FELELOS SZERKESZTO:
SÍK SÁNDOR SURÁNYI IMRE JOZEF SZCZAWINSKI SZEGHALMI ELEMÉR FAZEKAS LAJOS LÉOPOLD SÉDAR SENGHOR SZOMRÁKY SÁNDOR SAÁD BÉLA VÁMOSI PÁL MIHELICS VID EGLIS ISTVÁN
írásai
J
Ára li forint
XXVI. ÉVFOLYAM
VIGILIA
4. SZAM
TARTALOM Oldal
Surányi Imre: A modern lélektan és a lelkipásztorkodás Józef Szczauiiúsíci: Rózsafűzér, Szeptemberek (Versek Radó György
fordításában) Szeghalmi Elemér: Emlékezés Kuncz Aladárra Fazekas Lajos: Ha tudnád (Vers) Léopold Sédar Senghor: Békeimádság orgonaszóra (Vers Rónay György
fordításában) Szomráky Sándor: Itt lüktetsz (Vers) Saád Béla: A horhos partján (Elbeszélés) Vámosi Pál: Építs magadnak most már házat , Vigasz (Versek) Mihelics Vid: Eszmék és tények (A bolognai kísérlet) Eglis István: A kis út (Az öregkor kísértései)
193 202 204 208 209 211 212 225 226 230
NAPLO: A tizenhatodik évfordulón (Ujlaki Andor) 233; Passuth László regénye Báthory Zsigmondról (Kézai Béla) 234; A fizika megmaradási tételei és a teremtés (Lugosfalvi Viktor) 237; Az olvasó naplója (*) 236; Színházi őrjárat (Possonyi László) 243; Képzőművészet (Dévényi Iván, Haits Géza) 247; Zenei jegyzetek (Rónay László) 250; Ma&yar kispapok zarándokútja a középkori Rómába (Juhász Kálmán) 253; A fejlődésben elmaradt országok (E. Huszár Irén) 254; Sylvester János vallása (Fekete Antal) 255; Jegyzetlapok (r. gy.) 256 233
Felelős szerkesztő:
Sik S4ndoT
Szerkeszti: MihelicB Vid Főmunkatársak: Doromby Károly, Pjeijer János, Possonyi László, Radó Polikárp Felelős
kiadó: Saád Béla
Kiadja a Vigilia munkaközösség. Kéziratokat Budapest 4. Postafiók 152. címre kell küldeni. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos utca 1. A Vigilia postatakarékpénztárt csekkszámla száma: 37.343. Külföldi előfizetések: PDsta Küzpon ti Hirla piroda, Budapest V., József nádor tér 1. ügyfélszolgálat.
Megjelenik minden hónap elején. Ara: 5,- forint. Főv.
Nyomdaip. V. 3. 4355 1961 - F. v.: Ligeti Miklós
s u r á n yi I m r e A MODERN LÉLEKTAN ÉS A LELKIPÁSZTORKODÁS Aki ma a szellemi élet alakulását figyeli, nem lepődik meg, ha egyte újabb tudományágak és tudományszakok nevével találkozik. Az új tudományok egy része a szükséges, de elaprózódáshoz vezető specializálódásnak köszönheti létét, a másik része pedig egy ellenkező irányú folyamatnak,amely megpróbál hidat verni az egyes szakterületek között, s reméli, hogy ezáltal magasabb egységbe tudja hozni a részletkutatások eredményeit. Ennek az utóbbi folyamatnak egyik terméke az a kialakulóban lévő tudományág, amely a lélektan és a teológia határmesgyéjén tallózik és arra készül, hogy eredményeit a lelkipásztori gyakorlatban is értékesítse. Határtudomány jellegének megfelelően lelkipásztorkodási lélektannak, a szokásosabb nemzetközi szóval pasztorál-pszichológiának nevezik. A régebbi lelkipásztorkodástan megelégedett a vallási élet kereteinek ismertetésével és azzal, hogy megrajzolta a vallását gyakorló ember eszményképét, aki szentségekhez járul, kegyelmi életet él, kiveszi részét az apostoli feladatokból, de az eszményelérésének módjával nem foglalkozott. Újabban merült fel az a gondolat, hogya lelki élet akadályainak leküzdésében fel kellene használni a lélektan eredményeit s hogy kívánatos volna ezeket a lelkipásztorokkal is megismertetni. Ezeket az ismereteket akarja adni a pasztorál-pszichológia és idővel arra is vállalkozik, hogy az erre szolgáló módszereket is kidolgozza. A katolikus pap Jézus Krísztus megbízásából kegyelmet hozó eszközökkel, szentségekkel és szentelményekkel áll a világ elé, hogy azt megszentelje, s amikor ezt a munkáját végzi a rábízottak körében, akkor beszélünk lelkipásztorkodásról. Ennek a munkának elmélete a lelkipásztorkodástan, ebből tanulja meg a lelkek hivatalosan megbízott pásztora, hogyan kell a híveket gondozni, nevelni és vezetni. Mivel a lelkipásztorkodás felfogásunk szerínt természetfeletti valósággal, kegyelmekkel közelít a hívekhez, azért eredményes végzéséhez nem elegendő semmiféle, önmagában mégoly tökéletes, de merőben természetes eszköz, mint pl. a lélektan, vagy pedagógia. S a lelkipásztorkodás elmélete ts szorosan vett teológiai tudomány, mert természetfeletti igazságokra és elvekre épül. Jézus Krisztus, aki magát Jó Pásztornak mondja s akiről az egész tevékenység nevét is nyerte, nemcsak örökre utolérhetetlen példája a lelkipásztornak, hanem a szükséges kegyelmek forrása is. Ennek a gondolatnak a jegyében a papi tevékenység, mint oa szent cselekmények méltó végzése, a hitre való tanítás és nevelés, a lelkivezetés, végtelen távlatot kap s a szentpáli tanítás szerint méltán tekinthető a Titokzatos Test építésének: "Aedificatio Corporis, Christi"-nek. Krísztus Titokzatos Teste, az Anyaszentegyház a földön magának Krisztusnak az életét éli, tehát nemcsak a lényeges jegyeit lehet szemlélní, amint ezt a dogmatika teszi, hanem belső életét, a kegyelmek áradásat egy-egy adott helyzetben, s. ez már a lelkipásztorkodástan feladata. Ezért is nevezhető joggal "theológia pastoralis"-nak. A lelkipásztorkodástannak azonban jónéhány ponton érintkeznie kell a profán tudományokkal is, nevezetesen alélektannal, hiszen a kegyelmi életnek vannak természetes előfeltételei. Ezeken a köZÖlS pontokon épül jelenleg a pasztorál-pszichológía. A teljesség kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogya lelkipásztorkodástant nem mindig így nézték, sőt megszületése is sokkal inkább gyakorlati szempontoknak köszönhető, mint az elméleti teológia módszeres továbbépítésének. A Mária Terézia és még inkább fia, II. József ne193
véhez kapcsolt irányzat törekedett elsőnek arra, hogya lelkipásztorkodáshoz szükséges gyakorlati tudnivalókat - sajnos az elmélet rovására egységes szempontból adják elő a hittudományi főiskolákon. A Rautenstrauch által kidolgozott tanterv pl. egy tárgy keretébe vonja össze a lelkipásztor tanítási kötelességéről, a hívek vezetéséről és a liturgia végzéséről szóló tudnivalókat, s ezzel egy, minden belső összefüggés nélküli, a hit titkaitól is csaknem elválasztott utasításhalmazt teremt. A meröben heterogén elemeket tartalmazó anyag azonban nem sokáig maradhatott meg egyetlen túlzsúfolt tantárgy keretében, hanem az idők folyamán kivált belőle a szertartéstan..a sajátos hitoktatási pedagógia, amely katechetika néven ismeretes, és a szónoklattan. Legtovább még azokat az eljárásokat tárgyaltákaz egyes auktorok a lelkipásztorkodástanban, amelyek a szentségek vételére készítik elő a híveket, de még ennek a vezetés-tudománynak, "hodegetiká"-nak területe is igen szélesnek bizonyult. Ez mérte fel a lelkipásztori erőket, ez körvonalazta a lelkipásztor működési területét, de a maga egészében még mindig túlságosan szervezeti jellegű feladatokkal foglalkozott. Nyilvánvaló azonban, hogy ugyanannak a lelkipásztori eszköznek, pl. a népmisszíónak, más hatása van falusi és városi híveknél, nemek és életkorok, foglalkozási ágak is sajátos feladatokat teremtenek, nem is szólva arról, hogy még mindig maradnak olyanok, akik a lelkipásztor számára a szokásos eszközökkel "elérhetetlenek". Ezeknek figyelembevétele teremtette meg csaknem egyidőben a pasztorálszociológiát és a lelkipásztori lélektant. A csaknem kétszáz esztendős "sejtoszlási folyamatnak" ez a két lelkipásztori segédtudornány annyira új eredménye, hogy még húsz évvel ezelőtt is csak elvetve és bizonytalanul hangzott fel a nevük s mindkét név inkább igényt, mint valóságot jelentett. A lélektan és a pasztorális találkozása ,
Maga a teológia nem most találkozott először a lélektannal. Az erkölcstudomány már régebben is tárgyalt olyan esetekről s azok körülményeiről, ahol az akarat szabadsága korlátozott s így nem jöhet létre teljes értékű emberi cselekedet. A korlátozott akarati tevékenység okának vizsgálatát azonban nem tartotta feladatának, csupán a tényt állapította meg, s levonta belőle a felelősségre vonatkozó következményeket. A moralisták leírták a lelkiismeret működésének elferdülésit is, pl. az aggályosságot, felállították az aggályosokkal szemben támasztható minimalis követelményeket, megállapították. hogy a legtöbb esetben egyáltalán nem vádolhatók bűnről, még természetfeletti eszközöket is ajánlottak a kínos állapot legyőzésére, de gyökeres kezelésnek senki sem látta módját. Ezzen nem lehet csodálkozni, hiszen az aggályosság szorongásos neurotikus mivolta csak a mélylélektan kiépülése óta ismeretes, sőt azon belül is csak azóta, mióta az megszabadult a kezdeti nagy rendszerek -egyoldalúságaitól. Az erkölcsi nevelés kérdése is sok problémát vetett fel, de azt eleve átutalták a pedagógiáha. Érthető, hogy a lelkipásztorkodástan és a lélektan, amikor ez már rendellenes lelki jelenségeket is vizsgált, az orvostudomány közvetítésével került egymáshoz közelebb. A normálistól eltérő magatartás, az elme- és idegkórtan eredményei ugyanis nyilvánvalóvá tették, hogy jónéhány, a vallási élet területén mutatkozó rendellenesség megszüntetése - feltéve, hogy egyáltalában lehetséges - szakorvosi és nem lelkipásztori feladat. Igy azután kívánatosnak mutatkozott, hogy a lelkipásztor meg is ismerje a pszichopatológia alapelveit, s a lélek hangszerének, a központi és peri194
fériás idegrendszernek megbetegedéseit, sőt újabban az endokrinológia: valamelyes ismerete is egyre szükségesebbnek látszik. Annál is inkább szükséges a szakismeret, mert a beteges eseteknél egy-egy rosszul kimondott szó, vagy túlszigorú magatartás végzetes lehet (pl. a melankólikusoknál az öngyilkossági veszély miatt). A lelkipásztori kézikönyvek immár jó fél évszázada félénken meg is emlitették a "psychiatria pastoralis" elnevezést, de megelégedtek azzal, hogy az orvosi szakkönyvekből kiemeljék a lelkipásztori gyakorlatban iselőfordulható eseteket. IS azokat az orvosi szaknyelv minimális igénybevételével írják le. Ha ezekhez a rendellenes esetekhez hozzávesszük azokat, akiket külőnféle pszichopathiák gyötörnek, akkor méginkább megnövekszik azoknak a száma, akik szaksz.erű és pontos, megalapozott tauácsokat és irányítást igényelnek. Sokan vannak oly.anok, akiket a köznyelv csupán idegeseknek mond, a szakember ezzel szemben neurotikusnak nyilvánít. Nem gondolható el, hogya sokféle féleImi állapot, az elterjedt gyomor- és szívneurózisok ne lennének hatással a vallási életre. S megfigyelések szélnak amellett, hogy az egészséges vallási élet sok olyan állapotnak veheti elejét, amely utóbb valamilyen testi tünetben is megmutatkoznék. Joggal felmerül a kérdés, hogy nem túlságosan nagy energiabeféktetés-e, ha a lelkipásztor olyan eseteknek ÍJs figyelmet szentel, amelyek kevés reménnyel kecsegtetnek. Az igazi lelkipásztor azonban nemcsak a bibliai kilencvenkilenchez érez küldetést, hanem tisztában van azzal, hogy kötelessége a századik után indulni, még akkor is, ha az ilyen természetű gyengesége miatt marad el a nyájtól, vagyis nem találja lelki egyensúlyát és nem képes örvendező és jócselekedeteket termő keresztény életet élni. A Szentírás is azt mondja, hogy "nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek", s a lelkipásztornak tudnia kell, hogy ha magát a lelket a bűn rontja is meg, a testtel összekötött lélek néha nehezen, vagy hamisan szólal meg hangszerének gyarlósága miatt, Sa teljesen egészséges léleknek is megvannak a maga törvényszerű ségei. Itt sem lehet merőben ösztönös emberi megérzésre hagyatkozni s azt várni, hogy egészséges lelkű lelkipásztor egészséges lelkű híveihez feltétlen bizonyossággal megtalálja a megfelelő hangot. Amint az eredményes nevelés sem tudja nélkülözni az alapvető ösztönös nevelési készséget, ugyanúgy a lelkipásztorkodás sem nélkülözheti az intuitiv emberismeretet és bánni tudást, de amint a veleszületett nevelési készség nem teszi feleslegessé .a neveléstudományt,az utóbbi sem teszi feleslegessé a pasztorálpszichológiát. A lelkipásztor sikeres működése a gyakorlatban sokszor fordul azon, hogy milyen az emberekhez való viszonya. Mind az ügy, mind a hívő, mind a saját számára szükséges, hogya reábízottaknak a személyiségét fogja meg, problémáikat, konfliktusaikat necsak tünetileg tudja kezelni, hanem azok forrásaival is tisztában legyen. Akkor keletkezik a hívőben az .a benyomás, hogy lelkipásztora megérti őt. Kérdés azonban, 'hogy talál-e a mai lelkipásztor olyan kész lélektani rendszert, amelybe beleépíthetné a maga ismereteit, s amely a gyakorlatban is használhatónak bizonyul a számára. Erre csak fenntartásokkal válaszolhatunk. Ismeretes, hogy a lélektan eredetileg csak a tudatos emberi cselekedetekkel foglalkozott, s jóformán csak a századunk elején jelent meg az az új irányzat, amely megmutatta, hogy a lélek élete korántsem merül ki ezekben a folyamatokban, hanem olyan tényezők is működnek bennünk, amelyekről a legtöbbször' sejtelmünk sincs. Ma már szinte közhelyként hangzik, ha arról beszélünk, hogy benyomásaink, élményeink, tapasztalataink, kívánságaink elmerülnek ugyana feledés homályában, 195
de nem vesznek el, hanem megfelelő alkalommal, rendszerint jelképes formában ismét jelentkeznek s jó, vagy rossz hatást gy.akorolnak ránk. Mint ismeretes, ezzel a tudatalatti világgal foglalkozik ma alélektannak egyik igen tekintélyes ága, a mélypszichológia. A lelkipásztornak is érdeke, hogy 'ennek az eredményeit figyelemmel kisérje, hiszen a mindennapi életben elég sokszor találkozik olyan esetekkel, amelyek tudatalatti eredetűeknek látszanak, pl. törekszik valaki a jóra, és ennek ellenére sorozatos kudarcokat kénytelen elkönyvelni. Annyi lélektani tudás is jó szolgálatot tehet ilyenkor, amennyi a baj felismeréséhez elegendő, mert így tudja felebarátját gyógyítás céljából szakemberhez irányítani. S az emberismeret szempontjából .az is kívánatos, hogy rendelkezzék valamelyes ismerettel a lélektan másik nagy terűletén a kész, kialakult jellemalkatokat vizsgáló karakterológiában. A karakterelógiának egyik ága sincs ugyan abban ,a helyzetben,' hogy részletekbe menő, tévedhetetlen és ráadásul gyors emberismeretre tanítson meg minket, de amit mond, az feltétlenül hasznos, mert intuitivalapon keletkezett részletmeglátásainkat egységbe segít foglalni s a további tájékozódásra szempontokat nyújt. A pszichológiában a mélylélektant és .a karakterológiát ma kűlönálló tudományágakként tartják nyilván. Ha azonban elfogadjuk azt a szempontot, hogy arnikor a teljes személyiséget szernléljűk kialakult mivoltában, sztatikus karakterológiáról, ha pedig magát az alakulást figyeljük, akkor dinamikus karakterológíáról, vagyis mélylélektanról beszélhetünk: ebben az esetben nemcsak a két tudományág kerűl egymáshoz közelebb, hanem az emberismeretre törekvő lelkipásztor is könnyebben tudja egységbe rendezni ismereteit. A többi lélektani irány, mint pl. a viselkedésIélektan, alakelmélet. funkcionális lélektan, hormikus lélektan, faktorelmélet stb. kiesik a lelkipásztor érdeklődési köréből, nemcsak mert az anyagbőség miatt sincs lehetősége ezek áttekintésére, de azért is, mert, ezek az irányok csak részjelenségeket vizsgálnak. A mélylélektan és a karakterológia ismerete elegendő számára, mert a lelkipásztor vagy egyes jelenségeknek az okát akarja fylkutatni, s akkor a mélylélektant veszi igénybe, vagy általános képet akar nyerni valakiről, s akkor a karaktere'lógiához fordul. A tájékozódást mindenesetre megnehezíti, hogy az érdeklődő egy reménytelenül áttekinthetetlen, hatalmas irodalommal áll szemben s abban a legkűlönfélébb irányzatokkal, amelyek közül jónéhány kifejezetten vallásellenes, vagy bizalmatlanul nézi a vallást. Felmerül az a kérdés is, hogy szabad-e egy kialakulóban lévő tudományhoz fordulnunk gyakorlatban is alkalmazandó tanácsokért. Szeríntem azonban addig nem várhatunk, amíg a lélektan terűletén minden tisztázódik, hiszen egy tudomány sohasem lezárt, s állandóan halad. Emellett pedig az is biztos, hogy sok meglátás már véglegesen, továbbépítésre várva kapott helyet a lélektani tudományban. Az első nagy rendszerek túlságosan egyoldalúak voltak, leginkább azért, mert módszerükkel túlmentek a szaktudomány illetékességének területén és bölcseleti, sőt hittudományi kérdéseket is a saját síkjukon próbáltak megoldani. Pedig, ha itt-ott van is a filozófiának és teológiának a lélektan síkján vetülete (pl. amikor a lélektan a vallást, mint élményt kezeli), a vetület még korántsem azonos a teljes valósággal. A mi feladatunk azonban az, hogy disztingváljunk a lélektani és a világnézeti 'elemek között, s ebben az esetben többnyire előtűnik az, ami számunkra is értékes új eredmény. Igaz, hogy a lélektan termetén nehéz egymástól elválasztani a szaktudományos és bölcseleti elemeket, de mégsem lehetetlen. Jó példáját látjuk ennek a mai keresztény bölcselet elmé196
Teti pszichológiai kérdésekkel foglalkozó részében és a megujhódó katolikus erkőlcstudományban. S ha valaki még rníndíg bizalmatlan volna, azt megnyugtathatják XII. Pius pápa nyilatkozatai, amelyek nemcsak, hogy nem itélik el a modern pszichológia törekvéseit, hanem bíztatják a szakembereket a tudattalan világának szorgos kutatására. Természetes, hogya pasztorál-pszichológiának a már tisztázott eredményekre kell támaszkodnia. li. mélylélektanok
főbb
irányai
A lélektani rendszerek sok fontos alapelvét ma már közkincsnek tekinthetjük, főleg a "klasszikus" mélylélektant illetően. Hadd emeljem ki belőlük csupán azokat a megállapításokat, amelyeket a gyakorlati lelkínásztor közvetlenül is értékesíthet. . A tudatalatti világ első igazi felfedezőjének, Siegmund Freud-nak gondolatai tartalmilag messze állnak ugyan a keresztény felfogástól, mégis ő az, aki kidolgozta azt a módszert, amelynek segítségével fel lehet deríteni 2 tudattalan, zavart okozó tartalmakat. Freud és követői szerint sok.szor maga a tudatosítás is elegendő a probléma megoldására, ha a páciens kisebh-nagyobb ellenállását sikerül leküzdeni. Ez az úgynevezett pszichoanalizis. Freud a maga betegeinek analizisei nyomán feltételezi, hogy az ember szexuális ösztönének megnyilvánulásait kénytelen elfojtani s az elfojtott ösztönös törekvés a lélek oenzurát gyakorló hatalma miatt többnyire csak pótcselekvések formájában jelenhet meg a külvilág előtt. Ilyen pótcselekvés koros forrnában a neurózis, de szerenesés esetekben sikerül az ősi erőt magasabb érdekek szolgálatába állítani, vagyis szublimálni. Freud szerint még a tudomány és a művészet is csak a szexualitás álruhás megjelenése. Ezt a nézetét még a követői közül sem fogadja el mindenki, de maga a lélekelemző eljárásmód és az említett fogalmak minden későbbi mélylélektani rendszerben helyet kapnak, bár a fogalmak körét és tartalmát az egyes szerzők szűkitik, vagy tágítják. Így tesz p1. Alfred Adler is, akinek nevéhez fűződik a második nagy, tartalmilag is újat hozó rnélylélektani rendszer megalkotása, az individuálpszichológia. Szerinte az ember végső rnozgató erője nem a nemiség, hanem az érvényesülési törekvés, vagy nyers formájában a hatalmi vágy. Azt tanítja, hogy ha valaki nem tudja képességeit kellő módon kibontakoztatni, selejtességtudat vesz rajta erőt és a megbénitott cselekvő erő embertársaival szemben is hibás magatartási formákba sodorja bele. Minden embernek van valami "élettere",bár ez nem mindig tudatosul, s az az ember billen ki a lelki egyensúlyi helyzetéből. akinek lappangó élettervét környezete keresztülhúzza. Adler tehát már figyelembe veszi a társadalom és a külvilág hatását is, bár nem kellő mértékben, de ezen a ponton nyit utat rendszere továbbépítésének. Nem mondható el ugyanez a harmadik rendszeralkotóról. a svájci C. G. Jung-ról, aki mélyebben tárja fel ugyan a tudattalan világát, mint Freud és Adler, de azt hirdeti, hogy az ember mindent csak ,~ivetít" magából, s amikor az életének értelmét adó értékek felé tör, akkor is a saját lelkének tartományait járja. Ez a nézete okkal bírálható, de érdeme, hogy rámutat arra, hogy alélek fejlődésében mit jelentenek a szépnek, jónak, igaznak az értékei, amelyek mellé Jung oda állítja a vallást is. Követői azt tekintették fő feladatuknak, hogy az értékfelfedezés útjait, a lélek belső világát pontosabban megrajzolják os ennek során fontos szerepet juttattak a lélek belső egyensúlya kérdésének is. Freud az élményeknek és lelki konfliktusoknakaz okát kutatja, s 197
egész felfogása kauzális jellegű, Adlert inkább az érdekli, hogy milyen célok vezetik az embert cselekvéseiben, s ezért inkább finális szempontokra van tekintettel, Jung viszont a két nézőpontot .igyekszik egybehangolni. Ami pedig a lélektan segítségével végzendő gyógyítási eljárást, a pszichoterápiát illeti, Freud a tudatosítással igyekszik gyógyítani, Adler szerint nevelni kell a pácienst; Jung pedig neurotikus "ál-értékek" helyett valódi és egészséges értékekre akar ráébreszteni. Az újabb kutatás szerint mindegyik említett tényező fontos önmagában is, de egészet csak együtt adhatnak s ezért beszélhetett már Birnbaum is laZ egyes irányok konvergenciájáról, Kétségtelen, hogy bár azóta újabb, eltérő irányzatok sarjadtak a klasszikusnak elismert rendszerek nyomán, mégis közeledünk egy egyetemes lélektan és "univerzális pszichoterápia" felé. Annyi bizonyosnak látszik, hogya lélektan ma már túlvan azon, hogy csupán egy, vagy néhány tényezővel próbálja megmagyarázni az egész embert. Katolikus részről kiváló kutatók kapcsolódnak a munkába, így Tesson, Nodet, Pasche, Beirnaert, akik a pszíchoanalizts- egyoldalúságaií vették bírálat alá; Adler gondolatait tette mérlegre R. Allers, Jung lélektanát próbálta hasznosítani J. Rudin; r. Caruso személyiséglélektana pedig méltán tekinthető az eddig elért eredmények szintézisének. Ma már részletkérdéseket is dolgoztak ki és pedig figyelemmel a pasztorális szempontokra LS. Gagerna lelkivezetésben mutat rá a mélylélektan szerepére, Goldbrunner a tökéletesedés és az életszentség kérdéseit bogozza, Heinen a szeretetre való törekvés hibás módjait taglalja. Egyre több szó esik a hibás bűntudatról (Hüfner) s más lelkipásztori kérdések is megtalálták már a maguk specialistáit, A fejlődés külön érdekessége, hogy a mélylélektan oldaláról is felmerült, a lelkipásztori kapcsolatok felvételének gondolata, úgyannyira, hogy V. Frankl .a saját módszerével megoldhatatlan eseteket egyenesen valamiféle "orvosi lelkipásztorkodás" körébe akarja utalni. Álláspontja, hogy "vannak esetek, amikor a beteg számára a pap szükségesebb volna, mint az orvos", különösen, ha a kezelés folyamán világnézeti elemek kerülnek elő, s nem ideális, ha a "megnyugtatás" kizárólag az orvosra hárul. Neki is problémája, mint annyi más katolikus orvosnak, hogy meddig terjed az ő Illetékessége és hol kezdődik a papi feladat. Az ő vizsgálódása is arra mutat, hogya Freudtól kiinduló pszichoanalitikus irányzat, az ún. ortodox irány, míután 'egyéb elemeket is felvett magába, teret 'enged a lelkipásztornak is a személyiség összhanghoz segítésében. Ezeknél a katolikus gondolkodóknál már nem is annyira pszíchoanalízísről, lélek-elemzésről van szó, hanem "pszicho-szintézLsről", sőt Caruso egyenesen "exisztenciális szintézisről" beszél. Egyöntetű nézetük, hogy a józanul alkalmazott lélekelemzés eredménye a helyes önismeret lesz, s közvetve mások lelkének megismerése is. Az Adier-féle irányzatból is találni utat a vallás és a lelkipásztorkodás felé. Adler és követői, mint Künkel és Stekel is mindig erősen pedagógíaí beállítottságúak voltak s hangsúlyoztak, hogy az az ember marad lelkileg egészséges, akiben a mások felé irányuló altruista magatartást nem nyomja el az önzés, s akiben egyensúlyba jutott az én-es és a mí-es beállítottság. Ezt a felfogást állította bele a keresztény értékrendbe Allers, hangoztatva, hogy az előbbi reláción kívül még rendben kell lennie az Istennel és sajátmagunkkal való kapcsolatunknak is. Ö maga a szexuális nevelés területén emeli ki a vallás nagy jellemalakító értékeit. , Adler nyomán keletkeztek még azok az irányzatok, amelyek valami jól megfogalmazott jelszóba, illeteve formulába akarják beleszorítani az életet és annak történéseit. Sajnos, a kérdést nagyon le akarják egyszerű198
síteni, holott az élet sokkal bonyolultabb, semhogy néhányszavas mondatba bele lehetne foglalni. Nyilvánvaló, hogy sok tényező marad ki ilyenmódon. Ha azonban megvalósítandó célt fogalmaz meg az ember a maga számára, akkor rendkívül nagy lendítőerőt kaphat akár az egész életre is, amint azt sok szeritünk jelmondatából látjuk, Míndent összevetve, a lelkipásztor az indívtduálpszíchológta eredményeit főleg a nevelés termetén tudja hasznosítani, továbbá a gyakorlati emberkezelésben. amint erre világi vonatkozásban példát mutatott Carnegie a maga üzleti ízű, sokat olvasott munkájában. Jungnak .a mi szemünkben igen nagy érdeme, hogya vallás központi helye és jelentősége mellett érvel. Sokat szokták idézni ezt a mondatát "Az életút felén, azaz a harmincöt éven túl lévő összes pácienseim közül nincs egyetlenegy sem, akinek ne a vallást illető magatartás volna a végső problémája". Azt tanítja, hogy az emberi lélek mélyén ősi képek élnek, amelyek jelképes formákban újra meg újra megjelennek az élet folyamán. Ezek kőzül az ún..arche-tipusok közül az apa és anya képe mellett a leghatékonyabb az, amelyet a míndenség végső forrásáról, az Istenről hordozunk magunkban. Amíg azonban Jung ennek is, mint minden más ősképnek, csak pszichikai realitást tulajdonít, a katolíkus J. Rudin meg is próbálja mutatni a bennünk levő istenkép ezerepét a vallási élet számára. A katolikus tanításnak megfelelően oda következtet. hogy az istenkép hatékonyságának 'a végső oka az, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, miért is az ember a legbensőbb dolgaiban rá is talál alkotójára. Világos azonban, hogy az egyoldalúan megalkotott istenkép bálvánnyá válhat, s ez mindig megtörténik, ha az ember egy tulajdonságot emel ki a többi rovására. így lesz a mindenség abszolut urának képéből tirannus, így érezheti őt az ember magától végtelen messzeségben, vagy 'ellenkezőleg, ember formára alkotja meg az istenképét, nagyapóként gondolva el. Az elmoralizált istenkép Örök Törvényhozója kicsinyes könyvelőnek tűnhet fel, aki kérlelhetetlenül őrködik törvényeinek megtartásári. A szekularizált istenképre pedig az jellemző, hogy az Isten végtelen tulajdonságait be akarja szorítaní a látható világba. Míndenhatóságát átvihetiaz ember a földi hatalmasságokra, rnindentudását a tudományra, a jóságából így lesz merőben humanitárius eszme, Egyesek lelkében még mágikus, vagy démonikus vonások is kapcsolódhatnak az istenképhez. Az így eltorzult istenképek hivnak elő lehetetlennek tűnő magatartásmódokat, keltenek pl. többnyire aggályosságot, kergetik bele az embert soha véget nem érő kényszeres cselekedetsorozatba s okozzák a perfekcionizmusnak nevezett kényszerességet, amely abban áll, hogy az ember vallásos védőhatalmak segítségével törekszik maga köré olyan bástyát építeni, hogy őt még kísértés se érhesse. Ahelyett, hogy Istenbe vetett bizalommal vállalná a küzdelmet, tönkreteszi magát az elérhetetlen utáni vágyban. Üjabb esete annak, arnikor a lelkipásztor csak alapos lélektani tudás birtokában fordíthatja jó irányba beteg hívét. A karakterológiáknak talán nincs ennyire közvetlen hasznuk a gyakorlat számára, viszont nagy előnyük, hogy hozzászoktatják az embert a személyiség meglátásához. S ekkor nem döntő, hogya Kretschmer-féle, testalkatra figyelő, a J aen sch, Ribot, a már említett Jung és Adler, Ewald, vagy az értékelméletre alapozó Spranger, Dilthey, esetleg a Noszlopi-féle tipológia szolgál-e a szétszórt emberismereti adataink közös nevezőjéül. Ezzel a néhány gondolattal természetesen nincs elintézve a mélylélektanok és a vallás, illetve a karakterológia és a vallás körül felmerült 199
minden nehézség, de a kapcsolódási lehetőségek sincsenek kimerítve, bár az előbbi leegyszerűsített modellek talán hajlamosítanák az embert arra, hogy még létező problémákat megoldottnak lásson. A gyakorlatban még a megoldások ellenére is tovább élnek nehézségek, mert az irodalom bő sége miatt a szakemberek sem vesznek tudomásul minden eredménytPéldául a Freud pánszexualízmusa elvi síkon elintézett dolognak számít, mégis vannak pszichoanalitikusok, akik nem tudnak szabadulni az eredeti freudizmus túlzásaitól. Az akaratszabadság körül felmerült aggodalmakat is sikerült már tisztázni s jelenleg a bűnösségérzés körül folyik harc a fogalmi tisztaságért. A sok értékes eredményt kár volna felhasználatlanul hagyni, sőt azt is meg kell kísérelnünk, hogy a lelkipásztorkodás számára rendszerbe foglaljuk. Éppen az a pasztorál-pszichológia feladata.
A pasztorál-pszichológia helye a tudományok között Altalánosságban azt kell mondanunk, hogy a pasztorál-pszichológia a vallásos élet lélektani törvényeivel és sajátosságaival, meg a lélektani tényeknek és törvényeknek a vallási életre tett hatásaival foglalkozik. Nem elégszik meg azzal, hogy az általános lélektannak néhány megállapítását alkalmazza a vallásos nevelésre, hanem magát a vallási életet is lélektani elemzés tárgyává teszi. Tényeket igyekszik lerögzíteni, mint pl. a lelkipásztor ráhatása nyomán keletkezett helyzet, tehát ennyiben leírótudomány, de törvényszerűségeket is keres a tények mögött s onynyiben magyarázó jellegű ismeretrendszer. Nemcsak a Iegegyetemesebb törvények érdeklik, hanem foglalkozik tipusokkal és az egyes ember vallásosságával is. Ez meghaladja a hodegetika feladatát, mert az csak a szentségek vételére és a vallásos életre való elindítással foglalkozik, de a természetfeletti élet küszöbén átengedi a vezetést más lelkipásztori eljárásmódoknak. Az új lelkipásztori lélektan nem azonos a valláslélektannal sem, ha talán sok a közös terület közöttük, mert az utóbbi elméleti szempontból és sokkal tágabb körben foglalkozik a vallással, míg az első minél előbb igyekszik levonni a gyakorlati következtetéseket az egyes megállapításokból. Az erkölcstudomány feladata vele kapcsolatban az, hogy meghúzza a pszichológia alkalmazhatóságának a határait, s hogy ártalmatlanná tegye az esetleges helytelen gondolatokat. Ezeket a vonatkozásokat fejtették ki XII. Pius pápa említett, híres nyilatkozatai is. A világi tudományok közül természetesen a lélektan áll hozzá legközelebb. A pasztorál-pszichológia jelleget tekintve, leginkább azt a helyet foglalja el a lelkipásztori ismeretek között, mint a nevelés-lélektan a pedagógia ágai között. Kissé a vallás pedagógiájának is tekinthető, amennyiben a vallásos életre való ráhangolassal ésannak továbbfejlesztésével foglalkozik, de az iskolai hitoktatást és nevelést túlhaladva, ,s annak tantárgy jellegét mellőzve, valamennyi életkor vallásossága érdekli. Hogy önálló tudomány-e, vagy sem, arról korai volna nyilatkozni. valamint arról is, hogy szoros értelemben vett tudomány, vagy meg nem tanulható művészet-e esetleg. A számos monográfia, az eddig megtartott néhány kongresszus eléggé meggyőző erővel bizonyítja, hogya pasztorálpszichológia létező dolog, bár összefoglaló jellegű és gyakorlati szempontokra tekintettel lévő munka a W. DemaL könyvén kívül nincs, legalábbis a számunkra hozzáférhető irodalom keretein belül, ha csak hozzá nem vesszük még a Van der VeLdt és Odemoold nagyszerű, de inkább tájékoztató jellegű művét, valamint Rinqel. és Lun érdekes próbálkoeását, Ami a pasztorál-pszichológia témáit és tárgyát illeti, tanulságos fel200
sorolni és nagy vonalakban áttekinteni az elszórtan említetteken kívül azokat, amelyek leginkább az érdeklődés középpontjában állnak. Altalában mindaz érdekli a lelkipásztort, aminek a segítségével jobban mélyére tud hatolni hívei problémáinak. A lélektani ismevet segít házassági nehézségeket megoldani, a szeretet körül felmerülő kiélezett helyzeteket megszüntetni, s általában véve megalapozza a gyóntató pap tanácsait. Új eszközöket ad a kísértések leküzdéséhez, az akarat erősítéséhez. sőt jó szelgálatot tesz beteges esetekn él is, amilyenek' a neurózísok. Hogy mindez nem elmélet, hanem valóság is, bizonyítja az a három pasztorálpszichológiai továbbképző tanfolyam, amelyet a new-yorki Fordham egyetemen tartottak orvosok, pszichiáterek, képesített tanácsadók, katoIikus, protestáns és izraelita lelkészek részvételével. Nemcsak a hallgatók toborzódtak össze ennyi hivatásból, hanem az előadók is, s mindegyik ülést vi ta követte. Az első, 1955-i összejövetel a következő nagyobb témákkal foglalkozott: a bűnösségérzés, a szexuális nevelés, az aggályosság, a rendellenes félelmek és a pszichopathtás személyiség kérdése. A második, két évvel később megtartott tanfolyam már sokkal 'egységesebb témákat ölelt fel. Előadások hangzottak el a házasság mai helyzetéről, a családok szétbom1ásának okairól s a házassági tanácsadás korszerű módjairól, Beszéltek a házasságra való érettségről. avegyesházasság lélektani vonatkozásairól, az alkoholizmus családrontó hatásairól. Egy másik részleg a szexuális fejlődés menetével és az idevágó nevelési problémákkal, a rendellenességekkel, illetve a bűnös szokásokkal foglalkozott, külön tárgyalva meg mindegyiknél, hogy a segítésben mi a szülő, az iskola és a lelkipásztor feladata. A harmadik részleg a serdülőkorban lévő gyermekek nevelésének lelkipásztori vonatkozásait taglalta. A harmadik, 1959-es 'tanfolyam anyaga számunkra bizonyos vonatkozásokbimegészen különösnck tűnik. Ami az alkoholizrnust illeti, ez nálunk is ismeretes, de meglepő az, hogy ott ebben a vonatkozásban már gyermekekről és nőkről is szó esett. A kábítószerek élvezetéről elhangzott előadások pedig ugyancsak döbbenetesen tárják elénk az ottani lelkipásztorkodás nehézségeit. A lelkipásztori lélektan tárgyköre ennél természetesen jóval bővebb. Dernal például beszél a nemek sajátságairól a vallási és erkölcsi életben, foglalkozik azoknak a problémájával, akik saját hibájukon kívül nem házasodtak meg, de szerottek volna, vizsgálja az életkorok vallásosságát, a vérmérséklet és a jellemalkat sajátságait s az egyes foglalkozásoknak a vallásosságra gyakorolt hatását, majd külön fejezetet szentel a beteges eseteknek. A felsorolás nem teljes és mégis olyan gazdag, hogy szinte azt sejteti, mintha nem volna szó másról, mint arról, hogy a sokféle anyagót egy helyen tárgyaljuk. Pedig ez a feltevés éppúgy nem állja meg a helyét, mint az, hogy valamiféle szinkretista törekvéssel állnánk szemben. A pasztorál-pszichológiának megvan a maga sajátos szempontja, amely megkülönbözteti minden más ismeretkörtől, s eszközeiben is többlettel rendelkezik, mint a felsorolt gyakorlati tudományok, mert hiszen az ima, a szentségok vétele, Isten jelenlétének tudata elsőrendű lelkipásztori eszközök voltak és maradnak is mindig. Felmcrűlhet végül aza kérdés is, hogy vajon a lelkipásztorkodás rnit adhat viszonzásul magának alélektannak ? A vallás pszichoterápiai értékét ma sok szakember határozottan állítja, s különösen a bűnbánat szentségének a szerepe érdekli őket. Némelyek egyenesen a régen keresett "rövid gyógymódnak" szerétnék elkönyvelni a gyónást, természetesen 201
helytelenül. A vallásos életnek a gyógyító hatása nem tagadható, de éppen. úgy mel1ékhozamként kezelendő, mint pl. a szeritkenet szentségénél a testi javulás. Ez is akkor következik be, "ha lelkének is javána válik"; ha nem, akkor hinnünk kell, hogy az örök értékek szempontjából a tényleges állapot a kedvezőbb. A lelkipásztor számára a gyóntatás kiapadhatatlanemberismereti forrás. Ha Iélektanilag is felkészülten nyúl a problémákhoz, saját tapasztalata is gyarapodik s kialakul benne a készség, amelynek segítségével bonyolult eseteket röviden, határozottan és sikeresen meg tud oldani. A lelkipásztor segíthet a gyógyító orvosnak is, mert sokszor egyedül ő van abban a helyzetben, hogy kellő szakértelem birtokában rnindenki más előtt felismerjen lelki rendellenességeket, hiszen nem ritka eset, hogy a pap mélyebben lát egy-egy ember lelkébe, mint annak .a legközelebbi hozzátartozói, s így módjában áll rábírni felebarátját, hogy az a természetes eszközöket is vegye igénybe szükség idején. Amit az egyes lelkipásztor .a tudományoktólelvi síkon megkap, azt közvetlenül az egyes embereknek adja vissza, akik hozzáfordulnak bajukban, vagy örömükben. A pasztorál-pszichológia pedig a maga fennálJásával újabb illusztrációja lesz annak az ősi tételünknek, amely szerint a kegyelem működése nem rombolja le a természetet, hanem inkább tökéletesíti. A Ielkípásztor felé felhívás a "jó pap holtig tanul" elv alkalmazására, a hívő pedig csak megnyugvással fogadhatja, hogy lelkipásztorai egyre korszerűbb eszközökkel igyekeznek segítségéré lenni.
• JÓZEF SZCZAWINSKI VERSEI Józef Szczawinski 1924-ben született Luo-
ROZSAFÚZÉR
linban. 1946 óta jelennek meg versei, a katolikus sajtóban dolgozik, részint szírukrítrkusként. Itt közölt költeményeit Derűs idő círnú kötetéből Vettük, amely 1956-ban a varsói PAX kiadásában látott napvilágat.
V éső lyukat sziklába nem váj úgy, mint a csepp, mely csak csepeg. A hőkölő hajót kőpartnál fogják az apró lánc-szemek. Nagy fát díszít sok kis levélke, szívárvány vízcsepp fénye lesz. Csillag-himnusz! Szférák zeneie-l - hegyormon hallhatóbb a nesz. Útján halálnak és időnek ímánk egy révüU alkonyon, . mint mell ből légzés, ajkon ének: magától kél - bennünk vagyon. Egen fényoszlopok nyalábja, s a Malaszt hófehér mannája itt van közel, vedd és egyed.
világűrben naprendszerek
202
SZEPTEMBEREK Nyugalmas égboltok, jóllakott tájékok haván át kipiheni a föld az aratás-idő nehéz fáradságát. Meglapuló macska a föld: körmös eke simogatja, s dorombolva várja, hogy beléjehulljon az új termés magva. A kora-ősz zöldje, mint az elcsigázott, szegény vándor, a viharkavarta tóba, saját tükörképe [elé bámul. A Nap enyhe már: megtörte az augusztusi hőség szilvát édesít, ízes sé most puhítja a kört ét. A kertekben víg fiúk vén a.lmafákon tornászva, érett gyümölcsöt ráznak falánk kosarak torkába. Nemrég még csűrök felduzzadt gyomrában cséplés zaja dúlt s aranyos-szürke boglyákra csengő csillagok raja hullt. ' Már a túlzsúfolt városban nyáron át épült utakat téglasorral szegélyezi a sok szorgalmas munkanap. A szemünk inár megszokta a hegyet, a végtelen tengert és most meg-meg botladozik városi épületekben. Diákok, vakáció ban tintától megtisztult ujjal, a még meg nem tanult dolgok lázát hozzák tarsolyukban. Este a park megóv, nehogy hideg törjön ránk hirtelen, szerelmesek egymásba a lámpa s az autók rukkele. Mindez együtt: a városi táj kedves szeptembere házak, kertek, utcák, csöndes és jóllakott emberek.
*** A föld emlékeket orrz. A föld éveket rejt. Szoritsd füledet a földhöz! Hallod? Magas húrokon a halál dalol. Agyag, vér és emberi testektócsájában cuppognak a tankek hernyótalpai. Egy szétomló ház halálordításában millió nő sikolyát hallod. Szilletésiik: előtt anyjuk testével meggyilkolt gyermekek sírnak, sírásuktól túlcsordult az égbolt. Halált ingyen osztó katonáknak könnye az időbe lyukat éget és súlyos cseppekben hull Isten szívére. Fel hát, e szeptemberek ellen! A kincses ősztől idegen, jajokkal felkavart, dühös és vérengző, ember-gyujtogatta szeptemberek ellen! Ezt súgja nektek a föld, ezt minden orszáaok földje. Rad? György fordításai
203
Szeghalmi Elemér
EMLÉKEZÉS KUNCZ ALADÁRRA 1.
Kuncz Aladár ebben az évben lenne hetvenöt esztendős. A Fekete kolostor, a két háború közöttí magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb regénye, harminc évvel ezelőtt látott napvilágot. A kettős évforduló kegyeletes hangulatába kesernyés íz vegyül: Kuncz Aladár hosszú időn keresztül csak lesüllyedt érték irodalmunkban, neve jobbára ismeretlen az -olvasóközönség előtt. Nem véletlen, hogy a Fekete kolostor-ról elhangzó lelkes, bár felületen mozgó kritikáka második világháború küszöbén egyre inkább elhalkulnak. A háborús téboly, az emberi értékeket megrontó vandalizmus korában éppen az az alkotás időszerűtlen, amely a humanitás szel1emében szól az olvasóhoz. Kuncz regénye művészi erejű vádirat a szellem és a kultúra fejlődését csirájában elfojtó önkényuralom ellen; elmélyült, megrázó fejezetei a magyar prózairodalom nem avuló értékei közé tartoznak. Könyvkiadásunk a kettős jubileumra régi adósságot rótt le: a Fekete kolostor tetszetős köntösben megjelent, új kiadása minden bizonnyal a regény és az író megérdemelt reneszánszát igéri. 2.
Kuncz Aladár életében jól temperált, hosszú időszak után csúcsosodnak ki az utolsó, termő esztendők. Kezdeti éveiben nem sokban különbözik a századforduló túlfinomult művész-típusától, ő is abban a művészi érzékenységű világban gyökerezik. Már a Nyugat-nemzedék néhány idő sebb tagjánál megfigyelhető, hogy a széleskörű műveltség megszerzése, a könyvélmény elmélyítése évekkel megelőzi az írói kibontakozást. Kuncz íróvá érése rendkívül lassan következik be, fogékony lelkén hiába szűri át a kor szellemi megnyilvánulásait, hosszú ideig nem találja meg az igazi megtermékenyítő élményt és az alkotáshoz szükséges kifejező erőt. Megújuló nyugtalansága és a kor művészeinek csillapíthatatlan szomjúsága az enyhet adó Páris után újra meg újra Franciaországba hajtja, utazásairól küldött lelkes, majd csüggedő levelei a derűs alaptermészet ellenére egy vergődő, önmagát nem találó lélek vallomásait tárják elénk. Az első világháború kitörése Carantec-ben, egy kis breton fürdőhe lyen találja, ahonnan nincs módja visszautazni hazájába. Lefogják és számos külföldi állampolgárral együtt végig kell szenvednie a francia internáló táborok borzalmait. Az ötesztendei szenvedés megtöri szervezetet, egészséget aláássa, de az íróval felbecsülhetetlen értékű világot láttat meg. Nagy mélységekben, minden színével, a jó és rossz tulajdonságok özönével nyílik meg előtte az addig kevéssé ismert emberi lélek. Szinte osak összegeznie kell a szokatlan életkörülmények külső és belső élményeit és máris kibontakoznak előttünk a valóságot irodalmi színvonaIon nyújtó remekmű körvonalai. És maga az ember, aki ezideig az individuális magány híve, a kényszerű együttélés hatására egyszeriben meglátja a közösségben rejlő roppant erőket. Egyre jobban lernállanak róla az egyéniség cifra díszei, az önzés és az intellektuális gőg, helyüket mindent átfogó közösségí érzés és mély humanizmus foglalja el. A lázas örömet, amelyet kortársai hazatérésekor lobogni láttak benne, elsősorban 204
ezek az érzések táplálják. E belső tűz ki nem hunyó lángjánál érlelődik zamatos és tiszta nedüvéa bensejében, erjedő félkész élményanyag is. Alkotó tehetségét csak későn, egy erősen temperált életszakasz után találja meg, de ez az utolsó pillanatban történő magáraébredés elegendő az igazi, nagy mű létrehozására. S ami már előzőleg kárpótolj a a meddő, fiatal évekért, eredményes munkássága a hirtelen felnövő erdélyi irodalomban. Kristályosodott formában nyilvánul meg fiatal korában magába olvasztott európai műveltsége, az élmények súlya alatt öntudatra ébredő ember tisztánlátása, a magyarság problémáinak mély átérzése és a keresztény eszmeiséget magába olvasztó haladó szemlélet, amely olyan kevéssé található meg a huszas-harmincas évek szellemi életében.
3. Kuncz Aladár helyes írói ösztöne a fiatal évek útkeresése után a háború kitörését megelőző időkben mutatkozik meg először, amikor finom ösztönösséggel megérzi a világháború véres kataklizmájának előszelét. Új kor.szak nyílik meg életében, egyre jobban 'táguló világát a Fekete kolostor lapjain pillanthatjuk meg' visszapergetett valóságában. A regény sorai közé egy mondat sem kerül, amely nem az átélt valóságból fakad, de az író mindezt megfelelő távlat segitségével, helyenként szimbolíkus magasságba emelve nyujtja olvasóinak. A hétköznapok halvány, elmosódó vonala az író lencséjén át éles képekké varázsolódik szemünk előtt. A művet különböző erősségű feszültségek hálózzák végig, az egyes fejezetek látszólagos nyugalmát a váratlan kisülések szikrái .szakítják félbe. A bevezető sorok a kis breton faluban még derült levegőt árasztanak: népünnepély vidám zaja csap a kéklő ég felé, mindenki önfeledten örül az életnek. Senkisem gondolja, hogy valami megzavarhatja ezt a túláradó örömet. Az ösztönök csalhatatlan műszere azonban már megrezdül. Az esti fáklyásmenet izzó hangulatában hirtelen sötét sejtelmek támadnak a fiatal író lelkében. Néhány perc múlva közlik vele, hogy Szerbiának megüzenték a háborút. ... "A vidám, éneklő muzsikaszós menetben zord kijózanítassal hatottak rám a szavak. A menet vezetője ebben a pillanatban felnyujtotta fáklyáját a hallgatag ég felé s ez most úgy égett, mint vérvörös rózsa ... Abban a pillanatban ösztönösen éreztem, hogyvilágégés jön ..." Néhány sorban megteremteni a mű alaphangulatát nem könnyű Írói feladat. Még alig indul meg oa cselekmény és máris olyan fojtónak érezzük a levegőt, mintha lejjebb zuhant volna az ég és összenyomódtak volna a házak. Az író akár belső érzéseiről ad számot, akár a Luxembourg-kert őszi hangulatképét fényképezi le, mindezek mögött ott érezzük a válságos idők furcsa remegését. A művészi hangszerelés a bizonytalan élet nyugtalan vibrátói után a megpróbáltatások súlyos pörölyének fortissimóját zendíti meg. A mondanivaló is egyre mélyebb és elgondolkodtatóbb lesz. A périgeux-í karantéri első hetei után a Fekete kolostor megkopott, ódon falai között megdöbbenten vesszük észre a fokozatosan romló körűlmények emberi szervezetre és lélekre gyakorolt, romboló hatását. Az itt leélt idő szak sajátságos életformát alakít ki, a külső események színfoltja egyre kevesebb lesz, annál gazdagabban ömlenek elő a megrázó, belső élmények. A lelkierő emberfölötti próbái, a nemes emberi gesztusok, a visszatetsző kinövések és mániák csak zárt helyen és szekatlan életmenetben válhatnak ennyire jellemzövé. A naptári idő helyett az olvasmányokban és a képzelet belső síkján alakul ki az élet; ez az egyén ösztönös védekezése a 205
gyűlölt
környezet szorongatásával szemben. Az olvasás az esztétikai élvezeten túl az élet és a természet birtokbavételét jelenti, a rabság hosszú ideje alatt mindentől elszokik az ember, még a légyzümrnögést és a napsütést is könyveken keresztül kell magáévá tennie. A külvilággal való érintkezés számára csak szűk mesgye nyílik, de ezen át olyan vonatkozásokat is meglát, amelyek eddig nem ötlöttek a szemébe. Az író, akit intellektualitása sokáig távol tart az emberektől, észrevehető átalakuláson megy keresztül. Egyelőre még nem adhat számot a benne forrongó érzésekről, de sejthető, hogya hangulati elemekre épülő rokonszenv rövidesen az ember és a közösség kapcsolatának mélyebb értelmezéséhez vezet. A puha és kényelmes művészemberben belső meggyőződéssé érik a "mindenkiért való élés" gondolata, már áldozatot is vállal egyszerű rabtársaiért. Ez a fokozatosan kialakuló, egyre szorosabb közösségi érzés sokban enyhíti a fogság keserű napjait, e nélkül az évek üresen zakatoló malmai kérlelhetetlenül felőrölnék az embert. A Fekete kolostor soraiban a humánum és a testvériesség érzése mellett a keresztény felebaráti szerétet meleg fénye is megcsillan. A hadifoglyok életformája nem a csendes szemlélödés, hanem a megpróbáltatások szakadatlan sorozata; az író forrongó érzesei a vallásos élmény őszinte vágyát keltik életre. Kuncz Aladár maga sem hitte volna még néhány éve, hogy ilyen átszellemült sorokat írhat egy kis Mária-szoborról: "Az egész alak olyan kicsi, talán azért is szeretem. Talán, ha aranytól csillogó keretben, fölséges színek pompájában jelenik meg, annyira elvakít, hogy nem találom meg hozzá az utat. Ez a kis Mária nem ragad ki a végtelenségbe, hanem magára ölti a végtelenséget. Foglyok szegény kis sokat szenvedő Istenasszonya. Törékeny, alázatos kis lényében... megtalálok mindent, amit keresek, az eget és a földet, vidámságot és szomorúságot, életet és halált ..." A zárt élet hátralévő ideje az ne d'Yeu-í citadellaban még néhány megrázó élményt tartogat az író számára. Az egyik éjszakán csak egy hajszál választja el a teljes ősszeomlástól. tudata elhományosodik és az egyetlen gondolatszál. amely összeköti a külvilággal, az őrület fojtogató rémét szabadítja rá. Erről, majd a spanyoljárvány lázas, önkívületi állapotáról írt visszaemlékezése ritka, mesteri illusztrációja a lélek különböző rétegeiből felszakadó érzéseknek és gondolatoknak. Az egyszeri élmény homályos és kúszált mozaikképei az író újraélő képessége folytán eredeti intenzitással élnek a regényben. A tudatalatti tényezők és a szűk korlátokon átröppenő képzelet jelentősége megnő, szinte szétfeszítik a börtön falait. Az író egyéni veszteségeire is rádöbben: ki tudja felmérni, mennyi mindent hervasztott el ez a pár év - régi élete néha úgy tűnik szélmára, mintha elbeszélésből hallaná. Ugyanakkor szemébe ötlik a régi tavasz sugaras horizontja is, az az idő, amikor sokan hinni mertek az európai műveltség fejlődésében és a nemzetek testvériségében. Ezek az álmok éppúgy szertefoszlottak, mint a haladó nemzedék legkedvesebb ábrándja, a demokratikus Európa gondolata. Az utolsó fejezetekben fokozatosan oldódik a feszültség és a finálé halk, elcsituló hangjával ér véget ez a roppant nekifeszülésekben bővel kedő regény. De az élet talán éppen most kezdődik, amikor a közös sorsban összekovácsolódott fogolytábor lakói megindulnak hazafelé, hogy fölvegyék életük elmetszett fonalát. Vagy mit sem ér az átélt szenvedés, mert az egyik fájdalomból a másik, sokkal nagyobb fájdalomba érkeznek meg? 206
4.
A Fekete kolostor utolsó soraiban a rab esztendők fájdalma egyesül azzal a csalódással, amelyet az író a megromlott állapotok és az elsüllyedésre itelt ország láttán érez közvetlenül hazaérkezése után. Az esztétikai megnyugváson kívül - mert hiszen a Fekete kolostor a drámai erők jól időzített mozgatása, a szerkezetí egység, a fejezetek harmonikus lezártsága és az egyéni sorsok egyszerű, érzelgősség nélküli, megrázó bemutatása folytán a legjobban megírt könyvek sorába emelkedik - az olvasóban bizonyos elégedetlenség támad. Az emberi igazságérzet szava ez; a szenvedések poklában megtisztult 'ember számára jogos elégtételt kíván. Kuncz Aladár semmi kárpótlást nem kap szenvedéseiért; a fogság hosszú ideje alatt az otthonra való emlékezés tölti el bizakodással, életerővel; de kiszabadulása utána szertefoszló remények közepett szembe kell néznie a hálátlan valósággal. Egy id~g nem találja helyét, a megcsalt ember gyanakvása s a szemIélődés köti le minden erejét. Később magához tér és Erdélybe megy, hogy ottani írótársaihoz csatlakezzék. Sok apró munka mellett itt született meg Felleg a város felett című posthumus regénye. Ennek a regényének hőse, Szentgyörgyi Tamás, aki egyenesen Párizsból kerül az oltvai gimnázium élére, új állomáshelyén hamarosan meggyő ződhetik az erdélyi élet sajátságos formáiról. A kívülről mozgalmasnak tűnő életfunkciók mögött egy történelmi multú országrész alussza narkotikus álmát, lakói minden új elvetésével görcsösen ragaszkodnak az örökölt hagyományokhoz. A múltból önelégültséget szívó erdélyi vezetőré teg csirájában fojtja el a kezdeményezéseket; minden kör, amelynek a szellemi előrevivést kellene szolgálnia, a passzivitásnak és az elmaradottságnak válik szilárd pontj ává. Szentgyörgyi Tamás, ",az új élet gyökereiből táplálkozó férfi" ezek ellen veszi fel a küzdelmet és a haladás friss eszméinek és levegőjének beárasztásával próbál eredményt elérni. Erő feszítése nem sikerül, de bukása még sem válik teljessé, mert időközben világosan meglátja a lét nagy, egyetemes céljait és egy jövőbe mutató kéz által az új élet bíztató arca tárul eléje. A regény első fele a valóság talajából fakad. Az író közvetlen tapasztalatait írja meg Szentgyörgyi Tamás sorsában, csakhogy az ő vállalkozását hősével ellentétben siker koronázza. A kezdet sokat igérő, mert az erdélyi élet és társadalom hű rajza kezd kibontakozni a pontos írói megfigyelés nyomán, de a későbbiek során a regény egy mallékepizódnak is vértelen szerelmi történet avult romantikájába süpped. Nehéz megérteni, hogy az író, aki másik művében a szövevényes lelki élet ábrázolójaként biztosan jár az emberi mélységek fölött, egyszerre osak eltéved az egysíkú lelkek útvesztőiben. A bíráló kedvezőtlen véleményét a helyenként csillogó stílus mellett csak az a bátor magatartás enyhíti, amellyel Kuncz Aladár a világnézeti problémák darázsfészkébe nyúl. Ebben az időben korszerűtlennek hat e kérdések feszegetese - a regényírók a cselekmény testéről gondosan leválasztják a kényesebb társadalmi beleszövéseket - , Kunez probléma-fölvetése azonban akár a közélet tehctetlenségét,akár az arisztokrácia körének terhelt, üvegházi levegőjét mutatja be, tudatosnak mondható. A Felleg a város felett mindemellett elmarad a Fekete kolostor mű veszi értékeitöl. A kettétört regény gyöngeséget a szerkezeti zökkenők, az eseményszővés nehézkessege és a fogyatékos képzelőerő még fokozzák. Azok az írói vonások, amelyek a Fekete kolostor lapjainüsztultan jelentkeznek és művészi formába foglalják a legizzóbb élményeket is, ebben a regényben nem találhatók meg. 207
5.
Erdélyben a Kós Károly által kezdeményezett írói összefogás csak kisebb eredményekkel jár, Kuncz Aladárnak jut feladatul a gyakorlati megvalósítás. amelynek az Erdélyi Helikon lesz a kifejező eszköze. A lap profilját Kuncz "Tíz év" című négyoldalas tanulmányában határozza meg: az írói közösséget abban a szellemben kell tovább vezetni, amely az évek során az európai áramkörbe kapcsolt erdélyi öntudatot is kialakítja, Kuncz Aladár 1929 nyarán Áprily Lajostól átveszi az Erdélyi Helikon szerkesztését. Ezen a poszton a régi tervek megvalósítása mellett alkalma nyílik a szász és a román nemzetiségű írókkal való barátság elmélyítésére is. Rendkívül keveset ír, kritikusi szelleme inkább gyakorlatban érvényesül, mint megírt ci:kkekben. Különleges érzéke van arra, hogy a maximumot, a legjobb írásokat csalja ki embereiből. S mindezt nem az egyéniség megtörésével. hatalmi, szóval éri el, hanem az írómesterség minden zugát ismerő ember szakértelmével és türelmével.J'A korabeli lapok többségének irányával és törekvéseivel nem ért egyet. Amikor egy ízben azt ajánlják neki, hogy szállítsa alá a színvonalat, adjon aktuális csevegéseket. szakácsrecepteket és szerkesztői üzeneteket, erélyesen viszszautasítja ezt az akkoriban divatozó mesterségbeli fogást. Rövid két éves szerkesztői működése alatt széles, átfogó programot dolgoz ki: nemcsak az egységes kritikai szellemet és a környező népek szellemiségéhez való közeledést akarja megteremteni, hanem azt a lehetőséget is, hogy kulturát, szellemi vezetést adjanak az erdélyi magyar- \ ság mínden rétegének. ·A nagyszabású tervet azonban meghiúsítják a hirtelen megváltozott viszonyok és Kuncz Aladár halálos betegsége. Amikor legyengült szervezetével a Herczeg-klinika eldugott kis szobájában barátja, Áprily Lajos megrázó leírása szerint - "férfias, döbbent szemekkel várja a halált a hőségtől ostromolt kórházi ágyon", már jól tudja, hogy elképzeléseinek csak egy része valósulhatott meg. A Fekete kolostor írói értékeinek elismerése jóleső érzéssel tölti el betegágyán, de fokozatosan szűkülő öntudatában lassan már csak a noirmoutier-i emlékek derengenek. A magyar irók, még azok is, akikkel sohasem volt egy véleményen, egymás kezébe adják a kilincset, hogy utoljára tisztelegjenek nála. Talán nem is látják valódi mivoltában, csupán ösztönösen érzik, hogy ez a sötét areú, tanáros külsejű férfi kivételes pályát fejez be. Nemcsak életének utolsó szakaszában irt nagy regényével és irodalompolitikai működésével érdemli ki a mai nemzedék megbecsülését, hanem azzal a tisztult látásmóddal is, amellyel az emberiség és benne a magyar nép válságos évtizedeit figyelte. .
HA TUDNÁD ... Ha tudnád, hogy rádgondolok kitartó hűséggel, konok szerelemmel - megértenéd: ha nem vársz, mért jövök eléd ...
Ha tudnád milyen zord-hideg éjszakám, ágyam nélküled; sima mellem betakarom, remegek, jaj, fázom nagyon ...
S ha tudnád - álmom sem szabad, örökké rabul tartanak szépségeid; s ha ébredek, eltűnsz, hogy megkeresselek ... Fazekas
208
Lajos
Léopold Sédar Senghor
BÉKEIMÁnSÁG ORGONASZÓRA* Georges és Claude Pompidou-nak " ... Sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. "
1. Urunk Jézus, e könyv végén, melyet úgy ajánlok neked, mint szentségtartóját a szenvedésnek. A Na.gy Esztendő kezdetén, békéd napsugarában, mely Paros ha-eas tetőin ragyog Bár jól tudom, hogy az óceánok vihar- s gyűlölet-tépte partja újra véreim vérétől lesz vörös, És jól tudom, hogy ez a vér a tavaszi áldozat, mellye! hetven esztendeje hizlalják a Fővámszedők a Birodalom földjét E kereszt tövében, Uram - de ez már nem Te vagy, nem a szenvedés fája, hanem az ó- s ujszövetség fölött a megfeszített Afrika, Jobbkarját hazám fÖlé nyujtva s baloldalával Amerikát árnyékozva be, Szíve pedig a drága Haiti, Haiti, rnely merészen szót emelt az emberért a zsarnok ellenében Négyszáz éve keresztre vont s mégis lélegző Afrikám tövében Hadd mondjam el Neked, Uram, béke- s bocsánat-imádságát.
II. Uram Istenem, bocsáss meg a fehér Európának! Való igaz, Uram, hogya világosság négy századán át szelindekei nyálát s csaholását ontotta jöldjeimre, És megtagadva fényedet és szived édes szelídségét, keresztények Raktak tüzet könyveimből a táborukban, tördelték szét tábláimat, hurcolták el tudósaímat s doktoraimat. Puskapory,k villámlón zúzta szét a törzsfőnökök büszkeségét, S golyóik napjárásnyi birodalmak zsigerét hasogatták, Nyugat Szarvától Kelet Égövéig, Vadászmezőként gyujtogattá1c az illetetlen szűz erdőket, s a nemtő ket és ősöket szép békés szakálluknál fogva ráncigálták, S vallásuk titkait holdkóros polgárok vasárnapi játékává gyalázták. Uram, bocsáss meg néki/c, akik miatt az aszkíákból makizárdok lettek és királyaimból őrmesterek, Szolgáimból boyok, parasztjaimból bérmunkások, s népemből proletár nép. Meg kell bocsájtanod nekik, kik úgy vadásztak fiaimra, akár csorda vad eletántra. És korbáccsal nevelték őket, s fekete keze lett belőlük a [ehérkezűeknek.
Feledkezzél meg haragodban róluk, kik tíz millió fiamat ragadták idegenbe hajóík dögletes gyomrába zárva, És kétszáz milliót kiirtottak belőlük, • Léopold Sédar Senghor a néger Afrika legnagyobb költője. Franciaországban egyetemet végzett, majd ugyanott tanár, s utóbb egyetemi tanár lett. Afrika fUggetlenségének kimagasló harcosa, egy ideig nemzetgyűlési képviselő; jetenteg a MaIi Államszövetség egyik vezetője, mint szülöhazáján ak, szenegáliának legmarkánsabb politikai egyénisége. Mélyen katolikus költészetében a néger költészet ősi hagyományait egyesíti a francia (elsősorban claudeIi) tradiciókkal.
209
S magányos vénséget hoztak fejemre éjszakáim mély erdejében s nappalaim lápos sivatagában. Uram, szemem elködösül, S íme szívemben ágas/wdni kezd a gyűlölet kigyója, pedig már holtnak hittem ezt a kigyót ...
III. Old meg, Uram, mert folytatnom kell utamat, s most kiváltképpen Franciaországért könyörögnék. Uram, a fehér nemzetek közt állítsd atyád jobbjára Franciaországot. Ö tudom én, Európa ő is, s mint északi martalóc, ragadozta fiaimat ő is, trágyázni cukornád- s gyapotföldjeit, mert trágya a néger vére, S kék falvaimra ágyú kat hozott és halált hozott ő is, egymásra uszítva enyéimet, mint koncon marakvó kutyákat, S kik ellenálltak, azokkal úgy bánt, mint lázadókkal s banditákkal, és köpött a messzenézők fejére. . Ki bocsájt meg, Uram, Franciaországnak, aki szájjal az egyenes utat vallja, de lábával álutakon jár, Asztalához hív, de kenyeremet magammal hozatja, jobbkezével ad és ballal a felét visszaveszi ? Ki bocsájt meg, Uram, Franciaországnak, aki gyűlöli megszállóit, de engem megszállásával nyomorgat, A hősöknek diadalmas utat nyit, de a szenegálokat zsoldba igázza s a Birodalom fekete vérebeivé teszi őket, S aki maga a Köztársaság, de az országokat kiszolgáltatja az Engedményes Szipolyozóknak, Hogy Kongómat, édes Mezopotámiámat, nagy temetővé tarolták a fehér nap alatt?
IV. Ö Uram, távoztasd emlékezetemből Franciaországot, azt, aki már nem' Franciaország, a hitványság s gyűlölet álorcáját Franciaország arcán, A hitványság és gyűlölet ez álorcáját, melyet csak gyűlölni tudok - de nincs-e jogom gyűlölni a Rosszat. Mert nagy szeretettel szeretem Franciaországot. Aldd meg e szorongatott népet, mely kétszer is le tudta lökni oilincsét s meg merte hirdetni a szegények királyságát, S a nappalok rabszolgáit . szabad, egyenlő, egytestvér emberekké tette. Aldd meg e népet, mely meghozta nekem Jóhíredet, Uram, s lomha pilláimat hited fényesséJJére megnyitotta, Es megnyitotta szívemet, hogy megismerje a világot, új testvérarcok szivárványát tárva fÖZ. Köszöntelek, testvéreim: téged, Mohamed Ben Abdallah, téged, Razafymahatratra, s téged is messze-távol, Pham-Manh-Tuong, titeket, ti békés tengerek, ti bűvös erdők, Katolikus szivvel köszöntelek mindnyájatokat. Ö jól tudom, hogy számos követed, Uram, úgy hajszolta-űzte papjaímat, mint a vadat, s rettentő dúlást rendezett jámbor faragott képeimben, . Pedig szót is érthettiink volna, mert mik voltak ezek a képek: Já/wb-létra, a főldtől mennyedíg, . Olaj-lámpás, melynek lángjánál virrasztva várhatjuk a hajnalt, 8 csillagok, a Nap előképei. Tudom, hogy sok hithirdetőd adott az erőszak fegyvereire áldást és kötött alkut a bankárok aranyával, De kell, hogy letruenek árulók és ostobák.
210
V. Ú áldd meg, Uram, e népet, ki álarca mögött keresve keresi tulajdon arcát s csak alig-alig tudja megtalálni, S Téged keres a belét-csontját roncsoló éhségben és hidegben, S a menyasszo1W özvegységét siratja és az ifjútól elrabolták ifjúságát, S az asszony, ó, férje kilőtt szeméért jajgat, s az anya romok közt kutatja gyermekének álmát. Ú áldd meg e guzsát szaggató népet, ezt a népet az ebek harmincadján, mely szembeszáll a hatalmasok és hóhérok falánk falkájával, S vele együtt áldd meg Európa minden népét, Azsia minden népét, Afrika minden népét s Amerika minden népét, Aki vért és kínokat izzaq; s a millió s millió hullám közepében bodros fejével lásd meg népemet. S add meg meleg kezüknek, övezzék körül testvér-kezek övével a földet BÉKÉD SZIVARVANYA ALATT.
Párizs, 1945. január Rónay György fordítása
...
,
ITT LűKTETSZ - A trolibusz is elsuhant, még rémlik piros villanása, a mozdulatlan nap alatt felcsattan az utcai lárma.
Te bennünk vérző irgalom, sugár szemek testvéri fénye, micsoda konok ~zerelem szivárog arcom közönyébe. Kivájnám én a szememet, mert embert még sohase látott, aki egy vagy mindenkivel, talán még azt is megbocsájtod. Szikrázik az aszfaltos út, lobog a fák tavaszi zöldje - ami jót látsz másban, tudom, belém ültetnéd mindörökre.
Itt lüktetsz, égi szerető, te utcai nép vonulása, tiéd a testem és ruhám
s a köznap földi ragyogása. Egy csöndes és poros kapu nyitja ki hűvös barna száját - leheld rám végre mosolyod a -magányosság asztalánál. Szomráky Sándor
211
A HORHOS PARTJÁN
írta Saád Béla
Az sz-i főút üresen kanyargott kelet felé. A betorkoló mellékúton rendben sorakozott a páncéltörő szakasz, Ötven perc telt el a riasztó parancs óta. Minden együtt volt, löveg, vontató, málha és álmos, mogorva legénység. Hunyorogtak a csillagok. Már nem lehetett rnessze a nyári hajnal. Mindenkin köpeny, felhajtott gallérral. Hűvös, sőt hideg volt. Hozzászoktak már a nagy szarmata síkság éghajlatúhoz. Hajnalban a téli köpeny nem sok, délre az úszónadrág lenne kellemes viselet. Szalay Sándor, a kis egység őrmester-parancsnoka az árok partján ülve, félig fekve cigarettázott. Fásultan, unottan nézett maga elé a sötétbe. Katonasors. Nem tudni semmit és várni. Bizonyos volt benne, kár volt azonnal felkelteni a szakaszt, kár volt a hatvan percre adott készültséget teljesíteni, kár volt ebben a didergctő nyári éjfélutánban idevonulni a bekötő út torkolatához, a parancs szerint újabb parancsra várni. Úgy van és úgy Iesz, mint a kaszárnyában. A díszkivonulás hétkor, de a katonazaklatás és riasztás már éjfélkor kezdődik. Órájára pillantott a fellobbanó gyufa fényénél. Két óra elmúlt. Hanyatt fordult. Az égre pillantott. A Göncöl még villogott az égen. Göncöl. Megigértette vele Mária, hogy minden este kilenckor a Göncölt nézik mi n;' a ;··~etten. S a két szempár találkozik a fényévek rnesszeségébcn. Máriának vannak ilyen ötletei. Kedvesek. Mária a romantikus, Mária a realista ... Kissé rnindig szégyellte magát, mikor esténként leste a kilenc órát. Levelet nem írt, csak kapott. Három-négy naponként ráfirkantotta egy tábori lapra: élek. Különös szerelern. Nem bírt benne élni, de nélküle sem. A férfi elhagyja apját, anyját és feleségéhez ragaszkodik? De önmagát nem bírta elhagyni, önmagát, amelyben tovább élt apja is, anyja is. Ö nem tudta anyját tegezní és a poharat, ha kartávolságnál mcsszebb volt az asztal, kényelemből a földre tenni. Gyermekkori ételek íze forrt benne össze a családdal s míkor saját családja lett, csupa idegen ízzel kellett találkoznia. Azt hitte, problémáik kettőjükre tartoznak, de közös elhatározásaik mindig zavarosak és egyenetlenek lettek, mert érvényesült egy neki idegen, Máriának a legtökéletesebb hang, az anyjáé. Úgy érezte' már, hogy házasságában a szerelem és szeretet, amely feleségéhez kötötte, lassanként hurokká válik, amely megfojtja míndazt, amit képzelt a saját családjáról, a saját életéről, a maga házas boldogságáról. Kapóra jött a behívó. Most majd eldől, kell-e élnie úgy, hogy elfojtott álmok gyenge talaján nőtt reszkető türelemmel őrizheti csak meg nagy szerelmct. Most majd eldől, élet így, vagy halál. Ez volt az ö külön háborúja. A kelő nap szemébe sütött már. Az sz-i úton teherautók rohantak végig. Ök álltak és vártak. Három óra múlt. Csodálatos honvéd hadvezetőség! Mily sürgős volt a riasztás ! - Kovács szakaszvezető ! - kiáltotta fektéből felemelkedve. - Parancs! - pattant eléje Kovács. öregem, falatozhat, akinek van. A pléhgallérosokat olyan kicsiség, mint egy szakasz élelrnezése úgy látszik, nem érdekli. Hát ez bizony civil beszéd volt. Ludovikás tisztfélének nem való. Sándort azonban éppen szabadszájúságáért szerették emberei. A századparancsnok sejtett valamit arról, hogy Szalay hadapródőrmester nem sokat ad a tiszti tekintélyre s helytelenül bizalmas viszonyban van embereivel. Odahaza, laktanyában szétrobbantotta volna ezt a "bandát". De itt, a fronto n figyelemmel kellett lennie arra, hogy Szalay őrmestert szeretik emberei. Lelkesen követik, ha valamire parancsot kap, a feladatot jól végzi, szakaszánaik vesztesége töredéke annak, amit a többi szakaszok szenvedtek, jóllehet, a legtöbb bevetése volt.
212
- Mi van, .öregtlúk ? - fordult tarisznyázó embereihez. - Unjuk magunkat - mondta az egyik, aztán rátúlzott a másik, hogy "ilyenkor szekott az asszony mellöl a fal felé fordulni". Majdnem valamennyien nős, harmincas éveiben járó férfiak voltak. Bőszájú tréfákkal csapták agyon az időt, s takargatták gondjaikat, aggodalmaikat, nőügyekkel hencegtek. legénykedtek, csípkclődtek, Sándor az üres estéken odaült közéjük, hallgatta beszélgetésüket, s töprengett azon, hogyan lehetne okosan kitölteni a háború sok szünetét, ezt a drága és veszélyes időt. Segítségére jött a tudnivágyá Radai, aki egyszer az aranybulláról kérdezte. Sándor felelt, csak olyan hangosan, hogya körülállók hallják s egyszer csak azt vette észre, hogy a helyiségben csend lesz, mindenki figyel s rá is szóltak: "tessék szíves lenni hangosabban, őrmester úr!" Meglepte, rnennyire érdekelte az embereket a nemzet történelme s általában a történelem. Valósággal záporoztak feléje a kérdések. A történelemből. mint a legtöbb magyar, néhány epizódot tudtak. Mohácsról anynyit, hogy a király belefult a patakba, A török időkből az egri nőket emlegették, meg Dugovics Tituszt. Lassanként formás népoktatás lett az ősszejőve telekből. Az emberek észrevették, hogy "Sanyijuk" kedvetlenűl hallgat, amikor 'trágár tréfák járják, de felvillanyozódik, ha földreformról, a gazdasági kérdésekről, történelemről volt szó. Sándornak nagy örömet okozott a velük való beszélgetés. Egyetemi végzettséggel a zsebében és a fejében nem röstellte könyvügynökléssel kezdeni pályáját, semhogy díplomájának megfelelő nyolcvan pengős ösztöndíjas állásért könyörögjön. A könyveladás lélektanában lassanként mester lett. Megtanulta. hogyan lehet benyitni olyan ajtókon, amelyeket .becsapnak az ügynök orra előtt. ügyfelei azonban városi emberek voltak, viszont a szakasz valósággal keresztmetszetét adta a társadalomnak. Budapestről s a Duna-Tisza közéről verbuválódtak. Akadt köztük vonatozó kőműves, aki Zagyvarékáson lakott és Budapesten dolgozott. Parasztgyerek. aki - míkor a fűben hevertek - azon az alig négyzetméternyi területen látható valamennyi fűfajtát, vagy negyvenet, nevén, éspedig ízes, népi nevén ismert és nevezett. Voltak nagyvárosi mindenhez értők és semmiből élők, remek vágányok. Volt kéményseprő és szárnvevőségi díjnok. Gyümölcskertész és borbély. Vízvezetékszerelő és motoros. Falusi napszámos és pályaudvari rakodórnunkás. Aztán köztük volt Radai, aki csak Sándornak vallotta meg bizalmasan, hogy szervezett rnunkús. Radait érdekelték legkevésbé exisztenciális kérdések, cipőgyári szakrnunkás volt, a maga fizetési körülményeit, szakszervezetének kollektív szerződését kielégítőnek találta, lelkileg is kilépett a megélhetési gondok közül s a nemzet és társadalom általános kérdései felé fordult nyugtalan figyelemmel. Amíg a többiekben 'az a kérdés, "miért vagyunk itt" csak a hazaforduló létgondokból fakadt s mögötte csak ilyen kérdések lapultak. "mi lesz a gyerekkel, a rnotorral, a feleséggel, rnire futja a segélyből és ki metszi meg a szőlőt", Radait a jövő izgatta s a nemzet nevében fogalmazta a kérdést: "mi értelme, hogy itt vagyunk"? Radai otthon maradt családját az állam szerényen, a szakszervezet pedig hathatós kiegészítéssel támogatta. Az egész szakaszból csak ő érezte kézzelfoghatóan, hogy egy közősség tagja, a többiek számára nagyon bizonytalan és elmosódott volt az a kapcsolat, amely családjukon kívül a hazához és a nemzethez fűzte őket. Az egész hadseregben is ez volt a kép. A tiszteknek jál ment, a karpaszományosok állásuk után járó fizetést kaptak otthon, ám exisztenciális gonddal küzdött a legénység többsége. A család szilárd pont és határozott keret volt számukra, a haza, a nemzet azonban alig több, mínt nyelvi' kőzösség. Egy nyelvet beszéltek az urakkal, azt tudták, de azon az egy nyelven nem ugyanúgy értettek. A faluslak számára a haza művelhető földet jelentett, s különös, hogy egyedül Radai számára volt '8 nemzet és a haza hathatóseszmény, amelynek mai kifejeződései ugyan hibásak, de ezzel nem szűnt meg létezni. Sándor 213
azzal magyarázta Radai különállását, hogy a szakszervezeti ismeretterjesztő tanfolyamok révén megébredt benne a tudásszomj és a közügyek iránti érdeklődés. Eljutott odáig, ahol a műv sltség kezdődik, felismerte, hogy keveset tud, nagyon, nagyon keveset ahhoz az ismeretanyaghoz képest, amely a világban fellelhető. Hát ilyen anyagból állt ez a kis együttes, amely most a több órás várakozás idején azt felelte parancsnokának, hogy "unjuk magunkat". Igen, unjuk. Az állam hatalma, a rend kemény fegyelme idehozott bennünket katonának. Felolvasták előttünk a hadicikkelyeket, amelyekben csak úgy repked a halál. Halál a katonára, ha így vagy úgy megszegi a fegyelmet, vagy megtagadja az engedelmességet. Parancsnokukat azonban nem a halálcikkelyek végrehajtójának ismerték meg, hanem éppen olyan áldozatnak, mint maguk voltak. Áldozatnak, al? azonban magára vette mindig a feladaitok veszélyes nehezét. Igy ebben a szakaszban sajátos szellem keletkezett, ami megkülönböztette a legtöbbtől. Parancsnokával egyetértésben unta az egészet és parancsnokával egységben szállt szembe azokkal, akik erőnek erejével értelmet akartak vinni abba, ahová nem fért, ebbe a háborúba, ezer kilométerekre nem is a hazától, csak a családtól s azokat, akik ezt az értelmet erőszakolták s akik szembeszálltak egységeíkkel, nevezték - katonás gyűjtőnévvel - "aktivoknak". Persze voltak tartalékos tisztek és altisztek is, akik az "alktivok" csoportjába sorolódtak s voltak aktívek is, akiket a magától értetődő bizalmatlanság legyőzése után "azért rendes embereknek" fogadtak el. Hogya parancsnokuk egyéni értelmet ad a maga ,háborújának, hogy a boldogságra itélés vagy halál választását keresi, abból semmit sem sejtettek, mert abban egyek voltak, hogy unták magukat most és általában. De már porzott a sz-i főút egy motoros nyomában s szinte egyidejűleg harsogott a "vigyázz" egy másik csikorogva fékező motorkerékpár előtt. Szalay őrmester az sz-i főút felé fordulva heverészett az árokparton, megpillantva a motoros küldöncöt, nem is figyelt hátrafelé. Átvette a parancsot. amely a rohamlövegszázad parancsnokától jött: "Induljon azonnal és jelentkezzék ma déli 12 óráig". Felugrott, hogy kiadja az indulási parancsot. Ekkor találta magát szembe a másik motoros utasával, Szénay Iőhadnaggyal. - Örrnester úr ! - harsogott máris a főhadnagy. - Parancs! - pattant. most már á legszabályosabban Sándor és jelentette annak rendje rnódja szerint nevét, rangját, az alakulatát, mert itt nem lehetett tréfálni, lazáskodní, a legszabályosabb aktivval állott szemben, sőt ebből a kasztból is a forma és megjelenés nagymesterének egyikével, a segédtiszttel. - Közlöm az ezredes úr parancsát, azonnal visszatér körletébe s még ma hadbíróság elé kerül. - Alázatosan jelentem, miért ? A segédtíszt a laktanyában azt felelte volna, hogy hátra arc, indulj, majd megtudja a hadbíróság előtt. De itt a fronton bajtársiasabb volt. - Parancs nélkül elhagyta körletét. - Parancs nélkül ... - és Szalay őrmester kotorászni kezdett zubbonya jobb zsebében, ahol a hivatalos leveleket tartotta. A szíve felett a felesége levelei voltak. - Ezt a parancsot kaptam! A főhadnagy megnézte. A legénység hegyezte fülét. Minden szót hallottak. "Nagy kabaré", suttogták és felettébb élvezték az ügyet. Minden katona. aki legalább harminc napot szolgált, rájőn, hogy abból rossz nem származik, ha ellentétesek a parancsok és a fejesek veszekszenek. Csak szegény "Sanyi" ... - Ez a parancs nem érvényes - mondta a főhadnagy - . Ont a 33-ik gyalogezredhez rendelték s közvetlen felettese az ezredes úr. - Aki ezt az indulási parancsot aláírta, a 6-os rohamlövegszázad parancs214
noka s ebben a században az enyém a 3-ik szakasz - jelentette Szalay őr mester. Elkezdődött egy hosszú illetékességi vita arról, hogy a 6-os rohamlövegszázad 3-ik szakaszát hadosztályparancs osztotta be a 33-ik gyalogezredhez. Ezzel kikerült a századparancsnok joghatósága alól s csak újabb hadosztályparancs vonhatja el az ezredes parancsnoksága alól. Ez ellen azonban az ezredes azonnal tiltakoznék a hadosztály vezérkari főnökénél, mert úgyis dühös, hogyezredét ezer kilométeres gyaloglással valósággal tönkretették. Az emberek felének feltört a lába s egy heti pihenő után még míndig menetképtelenek. Megrendült a bizalmuk a felsőbb parancsnokságban s az egyetlen felvillanyozó intézkedés volt, mióta leszállították őket vagonhiány miatt a vonatról, hogy támogatásukra rohamlövegszakaszt vezényeltek. (A segédtiszt azt is tudta, hogy az ezredes a németeket is kellőképpen szidta, akik ilyen sértő módon bántak a honvédezreddel és főként vele.) A segédtíszt "pihenj"-ben magyarázott, de eszébe sem jutott, hogy Szalay őrmestert feloldja a "vigyázz" rnerevsége alól. - Alázatosan jelentem - szólt közbe Szalay őrmester -, kérem az ezredes úr parancsát írásban. A főhadnagy meghökkent. - Szóval nem teljesíti a parancsot? - Minden irás beli parancsot teljesitek. - S mit csinál akkor, ha két ellentétes írásbeli parancsa lesz? - Akkor itt maradok, ahol a két írásbeli parancsot kaptam. Itt, az sz-i út szélén. A századparancsnok írásban parancsolta, hogy ide induljak. Megtettem. Itt vettem ujabb parancsát, hogy induljak Sz-be. Ezt jelentem az ezredes úrnak s jelentem a százados úrnak, ha írásban kapom az ezredes úr parancsát. - És itt marad az útszélen? - Nem tehetek mást, különben valahol megtagadom a parancs teljesítését. Ez azután nagyon tetszett a legénységnek. Nincs kellemesebb valami a katonának, mint gazdátlanul a front mögött heverészni. Akinek két parancsnoka van, annak egy sincs. A főhadnagy cseppet sem katonásan a fülét vakarta. - Jelentem az ezredes úrnak. Alighogy elfüstölt a főhadnagy motorja, Szalay a küldönchőz fordult: - Nos, mindent hallott? - Igenis. - Akkor rohanjon, ahogy csak bír. Kovács szakaszvezető ! - Parancs! - Azonnal indulás. Forró napon, déli 12 óra előtt érkeztek meg Sz-be. Sándor Sz-ben azonnal jelentkezett századparancsnokánál, akinek az volt az érdeke, hogy alakulata a várható harci feladatra együtt legyen, éppen ezért helyeselte az őrmester magatartását, Ezzel átvette a hadosztálynál az ügy képviseletét az ezredessel szemben. Rögtön megfogalmazta jelentését s távbeszélőn továbbította, előretéve a fontosat, hogy egységét sikerült összevonni, mellékesen megemlítve, hogyahadosztályparancsnokság sürgősen igazolja parancsát a 3-ik szakaszra vonatkozóan a 33-ik gyalogezred parancsnokánál. - No, az öregúrnak egy óra múlva nem marad más, mint a nyelés. Sándor szakaszának a kijelölt körletben készültségben kellett maradnia. Szálláskereséssel nem volt érdemes bajlódni, hiszen úgyis továbbállnak. Az emberek fészerekbe húzták a lövegeket. vontatókat s maguk is odavackolódtak a földre. Ezekkel a véletlenül katonaegységbe vetődött magyar férfiakkal megérttette, hogy nem szeret parancsolgatní, mert azt sem szerette, ha magától 215
értetődő
dolgokat neki parancsolgattak. Most sem hangzott el parancsszó. Valamikor régen megbeszélték a dolgot, hogy megérkezés után első a fegyver, aztán az ember. Karbantartás, tisztogatás, mosakodás. A lövegek tiszták, závárjukat újrakenték, mozgásukat kipróbálták s néhányan már mosakszanak, borotválkeznak. Az önműködő rohamlöveg-szakasz, Követte példájukat. Borotválkozáshoz látott. Az emberek odajöttek hozzá s kíváncsiskodtak: - Mi lesz holnap, őrmester úr ? - Meleg - felelte Sándor két pamacsolás szünetében s vidám szemmel rákacsintott a fiúkra. Az emberek nevettek. - Készenlét, annyit tudok - vette komolyra a szót 'Sándor, mert nem titkolózott feleslegesen emberei előtt. - Nagy felvonulás van - mondta az egyik az utca felé bökve. fejével. Csakugyan, az utca megelevenedett, s ahogy közeledett az alkonyat, úgy súrű södőtt rajta a forgalom, de csak egy irányban a front felé. - Ha csak most kezdődik a nyüzsgés, akkor nem holnap lesz - mondta Pásztor, aki kertész volt civilben. Szavaiban ott élt a szemérmes szorongás a veszély napjától. - Hát idefigyeljetek öregf'íúk - és Sándor körülvéve embereitől, a tükör fölé guggolt és a bajsza helyét nyeste a késsel -. Megbeszéltük már Dugovics Titusz dolgát ... - és kíköpött, rnert szájába nyomta a borotvaszerszám a habot - . Szóval kis nemzet számára luxus az olyan hőstett, mint Dugovics Tituszé. Egy magyar - egy török. Ez nem jó. Az embereknek újra tetszett a beszéd, bár már hallották. Sándor rnost már a vödörben pacskelta arcát és onnan beszélt: - Pedig Dugovicsnak volt egy előnye, tudta miért forgatja kardját ... Helyeslő morgás, Sándor csendet intett: - Emberek, tudják, hogy sohasem húztam ki magam a nehezéből. - Tudjuk. - Azt sem tűröm, hogy bárki is válogasson abban, mi könnyebb, mi nehezebb. Tudják? - Tudjuk. - Nem akarok Dugovics lenni s nem akarom, hogy bármelyikőjük is az legyen. Ez már olyan, mint a vadászat. Van értelme, nincs értelme, céltalan töprengeni rajta. Benne vagyunk és kész. Pechünk van, mondják otthon és sóhajtanak a szenvedéstől, mert langyos a sör. Nincs otthon nemzeti egység, talán maga a nemzet sem létezik, ha csak pechjük van azoknak, akik vásárra viszik a bőrüket. De hát ők sem értik, mi sem értjük, színte nincs is közünk egymáshoz. A rólunk szóló híreket úgy olvassák, talán még úgy se, mínt mikor egy futballcsapat külföldi kórútra indul. Ott azonban győztes lehet a magyal' csapat, itt viszont ha győz, akkor sem nyer. Halálos csendben hallgatták a katonák. - Nézzék emberek, a fejembe kerülhet, hogy így beszélek magukhoz. Vadászaton vagyunk s ilyenkor önvédelemből is szükség van a férfierényekre és katonaerényekre: bátorságra, nyugalomra, engedelmességre és okosságra. Lát. hatták, hogy jobban vigyázok magukra, rnint magamra. Látták? - Láttuk. - Nahát akkor aludjanak jól, öreg vadászok és majd meglátjuk, mit kíván a fővadász és mit szól hozzá a vad.
*
Két házzal odább, egy kellemes külsejű otthonban lakott hetek óta Kavics Péter dr. katonaorvos. Szélesedő pacienturával dicsekedett s ennek révén 216
tojásnak, túrónak. csirkének bőviben volt. Az ukrán parasztok előbb tudták róla, hogy szemorvos, mint a magyar katonák. Messzi földről jöttek már hozzá szembajos ukrán parasztok, még azt 'is tudták, hogya lakásán kell keresni, rnert a kórházban nem szívesen áll szóba civillel. 'Volt több orvos is a kórházban, de egyik felé sem fordult akkora paciensbizalom. Irigy kollégálc ezt azzal magyarázták, hogy Kavics kopasz s emiatt korát megcáfolóan komoly és megbízható hatással van betegeire. Mások úgy vélték. hogy a parasztember' szemével szívesebben megy orvoshoz, mint más bajával, mert a szemevílágát fölöttébb félti. Kavics dr. tehát ezen a réven bővelkedett az 'ukrán földi javakban s amikor hírét vette, hogy jó barátja, Szalay Sándor érkezik, eltökélte, hogy vacsorát rendez tiszteletére, amelyet háziasszonya. az öreg zongoratanárnőállít elő, borról pedig a kórház gyógykészletéből gondoskodik. Ilyenformán ukrán ételekkel és francia vörösborral várhatta vendégeit. Az utóbbi a németek nagyarányú franciaországi gyűjtőszenvedélye révén került a kórház gyógyszertárába. Sándoron kívül természetesen meghívta főbarátját, Holló Jánost, a kórház lelkészét. Kádas Pál hadnagyot hívta meg negyediknek, a második rohamlövegszakasz parancsnokát, aki kettős értékkel rendelkezett. Egyrészt tudott tarokkozní, másrészt olyan aktív tiszt volt, aki azért "rendes embernek" minősült. A "páter" - ahogy Hollót nevezték - érkezett elsőnek s hozta a hírt, hogy Pál és Sándor késik, mert elígazításra rendelte őket a századparancsnok. - Unják már, hogy üres a sebészeti osztály - használta akasztófahumorát Kavics dr. - Valami készül - mondta a Páter aggodalmasan. Pál lépett be először otthonosan. az úton kezdett élénk vitajuk félmondata köszönt be az ajtón. Sándor mondta éppen: - '" r~sszindulatot sejtető parancs! - No, mi baj, mi baj? - kérdezte a páter a bemutatkozás után, észrevévén Sándor borús arcát, idegfeszültségét. - Eligazításon voltunk s Sándor nem egyszerű értelrnetlenséget, hanem célzatos rosszindulatot lát az egyik intézkedésben. - Tapasztalatom szerint leghelyesebb, ha butaságban keressük a céltalan ntézkedéuek okait - mondta ki bölcsességét nevetve a doktor -. De várjatok, behívom a háziasszonyomat és bemutatkeztok neki. Kisvúrtatva feketébe öltözött, ősz öreg hölgy lépett a szebába. Németül "Grüss Gottr'-tal üdvözölte a vendégeket. A doktor németül magyarázott, "Gnadige Frau"-nak szólítva a háziasszonyt. Sándorról is közölte, hogy ő is magyar s ő sem leli örömét abban, hogy ukrán földön hadakozik. - Látja, így találkoznak a rokonlelkek - szellemeskedett Kavics dr. -, A Szovjetunióban élő tisztes zongoratanárnő s a német hadsereg oldalára szorult magyarok, akik nem fasiszták. Az orosz hölgy elköszönt, megigérvén. hogy azonnal hozza a vacsorát. Levessel kezdték. Pálnak és Sándornak az volt a véleménye, hogy az egész az Ujházy tyúkleveshez hasonlít és nagyon jó. A sült csirke sült csirke volt - a háziasszony szerint bécsi módon. Tésztának következett valami csodálatosan jó felf'ujtféleség, mézzel leöntve. A receptjét is kérdezték ennek a kitűnő ukrán különlegességnek, A háziasszony a sok dicsérettől boldogan magyarázta, hogy a megtisztított burgonyát vízbe áztat ja ... A napokig tartó előkészítő szertartás részleteire már nem volt kedvük figyelni, a doktor színig töltötte francia vörössel a poharakat. - Feketét már csak a .tarokkasztalnál kaptok - mondta -, gyerünk dolgozni. Maga is segített az asztal leszedésében, hogy mielőbb nagy szenvedélyének í
217
hódolhasson. a kiválasztottak és az igazi életöröm játékának, a tarokknak. amelynél nem komoly és komor matematikusok ülnek, mint a bridzsasztalnál. Hosszú ideig szabályosan ment a játék. A tarokk műszavai hallatszottak csak. Nyertek-vesztettek. Az osztás szüneteiben a doktor töltött. Sándor szórakozott volt; gyakran hibázott, vagy többet akart megjátszani, mint amire lapja volt, vagy kevesebbet nyert, mint amennyire lapjából futotta volna. il, doktor rászólt: - Ide figyelj Sándor, ne a holnaputáni esetepatéra gondolj! - Nem, nem - mondta riadtan Sándor -. Nem a csetepaté. Csak olyan bolondságokon kinlódom, mikor öngyilkos valaki és mikor áldozat, meg a különböző kötelességek erőssége .... Legyintett és visszatért a tarolokhoz. Négy király ! A "páter", aki szornszédja volt, szelíden megérintette a kezét: - A háborúban a parancs sok mindenre mentség, a nagy számadás pedig a Nagy Bíró előtt a parancsnokok terhe. Játszottak. A tarokkban. minthogy igazán csak jó ebéd vagy vacsora után és borivás közben művelhető, mindíg elérkezik az a pillanat, amikor átszakad a játékfegyelem gátja s két osztás között felviharzik a vita. - Páter, én azért jöttem ki ide, mert nem kívántam úgy élni Felkínálom magamat az Istennek, vegye el az életemet, vagy hagyja meg . - S mit akarsz ezzel elérni? - Útmutatást akarok kapni. Kell-e vállalnom néha valószínűtlenül szóp, néha kibírhatatlanul kínzó szerelmemet? Csodálkozva néztek rá, .külőnősen Pál, aki magabiztosságáért szerette meg Sándort. Sándor észrevette a meghökkenést, - Páter, vedd úgy, hogy nyilvánosan gyónok. Doktor, te holnap talán legyintesz betegágyam felett. Pál talán velem lesz a kínban és halálban. - Nem értelek! - mondta csendesen a páter és az asztalra tette a kártyacsomót, kezeit ölébe ejtette, összekulcsolta és várakozóan nézett Sándorra. - Szeretnek és szeretek. Azt hittem, ez és ennyi és semmi más nem kell a boldogsághoz. Az én nagyszerű asszonyom azonban mást is szeret. Ne értsetek félre. Tiszta és hű. Az öccsét, aki halott, egy éve halt meg "itt valahol, jobban szeretí, mint engem. Az anyját is jobban szeretí, mint engem. Bevett a családba engem, az árvát, a magányosat. de nem tud és nem akar új és független családot teremteni velem. Új családot, amelyben a szokások a mi kettőnk szokásai, a gondolkodásmód a mi kettőnk gondolkodásmódja. Új családot, amelynek őse az ő két szülője, de amely az én halott szüleim otthonának is folytatója, amelyben az én gyermekkorom is, értitek, az is tovább él, nemcsak az övé. Az Isten ítéletét akarom tudni, kell-e így élnem boldog boldog talanul, új család alapítása helyett, beházasodva, valamiféle házas és családos albérletbe jutva, erre a lelki hitbízományra kárhoztatva ? - Nem szeretek tarokk közben paposan beszélni - mondta a páter Mit mondhatok? Az élet értelme nem a boldogság... Az élet értelme a megértés, a munka, türelem is ... De miért kerülget jük, miért leplezzük ? ... Az élet vége a halál. Az egész életben az a legfőbb bizonyosság, hogy meghalunk. Szabadakaratunk nyomai sem fedezhetők fel életünk e két lényeges eseményében: születésünkben és halálunkban. - Legyek öngyilkos? Vessem oda szándékosan magam a halál elé? Hősi halott lehetek gyávaságból? - Nem azt mondtam. Túlteng benned a boldogság utáni vágy. Házaséleted úgy indult, ahogy álmodtad, vagy talán szebben, mint álmodtad. Olyan volt a valóság, hogy álmodni sem mertél volna szebbet. Szép az asszonyod, hoz-
218
zádvaló kemény jellem, csodálod ezért és félsz tőle. Magadba akarod olvasztani egyéniséget, mert ellenérzést ébreszt benned különállása, de ha sikerülne lelki és szellemi másvoltát megsernrnisitened, amiatt még elégedetlenebb. sőt kiábrándult lennél. - Honnan tudsz annyit róla és rólam? - Pap vagyok, gyóntatok s azonkivül is rengeteg házassági gondot hoztak hozzám asszonyok és férfiak. Néhány szavad elegendő volt a diagnózishoz. A doktor töltött. - Gyakori eset - folytatta a páter -. A férfi anyját is keresi feleségében vagy az asszony legfőbb vetélytársa férje anyja akkor is, ha él, - még inkább, ha már rég halott. A sokáig magányos férfi azt is várja, hogy asszonyában feltámad az édesanyja. - De hát egy feleség sohasem pótolja az .édesanyát - vágott közbe la doktor -, igyunk. Sándor baja a házasember gyermekbetegsége fejezetbe tartozik. Gyakori eset, ezúttal különleges és fájdalmas tünetekkel. - Ti tréfáltok velem! Majd komolyan vesztek holnap! Pál most szólalt meg először. - Sándor, egy szakaszért vagy felelős! - A parancs parancs. Az örültség is parancs. Legalább harminc asszony, legalább ötven gyerek, hány édesanya, édesapa, ez mind a te felclősséged. A doktor és a páter értetlenül néztek rájuk. Sándor hallgatott. Pál törte meg a csendet. - Annyi talán elmondható, a doktor és a páter megbízható emberek, hogy Sándor szerint a holnapra kapott parancs végrehajtása az öngyilkossággal egyenlő, éspedig két okból. Először is, mert a kijelölt hely olyan, hogy a terepviszonyok miatt csak egy irányban mozoghat, éspedig előre, keletnek. a Don felé. Másodszor azért, mert abban az esetben is az utolsó emberig tartania kell az állást, ha T 36-osok támadnák. pedig ezekkel szemben a mí lövegeink kalibere mondhatni tehetetlen. Lényegében mi csak puffogtatunk s ezzel bemutatkozunk, - hatás és az önvédelem reménye nélkül. Sándor most úgy véli, hogya maga személyes próbatétdében ez a parancs alkalom a középkori Istenitéletre. A páter Sándor felé fordult. - Igy van? Igy valahogy. - A magad próbatétele is istenkísértés. - A középkorban a szerit királyok is űzték az istenitéletet. - Az a középkorban volt s mí a modern korban élünk. Azok egyszeruen hitték, hogy hívásukra megnyilatkozik az Isten, te pedig jól tudod, hogy gyakori beleszólása és segítsége életünkben nem tüntető és nem nyilvános, mégis kihívóan követeled ítéletét. Gőgös vagy. Abban van gőgöd, hogy különbnek érzed magad a többinél. - Ne rettents meg, Páter! - Azt mondtad, gyónsz nyilvánosan. Oszintén kell beszélnem, mint a gyóntatószékben. Katona vagyok és pap. Helyesebben pap vagyok a katonaruhában. Lelki ütközésekben csak mint pap és keresztény beszélhetek. Az engedelmessék állampolgári és katonatörvény. Ez alól nem vonhatod ki magad, sőt öngyilkosság volna, ha megkísérelnéd. Ha egyszer ennek vége lesz, majd otthon törekedhetsz arra, hogy mások és másként adják az állampolgároknak a parancsokat. A te esetedben a lényeg szándékodban van. Te ezzel a szándékkal akarod végrehajtani az őrült parancsot, hogy megsemmisíted magad s pusztulásba ránts szükségszerűen néhány tucat embert és gyászba dönts asszonyo219
kat és gyermekeket. A saját pusztulásod szándéka is bűn és ha másokat is magaddalrántasz a halálba, ez is téged terhel. - Mit tegyek? - kérdezte megrendülten Sándor. - Teljesítsd kötelességedet, öld ki szívedből gyilkos szándékodat és használd az eszedet. Aztán így imádkozzál: Legyen meg a Te akaratod. Mindnyájan hallgattak. Sokáig tartott a fázós, nehéz és megilletődött . csend. Játszunk még egy kört? kérdezte vendéglátói szivélyességgel a doktor. - Talán ne - felelte Sándor és hiányzott .hangjából az egész este jelen volt nyugtalanság -. Szeretnék egy percre a páterrel maradni ...
* Szalay szakaszának este 10 óráig kellett elfoglalnia állását. Az őrmester napközben századparancsnokával bejárta a terepet. A parancsnok ridegen és idegesen viselkedett. Módot sem adott kérdésre, megbeszélésre. A horhos előtt húsz méterrel jelölte ki a lövegele helyét. "Alcázhatnak - mondta - s tüzelésre készen parancsra várnak." A parancsokat Kádas Pál hadnagy fogja közvetíteni. Kádas? Hisz ő is szakaszparancsnok. A századparancsnok azonban olyan kemény lett, mintha laktanyában lennének. - Parancs! Végrehajtani! Végeztem! Szalay körülnézett a terepen. A század másik két szakaszának állása az övétől délre volt, közel a majdnem egyenesen a Donra tartó földúthoz. Gázló vagy kompjárat lehetett a földút végződésében a folyón. Sz-ből jövet elég meredek emelkedőn jutottak egy széles, a folyamig tartó dombhátra, amely hulIárnos redőkben futott kelet felé. A látóhatárt azonban az erdők és a kék horizont zárta le, a dombhátnak erről a részéről nem lehetett látni a híres orosz folyót. A terepet, amelyet Sándor szakasza számára jelöltek ki, mély árok, az ezen a tájon gyakori és katonanyelven horhosnak nevezett földtörés szelte át. E horhostól nyugatra egy-másfél kilométeres távolságban, azaz Sándor kijelölt állása rnögött komoly és messzíre terjedő erdő volt, előtte a Don felé mint valami háromszög hegye, ugyancsak másfél kilométerre szintén erdő látszott, keskenyen kezdődve, szinte csak ritkás és tisztásos legclőként, s azután szélesedve támaszkodott a folyóra vagy legalább is a dombhát szélére, ahol a leszakadó völgyben a folyónak volt az útja. A két erdő között műveletlen föld terült el, legelőnek vagy parlagnak használhatták. Az észak-déli irányban vonuló horhos olyan rnély volt, hogy lovasembert is elnyelt s helyenként - mint Sándor szakaszának kijelölt állástáján is - olyan mély, hogy még gyalogszerrel is bajosan lehetett fenekére ereszkedni s a túlsó parton felkapaszkodni. Altalában minden régi gázló s kompátkelőhely tájékán hídfő állása volt a szovjet hadseregnek. Otthon erről keveset tudtak, az általános jelentések ködösíteni igyekeztek ezt a helyzetet. Egy ilyen Donon inneni beszüremkedést szeretett volna felszámolni az új vezérkari főnök, a helyi jellegű hadművelethez megkapta a német főparancsnokság hozzájárulását, sőt segítségét is, páncélos és repülő támogatás formájában. Ennyit tudott Sándor. "Foglaljon tüzelőállást a horhos előtt" '" olvassa az írott parancsot - s "várjon parancsra". - Tökéletesen nyilt terep ... morog Sándor. - Érthetetlen. Ellátogatott a német tankok felé. Kitűnő reitőzésí lehetőség. Saját századának másik két szakasza tereprnélyedésbe és bokrok közé bújhat, kitűnően álcázhatja magát, minden irányban mozgásképes, még a horhos is ellaposodott azon a tájon s Iőveggel, vontatóval járható. - Miért raknak ki engem a piacera ? - töprengett Sándor. Erre a kérdésre nem talált más magyarázatot, mint azt, hogy szándékosan rá akarják 220
terelni az ellenség figyelmet. A doni hídfőállásban tankok is lehetnek, ezeknek csak egy útjuk van: a földút. Ha megkezdem a tüzelést: vagy visszavonulnak, vagy nyilt terepen át megtámadnak. Nekünk kellene kicsalni őket a nyílt terepre, hogy u német páncélosok oldalba kaphassák őket. De hogyan? Hazaérkezvén annyit mondott embereinek, készüljenek a "bokrosításhoz". Az öreg fiúk értették. Bejárták a környéket s ágakat vágtak, vízzellocsolták s igyekeztek annyira nedvesen tartani, hogy egy napra, reggeltől délig zöld csalittá alakíthassák át a nyílt terepen a lövegállásokat. A csatanap olyan a parancsnoknak, rnint a háziasszonynak a vendéglátás. Lőszer? Géppisztolyok? Kézigránát? Hidegélelem ? Lövegellenőrzés ? Vontatók ? Gyertyatisztítás ? Motorpróba ? üzemanyag? Kötszer? Elsősegély? Amire az ebéd megérkezett - késő délután kapták -, minden rendben volt. Sándor is emberei közt ült, nem ment át a tiszti étkezdébe. ahogya zászlóaljparancsnok asztalát nevezték, ahol is szintén csajkából ettek, de asztalnál és együtt a tisztek. Némán fogyasztották az ebédet. Csak a csajkák csörögtek. szó alig esett. - Ugye, hárorn szüzünk van? - szólt oda embereinek. - Igenis. Ezideig három főre rúgott a szakasz vesztesége. Egy súlyos sebesült, egy halott és egy vérhas. Helycttük kaptace három, tűzkeresztségen még át nem esc tt "szüzet". - Minden lövegnél egy? - Igenis. - Hogy áll a többi szakasz? - kérdezősködött Sándor a veszteségadatok után, jóllehet ismeretes volt előtte, de akarta, hogyacsatanap előtt fe1frissítse emberei emlékezetét. - Az elsőben kilenc a szüz, a másodikban hét - jelentette Kovács szakaszvezető.
- Pedig nekünk van a legtöbb csatanapunk - állapította meg Sándor -. Mi a titka ennek? Vigyázunk, de nem félünk. Most pedig mosdás és borotválkozás. Lábápolás is. Egy tyúkszemfájós lőszerhordó míatt el lehet veszteni az ütközetet. Egy megkésett lövés miatt telitalálatot 'kaphat egy löveg. Maga is jó példával járt elő. Borotválkozás közben mellé óvakodott Radai. -- Őrmester úr! Szeretnék valamit mondani! - Halljuk! - De nem itt, hátra mehetnénk a kertbe. - Tegye tisztába magát, aztán eltűnhetünk. Félóra múlva a lejtős kert végében álltak Ösztövér meggyfa sovány és savanyú gyümölcsét szemezték - Azt mondta egyszer az őrmester úr - kezdte suttogva Radai - , hogy Jurisics Miklós okosabban tette volna, ha nem védi Kőszeget, hanem ráereszti a törököt Bécsre. Hadd szorította volna őket is a török csizma. - így van, ezt mondtam. - Most mi itt nem Jurisics helyzetében vagyunk? Csakhogy mi egy horhos előtt állunk, nem Bécs előtt. - Értem! - azután hallgatott - szeretnék fogságba esni. - Radaikám, én keresztény vagyok sajnos, és hála Istennek. Vergődöm a "mit szabad" és "mit nem szabad" között, Tudom, hogy Magyarország belső helyzeten csak forradalom segíthet, de csak forradalmi szavakra vagyok képes. Amíg szóval győzni és meggyőzni lehet, addig használható vagyok, 'forradalmi tettekre képtelen, mert igenek és nemek, talánok és esetlegele mérlegelese marcangol, bénít. - Innen mindenki szöknék. A legtöbb haza, én a jövőbe szeretnék kapaszkodni.
*
22J
Csillagos ég alatt, holdtalan éjszakán foglalták el kijelölt helyüket a horhos előtt. Éjfél sem volt, amikor Sándor jelentette parancsnokának: minden rendben. Rádiótilalom volt. A parancsot írásban küldte s írásban kapta a választ. Támadás 3.50-kor. Tízperces bukórepülő-bombázás. Húsz perc tűzérségi tűz. További parancs küldönccel vagy rádión. Rádiópróba 4 h-kor. A .horhos fenekéig lépcsőzetes vájatokat árkoltak. A lövegekhez őrség állt, Sándor óvatosságból minden oldalra küldött biztosítót is. A többi a horhos fenekén pihenhetett, aludhatott, ha bírt. A csend lenyűgöző és nyomasztó volt. Az ember tudta, hogy széles térségen. amerre a szem ellátott, puskák, géppuskák, lovegek és aknavetők, tankok és repülőgépek készítik a rombolást és a halált. Csendes, hűvösödő éjszaka, Csillagsátor, Göncöl, Mária. Sándor hanyatt feküdt és a szépséges, mélykék csillagos eget nézte. Gyönyörű! Van-e nagyobb szépség, mint a földön fekve bámulni a nyári éjszakán az égbolt rejtélyes víllogásatra, fülelní a tücsökJmuzsikára és szívni az erdő és a víz felől szálló illatokat. Agya néha viszszaesett a jövő kutatásának kínjába. rnarcangolva szegezte magának a kérdést, mi a célja vele és egységével a magasabb vezetésnek? Ilyen tudatosan még sohasem hagyták tudatlanságban feladata felől. Eddig gyalogos zászlóaljak oldalán harcolt. Géppuskafészkek leküzdése, tanktámadás elleni biztosítás. Most míért van itt? Eh, a természet gyönyörű. Ott valahol fog százfátylú fényben kelni a nap. Tőle jobbra, a Dontól Sz-be vezető földúton mintha mozgás volna. Fülelt. Mi? Kádár hadnagyra nézett, az összekötő tisztre, aki szintén hanyatt fekve bámulta a csillagos eget. Vajon hallotta-e? - Pál ! Mi az ? Hallod ? - Titokban visszavonják a gyalogságot, Mi vagyunk legelől. Szalay hallgat s érzi, ahogy átforrósodik a teste a dühtől, a leleplező megvilágosodástól s gondolatainak vad száguldásától. - Azért jöttem melléd - mondta csendesen Pál. - Igen, a civil bagázsra rámérte sorsát a századparancsnok úr! Szalay felugrott. Pál is. - Visszamegyek a parancsnokságra, Amikor kezdődik, itt leszek a paranccsal és itt is maradok. Szalay meghatottan bólintott. Már felvitlant a terve s csak arra tudott gondolni. A horhos szélére ment s Kovács szakaszvezetőt kérte. - Mi van az emberekkel? - Nyugtalanok - mondta nagy komolyan a szakaszvezető. - Én a szélső lövegnél leszek. Itt kettőzzék meg a lőszert. Ön a kőzépsőnél, Ftgyeljen rám. Ha az ügetés [elét adom, rnindnyájan a horhos fenekére vonulnak vissza. Csak én maradok kint RadaivaI. Bemélem. vállalja. - Vállalom ! - hangzott a sötétből egy hang. - Itt van RadaikáJm,' akkor rendben. - Kovács szakaszvezető ! - Parancs! - Ha valami történik velem, szedje ki irataimat zsebemből. küldje el a feleségemnek. A csatanap után pedig jelenti a századparancsnoknak, hogy a lovegek szétlővése után a legénységet parancsomra visszavonta a horhosba. Ha nem kapnak aknát telibe, a szakasz megúszhatja... Két kézigránátot is adjon! - Mit akar, őrmester úr? - esett ki katonás tartásából Kovács.: Jelentse majd, hogy szétlőtték a lövegeket. Végeztem! vett fel kemény hangot Szalay. Néhány pillanat múlva már világosodni kezdett az ég alja. Aztán hangra kapott a levegő. Zúgva, dörögve jöttek a gépek, s süvöltve buktak oda vala222
hova az erdő mögé. Vörös és sárga rikító fények, robbanás csapott fel a napkelte idilli hátteréből. Egy hullám, két hullám, három hullám. Túlnan azonban csend, semmi zaj! A legénység parancs nélkül is a lövegekhez ugrik. Mindenki a helyén; Nézik a természet szépséges s az ember borzalmas színjátékát. Azután gránátok süvítenek fejük felett, s fekete füst j ük, felcsapó fényük ugyanarról a tájról vág szembe, mint az előbb, a bukórepülők bombái! A rádiós jelenti, az összeköttetést megteremtette. a lövegeket az erdő és a földút találkozási pontjára irányítani. Sándor látcsövez, néz és parancsot ad! Félelmetes, hogy nincs válasz a tűzérségi tűzre sem! Mintha fantomokra rohannának, amelyek némák és láthatatlanok. Megnézi óráját. 4 h 20. Az utolsó gránátok vijjognak át fejük felett. Aztán csönd. Puskalövések ! Szovjet géppuska kerepelése, gyenge csattanása. S ekkor kezdődik odaátról a tűzérségi tűz. Fejük felett máshangú gránátok süvítenek a saját tűzérségi állások felé! - Kivárták ! Bemérték őket! - mondja szakszerűerr Kovács szakaszvezető.
A gránátok mögéjük, messze a horhos mögé zuhantak. Egy, kettő, három, záporoznak előbb egyesével, aztán párosával, többesével. Kádas hadnagy érkezik. írásbeli parancs. "Földút-erdő keresztezését védi. Rádióparancsra tűz !" A rádiós máris jelenti: tankgyanús árnyék a "földút-erdő találkazási pontján. Tűz!" Szalay látesővével a megadott pontra mered. Igen! Tank! T-36-os. Rálőni annyit jelent, hogy Ieleplezí.k magukat. Nyilván ez is a hadvezetés célja. El sem érnek addig gránátjaink. S ha közelebb jön s 'e1találják,gyengéden kopognatnak a vastag páncélon. Máskor a harcban legalább megérkezett a pillanat, amikor - ha nem is hazáról, eszméről, hanem egyszerűen arról volt szó, meg tudja-e az ember védeni önmagát. A helyzetek kiélesednek és leegyszerüsödnek minden ,összecsapásban arra a dzsungeli dilernrnára, vagy én, vlagy Ő. Most azonban majdnem puskával lövünk tankra, levetkőztetjük magunkat a torkolattűzzel. "Ez az istenítélet" - villant át ágyán -. De a magamé lesz, s nem a szakaszé. - Tűz! - A három ágyú majdnem egyszerre megugrik. felbőg. A bokorálarc lehull. Töltenek, céloznak, lőnek. Azután nem is céloznak, csak lőnek. Gránátok zúgnak el fejük felett. A horhos mögött csap le az egyik. Földomlás. Szalay int Kovács szakaszvezetőnek. Az utolsó két gránát kísüvft s márís bukva, guggolva, kúszva éri el a horhos peremét a legénység. Jókor! Szalay, Radai és Kádas földre lapulnak. Dörrenés! A szélső löveget telitalálat érte. Szalay kézigránátot vág a másikra, földrelapul és a dörrenés után lövegéhez ugrik. Tölt, tűz! Radai és Kádas a kezelők. Hordják a lőszert. Az első kézigránát a középső löveg závárát találta és roncsoltá szét. Szalay a kerekekre vágja a másodikat, a löveg összerogy. Tűz! Tűz! Az erdő előtt árnyékok mozognak, Porban és füstben fellángolt a torkuk. Tűz! Aztán valami olyasmit látott, mintha megszúrnák a földet a löveg előtt s repedezve emelkednék a talaj s vele a löveg. Ez volt az utolsó emléke a csatanapról. Amikor magához tért, kórházi ágyon találta magát. Kavics dr.-t látta. - Légnyomás. Másfél tucat repesz. Vérveszteség. Izomsérülések. Bordatörések. Türelemre vagy ítélve. Feküdj nyugodtan. Tőle tudta meg a csatanap történetét is. Minden maradt a régiben. Sándor szakaszával akarták kicsalni nyílt terepre az ellenséget. A magyar gyalogság az éj leple alatt eltűnt állásából s 'Sándor szakaszával azt a szerepet kívánták játszatni, mintha a visszavonulást fedeznék. Az ötlet rendkívül átlátszó lehetett s az eredmény néhány száz halott és sebesült csak azért, hogy visszajut223
tassák a gyalogságot elhagyott állásaiba. Szakasza néhány könnyebb sebe. sü1ttel végezte a csatanapot. mert a gránátok után aknázás következett s egy akna a horhos peremén robbant. Radait nem érte sérülés. Másik mellette kitartó bajtársa, Kádas hadnagy könnyebben sebesült. Kiderült, hogy 48 óráig feküdt eszméletlen. Harmadnap meglátogatta századparancsnoka. Átnyujtotta neki a hadosztályparancsot, amely dícsérően emlékezett meg szakasza "hősi helytállásáról", az Lévén a feladata, hogy magára vonja az ellenség figyelmét. - Felterjesztettem kisezüstre, zászlósi kínevezesre és - ha mozgóképcs lesz - négyheti betegszabadságot Ikap. Meglepő, milyen kis veszteséggel végzett. Sándor száján volt a válasz: - de idejében kettéharapta a lázadó szót. Gondolatát Radainak folytatta, a\ki néhány nap múlva meglátogatta. - Az aktívek kárpótolnak engem, elvégre mégis csak tiszt és parancsnok vagyok. Szégyellern magam. A szabadságot nem fogadom el. Magukkal maradok. - Magának árt a zászlós úr, nekünk pedig úgysem sokat használ. Sőt, talán nehezebb egy rendes ember alatt átszenvedni ezt az ostobaságot, mint egy· komisz alatt, akivel az ember ikilökhet s némileg ilevezetheti az utálatát. - S mí'ért nevez zászlósnak ? - Ma reggel parancsban volt. Sándor hallgatott. Radai folytatta. - Nézze zászlós úr. A maga áldozatát a legénység meg sem értené. Elő ször is a fele új lesz, mert az is parancsban volt, hogy szétszedik a szakaszt, miután a lövegek megsemmisültek. S az sem bizonyos, hogya zászlós úr szakaszparancsnok. Ki tudja, kiféle, rniféle embereket kapunk, tán még nyilas t is. Ezeknek meg kell majd magyarázni, hogya mi szakaszunk más szakasz. Ami pedig a legfontosabb, tulajdoniképpen csak ketten vagyunk az egész szakaszban, akik szerínt az emberek egyenlők, akárhol születtek, akármik lettelk. - És ki a másik? - kérdezte rnosolyogva Sándor. - A zászlós úr - mondta egész természetes hangon Radai. - No, no, 'ez talán túlzás. - Tessék csak utána gondolni - folytatta Rádai -. A többiek termeszetesnek találják, hogy más bánásmód illeti az urat s más a népet. A túlzások, a nyilt lebecsülésellen Iázadnak, az is megébred bennük, hogy úri életre vágynak vagy törekszenek. De egyiknek sem fájna, ha kivételezésben részesülne s bolondnak tartanák azt a tisztet, aki a kivételezést nem fogadná el. Sokan vannak, akik urak akarnak lenni, de kevesen, akik az egész népet szeretnék úrrá tenni. Ezért rnondom, hogy az emberi egyenlőséget a szakaszban csak mí ketten érezzük. S ebben legfeljebb csak az a furcsa, hogya zászlós úr imádkozik, én meg nem. - Az egyenlőtlenek között is van, aki imádkozik s van, aki nem. - Hát igen! - Szóval fogadjam el a szabadságot? Könnyű rábeszélni! Maga is elfogadná a helyemben ? - El. - Jól van. Sándor hallgatott, de megrögződött benne a szándék, hogy Radait kéri tisztflegényének, ha zászlósként joga van hozzá. Ha joga van ... A tiszti ügyekben ... és a "kivételezettség" jogaiban nem volt járatos. Most pedig akár tetszik, akár nem, az aknatűz zászlósi rangra, a katonai kivételezettség legalsó, de első lépcsőfokára emelte. Persze azt tudta, hogy azt a rejtélyes kiskaput, amely az igazi úriemberek világába vezet, most sem leli meg, de számára ez nem is volt fontos. Átmeneti, inkább csak háborús úriemberség, hadíszükségből történt kivételezettség az övé.
* 224
A kórházban tudta meg, hogy a hadijelentés "eredményes donjobbparti tisztogató hadműveletről" beszélt, amelyben a honvédalakulatoknak alkalrnuk volt megmutatni értéküket. Kinek és minek? - sóhajtott Sándor, mikor a pesti újság egy régi példányát ráejtette [kórházi takarójára. Balkarja felkötve, a vérveszteséget kiheverte. A légnyomás? Annak hatása sokkos remegéssel néha jelentkezik. Mire eliridulhat, mel1én lesz a Jcísezüst. - Jelvényt sem hordtam soha - gondolta és fáradtan a sok és érthetetlen otthoni ügy olvasásától, elaludt. Arról álmodott, hogy kötéltáncosként sétál a horhos szakadékának peremén.
• ÉPÍTS MAGADNAK MOST MAR HAzAT ... Epíts magadnak most már házat, földszintest, egyszerűt, nem cifra toronnyal, cicomás ablakokkal, alkonyí csönd ből szökkent szavak tégláiból. építsd, éi szívedet tedd díszül közepébe. S művelj magadnak kertet, nem nyesett fákkal, se vadon nőtt, bozontos bokrokkal, egy-két palántát ültess csupán, mályvát vagy ibolyát, jóakarat virágaít. Es bármerre fordul az évszak tartsd tárva kapudat, vendégedet pedig köszöntsd, s ha kezét nyujtja majd, legyen kedves néked e kéz, s akkor beérik táladban a gyümölcs, és édes lesz, akár a méz.
VIGASZ Emlékszem rád, mint egy varázsos rövidke dalra, Ö lélek, lélek csak virágozz szírmokat hajtva, A gyász sem tobzódhat, örökre holtod ba fűzve, Emlékezz vágyra és örömre, tavaszí fűre. Már fáj, hogy oly bús szárny-szegetten, tűnődve éljek, Hísz boldogok voltunk mí ketten, Ö drága lélek! . Felejtsd el hát a szörnyű véget, csillaghullásod, Örömből hímezzem emléked, dalból varázsod. Vámosi Pál
225
ESZMÉK ÉS TÉNYEK Sok szó esett az elmúlt hetekben a világsajtóban a bolognai kísérletről: emberi ivarsejteket egyesítettok egy tubusban ; megtörtént a megtermékenyülés s egy emberi embrió fejlődött 29 napon át; ezt az időpontot elérve az embrió elpusztult. A kísérletet DanieZe Petrucci professzor végezte két munkatársa segítségével. Azt vizsgálták, hogy a tudomány mai állása mellett mely határig lehet az emberi ernbriót, amely normális megtermékenyű lésből. de mcsterleélt módon keletkezett, az anyatesten kívül életben tartani és felnevelni. Ha forrásaimban nem is találtam pontos adatokat erre vonatkozóan, bizonyára hitelt adhatunk azoknak az általánosságban rnozgó állításoknak, hogy hasonló kísérletet már más biológusok és más országokban is folytattak. Arra kell következtetnem tehát, 'hogy ami a bolognai kísérletet akkora szenzácíóvá emelte, nem maga a kutató művelet, hanem a tudományos munkánál szokatlan arányú hírverés volt. Igy persze azon sem csodálkozhatunk, hogy olyan világnézeti és erkölcsi kérdéseket is nagy számban vittek a nyilvánosság elé, amelyek színte kötelességünkké teszik, hogy főleg a magunk számára igyekezzünk körvonalazni a katolikus felfogást.
* Az
első
mozzanat, amelyet alapvetően fontosnak érzek, hogy a rnegszólalt teológusok egyöntetű nézete szermt az ilyen természetű kísérletek még teljes siker esetén sem szolgáltatnak érvet Isten léte vagy a keresztény hitigazságok ellen. Erre mutatott rá Roberto Masi, a jogi tanulmányok római szemínáriumának rektora is abban a cikkében, amelynek tartalmáról az Universe közléséből értesültem. Lényegében a kísérlet abból áll írja Masí - , hogy férfi és női ivarsejteket a természetes találkozási helyükönkívül egyesítenek s az. egyesülésből eredő embriót rnesterséges környezetben táplálják A csira-elemeket azonban az emberi testből veszik; az emberi szervezet termelte azokat, éretten a megtermékenyülésre. Igy tehát az az embrió is, amelyet az anyatesten kívül nevelnek, valójában az emberi testből ered, s a mcs-
226
lrja
Mihelics
Vid
terséges fejlesztés minden eredményét ama természeti erők :működésének kell tulajdonítanunk, amelyek az emberi lények normális fogamzásában és születésében közrejátszanak. "A kísérlet semmiféle vonatkozásban sem támaszkodik más erőkre - állapítja meg Masi -, s így bármilyen eredménynyel járjon, nem foghatjuk fel akként, mintha az Istentől való eloldózkodást vagy függetlenséget jelentené." A döntő tény itt kétségkívül az, hogy nem egy "mesterséges" embriót formáltak ki a kísérletező tudósok, hanem természetes emberi ivarsejtekhez folyamodtak s ezeknek normális megtermékenyülése nyomán jutottak egy embrióhoz. Ami mesterséges, kizárólag a megtermékenyülés és fejlődés körülményei. Bizonnyal nem fog ártani, ha közbevetőleg kitérek arra, hogy azok a katolikus kutatók és gondolkodók, akik figyelemmel kísérik a tudományos felfedezések szédületes menetét, vagy éppen maguk is belefolynak abba, egyáltalán nem tartják lehetetlennek, hogy sikerül még valamilyen élő szervezetet mesterségesen előállítani. Mi több, a virus-kutatások eddigi eredményeinek ismeretében számolnak is ezzel a Iehetőséggel. De ha ez be is következnék, teológusaink szerint ez sem érintené semmiben az egyház tanítását. Az egyház ugyanis csak azt tagadja, hogy Istenen kívül bárki másnak hatalmában állna egy teljes embert: testet és lelket alkotnia. Ezt fejtette ki a legutóbb Giuseppe Bosio jeles pap-biológus is abban az előadásában. amelyet az olasz katolikus orvosok szövetségének római értekezletén tartott. Mint az Universe tudósításában olvasom, Bosio sarkalatos tételként bocsátotta előre, hogy "az élet mesterséges előállítása a hittudomány érdekköréri és illetékességén kívül esik". Szerinte az ilyen irányú kísérletek sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek fel teológiai problémákat. A teológia ugyanis - mint Bosio meghatározta - "az isteni tulajdonságokat tanulmányozza önmagukban és vonatkozásaikban az emberrel. az ember természetével és rendeltetésével". Éppen ezért mindezek a kísérletek, míg csak vógzöik nem állítják azt, hogy emberi lényt teremtet-
·tek, nem érintik a teológiát, sem nem ütköznek bele vallási tanításunkba. Amit a teizmus hirdet és vall: hogy Isten a teremtője mindannak, ami rajta kívül létezik, idesorolva az élő dolgokat is. Am - folytatja Bosio "bízvást beszélhetünk közvetett teremtésről is, abban az értelemben, hogy Isten teremtette azokat az eredeti elemeket, amelyekből természetes .alakulás útján élő dolgok származtak". A teológia nem mondhat többet. A tudománynak és a bölcseletnek kell felelnie arra, hogy lehetséges-e és mennyiben lehetséges, hogy ezeknek az elemeknek alakulása útján jöttek létre az első élő lények, ha pedig igazolni is kívánnák, hogy valóban így történt, akkor pontosan szemléltetni kellene annaik folyamatát. S annak bizonyítására, hogy rnennyíre kívül esik a teológia körén az élet mesterséges előállításának problémája, méltán hivatkozik Bosio az "ősnemződés" vagy őstermődés" elméletére, amely év~zázadokon át általános elfogadásra talált és csak a legújabb korban vesztett híteléből. Kézenfekvő ugyanis, hogy arnennyiben sikerülne a laboratóriumokban életet mesterségesen elő állítani, ez többé-kevésbé az "őster mődés" kikényszerített formája lenne.
* A francia televízióban és más televíziók innen átvett adásában mil liók láthatták február 3-án Petrucci professzor filmjét, amelyet addig csak tudományos gyülekezetek előtt vetítettek le. A látvány csodálatosan lenyügőzö volt - írja E. Tesson az Étudesben. "szemünk előtt ment végbe a pete által vonzott spermiumok eszeveszett rohanása s közülük annak a diadala, amely kezdte átfúrni a női sejt burkát. A megtermékenyülés titokzatos folyamata feltárult a nézők óriási tömege előtt. De már a páratlan érdeklődés, amelyet a ik:ísérlet keltett, egymagában is jelezte a felmerülő problémák bőségét és terjedelmét." Miként vélekedjünk a kísérletről ? Tudományos szempontból megoszlanak a vélemények - feleli Tesson. Sok francia szakember elragadtatással nyilatkozott Petrucci professzor technikai leleményességéről, de ezek is többnyire a legkifejezettebb fenntartással éltek a kísérlet értékét illetően. Utaltaik arra, hogy egyszerű iz-
gatás is elegendő a pete sejt-fejlődé sének megindítására, egy olyan fejlődés megindítására, amelyet joggal vagy jogtalanul "szűz-nemzésnek" szoktak nevezni. S nem kevesen kétségbe vonták, hogy Petrucci többet ért volna el. Am bárhogyan dőljön el a tudományos vita, ettől függetlenül fennmarad az emberi és erkölcsi probléma, amelyet az ilyen kísérletek hoznak magukkal. Azok a katolikus lapok, amelyek szembefordultak a kísérlettel, XII. Pius pápa két beszédét elevenítették fel, amelyeloben a pápa a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozott. Az egyik beszéd 1949. szeptember 29-én, a másik 1956. május 19-én hangzott el. Két sarkalatos elv nyert bennükkifejezést,
Az első az - mondja Tesson - , hogy családi környezetre van szüksége annak az új emberi lénynek, akit világra szólítanak. Vitális szüksége van rá nem csupán a védelem, de még inkább a szeretet okából. A jelenkori pszichológia eredményei is megerősí tik ezt a nézetet. Már most igazi családot csak az a férfi és nő alkothat, akik együttesen életet adtak a gyermeknek Köztük és a gyermek között biológiai rokonság keletkezik, amely alapja lesz az évek során kialakulé pszichológiai és morálís rokonságnak. A biológiai zónák és a személy legmagasabb zónái között van valami titokzatos kapcsolat, amelyet napjainkig még alig tanulmányozta:k. Nem kétséges, hogy lehet pótolni s oly!kor kell is pótolni az anyát és az apát, kérdés azonban, hogy kívánatosnak tarthatj uk-e ezeknek a pótlásoknak sokasodását? Ha valaha is lehetövé válik emberi lények mesterséges előállítása, nyilván anonim ivarsejtek felhasználásával, ez alkalmasint csak a talált gyermekek és árvák számát növelné. A másile elv az, hogy az igazi családot egy férfinek és egy nőnek az az elhatározása teremti meg, hogy egyesülésük okából együtt fognak élni. A generativ képesség kölcsönös odaajándékozása teszi a házasság elsődleges célját - állapítja meg Tesson. Észszerűen következik ebből, hogy ki kell zárni míndenféle mesterséges megtermékenyítést a házasságon kivül, vagy egy harmadik személy generatív elemei által a házasságon belül. Katolikus felfogás szerint azonban még a hitvestársaik közott is csupán az egye227
sülés természetes aktusa helyeselhető. "A gyermek - mondotta XII. Pius említett második beszédében - a hitvesi egyesülés gyümölcse, mikor is ez az egyesülés a maga teljességében rnegy végbe, organikus funkcióknak és a lelki és önzetlen szeretet érzelmi emócióinak működése útján; ennek az emberi aktusnak egységébe kell belehelyezni az utódok létrehozásának biológiai feltételeit." Hogy azonban szabatosan rögzítsük meg a pápa egész tanítását, ide kell iktatnunk első beszédéből ezt a megjegyzést: "Ekként beszélve nem ítéljük el szükségszerű en bizonyos mesterséges eszközök használatát, ha ezeknek egyedűli rendeltetése az, hogy megkönnyítsék a természetes aktust, vagy elősegítsék a természetes módon végrehajtott természetes aktus céljának elérését." Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Petrucci professzor több nyilatkozatában nyomatékosan kiemelte: egyáltalán nincs szándékában egy emberi embriót mesterséges környezetben felnevelni, sőt még kísérletét sem fogja fel úgy, mint az első lépést ebben az irányban. O - mondotta - csak szöveteket próbált tenyészteni. hogy elő mozdítsa a szervátültetéseket, aminek sikere még egészen bizonytalan. Televíziós előadásában még azt is hangoztatta: nem hiszi, hogy egy embrió az anyatesten kívül hosszabb időn át élhessen és fejlődhessen. Tesson szerint azonban valláserkölcsi szempontból ez a magyarázat sem teszi elfogadhatóvá a kísérletet. XII. Pius másodiik beszédében, amikor az "in vitro" megtermékenyítősre tért ki, rnínden ilyen kísérletet "abszolut megengedhetetlennek" nyilvánított. A mai tudomány fűzi hozzá Tesson nem nélkülözi a becsvágyat és a merészséget. S minden bizonnyal kelléke is ez annak, hogy haladhasson és további felfedezésekre jusson. Nem árt azonban, ha olykor ellenállásokba is ütközik, amelyek területének bizonyos határaira emlékeztetik. Valószínű, hogy ez még neki magának is javára válik. Voltak tudósok, akik határtalan lelkesedéssel kommentálták a bolognai kísérletet. Olyan vélekedés ről is 01vastam. hogy íme, útban vagyunk ahhoz, hogya tudomány "megjavítsa" az embert. Egy magasabb rendű em-
228
berfajta bontakozik ki a látóhatáron írták némelyek. Nem hiányoztak azonban a tudósok körében azok a hangok sem, amelyek aggályosn ak vagy éppenséggel megengedhetetlennek minősítették az ilyesféle kísérleteket. Utóbbiak közé tartozik Paul Chauchard professzor, a nagyhírű ideg-fiziológus is, aki a tőle megszekott tárgyilagossággal fejtette ki állásfoglalását a Témoignage Chrétien hasábjain. A bolognai és a hasonló kísérletek - állapította meg Chauohard - tudományos és orvosi szempontból fölöttébb érdekesek s amellett hasznosak is lehetnek. A helyzet valóban az, hogy még nem ismerjük eléggé az embrionális fejlődés tényezőit. A kísérletezés tehát olyan eszközöket adhat a kezünkbe, amelyeknek segítségével él ej ét vehetjük
is szenvedést okoztak volna. Valójában ezek a kutatók - állapítja meg Rostand , csupán szadizmusukat rejtették állítólagos orvosi érdekek alá. Az embriológia még a kezdet kezdetén van írja a továbbiakban Chauchard, Valóban jelentős haladást várhatunk tehát a magasabbrendű emlősök embrióival folytatott kísérletektől, olyan megismeréseket is, amelyeket a gyógyászatban gyakorlatilag hasznosíthatunk. Világos, hogy amenynyiben tengeri malacokat próbálunk lombikban kitenyészteni, számolnunk kell azzal, hogy adódnak majd szörnyszülöttek is, de ez még mí ndig jobb, mintha rnonstruózus emberi embriókat fejlesztünk ki, amelyeket el kell majd pusztítani. Meggyőződésem emeli ki Chauchard -. hogy végtelenül távol vagyunk attól, hogy ezen az úton tökéletesebbé tehessük az embert, mert az embernél a tökéletesedés nem a szerveinek rniként való kezclgctésén, hanem az agyának használatán mú lik. Sajnos, az ember még elég rosszul használja az agyát; s nem azzal könnyítjük meg az agynak helyes használatát, hogy növelj ük a terjedelmét. Összes nehézségeink a tudatlanságból és a szabadságunkkal való visszaélésből erednek. ennek pedig semmi köze az embriológiához. Igen, mondanák némelyek, de csak az emberi embrió nyújthat nekünk emberi szöveteket. Chauchard nézete azonban az, hogy embriót sem szabad létrehoznunk abból a célból, hogy megöljük, ugyanúgy nem szabad, mint ahogy nem ölhetjük meg a már megszületett embert sem azért, hogy valamely szervét elvegyük tőle. A tudományos haladás igazi útja Chauchard szerint olyan kísérleteken át vezet, amelyek megtanítanak arra, hogy miként ültethetünk át állati alkotó elemeket, .vagy átültetés okából miként konzerválhatjuk meghalt embereik szöveteit, illetve szerveit. Egy embriót ugyanis. amely egész emberi egyed, semmiképpen sem vehetünk olybá, mint azt a szövetet vagy szervet, amelyet táptalajon őriztünk meg és neveltünk tovább az egyed halála után. Katolikusok számára külön nagy probléma: vajon az embriót teljesen embernek tekintsük-e? Egyértelmű ez azzal a kérdéssel, hogy már az embriónak is szellemi lelket kell-e tulajdonítanunk? Chanehard sietve jegyzi
meg, hogy még ha az embrió csupán útban volna is ahhoz, hogy lelket kapjon, az ő véleménye szerint ez sem tenné a kísérletet megengedetté, mert akkor is formálódásban levő emberről van szó. Mi, katolikusok mondja Chauchard nagyon antropomorf képet festünk magunknak Isten teremtő aktusáról, amikor arról beszélünk, hogy "lelket lehel" az emberbe. Úgy tüntetjük fel ilyenkor ezt az aktust, mintha Isten
229
nít neki. Annyit jelentene ez, hogy megkülönböztethetünk egyemberi formát, amely egy ideig még nem szellemi, később azonban átszellernesül s igazi lelki tulajdonságokat ölt. Chauchard szerint azonban az embriológia ennek is ellene szól, Az emberi forma ugyanis kétségkívül hozzátartozik a pete élő anyagának organizációjához. A pete magában foglalja a jövő egyed minden lehetőséget, és az emberi agy is, amely feltétele az emberi pszichizmusnak, olyan képesség, amely bennerejlik már abban a kezdeti anyagban, amely az ivarsejtek egymásbaolvadása nyomán keletkezett. Az ivarsejtek az apának és az anyának sejtjei: egyesülésüle hozza létre az új egyedet, aki nemcsupán "virtuálisan", azaz belső Iehetőségeí szerint, hanem kezdettől fogva reálisan jelen van a maga totalitásában a pete új ergani-
zációjában. A fejlődéshez, amely realizálni fogja ezeket az emberi lehetőségeket, elengedhetetlenül hozzátartozik, hogya lélek is - függetlenül értelmezésétől kezdettől fogva jelen van. Éppen ezért - fejezi tie Chauchard - neki szilárd meggyőződése, hogy akár hívő, akár hitetlen az ember, a tudomány egyképpen kötelezi annak elismerésére, hogy amennyiben emberi ivarsejtekről van szó, már a megtermékenyüléstől, a fogantatástól kezdve egy kis emberrel van dolgunk. Csupán azért életrehívni tehát egy embriót, hogy kísérletezzünk vele s azután megöljük, sértés az emberiség és az emberségesség ellen. Van benne valami barbárság, amit veszélyes lenne egynek venni a haladással, még ha rá is teríthetnők a tudományosság takaróját.
-A KIS ÚT Idős ember vagyok és mi tagadás - elég viharos élet után tértem meg. Bár alapjában nem ooltam hitetlen, vallásomat nem gyakoroltam. Nem akarok itt most nyilvános gyónást végezni, elég ha annyit mondok, hogy van elég megbánnivalóm. Gyónásaimban többször megismételtem már életem legnagyobb bűneit és keresztény reménnyel bízom az Úristen. irgalmasságában. Az azonban nagyon bánt, hogy akkor tértem Istenhez, amikor a bűn már elhagyott. Ha szemtől-szembe nem is mondják, hátam megett bizonyára felemlegetik ezt az emberek és joggal. Szeretnérn. tudni, hogy nekem, öreg embernek, van-e valami lehetőségem arra, hogy vala.miképpen jóvátegyem azt, amit elmulasztottam ? Vissza-visszatérő gondolatom, hogy a [iatolkori bűnöknek mintegy ellensúlyaképpen erényeket kellene gyakoro/nom, de milyen lehetősége lehet erre az öregnek, aki mellett már elfolyik az élet? Közkeletű tévedés, hogy az idős ember azért fordul Istenhez, mert már "elhagyta a bűn", ezért vallásossága mintegy silányabb, értéktelenebb, mint a fiataloké, akiknek sokszor súlyos áldozatot kell hozniok a parancsok megtartásáért. Még a lelkipásztorok is nem egyszer inkább a fiatalok gondozásában látják méltó feladatukat, az öregeket hajlandók kissé félvállról kezelni, rájuk minél kevesebb időt és gondot fordítani, hiszen "mi bűnük lehet már ..." Majdnem minden tévedés alapjában egy másik is található, ezért tartja lényegesnek a filozófia is, hogy a "primum falsificum"-ot, az alapvető és első tévedést felkutassa. Jelen esetünk-
230
ben a primum falsificum a bűn egyoldalúan szexuális szemlélete, rni ntha ez volna az egyetlen "komoly" bűn, ami "becsületes" embert érhet; aki ugyanis nem gonosztevő, az úgysem lop, nem rabol, nem gyilkol, nem rágalmaz. Következésképpen akit koránál fogva a szexuális bűn elhagyott, az egyszersmind rnegszűnt bűnös lenni és a lelkipásztor számára sem jelent nagy problérnát. Nemcsak téves, sokkal inkább veszedelmes felfogás ez. Megfeledkezik a lelket éppen idősebb korban legközvetlenebbül fenyegető veszedelrnckről, mint pl. az önzésről. a haragról, a fösvénység főbűnéről. a bizalmatlanságról, megérteni nem akarás-
ról, bosszúvágyról, kétségbeesésről és mindezek fölött az embergyűlöletről. Az élet előrehaladtával a bűn és a kísértés egyáltalában nem hagyja el az embert, hanem a test erőtlenedé sével az eddigi túlnyomóan testi bű nök is szellemiebbekké, ezért veszedelmesebbekké válnak. A lelki érés, a sok tapasztalás és csalódás, a "jónak és rossznak tudása" differenciálttá teszi az idős emberek lelkét. Súlyos belső kísértésekbe kerülhetnek, de éppen ezért komoly erényekre is szert tehetnek Akik idős korban térnek meg, azokra szabad alkalmaznunk a sző lősgazdáról szóló példabeszédet. Ök azok a munkások, akik a lelki életet. tekintve tétlenségben töltötték életüket, nem gyakorolták az erényeket, és csak az utolsó órában engednek Isten hívásának. Bár lelküket egész életükön keresztül állandó veszélynek tették ki - s ebben nem példaképek - , mégis Isten irgalmasan várt, és az elérkezett utolsó óra annyira nem értéktelen, hogy teljes bérre méltó lehet. A levélíró kesereg, hogy .mellette már elfolyt az élet", s bár szeretne erényes életet élni, már nincs arra telies lehetősége, mert ha akarna sem tudna bűnt elkövetni. Neki és azoknak, akik hasonló problémákkal küzködnek, megpróbáljuk összefoglalni az öregkor sajátos bűnalkalmait és az ezekkel kapcsolatos erények lehető ségét. Az első, amit észre kell vennünk: az öregkor bőséges megaláztatásokkal jár. Mély sebet üt a lelken az élet könyörtelen törvénye. Eljön a nyugdíj ideje és ezzel kimarad az élet eleven lüktetéséből, és ha még képes is dolgozni, mások irányítják és murrkája is csökkent jelentőségű. Fizikai megjelenésének kellemességo folyton fogy mozgása meglassul. rosszul lát, rosz~ szul hall, csetlik-botlik, mások terhére van, külső tisztaságára sem tud már úgy vigyázni... s még ezernyi más, ami miatt az éretlen lelkűek szemében bosszantó akadálynak vagy nevetséges figurának tűnik. Félretolják, kinevetik. véleményét nem sokba veszik. Kézenfekvő. hogy az idős ember enged a kísértésnek és védekezik: megkeményíti lelkét, maga is itélkezik. bosszúálló gondolatokkal foglalkozik. Fejlődik benne a visszahúzódás és az először titkolt, majd mind jobban kibontakozó embergyűlölet és
életutálat. A bűnalkalomnak ellentállni, a megaláztatásokat elviselni olyan erénygyakorlat, mely az "utolsó óra" munkáját életművé teheti. Mert a megaláztatások hatására kifejlődhet a felülemelkedő, életet megértő, szelíd és békességes lelkület. S ez idős korban nem is lehetetlen, híszen közelebb van már az örökkévalósághoz, mint a földi élethez, és ezért kézenfekvőbb, hogy "sub specie aeternitatis", az örökkévalóság fényében szemlélje a körülötte zajló életet. A megaláztatások mellett az öregkor a testi szenvedések ideje. Fáj már minden csontja és a fiatalkori könynyelrnűsógak árát is akár bűnösek voltak önmagukban, akár nem - most kell megfizetnie. A bűnös szerivedélyek, a talán túlnyomórészt hiúságból képességeit meghaladó rnunka, az esztelen sportolás, adivatbolondság persze inkább nőknél - , de még a minden dicséretet megérdemlő áldozatból fakadó túlzások is öregkorban bosszulják meg magukat. Beteljesedik az ószövetségi Bölcs szava: "Hetven esztendő az ember élete vagy nyolcvan, s amí azon felül van, az már nyomorúság és szenvedés." Ha enged a kísértésnek. akkor ezek a szenvedések önközpontúvá, folytonosan panaszkodóvá, sőt Isten ellen lázadóvá tehetik. De a testi szenvedések meghozhatják a lélek tisztulását, a múlt bűneiért való engesztelést. A szenvedések másokért való felajánlása pedig kivezető utat mutat az önközpontúságból a "csak-magammal-törődés ből". A Krisztus Urunkkal együtt megfeszített két bűnös közül az egyik k.áromolva viseli szenvedéseit, a máSIk megtér a kínok hatására és a legemberibb és legmegrázóbb vallomást teszi: "bűneink méltó büntetését szenvedjük", Az idős ember körül - így látja _ fogyatkozik a szeretet melege is. Mintha a világ hülne körülötte. Rokonai, barátai, jó emberei sorra meghalnak a temetőben már sokkal több ismerő~ se van, mint az élők között. Jótetteiről érdemeiről az utódok megfeledkeznek; ha még van valamilyen vagyonkaja úgy érzi, hogy örökösei a halálávaÍ számolgatnak. Mindez könnyen teszi az idős embert bizalmatlanná, gyanakvóvá, és ha enged a kísértésnek, végül azt hiszi, hogy nincs is már a világon szeretet, Pedig a szeretet önmagunk kiára231
dása, és szeretni elsősorban azt jelenti, mint jót akarni. A szentek sokkal jobban szerettek, mint ahogyan víszontszerették. őket, de a hálátlanságot mint keresztet vidáman viselték. Az öreg ember is kénytelen ezt a keresztet felvenni. Kiáradó, jót akaró szeretete ritkán tapasztalt arányos viszontszeretetet. A nagvszülők és unokák egymás iránti szeretete a szülők és gyermekek kölcsönös szereteténél is egyoldalúbb, majdnem olyan, mint a renlénytelen szerelem. Kereszt ez, de éppen annyira forrása az erénynek, mint a keserű lázadásnak. A lelki életet élő időseknek nem szabad abba a hibáiba esniök, hogy szeretetéhségükben a hiányzó vagy túl kevés viszontszeretetet haraggal próbálják kikényszeríteni. A keserű szernrehányások, szeretteik hálátlanságának felhánytorgatása. saját áldozataik felsorolása bizonyára teljesen igaz és jogos, de be kell látniok, hogy nem célravezető. Nemcsak nem szeretik jobban, hanem még aki szereti, az is lehető leg kerüli a morózus, békétlenkedő, haragos öreget. Bizonyos koron túl bölcsen le kell szűrnie mindenkinek, hogya harag nem szépíti. (Legfeljebb a fiatal arc szépül meg a harag pirjától, de az is csak a szerelmese szemében ...) Az ezer ráneba futó arcú, rikácsoló hangú, magából kikelt öreg visszataszító. A hívő tudja, hogy "amit a legkisebbnek tesztek, nekem teszitek", tehát nyugodt szívvel árasztja szét jóakaratú szerétetét és ha nem tapasztalt megfelelő hálát, akkor sem érzi meglopottnak magát, mert tudja, hogy minden kiáradó szeretet egy gyujtópontban összegyűlik és mértéke lesz az itéletnek. Derűsen bölcs és békés öregség az eredmény s ráadásul az ilyen lélek a sóvárgott tiszteletet és szeretetet is hamarabb eléri. Az öregkor sajátos kísértése, az önzésből fakadó zsugoriság is. Érthető, hiszen gyengül ereje, fogy magabíztossága, ezért jobban fél a jövőtől, mint az életerős fiatal. De ha enged a kísértésnek, valóságos mániává fajulhat a fösvénység és tragikomikus jelenségeket szülhet kezdve a lim-lom gyűjtéstől egészen az olyan vallásos öregekig. akik addig kuporgatják pén-
züket, míg olyan örökösök kezébe nem jut, akik még egy mísét sem mondatnak lelkük üdvéért. Legalább a gyakorló katolikusoktól el lehetne várni, hogy ha sírjukról és temetésükről elő re gondoskodnak, arra is gondolnának, hogy haláluk után szentmisét mondassanak érettük. Mindent összevetve nem rnondhatjuk, hogy az időseket már "elhagyta a bűn", hogy számukra könnyebb az erényes élet. Valójában sokkal több a kísértésük, mint a fiatalabbaknak, és főleg sokkal több a főparancs, a szeretet ellen. Akit az Isten hosszú élettel áld meg, bővebben van alkalma erényeket gyakorolnia, s erre nagy szüksége is van, hogy tisztult lélekkel, szeretetben és békességben álljon az Úr ítélőszéke elé. Sokan panaszkodnak, hogya fiatalok tiszteletlenek és hálátlanok az öregekkel. Bizonyára a fiatalabbaknak jobban meg kellene érteniök, milyen nehéz az élet "érettségije" előtt állóknak az élet-adta keresztet elviselniök. de az öregeknek is észre kell venniök, hogy . nem is lehet tiszteletreméltó szüntelen panaszkodásuk, szemrehányásuk, gáncsaik, mérgelődésük és meg nem értő életellenességük, A Gondviselés az öregeknek is szánt szerepet az élet nagy színpadán. Semmivel sem kevesebbet és nem alábbvalót, mint bármilyen más korosztálynak, csak persze mást. Az olvasót morzsolgató egyszerű öreg nénikék nagyon sokszor tökéletesen megértik szívük egyszerűségében szerepüket és jelentőségüket az életben. Nemcsak hiszik, tudják, hogy imádságuk éppen annyira életalakító erő, mint a fiatalok munkája és küzdelme. S nemcsak az öregek, a világosan látó fiatalok is tudják ezt. Számunkra nem elcsépelt közmondás vagy éppen gúnyolódás, hanem mély meggyőződés, hogy "jó az öreg a háznál". Az Isten felé forduló imádságos lelkű öregek rnegszentelik az otthont és megszentelik a társadalmat is. Nem hiábavaló az idősek élete, ha betöltik a Szentírás szavát: "A tisztesség koronája az öregség, mely az igazság útján találtatik." (Eglis István)
• 232
NAPLÓ A TIZENHATODIK ÉVFORDULON. Tizenhat esztendő ködfüggönyén át ma már mint sötét vízió tűnik elénk a főváros akkori képe. A házak romokban hevernek, az úttestek felszaggatva, kidőlt lámpaoszlopok és földön heverő villamoshuzalok között csattog a kalapács, üvölt a fúrógép az újjáépítést kezdő munkások kezében. A gyárakban, üzemekben. az anyaghiány, a romtorlaszok és a kőzlekedés ezernyi akadályaival küzdve, hő sies erőfeszítéssel megindult már a munka, de az emberek még nem heverték ki a vérnek, gránáthullásnak, szírénavíjiogásnak azt a szörnyű sokkját, amelyet a sokesztendős háború szenvedései zúdítottak rájuk. Amikor 1945. április 4-én megszólalt az ágyúk sortüze, hirdetve, hogy a szovjet seregek az utolsó hitleri alakulatokat is kiűzték országunk területéről, először fénylett fel az alkotó, építő élet újrakezdésének lehetősége és a béke reménysugara. Hallatlanul nagy és lelkesítő feladat volt újrakezdeni az építést akkor, amikor nemcsak a házak, városok, de az egész államgépezet is romokban hevert. Történelmi érdeme a magyar dolgozóknak, fizikaiaknak és szellemieknek egyaránt, hogya kibontakozás útjának akkor még megválaszolhatatlan kérdéseivel szembenézve, volt lelki erejük, bátorságuk és kitartásuk kézbe ragadni és csüggedetlen lelkesedéssel munkába lendíteni az építő kalapácsot. Tizenhat esztendő telt el azóta és fővárosunk, gyorsan feltörő vidéki centrumvárosaink, iparunk, mezőgazdaságunk és kulturális életünk mai fejlett állapota bizonyságai annak, hogy az újjáépítés lendülete és az építő ember helytállása töretlen volt. .Nem csupán elpusztult régi értékeinket építettük fel újra, de jelentős a száma az új ipari és kulturális létesítményeknek is. Az a beszámoló, amelyet a pénzügyminiszter terjesztett be minap az országgyűlés költségvetési vitájában, rávi lágít az újjáépítő munkának és a jövő alkotásai perspektíváj ának méréteirc. Maga a költségvetés fő-összege 76 milliárd forintra emelkedett és ennek több mint 25 százalékát beruházásokra irányozták elő. Új gyárak sokasága épül, a közlekedés fejlesztésére másfél milliárdot, lakásépítésre 2.4 míllíárdot fordítanak; ebben az évben több mint 46.000 lakás építését fejezik be. A szociális, az egészségügyi és kulturális kiadásokra 20.7 milliárd jut, ami azt jelenti, hogy ma már az ország minden lakosára évente 2070 forint szociális és kulturális kiadás esik, A" társadalombiztosításban részesülők száma tovább növekszik és a családfenntartókkal együtt az év végéig a lakosságnak csaknem 95 százaléka biztosított lesz. Családi pótlékra ez évben 1.3 milliárdot fizetnek ki, a nyugdíjasok száma pedig 651.000-re emelkedik. Kiemelkedő sikereket ért el a magyar egészségügy a gyermekbénulás elleni küzdelemben. A vérbaj t és a malártat teljesen felszámolták és lényegesen javult a helyzet a tuberkulózisos, tifuszos és diftériás megbetegedések terén is. Magyarország a 10.000 lakosra jutó orvosok számát tekintve az európai országok közül számosat megelőz. Jobban állunk például ezen a téren, mint Anglia, Franciaország, Svédország és Finnország. Kulturális célokra közel 7 milliárd forintot fordítunk. A mezőgazdaságí beruházások értéke az idén meghaladja az 5 mílliárd forintot. A mezőgazdaság szocialista átalakulásának első szakasza most lezárult és megkezdődik a megszilárditás szakasza. Amilyen mértékben formálódik át közösségi életünk a szocializmusba való átmenet rendjébe való elhelyezkedésben, úgy alakul, formálódik az ebben a társadalmi rendben élő emberek egymáshoz való viszonya. A kiáltó vagyoni különbségek eltűntével feloldódtak a múltból itt rekedt merev társadalmi formák és szokások. Fizikai és szellemi dolgozók között eltűnt a múltbeli szakadék, és ez megnyilatkozik munkájuk helyes erkölcsi és anyagi megbecsülésében is. A vallásos hívők a világnézeti különbség ellenére - egyházuk tanításához híven - az államot a közjón munkálkodó alakulatnak tekintik. A keresztény hívőnek, ami magatartását illeti, továbbra is irányt mutat az egyház és az állam megállapodása, mely lerakta az együttélés és jóviszony alapját.Ennek a megállapodásnak 1. pontja így szól: "A püspöki kar elismeri, támogatja 233
és kész védeni a Magyar Népköztársaság államrendjét, alkotmányát." Nekünk katolikusoknak egyházunk tanításai és a pápai megnyilatkozások is lelkiismereti kötelességünkké teszik, hogy együtt dolgozzunk az újabb háborúk elhárítására, az általános leszerelésre és a béke megőrzésére irányuló nemes fáradozásokban. Az Elnöki Tanács 1950. április l-én hivatalosan is a felszabadulás ünnepévé deklarálta április 4-ét. Azóta minden esztendőben, így az idei tizenhatodik évfordulón is, országszerte megünnepeljük ezt a napot, mely országunk életében korfordulót jelent. Az ünnep érzéseiben ott él az a biztos remény is. hogy a boldogabb jövendő építésében, a mindenki érdekét szolgáló közös életjavak termelésében és a népek testvéri együttélésének előmozdításában mind teljesebben egymásra talál hazánk valamennyi fia és leánya. (Ujlaki Andor) PASSUTH LÁSZLO REGÉNYE BÁTHORY ZSIGMONDROL. A török hódoltság vízválasztóján innen és túl, két magyar haza alakult ki: nyugaton a királyi országrész, keleten a fejedelmi Erdély. Azonos helyzet határozza meg sorsuk alakulását. Egyiknek életét Bécs fenyegette, a másikét Isztambul, és rnarcangolta mindkettőt az örökös portyaháború. Szembeállítójuk a két idegen árnyék volt, ami a két hazára ráborult. De egyfelől a félhold, másfelől a kétfejű sas, ugyanazt a rendi, kisnemesi világot takarta 'be, mint amely Mátyás halála után rohanvást zuhant az anarchiába. S e mocsár fölött a két ország rendísége egymásra talált. Amarosszéki armálista és a zalai kurtanemes, a vallási ellentéteken túl, jottáig egyetértett a nemesi szabadság fenntartásának kérdésében. A rendi felfogás szerint: az ország abban a mértékben volt független, amennyire a nemesség kitartott a rendi szabadságjogok werbőcziánus rendszere mellett. A hozzá való konok hű ség volt a rendi-nemzeti öntudat mércéje. Ha a Szentírás magyarázatában szét is választódtak a korabeli lelkek, a Tripartitum értelmezésében - soha.
•
Két impérium szorításában sokszor, ha látszatszerű volt is ez a függetlenség, a nemesi közjog százados rituáléja pótolta a látszatot: kardos, csákányos uraírnék ,,libere eligálták" országgyűléseiken mindenkori szuverénjeiket. Ennek a "szabad választásnak" viszont csak addig volt súlya, míg valóságosan biztosíthatta "Werbőczy népének" rendi különállását, egyrészt a már abszolutísztikusan kormányzott osztrák tartományoktól. másrészt a szultáni tírannízmustól. A nyugati diéták nemesei az idegen királytól féltükben egyre csak lazították a nyugati fejlődéssel való együttmozgásunk ütemét. Keleten viszont a rendek azért húzódnak a nagyfeudális, de abszolutista fejedelmeik oltalma alá, hogya Princeps hatalma Erdélyt megtartsa a "keresztény respublika" egységében, sőt: "contra Turcos", a magasabb szintű európai életformában is. A nyugati magyarokra ezért míndig nagy vonzóerőt gyakorolt Erdély szabadsága. Patinás városainak bástyáiról a vesztett dicsőség édenkertjének késő sugarai villannak feléjük. Valójában azonban a legkíáltóbb ellentétek konglomeráturna a "kis haza". Hegyei között a legtöményebb középkoriság vegyült modern nemzetállami törekvésekkel, lengyel nemesi republikánizmus abszolutista fejedelmi pretenziókkal, 1514-es dühöket merevítő népelnyomás vallási toleranciával és törökösség németbarátsággal. Erdélyben restituálja magát a mohácsi nemzet országvesztő nemessége, ugyanakkor ez a föld lesz a korabeli kultura végvidéke, honnan a fejedelem "bursáján tartott" ifjak csapatostul látogatják Európa egyeterneit. Fejedelmi önjelöltjeik mézes-rnázos alázkodással udvarolják körül a padisahot, hogy fejedelmi kaftánt és gyöngyös süveget vásároljanak, de kardjuk - a törökös hüvelyben is az egész országé, Innen és túl, szűntelenül az egészre gondolnak, de a szükségdiktálta államrezón a különállást javasolja. Ezért áldoznak vért és idegerőt: Erdélyért, amely az elveszett egész hazáért állott helyt, és él-ette kellett, hogy "flóreáljon" az erdélyi fejedelem.
•
Ennek az "alig-országnak" sajátos miuője, emberi titkai és problémái a magyar történelmi regény felneveléséhez sokrétű életanyaggal járultak hozzá. Az erdélyi emlékiratirók hagyatékkincse a múltnak olyan tárnái ba vezet, 234
amelyekben Jósikától Móricz Zsigmondig. szépprózánk valamennyi jelentős alkotója ihletést és ízeket talált. A fejedelmi Erdély: újkori sorskérdéseink kígyóverme, melyben a bolond Báthoryak tündérszerencséje is tragédiasorozattá másul, - mai íróink számára is vet ki magából meghökkentő mondanívalót. Passuth László új történelmi regénye (SárkánYfog, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960. 2 köt.) is ebből a hagyatékkincsből merít, de nem ismeretlen előtte az erdélyi tematikával jelentkező későbbi f'eldolgozások rengetege sem. At kellett törnie ezen a rengetegen is, hogy megtalálja a maga útját, saját kérdésfeltevései számára. Kérdésfeltevése ez: vajon Báthory Zsigmond, korának ünneplésre méltó keresztény hőse volt-e, vagy szánalmas emberi mivoltát takargató histrió csupán? Ebben a kérdésben a fejedelem emberi és történeti problémája szüntelen egymásrahatásban fejeződik ki. Erdély a török torkában fékezhetetlen viharok földje, vak indulatok káosza, amiből sohasem jegecesedik ki az élet új formája. Megmarad embert és földet emésztő tűzvészek vulkánjának. Mélyében a széthúzó erők működése sohasem pihen. Báthory Zsigmond patológikus jelenség. Bíborban született, szép gyermekifjú. Teste, lelke diszharmóniáit a külső ellentmondások szörnyetegszerűekké torzítják. Tétova lelkét a beteg emberben is jelentkező egészségvágy Itália felé vonzaná. Ennek az elvágyódásnak a jelképe: a gitár, ami egyetlen kincseként maradt meg a prágai száműzetésben is, haláláig. Húrjainak. olaszos harmóniáival védekezik ösztönösen, önmaga és környező világa ellen. Báthory István lengyel király végakarata őt ülteti a György barát által rnegszerkesztett "hintára" az erdélyi vulkánok fölé. S hogy az elvágyódás ki ne lenditse ésszerű pályáiáról a hí ntát, vigyáznak rá a kirendelt "testamentumos urak". A beteges széplélok egyelőre renaissance kulisszák mögé rejtezik az erdélyi sors fel-felrezzenő rémei elől. A gyulafehérvári udvar a felbomló renaissance selejtjével kérkedi nyugatot ebben a középkorias országszegletben. Szerencselovagok, ripacsok hemzsegnek mindenfelé. Hazugságaikkal józan fiatalembert is elundorítanának attól, amiért egy fejedelmi szerepre készülőnek- élnie és halnia kellene. Velük tivornyázik a princeps, hogy másnap aztán sírva térdepeljen jezsuita gyóntatójának zsámolyára. Egy napon kikél pólyajából a sárkányfogú szörny és hóhér kezén vesznek a testamentumos urak, utánuk még mások is az erdélyi "rend" hűséges őrzői kőzül, Meglódul a veszélyes hinta Prága és Sztambul között ... Passuth nem lép ki a XVI. századból s nem idézi a jelenkor kritikai itélőszéke elé az akkori Erdély embereit. Vajon a törökös vagy a németes kombinációban rejlik-e az igazság s a maradék magyarság menedéke - akkoriban ki tudta volna ezt a kérdést mai érvénnyel eldönteni? Az abszolut fejedelmi hatalom vasszigorú oltalmazója lehetne Erdély különállásának, de tétova kézben vesztére szolgál. Az "absolutus princeps" felelős ségét csak az erős rendiség egyensúlyozhatná és tarthatná meg a készületlen országot a török frigyesség pártján. A másik oldalon viszont azt hiszik, hogya rendi Erdélyt éppen a fejedelmi hatalom s mögötte Bécs titkos garanciája óvja évtizedek óta az alázuhanástól. A mohácsi csatavesztés következményeit már több, mínt hatvan éve viseli az ország, s Bécs még mindig halogatja a döntő segélynyújtást ...
* Bocskay gondol először arra, hogy Bécs titkos garanciáját Erdély javára realizálja s ha kell, kiugrassa. A fejedelemséget s a maradék magyarság sorsát folyamatos erőkifejtésre kész nyugati tényezőkre akarja hárítani. Csak ez stabilizálhatja Zsigmond ingatag trónját. Más úton bár, de ebben szorgoskodik Carillo atya, a fejedelem új gyóntatója is. A jezsuita diplomata, aki a világegyház méreteiben gondolkodva kissé elvontan ítéli meg az erdélyi problémákat, és a protestáns Bocskay. akinek éles szeme felismeri az ozmán erő megingásának és az erőviszonyok eltolódásának jeleit, egyet akarnak abban, hogy Erdélyt minden eddiginél szorosabb kötelékkel kapcsolják a habsburgi szf'érához. Azért tehát, hogya Habsburgok a visszatáncolás lehetősége nélkül, döntő erőbevetéssel jelenjenek meg a csatatéren Erdély és a magyarság oldalán, Bocskay házasságot hoz létre II. Rudolf császár gráci unokahuga és
235
Báthory Zsigmond között. Bocskay választja ki a menyasszonyt a szép Krisztierna személyében, ő helyettesíti urát a gráci esküvőn, ő fogadja a határra érkező ifjú Dominát, aki párizsi divatú piros kalappal szőke fején, boldogan vonul be Kolozsvárra. Úgy tudja: Európa legdaliásabb múvészlelkű fejedelmének lesz irigyelt hitvese. Bocskay nagy győzelme ez a házasság. Vele nem kevesebbet akar talán, mínt hogy a halogató Habsburg-politikát harcos fordulatra kényszerítse a magyarság érdekében. Nemcsak Erdély sorsát ágyazza bele így a korabeli világpolitika erőrendszerébe. hanem a fejedelem ingatag lényét is átmenti abba. 'Talán az idegen erők megmenthetnék a fejedelmet saját végzetétől. De nem mentették meg - sőt vele együtt pusztul Erdély is.
* Rudolf császárt korántsem lelkiismereti aggályok .hátráltatják a nyílt kötelezettség-vállalásban. Carillo a nyugat minden aranyát hasztalan öntené ki a bécsi Bellicum asztalára: a törökelleni fellépés megtételére akkor sem késztethetné a császárt. Beteges önzése és mérhetetlen közörnbössége az, ami megláttatja vele a kibúvót: a segélynyujtás érvényét a házasság konszummálásától teszi függővé. Az őrült császár ösztöne vagy csak véletlen [ólértesültsége vetette fel a formálisnak tetsző feltételt: ki tudná megmondani? A világraszóló nászt, amitől világpolitikai fordulatot vártak Európa fővárosaiban. nem követi örömhír ... A gyulafehérvári "ágytragédiának" inkább baljóslatú, mint frivol mozzanatai villámgyorsan elterjednek. S a források, köztük Ci ro Spontoní Iovagé, kinek közléseit először és egyedül Passuth használja fel, feltárják a Báthory-ház korhadt törzséhez láncolt Erdély példátlan szerencsétlenségének egyéni okait. A szerző - nagyon helyesen - tartózkodik e "skandalum" kiaknázásától. Nem a fejedelem kudarcával magyarázza mindazt, ami ezután bekövetkezett. Erdélynek Mohács után kialakult talányos helyzetén - ezen az alapadottságú tényen -, az sem igen vá1toztathatott volna, ha áldás kíséri a két dinasztia racionálisan kifundált fr igyét. A véletlenek tragikus belejátszasát a történésekbe sokféleképpen magyarázhatjuk. de lehetetlen nem vennünk tudomásul.
* Báthory fényes dunai győzelmei hírére ismét Te Deumos harangszó zeng végig Európán. A hadjárat mégis elvész. Sőt ellenünkre fordul, nemcsak azért, mert a külső segítség elmarad, de főképpen azért, mert a lelkes székely népfelkelést jutalmazó igéreteit a fejedelem hitszegőcn visszavonja. Egyetértésben a jobbágytartó nemességgel, a szabad székelyeket újra a földesúri-hatalom alá kényszeriti vissza. Ezzel a rendi árulással a nagy török háború sikeres folytatásának egyetlen komoly tömegbázisa szétbomlik és megsemmisül miatta a fejedelmi hatalom is, Erdély pedig tűzbe és vérbe borul. A babérját vesztett hadvezér, az erkölcstelen politikus összeomlását tetézi a férfi-kudarc égető szégyene is. A Báthory-ház ifjú reménysége kihull minden emberi kapcsolatból. Emberi értéke utolsó attributumának hiányát nem bocsáthatja meg az a politika, amely Zsigmond esetében éppen erre az attributumra építette minden elképzelését. A tragikus kör bezárul, csaknem további száz évre prolongálódik a mohácsi csatavesztés minden következménye. Nem kevésbé tragikus Báthory Zsigmond végzete sem: átok, gúny és kő zőny taszítja koldúsi sorsba mesés kincsek egykori urát. S ha emberi érzés nyúl is feléje, ez az érzés is azé az egyetlen asszonyé, aki a gráci 'kolostor örök visszavonultságában emlékezik még a kolozsvári bevonulás pompájára és imádkozik a soha el nem ért férfi megváltásáért. . Passuth mesteri készültséggel varázsol életre kort és emberi világot. Kúszált és szinte értelmetlen életanyagban támaszt csillogó rendet: biztos metszésű finom intarziákból építi a jellemalkatok egész sorát. Regénye a XVI. század végének nagyszabású képeskönyve. Olyan századvéget mutat meg, amely t<;lítve van ~obbanó erővel, az emberiségre váró új csodák fiatalos borzongásaval. Francis Bacon kora ez, a korlátlan emberi bizalomé a tudás minden akadályon diadalmaskodó erejében. Expanziv korszak ez, melynek kitágulá236
sát a török végvári korhadt erődrendszer éppúgy nem gátolhatja már, mint a kiváltságok korlátai. Az életrajzi, históriai regény európai alkotói sorában Passuth nemcsak azzal tett jelentős szolgálatot, hogy egy kuriózumként kezelt magyar témának európai vonatkozásait rajzolja meg, hanem szerencsés. kutatómunkájával a Báthory-titok érvényes tisztázását is elősegítette. (Kézai Béla)' A FIZIKA MEGMARADÁSI TÉTELEI ÉS A TEREMTÉS. A katolikus vallás alapvető hitigazságai közül egyik legtöbbet emlegetett és "abszurdnak" mondott hitigazság az, amely szerint az egész világmindenséget Isten teremtette. Az ilyen természetű érveléseknél a fizikának ún. megmaradási tételeire szoktak hivatkozni. Nézzünk szembe tehát a kérdéssel: ütközik-e hitünk természettudományos igazságokkal, amikor valljuk, hogy "hiszek egy Istenben, mennynek és földnek (értsd: az egész világmindenségnek) teremtőjében" ? Ahhoz, hogy e problémát megértsük s a felmerült nehézség valódi vagy csupán látszólagos jellegéről dönthessünk, szükséges, hogy bizonyos fogalmak világosan álljanak előttünk. Elöszőr is tudnunk kell, hogy mit nevezünk megmaradási törvénynek. A fizika is, mint minden természettudomány, a változó anyaggal, annak meghatározott jelenségeivel foglalkozik. A jelenségeket olymódon törekszik megismerni, hogy megfigyelés és kísérlet útján feltárja a jelenség lefolyását meghatározó tényezőket s azoknak pontos szerepét. E tényezőket fejezik ki a fizikai fogalmak, amelyek a jelenségek, folyamatok, általánosságban a fizikai objektumok mérhető, mennyiségi viszonylataira vonatkoznak. Mi nden fizikai változás kapcsolatos tehát különböző mennyiségekkel, amelyek közül egyeseknek értéke - adott anyagi rendszeren belül - nem változik, állandó marad. Ezt a tapasztalati tényt fejezik ki a fizikusok a megmaradási törvényekben. Szemléltessük az elmondottakat a következővel. A világűrből a Föld felé repül egy nagyenergiájú proton. A légkört elérve nekiütközik egy atommagnak. A köztük lejátszódó kölcsönhatás eredményeként az eredeti egy proton helyett elemi részek sokasága száguld tovább. Ezek újabb ütközések, kölcsönhatások következtében számban és sokféleségben egyre gyarapodva érik el Földünket. (Ez a jelenség játszódik le a kozmikus sugárzás ún. légtzáporában.) A leírt és más hasonló jelenségekben a fizikusok azt találták, hogy egyes mennyiségeknek, mínt például az energiának és impulzusnak (= tömeg és sebesség szorzata) értéke az egész folyamaton keresztül változatlan maradt. Ez úgy értendő, hogya példánkban szereplő kezdeti proton impulzusa, illetve energiája ugyanakkora, mint a Földre érő részecskék impulzusának, illetve energiájának összege. Az impulzusmomentum (= a forgó mozgás "impulzusa": tehetetlenségi nyomaték és szögsebesség szorzata) megmaradásán kívül megemlíthetjük még a töltésmegmaradási törvényeket (baryontöltés, elektromos töltés, fermiontöltés megmaradása). Ez utóbbiaknak azonban témánk szempontjából nincs jelentősége. A problémát ezek után így lehet megfogalmazni: Ha a megmaradási tételek az anyagi világ minden folyamatára érvényes törvényszerűséget fejeznek ki, akkor ebből talán arra is lehetne következtetni, hogy az anyag összenergiája és irnpulzusa sem jöhetett létre, nem keletkezhetett, mivel ezek a menynyiségek mindig változatlanok, konstansok. A keletkezés ugyanis éppen azt jelentené, hogy valamikor ezeknek a mennyiségeknek az értéke zérus volt, most pedig zérustól különböző nagyság, ami ellenemond a megmaradási törvényeknek. Úgy látszik tehát, hogya megmaradási törvények kizárják a teremtést. Ha helyesen akarunk eljárni a probléma megoldásában, az utóbbi állítás alaptogalmait: a "törvényt" és a "teremtést" is tisztáznunk kell. A törvény fizikai értelemben a változó anyag állandó jellegű, sajátos viselkedési médját jelenti (pl. az anyag úgy változik, hogy változásai közben energiájának értéke állandó marad). Nagyon találóan definiálja a törvényt Walter Hollitscher: "A ,törvények' nem egyebek, mint egy képzodmény specifikus viselkedési sajátosságai, az a sajátos viselkedési és mozgásí mód, amely az alakulatnak a belső telépítéséből a változó környezeti feltételek mellett adódik" (Világosság, 1961/1. 20. old.). Ami a másik fogalmat illeti, a "teremtés" szónak van egy köznapi, 237
mondhatnánk tág értelme, és van egy szorosabb, teológiai értelme. A két értelem egészen különböző tartalmú fogalmakat jelez, amelyeknek felcserélése helytelen következtetésekre vezet. A "teremtést" köznapi értelemben általában alkotó emberi tevékenységek jelzésére használjuk. Beszélünk például teremtő művészről, teremtő zseniről, stb. Ezeknek teremtő tevékenysége azonban valamilyen formában mindig feltételez anyagot, s a teremtés az anyagon, vagy az anyagból hoz létre egy olyan új valamit (művészi alkotás, tudományos elmélet, stb.), ami eddig nem volt. A "teremtés" teológiai fogalma is alkotást, létesítést jelent, de ez. a létesítés totális: nemcsak új formát hoz elő, hanem létrehozza magát az anyagot is. Ez az utóbbi mozzanat különbözteti meg lényegesen a teremtés kétféle fogalmát, amelyek közül az egyiket emberi tevékenységekre, a másikat pedig kizárólag az isteni tevékenységre vonatkoztatjuk. Itt kell megjegyeznünk, hogya sokszor kifogásolt és abszurdumnak minősített "semmiből való teremtés" kifejezésben a teológusok a "semmiből" szó cskával csupán a teremtő aktus totális jelleget akarják kidomborítani. "A teremtés dogmája - írja Schütz Antal nem azt mondja, hogya világ semmiből lett; mintha a semmi volna az az ős anyag, melyből a világ formálódott, vagy mintha létének egyáltalán nem volna oka. Hisz ellenkezőleg, a teremtés tana a teljes tartalmú és abszolut hatalmú ok tevékenységére vezeti vissza a világot; annyira nem semmiből lett a világ, hogya legteljesebb létből ered" (Dogmatika, 3. kiad., L k. 453. old.). Miután tisztáztuk azokat a fogalmakat, amelyek a szóban forgó állításban szerepelnek, ellenőrizhetjük annak az állításnak helyességet, hogy lehetetlen anyagot teremteni, mert ez a megmaradási törvényekkel ellenkezik. Nyilvánvaló, hogy ezt az állítást csak akkor fogadhatjuk el igaznak, ha a következő két feltétel közül legalább az egyik szintén igaz. Először is fel kellene tételezni, hogya megmaradási törvények fennálltak már az anyag keletkezése előtt is, hiszen csak így lehetnének ellentétben a teremtéssel, ami fogalma szerint megelőzte az anyag létezését. Ezt a feltevést azonban kizárja a törvénynek az előzőkben definiált fogalma. A törvényt nem lehet elszakítani az anyagtól. Törvény tehát csak azóta van, amióta anyag van, s a megmaradási tételek is csak azóta érvényesek, amióta létezik az, aminek megmaradását kimondják (energia, impulzus, stb.). A törvény nem az anyag felett lebegő abszolut érvényesség, valamiféle testtelen szubsztancía. Ez ellen nemcsak mi, hanem a már idézett W. Hollitscher is tiltakozik: " ... a természeti törvényeket sem szabad ,szubsztantivizálni'. Az állandó változás forgatagában a ,változatlan' törvényszerűségek - mint a földön légüres térben elejtett tárgyak szabadesési törvényei; az elektromágneses jelenségek Maxwell-féle egyenletei - számtalan más egyenlettel együtt a modern természettudományban csak azt jelzik, ami a konkrét jelenségekben - s nem azok mögött, vagy azok felett - minden és állandó változásnál megmarad" (Világosság, 1960/2. 25. old.). Ha pedig ezt az első feltételt el kell ejtenürik, - mivelhogy a megmaradási törvények elválaszthatatlanok az anyag létezésétől - , akkor másodszor azt kell feltételeznünk, hogy az anyag öröktől fogva létezik. Ebben az esetben ugyanis a megmaradási tételek érvénye is örök tartalmú s így "bármikor" történt volna a teremtés, ez csak a természeti törvények ellenére, azok hatálytalanításával lett volna lehetséges. Ámde éppen az anyagnak öröktől fogva létezése az, amit a megmaradási tételekből bizonyítani kellett volna. Igy azonban csak a bizonyítandóval való bizonyítás logikai hibájába keveredünk. Megfontolásaink azt mutatják tehát, hogy az anyag teremtését nem zárják ki a fizika megmaradási törvényei, hiszen e törvények a természettel együtt keletkeztek, s a természet előtt nem létezett semmiféle törvény, amit a Teremtőnek .Jiatálytalanítanta'' kellett volna. Bízvást levonhatjuk a követleeztetést: hitünk és a természettudomány ütközése a megvizsgált problémában csupán látszólagos. (Lugosfalvi Viktor) AZ OLVASO NAPLOJA. Hans Sedlmayr Európa-szerte ismert műtörté nész; új könyve, Die Revolution der modernen Kunst "a szerző hozzájárulásával rövidített kiadásban" A modern művészet bálványai címmel jelent meg magyarul, ami egy kicsit bíráló-elitélő irányba tolja el az eredeti cím inkább csak tény-megállapító értelmét. Mindenesetre a modern művészetben végbe238
ment "forradalomról" van szó, és sokan, sokféle fogalmazásban hangoztatták már, hogya forradalom túlzásai nak főoka leginkább e művészet - többé-kevésbé embertelen, vagy ember-ellenes - "bálványaiban" keresendő; abban tudniillik, hogya művészet, úgy látszik, szakított az ember szolgálatával és .írnádandó faragott képül önmagát állította maga elé. Mikor kezdődött mindez? Valamikor a romantikában és a romantikával, Illftólag; Hans Sedlmayr is úgy látja, hogy akkor és azzal; a romantikától fogva észlelhető a művésze tekben az a folyamat, amelyet ugyanő elemzett egy korábbi, rendkívül érdekes művében (Verlust der Mitte, 1948). A művészet eszerint a romantika lelki földrengéseiben veszítette el a középutat, ami lényegében bizonyos kollektív ·emberi igényekhez való igazodást jelentett: a művész általában. a közös emberin belül igyekezett maradni és bizonyos "közérthetőségre" pályázott. De aztán jött a romantika különféle idealista filozófiáival, melyek megrendítették a hitet a látható világ realitásában, s helyébe, egyetlen megbízható realitásul, az Ént, a szubjektumot emelték. A művészi "igazság" így kisiklott a közösség addigi ellenőrzése alól; nem az lett az igaz - és a művészí kifejezés célja - amit mindenki annak lát, hanem az, amit, bár senki sem látja, vagy nagyon kevesek látják annak, a művész a maga lelkének mélyéből kibányászík, vagy akár mesterségesen szított látomásaiból elénk vetít, sőt talán. elénk sem vetít, csak éppen sejtet. Következik a művészet határainak elmosódása: zene és költészet, zene és festészet egybekeveredése. egyik művészetnek a másik területére való átcsapása, az érzékek rimbaud-i vagy verlaine-i vagy poe-i "déreglement"-ja, a "poésie pure" eszménye, az "abszolút művészet" követelménye és a modern művészet "dehumanizációja" és atomizálódása - mindaz, amit az utolsó száz-százötven év művészetének úgyszólván minden kutatója megállapít valamilyen formában. így például az a Wladimir Weidlé, akire SedImayr gyakran és rendkívül nagy elismeréssel hivatkozik, elsősorban irodalmi vonatkozású fejezeteiben; Weidlé volt, ha nem is az első, aki az úgynevezett "modern művészet" veszedelmeire rámutatott, de az elsők egyike, aki e modern művészet betegségének tüneteit nagyon világosan és hozzáértően regísztrálta, már meglehetősen korán, 1936-ban, "az irodalom és művészet mai helyzetéről" írt, Les abeilles d' Aristée című okos, alapos és áttekinthető esszéjében, mely azután lényeges bővítéssel, testes könyvve gyarapodva 1954-ben újra megjelent. Hozzászólt a kérdéshez, jórészt hasenló értelemben, Jacques és Raissa Maritain is (Situation de la Poésie, 1938); hozzászólt úgyszólván mindenki, aki a harmincas-negyvenes években komolyan foglalkozott műkri tikával és a költészet kérdéseivel; a problémának ma már beláthatatlan irodalma van. Sedlmayr szemlátomást rendszerezni akarja a dolgot, gócpontjain megragadni a modern művészet forradalmát, alapvető vonásaiban és törekvéseiben jellemezni, s ezek alapján meghatározni azt a láthatóan [elenlévő, de kúsza, meglehetősen alaktalan, bonyolult és szétágazó jelenséget, amit sommásan "modern művészetnek" nevezünk. Négy olyan "meghatározást" lát, melynek közös nevezőjére a dolgot öszszehozhatni véli. Ezek: 1. Törekvés a "tisztaságra": minden művészet arra törekszik, hogy "idegen" elemeit kivesse magából, s ugyanakkor "abszolút" önmaga legyen; tiszta festészet, tiszta plasztika, tiszta építészet, abszolút zene, "poésie pure". 2. A művészetek a geometria és a technikai konstrukció bűvkörébe kerülnek. 3. Az elrugaszkodás, mint a szabadság menedéke: a szürrealizmus. 4. A rnűvészet az őseredetit keresi: az expresszionizmus. E négyarcúan-egy modern művészetnek, ahogyan Sedlmayr látja, négyféle .,bálványa" van, a négy arcnak megfelelően: az esztéticizmus, azaz a művé szetnek mint legfőbb értéknek a kultusza, a művészet önimádata; a szcientízmus: a geometria imádata, a művészet alárendelődése a geometria szellemének (például a kubizmus vagy az "abszolút" építészet); a technicizmus, vagyis a művészet teljes meghódolása a technika szelleme előtt; a "szándékos téboly", a szürrealizrnus "totális anarchiája", Ez, kicsit sematikus ábrázolásban (és még sematikusabb ismertetésben) a modern művészet forradalma. "Igazi természete abban áll,' - mondja Sedlmayr 239
- , hogya rnűvészet vagy művészeten kívüli hatalmak felé orientálódott, vagy pedig autonómmá tette magát, s ennek az autonómiának végső következménye gyanánt feloldódott a nem-múvésziben." Ezzel a megállapítással, kellő fenntartások mellett, egyet lehet érteni: kétségtelen, hogy voltak modern művészi irányok, melyek a művészet sajátos területén kívülre sodródtak, sőt programszerűen nem is akartak művészet lenni; és voltak irányok, melyek autonómiájukban, abszolút törekvéseikben megsemmisítették önmagukat; azt példázták, hogya művészet ilyesfajta négyzetreemelésének zérus az eredménye; viszont megint voltak irányok, vagy legalábbis egyes törekvések, melyeknek éppen ez a zérus volt a céljuk: az a csend, ami a művészeten túl van. Sedlrnayr' elmélete mindenesetre elgondolkoztató, sőt tetszetős; és nagyon üdvös és nagyon józan ellensúlyozása is a modern művészet egyes művészetellenes képtelenségeinek - bár azt kell kérdeznünk, függetlenül attól, múvészet-e az ilyesmi, vagy nem: vajon ez a "modernség" valóban modern-e, s nemcsak handabandázó vagy kétségbeesett fölújítása-e, sajnos, "középiskolás fokon", korábbi, hasonló, de akkor, a maguk idején és környezetében mégiscsak primér törekvéseknek? Mert az a fél-igazság, hogy semmi új nincs a nap alatt, talán semmire nem volt még olyan igaz, mint éppen a modern, illetve ál-modern kísérletek bizony nagyon is vieux jeux-ire. S eszünkben sincs, hogy Sedlmayrral szemben a vádlottak padjára ültetett "modern művészet" nagyképű igazolására vállalkozzunk, egyrészt mert ennek nincs értelme, másrészt mert nem is volna olyan nehéz dolog, legalábbis ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem mintha Sedlmayrnak nem volna, alighanem vitathatatlanul, igaza abban, hogy bizonyos művészi irányok menthetetlenül belefutottak a semmibe, abba a "katasztrófába", amelynek legmegrenditőbb hőse és példája nem is Rimbaud, akinek elhallgatását végtére mindenki úgy magyarázza, ahogy neki, illetve elméletének tetszik, h~em Mallarmé: az "abszolút szép" légüres terében megfulladó költő. De a jelenségek korántsem olyan egyértelműek, mint amilyennek az elmélet rendszerezése tünteti föl őket. Ha a romantikával kezdjük a dolgot: a romantikától fogva minden jelenség "viszonylik" más jclcnségekhez, és viszonylik már maga a romantika is; és maga a romantika sem egyértelmű, és nem egyértelműen viszonylik ahhoz, ami előtte volt s amit folytat is, meg amire reakció is. De hagyjuk a romantikát s lépjünk közelebb amodernebben modernhez. Hogya tizenkilencedik század végén a szintén rendkívül bonyolult szimbolizmus (és festészeti impresszionizmus) olyerőteljesen érvényesül, annak márcsak a művésze tek területén belül is megvan a maga jól érthető oka az éppen ellentett elő jelű naturalizmusban. És, hogy aztán megint keményebb komponálás i elvek jutnak érvényre, annak részben szintén az előzmény; éppen a dolgokat föloldó. a valóság kontúrjait elmosó, s magát az embert is valahogyan el lagyító, kissé amorf'Iá tevő szimbolizmus, illetve poszt-szimbolizmus (és naturalizmus) a magyarázata. Mert a kubizmus nemcsak az absztrakció egy formája, nemcsak a geometria szellem betörése a festészetbe; a kubizmus ugyanakkor erő-teljesít mény is, az embernek önmaga, a maga széteső lágysága fölé kerekedesc. új rend teremtése a - mondjuk sommásan: szimbolista - elomlás után; és az értelem jogainak érvényesítése a szimbolizmus omlatag érzelem-kultusza után; egyszerre mondhatom dekompoziciónak, ha például a hagyományos naturalista festészethez víszonyítom, és rekompoziciónak, ha a szélsőséges impresszionizmushoz-szimbolizmushoz mérem. A dolgok sosem olyan egyrétűek és egyértelműek, mint egy herbárium tanulmányi célokra kipreparált növényei. Mindehhez természetesen példák kellenek. Az iménti ekre a bőségben idézhetők közül csak kettőt említsünk: Kassákot és Apollinaire-t. Azt illusztrálják, hogy az absztrakció, főként bizonyos formáiban, nem mindig negatív irányú; sokszor éppen fordítva van a dolog, mint ahogy a valóságos életben sok minden van fordítva: éppen ellenkezőképpen, mint ahogy az elmélet formális 10gikájából következnék. Apollinaire maga az élő átmenet a szimbolizmusból a szimultanizmusba és kubizmusba; s maga az az egy pályakép sem símán egyértelmű. Apollinaire versein nyomon lehet követni, hogyan érik olyan muzikálisan és impresszionisztikusan telítetté a szimbolizmus, illetve az ő szimbolizmusa, hogy már kezd szétesni, szinte túlérettségében szirmaira bornlaní ; hogyan kezdenek aztán ezek a szétesett szirmok valamiféle új, már nem 240
hangulatt-szí rnbolista, hanem másfajta, szímultanísta-kubísta rendbe rendezödni. Majd hogyan telítődik ez az új, ez a formátlanbál-keletkezett új forma sa[átos, új tartalommal, illetőleg hogyan válik adekvát kifejezésévé egy új élménynek: a háborúnak. (Hasonló a "tartalma" Kassák dinamizmusának-expresszionizmusának is.) Hogy ez az előbbihez képest látszólag "absztrakt" forma az adott körűlmények közt mennyire reális, mennyire időszerű, és menynyire igazán "modern", azt Apollinaire érezte és tudta is (lásd többek között Dombok círnű nagy versét); mint ahogy Kassák is tudta és érezte - és meg is írta - a maga és iránya korszerű újságának vallomását. Analógiák bőven hozhatók a művészet egyéb területeiről is. Különös tekintettel éppen a szürrealizmusra és expresszionizmusra, melyeket legalábbis alapos teoretikus csonkítás pusztán csak úgy tekinteni, mint egyfelől elrugaszkodást, másfelől regressziót az őseredeti be. Az "absztrakt" elmélet persze tetszés szerint rendezi és értelmezi a dolgokat, úgy, ahogyan céljának és tételeinek megfelelnek. De ez aztán mindig absztrakt elmélet is marad. A jelenségeket nemcsak egymás közöttí, hanem társadalmi-történelmi összefüggéseikből sem lehet kiragadni. Egy helyütt azt mondja Sedlmayr: a művész szörnyű magánya, elszigeteltsége "nem csupán a társadalmi viszonyokból fakad, hanem oka saját magában, az önmagának elégséges művészet eszményében is rejlik". Mondjuk, hogy így van (bár nincs egészen így, csak így is van); de ezzel megoldottuk a kérdést? Egyáltalán nem, legföljebb csak egy fokkal eltoltuk. Mert ha a művész elszigeteltsége "nem csupán a társadalmi viszonyokból fakad" (ami igaz: nem csupán abból fakad), hanem művészetfelfogásából, e fölfogás magány-kultuszából : hát vajon ez a művészetfelfogás miből ered? ennek mi a magyarázata? egy adott történelmitársadalmi helyzetben miért érzik elszigeteltnek magukat tömegesen a művé szek? A tény "nem csupán a társadalmi viszonyokból fakad", azaz nem lehet olyasforma vulgáris egyszerűsítéssel szemlélni, amely szimplán egyenlőségí jelet tesz a társadalom- és gazdaságtörténeti tények, meg a művészet közé; viszont a társadalmi viszonyokból kiemelve a dolog egyszeruen érthetetlen lesz, s azzal, hogy mindez az idealista filozófia hatása, legföljebb csak egy szólam helyett egy másikat mondtunk, és egy ismeretlen helyett most már kettövel nézünk szembe; mert most már azt is meg kell magyaráznunk, amit a megmagyarázatlan jelenség okául tettünk föl hipotézisünkben: hogy miért éppen most és miért éppen így hat az a bizonyos idealista filozófia, mely megrendíti a művész hitét a való világ realitásában? Sedlmayr elmélete mögül, minden tetszetőssége, minden részigazsága mellett, hiányzik a kellő távlat. S nemcsak a fönti értelemben: hogy túlságosan társadalmi realitásukból kiemelve szemléli és értelmezi a dolgokat. A szellemtörténész mintha éppen a "korszellem" iránt nem volna elég fogékony, talúri mert túlságosan szellemi perspektívákban szemléli. Kétségtelen, hogyigen rokonszenvesen - emberi művészetet kíván. De van-e örökérvényű emberi művészet; nem változik-e maga az ember is, akinek a művészet szól, vagy akihez legalábbis szólnia kell? Nyilván, hogy változik. Változik, izlésében is, mert változnak viszonyai és körülményei. A modern építészetnek például azt, hogy bizonyos értelemben "gyárszerű", úgy gondolom, éppenséggel nem lehet a terhére róni; épp oly természetes ez ma, mint ahogy- az ókorban vagy a középkorban az volt a természetes, hogya magánépítkezések is, bizonyos értelemben, "templomszerűek" voltak. Az, hogy a modern építészet elveti az ornamentikát, még aligha minösíthető eretnekségnek; legföljebb arra vall, hogy a modern ember a hagyományos formájú ornamentikát nem igényli. Mert akármilyen nyárilakot építenek is egy multimilliomosnak itt vagy ott a világban, s ezzel kapcsolatban az építészek akárhogyan szabadjára engedik is tervező képzeleWket: az építészet egyetemes irányát mégse a multimilliomosok dollárjai és vakmerő építészek kísérleti fantazmagórfai szabják meg, hanem a modern élet általános igényei. Kuriózumokból még nem lesz egyetemes építészet és általános építészeti stílus. S ami máris stílus lett: valaminő új tárgyiasság. de rnerósz fantáziával és a vasbeton-adta mozgási lehetőségekkel párosítva, azért lehetett stílussá, mert megfelel a kor s a korban élő emberek és emberi közösségek igényeinek és szükségleteinek. Sedlmayr többször is említi könyvében az oszlop szímbolum-értelmét: a lábára álló, fölegyenesedő ember
241
jelk;épét látja benne. De miért nem látja meg, ha már így gondolkodunk, a nem kevésbé jelentős, vagy jelentősnek fölfogható szimbolum-értéket abban, hogy egyes modern konstrukciójú épületek mintegy lebegve eloldódnak a bázistól, melyen az idők kezdetétől fogva szélesen nyugodtak? Nem ugyanígy jelképe egy-egy szinte szárnyaló lendületű, síma és "gyárszerűen" célszerű mo• dern épület a szárnyrakelő embernek? A gondolat szinte vulgártsan kézenfekvő; de alapjában véve talán nem is olyan olcsó. És bármit mond Sedlrnayr, meg azok, akiket idéz: "a lebegés, a talajtól való elszakadásra törekvés" meg az irracionalitás egyáltalán nem egy és ugyanaz. Nemcsak az racionális, ami földhöz tapadt és vaskos; és bármily paradoxnak hangozzék: a kiszámított egyensúly játszian ható lebegése többnyire sokkal "racionálisabb", mint a ma már viszonylag fantáziátlanabb, vagy csak dekoratív fentázíájú helybenállás. Hogy <;lZ építész konstruktőrré változott s "utópista életreformáló lett belőle"; ez talán áll a tizennyolcadik század végének valóban irrealitásokban mozgó építészeti utópistaira gömbforma mezőőri kunyhóíkkal ; ám ami a modern építészetet általában illeti: alighanem épp fordítva áll a dolog, amennyiben nem az építész reformálja meg az életet, hanem az élet az építészt és az építészetet. Hogy az ajtók s ablakok egy házon "gépi szerkezettel nyílnak-csukódnak", éppenséggel nem baj még esztétikailag sem, és nem szeszély, hanem adott lehetőségek okos fölhasználása az ember - az ember kényelme, hígíéniája - érdekében; funkciójuk többek között az is, hogy könnyebben szellőz tethessünk. Vagy hogy egy háznak a falai, még a külsők is, széttolhatók, szintén nem bohókás építészeti ötlet, hanem a modern embernek azt a szükségletét elégíti ki, hogy minél több napot, levegőt, fényt kapjon. Azzal, hogy az építészet egészségesebb épületeket Igyekszik létrehozni, még korántsem tévedt hereztsbe, de nem tévedt úgynevezett öncélú modernizmusba sem. Csak nem a fejlődés ellenében, hanem a fejlődés menetében kell szemlélni a dolgokat. Sedlmayr elismeri, mily roppant fontos az építészet történetében az új anyagok megjelenése; ugytanakkor óva int attól, hogy "a művészet jelenségeit nyersanyagokkal determináljuk". Talán igaz, hogy "egyedül az építőanya gok forradalmi megváltozásából még nem lehet levezetni a modern technikai építés lényeget"; de talán a kelleténél kevésbé veszi figyelembe a modern építészetnek éppen a vasbeton lehetőségeiből következő, tehát reálisan új formáit. Bizonyára szánalmas építészet volna, amely a roppant lehetőségeket kínáló új anyagból régimódi szecessziós és pszeudo-stílusú épületeket emelne, s nem igyekeznék az épületeket is a modern ember izléséhez és szépség-eszrnényéhez formálni s aszerint alakítani. S talán az sem áll olyan föltétlen érvény"nyel, hogy a modern építészet heretikus módon a geometria bűvöletébe esett; hanem az igazság talán az, vagy az is, hogya modern ember vonja be - nem véletlenül, hanem éppen életkörülményeiből kifolyólag - a szépség körébe és élményébe az eddig onnét kissé kirekesztett, "tudományos" geometriai formákat. S folytathatnánk a vitát, végig a festészeten, szobrászaton, irodalmon és zenén át,' s kivált a két utóbbi területén mennyi ellentmondással! A részletekben mindenütt nagyon sok az igazság; csakhogy a részletek erősen preparátum-jellegűek. Van Sedlmayr szemléletében valami statikusság és távlattalanság; helyenkint valami elzárkózás is, amit talán éppen a modern művészet egyes mai torztünetei váltanak ki belőle. Pedig ezek a torz törekvések minden hangosságuk ellenére is alighanem "üresen futnak" már, s talán nem is helyes, hogy sommásan ezeket nevezzük "modern művészetnek", holott a valóban, "konstruktívan" modernhez képest - (és jó okkal tettem idézőjelbe a szót) - "voltaképpen egyáltalán nem az, hanem bizony néha-néha egyenesen szárialmasan régi; eleve sem nagyon emészthető, de akkor legalább őszinte szándékkal készített levesek nagyhangú fölmelegítése. Az igazán modern más: abban a művész újra alkot, és újraalkot, egy ma már többé-kevésbé kitapintható esztétika és izlés szerves és reális következetességével, s a szociális humánum szellemében. Úgy látszik, ezt Sedlmayr is érzi, legalábbis ez derül ki könyve végső soraiból. ..Az ember nem tud megszabadulni attól a benyomástól - írja -, hogy mindez tipikus volt egy új világkorszak első fázisára, amelyben az ember nem tudott megbirkózni a saját maga által felszabadított hatalmakkal."
242
Ezen az első fázison azonban a jelek szerint túl vagyunk. Az úgynevezett ."modernizmus" valószínűleg csak lármás utórezgése a lényegében már lezajlott nagy művészi forradalomnak. Ezzel a forradalommal új korszak nyilt a rnűvészet történetében, és az idők távolában nyilván nem kérészéletű felszíni ál-izmusai fogják jellerpezni. Igen, az ember "megfékezi" a fölidézett hatalmakat, azaz, 'a művészet területén, formába, művé rendezi őket. De ahhoz, hogy új művészi rendet-formát teremtsen, először "rombolnia" keltett; csak így kísérletezhette ki s alkothatta meg ,,,az új vílágkorszak" művészetét. Sedlmayr talán mindezt kissé megértőb ben szernlélte volna, legalábbis ebben a könyvében, ha túl a speciálisan mű vészí kérdéseken, "az új vílágkorszak" embere, és emberének élete iránt is kissé több érdeklődest tanúsított volna. (*) SZ1NHAzI ORJARAT EGYETEMES ÉS MAGYAR TAJAKON. A világsiker hullámtarajain és hullámvölgyein jártában Molnár Ferenc egyszer azt nyilatkozta hazai szinházi lapunkban, hogy irna ő már egyszer egy valóban magyar problematikájú darabot is, dehát a szennyesünket otthon· illik mosnunk vagy mosatnunk és neki régi vágya, hogy egyszer már olyan áldozatot is hozhasson: csak ennek a népnek, országocskának adni eligazitást. Az áldozat az lett volna, hogy ezt a darabját csak nálunk engedte volna játszani. S szerintem ebben tévedett, mert csak világproblémák vannak és a remekmű, ha egyszerre szól egy néphez és a világhoz, előbb-utóbb úgyis elismerésre talál, bármily kis nemzet fia mossa népe és a világ népe szennyesét. Molnár Ferenc igazán egyetemes csak a pest-városszéli Liliomban és a Pál utcai fiúkban tudott lenni és élete művéből ez marad meg leginkább. Tehát periferikus jelentőségű. Mindez arról jut eszünkbe, hogy éppen két magyar színműről kell véleményt formálnunk. A magyar határok közben szellemileg kitárultak, mert akár katolikus, akár szocialisztikus szemmel nézzük, világot átölelő kereteink között a pesti probléma ma prágai vagy szófiai probléma is, a meg nem nevezett magyar [alué pedig lehetne szibériai, argentinai, vagy kinai kérdésföltevés is. Mesterházi Lajos "Tizenegyedik parancsolat"-áról és Sós György: "A pék" cimű szinművéről irunk beszámolót. Mindkét szinpadi szerzőnk kérdésföltevése világprobléma és színpadi műveik a világ minden táján kommentár nélkül, "kapásból" megértésre találhatnak. Beletágultunk tehát a világírodalomba, mint mikor a középkoron át latinul írtak íróink s ha magvasat írtak, a világ füle megnyílt: hallásukra. Korántsem akarjuk ezzel azt állítani, akár Mesterházi, akár S6s György színműve világirodalmi remekmű. De tisztességes szándékú problémavetésük bent van a világsors áramában, tehát hibáikban is vajúdó korunk jobbat és szebbet szülni akaró jellegzetességeit ismerjük föl bennük annál is inkább, mert útkeresésük nyomán föl-fölvillan az az emberarc, amelynek kialakitásán mi is dolgozni szeretnénk. A jobb és a tisztább, a mai közösségi sorsban egymásnak elviselhetőbb ember prototipusát keresik, drámai módon, tehát az ellentétek párhuzamain át. Mesterházi problémája a házasság és a válás, a gyermek sorsa és a válás folytán széthulló családi légkör újrateremtése körül bogozódik. Adva van egy író, korunk pesti rádiókrónikása, éppen házassága huszadik évfordulóján. Két, a szinpadon nem látható gyermek atyja, pénzét haza is adja és legtöbbször feleségének diktálja cikkeit, elmélkedéseit. Látszólag nyugodt családi otthont látunk magunk előtt, amely fölé - mint a darab minden jelenete fölé - két hatalmas kőtábla súlyosodik a tízparancsolat számokba sűrített betűivel. S ez alatt a statikusan jelképezett égbolt vagy mennyezet alatt aztán megindul mai életünk dinamikus sodrású kavalkádja. A házassági évfordulóját ünneplő íróhoz előbb felesége lánykori udvarlója toppan be, aki a feleség fülehallatára leplezi le a férj szerinte üres konformizmusát s mefisztói szerelmi vallomással próbál éket verni a házastársak közé, figyelmeztetvén egykori szerelmét, hogy férje csak érdekből vette el, most pedig ime rabszolgasors ban tartja őt. Az ír6 egyik rádióriportjából is baj kerekedik: egy fiatal jegyespár boldogsága kerül válságba a felületes író rúdióüzenete folytán. Az író ugyanís azt üzem.. hogy özönvíz előtti állat az a mai fiatalember, aki nem akar tovább tanulni,
243
viszont a tényállás megvizsgálásakor az iró meggyőződik, hogy a fiú igenis akarna tanulni, de anyja huszonötévi házasság után otthagyta otthonukat, a fölborult családi élet apját iszákosságba kergette és most neki kell öccse eltartásáról is gondoskodnia, tehát nem tanulhat tovább. Mostmár tehát két házasság és egy jegyesség forog veszélyben. Az iró nyomozóútra indul a vidéki munkásházaspár válásának ügyében, miközben egy ma(}netofonszalagról viszszapergetett párbeszédböl úgy értesül, hogy az ő házassága ugyancsak a válság küszöbére érkezett. Mi az igazság, mit parancsol a mai erkölcs, a válást vagy az együttmaradást kelletlenül, boldogtalanul is: ez Mesterházi darabjának a problémája. .A. nagy leleménnyel s mindvégig érdekfeszitően bonyolított események során maga az iró is meghentereg a sárban, mert egy duhajos vidéki mulatság utáni félönkivületi állapotában egy rosszhirű nönél éjszakázik és erkölcsi undort érez önmaga iránt. Ezért már-már hajlamóssá válnék, hogy mégis a kőtáblák nak adjon igazat, hisz vidéki útján arról is meggyőződik, hogy Kadács, a feleség nélkül maradt munkás csak azóta süllyedt az iszákosságba, mióta a felesége elhagyta. Rá akarja tehát beszélni a Pestre költözött Kadácsnét, hogy férje és gyermekei érdekében állítsa helyre a házasságot és az asszony mármár enged is rábeszélésének, mikor a gyermekeit fenyegető veszélyt idézik elébe. Az asszony új élettársa azonban elárulja, hogy Kadács azelőtt is izgága volt, verte a feleségét és az asszonynak nem volt mellette egy nyugodt, boldog pillanata sem. Az iró erre kijelenti, hogy akkor követne el bűnt, ha nem a hozzája méltó fépfit választaná élettérsul és a gyerekei sorsát önmaga föláldozásával akarná biztositani. Miután ilyenformán a munkásházaspár históriájának pontot tett a végére, saját házassága rendbejön: nem belső erkölcsi erők fölidézése árán, hanem azért, mert a mefisztói udvarló amúgysem mutat túl nagy kedvet ahhoz, hogy barátja feleségét elvegye. Az asszony újra leül az irógéphez rabszolgamunkáját végezni, az iró pedig diktálni kezdi neki új rádiócikkét, amely szerint szét kell törniink a régtől fogva ránksúlyosodó kőtáblákat és meg kell alkotni az új érkölcs XI. parancsolatát ... S itt gyors függöny következik. Vége a darabnak: s ha nem lenne vége, talán be sem t1udná fejezni a szerző ezt amondatot. Hiszen darabjának legfőbb értéke éppen abban rejlik, hogy annak majdnem minden ténye, kijelentése, sőt bemondása is - mert ilyesmikben sem szűköl ködik a darab - a kőtáblák igazát hirdeti. Az iró boldog, amikor házassága felől elvonulnak a vészfelhők, viszont Mesterházi semmiféle garanciát sem tud nyújtani afelől, hogy Kadácsné új házassága tisztább, erkölcsösebb és maibb igényű lesz, mint az elmúlt volt. Igaz, hogy új választottja derekabb ember, fejlődött intelligenf:iájú, öntudatos munkás, mig az első csak egy falusi duhaj volt. Az asszony is fejlődött közben, hogy gyári munkás lett és a magához való férfi mellett kibonthatta intelligenciáját. Csak éppen ebből a kibontakozásból szeretnénk többet látni, csak egynéhány olyan leheletnyi szóban kifejezve, mint az iró feleségénél látjuk, aki kimondja, hogy ha szeret valakit az ember, semmiféle munka sem meqalázo a számára. , Mesterházi legfőbb irói gyengéje abban nyilvánul, hogy túl sok alakot fog meg, de keveset markol ki emberi mivoltuk lényegéből. A főalakjai közül igazán csak aZ',iró feleségét és némiképpen a mefisztói csábitót tudta belülről is ábrázolni. Kadács, azüllésnek indult munkás remek karakterjiqura, de csak külsőségeiben és az alakitó szinész remek megformálásában látjuk. Elengednők a szerzűnek: egynémely, humoros pocsétában pacskoló, vidámságot gerjesztő jele,netét is bár nagyon szórakoztunk rajta - , ha főalakjai drámai grafikonját süllyedésében és emelkedésében többrétűen tudná ábrázolni, A vidéki muri ábrázolásáért viszont mégis nagyon hálásak vagyunk, mert olyan genetikus bajokra mutat rá finom irói reflektorával, amelyekből a magyar vidék még csak álcázottan muuitia a gyógyulást. A keretek változtak és nívósodtak ugyan látása szerint, sok világvárosi elem tört be falvainkba, de a háromnapos vidéki muri, awit azelőtt úri murinak neveztek, még nem szorult a szégyenletes dolgok so-rába, S talán ezért is menekül el Kadácsné, a jobbra vágyó asszony Pestre magasabb kultúrigényt jelentő választottjával. , Mesterházi színműve tagadhatatlanul az évad legnagyobb és legszínvona-
244
lasabb magyar színpadí sikere. Az író sokszor helyzeteivel gondolkoztat el jobban, mint kijelentéseivel, de végesvégig a saját létünk ütőerén tartja orvosian vízsgáló kezét s közben az egész maí emberiségét igyekszik kitapogatni. Műve apró, néha már-már zseniálisan esetlen naivitásai mellett is ezért tölti meg jojtó izgalommal a nézőtér szívét. Bátor író, okos író, kereső ember. Humanista. Meri kételyeit is hangoztatni s miután tud drámában gondolkozni, minket is problémái lemérésére ingerel. Betölti tehát a mai színpad elsőrendű erkölcsformáló hivatását is. A Vígszínház szereplőgárdája, rendezőí és műszaki garníturája gondoskodik azután a mű előkelő tálalásáról is. Páqer Antal, mintha egy árkolt színészarc mélyedéseit kellene sminkanyaggal kitöltenie, egységes alakot formál a néha bizony nem eléggé markáns körvonalú, hézagos jölépítésű írói alakból. Finom, tartózkodó, elegáns vonások mögé rejti az alak belső bizonytalanságát s néha ínkább egy-egy gesztussal pótolja, amit az írói hév még míndig túlzott retorikával akarna kifejezní. Bulla Elma cseppet fanyar pesti írófelesége viszont éppen végtelen egyszerűségében lesz monumentális és egyfábólfaragott. "Ha az ember valakít szeret ..." mondja szinte monológszerű csúcsra emelve egyszerű szavait a házasságról s ebben a néhány mondatban egyszerre benne van mindaz, amí az emberi életben szép tud lenni. Varsányí Irén mondott hajdanában ilyen emberi valónk ból föltörő, igaz szavakat ezen a színpadon, olyanokat, amelyekről tudtuk, hogy évtizedek múltán is a szívünkben fognak zenélní, mert lekottáztuk őket legjobbik valónk érzékeny magnoszalagára. Kadácsnéban viszont megmutatja a többre, jobbra törekvő asszonyt - mert a munkásasszonyt ís ő játssza - aki egyetlen figyelmeztető szóra visszatérne a mártiriumba gyermekei kedvéért. Ha híbáztatták ís sokan ezt az alak-kettóeséqet, mi többet tudunk mellette fölhozni, mint ellene. A férjében csalódott, de gyermekeihez ragaszkodó anyát két arccal mutatní meg nem mindennapí színéizi jöladat s örültünk, hogy sikerének tanúi lehettünk. A mellékalakok sorából Pándy vidéki mokányberciszerű figurája kínálkozik az élre. Harsány színekkel festett, parlagian kedves zsánerfígura s hogy sokan ráismertek szanaszét lappangó hasonmásaíra, azt a számtalan nyiltszíni taps bizonyította. Prókai István részeges Kadácsa, Szakács Miklós mefisztói csábitója és Szatmári István gebines pincére mind élesen fogalmazott karaktertiaura. Bílicsi öreg plébánosa szinte sugározza azt a békét, amelyre, aká'/' társadalmi, akár krisztusi célból nézzük, egyaránt akkora szükségünk v(tn. A fiatalok közül Tordy Géza és Mészőly Julia jegyespárja és Sütő Irén harsányan közönséges Karolája méltó részese a darab általános művészi és előadás beli sikerének. Lehet, hogy Sós György színműve, "A pék" nem arat olyan köztetszést, mint ez a válás i problémát boncoló XI. parancsolat, Mesterházinak mégis volna némi tanulnü1alója tőle. Amíg ez utóbbi gyermekes örömmel a legföltű nőbb virágot szakítja le a rétről, az előbbi szinte kamaramuzsíkára hangszerelt tehetségével a látszólag egészen kicsiben mutatja meg a nagyot, Hogyan is juthatott volna különben eszébe, hogy egy látszólag leaeseménytelenebb embersorsba, egy falusi pék életébe, annak kicsinyke műhelyébe ássa be magát három fölvonásra. Hogy megmutasson egy picinyke embert minden hétköznapi gondjával-bajával, vergődésével és jóra való botlásával együtt, amit ennek az embernek a másokért való aggódó szeretete okoz. Lehet, hogy ez az öreg pék csak a mesében létezhetett, de mekkora öröm nekünk, ha valakí mesélni tud nekünk és éppen mai életünkben találja meg azt, ami 'a legszebb. Az emberi jóságot, az önmagát is föláldozni tudó emberi szolidaritást és a szép halált, ami az igazak jutalma. Az öreg Forró talán azért gyerektelen ember, hogy minden ember gyerekét egyformán szeresse. Valami világvégén létező falucskában él, egyszál segédje is van s az éppen nősül. Az egész falu, az egész téesz ott nyüzsög a lakodalmon, csak az öreg pék folytatja munkáját, hogy reggelre friss kenyérillat szálljon a falubaJL Hűrorn és fél téesz pár üli ezt az esküvőt s éppen a péklegény a negyedik kitev.ője a csoportos násznak és így meglepetésül ő is 245
kap egy beutalást a kéthetes nászútra. Az öreg pék sanyarúbb időket látott házasodása idején, s bár a hirtelen jött beutalás miatt nem gondoskodhattak a fiatal munkaerő helyettesítéséről, elengedi a boldog fiatalokat a gondtalan boldogság tündértavára. Majdcsak ellátja egymaga ís a munkát, amíg megjön a helyettes, cipeli a nehéz zsákokat, ha ki is fullad belé, dagaszt a fiatal helyett is, fűt, szitál, szakajt és bevet. Hadd éljenek a fiatalok olyan csodát is, amit ő csak álmodott"amikor a bőrét vitte a munkásmozgalomba. Aztán telnek a napok. Helyettes nem jön, de jön helyette kétszázötven tagú tanulócsoport a téeszbe s azoknak legalább még egy mázsányi kenyér kell napjában. Hát vállalja ezt is. Aztán hazakerül az ifjú férj, de nem azért, hogy roskadozó mestere válláról leemelje a liszteszsákokat, hanem, hogy bejelentse: anyjának van Pesten szép lakása, de beteg, öreg, s ő bizony, hogy mellette lehessen, Pestre szegődött. Az öreg pék megtagadhatná az elbocsájtást, de megint nem tud parancsolni a szívének. Elengedi a péklegény t s ezt a központban olybá veszik, hogy nincs is nagy szüksége segéderőre. Mit 'tudják ott a számoszlopok között, hogy mi a helyzet Karakóbürgözdön. A pék már számtalanszor elesett terhéve l a sáros udvaron, sok liszt is kárba ment és kidolgozni sem bírja már úgy a tésztát, hogy magasra szökjön sütés közben. A szalonnás kenyérért bevádolják, az elszórt lisztért fegyelmivel fenyegetik s ő csak süt tovább, hogy minden éhes szájnak eleget tegyen. Dolgozik, amig egy szívroham földre nem teríti. S amíg a felesége a több kilométernyire lakó orvos után telefonálgat a tanácstól, ott vergődi el élete hősí fínáléját előttünk egy kemenceszáj előtt, amelyből már nem bírja kiszedni a fríssensült aznapi kenyéráldást. A fölváltás csak ekkor, ebben a végórában érkezik egy vidám, falusi élethez szokott péklegény személyében s mint a stafétafutásban, a roskadó átadja a fáklyát az utánakövetkezőnek. Morbid téma, az bizonyos, hísz szinte három fölvonáson át csak egyetlen ember kitárulkozó emberséqét látjuk, amíg a halál révébe nem ér. S mégís milyen fölemelő az az utolsó néhány pillanat, amikor a fiatal átveszi a helytállás posztját az öregtől, amint a tragédián is átsüt az élet napja és örök emberi bizalom költözik a szívünkbe, arra bíztatva mindnyájunkat, hogy ne féljünk jónak, jobbnak, emberfölöttien is emberszeretőnek lenní az élet eme sáros udvarán. Én: nem ismerem Sós György "Igaz legenda" című rádiójátékát, de anynyit hallottam róla világíaktól és egyháziaktól, mindenféle rendű és rangú hallgatóktól, hogy vízsla igényességgellestem a függöny fölgördülését. Vajon mit tud ebből a novellányi eseménysorból csínální Sós György? S ami a legjobban meglepett, éppen irói ökonómiája, drámai építőképessége volt. Szerettem volna ugyan, ha a tanácsházi telefonjeleneL erejéig sem lép ki ebből a kedves kis műhelyből, ha ennyi törést sem engedélyez magának a hely, idő és cselekményegység mezején. No persze, az ilyen vértelen tragédia nem játszódhatik le egy napíg, mint valami kardpárbajos, vagy öngyílkoló drámai végzetfolyamat, de a téma epikus időtartama csak nehezítette az író dolgát s ő jól vett minden akadályt ebben a gátfutásban. S csak a háttérből villantva föl szineit, a mai falu képét is odavarázsolta a színfalak mögé. Makai Péter rendezése és az egész mű összjátéka is kifogástalan egységű. Engedtessék meg nekünk, hogy a többi összetevő rovására mégis csak két nevet említsünk a népes szereplőgárdából, a munka himnuszának két vezéralakjáét. Kömüves Sándor játssza az öreg pék szerepét. Szinte állandóan a színpadon van s ezalatt kell megmutatnia egy emberi élet elégését, píslákolását és kilobbanását. Nem szabad elapróznia naturalista módon szerepét, viszont a kícsiny színház látáskörében finoman kell cizellálnia az elénk állított alak arcvonásait. Kömüves Sándor alakítása egy pillanatra sem válik egyhangúvá, de harsányan harsogóvá sem. Szerepével való tökéletes összeolvadása színészi pályájának csúcspontját jelentí s ezzel az alakításával egy világnyelven akár földkörüli vendégjátékra mehetne. 1!:s a másik, a fiatal Avar István, az utolsó pillanatokban érkező péklegény. Neki is az eszköztelensége a legnagyobb érdeme. A haláltusáját vívó pék műhelyébe behozza a napfényt, az erőt, a fiatal munkástestvér emberségét és sikerül neki föloldania a tragédiát, katarzis ba lendítenie a közönséget. (Possonui László)
246
KÉPZŰMŰVÉSZET. Csók István halálára. Néhány évvel születésének centenúriurna előtt elhunyt Csók István (1865-1961), az utóbbi emberöltők egyik legnagyobb magyar festője. Már fiatal éveiben múlhatatlan értékű mesterrnű vekkel ajándékozta meg nemzetét: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre", "Öcsényi keresztelő", "Arvák". Fejér megyeí iparosemberek gyermeke volt, falusi fiú, s a müncheni és párizsi tartózkodás sem halványította el lelkében a földművelő emberek életének képét. Róluk festette olyan műveit, mint a "Krumplitisztogatók", a "Szénagyűjtők", a "Cselédszerzőnél". Később a francia impresszionizmus nyomán alakította ki színekben pompázó művészetét. Mohács környéki sokác asszonyok, csendéletek, . arcmások, női aktok, strandjeienetek voltak későbbi munkáinak témái. Művészete itthon is, külföldön is sok elinmerést aratott, - a firenzei Uffizi-képtár, ahol évszázadok óta gyűjtik minden nemzet legelső .művészeinek önarcképeit, Csókot is felkérte önportréja elküldésére. (Ebben a megtiszteltetésben csak Szinyei-Merse és RipplRónai részesült még a magyar festők közül.) Korábbi munkáit - a századvégi korízlésnek megfelelően bizonyos irodalmias-epikai attitüd s nemegyszer keresett démonizmus jellemezte ("Nirvána", "Vámpkok", "Boszorkányszombat", stb.). E csoportba tartozik a borzalmas. pszichopatológikus cselekményű, részleteiben azonban kiváló, óriási felkészültséggel kivitelezett "Báthori Erzsébet" is. E témaköröktől később véglegesen elfordult a művesz, mintegy megfogadva Thomas Mann szavait: "Még távolról sem művész 'az, akinek a végső és legmélyebb rajongása a raffináltság, az excentrikusság, a sátáni körül ólálkodik, aki nem ismeri az ártatlan, az egyszerű, az élő iránti vágyat ..." (Th,' Mann: Tonio Kröger.) További munkáin már nem a vonal, hanem a tiszta festőiség, a végsőkig fejlesztett színkultúra az uralkodó. Lelki alkata hasonló volt Renoir-éhoz, mindkettejük érettkori munkáin végigvonul az élet szépségeinek ünneplése, a természet gazdagságában való optimista, elragadtatott megmarülés. Ez a kicsattanó életmámor ragyog fürdőruhás Iiatal Teányalakjaí n, a kertben reggeliző és pipázgató keresztpapa joviális arcvonásain. a kisleányáról festett bájos .,Züzü"-képeken, a .,Rózsaujjú hajnal" c. balatoni festményen és a balatoni ciklus többi darabján. "Tündéri tájképek. boldog művész ! Micsoda lélek, micsoda érzés, micsotla ifjúság kell ehhez a tekintethez !" - írta Szomory Dezső 1937-ben Csók piktúrájaról. Már 86 éves volt a mester, amikor 1951-ben megalkotta "Háboru és héke" c. triptichonját. A mű tiltakozás az élet nevében a rombolás, a halál, az új háború rém e ellen. Azt a gondolatot fejezi ki az agg művész hattyúdala, amiról Ady Endre eképp beszélt: "Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, - Az Élet szent okokból élni akar ..." Csók István mint pedagógus is nagy érdemeket szerzett. 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanára lett, ő indította el útjára Cserepes Istvánt, Korniss Dezsőt, Mattioni Esztert, Vöröss Bélát (a későbbi kiváló elefántcsontfaragót) és még sok más művészünket. Nagyszerű tehetsége, az ifjúság közötti népszerűsége, szellemének haladó beállítottsága vörös posztó volt a másodlagos képességűek s a korszerű művészettől irtózók szemében, s ezért 1932-ben Vaszary Jánossal együtt menesztették a főiskoláról. Mint illusztrátor is igen jelentős volt. (Balassa Bálint költeményei. Gvadányi Peleskei nótáriusa, a "Nyugat" köréhez tartozó lírikus, Kemény Simon verseskötete.) Elsősorban festő volt, a színek mágusa, de graf'ikái között is akadnak kivételes darabok, így Kernstok Károly ceruzával rajzolt arcképe 1930-ból. Számos bibliai témájú képet festett (Thámár, Júda gyűrűje, A bűnbánó Magdolna). Távol áll tőlünk, hogy e műveket vallásos szelleműeknek nevezzük, hiszen a szentírási történetek nyilván csak ürügyül szelgáltak a mű vésznek szép női aktok festésére. De az "Ezt cselekedjétek ..." círnű képben a jóbarát, Réti István joggal látja meg a "vallásos áhítat hangulatát". S ugyanezt mondhatjuk er' "Az Úr asztala" és a "Babylon vizeinél" című képekrőL "És szabadíts meg bennünket a gonosztól" círnű vásznán a keresztrefeszített Krisztus alakját is ábrázolta, e müve kevés sikert aratott, s a művész később elkedvetlenedésében feldaraboltá. csók oly nagy művész volt, hogy úgy érezzük; még a róla írott nekrológban is őszinték lehetünk. A művészeti életben is egykor meglévő kapitalista szabadversennyel magyarázható, hogy az ünnepelt s termékeny mester mű-
247
tennéből kikerültek olyan alkotások, amelyek ,,8 közönség szájaizéhez kellemezett édességek" (Fülep Lajos szavai) voltak. De festményeinek nagy hányada mindig becsben fog állani a római, firenzei, budapesti múzeumok szépségre szomjas látogatói előtt, s hirdetni fogja a magyar művészet magas esztétikai rangját. A munkás, tevékeny életet élő, közszeretetben álló művész olyan volt, "mint 8 termő' fa, mely az ő gyümölcsét magadja. melynek levele meg nem hervad ..." (L zsoltár 3. verse.)
Bajor Gizi és a képzőművészet. Néhány héttel ezelőtt emlékezett meg a magyar színházi élet és a sajtó a felejthetetlen színésznő, Bajor Gizi tragikus halálának tizedik évfordulójáról. Bajor Gizi nemcsak művésznek volt nagy: embernek is. Akik ismerték őt, 'egybehangzóan azt vallják, tele volt jóakarattal, segíteniakarással, megértő, rnelegszívű kollegialitással. Az, amit a következőkben felelevenítünk, ugyan'Csak ezt a véleményt erősíti meg. Köztudomású, hogya 30-as években számos kiváló magyar képzőművész küszködött exisztenciális problémákkal. Bajor Gizi elhatározta, hogy támogatásukra művészetí propaganda-akciót szervez. Meghívókat nyomatott s ezeket százával küldte szét a művészetbarátoknak; a meghívók egy-egy műterernösz szejöveteire szóltak. A Film, Színház, Irodalom c. képeslap 1942. január 2329-i száma így számol be egy ilyen Bajor-féle összejövetelről: "Kmetty János. a kiváló festőművész műtermében vagyunk, a Deák-téren, Százan szerongunk az aránylag kis lakásban. Műteremvizit van, úgynevezett Bajor Gizi-akció, ami azt jelenti, hogya meghívott vendégek tízpengős belépődíjat fizetnek, és ezért egy sorsjegyet kapnak a jóféle harapnivalón kívül. Traccsolás, csevegés és büfé után kalapba teszik a neveket, és minden 14-ik nyer egy képet. A főnyeremény egy pompás Kmetty-kép nyertese - még külön 80 pengót tartozik fizetni a műtárgyért." Természetesen - már csak a közkedvelt mű vésznő kedvéért is mindig "telt ház" volt az ilyen műteremlátogatásokon. A 8 Orai Újság 1939. november 20-i száma arról számolt be, hogy egy esztendő folyamán 8130 pengót juttatott Bajor fáradhatatlan ügybuzgósága művészeink színe-javának, Szőnyi Istvánnak, Egry Józsefnek, Szobotka Imrének, Freytag Zoltánnak és másoknak. Szőnyi István - akivel Bajor Gizi igen jó barátságban volt - gyakran töltötte be a "kikiáltó" szerepét. A rendszeres résztvevők között volt Petrovics Elek, a finomtollú művészeti író, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Hoffmann Edith művészettörténész, Heltai Jenő író, Mikus Sándor szobrász, Nizsinszky Tamára és mások. A művészek s az egykori látogatók ma is meghatottan beszélik el, milyen boldog és elégedett volt Bajor egy-egy különösen jólsikerült összejövetel után. (Dévényi Iván)
* K i á II í t á s o k: Kerti Károly grafikus. A rnonotypiának, ennek az újabban egyre nagyobb tért hódító művészi technikának szakavatott művelője. Tatán rajztanár, tevékeny részt vesz a Komárom megyeí művészek munkacsoportjának szervező munkájában, a helybeli szakkört is vezeti és csak ráérő idejét szentelheti a művészetnek. Engedve hajlamának, életkörülményei is arra késztették, hogy a grafikában érlelje meg tehetségének teljesértékű kibontakozását. Kiváló rajzkészségével már főiskolás korában feltűnt, amikor egyik rajzát a Szépművészeti lVIúzeum rnegvásárolta. Kiállított képeit, néhány korábbi rézkarcán kívül, a legutóbbi évek anyagából válogatta ki. Otthonos a grafika minden ágában. Rajzol hidegtűvel, tollal, tussal, pi ttkrótával, készít linoleum- és fametszetet, használ vegyestechnikát is, ha szükségesnck érzi. Munkásságának zöme azonban a színes monotypia. Évekkel ezelőtt látott egy Pícasso-rajzot, fekete alapon hófehér alakokkal. Ilyen kontrasztot csupán monotypiával lehet elérni. Kedvet kapott, hogya gyakorlatban maga is kipróbálja ezt az eljárási módot. Nem kell annyi előkészület hozzá, mint a többi metszetraitához. Nincs itt szükség negativ mintára, amiről a pozitiv sokszorosítható, hiszen csak egyszeri alakban készül. Innen a neve. Kerti különféle technikát kísérletezett ki s rájött a legegyszerűbb kivitelezési módra, amely egyúttal a S2Jín- és vonalkombinációk leggazdagabb változatára képesít. A tetszésszerinti, akármilyen komplikált színösszetételű lapra helyezett átütő anyag248
ra (amelynek azonos a szerepe. mint az Indigópapírnak) karcolja rá míndjárt a végleges, pozitiv rajzet. Nyitott szemmel, éber figyelemmel és szociális együttérzéssel fogalmazza meg ábrázolásait. Szívvel-lélekkel résztvesz abban az életmegnytlvánulásban, amit környezetében napról napra maga előtt lát. És amikor elkészül egy-egy mű, mint a tatabányai erőmű, az almásfüzitői timföldgyár, a csilletolók, a leszállás a bányába, a kapás leányok, gyerekek a homokban, anya gyermekével: a művész elégtétele nem az a külső tény, hogy sikerült a látottakat megrögzíteníe, hanem az a benső öröm, hogy újraéli, tehát kettősen éli környezetének megnyilvánulásait, .az erőt adó bizonyosság, hogya szeretet, az összetartozás eltéphetetlen szálai fűzik az embertársaihoz, főleg a földhöz tapadt, verejtékkel megszentelt dolgozó nép gyermekeihez. Töprengő, küszködő művész, aki gyürkőzik az anyaggal a szabatosabb és meggyőzőbb kifejezésért. Még korántsem mondható késznek, befejezettnek az, amit nyújt és ahogyan csinálja. Épp az a szép és megnyugtató munkásságában, hogy közeledvén az ötvenhez is, még fejlődőképes. nem restell tovább tanulni és kísérletezni. Különösen sokatigérők csendéletei, melyekben kitágítja e rnű faj kereteit és a holt tárgyakat összekapcsolva az élő, mozgó háttérrel, mintha burkoltan annak a benne bujkáló gondolatnak, vagy még inkább érzésnek akarna sejtelemszerű kifejezést adni, hogy mínden csak átmenet, és a holt, meg az élő talán csupán pozitiv, illetve negativ előjele annak, ami változhatatlan és mindenkor jelenvaló (Fényes Adolf terem). . Sajó Péter sém .kizárólag a festészetnek és a festészetből él. Mint 17 gyermekes szegény mozdonyvezető fia küzdötte fel magát, kitűnő eredménynyel elvégezve a képzőművészeti főiskolát. De családi körülményei nem engedték, hogy lerázva magáról minden nyűgöt, pusztán a művészi alkotás örömének éljen. A Ganz Darugyár tisztviselője. Ott él a munkások között, velük éli át minden napnak izgalrnát, a közösen végzett munka sokrétű mozzanatát, a test mozgásának és az arc játékának változatait. És a kötöttsége, a szünetnélküli elfoglaltsága egyben az erőforrása is a benne éberen megfigyelő rnű vésznek. Szereti a társait, szereti a környezetét. szereti a munkát, ami eltéphetetlen összefonódást hoz létre a dolgozótársak között. És míközben festi őket és festményein, pasztelljein megelevenedik a táj, a napszak és a munka, mint természetes és jótékony életmegnyílvánulás: képei megtelnek az élet léheletével. 'az emberi test melegével, a rét, az égalj közelségével. természet, emberek és állatok megbonthatatlan egységének a szuggesztíójával, Van egy képe, .Barátnők" , két csitri leány bimbózó fiatalságának tettenérése, annak a mozzanatnak áhítatos mcgrőgzítése, amikor a szende szemérem öntudatlan merészség e ártatlan bájjal egyesül. Gyöngéd együttérzéssel festett lovait szemlélve, szinte érezzük az istálló kípárolgás át és az egyik ló olyan barátságosan fordítja felénk a Iarát, hogy kedvünk volna megpaskolni, Sajó festői mondanívalójának intenzitását sajátos techní kájával, magagyártotta, úgynevezett vi• zes krétával és a rötli, meg a fekete ceruza kombinációjával is élénkíti (Derkovits terem). Németh József bemutatkozó kiállítása meglepetés..Egy robbanó tehetség szárnypróbálgatása. Még korántsem érett művész. Most van kialakulóban. Alig három éve került ki a képzőművészeti főiskolából, ahová Hincz Gyula éles szeme s nemes pártolása juttatta. Annyira szerényen indult az egykori kaposszerdahelyi parasztgyerek. hogy álmai beteljesülésének vélte, ha a paraszti sorból kiemelkedve, szobafestővé válhatik. Szerencséjére Szőnyi keze alá került. Megtanulta nagy mcsterétől a tónusfestés eszmei tartalmat kifejező, hangulatteremtő hatalmának a [elentőségét. Termő földbe hullott a mag. Rendkívül fogékony és érzékeny. Érzékszerveivel lesben áll és előre felkészülve várja a benyomásokat. Mint minden igazi, hivatott művésznek, a megnevezhetetlen hatodik érzékszerve a legfőbb segítsége a tájékozódásban, a leülvilággal való viszonylatában és önmaga rejtélyeinek böngészésében. Képei az avatatlan szemében kezdetleges, tapogatódzó kísérletek, primitiv, suta, csiszolatlan műhely darabok hatását keltik. Nekünk éppen így, félig készülőben, a megvalósítás első. még esetlen mivoltában, keresetlen, naiv őszínteségükben, szűzi tisztaságukban tetszenek. Elvitathatatlan már most is természetes komponáló tehetsége. Amit lát és megragad, azt ki is tudja habozás nélkül fej~zni. A Iegillöb-
249
ben, a legtömörebben, a legfélreérthetetlenebbül. Tud bánni a hideg tónussal. Okosan tanulmányozhatta Derkovitsot. De elemében akkor van. ha meleg tónussal érzékeltetheti szíve rajongasát. Mert telve van romlatlan lelkesedéssel. És mesehangulattal, a nép fiának mesélő kedvével. Milyen kedvesek, mintha rózsaszínű bárányfelhőkben legelésznének báránykái. Egyéni jellege mellett is némiképp úgy hatott ránk e festmény, mint kegyeletes tisztelgés Nagy István emlékének. Legszebb képe freskó. Címe: Menyasszony. Fehér és megközelíthetetlen nőalak. Messzíség és meghittség egysége. Monumentális. Nagy Balog Jánost idézi, persze a maga egyéni hangvételével. "Ásók" című képe. A piszkos kék egű szürkületben két görnyedt ásó férfi viaskodik a fekete földdel. Még erőteljesebb két életképe. Mellbevágó telitalálathangulatával. Az egyik a "Család". Föld, ég, áldottállapotú anya, mögötte a férfi, hátán a gyerekkel. Egy villanás, egy kattanás és kész a megörökített pillanat. Felejthetetlen. A másik: "Vándorkubikusok". A piros ég alatt, szürkészöld térségben menetel, talicskát tolva maga előtt, három meztelen felsőtestű kubikos, Tartásuk komor és magatartásuk rendíthetetlen. Félelmetesen nyugodtak, mint az elkerülhetetlen sors angyalai, de ugyanakkor erőtsugárzók, békét, kenyeret, életet hozók. Németh József képeiben a tárgy csupán jelkép. Tartalma azonban az eszméltetés. És ezért az Igényessége miatt érezzük, hogy Németh József, ha a megkezdett úton halad, még nagy festő lesz (Műcsarnok Kamaraterme). A 140 darabból (fametszet, linóleum, vegyes technikájú ábrázolás) gondos válogatással összegyűjtött és az Ernst-múzeumban kiállított finn grafikus anyag, az alig százéves grafikájuk fejlődésének egyes állomásáról híven tájékoztat. Feltárja tájaik hamisítatlan, mással össze nem téveszthető [el legét, az ottani emberek gondolat- és érzésvilágát, mozdulatait, rejtett és szembeszökő tulajdonságait, egy északi földnek és népnek harmonikus egyűvétartozását, azt a bizonyos légkört, amit az igaz és őszinte művészet, mint a finn grafika, olyan hitelesen tud felidézni. (Haits Géza) ZENEI JEGYZETEK. (P é c s i S e b e s t y é n o r g o n a e s t j e.) Pécsi Sebestyén, a Zeneművészeti Főiskola professzora, az orgonairodalom fejlődésraj zát vázolta fel előadóestjén, kezdve Adriano Banchiert Díalógusával, végezve Kadosa Pál újonnan bemutatott darabjaival. Pécsi nem választott közismert alkotásokat, hálás "sikerdarabokat", mégis kítűnően illusztrálta, hogyan jutott el az orgonairodalom az első nagy betetőzésig, Johann Sebastian Bach művé szetében, és hogyan fejlődött innen, egészen napjainkig. És örömmel könyvelhetjük el, hogy Ktuiosa Pál négy orgonadarabja Sirató, Etiui, Bölcső dal, Toccatina - éppen napjaink orgonairodalmának jelentős alkotása, sőt. a poétikus hangvételű Bölcsődal minden izében maradandó mesterműnek igérkezik. Pécsi Sebestyén művészi felfogásának alapja a stilushűség és modernség dialektikája. A művész alázatával közeledik az alkotók szelleméhez, de úgy ragadja meg mondanivalójukat, hogya ma embere is megértse, élvezze és értékelje. Hitelesen, élményszerűen elevenedett meg Pécsi tolmácsolásában J. Pachelbell nagyszerűen épitkező fúgaművészete, Zipoli mély lirája, és Buxtehude érett művészete. Főként Dietrich Buxtetuuie "feltámasztásának" örvendtünk. Hisz manapság a múlt művészetéből már csak a maradandó, legnagyobb alkotásokat fogadjuk be, csak azokat dolgozzuk fel, a többi egyre inkább feledésbe merül. Buxtehude már csupán anekdotikus figuraként él emlékezetünkben, akiről Bach és Hiindel életrajzai némi malicíával azt emlitik, hogy lübecki utódlásának azt szabta feltételéül, hogy csúf lányát feleségül veszi a jövendő orgonista. Ezért aztán - mondják az életrajzok, Hiiruiel is, Bach is hamarosan elmenekültek Lübeckből. Valójában mindketten tanulni mentek hozzá és későbbi alkotásaik ban meg is érződik a lübecki "zarándoklás" haszna. Buxtehude volt az is, aki Szent Márton napja és Karácsony között orgonahangversenyeket adott a lübecki Marienkirchében, a mai egyházzenei áhitatok egyik alaptipusát teremtve meg ezzel. "A legmagasabbrendű és legáhitatosabb muzsika bontakozott ki a keze alatt" - olvassuk egy helyen és a most elhangzott Cíacona csak megerősitette ezt a közlést.
250
Pécsi Sebestyén játékában küJönösen az a mozzanat ragadott meg bennünket, hogy mindegyik műsorszámát kotta nélkül szólaltatta meg. Sokkal intenzívebb, átéltebb így a produkcíó és közvetlenebb kapcsolat létesül előadó és közönség között. Ez a feloldódás persze mit sem ártott Bach feszes ritmikájú Partitájának, viszont közelebb hozta hozzánk a szovjet Gedike romantikusokon nevelődött szellemét és a fiatal cseh zeneszerző, Jan Zimmer virtuóz Fantáziáját. A ráad ásó k között különösen Hidas Frigyes Toccataja tetszett, mellyel Pécsi Sebestyén már külföldi hangversenyein is szép sikereket aratott. A ráadások végén csupán azt sajnáltuk, hogy nem volt olyan szerencsénk, mint a leningrádi zenerajongóknak, akiket Pécsi Sebestyén legutóbbi, Szovjetunióban tett hangversenykörút ján, 11 ráadássa l örvendeztetett meg. Az orgonahangverseny közben Werner M'ária Muszorgszkij Gyermekszoba c. dalcik~usát szólaltatta meg Varasdy Emmi pompás zongorakiséretével. Debussy szerint "Muszorgszkij műve, - egy sorozat, amelynek minden darabja egy-egy, a gyermek életéből vett jelenetet mutat be - mestermű ... Az egész alkotás egyes hangok sorozC7ta, amelyeket Muszorgszkij titokzatos módon és látnoki beleérzőkészséggel kapcsolt egymáshoz". Igen, az aránylag szűk hangterjedelmű párbeszédes mű nem csak az énekest teszi próbára, hanem az énekes egyéniségét, lelkiséaét is, hogy hogyan tudja beleélni magát a gyermek egyszerűségében is sokszorosan bonyolult lelkivilágába, hogyan tud aiiekuüatlanul gyetmekké válni. Werner Mária dicséretére szolgál, hogy egyszerre volt kitűnő énekes és érző ember, s így igen jól adta vissza a dalciklus alapszellemét. (Nem mi vagyunk az elsők, akik azt reméljük, hogy a művésznőt az Operaszinpadon is viszontlátjuk.)
(H ci n d e l: J u d á s M a k k a b e u s.) William Hogarth egyik metszete (A Finchley-i menet) fejezi ki talán a legtökéletesebben azt a hangulatot, melyben a Judás Makkabeus is született. Lobogó zászlókkal körülvett lelkes katonák és vidámon integető asszonyok váltakoznak a rajzon és szinte várná az ember, hogy egyszercsak elkezdjék énekelni a Judás Makkabeus legnépszerűbb tételét, a Nézd a hőst ... kezdetű kórust, aStuartokat legyőző Cumberland herceg tiszteletére. Hogy az oratórium főhőse a bibliai Judás Makkabeus ? - Ez csak azt mutatja, hogy Hiitulet iL mindennapok eseményeit is át tudta tenni egy magasabb, biblikus szjérába. Számára a Biblia maga volt az élet, s a Biblia igazságai a mindennapok igazságai egyben. Az angol polgárság is ugyanígy gondolkodhatott, mert a bibliai zsidóság győzelmét saját győ zelmének érezte s az ezt megéneklő (német származású és sokszor megcsúfolt) Hiindelt elfogadta saját nemzeti zeneszerzőjének. Mi viszont éppen azt értékeljük az oratóriumban, hogy az aktuális mondanivalón túl örökérvényű igazságokat: a szabadság és a közösség eszményét hordozza. Mi sem mutatja ezt frappánsabban, mint az, hogya hatalmasan hömpölygő kórustételek sodrában elhalványodnak az egyéni figurák, Romain Rolland szavával "feloldódnak" a zenében. Ez a parttalan áradás feledteti velünk a mű egyes részeinek dekomponáltságát: szövegrészek, frázisok, dallamok ismétlődését. Thomas Morell lelkész szövege ugyanis - enyhén szólva gyenge. A zene pedig itt-ott - éppen a szöveg leggyengébb pontjain - unalmas. Ezért alakult ki az a gyakorlat, hogya művet megszólaltató karmester többet-kevesebbet "húz" a partitúrából. Ferencsik János inkább - többet húzott. Néhol bizony sajnálattal nélkű löztünk népszerű részeket (a gyászkórust például), viszont az is kétségtelen, hogy ez a rövid forma is hiánytalanul visszaadta a nagy egész drámai egységét. Maradandó élményt jelentett a Bevezetés ünnepélyes méltósága, vagy a végső Alleluja mennydörgése. Igaza van Romain Rollandnak, amikor ezt a részt "napoleoni" zenének nevezi, mi azonban még többet véltünk kihallani belőle, éppen azt, ami Napoleonból hiányzott, Hiindel lelkében viszont nagyon is megvolt: az alázatos áhítatot. Ez pedig Ferencsik János érdeme. . A szólisták mindvégig az előbb emlitett drámai egység gondolatát hangsúlyozták előadásukban. KüZönösen Sándor Judit produkcióját éreztük kiérleltnek és megoldottnak, bár a többiek ellen sem emelhetünk különösebb kifogást. A Hangversenyzenekar kicsit fénytelenebb volt a szokásosnál, a Budapesti Kórus viszont (karigazgató: Forrai Miklós), kisebb szövegmondási hibák-
251
tól eltekintve, megrázóan hiteles átéléssel énekelt. A gyermekkórus nagyon sok intonációs hibával, fénytelenül szólt. (Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy a magyar fordítás szerint egy helyen kürtök zengenek, a zenekarban víszont trombiták szólnak.) (J a n á c s e k: K a t j a K a b a n o va.) Akik az Öszláv mise megragadó drámaisága és vonósnégyeseinek bensőséges líraisága alapján különös érdeklődésseI várták Janácsek operáját, elég vegyes érzelmekkel távoztak bemutatójáról. Nem az ezúttal is szép, gazdag, feszülten drámaí z e'n e, hanem az egészében egy kicsit esetlen o p e r a miatt. A néző (s inkább a néző, mint a hallgató) néha szinte szereine beleavatkozni a darab menetébe, hogy néhol meggyorsítsa, néhol kihúzzon belőle álló jellegű epikus részleteket, s cqyálta,Zán dramaturgiailag egy kicsit nagyobb és következetesebb "rendbe tegye" Mert a főbaj alighanem itt van: az operának a s z í n p a d o n zajló, s néhol sajnos majdnem egy helyben álló cselekményével, ami érzésünk szerint általában nem eg,yütt halad a zenekari "cselekménnyel", hanem sokszor úgy hat, mintha csak utána vánszorogna. Janácsek kiváló zeneszerző, és Osztrovszkij, akinek Viharjából az opera témáját vette, jelentős, a maga irodalomtörténeti helyén meg egyáltalán kezdeményezően kimagasló drámaíró; kettejük találkozása a Katja Kabanovában mégsem nevezhető szerencsésnek. A muzsikus 'mellől, vagy a muzsikus ból, mintha hiányzott volna a megfelelő, biztos kezű és bátor dramaturg. Nemcsak a színpadon való indokolatlan ide-oda járkálásokra gondolunk, melyek nem egyszer szerepük, a dolgok jelzése helyett inkább csak zavarnak. Gondolunk elsősorban arra, hogya szereplők túl keveset cselekszenek előttünk és túl sokat mondanak el dolgaikról. Az ilyesmi prózai darabban esetleg elmegy, zenedrámában, amelynek másként, sommásabban, és a zenével együttesen kell jellemeznie és ábrázolnia, már sokkal kevésbé. Arról például, hogy a darab szerelmesének, Borisznak a barátja kémikus, voltaképpen csak a harmadik fölvonás elején szerzünk tudomást, egy erősen betétként ható részletben: holott az alakot a darab kezdetétől fogva ismerjük. A harmadik fölvonásban a hősök jelleméhez már nem új mozzanatokat kell hozzátenni, hanem a már adott tulajdonságokat és mozzanatokat kell a drámai cselekmény folyamán kibontani. Ugyanígy csak itt, ebben a vihar-jelenetben derül ki Gyikoj kereskedőről, hogy nemcsak az a pénzéhes, zsarnoki természetű, vérbő és zsiros idős férfi, akinek eddig ismertük (a második fölvonás egy önmagában jó, de a darab egészében epizódszerű jelenetéből), hanem maradi gondolkodású, múlthoz tapadó ember is. Ez természetesen "adva van" a tipus jellemében; de már előbb meg kellett volna mutatni, nem pedig a kifejlet előtt váratlanul bedobni. De az első két fölvonásban a színpadi cselekmény még úgy-ahogy együtt tud haladni, lépést tud tartani a zenével. A tulajdonképpeni törés a harmadik jölvonásban következik be, amikor az addig lényegében drámai folyamat megakad, epikusan-líraian szétterül és ránehezül a zenére is, mely addig míntegy sürgetve előre vítte az egész operát. A megzavarodott Katja túl hosszadalmas búcsújának és tébolyának még a kitűnő Orosz Julio. sem tudott kellő egységet és drámaiságot adni. Az ő remek alakítása, és nagyszerű éneklése egyík fő erőssége volt az elő adásnak. Tetszett Udvardy Tibor a pipogya férj, Faragó András a gazdag kereskedő, Tarnay Gyula a kémikus Kudrjas és Delly Rózsi a zsarnok anya szerepében, valamint a szép megjelenésű és szépen éneklő Déry Gabriella. Bartha Alfonz ezúttal mintha nem lett volna otthon a szerepében, amí egy ízig-vérig Mozart-énekesnél teljesen érthető. A zenekart a tőle megszokott alapossággal és átértésset. a zene minden szépségét kidolgozva és kiemelve Ferencsik János vezényelte. Kenessey Ferenc mutatósan rendezte a darabot, de kérdés, nem vált volna-e a hatás előnyére, ha egy kicsit erőteljesebben avatkozík bele al cselekménube: sűrítve, szorosabbra fogva. Így operai előadásban két fölvonásnyi nagyon szép, erőteljes, a szó jó értelmében modern szimfónikus zenét hallottunk, s egy helyenkint kítűnő, egészében nem, elég egységes, néhol vontatott operát láttunk. De mindenképpen érdekes és jelentős kísérletet a műfaj megújítására, élethez (és élőbeszédhez) közelebb hozására, mintegy a próza költőivé avatására. Janácsek művének ez egyik nagy érdeme, és jelentősége. (Rónay László)
252
MAGYAR KISPAPOK ZARÁNDOKÚTJA A KÖZÉPKORI ROMABA. Ha nem volnának kezünkben közvetlen források, azaz egykorú eredeti oklevelek, akkor alig hinnők el: A középkorban igen sok magyar kispap azért zarándokolt Rómába, hogy ott vegye fel az áldozópapság szentségét, Egyetlenegy egyházrnegyéből, egyetlenegy éven belül (1429) kilenc klerikus zarándokolt ecélból az örökvárosba. Kísérjük el ezek egyikét, például Tamásfia Balázst. Az örökvárosba érkezve benyujtotta, .kérvényét. Ezt a pápai udvarban az oklevelek alaki szerkesztésében járatos megbízott (procurator) foglalta írásba. Közvetlenül az egyház fejéhez intézett kérvényében megjelölte állását: "a csanádegyházmegyei temesvári Szent-György plébánia-egyház rectora" (rector paroehialis ecclesiae S. Georgii de Temeswar, Cenadiensis diocesis); előterjesz tette kérvényének tárgyát: a szeritrendeket óhajtja felvenni (qui ratione suae parochialis ecclesiae arta.tus existit ad omnes ordines promoveri); kéri a Szeritatyát, hogy különös kegyképpen (quatenus sibi specialem gratiam [acietites .. de gratia speciali) engedje meg az örökvárosban tartózkodó valamelyik püspök által alszerpappá, szerpappá és áldozópappá szentelését (ut a quocunque antistite catholico gratiam et communionem Apostolicae Sedis habente in Romana curia vel extra eam residente in eadem curia vel extra eam . . . ad omnes sacros ordines promoveri), mégpedig az előírt időkön kívül, bármely vasárnapon vag:> ünnepnapokon (singulis dominicis et festivis).
Az így megszerkesztett kérvényt keltezetlenül megbízottja útján vagy személyesen benyujtotta a kancelláriai hivatalba. ügyét az előadó trejereruiarius) a pápa elé terjesztette. Kérvényére V. Márton pápa sajátkezűleg ráírta rendelkezését: Legyen meg! (Fiat l) és hozzátette a keresztneve kezdőbetűjet: O (Oddone). Ezzel a szíanálással egyidőben a datarius rávezette az elintézés keltét a már eírogadott kérvényre. Ezután az iktatóhivatalban iktatták, majd kézhez vette Tamásfia Balázs vagy megbízottja. Ezután újra benyújtották a kancelláriába és ott az elintézett kérvény (supplicatio) alapján kiállították abullát. Ezt a papszentelő bullát elbocsátó levélnek (litterae dimissoriales) hivták. Ez szerkezet tekintetében nem különbözik a többi bulláktól. A kérelmező nevére van címezve: "Márton (pápa), stb. kedvelt fiunknak, Tamásfia Balázsnak, a csanádegyházmegyei temesvári Szent-György plébánia-egyház rektorának." Ezután következik a kérvény tárgya, úgy ahogyan a kérvény magában foglalta, majd a felszentelő püspök megbízása, hogyafelszentelendőképességeiről meggyőződjék. . Elnézésen alapul tehát az a feltevés, hogy ilyen bullákat a Szentszék a XV. század első felében már nem állított ki. Tamásfia Balázs is elnyert ilyent. Abból a körülményből, hogy sem az előző, sem a következő évekből nem maradt fenn ilyen papszentelési okmány, nem következik, hogy ilyenért nem folyamodtak. Ez a vatikáni levéltárt ért csapásoknak tudható be. Inkább azt kell "szerencsés véletlen"-nek tulajdonítanunk, hogy az említett (1429.) évből a f'elszentelésí bullák másolatai az ún. lateráni buna-sorozatban fennmaradtak, viszont az ezek alapjául szolgáló kérvények elvesztek. Mi volt az indítóokuk ezeknek a sajátságos római zarándokutaknak, amelyek az áldozópapság szentségének felvételét célozták? A magyarázátot nyilván az akkori korviszonyokban kell keresnünk. Akkor a plébániák nagyobb része kegyurak adományozásához fűződött. Plébániajavadalmat einyer'hettex tehát olyanok is, akik még nem voltak felszentelve, - mint a most felsoroltak is. A papnevelőintézeteket tudvalevően csak a trienti egyetemes zsinat állította fel. A középkorban általában a székesegyházi iskola pótolta a szeminaríumot. A főesperesek (archidiaconusok) kötelessége volt a kerületükben egyházi pályára jelentkezőket figyelemmel kísérni és ezeket a káptalani iskolába felvételre ajánlani. Számos helyen azonban a plébános önmaga nevelt magának utánpótlást, segédlelkészeket, éppen úgy, mint a kézművesmester inasokat és legényeket, vagy mint a lovag apródokat és fegyverhordozókat. Az ily módon "végzett" klerikusoknak adományozták a kegyurak a plébániákat. El is fogadhatták a [avadalmat. A kánonjogi előírások értelmében azonban ilyeneknek egy éven belül javadalomvesztés terhe alatt fel kellett venniök az áldozópapság szentségét. Ez nem volt olyan egyszerű dolog! Itt ismét az akkori korviszonyokat kell tekintetbe vennünk. Idehaza a püspök csak az év
253
bizonyos napjain adhatta fel a nagyobb rendeket. Továbbá a püspökök abban a korban nemcsak főpapok, hanem államférfiak, törvényhozók, sőt hadvezérek is voltak és ezért gyakran tartózkodtak távol székhelyüktől. Az egyik ilyen fel nem szentelt javadalmas, Péterfia György csanádi klerikus Rómában világosan előadta (1433. VIII. 14), hogy kegyurai világiak és "megyéspüspökétól nem szenteltetheti fel magát". Méltán aggódhattak tehát a .javadalmasok, hogy elmulasztják a felszentelési időpontot é.s elesnek javadalmuktól. Ezért inkább a római zarándokútra szánták el magukat. Bármennyire érthetővé teszik azonban ezek a körülmények a zarándokutakat, valószínű, hogy mégsem voltak egyedüli indítóokok. Hiszen küldönc útján is kieszközölhették volna az Apostoli Szentszéknél a papszentelési engedélyt "előírt időn kívül". Ha tehát közrejátszottak is az említett gyakorlati érdekek, legtöbbjüket valószínűleg még inkább a kegyelet érzelmei és látókörük bőví tésének vágya sarkalták a különös zarándokútra. Meglátogathatták az apostolok sírját s Rómában tartózkodásuk alatt megismerkedhettek az ottani szellemi áramlatokkal. Méltán állapította meg egy világi történész, Lukcsics Pál: "Nem a zártkörű főúri családok a humanista műveltség igazi ápolói, hanem a közönséges magyar papok, a magyar műveltség e korbeli kizárólagos szolgáí, kik megjárva Itáliát, magukba szíva az antik világ és az uníverzáló pápaság által befolyásolt római-olasz szellemet, szerény hazájukban az egyetemes kultúra továbbművelésén munkálkodtak." (Juhász Kálmán) A FEJLODÉSBEN ELMARADT ORSZAGOK minél gyorsabb és hathatósabb megsegítésének ügye a nemzetközi politika előterébe került. Mint már folyóiratunkban is többször utalás történt rá, az általános leszerelés mellett ez talán a legfontosabb kérdés, amelynek megoldásában az iparilag haladott államoknak - társadalmi rendszerünktől függetlenül - együtt lehetne működní ök, s kellene is, hogyegyüttműködjenek. Igy csak megelégedéssel értesülhettünk az Unesco havi közlönyének, a hat nyelven megjelenő Courier-nek februári számából arról, hogy az Unesco, az Egyesült Nemzetek Szervezetének ez a kulturálís alakulata is belekapcsolódott a nagy feladatba. Világosan kitűnik ez az Unesco 1961-62. évre szóló programjából, amelyet a múlt év végén az etehíópiaí küldött elnökletével tartott kongresszuson állapítottak meg. Abból kiindulva, hogy az elmaradt országok gazdasági felfejlesztésének alapfeltétele a tudatlanság felszámolása és a közműveltség emelése, az Unesco a maga legfőbb teendőjének a nevelés-oktatás előmozdítását nyilvánította. Éppen ezért a rendelkezésére álló 55 millió dollárt elsősorban erre a célra kívánjafordítani. Mint a kongresszus határozata mondja, mindenütt az illető ország sajátosságainak legjobban megfelelő nemzeti jellegű oktatási formát kell kidolgozni, felhasználva a legkorszerűbb oktatási módszereket és szemleltető eszközöket. Az Unesco kétszáz nemzetközi oktatási szakembert von be, akik az óvodától az egyetemig tanáccsal, szervezési útmutatással szelgálnak az illető kormányoknak. Azsiában és Afrikában egyelőre főleg alsófokú általános iskolákra van szükség, Az Unesco itt segítséget kíván nyújtani az iskolaépítkezéseknél, a tananyag összeállításánál és a tanítóképzésnél. Utóbbinak érdekében 1700 ösztöndíjat alapít. Külön kiemeli a határozat, hogy az oktatás terén sem nem, sem szín szempontjából nem szabad megkülönböztetést tenni. A program egy tízéves nemzetközi természettudományos tervről is beszél, mely elsősorban az elmaradt népek fejlődését hivatott elősegíteni. Ezek közé tartozik az óceánok, különösen az Indiai Óceán tanulmányozása, mert ennek partján igen sűrű a lakosság. Erre a célra az Unesco egy oceanografiaí bizottságot alakít, mely húsz laboratóriumhajóval végzi majd a kutatásokat. Másik tanulmányi téma a száraz és nedves trópusi zónák feltárása, továbbá talajvizsgálatok mezőgazdaságl és bányászati rendeltetéssel. A gyakori földrengések helyein: Kőzépkelet, Északafrika és a délamerikai Andok területén ki kell alakítani a legellenállóbb építkezési módokat. A természettudományos program mellett az újonnan alakult államokat nemzetközi kutatások és tájékeztatások útján az iparosodásban is segíteni óhajtja az Unesco. Ugyanúgy a természeti kincsek feltárásában és hasznosításában is kezükre akar játszani. Az irodadom és művészet terjesztését, könyvtárak és múzeumok létesíté254
sét, az emberiség kulturális örökségének védelmét is tervezi az Unesco. (Itt rniridjárt egy konkrét teendő is szerepel: az asszuáni gát építése során megsemmisüléssel fenyegetett Abu Szimbel templom kolosszusainak megmentésére az Unesco nemzetközi bizottságót alakított s a szűkséges, igen nagy költség fedezéséről is goridoskodott.) Délkelet-Ázsiában az Unesco nyomdakat állít fel, mert bár ott az analfabetizmus Ieküzdésére már bevezették a felnőttek írniolvasni tanítását, az anyanyelven készült könyvek ritkasága és magas ára miatt - gyakorlat hiányában - ki van téve a lakosság annak, hogy visszaesik az analfabetizmusba. A társadalomtudományok, melyek nagyban hozzájárulnak az emberek és kulturák megértéséhez. szintén helyet kapnak az Unesco programjában. Rio de Janeiroban a társadalomtudományi, Delhiben a közgazdaságtani kutatások . előmozdítására szerveznek központot. Strassburgban és Quitóban nemzetközi újságíró főiskolát állítanak fel. .,Az ember nemcsak kenyérrel él - fejezte be Vittorino Veronese a kongresszuson tartott beszédét. - Nem nyugodihatunk bele, hogy a föld bármely zugában tudatlanság uralkodjék. Az ilyen állapotnak az egész emberiség érdekében végét kell vetnünk." (E. Huszár Irén)
SYLVESTER JÁNOS VALLASA. Folyóiratunk több olvasója megütközött a januári számunkban megjelent Sylvester Jánosról szóló cikk néhány kitételén. Legfőképp azon a megjegyzésen, hogy Sylvester János "hozzánJ,c azért is közel áll, mert a reformációnak azokban a zavaros évtizedeiben - akárcsak Tinódi - hűséges maradt a katolikus egyházhoz". A levél több régebbi egyháztörténeti munkára hivatkozva azt állítja, hogy Sylvester is, pártfogója, Nádasdy Tamás is protestánsok lettek, sőt a hitújítás lelkes terjesztől voltak. Ez a felfogás Horváth János kitűnő könyvének (A reformáció jegyében, Bp. 1953.) megjelenése óta elavult. A nagynevű szerző behatóan elemzi a felvetett kérdés szempontjából a rendelkezésre álló adatokat. Az ő páratlan tekintélye és feltétlen tudományos megbízhatósága feljogosít arra, hogy minden cáfolás helyett egyszerűen őt idézzük. (Arra is érdemes utalnunk, hogy a mű vet Révész Imre, a protestáns egyháztörténész lektorálta.) Horváth János szerint Sylvester "a katolikus egyháztól bizonyára nem szakadt el soha; néhány tekintetben közeledhetett a .protestáns értelemhez', de uiszövetségfordításáról protestáns teológus mondta ki a közelmúltban, hogy nem a reformáció gyümölcse, hanem inkább a humanizmusé, s nem sokkal a nevezetes fordítás megjelenése után Sylvester az akkori pápáról, III. Pálról, mint ,szent atyánk'-ról szólt egy levelében. Némely kijelentéseit lehet, s meg is kísérelték protestáns színezetűnek bizonygatni, teljességgel hiányzik azonban műveiből minden jele a különszakadottság, a szembenállás magatartásának, mi e korszak határozottan protestáns íróit nyomban felismerhetőkké teszi. O nem érvel, nem cáfol, nem támad, nem vitatkozik, nem térit, nem csúfol, nem .rutol' másokat; nem Antikrisztusnak, hanem sanctissimus paternek mondja a pápát' (L m. 141142. 1.). Nádasdy Tamást, a :sárvár-uj szigetí nyomda alapítóját, a későbbi nádort így jellemzi Horváth János: "Nádasdy bizonyára a katolikus egyházba tartozónak érezte és tudta magát, s ha birtokán szállást adott Dévainak (a reformátornak), ha talán protestáns prédikátort is tartott otthoni környezetében, azt azért tette, mert ,az egyházszakadást ő sem tekintette véglegesnek, az ágostai hitvallás és Róma álláspontja között még nem látott kibékíthetetlen ellentétet, s remélte az újraegyesülést (ami egészen a trienti zsinat bezártáig 1563-ig - nem is tartozott egészen a légvárak közé)'." (L m. 141. 1. Az utóbbiakat maga Horváth János is Révész Imre Református Egyháztörténetéből idézi.) Egyik levélíró a következőket is kifogásolja az illető cikk-ben: ,;Csak a 19. század elejének romantikus-nacionalista irányzata igyekezett \ Sylvester nevét .. Erdősi"-re visszamagyarosítani. Hogy azonban ez volt-e eredeti neve, nem tudjuk." A levélíró szerint nem kellett visszamagyarosítani, mert ez lehetett eredeti neve. A névlatinosítás humanista szokás, és ezért lehet, hogy neve Erdősi, vagy akar Erdődi volt. Lehet, de egyáltalán nem biztos. O ugyanis soha másnak nem írta magát, mint Sylvesternek. Ezért - mondja ismét Horváth -János - "nekünk nincs jogunk a Sylvester néven kívül vagy ahelyett más név255
vel nevezni őt" (I. m. 142. 1.). Sőt az sincs kizárva, hogy apja keresztnevét (Szilveszter) használta vezetéknevéül. Uj szövetsége egyik jegyzetében a híres német humanista, Oecolampadius János nevét "Házvilágosító"-ra magyarítja; talán a saját magyar nevét sem hallgatta volna el magyar szövegben, ha az más lett volna, mint Sylvester János. (Fekete Antal) JEGYZETLAPOK. (Költök vizsgája.) Egy korunk költészetét bemutató kinémet antológíában száz költő szerepel, egy-két hiánytól eltekintve alighanem a száz legjelentősebb modern költő; ezek közül, mint az előszóban olvashatjuk, összesen kettő volt, aki a fasizmus ídeológrájával többé vagy ke'vésbé megalkudott. Az előszó a két nevet nem jelöli meg; valószínűleg Ezra Poundra és Gottfried Bennre céloz. Vegyük hozzájuk harmadiknak az antológiában nem szereplő, de jelentős költő Josef Weinhebert: három fasizmus sal kacérkodó költő. Ezzel szemben áll az üldözöttek, száműzöttek és megöltek népes sora, Albertitől és Brechttől kezdve Lorcáig, Híkmetig, Max .Iacobig. Ugy látszik, a költők általában jól vizsgáztak a történelem színe előtt. (Az ember nyomorúsága.) "Szerveink zsarnoksága alatt vagyunk, a legsilányabb rabszolgaságban; egy buta vérkeringési zavar képes rá, hogy legázolja szellemünket. Igy is főlfoghatorn, hogya lélek kész, de a test erőtlen. A rokkant testben szárnyszegett a lélek. Mily szűkek határaink, és mégis milyen nagyra vagyunk magunkkal !" (Ismeretlen szerző.) (Az ember nagysága.) De hány és hány szellem volt, aki legyőzte teste gyöngeségét : Példák kellenek ? Ott van Pascal és ott van Charles du Bos, többek között, A test gyöngesége nagyon erős a lélek ellenében; ennél csak a lélek ereje tud nagyobb lenni a test gyöngesége ellenében. (A társaság örömei.) Körülbelül húszan vagyunk; a zongoramüvésznö okos figyelemmel hallgat. - Ennek a művésznőnek a játéka mindig nagyon sokat jelentett nekem fordul hozzám A. - Meg kellene mondanom neki. Lehetetlen dolog: élünk egymás mellett, egy városban, és talán sosem tudjuk meg, mennyit jelentünk egymásnak. Nem kegyetlenség ez ? . - Legyen kegyes és mondja meg neki - ajánlom. A művésznő mellé ül és higgadtan, tárgyilagosan megmondja neki. - Nos, hogy érezte magát? - kérdezem A.-t, mikor elmegyünk. - Remekül! - mondja lelkesen. - Nagyon rég nem szórakoztam ilyen tűnő
kitűnően.
És példázatként elmondja Örley Pista esetét Kosztolányival. Orley Pista, a Budapest ostroma alatt tragikusan elpusztult kitűnő fiatal kritikus, úgy tudom még mint hadapród, éppen Pesten volt valami szabadságon, mikor Kosztolányi Hajnali részegsége megjelent a Pesti Naplóban. Pista egészen megmámorosodott tőle. - Gyönyörű! Gyönyörű! És hogy én ezt nem mondhatom meg neki l Írta ezt a gyönyörű verset, és talán nem is tudja, mennyire tetszik. Hogy mil yen boldoggá tett vele engem! Neki is azt ajánlották. - Hát mondd meg neki. Orley akkor még nem ismerte Kosztolányit. Hosszú tusakodás után bement egy telefonfülkébe és fölhívta. Elállt a szívverése, mikor a vonal túlsó végén meghallotta a költő hangját. Nagyot lélegzett s elhadarta a vallomást. - Itt Örley István. Közölni akarom önnel, hogy olvastam a Hajnali részegséget. Nagyon-nagyon tetszett. Boldoggá .tett vele. Köszönöm önnek. És kimerülten letette a kagylót. Ugy képzelem, a költő még egy fél percig tartotta a vonalat. Figyelte a halk búgást, Talán várta, hogy még egy szót hall. Még egy üzenetet a világegyetembőL (r.
gy.)
• Felelős FŐv.
kiadó: Saád Béla
Nyomdaip. V. 3. 4355 1961 -
F. v.: Ligeti Miklós
SZERKESZTŐI
(JZENETEK
Buzgó. Valóban érdekes, hogy nagy művészek remek alkotásait lelkendezve megcsodáiják az emberek, de nem imádkoznak előttük. Imádkozni elmennek valamelyik félig elbarnult, nem is nagyon szép, régi kegykép elé. A reneszánsz, a barokk nagy mestereinek (ésepigonjainak) művein nagyon is dominál. az antropomorf elem; emberi szépséggel, emberi eszközökkel akarják kifejezni, ami teocentrikus, ahova az imádkozó - talán egészen tudattalanul - tulajdonképpen emelkedni akar, amikor leborul a szentkép, a feszület előtt. Azok a bizonyos "nem-szép" képek, (amilyenek sokszor a "kegyképek") csak szirnbolikus jelentőségűek, az imádkozó bennük nem ezt, az itt lefestett Szűz Máriát tiszteli, hanem a .Szűz Máriát, azt, aki az ő lelkében él. A képtől egészen elvonatkoztatva. Ha maga a kép vonja túlságosan magára a figyelmet, akkor szinte zavarja az Imádkozót, Ez persze nem tudatos megfontolásen alapuló elhatározás, 'hanem tudattalan érzés: ez a kép hív engem imára, amaz pedig nem. Persze, akinek tudattalania sok szépséggel telített, az "öntudatlanul" a valódi kép után nyúl, mert azzal érez rokonságet. arra ad vísszhangot a lelke. Magányos. Levelét őszinte részvéttel olvastuk. Igazán szomorú lehet az olyan élet, amelynek leghosszabb, legsívárabb, legunalmasabb napja a vasárnap. Hogy segítő választ tudjunk adni, ahhoz ismernünk kellene körülményeit; így csak arra az egyre támaszkodhatunk, hogya választ éppen erre a címre óhajtotta: "Magányos." Ebből arra következtetünk, hogy bizonyos hiányérzete van, amely vasárnap jobban a lelkére nehezedik, mínt hét közben. Szeretne valakit maga mellett tudni, akire támaszkodhatnék, akinek fontos volna, aki életét kiegészítené, mondhatnók: betöltené. Vasárnap, amikor az élet sokágú elfoglaltsága (Ön szerint "az élet taposó malma", szerintünk "a munka ritmusa") szünetel, ez a -hiányérzet akadályozottság nélkül előtérbe lép. Igen, az ember társas lény, és fájdalmasan érzi az alapvető közösség: a vérszerinti, vagy választott család hiányát. De azért még nem "magányos". valaki. Ki a magányos? Az, akinek nincs senkije, akire támaszkodjék, vagy akire senki sem támaszkodhatik, aki senkinek sem fontos. Nem-magányos, aki támaszkodik, de az sem, akire támaszkodnak. Meggondoláara ajánljuk azt is, hogy alakítson ki magában helyes fogalmat a vasárnap rendeltetéséről. Mi a vasárnap? A szentírás szerint a pihenésnek napja. Ha tehát hosszabb alvást, kényelmesebb öltözködést, friss levegőn való sétát, kirándulást enged meg magának, ne nevezze ezt lustálkodásnak, hanem a heti munka után a jövő hétre való felkészülésnek, a regenerálódás eszközének. Ne mondja: "egyedül sétálni unok", talán éppen erre a kis egyedüllétre, "unalomra" van szüksége az idegzetének. - Mi a vasárnap? A szellemi töltekezés napja, az embermivolt megőrzésének, fokozásának napja. Hétköznap nem ért rá olvasni, múzeurno t látogatni, hangversenyt meghallgatni, színházba elmenni, egy hosszabb és komolyabb rádió-mű sort meghallgatni és arra készülni, egy értékes filmet megnézni stb. Kísérelje csak meg ilyesféléket programba venni és meglátja, milyen rövid tulajdonképpen a vasárnap. Mi a vasárnap? - Az a nap, amikor a munka után felszabadulunk a szeretet cselekedeteinek gyakorlására. Látogassa meg öregedőI szüleit, vigye el hozzájuk kis unokáikat, menjen el rosszkedvű, zsémbes nagynénjeit meglátogatni, meglátja, mennyire megörülnek. és hogy kérik majd, hogy jőjjön el máskor is, de biztosan, egészen biztosan. Játsszon egy-két parti sakkot béna szornszédjával, aki várja is már kikészített sakkfigurákkal. Vigye el kírándulásra karnaszodó unokaöccseit, kísérje el a Margitszigetre faluról a fővárosba került ismerőseit, látogassa meg azokat, akik kórházban vannak, rövidesen rá fog jönni, hogy szinte órákra kell beosztani a vasárnapját. hogy legyen elég ideje mindazokkal foglalkozni, akik öntől várják életük szebbé, gazdagabbá tételét. - Mi a vasárnap? Az Úr Isten napja. A nap, amelyen beszámolunk Istennek, hogyan használtuk fel az elmúlt hetet és színe elé tárjuk, mit akarunk a következő héten tenni az 6 dicsőségére és embertársaink javára. A nap, amelyen pótoljuk vallásos gyakorlatokban, amit hétközben idő hiányból, vagy hanyagságból elmulasztottunk. A nap, amelyen együtt az egész egyházközséggel hálát adunk az Úr Istennek az elmúlt hét minden kegyelméért, és segítségét kérjük a következő hétre, - a nap, amelyen átjárja lelkünket a boldog tudat, hogy nem állunk egyedül, van, akire támaszkodj unk,
] 961
VIGILIA
\PHlLIS
van, akinek fontosak va gyun k , van, aki szerető :gonddal kiegészíti életünket. Higgye el : akire mások tám aszk od n a k , és aki megtanulta. hogy ő mag a az Úr Istenre t áma szkodjék, az sohasem lesz magányos, és annak nem is lesz sivár a vasárnapja soha. Gyónási titok. - Az egyházi törvénykönyv 889. kánonja a 2-ik bekezdésében kimondja : " m in da zok, akik bármily formában tudomást szereznek a gyónás tartalmáról, kötelesek a gy ónási titkot megőrizni ". Vonatkozik ez a kötelezettség arra is , aki vé le tl e nül meghallott va la m it a gy ónó szavaiból, mert túlsá gos an közel á ll t a gy óntatószékhez, avagy az illető túlságosan hangosan beszélt a pappal. Csak az esetbe n nem köteles a tudomást szerző harmadik a gyó nási titkot megtartan i. ha a gyón ó t u da tosa n, akarva beszélt hangosan, azzal a sz ándékkal, hogy lemondj on a gyó nási t itokról. A gy ó n tá tós zék bő l véletlenül kiszűrődő szavakat , mondato kat tovább 'a d n i, azokról bes zélni, vagy éppen tréf ál k ozni tehát súlyos , halál os bű n, ha nem is jár ér t e olyan kemény büntetés : a legszigorúbb kiközösítés , mint amilyen a papot s újtana, ha 'a szigillumot, a gyónás pecs étj ét felt örne. J ól teszi tehát, ha nagyon komolyan figyelmezteti az illető felelőtlent, mennyíre méltatlan a viselkedése. Az nem sz árn ít és nem változtat a lényegen, h ogy amit a gyónó elmondott, nem volt súlyos bűn és hogy komikus volt a maga gyarlóságában. Aldozat. - Megértjük önt, nagy kereszt a gyógyíthatatlan gyerek. Abban is igazat a d u nk , hogy nem csupán a türelmet teszi próbára, h anem a hitet is . A gyö nge hi t , amely felületes fo ga lm a ko n és megszok áson alapszik , össze is r oppanhat e keresz t súlya alatt. A gyön ge és felületes hit követel csodát és ford ul el Istentől , vallástól, ha a gyógyulás a ' kilencedek, imádságok, felajánlások és fogalmak után se következik be. Vigyázzon ezért beállítottság á ra Istennel, a Gondviselés intézkedéseivel sz emben. Ne legyen eleve elutasító, ha a ke resztet kínál ják ö n nek és gye rmekéne k. Eg ysz er eg y p rotestáns lelkésznek, aki h oss zabb idő óta l át ogat ója vo lt egy m ű v ész családnak, a zt m ondották : "Most be vezet jük h ázunk szentélyé be is". Bevezették abba a sz ob ába, ahol a család gyógyíthatatlan beteg le ányk ája fek üdt szelíden, csendesen. A fájdalom m eg tud ja szentelni az emberek életét. Az a fájdalom, ami most úgy lesúj tj a és fe lháborít ja ön t , egy idő múlva fel fogja e melni a hit, a remény és a sz ere te t olyan magasság aiba, amelyekr ől mo st fogalma sincs. Persze, csak akkor, ha n em zárkózik be f á jdalmába és elkese r edésébe. Panaszkod j ék, k üzdj őn a a go ndvis él éss el tehát, de hagyjon mindíg nyitva szív é n eg y kics ike r ést az isteni ke gyelem számára, tarts a ébr en a k észs éget , hogy keresse a kereszt értelmé t , amel yet Isten vállára tett. Múgyújtő. A " Me tter cia " nem keresztnév, hanem Szent Anna ábrázolásának egyik for mája , melye t külön ösen a középkorban igen kedveltek. Az ilyen sz ob r okon és képeken Szent Anna h armadmagával lá tha tó. Innen az eredeti latin elne ve zés is: memettercia - harmadmag ával. Szent Anna öléb en .tar t ja a Boldogs ágos Szűzet, aki viszon t a K isdedet dajkálja. Az ábráz ol ás, t ermészetesen, jelk ép : kon kré ten , a l eg e g yszerűbb lélek számára is érthető módon utal arra, hogy S zent Anna Krisztus Jézus . földi nagyanyja, a Boldogságos Szűz édesanyj a . Az ún. janzenista fes zület jelképes értelme miatt elfogadhatatlan és tilos a katolikus tisztelet számára. Azon ugyanis a szenved ő Jézust nem kitárt karokkal, hanem majdnem függőlegesen feltartott kezekkel ábrázolják. Jansen K ornél (1585-1638) túlzóan szigorú felfogást hirdető hívei ezzel akart ák jelképezni egyik tanításukat, hogy t i. csak kevés ember tud üdvözülni, az a kevés, aki Krisztusnak a kereszten s z ű kre zárt karjai k öz ött elfér . A janze nisták Krisz tusában a szigor ú ítél őb író kerül előtérbe. S zerintük a szent áldoz áshoz is csak a tökéletesek , a ross zra való hajlandós ágtól mentesek járulhatnak. Azt á llít ják, leghelyese bb, ha a z egys ze r ű, gyarló h ívő csupán vágyakozi k a sz entáldozás után. A katolikus fe lfogás m él yen eli téli az ilyen K r isztusfogalma t. A mi hitünk tanítása : Kris ztus a kereszten szélesre tá rta karját, hogy magához ölelje az egész világot, Szívébe vá r ja a legnagyobb bűnösöket is.
