Evangéliumi folyóirat

Evangéliumi folyóirat

„Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után...”

2013/1

(Zsolt 42,3)

51. évfolyam 1. szám

Nem lehet

A tartalomból tartalomból

Nem lehet, hogy mindig csodák essenek elmaradt, okos tettek helyett. Nem lehet, hogy szakadatlan önsorsrontásban mennyei seregek mindig megmentsenek. Nem lehet, hogy elszalasztva lehetőségeket, eltékozolva annyi szent időt, elásva sok-sok tálentumot, mindegyre új tálentum, új idő s új lehetőség adassék. De az sem lehet, hogy a tékozló gyermeket Atyja be ne fogadja! És az sem lehet, hogy a kilencvenkilencet otthagyva a Gazda, az elveszettet sorsára hagyja, s fel ne kutassa. S ha lejárt az időm, s utolérnek bűneim, reám szakad az élet, a latornak járó kemény ítélet, s a mellettem függő Úrhoz kiáltok, nem lehet, hogy megannyi átok szerte ne foszlanék nyomban, – és ugye még az is lehet, hogy azon a napon Vele együtt leszek a Paradicsomban?! Erdélyi Csaba

2

2

Az Atyáról – Jézus Krisztusról....................... 4 Az Úr pedig együtt munkálkodott................ 6 Jézus Krisztus harca és győzelme................. 8 Te pedig, amikor imádkozol........................ 10 Bizonyságtétel: Levél a börtönből ............ 12 A harc kimenetele.......................................... 13 Mennyire jó az ember?.................................. 14 Gyermeksarok.................................................. 17 A kegyelemből való élet................................ 19 Müller György házassága.............................. 20 Még nem vagyunk otthon!........................... 21 Az élettárs.......................................................... 22 Pásztor – pásztorolás..................................... 24 Milyen igát hordozol?..................................... 26 Megváltozott a világ........................................ 29 Játék a tűzzel..................................................... 30

Vetés és Aratás 2013/1 (51. évfolyam 1. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőségi postacím: H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel: +36-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vetés és Aratás

Bizodalmam az Úr

Kedves Olvasó! Olvasó! Kedves A hosszú és sötét téli éjszakák után végre bekö­ szöntött a tavasz! Fény… és világos­ság… Ha a ta­vaszi napsugaraknak örülni tudunk, mennyivel in­kább örvendeznünk kell a feltá­madás, a Gol­gota fényének! Örömmel tölt el ez bennünket annak ellenére, hogy körü­löttünk, sőt az egész világon a fé­le­lem, a kilátás­talanság, a gonoszság sötétsége terjed? Igen, örülhetünk, mert mi Isten gyermekei vagyunk, hordozhatjuk a fényt, a vi­lágos­ sá­got, és biz­tonságban lehetünk a Minden­ható oltalmában: „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába!” (Zsolt 17,8) A Szentírás több helyen beszél Isten „szár­ nyairól”. Ez a képes hasonlat a termé­szet­ből merít. Amikor a csibék veszélyt éreznek, me­nedéket keres­ nek a tyúk szárnyai alatt, mert ott van számukra biztonság. Isten gyerme­ke­i­nek az Ő közelsége a menedék, ahol bizton­ságban rej­tőz­hetnek el. Isten „szárnyai” alatt senki és semmi nem árthat, mert bármilyen nagy a gonoszság, a mi Urunk minden­ nél na­gyobb. „Szárnyaid árnyékában keresek oltal­ mat, míg elvonul a veszedelem” (Zsolt 57,2). Lehetnek és lesznek az életünk­ben nehéz prob­ lémák, lelki gyötrelmek vagy anyagi gondok, de ezek ép­pen Istenhez vezetnek ben­nünket, és csak ad­dig tarthatnak, ameddig Ő jónak látja. Hozzá fognak mene­külni, és benne elrejtőzni azok, aki megízlelték Isten jóságát: „Mily drága a Te sze­reteted, Istenem! Szár­n yad árnyékába mene­k ülnek az emberek” (Zsolt 36,8). Ez a „drága szeretet” számunkra is mérhe­tet­lenül értékes, mert Jézus Krisztus golgotai szenvedése és halála volt az ára. Ezért ha a félelem szorítása vesz körül, ne fe­ lejtsük el, hogy Isten védelme alatt vagyunk. Az Ő gondoskodása és segítsége nyugalmat és békét te­ remt lelkünk­ben, és ez indítson örömteli hálaadásra bennünket. „Mert Te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában uj­jongok” (Zsolt 63,8). Maradjunk meg ebben a csodálatos elrejtett­ ségben!

2013. évi 1. szám

3

És szólt a próféta, bölcs szavára felfigyelt a nép: „Akik az Úrban bíznak, erejükben megújulnak, szárnyra kelnek és futnak, de nem lankadnak, járnak és soha nem fáradnak.” Hallottál-e már ily biztató és sokatmondó szavakat? Azokhoz szól, kikben fogytán az erő, az aggodalom magasra nő. Kiknek nem bizodalmuk az Úr, reménytelen feszül az élet-húr. Embertársam! Bízd életed Isten kezére, bízz az Úrban, hogy megújuljon erőd, repülj, mint a sas, hogy győzelmet arathass. Én az Úrban bízok rendületlenül, segíts, Uram, hogy úgy legyen szüntelenül. Antal Ferenc

Az Atyáról

Jézus Krisztusról

Isten Világokat teremtő JÓSÁG, láthatatlan, örök VALÓSÁG. Jelen van itt ezer alakban, de hit nélkül – felfoghatatlan.

Jézus Szennyes vagy, ember, s bűnöd börtönöd. Ha meg nem moslak, hozzám nincs közöd. Megváltanálak hulló véremen, azért jöttem, hogy életed legyen.

Szent ámulással KI a semmiből világot teremt, bűneimet meg semmivé teszi, Az én URAM a csodálatos ISTEN! Szent ámulással hódolok Neki.

Szépsége Nincs oly dicső, méltó, nemes, szépséggel ki Vele fölérne. Az irgalom szépsége ez, Az áldozat gyönyörűsége.

Bennünk ISTENT senki nem láthatja, de mert LELKÉT nekünk adja, minden napon, minden órán b e n n ü n k válik láthatóvá.

Neve Királyként és Főpapként is ismerem. Nagy kegyelem, hogy szóba áll velem, s hogy meg-megindul gyarlóságomon. A neve: JÉZUS, lénye: irgalom.

A szobrász ISTEN arca el van rejtve bennünk, Ő tudja csak hogy, hisz látva lát. Kegyelmesen formálgatja lelkünk, s kifaragja bennünk – ÖNMAGÁT.

Neki adatott Neki adatott minden hatalom a világ s az én világom fölött. Követni JÉZUST… Csak ezt akarom, hisz mindent, mindent Neki köszönök.

Formálj! ATYÁM, műved szemléld bennem, kedved szerint formálj engem, mélységekből mindig végy fel, hadd dicsérlek teljes szívvel!

Jézus Krisztus Máté Messiásnak látja, ábrázolja, Márk evangélista írásában Szolga, Lukács személyében Ember-Krisztust láttat, s hittel hódol János az Isten Fiának.

Benne van a világ Benne van a világ, a világban meg benne van az ISTEN … ki értheti meg?

Megosztja JÉZUS KRISZTUS, aki értünk vérezett kitörli szívünkből mind a vétkeket. Aztán LELKE által hazáig vezet, s megosztja velünk az örök életet.

Kezéből repül ki a szárnyas idő, hozzá is tér vissza … Sejtem, hogy ki Ő? Szót fogadnak Néki évek, évszakok, Szót fogadni Néki én is kész vagyok? … Minden teremtménye hódol s Neki él… Engedetlen csak az ember? Te meg én? Füle Lajos

4

Visszajön! Az ember tervezni szeret: a harmadik évezredet vázolja, túl a sarkkörön… De – JÉZUS KRISZTUS visszajön! Füle Lajos

Vetés és Aratás

Imádkozni is tudsz?

Csak Jézusra nézz!

C. H. Spurgeon, az ismert prédikátor talál­ kozott egy­szer egy tönkre­ment, durva em­ber­ rel, akinek az arcán lát­ható volt az alkohol­füg­ gőség. Ez az ember istenkáromló kifejezé­sek­ kel szitkozódott. Spurgeon az ember vállára tette a kezét, és komolyan ránézett. – Jól tud átkozódni! De imádkozni is tud? A férfi felnevetett, és gú­nyosan válaszolt: – Az ördögbe is, az még soha nem jutott eszembe! Spurgeon kivett a zsebéből egy pénzér­mét, odanyújtotta a férfinak, és ezt mondta: – Ígérje meg nekem, hogy sohasem fog imádkozni, akkor öné ez a pénz! – Erre könnyen rászolgáltam – szólt az ember, és vidáman zsebre dugta a pénzt. Spurgeon pedig továbbment, és remegve imádkozott, hogy Isten szóljon ennek az em­bernek a lelkéhez, hogy megmeneküljön. A férfi nagyon elé­ gedett lett, hogy a pénz a zsebében van, és folytatta az útját. De hama­r o­s an egy rossz érzés fogta el. Lel­kében egy hang így kiáltott: „Mit tettél?!” Ahogy hazaérkezett, nyomban elmondta az esetet a feleségének. – Valami borzasztó dolog történt velem – buggyant ki belőle félelemmel tele –, eladtam a lelkemet, mert megígértem, hogy sohasem fo­gok imádkozni. Itt van a júdáspénz, nem aka­rom megtartani! Ezzel a pénzt reszketve az asz­talra dobta. – Meg kell keresnünk azt az embert, aki­ nek ezt az ígéretet tetted – tanácsolta az asszony. A férfi ezután visszavitte a pénzt, Spurgeon pedig imádkozott vele, és az alko­holista még azon az estén békességre talált Istenben, és új élete lett. 2012. évi 1. szám

5

Gondold meg, bűnös ember, hogy nem a Krisztus melletti kitartásod tart meg téged – ha­ nem Krisztus. Nem az örömöd Őbenne ment meg téged – hanem Ő maga; még csak nem is a hited, noha az az eszköz – hanem az Ő vére és áldozata. Ezért ne a re­ménységedre tekints, ne a hitedre, hanem Jézusra, hited el­kezdőjére és bevégzőjére! Nem az imánkra, nem a hitünkre, nem a cselekedeteinkre és nem az érzéseinkre kell építenünk az életünket, hanem egyedül csak Jézus Krisztusra! Könnyen gondolunk arra, hogy valami nincs rendben velünk, vagy az érzéseinkkel van a gond, és nem jut eszünkbe, hogy ne ön­ magunkkal foglalkozzunk, hanem Krisz­tussal. Soha ne önmagatoktól várjatok szaba­dulást és segítséget, ne is a lelkipásztortól, vagy vala­ mi­féle eszköztől és módszertől, amely nem Krisz­tus szerinti! Nyomatékosan kérlek ben­ne­ teket, sze­meteket egyszerűen csak Őrá vessé­tek! En­ged­jétek, hogy tudatotokat állandóan átjárja az Ő halála, harca, szen­ve­dése, áldozata, di­cső­ sége és közbenjárása! Ha reggel felébredtek, Őt keressétek, ha este nyugovóra tértek, Őbenne bízzatok! C. H. Spurgeon

Nézek fel rád Tér és idő korlátai közül, halandó testbe zárva nézek fel rád, teremtő ISTEN, időtelen, felfoghatatlan. Ki arcodat nekem is adtad, gyarló voltomban is szerettél, JÉZUS KRISZTUSBAN megváltottál, s felettem tartod kezedet. Csodállak és imádlak Téged, ki, bűneim mind eltörölve, élsz bennem is a LÉLEK által, ahogy megváltott milliókban. A végtelent is átölelve uralkodol téren, időn, s míg irányítod véges utam itt, hazavársz az örök hazába. Füle Lajos

C

Az Úr pedig együtt munkálkodott velük..." "

sak a Legfenségesebb ereszkedhet le a leg­ alacsonyabbra. Urunk élete során megfigyel­ hetjük, hogy minden esetben megalázta magát. Amikor a négy evangéliumot olvassuk, ez az alá­ zatos élet bontakozik ki előttünk. Termé­szetesen, az Ő leereszkedése sok területet érint, de a legcso­ dálatosabb azt látni, ahogy együtt munkálkodik teremtményeivel, és eszközei­ként használja őket. Ez adja Urunk iránti cso­dálatunk és imádatunk egyik okát. Ő a Teremtő, aki „létre hívja a nem létező­ket” (Róm 4,17). Kimond valamit és meglesz. Az Ő szava mögött az Ő tekintélye és hatalma áll. Nincs szüksége segítőkre vagy nyers­anyag­ra, amikkel dolgozhat. A Teremtőnek való­já­ban nincs szüksége munkatársakra vagy eszkö­zökre. Mégis milyen bámulatba ejtők voltak cselekedetei itt a Földön! Egyik alkalommal hét kenyeret használt és néhány halat, és enni adott belőle több mint négyezer em­bernek. Ha jól tudott tartani ekkora sokaságot ilyen kevés kenyérrel és hallal, akkor bizo­ny­ár­a teremteni is tudott volna kenyeret és halat. Ő azonban a tanítvá­nyait kérte, nekik adta oda, hogy osszák szét. Képes csodákat tenni, bármi­lyen csodát, mégis megalázza ma­gát, és öröm­mel megosztja munkáját és di­cső­ségét a tanít­ ványaival. Nem óhajtja füg­get­lení­teni magát, nem akar mindent egyedül vé­gezni. Szereti be­vonni az embereket abba, amit tenni szándé­kozik. Örömmel fo­gadja, ha az Övéi együtt munkál­kodnak vele, és kinyi­lat­koztatja az Ő di­csőségét az életükben, ha ké­szek enge­delmes­kedni neki és bízni benne. Egy másik példa, amikor úton volt Jeru­zsálem felé. Ebben az esetben is nagyon jól gyakorolhatta volna te­remtő hatalmát, és te­remthetett volna egy sza­marat, amelyen be­vonul a városba. És mégis, inkább elküldte a ta­nítványait, és elho­zatta a sza­ marat a csikó­já­val, ezt mondva ne­kik: „Az Úrnak van szüks­é­ge rájuk” (Mt 21,3). Lehetséges, hogy a te­remtés Ura hiányt szen­ved, és szükségben van? De Ő előre tudta, hogy a faluban ott lesz a szamár a csikójával; azt is előre tudta, hogy senki nem ült még azon a csikón, tudta, hogy mit fog kér­dezni a szamár tulajdonosa, és tudta, hogy a tulaj­donos át fogja

6

engedni nekik a sza­marat, ha a meghatározott mó­don válaszolnak ne­ki. Urunk egyetlen szóval te­remthetett volna egy szamárcsikót, százszor jobbat, mint bár­mely csikó, amely akkor léte­zett a Földön, ám Ő az emberi segítségben lelte örömét. Mindez va­lóban csodálatos! Hadd mondjam mély tisztelettel: Ő bizo­nyos együttműködésre vágyott az emberekkel földi szolgálata alatt. El akart fogadni minden segítsé­ get azok kezéből, akik szerették és tisz­telték Őt. Mennyi öröme telik ma is abban, amikor felemeli az embert azáltal, hogy részt enged neki az Ő munkájából! A fent leírt módon cselekedve az Úr egy­részt le­ ereszkedik hozzánk, másrészt felemel bennünket. Milyen nagy hiba azt gondol­nunk, hogy nagylel­ kűek és dicséretre méltók va­gyunk Isten előtt, amikor oda­ajánljuk neki ma­gun­kat és azt, ami a mi­énk! Szüksége lenne valaha is olyan szegény és nyomorult emberek erejére és dolgaira, mint mi vagyunk? Vagy in­kább arra használja fel ezt a szükséget, hogy felemeljen és felma­gasz­taljon bennünket? Igen, tudatja velünk, hogy bármilyen hitványak és semmik is vagyunk, ab­ban a ki­ váltságban van ré­szünk, hogy betölt­hetjük az Ő szükségét, és a segítségére siet­hetünk. Ez valóban csodá­latos! Tudja és értse meg minden hívő, hogy az olyan jelentéktelen teremtményeknek, mint amilyenek mi vagyunk, az a lehetőségünk, hogy elhagyhatunk valamit Is­tenért, vagy felajánlhatunk valamit neki, ez a mi fenséges és különleges kiváltságunk! A legna­gyobb megtiszteltetés számunkra, ha kész elfo­gadni minket, de még nagyobb megtiszteltetés, ha meg is kér valamire! Ha ezt megértenénk, nem lennénk olyan tétovázók, és nem fontol­gatnánk olyan sokáig, amikor szolgálatot te­hetnénk az Úrnak. Márdokeus szavai illenek ide: „Mert ha te most néma tudsz maradni – mondta Eszter királynénak –, a zsidók kaphat­nak módot máshonnan a szabadulásra és me­nekvésre… Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszt 4,14) Isten népe ma sok minden­ ben hiányt szenved, és Isten ezekre úgy tekint, mintha a saját szükséglete lenne. Vetés és Aratás

(Márk 16,20)

DOLGOZZ!

Be akarja tölteni a hi­ányokat, de nem tesz csodákat egyedül, hogy megoldja ezeket. A te közreműködésedet akar­ja igénybe venni. Kész vagy-e erre? Isten képes elküldeni az Ő angya­lait, hogy hirdessék az Ő Igéjét a mennyből, hogy megelevenítsék az Ő népét. Na­ gyon is képes lenne jeleket és csodákat tenni a mennyből, hogy a világ bűnöseit felébressze. És képes lenne mannát hul­ latni a menny­ből, hogy gondoskodjon az Ő szolgáiról és szolgálólányairól. De ha megteszi ezeket a dolgokat, te elve­ szíted a dicsőségedet és a részvételed kiváltságát Isten munkájából. Ő valóban tesz csodákat, hogy megszabadítson, de szívesebben teszi ezt rajtad és rajtam ke­resztül. Foglaljuk tehát össze. Isten a lelkeket mentő munkájához embereket keres, akik együtt munkálkodnak vele. Ha te nem vála­szolsz a hívására, ha kivonod magad, másokkal fog helyettesíteni. Is­ ten megáldhat téged pl. anyagi ja­vakkal, hogy támogathasd az Ő munkáját. Isten szükségleteit be kell tölteni; csak az a kér­ dés, ki fogja betölteni. Tegyük fel, hogy te nem válaszolsz. Ne gondold, hogy Isten akkor teljesen tehetetlen. Másokat fog indítani, elhívni arra a munkára. Ám, ami a legsajnálatosabb, hogy ekkor elveszíted a részed a dicsőségből. Ezért: „… senki el ne ve­gye a koszorúdat” (Jel 3,11)! Isten szükséglete ma, mondhatjuk, hogy na­gyobb, mint valaha, és ezáltal különleges di­csőségben akarja részesíteni ennek a kornak a keresztyén hívőit. Még mindig le akar eresz­kedni hozzánk. De vajon a hívők be fogják-e tölteni alá­ zatosan és hálás szívvel Isten jelen­legi szükségletét, csodálva az Ő kegyel­mét, és úgy fogadva ezt a lehetőséget, mint felül­múl­hatatlan megtisztel­tetést?

Dolgozz, ameddig még nappal van, Dolgozz, míg szíved végsőt dobban! Ragadj meg minden órát, percet, Amit Urad mond, híven tedd meg! Igyekezz buzgón, hanyag ne légy, Erőt naponként Uradtól végy! Dolgozz érette szívvel, szóval, Teljen be lelked ezer jóval! Adj másoknak, ha kér: időt, erőt, Hajolj meg mindig Atyád előtt! Ne légy kényelmes! Siess gyorsan, Dolgozz, amíg csak alkalmad van! Kevés idő még, s jön az éjjel, Nem dolgozhatsz majd kényelemmel. Gátat vet késésnek az éjfél, S bánod, hogy tehetetlen lettél… És nem fejezted be a munkád, Csak az ítélet réme vár rád. Dolgozz hát, dolgozz! Izzadj, szenvedj! Ha fáradsz, mindent elölről kezdj! Minden idődet szenteld áldva Megváltód szent szolgálatára! S ha elvégzed majd minden munkád, Örök üdvösség fénye vár rád. Dénes Ferenc

AMIT TESZEL:

– örömmel tedd, – imádkozz érte, és bízd Istenre az eredményt! C. H. Spurgeon

Watchman Nee 2013. évi 1. szám

7

Jézus Krisztus harca és győzelme Jézus halála: odaadás Mint hívők tudhat­juk, hogy Jézus a szen­ve­ dése és a halála által le­győzte a poklot, a halált és a Sátánt. De mit kell ezen értenünk, és hogyan történt mindez? Jézus eljövetele a Földre bizonnyal sokak számára megváltást jelentő eljövetel volt, de éppen ilyen biztos az eljövetele az ítéletre is, hogy az ördög munkáit lerontsa, és e világ fejedelme ítélet alá essék. Hogy ez beteljesüljön, meg kellett halnia. Ezért a legfontosabb Jézus életé­ben az Ő halála. Nélkülözhetetlen számunkra mindaz, amit az életében tanított és cselekedett, azonban alapjában véve ezek csak előzmények voltak tulajdonképpeni küldetéséhez. Az Úr Jézusnak – mint Isten Fiának – nem kellett volna meghalnia. Énókhoz és Illéshez hason­ lóan halál nélkül visszatérhetett volna a Föld­ről, mert gyönyörködött benne az Atya (Mk 1,11). És nem kellett volna úgy meghalnia, amint történt: a ke­reszten, azaz az átok fáján két gonosztevő kö­ zött, az emberek megve­té­sé­nek és gú­nyolódásának kiszol­gál­tatva. Azon­ban mind­kettő, a halál és annak ezen formája is kül­detés volt, és Jézus enge­ delmes­kedett az Atya akaratának. Engedelmes volt halálig, a ke­reszthalálig (Fil 2,8); s enge­del­ mességet tanult szenvedése által (Zsid 5,8).

Jézus halála: harc Az Úr Jézus halálával kapcsolatban leg­ fontosabb az Ő harca Isten ellenségével szem­ben. A Sá­tán erős fegyveres, Isten azonban erősebb, és legyőzte őt. „Lefegyverezte a feje­delemségeket és a hatalmasságokat, nyil­vá­no­san megszégye­nítette őket, és Krisztusban dia­dalmaskodott rajtuk” (Kol 2,15). Ez a Golgota keresztjén történt. Azonban ebből a harcból a látható vi­lágban keveset lehetett érzékelni, ez elsősorban a láthatatlan világban játszódott le. Jézus az összeütközés csúcspontját éle­té­nek utolsó óráiban élte meg. Ekkor volt a nehéz ima­ harc a Gecsemáné kertjében. S hogy ez a harc tele volt félelemmel és a legyő­zetés lehe­tőségével, azt az eredeti görög szö­veg „agónia” szava éppen

8

úgy érzékelteti, mint Jézus mind hevesebbé váló imádsága. Ezt hallgatta meg az Atya (Zsid 5,7). A tanítványok csődöt mondtak, amikor Jé­zus abban reménykedett, hogy vele fognak imádkozni. Jézus többszöri figyelmeztetése el­lenére újra meg újra elaludtak. Legjobb szán­dékuk ellenére gyön­ gék voltak. A Sátán sokkal erősebb volt náluk, ő küldte rájuk az álmot. Az ellenség elleni harc tovább folytatódott, amikor Jézust keresztre feszítették. Általában csak Jézus testi szenvedéseire gondolunk a ke­reszten, amelyek rendkívül súlyosak voltak. Azonban sokkal súlyosabb volt az a lelki és szellemi gyöt­ rődés, amelyet a Sátán a gúnyo­lódva ott elhaladó emberek és démoni hadse­rege által elszenvedtetett vele a déli hőség há­rom órájában. Egész ördögi seregét szabadon engedte Jézus ellen, hogy még az utolsó per­cekben rábírja az Isten akaratára kimondott nemre. De ez nem sikerült neki! Isten Fia ma­radt az erősebb, és legyőzte a Sátánt.

Jézus halála: győzelem Jézus harcában a legfontosabb a győzelme volt. Győzelmet aratott a Sátán fölött, s ezzel a világ fejedelmét ítélte meg. „Elvégeztetett!” Arról, hogy részleteiben mi történt e harc so­rán, hallgatnak az evangéliumok. Csupán a sö­tétség betöréséről és Jézus győzelméről tudó­sítanak. Csak később, az Ő feltámadása után, amikor tanítványainak az írásokat magya­ráz­ta, akkor sejtettek meg többet. Így a ke­reszt je­lentőségéről csak az újszövetségi leve­lek tesz­nek bizonyságot. (pl. Zsid 2,18; 4,15) In­nen tudhatjuk, mit szenvedett el értünk az Úr Jézus, és mit vett magára. Nemcsak bűneinket, de min­den kísértésünket is felvitte a keresztre és meg­bűnhődte helyettünk. Amikor a haláláról emlékezünk, amint azt Ő az úr­vacsora szereztetésekor kívánta, hálaa­dás­sal és imádattal kell ráébrednünk: a Golgotán Jézus a legmélyebben megtapasztalta, végig­szenvedte és legyőzte minden kísértésünket. Ide tartozik: min­ den kívánság, szenvedély, ké­tely; minden önzés, hiúság, kevélység; minden fájdalom, szenvedés, félelem; minden elnyo­más, mellő­zés, üldöztetés; minden rágalmazás, keserűség, kételkedés; minden büszkeség, fös­vény­ség, irigység; minden gyű­lölet, békét­len­ség, gyil­kosság; minden igaz­ságtalanság, erő­szak, káromlás; minden, ami Isten akarata ellen irá­nyul. Vetés és Aratás

S mindezeket Jézus olyan intenzíven élte át és szenvedte el, hogy mi csak sok éves szen­ve­dés által tudnánk ebből valamennyit átérezni. Ezt Ő minden emberért magára vette, ezért se­gíthet mindenben mindenkinek, aki engedi. Ha valaki kísértésbe esik, csak meg kell val­lania Jézus­nak, és kérnie kell az Ő segítségét. Ő minden­kinek meg tudja adni az erőt a kí­sér­té­sek le­győzéséhez, aki azt komolyan akar­ja. Aki ki­nyújtja a kezét Őfelé, meg fogja ta­pasztalni, hogy igaz, amit a Biblia mond: „A keresztről való beszéd… nekünk, akik üdvö­zü­lünk Isten­nek ereje” (1Kor 1,18). H. Rohrbach

Tekints a keresztre! Két dolgot végzett el számunkra a kereszt: megadta lelkiismeretünk békességét, valamint a szeretet és a kegyelem részeseivé tett bennünket. Lel­ki­ismere­tünknek tehát biztonsága és békessége van, és még ennél is több, egy olyan bizalma, amilyen Ádámnak az ő ártatlanságában sem volt. Lel­künkben béke van és Isten útjai megértésének a lehetősége. Ha nem ismered a keresztet, akkor emberi erőfeszítéssel próbálod meg elhallgattatni a lelki­ismereted. Ha viszont ismered a keresztet, a ke­resztre tekintve Isten iránti szeretet tölt el. Ha megtagadnám Őt, akkor is elébe állhatok, és el­mondhatom neki, mert a gyermeke vagyok. Közössé­gem van az Atyával és a Fiúval, és ez nagy kiváltság számomra. Ha a keresztben dicsek­s zem, akkor vége az öndicséretnek, mivel csu­pán egy bűnös va­gyok. Ha nem az Úr keresztjében dicsekszel, akkor veszítesz, mert nem ismered meg Isten sze­retetét, szentségét, bölcsességét és igazságát úgy, ahogyan az a keresztben felismerhető. E Földhöz kötött természeti emberünk vezette az Úr Jézust a halálba. Ezért, amikor a kereszttel dicsekszem, a világ számára megfeszíttettem.

Jézus Krisztus szenvedése Te, drága Jézus, mi történt tevéled, hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted? Megostoroznak, tövissel csúfolnak, arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, epét ecettel kínálgatni mernek, keresztre vernek. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, fejedre hoztam. S mily büntetés mit a világ reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; a bűnért, melyet szolgák elkövettek, az Úr fizet meg. Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, az él, ki Isten bántására lázadt; a vétkes ember sértetlen, s bilincsben ott áll az Isten. Ó, mérhetetlen szeretet, csodás hit, amely a kínok zord útjára rávitt! Én vigadozva élek és örömben, Te kín-özönben. Ó, nagy Királyom, minden kor Királya, hűségedet hogy hirdethesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat? Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, fejem ragyogva fürdik majd a fényben: énekelek, hol szentül zeng az ének, dicsérve Téged! Johannes Heermann Fordította: Áprily Lajos

J. N. Darby 2013. évi 1. szám

9

9

„TE H PEDIG, AMIKOR IMÁDKOZOL …”

(Máté 6,6)

10

a elhanyagoljuk a magányos csönd­ ben való imádságainkat, Istennel való rejtett be­szélgetéseinket, akkor hamarosan rádöbbe­nünk, hogy kiestünk az Istennel való kö­zösségből. Ha egyre csökken az az idő, amelyet imádsággal töltünk, akkor rá­ ébredünk: „Egészen be­teg már a fej, egészen gyenge már a szív” (Ézs 1,5). Az Istennel közvetlenül, csöndes ma­gá­nyunkban eltöl­ tött ima hiánya annak a jele, hogy hi­ányzik belőlünk a szellemi vágyakozás és éhség; ennek kikerül­h etetlen következménye pedig, hogy hiányzik be­lőlünk a békesség és az erő is. Ha nem járunk el az imaórákra, azt észreve­szik a testvérek, és mindent megtesznek azért, hogy minket az ima­ közösség számára újra megnyerjenek. Ha azonban hiányoznak a sze­m élyes csöndben elmondott imádságaink, ak­kor az ugyan nem válik azonnal nyilvánvalóvá, de a következményei hamarosan láthatók lesz­nek. Csökken a szellemi dolgok iránti érdeklő­désünk. Rádöbbenünk, hogy va­ lami tönkreteszi a szellemi erőnket. Eltű­nik a szellemi felelős­ségtudat, és végül már nem is keressük azok­nak a társaságát, akik az Úrral járnak. Mennyire másként alakul azoknak az élete, akik igen nagyra értékelik mindazt az időt, amit Istennel kettesben, imádsággal töltenek el! Egész életstílusuk azt mutatja, hogy megtalál­ták a maguk számára azt a helyet, ahol Isten elárasztja őket szere­ tetének kin­cseivel. Ekkor a környezetük is észreveszi, hogy olyan békes­ség és erő van bennük, amely mennyei légkört áraszt. Ábrahám bensőséges közösségben élt Istennel, és lám, Isten nem Lóttal, hanem vele közölte Szodoma és Gomora küszö­ bönálló pusztulását. Dávid ki­rály bizalmas emberei, amikor megtudták, hogy a király nagyon szom­jas, életüket koc­káztatták, hogy teljesítsék a kí­vánságát, és hoz­zanak ivóvizet a betle­hemi ciszternából. A közös­ ségi emberek enge­del­me­sek is, szellemi ismerettel rendelkező, erős és békes­séges szívű emberek. Ragaszkodjunk azért föltétlenül imádsá­ gunk csöndes perceihez, még akkor is, ha ezért egyéb fontos dolgainkat át kell üte­ meznünk. Az Istennel való négyszemközti

együttlétet sem­mivel nem lehet pótolni. Ha ezen a téren csődöt mondunk, ennek a következménye az lesz, hogy szolgála­ tunk meddővé válik. Vajon örvendezünk-e annak, hogy Isten színe előtt lehetünk, és ihatunk az élet vizének for­rásából? Életünk valamennyi kapcsolata kö­zött a legfontosabb az, ami az élő Istenhez köt ben­nünket. És hogyan közeledjünk hoz­ zá? Hittel kell köze­lednünk, hinnünk kell, hogy Ő van! Teljes meggyőződéssel kell ke­resnünk Őt (Zsid 11,6). Alázatosan kell elébe járulnunk (Ézs 57,15), bizalommal (Zsid 10,19), ben­ső­séges imádsággal (Jak 5,16), bűneink meg­vallásával (1Jn 1,9) és hálaadással. „Bizony mondom nek­tek azt is, hogy ha kö­zületek ketten egyetértenek a földön mindab­ban, amit kérnek, azt mind megad­ ja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én ne­vemben: ott vagyok kö­zöttük” (Mt 18,1920). Ezekben az ige­ver­sek­ben a gyülekezeti közösség­ről van szó. Ha már ketten egyet­ értenek ab­ban, hogy ugyanazt a dolgot kérik Krisztus nevében az Atyától, akkor az Atya meghall­gatja őket, mert mindez a Fiú nevében történik, és döntő dolog az Atya számára, hogy Krisztus van a közép­ pont­ban az egybegyűltek között. János evangéliumában olvassuk, hogy az egyes hívő emberek imádságát is meghall­gatja Isten, ha Krisztus nevében könyörögnek hozzá. Itt azonban olya­ nokról van szó, akik összegyűltek. A 20. vers elején a „mert” szócska összeköti ezt a verset a 19. verssel. A vers magyarázata érdekében vessünk egy pillantást a Máté 3-ra. Ott az Úr azok között van, akik bűneiket megbánják, és ezt a csele­kedetü­ket azáltal hagyja jóvá, hogy Ő maga is köztük van, és ugyanúgy megke­resztelkedik (bemerítkezik). Közvet­ lenül ezután az Atya tesz bizonyságot arról, hogy elfogadja az Úr Jézusnak ezt a cselekedetét, mégpedig mennyei szózattal: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörkö­ döm” (Mt 3,17). Ez­zel egyúttal kifejezte azt is, hogy Krisztus egé­szen más, mint az emberiség többi tagja, mert Ő nem ismert bűnt.

És így van ez itt is, a 18. fejezetben. Az Atya azért felel az egybegyűltek imádságára, mert Krisztus közöttük van, mégpedig a közé­pen. Tulajdonképpen Krisztusnak felel, aki eggyé lett velünk, hogy valahány­s zor az Atya meghall­ gatja a kéréseinket, ily mó­don Krisztust dicsőítse meg. Azzal, hogy Őbenne gyö­ nyörködik, elismeri azt a helyet, ahol Krisztus van a középen. Milyen sokat veszítünk, amikor ezt a kivált­ságunkat elhanyagoljuk, és milyen sokat veszít Ő, amikor nem adunk alkal­ mat neki arra, hogy ezt a helyet elfoglalja! Hiszen ezáltal az Atya tanú­ságot tesz arról, hogy gyönyörködik a Fiú­ban, aki engedelmesen megalázta magát, és el­ foglalta a helyét közöttünk. (Halte Fest)

REGGEL Reggel, ha felnyitom szemem, Imádlak, áldott Istenem. Megköszönöm az éjszakát, Melyen szent karod hozott át… Az álmot, csendet, pihenést, Az áldott, hű gondviselést, A reggelt, melyre virradtam: S ma is Rád bízhatom magam. Könyörgöm, adj ma új erőt, Ha Sátán jön, legyőzzem őt… Adj hitet, bizalmat sokat, A feladatra erős kart, Támaszt, ha próba ér, csapás, Ha az ellenség vermet ás, Ha zúg az ár, ha jön a vész, Ha a bűn elsodorni kész… Adj ma alkalmat, Istenem, Hogy munkám úgy végezhessem, Hogyha leszáll az alkonyat, Ne bánjam ezt a napomat, S ha rám tekintesz kegyesen, Énbennem örömöd legyen! Dénes Ferenc 2013. évi 1. szám

A zuhanás félelme „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.” (5Mózes 33,27) Álmodtad-e valaha, hogy lezuhansz vala­mi­lyen magasságból, és félelmedben feléb­redt­él? Emlékszem, hogy kis­gyermekként gyak­ran felri­adtam álmomból ha­sonló érzések miatt. Hallottam va­lakiről, aki ezt az érzést rögtön megtapasztalta, ahogy elaludt. Ez olyan erősen érin­tette, hogy félt az éjszakáktól. Ha­sonlóan ret­tegett a haláltól is, és néha azt kép­zelte, hogy egy feneketlen gödörben vég­zi az életét. Egyik dél­után, amint a teme­tőben sétál­ga­tott, meglátott egy felira­tot az egyik sír­kövön: „Oda­lent örökkévaló karok tartanak.” Ezek a szavak eszébe juttatták, hogy amikor a hívő emberek meghalnak, az Úr biztonságban vi­szi el őket mennyei otthonukba. Felidézte a zsol­táríró sza­vait: „Ha a halál árnyéka völ­gyében já­rok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy” (Zsolt 23,4). Nyugalommal töltötte el, hogy az életben és a halálban – de még alvásban is – szerető Urunk örökkévaló karjai megtartanak. Azon az éjszakán végre félelem nélkül alhatott el. Sötétben és fény­ben egyaránt bízhatsz Isten­ben! M. R. De Haan

Valaki véd Valaki véd mindig engem, mióta csak megszülettem. Köröttem jár láthatatlan, újra más és más alakban. Vigyázott rám ezer bajban, pedig néha majd meghaltam. Ha üldöztek, jól elrejtett, s jelezte a csapdát, vermet. Mikor álltam bírák előtt, Ő adott szavamnak erőt. Ha nehéz volt munkám, dolgom, Ő segített ezer módon, s nem engedte semmiképpen, hogy gyalázat, szégyen érjen. Valaki véd, szeret engem, pedig talán nem érdemlem.

Tóth Endre

11

Sokáig nem jelentkeztem, tudom… De saj­ nos, annyira túlterhelt volt az idegrendszerem, hogy képtelen voltam megírni egy normális, összeszedett levelet. Túl vagyok a másodfokú tár­gyaláson, amelyen az elsőfokú ítéletet csak kis mértékben csökkentették. Nagyon nehéz ezt elfogadnom. Őszintén megmondom, hogy jobb engedményre vártam. De bízom az Úr Jézus­ban, aki majd megmutatja nekem a „miérteket” is, és várom az Ő válaszát. Az egészségem rendbejött, az antibiotikus kezelés sikeres volt. Egyébként fogytam hét kilót, így most össze kell szednem magamat, hogy ne gyengüljek le. De az Úr ve­lem van, és mindig érzem jelenlétét az életem­ben. Eszembe jutott egy zsoltár verse. „Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában lak­nám” (Zsolt 94,17). Ma volt az Intézetben az országos biblia­ verseny, amelyre sokat készültem. A tesztkér­ dések Márk evangéliumából és az 51-75. zsol­ tárokból voltak. Harmadik helyezést értem el. De inkább elmondanám, hogyan fogadtam be az Úr Jézust az életembe. Amikor még egy másik Intézetben éppen a fogdából jöttem ki – ahol rossz magatartásom miatt három napot töltöt­tem –, nagyon el vol­ tam keseredve. Ekkor meghal­lottam, hogy egy hívő házaspár missziós fog­lalkozást tart, és be­ men­tem az alkalomra. Ott, akkor szemé­lyesen szólt hozzám Isten ez­zel az Igével: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Este a zárkámban, a sötét csend­ben el­mondtam az összes bűnömet, bánatomat, és kértem az Úr Jézust, lépjen be az életembe, mentsen meg en­gem. Sokáig sírtam, azután egy nagyon nagy nyugalom töltött el. Hamarosan kértem egy teljes Bibliát, és olvasni kezdtem. Ez 2010-ben történt. Hogy milyen voltam ezelőtt? Cigarettáz­tam, nyugtatókat szedtem, injekcióztam maga­mat. Egy elkeseredett, sőt megkeseredett lány voltam, sokszor kíséreltem meg az öngyilkos­ságot. A

12

börtönben emiatt több fegyelmit is szereztem, sőt büntetésből fogdát. Majd négyes fokozatba ke­rültem, ami azt jelentette, hogy bilincsben jár­tam fürödni, telefonálni, sétálni pedig sokáig egyedül mentem, mivel agresszív voltam. De ahogy befogadtam az Urat, azután gyö­ ke­resen megváltozott az életem. Megszűntek az öngyil­kossági kísérletek, leszoktam a sok nyugtató­ról, amit naponta marékszámra szed­ tem. Ma már nem vagyok függő. Több mint egy éve nem dohányzom, mert ettől is megszabadított az Úr. Azóta fegyelmik helyett dicséreteket ka­pok. Elkezdtem tanulni, és ké­szülök az érettsé­gire, amit Isten segítségével, tavasszal szeretnék letenni. Mielőtt börtönbe kerültem, jártam szüleim­ mel egy gyülekezetbe, de 13 évesen abba­hagytam ezt, és a világ felé fordultam. Szé­gyen, de teljesen eldobtam magamtól Istent. Volt egy szép arany­ láncom egy kereszttel, amit évekig hordtam. De Isten csupán annyit je­lentett nekem, hogyha nagyon szerettem volna valamit elérni az éle­ temben, bűnös úton meg­szerezni a pénzt, vagy más tárgyakat, akkor megcsókol­tam a keresztet, és ezt mondtam: „Istenem, csak most segíts meg, hogy ez sike­rüljön.” Szóval, a világ örömeiért elfordultam Istentől, de Ő nem fordult el tőlem, megkeresett és magához von­zott. Hálás vagyok ezért elsősorban az Úrnak, hogy újjá lett az életem, de a missziónak is, és most már nem „lefelé”, hanem „felfelé” tartok. Igaz, az­óta lekoptak (elmaradtak) a régi benti „bará­taim”. Ők már nem akarnak így elfogadni. Sok bántás is ér, de hiszem, hogy majd ez is vál­tozni fog. Ezeket a sorokat őszintén és szeretettel ír­tam, aki testileg egy börtönben élek, és nem tudom meddig, de lelkileg szabadon az Úr Jé­zus Krisztusban. Köszönöm a sok lelki támogatást, és ezt kérem továbbra is! Isten áldja meg Önöket! T. Adrienn

Vetés és Aratás

A harc kimenetele a hegyen dől el „Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Re­fí­dímben. Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! … És az történt, hogy vala­hány­szor Mó­zes fölemelte kezét, Iz­ráel volt az erő­sebb, amikor pedig leeresz­tette a kezét, Amálék volt az erősebb. De Mó­zes ke­zei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tar­totta a kezét, az egyik er­ről, a másik amarról, úgy­hogy két keze föl­emelve maradt naple­mentig. Így győzte le Jó­zsué Amálékot és annak hadát fegyverrel.” (2Mózes 17,8-13)

A

történetben egy ütközet van leírva, ahol Isten népe vívja a maga harcát ellenségeivel. Számunkra elsősorban azért mond sokat ez a történet, mert olyan küzdelmet ír le, amely nem a küzdőtéren, hanem máshol dőlt el. Igen, az életünknek csak egyik területe az, ami látható módon lenn a „völgyben”, a föl­dön játszódik. A másik terület, a rejtettebb, nem min­ denki előtt nyilvánvaló, az fent van, a „he­gyen”, vagyis Isten jelenlétében! És minden történésnek az a fontosabb része, ami a hegyen történik. Ott dől el a győzelem, vagy a levere­tés. Akármilyen jól is szervezi meg valaki éle­tének földi, látható részét, ha nem jól „szer­ve­zi” meg annak szellemi történéseit, amelyek Is­ten jelenlétében játszódnak le, feltétlenül ve­re­ség éri. Aki csak a küzdőtereket látja, igen sokszor esik súlyos tévedésbe. Hajlamos például azt hinni, hogy a harcot az erőviszonyok döntik el! Mekkora tévedés! Hányan voltak az izráeliek? Hányan voltak az amálekiták? Melyik hadsereg volt erősebb? Nem tudjuk, nincs megemlítve. Miért? Mert lényegtelen! A győzelem nem ezektől a tényezőktől függött. Isten népe gyak­ran keres földi szövetségest, jelentőséget tulaj­donít takti­ káknak, a világi okosságnak, ügyes­ségnek. Pedig mindez semmit nem ér, ha az imaélet beteg, ha Isten jelenlétében az életünk nem állja ki a próbát. Egy biztos: ha Mózes nem imádkozik fenn, Izráel népe menthetetle­nül elvész! Ezt onnan tudjuk, hogy valahány­szor leeresztette a kezét, Amálék győzött. Izrá­elben tehát nem volt erő megállni az ellen­ség előtt, s ez azóta is így van.

Vessünk most egy pillantást a hegyre. Mó­zes feltartott keze csodálatosan szép ábrázo­lása az imádkozó életnek. Szüntelenül imád­koznia kellett, mert ha abbahagyta, ezzel Isten népét végveszélybe sodorta. Itt derül ki, mi­csoda ha­ talom lehet egyetlen ember imádkozó életében. A földi történések, az egész földi történelem más irányt vesz egyetlen ember imádságának a hatására! Mi, állítólag „imádkozó emberek”, felmértük-e már, micsoda lehetősé­get ad ez, de micsoda felelősséget is ró ránk? Azonban nem mindegy, hogy ki tartotta fel a kezét! Mózes­nek kellett a kezét feltartania, Is­tennel kapcso­latban álló, áldott, átadott életű embernek. Az imádság nem varázseszköz, amit mindenki igénybe vehet. Hatásosan csak Mó­zesek imád­kozhatnak; olyan emberek, akik egyébként is Isten jelenlétében élnek. Ide kell tehát elsősor­ban eljutnunk! Azonban bármilyen nagy egyéniség volt is Mózes Isten történelmében, ő is csak ember volt. Ha csak egymaga áll ott a hegyen, a népet akkor is vereség éri, mert Mózes elfáradt. A szellemi harc törvényszerűségei pedig követke­zetesek; ha megszűnik az ima, vége a győze­lemnek. Mindegy, hogy mi okból szűnt meg. Igen, de az ember gyar­ ló és megfárad. Mi ak­kor a teendő? Az emberi segítőtársak, az imatársak adják a megoldást. Itt derül fény az ima­k özös­s ég jelentőségére. Nem mindegy, hogy egy ember imádkozik, vagy egy kis közösség. A közösségi ima ereje minden egyéni imád­ságot felülmúl. Ezzel győzött Izráel Amálék felett. Pethő Attila

Az ima hasonlít Mózes felemelt karjához, amely nagyobb kárt tett az ellenséges amálékitákban, mint Józsué kardja. 2013. évi 1. szám

J. E. Millais (1871)

C. H. Spurgeon

13

Mennyire jó az ember? A megdöbbentő igazság Aligha van a Bibliának olyan kijelentése, amely nagyobb ellenke­ zést váltott volna ki, mint a követke­ ző: „….mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3,23). Ez a megállapítás egyike a legnehezebb lec­ kéknek, amelyet az embereknek meg kell ta­nulniuk. Sajnos, sokan vannak, akik egész éle­tük során nem értik meg ezt, vagy nem akarják megérteni. Talán még bennünk is van haj­lan­dóság arra, hogy úgy véljük: mi azért valamivel job­bak vagyunk embertársainknál. És ha meg is állapítjuk, hogy ők talán jobbak, mint mi, akkor azonnal hozzáfogunk őket a magunk szintjére lehúzni. De ha meg akarod tudni, kicsoda és mi­ cso­da az ember valójában, kérlek, nyisd ki a Bib­liádat a Római levél 3. fejezeténél: „Nincs igaz ember egy sem ... nincs kü­lönbség, min­ denki vétkezett...” (10., 22. v.) Kemény beszéd ez, sőt, meg­botránkoztató. Ennek ellenére, ez az igaz­ság.

Az egész fa romlott Meg kell állapítanunk, hogy sokkal jobb, ha valaki mértékletesen él, mintha kicsapongó életet folytat, jobb, ha valaki becsületes, mint­ ha becstelen. És nem szívesebben vagyunk együtt olyan emberekkel, akik igazmondók és őszinték, mint olyanokkal, akik mindenben megcsalnak bennünket? De Isten előtt ennek nincs jelentősége. Mert nincs különbség…! Mi emberek természetünktől fogva gono­ szok vagyunk. Aki ezt nem látja be, az meg­ csalja saját magát. Ugyanakkor soha nem volt és ma sincs hiány olyan emberekben, akiknek nagyszerű eszméik vannak, akik fiatalok, ide­ alisták, oko­sak és optimisták, és a világot a ma­ guk elképzelése szerint akarják megjavítani. Az egyik ember úgy gondolja, egészen ki­ csiny bűnei vannak csupán, amelyeket elnéz Isten. Mindenki másnak azonban legalább öt­

14

száz bűne van, és ezek megszegik mind a tíz parancsolatot. Nos, nincs különbség. Mindkét fél megszegte a törvényt. A törvény alapelve az, hogy szigorúan, és tökéletesen be kell töl­teni. És aki ezt nem teszi, az vétkes, és ítélet elé megy. „Mert aki valamennyi törvényt meg­tartja, de akárcsak egy ellen is vét, az va­la­mennyi ellen vétkezett” (Jak 2,10). A fuldoklónál nem mindegy, hogy két mé­ter mély tóba fullad bele, vagy a 2000 méter mély óceánba? Ugyanígy nem számít az em­bernél sem bűnének a mértéke. A Biblia azt mondja, hogy mindenki híjával van Isten dicsőségének. Mindenképpen elkárhozik. Egy tiszteletreméltó bíró, aki élete során számos bűnöző felett ítélkezett, élete végén megrendítő vallomást tett: „Egész életem so­ rán egyetlen olyan bűnöző vétkességével nem áll­tam szemben, amely vétekre én magam is bi­zonyos körülmények közt képes ne lettem volna.” Ez az ember felismerte az emberi szív általános romlottságát, és elég őszinte és be­ csületes volt ahhoz, hogy ezt nyíltan megvallja, és ki is mondja.

Hogyan lát minket Isten? Ő világosan és érthetően tudtunkra adta, hogyan lát bennünket. Ha nem olvassuk, és nem hallgatjuk az Ő Igéjét, és a véleményét nem akarjuk tudomásul venni, mi magunk va­ gyunk a vétke­sek. Nem Istenen múlik, ha – ke­ resztyén létünkre – félreérthetetlen kije­lentéseit nem ismerjük. „Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt meg­romlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem” (Zsolt 14,2-3). (És a Róma 3,23-ban is pontosan ugyanezt a meg­ állapítást talál­juk.) Isten már Ézsaiás pró­fétán keresztül így szólt hozzánk: „Mind­nyájan téve­lyegtünk, mint a juhok, min­denki a maga útját járta...” (Ézs 53,6) Milyen találóan van ki­fe­ jezve! Ahogy a pásztor nélküli juhok sza­naszét kóborolnak, úgy tévelygünk mi is, kiszol­gál­tatva a gonosz­nak. Mindnyájan a ma­gunk útját jár­ tuk, és amellett, hogy szana­szét kó­boroltunk, kinek-kinek megvan a maga ked­venc bűne, amelyről talán senki más nem tud. Ez nemcsak a züllöttekre, a rablókra, a ká­ bítószer-kereskedőkre, a pornográf képek ter­ jesztőire stb. vonatkozik, hanem az emberileg megbízhatókra is. Azokra, akik szorgalmasan Vetés és Aratás

fáradoznak, akiknek ez a jelszavuk: „Tégy jót, és ne félj senkitől.” Még ha ők nem is vezetik félre az ifjúságot képpel, hanggal, szóval, még ha nem is csalja meg egyikük sem a házas­társát, Isten Igéje szerint kárhozatra méltó bűnösök. Íme, ilyen a helyzetünk. Mindnyájan „rossz vonatra szálltunk”, amelynek útiránya: a bűn. Ez az egyetlen szó jellemzi életünk téves irá­ nyát, Istentől való távolodásunkat. És ezen a vonaton annyi minden történik. Hencegés, di­csekvés, elismerésre való törtetés, hazugság, csalás és tolvajlás. Ezek minden egyes utasnak a bűnei, és mindegyikük a maga sajátos módján tölti a menetidőt – az életét. Az eredendő bűn által mindnyájan gono­ szok vagyunk, és teljesen képtelenek óemberi állapotunkban megállni a szent Isten előtt, aki nem tűrheti a bűnt. A bűn nem ártal­mat­lan külső horzsolás, amely könnyen gyó­gyít­ható. Nem! A féreg belül rág, a lé­nyünk magvában. A mag romlott, kivétel nél­kül mindenkiben. Ebben a döntő dologban mindnyájan egyfor­ mák vagyunk. Akik ezt a tényt tagadják, azokat Jézus kép­ mutatóknak bélyegzi. „Jaj nektek, képmu­tató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjá­tok a pohár és a tál külsejét, belül pedig telve van rablásvággyal és féktelenséggel… mert ha­son­lók vagytok a meszelt sírokhoz, ame­ lyek kí­vül­ről szépnek látszanak, de belül tele vannak ha­lottak csontjaival, és mindenféle tisztátalan­ság­gal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az em­berek szemében, de belül telve vagytok kép­mu­tatással és törvényszegéssel” (Mt 23,25-28). A külső mindenkinél másként fest. Igen, így van. De vajon jó lesz-e egy romlott almafa attól, hogy felakasztunk rá néhány szépen kifénye­sített almát? Ezért eleve kudarcra van ítélve minden önmegváltásra való törekvés. Senki sem képes égig érő létrát építeni ma­ gának. So­kan próbálkoztak már ezzel fokról fokra. De mindannyian ugyanazt fedezték fel: a „létra” túl rövid.

Van kiút – ingyen, kegyelemből! Ezért Isten cselekedett. Látta, hogy minden ember kárhozatra méltó bűnös, és megtette a döntő lépést. Halljuk, ahogy szólt: „Mit te­gyek? Elküldöm szeretett Fiamat” (Lk 20,13). És az Úr Jézus válasza: „Itt vagyok, engem küldj!” (vö. Ézs 6,8; Zsid 10,7) Ez a legszebb üzenet, 2013. évi 1. szám

a legjobb hír, amit csak valaha hal­lot­tunk (vö. Jn 3,16). Hát nem kell-e megvallanod neked is, hogy bűneid elválasztanak Istentől, és semmi olyat nem tudsz felmutatni, ami megmentene a fenye­gető kárhozattól? Ugye, sóhajtoztál már a múlt­ban elkövetett bűneid miatt? Ha igen, ak­kor már közel van hozzád a szabadulás. De mit kell még tenned? Bízzál abban, hogy Jézus Krisztus vére érted is kiomlott a keresztfán. Ott szen­ve­dett Ő, a tiszta és szent a tisztátalano­kért. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk le­gyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,5). Aki megtért, azaz élete teljes fordu­ latot vett, és hisz Jézus Krisztusban mint Megváltó­jában, az bűn­ „...Isten Őt bocsánatot nyer, és „ingyen” meg­igazul. Úgy állhat meg­ rendelte igazultan, semmivel nem vá­ engesztelő dolva Isten elé, mintha soha nem vétke­zett volna. Hogyan áldozatul...” lehetséges ez? Úgy, hogy Isten, (Róma 3,25) aki szent, aki szükségszerűen elítél min­den bűnt, a vétkünkért az Ő Fiát ítélte el. „Ezért Isten ingyen igazít­ ja meg őket ke­gyel­méből, miután megváltotta őket a Krisztus Jé­zus által. Mert Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisz­nek...” (Róm 3,24-25) A golgotai kereszten találkozott Isten szentsége (igazsága) és szeretete (igazságos­ sága). Szentsége, mert bűneim terhét szeretett, ártatlan és tiszta Fi­ára vetette: Őt ítélte el helyettem. Szeretete, mert ezáltal lehetőséget nyújtott nekem, bűnös embernek, hogy szabad, tiszta és megigazult legyek. Így Krisztus Jézus golgotai keresztje isteni „kifize­tőhelye” lett számtalan sok adós­nak. F. Kőnig

A jóságos Isten a rosszból is jót fakaszthat, a gonoszság fejedelme a jót is rosszra fordítja. C. H. Spurgeon

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltár 96,1-2)

Te vagy , Uram, az út



                          



Te vagy, U - ram, az





út ne - kem,

Te vagy

az

i - gaz - ság.

                           

Te vagy az ál - dás és ö - röm,

Te vagy,

Te - ben - ned é - lek én.

i - gen, az

é - le - tem,

Te vagy a meg - ol - dás.

Te - ró - lad zeng az

é - ne - kem,

                       





Te - ben - ned bí - zom szün - te - len,

      

Te vagy a hit, re-mény.



fo - god e - rõ - sen

két ke - zem.

                

Te nem hagysz el, ezt jól

tu - dom,



ve - lem vagy az ú - ton.



                           

Te vagy, U - ram, a Pász - to - rom,

ve - zetsz fü - ves, zöld

pá - zsi - ton.

                        

Ka - rod kö - rül - vesz, át - ö - lel,



for - rá - sok - hoz visz el.



Te vagy, ki oly nagyon szeretsz, hasonló nincs hozzád. Te vagy, ki békét adsz nekem úgy, ahogy senki más. Tebenned bízom...

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai 2013. március 31-től naponta délelõttönként, 10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7215 kHz) este, 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Telefon: (06) 1 327-0440 Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

16

Vetés és Aratás

A következő számban újabb izgalmas történetbe fogunk, keresd a Gyermeksarkot! 2013. évi 1. szám

17

18

Vetés és Aratás

A

kegyelemből való élet

Aki beteg volt, majd felgyógyult, csak az tudja igazán megbecsülni, milyen nagy ajándék az egészség. Aki éhes volt, és enni kapott, csak az tudja igazán értékelni az ennivalót. A bűnbocsánat örömét is csak az tudja átélni igazán, aki valóban átérezte a bűnei súlyát, és őszintén elfogadta a bocsánatot Istentől. Mindkettő nag yon fontos: felismerni a bűnt, és elfogadni arra a bocsánatot. Akinél bármelyik hiányzik, az sosem lesz igazán boldog. Felismerni a bűnt nemcsak azt jelenti, hogy értelmileg tudom, hogy ez egy bűn Isten előtt, hanem azt is, hogy „rám nehezedett ennek súlya”, és vágyom Isten szabadítására. A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, hogy értelmemmel felfogom Isten megbocsátását, hanem azt is, hogy valóban elhiszem, hogy Jézus Krisztus váltsághaláláért megkaptam ezt a bocsánatot, ha megvallottam a bűneim neki. A bűnbocsánat öröme és boldogsága visz igazán közel Isten szívéhez, és itt kezdődik egy új élet, mert ennek az alapja egyedül a kegyelem megtapasztalása. Csak a kegyelem az, ami igazán szabaddá tesz és felemel, ami megtisztít és megigazít. Csak a kegyelem az, ami valódi erőt Csak a kegyelem az, ad és olyan örömöt, ami nem ami igazán szabadmúlik el soha. dá tesz és felemel, Így kezdődik és ami megtisztít és így folytatódik újra és újra a kemegigazít. gyelemből való élet. „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság” (Zsolt 32, 1-2).

2013. évi 1. szám

Hozzád kiáltok, Uram! Hozzád kiáltok, Uram, mert Te vagy bizodalmam. Te vagy, aki megmentetted életemet, és újjászülethettem. Kínok, szenvedések között voltam, de Te nem hagytál magamra, fogtál és tartottál erősen. Hozzád tudok csak kiáltani mindennap, mert nélküled nem boldogulok. De tudom, ha szenvedek is, Te felemelsz és megsegítesz, és soha, de soha el nem hagysz! L. I.

CSENDES PERCEK Az első szó reggel Tiéd legyen, mielőtt bárki szólna. Előkerül az öreg Biblia, mennyei világodnak rádiója. Kanyarognak fekete sorok, s felragyog bennük fénylő üzenet. Uram, hozzám szólsz, s szívem közepébe mint röntgensugár, hatol be szemed. Hogy általában mindent tud az Isten: gyermek-hittankönyvben benne van. Térdem remeg, beleborzong a lelkem: „Ennyire mindent? Ilyen pontosan?” Elvesztem hát! Ez elviselhetetlen, vesébe látó isteni tekintet… „De minden bűntől – hirdeti a Könyv – Jézus vére megtisztított minket!” És térdre hullva imádkozhatom, bűnvallás, kérés mind felszínre törhet, és hála, hála mindig, mindenért! „Megnyittatik a zörgetőnek…” Pár perc pereg le mozdulatlanul. Csodálván mondom: „Micsoda az ember! Bejárja örökkévalóság tájait, találkozik a Végtelennel: bűnös szíve – a Kegyelemmel…”

Siklós József

19

Müller György – az árvaházak alapítója – kegyelem által lett a hit hőse. Minden munkájában egyedül Istentől kért és várt mindent. És kapott... De milyen volt a házassága? A házastársi kapcsolat sok mindent elárul. Legyenek hasznunkra naplójának erre vonatkozó sorai. „Hogy boldogok voltunk-e? Bizony azok. És minden évben nőtt a boldogságunk. Ahányszor csak találkoztunk, váratlanul is, mindig örömet jelentett: akár valahol a városban, akár az árvaház öltözőjében, ebéd vagy tea előtt, mindig nagyon örültünk egymásnak. Ezerszer elmondtam neki: »Drágám, azóta, hogy a feleségem lettél, soha nem találkoztunk még úgy, hogy az gyönyörűséget ne szerzett volna nekem.« Ez nemcsak házasságunk első éveiben volt így, hanem a tizedik, huszadik, harmincadik és a negyvenedik évben is. Tudom, hogy házasságunk szellemi boldogságának alapját az jelentette, hogy drága feleségem szilárd hitű keresztyén volt, és Isten akarata szerint más szempontból is összeillettünk, Isten azért adta őt nekem. Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy ez önmagában nem lett volna elegendő a 39 éven és 4 hónapon át tartó igaz házastársi boldogsághoz, ha nem lettek volna meg az alábbi feltételek is. – Isten kegyelméből mindkettőnknek egy volt a célunk: Krisztusért, és egyedül csak Őérte éljünk. – Mindketten áldásnak tekintettük a sok munkát. Sokan, még komoly keresztyének is azt a hibát követik el, hogy olyan hivatást keresnek, amelyben kevés a munkájuk, és sok a szabad idejük. Nem tudják, hogy ezzel rosszat kívánnak maguknak, nem áldást. Elfelejtik, hogy a szabad idő, amelyben az embernek nincs rendszeres elfoglaltsága, melegágya a kísértéseknek. – Akármennyi volt is az elfoglaltságunk, az soha nem ment saját lelkünk gondozásának a rovására. Munkakezdés előtt rendszeresen együtt imádkoztunk, és együtt olvastuk a Szentírást. Ha Isten gyermekei erre nem gondolnak, és akár munkájuk, akár Istennel való szolgálatuk elveszi az időt a benső életükkel való törődéstől, soha nem lehetnek Istenben boldogok, és házastársi

boldogságuk is kárt szenved. – Végül, mint legfontosabb: az utóbbi évtizedekben – hogy húsz vagy harminc éve-e, nem tudom – magányos és családi imádságaink mellett rendszeresen imádkoztunk kettesben. Sok-sok éven át a közös családi imádság után feleségemmel együtt, reggelenként egy rövid időt kettesben töltöttünk imádságban, ilyenkor legfontosabb kéréseinket és hálaadásainkat vittük Isten elé. A családi imaközösség mellett ezeket a kettesben való imádkozásokat kiváltképpen ajánlom minden keresztyénnek. Úgy ítélem, hogy házaséletünk tartós boldogságának és egymás iránti szeretetünk szüntelen növekedésének ez volt a titka, és ennek köszönhető, hogy az utolsó években ez még frissebb és melegebb volt, mint kezdetben, noha az első naptól kezdve nagyon szerettük egymást.”

Müller György házassága

20

(Müller György életrajza megjelent az Evangéliumi Kiadónál)

Két költöző madár Két költöző madár – mint mátkapár – tavaszba ér, egymásra vár. Szárnyuk könnyű, merész, szívük fészekrakásra kész, s mire eljön a nyár, a fészek készen áll. Mert így kell lenni: fészket rakni, fiat nevelni, kék ég alatt dalolva szállni, minden szépséget megcsodálni, s mire lehull az őszi este, repülni innen messze, messze… Itthagyni fészket, vágyat, álmot, hisz minden szépet megtalál ott, ahova száll öreg szárnnyal, de ifjú szívvel két költöző madár. Füle Lajos Vetés és Aratás

Még nem vagyunk otthon! „Az én Atyám házában sok hajlék van; … ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is” (Jn 14, 2-3). Egy misszionárius házaspár tíz év tengerentúli szolgálat után visszatért a hazájába. Szívük vágya az volt, hogy otthon egy csendes helyen letelepednek. Miután összepakolták a holmijukat, gőzhajóra szálltak. Ugyanazon az óceánjárón utazott egy népszerű kormánytisztviselő a feleségével. Néhány tengeren töltött hét után az idősödő házaspár megtapasztalta a tisztviselő iszákosságát, nőzését és trágár beszédét. Feltűnő ellentétben állt ez azzal az életstílussal, amelyet ők gyakoroltak és képviseltek. Amikor megérkeztek, a kormánytisztviselőt és feleségét nagy harsonaszóval köszöntötték: riporterek, fotósok, rózsák a feleségnek – ez aztán a fogadtatás! Közben az öreg misszionárius házaspár is lesétált a hajóhídról, át a tömegen, látszólag ismeretlenül. Amint mentek, egy könnycsepp gördült le a férj arcán. – Mi a baj? – kérdezte a felesége. – Egész életemet Krisztus szolgálatában töltöttem. Most örömmel térek haza, de itt nem vár bennünket senki. Még egy szál virágot sem kaptál! A feleség gondolkodott egy pillanatig, majd ezt mondta: – Kedvesem, mi még nem vagyunk otthon. Még nem vagyunk otthon! Ez az egyszerű történet mire taníthat bennünket? Az Úr Jézus, miután tanítványait kiemelte földi tevékenységeikből, azt mondta nekik, hogy most ugyan elmegy az Atyához, de csodálatos ígéretet hagy számukra. Elment helyet készíteni – nekik, és nekünk is! És ami ennél is több, személyesen fog visszatérni, hogy új hajlékunkba bevezessen. Milyen hihetetlenül csodálatos ez az ígéret! Ez az ígéret tartotta távol a tanítványokat attól, hogy gyökereiket túl mélyen ássák be a 2013. évi 1. szám

földi dolgokba. A földi hatalom és befolyás, a világ örömei elveszítették a vonzerőt. Ehelyett a bensőséges kapcsolatuk az Úr Jézussal, az Ő fénye és dicsősége azzal a ténnyel, hogy hamarosan viszszatér értük, mindent túlszárnyalt. Legyőzték a csábítást, a kísértést és a csüggedést, mert tudták, hogy még nincsenek otthon. Azért a pillanatért éltek, amikor Jézus visszatér értük, hogy elvigye őket csodálatos otthonába. Kicsit többet kellene gondolnunk erre életünk során! Könynyű azt hinni, hogy ez a világ és minden, amit felkínál, a miénk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy egyre többet szerezzünk meg magunknak e világon, lelki életünk nagy kárára, miközben elfelejtjük, hogy sokkal jobb otthon készül számunkra. Így ma is, amikor kínál valamit e világ, és az elégedetlenség megpróbál gyökeret ereszteni a szívedben, vagy amikor elcsüggedsz, mert arra gondolsz, hogy minden hiábavaló volt, amit az Úr Jézusért tettél, jusson eszedbe: még nem vagy otthon! Joe Stowel

A sátorlakó vágya Itt e földön nincs otthonom, csak széteső porsátorom, melyet tép az élet-vihar, s összeomlik igen hamar. Kedvem mégsem veszítem el, ajkam háladalt énekel. Boldog vagyok, mivel tudom, mennyben vár rám szép otthonom. Lelkem eme új otthona nem dől romba soha, soha! Ezért vágyom mennybe érni, megdicsőült testben élni! Pecznyik Pál

21

AZ ÉLETTÁRS Minden korban megszületnek azok az új fogalmak, amelyek az emberek egymás közti kapcsolatait fejezik ki. Ilyen, a ma már jól ismert – és sajnos elfogadott – „élettárs” fogalma. Egy asszony mesélte, hogy az ismerőse együtt él egy férfival. Szeretik egymást, de egyikük sem tudja, hogy meddig tart a szerelem, ezért nem házasodnak össze. Meg kell vallanom, hogy nagyon rosszul érintett, amit hallottam. Ugyanis, teljesen természetesen úgy beszéltek az élettársi kapcsolatról, mint amit nem tekintettek tartósnak. Érdekes az is, ahogyan bizonyos fogalmak divatba jönnek. Így például az életközösség fogalmát korábban csak a növények és állatok együttélésére használták. Ma már köztudomású, hogy az élettársak, férfi és nő – úgynevezett „élettársi közösség”-et alkotnak. Gyakran használt kifejezés az „együtt élek vele”, vagy a „közös háztartásban élünk”. A Magyar Nagylexikon (1998) az élettársi viszonyt már így magyarázza: „Házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő férfi és nő kapcsolata. Jogi hatásai a magyar jogban a házasságénál szűkebbek...”

Akármik legyenek is az okok – pl. az ilyen elkötelezettségtől való félelem, a felelősségvállalás elől való menekülés, az élethosszig tartó házasság tagadása, a pusztán az ösztön kielégítésére való törekvés –, a társkapcsolatot csupán egy időre szólóvá teszi, és így nem kell túl komolyan venni. Hiszen, ha „nem válik be”, akkor elválnak, és lehet másik partnert keresni. Legújabban „egy életszakaszra szóló társ”-ról beszélnek. A nyakatekert kifejezés egy olyan fogalmat fejez ki, amely ha megvalósul, az egész életet összetöri. Úgy kezdődik, hogy egy férfi talál magának egy nőt, vagy akár egy nő egy férfit, aki iránt vonzalmat érez. Ha a megtalált személy ezt a vonzalmat viszonozza, akkor összeköltöznek és együtt élnek. Mindketten természetesen hozzájárulnak a háztartási kiadásokhoz is, és tart az egész addig, amíg kölcsönösen gyönyörűséget jelentenek egymásnak. Azután szétválnak, és a játék kezdődik elölről. Egyikük sem értette meg, vagy nem is akarta megérteni, hogy ez egy „szomorújáték” félelmetes következményekkel, amelyek pillanatnyilag még nem oly világosan érzékelhetők, de amelyeknek egészen bizonyosan meg lesz a szomorú hatásuk. Gyógyíthatatlanul megtört szívek maradnak hátra mindenkor, valahányszor házas- vagy élettársak elválnak egymástól.

Hogyan látja ezt a Biblia ? Az előzőekben leírtak súlyát csak akkor értjük meg igazán, ha a fogalmat a Biblia fényében vizsgáljuk, és ellenpárját, a házasságot Isten szemszögéből nézzük. Az Isten szerint való házasság élethosszig tart, nem ismeri az elszakadás értelmében vett válás fogalmát. Jellemzői a hűség, a szeretet, az elkötelezettség és megbízhatóság, míg valamelyik partner halála ennek véget nem vet. Természetesen, ugyanennek kellene jellemzőnek lennie a jó értelemben vett élettársi kapcsolatra is. De napjainkban ennek az eredetileg jó fogalomnak megváltoztatták a tartalmát és a jelentését. Élettársról beszélnek, ugyanakkor nem hajlandók elismerni a kapcsolat kötelező vonatkozásait, azokat a jogokat és kötelességeket, amelyek a házasságon belül érvényesek.

Az isteni mérték Csakis Isten tudja, mi igazán jó az embernek. Ezért rendelte a házasságot élethosszig tartó közösségnek, amelynek előképe és példaképe az a kapcsolat, amely Krisztus és a Gyülekezet között áll fenn. Mert képzeljük el, mi lenne, ha pl. Krisztusnak „elmenne a kedve” a Gyülekezettel való közösségtől, és keresne magának valami mást? Ez teljességgel elképzelhetetlen, hiszen itt egészen más értékmérők vannak, mivel a kapcsolat hordozói a szeretet és az elkötelezett hűség Krisztus részéről – és az is marad. Világosan meg kell értenünk, hogy az olyan fogalmak, mint a „házassághoz hasonló életközösség”, vagy „egy életszakaszra szóló társ” egyértelműen bűnös kapcsolatot fejeznek ki. És így is lesz ez mindig, még ha törvényalkotásunk készségesen alkalmazkodik is a megváltozott

22

Vetés és Aratás

társadalmi viszonyokhoz. A törvényben rendelt házasságon kívül a Biblia nem ismer el egyéb intim együttélést férfi és nő között, és aki ezt nem veszi figyelembe, Istent veti meg. Nos, mondhatja valaki, hogy ilyesmi keresztyének között egyáltalán nem létezik. Azok között a keresztyének között, akik Krisztushoz méltóan akarnak élni, valóban ritkaság az ilyesmi. Legföljebb a kivételek erősítik a szabályt. De a szenvedésekkel teli múltból tudjuk, hogy a korszellem hullámai milyen gyorsan besodorják a világi szokásokat a hívők sorai közé is. És ettől kell őrizkednünk. Isten jó rendjét kell a magunk számára a legjobbnak tekinteni! Dieter Boddenberg

Azoknak, akiknek szeretete Istenben egyesül, s akik az Ő szeretetét kérik, nem kell azon aggódniuk, hogy a szeretet és az öröm egyszer elhagyja őket. C. H. S.

„Többet is megteszel annál…” (Filemon 21) Minden keresztyénnek, aki Urát és Üdvözítőjét szereti, az a vágya, hogy engedelmeskedjék neki. Isten szava az a mérőzsinór, amelyhez igazodnunk kell. Egy keresztyén élete minden kérdésére Isten szavában keresi a választ. Mit jelent azonban a fenti igevers? Elvárja vajon Pál, hogy Filemon többet tegyen annál, mint amit az apostolok által Isten Szelleme kinyilatkoztatott? „Többet tenni”, mint ahogy azt Isten szava megköveteli – lehetséges ez egyáltalán? Ez azt jelentené, hogy Filemonnak a saját belátása szerint kell cselekednie? Hogy megtaláljuk a megoldást, összefüggésében kell ezt a bibliaverset megvizsgálnunk. Ebben a szakaszban esedezik Pál a megszökött rabszolgáért, Onézimuszért, akit „gyermekem”-nek és „szívem”-nek nevez. Pálnak nagyon fontos volt 2013. évi 1. szám

a hívővé lett Onézimusz további sorsa, akiben már egy olyan keresztyén férfit látott, akit az Úr szellemi adományokkal ajándékozott meg. Azt gondolhatná az ember, hogy Pál Filemontól azt várta el, hogy Onézimusszal szemben többet tegyen annál, mint hogy őt barátságosan és testvérként elfogadja. Gondolhatott emellett talán még Onézimusz szabadon bocsátására, vagy más nagylelkű jótéteményre is? Kétség nélkül Filemon megérti, mi az a „több”, anélkül, hogy Pál egyetlen szót is leírna arról. Az apostol gondolkodása és a levélen keresztülhúzódó irányelvek számára mértékadóak voltak. Nemcsak Filemon, hanem mi keresztyének is kerülünk ma olyan helyzetbe, amikor kérdéseinkre a Szentírásban nem találunk közvetlen választ. Ugyanis a Biblia nem egy emberi kézikönyv, amely a mindennapi életünk számos kérdésére konkrét választ tartogat. Az Úr többet vár el tőlünk az egyszerű szófogadásnál, többet annál, mint ami világosan meg van írva. Az Ő szava mellett imádság és Isten előtti csendesség szükséges ahhoz, hogy megismerjük az isteni irányelveket. Így tudunk az adott pillanatban helyesen cselekedni. Amikor Mózes az aranyborjú esete után a táboron kívül állította fel az „összegyülekezés sátrát”, azt tette hit által, amit Isten az adott pillanatban elvárt tőle. Isten ezt nem rendelte el nyomatékosan Mózes számára, mégis cselekedete megfelelt az isteni irányelvnek. „Többet tenni” annál, ami le van írva, azt jelenti ma számunkra, hogy az általános isteni irányelveket követjük azokban az esetekben is, amikor konkrét válaszunk nincs rá a Bibliában. Az Úr Jézus is hasonló megkülönböztetést tesz, amikor a „parancsolatairól” és az Ő „beszédéről” szól (Jn 14,21.23). Az Úr „parancsolata” viszonylag szigorúan körvonalazott útmutatás, az Ő „beszéde” pedig egy tágabb meghatározás, amely az Úr egészen általános gondolkodásmódjára és irányelveire vonatkozik. Aki szereti Krisztust, nem tekinti fáradságnak, hogy az Ő „beszédét” megtartsa, vagy „többet tegyen” annál, ami világosan meg van parancsolva. „Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem!” (Zsolt 43,3) (Der Herr ist nahe)

23

Pásztor – pásztorolás Amikor pásztorról beszélek, egy olyan személyre gondolok, aki szívén tudja hordani mások minden fájdalmát, gondját, szerencsétlenségét és bűnét, Isten elé járulva ezekkel, és Őtőle hozva a megoldást. Véleményem szerint a pásztor szolgálata ritka és értékes ajándék. Az orvoshoz lehetne hasonlítani, akinek ismernie kell a megfelelő táplálékot, a megfelelő gyógyszert, helyesen kell megállapítania a betegséget, ismernie kell az összes gyógymódot és azok alkalmazását. A z Újszövetségben három különböző formában van megemlítve az Úr Jézus mint pásztor: jó Pásztor, nagy Pásztor és Főpásztor. Mind a három megnevezés egy-egy külön fogalmat és ugyanakkor egy-egy külön példát tár elénk. Vizsgáljuk meg az Úr Jézusnak – mint pásztornak – ezt a három sajátosságát, meglátva az Ő tökéletességét mindegyik tisztében, és azt is, hogy ezek miként lehetnek példaképek számunkra.

A jó Pásztor – a halálban „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért” (Jn 10,11). Abban a pillanatban, amikor az Úr Jézus ezeket a szavakat kimondta, már megvetették. Olvashatjuk János evangéliuma 7. fejezetében, hogy a szavait utasították vissza, a 8. fejezetben a személyét, a 9.-ben a munkáját. Istennek mindezek ellenére, mégis megmarad a nyája. Ez csak azért valósulhatott meg, mert a jó Pásztor életét adta a juhokért, hogy az Övéi legyenek. Világos, hogy mi mint teremtmények nem tudjuk elvállalni mások helyett a szenvedést, a megváltást a bűnök bocsánatáért. Ezt csak a mi Urunk tudta megtenni. Ha Ő az életét adja a juhokért, akkor a juhoknak csak áldásban lehet részük. Ha mi a Megváltónk nyomdokaiba lépünk, akkor válaszolunk az Ő egyedülálló áldozatára, és készek vagyunk szolgálni azoknak, akik értékesek az Ő szemében: az Ő nyájának. Lehet, hogy nem kell a halálig elmennünk, csak fel kell adnunk nagyravágyásunkat és saját kívánságainkat, hogy hasznosak lehessünk Isten gyermekei számára: ilyen értelemben életünket adjuk a testvéreinkért. „Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt” (Jn 12,25).

24

Az Ószövetségben a 22. zsoltárban az Úr Jézusnak ezt a csodálatos jellemét láthatjuk.

A nagy Pásztor – a feltámadásban „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére…” (Zsid 13,20-21) Az Úr Jézus a feltámadásban a nagy Pásztor, mivel győzött a halál, a Sátán és a bűn felett. Ily módon elhozta az „örök szövetséget”, ami által Isten az Ő kegyelmében meg tudja áldani az embert, ellentétben a régi szövetséggel, amelynek alapja az ember tettei voltak. A régi szövetségben az embereknek nem volt erejük Isten akaratát cselekedni, de most Isten új életet ajándékozott nekünk Krisztusban. A Szent Szellem a hívő emberben lakozik, és élete célja a dicsőségesen feltámadt Krisztus. Megvan a lehetősége, hogy Istennek tetsző életet éljen. Az az erő, ami az Úr Jézust feltámasztotta a halottak közül, most a miénk, hogy segítsen az Úr előtt járni ebben a világban. Nagy Pásztor csak egy lehet, de mi mindnyájan segíthetünk a nyáj táplálásában, friss forrásvizekhez való terelgetésében, és szükség esetén a helyreállításban, a vigasztalásban is. Az Úr Jézusnak ezt a jellemét a 23. zsoltárban szemlélhetjük, amely rólunk való gondoskodásának bizonyítéka egész életutunkra. Úgy is mondhatjuk, hogy a nagy Pásztor nem nyugszik addig, amíg el nem visz bennünket egészen a célig, az „otthonig”.

A Főpásztor– a dicsőségben „És amikor megjelenik a Főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Pt 5,4). Ha az Úr Jézus a Főpásztor, akkor ez azt jelenti, hogy mi vagyunk az alárendelt pásztorok. A felülvigyázók vagy presbiterek fontosak Isten nyájában, de van egy helyes magatartás, ami által a szolgálatukat teljesíteniük kell. Péter elmondja ezt nekünk, és azt is, hogy jutalmat kapnak, „amikor megjelenik a Főpásztor”. A pásztorolás nagyon gyakran értéktelennek látszó munka itt a Földön, mert sokszor a színfalak mögött játszódik, és sok esetben még a juhok sem értékelik. Az evangelizálás és a tanítás is sok fáradságos munkát igényel, de ezek az ajándékok a nyilvánosság előtt történnek. Ezért beszél az Ige különleges jutalomról, hogy bátorítsa a Vetés és Aratás

pásztorokat. A dicsőség koszorúja teljesen kárpótolni fogja mindazt az erőfeszítést, amit Isten juhaiért tettek. Ugyanezt a lelkületet látjuk az irgalmas samaritánusnál:. „…és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked” (Lk 10,35). Mindazok, akik hűségesek voltak mint alárendelt pásztorok az Ő elutasításának napjaiban, meglátják az Ő dicsőségét, és részesek lesznek abban vele együtt. A 24. zsoltárban van bemutatva nekünk a Főpásztor. Az író az Úr Jézust profetikus módon látja, nemcsak megvetve és elutasítva, hanem dicsőségben is.

* Összegezve: A jó Pásztor a szeretet, a nagy Pásztor a hit, a Főpásztor a remény kifejezője.

* A pásztorolás a szeretet bizonyítéka Az Úr Jézus nagy gondot fordít nyájának pásztorolására, ami kitűnik abból, ahogy Péter apostolra rábízta juhait és bárányait, szeretetének a bizonyítékaként Őiránta (Jn 21,15-17.) Péter, a legkiemelkedőbb a tanítványok között, az Úr iránti szeretetével dicsekedett, de rettenetesen elbukott ennek a megmutatásában, amikor tagadta, hogy ismeri az Urat. Nem volt elég, hogy Péter csak szóval szeressen – az Úr cselekedeteket akart, amelyek kifejezik ezt. Igen, az Úr tudta, hogy Péter szereti Őt, de vajon hol volt a bizonyíték az életében? A probléma gyökeréhez nyúlva, az Úr felkészítette Pétert a szolgálatra: testvérei megerősítésére (Lk 22,32). Az erő ehhez a munkához nem jöhetett magától Pétertől, ezért meg kellett tanulnia feltétlenül bízni az Úrban. Az Úr Jézusnak hamarosan mennie kellett, így a tanítványokra bízta, hogy törődjenek az Ő juhaival. Nem bízhatta ezt a munkát bárkire! Itt láthatjuk, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonít a juhairól való gondoskodásnak, a nyáj legeltetésének. Később Péter apostol a leveleiben elmondja, hogy szemtanúja volt Krisztus szenvedéseinek, és arra buzdít minket, „hogy legeltessük Istennek a közöttünk levő nyáját” (1Pt 5,1-2). Péter 2013. évi 1. szám

megértette a leckét, amit az Úr adott neki. Legeltette a nyájat, mert látta, mennyire szereti az Úr az Övéit, és megmutatta a szenteknek, hogy ez az, amiért szolgál. Beszél a dicsőség koszorújáról, amit Isten ad azoknak, akik a nyájának jó pásztorai voltak. A z Úr segítsen bennünket, hogy ilyen módon tudjuk követni Őt, látva juhai iránti szeretetét, és vigyázzunk rájuk, ahogyan Ő is tette (Jn 3,14-16)!

Evangélista és/vagy pásztor? A pásztoroknak is megvan a feladatuk ugyanúgy, mint az evangélistáknak. Az evangélista kialakítja az élő köteléket, míg a pásztor megtartja és erősíti azt. Az egyik eszköz kiformálja ezt a gyönyörű közösséget, a másik pedig folytatja. Az evangélista munkája az, hogy hívja a testvéreket, a pásztor munkája pedig az, hogy gondozza őket. Isteni szépség rejlik a dolgok sorrendjében. Az Úr nem azért gyűjti össze a juhait, hogy azután hagyja bolyongani őket gondoskodás és táplálék nélkül. Ő nemcsak azt az ajándékot adja, amivel a juhait elhívja az életre, hanem megadja a táplálás és a gondozás ajándékát is. Lehetséges, hogy mind a két ajándék megvan ugyanabban a személyben, mint Pál apostol esetében, de ettől eltekintve mindegyik ajándéknak megvan a saját területe és célja.

A pásztor jelleme: – Összhangban van az isteni tervvel, ugyanabban a Szellemben munkálkodik; – felismeri és használja az isteni ajándékokat; – őszintén törekszik a nyáj gondozására; – semmi sem vonja el a figyelmét; – elfogadja a veszélyeket is; – mindig kész a szolgálatra: biztosít energiát, törődő és őrködő időt; – a helyreigazító szolgálat előfeltételeként igyekszik a juhok jó megismerésére; – alázatosan elfogadja, hogy sokszor elismerés vagy látványos siker nélkül tevékenykedik. Részletek az „Élő Szavak” című evangéliumi folyóiratból (Marosvásárhely)

25

Milyen igát hordozol? Isten az Ő Igéjében gyakran olyan képek által szól, amelyek minden időben érthetők. Az ilyen illusztrációk különösen azoknak szívhez szólók, akik ezeket a mindennapi életből ismerik. Az iga is egy ilyen kép. Az iga az igavonó állatok számára készített eszköz, ami segít a súly hordozásában. Az iga egyrészt alázatot és szolgálatkészséget szemléltet, másrészt alávetettséget és elnyomást. Mindenki visel – önként vagy kényszerből – egy vagy több igát. Csak az a kérdés, hogy milyet, vagy melyiket?

la. Minden szenvedély így indul. Ennek a szolgaságnak a vége halál. „Mindenki, aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.” – „A bűn zsoldja a halál” (Jn 8,34; Róm 6,23). Ezt az igát csak az Úr Jézus tudja széttörni. Aki hisz Őbenne, azt Ő szabaddá teszi, és örök életet ad neki (Róm 6,17-18. 22)!

Az emberek igája A bűneset óta az emberek kölcsönösen leigázzák egymást. Így olvassuk Ézsauról és Jákóbról: „A nagyobbik szolgál a kisebbnek.” Ézsaunak kellett szolgálnia Jákóbot. Ézsau később letörte az igát a nyakáról (1Móz 25,23; 27, 40). Miután Roboám, Salamon fia királlyá lett, először a vénekkel tanácskozott, azután az ifjakkal. A vének azt tanácsolták neki, hogy szolgáljon a népnek, és jóságos szavakkal szóljon hozzájuk. Ezzel szemben az ifjak ezt ajánlották: „Ezt mondd ennek a népnek… Ha tehát apám nehéz igával terhelt meg benneteket, én még nehezebbé teszem igátokat” (1Kir 12,1011). Az ifjak tanácsa nem Isten tanácsa volt. Ezért Dávid joggal mondja: „Inkább essünk az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!” (2Sám 24,14). Sejtjük-e, hogy mit jelent a 66. zsoltár 12. verse: „Embert ültettél a nyakunkra”? Vagy mit jelentett az Úrnak az, amit az evangéliumban így olvasunk: „Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak” (Lk 23,25)? És mégis van ennél is keményebb iga.

A törvény igája Isten a Sínai hegynél a törvényt adta Izráel népének, mert ezt ígérték: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” (2Móz 19,8) De a törvény alatti 1500 év kísérlete tökéletesen bebizonyította, hogy az ember képtelen arra, hogy betartsa a törvényt. Ezért Krisztus a törvény vége (Róm 10,4), ami azt jelenti, hogy amióta Ő eljött, a törvény megszűnt eszköz lenni Isten igazságosságának a megszerzésére. Az Úr Jézus mondhatta egyedüli emberként: „… törvényed szívemben van” (Zsolt 40,9). Ő élete és halála által teljesítette Isten minden nekünk szóló igazságos követelését. Aki hisz Őbenne, annak Isten ezt az áldozatot és annak eredményét beszámítja. Az Krisztussal együtt meghalt a törvénynek. Vannak azonban olyan vallásos emberek, akik mégis megpróbálják ezt az igát mások nyakába rakni, jóllehet sem ők maguk, sem apáik nem voltak képesek azt elhordozni (Csel 15,10). Ez a szolgaság igája. Krisztus azonban szabadságra hívott el minket (Gal 5,1). Ezért mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).

A Sátán és a bűn igája Izráel szolgasága Egyiptomban találó kép a bűnös szolgaságára a Sátán uralma alatt, aki kezdettől fogva embergyilkos volt (Jn 8,44). Először jól ment Izráelnek Gósen földjén, később leigázta őket a fáraó (3Móz 26,13). Vályogot kellett vetniük, azután a szalmát is maguknak kellett gyűjteniük hozzá. Nem ismerős ez az életből? Az „anyag” ingyen van, aztán a „szállításért” jön a szám-

Jézus igája Ha az Úr Jézus magához hív bennünket, akkor elsősorban adni akar valamit: megnyugvást a bűn és a törvény szolgaságának igájától. „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29). Ha az Ő igája alá hajlunk, akkor minden élethelyzetben megnyugvást találhatunk. Ha tőle tanulunk, akkor megtapasztaljuk, hogy az Ő

26

Vetés és Aratás

igája szelíd, és terhe könnyű. Ha mégis túl nehéz lenne, akkor Ő maga akarja könnyíteni az igánkat, ahogyan a Hóseás 11,4-ben mondja: „Olyan voltam hozzájuk, mint akik leemelik szájukról az igát” (Károli-ford.). Igájának kötelei a szeretet kötelei. Az elpártolás igája Izráel népe sokszor ellenszegült Istennek. Jeremiás prófétának ellenük kellett tanúskodnia: „Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni!” (2,20) Ezért Istennek a babiloni király alá kellett őket vetnie (Jer 27,11. 12). Elpártolásaik igáját kellett viselniük. De ez ellen a nevelés ellen is fellázadtak. „Így szól az Úr: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette!” (Jer 28,13) Istennek magának kellett azt felraknia elpártolásuk igájára (JSir 1,14). Isten neveléséből nem lehet kilépni. De ha Izráel visszatér Istenéhez, akkor részesülni fog a Jeremiás 30,8 szerint az ígéretből: „Azon a napon letöröm igáját nyakadról – így szól a Seregek Ura -, köteleidet leszaggatom. Nem szolgálnak többé idegeneknek.” Izráel itt példa arra, hogy milyen keserű az, ha elpártolásunk igáját kell hordanunk! Milyen szégyenletes, ha az Úrnak Bábel igája által, vagyis a világ igája által kell nevelnie minket. De amikor megtérünk és Istenhez kiáltunk, Ő meghallgat minket. Hallotta Jónást is, amikor magához tért a hal gyomrában: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és Ő meghallgatott engem… Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jón 2,3. 10). A munka igája Az iga a mindennapi élet képe is. Elizeus éppen 12 iga ökörrel szántott, amikor Illés Isten megbízásából prófétai szolgálatra hívta el (1Kir 19,16. 19). Elizeus meghajolt a munka mindennapos rendje alatt. Ezért állíthatta igényes szolgálatba őt Isten. Pál apostol is példát adott arra, hogy hogyan dolgozik saját kezével az ember a saját szükségleteiért és az erőtlenekért is (Csel 20, 34-35).

2013. évi 1. szám

A munka igája tehát szükséges és jó számunkra. Csak nem szabad a munkát mentségként használni, amikor az Úr feladatot ad. A nagy vacsora példázatában a meghívottak egyike ezzel az indoklással utasította vissza a vacsorára való meghívást: „Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom!” (Lk 14,19) A mindennapi munkánál is érvényes: „Keressétek először az Ő országát… és mindezek ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6, 33). A vagyon igája Iga lehet a földi vagyonunk is. Jóbnak többek között 500 iga ökre volt. Ilyen sok állat valóban megkönnyíti a szántást. De amikor gyarapszanak és szívünk ezekhez ragaszkodik, akkor súlyos igává lesznek számunkra! A Prédikátor egy rossz dologról beszél, ami súlyos terhet rak az emberre: „Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, úgyhogy nem hiányzik neki semmi, bármit is kívánna, de Isten nem engedi meg, hogy élvezze azt, hanem idegen ember élvezi, az hiábavaló és fájdalmasan rossz dolog” (Préd 6,2). Felemás iga Rögtön a törvényben mondja Isten, hogy az ember ne szántson együvé fogott ökörrel és szamárral (5Móz 22,10). Ennek elsősorban gyakorlati értelme van: Össze nem illő fogattal nem lehet egyenes barázdát húzni. A rendelet pedig számunkra is lelki tanítást ad: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában!” (2Kor 6,14). A felemás iga következményei annyira megterhelőek, hogy hívő ne menjen bele pl. ilyen házasságba. Pál négy kérdést tesz fel, hogy rámutasson e két oldal összeférhetetlenségére: – Milyen szövetsége van az igazságnak és a törvénytelenségnek? – Milyen közössége van a fénynek a sötétséggel? – Milyen osztályrésze van egy hívőnek egy hitetlennel? – Milyen kapcsolata van Isten templomának a bálványképekkel?

27

A válasz minden alkalommal így hangzik: Isten Atyja akar lenni annak, akit Ő elkülönít. „Ezért menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük.” (2Kor 6,17) Szolga az iga alatt Egy szolgának az iga alatt lenni – ez egy rabszolga szociális helyzetére utal, ami bizonyára nagyon nehéz sors. Pál arra inti az ilyeneket, hogy urukat méltassák teljes tiszteletre, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk (1Tim 6,1). Ha pedig hívő rabszolgák felszabadulnak, akkor éljenek ezzel a szabadsággal (1Kor 7,21). „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái” (1Kor 7,23). Lehet az ember szabad szociális helyzetben, de nem tehetik – pl. egy hitel miatt – emberek rabszolgájává. Igás-társak Az Úrért való szolgálatban nem vagyunk egyedül. Isten egymás mellé állított minket, testvéreket. Ő maga kettesével küldte ki tanítványait. Gondoljunk pl. Jánosra és Péterre, akik először együtt halásztak, és akiket az Úr együtt tett emberhalászokká. Vagy Pálra, aki gyakran ment Szilással együtt, és Filippiben megverték, majd fogságba vetették őket. És ők a börtönben énekeltek… Egy másik alkalommal, Pál Titusszal szolgált, akit társának nevez (2Kor 8,23). Epafroditoszt pedig szó szerint: igazi bajtársamnak nevezi (Fil 2,25), mert a következők jellemezték őket: – Együtt dolgoztak ugyanazon a munkaterületen. – Ugyanazzal az indulattal tették ezt, az Úr Jézust követve. – Ugyanazokban a lábnyomokban jártak, ugyanabban az ütemben. – Egy közös cél – Krisztus – felé futottak (Fil 3,14), ugyanabba az irányba. Ha megfontoljuk mindezek jelentését, akkor világossá lesz, hogy Isten soha nem akar minket nehéz igával megterhelni. A nehezen hordozható terhek a Sátánnak és az embereknek a találmányai. Ezért Isten elküldte nekünk Krisztust, aki szabaddá tett minket minden szolgaságtól, hogy az Ő szelíd és könnyű igáját hordhassuk. Nem éri-e meg, hogy ezt az igát már ifjú kortól viseljük? (JSir 3,27) M. Furrer

28

Hová mennek a bűnösök? „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róma 5,8) Beszélgettem valakivel, akinek nem volt sok tapasztalata a keresztyén hittel kapcsolatban. Tudtam, hogyha túl „vallásosnak” tűnök, akkor bizonyságtételem minden esélyét kockára teszem. Így eszmecserénk vége felé ezt kérdeztem tőle: – Robi, tudod-e, hogy hová mennek a bűnösök? – Hát ez igen egyszerű – válaszolta –, te azt mondanád rá, hogy a pokolba. – Tévedsz, nem ezt válaszolnám – mondtam. – A bűnösök a gyülekezetbe mennek. Robi elnémult. Nem erre számított. Nem volt felkészülve arra, hogy ismeretének hiányosságából fakadó előítéletére, vagyis érzékeny pontjára tapintok rá. Ekkor lehetőségem volt kifejteni előtte, hogy a keresztyének megértik bűnösségüket, és igényük van a folytonos szellemi megújulásra az egymással való közösségben, a gyülekezetben is. Beszélhettem a kegyelemről, arról a ki nem érdemelt előnyről, amelyet bűnösségünk ellenére Istentől kapunk (Róm 5, 8-9; Ef 2, 8-9). Talán nem adunk mindig tiszta képet a gyülekezeten kívülieknek arról, hogy mi történik a gyülekezet falain belül. Ezért nem érthetik meg, hogy mi ott azért jövünk össze, hogy Megváltónkat egymással közösségben is imádjuk, „akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol 1,14). Igen, a bűnösök a gyülekezetbe mennek. És a bűnösök – bűnbocsánatot nyerve – a mennybe mennek, mert Isten kegyelme végtelen. A gyülekezet nem a tökéletesek klubja, hanem kórház a bűnösök számára. Dave Branon

Vetés és Aratás

Megváltozott a világ

Generációs

„Ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet az igaz ember?” (Zsoltárok 11,3) Ha nem vetted volna észre, a világunk drámai módon megváltozott. Nem vagyok érdekelt abban, hogy komor ember legyek, aki azt mondja: „Életemben sok változó dolgot láttam, és – őszintén szólva – mindet elleneztem!” De el kell gondolkoznunk, hogy hogyan éljünk egy olyan világban, ahol a becsületesség alapjait minden tekintetben folyamatosan rombolják. Vannak, akik „a világhoz igazodnak” (Róm 12,2), de mi, akik Krisztust követjük, hogyan dolgozzuk fel a jót és a rosszat e világban, amely kijelenti nekünk, hogy örök érvényű dolgok nem léteznek? Hogyan hirdessük, hogy egyedül az Úr Jézus az, akire az embereknek szükségük van – hogy Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) –, amikor a legtöbb ember már nem hiszi, hogy léteznek olyan dolgok, mint a valódi igazság? Ha folyamatosan semmi sem jó, vagy rossz, akkor bűn sem létezik, és nincs szükség a Megváltóra. Úgy néz ki, hogy amit Isten az egyenességről, a hitről és az istenfélelemről mond, idejétmúltan cserbenhagy bennünket. Így tehát Dáviddal együtt kiáltunk fel: „Ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet az igaz ember?” Induljunk tehát azzal a tudattal, hogy mit ne tegyünk. Dávid nem tördelte kétségbeesve a kezét. Nem menekült „a hegyre, mint a madár” (Zsolt 11,1). Inkább elhatározta, hogy menedéket keres az Egyetlen változhatatlannál. Bizalommal töltötte el, hogy tudta, Isten trónol a világ felett, és szemmel tartja az eseményeket. Elhatározta, hogy a felkavaró változásokkal szemben Istenre támaszkodva találja meg a legjobb és legbiztonságosabb irányelveket. Isten szempontjából tekintve a változást, ráébredt, hogy bár Isten hallgat, de végül Ő a győztes, az Ő igazságos és örökkévaló uralkodása még mindig időszerű! Hagyjunk abba minden aggodalmaskodó és érzelmi sajnálatot magunk iránt! Ne csüggedjünk el! Legyünk éberek és határozottak! Hajlandó vagy néhány csapást elviselni Istenért, kiállni mellette és az Ő igazságáért? Milyen mértékben? Gondolj arra, milyen állhatatos volt az Úr Jézus a földi szolgálatában, ebben az istentelen világban, és hogy mennyire kigúnyolták! És mindezt érted és értem tette! 2013. évi 1. szám

Olvasd el a János 16,33-at, és örülj! „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” J. S.

A csapások haszna Hudson Taylor egy újonnan érkezett misszionáriussal ült Kína egyik fogadójában. Egy poharat teleöntött vízzel, és öklével erõsen az asztalra csapott. Amikor a víz kiloccsant, így szólt a fiatalemberhez: „Önnek a missziói területen a gondok és a nehézségek jó pár megrázkódtatást fognak okozni, de ne felejtse el, hogy ezek a csapások csak azt fogják elõhozni, ami önben rejlik.” Némely emberbõl a csapások, amelyeket a életükben elszenvednek, panaszt és zúgolódást váltanak ki, másokból viszont örömet és gyõzelmet. A csapások azt hozzák ki belõlünk, ami bennünk van (Jak 1,2-4).

Könnyek ösvényén (Részlet) Vériszapos zsákmánycsapda kell, hogy megiszonyodj önmagadtól, és fölismerje a vaksi szem az Ő arcát – a könnyek ösvényén –, akiről már azt hitted, végleg elhagyott, pedig kitárta kezét naphosszat feléd… És ekkor a felcsukló könyörgés beleolvad a harangzúgásba. Az átszegezett kezek ölelésre nyílnak az égtájak felett; a szabadulni vágyóknak megváltást kínálnak. Tekints a keresztre! Az útjelzőre! Ma még lehet. S Krisztus utat nyit majd neked a holtak köves pusztáján át – és halálból az életre kivezet. Leleszi Balázs Károly

29

Játék a tűzzel

közül a legveszélyesebb következmény pedig összefügg örökkévaló sorsunkkal.

„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: »Ha ti megtartjátok az én Igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket«” (János 8,31-32). Bizonyára észrevettük már, hogy napjainkban a körülöttünk élő emberek nincsenek teljesen tisztában az igazsággal. Amikor erkölcsi kérdésekre kerül a sor, az elterjedt „feleletválasztós” módszerrel tesztelik, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. A felkínált lehetőségek pedig többfélék, gyakran ellentétesek. Sok ember nem törődik azzal, hogy mi a helyes, és mi a helytelen, saját maga választja ki az általa jónak ítélt és előnyös lehetőségeket.

Bűnös, vagy nem bűnös? Ha erkölcsi vonatkozásban egy olyan világban élünk, ahol semmi sem mindig helyes vagy helytelen, akkor a bűn nem létezik. Ha nincs bűn, nincs szükség a Megváltóra. Ha nincs szükség a Megváltóra, nincs értelme a keresztnek. Akkor az üres sírbolt nem jelent semmit, és az sem, hogy a pokol elkerülhető, és a menny nyereség. De Isten világossá tette, hogy bizonyos dolgok jók, és bizonyos dolgok helytelenek. A bűn létezik, és szükségünk van Megváltóra. A pokol létezik, és őrizkednünk kell tőle, és a mennyet el kell nyernünk. Hála legyen, hogy Isten nem „feleletválasztós” teszteléssel kínálja fel számunkra az örök élet valóságát. Az Úr Jézus eljött bebizonyítani, hogy létezik az igazság, és ha megismerjük és annak valóságában élünk, aki Ő maga, akkor valóban szabadok vagyunk! Szabadok a bűntől és annak káros következményeitől, amelyek akkor fenyegetnek, amikor úgy élünk, ahogy önző akaratunk szerint tetszik. Már a zsoltáríró is felhívja a figyelmünket arra, hogy határozott különbség van a helyes és a helytelen között. Az az ember, aki Isten törvényében gyönyörködik, „olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa”, és azok, akik kigúnyolják az igazságot, olyanok, „mint a polyva, amit szétszór a szél” (Zsolt 1,3-4). J. Stowell

Játék a tűzzel Mindenki tudja, hogy alapvető fizikai törvények léteznek, amelyek a viselkedésünket befolyásolják. Vegyük például figyelembe a forróság és a tűz valóságát. Erről akkor hallottam először, amikor ötéves koromban apám autójában észrevettem egy különleges tárgyat, amely elkápráztatott: a szivargyújtót. Elbűvölt, amikor megláttam a gyújtószerkezet piros körívét. A kíváncsiságom azonban nem járt sikerrel, mert amikor megérintettem, alaposan megégettem az ujjam hegyét. Abban a percben felismertem, hogy a forróságot és a tüzet irányító fizikai törvények nem kiszámíthatatlanok. A biztonságos élethez ismernünk és értenünk kell a fizikai törvények tökéletes természetét. De milyen megdöbbentő, hogy miközben sokan hitelt adnak a fizikai törvényeknek, azt hiszik, hogy az erkölcsi törvények közprédára jutottak! Sajnos, ebben a filozófiában élni és hinni elkerülhetetlenül végzetes következményekhez vezet. Mert a családok felbomlása, az utcai erőszak növekedése, a józan és biztonságos környezet általános felbomlása bizonyítja azt a romboló hatást, amely Isten törvényeinek a figyelmen kívül hagyásából következik. Az erkölcsi törvények és az erkölcsi tökéletesség valóságának a mellőzése játék a tűzzel, amely pusztítást okoz. Az összes

30

SZELEK Van szembe szél, van lelki Szél, egyik lever, másik emel. Hányféle szél szállt már felém! Széljárta táj az életem. De hogyha a Lélek Szele zúg olykor át a lelkemen, megrendülök mindig bele, s szárnyalni kezd az életem.

Füle Lajos

Vetés és Aratás

Wolfgang Bühne

Jézus imaélete 136 oldal (Méret A/5)

Nincs még egy olyan téma – amely annyira egyértelműen tükrözné szellemi szegénységünket, erőtlenségünket –, és aligha aláz meg jobban kérdés, mint amikor az imaéletünk iránt érdeklődnek... Egyvalaki létezik azonban, aki igazsággal és hatalommal mondhatta el önmagáról: „...de én imádkozom”! Ez a könyv az Úr Jézus imaéletéről szól.

Joni Eareckson Tada

Amikor Isten könnyezik 232 oldal (Méret A/5)

Joni Eareckson Tada több mint negyven éve tölti napjait tolókocsiban, és már sok fájdalmas tapasztalatot szerzett. Ezért különösen világosan látja, mi Isten szándéka a szenvedésünkkel. Elmondja, hogyan tapasztalhatjuk meg Isten kegyelmét és barátságát életünk nehéz útjain, és Ő hogyan változtatja meg a szenvedéshez való viszonyulásunkat, miközben lelkileg meggazdagít és bátorsággal tölt el. A könyv öt szereplője ezt a kérdést boncolgatja: „Azért születWolfgang Bühne tem, hogy meghaljak?” Küzdelmeik során rátalálnak az igazi Haláltánc életre, és választ kapnak a kérdéseikre is. Peter Hoffmann – egy figyelmetlenül leadott lövés következtében a mélység emberi céltáblává válik, és ez mindenkorra megváltoztatja az szélén életét. Michael Stricker – a heavy metal és a kábítószerek világába sodródik, amelynek majdnem végzetes következményei 72 oldal lesznek. Eva Reiter – úgy gondolja, hogy csődbe jutott életén (Méret: A/5) az ezotéria segít. Walter Lopez – vagyonra és hatalomra tesz szert, mégis nagyon távol jár a boldogságtól. Michael Böthel – az erõszak bûvöletébe kerül, de ennek keserves a vége.

Gaál Éva

Figyelj! Isten szól...

Építő gondolatok, rövid áhítatok az év minden napjára fiatalok számára. 200 oldal (Méret A/5)

Ez a könyv Isten szeretetéről szól az Ő Igéjén, a Biblián keresztül. Hogyan alkalmazhatod a hétköznapi életedben a neked szóló utasításokat? Jézus Krisztus veled lesz, és elvezet a teljes igazságra.

A kiadó teljes listáját az Evangéliumi Kiadó címén kérésre, ingyen megküldjük. www.evangeliumikiado.hu Helyreigazítás Előző számunkban tévesen jelent meg Kovács Árpád testvérünk halálának napja. Az időpont helyesen: 2012. szeptember 29.

31

Szerkesztõség, Eger [email protected] www.vetesesaratas.hu

spolocnost’ e

Ezt a folyóiratot Isten kegyelméből évente háromszor adjuk ki, és kb. 40 országba juttatjuk el. Ha szeretné, hogy a Vetés és Aratás továbbra is megjelenjék, lehetőségei szerint adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat, és a szolgálatunkért, a munkatársainkért elmondott imádságokat is! Támogatását a megadott bankszámlaszámokra, vagy akár csekkben is elküldheti. Nagyobb példányszámot igénylő olvasóinkat kérjük, hogy rendszeresen vizsgálják felül, hogy csak a szükséges mennyiséget rendeljék meg!

Sas István Sevcsenkó út 2/6 UA-90212 Батьово (Bátyú) Beregszászi járás Tel.: 00-380-3141-49168 E-mail: [email protected]

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-Europa Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24

[email protected]

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit; Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: EKK Stuttgart USÁ-ban és Kanadában élő kedves olvasóinknak felhívjuk figyelmét képviseletünk új címére. Adományaikat az adóból levonhatják (income tax deductible) ha azt a következő címre – akár csekkben is – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 7760 Fleger Drive, Parma OH 44134 – 6457 Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01 ˆ

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Tel.: 00-385-31-733-814

Mr. Alexander Veres 7760 Fleger Dr. Parma, OH 44134-6457 E-mail: [email protected]