Farkas Szilveszter Ivanyos János Szabó József. Kockázatkezelés és biztosítás

Farkas Szilveszter – Ivanyos János – Szabó József

Kockázatkezelés és biztosítás

Budapest - Győr 2015


Tartalom Bevezetés ..................................................................................................................... I. rész – Vállalati kockázatkezelés 1. A kockázat és a kockázatkezelés elmélete .......................................................... 7 1.1. Kockázat és biztosítás a közgazdaságtanban ............................................................. 7 1.2. Kockázat az üzleti irodalomban................................................................................. 13 1.3. Kockázati tipológia .................................................................................................... 18 1.4. A kockázat mértéke .................................................................................................. 19 1.5. Stratégiai elemek ...................................................................................................... 21 1.6. Kockázatkezelési stratégiák ...................................................................................... 23

2. A kockázatkezelés gyakorlata ............................................................................ 29 2.1. A kockázatok meghatározása ................................................................................... 29 2.2. A kockázatkezelés szakmai területei és eszközei ..................................................... 36

3. A kockázatkezelés módszertana ........................................................................ 52 3.1. Holisztikus kockázatelemzés..................................................................................... 52 3.2. Elemzési technikák ................................................................................................... 55

4. Kockázatfinanszírozás ........................................................................................ 70 4.1. Kockázatfinanszírozásról általában ........................................................................... 70

5. Kockázati menedzsment ..................................................................................... 76 5.1. A kockázati menedzsment folyamata ........................................................................ 76 5.2. A kockázatkezelés helye a szervezetben .................................................................. 79 5.3. Szervezeti megoldások ............................................................................................. 92 5.4. A kockázatkezelés mint szakértői tevékenység ......................................................... 96 5.5. A vállalati kockázatok külső megítélése .................................................................... 99

6. Kockázat és társadalom .................................................................................... 103 6.1. A kockázattársadalom ............................................................................................. 103 6.2. Vállalatok a kockázattársadalomban ....................................................................... 108 6.3. A vállalati kockázatkezelés és a szabályozás ......................................................... 112

7. A kockázatkezelés újraértelmezése a vállalatirányítás hatékonyabbá tételére ........................................................................................... 121 7.1. A kontroll-alapú megközelítés meghaladásának szükségessége ............................ 121 7.2. A kockázatok kezelésének alapelvei ....................................................................... 125 7.3. A kockázati térkép alkalmazásának problémái ........................................................ 131

2

Kockázatkezelés és biztosítás 7.4. A siker tényezővé válása ........................................................................................ 135 7.5. Az üzleti kockázatok tudatos felvállalása a felelős vállalatirányítás keretében ........ 141 7.6. Kockázati kritériumok alkalmazása a vállalatirányításban ....................................... 148 7.7. Vállalatirányítási szerepek és felelősségek a kockázatkezelésben ......................... 151 7.8. A kockázatkezelés eredményességének értékelése ............................................... 155

Felhasznált irodalom ............................................................................................. 159 II. rész – Biztosítás 8. Az üzleti biztosítás ............................................................................................ 162 8.1. A biztosítás alapformái: társadalombiztosítás és üzleti biztosítás ............................ 162 8.2. A biztosítás fogalma................................................................................................ 163 8.3. A biztosíthatóság feltételei ...................................................................................... 164 8.4. A biztosítások csoportosítása.................................................................................. 164

9. A biztosítás, mint pénzügyi szolgáltatás ......................................................... 168 9.1. A biztosítás, mint szolgáltatás ................................................................................. 168 9.2. A szolgáltatás elsődleges tulajdonságai .................................................................. 169

10. A biztosítási piac és fő szereplői ................................................................... 170 10.1 A biztosítási piac .................................................................................................... 170 10.2 A biztosítási piac szereplői ..................................................................................... 171 10.3. A biztosításpolitika és az állami felügyelet............................................................. 174

11. A biztosítások díja ........................................................................................... 175 11.1. A biztosítás díja és meghatározásának általános modellje.................................... 175 11.2. A díjképzés modelljei ............................................................................................ 176 11.3. Az egyenértékűség (ekvivalencia elv) értelmezése ............................................... 177

12. A biztosítótársaságok gazdálkodása ............................................................. 179 12.1. A biztosító fizetőképességének tényezői ............................................................... 179 12.2. A biztosítástechnikai tartalékok ............................................................................. 179 12.3. A biztosító működésére ható kockázatok .............................................................. 181 12.4. A szavatoló tőke.................................................................................................... 183

13. Az életbiztosítások .......................................................................................... 184 13.1. Az életbiztosítások általános jellemzői .................................................................. 185 13.2. Az életbiztosítások csoportosítása ........................................................................ 185 13.3. Kockázatelbírálás .................................................................................................. 188 13.4. Az életbiztosítások díja ......................................................................................... 189 13.5. Az infláció kezelésének lehetőségei ...................................................................... 192

3

Kockázatkezelés és biztosítás 14. A baleset- és betegségbiztosítások ............................................................... 193 14.1. Balesetbiztosítás ................................................................................................... 193 14.2. Betegségbiztosítás ................................................................................................ 195

15. A vagyon- és felelősségbiztosítások ............................................................. 198 15.1. A vagyonbiztosítások fő jellemzői ......................................................................... 198 15.2. Kockázatviselési formák és szerepük .................................................................... 198 15.3. Tűz- és elemi károk ............................................................................................... 199 15.4. Elemi károk kiegészítő kockázatai......................................................................... 201 15.5. Szállítmánybiztosítások......................................................................................... 202 15.6. Gépjármű-biztosítások .......................................................................................... 203 15.7. Technikai biztosítás .............................................................................................. 205 15.8. Felelősségbiztosítások .......................................................................................... 205 15.9. Hitelbiztosítás ....................................................................................................... 206 15.10. Jogvédelem-biztosítás ........................................................................................ 207 15.11. Utasbiztosítás ..................................................................................................... 208

16. Alternatív kockázat-áthelyezés (ART – Alternative Risk Tarnsfer) .............. 209 16.1. A hagyományos biztosítási megoldások elégtelensége......................................... 209 16.2. Az alternatív kockázat-áthelyezés jellemzői .......................................................... 210 16.3. Az ART integrációs szerepe .................................................................................. 213 16.4. Az ART legfontosabb formái ................................................................................. 215

Felhasznált irodalom ............................................................................................. 227 Melléklet M1 Kockázatelemzési technikák .......................................................................... 228 M2 Ellenőrző lista .................................................................................................. 241

4


„Higgyétek el, hogy nem: szerencse, hogy Szerencsémet nem egy hajóra bíztam, Sem egy helyre, s nem egész vagyonom Függ az idei év kockázatától. Nem üzleteim tesznek szomorúvá.” Shakespeare: A velencei kalmár

5

Kockázatkezelés és biztosítás Bevezetés Jelen jegyzet a Kockázatkezelés és biztosítás c. tantárgy kísérleti jegyzete. A vállalatok számára egyre fontosabb a kockázatok hatékony kezelése. Ennek elméletével és néhány gyakorlati aspektusával kívánjuk megismertetni a hallgatókat. A jegyzet első része a kockázat elméletével, a kockázatkezelés módszereivel ismerteti meg az olvasókat. A második rész az üzleti biztosítást mutatja be. A jegyzetet elektronikus formában tesszük közzé, várva az észrevételeket, amiket szándékunk szerint beépítünk a későbbi kiadásokba. A szerzők

6

Kockázatkezelés és biztosítás 1. A kockázat és a kockázatkezelés elmélete 1.1. Kockázat és biztosítás a közgazdaságtanban

Általános emberi és intézményi törekvés a kockázatok és bizonytalansági tényezők kikapcsolása, vagyis a „kockázatkerülés” alapvető magatartási mintának tekinthető. Közgazdaságilag ez a pótlólagos jövedelem csökkenő hasznosságával magyarázható. A kockázatkerülő

személy

vagy

intézmény

számára

a

többletjövedelem

kisebb

hasznosságnövekedést eredményez, mint az a hasznosságcsökkenés, amely ugyanekkora nagyságú jövedelem elvesztéséből adódik. A fenti megállapítás igazolása a bizonytalanság melletti fogyasztói döntés mikroökonómiai elmélete alapján lehetséges1. A fogyasztói választás ideális körülmények között teljes informáltság mellett, mindenféle bizonytalanság nélkül valósulhatna meg, ha a döntés alapjául szolgáló információ költségmentes lenne, és a döntés tervezett és tényleges eredménye egybeesne. A valósára alapozó modell figyelembe veszi, hogy a döntéshez szükséges információkat be kell szerezni, esetleg meg kell vásárolni a bizonytalanság csökkentése érdekében. Minden döntés, választás kockázattal jár, és az egyének különféleképpen reagálnak a kockázatokra. A bizonytalan körülmények közötti fogyasztói választást a hasznossági elmélet oldaláról közelíti meg a szakirodalom, az elemzés a Neumann-Morgenstern féle hipotézisre épít: bizonytalanság esetén a fogyasztó a várható hasznosság alapján mérlegel, célja a várható hasznosság maximalizálása.2 A kockázattal szembeni viselkedés bemutatására számtalan alappélda áll rendelkezésre, lényegük a két alternatíva közötti választás és a választás hatására bekövetkező vagyonváltozás bemutatása. Egy fogyasztó 50 forintért vásárolhat sorsjegyet, amellyel 10%-os eséllyel lehet 500 forintot nyerni. A fogyasztó választási lehetőségei: A nem veszi meg a sorsjegyet, B megveszi a sorsjegyet. Az utóbbi választáshoz két állapot (környezeti állapot vagy világállapot3) tartozik: 10%-os eséllyel nyer vagy 90%-os eséllyel nem nyer. A fogyasztó rendelkezik W0 induló vagyonnal. Ha A-t választja (nem vásárol sorsjegyet), akkor vagyoni helyzete nem változik. Ha B-t választja, akkor 90%-os

1

A bizonytalanság és kockázat mikroökonómiai megközelítésére lásd Varian (1991) 269-289. pp, és Kopányi (1993) 115-123. pp. 2 Vö. Kopányi (1993) 115. p. 3 Lásd Szántó-Tóth (1999) 133. p.

7

Kockázatkezelés és biztosítás valószínűséggel 50 forinttal csökken a vagyona vagy 10%-os valószínűséggel 500 – 50 = 450 forinttal nő. B választása esetén a fogyasztó várható vagyona: EV (W ) = 0,1 ⋅ (W0 + 450 ) + 0,9 ⋅ (W0 − 50 ) = W0 Az eredmény elsőre A választásának eredményével azonos. Csakhogy A esetében a vagyoni helyzet alakulása biztos, B választása esetén a vagyonváltozás „átlagos” nagyságát mutatja a képlet. A fogyasztó azonos jövedelem esetén a hasznosság alapján mérlegel. A választás bemutatásához azzal a feltételezéssel élünk, hogy a fogyasztó rendelkezik egy olyan hasznossági függvénnyel, amely a vagyoni helyzet és a hasznosságának alakulását rögzíti (lásd 1.1. ábra.) A hasznossági függvény csökkenő határhasznot reprezentál, a vagyon növekedésével a hasznosság egyre kisebb mértékben nő, vagyis egy adott nyereség kisebb mértékben növeli a hasznosságérzetet, mint amennyivel egy ugyanakkora veszteség csökkenti azt. Az elemzés következő fázisában az A és B lehetőséget a hasznossági függvény ismeretében vetjük össze. Az A esetén fogyasztó hasznossága U (W0 ) , B esetében, ha nem nyer, akkor U (W0 − 50 ) , nyerés esetén U (W0 + 450 ) , a nyerési valószínűségekkel súlyozott „átlagos” hasznosság: EU (W ) = 0,9 ⋅ U (W0 − 50 ) + 0,1 ⋅ U (W0 + 450 ) 1.1. ábra Kockázatkerülő fogyasztó hasznossági függvénye U

U(W0+450)

U(W0) U(W0-50)

EU (W ) = 0,9 ⋅ U (W0 − 50 ) + 0,1 ⋅ U (W0 + 450 )

W0-50

W0=EV(W)

W0+450

W

Forrás: Kopányi (1993) 117. p.

8

Kockázatkezelés és biztosítás A várható hasznosságot a két lehetséges hasznossági szintet összekötő egyenesen elhelyezkedő pontok mutatják, és könnyen megállapítható, hogy az A lehetőséghez tartozó hasznosság meghaladja B lehetőséghez tartozó várható hasznosságot: U (W0 ) > 0,9 ⋅ U (W0 − 50 ) + 0,1 ⋅ U (W0 + 450 ) A fentiekből az következik, hogy a fogyasztó a biztos vagyoni helyzetet jelentő A lehetőséget preferálja az ugyanolyan várható értékű bizonytalan lehetőséggel szemben. Az egyén kockázatkerülő magatartást tanúsít, két egyforma várható értékű alternatíva közül mindig a biztosabbat választja. Ez a fogyasztói magatartás magyarázza a biztosítás rendszerét. Ha a fogyasztó előnyben részesíti a kevésbé kockázatosat a kockázatossal szemben, akkor fizetni is hajlandó azért, hogy elkerülje a bizonytalanságot, a kockázatot. A kezdeti vagyoni állapot W0 (1.2. ábra), tegyük fel ez a fogyasztó házának az értéke. Ha az épületet kár éri (pl. tűz), akkor a vagyon a kár értékével csökken, W1 lesz. Ezt egy olyan választási lehetőségként is felfoghatjuk, ahol a fogyasztó kis valószínűséggel (p), sokat veszíthet, leég a háza. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem veszít semmit, vagyona változatlan marad, mert nem ég le a háza. 1.2. ábra A biztosítás választása

U

U(W0)

EU=U(W2)

U(W1)

W1

W2

EV(W)

W0

W

Forrás: Kopányi (1993) 119. p.

9

Kockázatkezelés és biztosítás A fogyasztó vagyona „átlagosan” csökken, mert a bizonytalan esemény (pl. tűz) várható értéke: EV (W ) = p ⋅ W1 + (1 − p ) ⋅ W0 Ha vállalja a kár a bekövetkezésével járó kockázatot a fogyasztó, akkor a várható hasznosság: EU = p ⋅ U (W1 ) + (1 − p ) ⋅ U (W0 ) A W2-vel jelzett biztos vagyoni helyzethez ugyanakkora hasznosság tartozik, mint a bizonytalan kimenetelű választás hasznossága [EV(W)]. A fogyasztónak az eredetinél kisebb vagyoni helyzetet eredményező biztos W2, és az ennél nagyobb várható értékű, azonos hasznosságú, de bizonytalan alternatíva között kell választania. Az azonos hasznosság miatt az egyén közömbös az alternatívákkal szemben, és hajlandó W2 mértékig csökkenteni vagyonát (pl. biztosítási díjat fizetni), hogy elkerülje a bizonytalanságot. Az egyén maximum W0 – W2-t hajlandó kifizetni a biztosítónak (rezervációs ár), hogy elkerülje a bizonytalanságot (veszteséget). A biztosítónak egyénenként, minimum W0 – EV biztosítási díjra van szüksége (a nagy számok törvénye alapján), hogy a p valószínűséggel bekövetkező kárösszeget [p(W0 – W1)] kifizessen. A biztosítás díja W0 – EV és W0 – W2 között lesz. A bizonytalan kimenetelű lehetőség és a W2 vagyont eredményező választás a fogyasztó számára közömbös, A és B tehát közömbösségi relációban áll egymással. A biztosítás alapvetően egy kis összegű veszteség elfogadása a kis valószínűséggel bekövetkező, de nagy veszteséget jelentő lehetőséggel szemben.4 A kockázatkerülők igyekeznek „megszabadulni” a kockázatoktól, és vannak intézmények, amelyek képesek az egyes személyek vagy intézmények számára túl nagy kockázatokat veszélyközösség szervezése révén kiegyenlíteni, a kockázatokat kockázatterítés által kezelni. A kockázatokat kezelő biztosítótársaság az egyének szintjén kiszámíthatatlan kockázati következményeket a veszélyközösség szintjén bizonyossággá „alakítja”. A nagy számok törvénye alapján biztonsággal kalkulálhatók a veszélyközösség egészére jellemző károk. A várható kárnagyságot „osztja szét” a biztosító a veszélyközösség tagjai között, azaz biztosítási díjat fizetnek a kockázatkerülő biztosítottak. A kockázatkerülők számára a

4

A hasznossági függvényre építő fogyasztói magatartás elemzése nem veszi figyelembe a döntéshozó fogyasztó induló/aktuális vagyoni helyzetét. A Szántó Zoltán és Tóth István György által ismertetett kilátáselmélet az értékfüggvény segítségével pontosabban értékeli a választási lehetőségeket [lásd Szántó-Tóth (1999) 136-138. p].

10

Kockázatkezelés és biztosítás biztosítási díj – biztos veszteség – kisebb mértékű hasznosságcsökkenést okoz, mint a lehetséges bekövetkező kár, amelynek nagysága többszöröse lehet a biztosítási díjnak. A biztosítótársaságok természetesen profitot eredményező díjat állapítanak meg, elvárják befektetésük megtérülését. A biztosítási piacok hatékony működésének alapfeltétele a minél nagyobb veszélyközösségek szervezése. A biztosító csak akkor tud hatékonyan kockázatot szétosztani, ha a veszélyközösség nagysága csökkenti a kalkulációs bizonytalanságot. Alapkövetelmény a biztosítási események függetlensége. Igen fontos követelménye a biztosítás jó működésének az erkölcsi kockázat (moral hazard) kezelése. Az erkölcsi kockázat akkor lép fel, amikor a biztosított magatartása növeli a biztosító által kalkulált veszteség valószínűségét. Például a gépjármű vezetője casco biztosítás esetén figyelmetlenebb lesz, „úgyis fizet a biztosító” felkiáltással. Néhány biztosítási ágazatban az erkölcsi kockázat szerepe jelentéktelen, például az életbiztosításban, ahol a biztosított önként nem törekszik kockázatának (halál) növelésére. Az egészségbiztosítások viszont érzékenyebbek az erkölcsi kockázatokra, például a táppénznél, a hosszú távú ápolásnál lehetségesek visszaélések. Kontraszelekciónak nevezi a biztosításelmélet az átlagosnál nagyobb kockázattal rendelkezők biztosítás iránti igényét. A kockázatelbírálásnak elsősorban ezeket az eseteket kell kiszűrniük, mivel a nagyobb kockázatú elemek felborítják a veszélyközösség kockázatainak kiegyenlítődését, és a szolgáltatások biztonságát. A biztosítási piac nagyon lényeges sajátossága a duális információs aszimmetria. Ez azt jelenti, hogy a biztosítási szerződést kötő felek egyike sem rendelkezik tökéletes információval a másikról. A biztosító nem tudja, nem ismerheti meg teljes bizonyossággal a biztosított kockázatait. A biztosított (szerződő) számára a biztosítási szolgáltatás akkor válik tapasztalhatóvá, amikor a biztosítási esemény bekövetkezett. A duális információs aszimmetria magyarázza, hogy a biztosítási ágazat állami felügyelete igen erős (a viszontbiztosítási terület kivételével). A biztosításokat és a biztosítótársaságok működését a pénzügytan fogalmaival is leírhatjuk. A megtakarítás egyik értelme, hogy a váratlan kiadásokra fedezetet biztosít. A tartalékolás kiváltható egy biztosítási kötvénnyel. „A biztosítási kötvény az értékpapírok speciális típusa. A kifizetés ilyenkor egy meghatározott esemény bekövetkeztétől függ.” „… biztosítási díj fizetése fejében védelmet kínál veszteségek vagy költségterhek ellen.”5

5

Lásd Kohn (1998) 75. p

11

Kockázatkezelés és biztosítás Meir Kohn a következő példán mutatja be a biztosítás működését: egy 20.000 dollár értékű autó éves biztosítási díja 1.200 dollár. Ha nem következik be kár (biztosítási esemény), akkor a biztosító nem fizet semmit. Ha totálkárosra sikerül összetörni az autót, akkor 20.000 dollárt fizet a biztosító. Kérdés, hogy a biztosító hogyan vállalja át az autó kockázatát. Kohn ezt a pooling alkalmazásával magyarázza: a biztosító 1 millió ügyfélnek ad el autóbiztosítást (casco), a teljes veszteség esélye mindegyik ügyfélnél 1:20. A pool a nagy számok törvénye szerint működik, amíg egyetlen ügyfél esetében a veszteség esélye 1:20-hoz, addig a poolban (veszélyközösségben) az 1:20-as esély 1:20-hoz bizonyossággá alakul, vagyis 50.000 autó szenved teljes kárt. A biztosító 1.000.000 · 1.200 dollár díjat szed be, 1,2 milliárd dollárt. 50.000 · 20.000 dollár kártérítést kell teljesítenie, 1 milliárd dollárt. A biztosító számításai szerint 1%-nál kisebb az esélye annak, hogy az 1 milliárd dolláron felül még 15 millió dollárt kell fizetnie. Ez azt jelenti, hogy a biztosító jelentős haszonra tehet szert. A biztosító nyereségének van egy másik forrása is, amit az éves cash-flow magyaráz meg. Tegyük fel, hogy a biztosító január elsején mindegyik ügyfelétől megkapja az 1.200 dolláros díjat. Havonta kb. 4.100 káresemény következik be, vagyis január végéig 82 millió dollárt fizet ki a biztosító az 1,2 milliárd dollárból. Ha ebben az ütemben történik a kifizetés, akkor egyrészt december 31-én 200 millió dollárja marad a biztosítónak, másrészt éves átlagban 700 millió dollárt fektethet be a biztosító. A befektetés hozama a biztosítói nyereség másik forrása. Ha az ügyfelek havonta fizetik a biztosítási díjat, akkor 100 millió dollár díjbevétele van a biztosítónak havonta, és ebből fizeti a havi kb. 82 millió dolláros kárigényt. Ebben az esetben, az első hónapban kb. 18 millió dolláros többlete van a biztosítónak, amelyhez minden hónapban ugyanekkora összeg adódik hozzá. Tehát a havi díjfizetés esetén is befektetési hozam révén nyereséget könyvelhet el a biztosító. A példa alapján állítja Meir Kohn, hogy a biztosítótársaságok a bankokra emlékeztető pénzügyi közvetítők. A bank önmagára szóló követeléseket árusít (ezek a betétek), és hiteleket nyújt ügyfeleinek. A biztosító is önmagára szóló követelést árusít (ezek a biztosítási kötvények), a befolyt biztosítási díjak egy részét befekteti.6

6

Vö. Kohn (1998) 76. p

12


1.2. Kockázat az üzleti irodalomban

Az üzleti vállalkozások tevékenysége kockázatokkal jár, a kockázatokat a befektetők, a vállalat tulajdonosai tudatosan, a haszon reményében vállalják. A vállalati befektetés számos más befektetési formánál súlyosabb kockázattal jár, ezért itt a befektetők nagyobb nyereséget, gyorsabb megtérülést várnak el. Ezt az igényt gyakran a kockázatmentes, vagy alapkockázatúnak tekintett államkötvény-hozamhoz viszonyított többletként határozzák meg, százalékpontban kifejezve. Azt, hogy egy vállalat mekkora kockázatot vállal, vállalhat, nagyon sokféle tényező határozza meg. Ezek közül kettőt emelünk ki, a vállalat tevékenységének jellegét, illetve a menedzsment magatartását. Kozma szerint7 a vállalat két meghatározó magatartásformája a vállalkozás és a gazdálkodás. A vállalkozás azt jelenti, hogy a vállalat versenyszellemű, kockázatos döntéseket hoz, ezzel kívánja javítani piaci pozícióját, új piacokat keres, új termékeket fejleszt ki, új technológiákat vezet be. A gazdálkodás visszafogottabb dolog: megtartani az értékeket és a pozíciót, elővigyázatos, minden elemében szabályozott eljárásokat

alkalmazni,

pontosan

tervezni.

A

vállalatok

jellegét

ennek

a

két

magatartásformának a keveredése, aránya határozza meg. A lehetőségeket az ábra mutatja. A görbe jellege úgy alakul ki, hogy a vállalat erőforrásait konstansnak véve különféle arányokat tételezünk fel. 1.3. ábra Gazdálkodás, vállalkozás és kockázat

7

Lásd Kozma (1992).

13

Kockázatkezelés és biztosítás A görbe felső részén kijelölt pont a vállalkozás, míg egy alsó részen kijelölt a gazdálkodás erőteljes túlsúlyát mutatja. A vállalat persze nem választhatja meg szabadon helyzetét: ha nagy eszközlekötéssel, nagy készletekkel kell dolgozni, és egy nagyon konzervatív piacra termelünk, akkor lehetünk bármilyen vállalkozó szelleműek, kénytelenek vagyunk erőforrásaink többségét a gazdálkodás szolgálatába állítani. Fordított helyzetben van például az a kisvállalkozás, amely egy divat által erősen befolyásolt piacon kíván talpon maradni, nagyon rövid életű lenne, ha főleg a biztonságot keresné, kerülve a kockázatokat. A görbe mentén a kockázatkezelési feladatok jellege is változik. A bal oldali részen az üzleti kockázatok vannak túlsúlyban, ezek kezelése a fő feladat. Egy pont után a kockázatok már kezelhetetlenek, hazárd kockáztatásról beszélhetünk. Ezeken a szakaszokon jellemző az üzleti kockázatok, a pénzügyi és befektetési kockázatok vállalása, túlzott, esetleg felelőtlen mértékben, egy határon túl ez már nem vállalkozás, hanem inkább szerencsejáték. Lefelé, jobbra haladva egyre inkább a személyekkel, dologi eszközökkel, vagyontárgyakkal kapcsolatos kockázatok jellemzőek, itt kialakult kockázatkezelési eljárások vannak, ez a kockázatkezelés megfelelő terepe. A görbe jobb oldali alsó részén elhelyezkedő vállalatok szintén végletes magatartást követnek: a kockázatkerülés a meghatározó. Bürokratikus irányítás, túlzott óvatosság, az újtól való félelem, ezek a tulajdonságok az elöregedett vállalatok tulajdonságai. A görbén, a baloldalon inkább kisebb, a jobb oldalon pedig nagyobb vállalatok foglalnak helyet. Ez nem jelenti azt, hogy egy nagyvállalat nem vállalkozhat, csak nem az egész vagyonát, minden erőforrását kockáztatva. A nagyvállalat mindig megteheti, hogy erőforrásainak egy részét leválasztva kockázatosabb üzletágat alakít ki. Egy kockázatkezelésről szóló könyvben szólni kell a kockáztatásról, a tudatos kockázatvállalásról is. A meglepő nagy üzleti sikerek mögött gyakran vannak bátor kockáztatások. A tipikus eset: egy jól menő, vagy egy kissé már lelassult, konzervatív, konszolidált üzletmenetet folytató cégnél akad valaki, aki máshogy gondolja, és megfelelő hatalomhoz jutva nagy felfordulást rendez. Elbocsátja azokat, akiket mindenki jónak tart, megszünteti a vállalat legfontosabb termékének gyártását (vagy legalábbis bejelenti a gyártás megszüntetését), egyszóval mindent másképpen csinál. Nagyhatalmú emberek ők, mert különben nem lenne erejük végrehajtani a gyökeres változásokat, és persze nagy egyéniségek is, mert teljesen el tudnak szakadni a múlttól, a megszokottól.

14

Kockázatkezelés és biztosítás A bátor kockázatvállalókról sok-sok példát olvashatunk Kehrer könyvében8. Tizenkilenc kockázatdinamikai tételben, ragyogó történeteken keresztül, közismert cégek példáival vezet be bennünket a kockáztatás művészetébe. A kockázatdinamikai tételek foglalkoznak a kockázat alapvető jellegével és gyakorlatával. Az egyik tétel a kockázatot az üzleti élet ugyanolyan jelenségének tartja, amilyen a természetben a káosz. Ennek megfelelően a vállalatok Kehrer szerint nem járnak el helyesen, ha kiszámíthatóak, megbízhatóan konzervatívak. A mai piaci körülményekhez csak gyors, rugalmas vállalatok tudnak alkalmazkodni, az óvatos fejlesztések, a pozíciók őrzése, a gazdálkodási jelleg túlsúlya csak akadály. Kiemelkedő siker forrása csak a bátor kockázatvállalás, a kiszámíthatatlan viselkedés, a konvenciók felrúgása lehet, egyszóval mindig meglepő lépéseket kell tenni. A kockáztatás, kockázatvállalás gyakran jár együtt az innovációval, új termékek, új megoldások alkalmazásával. A globalizáció a piacokat világméretűvé tette. A versenyben való helytállás új szemléletet és módszereket kíván. Egy újabb, remek stílusban megírt könyv9 szintén arra bíztat, hogy ne féljünk a kockázatoktól, a bizonytalanságtól, ne legyünk bürokraták, hanem bátran vállaljuk a kockázatokat, nézzünk szembe a bizonytalansággal, újítsunk, használjunk ki minden csöppnyi versenyelőnyt. A siker alternatívája persze a kudarc. A példák között ilyen is akad, de az igazi téma ezekben a könyvekben természetesen a siker. A kockázat és a vállalati életciklusok

A vállalatok életciklusaival foglalkozó irodalom mindig egy teljes, általánosított, idealizált pályaívből indul ki. Az életpályát négy nagyobb szakaszra bonthatjuk fel. Az első a kezdeti szakasz, ez a vállalkozási tervezgetés, és az alapítás korszaka. A vállalakozó társak meghatározzák a fő célkitűzéseket, megszerzik az induláshoz szükséges tőkét és a többi alapvető vállalkozási kelléket. A vállalkozás valamilyen jogi formát ölt, megkezdi tevékenységét. Az első sikerek és kudarcok után eldől, hogy az alapítók elképzelései beváltak-e. Az életképesnek bizonyult vállalkozás továbbléphet: megkezdődik a második, növekedési, fejlődési szakasz. Minden alapvetően megváltozik. Az alapítók lelkesedése itt már kevés, a növekedés finanszírozása és gyakorlati lebonyolítása egészen új szemléletet igényel. Megjelenik a szakszerűség, kialakul a munkamegosztás, a növekedő vagyon fokozott felelősséggel jár. Az eredeti tulajdonosok befolyása, szerepe csökken, új érdekeltek jelennek 8 9

Lásd Kehrer (1992). Vö. Ridderstråle – Nordström (2001).

15

Kockázatkezelés és biztosítás meg. Ez a szakasz az üzleti irodalom szerint nem egyszerűen a legfontosabb, hanem a vállalat permanensen fenntartandó állapota, ezt úgy szokták kifejezni, hogy a már nem növekvő vállalatot el kell adni, vagy más módon újra növekedési pályára kell állítani. A már nem növekedő vállalat a megállapodottság szakaszába lép. A korábbi fejlődés lendülete még egy ideig érvényesül, de ezután megkezdődik a hanyatlás. A vállalatra jellemző az állandóság, a nagyobb változások hiánya, ami sok szempontból vonzó dolog, sokan szeretnek kiszámítható, nyugodt, szabályozott körülmények között dolgozni. Új ötletek, új kezdeményezések és befektetések nélkül a vállalat végképp leszálló ágba kerül, megkezdődik, a negyedik, hanyatló szakasz. A hanyatló szakaszt sok szerző szerint a bürokrácia kifejlődése jelzi, ahogy nő a bürokrácia mértéke, a vállalat egyre rosszabb helyzetbe kerül. (Mindenki ismeri Parkinson elméletét arról, hogy a hanyatlás első jele az irodaház felépítése. Ahogy a székház nő, úgy csökken a termelés, a vállalat egyre mélyebb válságba kerül.) A hanyatlás során a vállalat feléli vagyonát, működése egyre céltalanabb, és végül megszűnik, felszámolják. A vállalati életciklusok Adizes ábráján10 tanulmányozhatók. 1.4. ábra A vállalati életciklusok

10

Lásd Adizes (1992).

16

Kockázatkezelés és biztosítás A vízszintes tengelyen – az eredeti ábra kis módosításával – feltüntettük a négy jellemző életszakaszt. A szerző több fázist különböztet meg, de mi csak a kockázatkezelés szempontjából tekintjük át a négy nagy szakaszt. Az alapítók a vállalat beindításával mindenképpen kockázatot vállalnak. Valószínű, hogy a növekedés beindítása előtt többféle tevékenységgel kell megpróbálkozniuk, keresniük kell a megfelelő piacokat, üzleti lehetőségeket. Kísérleteik alapvetően kockázatvállalást igényelnek. A kezdeti szakaszban lévő vállalkozásoknak viszonylag kevés veszítenivalójuk van. A céget az alapítók vezetik, nincs szigorú munkamegosztás, idegen érdekek alig-alig érvényesülnek, ezért a vagyonnal, a személyekkel és a többi erőforrással kapcsolatos kockázatokat általában figyelmen kívül hagyhatják. Az, hogy a kísérletek egy része kudarcba fullad, ebben a szakaszban természetes. Persze, a vállalkozás egészét fenyegető kockázatokat el kell kerülni, ilyeneket nem szabad vállalni, de ez nem tudatos kockázatkezelés, hanem inkább ösztönös védekezés. A növekvő vállalatoknál folyamatosan emelkedik a tét. A fejlődés során új érdekeltek jelennek meg, új társak, finanszírozók, befektetők, az alapítók szerepe csökken. Nő a vagyon, gyarapodik a személyzet, egyre nagyobb az üzleti partnerek köre. Kialakulnak a szervezeti struktúrák, fejlődik a munkamegosztás. Összhangba kerül a vezetők hatásköre és felelőssége, minden szinten professzionális irányítás alakul ki. A vállalat gyarapodó erőforrásai egyre több kockázatkezelési intézkedést követelnek. Főleg az új érdekeltek, befektetők vizsgálják a vállalatot ebből a szempontból, annak érdekében, hogy befektetéseik biztonságáról meggyőződjenek. A kezdetben egymástól független kockázatkezelési eljárások előbb-utóbb összefüggő kockázatkezelési rendszert alkotnak. A fejlődés, növekedés egymást követő lépcsőin a jelentkező többletkockázatok egyre tudatosabb vállalása lesz jellemző. Az életciklus kiemelkedő szakasza a férfikor (Adizes eredeti kifejezésével a csúcsforma, a prime), amikor minden dinamikus egyensúlyba kerül, és ez igaz a kockázatkezelésre is. A megállapodott vállalatnál a rutin az úr. A cég a jól bevált termékeket értékesíti, továbbra is bejáratott szolgáltatásait kínálja. A növekedés megáll, csökken, vagy inkább a körülmények csökkentik a kezdeményezést. Előtérbe kerül a biztonság keresése, a bevált intézkedésekhez való konzervatív ragaszkodás. A kockázatkezelésben túlsúlyba kerülnek a kockázatkerülő, a sokszor túlzott biztonságot adó adminisztratív intézkedések és szabályok. A vállalatok egy részénél a megállapodottsági szakasz nagyon hosszú ideig is eltarthat, ezért ez

17

Kockázatkezelés és biztosítás a szakasz is nagyon fontos korszaknak számít. Főleg a nagy, klasszikus közszolgáltatásokat végző, esetleg köztulajdonban lévő vállalatoknál számít komoly eredménynek, ha hanyatlásuk elkerülhető, és tartósan a megállapodási szakaszban tarthatók. A hanyatló vállalatot a bürokrácia uralja, a vállalkozói elem háttérbe szorul, majd teljesen megszűnik. Mindenki menekül a felelősségtől, túlhangsúlyozza a kockázatokat, a kockázatkerülés már mindenféle fejlődést megakadályoz. A vállalat új fejlődési pályára állítása ilyenkor már nehéz, csak nagyon radikális eszközökkel lehetséges. 1.3. Kockázati tipológia

A gazdasági és a menedzsment szakirodalom tanulmányozása közben gyakran találkozunk a kockázat, a kockázatvállalás és a kockázatelemzés kifejezésekkel. Összefoglalóan a kockázatokkal kapcsolatos ismeretkörök három nagy csoportját különböztethetjük meg. A könyv alapvetően a vállalati kockázatokkal foglalkozik. Ez a csoport üzleti és egyszerű kockázatokat is tartalmaz, de a vizsgálat elsősorban az egyszerű kockázatokra irányul. A vállalati egyszerű kockázatok jelentik ugyanis a hagyományos, a biztosítási ismeretkörhöz kapcsolódó menedzsment feladatatok gerincét. A döntéshozatallal való összefüggést tekintve ezek általában passzív jellegű kockázatok, vagyis nem valamely üzleti akcióról való döntés következményei, inkább a vállalat normál működésének lehetséges velejárói. Ez a kockázati kör jelenti a kockázatkezelési menedzser és személyzet szokásos feladatait. A másik nagy csoportnak a vállalatok nagyobb jelentőségű ügyleteiből, nagyobb arányú változtatásokból eredő vagy a szokásostól eltérő működési formákból adódó üzleti kockázatokat tekinthetjük. Ezeket aktív kockázatoknak is nevezhetjük, mert közvetlenül kapcsolódnak egyes konkrét vállalati döntésekhez, sőt a döntéseknél hangsúlyosan figyelembe veszik a lehetséges kockázatokat. Ebben a körben tehát valamilyen eredmény elérése érdekében tudatos kockázatvállalásról beszélhetünk. A kockázatok meghatározása és elemzése ilyen ügyekben eseti, egyedi módszerek alkalmazását követeli meg, többnyire a döntéshozatal is erős pozíciót igényel. A harmadik csoport a pénzügyi, befektetési kockázatok köre. A pénzügyi-befektetési kockázatok elemzése speciális szakmai terület, amelynek önálló szakirodalma van. Ide soroljuk be még a pénzintézetek sajátos kockázatait is, mert a pénzintézeteket ebből a szempontból nem tekinthetjük egyszerűen vállalatnak.

18


1.4. A kockázat mértéke

A kockázat mértékének megállapításánál két tényezőt kell figyelembe venni, a lehetséges kimenetek valószínűségét és az egyes kimeneteknél jelentkező hatások mértékét. A kockázat mértékét formalizálva a következő képlet adja meg: K = f(v, h, z) ahol K = a kockázat mértéke v = a kockázathoz tartozó valószínűség h = a kockázathoz tarozó hatás mértéke z = módosító tényező (pl. idő) A képlet rendkívül egyszerű, a kockázatok számszerűsítése gyakran mégis nagyon nehéz. A jellemző művelet a szorzás, de a számítás egyszerű skaláris szorzással ritkán intézhető el. A valószínűség általában valamilyen valószínűségi eloszlást jelent, a mérték pedig sokszor nehezen adható meg, nem beszélve arról, hogy a kockázatokkal kapcsolatos tényezők sokszor nem is fejezhetők ki számszerűen. Helyesebb, ha az általánosítás érdekében a képletet nem két tényező szorzataként, hanem két tényező kombinációjaként fogjuk fel, mert akkor számszerűsíthető és nem számszerűsíthető esetek elemzését is szakszerűen el tudjuk végezni. A z tényező segítségével vehetünk figyelembe olyan tényezőket, amelyek befolyással lehetnek a kockázat nagyságára (pl. az időbeli figyelmeztetés vagy annak elmaradása), értéke 0<1 vagy 1-nél nagyobb. A

számszerűsíthető

esetekben

a

kockázatokat

közvetlenül

számíthatjuk.

A

számításokról más helyen írunk, az elemzési módszertan nagyon gazdag. A számítások bonyolultsága a mai eszközökkel már kevés gondot okozhat. Használhatunk adatbáziskezelő és táblázatkezelő programokat és szoftvereket, de számos kifejezetten kockázatelemzésre kidolgozott szoftverek is léteznek. A

számításoknál

az

eredményt

a

hatás

kifejezésére

használt

mennyiség

mértékegységében kapjuk meg, az eredmény egyszerű skaláris mennyiség lesz. A számszerű elemzéseknél a legfontosabb a megfigyelések rögzítése, a saját adatbázis létrehozása. Mivel a vállalati megfigyelések csak szórványosak, a valószínűségszámítások pedig igazából csak tömeges megfigyelések alapján végezhetők megbízhatóan, figyelnünk kell a nyilvános adatbázisokra is. A kockázat képletében szereplő gondolkodásmódot akkor is figyelembe kell vennünk, ha nincsenek számítható mennyiségek. A számok helyett ilyenkor a képlet tényezőinek

19

Kockázatkezelés és biztosítás egyenkénti verbális értékelésével helyettesíthetjük. A gyakoriság, valószínűség kifejezhető például a nagyon gyakori, gyakori, ritka, nagyon ritka; a hatás pedig a jelentéktelen, kicsi, közepes, nagy kifejezéssorral. A két tényező kombinációjaként pedig rangsort állíthatunk fel az elenyésző valószínűségű, de katasztrofális következményekkel fenyegető kockázatokról, vagy fordítva: nagyon valószínűen bekövetkező, de minimális hátrányokkal járó káreseményekről. Ezek persze a végletek. Gyakran használják például a következő skálát: -

elhanyagolható kockázat kismértékű kockázat kezelhető kockázat nehezen kezelhető kockázat kezelhetetlen kockázat A felsorolásban szereplő kifejezések már tükrözik a kockázatkezelési gondolkodást is. Nem feledkezhetünk meg a három kimenetelű kockázatról sem. A kedvező eredményt

jelentő kimenetet nyereségkockázatnak is nevezik. Az üzleti kockázatoknál tulajdonképpen a kárkockázatok és a nyereségkockázatok aránya, egymáshoz viszonyított mértéke alapján tudunk dönteni. Például, ha egy döntésnél várhatóan kis veszteséggel, jóval nagyobb nyereség áll szemben, akkor a kockázat vállalása indokolt. Az előzőeknek megfelelően, a kis és a nagy jelző itt sem a lehetséges nyereség és a veszteség abszolút értékére, hanem a képlet szerinti kombinációra vonatkozik. Fordított esetben, amikor aránytalan veszteség kockázatát vállalnánk kis nyereség reményében, döntésünk nyilván helytelen lenne. A kockázatkezelési gondolkodást jellemző érdekesség, hogy a szakirodalom a lehetséges nyereség mértékét gyakran negatív számokkal fejezi ki, a pozitív előjel a kárkockázatoké. A kockázatkezelési tevékenység elvileg szintén a képletben megadott két tényező mérlegelését

követeli

meg:

a

kockázatok

redukálása

nyilván

bármelyik

tényező

csökkentésével elérhető. Ha az egyik tényező csökkentése célszerűbb, vagy ha csak az egyik tényező befolyásolása lehetséges, akkor a megfelelő módszer alkalmazásával erre kell törekedni. Ha például a raktári lopások kockázatát csökkenteni kívánjuk, nyilván arra gondolunk, hogy valamilyen módon megerősítjük a védelmet, nem pedig a raktárt ürítjük ki, ez az intézkedés a valószínűséget, nem az értéket redukálja. Fordított esetben, az időjárási kockázatoknál a szél, eső és egyéb jelenségek valószínűségét nem tudjuk befolyásolni, de hatásukat számos eszközzel tudjuk csökkenteni.

20

Kockázatkezelés és biztosítás Helytelen, de több helyen találkozhatunk azzal, hogy a kockázatot azonosítják a valószínűséggel. Például nem helyes a munkahelyi baleseti kockázatról azt állítani, hogy annak kockázata 0,5%. Ezzel például olyasmit akarnak kifejezni, hogy ezer munkásból ötöt ér baleset évente a munkahelyén. Mivel a balesetek kimenete – ez a hatás – nagyon sokféle lehet, ez a meghatározás nem pontos. A valószínűség jó mérőszám ott, ahol a hatás nem ismert, vagy nem tudjuk meghatározni, de akkor sem méri egyedül a kockázatot. A végzetes kimenetelű balesetek kimenete például pénzben nehezen fejezhető ki, de a százalékban kifejezett értéket ilyenkor is helytelen kockázatnak nevezni. Helyes viszont az a megállapítás, amelyik együtt tartalmazza a két tényezőt: a végzetes kimenetelű baleset kockázata 0,01%. Így együtt kockázati értékelést mondunk ki, amennyiben az egyik tényezőt, a valószínűséget számértékkel adjuk meg, a hatást pedig egyértelműen körülírjuk. Azonos kimenetelű – hatású – eseményekkel kapcsolatban az összehasonlításra gyakran alkalmazzák a mikrokockázat kifejezést. Ez a mennyiség is az azonos, jól meghatározott kimenet mellett a valószínűséget fejezi ki. A vetítés alapja itt az egymillió, erre utal az elnevezés is. Például a mikrokockázat mérőszámával lehet összehasonlítani a különféle közlekedési módok vagy iparágak végzetes kimenetelű baleseteinek kockázatát (és csak azt, nem általában a baleseti kockázatokat). A mikrokockázati számítások alapján állítják például, hogy a légi közlekedésben az egy utaskilométerre jutó áldozatok száma kisebb, mint a közutakon. A bemutatott tényezőkombinációt helyenként még egy tényezővel bővítik. Ha a kockázat jellege megkívánja, akkor szokásos a kár bekövetkezésének felfedezési esélyét kifejező tényezőt is használni. A három tényező tehát ekkor: a valószínűség, a hatás és a kockázatot növelő szorzó, például a káresemény és a káresemény felfedezése között eltelt idő. Így a számított kockázat értéke az idő múlásával arányosan növekszik. Ezt a módszert főleg egészségügyi, de informatikai eszközök és információs kockázatszámításoknál is gyakran alkalmazzák. Az irodalom és a gyakorlat az időtényezőt más módon is használja, egységes eljárásról itt még nem beszélhetünk. 1.5. Stratégiai elemek

A vállalatoknál minden tevékenységnek az általános vállalati érdekeket kell szolgálniuk. Ezeket az érdekeket az alapvető célkitűzésekben és stratégiában rögzítik, és általában stratégiai elveknek nevezik.

21

Kockázatkezelés és biztosítás Mi számít egy vállalatnál stratégiai kérdésnek? Stratégiai ügynek tekinthetünk mindent, ami elég fontos, hosszabb távon érvényesül és az egész vállalatra kihat. Megfelel-e a kockázatkezelés ezeknek a kritériumoknak? Elvileg valószínűleg igen, de arra, hogy a vállalat stratégiája kiemelt módon kezelje a kockázatkezelést, nagyon kevés példa van. A vállalattal kapcsolatos alapelvek több szinten fogalmazódnak meg. Az elnevezések az üzleti irodalomban sokfélék, de a szintek jól azonosíthatók. Minden vállalatnak van valamilyen nagyon röviden meghatározott alapvető célkitűzése. Ez lehet nagyon nagyra törő, akár a világ megváltozását is célozhatja, de lehet nagyon gyakorlatias is. A kisvállalkozó nyilván nem törődik az igényes fogalmazással, elég ha ő és néhány embere tudja, hogy milyen általános célokat kell követni. A multinacionális vállalatok mindig elegáns, marketingkommunikációs szempontoknak is megfelelő célkitűzésekkel rendelkeznek. Forradalmi és nagyon sikeres volt Bill Gates célkitűzése (minden íróasztalra egy számítógépet), de létezik az ellenkező véglet is: muszáj munkámat vállalkozási keretek között végeznem, ha meg akarom tartani. Ezeket a nagyon általános célokat nevezik jövőképnek, víziónak, alapvető célkitűzéseknek, és ezek megjelenhetnek a vállalat jelmondatában is. A következő szintet a gyakran küldetésnek, küldetésnyilatkozatnak nevezett megfogalmazások jelentik. Az előzőnél ezek részletesebbek, kitérnek a vállalat alapvető jellemvonásaira, megadják a tevékenység jellegét, a földrajzi kereteket. Itt egy nagyjából egyoldalas dokumentumra gondoljunk. A tartalom vázlata általában a következő: a vállalat jellegének bemutatása, a tevékenység körvonalazása, a termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos megkülönböztető jegyek megadása, a tevékenység földrajzi határai, és a vállalat felelőssége a közvetlen vagy tágabban vett környezetért. Ezekben a témakörökben szokás körvonalazni a vállalat által megtett utat, megállapítani a jelenlegi helyzetet és érzékeltetni a fejlődés fő irányvonalait. A jelmondatokban, jövőképekben, víziókban, küldetésekben a kockázatkezelés megjelenése általában nem indokolt, és nem is szokásos, csak a kockázatipar vállalatainál, ott azonban nem a saját kockázatokról van szó, hanem a vállalat ezzel kapcsolatos szolgáltatásairól. Annak ellenére, hogy a kockázatkezelés mint védekező, elhárító funkció, általában nem szerepel a „kirakatban”, mégis van itt némi szerepe. Ha nem is explicit módon, de szerepelnie kell a vállalati hírnév, a reputáció megőrzésének, javításának, mint általános követelménynek. Különösen fontos ez azoknál a nagyvállalatoknál, amelyek széles körben gyanakvással szemlélt, általánosan kockázatosnak tartott tevékenységeket folytatnak. Ebben a körben, atomipar, vegyipar, élelmiszeripar, gépipar, a vállalatok esetenként folyamatos

22

Kockázatkezelés és biztosítás védekezésre kényszerülnek, és jelmondataikban, promóciós szövegeikben, küldetésük megfogalmazásában is igyekeznek a károkozó szerepéből szabadulni. A stratégiának nevezett iratok azok, amelyekben már megjelennek a szakmai részletek. A stratégia általános fejezetből és funkcionális fejezetekből áll. A vállalatnál természetesen az számít fontosnak ami külön fejezetet kap, de sokszor az említésért is harcolni kell. Elvitathatatlanul külön fejezetet kap a marketing, a pénzügy, a termelés és néhány más funkció, például a fejlesztés, az innováció, a személyügy, attól függően, hogy milyen piacon működik a cég. A funkcionális fejezetekben már történhet utalás a kockázatkezelés legfontosabb céljairól, mindig az adott szakmai területnek megfelelően. Így gyakori a marketingnél az üzleti, piaci kockázatok, a termelésnél a beszerzési, az ellátási, szolgáltatási biztonság, a gazdasági-pénzügyi fejezetnél a pénzügyi kockázatok, a személyügynél az egészséges és biztonságos munkavégzés említése. A vállalati stratégiában a kockázatkezelés szerepét az alábbi ábra foglalja össze. 1.5. ábra A kockázatok a vállalati stratégiában Vállalati célok és stratégia

Általános, hárító említés

Jövőkép, vízió

Felelősség

Alapvető célok, küldetés

Stratégiai fejezetek Marketing

Piaci, üzleti kockázatok

Gazdaság-pénzügy

Pénzügyi kockázatok

Termelés

Személyügy

Ellátás, beszerzés biztonsága

...........

Egészség, munkabiztonság

1.6. Kockázatkezelési stratégiák

A vállalatoknak a kockázatokhoz való viszonya nagyon jellemző, a magatartások leírásánál gyakran említik. A stratégiai módszerekre vonatkozó osztályozás ebből a szempontból három fő típust említ. A vállalkozói jellegű stratégia, ami általában a kisvállalkozók esetében fordul elő, jellemzői: erős kézzel, közvetlenül irányított vállalat, amely mindig új lehetőségeket

23

Kockázatkezelés és biztosítás keres, bátran szembenéz a bizonytalansággal, a nagyobb nyereség reményében szívesen vállalja a kockázatot. A központi cél a fejlődés, a növekedés. Az adaptív jellegű stratégiai megközelítés általában a bonyolult környezetben működő nagyobb szervezetek sajátja, a jellemzők: a problémák még kielégítő megoldásait keresik, nem kutatnak intenzíven új lehetőségek után, a felvetődő kérdéseket próbálják megoldani, arra törekszenek, hogy újabb és újabb döntéseikkel a korábban elért biztonságos, stabil helyzetüktől ne távolodjanak el, ügyelnek arra, hogy visszacsatolások révén lépéseik könnyen korrigálhatók legyenek. A tervező jellegű felfogásnak az az alapvető gondolata, hogy a céljainkat csak úgy érhetjük el, ha aktívan befolyásoljuk az eseményeket. Ezt a magatartást a mindenek felett álló racionalitás jellemzi, vagyis a célok nagyon pontos megfogalmazásának igénye, a célok érdekében végzett tudatos cselekvés, a tevékenység és a döntések kulcsának az elemzéseket tekinti, a stratégia és a döntések integrációjára törekszik. Mindhárom kockázati megítélés nagymértékben függ a vállalat jellegétől, pozíciójától. A kockázat megfelelő kezelése mindegyiknél lehetséges, itt nem beszélhetünk jó vagy rossz megközelítésről. A vállalat által választott kockázatkezelési stratégia összefügg a vállalat általános stratégiájával, amelynek lehetséges alapelveit már érintettük. A kockázatkezelési stratégia nagymértékben függ a vállalkozás méretétől, tevékenységi területétől, a tulajdonviszonyoktól és a tulajdonosoknak, a vezetőknek a kockázatokkal kapcsolatos alapvető felfogásától. Főleg kisvállalkozásoknál figyelhető meg, hogy a vállalkozás magatartását egy személy, az alapító tulajdonos határozza meg. A vállalatalapító személyisége szerint a szakirodalom két típust különböztet meg: a vezetésben gyakorlatlan, szakmai ismeretekre építő, gyakran kezdő vállalkozót, aki nem kockáztat, például nem mer idegen tőkét bevonni a vállalkozás finanszírozásába, és a menedzser típusú vállalkozót, akinek van vezetési tapasztalata, és ezért bátrabban nyúl a külső forrásokhoz eredményre és teljesítményre orientált, nem fél a kockázatoktól. Stratégiai kérdéseknek természetesen a kockázatkezelés területén is azok számítanak, amelyek fontosak, és hosszabb távra érvényesen meghatározhatók. A kockázatkezelés stratégiai és taktikai elemei, valamint a kockázatkezelési eszközök nehezen választhatók szét, de alapvetően három stratégiai irány különböztethető meg: -

kockázatkerülés

24

Kockázatkezelés és biztosítás -

kockázatcsökkentés kockázatmegosztás, kockázatáthárítás. A három alaptípus nem jelenti azt, hogy a vállalatnak minden területre vonatkozóan

valamelyik stratégiai elv mellett el kell köteleznie magát. Elvileg és gyakorlatilag is az a helyes, ha választásaink differenciáltak. A kockázatkerülés

A kockázatkerülő magatartás az emberek egy részéhez hasonlóan vállalatokat is jellemezhet. A vállalatoknál ez átfogó stratégiai magatartás is lehet, de általában csak bizonyos károk, veszteségek esélyének lehetőleg teljes kiküszöbölését jelenti. A dolog jellege miatt a kockázatkerülés a külső szemlélő számára nehezen vehető észre, mivel arról van szó, hogy valamit az adott cég nem tesz, valamilyen erőforrást nem használ fel. Láthatóvá akkor válik ez a törekvés, ha egy vállalat addigi tevékenységével a kockázatok növekedése miatt felhagy. Példaként említhetjük azt a magyar vállalkozást, amelyik éveken keresztül intenzíven hirdette lízing-konstrukcióit. Vezetője éppen a kockázatok növekedésére hivatkozva jelentette be, hogy a cég a jövőben kivonul erről a területről. Az általános, minden területre kiterjedő kockázatkerülés természetesen az üzleti világban nem lehetséges, mert az éppen a vállalkozás lényegének mondana ellent. A kockázatok csökkentése

Ez a vállalati kockázatkezelés igazi területe, mert itt többnyire a vállalat saját eszközeit használják fel. A szakirodalomban ez a stratégia és az ide tartozó kockázatok gyakran úgy jelennek meg, mint a vállalat megtartott kockázatainak köre.11 A kockázatcsökkentés összefoglaló kategória. Azok a kockázatkezelési intézkedések, amelyek ezzel a stratégiai iránnyal függenek össze, három részre oszthatók. A kármegelőző (pre-loss) stratégiai elvek biztosítják azt, hogy a vállalat gazdaságosan, a jogszabályoknak és a belső szabályoknak megfelelően működjön, elviselhető és megfelelően kezelhető bizonytalanságok és kockázatok mellett. A kármegelőző eszközök és magatartások a károk, veszteségek bekövetkezési esélyének csökkenését szolgálják. A kockázatkerüléssel ellentétben itt nem cél, vagy nem is lehetséges a teljes mértékű biztonság elérése.

11

Úgy véljük, hogy az angol kifejezés (retained) fordítása helyett jobb lenne a vállalt vagy elvállalt kockázat kifejezést használni.

25

Kockázatkezelés és biztosítás Az épületeknél, gépeknél, járműveknél, berendezéseknél a szabályszerű, rendszeres karbantartás, az eszközök jó állapota jelenti a megfelelő megelőzést. A dologi elemek őrzése, védelme

is

megelőző

intézkedés,

ezzel

kapcsolatban

is

szükség

van

stratégiai

megfontolásokra. A másik csoport a kárenyhítést célozza. A kárenyhítő (pro-loss) kockázatkezelés a károk bekövetkezésének megakadályozásával nem, vagy kevésbé foglalkozik. Az esetlegesen bekövetkező károk hatásának enyhítését tűzi ki célul. A károk bekövetkezésével számolva a további működés különféle szintjeit tűzhetjük ki célul. Az alapvető követelmény a túlélés biztosítása. El kell kerülni a vállalkozás teljes megbénulását, az üzem szüneteltetését. Nagyobb károk esetén a túlélést célzó válságkezelés célja, hogy a vállalkozás ne veszítse el szállítóit, vásárlóit, hitelezőit és a többi partnerét. A túlélés esélyei a károk természetétől és a kockázatkezelés minőségétől is függnek. Kevésbé végletes esetben törekedni lehet a működés folyamatosságának fenntartására. A kockázatkezelés feladata azoknak az elemeknek a megkeresése, amelyeknek a hibája, sérülése a folyamatos működést megakadályozza. Meg kell keresni helyettesítésük, pótlásuk lehetőségét. A célkitűzések további, még magasabb szintje lehet a jövedelmezőség megőrzése, a károk ellenére stabil jövedelem elérése. A leginkább ambiciózus célkitűzés: az esetleges károk bekövetkezése ellenére a növekedés biztosítása. A kárenyhítésre vonatkozó stratégia mintegy fontossági sorrendet jelöl ki: leggyorsabban az emberek veszélyeztetését kell megszüntetni, azután már többféle sorrend jelölhető ki. A károk bekövetkezése esetén nagy jelentősége van az intézkedési jogköröknek és más hasonló jogosultságoknak, ezeket szabályzatok rögzítik. A kárenyhítés sok esetben összefügg a megelőző intézkedésekkel, amelyeknek egy része éppen a kárenyhítést szolgálja, gondoljunk a megfelelő helyen tartott és üzemképes tűzoltó készülékekre és más hasonló berendezésekre. Mindenképpen törekedni kell a vállalkozást ért károk lokalizálására, vállalkozáson túlra való kiterjedésük megakadályozására. Vannak olyan vállalt kockázatok, amelyek nem kívánnak semmifajta intézkedést. Ez a harmadik stratégiai részterület azt jelöli ki, ahol a passzivitás az irányadó. Nyilvánvaló, hogy az elenyésző, elhanyagolható kockázatok „nem-kezeléséről” van szó, amelyet csak azért említünk külön, mert az ebbe a kategóriába való besorolás is igényelhet valamilyen kockázati elemzést, ami alapján a határvonalakat meg lehet húzni.

26


Kockázatmegosztás, kockázatáthárítás, kockázat-áthelyezés

A kockázatmegosztás és a kockázatáthárítás azt jelenti, hogy a vállalat a kockázatok egy körét egyedül nem képes vagy nem kívánja vállalni, hanem idegen, külső eszközöket is felhasznál. A partner lehet állami szervezet, hatóság, üzleti partner, befektetők, pénzintézetek, biztosítótársaságok és egyéb szervezetek, intézmények. A megoldások nagyon sokfélék. A kockázatok és a károk egy része a vállalati érdekeken túlmenően közérdeket is érint. Jogszabályok írhatnak elő együttműködést tűzeseteknél és minden olyan esetben, amikor bűncselekményről van szó. A kockázatok áthárítása és megosztása lehetséges az üzleti szerződések feltételeinek megfelelő alakításával. A szerződési tárgyalásoknál mindig mérlegelni kell a kockázatokat és azok elosztását a szerződő felek között. Áthárító, megosztó jellegű a biztosítás is. A biztosításokkal védett eszközök arányának kialakítása, a biztosítási védelem nagyobb mértékű kiterjesztése vagy zsugorítása, esetleg a biztosításról való lemondás stratégiai tényező lehet. A biztosítás egyik sajátos módja az önbiztosítás, a captive biztosító szervezése, valamint olyan megállapodások létrehozása is, amelyek az esetleges károk bekövetkeztekor anyagi biztonságot nyújtanak. (A captive biztosító egy nagyvállalat saját biztosító intézete, vagy egy vállalati kör stratégiai megállapodása, amely a tulajdonosokon kívül másnak nem nyújt biztosítási szolgáltatást. Alapítható belföldön és külföldön.) A kockázatok megosztására és egyes veszélyek elleni védelemre stratégiai szövetségek is köthetők. Példaként említhetjük a márkás termékek forgalmazóinak szövetségét a hamisított termékek kereskedelmének megakadályozására, vagy a nagy szoftverforgalmazók által alakított szervezetet, amely a szoftverek illegális másolását és a másolt szoftverek értékesítőit deríti fel. Formális kockázatkezelési stratégia

A vállalati kockázatkezelési program megindításánál vagy a kockázatkezelési tevékenység fejlesztésénél helyes, ha a kockázatkezelésre önálló, de a vállalati célkitűzésekkel harmonizáló stratégiát (politikát) dolgoz ki. A vállalati stratégiához hasonlóan itt is elképzelhető, hogy nem írásban létező, hanem csak szóban előterjesztett kockázatkezelési elveket hirdetnek meg. A formalizált kockázatkezelési stratégia tehát összefoglalja és megadja az egyes területeken érvényes elveket. A formalizált kockázatkezelési politika a szakirodalom ajánlása szerint négy részből állhat. Az első rész utal a vállalati stratégiára, megerősíti, hogy a kockázatkezelés is ezeknek 27

Kockázatkezelés és biztosítás alárendelt. Megadja a legfontosabb célkitűzéseket. A második rész a prioritásokat tárgyalja, bemutatva az egyes területek védelmi szintjeit. A harmadik fejezet a tevékenység fő eszközeit, azok alkalmazásának fontosságát emeli ki. Itt helyet kaphatnak például a védelmi, a biztosítási, a finanszírozási alapelvek és a stratégiai jelentőségű akciók. A befejező negyedik rész tárgyalhatja a kockázatkezelés szereplőinek státusát, a tevékenység szervezeti kereteit, a munkamódszereket, a belső vállalati és a külső információ átadás módját, a kockázatkezelési tevékenység értékelési módszereit és egyéb, hosszútávra rögzíthető jellemzőket. A kockázatkezelési program kidolgozásáról később még lesz szó.

28

Kockázatkezelés és biztosítás 2. A kockázatkezelés gyakorlata 2.1. A kockázatok meghatározása

Az első lépés a veszélyeztetett értékek meghatározása. A gyakorlati kockázatkezelés a vállalkozói tevékenység alkotóelemeiből, folyamataiból és az erőforrások létéből, használatából adódó kockázatok meghatározását követeli. A szakirodalom több helyen közöl hatalmas, a szerzők szándéka szerint teljes körű felsorolásokat. A kézikönyvek listái nagy segítséget jelentenek, szinte mindig adaptálhatók az adott vállalatra. Egy dologra viszont sohasem alkalmasak, nem adhatják meg az egyes tételek fontossági sorrendjét a vizsgált vállalat körülményei között. Ennek körültekintő megállapítása a vezető feladata, az adott helyzethez igazodóan. A kockáztatott eszközök nagy csoportjai a következők: -

személyzet, személyek ingatlanok dologi erőforrások pénz jellegű elemek a vállalati tevékenység elemei szellemi jogok és termékek információk a vállalat hírneve, közönségkapcsolatai. A fenti felsorolás részleteit egy listába foglaltuk, és a függelékben helyeztük el.12 A

vállalatnak a kockázatkezeléshez a fenti csoportok szerint tehát egy sajátos „leltárt” kell készítenie. Az elemek meghatározása gyakorlatilag a megnevezéssel, az adott dolog jellemző mennyiségének és értékének megadásával történik. A felsorolásból is látszik, hogy sok nehézséget okozhat az elemek eltérő jellege, a változó mennyiségek, az értékek bizonytalansága. A személyzet, személyek csoportosítása, a létszám meghatározása általában nem nehéz. Gondolni kell azonban azokra a személyekre, akik nem a vállalathoz tartoznak, például az ügyfelekre, a megbízásból a vállalat területén munkát végző idegenekre. A személyekkel kapcsolatos érték meghatározására sokféle eljárás ismert, a legegyszerűbb módszer a jövedelem alapján történő besorolás, ez, ha megfelelő személycsoportok szerint adjuk meg, jól jellemzi a kockázatokat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem az emberek értékét, hanem a vállalat kockázatainak számítási alapját képezzük.

12

Lásd M2 Ellenőrző lista c. rész a Mellékletben.

29

Kockázatkezelés és biztosítás Az ingatlanok jól leltározható elemek, az értékek meghatározása sem okoz nehézségeket. A számításnál a tulajdonunkban levő ingatlanokon kívül figyelembe kell venni azokat is, amelyekhez valami egyéb érték kapcsolható, például ha bérleti jogot, elővételi jogot, használati jogot szereztünk. A dologi erőforrások leltározása és az értékek meghatározása talán a legegyszerűbb feladat, bár a körültekintő leltározás munkaigényes feladat. Pénz jellegű elemnek tekinthetünk mindenféle készpénzt, számlapénzt és értékpapírt, befektetést, vállalati üzletrészeket, részvénypakettet. A leltározás és az értékmeghatározás ebben a körben szintén viszonylag egyszerű feladat. A vállalat szellemi jogai és termékei sajátos értékek, többféle megjelenési formát ölelnek fel. Könnyen leltározhatók a termék jellegűek, és azok, amelyek értékesíthetők. Például a védett megoldások, szabadalmak, újítások termék jellegűek, és értékesíthetők a franchise-rendszerek, valamint a know-how jellegű leírások. Az érték meghatározása ebben a körben sokszor nehéz, de a nagyságrendi becslés mindig lehetséges. Az egyéb szellemi értékek, a termelési eljárások tapasztalatai, a piaci ismeretek, a menedzsment értéke nehezen határozhatók meg. A vállalatértékelés egyre finomabb módszereivel azonban itt is elvégezhetjük a gyakorlati munkához szükséges becsléseket. Az adatok és információk csoportosíthatók tartalmuk és fontosságuk szerint, a pontos leltárszerű jegyzékek készítése azonban nyilván nehéz. Az adatok értéke akkor adható meg viszonylag könnyen, ha egy jól meghatározott adathalmaz beszerzési vagy előállítási költségeit ismerjük. Más esetekben becsült értékekkel dolgozhatunk. Az adatok és az információk azonban sokszor viselkednek úgy, mint az infrastruktúra-elemek, vagyis nem a saját értékük lényeges, hanem az a szerep, amelyet a többi elem működtetésében betöltenek. Tehát nem az a fő kockázati elem, hogy egy adatkör elveszik, és információforrásként nem használható fel, hanem az, hogy emiatt valamilyen más folyamat leáll vagy lelassul. A vállalati tevékenység elemei a tulajdonképpeni termelési folyamat részei. A fő fázisok a beszerzés, a termelés-megmunkálás és az értékesítés. Ezeket a fő fázisokat kell a vállalat tevékenységének megfelelően további részekre bontani és jegyzékbe foglalni. A folyamatoknál a szokásos rangsorolás szerint megkülönböztethetünk fő-, mellék- és kiszolgáló tevékenységeket. A termelési infrastruktúra elemeit, energia, vezetékes infrastruktúra és egyéb ellátórendszerek, vagy a kiszolgáló tevékenységek közé soroljuk, vagy külön kategóriaként kezeljük. A folyamatok egyes elemeinek értékét százalékosan vagy

30

Kockázatkezelés és biztosítás abszolút értékben becsülhetjük. A százalékos értékelésnél a teljes vállalati hozzáadott értéket osztjuk el megfelelő arányban, ha pedig az abszolút értékkel számolunk, akkor az egy évre jutó összes hozzáadott értéket osztjuk fel a folyamatok között. Itt is körültekintően értékelni kell a folyamatok egymásra való hatását, különösen a főfolyamatoknál és az infrastruktúra jellegű ellátásoknál. A kockázatelemzési módszertani részben közlünk egy ábrát, amely ábrázolja az egyes részfolyamatok értékképző szerepét (lásd 3.9. ábrát). A vállalat hírneve, közönségkapcsolatai, reputációja nehezen foglalható leltárba, értéke is nehezen állapítható meg, mégis fontos. Vállalatértékelési módszereket alkalmazva13 becsülhetjük a goodwill értékét, például a nyereségből kiindulva, esetleg néhány nagyobb összetevőt, például a szállítói kapcsolatok és a vevői kapcsolatok értékét elkülönítve. Néhány kivételes esetben konkrét értékek is kapcsolhatók ide, például a vezető márkák, védjegyek értéke kiszámítható, de ilyen jellegű a média világában mért nézettségi, olvasottsági adat is, mert ebből közvetlenül lehet értéket számítani. A vállalkozások elemeinek és erőforrásainak egyedi meghatározása és rendszerezése után fel kell tárni az elemek összefüggéseit. Az egyes elemek közötti kapcsolatok miatt a veszélyforrások és a lehetséges károk ugyanis halmozódhatnak. Az összefüggések nagyon sokrétűek lehetnek, ezért a teljes körű elemzésre általában nincs lehetőség. A legegyszerűbb megoldás az, ha a részletes leltár elemeit nagyobb egységekbe rendezzük. A rendezés elve lehet például a hely. Az egy épületben elhelyezkedő garázs, a műhely, a műhelyhez tartozó eszközök és berendezések, valamint az egyidejűleg az épületben tartott gépkocsik és az ott dolgozók képezhetnek egy összevont tételt. Az azonos hely mellett más, kevésbé nyilvánvaló összefüggések is léteznek. A különféle úton lévő szállítmányokat például összekötheti a fuvarozó személye, de a vállalattal rendszeres kapcsolatban álló szervezetek máshol is hasonló összekötő kapcsot jelenthetnek. A vállalati személyzet egyes rétegeit és tagjait is nagyon sokféle, a kockázatkezelés szempontjából releváns kapcsolat kötheti össze. Közismert a felső vezetők csoportja, a veszélyes munkát végzők csoportjai, a vállalati titkok hordozói stb. Ezeknek a csoportoknak az a jellemzőjük, hogy a csoportot együtt fenyegető veszélyek jóval túlnőnek a személyes kockázatokon, a vállalatot akár létében is fenyegethetik. A vállalkozási tevékenység elemei és a felhasználható, rendelkezésre álló erőforrások értéke, jelentősége a már bemutatott lista készítésekor meghatározható. A kapcsolatok

13

Lásd Copeland – Koller – Murrin (1999).

31

Kockázatkezelés és biztosítás feltárásakor az is világossá válhat, hogy az egyik elemben bekövetkező károk melyik más elemre jelentenek veszélyt. A kockázatok valószínűségével, a lehetséges hatások részleteivel máshol foglalkozunk, de az eddig leírtak is világossá tesznek néhány alapvető szabályt: -

az értékesebb, jelentősebb tényezőkre nagyobb figyelmet kell fordítani, mint a jelentéktelenekre különösen figyelni kell azokra az elemekre, amelyek több másik elemmel vannak összefüggésben ha a vállalkozások összes értékének nagy, vagy túlnyomó része, netán a teljes értéke az elhelyezkedés vagy más jellemző szerint tartósan összevonható veszélyes csoport, akkor az intézkedéseknél ennek a halmozódásnak a feloldása, megszüntetése minden más szempontot meg kell, hogy előzzön. A veszélyeztetett elemek leltárszerű felvétele után a második lépés a veszélyeztető

tényezők felvétele, és ezekkel a leltár kiegészítése. A károkat okozó tényezők alapvetően kétfélék. A külső tényezők alakulására a vállalatnak nincs befolyása. A külső tényezők közül azokat kell elemezni, amelyek a vállalkozásra érezhető, jelentősebb hatást gyakorolnak. A belső tényezőket a vállalkozás többkevesebb korlátozással alakíthatja, befolyásolhatja, módosíthatja. A kockázati elemzések céljainak az okok szerinti csoportosítás felel meg a legjobban. A következő csoportosítás szerint tárgyaljuk a károkozó, kárral fenyegető tényezőket: -

természeti tényezők politikai tényezők gazdasági tényezők piaci tényezők technikai, termelési tényezők emberi tényezők. A természeti hatások tipikusan külső tényezők. A természeti tényezők esetleges

hatásának vizsgálatánál elsősorban a legsúlyosabbakat kell figyelembe venni: villámlás, vihar, földrengés, aszály, jég stb. Ezek természetesen extrém helyzetek. Károkat és veszteségeket azonban normálisnak tekinthető természeti tényezők is okozhatnak: elázhat az áru, a hó lassíthatja a közlekedést stb. A természeti tényezők egyes üzleti területeken alapvető jelentőségűek (mezőgazdaság, építőipar), de hatásuk szinte mindenhol kimutatható. A politika is külső tényező. A vállalatok a politika közvetlen befolyásolására általában nem képesek. Közvetve, a vállalatokat képviselő szervezeteken, kamarákon keresztül, stratégiai szövetségeket alkotva azonban lehet befolyásuk. A vállalatok lehetőségeit a politika különböző szintjein hozott döntések alapvetően befolyásolhatják. Stratégiai, hosszú távra kiható döntéseknél a politikai hatásokat is mérlegelni kell. Új telephely vagy vállalkozás 32

Kockázatkezelés és biztosítás létesítésekor a helyi politikáról tájékozódni kell. Ha egy országról, vagy nagyobb régióról van szó, akkor a különféle nemzetközi pénzügyi és egyéb szervezetek ország-kockázati elemzéseit, vizsgálatait használhatjuk fel. Kisebb egységek (városok, települések) esetében valószínűleg a személyes tájékozódás vezet célra. A legsúlyosabb politikai kockázati tényezőnek a háború, vagy a háború közelsége tekinthető. A politikai ágak közül a leginkább közvetlen politikai hatást a gazdaságpolitika fejti ki. El kell különítenünk a gazdasági berendezkedés és a gazdaságpolitika fogalmát. A gazdasági berendezkedés a gazdaság szereplői közötti kapcsolatot, a gazdasági folyamatok jogi és intézményi kereteit jelenti. A gazdasági berendezkedés hosszútávon tartós, csak nagyobb társadalmi és gazdasági megrázkódtatások okoznak benne hirtelen változásokat. A gazdaságpolitika rövidebb távra szóló dimenzió, az államhatalmi befolyásának érvényesítését jelenti. Az állam és intézményei által képviselt fontosabb célok: a makrogazdasági stabilitás, a gazdasági erőforrások elosztásának befolyásolása, a gazdaságban megtermelt jövedelem elosztásának szabályozása. A legfontosabb elemek: az elvonások és támogatások mértéke, a szabályozás

változásainak

kiszámíthatósága,

a

szabályok

végrehajtásának

módja,

következetessége stb. A gazdaságpolitika egyes intézkedései piaci jellegűek, a közügyeket képviselő szervezetek ugyanis fogyasztóként is jelen vannak. Sajátos politikai célkitűzéseket követnek a szakszervezetek, ennek is lehetnek hatásai a vállalat működésére, például sztrájkok, munkabeszüntetések, munkalassítások. Ha politikának tartunk minden olyan tevékenységet, amely az érdekek kifejezésére és érvényesítésére irányul, akkor ide kell sorolnunk a nem „hivatalos” politika jelenségeit is. Ide tartozik a szabotázs, a blokád, a vállalat elleni tiltakozások minden formája, legdurvább megjelenése pedig a terrortámadás. Ezek a jelenségek alapjaiban fenyegetik a vállalatot, védekezni ellenük nehéz, gyakran lehetetlen, ezért sorolják ezeket a kezelhetetlen kockázatok közé. A gazdaságpolitika mellett, azzal összefüggésben a különféle gazdasági mutatók és általában a gazdaság helyzete meghatározó jelentőséggel bír. Néhány fontosabb tényező: infláció, munkanélküliség szintje, külkereskedelmi lehetőségek, vásárlóerő, beruházások helyzete, pénzügyi rendszer fejlettsége, infrastruktúra állapota, közszolgáltatások színvonala. Láthatjuk, hogy a gazdasági tényezők nagyon színesek, szerteágazók. A gazdasági tényezők felmérésére is kialakult módszerek, ajánlott listák vannak. A vállalati döntéseket előkészítő anyagok nagyon egyediek, mert nagyon sokféle tényező közül kell kiválasztani azokat,

33

Kockázatkezelés és biztosítás amelyek az adott döntésekhez szükségesek. Az ilyen típusú elemzések közül mindig irányadóak a multinacionális vállalatok által kidolgozottak, egyszerűen azért, mert ezek a vállalatok bebizonyították, hogy nagyon sokféle gazdasági és politikai környezetben működőképesek. A kockázatkezelés egyik legnehezebb feladata a piaci kockázatok vizsgálata. Az elemzések legfontosabb területei: a piaci helyzet, a vállalat piaci pozíciójának vizsgálata, a versenytársak tevékenységének elemzése. Stratégiai szinten minden tényező meghatározható az ismert Porter-modell14 alapján. Ez a modell öt versenytényezőt tartalmaz: az iparági verseny résztvevőit és a közöttük kialakult versenyszituációt, a szállítókat, és a szállítók alkupozícióját, a vevőket és a vevők alkupozícióját, valamint a beavatkozással fenyegető elemeket, a helyettesítő termékeket és a piacra törekvő új belépőket. Helyes tehát, ha ezeket a tényezőket vesszük figyelembe, elemzéseinket időnként felülvizsgáljuk, aktualizáljuk. Gyakorlati szempontból a tényleges üzleti kockázatok a szerződéseknél jelentkeznek, a helyes szerződéskötési gyakorlatban nagy szerepe van a jogi munkának. A vállalatok naponta soksok beszerzési és értékesítési szerződést kötnek, ezek helyes kezelése a cél. Még közelebb lépve a gyakorlati munkához: az üzleti siker nem csak a stratégákon és a jogi szakértőkön múlik, ez egy nagyon szűk kör, hanem mindenkin, aki ügyfelekkel találkozik. A cég sikere és reputációja szempontjából nagyon fontos a „cég hangja”, akivel az ügyfél először találkozik telefonon,

a

„frontemberek”,

akikkel

az

ügyfelek

ügyfélszolgálati

irodákban,

fogadóhelyiségekben először találkoznak személyesen és így tovább, nagyon sokféle munkakör létezik, ahol a nem megfelelő magatartás károkat okozhat. Az üzleti iratok minősége, a promóciós anyagok megjelenése is az üzlet kirakata, ezekre is érdemes gondot fordítani. A vállalkozások technikai eszközeinek, a vállalkozás számára elérhető műszaki színvonal meghatározza a termék vagy szolgáltatás minőségét. A kockázatkezelés a termelési eszközöket mint kockázati tényezőket és mint kockázatkezelési eszközöket is vizsgálja. Kockázati tényezőként az eszközök korszerűségét, állapotát, üzemük és karbantartásuk módját kell vizsgálni. Figyelmet kell fordítani a berendezések és a berendezéseket kezelő, használó emberek kapcsolatára. Az üzemi balesetek, amelyek a termelő-gyártó vállalatok egyik legsúlyosabb kockázatának számítanak, nagy része az eszközök helytelen használatából származik.

14

Vö. Porter (1993).

34

Kockázatkezelés és biztosítás A termelési folyamatok a termelési vezetés irányításával zajlanak. A kárral fenyegető kockázati tényezők meghatározása ráadásul az esetek többségében komoly technológiai szakértelmet követel. A kockázati menedzsernek talán ebben a körben van a legnagyobb szüksége az illetékes vezetők támogatására, itt kell törekednie a legjobb együttműködés kialakítására. Míg az eddig tárgyalt tényezők egy része elég stabil (a politikai tényezők és a gazdasági tényezők többsége), más részük a kockázatkezelési programokból akár el is hagyható (a piaci kockázati tényezők elemzése, a piaci kockázatokkal kapcsolatos intézkedések a marketing tevékenység része is lehet, a marketing részlegek feladatának is tekinthető), addig a termelési kockázatok a nagyon szűken értelmezett kockázatkezelési tevékenységnek is részét képezik. A kockázatok és a károk nagy része közvetett vagy közvetlen módon az emberi tevékenységből származik. Közvetett hatásról beszélhetünk, ha téves, hibás, vagy elmaradt intézkedésekből eredő, és ezekre visszavezethető kockázatot fedezünk fel. Ha már bekövetkezett kár vagy veszteség okait vizsgáljuk, szintén gyakran találkozhatunk az emberi tényezők közvetett hatásával. Az emberi tevékenység közvetlen kockázatai könnyebben meghatározhatók. Ezek a kockázatok és lehetséges következményeik is nagyon sokfélék lehetnek. A legtöbb vállalati szabály az emberi munkavégzésre vonatkozik. A szabályok egy része tekinthető eleve olyannak, amelyek a kockázati tényezők érvényesülését akadályozza meg (munkavédelmi, egészségvédelmi, vagyonvédelmi, tűzvédelmi szabályzatok stb.). A többség azonban a termelési folyamatok szakszerű elvégzése érdekében készült. Ilyen termelési előírások például a tervek, a szabványok, a minőségi előírások, a karbantartási és kezelési utasítások, a munkaköri leírások. A kockázatkezelési szakembernek talán az a legfontosabb feladata, hogy az emberi munkában rejlő kockázati tényezőket a lehető legnagyobb mértékben tárja fel. Ez egyben a legösszetettebb feladat is, mert ez kívánja a legszélesebb együttműködési háló kiépítését. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a munkavégző ember a veszéllyel fenyegetett elemek és a veszélyforrások között is szerepel. Ez is aláhúzza azt, hogy az emberi munkavégzés a kockázatkezelés legfontosabb témája. A tudatosan vagy nem tudatosan, tévedésből, gondatlanul vagy hanyagságból, netán szándékosan elkövetett hibák adják a vállalati működés legfontosabb kockázatait.

35

Kockázatkezelés és biztosítás Az eddig leírtak alapján tehát eddig a következőket foglaltuk leltárba: az elem megnevezése, mennyisége, értéke, a kockázatokat okozó tényezők felsorolása. A fontos összefüggéseket is feltártuk, az együttesen kockáztatott elemeket csoportokba rendeztük. Most következik a kockázati érték meghatározása. Ez az az érték, amelyről az elméleti részben szóltunk. Mivel összesíteni csak az azonos mértékegységű tételeket lehet, törekedjünk az egységesítésre. A legjobb megoldás az, ha a forint/év dimenziót választjuk, ez felel meg a legjobban a gazdasági ciklusoknak, a tervezés és elemzés céljainak. Azokat az elemeket, amelyekhez ilyen módon nem tudunk kockázati értéket rendelni, külön kell kezelnünk. A kockázat számításának részleteit a módszertani fejezetben ismertetjük, a becsléseknél is az ott szereplő elveket lehet figyelembe venni. Bármilyen módszert alkalmazunk is, a feladat az, hogy a leltárban szereplő elemekhez az érték mellett egy másik számértéket, a kockázat számított értékét is feltüntessük. Az elemek összefüggő csoportjainak kockázati értékét egyszerű összeadással számolhatjuk. Ugyanez a helyzet a teljes kockázati értékkel is: a vállalat összes kockázati értékét kiszámolhatjuk az azonos mértékegységű kockázati értékek összegeként. 2.2. A kockázatkezelés szakmai területei és eszközei

A stratégiai előírásokat figyelembe véve alakítható ki a kockázatkezelési taktika és gyakorlat. A gyakorlatban természetesen már nagyon fontos a szakmai megosztás és az alkalmazott eszközök jellege. A kockázatkezelés eszköztára igen sokrétű, különösen akkor, ha a különféle eszközök kombinációját is figyelembe vesszük. Az eszközök fő csoportjai a következők: -

szabályozási és ellenőrzési eszközök fizikai, technikai jellegű intézkedések pénzügyi és üzleti eszközök külső eszközök személyzeti eszközök hatósági eszközök biztosítások. A különféle kockázatkezelési szakterületeken alkalmazható eszközök részletes

csoportosítását és a részletes leírásokat itt mellőzzük. A fő szakterületekre vonatkozó magyar nyelvű szakirodalom örvendetesen bővül, a fontosabb tételeket az irodalomjegyzékben felsoroljuk. Az alábbiakban a fontosabb szakterületeket tekintjük át, megadva a jellemző kockázati eszközöket.

36

Kockázatkezelés és biztosítás Vagyonvédelem15

A kockázatkezelés a kilencvenes évek elején a biztonsági, védelmi szolgálatok megjelenésével vált mindennapossá. A bankokban általánossá vált, hogy a pénztárteremben, az ügyfélforgalmi terekben fegyveres őrökkel találkozunk. Azóta egyre többet hallunk az ilyen jellegű szolgálatokról (őrző-védő szolgáltatások). A biztonságvédelem tíz év alatt elismert szakmává vált. Folyamatosan fejlődött a jogi szabályozás, kialakultak a szakmai szervezetek. A biztonságvédelem egyik nagy területe a vagyonvédelem. A piacgazdasági átállással a vállalati vagyon jogi státusza alapvetően megváltozott. Addig, amíg a vállalatok túlnyomóan állami tulajdonban voltak, a vagyon védelme közfeladat volt, amelyet állami rendvédelmi szervezetek láttak el. Ma a vállalati vagyon túlnyomó többsége magánvagyon, magántulajdon, vagyis védelme a tulajdonos feladata. Ugyanígy, a közvagyon, közösségi tulajdon védelme természetesen továbbra is állami feladat. A kétféle védelem találkozik néhány kivételes esetben, amikor tulajdonformától függetlenül közérdekből kell valamit fokozott védelem alá helyezni. A fokozott védelmet vagy a fegyveres erők és rendvédelmi szervek, vagy fegyveres biztonsági őrség látja el. A jogszabályi hátteret ebben az esetben a fegyveres erők feladatait szabályozó törvények, illetve az 1997. évi CLIX törvény jelenti. Ezek a szervezetek azonban elsősorban nem a vagyont, hanem a közbiztonságot és a nemzeti értékeket védik. A fegyveres biztonsági őrség gondoskodik például a katasztrófa veszélyességű anyagok gyártásának, tárolásának, szállításának biztonságáról, a fontos infrastruktúra-hálózatok, a távközlési rendszerek és más alapvető értékek védelméről. A magántulajdont az Alaptörvény szerint a köztulajdonnal azonos védelem illeti, ezzel megvalósult a tulajdonok egyenjogúsága. Ez viszont azt jelenti, hogy a tulajdonos saját belátása szerint, az általa kiválasztott eszközökkel és saját költségére védi vagyontárgyait. Kockázatkezelési szempontból a vagyon védelme két nagy részre osztható fel. A vagyontárgyak meghatározott gazdasági célokat szolgálnak, használatuk közben különféle károk érhetik azokat, akár még szabályos, rendeltetésszerű használat közben is. A károk ellen különféle módokon védekezni kell, ez a védekezés tehát a vagyongazdálkodás keretei között folyik. A másik nagy rész a külső vagy belső károkozó behatások okozta károk ellen való védekezés. Sokféle dolog okozhat károkat, a hanyagságtól a szándékos rongálásig. Ezen a körön belül helyezkedik el a szó szerinti, szűkebb értelemben vett vagyonvédelem, amelynek feladata a kívülről jövő vagy belső támadások, károsítások, eltulajdonítások elhárítása. A 15

Vagyonvédelmi nagykönyv és Biztonságvédelmi kézikönyv (2000), Szövényi (2001).

37

Kockázatkezelés és biztosítás vállalat döntése szerint végezheti maga ezt a tevékenységet, de megbízhat erre szakosodott szolgáltató cégeket is. A védelmi szolgáltatásokat ellátó cégek ma már a kockázatipar fontos szereplői, munkájukat jogszabályi keretek között végzik.16 Vagyongazdálkodás jellegű kockázatkezelés eszközei

Felesleges vagyontárgyak mellőzése. Minden vagyontárgy puszta birtoklása, léte kockázatot jelent. Ezért kerülendő minden gazdasági hasznot nem hajtó, csak a kockázatokat növelő objektum, készlet, berendezés, eszköz megtartása. A felesleges dolgok, ha nem veszélyesek is, foglalják a helyet, akadályozzák a munkát, szükségtelen kockázatot jelentenek, vagy veszélyeztetnek. Kockázati elemzés. A fontosabb eszközöknél feltétlenül gondolni kell a kockázatokra. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági hasznot és a kockázatot összevetjük, együtt vizsgáljuk, elemzés tárgyává tesszük. A kockázatok lehetőség szerinti számszerűsítése, elemzése és pénzben való kifejezése éppen azért fontos, hogy ezeket a számításokat el tudjuk végezni. Nagyobb értékű beszerzéseknél, beruházásoknál a kockázatok számszerű figyelembe vétele közvetlen gazdasági haszonnal jár. Az erőforrások megosztása. Az erőforrások halmozása növeli, egymástól való elválasztásuk csökkenti a kockázatokat. Az egymástól biztonságos távolságra elhelyezkedő eszközöket ért károk egymástól függetlenek, ami a károk bekövetkezési valószínűségét nagyon kedvezően befolyásolja. Vegyünk példának egy termelőüzemet, amely egymilliárd forint értékű. Tételezzük fel, hogy választhatunk: egy helyen, vagy két helyen folytatjuk a termelést. Vegyük példának a teljes értékű tűzkárt (a telephely teljes megsemmisülése), ennek valószínűségét becsüljük egy tízezredre évente. Ha a termelés egy helyen folyik, a kár valószínűsége egy tízezred, viszont ha két részre bontjuk az erőforrásokat, akkor, egymástól független eseményekről lévén szó, egy tízezred szorozva egy tízezreddel. Itt is helye van az elemzésnek, a több telephely miatt fellépő többletköltségeket össze lehet hasonlítani a kockázat csökkenésével. Az erőforrások megkettőzése. A vállalatnak lehetnek kulcsfontosságú folyamatai, ahol a kimaradás aránytalanul nagy kárt okozhat. Sokszor a kulcsfolyamatokhoz szükséges erőforrások nem is a legdrágábbak. Ilyen esetekben célszerű lehet a megkettőzés, vagyis 16

1998. évi IV. törvény a vállalkozás keretében végzett személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról; 24/1998. (VI. 9.) BM rendelet a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló törvény végrehajtásáról

38

Kockázatkezelés és biztosítás tartalék erőforrások beszerzése. Az előző számítás itt is elvégezhető, a megkettőzés is radikálisan csökkenti a kártétel valószínűségét. Szabályozás. A vagyongazdálkodás

alapja a szabályszerűen végzett munka.

Gondoskodni kell a megfelelő szabályok elkészítéséről és a szabályok tudatosításáról. Ellenőrzés. A szabályoknak akkor van értelmük, ha érvényesülnek. Az ellenőrzésnek ezért van nagy szerepe. Az ellenőrzés során derülhetnek ki a szabályozási hibák, így szűrhetők ki a felesleges szabályok is. Karbantartás. A vagyontárgyak nagy részénél a kockázatokat alapvetően befolyásolja a karbantartás. Így van ez az épületeknél, az építményeknél, az infrastruktúránál, a házigépészetnél, az épületgépészeti berendezéseknél és a gépi termelő berendezéseknél. Az üzemi,

üzemeltetési

költségeket

normál

üzemeltetés

és

szabályszerű

karbantartás

feltételezésével számítják. Ha a karbantartás nem megfelelő, akkor az eszközökben nagyobb károk keletkezhetnek, sőt veszélyt okozhatnak. Az időjárás hatásai elleni védekezés. A karbantartással rokon terület az építményeknél és az épületeknél. Gondoskodni kell a vízelvezető rendszerek működéséről, arról, hogy az épületekben, a vezetékekben és a tartószerkezetekben a szél és az eső ne okozzon károkat, hatékonyan működjenek a villámhárítók. A termelőeszközöket, a készleteket, a járműveket is az időjárási hatásoktól védve kell tárolni. Kárelhárítási, kárenyhítési intézkedések. Ha valamilyen hátrányos esemény következik be, mindent meg kell tenni azért, hogy hatása minél kisebb legyen, minél kisebb károk keletkezzenek. Erre viszont fel kell készülni. Nyilvánvaló példa erre a tűzoltó készülék, amelyik szabályosan van elhelyezve és működőképes, a menekülési útvonal, ami egyértelműen meg van jelölve, és a dolgozók ismerik is, a riadóterv, amelyet az érintettek ismernek, esetleg be is gyakorolták a teendőket. A példákból nyilvánvaló, hogy eszközök és szabályok együtteséről kell gondoskodni, mert veszélyhelyzetben minden részletnek nagy jelentősége lehet. Biztosítás. A biztosításokkal más helyen foglalkozunk. A biztosítás a károktól nem véd meg, csak a gazdasági következményeket ellensúlyozza vagy csökkenti. Üzleti biztosítást főleg a tipikus eszközökre és tipikus káreseményekre lehet kötni. Speciális esetekben más pénzügyi eszközöket lehet igénybe venni. Hatósági eszközök. A hatósági eszközök szerepe a védelemnél nagyobb, de a gazdálkodás körében is szükségessé válhat. Számos eszközzel rendelkeznek a vállalatok, 39

Kockázatkezelés és biztosítás amelyeknek beszerzéséhez, felépítéséhez, üzemeltetéséhez hatósági engedély szükséges. Más eszközöket rendszeresen felül kell vizsgálni, mint például a tűzoltó-készülékeket, a felvonókat, az emelőgépeket. A szabályok be nem tartása önmagában is kockázati tényező. A káresemények oka vagy következménye is indokolhatja a hatósági közreműködést, még az eloltott tüzet is be kell jelenteni a tűzoltóknál, rendőri intézkedés szükséges, ha valamilyen büntetőjogi tényállás gyanúja merül fel. Védelemhez szükséges felszerelések. A védelemre jellemző eszközöket a következő pontban tárgyaljuk, de, akárki is látja el a védelmet, az ehhez szükséges felszerelések beszerzése, felszerelése, működtetése gazdasági feladat. A vagyonvédelem eszközei

A védelmi tevékenység alatt tehát a fenyegető hatások ellen való védekezést értjük. A védelem tehát a vállalat felelőssége, a végrehajtás alapváltozatai: a vállalat gondoskodik a védelemről saját személyzetével, vagy szolgáltatót bíz meg. A gyakorlatban gyakran ezek kombinációi fordulnak elő. Szabályzatok. A védelmi tevékenységnél is alapvetők a szabályzatok. Szabályozni kell a védelemben résztvevők és minden vállalati tevékenységben szereplő személyek magatartását. A vállalati erőforrások arányos védelme érdekében a védendő objektumokat és tárgyakat osztályokba sorolhatjuk, ez a besorolás lehet a védelmi fokozat megállapításának alapja, illetve ennek megfelelően szabályozhatjuk a dolgozók és a védelmet ellátó személyek viselkedését. Ügyelni kell arra, hogy felesleges rendszabályok ne legyenek, ezek ugyanis nehezítik, akadályozzák a munkát, ráadásul indokolatlan költségekkel járhatnak. Az objektumvédelem és a forgalom ellenőrzése általában nagyon költséges dolog. Ellenőrzés. Az ellenőrzés itt is a szabályok betartását segíti elő. Objektumvédelem. Az objektumok, telephelyek, épületek, épületrészek, meghatározott tárgyak, például pénztárak, szekrények, páncélszekrények, irattárak védelme többféle módszerrel történhet. Az eszközök lehetnek mechanikus szerkezetek, például zárak és hasonlók, elektronikus eszközök, például riasztóberendezések, figyelőrendszerek. a fontos tárgyakat és objektumokat emberi erővel felügyelhetjük, illetve védhetjük meg. Ennek is számos fokozata van, alkalmazhatunk felügyelőket, de fegyveres védelemről, őrkutyákról is gondoskodhatunk. A mechanikus eszközök, zárak, rácsok, páncélok, biztonsági fóliák, speciális tárolók és hasonlók passzív eszközök, egy ideig ellenállnak a behatolásnak vagy más hatásnak (tűznek, víznek), de nem képesek jelezni a behatolást, nem teszik lehetővé a későn

40

Kockázatkezelés és biztosítás észlelt esemény adatait. Általában képesek viszont erre az elektronikus eszközök (behatolásjelzők, riasztóberendezések, mozgásérzékelők, tűzjelzők, automatikus oltókészülékek, kamerák, videós rögzítő berendezések), amelyek képesek a riasztásra, a távriasztásra, a megfigyelésre és az események rögzítésére. A forgalom ellenőrzése. A működő vállalatoknál szükség lehet a személy-és a járműforgalom szabályozására vagy ellenőrzésére. A forgalom ellenőrzésének elsődleges helye a bejárat. Sok esetben elegendőek az enyhe intézkedések, az érkezők tájékoztatása, útbaigazítása, a forgalom regisztrálása, más helyek szigorúbb rendszabályokat igényelnek. Különösen nagy ügyfélforgalmú helyeken célszerű a dolgozók és az ügyfelek tartózkodási területét szétválasztani. A vállalati területen belüli mozgást sokféle módon lehet szabályozni, a belső biztonsági szolgálat mellett számtalan elektronikus eszköz vehető igénybe. A belső szabályozás is különféle fokozatú lehet, az egyszerű regisztrációtól a személyi motozásig sokféle módszer alkalmazható. Az áruforgalomnál és a gépkocsiforgalomnál is hasonló elvek szerint járnak el. Szükséges lehet a forgalom irányítása, a rakományok mérlegelése, de néha a tételes, szigorú átvizsgálás is. A szabályrendszert a védendő értékeknek megfelelően alakíthatjuk ki. Szállítmányok védelme. Nagyon értékes vagy más szempontok miatt különleges szállítmányoknál külön védelem szükséges. A védelem jelentheti a jármű különleges kialakítását, például a pénzt megerősített, páncélozott, a veszélyes hulladékokat speciális felépítményű járművel szállítják, de jelenthet védőkíséretet is, amely magát a járművet, vagy a környezetet védi. A közúti szállításban a járműkíséret eszközeire, a kísérők tevékenységére külön szabályok vonatkoznak. Értékek védelme. Bár az objektumok és a szállítmányok védelménél is említettük az értékeket, elsősorban a pénzt, külön is fel kell hívni a figyelmet az értékvédelemre. Magyarországon az indokoltnál sokkal nagyobb a kézpénzforgalom, ami a védelemnek sok munkát ad. Fontos, hogy a készpénz minden fázisban, az ügyfeleknél, a pénztárakban, a feldolgozás során, a pénzintézetbe való továbbításkor biztonságban legyen, vagyis a forgalom minden fázisát a lehető legnagyobb gondossággal alakítsuk ki. A legfontosabb viszont, és a legolcsóbb is, a készpénz mellőzése. A pénzen kívül más értékek is hasonló védelmet igényelhetnek, például a nemesfémek, az ékszerek, műkincsek, művészeti alkotások, különleges iratok. Az értékvédelem és az értékszállítás területén ma már nagyon megbízható és biztonságot adó szolgáltatásokat lehet igénybe venni.

41

Kockázatkezelés és biztosítás Biztosítás. A biztosítás általános kockázatkezelési eszköz lehet az objektumvédelemnél. A szállítmányok és értékek védelménél általában a vállalatok szakszolgáltatókat vesznek igénybe, ilyenkor a biztosítás megkötése általában nem a megbízó, hanem a fuvarozó vagy szolgáltató érdeke és feladata. Hatósági eszközök. Az ebben a blokkban leírt védelmi eszközök mellett nagyon gyakran szükséges hatósági közreműködés is. A jogszabályokban meghatározott esetekben kötelessége a károsultnak a hatósághoz fordulni, és a támadások, akár kívülről erednek, akár belső emberek követik el, büntetőjogi eszközökkel üldözendők. Személyvédelem17

A biztonságvédelem másik nagy szakterülete a személyvédelem. Személyvédelmen azt értjük, hogy a vállalathoz kapcsolódó emberek védelmén keresztül valamilyen vállalati érdeket, értéket kell megóvnunk. Vállalati érdek lehet a pozíció, ha egy vezető kiesésével a vállalati folyamatok átmenetileg megbénulhatnak, a szakértelem, ha valakinek a szakértelme nehezen, hosszabb idő alatt pótolható, értékhordozó, az a személy, aki vállalati értéket tart magánál, illetve a vállalati titok, vagyis ha a vállalati titok ismerőjéről van szó. Külön eset a sztárok védelme, az egy emberre épített vállalkozások különleges megoldásokat igényelek. A munkavédelemmel kapcsolatos eszközöket nem itt tárgyaljuk. Szabályzatok. A politikusoknál, államférfiaknál látható kíséret és védelem a vállalatoknál, a vállalati embereknél ritka, kivételes dolog. A személyvédelemben a vállalatoknál a szabályzatoknak van a legnagyobb szerepe. A személyek ritka kivételtől eltekintve a szabályok alapján önmagukat védhetik meg, viszonylag kevés eszközzel, elsősorban helyes magatartással. Sok nehézség van itt: az emberek magatartását nehéz előírni, nehéz

a

presztízsszempontokat

háttérbe

szorítani,

itt

személyek

kockázatkezelési

ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell megállapítani, és sokszor a minimális fegyelemre vonatkozó regulák is ellenállásba ütköznek. A nehézségek ellenére meg kell próbálkozni a személyek veszélyeztetési szintjének vállalati szempontból való besorolásával, és meg kell adni a magatartási szabályokat. A védelemnek van néhány általánosan ismert fokozata: a sztárok, kiemelt vezetők, a vezetők, a munkatársak és a speciális helyzetben lévők. Sztárok azok a személyek, akiknek különleges adottságuk, lehetőségük, elismertségük van, akikre egész vállalkozások épülnek, ezeknek nélkülük semmi értelme nincs, és ez értelemszerűen különleges dolog. A sztárok védelmét körültekintően meg kell szervezni. A kiemelt vezetők

17

Biztonságvédelmi kézikönyv (2000).

42

Kockázatkezelés és biztosítás és a vezetők biztonsága már jórészt csak saját magukon múlik, a szabályozás ezt csak segíteni képes, néhány fontos elemet a további eszközöknél ismertetünk. Ide tartozik a helyettesítési rendszer megállapítása, ez a működés folyamatosságát segíti elő. A munkatársaknál általános esetben nincs szükség védelemre. Speciális helyzetben lévő munkatárs például a titkok tudója vagy őrzője, az értékeket szállító személy, róluk megfelelő szabályokkal és más eszközökkel is gondoskodni kell. Ellenőrzés. Az ellenőrzés a szabályzati előírások betartását célozza, az ellenőrzés tapasztalatait a szabályváltozásokon keresztül lehet hasznosítani. Vegyük figyelembe, hogy a személyek ellenőrzése mindig kényes dolog. Kockázati vizsgálatok. A személyek különféle kockázati vizsgálatokon eshetnek át: szokás az új munkatársak kikérdezése vagy ellenőrzése, vagy a dolgozók körében időszakonként felülvizsgálatokat végezni. Ezek a vizsgálatok néha nagy ellenállást váltanak ki, főleg, ha a jogszabályokban meghatározott személyiségi jogok határáig, vagy ennél is tovább mennek. A személyes adatok kezelésénél nagyon óvatosnak kell lenni. Elválasztás. Az elválasztás azt jelenti, hogy a kockázat halmozását elkerülendő, a kulcsszemélyek nem teszik ki magukat egyszerre különleges veszélyeknek. A mindennapos vállalati gyakorlatban ennek nem kell túl szigorúnak lennie, de gondolni kell erre is. Árnyékszemélyek. Az árnyékszemélyek nem helyettesek, hanem pótszemélyek. A kiemelt vezetők tartós akadályoztatására számítva kijelölhetjük a helyébe lépő személyeket. Ezt sok helyen nem teszik meg, pedig egyszerű és fontos kockázatkezelési eszközről van szó, akár költségek nélkül is megvalósítható. Általános alkalmazását javasoljuk. Személyőrzés. A személyőrzést személyőrök végzik. Sok fokozata van, az egészen laza megoldásoktól a szigorú és állandó fegyveres őrök alkalmazásáig. A presztízsszempontok diktálta túlzásoktól tartózkodni kell, de az indokolt, arányos védelemről gondoskodjunk. Biztosítás. A biztosítók egyre többféle vállalati életbiztosítási jellegű terméket ajánlanak (részletes lásd a biztosításról szóló II. részben). A biztosítási döntéseknél is a józan mérlegelést, a presztízsszempontok mellőzését javasolhatjuk. A mérlegelésnél próbáljuk meg a vállalat igazi érdekeiből kiindulni, és ehhez igazítani a biztosítás díját. Védelem utazás közben. Az utazás sajátos veszélyforrásokat rejt. Az utazási módok és járművek között választhatunk sokféle szempontból, tehát vegyük figyelembe a biztonságot is. A menetrend szerinti vasúti és légi közlekedés sokkal, akár nagyságrendekkel biztonságosabb a személyautónál. Sokféle ok miatt az utazás eszköze mégis általában 43

Kockázatkezelés és biztosítás személygépkocsi. A „jó kocsit” sokan egyszerűen státuszszimbólumnak tartják, pedig gyakran biztonságos autót is jelent. Ugyanez a helyzet a gépkocsivezetővel is, sokan tartják ezt is feleslegesnek, mert „mindenki tud autót vezetni”. Egy vezető mondása áll ezzel szemben: „ha megyek megbeszélésre, egyszerre két dolgot is vezetek, az autót és a vállalatot”. A biztonságosabb eszközök és intézkedések költségesek, ezért kell tehát mérlegelni. Különleges szállítmányok kísérőit különleges járművekkel utaztathatjuk, kísérettel is elláthatjuk. Rendezvények védelme. A vállalati rendezvényekhez ritkán kell biztosítás, általában elegendő a rendezvény gondos megszervezése. A rendezvénybiztosítás a professzionális személyőrzés egyik speciális feladata. Hatósági eszközök. A személyek elleni támadások büntetendők, ilyen esetekben hatósági közreműködés szükséges. Információvédelem18

Az információ fontos erőforrás, amit értelmezhető, felhasználható, vagyis hasznos, valaki számára értékkel bíró adatként szokás definiálni. A vállalati adatok és információk köre aligha körülhatárolható. A vállalat és környezete között állandó az iratforgalom, a szóbeli és az elektronikus adatáramlás, ezért még nehezebben határozható meg az az adat- és információkör, amelyet védeni kell, vagy védeni lehet. Az első lépés talán az lehet, hogy az adatokat és információkat két nagy, belső és külső részre osztjuk fel. A belső adatokat hordozó anyagokra vonatkozóan általános szabályként kimondhatjuk, hogy ezeket nem adjuk, mondjuk, továbbítjuk külső személyek, szervezetek számára. A külső részre vonatkozóan elkülöníthetjük azokat az adatokat, információkat, amelyeket közölni akarunk, amelyek kifejezetten

ezt

a

célt

szolgálják,

például

a

cég

tevékenységének

ismertetése,

termékismertetők, reklámok stb. Ide tartoznak a jogszabályokon alapuló adatszolgáltatások is. Ezen kívül marad számos olyan adat és információ, amelyet valamilyen kifejezett célból ismertetünk másokkal, de nem az a cél, hogy a címzetten kívül mások is megismerjék, netán általánosan ismertté váljanak. Példaként említhetjük az üzleti ajánlatokat, a hatóságokkal való levelezést és hasonló információkat. A belső információ védelmének legnagyobb problémája az, hogy az esetek túlnyomó többségében saját magunk ellen kell védekezni. Munkatársaink beszédesek, óvatlanul átadják 18

Informatikai rendszerek biztonsági követelményei. Az Informatikai Tárcaközi Bizottság 12. ajánlás, Budapest 1996, speciális példa: Vasvári György: Bankbiztonság. Banki információs rendszerek biztonsága. Műegyetemi Kiadó, Budapest 1995

44

Kockázatkezelés és biztosítás mások számára az információkat, egyszerűen gondatlanul járnak el. Van természetesen ellenséges adatgyűjtés is, de ennek is a vállalati emberek „fecsegése” a legjobb forrása. Védekezni nagyon nehéz, mert minden iratot nem minősíthetünk titoknak, és az indokolatlanul szigorú ügykezelés nehézkessé teheti a munkát, ráadásul költséges is. Marad a már említett általános szabály, „belső információkat nem adunk ki”, de ez általában nem nyújt eléggé jó védelmet. A belső információk egy részét szabályzatokkal meg tudjuk védeni, a megoldás lényege, hogy csak meghatározott körben engedjük megismerni a bizalmas jellegű adatokat és információkat. A kiküldött anyagok védelme is nehéz, mert a címzett is felhasználhatja az információt nem az általunk kívánt módon, de másoknak is továbbadhatja, és ráadásul mindez nagyon nehezen bizonyítható. Az adatok és információk egy része lehet titok. A titok olyan dolog, amelyet csak meghatározott, erősen korlátozott körben ismernek, csak kevés ember fér hozzá. Titkot hordozhat dokumentum, irat, tárgy, elektronikus adattár. A széles körben használt üzleti titok kifejezés azonban kissé más tartalmú. A jogszabályok több helyen is definiálják az üzleti titkot, de ezek a megfogalmazások nem csak adatokra és információkra, hanem tárgyakra és megoldásokra is vonatkoznak, sőt elsősorban ezekre. Az információvédelemnél feltétlenül meg kell említeni azt, hogy mivel az adattárolás és adattovábbítás egyre inkább elektronikus formában történik, az információvédelmet sokszor szűkítik le az informatikai védelem területére. Ez nagyon fontos eszköz, de nem azonosítható a teljes információvédelemmel. Szabályzatok. A szabályzatok fő témája az információvédelemben a hozzáférés köreinek meghatározása. A szabályozás folyamatos módosításával igyekezzünk egyensúlyt kialakítani, hogy mindenki a munkájához szükséges módon informált legyen, és emellett a védelem is lehetővé váljon. A személyektől függetlenül a vállalat helyesen jár el akkor, ha a vállalatnál egyébként nem védett, általában szabadon megszerezhető információkat is csoportosítják, ezzel is tudatosítva az információk védelmének generális fontosságát. A szabályzatok gerincét az iratforgalmi, iratkezelési, adatkezelési, a titkokra, a titkok kezelésére vonatkozó előírások jelentik. Szerződések. A munkatársakkal munkaszerződéseket kell kötni. A szerződésekben egyre gyakrabban szerepelnek információvédelmi kitételek, Titkos adatok és információk esetében a szerződés konkrét módon megnevezi az adott személyre bízott titkokat, ezek

45

Kockázatkezelés és biztosítás kiadását szankciókkal fenyegeti. Más esetekben általában lehet megnevezni azt az információs területet, amelyet védeni kívánunk. Ellenőrzés. Az ellenőrzés a szabályzatok érvényesülését vizsgálja, szükség szerint ennek tapasztalatai szerint végezhetjük el a célszerű módosításokat. Személyellenőrzés. A személyellenőrzés megelőző és fenntartó jellegű. A megelőzés a személyek előzetes ellenőrzését jelentik, humánpolitikai módszerekkel. A minősített információk kezelőinél a munkaszerződés alapján tételes ellenőrzési rendszer is működhet. Objektumvédelem. Az információkat nagyon sokféle dolog hordozhatja, ezért itt is említeni kell az objektumok és tárgyak védelmének már ismertetett eszközeit, részletezés nélkül. Forgalomellenőrzés. Információkat megszerezni egyszerű szemrevételezéssel is lehet, ezért hivatkozunk itt az objektumvédelemnél írottakra, tehát az illetékes és illetéktelen személyek forgalmának elválasztására. Az információforgalom ellenőrzése ezen kívül iratkezelést és egy sor technikai dolgot jelent, telefonforgalom, telefaxforgalom, és elektronikus adatforgalom. Az intézkedéseknek arányosnak kell lennie, mert a túlzott ellenőrzés akadályoz, ellenállást vált ki, nagyon könnyen kialakulhat a bizalmatlanság, és ezzel együtt a rossz közérzet. Informatikai eszközök. Az informatikai eszközök fejlődése és általános alkalmazása a vállalatokat erősen függő helyzetbe hozta, az adatok nagyobb része ma már elektronikus formában áll rendelkezésre. A vállalatok az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tettek és nagy költségeket vállaltak az elektronikus adatkezelő rendszerek építésére. Az adatok és információk eltulajdonítása ezzel sokkal könnyebbé, védelmük nehezebbé vált. A hálózatok, amelyek a kommunikációt megkönnyítették és felgyorsították, mellékhatásként új, eddig nem ismert támadási utat nyitottak, amelyet nehéz ellenőrizni. Állandó harc folyik a védelmi intézkedések és a támadási módszerek között. A környezettel folytatott kommunikáció a hálózatokon, a mai mobil eszközökön keresztül egyre inkább az üzleti siker feltételévé válik, ezért visszalépni lehetetlen. Magánnyomozás. Az információvédelemben a megelőzés és a kárenyhítés is igényelhet nyomozás típusú intézkedéseket. A vállalat alkalmazhat embereket, akik rendelkeznek megfelelő szakértelemmel, vagy igénybe veheti külső magánnyomozók szolgáltatásait. A nyomozás jellegű tevékenység alkalmas az ipari kémkedés elleni védekezésre. A kémkedés

46

Kockázatkezelés és biztosítás célja régen általában a termelési technológia megismerését, újabban sokkal inkább termékek, stratégiai elképzelések, üzleti titkok kifigyelését szolgálja. Hatósági eszközök. Ha támadás fenyegeti vagy éri a céget, és a támadás jellege bűncselekmény jellegű, akkor hatósági eszközöket is igénybe kell venni. Biztosítás. Az informatikai rendszerek működésével kapcsolatban néhány kockázati elemre biztosítási termékeket is kidolgoztak. Környezetvédelem19

A környezetvédelem szerepének növekedésével párhuzamosan a vállalatoknak mindig több feladatuk lesz, az előírások és az ellenőrzés szigorodik. Ezen a területen a társadalmi ellenőrzés is nagyon erős, a lakosság és a környezetvédő csoportok aktivitása erősödik. A termelő, különösen a nagyipari, a vegyipari vállalatoknál ezért a környezetvédelem ma már stratégiai szintű, politikai kérdés. Szabályzatok. A szabályzatok a felelősségi köröket jelölik ki és az intézkedéseket írják elő. A környezetvédelmi jogszabályok többféle szabályozást tesznek kötelezővé. Környezetirányítási rendszerek. A nemzetközi szabvány, az ISO 14000 alapján kiépített és működtetett környezetirányítási rendszerek teljes értékű megoldásokat adnak a környezetvédelmi tevékenységre. A szabvány alapján elkészített kézikönyv szabályozza a felelősségi kérdéseket, meghatározza az irányítást, a termelési folyamatokat, egységesen tartalmazza a szabályokat. A rendszert külső szakértővel (auditor) ellenőriztethetjük és tanúsíttathatjuk, a tanúsítvány bizonyítványként szolgál. A helyesen elkészített kézikönyv és a kézikönyvnek megfelelően működő rendszer komoly biztosítékot jelent. Az ISO 14000 szabványsorozat egyik szabványa, az ISO 14015 az ezen a területen alkalmazott kockázatértékeléssel foglalkozik. Ellenőrzés. Az ellenőrzés a szabályok betartását és javítását segíti elő. A környezetirányítási rendszereknél az ellenőrzési (audit) folyamatokat is a kézikönyv szabályozza. Hatástanulmányok. A hatástanulmányok megelőző eszközök. Minden nagyobb létesítmény tervezésekor elkészíthetők, egyes esetekben kötelezőek. A terv modellezi a káros anyagok keletkezését, a kibocsátás mértékét és hatásterületét. 19

Vállalati környezetmenedzsment (szerk.: Kerekes Sándor és Kindler József) AULA, Budapest 1997; Auditálás, menedzsment rendszerek. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1997; Hatásvizsgálat, felülvizsgálat. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1997

47

Kockázatkezelés és biztosítás Katasztrófatervek. A katasztrófatervek a rendkívüli helyzetekben teendő intézkedéseket szabályozzák. A rendkívüli helyzetek keletkezhetnek belső ok következtében, például robbanás, csőtörés, tűz stb., vagy külső hatásra, például időjárási hatásokra, árvíz, belvíz, földrengés. A tervek jelentősége a veszélyes anyagokat feldolgozó, vagy ilyeneket előállító cégeknél különösen nagy, például vegyi üzemek, atomenergia-ipar, erőművek. A veszélyes üzemek katasztrófatervei különféle veszélyhelyzet-szcenáriókat tartalmaznak, és ezekre írnak elő irányítási-vezetési és technikai intézkedéseket. Védelmi berendezések, technikai eszközök. A környezeti előírások és szabályok, a katasztrófatervek sokféle védelmi berendezés beszerzését, felszerelését, készenlétbe helyezését írják elő. Az eszközökről való gondoskodás különleges odafigyelést kíván, mert egy részüket nagyon ritkán használják. Veszélyes anyagok kezelése. A veszélyes anyagok felhasználásának minden fázisát részletesen szabályozni kell. A szabályozást a törvények és rendeletek előírásainak megfelelően kell elkészíteni. A legfontosabb elv az, hogy csak az kerüljön a veszélyes anyagokkal kapcsolatba, akinek feltétlenül fontos, és ezek a személyek megfelelő szakértelemmel, felszerelésekkel, védőeszközökkel legyenek ellátva. Az anyagok veszélyes voltát mindig feltűnő módon, a szabályoknak megfelelő eszközökkel jelezni kell. A veszélyes anyagok tárolása, felhasználása, mozgatása, szállítása különleges eszközöket, tartályokat, járműveket, járműfelépítményeket, külön útvonalakat, útvonal-biztosítást igényelhetnek. Monitoring. A monitoring a kibocsátások, a hatásterületre gyakorolt hatások ellenőrzését jelenti. Leggyakrabban ez a tevékenység műszeres méréseket igényel. A rendszerhez tartozik a mérések eredményeinek rögzítése, dokumentálása, értékelése és a jelentések elkészítése. Biztosítás. Ezen a szakterületen elsősorban a felelősségbiztosításnak lehet jelentősége, amely önállóan vagy vagyonbiztosításba építve köthető. Hatósági eszközök. A hatóságokkal való együttműködés sok esetben szükséges. Az üzemek építésénél a környezetvédelmi hatóság szakhatóságként szerepel, például előírhatja és ellenőrzi a hatástanulmányokat. A katasztrófaterveket fontos üzemeknél a megfelelő katasztrófavédelmi szervezet írja elő és hagyja jóvá. A káros anyagok kibocsátását a hatóságok rendszeresen ellenőrzik. Rendkívüli helyzetben a vállalatnak szintén hatósági eszközöket kell igénybe vennie.

48

Kockázatkezelés és biztosítás Marketing eszközök. A marketing feladata a fogyasztás ösztönzése, a vevők befolyásolása, meggyőzése. Egyre gyakrabban láthatók olyan reklámok, amelyek környezeti szempontokat is tartalmaznak, arról biztosítva a vevőket, hogy a vállalat termelési folyamatai, termékei nem jelentenek indokolatlan terhelést a környezetre, nem okoznak környezeti károkat, nem veszélyeztetik az élővilágot. Közönségkapcsolatok. Az érintett lakosság, a szervezett csoportok, a szervezett környezetvédő mozgalmak gyanakodva tekintenek a vállalatokra. Sok esetben meg tudják akadályozni egy üzem felépítését és működését. A környezetvédők által indított hivatalos eljárások, a bojkottok, a tiltakozás számtalan formája elleni védekezés csak meggyőzéssel lehetséges. Elengedhetetlen az érintettekkel való helyes kommunikáció, a rendszeres és őszinte tájékoztatás, a nyitottság meggyőző bizonyítása, látogatók fogadásával, nyílt napok hirdetésével és más közönségkapcsolati eszközökkel. Munkahelyi egészségvédelem és munkabiztonság20

A kockázatkezelés legfontosabb feladata az emberek védelme. Az emberi életet és egészséget nagyon sokféle tényező veszélyezteti, de a veszéllyel fenyegető kockázatok legfontosabbika is az ember, vagyis sajnos, a munkatársak okozzák a legtöbb kárt. A munkabiztonságról és a munkahelyi egészségvédelemről törvények és rendeletek egész sora intézkedik, számos kötelezettséget róva a munkáltatóra. A munkavédelemmel kapcsolatban van számos szabvány is. Szabályzatok. A szabályzatok intézkednek a megfelelő, biztonságos munkavégzésről, előírják a védelmi eljárásokat, a védőeszközök használatát, megkövetelik a képzéseken, oktatásokon

való

részvételt.

Jogszabályok

rendelkeznek

a

kockázatértékelési

és

dokumentációs kötelezettségről. 2004-ben megjelent az MSZ 28001 szabvány, amely alapján szabványos munkahelyi egészségi és biztonsági rendszerek építhetők ki, a rendszerek tanúsíthatók. Ellenőrzés. Az ellenőrzés a szabályzatok betartásának kikényszerítésére szolgál. Képzés. Jogszabályok írják elő a munkavédelmi képzési rendszer fő szabályait, amelyet a vállalat tevékenységének megfelelően kötelező alkalmazni. A képzések a gyakorlatban sokszor formálisak, a jelenlét aláírására szorítkoznak, ezért külön kell figyelni erre a területre.

20

A munkavédelmi, egészségmegőrzési jogszabályok és szabványok nagy száma miatt felsorolásukat itt mellőzzük. Az irodalomjegyzékben megadjuk néhány összefoglaló anyag címét.

49

Kockázatkezelés és biztosítás Foglalkozás-egészségügyi ellátás. Szintén jogszabály írja elő az ellátás kötelezettségét és minimális tartalmát. Szerződések. A munkaszerződések kötelezik a munkavállalókat a szabályok betartására. Az ellenőrzésnek mégis hatalmas szerepe van, mert a vállalat a szabályszegő dolgozóért való felelősségét sem tudja teljes mértékben elhárítani. Munkakör kialakítása. A munkakör kialakítását a hasznosság mellett meghatározzák az egészséges és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos követelmények is. A munkahelyek kialakítása. A munkahelyek ergonómiailag helyes kialakításának jelentős kockázatcsökkentő hatása lehet. A munkafolyamatok megfelelő kialakítása. A munkakörök és a munkahelyek kialakítását kiegészítő átfogó elrendezési elvek alkalmazása, amely a munkavégző ember számára áttekinthetővé teszi munkakörnyezetét, vagy éppen elszigeteli a többi munkahelytől. A konkrét megoldás minden esetben más és más. Kockázatelemzés. A gépek, berendezésének üzembe helyezésénél jogszabály írja elő a kockázatelemzés elvégzését. A kockázatelemzés módjára szabványokat és irányelveket dolgoztak ki. 2003-tól Magyarországon is elrendelték a munkáltatók számára az átfogó munkahelyi kockázatelemzés elvégzését. Védőeszközök. A védőeszközök lehetnek helyhez, géphez kötöttek és egyéniek. A védőeszközök használatát jogszabályok írják elő. Biztosítás. A vállalati személyzet többféle módon biztosítható, a biztosítótársaságok biztosítási termékkínálata egyre színesebb. Gyakoriak a balesetbiztosítás és életbiztosítások, valamint a menedzserekre kötött biztosítások. A menedzsment tagjai számára a társaságok felelősségbiztosításokat is kínálnak. Munkavédelmi mérések. A mérések meghatározott munkahelyeken jogszabályi előírások szerint kötelezőek. Általános a munkahelyi világítás mérése. Veszélyes anyagoknál a koncentrációt mérik. Fontos, hogy a mérés eredményeit megfelelően dokumentálják, a munkavállalókkal megismertessék, de a legfontosabb a mérésekből a megfelelő konzekvenciák levonása, veszélyes helyzetben a munkát meg kell szakítani stb. Mentőeszközök. A balesetek következményeit enyhítő eszközök. Hatósági eszközök. A munkavédelmi felügyelőség szervezetei tájékoztató, ellenőrző szerepet töltenek be.

50

Kockázatkezelés és biztosítás Informatikai rendszerek védelme

Az információvédelemnél említettük a rendszerek fontosságát, ezért itt külön tárgyalunk néhány biztonsági témakört. Szabályzatok. Az informatikai biztonság szabályzatai összefüggésben vannak az információbiztonsággal. A két terület együtt külön rendszert alkothat, külön kézikönyvvel, politikával, eljárási renddel. A szabályzatokban intézkedni kell a használat, a fejlesztés és az üzemeltetés-karbantartás kérdéseiről egyaránt, meghatározva a felelősségi köröket, az eljárásrendet és az ellenőrzés, szankcionálás módját. Védelmi eszközök. A védelmi eszközök hardver és szoftver jellegűek, ezeket kimerítően ismertetik a legújabb közlemények. Az eddig ismertetett szakmai területek közül talán itt a legnagyobb a változás, a fejlődés üteme, naponta keletkeznek új veszélyforrások, és ugyanígy naponta bővül a védelem eszköztára is. Biztosítások. Az informatikai biztonság területén egyre több biztosítási termék közül választhatunk. Üzlet, szerződések

Szabályzatok. A szabályzatok a cég képviseletére, a nyilatkozattételre és a szerződések megkötésére feljogosított személyek körét határozza meg. Nagyon gyakori, hogy a személyek jogosultságát értékhatárokhoz kötik, és szerződésfajtaként külön szabályozzák. Előírják a szerződéskötés menetét, az itt követendő eljárásrendet, a szerződések menedzselésének szabályait. Szerződések átvizsgálása. Jogi és kockázati szakértő együtt képes a szerződéseket a kockázatok megfelelő megosztása szempontjából értékelni. Külön figyelni kell az azonos minta alapján többször megkötött szerződések tartalmára, a mintákat időnkét felül kell vizsgálni. Szállítók, vevők értékelése. Az értékelés célja az üzleti kapcsolatok értékelése, a legfontosabb tényezők: a szállítási határidők, a minőség, a minőségi reklamációk, a fizetési határidők és azok betartásának gyakorlata, akkor is ha vevők, és akkor is, amikor szállítók vagyunk.

51

Kockázatkezelés és biztosítás 3. A kockázatkezelés módszertana 3.1. Holisztikus kockázatelemzés A Simons-féle kockázat-kalkulátor

A gazdasági növekedés időszakában könnyű megfeledkezni a kockázatokról, a fellendülés eltakarja a vállalkozás gyenge pontjait. Simons 1999-es tanulmánya arra figyelmeztet, hogy éppen a fejlődés időszakában alakulnak ki azok a beidegződések, amelyen később alkalmatlanná tehetik a céget az alkalmazkodásra és a kockázatok megfelelő kezelésére.21 Ennek elkerülése érdekében fejlesztette ki Simons a kockázat-kalkulátort. Noha a kockázat-kalkulátor nem egy bonyolult elemzési eszköz, nem alkalmaz matematikai összefüggéseket, Simons hivatkozva a gyakorlati próbákra, tesztelésekre, alkalmasnak tartja azoknak a feszültségeknek a feltárására, amelyek a megnövekedett kockázatokhoz vezetnek. Az egyenletesen alacsony kockázati pontértékeket sem tartja elfogadhatónak, mivel az a vállalat „passzivitását” mutathatja: „aki nem kockáztat, nem is nyerhet”. A túl sok feszültségi pont, magas kockázati pontértékkel, viszont gyors és hatásos beavatkozásra kell, hogy ösztönözze a vezetést. A kockázat-kalkulátor alkalmazása a szervezet különböző szintjein és egységeinél megmutatta, hogy a felsővezetők kevésbé ismerik a vállalat kockázatait, mint a beosztottak. Az üzleti egységek szintjén értékelt kockázat gyorsabb alkalmazkodást tesz lehetővé. Fontos, hogy bizonyos időközönként rendszeresen elvégezzék a kockázat-értékelést, mert így a kockázatok időbeni alakulásának értékelése késztetheti beavatkozásra a menedzsmentet. Gyorsan változó piacokon tevékenykedő cég kockázatai is gyorsan változhatnak, ezért is fontos a vizsgálat rendszeres elvégzése. Simons kockázat-kalkulátora három területre irányul: első a növekedés, második a kultúra és harmadik az információmenedzsment. Mindhárom jellemzőre igaz, hogy a siker megnövelheti a kockázatot. A sikeres emberek is tévedhetnek, például a növekedés kényszere alatt lazítanak a minőségellenőrzésben, nem figyelnek kellően a munkatársak kiképzésére, oktatására (lásd biztosítási üzletkötők felkészületlenségéből következő szerződés megszűnés).

21

Lásd Simons (2000) 31. p.

52

Kockázatkezelés és biztosítás 3.1. ábra A Simons-féle kockázat-kalkulátor

Növekedés Teljesítménykényszer 1 2 3 4 pont

+ 5

Kultúra A vállalkozói kockázatvállalás díjazása 1 2 3 4 5 pont

+

Információmendzsment A tranzakciók komplexitása és sebessége + 1 2 3 4 5 pont

A növekedés üteme 1 2 3 4 pont

+ 5

Az igazgatóság ellenállása a rossz hírnek 1 2 3 4 5 pont

A diagnosztikai teljesítménymérés hiányosságai 1 2 3 4 5 pont

A kulcsszemélyek tapasztalatlansága 1 2 3 4 5 pont

= pont

A belső verseny szintje +

= 1

+

2

3 4 pont

pont

5

A döntések decentralizáltságának mértéke 1 2 3 4 5 pont

=

Összpontszám

=

pont

Forrás: SIMONS (2000) 34 p. Megjegyzés: Az értékelésnél az 1-es alacsony szintű, az 5-ös érték magas szintű feszültséget jelent.

A Simons által használt tényezők a következők: 1. A növekedés okozta kockázat – a teljesítménykényszer. A vállalat növekedése és fejlődése serkenti az innovációt, elismeri a kreativitást és a kiváló pénzügyi teljesítményt. A magas teljesítmény-elvárás jelentős feszültséget okozhat. A beosztottak félnek az alacsonyabb teljesítmény következményeitől, ezért erős késztetésük lesz arra, hogy minden áron teljesítsenek. A mindenáron történő teljesítés akár az eredmények meghamisításához is vezethet. A növekedés preferálásából adódik egy másik jelentős kockázat, ez a tevékenység bővítésének sebessége. Az American Express egyik kártyájának kibocsátása és gyors felfuttatása, a szakmai hiányosságok és az időhiány miatt közel 150 millió dolláros veszteséget okozott a neves cégnek. A feszültségek harmadik típusát a munkatársak nagymértékű tapasztalatlansága idézi elő. A humán erőforrásait hirtelen bővítő cégnek nincs ideje a jelentkezők tudásának és gyakorlatának alapos értékelésére, gyorsítják a képzést és betanulást. A tapasztalatlanság

53

Kockázatkezelés és biztosítás sokféle kockázatot eredményezhet, a vevők rossz informálásán keresztül a munkahelyi veszélyeztetettség növekedéséig (pl. gyakorlatlan gépkezelők alkalmazása). 2. A kultúra kockázata – kockázatvállalás díjazása és a rossz hírek. A Bankers Trust hagyományos

kereskedelmi

banki

tevékenységét

a

vezetés

rámenős

befektetési

banktevékenységgé alakította át, amelynek középpontjában az innovatív pénzügyi kibocsátások álltak. Az innovatív magatartás sikerére jellemző az 1993-as év, amikor 1 milliárd dolláros nyereséget értek el 4,7 milliárd dolláros forgalommal. 1995-ben néhány ügyfél beperelte a bankot, azzal a váddal, hogy a bank elhallgatta az új pénzügyi termékekhez kapcsolódó magas kockázatot. A bíróság 250 millió dollár kártérítést rótt ki a bankra bírság és vevőkártalanítás címén, továbbá a vezetők javadalom-megvonásban „részesültek”. A Kmart vezetői köztudomásúan vonakodtak attól, hogy felsőszintű menedzsereket tájékoztassák az üzletmenet problémáiról. Ez a mentalitás uralkodott akkor is, amikor a versenytársak látványosan lekörözték a céget. A konkurenciánál ellenben pont arra ösztönözték a munkatársakat, hogy azonnal jelezzék a problémákat, mielőbb találjanak megoldást a vevők érdekében. 3. Az információmenedzsment. Az innovatív termékek legtöbbször igen magas komplexitással rendelkeznek. Ennek és a következményeknek az átlátása igen fontos, hiszen a szakszerűtlen intézkedés igen komoly kockázatot és veszteséget jelent(het). Tökéletes példa erre a Metallgesellschaft amerikai leányvállalatának esete. A fedezeti és határidős ügyletek bonyolult rendszerébe nem éppen szakszerű döntéssel beavatkozó menedzsment közel 1 milliárd dolláros veszteséget okozott. A Barings Bank esete is tekinthető információs feszültség és kockázat következményének, mivel nem működtek a bank ellenőrzési rendszerei. A vállalkozás sikere az ügyletek számának és sebességének növekedését eredményezi, amely a nem kellően átgondolt és kivitelezett információs rendszert túlterheli és tönkreteszi. Itt ne csak a fizikai rendszerekre gondoljunk, hanem a vállalati folyamatokra is, amelyeket, ha nem értékelnek és fejlesztenek – növekedési fázisban erre nem biztos, hogy elegendő időt fordítanak –, akkor azok is felmondhatják a szolgálatot (pl. ügyfélszolgálati leállások a megnövekedett tranzakciók miatt). Feszültséget okozhat a gyors növekedést kísérő decentralizáció, helyi és alacsonyabb szintű vezetők kapnak széleskörű döntéshozatali autonómiát. A gyors üzleti reagálást

54

Kockázatkezelés és biztosítás szolgálja a decentralizáció, ami visszájára fordul akkor, amikor a felső vezetés későn értesül az alacsonyabb szintek döntéseiről, nem tud korrigálni. A Simons-féle kalkulátor kilenc tényezőjét külön-külön kell értékelni. Az összesített eredmény megállapítása az alábbiak szerint történhet: 9-20 pont között: Biztonságos zóna Az alacsony érték, a vállalat alacsony szintű kockázatát jelzi. Valószínűleg kiegyensúlyozott az üzletmenet, nem lépnek fel váratlan tévedések vagy események. Felvetődik a kérdés, hogy esetleg nem túl alacsony-e a kockázati pontérték. Az innovatív vállalkozások állandóan előidézik a kockázati feszültségeket. Nagyon alacsony érték esetén érdemes némi kalkulált kockázatot vállalni, mert kockázatvállalás nélkül hosszú távon nem lesz sikeres a vállalkozás. 21-34 pont között: Figyelmeztető zóna A vállalatok többsége értékelés után ebbe a kategóriába fog kerülni. A vállalati vezetést akkor érdemes „riasztani”, ha a három kockázati dimenzió közül kettőben magas pontértékek találhatók (növekedés és kultúra). 35-45 pont között: Veszélyzóna Ha az összpontszám 35 feletti, akkor azonnal működésbe kell hozni az ellenőrzési rendszereket, gyorsan és alaposan felül kell vizsgálni a vállalati folyamatokat. 3.2. Elemzési technikák Statisztikai adatok felhasználása

A 2. fejezetben bemutatott elvi számítás szerint a kockázat a kárvalószínűség és a károk hatásának szorzata. Ha meggyőző, megfelelő számú adattal rendelkezünk, akkor számíthatjuk a kockázatot a tapasztalati megoszlás és a kárértékek alapján. Tételezzük fel, hogy van egy berendezésünk, amelynek a teljes értéke öt millió forint. Több éven át feljegyeztük az adott évben a javítási költségeket. A javítási költségek a megfigyelések alapján a következő megoszlást mutatják: 3.1. táblázat Javítási költségek 0 és 100 ezer forint között 100 és 200 ezer forint között 200 és 300 ezer forint között 300 és 400 ezer forint között 200 ezer forint felett Összesen

Előfordulás száma 4 8 2 2 0 16

Százalékban 25 50 12,5 12,5 0 100

55

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázat abszolút értékét úgy számítjuk, hogy a költségkategóriák középértékével szorozzuk a százalékos értéket, majd összegezzük. 3.2. táblázat Javítási költségek 0 és 100 ezer forint között 100 és 200 ezer forint között 200 és 300 ezer forint között 300 és 400 ezer forint között 200 ezer forint felett Összesen

Relatív gyakoriság 0,25 0,50 0,125 0,125 0 1,0

A tartomány középértéke 50 ezer forint 150 ezer forint 250 ezer forint 350 ezer forint 0

Várható érték 12.500 ezer forint 75.000 ezer forint 31.250 ezer forint 43.750 ezer forint 0 162.500 ezer forint

Láthatjuk, hogy a számítás rendkívül egyszerű, az eredmény jól értelmezhető, megadja tehát a berendezés egy évben várható javítási költségeit. A példában kapott eredmény többféle módon is felhasználható. Tervezésnél a kockázati érték közvetlenül felhasználható, mint a javítások éves várható költsége. Hasonló jellegű számításokat

végeznek

a

gépek,

berendezések

teljes

életciklus-költségeken

való

összehasonlítása során is, ezt a módszert beszerzési döntéseknél gyakran alkalmazzák, ez akár kockázatkezelési számításnak is tekinthető. A tervezéskor az így kiszámított értékek egyszerűen összeadhatók. Összehasonlítás alapjaként akkor használhatjuk, ha több azonos eszközünk van, mert a számított érték lényeges eltérései használati különbségekre mutathatnak rá, például, ha az egyik berendezés kockázata lényegesen magasabbnak bizonyul a másiknál, akkor a karbantartás helytelen módjára lehet következtetni. A számítás alkalmas lehet valamilyen intézkedés, például kockázatkezelési intézkedés hatásának mérésére is. A kockázatkezelési intézkedés költsége és a kockázatcsökkentő hatás így vethető össze ugyanis egymással. A kockázat konkrét számításánál alapvetően kétféle utat követhetünk: használhatjuk a gyakorlati tapasztalatokból szerzett adatokat, mint ahogy azt az előző példa mutatja, vagy, ha a tapasztalatok alapján tisztában vagyunk az eloszlás jellegével, akkor a matematika formalizált eloszlásait. A valószínűségi eloszlásokról a függelékben bővebben olvashatunk. Mindkét megoldás előnyökkel és hátrányokkal jár. A gyakorlati eloszlások szerint könnyen lehet számolni, de sok számítás elvégzése mégis nehézkes. A matematikai valószínűségeloszlások alkalmazása nagyon körülményes, kézi számolásra gyakorlatilag alkalmatlanok. Ha sok számítást kell végeznünk, akkor célszerű valamilyen számítógépes megoldást választani. A gép viszont jobban tudja kezelni a formalizált matematikai modelleket, mint a gyakorlati eloszlásokat.

56

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázati elemzéseknél az aszimmetrikus gyakorisági görbék jellemzőek, a kisebb károk valószínűsége nagyobb, vagyis az általános görbe hirtelen emelkedik, majd csökken, hosszan elnyújtva a teljes értékig. A görbe nulla alatti és a teljes értéken felüli része mindig elhagyható. A kockázatelemzésben használt elméleti eloszlásokról

A kockázatok számszerűsítése során alkalmazott matematikai-statisztikai módszerek a káresemények számát, nagyságát, valamint az azok között eltelt időtartamokat valószínűségi változónak tekintik. A valószínűségi változók szemléletesen jellemezhetők elméleti eloszlásuk grafikonjával. Az ábrázolás módja eltérő attól függően, hogy diszkrét vagy folytonos eloszlásról van szó. A károk száma mindig diszkrét eloszlású valószínűségi változó, mivel kizárólag nemnegatív egész értékeket vehet fel. A kárszám eloszlásának jellemzésére ezért oszlopdiagramot használunk, ahol az egyes oszlopok magassága az adott kimenetelhez tartozó valószínűségnek felel meg. 3.2. ábra Diszkrét valószínűségeloszlás P(X=k) 0,20 0,15 0,10 0,05 0,00

k

A károk nagysága és a káresemények között eltelt időtartamok ezzel szemben folytonos eloszlású valószínűségi változók, adott intervallumban bármely értéket felvehetnek. A folytonos eloszlások jellemzésére leggyakrabban elméleti sűrűségfüggvényük grafikonját használjuk.

57

Kockázatkezelés és biztosítás 3.3. ábra Adott intervallumba esés valószínűsége

A függvénygörbe alatti terület nagysága a teljes értelmezési tartományra vonatkozóan egységnyi. A sűrűségfüggvény alatti terület nagysága mutatja az értelmezési tartomány valamely (a; b) részintervallumába való esés valószínűségét. A folytonos valószínűségi változók értelmezési tartománya eltérő lehet. Az alábbi ábrán látható, jól ismert Gauss-féle haranggörbe – amely a normális eloszlás sűrűségfüggvénye – olyan valószínűségi változók jellemzésére szolgál, amelyek bármely valós értéket felvehetnek. 3.4. ábra A normális eloszlás sűrűségfüggvénye

f(x) 0,000006

0,000004 0,000002

0 -200000 -100000

0

100000 200000

300000

x 400000

A kárnagyság és a károk közötti várakozási idők jellemzésére a normális eloszlás általában közvetlenül nem használható, jelentősége inkább a központi határeloszlás tételére épülő közelítő módszerek alkalmazáskor mutatkozik meg.22 A kockázatok elemzésére a nem-

22

A 3.4. ábrán szereplő sűrűségfüggvénnyel jellemezhető valószínűségi változó nem kis valószínűséggel negatív értéket is felvesz. Egy ilyen kárnagyság-eloszlás azért nem használható a hagyományos kockázatkezelésben, mert itt a negatív veszteség, vagyis a nyereség lehetőségével nem számolunk, a károk nagyságát pedig pozitív számokkal jellemezzük. A negatív számokat is magukba foglaló értelmezési tartományú szimmetrikus eloszlások annál inkább használatosak a pénzügyi kockázatkezelésben, ahol – a hagyományos megközelítéssel ellentétben – a károk

58

Kockázatkezelés és biztosítás negatív valós számok halmazán értelmezett eloszlásokat használjuk. Ilyen a lognormális, az exponenciális, a gamma- vagy a Pareto-eloszlás, amelyekre ugyancsak a módszertani függelékben térünk ki részletesen. A 3.3. ábrán egyébként egy lognormális eloszlást követő valószínűségi változó sűrűségfüggvénye látható. Elképzelhető, hogy a károk nagyságának nemcsak alsó, hanem valamilyen felső korlátja is van. A béta-eloszlás olyan elméleti eloszlás, amelynek értelmezési tartománya alulról és felülről egyaránt korlátos. A feltételes eloszlás- és sűrűségfüggvény fogalmának ismeretében egyébként bármely eloszlást követő valószínűségi változó lehetséges értékeinek halmaza leszűkíthető. Ezt az eljárást az eloszlás csonkításának nevezzük. A valószínűségszámításnak ugyan nem képezik részét, a kockázatelemzésben azonban – egyszerűségük miatt – jól alkalmazhatók az ún. törtvonalú „sűrűségfüggvénnyel” jellemezhető eloszlások. Az alábbi ábrán látható „eloszlásokkal” elsősorban a fuzzy-logikán alapuló eljárásoknál találkozhatunk.23 3.5. ábra Fuzzy-eloszlások

0,5 0,5 0,4

0,4

0,3

0,3 0,2

0,2

0,1

0,1

0

0 0

1

2

3

4

0

1

2

3

4

Az egyes valószínűségeloszlások még tömörebb, egyetlen számértékkel történő jellemzésére szolgál az eloszlás módusza, mediánja és várható értéke. A módusz diszkrét eloszlás esetén az az érték, amelyet a valószínűségi változó a legnagyobb valószínűséggel felvesz. Mivel folytonos eloszlások esetén bármely konkrét értelmezési tartománybeli érték felvételének valószínűsége zérus, ilyenkor más a módusz definíciója. Folytonos esetben a

miatt bekövetkező veszteségekhez negatív számértéket rendelünk. A pénzügyi kockázatkezelés ezen felül a nyereség fogalmával is dolgozik: ez jelenti a pozitív előjelű következményt. Visszatérve a normális eloszlás tiszta kockázatok elemzéséhez való felhasználhatóságára: természetesen a normális eloszlás esetén is beállíthatjuk a paraméterek nagyságát úgy, hogy bármely negatív érték bekövetkezésének elméleti valószínűsége a gyakorlat szempontjából elhanyagolható legyen. 23 A sűrűség- és eloszlásfüggvények valószínűségelméleti fogalmak. A fuzzy logikával foglalkozó szakemberek gyakran hangsúlyozzák, hogy a fuzzy nem része a valószínűségszámításnak. A 3.5. ábrán látható függvényekre is inkább fuzzy-számokként, mintsem fuzzy-eloszlásokként hivatkoznak.

59

Kockázatkezelés és biztosítás sűrűségfüggvény maximumhelye az eloszlás módusza. A medián az az érték, amelynél nagyobb és kisebb értéket azonos valószínűséggel vesz fel a vizsgált valószínűségi változó, vagyis a mediántól balra és jobbra lévő sűrűségfüggvény alatti területek azonosak, nagyságuk pontosan 0,5. A várható érték – diszkrét eloszlás esetén – az egyes kimenetek hozzájuk tartozó valószínűségekkel súlyozott átlaga. A várható érték számítása folytonos esetben integrálással történik, bár az eljárás teljesen analóg a súlyozott számtani átlag számításának módszerével. Szimmetrikus eloszlások esetén a várható érték, a medián és a módusz megegyezik, aszimmetrikus eloszlásoknál a három érték eltérő. A kockázatkezelésben leggyakrabban a jobbra hosszan elnyúló, ún. pozitív ferdeségű eloszlásokat használjuk. Ebben az esetben a fenti jellemzők a következő – értéknagyság szerint növekvő – sorrendben írhatók fel: módusz, medián, várható érték. A három mutatószám ilyen sorrendje azt fejezi ki, hogy a várható értéknél kisebb számú vagy nagyságú káresemény bekövetkezése sokkal valószínűbb, mint az annál nagyobb értékeké. Az eloszlások további fontos jellemzője a szórás, amely az átlagos vagy várható értéktől való eltérés mérőszáma. Abban az esetben, ha egy eloszlás szórása kicsi, akkor a valószínűségi változó lehetséges értékei a várható érték szűk környezetében összpontosulnak, az eloszlás sűrűségfüggvénye a várható érték körül magasan kiemelkedik. A szórás növekedésével az eloszlás jellemzésére szolgáló sűrűségfüggvény egyre laposabb lesz. Az alábbi ábrán a szórás változásának a sűrűségfüggvény alakjára gyakorolt hatását mutatjuk be. Vegyük észre, hogy az egyes görbék esetén nemcsak a szórás, de a várható érték nagysága is eltérő. A várható érték változása a normális eloszlás grafikonját vízszintesen tolja el. 3.6. ábra A normális eloszlás sűrűségfüggvénye különböző várható értékek és szórás esetén f(x) 0,000025

µ=200000; σ=20000

0,00002 0,000015

µ=150000; σ=40000 0,00001 µ=70000; σ=60000 0,000005 0 -200000 -100000

0

100000 200000

300000

x 400000

60

Kockázatkezelés és biztosítás Korrelációanalízis, regresszió-számítás és idősoros elemzések

Az általánosan ismert korrelációanalízis és a regresszió-számítás két vagy több adatsor között vizsgálja az összefüggéseket. A korrelációanalízis az összefüggés erősségét mutatja meg, a regresszió számításkor pedig a tapasztalati összefüggések alapján matematikai függvényeket állíthatunk elő. A függvény lehet egyenes, ez a leggyakoribb, de a feladat jellegétől függően nagyon sokféle görbealakot is illeszthetünk a tapasztalati adatokból kapott pontokra. 3.7. ábra A károk számának alakulása a prevenciós költségek arányának függvényében Károk szám a 20

y = -9,9688x + 14,489 R2 = 0,6901

16

12

8

4

0 0,0

0,2

0,4

0,6 0,8 1,0 Prevenciós költségek aránya (%)

1,2

1,4

Az idősoros elemzéseknél valamilyen jelenség mérhető jellemzőjét az idő függvényében számíthatjuk és ábrázolhatjuk. Ez a nagyon egyszerű, számítógéppel könnyen elvégezhető elemzés nagyszerűen alkalmas a folyamatok és tendenciák feltárására és bemutatására. 3.8. ábra Az átlagos kárnagyság időbeli alakulása 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 október

július

április

január

október

július

április

január

október

július

április

január

október

július

április

január

0

61

Kockázatkezelés és biztosítás FTA-analízis (hiba-fa elemzés, fault tree analysis)

A matematikai módszerek után néhány gyakorlati jellegű elemzési módszert ismertetünk röviden. A hiba-fa elemzés a hibajelenségből indul ki, és analitikusan keresi a hiba okozóit. A módszer meglehetősen bonyolult szimbólumrendszert használ. Nem véletlen, hogy az ezzel foglalkozó könyvek példái mindig technikai problémákról szólnak, amelyek valamilyen folyamatábrán, technikai rajzon jól követhetőek. A módszer fő logikai elemként a vagykapukat és az és-kapukat használja. Az előző azt jelenti, hogy a hibajelenséget két vagy több ok közül az egyik okozza, utóbbi pedig azt, hogy két vagy több ok együttesen. A mellékletben bemutatjuk a módszer alapvető építőköveit egyszerű példán keresztül.24 Blokkdiagram

A másik egyszerű, rajzon követhető eljárást a blokkdiagram jelenti. Ha a hibát vagy kárt több egymástól független hiba-ok okozhatja, akkor soros, ha több hiba együtt okozhat kárt, akkor pedig párhuzamos struktúrával van dolgunk. Ez a kétféle logikai elem megfelel a hiba-fa vagy-kapujának és és-kapujának, ezért az előző példát is használhatjuk. A részletek a mellékletben tanulmányozhatók. Más, logikai úton elvégezhető elemzések

A hiba-fa elemzéshez hasonló módszer az eseményfa-elemzés (event tree analysis) és az okkövetkezmény elemzés (cause consequence analysis). Mindegyik alkalmas kvantitatív és kvalitatív elemzésre egyaránt. Hibamód és hatáselemzés (Failure mode and effect analysis)

Ez a módszer valamilyen rendszerelem, például egy beépített szerkezet, alkatrész, vagy egy művelet hibalehetőségeit dolgozza fel. A szakirodalomban itt is általános a mechanikusan működő, könnyen érthető szerkezetek hibalehetőségeinek bemutatása. Itt is eltérünk ettől a gyakorlattól, és a mellékletben egy csomagolási művelet elemzését mutatjuk be. A kockázatelemzés további eszközei

Rövid áttekintésünkben bemutatunk még néhány elemzési eszközt. Az eszközök használhatók adatgyűjtésre és az eredmények prezentálására. Kérdőívek

Mint minden felmérésnél, a kockázatok meghatározásánál is kézenfekvő módszer a kérdőívekkel történő adatfelvétel. Jól szerkesztett kérdőívekkel sok fontos információ 24

Lásd M1. jelű mellékletet.

62

Kockázatkezelés és biztosítás szerezhető be. Gondoljunk a biztosító társaságok kérdőíveire, amelyeket a biztosítási kockázatok mérlegelésére alkalmaznak. A vállalati kockázatok feltárásánál a kérdőívek nagyon jól használhatók: a vagyontárgyak és egyéb eszközök nyilvántartott adatainak kiegészítésére, használatuk módjára, állapotukra vonatkozó információk gyűjtésére a vállalat termelési, információáramlási, logisztikai folyamatainak feltárására, a vállalati struktúra megértésére a vállalat és a környezet kapcsolataira vonatkozó adatok beszerzésére. A módszer egyszerűnek tűnik, de a megfelelő kérdőívek megszerkesztése és a kiértékelés speciális szakértelmet kíván. A kérdőívek szerkesztésére általános érvényű receptet nehezen lehet adni, de van néhány szabály, amelyet érdemes betartani: a megfogalmazás egyszerű és érthető legyen a kérdések rövidek, célratörők legyenek fontos a logikai és lélektani sorrend. A logikai sorrend betartása azt jelenti, hogy egyrészt a vizsgálni kívánt résztémák logikus sorrendben jelenjenek meg a kérdőíven, másrész pedig jelenti még azt is, hogy egyegy témáról minden fontosat megkérdezzünk, és csak azután térjünk át egy újabb téma feltárására. A lélektani sorrend a fokozatosság betartását jelenti. A kérdőív elején egyszerűbb kérdések szerepeljenek, és fokozatosan térjünk át a bonyolultabbakra. A kérdőív tartalmazhat nyitott és zárt kérdéseket. Nyitott kérdések esetében a válaszadó véleményét a saját szavaival fogalmazza meg. Elméletileg lehetséges az alkalmazása, de ezen a területen ritka, mert a leírt vélemény vagy jelenség értékelése rendkívül nehéz. A kérdések másik fajtája a zárt kérdés. Ebben az esetben a kérdőív szerkesztője előre megfogalmazza a lehetséges válaszokat. A jellemző kérdéstípusok: igennel vagy nemmel megválaszolható zárt kérdés, nyitott, kifejtést, véleményt kérő, többkimenetelű kérdés, a válaszok skáláját felajánló kérdés, differenciálásra ösztönző kérdés stb. A kérdőívek elsősorban a külső szakértők eszközei. A vállalati gyakorlat a kérdőíveket ritkán alkalmazza. A vállalatok által kiépített nyilvántartási és jelentéstételi módszerek a kérdőíves felmérést szükségtelenné teszik, a belső információk megszerzésére a vállalatok hatékonyabb eszközöket alkalmaznak.

63


Vállalati jelentések, nyilvántartások tanulmányozása

A kockázatkezelési tevékenységhez szükséges adatok beszerzésének fő módszere a jelentések és nyilvántartások vizsgálata. A vállalatoknál hatalmas tömegű iratanyag keletkezik. A kifejezetten a kockázatkezeléshez tartozó iratanyag mellett értékelni kell számos más dokumentumot is, mert tartalmuk tartalmazhatnak felhasználható elemeket. Példaképpen megemlítünk néhány általánosan alkalmazott vállalati iratot, amelyek alapvetően nem a kockázatok elemzésére készülnek, mégis fontos információkat szolgáltathatnak: szerződések nyilvántartása, raktári készletekről szóló kimutatások, jelenléti ívek, karbantartási naplók, menetlevelek, minőségi jelentések, termelési jelentések stb. Külön csoportot képeznek a veszteségekre, balesetekre, károkra, sérülésekre, betegségekre és más, kifejezetten a kockázatokra jellemző adatokat tartalmazó iratok. Ezek kifejezetten a kockázatkezelési szakemberek kezdeményezésére készülnek, az általuk kidolgozott szabályok szerint. Pénzügyi-gazdasági iratok és jelentések elemzése

A pénzügyi folyamatok elemzése és az időszakonként készülő jelentések (mérlegek, eredménykimutatások, elő- és utókalkulációk, cash flow kimutatások) vizsgálata a kockázatkezelés számára is fontos. A felsorolt kimutatások elemzésének módszertanát számos könyv részletesen tárgyalja, ezért itt eltekintünk tőle. A kockázatkezelés számára az olyan tendenciák tanulmányozása fontos, mint például az általános költségek arányának megváltozása, valamilyen költség-típus hirtelen változásai stb. Belső statisztikai elemzések

A statisztikai elemzés lehetőségeit már bemutattuk. A statisztika eszköztárának használata sokat segít a mértékek meghatározásában, általában a számszerűsítésben. A vállalati adatok statisztikai elemzése igazán megbízhatóan csak hosszú ideje működő vállalatoknál lehetséges, de mindig folytatni kell a rendezett adatgyűjtést. Ez vonatkozik a vállalaton kívüli adatokra is. A különféle – vállalaton kívüli – statisztikai adatok használhatók a vállalati és vállalaton kívüli statisztikai adatok összehasonlítására vagy a kockázatok mértékének meghatározására. A statisztikai elemzések használatának előfeltétele tehát egy olyan belső információs rendszer kialakítása, amely pontosan rögzíti a kockázatkezeléshez szükséges adatokat. Mindig nagyon meggyőző, ha elemzéseinkben, előterjesztéseinkben tényadatokból indulunk ki, és ezekre támaszkodva vonunk le következtetéseket, javaslunk intézkedéseket, mutatunk be különféle változatokat azok számszerűsített előnyeivel és hátrányaival együtt. A vezetők és általában az emberek egy része ugyanis a számokban való kifejezést tömörebbnek tartja, mint 64

Kockázatkezelés és biztosítás a verbális megállapításokat. Ne mondjunk le erről még akkor sem, ha egy jelenség adatai hiányosak, bizonytalanok. A bizonytalanságokat se tagadjuk le, de próbáljuk fokozatosan csökkenteni. A statisztikai elemzések fő tárgya a valószínűségek megállapítása és az egyes jelenségek idősoros bemutatása. Munkánk kezdetén a károk valószínűségét csak durván tudjuk becsülni, de az egyes kockáztatott elemekre vonatkozó jelleggörbéket a szakirodalomból és az általános (vállalaton kívüli) statisztikai adatokból megállapíthatjuk. Nagyon kifejező lehet az idősoros bemutatás. Az idősorba rendezett adatok, akár grafikusan, akár táblázat formájában nagyon jól mutatják a változások irányát, jól értékelhetővé teszik az egyenletesen növekvő, csökkenő tendenciákat, az értékek változásának határait és az egyszeri kiugró értékeket is. Megfelelő apparátus alkalmazásával kimutathatók a változás törvényszerűségei is, megállapítható, hogy mi tekinthető véletlen ingadozásnak és mikor állunk szemben strukturális törésekkel. A statisztikai feldolgozás akkor teljes, ha munkánk fő eredményeit grafikusan is be tudjuk mutatni. A jól megválasztott ábrázolás szemléletessége segít a gyors megértésben. Helyszíni vizsgálatok lefolytatása

A helyszíni vizsgálatok a kockázatkezelési szakember személyes, első kézből való tájékozódását jelenti. A kockázatkezelésnél, a kockázatok felmérésénél gyakran előfordulnak olyan körülmények, amelyeket csak a helyszínen tartózkodó kockázatkezelési szakember vesz észre, és amelyek a helyszíni szemlét szükségessé teszik. A helyszíni vizsgálatoknak nagyon sokféle oka, célja lehet. A helyszíni szemle lehet felvételezés, ellenőrzés, megfigyelés stb. Ugyanilyen változatos a felvételi és a kiértékelési módszertan is. Általánosságban helyesnek mondható, ha a szemle végzője nyíltan végzi munkáját, vagyis közli a helyszíni szemle céljait, módszereit, elmondja, hogy mi teszi eljárását szükségessé, és azt, hogy milyen eredményeket vár. A megfigyelt folyamatokba való nagyobb beavatkozásokat kerülni kell. Bizonyos esetekben alkalmazható a konfliktus-elemzés módszere is. A módszer abból indul ki, hogy ha több azonos jellegű kár következik be, akkor a kiváltó okok tartósan fennállnak. Például ha balesetről van szó, akkor feltételezhető, hogy az ok állandó, de a balesetet általában sikerül elkerülni. A nyilvántartások azonban csak a bekövetkezett baleseteket regisztrálják. Az elemzés az ismétlődő események állandó vagy időszakos megfigyelésével történik, vagyis figyelik a munkafolyamatot, feljegyzik azokat az eseményeket (majdnem-baleseteket, konfliktusokat), amelyek nem végződnek balesetekkel,

65

Kockázatkezelés és biztosítás de a tényleges balesetek jellegzetességeit hordozzák. A megfigyelés általában segít az okok megtalálásában és a veszélyforrások megszüntetésében. Folyamatábrák

A folyamatábrák elsősorban a vállalati tevékenység megértésére, rendszerezésére készülnek. A folyamatábrák mint általában a vizuálisan értékelhető eszközök, az elemzés mellett a bemutatás, a szemléltetés kiváló eszközei. A példaként bemutatott folyamatábra egy vállalat tevékenységét mutatja be, az anyagáramlás irányain kívül megmutatva a vállalati termelés értékváltozásának folyamatát. 3.9. ábra Folyamatábra A la p a n ya g v á s á r lá s

A la p a n ya g v á s á r lá s

4 2 m illió F t

M egm u n k á lá s 3 m illió F t

K er e sk e d e lm i beszerzés

2 0 m illió F t

M eg m u n k á lá s 1 0 m illió F t

4 5 m illió F t

B es z á llítá s o k

3 2 m illió F t

R a k tá r o z á s 3 m illió F t

3 0 m illió F t

1 5 m illió F t

M eg m u n k á lá s 5 m illió F t

2 0 m illió F t

50 m illió F t

A lk a tr és z ek elô á llítá s a 5 m illió F t 100 m illió F t

3 0 m illió F t Ö s sz e s z e r elé s 1 0 m illió F t

1 0 m illió F t 1 5 0 m illió F t

É r té k es íté s s a já t ü z le tb e n

R a k tá r o z á s 4 m illió F t 3 0 m illió F t 1 2 4 m illió F t

N a g yk e r es k e d elm i ér té k e síté s

K isk e r e sk ed e lm i é r té k e s íté s

Forrás: Farkas-Szabó (1998) 68. p

66

Kockázatkezelés és biztosítás További, nagyon szemléletes ábrázolási lehetőséget kínál a kockázati helyszínrajz. A vállalati/területi elhelyezkedés szerint mutathatja az épületek és egyéb eszközök (gépek, járművek) elhelyezkedését, érzékeltetheti a kockázati értékek eloszlását. (Lásd 3.10. ábrát.)

67

Kockázatkezelés és biztosítás 3.10. ábra Kockázati helyszínrajz

Gépszín 9,4 millió Ft Garázs 5,2 millió Ft Gépek, járműek 10·1 millió Ft

Főépület 121,8 millió Ft

Kocsimosó 4,7 millió Ft Gépjármű tároló 23,2 millió Ft Gépszín 14,6 millió Ft

Járművek 4· 0,5 millió Ft IGAZGATÁSI TERÜLET Járművek 4· 0,5 millió Ft

TECHNOLÓGIAI TERÜLET

Gépjavító műhely és raktár 52,6 millió Ft

SPORTTERÜLET

Porta 1,5 millió Ft

Forrás: Farkas-Szabó (1998) 132. p

A vállalati kockázati portfolió elemzése

Egy vállalat kockázati helyzetének felmérése a különböző kockázatok bekövetkezési valószínűségének és a lehetséges kárhatásoknak a megállapítását jelenti. Az eredmények értékelésnek gyakran alkalmazott, jól átlátható eszköze a kockázatelemzési mátrix. Az egyes kockázatokhoz azonnal hozzárendelhetjük a kockázatkezelési eszközöket is (lásd 3.11. ábra), így kirajzolódik a vállalkozás kockázati profilja. A kockázatelemzési mátrix segíti a vállalati tervezést. A Simens Rt.-nél például az egyes projektekhez kockázatkezelési jelentést kell készíteni a projekt indítása előtt. A kockázati jelentés tartalmazza a projekt várható kockázatainak leírását és valószínűség-hatás 68

Kockázatkezelés és biztosítás elemzését a kockázatelemzési mátrixban. A hatást a projekt EBIT-jére vonatkoztatják.25 A kockázatkezelés hatékonyságát a projekt utáni kockázatkezelési mátrix összeállításával értékelik. Ezzel a megoldással értékes tapasztalatok gyűjthetők nem csak a várható kockázatokról, hanem az intézkedések hatékonyságáról is. A kockázati jelentés keretében az azonosított és értékelt kockázatokról, valamint a kockázatkezelési intézkedésekről rendszeres beszámolók készülnek. Ennek segítségével nem csak az egyes üzletek, de a vállalat egészének kockázati helyzete is mindig átlátható és folyamatosan ellenőrizhető. 3.11 ábra Egy vállalat kockázati profilja

26

Kárgyakoriság

Fő kockázatok A Gépjárműpark

A

B Beszállító csődje C Részvényesek követelése

F

D IT hiba

B

E Adminisztrációs hiba F Hűtlen kezelés

D

G Hibás teljesítés Kockázatkezelési eszköz

G

Azonnali beavatkozás

E

C

Elemzés, értékelés Nem kell azonnal

Kárnagyság, hatás, terjedelem

25 26

beavatkozni

EBIT = kamat- és adófizetés előtti eredmény (earnings before interest and taxes). Lásd Gerendai (2002).

69

Kockázatkezelés és biztosítás 4. Kockázatfinanszírozás 4.1. Kockázatfinanszírozásról általában

A kockázatkezelés maga is gazdasági következményekkel járó tevékenység, az elhatározott intézkedések végrehajtása költségeket okoz. A költségek megtérülési formája az, hogy a kockázatkezelés

csökkenti

a

veszteségeket.

A

károk

és

veszteségek

gazdasági

következményei alapvetően kétfélék: -

többletköltséget, nem tervezett ráfordítást okoznak a bevételt csökkentik. A kockázatkezelés költségeit két részre kell bontani. Az egyik rész a kockázatkezelési

tevékenység költsége. Ez – egy olyan vállalathoz képest, ahol nem foglalkoztatnak kockázati specialistákat – mindenképpen többletráfordítás. Ide tartozik például a kockázatkezelési szakember vagy csoport bére és az ehhez tartozó egyéb költségek, esetleg az igénybe vett külső konzultáns díja. A másik rész a kockázatkezelési intézkedések költségei, amelyek a vállalat minden elemét érinthetik, ezek az intézkedés jellege szerint rendkívül változatosak lehetnek. Az intézkedések egy része minden vállalatnál megszokott, vagyis ezek nem feltétlenül a kockázatkezelés elhatározásának költségei. Nagyon valószínű, hogy a tervszerűen végzett kockázatelemzés és kockázatkezelés során az intézkedések költségei csökkenthetők, vagy változatlan költségek mellett jobb hatásfokot érhetünk el. Példaként felsorolunk néhány kockázatkezelési intézkedést és eszközt: őrzési díj, biztosítási díj, védelmi berendezések beszerzési és üzemeltetési költségei, beruházási költségek, fenntartási ráfordítások. A kockázatkezelés valamennyi módjánál számba kell venni a felmerülő költségeket és azokat az előnyöket, melyeket ezekért a költségekért cserébe nyerhetünk. A különböző módszerek közül azt a megoldást kell választanunk, mely optimális a jövőben felmerülő költségek szempontjából. A kockázatkezelési ráfordítások hatásainak ábrázolása

A kockázatkezelési ráfordításoknak arányosnak kell lenniük a potenciális károkkal vagy veszteségekkel. Nem fogadhatók el olyan kockázatkezelési megoldások és intézkedések, amelyek nagyobb költséggel járnak, mint amennyi a lehetséges károk gazdasági hátránya. A kockázatkezelési intézkedések egy részénél a költséget és a kárcsökkentő hatást grafikusan is be lehet mutatni. A lehetséges intézkedések költségei és kockázatcsökkentő hatásuk a grafikonban egy-egy pontot határoznak meg. Ha egy grafikon függőleges tengelyén az intézkedések költségeit, a vízszintes tengelyén a kockázatcsökkentő hatás értékét ábrázoljuk,

70

Kockázatkezelés és biztosítás akkor ez a követelmény azt jelenti, hogy a lehetséges intézkedések közül csak azok fogadhatók el, amelyeknek a pontjai egy 45°-os egyenes alatt helyezkednek el. Ez persze csak akkor van így, ha feltételezzük, hogy a kockázatkezelési intézkedés egyszeri, egyösszegű költséggel jár. Az esetek többségében nem erről van szó, inkább a folyamatosan jelentkező költségek a jellemzők, amelyeknek az egy időszakra, például egy évre eső részét adhatjuk meg. Ilyen költség lehet az egy évben fizetendő biztosítási díj, az őrzés havi bérköltsége stb. Ez azonban csak annyit jelent, hogy az ábrán nem 45°-os, hanem valamilyen más meredekségű egyenes jelöli ki az elfogadható megoldások tartományát. 4.1. ábra A kockázatkezelés költsége és hatása

Kockázatkezelés költségei

elfogadhatatlan intézkedések B •

elfogadható intézkedések

A •

45°

C •

D •

Kockázatcsökkentő hatás

A vízszintes tengelyen ábrázolt értékek mindig csak megközelítő jellegűek. A károk nagyságát csak a károk bekövetkezésekor lehet pontosan megállapítani, vagyis jó esetben soha sem tudjuk meg. A bemutatott ábrák tehát csak szemléltető jellegűek, de nagyon alkalmasak arra, hogy egy-egy fontos, nagyobb jelentőségű objektum vagy eszköz értékviszonyait és a kockázatok nagyságát szemléletesen bemutassuk. A kockázatkezelési szakember gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy meg kell győznie a döntéshozókat javaslatai helyességéről. Ilyen helyzetekben ez az egyszerű grafikon nagyon alkalmas eszköz lehet. Azonos hatású intézkedések elemzése

Az ábra elkészítése megkönnyíti a döntést, ha különféle költségű, de hozzávetőleg azonos hatású intézkedésekről, eszközökről van szó. A gépjárművek casco-biztosításánál például nagyon jellemző érték a biztosított által választott önrészesedés. A biztosítás mint kockázatkezelési intézkedés hatása az önrészesedés értékére nem terjed ki, tehát a biztosítási védelem csak az önrészesedéssel csökkentett értékig érvényes. Az azonos önrészesedésű biztosítások hatásait a biztosítótársaságok ajánlatai alapján könnyen ábrázolhatjuk. 71

Kockázatkezelés és biztosítás Értékelhetjük az önrészesedés mellett a biztosítók egyéb szolgáltatásait is, ekkor az ajánlatok elfogadása esetén kapott kockázatcsökkentő hatások (a vízszintes tengelyre mért értékek) egymástól az azonos önrészesedés ellenére is különbözőek lehetnek. A pontok tehát nem feltétlenül egy függőleges vonal mentén helyezkednek el, ha az önrészesedés mértékén kívül az egyéb feltételeket is figyelembe vesszük. Ilyen tényezők lehetnek például: a díjfizetési időpontok, biztosító költségén való szállítás, csereautó stb. A grafikonban a legkedvezőbb megoldást az a pont jelenti, amelyet az origóval összekötve a leglaposabb egyenest kapjuk. A biztosítási ajánlatok általában többféle önrészesedés vállalását is lehetővé teszik. Ekkor az értékelés bonyolultabb, de az előbb leírt módon lehetséges. 4.2. ábra Azonos hatású intézkedések elemzése Kockázatkezelés költségei (biztosítási díj)

Önrészesedés A biztosító kockázatvállalásának felső határa Gépkocsi értéke

A B • • C •


Kockázatkezelés költségei (biztosítási díj)

Önrészesedés (1) Önrészesedés (2) A2 • A1 B1 • • C1 •

C2

•

B2 •

A gépkocsi értéke


Különféle intézkedések összehasonlítása

Az elemzés elvégezhető akkor is, ha különféle intézkedések hatásait akarjuk vizsgálni. Például egy épület, objektum védelménél, őrzésénél többféle intézkedést is alkalmazhatunk. Az ábrán egy ponttal feltüntethetjük a passzív védelem tipikus eszközeinek hatását (a zárak

72

Kockázatkezelés és biztosítás megerősítését, rácsok és egyéb biztonsági felszerelések), ez nyilván alacsony költséget és korlátozott kárcsökkentő hatást nyújtó intézkedés. Egy másik pont jelentheti a biztonsági őrök alkalmazását, ez vélhetően nagyobb költséget jelent, de ettől az intézkedéstől nagyobb védelmet

várhatunk.

Harmadik

lehetőségként

számolhatunk

a

riasztóberendezések

felszerelésével, elektronikai védelem kiépítésével. Ez az előzőnél is költségesebb, de hatásos intézkedés lehet. Az intézkedések becsült költségeit meg tudjuk adni, bár két esetben egyszeri költségről, az őrzés esetén pedig rendszeres költségről van szó. A vízszintes tengelyen itt is határértéknek lehet tekinteni az objektum értékét, de az egyes kockázatkezelési eszközök hatását nyilván csak becsülni lehet. 4.3. ábra Különféle intézkedések költsége és hatása Kockázatkezelés költségei Az objektum értéke

B • C •

A •


Felmerülhet a fenti példa esetében az eszközök kombinált alkalmazása. Ha például a passzív eszközök felszerelését és az őrzést együttesen alkalmazzuk, akkor a költségek biztosan összeadódnak. A hatások összegződésében kevésbé lehetünk biztosak. Itt azonban két egymást jól kiegészítő módszerről van szó, tehát egyesített kockázatcsökkentő hatásuk közel állhat a két intézkedés hatásának összegéhez.

73

Kockázatkezelés és biztosítás 4.4. ábra Két kockázatkezelési intézkedés együttes hatása

Kockázatkezelés költsége

A és B együtt

?

B

A és B kockázat csökkentő hatása Az objektum értéke

A


Arányosság a különféle kockázatok kezelésénél

A kockázatkezelési ráfordítások arányossági követelménye azt is jelenti, hogy a vagyonelemek mindegyikének kockázatait hasonló módon és arányban kezeljük. Ha egy ábrán a különféle értékű vagyontárgyak különböző kockázatkezelési intézkedéseinek megfelelő pontokat feltüntetjük, akkor ezek alapján több, a különböző kockázatkezelési szinteknek megfelelő ferde vonalat húzhatunk. Ezek közül kell egyet kiválasztanunk, amely a vállalat kockázatkezelési céljaival összhangba hozható. Az arányosság azt követeli meg, hogy az origóból induló ferde egyenes alatti, vagy az egyeneshez közeli pontokkal meghatározott intézkedéseket válasszuk. Az így meghatározott átlagos védelmi szinttől természetesen el lehet térni, például egyes vagyonelemeket fokozottan lehet védeni. 4.5. ábra Különféle vagyonelemek arányos kockázatkezelése

Kockázatkezelés költsége

C

A

B


74

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázatkezelés pénzügyi forrásai

A kockázatkezelés költségei – változatosságuk miatt – számviteli szempontból nagyon sok helyen jelenhetnek meg. A kockázatkezelési tevékenység költségei többnyire általános költségnek tekinthetők, de a különféle kockázatkezelési intézkedések költségei az általános, a közvetlen költségek között is megtalálhatók. Végső soron a kockázatkezelési költségek is a szervezet működési költségeit növelik, a termékek vagy a szolgáltatások árában térülnek meg, ezért – minden más költséghez hasonlóan – a túlzott kockázatkezelési ráfordítások versenyhátrányt okozhatnak, vagy indokolatlan módon növelik a szervezet működésének költségeit. Általános költség

A kockázatkezelési tevékenység és a kockázatkezelési intézkedések költségei többnyire az általános költségeket terhelik. Ezeket a költségeket az előző pontban már tulajdonképpen figyelembe vettük, mert a kockázati érték meghatározásának mindkét tényezője függ a tervezett kockázatkezelési eszközöktől. A vállalati általános költség (fedezet) számításakor tehát az előző fejezetben leírt elemzések eredményét is figyelembe kell venni. Az általános költségbe tehát már beleszámítottuk a károk és veszteségek egy részét, a várható érték mértékéig. Tartalékok

Az általános költségbe csak a károk egy részének fedezetét építhetjük be. A várható érték feletti károk bekövetkezésekor tartalékainkat kell felhasználnunk. Ha a kockázatok mértékében nagyon bizonytalanok vagyunk, helyes, ha külön kockázati tartalékot képezünk. Léteznek ugyanis kezelhetetlen, előre nem jelezhető kockázatok és meg nem határozható mértékű, kalkulálhatatlan károk. Ezek fedezetét az általános költség nem tartalmazhatja. Külső források

Főként nagyobb károk esetében a vállalkozás kénytelen külső forrásokat igénybe venni. A külső források bevonására hitelek, kölcsönök, vagy tőkebevonás formájában, vagy ezek kombinációjaként kerülhet sor.

75

Kockázatkezelés és biztosítás 5. Kockázati menedzsment 5.1. A kockázati menedzsment folyamata

A kockázati menedzsment – mint minden más vezetői tevékenység – ciklikusan ismétlődő feladatok elvégzését követeli. A kockázatkezelési szakirodalom a kockázatkezelési ciklust általában öt lépésre bontja. 5.1. ábra A kockázatkezelés lépései 1.

VESZÉLYFORRÁSOK MEGHATÁROZÁSA ÉS ELEMZÉSE Vagyoni, jövedelmi, felelősségi és személyes kockázatok

2.

A lehetséges károk nagysága, valószínűsége, gyakorisága és pénzügyi hatásai

INTÉZKEDÉSI LEHETŐSÉGEK KERESÉSE Intézkedési lehetőségek a károk elkerülésére, megelőzésére vagy csökkentésére

3.

Pénzügyi megoldások keresése: tartalékképzés, biztosítások

LEGJOBB MÓDSZEREK KIVÁLASZTÁSA Pénzügyi szempontok Egyéb vállalkozási szempontok

4.

A KIVÁLASZTOTT KOCKÁZATKEZELÉSI MÓDSZEREK VÉGREHAJTÁSA Vezetési intézkedések Technikai intézkedések

5.

MONITORING, A PROGRAM TOVÁBBFEJLESZTÉSE Az eredmények megfigyelése és értékelése Szabványosított megoldások kidolgozása

Forrás: Farkas-Szabó (1998): 38. p.

Veszélyforrások meghatározása és elemzése

Mint korábban láttuk, a kockázatok érintik a szervezet minden elemét, így: -

-

kár érheti a vállalkozás dologi vagy nem dologi vagyonát csökkenhet a várt vagy tervezett jövedelem (nyereség), akár a költségek emelkedése, akár a bevételek csökkenése miatt a szervezet felelősségi körében kárt okozhat szerződő partnereinek, vásárlóinak, vagy éppen saját magának üzleti és egyéb (pl. költségvetési, társadalombiztosítási) kapcsolataiban a vállalkozás értéke, vagy a szervezet tevékenységének színvonala csökkenhet a vezetők és munkatársak munkaidejének kiesésével kár érheti a vállalat hírnevét, reputációját 76

Kockázatkezelés és biztosítás A felsorolt veszélyeket és kockázatokat meg kell vizsgálnunk külön-külön, és meg kell határoznunk a lehetséges kombinációkat is. Elemeznünk kell a károk és a különféle kárkombinációk bekövetkezésének valószínűségét, az érintett eszközök vagy területek fontosságát. A vizsgálat egyik legfontosabb eleme a lehetséges pénzügyi-finanszírozási következmények meghatározása. A veszélyforrások közül nem hagyhatjuk ki a magukban a kockázatkezelési intézkedésekben rejlő kockázatokat sem. A kockázatkezelésre szolgáló eszközök és intézkedések további, esetleg új típusú kockázatokkal járnak, esetleges káros mellékhatásaik mindenképpen figyelembe veendők. Például, ha őrzéssel foglalkozó szolgáltatót veszünk igénybe, akkor az őröknek, vagyis külső, a vállalatnak esetleg kevésbé elkötelezett személyeknek fontos belső, bizalmas információkat kell átadnunk, mert e nélkül feladatukat nem tudják ellátni, és ebben a legtöbb vezető – helyesen – komoly kockázatokat vél felfedezni. Intézkedési lehetőségek vizsgálata

Második lépésként a károk elhárításának lehetőségeit vizsgáljuk meg. A kockázatkezelés általános stratégiai irányait és az eszközöket már bemutattuk, itt csak vázlatos csoportosításukat és leírásukat adjuk. A kockázatkerülés azt jelenti, hogy a nagyon kockázatosnak ítélt tevékenységek folytatásától tartózkodunk. Tárgyi, dologi eszközöknél ez az eszközök minimális mennyiségére való törekvést jelenti. Jellemző döntések: saját személyautó helyett bérelt járművek,

közlekedési

szolgáltatások

igénybe

vétele,

telephelyek,

munkahelyek,

termelőeszközök bérlete megvétel helyett, a vásárolt eszközökhöz ajánlott teljes szolgáltatási választék megrendelése stb. A kármegelőző magatartás tulajdonképpen a gondos, szabályszerű eljárásokra helyezi a hangsúlyt. A gépek és egyéb eszközök előírásszerű karbantartása, fontos döntések előtt az információgyűjtés körültekintő elvégzése, az adatok ellenőrzése tartozik ide. Jellemző eszközei: megelőzési lehetőségek kutatása, közvetlen kármegelőzési intézkedések (például: tűzvédelem, balesetvédelem, betörésvédelem stb.). Az intézkedés irányulhat a kár gyakoriságának csökkentésére, kár terjedelmének mérséklésére, konkrét személyre, objektumra egyaránt. A kármegelőző eszközöket passzív és aktív csoportra is feloszthatjuk. Passzív védelem például a zár, lakat és a rács felszerelése, mert ezek az eszközök csak az

77

Kockázatkezelés és biztosítás esetleges behatolást tudják megnehezíteni. Az aktív eszközök ennél többre képesek, például riasztanak, jeleznek. A kárenyhítő intézkedések a károk hatásának csökkentését célozzák. A károk bekövetkezésével számolva fel kell készülni az emberek és vagyontárgyak mentésére, a lehetséges mértékben meg kell akadályozni a károk halmozódását. Jellemző eszközök: a menekülési útvonalak és vészkijáratok kijelölése, vészvilágítás működtetése, tűzoltó készülékek elhelyezése stb. A károkkal fenyegetett eszközök és elemek megosztása is sokféle módon lehetséges. Két fő csoportjuk az erőforrások és elemek szétválasztása, illetve megkettőzése. A szétválasztás dologi elemek esetén fizikai elkülönítést, elválasztást, raktárkészletek több helyen való tárolását, a termelési eszközök lehetőség szerinti elválasztását jelentik. Az üzleti kapcsolatoknál a szétválasztás azt jelenti, hogy a fontos anyagok beszerzésénél igyekszünk több egymással versenyző szállítóval szerződni. A megkettőzés eszköztára: tartalék gépek készenlétben tartása, számítógépes adatállományok biztonsági másolatainak elkészítése, kulcsemberek helyetteseinek kinevezése stb. A kockázatok áthárítása és megosztása azt jelenti, hogy a szervezet tevékenységével és az ahhoz szükséges eszközökkel kapcsolatos kockázatokat a megkötött szerződések kikötéseinek megfelelően mások (személyek, cégek, egyéb szervezetek) viselik. Ez is megerősíti azt az üzleti alapszabályt, hogy a szerződések megkötésénél nagyon gondosan kell eljárni. A biztosítás kockázatfinanszírozási és kockázatáthárítási eszköznek egyaránt tekinthető. A biztosítási transzfer során a kockázatokat az erre a célra létrehozott biztosítótársaságok viselik. Nagyon

fontos,

hogy

az

intézkedési

lehetőségek

mellett

azok

pénzügyi

következményeivel is tisztában legyünk. A legjobb módszerek kiválasztása

A lehetséges intézkedések közül kiválasztjuk azt a megoldást, vagy a különféle megoldások olyan kombinációját, amely a szervezet általános céljainak megfelel, a vállalkozási filozófiával nem ütközik és a pénzügyi lehetőségeket sem haladja meg. A kiválasztott kockázatkezelési módszerek végrehajtása

A döntések meghozatala után a vezetői tevékenység kibővül a kockázatkezeléssel, a kockázatkezelés a vezetés része lesz. A vezetői munkamegosztásnak megfelelően a feladatok megoszthatóak. 78

Kockázatkezelés és biztosítás Monitoring

A kockázatkezelés folyamat jellegét az teremti meg, hogy az eredményeket állandóan figyelemmel kísérjük, visszacsatolással élünk azért, hogy az alkalmazott kockázatkezelő eljárások minél gazdaságosabbak, egyszerűbbek és hatékonyabbak legyenek. Ha a feltételek megváltoznak, akkor új módszereket kell keresni. A bevált megoldásokat állandósítani lehet, ezek mintegy házi „szabványként” kezelhetők. 5.2. A kockázatkezelés helye a szervezetben

A kockázatkezelés (risk management) már az angol megnevezésben is menedzsment funkcióként van meghatározva. Mit is jelent ez a kifejezés? Nem kívánjuk természetesen itt a szervezetekre és a szervezetek irányítására vonatkozó összes tudnivalót és ismeretet az olvasóra zúdítani, még kevésbé akarunk új szervezeti elméleteket felállítani, mégis kell némi magyarázat ennek megértéséhez, illetve azért, hogy tárgyunkat ki tudjuk fejteni. A huszadik század első fele a lineáris-funkcionális vezetés jegyében telt el, állandóan tökéletesítve a Taylor által kidolgozott, vagy neki tulajdonított szervezeti módszert, illetve az ennek megfelelő szervezeti felépítést. Ennek az a lényege, hogy a szervezet csúcsán igen kevés tagból álló általános és igen szélesen értelmezett hatáskörű (magyarán ez azt jelenti, hogy nem a vállalat egyik szakmai területéért, hanem a vállalat egészének megfelelő működéséért felelősek) felső menedzsment helyezkedik el. A felső menedzsment irányítja az ún. szakmai vezetőket. A szakvezetés tagjai már csak egy-egy szakmai területen működnek, azért felelősek. Nagyon fontos itt megállapítani, hogy a szakmai vezetők saját funkcionális területükön igen jelentős tényezőnek számítanak. A funkcionális szervezeti felépítés ugyanis arra épül, hogy a szakmai vezető irányítási területe az egész vállalatra kiterjed, vagyis a saját szakterületén minden végrehajtó neki van alárendelve. A magyar vállalatok túlnyomó többsége a nyolcvanas években lineáris-funkcionális szerkezetű volt, a szakvezetői kar mérete a vállalati nagyság függvényében változott. A lineáris- funkcionális struktúrát mindig törzskari egységek egészítették ki. Ezek más szerepkört látnak el, a menedzsment segítőjeként foghatók fel. A törzsegységek általában (nagyon sokféle kivételt lehetne említeni) nem rendelkeznek közvetlen intézkedési-irányítási joggal, a menedzserek számára dolgoznak, készítenek elemzéseket, tervezeteket. Intézkedési joga azonban csak a menedzsereknek van. Ez fontos megkülönböztetés a lineáris-funkcionális struktúrán belüli (line, vonali) és a menedzsmentet segítő, a lineáris-funkcionális struktúrán kívüli (staff, törzskari) vezetők és munkatársak között.

79

Kockázatkezelés és biztosítás 5.2. ábra Lineáris-funkcionális szervezeti felépítés

A kockázatkezelés tehát a menedzsment-feladata. A vállalatok menedzsmentje, átlagos nagyságú szervezetet feltételezve: egy vagy néhány általános vezetőből és a funkcionális felső vezetőből – szakmai vezetőkből – áll. A kockázatkezelésnek a menedzsmenttel való összekapcsolására a törzskari, törzsegységi megoldás alkalmas, más általános feladatokhoz hasonlóan (jogi, belső ellenőrzési, infrastrukturális, stratégiai vezetési, személyügyi, humánpolitikai stb. tevékenységek). Magyarországon ezeket az egységeket „közvetlen irányítású” vagy „önálló” jelzővel szokás megkülönböztetni a funkcionális egységektől. A klasszikus törzskari szervezeti egységek nincsenek utasítási-jelentéstételi (a szervezettan ezeket, a hierarchia irányítási szintjei közötti kapcsolatokat lineáris-funkcionális kapcsolatoknak nevezi) kapcsolatban a feladatok gyakorlati végrehajtásával foglalkozó funkcionális vezetőkkel. Ez a törzskari egységeket kizárja a közvetlen irányítók közül, de ugyanakkor függetlenné is teszi a funkcionális vezetőktől. A kockázatkezelési intézkedések tehát csak az általános menedzsment közvetítésével lehetségesek, döntési-ellenőrzési joga a kockázatkezelésben csak a menedzsmentnek vagy a legfelső vezetőnek van. A kilencvenes években a lineáris-funkcionális irányítás lehetőségei kimerültek. Az okok sokfélék, itt csak néhányat említünk meg. A funkcionális felépítés nagyobb, de belátható méretű vállalatok számára alkalmas. A méret itt a dolgozói létszám nagyságára, a termelési egységek számára és a vállalat

80

Kockázatkezelés és biztosítás működésének földrajzi kiterjedésére egyaránt vonatkozik. A hatalmas, nagy területen dolgozó, a multinacionális, transznacionális vállalatok számára ez a forma már nem alkalmas. Ugyanígy nem alkalmas a kisméretű vállalakozások irányítására sem, mert a kisméretű szervezetekben a szakmai elkülönülés egyszerűen már csak létszám-okokból sem lehetséges. Ha a vállalat szakmai szempontból nagyon sokféle tevékenységet végez, akkor a szakmai alapokon kialakított funkcionális struktúra nem lehet hatékony. Akkor ugyanis, ha egy sokféle tevékenységet végző vállalatnál ragaszkodnak a hagyományos felépítéshez, nagyon sokféle szakmai irányítóra lenne szükség. A funkcionális irányítók kara viszont nem lehet túlságosan nagy, mert ekkor rögtön kiütközik a funkcionális irányítás legnagyobb hibája: egy-egy végrehajtót túl sokan (gyakran egymással is vetélkedve) irányítanak. A fokozódó verseny megköveteli a gyors reagálás képességét. A hagyományos funkcionális vezetés igen megbízhatóan működik, de nem alkalmas gyors akciók lebonyolítására. A mai vállalat viszonylag kis létszámú menedzsmenttel dolgozik. A menedzsment tagjai a vállalat célkitűzéseinek megvalósításában erősen érdekeltek, a tulajdonosok minden eszközzel törekednek a menedzserek elkötelezettségének kialakítására. A kis létszám és az elkötelezettség a rugalmasság egyik feltétele. Az elméleti kutatások is ezen a nyomvonalon haladnak, segítve a gyakorlatot. A szervezeti kutatások és fejlesztések a hatvanas évek óta teljesen más alapokon folynak, egészen más szempontokat vesznek figyelembe, mint korábban. Az elméleti munka és a gyakorlat együttműködésével új, a korábbinál hatékonyabb és alkalmasabb szervezeti rendszerek alakultak ki. További fejlemény, hogy kialakultak az új gazdaságnak nevezett üzletek folytatására képes vállalkozások, amelyek egészen új szemléletet, szervezeti iskolát képviselnek. Az 5.3. ábrán bemutatott rajz ugyan nyilván túloz egy kicsit, de az ezekben az új szervezetekben alkalmazott megoldások valóban formabontóak, kevés elemet vesznek át a klasszikus iskolák tanításaiból. A cél itt a versenyelőny megszerzése és annak kihasználása, az eszköz pedig a gyorsaság, a rugalmasság, a rövid szolgálati utak, az információáramlás minél nagyobb sebessége.

81

Kockázatkezelés és biztosítás 5.3. ábra Hagyományos és az új gazdaságot jellemző szervezeti felépítés

A hagyományos lineáris-funkcionális szervezeti struktúra részleges vagy teljes feladását az említett tényezők mellett nagyon markánsan kényszerítik ki azok az új típusú vállalati tevékenységek, amelyek eleve csak a szervezet megváltoztatásával vezethetők be. Körülbelül két évtizeddel ezelőtt kezdtek teret nyerni azok az új funkciók, amelyek a szervezeti struktúrák módosítását követelik meg. Az új funkciók a szervezetben általában törzskari, menedzsment-közeli elhelyezést igényelnek. Mégsem a klasszikus törzskari funkciók kiegészítéséről és bővítéséről van szó, hanem teljesen újfajta elemekről, amelyeknél a hatékony feladat-ellátáshoz hatáskör is szükséges. Megjelentek tehát az olyan törzskari elemek, amelyeknek valamilyen mértékű irányítási-utasítási joga is van. Példaként a ma már általában jól ismert minőségirányítást említhetjük. Ismeretes, hogy a minőségirányítás Európában általánosan elfogadott rendszere az ISO 9000 szabványsorozat alkalmazásával építhető ki. Vezetési szempontból a szabvány alapvető követelménye27 a minőségért felelős kinevezése és megfelelő hatáskörrel való ellátása. A szabvány nem hagy kétséget: a felelősnek (a minőségi követelmények érvényesítése tekintetében) intézkedési hatáskört kell adni. Ha figyelembe vesszük a szabványnak azt az elvét is, hogy a gazdasági szempontokat adott esetben a minőség érdekében háttérbe kell szorítani, akkor a minőségbiztosítási vezetőt a minőségbiztosításba bevont vállalatrész befolyásos vezetőjének tekinthetjük.

27

MSZ EN ISO 9001:1996, 4.1.2. pont, „Szervezet”

82

Kockázatkezelés és biztosítás A minőségi szakirodalom kiemelten hangsúlyozza, hogy a minőségi rendszerek bevezetésének és működtetésének kulcskérdése a vezetői (a legfelső vezetők) elkötelezettsége és a felelősség, a hatáskörök és minden, a minőséget befolyásoló tevékenység közti kommunikációs csatorna világos megadása.28 A minőségbiztosítási rendszerek vezetőinek befolyása más, több is, de alkalmanként kevesebb is lehet, mint a hagyományos funkcionális szakvezetők befolyása. Megjegyezzük, hogy más minőségi rendszerek (QS, TQM) még ennél is tovább mennek, itt a minőségi szakemberek hatása még nagyobb. Hasonló szervezetiirányítási szemléletet követel a környezetirányítás vállalati alkalmazása az ISO 14000 szabványsorozat szerint. Tárgyunk, a kockázatkezelés tehát csak az egyik általános, újnak tekinthető funkció és így mintegy „versenyben” áll más funkciókkal. A minőség mellett ilyen lehet az innováció, a kontrolling, környezetügy, információ-gazdálkodás stb. Megállapíthatjuk tehát, hogy a ma még viszonylag újnak számító irányítási elemek hagyományos törzskari szervezetek lehetőségeit és intézkedési jogköreit jelentősen kitágították. A szabványos minőségi rendszereket (ISO 9000) ma már sok vállalat kiépítette, más vállalatok egyedi minőségbiztosítás szerint dolgoznak. A környezeti irányítási rendszerek ma még kevés vállalatra jellemzőek, de várható az ISO 14 000 szabvány szerinti rendszerek folyamatos terjedése is. A közeljövőben ezek az új funkciók kiegészülhetnek egy továbbival: az egészségi és munkabiztonsági rendszerekre vonatkozó nemzetközi szabvány már kiadás előtt áll. A minőségi és a környezeti rendszerek jelentősen átformálják a vállalatokat, és ez a kockázatkezeléssel is kapcsolatban van. Az említett területek átfedésben vannak a kockázatkezelés szakterületeivel, a környezetirányítási szabványok egyike kifejezetten foglalkozik a kockázatok kérdéskörével. Emellett a szabványos rendszerek kialakításának módszerei nagyon nagymértékben alkalmasak a kockázati menedzsment tevékenységben való felhasználásra. Hogyan lehet a kockázatkezelést a vállalat működésébe beilleszteni? Az előző pontokban nyilvánvalóvá vált, hogy a mai magyar vállalatoknak egyszerre kell a jól ismert hagyományos szakterületek vezetését korszerűsíteniük és az új funkciókat beépíteniük. Világos, hogy az átalakítás csak komplex módon történhet. Egyetlen szakterület igényei szerint nem lehet vagy nem érdemes mindent átalakítani. Nem érdemes például a minőségi rendszert úgy bevezetni, hogy nem végezzük el a más szakterületen szükséges változtatásokat. Nem helyeselhető viszont a vállalat egészének radikális átalakítása sem. Az egyszerre 28

Johnson (1996), 72. old.

83

Kockázatkezelés és biztosítás mindenkit érintő „átszervezések” a tervezés folyamán hatalmas arányú vetélkedésekkel járnak, megvalósításuk során pedig a működés folyamatosságát veszélyeztetik. Az új struktúra stabilizációs időszaka is hosszúra nyúlhat. Meg kell tehát keresni az új funkciók közös pontjait. Meggyőződésünk, hogy vannak közös elemek, amelyek egy irányba mutatnak, és nem csak külön-külön, hanem egymást felerősítve szolgálják a vállalat alapvető célrendszerét. A minőségirányítást mint példát azért választottuk ki, mert egyértelmű tartalmi összefüggések is találhatók a minőségbiztosítás és a kockázatkezelés között. A minőségi szabványok minőségirányítási irányelvei külön is kiemelik a kockázati megfontolásokat.29 Az ISO-szabványok általában nagyon szűkszavúak. Ennek ellenére a szabvány egyik pontja a vállalat és a vevő szempontjait külön is említi. Érinti a vállalati hírnév, a kedvező megítélés, a piaci pozíció elvesztésének kockázatait. Felsorolja a vállalati veszteségforrásokat: panaszok, kártérítési igények, termékfelelősség és általában a munkaerőt és a pénzügyi eszközöket fenyegető kárlehetőségek. A vevő szempontjainál is kifejezetten kockázatkezelési elemeket említ a szabvány: az emberek egészsége, biztonsága, a kereskedelmi kifogások stb. A záró következtetés: „A jól megszervezett minőségügyi rendszer egyben értékes vezetői eszköz is a minőségi optimum meghatározásához és szabályozásához, a kockázati, továbbá a költség- és a haszonnal kapcsolatos meggondolásokhoz.” Az ISO minőségirányítási szabványainak új kiadása (ISO 9000:2000) ezeket az elemeket még inkább megerősíti. Az új szabványsorozat a korábbiakhoz képest szemléletében a következő változtatásokat hozta: alapelvvé teszi az érdekeltek szolgálatát, ebben a körben is kiemelten kezeli a vevőket, valamint a vállalati rendszereknél előtérbe helyezi a folyamatszemléletű megközelítést. Az új szabványok szerkezeti változásokat is hoztak. A két legfontosabb szabvány, a 9001 és a 9004 azonos felépítésű, ezért a szabványpontokra való hivatkozás mindkét szabványnál azonos témakörre vonatkozik. A rendszer követelményeit az MSZ 9001:2001 szabvány tartalmazza, a tökéletesítéshez az ISO 9004 ad útmutatásokat. A 9004 szabvány több helyen emeli ki a kockázatokat, sőt egyes helyeken még módszertani ajánlásokat tesz. Kifejezetten foglalkozik ezzel a témakörrel a következő helyeken: 0.1. pont: A minőségirányítási rendszer közvetve hozzájárul a költségek és kockázatok irányításához, mert a kockázatok csökkentése minden érdekeltnek fontos. Fel is sorol néhány 29

Lásd Petőcz-Szabó (2003).

84

Kockázatkezelés és biztosítás kockázati elemet: a rossz piaci hírnév, vevőpanaszok az erőforrások nem eléggé hatékony kihasználása 0.4. A minőségirányítási rendszer helyét és szerepét meghatározó rész a szabványban, itt helyezi el a minőségirányítást a többi vállalati rendszer mellett. leszögezi, hogy a minőségügyi rendszer összehangolható más irányítási rendszerekkel, azok követelményeivel. Lehetővé teszi, megengedi, hogy a minőségirányítási rendszert más vállalati rendszerekkel összekapcsolva alkalmazzák, egyiket a másikba integrálva. 5.2.2. A szabvány itt az érdekeltek igényeinek és elvárásainak kielégítését tárgyalja. A szállítókkal való kapcsolatok alakításánál a kockázatok megosztását tartja az egyik fontos tényezőnek 5.4.2. A minőségtervezésnél a szabvány a bemenő adatként javasolja felhasználni a kockázatelemzés és a kockázatmérséklés eredményeit. 5.6.3 Itt a kockázatkezelés menedzsment funkcióként jelenik meg, a vezetőségi átvizsgálások során néhány kérdéskörre való összpontosítást javasol a szabvány, köztük a kockázatok kézbentartására is. 7.1.3.3. Ez a pont kifejezetten a termék vagy szolgáltatás lényegi, tényleges előállításának folyamatait tárgyalja. Fontosnak ítéli meg a kockázatértékelések elvégzését, sőt, ennél is továbbmenve, módszertani javaslatai is vannak. Eszközként a folyamat hiba- és hatáselemzését, a hibafa-elemzést és a megbízhatóság értékelését javasolja alkalmazni. A hibaelemzés, például a kritikus pontok keresésén alapuló elemzés és a hibafa-elemzés (matematikai logikai elemeket is tartalmazó gráf jellegű folyamatábrákat tartalmazó modellek elemzése) tipikus kockázatelemzési módszertannak számít. 7.3.1. Itt a műszaki tervezési részben tárgyalja a szabvány a termék vagy szolgáltatás tervezési folyamatát. Ezért nagyon fontos ez az utalás, mert ebben a pontban a kockázatok elemzésére még részletesebb instrukciók találhatók. Eszközként a hibaelemzések és a hibafaelemzések mellett szerepel a megbízhatóság értékelése, a kapcsolatdiagramok, a rangsorolási módszerek és a szimulációs technikák, ezek is széles körben alkalmazható eljárások. 7.5.2. Ezen a helyen a termék nyomon követésénél is említi a szabvány a kockázatok csökkentésének fontosságát. Az előző felsorolásban szereplő hivatkozások azokat a helyeket jelölték meg a szabványban, amelyeken a kockázat kifejezés szerepel. Természetesen számos más helyen is

85

Kockázatkezelés és biztosítás vannak a kockázatkezelésre nézve fontos utalások, csak más kifejezések mögött. Az utalások egyik csoportjánál a szabvány a törvények és szabályzatok betartására ösztönöz, erre nézve általános és konkrét javaslatok is fellelhetők. Az utalások másik csoportjánál pontosan megadott kockázati kört, kockázati tényezőket vagy veszélyeztetett elemeket nevez meg a szabvány, például a biztonságot, a munkabiztonságot az egészség védelmét, az ergonómiai szabályokat, a munkakörnyezet kockázati elemeit (zaj, rezgés stb.), a természeti erőforrások felhasználásával kapcsolatos kockázati tényezőket. Az utóbbi tényezők pontos helyének megadását nem tartjuk fontosnak. A hivatkozások véleményünk szerint meggyőzően bizonyítják azt, hogy a kockázatkezelés érdekében nem feltétlenül szükséges külön rendszer kiépítése, de bizonyítják azt is, hogy a kockázatok kezelése a minőségirányítási rendszeren belül eléggé fontos ahhoz, hogy külön foglalkozzunk vele. Ez tehát a kockázatkezelés egyik esélye. A minőségi rendszerek bevezetésére és a tanúsított rendszerek működtetésére vonatkozó igény ugyanis óriási. Ebben egyaránt szerepe van a korszerűség igényének, a piaci versenyelőny megszerzésére vonatkozó törekvéseknek és a különféle kényszereknek. A tanúsított minőségi rendszerrel rendelkező vállalatok száma dinamikusan nő. Fel lehet használni ezt a nagyon erős felhajtóerőt, megfelelő körültekintéssel a minőségirányítási rendszer kiépítésekor, azzal egy időben és összhangban megfelelő kockázati menedzsment is létrehozható. A minőségi rendszerek és a kockázati menedzsment összefüggése jó példa, de nem kivételes. Meggyőződésünk, hogy hasonló összefüggések másik funkciók között is találhatók. A szervezeti beillesztés másik lehetősége az önálló kockázati menedzsment rendszer kiépítése. A minőségirányítás példája arra int bennünket, hogy ne javasoljunk egyéni, egyedi megoldásokat. A minőségügyi gondolkodás fejlődésében ugyanis nagyon nagy ugrás volt a szabványos rendszerek megjelenése. A szabványok egységesítő hatása tette ugyanis a minőségügyi rendszereket az üzleti életben és üzleti gyakorlatban általánosan elfogadottá, ennek köszönheti átütő sikerét. Az általános elfogadás lényege még egyszer: az egységesség, a külső szempontú vizsgálat és megítélés lehetősége, és a harmadik fél, a független tanácsadó által való tanúsítás lehetősége. A kockázatkezelésre általánosan használt szabványokat még nem dolgoztak ki, de van példa, amely alapján létrehozható lenne. Ismert az AS/NZS:1999 számú ausztrál–új-zélandi szabvány, amely rendszerszerű, szemlélete meglehetősen közel áll az ISO-szabványokéhoz.

86

Kockázatkezelés és biztosítás Tulajdonképpen egy vezérszabványról van szó, irányelv egészít ki, a sorozathoz tartozik a HB 141, kockázatfinanszírozási irányelvek, HB 142, bevezetés a kockázatkezelésbe, HB 143 irányelvek a közszektor kockázatkezelési tevékenységéhez, HB 203 környezeti kockázatok kezelése, HB 228 kockázatkezelési irányelvek az egészségügy számára, HB 231, irányelvek az információs kockázatok kezeléséhez, és így tovább. Hasonló rendszerek kidolgozása a nemzetközi szabványosításban is megkezdődött. A kockázatkezelés szabványosítására kanadai példa is ismert. A teljes leírást adó szabvány a CAN/CSA-Q850-97 Risk Management: Guideline for Decision-Makers címet viseli. Szerkezete a kockázatkezelés folyamatát követi, a lépések megfelelnek más helyen leírtaknak: előkészítés, előzetes vizsgálatok, kockázatelemzés, kockázatok értékelése, kockázatkezelési beavatkozások mérlegelése, végrehajtás és monitoring. Az útmutató jellegnek megfelelő módon az egyes lépések leírása után kiemelten foglalkozik a döntési lehetőségekkel. Az adott fázis elvégzése után mindig három utat ajánl: a folyamat befejezését, a visszatérést az előző lépésre, valamint a továbblépést a következő elemre, illetve a végrehajtásra. A szabvány az elemzéseknél a kockázat három fő jellemzőjét veszi figyelembe, a gyakoriságot, a hatást, valamint a szubjektív kockázat érzékelést, vagyis a vezetőnek a kockázattal kapcsolatos felfogását. Ebben a szabványos leírásban tehát erősen érvényesül az a tényező, hogy a különféle érdekeltek – ez esetben a döntéshozók, felsővezetők – számára mit jelentenek a vállalati kockázatok, melyiket mennyire tartják veszélyesnek, és ez hogyan befolyásolja őket. Külön figyelmet fordít a szöveg a kommunikációra, a folyamat minden lépésénél külön leírja a helyes kommunikáció alapelveit. Ezek a részek nagyon hasznosak és fontosak, tanulmányozásukat minden kockázatkezelési szakembernek javasoljuk. A szabvány a kockázatkezelést a vezetői, menedzsment funkciók egyikeként tárgyalja, más szabványokra és funkciókra is hivatkozik, a környezeti és módszertani szabványok mellett itt is előkerülnek a minőségügyi szabványok.30 A kockázatok összefüggő kezelésére jogszabályi kötelezettség is előírható, mint ahogy azt egy német rendelkezés mutatja. A német KonTraG (Gesetz zur Kontrolle und Transparenz im

Unternehmensbereich)

a

tőzsdei

részvénytársaságok

körében

ír

elő

átfogó

kockázatkezelési kötelezettségeket, fontos befektető-védelmi eszközként. 30

Forrás: CAN/CSA-Q850-97 Risk Management: Guideline for Decision-Makers.

87

Kockázatkezelés és biztosítás A vállalatok funkcionális tevékenységeinek tehát van egy megkülönböztetett csoportja. A már bemutatott hagyományos struktúra a szakmai funkciókat és a törzskari funkciókat különbözteti meg, ez utóbbiaknak korábban csak tanácsadó, a vezetést segítő szerepet tulajdonítottak. A szervezetfejlődés az utóbbi évtizedben azonban számos újdonságot hozott. Kialakultak a már klasszikusnak nem tekinthető új (törzskarinak nevezhető, de lényegüket tekintve attól nagyon eltérő) szervezeti elemek, amelyek már beavatkozó tevékenységet végeznek. Szokás ezeket a tevékenységeket – a más területeken való hatáskör miatt – funkciókat keresztező tevékenységeknek is nevezni. A line, vonalbeli és a staff, törzskari funkciók mellett tehát ezek külön jellegzetességekkel bírnak. Közös jellemzőjük az általánosan használt rendszer kifejezés. A funkciókat keresztező tevékenységeket formailag nagyon jól jellemzi a sajátos eljárási rendet előíró és szabályozó kézikönyv. Beavatkozó jellegüket az adja, hogy saját feladatkörükön belül hatáskörökkel rendelkező vezetőt igényelnek. A legismertebb „kézikönyves” rendszer a minőségirányítás és a környezeti irányítás, főként ezeknek a rendszerszabványokon alapuló változatai. Fontosnak tekinthetők még, és a szabványos rendszerekhez tartoznak az egészséges és biztonságos munkavégzésre, az információs biztonságra kialakított rendszerek, de ezek mellett az eddig a hagyományos törzskari funkciók közé sorolt személyügy is átalakulni látszik, egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a személyügyi tevékenységet is rendszerként működtetik. A rendszerek a menedzsment eszközei, és ezekkel a rendszerekkel együtt a menedzsment sokkal jobban tudja a szervezet tevékenységét befolyásolni, tevékenysége a teljes szervezetet áthatja. Ezekkel az eszközökkel a menedzsment tevékenysége ma már abba az irányba fejlődik, hogy külön vállalati funkcióként tekinthetünk rá. P. Drucker szavaival: „(a menedzsment) minden szervezet jellemző és megkülönböztethető organikus része”31. A rendszerek megjelenésével és elterjedésével együtt sokszor már a bőség zavara is fellépett. A különböző, szabványos vagy egyedi rendszerek ugyanis saját nézőpontjukból ugyan, de mégis ugyanazokat a vállalati folyamatokat szabályozzák és irányítják. Minél többféle rendszer működik ugyanannál a szervezetnél, annál nagyobb az esélye annak, hogy az

egymástól

elszigetelten

működtetett

rendszerek

ellentmondásokat

tartalmaznak,

túlszabályozást jelentenek. Mivel a rendszerek száma nem csökken, ellenkezőleg, nő, egyre gyakrabban olvashatunk arról, hogy integrációra van szükség, egyre gyakrabban emlegetik az integrált menedzsment rendszer bevezetésének szükségességét. 31

Lásd Peter F. Drucker: 21. századi kihívások a vállalatirányításban. HVG, Budapest, 2001

88

Kockázatkezelés és biztosítás Nyilván ott van erre a legnagyobb esély, ahol a rendszerek közös alapokon állnak. A rendszerszabványok szerinti irányítás forrásai a nemzetközi szabványok, ezek rokon szabályozásoknak tekinthetők. A leggyakrabban együttesen előforduló eset a minőségi és környezeti irányítási rendszerek együttes alkalmazása. Van ellenkező példa is, de nyugodtan állíthatjuk, hogy a két dolog együttes, összehangolt alkalmazása helyesebb. A kockázatkezelés a magyar vállalatoknál

A tudomány és a technika elméletével és etikájával foglalkozó gondolkodók szerint a kockázatok ma egyre inkább fenyegetést jelentenek, amelyek félelmeket váltanak ki. A vállalati példák a környezetszennyezésről, az atomenergia alkalmazásáról szólnak. Agazzi32 szerint korunkat a kockázatoktól való menekülés jellemzi. Ezt a korszellemet fejezik ki a mai civilizáció olyan intézményei, mint az állam jóléti funkciói, a társadalombiztosítás, „a biztosítási kötvények legkülönfélébb formáinak áradata”. Ez a jelenség vezet a felelősség vállalását nem követelő rutinfeladatok elvégzését igénylő állások iránti hatalmas érdeklődéshez. Nem vitathatjuk ezt az értékelést, mert általában állítható, hogy a kockázatok elemzésére és értékelésére irányuló gondolkodás gyorsan terjed az üzleti életben. Ennek már Magyarországon is számos jele van. A nagy – általában külföldi irányítás alatt álló – vállalatoknál megjelentek a kockázati menedzsmenttel foglalkozó szakemberek, kialakították a

professzionális

kockázatkezelést

végző

szervezeteket.

A

biztosítási

tanácsadó

vállalkozásokhoz kapcsolódva, de azoktól egyre inkább függetlenedve konzultánsok ajánlanak szolgáltatásokat az üzleti élet szereplőinek. Több sikeres konferenciát tartottak, az elhangzott előadások a kockázati menedzsment minden fontos kérdését érintették. Örvendetes, hogy az elmúlt néhány évben gyarapodott a magyar kockázatkezelési szakirodalom, tananyagok születtek, kialakulni látszik a fogalomrendszer. Több helyen tantárgyként is megjelent a kockázatkezelés, kockázati menedzsment. A külföldi mintáknak megfelelően

a magyar szakirodalomban is főleg a biztosításhoz kapcsolódik a

kockázatkezelés. Ez természetes is, hiszen ez az ismeretkör a biztosítási szakmában közérthető. A szakirodalom túlnyomó többsége nyugaton is együtt tárgyalja a kockázati menedzsmentet és a biztosítást. Itt most a kockázatkezelési tevékenység vállalati működésébe való beillesztésének esélyeit és lehetőségeit keressük, elsősorban a magyar vállalati környezetet és magyar vállalati szervezeti működést és szervezeti struktúrákat vizsgáljuk.

32

Lásd: Agazzi (1996), 221. p.

89

Kockázatkezelés és biztosítás A Magyarországon működő vállalatoknak csak egy kis részét jelenti az a csoport, amelyben a kockázatokkal szakszerűen foglalkoznak. A külföldön már kialakult és bevált struktúrákat a külföldi tulajdonosok, menedzserek és szakértők-tanácsadók hozták magukkal. Ezek az általában újabb, többségi vagy teljes egészében külföldi tulajdonú vállalatok mintaként szolgálnak, vezetési megoldásaik lassú elterjedésére számíthatunk. A korábban is létező magyar vállalatok az elmúlt tíz-tizenkét évben, tehát igen rövid idő alatt alapvető státusjogi állapotukban, a tulajdonosi kör tekintetében, a vezetők személyében és az alkalmazott irányítási módszerben is egyaránt megváltoztak, némelyik vállalat többször is. Egyes vállalatok szinte permanens átalakulásban voltak a kilencvenes években, több vállalat helyzete még most is instabil. A privatizáció és az átalakulás minden vállalatnál megtörtént, de az közel sem állítható, hogy a korábbi állami vállalatok helyzete stabilizálódott. A külföldi tulajdonosok új irányítási mechanizmusokat hoztak magukkal, esetleg a topmenedzser is külföldi. A magyar tulajdonba és vezetés alá került vállalatoknál a régi és az újabb iskolához tartozók vetélkedése, és ezzel mintegy nemzedékváltás tanúi lehetünk. Jellegében hasonlónak látjuk a külföldiek által privatizált volt állami vállalatok helyzetét. A külföldi tulajdonos kénytelen a magyar viszonyokhoz alkalmazkodni, a magyar vezetők pedig a külföldi tulajdonos és menedzsment számukra új módszereit tanulják. Ezt a volt állami vállalati kört vezetésük, irányítási módjuk tekintetében talán újrakezdőknek tekinthetjük. Az újrakezdők csoportjában jelentős helyet foglalnak el a közszolgáltató vállalatok, amelyek a központi vagy helyi költségvetési szervezetek átalakulásával jöttek létre akár privatizáció, akár egyszerű működési forma-váltás útján. Kikerültek az állami vagy helyi igazgatási

szervezetek

közvetlen

befolyása

alól,

megszűnt

közvetlen

intézményi

finanszírozásuk. Mégis nagymértékben függnek a központi vagy helyi hatalomtól, amely számos esetben a vállalat tulajdonosa, a szolgáltatási ár meghatározója vagy egyszerűen a meghatározó megrendelő lehetőségeivel rendelkezik. Sajátos helyzetben vannak azok a társaságok, amelyek az államháztartási reform következtében a korábbi költségvetési működést közhasznú társaságként folytatják. Itt maga a forma is újdonságnak számít, nincsenek még tapasztalatok, átvehető megoldások. Némi egyszerűsítéssel kezdőnek minősíthetjük a társasági törvény megjelenése óta megalapított cégeket. Ebbe a körbe sorolhatjuk azokat is, amelyek a korábban – 1982-től – „ engedélyezett” magánvállalkozásokból nőttek ki. A kezdő vállalatok helyzete ma még rendkívül bizonytalan, növekedési pályájuk nagyon lapos, gyakori a visszaesés.

90

Kockázatkezelés és biztosítás Nagyon nagy a stagnáló vállalatok száma. Stagnáló vállalatnak itt azt a képződményt nevezzük, amely létszámát, forgalmát és vagyonát, tőkéjét tekintve is igen kicsi. Magyarországon tízezer számra (de lehet, hogy több százezer van belőlük) alakultak olyan vállalakozások, ahol néhány alapító főállású munkája mellett dolgozik és vezeti a céget, sokszor állandó személyzet nélkül. Ezek a jellemzők az induló vállalkozásoknál természetesek, a szabályos életút első, kikerülhetetlen fázisára jellemzőek. Itt azonban nem egészen erről van szó. Ezek a vállalatok ugyanis nem fejlődnek, pedig életkoruk szerint már el kellett volna dőlnie annak, hogy életképesek-e. Vagy növekedniük kellene, vagy – legalábbis az erre vonatkozó irodalom szerint – meg kellett volna szűnniük. Egyiket sem teszik. Lényegében növekedés nélkül fennmaradnak, mert egy-egy vevő, megrendelő igényei tartósnak bizonyultak, a piac egy kis részén boldogulnak. Érdekesek, sajátosak – és ebbe a csoportba sorolhatók – azok a vállalkozások (jellemzően betéti társaságok), amelyek a munkaviszonyt helyettesítik, a munkáltató és a munkavállaló között szokásos munkaügyi szerződéseket a polgári jog megbízási vagy vállalkozási szerződésekkel helyettesítik. Ismeretes, hogy például a művészvilágban mennyire általánossá vált ez a forma. Vannak olyan üzleti területek is, ahol a főleg vagy kizárólag ügynököket foglalkoztató vállalatok a munkáltatói felelősséget, adminisztratív teendőket eleve elhárítják, csak számlaképes vállalkozókkal (itt az egyéni vállalkozói forma az általános megoldás) működnek együtt. Ez már tudatos kockázatkerülő, kockázat-áthárító magatartás. Az önálló vállalatokon kívül a kockázatok kezelésének szempontjából meg kell említeni a vállalatcsoportokat is. A szakirodalom véleményünk szerint nem foglalkozik eleget a vállalatcsoportokkal, azok létrehozásának indítékaival, a vállalatcsoportok menedzselésével. Csak 2002-ben jelent meg összefoglaló mű erről a témáról33. A magyar vállalkozók már meglepően kis méretekben is nagyon bonyolult tulajdonosi és vezetési kombinációkat alkalmaznak, a csoport tagjai között nagyon élénk az áru- és szolgáltatáscsere. A csoportok létrehozásánál többek között a kockázatok megosztása-szétterítése, vagy éppen ellenkezőleg, a kockázatok egy helyre koncentrálása, és így a többi csoport-tag mentesítése is szerepelhet az indítékok között. A csoportoknál meg kell említeni azokat a vállalatokat, amelyek kifejezetten kockázatvállalási céllal jönnek létre, amelyek a csak félig-meddig legális vagy illegális üzletek nagyfokú, néha egyenesen irreális kockázatait vállalják el, és persze az ún. szemétláda-cégeket, amelyeknek egy-egy csoportban esetleg az összes veszteség elviselése a feladatuk. 33

Lásd Büchner – Dobák (2002).

91

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázati menedzsment számos eszközét a vállalatok természetesen mindig alkalmazták és alkalmazzák ma is. Nem foglalkoztatnak ugyan szakértőket, de tisztában vannak azzal, hogy melyek a vállalat kockázatos pontjai. Az általunk eddig végzett vizsgálatok, konkrét elemzések azt mutatták, hogy a kockázatkezelés számos eleme és intézménye jelen van a mai vállalatokban. A kockázatkezelés tárgyi és személyi feltételeit sokszor jogszabályok vagy szabványok írják elő. A törvények és különféle szintű rendeletek helyi szabályzatok készítését írják elő. A jogszabályok előírásainak betartását különféle hatóságok ellenőrzik. Az újrakezdőnek elnevezett vállalatoknál a megfelelő szabályzatok általában megtalálhatók. Nem fordítanak általában arra figyelmet, hogy a szabályokat felfrissítsék, így gyakorlati értékük meglehetősen kérdéses. A személyi feltételek is részben megtalálhatók, gondoljunk csak a biztonsági, technikai (energia, veszélyes hulladék, környezetvédelem, emelőgép, tűzvédelem, vegyszer) elemekkel foglalkozó felelősökre, a munkavédelmi felelősökre, vagy a személyügyi vezetőkre, akik a személyi kockázatokkal is foglalkoznak, a gazdasági-pénzügyi kockázatokkal találkozó munkatársakra a gazdasági egységekben stb. Sajnos, a személyi feltételeknél is gondok vannak, a vizsgálatok a szabályzatokban általában olyan felelősöket találnak, akik már régen eltávoztak a vállalattól, egyes felelősnek feltüntetett személyek nem is tudnak erről a feladatukról. Sok nehézség származik magukból a jogszabályokból is, szerkezetük meglazult, számos rendelet elavult, mégis hatályban van, az európai normák száma növekszik stb. A szabványosítási rendszer átalakítása is számos nehézséget okoz. A kezdőnek elnevezett vállalatok még ennél is rosszabb helyzetben vannak. A vezetők sokszor csak egy-egy hatósági ellenőrzéskor tudják meg, hogy milyen feladatok vannak, azokra milyen szabályokat hoztak. Általánosnak mondható, hogy ma Magyarországon – főleg a kisebb vállalkozásoknál – nagyon jellemző a kockázatok hazárd halmozása, a tevékenységhez nem feltétlenül szükséges eszközök beszerzése, ami felesleges kockázatokat okoz, az indokolatlanul nagy – persze néha kényszerű – készpénzforgalom. A szintézis, a feladatok egységes egészként való kezelése hiányzik. Így mondhatjuk, hogy a mai szervezetekben sokan foglalkoznak kockázatkezelési rész-feladatokkal, de a kockázatkezelés mégiscsak hiányzik. 5.3. Szervezeti megoldások

A

kockázatok

átfogó,

egységes

kezelése

a

ma

egymástól

elszigetelt

felelősök

tevékenységének integrálása útján oldható meg. Azt, hogy ki legyen az egységes 92

Kockázatkezelés és biztosítás kockázatkezelési team vezetője, valószínűleg a vállalkozás alapvető jellege döntheti el. Egy alapvetően műszaki szemléletű és tevékenységű cégnél a műszaki biztonság, a technikai elemek kerülnek középpontba, a szolgáltatóknál előtérbe helyezhetők az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatot tartó részek és személyek. Az általunk végzett egyik vizsgálatnál például, amelyet nagyon speciális intézménynél folytattunk le, a jogtanácsos funkcióját találtuk alkalmasnak és megfelelőnek arra, hogy a kockázatkezelési tevékenységet összefogja. 5.4. ábra A kockázatkezelés szervezeti hatásai

Általános megoldásként talán egy többirányú műszaki-gazdasági szakértelmű személy jöhet szóba. Az átfogó kockázatkezelés irányítójának azonban – amellett, hogy a szervezet működésével tökéletesen, minden részletre kiterjedően tisztában kell lennie – sajátos szaktudást is kell szereznie, mert feladatát csak így tudja ellátni, csak így tudja a felső vezetést tehermentesíteni. A legfontosabb feladat tehát ma a szemlélet kialakítása és a képzés. A megfelelő szakképzésben részt vett személy számára nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy melyek azok a területek, ahol a kockázatok kezelése gyors intézkedéseket követel. A kockázati menedzsment esélye tehát a megfelelő szakirodalom kialakulása, a képzés intézményesítése. Kockázatkezelő szervezetről akkor beszélhetünk, ha legalább egy kockázatkezeléssel foglalkozó szakembert alkalmaz a vállalat. A törzskari szervezetek kialakítása nem jelenti szükségképpen azt, hogy a törzskar tagjai állandóan ezt a törzskari tevékenységet végzik. 93

Kockázatkezelés és biztosítás Törzskari munkát rendszeresen összehívott értekezletek, funkcionális vezetőkből álló testületek és bizottságok is végezhetnek. Ekkor olyan hiányos szervezet áll elő, amelynek egy vezetője, a vezetőnek esetleg még egy állandó segítője, titkára van, személyzete pedig változó vagy időszakosan működik. A törzskar tevékenységébe időszakosan vagy állandó jelleggel külső szakértőket is bevonhatnak. Ha a kockázatkezeléssel három személyből álló team foglalkozik, akkor a helyes munkamegosztás lehet a következő: vezető (CRO), biztonsági és megelőző intézkedésekért felelős személy, jogi ügyekért felelős szakember. 5.5. ábra Kisméretű kockázatkezelési egység felépítése

Nagyobb

kockázatkezelő

szervezetnél

külön

biztosítási,

biztonsági-védelmi,

üzemegészségügyi-munkavédelmi szakemberek foglalkoztathatók. 5.6. ábra Nagyobb méretű kockázatkezelési egység felépítése

94

Kockázatkezelés és biztosítás Minél nagyobb a kockázatkezelő szervezet, annál inkább jellemző a belső funkcionális tagolódás, a vállalat jellemzőitől függően. A szervezetek a követelmények és a körülmények változásával állandóan változnak. Egy új elnevezésű osztály, csoport megjelenése nem jelent feltétlenül létszámváltozást, létszámnövekedést. Egy új részleg megszervezése jelentheti azt is, hogy a menedzsment hatékonyabbá akarja tenni a szervezet tevékenységét, bizonyos területekre nagyobb hangsúlyt helyez, új szervezési irányzatokat próbál követni stb. A kockázatkezelés sem jelent feltétlenül új feladatot. Ha egy szervezet kockázatkezelő csoportot alakít ki, akkor nagyrészt az addig is elvégzett munkát egy helyre koncentrálja, súlyát növeli. Kockázatkezelési együttműködés a vállalaton belül

Az eddig leírtakból következik, hogy a funkcionális vezetők és a kockázatkezelést végző személyzet között állandó kapcsolatnak kell lenni. A vállalatra vonatkozó gazdasági adatokat a számvitel szolgáltatja, így a kockázatkezelési alapadatokat is. A számviteli adatokból következtetni lehet a kockázatok növekedésére, vagy csökkenésére. A pénzügyi tevékenységeken keresztül ismerhetjük meg a kockázatkezelés lehetőségeit. Az esetleges károk elhárításának és a kockázatkezelési intézkedések bevezetésének is ez a tevékenység teremti meg a pénzügyi alapjait. A tartalékok, a készenléti források és a tőke- vagy hiteleszközök biztosítása szintén pénzügyi feladat. A gépi adatfeldolgozás egyre fontosabb tényező. Ma már kisebb vállalkozásoknál is jellemző a gépi adatfeldolgozás. A számítógépes információs rendszeren belül lehetséges a kockázatkezelés adatbázisának tárolása és feldolgozása is. A jogtanácsos (vagy kisebb vállalkozásoknál a jogi konzultáns) munkáját elsősorban a szerződések kidolgozásánál vagy szerződési ajánlatok elbírálásánál, valamint a jogi felelősséggel kapcsolatos ügyekben kell igénybe venni a kockázatkezelő egységnek vagy a vezetőnek. A személyzeti ügyintézés iratai, nyilvántartásai is fontos adatforrást jelentenek a kockázatkezelő számára. A termelés kockázatainak elemzése nem lehetséges a termelési és kockázatkezelési szakemberek együttműködése nélkül. A termelés (ide értve a logisztikai folyamatokat is) adja a legtöbb feladatot a kockázatelemző számára. A termékek és a szolgáltatások az eladás, értékesítés, marketing tevékenységeken keresztül kerülnek a vevőkhöz, fogyasztókhoz, megrendelőkhöz. Az ezen a területen dolgozó szakembereknek sok információt tudnak adni a piacról és a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos üzleti kockázatokról. Itt jelentkeznek az ügyfelek reakciói, ide érkeznek be a reklamációk, itt keletkeznek a termékfelelősséggel kapcsolatos ügyek. 95

Kockázatkezelés és biztosítás A kapcsolatokat az információáramlás alakítja ki. A kockázatkezeléssel kapcsolatos információáramlás egy olyan táblázatban foglalható össze, amely négy mezőt tartalmaz. Az első mezőbe tartoznak a különféle szakterületek összeállításai és jelentései, amelyek a károkra, balesetekre, a károk összegére vonatkoznak. A második mezőbe tartozó kommunikációs folyamatok során a kockázatkezelő egység instrukciókat ad a többi egységnek a kockázatkezeléssel kapcsolatos intézkedésekre, módszerekre. A harmadik mező a hatóságok és az egyéb igazgatási szervezetek előírásait tartalmazza (tűzvédelmi, biztonsági előírások, szabványok, engedélyek stb.). A negyedik mező a kommunikáció másik iránya: a külső szervezeteknek készített jelentések, beszámolók stb. 5.7. ábra Kockázatkezelési információáramlás táblázata

5.4. A kockázatkezelés mint szakértői tevékenység

Általános gyakorlat, hogy az új kockázatkezelési programok kidolgozásához tanácsadók szolgáltatásait veszik igénybe. A kockázatkezelési tanácsadók a vállalat által kijelölt képviselővel együtt dolgozzák ki a programot, a kockázatkezelési szakértő irányításával tehát egy vállalati belső és egy külső szakértői team együtt dolgozik. A szakértői munkamódszernek megfelelő megoldás az, ha az indítástól a végleges bevezetésig négy fázisra bontjuk a tevékenységet. 1. fázis: A kezdéstől a program előkészítő döntésig

Az indító tárgyaláson a vállalat képviselője rövid bemutatkozó anyagot ismertet. Ebben szerepelnek a vállalati alapadatok, a vállalati célkitűzések, a nyilvános gazdasági adatok, a 96

Kockázatkezelés és biztosítás tevékenység jellege és más jellemzők. A szakértő bemutatkozó előadásában tevékenységét, publikációik, referenciáit, valamint a program tervezetét ismerteti. Előadásában szerepel a kockázati menedzsment jelentősége, a módszertan, a várható előnyök, a kulcsterületek és a kockázati menedzsment program lebonyolításának menete. Az indító tárgyalás alapján döntés hozható az előkészítés megkezdéséről, kijelölhető a vállalati képviselő. 2. fázis: A program előkészítő döntéstől a program megvalósítását indító döntésig

A programot előkészítő tárgyalásra a vállalati képviselő és szakértők együttműködve kialakítják a program vázlatát, amit a tárgyaláson ismertetnek. A szakértő a programvázlat szakmai részét ismerteti, a vállalati képviselő pedig a program belső vállalati következményeit. Együttes javaslatot tesznek a szükséges szakértői kör kialakítására. A tárgyalás után a vázlatot el lehet fogadni, dönteni lehet a program kidolgozását végző csoport megbízásáról. A következő cél a kockázatkezelési stratégia kidolgozása. 3. fázis: A stratégiai döntések meghozatala

A vállalati szakemberek és a szakértők kidolgozzák a kockázatkezelési stratégiát. A következő tárgyalás a stratégia ismertetésére és elfogadására szolgál. A szakértő és a vállalati képviselő ismerteti az általános kockázatkezelési stratégiát és a szakterületi programokat. A tárgyalás után dönteni lehet az elfogadott elveknek megfelelő program részletes kidolgozásáról. 4. fázis: A stratégia elfogadásától a program indításáig

Ebben a fázisban dolgozzák ki a program részleteit. A program bevezetésére csak akkor kerülhet sor, ha a részletes dokumentáció elkészült, a szervezeti integráció megtörtént, az érdekelt szakemberek megfelelő oktatásban vettek részt. A formális kockázatkezelési dokumentáció

A program alapja a dokumentáció lehet. Az ismertetett „kézikönyves” rendszereknél szokásos megoldásokat és az idézett ausztrál–új-zélandi szabvány rendszerét alapul véve itt kísérletet teszünk egy kockázatkezelési rendszer körvonalazására. A dokumentáció többféle szintet tartalmaz. A legfelső szinten a kockázatkezelési politika helyezkedik el. A következő szintet a szakterületi, szakmai stratégiák jelentik. A tényleges követelményeket az eljárások tartalmazzák. Az eljárásokhoz csatolva, az eljárásokra hivatkozva dolgozandók ki a szabályzatok, a munkautasítások, munkaköri leírások és más, a közvetlen munkavégzést szabályozó iratok és dokumentumok. A kockázatkezelési dokumentáció zárt rendszerben

97

Kockázatkezelés és biztosítás készül, minden eleme egyértelműen azonosítható, a kezelésre, módosításra vonatkozó szabályokat is tartalmazza. A kockázatkezelési politika deklarálja a kockázatkezelés fontosságát, stratégiai szerepét. Megnevezi a szakterületeket, kijelölve ezzel a kockázatkezelés vállalaton belüli határait. A politika bemutatja a kockázatkezelésre létrehozott szervezetet, megnevezi a felelős vezetőt. Általános megfogalmazásokban megadja a felelősségi viszonyokat. Utal arra, hogy a rendszer rendelkezik az állandó megújulás képességével. A kockázatkezelési politika a legfelső vezető jóváhagyó és hatályba léptető záradékával végződik. A kockázatkezelési program működtetése megköveteli néhány általános eljárás kidolgozását. Ezek az eljárások nem csatlakoznak közvetlenül egyik szakterülethez sem. Az eljárások a dokumentáció kezelésére, a helyesbítés és módosítás szabályaira és a felülvizsgálatok rendszerére vonatkoznak. A dokumentáció kezelése

A dokumentumok formai szabályozása mellett az eljárás megadja a dokumentumokkal kapcsolatos őrzési és hozzáférési szabályait. A helyesbítés és módosítás szabályai

A helyesbítés és módosítás szabályrendszere a javaslatok, a kodifikáció, a jóváhagyással kapcsolatos ügyviteli és felelősségi tevékenységet írja elő A felülvizsgálatok rendszere

A felülvizsgálat rendszere kettős, szabályozza a kockázatkezelő szervezet ellenőrzési jogosítványait, a rendszeres és eseti felülvizsgálat szerepét és lefolytatásának szabályait, valamint magába foglalja a kockázatkezelési szervezet jelentéstételi kötelezettségeit. Itt kell szabályozni a kockázatkezelési szervezet működésére vonatkozó vezetői felülvizsgálatok szabályait, rendszerét. Az általános eljárásokat követik a szakmai programok Az adott szakterületen elérendő célokat, stratégiai megfontolásokat, elemzési módszereket adják meg. Utalnak az egyes részterületekre, azok súlyára, fontosságára, a más szakterületekkel való kapcsolatokra, és ezek alapján megadják a szakterületi eljárások témaköreit. A szakterületek áttekintését másutt már elvégeztük.

98


5.5. A vállalati kockázatok külső megítélése

A könyv nagyrészt a vállalati kockázatkezelés belső tevékenységeivel foglalkozik. Számos olyan helyzet létezik azonban, amikor a kockázatelemzés tárgya az egész vállalat, a kockázatokat külső szervezet értékeli. A vállalati gazdaságtan sokat foglalkozik a vállalat külső és belső érdekeltjeinek hálójával, a vállalat környezetével, valamint a vállalat és környezetének kapcsolatrendszerével. A vállalat környezetében, külső érdekeltjei között kijelölhető néhány csoport, amely fokozottan érdeklődik a vállalat működésében rejlő kockázatokkal. Jogszabályok és intézmények

A közérdeket képviselő jogszabályok, jogintézmények és a jogszabályok érvényesítéséért felelős intézmények (a szabályozási kör) jelentik az első nagyobb csoportot. Az állami és egyéb

szabályozások

hatalmas

mennyiségben

tartalmaznak

általánosan

előírt,

a

kockázatkezeléssel összefüggésbe hozható intézkedéseket. A vállalat vezetésének minden, a tevékenységre vonatkozó szabályt ismernie és alkalmaznia kell. Példaként említhetjük a dolgozók foglalkoztatásához kapcsolódó kockázatokat és az ezzel kapcsolatos előírásokat. A munkakörök egy részénél a foglalkoztatás csak különféle feltételekkel lehetséges (gondoljunk a különféle szakértelem előírására, egészségügyben, vendéglátásban az egészségügyi vizsgálatok követelményeire, az egyes gépek kezelésénél, járművek vezetésénél szükséges jogosítványokra stb.), de a vállalatnak általában is gondoskodnia kell dolgozói egészségügyi ellátásáról (az üzem-egészségügyi ellátásról szóló jogszabály alapján). Ha másik példának a járműveket és gépeket választjuk, akkor olyan közismert elemeket sorolhatunk fel, mint a kötelező felelősségbiztosítás, az üzembentartó felelőssége, a menetlevélre vonatkozó szabályok stb. A munkagépek, termelő berendezések üzemeltetésére számos egyéb egyedi előírás van érvényben. Ide tartozik a gépek vagy azok egyes elemeinek időszakos hatósági felülvizsgálatának, cseréjének kötelezettsége (forgalmi engedélyek, emelőgépek köteleinek felülvizsgálata stb.). Természetesen sok előírást kell betartani az építéseknél, beruházásoknál, számos engedélyt és jóváhagyást megszerezve. Az építési engedély megszerzésénél, az építésszerelési munka során és az üzembe helyezésnél számos szakhatóság működik közre.

99

Kockázatkezelés és biztosítás A jogszabályok egy része a vállalat működéséből következő környezeti kockázatok csökkentését célozza. A legegyszerűbb példa erre a természeti környezet károsítását megakadályozó vagy megtorló szabályok rendszere. A környezet védelmére vonatkozó szabályok napjainkban hatalmas arányban fejlődnek, az átalakult intézményrendszer egyre hatékonyabb. A vállalatok egy részének működése a környezet számára kifejezett biztonsági kockázatot jelenthet. Az atomerőművek, vegyi üzemek és más hasonló szervezetek tevékenysége az általános előírásokon túlmenően szabályozott, és fokozott hatósági felügyelet alatt folyik. Példáink alapján talán látható, hogy a jogszabályok tartalmának kockázatkezelési szempontból

való

teljes

körű

elemzése

szinte

reménytelen

feladat.

A

vállalati

kockázatkezelésnél mindig, minden elemnél első feladatnak lehet tekinteni az előírások feltárását, lajstromba vételét és vállalati érvényesülésének vizsgálatát. Ha egy vállalat kockázatkezelési programot indít, akkor a jogszabályoknál és az egyéb előírásoknál kell kezdenie. A jogszabályok mellett figyelni kell más típusú szabályokra is, például a szabványokra. A szabványok nem kötelező érvényűek, de ismeretük feltétlenül fontos. Több esetben a törvények és rendeletek az általános előírások mellett megkövetelik, hogy a vállalat egy-egy területen saját szabályozást készítsen, előírják tehát például, hogy a vállalatnak rendelkeznie kell tűzvédelmi, munkavédelmi és más hasonló szabályzattal. Ha a szabályozott terület összefügg a kockázatokkal, akkor a kockázatkezelési szakembereknek kell a vállalati szabályzatokat elkészíteni, betartásukról és aktualizálásukról gondoskodni. A vállalat kockázatai a befektetők szempontjából

A vállalati működés, gazdálkodás kockázatai nagyon fontosak egy másik csoport, a befektetők számára is. A befektetők, különösen a külföldi befektetők számára a vállalat és környezete együtt jelenti a kockázatelemzés tárgyát. A vállalati befektetés elhatározása előtt külön lehet értékelni az ország-kockázatokat, annak a kisebb-nagyobb régiónak a kockázatait, ahol a vállalat tevékenysége folyik, és csak ezután kerül sor a konkrét vállalat értékelésére. A vállalatértékelés egyik tényezője a kockázatok elemzése, mert a vállalati kockázatok esetleges káros kimenetei a befektetőt is érintik. Magyarországon is sok példa van arra, hogy a külföldi befektetők a meglevő vállalat tevékenységének az adott helyen való folytatása helyett új üzem építése mellett döntöttek. Döntésüket többször indokolták azzal, hogy nem vállalják a jogelőd

100

Kockázatkezelés és biztosítás által elkövetett szabálytalanságok következményeit (elsősorban az esetleg jóval később jelentkező környezeti károk kockázatait). A befektetők számos más szempont mellett a kockázatokat is értékelik. A befektetés hasznainak becslése mindig bizonytalan, ezért a számított jövedelmeket a valószínűségi jellemzőkkel együtt kell értékelni. Ugyanarról a két tényezőről van itt is szó, amelyeket a kockázatok számításának elméleténél bemutattunk: a hatásról és a valószínűségről. A befektető szemlélete többféle lehet, általában három fajtát különböztetnek meg34. A kockázatsemleges befektetőt csak a hozam érdekli, figyelmen kívül hagyja az egyes hozamszintekhez tartozó valószínűségeket, ennek megfelelően a közömbösségi összefüggés hozam és valószínűség szerint egyenes. A kockázatkerülő a magasabb hozamokat csak nem arányosan növekvő valószínűségi érték mellett fogadja el, ezért a közömbösségi görbék mindig a valószínűségi jellemzők és a hozamszint kombinációi szerint alakulnak. A harmadik befektetőt kockázatkeresőnek nevezik, ő a kockázatosabb befektetéseket preferálja, ezért a közömbösségi görbék fordított állásúak. (Lásd 5.9. ábra.) 5.9. ábra Befektetők közömbösségi görbéi

előnyös

előnyös szórás

szórás

szórás

előnyös

várható érték

Kockázatkedvelő

várható érték

Kockázatsemleges

várható érték

Kockázatelutasító

A hitelezők kockázatelemzése

A hitelfelvétel minden formájánál jellemző, hogy a hitelező és a hitelfelvevő is kockázatokat vállal. A banki hitelkérelmek elbírálásánál a pénzintézetek saját adósminősítő eljárásokat alkalmaznak ugyan, de a módszereket minden államban jogszabályok is szabályozzák. A kötvények kibocsátásánál a befektetők védelme érdekében még a bankhiteleknél is szigorúbb szabályok érvényesek, minden egyes kibocsátáshoz egyedi engedélyezés szükséges. 34

Helmut Schmalen: Általános üzleti gazdaságtan. Axel-Springer Budapest, Budapest, 2002

101

Kockázatkezelés és biztosítás Öntevékeny szervezetek

A különösen veszélyes, vagy annak gondolt vállalati tevékenység ma már minden bizonnyal felkelti a környezetvédelmi szervezetek érdeklődését. Mindenképpen számítani kell arra, hogy az egész világon, és így Magyarországon is egyes iparágak (vegyipar, erőművek, atomenergia-ipar, szemét és hulladékkezelés) tevékenységét, a közlekedési hálózatok fejlesztését a civil, önszervező közösségek és szervezetek fokozott figyelemmel kísérik. Az érdekelt közösségek megnyerésének számos módszere létezik, ezekkel a módszerekkel a tiltakozások intenzitása csökkenthető. A legfontosabb mégis az, hogy a közösség érdekeit feltétlenül vegyük figyelembe, mert ennek elmulasztása esetén a tiltakozások, demonstrációk és egyéb akciók hatalmas gazdasági károkat okozhatnak. Sokszor azonban még ez is kevés. A támadások elkerülése vagy enyhítése nagyon aktív tájékoztatási és kommunikációs aktivitást igényel.

102

Kockázatkezelés és biztosítás 6. Kockázat és társadalom 6.1. A kockázattársadalom

A biztonsággal foglalkozó irodalom 1921 óta általában elfogadja Knight35 ma már klasszikus megállapítását, amely szerint, ha nem tudjuk pontosan, hogy döntésünk, tevékenységünk során mi fog történni, de tudjuk, hogy milyen lehetőségek vannak, és azt, hogy az egyes kimeneteknél milyen esélyekkel számolhatunk, akkor kockázatról beszélhetünk. Ha az esélyeket nem ismerjük, akkor bizonytalanságról van szó. Ez a meglehetősen szigorú meghatározás megköveteli, hogy valamilyen intézkedésünk nyomán a jövőben kialakuló állapotot többé-kevésbé le tudjuk írni, ami sokszor eleve nehéz; ráadásul úgy, hogy megadjuk, legalább megbecsüljük a valószínűségi értékeket is. A kockázatipar fejődése során kialakultak azok a módszerek, amelyek a gyakorlat számára megfelelő módon kielégítik ezeket a követelményeket. A nyolcvanas években már kétféle kockázatról beszéltek: objektív kockázatnak nevezték azokat, amelyek a szakértők számára ismertek, számíthatók, megfelelnek az előbb említett kritériumoknak. Természetesen mindig maradtak olyan kockázatok, amelyekkel az analitikus gondolkodás nem tudott semmit kezdeni, tehát szubjektív kockázatnak neveztek minden bizonytalanságra vonatkozó elképzelést, sejtést, félelmet. A szubjektív elnevezés nemcsak azt jelenti, hogy az adott jelenséget nem lehet objektíven elemezni, hanem azt is, hogy egy dologról a különféle érdekeket és nézőpontokat képviselő személyek mást és mást gondolnak. Mivel egy intézkedésnek, tervnek több szereplője van, és mindenkinek megvan a saját elképzelése, ezért a szubjektív kockázatok (valójában a kockázatok különféle érzékelései) persze nagyon eltérnek egymástól. A gyakran használt érzékelt kockázat kifejezés jól kifejezi azt, hogy szubjektív kockázat alatt személytől is függő dolgot értünk. Az objektív és szubjektív kockázatok ilyen megkülönböztetése nagyon kényelmes. Nyilvánvaló, hogy a jövőt nem ismerjük, ezért a rövidebb távon várható és a megfelelő számítási eljárásokkal jól megközelíthető hatásokat, a statisztikai adatokkal jól alátámasztható jelenségeket sorolhatjuk az objektív körbe. Itt dominánsak lehetnek a kvantitatív meghatározások. Dominánsak, de nem kizárólagosak; az objektív értékelésnél is gyakran kényszerülünk empirikus elemzésekre, becslésekre, sorrendek összeállítására, kvalitatív módszerek alkalmazására. A szubjektív kockázatok leírásánál végezhetünk verbális értékeléseket,

közölhetünk

különféle

szcenáriókat,

a

kialakított

jövőképeket

akár

rangsorolhatjuk is, feltételezett (nem számított) valószínűségük szerint. A szubjektív 35 Knight (1921).

103

Kockázatkezelés és biztosítás kockázatértékelés nagyon fontos szerephez jut a hosszú távú hatások meghatározásakor. A döntések évekre, évtizedekre vonatkozó hatásait ugyanis legfeljebb csak becsülni lehet, nyilván nem lehetségesek a pontos ok-okozati kapcsolatokat feltételező számítások, vagyis a hosszú távú elemzéseknél nehéz a szó szoros értelmében vett objektív kockázatokról beszélni. Adams36 könyvének bevezető részében nagyon érzékletes leírását adja annak, hogy a tudomány emberei közötti egyetértés hogyan bomlott meg ebben a kérdésben. A brit Royal Society 1983-ban még a tagok egyetértésével adta ki Risk Assesment című jelentését. A kockázatok elhatárolása itt megfelel az objektív és szubjektív kategóriákról írottaknak, amit mérni tudunk az objektív, amit érzünk, az szubjektív kockázat. Az 1992-ben Risk: analysis, perception and management címen kiadott anyag már csak egymással vitázó nézeteket helyezhetett egymás mellé. A vitázó felek a természettudósok és a társadalomtudósok voltak. A közgazdászok – kivételként – nem a társadalomtudósok mellett álltak. Valami történt tehát. A társadalomtudományi nézőpont megváltozott, vagy inkább nagyon határozottá vált abban a kérdésben, hogy az addig objektívnek tekintett kockázatvetületeket is szubjektívnek kell tekinteni. A fő érv az, hogy mivel a kockázatoknak kitett személyek és entitások különféle módon érzékelik a kockázatokat, objektív meghatározásuk nem lehetséges. Ez eddig még megfelelne az objektív-szubjektív elhatárolásnál leírtaknak, de itt többről van szó. Ha a kockázat lényegi elemének tekintjük a lehetséges kimenetek és azok valószínűsége mellett az érzékelés személyes tényezőit is, akkor tényleg nincs értelme objektív kockázatokról beszélni, mert egy adott kockázatnál ezek nem írhatók le – minden kockázat szubjektívvé válik ezáltal. A természettudományi területek (a közgazdászokat is ideértve tehát) képviselői elképesztő gondolatnak tartják, hogy semmilyen lehetőség sincs az objektív megközelítésre. Ebben a felfogásban a kockázat egyértelműen antropológiai kategória lenne. A szakadék a két gondolkodásmód között nyilván áthidalhatatlan, és nyilvánvaló, hogy az sem dönthető el, hogy kinek van igaza. Adams megadja azokat a tényezőket, amelyek hatnak a kockázat-érzékelésre; több közülük teljesen személyes, vagyis módszertani szempontból megközelíthetetlen. Ezek az általa leírt személyes „kockázati termosztát” elemei.37 A kockázati termosztát olyan személyes rendszer, ahol a kockázatok mérlegelését több személyhez kötött tényező befolyásolja: a személy eredendő kockázatvállaló hajlandósága, a kockázatvállalás fejében

36 Lásd Adams (1995) 7–9. pp. 37 u.o., 17–25. pp.

104

Kockázatkezelés és biztosítás várható haszon, az adott esetben várható veszélyek és a korábbi tapasztalatok. Ezek a tényezők mindig személyesek. 6.1. ábra Adams kockázati termosztátja

Forrás: Adams (1995) 15. p.

A személyes észlelés és a médián keresztül történő észlelés összefüggéseit feszegeti Dessewffy könyve38. Neki köszönhetjük a kockázatok egy nagyon szellemes és sajátos felosztását. Egy kéziratra hivatkozva ismerteti, magyarázza, sőt kiegészíti a Renn által kialakított kockázattípusokat. A görög mitológia közismert elemeiről elnevezett típusok a következők: Damoklész kardja – nem természeti, hanem mesterséges, emberi tevékenység által gerjesztett kockázatok, amelyek elől nem lehet elmenekülni, nem lehet választani és elkerülni. Pandóra szelencéje – a lopakodó veszélyforrások hatása, közvetlen tapasztalatok nincsenek, csak sejtések, médiahírek. Athéné mérlege – a tudományoskodó, kalkulációkkal operáló gondolkodásmóddal megközelíthető kockázatok köre. Héraklész – az önként vállalt kockázatok, amelyek sokszor nagyon súlyos következményekkel is járhatnak. A Trójai faló – az újdonságok, ismeretlen hatású, divatos eszközök használatában rejlő kockázatok, amelyeket a félelem ellenére mégis sokan vállalnak; és végül Helené elrablása – az egzisztenciát fenyegető kockázatok. A kockázattípusokkal

összefüggésben,

megállapítva a két

felsorolás

közötti

összefüggéseket, Dessewffy ismerteti Goffman listáját az átlagosnál kockázatosabb 38

Lásd Dessewffy (2002).

105

Kockázatkezelés és biztosítás tevékenységekről: kereskedelem, spekuláció – itt a nagy nyereség vonzása érvényesül, és persze fennáll a hatalmas bukás lehetősége; a fizikai veszéllyel járó nehéz munkavégzés – bányászat, tengerészet, űrhajózás, repülés; azok a tevékenységek, amelyeknél a személyes rátermettség, rábeszélő képesség elengedhetetlen feltétele a sikernek – ügynökség, személyes eladás; fegyveres szolgálat – itt a munka része a veszélyek vállalása; a bűnözők tevékenysége; a látványsportok művelése – itt a közönség előtt zajló sportokról van szó; valamint a veszélyes egyéni hobbik – hegymászás és más hasonlók, amelyek nem közönség előtt zajlanak. Dessewffy, idézett dolgozatában, de a kötet más tanulmányaiban is nagy figyelmet szentel a médiának, amely mai életünkben nagy szerepet játszik, mint információforrás. A kockázatokról a laikus közönség – és tulajdonképpen mindenki ide tartozik – a médiából tájékozódhat, mert a közvetlen tájékozódás általában nem lehetséges. Ezért aztán az Adamsféle termosztát minden kamrája jórészt mások által gyártott és a média szempontjai szerint megállapított fontosságú érzékelésekkel van feltöltve. Figyeljük meg, hogy a beszélgetések során az igazi, személyes megfigyeléseket, ha azok különböznek a média által meghatározott általános trendtől, mennyire könnyen tekintjük elenyésző kivételnek. A kockázattársadalom kifejezést Ulrich Beck39 vezette be. Beck nagy hatású könyve 1986-ban jelent meg, nézetei számtalan egyetértő és vitatkozó közleményt indukáltak. Maga Beck is folytatta elméletének kifejlesztését, könyvek és más közlemények sorát jelentetve meg. Az ő munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a társadalomtudomány intenzívebben foglalkozik a kockázatok kérdéskörével. Szerinte a közelmúltban az emberiség az ipari társadalomból átlépett a kockázattársadalomba. A kockázattársadalom alapvető jellemzőjének azt tartja, hogy a biztonságot ígérő társadalmi normarendszerek csődöt mondanak. Öt tényezőt sorol fel, amelyek a kockázattársadalmat jól jellemzik. Az első tényező az, hogy a modern kor veszélyeit és kockázatait jórészt az emberi tevékenységek okozzák. A közvetlen ipari és technikai fenyegetések, valamint az általuk okozott károk esetében ez nyilvánvaló. Nyilvánvaló az is, hogy a termelés fokozása és a világkereskedelem kiteljesedése ezeket a kockázatokat növelik. A jólét és az emberi biztonság érdekében azonban olyan beavatkozások is történnek, amelyek hatalmas és kiszámíthatatlan veszélyekkel járnak. A veszélyekért és a károkért tehát egyre kevésbé lehet természeti és természetfeletti erőket kárhoztatni, okolni. Maguk a természeti kockázati tényezők ugyan 39

Beck (1993). A könyv részlete magyarul olvasható a Replika 1998. szeptemberi 31–32. számában. A könyvet 2003-ban magyarul is kiadták, Beck (2003).

106

Kockázatkezelés és biztosítás gyakran kívül esnek az emberi akaraton, de egy részüket az emberi (ipari, tudományos) tevékenység okozza, vagy az emberi tevékenység miatt a korábbinál nagyobb fenyegetést jelentenek. Ezt Adams is megerősíti: a már említett kockázati termosztáttal kapcsolatos elgondolása kiterjed a különböző kockázatérzékelő személyek és kockázati tényezők együttműködésére, egymásra hatására is. Ő is hangsúlyos kapcsolatot feltételez az emberi tevékenységek és a természeti viszonyok között. Szerinte a természeti katasztrófák hatásai nagymértékben csökkenthetők lennének, a katasztrófák után mindig megállapíthatók olyan elmaradt vagy helytelen intézkedések, hiányzó eszközök, amelyek szükségtelenül növelik a károkat, vagy megakadályozzák a mentést, kárenyhítést. Becknél a második tényező az, hogy az elfogadott normarendszerek csődöt mondanak. Eszerint tehát megkérdőjelezhető a kockázatok mérésére és kezelésére vonatkozó szabályok megfelelő volta. A normarendszerek ugyanis jobbára csak jól látható, objektívnek tekintett jelenségeket képesek szabályozni, nem, vagy csak nehezen tudják figyelembe venni az érzékeléssel kapcsolatos bizonytalanságokat. A harmadik tényező az, hogy a kockázattársadalomban az elfogadott és lehetséges kontroll hatása gyenge. Egyes esetekben az ellenőrzés és a kockázatok kezelésének lehetőségei is nagyon kérdésesek. A tudomány és a technika emberei ugyanis sokkal könnyebben hoznak létre pusztítással fenyegető eszközöket, mint olyan dolgokat, amelyek az előbbiek pusztításának megakadályozására alkalmasak. Érdekes az a megállapítás, hogy emiatt a jelenség miatt egyes iparágak önmaguk fogságába esnek. A köz(vélemény) előbbutóbb hozzászokik és megbékél az újabb veszélyekkel (talán jobb lenne ezt belenyugvásnak nevezni), a kezdeti tiltakozás is csillapodik, de az adott iparág (atomipar, olajipar, génmanipulációval foglalkozó szervezetek) által létrehozott veszélyek megmaradnak, és – paradox módon – az iparágnak saját magának kell vele foglalkoznia, senki más nem ért hozzá, rá kell bízni a károk elhárítását is. Nem véletlen, hogy az általában veszélyesnek ítélt iparágak ma már általában védekezésre kényszerülnek. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az atomipari, a vegyipari, az autóipari, de egyre gyakrabban az élelmiszeripari vállalatok is, jelmondataikban, hirdetéseikben szinte első helyre teszik az elhárításra utaló mondatokat és kifejezéseket, bizonygatva, hogy nem veszélyeztetik a környezetet és az egészséget. Jó példa erre a Paksi Atomerőmű 2002-es reklámkampánya.

107

Kockázatkezelés és biztosítás A közgondolkodást nagyon meghatározó médiától sokan várják azt, hogy a kockázatokra és a veszélyekre hívja fel a figyelmet, ezt általában meg is teszi, valamint, hogy állandóan tartsa is napirenden őket. A média azonban saját törvényei szerint működik, csak az esemény, csak a friss hír érdekli. A média egyre gyakrabban vált témát. A világmédia fő áramlata volt a környezetvédelmi problémák tárgyalása, de ma mintha kissé elfordult volna ettől. Előtérbe kerültek viszont például a génmanipuláció hatásainak kérdései. Ha valamilyen jelentős esemény történik valamilyen területen, akkor az lesz néhány napra vagy néhány hétre-hónapra a vezető téma. A negyedik tényező az, hogy a normarendszerek kialakítására és az ellenőrzésre hivatott szervek is csapdába eshetnek. A kialakított szabályok ugyanis kötelezőek és nehezen megváltoztathatók. A szabályozás keményebb része (jogszabályok, törvények) kikényszerítik az alkalmazást, az eltérések szabályszegések, ezért büntetendők. Ez egyszerűbben szólva azt jelenti, hogy a szabályok nem feltétlenül helyes dolgokat írnak elő, viszont kötelezőek. A gyakorlatban tehát könnyen előfordulhat, hogy a személyek és a vállalkozások, ha a szabályok szerint járnak el, helytelen, káros módon viselkednek, az ellenőrző intézmények is szabályosan, de célszerűtlenül intézkednek. A norma szerinti cselekvés tehát néha nem vezet a kockázatok csökkentése, a veszélyek kiküszöbölése felé, hanem éppen ellenkezőleg hat. Az ötödik tényező Beck szerint az, hogy a kockázattársadalomban fellelhető veszélyek egy része már nem biztosítható. A tudomány és a gazdaság működése során a magán biztosítótársaságok által már nem vállalható kockázatokkal kell számolnunk. A gazdasági és társadalmi fejlődés már olyan jelenségeket produkál, amelyet a gazdasági és társadalmi élet által létrehozott biztosítótársaságok kezelhetetlennek tartanak, nem tudnak velük mit kezdeni. Pedig a biztosítótársaságok a gazdasági intézményrendszernek éppen azok az elemei, amelyeket erre a célra hoznak létre. Tehát: a gazdasági racionalitás, amelyet a biztosítók képviselnek, már azt diktálja, hogy ezek a kockázatok már nem vállalhatók. A kockázattársadalomban tehát egyre többféle tevékenység folyik, amelyet biztosítási védelem nélkül kell végezni, vagyis a gazdaság, és a neki kiszolgáltatott társadalom – a „biztosíthatóság határán túllépve egyensúlyoz”. 6.2. Vállalatok a kockázattársadalomban

A kockázattársadalomról szóló fejtegetésekkel látszólag nagyon messzire kerültünk a vállalatoktól. A társadalomtudományi megközelítések a kockázat kérdéskörét antropológiai kategóriaként írják le, és alapvetően nem a kockázatkezelés, kockázatelemzés szintjén és

108

Kockázatkezelés és biztosítás síkján foglalkoznak vele. Számukra evidens az, hogy a vállalatok a számítható kockázatokat értékelik, a kezelhető kockázatok ellen megfelelő intézkedéseket tesznek, még akkor is, ha egyébként a kockázatkezelés gyakorlatát és eredményeit nem tartják megfelelőnek. A társadalomtudomány a vállalatokat azzal vádolja, hogy a tevékenységükkel összefüggő szélesebb társadalmi hatásokat és hosszútávon jelentkező káros tényezőket nem veszik figyelembe. Agazzi40 kategorizálása szerint ez a sikerkockázatok köre. Őszerinte a kockázatok lehetnek kudarckockázatok és sikerkockázatok. A kudarckockázatok azok, amelyeket egy tervnél („a kockázat elválaszthatatlan minden emberi tervtől”), döntésnél számba lehet venni, amelyekkel kalkulálni lehet, és amelyeket – ismertségük folytán – kezelni is lehet. A másik kategória a sikerkockázat, az ide tartozó kockázatok azok, amelyek a terv, döntés sikeres végrehajtása után, – és éppen emiatt, – jelentkeznek. A vállalati termelés tehát gyakran előre nem látható káros externális hatásokkal jár, főleg hosszú távon. A sikerkockázat tehát szerinte a nem kívánt mellékhatás. A vállalatok kockázati felfogása, kockázatkezelési tevékenységük és e kockázatok társadalomtudományi megítélése között tehát világos a különbség. A vállalat felelősnek érzi magát a szabályokkal körülírt kockázatok és veszélyek elhárításáért. A társadalomtudományi felfogás szerint a kockázatok jelentős része a tudomány (a technikai tudományok) fejlődéséből és a vállalatok tevékenységéből származik, és kevésnek érzi a vállalati felelősségvállalást. A társadalomtudományi érdeklődést jórészt az egyre nagyobb, nemzeti és kontinentális határokat egyre kevésbé ismerő vállalatoktól való félelem váltotta ki. A félelem alapja az, hogy a vállalatoknál folyó fejlesztési tevékenységek egyre kevésbé kontrollálhatók, nem léteznek olyan normarendszerek, amelyek a kutatások hatását felmérhetővé, ellenőrizhetővé, korlátozhatóvá tennék. Ez, állítják egyes tudósok, még nemzeti keretek között is nehéz, hiszen léteznie kellene a vállalatoktól teljesen független, de legalább közel azonos színvonalú, kapacitású kontrolláló intézményeknek, ami aligha lehetséges. Különös nehézségek merülnek fel a nemzetközi (regionális, multinacionális, transznacionális, globális) vállalatok tevékenységének keretek közé szorításában. Míg a nemzeti hatások között működő vállalatok elé – legalább elvileg – egységes (nemzeti) követelmények állíthatók, a nemzetközi vállalatok korlátozása csak nagyon körülményesen oldható meg. Különben is, állítják sokan, a nemzetközi kereskedelem akadályainak folyamatos lebontásával tulajdonképpen a vállalatok nagy részének nemzetközi hatása van.

40

Lásd Agazzi (1996): 217–219. pp.

109

Kockázatkezelés és biztosítás Nagy kérdés az is, hogy az összefüggő normarendszer garanciát jelent-e egyáltalán. Azok, akik a vállalatok kockázatkezelési képességét erősen kétségbe vonják, kételyeiket nagyon természetes módon kiterjesztik minden olyan intézményre is, amely normákat, szabályokat alkot, ellenőrző funkcióval, jogkörrel rendelkezik. Gyakran hangzanak el vádak, amelyek a vállalatokat szabályozó intézményeket bűnrészesként állítják be. A korábban említett Beck-féle tényezők is a normarendszerek elégtelen voltát hangsúlyozzák. Ismétlődő eset, hogy a francia atomerőmű hulladékok a németországi tárolóba szállító vonat útját kívánják a környezetvédők megakadályozni. Bár a sajtó sokat foglalkozott ezekkel az esetekkel, nem tudunk olyan körülményről, ami arról tanúskodna, hogy az ügyben szereplő vállalatok, szolgáltatók és hatóságok bármilyen normát megszegtek volna. Joggal feltételezhető, hogy a szállítás veszélyeinek, kockázatainak megfelelő biztonsági intézkedések megtörténtek, betartották az atomipar meglehetősen szigorú szabályrendszerét. Az illetékesek bevetették a meggyőzés összes eszközét is: a magyar tévénézők is többször láthatták azt a demonstrációs kísérletet, amely a szerelvény biztonságát mutatta be. A meggyőzésre is jelentős összegeket áldoztak tehát. Ugyancsak nagyon költséges volt a tiltakozók eltávolítására alkalmas akciók lebonyolítása. Ki ellen léptek fel a környezetvédelmi aktivisták? Hogyan kerülhetők el az ilyen esetek? Nyilvánvaló, hogy a résztvevők nem viselkedhettek másként, mint ahogy tették. A hulladék nyilván nem maradhatott a helyén. A vasútnak nyilván a fokozott biztonsági előírásoknak megfelelően el kellett szállítania a hulladékot. A fogadóállomást nyilván szerződés vagy más megállapodás kötelezte a hulladék befogadására. A biztonsági erőknek nyilván el kellett távolítaniuk a szerelvény útjából a tiltakozókat. És így tovább, a jelek szerint mindenki betartotta a rá vonatkozó előírásokat. Ebben az esetben a hulladék jellege miatt még arról sem lehetett szó, hogy valamelyik szereplő elálljon az üzlettől, mert a szállítás elmaradása is elképzelhetetlen ilyen esetben. (Itt nagyon kiélezett szituáció alakult ki. Az üzleti életben általában van lehetőség a kitérésre. Ha a vállalat tevékenysége nyilvánvaló érdekeket sért, normál körülmények között sokszor van arra lehetőség, hogy a cég tevékenységét abbahagyja, áthelyezve, a kifogásolt tevékenységet megváltoztassa, vagyis más megoldásokat keressen.) A környezetvédők nyilván nem a szállítással kapcsolatba került szolgáltatók ellen léptek fel, hanem a német atomipari politika megváltoztatását kívánták elérni. A tényleges akciók azonban a szolgáltatók telephelyein folytak, nyilvánvalóan azért, mert hatékonyabbnak tartották azt a fellépést, mint mondjuk egy

110

Kockázatkezelés és biztosítás tüntetés megszervezését a szövetségi minisztérium előtt.41 Az esetet vázlatosan Szíjártó Zsolt írta le a Replika folyóiratban, a Kockázat és kultúra című kiváló összeállítást bevezető tanulmányában. Az esetről lásd még az ott közölt forrásokat, de a magyar sajtó is bő terjedelemben foglalkozott az üggyel 1997 tavaszán. A környezetvédelmi mozgalom elszántságát bizonyítja, hogy azóta is minden szállítmányról hasonló híreket kapunk. Ismerünk olyan eseteket is, amikor az aktivisták egy-egy konkrét vállalati terv megakadályozását tűztek ki célul. Vannak sikeres és sikertelen akciók. Sikeres akció volt például a Greenpeace-mozgalom akciója a Shell olajvállalat ellen. A cég szükségtelenné vált olajfúrótornyától úgy akart megszabadulni, hogy felrobbantja, és ezzel a tengerbe süllyeszti. Az aktivisták elérték, hogy a vállalat a fúrótornyot lebontotta, elemeit a tengerből eltávolította. Ebben az ügyben a vállalat tehát különféle megoldások között választhatott. A tiltakozás hatására egy egyszerűbb, olcsóbb megoldás helyett egy körülményesebbet és költségesebbet tudott alkalmazni. Nyilván sikertelen mozgalmi akció volt, amikor nem sikerült megakadályozni egy nukleáris kísérleti robbantást a Csendes-óceánon. A természettudományok és a társadalomtudományok képviselői között egyre fokozódó véleménykülönbség tapasztalható. Az ellentét a kockázatokkal és veszélyekkel kapcsolatos felfogások

különbségéből,

a

kockázatok

azonosítási

és

elemzési

módszereinek

megbízhatóságára vonatkozó álláspontok különbségéből és a már korábban említett sikerkockázatok (tehát a nem várt, előre nem látható, de általában hosszú távon jelentkező káros hatások) jelentőségének, valószínűségének megítéléséből fakad. A technikai tudományok képviselői természetesen nagyobb arányban gondolják intézkedéseiket, döntéseiket és azok hatását kiszámíthatónak, kézben tarthatónak. A társadalomtudósok, éppen ellenkezőleg, azokat a hatásokat kérik számon, amelyek kívül esnek a kockázatelemzés hatókörén. A kockázatelemzés lehetőségeit ők eléggé lebecsülik, eredményeit is jórészt kétségbe vonják. Hogyan viselkedhetnek tehát a vállalatok a kockázattársadalomban, ahol állandóan tevékenységük

kiszámíthatatlan

hatásaira

figyelmeztetik

őket,

megkérdőjelezve

kockázatfeltáró, kockázatelemző és kockázatkezelő képességüket és erre irányuló munkájuk hatásosságát? „Az a kockázatkezelés lényege, hogy a maximumra növeljük azokat a területeket, ahol bizonyos mértékben kontrollálhatjuk az eredményt, miközben minimumra csökkentjük azokat a területeket, ahol egyáltalán nem tudjuk ellenőrizni az eredményt, és az

41

Lásd Szíjártó (1998).

111

Kockázatkezelés és biztosítás ok és okozat rejtve marad előttünk.” – állapítja meg Berstein42. A vállalatok és az őket kiszolgáló kockázatipar egyszerűen nem tehet mást, mint hogy folyamatosan továbbfejleszti a kockázatkezelési módszereket. Ugyanez vonatkozik az államra és minden közfeladatot ellátó, a kockázatkezeléssel foglalkozó személyre, döntéshozóra és szervezetre. 6.3. A vállalati kockázatkezelés és a szabályozás

A vállalatok tehát igen bonyolult erőtérben végzik a kockázatkezelési tevékenységet. A lehetőségeket összefoglalva tehát három területet, mezőt különböztethetünk meg: a vállalat belső kockázatkezelése a belső tevékenységekre, belső tranzakciókra vonatkozik. A következő mező a szabályozott kapcsolatok mezője, itt érvényes normák, szabályok és szokások alapján bonyolítják le a külső tranzakciókat. A harmadik mező ezen kívül esik, politikai mezőnek neveztük el, ez az a hely, ahol a normák újragondolása történik. 6.3. ábra A vállalati tranzakciók és a kockázatkezelés szabályozási mezői

42

Lásd Bernstein (1998).

112

Kockázatkezelés és biztosítás Viszonylag könnyen megállapítható annak a belső zónának a határa, ahol a kockázatkezeléssel kapcsolatos körülmények és viszonyok alakítása a vállalati menedzsment feladata és kötelezettsége. A belső és külső terület határa tehát jól definiálható: ahol a vállalati vezetésnek egyértelmű hatáskörei vannak, az a belső zóna. A termékjellemzők, a nyújtott szolgáltatások, a technológiai kérdések, az alkalmazottak munkájának irányítása és szabályozása a menedzsment dolga, külső szervezetek közvetlen beavatkozása itt kizárt. A külső hatások persze gyakran kényszerítenek a belső szabályozás megváltoztatására, de a menedzsment kiiktatására, kikerülésére csak nagyon ritkán kerül sor. Minden a belső szabályok szerint történik, a szabályok megváltoztatása csak a vezetés által lehetséges. A vállalati menedzsment itt egyben minden felelősség hordozója is. A felelősség kiterjed a mindenkori külső szabályoknak megfelelő belső szabályozás kidolgozására és érvényesítésére egyaránt. A belső szabályok természetesen csak a vállalaton belül érvényesülnek. Ez a vállalati kockázati menedzsment igazi terepe. Az operatív munka a belső szabályokon alapul, ezek természetesen a külső szabályokat közvetítik, a stratégiai és taktikai döntéseken keresztül. Az eljárásrend kötött, az eljárásrend belső vállalati eszközökkel kikényszeríthető. Közvetlen külső beavatkozásra senkinek nincs esélye és lehetősége. Ebben a belső zónában kitüntetett szerepe van a stratégiának és a vállalati stratégia alakítóinak. A felső vezetés által megszabott stratégia, mint vezérelv, a külső és a belső körülmények alakítására egyaránt jelentős hatással van. A stratégiai tervezés a vezérelvek alapján kijelöli a pontos irányokat, intézkedik az erőforrások elosztásáról. A stratégiai szinten meghozott döntések egyaránt meghatározóak tehát a belső szabályozások kereteinél és a vállalat, valamint környezete közötti kapcsolatok alakításánál is. A vállalat által kitűzött általános stratégiai irányoknak megfelelően alakul a kockázatkezelés helyzete. A célkitűzésekből, vállalati politikából, általános vagy funkciókra vonatkozó stratégiai elvekből, stratégiai tervekből mindig kiolvasható, hogy a vállalat mennyire hajlamos a kockázatok vállalására, milyen kockázati politikát kíván követni. A nagyvállalatok az általános stratégia mellett vagy azon belül külön kockázatkezelési politikát is kidolgoznak, és erre építik gyakorlati eljárásaikat. A vállalati gazdaságtan a környezet vizsgálatára, elemzésére, rendszerezésére többféle szempontot ismer. Szokásos a vállalatra gyakorolt hatás jellege szerinti vizsgálat, amikor a környezetet például politikai, piaci, társadalmi, természeti, gazdasági szektorokra bontják fel.

113

Kockázatkezelés és biztosítás Ekkor a vállalat és a környezeti szektorok kölcsönhatásait az éppen vizsgált környezeti elem jellege határozza meg. Létezik az intézményi központú vizsgálat, ahol a kölcsönhatásokat az intézmények működése és intézkedéseik hatásai alapján írják le. Ezen az alapon lehet hatósági, jogi, megrendelői, vevői és még sok másféle kapcsolatokat feltételezni, illetve vizsgálni. Különösen gazdag a piaci kapcsolatok elemzésének módszertana. Az üzletvezetési irodalom elméleti és gyakorlati receptek tömkelegét adja az érdeklődőknek. Külön kézikönyvek állnak rendelkezésre a beszerzés, az értékesítés szakmai kérdéseiről, a versenyhelyzet vizsgálatáról, a versenypozíciók javítására teendő intézkedésekről, a gazdasági és üzleti folyóiratok elemzései és esettanulmány jellegű leírásai pedig szinte naprakészen követik az üzleti kapcsolatok változásait. A vállalat a gazdasági életbe beágyazva működik, számtalan kapcsolatot teremtve. A kapcsolatok nagyon sokrétűek, szabályozottak, vagy spontán módon jönnek létre, egyszeriek, egy hosszabb-rövidebb időszakra korlátozottak vagy állandónak tekinthetők. A szabályozott kapcsolatok mezője úgy határozható meg, hogy a vállalati belső zónán kívül esik, és addig tart, azokra a kapcsolatokra terjed ki, a vállalaton kívüli entitások közül azokat foglalja magába, amelyeket a vállalattal valamilyen szabályrendszer köt össze. Ebben a zónában tehát az együttműködést és ezen belül a kockázatkezelési együttműködést is valamilyen szabályok határozzák meg. Lehetnek ezek érvényes jogszabályok, az iparágban szokásos eljárási előírások és szokásjogok is, függően a kapcsolat jellegétől. A kockázatkezelés szempontjából itt az a lényeg, hogy legyenek szabályok, amelyek az eljárásokat szabályozzák, és hivatkozási alapul szolgálnak. A kapcsolati mező egyik szelete nyilvánvalóan a piaci kapcsolatoké. A piaci szereplők a szokásos kockázatkezelési eljárásokat alkalmazzák, az adott üzleti területen szokásos módon kötik meg szerződéseiket, a szokásos szabványokat alkalmazzák, a kialakult üzleti gyakorlatnak megfelelő a kockázatok megosztása. Az üzleti kapcsolatok intenzitásától függően másképpen működik együtt egy cég stratégiai partnerével, mint versenytársával (bár nem kizárt az, hogy versenytársunk például a beszerzés területén stratégiai partnerünk is egyben), fontos és kevésbé fontos szállítóival, illetve meghatározó vagy eseti vevőjével. Minden helyzetben a bevált együttműködési szabályok szerint kell eljárni, mindig van szerződés, együttműködési megállapodás, léteznek a szokások, szabványok, szokványok, sőt az érdekegyeztetés rendszerei is kialakultak.

114

Kockázatkezelés és biztosítás A vállalat alapvető üzleti érdeke, hogy a vele kapcsolatba kerülők számára egyértelmű jelzéseket adjon arról, hogy a kialakult szabályoknak megfelelően viselkedik, a szabályokat betartja. Ez a viselkedés győzheti meg a környezetet arról, hogy a vállalati döntéseket stratégiai és taktikai szinten is az általánosan ismert szabályrendszer határozza meg, joggal feltételezhető ugyanis az, hogy a vállalati belső zónában, a vállalati vezetők kizárólagos felügyelete alatt folyó operatív tevékenység is rutinszerűen követi a szabályokat. A vállalaton belüli kockázatkezelés így szinte ellenőrizhető, átlátható lesz a környezet számára. Nem felejthetjük el, hogy az üzlet része a kockáztatás is. Knight43 kijelentését, amely szerint a profit a kockáztatás jutalma, persze sokan vitatják. Még senkinek sem sikerült azonban meggyőzően bizonyítania azt, hogy nem igaz, és a dolog jellege miatt ez talán nem is lehetséges. A piaci akcióknál való kiszámíthatatlan viselkedés, a szokásoktól való váratlan eltérés, a kockázatos megoldások alkalmazása, de az iparági normák tudatos áthágása, megszegése is előfordul, sőt ez sokszor a kiemelkedő üzleti siker forrása lehet. Az előbb felsorolt szabályok nagy részét maga az üzleti gyakorlat alakítja. Nyilvánvaló, hogy a vezető vállalatoknak nagyobb lehetősége van arra, hogy a szabályrendszert saját érdekeiknek megfelelően hangolják át. Az iparágakra jellemző termékkörre vonatkozó szabványok háborúja a vezető vállalatok között folyik. A szerződésekkel kapcsolatos szokványokat is a nagyvállalati együttműködés alakítja ki. A követő és a kisvállalatok alkalmazkodásra vagy kitérésre kényszerülnek, esetleg – súlyukat növelendő – szervezeteket alapítanak érdekeik érvényesítésére. Az igazgatási és hatósági eljárásokat szigorúbb szabályok, tételes jogszabályok írják elő. A döntési pozíciók és lehetőségek itt egyértelműen szabályozottak, a döntési jogkörök tisztázottak, a jogviták eldöntésének menete is egyértelműen tisztázott. Az üzleti gyakorlat persze ezeket a kereteket és korlátokat is állandóan feszegeti. A szabályrendszer keményebb részét képező jogszabályok sem mindig egyértelműek, a jogintézmények felett őrködő szervezetek munkája sem hibátlan. Mint Becknél láttuk, a szabályozás csapdába esik akkor, amikor rossz szabályokat kötelező módon kell betartani és betartatni. A piaci szereplők többsége számára általában előnyös a viszonylag kötött szabályrendszer, mert ilyen körülmények között egyszerre érvényesülnek a különféle közérdeket képviselő szabályok és a szakmára jellemző írott és íratlan szabályok. Nagyon fontos érdek az is, hogy a szabályok viszonylag tartósan érvényesüljenek. A piaci szereplők

43

Lás Knight, i.m.

115

Kockázatkezelés és biztosítás mindaddig nem változtatják meg a szabályrendszert, amíg az értelmes, józan szabályok megfelelő teret adnak a versenyre, a versenypozíció javítására, az üzleti sikerek fokozására. Egy példát kiragadva: a Risk Management 1998 című kötet az Egyesült Államok-béli építőipari szereplőknek ad tanácsokat a követendő kockázatkezelési eljárásokra. Az iparágra jellemző szabályrendszer puszta felsorolása is több tíz oldalt tesz ki. Az ajánlások mélységét jól jellemzi az, hogy még az építőipari szerződésekben használandó és kerülendő kifejezéseket is részletesen taglalja.44 Az egyensúly persze mégis gyakran felborul. Ezt általában nagyon erős hatások váltják ki. Az ok lehet valamilyen, az iparággal kapcsolatos anomália, ami kiváltja a szokott gyakorlat megváltoztatására vonatkozó igényt, ez általában kívülről jelentkezik. A kezdeményezés eredhet a szabályozást végző politikától, ekkor a szabályozást a politikai szereplők fontolgatják. A politika szereplői dönthetnek úgy, hogy megváltoztatják a szabályokat.

Ha

a

politikai

döntéshozók

nincsenek

meggyőződve

arról,

hogy

szabálymódosításokra, más szabályozásra van szükség, vagy vonakodnak, késlekednek az intézkedésekkel, akkor az általunk politikai mezőnek nevezett területen folytatódnak a küzdelmek. Fontos megjegyezni, hogy a kockázatokkal kapcsolatos eljárások, szabályok az esetleges új szabályozások elhatározásáig mindvégig érvényesülnek. Az iparágat érő támadások az egyes iparági szereplőket csak áttételesen érintik, mert az egyes vállalatok nem intézkedhetnek az iparág egészében, az iparági szokásoktól való egyoldalú eltérés pedig saját üzleti érdekeiket súlyosan sérthetné. A leírtakból következik, hogy nagy a felelőssége a nagyvállalatoknak, az iparágak vezető vállalatainak. Ezek a vállalatok végzik a kutatásokat, ők alkalmazzák először a kutatás eredményeit, az iparági innováció is ezeknél a cégeknél folyik. A kutatás és az innováció lényege pedig nyilvánvalóan az új megoldások keresése. Magát a kutatást nagyon nehéz kontrollálni, sőt igen erős a korlátlan kutatási szabadság eszméje. Az új megoldások gyakorlatba történő átviteléért pedig egyértelműen a vezető vállalatoknak kell vállalniuk a felelősséget. Létrejöhetnek ugyanis olyan új minőségek, amelyek szabályozása nem lehetséges előre, csak utólag, akkor is jelentős késéssel. A vezető vállalatok kötelessége az iparági kockázatok kutatásában való részvétel is.45 44

Risk Management 1998 Az iparági kockázatkutatások nagyon fontosak. Betekintést nyerhetünk néhány üzleti-kutatási terület problémáiba a Magyar Tudomány 1999. évi januári számában közölt rövid összefoglalókból. Az energiaipari kockázatok elemzését lásd: Vajda (1998). 45

116

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázatok vizsgálatánál feltétlenül ki kell emelni azokat az iparágakat, ahol különlegesen veszélyes, vagy széles körben veszélyesnek tartott tevékenységeket végeznek. Itt van nagy jelentősége annak a korábban már tárgyalt jelenségnek, hogy az iparág által okozott problémákat igazából senki más, mint maga az iparág oldhatja meg. A belső kockázatkezelés ezeknél az iparágaknál felértékelődik. Szélső esetben az is előfordulhat, hogy egy országban az adott tevékenységet egy vállalat végzi és ennek felügyeletét egy hatóság ellenőrzi, a külön erre az iparágra vonatkozó törvény szerint. Hasonló helyzetek jellemzik például az atomenergia-ipart. Ezért szervezték meg az iparág nemzetközi ellenőrzését. Itt lépünk ki a szabályozott kapcsolatokkal jellemezhető mezőből. A szabályozott kapcsolatok területét elhagyva a vállalatok lehetőségei erősen csökkennek. Nem is mindig olyan könnyű észrevenni azt, hogy a vállalat vagy egy iparág veszélyezteti környezetét. A vállalati viselkedés teljesen szabályszerű: a vállalat az iparág szokásos anyagait használja fel, a technológia megfelel a szokásoknak, az iparág standardjainak. A kibocsátott termék megfelel az érvényes előírásoknak. Egyes kutatások, csoportok, esetleg aktivisták mozgalmainak megmozdulásai már jelzik a veszélyt, de az egyes vállalatok még semmit nem tudnak tenni. A veszély léte gyakran kétségbe vonható, a konkrét tevékenység és a károk között az összefüggés nem egyértelmű, és emellett a felelősség nagyon sok üzleti szereplő között oszlik meg. A szabályozás nem foglalkozik az adott kérdéssel mindaddig, amíg nem állnak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok. Nagyon fontos tényező az, hogy az egyes üzleti szereplő cselekvési lehetőségei korlátozottak. Lehet az is, sőt nagyon valószínű, hogy cselekedni általában csak úgy lehet, hogy az saját magának kárt okoz. A vállalati felelősség nem csak a vállalaton belüli folyamatokért viselt felelősséget, hanem egyben a környezeti felelősséget is jelenti, de ez csak korlátozott lehet, globális problémák esetében nyilván nem lenne helyes egy kisvállalkozót felelőssé tenni a környezetkárosításért. A környezeti károkért is elsősorban a nagyvállalatok felelősek. Mikor az iparág által okozott károk tudatosulnak, nyilván módosítani kell a szabályrendszert.

Elkezdődik

a

különféle

érdekek

egyeztetése.

Az

egyeztetés,

érdekképviselet, érdekérvényesítés politikai kategória, a folyamat a politika szabályai szerint zajlik. A szakmapolitika mellett általános politikai vita tárgyává válik a kérdés.46 Számolni kell az eredeti probléma számos szakmán kívüli vetületével, és a politikai mezőnek azzal a jellegzetességével, hogy a megoldások nem önmagukban, hanem más politikai kérdésekkel

46

Replika, 82–83. pp. Agazzi hasonlóan vélekedik: „...a jelenkori civilizáció a kockázatoktól való menekülés (eredeti kiemelés) beállítódását mutatja.” Agazzi (1996).

117

Kockázatkezelés és biztosítás együtt jelentkeznek, az aktuális politikai viszonyok hatásainak kitéve. A politika dolga sem könnyű. Össze kell hangolnia a társadalom egymással gyökeresen ellentétben álló érdekeit. A kockázatok szempontjából nézve az a fő probléma, hogy a társadalom elvárja a fejlődést, az egyre kényelmesebb életet, ugyanakkor a biztonság növelését is követeli. Beck találó megfogalmazása szerint a „biztosítás nélküli társadalom (kockázattársadalom) együtt él a teljes körű casco-társadalommal”. A politikának tehát egymással ellentmondó körülmények mérlegelésével kell véleményét kialakítani, és szabályokat alkotni. A vállalatok szerepe ebben a stádiumban nagyon sokféle lehet, de általában csak informális vagy közvetett. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nagyvállalatok vagy azok lobbi-szervezetei nem végeznének nagyon intenzív munkát. A politika tanácsadókra hallgatva, sokdimenziós érdekviszonyok között hozza meg döntéseit, és így a nagyvállalatok vagy az adott területen működő, meghatározó tényezőként figyelmen kívül hagyhatatlan iparágak érdekei nagyon is súlyosan szerepelhetnek a döntések mögött. Globális problémák esetén nemzetközi párbeszéd indul el. Globálisnak tekintünk minden nagyobb területet érő kockázatot, amely nincs egységes politikai struktúrák alá rendelve. Nemzetközi politikai szervezetek vagy nagyobb területek politikai szervezetei együttesen kényszeríthetik ki a megoldást. Egyes államok vagy kisebb politikai egységek érdekviszonyainak pillanatnyi állása a konkrét kockázati kérdés megoldását hátráltathatja vagy elősegítheti. A politikai kapcsolatrendszer sokrétűsége akkor is jelentkezik, ha az együttműködés látszólag egyes kockázatok megoldására jön létre. Jó példa erre a nevezetes riói konferencia, ahol a közös érdek, a környezet világméretű megóvása mellet hangsúlyosan jelentkeztek az egyes ország-csoportok és országok eltérő érdekviszonyai is. A politikai döntéshozatal nehézségeit jelzi néhány következmény: egyes gázok kibocsátása ügyében az államok csökkentési programot vállaltak. A megállapodás szerint az országok folyamatosan, előre elhatározott ütemben csökkentik a kibocsátást. Az érdekviszonyokat jól kifejezi az, ahogy ezt a megállapodást a gyakorlatba át tudják ültetni. A vonakodó államokat az általánosnak gondolt globális közérdek felé terelték azzal, hogy a kvótákkal kereskedni lehet: a fel nem használt, de engedélyezett kvóták, ellenérték fejében értékesíthetők. A kibocsátási kvóták meghatározása tehát valójában egy erőforrás-elosztási megállapodást jelentett, ha úgy tetszik, újfajta erőforrást találtak fel, amelynek elosztási módjával sikerült kieszközölni a megállapodást, és ennek gyakorlati megoldása is csak sokkal később született meg.

118

Kockázatkezelés és biztosítás Globális problémák kezelésénél tehát számolni kell azzal, hogy nincs olyan szervezet, ami az adott terület felett megfelelő autoritással rendelkezne.47 Egy vállalatnak, egy országnak mindig van felelős döntéseket hozó személye vagy testülete, de senki nincs abban a helyzetben, hogy a vegyipar, vagy például a pénzvilág egészére kötelező normákat érvényesíteni tudna. A megoldást az államoknak kell a maguk területén szabályozássá formálni, az egyes országok megoldásai nyilvánvalóan különfélék lesznek. A szabályozási folyamat ebben a mezőben kétirányú, a vállalatok és a politikai környezet is felléphet kezdeményezőként. A szabályozás során tervezett változások nem érik váratlanul a vállalatokat. Gyakori a tevékenység áthelyezése kevésbé szigorúan szabályozott területekre, azokra a helyekre, ahol a szabályok engedékenyebbek. Ezek is valódi, a vállalatvezetők döntési körébe tartozó stratégiai döntések. A döntések lényege tehát: készen állni a szabályozások változásakor a vállalati döntési körbe tartozó intézkedések tervével, esetleg az alkalmazkodás mellett egyéb előnyöket is elérni a helyzet kezelésekor. A politikai döntések meghozatala után kezdődik meg a tényleges szabályozási munka. Az erre hivatott intézményrendszer kompetens szervezetei igazgatási jellegűek, ezek kötelező, kikényszeríthető döntések meghozatalára, jogi normák bevezetésére hivatottak és képesek. Nemzeti törvények, kisebb területeken érvényes rendeletek, jogszabályok születnek. A szabályozás terve, a bevezetendő tiltások, szigorítások a nagyvállalatokat nem érik váratlanul, informálisan akár részt is vehetnek az előkészítésben, érdekeik általában érvényesülnek. Elérhetik azt, hogy az általuk alkalmazott technológiai megoldások ne kerüljenek a tiltott zónákba, vagy azt, hogy a szabályok a nagyvállalati kör által tartható ütemben kerüljenek bevezetésre. Ezt a helyzetet néha még a versenypozíciók javításra is felhasználhatják, a gyengébb alkalmazkodóképességű vállalatok kizárásával, vagy azok felvásárlásával. Ez ráadásul közérdeket is szolgálhat: a megszűnt vagy megvásárolt vállalat telephelyein a nagyobb lehetőségekkel rendelkező vállalatok fejlettebb technológiáival folytatódik a termelés, a fogyasztók nívósabb termékeket kapnak. Nagyon fontos, hogy a szabályozáskor hozott döntések a vállalatok számára nem jelentenek konkrét irányítási beavatkozásokat. A szabályok általában nem az adott területen végrehajtandó konkrét intézkedéseket írják elő, hanem például új határértékeket írnak elő, tiltásokat tartalmaznak, új garanciális elemeket vezetnek be. A szabályozással párhuzamosan teremtik meg, szintén a jogszabály-alkotás eszközeivel az ellenőrzés, az előírások kikényszerítésének intézményeit és a módszereket, a szankciókat. Az egyes vállalatok és az 47

A globalizáció veszélyeit taglaló fontos könyvek magyarul: Korten (1996), Soros (1999), Almási (1998).

119

Kockázatkezelés és biztosítás iparágak számára a piacgazdaságokban ezek a szabályozások kereteket, határokat, és nem konkrét cselekvési szabályokat jelentenek. Visszaérkeztünk tehát a vállalati belső és külső kapcsolatokhoz. A vállalatok stratégiai megoldásai először a piacvezetőknél, aztán folyamatosan a követőknél is átalakulnak. Módosítják a belső eljárásrendet, az iparági együttműködés szabályai és szokásai is a szükséges mértékben megváltoznak. A piacvezetők viselkedése és törekvései az üzleti kapcsolatok nyomán a követő vállalatokra is hatással lesz. A nagyvállalatok fölényét, esetleges időbeli előnyét a követők rugalmassága ellensúlyozhatja. Leszakadókkal is számolni kell, mégpedig annál többre, minél nagyobb a szabályozások megkövetelte változtatási igény.

120


7. A kockázatkezelés újraértelmezése a vállalatirányítás hatékonyabbá tételére 7.1. .A kontroll-alapú megközelítés meghaladásának szükségessége

Mind az államháztartási szabályozás alá tartozó, mind pedig a versenyszférában működő szervezetek számára egyre inkább előtérbe kerül az eddig jóformán csak a kötelező, kontrollalapú megfelelőségi („compliance") kritériumok mentén kialakított és a külső illetve belső ellenőrzések

által

eszerint

is

vizsgált

kockázatkezelés

rendszerszemléletű

tovább-

fejlesztésének szükségessége. Szakma-történeti érdekesség, hogy a költségvetési szervekre és az államháztartás rendszerébe sorolt egyéb szervezetekre (így egyes jelentős állami vállalatokra is) vonatkozó magyar szabályozás lényegében kiemeli a kockázatkezelési rendszer megvalósítását a kontroll-alapú kockázatértékelés szűkebb értelmezéséből. Mindez részben a számvevőszékek nemzetközi szervezete által a COSO modellek [1] alapján elkészített, és 2004-ben az INTOSAI

budapesti

világkongresszusán

elfogadott

„Irányelvek

a

belső

kontroll

standardokhoz a közszférában" című kiadvány fordításának is köszönhető, mely során a kontrollrendszert bemutató ábrában a „kockázatértékelés” helyére a magyar változatban a jóval tágabb értelmű „kockázatkezelés” került. Mindazonáltal mind a versenyszférába tartozó, mind az államháztartásba sorolt szervezetek számára a COSO modellek megvalósítási útmutatókként való követése nem biztosít szakmai alapot a kockázatkezelés rendszerének olyan megvalósításához, amely hozzáadott értéket jelentene a kontrolldokumentációk készítéséhez képest, bár kétségkívül hivatkozási lehetőséget nyújthat a megfelelőségi hiányosságok utólagos ellenőrzések során történő megállapításához. Ennek egyik oka az lehet, hogy sem a 2013-ban frissített COSO belső kontroll keretrendszer, sem a 2004-es COSO ERM modell nem tisztázza azokat az alapelveket, amelyek mentén a kockázatkezelési rendszernek és a vezetői döntésekbe beépülő kockázatkezelési tevékenységeknek az irányítási rendszer egészébe történő integrálása megvalósulhat. Mindehhez azonban az ellenőrzési szakma nemzetközi szervezetei által propagált kontroll-alapú szemlélet vagy „védelmi vonalak" megközelítés megváltoztatása lenne szükséges. A nyersanyagok és energiahordozók kitermelése, az ipari és fogyasztási célra tervezett termékek gyártása, vagy éppen az energia- és közműszolgáltatások fenntartása, stb. területén alkalmazott korszerű technológiai folyamatok tervezésekor a szabványosítás és az automatizálás fejlődésének eredményeképpen a folyamatszabályozásra és a teljesítmény-

121

Kockázatkezelés és biztosítás mérésre épülő kontrollok a folyamatirányítás szerves részét képezik. Ugyanakkor a közvetlen emberi beavatkozást és döntést igénylő helyzetekben az adott szervezeti vagy működési célok elérésére ható bizonytalanság, vagyis a „kockázatok és mellékhatások" minden érdekelt fél számára elfogadható keretek között tartása kapcsán a kontroll-alapú megközelítés számos olyan kihívást rejt magában, mely feltétlenül továbblépést igényel. A hagyományos szervezeti kockázatkezelési megoldások a kockázatkezelés és kontrollok viszonyának értelmezésekor általában nem lépnek túl a „mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?" típusú megközelítésen. Az is gyakori, hogy a kockázatkezelési tevékenységek „silószerűen"

elkülönülnek

egymástól,

egyrészt

kiemelve

a

kockázat-megosztási

tevékenységek egy részét, mint például a biztosítások menedzselését, másrészt eltérő megközelítéseket alkalmazva az egyes szakmai tevékenységek (pl. az információ-biztonság vagy az üzletmenet-folytonosság) területén, vagy akár irányítási szintenként, elválasztva például az operatív működési szinteket a legfelső irányítási és felügyeleti tevékenységektől. A kockázati silókban való gondolkodás is felerősíti az egyes szakterületeket, vagy vezetői szinteket

célzó

kontroll-irányultságú

modellek

szerint

kialakított

kockázatkezelési

gyakorlatok elterjedését, holott a kockázatkezelés és a kontroll nem ugyanannak „az éremnek a két oldalát” jelentik. A kockázatkezelés és a kontrollok megkülönböztetésének szükségessége egyszerűen indokolható: míg a kockázatkezelés jellemzően a szervezet minden szintjén megjelenő döntési folyamatok részét képező vezetői feladat, addig a kontrollok kialakítása és működtetése a vezetői döntések megfelelő végrehajtását kell, hogy szolgálják az adott szervezeti keretek között. A társadalmi-gazdasági környezet igényeit és elvárásait egy-egy szűkebb szakterületre leképező hatósági szabályozások olyan megfelelőségi követelményeket és szankcionálási eszközöket írnak elő, melyek mentén külső és belső „védelmi vonalak” alakíthatók vagy alakítandók ki (pl. belső kontrollrendszer és/vagy minőségirányítási rendszer működtetésére és auditálására vonatkozó hatósági előírások). Ugyanakkor az elmúlt évtizedek nemzetközi és hazai tapasztalatai alapján állítható, hogy a hatósági szabályozási követelmények és a kontroll-alapú rendszerelőírások teljesítése önmagában nem garantálja egy szervezet sikeres működését, vagy a jelentős kudarcok elkerülését. Az alacsonyabb szervezeti és működési szintek végrehajtási és vezetési tevékenységei jól szabályozhatóak, például ügyrendi- vagy folyamatleírásokkal, szervezeti és működési

122

Kockázatkezelés és biztosítás szabályzatokkal, munkafolyamatok végrehajtását támogató informatikai rendszerekbe épített alkalmazási kontrollokkal, stb. Mindezek a szabályozások a szervezet irányításának magasabb szintjein természetszerűen egyre kevésbé konkrétak, illetve egyre tágabb kontroll-limiteket alkalmaznak (pl. a döntési jogkörök meghatározásakor). Azt is figyelembe kell venni, hogy a lefektetett szabályok követése az automatizált technológiai folyamatoktól eltérően nem feltétlenül

valósul

meg

maradéktalanul

az

emberi

közreműködéssel

végrehajtott

tevékenységek által. A szabálykövetési hajlandóság függhet a szűkebb és tágabb környezet kulturális

adottságaitól,

a

vezetők

példamutatásától,

és

a

résztvevők

személyes

érdekviszonyaitól is. Ezen körülmények miatt a kontrollok - bármilyen magas színvonalú kialakítása és fenntartása a szervezeti működés eredményessége és hatékonysága szempontjából csak korlátozott, és nem feltétlenül elégséges bizonyosságot képes nyújtani. Egy szervezet külső és belső körülmények változásaira való megfelelő idejű, eredményes és hatékony reagálási képességének fenntartására, illetve fejlesztésére a kontrollalapú megfelelési követelmények önmagukban nem alkalmazhatóak. Például a jelentősen negatív, akár természeti és/vagy gazdasági-társadalmi környezetre katasztrofális kihatású, szervezeti (pl. nagyvállalati), vagy éppen központi illetve helyi kormányzati szintű döntések mögött általában az érdekeltek egy szűk(ebb) csoportjának erős(ebb) érdekérvényesítési lehetőségei állnak. Az adott szervezeten belüli érdekérvényesítési képesség – akár egyszerű vezetői utasítás formájában – teret adhat a kontrollok megváltoztatásának vagy akár megkerülésének is, figyelmen kívül hagyva az érdekeltek tágabb körébe tartozók (pl. környezeti katasztrófát kiváltó esetekben a helyi lakosság) szempontjait. Más esetekben a megváltozott körülmények miatt valóban szükség lehet a kontrollok megkerülésére, vagy olyan innováció gyors bevezetésére, melynek alkalmazásba vétele a meglévő szabályozás és kontrollok módosítását igényli. A vezetés részéről az érdekelt felekkel való konzultáció és kommunikáció azonban ilyen esetekben is nélkülözhetetlen. A kontroll-alapú megfelelőségi követelmények (gyakran indokolatlanul) az érintett felek egy szűkebb csoportjának igényeire fókuszálnak. Például a new yorki tőzsdei szabályozó hatóság egyrészről a befektetők információs igényeinek teljesítésére koncentrál, másrészről olyan kontroll megközelítést (ld. COSO) preferál, mely mind szélesebb körű alkalmazásában a jelentős érdekérvényesítő képességgel bíró nagy nemzetközi könyvvizsgáló, illetve tanácsadó cégek érdekeltek. A nagy könyvvizsgáló, illetve tanácsadó cégek célja nyilván a könyvvizsgálói és tanácsadói szolgáltatások iránti kereslet növelése – akár a hatósági szabályozási tevékenység szakmai „támogatásán” keresztül. A kontroll-alapú COSO

123

Kockázatkezelés és biztosítás modellek alkalmazásának széles szabályozási körben való elterjedését (ideértve a közszférát is) elsősorban az ellenőrzési szakmát képviselő nemzetközi szervezetek érdekérvényesítő képessége és nem az érintettek tágabb körének valós igényei váltották ki. A COSO modellek alkalmazásának fenntartás nélküli átemelése a tőzsdei szabályozási környezetből már azért is aggályosnak mondható, mert a tőzsdei szabályozási logika elsődlegesen az érdekelt felek egy leszűkített csoportját előtérbe helyező befektetői érdekek érvényesítésének biztosítására épül. Az általános kontroll megközelítések COSO modelleken keresztül történő sematikus bemutatása kiválóan alkalmas például oktatási célokra, ugyanakkor valódi (akár költségvetési, akár versenyszférában működő) szervezet irányítási rendszerének vonatkozásában a szervezeti és működési szintek egyedi céljaihoz való kapcsolódás hiányában a COSO alkotóelemeknek való megfelelés konkrét irányítási cél nélküli vizsgálata lényegében felesleges és a tágabb érdekelt kör számára érdektelen, bár jól dokumentálható (így jobban „eladható”) ellenőrzési gyakorlatnak tekinthető. Például a kontrolltevékenységek kialakításának COSO modell szerinti megfelelősége önmagában nem elégséges annak megállapítására, hogy a folyamatintegritásra vonatkozó, szervezetspecifikusan kialakított célkitűzés milyen mértékben valósul meg, és mindez hozzájárul-e a működési/szervezeti egység szintű eredményességi és hatékonysági célok nagyobb biztonsággal történő eléréséhez, illetve a célok elfogadási tartományától való akár pozitív, akár negatív irányú eltérés esetén milyen mértékben válik szükségessé a kontrolltevékenységek átalakítása. A tőzsdei szabályozás kontroll-irányultsága elsősorban a vállalati pénzügyi jelentések megbízhatóságára vonatkozó igényekből fakad, és adott esetben egy konkrét – például éves – pénzügyi jelentés vonatkozásában lehet jelentősége annak, hogy a vállalatvezetés vagy a könyvvizsgáló milyennek értékeli a pénzügyi beszámolás belső kontrollrendszerének működését az alkalmazott COSO modell alapján. Ugyanakkor ez elsősorban megfelelőségi kérdés és nem ad képet például arról, hogy egy szervezet (ez esetben egy tőzsdén jegyzett gyógyszeripari vagy energetikai társaság) mennyire hatékony eszközöket alkalmaz egy lehetséges üzemi katasztrófa megelőzésére, vagy egy bekövetkező környezeti katasztrófa következményei és azok elhárítása hogyan érintené nemcsak a befektetőket, hanem a vevőket, beszállítókat, helyi közösségeket, stb. A COSO modellekkel szembeni kritika is elsősorban arra irányul, hogy a kontroll-alapú modellek ugyan könnyebben alkalmazhatóak a külső és belső ellenőrzés által lefolytatott megfelelőségi vizsgálatok során, de az ilyen típusú vizsgálatok csekély hozzáadott értékkel

124

Kockázatkezelés és biztosítás bírnak annak meghatározására, hogy a szervezet irányítási rendszere mely lényeges működési területeken fejlesztendő a változó külső és belső körülmények, illetve elvárások figyelembe vételével. Ezt a hiányosságot azok az ellenőrzési szakemberek is a bőrükön érezhetik, akiknek nehézséget okoz a kontroll-alapú ellenőrzési munka hozzáadott értékének bemutatása. Az ebből a problémakörből való kilépési szándékot a szervezeti irányítás és kockázatkezelés rendszerének - audit szabványok által előírt - ellenőrzési fókuszba helyezése is jelzi. A kontroll-alapú megközelítés megtartása azonban gátolja mind a kockázatkezelési rendszer értéknövelő kialakítását és fejlesztését, mind pedig a kockázatkezelés eredményességére vonatkozó (pl. ellenőrzési) megállapítás alátámasztását. A kontroll-alapú COSO ERM modell 2004. évi megjelenése óta a kockázatkezelés célkitűzés-alapú kialakítását és vizsgálatát támogató olyan új módszerek kerültek kidolgozásra, melyek a COSO modellekkel szemben az ISO 31000 Risk Management szabvány [2] egyre szélesebb körű elterjedését támogatják. 7.2. A kockázatok kezelésének alapelvei

A hagyományos megfelelési logikára épülő, illetve kontroll-centrikus kockázatkezelési megközelítés alkalmassága mind a globális pénzügyi-gazdasági válság kialakulása, mind pedig a konkrét vállalatirányítási botrányok, üzemi katasztrófák, vagy akár csak a „túlélésért való küzdelem" kapcsán joggal megkérdőjelezhető. A korábban tapasztaltakhoz képest lényegesen nagyobb mértékű külső és belső bizonytalansághoz igazodó, a kontrollok helyett a célokra koncentráló, és így a sikeres működést támogató kockázatkezelés alapjául szolgáló elvek elsajátítására és alkalmazására minden vezetőnek szüksége van. A következőkben

az

ISO

31000:2009 Risk

Management szabvány

által

meghivatkozott alapelveket mutatjuk be, melyek értelmezése és alkalmazása hozzásegíti a vezetést a kockázatkezelés átfogó szervezeti kereteinek kialakításához, illetve a kontroll- vagy megfelelési szempontok szerint korábban megvalósított gyakorlatok továbbfejlesztéséhez. a) A kockázatkezelés értéket teremt és értéket őriz

A kockázatkezelésnek hozzá kell járulnia a célok kimutatható teljesüléséhez és a teljesítmény javulásához. Ugyanakkor nem csak a közvetlen érdekeltek egy szűkebb csoportja (pl. tulajdonosok, befektetők, vezetők, stb.) igényeit és a hatósági (pl. egészségügyi, üzembiztonsági, jogi, pénzügyi, illetve egyéb) szabályoknak való megfelelést kell szem előtt tartani. A kockázatkezelés során valamennyi érdekelt fél szempontjait figyelembe kell venni. A külső és belső környezet széleskörű elvárásait tükröző célok vonatkozásában, melyek

125

Kockázatkezelés és biztosítás magukba foglalják például a közérdeket, a környezet védelmét, a termékek és szolgáltatások minőségét, a projektek és erőforrások menedzselését, a működés hatékonyságát, a felelős irányítást és a jó hírnevet érintő kérdéseket is, gondoskodni kell a bizonytalanság hatásainak érdekeltek általi megismerhetőségéről és számukra elfogadható szinten tartásáról. A valamennyi érdekelt fél szempontjait figyelembe véve kitűzött célok érintettek részéről is áttekinthető teljesülése és a teljesítmény javulása az adott szervezet sikeres működését igazolják. A sikeresség e tekintetben jóval tágabb értelmű, mint az adott szervezet vagyoni helyzetének vagy nyereségtermelő képességének kedvező alakulása, illetve a megfelelési követelmények teljesítése. b) A kockázatkezelés az összes szervezeti folyamat integrált alkotórésze.

A kockázatkezelés nem különíthető el a szervezet lényeges folyamataitól és tevékenységeitől. A kockázatkezelés a vezetés felelősségi körébe tartozik, és minden szervezeti folyamat integrált része, ideértve a stratégiai tervezést, valamint minden projektirányítással és változáskezeléssel összefüggő feladatot is. Habár az egyes területek irányítása speciális szakmai ismereteket igényelhet, mindez nem indokolja a szakmai alapon elkülönített kockázati „silók" létrehozását a szervezet egészére kitűzött célokat érintő bizonytalanság hatásainak kezelésében. A kockázatkezelés az egyes szervezeti és működési szintek többé vagy kevésbé szabályozott, illetve kialakított folyamatainak végrehajtását irányító vezetői tevékenységek által valósul meg. Ugyanakkor az érintett, egymáshoz kapcsolódó folyamatok specifikus céljainak teljesülését alátámasztó eredmények eléréséhez olyan, az adott szakterületre jellemző és elvárt tudás, illetve képességek rendelkezésre állása és fejlesztése szükséges, melyek mind az alkalmazott terminológia szakmai kommunikációban való alkalmazásához, mind pedig a kezelendő kockázatok összefüggéseinek szükséges szintű megértéséhez nélkülözhetetlenek. A kockázatkezelési funkciók vagy szerepkörök szervezeti elkülönítése csak akkor indokolt, ha a kockázatkezelés megvalósulását támogató tevékenységek (pl. új módszerek bevezetése, tanácsadás, képzés, mentoring, stb.) optimális ellátására irányul, és nem a konkrét kockázatkezelési tevékenységek átadását, illetve a vonatkozó vezetői felelősségek áthárítását jelenti. Igaz ez a legfelsőbb irányító testületek kockázatkezeléssel kapcsolatos feladataira és felelősségeire is.

126


c) A kockázatkezelés a döntéshozatal része.

A kockázatkezelés segíti a döntéshozókat abban, hogy megalapozottan választhassanak a felmerülő lehetőségek közül, fontossági sorrendet állíthassanak fel a szükséges beavatkozások vonatkozásában, illetve mérlegelhessék a különböző alternatív megoldásokat. A kockázatkezelés a rendelkezésre álló információk szisztematikus feldolgozásával járul hozzá a vezetői döntések meghozatalához. A kockázatkezelési módszerek kiválasztása és alkalmazása, valamint a kockázatkezelési lépések dokumentálási módja függhet a döntési folyamat összetettségétől illetve az adott szervezeti vagy működési szinten alkalmazandó szabályoktól. d) A kockázatkezelés kifejezetten a bizonytalanságot kezeli.

A kockázatkezelés figyelembe veszi a célokra ható bizonytalanság jellegét és jellemzőit, valamint azok megközelítési lehetőségeit. A bizonytalansági tényezők akár egyszerre több forrásból is származhatnak és eltérő módon jellemezhetők. A bekövetkezési valószínűség vagy előfordulási gyakoriság hagyományosan alkalmazott kvalitatív vagy kvantitatív ábrázolása (pl. kockázati térképen) nem feltétlenül elégséges a bizonytalanság jellemzésére, hiszen lehetnek olyan nem vagy nehezen számszerűsíthető és mérhető összetevők, mint például az egyedi emberi viselkedés, a stressz-tűrő képesség, a folyamatok és tevékenységek egymásra hatása, stb., melyek a körülmények függvényében jelentős mértékben eltéríthetik egy bizonytalansági tényező tényleges előfordulását annak elvárt gyakoriságától. Amúgy a bizonytalanság is elsősorban a nem elvárt vagy tervezhető módon bekövetkező körülmények kiszámíthatatlanságából származik, vagyis ebben az értelemben a leggyakrabban előforduló, tehát leginkább ismert és így akár megfelelő kontroll alá is helyezhető körülmények a kockázatkezelés szempontjából kevésbé jelentősek, mint azok, amelyek bekövetkezési valószínűségét nem tudjuk mérni vagy jellemezni. A bizonytalanság kezelése tehát jelentősen eltérhet a kontrollok kialakítása során alkalmazott módszerektől, mivel a kontrollok jellemzően az eredendő (vélt vagy valós) kockázati szintekhez viszonyítva jól eltervezhető (vagy legalábbis jól dokumentálható) módon kívánják csökkenteni a bekövetkezés valószínűségét és a negatív hatást, ami a gyakran előforduló vagy jól ismert lefolyású események kapcsán valóban indokolt megközelítés. Az érdemi kockázatkezelés során viszont nem az eredendő kockázatokból kell kiindulni, hanem az aktuális állapot kapcsán a már kialakított és működő kontrollok, valamint az egyéb

127

Kockázatkezelés és biztosítás körülmények és intézkedések hatásainak együttes figyelembe vételével fennmaradó – így lényegében a már (leg)kevésbé számszerűsíthető – bizonytalanság jellegét és jellemzőit kell mérlegelni. A kontroll-központú megközelítéssel ellentétben, a célok teljesülése vonatkozásában pozitív hatások felerősítésére a kontrollok - bizonytalanságot csökkentő - alkalmazási körén kívüli intézkedések is szükségesek lehetnek, melyek a bizonytalanság adott szintjének elfogadását vagy akár növelését is jelenthetik. Például a kutatás-fejlesztési tevékenységek bővítése, új termékek piaci bevezetése, gyártási innováció, stb. kapcsán meghozott döntések egyes bizonytalansági szintek növelésére irányulhatnak annak érdekében, hogy egy átfogó sikertényező kapcsán, mint például a piaci részesedés növelése, a bizonytalanság csökkenhessen. e) A kockázatkezelés módszeres, strukturált és időszerű.

A kockázatkezelés módszeres, strukturált és időszerű alkalmazása növeli a hatékonyságot, valamint konzisztens, összehasonlítható és megbízható eredményeket hoz létre. Ez egyrészt vonatkozik a kockázatkezelési folyamatra, vagyis az összefüggések megállapítására, a kockázatok felmérésére és az intézkedések tervezésére, megvalósítására és nyomon követésére, másrészt az irányítási feladatok támogatásával növeli az érintett működési és szervezeti szinteken megvalósuló folyamatok és tevékenységek végrehajtásának hatékonyságát és eredményességét. f) A kockázatkezelés a rendelkezésre álló legjobb információkon alapszik.

A kockázatkezelési folyamat bemeneteit olyan információk jelentik, mint például a történeti adatok, a korábbi tapasztalatok, az érdekeltek visszajelzései, a megfigyelések, az előrejelzések, a szakértői megállapítások, stb. Ugyanakkor a szakértői vélemények lehetséges eltéréseit és az alkalmazott modellek illetve adatok korlátait a döntéshozatal során ismerni és mérlegelni szükséges. g) A kockázatkezelés testreszabott.

A kockázatkezelést a szervezet egyedi kockázati profiljának, valamint a külső és belső összefüggések figyelembe vételével kell kialakítani. Ennek megfelelően sem a más szervezet által alkalmazott megoldások (pl. szabályzatok) lemásolása, sem a kockázatkezelési rendszer működésének külső fél általi „tanúsítása" nem garantálja a kockázatkezelés megfelelő alkalmazását. Ugyanakkor az ISO

128

Kockázatkezelés és biztosítás 31000:2009

Risk

Management

szabványban

hivatkozott

alapelvek,

valamint

a

kockázatkezelés keretrendszerével és a kockázatkezelési folyamatokkal kapcsolatos ajánlások figyelembe vételével lehetőség nyílik a kontroll-alapú szemléletről áttérni a célok teljesülésére fókuszáló kockázatkezelésre. h) A kockázatkezelés figyelembe veszi a kulturális és emberi tényezőket.

A kockázatkezelés során figyelembe kell venni a külső és belső emberi tényezőket, vagyis az érintett személyek képességeit, elvárásait és szándékait, melyek elősegíthetik vagy akadályozhatják a szervezeti célok elérését. i) A kockázatkezelés átlátható és bevonja az érdekelt feleket.

A külső és belső érdekelt felek, és különösen a szervezet döntéshozóinak megfelelő időben és módon történő bevonása szükséges ahhoz, hogy a kockázatkezelés minden működési és szervezeti szinten érdemi és aktuális maradjon. Az érdekelt felek megfelelő képviseletével biztosítható, hogy szempontjaik figyelembe vételre kerüljenek a döntéseket befolyásoló kockázati kritériumok kialakításában és alkalmazásában. Felmerülhet az a kérdés, hogy milyen mértékben kell a külső érdekelt feleket tájékoztatni az adott szervezet által alkalmazott kockázati toleranciákról vagy akár a kockázatvállalási hajlandóságról. Az üzleti vagy egyéb méltányolható titokra való hivatkozás nem megalapozott az olyan információk visszatartása kapcsán, melyek közvetlen kihatással lehetnek bármelyik érintett személy életkörülményeire, vagy olyan esetekben, amikor az információkhoz való hozzáférés hiánya akadályozza az érintett felek kármegelőzési, illetve kárelhárítási törekvéseit vagy a szervezettel kapcsolatos azon döntéseik meghozatalát, melyekre jogi lehetőségük, illetve egyéb felhatalmazásuk van. Például egy engedélyezett és megvásárolható gyógyszer esetén a forgalmazók, a kezelőorvosok és a fogyasztók jogos elvárása, hogy a saját tevékenységükhöz szükséges mértékben tájékoztatást kapjanak nemcsak az előírtak szerinti alkalmazás lehetőségeiről, hanem a kockázatokról és mellékhatásokról is. Bár a konkrét gyártási technológia vonatkozásában ezen érintett feleket célzó tájékoztatási kötelezettség nem áll fenn, a gyártási folyamat üzembiztonsági illetve környezeti hatásairól és kockázatairól szóló tájékoztatásba más érintetteket (pl. a dolgozókat, a lakosságot, a helyi hatóságokat, stb.) nyilvánvalóan be kell vonni.

129


j) A kockázatkezelés dinamikus, iteratív és a változásokra gyorsan reagáló.

A kockázatkezelés során a változásokat folyamatosan érzékelni kell és azokra megfelelő választ kell adni. A külső és belső események, körülmények és ismeretek változásának figyelemmel kísérésével, illetve a kockázatok nyomon követésével és kivizsgálásával megállapítható, hogy felmerültek-e új kockázatok, illetve megváltozott-e az ismert kockázatok állapota, vagy akár megszűntek-e bizonyos kockázatok. A kockázatkezelési ciklusokat értelemszerűen az egyes működési és szervezeti szinteken kitűzött célok időhorizontjait és az érintett folyamatok irányítási teendőit figyelembe vevő tervezési vagy beszámolási időszakok határozzák meg. Ugyanakkor a váratlan eseményekre vagy a körülmények változására való gyors reagáláshoz a vezetők naprakész információkkal történő ellátásának folyamatos biztosítása szükséges. A

kontroll-alapú

megközelítés,

mely

a

kockázatok

és

kockázati

válaszok

felülvizsgálatát lényegében az ellenőrzési tervekhez és nem a vezetői döntési szintekhez és ciklusokhoz köti, nehezen tud hozzájárulni a szervezeti célokat érintő, előre nem „tervezhető" változásokra való megfelelő reagálási képesség fenntartásához. k) A kockázatkezelés elősegíti a szervezet fejlődését, működésének folyamatos javítását.

Olyan stratégiai terveket és eljárásokat kell kialakítani és megvalósítani, melyekkel a szervezet irányításának minden lényeges vonatkozásában biztosítható a kockázatkezelési képességek és a működési folyamatok folyamatos fejlesztése a célok sikeres megvalósítása érdekében. A

kockázatkezelés

szervezetfejlesztési

vonatkozásainak

értelmezéséhez

a

folyamatjavítási módszerek (pl. az ISO/IEC 15504 folyamatfelmérési szabvány) irányítási képesség fejlesztésében való alkalmazása nyújt segítséget. Az irányítási képesség a szervezet működésének olyan jellemzője, mely azt mutatja, hogy az irányítási rendszer milyen mértékben támogatja a működési folyamatok szervezeti céloknak megfelelő végrehajtását. Az irányítási képesség meghatározása és javítása eszközül szolgál a kockázatkezelés szervezeti kereteinek fejlesztéséhez, így segítheti a kockázatkezelés mind teljesebb integrálódását a szervezet döntéshozatali és végrehajtási folyamataiba, illetve a szervezeti kultúrába.

130


7.3. A kockázati térkép alkalmazásának problémái A hagyományos kockázatkezelési megközelítések abból indulnak ki, hogy ismerjük, illetve több-kevesebb pontossággal jellemezni tudjuk a kockázatok eredendő állapotát, és egyszerű költség-haszonelemzéssel

el

tudjuk

dönteni,

hogy

a

lehetséges

kockázatkezelési

válaszintézkedések (elfogadás, áthárítás, megszüntetés, kezelés) közül melyiket válasszuk, illetve valósítsuk meg. Az eredendő kockázatok, illetve a kockázatok elfogadási tartományán belüli maradványkockázatok jellemzésére a bekövetkezési valószínűség vagy előfordulási gyakoriság és a kívánt vagy elkerülendő következmény kvantitatív vagy kvalitatív módszerekkel meghatározott értékeinek eredőjét, például szorzatát alkalmazzák előszeretettel. 7.1. ábra Eredendő és maradvány kockázatok a hagyományos kockázatkezelési megközelítésben

CÉLOK

ESEMÉNYEK

EREDENDŐ KOCKÁZAT

VÁLASZOK

MARADVÁNY KOCKÁZAT

A valószínűség (gyakoriság) és hatás (következmény) „sima” szorzatára épülő kockázati-szint meghatározásoknak az ismert, vagy statisztikailag jól leírható lefolyású események eredményei (pl. kémiai reakció, vagy várható élettartam) kapcsán valóban jelentős szerepe van a kockázatkezelés konkrét eszközeinek kiválasztásában. Ugyanakkor a szervezeti működési folyamatok esetében ezek a meghatározások erősen szubjektívek és többnyire csak a negatív hatásokra fókuszálnak, vagyis inkább annak jellemzésére alkalmazhatóak, hogy a vezetés mely kockázatok elkerülésére szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni. Az olyan pozitív kimenetek jellemzésére vonatkozóan, mint például a kitűzött célok gyorsabb teljesülése illetve meghaladása, vagy a hatékonyság növelése, általában nem alkalmazzák a kontrolldokumentálás eszköztárába tartozó kockázati térképeket vagy mátrixokat.

131

Kockázatkezelés és biztosítás 7.2. ábra Kockázati térkép alkalmazása a kockázati válaszintézkedés grafikus ábrázolására

A kockázatkezelés során a kockázatok jellemzésekor az elérendő célokból kiindulva kell a valószínűség és következmény meghatározási módszereit és a kombinált hatást is figyelembe vevő kockázati szintek megállapítására és elfogadására vonatkozó szabályokat kialakítani és alkalmazni. A célok eltérő időhorizontjából és egymásba épüléséből következően a kontrollok vagy más intézkedések alkalmazási körének kijelölésére, illetve azok várható hatásainak bemutatatására általában javasolt kockázati térképeken azt is be kellene mutatni, hogy az együtt ábrázolt intézkedések mely célokat milyen mértékben érintenek. Ez azonban egyrészt túl bonyolulttá tenné ezt a közkedvelt ábrázolási technikát, másrészt jóval alaposabb szakmai felkészültséget és a folyamatokra való jóval szélesebb rálátást igényelne még azokban az esetekben is, amikor a bekövetkezési valószínűség és következmény vonatkozásában elégséges tapasztalatokkal vagy akár statisztikailag értelmezhető idősorokkal rendelkezünk. A szervezeti célok többségével kapcsolatban azonban nem feltétlenül rendelkezünk elegendő információval sem az eredendő (lényegét tekintve fiktív!), sem az aktuális kockázati állapotok bekövetkezési valószínűségének tényszerű jellemzésére. Ilyen esetekben a kockázati szinteket és azok elfogadási tartományait nem célszerű kockázati térképen ábrázolni még a leegyszerűsített formában sem, hiszen a bizonytalansági tényező hatása nem csak az előfordulásra, hanem a következményre is jelentős lehet. Ugyanez igaz az intézkedések konkrét hatásainak bemutatása kapcsán is. Ugyancsak nem ajánlatos az eltérő bizonytalansági tényezőkkel rendelkező célok kockázatainak mechanikus összehasonlítása sem (ld. azonos 132

Kockázatkezelés és biztosítás kockázati térképen való elhelyezés), hiszen például egy adott termék gyártási kapacitásának bővítésével kapcsolatos kockázatok nem közvetlenül mérhetők össze az értékesítés növelésével kapcsolatosan felmerülő kockázatokkal, továbbá ezen kockázatok nyilvánvalóan jelentős egymásra hatása is jóval dinamikusabb ábrázolásmódot kívánna. A hagyományos kockázati térkép alkalmazásának lehetséges problémái közül néhányat érdemes kiemelni: -

-

A ritkán előforduló, vagy eddig még soha meg nem történt események vonatkozásában nem nyújt segítséget. A legnagyobb veszteségek gyakran alacsony valószínűségű, de nagy kihatású eseményekből fakadnak. A hagyományos kockázati térkép alkalmazása a vezetés és az audit figyelmét túlságosan a nagy hatású és magas valószínűségű (lényegében ismert lefolyású) eseményekre irányítja. Az események körülményei és láncolata helyett az egyedi eseményekre koncentrál. A kockázatviselési szint (hajlandóság) az egyedi események kapcsán nehezen számszerűsíthető. A kapcsolódó események kompenzációs kontrollintézkedései egy egyedi esemény magas kockázatát is elfogadhatóvá tehetik.

A stratégiai célok vonatkozásában kiszámítható, de a változásokra gyorsan reagáló, ugyanakkor eredményes és hatékony működés irányítása kapcsán olyan kockázatkezelési kihívásokkal találkozunk, melyekre a hagyományos kontroll-alapú kockázatkezelési módszerek nem nyújtanak teljes körű megoldást. A bizonyos megfelelési szempontokat, vagyis egy-egy szűkebb érdekcsoport speciális területre (pl. pénzügyi beszámolás belső kontrollrendszerére, működési kockázatkezelésre, beszállított termék minőségére, stb.) vonatkozó elvárásainak teljesítési, ellenőrzési és auditálási kötelezettségeit fókuszba állító kockázatkezelési gyakorlatok és módszerek általában az egyedi kontrolltevékenységek egymástól elkülönített, egyes leszűkített célokra vonatkozó hatásának dokumentálására - bár ilyen formában is csak erős fenntartásokkal - alkalmazható megközelítését helyezik előtérbe. A bizonytalansági tényezők átfogó szervezeti célokat érintő hatásainak kockázati szintekként is alkalmazható jellemzéséhez túl kell lépni a valószínűség és következmény szorzatának leegyszerűsített értelmezésén, kiemelve az egymásba épülő működési és szervezeti szintek eltérő céljainak és azok tervezési illetve teljesülési/beszámolási időhorizontjainak sajátosságaiból fakadó eltéréseket. A legalacsonyabb működési szinteken az elemi végrehajtási célok rövidtávú teljesítési ciklusaira jellemző és így jobban körülhatárolható bizonytalanság az egyes tevékenységek valamilyen

szinten

automatizált,

vagy kizárólag

emberi

közreműködéssel

történő 133

Kockázatkezelés és biztosítás megvalósulásához kötődik. Az egyes résztevékenységek eredménymutatói (pl. kiállított bizonylatok száma) a teljesítés mérőszámaiként hozzájárulnak a végrehajtási cél (pl. szabályos üzletkötések tervezett számának vagy volumenének) megvalósulásához. A résztevékenységek (input/output) eredményeinek eléréséhez alkalmazott (kontroll) előírások vonatkozhatnak például a szabályszerűségi követelményekre, az elvárt normaidőkre, hibaarányra, stb. Az adott végrehajtási cél vonatkozásában tehát a kockázati szintek leírhatóak olyan teljesítménymutatókkal, melyektől való akár egyedi, akár rendszeres eltérés esetén beavatkozás szükséges. Az elemi végrehajtási cél esetén nem életszerű a szükséges vezetői beavatkozás

(pl.

figyelmeztetés

vagy

helyettesítés)

hatásának

elvárt

teljesítmény

bekövetkezési valószínűségére vagy hibaarányára vonatkozó mérlegelése, sőt az ismétlődő, előre tervezett tevékenységek esetén is a szükséges javító vagy helyesbítő intézkedések (pl. továbbképzés vagy munkaerőcsere) tartós hatását jellemzően a teljesítménymutatók javuló tendenciájával mérjük. A

magasabb

működési

vagy

szervezeti

szinteken

is

a

vonatkozó

célok

teljesítménymutatóiból származtathatók azok a mutatószámok, melyekkel a kockázati szintek kifejezhetőek. Minél „magasabb" szintű, illetve minél hosszabb időtávon mérhető célról van szó, annál nagyobb mértékben kell a „számítható" tényezők mellett a bizonytalanság hatásaival számolni. A tapasztalatok, illetve történeti adatok alapján ugyan hagyatkozhatunk a teljesítménymutatók többé-kevésbé pontosan meghatározható várható értékeire, ugyanakkor minél nagyobb időtávú becslést adunk, annál inkább számolnunk kell a körülmények megváltozásából fakadó eltérésekre is. A kockázatkezelés szempontjából elsősorban nem az a kérdés, hogy hosszabb távon el tudjuk-e kerülni a változást, hanem hogy képesek vagyunk-e a megváltozott körülményekre való eredményes és hatékony reagálásra. Amennyiben a körülmények gyorsabb vagy lassabb megváltozásának és az előre nem tervezhető (valószínűséggel bekövetkező) események céljainkra vonatkozó hatását kívánjuk optimalizálni, a „lehetséges" események meghatározására épülő „kockázati regiszterek”, vagy hasonló nyilvántartások alkalmazása helyett az egymásba épülő szervezeti célok elérését biztosító alap-, illetve támogató tevékenységek eredménymutatóinak teljesítményt növelő vagy éppen csökkentő hatását kell lekövetni. A célok és teljesítménymutatók egymásba épüléséből

és

a

működési

teljesülési/beszámolási

illetve

időszakok

szervezeti jellemzőiből

szintekre

alkalmazott

származtatható

tervezési

és

követelmények

toleranciaértékei sokkal inkább alkalmazhatók a megfelelő szintű vezetői beavatkozás szükségességét jelző indikátorokként, mint a „nyilvántartott” kockázatok „rendszeres” – bár a

134

Kockázatkezelés és biztosítás célok időhorizontjaitól általában eltérő – időszakonként végrehajtott felülvizsgálatával, így többnyire jelentős késéssel megállapított kockázati besorolások. Megjegyezzük azonban, hogy a hagyományos kontroll-alapú kockázatkezelési gyakorlatokat és kontrolldokumentációkat nem feltétlenül kell elfelejteni, hiszen azok alkalmazásának továbbfejlesztésével is hozzá lehet járulni a magasabb színvonalú kockázatkezelés rendszerének kialakításához és javításához. Például az irányítási rendszerek továbbfejlesztése során az alaptevékenységeket és a kontrollcélokat összekötő ún. „vezetői állítások” alkalmazása az eddigi (pl. kontroll) modell-centrikus gyakorlattól lényegesen eltérő célmeghatározáson keresztül valósulhat meg. A kulcsfontosságú folyamatokat megvalósító különböző működési és szervezeti szintek kontroll célkitűzéseit a célok elérését támogató teljesítménymutatókként értelmezve a "megfelelőség" kifejezés értelme kiterjeszthető arra, hogy a modell-alapú irányítási vagy kontroll gyakorlatok valójában milyen mértékben vehetők figyelembe - mint kockázati kritériumok - a szervezeti célok megfelelő toleranciaszinten belüli elérésének támogatására [3]. 7.4. A siker tényezővé válása Míg a hagyományos kockázatkezelési megközelítések elsősorban a károk megelőzésére, illetve a negatív hatások csökkentésére irányulnak, addig az ISO 31000:2009 Risk Management szabvány alkalmazásával a kockázatkezelés jóval tágabb és az üzleti sikertényezők szempontjából sokkal hasznosabb értelmezésére nyílik lehetőség. Ez jelentős elmozdulást jelent a kontroll-alapú megfelelőségi („compliance”) modellek kritériumai mentén kialakított és a külső illetve belső ellenőrzések által eszerint is vizsgált kockázatkezelési gyakorlatoktól, melyek legnagyobb problémájának azt tartjuk, hogy nem tisztázzák azokat az alapelveket, amelyek mentén a kockázatkezelési rendszernek és a vezetői döntésekbe beépülő kockázatkezelési tevékenységeknek az irányítási rendszer egészébe történő integrálása a szervezet saját céljai mentén megvalósulhatna. Az ellenőrzési szakemberek kontroll-irányultságával szemben a kockázatkezelési rendszer kialakításáért és fenntartásáért elsősorban felelős vezető tisztségviselők a rövid-, közép-, és hosszú távú célok teljesítését tekintik elsődlegesnek, ezért óhatatlan, hogy az üzleti siker mérőszámaival nem jellemezhető kontrollokat leginkább csak a megfelelési követelmények miatt szükséges, de a célok elérése vonatkozásában nem kiemelten fontos tényezőknek tartják. Az ellenőrzési szakma tipikus „azért kell a fék, hogy gyorsabban odaérhessünk a kitűzött célállomásra” jellegű példálózása ugyan a biztonsági szempontok alapján megalapozott, de a vezetőket sokkal inkább olyan nyilvánvaló mutatószámok

135

Kockázatkezelés és biztosítás érdeklik, mint a motor teljesítménye, a gyorsulás, a végsebesség, stb. Ugyanakkor a kiszámíthatóság és egyidejűleg a változásokra való gyors reagáló-képesség szervezeti és működési kereteinek megfelelő kialakítása és fenntartása éppen a különböző időtávú célok mind biztosabb teljesülése szempontjából szükségesek. A kockázatkezelési rendszer szükségességének felsővezetői elfogadtatásán és alkalmazásának támogatásán segíthet, ha az általánosan elterjedt gyakorlattól eltérően a kockázatot nem az esetleges káresemény bekövetkezési valószínűségének és a negatív következmény szorzataként, hanem a bizonytalanság céljainkra vonatkozó hatásaként értelmezzük, mely lehet kedvező és/vagy kedvezőtlen (akár együtt is). Ezen az alapon a kockázatkezelés és a belső „védelmi vonalak” (ld. kontrollok) értelmezése és működtetése elkülöníthető, hiszen a célokra vonatkozó tervezési és teljesülési időhorizontok figyelembe vételével megvalósított kockázatkezelési intézkedésekre nem csak úgy tekinthetünk, mint a meglévő kontrollokat módosító vagy akár változatlanul hagyó tevékenységekre, hanem úgy is, mint az üzleti potenciált növelő területeket érintő vezetői döntések meghozatalára, végrehajtására, valamint a célokra vonatkozó hatás nyomon követésére. A kockázatkezelési intézkedési terveket tehát nem a kontrollok többé vagy kevésbé kötelező – pl. az ellenőrzés éves tervében előírt – vizsgálati ciklusai, hanem a figyelembe veendő célok tervezési és teljesülési időszakai szerint kell kialakítani. A vezetési példánál maradva, ha egy nagyobb, több hétig tartó utazást tervezünk, akkor bizonyára mérlegeljük, hogy az elindulás előtt szükséges-e egy soron kívüli műszaki átvizsgálás vagy a rendszeres szerviz előrehozatala, míg egy rövidebb pl. egynaposra tervezett út esetén elsősorban arra koncentrálunk, hogy milyen útvonalat válasszunk, hol tankoljunk, hányszor álljunk meg pihenni, stb. annak érdekében, hogy időben és megfelelő állapotban érjük el úti célunkat. A felmerülő negatív hatások (pl. kár, többletköltség, stb.) mellett a pozitív kimenetek (pl. célok gyorsabb elérése, költségmegtakarítás, stb.) kockázatkezelési fókuszba állításával nem csak a kötelező vagy javasolt kontrollok által megvalósuló (és többnyire kockázati térképen ábrázolt) kockázatcsökkentést, hanem az érintett szervezeti vagy működési terület egyedi céljainak elérését biztosító vagy támogató valamennyi intézkedés összhatását kell az elvárt eredmények, vagyis a célok időszerű teljesülése alapján mérlegelni. Példánkban a gyorsabb célba érés vagy a korábbi akadályoztatásból fakadó késedelem behozása érdekében a vezető dönthet a korábban tervezetthez képest nagyobb sebesség vagy kevesebb megállás választása mellett, a jól kiszámítható többlet üzemanyag-fogyasztás és az esetlegesen bekövetkező gyorshajtási bírság figyelembe vételével.

136

Kockázatkezelés és biztosítás Az ún. kockázati térkép kockázatkezelési eszközként való alkalmazásának egyik problémája az, hogy a tágabb összefüggésekből kiragadott kontrollintézkedések hatását úgy ábrázolja, mintha azok jól kiszámíthatóak lennének mind az események bekövetkezési valószínűségének, mind pedig a következményeknek megváltozása vonatkozásában. Gondoljunk csak bele, hogy a jól dokumentálható kontrollintézkedéssel kiszámíthatóan kezelhető „kockázat” valójában milyen hatású bizonytalanságot jelenthet céljainkra? Mindezzel nem a kontrollok - kockázatkezelésben is - fontos szerepét kérdőjelezzük meg, hanem a kockázatkezeléstől való érdemi megkülönböztetés szükségességére hívjuk fel a figyelmet. A kockázatkezelés a vezetői döntési és irányítási tevékenységek megkerülhetetlen eleme, míg a kontrollok a külső vagy belső előírások szerinti végrehajtás eszközei. A kockázatkezelés során előírhatjuk a kontrollok megvalósításának elvárt szintjeit (mint ahogy más folyamatok, illetve tevékenységek esetében is), és ezeket a kritériumokat alkalmazhatjuk - az egyedi célok tervezési és teljesülési időhorizontjának megfelelő - felülvizsgálatok és szükséges javító, illetve helyesbítő intézkedések meghozatala kapcsán. Például útközben adódó konkrét helyzetben is dönthetünk a kötelező sebességkorlátozás vagy a tervezett utazási sebesség időleges túllépésének elfogadható mértékéről, figyelembe véve egyrészről a jól kiszámítható tényezőket, mint a gyorsabbra tervezett hátralévő út alatt a nagyobb üzemanyagfogyasztásból adódó gyakoribb vagy eredetileg nem tervezett tankolásból fakadó késedelmet és többletköltséget, másrészről az olyan nem számszerűsíthető tényezőket, mint a nagyobb balesetveszély, vagy az esetleges büntetés magasabb bekövetkezési valószínűsége. Az alkalmazható kockázati kritériumok közül kiemelhetjük a céloktól való megengedhető eltérések határértékeit leíró kockázati toleranciákat, melyek a kitűzött célokkal azonos mértékegységben fejezhetők ki. Gyakorlatilag ezek jelentik a siker elsődleges mutatószámait

(kulcs-teljesítménymutatóit),

melyek

eléréséhez

a

kockázati

szintek

eredménymutatói jelentik a hajtóerőt, melyek azonban a kitűzött célok mértékegységeivel jellemzően nem írhatók le. A túl alacsony kockázati szinteket alkalmazó kockázatvállalási hajlandóság következménye lehet a (nagyobb) bizonytalanságot jelentő tényezők kizárásával, pusztán a kiszámítható(bb) következmények mérlegelésével hozott döntések meghozatala, melyek azonban más kapcsolódó, adott esetben fontosabb célok vonatkozásában csökkenthetik a siker esélyét. Például dönthetünk az üzemanyagköltségek tervezett szinten tartását biztosító és az esetleges gyorshajtási bírságot kizáró, a sebességkorlátozásokat betartó utazási sebesség

137

Kockázatkezelés és biztosítás megtartása mellett, ugyanakkor egy fontos tárgyalásról való idő előtti eljövetel, vagy késés illetve lemaradás akár egy jelentős üzleti lehetőség elvesztésével is járhat. Általánosságban a rosszul előírt vagy a körülmények nem kellő mérlegelésével kijelölt kockázati kritériumok (pl. kockázatvállalási szintek) alapján meghozott döntések sorozata nagymértékben csökkentheti az üzleti siker esélyét. Ennek elkerülése érdekében szükség van az érdekeltek mind szélesebb körű bevonására és a megfelelő visszacsatolás biztosítására, mind a kockázatkezelés kereteinek kialakításakor, mind pedig a konkrét kockázatkezelési intézkedés megvalósításakor. A kontrollok e tekintetben is különböznek, hiszen előírás szerinti végrehajtásuk esetében konzultációra, illetve mérlegelésre általában nincs lehetőség, legfeljebb az adott kontroll vezetői (engedéllyel való) megkerülése, vagy szabályszegés lehet az alternatíva. Fenti példákkal illusztrálni kívántuk, hogy a kockázatkezelés nemcsak a mindennapi életünk része, hanem a célok sikeres teljesülése érdekében az előre ki nem számítható körülmények változásai miatt fokozott tudatosságot is igényel, amely állandó tanulással és alkalmazkodással, illetve gyakorlással sajátítható el. Mindez igaz a szervezetek vezető tisztségviselőire és az egyes irányítási szinteken döntési felelősséggel felruházott munkatársaira

is.

kockázatkezelési

Ugyanakkor képességek

egy

szervezet

kibontakozásának

egészére kereteit

az

vonatkozóan egységes

az

egyéni

irányítási

és

döntéshozatali rendszer adottságai és folyamatos fejlesztési igényei szerint kell kialakítani, melyben a vezető tisztségviselőknek van döntési, végrehajtási és ellenőrzési felelőssége. Eddigiekben elsősorban az került hangsúlyozásra, hogy a kockázatkezelésnek a siker tényezőire kell koncentrálnia, és az alkalmazandó definícióból következően (miszerint a kockázat a bizonytalanság célokat érintő hatása), a szervezeti célok eredménymutatóiból kell a kockázatokat levezetni. Joggal merül fel az a kérdés, hogy a túlzottan (csak) a sikerre való koncentrálás milyen kockázatokat rejt magában, és ezeket milyen módon kezelhetjük. A sikertényezők túlzott és egyoldalú előtérbe helyezése (például a vezetői érdekeltségi rendszer elemei által) nemcsak az időszaki beszámolók kozmetikázásához illetve meghamísításához vagy az érdekelt felek egy csoportja által elszenvedett károkhoz, hanem a növekedési trendek félreértelmezéséhez, az egyes piaci szegmensek realitást szem elől vesztő túlértékeléséhez és végső soron jelentős (akár globális kihatású) értékvesztéshez is vezethetnek. A

globális

válságjelenségek

hatására

egyrészt

kockázatkerülőbb

üzleti

magatartásformák kerültek előtérbe, másrészt a vezető tisztségviselőkkel, testületekkel szemben a tudatosabb és átláthatóbb kockázatkezelés iránti elvárások fogalmazódtak meg. A

138

Kockázatkezelés és biztosítás túlzott kockázatkerülés azonban az üzleti lehetőségek kihasználatlanságához vagy elvesztéséhez vezethet, és ez komoly szakmai kihívást jelent a vezetők számára. A megoldást nyilván nem a korábban sem bevált kontroll-alapú kockázatkezelési módszerekhez való visszatérés jelenti, hanem a negatív kockázatok és a sikertényezők azonos súllyal és megközelítéssel történő kezelésének megvalósítása. A bizonytalanság jellegéből fakadóan a célokra való hatás nagyon összetett lehet. Ugyanazok a tényezők egyszerre is jelenthetik a kétirányú - negatív illetve pozitív - hatás érvényesülését akár egy adott célra vonatkozóan és/vagy több egymásra is ható cél körében, akár az érdekeltek egy szűkebb csoportjának és/vagy az érdekeltek különböző csoportjait eltérően érintve, és akár a különböző időtávok szerint eltérő irányban és mértékben. Emiatt is célszerű a kockázati intézkedés fogalmát a hagyományos kontroll-megközelítéstől elválasztani, hiszen például ugyanaz az intézkedés megváltoztathat vagy megszüntethet egy adott tevékenységbe épített kontrollt, esetleg egyidejűleg újat vezethet be egy másik területen, növelve és/vagy csökkentve az egyes munkatársak felelősségi és döntési jogkörét, vagy más kockázat-módosító megoldást is alkalmazhat egyszerre akár több érintett fél eltérő érdekeinek figyelembe vételével. A szervezeti célokra és azok eredménymutatóira ható bizonytalansági tényezők figyelembe vétele és kezelése során nem célszerű elkülöníteni a negatív és pozitív hatások módosítását célzó tevékenységeket. Ez a megközelítés nemcsak a költség-haszon szempontok - amúgy természetes és elvárható - alkalmazását irányozza elő, hanem a következmények egyszerre több (szintű) célkitűzésbe történő beágyazódását, az érdekeltek mind szélesebb körét, valamint a rövidebb és a hosszabb időtávokat is szem előtt tartó, kialakított kockázatkezelési módszereket alkalmazó irányítási és vezetői tevékenységek tervszerűen történő végrehajtását is. A kockázati regisztereknek vagy más hasonló nyilvántartásoknak csak akkor van igazából értelmük, ha a hagyományos (kár)esemény-meghatározásból való kiindulás helyett a szervezeti célok, illetve azok eredménymutatói mentén mutatják be: -

-

egyrészről a vezetés által felvállalt kockázati szinteket, és az azok mérésével illetve felülvizsgálatával kapcsolatos teendőket és felelősségi köröket, figyelembe véve és meghivatkozva a különböző érdekeltek szempontjait és az érintett célok egymásra hatását is, másrészről a kockázati kritériumok aktuális állapotát jelző teljesítménymutatók (eddig) mért értékeit, és azok különböző időtávokon belül várható alakulását,

139


továbbá a kockázatvállalási szintektől való eltérések esetén szükségessé váló beavatkozások vezetői szintjeit és tennivalóit, ideértve a monitorozással és egyéb felülvizsgálatokkal kapcsolatos határidőket és felelősségi köröket is.

Ebből a megközelítésből adódóan nincs érdemi jelentősége a „TOP 10" vagy más hasonló, mesterségesen származtatott vagy kiszámított kockázati értékek alapján leszűkített listáknak. Ugyanis nem az eredendő vagy maradvány kockázatok vélt vagy valós - és a különböző érintett csoportok számára nem is azonos - „nagysága" a fontos, hanem a kockázatok vezetés által felvállalt szintjeitől való aktuális vagy várhatóan bekövetkező eltérések kezelésének megfelelő szintű látókörbe kerülése és a szükséges intézkedések (döntések és végrehajtás) megvalósulásának nyomon követhetősége, valamint az érintett felek megfelelő mértékű tájékoztatása és bevonása. A sikerességet hátrányosan befolyásoló kockázatkerülés helyett a kockázatok pozitív és negatív következményeit egységesen kezelő rendszer megvalósítását javasoljuk. A korszerű kockázatkezelés korábban ismertetett alapelveinek megvalósításával kiküszöbölhetőek, vagy legalábbis jelentősen csökkenthetők a sikertényezők egyoldalú előtérbe állításával kapcsolatos veszélyek, nevezetesen bármelyik érintett fél érdekeinek tartós figyelmen kívül hagyása vagy olyan felróható károk okozása, melyekkel kapcsolatosan az érintett feleknek nincs érdemi kármegelőzési vagy kárenyhítési lehetősége, illetve felelőssége: -

-

-

-

-

-

A kockázatkezelés értékteremtő és értékmegőrző szerepe valamennyi érdekelt fél szempontjainak figyelembe vételével valósul meg. Ezáltal kiküszöbölhető, hogy az érdekeltek szűkebb csoportjának rövid távú érdekei miatt más csoportok kárt szenvedjenek. A kockázatkezelés nem különül el a szervezet lényeges folyamatainak és tevékenységeinek irányításától. A kockázati „silók" elkerülésével a szervezet átfogó céljainak mentén, valamennyi érdekelt fél szempontjainak figyelembe vételével, a működési és szervezeti szinteken megvalósuló folyamatok és tevékenységek irányításába integráltan a kockázatkezelés biztosítja a megfelelő helyen és időben történő beavatkozás lehetőségét. A kockázatkezelés minden szervezeti és működési szint döntéshozatali tevékenységébe beépül, a felsőbb vezetői szintek által - az érintett felek szempontjainak figyelembe vételével - előírt vagy jóváhagyott kockázatvállalási szintek alkalmazásával. A kockázatkezelés a bizonytalansági tényezőket egységes módon mérlegei és kezeli a szervezeti célok mentén - az érintett felek szempontjainak figyelembe vételével kialakított és előírt kockázatvállalási szintek szem előtt tartásával. A kockázatkezelés módszeres, strukturált és időszerű alkalmazása biztosítja az előírt kockázati szintektől való eltérések kezelését és nyomon követését, az érintett felek szükséges mértékű tájékoztatásával, illetve bevonásával. A kockázatkezelés során biztosított a kockázati szintektől való eltérés megállapításához, valamint a megalapozott döntések meghozatalához szükséges információk megfelelő időben és helyen való rendelkezésre állása. 140


-

-

-

A kockázatkezelési rendszer a szervezet egyedi céljaiból, működési folyamataiból és az érdekelt felek szempontjaiból származó kockázati profilja, valamint a külső és belső összefüggések figyelembe vételével kerül kialakításra és továbbfejlesztésre. A kockázatkezelés figyelembe veszi a kulturális és emberi tényezőket mind a belső, mind pedig a külső érintettek bevonása és a velük való kommunikáció kapcsán. A külső és belső érdekelt felek, és különösen a szervezet döntéshozóinak megfelelő időben és módon történő bevonása biztosítja, hogy a kockázatkezelés minden működési és szervezeti szinten érdemi és aktuális maradjon. Az érintettek számára a megfelelő mértékű átláthatóság biztosítja, hogy a szempontjaik érvényesüléséről meggyőződhessenek. A kockázatkezelés dinamikus, iteratív és a változásokra gyorsan reagáló, követve a szervezeti célok és azok eredménymutatóinak időhorizontját, valamint a vonatkozó kockázati kritériumok - az érintett felek szempontjainak figyelembe vételével - előírt kockázatvállalási szintekhez viszonyított alakulását. A kockázatkezelés elősegíti a szervezet fejlődését, működésének folyamatos javítását. A kockázatkezelési rendszer kialakítása és fejlesztése a szervezet átfogó irányítási rendszerének keretében valósul meg a vezető tisztségviselők és irányító testületek felelősségének és elkötelezettségének hangsúlyozásával és fenntartásával.

A kockázatkezelési alapelvek fent leírt alkalmazásával a kármegelőzés és a kárelhárítás is a szervezet irányításának integrált részévé válik, túllépve a kedvező és kedvezőtlen hatások kezelésének hagyományosan alkalmazott elkülönítésén és kiszélesítve a szervezeti célok megvalósulásával kapcsolatos eltérő érdekek figyelembe vételét. 7.5. Az üzleti kockázatok tudatos felvállalása a felelős vállalatirányítás keretében Habár a felelős vállalatirányítás (“Corporate Governance”) alapelveire gyakran (csak) mint a tőzsdén jegyzett multinacionális nagyvállalatok számára a felügyeleti hatóságok, nemzetközi szakmai szervezetek által közreadott és többé-kevésbé betartott ajánlások [4] kapcsán gondolunk, valójában a felelős vállalatirányítás alapelveinek követése - messze túlmutatóan az előírt megfelelési követelményeken - az üzleti bizalom kialakítása és fenntartása miatt minden - a piaci körülmények között működő - gazdasági szervezet számára fontos. A bizalomra épülő üzletmenet valamennyi érintett fél, vagyis a tulajdonosok és befektetők, az alkalmazottak, a vevők és szállítók, a hitelezők, továbbá a társadalmigazdasági-ökológiai környezet fenntartásában felelősséggel és hatáskörrel bíró hatóságok, valamint a közérdekű szervezetek számára kiemelt jelentőségű. Az üzleti kockázatok tudatos felvállalása a gazdasági fejlődés és innováció nélkülözhetetlen eleme, ezért nem mindegy, hogy akár a mikro-, akár a makro környezetben jelen lévő, az üzleti célok teljesülését befolyásoló bizonytalanság, vagyis az üzleti-, környezeti-, jogi-, társadalmi-, humán-, stb. kockázatok kezelése mennyire "olajozottan" történik. Az üzleti kapcsolatokban megkerülhetetlen bizonytalanság felvállalását és elfogadását jellemző üzleti bizalom alacsony 141

Kockázatkezelés és biztosítás szintje egyrészről beszűkíti valamennyi - a gazdaság működtetésében érdekelt - szereplő fennmaradási és fejlődési lehetőségeit, másrészről a bizalomhiányból fakadó "kockázati felár" (pl. magasabb kamatok, biztosítási díjak, behajtási költségek, stb. formájában) indokolatlanul megnöveli a működési költségeket, ezzel csökkentve a hatékonyságot és a versenyképességet. Valamennyi gazdasági és társadalmi szereplő számára fontos, hogy a kereslet és kínálat piaci viszonyait, a közösségi érdekeket érvényre juttató kötelező szabályzási környezetet és az adott vállalkozás fenntartásában érdekelt felek elvárásait egyaránt figyelembe vevő vállalatirányítási kultúra támogassa a fenntartható fejlődéshez szükséges kockázatvállalás optimális kereteit a tartós és eredményes üzleti kapcsolatok kialakításában és fenntartásában. Az üzleti bizalom kívánt szintjének eléréséhez tehát minden gazdálkodó szervezet által értelmezhető és betartható irányítási alapelvek és azok megvalósítását támogató legjobb gyakorlatok mind szélesebb körű megismerése és az adott üzleti működés feltételeihez igazodó alkalmazása kívánatos. A tőzsdéken jegyzett cégek számára a szabályozó, illetve felügyeleti hatóságok írják elő a “helyi” vállalatirányítási kódexnek vagy ajánlásoknak való megfelelés bemutatását, melyek előírásokat tartalmaznak a vállalati kockázatkezelésre vonatkozóan is. Európában a “comply or explain” típusú közzétételi gyakorlat az általános, bár az érdekeltek számára nagyobb átláthatóságot biztosítana a megfelelőség mikéntjének bemutatása, mint annak közlése, hogy egyes előírások miért nem, vagy miért az ajánlásoktól eltérően teljesülnek. Kis és közepes vállalkozások számára általában nem elvárás a megfelelőségi nyilatkozatok közzététele. Mindazonáltal ha termékeik vagy szolgáltatásaik beépülnek a vevőik termelési folyamataiba, a szükséges műszaki, minőségi vagy éppen pénzügyi kockázatkezelési és felelősségvállalási követelmények, valamint azok érvényesítési folyamatai a beszállítói láncban való részvétel formai kötöttségeiként meghatározásra és követésre kerülnek. Optimális gazdasági környezetben a pályázati irodák, befektetők és pénzügyi intézmények ügyfélminősítésük során nemcsak a múltbeli pénzügyi adatokat, hanem olyan nem-pénzügyi “soft” tényezőket is figyelembe vehetnek, mint például a kockázatkezelésre is kiterjedő szervezetirányítási gyakorlatok és a kockázati kultúra. Az ISO 31000:2009 Risk Management szabvány előzőekben ismertetett alapelveinek a vállalatirányítás keretében történő megvalósítása kétségkívül a jelenleg általánosan ismert és alkalmazott kockázatkezelési gyakorlatok újragondolásához és jelentős átalakításához vezethet. Az igazi kihívást, és ezzel együtt a várható legnagyobb előnyt, annak a követelménynek a teljesítése jelenti, hogy a kockázatkezelés rendszerének és a jelentős üzleti

142

Kockázatkezelés és biztosítás célok vonatkozásában alkalmazott kockázatkezelési folyamatoknak mind teljesebben integrálódniuk kell a vállalkozás irányítási rendszerébe. Ennek következtében a szervezeteken belül nem az egyes kockázatkezelési területeket és funkciókat kell „silószerűen” elkülöníteni, hanem a lényeges döntéshozatali és működési folyamatok szerves részeként kell a kockázati kultúrát, a kockázatok felmérését, tudatos kezelését, kommunikációját és nyomon követését megvalósítani, és ehhez a megfelelő felelősségi és hatásköröket kialakítani. Ez a megközelítés bármennyire természetesnek tűnik is, a jelenleg alkalmazott gyakorlatokhoz képest jóval nagyobb figyelmet és áttekintést igényel a vállalat irányításáért felelős vezetők és testületek részéről. Az ISO 31000 szabvány szerinti kockázatkezelés megvalósítása jelentős szemléleti váltást jelent a hagyományos kontroll- vagy megfelelés központú megközelítésekhez képest, amelyeknél

a

különböző

hatósági

előírásoknak,

szabványoknak,

illetve

ajánlott

keretrendszereknek való megfelelés „kényszere” determinálja a kockázatkezelés súlyponti területeit. A hagyományos megközelítés gyakorlatilag alárendeli a vállalati kockázatkezelés folyamatait a külső felülvizsgálatokat, auditokat és tanúsítási eljárásokat lefolytató szervezetek, könyvvizsgálók, tanúsítók - amúgy éppen a saját kockázataikat előtérbe helyező elvárásainak. Fontos megjegyezni, hogy az ISO 31000 szabvány - a megalkotók kifejezett szándéka szerint - nem alkalmazható tanúsításra! Az ISO 31000 szabvány tehát nem a külső, ”objektív bizonyosságot” nyújtó, és ezzel a vezető testületek felelősségét - lényegében és összességében - inkább elhárító, mint támogató szabványok sorát bővíti, hanem a mindösszesen 26 (!) oldalnyi leírással az irányítási rendszerek hatékonyabbá tételéhez kíván hozzájárulni. Ehhez pedig nem a hagyományos auditálásokra és tanúsítási eljárásokra való felkészüléseken, hanem az üzleti környezet elvárásait és a sajátos üzleti célokat figyelembe vevő kockázatkezelési folyamatok jobb megértésén és hatékonyabbá tételén keresztül vezet az út. Az ISO 31000 szabvány alapján a kockázatot a bizonytalanság céljainkra vonatkozó hatásaként értelmezzük, mely lehet kedvező és/vagy kedvezőtlen. Ez a meghatározás lényegesen szélesebb körű, mint a kedvezőtlen események bekövetkezési valószínűségének és hatásának szorzatát alkalmazó hagyományos (kontroll alapú) megközelítés. Ebből fakadóan a kockázatkezelésnek

nem

(csak)

az

események

hatásának

és/vagy

bekövetkezési

valószínűségének csökkentésére kell koncentrálnia (pl. kockázati térkép alkalmazásával), hanem a vélt vagy valós események helyett (azokon túlmenően) a bizonytalanság célokra való

143

Kockázatkezelés és biztosítás hatásának jelentőségét kell mérlegelni a rendelkezésre álló legjobb információk alapján. Ezt a megközelítést alátámasztja az is, hogy éppen nem a nagy valószínűségű, hanem a kis vagy kiszámíthatatlan gyakorisággal bekövetkező, egymást kiváltó vagy felerősítő, láncszerűen összekapcsolódó olyan ”események” okozzák a legnagyobb károkat, melyeket önmagukban vizsgálva a valószínűség és a következmény együttes hatása szempontjából nem tekintenénk jelentős kockázatúnak. A hagyományos megfelelési logikára épülő, illetve kontroll-centrikus kockázatkezelési megközelítés, melynek eredményessége a globális pénzügyi-gazdasági válság kialakulása kapcsán joggal megkérdőjelezhető, megnehezíti a - korábbiakban tapasztaltakhoz képest lényegesen nagyobb mértékű - külső és belső bizonytalansághoz jobban alkalmazkodó vállalatirányítási gyakorlatok kialakítását is. A széles körben ismert és alkalmazott kontroll keretrendszerek, társaságirányítási ajánlások külső és belső ellenőrzési illetve tájékoztatási célokra való - a nemzetközi szakmai szervezetek és a mögöttük álló nagy könyvvizsgáló és tanácsadó cégek általi meghivatkozása sajnálatos módon elterelte a felsővezetők és az irányító testületek tagjai figyelmét arról, hogy ezeket az ajánlásokat elsősorban a sajátos üzleti eredmények elérését célzó vállalati folyamatok képességeinek előírásához és javításához - mint kockázatkezelési kritériumokat - kell figyelembe venni. Amennyiben az üzleti környezet, illetve a piaci szereplők elvárásai szigorú külső követelményeket támasztanak, akkor azokat az üzleti működés folyamatainak elérni kívánt eredményei között kell meghatározni. Ebben segíthetnek a vonatkozó iparági folyamatleírások vagy szabványok, melyeknek való megfelelést biztosítani és ellenőrizni kell. Ugyanakkor ezek a megfelelési, szabályszerűségi követelmények elsősorban a folyamat-végrehajtás egyes eredményeit határozzák meg, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak a folyamatot végrehajtó szervezet, illetve szervezeti egység üzleti, működési és megbízhatósági céljaihoz. A magasabb szintű vállalati célokhoz való kapcsolódás hiánya miatt a szabályszerűségi követelményeknek való megfelelés nem jelent önmagában garanciát arra, hogy a vállalkozás sikeresen teljesíti a tulajdonosok, illetve egyéb érdekeltek üzleti elvárásait. A vállalatirányítás eredményességére, vagyis az érdekelt felek és az üzleti környezet elvárásainak teljesítésére vonatkozó irányítási képesség túlmutat a keretrendszereknek és ajánlásoknak való megfelelésen, illetve a működési folyamatok szabályszerűségén, hiszen azt

144

Kockázatkezelés és biztosítás jelzi, hogy az üzleti folyamatok előírt módon történő végrehajtása milyen megbízhatósági, működési és üzleti célok mentén valósul meg. Az irányítási képesség szükséges mértékének vezető testületek általi előírása a vállalkozás céljait érintő kockázatokra adott válaszként értelmezhető, amely nagymértékben függ a szervezet kockázatvállalási kultúrájától és kockázatkezelési elveitől, illetve gyakorlatától. A széles körben elterjedt kontroll keretrendszerek és a társaságirányítási ajánlások egyes elemei - mint az üzleti környezet által ismert legjobb gyakorlatok - alkalmazhatóak a különböző szervezeti, illetve működési szinteken megvalósuló irányítási tevékenységek kialakítására. A sikeres alkalmazáshoz, illetve adaptációhoz viszont hozzá tartozik az irányítási gyakorlatok vállalati célokhoz való rendelése. Az üzleti folyamatok megfelelési, illetve szabályszerűségi követelményeitől eltérően a megbízhatósági, működési és üzleti célokhoz - a kockázatok egyedi mérlegelésével - rendelt irányítási gyakorlatok kiválasztása és a megvalósítás körülményeinek meghatározása már elsősorban a vállalkozás vezetésének döntésein és az irányító testületek jóváhagyásán múlik, vagyis a vállalatirányítás kerete a külső és belső kockázatok figyelembe vételével, a szervezet sajátos kockázatkezelési elveinek és gyakorlatának megfelelően alakítható ki. Az a felismerés, hogy a vállalatirányítás kereteinek kialakítása komoly kockázatkezelési gyakorlatot feltételez, a hagyományos kockázatkezelés felelős vállalatirányításban betöltött szerepének felértékelődéséhez vezet. A vállalatirányítás kereteinek kialakításában és felügyeletében kiemelt felelősséggel bíró vezető testületek tagjainak képeseknek kell lenniük a vállalati célok vonatkozásban beazonosítható kockázatok jelentőségének felismerésére, továbbá a jelentős üzleti kockázatok megfelelő kezelését biztosító vállalatirányítás kereteinek kijelölésére, illetve jóváhagyására. Az ISO 31000:2009 Risk Management szabvány által leírt kockázatkezelési alapelvek elsajátítása, a vállalati kockázatkezelés kereteinek ezen alapelvek szerinti kialakítása, valamint a szabvány alapján kialakított kockázatkezelési folyamatok vállalati működésbe való integrálása nagymértékben hozzájárulhat a szükséges kockázatkezelési tevékenységek vezető testületek szintjére történő emeléséhez, és ez által az eredményes és hatékony vállalatirányítás megvalósításához.

145

Kockázatkezelés és biztosítás 7.3. ábra A kockázatkezelési keretrendszer főbb elemei

A szabvány a kockázatkezelési keretrendszer kialakításához és fenntartásához a megfelelő felhatalmazás és elkötelezettség szervezeti kereteinek biztosítása mellett a folyamatjavításban és minőségirányításban széleskörűen alkalmazott PDCA (plan-do-check-act) megközelítést ajánlja. A vállalatirányítási rendszer vonatkozásában a kockázatkezelés irányítását megvalósító vezetői és felügyeleti tevékenységek érdekelt felek igényeinek és az üzleti környezet elvárásainak megfelelő képességi szinteken történő ellátása támogatja az üzleti célokat befolyásoló bizonytalanság hatásainak optimális keretek között tartását.

146

Kockázatkezelés és biztosítás 7.4. ábra Az ISO 31000:2009 Risk Management szabvány szerinti kockázatkezelési folyamat

A kockázatkezelés - szabvány által leírt - folyamatai lényegében a működési és szervezeti szintek

irányítási

feladatainak,

vagyis

az

üzleti

működési

és

szervezetirányítási

folyamatoknak vezetői kontroll alatt tartását valósítják meg. A kockázatkezelési folyamat csak az érintett működési terület külső és belső összefüggéseinek vonatkozásában értelmezhető. Az ismert referenciamodellek a kockázatkezelés belső szervezeti és működési összefüggéseinek megismerésében és alakításában szerepet játszó irányítási célkitűzések és az azok elérését támogató, a vállalati célok szem előtt tartásával kiválasztható és testre szabható irányítási gyakorlatok készletét nyújtják. A kockázatkezelési folyamat alkotóelemei az érintett - meghatározott üzleti folyamatokkal és szervezeti felépítéssel körülírható - működési terület egyes működési és szervezeti szintjeire megállapítható vállalati célok által vezérelt kockázatkezelési ciklusok lépéseit határozzák meg. A kockázatfelmérés alapján megvalósított kockázatkezelési intézkedések felmért maradványkockázati státusza a következő kockázatkezelési ciklus tervezésének kiindulópontját képezi. A vállalati célokra alkalmazott kontroll határértékek (kockázati toleranciák), valamint az adott szintű vállalati célok elérését támogató üzleti és irányítási folyamatok előírt képességi szintjei és attribútumai (kockázatviselési szintek),

147

Kockázatkezelés és biztosítás továbbá e folyamatokat megvalósító üzleti tevékenységek és irányítási gyakorlatok hasznossági és hatékonysági mutatószámai biztosítják azokat a metrikákat, melyek kockázati kritériumokként vezérlik a kockázatkezelési folyamatok ismétlődő végrehajtását. 7.6. Kockázati kritériumok alkalmazása a vállalatirányításban Az ISO 31000 szabvány szerinti kockázatok jelentőségének mérlegeléséhez a szervezet értékeihez, célkitűzéseihez és erőforrásaihoz illeszkedő kockázati kritériumokat kell meghatározni a kockázatkezelési politikával összhangban. Ezek a kritériumok származhatnak jogszabályi vagy más, a szervezet által vállalt követelményekből, melyek meghatározásakor figyelembe veendő tényezők például: -

a lehetséges okok és okozatok jellege és típusai a bekövetkezési valószínűség meghatározási módja a bekövetkezési gyakoriság és következmény időhorizontja a kockázati szintek meghatározási módja a lehetséges tűréshatárok az ismétlődő vagy párhuzamos kockázatok együttes hatásának meghatározása az érdekeltek véleménye

A vállalatirányításért felelős felső szintű vezetésnek kettős szerepe van. Egyrészről a kockázatkezelési keretrendszer célkitűzéseivel kapcsolatos kockázati kritériumok kapcsán a tűréshatárok meghatározása, másrészt a szervezetet átfogó működési és szervezeti szintek mentén a kockázatkezelési folyamatok belső összefüggéseinek keretet adó irányítási célkitűzések megállapítása, melyek alapján az egyes kockázatkezelési folyamatok által alkalmazandó kockázati kritériumok is kidolgozhatók - a kockázatkezelési folyamat végrehajtásáért felelős vezető feladat- és hatáskörében. A kockázati szintek hagyományos meghatározásait alkalmazó COSO ERM szerint a kockázatviselési szint vagy kockázatvállalási hajlandóság (”risk appetite”) azt mutatja, hogy az üzleti stratégia vonatkozásában a vezetés és a felügyeleti testület (igazgatóság) mekkora kockázatot tart elfogadhatónak, míg a kockázati tolerancia azt, hogy a meghatározott kockázatviselési szinten a szervezeti céloktól milyen mértékű eltérés engedhető meg. A kockázatviselési szintek és a kockázati toleranciák (itt jegyezzük meg, hogy az ISO 31000 szabvány ezeket a kifejezéseket nem alkalmazza, de a hagyományos kockázatkezelési szakirodalom sem egységesen értelmezi a ”tolerancia” fogalmát) a működési és szervezeti szintek szerinti célok és a kapcsolódó vezetői felelősségek mentén kell, hogy meghatározásra kerüljenek. Ezt egyrészről a kockázatkezelési keretrendszer kialakítása során figyelembevett külső és belső összefüggések megállapítása és a jóváhagyott kockázatkezelési politika,

148

Kockázatkezelés és biztosítás másrészről a működési és szervezeti szintek irányításába integrált kockázatkezelési folyamat által megállapításra kerülő külső és belső összefüggések és az ezek mentén kialakított kockázati kritériumok alkalmazása biztosítja. Az ISO 31000 szabvány a felsővezetés felelősségét hangsúlyozza a kockázatkezelés rendszerének kialakításáért és hatékony működtetéséért. Ide tartozik a szervezet erős vezetői elkötelezettségének folyamatos fenntartása és az elkötelezettség szervezet minden szintjén való elérésének stratégiai tervezése és érvényesítése. Ennek keretében a felsővezetés: -

meghatározza és jóváhagyja a kockázatkezelési politikát biztosítja a szervezeti kultúra összhangját a kockázatkezelési politikával a szervezet teljesítménymutatóival összhangban meghatározza a kockázatkezelés teljesítménymutatóit összehangolja a kockázatkezelési célkitűzéseket a szervezet stratégiájával és céljaival biztosítja a jogi és szabályozási megfelelőséget a szervezet megfelelő szintjeihez rendeli az elszámoltatható felelősségeket biztosítja, hogy a kockázatkezelés szükséges erőforrásai rendelkezésre álljanak minden érdekelt felé kommunikálja a kockázatkezelés fontosságát és előnyeit biztosítja a kockázatkezelés keretrendszerének folyamatos alkalmazhatóságát

Habár a COSO meghatározásai és terminológiája eltérnek az ISO 31000 szabvány által használt leírásoktól, a COSO Bizottság által közzétett dokumentumok is kétségtelenül használható módon és a vállalkozások irányításában közreműködő szakemberek számára értelmezhetően nyújtanak eligazítást a kockázatviselési szint illetve kockázatvállalási hajlandóság meghatározásához, alkalmazásához és bemutatásához: ”A kockázatviselési szint: -

-

meghatározása stratégiai döntés és a szervezet céljainak elérésére vonatkozik; a felelős vállalatirányítás szerves részét képezi; segítséget nyújt az erőforrások allokálásában; útmutatóul szolgál a szervezeti infrastruktúra kialakításához és működtetéséhez, támogatva a szervezeti célok elérését érintő kockázatok felismerésével, értékelésével, megválaszolásával és nyomon követésével kapcsolatos tevékenységeket; befolyásolja a szervezet kockázatokat érintő magatartását; a stratégiai tervezés során több dimenzióban alkalmazandó a hosszabb, illetve a rövidebb távú célok elérését illetően; és eredményes monitorozást igényel mind a kockázatok, mind pedig a szervezet kockázatviselési szintjének folyamatos alakítása vonatkozásában.” Forrás: Enterprise Risk Management - Understanding and Communicating Risk Appetite (COSO, 2012)

Az alkalmazhatóság nehézsége abban rejlik, hogy míg a kockázati tolerancia esetében nem okozhat problémát a megfelelő mutatószámok alkalmazása, hiszen azok azonosak lehetnek a

149

Kockázatkezelés és biztosítás vállalkozás

üzleti

működésének

eredményességét

bemutató

pénzügyi

és

egyéb

teljesítménymutatókkal, addig a kockázatviselési szintek mérésére ezek közvetlenül nem értelmezhetőek. Ha

azonban

a

vállalatirányításba

integrálódó

kockázatkezelési

keretrendszer

kialakításának és fenntartásának eredménymutatóit tekintjük a szervezet kockázatviselési szintjét leíró jellemzőknek, akkor az üzleti környezet elvárásainak és a szervezet üzleti céljainak megfelelően kialakított és működtetett vállalatirányítási folyamatok az üzleti környezet által ismert legjobb gyakorlatokhoz történő viszonyítása természetes mértékül szolgálhat. Minél teljesebb körben és mértékben, illetve minél magasabb képességi szinten tervezik megvalósítani az ismert legjobb gyakorlatokat, annál alacsonyabb az adott irányítási folyamat kapcsán felmerülő, az üzleti célok elérését veszélyeztető kockázat. A kockázatviselési szint tehát meghatározható az üzleti és irányítási folyamatok vállalati céloknak megfelelő képességi szintjeit támogató legjobb gyakorlatok kiválasztásával. 7.5. ábra A kockázati intézkedések hasznossági és hatékonysági megfontolásai a kockázati szintek meghatározásában

A szervezet reálisan megállapított, konkrét üzleti és működési céljai azonban behatárolják azt is, hogy a szervezet optimális működtetése milyen költségeket visel el. Ennek megfelelően a kockázatviselési szintek megállapításakor a vezetésnek mérlegelnie kell a kockázatok esetleges negatív hatásának csökkentésével együtt járó költségeket is. Az

150

Kockázatkezelés és biztosítás alkalmazandó irányítási gyakorlatok tényleges, illetve várható költségeinek meghatározása szintén szükséges feltétele a különböző időhorizontokra és működési területekre vonatkozó üzleti céloknak megfelelő kockázatviselési szintek kijelölésének. 7.7. Vállalatirányítási szerepek és felelősségek a kockázatkezelésben A kockázatkezelési szerepeket és felelősségeket akár különálló dokumentumban, például kockázatkezelési politikában vagy szabályzatban, vagy akár a szervezet működését átfogó szabályzatokban, mint például a létesítő okiratban, a szervezeti és működési szabályzatban, illetve a kapcsolódó folyamatleírásokban lehet meghivatkozni. A kockázatkezeléssel összefüggésben e helyen nem feltétlenül teljes körűen felsorolt feladatok a konkrét szervezeti adottságoknak megfelelően esetleg más elnevezésű, összevontabb vagy éppen még inkább szétválasztott funkciók által, és az itt leírtakhoz képest akár eltérő felelősségi- és hatáskör megosztással

valósulhatnak

meg.

Mindazonáltal

figyelembe

kell

venni,

hogy

a

kockázatkezelésnek mind teljesebben integrálódnia kell a szervezet irányítási rendszerébe, és ezért a felelősségi körök meghatározásakor célszerű elkerülni a kockázati silók létrehozását, valamint a szervezeti és működési szintek irányításáról leválasztott kockázatkezelési funkciók kialakítását. Irányító testület

Az irányító (és/vagy felügyeleti) testület felelősségi körébe tartoznak - az egyéb irányítási és felügyeleti tevékenységek mellett - az alábbi, kockázatkezeléssel összefüggő feladatok: -

-

-

-

A kockázatkezelési politika vagy annak megfelelő szabályozás elfogadása, hatályba léptetése és az alkalmazás feltételeinek biztosítása. A kockázatkezelési politika vonatkozásában a szervezet egészére alkalmazandó kockázatkezelési alapelvek, kockázat-felmérési módszerek, és a stratégiai célokra vonatkozó kockázatviselési szintek és kockázati toleranciák érintett felek szempontjainak figyelembe vételével történő meghatározása, illetve jóváhagyása. Annak értékelése, hogy a szervezet stratégiai tervének kialakításakor illetve felülvizsgálatakor az érintett felek szempontjainak mérlegelése és a kockázatok figyelembe vétele összhangban van-e az elérendő célokkal. Annak felmérése, hogy a szervezeti és működési szintekre lebontott célok vonatkozásában a kockázatviselési szintek és kockázati toleranciák a szervezet működési modelljének és stratégiájának megfelelően kerültek-e meghatározásra és alkalmazásra. Annak értékelése, hogy a felső szintű vezetés eredményes és célszerű irányítási folyamatokat alakított-e ki a kockázatok olyan kezelésére, monitorozására és szükséges mérséklésére, melyek megfelelőek a szervezet méretének, várható növekedési pályájának, működési modelljének, stratégiájának és az érdekelt felek elvárásainak.

151


-

Annak felmérése, hogy a szervezet kockázatkezelési folyamatai képesek-e az irányító testület részére megbízható információt nyújtani a fő kockázatok vonatkozásában, illetve a testületi szinthez delegált kockázatkezelési intézkedésekkel kapcsolatosan, ideértve a szervezet hírnevével, értékteremtő képességével és a potenciális értékvesztéshez kapcsolódó kockázatokat. Az irányító testület szintjére delegált kockázatfelmérések és a szükséges kockázatkezelési intézkedések irányított (tervezett és nyomon követett) végrehajtása. A szervezet átfogó kockázatkezelési rendszerével kapcsolatos fejlesztési programok jóváhagyása és a végrehajtás nyomon követése.

Első számú vezető

Az első számú vezető felelősségi körébe tartoznak - az egyéb irányítási tevékenységek mellett - az alábbi, kockázatkezeléssel összefüggő feladatok: -

-

-

-

-

-

-

Eredményes és célszerű irányítási folyamatok kialakítása és működtetése a kockázatok olyan kezelésére, monitorozására és szükséges mérséklésére, melyek megfelelőek a szervezet méretének, várható növekedési pályájának, működési modelljének, stratégiájának és az érintettek elvárásainak. A szervezeti és működési szintekre lebontott célok vonatkozásában az érintett felek szempontjait is figyelembe vevő kockázatviselési szintek és kockázati toleranciák a szervezet működési modelljének és stratégiájának megfelelő meghatározása és azok rendszeres felülvizsgálata. A kockázatkezelési rendszer, illetve eljárások kialakításának és működésének eredményességére, valamint a szervezet átfogó kockázati állapotára vonatkozó időszaki vezetői jelentések megbízhatóságát alátámasztó monitorozási és jelentéstételi folyamatok kialakítása és működtetése, ideértve a folyamatban lévő kockázatmódosító intézkedésekről szóló beszámolókat is. Annak felmérése, hogy a szervezet jelenlegi és várható kockázati státusza megfelelő-e a szervezet egészére alkalmazandó kockázatkezelési alapelveknek, az érintettek elvárásainak és a stratégiai célokra vonatkozó kockázatviselési szinteknek és kockázati toleranciáknak. Amennyiben szabályozó hatóság előírja, a kockázatok felülvizsgálati folyamatainak megvalósulásáról szóló éves vagy időszaki közzétételi jelentések elkészítése. A szervezet átfogó kockázati állapotáról és a kockázatkezelési rendszer működéséről szóló éves/időszaki összefoglaló jelentés elkészítése az irányító testület számára. Az első számú vezető szintjére delegált kockázatfelmérések és a szükséges kockázatkezelési intézkedések irányított (tervezett és nyomon követett) végrehajtása. A szervezet átfogó kockázatkezelési rendszerével kapcsolatos fejlesztési és képzési programok előkészítése, valamint a végrehajtáshoz illetve az eredmények bevezetéséhez szükséges erőforrások biztosítása. A kockázatkezelési bizottság tagjainak kinevezése (vagy a kockázatkezelési rendszer felügyeletét ellátó munkaszervezet kijelölése), valamint az eredményes és hatékony működés feltételeinek biztosítása. A kockázatkezeléssel kapcsolatos elvárások egyértelmű kommunikálása a szervezet működésének minden szintjén.

Kockázatkezelési bizottság

152

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázatkezelési bizottság (vagy a kockázatkezelési rendszer felügyeletét ellátó munkaszervezet) felelősségi körébe tartoznak az alábbi feladatok: -

-

-

-

-

-

-

A kockázatkezelési politika, illetve szabályzat rendszeres felülvizsgálata és javaslattétel az irányító testület felé. A szervezet átfogó kockázatkezelési rendszerével kapcsolatos fejlesztések és képzések koordinálása, valamint az eredmények felülvizsgálata a kockázatkezelési politika alapján. Annak meghatározása, hogy az egyes szervezeti és működési szinteken milyen esetekben és milyen gyakorisággal szükséges formalizált és dokumentált kockázatfelmérési eljárást lefolytatni, figyelembe véve a költséghatékonysági szempontokat is. Annak értékelése, hogy a szervezeti és működési szintekre a stratégiai tervezés során lebontott célok, valamint a sikeres és fenntartható működéssel, továbbá a szabályozottsággal és a jogszabályi megfeleléssel kapcsolatos irányítási célkitűzések vonatkozásában lényeges kockázatok beazonosítása, kezelése és állapotuk megbízható jelentése eredményesen megvalósul-e. Annak felülvizsgálata, hogy a szervezeti és működési szintekre lebontott célok vonatkozásában az érintett szervezeti egységek vezetői által elfogadottnak minősített kockázati szintek megfelelnek-e a szervezet egészére, illetve a stratégiai célokra vonatkozóan előírt, továbbá az érdekeltek szempontjait is figyelembe vevő kockázatviselési szinteknek és kockázati toleranciáknak. Amennyiben szabályozó hatóság előírja, a kockázatok felülvizsgálati folyamatainak megvalósulásáról szóló éves vagy időszaki közzétételi jelentések áttekintése, véleményezése és/vagy elfogadása. A szervezet átfogó kockázati állapotáról és a kockázatkezelési rendszer működéséről szóló rendszeres és egyedi jelentések elkészítése az irányító testület és az első számú vezető számára. Annak támogatása, hogy a kockázattudatosság a szervezeti kultúra részeként megvalósuljon.

A szervezeti egységek vezetői

A szervezeti egységek vezetőinek felelősségi körébe tartoznak - az egyéb vezetői tevékenységek mellett - az alábbi, kockázatkezeléssel összefüggő feladatok: -

-

-

-

A szervezeti egység szintjén végrehajtásra kerülő stratégiai/időszaki tervezés során a szervezeti vagy működési szintre lebontott célokat és irányítási célkitűzéseket érintő jelentős külső és belső kockázatok és azok kezelési módszereinek meghatározása. A szervezeti, illetve működési szintet érintő célok és irányítási célkitűzések kockázatainak előírt kockázatviselési szintek és toleranciák szerinti kezelése a kockázatkezelési politikában illetve szabályzatban meghatározott vagy meghivatkozott alapelvek, módszerek és folyamatok megvalósításával. Formalizált és dokumentált kockázat-felmérési eljárás lefolytatása az első számú vezető és/vagy a kockázatkezelési bizottság ez irányú igénye alapján, vagy akkor, ha a költséghatékonyság szempontját is figyelembe véve a szervezeti egység vezetője ezt indokoltnak tartja. A kockázatkezelést támogató és bizonyosságot adó szervezeti egység javaslatainak figyelembe vétele.

153


A szükséges kockázatkezelési intézkedések irányított (tervezett és nyomon követett) végrehajtása. A szervezeti, illetve működési szintet érintő célok és irányítási célkitűzések kockázatainak aktuális szintjét és a folyamatban lévő intézkedéseket bemutató időszaki jelentések elkészítése.

A kockázatkezelést támogató és bizonyosságot adó szervezeti egység

A kockázatkezelést támogató és bizonyosságot adó szervezeti egység (pl. független belső ellenőrzés) felelősségi körébe tartoznak - az egyéb bizonyosságadói és tanácsadói tevékenységek mellett - az alábbi, kockázatkezeléssel összefüggő feladatok, melyek nem tévesztendők össze az ellenőrzés „kockázat-alapú" tervezésének gyakorlataival: -

-

-

-

-

A felsővezetők és a szervezeti egységek vezetői által igényelt, a kockázatkezelési tevékenységek fejlesztését célzó képzési, illetve tanácsadói és értékelő tevékenységek ellátása. A szervezet átfogó kockázatkezelési rendszerével kapcsolatos felmérések végrehajtása és fejlesztési javaslatok megfogalmazása a kockázatkezelési bizottság, a felsővezetők és az irányító testület felé. Az egyes szervezeti és működési szinteken végrehajtott kockázatkezelési tevékenységek minőségének értékelése és javaslattétel az érintett vezetők felé. Egyedi kockázatfelmérések elvégzése olyan célkitűzések vonatkozásában, amelyekre az érintett szervezeti egységek vezetői nem készítettek formalizált és dokumentált kockázatfelmérést, intézkedési tervet, illetve jelentést. Erre általában a kockázatkezelési bizottság, a felsővezetők vagy az irányító testület által igényelt esetekben kerül sor, vagy akkor, ha a kockázatkezelést támogató és bizonyosságot adó szervezeti egység vezetője a szervezet kockázati állapotáról szóló jelentés megbízhatóságának alátámasztása miatt ezt fontosnak ítéli. Éves/időszaki konszolidált jelentések elkészítése a kockázatkezelési bizottság, a felsővezetők és az irányító testület számára a jelentős kockázatokról, azok állapotáról, valamint a szervezet kockázatkezelési folyamatainak eredményességéről és érettségéről. Részvétel a szervezet kockázatkezelésével és a kockázatok felülvizsgálatával kapcsolatos éves közzétételi jelentések elkészítésében és véleményezésében.

A felsorolt kockázatkezelési feladatok és felelősségek összetettsége miatt indokolt az irányító testületi tagok, a felsővezetők és a kockázatkezelési tevékenységekben közvetlenül résztvevő munkatársak részére egységes továbbképzési programot kialakítani és annak fenntartását biztosítani. Ezzel közös értelmezési alapot lehet teremteni egyrészt a kockázatkezelés előírt tevékenységeinek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges többszintű és többirányú kommunikáció illetve konzultáció lefolytatásához, másrészt a kockázati szintek mérését és összehasonlíthatóságát biztosító kockázati kritériumok, valamint a kockázatviselési szintek és kockázati toleranciák mutatószámainak kidolgozásához és folyamatos alkalmazásához.

154


7.8. A kockázatkezelés eredményességének értékelése Bár a kontroll-alapú megközelítések a kockázatkezelés eredményességét ahhoz kötik, hogy valamely modell (pl. COSO ERM) összes komponense „jelen van-e” a szervezet működésében, és mindez „ésszerű bizonyosságot” jelent-e a célok teljesüléséhez, valójában az eredményesség három alapvető kérdés megválaszolásával jellemezhető: -

Van-e a szervezetnek aktuális, pontos és átfogó (vagyis minden működési illetve szervezeti szintre kiterjedő) értelmezése a kockázatokról? A kockázatvállalás szervezet által alkalmazott szintjei és határai elfogadhatók-e az érintett felek számára? A szervezet kockázatai az előírt kritériumokkal jellemezhető határokon belül vannake?

A válaszként adott „eredmények" függetlenek attól, hogy a szervezet milyen modell szerint alakítja ki a kockázatkezelési rendszerét. A kockázatkezelési modellek alkotóelemeit nem megfelelési követelményeknek, hanem ajánlásoknak tekintve minden szervezet - a szükséges szakmai tudás és tapasztalat birtokában - a saját céljai, az érdekeltek elvárásai, valamint külső és belső adottságai mentén veheti figyelembe, illetve alkalmazhatja a modellek és standardok által leírt „legjobb" gyakorlatokat. A testre szabhatóság tekintetében az ISO 31000:2009 Risk Management szabvány - a 26 oldalnyi „tömörségével" is - szélesebb körű lehetőségeket kínál, egyrészről a kockázat értelmezésének kiterjesztésével, másrészről azzal, hogy a javasolt alapelvek megvalósításának támogatásához különválasztja a szervezet egészét átfogó keretrendszerre és a vezetői, döntéshozatali tevékenységekbe beépülő kockázatkezelési folyamatra vonatkozó ajánlásait. Ezáltal minden szervezetre teljesen egyedi - így a szabvány alapján nem is tanúsítható kockázatkezelés alakítható ki. A kockázatkezelés eredményességét a szervezeti és működési szinteken kialakított irányítási tevékenységek és képességek biztosítják. Az alkalmazott kockázatkezelési modellek vagy megközelítések ajánlásainak megvalósulása nem önmagukban, hanem a működési folyamatok irányításába és ellenőrzésébe, a szervezeti egységek tervezési, döntéshozatali és felülvizsgálati eljárásaiba, az átfogó irányítási szabályzatokba és a szervezet nyilvántartási rendszereibe történő beágyazódás kapcsán értékelhető és igazolható. A kockázatkezelés eredményessége tehát nem az alkalmazott kockázatkezelési modell alkotóelemeinek való „megfelelés" vizsgálatával, hanem a szervezet irányítási képességének felmérésével állapítható meg.

155

Kockázatkezelés és biztosítás Mindazonáltal az egyedileg kialakított kockázatkezelés minősége vizsgálható olyan modell-független

attribútumok

mentén

eredményességi

szempontok

megfelelő

kockázatkezelés

eredményességét

is,

melyek

hiányosságai

érvényesülését.

támogató,

A

veszélyeztetik

továbbiakban

teljesítmény-növelő

jellemzők

ilyen,

az a

kerülnek

ismertetésre az ISO 31000 szabvány ajánlásai alapján. A kockázatkezelés folyamatos javítása

A kockázatkezelés folyamatos javítása a szervezet teljesítménymutatóinak tervezett illetve mért értékeinek összehasonlító elemzését és felülvizsgálatát követően végrehajtásra kerülő, a folyamatokat, rendszereket, erőforrásokat, képességeket és szakértelmet érintő módosítások által valósul meg. Ehhez mind a szervezeti szintek, mind az egyes vezetők teljesítményét mérhetővé és átláthatóvá tevő olyan teljesítménymutatók kialakítása szükséges, melyek alkalmazásával bemutatható illetve megfelelő jelentés formájában akár közzé is tehető a szervezet valós teljesítménye. A teljesítménymutatók rendszeres (pl. évente legalább egyszeri, vagy az adott szervezeti szint tervezési ciklusai szerint előírt) elemzését követően kerülhet sor a működési, támogató és irányítási folyamatok felülvizsgálatára, valamint a következő időszak(ok) teljesítménycéljainak kitűzésére. A kockázatkezelés teljesítményértékelésének a szervezet egészére vonatkozó, valamint a szervezeti egységekre és személyekre lebontott értékelések szerves részeként kell megvalósulnia. A kockázatkezelés folyamatos javításának hiányosságai jellemzően a szervezeti és működési szinteket átfogó keretrendszert, ezen belül elsősorban az irányítási szerepekhez rendelt monitorozási és felülvizsgálati tevékenységeket érintő, a változásokra és a problémákra való felsővezetői reagálás késedelméből illetve hiányából, vagy a szükséges erőforrások nem kellő mértékben és/vagy időben történő rendelkezésre bocsátásából származnak, melyek gyakran a meghirdetett kockázatkezelési politikával ellenkező üzenetet is hordoznak. A kockázatokért való személyes felelősség teljes körű szabályozása

A kockázatkezelési tevékenységek nem véletlenszerűen, hanem tudatosan, az egyéb felelősségekkel együtt

szabatosan előírt munkaköri szabályok szerint kell, hogy

megvalósuljanak. A kockázatkezelés eredményes megvalósulása érdekében teljes körűen előírásra és felvállalásra kell, hogy kerüljenek a kockázatokért, a kockázatkezelési

156

Kockázatkezelés és biztosítás intézkedésekért, továbbá a kontrollokért való felelősség szabályai. A kinevezett személyeknek teljes mértékben fel kell vállalniuk ezeket a felelősségeket, ugyanakkor a kinevezéshez biztosítani szükséges azt is, hogy rendelkezzenek a megfelelő szaktudással és erőforrásokkal ahhoz, hogy a felhatalmazás alapján időben ellenőrizhessék a kontrollokat, nyomon követhessék a kockázatokat, intézkedésekkel javíthassák a kockázati állapotokat, valamint eredményesen kommunikálhassanak ezekről mind a külső, mind pedig a belső érintettek irányában. A felhatalmazás és felelősség szabályainak világos és egyértelmű megfogalmazása mellett, amennyiben ez lehetséges, olyan teljesítménykritériumokat is célszerű előírni, amelyeket a kockázatkezelés teljesítményértékelésekor közvetlenül fel lehet használni. A felelősségi szabályok formális elfogadtatásán túl, azok mind teljesebb megértését és a szükséges képzési lehetőségeket is biztosítani szükséges, csakúgy, mint a jó példák és tapasztalatok érintettek részére történő megosztását. A kockázatkezelés alkalmazása minden döntéshozatali eljárás végrehajtása során

A szervezet és a működés minden szintjén a döntések meghozatalakor nyilvánvalóan mérlegelésre kerülnek a kockázatok, és így többé vagy kevésbé kiterjedt módon kockázatkezelésre is sor kerül. A kockázatkezelés megvalósulásának ténye és mértéke nyomon követhető a döntéshozatali eljárás dokumentálása által. A jelentős döntések előkészítési és döntéshozatali lépései során a kockázatkezelés összes (pl. szabályzatban előírt) eleme is megjelenhet, sőt a döntéshozók maguk is értékelhetik a kockázatkezelés megvalósulásának megfelelőségét, mely befolyással lehet a meghozott döntéseikre. E tekintetben a szervezet irányításának eredményessége közvetlen összefüggésben áll az alkalmazott kockázatkezelési tevékenységek megbízhatóságával. Ahogy minden döntés (vagy annak elhalasztása) meglévő kockázatokat módosít és/vagy új kockázatokat generál, fontos tudatosítani, hogy az egyes működési és szervezeti szintek döntéshozatali eljárásaiban a kockázatkezelés elemeinek nem kellő mértékű vagy hiányos alkalmazása veszélyezteti a kockázatkezelés eredményességi kritériumainak teljesülését. Az egyes döntéshozatali eljárások során alkalmazandó kockázatkezelés módját és mértékét a szervezet egészére kidolgozott és rendszeresen felülvizsgált kockázatkezelési keretrendszer kapcsán célszerű eltervezni és szükség esetén szabályzatban is rögzíteni. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a szabályozás vagy dokumentálás ténye önmagában nem elegendő, csak az összes szervezeti és működési szint döntéshozatali eljárásaiban - akár

157

Kockázatkezelés és biztosítás egyedileg eltérően előírt képességszinteken - történő végrehajtás megfelelősége vehető számításba. Ugyancsak fontos szempont az is, hogy a kockázatkezelési eljárás alkalmazásának előírása ne az adott szervezeti vagy működési szint döntési hatásköreinek és a felelősségek korlátozását célozza, hanem a kockázatkezelés eszköztárával a megalapozott és jó döntések meghozatalát segítse elő. Folyamatos kommunikáció az érintettekkel

A kockázatkezelés a külső és belső érintettekkel való folyamatos kommunikációra, párbeszédre és konzultációra épül. A szervezet működése szempontjából az érintettek akár egymástól eltérő céljainak és szempontjainak figyelembe vételét biztosító többirányú kommunikáció a kockázatkezelés fontos eleme és szerves része, mely nemcsak a kockázatok meghatározásánál és értékelésénél, hanem a kockázatkezelési intézkedések megtervezésekor, a végrehajtás nyomon követésekor és az eredmények felülvizsgálatakor is nélkülözhetetlen. A felelős irányítás biztosítja a kockázatkezelés szükséges mértékű átláthatóságát az érintettek

részére,

ugyanakkor

a

jelentős

kockázatokról

és

a

kockázatkezelés

megvalósulásáról szóló rendszeres és átfogó, külső illetve belső jelentések elkészítése, valamint az érdekeltek visszajelzéseinek feldolgozása jelentősen hozzájárul a szervezet irányítási rendszerének eredményes és elismert működéséhez is. Ahogy az előírt és megvalósuló kockázatkezelési eljárások különbözhetnek az egyes szervezeti és működési szintek irányítása kapcsán, az érintettek köre, a kapcsolattartás módja és gyakorisága is eltérő lehet. Például egy konkrét megrendelés szerződésszerinti teljesítése és egy nagyobb beruházási projekt lebonyolítása esetében a munkakörülményekkel, a finanszírozással, a jövedelmezőséggel, a lakossági igényekkel, stb. kapcsolatos specifikus körülmények a kockázatok eltérő módon történő meghatározását, bemutatását, valamint a szükséges partnerekkel, munkatársakkal, felsővezetőkkel, hitelezőkkel, lakossággal, stb. lefolytatott párbeszédek különböző típusait teszik szükségessé. A szervezet irányítási rendszerébe való teljes integráció

Az irányítási rendszer és folyamatainak kialakítása a szervezeti célok elérésének optimális kereteit kell, hogy biztosítsa. A bizonytalanság szervezeti célokra való hatása, vagyis a kockázatok vonatkozásában is az optimális szervezeti keretek kialakítása és a kockázatkezelés szervezeti és működési folyamatokba való integrálása a feladat. E tekintetben a kockázatkezelés egyes szerepköreiben érintett vezetők cselekedetei és nyilatkozatai igazolják

158

Kockázatkezelés és biztosítás vissza a kockázatkezelésnek az irányítási rendszerben betöltött azon súlyát és szerepét, melyet ők szükségesnek és elégségesnek tartanak a szervezeti célok teljesüléséhez. A kockázatkezelési tevékenységeknek a szervezet irányítási rendszerébe történő integrálása az elfogadott kockázatkezelési alapelvek mentén tervszerűen kialakított és folyamatosan továbbfejlesztett kockázatkezelési keretrendszer által előírt és támogatott folyamatok alapján, és a szervezeti és működési szintekhez igazított kockázatkezelési eljárások vezetői döntéshozatalban történő kiterjedt alkalmazásával valósul meg. A kockázatkezelésnek a szervezet irányítási rendszerébe történő integrálásának az is előfeltétele, hogy a kialakított irányítási rendszer és az irányítási folyamatok összhangban legyenek az elfogadott kockázatkezelési alapelvekkel.

Felhasznált irodalom ADAMS, J. (1995): Risk. UCL Press, London, 1995 ADIZES, I. (1992): Vállalatok életciklusai. HVG, Budapest AGAZZI, E. (1996): A jó a rossz és a tudomány. Jelenkor, Pécs ALMÁSI Miklós (1998): Üveggolyók. Az ezredvég globális játszmái. Helikon, Budapest ASZTALOS László (1997): Biztosítási kézikönyv. BOI, Budapest BACHMAN, J. E. – BLACK, A. – DAVIES, J. – WRIGHT, Ph. (1999): Részvényesi érték. KJK, Budapest BÁCSKAI Tamás – HUSZTI Ernő – MESZÉNA György – MIKÓ Gyula – SZÉP Jenő (1976): A gazdasági kockázat és mérésének módszerei. KJK, Budapest BANYÁR József (2003): Életbiztosítás. Aula, Budapest BANYÁR József – POPPER Klára (1998): Az életbiztosítás. Szolnok BECK, U. (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég, Budapest BÉLYÁCZ Iván (2001): Befektetés-elmélet. PTE, Pécs BERNSTEIN, Peter L. (1998): Szembeszállni az istenekkel. A kockázatvállalás különös története. Budapest, Panem – John Wiley & Sons BORCH, K. (1990): Economics of Insurance. North-Holland, Amsterdam BOURIAUX, S. – HIMICK, M. (eds.) (1998): Securitized Insurance Risk: Strategic Opportunities for Insurers and Investors. Glenlake-Fitzroy Dearborn, Chicago-London BÜCHNER, Ralf – DOBÁK Miklós (2002): Vállalatcsoportok. Korszerű szervezetek, holding struktúrák. Aula Kiadó, Budapest COPELAND, T. – KOLLER, T. – MURRIN, J. (1999): Vállalatértékelés. Értékmérés és értékmaximáló vállalatvezetés. Panem–John Wiley Sons, Budapest Corporate Risk Financing – the Emergence of a New Market. Swiss Re New Markets, 1998

159

Kockázatkezelés és biztosítás CULP, Ch. L. (2001): The Risk Management Process. Strategy and Tactics. John Wiley&Sons, New York CULP, Ch. L. (2002): The ART of Risk Management. Alternative Risk Transfer, Capital Structure, and the Convergence of Insurance and Capital Markets. Wiley&Sons, New York DESSEWFFY T. (2002): A kocka el van veszve. Kockázat, káosz és média az Információs korban. Infonia–Aula, Budapest DICKSON, G. C. A. (1989): Corporate Risk Management. Witherby, London DOHERTY, N. A. (2000): Integrated Risk Management. Techniques and Strategies for Managing Corporate Risk. McGraw-Hill, New York DÖGEI Sándor (1998): Captive biztosítók – új szereplők a magyar biztosítási piacon? Biztosítási Szemle, XL. évf. 8. sz. 15-20. p ÉBLI Györgyné és mtsai (1998): A vagyonbiztosítás. Szolnok FARKAS Szilveszter – SZABÓ József (1997a): A vállalati kockázatkezelés jelentősége és összefüggései. Bankszemle, 1. sz. 41-51. p FARKAS Szilveszter – SZABÓ József (1997b): A vállalatvezetés és a kockázatkezelés integrációjának esélye. Vezetéstudomány, 7-8. sz. 62-68. p FARKAS Szilveszter – SZABÓ József (1998, 2003): Kockázati menedzsment. PMS, Budapest FARKAS Szilveszter – SZABÓ József (2000): Vállalatok a kockázattársadalomban. Vezetéstudomány, 10. sz. 2-10. p FROOT, K. A. – SCHARFSTEIN, D. S. – STEIN. J. C. (2000): Vállalati kockázatmenedzsment. Harvard Business manager, 2. évf. 2. sz. 43-54. p GERENDAI Károly (2002): Mi vezetett az integrált kockázati szemlélet kialakulásához? Előadás az „Enterprise Risk Management – Teljeskörű vállalati kockázatkezelés” témájú IIR Szakkonferencián, Budapest 2002. október 15-16. GORDON, A. (1992): Risk Financing. Witherby, London GYÖNGY Judit (2000): Értékpapírosítás (securitization) a biztosításban. Biztosítási Szemle, XLVI. évf. 9. sz. 827-842. p HARRINGTON, S. E. – NIEHAUS, G. R. (1999): Risk Management and Insurance. IrwinMcGraw Hill KARCSAY M. – PÉTERI J. – POPPER K. (1998): A baleset- és betegségbiztosítás. Szolnok KATITS, Etelka (1998): A vállalati tőkestruktúra. JPTE Kiadó, Pécs KEHRER, D. (1992): Üzlet és kockázat. Történetek azokról, akik mertek. Akadémiai Kiadó, Budapest KIELHOLZ, W. – DURRER, A. (1997): Insurance Derivatives and Securitization: New Hedging Perspectives for the US Cat Insurance Market. The Geneva Papers on Risk and Insurance, 22. (No. 82. January) 3-16. pp KOPÁNYI Mihály (szerk.) (1993): Mikroökonómia. Műszaki-Aula, Budapest KORTEN, D. C. (1996): A tőkés társaságok világuralma. Magyar Kapu Alapítvány, Budapest KNIGHT, F. ([1921] 1965): Risk, Uncertainly and Profit. New York, Harper & Row

160

Kockázatkezelés és biztosítás LAUF László (1998): A captive biztosító mint a tartalékolás eszköze 1-3. rész. Biztosítási Szemle, XLIV. évf. 8. sz. 13-24. p, 9. sz. 34-43. p 10. sz. 30-38. p MACRO. A Holistic Approch to Multiple Risks. Swiss Re New Markets, 1997 New Perspectives. Risk Securitization and Contingent Capital Solution. Swiss Re New Markets, 1997 PETŐCZ Mária – SZABÓ József (2001): Minőségirányítás – minőségmenedzsment. PMS, Budapest PORTER, M. (1993): Versenystratégia. Akadémiai, Budapest RIDDERSTRÅLE, J. – NORDSTRÖM, K. A. (2001): Funky business. A tehetség táncoltatja a tőkét. KJK–Kerszöv, Budapest Risk Management Manual. Lausanne, DPIC Companies, 1997 SHIMPI, P. (ed.) (2001): Integrating Corporate Risk Management. Texere, New York – London, SIMONS, R. (2000): Mennyire kockázatos vállalatuk működése? Harvard Business manager, 2. évf. 3. sz. 31-40. p SOROS György (1999): A globális kapitalizmus válsága, veszélyben a nyílt társadalom. Scolar Kiadó, Budapest SZÁNTÓ Zoltán – TÓTH István György (1999): Dupla vagy semmi, avagy kockáztassuk-e a talált pénzt? In: SZÁNTÓ Z. (szerk.) (1999): A társadalmi cselekvés mechaniz-musai. Aula, Budapest 131-174. pp SZÍJÁRTÓ Zsolt (1998): Kockázat, kultúra, konfliktus. Replika 31–32. szám, 1998 szeptember SZÖVÉNYI György (2001): Biztonságszervezői menedzsment. PRO–SEC, Budapest Vagyonvédelmi nagykönyv, Biztonságvédelmi kézikönyv (2000). KJK–Kerszöv, Budapest VAJDA György (1998): Kockázat és biztonság. Budapest, Akadémiai VARIAN, H. R. (1991): Mikroökonómia középfokon. KJK, Budapest VÁRI Anna (szerk.) (1987): Kockázat és társadalom. Akadémiai, Budapest WILKINSON, S. (1997): Risk Control. Witherby, London The Committee of Sponsoring Organizations of the Treadway Commission (COSO): Internal Control — Integrated Framework (1992, 2013) Enterprise Risk Management – Integrated Framework (2004) Internal Control over Financial Reporting — Guidance for Smaller Public Companies (2006) Enterprise Risk Management - Understanding and Communicating Risk Appetite (2012) ISO 31000:2009 Risk management – Principles and guidelines. ISO Guide 73:2009 Risk management - Vocabulary J. Ivanyos, É. Sándor-Kriszt, G. Kurt, T. Uçma, Applying Integrated Risk Management Scenarios, HARBIF (Holistic Approach to Risk-based Internal Financial Control for SMEs) project Deliverable, 2014 Corporate Governance Guidance and Principles for Unlisted Companies in Europe, ecoDa, 2010.

161


II. rész – Biztosítás 7. Az üzleti biztosítás 7.1. A biztosítás alapformái: társadalombiztosítás és üzleti biztosítás

Az elméleti tisztázás és a gyakorlat szükségszerűsége miatt a szakirodalom elsőként a társadalombiztosítást és az üzleti biztosítást különíti el, mint a biztosítási tevékenység két alapformáját. A társadalombiztosítás és az üzleti biztosítás hasonlóságát és különbözőségét az alábbi táblázat szemlélteti. 7.1. táblázat Társadalombiztosítás és üzleti biztosítás összehasonlítása

Társadalombiztosítás

Üzleti biztosítás

- írásbeliség nem kötelező ill. nincs - általános érvényű, kötelező

- írásbeliség kötelező

- biztosításmatematikai számítások másodlagosak - szociális, gondoskodási elv - nem elsődleges célja a nyereség - biztosítási esemény: - rendszerint jövőbeni - sokszor előre látható (pl. öregség) - öregség kivételével véletlen - pénz, természetbeni juttatás - közjogi, társadalmi kategória

- a felek szabad elhatározásán alapul - valószínűségszámításon (biztosításmatematika) alapul - pénzügyi szemlélet - profit elvárásra épülő vállalkozás - biztosítási esemény: - jövőbeni - bizonytalan - véletlen - pénz vagy szolgáltatás - magánjogi, polgári jogi kategória

Forrás: Balog-Szűcs (1990).

A társadalombiztosítás feladata az állampolgárok szociális biztonságának megteremtése illetve fenntartása. A társadalombiztosítás a személyes kockázatok kezeléséhez kapcsolódik:, betegség,

baleset,

munkaképtelenség,

munkanélküliség.

A

társadalom,

az

állam

szociálpolitikai céljainak megvalósítását segíti elő, biztosítva annak kötelező jellegét és a gondoskodási elv dominanciáját. A társadalombiztosítási rendszer ennek megfelelően egy egészségbiztosítási

és

egy

nyugdíjbiztosítási

alrendszert

foglal

magába.

Az

egészségbiztosítási ellátások közé soroljuk az egészségügy (háziorvosi ellátás, kórházak) finanszírozását, pénzügyi ellátásokat (GYES, GYED, táppénz). A nyugdíjbiztosítás

162

Kockázatkezelés és biztosítás legfontosabb területe a saját jogú öregségi nyugellátás, rokkantsági nyugdíj és a hozzátartozói ellátások biztosítása. Az üzleti biztosítás valamely természetes és jogi személy és a biztosító között szerződéssel vagy tagsággal létrejött jogviszony. (A biztosító profitorientált gazdasági intézmény.) Jelen jegyzetben a „biztosítás” fogalom az üzleti biztosítások körébe tartozó kockázatáthelyezési megoldásokat jelenti. 7.2. A biztosítás fogalma 7.2.1. Biztosításelméleti megközelítések

A biztosítás egy lehetséges kockázatkezelési eszköz: kockázat-áthelyezés. A biztosítás: kockázatközösségek (veszélyközösség) szervezése és kár-megosztás a biztosítottak (veszélyközösség tagjai) között, amely kollektív pénzmegtakarítás (díjfizetés) révén valósul meg. Üzemgazdasági megközelítés: a biztosító által felhasznált inputok kombinálása és outputtá alakítása, a megfelelő emberi erőforrások (pl. biztosításmatematikus, termékfejlesztő, ügynök) és pénz megfelelő transz-formációjával biztosítási szolgáltatás „termelése” (pl. biztosítási szerződések, kárrendezés, ügyfélszolgálat, pénzügyi teljesítés) történik a biztosítóknál. (Lásd D. Farny.) 7.2.2. Jogszabály

A biztosítási tevékenység biztosítási szerződésen, jogszabályon vagy tag-sági jogviszonyon alapuló kötelezettségvállalás, mely során a biztosító megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja a kockázatvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja, és teljesíti a szolgáltatásokat. A jogviszony szereplői lehetnek: szerződő, biztosított, kedvezményezett, biztosító. A szerződő „köti meg” a biztosítást és fizeti a biztosítás díját. A biztosított kockázatára jön létre a biztosítás. A kedvezményezett(ek) jogosult(ak) a biztosító szolgáltatására a szerződésben meghatározott biztosítási esemény bekövetkeztekor. 7.2.3. Pénzügyi megközelítés

163

Kockázatkezelés és biztosítás A megtakarítás egyik értelme, hogy váratlan kiadásainkra óvatossági tartalékot teszünk félre. Tartalékolás helyett védekezhetünk biztosítási kötvény vásárlásával is. A biztosítási kötvény az értékpapírok speciális típusa; ha a szerződésben szereplő esemény bekövetkezik, akkor kapunk kártérítést, ha nem következik be, akkor nem kapunk semmit. A biztosítótársaság bankra emlékeztető pénzügyi közvetítő. A bank önmagára szóló követeléseket árusít (betétek), a befolyt pénzből hiteleket nyújt ügyfeleinek. A biztosító szintén önmagára szóló követelést árusít (biztosítási kötvény), és a kapott pénzforrások (díjak) egy részét kihelyezi. 7.3. A biztosíthatóság feltételei

A biztosításügy az egyszerű vagy tiszta kockázatokkal (pure risk) foglalkozik. Az alábbi feltételek együttes teljesülésszüksége a biztosítás hatékony működéséhez: 7.3.1. Véletlenszerűség

A kár bekövetkezése bizonytalan, a biztosításban érdekeltek nem tudják befolyásolni azt. 7.3.2. Egyértelműség

A kár bekövetkezése, ténye és mértéke egyértelműen megállapítható. 7.3.3. Becsülhetőség

A lehetséges kár nagysága előre becsülhető legyen. (Ez a feltétel a díj-számításhoz nélkülözhetetlen.) 7.3.4. Függetlenség

A káreset nem növelheti tovább más károk bekövetkezésének valószínűségét. 7.3.5. Nagyság

A kiugróan magas kárösszeg és/vagy kárgyakoriság esetében a biztosítás nem működik hatékonyan. (Például egy természeti katasztrófa kiugróan magas kárösszeget jelenthet, amelynek teljesítésére a biztosítók a legnagyobb körültekintés ellenére sem képesek felkészülni.) 7.4. A biztosítások csoportosítása

A biztosítások sokféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A következőkben a leggyakrabban alkalmazott szempontokat vesszük sorra: 1. A biztosított „személye” 2. A biztosítási forma 3. A biztosítás tárgya (tartama) 4. „Angol-szász” meghatározás (EU és magyarországi besorolás)

164

Kockázatkezelés és biztosítás 5. A biztosító szolgáltatása 7.4.1. A biztosított „személye” Elsődleges vagy direkt biztosítások

A biztosítóval mindig nem-biztosító (természetes vagy jogi személy) kerül szerződéses kapcsolatba. Viszontbiztosítás vagy indirekt biztosítás

A biztosító mindig másik biztosítóval kerül kapcsolatba. (A retrocessziót [viszontbiztosítás viszontbiztosítása] is ide értjük.) 7.4.2. A biztosítási forma Nem kötelező biztosítások

Szabad megállapodáson nyugvó szerződések, a szerződő felek számára biztosított a szerződéskötés szabadsága. Kötelező biztosítások

Kétféle kötelezettséget jelenthet: 1. A biztosított részére kötelező A harmadik személy érdekvédelme miatt jogszabályok kötelezik az érin-tetteket a biztosítások megkötésére (pl. a „kötelező” – a gépjármű üzembentartók számára előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, vagy a több tucat szakma számára a felelősségi kockázatok kezelésére vonatkozóan előírt szakmai felelősségbiztosítások). Ezek az egyoldalúan kötelező biztosítások. 2. A biztosító részére előírt A biztosítót is kötelezhetik jogszabályok a biztosításba való „belépésre”: a) biztosító általi ún. elfogadási kényszer – kétoldalúan kötelező biztosítás b) biztosító kötelező csatlakozása pl. katasztrófaalaphoz. Biztosítási tartalom jogi kötöttsége a) Az ún. szabad biztosítások esetén a szerződő felek minden kötöttség nélkül állapodhatnak meg a szerződés tartalmában. b) Az ún. kötött biztosítások: a biztosítás tartalmát és legfontosabb feltételeit magas szintű jogszabályok határozzák meg. Kettős tendencia figyelhető meg: egyfelől „liberalizálás” (a szerződés tartalmát a szerződő felek szabadon alakítják), másfelől az egységesítés (tartalom korlátozása, pl. felügyelet által).

165

Kockázatkezelés és biztosítás Az egységesítés legtöbb esetben a fogyasztók érdekében történik, a cél a feltételek egyszerűsítése, érthetőbbé tétele. 7.4.3. A biztosítás tárgya (tartalma)

Hagyományos („poroszos”) értelmezés: két fő ún. ágazatot különböztet meg a kockázatok keletkezése alapján. Személybiztosítások (széles értelemben vett személybiztosítások)

Valamely természetes személy életére, halálára, egészségi állapotára, munka- ill. jövedelemtermelőképességére vonatkozó kockázatokra kötött biztosítások. Szűken vett (valódi) személybiztosítás A természetes személyek normális (szokásos) életmenetét feltételezve kötik meg a biztosítást. Egészség(ügyi) vagy pótló személybiztosítás A rendkívüli életmenet lehetősége miatt kötik a biztosítást, baleseti és/vagy betegségi kockázatokra. Vagyonbiztosítások

Valamely ingó vagy ingatlan vagyontárgyra vonatkozó kár átvállalása, dolgokhoz kötődő biztosítások vagy a biztosított valamely jogához vagy jogi kötelezettségéhez kapcsolódik. Beszélhetünk: a) dologhoz (tárgyhoz) kötődő és b) a biztosított jogaihoz vagy jogi kötelezettségeihez kapcsolódó biztosítások. Másként: a) objektum biztosítás (dolog és személy is lehet) b) eseménybiztosítás (előre definiált biztosítási esemény bekövetkezése). 7.4.4. „Angol-szász” meghatározás – EU besorolási rendszere

Ennek a csoportosításnak az a lényege, hogy három szempont szerint különíti el a biztosítási szerződéseket. Az első szempont a szerződés tartama, milyen hosszú időtávra kötötték meg a szerződést. A második szempont egy igen fontos biztosítástechnikai jellemző, a káringadozás mértéke egy biztosítási évre vonatkoztatva. A harmadik szempont a szerződések felmondhatósága a biztosító részéről. A csoportosítás rendszerét a 2. táblázat mutatja be.

166

Kockázatkezelés és biztosítás 7.2. táblázat Az élet- és nem-életbiztosítási ágak alap jellemzői

Jellemzők Szerződés tartama Káringadozás Szerződés felmondhatósága a biztosító részéről

Életbiztosítás 5-25 év kicsi nincs

Nem-életbiztosítás 1 év nagy évfordulón

Az életbiztosítási ág

A hagyományos („poroszos”) értelmezés szerinti a szűken vett (valódi) személybiztosítások tartoznak ebbe a csoportba. A nem-életbiztosítási ág

A hagyományos vagyonbiztosításokat és a pótló személy- és egészségbiztosításokat sorolhatjuk be ebbe csoportba. 7.4.5. A biztosító szolgáltatása Összegbiztosítások

A biztosító szolgáltatása a szerződés létrejöttekor meghatározott biztosítási összeggel azonos. A személybiztosítások (élet- és egészségbiztosítások) esetében az ügyfelek határozzák meg a biztosítási összeg nagyságát, a biztosítási esemény bekövetkezés után a biztosító vagy a biztosítási összeg teljes nagyságát kifizeti az arra jogosultaknak, vagy semmit sem fog teljesíteni. Kárbiztosítások

A biztosító szolgáltatása a ténylegesen bekövetkezett kár alapján történik, figyelemmel a biztosított értékre (biztosítási összeg) és az alkalmazott önrész-technikára. Értékrögzítés

Értékrögzítés alapján a biztosítások lehetnek: a) értékrögzítés nélküli biztosítások, ún. korlátlan érdekbiztosítások (egyre kevesebb) b) értékrögzítéses, összeg-korlátozásos (limitált) biztosítások (általános). (Az értékrögzítés problémája leginkább a felelősségbiztosítások területén vetődik fel, biztosító sem tud korlátlanul helytállni a szerződő által okozott károkért.) A kárbiztosítások leggyakoribb formája a teljes érték biztosítás, ahol a kárfizetés (biztosítási szolgáltatás) alapját a biztosítási összeg és a biztosítási érték aránya jelenti. Ha biztosítási összeg alacsonyabb a biztosított tárgy értékénél, akkor a biztosító a ténylegesen 167

Kockázatkezelés és biztosítás bekövetkezett kárnak csak a biztosítási összeg és a biztosítási érték hányadosának megfelelő részét fizeti meg, ez az alulbiztosítás esete. Túlbiztosításról beszélünk abban az esetben, amikor a biztosítási összeg nagyobb a biztosítási értéknél. Ekkor a biztosító nem térít a tényleges biztosítási értéknél többet, mert ez ütközik a káron szerzés tilalmával. 8. A biztosítás, mint pénzügyi szolgáltatás 8.1. A biztosítás, mint szolgáltatás A szolgáltatás jellege

A biztosítók olyan pénzügyi szolgáltatók, amelyek egy speciális értékpapír – biztosítási kötvény – kibocsátásával foglalkoznak. A biztosítás pénzügyi szolgáltatás, mert biztosítási díj megfizetésével pénzügyi alapokat képez és kezel (pl. befektetések) a biztosító a vállalt kötelezettségei teljesítésére (biztosítási összeg kifizetése, kárarányos térítés). A biztosítási szolgáltatás elemei 1) Biztosítási fedezet 2) Alapszolgáltatás 3) Kiegészítő szolgáltatások 7.1. ábra A biztosítási szolgáltatás szerkezete

Kiegészítő szolgáltatások 3) Alapszolgáltatás 2) Biztosítási fedezet 1)

Biztosítási

fedezet:

kötelezettség

vállalás

kárfizetésre

(szolgáltatásra).

Ide

tartozó

szolgáltatások: biztosítási ajánlatok kezelése, kockázatelbírálás, szerződés létrehozása (az ajánlatok „kötvényesítése”), első díj megfizetése. Alapszolgáltatások: tanácsadás, kockázatfelmérés, szerződésadminisztráció, kárrendezés, ügyfélszolgálat. (Személybiztosítások esetében szolgáltatásról, vagyonbiztosítás esetében kárrendezésről, kárfizetésről beszélünk.) Kiegészítő szolgáltatások: információs szolgálat, RM szolgáltatás, segélynyújtás.

168

Kockázatkezelés és biztosítás A biztosítási piacon zajló verseny igen fontos területe a kiegészítő szolgáltatások nyújtása, hiszen az alapszolgáltatás (fedezet vállalása) minden biztosítónál ugyanaz, és az alapszolgáltatások minősége is egyre közeledik egymáshoz (köszönhetően például a minőségirányítási rendszerek működtetésének). 8.2. A biztosítási szolgáltatás elsődleges tulajdonságai

A biztosítási tevékenységnek a pénzügyi szolgáltatásokhoz történő sorolása azért fontos, mert így a szolgáltatásmarketing módszertanát alkalmazhatjuk a biztosítási szolgáltatásáru jellemzőinek leírására. A szolgáltatásáru alap-vetően négy jellemzőben tér el a fizikai termékektől:

változékonyság,

nem-fizikai

természet,

nem

tárolható

jelleg

és

az

elválaszthatatlanság. 8.2.1. Változékonyság (heterogenitás)

-

-

az emberi tényező (szolgáltató, fogyasztó) következménye változékonyság kockázata annál nagyobb, minél nagyobb a szolgáltatás „személyi aránya” a dologihoz képest (pl. ügyfélszolgálatok működése és az ügyfelek elégedettsége) a minőség és a minőségirányítási kiemelt fontosságú, noha pont az emberi tényező miatt nehéz folyamatosan ugyanolyan szinten biztosítani a minőséget, mint ahogy azt eltervezték, és a minőség-irányítási kézikönyvekben esetleg rögzítették is.

8.2.2. Nem-fizikai „termék/szolgáltatás”

-

érzékszervi úton nem szerezhető információ a „termékről” nincs „áruminta”; a szolgáltatást legalább egyszer meg kell vásárolni, hogy a vevő összehasonlíthassa más termékekkel.

8.2.3. Nem tárolható

-

készletezés lehetetlen, alkalmazkodni kell a kereslet ingadozásához a szolgáltató fizikai és személyi kapacitásai kötöttek, nehéz az alkalmazkodás a hirtelen változó igényekhez az igénybe vevő szempontjából fontos az elérhetőség.

8.2.4. Elválaszthatatlanság (termelés és fogyasztás kapcsolódása)

-

a szolgáltatás nyújtása és felhasználása időben és térben elválaszthatatlan egymástól (a „termelés” és a „fogyasztás” egy időben), a biztosítási esemény bekövetkeztekor – nem korábban és nem is később – kell rendelkeznie a biztosítónak azokkal a pénz-ügyi eszközökkel, amelyekkel a felmerült szolgáltatási igényt ki tudja elégíteni

A biztosítási szolgáltatásáruval kapcsolatban felmerülő minőségügyi kérdések: -

-

fizikai termék esetében a termelésbe beépíthető a minőség-ellenőrzés (pl. autó), a biztosítási szolgáltatás esetében a teljesítés közben vagy utána „ellenőrizhető” a minőség, nincs lehetőség az ismétlésre (!)

169


„selejtszázalék” kérdése fizikai termék esetében a termelő „magánügye” pl. a szavatosság, a garanciák érvényesíthetősége miatt szolgáltatásnál a legfontosabb vásárlói információ, azaz mennyire van tisztában a fogyasztó a vásárolt szolgáltatásáru jellemzőivel

A következők jól jellemzik a szolgáltatások kockázatosságát: -

a szolgáltatásügylet eredményes kimenetele az utolsó pillanatig kétséges, még a szolgáltató számára is „a szolgáltatás vásárlójának a kosara üres (…) az ügyletben kifizetett pénzéért nem kap semmi megfoghatót (…), ezért számára a szolgáltatások megvétele kevésbé kellemes élménynek tűnik.”

9. A biztosítási piac és fő szereplői 9.1. A biztosítási piac

A biztosítási piac jellemzése a közgazdaságtan fogalmaival leírható és elemezhető. Az alábbiakban csak a kulcsfogalmakat vesszük sorra. A magyarországi biztosítási piac nagyságára vonatkozó aktuális információk elérhetők a Magyar Biztosítók Szövetségének és a Magyar Nemzeti Bank honlapján. Piac

Minden olyan „megoldás” ahol javak vétele és eladása végbemehet. Kereslet, kínálat, ár mechanizmus (verseny). A biztosítási piacon a kockázatok adás-vétele (kockázat-áthelyezés) zajlik, és az ágazatra jellemző áralakító tényezők hatnak a biztosítás árára, a biztosítási díjakra. Verseny

Tökéletes (tiszta) verseny - Nagyszámú vállalat, egyenkénti piaci részesedésük kicsi - Homogén termék, azonos termelési eljárás és tökéletes információk a piacról - Szabad belépés az ágazatba Tökéletlen verseny (tényleges helyzet a biztosítási piacokon) - Ha egy iparágban az egyéni eladók bizonyos mértékig befolyásolni tudják a kibocsátások árát - Verseny különféle területeken (pl. minőség) - Hatékonyságvesztés (nem elegendő a kibocsátás, pl. alacsonyabb jövedelműek biztosítása) Oligopólium - Olyan piaci struktúra, ahol kevés versenytárs van (pl. PC piac, szoftverek) és mindenki képes a piaci ár befolyásolására (árháborúk).

170

Kockázatkezelés és biztosítás Monopólium - Olyan piacszerkezet, ahol a terméket/szolgáltatást csak egy válla-lattól lehet megvásárolni. A biztosítási piac

A kockázat átadás iránti kereslet, kínálat, ár intézménye, amelynek sajátossága a duális információs aszimmetria. A piac egyik oldalán sem állnak rendelkezésre tökéletes információk a piaci szereplőkről. Az ügyfél nem látja át a biztosító működését, nem olvassa el a biztosítási szerződés feltételeit. A biztosító nincs birtokában az ügyfélre jellemző kockázati tényezők mind-egyikének, illetve a hosszú távú szerződése tartama alatt nehezen határozható meg a biztosított magatartása a kockázatokkal kapcsolatban (erkölcsi – erkölcstelenségi tényezők). 9.2. A biztosítási piac szereplői 9.2.1. A keresleti oldal – az ügyfelek

A biztosítási szolgáltatás fontos szereplője az ügyfél. Természetesen a biztosítás szempontjából az ügyfél nem csak egy természetes (vagy jogi) személy lehet. Ügyfél a szerződő, a biztosított és a kedvezményezett is. Más megközelítésben, a gazdasági-társadalmi munkamegosztásban játszott szerepük szerint is csoportosíthatjuk az ügyfeleket. Ennek megfelelően ügyfelek lehetnek a vállalkozások. Biztosítási szempontból természetesen jelentős különbségek vannak a vállalkozások között. Méretük, tevékenységi körük, tulajdonosi körük különbözősége biztosítási szükségletükre is jelentős hatással van. Fontos biztosítási ügyfelek lehetnek a közfeladatokat ellátó intézmények, szervezetek. Az önkormányzatoknak gondoskodniuk kell vagyonuk biztonságáról. Ez a vagyon iskolákat, kórházakat, művelődési intézményeket jelent. A központi államigazgatás kiemelt értékű és fontosságú vagyonnal gazdálkodik, így ennek a vagyonnak a megóvása során a biztosítási lehetőségekkel is komolyan kell számolni. 3.2.2. A kínálati oldal – a biztosítók

A magyarországi és a nemzetközi szabályok szerint egyaránt csak a biztosítók jogosultak biztosítási tevékenység folytatására. A biztosítók különbözhetnek szervezeti formájuk, működési körük, területi hatályuk szerint. A biztosítók legelterjedtebb formái a részvénytársaságok, a szövetkezet és az egyesület. Magyarországon 1998. január 1-étől működhetnek a külföldi székhelyű biztosítók fióktelepei.

171

Kockázatkezelés és biztosítás 2004. május 1-étől az EU országokban bejegyzett biztosítók szabadon nyújthatnak biztosítási szolgáltatást Magyarországon. Számos országban az állam is jelentős szereplője a biztosítási piacnak, saját tulajdonú biztosítóján keresztül. Speciális piaci területen tevékenykedik Magyarország egyet-len 100%-ig állami tulajdonú biztosítója a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. Nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt a részvénytársasági forma a meghatározó, a legelterjedtebb, amely jelentheti a biztosító tulajdonosainak zárt vagy nyílt körét. A biztosító részvénytársaságok alapításra bizonyos pénzügyi, tárgyi és személyi feltételek teljesítése szükséges.

A

pénzügyi

feltételeket

a

Bit.

részletesen

szabályozza,

és

ír

elő

tőkekövetelmények: organizációs tőke és minimális biztonsági tőke megléte. A biztosító részvénytársaság az engedélyezett biztosítási ágon (vagy életbiztosítás, vagy nem-életbiztosítás) belül a biztosítási tevékenységet teljes körűen végezheti. Biztosító szövetkezet a Bit. és a szövetkezetekről szóló 1992. I. törvény alapján hozható létre hazánkban. Legalább 50 tag alapíthat biztosító szövetkezetet, egy részjegy névértéke legalább 10.000 Ft kell, hogy legyen. A részjegy-tőkén belül a pénzbeli hozzájárulás legalább 70%, a nem pénzbeli hozzájárulásban nem szerepelhetnek immateriális javak. A biztosító szövetkezet hitel- és kezesi biztosítást nem művelhet, aktív viszontbiztosítási tevékenységet sem folytathat. A biztosító szövetkezet tagjainak és nem-tagoknak egyaránt nyújthat biztosítási

szolgáltatást,

gazdálkodásában

nyereség

elérésére

törekszik.

Jelenleg

Magyarországon biztosító szövetkezeti formában nem működik. Biztosító egyesület az egyesületi jogról szóló 1989. évi II. törvény és a Bit. rendelkezései szerint alapítható. A biztosító egyesület önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon működő szervezet, amely kizárólag tagjai részére, nyereségérdekeltség nélkül, tagsági hozzájárulás

ellenében,

a

feltételekben

meghatározott

biztosítási

események

bekövetkezésekor, a biztosítástechnikai elvek betartása mellett nyújt előre meghatározott szolgáltatást. Biztosító egyesület szakosított biztosító egyesületként is alapítható, az általánosnál kedvezőbb feltételek mellett. Ennek célja a mezőgazda-sági kockázatok biztosítási védelemmel történő jobb ellátása volt. Magyarországon jelenleg körülbelül 40 biztosító egyesület működik. 9.2.3. Biztosításközvetítők

A biztosítási szolgáltatás sajátosságából következik, hogy a biztosítási szerződés létre jöttében fontos szerepet játszanak a biztosításközvetítők.

172

Kockázatkezelés és biztosítás A függő biztosításközvetítők

A biztosítási ügynök a biztosítóval kötött megbízási szerződés alapján vagy a biztosítóval létesített munkaviszony alapján végzi közvetítői tevékenységét. Megbízási díj (jutalék) a megkötött, illetve a fenntartott biztosítási szerződések után illeti meg a biztosítótól. A biztosítási ügynök kár-okozásáért a biztosító a felelős. Az egyes biztosítási ügynök csak egy biztosítóval áll szerződéses kapcsolatban, a többes biztosítási ügynök legalább két biztosító szolgáltatásai értékesíti. A vezérügynök a biztosító azon ügynöke, akinek a biztosító teljes körű felhatalmazást adott mindannak a jogkörnek az ellátására, amely a biztosító üzletviteléhez szükséges: a szerződések megkötésére, a kötvény kiállítására és a biztosítási díj átvételére. A független biztosításközvetítő

A biztosítási alkusz a biztosítási, illetve a viszontbiztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli megbízása alapján közvetíti, aki a biztosítás (viszontbiztosítás) létrejötte esetén a biztosított (viszontbiztosított) vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Az alkusz a biztosítóval állandó megbízást nem létesíthet, nem minősül állandó megbízásnak a jutalékról rendelkező megállapodás. Az alkusz biztosításközvetítői tevékenységé-ért attól a biztosítótól jogosult díjazásra, amely a közvetített szerződésben a biztosítási kockázatot vállalja. Az alkusz előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a megbízó képviseletében a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésben. A biztosító meghatalmazása esetén jogosult a biztosítási díj átvételére, a szerződés teljesítésében és lebonyolításában való közre-működésre. Biztosítási alkuszi tevékenységet a Felügyelet engedélye alapján csak olyan részvénytársaság vagy legalább 5 millió forint törzstőkével folyamatosan rendelkező korlátolt felelősségű társaság végezhet, amely e tevékenységet kizárólagosan végzi. Külön engedéllyel a biztosítással vagy a biztosítási alkuszi tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységet is folytathat. A biztosítási alkusz tevékenysége során a biztosítási szakmai szabályokat mindenkor köteles betartani, ennek elmulasztásáért (alkuszi műhiba), a téves tanácsadásért, a szabálytalan díjkezelésért, a nyilatkozatok késedelmes továbbításáért felelős. Felelőssége biztosítására káreseményenkénti 50 millió forint összegű felelősségbiztosítással vagy ugyanekkora értékű vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie. 9.2.4. Szaktanácsadó

173

Kockázatkezelés és biztosítás A biztosítási szaktanácsadó megbízási szerződés alapján, díj ellenében nyújt a biztosítási tevékenységgel összefüggő szaktanácsot. Biztosítási (viszontbiztosítási) szerződést nem közvetíthet. Tevékenységére felelősségbiztosítást köteles kötni vagy megfelelő vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie. 9.3. A biztosításpolitika és az állami felügyelet

Biztosításpolitika: mindazon döntések, amelyek a biztosítók szolgáltatásait, kínálatát illetve a keresletet lényegesen meghatározó szereplők magatartását próbálják befolyásolni. A biztosításpolitika stratégiai területei: -

külföldi tőke szerepe ágak, módozatok monopolizáltsága befektetések felügyeleti politika és eszközök.

A biztosítás az ügyfelek (fogyasztók) és a biztosító sajátos üzemgazda-sági szempontjait figyelembe véve speciális üzlet. Az ügyfelek oldaláról a biztosítás, mint bizalmi üzlet jelenik meg. A bizalmi jelleg a következőket jelenti: -

a szerződő előre fizet egy későbbi, esetleges szolgáltatásért a biztosítási szerződések egy része úgy szűnik meg, hogy a biztosítóknak nem kellett kárkifizetést teljesíteniük, és szolgáltatásuk „csak” a kockázat vállalását jelentette a szerződések tartama igen hosszú is lehet, 15-30 évre kötött szerződések nem általánosak az üzleti élet más területein a szerződőnek kevés információ áll rendelkezésre a biztosítás „jóságáról”.

A biztosítók számára üzemgazdasági szempontból speciális üzlet a biztosítás: -

a biztosított kockázatáról nem áll rendelkezésre minden információ, a biztosító alapvetően elfogadja az ajánlatban feltüntetett kockázatokat egyes biztosítási ágazatoknál a biztosítónak sokéves ciklusú kár-ingadozással kell számolni (pl. földrengés, mezőgazdasági jégverés és fagykárok) a biztosítóknak teljesítési kötelezettségük van bizonyos felelősségbiztosítások esetében a szerződés megszűnését követő években is.

A fentiek alapján az állami biztosításfelügyelet célja kettős: egyrészt védi a fogyasztók, ügyfelek érdekeit, másrészt figyelemmel kíséri a biztosítók „üzemi” működését. A biztosításügy állami szabályozása a következő területekre terjedhet ki: -

szerződés feltételek alakítása (pl. kötelező biztosítások, ajánlások megfogalmazása, jogszabályi előírások alkalmazása) biztosítástechnikai tartalékok nagyságára és képzésére vonatkozó előírások díjakra vonatkozó szabályozások (pl. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás) biztosítók alapítására és működésére vonatkozó szabályok állami tulajdonú biztosítók révén a piac befolyásolása

174


adózásra vonatkozó szabályok (pl. adókedvezmények, biztosítási adó).

Az állami szabályozás elsődleges eszközei a jogszabályok, amelyek közül a biztosítás szempontjából a következők a meghatározók: -

Polgári törvénykönyv (és azon belül a biztosítással foglalkozó rész) A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény Rendeletek (kormány és miniszteri).

Az állami biztosítás felügyelet szükségességes, mert A) a fogyasztó -

előre fizet fedezet vállalása a szolgáltatás (sokszor nincs „kifizetés”) hosszú tartamú szerződések árak (min., max., hatósági, adózás)

B) a biztosítók működésének alapvető üzemgazdasági szempontjai -

a tartalékolás a felelősségbiztosítási teljesítések (jogrendszer)

10. A biztosítások díja 10.1. A biztosítás díja és meghatározásának általános modellje

A biztosítási díj a biztosító által a biztosítottnak nyújtott biztosítási védelem pénzben kifejezett ellenértéke. A biztosítási díjak meghatározásának alapja a nagy számok törvénye, a homogén kockázatú és nagyszámú egységgel rendelkező sokaság (veszélyközösség) esetében a véletlenszerűen be-következett károk összege egyenlő a múltbeli statisztikák alapján számított kárösszeg várható értékével. Az ügyfelek (szerződők) által fizette díjakat három tényező alakítja: 1. Díjképzés elmélete: elvi modellek a díjak szerkezetére és mértékére 2. Díjkalkuláció: üzemgazdasági összefüggéseket tükröző szabályok rendszere, amely épít -

a múltbéli tapasztalatokra a várakozásokra, becslésekre és jogszabályok előírásaira.

3. Díjpolitika: egy-egy biztosítónak a díjakra vonatkozó szándékai összefüggő rendszere, amelyben figyelembe veszik a gazdasági környezet adottságait (verseny) és a vállalkozás céljait. A biztosítási díj elemei – a biztosítás költségei

175

Kockázatkezelés és biztosítás I. Kockázati költségek – a vállalt kötelezettségek teljesítése 1. Kár-költségek (a károk várható értéke) 2. Viszontbiztosítási költségek 3. Biztonsági többlet-költségek 3.1. Többletkárok 3.2. Nem-biztosítástechnikai kockázatok miatt II. Működési (üzemi) költségek – szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó költségek III. Adók 1. Biztosító, mint vállalat által fizetett adók 2. Biztosítási adó (forgalmi adó, biztosított fizeti) IV. Takarékossági költségrész – biztosítottnak juttatandó díjrészek, befektetések hozama V. Vállalakozói nyereség (tőke alternatív költsége) 10.2. A díjképzés modelljei 10.2.1. Díj-költség modell

Lényege, hogy az egyes költségeket lefedő díjrészekből épül fel a biztosítás díja. 10.2.2. Tőke-befektetési modell

Olyan díjképzési rendszer, amely épít arra, hogy a biztosítónál időlegesen felgyülemlő pénzösszegek – amelyeket nem fizetnek ki azonnal szolgáltatásként – befektetésének hozamából fedezhetőek bizonyos költségek. Így csökkenthetőek a biztosítás díjak. Az egyes felek szolgáltatása között időbeli eltérés: biztosítottak előre fizetik a díjat, biztosító költségei előre merülnek fel („szerzés”). A biztosítónál mindenkor vannak időlegesen maradó díjrészek. Pl. meg nem szolgált díjak tartalékának befektetése → hozam → költségek fedezete. Ún. tőke-befektetési díjkalkulációs modell a cash-flow underwriting. (Ma már ez az általános.) Technikai eredmény: Bruttó díj + Kassza állomány befektetési hozama – kockázati költségek – Üzemi költségek = ± Eredmény/veszteség Egyenértékűség (ekvivalencia) elve = befizetett díjaknak fedezniük kell valamennyi ráfordítást. 10.2.3. Díjbefizetési modell

Ennek a modellnek az lényege, hogy a károk és költségek, és az azok fedezetét jelentő díjak időbeli összehangolásával „megtakarítás” érhetően illetve a pontos likviditásmenedzsment

176

Kockázatkezelés és biztosítás segítségével képzett összegek befektethetőek, a hozamokat bizonyos költségek fedezetére fordíthatja a biztosító. Ráfordítások, díjak időbeni egybeesése a középpontban, likviditási helyzet -

a) pénzforgalom elemzése b) eredmény elemzése

Díjbefizetés időbelisége: utólagos és előleges (előzetes) díjak Kombinációs lehetőségek: modellek és díjbefizetés időbelisége (hatféle változat) 10.2.4. Díj-visszatérítési modell

Az ügyfélnek „visszaad” díjat a biztosító, ez beépíthető a díjkalkulációs modellbe. De miért ad vissza: 1) Alapja lehet: jövőbeni díj, befizetett díj, hozam, költség megtakarítása 2) Célja: kötelező, jutalmazó 3) Jogalap: jogszabályban előírt vagy önkéntes (szerződésben rögzített) 4) Csoportok: nyereségtől függő (teljes vagy részleges) – független Bonusz-rendszerek 5) Kapcsolat a káralakulással: függő – független 6) Visszatérítés technikája • Készpénz • Díjak csökkentése • Szolgáltatások növelése A díj-visszatérítés nem egyenlő a biztosítási díj visszaadásával. 10.3. Egyenértékűség (ekvivalencia elv) értelmezése

A biztosítók esetében az ekvivalencia elv érvényesítése, gazdálkodásuk jellegéből következően összetett feladat. A biztosítónak döntenie kell, hogy érvényesíthető ekvivalencia elvek közül melyiket választja és valósítja meg. Az alábbi lehetőségek adódnak: a) Egyéni (individuális) egyenértékűség

•

minden egyes szerződésre áll az ekvivalencia, ún. minimális díj elve

b) Közös (kollektív) egyenértékűség

• ba) azonos biztosítási csoportban (pl. ágazatban), értelmezhető az egyenértékűség (a keresztfinanszírozás elkerülés miatt) • bb) biztosító szintjén érvényesülő ekvivalencia, ezt hívhatjuk a biztosító túlélési alapszabályának. Ma elfogadott „irányelv”: nettó (kockázati) díj = tényleges (becsülhető) kárszükséglet, a díjak meghatározása a kollektív ekvivalenciára épít (a ba) változat).

177

Kockázatkezelés és biztosítás A díjképzés során meghatározott biztosítási díj egy átlagdíjat jelent, amely a biztosított kockázat átlagára vonatkozik. A ténylegesen biztosított kockázatok azonban a legritkább esetben átlagosak. Ezt az eltérést a biztosítónak a szerződés létrehozásakor figyelembe kell vennie. Az átlagosnál jobb kockázatú ügyfelek arra a következtetésre juthatnak, hogy „túl sokat” fizetnek, és felmondják a biztosítási szerződést. Az átlagosnál rosszabb kockázatú ügyfelek „jól járnak”, mert viszonylag alacsony díjfizetéssel sok szolgáltatáshoz jutnak. Hogy ezek az esetek ne következzenek be a biztosítónak differenciálnia kell a díjakat az alábbiak szerint. Díjak differenciáltsága = objektív és szubjektív kockázati tényezők kezelése a) Teljes differenciálatlanság -

felbecsülhető kárvalószínűség-eltéréseket összemosunk

b) Teljes differenciáltság -

mindenki a saját kockázatát/kárát fizeti meg

A díjdifferenciálás öt gyakorlati szempontja: 1. Információk (statisztikák) minősége 2. Kockázati tényezők és a káralakulás közötti viszony szorossága 3. A kapcsolatok (2. pont) változatlanságát kell-e feltételezni 4. Piac reagálása, a biztosítottak hogyan fogadják a díjakat 5. Egyik félnek se legyenek haszontalan ráfordításai Díjdifferenciálás (dd) technikája (módszerei) -

Elsődleges dd. – előzetes becslés alapján (kockázati tényezők vizsgálata) – valószínűségi dd. Másodlagos dd. – tényleges károk alapján – tapasztalati dd.

Díjdifferenciálás nehézségei -

Elégtelen dd. → Átlag alatti kárhányadúak túlzottnak érzik a díjakat → felmondják a szerződés Túlzott elsődleges dd. → A versenytársaknál alacsonyabb kockázatmegosztás → magas díj és költség szint Túlzott utólagos dd. → a károkozók túlzott büntetése lehet → szerződés felmondása

178


11. A biztosítótársaságok gazdálkodása 11.1. A biztosító fizetőképességének tényezői

A biztosító részvénytársaságok kettős célt próbálnak megvalósítani működésük során, egyrészt nyereséget kívánnak elkönyvelni, másrészt az ügyfelek biztonságos kiszolgálását kell mindenkor biztosítaniuk. A biztonságos szolgáltatás a fizetőképesség rövid, közép és hosszú távú fenn-tartását jelenti a befektetési portfólió likviditásán keresztül. A biztosító likviditása akkor tekinthető megfelelőnek, ha a biztosító képes egy adott időpontban a hirtelen szükségessé váló fizetési kötelezettségeit korlátozás nélkül teljesíteni. A fizetőképességet az alábbi tényezők határozzák meg: 1. Díjképzés és díjpolitika 2. Biztosítástechnikai tartalékok 3. Szavatoló tőke (saját tőke) 4. Viszontbiztosítás 5. Felügyeleti ellenőrzés. Díjképzés és díjpolitika

A biztosítónak olyan díjakat kell meghatároznia, melyek nagy valószínűséggel fedezik az átvállalt kockázatokból eredő károk és a biztosító működésének költségeit. (Lásd 4. fejezet.) 11.2. A biztosítástechnikai tartalékok

A megfelelően képzett és beszedett díjak önmagukban csak az adott évben biztosítják a biztosító fizetőképességét. A kárkifizetések gyakran áthúzódnak a következő évre, jelentősek lehetnek a károk ingadozásai és lehetséges, hogy évek múlva kell teljesíteni a vállalt kötelezettségeket. Ezért a biztosító a befizetett díjakból tartalékokat képez a későbbi évekre. A biztosítástechnikai tartalékok fajtái A) Meg nem szolgált díjak tartaléka B) Matematikai tartalékok 1. Életbiztosítási díjtartalék 2. Betegségbiztosítási díjtartalék 3. Balesetbiztosítási járadéktartalék 4. Felelősségbiztosítási járadéktartalék C) Függőkár tartalékok 1. Bekövetkezett és bejelentett károk 2. Bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR) D) Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék 179

Kockázatkezelés és biztosítás E) Eredménytől független díjvisszatérítési tartalék F) Káringadozási tartalék G) Nagy károk tartaléka H) Törlési tartalék I) A befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások tartaléka Egyéb biztosítástechnikai tartalék. 11.2.1. A meg nem szolgált díjak tartaléka

A biztosítási év és a mérlegév a szerződések döntő többségében nem esik egybe. az egybeesés csak a január 1-én kötött szerződésekre igaz. A szerződés alapján könyvelt éves díjnak azonban a mérlegzárás időpontjáig csak egy része a megszolgált díj (az a rész, amely ellenében december 31-ig kockázatot vállalt a biztosító), a többi rész a mérlegzárás időpontjában még meg nem szolgált díj, amit a biztosítónak át kell vinnie a következő időszakra. (A naptári évet meghaladó időszakra befizetett díjelőleg is ilyen.) 11.2.2. Az életbiztosítási díjtartalék

Az életbiztosítási díjtartalék részét képezi a tiszta kockázati, illetve a halál-eseti kockázatot is tartalmazó vegyes életbiztosítások kockázati díjaiból képzett ún. öregedési tartalék, valamint az elérési és a vegyes életbiztosítások ún. megtakarítási tartaléka. 11.2.3. A betegségbiztosítási díjtartalék

Hasonlóan a kockázati életbiztosításokhoz, ahol a növekvő életkorral a halálozási kockázat nő, a betegségbiztosításoknál is emelkedik a megbetegedési kockázat az életkor emelkedésével. Mivel a betegségbiztosításokat is a biztosítási szerződés teljes időtartamára változatlan díjjal kalkulálják, ezért a betegségbiztosításoknál is szükség van öregedési tartalék képzésé-re. 11.2.4. A balesetbiztosítási járadéktartalék

A balesetbiztosítási járadéktartalékot a biztosítónak a járadékfizetési kötelezettséggel járó biztosítási események bekövetkezése esetén olyan bal-esetbiztosítási szerződések után kell képeznie, ahol a biztosítási szerződés járadékfizetést is tartalmaz. 11.2.5. A felelősségbiztosítási járadéktartalék

A felelősségbiztosítási járadéktartalékot a felelősségbiztosításokból eredő járadékfizetési kötelezettségek fedezetére kell képeznie a biztosítónak.

180

Kockázatkezelés és biztosítás 11.2.6. A függőkár tartalékok

A biztosítónak a mérleg fordulónapjáig bekövetkezett és bejelentett, de még nem vagy csak részben rendezett károkra, valamint a még be nem jelentett károk fedezetére függőkár tartalékot kell képeznie. 11.2.7. Az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék

Azokban a biztosítási ágazatokban, amelyekben a biztosítási feltételek alapján a biztosítottak részesednek az üzletág eredményéből, ott ezt a nyereségrészt az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékba kell helyezni és ebben a tartalékban tartani mindaddig, amíg az visszajutatásra nem kerül a szerződési feltételek, a biztosító döntésének megfelelően. 11.2.8. Az eredménytől független díjvisszatérítési tartalék

Amennyiben a biztosítási szerződés kármentesség vagy alacsony káralakulás esetén a biztosítási díj egy részének visszatérítését tartalmazza, abban az esetben a biztosítónak eredménytől független díjvisszafizetési tartalékot kell képeznie. 11.2.9. A káringadozási tartalék

A káringadozási tartalék a kárszükséglet évek közötti ingadozásának ki-egyenlítésére szolgál, mivel a kárszükséglet még egy elegendően nagy és homogén veszélyközösség esetében is évről évre ingadozik. 11.2.10. A nagy károk tartaléka

A nagy károk tartaléka speciális káringadozási tartalék, amelyet azokra a kockázatokra kell képezni, amelyeknél a lehetséges kár különösen magas egyrészt a nagy értékek koncentrációja, a kockázat különleges jellege, a károk halmozódása miatt. 11.2.11. A törlési tartalék

A törlési tartalékot a biztosítónak a kockázat megszűnése, mérséklése, átmeneti szüneteltetése miatt a fennálló díjkövetelések helyesbítésére kell képezni. 11.3. A biztosító működésére ható kockázatok

Amennyiben a biztosító megfelelő díjakat kalkulál, elegendő nagyságú tartalékot képez és ezeket jól fekteti be, akkor elméletileg a beszedett díjakból, mint idegen forrásból is képes működni anélkül, hogy a működéshez saját forrást venne igénybe. A gyakorlatban a biztosító működésére számos kockázati tényező hat. A kockázatok egy csoportja minden vállalkozásra hat: általános vállalati kockázatok és speciális, nem

181

Kockázatkezelés és biztosítás biztosítástechnikai kockázatok. Vannak olyan kockázatok, amelyek specifikusan csak a biztosítókra hatnak. 11.3.1. A nem biztosítástechnikai kockázatok A tartalékképzési kockázat

Nincs kellő mennyiségű információ a tökéletes tartalék nagyság meghatározásához. A tartalékok alulképzése a biztosító fizetőképességének romlásához vezethet. A „selejt” kockázat

Jelenti a helytelen szerződéskötést, a kapott díjnál nagyobb kockázatot vállal a biztosító. Jelenti azt a kockázatot is amikor a biztosító olyan munkatárs képzésébe invesztál, aki nem felel meg az elvárásoknak vagy hamarabb elhagyja a biztosítót mielőtt a „képzési beruházás” megtérült volna. A szerződési kockázat

Gyakorlatilag a biztosítási csalás kockázatát jelenti. Az ún. delkredere-kockázat

Ez az a kockázat, amikor a biztosító kintlévőségei nem teljes mértékben folynak be, mert a biztosítottak nem fizetnek, vagy nem érkezik meg a biztosítóhoz a díj. Befektetési, pénzügyi kockázatok

A befektetett tőkeérték megőrzésének kockázata; a nominálérték illetve reálérték megőrzésének kockázata. A tőkehozadék kockázata

A befektetés hozama kisebb lesz az elvárt hozamnál. A likviditás kockázata

A likviditási kockázat annak lehetőségét jelenti, hogy a befektetések automatikus vagy szükség esetén történő pénzre konvertálása nem valósítható meg a kívánatos határidőre vagy azt csak veszteség árán lehet megvalósítani. A biztosító pénzügyi kockázatai

-

kamatkockázat árfolyamkockázat devizakockázat hitelezési kockázat (pl. kötvénykölcsön).

182

Kockázatkezelés és biztosítás 11.3.2. A biztosítástechnikai kockázatok

A valós biztosítási események, szolgáltatási igények eltérnek a kalkuláció során figyelembe vett értékektől, ezért egy sor kockázat adódik, amiket együttesen biztosítástechnikai kockázatoknak nevezünk. Információs vagy tévedési kockázat

A kárszükséglet várható értéke a megfigyelt statisztikai sokaságból nem állapítható meg korrektül. Az információs kockázat annál nagyobb, minél kisebb a megfigyelt statisztikai közösség. Változási kockázat

A bekövetkezett események utólag is eltérhetnek a kalkuláltaktól, mert a kárbekövetkezés, kárnagyság szerkezete az időben változik. A változási kockázat lehet trendszerű és véletlen kockázat. 11.3.3. Egyéb kockázatok

A biztosítótársaságoknak is kell számolniuk a biztosítási piacot alakító, a gazdasági környezetre ható tényezőkkel. Figyelniük kell a technikai-technológiai feltételek változásából adódó kockázatokra (pl. Internet és hacker-támadások). 11.4. A szavatoló tőke

A fentiekben említett kockázatok lefedésének „eszköze” a szavatoló tőke, amely saját forrás és a körülmények nagyon kedvezőtlen alakulása esetén is biztosítja, hogy a biztosítottak megkapják a megígért szolgáltatásokat. A szavatoló tőke szabályozás lényege: 1. A biztosító kockázati helyzetét bizonyos mutatószámok alapján mérik, az adatokat általában a mérlegek szolgáltatják. 2. A biztosítóktól megkövetelnek egy minimálisan szükséges szava-toló tőke szintet (a saját eszközök minimális szintjét, szolvencia szintet), amely döntő részben a saját tőke elemekből áll. 3. Amennyiben a saját eszközökkel való ellátottság szintje alatta marad az elvárt minimális szintnek, akkor többfokozatú felügyeleti szankciók lépnek hatályba.

183


12. Az életbiztosítások Az eddigi fejezetekben az üzleti biztosítás alapvonásait és a biztosítótársaságok gazdálkodását mutattuk be. Biztosításelméleti szempontból csoportosítottuk a biztosításokat, és alapvetően élet- és nem-életbiztosítási főcsoportokat határoztunk meg. A biztosítási igények más jellegű csoportosításokat alakítottak ki, a biztosítók üzleti tevékenysége is fogyasztói igények szerint rendezi a biztosítási termékeket (módozatokat). A következő fejezetek alapját ezek a csoportosítások jelentik, ezért személybiztosítási valamint vagyon- és felelősségbiztosítási termékeket mutatunk be az első két fejezetben. A biztosítási piac fejlődése az 1990-es években felgyorsult, az ágazat átalakulásnak egyik fontos tényezője az alternatív kockázatáthelyezési (ART) módszerek kialakulása és egyre szélesebb történő alkalmazásuk. A második rész utolsó fejezete az ART megoldásokat ismerteti. A jogszabályok szerint a biztosítótársaságok vagy csak életbiztosítási ágba vagy csak nem-életbiztosítási ágba sorolható termékek értékesítésére alapíthatók. Kivételt jelentenek a baleset- és betegségbiztosítások, ezeket az életbiztosítók is értékesíthetik, kiegészítő biztosításként. A vagyon- és felelősségbiztosítási ágazatokba sorolt termékeket a neméletbiztosítók értékesíthetnek. A biztosítási termékek szintjén a merev biztosításelméleti elkülönítésnek nincs értelme, számos összetett kockázatú termék ismert, amelyeket a fogyasztói igények szerint alakítottak ki a biztosítók. Ilyenek a lakásbiztosítások, a gépjárműbiztosítások és vállalkozások biztosításai. Az emberi életpálya során keletkeznek olyan kötelezettségek, amelyek ellátása különösen fontos, pl. gyermekek felnevelése. Az átlagos hosszúságú és átlagos életpálya erre lehetőséget ad. Számtalan veszély fenyegeti azonban az életpályát, a kötelezettségek teljesítését. Az emberek különbözőképpen kezelik a körülöttük lévő kockázatokat, tartalékolnak, egészséges életmódot folytatnak, stb. A biztosításügy is kínál eszközöket az életpálya-kockázatok kezelésére, a bekövetkezett veszélyek pénzügyi kezelésé-re. Ebbe a körbe tartoznak a személybiztosítások: az élet-, a baleset- és a betegségbiztosítások. A személybiztosítások szerepe társadalmi és nemzetgazdasági szinten egyaránt jelentős. Az életbiztosítások kiegészítik a közösségi gondoskodás rendszereit, az öngondoskodás fontos

részét

képezik.

Az

életbiztosítási

tartalékokat

összegyűjtő

és

befektető

biztosítótársaságok meghatározó szereplői a tőkepiacoknak, forrásokat biztosítanak állami és magán befektetések számára, hatnak a gazdasági fejlődésre és növekedésre.

184

Kockázatkezelés és biztosítás 12.1. Az életbiztosítások általános jellemzői

Az életbiztosítások esetében a biztosítási esemény a biztosított halálával kapcsolatos, amely lehet: 1) a halál bekövetkezése vagy 2) a halál be nem következése. Ennek megfelelően az életbiztosítások két fő csoportja: 1) kockázati (haláleseti) életbiztosítások és 2) elérési (megélési) életbiztosítások. Az életbiztosítások összegbiztosítások. A biztosítási összeg a szerződő választásától függ, a biztosítási díjjal arányos. Összetett biztosítások esetében többféle biztosítási összeg is szerepelhet a szerződésben, például haláleseti, elérési, baleseti rokkantsági biztosítási összeg egy vegyes típusú biztosítás esetében, ahol a főbiztosítás a vegyes életbiztosítás, amelyhez egy baleseti kiegészítő biztosítást is „kötöttek”. Az életbiztosításokban szereplő személyek: 1) a szerződő, aki a biztosítási szerződést megköti és a biztosítási díjat fizeti, 2) a biztosított; akinek az életével (halálával) kapcsolatos eseményre a biztosítási szerződést kötik, 3) a kedvezményezett(ek); aki(k) a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatásában részesül(nek) 4) biztosító. 12.2. Az életbiztosítások csoportosítása

Az életbiztosításokat két nagy csoportra oszthatjuk: 1) hagyományos életbiztosítások, amelyek szolgáltatási középpontjában a halál kockázata szerepel (kockázati, elérési, term fix, járadékbiztosítás, vegyes életbiztosítás és ezek változatai); 2) modern életbiztosítások, amelyek a befektetési szolgáltatás kombinálják a halál eseti szolgáltatással és fő hangsúly a befektetési szolgáltatáson van (unit-linked vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítások), a befektetési és halál eseti szolgáltatás a teljes futamidő alatt szabadon változtatható típus, a variable life insurance, de ide lehet sorolni a long term care, hosszú távú ápolási biztosításokat is. Az alábbi csoportosítás a szolgáltatások fő jellemzői alapján mutatja be az életbiztosításokat.

185


12.2.1 A szolgáltatások szerint A kockázati (haláleseti) életbiztosítás – meghatározott időtartammal

Kockázati életbiztosítás esetében a biztosító arra vállal kötelezettséget a szerződő díjfizetése ellenében, hogy a biztosított egy bizonyos időtartamon (a biztosítás tartama) belüli halála esetén

előre

meghatározott

személy(ek)

(kedvezményezett(ek))

részére

egy

előre

meghatározott összeget (biztosítási összeg) fizet ki. Ha a biztosítási tartam lejártakor a biztosított életben van, akkor a biztosítás a biztosítási összeg kifizetése nélkül megszűnik. Az elérési életbiztosítás

Elérési életbiztosítás esetében a biztosító arra vállal kötelezettséget – díjfizetés ellenében –, hogy a biztosítási tartam eltelte után az életben lévő biztosított vagy kedvezményezett(ek) részére a biztosítási összeget megfizeti. Ha a biztosított a tartam lejárta előtt meghal, akkor a biztosítás kifizetés nélkül megszűnik. Meghatározott lejáratú életbiztosítások (terme fixe)

A terme fix életbiztosítás esetében – díjfizetés ellenében – a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítás lejártakor egy meghatározott összeget mindenképpen kifizet a kedvezményezett(ek)nek. (Ha a kedvezményezett a tartam alatt meghal, akkor a biztosító visszafizeti a befizetett díjakat és a díjtartalékot.) Járadékbiztosítások

Az a járadékbiztosítás tekinthető életbiztosításnak, amelynek a kezdete, a vége illetve a tartama a biztosított halálától függ. Megkülönböztetünk egyszeri díjas-, folyamatos díjas-, azonnal induló- és halasztott-, előleges- és utólagos- valamint időleges életjáradékot. -

-

-

-

Az egyszeri díjas, azonnal induló, előleges életjáradék esetében egy egyszeri nagyobb összeg befizetése ellenében a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a befizetés pillanatától egy meghatározott összeget fizet a biztosítottnak addig, amíg az életben van. A biztosított halálával a biztosítás megszűnik. Az előleges- és utólagos-életjáradék közötti különbség: a biztosító a járadékot az év elején vagy az év végén fizeti. Alapvető különbség csak az első évben van, mert akkor a díjfizetéskor azonnal megkapja a biztosított az első járadékot, az utólagosnál csak 1 év múlva. Azonnal induló és halasztott életjáradék közötti különbség: az azonnal indulónál, még abban az évben megindul a járadék fizetés (lehet előleges vagy utólagos), a halasztott életjáradék esetében csak egy előre rögzített időtartam után. Egyszeri díjas és folyamatos díjas életjáradék közötti különbség: a biztosító mikor jut hozzá a járadék alapját képező tőkéhez.

186


12.2.2. Az életbiztosítások kombinációi Vegyes biztosítás

Az elérési és a haláleseti biztosítás kombinációja, amelynél a biztosító mindenképpen fizet, ezért értékesítése előnyösebb a tiszta elérési életbiztosításnál. Az egész életre szóló életbiztosítás (whole life)

A biztosítás tartama a biztosított hátralévő élete, így mindenképpen a biztosított halálakor és mindenképpen fizet a biztosító. (A díjfizetés tartamát korlátozni szokták, 85 éves koráig fizeti a biztosítási díjat a szerződő.) Technikailag ezt a biztosítást egy 105 éves korig tartó, korlátozott díjfizetési tartamú vegyes életbiztosításként szokták kezelni. Az egész életre szóló életbiztosítás a kegyeleti költségek és az öröklés költségeinek fedezetét jelenti a kedvezményezett családtagok, örökösök számára. 12.2.3. Nyugdíjbiztosítások

A nyugdíjbiztosítások tartamát két részre lehet osztani: tőkegyűjtési és járadékfizetési szakaszra. A két szakasz alatt általában két különálló biztosítás működik: a tőkegyűjtési szakaszban egy vegyes biztosítás, nagy elérési összeggel, tartama a nyugdíjba vonulásig tart, a járadékfizetési szakasz-ban egy egyszeri díjas járadékbiztosítás kezd működni, amely a nyugdíjba vonuláskor indul meg. 12.2.4. Egyéni és csoportos életbiztosítások

Az egyéni életbiztosításokat egyének, mint szerződők kötik egyénekre, mint biztosítottakra. A csoportos életbiztosítások esetében a szerződő személyek egy csoportjára (pl. egyesületek tagjai, vállalat dolgozói) egyszerre köt életbiztosítást. Csoportos életbiztosítás esetében a biztosító díjkedvezményt adhat, mivel egyszerűbbé válik a kockázatelbírálás és csökkennek az adminisztrációs költségek. 12.2.5. Egy- vagy több életre szóló életbiztosítások

Gyakoriak a két életre kötött biztosítások. Például egy két életre szóló vegyes életbiztosítás, amelynek két biztosítottja van és halálesetnek a korábban elhunyt biztosított halála számít, házastársak, élettársak köthetik. 12.2.6. A díjfizetés tartama és gyakorisága szerinti csoportosítás

Leggyakoribbak a rendszeres (havi, negyedévi, félévi vagy éves) díjfizetésű biztosítások a tartam egésze alatti fizetéssel. Korlátozott, esetleg rendszertelen díjfizetési tartamú

187

Kockázatkezelés és biztosítás biztosításoknál a díjfizetés tartama rövidebb a teljes tartamnál, pl. egyszeri díjas biztosítás, mint szélső eset. 12.2.7. A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosítások

A unit linked biztosítások első változatai egy hagyományos kockázati életbiztosítás és néhány befektetési alap kombinációjaként jöttek létre. A szerződő által fizetett díj két részből állt: az egyik a haláleseti biztosítás díja, a másik pedig a befektetési alapokba kerülő díjrész. A tartam alatti halál esetén vagy a haláleseti biztosítási összeg került kifizetésre vagy a befektetések aktuális értéke, attól függően, hogy melyik összeg volt nagyobb. A tartam végén a befektetések aktuális értékét fizették ki a biztosítók. Az újabb módozatok esetében a díjrészek közötti különbségek elmosódtak. A hagyományos életbiztosítások esetében a befektetési portfóliót a biztosító szakemberei alakították ki, a befektetési egységhez kötött biztosítások fontos jellemzője, hogy az ügyfelek a biztosító által felkínált befektetési lehetőségek közül (alapok) választhatnak, így a befektetések kockázata az ügyfeleké. 12.3. Kockázatelbírálás

Kockázatelbírálás alatt értjük a figyelembe vehető összes körülmény mérlegelését a tekintetben, hogy a vállalni szándékolt kockázat megfelel-e a biztosítás szabályainak. Az egyénileg kötött életbiztosításoknál egyedi kockázat-elbírálás szükséges, mert léteznek olyan megnyilvánulások, amelyek rontják az átlagos halálozási arányszámot. Ilyenek az autoszelekció (önkiválasztás) és az antiszelekció (ellenkiválasztás). Autoszelekció (önkiválasztás)

Az ajánlattevő azon törekvése, hogy fokozottabb kárveszély esetén biztosítást kössön, magasabb összegre, saját maga által kiválasztott módozattal. Az önkiválasztás nem jelent feltétlenül rosszhiszeműséget. Antiszelekció (ellenkiválasztás)

Az ajánlattevő jóhiszeműsége vitatható, mert rendszerint tisztában van az átlagosnál magasabb halandósági esélyének (betegség), de azt szépíteni, vagy elhallgatni igyekszik az ajánlat elfogadása érdekében. Ez a törekvés a közlési kötelezettség megsértésével jár együtt.

188

Kockázatkezelés és biztosítás 12.4. Az életbiztosítások díja

A biztosítások díja általában három részből tevődik össze: 1. kockázati díjrész, 2. biztonsági pótlék (lásd biztonsági többlet-költségek a káringadozások fedezetére), 3 vállalkozói díjrész. Az életbiztosítások díja két részből áll: 1. kockázati díjrész, 2. vállalkozói díjrész. A kockázati díjrészt nettó díjnak szokták nevezni, a kockázati díjrész és a vállalkozói díjrész összegét bruttó díjnak. A kockázati díjrész szolgál a vállalt kockázatok fedezetéül, a biztosító ebből a díjrészből felhalmozott forrásokból fizeti ki biztosítási esemény bekövetkezésekor (halál, elérés) a biztosítási szerződésben vállalt szolgáltatásokat. Mivel azonban az életbiztosítások esetében a „káralakulás”, a szolgáltatás nagysága igen nagy biztonsággal meghatározható, ezért életbiztosítások esetében nem szoktak biztonsági pótlékot kalkulálni. A vállalkozói díjrész a biztosító költségeit kell, hogy fedezze, a biztosítót, mint vállalkozót illeti meg, aki a „pénzét” befekteti a gazdaságba. 12.4.1. A díjszámítás

A biztosítások díjait bizonyos alapadatok felhasználásával, a valószínűség-számítás törvényszerűségeire építve a biztosítási matematikusok (aktuáriusok) kalkulálják. A díjkalkuláció alapelve, az ún. ekvivalencia elv (egyenlet) igen egyszerű: befizetések (bevételek) jelenértékének várható értéke = kiadások (szolgáltatások) jelenértékének várható értéke. A kiadások (szolgáltatások) meghatározásához egy adott népesség halálozási viszonyainak ismeretére van szükség. Ezen jellemzők meghatározás a tízévenként lebonyolított népszámlálások és a mikrocenzusok (két teljes körű népszámlálás között népességstatisztikai felvételek) alapján lehetséges. Matematikai-statisztikai értelemben ez egy teljes körű mintavételnek felel meg, a számított demográfiai jellemzők nem valószínűségi változók, ezért nincs szükség biztonsági többlet-költség, biztonsági pótlék alkalmazására. Biztosítástechnikai szempontból a legutóbbi időkig külön női és külön férfi halandósági táblázatok segítségével készültek az életbiztosítási díjkalkulációk (és az ún. tarifakönyvek, amelyek általában az ezer forintnyi szolgáltatásra jutó biztosítási díjakat tartalmazzák). A nemi diszkrimináció megszüntetését célzó Európai Uniós politika értelmében határozat született az életbiztosítási díjkalkulációban jelentkező ezen megkülönböztetés megszüntetésére

189

Kockázatkezelés és biztosítás Az életbiztosítások díjszámítása során két tényező érdemel kitüntetett figyelmet: 1. nem minden ügyfél fizet a biztosítás tartama alatt végig díjat, és nem kerül kifizetésre minden kalkulált szolgáltatás, azaz ezek a pénzáramlások csak valószínűsíthetőek (várható érték) 2. a jövőben befizettet 1 Ft értéke ma nem 1 Ft (jelenérték). Ennek megfelelően a díjkalkuláció során kiemelt jelentősége van a megfelelően összeállított halandósági táblák alkalmazásának és a technikai kamatlábnak helyes megválasztásának. 12.4.2. Halandósági tábla

Az életbiztosítások díjának kiszámításához szükségünk van a népesség (esetleg külön a biztosítottak) halálozási viszonyainak ismeretére. A halálozási viszonyokat tartalmazza a halandósági tábla, amit a népszámlálás adatai alapján állítanak össze. Az egyes korosztályok életben lévő tagjainak száma, a korosztályok halálozási száma alapján számított kommutációs számok segítik az egyes életbiztosítások díjának konkrét meghatározását. 12.1. táblázat Néphalandósági tábla részlete 1998

Kor

lx nő

0 1 2 20 30 40 45 50 55 60 62 70 80 90 100

100.000 99.155 99.083 98.706 98.319 97.056 95.631 93.565 90.667 86.684 84.734 73.066 45.365 10.416 30

dx férfi 100.000 98.918 98.818 98.150 97.024 93.740 90.075 84.836 77.888 69.190 65.132 46.250 20.933 3.255 8

nő 845 72 37 31 68 231 368 492 721 937 1.098 1.991 3.535 2.558 30

qx(%) férfi

1.082 100 49 88 179 627 900 1.272 1.576 1.991 2.139 2.583 2.289 898 8

nő

férfi

0,85 0,07 0,04 0,03 0,07 0,24 0,38 0,53 0,80 1,08 1,30 2,72 7,79 24,56 100,00

1,08 0,10 0,05 0,09 0,18 0,67 1,00 1,50 2,02 2,88 3,28 5,58 10,93 27,59 100,00

Magyarázat: lx = "továbbélési rend", 100.000 újszülött közül hány éri el az 1, 2, ... 100 éve kort dx = az x éves koruk között elhaltak száma, dx = lx − lx+1 qx = x évesek halálozási valószínűsége qx = dx / lx

12.4.3. Technikai kamatláb

Az ekvivalencia elvet tükröző egyenletben azért kell a bevételeket és kiadásokat jelenértékükön szerepeltetni, mert a különböző időpontokban esedékes pénzösszegek közvetlenül nem hasonlíthatók össze. A különböző időpontokban esedékes pénzösszegek egységesítését a jelenérték-számítással végezhetjük el, amihez megfelelő kamatlábat kell választani. Ez a kamatláb a technikai kamatláb.

190

Kockázatkezelés és biztosítás A technikai kamatláb egyben a garantált hozamot is jelenti. A biztosító garantálja, hogy a díjtartalék befektetésével legalább ekkora hozamot ér el és juttat a szerződőnek. Mivel a technikai kamatláb a bevételek és kiadások összehasonlítását jelenti illetve jövőbeli hozamot „ígér”, ezért nagyon fontos feladat a technikai kamatláb helyes megválasztása. Megválasztásánál tapasztalati adatokból indulnak ki, a reálkamatlábak több évtizedes alakulásából (2-7% közötti érték). A rövid távú nominális kamatlábakkal történő számítások a pillanatnyi gazdasági-pénzügyi folyamatokat vetítenék a jövőbe, amely nem tartható kötelezettségeket (garantált hozam) jelenthetnek a biztosítók számára. 12.4.4. A díjtartalék és a maradékjogok

A díjtartalék az ügyfél által befizetett díjakból a biztosító későbbi kifizetéseire felhalmozott összeg. A díjtartalék a veszélyközösség szempontjából értelmezhető elsősorban, nagyságának meghatározását az egyes szerződésekre vonatkozóan tartják nyilván, a teljes díjtartalék a szerződések díjtartalékainak az összege. A díjtartalékot a biztosító befekteti, és a hozamból pótolhatja a kockázat vállalásához szükséges díj hiányzó részét, illetve költségei levonása után emeli a biztosítottnak nyújtott szolgáltatások értékét. A díjtartalék az alapja és az oka a maradékjogoknak. A díjtartalék ugyanis egy olyan pénzösszeg, amit a biztosító azért szedett be, hogy később ebből szolgáltatást nyújtson. Ha a szerződés felbomlik, akkor a szolgáltatás elmarad és a biztosítónak a díjtartalékkal el kell számolni az ügyfélnek. Ezt az elszámolási kötelezettséget az ügyfél szempontjából maradékjognak nevezzük. Maradékjogok fajtái: 1. kölcsönfelvétel, 2. díjmentes leszállítás, 3. visszavásárlás. Amennyiben az ügyfél azért szüntetné meg az életbiztosítási szerződést, mert rövid távú pénzügyi nehézségei adódtak, a biztosító kölcsönadhatja a díjtartalékot a szerződőnek. A kölcsön felvételével az eredeti szerződése nem változik. A tartósabb pénzügyi problémák esetén a biztosító felajánlhatja a díj-mentes leszállítást. Ennek lényege, hogy a díjtartalékot egyszeri biztosítási díjnak tekinti a biztosító, olyan biztosítás egyszeri díjának, mint az eredeti szerződés, a hátralévő futamidőre, az egyszeri díjjal

arányos

biztosítási

összeggel.

A

„módosított”

szerződésbiztosítási

összege

191

Kockázatkezelés és biztosítás (szolgáltatása) kisebb lesz, mint az eredeti biztosításé. Előnye, hogy a biztosítási védelem megmarad, és nem kell tovább fizetni a biztosítás díját. Amennyiben az ügyfél a pénzügyi kérdéseket csak a díjtartalék igénybe vételével tudja megoldani, akkor a biztosító visszavásárolja a biztosítási kötvényt, azaz a díjtartalék jogszabályokban rögzített részét kifizeti a szerződőnek. 12.5. Az infláció kezelésének lehetőségei

Az infláció ügyfélnek, biztosítónak egyaránt nehézségeket jelent. Az ügyfél szempontjából az infláció a szolgáltatások elértéktelenedését váltja ki. A biztosítónak a kiadások növekedésével, a vállalt kötelezettségek tarthatóságával kell szembe néznie. Az életbiztosítások sajátosságait figyelembe véve az infláció kedvezőt-len hatásait kétféle módon kezelhetjük (a hatásokat teljesen megszüntetni nem tudjuk): 1. díjemelés, 2. többletnyereség-visszatérítés. 12.5.1. A díjemelés

A díjemelés elve egyszerű: a biztosító úgy tekinti, hogy a többletdíjon (az emelt díj és az előző évi díj különbsége) a szerződő a hátralévő tartamra, a biztosított aktuális korát figyelembe véve egy ugyanolyan biztosítást vásárol. Ennek az új biztosításnak az összegét egyszerűen hozzáadják a korábbi biztosítási összeghez. A díjemelést leggyakrabban a hivatalosan közölt inflációs rátához kapcsolják, alacsony inflációs ráta (pl. 10% alatt) esetében nincs lehetőség díjemelésre. A díjemelés problémája az, hogy az idő előrehaladtával a díjemelés ha-tása – a biztosítási összeg növekedése – egyre inkább csökken a díj növekedéséhez képest. A biztosítás utolsó szakaszában meg is szüntethető a díjemelés. 12.5.2. A többletnyereség-visszatérítés

A többletnyereség-visszetérítés a megtakarítási jellegű biztosítások befektetés jellegével van kapcsolatban, ezért e technika alkalmazásának nem az inflációkezelés az egyetlen oka, mindenesetre az inflációkezelést is hatékonyan segíti. A többletnyereség-visszatérítés esetében díjtartalék befektetésből adó-dó, technikai kamat feletti hozamot lehet szolgáltatásemelésre fordítani vagy kamatozó betétként jóváírni az ügyfél számára.

192


13. A baleset-és betegségbiztosítások 13.1. Balesetbiztosítás

Baleset és betegség, két olyan fogalom, amelyhez negatív asszociációk kapcsolódnak. Mindkét jelenség a társadalomkutatók kitüntetett figyelmére érdemes. A magyar társadalom baleseti statisztikái romló helyzetet tükröznek, például folyamatosan nő a közúti balesetek száma, kiugróan magas a halállal végződőek száma. Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi helyzeten? Hasonló a helyzet a betegségek területét, „beteg a magyar nemzet” – halljuk időről időre. Vagyis a statisztikák a betegségekről sem mutatnak kedvezőbb képet, mint a balesetekről. Mi lehet tenni, hogyan lehet változtatni? Ezekre az aggasztó jelenségekre nem feladata a könyvnek megoldást adni. Amit viszont tehet, hogy az öngondoskodási eszközöket, üzleti biztosítási termékeket, termékcsomagokat bemutassa, azokat amelyek enyhíthetik a baleset és betegség pénzügyi következményeit. A társadalom egészségi állapotának leírásával az epidemiológia foglalkozik, amely mortalitási (halálozási) és morbiditási (megbetegedési) viszonyszámok alakulását, a változások okait értékeli. Ezekre a statisztikákra épít a baleset- és betegségbiztosítási termékek fejlesztése. Balesetbiztosításról négy feltétel egyidejű bekövetkezése esetén beszélünk: • • • •

külső erőbehatásra hirtelen a biztosított akaratától függetlenül testi sérülés következik be.

Fontos megjegyezni, hogy a biztosítók gyakorlata a bekövetkezett esemény(ek) baleset biztosítási eseményeknek történő minősítése tekintetében változik. Például bírói ítélet balesethez sorolta a mérgezés miatti egészségkárosodást. A balesetbiztosítási szerződés egyes jellemzői alapján az életbiztosításokhoz sorolható, más jellemző alapján a vagyonbiztosításokhoz. Például: a biztosítási összeg nem esik korlátozás alá, a biztosítás többszörözhető. Igen jelentős szerződési sajátosság, hogy a biztosított foglalkozása meg-változásának hatására, a szerződés külön módosítása nélkül megváltozik biztosítási összeg. Vagyonbiztosítási sajátosság a kárenyhítési kötelezettség, amely a balesetbiztosításokra is vonatkozik, vagy a felmondhatóság a biztosító részéről, a balesetbiztosítást a felek indoklás nélkül felmondhatják.

193

Kockázatkezelés és biztosítás Baleseti kockázat elemei

A baleseti sérülés, egészségkárosodás következménye lehet halál, maradandó károsodás és múlékony károsodás, biztosítós fogalomhasználat szerint: baleseti halál, baleseti rokkantság és múlékony baleseti sérülés. A baleseti halál bekövetkezhet azonnal vagy jóval a baleset után. A biztosítók általában az egy éven belüli halált fogadják el biztosítási eseményként. A balesetből származó maradandó károsodás miatti szolgáltatás meg-határozására a biztosítási feltételek általában két esztendőt engednek meg. A balesetiekből történő felgyógyulás illetve annak mértéke időhöz kötött illetve bizonyos idő után már új tényezők is hathatnak az egészségkárosodásra. A társadalombiztosítási és az üzleti biztosítók rokkantsági szemlélete el-térő. A társadalombiztosítás a munkavégzésre való alkalmasságot ítéli meg egy bizonyos időtartamon belül. A társadalombiztosítás esetében a 100%-os rokkantság a teljes munkaképtelenséghez kapcsolódik, az üzleti biztosítás gyakorlatában adott testrész elvesztése, képesség és/vagy élet-funkció visszafordíthatatlan károsodása jelenti azt. A múlékony baleseti sérülés fő jellemzője, hogy a sérülés következmény nélkül gyógyul. A balesetek fontos következménye, hogy a sérül jövedelmi viszonyai megváltozhatnak illetve nem szokásos, nem tervezett kiadások jelentkeznek. Balesetbiztosítási szolgáltatások és termékek

Baleseti halál esetére szolgáltatás lehet: választott biztosítási összeg vagy kegyeleti költségek térítése. Baleseti rokkantság szolgáltatása: biztosítási összeg vagy járadék. A szolgáltatás lehet a rokkantság fokával arányos (ún. glieder-taxe – rokkantsági táblázat mutatja a testrész károsodásának mértékét az ahhoz tartózó rokkantsági fokot, a biztosító szolgáltatásának mértékét). Múlékony sérülés szolgáltatása: választott vagy a biztosító által meghatározott összeg. Keresőképtelenség esetén meghatározott összeg megfizetése. Ebbe a csoportba tartozik pl. a csonttörés, repedés, 10% alatti rokkantság.

194

Kockázatkezelés és biztosítás A biztosítottak köre alapján beszélhetünk egyéni és csoportos baleset-biztosításról. Csoportos biztosításnál kérdés lehet az, hogy pusztán több egyedi szerződés együttes kezeléséről van szó vagy pedig egy csoport együttes kockázatkezeléséről. A balesetbiztosítások egyik lehetséges típusa, a szerződő szabadon választhatja meg a szolgáltatásokat, másik lehetőség, hogy a biztosító „állít össze” termékeket, amelye közül választhat a szerződő. A szolgáltatások jellege szerint lehetnek összetett illetve egyszerű, egyféle – csak egyes balesettípusokra

kiterjedő

–

biztosítások.

(A

szolgáltatások

tartalma

szerint

megkülönböztetjük a baleseti halál, a baleset miatt fellépő időleges vagy végleges egészségügyi és/vagy munkavégző képesség területén jelentkező nehézségeket.) Az összetett balesetbiztosítások kapcsolódhatnak életbiztosításokhoz (kiegészítő balesetbiztosítás). Nem-életbiztosítási termékekhez is kapcsolhatók, pl. lakás- és cascobiztosítás. Lehet önálló, más termékhez nem kapcsolt biztosítás. A biztosítási védelem terjedelme jelenthet: a) időbeliséget (pl. egész nap vagy csak a munkaidő), b) térbeliséget (pl. a Föld egész területe vagy csak Európa), c) biztosítotti kört (általános vagy csak bizonyos foglalkozásra). A szolgáltatás módja szerint lehet a balesetbiztosítás összeg- vagy járadékbiztosítás. A szerződők köre igen változatos: a munkáltató fizeti a munkahelyen az azonos kockázati körbe tartozó alkalmazottak balesetbiztosítását, sportegyesület a sportolóiét stb. A biztosító szempontjából a legfontosabb a rendkívüli (ún. anormális) kockázatok, kockázati csoportok felismerése és ezen kockázatok megfelelő biztosítástechnikai kezelése (pl. pótdíj). 13.2. Betegségbiztosítás

A betegségbiztosítások az állampolgárok egészségügyi ellátásának a társadalombiztosítás mellett az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakkal (egészségpénztárak) együtt jelentheti kiegészítését. (Az egészségügyi ellátások ún. harmadik oszlopa.) 13.2.1. A betegség fogalma

Az egészség illetve a betegség meghatározására számtalan kísérlet történt, sok fogalmat ismerünk ezen jelenségekre. Az Egészségügyi Világ-szervezet meghatározása szerint az egészség nem azonos a betegség hiányával, az egészség jóval összetettebb fogalom: a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota. Ez meghatározás nem csak összetett, de igen szubjektív,

195

Kockázatkezelés és biztosítás főleg a lelki és szociális jólét jelentéstartalmát illetően. Természetesen vannak más definíciós kísérletek is: • Az empirikus szemlélet szerint egészségesnek azt a szervezetet lehet tekinteni, amely jól alkalmazkodik. • A normativista elmélet szerint a testi vagy lelki betegség a normától, a társadalomban normálisnak tartott mintától való eltérés. • Az ún. naturista szemlélet abból indul ki, hogy az egészségnek vannak állapotjellemzői, amiket meg lehet határozni, meg lehet mérni azokat, és az átlagostól való eltérés tekinthető betegségnek. • A funkcionalista elmélet szerint beteg az a szerv, amely nem látja el feladatát, nem funkciójának megfelelően működik. A betegség kockázat abban különbözik más kockázatoktól, hogy lassan alakul ki, bizonyos esetekben nehezen észrevehető. Bizonyos esetekben a kései felismerés, már csak a betegség visszafordíthatatlanságát állapíthatja meg. A társadalmi-gazdasági viszonyokat sokszor jellemzi információs aszimmetria. Az üzleti biztosítások esetében a duális információs aszimmetria (szerződő/biztosított – biztosító) a fő jellemző. A betegségbiztosításban ez legalább háromoldalúvá válik: beteg (szerződő/biztosított) – orvos – biztosító. A szolgáltatások köre alapján lehet teljes (az egészséggel kapcsolatos valamennyi kockázatra kiterjedő), az alapvető vagy a lényeges betegségek-re kiterjedő betegségbiztosítás. Fontos szerepet tölthetnek be a részleges, csak egy-egy betegségre szolgáltatást nyújtó biztosítások (pl. fogászat, különleges ápolás). A fentiek alapján talán nem is lehetne meghatározni a betegség fogalmát. A probléma megoldását a biztosítók „gyakorlatiassága” jelenti. Olyan definíciót kell használniuk, amely érthető és biztosítástechnikailag értelmezhető: a betegségbiztosítási esemény a biztosítottnak a betegsége miatt bekövetkező, orvosilag indokolt, az orvos által szükségesnek tartott időpontban, az orvos által meghatározott és a biztosító által is elismert módon, a szokásos költségszinten történő gyógykezelése. 13.2.2. A betegségbiztosítások specialitásai

Az egyik specialitás a finanszírozók együttműködése. Ez praktikusan a társadalombiztosítás és az üzleti biztosítás kapcsolatának szabályozása, ahol olyan kérdésekre kell pontos választ adni, hogy mit és milyen mértékben finanszíroz a társadalombiztosítás, mit kell öngondoskodás útján finanszíroznia az állampolgárnak.

196

Kockázatkezelés és biztosítás A várakozási idő meghatározása az objektív és szubjektív kockázatok le-határolása miatt fontos. A biztosítási szerződés megkötése előtt már meglévő betegséggel kapcsolatos kiadásokat nem térítheti a biztosító, a várakozási idő (általában 3-6 hónap) alatt a betegségek kialakulnak. A várakozási idő orvosi vizsgálattal kiváltható, bizonyos megoldásokkal csökkenthető a tartama. Speciális kérdés, hogy a biztosító milyen mértékben finanszírozza a betegséggel kapcsolatos kiadásokat, a felmerült költségek általában megosztásra kerülnek szerződő és biztosító között. Kérdés a megosztás aránya és technikája. A költségek megosztásának legjelentősebb technikája az önrész. A módszer az ügyfeleket a biztosítási szolgáltatások indokolt igénybevételére ösztönzi. 13.2.3. A betegségbiztosítások szolgáltatásai, termékek

A betegségbiztosítás egyes elemei kárbiztosításként működnek, ilyenek a konkrét költségekre fedezetet nyújtó szolgáltatások, például kórházi gyógykezelés költségei, fogászati ellátások. Az összegbiztosítási szolgáltatási elemek előre meghatározott összegű szolgáltatást teljesítenek az ügyfélnek, az egyik típusa az azonnali, egyszeri teljesítés, a másik típus a folyamatos (kórházi vagy keresőképtelenségi napidíj-biztosítás). A betegségbiztosítások csoportosítása

• •

•

•

A biztosítottak köre szerint lehet egyéni, családi, csoportos. A szolgáltatási kör szerint: • teljes körű, amely a betegségek teljes körére, a költségekre és a jövedelem kiegészítésére is kiterjed • részleges (lista szerinti), egy-egy ellátási formára vonatkozik • alapszolgáltatásokat, alapvető betegségeket tartalmazó • kiemelt betegségekre, ritka és nagyon drága eljárásokra kiterjedő. A kockázatok tartalma szerint • baleset- és betegségbiztosítási szolgáltatások • rokkantsági szolgáltatások • keresőképtelenségi szolgáltatások. A szolgáltatást nyújtó intézmények szerint • kórházi ápolás • ambuláns (járóbeteg) ellátás • szanatórium, gyógyüdülés, gyógyfürdő.

197


14. A vagyon- és felelősségbiztosítások 14.1. A vagyonbiztosítások fő jellemzői

Vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg. Az érdek nem kapcsolódik feltétlenül a vagyontárgy tulajdonlásához, a megóvásban érdekelt lehet pl. a bérlő. A gazdagodási tilalom (ún. káron szerzés) miatt a vagyonbiztosításban a túlbiztosítás és a többszörös biztosítás egyaránt tiltott. Kárbiztosításban (vagyon- és felelősségbiztosítások) a biztosítási összegnek fontos szerepe van, a kártérítés és/vagy a biztosító kockázatviselésének felső határát jelenti. A biztosítási összeg a biztosítói szolgáltatás szerződésben rögzített mértéke illetve a teljesítés felső határa. A vagyontárgyak esetében a rögzített biztosítási összeg alapja a biztosítási érték. A vagyontárgyak által biztosított jövedelem is lehet tárgya a biztosításnak, ezért ezekben az esetekben a jövedelmi helyzet fenntartása, a pótlólagos ráfordítások fedezete – biztosítási érdek – határozza meg a biztosítási összeget. A leginkább elterjedt értékmeghatározások: • az új érték fogalma a vásárláskor kifizetett pénzösszeget jelenti • a pótlási (helyreállítási) érték azt a pénzösszeget jelenti, amennyiért a biztosítási esemény bekövetkezése után a vagyontárgyat pótolni lehetne • napi (aktuális) érték az avulással (erkölcsi és fizikai kopás) csökkentett új érték • piaci érték a vagyontárgy aktuális piaci árát jelenti. Vagyonbiztosítások esetében is fontos kérdés a biztosítás „értékállósága”, a biztosítási összeg kövesse a vagyontárgy értékének időbeni változását. Az értékkövetés valamilyen index alkalmazásával történik, a biztosítási összeget és a biztosítás díját évente egy alkalommal korrigálják. 14.2. Kockázatviselési formák és szerepük

A kockázatviselési formák a biztosító által vállalt szolgáltatás mértékét határozzák meg, azt hogy milyen kapcsolat van a biztosítási összeg, a bekövetkezett tényleges kárnagyság és a biztosító teljesítése között. A kockázatviselési formákat előre meghatározzák, így a szerződő felek ismerik a bekövetkező kár megtérítésének mértékét, arányát. Alapvetően érték-rögzítés nélküli és értékrögzítéses kockázatviselési, biztosítási formák különböztethetők meg. • Értékrögzítés nélküli (ún. tiszta érdek) biztosítások esetében nem határoznak meg biztosítási összeget. A kártérítésnek nincs felső határa, a biztosító a bekövetkezett teljes kárösszeget fizeti ki.

198

Kockázatkezelés és biztosítás • Értékrögzítéses biztosítások esetében a biztosító szolgáltatásának felső határát az érték alapján meghatározott biztosítási összeg jelen-ti. A biztosítói teljesítés és a bekövetkezett kár arányát az ún. intenzitási mutatóval lehet jellemezni, amely a biztosítási összeg és a biztosítási érték hányadosa. • A legelterjedtebb biztosítási forma az ún. teljes érték biztosítás. Teljes biztosítás esetén a kártérítés egyenlő a bekövetkezett, tényleges kárral. Alulbiztosítás esetében a kár bekövetkeztekor a biztosítási összeg alacsonyabb a vagyontárgy tényleges értékénél. A biztosító szolgáltatása az alulbiztosítás mértékével arányos. Túlbiztosítás akkor fordul elő, amikor a biztosítási összeg nagyobb az értéknél, ekkor a biztosító szolgáltatása a tényleges kárral egyenlő, nagyobb kártérítés megfizetése a gazdagodási tilalom miatt nem lehetséges. • Az első kockázatra szóló biztosítás esetében a valószínű kárnagyság ismeretében meghatározott biztosítási összeg a kártérítés felső határa. • Törtrész (hányadrész) biztosítást abban az esetben alkalmazzák, ami-kor feltételezhető, hogy egy káresemény a teljes vagyonértéknek csak egy kis hányadát veszélyezteti. • Kockázat- illetve kárkorlátozás esetében a kár egy részét a biztosított viseli, előre meghatározott feltételek szerint. Összegszerű és időbeni korlátozás lehetséges. A legismertebb forma az ún. önrész, amelynek célja kármegelőzés ösztönzése, ezzel együtt a biztosítási díj csökkentése. Limitnek nevezzük azt a határt, amely a biztosító kockázatviselésének, kártérítésnek felső határát, maximumát jelenti. Időbeni korlátozásra akkor kerül sor, amikor a biztosítási esemény bekövetkezésének hatása hosszabb időn keresztül érvényesül, alkalmazására példa az üzemszünet kockázat. 14.3. Tűz- és elemi károk 14.3.1. Tűzkárok és tűzbiztosítás

Az egyik legrégebbi és legfontosabb biztosítási fajta. Szűkebb értelemben az ún. ellenséges tűz – a nem rendeltetésszerű helyén vagy a rendeltetés-szerű helyét elhagyó és saját erejéből tovaterjedő elégés – okozta károk megtérítése a tűzbiztosítás feladata. Egy tűzbiztosítási konstrukció fontos ismérve, hogy az kizárólag a közvetlen tűzkárokra vagy a következményi (járulékos) tűzkárokra is vonatkozik-e. Tűzkárok Tűz

Tűz, mely nem a rendeltetésszerű tűztérben keletkezett, vagy ott keletkezett, de azt elhagyta és önerejéből tovább terjedt. Tűznek minősül az ön-tápláló lánggal való égés, izzás folyamata, ami önerejéből továbbterjedni képes. Nem minősül tűzkárnak az a kár, amely vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi pörkölődés, elszíneződés, elváltozás, öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás, elektromos berendezésekben és vezetékeikben keletkező tovaterjedéssel nem járó zárlat következtében keletkezett. 199

Kockázatkezelés és biztosítás Robbanás

Robbanás alatt a gázoknak és gőzöknek rombolással és hanghatással együtt járó hirtelen, rendkívül gyors energia felszabadulása értendő, melynek során két egymástól elválasztott térben létrejövő nyomáskülönbség az elválasztó elem helyzetének és szilárdsági tulajdonságainak egyidejű megváltozása következtében pillanatok alatt kiegyenlítődik. A robbanás kapcsán a biztosító nem téríti meg a hasadó és sugárzó anyagok robbanása, vagy

szennyezése

által

robbanásveszélyesnek

okozott

minősülő

károkat,

anyagok

továbbá

nem

azt

ház-tartási

a

robbanáskárt,

mértékű

vagy

amely jellegű

felhasználásával, tárolásával összefüggésben következik be. Nem minősül robbanásnak a hangrobbanás. Roppanás

A roppanás a személyi számítógépek monitorainak és a televíziós készülékek képcsövének összeroppanása. Nem minősül roppanásnak a készülék megbontása közben keletkező kár. Villámcsapás

A vagyontárgyba közvetlenül becsapódó, látható roncsolási nyomot ha-gyó villám által okozott kár. A villámcsapás indukciós hatása

A villám becsapódásának 1 km-es körzetében, a mágneses térerősség-változással összefüggésben keletkező indukciós túlfeszültség által, a kockázatviselés helyén a biztosított vagyontárgyakban okozott kár. 14.3.2. Vihar(tornádó)kárbiztosítás

A vihar olyan légmozgás, amelynek sebessége eléri óránként az 54 kilo-métert. Biztosítási eseménynek minősül az a vihar is, ha a vihar által meg-rongált tetőn, ajtón, ablakon keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított épületek vihar által megrongált nyílászáróján, – az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerű technológiával megépített – tetőfedésén keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz okoz a biztosított vagyon-tárgyakban. 14.3.3. Jégkárbiztosítás

Ez a biztosítás a mezőgazdasági termékek mennyiségében bekövetkezett veszteségekre nyújt részleges fedezetet. A kockázat-elbírálás itt is kettős: évszázados statisztikák alapján állapítják

200

Kockázatkezelés és biztosítás meg a helyosztályokat illetve a növényeket „jégálló-képességük” alapján kockázati osztályokba sorolják. 14.3.4. Fagykárbiztosítás

A fagykárbiztosítás is a növénytermelés csökkenését okozó, téli és tavaszi fagyok ellen nyújt védelmet. Ennél a biztosításnál is érvényesül a kockázatelbírálás kettőssége, a területiségből és a fajtához kapcsolódó kockázat differenciálás. 14.3.5. Vízkárbiztosítás

Az árvíz, a belvíz, a felhőszakadás (1 mm/perc csapadék), a tüzek oltása, a vízvezetékek törése és szökőár miatti közvetlen károkra nyújt fedezetet ez a biztosítási konstrukció. 14.3.6. Földrengés-biztosítás

A világ legtöbb országában a biztosítók nem vállalják a földrengés kockázat biztosítását. Ahol művelik ezt a biztosítást, ott meghatározott erősségű földmozgás esetén téríti a károkat a biztosító. A kockázat elbírálása ebben az esetben kapcsolódik a geológiai-geográfiai viszonyokat kifejező zónákhoz illetve az épületek speciális szerkezeti vizsgálatához (földrengés "tűrés"). 14.3.7. Földcsuszamlás, -beomlás, -leomlás-biztosítás

A föld függőleges, elszigetelt eséséből adódó veszteségekre ún. állagkárokra nyújt fedezetet. 14.4. Elemi károk kiegészítő kockázatai 14.4.1. A betöréses lopás- és rablásbiztosítás

E két biztosítást általában együtt szokták kínálni. Mindkét esetben a vagyontárgyak eltulajdonításának egyértelműen meghatározott feltételek melletti kockázatára nyújtanak fedezetet. Betöréses lopásnak számít a jogellenes behatolás, amely lehet erőszakos behatolás vagy kulccsal törté-nő bejutás. Rablásnak tekintik az erőszak alkalmazását. Betöréses lopás és rablás esetén komoly károkat okozhat a rongálás és a vandalizmus. 14.4.2. Az üvegkár-biztosítás

A beépített üvegtáblák törése vagy repedése esetén fizet kártérítést a biztosító. Különbséget tesznek lakások és nem-lakások céljára készült épületek között. A földrajzi fekvés is befolyásol(hat)ja a kockázatelbírálást az üveg funkciójának és minőségének figyelembe vételével.

201

Kockázatkezelés és biztosítás 14.4.3. Tűzüzemszünet-biztosítás

Az ún. tűzüzemszünet-biztosítás csak tűzesetek következményeként be-következő jövedelem, nyereség-kiesésekre és a pótlólagos költségekre nyújt átmeneti és degresszív összegű szolgáltatást. 14.4.4. A vezetékes károk biztosítása

A vízvezetékek sérüléséből adódó károk megtérítéséből fejlődött ki, ma már gáz-, gőz-, központi fűtés-, olaj- és egyéb vezetékek kockázatait is vállalják a biztosítók. A személyi és környezetvédelmi kockázatok figyelembe vétele összetett feladattá tette ezen biztosítások kockázat-elbírálását. Példaként említve biztosítási esemény lehet vízvezeték esetében: a cső-törés, a csövek elhasználódása, a nyitva hagyott csapok, a dugulás és a túlnyomás okozta kár. 14.5. Szállítmánybiztosítás

A szállítmánybiztosítás a legrégibb, művelői szerint a legösszetettebb és így a legtöbb szaktudást igénylő biztosítási fajta. Az áttekintést nehezíti, hogy a szállítmánybiztosítás „szűkebb értelme” is összefoglaló kategória. Magába foglalja az eredeti tengeri biztosítást és az abból kifejlődött belvízi, légi, szárazföldi és egyéb szállítmány-biztosításokat is. A tengeri szállítmánybiztosítások fajtái: a) tengeri szállítóeszköz-biztosítás (casco), b) rakomány-biztosítás (cargo), c) felelősségbiztosítás, d) teljes védelmi és helytállási biztosítás. A szállítmánybiztosításokat különböző záradékokkal általános védelművé fejleszthetők, fedezet háborús és polgárháborús kockázatokra, lopáskárokra illetve valamennyi kár ellen (all risks). A tengeri szállítmánybiztosítás fontos sajátossága, hogy a hajózásban érdekeltek közösen

vállalnak

áldozatot

a bajba került

hajók

legénységének,

rakományának

megmentésében. (1950. évi antwerpeni szerződés.) A szállítmánybiztosítás szélesebb értelmezéséhez sorolják a szállítással, a mozgatással kapcsolatos kockázatok elleni biztosítási formákat is. Tágabb értelemben a kiállítások és vásárok, a hangszerek, az ékszerek biztosítása is ide sorolható.

202

Kockázatkezelés és biztosítás 14.6. Gépjármű-biztosítás

A gépjármű üzembentartója által vállalt kockázatok: • • • • •

olyan veszélyek, amelyek más vagyontárgyakat is fenyegetnek, törés, a járműben ülő utasok testi épsége, a jármű által másoknak okozott károk, lopás.

A fenti kockázatok alapján két biztosítási fajtára lehet igény: • •

a gépjárművet érő károkra vonatkozó vagyonbiztosítás - casco, a másnak okozott károk megtérítését célzó felelősségbiztosítás.

A gépjármű-biztosítás azoknak a biztosítási fajtáknak a csoportja, ame-lyek a gépjárműben, valamint a gépjárművek használatával kapcsolatban keletkezett károkra nyújtanak biztosítási fedezetet. Gépjármű-biztosítások: • • • •

a gépjármű-felelősségbiztosítás, a gépjárműtest biztosítás (casco), a gépjárműben utazók balesetbiztosítása, a gépjárműben szállított vagyontárgyak biztosítása.

A casco biztosítás azt a komplex biztosítást jelenti, amely a járműtest biztosításon kívül általában

magában

foglalja

a

bennülők

balesetbiztosítását,

a

járműben

szállított

vagyontárgyak biztosítását és egyéb szolgáltatásokat (pl. kölcsönautó a javítás idejére). 14.6.1. A kötelező gépjármű felelősség-biztosítás

A gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását az a szükséglet hozta létre, hogy a gépjárművek kárt okozhatnak, és ezekért a felelősség a gépjármű üzembentartóját terheli. Külön jogszabály írja elő, hogy gépjármű tulajdonosnak rendelkeznie kell ezzel a biztosítással. Elsősorban a károsultak érdekeit szolgálja, mert a károsult követelése attól függetlenül megtérül, hogy a gépjármű üzembentartója képes-e vagy kész-e a jog szerint járó kártérítést megfizetni. De védi a biztosítás a károkozókat is, hiszen a biztosítási díj ellenében a biztosító vállalja az okozott kár teljes megtérítését. A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szerződéses rendszere 1991. július 1től van érvényben. (Ezt megelőzően 1982-től a benzin fogyasztói árában szerepelt.)

203

Kockázatkezelés és biztosítás 14.6.2. A gépjármű-(casco) biztosítás

Az egyes biztosítótársaságok nem egyetlen casco biztosítást terjesztenek, hanem casco biztosítási rendszereket. A casco biztosítások fajtái: • •

teljes körű, részleges.

A teljes körű casco biztosítás kiterjed a gépjárművet ért töréskárra, lopáskárra és elemi kárra. A részleges casco biztosítás többnyire ugyanezek-re a károkra terjed ki, a töréskár és/vagy lopás kivételével. A jelenlegi casco biztosítási rendszerekben a teljes körű és a részleges casco biztosítás funkcionál alapbiztosításként, amihez különböző kiegészítő biztosítások köthetők. Példa a modul-rendszerű casco biztosításra: Alapbiztosítás: a) teljes körű casco, b) részleges casco. A teljes körű casco biztosítás kiterjed a biztosított vagyontárgyakban keletkezett töréskárra, elemi kárra, lopáskárra és baleseti kárra. A részleges casco biztosítás kiterjed a gépjármű ablaküvegeinek és fényszóró üvegeinek töréskárára, ha a karosszéria nem sérült meg, a biztosított vagyontárgyakban keletkezett elemi kárra, lopáskárra és baleseti kárra. Kiegészítő biztosítások: - a beépített berendezések (extra tartozékok) biztosítása, - a belföldön szállított vagyontárgyak biztosítása, - belföldi balesetbiztosítás, - a bérautó költségtérítési biztosítás. Önrészesedés

A casco biztosításoknál alkalmazott önrészesedésnek három célja van: 1) A biztosított érdekeltté váljon a kár megelőzésében, enyhítésében. 2) Az önrészesedés nélküli cascohoz képest (kárfizetéshez képest) kevesebb díj is elegendő legyen a biztosítási védelemhez. 3) A bagatell károk kiszűrése (amikor a kárrendezés költsége eset-leg nagyobb mint a kár). Az önrészesedés meghatározása a kárösszeg és/vagy az éves alapdíj százalékában történhet.

204

Kockázatkezelés és biztosítás 14.7. Technikai biztosítás

Az iparosodás ütemét követő módon fejlődtek az ún. technikai biztosítások, amelyeknek három meghatározó csoportja van: gépi-elektronikai, meghatározott tevékenységek és az üzemszünet okozta veszteségek elleni biztosítások. A technikai biztosítások fajtái: • A gépi-elektronikai biztosítások klasszikus formái a gépekben keletkezett károkra adnak biztosítási fedezetet. A modern módozatok a számítógépekhez, biztonsági berendezésekhez illetve bár-mely gépezethez kapcsolódhatnak. • A tevékenységgel összefüggő biztosítások közül a szerelési biztosítások a gépek szerelésével, próbaüzemével kapcsolatos kockázatokra nyújtanak fedezetet. Az építésiszerelési biztosítások az építés miatt előforduló károk esetében jelentenek védelmet. • Az üzemszünet biztosítás az üzem leállása miatti jövedelem-kiesésre, a szükséges költségekre és az újraindításhoz szükséges pótlólagos ráfordításokra szolgáltathatnak védelmet. 14.8. Felelősségbiztosítások

A felelősségbiztosítások egyre szaporodó csoportja egyetlen közös tőről fakad: valaki jogsérelmének a tényéből, amelyek három fő csoportba sorolhatók: bűnözés, szerződés-szegés és egyéb károkozás. A felelősségbiztosítás fontos sajátossága, hogy a kockázatoknak felismerhetőeknek kell lenniük és a kockázatáthárításnak is valós lehetőségnek kell lennie (pl. munkaadói). A felelősségbiztosításoknak három fő csoportja van: 1. tulajdonosi, 2. termékfelelősség és 3. szakmai felelősség. A tulajdonosi felelősségbiztosítás alapja az, hogy a tulajdonos köteles mindent megtenni a tulajdona okozta károk megakadályozása illetve az esetleges károsultak kártalanítása (pl. kötelező gépjármű felelősség-biztosítás). A termékfelelősség-biztosítás alapvetően azokra a kockázatokra irányul, amiket a termékek (gyártmányok, félkész és késztermékek) rendeltetésszerű használat mellett okozhatnak. A szakmai felelősségbiztosítások eredetileg valamilyen szakma gyakorlása során, valamilyen gondatlanság, mulasztás, tévedés vagy hiba miatt bekövetkező károkra nyújtottak fedezetet. Újabban azonban kiterjed a szakemberek nem-optimális viselkedése által kiváltott kockázatokra is. A fontosabb szakmák felelősségbiztosításai: orvosok, jogászok, mérnökök, tervezők, könyvvizsgálók, gyógyszerészek, biztosítási közvetítők stb.

205

Kockázatkezelés és biztosítás 14.9. Hitelbiztosítás

A hitelviszonyokból adódó kockázatok áthárításának egyik lehetséges módját képezik a hitelbiztosítások. 1. Szűkebb értelmezés A) Áruhitel-biztosítás (áruhitel) B) Részletfizetés (fogyasztói hitel) C) Bankhitel (beruházási hitelek) D) Exporthitel-biztosítás 2. Szélesebb értelemben E) Óvadék vagy kezesség biztosítás F) Hűtlen kezelés G) Számítógépes visszaélések elleni biztosítás. 14.9.1. A szűkebb értelemben vett hitelbiztosítások legfontosabb sajátossága az, hogy mind a szerződő, mind pedig a biztosított azonos: a hitelező.

A) Áruhitel-biztosításnál az áru szállítója a követelés esetleges kiesése miatt köt biztosítást. • csak jogi fizetésképtelenség esetén „fizet” a biztosító • csak pontosan meghatározott követelésekre terjed ki a biztosítás (pótlólagos költségekre nem) a) átalányszerződés b) keretszerződés c) egyedi szerződések d) ún. elsőbbségi kockázatok („normális” fölötti veszteségekre) B) Részletfizetési kockázatok (részletfizetések kiesése ill. pótlása) a) pénzügyi hitelező b) áruhitelező (pl. gépkocsit értékesítő szállító, kereskedő) c) garanciát, kezességet vállaló intézmények, személyek • 20%-os önrész általános, visszaszerezhető áru beszámítása • beruházási hitelbiztosítások • bérbeadó (lízing) hitelbiztosítás • fogyasztói hitelbiztosítás (vásárlási hitel, készenléti, csekk-kártyával túlhitelezés) • törlesztő-részlet C) Bankhitelek biztosítása • • •

magánhitelek vállalati hitelek ún. nagy hitelek

206

Kockázatkezelés és biztosítás Sajátosságok: • • •

teljes állomány fedezetbe adása legalább 20%-os önrész továbbporlasztás

D) Exporthitel-biztosítás 1) kereskedelmi/gazdasági kockázatok (árfolyamveszteségek) 2) politikai kockázatok 14.9.2. Szélesebb értelemben vett hitelbiztosítások

E) Óvadék vagy kezesség-biztosításokat általában a hitelfelvevő köti meg arra az esetre, ha fizetőképtelensége miatt nem tudna fizetni a hitelezőnek, azaz szüksége lenne egy kezesre. 1) „Normális” kezesség-biztosítás: a biztosító a bank által megkövetelt kezest váltja ki. 2) Több hitel-felvevő közösen vállalja a hitel visszafizetését (ún. avalthitelek) F) A „hűtlen kezelésre” vonatkozó biztosításoknál a vagyontárgy keze-lésével megbízott tevékenységével veszteségeket (lopás, csalás, sikkasztás) téríti a biztosító. - saját vagy idegen biztosítottra „csak” rábízott tárgy/vagyon 1) pénzzel hivatásszerűen foglalkozó szakmák 2) szolgáltató egységek 3) sajátos pénz- és vagyonkezelői funkciót ellátó személyek (pl. gyám, gondnok) G) Számítógépes visszaélések elleni biztosítások - számítógép „megsemmisülése” - vírus - adatok megváltoztatása - jogellenes lekérdezés, törlés stb. 14.10. Jogvédelem-biztosítás

A jogvédelem-biztosítás feladata, hogy a biztosított valamennyi jogi igényére - az általa kezdeményezett és az ellene irányuló eljárásokra is - átfogó védelmet nyújtson, a felmerült költségek fedezésén túl. a) Közvetlen védelem: az ügyfél érdekeinek közvetlen képviselete a biztosító közreműködésével. b) Közvetett védelem: az ügyvédi költségek fedezése. A jogvédelem-biztosítások sajátossága az érdekütközés, amely bekövetkezhet: 1) két biztosított ugyanattól a biztosítótól kér jogvédelmet vagy 2) a biztosított „saját” biztosítója ellen kér jogvédelmet. Az érdekütközés megoldása lehet: a) önálló szervezeti egység kezeli a biztosítón belül a jogvédelem-biztosításokat,

207

Kockázatkezelés és biztosítás b) biztosítón „kívüli”, elkülönített kárrendezés, c) szabad ügyvédválasztás biztosítása. A jogvédelem-biztosítás fajtái: - közlekedési, - családi, - vállalkozói, - összetett, kombinált formák. 14.11. Utasbiztosítás

Elvi viták tárgyát képezi, hogy tekinthető-e egyáltalán önálló biztosításnak az utas- vagy turista segítségnyújtási biztosítás. A viták a nyújtott szolgáltatások formája (természetbeni juttatás) a nem-biztosítók által történő értékesítés (pl. autóklubok) körül csapnak össze. Az utasbiztosítási szerződések összetett biztosítások, mivel tartalmaznak vagyon-, személy- és felelősségbiztosítási elemeket. Legfontosabb a személybiztosítási kockázatok fedezete, ennek ellenére az egyik legáltalánosabban

ismert

elem

a

poggyászbiztosítás.

Bizonyos

utasbiztosításokban

jogvédelem-biztosítás is szerepel. A poggyászbiztosítás fedezi az útipoggyász sérülése, megsemmisülés, elvesztése és ellopása miatt kárigényt. A szerződések azonban jelentős korlátozásokat tartalmaznak, kizárásokat a sporteszközökre, elektronikai eszközökre vagy limiteket bizonyos tárgyakkal kapcsolatban.

208


15. Az alternatív kockázat-áthelyezés (ART) 15.1. A hagyományos biztosítási megoldások elégtelensége

A hagyományos biztosítási megoldások elégtelensége nagymértékben hozzájárult az alternatív kockázat finanszírozási megoldások fejlődéséhez. A hagyományos biztosítási fedezetek költség-elemzése azt mutatja, hogy a biztosítási díj és a veszteség várható értéke között viszonylag nagy a különbség. Ennek leggyakoribb oka, hogy a direkt illetve a viszontbiztosító és a biztosított/szerződő eltérő információkkal rendelkeznek a kockázatokra vonatkozóan. A hagyományos biztosítások árát az átlagos kockázatok alapján kalkulálják, amelyek így magasabbak, mintha csak a „jó” kockázatokat vették volna figyelembe a kalkuláció során. (Jó kockázatnak tekintjük a statisztikákból számítható átlagos kárvalószínűségeknél kedvezőbb bekövetkezést mutató kockázatokat, rossznak a kedvezőtlenebb káralakulást jelentőket.) Ennek eredményeképpen a vállalatok a jó kockázatokat egyre inkább vonakodnak átadni a biztosítóknak, amelyek az átlagos kockázatoknak megfelelő áron kínálják a biztosítási fedezetet, így a „jó” kockázatú vállalat többet fizet, megfizeti azon vállalatok biztosítási díjának egy részét is akik „rossz” kockázatúak. A „jó” kockázatú vállalatok számára megoldás az önbiztosítás (pl. captive). Biztosítások esetében fennáll a veszély, hogy a biztosítottnak kicsi az ösztönzése arra, hogy megelőzze vagy csökkentse a károkat, ami egyben azt is jelenti, hogy a biztosítónak magasabb díjat kell kérnie (erkölcsi kockázat kérdése). Önfinanszírozás esetében a vállalat közvetlenül ösztönözve van arra, hogy megfelelő kockázatkezelési intézkedéseket alkalmazzon a károk megelőzésére vagy azok elfogadható szinten tartására. Számos alternatív kockázat-áthelyezési (ART) megoldás kiküszöböli az erkölcsi kockázat problémáját azzal, hogy a káreseményt egy független index vagy egy fizikai esemény alapján határozza meg. A biztosított számára azonban ez azt jeleni, hogy a biztosítási védelme nem átfogó. A nagyvállalatok időről időre szembesülnek azzal, hogy a nagy kockázataikra, amik létezésüket fenyegetik, nem találnak fedezetet a biztosítási és viszontbiztosítási piacon lévő kapacitáshiány miatt. Sőt számos – a válla-latokat fenyegető – kockázatot sokáig nem is tekintettek biztosíthatónak. Jelenleg a biztosíthatóság határai, köszönhetően az alternatív kockázat finanszírozási eszközöknek, egyre tágulnak.

209

Kockázatkezelés és biztosítás 15.2. Az alternatív kockázat-áthelyezés jellemzői

Az alternatív kockázat-áthelyezés (ART) értelmezése igen széles, a kockázatoknak a hagyományos biztosítási piac módszereitől eltérő finanszírozását értjük alatta. Ez nem igazán precíz definíció, mivel a pénzügyi viszontbiztosítás az ART piacnak csak egy része. Mi az alternatív az ART-ban? Alternatív lehet a kockázat-áthelyezési csatorna (captive), a megoldások (finite risk, multi-year, multi-line), és a kockázatot megtestesítő eszközök (biztosítási kötvények, derivatívok). A hagyományos direkt és viszontbiztosítási piac fő jellegzetességei: • • •

egy éves szerződések kártérítési szerződések véletlen kockázat átadására kidolgozott speciális szerződések Az ART piac megkülönböztető jegyei:

• • • • •

testre szabott megoldások több éves kötvények a hagyományos piacon nem biztosíthatónak nevezett kockázatok lefedése gyakran tartalmazza a nem-biztosítási kockázat átadásának né-hány formáját többek között kockázat kötvényesítési megoldásokat is nyújt, mint az önbiztosítás A vállalatok kockázati térképe fokozatosan eltolódott. A piacok globalizálódása a

technológiai fejlődéssel párosulva új iparágak és új kockázatok kialakulásához vezetett. Sok vállalat számára a leginkább fenyegető kockázatok nem szükségszerűen azok, amelyeket hagyományosan biztosítani lehet. Csak néhány a legfontosabbak közül: negatív hírverés, jótállási kötelezettség, elhibázott termékbevezetés, kulcspozíciójú menedzser távozása stb. További jelentős tényező a vállalatok átszervezési illetve felvásárlási, átvételi hulláma. Szinte minden átszervezési program foglalkozik bizonyos üzleti területekről való visszavonulással és bizonyos, a korábbi évekből származó régi követelések felszámolásával. A gyógyszeripar példáján belátható, hogy a veszteséget korlátozó hagyományos eszközök csak a nyilvánvaló vagyoni és felelősségi kockázatok, valamint a valuta-árfolyamok és alapanyagár kockázatok esetében működnek, más szintén jelentős fenyegetést jelentő tényezők piaca nem is létezik, vagy ha mégis, akkor likviditása alacsony szintű és nem hatékony. És ebben az esetben kapcsolódnak be a vállalati kockázatkezelésbe az alternatív kockázat finanszírozási eszközök. (Egy gyógyszeripari vállalat kockázatait lásd a 9.1. ábrán.)

210

Kockázatkezelés és biztosítás 15.1. ábra Egy gyógyszeripari vállalat kockázati térképe Felelősség 1. Gépjármű, 2. Termék 3. Klinikai vizsgálatok 4. Premises liability 5. Kibocsátó, 6. Környezeti 7. Betegek Munkahely 8. Munkavállalók, 9. Munkáltató, 10. D&O, 11. EPL, 12. Kulcsember, 13. Munkahelyi lopás, Terrorizmus, 14. Zsarolás, 15. Emberrablás, bomba, stb. Vagyon 16. Tűz, 17. Természeti katasztrófa, 18. Üzemszünet 19. Géptörés, 20. Szállítás 21. Termék visszahívás, 22. Adatvesztés Pénzügyi 23. Hitel, 24. Árfolyam, 25. K+F befektetés, 26. Kamat 27. Hitelrontás, 28. Nyugdíjalap Szabályozás 29. Lejárat, 30. Regisztráció Politika 31. Politikai kockázat, háború

Forrás: sigma № 2 (1999) 8. p

A részvényesek befolyása a vállalat üzletpolitikájára jelentősen nőtt a fejlett ipari országokban a nyolcvanas kilencvenes évek során. Minden üzleti tevékenység egyre inkább függ a részvényesi érték elvétől. Számos mutató használatos ennek mérésére: az egy részvényre jutó nyereség növekedése, árfolyam/nyereség vagy az árfolyam/könyv szerinti érték maximalizálása. Egyre népszerűbb egy ezeknél sokkal dinamikusabb elemzési módszer, ahol a vállalat értékét a diszkontált jövőbeli jövedelmei határozzák meg. A részvényesi értéket a vállalati érték és az adósság különbsége határozza meg. A vállalat értéke függ a jövőbeli cash-flow-tól (FCF – szabad cash flow) és a súlyozott átlagos tőkeköltségtől (WACC), vállalat értéke = FCF/WACC. A vállalati érték előtérbe kerülése a kockázatkezelést is egyre inkább arra ösztönözi, hogy hozzájáruljon a vállalati érték növekedéséhez. Itt egyrészt a kockázat-áthelyezés általános előnyeinek kihasználásán, másrészt bizonyos kockázatoknál az átadás vagy megtartás kérdésén van a hangsúly. A részvényesek számára a legfőbb kockázat az, hogy befektetések hozama mennyire tér el attól, amit elvártak – függetlenül a kockázatok típusától. A befektetőket nem érdekli, hogy

211

Kockázatkezelés és biztosítás a hozamok ingadozását mi okozza; egy földrengés miatt elpusztult gyár, bevétel csökkenés valamelyik külföldi valuta árfolyamváltozása miatt vagy akár egy termék visszahívás miatt kialakult negatív hírverés. A részvényes számára a pénzügyi következmények minden esetben ugyanazok. A kockázati tőkéért cserébe a befektető olyan hozamot vár el, ami arányos az általa vállalt kockázattal. Ezt a hozamot nem a teljes kockázat határozza meg, hanem inkább a szisztematikus kockázat; más szóval az a kockázat, amelyik diverzifikációval nem küszöbölhető ki. A diverzifikáció megvalósulhat egyrészt a válla-lat oldaláról, megfelelő biztosítási termékek alkalmazásával, másrészt a befektető oldaláról egy a különböző vállalatok részvényeiből módszeresen összeválogatott portfolió kialakításával. Közgazdasági szempontból számos oka van, hogy – az említett két lehetőség közül – a vállalat képes a kockázatkezelés sokkal hatékonyabb megvalósítására. A tőkehatékonyság növelése érdekében a vállalatok egyre szélesebb körben használják a hagyományos fedezeti ügyleteket – más szóval saját képességüket a diverzifikációra. Nem elégszenek meg az egyszerű kockázatokra vagy az egyes üzletágakra alkalmas hagyományos, egyedi megoldásokkal, hanem intenzíven kutatnak olyan megoldások iránt, amelyek a működési egységeket vagy kockázatokat teljesen vagy majdnem teljesen függetlenül képesek kezelni. Ezek a fejlődési irányok átalakítják a kockázatkezelési perspektívát: az egyeditől az integrált felé haladva. Ez a trend visszatükröződik a vállalatoknak a kockázat-finanszírozás és biztosítás fokozottan központosított megközelítésében, valamint a szervezeti rendszer megváltoztatásában, amely lehetővé teszi a kockázatokat érintő integrált döntéshozatalt, például egy vezető kockázati menedzser (CRO) személyében. A vállalaton belül generált pénzáramlások javításán túl a vállalatok hatékony módszereket is keresnek a külső pénzügyi források menedzselésére is. A rugalmasság, amit ez nyújt, jól jöhet, amikor a tartalékok nem elegendőek egy piaci visszaesés, egy nagymértékű természeti katasztrófa vagy egy hirtelen bekövetkező beszerzési ár növekedés esetén. A biztos hitel fontos tényező a tervezett megtérülési szintek egyensúlyba hozásában és a részvényesi érdekek kielégítésében. A kockázatkezelés során az elsődleges cél, hogy találjanak egy olyan harmadik felet, aki képes gazdaságosan és biztonságosan finanszírozni azokat a nem alap kockázatokat, melyek megtartásában a részvényesek nem érdekeltek. A kockázat átadóknak és a tőke tulajdonosoknak kérdések egész sorára kell választ találniuk: Mely kockázatokat lehet önbiztosított megtartásban vállalni? Hogyan lehet ezt a

212

Kockázatkezelés és biztosítás leghatékonyabban végezni? Mely kockázatok kezelhetőbbek máshol sokkal hatékonyabban? Ki végzi ezt a fel-adatot a legjobban – befektetők vagy specializálódott kockázatvállalók? 15.2. ábra A vállalati kockázatfinanszírozási eszközök áttekintése

A kockázatkezelési lehetőségek intenzív keresése eredményeképpen, a hagyományosan külön-külön alkalmazott tőzsdei ügyletek, biztosítási termékek és alternatív kockázatfinanszírozási eszközök egy meghatározott, közös irányba fejlődnek tovább. Új piacok alakultak illetve alakulnak, olyanok, amelyek alacsony költséggel képesek a kockázatáthelyezésre, és amelyek nagyobb kapacitással rendelkeznek a hagyományos kockázatokra vagy újabb kapacitásokkal a kockázatok új típusaira. A 9.2. ábrán össze-foglalóan mutatom be a vállalati kockázat-finanszírozás eszközeit. 15.3. Az ART integrációs szerepe

A kockázatkezelés drága dolog. Az alternatív kockázat-áthelyezési eszközök ötlete mögött nem más húzódik meg, mint optimalizálni a kockázat megtartásának vagy továbbadásának költségeit. Egy vállalatnak, amely megtart egy kockázatot, számítania kell arra, hogy ebben az esetben min-den kárt meg kell fizetnie plusz a kockázatkezelést, valamint a szóban forgótőke alternatív költségét is. Ha a kockázatot továbbadja, annak költsége tartalmazni fogja az átadott várható kár összegét, a tranzakcióhoz kapcsolódó – adóval növelt – költségeket, valamint a tőkehasználat költségét. Az alábbiakban tárgyalt eszközök a probléma számos aspektusát érintik, de amint később látni fogjuk, a különböző elemek egyetlen, átfogó megoldássá való összeolvasztása jelentheti az egyik legígéretesebb megoldást.

213

Kockázatkezelés és biztosítás A kockázatkezelésben jelenleg az figyelhető meg, hogy néhány fent is említett termék az integrált kockázatkezelési megoldás irányába tart. Ezzel párhuzamosan a szervezetek egy irányba tartása is megfigyelhető: a cél, hogy egy olyan piacteret hozzanak létre, amely az eddiginél nagyobb összegű és különböző típusú kockázatokat képes befogadni. A közeledés tulajdonképpen hatékonyság. Ez nem más, mint a kockázat szétosztása azokra, akik a kockázat kezelésére leginkább fel vannak szerelkezve, és persze mindezt a legkedvezőbb áron. Továbbá az erőforrások és a know-how koncentrálása a „nem biztosítható” kockázat problémájára. A piacok integrációját mutatja a 15.3. ábra. 15.3. ábra A pénzügyi piacok közeledése

T evéken ysé g

T őke szerkezet Pénzügyi fedezeti ügyletek

T őkepiacok

Értékpapírosítás Feltételes tőke V alós opciók Finite R isk szerződések T öbb éves, több ágazatra kiterjedő kötvények Biztosítási kötvénycsom ag K ár érzékeny kötvény Biztosításipiaco k

Biztosítási kötvény H agyom án yos kockázat átadás

ART

H agyom án yos finanszírozás

Forrás: The Economist

Az ART fejlődésének egyik legjelentősebb hatása a pénzügyi piacok közeledése. Ez a közeledés számos tényező együttes eredménye. Ilyen tényezők: • • •

a szervezetek kereslete a kockázat integrált megközelítésére a kockázat diverzifikációja a pénzügyi intézmények révén haladás a termék-központú szervezetek felől az ügyfél-orientált intézmények felé A szóban forgó közeledési folyamatot nem a bankok és biztosítók/viszontbiztosítók

vezetik, hanem a nagy igényeket támasztó és egyre igényesebb befektetők. A vállalat-vezetés felismerte, hogy a nagymértékben globalizálódott pénzpiac mindig azokhoz a vállalatokhoz fogja irányítani a tőkét, melyek a leghatékonyabban kezelik azt a kockázat-hozam

214

Kockázatkezelés és biztosítás viszonylatában. A menedzsment számára ezáltal egyre nagyobb az ösztönzés, hogy a kapott tőkét hatékonyabban fektessék be, mint korábban bármikor és, hogy felkutassák a kockázatviselés legkedvezőbb lehetőségeit. A „termékek közeledését” nem szabad félreérteni úgy, ahogy a korábbi évek „mix-andmatch” típusú termékfejlesztését, mint ahogy a „piaci közeledést” sem szabad úgy érteni, hogy mindenki összefog mindenkivel, és együtt dolgoznak. Amit látni fogunk, az nem más, mint egy erősen versenyző, dinamikus környezet, ahol új ötletek felvillantása éppúgy szükségeltetik majd a túléléshez, mint a tudás. A közeledő piacok úgy fogják növelni a hatékonyságot és a kockázat tulajdonosok érdekét szolgálni, mint eddig talán még soha. Ez pedig új termékek bevezetésén és új kockázatok vállalásán keresztül fog megvalósulni. Mégis, e dinamizmus ellenére továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd az alapértékekre: a sok új termék hosszú távú és stabil kapcsolatokat feltételez; nagyobb üzleteket kell sziklaszilárd biztonsággal segíteni. A bizalmas kockázati információk megosztása pedig az abszolút bizalom egyik kritikus feltétele. Röviden összefoglalva, a tőke nagyon gyorsan oda áramlik, ahol a kockázat-hozam kérdést a legjobban kezelik. Nincs visszaút a különálló pénzügyi és biztosítási piacokhoz, mert a visszatérés gazdaságtalan lenne, lemondanánk a pénzügyi piacok kapacitásairól, azokról, amelyek többszörösen felülmúlják a biztosítási piacok kapacitásait. 15.4. Az ART legfontosabb formái 15.4.1. Captive biztosító

A captive biztosító egy speciális eszköz a kockázatok önbiztosítására. A captive egy biztosító vagy viszontbiztosító, ami egy olyan vállalathoz vagy vállalatcsoporthoz tartozik, amely nem a biztosítási üzletben tevékenykedik. Főleg az anyavállalat kockázatait biztosítja. Többféle szerepe lehet: elsősorban egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi a vállalatnak, hogy bizonyos gyakran felmerülő kockázatokat hatékonyan önbiztosítson, más-részt pedig olyan speciális ritkán felmerülő és nagy veszélyt jelentő kockázatok finanszírozására szolgál, amelyekre a hagyományos biztosítási pia-con nem található fedezet.

215

Kockázatkezelés és biztosítás 15.4. ábra Captive (viszont)biztosító működése


Legtöbb esetben a captive-eket úgy tekintik mint egy viszontbiztosítót. Egy viszontbiztosítási captive esetében az anyavállalat kockázatát először egy helyi direkt biztosító („frontier”) vállalja el, majd ezt egy viszontbiztosítási szerződés formájában továbbadja a captive-nek. Ennek oka, hogy a direkt biztosítóknak rendelkezniük kell engedéllyel, minden olyan országban, ahol tevékenykednek és ahol a helyi felügyeleti ellenőrzés rájuk is vonatkozik. A viszontbiztosítók viszont általában határokon átnyúló tevékenységet végeznek, és csak a székhely ország felügyelete vonatkozik rájuk. A világon működő 4000 captive-ből 3000 egyedi vállalathoz tartozik (single-parent captive). Léteznek csoportos captive-k, ahol több vállalat áll össze és alapít egy közös captive-et (hasonló a pool-hoz). Egyre népszerűbbek az úgynevezett „bérelt captive”-ek (renta-captive) és a nehezen magyarítható protected-cell-captive-ek. Egy vállalat ahelyett, hogy saját captivet-et hoz létre, bérelhet is egyet. Adminisztrációs díj ellenében egy viszontbiztosító a vállalat rendelkezésére bocsát egy számlát, ahol kezelheti a díjakat, kárkifizetéseket és a befektetési jövedelmet. Összehasonlítva egy saját alapítású captive-vel, ennek a megoldásnak alapvető előnye, hogy a vállalatnak nem kell tőkét rendelkezésre bocsátani. Különösen kedvező ez a megoldás közepes méretű vállalatok számára, mert nem von el forrásokat például a fejlesztéstől, a rent-a-captive illetve a protected-cell-captive költségeket beépítheti termékei, szolgáltatásai árába.

216

Kockázatkezelés és biztosítás A captive-ek legújabb fajtája az ún. speciális pénzintézet (special purpose vehicle), amelynek fő funkciója, hogy lehetővé tegye a biztosítási kockázatok tőkepiacra való továbbítását. A captive előnyei egy vállalat számára

A captiveket eredetileg azért találták ki, mert a vállalatok kétségbe vonták a nagy gyakoriságú kockázatok átadásának hatékonyságát, amióta a jól becsülhető kifizetések (díjak, követelések) átadása nagyon kevés hasznot hoz, ugyanakkor jelentős tranzakciós költségekkel jár. Ráadásul a jó kockázatok hasznot hoznak az átlagnál kedvezőbb kárgyakoriságuk miatt és fellép egy közvetlen érdek is a károk előfordulásainak csökkentésére a megfelelő kockázatkezelési eszközök segítségével. A captive alapítás szempontjai

A captive alapítás legalapvetőbb feltétele, hogy a vállalkozás éves biztosítási díja egy bizonyos összeget meghaladjon, ezt az összeget kb. 500.000 angol fontban jelölik meg a szakértők. Az alapítás vizsgálatának további szempontjai: • az önbiztosításhoz képest előny az adózás nélküli tartalékolás • a káringadozást a captive viseli, így az anyavállalat eredménye ki-egyensúlyozottabb lehet • a biztosítási tevékenység eredménye a vállalatcsoporton belül marad • a díjfizetés igazodhat az anyavállalat pénzügyi ciklusaihoz • a captive fejlődése lehetővé teheti olyan kockázatok vállalását is, amelyeket a hagyományos biztosítási piac nem fogad • a biztosítási költség megtakarítás az egyik legfontosabb oka a captive alapításának, becslések szerint a vagyonbiztosítás piacon ez akár 20%-os megtakarítás lehet (például nem kell szerzési jutalékot megfizetnie a biztosítottnak). A captive hátrányai

• rendszeresen előforduló jelentős károk veszteségessé tehetik a captive-et • kockázatmegosztás nem jön létre, mivel a captive csak az anyavállalat kockázatait vállalja • a captive alapítása egyszeri jelentős kiadással jár • a captive működtetése komoly szaktudást és figyelmet igényel. A captive boom kezdetén a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje felé a legfontosabb szerepet az adózási és pénzügyi szempontok játszották. Ez egyszerű kockázat önfinanszírozással összehasonlítva, a captive-k olyan előnyöket nyújtottak, mint az adóból levonható díjak és az off-shore területeken szintén kedvező adózásban részesített kockázati

217

Kockázatkezelés és biztosítás tartalékok. Manapság az adózási megfontolások a második helyre szorultak: az Egyesült Államokban a díjak csak akkor vonatók le az adóból, ha a captive egy jelentős részt harmadik féltől vállal. A legtöbb európai országban a vállalatnak bizonyítani kell, hogy jelentős kockázatátadás történt és hogy a fizetett díj kockázatvállalási szempontból indokolt. Néhány európai országban a captive profitja az anyavállalat országában is adóköteles. A pénzügyi előnyökhöz tartozik még a befektetési jövedelem közvetlen beszámítása a kárkifizetésekbe, a befektetési politika befolyásolhatósága és a közvetlen hozzáférés a viszontbiztosítási piachoz. 15.4.2. Finite Risk (FR)

A finite risk megoldások az egyéni kockázat időben való elosztásán alapulnak, ellentétben a hagyományos biztosítással, ami a nagy számok törvényén alapul. A hagyományos biztosítás esetében a kockázat átadás úgy valósul meg, hogy egy hasonló kockázattal bíró nagyobb csoportban elosztják a bekövetkezett károkat, amiknek csak egy része következik be egyszerre. Ezzel szemben a finite risk megoldásokat leginkább arra használják, hogy egy egyéni kötvénytulajdonos kockázatait időben osszák szét. A finite risk termékek fő jellemzői: a) korlátozott kockázatvállalás, b) a nyereség megosztása az ügyféllel, c) több éves szerződési időszakok, d) a befektetési jövedelem egyértelmű beszámítása. Először is a kockázatátadás a kötvénytulajdonostól a biztosító felé korlátozott (finite, véges), de általában tartalmazza mind a vállalási, mind pedig az idő kockázatot. A biztosítási kockázatokon felül a finite risk termékek kínálói nem biztosítható kockázatokat is vállalnak úgy, mint például kamat kockázat, hitel kockázat, árfolyam kockázat. A finite risk termékek második jellegzetessége, hogy a kötvény általában több éves időtartamra terjed ki (multi-year). Ez lehetővé teszi az időben való diverzifikációt, amely a finite risk termékek tipikus jellegzetessége és lehetővé teszi az üzleti kockázatok finanszírozni, amelyeket egyébként lehetetlen a megszokott egyéves tartamon belül kezelni. Harmadrészt a finite risk kötvény tényleges költsége nagyban függ az egyéni kárstatisztikától. A biztosítási díj azon részét, amely nem kellett a károk kiegyenlítéséhez, a szerződési időszak végén visszafizetik. A szerződés időtartama alatt keletkező kamat jövedelmet közvetlenül arra a számlára teszik, ahol a díjakat számolják. Ez azt jelenti, hogy a pénz időértéke a kötvények költség hatékonyságát növeli. A finite risk eszközök egyesítik magukban a korlátozott összegű kockázat átadást, a befektetői jövedelem explicit beszámítását, a többéves szerződés időtartamát és valamilyen 218

Kockázatkezelés és biztosítás formában az eredményrészesedést. Alkalmazásuk fő célja a vállalat működési eredményeinek stabilizálása az időben fellépő ingadozások ellen. Ilyen ingadozást előidézhet ciklikus trend, megtartott vagy nem biztosítható (kvázi) kockázatokból vagy a mérleg szerkezet javításából származó veszteség (tartalék felszabadítás). 15.5. ábra Eredmény-kiegyenlítő hatás


A finite risk szerződések fő típusai: a) Loss portfolio transfer (LTP), b) Financial quota share reinsurance (FQR), c) Retrospective excess of loss cover (RXL), d) Prospective excess of loss cover (PXL). 15.4.3. Több éves és több ágazatú (biztosítási) termékek (Multi-Year/ Multi-Line Products – MMPs)

Az MMP-k az ART innováció fontos eredményei. A különböző kockázati kategóriák egy termékbe olvasztásának megvalósításában évek óta nincs semmi újdonság. Az ilyen irányba tett első lépések még a hetvenes években történtek. Tekintettel a piaci változásokra, itt az ideje, hogy újraérté-keljük az utolsó MMP generáció sikerességének lehetőségeit. Az MMP-k fő jellegzetességeit ismertetem a következőkben. Többféle biztosítási ág van összekapcsolva ugyanabban a biztosítási programban. A „hagyományos”

biztosítási

kockázatok,

mint

a

tűz,

üzemszünet,

felelősség,

összekapcsolhatóak. Ezek a kockázati kategóriák rendszerint nincsenek különválasztva, a biztosítási díj integrált alapon kerül megállapításra. Jellemző még az MMP-re, hogy speciális

219

Kockázatkezelés és biztosítás kockázatokat is tartalmaz, illetve olyanokat, amelyek hagyományosan nem biztosíthatóak (pl. politikai, üzleti kockázatok). Az MMP-k amellett, hogy a kockázatot az üzleti portfolión belül osztják szét, időben is terítik a kockázatokat. Általában limitek és levonások vannak megállapítva a kötvény teljes időtartamára és az egyes évekre is. Eltérően más (legtöbb) finite megoldásoktól, az MMP-k lényegi kockázatátadást tesznek lehetővé. A felelősségi limitek szintje és a korábban a biztosítóktól „idegen” kockázatok vállalása tükrözik a nagyobb kihívást a biztosítók tőkésítésében. Az MMP előnyei a kötvényesek számára: • • • •

hatékonyságból eredő haszon kockázati költségek stabilizálódása hatékonyabb adminisztráció rugalmasság. Az egyedi kockázatok összekapcsolása és néhány diverzifikációs előny kihasználása

után az optimalizáció egy újabb területe kerül előtérbe. A biztosítási/viszontbiztosítási világban az egyedi kockázatok bizonyos halmazát több ágazatra kiterjedő (multi-line) ill. többéves (multi-year) biztosítási/viszontbiztosítási programokban kapcsolják össze. Ez manapság már mindennapos dolog. Az igazi, több ágazatra kiterjedő programok fő jellegzetessége a különböző üzletágaknak egy közös megtartása: a fedezet meghatároz egy egyszerű kötési pontot (attachment point), függetlenül attól, hogy melyik üzletágban keletkezett a kár. Az ilyen programok segítségével a vállalat eldöntheti, hogy a kiaknázott diverzifikáció lehetővé tesz-e további kockázatok megtartását még több tőke bevonása nélkül, vagy hogy egy ugyanolyan összegű megtartott kockázat lefedéséhez kevesebb tőke is elegendő. Egy kockázatkezelési program eredménye egyrészt a kockázatnak kitett vállalati tőke hatékonyabb felhasználásából, valamint az adminisztrációs költség-megtakarításból származik.

220

Kockázatkezelés és biztosítás 15.6. ábra Hagyományos és MMP megoldások összehasonlítása

Forrás: sigma № 2 (1999) 24. p 15.4.4. Multi-trigger termékek (MTPs)

Ami a tulajdonosokat illeti, őket nem érdekli, hogy a vállalat egy részvény-re jutó nyereségét hogyan csökkentik a biztosítási vagy nem-biztosítási veszteségek. A lényeg, hogy korlátozzák a végső eredmény ingadozását. Ezen fedezetek legfontosabb jellegzetessége, hogy csak akkor fizetnek, ha a kötvény időtartama alatt egy biztosítási esemény („first trigger”) mellett egy nem-biztosítási esemény („second trigger”) is bekövetkezik. A biztosító szemszögéből ez csökkenti a kárkifizetések valószínűségét, ami viszont egy kisebb költségű fedezet nyújtását teszi lehetővé. Tegyük fel, hogy az első kötés („first trigger”) (pl. tűzkár) alatt lévő teljes biztosítási igény valószínűsége 10 százalék. A második kötési („second trigger”) esemény (pl. jelentős növekedés az államkötvények hozamában) bekövetkezésének valószínűsége szintén 10 százalék. Eltekintve a tranzakciós költségektől, a profit rátától stb. a közös rátát („rate on line”) úgy számítják ki, hogy az mindkét valószínűség terméke legyen, és ez csak 1 százalék lenne. A különböző triggerek összekapcsolásával végtelen a lehetőségek száma. Az MTP-k például védelmet nyújtanak olyan katasztrófa események ellen, mint a megsemmisítő erejű földrengés és az árzuhanás a tőke vagy kötvénypiacon ugyanazon pénzügyi év alatt.

221

Kockázatkezelés és biztosítás Míg az egyszeri kötési rendszer működése a működési eredmény volatilitásán és a (downside) kockázat csökkentésén alapul, addig a dupla kötési megoldások az egyáltalán nem – vagy csak kis mértékben – korreláló események fedezéséhez szükséges tőke jelentős csökkentésén keresztül érik el alapvető hatásukat. Mivel az aktiválás valószínűsége nagyon alacsony, az eredmény volatilitásának csökkentése korlátozott lenne. 15.4.5. Feltételes tőke (Contingent Capital – CC)

A feltételes tőke egy olyan alternatíva, amelynél a biztosítási veszteségeket bekövetkezésük után finanszírozzák. A probléma ezzel csak az, hogy egy jelentős kár bekövetkezése esetén nagyon drága vagy egyenesen lehetetlen tőkét felszabadítani. Kis gyakoriságú, de nagy veszélyt jelentő kockázatoknál nem segítenek az önfinanszírozó eszközök. Pontosan ez az, ahol a feltételes tőke megoldások színre léphetnek. Legegyszerűbb formájukban ezek a megoldások nagyon hasonlítanak egy bankkal kötött hitel megállapodáshoz. A különbség csak az, hogy egy hitel megállapodásnál a pénzügyi

feltételek

bizonyos

–

mérlegből

és

eredménykimutatásból

számolt

–

mutatószámokhoz vannak kötve, míg a feltételes tőke megoldásoknál a kötvényes biztosítja magának a jogot arra, hogy az előzetesen megállapodott feltételek szerint saját tőkéhez vagy hitelhez jusson egy a szerződésben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén. A feltételes tőke egy másik, bonyolultabb formája egy eladási opció (put option) vásárlása, ami nem egy részvényárfolyamhoz, hanem valamilyen biztosítási eseményhez kapcsolódik: egy vállalat eladási opciót vesz a saját részvényárfolyamán. Ha biztosítási kár lép fel, amelyet a kötvényben előre rögzítettek, és ha a részvényárfolyam egy előre meghatározott szint alá süllyed, akkor a vállalat érvényesítheti az opcióját és pótlólagos tőkéhez jut a megállapodás szerinti kötési áron. Az előre rögzített feltételek szerinti tőkéhez jutás egy biztosítási esemény bekövetkezéséhez van kötve. Amennyiben ez a bizonyos eset épp-úgy definiálva van mint a hagyományos biztosítási megoldásoknál, akkor ez felvet egy jelentős morális kockázati problémát, mivel a vállalat befolyásolhatja a kár mértékét. Ezzel ellentétben, ha az esemény bekövetkezése egy független indexhez van kapcsolva, a kialakított megoldás esetleg nem elégíti ki minden esetben az ügyfél igényeit. Az ilyen megoldásokkal a pénzügyi nézőpont került előtérbe. A tőkét rendelkezésre bocsátó társaság nem visel biztosítási kockázatot, de kamat kockázatot vállal.

222

Kockázatkezelés és biztosítás A vállalatok igyekszenek védeni rövid és hosszú távú hitellehetőségeiket egy esetleges katasztrofális esemény ellen. Számukra egy kecsegtető megoldás, hogy opciót adnak a tartozást megtestesítő eszközre vagy az elsőbbségi részvények egy csomagjára, cserébe egy harmadik fél garantálja a vállalatnak, hogy egy előre rögzített esemény bekövetkezése után kölcsönt vehet fel az előre meghatározott feltételek szerint. A feltételes tőke nyújtotta megoldás költséghatékony, és a likviditás biztosítása érdekében segíti a források diverzifikálását. 15.4.6. Biztosítási kockázatok értékpapírosítása

Általában az értékpapírosítás (securitization) követelések (pl. jelzáloghitel, lízing, kölcsön, hitelkártya egyenleg) finanszírozásának egy lehetséges módszere, egy követelés-portfolión alapuló, forgatható értékpapír kibocsátással. A nem-likvid, de pénzáramlást biztosító eszközök fedezete melletti kötelezettség-vállalás, amelynek formája a kibocsátott értékpapír a piacinál magasabb hozamot biztosít a befektetőnek, akik a magasabb hozamért az eredeti eszközök kockázatait vállalják. A követelések eredeti „tulajdonosa” az értékpapírosítással megszerzett hitelt vállalkozása bővítésére fordítja, amelynek hozamából és a követelések teljesítéséből fizeti vissza a hitelt. Az értékpapírosítás általános előnyei közül néhányat emelünk ki: • az értékpapírosítás mérlegen kívüli finanszírozás, amellyel a tőke-szerkezet és a ROE mutató javítható • lehetőséget ad új külső források bevonására • idegen források diverzifikációja • eszköz és forrás oldal idő jellemzőinek összehangolása • tőkekövetelmények javítása • finanszírozási költségszint csökkenthető Nem feledkezhetünk meg az értékpapírosítás hátrányairól sem: • • •

költséges információk a vállalkozásról a befektetők révén akár a konkurenciához is eljuthatnak a megmaradó eszközök „rosszabbak”, mint az értékpapírosítottak A biztosítási kockázatok értékpapírosítása tulajdonképpen a biztosításhoz kapcsolódó

pénzáramlások (díjbevétel, kárkifizetés) értékpapírosítása. Az említett pénzáramlások hagyományosan két fél között, biztosított és biztosító között zajlanak le. Az értékpapírosítási ügylet lehetővé teszi olyan vállalkozások bekapcsolódását is ebbe a kapcsolatba, amelyek nem folytatnak biztosítási tevékenységet.

223

Kockázatkezelés és biztosítás A tőkeemelést általában egy speciális viszontbiztosító társaság egy ún. „speciális pénzintézet” (special purpose vehicle, SPV) létrehozására fordítják, ami azután hagyományos viszontbiztosítási kötvényeket bocsát ki. Ez a struktúra lehetővé teszi, hogy a tranzakciót formálisan egyfajta viszontbiztosításnak tekintsék, amely mind felügyeleti (supervisory), mind adózási célokat szolgál. A megoldás legfőbb előnye a hagyományos viszontbiztosításhoz képest, hogy a biztosító pótlólagos kapacitáshoz jut a tőkepiacon keresztül, méghozzá hitel kockázat nélkül. Az értékpapírosítás további előnyei a biztosítási iparágban: • saját tőke minősítésének emelése versenyképes költségek mellett és a specializációból eredő nyereségek (a felügyeleti követelmények beleértve a tőke- és tartalékkövetelményeket és a biztonsági alapba utalt díjbevételeket, melyek elkerülhetők az értékpapírosítás által) • likviditás (két úton növeli a likviditást: egyrészt az értékpapírosított eszközök eladásából származó készpénz formájában, más-részt a nem likvid eszközöket magas minősítésű értékpapírokká alakítja) • adómegtakarítás. A katasztrófakockázatokat hagyományosan a biztosítási, viszontbiztosítási piacokon porlasztották, ezáltal a biztosítók gyűjtötték be az egyének kockázatait és azt osztották el újra a világ viszontbiztosítási piacán és vég-eredményben részvényeseik körében. A biztosítók így hatalmasra növelték kockázatvállalásukat. Miután a viszontbiztosítási fedezet nem elegendő és emellett a biztosítási igény a bekövetkezett katasztrófák miatt megnövekedett, a biztosítók új finanszírozási formákat kerestek a tőkepiacokon. A katasztrófa-kockázatok befektetőkhöz való továbbításának két alap-vető módja van: • •

finanszírozási ügyletek kockázatátvivő ügyletek A finanszírozási ügylet során a káresemény bekövetkezésekor a befektetők „fizetnek”.

Az ügylet hasonlít egy banki hitel-rendelkezésre tartáshoz, azzal a különbséggel, hogy a banki ügylet esetében a lehívás nem katasztrófa eseményhez kötődik. Ebben az esetben a befektető kockázata a pénz gyors kifizetése. A kockázatátvivő ügyletek esetében a befektető veszít, ha a katasztrófa bekövetkezik. Az értékpapír pénzre történő cseréje, még a biztosítási esemény bekövetkezése előtt megtörténik. Ha bekövetkezik a biztosítási esemény a befektető kevesebbet vagy semmit nem kapnak az értékpapírokért, így tényleges kockázatot vállalnak.

224

Kockázatkezelés és biztosítás A katasztrófakötvények kockázat átvivő szerepe hasonló a biztosításéhoz, vagy viszontbiztosításéhoz. Egy ilyen kötvény esetén a befektetők pénz adnak egy biztonsági alapba, ahonnan kamatbevételt kapnak. A biztosított bevételt ebből csak abban az esetben lát, ha a katasztrófa be-következett, ezért a jogért ő díjat fizet az alapba, amelyet a kamatokkal együtt közvetlenül a befektetőkhöz utalnak. Ha nem következik be a biztosítási esemény akkor a biztonsági alap megmarad és a befektetők visszakapják a tőkerészt is. Azonban, ha a biztosítási esemény bekövetkezik, akkor a befektető csak annyi kamatot és tőkét kap vissza, amennyi a biztosított kifizetése után lehetséges. A katasztrófakötvények működését egy ma már klasszikusnak számító példán tudjuk bemutatni. Egy amerikai biztosító 400 millió dolláros értékpapírosítási ügyletet bonyolított le 1997-ben. A biztonsági alapot egy off-shore szakosított viszontbiztosító (SPR – special purpose reinsurer) kezelte. A SPR 400 millió dolláros viszontbiztosítási szerződés adott el a biztosítónak és kibocsátott 400 millió dollár értékű kockázat átvivő kötvényt. A kötvénykibocsátás bevételei a trust-höz folytak be, amely magas minősítésű rövid lejáratú eszközökbe fektette a bevételeket. A trust katasztrófa estén eladja befektetéseit, hogy fedezze a biztosító 1 milliárd dollár feletti kárfizetéseinek 80%-át, maximum 400 millió dollárig. A viszontbiztosításért a biztosító díjbevételének 6%-át fizet a trust-nek. A díjbevétel és a befektetések hozama a befektetőkhöz kerül attól függetlenül, hogy bekövetkezett-e a biztosítási esemény vagy sem. A viszontbiztosítás fedezeteként kétféle kötvényt bocsátottak ki: egy változó tőkerészest és egy védett tőkerészest. A változó tőkerészes kötvény vásárlói elveszíthették befektetésüket, a védett tőkerészes kötvények esetében a tőkerész kifizetését kár esetén 10 évvel elhalasztják. A kötvények kamata a kockázatnak megfelelően alakult: változó tőkerészes kötvényre LIBOR+5,75%, védett tőkerészes kötvényre LIBOR+2,73%. A katasztrófakötvény előnyei a hagyományos viszontbiztosításhoz képest: • nagyobb biztonság, mivel a pénzeszközök a kibocsátás után szinte azonnal rendelkezésre állnak, és nem csak jövőbeli ígéret van a teljesítésre • a kötvényesítés megnyitja az utat a biztosítási és viszontbiztosítási piacok kapacitásánál jóval nagyobb tőkepiacok felé • a kötvénykibocsátással a biztosító hosszú távú árstabilitást érhet el, nem lesz kitéve a viszontbiztosítási piacok rövid távú árváltozásai hatásainak A kötvénykibocsátás előtt néhány kedvezőtlen tényezőt is érdemes mérlegelni: • •

a szakosított „pénzintézet” (SPV – SPR) felállítása költséges ügyleti költségek (pl. minősítés, jogi)

225

Kockázatkezelés és biztosítás A biztosítási kockázatok értékpapírosítás a 90-es évek második felében látványosan fejlődött, 1996-os 161 millió dollárról 1998-ra 1,4 milliárd dollárra nőtt. A gazdasági recesszió a 90-es évek végére megakasztotta a fejlődést 1-1,3 milliárd dolláros szinten. 15.4.7. Biztosítási derivatívok

A biztosítási kockázat pénzpiaci eszközökkel való kontrollálásának első lépése volt a biztosítási derivatívok – mint például a természeti katasztrófa-kockázatokra köthető opciós és future ügyletek – kifejlődése. A biztosítási derivatívokkal nemcsak a tőzsdén lehet kereskedni, hanem OTC piacon vagy akár magánúton is elhelyezhető. A katasztrófaopciók általában a biztosított károk vagyon-kárrendezési indexén alapulnak, amely értéke a biztosított károk értékének emelkedésével nő. A biztosítók vehetnek egy call opciót, amit akkor hívnak le, ha a károk egy bizonyos szint fölé emelkednek, ezzel kockázataikat csökkentik egy adott üzletágban. A put opció vásárlásával a kockázatvállalást tudják növelni egy másik ágazatban, put opciót akkor hívják le, ha károk egy meghatározott szint alatt maradnak. Köthetnek spread ügyletek is (pl. vesznek egy call opciót egy adott áron és eladnak egy másikat magasabb áron), amik a stop loss viszontbiztosítások pénzügyi megfelelői. A katasztrófa opciók tőzsdén kívül jelentek meg, de rövid idő alatt be-került a szabványosított tőzsdei kereskedésbe. Legnagyobb piaca a chicagói tőzsde egyik szekciója a CATEX. A biztosítási derivatívok használata a korábban nem biztosítható fenyegetettségek elleni védelemre hatalmas potenciált rejt magában. Az időjárási kockázat erre kiváló példa. Számos vállalat jövedelme érzékeny az időjárás alakulására, ilyenek például az energiatermelők, építő vállalatok, élelmiszert és italokat gyártók, a szabadidő szektorban tevékenykedő (uszoda, vidámpark, sportbolt stb.) és más egyéb vállalatok is. Az Egye-sült Királyság Meteorológiai Intézetének becslése szerint az összes üzleti tevékenység több mint 80 százaléka érzékeny az időjárás alakulására.

226

Kockázatkezelés és biztosítás Felhasznált irodalom

Asztalos László (1997): Biztosítási kézikönyv. BOI, Budapest Balogh Gábor – Szűcs László (1990): Társadalom biztosítás nélkül. Magvető, Budapest Banyár József (2003): Életbiztosítás. AULA, Budapest Dorfman, M. S. (2002): Introduction to Risk Management and Insurance. Prentise Hall Farkas Szilveszter– Szabó József (2005): A vállalati kockázatkezelés kézi-könyve. Dialóg Campus, Budapest-Pécs Farny, D. (2001): Biztosítás-üzemgazdaságtan (Szemelvények). Széchenyi István Főiskola, Győr Kohn, M. (1998): Bank- és pénzügyek, pénzügyi piacok. Osiris-Nemzetközi Bankárképző, Budapest Veres Zoltán (1998): Szolgáltatásmarketing. Műszaki Könyvkiadó, Budapest Vaughan, E. – Vaughan, T. (1995): Essentials of Insurance: A Risk Management Perspective. John Wiley

227

Kockázatkezelés és biztosítás M1. Kockázatelemzési technikák Hiba-fa elemzés

A hibajelenségek okai sokszor nagyon messzire visszavezethetők, ezért először a feladatot le kell határolni, ez jelentheti azt, hogy csak egy munkahelyet, csak egy telephelyet vagy csak egy folyamatot vonunk be a vizsgálatba. Példánk legyen a következő: a hibajelenség az, hogy egy szállítmány nincs rendben. Akkor lenne minden rendben, ha a szállítmány megfelelően összecsomagolva tartalmazná az árut és a kísérő dokumentációt. A feladatot, a hiba-okok keresését csak a csomagolást végző munkahely keretei között vizsgáljuk. A szállítmány tehát hibás, ha vagy a csomagolás nem megfelelő, vagy a tartalom nincs rendben. Ez az első logikai elem, ami a vagy-vagy kifejezésnek felel meg, vagy-kapunak nevezik. (Lásd M.1. ábrát.) Menjünk tovább a csomagolásnál! A csomagolás hibás lehet azért, mert vagy alkalmatlan a csomagolóanyag, vagy mert nem jól végezték el a csomagolást. A következő ábrán ezért megjelenik egy újabb vagy-kapu. (Lásd M.2. ábrát.) A másik ágon, a tartalomnál tételezzük fel, hogy működik egy végellenőrzés, amely amellett, hogy ellenőrzi a tartalmat, pótolni tudja a hiányokat, illetve még ki tudja venni a felesleges vagy nem odavaló dolgokat. Így ahhoz az állapothoz, amit a „hibás a tartalom” kifejezéssel írtunk le, csak úgy lehet eljutni, ha a tartalmat korábban rosszul állították össze, és még az végellenőrzésen is hibásan át tudott menni. Újabb logikai elemmel állunk szemben: az és-kapunak nevezettel, ez jelenik meg a következő ábrán. (M.3. ábrát.) Tételezzük fel, hogy ezzel elérkeztünk a felügyeletünk alá tartozó terület határához. Négy bemenetünk van, ezeket a következőképpen értékelhetjük: „Ellenőrzés hibája”. Ez az általunk választott területen minden más tényezőtől független hiba, például nem a szabályoknak megfelelően, felületesen végezték az ellenőrzést, nem vették észre a hibát. A független hibát körrel jelöljük. Ez azt jelenti, hogy további okokat már nem érdemes keresni, egyszerűen ki kell javítani a hiányosságot. „Hibás összeállítás”. Tételezzük fel, hogy az összeállítást már nem a csomagoló részleg végzi el, vagyis az ilyen hibát mások követhetik el. Itt esetleg érdemes az ok-okozati láncot folytatni, keresni, hogy milyen okokból hibás az összeállítás, de a mi szempontunkból ez már kívül esik a vizsgálati területen, ezt az elemzést már másnak kell elvégeznie. Ha elvégzik,

228

Kockázatkezelés és biztosítás akkor számunkra az ő ábrájukkal egy csatlakozási pontot kapunk, ezt jelöljük az ábrán látható nyílszerű szimbólummal. „Csomagolási művelet hibája”. Mivel mi végezzük a csomagolást, ezért ezt a hibát mi követjük el. Például helytelen módszert, nem megfelelő eszközt alkalmazunk, gyakorlatlanok a munkások, számos oka lehet a hibának. Érdemes tovább elemezni a dolgot, javítani a munkavégzésen. Ezt most egy rombusz alakú szimbólummal jelöljük. A kör szimbólumhoz képest tehát az a különbség, hogy ott az ellenőrzést csak egyféleképpen lehetett végezni, a hiba oka nyilvánvaló, itt viszont további vizsgálatoknak is lehet értelme. Ezért ezt a bemenetet függő hibának nevezzük. „Alkalmatlan csomagolóanyag”. Ha a csomagolóanyag hibájáról nem tehetünk, rajtunk kívül álló okok vezetnek ehhez a hibához, akkor ismét használhatjuk a nyíl szimbólumot, mint ahogy az már kifejtettük. (Lásd M.4. ábra.) Ezzel előállt egyszerű ábránk, amely alkalmas az elemzésre. (Lásd M.5. ábra.) Az elemzési gyakorlat az itt bemutatottakon kívül még más elemeket is használ, de ezek bemutatásától eltekintünk. Blokkdiagram

A másik egyszerű, rajzon követhető eljárást a blokkdiagram jelenti. Ha a hibát vagy kárt több egymástól független hiba-ok okozhatja, akkor soros, ha több hiba együtt okozhat kárt, akkor pedig párhuzamos struktúrával van dolgunk. Ez a kétféle elem megfelel a hiba-fa vagykapujának és és-kapujának, ezért az előző példát is használhatjuk. Két egymástól független hiba-ok esetén a rajz a M.6. ábrán látható. A M.7. ábra a másik esetet mutatja: Az előző példánkat tehát blokkdiagramban a következő lépésekben rajzolhatjuk meg: lásd M.8. ábra. Láthatjuk, hogy a csak és-kapukat és vagy-kapukat tartalmazó hiba-fa könnyen átrajzolható blokkdiagrammá. A blokkdiagram előnye, hogy – amennyiben viszonylag egyszerű – számszerű elemzések elvégzését is lehetővé teszi. Az elv egyszerű: a sorosan ábrázolt elemek valószínűsége összeadható, a párhuzamos elemek összesített valószínűsége pedig szorzással állítható elő (az és-kapunál a hiba csak akkor jelentkezik, ha mindegyik párhuzamosan rajzolt hiba-ok egyszerre bekövetkezik). A hibás csomagolóanyagnál 1%-ot, a

229

Kockázatkezelés és biztosítás csomagolási művelet hibájánál 2%-ot, a hibás összeállításnál 3%-ot és az ellenőrzés hibájánál 2%-ot felvéve, ezek a számok a hiba valószínűségét jelentik külön-külön, összesen tehát 3% közüli értéket kapunk eredményül. Lásd M.9. ábra. A számítás egyik legfontosabb tanulsága az, hogy az és-kapunál elvégzett szorzási művelet a hiba-okot nagyon nagymértékben befolyásolja, látható a számításnál, hogy az ellenőrzés beiktatásával a hibás összeállítás viszonylag nagyra felvett valószínűsége ellenére a hiba-fa jobboldali ágán gyakorlatilag elhanyagolható értéket kapunk. A számítás logikáját a következő bonyolultabb ábrán is tanulmányozhatjuk: lásd M.10. ábra. Az ábrán elhelyezett elemeket sorba rendezni az ún. minimális metszetekkel lehet. Az ábrán látható számítás sorai szerint haladva először a 3. és 4. elem együttesét számítjuk, ezzel az értékkel beiktathatunk egy helyettesítő elemet, amelyet 3,4 jelzéssel láttunk el. Ezután a párhuzamos struktúra úgy oldható fel, hogy az elemeket külön szorozzuk egymással. Az összevonással kapott elemeket jelöltük 1,(3,4) és 2,(3,4) jelekkel. Így átalakítva jutunk az utolsó, már csak soros elemeket tartalmazó ábrához, és a blokkdiagram hibáinak összevont értékeléséhez.

230

Kockázatkezelés és biztosítás M.1. ábra

231


232


233


234


235


M.7. ábra

236


237


238


239


Hibamód és hatáselemzés

A módszer egy alkalmas táblázat kitöltésén alapszik. Először meghatározzuk a vizsgált rendszerelemet, a táblázatba beírva, vagy valamilyen eljárásra hivatkozva más módon megadva. Példánkban a táblázatban határoztuk meg a műveletet, megadva a szükséges leírást. A következő lépés a lehetséges és a tapasztalt hibajelenségek megadása, a táblázatban hármat tüntettünk fel. A példa szerint a hiba következményeit adjuk meg a következő oszlopokban, először a követő műveletekre, majd az egész üzemre vonatkoztatva. Megnevezés

Hiba

A hiba hatása A hiba hatása más

a teljes

műveletekre

üzemre

A hiba

A hiba

gyakorisága

jelentősége (osztályzat)

Csomagolás

A védő-merevítő A hibát az

Ha a hibát az

Hetente egy

A művelet leírása

keret és a

ellenőrzés nagy

ellenőrzés nem

alkalommal

Egy darab öt kilogramm tömegű

berendezés

valószínűséggel

veszi észre,

fordul elő

berendezés védő-merevítő keretbe

helytelen

kiszűri,

akkor az áru

helyezése. Az így összeállított egység

összeállítása

újracsomagolásr

szállítás közben

a visszaküldi

megsérülhet

A dokumentáció

A hibát az

Ha a hibát az

Ritkán, havonta

nem kerül bele a

ellenőrzés nagy

ellenőrzés nem

egyszer fordul

csomagba, vagy

valószínűséggel

veszi észre,

elő

nem a

kiszűri, a

akkor a vevő

megfelelőt

dokumentáció

reklamálhat

helyezik el

hiányát pótolja

A vevő adatai

A hibát az

kartondobozba helyezése. A dobozban a

1

dokumentáció elhelyezése. A dobozon a vevő adatainak feltüntetése, címke felragasztásával.

A

Kéthetente

tévesek a címkén ellenőrzés

vevőreklamáció

fordul elő

(tévesztés)

gyakran nem

ügyintézése

veszi észre, a

körülményes,

hibás címzéssel

időigényes, a

rossz helyre

szállítási

szállítják az árut

késedelem szinte

2

4

biztos

A hiba gyakoriságát számértékkel vagy egyszerű leírással adhatjuk meg, példánkban a leírást választottuk. Az utolsó oszlopban szerepel a hiba összevont értékelése, például egy ötfokozatú skála szerint. A példában ezt használtuk, a nagyobb szám itt súlyosabb hibát jelez. Az értékelésnél azokat a hibákat értékeltük súlyosabbnak, amelyek vevőreklamációt okozhatnak. Az utolsónál pedig azért adtunk erős osztályzatot, mert a hiba jellegénél fogva nehezen hozható helyre. A módszer meglehetősen rugalmas, a feladat jellegének megfelelően könnyen alakítható.

240

Kockázatkezelés és biztosítás M2. Ellenőrző lista Egy vállalkozás biztosításának megtervezéséhez az üzleti főkönyv nem tud annyi információt szolgáltatni, mint amennyire szükség van. Ezért fontos a feltételek alapos vizsgálata és a vállakozások működésének mélyreható tanulmányozása. Erre szolgálhat a Fact Finder= az ún. tényfeltáró ellenőrző lista, amely a következő információkat szolgáltatja:

II.

A. Különösen értékes termékek vagy egyéb vagyon (maximális érték) (pl. ékszerek, bundák, drágakövek, szépművészeti cikkek, antik áruk, nemes fémek, izotópok, rádium) 1. Széfekben 2. Máshol az adott helyszínen 3. Minden egyes sofőr, kereskedő felügyelete alatt 4. Páncéltermekben 5. Egyéb helyeken vagy szállítás alatt B. Értékes dokumentumok, feljegyzések 1. Fajtája 2. Tárolási helye 3. Értéke C. Kinnlevőségek 1. Maximális és minimális értékek 2. Kinnlevőségek helye D. Gépkocsik, repülőgépek, hajók (birtokolt vagy használt) 1. Tulajdon a) saját b) idegen 2. Értékük és koncentrációjuk mértéke adott helyen, időben Működés, üzemeltetés A. Központi működés: főbb áruba bocsátott termékek és szolgáltatások 1. Rendszeresen eladott termékek és szolgáltatások sajátosságai 2. A felhasznált anyagok és kellékek eredete 3. A szolgáltatások ellátása érdekében zajló termékáramlások az üzemi lépcsőfokokban, folyamatokban: van-e szűk keresztmetszet? 4. Részletfizetési vagy hagyományos fizetési keretek között eladott áruk mértéke, jellege és elhelyezése 5. Termékek bevezetése , bemutatása, szervízszolgáltatások a telephelytől eltérő helyen B. Munkáltatóknak nyújtott szolgáltatások 1. Üzemi korház, betegszoba vagy elsősegély szoba működik-e 2. Étterem üzemel-e 3. Szponzorálják-e a munkavállalók pl. atlétika csapatait C. Működik-e szépségszalon vagy egyéb szolgáltatás, ami magában hordozza a mulasztás, helytelen kezelés veszélyét D. Működtetnek-e éttermet a köz számára E. Szerződési idő alatt visszamondott munkák F. A telephelyen vagy attól eltérő helyen lévő reklámeszközök, árusító gépek, helyek G. Cégen kívüli sportklub támogatása H. Adott szerződésekben feltételezett felelősség 1. Mellékszerződések 241


I.

J.

K.

L.

2. Haszonbérleti szerződések 3. Kereskedőkkel kötött minőség állagmegőrzési szerződések 4. Vásárlási megbízások 5. Lift, mozgólépcső szervizeléssel kapcsolatos szerződések 6. Szolgalmi jogok 7. Szolgáltatási szerződések (vagy a cég számára vagy általa) 8. Egyéb szerződések Szállítás (éves szállítás értéke, ezen belül is a maximális mind a beszállítói oldalon mind pedig az értékesítés estében) 1. Saját kamionok 2. Sofőrök 3. Vasút 4. Gyorsvasút 5. Légi szállítás 6. Csomagposta 7. Ajánlott küldemény 8. Belföldi vagy vízparti szállítás 9. Külföld 10. Egyéb Pénz és készpénzmozgások 1. Fizikai 2. Audit és egyéb ellenőrző procedúrák 3. Fogalmi mozgások (pl. könyvelési cash-flow-k) Időnek való kitettség 1. Szokásos bérfizetés: vezetők és egyéb kulcsfontosságú személyek, általános fizetés 2. Az előállított termékek nettó eladási értéke vagy az összes nettó értékesítés 3. Nyersanyag vagy kereskedelmi költségek 4. Fűtési és áramköltségek 5. Jelenlegi év várható profitszintje, előrejelzés a következő évre 6. A sérülésnek kitett eszközök kicseréléséhez szükséges maximális idő 7. Bevételek azon százalékos mértéke mely bizonyos vevők vagy szállítók üzemeiben lévő ügyletek megszakításából származó kár által érintett lehet 8. A jelenlegi eszközök sérülésének veszélyéből eredő bevételkiesések csökkentésének lehetősége és a helyettesítő vagy póteszközök valószínűsíthető költsége 9. Az üzemek egymástól kölcsönös függése esetén az egyikben feltételezett kár következtében történő leállás által érintett bevételek százalékos mértéke, minden egyes üzem esetében 10. Mely működési fázis és milyen mértékben igényel külső forrás által nyújtott hőt, fényt vagy elektromos áramot Külföldi értékesítés és üzemeltetés

242

Farkas Szilveszter Ivanyos János Szabó József. Kockázatkezelés és biztosítás

Recommend Documents