KR
E.
h
u
Felvételi tájékoztató kiadvány 2012
A 2012-es HVG Diploma különszám kari összesített rangsorában, a bölcsészképzési területen a KRE-BTK ezüstérmes,
a jogi és igazgatási képzési területen a KRE-ÁJK bronzérmes.
t
t ar t al om
12
Állam- és Jogtudományi Kar
20
KR
E.
h
u
Bölcsészettudományi Kar
52
Tanítóképző Főiskolai Kar
48
Hittudományi Kar
1
Jelentkezzen első helyen képzéseinkre, hogy szeptembertől új hallgatóink között üdvözölhessük!
Rektori köszöntés Kedves Leendő Hallgatónk!
A
h E. KR
Egyetemünk rendre előkelő helyen szerepel a felsőoktatási intézmények rangsorában, hangsúlyos szerepet kap a keresztyén mentalitás, az értéktudatosság, a kisközösségek támogatása. A hallgatók számára vonzó lehet az oktatási helyszínek könnyű megközelíthetősége.
u
Károli Gáspár Református Egyetem egyszerre egy nagy múltú és fiatal egyetem, így ötvözi a református oktatás hagyományait és a szakmai megújulás iránti nyitottságot. Egyetemünk célja és feladata, hogy a református kollégiumok hagyományait folytatva a lelkészképzés mellett református szellemiségben, több tudományterületen és tudományágban folytasson egyetemi és főiskolai alapés mesterképzést, általános és szakirányú továbbképzést és doktori képzést. Egyetemünkön családias a hangulat, amely az oktatók és hallgatók személyes kapcsolatára, a hallgatói együttműködésre épül.
Reméljük sikerül kiadványunkkal felkeltenünk az érdeklődését Egyetemünk iránt, segíthetjük a továbbtanulási tervei megvalósítását és szeptembertől új hallgatóink között üdvözölhetjük.
Prof. Dr. Balla Péter rektor Rektori köszöntés
3
Elismeréseink
É
vek óta jó helyezéseket szereztünk a felsőoktatási rangsorokban. Míg az ország valamennyi intézményében kevesebb lett az egyetemista, a mi hallgatói létszámaink folyamatosan bővültek! A KRE az oktatói és hallgatói teljesítménye alapján a 7. legjobb egyetem, valamint a legjobb nem állami intézmény a 2011. évi intézményi összesített (abszolút) rangsorban. HVG Diploma különszám 2011
KRE-ÁJK A jogi és igazgatási képzési rangsorokban az oktatói kiválóságot mérő osztályozás tekintetében a Kar a 4. helyet foglalja el, a jogi karok közötti versenyben a 3. legjobb az országban. HVG DIPLOMA KÜLÖNSZÁM 2012 Az oktatók összetétele szempontjából jogi karunk az 1. helyen áll. HETI VÁLASZ – FELSŐOKTATÁSI RANGSOR 2011
4
Elismeréseink
KRE-BTK A KRE-BTK az 5. legjobb a 167 felsőoktatási kar közül az országban az abszolút kari rangsorban, a hallgatói kiválóságot mérve a 3. legjobb. HVG DIPLOMA KÜLÖNSZÁM 2012 Karunk a bölcsészettudományi képzési rangsorokban a képzés színvonalát mérő osztályozásban az 1., az összesített képzési rangsorban a 7., a hallgatói kiválóságot mérve a 4., az intézményi szolgáltatásokat mérve a 2. legjobb. HVG Diploma különszám 2011
Elismeréseink
h E. KR
Az összesített pedagógusképzési rangsorban az 5. legjobb a KRE-TFK. Az oktatói kiválóságot vizsgálva a 4., és a hallgatói kiválóságot mérve a 6. HVG Diploma különszám 2011
u
KRE-TFK
5
Miért pont a
KR E ?
képzések
oktatók
lehetőségek ● Sikeres, gyakorlatorientált képzések, amelyek hallgatóközpontú keresztyén szemléletmóddal párosulnak. ● Hazai és nemzetközi szakmai életben elismert, ösztöndíjas oktatók! ● A munkaerőpiac igényeit kielégítő képzések! ● Nemzetközi és európai képzési szemléletmód egyaránt érvényesül az oktatás során. ● Széleskörű idegen nyelvi tanfolyamkínálat! A kurzusok helyszíne Idegen Nyelvi Lektorátusunk, amely szaknyelvi vizsgahelyként is működik. ● Könyvtár és jegyzetbolt! A könyvtárunk minden beiratkozott hallgatónknak ingyenes.
6
Miért pont a KRE?
u h E.
KR
● Nyüzsgő hallgatói élet! Vitaestek, workshopok, szimpóziumok, szakmai fórumok, tudományos konferenciák, könyvbemutatók, egyetemi bulik, sportesemények, és még sok érdekes program színesíti az egyetemi életet. ● Számos itthoni és külföldi szakmai gyakorlati lehetőség: az oktatóink és az intézmény egyaránt segítséget nyújtanak a hallgatóknak, hogy megtalálják a legmegfelelőbb szakmai gyakorlati helyet. ● Folyamatos tájékoztatás, az Egyetemet érintő fontos eseményekről, nemzetközi vendégelőadók érkezéséről, hazai és külföldi konferenciákról, nemzetközi program és ösztöndíj lehetőségekről. ● Központi elhelyezkedés! Az oktatási helyszínek jelentős része a belváros szívében helyezkedik el. ● Tehetséggondozás! Pl. a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók mentorálása, hazai és külföldi konferenciákon való megjelenés támogatása.
Miért pont a KRE?
7
BTK
Kar
japanológia
irodalom- és kultúratudomány pszichológia-klinikai és egészségpszichológiai szakirány vallástudomány-valláselmélet, vallástörténet szakirányok történelem-gazdaság-, társadalom- és népességtörténet; politikai rendszerek, katonai konfliktusok; vallás-, egyház- és művelődéstörténet szakirányok
magyar – művelődéstudomány, nyelvmentor, színháztörténet szakirányok
pszichológia, viselkedéselemző szakirány
szabadbölcsészet, vallástudomány szakirány
történelem-történelem szakirány
német nyelv,
ÚJ! irodalom és kultúra
néderlandisztika
Mesterképzés (MA)
keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány
germanisztikanémet szakirány
germanisztikanéderlandisztika szakirány
anglisztika-anglisztika szakirány
Alapképzés (BA) választható szakirány
Történelemtudományi Doktori Iskola
ÚJ!
Doktori képzés
képi kifejezéspszichológia; mentálhigiénés segítő
Szakirányú továbbképzés
9
pedagógus szakvizsga
Képzéseink – alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, felsőfokú szakképzés, szakirányú továbbképzés
ÚJ! szociológia
kommunikáció és médiatudománynemzetközi kommunikáció, szervezeti kommunikáció, PR, marketing, újságírás (nyomtatott sajtó, rádió, televízió, online) szakirányok
tanári szak–angoltanár, magyartanár, magyar mint idegen nyelv tanára, némettanár, történelemtanár
terminológia
színháztudomány
HTK
ÁJK
Kar
református hittanoktató
Alapképzés (BA) választható szakirány
tanár-református vallástanár-nevelő
protestáns teológia
református teológia-lelkész és teológus szakirány
jogász
Mesterképzés (MA); egységes, osztatlan mesterképzés
Hittudományi Doktori Iskola
Doktori képzés
jogi asszisztens
Felsőfokú szakképzés
felsőoktatási igazgatási szakember; infokommunikációs szakjogász; jogi szakokleveles lelkész; külügyi szaktanácsadó
Szakirányú továbbképzés
TFK
11
ifjúságsegítő
pedagógus szakvizsga, fejlesztő pedagógus vagy szabadidő-szervező szakiránnyal
német nyelvű Baby-sitter és gyermekfelügyelő
Képzéseink – alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, felsőfokú szakképzés, szakirányú továbbképzés
református hittanoktató
kántor
diakónia
szociális munka
tanító
óvodapedagógus
Állam- és Jogtudományi Kar
A
E. KR
Egységes, osztatlan mesterképzés ● jogász Felsőfokú szakképzés ● jogi asszisztens
h
u
Kar a magyar jogi felsőoktatás legfiatalabb intézménye, ugyanakkor nagy tradícióval rendelkező jogászképző intézmények méltó örököse. Az 1831-ben létrejött Kecskeméti Református Jogakadémia utódintézményeként kezdte meg működését a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 1998-ban, ekkor indult meg az intézményben a világi jellegű jogászképzés. 1994-ben újraindult a jogászképzés Kecskeméten, közösen a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karával. 2005 óta speciális szakmai programmal működik a Bocskai István Szakkollégium, amit azért hívtak életre, hogy felkarolja és támogassa a tanulni vágyó hallgatókat. A Szakkollégiumba a hallgatók pályázat útján, tanulmányi eredményük és szakmai felkészültségük alapján kerülhetnek be. Képzéseink
Szakirányú továbbképzések* ● felsőoktatási igazgatási szakember ● infokommunikációs szakjogász ● jogi szakokleveles lelkész ● külügyi szaktanácsadó * 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon. Állam- és Jogtudományi Kar
13
Egységes, osztatlan mesterképzés jogász
Képzési idő (félév): 10
A képzés célja olyan jogászok képzése, akik az állam- és jogtudomány, valamint a jogászi tevékenységekhez kapcsolódó más társadalomtudományok alapjainak birtokában, a jogrendszer főbb jogterületeinek és jogintézményeinek, a jogalkotás és a jogalkalmazás módszereinek ismeretében, korszerű szakismereteik és jogászi kultúrájuk alapján alkalmasak jogászi tevékenységre, tanulmányaik doktori képzés keretében való folytatására, gyakorlati tapasztalatok megszerzésével, szakmai továbbképzéssel a jogi szakvizsgához kötött munkakörök betöltésére.
14
Állam- és Jogtudományi Kar
Felsőfokú szakképzés
Állam- és Jogtudományi Kar
h E.
Célunk olyan szakemberek képzése, akik iratkezelési, ügyintézési, ügyviteli feladatokat képesek ellátni a jogágaknak megfelelően. Felkészülten képesek ügyviteli és informatikai feladatokat elvégezni a bírósági, ügyészségi, közigazgatási, közjegyzői, földhivatali és egyéb területek intézményeiben. A képzés során szerzett kreditek egy része felsőoktatásban történő továbbtanulás esetén beszámítható. Azok számára is ajánljuk e képzést, akik már ilyen tevékenységet végeznek, de még nem rendelkeznek a munkakörükhöz szükséges bizonyítvánnyal.
u
Képzési idő (félév): 4
KR
jogi asszisztens
15
Szakirányú továbbképzések* felsőoktatási igazgatási szakember
Képzési idő (félév): 3
A felsőoktatással kapcsolatos elvárások az elmúlt években jelentősen átalakultak. Ezen feladatok és elvárásoknak megfelelésében nyújt segítséget a képzés. A képzés során megszerezhető alapvető jogi-igazgatási, gazdasági ismeretek a felsőoktatásban dolgozó vezetők, szakemberek és egyéb munkatársak számára gyakorlati tevékenységük során is hasznosíthatók. A gyakorlati területeken felmerülő feladatok jelentős része olyan ügy-előkészítési, ügymenedzselési és jogérvényesítési vagy tanácsadási feladat, melyet a végzettséggel rendelkező szakemberek elláthatnak.
* 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon.
16
Állam- és Jogtudományi Kar
Szakirányú továbbképzések*
KR
E.
A gyors technológiai fejlődés új szabályozási igényeket teremt, amely igényeket a képzést elvégző infokommunikációs szakemberek ismernek. Képesek alkalmazni a gyorsan változó, jogágakon átnyúló szabályozási eszközrendszert, és széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a vonatkozó európai közösségi jogi és külföldi szabályozási megoldásokról. Ezen ismeretek hasznosíthatók egyrészt az infokommunikációs piac szereplőinek gyakorlatában, az informatikai-, távközlési- és médiavállalkozások tevékenysége során felvetődő sajátos jogi problémák kezelésében, másrészt az infokommunikációs piac szabályozását és felügyeletét ellátó igazgatási szervek szakembereinek munkájában. A szakképzettség sajátos hasznosítási lehetősége az adatvédelmi törvény 2003. évi módosításával megalkotott intézmény, a szervezeti adatvédelmi felelős.
u
Képzési idő (félév): 4
h
infokommunikációs szakjogász
Állam- és Jogtudományi Kar
17
Szakirányú továbbképzések* jogi szakokleveles lelkész
Képzési idő (félév): 4
A képzés során megszerezhető alapvető jogi-igazgatási, gazdasági ismeretek a lelkészek számára gyakorlati tevékenységük során hasznosítható. A gyakorlati területeken felmerülő feladatok jelentős része olyan ügyelőkészítési, ügymenedzselési és jogérvényesítési vagy tanácsadási feladat, melyet a végzettséggel rendelkező szakemberek elláthatnak. A képzés során megszerzett ismeretek kiválóan használhatók ezenkívül helyi közösségek mindennapi életében előforduló jogi-igazgatási problémák megoldására, továbbá az államigazgatás területeit érintő tevékenységek ellátására, így különösen a helyi-kistérségi feladatok ellátására, a különböző projektek, pályázatok előkészítése és lebonyolítása során, a műemlékvédelemben, a szociális-kulturális igazgatás, az egészségügy, illetve az oktatásügy területén.
* 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon.
18
Állam- és Jogtudományi Kar
Szakirányú továbbképzések* külügyi szaktanácsadó
Képzési idő (félév): 2
KR
E.
h
u
A továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb szintű megértését is alátámasztó ismeretek átadása, a külkapcsolatok szerteágazó területein megjelenő tevékenységek általánosan alkalmazható gyakorlati szempontjainak, illetve céljainak, valamint megvalósítási formáinak elsajátíttatása, valamint a külkapcsolati tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátásához szükséges értelmezési és működési keretek megismertetése.
Állam- és Jogtudományi Kar
19
Bölcsészettudományi Kar
A
z 1993-ban eredendően a középiskolai tanárképzés céljaira létesült Bölcsészettudományi Kar feladatának tekinti, hogy tanárokat, illetőleg felsőfokú képesítésű szakembereket képezzen a Magyarországi Református Egyház középiskolái és szellemi műhelyei számára, és hogy részt vállaljon a magyar közoktatás és kulturális intézményrendszer számára kijelölt állami feladatokból. A Kar méreteihez képest rendre előkelő helyen szerepel a rangsorokban. A Kar oktatási tevékenységének sikerességét nem csupán az elmúlt évek felsőoktatási rangsoraiban való jó szereplés jelzi, hanem a hallgatói érdeklődés folyamatos növekedése, a hallgatói létszám folyamatos bővülése is.
Bölcsészettudományi Kar
h E. KR
Alapképzés (BA) ● anglisztika ● germanisztika-néderlandisztika szakirány ● germanisztika-német szakirány ● keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány ● kommunikáció és médiatudomány ● magyar ● pszichológia ● szabadbölcsészet ● történelem ● szociológia ÚJ!
u
Képzéseink
21
Mesterképzés (MA) ● irodalom- és kultúratudomány ● japanológia ● néderlandisztika ● német nyelv, irodalom és kultúra ÚJ! ● pszichológia ● színháztudomány ÚJ! ● terminológia ● történelem ● vallástudomány Tanári mesterképzési szakok ● angoltanár ● magyartanár ● magyar mint idegen nyelv tanára ● némettanár ● történelemtanár Szakirányú továbbképzések ● mentálhigiénés segítő ● képi kifejezéspszichológia ● pedagógus szakvizsga-mentortanár szakirány Doktori képzés ● Történelemtudományi Doktori Iskola ÚJ! Határon túli szakirányú továbbképzések ● Mentálhigiénés segítő, Illyefalva (Románia)
22
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) anglisztika
Képzési idő (félév): 6
Bölcsészettudományi Kar
h E. KR
Oktatóink kiemelt kutatási irányai közé tartozik az angolszász protestáns hagyományok és a különböző angol nyelvű kultúrák (pl. amerikai, walesi, ír, kanadai) kutatása. Ezért képzéseinkben ezek a területek is markánsan megjelennek, a szak nagy hangsúlyt fektet a BA-képzés által támasztott gyakorlatiasabb elvárásokra is (fordítói-szaknyelvi specializációs program). A képzés egy szakiránnyal, azon belül irodalmikulturális és fordítói-szaknyelvi specializációval működik. A hagyományos kurzuskínálat mellett olyan tárgyak hallgatására is lehetőség nyílik, amelyek általában nem szerepelnek más magyarországi egyetemek palettáján pl. az alábbi kurzusok: a kereszténység és az irodalom, az angol-amerikai kereszténység története, az ír nyelv, valamint a középkori irodalom, történelem és nyelvészet.
u
Egyetemünk Bölcsészettudományi Karán 1993 óta folyik angol szakos képzés. Az oktatást az Anglisztika Intézeten belül az Angol Nyelvészeti Tanszék és az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszéke végzi.
23
Alapképzés (BA) germanisztikanéderlandisztika szakirány
Képzési idő (félév): 6
Az 1995-ben létesített tanszék mára a holland nyelv és a németalföldi kultúra egyik legaktívabb közvetítőjévé vált a közép-európai régióban. Tanszékünkre jellemző a különösen jó kapcsolat a hazai és külföldi partneregyetemekkel, így hallgatóink és oktatóink nagy számban és rendszeresen kijutnak a nyelvterületre. Holland és flamand támogatással könyvtárunkba a legkorszerűbb tananyagokat (könyvek, cd-k, dvd-k) tudjuk beszerezni. A BA-diploma birtokában a néderlandisztika szakirányon végzettek képesek többek között: a holland nyelvű országok és népek kultúrájának átfogó ismeretére, a holland nyelv írásban és szóban történő használatára a felsőfokú C típusú nyelvvizsgának megfelelő szinten, általános szövegek alapszintű fordítására, tolmácsolására, Magyarország és a holland nyelvű országok társadalmi és gazdasági problémáinak ismeretében megszerzett tudásuk közvetítésére és alkalmazására munkájuk során. A BA képzés után diákjaink mesterszakon (MA) is folytathatják a néderlandisztika tanulását.
24
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA)
KR
E.
Tanszékünk 1997 óta államilag elismerten oktat német nyelv és irodalom szakos bölcsész, illetve tanár végzettségű hallgatókat. Germanisztikai BA képzésünket és tanárképzési programunkat az országban az elsők között akkreditálták. A kedvező tanár-diák-arány és a napi munkakapcsolat következtében Tanszékünkön megvalósul a személyre szabott képességfejlesztés, a hallgatói igények követése és a tehetséggondozás. Az alapképzést igazoló diploma birtokában végzőseink egy része elhelyezkedik a munkaerőpiacon, a közszférában, illetve a versenyszférában, mások a diszciplináris vagy tanárképzésbe lépnek tovább. Kiemelten tehetséges végzőseink a tudományos kutatás felé orientálódnak, doktori képzésben vesznek részt, illetve a tanszéken tanársegédként oktatnak. A szak munkájának eredményességét igazolják az utóbbi évek OTDK helyezései is. Hallgatóink bekapcsolódhatnak a szakmai tudományos műhelyek munkájába, hazai és nemzetközi nyelv- és irodalomtudományi kutatási projektekbe. Tanszékünkön szakfordító és műfordító műhely várja őket, a mesterképzésünkön pedig részt vehetnek a nemzetközi diplomát nyújtó EMLexprogramban (European Master in Lexicography).
u
Képzési idő (félév): 6
h
germanisztika-német szakirány
Bölcsészettudományi Kar
25
Alapképzés (BA) keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány
Képzési idő (félév): 6
Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettünk a klasszikus értelemben vett filológiai profil mellett a magas szintű gyakorlati nyelvtudás megszerzésére, valamint a mai japán társadalomra, gazdaságra, politikára, nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó szakismeretek elsajátítását biztosító tantervi program kialakítására. A szilárd alapokat nyújtó, rugalmas nyelvi képzésen túl elsősorban a részterületi specializációk – Japán köztörténet és társadalomtörténet specializáció, japánspecifikus multimédiaismeret specializáció – szolgálnak. A specializációk biztosítják azt is, hogy az alapszakot elvégző hallgatók olyan azonnal hasznosuló ismeretekkel is rendelkezzenek, melyek megkönnyítik elhelyezkedésüket. Ezt a célt szolgálja a Fordítói specializáció. A Japanológia Tanszék szervezésében minden tanévben indítunk intenzív érettségi, illetve nyelvvizsga előkészítő japánnyelv tanfolyamot. Az alapszak, illetve a mesterszak elvégzése után az elhelyezkedési lehetőségek széles skálán mozognak.
26
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA)
Bölcsészettudományi Kar
h E.
A képzési programunk a hagyományosnál magasabb szintű etikai tartalommal és a pozitív emberi értékek hangsúlyozásával szakszerű kommunikációs oktatást kíván megvalósítani. A gyakorlati készségeket elmélyítő terepmunka végigkíséri az egyetemi tanulmányokat. A képzésben választható specializációk: újságírás (nyomtatott, rádió, televízió, online), szervezeti kommunikáció, PR és marketing kommunikáció és nemzetközi kommunikáció. Hallgatóink azonnal hasznosítható praktikus tudást szereznek, ezért az őket foglalkoztató munkaadók örömmel fogadják diplomásainkat.
u
Képzési idő (félév): 6
KR
kommunikáció és médiatudomány
27
Alapképzés (BA) magyar művelődéstudomány, nyelvmentor, színháztörténet ÚJ! szakirány
Képzési idő (félév): 6
A képzés célja, hogy a hallgatókat ismeretekkel lássa el a magyar és a világirodalom, valamint a magyar nyelv rendszeréről, a nyelvhasználati jellemzőkről, nyelvünk történeti és társadalmi változatairól. A szakon folyó képzés elsődlegesen a kulturális szféra munkaerőpiaci igényeihez, valamint a mesterszintű (MA) diszciplináris és tanárképzés elvárásaihoz igazodik. Választható szakirányaink: művelődéstudomány, nyelvmentor szakirány és színháztörténet. Színháztörténet szakirány: ÚJ! A négy féléves képzés megismertet a színháztudomány alapjaival. A legfontosabb elméleti és történeti ismereteken túl nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar és európai színházi tendenciák áttekintésére és a 21. század eleji kulturálisművészeti törekvések horizontjában történő értelmezésére. A specializáció elvégzése optimális (de nem kizárólagos!) előfeltétele a színháztudomány mesterszakos képzésnek.
28
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA)
h
KR
A képzés célja a klinikusi területre való felkészítés, amelynek második szakasza ennek szolgálatában áll. Képzésünk rendszere tartalmazza azokat a speciális fejlesztési lehetőségeket, amelyek mind a kutatásban, mind a gyakorlati pszichológiai tevékenységben elősegítik a szakmai személyiség kibontakozását, képességcsiszolását, pszichológiai szakértelmének lehetőségeihez képest mind teljesebb kifejlesztését. A BA oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése viselkedéselemző, ami széles körű alkalmazásra találhat minden olyan területen, szervezetben, intézményben, létesítményben, ahol nevelés, képzés, fejlesztés, vezetés, kiválasztás, egészségmegőrzés, újranevelés, korrekció, gyógyítás valamint rehabilitációs tevékenység folyik, és ennek során a szakemberek humán intervenciókat használnak fel a munkájukban. Alkalmazható továbbá a viselkedéselemző szaktevékenység minden pszichológiai laboratóriumban, a munkalélektan területén az alkalmassági vizsgálatok és a standard vizsgálóeljárások lebonyolításában.
u
Képzési idő (félév): 6
E.
pszichológia
Bölcsészettudományi Kar
29
Alapképzés (BA) szabadbölcsészet vallástudomány szakirány
Képzési idő (félév): 6
A szak számos, egymással többé vagy kevésbé rokon tudományágat fog össze: a filozófiát, az etikát, a vallástudományt, az esztétikát, a művészettörténetet, a filmelmélet és filmtörténetet, valamint a kommunikációt. Az alapképzés (BA) során a hallgatók először bepillantást nyernek a filozófia, az etika, az esztétika, a film- és művészettörténet, a kommunikáció és a vallástudomány alapjaiba, és megismerkedhetnek a filozófiatörténet legfontosabb alakjaival, irányzataival. Már az első félévtől tanulnak egy választható ókori nyelvet.
30
Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA)
KR
E.
Történelem szakon – az ország más egyetemeihez hasonlóan – átfogó magyar és egyetemes történeti oktatás, majd később az MA szinten történelemtanári és történész (kutató) képzés folyik. A tananyagban a fő történelmi korszakok kronológiai sorrendben következnek. Választható specializációk: egyház-, vallás- és művelődéstörténet, hadtörténet és fegyvertörténet és politikai rendszerek. A képzés általános követelményei szerint tanulják a hallgatók a pedagógiai, pszichológiai és közismereti tárgyakat.
u
Képzési idő (félév): 6
h
történelem
Bölcsészettudományi Kar
31
Alapképzés (BA) szociológia
Képzési idő (félév): 6
ÚJ! A képzés célja olyan szociológia alapszakos szakelőadók képzése, akik a megszerzett szociológiai alapismereteik birtokában segíthetik a tudásalapú információs társadalom megvalósulását, az életminőség javulását, az esélyegyenlőség feltételeinek javítását, a társadalmi demokrácia kiteljesítését, valamint a szociális integráció erősítését. A szakon végzettek rendelkeznek a társadalmi problémák iránti érzékenységgel, nyitottsággal, együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel, idegen nyelvtudással, a szociokulturális különbözőségek ismeretén alapuló empátiával és toleranciával.
32
Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA)
h
KR
Az irodalom- és kultúratudomány mesterszak olyan munkakörök eredményes betöltésére készít fel, amelyeknek mindennapi, magas fokú eszköze a kulturális kommunikáció. A képzés felkészít a nemzeti kultúra ápolásával, az irodalom kutatásával kapcsolatos feladatok ellátására, a kutatási eredményeknek a közművelődés különböző fórumain és a nyelvi kommunikáció tág terein (interkulturális fordítás, archívumok létrehozása és gondozása, kulturális jelenségek értelmezése és gondozása) való közvetlen alkalmazására, a korszerű műveltség közvetítésére, alakítására, népszerűsítésére, az irodalmi műveltség magas fokú terjesztésére, amelyre az Európai Unió tagállamaként jelenleg a korábbinál sokkal komolyabb igény mutatkozik.
u
Képzési idő (félév): 4
E.
irodalom- és kultúra tudomány
Bölcsészettudományi Kar
33
Mesterképzés (MA) japanológia
Képzési idő (félév): 4
A szak továbbfejlesztett formában és tartalmakkal lefedi a korábbi osztatlan képzésben nyújtott japanológiai ismereteket, úgymint a japán nyelv magas szintű, a Japán Nyelvi Alkalmassági Vizsga (Nihongo Nóryoku Shiken) felsőfokú (Ikkyú) szintjével azonos értékű ismeretét, a japán kultúra – történelem, klasszikus és modern irodalom, filozófiaés eszmetörténet, kultúrtörténet, esztétika- és művészettörténet, társadalom- és politikatörténet, egyház- és vallástörténet – beható és sokoldalú, elméleti és gyakorlati ismeretét, japán nyelvészeti ismereteket, továbbá a szak- és műfordítás alapjait. A mesterképzés (MA) tantervében az alapképzésnél (BA) nagyobb arányban kapnak helyet a klasszikus filológiai ismeretek, ugyanakkor szakunk eddigi profiljának megfelelően továbbra is jellemzőek a piac elvárásait figyelembe vevő tantárgyak, mint a szakmai nyelvi fejlesztés tárgyai, illetve a Japán gazdasági intézmények és összehasonlító üzleti kultúra, Japán a mai világban – külpolitika és külkapcsolatok, vagy a Digitális média a nyelvfejlesztésben és a kutatásban tantárgyak. Az elhelyezkedési lehetőségek széles skálán mozognak.
34
Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA)
Bölcsészettudományi Kar
h E.
A mesterképzés (MA) keretében diákjaink tovább mélyíthetik tudásukat a holland-flamand kultúra és nyelv területén, bővebb ismereteket szerezhetnek a fordítás elméletéről és gyakorlatáról amellett, hogy választhatnak a nyelvtudományi vagy irodalomtudományi program között. Végzett hallgatóinkat szívesen látják a Magyarországra települt nagyvállalatok, kisebb holland érdekeltségű vállalatok, valamint a követségek. Az 1995-ben létesített tanszék mára a holland nyelv és a németalföldi kultúra egyik legaktívabb közvetítőjévé vált a közép-európai régióban. Jól képzett, dinamikus oktatóink munkáját anyanyelvi lektor, valamint holland és flamand vendégtanárok, cserediákok és önkéntes segítők támogatják, ami a nyelvterületen élők mindennapi életét hallgatóinkhoz még közelebb hozza.
u
Képzési idő (félév): 4
KR
néderlandisztika
35
Mesterképzés (MA) német nyelv, irodalom és kultúra
Képzési idő (félév): 4
ÚJ! A diszciplináris mesterszak célja olyan bölcsészek képzése, akik a német nyelv, irodalom és kultúra tudományának átfogó ismeretével, valamint a két szakirány (irodalom és kultúratudomány, alkalmazott nyelvészet és lexikológia) által biztosított speciális felkészültséggel rendelkeznek. Az irodalom és kultúratudományi szakirány a medialitás és intermedialitás, az interkulturalitás, a kultúraközvetítés és az összehasonlító irodalomtudomány kérdéseit helyezi a középpontba. A tanulmányok során lehetőség nyílik műfordítási ismeretek megszerzésére is. Az alkalmazott nyelvészeti szakirány a lexikológia és lexikográfia területére koncentrál. A hallgatók egy nemzetközi lexikográfiai mesterprogramba (EMLex) bekapcsolódva sajátíthatják el a szótártervezés és szótárkészítés modern eljárásait.
36
Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA)
KR
E.
A képzés célja korszerű elméleti és gyakorlati tudásanyag közvetítése, valamint a szakmai készségek és a hivatástudat olyan szintű kiépítése a pszichológia tudomány terén, amely a pszichológus hivatás önálló mesterszintű gyakorlásához a szakirányú továbbképzésekben való részvételhez és a doktori iskolákban történő továbbtanuláshoz biztos alapot ad. A pszichológia alapképzés (viselkedéselemző) szakot végzettek továbbléphetnek mesterszakunkra. A pszichológia mester (MA) diploma birtokában végzett hallgatóink bekapcsolódhatnak doktori képzésekbe (PhD) Magyarországon és az EU tagállamaiban, valamint különböző posztgraduális pszichológiai szakképzéseken (klinikai pszichológia, munkapszichológia, pedagógiai pszichológia stb.) is részt vehetnek.
u
Képzési idő (félév): 4
h
pszichológia klinikai és egészségpszichológia szakirány
Bölcsészettudományi Kar
37
Mesterképzés (MA) színháztudomány
Képzési idő (félév): 4
A színháztudomány mesterképzési szak célja olyan szakemberek képzése, akik elméleti és történeti nézőpontból is képesek reflektálni a színházi esemény mibenlétére. Részletes ismeretekkel rendelkeznek az európai és magyar dráma, illetve színházkultúra történetileg és szociológiailag változó formáiról, kialakulásának folyamatáról. Tisztában vannak a különböző diszciplínák színháztudományi vonatkozásaival, járatosak a színházi üzem és menedzsment kérdéseiben, illetve megfelelő ismeretekkel rendelkeznek színháztörténeti kutatómunka végzéséhez és tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához. A szak színháztudomány mesterszakos bölcsész diplomát ad, amely lehetőséget biztosít arra, hogy hallgatóink színházakban (pl. művészeti titkárként, irodalmi munkatársként), könyvtárakban, levéltárakban, művelődési házakban, az oktatásban, valamint a tágabb kulturális élet különféle intézményeinél vállalhassanak munkát. Kellő alapot biztosít a színházcsinálás gyakorlata vagy a tudományos kutatás (PhD-képzés) felé történő továbblépéshez is.
38
Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA) Képzési idő (félév): 4
KR
E.
h
A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek azokkal a terminológiai, módszertani, magyar nyelvi, idegennyelvi és egy tág témakörben szaktárgyi ismeretekkel, valamint kompetenciákkal, amelyekkel képesek a terminológia elveinek megfelelően terminológiai dokumentációs munkák végzésére, a terminológia területén használt eszközök és módszerek alkalmazására. Megfelelő felkészültséggel rendelkeznek az önálló munkavégzésre és a tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.
u
terminológia
A terminológia mesterképzési szakra bölcsész és nem bölcsész végzettségűek jelentkezését egyaránt várja az intézmény. (Az első félévben felzárkóztató képzést biztosítunk a különböző irányból jövőknek.)
Bölcsészettudományi Kar
39
Mesterképzés (MA) történelem
Képzési idő (félév): 4
A mester (MA) diszciplináris képzés specializációi: gazdaság-, társadalom- és népességtörténet, politikai rendszerek, katonai konfliktusok és vallás-, egyházés művelődéstörténet. Mindhárom speciális program képzésének – természetesen szűkebb spektrumban és kisebb merítésben – megvan a megfelelője az alapképzésben. A választott szakismeretek már az új alapképzésben is kiemelt fontosságot kaptak a korábbi egyetemi képzéshez képest. Az indítandó speciális programok mind tematikusak.
40
Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA)
KR
E.
A vallástudományi mesterszak (MA) a szabadbölcsész alapszak (BA) vallástudományi szakirányára épül, de megfelelő számú vallástudományi kredit utólagos teljesítésével felvehetik más szabadbölcsész szakirányon, illetve egyéb bölcsész és társadalomtudományi szakokon, valamint hitéleti szakokon végzett hallgatók is. A mesterszak (vallástörténeti és valláselméleti szakiránnyal) három szakaszra osztható. Az alapozó szakasz kutatásmódszertani és nyelvi bevezetést ad. A törzsképzési szakasz betekintést nyújt a világvallások történetébe, bemutatja a vallási meggyőződések érvényesülését a társadalomban, hatásukat a művészetekre. Ezek után a hallgatók szakirányt választhatnak.
u
Képzési idő (félév): 4
h
vallástudomány
Bölcsészettudományi Kar
41
Tanári mesterképzés A tanárképzés 1993 óta, Karunk megalakulásától kezdve folyamatosan működik. Fő feladata középiskolai tanárok képzése, ezen túlmenően azt is küldetésének tartja, hogy a református oktatás számára elkötelezett, szakmailag magas színvonalú képzettséggel rendelkező tanárokat neveljen. A tanárképzés a diszciplináris szakokkal azonos jelentőségű szerepre törekszik. Az alapszak (BA) és az azt követő mesterképzés (MA) elvégzése után a hallgató olyan tanár-tudóssá válhat, aki a pedagógia korszerű, átfogó ismereteivel felkészülve alkalmas a felnövekvő generációk eredményes képzésére. Kiemelendő, hogy Egyetemünk saját gyakorló iskolai bázissal rendelkezik, és ezek mentortanáraival oktatóink intenzív szakmai kapcsolatot ápolnak.
42
Bölcsészettudományi Kar
Tanári mesterképzési szakok Képzési idő (félév): 2–5 félév (előképzettség függvénye)
● magyartanár
Képzési idő (félév): 2–5 félév (előképzettség függvénye)
● magyar mint idegen nyelv tanára
Képzési idő (félév): 5
● némettanár
Képzési idő (félév): 2–5 félév (előképzettség függvénye)
● történelemtanár
Képzési idő (félév): 2–5 félév (előképzettség függvénye)
KR
E.
h
u
● angoltanár
Bölcsészettudományi Kar
43
Szakirányú továbbképzések* képi kifejezéspszichológia
Képzési idő (félév): 4
A képzés egyedülálló színvonalú oktatást nyújt a képi kifejezés pszichológiája, pszichopatológiája és a projektív rajzvizsgálat területén. A kifejezéspszichológiai ismeretekkel rendelkező szakember minden olyan területen, szervezetben, intézményben, létesítményben működhet, ahol nevelés, fejlesztés, képzés, újranevelés, korrekció, gyógyítás és rehabilitáció tevékenysége folyik és ennek során a szakemberek humán intervenciókat használnak fel munkájukban. Kiemelt fontosságú a képzés a pedagógus, pszichológus, fejlesztő pedagógus, családgondozó pedagógus, gyógypedagógus, logopédus, gyermekorvos, gyermekpszichiáter, szociálpedagógus, lelkész, művészetpedagógus, konduktor, diplomás egészségügyi szakdolgozó, diplomás szociális munkás szakemberek számára, akik általános iskolákban, óvodákban, a gyermekvédelemben, az egészségnevelés és mentálhigiéné területén dolgoznak.
* 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon.
44
Bölcsészettudományi Kar
Szakirányú továbbképzések* mentálhigiénés segítő
Képzési idő (félév): 4
h E.
KR
A képzés elméleti része rendszerszemléletű, holisztikus megközelítésben öleli fel a lelki jelenségek, a személyközi kapcsolatok legfontosabb ismereteit. A hallgatók alakuló mentálhigiéné központú szemléletmódjuk révén hivatásszerepükben felkészültebbé válnak különböző életvezetési, mentálhigiénés problémahelyzetek megelőzésére, kedvező irányú befolyásolására. A gyakorlati tárgyak keretében a hallgatók szakemberekkel dolgozzák fel a hivatásszerep napi tapasztalatait, bővítik a szakmai eszköztárat, ezáltal fejlődik a szakmai önazonosság, tudatosodnak az illetékességi határok.
u
Határontúli helyszínek: Illyefalva (Románia)
Oktatási helyszín: KRE-BTK Pszichológiai Intézet H-1037 Budapest, Bécsi út 324., 5. épület
Bölcsészettudományi Kar
45
Szakirányú továbbképzések* pedagógus szakvizsga mentortanári szakirány
Képzési idő (félév): 4
A továbbképzésben résztvevők megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteiknek köszönhetően, hatékonyan végzik a közoktatás szakrendszerű képzéseiben tanító gyakorlati félévüket teljesítő és kezdő tanárok iskolai munkáját. A képzés előnyei és szakmai háttere: a képzésben résztvevők olyan reflektív és tanácsadói elméletek, valamint módszerek ismeretére tesznek szert, amelyek alkalmassá teszik őket a saját szerepértelmezésük kialakítására, pedagógiai szituációk megtervezésére, megvalósítására, értékelésére és az önfejlesztés motiválására. Együttműködő partnereink: Baár–Madas Református Gimnázium, Arany János Református Gimnázium Nagykőrös (külső gyakorlóiskola), Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, Németh László Gimnázium, Fáy András Műszaki Szakközépiskola, Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium (Balatonfüred), FMÖ Petőfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája (Sárbogárd), Teleki Blanka Gimnázium (Budapest), Debreceni Nyári Egyetem, Balassi Intézet, Színyei Merse Pál Gimnázium
46
Bölcsészettudományi Kar
DOKTORI KÉPZÉSEK Történelemtudományi Doktori Iskola
Képzési idő (félév): 6
h E.
KR
A Doktori Iskola szervezői és oktatói a magyar történelem oktatás és kutatás nemzetközileg is elismert szakemberei. Azok, akik érezve a magyar történelemtudomány oktatásának bizonyos területén tapasztalható hiányokat, úgy vélték, hogy szükséges egy olyan képzési hely létrehozása, illetve olyan tematika összeállítása, amely a magyar múlt 18–20. századi történelmének legfontosabb kérdésköreit vizsgálhatja. Ez pedig nem más, mint a társadalmi, politikai és katonai konfliktusok története Magyarországon. A Doktori Iskola, jövendő hallgatói számára kínál lehetőséget az alapos elmélyülésre a magyar társadalom különböző konfliktusaiban és azok okainak feltárására.
u
ÚJ!
Bölcsészettudományi Kar
47
Hittudományi Kar
A
KR
E.
h
u
z 1855-ben alapított Budapesti Református Teológiai Akadémia 1993 óta a KRE Hittudományi Karaként működik. Alapításának célja, hogy a magyar református egyház számára lelkipásztorokat képezzen. A lelkipásztorok és a teológia tudósai tanításukkal és életpéldájukkal a gyülekezetben és azon kívül is az egyes ember és a magyar nemzet javát szolgálják. A Kar lehetőséget nyújt az ókori héber és görög nyelven írt Ó- és Újszövetség tanulmányozására; a teológiai és etikai gondolkodásban való elmélyülésre; a vallás- és egyháztörténet egyre szélesebb megismerésére; a lelkipásztori gyakorlat megszerzésére. A teológia tudományát a teljes Szentíráshoz és református hitvallási iratainkhoz hűen műveli, és ilyen értelemben igyekszik hallgatóit is felkészíteni Istentől vett elhívásukra: a lelkipásztori, illetve a vallástanári munkára.
A hitéleti képzésekre az intézmény által kibocsátott egyedi jelentkezési lapot kell benyújtani. Ezt, és minden dokumentummásolatot közvetlenül a felsőoktatási intézménynek kell megküldeni. A benyújtási határidőről és az egyéb tudnivalókról érdeklődjön közvetlenül az intézménytől.
Hittudományi Kar
49
Képzéseink Osztatlan képzés ● református teológia lelkész és teológus szakiránnyal
Képzési idő (félév): 12
● protestáns teológia Képzési idő (félév): 10
Alapképzés (BA) ● református hittanoktató
Tanári mesterképzési szakok ● református vallástanár – nevelő
Doktori képzés ● Hittudományi Doktori Iskola
50
Képzési idő (félév): 6
Képzési idő (félév): 4
Képzési idő (félév): 6
Hittudományi Kar
DOKTORI KÉPZÉSEK Hittudományi Doktori Iskola
h
KR
E.
Az Akadémia a második világháború óta ad ki teológiai doktori diplomákat. Az állami elismertetés után 1992-ben alakult meg a Hittudományi Doktori Iskola az egyetem sokáig egyetlen doktori iskolájaként. A Doktori Tanács a kiadott munkadoktori címeken kívül neves hazai és külföldi tudományos és közéleti személyiségeknek adott doctor honoris causa címet. A doktori képzésre jelentkezni egyetemi protestáns teológus-lelkész, illetve vallástanár diplomával lehet.
u
Képzési idő (félév): 6
Hittudományi Kar
51
Tanítóképző Főiskolai Kar
A
KR
E.
h
u
Kar elődjét, a Tanítóképezdét 1839-ben alapította a Nagykőrösi Református Anyaszentegyház Presbitériuma és mintegy száz éven keresztül bocsátott ki hazájukhoz hű, református értékeink szerint élő és munkálkodó kántor-tanítókat, mígnem 1957-ben bezárták a jó hírű intézményt. 1990-ben indult meg újra a református tanítók képzése Nagykőrösön. A tanítási gyakorlatokat, a hospitálásokat, az egyéb általános iskolai szakmai feladatokat hallgatóink református gyakorló óvodában és a helyi Arany János Református Általános Iskolában végezhetik. Hittanoktató szakos hallgatóinknak a főiskolánkon működő Katechetikai Műhely lehetőséget kínál a folyamatos továbbképzésre elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Végzett hallgatóink között a pályánmaradási arány 70-80%.
Tanítóképző Főiskolai Kar
53
Képzéseink Alapképzés (BA) ● diakónia ● kántor ● óvodapedagógus ● református hittanoktató ● szociális munka (Nagykőrös, Budapest ÚJ! ) ● tanító Felsőfokú szakképzés ● ifjúságsegítő (Nagykőrös, Budapest ÚJ! ) Szakirányú továbbképzések ● német nyelvű Baby-sitter és gyermekfelügyelő (Nagykőrös, Budapest ÚJ! ) ● pedagógus szakvizsga, fejlesztő pedagógus vagy szabadidő-szervező szakiránnyal Határon túli szakirányú továbbképzések ● tanító, Marosvásárhely (Románia)
54
Tanítóképző Főiskolai Kar
Alapképzés (BA) Képzési idő (félév): 6 + 1 félév (szakmai gyakorlat)
KR
E.
h
A képzés célja hitben járó, szakmailag alaposan felkészült szakemberek képzése, diakóniai szolgálat ellátására. Olyan szakemberek képzése, akik keresztyén értékekre támaszkodva, evangéliumi szellemben képesek a szükségletet embertársainknak testi, szociális, lelki és spirituális téren hatékony segítséget nyújtani. Felkészültek a társadalmi problémák okozta egyenlőtlenségek kezelésében közreműködni; együttműködve az önkormányzatok, a szociális, az egészségügyi stb. ellátórendszerek különféle szakterületein munkálkodó szakemberekkel.
u
diakónia
Az alapszakot eredményesen elsajátító diakónusok képesek a gondjaikra bízottak valós szükségleteinek feltárására, a kialakult helyzet kritikus és rendszemléletű elemzésére, a szakmailag megfelelő, költséghatékony megoldás kidolgozására és megvalósítására. Képesek az egyének, családok, gyülekezetek és intézmények problémamegoldó képességének fejlesztésére, az egyének és közösségeik társadalmi integrációjának támogatására, a kívánatos együttműködés elősegítésére.
Tanítóképző Főiskolai Kar
55
Alapképzés (BA) kántor
Képzési idő (félév): 6
A kántor alapképzési szak szoros kapcsolatban áll a hittudományi és a zeneművészeti ággal. A kántor szak képzési rendszere inkább a zenei készségek továbbfejlesztéséhez ad alapot. Az ének-zenei képzés mellett meghatározó intézeti feladat a kántori szolgálatra való felkészítés. A reggeli áhítatok alkalmain hallgatóink szakmai gyakorlatot is teljesítenek, orgonán kísérik gyülekezeti énekeinket. Istentiszteletek, gyülekezetlátogató kiszállások, tanulmányutak, külföldi tanulmányok, külső gyakorlat teszi sokoldalúan megismerhetővé a kántori szolgálatot. A pedagógiai tárgyak mellett hallgatóink speciálisan szakmai tárgyakat is felvesznek: gyülekezeti orgonajáték, karvezetés, egyházismeret és liturgika, himnológia, gregorián és graduál, szolfézs-zeneelmélet, valamint zeneirodalom.
56
Tanítóképző Főiskolai Kar
Alapképzés (BA) óvodapedagógus
Képzési idő (félév): 6
KR
E.
h
u
Karunkon 2006-tól államilag akkreditált óvodapedagógus alapszakra (BA) is lehet jelentkezni. Az óvodapedagógus mesterség, hivatás elmélyítése érdekében különös gondot fordítunk a személyközi, társaslelkületi kompetenciák fejlesztésére. Segítséget szeretnénk nyújtani a pedagógiai diagnosztizálás, a szakszerű képességfejlesztés metodikájának elsajátításához. A gyakorlati képzést református gyakorló óvodában és külső gyakorlóhelyeken végezhetik hallgatóink.
Tanítóképző Főiskolai Kar
57
Alapképzés (BA) református hittanoktató
Képzési idő (félév): 6
Aki szakunkat elvégzi, képesítést kap általános iskolai és gyülekezeti református hittanoktatás végzésére. Nappali tagozaton párhuzamos képzésben, tanító illetve óvodapedagógus szakkal együtt vehető fel, azonban levelező tagozaton egyszakos a képzés. A gyakorlati időszak a helyi református általános iskolában, valamint számos gyülekezetben folyik, ahol felkészült szakvezetők segítik az oktatást. Főiskolánkon valláspedagógiai műhelymunkát is végzünk, amely lehetőséget kínál a folyamatos továbbképzésre elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Programunkban külföldi előadók is részt vesznek.
58
Tanítóképző Főiskolai Kar
Alapképzés (BA)
KR
A képzés célja olyan szociális munkások képzése, akik felkészültek az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával, az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt, a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szakmai szociális munka végzésére. A szakképzettség birtokában, hallgatóink képessé válnak az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.
u
ÚJ!
Képzési idő (félév): 6 + 1 félév (szakmai gyakorlat)
h
Képzési helyszínek: Nagykőrös, Budapest
E.
szociális munka
Fontos szempont, hogy hallgatóink alkalmasak legyenek a társadalomról, a szociális tevékenység felhasználóiról, célcsoportjairól és azok környezetéről szóló információk és tapasztalatok összegyűjtésére és rendszerezésére.
Tanítóképző Főiskolai Kar
59
Alapképzés (BA) tanító Határontúli képzési helyszín: Marosvásárhely (Románia)
Képzési idő (félév): 8 félév
Főiskolánk nappali tagozaton két választható hitéleti szakkal párosítva indítja a tanító szakot: felvehető a hittanoktató és a kántor szak. A tanító szaknak megfelelően ember és társadalom vagy ének-zene műveltségterületet tanulnak hallgatóink. A képzésbe beépítve 4 féléven keresztül a Kar térítésmentesen biztosítja a diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsgára való felkészítést: angol és német nyelv tanulására van lehetőség (a hallgatói jogviszony teljes időtartama alatt). A tanítási gyakorlatokat, a hospitálásokat, az egyéb általános iskolai szakmai feladatokat hallgatóink a helyi református általános iskolában végezhetik. A negyedik évben teljesítendő féléves külső szakmai gyakorlat az országosan mintegy harminc általános iskolával kialakított kapcsolatrendszerünknek köszönhetően jól szervezett, igényes pedagógiai háttérrel valósulhat meg.
60
Tanítóképző Főiskolai Kar
Ev an fő gél is iu ko m la i s i k ze öz lle ös m sé ű g
t
ké
u
h
E.
KR
re
ze r
ys
Eg
pl o a ma ké i pz s s és ze i i re dő zh al ető at t
di
gy Kor is ak sz m o e er rl rű et ati ek
Felsőfokú szakképzés ifjúságsegítő
Képzési idő (félév): 4 félév
Képzési helyszínek: Nagykőrös, Budapest
ÚJ!
2009 óta ifjúságsegítő felsőfokú szakképzéssel is lehetőség van felsőfokú végzettség megszerzésére. Az ifjúságsegítő szakemberek a társadalomban jelenleg egyre inkább segítségre szoruló fiatalok támogatását, beilleszkedését követik. A felsőfokú szakképzettséggel betölthető munkakörök: 3315 Szociális és gyermekvédelmi ügyintéző 3311 Szociális asszisztens 3412 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 3713 Kulturális szervező munkatárs 3719 Egyéb kulturális foglalkozások
62
Tanítóképző Főiskolai Kar
u h E. KR Tanítóképző Főiskolai Kar
63
Szakirányú továbbképzések* német nyelvű Baby-sitter és gyermekfelügyelő Képzési helyszínek: Nagykőrös, Budapest
Képzési idő (félév): 2 félév
ÚJ!
A szakon olyan komplex ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése folyik, akik a kisgyermekek érzelmi és értelmi fejlődését nyomon követve, az otthoni, családi környezethez alkalmazkodva, hatékonyan járulnak hozzá szellemi fejlődésükhöz. Jó helyzetfelismerő és gyors cselekvőképességgel rendelkeznek, amelynek köszönhetően kezelni tudják a vészhelyzeteket és eligazodnak a gyermekekkel kapcsolatos teendők megszervezésében is. Mindehhez megfelelő szintű idegen nyelvi és interkulturális ismeretek párosulnak.
* 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon.
64
Tanítóképző Főiskolai Kar
Szakirányú továbbképzések* pedagógus szakvizsga fejlesztő pedagógus vagy szabadidő-szervező szakirány (Nagykőrös) mentortanári szakirány
Képzési idő (félév): 4 félév
(Budapest)
Tanítóképző Főiskolai Kar
h E. KR
A képzés előnyei és szakmai háttere: a képzésben résztvevők ismereteket szereznek az oktatás-nevelés tartalmi szabályozásának új követelményeiről, azok alkalmazási lehetőségeiről a szaktárgyi oktatásban és nevelésben, az intézmények eredményes irányítására, működésére vonatkozóan, az egyéni sajátosságokat figyelembe vevő személyiségformálás elméletére, módszereire.
u
A jelentkezők már meglévő gyakorlati tevékenységeire építő képzés, amely felkészíti a pedagógusokat a pedagógus munkakörök, illetve az intézményekhez kapcsolódó speciális feladatok ellátására.
65
Hallgatói élet Egyetemünkön pezsgő diákélet zajlik. Campusaink elhelyezkedése vonzó hallgatóink számára, ugyanis olyan kulturális közeget kínálnak, amit a Karok sokrétűen ki tudnak használni. Hallgatóink aktív közösségi és tudományos életet élnek. Ízelítő a programokból: ● könyvbemutatók, vitaestek, művészeti napok ● őszi és tavaszi tréning hét szakmai, kulturális programokkal ● hallgatói tehetségnapok ● konferenciák, szimpóziumok, szakmai fórumok ● sportrendezvények ● imaközösség és bibliaórák („lelki tízóraik”)
Károli-ösztöndíj A Károli-ösztöndíj célja, hogy támogassuk a tehetséges középiskolai diákokat, akik a jövőben Egyetemünk polgáraivá válhatnak. Ennek érdekében működtetjük ösztöndíj programunkat, amelyben a már felvett hallgatókon kívül azok a tehetséges diákok is részesülhetnek, akik a későbbiekben Egyetemünkre kívánnak jelentkezni.
66
Hallgatói élet – Károli-ösztöndíj
Támogatások, juttatások A hallgatók részére az Egyetemen az alábbi juttatásokat elérhetők: A) szociális alapú támogatás ● ● ●
tanulmányi ösztöndíj köztársasági ösztöndíj intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj
Támogatások, juttatások
h E. KR
● tanulmányi ösztöndíj ● köztársasági ösztöndíj ● intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj ● szociális alapú ösztöndíj kifizetése ● rendszeres szociális ösztöndíj ● rendkívüli szociális ösztöndíj ● a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj intézményi része ● a külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja ● alaptámogatás
u
B) teljesítmény alapú támogatás
67
Külföldi ösztöndíjak Az ERASMUS ösztöndíjak az Európai Unió számos felsőoktatási intézményébe kínálnak egyszemeszteres külföldi részképzésre lehetőséget (Németország, Ausztria, Svájc, Hollandia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Lengyelország, Belgium, Franciaország stb.) Ezen kívül több kétoldalú megállapodás teszi lehetővé távolabbi külhoni országokba is a tapasztalatcserét, részképzést: Legfontosabb partnerintézményünk a Calvin College (USA), ahová rendszeresen utaznak ki angol szakos hallgatóink. A University of Abertay Dundee (Skócia) várja pszichológia és jogász szakos hallgatóinkat. ● Jogász szakos hallgatóink számos Erasmus programban vehetnek részt: Karl-Franzens Universität Graz, Universität Wien, Fachhochscule für Technik und Wissenschaft Berlin, Universität Passau, Plantijn Hogeschool Antwerpen, Universidade Nova de Lisboa Faculdade de Direito, University of Primorska Faculty of Management Koper, Université de Franche-Comté Besançon, Technische Universitat Dresden, Universita’Degli Studi Di Foggia, Reykjavik University, Universitatea Babeş-Bolyai-Cluj-Napoca, Kolozsvár.
68
Külföldi ösztöndíjak
Külföldi ösztöndíjak
u h E. KR
● Japán szakos hallgatóink képzési idejük alatt a japán állami ösztöndíjak, a Japán Alapítvány ösztöndíjai és a partner egyetemeink (Osaka University, Oita University, Gunma University, Josai University) által biztosított ösztöndíjak révén egyetemi szintű részképzésben vehetnek részt. Graduális képzésük befejeztével kutatói ösztöndíjra pályázhatnak számos élvonalbeli japán egyetem (pl. Kyoto University, Waseda University, Osaka University) posztgraduális programjaira. ● Hittudományi Karunk hagyományosan jó külföldi kapcsolatai révén mód nyílik arra is, hogy évenként néhányan külföldi egyetemeken folytassanak kutatómunkát (Universität Bern; Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg; Universität Bonn; Universität Tübingen, Martin-Luther Universität Halle-Wittenberg). ● Pedagógiai Intézetünk folyamatos nemzetközi szakmai kapcsolatot ápol holland (Ede, Utrecht, Gouda) főiskolákkal.
69
Diákigazolvány Diákigazolványt a felsőoktatásba való jelentkezéskor lehet igényelni, valamint a sikeres felvételt követően, ekkor már közvetlenül a felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályán. Diákkedvezmények: ● ● ● ●
Utazási kedvezmények Vasúti kedvezmények Távolsági busz kedvezmények BKV kedvezmények
Kulturális kedvezmények: ● Muzeális kedvezmények ● Könyvtár kedvezmények ● Kereskedelmi kedvezmények
További információ: Diákigazolvány Ügyfélszolgálat: www.diakigazolvany.hu Kedvezménylista: www.diakbonusz.hu
70
Diákigazolvány
Diákhitel Ki veheti fel a Diákhitelt? A felsőoktatásban tanulók döntő többsége jogosult a Diákhitelre. A kölcsönt felveheti államilag támogatott és költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató is, akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanul. Mennyi időre lehet kérni a kölcsönt?
Mekkora a Diákhitel összege?
KR
E.
h
u
A Diákhitelt 10 tanulmányi félévre lehet felvenni, egy szemeszterben legfeljebb 5 tanulmányi hónapra. Ha egységes osztatlan képzésben vesz részt és a képzési idő meghaladja a 10 tanulmányi félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.
Szabadon választhat, hogy mekkora összeget utaljunk bankszámlájára. Az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók havi 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, vagy 40 ezer forintot igényelhetnek. Havi 50 ezer forintot kizárólag költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek. További információ: www.diakhitel.hu
Diákhitel
71
Kollégiumi elhelyezés Bethlen Gábor Kollégium H-1116 Budapest, Temesvár u. 16–18. Tel.: + 36 1 203 2384 Fax: + 36 1 204 7897 E-mail:
[email protected] A Bethlen Gábor Kollégiumba elsősorban a Bölcsészettudományi Kar hallgatói nyerhetnek felvételt, azonban ha lehetőség nyílik rá, szívesen fogadjuk az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatóit, illetve külsős hallgatókat és szállóvendégeket is. Egyetemünk Bethlen Gábor Kollégiuma az intézménytől – tömegközlekedési eszközök igénybevételével – 25 percre található Újbudán. Bocskai István Szakkollégium H-1042 Budapest, Hajnal u. 13. Tel.: + 36 1 370 9984 Az Állam- és Jogtudományi Karnak saját kollégiuma van az oktatási épülettől 200 m-re, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy azoknak a Karra felvett államilag finanszírozott nappali tagozatos, illetve állami ösztöndíjban részesülő doktori képzésben részt vevő és a bentlakásos ellátásra szoruló hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel.
72
Kollégiumi elhelyezés
Kollégiumi elhelyezés Internátus H-2750 Nagykőrös, Arany János u. 28. Tel.: +36 53 350 064
Hittudományi Kar hallgatóinak a Kar épületegyüttesében található Internátusban tudunk szállást biztosítani.
Kollégiumi elhelyezés
h KR
E.
Internátus H-1092 Budapest, Ráday u. 28. Tel.: +36 1 476 3200
u
Tanítóképző Főiskolai Kar és az Internátus szerves egységet képez. Minden nappali tagozatos hallgatónk számára tudunk bentlakást biztosítani. Internátusunk két épületből áll: a Fiúinternátusból a Rákóczi utcában és a Leányinternátusból az Arany János utcában. Épületeinkben összesen 120 hallgatót tudunk elhelyezni.
73
TEHETSÉGGONDOZÁS Állam- és Jogtudományi Kar A kari Tudományos Diákkörökben aktív szakmai tevékenység folyik, minden tanszék mellett működik tudományos diákkör. A Kar különös hangsúlyt helyez az aktuális jogi kérdések megvitatására, bírósági tárgyalások, büntetés végrehajtási intézmények és más szervezetek látogatására, melynek tapasztalatai a diákkörök ülésein megvitatásra kerülnek. A szakkollégiumban négy műhely működik: Büntetőjogi Műhely, Civilisztikai Műhely, Alkotmányjogi-Közjogi, Jogelméleti és Jogtörténeti Műhely, és Társadalomtudományi Műhely. Demonstrátori rendszer: a Kar minden tanszékén lehetőséget biztosít demonstrátori munka végzésére. A pozíciót a tehetséges hallgatók pályázat útján tölthetik be.
74
Tehetséggondozás – KRE-ÁJK
TEHETSÉGGONDOZÁS Bölcsészettudományi Kar
KR
E.
h
u
A Bölcsészettudományi Kar fontos feladatának tekinti az oktatás mellett a tudományok magas szintű művelését és a kutatási eredmények minél szélesebb körben történő megismertetését, valamint a hazai tudományos és kulturális élet vérkeringésébe való bekapcsolódást. Ezt a célt szolgálja többek között a pszichológus hallgatók által 2005 óta megrendezett KAPSZLI (Károli Pszichológiai Intézet Tudományos Hallgatói Napok), a 2006-ban alakult ÚjNautilus kulturális portál és vitaestjei, illetve a 2009 decemberében Orpheus Noster címmel elindított, elsősorban történeti és filológiai tudományos folyóirat. A tudományos diákköri tevékenységek mellett a hallgatói műhelyek alternatív és öntevékeny tehetséggondozást tesznek lehetővé. ● Nomád Kísérleti Régészeti Hallgatói Műhely (Történettudományi Intézet) ● Hüperion Fordító Műhely (Német nyelv és Irodalom Tanszék) ● Textur Hallgatói Műhely (Német nyelv és Irodalom Tanszék) ● Kontextus Műhely (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Műhely) ● Sorge Filozófiai Műhely (Szabadbölcsészet Tanszék)
Tehetséggondozás – KRE-BTK
75
TEHETSÉGGONDOZÁS Hittudományi Kar Több új kezdeményezés is elindult a közösségi élet erősítésére a karon (spirituálisok beállítása a teológus ifjak lelki nevelésére, külföldi ösztöndíj lehetőségek, tanulmányi kirándulások, író-olvasó találkozók, kiállítások). A lelkészi pályára készülő hatodéves hallgatók egy-egy gyülekezetben sajátíthatják el az önálló és felelősségteljes munkához elengedhetetlen gyakorlati ismereteket.
76
Tehetséggondozás – KRE-HTK
TEHETSÉGGONDOZÁS
h
KR
E.
A magas szintű szakmai munkát a felkészült oktatói kar és a korszerű infrastrukturális háttér (könyvtár, internet-hozzáférés, internátus) mellett a családias légkör, a személyes tanár-diák kapcsolat is elősegíti, amellyel főiskolánk minőség tekintetében az országos elsők között van. A főiskolán működő műhelyek lehetőséget kínálnak folyamatos továbbképzésre elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A Művészeti Napok, TDK-konferenciák, csendesnapok, a nyári főiskolás hét és nemzetközi orgonakurzusaink mellett sportrendezvények (24 órás kosárlabda mérkőzés, foci) is várják a diákokat. Főiskolánk ad otthont a Soli Deo Gloria református ifjúsági mozgalomnak. Karunkon működik a Karácsony Sándor Irodalmi Színpad és a Laus Viventi Deo énekkar is.
u
Tanítóképző Főiskolai Kar
Tehetséggondozás – KRE-TFK
77
Karrieriroda Az Iroda célja az Egyetem által kínált diploma értékesebbé tétele azáltal, hogy a magas színvonalon képzett hallgatók és az üzleti, intézményi szféra képviselői közötti kapcsolat megteremtésével, a tudatos karriertervezés eszközeinek támogatásával olyan elhelyezkedési kultúra honosodjon meg, melyben a hallgatók a szaktudásuknak és érdeklődési területüknek legmegfelelőbb állást találhatják meg. Az iroda profiljához tartozik többek között karrierépítési tanácsadás, tréningek, állásbörzék, konferenciák, szakmai gyakorlatok szervezése, valamint állásközvetítés.
78
Karrieriroda
h E.
KR
Neptun rendszer a felsőoktatási intézmények (egyetemek, főiskolák) tanulmányi és pénzügyi adminisztrációját, oktatási, oktatás-szervezési feladatainak regisztrálását és információs rendszerét látja el. A tanulmányi ügyintézés támogatása a Neptun alapvető funkciói közé tartozik. A beiratkozáshoz és a hallgatók személyes adatainak kezeléséhez nem szükséges a személyes találkozás és adminisztrálás, mivel ezek a funkciók az interneten keresztül bárhonnan elérhetőek.
u
Neptun – egységes tanulmányi rendszer
Neptun – egységes tanulmányi rendszer
79
EGYETEMI KÖNYVTÁRi szövetség A Károli Gáspár Református Egyetem Könyvtári Szövetségét az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar Bod Péter Könyvtára, a Hittudományi Kar Török Pál Könyvtára, a Tanítóképző Főiskolai Kar Könyvtára, valamint a Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézet tagkönyvtárai alapították 1999 nyarán. Az Egyetemi Könyvtári Szövetség legfőbb feladatának azt tekinti, hogy olyan nagy múltú református kollégiumok, mint Sárospatak, Pápa, Debrecen, Nagyenyed és Kolozsvár könyvtári hagyományait folytassa, és úgy alakítsa, fejlessze gyűjtőkörét, hogy azzal a lelkészképzés mellett más tudományágak képzését és kutatását is támogassa.
80
Egyetemi Könyvtári Szövetség
Idegen Nyelvi LektorátuS
h E.
KR
● 2005-től az ITK-ORIGÓ Nyelvvizsgaközpont államilag elismert (akkreditált) nyelvvizsgahelye angol, német, spanyol és latin nyelvből ● Idegenvezető OKJ képzés ● szaknyelvi vizsgahelyként is működik a Lektorátus: – PROFEX jogi és közigazgatási szaknyelv – Theolingua egyházi szaknyelv
u
A Lektorátus az Egyetemmel egyidős, napjainkban már mindegyik budapesti Karunkon működik. Angol, német, francia, olasz, orosz, és spanyol nyelvet tanítunk heti négy órában. Az első négy félévben a nyelvoktatás – a legtöbb felsőoktatási intézménnyel ellentétben – INGYENES, mint ahogy térítés nélkül tanulhatnak hallgatóink szaknyelveket is mindhárom fővárosi Karunkon.
Idegen nyelvi lektorátus
81
MENETREND – FELVÉTELI 2012 Események, ahol találkozhat velünk
● Educatio kiállítás: 2012. január 20–21. ●
Nyílt napok – KRE-ÁJK: december 9. 10–13; február 3. 10–13 – KRE-BTK: december 2. 11–14; január 25. 11–14 – KRE-TFK: január 19. 10–14
●
Kiadványok, amikben részletesebben is megismerheti képzéseinket 2011. december 15-től: – Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012 – Szakirányú továbbképzések 2012
Jelentkezési határidők Szeptemberben induló képzéseinkre: 2012. február 15. Ponthatár megállapítása: 2012. július 24. Pótfelvételi: 2012. augusztus 31.
A fenntebb jelzett időpontok nyomon követhetők a kiadványban közölt 2012-es naptárban.
82
Menetrend – Felvételi 2012
u h E. KR Felvételi információ: E-mail:
[email protected] Tel.: +36 1 455 9068 Facebook: www.facebook.com/ karoli.gaspar.reformatus.egyetem
Felvételi információ
83
Oktatási helyszínek Állam- és Jogtudományi Kar H-1042 Budapest, Viola u. 2–4. Tel.: +36 1 370 8601 Fax: +36 1 370 8601/109-es mellék E-mail:
[email protected] Web: www.kre.hu/ajk
84
Oktatási helyszínek
u h E. KR Oktatási helyszínek Bölcsészettudományi Kar H-1088 Budapest, Reviczky u. 4. Tel.: +36 1 483 2850, +36 1 483 2870 +36 1 483 2890 ● Fax: +36 1 267 6268 E-mail:
[email protected],
[email protected] Web: www.kre.hu/btk Oktatási helyszínek
85
Oktatási helyszínek Hittudományi Kar H-1092 Budapest, Ráday u. 28. Tel.: +36 1 217 2403 Fax: +36 1 217 2403 E-mail:
[email protected] Web: www.kre.hu/htk
86
Oktatási helyszínek
u h E. KR Oktatási helyszínek Tanítóképző Főiskolai Kar H-2750 Nagykőrös, Hősök tere 5. Tel.: +36 53 350 885 Fax: +36 53 351 393 E-mail:
[email protected] Web: www.kre.hu/tfk Oktatási helyszínek
87
j
88
Jegyzet
KR
E.
h
u
j
Jegyzet
89
j
90
Jegyzet
KR
E.
h
u
j
Jegyzet
91
j
92
Jegyzet
KR
E.
h
u
j
Jegyzet
93
j
94
Jegyzet
KR
E.
h
u
j
Jegyzet
95
Január
Február
H
2
9
16
23
30
H
6
13
20
27
K
3
10
17
24
31
K
7
14
21
28 29
SZ
4
11
18
25
SZ
1
8
15
22
CS
5
12
19
26
CS
2
9
16
23
P
6
13
20
27
P
3
10
17
24
SZ
7
14
21
28
SZ
4
11
18
25
8
15
22
29
V
5
12
19
26
26
H
2
9
V
1
Március
Április 16
23
H
5
12
19
K
6
13
20
27
K
3
10
17
24
SZ
7
14
21
28
SZ
4
11
18
25
8
15
22
29
CS
5
12
19
26
CS
1
P
2
9
16
23
30
P
6
13
20
27
SZ
3
10
17
24
31
SZ
7
14
21
28
V
4
11
18
25
8
15
22
29
18
25
V
1
Május H
Június
7
14
21
28
H
4
11
K
1
8
15
22
29
K
5
12
19
26
SZ
2
9
16
23
30
SZ
6
13
20
27
CS
3
10
17
24
31
CS
7
14
21
28
4
11
18
25
P
1
8
15
22
29
5
12
19
26
SZ
2
9
16
23
30
V
6
13
20
27
V
3
10
17
24
2
0 1
2
P SZ
30
Július
Augusztus
H
2
9
16
23
30
H
6
13
20
27
K
3
10
17
24
31
K
7
14
21
28
SZ
4
11
18
25
SZ
1
8
15
22
29
CS
5
12
19
26
CS
2
9
16
23
30
P
6
13
20
27
P
3
10
17
24
31
SZ
7
14
21
28
SZ
4
11
18
25
8
15
22
29
V
5
12
19
26
H
1
V
1
Szeptember H
3
Október
10
17
24
8
15
22
29
4
11
18
25
K
2
9
16
23
30
5
12
19
26
SZ
3
10
17
24
31
CS
6
13
20
27
CS
4
11
18
25
28
P
5
12
19
26
15
22
29
SZ
6
13
20
27
V
2
9
16
23
30
V
7
14
21
28
26
H
3
November
December
H
5
12
19
K
6
13
20
27
K
SZ
7
14
21
28
SZ
8
15
22
29
CS
30
CS
1
h
21
8
E.
14
1
P
KR
7
SZ
u
K SZ
10
17
24
4
11
18
25
5
12
19
26
6
13
20
27
P
2
9
16
23
7
14
21
28
SZ
3
10
17
24
SZ
1
8
15
22
29
V
4
11
18
25
V
2
9
16
23
30
2
0
1
2
P
31
© Károli Gáspár Református Egyetem Budapest, 2011 G N ra Ké yo fik sz md a: ül a: Mi k t 70 ww ác 0 0 w zó . p é b la Ka l d c k mi án p ll a y b r in an t.h . u
K ia dó K : H ár o Pr of E- 10 li . Te m 91 Gá D r. Fa l.: ail B sp B W x: + : r ud ár al e e b + 36 k a R la : 36 1 t o p e e f Pé w o s r w 1 45 i.h t, rm te w 45 5 iv K á r .k 5 9 a ál tu r e 9 0 6 t a vi s .h 0 0 l@ n E u 62 k r té r gy e. 9 e t e hu . m