Evangéliumi folyóirat

Evangéliumi folyóirat

„Uram, kegyelmed az egekig ér, hűséged a fellegekig.”

2012/2

(Zsoltárok 36,6)

50. évfolyam 2. szám

Elég

m i n de n n a pn a k a m aga b aja Nem kell többet cipelned, A ma terhét csupán. Istent ne faggasd messzebb, Elég, mit most kíván. Lábadnak egy-egy lépés, Nem több a kényszere, Szívednek annyi értés, Mi ma sajdult bele.

Ne adj helyt nagyobb gondnak, Mit Istened ma ad, A „később” és a „holnap” Jó, ha Őrá marad. Társnak a vándorútra Ma válaszd, erre vár, Ma, nem majd évek múlva, Most, hogy élted sivár. Ma hordja fájó terhed, Ösvényt ma rendel még, Mi most vigasz lelkednek, Elkészítette rég.

A tartalomból Antiókhia.............................................................. 4 Modern zűrzavar................................................ 6 Isten értékeli az értéktelent .......................... 8 A megbocsátásról .............................................. 9 Mit jelent a név?............................................... 10 Alkohol .............................................................. 11 A hit útjában álló nehézségek .................... 12 Bátorítás és intelem ...................................... 14 Gyermeksarok.................................................. 17 Vallomások........................................................ 19 A te utad iránytűje.......................................... 20 I. Jeroboám és az alkalmazkodás................ 22 Krisztus földi uralma......................................24 Az emberi nagyság titka – Mózes.............. 25 Akvila és Priscilla............................................ 26 A teremtő Isten létezése............................... 27 Megpróbáltatásaink értékesek.................... 28

Vetés és Aratás

2012/2 (50. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401

Nem később – ma nyújt néked Erőt, kedvet, ha kell, Hatalmat, képességet, Mindent jól végez el. Forrását most kínálja, Fényét ma ontja rád, S gyönyört lelsz nemsokára Az Úrnál – odaát. H. von Redern (Fordította: Iványiné Sinka Magdolna)

2

Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel: +36-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vetés és Aratás

Lélek mentő

Kedves Olvasó! Ha aratni szeretnénk, először vet­nünk kell. De hogyan vethetünk Isten akarata szerint? Úgy, hogy már a vetésnél kérjük az Úr segítségét. Neki ajánljuk mindazt, amit teszünk szavakban és cselekedetekben. De hogyan arathatunk áldásban? Sokan úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy sikeresek lesz­nek és meggazdagodnak. Ez nem lehetet­len, de aratni nem lehet munka nélkül. Az élet­ben sem megy ez másképpen, és Isten orszá­gában sem. Mun­kán­kat mint az Úr szolgáinak, vidáman, csüg­gedés nélkül kell tennünk. És ara­táskor nemcsak arra gondolunk, hogy mennyi volt a fáradozás, hanem az örömre is. Isten Igéjének a vetése és az aratása is hasonlít a földműves munkájához. Beszélhetünk egy élet és a cselekedeteink veté­séről és aratásáról is. Pál apostol ilyen érte­lem­ben ír erről. Megmutatja, hogy az aratás nemcsak követi a vetést, hanem meg is felel annak: amilyen a ve­tés, olyan az aratás. Ez olyan igazság, amelyet maga az élet igazol. Le kell aratnunk, amit egyszer szándékosan vagy meggondolatlanul vetettünk. „Ne téve­lyegje­tek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusz­tulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet” (Gal 6,7-8). Megijedünk ettől a kemény ítélettől? Tudjuk, hogy a szalma tűzre vettetik, de a búza a magtárba kerül. János apostol úgy látja a világ Bíráját, mint aki majd egykor a sarlót a kezébe veszi, hogy arasson (Jel 14,14-16). A mi Urunk Jézus bejárja a szántóföldet, és keresi életünk gyümölcsét. Jó nekünk, ha jót vetettünk, és Ő a termést learathatja!

Így tanultam, Uram: amit Tőled kaptam, – mint lelki kenyeret – másoknak átadjam. Mert mély szánalommal szemléled Te őket, lelki kenyér után vágyó éhezőket. Halhatatlan lelkük, mely éhségtől alél, nem táplálhatja más, csak mennyei kenyér. Ezért e kenyeret nem elég csak kapnom, hanem kész örömmel tovább is kell adnom. Ha azért venném el, hogy rejtekbe ássam, éhen halnék én is, nemcsak éhes társam. Ám, ha tovább adom a lélek kenyerét, megtarthatom magam és mások életét. Szent Igéd számunkra lélekmentő kenyér, az táplálja lelkünk, míg Hozzád visszatér. Pecznyík Pál

Üresjárat A munka sok… ki vet, arat, elfárad, hisz ereje véges. Üresjáratú napokat, URAM, akkor se engedélyezz! Füle Lajos

2012. évi 2. szám

kenyér

3 Grafika: Kun Éva

ANTIÓKHIA ÉS

AZ ELSŐ KERESZTYÉNEK (Az Újszövetségben két Antiókhia nevű vá­ros­ ról olvasunk: 1. Észak-Szíriában; 2. a pizi­diai Kisázsiában.)

A város A szíriai Antiókhiát Kr. e. 300 körül ala­ pí­tották, és az újszövetségi korban 400 000 la­ko­sával Róma és Alexandria után az akkori vi­lág harmadik legnagyobb városa volt. Jeru­ zsá­lem­től északra, 480 km-re terült el, a Föld­ közi-tenger partjától 26 km-re, az Orontesz folyó partján. Ebben a nagyvárosban a legkülönbözőbb kultúrájú népek éltek együtt, és különböző vallási irányzatok találkoztak. Köztük, ahogy a Cselekedetek 11,19-30-ból tudjuk, itt alakult az első, pogányokból álló keresztyén gyülekezet. Élő, nekünk is példaképül szolgáló gyülekezet volt ez, ahol a hívők igyekeztek az evangé­li­ u­mot eljuttatni olyan emberekhez, akiknek semmi­féle előzetes isme­retük nem volt a „jó hír” befogadásához. Mi napjainkban más idő­ ket élünk, de a mai keresztyén gyülekezetek szá­mára a feladat ugyanolyan, mint az az akko­ riak számára volt. A Jeruzsálemből szétszóródott zsidóke­ resztyének előzetes munkája nyomán a zsi­dó­ból lett keresztyének itt tudnak először pogá­nyokat az Úr Jézusba vetett hit számára meg­nyerni. Ez valami egészen új helyzetet terem­tett. Barnabás odautazott Jeru­zsálemből, hogy segítségére le­ gyen a zsidóke­resztyé­nek­nek eb­ben az egészen újszerű hely­zetben.

Barnabás munkálkodása Barnabás volt az az ember, akiben mind­ annyian megbíztak. Ő volt az, aki eladta birto­ kát, és az érte kapott pénzt letette az apostolok lábához (Csel 4,36-37). Ő vezette be Saulust a jeruzsá­lemi gyülekezetbe (Csel 9,27). Jó ember volt, Szent Szellemmel és hittel teljes. Nagy segítsé­gére volt az antiókhiai gyülekezet­nek. És mit tapasztalt Istennek ez az embere?

4

Barnabás zsidó volt, de görög környe­zet­ ben nőtt fel. Ezért szélesebb látókörrel bírt, és tágabb szívű volt a görög világ iránt, mint amilyet akkortájt Jeruzsálemben megszoktak. Amit látott, az nagy örömmel töltötte el. Ál­ mélkodással látta a többségében pogányokból álló, örömteljes, élő gyülekezetet. Ugyanazt a hitet, ugyanazt a munkálkodó Szent Szellemet, ugyanazt a lüktető, élő, reménységgel teljes hitet tapasztalta itt, mint Jeruzsálemben. „Meg­ örült” – írja róla a Cselekedetek könyve (11,23). Ettől az örömtől meg­ragadva, Szent Szellemmel és tűzzel teljes prédi­kációt mondott. Ezt még számos további igehirdetése követte. Ennek eredménye­képpen a gyülekezet növekedett: „És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz” (Csel 11,24). A Szent Szellem ugyanolyan ha­ talmasan munkál­kodott a pogányok között, mi­nt pünkösdkor Je­ruzsálemben. Vajon tanakodott-e magában Barnabás azon, hogy a megtértek nagy számát fi­gye­lembe véve, ki fog neki segíteni a munkában? A vi­ rágba boruló gyülekezet életéhez szük­sé­gesek a választott munkatársak is. Ekkor az Úr eszébe juttatta a tarzuszi Sault (Pált: Csel 13,2), akit jól ismert és be­csült. S ha a jeru­zsá­lemiek még némileg óvato­sak is voltak Pállal szem­ben, Bar­ nabásra olyan mély hatást gya­korolt, hogy elha­ tározta, elhívja Antió­khiába munka­tár­sának. Ha a hajója Szeleukiában, Antiókhia kikö­ tővárosában hétfőn lehorgonyzott, akkor Pál már a következő vasárnap Antiókhiában lehe­ tett, és szólhatott a hívőkhöz. A közeli Tarzuszt két nap alatt kényelmesen el lehetett érni.

Pál bekapcsolódik a munkába Vélhetően Kr.u. 43-ban történt, hogy Bar­ nabás minden különösebb bejelentés nélkül elment Tarzuszba Pálhoz. Elég bátor, ugyanak­ kor alázatos volt ahhoz, hogy Pált vegye maga mellé segítőtársnak. Így mindketten néhány nap múlva Antiókhiában voltak. Mennyire cso­dálkozhatott Pál ennek a vi­lágvárosnak a külső pompáját, hatalmas épüle­teit látva! Mindez azonban nem vakította el. A csillogó, lüktető élet mögött a bűn és az erkölcs­telenség szomorú mélysége tátongott. Azokban az időkben az egész vilá­gon kevés Vetés és Aratás

olyan város volt, amelyben annyira jelszóvá vált, mint Antiókhiában ez a mondás: „Gyö­nyör, gyö­nyör minden áron!” Pál a negyvenes éveiben járhatott, amikor fárasztó és veszéllyel teljes munkáját itt meg­ kezdte az Úr Jézusért. Nagy örömmel dolgoz­ hatott, és nem olvasunk sem nehézsé­gekről, sem akadályokról. A keresztyének ki­c siny se­rege nyugodtan élhetett. Ha az antiókhiai gyülekezet már korábban, Barnabás igehirdetéseinek hatására sokakkal gyarapodott, akik megtértek az Úrhoz, és megtalálták benne az üdvösségüket, mennyivel inkább kellett ugyanennek megtörténnie, ami­ kor az Úr Szent Szellemben oly gazdag szolgá­ját küldte oda, amilyen Pál volt! És Pál nem volt egyedül, mert hitben gazdag és bátor férfiak vették körül: Barnabás, Simeon (Niger), a ciré­ nei Luciusz és Manaén, aki egykor Heródessel együtt nevelkedett Rómában (Csel 13,1). Így gyűjtött össze az Úr a szíriai nagyváros nyüzsgő tömegéből igen nagy sokaságot (Csel 11,26). Jeruzsálemtől messze északra keletke­ zett az első olyan gyülekezet, amely nemcsak zsidókból állt. Ezt a gyülekezetet ren­delte az Úr Jézus arra, hogy fontos szerepe le­gyen az evan­ géliumnak Európában való elter­jesztésében. „A tanítvá­nyokat pedig Antiókhi­ában ne­ vezték először ke­resztyéneknek” (Csel 11,26). Olyannyira hűek voltak Uruk lénye­géhez, hogy nem is le­hetett volna másként nevezni őket. Itt hirdették az evangéliumot, és itt volt igen fontos szerepe a tanításnak. Az Antiókhiában élő testvérek voltak azok, akik felismerték: „…a hit is, ha cselekedetei nin­ csenek, halott önmagában” (Jak 2,17). Amikor Júdeában nagy éhínség támadt, ada­koztak is a részükre, ki-ki a maga tehetsége szerint. Pál és

Barnabás nem szé­gyellték saját kezűleg Jeru­ zsálembe vinni eze­ket a sze­retet­adományokat. Napjainkban mi is sokat tanulha­tunk az an­ tiókhiai első keresztyé­nektől. Kivált három dologban.

Tanulságok számunkra 1. Mindenféle szolgálatra érvényes: – örömmel és teljes odaadással végezzük; – aki az Úrért akar fáradozni, annak a Szentírás mértéke szerint „jó férfinak” vagy „jó asszony­nak” kell lennie; – áldott szolgálatot csak a Szent Szellem ereje által, azaz az Úrtól való teljes függő­ségben vé­gezhetünk. 2. Az egyes gyülekezetekre nézve érvényes: – láthatóvá legyen az életünkben Isten ke­ gyelme; – készek legyünk a segítésre, ha szükséges; – épp a mai időkben szívből döntenünk kell az Úr ügye mellett. 3. Az ilyen beállítottság ma is a következő eredményekkel jár: – Az evangélium hirdettetik, és sokan meg­tér­ nek az Úr Jézushoz. – Készek lesznek – hosszabb időn át is – „a jó tanítást” elfogadni. – Együtt érzünk a szűkölködőkkel, és szol­ gá­lunk nekik azzal, amit pénzben és egyéb javak­ban az Úrtól kaptunk. Az ilyen értelemben végzett munka bizo­ nyosan áldásos lesz. „…nagy dolgokat tett ve­lük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogá­nyok­ nak a hitre” (Csel 14,27). Horst Eckhardt

MODERN ZŰRZAVAR A sok módszer egyike, ahogyan Isten az embe­rek, a népek bűnét bünteti, nyilvánvalóan az, hogy zűrzavarnak és tanácstalanságnak szol­gáltatja ki őket. Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk egy töké­letes világban! Ott mindegyikünk Isten di­csőségét keresné, Ő pedig minden szüksé­gessel ellátna bennünket. Semmiben nem volna hiá­nyunk, az Ő isteni előrelátása egyensúlyban tartaná az életünket. Örömünket lelnénk Isten­ben, és Ő elébe menne kéréseinknek. Minden dolgunkat tetszé­sünkre tenné, előnyünkre ala­kítaná, szabályozná magán- és közügye­inket. Ahogyan egy bölcs és szerető apa átlátja, hogy gyermekeinek mire van szükségük, Isten is így irányítana minden történést, hogy semmi ne rémíthessen ben­nünket. Az, hogy a világ, amelyben élünk – ez idő szerint – nem felel meg ezeknek az elképzelé­ seknek, az nem Isten hatalmának, bölcsességé­nek vagy jóságának a hiánya, hanem a mi, lel­künk mélyéig bűnös állapotunké. A bűn min­dent bonyolulttá tett ezen a Földön. Minden em­beri szándék sok fáradságba, vesződségbe és könnybe kerül. Mindez nem okozhat nekünk meg­lepetést. Teremtőnk előre tudatta velünk, ami­kor a bűnesetkor Ádámmal beszélt, hogy ettől kezdve minden emberi cselekedetet az ember „ar­cának verejtéke” fog kísérni (1Móz 3,19). A történelem tanúsága bebizonyította, hogy Isten szava tökéletesen beteljesült.

6

Bárhová né­zünk: „Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember” (Préd 1,8). Ez nem árnyék nélküli élet, nem kanyar nélküli út, nem tövis nélküli rózsa. Ha tehát úgy véljük, hogy ez a tanács­ta­lanság és zűrzavar Isten ítéletének a jele a bűnös népek felett, akkor be kell látnunk, hogy Isten keze nyilván „ki van nyújtva” fe­lettünk (Ézs 9,11.16.20; 10,4). Aki komolyan veszi a Bibliát, az nincs bi­zonytalanságban afelől, hogy miért és hogyan öltött ilyen méreteket ez a modern zűrzavar. A legcsekélyebb bölcsesség nélkül próbálnak az emberek a törvény alapelveivel boldogulni. A falban levő minden résnél megelégednek azzal, hogy bevakolják azt (Ez 13,10). Ki gondol már arra, hogy megvizsgálja az alapot? Miközben a balga ember kegyetlen sors­ról beszél, Pál apostol ezt – Istentől az egész világ számára je­lenlegi állapotában elrendelt meg­té­vesztést, amivel a bűnért Isten ítélete alá került – hiábavalóságnak mondja (Róm 8,20). Az embereket óriási vakság lepi meg, amikor vo­nakodnak megállni életük rettenetes roha­násá­ban, hogy elismerjék az isteni ítélet jo­gos­ ságát ebben a világban. Hol az életnek az a területe, ahol nincs bizonytalanság és kétség­beejtő baj? Munkahelyeink, értékeink aligha stabilabbak, mint erkölcsünk. Azoknak, akik vezetnek ben­nünket, mintha hiányozna a lényeglátásuk, és gyakran

vallanak kudarcot a magánéletükben is. Modern világunk felvilágosultnak és okos­nak tartja magát. De itt van a mi problémánk: Isten még okosabb, és áldatlan fáradozásainkat meghiúsítja, és csalódást okoz nekünk. Milyen ritkán található olyan modern társadalmi cso­ port, amelyikről joggal elmondható: „Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és tudomány teszi szabaddá és gazdaggá; az ÚR félelme lesz a kincse” (Ézs 33,6)! Ilyen sok, sürgető probléma láttán meg kel­lene vizsgálni az uralkodó életfilo­zófiát. De ez, sajnos az utolsó, ami valakinek az eszébe jut. Minden oldalról nagyra tartják azt a csalóka képet, hogy bajainknak semmi köze sincs a bű­neinkhez. Azt hirdetik, hogy a jólét „mindjárt az első saroknál” vár ben­ nünket, holnap vagy holnapután minden tarto­zásunkat megfizetjük, lesz munka mindenki­nek, bőség és béke. De ez az üres optimizmus a tragikus zűrzavar tünete. Óri­ási kérdések kiáltanak válasz után, de csak hallgatásba ütköznek. Ha megadjuk a nyílt és őszinte választ azok számára, akik készek azt meghallani, alig találunk valakit! Erkölcsi és vallási felfogásunk csődje csigavonalban ve­zeti az emberiséget lefelé. Egy új látásának kell száműznie az em­be­rek vallásos tudatlanságá­nak ködét, ahogyan azt Isten nekünk az Igéjé­ben megadta. Isten újra ránk irányítja te­kintetét, és a zűrzavar fel­hőit elűzi felőlünk. Amire szükségünk

Vetés és Aratás

van: visszatérés azokhoz a rég kijelentett bölcses­sé­gekhez, amelyek apáinknak valamikor drá­gák voltak, de amit az örökösök bűnösen elha­nya­golnak, és nevetségessé tesznek. Az idő parancsa az emberek részére rövi­den az, hogy a szószéktől kiindulva megújul­janak. Bárcsak mindenki, aki felmegy a szó­székre, egyedül abban látná hivatását, hogy Krisztus nevében mindent megtegyen azért, hogy a társadalmat újraépítse a bibliai tanítás nagy dózisú adagolása révén. Ha az emberiség látását köd és fátyol fedi el, akkor a tiszta, evangéliumi igehirdetés élénkítő napsugara az egyedüli erő, ami elűzi azt. Amit a modern embernek hallania kell, azok a keresztyén igaz­ság tanításai: – kárhozat a bűneset miatt, – megváltás Krisztus vére által, – újjászületés Isten Szelleme által. Ritkák és értékesek az olyan igehirdetők, akik még hűségesen hirdetik eze­ket a régi igaz­ ságokat. Az igehirdetés egyfajta szóra­koztatás lett. A harsona elhallgatott… Mindnyájan ab­ ban a veszélyben vagyunk, hogy olyan udva­ri­asak és türelmesek lettünk, hogy a bűnösök a szószék előtt halálukig nem hallanak tiszta, éb­resztő prédikációt. Ha az emberiség újra ma­gá­hoz tér bevallott hanyatlásából és zűrza­va­rából, akkor ennek olyan módon kell történnie, mint korábban. Is­ten megáldja azt az evangé­liumot, amit az em­bernek adott – és semmi egyebet nem fog meg­áldani. A mi mai feladatunk egyértelmű: az igaz­ságot hirdessük, és az embe­rek lelkiis­me­retét és értelmét szembesítsük Is­ten 2012. évi 2. szám

7

követel­ményé­vel, az Ő igazságával. Ke­resztyénekként addig nem leszünk képesek arra, hogy az álta­lános zűrzavar fölött álljunk, amíg ugyanazon a szín­vonalon élünk, mint a kö­rülöttünk levő világ. A prófétának fel kellett mennie a hegy tetejére, és őrhelyén kellett áll­nia. Az idő hívása nekünk is ugyanúgy hangzik.

„Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem ma­guknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédi­kál­nak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak bele­tekin­teni” (1Pt 1,12).

M. Roberts

A mindennapi hitet add meg nekem! Nem kérem én, Uram, tőled az öltöny ruhát s a mindennapi kenyeret, úgyis tudom, szeretettel, igaz szívvel megadod nekem mindezeket. Az élet letelik úgy is, így is, leperegnek az évek gazdagon, szegényen, és mindent, amit kergettünk, úgyis itt hagyunk, csak a lelkünk megy el egyedül, szegényen. De egyet kérek tőled, Uram, és ezt az egyet add meg nekem, hogy a mindennapi hit s a mindennapi szeretet lehessen az én eledelem. Hogy a bűnösök, árvák és szegények apró bajait vegyem fel és hordjam, hogy a keresztem dalolva vigyem előttük, s így őket bátorítsam. Hogy szeretetben soha ne szűkölködjem, ontsam gazdagon, pazarul a kőszíveknek, hogy meglágyulva mind-mind Neked áldott eszközeid legyenek. A mindennapi kegyelmet add meg nekem, s add meg nekem a mindennapi Igét, hogy minden elhagyottnak s üres lelkűnek megtölthessem hittel a szívét. És legfőképpen Magadat add nekem hiten, szereteten és kegyelmen túl, hogy ne járjam e földi utamat üresen, fájón és botorul.

Horváth Loránd

Agyagból arany Uramnak rejtett elixírje van, arany lesz tôle minden hulladék. Törött kövekbõl palotát emel, szépet, csodást, mi nem volt eddig még. Mint gondos Mester, mindent kézbe vesz, mi eltörött, mit sírva eldobunk, opált rejt még a szikla is neki, s művészi tárgyat tiprott agyagunk. Az élet elveszett alkalmai, széttört barátság, tékozolt idô: ezekbôl alkot. Keze cserepen nyugszik, s könnyével eggyé teszi Ő. Türelmes Mester! – Várja idejét, míg déli szél leng, tél viharja dúl, a fáradt én magával szembeszáll, s keserűn, lassan önhamvába hull. Ha álmunk aztán mind a füstbe ment, s a fényes útnak vége puszta éj, légvárainkból szürke por marad, s nem lángol bennük többé szenvedély, akkor jön. Lassan, megfontolva lép, a megtört szív neki szent áldozat. (Nem licitál itt semmi más vevô, Ő csak, ki romjainkért árat ad.) Mélyen hajolva gonddal rója fel, el nem múlóan porunkra nevét, és kétkedésünk hamuja alól felszítja remény, szeretet tüzét. Falat emelni más helyt nem keres. Hol volt alap, rak követ kôre ott, a bánat-résre kegyelmet tapaszt, s épít magának szebb, jobb templomot.

Patricia St. John

Isten értékeli az értéktelent „…drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek …” (Ézs 43,4) Isten egészen más alapon értékel, mint az em­berek. A Zsoltár 8,5-ben ezt kérdi Dávid: „…mi­csoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” Mit jelent ez? Isten nyilvánvalóan nem csak az ég és a Föld Teremtője, és nem csak Terem­tője az embernek. Nemcsak testet, lelket és szellemet adott ne­künk, hanem gondja is van ránk, törődik velünk, szemével állandóan vigyáz ránk. A Bibliában olvasunk valakiről, aki he­lyesen értékelte önmagát (Lk 15,11-32). Ez a fia­tal­em­ber messze vidéken élt, eljutott a „jóléti tár­sa­dalom disznóvályújáig”, és koldusszegény lett. Azt a moslékot ette, amit az állatoknak adtak. A disznók nem tudják, hogy ők moslékot esznek, sőt azt sem, hogy ők disznók! De nekünk tudnunk kellene, hogy embe­rek vagyunk, és semmi kö­zünk a disznók vályújá­ hoz. Bárcsak ma is sokan el tudnák mondani, amit akkor és ott a tékozló fiú olyan őszintén kimondott: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek…” (Lk 15,18-19) A példázatbeli apa Isten megszemélyesítője, mert ez az apa a fia elé futott, hiszen várt rá, és számított a viszszatérésére. Ezt a szerető fogad­tatást megtapasztalhatja mindenki, aki megtér Istenhez, a mennyei Atyá­hoz, és ki tudja mondani azt a személyes vallo­mást. Isten éppen az ilyen értéktelen embereket ke­resi. Sajnos, sokan azért nem tértek meg még Őhozzá, mert magukat értékesnek tartják. Korunk emberének jellemzője, hogy gyakran használja az „én”, az „önmagam” szót, de nem abban az érte­lemben, ahogyan a tékozló fiú tette. Az önmegvalósítás és az önmaga megtalálá­ sának minden kísérlete azoknak az embereknek a tipikus jellemzője, akik nem akarnak Istenhez, az Atyához visszatérni. Tehát ki értékes Isten szemében? Az az em­ber, akit szolgálatra felhasználhat; aki üres edény, amelyet megtölthet; aki szellemileg szegény, akit megajándékozhat; aki csüggedt, kétségbeesett, akit fölemelhet és megvigasztalhat, ahogy az édesanya a gyermekét vigasz­talja. Értékes Isten előtt a megkötözött ember, akit feloldozhat és megszabadíthat; a szellemileg halott ember, akit új életre támaszthat. De csak azokkal teszi meg mindezt, akik önként rábízzák magukat. Istennél nem az adottságaink a döntőek, ha­nem az Ő adományai. Nem a mi tudásunk, hanem az Ő ereje, amely a mi erőtlenségünk által éri el a célját. Nem a mi cselekedetünk, hanem egyedül az Ő irgalma. I. Sücker

A megbocsátásról Megtanultuk már a megbocsátás fontos, lélek­ mentő leckéjét…?

Meg kell bocsátanunk másoknak A feltételezett sérelem nagyon sokszor ne­ vetsé­gesen kicsi lehet – egy tekintet, egy félig hallott megjegyzés vagy kritika, amit már a harma­dik személy ad tovább, és mindez egy hosszú, kimerítő nap végén. Titkos, maró ne­heztelés szü­ letik, az ellenség pedig ébren tartja, és aránytalanul nagyra fújja fel az egészség, a boldog­ ság és az eredményes szolgálat rová­sára. Gyakran azért szenvedünk, mert nem tu­dunk megbocsátani, vagy nem tud­ juk elfogadni a bocsánatot, sőt néha egyiket sem vagyunk képesek megtenni.

Meg kell bocsátanunk önmagunknak A kudarc tu­data, a mély csüggedés, a vét­ künk súlya letör és ránk nehezedik. Pedig az a meggyőződé­sünk, hogy a hívő embernek sem­mi sem szeg­heti kedvét. Pál apostol taná­csára egyet tehetünk: „…ami mögöttem van, azt elfelejtve,

ami pedig előttem van, annak ne­kifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14).

Hogyan bocsát meg Isten? „Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbo­ csátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűnein­ ket, a tenger mélyére dobja minden vétkün­ ket!” (Mik 7,18-19) Mi dédelgetjük magunkban sé­relmeinket, és nehe­zen békülünk. Megsebzi a büszkeségünket, ha mi tesszük meg az első lé­pést. De a tékozló fiú atyja – háza lapos tete­ jén szemlélődve nem várt tovább – elébe futott gyermekének, hogy megbocsáthasson. Az Úr bocsánata mindig kezdeményező, még bűnbánatunk is az Ő keresésének az ered­ménye.

2012. évi 2. szám

Sohasem mondja: „Ő vétkezett, ő jöj­jön hoz­ zám.” A Pásztor maga tett meg min­den lépést a bocsánat színhelyéhez vezető hosszú úton, a juh soha nem tett egyetlenegy lépést sem, hogy találkozzon vele. A juhot az Úr megbo­csátásának nagylelkűsége vitte vissza. Az Úr bocsánata elpusztítja a megbocsátott rosszat. Mert ez a bocsánat erős, olyan szere­ tetteljes, olyan gyógyító, hogy megtisztítja az ember szívét, mint ahogy a világosság elosz­ latja a sötétséget. Az Úr bocsánata bukásunk természetes kö­vetkezményével együtt lát bennünket. „Mert

én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visz­ szahozlak…” (1Móz 28,15) Mi így szóltunk volna: „Maga kereste a bajt magának, amit főzött, egye meg!” Isten bocsánata azonban átsegítette Já­ kóbot a bukáson.

A rendezés módja Végül az Úr bocsánata kifejezési formát ölt. Két ember között, akik szeretnének rendbe jönni egymással, sokszor megmarad a feszült­ség és a kétkedés, mert gyámoltalanság, féle­lem vagy tartózkodás miatt egyik sem tudja összeszedni a bátorságát, hogy megbeszéljék az ügyet. Is­ ten viszont nyilvánosan kihirdeti a bocsánatát.

„Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és ke­gyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hű­sége nagy! Megtartja sze­ retetét ezerízig, meg­bocsátja a bűnt, hitszegést és vétket” (2Móz 34,6-7a). P. J.

Félhomály Mennyi vétkünk magába zárja önismeretünk félhomálya! Hisz az ember magát se látja, csak Ő, Ki a szívet vizsgálja. Füle Lajos

9

Mit jelent a név? „Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (2Móz 20,7) megértéséhez. A legfontosabb azonban, hogy Vannak olyan események, amikor fontos ezek Is­ten kulcsfontosságú esz­közei saját idenpillanatokat osz­tunk meg egymással – ilyen titásának és értékének kinyilat­koztatására. a kisbabák születése is. Amikor a kórházban meglátogatjuk az újszülöttet, és a fáradt, de A nevei személyiségét fejezik ki, és nem lel­kes szülőkkel találkozunk, társalgás közben azt, ahogyan mi hívjuk Őt. Személy­azo­nos­sá­ megkérdezzük: gát kimutatta például ak­kor, amikor közölte Mózessel, hogy Ő „Jahve”, amely azt jelenti, – Mi a kisbaba neve? „Én Vagyok”, vagyis örökérvényűen létezem És a névhez mindjárt magyarázat is társul: (2Móz 3,14). – Ez egy híres név… Ő komolyan veszi, amikor úgy hasz­náljuk – Mit jelent?   a nevét, mintha nem volna szent, és megA válaszok változóak: alázzuk mindennapos társalgá­sunkban. Az „Ó, Istenem!” felkiáltásnak kérést tartalmazó – Ó, ez a nagypapa neve, és azt jelenti, hogy... imának kellene lennie, nem zaklatottságunk – Fogalmunk sincs, a nevét egy könyvből kifeje­zésének. Amikor Isten nevét dühös választottuk ki. perce­ink­ben lealacsonyítjuk, vagy ijesztésre, Többségünk számára a nevek viszonylag befo­lyá­solásra használjuk, szent helyzetében jelentéktelenek. Manapság könnyen változ­tat­ meg­aláz­zuk. Nem csoda, hogy ez sértés ják becene­vek szerint, hogy megkülönböztet­ számára. Leegyszerűsítve, amikor a nevét hetők legye­nek egymástól. De ha ugyanilyen helytelenül használjuk, megalázzuk Őt (3Móz módon szemléljük Isten neveit, ügyeljünk 19,12). Mert neve összekapcsolódik azzal, aki arra, hogy megértsük, mi a lényege. va­lójában Ő, és az, amilyen Ő. Nem kell mélyreható keresgélés a BibliáTehát, mit tartalmaz egy név? Ha Istenről ban ahhoz, hogy megértsük, a nevek fontosak beszélsz, a válasz, mindent! Értsd meg, hogy Is­tennek. Gondoljunk a Teremtés Könyvére, Isten ne­vei identitását tartalmazzák! amikor Isten gyakran a legfontosabb szemé­ Fordíts egy percnyi időt arra, hogy értékeld lyeknek új nevet adott: Ábrámból Ábrahám tűrési szintedet, ha meghallod, hogy Isten lett (1Móz 17,5), Szárajból Sára (1Móz 17,15), nevét hiába gyakorolják. Nem szo­morú, hogy Jákóbból Izráel (1Móz 32,29). Minden válaz illetlen szavakat ma már he­lyénvalónak tozás Istentől származó nyilatkozat volt az találják a köz­ n yelvben és a médiában is? egyén tu­lajdonságára és Isten tervében való Vessünk egy pillantást a Filippi 2,9-11-re! helyére vo­natkozóan. Nem arról szólt, hogy Mit mond itt az író az Úr Jézus nevéről? Isten becene­vet adott, hanem arról, hogy meg­jelölte a sze­mélyek azonosságát és értékét „Ezért fel is magasztalta Őt Isten mindenek ne­veik jelenté­sén keresztül. fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely min­ den névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd A teljes Szentírásban Isten 200-nál is több meghajoljon, … és minden nyelv különböző néven szerepel, vallja, hogy Jézus Krisztus hozzájárulva Isten Úr az Atya Isten di­ személyi­sé­gének, AZ ÉLET KÖNYVE csőségére.” értékének és jellemének Az élet könyve lapjain nevek, Joe Stowell hihetetlenül ott tartja számon ISTEN azokét, gazdag és mély akiken nem lett úrrá a sötét,

10

akik helyett a KRISZTUS vérezett. Füle Lajos

Vetés és Aratás

A helyzet – a kérdés

Alkohol

„A segítség mindig jókor jön. Néha olyan keservesen érzem magam. Nagyon kemény az élet. Robot, hajsza, szórakozás, csömör, utálat – és utána kezdődik elölről. Ebbe bele lehet bolondulni. Hogy a főnököt ne is említsem! Otthon meg napról napra csak a bosszúság. Mi értelme az egésznek? Ha ilyenkor aztán benya­kalok egy pár po­hárkával, mindjárt jobban le­szek. Kihúzom magam, és újra vagyok va­laki. Szó, ami szó – beismerem –, né­hányszor alapo­san felön­töttem a garatra. Ku­tyául éreztem ma­gam utá­na. Mel­lesleg úgy is viselkedtem – ahogyan a töb­biek el­mondták… Őszintén szólva, nem tudok szaba­dulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rend­ben az ivásza­tom körül. Már reggel az jár az eszemben, hogy juthatnék hozzá az újabb üveghez. De tényleg segít ez rajtam?”

A válasz – a megoldás Belátom, helyes a kérdés! A legnagyobb té­vedésbe gabalyodtál bele. Tudod, hova vezet eddigi utad? Nem nehéz kiszámítani. A mámor minden egyes alkalmával elpusztul néhány mil­lió agysejted. És mi okozza a megkönnyeb­bü­lést? Csupán az, hogy agyadat minden korty itallal narkotizálod. Hogyan oldódhatnának meg a problémáid, ha saját magadat felelőtlenné te­szed? Azt kérded, mit csinálj? Ne hagyd ma­gad egyre jobban elbolondítani. Nem is sejted, mi­lyen nyomott, sze­gény, kifosztott az életed, míg hagyod, hogy az alattomosan se­gítőtársnak kínálkozók megront­sanak, bo­lond­dá tegyenek. Ne kapaszkodj olyan vigasz­ta­lókba, akik nem tartják meg, amit ígérnek. Kérded, hogy van­nak-e másfélék is? Bizo­nyára, csak nem lehet őket egyszerűen a polc­ról leemelni. Ez a más­fajta megoldás a bátrak­ nak való. Olyanoknak, akik nyitott szemmel akarják észlelni, mi fo­lyik körülöttük. Te is ta­pasztalod, hogy valami nyugtalanítja a lelkiis­merete­det. És érezted ed­dig is, hogy a szórako­zás, a munka, az evés, az ivás, az alvás még nem minden, nem is ezek a legfon­to­sabbak az életben. Véleményed szerint ezeken kívül nincs más? Dehogynem, van más valami is. Jobban mondva: Valaki, Jézus Krisztus. Ő élő sze­mély. Ott áll melletted. Régóta ismer, ismert már akkor is, amikor te még egyáltalán nem gondoltál rá. Hogy mi hasznod van belőle, az érdekel? Majd megtudod, ha jobban megismered Őt. Tapasztalni fogod, hogy megszabadít. Sza­bad­dá tesz mindattól, ami jelenleg arra kény­szerít, hogy akaratod ellenére újra meg újra ugyanazt tedd. Meglátod, ha múltad kínzó problémáival Jézus Krisztushoz fordulsz, leveszi rólad a bűn terhét. És akkor – bármilyen hihetetlen – újra kezdhetsz mindent. Ami pedig a leglénye­ge­sebb: nála végre megismered, mi az igazi élet. Próbáld ki! Fordulj olyan emberek­ hez, akik ismerik Jézust. Többen vannak, mint gondol­nád. Kételyekkel birkózol? Elhiszem. Én csak parányi töredékét tudom elmondani annak, amivel Jézus Krisztus valóban meg akar aján­dékozni. Valóban hihetetlen, de Őnála mind­azt megtalálod, ami után min­dig vágyódtál, ami az életed eddigi évei alatt hiányzott. Hihetetlen, de igaz! E. R. nyomán

2012. évi 2. szám

11

A hit útjában álló nehézségek Lehet, hogy nehéznek találjuk a hitre jutást, de tovább kell gondolnunk a dolgot! Senki sem képes egy csapásra hitre jutni! Az az állapot, amelyet hitnek nevezünk, már bizonyos ko­rábbi állapotok következménye. A hit támadhat ugyan az örömhír „első hallására” is, általában azonban fokozatosan leszünk hívővé. Először érdekel a dolog, elgondolkodunk fölötte, bizonyítékokat hallunk, meggyőződünk, és végül hitre jutunk. Mit tehetünk tehát, ha hitre szeretnénk jutni, de valamilyen okból képtelenek vagyunk rá? Az egészséges emberi értelem szabályai alapján keressünk most erre választ! Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a zanzi­ bári szultán jó ember, és ez véletlenül ér­dekelne is, akkor feltehetően nem esne nehe­zemre ezt elhinni. De ha valamilyen okból ké­telkednék ebben, és mégis szeretnék hinni az állításnak, mit kellene tennem? Nyilvánvalóan minden módon tudakozódnék a szultán felől, s megpróbálnám újságokból és más forrásokból megtudni az igazságot. De még jobb lenne, ha itt tartózkodna az országunkban, és szemé­lyesen beszél­het­nék vele, valamint orszá­gá­nak pol­gáraival, mert ak­kor a beszerzett információkkal együtt megbízható ítéletet alkothatnék. Igaz, hogy az Úr Jézusba vetett hit Isten ajándéka, de ezt általában az egészséges em­be­ri értelem törvényeivel megegyezően kapjuk meg, ezért is van megírva: „A hit tehát hal­lásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). Ha hinni akarsz az Úr Jézusban, akkor hallgasd és olvasd azt, amit Ő mondott, amit róla mon­ danak, és ami felőle meg van írva. Foglalkozz vele, szólj hozzá, és meglátod majd, hogy a hit kicsírázik a szí­ved­ben, mint ahogy a magból kinő a gabonaszár a nedvesség és a meleg hatására.

Hallgasd azokat, akik az Úr Jézusról beszélnek! Emberek százai jutnak az Úr Jézusban való hitre, ha gyakran és világosan beszélnek nekik Őróla. Kevesen maradnak elutasítóak, ha az ige­ hirdető központi témája a megfeszített Krisztus. Ne hallgass olyan igehirdetőt, aki nem Őróla pré­ dikál! Sokan vannak ilyenek. Hallottam egyről,

12

aki a szószéki Bibliájában a következő cédulát találta: „Testvér, mi látni és hallani akarjuk Jézust!” Odamenjetek, ahol többet hallhattok Őróla, ahol Ő jelen van!

Olvass sokat az Úr Jézusról! A Biblia az az ablak, amelyen keresztül megláthatjuk a mi Urunk Jézust. Olvassátok áhítatos figyelemmel szenvedésének és halá­lának történetét, és nem sokáig kell várnotok arra, hogy az Úr valamilyen rejtett, titkos módon felszítsa szívetekben a hit lángját. S ha a hallás és az olvasás nem elég, pró­bálj ismételt elcsendesedés által bizonyosságra jutni. Higgy benne, vagy pedig tisztázd ma­gadban, hogy miért nem hiszel! Foglalkozzál ezzel a kérdéssel teljes erődből, és kérd Istent, hogy segítsen őszin­ tén és becsületesen dönteni!

Figyeld meg Jézus személyét! Járj utána, hogy Jézus személye méltán rá­s zolgál-e a bizalmadra! Figyeld meg, mit csele­kedett, amikor a Földön élt! Figyeld meg, ho­gyan halt meg, hogyan támadt fel a ha­lottak közül, hogyan ment fel a mennybe, hogyan él ott örökké, hogy közbenjárjon értünk, bűnösökért. Lásd meg, hogy mindezzel méltó a bizal­madra! Azután kiálts hozzá, és meg­hallgat téged. Ha meg akarod Őt ismerni, jöjj hozzá olyan közel, amennyire csak tudsz, miköz­ben szemé­lyével foglalkozol, és szeretetében bízol.

A hit csodája A hit többnyire eleinte még gyönge; de a bizalom egymást követő cselekedetei a hitet életformává teszik. A tapasztalat erősíti meg a hitet. Korábban nekem is bizonyítékokra lett volna szükségem, hogy higgyek az Úr Jézus Krisztusban, most azonban már ismerem Őt, hiszen vele járok, és nagyon sok bizonyíték kel­ lene ahhoz, hogy kételkedés ébredjen ben­nem. Miután bűneim bocsánatát elnyertem, már nem nyugtalanítottak kételyek. Egy új életet nyertem. Olyasmi történt velem, mint azzal a házaspárral, akik évek óta egy világítótoronyban laktak. Egy napon az egyik látogatójuk kitekintett az ab­lakon Vetés és Aratás

Én vagyok! a végtelen és hullámzó tengerre, és meg­ kérdezte az asszonyt: – Nem fél éjszakánként, amikor dühöng a vihar, és a hullámok felcsapnak egészen a lám­pásig? Nem fél, hogy a felkorbácsolt hullámok elragadják a világítótornyot minden benne la­kóval együtt? Én bizony félnék az életemet a vihar közepén egy ilyen karcsú toronyra bízni. Az asszony így felelt: – Ilyen gondolat még sohasem támadt ben­nem. Ezen a magányos sziklán olyan bizton­ságban érezzük magunkat, mint a száraz­földön. Amikor az idegen a férjet is megkérdezte, hogy nem aggódik-e, amikor dühöng az orkán, ő ezt felelte: – Igen, aggódom, de amiatt, hogy a lámpák megfelelően világítsanak, az üvegük tiszta le­gyen, nehogy egyetlen hajó is szikla­ zátonyra fusson. Ami pedig a személyes biztonságomat illeti, az afölötti aggodal­ mamat már réges-rég legyőztem. Az érett hívő már alázatosan elmond­ hatja: „…tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győ­ződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1,12). Én is az előbb említett házaspárhoz ha­sonlóan gondolkodom. Egész életemet föl­tettem az evangélium igaz voltára, és tudom, hogy magamban hordom az igazság pecsétjét és a Szent Szellem hatalmát. Egyetlen gondom az, hogy „a lámpásokat égve tartsam”, hogy ezzel másoknak is használhassak. Ha az Úr elegendő olajat ad lámpásaim számára, és fénysugarat ve­ títhetek az élet sötét és csalóka tengerére, akkor tökéletesen elégedett vagyok! Igaz az evangélium, mert Isten a forrása. Higgy benne! Hatalmas a Megváltó, mert Istennek a Fia. Bízzál benne! Hathatós az Ő drága vére. Várd általa bűneid bocsánatát! C. H. Spurgeon 2012. évi 2. szám

Szélvész, vihar, ha támad, s a szíved megremeg, mert a sűrű homályban nem látod Mestered. Íme közelg feléd, és így beszél: „Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok! Ó, hát ne félj!” Hullám fölött visz útja, királyként jő az Úr. Kezét segítni nyújtja, s a tenger elcsitul. Hallgatni kell neki, ha Ő beszél: „Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok! Ó, hát ne félj!” Csengjen mindig füledbe e szózat néked is, míg a hab zúgva-zengve a biztos révbe visz. Jézus fogad a parton, s így beszél: „Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok! Ó, hát ne félj!” Dora Rappard

Ő és én …vagyok… Mert a VAGYOK akarta, hogy legyek. Méltó, Hogy mindenben a kedvére tegyek. É. D.

13

„Az Úr közel!” (Fil 4,5)

Mit hagyok hátra? Ez a kérdés mindnyá­junknál megjelenik, amióta a világon vagyunk. Egy költő egyszer a következőket mondta: „Minden ember, akivel találkozunk, nyomot hagy a lelkünkben, és minden útról, ahol jártunk, marad a ruhánkon egy kis por.” Viszont mi is nyomot hagyunk másokban azzal, amit teszünk vagy mondunk. Ezeket a gondolatokat Isten Igéje így fejezi ki: „Az igaznak az emléke­zete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz” (Péld 10,7). Van, aki szorgalommal és rátermettséggel vagyont szerzett, ami a gyermekeire maradt, amikor végleg lehúnyta a szemét. Van, aki példás élettel becsületet szerzett szülei nevének. Biztos, hogy senki sem akarna örököseire adósságot hagyni, vagy szülei nevére gyalázatot hozni. De van még más is, ami az örökséghez tartozik, vagy oda kellene tartoznia, és erről lesz most itt szó. Nem találkozunk-e az életünkben olyan embe­rekkel, akik emlékezetünkben tovább élnek, miután átmentek az örökkévalóságba – embe­rek, akiknek emléke áldott, és akiknek sokat köszönhetünk, habár az ő örökségük nem anya­gi javak voltak? Olyanokra gon­dolok, akik má­soknak szolgáltak anélkül, hogy saját ér­dekü­ ket keresték volna. Isten vezette őket cseleke­ deteikben, és Ő az, aki velük szemben a sze­re­tet és hála érzését ébreszti bennünk, még azu­tán is sokáig, miután bementek az Ő nyu­gal­mába. Ezt Isten Igéje is megerősíti nekünk. Mi indította a rekábiakat, Jónádáb fiait arra, hogy megtagadják a borivást, a házépítést, a szőlőművelést, vagy a szántóföldbirtoklást (Jer 35)? Nem az-e a válasz, hogy az apa élete és magatartása olyan tisztelettel töltötte el a fiait, hogy megtartották parancsait halála után is? Ez olyan örökség volt, amelynek értéke messze felülmúlta az aranyét és a földi javakét, mert ez találkozott Isten helyeslésével, példaképpen a nép számára (Jer 35,14). Így volt ez Ábrahámnál is. Isten kifejezet­ten ezt mondta róla: „Őt választottam ki arra, hogy

14

megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően” (1Móz 18,19). Ebből az Igéből is világosan kitűnik, hogy az apa hatása még sokáig tart a halála után is. Áldottak azok a házak, amelyekre ilyen örökség száll! Boldogok azok a gyermekek, akik megbecsülnek ilyen hagyatékot! A család az a terület, amelyben a legtartó­sabb hatást fejtjük ki. Ott kell az első erőfeszí­téséket bevetnünk. Ez a hatás nemcsak a je­lenlegi életünkre terjed ki, hanem arra az „örökségre” is, amit hátrahagyunk. Ha elha­nyagoljuk feladatainkat, akkor ennek fájó és megalázó következményei lehetnek, mert szembeszegülünk Isten rendelkezésével. De olyan területen is élünk, amely magának Istennek az érdekét érinti, és messze túlmegy a családi kör határain. Ez az Ő Háza, az élő Isten Gyülekezete, a Földön levő bizonysága a vá­lasztottak, akiket Fiának vére által megvásá­ rolt. Aki Isten kegyelme által odatartozik, an­nak minden oka megvan arra, hogy megkér­dezze magától: Mit hagyok hátra? Péter apostol azon fáradozott, hogy arra éb­ressze rá a hívőket, ami fontos volt lelki-szellemi életük számára, hogy képesek legyenek az elbúcsú­zása után mindezt az emlékezetükbe idézni (2Pt 1,12-15). Pál apostol is szívén viselte a nyáj jövőjét, amikor elbúcsúzott tőlük (Csel 20,32). A Cselekedetek könyve 9,36-ban ol­vasható tudósítás pedig azt mutatja, hogyan fo­gadja Isten a szeretet cselekedeteit, az Ő isme­ retével szemben. Ott egy Tábita (Dorkász) ne­vű nőtanítvány haláláról van szó. Isten Igéje ezt a bizonyságot adja: „Elébe álltak az öz­vegyasszonyok mind, sírtak és mutogatták azo­kat az ingeket és ru­ hákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.” Krisztus e szolgá­lójának hazamenetele olyan nagy űrt hagyott hátra abban a körben, ahol élt, hogy a helység tanítványai Pétert hívatták. Nem ismertünk-e az Úrnak olyan szolgáit, akiknek az eltávozása nem csupán családjuk számára jelentett veszte­séget, hanem az egész gyülekezet számára is? Ők az Úr hűséges szolgálatában töltött életben olyan örökséget hagytak hátra, ami áldás a mai hívők számára. Rajtunk áll, hogy ápoljuk ezt az örökséget az apostol intelmének megfelelően: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, Vetés és Aratás

akik az Isten Igéjét hirdették nektek. Figyeljetek Még egyszer: Mit hagyok hátra? életük végére, és kövessétek hitüket!” (Zsid 13,7) Nézzük meg ezt a kérdést a körülöttünk élő Ez a hálás emlékezés ne ember dicsőítésé­hez hívők kö­rében, ahol moz­gunk! Van-e szó olyan vezessen, hanem Isten adományainak nagyra becsüléséhez, amiket hitben és áldással gya- nőtestvérekről, akiknek a szolgálata többnyire koroltak azok, akik kapták. Az adomá­nyozó titokban történik? Az imádkozó as­szony, aki jósága pedig az elfogadóval együtt báto­rítson kitartó és odaadó, min­d enkinek hi­á nyozni bennünket arra, hogy szívünkbe véssük: „Kö- fog, ha már nincs ott, ha szereteté­nek látható bizonyságát nem is úgy hagyja hátra, mint Dorvessük hitüket!” Az idézett példákkal ellentétben említsük kász. Hiszen minden nőtestvér áldássá lehet, aki meg itt az Írásnak azt a részét, amely olyan egyszerűen hasz­nálja azokat az adományokat, em­berre vonatkozik, akinek nagy felelőssége amelyeket az Úrtól kapott! Végül még néhány kérdés: Mit hagyok hátra volt, de teljes csődöt mondott. Jórámról van szó, Júda királyáról. Ő Jósafát fia volt, akiről azoknak, akik naponta körülvesznek? Milyen meg van írva: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr” voltam a munkám végzésében? Volt-e súlya (2Krón 20,32). De a fia, Jórám feleségül vette számomra a „tisztességes” szónak? Az Írás er­ről Ahábnak, Izráel istentelen királyának a lányát, így szól: „Arra legyen gondotok, ami min­den ember és: „azt tette, amit rossznak lát az Úr” (21,6). Je- szemében jó (tisztességes)” (Róm 12,17). Ezen nem ruzsálemben uralkodott, ahol Isten temploma lehet könnyen átsiklanunk, ha drága nekünk az Úr Jézus neve és bizony­ állt. De ez nem gátolta őt sága. Ez az intelem hívőkabban, hogy a he­g yeken nek szól, bár­m en­n yire is áldozzon, és a jeruzsálemi dafelé tartunk megszé­gyenítőnek tűnhet lakosokat bálványimáelőt­tünk. dásra bírja rá. Mint király Mit hagyok hátra, ha ügyeim intézése nem a nép lelki állapotáért volt felelős, de ahelyett, hogy Istenhez vezette volna ezt a népet, rosszra hoz ugyan összeütközésbe emberi törvények­kel, és bukásra csábította őket. Szörnyű vége lett, de mégsem helytálló minden igazságos megítééle­tének mérlege siralmas: elment anélkül, hogy léssel szemben? A „minden ember sze­mében hiányzott volna (2Krón 21,20). Milyen lesújtó tisztességes” fogalom nincs behatárolva az emberi igazságosság területére! „De mind­azokat, akik bizonyítvány! Egy gyermeket, aki korán hazatér az Úrhoz, kegyesen akarnak élni Krisztus Jé­zusban, szintén nagyon megsiratnak, pedig ő még nem lehet üldözni fogják” (2Tim 3,12). Ha ez egyszer minket más, mint a szülők öröme és a ház napsugara. érint, csak akkor mond­hatnak „boldogok”-nak Néhány fáradt zarándok és néhány idős nővér bennünket, ha valóban Krisztus nevéért gyalázbúcsúját mélyen sajnáljuk, bár visszahúzódva nak minket (1Pt 4,14). De szégyen számunkra, éltek, és láthatóan semmi hatásuk nem volt. De ha közöttünk valami olyat találnak, ami nem imáikon keresztül erősítették testvéreik szívét és „tisztességes minden ember szemében”. Nem tartózkodunk hosszú ideig itt a Földön! kezét, és hozzájárultak ahhoz, hogy a testvé­rek a szeretet köteléke által összekapcsolódja­nak, és „Odafelé tartunk!” Sok vagy kevés anyagi jót hagyunk-e hátra... – de ez az egy ígéret meg­marad: közelebb kerüljenek egymáshoz. Mennyire üres egy ember létezése, milyen „Az igaznak az emlékezete áldott” (Péld 10,7). A hit tartalma Jézus, a mi Urunk. Mi az Övéi szánalmas a hatása, ha elmenetele után ezt mondják: „Nem fog hiányozni!” Jórám pedig va­gyunk most és örökké. Neki szolgálunk: ez király volt, nem a nép egyik szegénye, sokat le­gyen életünk első és legnagyszerűbb feladata! bíztak rá, nagyok voltak a lehetőségei. Király­ „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ként magával ragadhatta volna a népet a jóra is, ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük nem csak a rosszra. De kudarcot vallott. Sze­gény meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15). nép az, akinek a királya anélkül megy el, hogy B. H. C hiányozna! Van-e családapa, gyülekezeti tag, aki hasonlítani akarna hozzá?

„O

2012. évi 2. szám

!”

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)

Úgy suhan hajóm...

    

  



ből hez

  



é ten

  

  

jóm,



itt 

  



Úgy U -

dom,











-







a

A

-

 

  





van

ve

Ő



meg



ve





lem

-



zet



az



cél





ten - ger vár még











 



vár Ő



mesz - sze





Ég

és 



ba







   a



en

-

Föld

a re

 

ú - szik





U

a



-



az a

   



tő





ott re - ám és in - ti csend - re 

hul - lá - mon

vész,

-

vi - zén, szí - vem re - ám, a - mi -

nek. Mesz - sze túl met. Így e - lő 

bé - ke hogy - ha



köd - be



-



     



  









la - é ke - gyel -

há - bor - gó



part











hul - lám - he - gyen nem lesz ne - héz, 

let. gert.



há ad





ha - jóm a sok mun - ka 

hang - zik egy jó U - ram  

  







su - han ta - mon



kék - lő jut - ni

   





lem.



- ra,



ha -

De

  



jól

tu -

gem.

Biztosan eljön egyszer az a nap, amikor Ővele partot érek. Addig sok próbán és veszélyen át hű Uram, Istenem őrzi éltem. A háborgó hullámon...

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai 2012. március 25-től naponta délelõttönként, 10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7210 kHz); este, 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

16

Vetés és Aratás

Rejtvény

2012. évi 2. szám

17

IMA Egy halk imára kulcsolom kezem: Te légy velem, én Istenem, a nehéz válaszúton. Úgy vajúdom. Te mutasd meg, merre kell mennem, hisz a könnyek hiába peregnek le az arcomon, a harcomon nem könnyítenek. Csak Te adhatsz megnyugvást. Kérlek hát folyvást, vedd a kezedbe reszkető kezem, az életem, hogy kövesselek teljes bizalommal, s nyugalommal nézhessek a kétes holnapok elé. Az ég felé tekintve, rád merjem bízni életem… Te légy velem! Király Ilona

18

Életprogram 1. Köszönd meg mindennap a szabadítást! Köszönd meg a megbocsátást! Köszönd meg az örök életet! Köszönd meg, hogy most már Isten gyermeke vagy, mert erről Isten ígéretet tett a Bibliában! (Kol 1,12; Jn 1,12) 2. Olvasd naponta a Bibliát! A Biblia hitbeli bátorságot, új erőt és belső szilárdságot ad. Megmutatja a helyes utat az örök cél felé. (Mt 4,4; Csel 17,11) 3. Örülj! Van rá okod, hiszen egy örökkévaló, nagyszerű jövő felé tartasz. (1Kor 2,9) 4. Élj Isten parancsai szerint! Ezzel is bizonyítod, hogy szereted Őt. Ezáltal példa leszel mások számára is. Érdemes Istennek engedelmeskedned, Ő gazdagon megáld téged. (Róm 12,1-2) 6. Csatlakozz egy bibliahű keresztyén gyülekezethez! A közösség az azonos gondolkodásúaknak nagyon fontos! Kapcsolódj be a gyülekezet munkájába! (Csel 2,42) 5. Mondd el másoknak, hogy az életed most már az Úr Jézusé! Magyarázd el nekik, hogyan találtad meg a szabadulás útját! (1Tesz 1,8-10) 7. Valld meg hitedet azáltal is, hogy megkeresztelkedsz (bemerítkezel) az Úr Jézus Krisztus nevében! Isten várja ezt. (Csel 2,41)

Vetés és Aratás

Vallomások

A római százados ekképpen kérte Jézust, hogy a szolgáját gyógyítsa meg: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj…” (Mt 8,8)

Biztos, hogy vannak csalhatatlan jelei annak, ha Isten gyermekei vagyunk – mint pl. az Úr és a testvérek iránti szeretetünk. De mielőtt ez megvalósulhatna, a Szent Szellemnek meg kell győznie bennünket arról, hogy teljesen elveszettek és méltatlanok vagyunk. Isten megismerése együtt jár önmagunk megismerésével. Aki még mindenfajta jó dolgot fedez fel magában, és hoz fel mentségére, az még nem ment elég közel a „Magasságoshoz és Szentségeshez”. „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az Ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is” (Ézs 57,15). Aki szeretne Isten dicsőségének a magasztalására lenni, az előbb megszabadul a saját dicsőségétől. Ezért a szellemileg érett keresztyéneket minden áldás csak még nagyobb meghajlásra, alázatra indít.

Péter a csodálatos halfogás után ezt mondta: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8)

Ábrahám így könyörgött Sodomáért: „Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok” (1Móz 18,27).

János ezt írja arról, amikor Patmosz szigetén meglátta az Urat: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott…” (Jel 1,17)

A tékozló fiú a hazatérésekor így szólt az apjához: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (Lk 15,21). A vámszedő így imádkozott a templomban: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” (Lk 18,13). Pál apostol ezt állapította meg, amikor visszagondolt a múltjára: „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát” (1Kor 15,9).

Jákób a hazájába való visszatérésekor így szólt: „Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél” (1Móz 32,11). Jób ezt mondta, miután Isten helyreállította: „Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban” (Jób 42,6). Dávid így imádkozott, amikor vétkezett: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51,3-4)

Bűnbánatom Bűnbánatom, ha késne, egyre késne, törődj, URAM, TE, akkor is velem! Megértem én már minden büntetésre, de egy reményem van: a kegyelem. Füle Lajos

Aszáf Isten előtt csendesedett el, látva a gonoszok szerencséjét: „Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem Te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,21-22. 26) Ézsaiás így szólt, amikor elhívta Isten az Ő szolgálatára: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok…” (Ézs 6,5) Grafika: Kun Éva

2012. évi 2. szám

19

A

te utad iránytűje

A Biblia egyetlenszerű keletkezése A Biblia és bármely más könyv keletkezése közötti különbség az, hogy a Bibliánál Isten volt a kezdeményező, és Ő ihlette meg az embereket, hogy mit írjanak. Ehhez Isten az Ő szent embereit használta fel, akiket a Szent Szellem indított arra, hogy Isten gondolatait számunkra leírják. Mivel a Biblia hozzávetőleg 1600 éven át íródott, ez nem történhetett másként, minthogy az üzenetet Istentől kapták anélkül, hogy a leírandót egymással megtárgyalhatták volna. Így azután mindaz, amit leírtak, a Szent Szellem bélyegét viseli magán. Mivel a Biblia szerzője Isten, ezért ez a könyv kötelező az ember számára. Nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá, mert Isten azt mondja, amit gondol, és komolyan gondolja, amit mond. A Biblia egyetlenszerű fennmaradása A Biblia egyes könyvei nemcsak hogy különböző időkben, hanem különböző helyeken is keletkeztek, és különböző nyelveken írták őket. Ha rajtunk, embereken múlt volna, bizonyos részei feledésbe merültek, vagy elvesztek volna. Isten azonban őrködött azon, hogy minden egyes része belekerüljön a gyűjteménybe, mégpedig úgy, hogy napjainkig sem változott benne egyetlen betű sem. Az ókor, vagy középkor egyetlen más könyve sem maradt ránk oly bőséges részletekben – még ha olykor töredékesen is – mind a mai napig. Ehhez járul még az is, hogy a Biblia dacolt minden viharral, amely ki akarta irtani a Földről és az emberek emlékezetéből. Voltaire a halála előtt röviddel, 1778-ban azt jövendölte, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor a Bibliát nem olvassák többé. Nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a tüzet egyetlen ráfújással nem lehet eloltani. Voltaire meghalt – de a Biblia él!

20

A Biblia egyetlenszerű tartalma Mivel a Biblia nem embertől való, hanem Istentől adatott az emberek számára, ezért tartalma messze felülmúl minden más könyvet. A Bibliában úgy áll elénk Isten, mint a világmindenség nagy kitervelője és megteremtője; valamint úgy, mint teremtményeinek az Ura, akiknek magatartását Ő maga írja elő. A Biblia ezért történeteket tár elénk, hogy múltunk tükrében bemutassa, milyen messze tértünk el Isten útjairól. „…Isten az embereket becsületesnek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak” (Préd 7,29). Mivel oly messzire eltávolodtunk Istentől, hogy visszatérésre nem is gondolhattunk, ezért Ő Maga vette át a kezdeményezést, és elküldte hozzánk a Fiát szabadítónak. Jézus Krisztus a Biblia fő témája Amikor a Bibliát olvassuk, az első lapjától kezdve az utolsóig találkozunk Jézus Krisztussal mind az Ószövetség előképeiben és próféciáiban, mind pedig az Újszövetség kijelentéseiben és történeteiben. A Biblia beszámol az Ő eljöveteléről, emberré lételéről, és megmutatja, hogy azért jött, hogy kifizesse az adósságot, amit nem Ő okozott, mert mi adósok voltunk, és nem tudtunk fizetni. A Biblia elénk állítja Őt, mert mindnyájunknak Megváltóra van szükségünk. „Egyetlen ember sem olyan rossz, hogy meg ne lehetne váltani, de egyetlen ember sem olyan jó, hogy ne legyen szüksége megváltásra.” A Biblia megmutatja, hogy mi a bűn Vétkezni nemcsak azt jelenti: azt tenni, amit nem lenne szabad. Vétkezni azt is jelenti: kárt okozni. A bűn megrontja például a kapcsolatokat, ezért a bűn adóssá tesz. A bűn több mint hibás cselekedet, a bűn vétek Isten és gyakran az emberek ellen is. Vétkezni mindenki tud, de nincs ember, aki képes lenne arra, hogy ne vétkezzék. Ezért botladozunk mindnyájan egyik bűnből a másikba. Ezért szükségünk van olyan valakire, aki áttöri ezt az ördögi kört. Jézuson kívül senki más nem tudta ezt megtenni. Ő azt mondta: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36). Vetés és Aratás

A Biblia megadja a megoldást Ez a megoldás a megváltás. Mivel reménytelenül elvesztünk, és magunkat nem tudjuk megváltani, Megváltóra van szükségünk. A Biblia megmutatja az utat, amelyen járva a megváltásra szoruló találkozhat a Megváltóval. Ha hajlandóak vagyunk belátni elveszett voltunkat, és megvallani azt, akkor Isten kész arra, hogy megbocsásson, és minket gyermekeiként elfogadjon. Döntenünk azonban nekünk kell, Isten nem kényszerít erre. Gyermekeket szeretne magának, nem marionettfigurákat. Ajánlata bizonyos határidőre szól. Ma érvényes, de hogy még holnap is fel fogja kínálni a kegyelmét, azt nem ígérte. Istennel nem lehet alkudozni. Komolyan kell vennünk, amit mond, és ajánlatát még ma el kell fogadnunk. A Biblia megmutatja nekünk az utat Születésünkről nincs mit mondanunk. Isten édesanyánk által élettel ajándékozott meg bennünket. Igen, Isten adta nekünk testi életünket. De csak ezt az egyet. Kérdés, hogy mit kezdünk vele. Ha őszinték vagyunk, meg kell vallanunk, hogy életünk útja nem sima. Vannak, akik igencsak sajnálkozva tekintenek vissza elhajlásaikra. Kívánják, bárcsak a negatív dolgokat ki lehetne törölni a múltjukból, mint valami számítógépből. Ez azonban nem lehetséges Isten nélkül. Mások legszívesebben az újrakezdés gombját nyomnák meg, vagyis elölről kezdenék az egészet. De pusztán egyetlen életünk van, és ez túl rövidnek és kevésnek látszik. Hogyan hosszabbíthatnánk meg, vagy legalábbis hogyan lehetne elölről kezdeni? Minden önerőből való fáradozásunk eleve kudarcra van ítélve, zsákutcába jutunk. Mások segítsége után kell néznünk – gondolják sokan –, és kerülőutakat keresnek: – talán a múltban kutatnak valamit, és megpróbálkoznak az ősi okkult praktikákkal; – talán a távol-keleti vallásokhoz fordulnak, és jógával vagy meditálással próbálkoznak; – talán visszatérnek a természethez, kövekben és kristályokban, virágokban, esszenciákban és illatokban reménykednek; – vagy régi kultúrákra emlékeznek, a bálványistenek kultuszára, ha talán az nyújtana valamit az életükben.

2012. évi 2. szám

Mindezek sokat ígérő segítségnek tűnnek, de mindegyik egy zsákutca. Másvalaki segítségére van szükségünk, de ezt a „másvalakit” a Teremtőnkben kell keresnünk, nem pedig a teremtett dolgokban, a teremtményvilágban. A Biblia „kézikönyv”-nek adatott Nézzétek csak, úgy vagyunk ezzel, mint a technikai vívmányokkal. Alkotója minden géphez ad egy használati utasítást, és az ember jól teszi, ha üzembe helyezése előtt alaposan áttanulmányozza azt. Nos, Isten mint nagy Építőmester, jónak találta a teremtett világot, és szükségesnek látta, hogy „használati utasítást” mellékeljen, mégpedig egy „kézikönyvet”, a Bibliát, hogy az ember hogyan járja élete útját. A Biblia számunkra életünk zsinórmértékéül adatott. Hogy hasznunk legyen belőle, hozzá kell igazodnunk. Megmutatja, ha idáig nem úgy éltünk, ahogy azt Isten akarja. „Kitártam kezemet naphosszat a lázadó nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját gondolatai után” (Ézs 65,2). A Biblia megmutatja Isten tervét velünk A Biblia azt is megmutatja: Isten nem akarja, és nem is engedheti, hogy a magunk választotta úton járjunk. Soha nem fogadhatja el makacs, önző akaratunkat. Azt akarja, hogy az Ő akaratának engedelmeskedjünk. Az Ő kezének munkája vagyunk. Minket önmaga számára teremtett, tehát az Ő terve szerint kell élnünk. Tudjuk, hogy erre képtelenek vagyunk, és tulajdonképpen nem is nagyon akarunk így élni. Pedig ez az egyetlen út a boldogsághoz, és Isten képes arra, hogy ezen az úton vezessen. Azt is akarja, hogy vele közösségben éljünk. Ehhez ujjá kell születnünk. Péter apostol közli velünk Isten gondolatait erről. „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtek újjá, Isten élő és maradandó Igéje által” (1Pt 1,22-23). Engedelmeskedjünk Isten Igéjének, amely megmutatja, hogy kárhozatra méltó bűnösök vagyunk, akik Isten igazsága szerint ítéletet érdemlünk, de akik Jézus Krisztus véráldozata árán újjászülethetünk az örök életre! K. Berger

21

I. Jeroboám és az alkalmazkodás vallása (1Királyok 12,20. 26-32; 13,33-34) Kevés ószövetségi király gyakorolt nagyobb hatást a népre, mint a megosztott Izráel első királya, I. Jeroboám. Uralkodása alatt jelentős változások történtek, ám újra meg újra azt látjuk, hogy mennyire felelős a nép erkölcsi és lelki állapotáért. Halála után a Királyok könyvében tizenötször említik, és mindig az istentelenség példájaként. Így neve az elpártolás és a vétek szimbólumává lett. Ebből arra következtethetünk, hogy egy ilyen híres-hírhedt személynek rendkívüli képességekkel kellett rendelkeznie. És valóban, Jeroboámot az 1Királyok 11,28 „rátermett (derék) emberként” írja le, energikus és ötletes vezetőként. Ez pedig annál veszélyesebbé tette őt. Amikor a tíz törzs elpártolt Dávid házától, Jeroboám az előtt a hatalmas feladat előtt állt, hogy új királyságot teremtsen. Nem csupán saját hatalmának megszilárdításáról volt szó, hanem egy új központról, fővárosról és új, nemzeti tudat kialakításáról is. Jeroboám vétke A tíz északi törzs hitet tett Jahve, az Úr mellett, akitől Mózes a Sínai-hegyen a törvényeket kapta. Így egészen természetes volt, hogy a jeruzsálemi templomhoz kötődőnek érezték magukat a törvényben rögzített istentiszteletek betartásával. Az évenkénti ünnepeken a nép Izráel egész területéről jött, hogy Jeruzsálemben imádkozzon. Így Jeroboám gondja kézenfekvő volt. Valamit kellett kezdenie, máskülönben a nép ösztönösen délre igyekszik, riválisának, Roboámnak a felségterületére (1Kir 12,26-27). Ezek Jeroboámot arra indították, hogy új istentiszteleti formát vezessen be. Két aranyborjút állított fel, az egyiket fent északon, Dánban, a másikat Bételben. Merészen kihirdette: „Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból!” (1Kir 12,28) A csúcsokon áldozati oltárokat állított fel, vallási ünnepeket rendelt el, és azoknak a borjúknak mutatott be áldozatot, amelyeket ő alkotott.

22

Mivel az ároni család papjai nagyrészt a déli birodalomba vándoroltak, hiányzott egy papi osztály. De Jeroboám képes volt megszüntetni ezt a hiányt. Bejárta az országot, saját választása szerint jelölt ki fiatal embereket, és papi szolgálatra rendelte őket. Izráel új királya így egyszerre kitöltötte a vallási űrt: az imádat tárgyaiként szolgált a két pompás aranyborjú; a dimbes-dombos erdőkben levő számos csúcs megfelelő helyet kínált az embereknek, ahol kegyes szertartásaikat végezhették; és egy újonnan felállított vallási naptár illeszkedett bele ünnepnapjaival a nép addigi szokásaiba. De ennek az új vallási rendszernek volt egy hátránya: az igaz Isten szemében ez nem volt más, mint utálatos bálványozás. Jeroboám és szegény alattvalói részére az áldozatok a lehető legkielégítőbb vallási gyakorlatot képviselték, ám Isten Igéjében ezt olvassuk: „De ez a dolog vétekre vezetett, mert a nép eljárt az egyikhez Bételbe, a másikhoz pedig Dánba” (1Kir 12,30). Kettős bűn volt Jeroboám vállán: egyrészt személyesen elfordult a menny igaz Istenétől, másrészt pedig népét belevitte ugyanabba a bűnbe (1Kir 22,53). Isten azonnal megmutatta az arcátlan királynak a nemtetszését. Egy meg nem nevezett próféta a bételi oltárnál állt, és őellene szólt. Meghirdette Jeroboámnak, hogy Dávid egy jövendőbeli fia éppen ezen az oltáron fogja feláldozni ennek az elkorcsosodott vallásnak gyalázatos papjait. Az ő fennhéjázó, önfejű istentisztelete szörnyű ítélet alá fog kerülni. Jeroboám új istentiszteleti rendje csábító, de ugyanakkor alattomos és kényelmes volt. Az aranyborjúkat földrajzilag fontos helyeken állították fel. Egy pillantás az akkori kor térképére megmutatja, hogy Bétel közvetlenül a Jeruzsálembe tartó út mellett fekszik. Az északi birodalom minden izraelitájának, aki a templomban tartott szokásos ünnepek után vágyott, Jeroboám borjai mellett kellett Jeruzsálem felé elhaladnia. A király másik, okos elgondolásához tartozott, hogy azáltal tegye jogossá a borjútiszteletet, hogy azt Izráel hagyományos istentiszteletével teszi egyenlővé. Nem úgy adta elő, hogy Vetés és Aratás

olyan új hitet vezet be, ami népe elveivel ellenkezett. Egy kétségtelen elszakadást sokan elutasítottak volna. Nem, a bálványokat, amiket fölállított, büszkén állította eléjük olyan istenként, aki Izráelt a múltban olyan győzelmesen vezette. Így biztosította a folytonosság fontos elemét. Jeroboám új istentiszteletének további előnye az volt, hogy a népet állította középpontba. A mózesi szertartásokat azok a papok végezték, akiknek a tekintélye az ároni eredetre támaszkodott. Hivatalukba állításuk az Isten által pontosan előírt felszerelésből állt. Minden olyan próbálkozás, ami ezt az állást jogtalanul magának tulajdonítaná, komoly vétségnek számított; Uzziás királynak ezt később rémülten kellett felismernie (2Krón 26,16-21). Jeroboám mégis megpróbálta megkerülni ezeket a terhes előírásokat, és az egész nép köréből rendelt papokat szolgálatra (1Kir 12,31). Ez az eljárás Isten rendjétől való merész és rossz elfordulás volt. Jeroboám borjú-tisztelete az alkalmazkodás vallása volt, amelyre őt nem lelki, hanem politikai megfontolások indították. Ez nem nyilatkoztatta ki a népnek Isten igazi lényét, hanem bálványimádáshoz vezetett. A mózesi áldozat feladata az volt, hogy megmutassa az ígért Szabadító általi megváltás valódi útját. Ezek emlékeztették az embert vétkére, és Jézus Krisztus vétekáldozatának pontos előképei voltak. Jeroboám áldozatai, amelyeket az általa felhatalmazott papok mutattak be, kielégíthették ugyan híveik vallásos érzelmeit, de istenkáromló, bálványimádó rituálék voltak, amelyek Isten elmarasztaló ítélete alatt álltak. Figyelmeztetés a mi számunkra Jeroboám borjúimádása minden olyan vallási kompromisszum modellje, melyeket az igaz Isten nevében hirdetnek meg. Azt mutatja, hogy vallásos cselekedetek nem azért találnak helyeslésre Istennél, mert az Ő nevében vezetik be. Lehet szervezni 2012. évi 2. szám

istentiszteleti szertartásokat vonzóan, népszerűen, Jézus nevében – mégis félrevezetően. Az, hogy az Úr elutasította Jeroboám istentiszteletét, tanítás és figyelmeztetés minden kor istenfélő embereinek, hogy tántoríthatatlanul ragaszkodjanak Isten Igéjéhez, az Ő akarata szerint szolgáljanak, és az Ő helyére ne állítsanak semmi mást. A meghamisított és nem Isten által bevezetett istentisztelet ősidők óta nagy veszély. Gondoljunk a pogány babonáknak a keresztyén teológiába való beolvasztására, amint azt a középkori egyház tette. De ettől a veszélytől egyetlen kor sem mentes. Ha evangéliumi köreink vallásos buzgóságának jó részét alaposabban megfigyeljük, abban szomorú, lelki karikatúráját ismerjük fel annak az imádatnak, amelyet Isten elvárna az Ő gyülekezetében. Ez a tény fontos kérdéseket vet fel. Az az üzenet, amit prédikálunk, megfelel-e biblikusan Jézus Krisztus evangéliumának, vagy a minket körülvevő kultúra tetszését keresi? Istentiszteleteink által valódi imádatra vezetünk-e embereket? Vagy ahhoz szabjuk, hogy esztétikailag tetsszen? A keresztyénség csak addig alkalmazkodhat korának kulturális és szociális stílusához, amíg ezáltal nem válik hűtlenné Isten Igéjéhez. Pál óva int attól, hogy más Krisztust prédikáljunk (2Kor 11,4). Lehet hirdetni egy olyan „Jézust”, aki már nincs összhangban azzal a Jézus Krisztussal, akit valaha az apostolok prédikáltak. Így lehet pl. forradalmárként ábrázolni, aki anarchiát vagy politikai és szociális változást hirdet. Vagy, aki minden embert szeret és elfogad, és akinek csak az az egy dolga van, hogy mindenki „jól érezze magát”. De az Írás Jézus Krisztusa, bár tele van együttérzéssel és kész a megbocsátásra, a bűnöket nyíltan megbélyegezte, és óvott az örök kárhozattól. Amint Jeroboám példájából megtanulhatjuk, a vallásgyakorlat igazolására nem elegendő a „tradicionális” márkajel. Félpogány mítoszokat, teóriákat és gyakorlatokat „keresztyéninek” jelölni, ez a Szent Szellem galád megcsúfolása. Az Úr Jézus Krisztus óvott „a báránybőrbe bújt farkasoktól”. Minden okunk megvan attól tartanunk, hogy sok evangéliumi ember elfelejtette I. Jeroboám történetét! J. W.

23

Krisztus földi uralma „Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az Ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a Földön van.” (Ef 1,9-10) Isten akarata az, hogy egykor majd mindazt, ami a mennyben és a Földön van, egyetlen nagyszerű, tökéletes uralom alatt egyesítse. Ehhez Istennek szüksége van egy főre, egy uralkodóra. És erre a feladatra Fiát rendelte, aki egykor mint ember, itt a Földön minden Istentől rábízott feladatot neki kedves módon végrehajtott. Krisztus engedelmessége egyetlenszerű mind életében, mind halálában. Mikor végzi ezt el Isten? Az örökkévalóságban? Az alapigénkben erről nincs szó. Ami itt le van írva, az „az idők teljességében” történik meg. Az Ezeréves Birodalomban, amelybe majd beletorkollik minden üdvkorszak. A hívők elragadtatása után Isten a Földet ítéletek által megtisztítja, és Krisztus uralma alatt eddig még soha nem látott módon megáldja. Ennek a korszaknak néhány ismertetőjele: 1. Krisztus uralkodik az övéivel együtt. 2. Nem a rossz, hanem a jó fog felülkerekedni. 3. A teremtett világ megszabadul a bűn következményeitől. 4. A betegség és a halál megszűnik. 5. Izráel együtt lakozik majd az Ígéret Földjén Messiásának (Krisztusnak) az uralma alatt. 6. Minden nép dicsőíti majd Istent. 7. Az egész Föld kivirágzik, a pusztaság is. Krisztus – mint a világon mindeneknek a feje – most még titokban munkálkodik. De a hívők már tudják, ismerik ezt a titkot, és előre örülnek e korszak eljövetelének!

24

A legnagyobb szeretet „Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Egy kislány egyszer megkérdezte az édesapját: „Papa, kit szeretsz jobban, engem, vagy a bátyámat?” Az apa bölcsen elmagyarázta, hogy minden gyermekét egyformán szereti, de a szeretetét néha különböző módon fejezi ki. Kicsit később a kislány egy újabb kérdést tett fel: „Papa, kit szeretsz a legjobban, az Úr Jézust, vagy engem?” Az apa elmagyarázta kislányának, hogy az Úr Jézust szereti a legjobban, mert az Ő szeretete nélkül képtelen lenne a gyermekeit úgy szeretni, ahogyan azt teszi. Milyen nagyszerű kifejezése ez a szülői szeretetnek! Ennek az apának a válasza megegyezik egy másik apaként tisztelt ember szavaival, aki egyszer egy keresztyén csoportnak azt írta, hogy gyermekeinek tekinti őket (1Jn 2,1). János apostol emlékezteti olvasóit: „Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4, 19). János, aki Isten tulajdonának tekintette önmagát, Isten atyai szeretetét hangsúlyozta, amikor ezt írta: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” „Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő az életet adta értünk” (1Jn 3,1.16). Jegyezzük meg, hogy nem csupán azt írta, hogy Isten szeret bennünket, hanem oly nagyon szeret, hogy az életet adta értünk. Ezért irántunk érzett szeretete ösztönözhet bennünket arra, hogy nagy dolgokat tegyünk érte és másokért. A szülők úgy szeretik gyermekeiket, hogy bármit megtennének értük. János apostol szerint az Atya szeretete a miénk lett, amelyet másoknak ajándékozhatunk. Te kit szeretsz a legjobban? J. Olson

Vetés és Aratás

Az emberi nagyság titka – Mózes Mózes kétségtelenül a múlt egyik jelentős embere volt. Neve úgy került bele a történelembe, mint Izráel népének a vezetője és kiszabadítója az egyiptomi szolgaságból. Tevékenysége Isten egyik prófétájaként máig különösen jelentős az emberiség számára. De mint ember is ismert előttünk? Ki volt Mózes? Miben áll a nagysága? Idézzük emlékezetünkbe most ennek a rendkívüli embernek az élettörténetét! Egy bizonyos: hozzátartozói a legmerészebb álmukban sem gondoltak volna az ő jövendőbeli nagyságára. Mert alighogy beleszületett egy leigázott kisebbségbe, már bizonyos mértékben a halál gyermeke volt. A fáraó parancsa úgy szólt, hogy minden újszülött héber fiúgyermeket a Nílusba kell fojtani. De Isten szándéka nem ez volt a gyermekkel, és csodálatos módon véghezvitte a tervét. A fáraó lánya volt az, akinek megesett a szíve a nádasba kirakott csecsemőn. Ő, az üldöző lánya saját fiaként nevelte a zsidó nép későbbi kiszabadítóját. A Zsoltárokban ezt olvassuk: „A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket” (Zsolt 2,4). Mennyire találó ez erre az esetre is! És 40 évig egy megalázott idegen helyett egy olyan embert látunk, akit megtanítottak „az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben” (Csel 7,22). Egyiptom kincsei a lábánál hevertek. De az történt, hogy a büszke fáraó-fiúnak olyan hír jutott a fülébe, amitől minden eddigi dicsősége elhalványult. A hír atyái nagy Istenéről szólt. Ha az egyiptomi nép erős volt is, de isteneik csak fából és kőből készültek. Ha Izráel csak egy préda volt is, de Istene mégis a menny legnagyobb Ura volt. Ő szólt az atyákhoz, és szavai beteljesedtek. Így igazolódik be az az ígéret is, hogy az Ő népéből kell származnia a világ üdvözítőjének, Krisztusnak. Ez volt az a hit, amely testvéreit erőssé és bizakodóvá tette. Ebből a hitlángból egy szikra Mózesre pattant és meggyulladt. Mert ezt olvassuk: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyö2012. évi 2. szám

nyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid 11,24-26). De most mi a teendő? Nem kézenfekvő, hogy ő, a bölcs és hatalmas ember a kezébe vegye a nép felszabadítását? A szót tett követte. Kiment, hogy testvérei életét megnézze: igazságtalanságot látott, és agyonütötte az egyiptomit. De ez semmiképpen nem tűnt okos dolognak a testvérei szemében. Elfordultak tőle, nemsokára pedig menekülnie kellett. Egy pusztai kútnál találkozunk vele újra, lába előtt addigi életének romjai. Eddig mindenféle magasröptű tervei voltak, eddig nagy szavak és tettek jellemezték. Ebből most egy jövevény maradt idegen földön, idegen emberek jóindulatára hagyatkozva. Egyiptomban 40 hosszú esztendőt osztottak meg vele örömben és bánatban. Most távol Egyiptom tudományos iskoláitól a pásztor az isteni tudomány tantárgyait tanulja Isten iskolájában: szelídséget, türelmet, engedelmességet, hálát, alázatot. Nem, ez nem a saját keze, amely képes megszabadítani, hanem egyedül Isten erős keze. Amikor pedig eljött Isten ideje, arról ezt olvassuk: „Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!” (2Móz 3,10) Mózes így jut el oda, hogy használható eszköz lesz Isten kezében, és megtapasztalja az Ő hatalmát: „És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között. Azután behozott bennünket … a tejjel és mézzel folyó földre” (5Móz 26,8-9). Miben áll tehát Mózes nagysága? Biztosan nem az ő kiharcolt sikereiben, hanem egyedül abban, ami később az életprogramjává lett: „Mózes pontosan úgy járt el mindenben, ahogyan megparancsolta neki az Úr” (2Móz 40,16). Megtisztelő volt neki, hogy Isten szolgájának nevezték. A nagyságát az jelentette, hogy őt Isten tette naggyá. Megéri-e, hogy ezen a titkon elgondolkodjunk? B. H. C.

25

Mennyire fel tudta használni az Úr a szolgálatban ezt a házaspárt, akik Pállal érkeztek Korintusból Efezoszba! Az apostol mindkettőjüket munkatárásának nevezte (Róm 16,3). Akvila és Priszcilla hallották Apollóst az efezoszi zsinagógában beszélni. Ez azt bizonyítja, hogy keresztyén létükre még megfordultak a zsinagógában. Lehetséges, hogy bizonyságtétel céljából jöttek ott össze, és a jeruzsálemi első hívőkhöz hasonlóan csak a kenyér megtörésére találkoztak magánházaknál. Az biztos, hogy ennek a pogány városnak az első keresztyénei zsidók voltak. Emellett szól az is, hogy Pál Efezoszba való visszatérésekor három hónapig az evangéliumot a zsinagógában hirdette. Keresztelő János tanítványainak a jelenléte (Csel 19,1) is arra enged következtetni, hogy nagyon sok zsidó tartózkodott a városban. Bizonyára ebben keresendő annak az oka is, hogy az első időkben miért tekintették a rómaiak a keresztyéneket zsidó szektának. Azt kell azonban feltételeznünk, hogy az ezt követő időkben mindenekelőtt nem zsidók jutottak hitre. Az Efezosziakhoz írt levél különösen is megszólítja a körülmetéletleneket, és Pál a Timóteusnak szóló Efezoszba küldött első levelében említi meg, hogy őt Isten a pogányok tanítójául rendelte, hitben és igazságban. Priszcilla és Akvila magukhoz vették Apollóst, aki korábban már tanított a városban, és pontosabban kifejtették előtte az Isten útját (Csel 18,24-27). Nem csak mellékesen és kutyafuttában beszéltek. Meghívták a házukba, és teljesen neki szentelték magukat. Az sem véletlen, hogy itt a feleség nevét a férj neve előtt olvassuk. Ahol a házba való befogadásról van szó, ott ez általában a háziasszonynak jelent terhet. Ahogyan jó néhány lelki-szellemi beszélgetésnek is a háziasszony barátságos magatartása nyit utat. A házaspárról egyébként hatszor tesz említést a Biblia, és abból Priszcilla (Priszka) neve négyszer olvasható a férj neve előtt. Ezeknél, az előbb említett alkalom mellett, egyszer egy utazásról, egy másik alkalommal pedig arról

van szó, hogy Akvila és Priszcilla az életüket kockáztatták az apostolért. Ez azt jelenti, hogy kiálltak Pálért, ami miatt az életük nyilvánosan veszélybe került. Sokszor talán csak rejtekhelyet nyújtottak az üldözők elől, ahol szintén a háziasszonyra nehezedett a teher nagyobb része. A negyedik igehely nem mutat semmilyen sajátosságot. Összességében azonban elegendő bizonyíték arra, hogy Pál számára idegen volt a férfi és a nő értéke közötti különbségtétel. Ezt különösen is hangsúlyoznunk kell, mert egyesek úgy gondolják, hogy az asszonyok nyilvános szolgálatát a gyülekezetben nőgyűlölő érzései miatt tiltotta meg. Amikor Akvila és Priszcilla Apollóst meghívták magukhoz, biztosan nemcsak egy délutáni kávézásról volt szó, bár ma, az minden további nélkül adhatja egy szellemi beszélgetés külső keretét. A Szentírás szavai afelől sem hagynak kétséget, hogy Priszcilla teljesen és egészen részt vett az Isten útjának pontosabb kifejtésében Apollós előtt. Éppen egy házaspár közös bizonyságtétele bizonyul gyakran különösen hatásosnak. Milyen figyelmesen kellett követnie Priszkának és Akvilának Pál apostol tanítását, amíg együtt voltak vele! Az ő magatartásuk a bibliai tanítás fontos jelentőségére is rávilágít. Ismerjük korunk jelszavát: „Élet a tanítás helyett!” De létrejöhet-e valódi szellemi élet bibliai tanítás nélkül? Tévtanok elsősorban ott alakulnak ki, ahol nem ismerik el kellőképpen a tiszta bibliai tanítás szilárd alapjainak az azt megillető értékét. Priszcilla és Akvila átélhette, hogy Apollós elfogadta és befogadta a tanítást. Milyen sok függött ettől az alapos tanítástól! Hiszen Apollós az Igének a tanítója volt (az 1Korintusi levélben hétszer, a Tituszhoz írt levélben egyszer említik). Hogyan „öntözhette” volna meg azt, amit Pál „ültetett”, ha előtte ő maga nem nyert volna a Szent Szellem által tanítást, hogy Isten adhassa a növekedést (1Kor 3,6)!

Akvila és Priszcilla Efezoszban

26

Walter Wjst: „Efézus” c. könyvéből (Evangéliumi Kiadó) Vetés és Aratás

A TEREMTŐ ISTEN LÉTEZÉSE Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók megkérdezték tőle: – Miért hiszi, hogy van Isten? – Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. Most vegyük a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek a módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett egy tervező, vagyis a Teremtő, az nem normális. – Rendben van, de mivel tudná kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtőnek a létezését? A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének: „Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta erős kilengést!) A fal vastagsága az alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, a gáz, a csatorna, a felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.” Elvette a pályázat szövegét a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak. – Tessék, itt a válaszom a bizonyítékkal. – Nem értjük, hogy mi akar ez lenni. – Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.

2012. évi 2. szám

A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök és még a korábbinál is több újságíró jött el. – Talán el is kezdhetjük – szólt a házigazda. – Kérem az első jelentkezőt, ismertesse elképzeléseit. Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el. Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte: – Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! Én már ki is estem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! A gyáros megkérdezte: – Nos, van még jelentkező? Nincs? Akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit. A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör, aranyszínű kalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz: – Igazuk van, uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ezt is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. Magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut. No, és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász, itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Közben szelek és viharok tépik, hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim, az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra felfoghatatlan képességeit. Köszönöm, hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az Ő alkotásait látják. Ha pedig Ő teremt, műveket alkot, akkor létezik! A szerző ismeretlen

27

MEGPRÓBÁLTATÁSAINK ÉRTÉKESEK A nehézségek és a próbatételek hasznosak, valósággá nem lesz számunkra, mint kiontott mert feltárják előttünk elégedetlen voltunkat és könnyeink, vagy az átélt, szívet-lelket megretehetetlenségünket, és megmutatják, milyenek megtető szorongásaink, legyőzhetetlennek látis vagyunk valójában. Soha nem ismerjük igazán szó próbatételeink és a hegyként elénk meredeönmagunkat mindaddig, amíg nem következnek ző gondjaink. be a próbatételek. Ezek fogják vissza hitéletünk A próbatételeink azok, amelyek oly világossá kezdetének nagy fellángolásait annak igazi, va- teszik előttünk Krisztust, mint amilyen valósálós mértékére, és döbbentenek rá semmiségünk- gos maga a nyomorúságunk. Pál írja, hogy ki re és gyámoltalanságunkra. Így leszünk teljesen volt téve mindenféle nehézségnek, hogy megtaKrisztusra utalva, hogy mindent csakis Őbenne pasztalja: a Krisztus ereje lakozott benne, és ez találjunk meg. A próbáink Isten tervéhez tartoz- elegendő volt minden szükségének elviseléséhez. nak, amelyek szükségesek hívő életünk és jelle- Ezért szinte örvendezett a súlyos helyzeteknek, münk formálásához. mert mindegyikben egy-egy alkalmat látott arra, Jákób életének próbatételei arra szolgáltak, hogy bebizonyosodjék, az Úr szava neki szól: hogy eljusson önmaga maradéktalan elítélésére. „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm Jóbot az őt ért megpróbáltatások kényszerítet- erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9). ték arra, hogy feladja önbizalmát és önigazsáMi is ugyanígy megtapasztalhatjuk, hogy az gát. Péter büszkeségét és önmaga túlbecsülését Úr képes megoldani számunkra minden próbát, a próbák összetörték, és eljuttatták odáig, hogy úgyhogy tanúságot tehessünk e világnak: Isten erejét egyedül Krisztusban találja meg. Ezért kegyelme által képesek vagyunk örvendezők próbál téged is az Úr újra meg újra meggyőzni lenni, mert az Úr minden szükségünket betölti arról, hogy teljesen tévesek tulajdon erőddel az Ő Jézus Krisztusban kijelentett kegyelmének kapcsolatos elképzeléseid, és eljuttasson odáig, gazdagsága szerint (Fil 4,19). hogy el tudd mondani: „…többé tehát nem én 2. A próbatételek megtanítanak hinni élek, hanem Krisztus él bennem… ” (Gal 2,20) A próbatételek termékeny talajt biztosítanak Próbatételek által tanulunk meg: 1. felismerni az Isten iránti bizalom számára. A nehézségek Istentől való erőforrásokat, 2. hinni, 3. imádkoz- által Isten szinte ösztönöz minket arra, hogy ni, 4. szeretni, 5. türelmesnek lenni, 6. képessé bízzunk az Ő hűségében és szeretetében, s ez a lenni arra, hogy másoknak segítsünk, 7. próba- bizalom egyre növekedjék bennünk. A sas úgy tételeket a győzelem lehetőségeiként felfogni. tanítja repülni a fiókáit, hogy kilöki őket a fész1. A próbatételek Isten erőforrásai kükből a levegőbe, ahol – magukra hagyatva – Csakis nehéz körülmények között tanuljuk vagy repülnek, vagy lezuhannak. De ezáltal kell meg, hogy Isten minden jóban-rosszban elegen- megismerniük kicsiny szárnyaik még fejletlen dő segítséget nyújt. Izráelnek a Vörös-tengernél erejét. S miközben kétségbeesve kapálóznak a először el kellett csendesednie, és azután meg- levegőégben, megismerik új életformájuk titkát. láthatták Isten szabadítását (2Móz 14,10-14). Lassanként megtanulják, hogyan kell égi útjuUgyanezt megtapasztalhatták a pusztai vándor- kon kihasználni a légáramlatokat. lás idején, amikor szinte minden természettől Így tanítja Isten is a gyermekeit, hogy kihaszvaló segélyforrás megszűnt, hogy megtanulják: nálják a hit lendítő erejét azzal, hogy elveszi táIsten minden bajból megmutatja a kivezető maszukat, és gyakran kilöki őket a tehetetlenség utat. Ő olyan mértékben válik valóságossá szá- mélysége fölé. Ekkor vagy alázuhannak, vagy munkra, amilyen mértékben megérezzük, hogy megtanulják, hogy Isten ugyanúgy védelmezi szükségeinkben segítségünkre van. Így minden őket, ahogyan a sas is kiterjesztett szárnyaival, egyes nehézség alkalom arra, hogy Isten kije- támaszt nyújtva alárepül gyámoltalanul csapkolentse számunkra végtelen bölcsességét, hatal- dó fiókáinak. mát és kegyelmét. Isten engedi, hogy a sorozaHajlamosak vagyunk a látható dolgokban tosan megtapasztalt szorongatott helyzeteink bízni, ezért teljesen újszerű élmény számunkfolytatódjanak mindaddig, amíg Krisztus olyan ra, ha magunkra vagyunk hagyatva, és egyedül

28

Vetés és Aratás

a láthatatlan Istenre támaszkodhatunk. Pedig ben meg nem fogyatkozunk (Jak 1,4). A szelleezt a leckét meg kell tanulnunk, ha Isten nyu- mi életünket megkoronázó tanítást gyakran a galmában akarunk lakozni, ahol egyetlen me- szenvedések iskolájában nyerjük. A próbatétenedékünk Ő, és egyedül a hitünk marad. Isten lek megszűntetik bennünk a szenvedésektől és gyöngéden alkalmazkodik a próbatételeknél fájdalmaktól való félelmet, mert megtapasztalgyönge erőinkhez, és Ő maga vezet tovább, ha hatjuk, hogy Isten tart bennünket. Képessé teszmár nem tudjuk elviselni azokat. Bízzunk azért nek minket arra, hogy az Ő ereje által felülemelbenne, és erősítsen is az a tudat, hogy miközben kedjünk a félelmen mindaddig, amíg örvendezni megpróbáltatunk, Jézus Krisztus jó vitézeinek nem tudunk a Krisztus jó vitézeként megküzdött bizonyulunk. harcban való győzelmünknek. 3. A próbatételek megtanítanak imádkozni 6. A próbatételek megtanítanak segíteni A próbatételek arra kényszerítenek bennünA próbatételek képessé tesznek minket arra, ket, hogy keressük az Istennel való négyszem- hogy másokon segítsünk. Ha úrrá leszünk a próközti együttlétet. Jákób térdre kényszerült a batételeken Isten segítségével és az Ő dicsőséJabbók révénél (1Móz 32-24-30). Megtanították gére, ezzel megmutatjuk a világnak, mi mindent a zsoltárost, hogy keresse a „Felséges rejteké- megtesz Krisztus az övéiért, és mi mindenre ben” való lakozást (Zsolt 91,1). Pál apostol éle- képes az az ember, akiben Krisztus él. Így az Ő tét szüntelenül az Úr jelenlététől függő életté levelei lennénk, amelyet minden ember olvashat formálták a próbatételek. És minket is arra in- (2Kor 3,2), mintegy leckét adva nekik arról, amit dítanak, hogy szüntelenül keressük Istennek a saját tapasztalatunk által mi magunk megtanuljelenlétét, hiszen megismertük, hogy csak a vele tunk (2Kor 1,3-4). Példaadásunkkal megmutatvaló közösség nyújt biztonságot. hatjuk, hogy Krisztus minden körülmények köRendkívül megalázó, hogy meg kell állapíta- zött meg tud tartani bennünket, és kegyelmének nunk: Isten kénytelen szenvedéseket és nyomo- erejét minden emberi szükség közepette meg rúságokat küldeni ránk, hogy mint gyermekeit lehet tapasztalni. a keblére vonhasson. Mert túl gyakran függetHa az ember szívében nincs együttérzés, lenítjük tőle magunkat, ha jól megy a sorunk és akkor aligha képes másokat vigasztalni, tanákényelmesen élünk. Akkor vagyunk Istenhez a csot adni, és nem tud áldás lenni egy szenvedő legközelebb, ha a zsoltárossal együtt elmond- világban. Istennek először a mi lelkünkbe kell hatjuk: „… látod nyomorúságomat, ismered lel- beleégetni azt, amit embertársainknak tovább kem szorongásait” (Zsolt 31,8 ). kell adnunk. A súlyos és fájdalmas próbatétel tesz képessé minket arra, hogy embertársain4. A próbatételek megtanítanak szeretni Isten szeretné imádságainkat meghallgatni, kat megvigasztaljuk, erősítsük és bátorítsuk, ugyanakkor azonban szeretné kemény szívün- akiknek a magunk tapasztalatából elmondhatket meglágyítani, szeretne megtanítani minket juk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szeretni. Ezért megengedi, hogy súlyos igazság- szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel talanságok történjenek velünk, hogy mindez a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19). Őhozzá vezessen. És ekkor megállapítjuk, hogy 7. A próbatételek alkalmak a győzelemre nincs meg bennünk az a szeretet, amely mindent A próbatételek lehetőséget adnak Istennek, eltűr (1Kor 13,7). A Szent Szellem megmutatja, hogy múlhatatlan értékekkel jutalmazzon meg. hogy kudarcot vallottunk ezen a téren, és elve- Ha majd a világtörténelem véget ér, próbatételezet minket a szeretet forrásához. Ezt a megalá- ink akkor is sugározni fogják Urunk dicsőségét zó leckét fokozatosan tanuljuk mindaddig, amíg az eljövendő üdvkorszakban. Tanulni akarunk hálát nem tudunk adni az Ő mindent legyőző próbatételeinkből? El akarjuk nyerni a győzelmi szeretetéért. koszorút? Akarunk győzedelmesek lenni mindenekben Őáltala, aki minket szeretett? (Róm 5. A nehézségek türelemre tanítanak Isten iskolájában megtanulunk türelmesen 8,37) Végig akarjuk küzdeni a nyomorúságok kitartani, és a kitartás a keresztyén életet meg- idejét mint Krisztus derék harcosai? (2Tim 2,3) koronázó kegyelmi ajándék. Ha a kitartás ide- Ha igen, akkor majd meghalljuk egykor az Ő jén tökéletesen tudunk cselekedni, akkor lesz az szájából: „Menj be a te urad ünnepi lakomájára!” életünk befejezetté és teljessé, és akkor semmi- (Mt 25,21) A. B. S. 2012. évi 2. szám

29

d z s e r b „É t! fel” Ő „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16) Elza a Moody Biblia Intézet élelmezési részlegénél dolgozott. Sok minden tetszett vele kapcsolatban: örömteli mosolya, szolgálatkészsége és mindenki iránti szeretete. De szerénysége, nagyvárosi bölcsessége ragadott meg legjobban, amelyet elmés megjegyzéseiben tapasztalhattam. Egy csokorra valót mondhatnék el belőlük, de most csak egyet említek, amely bizonyára jelent valami jót a számodra is. Egyik reggel, amikor pénz után kotorásztam a zsebemben, hogy kifizessem a reggelimet, megkérdeztem Elzát, volt-e sok tennivalója, mire azt válaszolta: – Volt elég, és nem ment minden simán. – Valóban? – kérdeztem. – Mi volt a probléma? – Hát – szellemeskedett –, reggel fel kellett ébresztenem Őt! Nem igazán értettem, hogy kire gondolt, ezért megkérdeztem: – Kire gondoltál, kit keltettél fel reggel? – Nem ismered a Bibliádat? – szólt incselkedve azon örvendezve, hogy az intézet vezetőjét zavarba hozta. Majd a további kellemetlenség elkerülése végett így folytatta: – Amikor a viharos tengeren a tanítványok azt hitték, hogy meg fognak halni, fel kellett az Úr Jézust ébreszteniük, hogy segítsen rajtuk. Nekem is fel kellett ébresztenem Őt ma reggel, mert szükségem volt a segítségére! További magyarázatra nem volt szükségem, így már azt sem kellett elmondania, hogy Jézus az utolsó mentsvár volt a megrémült tanítványok számára. Lukács elmondja (8,22-25), hogy amikor a csónak már majdnem megtelt vízzel, kétségbeestek, és felébresztették Jézust.

30

Most is így van ez. Amíg úgy gondoljuk, megoldjuk magunk a problémákat, talán eszünkbe sem jut, hogy „felébresszük” Őt. Valójában, nekünk nem kell az Úr Jézust felkeltenünk, mivel Isten, aki felettünk őrködik, nem szunnyadozik, és nem alszik (Zsolt 121,4). Mi vagyunk azok, akiknek fel kell ébrednünk. Fel kell ébrednünk az igazsághoz, hogy nem vagyunk olyan tehetségesek az élet változásainak kezeléséhez, mint ahogy hisszük; hogy bölcsességünk és hajlamaink törékenyek; hogy az életünknek kapkodásunkkal próbált irányítása rendszerint a baj felhalmozódásához vezet. Hála legyen azért – amint a Zsidókhoz írt levél írója biztat bennünket –, hogy jöhetünk az Úr Jézushoz bizalommal, mert megérti helyzetünket, és a szükség idején kész segítséget nyújtani (Zsid 4,16). Gondoljunk kegyelmére, amely segít abban, hogy elviselhetők legyünk, irgalmára, győzelmes hatalmára, bölcsességére, amely utat mutat számunkra. Ne feledjük megnyugtató jelenlétét és békéjét, hogy megértsük, és túljussunk az élet viharain. Ezek mind teljesíthető kérések! Így legközelebb, ha nehéz az életed, és nem tudod, hogy mit tegyél, fogadd meg a Biblia tanácsát: „ébreszd fel” Őt! Kimerült leszel és elveszíted a bátorságodat, ha megpróbálsz a csónakodból teljesen egyedül kilépni! Egy csodálatos régi ének jut eszembe, amely arról szól, hogy minden órában szükségünk van a Megváltónkra. Neked is szükséged lehet rá – valószínűleg még ma –, legyen ez életed fő célja! „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!” (1Pt 5,7) Joe Stowell

KIÁLTS! Ha köznapok filléres gondja bizalmadat meg-megrabolja, s kétség, hiány szívedre bút hoz, ne késlekedj! Kiálts az Úrhoz! Füle Lajos Vetés és Aratás

Jakob Kroeker

Világhatalom és Isten országa 162 oldal (Méret: A5)

Több mint negyven évig munkálkodott teljes odaadással Londonban az 1800-as években C. H. Spurgeon, ez a szenvedélyes és kompromisszumot nem ismerő prédikátor. Igemagyarázatai azt bizonyítják, hogy a hit nemes harcát harcolni a gyakorlatban kell, ahogyan azt a Biblia tanítja. A könyv témája többek között: „Noé bárkája és az özönvíz”, „Jákób második látogatása Bételben”.

David W. Gooding John C. Lennox

Küzdelem az élet értelméért III. 474 oldal (Méret: A5)

Patricia St. John a „Nyomok a hóban”, „A vadon titka” és több ismert regény írója, aki életével is hatást gyakorolt a környezetében élőkre. Önéletrajza ugyanúgy magával ragad és megindít, mint az elbeszélései. Rendkívül emberi módon élte és hirdette Isten erejét egész élete során Afrikában, Ugandában, Ruandában, Szudánban és Romániában.

Vannak, akik olyan kérdések fölött vitatkoznak, hogy a Dánielről feljegyzett írás valóban megtörtént-e. Jakob Kroeker a ma is aktuális kérdésekre keresi a választ. A szerző Dániel könyvének első hat fejezetéből tárja elénk, hogy Isten minden történelmi helyzetben győztes és hű marad az Őt követők életében.

C. H. Spurgeon

A hit nemes harca 196 oldal (Méret: A5)

A III. kötet középpontjában az etika kérdéskörének vizsgálata áll. Kiválóan használható az oktatában; a feldolgozást esettanulmányok és témakörönként kérdések segítik. Az olvasót nemcsak gazdag tényanyag segíti az eligazodásban, hanem a megfogalmazás természetes eleganciája, közérthető nyelvezete is.

Patricia St. John elmondja élettörténetét 226 oldal (Méret: A5)

A Kiadó teljes könyvlistáját (az Evangéliumi Kiadó címén) kérésre, ingyen megküldjük.

Szerkesztõség, Eger [email protected] www.vetesesaratas.hu

e

Ezt a folyóiratot, Isten kegyelméből évente háromszor adjuk ki, és kb. 40 országba juttatjuk el. Ha szeretné, hogy a Vetés és Aratás továbbra is megjelenjék, kérjük, lehetőségei szerint adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat, a szolgálatunkért és a munkatársainkért elmondott imádságokat is! Támogatását a megadott bankszámlaszámokra, vagy akár csekkben is elküldheti.

Sas István Szevcsenkó út 2/6 UA-90212 Батьово (Bátyú) Beregszászi járás Tel.: 00-380-3141-49168 E-mail: [email protected]

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-Europa Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24

[email protected]

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit; Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: EKK Stuttgart USÁ-ban és Kanadában élő kedves Olvasóinknak felhívjuk figyelmét képviseletünk új címére. Adományaikat az adóból levonhatják (income tax deductible) ha azt a következő címre – akár csekkben is – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 7760 Fleger Drive, Parma OH 44134 – 6457 Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01 ˆ

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Tel.: 00-385-31-733-814

Mr. Alexander Veres 7760 Fleger Dr. Parma, OH 44134-6457 E-mail: [email protected]