fdvbgnhzmku
TERMÉKKATALÓGUS
2009
Az idei év nagyon fontos a Carp´R´US cég életében. A figyelmünket a Közép Európai horgászok felé fordítjuk. Észleltük a óriási fejlődést az Európai pontyhorgászatban, főleg Magyarországon és a szomszédos országokban. Most amikor végre a megfogott pontyokat újból visszaengeditek, nagyon fontos új módszerekkel horgászni, mert a pontyok is érzik a veszélyt és egyre óvatosabbak. A Carp´R´US cég mindig arról volt híres, hogy állandóan új termékeket talál ki, melyek megkönnyítik a horgászok életét és segítenek, hogy a nagy és óvatos halakat horogra csaljátok. A végszerelék elkészítése a legfontosabb része a pontyhorgászatnak, ezért arra törekszünk, hogy ezen a téren mindig az élen legyünk. Ebben az évben sikerült kifejlesztenünk egy újdonságot, amely fantasztikus találmány. Ismerd meg a FRANK WARWICK CRANKED HOOK-ot és a MOUTHSNAGGER-t melyek szerintem a legjobb találmányaim. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Magyar pontyhorgászok, nagyon ügyesek és sok különleges módszert használnak a nagy pontyok megfogása érdekében. Ezeket a tapasztalatokat mi Angliában szeretnénk hasznosítani a fejlesztéseinknél, illetve kipróbálni Európai horgászataink során. A kiválasztott termék kínálat megfelel a Ti különleges igényeiteknek, főleg az akadó közeli horgászatokban, távoli behordásos horgászatokban, óvatos halak becserkészésében. Ezekkel a termékekkel nyugodtan horgászathattok bárhol Európában. Ezekben a napokban is azon fáradozunk, hogy még egyszerűbben és gyorsabban tudjatok nagy pontyot fogni. A Carp´R´US cég az egyetlen olyan cég a világon, aki az elrontott kapásokra is gondolva, óvja közös barátaink a pontyok életét. Ezért kifejlesztettünk több biztonsági szereléket (Snag Clip System, Running Helicopter Rig), melyek lehetővé teszik a ponty életben maradását azáltal, hogy az esteleges főzsinór szakadása esetén halunk csupán a horogelőkével a szájában újra szabad lehessen. Remélem, hogy a pontyok egészsége nektek is a legfontosabb tényező.
Görbüljön a bot.
Ray-Dale Smith
HORGOK Shorthshank Nailer • • •
Ez a horog három kulcsfontosságú szempont szerint lett megtervezve, melyek tökéletes akadást biztosítanak: Egyenes hegy mely azonnali akadást biztosít. Rövid behajlított szár segíti a gyors befordulást, amikor a ponty megpróbálja kifújni a csalit.
•
Belülre hajlított horogszem, mely nagyon fontos a fárasztásnál, mert segít hogy a horog ne akadjon ki a ponty szájából. • Ez a horog, akadós és nehéz terepen is használható. Kössük lágy fonott, vagy merev fluorocarbon előkére, és mindig hatékonyan fog működni Csomagolva: 10 db , 4 és 6 méretben
Offset Nailer Ez a horog is egyenes heggyel rendelkezik, de a Shorthshank Nailerrel ellentétben hosszabb behajlított szára van. A horogszem ebben az esetben nincs befelé hajlítva. A hosszabb szár tökéletesebb gyorsabb befordulást biztosít a horognak. A hosszabb behajlított szár előny a hosszú kemény fárasztásnál, segít a horgot a ponty szájában tartani. Használható nehéz akadós terepen, zsugorcsővel vagy Mouthsnaggerrel, tovább növelhető a kapások száma. Csomagolva: 10 db , 4 és 6 méretben
Longshank Nailer Ez a horog egy tökéletes precíz mérnöki fejlesztés eredménye. A legkedveltebb horog Angliában. Miért?? A világ egyetlen kiegyensúlyozott horga. Ezt a horgot lehetetlen kifújni és ez által nagyon ritkán fordul elő hal lemaradás. A hegye hosszú és nagyon éles, a mikro szakáll lehetővé teszi a jó akadást. Nagyon könnyű és vékony de hihetetlenül erős. Ennek a horognak köszönhetően több 22 kg és 32 kg közti ponty került matracra egy-egy fotó erejéig még a legnehezebb vizekből is. /Cassien, Raduta,Orient/ Ezt a horgot sok ponty specialista használja: Tim Paislez, Steve Briggs, John Lilly és Kevin Maddock – de ez csak a töredéke a híres ponty horgászoknak, akik erre a horogra esküsznek. Használják bizalommal, de figyeljenek arra, hogy ezt a horgot nem ajánlatos akadós terepen használni, mert rendkívül vékony húsa miatt erős fárasztásnál nagy sebet ejt a ponty szájában. Ehhez a horoghoz ajánljuk a gumiütközőinket, melyek kimondottan horogra vannak tervezve, ezért az erős dobásnál se csúsznak össze a horog szárán. A neve Swivel Rig Bead and Ring Kit. Csomagolva: 10 db, 4 , 6 és 8 méretben
Longhshank Nailer Barbless Longhshank horog szakáll nélküli változata. Ahol nem engedélyezett a szakállas horog használata, ott ezt a fajtát ajánljuk. Paramétereiben és tulajdonságaiban teljesen megegyezik a Longshank szakállas vátozatával. Csomagolva: 10 db , 4, 6 és 8 méretben
Straightshank Nailer Ez a horog rendkívül éles a hegye kissé behajlik a szár felé, ezért könnyen akad. Nagyon könnyű, ezért ajánljuk kisebb méretű csalikhoz, pellet, tigris mogyoró, kukorica vagy csonti csokor. Ha Mouthsnaggerrel használjuk a halnak nincs esélye. Csomagolva: 10 db, 4, 6 és 8 méretben
Cranked Hook Ezt a horgot fantasztikus horgász barátom Frank Warwick találta ki a cégünk számára 12 évvel ezelőtt. A horog Japánban kézzel készül. Hosszú tesztelés után mondhatjuk, hogy a legfogósabb horgaink egyike. A fantasztikus hegy miatt, ez a horog, ha egyszer beakad, akkor nem mozdul el a ponty szájában. Ezért a Longhshank Nailerrel ellentétben akár nehéz és akadós terepen is használhatjuk. Ehhez a horoghoz is kimondottan ajánljuk a gumi stoppert és a pici acélkarikát. ( Swivel Rig Bead & Ring Kit) Ha ráhúzunk egy Mouthsnaggert akkor a világ eddigi leghatékonyabb szerelékét kapjuk Csomagolva: 10 db, 4 és 6 méretben
Centurion 2000 Ez egy erős masszív horog, akadós terepre tervezve. Sohasem fog kihajlani a legnehezebb körülmények között is helyt áll. Nailer horgokkal ellentétben a szára és a horogszem is egyenes, viszont a horog öble kicsit nagyobb. Ha Mouthsnaggerrel használják egy Longhshank Nailer formát kapnak mely nagyon fogós. Csomagolva: 10db, 2,4,6,8 és 10 méretben
KIEGÉSZÍTŐK Swiwel Rig Bead and Ring kit A mi gumi stoppereink, melyek kimondottan a horogra lettek kifejlesztve abból a célból, hogy a csúszó karikát a horgon a megfelelő helyen tudjuk megütköztetni, vagy össze tudjunk állítani egy 360 fokos előkét. A karika különleges anyagból készül, és a horogszárán nem tud elmozdulni. A használatuk főleg a Frank Warwick Cranked horognál és a Longshank Nailernél ajánlatos, de más horgokhoz is felhasználhatók. Ezt a terméket imádni fogják. Csomagolva: 20db stopper, 10 db
Ready Hairs-kész hajszál előke A tavalyi évben kifejlesztettük ezeket a hajszál előkéket, melyet sokan szeretni fognak. Biztosan már találkoztak azzal ,hogy a csalinak szánt hajszál előke összeakadt a horoggal és így lehetetlenné tette a horog beakadását. Ettől a problémától többé nem kell tartani. Ezek a kész fluorocarbon hajszál előkék biztosítják, hogy a a csali mindig tökéletesen fog a horog mellett feküdni, ráadásul anyagának köszönhetően a vízben a halak számára láthatatlan. A hajszál előke egyik végén acél karika a másikon egy pici fül található, melybe a boili stoppert helyezhetjük. 3 méretben kínáljuk 42, 57 és 74 mm. Csomagolva: 3 db
Quick Hair Stops
A legrosszabb része a hajszál előkés módszernek a hagyományos a boili stopper használata. Próbálták már befűzni a stoppert éjjel a pici fonott zsinór fülbe?? Vagy amikor a fül nem elég hosszú. Vagy ugye előfordult már elfogyott a bojli stoppere? Ez rémálom. A Quick Hair Stop ütköző zseniális módszer, hogy biztosítsa a csalit a hajszál előkén. Állandóan a hajszál előkén van, elég elfordítani, felfűzni a csalit és újból elfordítani. Aki egyszer kipróbálja, már nem használ boili stoppert. Csomagolva: 10db
Ólompaszta Egyértelműen a legjobb a piacon. A jó tapadása lehetővé teszi, hogy a végszerelék bármely részén felhasználjuk. De ami a legfontosabb szagtalan a többi ólom pasztával ellentétben és ez nagyon fontos főleg az öreg és tapasztalt halak horgászatánál. Csomagolva: 1db-20g,
Mouthsnagger – zsugorcső helyettesítő
A Mouthsnaggerek betörtek a piacra mint egy tornádó. A használatuk egyszerű csak fel kell fűzni a horog előkére és ráhúzni a horog szárára. Nem kell hozzá gőz, mint a zsugorcsőhöz, és ha a horog hegye kicsorbul elég lehúzni a horogról és újból használható egy másik horogra. A Mouthsnagger nem megy tönkre a fárasztásnál és magába szívja az aromákat. Anyagát tekintve lebeg a vízben, ezzel is könnyítve a horog súlyát. A kínálatunkban 2 fajta Mouthsnagger létezik. Az első a szitakötő lárva /Dragon Fly / a másik a csontkukac /Maggot/ - mindkettő a pontyok csemegéje. Minden horog mérethez alkalmasak 2-12-ig . A Mouthsnaggerrel szerelt horog előke sokkal hatékonyabb ,mint a hagyományos szerelék, ezért több halat tudunk becserkészni. Csomagolva:8 db
Threader – Mouthsnagger felfűző Nagyon praktikus felfűző fül, mellyel könnyen felhelyezhető a Mouthsnaggert a horogra. Csomagolva: 3db
Zsugorcső víztiszta Azoknak, akik még mindig nem próbálták ki a Mouthsnaggert, nekik találtuk ki ezt a különlegességet. A mi átlátszó zsugorcsövünk átmérője 2,4 mm, de amikor felgőzöljük az átmérője csak 0,8mm! Ezt csak a mi zsugorcsövünk tudja. Már nem kell 3féle méretet magunknál hordani! Csomagolva 6db
Zsugorcső – Multicolor Hagyományos zsugorcső 2 színben. Átmérője 2 mm, zsugorodás után 1 mm. A csomagolásban 3db zöld és 3 db fekete zsugorcső található Csomagolva: 6db
Kész előkék Mouthsnaggerrel Dragon fly Centurion Hair Rig Maggot Centurion Hair Rig Ez az előke nagyon könnyen használható, ideális akadós terepre. Ezeket az előkéket 4-es, 6-os és 8-as horoggal kínáljuk. A horog Dragon Fly-al zöld vagy barna Mouthsnaggerrel, Maggottal fehér vagy piros Mouthsnaggerrel van szerelve Csomagolva: 1db
Dragon Fly Hair Rig Longshank Maggot Hair Rig Longshank Egyszerű előkötött kész előke nyílt vizekre akadók nélkül. A hossza és a kötése ugyanaz, mint a Centurion előkénél. A Mouthsnagger hosszabbítja a horog szárát így a halnak nagyon nehéz ezt a horgot kifújni. Ezeket az előkéket 4-es, 6-os és 8-as horoggal kínáljuk. A horog Dragon Fly-al zöld vagy barna Mouthsnaggerrel, Maggottal fehér vagy piros Mouthsnaggerrel van szerelve. Csomagolva: 1db
Blowback Rig /Loop To loop Mouthsnaggerrel/
Ezeket a rövid előkéket a stiff link előkével használva egy tökéletes kombinált előkét kapunk. A horogcsere ebben az esetben nagyon egyszerű és csak néhány másodpercig tart. Ezt a fajta szereléket Kevin Maddoc és Tim Paisley Angol ponty specialisták is használják. Mindegyik előke Mouthsnaggerrel van szerelve, az előkéket Longshank Nailer horoggal 6-os és 8-as méretben kínáljuk. A horog Dragon Fly-al zöld vagy barna Mouthsnaggerrel, Maggottal fehér vagy piros Mouthsnaggerrel van szerelve. Csomagolva: 1db
Kombinált előkék Stiff link
Ezeket a merev fluorocarbon előkéket 30 és 50 lb verzióban kínáljuk. Nagyon praktikusak a kombinált előkék összeállításánál. A merev előke elnyomja a csalinkat az ólomtól, amikor a szerelék a fenékre ér. Kimondottan ajánlott azokra a vízekre ahol tilos behordása. Bedobáskor a horogelőkénk merevsége miatt kizárt a feltekeredés. A fluorocarbon szerelék szinte láthatatlan a vízben, az ultrahanggal készített fül, mely a Carp´R´Us cég találmánya sokkal erősebb, mint bármely kötés. Az előke egyik végén fül található, melybe könnyen csatlakoztatni tudjuk a lágy előkénket. 9 és 16 cm-es hosszban kínáljuk. Fantasztikus találmány. Imádni fogják! Csomagolva: 1db
360 fokos Swiwel Link
Ezt az előkét Lee Jackson találta ki, amit a 360 fokos szerelékhez használnak. A Rainbow tavon Franciaországban nagy sikert aratott. Nagyon jó előke, mely folyóvízen és csatornán is használható. A forgó kapocs szemén átszúrjuk a Longshank Nailer horgot, bebiztosítjuk gumistopperrel és a horogra ráhúzunk Ready Hairs hajszál előkét. Ezután felhelyezünk még egy gumi stoppert, és készen is vagyunk. Igen ilyen egyszerű. Fantasztikus végszerelék, mellyel felkínálhatunk lebegő vagy süllyedő csalit egyaránt. A működése rendkívül megbízható, szerelése egyszerű. Egyre népszerűbb a horgászok körében, mert a gubancolódás kizárt. Szintén ajánlott a parti dobós horgászatokhoz. Kapható 16,5 cm hosszban 30 és 50lb erősségben. Csomagolva: 1db
Stiff Lonsghank Szeretik, ha a végszerelék 100% -an működik? Akkor ezt a terméket imádni fogják. A fantasztikus Longshank Nailer horog 6os méretben fluorocarbon előkével van készre szerelve. Használhatnak hozzá átlátszó zsugorcsövet vagy mouthsnaggert melyekkel a horog előkénk a formája ízlés szerint beállítható. A rövid hajszál előke 50lb teherbíró képességgel rendelkezik és több kapitális ponty és harcsa kifogásában közreműködött. Csomagolva: 1db
Stiff Cranked
A mini fluorocarbon előke ugyanúgy van csatlakoztatva a horoghoz, mint a Stiff Longshanknél, de most a közkedvelt Frank Warwick Cranked horgot használtuk. Ez a horog előke, akadós terepre fantasztikus. Csatlakoztassák a Stiff mini gizmo előkéhez, és a kapások száma megsokszorozódik. 6-os és 4-es méretben gyártjuk. Csomagolva: 1db
Stiff link gizmo
Fantasztikusan kopásálló és láthatatlan fluorocarbon előke, egyik végén minigizmo forgó kapoccsal, a másik végén acél karikával. Bármilyen kombinált előkéhez használhatják az eredményben senki nem fog csalódni. Kapható 16,5 cm hosszban 30 és 50lb erősségben. Csomagolva: 1db
Clearwater Fluorocarbon zsinór család Erre a termékre három évet vártunk, de most bevallom érdemes volt. Hogy miért? Ez egy speciális fluorocarbon zsinór, melynek nincs emlékezete így bármilyen igénybevétel ellenére a kinyújtás után, újból egyenes lesz. Fantasztikusan kopásálló, erős és láthatatlan. Speciális gyártási, tömörítési technológiának köszönhetően súlya négyszer nehezebb bármely fluorocarbon zsinórnál. Próbálja ki, és megérti, hogy miről beszélek. Ezt a fajta fluorcarbont csak a Carp´R´Us cég gyártja
Clearwater hooklink Süllyed, mint egy kő, nagyon lágy emlékezet nélküli fluorocarbon előke zsinór. Nagyon jó merev előkék készítéséhez, melyek nem gubancolódnak. Ehhez a zsinórhoz a Palomar, vagy Grinner kötést ajánljuk. Két teherbírásban gyártjuk 15 és 25lb. Csomagolva: 20m
Clearwater XT Ez egy 16lb-ás fluorocarbon emlékezet nélküli főzsinór, mely rendkívül kopásálló és a vízben láthatatlan. A teszt horgászatok során bebizonyosodott, hogy a többi főzsinórral ellentétben ez a zsinór süllyed a legtökéletesebben így halak csak nehezen érzékelhetik. Ezért a kapások száma meg sokszorozódott, mióta ezt a főzsinórt használjuk. A gyári tekercsen 200m-nél egy jelölést talál, megkönnyítve így a zsinór akár 2 orsóra való feltekerését. Csomagolva:400m
Clearwater shockleader 2009-es év újdonsága. Fantasztikusan kopásálló fluorocarbon zsinór, mellyel tökéletesen helyettesíthetjük az ólombetétes zsinórt. Jól süllyed és láthatatlan. Használható kombi rig szerelékhez, használják Palomar és Grinner kötéssel. Csomagolva:30m
Clearwater leader 183cm
Speciális fluorocarbon előke, melyet gubanc gátló cső vagy ólombetétes előtét zsinór helyett használhatunk. Nagy kopás állóságú és a halak számára láthatatlan. Egyik végén ultrahanggal sütött füllel a főzsinór csatlakoztatására. 30 és 50lb teherbírásban kínáljuk. Csomagolva: 1db
Clearwater speed leader 92cm
Speciális fluorocarbon előke, mely tiszta vízre és akadós terepre van tervezve. Egyik végén ultrahanggal sütött füllel, másik végén pedig gizmo forgókapocs található, mely meggyorsítja a horog előke cseréjét kötés nélkül. Ez az előke használható minden ólomtartó klipsszel például / Korda,Fox, Nash.stb/ A használata egyszerű. Helyettesíti az ólombetétes előtét zsinórt vagy a gubanc gátló csövet. Sokkal vékonyabb és a halak számára láthatatlan.30 és 50lb teherbírásban kínáljuk. Csomagolva:1db
Smooth Hooklink Braid
A piacon sokféle fonott előke zsinór található. De hogyan választják ki a megfelelőt? Ez igazán nehéz. Nekünk, mint cégnek mely végszerelékekkel foglalkozik több száz fajtát kínáltak fel tesztelésre, hogy amennyiben valamelyik megfelel akkor a mi cégünk forgalmazhatja. Ezt a fajta fonott előke zsinórt már több mint tíz éve használjuk. Sosem volt rá panasz vagy reklamáció, nincs okunk változtatni ezen. A színe szürke, mert ez a szín több fajta aljzatnak megfelel. Jól bírja a különböző igénybevételeket, csomózva is nagyon erős. Használható hajszál előkék vagy kombinált végszerelékek elkészítéséhez. Két verzióban kínáljuk 15 és 25lb teherbírásban. Csomagolva:20m
Biztonsági szerelékek Speciális biztonsági szerelék „család“ mely 100%-ban a halak biztonságáért lett tervezve. A mi szabadalmazott biztonsági ólomtartó klipszeink biztosítják, hogy a hal a főzsinór szakadása után csak a horog előkével tudjon menekülni, és nem pedig az egész végszerelékkel, ólommal és több méter főzsinórral. Ezzel megelőzhetjük a hal elakadását, esetleges pusztulását. Akinek számít a pontyok élete ezt a szereléket használja!
Snag Clip
Ez egy egyedülálló klipsz a világon, a következő előnyökkel: A világ egyetlen több fokozatban állítható klipsze. Három különböző erősségben állíthatjuk klipszünk ólomelhagyó képességének erejét. Csak a mi klipszünk biztosítja, hogy a főzsinór szakadása esetén a hal csak a horogelőkével a szájában tudjon elmenekülni. Használhatók ólom betétes előtét zsinórral, fluorocarbon előtéttel vagy erős monofil zsinórral. Nagyon jók behordásokhoz, ahol ólom helyett használhatunk nagyméretű köveket ezzel is védve a vizeink tisztaságát, természetességét. Sokszor előfordul, hogy az óvatosan kapó pontyokat csak kisméretű horoggal tudjuk becsapni, viszont a meghorgászandó nagy távolság miatt, vagy azért mert törésoldalban horgászunk kénytelenek vagyunk nagyméretű ólmot használni. Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy az ólom súlya fárasztás közben kitépi a horgot a hal szájából. Állítsa a klipszet a leggyengébb egyes fokozatba így az első kirohanásnál, szerelékünk elhagyja az ólmot, így kiküszöböltük a fent említett problémát Két színben kínáljuk sötét fenékhez fekete és zöld a növények közti horgászatra. Csomagolva 6db
Snag Clip 5mm ring 5mm-es acél karika, a Snag Clip szerelék elengedhetetlen tartozéka. Ahhoz hogy a szerelék tökéletesen működjön a karika használata nélkülözhetetlen! Csomagolva:10db
Tail Rubbers Minőségi gumiharang a színe megegyezik a klipszeinkkel, melyek tökéletesen illeszkednek a Snag klipszre. Két színben kínáljuk fekete és zöld. Csomagolva:10db
Gizmo Quick Change Swivel Fantasztikus forgókapocs! Próbálják ki, és biztosra veszem, hogy nem fognak ezen túl mást használni. Ezekkel a forgókapcsokkal egyszerű az előke cseréje, mert gyors kapoccsal rendelkezik. A 8-as méret minden ólomtartó klipsszel használható /Korda, Fox stb/ Csomagolva:6db
Snag Clip System Készre kötött biztonsági Snag Clip végszerelék, mely az alábbi összetevőket tartalmazza: biztonsági ólomtartó klipsz, gumiharang, fluorocarbon előtét zsinór 92cm-es hosszban 30 vagy 50lb teherbírással, Gizmo Quick Change Swivel. Az előtét zsinór egyik végén 5mm-es acélkarika található, a másikon egy fül, melybe a főzsinórt kössük. Két színben kínáljuk zöld és fekete. Csomagolva:1db
Running Helicopter Rig Ez a végszerelék ideális az iszapos helyeken, vagy alacsony aljnövényzetben történő horgászathoz. Lehetővé teszi, hogy a csalit a növényzet, vagy az iszap felett kínáljuk fel a pontyoknak. Hasonlóan, a Snag biztonsági klipszeinkhez, most is a ponty élete a legfontosabb. Ha a főzsinór elszakad, a ponty csak a horog előkét viszi magával. Csak a mi helikopter szerelékünk képes a dupla kapás jelzésére. Ebben a csomagban egy komplett helikopter szerelék található 30lb fluorocarbon 92cm előtét zsinórral és gizmo forgó kapoccsal, melyhez a horog előkét csatlakoztathatjuk. Csomagolva:1db
Running Helicopter Rig Kit Tökéletes szett mely lehetővé teszi, hogy 5 komplett biztonsági helikopter végszereléket összeállíthassunk. Ízlés szerint használhatók ólom betétes, vagy fluorocarbon előtét zsinórral. Csomagolva:5db
Gizmo MiniSwivel Ez a forgókapocs megegyező kivitelű, mint a Gizmo Quick Change Swivel csak kisebb mérete 11-es. A kisebb méretet főleg a horog előkék elkészítésére ajánljuk. Csomagolva:6db
Leadkor Azoknak, akik az ólombetétes zsinór hívei elkészítettünk egy újdonságot. Ez az ólombetétes zsinór szürke színű nagy a kopás állósága és a fenéken fantasztikusan fekszik. A többi ólombetétes zsinórral ellentétben ezt hagyományos Grinner csomóval lehet csatlakoztatni a főzsinórhoz vagy a forgókapocshoz. Csomagolva:10m
Mr Mussel Shockleader Minden idők legerősebb és legkopásállóbb előtét zsinórja. Tönkre tehetetlen 100lb teherbírású zsinór az igazán nehéz terepekre. Ajánlott főleg kagylópadokon és kövezéseken. Csomagolva:30m
Ring Leader 92cm
Ugyanaz a fluorocarbon előtét zsinór, mint a Snag Clip Systemben található. Láthatatlan és kopásálló előtét zsinór. 30 és 50lb teherbírásban kínáljuk. Csomagolva:1db
Rap it
Rap it valójában egy nagy zsugorfólia, melyet a csalira lehet zsugorítani. Nagyon jó védelem a törpeharcsa és a rákok ellen. De ha azt akarjuk, hogy a pellet mellyel csalizunk tovább bírja a horgon, akkor is bátran használhatjuk. 90cm hosszúságban kínáljuk két átmérőben 14- 18 mm vagy 18-28mm. Csomagolva:1db
Bait Sling -parittya Fantasztikus segítség a method mixből készített vagy más etető anyagból készített gombócok nagy távolságra való bedobására. Nagy segítség a partról történő etetésekben. Egyszerűen felköti a parittyát a főzsinórra, belehelyezi az etető gombócot és dobhat. A kosár pár méter után leesik az etetőgombóc, pedig tovább repül a meghorgászni kívánt területre. Ezzel a módszerre könnyedén juttathatjuk el etetőanyag gombócainkat akár 150 méteres távolságra is. Próbálják ki milyen gyors, pontos és egyszerű. Súlya csupán 24gr Csomagolva:1db
Öltözék A Carp´R´us cég kedvelőinek az idei évre nagyon szép és modern öltözéket készítettünk. Baseball sapka Carp´R´Us a cég nevével / logo/ zöld színben Csomagolva: 1db Jacket black Fleece nagyon meleg és kényelmes dzseki fekete színben Carp´R´us cég nevével /logo/ a mellén és Mounthsnaggerrel Csomagolva: 1db Póló Carp´R´Us cég nevével /logó/ és a mellén Mounthsnaggerrel. Csomagolva:1db Carp´R´Us felső Kényelmes és meleg fekete felső Carp´R ´us cég nevével a mellén és a hátán egy ponttyal. Csomagolva:1db
www.carprus.hu