház­ tetőkön, mégegyszer végigcsókolja a millió és millió cseresznyevirágot, még egyszer bíztató mosolyt küld Kui lan leányszobájába és egy pil­ lanatra habozni látszik, amikor megpillantja az ott felhalmozott drágaságokat: zöld, világoskék, fekete selyemruhák, ragyogó, hímzett sárkányok­ kal — és rajtuk egy korona: aranyozott Főnix, amelyet körülöveznek gyönyörű lótuszvirágok és levelek. A menyasszonyi korona! Kui lan Man-po dajkájával, akit a szeszélyes sors a napsugaras Japánból vetett Ide, a ragyogó pompa előtt áll és sír. Arca, amely máskor oly friss volt, mint a barackvirág kora reggel, most sápadt és súlyos könnyek gördülnek szeméből le a koronára. Mintha gyöngyök volnának, de oly gyöngyök, amelyeket szívünk fájdalmával fizet­ tünk meg. Man-po vigasztalja a leáns^t: „Ne sírj, kis cseresznyevirágom, meglásd, minden hamar el­ múlik. Elfelejted majd a búcsúzás fájdalmát. Tu­ dom, hogy nehéz szüléidtől, ifjúságod otthonától elválni. Az öreg Man-po ismeri a válás keserű­ ségét. Ó, Man-po-nak is el kellett válnia Japán napsugaras egétől. Pedig sehol a földön nem olyan szép kék az ég, mint Japán felett. De tudja azt is, hogy mindezt könnyű elfelejteni. És akkor, akkor az én cseresznyevirágom, az én kis Kui lanom hatalmas Koan-mei lesz, a város anyja. Milyen mélyre hajlik meg majd előtte az öreg Man-po!“ így fecsegett a jóságos dajka. De szavai csak még jobban feldúlták a fiatal leányleiket. Szen­ vedélyes fájdalmában a szolgáló lába elé veti magát és fejét annak ölébe rejti. A zokogástól alig tud beszélni. „0 , Manpo, biztos vagy abban, hogy boldog leszek? Ismered azt a férfit, aki feleségül akar? 6

— Én nem ismerem, soha életemben nem láttam — és felesége leszek! 0 , miért születtem, vagy miért nem haltam meg? A férfi édesanyja még éL — Manpo, hogy fog az velem bánni? Hát csak szenvedésre születtünk? — Senkisem volt jó hozzám, egyedül te, Manpo, és most tőled is el kell válnom. Ó, miért nem haltam meg!" „Gyermekem, kicsi Kui lan-om, ne sírj! Ti­ tokban érdeklődtem vőlegényed után — s a vé­ dőistenekre mondom, nincs okunk a siránkozásra. Cseresznyevirágomnak nem kívánhatnék job­ bat. Gyönyörű ajándékokat küldött: virágos sely­ met, vásznat, édességeket — és ami többet mond: az ajtót őrző Tsang ura jóságát dicsérte." „Man-po, én láttam az ajándékokat és nem is tagadom, hogy azok tényleg szépek és értéke­ sek — de nem ismerjük egymást! Szeretni fog-e, és én vájjon viszontszeretem-e?“ „De gyermekem, a szülők legszebb ajándéka egy előkelő vőlegény. Aki szüleinek engedelmes­ kedik, azt megáldják az istenek és boldog lesz. Csak bátorság és bizalom! Benten, a szerelem örökifjú istennője kísérjen útadón!" „Man-po, értsd meg, hogy mégis szeretném ismerni! Látod a hullámokat? Ügy csábítanak, csalogatnak! Szeretnék ott lent pihenni és soha fel nem ébredni. — Ne ijedezz! Nincs hozzá bá­ torságom. Ezért nem tartozom a lányok titkos szövetségébe, akik megesküdtek, hogy öngyilko­ sok lesznek, ha olyan férfiúhoz akarják őket kényszeríteni, akit nem szeretnek. Nincs igazuk? — Ta-hi barátnőm három nappal az esküvő előtt felakasztotta magát. — Nem járt el helye­ sen?" A dajka reszkető kézzel simogatja a leány ragyogó fekete haját: „Gyermekem, ennek elle­ nére is minden jóra fordulhat." „És aztán, ha az a sors ér, mint családunk

asszonyait és nem lesz fiúgyermekem? — Mi lesz akkor? Szörnyű még elgondolni is!“ „Ne gondolj ilyenre, kicsikém! — Miért történne ez meg veled is? — Gyere, s légy értel­ mes leányka. Majd hozok kitűnő italt és azután lefekszel. Jó?“ 0 Man-po!“ A név vigasztalanul röppent el a puha leányajkakról. Azután csend lett. Az alkony fátylai ereszkednek a városra. A színek elfakultak, úgy kint a természetben, mint a szobában: a mennyegzös ruha színpompája. Kint fülemile zokogja vágyódó énekét a le­ hulló éjtszakában, bent a szobában kicsi ember­ szív zokog, mert oly szegény a nagy gazdagság­ ban, amely körülveszi, nélkülözi a szeretetet. Emberi lélek, vájjon részesülsz-e abban a boldogságban, hogy szeretnek és szeretsz!? O-toyo.

„Nem akarom és nem veszem el azt a leányt, akit nekem kiszemeltetek. Nem ismerem Kuilant!“ Az összes istenekre! Micsoda hang ez? Ki hallott valaha ilyen kijelentést egy jólnevelt kí­ nai ifjú ajkáról? — Meglepő lett volna, ha az ősök szellemei jajveszékelve elhagynák a házat, vagy lesújtana reá az ég villáma? Tsang-Tsí-tung, a mandarin és Wu-hu fele­ sége dermedten meredtek egymásra. Ezt nem várták gyermeküktől. Tsong tang szavai sebez­ tek. Igen, tudják már, mi ennek az engedetlen­ ségnek az oka. Így járnak a szülők, ha gyerme­ küket kiengedik a romlott, szabad elveket valló világba, amely nem ismeri a tiszteletet. Csak a modern Japán, amely tágra nyitotta kapuit az 8

európai fehér ördögök előtt, csak ez ronthatta el fiúkat. Japán az oka, hogy most lázadóval áll­ nak szemben, aki megveti az ősi, jó szokásokat és erkölcsöket. Hej, ha erről sejtelme lett volna Tsang-Tsitungnak és feleségének, Wuhunak. Tsong-tang sohasem látta volna a tokiói egyetemet, ahol el­ csavarták fejét. De ez már késő! — A multat nem lehet meg nem történtté tenni. — De enge­ delmeskednie kell! Ha nem: kitagadják. In­ kább ne legyen gyermekük! Metsző éllel hangzottak el a szavak a man­ darin ajkáról: „Hallod, vagy elveszed Kui-lant és utódom leszel, vagy kitaszitlak családomból. Választhatsz." Kemény szavak voltak, de megmásíthatatlanok. Tsang-Tsi-tung kemény és határozott lép­ tekkel elhagyta a termet. Wu-hu utána osont. Tsong-tang, a tudós doktor, aki nagy becsülettel hordta a doktori kalapot, miután kinai vizsgáit fényes sikerrel letette, még két évig angol taná­ rokat hallgatott a tokiói egyetemen, ahol más népek jogait és alkotmányát tanulmányozta, most mélyen elsápadt. Szégyen és harag, azon­ kívül a tehetetlenség érzete viaskodott benne. Néhány pillanatig tanácstalanul állt. Azután ő is elhagyta a termet. Szobájának ablakánál hosszan megállt. Az alkony már ledobta fátylait a városra. Az éjtszaka kiszállt a tengerből és szelíden megállt a lankás dombok alatt. Kereken és sárgásfehéren emelkedik a magasba a sötétkék égboltozaton a hold és csodálatos ezüstös fénybe mártja a sárkányos házak és pagodák karcsú tornyait. Sokáig merengett kifelé a holdas éjtszakába. Oly csendes, oly nyugodt az éj. Csak benne dúlnak a viharok. Káromkodás szakad le ajká­ 9

ról; „A poklok istenére, ezt meg fogják keserülni — és ez a Kui lan, nulla lesz előttem!" De az éj varázshatalma őt is megszelídíti. Lelke mélyén még izzik minden, mint a tűz a lávaréteg alatt, de a harag hullámai lassan el­ csitulnak. A szoba homályából gondosan elzárt szek­ rénykét hoz elő. Most ismét a hold ezüstös vilá­ gosságában áll. A kis szekrény az ifjú kezében úgy néz ki, mintha pogány isteni szentély kicsi­ nyített mása volna. Kinyitja és egy festett képet vesz elő belőle, amelyet egyik művész barátja készített a messzi Japánban. „0 -toy o!“ A név fájdalmas gyengéden röp­ pen el a fiú ajkáról. „0 -toy o!“ Igen, így látta őt első alkalom­ mal, a lelkek táncánál, a Bonodori nagy napján, így látta őt, suhogó fehér selyemben, amely széles ráncokban simult gyönyörű termetéhez, a széles, lobogó ujjakkal, a világoskék és igézö kimonóban. — Bájos arca szinte ragyogott, ami­ kor ráemelte csillogó szemét. Nem csoda, hogy előtte földöntúlinak tetszett, amint a lelkek tán­ cát lejtette társnőivel. „0 -toy o!“ Az emlékezés órája szakad fel benne. Izomoban, Kami-yo országában, az ősi japán szívében történt ez, amely a leghűségeseb­ ben őrizte meg az ősök hagyományát. Akira barátjával látogatta meg ezt a vidéket. Gyö­ nyörű útjuk volt. A Csendes óceántól a japán tengerig, azután olyan hegyek közt vitt el útjuk, amelyeknek lejtői terraszszerű rizsföldekkel vol­ tak teleszórva, míg magasabban sötét cédrus és fenyöerdők sötétlettek és ezek mögött ott ködlöttek a messzi hegyek óriási árnyékalakjai. Ehhez járult a tiszta, fenséges, üde levegő, a templomocskák sokasága, fenséges istenségeknek szen­ telt diadalívek, szent berkek, amelyek ősrégi 10

cédrusok és fenyők alatt modern villákat rejte­ gettek. — És a nép feledhetetlen gyengédsége és szeretetreméltósága! Ott, abban az országban élvezte ezt az éjtszakai táncot és ott látta meg O-toyot, hogy soha többé el ne felejtse. Akkor is ilyen ezüstsuga­ rakat permetezett a hold és sejtelmesen susogtak a falevelek. Kami-Ichi-ben megszálltak. Bonku első nap­ ján, a hónap 13-án, az éj csendjében felhang­ zott a templomdob mélyen zengő hangja. „Ó, ezt meg kell néznünk!" kiáltotta Akira — „ez a Bon-odori, a halottak ünnepi tánca. Itt úgy táncolják a Bon-odorit, mint az ősi idők­ ben." Könnyű, bőujjú ruhájukban kisiettek az eny­ he éjtszakába, át a főutcán, azután egy szűk mellékutcán át a pagoda udvarára jutottak. Az udvaron már nyüzsgött az ünnepi ruhákba öltö­ zött japánok sokasága. Az udvar fényben állt — de a templom épülete feketén és kihaltan maga­ sodott az égre. A papok elmenekültek, a buddhaszobrok eltűntek. Hakaba — egy buddha temető szürke kősírokkal, amelyeknek felvilla­ nó szürkeségét láthatták a fákra akasztott halotti lámpák fényében, terült el az épület mögött. S azután újból megszólalt a dob és a ho­ mályból fiatal leánycsoport suhant elő. Karcsú alakjukat fehér selyem ruha takarta, széles öv­ vel és lobogó uszályokkal, amelyek villogó kí­ gyókként lengtek a leányok hajlékony teste kö­ rül. — Lebegő, álomszerűén suhanó alakok. És vezetőjük O-toyo volt. Tsong-tang alig mert lélegzeni — egy pillanatra sem vesztette szeme elől. A tündéri alakok jobb lábukkal előre len­ dültek, majd két kezüket jobbra tárták karjuk­ nak síma, hullámszerű mozgatással és különös, 11

mosolygó titokzatos meghajlással. Majd vissza­ húzták jobb lábukat, kezüknek és karjuknak ugyanazon bájos mozdulatai következtek és máris bal lábukkal suhantak előre, a puha kezek és hajlékony karok balra intettek és karcsú testük meghajolt. Azután két lépés előre, halk kéztaps és a tánc újból kezdődött. Különös varázs kerítette hatalmába — a fe­ hér kezek intése — a kis lábak mozgása, a bő, lobogó ujjak hullámvonala — folyton földön­ túlibbnak tűnt fel előtte a tánc néma mosolyá­ val, szótlan üdvözlésével, amely hasonlított a szellemek köszöntéséhez. Borzongás futott át rajta, amikor erre az ős­ régi temetőre gondolt és a lelkek táncára. De nem! Ezek nem árnyékok voltak, amelyeknek visszatérésére felgyulladtak a fehér tüzek: mert már felzengett az ének, telve remegő édességgel és ötven puha leányajk énekelte: „Sorota soroimashita odoriko ga sorota, Sorokite, kita hare yukata!“ (Szemre egyformán, / mint rízsszemek a föl­ deken / nyári ünneplő ruhájukba öltözötten, összegyűlt az énekesek kara). Erős férfihangok kórusa felelt: ,,No demo yama demo ko wa unioka yo. Sen r yo kúra yori ko ga ta kara.“ (Akár a mezőn, akár a hegyek magaslatán született is a gyerek, értékesebb ezer aranynál). És azután felhangzott az a strófa, amely eb­ ben az órában feldúlta egész bensejét. „Ómon otoko in sowasanu o ya wa, O ya de gozaranu ko no kataki.“ (A szülők, akik ellenzik leányuk egyesülését szerelmesével, azok nem szülők, hanem ellensé­ gek). És akik fiúkat akarata ellenére egy isme12

retlen lánnyal jegyzik el? — Nem ellenségek ők is? — Forrón megcsókolja a képen a leány arcát. Akkoriban nem nyugodott meg előbb, amíg az imádott leányt meg nem találta és karjaiban nem tartotta. Kereste és három nap múlva meg is találta. Egy samurai lány volt, szegény, de nemes szár­ mazású. Megnyerte szerelmét. — O-toyo várni fog reá. És most? — Sokáig áll ott az ablaknál: éjfél régen el­ múlt. A csillagok fénye már halványodni kezd. Kemény, határozott, egymásraszorított fogakkal fordul el az ablaktól. Most nem tehet máskép; elveszi Kui lant, de O-toyót nem fogja sohasem elfelejteni és nem nyugszik meg addig, amíg vele nem egyesülhet — bár történjék ez a halálban — és Kui lant gyűlölni fogja! Szegény Kui lan, sejtetted e, mi vár reád, amikor könnyeid lehulltak a mennyasszonyi korona drágakövére?. . . Fiú?

Elmúlt három hónap. Kui lan Tsong-tang felesége lett, illetve jobban mondva: férje és anyósa rabszolgája. Barátnői és azok szülei ter­ mészetesen irigyelték és elnevezték a sors ke­ gyeltjének. Irigyelték a gazdagság, férje előkelő állása miatt, nemkülönben a külső pompáért és a kínai fogalmak szerint szerencsésen lefolyó esküvőért. Mindenesetre: a menny asszony nem jajga­ tott, sőt alig könnyezett. Csak jó vége legyen a dolognak! — Csak tartós legyen a boldogság! — Minél -több a könny a lakzin, annál több a bol­ dogság. — Ö, Kui-lan sírni sem tudott, annyira fájt a szíve. 13

Az öreg Man-po folyton csacsogott. Bárkivel találkozott, máris mesélni kezdett a lakodalmi ruhák pompájáról, elmondta a megjelent ven­ dégek rangsorát, fecsegett a rakéták durrogá­ sáról — de a vőlegény sötét és hideg arcvoná­ sairól egy szót sem szólt. Különben is ő gondoskodott kedvencéről. Kui-lan holmija közé dugta az örökifjú Benten kicsi szobrát. A szerelem varázsvesszejét! Igaz, védence nem hitt benne, de ő tudja, hogy be fog válni. Drága Man-po, nincs valami hathatósabb eszközöd? ö bár ott volnál ebben az órában Kuilan mellett, bizonyára kétségbe vonnád Benten erejét. Magányosan gubbaszt otthonának egyik gyönyörű szobácskájában, a falakon kínai mű­ vészkezek pompás alkotásai, a padlón értékes szőnyegek, a díszes asztalka ragyog a sötétszínű lakktól. Kui-lan azonban semmit sem lát ezek­ ből. Csak azt tudja, hogy nyomorult és elhagya­ tott. Wuhu a hűséges öreg Man-pót hazaküldte a mandarinhoz. Miért nem engedte meg, hogy itt maradjon védence mellett? Félt talán attól, hogy Man-po majd megvigasztalja, ha szomorkodik? „Légy nyugodt, kis almavirágom, az anyó­ sok uralmának is vége szakad egyszer!" — mon­ dotta távozáskor a hűséges lélek. Most azonban még Wuhu uralkodott és Kuilan szenvedett. Kui-lan sohasem tudott kedvében járni a vénasszonynak. Hol túl egyszerűen öltözködött, hol túl cifrán. Vagy nagyon enyhén bánt a cse­ lédekkel, vagy szigorúan. Kui-lan gyönyörűen hímzett — de munkája sohasem tetszett anyó­ sának. És ma az ételt, amelyet otthonról hozott és kitünően bevált recept szerint készített és amely14

lyel megakarta nyerni férje szerelmét, kikapta kezéből és lába elé dobta!.. . És Tsong-tang? Szerette attól a pillanattól fogva, hogy meglátta. Szíve égett a vágytól, hogy szerelmét megnyerje — de hasztalan. Figyelem­ be se vette alázatos odaadását, egyszerűen el­ nézett felette, sőt kínozta! Mennyire fájt neki, amikor férje a japán nők szépségéről beszélt, utolérhetetlen bájukról, amint a teát felszolgálják! Mily sajnálkozással tekintett formátlan, a zsinórokkal és szallagokkal mesterségesen elcsúfított lábaira, amikor férje a japán nők táncáról áradozott. És borzalmas haragja! Mikor erre gondolt, két kézzel takarta el arcát és felzokogott. Igen, még attól sem riadt vissza, hogy elverje! És a cselédek? — Ó, ezek valódi bölcsek voltak. Még Wuhu volt a ház úrnője. Az ő ke­ gyére kellett pályázni. Ezért sohasem mutattak valami barátságos arcot Kui-lan felé. Még lesz idejük a köpenyforgatásra, ha Kui-lan kerül a kormányrúdhoz. De meddig fog ez még tartani? — Ó, hamar itt lehet ennek is ideje, amint Kuí-lan-nak fiú­ gyermeke születik. Kui-lan anyának érzi magát. Nem is mer erre gondolni — mert mi lesz vele, ha gyer­ meke leány lesz? Mint a tenger kifürkészhetetlensége, oly mély a bánata. Egyedül és magányosan! Hol az élet értelme? A Buddha-szobrok misztikus mosollyal vi­ gyorognak. De lelkét, ezt a nyugtalan piros kis madárkát, semmi sem tudja megnyugtatni. Könnyei lassan felszáradnak. Feláll és a kicsi kosár előtt dolgozni kezd. Finom, apró 15

dolgok, selymek és csipkék. És mialatt dolgozik, egyetlen gondolat tölti be valóját: „Mi lenne, ha gyermeke fiú lesz?“ És ha fiú lesz, bánatod megkétszereződik! Reménység és várakozás. Tsang-Tsi-tung, a mandarin meghalt. Tsongtang elutazott a fővárosba, a Menny Fiához (császár) hogy megkapja tőle a hivatali pecsé­ tet. így tudta ezt Kui lan. — A szolgák máskép tudták. Tsang-Tsi-tung, a mandarin meghalt és Tsong-tang nem lett apja utóda! Vadidegen fér­ fiút küldtek a fővárosból a meghalt mandarin helyébe. Meg lehetett bolondulni. És Tsong-tang, a tudós, dühöngött. Az egész ház érezte dühét. Szegény Kui-lan! S miután kissé lecsillapodott, titkos össze­ jövetelek kezdődtek a tudós házában. Ahhoz a titkos szövetséghez csatlakozott, amelynek az volt a célja, hogy az idegen mandsu-dinasztiát megbuktassa. Azelőtt sem rajongott érte és Ja­ pán nem növelte benne ezt a rajongást. Ki­ mondottan ellensége lett az uralkodó háznak. A tartományi választásokon fellépett és párt­ ja megválasztotta képviselőnek. Elutazott a fő­ városba, hogy a parlamentben pártja sikeréért harcoljon, éppen abban az időben, amikor Kuilan nehéz órája közeledett. Mit törődött fiatal feleségével? „Engedelmaskedj anyámnak és nehogy eszedbe jusson leánygyermekkel megörvendeztetni, ha hazajö­ vök!" így búcsúzott el tőle. — Kui-lan üres tekintettel meredt a hordszék után, amelyen elvitték. — Különös káprázat ját­ szott ekkor vele: a hordszék koporsóvá változott — gyönyörűen lakkozott koporsóvá, amelyet utá­ XG

latos sárkányok díszítettek. Istenek, mit jelent ez? Lehunyta szemét és amikor ismét feltekin­ tett, eltűnt előtte a hordszék és koporsó és egy különös asszonyfigura állt előtte; kínai jósnö. Sötétzöld alsóruha felett piros felöltőt viselt és felette fekete kendőt hordott, amelyet holdak és csillagok díszítettek. Sűrű fátyol takarta el arcát és a fátylon számtalan cifra írásjel. Arcát nem lehetett kivenni. Kezében ürömágakat tar­ tott. — Ürmöt, amely boldogságot és szerencsét­ lenséget, örömöt és bánatot, békét és békétlen­ séget jelez. A jósnő szorosan megállt Kui-lan előtt: „Gyermek, elhagyatott vagy? — Gyermek hát nem ismersz?" Nem, Kui-lan nem ismerte meg Man-pót eb­ ben a viseletben. Nem emlékezett arra, mikor és hol találko­ zott ezzel a nénikével. De nem sokat töpreng­ hetett ezen, mert Wuhu lépett hozzájuk és amu­ letteket és jóslatokat követelt. Szerencsére a jó lélek számolt ezzel az eshetőséggel. Morogva három kört rajzolt a földön és ezekbe beledobta az ürömágakat. Azután hosszan nézte a különös jeleket és tompa hangon szólalt meg: „Idegen lép ebbe a házba, Adományok vannak a kezében. De te ki fogod lökni!" Wuhu fejcsóválva távozott. Meg kell jutal­ maznia ezt a különös alakot. Nemsokára vissza is tért egy cseléddel, aki teát és süteményt ho­ zott. Kíváncsi volt Kui-lan jövőjére. Az öregasszony ismét köröket rajzolt és így szólt: „A szenvedés távozott, a szenvedés visszatér, de a közepén felvirágzik a béke“ . Az istenekre, ez kissé furcsán hangzott. — Wuhu távozott. 2

Ferences Világmisszió : Kui-!an.

17

Alig hangzottak el léptei, a vénasszony le­ dobta fátylát. „Man-po! Te vagy az?“ — újjongot Kuilan. „Pszt, csak halkan. Miattad követtem el ezt a bolondságot. Nagyon fontos mondanivalóm van számodra; Megismertem az Ég igazi Urát. Égesd el Benten szobrát! Sátáni dolog az! — Legközelebb eljövök hozzád és mindent elmesé­ lek. És sokat imádkoztam az Ég Urához az én kis cseresznyevirágomért. — Hidd el, minden jóra fordul. — Isten veled! A vén Manpo nem feled­ kezik meg rólad!" Kui-lan egy pillanatig a hűséges Manpo szemébe nézett. Igaz lenne? Ö is boldog lehetne még? — Ó, nem kíván észbontó boldogságot a sorstól, csak békét. Ó, mennyire vágyódott béke után! A fátyol visszahullt az arcra. Manpo elment. Három nappal később Kui-lan aranyos fiú­ gyermeket tartott karjaiban. Ragyogó fényzuhatagokban ömlött reá az öröm. Mennyi remény és várakozás előzte ezt meg! Gyermeke van, fiú, eleven, élő valóság, érző lény, akit szerethetett, s aki később vezetni fogja, gügyögő kisfiú, aki összekötő kapocs lesz közte és férje között! — Első eset volt, hogy vágyódott férje után! — Hogy ezentúl ő lesz a ház úrnője, erre nem is gondolt. Hadd uralkodjék továbbra is Wuhuf — Csupán az öreg Manpot hozatta magához. Azt akarta, hogy állandóan ott legyen mellette, ringassa térdén gyermekét, ahogy valamikor a kis Kui-lant ringatta, meséljen neki japán virág­ meséket, ahogy valamikor a kis Kui-lannak me­ sélt. — Bárcsak jönne haza most Tsong-tang, hozzá és gyermekéhez! — Kui-lan reménykedett és várt. — 18

A gyermek halálos ágya mellett.

„A szenvedés távozott." íg y jövendölt az öreg Man-po.

Tsong-tang elutazott, hogy soha ne térjen többé vissza. Sohasem látta gyermekét és Kuilan nem részesült abban az örömben, hogy kis­ fiát örömujjongva mutathassa meg férjének. Tseng tangra a fővárosban csak csalódások vár­ tak. Udvariasan, de vállvonogatva tértek napi­ rendre követelései felett. A parlamentben sem győzött a pártja. Mandschunak sohasem volt ek­ kora befolyása és tekintélye, mint éppen most. És azután az a viszontlátás! Azon a napon találkozott O-toyoval, amikor hírül hozták neki fia születését. Apja a japán követséghez tarto­ zott. Vele jött a lány Kinába. És szép volt, szebb, mint valaha, csak büszkébb és idősebb. Azt akarta, hogy a leány kövesse őt. De ekkor heves ellenállásra talált. Váljon el Kui-lantól, ez volt a lány követelése. De ez teljes lehetetlenség volt most már, hogy Kui-lan kisfiúnak adott életet. Kevélyen ment el mellette a leány! Meg tudta volna ölni szenvedélyes szerelmében. Vele pusztult volna ő is! — Órák hosszat csavargóit a város utcáin, egészen a folyó partjáig, azután lázasan hazatért és soha többé nem hagyta el a szállodát. Kui lan szomorkodott, mikor értesült férje haláláról, sőt néhány keserű könny is kicsor­ dult szeméből — de azután alvó gyermekének mosolygó arcába tekintett és megvigasztalódott. Látta a kis fiú első mosolyát ébredéskor és el­ felejtette a magányos, messzi halottat. A fiúcska növekedett. Amikor már szalad­ gálni kezdett, Kui lan kivitte a szabadba és megmutatta neki a virágokat, amelyek meséket 19

hordoznak virágkelyhükben; a fákat, amelyek­ ben kis törpék tanyáznak, elment vele a kis patak partjáig, ahol az apró hullámok a holdról és napról, a csillagokról és tündérekről mesél­ tek. Ezer kérdés röppent el a gyermek csacsogó ajkáról és Kui lan fáradhatatlanul felelgetett. — Egészen gyermekének élt, gyönyörködött fekete szeme ragyogásában és elfelejtette a múlt min­ den fájdalmát és keserű szenvedését. És akkor borzasztó napok következtek. A nedves párákkal mint láthatatlan titokzatos vendég, a Láz behatolt a házba és gyilkos lehelletével ágyba döntötte a fiúcskát. „A szenvedés visszatér" kiáltotta a jövendő­ mondó Man-po. — Kui lan kéztördelve állt a gyermek ágya mellett, hűsítette forró homlokát, nem törődve a kínai orvosok víziszonyával, akik ettől óva intették. Szívszorongva leste a lázas, félrebeszélő gyermek szavait. — Óh, az édes­ anyai szeretet elért hatalma határaihoz. A kínai orvos aggódó tekintettel távozott. Ekkor Kui lan utolsóra határozza el magát. Az agg Man-po kérésére és tanácsára elhivatja az idegen fehér férfiút, aki szintén ért valamit a gyógyításhoz és aki az öregnek egyszer hatá­ sos orvosszert adott sajgó lábsebére. — Hogy rohant az öreg Man-po a fehér férfiúhoz, az égi Ür papjához! János atya sietve érkezik. Látja a lázas gyermeket, megfogja pulzusát. A testen itt már nem lehet segíteni, de az égnek egy kis angyal­ kát lehet szerezni és az édesanyának is, aki sá­ padtan áll az ágy végén és kétségbeesetten te­ kint vergődő gyermekére. A vigyorgó Buddha torz arca előtt keresz­ teli meg a gyermeket. — A szegény édesanya nem tudja mit csinál, miért nedvesíti meg a fiúcska fejét és miért mondja e szavakat: „Fe20

rene, én megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek nevében" — nem tudja, de az ég angyalai tudják és ujjonganak és tudja a Sátán is és fogát csikorgatja. A gyermek elcsendesedett, nyugodtan elszenderült. Kui lan ébredését várja. Szegény Kui lan, hasztalanul vársz! — Gyermeked abba az álomba merült, amelyből ezen a földön nincs már ébredés! Idegen volt a házban, a fehér emberek közül, akiket az elhunyt mandarin a pestis­ nél is jobban utált! — Wu-hu mindezt a szol­ gáktól tudta meg. Hiába rohant őrjöngve a házba, már elkésett. Abban a pillanatban talál­ kozik János atyával a ház küszöbén, amikor ez épp el akarja hagyni azt. Látja, mint térdel le Man-po és a pap ráadja áldását. De mi ez, talán az ördög szállta meg a vén asszonyt? Kifelé a fehér ördöggel! A pokolba vele! — Ki merészelte idehivni? A pokol fejedelmére, agyontaposom! Orditja reszketve a dühtől és az átkozódások özönét zúditja a csendes, komoly férfi után, akinek átszellemült arcán a fájdalom véste jóságosakká a vonásokat. „Idegen fog belépni ebbe a házba. Adomá­ nyok vannak a kezében. De te ki fogod lökni!" öreg vén Man-po, hogyan mondhattál va­ laha ilyeneket. Szomoró jóslataid mind bevál­ tak ... Szellemidézés.

„Pusztulnia kell a házból! Még ebben az órában! — ö az oka, hogy a fiúcska meghalt. Tudta, hogy pusztulás és halál jár annak a fe­ hér ördögnek a nyomában." Így dühöngött Wu-hu, de bensőleg örült, 21

hogy most már kidobhatja a házból Kui lant, aki szavaira oda sem figyelt. Nem helyeselt és nem ellenkezett. Értelmetlenül tekintett anyó­ sára, semmit sem értett, semmit sem érzett, csak egyre gondolt: „Gyermekem meghalt. Ó istenek, gyermekem halott!“ — Azután sötét, jótékony éj ereszkedett reá és teljes öntudatlanság vette kö­ rül. Hetekig élet és halál között lebegett. Azután mikor felkelt, órák hosszat bolyongott a házban, udvarban és kertben. Gyenge halk hangon szólítgatta, hívogatta fiacskáját, — de csak az in­ cselkedő visszhang felelt. Fáradtan tért vissza szobájába, lekuksolt a padló szőnyegére és könnyeivel öntözgette fi­ acskája ruháit, s fejét a kemény falhoz verdeste, miközben folyton nyöszörgött: „Miért? — ó , mi­ ért mindez a fájdalom?" Abban a boldog időben, amikor még gyer­ mekét magáénak mondhatta, mindig elutasította az öreg Man-pot, aki arról a boldogságról akart neki mesélni, amivel az a tudat töltötte el, hogy feltalálta az ég igaz Urát, az igaz Istent, akinek kegyelmével könnyebben viselhetjük el az élet terhét és aki elárasztja lelkünket az örömök re­ ményével és aki különösen a szegények és el­ hagyatottak előtt tárja ki szívét. — Akkoriban elég volt számára gyermeke ragyogó tekintete, gömbölyű karjainak és puha ajkának hízelgő csókja — és most eltűnt minden, a semmiségbe zuhant, az örök éjtszakába — nem, nem örökre, ez lehetetlen. Fiacskájának valahol élnie kell, valahol és valahogy! — Keresni fogja lelkét és nem nyugszik meg előbb, amíg fel nem találja. Itt talán Manpo is segíthet. De nem, hisz Manpo és az idegen okozta gyermeke halálát. Ekkor gyermekkora napjaiból felrémlett előtte egy hír, amelyet egy buddhapapról su­ sogtak, aki magányosan lakik fent a hegyek 22

magaslatán és akinek az imájára a holtak lelkei visszatérnek a túlvilágból. — Ezt fogja felke­ resni. Gondosan becsomagolta a fiú halotti táblá­ ját, azután fehér krizantémcsokrot köt és kevés rizst visz magával az áldozatra. Azután útrakel a hegyekbe. Még sohasem járt arra, de a helyleírása oly élénken élt emlékezetében, hogy fel­ tétlenül rá kell találnia és meg is találja majd. Vérző lábakkal, holtfáradtan érkezett meg a szakadék nyílásához. Borzongva gondol vissza a megtett útra, a kőlépcsőkre, amelyeket a szik­ lába vájtak, a borzalmas szakadékok felett át­ hidaló keskeny hidakra, amelyek alatt rohanó vadvizek tajtékzottak, és amelyeken szívdobogva ment át. Négy hosszú óráig tartott az út. És most itt ül a sziklahasadék előtt egy lapos kövön, amely a bonz lakása küszöbét képezte. Köröskörül kopár kövek és sziklák, alatta rohanó vi­ zek, előtte tátongó sötétség. — Nem, az istenekre, képtelen még egy lépést előre menni! Félelem szánja meg a kísértetektől. Dehát hiába fáradt ennyit? és itt lakik előtte a „szent" férfiú, aki fel tudja idézni holt gyermeke lelkét. Fiacskája lelkét! — összeszedi minden lelki erejét és han­ gosan belekiáltja a bonz nevét a hátborzongató homályba: „Taó!“ . . . Ó . . . ó . . . felelik vissza gú­ nyolódva a sziklák. Megretten saját hangjától. Másodszor, harmadszor kiáltja a pogány pap nevét. Ekkor mennydörögni kezd a mélység. Kui lan ijedten szökken talpra. Növekvő borzongás­ sal hallja a szavakat: „Ki merészeli nyugalma­ mat megzavarni?" Azután megjelenik valaki meítláb, piszkosan és medvebőrrel sovány ter­ metén. így festhettek az őskor emberei, akik fá­ kon laktak és az állatokhoz hasonlóan éltek. Jobbján egy láncon függő edényt lóbál, amelyben izzó parázson tömjén füstölög. Amint 23

azonban meglátta az előkelő fiatalasszonyt, be­ szüntette a füstölést. Egy pillanatig élesen vizsgálták egymást. Azután megszólalt Taó; „Vártalak! Az óra kedvező! Buddha irgal­ mas. Lépj beljebb!" Ö várta? — Az égre, hát ott állna a kapu előtt, amely gyermeke mögött becsukódott és ez a bonz fogja kinyitni előtte? Ennek ellenére is alig tud mozdulni. Úgy érzi, mintha ezer láthatatlan kar nyúlna feléje: „Ne menj tovább! Ez a pap hazug és csaló!" Lehetetlen. Hisz tudta, hogy jövök. Sziklatemplomocska. Tömjén és gyertyák egy ősi Buddha szobor előtt. Ez elé a szobor elé ál­ lította Tao, aki már lobogó piros köpenyben volt, a gyermek halotti tábláját, a virágokat és a rizst. — Halálos csend honolt a barlangban, amit csak a sistergő tömjén a parázson és a víz csörgedezése enyhített. — A bonz imákat mormol. Az­ után ráüt a harangra és a gyermek nevét ki­ áltja . . . és aztán, aztán. . . egy különös, elfátyo­ lozott hang hallatszik a pokolbarlang árnyéká­ ban és füstjében: „Itt vagyok!" A pap összerezzen és megkövültén áll szét­ tárt karokkal: a gyermek lelke beleszáll! testébe. „Anyám, te vagy az! Anyám, most kérdez! De gyorsan! Mert csak néhány pillanatig ma­ radhatok idelent. Siess!" És Kui lan remegő ajakkal és vérző szívvel teszi fel a kérdéseket. „Nyugodj meg anyám, boldog vagyok. De ne sírj! Az istenek igazsága érdekel? Meghal­ tam — és ez jól van így! Halálomban lettem a legboldogabb! — Ne sírj többé! Nem helyes a halottakért szomorkodni; a könnyek árja felett vezet el hangtalan ösvényük és ha az édesanyák sírnak, akkor megnövekszik az ár és a lélek nem 24

tud átkelni, hanem kénytelen nyugtalanul ideoda vándorolni." A hang folyton halkabb lesz, azután mintha nagy messzeségből jönne a hang: „Isten veled, anyácskám, a viszontlátásra!" A bonz a földre rogy és mozdulatlanul fek­ szik arcán. Ekkor a szíve mélyéig megrendül Kui lan, elhagyta a kísérteties barlangot. Hogyan érkezett haza, maga sem tudta. — A lehanyatló nap sugarai olvadt aranyként su­ hantak végig családja őseinek emlékkövén, ami­ kor gyermeke halotti tábláját visszahelyezte régi helyére. Szemei égnek, de nem sír és senki sem látta sími és senki sem hallotta szavát addig az estig, amely számáca a béke és megváltás haj­ nala lesz. Melancholia.

Esős nap. Az ég átláthatatlan fátyollal borí­ totta be a nap arcát. Vigasztalan világ. Ezerszer vigasztalanabb azonban Kui lan szíve, amelybe a melancholia szövi sűrű, vigasztalan fátyolát és mintha örökre megölné a vigasztalás és remény legkisebb csiráját is. A szolgák némán és félénken járkálnak, mintha a megtestesült és láthatóvá lett szeren­ csétlenség lakna a házban. Hong, a kertész és Tez-hi, Kui lan szoba­ lánya a kerti fal árnyékában suttognak egymás­ sal. A két fiatal jó szívvel van egjnnás iránt. Máskor bosszantani szokták egymást és csipke­ lődni. De ma aggódó tekintettel néznek Kui lan ablaka felé, amely a kertre nyílt. És lány hal­ kan, de izgatottan meséli: „Hidd el Hong, hogy valami nincs rendben. Először elmegy a tudós és soha többé nem tér vissza. Aztán meghal a gyer­ 25

mek. Egészen biztosan tudom, hogy valaki meg­ verte szemmel, elvarázsolta — és most, ez bor­ zasztó! Nyolc nappal ezelőtt egész nap távol volt Késő este érkezett haza és azonnal az ősök oltára elé ment. Lábszallagjai csupa vér voltak, de senki sem tudja, hol volt, mi történt vele, mert valaminek történnie kellett. Hong, képzeld, azóta egy árva szó sem hagyta el ajkát. És az­ után úgy viselkedik, mint valami gyermek. Elő­ kereste a kis halott evőpálcikáit és csészéit és azokkal eszik, örákhosszat simogatja a kicsi ruhácskáját, azután szövőszéken olyan apró dolgo­ kat sző, amiket semmire sem lehet használni És azóta egyetlen könnyet sem láttam az arcán. Hidd el az borzasztó, Hong!“ Hong észak-kínai. Kissé nehezebb felfogású és esetlenebb délamerikai szerelménél. De neki is voltak tapasztalatai. Látta a szomorú Kui lant ott állni a folyó partján. Hong szereti fiatal úr­ nőjét. Hong majd őrködik felette, hogy hatal­ mába ne kerítse az öngyilkosság ördöge, akinek oly nagy hatalma van a szomorú és szenvedés­ sel sújtott emberszíveken. Komolyan és elgon­ dolkozva hallgatta a gyorsan leadott megfigye­ lést. „Légy mellette, Tez-hi és segíts rajta. Nem fog bántani — és — vigyázz, nehogy bántódása essék." A két hűséges emberke elvált egymástól gondterhes arccal. A férfi a kertbe ment, a le­ ány pedig szerencsétlen úrnőjéhez. A melancholia fátylai egészen elborítják már a szegény Kui lan szívét. Hol maradsz, él­ tető nap, hogy szétszakítsd a sűrű fátyolrongyo­ kat?

26

ott lent

meglelem nyngalmamat.

Kui lan ismét ott ül kedvenc helyén a füg­ gőkertben a víz mellett. A hullámok izgatottan csevegnek s csacsognak lába körül. A folyó nyu­ godt folyással halad a távolba. A nap fénye szikrázva verődik vissza a vízfelületről és folyé­ kony ezüstté varázsolja a vizet. Kui lan gondol­ kozik, ábrándozik és nem lát mást, csak a csá­ bító vízfelületet lábsd alatt. Min gondolkozik és miről ábrándozik? Folyton csak azon, amibe nem tud belenyugodni: égő vágy perzseli lelkét elveszett gyermeke után — és epedés szoron­ gatja bensejét az igazság, a tiszta, csalhatatlan világosság után. Nem beszélt-e hozzá gyermeke ott abban a furcsa barlangban? Igen, ha az a beszélő hang gyermekéé volt? — töpreng. Ekkor egy gondolat villan fel agyában és betölti egész valóját: „Mi­ ért kínlódjék tovább? — Mi akadályozhatja meg abban, hogy átmenjen azon a homályos kapun, amely mögött gyermeke vár reá és béke és nyu­ galom?" Halványan ágaskodik benne egy pillanatra léte fiatalsága. De a hullámok — a csábító hul­ lámok. Hogy hívogatják, mennyire megértéssel beszélnek hozzá! Hívják. Béke lebeg felettük és béke honol a tükörsima felület alatt. Az estcsillag már fürdeti fénylő képét a hű­ vös hullámokban, s Kui lan még mindig ott ül a folyó partján — és gondolkozik, ábrándozik és beszélget egy láthatatlan valakivel. Ébredés.

„Most mégis megszállta az öngyilkosság ör­ döge. Kint történt a folyó mellett. A hullámok csábították, hívogatták, sőt a végén már ráncigálták. Hong, a kertész, látta!“ így jár a babonás 27

szolgák ajkáról a suttogás és mindegyik még hozzátesz valamit. Éjfél. Senki sem gondol alvásra az egész házban, amióta Kui lant nedves, kibontott haj­ jal, halálos sápadt arccal és lehunyt szemekkel behozták a kertből. Most bent fekszik szobájában és két orvos küzd életéért. Már három óra hosszat kísérlik életre kelteni, de hasztalan minden erőlködésük. Wuhu rémületében elmenekült. De Manpo itt van. Tez-hi hívta el szorongásában az apá­ cák aggok-otthonából, ahol az öreg Manpo sze­ rető otthonra lelt. Most szívszorongva állt az ágy mellett! Kétségbeesetten nézett körül. Hát valóban, nem az ő gyermeke? Mennyit imádko­ zott érte! A rózsafűzért le nem tette kezéből. Va­ lóságos imahadjáratot kezdett Jézushoz — s mindez hiábavaló lett volna? És most ennyi szenvedés után kedvence lelke is örökre elkárhozna? Nem, ennek semmi körülmények között sem szabad így történnie. Ott áll az ágy lábánál és Kui lan sápadt ar­ cába tekint. Milyen keserű vonást írt a szenve­ dés a puha ajk köré! „Hatalmas égi Asszony, Szűz Mária, segíts!" Ekkor megfordul az orvosok egyike: „Ha­ lott." Nem, nem halott! — Hát nem látjátok az alig észrevehető vonaglást ajka körül és keble alig érezhető emelkedését? És akkor megtörténik a csodás dolog: Kui lan felül ágyán. Szemei kerekre nyílnak. Hangja ha­ tározott és erős: „Hívjátok ide azt a fehér em­ bert, aki jelen volt gyermekem halálánál!" Ilyen még nem történt meg az orvosokkal. Nem tudják máskép magyarázni, hanem a go­ nosz szellemek gonosz játékára gondolnak. — Gyerünk el innen! Itt valami nincs rendjén! 28

Manpo nem féL Melegen betakarja az erőt­ lenül visszahanyatló Kui lant. Azután P. János­ ért rohan. Félórával később János atya ott áll a fiatalasszony betegágya mellett. Közösen virraszt a hűséges vén cseléddel hajnalig. És amikor távo­ zik Kui lan ismét nyugodt álomba merül, amely testének és lelkének javára válik. Keresztet rajzol az alvó felett: „A kereszt által a békéhez! A keresztben az üdv.“ Béke. Vén Manpo, valóban igazat jósoltál: „A szenvedés visszatér, de a középen felvirágzik a béke!" Keserű szenvedés zúdult a házra, de ebből a szenvedésből virágzott ki a béke fehér virága. Kui lan az idegen apácák kertjében ül egy kényelmes kerti székben. Mellette az öreg Manpo. A fiatalasszonyka arca sápadt és keskeny még, de sötét szeme fénnyel és bátorsággal tekint a világba. Hogyan is tudott ennyire bánkódni? Hogyan tudott ennyire kétségbeesni? Ép az előbb búcsúzott el tőle János atya és Kui lan újjongani szeretne az örömtől, ha arra gondol, hogy holnap reggel először tér szívébe az Isten, aki gyermekét magához vette, a keresztség hófehér köntösében. 0 , most már tudta, hogy gyermeke biztos helyen van és egykor biz­ tosan találkoznak. Pax. — Béke lebeg körülötte és bensőséges béke szívében. Érzi és tudja, hogy elérte célját, hogy annak az igazságnak birtokában van, amely minden kérdésre meg tudja adni a biztos és csalhatatlan igazságú feleletet. Igazság, béke és szeretet! Egész valója fel29

írissül ezek sugárzatában! Mennyi megható sze­ retettel veszik körül az apácák. Ó, bár vissza­ fizethetne nekik mindent! De ha ismét egészséges lesz, elmegy majd testvéreihez, népe szenvedés­ sel sújtott asszonyaihoz és útmutatójuk lesz a boldogságra, az egyetlen és igaz Isten felé lógja indítani sorstársainak százait. Így ábrándozik Kui lan. De Isten máskép akarja! Nem itt lent, de ott fent kell imádkoz­ nod fajtestvéreid boldogságáért. — A halál an­ gyala már ott lebeg körülötted és uszályos fáty­ lával már-már betakar. A cseresznyefák még nem virágoznak ki és máris ássák sírodat a zárdakert keresztjének árnyékában. De a béke ott áll majd halálos ágyad mellett és béke lebeg majd sírhantod felett és béke lesz a lelkedben, az egyetlen igaz Szentháromság bé­ kéje az egész örökkévalóságon át.

3»

Szent Ferenc fiai 7 0 0 év óta a pogányok m illióit vezették Krisztus aklába.

Te is részt vehetsz ebben a most is fo ly ó gi;;aiitikus m unkában. Neked is közre k ell m ű­ k öd n öd a hitterjesztésben. Légy tagja a

F eren ces M isszió szö v etség n ek Évi tagdíj egy pen gő. Ennek fejéb en ingyen kapod egy évig a Ferences M issziók szép kiállítású és tartalmas havi folyóiratát az

I S T E N

D A L O S A I T .

Kérj ismertetést a Ferences MissziószövetEégröl.

SZENT

FERENC

HÍV. . .

A ki ferences szerzetespap vagy testvér akar lenni és K risztushoz vezetni embertársait, kü ldje be folyam odványát a k övetk ező cím re: SZENTFERENCRENDI TARTOM ÁNYFÖNÖKSÉG Budapest, II. kerület M argit-körút 23. sz G im názium ot végző ifjak a jászberényi Sze­ ráfi K ollégiu m ban folytatják tanulmányaikat. Jelentkezni bármikor lehet !

Kapisztrán-Nyomda Vác. Felelős üzemvezető: Farkass K.

.V ft■*