Fénytechnika - modellfotó oktatóanyag

Agárdi Gábor

Fénytechnika - modellfotó oktatóanyag v1.01

Ez a mű a Creatíve Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Rendezvény-, portré-, esküvői fotózás: http://www.digilab.hu

Bevezető Ezen rövid kis oktatóanyag célja az amatőr illetve haladó fotósok ismereteinek bővítése egy olyan területen, melynek fontosságát sokan csak késve ismerik fel. Ahogy VUK legjobb barátja a sötétség, a miénk fotósoké a fény. Fény nélkül nem lesz fénykép se, ezért az első és legfontosabb dolog, amit egy fotósnak meg kell ismernie az maga a fény! A fény amilyen egyszerű dolognak tűnik, olyan összetett. Ismerjük hát meg a fény világát! Világítástechnika – a fények használata Ahhoz, hogy egy alakzat, tárgy vagy modell térbeli, 3 dimenziós hatást keltsen egy 2 dimenziós papírlapon, nem csupán fényre, árnyékra is szükség van. Érdemes eljátszani a világítással és megfigyelni, hogy egy lapos, árnyékmentes alakzatból hogyan lesz térbeli! Tegyünk le egy tojást vagy egy gömböt, labdát egy sötét helység asztalára, majd egy zseblámpa segítségével világítsuk meg onnan, ahol állunk, a szemünkhöz aránylag közelről. Az eredmény egy sík, lapos tárgy hatását fogja kelteni. Amint a zseblámpánkat elkezdjük mozgatni, az addig lapos tárgyon fényesebb és árnyékosabb területek jelennek meg, kirajzolva annak háromdimenziós alakját. Fény fajták, fénytípusok Fotózásnál, ha lehet, törekszünk a valóság látszatának megtartására. Ahogy a való életben a Földön csak 1 nap világít, így a fotózás során is egy elsődleges fényforrást használunk, amit főfénynek neveznek. Főfény: elsősorban meghatározza a képünk tartalmát, a modell vagy tárgy megvilágítását. Az expozíció beállítása is erre a fényértékre történik.

Derítőfény: a főfény által árnyékosan vagy sötéten hagyott területek gyengébb megvilágítására szolgál, sosem lehet erősebb a főfénynél. Segítségével az amúgy háttérbe mosódó részleteket is kiemelhetjük, csökkenthetjük a kontrasztokat. A derítés történhet vakuval vagy egy fényvisszaverő derítőlap használatával. A derítőlapok gyakran ezüst, arany színezetűek melyek segítségével melegebb színárnyalatot adhatunk a felderített területnek. A derítés történhet negatív irányban is. Ha a különböző reflexiós fények, környezeti fények erősebben megvilágítanák az árnyékos részeket, mint azt szeretnénk, fekete derítőlapot is használhatunk.


Díszítőfények: ilyenek pl.: a hajfény, melyet leginkább hátulról-oldalról érkező súrlófény formájában használunk, egy ékszer kiemelésére használt spotfény, vagy bármilyen megvilágítás, mely csupán az esztétikai élmény növelésére szolgál. Maguk a fények lehetnek kemények illetve lágyak. A kemény fények erős, határozott, kontrasztos árnyékot eredményeznek. Kiemelik a tárgyak, illetve a bőr redőzetét, portrék esetén drámai hatások elérésére alkalmasak. Ilyen fény tipikusan a tiszta égbolton át érkező déli napfény. Mesterségesen előállított fények közül a hagyományos vaku fénye is ide sorolható, amennyiben annak fényét semmilyen lágyító eszközzel nem módosítjuk. Tovább fokozható ez a hatás, ha a vaku fényét fényformálók segítségével irányítjuk, és egy – vagy akár több – párhuzamos fénysugárrá (méhsejtrács) alakítjuk. Lágy fények: pl.: a természetben a felhőkön átszűrődő vagy a szobában a függönyön keresztül érkező szórt fények. Nem okoz kontrasztos árnyékot, lágy átmeneteket képez az egyes árnyalatok között. Mesterséges úton különféle fény lágyító eszközöket használunk a vakuk fényének lágyítására. Ilyen pl.: a softbox, mely a vaku villanó fényét egy aránylag nagy területre szétterítve adja le. Direkt és indirekt fények: direkt fénynek nevezzük azokat a fényeket, melyek közvetlenül a fényforrásból érkeznek, függetlenül attól, hogy van-e a fényforrás és a megvilágított alany/tárgy között bármilyen fényt módosító alkalmatosság. Az indirekt fények egy felületről, tárgyról visszavert fénysugarak. Ezeket portréfotózás során előszeretettel használjuk, mivel kellemes, lágy hatást adnak a képnek. Ilyen indirekt fényeket mi is létrehozhatunk pl.: falfelületre történő vakuzással, vagy ernyő, illetve Beauty Dish használatával. Fénymérés, színhőmérséklet Függetlenül attól, hogy filmes vagy digitális fényképezőgépről beszélünk azonos, hogy a kép elkészítéséhez meghatározott időtartam alatt meghatározott méretű nyíláson az érzékelőre illetve a filmre jutó fény alkotja a képet. Ez a fénymennyiség kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy az elkészült kép éppen azt a látványt adja vissza, melyet a valóságban is láttunk. Ha kevesebb fény kerül a gépbe sötétebb, ha több akkor pedig világosabb képet kapunk. Különösen probléma ez ha a képen sötét vagy világos részletek is szerepeltek, mivel ezek egy ilyen alul illetve túlexponálás során örökre elvesznek. Hasonlóan fontos az éppen használt fényforrás színhőmérséklete. Egy városi közvilágítás pl.: egészen sárgás, míg egy neon zöldes-kékes árnyalatú fényt bocsát ki. Ennek megfelelően a megvilágított tárgyról visszaverődő és a fényképezőgépbe jutó sugarak is eltérőek. Amennyiben a fényképezőnek azt állítottuk be, hogy lámpafény (kb. 3200K) van de mi egy műteremben vakuk (kb. 5500K) Rendezvény-, portré-, esküvői fotózás: http://www.digilab.hu

használatával fotózunk, a képeken a színek köszönőviszonyban sem lesznek a valósággal. Ezért fontos az úgynevezett „fehéregyensúly” gondos beállítása, még fotózás előtt. Erre több lehetőségünk is van. Egyrészt a fényképezőgép-gyártók előre beállítottak pár gyakori értéket, és ezeket kis ikonokkal, vagy szövegesen kiválaszthatóvá tették. Ezen felül rendszerint kézzel is beállítható a színhőmérséklet (Kelvin fokban), de a legegyszerűbb a szürke kártya vagy az objektívre helyezhető fehéregyensúly-beállító kupak. Az utóbbiak működése azonos: egy fénykép készítse során közöljük a géppel, hogy az a valami amit most fotózott, az ezen fényviszonyok között egy szürke. Ettől kezdve a gép ezt a beállítást fogja használni, amíg mást be nem állítunk neki. Miért fontos ez? Sokan mondhatnák, hogy minek vacakolni ezzel, majd utólag a számítógépen korrigálom, ha kell. Ez akár igaz is lehet (főleg, ha az illető nem JPG-ben hanem RAW-ban fotóz), de ehhez szükséges egy színhelyesen kalibrált monitor is. Egy olyan monitor, mely már tényleg nagyarányú színhűséget képes elérni, több 100.000 Ftba kerül, egy valamire alkalmas hardware-es monitorkalibráló készülék is hasonló tétel, míg egy szürke lap pár 100, egy WB sapka pedig pár 1000 Ft csupán. Ennél is nagyobb probléma, hogy helytelen fehéregyensúly beállításával gyakorlatilag lebutítjuk a fényképezőgépünket! Mire gondolok? A kép 3 összetevőből áll össze a gépben: ezek a piros, zöld és kék színek. Ha mi 3200K színhőmérsékletet állítottunk be, és borult ég alatt fotózunk (ami 6-6500K is lehet), akkor a kék színek egy pillanat alatt ki fognak égni, mivel ezen színösszetevőt a gép aránytalanul jobban fogja erősíteni, mint a piros illetve zöld komponenseket. Így előállhat az a helyzet, amikor 100% kék telítettség mellett a piros és zöld színek még csak 30%-on állnak. Ha tovább exponáljuk a képet, a kék csatorna beég. Ha később helyreállítjuk a színeket, azaz kb. 30%-ra visszacsökkentjük a kék csatornát (feltételezve, hogy valami olyat fotózunk, ahol a csatornák egyenlő arányban lettek volna használva), akkor azt vesszük észre, hogy egy jócskán alulexponált képet kapunk, amit utólag még expó korrekciónak is alá kell vetni, azaz meg kell növelni minden csatorna értékét számítógéppel. Ez még leírva is elég horror, főleg ha számokban is kifejezzük mindezt! Egy átlag középkategóriás gép 12bit színmélységet kezel, ami 4096 árnyalatot képes leképezni minden színcsatornából. A fenti, hibás beállítással ezt lebutítottuk 1200 árnyalat környékére, azaz közel 3000 árnyalat lehetőségét kikukáztuk. Expozíciós beállítások Egy fényképezőgépen 3 módon tudjuk befolyásolni az expozíciós értékeket. Ezek közül a legritkábban módosított paraméter a film illetve a digitális érzékelő lapka (CCD vagy CMOS) érzékenysége. Ezt az értéket egy ISO szám jellemzi, mely leggyakrabban 100-200 értéktől 1600-3200 környéki értékekig állítható géptípustól függően. Az értékek egymáshoz viszonyított aránya egyben az érzékenység növekedését is tükrözi. ISO 200 esetében pl. feleannyi fény elegendő, mint ISO 100 beállításnál. Természetesen az érzékenységnek ára van. Mivel ezt az érzékenységet a digitális gépeken az érzékelőből kijövő jel felerősítésével érik el, minél nagyobb az erősítés mértéke, annál nagyobb a hiba is ami a képeken zaj formájában jelentkezik. Amennyiben tehetjük, a gép alapérzékenységét állítsuk be, mely ISO 100 vagy ISO 200 szokott lenni. Ezen érték növelése kizárólag akkor indokolt, ha a másik 2 paraméter állításával nem oldható meg a feladat. Megvan tehát az érzékenység adatunk, de még két beállítási lehetőség hátravan. Amint azt korábban említettem, a megfelelő kép elkészítéséhez egy megfelelő méretű nyíláson megfelelő ideig kell a fénynek az érzékelőre vagy a filmre jutnia. A két hiányzó beállítás éppen ez a két érték. A nyílást a fényképezőgépeken blendének hívják, mely méretét számokkal jelölik. Ez az érték minél alacsonyabb, a nyílás annál nagyobb. Elméleti síkon az 1-es érték jelentené, hogy a fényt teljes mértékben átengedi. A gyakorlatban az 1.4-nél alacsonyabb érték igen ritka. Az egymást követő számok a bejutó fényérték (Fé) felezését


jelentik: 1 ; 1.4 ; 2 ; 2.8 ; 4 ; 5.6 ; 8 ; 11 ; 16 ; 22 stb. Minél magasabb ez a szám, annál kisebb nyíláson jut a fény a gépbe, így egységnyi idő alatt annál kevesebb. Ezen értékeket az fényképezőgép gyártók gyakran tovább harmadolják és az előbb felsorolt értékek közé további 2 értéket szúrnak a pontosabb beállítás érdekében. Utolsó beállítási lehetőségünk a záridő. Ez az érték határozza meg, hogy a fény mennyi ideig jut be a gépbe. A blende értékéhez hasonlatosan két záridő érték között itt is éppen kétszeres különbség van és a blendéhez hasonlóan itt is előfordulhat 1/3 értékekkel történő bővítés. A fentiekből kiindulva elég nagy szabadsága van a fotósnak a helyes expozíciós értékek beállítására. Attól függően, hogy milyen képi hatást szeretne elérni, ugyanazt az expozíciós értéket többféleképpen is beállíthatja. De mitől függ, hogy hogyan állítja be? Ahogy az érzékenységnek, úgy a blendeméretnek és a zársebességnek is megvannak a járulékos következményei. Kis blendenyílás mellett pl. nagyobb a mélységélességünk, így egyszerre lehet éles egy közeli és egy távoli tárgy vagy személy, míg nagy blendenyílás esetén (alacsonyabb számértékek) ez a mélységélesség csökken, bizonyos esetekben akár 12mm is lehet. Kiváló lehetőség ez pl. egy tömegből 1 személy kiemelésére oly módon, hogy a távolságot (fókuszpont) az adott illetőre állítva nagy blendemérettel (alacsony számérték) fotózunk. Így a célszemély szép éles rajzolatú lesz, míg a tömeg előtte és mögötte található része szépen elmosódik. A zársebesség nem megfelelő megválasztása esetén a kép bemozdulhat – bár előfordul, hogy éppen ez a cél. Egy vízesés fotózásánál a hosszú záridő (természetesen mozdulatlan gép mellett) selymes vízfüggönnyé fogja alakítani a vízcseppeket, illetve egy mozdulat kihangsúlyozásához néha előnyös a bemozdulás. Van, hogy ennek pontaz ellenkezője a cél, a pillanat kimerevítése. Ez esetben minél rövidebbre kell állítani a záridőt. Íratlan szabály, hogy egy átlagos fotós a gépre helyezett objektív gyújtótávolságának reciprokára állított záridő esetén tudja mozdulatlanul kitartani a gépet, és tud bemozdulás mentes képet készíteni. Tehát ha van egy 200mm-es teleobjektív a gépen, akkor 1/200s a leghosszabb idő, amivel még megfelelően ki lehet tartani kézben a gépet. Természetesen ezen gyakorlással lehet javítani, de egy remegéscsillapításos objektív, vagy egy megfelelő állvány sokat tud segíteni. Megismertük a színhőmérséklet, az érzékenység, a blende és a zársebesség fogalmát. Ezek megfelelő beállítása esetén a képünk éppen olyan lesz, mint a valóságban. Ahhoz, hogy ezeket megfelelően be tudjuk állítani hasznos segédeszköz a fénymérő (különösen műteremben, ahol a fény csak egy pillanatig van jelen). Ezen eszközök egy gombnyomásra megmondják, hogy az általunk beállított ISO és záridő értékhez az adott nappali vagy vakufény mellett milyen blendeértéket kell beállítanunk. Ha a fenti értékeket pontosan megmértük, és ennek megfelelően állítottuk be a gépet, a végeredmény pontosan az lesz, mint amit a valóságban is látunk. Mindezek természetesen nem azt jelentik, hogy ha céljaink úgy kívánják, akkor ezen értékektől eltérőt nem állíthatunk be, de azt már csak tudatos és szándékos módon tegyük! Modell- portréfotózás Hogyan állítsuk be a modellt? Nos, ez egy olyan általános kérdés, amire nincs igazán általános válasz. Vannak ajánlások, hogy mit ne tegyünk. Nem előnyös pl. egy portrénál a laza kényelmes testtartás. Lehet, hogy


kényelmes, de a képen nem mutat jól. A szép modell testtartások rendszerint fárasztóak, kényelmetlenek, de ez egy képen nem látszik, ott csak a végeredmény fontos. Használhatunk egyszerű, háttámla nélküli széket, amin a modellt kedvünk szerint tudjuk forgatni. Egy portré beállításánál minden egyes részletre ügyelni kell a hajtól a kézig. Egy apró belógó hajtincs megszépítheti a képet, de el is ronthatja azt. A beállítás során törekedjünk a szabályos mértani alakzatok (kör, háromszög, spirál, stb.) képbe komponálására. Ezek a végeredményt legtöbbször még érdekesebbé még látványosabbá teszik. Hacsak nem valami más a célunk a képi tartalommal, a portréknál gyakran előnyös, ha épp az objektívbe néz az alany. Egy ilyen portrét kinyomtatva szép nagyba veséig hatoló élményt lehet okozni a nézőkben. Gyakran viszont épp az ellenkezőjével érjük el a kívánt hatást. Egy képből kitekintő arc is lehet éppolyan kifejező így erre általános szabályt nem lehet felállítani, minden esetben a fotós és a téma dönti el, mely beállítás az előnyösebb. Szintén fontos a háttér kérdése. El kell döntenünk, mi a főtéma. Ha a sarokban felejtett széket szeretnénk főtémának, nem biztos, hogy szükség van a portré alanyra, viszont ha a fotóalanyunk a főtéma, ügyeljünk rá, hogy ne lógjon be a képbe semmi zavaró tárgy! Egy portré esetén az egyszerűbb, kevesebb gyakran több. Legjobb, ha egy többé kevésbé homogén hátteret választunk. Stúdió esetén a modell sminkjéhez, ruházatához is igazíthatjuk a hátteret. Sokan azt mondják, hogy „nekem nincs jó fényképarcom”. Ezt leginkább olyanok mondják, akik az iskolai fényképész és az igazolványkép-készítő automata képeit veszik alapul, és úgy gondolják, nincs lehetőség róluk szebb, jobb kép készítésére. Nekik üzenem, hogy igenis van! Az emberek arca a legritkább esetben szimmetrikus. Nagyjából annak látszik, de szinte mindenkinek van egy kis eltérés a jobb és bal arcfele között. Lehet, hogy az egyik oldala kicsit teltebb, az orra kicsit ferde, stb. Ezeket a testi hibákat erősíthetjük és csinálhatunk a fotóalanyból akár Drakulát is, de megfelelő világítással, a nézőpont áthelyezésével el is tüntethetjük ezeket, és egy közel tökéletes arc látszatát kelthetjük utómunka nélkül is. Hasonlóan öregíthetünk vagy fiatalíthatunk valakit, akinek kicsit már ráncosabb a bőre. Egy 60 éves emberből könnyedén csinálhatunk 40-est, de 80-ast is – csupán világítással. Amíg nem vagyunk gyakorlottak, nézzük meg ugyanazt a modellt jobbról és balról világítva, jobbra, balra és szembe beállítva, majd a legtetszetősebb verziót finomítsuk tovább a tökéletes beállításig!


Klasszikus portré világítások Legegyszerűbb portré világítás, amit a fényképezőgép rendszervakujával is létrehozhatunk, a lapos világítás. Itt gyakorlatilag szemből az objektív magasságából és irányából világítjuk meg fotóalanyunkat akinek ennek hatására szép lapos árnyékoktól mentes lesz az arca, olyan mint a klasszikus igazolványkép.

A lapos világítás egy módosított változata a butterfly világítás, mely nevét az orr alatt kialakuló árnyék pillangó formájáról kapta. Itt a világítás szintén az objektív irányából érkezik, de fentről. A vaku magasságának beállításánál ügyelni kell, hogy az orr árnyék az orr-száj távolság felénél ne lógjon túl.

Amennyiben a butterfly világítást eltoljuk 45°-os szögben oldal irányba, a lupe világítást kapjuk. Ennek egyik speciális változata a háromszög vagy más néven Rembrandt világítás amikor az arc árnyékos oldalán a szem alatt egy világos háromszöget kapunk. Lupe világításnál az orrárnyék a butterfly-hoz hasonlóan nem mehet az orr-száj távolság felénél tovább valamint oldal irányba nem érhet túl a száj szélénél.


Fény – árnyék arányok Attól függően, hogy a főfény és a derítés milyen arányban van egymással, más és más képi hatást kapunk. Ezen arányok közül egy pár „szabványosítva” lett és külön nevük is van. Digitális világban az érzékelő szenzorok gyengébb dinamikája miatt a használt legnagyobb kontraszt aránypár jóval alacsonyabb a celuloid alapú vagy épp filmes (mozi) világban használtnál. Itt a legnagyobb kontrasztarány esetében még éppen látszik valami az árnyékos területen.


A következő aránypárok minden esetben a főfény : derítés aránypárt jelentik: • • • • • •

1.2 : 1 1.5 : 1 2:1 3:1 4:1 5:1

high key lágy világítás színes (kontrasztos) világítás kemény világítás fekete fehér világítás low key

Ezen világítások beállítását egyszerűségi okok miatt minden esetben a derítés beállításával kezdjük. Nézzünk pl. egy lágy világítást! Legyen a derítésünk f4. Ez esetben az 1.5:1 arány eléréséhez másfélszeres főfény szükséges. Mivel 2 blende érték között éppen kétszeres a fényérték különbsége, így egy fél blendényit kell pluszba rátenni a főfényre. A legtöbb fénymérő 2 egész között 10 pálcikával, vagy más módon tizedes formában jelzi az értékeket. Ennek megfelelően az f4 derítés mellé f4 + 5 „pálcika” értékre kell állítani a főfényt. Ugyanez egy színes világításnál f5.6:f4, egy kemény világítás esetén f8:f4, és így tovább. Honnan fotózzunk? A fotózás irányát és távolságát minden esetben gondosan kell megválasztani. Egyrészt az irány módosításával a fotózott alany megvilágítása teljes mértékben megváltozhat, másfelől a nem megfelelő távolság esetén torz képet fogunk kapni.


19, 35, 50, 70, 150, 200mm gyújtótávolsággal készült teljes arc portrék:

Jól látható, hogy amíg a 19mm-es objektívvel készített egész arc portré egy torzót eredményezett, a 150 és 200mm-es optikával teljesen élethű leképzést produkáltunk. 70 és 150mm között még van látható különbség, de felette elhanyagolható. Ennek megfelelően ha tehetjük, ilyen képkivágású portrét csak 100mm feletti teleobjektívvel készítsünk (hacsak nem épp a torzítás a cél. Tévhit, hogy portrét csak nagy telével (vagy legalábbis 100mm felettivel) lehet csinálni. Portrét gyakorlatilag bármilyen objektívvel lehet készíteni (kivétel azok, amik szándékosan torzításra lettek kitalálva), csupán a megfelelő távolságot kell megtartani, ami egy arc-portré esetén ideális esetben 2-3m (több lehet). Amiért mégis azt mondják, hogy „a portré objektív 200mm-től kezdődik” az azon egyszerű tény, hogy 2-3m-ről egy arc akkor fogja kitölteni a teljes képmezőt, ha kb. 200mm-es gyújtótávolságú objektívet használunk. Egyszerű arcportré esetében az objektívet mindig szemmagasságba helyezzük, és a képet onnan készítjük. Egész alakos kép esetében a helyzet kicsit árnyaltabb, mivel a gép helyzetének függőleges irányú változtatásával csökkenthetjük illetve növelhetjük egy modell magasságát, illetve annak látszatát. Ha a képet magasabbról készítjük, akkor a modell „összemegy”. Ha alulról, akkor magasabbnak fog látszani. Hölgyeket gyakran derékmagasságból fotóznak, mivel ezzel „nyújtható” a comb, és egyéb testrészekre is kedvező hatással lehet. 24mm-es nagylátóval készült portrék:


A két kép közötti különbség elég látványos, pedig mindkettőt ugyanazzal a 24mm-es gyújtótávolságú objektívvel készítettük. De ahogyan azt fentebb írtam, nem az objektív a legmeghatározóbb tényező, hanem a távolság! Míg az első kép kb. 20cm-ről, a második kb. 2m-ről készült – ugyanott, ugyanarról a báburól. Hogyan fotózzunk? Egy modell fotózásánál a kép technikai elkészítése a munkának csupán töredékét képezi. A fotós elsődleges és legfontosabb feladata a modell bizalmának elnyerése, ráhangolása a fotózásra. Ha ezt elmulasztja, az elkészült képeken jól látható lesz a modell ideges tekintete (pl. keresztbe álló szemek), ami semmiképpen sem előnyös a kép szempontjából. Inkább szánjunk rá 10-20 percet, és üljünk le, beszélgessünk vele! Az is hasznos lehet, ha gépünk rendelkezik távkioldóval, és a képet nem a gép mögött állva készítjük, hanem a géptől távolabbról a modellel történő kommunikáció közben. Természetesen ilyenkor a gép, a világítás, és minden egyéb technikai dolog már elő van készítve és be van állítva, csupán a modell megfelelő tekintetére várunk, amit szemtől szemben sokkal jobban fogunk érzékelni, mint a gép keresőjén át! Zárszó Amennyiben hasznosnak találtad az itt leírtakat, küldd el barátaidnak is! Ha úgy gondolod, hogy valami hiányzik belőle és bővítenéd valamivel, kérlek hogy írd meg e-mailben, és örömmel kibővítem az általad leírtakkal. Természetesen ez kizárólag akkor lehetséges, ha te is elfogadod, hogy ez a mű a Creatíve Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható, terjeszthető.


Fénytechnika - modellfotó oktatóanyag

Recommend Documents