EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ 2017. nyár

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapja

ifj. Lucas Cranach: A reformáció vezéralakjai. Jobbról az első nyolc reformátor: Philipp Melanchthon, Caspar Cruciger, Johannes Forster, Rotterdami Erasmus, Johannes Bugenhagen, Martin Luther, Thomas Müntzer (felül), Ulrich Zwingli

Főnix vagy por és hamu?! A reformáció jubileumának lényege ÉVEZREDEK ÓTA ÉL AZ EMBERISÉG KULTÚRÁJÁBAN a hamvaiból életre kelő főnix legendája. A legenda szerint a csodálatos vörös-arany színű madár lángokba borulva hal meg, hamvaiból pedig fiatal főnixmadár kell életre. Mitológiai madár, szimbólum, archetipikus kép vagy egyszerű sivatagi madár van az elbeszélés mögött?! Nem tudni. Annyi bizonyos, hogy mélyen él az emberi tudatban az újjászületés, a megújulás vágya, és ezt a főnix testesíti meg. Nem meglepő, hogy keresztyének is élnek ezzel a szimbólummal. Az őskeresztyének számára is a főnix Krisztus jelképe volt, és ma is ott tündököl Debrecen város címerén. A város többször tűzvész áldozatául esett, és mégis újjáéledt. Valóban megragadja a fantáziánk az óriás sszárnyait csattogtató, vörös-arany ny fényben fényb úszó ma-

4

E Egyházmegyei espereseink

9

Ö Összenő, ami összetartozik

dár. Mintha az élet minden ereje és szépsége az ő tollaiban gyűlt volna össze… Lángokba boruló halálában ott érezzük emberi mulandóságunk tragédiáját. „Biza, por és hamu vagyunk…” Jól tudjuk ezt mi magyarok, hiszen, közel ezeréves első magyar nyelvű szövegemlékünk is erről szól. Ki is vitatná? Por és hamu vagyunk… Alkothatunk nagyot, szemre valót és méltót, de az idő foga semmin, senkin nem könyörül. A fényképek fakulnak, az emlékek porladnak, és gyűlnek a romok. Összeszorul a szívünk, amikor ma az európai keresztyénség házatáján sok port és hamut látunk. Szomorúan megtorpanunk, ha akár százéves templomok ma üresen konganak vagy akár össze is omlanak, porrá lesznek, mert az elmúlás, a gyülekezeti tagok hiánya egyszerűen • folytatás a 3. oldalon •

12

V Világszövetségünk nagygyűlése

Aktuális Emléktábla a nagyváradi evangélikus templomban Az evangélikus templomban vette kezdetét az az egyháztörténeti konferencia, amely a várban folytatódott, ami két szempontból is történelminek bizonyult: egyrészt az esemény során a reformáció 500. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak, másrészt pedig a Kolozsvári Evangélikus Lutheránus Egyházmegye gyülekezeteinek történelmével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

A pénteki ünnepi alkalmat a Voce Vitae kvartett előadása nyitotta meg, amely Diményfalvi Ágnes, Hovancsek Tünde, Kiss Huba és Benczédi Hunor debreceni filharmonikusokból állt. Őket követte Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor köszöntője, majd Benkő Tímea evangélikus lelkipásztor, teológiai tanár prédikációja. A prédikáció alapjául a 127. zsoltár első két verse szolgált, ami rámutat arra, hogy Isten nélkül végzett munkán nincs áldás. Az építkezés, legyen az lelki vagy egy épület megalkotása, mindig is nehéz feladat, de akit szeret az Úr, annak álmában is ad eleget, hangzott az ige szerint. Mátyás Attila elmondta, a száz évvel ezelőtt állított emléktábla, az egyház múltját megörökítő képek, de a leleplezendő emléktábla is mind arra köteleznek, hogy az értékeket megőrizzék és továbbörökítsék az elkövetkező nemzedékek számára is. Ennek a jegyében született meg az az emléktábla, amely a nagyváradi evangélikus templomot ábrázolja, és amelynek kivitelezői Balla Tímea és Balla Domokos. Az emléktáblát Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Fehér Attila esperes, Mátyás Attila és Bancse Lajos másodfelügyelő

EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ Szerkesztőbizottsági elnök: Adorjáni Dezső Zoltán Szerkesztőbizottsági titkár: Tóth Zoltán Szerkesztőbizottság: Fehér Attila, Fejér Olivér, Fogarasi Szép Krisztina, Gödri Alpár, Hankó Szilamér, Kerékgyártó Imola, Koszta István, Krajnik-Nagy Károly Műszaki szerkesztő: Virág Péter Korrektor: Jakab Márta Lapterv: IDEA PLUS – Könczey Elemér, Fazakas Botond

2

leplezte le. Felszentelési beszédet mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök. A továbbiakban a hallgatóság Nagybánya, Zselyk– Beszterce, Marosvásárhely, Kolozsvár, Kiskapus, Temesvár, Arad, Simonyi, Fazekasvarsánd, Szatmár–Nagykároly és Nagyvárad evangélikus gyülekezeteinek történetével ismerkedhetett meg a gyülekezetek képviselői által tartott előadások során. Az előadások sorozatában helyet kapott az evangélikus óvoda gyermekeinek előadása, amelynek során énekeket adtak elő, de hegedűjátékot is hallhattak a résztvevők: Negru Tímea hegedűn játszotta Porumbescu Balladáját. Mátyás Attila előadásában a reformáció 1517–1557 közötti első évtizedeit emelte ki Partium, Nagyvárad viszonylatában, olyan meghatározó reformátorokat emelve ki, mint Dévai Bíró Mátyás, Ozorai Imre, Szegedi Kis István, de kitért az 1557-ben Nagyváradon tartott kollokviumra is, amelyen a térség prédikátorai vettek részt. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök az egyház jelenkori kihívásairól beszélt, az egyház mint szervezet működéséről, középpontba állítva az egyház megújulási szükségét, a diakóniát, a mindennapi életben való jelenlétének szükségességét. A háromnapos programsorozat szombaton a várban folytatódott, Biblia-kiállítással, közös református-evangélikus ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással, valamint gyerekprogramokkal és könyves standdal, vasárnap pedig ünnepi záró istentiszteletre került sor, igét hirdetett főtiszteletű Szebik Imre budapesti nyugalmazott evangélikus püspök.

Nyomdai munkálatok: GLORIA Nyomda, Kolozsvár Igazgató: Nagy Péter Cím: 400105 Kolozsvár, 1989. december 21. sugárút 1. Tel./fax: 0264 593897, 0264 596614 E-mail: [email protected] – www.evangelikus.net ISSN 1844 – 1793 Támogatók: Communitas Alapítvány Nordkirche Weltweit

EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Főnix vagy por és hamu?! • folytatás az 1. oldalról •

megviselte őket. Volt pedig idő, amikor a Krisztusba vetett reménység főnixként szárnyalt, és mélyen benne élt az emberek szívében. Ilyen idő volt a reformáció. Jóleső érzés idén az ötszáz évvel ezelőtti reformáció nagyszerűségére emlékezni. Száz évvel ezelőtt háború volt, nem emlékezés. Most idén lehet, szabad, kell ünnepelni. Sokakat összegyűjtött ez a kerek évforduló, ez az identitást erősítő mérföldkő. A mi Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházunk is ünnepel. Örvendetes volt már tavaly ünnepi zsinattal kezdeni az ünnepségsorozatot. Felemelő élmény volt a háromezer főt megszólító Reformáció Zarándoklat – Királyföldi és Barcasági Csángómagyar Világtalálkozó. Ebben az esztendőben jubileumi közgyűlésre került sor, ahol az erdélyi három egyházmegye együtt ünnepelt. A reformáció évfordulója a fiatalokat is megszólítja. Idén lesz Válaszúton a 3. Köz-ép-pont, az Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó. Kiállítások nyílnak, előadások sorjáznak. Kórustalálkozó volt, és Luther-szobrot is avattunk. A jubilálásnak egy örvendetes eleme az is, hogy nem egyedül ünneplünk. Határokat átívelő emlékezésünk közösségbe egyesít református szász testvérekkel és a világ evangélikusságával is. Ez lenne a főnix szárnyalása? Most repül teljes pompájában, és jövőben már romokban hever? Csak toll és cifra dísz lenne minden? Jövőben újra üres templomok visszhangozzák az evangélium szavát? Ünnepünk a lényegre mutat rá, vagy csak felvonultatjuk emberi, múló dicsőségünk? Csak por és hamu marad az ünnep után? Azt mondják, a jó kérdés már fél felelet. Hadd, legyen a jubileumi esztendő jó kérdése az, hogy mi a lelki megújulás, a keresztyénség, az evangélikusság jövőjének kulcsa.

Mélyen él az emberben az újjászületés képe, és a legenda szerint ötszáz évente újjáéled a főnix. Az vitathatatlan, hogy az ünnepségek nem múlnak el nyomtalanul. Számtalan találkozásnak adtak teret, és a megerősödött emberi kapcsolatok együtt hordozzák majd az ünnep emlékét. Mégis félek, hogy csak emlékek maradnak, fotók a világhálón. Szárnyal a főnix, de vajon Krisztust hordozza? A keresztyénségnek nem volt és nem lesz jövője Jézus Krisztus nélkül. Pál apostol és Luther is azon fáradoztak, hogy Őrá mutassanak. Az emberi hamvakból való feltámadásra egyetlen főnix volt csak képes, és az Krisztus. A ünneplésünk lényege a Vele való találkozás, a Vele való kapcsolat megerősítése. Ő élő és ható Úr ma is, és velünk halad az emmausi úton. Türelmesen meghallgat és tanít. Látjuk Őt? Felismerjük Őt? Ő a kezdet és vég, Ő az út, az igazság és az élet. Szent és tiszta Megváltóként ott áll ma is, 500 év multával is mellettünk, és várja, hogy beengedjük otthonainkba. Nem egy emberi eszményképként, a példaképként szolgáló celeb, nem csupán egy nagy tanító, és nem is politikai vezető. Az a Krisztus, aki a főnix újjászülető szárnyalásának titka, az a megfeszített, bennünket Istennel megbékítő Messiás, a haláltól megváltó Jézus. Minden kor más-más fullasztó ködbe rejtette az emberiséget. A mi korunknak is van ilyen porfellege, és elvilágiasodott életünkben aligha van szemünk arra, hogy felismerjük minden jövő titkát, az Istennel közösségben élő életet. Ebbe az életbe pedig csak Krisztus vezethet be. Mert sok minden elmúlik, de Krisztusban ott van a teremtő, megváltó és megszentelő Isten minden ereje, amely képes a porból és hamuból feltámadni. Krisztusban ott az élet minden ereje, amely minden porfelleget leküzdve magasan és fényesen tud szárnyalni. Ez a Krisztus, ez a főnix ragyogja be ünneplésünket. Adorjáni Dezső Zoltán

Meghívó A Romániai Református Egyház Zsinati Elnöksége és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Elnöksége szeretettel és tisztelettel meghívja egyházaink közös ünnepi zsinatára, amelyet 2017. július 9-én tartunk Kolozsváron. A reformáció 500. emlékévében nagy öröm számunkra, hogy 440 év után újra együtt tartunk zsinatot Erdélyben, melynek keretében közös nyilatkozattal is megerősítjük a református és az evangélikus egyházak közti kapcsolatot, ugyanakkor együtt adunk hálát az elmúlt 500 esztendőért. Közös ünnepi zsinatunk záró istentiszteletén, rendhagyó módon a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös liturgia keretében szenteljük fel és kötelezzük el az erdélyi református egyház és az evangélikus-lutheránus egyház ifjú lelkészeit. Kérjük, hordozzák emlékező és ünnepi alkalmunkat imádságaikban. A Romániai Református Egyház Zsinati Elnöksége, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében, testvéri köszöntéssel Adorjáni Dezső Zoltán Kató Béla püspök püspök Riedl Rudolf felügyelő

2017. NYÁR

Fekete pp János főgondnok

3

Egyházmegyei espereseink Bobcsok Ludovic Andrei 2017. április 2-án szlovák egyházmegyénkben választásokat tartottunk az esperesi és egyházmegyei felügyelői tisztségek betöltésére. A szlovák egyházmegye lelkészi kara által tett javaslatnak megfelelően, az esperesi tisztségre Bobcsok Ludovic Andrei, az egyházmegye presbiteri gyűlése szerint pedig a felügyelői tisztségre dr. Kovacs Stefan (aki eddig is betöltötte ezt a tisztséget) pályázott. Mindkettőjüknek sikerült a tisztségek betöltéséhez szükséges szavazatszámot elérniük egyházközségeinkben. Mivel Bobcsok Ludovic Andrei az Arad megyei nagylaki Szlovák Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye újonnan megválasztott esperese, röviden bemutatjuk az esperes urat. Bobcsok Ludovic Andrei 1966. november 18-án született az Arad megyei Nagylakon, szülei Bobcsok Ludovic és Bobcsok Maria, leánykori nevén Borošovič. Mindketten elhunytak. Az iskolát Nagylakon végezte, a George Coşbuc Ipari Líceumban. 1990–1995 között teológiát tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Teológia Fakultásán, ahol magiszteri fokozatot szerzett (Mgr.). 1996. november 6-án Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke és Júlis Filo, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspöke együttesen Nagylakon felszentelte. Azóta a Temesvukovári Evangélikus-Luthernánus Egyházközség lelkésze, amely szervezetileg a Szlovák Evangélikus-Lutheránus Egyházmegyéhez tartozik. 1996–2000 között vallást oktatott a nagylaki Jozef Gregor Tajovský Líceumban. 1994. óta házas, felesége Bobcsok Carla Ana, leánykori nevén Androne, akivel két gyermeke van, Andrei (2010) és Kristina (2011). A lelki életen és lutheránus dogmatikán kívül, az evangélikus egyház mindenhol, ahol egyházközségei voltak, iskolákat épített, képzett tanítókat alkalmazott, fenntartotta a felekezeti iskolák épületeit annak érdekében, hogy hívei anyanyelvükön olvasni és írni tudjanak.

4

A mi jövőbeli terveink sem lehetnek mások, mint elődeinké. Elsősorban, hogy továbbra is biztosítsuk az egyházmegyénkhez tartozó egyházközségek gördülékeny működését, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus szavát az összes egyházközségünkben, még a kicsikben is hirdessük, mivel a mi Urunk Jézus Krisztus azt mondja, hogy, ahol nevében két vagy három személy találkozik, ott Ő is jelen van. Továbbra is hangsúlyozni szeretnénk annak fontosságát, hogy híveink anyanyelvüket jól ismerjék, azonban annak a módját is meg kell találnunk, hogy azokat a vegyes családokból származó evangélikusokat is integráljuk, akik nem beszélik a szlovák nyelvet. Hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy híveink, főleg a fiatalok nemzeti öntudata erősödjön. Isten minket úgy segéljen!

Fehér Attila 39 évvel ezelőtt születtem egy napsütéses vasárnap délben, 1978. június 18-án, Erdély legszebb városában, Brassóban. Kisgyerek korom óta közel álltam az egyházhoz, hiszen áldott emlékű nagyanyám nagyon sokszor vitt magával a templomba, illetve a vallásórákra. Nagyon megtetszett az ottani hangulat, a társaság és nagy örömmel vettem részt mindenféle

alkalmon. A brassói gyülekezetben intenzív ifimunka folyt, így hát bekapcsolódtam ennek a munkának a szervezésébe is, ezenkívül a vasárnapi iskolai oktatásban is részt vettem, mert mindig is szerettem a gyerekekkel foglalkozni. Néha még ma is úgy érzem, hogy egy nagy gyerek vagyok, és örömömet lelem a gyerekekkel való foglalkozásokban. Annyira megtetszett nekem az ottani hangulat, hogy középiskolai tanulmányaim végére eldöntöttem, hogy teológiára szeretnék menni, az emberekkel szeretnék foglalkozni. Ezúton is köszönöm szüleimnek azt, hogy becsületes embert neveltek belőlem, és köszönöm a támogatást, a bátorítást, amit életem során, főleg az egyetemi évek alatt nyújtottak számomra. Brassó negyedi iskoláiban kezdtem tanulmányaimat, majd az újraszervezett Áprily Lajos Líceumban végezhettem tanulmányaimat, angol intenzív szakon. 1997-ben sikeresen felvételiztem a teológiára, majd öt év után 2002-ben államvizsgáztam. Államvizsga után Dánia fővárosában, Koppenhágában volt lehetőségem egy mesteri képzésen részt venni és diplomát is szerezni. 2002 decemberétől végzem szolgálataimat egyházunkban. Püspöki titkárként kezdtem Kolozsváron, majd 2003-tól médiafelelőse is voltam egyházunknak és örömmel mondhatom, hogy ebben az időszakban sikerült újraindítani az Evangélikus Harangszót, amit azóta is rendszeresen kiad egyházunk. Visszaemlékszem, hogy egy 486-os számítógépen szerkesztettem meg és tördeltem be a szövegeket, rengeteg munka volt abban a lapszámban. De sikerült nyomdába vinni és kiadni. Még mindig van egy példányom ebből a lapból. A 2004-es püspökváltást követően Kolozsváron folytattam szolgálatomat a püspökségen és a kolozsvári egyházközségben. A 2007-es évi zsinaton Adorjáni Dezső Zoltán püspök javaslatára főtanácsosnak választottak, majd 2013-ban újraválasztottak ebbe a tisztségbe. Igen érdekes és intenzív a mindennapi munka, amit végzünk a


Adja Isten, hogy mindannyian megtapasztaljuk segítségét és kegyelmét, és kizárólag Őrá támaszkodva végezzük mindennapi munkánkat. Sokfélék vagyunk, de az Ő nevében meg kell tanuljunk egyként szolgálni és dolgozni annak érdekében, hogy valóban mi legyünk a föld sója és a világ világossága és a mi útmutatásunk és bizonyságtételünk által sokan érezzék meg Isten gondviselő erejét és váljanak igaz, hívő keresztyénekké.

Zelenák József

Püspöki Hivatalban, és sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy megértsem és átlássam az egyházi struktúrát, hogy figyelni tudjak a legkisebb részletekre, a kisgyülekezetek problémáira és igényeire, a nagyobb gyülekezetek küzdelmeire. Annak azonban nagyon örvendek, hogy nemcsak hivatalnok vagyok, aki egész nap egy irodában ül, hanem a gyülekezeti munkában is részt veszek, hiszen rendszeres szolgálatot végzek a kolozsvári egyházközség minden területén. 2015 októberétől egy évig a kiskapusi gyülekezetben voltam helyettes lelkész is, ahol nagyon sokat gazdagodtam lelkileg. Igen megható a szórványban élő közösségek élete, a megmaradásért való küzdelem. Ha ezt egyszer átéled, örökre nyomot hagy benned. Ezért minden erőmmel próbálok a szórványban élő közösségek és az ott szolgáló lelkészek sorsán segíteni. 2017-ben, a reformáció 500. évében a kolozsvári egyházmegye esperesének jelöltek és választottak. Ezúton is köszönöm a bizalmat. Igazi kihívás ez a szolgálat, hiszen területileg ez a legnagyobb egyházmegye. Isten segítségével tudom, hogy jó szolgálatot fogok végezni, de ez csakis úgy lesz lehetséges, ha egy csapatként fogunk dolgozni. Hálás vagyok a családomnak, akik támogatnak és nagyon megértőek velem szemben: feleségemnek, dr. Fehér Kardos Gabriellának és fiaimnak, Taminak és Matyinak.

2017. NYÁR

Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm… A kolozsvári egyházmegyéhez tartozó, legnagyobb lélekszámú vidéki gyülekezetben, Fazekasvarsándon születtem, földműves szülők második gyermekeként. Hálával és köszönettel tartozom szüleimnek azért a tiszta és önzetlen szeretetért, melyet testvérbátyámmal együtt belénk neveltek, és amely azóta életem meghatározója maradt. Vallom, hogy az Isten és az ember szeretete mindennél fontosabb, és földi életünkben ez mindennek az alapja és kiindulópontja. E nélkül nem lehet teljes életet élni, e nélkül minden csak hiábavalóság. Elemi iskoláimat szülőfalumban és a távolabbi Gyorokon, a középiskolát pedig Aradon végeztem. A katonai szolgálat után, 1981-ben jelentkeztem a Kolozsvári Protestáns Teológiára. Első próbálkozásra felvettek, melyet Isten segítségével négy év alatt el is végeztem. Tanulmányaim alatt személyesen is megtapasztaltam, hogy Isten csodálatosan hordoz és nevel bennünket egy életen át, és kifürkészhetetlen utakon, különös élethelyzetek átélése közben világosít meg és kötelez el magának. Ő az igazi Pásztor, aki sokszor akaratunk ellenére irányít, vezet, felüdít és elkötelez magának. Családi állapotom: nős, négy gyerek, Gábor, Dávid, Borbála és Sára édesapja. Lelkészi szolgálatom helyszínei: 1985–1986 között Bukarestben segédlelkész; 1986–1989 között Oltszakadáton helyettes lelkész; 1989–1996 között Szatmáron és Nagykárolyban lelkész; 1996-tól Sepsiszentgyörgyön végzem a lelkészi szolgálatot.

Közegyházi tisztségeim: 1998–2004 között a Brassói Evangélikus Lutheránus Egyházmegye alesperese; 2002–2008 között a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke; 2004-től a Brassói Evangélikus Lutheránus Egyházmegye esperese. Az idei választások után a harmadik mandátumot kezdtem el, abban bízva, hogy küldő Uram továbbra is erőt ad a szolgálathoz. Küldetésemben fontos feladatnak tartom közösségeinkben az egység és a békesség megőrzését. Átmenteni értékeinket, ragaszkodva az idén 500 éves reformáció ma is aktuális üzenetéhez: az egy-

háznak folyamatos megújulásra van szüksége. Az egyház akkor él, ha a mai élet mai kihívásaira mai válaszokat tud adni. Ezért dolgozom egyházunkban, ahol 2005 óta püspökhelyettesi megbízatásom is van. Tudom, hogy a felsorolást itt nem lehet befejezni, hiszen a gyülekezetek és az emberi lelkek ápolása és építése soha nem egy befejezett, jól vagy kevésbé jól elvégzett munka. Azt is tudom, hogy ezt a szolgálatot, kizárólag csak emberi erőre támaszkodva végezni lehetetlen vállalkozás lenne. Viszont az a hit vezérel, amit a 23. zsoltár hirdet. „… az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm…”, Vele „…nem félek semmi bajtól…”, mert tudom, hogy Ő velem van, megtart és megerősít engem.

5

Jubileumi közgyűlés A ROMÁNIAI EVANGÉLIKUS-LUTHERÁNUS EGYHÁZ ÁPRILIS 27–29. KÖZÖTT TARTOTTA JUBILEUMI KÖZGYŰLÉSÉT TATRANGON. A közgyűlésre a küldötteken kívül számos vendég, meghívott és érdeklődő érkezett. A nyitóalkalmon mintegy 400 személy vett részt. Az ünnepi istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán püspök prédikációjában tudatosította a résztvevőkben, hogy a reformáció és az egyház középpontjában nem emberek állnak, hanem Jézus Krisztus az egyedüli alap. Az igehirdetés után beiktatták hivatalukba az újonnan megválasztott egyházmegyei tisztségviselőket, nevezetesen Bobcsok Ludovic Andrejt, a nagylaki egyházmegye esperesét, Fehér Attilát, a kolozsvári egyházmegye espe-

XVI. Barcasági Evangélikus Gyülekezetek Kórustalálkozója A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház ez év április 27–29. között tartotta meg a Reformáció 500 alkalmából szervezett Jubileumi Közgyűlését, melynek keretében mindhárom egyházmegye megszervezte a maga rendes évi közgyűlését. A közös ünneplésre a festői környezetben levő Tatrangon, a brassói egyházmegye legnagyobb lélekszámú vidéki gyülekezetében került sor. A jubileumi rendezvény utolsó napján a sepsiszentgyörgyi gyülekezet adott otthont a XVI. Barcasági Evangélikus Gyülekezetek Kórustalálkozójának. Már korán reggel benépesült a templom és a körülötte levő tér, sorban érkeztek a bejelentkező kórusok, és mindenki ott végezte el a bemelegítést, a ráhangolódást, ahol éppen helyet kapott. A harangok „éneke” jelezte az ünnepély kezdetét, melynek hívására mindenki elfoglalta helyét a templomban. Bevezető áhítatában a házigazda, Zelenák József lelkész, esperes a Zsolt 149,1 alapján a zene, az éneklés szeretetére hívta fel a figyelmet. Evangélikus egyházunkban különösen hangsúlyos az egyházi zene szolgálata – mondta. A zene és az ének nem csupán másodrendű kísérőjelenség az istentiszteleten, hanem annak lényegi ré-

6

resét és Magos Györgyöt, a kolozsvári egyházmegye felügyelőjét. Az ünnepi közgyűlést köszöntötte Ballai Zoltán református lelkész, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Farkas Balázs csíkszeredai konzul. Az istentiszteletet a Kronstadt Quartet vonósnégyes és Anda Pop szopránénekesnő műsora színesítette. A közgyűlés második napján Köncze Geréb Árpád leköszönő esperes áhítata után Adorjáni Dezső Zoltán püspök megnyitotta a konferenciát, majd Koszta István brassói lelkész-alesperesnek, valamint dr. Juráj Vanko, a nagylaki egyházmegye lelkész-alesperesének előadásai következtek Isten igéje anyanyelven címmel. Az előadások után mindhárom egyházmegye megtartotta az egyházmegyei munkaülést, majd délután Marosán Csaba kolozsvári színművész Luther – Asztali beszélgetések című előadásával gazdagította eseményünket és egyben ismereteinket is. A két újonnan megválasztott esperes magyar–szlovák nyelvű istentiszteletével és igehirdetésével zárult a második nap. Harmadik napon Sepsiszentgyörgyön került sor a Barcasági Evangélikus Kórustalálkozóra, amely keretében számos barcasági kórus dicsérte Istent énekszóval. Fehér Attila

sze. A „musica sacra” lutheri értelmezése emlékeztet arra, hogy Istennek ez a csodálatos ajándéka igehordozó, igehirdető jelentőségű. A legősibb és legszebb hangszer az emberi hang. Ezért fontos az a munka, melyet az énekkarok egy-egy közösségen belül felvállalnak és végeznek. Szolgálatukra Isten gazdag áldását kérte. A találkozó mottója a lutheri idézet volt: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.” A műsorvezető Domokos Zsuzsa tanítónő köszöntője után a jelenlevő kórusok sorra mutatták be műsorukat, majd vették át az elismerő oklevelet és a rendező gyülekezet ajándékát. A műsort a sepsiszentgyörgyi Kantate gyerekkórusa nyitotta, ők először vettek részt a találkozón. Majd mindenki sorra került: a brassói gyülekezet kórusa, a sepsiszentgyörgyi Jubilate Deo kórus, a barcaújfalusi gyülekezet asszonykórusa, az apácai gyülekezet kórusa és a négyfalusi Polifónia vegyes kar. Meghívottként idén a keresztvári református gyülekezet férfikórusa és a kilyéni Búzavirág dalkör volt jelen. A találkozó végén a szűknek bizonyuló oltártérben énekeltük a Gyerkó András zenetanár által kiválasztott Szokolay Sándor-művet: Áldjuk Isten nagy kegyelmét – mely az Isten iránti hálánkat repítette a Mindenható felé. A találkozó közös ebéddel ért véget. Zelenák József


(Le)épített örökség

MÉSZÁROS TÍMEA

Pénz, szaktudás és kötődés kell ahhoz, hogy kő kövön maradjon A KOLOZSVÁRI MŰEMLÉKVÉDELEM ESÉLYEIRŐL ÉS KUDARCAIRÓL is szó esett a Nemzetközi Műemléki Napon. Mű (vagy már csak) emlék? – ez a volt a címe és egyben a központi kérdése is annak a fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett a Nemzetközi Műemléki Nap alkalmából. Válaszként a meghívott szakemberek az erdélyi általános műemlékvédelmi borúlátás mellett olyan támpontokat is megfogalmaztak, melyek segíthetnek abban, hogy a műemlékek ne csak emlékként maradjanak fenn. Bukarest hanyagul bánik a műemlékekkel, de mi nem tehetjük ugyanezt, mert a műemlékek műveltségünket, kultúránkat, identitásunkat hordozzák – indította a beszélgetést Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, az esemény egyik házigazdája. A huszonnegyedik óra végéhez közeledve társadalmi összefogásra és szakértelemre van szükség – és nemcsak évente egy, hanem több műemlékvédelmi világnapra –, hogy tudatosuljon, milyen értékeket veszítünk el örökségünk pusztulásával. Oláh Emese, Kolozsvár nemrég beiktatott alpolgármestere szintén házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, és méltatta Máthé János amatőr fotóművész romos templomokat, műemléképületeket ábrázoló képeit. A porladó kövek szépségét megörökítő Máthé János szeretettel, türelemmel és aprólékosan leltározza a letűnt századok lenyomatait. A most kiállított száz fotó mellbevágóan emlékeztet kötelezettségeinkre: megőrizni, ápolni, helyreállítani szimbólumainkat, fogalmazott az alpolgármester. A műemlékvédelem is védelemre szorul – hívta fel a figyelmet Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök. Romániában 1977-ben Ceauşescu utasítására szüntették meg a műemlékvédelem intézményes működését, aminek a következtében felgyorsult a műemlékek pusztulása. A ’90-es években a szakmának sikerült talpra állnia, de soha nem volt megfelelő szintű az anyagi ráfordítás. Bár az állandóan változó felállású politikum nem műemlékbarát, és a gazdasági szféra is inkább akadályozó tényezőként tekint a műemlékvédelemre, a társadalom ébredezik – vélekedett Furu Árpád.

Balról: a házigazdák, Adorjáni Dezső Zoltán és Oláh Emese, valamint a kiállító Máthé János

2017. NYÁR

Középen az előadó Furu Árpád, tőle jobbra Maksay Ádám és Gál Zsófia (Fotók: Szabó Tünde)

Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója ezt azzal egészítette ki, hogy hiába alakult ki egy lelkes szakértői csoport Bukarestben, a kezük kötve van, pontosabban volt. A fél évvel ezelőtti politikai átrendeződés miatt ugyanis az egész csapatot menesztették. Gál Zsófia, a Korzo Egyesület művészettörténésze optimista álláspontot képviselt: tapasztalatai szerint a fiatalok körében egyre nagyobb az érdeklődés az épített örökség iránt, nagyon sok pozitív visszajelzést, bátorítást kapnak tevékenységük során. Ha már sikerül a tudást és a lelkesedést átadni a fiataloknak, és kialakítani bennük a kötődést az épített örökséghez, nagyobb az esély az egész társadalom pozitív viszonyulására. Furu Árpád szerint kihívást jelent, de sokat segít, ha a szakma prioritási listát állít fel, mely épületekért érdemes és kell harcolni. A kulturális örökség kérdése mindig az adott közösségek értékrendszerén múlik: ha egy romos ház vagy templom sorsa fontos a közösségnek, akkor könnyebb felhívni az illetékesek figyelmét is a beavatkozás szükségességére, mondta Furu Árpád. Az unitárius egyház műszaki előadójaként izgalmas szakmai tapasztalat volt számára a Magyar utcai egykori püspöki rezidencia helyreállítása. A folyamatos pénzhiány miatt elhúzódó felújítás aprólékos munkára adott lehetőséget, aminek köszönhetően rengeteg többletinformáció került napvilágra az épületről és lakóiról. Egy késő középkori cserépkályha maradványai, Mátyás korabeli kerámiadarabok, egy Napóleon-kori festett deszka és számos rejtett emlék – például csontok a konyháról – került elő. Ahol viszont nincs idő alaposan tanulmányozni és dokumentálni felújítás előtt az épületet, ott a helyreállítási munkákkal értékes információk, dekorációs részletek vesznek el. Az értékvesztés tehát látens módon a felújításokkal is zajlik, nem csupán a szemmel látható – és épp kiállított – pusztulás során – vonta le a következtetést Furu Árpád. Maksay Ádám arról beszélt, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 600 templomából mintegy 300 számít műemléknek, és ezek közül 100 pusztulófélben van. Egy

7

évtizeddel ezelőtt gondolták újra, hogy az egyház milyen elv szerint rendszerezze a veszélyeztetett templomokat, illetve a megszűnés szélére sodort gyülekezeteket, így összeállt egy tizenöt települést tartalmazó szűkített lista, melyre fokozottan odafigyelnek. A prioritási listát tehát ő is szükségesnek tartja, csakhogy szerinte senkinek nincs bátorsága felvállalni, hogy mely épületeket, templomokat mentsék meg, és melyeket hagyjanak pusztulni. A szakember nem titkolta: sokszor éppen a helyi gondnokok, presbiterek, hívek meggyőzése a legnehezebb, akik figyelmen kívül hagyják a szakemberek javaslatait, leverik a falképeket, cementeznek. Maksay úgy vélekedett, alaposan dokumentálni kell a műemlékeket, hiszen bármikor fordulhat a kocka, és kerülhet pénz a felújításukra. Ebben az esetben hasznos lehet minden fotó vagy rajz. A meghívottak és a közönség egyetértett abban, hogy a többféle módon értelmezhető törvények, valamint alkalmazásuk körüli bonyodalmak sokat ártanak a műemlékek ügyének, és ezen csak a politikum tud változtatni. A kerekasztal-beszélgetésen szóba került az is, hogyan alakul át a város szövete, a gazdasági és politikai érdekek hogyan feszítik szét Kolozsvár városképét. Míg a magánszemélyek számára rendkívül nehéz egyegy környezetvédelmi, műemlékvédelmi, illetve építészeti engedély megszerzése, addig a kellő hatalommal vagy megfelelő pozícióban dolgozó ismerősökkel rendelkező vállalkozók számára mindez gyerekjáték. Nagyon sokan fütyülnek a törvények betartására, és engedélyek nélkül építkeznek, bontanak, újítanak fel. A szakértők szerint a nemrég többszöri konzultációk nyomán elkészült általános városrendezési terv korszerű,

Az éltető hit napja Az immár kilencedik alkalommal megrendezett Négyfalusi Evangélikus Nap, a Reformáció 500 égisze alatt, a Luthert nagyban befolyásoló bibliai felismerést választotta vezérgondolatának: „Az igaz ember pedig hitből él.” (Róma 1,17.) Tudjuk viszont azt is, hogy „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által”. (Róma 10,17) Ennek a krisztusi beszédnek, bátorító örömhírnek a hallására gyűltek össze Négyfalu evangélikus gyülekezeteinek képviselői május 13-án, az immár hagyományos helyszínen: Hosszúfalu-Fűrészmezőn. Aki az élet beszédét tolmácsolta: Győri János Sámuel pesterzsébeti evangélikus lelkész és társai a szolgálatban. A nap úrvacsorás istentisztelettel indult, melyen a liturgiai szolgálatot a helyi lelkészek (Daragus Endre, Korodi Levente és Török László) végezték. Győri János Sámuel, aki már a második evangélikus napon közöttünk szolgált, a Pál apostol által Lisztrában meggyógyított sánta története kapcsán kifejtette, hogy ez a csodás gyógyítás úgy válhatott lehetővé, hogy annak a szerencsétlen embernek nemcsak hatalmas fogyatékossága volt, hanem óriási HITE is. Mindenféle gyógyuláshoz és egyáltalán az élethez erre a hitre van mindenkinek szüksége. Ezt a hitet volt hivatott élesztgetni, erősíteni, építgetni a közös úrvacsora, majd az istentiszteletet követő lendü-

8

de elsősorban a gazdasági érdekeket veszi figyelembe, és nem műemlékbarát. Oláh Emese alpolgármester (aki 2012 óta tanácsosként az urbanisztikai bizottság tagja) szerint a terv bírálható, és bírálni is kell, de mindenképpen előrelépést jelent az 1999-es városrendezési tervhez képest. Az alpolgármester az együttműködés elmélyítését szorgalmazta a műemlékvédelmi szakemberekkel. A beszélgetés végül mérsékelt optimizmussal zárult: az utóbbi években Kolozsváron társadalmi összefogás bontakozott ki a város és az ország jövőjét érintő fontos kérdésekben. Maksay Ádám úgy vélekedett: a verespataki bányaberuházás vagy a Szamos parti út bővítése elleni tüntetések azt mutatják, ébredezik az ifjúság, amely közbelép, ha kell. Ha hasonló energiát fordítanak a városképre, akkor sokat lehetne tenni a műemlékek védelméért.

A résztvevők szerint a háttérben látható toronyházak felépítését nem kellett volna engedélyezni

letes előadás arról, hogy Isten miképpen mutatta meg kegyelmét abban is, hogy az írás kialakulásával „rögzíteni” lehetett az élet beszédét, hogy mindig, mindenki számára hozzáférhető, biztos támasz legyen. És ezt a hitet erősítette a jó hangulatban közösen elköltött ízletes ebéd, a kötetlen beszélgetés, majd pedig a tervezettnél – hála Istennek – hosszabbra sikeredett „koncert”. Azért így, idézőjelben, mert a pesterzsébeti testvéreknek köszönhetően egyre oldottabb és mégis bensőséges hangulatban többször is együtt énekeltek az előadók és a közönség (egyébként a con-serere latin szó eredeti jelentése: összeköt, egyetért, megállapodik valamiben…). Jó volt hallani, dúdolgatni vagy éppen teljes szívből fújni a Négyfaluban valamikor jól ismert „hallelujás” énekeket, melyek missziós, ébresztő ereje az idő múlásával sem csökkent. Most is ébresztettek. Az emlékeket, az együvé tartozás örömgerjesztő érzését, de reménység szerint az ÉLTETŐ HITET is. Hála legyen érte Istennek! Hála legyen a maroknyi pesterzsébeti „misszionáriusnak”, akik vállalták a hosszú út minden nyűgét, hogy a Barcaságon élesztgessék az éltető hitet. Hála illesse a házigazdákat: a Kajcsa lelkészházaspárt és a fűrészmezői gyülekezet figyelmes, segítőkész, munkás tagjait is. Ha Isten is úgy akarja, jövőre a 10. evangélikus napot is megünnepeljük. Török László


Összenő, ami összetartozik HAGYOMÁNNYÁ VÁLT A SZÓRVÁNYNAP BRASSÓBAN. Évről évre találkoznak a barcasági csángók és a közelebbi, valamint távolabbi kisvárosok, falvak evangélikusai, hogy leltárt készítsenek, terveket szőjenek a megmaradásért. A VI. Szórványnap rendkívüli módon az Európa keleti határkövének, az erdélyi reformáció sarkkövének számító Fekete templomban kezdődött, ahol a szász evangélikus egyház lelkésze, Christian Plajer köszöntötte a nagy számban megjelent magyar híveket, majd Koszta István magyar evangélikus lelkész köszöntése hangzott el. Fülöp Károly, az Áprily Lajos Főgimnázium tanára, a Brassói Evangélikus Egyházmegye felügyelője a reformációnak az anyanyelvi oktatásra gyakorolt hatásáról, a brassói oktatás múltjáról tartott érdekfeszítő, számos adalékkal megtoldott előadást. Tisztázta, hogy a német nyelvű oktatás bevezetése után azonnal elindult a magyar anyanyelvi oktatás is, majd ezt követte a román oktatás. Adataink vannak arról, hogy Brassó város tanácsa biztosította a fizetést a magyar tanítónak is. Az előadás igazolta, hogy a templom és iskola elválaszthatatlan volt a középkorban és az újkorban is. A nagy reformátor, Johannes Honterus szobrának megkoszorúzása után – melyen részt vett Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Koszta István lelkész, a szórványnapok főszervezője – a résztvevők a magyar evangélikus templomba mentek, ahol a Ze-

2017. NYÁR

lenák József esperes által tartott áhítatot követően két előadás hangzott el a reformáció vezéralakjairól: Luther Mártonról és Kálvin Jánosról. Az előadók – Sándor Frigyes miskolci evangélikus lelkész, esperes és Szegedi László Tamás kőhalmi református lelkész, esperes – a két egyházi személyiség és a két felekezet közti megfelelőségekről beszéltek. Sándor Frigyes vetítettképes előadásában Luther Márton életét és korát mutatta be. A 16. század elejének zűrzavarában vezérlő fényként jelenik meg Luther egyházreformáló, a Szentíráshoz és az első négy évszázad egyházatyáinak írásaihoz viszszatérő és visszatérítő munkája. Felidézte Luther Márton véleményét, miszerint: „A világ Isten kertje, amelyet művelni kell. A műveléséhez azonban tudás kell.” Luther halálának körülményeit ismertetve zárta előadását, felolvasta a nagy reformátor utolsó üzenetét: „Öt év elegendő, hogy valaki a szántást-vetést jól megtanulja. Huszonöt esztendőre van szüksége annak, aki az államkormányzást akarja elsajátítani. De száz évig kell az egyház élén állnia annak, aki a Bibliát igazán meg akarja érteni. Koldusok vagyunk. Ez így igaz.” Szegedi László Tamás Kálvin János szerepét és személyiségét idézte meg. Hangsúlyozta, hogy Institucióját a Szentírásra alapozta. Feltette a kérdést, vajon hogyan értékelné Luther és Kálvin azt a rajongást, amellyel ma őket övezik akkor, amikor a refor-

AMBRUS ATTILA

mátorok több ízben is nyomatékosították, hogy egyedül Istené a dicsőség. Kálvin Jánosnak még a sírhelye sem ismert, ez volt az akarata, hogy Isten egyedülvaló dicsőségét ezzel is kiemelje. A református esperes a folyton megújuló egyház szükségességét hangsúlyozta, valójában a folytonosan a Szentíráshoz igazított élet megélése kell hogy legyen a keresztény ember célja. Este a kolozsvári Harmadik zenekar autentikus magyar népdalokat játszott, majd táncházat is tartottak. Pünkösd vasárnapján az ünnepi istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán hirdette az igét János 16,12–15 („Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”), valamint 2Timóteus 1,7 („Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanságnak lelkét.”) alapján. A püspök az előző napi előadásokra utalva feltette, majd meg is válaszolta a kérdést: az egyház történetében, a reformáció történetében ki volt a legnagyobb Luther-követő; a válasz egyszerű: Kálvin. „Van egy mondás, hogy ami összetartozik, az

9

összenő. Én ebben nagyon hiszek. És ezért imádkozom, és ezért teszek. Jó úton haladunk, el kell mondanom, hogy ami összetartozik, az össze fog nőni, mert két héttel ezelőtt, május 19–21. között tartották meg Nagyváradon a Varadinum napokat, s ennek keretében a történelmi Magyarország református egyházai a református egység napját szervezték meg. Helyreállító tény, hogy erre a rendezvényre püspökként és személyem által is meghívtak. És ami ennél is fontosabb, nem az első sorban ültem a vendégek között, hanem a szolgáló lelkészek és püspökök között kaptam helyet. Tehát szolgálni kértek fel. Igehirdetésre, liturgiai szolgálatra. Sőt, az istentiszteleten arra kértek fel, hogy az úrvacsora liturgiáját evangélikus szertartás szerint tartsam meg a reformátusok gyülekezetének, az 5–6000 református testvérnek, s köztük a néhány száz evangélikusnak. Történelmi esemény ez, hiszen a két egyház között a második és har-

Kiskapusi krónika Zászlóavatás Kiskapuson pünkösd első napján zászlóavatással tisztelegtek a reformáció 500. évfordulójának emlékére. A peresbitérium javaslatára egy hímzett zászlót készíttetett az egyházközség, melyen Kós Károly grafikája a kiskapusi templomról és egy áldás szövege van, melyet újzsindelyezéskor, 1806-ban mondott a lelkész. Horváth Csaba lelkész avatóbeszédében kihangsúlyozta, hogy akik zászlót bontanak, azt akarják környezetük tudomására hozni, hogy itt akarnak maradni. Aki zászlót bont, várat akar őrizni, várat akar védeni, és ezt

10

Tisztelgés az erdélyi reformáció elindítója, Johannes Honterus szobra előtt

madik generáció idején, tehát nem Lutherék, nem Melanchtonék idején, történt meg az egyházszakadás. Többek közt az úrvacsora fölött történő, szerintem elfogult és értelmetlen viták miatt. Hála Istennek, eléggé ritkán álltunk mi egymással szemben, noha volt olyan időszak is, hogy szinte ridegen éltünk egymás mellett, szinte nem is akartunk tudo-

akarja adni az utána következő nemzedéknek. Ma másképp kondult a harang… Május második vasárnapján Kiskapuson egy kicsit másképpen szólt a harang. Az istentiszteletre gyűlt emberek érezték, hogy ez a harangkondulás nemcsak Isten hívó szava, hanem emlékezetető igéje is. Az igehirdetésben Horváth Csaba lelkész Sámuel könyvéből vett textus alapján beszélt annak a jelentőségéről, hogy milyen fontos az imádkozó édesanya. Milyen nélkülözhetetlen a példaadás és az Isten előtt való alázat. Milyen mintákat követünk? Kitermeli-e a mai világ az imádkozó és imádságra taní-

mást venni egymásról. A történelem lassan arra tanított meg, hogy mégiscsak testvérek vagyunk, és a testvérek között az a rend, hogy szívvel-lélekkel támogassák egymást. Igenis lehet testvérként együtt élni, úgy, hogy mindenki a maga identitását éli meg” – mondta Adorjáni Dezső Zoltán püspök. Az istentiszteleten kiosztották az úrvacsorát. Díszoklevelet nyújtottak át Rab Gyula nyugalmazott evangélikus lelkésznek szolgálata, egyháza iránti hűsége elismeréseként. A feketehalmi gyülekezet tagjai szavaltak és énekeltek. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult. A VI. Szórványnap egybeesett a Nemzeti Összetartozás Napjával. A barcasági csángó evangélikusok összmagyarhoz tartozó, ám mégis különleges kultúrájának illusztrálását szolgálta a kulturális műsor. Fellépett a Brassói Fúvószenekar, majd a citeraegyüttes. Az Evangélikus Egyház néptáncegyüttese, a Mátka fél éve alakult. Oktatójuk Ráduly Zsuzsa és Ráduly Sándor. Az énekeket Koszta Enikő lelkész tanítja. A fiataloknak ez volt az első fellépésük, és máris nagy sikert arattak. A Búzavirág néptáncegyüttes előzte meg a Mátka lányainak körtáncát. Végül a tatrangi Boricások járták el az évszázados, világszerte híres táncot. A műsort a sepsiszentgyörgyi Lady & The Tramps együttes zárta. A VI. Szórványnap sikerét igazolja, hogy sokan így búcsúztak el egymástól: Találkozzunk jövőre is!

tó édesanyákat? A világ számít ránk, várja tőlünk a követendő modellt. Az igemagyarázat után a gyülekezet volt kórustagjai rövid énekszámokkal köszöntötték az édesanyákat. Magasztossá téve azt a pillanatot, amikor az ember kisebbségi sorsban, román tengerben magyarul kimondhatja: köszönöm, Istenem, az édesanyámat. A gyermekek és fiatalok kicsiny, de igyekvő csapata mondott verset, hálaadást Istennek azért a szeretetért, amit az édesanyákon keresztül éreztet velünk. De nemcsak a kicsinyek köszöntötték az édesanyákat, hanem az idősebb korosztálytól is hangzottak el szavalatok. Horváth Csaba


Konfirmációs körkép

Halmágy

Apáca

Kolozsvár

Csernátfalu Marosvásárhely

Nagyvárad Hosszúfalu-Alszeg

Nagybánya

Türkös

Sepsiszentgyörgy

2017. NYÁR

Zajzon

11

Világszövetségünk nagygyűlése WINDHOEKBEN, NAMÍBIA FŐVÁROSÁBAN KERÜLT MEGRENDEZÉSRE A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG 12. NAGYGYŰLÉSE, ahova a világ minden részéről több mint nyolcszáz résztvevő érkezett. Egyházunkat Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Fehér Attila főtanácsos-esperes képviselték. A nagygyűlést vendégül látó Namíbiai Köztársaság Evangélikus-Lutheránus Egyházának, a Namíbiai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak és a Namíbiai Németajkú Evangélikus-Lutheránus Egyháznak összesen 1,2 millió tagja van, akik a Namíbiai Evangélikus-Lutheránus Egyházak Egyesített Tanácsa elnevezésű ernyőszervezet irányítása alatt közösen munkálkodnak a namíbiai egyházak egységéért. A nagygyűlés alapgondolata és mottója a „Megszabadítva Isten kegyelme által” volt, és az istentiszteleteken, a pódium-előadásokban, valamint a csoportbeszélgetéseken arról esett szó, hogy a megváltás, az ember és a teremtett világ nem vásárolható meg pénzért. A megnyitó istentiszteleten dr. Elena Bondarenko orosz lelkésznő hirdette az igét. Az istentisztelet keretében a delegáltak arra emlékeztek, hogy az egyház túlélése nem más, mint Isten ígéretének beteljesülése: „Isten ígéretei valóban beteljesedtek. 2000 év óta az egyház az evangéliumot hirdeti és a szentségeket szolgáltatja ki. Az egyház győzedelmes, mert Jézus ezt megígérte.” Az istentiszteleten a zenei aláfestést a Világszövetség ad hoc kórusa és a helyi közösség zenészei biztosították. Az istentiszteletet követő megnyitón dr. Munib Younan, a Lutheránus Világszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy „arra hívattunk el, hogy a Szentlélek erejével cselekedjünk. Arra hívattunk el, hogy hirdessük Isten igéjét, hogy Isten a gyengék és megvetettek, az elárultak és a felettes hatalmaktól szenvedők mellett áll. Nem feledi el azokat, akiket a központi világi hatalom elfelejt.” Az LVSZ elnöke, hét évig tartó szolgálata lejártával, köszönetet mondott Martin Junge főtitkárnak a munkájáért és az egyházközösség vezető grémiumának, valamint az egyházi vezetőknek is, akik őt támogatták. Dr. Martin Junge főtitkár a konferencia megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy „a világméretű lutheránus közösség a reformáció ötszázadik jubileumát mérföldkőnek tekinti, nem pedig végpontnak, amikor egy szétszakadozott világban bizonyságot tesz Jézus Krisztus evangéliuma mellett”. A XII. nagygyűlés első napjának estéjén a namíbiai államelnök meghívásának tettünk eleget. Hage Gottfried Geingob, evangélikus felekezetű elnök vendégül látta a nagygyűlés ezres létszámú részvevőit. A vacsora keretében egy csodálatos gyerekkórus, egy buzdító ifjúsági kórus és egy kamarazenekar előadását hallgathatták a résztvevők, majd az államelnök köszöntötte a jelenlévőket. Köszöntésének utolsó szava egy szuahéli kifejezés volt: „Harambee”, aminek jelentése „húzzunk együtt egy irányba”, ezzel mintegy mindenkit buzdítva az összefogásra, az együttműködésre és az egymás segítésére. Sok mindent lehetne írni a nagygyűlésről, hiszen a mindennapi előadásokban szó esett a nők és gyerekek el-

12


Afrika földjén len elkövetett erőszakról, a rabszolgaságról, az isteni kegyelemről, amelyet nem lehet megvásárolni. Talán egy lapszám sem lenne elég erre, azonban szeretnék kiemelni két momentumot a nagygyűlés idejéről. Az egyik a május 14-én, vasárnap tartott óriási ünnepi istentisztelet, amelyet a Sam-Nujoma Stadionban szerveztek meg, és amely keretében a reformációról emlékeztek meg a jelenlévők. Számomra csodálatos volt, hogy az egész stadion megtelt. Jöttek ide Dél-Afrikából, Botswanából, Angolából, Zambiából és még Zimbabwéből is keresztyének, hogy együtt ünnepeljenek. Több mint tízezren gyűltek össze a stadionban. Az istentisztelet kezdetén a windhoeki evangélikus gyülekezetek konfirmandusai egy csodálatos élő Luther-rózsát alkottak. Az igehirdetésben dr. Zephania Kameeta namíbiai püspök kiemelte azt, hogy „a múlt borzalmainak megigazítására nincs szükség, hanem sokkal inkább arra, hogy Isten az ő kegyelmével tiszta szívet hozzon világunkba, olyan szívet, amely tele legyen szeretettel, igazságossággal és békeséggel”. Az istentiszteletben részt vettek a delegáltak is, akik igéket, imádságokat olvastak, úrvacsorát osztottak a stadionban lévőknek. Igazi öröm volt namíbiai lelkészekkel együtt a jelenlévő afrikai testvéreknek úrvacsorát adni. A másik fontos momentum az új elnök és az új tanácstagok megválasztása volt. A Világszövetség 145 tagegyházból és egyházközösségekből jelenlévő delegáltjai megválasztották az új, 48 tagból álló tanácsot. Ugyanakkor a delegáltak megválasztottak dr. Musa Panti Filibus püspököt, a Nigériai Krisztus Lutheránus Egyháza érsekét a Lutheránus Világszövetség elnökének. Ő, az LVSZ 1947. évi alapítása óta, a tizenharmadik elnök és a második egyházi vezető, aki Afrikából származik. Filibus püspök bemutatkozó beszédében elmondta, hogy a misszió elősegítését és az egyházközösség kapcsolatainak ápolását tartja prioritásnak. Ugyanakkor kiemelte, hogy számára fontos a diakónia, az ifjúsági munka, a humanitárius tevékenységek és a nemek közötti igazságosság. Beszédében kitért a nigériai helyzetre is. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Nigériában sok egyházi aktivitást le kellett állítani, hiszen a Boko Haram (iszlamista szektás mozgalom, amely merényleteket és erőszakos cselekedeteket hajt végre) támadásai veszélyeztették az istentiszteleteket és a nigériai keresztyének életét. „Nagyon szükségesnek tartom, hogy a mai világban foglalkozzunk a vallásilag motivált erőszakkal” – mondta Filibus érsek. Az utolsó nap elkészült a nagygyűlés záródokumentuma is, amely megtalálható egyházunk honlapján is. Ez a konferencia napjaira lebontva tartalmazza a teljes nagygyűlés végkonklúzióját. A dokumentum fő pontjai: „Isten kegyelméből szabadon”, „A megváltás nem bocsátható áruba”, „Az ember nem bocsátható áruba”, „A teremtés nem bocsátható áruba” és „Szabadító kegyelem – közös elhívásunk”. Igazi élmény volt részt venni ezen a nagygyűlésen és egyházunkat képviselni. Fehér Attila

2017. NYÁR

13

Anyák napja

Arad

Barcaújfalu

Kolozsvár

Kiskapus Sepsiszentgyörgy

Tatrang

14

Szatmárnémeti


„Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét” A reformátori tanítás és pünkösd egy Luther-énekben

A Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét kezdetű ének a legrégebbi német népénekek közé tartozik, első verse középkori eredetű, 2–4. verseket Luther Márton szerezte. Mostani alakjában az első versét már a 13-ban énekelték, hagyomány szerint főként pünkösdkor és temetéseken. Több rokon jellegű népénekhez hasonlóan, az akkor még csupán egy versszakos ének egy ünnepi szekvenciához, a mi esetünkben a Veni sancte spiritus et emitte caelitus kezdetű pünkösdi szekvenciához kapcsolódott. Elsőként a népszerű középkori ferences prédikátor, Regensburgi Bertold (kb. 1210–1272) nevéhez fűződő egyik prédikációban tettek róla említést. Ezek szerint az ének már a 13. század közepén igen ismert lehetett, hiszen a prédikáció igen hasznos énekként szól róla, mint amelyet szívesen és szívbeli teljes áhítattal kell énekelni. A Veni sancte spiritus pünkösdi szekvencia zárószakaszában a Szentlélek segítségéért könyörög, hogy a hívek a halál órájában elnyerjék az üdvösséget. Ezt a gondolatot viszi tovább a német nyelvű egyversszakos Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét kezdetű ének, így érthető, hogy elsősorban temetési énekként volt ismert, majd a késő-középkorban prédikáció előtt, illetve körmeneteken énekelték. Az ének jellegzetes Leisének, melyre jellemző, hogy minden versét a Kyrie eleison könyörgés vagy annak rövidített alakja (Kyrieleis), később anyanyelvre fordított változata (magyarul könyörülj; szánj meg, Isten) zárta. A népszerű egy versszakos népének keletkezésének körülményeit, valamint az énekléséhez fűződő szokásokat, alkalmakat valószínűleg még jól ismerték a reformáció idején, hiszen az éneket több reformátori iratban, liturgia-javaslatban is ott találjuk a javasolt liturgiai elemek között. Luther Márton az 1523-ban összeállított Formula missae et communionis című istentiszteleti rend javaslatában egyes liturgikus énekek helyett gyülekezeti énekversek éneklését javasolta. Mivel azonban akkor még nem állt rendelkezésre elegendő németnyelvű találó ének, a reformátor ezek pótlására „átmenetileg“ három középkorból ismert népéneket adott meg lehetőségként, közöttük éppen a Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét (Nun, bitten wir den Heiligen Geist) kezdetű éneket is. Az 1533-as Witternbergi Rendtartás az éneket az eredetileg annak forrásaként szolgáló középkori szekvenciával együtt javasolta pünkösd ünnepére. Ott találjuk az éneket Luther munkatársa, Johann Walternek a gyülekezeti énekek négyszólamú gyűjteményében (Chorgesangbuch, 1524) különösebb alkalom megnevezése nélkül, a Luther által összeállított Német mise (1525) rendjében azonban már állandó istentiszteleti énekként jelenik meg az epistola és az evangélium között. De a középkori szekvenciához hasonlóan a Luther-éneket is énekelték temetési énekként is, hiszen Luther felvette azt a temetési énekgyűjteményébe (Begräbnisslieder, 1542). Több más reformáció kori egyházi rendtartás prédikációi énekként tünteti fel a középkori egy versszakos változatot vagy a Luther-féle négy versszakos változatot.

2017. NYÁR

BENKŐ TÍMEA

Luther Márton többször szerzett úgy új éneket, hogy valamilyen középkori himnuszt, szekvenciát, latin éneket használt fel ehhez. Hogy megértsük, miért nem elégedett meg azzal, hogy csak egyszerűen lefordítja a Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét kezdetű ének egy versszakát, hanem további versszakokat szerzett az énekhez, figyelmesen végig kell olvasnunk az első verset, majd a Luther általhozzá költött versszakokat. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét Legfőképpen az igaz hitért! Hogyha jő a végóra, mellénk álljon, Hazatérésre készen találjon! Szánj meg, Isten! Az akkori egyetlen versszak központi kérése a hitre, mégpedig az igaz hitre vonatkozik. Luther éppen ezt a gondolatot emelte ki az ének szavai közül, amikor egy alkalommal pünkösdi prédikációjában említést tett erről az énekről is. Itt felcsendül az reformátori, egyedül hit által való megigazulásról szóló tanítás, amikor az ének, és az ének kapcsán Luther arról vall, hogy az üdvösség elnyeréséhez az igaz hitre van szükségünk, és a halál órájában azért kell kérnünk a Szentlélek segítő jelenlétét, hogy a halál félelmei között el ne veszítsük az üdvösséget azáltal, hogy rémületünkben nincs meg majd bennünk az igaz hit. A magyar fordítás sajnos nem tudja visszaadni azt a tartalmat, melyet az eredeti szöveg kifejez, ezért nem érezhető mélységében, hogy az ének első verse nemcsak úgy beszél a földi életről, mint nyomorúságról (német Elend), hanem úgy is mint idegen földön, idegen országban való életről, az otthontól való száműzetésben való életről (Elend szó eredeti német jelentése „anderes Land”, azaz más ország). Az első vers üzenete szerint a földi élet folyamán idegen földön vándorlunk, a halál pedig hazatérés az igazi otthonunkba, igazi hazánkba, amire azonban csak akkor van lehetőségünk, ha „belépőjegyként” megvan bennünk az igaz hit. Azok a német ajkú protestánsok, akik a 16. században ezt az éneket németül énekelték, még ismerték a német „nyomorúság” szónak ezt a jelentését, és egészen más lelkülettel énekelték ezeket a sorokat. Hogy mennyire fontosnak tartotta Luther a Szentléleknek a földi életből való eltávozás pillanatában való segítségét, az is jelzi, hogy ugyanezt a gondolatot ismét megfogalmazza az énekhez általa írt utolsó versszakban: „Ínségeinkben légy vigasztalónk, Halál ellen megbátorítónk. Össze ne hagyj esnünk, ha ellenségünk Reánk jő, s romlást készít már nékünk! Szánj meg, Isten”. Luther úgy egészíti ki további három verssel ezt az eredetileg egyetlen versszakot, hogy közben – a többi Szentlélekről szóló énekéhez hasonlóan – követi a Szentlélekről szóló énekek általános felépítését. Ezek az énekek ugyanis általában úgy vannak megszerkesztve, hogy az egyes versszakokban kifejezésre juttatják a Szentlélek sokféle tulajdonságát, annak bennünk és értünk végzett munká-

15

ját és különböző lelki ajándékát (vigasztaló, megelevenítő, megvilágosító, hitet ébresztő, hitben megtartó stb.). A Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét kezdetű énekben ezek a tulajdonságok, ajándékok a Szentléleknek versszakonként változó megnevezéséből is kitűnnek: Világosság (2. v.), Szeretet (3. v.), Vigasztaló (4.). Hogy még véletlenül se tudjuk egyoldalúan vagy saját teljesítményünkre érvényesítve értelmezni ezeket a kifejezéseket, Luther úgy fejti ki a Szentlélek megvilágosító, szeretetet munkáló és vigasztaló munkáját, hogy benne a hit-remény-szeretet hármasnak saját maga által megfeleltetett hit-szeretet-kereszt (fides, caritas et crux) hármast olvashatjuk ki, ahol a kereszt azonban nem Krisztus szenvedésére, hanem az ember szenvedésére vonatkozik (különösen a halál órájában). A Szentlélek „hivatása”, rendeltetése, hogy előbb felébressze bennünk a Jézus Krisztusba vetett hitet, hogy ebből majd előhívja az Isten iránti és felebarátunk iránti szeretetet. Végül pedig a Szentlélek úgy vezéreli a hívő embert, hogy a mindennapi keresztviselésben mellette áll vigasztalásával. A Jer, kérjük Isten áldott szent lelkét kezdetű ének arról tanúskodik, hogy az igaz hit által való megigazulás tanítása már a középkortól átível a reformáció korán át mind

Művészeti kiállítás az 500 éves reformáció jegyében Türkösön Folyó év június 4-én, pünkösd második napján kiállításmegnyitóra került sor a türkösi evangélikus egyházközség gyülekezeti termében. A szív csokra című kiállítás a négyfalusi képzőművészek, népművészek, fotográfusok és fényképgyűjtők alkotásait tárja a nézőközönség elé. Az alkalom a türkösi evangélikus egyházközség és az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület közös szervezésében látott napvilágot. A házigazda, Korodi Levente lelkipásztor köszöntését követően Házi Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez. Az esemény meghívottja, Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének igazgatója volt, aki ünnepélyes beszédével, szívhez szóló szavaival nyitotta meg a kiállítást.

a mai napig. A Luther által hozzáadott három új versszak csupán még erőteljesebben hangsúlyozza az evangélium reformátori értelmezés szerinti lényegét. Miközben a középkori leis-ének azért könyörög, hogy a Szentlélek vigasztaló jelenlétével támogassa a hívő embert a halál órájában, addig a lutheri versekkel kiegészítve az ének az evangélium szerinti keresztény élet summáját adja, mely a hitben és szeretetben és lelki harcban megnyilvánuló keresztviselésben ölt testet. Az ének kapcsolódik a reformáció 1817-es évfordulójához is, amikor is a jubileumi istentiszteletekre szánt énekfüzetekben ismét megjelent. Scheliermacher Liederblätter című, 1817. pünkösd előtti vasárnapjára (Exaudi) összeállított kis énekgyűjteményében, a prédikáció előtti főénekként, az ének első két versét közölte. A reformáció 500. évében érdemes ezt az éneket ismét felfrissíteni, ha nem ismernénk, mindenképpen érdemes megtanulni. Miközben énekeljük, hangot adhatunk a végső órára gondolva minket is foglalkoztató szorongásunknak, és a Szentlélek segítségében bízva elcsendesíthetjük azt. Másrészt ezeket a versszakokat énekelve erőt nyerhetünk arra, hogy gyakorlatban is megéljük az evangélium 500 éve újból felismert, de ma is újból és újból felelevenítésre szoruló reformátori tanítását. Értékelése szerint: „Ez a kiállítás egy nagyon szerencsés összefonódása a képzőművészetnek és a népi kultúrának…, a múlt értékei megőrzésének legszebb példája, hiszen egyszerre látunk itt fotográfiai kincseket, néprajzi kincseket és olyan képzőművészeti alkotásokat, amelyek bármelyik múzeumban megállnák a helyüket… Ez az 500. évforduló nem csupán egy üres évforduló, nem csupán egy nagy szám, amit büszkén hangoztathatunk, hanem valóban az értékek újraértékelésének az éve.” A megnyitón Fazakas Imola orgonált, valamint Antal Zita Melánia népdalokat énekelt – mindketten az Áprily Lajos Főgimnázium diákjai. A reformáció 500 éves jubileumának jegyében szervezett esemény gyönyörűen ötvözte a múlt és a jelen valóságát, érzésvilágát és magát a hagyományt. A reformációs kiállítás egyértelműen hozta felszínre a gyökereihez ragaszkodó, de folyamatosan megújuló csángó szellemiséget. A szép számban megjelent közönség nagyra becsülte a felszólalók szavait, valamint nagy tapssal illette az alkalmon fellépő ifjú művészek zenei betéteit. Az alkalom szervezőjeként és házigazdájaként ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni mindazok iránt, akik hozzájárultak az esemény megvalósításához. Gondolok itt a kiállító művészekre, a társszervezőre, meghívottjainkra és nem utolsósorban mindazokra, akik részt vállaltak a háttérmunka végzésében. Isten áldja mindannyiukat! A kiállítás egy hónapon át tekinthető meg, 2017. július 4-ig. Korodi Levente

www.evangelikus.net 16


„Te vagy az Isten, aki lát engem!”

KALIT ESZTER

Jubileumi Egyházi Napok Németországban

„REGGEL, AMIKOR KINÉZTEM ÉS LÁTTAM, de sajnos szemembe sütött a Nap. Láttam a madarakat szállni az égen, sajnos szemembe sütött a Nap” – énekli beletörődő melankóliával a szombathelyi Ocho Macho zenekar. „Jó nekem”, és mégis olyan édes-keserű a mindennapok hangulata. Rengeteg információ, kép, reklám tolakodik szemünk elé, de megláthatjuk azt is, hogy mennyivel több lehetőségünk és anyagi biztonságunk van elődeinkhez képest. És mégis… Valami mégsem engedi, hogy tiszta szívvel reménykedve építkezzünk. A reformáció ötszázadik jubileumának évében Berlinben és Wittenbergben rendezték meg a 36. Németországi Protestáns Egyházi Napokat (Kirchentagot). Az óriási rendezvény idei jelmondata arra hívta fel a több mint százezer résztvevő figyelmét, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy „Te látsz engem!”, hogy Isten lát minket! Ha az Isten lát minket, ha ingyen, kegyelemmel átkarolva vezeti egyéni és közösségi életünket, akkor van okunk a szívből jövő reménykedésre és a hálaadásra. A nap nem sérti a szemem, hanem hálát tudok adni azért, hogy mindenkit, engem és az idegeneket is életben tartja áldó melegével. Ha Ő lát, hálát adhatok, és én is észrevehetem, emberszámba vehetem a mellettem állókat is. A négynapos rendezvény igehirdetésekkel, énekkel, imával, művészettel, előadásokkal, politikai fórumbeszélgetésekkel és számtalan találkozással erre hívta fel az ünneplő sokaság figyelmét. A 2017. május 24– 28. között zajló fesztivál a „Te látsz engem” jelmondattal hirdette az ateizmusáról híres Kelet-Németországban Isten figyelmes szeretetét. A rendezvényről lehet számokban beszélni, és számtalan élményről is be lehet számolni. A számok és az élmények is együttes erővel Isten népének közösségét hivatottak erősíteni és vezetni. Nézzük a számokat: 4 nap, 106 381 állandó résztvevő, 38 000 napi látogató, 6355 külföldi vendég 105 országból, 60 000 iskolában alvó résztvevő, 30 054 közreműködő, 17 000 segítő, 2473 program, 22 millió eurós költségvetés. De mivel Isten kegyelme számokban nem mérhető, megállapítható, ha nem is volt ott mindenki, nagyon sokan vettek részt a rengeteg programon. Az élmények felől közelítve kétségtelen, hogy az istentiszteletek, a bibliatanulmányok, a napszaki imák és azok között is leginkább az esti áldás örök lenyomatként maradtak meg több résztvevőben is. A Wittenbergben felcsendülő 6000 fős, össznémet evangélikus fúvószenekar zenéje, az ige és a közösség ereje sokáig tudnak erősíteni. Csütörtök, péntek és szombat mindig közös bibliatanulmánnyal kezdődött, ahol lelkészek, politikusok és olyan jeles személyek is, mint Olav Fyska Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Margot Käßmann, a jubileumi év nagykövete és Nadia Bolz-Weber amerikai lelkésznő bibliamagyarázattal indították a napot. Napközben az előadások mellett sor került még több kisebb-nagyobb istentiszteletre, esténként végül mindenki égő gyertyával a kezében várta az esti áldást. Sokakban hordozza majd évekig a fényt az az élmény, amikor a Brandenburgi Kapu

2017. NYÁR

előtt több ezer ember gyertyafénynél énekelt és imádkozott. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések óceánjában örvendetes, hogy nemcsak a díszvendég Barack Obama, hanem Közép- és Kelet-Európa protestáns egyházai és politikusai is szót kaptak. Hetvenezren hallgatták Angela Merkel német kancellár, Barack Obama volt amerikai elnök és Heinrich Bedford-Strohm elnök-püspök beszélgetését. A keresztyének felelősségvállalásáról, a demokráciáról és saját hitükről is beszéltek a vendégek. Emellett kérdésekre válaszolva vallottak arról a politikus óriások, hogy az ő döntéseiket is kötik általános jogszabályok. Tökéletes döntés nincs, és így a fegyverkezés területén sem tudnak kizárólagosan a békés megoldásokra hagyatkozni… Ezzel párhozamosan zajlott Prőhle Gergelynek, az MEE országos felügyelőjének, valamint a Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkárnak és több politikusnak Európa jövőjét tárgyaló fórumbeszélgetése. Szintén ezzel egy időben pedig Közép- és Kelet-Európa protestáns egyházainak képviselői számoltak be szülőföldjük reformációjáról, és beszélgettek az egyház és állam viszonyáról, képzésről, diakóniáról és az evangélikus identitás jövőjéről. Míg egyesek az evangélikus hit perspektiváit vázolták, mások a béke, a vallásközi dialógus fontosságáról és nehézségeiről értekeztek. Emellett számtalan koncert és múzeum, kiállítás várta a látogatókat. A berlini Bonoeffer-ház az egész rendezvény ideje alatt látogatható volt, de a Lehetőségek Piaca is több száz standdal mutatta be a keresztyén egyházak sokaságát, programjaikat és társadalmi felelősségvállalásukat. A Biblia jubileumi fordítását is beszerezhette a kíváncsi látogató. A rendezvény fénypontja a vasárnapi ünnepi istentisztelet volt. Berlinből és egész Németországból közel 120 000 résztvevő zarándokolt ki a Wittenberg melletti Elba-partra, ahol ragyogó napsütésben, zengő dalokkal tehettek mindannyian bizonyságot arról, hogy Luther és a többi reformátor szellemi öröksége ma is sokakban erősíti és táplálja a Krisztusba vetett hitet. Az ünnepi alkalmat a szombat éjszakai Taize-ima vezette be, majd a délelőtti kétórás éneklés keretében megemlékeztek a kopt keresztyének ártatlan áldozatairól, a terror európai áldozatairól és a Földközi-tengerbe fulladt menekültek ezreiről. A gyász és kétségek szomorúságát viszont áttörte az ige hangja, amely 1Kor 13 alapján hirdette a szeretet erejét és hatalmát. Míg Christina Aus der Au, az Egyházi Napok elnökasszonya a keresztyénséget, Európát és a világot őrző és előremozdító dialógusra, párbeszédre hívott fel mindenkit, Bedford-Strohm a Krisztusba vetett hit és a lutheri örökség erejéről beszélt. Az igehirdető kiválasztásával a Német Egyházi Napok hitvallást tettek amellett, hogy a keresztyén hit nem korlátozódik sem Németországra, sem Európára, sem a protestánsokra. Thabo Makgoba dél-afrikai anglikán érsek, Desmond Tutu utódja beszélhetett a wittenbergi záró istentiszteleten a nemzetközi béke és a közösség jelentőségéről.

17

Kárpát-medencei lelkészkonferencia A Soli Deo Gloria Református Konferenciaközpont adott otthont 2017. június 6. és 8. között, a reformáció ötszázadik emlékévében, az evangélikus lelkészkonferenciának. A magyarországi lelkészeken kívül az egész Kárpát-medencéből, sőt még azon is túlról érkeztek lelkészek. A Soli Deo Gloria Konferenciaközpontban már pünkösdhétfőn informális találkozóra gyűltek össze a Kárpát-medencei evangélikus püspökök és gyülekezetvezetők, majd tanácskozásukat kedden folytatták. A határon túli magyar nyelvű gyülekezeti szolgálatokról esett szó. Beszámoltak egymásnak azokról az örömökről és nehézségekről is, amelyekkel a szolgálat alatt szembesülnek és együtt kerestek megoldási lehetőségeket is. Erdélyből többek között Adorjáni Dezső Zoltán, a Felvidékről Nagy Olivér, Ausztriából Fónyad Pál, Németországból Gémes Pál, Szlovéniából, Muraközből pedig Mitja Andrejek volt jelen a tanácskozáson. Fontos lépés volt, hogy a korábban, 2006-ban alakult MAEK (Magyar Evangélikus Konferencia) megszűnt, és létrejött annak jogutódja, a METT (Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület), amelynek meghatározták szabályrendeletét, tagjait és tevékenységét. A nagyobb plénum előtt zajló lelkészkonferencia azonban csak kedd délután

kezdődött Gáncs Péter elnök-püspök igei intonációjával, majd a finn Seppo Häkkinen mikkeli püspök tartott bibliatanulmányt az isteni elköteleződésről az ember iránt, János evangéliuma 21. fejezetének 15–19. versei alapján, Más övez fel téged címmel. Szerda reggel Zelenák József sepsiszentgyörgyi lelkész-esperes áhítatát követően folytatódott a konferencia, amelynek egyik érdekes pontja volt a délutáni kerületek közti vetélkedő. Este Mitja Andrejek szlovéniai lelkész gondolatai zárták a napot, másnap úrvacsorás záró istentisztelettel ért véget a konferencia, amelyet követően mindenki hazatért saját gyülekezetébe. (evangelikus.hu Horváth-Bolla Zsuzsanna szövege nyomán)

Az erdélyi reformáció városaiban A kolozsváriak lelkes kis csapata – Bögözi Dóra, Buzogány Klára, Buzogány Zsolt, Csipkés Olga, Csutak Ibolya, Holdmann Gerhardt, Holdmann Judit, Jancsik Pál, Kállay Péter, Kerékgyártó Imola, Krajnik Nagy Károly, Kubina Richárd, Mucsi Ibolya, Piroska Irén, Szentesi Borbála, Szentesi Mihály, Török Ferenc – részt vett a Tatrangon tartott jubileumi közgyűlésen.

Az arra és a visszafelé vezető úton is sok élménnyel gazdagodtunk. Meglátogattuk a gyönyörűen restaurált Kőhalom és Barcarozsnyó várát, Szászhermány erődített templomát és a segesvári kolostortemplomot. A kirándulás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Reformációi Emlékbizottság támogatásával valósult meg. K. I.

18


A megváltottak dalai (III.) (Folytatás előző lapszámunkból)

5. A reformáció jubileuma Világszerte tíz esztendeje zajlanak az előkészületek a reformáció ötszáz éves jubileumára. A reformáció aktualitását bemutató könyvek születnek az egész világon, Luther írásait újrafordítják, több nyelven is újrafordították a Bibliát, konferenciák, ünnepségek, találkozók, kiállítások, szoboravatások, film és rajzfilmbemutatók várnak az a nagyérdemű közönségre, valamint a hitükért hálát adó, Isten jelenlétét ma is ünneplő keresztyénekre. Idén ötszáz éves jubileumot ünnepel a közel 600 milliót számláló protestánsok nagy családja. Hogyan lehet ez az ünnep a mi saját ünnepünkké? Mi a lényege, mire emlékezünk? Hogyan ünnepelték a korábbi jubileumokat? a) Már a 16. század folyamán több gyülekezetben is megemlékeztek Luther Márton születéséről és haláláról, a reformáció jelentőségéről, valamint az ágostai hitvallás átadásáról. Általános, egyaránt egyházi és világi ünneppé először 1617-ben, a százéves jubileum alkalmával nőtte ki magát. A szász választófejedelem elrendelte az általános háromnapos ünnepet, amelyet október 31-e környékén tartottak meg. A szász fejedelemség és a wittenbergi egyetem mint a lutheri tanok kiemelt őrzői határozták meg az ünnepségek menetét. Egyrészt hálát adtak, jogosan, az idők próbáját kiálló lutheránus hitért, másrészt már-már túldimenzionált, üdvtörténeti jelentőséget tulajdonítottak Luther reformátori munkásságának. Emellett, sajnos, az 1617-es ünnep nem volt mentes a felekezetközi ellentétektől, az ellenreformáció éreztette hatását. A százéves jubileum keretében mégis igehirdetés-kötet is napvilágot láthatott, és ezzel kívánták a reformáció egyik legfontosabb örökségét, az élő és ható igét továbbadni a következő generációknak. 1667-ben, a reformáció 150. évfordulóján rendelte el a szász választófejedelem október 31-ére a reformáció évenkénti rendszeres megünneplését. Így a reformáció emlékünnepe idővel beépült az egyházi esztendőbe. Bár nem üdvtörténeti eseményre emlékezünk, mégis Krisztusra mutató ünnepről van szó. Középpontjában Krisztus váltságműve és az irántunk való kegyelme van. 1717-ben a felekezetközi ellenségeskedés, a római katolikus egyház, a református fejedelmek és a lutheránus fejedelmek közötti ellentétek továbbra is megnehezítették az ünnepet. A kétszáz éves jubileum alkalmával megjelennek a lutheránus felekezeten belül a különböző irányzatok is (pietizmus, lutheránus-ortodoxia), és ennek eredményeként a különböző ünnepségek is. Az 1817-es, a háromszáz éves jubileum alkalmából szervezett ünnepségek átlépték a német fejedelemségek határait. Mai értelemben egy nemzetközi és ökumenikus ünnepről beszélhetünk. Bár az állami vezetés ismét meghatározta az ünnepségek keretét, az ünnep meghaladta a „muszájból” született megemlékezések méretét. Gyülekezetek, lelkészek kezdeményezésére is sok ünnepi esemény láthatott napvilágot. A 19. század elején virágát élő történetkutatás

2017. NYÁR

KALIT ESZTER

sok érdekes információval gazdagította az emlékezést, de emellett a jelen megünneplésére is nagy hangsúlyt fektettek. Az Erős vár a mi Istenünk kezdetű ének ekkor lett a lutheránusok himnusza. A reformációt mint az eszmetörténet nagy eseményét és Luthert mint a felvilágosodás előfutárát ünnepelték. Wartburg váránál közel 500 diák ünnepelt a 300. jubileum alkalmából, és míg a lipcsei népek csatájának hőseiről is megemlékeztek, felhívták a figyelmet arra, hogy Luther munkásságának mekkora jelentősége volt a német irodalmi nyelv és a német nemzeti identitás kialakulásában. 1917-ben a négyszáz éves jubileum sokkal visszafogottabban valósulhatott meg. A háború, a szegénység nem tette lehetővé a korábbi évek gazdag ünneplését. Magyarországon ekkor születtek meg az első Luther-szoborra vonatkozó tervek, megvalósításuk viszont még sok évtizedet váratott magára. Az idei ötszáz éves jubileum fontos momentum a lutheránusok számára. Több ünnepi alkalom is lehetővé teszi, hogy részt vegyünk a emlékezők, a hálát adók és jövőt tervezők közösségében! Az ünnepi készülődés szintén hív a részvételre. Sokak apró közreműködése segíthet abban, hogy az ünnep valóban a saját ünnepünk legyen, és kreatív, interaktív formában elevenítsük fel a reformáció lényegét, a kezdet csodáját. b) A reformáció, a kezdet felelevenítése megújító erővel hat. Nemcsak Luther 95 tételéről, hanem Luther és valamennyi reformátor munkásságának, a gyülekezetek, politikai vezetők és nők, tanítók áldozatos szolgálatának a megismeréséről és bemutatásáról is szól ez a ünnep. A tartami középpont szerint Krisztus-ünnepről van szó. Az eseményeknek nem Luther a lényegi figurája, hanem az a Megváltó, aki életet, reménységet tudott akkor és tud ma is adni a hozzá fordulóknak. A reformáció eseményeinek és szereplőinek egyháztörténeti bemutatása segít viszont ennek az üzenetnek a megfogalmazásában. A dinamikus, nyitott egyházújító folyamatnak olyan kulturális, társadalmi és politikai hatásai is voltak, amelyeknek ma is érezhetjük a hatását. A anyanyelvünkön olvasható Szentírás, a kultúra, az oktatás, a művészetek, a nemzet és politika sem képzelhetők el ma a reformáció vívmányai nélkül. Így egész Európa és az egész keresztyénség hálával adózhat az ötszáz évvel ezelőtti eseményért. A háttér és különböző hatások felkutatása nem öncélú törekvés, hanem a lényeget szolgálja. Harvey Cox, amerikai teológus szerint a történelmi emlékünnepeken az eredeti impulzust aktualizálni kell. Nem egy zárt vagy éppen széteső tradíciót adunk át, hanem a jelenben éljük át a korábbi megújulást. Nem a hamut, hanem a tüzet adjuk tovább. c) Amikor tüzet adunk át, a reformációról nem mint elmúlt, régi eseményről beszélünk, hanem a folyamatosan megújuló egyházról, keresztyénségről van szó. A hosszú múlt iránti hála és az élő reménység segít abban, hogy aktuális nehézségeink közepette felfedezzük Isten vezető és gondviselő kezét. Ez a tapasztalat nyitja fel a szemünket az ünnep egyetemes jelentőségének felismerésére is. Nem csak az evangélikusok, hanem az egész keresztyénség ünnepéről van szó. Így közös örömmel tekinthetünk a monu-

19

mentális élő emlékműre, a Luther-kertre. A 2017-es jubileumra nem szobrot faragtak Wittenbergben, hanem élő, 500 fából álló Luther-rózsán dolgoznak már hét esztendeje. Szinte minden keresztény felekezet fája ott van a miénk mellett. Katolikusok, ortodoxok, anglikánok, reformátusok, metodisták is ültettek fát a kertben. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház fája a 97. az óriási Luther-rózsában. A mi egyházunk is része a Luther-rózsának, a múltunk összeköt ezzel a nagy családdal, és az élő fa a növekedő, zöldellő jövő fele mutat. De nemcsak a múlt és a jövő a miénk, hanem a jelen is hív. Az ünnep itt, most ebben az esztendőben hív mindenkit a részvételre! A jubileumi esztendőt 2016. október 31-én Munib Younan, a Lutheránus Világszövetség elnöke és Ferenc pápa nyitották meg a svédországi Lundban. Ez év tavaszán két nagyméretű nemzetközi ünnepre kerül sor. Május végén Berlinben és Wittenbergben szervezik meg az ünnepi egyházi napokat (Kirchentag, kirchentag.de), ahol a tervek szerint 140 000 ember hallgathatja Isten igéjét, és adhat hálát az ötszáz éves múltért. Május közepén Afrikában, Namíbiában kerül sor a Lutheránus Világszövetség 12. ünnepi nagygyűlésére. Az elmúlt évszázad során végzett afrikai missziók során számtalan evangélikus gyülekezet alakult, és napjainkban is egyre nőnek ezek a közösségek. Így nem véletlen a nagygyűlés helyének kiválasztása. Wittenbergben a reformáció kiindulópontjában pedig négyhónapos óriási világkiállítás hirdeti a reformáció jövőformáló erejét. Az ünnepnek nemcsak a nemzetközi eseményei hívogatnak, hanem a közvetlen közelünkben is van és lesz lehetőség a hálaadásra. Idén nyáron, júliusban a Köz-éppont Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó hív minden fiatalt Válaszútra. „Válaszd az életet!” – hirdeti a lutheri reménységen és hiten nyugvó rendezvény. Szeptember végén pedig Barcaságban, Brassóban kerül sor közös egyházi napokra a szász lutheránus testvérekkel. A közös ünneplés erősítse a keresztény reménységet, az Istenbe vetett hitet, a közösséget, és adjon erőt a lutheránusoknak és minden keresztyénnek a békéért és emberi élet védelméért való küzdelemhez.

6. Ünnepeink megújulása: A csendtől a fesztiválig Az ötszáz éves jubileum kiemelt lehetősége az ünneplésnek, de jó lenne, ha az öröm és Isten jelenlétének ereje nem korlátozódna csak erre az esztendőre. A reformáció megújulást is jelent, és így teret ad arra, hogy elgondolkozzanak presbiterek, gyülekezeti munkatársak és lelkészek is azon, hogy mit tegyünk, hogy ünnepeink élőek, örömteliek és vonzóak legyenek. Az istentisztelet megújulása, az ágenda megújulása méltó része ennek a folyamatnak. Az istentisztelet mellett fontos helyet foglalnak el a keresztelők és esküvők is, hiszen Isten velünk együtt ünnepel ezekben a pillanatokban. Áldását bőven árasztja ki a hozzá fordulókhoz. Ebben a megújulási folyamatban, még mielőtt a konkrét istentiszteleti formákat fogalmaznánk, egy rövid gondolat erejéig nézzük meg, mire áhít az ünnepelni vágyó ember, és milyen fontos ünnepi elemekre mutat rá a vallástörténet. Napjaink szekularizált világának két spirituális töltetű eseményéből szeretnék kiindulni: a csendből és

20

a fesztiválból. A csend, bár lehet, hogy halkan, de jelen van a társadalomban. A több ezer maratonfutóban, a meditációkra elvonulókban, a wellnesshotelek nyugalmába elrejtőzőkben és az egyre sokasodó zarándokokban ott van a csend, az önmagunkhoz való visszatérés igénye. A fesztivál ennél sokkal észrevehetőbb. Elég egy focimeccs, egy utcabál, egy politikai demonstráció vagy egy könnyűzenei fesztivál, és ott dübörög bennünk, körülöttünk a közösséget összetartó, káoszt idéző, önfeledt ünneplés. Mindkettőhöz köze van a keresztyénségnek is. Most, amikor ünnepkultúránkat szeretnénk élővé és élhetővé tenni, induljunk ki a csendből, hogy megérkezhessünk az ünnepbe! Az Egyházak Világtanácsa 2013-ban meghirdette az „igazságosság és béke zarándoklata” elnevezésű programot. A félmilliárd keresztyént számláló nemzetközi szervezet ezzel a programmal elismerte, hogy nem könnyű gyors és megfelelő megoldásokat találni. Csendre, zarándoklatra, közös tanulási és gondolkodási folyamatra van szükség. Istentiszteleti és ünnepi életünk megújulásához is a csend, az egymásra figyelés, az egymástól és az elődöktől való tanulás folyamata vezethet el. Ebben a folyamatban lehetőségünk van végiggondolni ünnepeink különböző elemeit: eredet, káosz-mulatság-játék, emlékezés, Istenre való rácsodálkozás, hála, bűnbánat és feltámadás-újjászületés öröme, élő igehirdetés, személyesség, emberközelség, integráló közösség, kreatív részvétel lehetősége, szociális érzékenység, minőségi zene, dal, tánc… Az egyéni és közös tanulási folyamatban felfejthetjük saját tradíciónk lényegét, ökumenikus nyitottsággal tanulhatunk a más felekezetektől, és nemzetközi találkozásokban keresgélhetünk találó, megszólító formákat. Az út lehetőséget ad a készülésre, a kipróbálásra. Sok alternatív lehetőség vár ránk. A csend és az ima pillanatai mellett helyet adhatunk a családi, gyermek, ifjúsági istentiszteleteknek (pl. Tamás-mise, slam-igehirdetés). Ökumenikus imahetek, a női világimanapok, Biblia-vasárnapok is kínálják a kipróbálás és a tanulás tereit. A cél az, hogy kikristályosodjon bennünk az ünnep tartalmának és spiritualitásának élő, hiteles és emberközeli esszenciája. Ha az utat nem spóroljuk meg, és megengedjük magunknak a tanulás egymásra figyelő csendjét, akkor az élő Isten jelenlétében megérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor „kirobbanhat” a hála, az ünneplés, a fesztivál. Ez a nagy váltás lehet, hogy elbizonytalanít, pedig itt most szükség van az ünnepléshez való bátorságra! Napjaink időstratégiája teret ad pár nagy, összevont, közösségi ünneplésnek! A gyülekezeti napok lehetőséget adnak a különböző csoportok bemutatkozására és a közös istentiszteletre. Az olyan kisebb-nagyobb találkozók mint a világtalálkozó, Köz-ép-pont, Kirchentag, Szélrózsa, szintén olyan kiemelt idők, ahol a gondosan megfogalmazott tartalomra felépített közös idő a közös öröm, ünneplés, zene, dal, vidámság, találkozások és a pozitívan megélt istentisztelet ideje lehet. A káoszt idéző nagy ünnepléstől nem kell tartanunk, ha megfelelő keretek között zajlik és tiszta tartalom áll mögötte. A dinamikus folyamatokban előkészített ünnep összegyűjti a közösséget, és olyan evangéliumot, lelki és közösségi jövőperspektívát ad, amely erőforrássá lesz a hétköznapokban. Ez bátorít a nagyobb rendezvények előkészítésére, de az Istenre figyelő ünnepként és hálaadásként megélt istentiszteletek kialakítására is.


Költői zene Brassóból A brassói Fekete templom ifjúsági Bach-kórusa lépett fel vasárnap délben az evangélikus templomban. Már a koncert címe is sokat ígérő volt: Musica Poetica – 500 évvel Luther reformja után. A tizenhét fiatalból álló kamarakórust a szintén brassói Capella Coronensis kamarazenekar kísérte, vezényelt a kolozsvári zeneakadémia volt végzőse, Steffen Schlandt. Schlandt már zeneakadémiai hallgatóként is többször lépett fel városunkban templomi hangversenyeken orgonaművészként. Emlékszem, már akkor is figyelemre méltó muzikalitással és tökéletes hangszertechnikával rendelkezett. Schlandt – aki jelenleg a brassói Fekete templom karnagya és orgonistája – zenészcsaládból származik, amelyben már több generáció fejtette ki tevékenységét képzett zenészként. Így tehát nem ért meglepetésként a fiatal, ám tapasztalt karnagy muzikális és precíz teljesítménye. Nem tudom, a tizenhét tagú kórusból hány képzett zenész vagy felsőfokú zenei tanulmányokat végző fiatal volt, ám nagyon szép hangzást produkáltak. A vegyes kar

kényes pontja általában a férfiszólam, most azonban csak dicsérhetjük a kar hét férfitagját. A koncert repertoárja igazodott a reformáció 500. évfordulójához. A XV–XIX. századi művek tolmácsolása során úgy érezhettük: időutazáson veszünk részt, ahol egyetlen útitársunk van, a csak szépet és jót tükröző vallásos zene. A koncert műsorfüzetében elolvashattuk az előadott művek szövegét németül, latinul, illetve románul is. Jó érzés volt hallani, amint a fiatalok hittel és lelkesedéssel tolmácsolták az Isten dicsőségét interpretáló műveket. A koncert zárószámaként Schlandt bevonta a közönséget is. A néhány soros, könnyen énekelhető, latin szövegű, vallásos kánon eléneklése során mi is úgy érezhettük: Isten dicsőséges kegyelme ránk is kiterjed. Nagy-Hintós Diana

Ó, ha cinke volnék!

zenés gyerekkoncert Bertóti Johannával Június 10-én gyermekkoncertet tartottunk a szatmárnémeti evangélikus-lutheránus egyházközség székhelyén, a Wolfenbüttel utca 36. szám alatt. Az Ó, ha cinke volnék című koncerten Bertóti Johanna – nagybányai születésű előadóművész, jelenleg a kolozsvári Váróterem Projekt társulat dramaturgja – előadásában számtalan, madarakról szóló, saját maga megzenésítette dalt hallgathattunk meg, ráadásként pedig nagy kedvencünkről, a fagyiról énekelt nekünk. Többek között Áprily Lajos, Kányádi Sándor, Orbán Ottó, Weöres Sándor megzenésített, komolyabb és humoros verseinek tapsolhattunk. A közönség nagy szeretettel és jókedvvel fogadta a színvonalas műsort, a legkisebbek örömükben táncra is perdültek. Hálás szívvel köszönjük minden szülőnek, nagyszülőnek, hogy ránk áldozta a szombat délelőttöt, és elhozta kis „csicsergőjét” a koncertre. Illyés Sándor TÍZ NAPON KERESZTÜL ISMÉT VÖRÖS SZŐNYEGEN lépkedhettünk, és minduntalan moziba siető filmőrültekbe botolhattunk Kolozsvár közterein: június 2-án kezdődött a tizenhatodik alkalommal sorra kerülő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Június 6-án Jozef van Wissem holland zenész koncertjét hallhattuk a lutheránus templomban, telt ház előtt. Van Wissem Jim Jarmusch filmjeihez írt gyakran zenét, és ő szerezte az Only Lovers Left Alive című film zenéjét, amiért Cannes-ban 2016-ban díjat is kapott. A The New York Times szerint avantgárd és barokk zeneszerző egyszerre.

2017. NYÁR

21

Gyermekrovat Kedves Gyerekek!

Fénymásold, színezd ki, vágd ki, és ajándékozd el a könyvjelzőt, vagy használd a háziolvasmányaid olvasásánál!

Végre itt a nyár, a vakáció! A nyár a gyümölcsérés időszaka. Szereted a gyümölcsöt? Hányféle nyári gyümölcsöt ismersz? Mi a kedvenc gyümölcsöd? Minden gyümölcs más: más az íze, más az állaga, lehet lágy, ropogós, zamatos, édes vagy savanykás. A Bibliában is olvashatunk gyümölcsökről, azonban kicsit másak ezek a gyümölcsök. Pál apostol a Lélek gyümölcsének nevezi. Erről a Galatákhoz írt levelében ír: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Galata 5, 22–23) Ezek mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek Jézus tanítványainak, követőinek életében kell teremjenek. A Biblia arról beszél, hogy akik Jézus tanítványai, azok segítségül kapják a Szentlelket, hogy megteljenek Isten szeretetével, és sok jó gyümölcsöt teremjenek. Ha látunk egy almafát, akkor arra számítunk, hogy azon a fán almát is találunk. Ha valaki azt mondja, hogy Jézus tanítványa, akkor arra számítunk, hogy lássuk viselkedésén azokat a gyümölcsöket, amelyekről Pál apostol beszél, a szeretet, az öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Neked milyen gyümölcseid vannak? Sikerül mindig jóságosnak lenned, türelmesnek, kedvesnek? Sajnos nem mindig sikerül, de Isten ezért küldte el Szentlelkét, hogy ebben segítsen. Gondolkozz el azon, hogy a Lélek gyümölcsei közül melyik az, amelyik a legnehezebben terem meg benned, melyik az a tulajdonság, amit nem tudsz olyan jól gyakorolni. Azután pedig imádkozz, és kérd Istent, hogy Szentlelke által erősítsen meg téged, és tegyen figyelmesebbé, segítsen észrevenni azokat a helyzeteket, amelyekben teremheted a Lélek gyümölcseit.

Vakációs feladat

Az alábbi képen látható gyümölcsökbe minden héten írj egy olyan Lélek-gyümölcsöt/jó tulajdonságot, amiben sikerült megerősödni!

Keresd meg a Lélek gyümölcseit! Milyen más tulajdonságokat találtál? F

E

C

I

H K P

Í

N Y

Z

B G Ü R R T Ó P O H C B

T A S

H V T R A S

Z

B

I

R

I

G Y

S

E

L

Í

D S

É G

É

K

E

S

Ö N M E G T A R T Ó Z D R T

L Ő B H

P Ú Ö E G

L D M I

F

É G S O

T A T Á S

N G E G T

J

L M R K C H G K

K Ü C G Y Ű L Ö L

E

T

Y Á S

V T K P

V

E

S

É

S

Z

Í

L

F

S

G Ö N Z

J M

I

S Ö F

Z D S

L

L Ó E

D E

I

22

R M E

S

É G

S

G Ü

Ű H Ű R K

É G

I

T H O T R N G V Z


Josefstalban, a megbékélés jegyében JOSEFSTALBAN, EBBEN A MÜNCHENTŐL EGYÓRÁNYI VONATOZÁSSAL elérhető kis alpesi település evangélikus konferenciaközpontjában ötven éve rendeznek tavaszi/ nyári kurzusokat. Minden évben más témában, amelyekre számos országból és egyházból érkeznek résztvevők. Az idei találkozót április 24. és május 3. között tartották, témája a megbékélés volt. A reformációs ünnepség kapcsán meghívást kaptak azok a korábbi résztvevők is, akik az

évek hosszú során a nemzetközi és ökumenikus összetételű szervezőcsoportnak a tagjai voltak. Minden nap színes és elgondolkodtató témák és programok vártak minket. A negyven részvevő, tucatnyi országból és különböző egyházakból, bőven talált olyan zilált viszonyokat, amelyek megbékélés után kiáltanak. Részletes beszámolót hallottunk a lengyel–német történelmi ellentétről, arról, hogyan üldözték a jó evangélikusok a hithű mennonitákat német földön és német földről; vagy például a Coventryből indult, kiengesztelődést kereső „Nailcross– Nagelkreuz” mozgalomról. A központ szimbóluma – a Coventryben található „szögkereszt” kicsinyített mása – Josefstalban is megtalálható, makettjét minden résztvevő megkaphatta. A második világháborúban németek által lebombázott coventryi katedrálisban épen maradt fakereszt három szögéből állították össze a keresztet, ami a megbékélésnek lett a szimbóluma. A hatvanas

2017. NYÁR

évek elején alapított josefstali központ is erre hivatott, hogy a közeledésen, megbékélésen munkálkodjon. Félévszázados tevékenységének eredménye mára egy nemzetközi, intenziv ökumenikus dialógus. Érdekes és mély témákat vitattunk meg sok nézőpontból. Különböző nyelveken beszélő, különböző korosztályba tartozó emberek osztották meg egymással gondolataikat, tanulhattak egymástól. Nemcsak az előadások, de a kötött programok közötti szabadidők, beszélgetések is mind-mind tanulással teltek. Tanultunk egymástól, egymásról, különböző kultúrákról és önmagunkról is. Három, úgynevezett Európafórumon mutathatta be mindenki a saját egyházát, gyülekezetét, a kulináris fórumon pedig megkínáltuk egymást hazai specialitásokkal, amelyeket otthonról hoztunk vagy helyben készítettünk. Képletesen és szó szerint is belekóstolhattunk egymás mindennapjaiba. „Ilyenkor mindenki büszke lehet arra, ahonnan jött” – mondta Heinz Dunkenberger-Kellermann, a kurzus egyik főszervezője. Mindenki örömmel és igazán büszkén kínálgatta saját specialitását, s örömmel mutatta be egyházát, gyülekezetét is. A különböző projektek, elképzelések, kultúrák, felekezetek, lelkiségek szépen felsorakoznak egymás mellett. Aztán egész éjszakát betöltő beszélgetések kerekednek az asztalok köré gyülekező érdeklődők kérdéseiből.

FOGARASI SZÉP KRISZTINA

Más teret is kapott a különbözőség, amely építi az istenkeresésünket. Minden reggel és este áhítat keretezte a napot, amelyet a résztvevők tartottak. Közösség. Tíz nap alatt nem lehet megismerni az embereket, bármenynyire intenzív is legyen az a tíz nap, bármilyen mély beszélgetések is alakuljanak ki. Sok mindent nem tudunk meg egymásról. Viszont az Isten szeretete és a megbékélés hozott ide minket. Ez már jó alap arra, hogy megkezdődjék a megismerés-megbékélés folyamata. Barátságok születhetnek, istenkapcsolatok mélyülhetnek, gazdagodunk és épülünk egymás szemébe nézve, hogy hazatérve saját környezetünkben is folytassuk ezt a munkát.

23

24


EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Recommend Documents