Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika Program
„Jó tévők segedelmire magamat bíznom kelletik” Elhagyott, árva, szegény gyermekek gondozása az I. világháborúig Kőszegen PhD disszertáció
Készítette:
Konzulens: Dr. Szikra Dorottya
Vinczéné Menyhárt Mária
2010.
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 1.1 Témaválasztás indoklása
5
1.2 Vizsgálandó időszak
7
1.3 A kutatás módszerei, források
8
1.4 Célok és a kutatás tárgya
11
1.5 A témakör határai
14
2. A gyermekiség modernizációja, mint a gyermekekről történő szervezett gondoskodás előfeltétele
15
3. Árvaellátás, gyermekvédelem a 18.század közepétől a 19.század közepéig
20
3.1 Hazánk néhány jellemzője a vizsgált időszakban
21
3.2 Szegény illetve elhagyott gyermekek gondozása Magyarországon mint az általános szegénygondozásba ágyazott tevékenység
23
3.3 Katolizáció kontra protestantizmus-egyházi törekvések az árvaellátásban
25
3.4 Kőszeg helyzete a vizsgált időszakban
31
3.5 Árva, szegénygyermekek gondozása Kőszegen
33
3.5.1 A helyi hatóság tevékenysége
33
3.5.2 Az első intézményes árvaház Magyarországon: a kőszegi Kelcz-Adelffy Árvaház létrejötte és működése
36
3.5.2.1 A jezsuiták és a rekatolizáció szerepe az árvaház életében
39
3.5.2.2 Az árvaházba való felvétel, a növendékek sorsa
40
3.5.2.3 Az árvaház működése, mindennapok az árvaházban
49
3.5.2.4 Alapítványok szerepe az árvaház működésében
53
3.5.2.5 Kőszeg város szerepe az árvaház életében
55
4. A társadalmi jótékonyság növekvő szerepe a gyermekvédelemben: a 19.század utolsó harmadától a századfordulóig tartó időszak
58
4.1 Polgárosodó társadalom- Magyarország néhány jellemzője a vizsgált időszakban 4.2 A gyermeki lét változásai a vizsgált időszakban
61
2
4.3 Kőszeg helyzete a vizsgált korszakban, polgárosodás Kőszegen
65
4.4 Az állam és a helyi hatóság, mint új szereplők- az első szegénység kezelésére irányuló jogszabályok
69
4.4.1 A szegénység helyi kezelése
71
4.4.2 A szegény gyermekek hatósági gondozása a városban
76
4.4.2.1 Árvaügyek
80
4.4.3 A Kelcz-Adelffy Árvaház működésének változásai
81
4.5 Társadalmi jótékonyság, egyletek mint új szereplők
89
4.5.1 Egyletek, alapítványok megjelenése
89
4.5.2.Az állam, a helyi hatóság és a jótékony szervezetek kapcsolata
91
4.5.3 Egyletek, alapítványok működésének szerepe a gyermekekre irányuló szociális gondoskodásban Kőszegen
97
4.5.3.1 A Katolikus Jótékony Nőegylet
98
4.5.3.2 A Jótékony Evangélikus Nőegylet
104
4.5.3.3 Kisdedóvó Egylet – óvodaügy Kőszegen
105
5. Az állam, mint új szereplő- a gyermekvédelem rendszerének kialakulása és annak helyi hatásai
111
5.1 A helyi társadalom a századforduló környékén
113
5.2 Az állami gyermekvédelem kialakulása
114
5.2.1 Az állami szerepvállalás háttere
114
5.2.2 Gyermekvédelmi törekvések előtérbe kerülése
118
5.2.2.1
A
szervezett
gyermekvédelem
gondolatának
megjelenése
Magyarországon
118
5.2.3 Új keretek- a gyermekvédelem jogi rendszere
119
5.2.3.1 Igazságügyi gyermekvédelem
122
5.2.4 A dajkaság és a nevelőszülői rendszer
125
5.3 A helyi árvaellátás és a szegénygyermekek gondozása
130
5.3.1 Az Országos Gyermekvédelmi Liga Kőszegi Bizottsága
135
5.3.2 Zárt gyermekvédelmi gondoskodás Kőszegen: A Magyar Szent Korona Országainak Vasutas Szövetsége Kőszegi Árvaháza
140
6. Konklúzió, összegzés
145
6.1 Mellékletek
158
3
Köszönetnyilvánítás Köszönetemet szeretném kinyilvánítani Dr. Szikra Dorottyának, konzulensemnek, aki a disszertáció megírása során mindvégig segítette munkámat tanácsaival és útmutatásaival. A dolgozat munkahelyi vitája során értékes hozzászólásokat és javaslatokat kaptam Dr. Herczog Máriától és Dr. Gyáni Gábortól, mely észrevételek nagy segítséget jelentettek számomra a dolgozat végleges formájának kialakításában. A disszertáció formázásában és szerkesztésében Orbán Mónika nyújtott segítséget. Végül hálával tartozom a családomnak - férjemnek és édesanyámnak – akik azzal, hogy oly sok terhet vettek le a vállamról, lehetővé tették számomra, hogy a disszertációt elkészítsem.
4
1. Bevezetés 1. 1. Témaválasztás indoklása A különböző szociális védelmi rendszerek kialakulásának nemzetközi és hazai gyökerei kapcsán egyre többet tudhatunk meg a különböző összegző, egy-egy terület fejlődését áttekintő művekből, tanulmánykötetekből. Hazánk vonatkozásában elsősorban olyan művek érhetők el, melyek a szociálpolitika történet területén főként az országos jellemzőket, tendenciákat szem előtt tartva íródtak, képet adva arról, hogy milyen fejlődési ívet is járt be Magyarország. A gyermekekre irányuló szociális gondokodás történetének eseményeit, jellemzőit elsősorban nagyobb léptékű, főként a legfontosabb események és jogi lépések, fejlemények bemutatására koncentráló művekből ismerhetjük meg. Dolgozatomban a magyar szociális gondoskodás történetének egy területét – mégpedig a gyermekek irányába megnyilvánuló szociális gondoskodást vizsgálommely terület lényegi részének tekinthető az árvaellátás illetve a gyermekvédelem. A gyermekek szociális gondozásának illetve az árvaellátás és gyermekvédelem fejlődésének, kialakulásának, magyarországi történetét ismerjük, azonban keveset tudunk arról, hogy a fejlődés egyes állomásai mögött milyen társadalmi hatások, motivációk vagy akár érdekek húzódnak meg. Munkám során kerestem a választ az olyan kérdésekre, minthogy mikor és miért, milyen tényezők hatására jelenik meg az odafordulás, a figyelem a szegény, elhagyott gyermekek irányába a társadalom egyes szereplőinek szintjén? A terület fejlődése milyen szakaszokra osztható s az egyes szakaszok milyen jellemzőkkel, tipikus szereplőkkel bírnak? Kutatásom során a választott témát egy kisebb egység felől közelítem meg, ez az egység, vagy ha úgy tetszik szint, pedig a település szintje. Teszem mindezt azért, hogy megismerhetővé váljon az általam kiválasztott korszakokban az országos tendenciák lecsapódása vagy épp az átlagostól való eltérések, az egyes ellátások és a szolgáltatások igénybevevőinek szintjén. Ugyanakkor nem vállalkozom a terület fejlődésének országos és helyi szinten történő teljes összehasonlítására, hanem az országos fejlődési ívet mindvégig szem előtt tartva a helyi szintű fejlődési folyamat bemutatására fókuszálok. PhD értekezésemben Kőszeg szociális gondoskodásának történetével és ezen belül a városban folyó gyermekekkel kapcsolatos szociális tevékenységek feltérképezésével
foglalkozom
az
első
világháborúig
terjedő
időszakban.
Témaválasztásom fontos indokaként szolgált az a tény, hogy a Magyarországon 5
elsőként, a 18. század második felében, a városban került megalapításra az ország első intézményes árvaháza. Az intézmény létrehozásának és működésének részletes vizsgálata némi leíró jelleget is ad a dolgozatnak, ugyanakkor ezáltal a szociálpolitika történeti tudásunk bővítésére nyílik lehetőség. Az árvaellátás illetve a gyermekvédelem kialakulása egy fejlődési folyamat. Feltételezésem szerint a fejlődés hajtóereje korszakonként más és más társadalmi jelenség volt. Ennek megfelelően az egyes korszakokban más és más társadalmi szereplők kerültek előtérbe, akik között meglátásom szerint egyfajta presztízs-, illetve hatalmi harc folyt a feladat ellátásáért. Az árva, nyomorúságban élő gyermekek
felkarolása
hátterében
különböző
célok
és
érdekek,
mint
a
kontrollgyakorlás vagy éppen politikai, egyházpolitikai célok is meghúzódtak. Mind a szegények, mind az elhagyott, árva gyermekek ellátása, gondozása hol kisebb, hol nagyobb teherként jelent meg a helyi közösségek és a társadalom szintjén, mely feladat a felelősség kérdésének diverzitását adta . Munkám során a nemzetközi gyermekvédelem történetének 1945-ig terjedő áttekintéséhez segítséget Herczog Mária könyve nyújtott. Írásából a 18. század végétől
kezdődően
a
magyar
gyermekvédelem
alakulásának
legfontosabb
momentumait ismerhetjük meg. Herczog említést tesz arról, hogy a 18. században a nemescsói, majd a kőszegi árvaház létrehozása után sorra alakulnak a különböző árvaházak és a 19. század jelentős változása, hogy nemcsak a vallási felekezetek, hanem az egyes községek és egyletek is hoznak létre ilyen típusú intézményeket. 1 Herczog elsősorban a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer sajátosságait és visszásságait boncolgatja, ugyanakkor a jelenkori helyzet megértésének érdekében a múlt feltárásával is foglalkozik. E céljának megfelelően a kutatási témámat érintő kérdésekkel nem foglalkozik részleteiben. A gyermekvédelem történetét feldolgozó szakirodalom, ahogy az időben a századfordulóhoz közeledünk, úgy válik egyre szélesebb körűvé. Munkám szempontjából a leginkább relevánsabbnak tekinthetők Gönczi Magdolna Az árvaházak kialakulása Mária Terézia korában (1933) című írása illetve Csorna Kálmán a Szociális gyermekvédelem (1929) című tanulmánykötete. A fenti két íráson túl alapműnek tekintettem Dr. Vecsey Lajosnak a kőszegi Kelcz-Adelffy árvaház történetét feltáró művét.
1
Herczog Mária: A gyermekvédelem dilemmái Pont Kiadó Budapest 1997. 31.o.
6
Gönczi nem csupán a fent említett korszak árvaházainak kialakulásával, működésük bemutatásával foglalkozik, hanem jelentős figyelmet szentel az árvaházak létrehozása mögött meghúzódó vallástörténeti kérdéseknek is, nevezetesen a pietizmus és a protestantizmus közötti ellentéteknek s mindezeknek az árvaházak létrejöttében játszott szerepével. Gönczi említést tesz a kőszegi illetve a nemescsói árvaház létrehozásáról is, de részleteiben nem tárgyalja azok működését. Csorna Kálmán fent említett írását alapvető forrásként kezelem a gyermekvédelem történeti tényanyagának megismerésében. Csorna művének bevezetésében nagyon pontosan meghatározza annak célját:„… Betölteni azt az űrt, amely itt tátong. Megismertetni mi van künn a nagy nemzeteknél, bemutatni a sajátunkat, megjelölni a nagy összefüggéseket, összegyűjteni, rendszerezni a jogszabályokat, felsorolni a szerveket és intézményeket, megkönnyíteni a tájékozódást, felkelteni az érdeklődést.” 2 1.2 A vizsgálandó időszak Vizsgálatomat három korszakra terjesztem ki, melyek a következők: 1. 18. sz. közepe - 19. század közepéig tartó időszak 2. 19. század utolsó harmadától- századfordulóig terjedő időszak 3. Századfordulótól – I. világháborúig tartó időszak A kutatásom kezdőpontját a 18. század közepére teszem. Mégpedig azért, mert elsősorban az intézményes árvaellátásra és a szegény gyermekek szervezett formában történő segítésére kívánok koncentrálni, s ez idő tájt veszi kezdetét e szempontból egy merőben új korszak a Kelcz-Adelffy Árvaház létrehozásával, mely 1741-re tehető. Az egyes korszakok közötti választóvonal nem éles, sőt sokszor elmosódott. Ugyanakkor elválaszthatónak tartom ezeket egymástól mégpedig aszerint, hogy mely időszakban, mely társadalmi folyamatok jelentették az árvaellátás – későbbiekben a gyermekvédelem - fejlődésének hajtóerejét. Az első vizsgált időszakban az egyház tekinthető a legfontosabb szereplőnek ezen a téren. Nem csupán arról van szó, hogy a különböző egyházak, szerzetesrendek látták el a szegény illetve elhagyott gyermekek gondozását, hanem mint az a későbbiekben látható a katolikus és a református egyház közötti harc szülötte lesz az ország első árvaháza is.
2
Dr. Csorna Kálmán: A szociális gyermekvédelem rendszere Budapest, 1929. 5.o.
7
Az első és második korszak közötti választóvonalat a polgárosodással párhuzamosan és attól nem elválaszthatóan a civil szféra előretörése és a szociális területen történő egyre nagyobb feladatvállalása jelenti. A 19. század közepe olyan társadalmi változások beindulásának időszaka Magyarországon, melyek merőben más megközelítését adják a szociális kérdésnek, mint azelőtt. Ez az az időszak, amikor kezdetét veszi egy polgári réteg kialakulása, társadalmi mozgalmak élednek fel, megjelennek a liberális eszmeáramlatok, és nem utolsósorban elkezdődik a feudális társadalomszerkezet felbomlása. Jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, népképviselet – ezek voltak a polgári átalakulás fő jelszavai a reformkorban. Törvénybeiktatásuk az 1848-as forradalomnak köszönhetően valósult meg, rendezésük azonban a forradalom és a kiegyezés közötti időszakban.3 A két korszak habár nem válik el élesen egymástól, ugyanakkor megváltoztak a társadalmi szükségletek és azok megítélése országos és helyi szinten egyaránt, miként a társadalmi, gazdasági feltételek, így ennek megfelelően a gyermekek és szükségleteik megítélése is. Gyáni felveti, hogy a korábban megszokott magatartásformák, mint a koldulás, csavargás, fiatalkori normaszegés vagy a prostitúció devianciává válnak. „A magyarázat megítélésem szerint, a családnak a társadalmi szerveződésben játszott és az idők során számottevően módosuló helyéből és szerepéből fakad. Ám ez nem önmagában, hanem azzal szoros kölcsönhatásban fejti ki a maga hatását, hogy a munka fogalma idővel morális tartalommal telítődik” 4 Mindezen változások maguk után vonták a megváltozott körülményekre adott társadalmi, közösségi válaszok módosulásait is. Más megvilágításban vetődik fel a castel-i „szociális kérdés”, hiszen a korábban jellemző stabilitás – gondolok itt az ún. hagyományos családok védő szerepére, a földrajzi mobilitás alacsony szintjére – megszűnése újfajta megoldások keresését tették szükségessé. 1. 3. A kutatás módszerei, források A vizsgálatom során a választott témának megfelelően a történettudomány módszereit
használtam,
azaz
elsősorban
forráskutatást,
forráselemzést
és
dokumentumelemzést. Ezen felül módszerként szerepelt még az irodalomkutatás és a másodelemzés is. 3
Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig 23.o. In.: Gyáni Gábor, Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig 4 Gyáni Gábor: A regulázó gondoskodás In: „ A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok…” 14.o.
8
A forráskutatás terepe a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára és a Szombathelyi Püspöki Levéltár volt. A vizsgált időszakok vonatkozásában a lehető legtöbb eredeti dokumentumot (alapító levelek, intézményi beszámolók stb.) igyekeztem felkutatni, melyekből választ nyerhetek a vizsgálati szempontokra. Kutatásom során jelentős forrásul szolgált az 1881. július. 10-től heti, majd 3 napi rendszerességgel megjelenő Kőszeg és Vidéke című helyi lap. Jelentőségét az adja, hogy minden a város életét érintő illetve a város lakosságát foglalkoztató kérdés helyet kapott benne. Továbbá a mindenkori városvezetés is kommunikációs csatornaként használta a lapot, így közlésre kerültek a helyi rendeletek egyes részletei, tervezetei, a közgyűlésen elhangzott legfontosabb momentumok, a polgármester közleményei stb. A lap információval szolgált a városban működő jótékony célú egyletek és a különböző várost érintő szociális problémák vonatkozásában
is. Rálátást nyerhettem az egyes kérdéskörök (szegénység,
gyermekvédelem stb.) társadalmi megítélésére vonatkozóan. A lapban megjelenő írások felhasználása során szem előtt tartottam, hogy azok nem minden esetben tényszerűek, így a nagyobb hitelesség érdekében a szubjektív megközelítések kerülésére törekedtem. A legfontosabb levéltári források: 1. Meghatározó információforrásként szolgáltak Kőszeg Város Tanácsának iratai illetve Kőszeg Város Közgyűlésének iratai, jegyzőkönyvei, melyek a VaML Kőszegi Fióklevéltárában megtalálhatóak. A fenti iratokat 1741-től, az árvaház alapításának időpontjától kezdődően vizsgáltam. A kezdő időponttól a 18. és 19. század fordulójáig minden második év teljes jegyzőkönyvét átnéztem. E meglehetősen nagy feladatra azért vállalkoztam, mert ez az az időszak melynek vonatkozásában kevés információval rendelkezünk az elhagyott, árva illetve rászoruló gyermekek szociális segítésére nézve. A századfordulótól kezdve, amikor már több másodlagos forrás áll rendelkezésre, minden harmadik majd ötödik évet tekintettem át, továbbá minden olyan esztendő anyagát, melyek a következő szempontok valamelyikéből kiemelkedőnek tekinthetők: -Szociális jellegű intézményt hoztak létre a városban -Országos szintű, a szociális gondoskodást érintő jogszabály jelent meg (helyi megvalósítás és intézkedések) -Kőszeg és Vidéke cikkeivel összhangban, azon évek, amelyek vonatkozásában, a helyi sajtóban fokozottan előtérbe kerül valamely szociális probléma 9
-Gyermekek gondozásával, védelmével kapcsolatos szervezetet hoztak létre a városban A jegyzőkönyvek vizsgálata során több nehézséggel is találkoztam. Sajnálatos módon több esztendő anyaga is tűzvész következtében megsemmisült illetve néhány évtizeddel ezelőtt selejtezésre került.
Nehezítette munkámat az is, hogy a
jegyzőkönyvek bizonyos esztendőkben a latin és a magyar nyelv illetve a német nyelv vegyes használatával íródtak. Ugyanakkor a jegyzőkönyvek zöme magyar nyelven íródott. A 19. század utolsó harmadának vonatkozásában igen kevés használható forrás maradt fenn, így ezen időszak vonatkozó eseményeinek megismerésében a már említett Kőszeg és Vidéke című lap írásaira hagyatkoztam. Összességében a kutatás során 38 teljes évnyi jegyzőkönyvi anyagot tekintettem át. 2. Kőszeg Város Árvaszékének iratai A városi árvaszák vonatkozásában nagy mennyiségű iratanyag maradt fenn 1872 és 1945 közötti időszakra nézve. Az ezt megelőző időszakban működött a Városi Árvapénztár, melynek iratai 1729 és 1871 közötti időszakra nézve szolgálnak információforrásul.
3. Egyletek iratai A gyermekek segélyezésével és tágabb értelemben vett segítésével foglalkozó egyletek iratai, mint a Katolikus Jótékony Nőegylet, Jótékony Evangélikus Nőegylet, Kisdedóvó Egylet. 4. Kelcz-Adelffy Árvaház iratai Az árvaház iratai a Szombathelyi Püspöki Levéltárban kutathatóak. Az iratok nagy mennyiségben (nyolc doboz) maradtak fenn, azonban megismerésüket nehezíti az a körülmény, hogy egy részük - mivel sok esetben egyházi személyek közötti levelezésekről van szó – latin nyelven íródott. Mint minden szociálpolitika történeti vizsgálatot végző, így az én számomra is az egyik legnagyobb problémát a források elérhetősége és értékelhetősége jelentette. Gyáni szerint:„… ezek a hiányosan megőrzött, reprezentatívnak a legkevésbé sem nevezhető nyomok is rendszerint előre kódoltak, értvén ezen azt, hogy a források
10
többsége a mindenkori hatalom puszta öndokumentációi.”5 Esetemben az, hogy az elhagyott gyermekekre vonatkozó dokumentumokban, jegyzőkönyvekben milyen megfogalmazásokkal találkozom az éppen hatalmon lévők (helyi hatóság) értékítéleteit és normarendszerét és a gyermekekkel, szegényekkel kapcsolatos attitűdjeit is markánsan tükrözi.
1. 4. Célok és a kutatás tárgya Célom,
helyi
szinten
bemutatni
az
elhagyott,
árva,
illetve
a
szegénygyermekekről való szociális gondoskodás történeti fejlődését, az arra ható társadalmi folyamatokkal és tényezőkkel együtt.
Mindeközben figyelmet kell
szentelnem a szegénygondozás alakulásának is, hiszen ettől a területtől az elhagyott illetve szegény gyermekek gondozása az esetek többségében nem elválasztható egészen a 20. század elejéig, az intézményes gyermekvédelmi rendszer kialakulásának kezdetéig. Mindaddig a szegény gyermekek gondozása az általános szegényellátásba ágyazottan működött és azzal szoros összefonódást mutatott. A két terület szétválása azonban sokkal korábbi gyökerekre vezethető vissza, mely hosszan tartó folyamat kezdőpontja feltételezésem szerint a gyermekiség felfedezéséhez kapcsolható. A szegényekről való gondoskodás során, nagyon sokáig nem igazán tettek különbséget a tekintetben, hogy az egyén betegség vagy valamely fogyatékosság idős kora vagy éppen fiatal kora miatt szorul a köz gondoskodására vagy egyéb szociális gondoskodásra. Tehát a mai értelemben nem volt specializálódott a szociális gondoskodás. Sokkal inkább egy másfajta értelemben vett „specializáció” illetve különbségtétel volt a jellemző, mely leginkább bizonyos csoportok segélyezésből, gondoskodásból való kizárásában nyilvánult meg. Castel a községi alapokon szerveződő segélyezés két meglehetősen „kemény” kritériumát nevezi meg, melyek különbséget tettek szegény és szegény között, ezek a munkaképtelenség valamint a segélyezett és a segélyben részesülő közötti közvetlen kapcsolat. 1. „ A szegénynek minden társadalomban – s ez alól a kereszténység sem kivétel - nagyon
5
Gyáni Gábor: A mindennapi élet, mint kutatási probléma In.: Aetas 1997/1.151.o.
11
sok alázatot kell tanúsítania, s nyomorult sorsának számtalan bizonyítékával kell előhozakodnia, ha nem akarja, hogy rávetüljön a gyanú árnyéka: rossz szegény.”6 2.„Kebelbéli kapcsolatnak kell lennie a segély haszonélvezője és a segélyt szolgáltató intézmény között.”7 Ez utóbbi kritérium egyértelműen végigkövethető e gyermekek segélyezésében, gondozásában a jogi szabályozás és a helyi gyakorlatok vonatkozásában is. Míg az érdemesség kérdése sokszor rejtetten ugyan, de szintén fellelhető, hiszen gyakran találkozhatunk a gyermek segélyezésből való kizárásával törvénytelensége vagy éppen nem kívánt vallási hovatartozása okán. A korai gyermekvédelmi törekvések a rászorulókról való gondoskodás azon területét jelentik, mely elsőként válik le a betegek, munkaképtelenek ellátásáról. A gyermekek vonatkozásában jelenik meg elsőként markánsan a gondoskodásban részesülők speciális szükséglete, mely a korábban megszokottól eltérő ellátást igényel. Véleményem
szerint
a
gyermekekről
való
szociális
gondoskodás
megjelenését elősegítő tényezők, illetve feltételek a következők voltak: 1. A gyermekiség felfedezése s ezáltal a gyermekek speciális szükségleteinek, gondozási nevelési igényeinek elismerése. Lényeges elem, hogy a gyermek, mint érték jelenjen meg nem csak az egyes családok, hanem a társadalom szintjén is. 2. A rászorulókról való gondoskodás különböző formáinak kialakulása, a közösség felelősségvállalásának megjelenése, még ha szigorú feltételekkel is. E területről válik le a gyermekek szociális gondozása s később ebből fejlődik ki a gyermekvédelem helyi rendszere. 3. A különböző egyházak – de elsősorban a Katolikus Egyház – tanításai, melyek az első két vizsgált időszakban jelentős mértékben befolyásolták az emberek világképét a társadalom valamennyi szintjén. Ez a világkép nagy szerepet játszott a gyermekekről való szociális gondoskodás motivációs hátterében. Az erős egyházi befolyás az első vizsgált időszakban a rekatolizáción keresztül fejti ki hatását, majd a második időszakban, pedig azon jelenség által, amit Castel az üdvözülés gazdaságtanának hív. „Nyomorult szegény – ha szánják, ha megvetik – hasznos eszközzé válhat, mivel kitüntetett lehetőséget nyújt a gazdagnak arra, hogy a
6 7
Robert Castel: A szociális kérdés alakváltozásai, Kávé Kiadó 1998 57.o. Robert Castel i.m. 58.o.
12
legmagasztosabb keresztényi erényt, a könyörületességet gyakorolja, s ennek révén lehetővé teszi számára, hogy elnyerje üdvözülését.”8 4. Az első három feltétel illetve jelenség azonban önmagában kevés. Mindezek mellett még számos tényező szerepet játszott a terület fejlődésében, melyek közül a leglényegesebbnek a különböző háttérben meghúzódó, sokszor direkt módon nem is kifejezett érdekeket tartom. A városi hatóságok érdekei jelennek meg a háttérben akkor, amikor az árvaszékek felállításáról szóló törvény alapján a helyi árvák vagyonának kezelését látják el. Tulajdonképpen a helyi hatalom súlyát növelte az, hogy feltételeket szabhatott az esetenként igen jelentős vagyon tömegek felhasználásának, kontrollt gyakorolhatott a vagyoni ügyek felett. Továbbá a 18-19. században az egyes települések presztízsét emelte, hogy mennyi és mekkora kapacitású szociális jellegű intézménnyel rendelkezett. Másrészt a katolikus egyház igen markáns érdekével találkozunk akkor, amikor a 18. században az árva illetve elhagyott gyermekek nevelését, gondozását a saját befolyásuk növelésére fordítják azáltal, hogy jelentős rekatolizációs funkcióval ruházzák fel azt. Majd a polgárosodás előretörésével a helyi polgárság érdekei húzódnak meg a háttérben, hiszen a gyermekek irányában megnyilvánuló jótékonykodás, egyfajta belső elvárásként jelenik meg, úgy is fogalmazhatunk, hogy a helyi polgárság zárt közösségéhez való tartozásnak hol kimondott, hol csak rejtett formában jelenlévő feltétele. A XX. század elején, pedig az állam és az állami felelősségvállalás került az előtérbe. Az államnak a közegészségügy, a közbiztonság a társadalmi béke, a demográfiai mutatók javulása és bizonyos értelemben a gazdasági fejlődés érdekében szüksége volt arra, hogy lépéseket tegyen a gyermekvédelem rendszerének kiépítésére. A fenti jelenségek a Ferge által felvázolt civilizációs folyamat egyes lépcsőfokainak is tekinthetők. „Mindenkihez a modern világban csak az állam juthat el. Nála összpontosulnak az ágenseket (mármint civilizációs ágenseket) működtető források is, a kényszerítő eszközök többsége is, legyen szó fizikai, jogi vagy szimbolikus erőszakról.”9 A helyi közösségek és a társadalmi jótékonyság nem képes arra, hogy megfelelő hatékonysággal csoportosítsa át a különböző javakat a rászoruló csoportok számára, így szükségszerű a szociális területen is az állam civilizációs
8
: A szociális kérdés alakváltozásai, Kávé Kiadó 1998 43. o. Ferge Zsuzsa: A civilizációs folyamat fenyegetettsége 14.o. http://www.fergezsuzsa.hu/docs/a_civilizacios_folyamat_fenyegetettsege.pdf 9
13
szerepének begyűrűzése.” Az egyetlen jogokat biztosító és forrásokat össztársadalmi szinten átcsoportosító intézmény a társadalom által erre felhatalmazott állam.”10 Témánk szempontjából ez azt jelenti, hogy az árva illetve elhagyott gyermekek gondozásának területén is törvényszerű a szűkebb majd tágabb környezet és helyi segítő ágensek megjelenésétől az állami szerepvállalás irányába ható folyamat. 1.5 A témakör határai A gyermekvédelem fejlődése hagyományosan négy területet foglal magában, melyek a következők: 1. nyilvános oktatás és nevelésügy, 2. szegény-, árva, talált és törvénytelen gyermekek védelme, 3. züllés veszélyének kitett és bűnöző gyermekek védelme, 4. ipari gyermekvédelem.11 Munkám során az első és a negyedik területtel csak érintőlegesen foglalkozom, mivel azok a tágabb értelemben vett gyermekvédelem részeinek foghatók fel. Másrészt, pedig nem végeztem ez irányú tényfeltáró, történeti kutatást, mivel az meghaladta volna a dolgozat kereteit. A századforduló körüli gyermekvédelmi törekvések vizsgálatánál nem megkerülhető a harmadik területtel - a züllés veszélyének kitett illetve a bűnöző gyermekek helyzetével - való foglalkozás, hiszen ez idő tájt jelenik meg az ún. igazságügyi gyermekvédelem rendszere. A dolgozat utolsó fejezetében arányaiban sokkal többet foglalkozom az országos helyzettel, ami azért lényeges, mert olyan szintű jogi változások jöttek létre, melyek megreformálták az egész gyermekvédelem rendszerét és a helyi szintű ellátásokat is más alapokra helyezték. Így nem megkerülhető a kiépülő gyermekvédelem rendszerének felvázolása és olyan intézmények megemlítése, minta a dajkaság vagy a nevelőszülői rendszer. Ugyanakkor a dolgozat gerincét a szegény, árva illetve törvénytelen gyermekek ellátására irányuló helyi törekvések bemutatása adja. A dolgozatban elsősorban a nyílt és a zárt gondozás eszközeit és az azokat létrehozó, működtető szociálpolitikai szereplőket helyezem előtérbe. Nem foglalkozom a téma pszichológiai, pedagógiai aspektusaival mivel a kutatás során feltárt források nem teszik lehetővé az ez irányú vizsgálódást. 10
Ferge Zsuzsa: A civilizációs folyamat fenyegetettsége 14.o. http://www.fergezsuzsa.hu/docs/a_civilizacios_folyamat_fenyegetettsege.pdf 11
Dr.Csorna Kálmán i.m. 18.o.
14
2. A gyermekiség modernizációja, mint a gyermekekről történő szervezett, szociális gondoskodás egyik előfeltétele A gyermekiség modernizációját, mint a szervezett gyermekvédelmi törekvések előzetes kritériumát, egészen egyszerűen azért emeltem ki, mert a gyermekek, azon belül is a szükséget szenvedő gyermekek jelentik azt a célcsoportot, mely a dolgozat fókuszában áll. Így valamiféle képet kell kapnunk arról, hogy miként vélekedtek a társadalom tagjai általában a gyermekekről a vizsgált időszakokban és milyen értéket tulajdonítottak a gyermekeknek. A következőképp fogalmaz Aries: „A középkori társadalomban a gyermekkor felfogása nem volt meg, ez persze nem jelenti azt, hogy a gyermekeket elhanyagolták, elhagyták vagy megverték volna. A gyermekkor felfogása nem keverendő össze a gyermekek iránti szeretettel, inkább a gyermeki sajátosság felismerésével van összefüggésben, azzal a sajátossággal, mely a gyermekeket lényegileg különíti el a – bármilyen fiatal - felnőttől. Ez a felismerése nem volt meg.”12 Lloyd de Mause meglehetősen sötéten látja a középkori illetve általában véve a távoli múltban élő gyermekek sorsát. „A gyermekkor története rémálom, amelyből csak mostanában kezdünk felébredni. Minél távolabb megyünk vissza a történelemben, annál alacsonyabb a gyermekekről való gondoskodás színvonala, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermekeket megölték, kitették, testileg bántalmazták, terrorizálták, vagy szexuálisan zaklatták.”13 Szintén a középkori gyermekfelfogás negatív megközelítését adja M.J. Tucker, aki az angol társadalom kapcsán megjegyzi, hogy „a felnőttek, ha egyáltalán véleményt formáltak a gyermekekről, egy hierarchia részének tekintették őket, akik a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el, ritkán ötlött fel bennük, hogy a gyermek is emberi lény, emberi igényekkel.”14 A fenti hipotézisek a szülők gyermekekkel szembeni közömbösségét, sőt esetenként kegyetlenségét sugallják. A gyermekkor történetével foglalkozó kutatók
12
Philippe Aries: Gyermek, család, halál – tanulmányok Gondolat, Budapest 1987 169.o. Lloyd de Mause: A gyermekkor története In.: A gyermekkor története Szerk..Vajda Zsuzsanna , Pukánszky Béla Budapest 1998. 13.o. 14 M.J. Tucker A gyermek, mint kezdet és vég: gyermeknevelési szokások a 15-16.századi Angliában In.: A gyermekkor története Szerk.:Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla Budapest, 1998. 211.o. 13
15
egy csoportja részben éppen ezért nem osztja sem Aries, sem pedig de Mause meglátásait. A gyermekkor történetének másik megközelítését, felfogását adja Linda Pollock, aki a gyermekekkel kapcsolatos attitűdök alakulását vizsgálta Amerikában a 16. századtól kezdődően. Munkájának forrásait az önéletrajzi leírások illetve naplóbejegyzések jelentették. Cáfolva de Mause meglátásait azt állítja, hogy már a 16. századtól kezdve és egészen napjainkig a szülők gyermekkel szembeni attitűdjeit a következő állítások jellemzik: „1. a gyermeket olyan élőlényeknek tekintették, amelyek fejlődési szakaszokon mennek át; 2. felismerték, hogy a gyermekek szeretnek játszani 3. hogy gondoskodásra és védelemre van szükségük 4. hogy irányítani kell őket pl. neveléssel és fegyelmezéssel 5. és hogy anyagi áldozatot igényelnek.”15 Pollock szerint - Ariesnak ellentmondva - nem fér kétség ahhoz, hogy a gyermekkort a szülők felismerték és elismerték. Azt azonban Pollock is belátja, hogy a gyermekek irányába megnyilvánuló humánusabb attitűdök megjelenésének időszaka a 18. századra tehető. A gyermekkor történeti felfogásának tehát alapvetően két fő irányzata van. Aries követőit a diszkontinuitás elmélet képviselői közé sorolhatjuk, míg ellenzőit akik szerint a középkori ember ugyanúgy megkülönböztette a gyermekkort más életszakaszoktól, a kontinuitás elmélet képviselői közé.16 Témánk szempontjából azonban nem csupán az a kérdés, hogy miként vélekedtek a szülők a saját gyermekeikről és milyen attitűdök hatották át cselekedeteiket, hanem az is, hogy mit gondoltak azokról a gyermekekről akik nyomorogtak vagy éppen szülők nélkül maradtak. Véleményem szerint a más gyermekeinek irányába megnyilvánuló gondoskodás egy további lépcsőfokot jelent a fejlődési folyamatban. De Mause elméletét
a
gyermekek
irányába
megnyilvánuló
szociális
gondoskodásra
vonatkoztatva kimondhatjuk, hogy e téren is egy fejlődési folyamatot látunk, s minél
15
Linda Pollock:A gyermekekkel kapcsolatos attitűdök In.: A gyermekkor története Szerk.:Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla 180.o. 16
Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben Iskolakultúra 2005. 16-17 o.
16
inkább közelítünk a jelenhez, annál nagyobb odafigyelést és szélesebb körben megnyilvánuló szociális gondoskodást tapasztalunk a társadalom részéről. Shulamith Shahar meglehetősen részletesen foglalkozott a gyermekek középkori helyzetével. Shahar az árvák iránti különleges figyelem megnyilvánulását látja abban, hogy az egyházak létrehozták a középkorban az árvaházaikat és hogy a világi uralkodók is egyre inkább védelmezték őket. Tulajdonképpen a lovagi erkölcs egy fontos eleme volt, az elesettek, ezen belül is az árvák védelemben részesítése.17A középkorban hétköznapi dolognak számított, mind a gyermekek szegénysége, éhezése, mind pedig az, hogy elvesztették egy vagy akár mindkét szülőjüket. Ez utóbbi az újkor kezdetéig általában a gyermekek 14 éves koráig bekövetkezett. Vajda Zsuzsanna szerint a múltban a gyermekek életét az árván maradás és a szülők újraházasodása éppen annyira megkeserítette, mint a jelenkorban a szülők válása. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők viszonylag gyorsan bekövetkezett újraházasodása mögött, főként az alsóbb társadalmi rétegeknél egyfajta gazdasági kényszer húzódott meg, hiszen számos olyan feladat volt egy-egy háztartásban, melyek elvégzéséhez mindkét szülőre szükség volt. 18 Az esetek többségében szintén gazdasági kényszer húzódott meg a mögött a gyakorlat mögött is, hogy a szülők dajkaságba vagy menhelybe adták gyermeküket, még akkor is, ha tudták, hogy gyermekük életesélyeit ez által jelentősen lerontják. Somlai a gyermekiség modernizációjának nevezi azt a folyamatot , ami a 16. században veszi kezdetét s amely sok minden más mellett a családi élet és a nevelés és ezáltal az egész gyermekkori szocializáció átalakulásához vezetett.19 Azelőtt, mint miniatűr felnőttre tekintettek a gyermekekre, s ennek megfelelően alakultak velük szemben az elvárások is. „Attól kezdve, hogy a gyermek átlépte azt az életkort, amelynek elérése előtt a halandóság igen nagy, és melynek túlélése bizonytalan volt, már felnőttként kezelték.” A gyermek, mint védelemre, gondozásra és fejlesztésre szoruló
egyén
képe
tehát
a 16.
századtól
jelenik
meg fokozatosan a
közgondolkodásban Nyugat-Európában. „A felnőttek ,főként pedig a szülők feladata lett, hogy óvják meg gyermekeiket a kártékony környezeti hatásoktól, betegségektől,
17
Shulamith Shahar: Gyermekek a középkorban Osiris Kiadó Budapest, 2000. 261.o. Vajda Zsuzsanna: Gyermekfelfogás és gyermekkor a történelemben In.: A gyermek évszázada Szerk.. Pukánszky Béla Eötvös József Könyvkiadó Budapest 1998. 87.o. 19 Somlai Péter : Szocializáció Budapest, 1997. 21.o. 18
17
ártalmas felnőttek és kortársak hatásaitól, s eközben szoktassák, neveljék, tanítsák és taníttassák őket.”20 A gyermekiség modernizációja meglehetősen hosszú folyamat, mely azáltal, hogy erőteljesen kapcsolódik a polgárosodás folyamatához, feltételezhetővé tenné, hogy hazánkban miként a polgárosodás, így e folyamat is meglehetősen nagy késést mutat. A gyermekek gondozását, a gyermekvédelem fejlődését tekintve azonban nem mutattunk jelentősnek mondható lemaradást Nyugat-Európához képest. A folyamat kezdőpontja, amikor is némileg módosul a gyermek képe a szülő és a család szemében, nem igazán nyomon követhető. A folyamat végpontja, a különböző specializált, a gyermekek ellátását, gondozását, fejlesztését hívatott intézmények és szakmák megjelenése viszont annál inkább. A gyermekvédelmi törekvések első kevésbé szabályozott megjelenése – mint az első árvaházak létrejötte – vélhetően összefüggést mutat a gyermekiség képének változásával, még ha kezdetlegesen is. A folyamat végigkísérése azonban túlmutat munkám keretein, így nem is célom annak bemutatása. A gyermekekről való vélekedés megváltozása előfeltétele volt annak, hogy bármiféle szervezett gondoskodási forma megjelenjék az egyes társadalmakban. Pukánszky a 19. századi francia gyermekkép felvázolása kapcsán lényegre törő megfogalmazását adja a gyermekek felé történő társadalmi odafordulás hátterének: „ A gyerekekbe való érzelmi és anyagi befektetés tárgya abban a korban még nem elsősorban a gyermek, mint önértékkel rendelkező egyéniség volt, hanem a társadalmi elvárás, a szerepeknek való megfelelés igénye. A gyermek ugyanis nemcsak a családhoz tartozott, hanem tágabb közösségekhez is, mint például a nemzet, úgy tekintettek rá mint a jövő polgárára, katonájára, akinek kötelességei lesznek nemzetével szemben. Egyre többen kíséreltek meg beavatkozni a családok életébe – főleg ha a családban nagy volt a szegénység –miközben a gyermek érdekét hangoztatták. Politikusok, filantróp gondolkodású népnevelők, orvosok akarták a gyermekeket megóvni, nevelni és fegyelemre szoktatni, s ha kell kiemelni a családból.”21 Mint arra már az előző fejezetben utaltam ahhoz, hogy az egyes társadalmak eljussanak a szervezett szociális gondoskodás, azon belül is a gyermekvédelmi feladatok ellátásának szintjére nem volt elegendő, hogy bizonyos eszmeáramlatok 20 21
Somlai Péter i.m.23.o. Pukánszky Béla i.m.78.o.
18
követőkre találjanak, más típusú feltételekre is szükség volt. Gondolok itt a demográfiai indokoltságra (magas gyermekhalandóság, illetve általában véve magas mortalitási mutatók), helyi szinten a szükséges források előteremtésére, működési keretek meghatározására és Magyarország esetében a kezdeti lépésekhez szükséges volt a katolikus egyház meghatározó szerepére is.
19
3. Árvaellátás, gyermekvédelem a 18. sz. közepétől a 19. század közepéig terjedő időszakban „Az elhagyottság Magyarországon a XIX. század végéig, a XX. század elejéig, de Európa-szerte ugyaneddig az időpontig megrekedt a társadalmi filantrópia keretei között” - fogalmaz Gyáni.22 Az árvákról való gondoskodás évszázadokon keresztül a különböző egyházak, szerzetesrendek tevékenységének része volt. Ez a fajta segítségnyújtás
azonban kevésbé
volt
szervezett, nagy különbségek
feltételezhetők az egyes országrészek, települések között. Jellemző vonása volt az eshetőlegesség, hiszen a különböző szerzetesrendek munkája nagyban függött a különböző adományok megszerzésétől. Az árva gyermekek gondoskodása terén bekövetkező gyökeres változást azonban mégis az egyházakhoz kell kapcsolnunk. A protestáns egyházak és a katolikus egyház közötti erőteljes konfliktus lesz a változások hajtóereje. Hazánkban e területen egyfajta fordulópontot az 1741-es esztendő jelenthet. Szó sincs az egyházi feladatvállalás visszaszorulásáról, sőt egyfajta katolikus expanzió figyelhető meg ebben az időszakban, azonban merőben más kereteket jelent az, hogy létrejött az első szervezett, intézményes jellegű árvaház az országban, Kőszegen. Megelőzve ezzel Ausztriát, ahol 1743-ban jött létre az első ilyen jellegű intézmény, melyet egy gazdag gyáriparos, Kienmayer Mihály alapított. A bécsi árvaház 1766-ban már 9 nagy épülettel rendelkezett, melyben 600 gyermeket helyeztek el. Mária Terézia számára ezen intézmény hatalmas intézetté fejlődése jelentette a pozitív példát és hasonló mintára szeretett volna árvaházakat létrehozni Magyarország északi és déli felében is. A bécsi árvaházat, ha nem is méreteit s jelentőségét tekintve, de a működési szabályzatok szintjén többek között a soproni Voss-féle árvaház is mintaként használta.23 Nem sokkal maradt el e tekintetben Magyarország a nyugat-európai szociális törekvésektől sem, hiszen Franciaországban is csak néhány évtizeddel korábban, 1714-ben hozták létre az első szervezett és nem tisztán egyházi indíttatású árvaházat. Az ún. Hospital General igazgatója alapított intézetet a szülő nélküli gyermekeknek. Az intézet olyan gyermekeket fogadott, akik betegek, gyengék, elhagyottak voltak, vagy akik nevelőszülőktől illetve szoptatós dajkáktól tértek vissza. Jellemzően a 2 és 12 év közötti gyermekeket fogadták be, azonban néhányan tovább is az intézet falai 22 23
Gyáni Gábor 1998 i.m.25.o. Dr Barcza Leander i.m. 115.o.
20
között maradhattak. Sokat sejtet az ellátásuk színvonalának tekintetében az a körülmény, hogy a gyermekek gondozása a felnőtt férfiakéval és nőkével együtt történt, akik szegények, betegek, öregek és gyógyíthatatlanok voltak.24 Magyarországon az 1760-as évektől kezdődően a kőszegi árvaházat számos intézmény követi, mint a selmeci (1762), soproni (1762), nagyszombati (1767), majd a nagyváradi, veszprémi, a kolozsvári és a váci árvaház. Közös elem az első ilyen jellegű intézményeknél, hogy általában valamely befolyásos, egyházi vagy világi hivatalt betöltő személy adománya tette lehetővé megalapításukat. Így ebben a fejezetben a hazai és helyi társadalom néhány jellemzőjét, valamint a katolikus egyház és a protestánsok idevágó törekvéseit, majd mindezek eredményeként létrejövő első szervezett árvaház működését mutatom be. A szegény gyermekek ellátása kapcsán pedig nem megkerülhető, hogy a hazai szegényügy alakulásáról szóljak röviden illetve bemutassam a helyi szinten kialakult gyakorlatokat. 3.1 Hazánk néhány jellemzője a vizsgált időszakban Magyarország a vizsgált időszakban a Habsburg Monarchia részeként speciális, alárendelt helyzetben volt, elsősorban jogi és igazgatási szempontból, ami azonban az élet minden területén éreztette a hatását. A korszak művelődése kapcsán főként a felvilágosult abszolutizmus jelző használatos. Lényege az európai periférián, ideértve Magyarországot is, az abszolutisztikus, tehát politikai ellensúly által nem korlátozott rendszerek működése. A felvilágosult eszmék nagyrészt a hadsereg modernizálásában nyilvánultak meg. Az egyes reformtörekvések célja, pedig a fennálló társadalmi rend fenntartása mellett az állam szerepének erősítése volt. Ezen törekvések
azonban
burkoltan
magukban
hordozták
a
rászorulókról
való
gondolkodás tekintetében az önhibás szemlélet uralkodását. Valószínűleg nem véletlen,
hogy
komplexebb,
a
fizikai
szükségletek
kielégítésén
túlmenő
gondoskodásban a gyermekek célcsoportja részesülhetett az elsők között. A 18. század második felében kialakulóban volt a nemeseknek egy olyan csoportja az országban, mely már a magáénak tekintette a felvilágosult gondolatokat, ugyanakkor a cselekvés szintjén igyekeztek a rendies társadalmi berendezkedés keretein belül maradni. Azaz valójában semmi olyan cselekvést nem kívántak véghez 24
Rachel Fuchs: Abandoned children: foundlings and child welfare in nineteenth - century France 1984. 9.o.
21
vinni, amely megváltoztatná a fennálló társadalmi rendet, mindez pedig a szociális gondoskodás fejlődésének komoly gátja volt.25 A 18. századi Magyarországon a mezőgazdaság túlsúlya volt a jellemző, melyet a késő feudalisztikus viszonyok uraltak. A városokban jellemző volt a kézműipar és a céhek újjászervezése, ipari termelésről még szó sem lehetett, hiányoztak a szükséges feltételek. A céhek mesterei és a városi kereskedők ugyanakkor, oly mértékű vagyonra tehettek szert, amely már lehetőséget teremtett a jótékonykodásra. Ez a fajta jótékonykodás, amely szoros kapcsolatban van a katolikus egyház tanításaival és a túlvilágtól való félelemmel, lényeges szerepet tölt be a kőszegi árvaház létrehozásában és fennmaradásában is. Gyáni kifejti, hogy a rászorulókkal szembeni könyörületesség gyakorlása tulajdonképpen a túlvilági üdvözülés biztosítékaként van jelen a közgondolkodásban.26 „A társadalom széles rétegei ugyanis erős vallásos hagyományok kötődésében és szokásrendjében éltek amelyeken át valamelyik egyházhoz kapcsolódtak. A vallási lojalitás, az egyházhoz tartozás, a más hitűektől való elkülönülés jelentős mértékben meghatározta az emberek mentalitását. Annyival is inkább, mivel jó ideig az egyház tartotta kézben a művelődés számos ágát, az oktatástól a művészetekig. A Habsburg-hatalom a katolikus
vallás
hegemóniáját
igyekezett
a
Monarchián
belül
biztosítani.
Magyarországot viszont vallásilag is sokféleség jellemezte, amely részben – bár korántsem teljesen – az etnikaival is egybeesett. A magyarok többsége a legerősebb, szinte uralkodó pozícióval bíró katolikus egyházhoz tartozott. De igen jelentős kisebbség tartozott a protestáns felekezetekhez, főleg a református, kisebb mértékben az evangélikus vagy a még szerényebb unitárius egyházhoz.”27 Megbízhatóbb népesedési adatok csupán a 18. század utolsó harmadából maradtak fenn. Az 1784-es a II. József nevéhez fűződő népszámlálási adatokból tudjuk, hogy a szűkebb értelemben vett Magyarországon 6,46 millió lakos élt. 600 városban 1.6 millió lakost élt, melyek közül 61 szabad királyi város volt, 485 000 lakossal. Jellemző volt a német lakosság nagy aránya.
25
Magyarország története 1686-1790. Szerk.: Ember Gy. és Heckenast G. Budapest, 1989. 1125.o
26
Gyáni Gábor 1998 i.m. 11-12.o.
27
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867 Magyarok Európában III. Háttér Lap– és
Könyvkiadó Budapest, 1990. 135.o.
22
3.2 Szegény illetve elhagyott gyermekek gondozása Magyarországon, mint az általános szegénygondozásba ágyazott tevékenység Hazánkban a kora középkorban a szegénygondozást és az ehhez kapcsolódó gyermekgondozást szinte kizárólag a szerzetesrendek látták el, elsősorban a saját kolostoraikban. Az emberbaráti célzattal működő szerzetesrendek között elsőként Magyarországon a Bencés rend telepedett le és folytatta tevékenységét. Vendégházakat, szegényházakat és kórházakat működtettek, ahol elsősorban az utazók, vándorok kaphattak egy-egy napra szállást és élelmet illetve amelyekben a betegek ápolása folyt. A 13. században alakultak meg a katolikus egyházon belül, a betegek gondozásával foglalkozó testvérületek. Ezekből a rendekből váltak le a különböző lovag és ispotályos rendek, melyek azonban tényleges ápolást nem végeztek sokkal inkább a vallásosság erejében hittek és imádkoztak a többségi társadalomtól elkülönített betegekért. A szegény és árva gyermekek sorsával már Szent István király is foglalkozott, feljegyzések tanúskodnak róla, hogy azokban a kórházakban, melyek alapítása a nevéhez fűződik létesített helyiségeket a talált gyermekek számára. Továbbá rendeletbe hozta, hogy az özvegyek és az árvák a király különös védelme alatt állnak.28 Országos szintű gyermekvédő tevékenységről azonban még hosszú évszázadokig egyáltalán nem beszélhetünk. Egészen a 18. század második feléig az egyházi szegénygondozás és betegellátás uralkodása volt a jellemző. Az egyház szegényeket és árvákat segítő tevékenysége mellett az egyes városok is megalkották a helyi rendszabályaikat, az ún. statútumokat. Ezek a rendszabályok azonban legtöbbször a koldulás, mint zavaró tényező háttérbeszorítását, vagy éppen az idegenek városból történő kitoloncolását tűzték ki célul. Az országos (Monarchia) szintű törvényhozás is először a koldulás megfékezését kívánta elérni. III. Károly 1723-ban alkotta meg a koldusügyet szabályozó törvényét majd néhány évtizeddel később 1775-ben Mária Terézia 4698. számú „A koldusok és csavargók megrendszabályozásáról” szóló rendeletében tulajdonképpen megismételte a korábbi jogszabály lényegi elemeit. Melyek különbséget tettek munkaképesek és képtelenek valamint helybeli illetőségűek és idegenek között. Eszerint a nem helybelieket el kell űzni, az egészséges embereket-
28
Dr. Csorna Kálmán i.m. 142.o.
23
akár erőszakkal munkára kell bírni, a munkaképtelenek számára a hatóságok, pedig kötelesek szegényházakat építeni. A XVI. század végétől kezdve az egyes városok is kezdenek figyelmet szentelni az elhagyott, illetve szegény gyermekekről való gondoskodás irányába, de nem feltétlenül saját elhatározásukból. Elsőként egy 1656. évi törvény, majd egy 1724. évi királyi dekrétum a későbbiekben pedig egy 1790. évi helytartótanácsi rendelet mondja ki a községek gondoskodási kötelezettségét a talált gyermekekkel kapcsolatosan.29 A szegénység - beleértve a gyermekek szegénységét is - kezelésének vonatkozásában különbséget kell tennünk a városi és a falusi közösségek között. Gyáni az iparosodás előtti idők szegénységét történeti szegénységnek nevezi, mely ellen a védekezést a falusi társadalmakban egyfajta közösségi védőháló segítette. Gyáni szerint „A rokonság, a szűkebb család, a lakóhelyi szomszédság afféle morális közösséget alkotott; számon tartotta tagjait és védte őket szükséghelyzetekben, mert azt tartotta, hogy mindenkinek joga van az életre, vagy legalábbis a tisztes szegénységre.”30
Más
a
helyzet
azonban
a
városokban,
ahol
sokkal
szövevényesebbek a kapcsolati hálók, s nyilvánvaló, hogy egy városi társadalom sokkal kevésbé képes arra, hogy figyeljen valamennyi tagjára és azok szükséghelyzetbe kerülésekor valamennyinek segítséget tudjon nyújtani. De nem feltétlenül csak a közösségek nagyságával függhet össze az, hogy egy város esetében kevésé beszélhetünk a fenti „morális közösségről”, hanem ok lehet az is, hogy a városi társadalmakban már viszonylag korán találkozhatunk a polgárosodás bizonyos jeleivel, ezzel együtt az individualizáció jelenségvilágával is. Ezzel nem azt kívánom állítani, hogy a városi emberek kevésbé voltak együtt érzőek, hiszen ezt nem tudhatom, azonban úgy vélem, hogy viselkedésüket - ideértve a szegényekkel, árvákkal, elhagyottak kapcsolatos attitűdjeiket is – más normák határozták meg, mint a falusi, viszonylag zárt közösségben élő emberekét. A szociális területen történő jogszabályalkotás egyelőre figyelmen kívül hagyta a szegény gyermekek, mint különálló célcsoport helyzetének javítását. A
29 30
Dr. Csorna Kálmán i.m. 142. o. Gyáni Gábor: Jótékonyság és szociálpolitika In.: Gyáni Gábor, Kövér György: Magyarország
társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig Osiris Kiadó, Budapest 2001. 363.o.
24
szegény gyermekek segélyezése általában ad hoc jelleggel történt és településenként eltérő képet mutatott. 3.3 Katolizáció kontra protestantizmus – egyházi törekvések az árvaellátásban „A rekatolizáció képviselőinek leghatékonyabb érve a protestantizmus belső rendezetlenségének és sokféleségének leleplezése és megbélyegzése volt. A jezsuiták újskolasztikus természetfelfogása és társadalomelmélete a tekintélyen alapuló rend előnyeinek hangsúlyozásával igyekezett hatni a reformáció ígéreteiben csalódott, a vallási és a filozófiai vitákba belefáradt elmékre. Minden rend abban áll, hogy egyesek parancsolnak, mások pedig alárendelik magukat a parancsoknak – foglalta össze a rekatolizáció egyik alapelvét a leghatékonyabb jezsuita teoretikus, Roberto Bellamino.” 31 A nemesi réteg katolikus hitre való visszatérésének egy meglehetősen prózai oka is volt. Pázmány Péter felszólította a hazai arisztokráciát, hogy: „térjenek vissza az egyedül üdvözítő római katolikus egyházba, mert csak úgy őrizhetik meg lelküket a kárhozat tüzétől, és menthetik meg javaikat. A pápa és a császár ugyanis nem engedheti meg, hogy az eretnekek hitet diktáljanak és földbirtokot szerezzenek. A tulajdonjog védelme legalább olyan hatásosnak bizonyult a rekatolizáció hitelveinek igazolásakor, mint a katolikus főpap fölényes logikája és barokk stílusának lenyűgöző ereje.”32 Az ellenreformációs törekvések a 18. század derekán újabb lendületet kaptak, melynek talán a legfontosabb háttértényezője a Habsburgok újabb erőteljes nyomásgyakorlása volt. Az eszközök azonban, mint látni fogjuk némi változást mutattak. Gönczi Magdolna 1933-ban írt doktori disszertációjában részletesen foglalkozik az árva gyermekekkel szemben megnyilvánuló filantrópia mögött meghúzódó vallási motivációkkal, a 18. század vallási viszonyainak ebbéli szerepével. Az ellenreformáció térnyerését követően a jezsuiták, mivel minden lehetséges eszközzel a katolikusok táborát kívánták bővíteni, a jóléti intézményeket is kivették az akatolikusok kezéből. A protestánsok számára, nemcsak vallásuk gyakorlása ütközött nehézségbe, hanem a magasabb szintű elsősorban egyetemi
31
Varga J.János: Reformáció és rekatolizáció a dunántúli végeken 129.o. In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.: Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003. 32 Varga János i.m. 129.o.
25
tanulmányok végzése is. Ennél fogva a protestánsok a külföldi egyetemekre mentek tanulmányokat folytatni, többek között a svájci Halle városába, ahonnét magukkal hozták a pietista szemléletet. A németországi pietizmus legfontosabb jellemzői a következők voltak: - a protestantizmus egyénhez és államhoz való viszonyának újraszabályozása talaján alakult ki - individuális vallásosság, Isten keresése az egyén lelkében - fő dolog a gyakorlati kereszténység, az isteni kegyelem megszerzésére való törekvés - reformjaikat az államvallás kényszerétől mentesen kívánják végrehajtani - a nemzet jelentőségét kiemelik - toleráns, teljes vallási türelmet tanúsít más vallásokkal szemben A magyarországi pietizmus azonban nem egyezett meg a németországival, számos ponton különbözött a két irányzat egymástól. A legfontosabb különbségek az alábbiak: - Magyarországon a protestáns hit nem merevedhetett meg, s Németországgal ellentétben nálunk nem volt egyenrangú a katolikus vallással. - a pietizmus mozgalma országunkban külföldről behozott irány, melynek képviselői elsősorban papok. - a pietizmus nálunk tudatos újítás. Gönczi szerint a vallási irányzat legnagyobb érdeme az emberszeretet terjesztése, mely az előfeltétele volt annak, hogy létrehozták az ország első árvaházait az országban.33 A hallei árvaházat, mely egész Európa szerte mintaként szolgált a pietista lelkületűek számára alapvető fontosságúnak kell tekintenünk az intézményesedő árvaellátás kialakulásának szempontjából. Létrehozója Francke Hermann Ágost, aki az árva gyermekek számára szerette volna biztosítani a tanulás lehetősége mellett a lakhatást és a megfelelő körülményeket annak érdekében, hogy ne legyenek kitéve a koldulás kényszerének. Utóbbi elkerülése azért is volt lényeges, mert veszélybe sodorná az oktatásuk sikerességét is. Francke először csak négy árváról gondoskodott, majd az árvák száma 1697-ben már a százat is elérte. Francke minden
33
Gönczi Magdolna: Az árvaházak kialakulása Mária Terézia korában Bölcsészdoktori értekezés Budapest, 1933. 7-13.o.
26
jelentkezőt felvett válogatás nélkül, ami odavezetett, hogy egy egész városrésznyi területet foglaltak el a jótékony intézetek.34 Szintén
pietista
gyökerekre
vezethető
vissza
egy
magánjellegű
kezdeményezés Kőszeg közelében Nemescsón,35mellyel kapcsolatban meglehetősen kevés információ maradt fenn. Az tudható, hogy egy evangélikus lelkész, bizonyos Sartorius Szabó János nevéhez fűződik a létrehozása. Sartorius sok más protestáns paphoz hasonlóan szintén Halle-ban tanult, s onnan hozta magával azt a mintát, melynek alapján a saját paplakjában gondoskodott néhány árváról. Egyúttal latin iskolát is működtetett a településen ún. Alumneummal kiegészülve.36 Anyagi forrást az árvák ellátásához az evangélikus gyülekezet tagjainak adományain kívül Sartorius Bécsből is kapott. Bécsben, az 1730-as évektől, a dán követség evangélikus gyülekezete működtette az ún. Ungarische Cassa-t,37 mely pénzügyi alapból a nemescsói árvaház is rendszeresen részesült.38 A nemescsói „intézményhez” hasonló működött, legalábbis méreteit és szemléletmódját tekintve Nagy-Szebenben is, ahol az alapító egy jómódú bőrműves volt s a gyermekek lakóhelyéül egy majorság szolgált. Az árvaház célja a fiúk tekintetében a mesterség megszerzése, míg a lányok esetében az örökbeadás és ezáltal a jövőben a tisztességes házasságra lehetőségének biztosítása volt.39 E nemescsói kezdeményezésnek meglehetősen nagy szerepe van a későbbiekben bemutatandó kőszegi intézmény létrehozásában, azonban nem feltétlenül úgy, ahogy várnánk. Nem mintaként vagy a jótékonykodás követendő példájaként járult hozzá közvetve a kőszegi intézmény létrehozásához, hanem éppen ellenkezőleg, mint ahogy az az alábbi idézetből is kiderül. Kőszeg városbírája nyíltan kifejezte a nemescsói kezdeményezéssel kapcsolatos ellenérzéseit, s mintegy ellentörekvésként fogalmazta meg a kőszegi intézmény létrehozásának igényét. „…olyanok is vannak, akiket a nem katolikusok Nemescsóba – az artikuláris helyek egyikébe visznek el nevelés céljából, kívánatos és üdvös lenne, hogy ez a szokás el
34
Gönczi Magdolna i.m.10-11.o. Nemescsó kistelepülés, mely az 1681–es soproni országgyűlés XXVI. törvénye alapján artikuláris hely volt, azaz az evangélikusok számára vallásgyakorlásra kijelölt hely. 36 A latin alumno igéből ered, jelentése: tart, nevel. Olyan intézetek jelölésére használták, ahol eltartották és nevelték azokat a gyermekeket, akik mindezért fizetni nem tudtak. Iskolai tápintézetnek is nevezték. 37 A magyar segélyalap fő bevétele az alkalmi adományok mellett a húsvéti gyűjtés volt. 38 Csepregi Zoltán: Magyar érdekességek a 250 évvel ezelőtti Bécsből Forrás: http://www.lutheran.hu/ujsagok/lelkipasztor/l960907.htm 35
39
Gönczi Magdolna i.m. 16-17.o.
27
ne harapóddzék – ha a polgárság maga gondoskodnék valami úton módon az árváknak a városban történő neveléséről.”40 A kőszegi kezdeményezés nem volt egyedülálló, hiszen az árvák nevelését a katolizáció eszközeként a jezsuiták előszeretettel alkalmazták. „Ők ismerték fel a pietizmus filantrópiájában a protestánsok veszélyessé válható fegyverét, melynek hatása ellen küzdeni kell. Az ellenszert az ő példájuk követésében találták meg. Árvaházat alapítottak ott, ahol a közelben pietista intézmény már állt, hogy így egyrészt katolikus gyermekek protestáns árvaházban nevelését megakadályozzák, másrészt hogy ők nyerjék meg az akatolikus származású gyermekeket a katolikus egyháznak.”41 A már említett, családias méretekben működő nagy-szebeni árvaháznak is létrehozták katolikus ellensúlyozójaként a nagyszebeni katolikus Theresianum-ot, mely 1767-ben kezdte meg a működését. Az alapítás indokaként ugyanazok az érvek merültek fel, mint a kőszegi intézmény esetében: „Mindennapos tapasztalatból tudjuk, hogy a katolikus gyermekek árvaságra jutva a végpusztulást nem kerülhetik el. A legtöbb itt lakó katholikus polgár szegény, eladósodott, gyermekeit tehát nyomorban hagyja hátra. A köz- és kegyes alapítványokból ezek az árvák nem részesülnek, ezért sok árva a szükségtől kényszerítve az akhatolikusok kezébe jut és azok tévtanában nő fel.”42 Kőszegen már a 16. század közepén nagy gyorsasággal terjedt az evangélikus vallás annak ellenére, hogy az új irányzatok követőinek szembe kellett néznie a pápa rosszallásával és a
katolikus egyház szigorú fellépésével. Az új vallási tanok
viszonylag
megjelenése
korai
a
városban
a
helyi
borkereskedőknek,
marhakereskedőknek volt köszönhető, akik bejárták Németországnak azon részét, ahonnan Luther tanai kiindultak és magukkal hozták az új vallási irányzat lényegét. Tudni lehet, hogy már 1555-ben alkalmaztak a helyi polgárok evangélikus lelkészt, ugyanakkor a katolikus egyházzal való szakítást nem merték felvállalni. Bakay szerint ennek nyilvánvaló oka az lehetett, hogy túlságosan is közel volt a város a Habsburg Birodalom központjához, Bécshez. Kettősség jellemezte a városi magisztrátus tagjait is, akik javarészt a reformáció hívei voltak, azonban hivatalosan
40
Kőszeg Város Tanácsának Iratai: 1741.január 2. Tanácsülési Jegyzőkönyv Forrás : VaML Kőszegi Fióklevéltár 41 Gönczi Magdolna i.m.19.o. 42 Gönczi Magdolna i.m.22.o.
28
katolikusnak vallották magukat. Ez a fajta kettősség mutatkozik meg abban is, hogy a város polgárai a templomokon és az egyházi jövedelmeken is megosztoztak. A 17. század elejére a város lakosságának túlnyomó része evangélikussá vált, ez a vallási erőfölény azonban csak néhány évtizedig tartott, hiszen 1671-ben, majd 1673-ban
katonai
segédlettel
az
evangélikus
gyülekezetet
megfosztották
templomaiktól. A megmaradt evangélikus lakosság számára hivatalosan csak 1681ben vált lehetőség a vallásuk nyílt gyakorlására, amikor is az országgyűlés kijelölte számukra azokaz az artikuláris helyeket, ahol is mindezt megtehették. Egyes források szerint az ellenreformáció jogi és erőszakos lépéseinek következtében illetve az egyéni érdekeket (politikai, gazdasági) előtérbe helyezve a város lakossága a 17. század végére csaknem teljes mértékben ismét katolikussá vált. 43 Jól példázza ezt a jelenséget egy helybeli evangélikus lelkész hirtelen katolikussá válása, „ki elhagyta hitét és vehemens katolikusként később a városbírói tisztet is el akarta vállalni.” A kőszegi polgárkönyvek tanúsága szerint a 18. század közepe és a 19. század első harmada közti időszakban azonban már korántsem volt ilyen tiszta a vallási kép. Wolfgang Gürtler által összegzett adatok szerint 1758 októbere és 1826 vége között a kőszegi polgárok sorába felvett legények és mesterek (összesen 85 fő) közel fele 38 fő evangélikus volt, míg a katolikusok száma 42 fő volt.44 Nyílván ezen adatok nem képezik le az egész lakosságot, azonban némileg árnyalják az előzőekben felvázolt képet. Egy 1781-ből származó népösszeírás adatai szerint a következőképpen alakult a város lakosságának vallási összetétele:
43
Bakay Kornél: A protestáns Kőszeg In:. A középkori Kőszeg Kőszeg évezredei 1. Kőszeg, 2001.
299-315.o. 44
Wolfgang Gürtler : Adatok a mai Burgenlandi és a kőszegi kézművesek kapcsolatához. In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.: Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003. 296-298.o
29
Kőszeg város lakosságának vallás szerinti megoszlása 1781-ben Katolikus (fő)
Nem katolikus
Összesen:
(fő) Felnőtt férfi
925
456
1381
Felnőtt nő
1032
557
1589
Fiúgyermek
889
299
1188
Leánygyermek
554
265
819
Összesen:
3400
1577
4977
1. számú táblázat
Kőszeg város lakosságának vallás szerinti megoszlása 1781-ben
Katolikus (fő) Nem katolikus (fő) Összesen:
Fe ln
őt t
f Fe érf i ln őt Fi tn úg ő ye Le rm án ek yg ye rm Ö ss ek ze se n:
5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0
1.sz. ábra Forrás: Kőszeg város tanácsának iratai 1782. január tanácsülési jegyzőkönyv VaML Kőszegi Fióklevéltára A fenti adatok a nem katolikusok vallási hovatartozására nézve ugyan nem nyújtanak információt, azt azonban láthatjuk, hogy egyértelműen katolikus erőfölény uralkodott a városban, hiszen a katolikusok száma kicsivel több mint kétszerese volt az akatolikusokénak. Thirring szerint: „élénken világítja meg a nem katolikus hitfelekezetek jogállapotát és helyzetét az a tény, hogy azok bizonyos foglalkozási ágakból majdnem teljesen ki voltak tiltva.” Jól mutatja mindezt, hogy míg a teljes lakosság közel 1/3 evangélikus volt, a tisztviselőknek 15%-a került ki közülük. A városi tanszemélyzet pedig csakis katolikus vallású személyekből állt.45
45
Thirring Gusztáv : Kőszeg népessége a 18. században In.: Vasi Szemle 1936 145.o.
30
3.4 Kőszeg helyzete a vizsgált időszakban Kőszeg a 18. században a jelentős szerepet betöltő nyugat-dunántúli városok közé tartozott. Jelentőségét kereskedelmi kézműipari, oktatási, és jogi szerepe adta. Az 1532-es török ostrom után a város újjáépítésére adómentességet és kiváltságokat kaptak a helyi polgárok I. Ferdinándtól. Az ezt követő 200 éves periódusban a város virágkorát élte meg. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a török hódoltság miatt áthelyezett, Bécset az Adriai tengerrel összekötő kereskedelmi útvonal fontos állomása volt, ami kedvezett a bor és az iparcikkek eladásának. A XVI. században már céhekbe tömörültek a helyi iparosok, akik termékeikkel a környéket és a távolabbi vidékeket is ellátták. A 18. században azok az iparosok, akik mesterjogot szerettek volna elnyerni a városi tanácshoz folyamodhattak. A városi tanács megvizsgálta fizető képességüket, tulajdonaikat, erkölcsösségüket és szakmai képességeiket s pozitív elbírálás esetén mesterjogban részesítette a kérelmezőt. Ezek után folyamodhatott az illető a polgárjog elnyeréséért, természetesen bizonyos díj megfizetése esetén. A fennmaradt polgárkönyvek tanúsága szerint 1711 és 1780 között az iparosok legnépesebb csoportjait, legalábbis a polgárjogot elnyertek között a szűrcsapók, a csizmadiák, kereskedők, mészárosok, szabók és a takácsok alkották.46 A bécsi udvar ellenreformációs törekvéseinek engedve az 1670-es években bele kellett egyeznie a városnak a jezsuiták letelepedésébe. 1677-ben gimnáziumot alapítottak a városban, mely kedvező hatással volt a város és a környék lakóinak iskolázottságára. A jezsuita rend a későbbi Kelcz - Adelffianum igazgatását is ellátta. A jezsuitákat Vecsey képletesen az egyház harcos katonáinak nevezi, kiknek alapvető célja az olyan típusú intézmények felkarolása, melyekben „a szellemi, erkölcsi és anyagi javakat egyformán nélkülöző elhagyatott, árva és a züllés veszélyében forgó gyermeket neveltek katolikus vallásban.”47 1648-ban a város visszakerült Magyarországhoz (az osztrák fennhatóság alól) és szabad királyi címet kapott (Vasvármegyében egyedüliként), amely kiváltság még inkább megerősítette jelentőségét. A szabad királyi rangra emelés számos előnyt
46
Dominkovits Péter : Kőszeg 18. századi polgársága In.: Vasi Honismereti és helytörténeti közlemények 1997.66-78.o. 47 Dr. Vecsey Lajos i.m. 9.o.
31
jelentett Kőszeg számára, mind a közigazgatás mind pedig, a gazdasági élet vonatkozásában. A szabad királyi városok a 13-14. századtól kizárólag csak a királynak voltak alárendelve, saját bírói fórummal rendelkeztek. „Lakosaiknak illetve beköltözőiknek polgárjogot adhatta, vagy azt megvonhatták, plébánosaikat maguk választhatták, vásártartás joga, árumegállító jog, jobbágyaik lehettek, élvezték a kisebb királyi haszonvételek gyümölcseit, azaz malomtartási, hús- és italmérési, vámszedési joguk volt, a saját területükön kegyúri jogokat gyakoroltak, a szabad királyi város polgárai szabadon végrendelkezhettek, saját áruik után rév-, vám és harmincad mentesek voltak, pénzadójukat (taxa, cenzus, terragium) a királynak évente egy összegben fizettek, ebbe olvadt bele a hadiadó is…”48 Mivel 1724 és 1869 között a városban működött a Dunántúli Kerületi Tábla, ezért sok nemesi család települt le Kőszegen. Ebben az időben a kerületi táblák elsőfokú hatáskörrel rendelkeztek, több megyére terjedt ki a hatáskörük. Elsőfokon örökségi és birtokpereket tárgyaltak, míg másodfokon a nem nemesek büntetőügyeit tárgyalták. Egy 1777-ből származó népösszeírás adatai szerint49 a teljes népesség 4158 főt tett ki. A foglalkozási ágak szerinti felosztást tekintve az iparosok és a kereskedők alkották a legnépesebb csoportot. A mesterek száma 353 fő, a legényeké 302, míg a tanoncoké 92 volt. E foglalkozási csoportban a katolikusok lényegesen nagyobb arányban voltak jelen. A katolikusok száma 453, míg a nem katolikusoké 294 volt. A vallási hovatartozás szerinti megoszlás tekintetében az értelmiségi foglalkozásúak sokkal tisztább képet mutatnak. Hiszen a 105 értelmiségi között csupán 16-ra tehető a nem katolikusok aránya. Ez a megoszlás is mutatja azt, hogy a vizsgált korban a vallási csoportokhoz tartozás mily mértékben meghatározó volt az egyes egyének életében, tanulási előmenetelben és esélyeiben. A harmadik legnépesebb foglalkozási csoportot a szolgák, cselédek, napszámosok jelentették, 386 fővel. A tanulók száma 203 főre tehető, melyből azonban csak 58 fő volt a helybeli. A hivatalosan rászorulónak tekintettek létszámát tekintve is tartalmaz némi adatot az összeírás. Ezek szerint az intézeti szegények száma 18 fő, az árvák száma 24 fő, míg a koldusok száma 38 fő volt. Nem meglepő, hogy az árvák és az intézeti
48 49
Magyar történelmi fogalomtár Szerk.: Bán Péter II. kötet 159-160. o. A népösszeírás adatait összesítő táblázatot a 2.sz.melléklet tartalmazza
32
szegények valamennyien katolikus vallásúként vannak feltüntetve, míg a koldusok vallási összetétel szerint vegyes képet mutatnak.50 A vizsgált időszak utolsó felében a város gazdasági jelentősége meglehetősen lecsökkent. Bácskai Vera vizsgálatában 1828-ból származó adatokat felhasználva, a „városi szerepkört nélkülöző piacközpontok” közé sorolta be Kőszeg városát. Bácskai szerint Kőszeg egyike volt azoknak a településeknek, melyek a legnagyobb vesztesek közé tartoztak51
3.5 Árva, szegény gyermekek gondozása Kőszegen 3.5.1. A helyi hatóság tevékenysége A kőszegi városi hatóság „gyermekvédelmi” tevékenysége alapvetően két ellátási formában nyilvánult meg: az ún. árvapénz nyújtásával illetve városi helyek biztosításával a helyi árvaházban. A gyermekek szegénységének kezelésére szolgáló pénzsegélyt, az ún. árvapénzt a helyi illetőségű árva illetve félárva, rászoruló gyermekek kaphatták meg. A jogosultságot a helyi tanács állapította meg, ami a kérelmező szempontjából néhány korona havi illetve napi segély nyújtását jelentette. Azokat a gyermekeket akiknek az árvapénzt felajánlhatónak vélték a „város árváinak” nevezték. A 18. század második feléből származó tanácsülési jegyzőkönyvek szerint, hosszú éveken sőt évtizedeken keresztül az árvapénz összege 4 kr volt. Szombathelyen ekkoriban a szegény gyámoldában élők napi segélye 5-6 kr volt, amit azonban 1806-ban napi 12kr-ra emeltek fel arra hivatkozva, hogy a korábbi összeg már a napi élelmezést sem tudja fedezni a nagy drágaság miatt.52 Ennek tükrében a kőszegi árváknak nyújtott napi segély összege meglehetősen alacsonynak mondható. Feltételezhetjük, hogy a gyermekek számára is csak a minimális szükségletek kielégítésére volt elegendő. Az 1810-es években a napi segélyezést felváltotta az éves szinten történő segélyezés, amelynek összege 4 Ft
50
Thirring Gusztáv i.m.143.o. Bácskai Vera: Piackörzetek és piacközpontok észak-dunántúlon a 19. század első felében .In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.: Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003. 361.o 51
52
Dr.Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás Szombathely, 2003. 144.o.
33
volt.53 A árvapénz egy összegben történő kiadásának előnyei és hátrányai is voltak. Egyrészt az egyszeri nagyobb összeghez jutás más típusú kiadások fedezését is lehetővé tette a családok számára pl. tüzifa beszerzést stb. Ugyanakkor a napi segély a gyermekek mindennapi élelemhez jutását nagyobb valószínűséggel biztosította. A városban élő árvák számát tekintve a korábban említett 1777-es illetve egy későbbi 1782-es összeírás alapján annyit tudhatunk, hogy a számuk 24 főről 45 főre nőtt. Azonban a korabeli halandósági viszonyokat és az 1. számú táblázatban közölt 2000 fő körüli gyermekszámot ismerve a fenti számok némi kétkedésre adhatnak okot. Mintegy természetbeni juttatásként, ami szintén a városi árváknak szólt, a helyi hatóság gondoskodott az árvák öltözködéséről, valamint a tankönyvekkel való ellátásukról is. Egy 1805-ből származó bejegyzés pedig arról tanúskodik, hogy a város 5 szegény árva taníttatásáért egy bizonyos pénzösszeget utalványozott az iskolamesternek. A zárt gondozási formát a helyi árvaházban biztosított ún. városi helyek jelentették. A város által létrehozott Fundatio Civica elnevezésű pénzügyi alap kapacitásának erejéig jelölhetett ki helybéli árvákat az árvaházba való bekerülésre a magisztrátus. Az alapról a következő fejezetben részletesebben fogok szólni. A város által az árvaházban tartott gyermekek száma folyamatosan változott. Egy 1794-ből származó jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a város 7 árvát tartott az árvaházban, akik után 385 Ft-ot fizetett. Ezen kívül az árvaház keretein kívül tartott árvák után 131 Ft 30 Kr-t.54 A fennmaradt adatok azt sugallják, hogy nagyobb közösségi védelemben az árvák részesültek, míg a családjukban élő szegény gyermekek jóval kevesebb segítségre számíthattak a város részéről. Rendkívül ritkán fordul elő olyan jegyzőkönyvi bejegyzés, mint a következő, ami családban élő szegény gyermek segélyezésének tárgyában született. „F. Anna 5 esztendős fiának szegénysége miatt napi 4 kr város cassábul resorváltatott.” Mindez azt is mutatja számunkra, hogy ekkoriban még nem ismerték fel a családban élők gyermekek segélyezésének előnyeit, mint például a hosszú távon megmutatkozó költségkímélést vagy a 53
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Közgyűlési Jegyzőkönyv 771/1810. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltára 54 Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1794 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltára
34
megelőzés benne rejlő lehetőségeit. Mindemellett jelzi, hogy a családok felelősségét szinte kizárólagosnak tartják, míg a helyi hatalomnak nem szánnak ilyen szerepet vagy csak kivételes esetekben. A város működtette az Árvapénztárt ahol a helyi illetőségű árvák vagyonát kezelték. A városi árvapénztár 1729 és 1871 között működött. Pontos kimutatást vezettek az adott évben árvaként regisztrált gyermekek vagyonáról, az alaptőkéről és annak kamatairól. A város egyfajta felügyeletet látott el az „árvavagyonságok” felett, a pénztár működéséért pedig közvetlenül az árvák atyja felelt. Az árvák atyjának, kit a városi tanács tagjai választottak meg, részleletes kimutatást kellett vezetnie az árva kasszában fellelhető vagyonról, melyet árva számadásként említenek a korabeli dokumentumok. E tényt kettős módon lehet értékelni, egyrészt felfogható az árvák érdekeinek védelmeként, másrészt pedig a város presztízsét növelő eszközként is. Nem csupán az árvák vagyonának biztonságba helyezését látta el a város ezen intézményén keresztül, hanem igyekezett az alaptőkéket kamatoztatni is. Ez utóbbi tevékenysége pedig növelte a jelentőségét, hiszen gazdasági funkcióval ruházta fel az eredetileg egyfajta védő szerepet ellátó intézménytípust, még ha az csak egyetlen szempontot tartott is szem előtt, mégpedig a vagyonnal rendelkező árvák anyagi érdekeit. „Árvák atyja jelenti, hogy H. M. árváinak 14 Ft 42 kr, S.A. árváinak 4 Ft 73 kr volna az árva cassában, melyek hogy hiába ne heverjenek a kasszában F. Simon kapás feleségével kölcsönként fel kívánja venni, mivel egy fertály házuk is van ezért a
kölcsönt
megkapják.”55Számos
hasonló
bejegyzés
szerepel
a
városi
jegyzőkönyvekben, melyekből tudhatjuk, hogy bevett gyakorlat volt az árvák pénzének illetve egy bizonyos részének a kölcsönként való kiadása helybeli lakosok számára abban az esetben, ha annak kamatostól való visszafizetésére a kérelmezőt alkalmasnak vélték. A város szigorúan őrködött az árvák vagyona felett, melyhez három módon juthatott hozzá vagy az árva maga, vagy pedig annak gyámja. A gyám illetve gondviselő csak abban az esetben kaphatta meg az árva vagyonát, ha ellentételezés nélkül már viszonylag hosszú ideig az árvát megfelelően ellátta. Ezt példázza a következő bejegyzés: „Mivel XY egy B. Anna nevezetű árvát régebb óta magánál
55
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési jegyzőkönyv 1760. év 189. o. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltára
35
tart az árva cassábúl annak pénzét megkapja azzal, hogy a gyermeknek jó és atyai gondját mindenkor viselje.”56 Az árva pedig vagy nagykorúságával szerezte meg a jogosultságot a szülei vagyonára vagy pedig abban az esetben kérelmezhette a jogos örökségét, ha házasságra lépett. A kérelmet a városi hatósághoz kellett benyújtani csakúgy, mint a gyámok esetében. Ennek megfelelően számos esetben fordultak a következőhöz hasonló kérelemmel a városhoz: „A városi árvahivatal jelentvén, hogy Sz. J. kőszegi születésű, Bécsben megházasodván az itten az árva hivatal gondviselése alatt lévő tőke pénzét felvenyni kívánja.” – „Az árva hivatalnak megengedtetik, hogy ezen pénzt felmondván incassálja”. 3.5.2. Az első intézményes árvaház Magyarországon: a kőszegi Kelcz-Adelffy árvaház létrejötte és működése Nem
elegendő
az
árvaház
létrejöttének
körülményeivel,
céljával,
működésének finanszírozási kérdéseivel, az árvaház növendékeinek illetve az árvaházban folyó mindennapi életet meghatározó szabályok bemutatásával foglalkoznunk. Természetesen ezek nem megkerülhető kérdéskörök, azonban szeretném megvilágítani azokat a tényezőket is, amelyek az árvaház létrehozásának háttérfolyamatait jelentették. Lényegi szerep jutott az árvaház létrehozásában és regionális szintű intézménnyé történő kifejlődésében is a már említésre került, protestáns egyházak és a katolikus egyház közötti hatalmi harcnak. Meghatározó jellegű az intézmény működését tekintve a helyi hatóság és a helyi társadalom (elsősorban a helyi céhek) közötti kapcsolat, mely időnként meglehetősen konfliktusosnak mondható. Az árvaház megalapítása és működése mögött a különböző érdekek ütközését vagy éppen összefonódását illetve az egyes társadalmi szereplők közötti konfliktusok sorát figyelhetjük meg. Összességében az intézmény létrehozásának hátterében nem csupán az emberbaráti célok húzódnak meg, sőt a vallási ellentétek, melyek eredőjeként megalakításra került az árvaház – mint az látni fogjuk - nemzetiségi kérdéseket is magukban hordoznak.
56
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési jegyzőkönyv 1780/461. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltára
36
1741. január 2-án a városi tisztújító ülésen57 vetette fel Szvetics József, akkori városbíró a helybéli árvák ellátását, nevelését szolgáló intézmény létrehozását. Felszólalásának összegzésében a következők olvashatók: „… mivel sok gyámoltalan ügyefogyott árvák vannak, és lesznek is (a még kenyerüket vagy koldulással vagy egyéb iránt megkereshetik), hogy azoknak educatiójára és föl nevelésére valamely fundust találni igyekszik.”58 Arra hivatkozik, hogy nagy számmal találhatóak a városban olyan szülő és vagyon nélkül maradt gyermekek, akik gondoskodásra szorulnának. Felhívja a városvezetés figyelmét arra, hogy a Nemescsóban lévő artikuláris helyen nem katolikusok nevelnek gyermekeket, mely szerinte nem kívánatos dolog. Úgy véli a városi polgárságnak is ki kellene vennie a részét az árvák ellátásából. A tanácsülési jegyzőkönyv szerint a városbíró javaslata nem lelt nagy egyetértésre. Ennek oka részben a város amúgy is szűkös költségvetése lehetett, mely keretből valószínűsíthetően nem kívántak az árvák ellátására áldozni. Így megoldásra váró problémaként jelent meg az a tény is, hogy a városkasszában nem állt rendelkezésre elegendő forrás ahhoz, hogy egy ilyen jellegű intézményt létrehozzanak. Azonban a városbíró a finanszírozás kérdését is „megoldotta”: javasolta, hogy ezen túl a telkek eladásából származó városnak beszolgáltatott járandóságok felét egy megalkotandó városházi alaphoz kelljen beszolgáltatni. A városvezetés még aznap elfogadta a városbíró javaslatait, ugyanakkor ez csupán az első lépés volt az árvaház létrehozásában. Ahhoz, hogy az intézmény működőképes legyen valódi támogatók megnyerésére volt szükség. Egy 1741-es királyi leiratból kiderül, hogy a város lakóinak egy része ellenérzéseket táplált a fent említett járandóságok átadásával kapcsolatban, „többen kikeltek ellene, főként a nem katolikusok közül”59 tehát korántsem állíthatjuk, hogy egy egész város akaratának érvényesüléséről van szó, amikor is az árvaház létrehozása mellett döntenek. Éppen ezért az intézmény létrehozásának egyfajta biztosítékául a városbíró folyamodványt terjesztett Mária Terézia elé, hogy erősítse meg a városnak az árvaház létrehozása érdekében tett intézkedéseit. Kérdés, hogy vajon miért volt annyira fontos a városbíró számára, hogy árvaházat hozzanak létre a városban? Véleményem szerint nem lehet figyelmen kívül 57
Itt kell megjegyezni, hogy egyes források szerint a 18. századtól a városban, minden területen katolikus erőfölény érvényesült, így a helyi magisztrátusban is. 58
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1741. január 2. tanácsülési jegyzőkönyv Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltára 59 Dr. Vecsey Lajos i. m. 14.o.
37
hagyni a magyarázat keresése közben azt a körülményt, hogy az árvaház létrehozásának lelkes pártolója Kelcz Imre jezsuita misszionárius, rokoni kapcsolatban volt a városbíróval. Valószínűleg az árva gyermekek iránti szociális érzékenységet és a társadalom felelősségének és a rekatolizáció fontosságának gondolatát a jezsuita rokon ültette a városbíró fejébe. Megjegyzendő, hogy Kelcz a későbbiekben az árvaház vezetője és egyik alapítója is lesz. Tulajdonképpen a kezdetekkor meglehetősen túlzó az árvaház kifejezés használata, hiszen mindössze 5 gyermek gondozásáról, neveltetéséről gondoskodtak egy kis házban. A gyermekek lutheránus szülők árvái voltak, tehát már ekkor megjelenik a rekatolizációs funkció – sőt lényegi eleme az intézmény működésének hiszen a gyermekeket a katolikus vallás előírásai szerint nevelték. A Sziget városrészben lévő házban a gyermekek gondozását végezték, az iskolás korúak iskolába jártak és a gyermekek a napjuk nagy részében imádkozással töltötték idejüket. E szerény keretek között indult az árvaház élete, amely aztán kereken 200 évig tartott, hiszen egészen 1941-ig fennállt. A két évszázad során számos viszontagságon ment keresztül az intézmény, a finanszírozási problémáktól egészen a Pozsonyba költöztetésig és a 19. század végére az arculata is megváltozik, hiszen tulajdonképpen internátus lesz belőle. Az alapítást követő évben már 24 árva ellátásáról szerettek volna gondoskodni, amit egy 1742-ből származó szabályzatból tudhatunk.60 A tervek szerint 24 gyermekből 12 lány és 12 fiú lett volna. A szülők vallásától függetlenül katolikus nevelésben részesültek volna a gyermekek. Habár a felvételek tekintetében nem tettek volna különbséget a fiúk és lányok között, ugyanakkor más típusú nevelésben részesítenék őket. A lányokat a tipikus háziasszonyi szerepre készítenék fel (kötést, fonást, horgolást, főzést tanulnának), míg a fiúkat elsősorban a tudományoknak szentelnék s ha nem mutat a fiúgyermek megfelelő képességeket, akkor valamely mesterség követésére ösztönöznék. Fontos szerepet szántak a vallásos nevelésnek a gyermekek hétköznapjaiban, elvárásként jelenik meg a szabályzatban, hogy naponta többször közösen, hangosan imádkozzanak, vasár - és ünnepnapokon napi két istentiszteleten jelenjenek meg és rendszeresen gyónják meg bűneiket. Annak érdekében, hogy a gyermekek a vallási előírásokat megtartsák az árvaház egy istenfélő asszonyt kívánt alkalmazni. A fenti szabályzat azonban csak 60
Dr. Barcza Leander: A kőszegi városi árvaház a Kelcz-Addelfy árvaház elődje In.:Kőszeg és vidéke 1933. április 23-i szám 1.o.
38
terv maradt, hiszen az árvaház bővítésének egyik legnagyobb akadálya a forráshiány, még néhány évig fennállt.
3.5.2.1.A jezsuiták és a rekatolizáció szerepe az árvaház életében A 18. század első felében a katolikus egyház szerepének, jelentőségének növekedése volt tapasztalható, amely folyamatot a Habsburg uralkodóház is támogatta. Mindez az előfeltétele volt annak, hogy Magyarországon a jezsuita rend az egyházi elit részévé válhasson. Ebben szerepe volt azon törekvésüknek is, hogy igyekeztek beférkőzni a fejedelmi udvarokba, mint nevelők s ezáltal a politikai befolyásuk növelésére is lehetőség adódott. A jezsuiták a katolikus egyház szerzetesrendjeként az ellenreformációt szolgálták, céljuk volt a katolicizmus megerősítése. Magyarországon a 18. század közepén 19 rendházban és 10 missziós központban összesen 884 jezsuita tevékenykedett. „… a jezsuiták nem kis lélektani érzékkel, a magyar rendi nacionalizmus a nemesi nemzeti öntudat megfogalmazói is voltak a dualizmus rendszerén belül. Az, hogy Magyarország gazdag és szabad ország Szent István, Mária országa (Regnum Marianum) és amely a kereszténység védőbástyája is volt, hiszen nemesi nemzete mindenkinél vitézebb – a jezsuiták hathatós közreműködésével vált megannyi tartós elemévé a nemesi öntudatnak.”61 A rend a hazai műveltség meghatározó hordozója volt. Tulajdonképpen szinte teljes egészében a kezükben tartották a közép és a felsőfokú oktatást. Az általuk átadott tudásra és a nevelési elveikre jellemző volt a tekintélyelvűség és az állam iránti feltétlen tisztelet elvárása. A rend célja volt, hogy az ország lakosságát a fiatalság nevelésével fordítsák a katolikus vallás felé. Az árvaház létrehozása és az e keretek között folyó katolikus és hazafias szellemű nevelés összecseng a jezsuiták céljaival, ugyanakkor a katolikus egyház és a Habsburgok katolizációs törekvéseit is szolgálja. Az intézmény neve 1749-től Konvertita Árvaház volt
egészen 1778-ig,
amikor is a jezsuita rend feloszlatását követően lekerül a rend kezéről az irányítás feladata. A konvertita jelző jelentése: „egyik vallási felekezetből a másikba áttérő, áttérő, megtérő”62. A város és a jezsuiták között kötött egyezmény kimondja, hogy
61
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867 Magyarok Európában III. Háttér Lap– és Könyvkiadó Budapest, 1990. 136. o. 62 Idegen szavak szótára Szerk.: Tolcsvai Nagy Gábor Osiris Kiadó Budapest, 2007. 579.o.
39
„csak oly zsengekorúakat vegyenek fel, akik nem katolikus szülőktől származnak vagy abban a veszélyben forognak, hogy nem katolikusokká lesznek.”63 A rekatolizációs funkció az intézmény történetében a jezsuiták vezetése alatt mindvégig jelen volt. Sőt jellemzően az intézmény történetének első évtizedeiben a rekatolizáció volt az intézmény leglényegesebb funkciója, azt is mondhatnánk, hogy a rekatolizáció vagy, ha úgy tetszik a protestáns és a katolikus vallás közötti harc „szülte” az intézményt és tette egyre nagyobb jelentőségűvé. A 18. század végére a konvertita árvák száma meghaladta a teljes létszám felét, hiszen 118 növendékből 65 konvertita volt.64 A katolikus egyház a Habsburg uralkodó házzal karöltve különböző eszközökkel próbálta befolyását és híveinek számát növelni, úgy mint : az elvben és jogilag létező szabad vallásgyakorlás mellett a protestánsok számára az artikuláris helyek kijelölése, a térítő tevékenység vagy drasztikusabb eszközként a templomok elvétele. 17. század második felétől a bécsi kormány katonai segédlettel foglalata el sorra a protestáns templomokat, iskolákat, parochiákat, mégpedig a jezsuiták vezényletével.65 A protestáns vagy kálvinista szülők gyermekeinek átnevelése, katolikus hitre történő megtérítése is az ellenreformáció egyik módszerének tekinthető. Amint azt a későbbiekben láthatjuk - az árvaház esetében - a társadalom egy rétegének elesettségét kvázi kihasználva növelte befolyását a katolikus egyház. 3.5.2.2. Az árvaházba való felvétel, a növendékek sorsa 1752–ből származik Kőszeg város tanácsülési jegyzőkönyvében a következő bejegyzés: „Tisztelendő Pater Kelcz Imre Uram Jézus Társaságbeli Misszionarista azon fáradozott és munkálkodott, hogy az árvák számára nagyobb ház vétetődnék a melyben több árva elférhetne és a Római Katolikus hitben Istenessen neveltethetne… Fundátorokat és Patrónusokat keresett…”66 Kelcz fáradozásai nem voltak hiábavalóak, az intézményi keretek bővítésére sor került, az árvák jóval nagyobb épületbe költözhettek. A változás azt jelentette, hogy már nem csupán a helyi árvák illetve félárvák gondozására, nevelésére volt lehetőség, az intézmény illetékességi 63
Dr. Vecsey Lajos i.m.133.o. 1741 és 1799 között felvett növendékek adatainak összesítése alapján. Valamennyi fennmaradt adatlap adatait, névsorrendben Vecsey közli az idézett műben 65 Bakay Kornél: A középkori Kőszeg Kőszeg évezredei 1. Kőszeg, 2001. 313.o. 66 Kőszeg város Tanácsülési Jegyzőkönyve 1752. március 21. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár 64
40
körét kiterjesztették egész Vasvármegyére. A város a külvárosi kis árvaházat eladta és az árát az árvaalaphoz adta, így biztosította maga számára továbbra is jogot az árvaházhoz. A fennmaradt felvételi kérelmek arról tanúskodnak, hogy az árvaház híre a bővítést követően igen gyorsan terjedt.67 E fejezetben ezen dokumentumok alapján próbálok képet alkotni arról, hogy kik, milyen családból, milyen körülmények közül kérték felvételüket az intézmény kötelékeibe. A kérelmek többségét vagy a gyermek özvegyen maradt, szegénységben élő szülője vagy egy rokon – nagybáty, testvér írta. Találkoztam azonban olyan kérelemmel is, melyet maga az árva küldött el illetve iskolamester által fogalmazott levél is érkezett a püspökhöz. A kérelmekben szinte kivétel nélkül a család illetve a gyermek szegénységére, nyomorúságára ugyanakkor tehetséges voltára hivatkoznak. Nyílván az elvárásoknak való megfelelés tükröződik akkor, amikor a kérelmek intézői a katolikus egyháznak való nagyobb szolgálat lehetőségének biztosítékaként írnak az árvaházba való bekerülésről. Továbbá kihangsúlyozzák a gyermek érdemességét a közgondoskodására. Sajnálatos módon, arra nézve nem rendelkezünk adatokkal, hogy a püspökhöz érkezett kérelmek milyen válaszra találtak, viszont több olyan levéllel is találkoztam a kutatás során, amely már korábbi kérést ismétel meg. Ebből arra, lehet következtetni, hogy a felvételi igények meghaladták az intézmény kapacitását. A kérelmekből kiolvasható, hogy a felvételt kérők számára az esetek nagy többségében az árvaházba való bekerülés, még akkor is ha félárvákról van szó, az egyetlen esélyt jelenti arra, hogy tanuljanak illetve szakmát szerezzenek és ezáltal az önálló életben boldoguljanak, a szegénysorsból kiemelkedjenek. Miként a fentiekben arra már utaltam ezt a fajta ráutaltságot, a jezsuiták vezette árvaház a saját javára fordította, mégpedig azáltal, hogy a növendékek életét úgy alakították, szabályozták, hogy azt a katolikus hit előírásainak való megfelelés, a hit gyakorlása hatotta át. Vitathatatlanul nagy hatást gyakoroltak a növendékekre e téren, hiszen szép számmal választották az intézmény kötelékeinek elhagyása után a papi illetve szerzetesi életpályát. A következő levélrészletek a szülők könyörgését példázzák:
67
A Szombathelyi Püspöki Levéltárban nagy számmal megtalálhatóak az eredeti felvételi kérelmek
41
„Nagyságos Püspök Úr nékem Kegyes és Kegyelmes uram! Alább vett nagyságodnak Szentséges Kezeit Csókolnám és Lábaidhoz borulván sűrű könnyhullajtások között mély alázatossággal, könyörgök: hogy üdeimre nézvest 10 esztendőben lévő és itt Szombathelyen 2. iskolában tanuló fiacskámat magam költségén férjemnek öregsége, világtalansága és igen nyavalyás állapotja, úgy magam öregsége és tehetetlensége miatt tovább nem taníttathatom, éppen szegény lévén. Méltóztassék a kőszegi árvaházba helyeztetni…”1
„Az alább írt infans az üdőnek mostohasága és a változó szerencsének forgandósága miatt életben lévő s magzatival oly szegénységre és végső nyomorúságra jutott, az egész városnak biztonság tételével is, nem hogy magának, feleségének és eöz gyermekeinek testi ruházattyukra, de szájokban adandó falat kenyérnek is megszerzésére tsak azon okbul is elégtelen, mivel egész életében sinlődő, s most is majd fél esztendőtül fogva, az ágy fenekén nyomorgó felesége, apróbbnál apróbb gyermeknek tisztaságára is magát föl nem veheti. Melybűl az következik,hogy midőn az infans mindennapi kenyerének megszerzése végett napszámra megyen, gyermekei az éhség miatt beteg anyokon sírnak , rínak. Mivel pedig gyermekei közül egyet Busits János nevezetű más alamisnálkodó, jó keresztények segítségével oskolában járatom tudományával tanulótársai között magát annyira megkülönböztette, hogy azok között az első classisban 15dik helyet érdemelte, azért e mellett a jó reménységű fia mellett esedezik Excellentziádnál, mint az hagyatott szegények Kegyes Pártfogójánál, mivel a mint hallotta most vacantia volna a köszögi Orphanotoriumban bé venni méltóztassék. Mely hozzá mutatandó irgalmasságáért az Istent Excellentiádnak szerencsés és hosszú életet kérni meg nem szűnök maradok Az Urnak Excellenciádnak alázatos fejhajtó szolgája : Busits András.”1
Több olyan levél is fennmaradt, amelyben a kérelmező azt írja le, hogy a második házassága sodorta szegénységbe vagy mert ismét megözvegyült és a nagy számú eltartásra szoruló gyermek az oka vagy éppen azért, mert a férje elvesztése után a jószág visszakerült az első feleséghez, ami szegénységbe taszította a családot.
42
Említésre méltó az a tény is, hogy habár az intézménybe fiúk és lányok egyaránt bekerülhettek, a fennmaradt kérelmekben kizárólag fiúk felvételét kérték. Valószínűsíthető, hogy azért a fiúk felvételét kérték elsősorban mivel az intézmény a kiváló oktatásáról és neveléséről volt híres. Hiszen a 18. század derekán a lányok vonatkozásában a családi életre, háztartásvezetésre, gyermeknevelésre való felkészülést, míg a fiúk estében az oktatást ítélték lényegesebbnek. Itt kell kitérnem arra, hogy az intézmény nem a klasszikus értelemben vett árvaházak közé tartozott, hiszen nem csupán a gyermekek fizikai szükségleteinek kielégítésére törekedett, hanem az iskola funkcióját is ellátta, mégpedig az adott korban kiemelkedő színvonalon. Az árvaház növendékei a városban lévő gimnáziumba jártak – mely az árvaház alapításának idején szintén a jezsuiták vezetése alatt állt – illetve a német nyelvűek a házi iskolában tanultak az instruktorok (házitanítók) segítségével. A fennmaradt anyakönyvek és kimutatások alapján elmondható, hogy nagy számmal kerültek ki az intézmény falai közül leendő tanítók és egyházi tisztséget viselők. Az intézményben a fentiek ellenére voltak lány növendékek, akiknek a fiúktól való szigorú elkülönítésére nagy gondot fordítottak. Tiltották a fiúk és lányok közötti érintkezést, beleértve a beszélgetést is. Az 1741 és 1800 közötti időszakra vonatkozóan fennmaradt 429 anyakönyv tanúsága szerint összesen 69 lány növendék élt az intézményben a századfordulóig, akik szinte kivétel nélkül helybeliek voltak és az árvaházban töltött idő után szolgálatra mentek különböző családokhoz. Az árvaház alapelve az volt, hogy azok a gyermekek, akiknek nincsen tehetsége a tudományokhoz, szakmát tanuljanak, mégpedig olyat, amelyhez kedvet éreznek. Ugyanakkor az árvaház, a városi hatóság és a céhmesterek között állandó feszültséget okozott az árvák szakmára tanítása. Nem meglepő, hiszen a következő tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzés is mutatja, hogy a céhek fáradozásait a város nem kívánta ellentételezni: „… de Fölség hatalmábul nékik megparancsoltatik, ellent állani nékiek nem lehet. Az czéheknek mivoltát abban, hogy ha valamely Árvának valamely mesterséginek megtanulására kedve volna, hogy azt ingyen inasnak fölszegőttetni és föl is szabadíttatni leginynek köteleztessenek, úgy az tanuló levelit ingyen kiadni tartozzanak.”68 A fenti kérdésben a céhek megrendszabályozásának érdekében, döntésének megerősítéséért a királynőhöz fordult a magisztrátus, mégpedig több ízben 1751-ben 68
Kőszeg Város Tanácsülési Jegyzőkönyve 1752. március 21. Forrás : VaML Kőszegi Fióklevéltár
43
és 1752-ben is. A tanácsülési jegyzőkönyvben olvasható továbbá az is, hogy a céhes mesterek ellenállásának oka az, hogy lutheránusként bánják, hogy a gyermekeket a katolikus hitben nevelik az árvaházban. A város előírja, hogy ahányszor egy adott céh ellenállását tapasztalják, akár az árva felvételénél vagy felszabadításánál, az árvaház számára 4 Ft büntetést köteles befizetni az adott céh.69 A város vezetés és a céhek közötti konfliktus lezárásaként 1752 júliusában a céhek egy deklarációt bocsátottak ki, melyben vállalták az ingyenes oktatást azonban két meglehetősen kemény kritériummal, melyek a helyi illetőség és hogy az árva „becsületes ágybul legyen, nem pedig tsintalanbul.”70 Ez utóbbi kitétel ismét feszültséget szított a városvezetés és a céhek között. Annak érdekében, hogy ne lehessen a gyermek törvénytelenségére hivatkozni, a városvezetés azonban ismét folyamodványt terjesztett a királynő elé, melyben arra kéri Őfelségét, hogy azokat a törvénytelen árvákat, akik kedvet éreznek valamely mesterség kitanulására a királynő, törvényesítse.71 A városvezetés és a céhek közötti elhúzódó konfliktust megelégelvén tehát a város ismét felsőbb fórumhoz fordult. A céhek nyilatkozata szerint: „csak városbéli árvát szegődtetnek, szabadítanak ingyen; ha a földesúrnak céhe van, árváját annál taníttassa. Ha ruhát a tanítómester ad, akkor egy évvel tovább inaskodjék az inas. Aztán az árva törvényes születésű legyen. A gombkötők azt kívánták, hogy az árvák is adják meg szabadulás után a legényeknek a társpoharat. Ha a mester adja meg helyette, akkor az árva azt neki megszolgálja.”72 A fennmaradt szabályzatokban hangsúlyozásra kerül a gyermekkel való egyforma bánásmód fontossága, a gyakorlatban azonban különbséget tettek a nemes és nem nemesi származású árvák között. A különbségtétel az öltözködésben és az élelmezésben nyilvánult meg. A nemesi származásúak több és jobb minőségű ételt kaptak, mint a többiek. Ugyanakkor arra nézve nem található utalás, hogy az oktatásuk tekintetében különbséget tettek volna a nemes és nem nemes növendékek között. Az árvaházba feltételezésem szerint két ok miatt kerülhettek be nemesek. Egyrészt elképzelhető, hogy a nemesi származás ellenére a gyermek vagyontalan 69
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. március 21. Forrás : VaML Kőszegi Fióklevéltár 70
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. július 14. Forrás : VaML Kőszegi Fióklevéltár 71 72
Dr. Vecsey Lajos i.m.33.o. Dr. Barcza Leander i.m.33.o.
44
volt, ezért gyámja kérhette az intézményben történő elhelyezését. Másrészt, mivel a jezsuita vezetés magas színvonalúnak számító oktatást biztosított a bentlakók számára, lehetséges, hogy némely özvegyen maradt szülő ezért kérte gyermeke felvételét annak ellenére, hogy ellátásáról tudott volna gondoskodni. A különböző származású és családi hátterű gyermekek azonos iskolákba járhattak, köztük különbséget csupán a tehetség és tanulási kedv alapján tettek, így azonos esélyekkel indulhattak az önálló életben. Mindennek az adott korban igen nagy jelentősége volt, mai terminológiával élve a felfelé irányuló mobilitás csatornája volt sok esetben az árvaházi iskoláztatás. Ez pedig lényeges momentumként értékelhető, hiszen a társadalom polgárosodására és a feudalizmus felbomlására utaló jel. Egyébiránt a nemes származású növendékek száma nem mondható túlságosan magasnak, hiszen 1741 és 1800 között a fennmaradt születési anyakönyvi kivonatok szerint mindössze 29 volt a számuk. Miként a kérelmek is tanúskodnak róla az árvaházi helyek nagy részének betöltése felett a püspök rendelkezett. Egy 1780-ban az árvaház vezetése és a város közötti szerződés alapján: ”a városnak szabadságában áll … az árvaházban növendékeket elhelyezni a többiekkel egyenlő elbánás alapján; a többi alapítványra jelölés joga így alakul: Kőszeg város a helyi plébánossal egyetértőleg az alapítványi helyek egyharmadára, másik kétharmadára a szombathelyi püspök jelölhet növendékeket.”73 Az árvák számának alakulása a 18. század második felében Év
Fő
1756
9
1757
15
1758
24
1759
28
1760
27
1777
58
1778
74
1781
74
1791
83
2.sz. táblázat Forrás: Dr. Barcza Leander : A kőszegi Kelcz-Adelffyanum konvertita árvaház története adatai alapján In.: Dunántúli Szemle 1943.1-2. 73
Dr. Vecsey Lajos i.m. 55.o.
45
Látható, hogy az intézmény növendékeinek száma fokozatosan növekedett, a 18. század végére a 100 főt is meghaladta. Ezzel párhuzamosan az árvaház is egyre nagyobb jelentőséggel bírt a város életében, hiszen ezáltal egyre több lakos számára biztosított megélhetést az árvaház igényeinek kiszolgálása illetve a város hírnevét, rangját is feltétlen növelte az egyre több növendéket magába foglaló intézmény. 1805-ben 118 növendéke volt az árvaháznak, ebből 53 volt árva. A konvertiták a növendékek felét tették ki (65 fő), melyből 39 fő olyan gyermek volt, akiket a szülők a katolikus vallásra történő, mintegy átnevelés céljából helyeztettek az intézménybe. Az 1800-as esztendőben jelent meg az első konviktor azaz fizetőnövendék az árvaházban, majd a számuk fokozatosan nőtt, 1818-ban elérte a 40 főt. Mivel az 1800-as évtől az árvaházba való bekerülés mechanizmusa nagymértékben megváltozott az előbbi tény miatt, ezért a 19. század eleje és közepe közötti időszakra vonatkozó adatok közül nem összesítettem mindazokat az adattípusokat, melyeket a megelőző korszakban. A fizető növendékek megjelenésétől kezdve kevésbé érdekes az, hogy mely területekről érkeznek az árvák illetve milyen vallási felekezethez tartoznak, hiszen e korábbi két meghatározó felvételi kritérium elvesztette meghatározó szerepét.
Előbbi alól kivételt képeznek a kőszegi
születésűek, akik bizonyos esetekben még ekkor is előnyt élveztek a bekerülésnél. Utóbbi pedig azért vesztett jelentőségéből, mivel egyrészt háttérbe szorult a rekatolizációs funkció, másrészt pedig sokkal inkább a szükséges anyagi forrásokkal rendelkező szülők döntésén múlott az intézmény által nyújtott nevelés választása. 1801 és 1825 között 80 és 100 fő között ingadozott az árvaház lakóinak száma, míg 1826 és az I. világháború közötti időszakban 60 és 100 fő közöttire tehető a számuk. Fontos megjegyezni, hogy az intézmény történetének első évtizedeivel ellentétben 1826-tól már csak fiú növendékei voltak az árvaháznak. 1800 és 1826 között még összesen 30 leány növendék fordult meg az intézmény falai között. A korábbi évtizedek gyakorlatához hasonlóan ők is elsősorban a házimunkát tanulták meg és az intézet elhagyása után szolgálatra mentek. Az 1800 előtti időkhöz képest változást jelentett, hogy már nemcsak a kőszegi származású lányok nyerhettek felvételt, sőt a 30 növendék közül csak 4 volt helyi illetőségű. Ezzel a kőszegi születésű leány árvák számára megszűnt az intézmény adta fizikai biztonságnak (hiszen sokszor a folyamatos éhezéstől mentette meg az intézmény őket) és egy viszonylag elfogadható jövőbeni életnek a lehetősége.
46
Az árvaház növendékeinek származási hely szerinti megoszlása (1741-1800)
Származási megye
Fő
%-os megoszlás
Vas megye
198
46,1%
Zala megye
24
5,5%
Sopron megye
45
10,4%
Győr megye
11
2,5%
Kőszeg
92
21,4%
Egyéb megyék
9
2%
Külföld
12
2,7%
Nincs adat
38
8,8%
3.sz
Összesen:
429
100%
ámú tábl
ázat Forrás: Dr. Vecsey Lajos i.m. adatai alapján 230-473.o. Láthatjuk, hogy az 1741 és 1800 között felvett növendékek többsége nem meglepő módon Vas megyéből származott. Habár Kőszeg is Vasvármegyéhez tartozott, hogy tisztább képet alkothassunk az intézmény szerepéről városban élő árvák életében, ezért a kőszegi születésűeket külön sorban tüntetem fel. A fennmaradt anyakönyvi kivonatok szerint az említett időszakban a kőszegi árvák közel 22%-át tették ki a felvett árváknak. Valószínűsíthető tehát, hogy a kőszegi és egyéb Vas megyei árvák prioritást élveztek a felvételnél. A következő fél évszázadban a kőszegi növendékek aránya csökkenést mutat, az 1800 és 1850 között felvételt nyert 805 növendék 10%át tették ki a kőszegi illetőségűek.
Vallási felekezet
Fő
%-os megoszlás 47
Protestáns
61
14.4%
Lutheránus
74
17,5%
Kálvinista
11
2,6%
Izraelita
14
3,3%
Konvertita
59
14%
Katolikus
210
49,8%
Összesen:
421
100%
Az árvaház növendékeinek vallási hovatartozás szerinti megoszlása (1741-1800) 4.számú táblázat Forrás: Dr. Vecsey Lajos i.m. adatai alapján 230-473.o. Az 1800-as esztendőig felvételt nyert növendékeknek több mint fele nem katolikus vallású volt, ami híven tükrözi az intézmény eredeti funkcióját. Még akkor is, ha ahogy a századfordulóhoz közelítünk, úgy csökken a jezsuita rend befolyása, annál is inkább, minthogy a rend általános eltörlését rendeli el 1773-ban II. József. Ez az intézkedés egy rövid időre veszélybe sodorja az intézmény sorsát, hiszen pártfogói és ezáltal tőkéje egy részét is elveszíti. Hamarosan azonban ismét érezhető lesz a jezsuita értékrend, hiszen egy exjezsuita kerül az árvaház élére. A vizsgált időszak alatt mindössze 29 nemes származású növendéke volt az árvaháznak, ami elenyészőnek mondható. Még kevesebb, összesen hét esetben találkozhatunk a szegény megjelöléssel a felvett növendékek neve mellett. Nagy következtetéseket véleményem szerint, ebből az alacsony előfordulásból nem vonhatunk le, mivel nem tudhatjuk, hogy mi alapján kapta meg valaki a szegény címkét ebben az időszakban. Már az 1800-as évek előtt megjelennek a fizetőnövendékek az intézményben, összesen 21 esetben találhatunk ilyen megjelölést. A 19. század közepéig pedig további 160 esetben került konviktor az árvaházba. Érdekesség, hogy csupán egyetlen leány növendék került az intézménybe fizetőnövendékként.
Az árvaház növendékeinek elért foglalkozás szerinti megoszlása (1741-1800)
48
Foglalkozás
Fő
%-os megoszlás
Pék, cipész, mészáros, szolgáló stb.
76
32,4
Pap, szerzetes
54
23
Katona
25
10,6
Tisztviselő
38
16,2
Orvos , mérnök
19
8,1
Tanító
7
2,9
Kereskedő
10
4,2
Egyéb
5
2,1
Ismert foglalkozás összesen:
234
100
5. számú táblázat Forrás: Dr. Vecsey Lajos i.m. adatai alapján 230-473. o. Az árvaház történetének első évtizedeiben felvételt nyert növendékek elért foglalkozásának két legnépesebb csoportját a kézművesek illetve az egyházi pályát követők alkották. Mindez nem véletlen, hiszen az intézmény vezetése elsősorban e két pályatípus felé orientálta a növendékeket képességeik függvényében. 3.5.2.3 Az árvaház működése, mindennapok az árvaházban 1750. április 21-én kötöttek szerződést a jezsuiták tartományfőnökük hozzájárulásával a várossal az intézmény működtetésére, fenntartására vonatkozóan. A növendékek felvételéről a jezsuita kollégium rektora dönthetett a városi tanáccsal együttműködve. A szerződés szerint az árvák gondozása, nevelése a jezsuita rend feladata. A lelki javak gondozásával mindenkor egy jezsuita lelkészt bíznak meg, míg az anyagi javak előteremtése egy kinevezett városi gondnokot és a kőszegi városi tanácsot terheli. Az árvaház növendékei ingyen tanulhatnak a városi iskolákban írni és olvasni. A ház alapítványainak kezelését a városnak kellett végezni, költségvetést kell készítenie a kamatok felhasználásáról, de mindkettő vonatkozásában elengedhetetlen a jezsuita rektor beleegyezése. A rektor hozott döntést arra vonatkozóan is, hogy mely növendék folytathatta tanulmányait magasabb szinten illetve ki mely céhhez mehetett ipari tanulmányokat
49
végezni. Különbséget tettek a tekintetben is hogy a jeles tanulókat 2-3 évig ruházták, élelmezték. A mesterséget tanulók ingyenes oktatásáról és legénnyé avatásáról pedig a városnak kellett gondoskodni. Ruhával alapesetben nem látták el őket, de szükség esetén az árvaalapból kaphattak ruhaneműt. Ugyanakkor a mesterséget tanulóknak és a magasabb tanulmányokat folytatóknak is a városi tanács volt a gyámjuk.74 Jellemzően a kor árvaházai két fő típusba oszthatóak, az egyiket képviselik azok az intézmények, melyek a fizikai gondozáson kívül az árvák oktatását, nevelését tűzik ki célul, míg a másikat azok az intézmények testesítik meg, amelyek a munkára nevelést tartják fontosnak. A kőszegi árvaház és a korszak többi magyarországi árvaháza egyértelműen az előző típusba tartozik. A munkára nevelés mindennapokat meghatározó gyakorlatára, pedig például szolgálhat Skócia első árvaháza, mely 1733-ban nyitotta meg kapuit. Ezen intézményben a lányok feladata volt a fonás, varrás, takarítás és segédkezés a főzésben, míg a fiúk maguk készítették el ruháikat, cipőiket sőt még a könyveiket is maguk kötötték.75 Az árvaházban folyó életről sokat elárul, hogy milyen tisztségeket, feladatköröket találunk az intézmény dolgozói között. A következő táblázatban egy 1792-ből származó szabályzatban az ún. Projectum Regulationisban szereplő feladatköröket foglalom össze:
1.számú táblázat Munkakör
Munkakörök az árvaházban Feladatok
74
Dr. Barcza Leander: A kőszegi Kelcz- Adelffyanum konvertita-árvaház története In.: Dunántúli Szemle 1943.1-2.sz.34.o. 75 An historical account of the Orphan Hospital of Edinburgh Drawn up and printed by desite of the managers Edinburgh 1833. 14.o.
50
Prefektus
Intézmény irányítási feladatai
Instruktor vagy házitanító
Tanítás, házi fegyelem megőrzése
Materfamilias vagy az árvák anyja
Erkölcsi nevelés, lányok háziasszonyi teendőkre való tanítása
Gazdasági gondnok
Gazdasági ügyek intézése és szabó is egyben
Főző, főzőnő
Étel elkészítése és felszolgálása
Szolgáló
Konyhában
és
a
gyermekek
gondozásában segít Kapus vagy háziszolga
Ajtóra ügyel, fát szállít, lámpást gyújt
6.számú táblázat Forrás: Vecsey Lajos fordítása alapján Idézett mű 139-142. o. Az árvaház valamennyi dolgozójával szemben megfogalmazott követelmény, hogy erkölcsös, tisztességes ember legyen. Az árvaház vezetése fontosnak tartotta, hogy mintaként szolgáljanak a gyermekek számára az őket körülvevő felnőttek. A már említett szabályzat szerint a prefektus: „módszere általában olyan legyen, hogy okos tanáccsal igyekezzék minden bajt megelőzni… Bánásmódja legyen szelíd és egyforma mindenkivel szemben. Atyai szeretettel kezelje az árvákat – atyjuk helyett atyjuk lévén – mert a haza java ezt kívánja.”76 A fenti előírás meglehetősen humánus megközelítését mutatja a gyermekekkel való bánásmódnak. Észrevehető már a gyermekek iránti érdeklődés, egy más típusú odafordulás.
A
gyermekfelfogás
átalakulásának
igencsak
kezdeti
megnyilvánulásának is felfogható ez, kezdetlegességét az is mutatja, hogy a fenti elképzelések – mint pl. az egyenlő bánásmód fontossága - ahogy azt láttuk elsősorban a szabályzatok szintjén jelenik meg és nem a hétköznapi gyakorlatban. A gyermekek mindennapi életével kapcsolatban információval szolgálnak a fennmaradt napirendek, melyek az idők során folyamatosan változtak. A jezsuita vezetés idején meglehetősen szigorú, vallásos nevelésben részesültek az árvaház lakói, mely szigor aztán a későbbiekben némileg oldódni látszott. A napirendek kapcsán különbséget tettek a téli és nyári időszak illetve a hétköznapok és az ünnepnapok között. 76
Dr. Vecsey Lajos i.m. 139.o.
51
Az első olyan napirend, amely fennmaradt és a jezsuita vezetés idejéből származik, 1780-ban keletkezett. Képletessége miatt a következőkben szó szerint idézem: „5 órakor ágyaikról felkelnek az árvák. Öltözködés közben éneklik Szent, Szent, Szent, egyik napon magyarul másik napon németül. A hálóban egyébként csendnek kell lenni. Fél 6 órakor elvégzik a reggeli imát. Ezek végeztével tanulási napon tanuláshoz, vasár- és ünnepnapokon lelki olvasmányokhoz fognak. 6 órakor a házicsengő jelzésére… kettesével tisztelettudóan csendben a templomba vonulnak, hogy szentmisét hallgassanak. Fél 7-kor magukhoz veszik a kenyéradagot. 7 órakor a tanulók iskolába mennek. Negyedórával 8 előtt a németek, akik otthon tanulnak, a házi iskolára készülnek. 8 órakor kezdődik a házi iskola s tart 10 óráig. ¾ 11 órakor a házi csengő jelzésére imádkoznak 5 Miatyánkot és Üdvözlégyet a meghalt és élő jótevőkért. Ugyanannyit Szent Flórián tiszteletére. 11 órakor a házi csengő jelzésére a szokásos ebéd előtti imát elvégzik… asztalhoz ülnek. ¾ 1-kor felmondják a leckét, azután pontosan egykor mennek az iskolába. 2 órakor kezdődnek a házi iskolák és négykor végződnek. 4-től fél 5-ig szabadidő. A csend azonban akkor is kötelező. 5-től 6-ig tanulás. 6 órakor imádkozzák a rózsafűzért az élő és elhunyt jótevőkért azután a lorettói litánia következik. Majd asztalt terítenek, ima után asztalhoz ülnek. Hálaadás, aztán tisztes társalgás ½ 8-ig. ½ 8-kor lelki olvasmány van egy negyedóráig. Majd imádkozzák a mindenszentek litániáját. Az egész napot lelkiismeret vizsgálat zárja. 8-kor kettesével rendben hálóterembe vonulnak a nappaliból, miközben éneklik Szent, Szent, Szent egyik napon magyarul, másik napon németül.”77 Nem meglepő, hogy az árvák életében nagy szerepe volt a katolikus vallás előírásainak illetve gyakorlásának, a tanulmányok folytatásának és nagy fegyelmet vártak el tőlük. Ekkor még elképzelhetetlen volt, mind az árvák mind az intézmény vezetői, fenntartói számára, hogy még eljön az árvaház életében az az idő - igaz több
77
Dr. Vecsey Lajos i.m. 146-147.o.
52
mint 100 év múlva - amikor az árvaház vezetése a játszószobában állandó színház felállításáról dönt, ahol is az árvák látják majd el a színészi feladatokat. A napirend szigorúsága és szorossága alapján elmondható, hogy a gondoskodásért cserébe, a katolikus vallás gyakorlását, szinte már kolostori életre emlékeztetően a feltétlen fegyelmet, tiszteletet várták el az árváktól. A gyermekiségből adódó speciális szükségletek felismeréséről és kielégítéséről (felszabadult játék stb.) ez idő tájt még szó sem lehetett. A fentiekből kiderül, hogy külön oktatásban részesültek a németül és a magyarul beszélő árvák. A rend már említett, magyar nemzeti tudat formálására vonatkozó célkitűzésével összhangban az árvaház különös gondot fordított a magyar nyelv művelésére, szerepe volt a magyarosításban is. Részleteiben e keretek között nem foglalkozhatunk a Habsburg ellenesség – protestantizmus, magyar katolikusok német ajkú protestánsok közötti ellentétek kérdésével, ugyanakkor érintőlegesen említést kell tennünk róla. A jezsuita rend magyarosításra vonatkozó tevékenysége szoros
összefüggést
mutat
azzal,
hogy
az
eszmék
szintjén
erőteljesen
összekapcsolták a királyi családhoz való hűség, a katolikusság és a hazafiasság hármas fogalomrendszerét. Leegyszerűsítve, olvasatukban csak a Habsburgokhoz hű, jó katolikus lehet igazi hazafi. Juliane Brandt fejti ki, hogy „a vallásszabadság és a protestáns jogok összekapcsolása a rendi privilégiumok védelmével a 17. és a korai 18. század nemesi felkeléseiben azt is eredményezte, hogy a Habsburg ellenes oppozíció és a protestantizmus összefonódott…78
3.5.2.4 Alapítványok szerepe az árvaház működésében Az árvaház működését, fennmaradását nem csupán a körülötte folyó hatalmi harcok illetve egyéb a gyermekekét háttérbe helyező érdekek veszélyeztették, hanem az állandó gazdasági nehézségek is. Az egész országot sújtó pénzügyi problémák alól az intézmény sem vonhatta ki magát. Érzékenyen érintette a városi költségvetés változása illetve az infláció alakulása is, hiszen létének alapját elsősorban a különböző alapítványok jelentették. Ezen alapítványok alatt, nem a gyakorlati tevékenységeket ellátó szerveződéseket kell érteni, hanem egy-egy település, egyházi 78
Juliane Brandt: Felekezeti és nemzeti identitás a 19. századi Magyarországon: a protestáns egyházak In.: Századvég 2003. 3. szám. 15.o.
53
vagy magánszemély illetve az 1830-as évektől egyre inkább egy-egy
család
pénzügyi alaptételét. A családi alapítványok mind nagyobb divatba jötte az árvaház egyfajta anyagi fellendülését , megszilárdulását is magával hozta. A bevett gyakorlat szerint a pénzügyi alapokat képező tőkét folyamatosan forgatták, kamatoztatták illetve az alapítványtévő elképzelései szerint és sok esetben a jóváhagyását kérve felhasználták. Az alapítványok közül időrendben az első a Fundatio Civica, azaz a kőszegi városi alapítvány. A város az árvaház alapításával egy időben hozta létre a fenti pénzügyi alapot, melyet az adásvételi taksákból állított és tartott fenn. A városnak csupán 7 helyre volt joga növendéket jelölni, amennyiben a keret feltöltésére az alapból származó jövedelem nem volt elegendő, akkor az a városi költségvetésből került kiegészítésre. Azonban az 1812-es évtől a városi létszám drasztikus csökkentésére került sor azzal, hogy mindösszesen 2 gyermek tartásának, nevelésének költségeit vállalták fel. Szintén jelentős szerepe volt az ún. „Első alapítvány”-nak, melyet a jezsuita szerzetesrend alapított, s melynek vagyonát a jezsuiták gyűjtéséből gyarapították és elsősorban a konvertita növendékek nevelésére kívánták az ebből származó összegeket fordítani. Tehát a szerzetesrend rekatolizációs törekvése e tekintetben is markánsan megjelenik. Az egyes családi alapítványok tevői - mint pl. Gróf Batthyány Lajos, Benők Mihály, Adelffy Antal, Kelcz Imre, a Czuppon család stb. alapítványa meghatározták azokat a kritériumokat, melyeknek az általuk finanszírozott helyekre felvételt kérő növendékeknek meg kellett felelniük. Tehát ez esetben a szűrő szerepét az alapítványtevők látták el. A felvételi kritériumok meglehetősen széles palettán mozogtak. A gyakrabban előforduló felvételi kritériumok a következők: 1. Meghatározásra került a felvehető növendékek száma, 2.
Családi származás: rokonságból származók illetve nemesek vagy éppen nem nemesek számára alapított helyekkel találkozhatunk.
3. Származási helye: az estek egy részében az alapítványtevő család birtokairól leszármazottak nyerhettek felvételt, míg más esetekben egy adott település lakosai. 4. Vallás, erkölcsösség: több helyen a felvételt kérők jó magaviselete, erkölcsössége, vallásossága vagy éppen konvertita volta jelenik meg.
54
Csupán két alapítvány - Tzupi és Miskei Alapítvány - esetében beszélhetünk arról, hogy az alapítványtevő kifejezetten a szegény sorsú gyermekek helyzetén kíván javítani. Az első esetben kifejezetten a rokonságból származó szegény fiúgyermek számára biztosít elhelyezést az alapítvány vagyona. Ez a feltétel azonban meglehetősen leszűkíti a lehetséges növendékek körét. A Miskei Alapítvány előírásait érdemes részletesebben is bemutatni, mert egyfajta prioritási sorrendet is mutat, ami akár a segítségre érdemesnek tartottak sorrendiségének is felfogható. Az Alapítvány első körben a család leszármazottai számára kíván támogatást nyújtani, ezen belül is elsőbbséget élveznek a fiúk, míg másodsorban fiú kérelmező hiányában a lány leszármazottak. Tehát az ilyen típusú alapítványokra még mindig a „kebelbéli védelem” jellemző, csak már valamivel intézményesültebb formában, mint azelőtt. Ha a fenti kritériumoknak egyetlen kérelmező sem felel meg, akkor bármely lövői származású (Sopron megyei falu) jó viseletű fiú felvehető az alapítványi helyre. E körben azonban a szegény származású kérelmező előnyt élvez. Az Alapítványra jelölés joga pedig a helyi plébánost illette meg. A fenti példán látható, hogy az egyéntől való távolság sorrendjében lépnek be az újabb szintek a támogatott körbe, mint a család, majd a helyi közösség. Az alapítványok létrehozása és működése azonban nem egyoldalú filantróp megnyilvánulást takar, amit az egyes alapítványok létrehozóinak azon feltételei mutatnak, melyek teljesítését a támogatásért cserében elvártak. Ilyen feltételek, pl. a növendék megjelenési kötelessége a szentmiséken vagy imádságok mondása a jótevő és családja lelki üdvéért vagy bizonyos esetekben a meglehetősen kemény kritérium, mely szerint a növendéknek a papi pályára kell lépnie. 3.5.2.5 Kőszeg város szerepe az árvaház életében A városnak, mint láttuk, a városbíró személyén keresztül tagadhatatlanul meghatározó szerepe volt az árvaház létrejöttében, fennmaradásának elősegítésében. A finanszírozás szempontjából kettős szerepet töltött be a város. Egyrészt mindig is fontos volt a városvezetés számára, hogy befolyásos személyeket nyerjen meg támogatóként, elvi és anyagi síkon egyaránt. Másrészt a város közvetlenül, saját költségvetésének terhére is részt vett a finanszírozásban. Az árvaház történetének kezdetén tüzelőről és élelmiszerről is gondoskodott: 20 Ft-ot fizetett minden nem nemes élelmezése után, míg a nemesek után 30 Ft-ot. A későbbiekben, pedig ún. 55
városi helyek kerültek elkülönítésre az árvaházban, melyekre a városi hatóság jelölhetett ki árvákat. Elengedhetetlen volt az árvaház működésének fenntartása szempontjából a folyamatos együttműködés a városvezetés és az egyházi vezetés között. Az összefogásra főként az olyan esetekben volt szükség, amikor valamilyen oknál fogva az árvaház működése veszélybe került. Amire többször is volt példa: ilyen eset volt, amikor 1777-ben a soproni Voss-féle alapítványhoz kívánták csatolni az árvaházat, mondván két egymáshoz viszonylag közeli településen felesleges hasonló típusú intézményt működtetni. Hasonló eset volt az is, amikor 1797-ben illetve 1800-ban katonakórházzá kívánták tenni, a napóleoni hadjáratok sebesültjeinek ellátására. A fennmaradt dokumentumok – Szily János püspökhöz intézett levelek, királyi leiratok stb. – arról tanúskodnak, hogy a városvezetés minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy az árvaház fennmaradjon. A város számára tulajdonképpen presztízskérdés volt, hogy egy ilyen nagy volumenű intézmény működött Kőszegen. Ugyanakkor bizonyos gazdasági érdekek is meghúzódtak a háttérben, amit egy 1777-ben a helytartótanácshoz intézett felfolyamodás is megmutat. Az árvaház többek között a következőkkel érvel fennmaradásának szükségessége mellett: „Súlyos kár érné a népet, különösen a kézműveseket és az élelmiszerárusokat, akiknek az árvaház nagybani vásárló és fogyasztó közönsége. Ezek biztos jövedelmi forrásoktól esnének el s a közterhek viselésére, kevésbé lennének képesek…”79 A gazdasági érdekek
és az árvaházak létrehozásának,
fenntartásának összekapcsolódására nem csak Kőszegen találunk példát. A már említett első skóciai árvaházát például egy Edinburghi kereskedő közbenjárására hozták létre, aki ezáltal a saját szülővárosának hanyatlóban lévő gyapjú és vászonruha gyártását kívánta támogatni.80 A város feladata volt az árvaházzal kapcsolatos adminisztráció vezetése is. Továbbá egyfajta ellenőrző funkciót is ellátott: a püspök a helyi plébánossal és a városi tanács megbízottjaival minden évben meglátogatta - véletlenszerűen - az árvaházat, annak érdekében, hogy meggyőződjék az intézmény előírásszerű működéséről.
79
Dr.Vecsey Lajos i.m. 80. o An historical account of the Orphan Hospital of Edinburgh Drawn up and printed by desite of the managers Edinburgh 1833. 9.o. 80
56
4. A társadalmi jótékonyság növekvő szerepe a gyermekvédelemben: a 19. század utolsó harmadától a századfordulóig tartó időszak
57
4. 1 Polgárosodó társadalom - Magyarország néhány jellemzője a vizsgált időszakban „Az újkori magyar társadalom történetének határköve 1848 volt; de a 18. század végén kezdődött nagy átalakulási folyamat, amelyet összefoglalóan polgárosodásnak nevezünk, igazából a dualizmus évtizedeiben teljesedett ki. Az átalakulás felgyorsult, jelenségei pedig most már valóban a népesség egészét érintették. Noha a végeredmény több ponton eltért a klasszikusnak tekintett nyugateurópai előképtől, leszögezhetjük, hogy Magyarország társadalma a korszak végére alapvetően polgári jellegűvé vált.”81 Kosáry Domokos Magyarországot a polgárosodás tekintetében, mint keletközép európai országot a peremzóna részének tekinti. A peremzóna jellemzői közé tartozik, hogy a fejlődést mutató új jelenségek időben eltolódva mutatkoznak és nagyobb eséllyel alakulnak ki ezeknek bizonyos helyi változatai. „Ha viszont a legszükségesebb feltételek minimuma már kialakult, a felzárkózás irányába mutató új törekvések, főleg az új eszmék viszonylag gyorsabb ütemben tudnak teret hódítani. A folyamatot elősegítheti, hogy a később felzárkózók sok tekintetben a fejlettebb zónákon már kialakult mintákat és az azokból leszűrt tanulságokat tudnak követni.”82 Azonban nem feltétlenül van ez így hazánkban a szociális közigazgatás illetve gyakorlat területén. Mind a szegénység kezelése mind a gyermekvédelem vonatkozásában azt láthatjuk, hogy országunk a nyugat-európai országok által már végigjárt utat követik. Lényeges különbség a két terület között abban mutatkozik, hogy míg a szegénypolitika időben jócskán eltolódva követi a nyugat-európai mintákat, addig a
gyermekvédelem területe csak csekély lemaradást mutat, sőt
vannak olyan elemek pl. az első gyermekvédelmi törvényünk, mely az adott korban európai viszonylatban is haladó szemléletűnek számított. Kosáry szerint nem is annyira az elmaradottság az ami rányomja a bélyegét az országunk fejlődésére, hanem sokkal inkább az a hatalmas feszültség és távolság, amely a haladó törekvések és a hagyományos, visszahúzó erők között van.83 A dualizmus évtizedeiben Magyarországra több területen megmutatkozó fejlődés volt a jellemző. Megváltoztak a demográfiai viszonyok, átrendeződött az
81
Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás Csokonai Kiadó, 2001. 147. o. Kosáry Domokos i.m. 14-15. o. 83 Kosáry Domokos i.m.15. o. 82
58
ipar szerkezete, tulajdonképpen késve ugyan de itt is lezajlott egyfajta ipari forradalom. Ez utóbbi azonban csak részlegesnek tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy az agrár népesség száma a 19. század folyamán végig növekvést mutat és csak viszonylagosan szorul háttérbe.84 Változott
az
emberek,
családok
életmódja,
életkilátásaik
és
nem
elhanyagolható módon az állampolgári jogok területén is lényeges változások következtek be. Mindezek az egész társadalmat érintő változások szükségszerűen maguk után vonták a szociális problémák megítélésének és kezelésének módosulásait is. Új szereplőként jelenik meg az állam a szegénygondozás területén, még ha vitatható is az újonnan alkotott jogszabályok megvalósulásának sikeressége és további szereplőként jelennek meg a szociális, emberbaráti feladatokat magukra vállaló egyletek elsősorban a városi társadalmakban. Hasonlóképpen történt ez Kőszeg városában is. A kiegyezést követő időszakban sorra alakultak az emberbaráti célokat kitűző egyletek, melyek a szegény és árva gyermekről való gondoskodásban is jelentős szerepet vállaltak. A legfontosabb demográfiai változás a népességszám növekedése és a születéskor várható átlagos élettartam növekedése volt, amely mutatók azonban még így is jelentős lemaradást jeleznek Nyugat- Európához képest. A meglehetősen rossz halandósági mutatók mögött az igen magas csecsemő és gyermekhalandóság állt, mely tény a századforduló környéki állami gyermekvédelmi rendszer kiépülésének egyik lényeges mozgatórugója lesz. Az összes elhalálozott 45%-a még a századfordulón is 5 évesnél fiatalabb gyermek volt. 1840-ben a csecsemőhalandóság 288 ezrelék volt, amely arányszám csak rendkívül lassú csökkenést mutatott. A reformkorban születetett gyermekeknek csupán 47%-a érte meg a 10. életévét.85 A demográfiai, gazdasági, sőt a jogi változások is a családok összetételének, szerepkészleteinek, helyzetének módosulásait vonták maguk után. Lényeges változást jelentett, hogy az iskolarendszer fejlődésével párhuzamosan egyre inkább nőtt az az idő, amit a gyermekek később fiatal felnőttek a kibocsátó családjuk kötelékében töltöttek. 1895-től kezdődően a katolikus vallásúak számára is nyitottá vált a válás lehetősége – így az újraházasodásé is, legalább is az egyház kötelékein kívül - mely új, esetenként akár bonyolult családszerkezeti formák kialakulását is lehetővé tette. Egyre inkább előtérbe került a polgári magántulajdon fontossága, 84 85
Kövér György 2001. i.m.78. o Fónagy Zoltán i.m. 149. o.
59
amely tény a családok elkülönülését vonta maga után, a polgári individualizáció Magyarországon is kialakulóban volt. Mindez nem kedvezett a tágabb értelemben vett rokoni kapcsolati hálózatoknak és a helyi közösségeknek sem. „A társadalom szerkezetének átalakulása: a rendi struktúra felbomlása, a polgári
elemek
térnyerése
sokkal
lassabban
zajlott,
mint
a
politikai
intézményrendszer átépítése, vagy az új jogrend megteremtése, sőt, elmaradt még a tőkés gazdasági rend térhódításához képest is. A magyar társadalom tagozódását még a 19. század második felében is sajátos kettősség jellemezte: minden szinten megfigyelhető a rendi eredetű és az újonnan keletkezett elemek tartós egymás mellett élése.”86 Fónagy azt is kifejti, hogy bizonyos területeken jelentős hiányokat mutat hazánkban a polgárosodás folyamata. Egyrészt a korábbi rendi nemesség továbbéléseként fogható fel az a kis létszámú csoport mely átmentette a korábbi értékrendjét a lezajló társadalmi változások ellenére, mely értékeket a társadalom jelentős része még mindig elfogad. Ugyanakkor a magyar társadalomnak vannak olyan rétegei, melyek tulajdonképpen kimaradtak a polgárosodás és modernizáció folyamatából. Mindennek következtében a magyar polgárosodás folyamata vagy ha úgy tetszik eredménye nem igazán hasonlít a klasszikus értelemben vett polgári társadalomhoz. „… túlságosan merev, túlságosan tekintélytisztelő volt a társadalom, melynek minden rétege őrzött hierarchikus vonásokat.”87 Barta jó összefoglalását adja a magyar polgárság jellemzőinek, eszerint: a hazai gazdaságilag súlytalan volt, nem volt egységes sem a politikai nézetei sem az etnikai hovatartozás tekintetében, kevésbé volt művelt s távol álltak tőle a reformgondolatok. „A modern értelemben vett polgári gondolkodás legfeljebb egy szűk nem nemesi értelmiségi rétegben alakulhatott ki, amely mivel a hasonló helyzetű birtokos nemesekkel ellentétben a közterhek viselésére kényszerült – fogékonyabbnak bizonyult a kor új szellemi mozgalmai iránt, beleértve a felvilágosodást is.”88 Magyarország habár az európai fejlődési ívet követte, több helyi sajátossággal bírt. Két jelentős szférában is egyfajta megkésettség mutatkozott, egyrészt a gazdaság, másrészt, pedig a társadalom területén. A gazdasági megkésettség, azaz a
86
Fónagy Zoltán i.m. 170. o. Fónagy Zoltán i.m.171. o. 88 Ifj. Barta János: A tizennyolcadik század története. Pannonica Kiadó, 2000. 69. o 87
60
kapitalizmus kiteljesedésének hiánya az anyagi források szűkösségét vonta maga után. A társadalmi megkésettség sajátja pedig a feudális birtokviszonyok fennmaradása és a nagy társadalmi egyenlőtlenségek megszilárdulása volt.89 A korszak fentiekben felvázolt és további sajátosságai, mint a megkésett iparosodás következtében jellemző gazdasági forráshiány és a polgárosodás eszméinek korlátozott terjedése természetesen a szociális területen is éreztették hatásukat. Egyrészt a társadalom viszonylag nagy része továbbra is érintett volt a szegénység által. Ferge becslései szerint az 1870 körüli időszakban a népesség 65%a szegénynek tekinthető a Monarchia területén, mely 9 millió főt jelent. Ez alatt a nagy szegénységi arány alatt a létfenntartási szint körüli szociális szegénységet érti, jelentős pauperizmussal.90 Kövér szerint azonban meglehetősen valószerűtlen ilyen magas szegénységi arányokat feltételezni a dualizmus kori Magyarországon. Azt tudni lehet, hogy a századforduló környékén 100 000 embert segélyeztek az országban, ez a szám azonban bizonyosan csak a rászorulók egy részét jelenthette, hiszen jelentős tömegek, főként cselédek és napszámosok, maradhattak ki a segélyezés rendszeréből mégpedig az illetőségi kritérium miatt.91 Másrészt nem volt meg sem az anyagi sem pedig az eszmei alapja annak, hogy az egész társadalmat átfogó szociális programok valósuljanak meg. 4.2 A gyermeki lét változásai a vizsgált időszakban A 18. század második felében indul el egy olyan összetett folyamat, melynek eredményeképpen a gyermekkel kapcsolatos gondolkodásmód változásnak indul Nyugat-Európa szerte. Az új fajta gyermekfelfogás többek között lényeges demográfiai, filozófiai és közegészségügyi változások eredőjeként jött létre. Pukánszky szerint a gyermekekkel szembeni újfajta attitűdök megjelenése lényegében három okra vezethető vissza: 1. Újfajta családtípus megjelenése. Az új családtípus kialakulása a higiénés viszonyok és az életkörülmények javulásának tudható be, hiszen ezek hatására csökkenő tendenciát mutat a csecsemő és gyermekhalandóság. Nyugat–Európában
89
90 91
Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom T-Twins Kiadó 1991. 202. o. Ferge Zsuzsa i.m. 203. o. Kövér György 1998. i.m.97. o.
61
jellemzően későbbre tolódik a házasságkötések ideje, így egy-egy családban egyre kevesebb gyermek születik. A folyamat oda vezet, hogy kialakul a nukleáris család, mely a szülőkből és a házasulatlan gyermekekből áll. Mivel pedig kevesebb gyermek születik a családokon belül és azok is a szülők érettebb korában jönnek a világra a gyermekek családon belüli helyzete megváltozik, nagyobb értéke lesz a gyermekeknek. 2. Újra fontossá válik az egyéniség. Az embereket életkörülményeinek javulásával párhuzamosan egyre inkább foglalkoztatja a saját jólétük, egészségük és a személyiségük. 3. Felértékelődik a gyermek szerepe a családon belül. Az előző két ok miatt a szülők egyre több figyelmet szentelnek a gyermekeiknek. Egyre többet foglalkoznak a gyermekek gondozásával és nevelésével.92 Magyarországon bizonyos jelenségek, mint például a házasságkötési idő kitolódása vagy a csecsemőhalandóság jelentős mértékű csökkenése a vizsgált időszakban még nem tapasztalhatóak. Azonban a korabeli társadalom haladóbb szemléletű gondolkodóira hatással voltak a nyugati eszmeáramlatok. Mi sem példázza ezt jobban, mint a későbbi, századforduló környéki gyermekvédelmi diskurzusok valamint az első gyermekvédelmi törvény megszületése, mely az adott korban Európa szerte magas színvonalú jogszabálynak számított. A
gyermekfelfogás
magyarországi
változásával
kapcsolatban
többet
tudhatunk meg Pukánszky által folytatott kutatásból, melynek során a 19. századi magyarországi neveléstani könyvek tartalmát vizsgálta. A kutatás eredményei szerint: „Érzékelhető, hogy a század során a gyermekkép lassú átformálódáson megy keresztül… a század első felében még viszonylag kevés figyelmet fordítottak a gyerekre a nevelés alanyára, annak sajátosságaira, egyéniségére. Ez utóbbi a gyermek a maga valós mivoltában a század utolsó évtizedeiben foglalkoztatta egyre jobban a szerzőket, akik ekkor már hosszú fejtegetésekbe bocsátkoznak a gyermek fiziológiai és pszichológiai sajátosságairól.”93 Ugyanakkor a szerző szerint ez a pozitív irányú változás csak eszmei síkon követhető, a gyakorlatban nem valósul
92
Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben 2005 Iskolakultúra 54-61.o. 93 Pukánszky Béla i.m. 227-228. o.
62
meg, amit a testi fenyítés eltűrése és nevelési eszközként való használata mutat meg leginkább.94 A gyermekek családon és társadalmon belüli helyzetének a megváltozása szorosan összefügg az általános tankötelezettség megjelenésével. Hazánkban a 18. században a gyermekeket csupán 9 éves korukig tekintették iskolakötelesnek. Tóth István György végzett részletes kutatást arra vonatkozóan, hogy a Vas megyében élő gyermekek milyen mértékben látogatták az iskolát. Eszerint a gyermekek átlagosan három évig jártak iskolába, ami a gyakorlatban két vagy három telet jelentett. Egy 1770-es adatokon alapuló becslés szerint az iskolaköteles gyermekeknek csupán 18,6%-a látogatta az iskolát. Az iskolától való távolmaradásnak megyeszerte két lehetséges oka volt: egyrészt nem volt meg az igény a gyermekek iskoláztatására, másrészt pedig a katolikusok féltek attól, hogy az evangélikus tanítók áttérítik a gyermekeiket, az evangélikusok viszont a katolikus tanítóktól kívánták távoltartani sarjaikat.95 Kőszegen már a közoktatási törvény megjelenése előtt is a város aljegyzője őrködött a vasárnapi iskolák96 látogatása felett. A tanácsülési jegyzőkönyvekben foglaltak szerint a vasárnapi iskolákban az iskoláskorú gyermekeknek rendszeresen csak kis része jelent meg. A városvezetés mindezért a szülőket, az egyes házigazdákat és céhes mestereket tette felelőssé. Ezért még az 1868-as népoktatási törvény megszületése előtt, már 1861-ben hatóságilag felszólították a házigazdákat és név szerint valamennyi céhes mestert arra, hogy gondoskodjanak a gyermekeik illetve inasaik vasárnapi iskolában való részvételéről. A városi hatóság kimondta, hogy amennyiben a gyermekek az iskolalátogatási kötelezettségüknek nem tesznek pontosan eleget, a szülő illetve a mester pénzbírságot köteles fizetni az aljegyző rendelkezése szerint.97 Ez az intézkedés a szélesebb értelemben vett gyermekvédelmi tevékenység részeként is értelmezhető, hiszen a gyermekek elkallódását hivatott megakadályozni. A város abbéli igényét fejezi ki, mely szerint a gyermekeknek 15 éves korukig oktatásra, nevelésre van szükségük, annak érdekében, hogy műveltségük, s ezáltal későbbi életkilátásaik is javuljanak. 94
Pukánszky Béla i.m. 229. Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz…Budapest 1996 MTA Történettudományi Intézete 34-35. o. 96 1868.évi XXXVIII. tc. előírása szerint minden tanköteles koron túl lévő gyermek a 15. életévéig köteles ezen intézményeket látogatni. Az oktatás hetenként télen öt, nyáron pedig két óra időtartam volt. 97 Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai 1861/1113 95
63
A fentiekhez képest nyilvánvalóan változást hozott a gyermekek nagy részének életében a népiskolai közoktatás tárgyában született 1868. évi XXXVIII. törvénycikk. A jogszabály kimondta, hogy: „Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, kiknek házában gyermekek, mint mestertanítványok vagy házi szolgák tartanak, kötelesek gyermekeiket vagy gyámoltjaikat (ha nevelésükről háznál vagy magán tanintézetben nem gondoskodtak) nyilvános iskolába járatni, életidejük 6. évének betöltésétől egészen a 12. illetőleg 15. év betöltéséig.” Annak érdekében, hogy a szülő illetve a gyám az iskoláztatási kötelezettségének eleget tegyen a törvénycikk
szankciókat
helyez
kilátásba
mulasztás
esetén.
A
lehetséges
büntetéseknek több fokozata van, először figyelmeztetésben részesül a szülő illetve a gyám, majd fokozatosan emelkedő összegű pénzbüntetések hatástalansága esetén kezdeményezhetik a gyermek részére külön gyám rendelését. E jogszabály életbelépése jelentős újításnak számít számos aspektusból, hiszen hatással van az ország lakosságának műveltségére, életkilátásaira, a családok és a gyermekek helyzetére és az egész társadalom fejlődésére. A kérdéskör feltárása több szempontú elemzésre adna lehetőséget, azonban ez túlmutat a jelenlegi munkám keretein. Lényeges azonban megemlítenünk, hiszen hatalmas változásokat hozott a gyermekek és a családok életébe. „Megváltozott az otthoni élet, a családok szervezete és funkcióköre, szülők és gyermekek napi kapcsolata is. Elkezdődött a gyermekkori szocializációs feladatok megosztása iskola és a család között, ezek a folyamatok pedig felszámolták a tapasztalás, tanulás és az életút hagyományos rendjét.”98 Az iskolaorvosi szolgálat 1886-ban kezdődő kiépítése és az óvoda látogatási kötelezettség 1891-ben törvényi szinten történő rögzítése a gyermekekre irányuló szolgáltatások kezdeti specializálódásának tekinthetők. Ezeknek az ellátásoknak a megjelenése nyilvánvalóan összefügg a gyermeki léttel kapcsolatos szükségletek felismerésével.
4.3 Kőszeg helyzete a vizsgált korszakban, polgárosodás Kőszegen
98
Somlai Péter i.m. 27. o.
64
Kőszeg városa a viszonylag nagy lélekszámú települések közé tartozott. A természetes
szaporulat
tekintetében
azonban
mégsem
mutatott
túlságosan
nagymértékű növekedést. Az 1869. évi népszámlálásadatai szerint 873 házban 6915 lakos élt. Ebből a nők száma 3733 fő volt, míg a férfiaké 3182 fő. A vallási megoszlás tekintetében továbbra is a római katolikus vallásúak jelentették a többséget 4832 fővel, az evangélikusok száma 1921 fő volt, míg az izraelita közösség mindösszesen 77 főt jelentett.99 Kőszeg népességének megoszlása korcsoportok szerint: Év
1869
Változás %
1880
Szám
%
Szám
%
0-2
468
6,8
512
7,0
+9,4
3-5
412
6,0
408
5,6
- 0,9
6-11
870
12,6
883
12,1
+1,4
12-14
507
7,3
633
8,7
+24,8
15-19
742
10,7
799
10,9
+7,6
20-29
1101
15,9
1067
14,6
-3,1
30-39
842
12,2
894
12,3
+6,1
40-49
720
10,4
741
10,1
+2,9
50-59
657
9,5
597
8,2
-10,0
60 felett
596
8,6
761
10,4
+27,6
7.számú táblázat Forrás: Söptei Imre: Kőszeg szabad királyi város törvényhatóságának utolsó évei (1865-1876) In.: Kőszeg 2000 Egy szabad királyi város jubileumára 239.o. A 7. számú táblázat megmutatatja, hogy a 19. század második felében a 15 év alattiak népességen belüli aránya összességében minimális növekedést mutat (32,7 % illetve 33,4%). Az össznépességnek így kb. 1/3-át tette ki az a népesség csoport, mely az adott korban a gyermekvédelmi tevékenység potenciális alanya lehetett. 99
Söptei Imre: Kőszeg szabad királyi város törvényhatóságának utolsó évei (1865-1876) In.: Kőszeg 2000 Egy szabad királyi város jubileumára 238.o.
65
Kőszeg népességének vallási megoszlása az 1870-es népszámlálás adatai alapján: Vallási felekezet
Fő
Népességen belüli arány %
Római katolikus
4832
69,8
Görög katolikus
6
-
Ágostai
1886
27,2
Helvét
14
0,2
Zsidó
177
2,5
Összesen:
6915
100
8.számú táblázat Forrás: Chernel Kálmán i.m. 16.o. A vallási felekezethez tartozás kérdése továbbra sem megkerülhető a dolgozat témája szempontjából. Egyáltalán nem volt mellékes körülmény, hogy a segélyért vagy az alapítványi ellátásért folyamodó szegény vagy árva gyermek illetve annak szülei milyen egyház kötelékébe tartoztak. A város lakosságának jelentős többsége, közel 70%-a katolikus. A későbbiekben látni fogjuk, hogy az a kevés ellátási forma, amely egyáltalán létezik a városban, elsősorban a katolikus vallású rászoruló gyermekeket teszi kivételezett helyzetbe. A nem katolikus szülők gyermekei szinte kizárólag a jótékony egyletek segítségére számíthattak.
Kőszeg népességének hivatás és foglalkozás szerinti megoszlása az 1870-es népszámlálás adatai alapján:
66
Hivatás illetve foglalkozás megnevezése
Létszám (fő)
Egyházi személyek
15
Közhivatalnokok
29
Tanítók
45
Tanulók
172
Művészettel foglalkozók
37
Ügyvéd
9
Orvos
8
Sebész
2
Bába
6
Gyógyszerész
2
Földbirtokos
342
Gazdatiszt
6
Éves szolgák
40
Napszámos
104
Építészet- önálló
36
Építészet – munkás
326
Kő, fém, faipar – önálló
49
Kő, fém, faipar – munkás
71
Vegyészeti, élelmezési termelés – önálló
39
Vegyészeti, élelmezési termelés – munkás
103
Szövőipar – önálló
130
Szövőipar – munkás
115
Bőr és egyéb iparág – önálló
111
Bőr és egyéb iparág – munkás
75
Nem közvetlen termelő foglalkozás
69
Kereskedelem – önálló
69
Kereskedelem – munkás
45
Pénz és hitelintézetnél
1125
Összesen:
3180
9.számú táblázat Forrás: Chernel Kálmán i.m. 17.o. Szembetűnő a táblázat adatai alapján a klasszikus értelemben vett értelmiségiek (egyházi személyek, közhivatalnokok, tanítók, ügyvédek, orvosok) aránya, mely összesen 3%-ot jelentett csupán. A különböző iparágakhoz tartozó munkások és a
67
napszámosok aránya a foglalkoztatottakon belül 27,6%, amely jelentősnek mondható. A kor viszonyai között a társadalom legsérülékenyebb csoportját ez utóbbiak alkották, s ha hozzávesszük a következő táblázatban szereplő foglalkozás nélküli 15 év feletti nők csoportját is, viszonylagosan körvonalazódik a társadalmi jótékonykodás lehetséges alanyainak köre a városban. Bizonyos foglalkozás nélküliek száma Kőszegen az 1870-es népszámlálás adatai alapján: Férfi
Nő
15 év alatti
885
1095
15 év feletti
88
1698
Összesen:
965
2793
10.számú táblázat Forrás: Chernel Kálmán i.m. 17. o. A korábbi időszakhoz hasonlóan a város lakosságának túlnyomó többsége továbbra is a kézművesiparból, szőlő és bortermelésből illetve a kereskedelemből tartotta fenn magát. Jelentős különbség azonban, hogy a kereskedelmi útvonalak áthelyeződése illetve a vasútvonal terjedése miatt – mely azonban Kőszeget egyenlőre elkerülte – a kereskedelmi tevékenység meglehetősen beszűkült s sokkal inkább a helyi piacokra korlátozódott. A város korábbi kereskedelmi szerepét egy új szerepkör váltotta fel, mely új funkcionális jelleget adott a településnek. A városban működött bencés algimnázium, bencés székház, árvaház, kisdedóvó, polgári fiú és leányiskola, 1865-től katonai alreáliskola, alsófokú ipari és kereskedelmi iskola, a domonkos apácák által vezetett elemi- és felső leányiskola és tanítóképző intézet.100 Kőszegen
a
polgárosodás
folyamata
valószínűleg
sokkal
korábban
megkezdődött, mintsem erre a korszakra tehető lenne. Tudni lehet, hogy már 1711től működött a városi polgárok sorába való felvétel gyakorlata. Bácskai vizsgálata szerint az 1840-es években a polgár fiúk aránya a városban 68%-ra tehető, s a polgárjoggal rendelkezők felét a helyi származásúak tették ki. A polgárjogot elnyertek legnépesebb csoportját a kézművesek alkották, míg a második legtöbb 100
F. Mérey Klára: A mai határmenti dunántúli kisvárosok a dualizmus idején 261.o. In.: Vasi Szemle 1990.2. sz.
68
polgárt magába foglaló csoportot a helyiek esetén az őstermelők, míg a bevándorlók körében a kereskedők jelentették.101 A polgárjoggal rendelkezők magasnak mondható aránya, azonban nem jelenti azt, hogy a polgár státuszt elnyerők a magához a polgárosodás jelenségéhez oly gyakran kapcsolt haladóbb eszméket is magukénak tudhatták. Az mindenesetre bizonyos, hogy a szociális gondoskodás területén is megnyilvánuló polgári késztetések a kiegyezéssel kezdődő korszakra tehetők, Kőszeg városában is. 4.4 Állam és helyi hatóság, mint új szereplők – az első szegénység kezelésére irányuló jogszabályok A törvényhozás első próbálkozásai a szegények egyetlen csoportjára vonatkoztak, mégpedig a koldusokra. A belügyminiszter 4682/1867.sz. rendelete, a koldulás megszüntetése érdekében felhívta a törvényhatóságok figyelmét arra, hogy a munkaképeseket jutassák keresethez, a községeket pedig arra utasította, hogy a munkaképtelen szegényeket maguk tartsák el. A belügyminiszter ezen rendelete csupán a már érvényben lévő gyakorlatot erősítette meg, olyan értelemben, hogy ez idáig is csak a saját szegényeikről gondoskodtak a községek feltéve, ha munkaképtelenek voltak. Néhány évvel később az első ún. községi törvény, az 1871. évi XVIII. törvény rendelkezett a községek szegényellátási kötelezettségéről, melyet az 1886. évi községi törvény szintén kimondott. Habár a fenti jogszabályok megjelenése előtt is felvállalt kisebb – nagyobb mértékű szerepet a városi hatóság a szegényügy kezelésében, immár hivatalosan is a szociális gondoskodás szereplőjévé vált. Miként Dr. Pálos Károly rámutat „…hazánkban csak apró kísérletezések voltak megfigyelhetőek a szegénység felkarolására. Egységes és szervezett szegénygondozásról, valamint államilag irányított hatósági szegénygondozásról sem igen lehetett beszélni. Így a szegénygondozás az egyházra, a társadalomra és a városi hatóságra hárult.”102 A szervezett szegénygondozás legfőbb gátja az volt, hogy nem létezett egy átfogó jogi szabályozás országos szinten. Amiben nagy szerepe lehetett annak az
101
Bácskai Vera: Bevándorlás és befogadás a dunántúli városokban In.: Korall 12. szám 2003. május 105. o. 102 Dr. Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás Szombathely 2003. 47. o.
69
elterjedt gondolkodásnak, hogy a szegénység, így a társadalmi egyenlőtlenségek léte a társadalomban természetes dolog, hiszen mindig is voltak szegények és nélkülözők. További akadálya még a szervezettségnek a magyar szegénygondozás azon jellemvonása „… hogy a közigazgatás elsősorban az egyházi és magánjótékonyságra hagyja a szegényügyet, s maga legfeljebb szervez, illetve csak végső esetben vállal közvetlen felelősséget.”103 A koldulás megszüntetése vagy legalábbis valamiféle ésszerű mederben tartása fontos kérdésként merült fel a kőszegi városvezetés szintjén is. A 18. században egy a város szélén lévő hidat jelöltek meg a koldulás helyszíneként, ahol is a koldusbíró vezetésével megengedett volt a koldulás. A 19. század végére azonban annyira elterjedt a képviselők szerint üzletszerűnek nevezett koldulás, hogy sürgetni kezdték valamiféle megoldás keresését. Végül egy képviselő 1890 decemberében tett indítványa került elfogadásra, mely a következőképpen hangzott: „… akik magukat munkájukkal fenntartani nem képesek és nem ide illetékesek, kiutasíttatni szükséges… a helybeli szegényeket, akiknek tudniillik a koldulás megengedtetik szükséges könnyen látható pléhbárcával ellátni.”104 Tehát ha valaki azon „kiváltságosok közé” tartozott, aki az említett pléhbárcát megkapta egyben megbélyegezetté
is
vált
a
közösség
szemében.
Ugyan
az
éhenhalástól
megmenekülhetett, de a többségtől való megkülönböztetettség jelét magán kellett viselnie, ami egyenlő lehetett a kitaszítottság érzésével. Nem tudni azonban azt, ami témán szempontjából érdekes lenne, hogy a koldulást megengedték-e a gyermekeknek is a településen. A 19. század végén jellemzően három tevékenységet utalt a szegényügy keretébe a jogi szabályozás, melyek a szegénysegélyezés, a szellemi és testi betegek gondozása és az állami gyermekvédelem voltak. A Községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvény a következőképpen rendelkezett a községek szegényellátási kötelezettségéről:
„Amennyiben a jótékony intézetek segélye
és
egyesek
könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendő nem volna, a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, akik magukat közsegély nélkül fenntartani egyáltalában nem képesek. Ha az ellátás csak a községi lakosok rendkívül súlyos terheltetésével 103
Ferge Zsuzsa : Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből Kávé Kiadó 1998. 51. o.
104
Kőszeg és Vidéke 1890. december 7-i száma 1. o.
70
alkalmazható: a község kivételesen a törvényhatóságnak, s ha ez sem bírná, az államnak veheti igénybe segélyét.”105 A községek a fentiekben meghatározott kötelességük ellátását négy féle tevékenység útján próbálták teljesíteni. Ezen tevékenységek a koldulási engedély kiadása, pénzbeli
illetve
természetbeli
szegényintézetekben történő ellátás.
segélyezés
valamint
a
szegényházakban,
106
Előrelépésként értelmezhető a szegényellátás tekintetében, hogy a községek életében kötelezettségként került meghatározásra a saját szegények ellátása, ugyanakkor a fenti jogszabályidézetből kitűnik, hogy léteztek kibúvók a kötelezettség teljesítése alól. Hiszen ha a község a magánjótékonykodás mértékét elegendőnek ítélte meg, vagy úgy vélte, hogy túl nagy terhet jelentene számára és lakosai számára a szegényekről való gondoskodás, máris letehetett a feladata teljesítéséről. 4.4.1 A szegénység helyi kezelése Kőszeg városában is az országos tendencia érvényesült. Alapvető követelmény volt a segélyezés és az intézményi ellátás tekintetében is az, hogy a rászoruló
kőszegi
származású
illetve
munkaképtelen
legyen.
Továbbá
a
szubszidiaritás elvét követve - a jogi szabályozásnak megfelelően - a város igyekezett a lehetőségek szerint a legvégső esetekben részt venni a szegénység enyhítésében,
csak
akkor
avatkozott
be,
ha
a
helyi
társadalom,
a
magánjótékonykodás nem bizonyult elegendőnek. Jól példázza ezt a hozzáállást egy a városi jegyzőkönyvben olvasható bejegyzés, amely szerint: „ A szegény ispotály atyja a tél zordonsága miatt fáért könyörögvén. Ugyanaz jelenti, hogy az ablakrámák, olyan állapotban vannak, hogy a szobákat befűteni lehetetlen. Kéri a helyzet orvoslását.”107 A kérelemre a következő válasz született: „Mielőtt a város intézkedne más megoldást, kell keresni, mert a város nem kíván szükségtelen költségeket viselni.”108
105
1871. évi XVIII. törvénycikk a községek rendezéséről
106
Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába Szövétnek Kiadás Budapest 1928 15. o. Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai 204/1823 108 Kőszeg Város Tanácsának Iratai Közgyűlési jegyzőkönyv 203/1823 Va MLKFl 107
71
A városi ispotály mellett, egészen a második világháború utáni időszakig 3 szegényház működött a településen. A három intézmény összesen átlagban 40-50 szegénynek nyújtott elhelyezést. Ennek a létszámnak azonban a szegényházi gondnokok véleménye alapján - ami a közgyűlési jegyzőkönyvekben is megjelent legalább kétszeresnek kellett volna lenni, ahhoz hogy a fennálló igényeknek megfeleljen. Az intézetekben lakó szegények számára a lakhatás - rendkívül szegényes körülmények között - és havi néhány korona pénzbeli segély volt biztosított a város részéről. A havi néhány koronából azonban nem volt lehetőség arra, hogy az intézetben lakó szegények, olyan alapvető szükségleteiket biztosítsák, mint saját maguk élelemmel való ellátása illetve a ruházkodás. Így a bentlakók élelmezéséről a szerzetesrendek (domonkos rendi nővérek és bencés szerzetesek), a ruhával való ellátottságról pedig a nőegyletek (Katolikus Jótékony Nőegylet, Jótékony Evangélikus Nőegylet) gondoskodtak.109 A városi jegyzőkönyvekből kiderül, hogy egy-egy szegény ember felvételét az intézetbe az adott intézet gondnoka illetve a szegények atyja kérvényezte a közgyűléstől. Ha a kérelem meghallgatásra talált, az még mindig nem jelentette azt, hogy az illető szegény a már említett pénzbeli ellátást, azaz az ún. szegénypénzt is megkapta. Ahhoz, hogy az intézet lakója szegénypénzben részesüljön szintén az intézet gondnokának kellett külön kérelmet benyújtania a közgyűléshez. Ez azonban csak formaság volt, hiszen ezeket a kérelmeket rendre elfogadták. A gondnok látta el a „szűrő” szerepét, hiszen ha ő „felajánlhatónak” vélte a szegénypénzt, akkor az arra való jogosultság jellemzően megállapításra is került. A
szegényházakban
többnyire
beteg,
hozzátartozó
nélküli,
teljesen
elszegényedett emberek éltek. Ezen kívül feltétel volt az intézményekbe való bekerülésnél a munka vagy keresetképtelenség illetve, mint minden ellátásnál a helyi illetőség. További kritérium volt a vallási hovatartozás is a szegényházak közül az ún. Albrechtinum esetében, mely intézményben „4 katholikus, 2 protestáns és 6 izraelita részesült szállásban és ruházatban.”110 A Polgári szegényházban, egy-egy szobában 6-7 ágy került elhelyezésre, kizárólag ezek az ágyak jelentették a lakók személyes terét. Minden szegénynek egyegy vaságya volt csupán, napközben ezeken üldögéltek és ezeken fogyasztották el
109
Kőszeg és Vidéke 1989. 3. sz. 5. o. Dr. Bariska István – Németh Adél: Kőszeg könyvkiadó 2000. 129. o. 110
Panoráma- Magyar városok sorozat Medicina
72
szegényes ételüket is. Minden szobában volt még egy tűzhely, amely fűtésre és az étel melegítésére szolgált illetve e fölött szárogatták a lakók ruháikat is.111 Jellemzően a szegényintézetek épületei leromlott állapotúak voltak, hiszen a város nem igazán áldozott a karbantartásukra. A tüzelővel való ellátásuk is kívánni valót hagyott maga után, így rendszeresen /szintén a gondnoknak/ kérelmet kellett benyújtani a városhoz, hogy a szükséges fát megkapják. Ugyanakkor a város felé kötelező volt az intézmények pénzügyi beszámolóinak elkészítése. Kiegészítő bevételekre két módon tudtak az intézmények szert tenni, egyrészt jótékonysági rendezvények, bálok tartásával másrészt pedig magánadományok révén. Egyszeri pénzbeni ellátásban egy-egy nagyobb tűzvész, jégkár (melyek gyakoriak voltak a város történetében) esetén részesítették a rászorulókat, mely segélyeket természetbeni támogatásokkal egészítettek ki az újjáépítés érdekében. A városban, szervezetten és szabályozottan jóval később, 1930 őszén indult meg az ínségesek segélyezése. Szombathely városában - mely település Kőszeg városnak a régiós vezető szerepért folytatott harcban a riválisa volt - már jóval korábban, 1887-ben megalkották az első szegényügyi szabályrendeletet. E szerint: „a város tartozik a szegények segélyezéséről, eltemettetéséről és ápolásáról gondoskodni.” Városi szegény a korabeli gyakorlatnak megfelelően, csak a helybeli illetőségű, vagyontalan, tartásra kötelezett rokonnak nem rendelkező, munkaképtelen személy lehetett. A szegények ingyenes gyógyszerben részesültek, miként az Kőszegen is bevett gyakorlat volt. Ezen kívül legfeljebb 1Ft 50 kr heti segélyt kaphattak vagy koldulásra feljogosító pléhbárcával látták el őket.112 Ez utóbbi megoldás szintén jellemző volt Kőszegen, hiszen a koldusokat bárcával látták el és a számukra kijelölt helyen az ún. koldushídon kaptak lehetőséget a koldulásra. A város vezetése többször is jelezte a helyi lap hasábjain, hogy tudatában van a szegénység, mint probléma súlyának, de sajnos nem állnak rendelkezésére eszközök, melyekkel a fennálló helyzeten javítani tudna. A mindenkori polgármester rendszeresen hívja fel a köz figyelmét a szegények nyomorúságos helyzetére a lapon keresztül és rendszerint a város polgárainak jóérzésére apellálva kívánja a helyzet súlyosságát enyhíteni. A fentieket példázza egy 1890. december 7-én keletkezett „Könyörgő irat”, amely a polgármester tollából származik. „… a kőszegi, az 111 112
Kőszeg és Vidéke 1989. 3. sz. 5. o Dr. Pálos Károly i.m. 151. o.
73
Ausztriából és Horvátországból visszatért volt kőszegi szegények ellátása természetesen nagy nyűgjei a város háztartásának, rájuk sokat kell, hogy fordítson az adózó nép; főleg ha a számuk egyre növekszik s az ínségeseket egy mellékága a szerencsétleneknek kiegészíti: az apátlan, anyátlan szegény gyermekek. Nem férnek el már régen a közönség és a város áldozatkészségéből létesített hajlékokban… a szegényekről való emberies gondoskodás kötelessége a társadalomnak, a saját szegényeit, pedig tartozik ellátni a közösség… ezzel tisztában vannak illetékes körökben is. Csak az a kérdés, hogy mely úton-módon, hogy a városi kassza, vagy jobban mondva az adófizető nép ne érezze annyira a terhet, mely ez által vállaira nehezedik.” 113 Az ilyen és ehhez hasonló figyelem felkeltést szolgáló felhívások többnyire adakozásra való felszólítással végződnek, amelyek pedig rendre meghallgatásra találnak. Az adománygyűjtést követően pedig - az adakozók szempontjából nem elhanyagolható módon – közhírré tették a lap hasábjain az adakozók névsorát az általuk felajánlott összeggel együtt. Összegezve, tehát ha a város szegénypolitikájában nem is történt változás a problémára való figyelem felhívást követően, de arra mindenesetre jók voltak, hogy új lendületet adjanak a magánjótékonykodásnak. A polgármester levelével kapcsolatosan egy kérdés merülhet fel, mégpedig az, hogy miért vannak egyre többen azok a volt kőszegiek, akik visszatérnek külföldről a szülővárosukba? A kérdésre a választ Gyáni Gábor adja meg, akinek véleménye szerint e jelenség mögött két ok húzódik meg, egyrészt a társadalmi és gazdasági strukturális változások, másrészt a szabad fizikai mozgás korábbi gátjainak eltűnése. 114
Nem elhanyagolható azonban az a tény sem a visszaköltözések kapcsán, hogy
ekkoriban elsősorban a saját szülővárosában számíthatott bármiféle közösségi segítségnyújtásra az az egyén, aki valamilyen oknál fogva munkaképtelen lett illetve szegénységbe sodródott. A szegényekkel szembeni attitűdöket mutatja meg számunkra a következő felhívás is, mely az 1886. esztendőben született: „A pauperizmus, mely társadalmi életünkben mindig is létezett és fog is létezni, napjainkban oly aggasztó méreteket ölt mindenfelé, hogy annak gyökeres javítása végett minden erőnket oda kell
113 114
Kőszeg és Vidéke 1890. december 7-i száma 1. o. Gyáni Gábor 1998 i.m. 15.o.
74
koncentrálnunk, hogy a szegényeket ésszerű és a gyakorlatban is sikeres módszerekkel a lehető csekély fokra leszállíttassuk: - Elsősorban a társadalomnak kell valamit tervszerűleg tennie - Nem szabad azt hinni, hogy csupán csak anyagi áldozatok árán lehet a szegénység növekedését ellensúlyoznunk, mert a tapasztalat és a józan ész segélyével még többet kivihetünk, mint pénzzel. - Fejlesszük a nép erkölcsi és értelmi erejét okszerű nevelés által, s hassunk oda, hogy tanuljon meg saját lábán állni és hogy legyen belőle értelmes, dolgozni tudó és szerető takarékos honpolgár, ki több fogékonysággal bírjon az élet jobb, mint rossz célja iránt. Minden városban és községben alakuljon a polgárság zöméből egy hivatott csoport, egy bizottság, mely az illető város vagy község szegényügyét tanulmányozza, annak fejlődését és állását ösmertesse s javításáért a hatósági közigazgatással egyetértőleg minden lehetőt megtenni morális kötelességének tartsa. Csakis ily módon lehet szegényügyünket rendezni, és mondhatom, hogy lényeges hibát követnénk el, ha ezen általános és nagy fontossággal bíró ügyet egyedül a hatóság vállaira hagynók nehezedni. Csoportosulnunk, szervezkednünk még azért is szükséges, mert az számos magánjótékonyság 100 féle irányban, gyakran céltalanul mozog, míg így egységes célok felé terelhető.”115 A
fenti
idézetben
foglaltak
magukban
hordozzák
a
szegényekkel
kapcsolatban az érdemesség – érdemtelenség kérdését. A polgárság szerepét, fontosságát hangsúlyozza, amikor a helyi hatalommal való együttműködést, mint morális
kötelességet
említi
meg.
Továbbá
a
polgárságnak
egyfajta
„felsőbbrendűségét” is magában rejti, hiszen ezt a társadalmi csoportot tekinti alkalmasnak a szegények átnevelésére, amire a megfelelő erkölcsi alappal való rendelkezésük jogosítja fel őket. 4.4.2 Szegény gyermekek hatósági gondozása a városban A szegény illetve az árva gyermekekkel kapcsolatos helyi hatósági tevékenység jellemzően három formában nyilvánult meg. A szegény gyermekek számára az előző korszak kapcsán ismertetett néhány korona napi segélyen túl, elsősorban természetbeni segélyeket nyújtott a város. Ezek tipikusan két 115
Gerlist Sándor, polgármester felhívása a Kőszeg és Vidéke c. lap 1886. március 28-i számában jelent meg
75
élethelyzethez kötődtek, betegség esetén ingyenes gyógyszer ellátásban részesültek a rászorulók, míg az iskolás szegény gyermekek számára az iskolapénz fizetése alól adtak mentességet. Az árva gyermekek mindezeken túl a városi árva státusz megszerzésével, mind pénzbeli, mind pedig természetbeni segélyezésben is részesülhettek valamint bizonyos feltételek fennállása esetén a Kelcz-Adelffy árvaház városi helyeinek egyikét is betölthették. Ingyenes orvosság A város vezetés által fontosnak ítélt terület a beteg rászorulók segítése. Ennek a segítségnyújtásnak két meghatározó eszköze volt. Egyrészt a Betegház Egylet kórházában és a szegényházakban történő gondozás másrészt, pedig a rászoruló betegek ingyenes gyógyszerrel történő ellátása. Az egylet keretei között történő ápolásban, gondozásban nem sok szerepe volt a városi költségvetésnek, azonban az ingyenes orvosság biztosítása már a 19. század első felétől gyakorlat volt a városban. Ezen természetbeni ellátás nyújtása a város három patikáján keresztül történt. A patikusok utólag kapták meg azt az összeget a várostól, amely értékben gyógyszert adtak a náluk jelentkezetteknek. Különböző évek jegyzőkönyvi bejegyzései szerint a városban működő három patikus évente összesen 470-500 Ft-ot kapott a szegényeknek nyújtott gyógyszer értékének ellentételezéseként. Ez az összeg abban az időben viszonylag magasnak számított, azt mutatja, hogy a város szívesebben áldozott a szegények népes táborán belül a betegek helyzetének javítására. A gyakorlat szerint az első időkben az orvos döntötte el, hogy ki részesülhet ingyen gyógyszerben, tehát hogy ki a rászoruló. Az orvos abban az esetben, ha a támogatás odaítélése mellett döntött, megjelölte az általa felírt receptet, így hozva a patikus tudtára, hogy kinek adhatja oda fizetség nélkül a gyógyszereket. Később ez a gyakorlat megváltozott, elkészítette a város a szegények lajstromát, melyet megküldött a patikusok számára, megszüntetve ez által az orvos mérlegelési jogkörét. Érdekesség és egyben sok mindent elárul, hogy a lajstrom elkészítésének ténye a következőképpen került bejegyzésre egy közgyűlési jegyzőkönyvbe: „… a város a szegények és a majorbéli lovak lajstromát elkészítette.” 116
116
Több áttekintett jegyzőkönyvi bejegyzés alapján
76
Szegény tanulók segélyezése Az 1890-es években bevett gyakorlat volt az iskolapénz fizetése alóli mentesség adása a szegény családok gyermekei számára. A helyi római katolikus iskolaszék minden év novemberében összeült, hogy a tanulók közül kiválogassa és megnevezze azokat, akik rászorulóként részesülhetnek a mentességben. Az iskolapénz az 1890-es években 2 forint volt, mely a teljes iskolaévre vonatkozott. A tandíj megfizetéséből származó bevételek a város költségvetésébe kerültek, így a mentességben részesülők számának meghatározása is a város jogkörébe tartozott. Tudni lehet, hogy 1891-ben a 750 tanköteles gyermek közül az iskolaszék 287 tanulónak engedte el a 2 forintnyi tandíjat. Ugyanakkor a város ezen a jogcímen az adott tanévre 800 forint bevételt könyvelhetett el. Az iskolaszék a tandíj elengedését jótéteménynek fogta fel és kívánatosnak tartotta volna a még szélesebb körű alkalmazást – áll a helyi lapban. Minderre két okot jelöltek meg, egyrészt a nyomor nagyságát a nép között másrészt, pedig úgy vélték, hogy az iskolapénz fizetése az általános tankötelezettséggel nem egyeztethető össze.117 A fenti adatok jelentősége abban áll, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy megbecsüljük az iskoláskorú gyermekek körében a szegények vagy pontosabban a köz által szegénynek minősített tanulók arányát, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi alapján tekintettek egy-egy gyermeket szegénynek. Az iskolaszék adatai alapján elmondható , hogy a tanköteles korú gyermekek 38,2 %-a a szegények közé tartozott. Ezt az arányt nem lehet egyértelműen értékelni, hiszen ha a Ferge-féle szegénységi adatokhoz viszonyítjuk, akkor alacsonynak, ha pedig a városi segélyezettek számához, akkor pedig magasnak tekinthető még az adott kor viszonyai között is. Az iskolaszéknek jelentős szerep jutott a szegény tanulók segélyezése kapcsán is, mégpedig közvetett formában. Rendszeres gyakorlat volt, hogy az iskolaszék a város közgyűléséhez fordult kérve, hogy a szegényebb tanulóknak pénzbeli segélyt állapítsanak meg. Egy-egy ilyen alkalommal 20-25 forint segélyben részesítették a rászoruló gyermekeket. Válasz nélküli az a kérdés, hogy vajon összesen hány gyermek között került ez az összeg elosztásra és vajon milyen módon állapították meg, hogy melyik gyermek rászoruló? A vizsgált jegyzőkönyvek szerint
117
Kőszeg és Vidéke 1891. november 29-i száma 3. o.
77
az is előfordult, hogy egy-egy tanító folyamodott segélyért a közgyűléshez a szegény gyermekek számára azért, hogy a szükséges tanszereket meg tudják vásárolni. Szintén a szegény tanulók helyzetén kívánt javítani a Kőszegi Szent Benedekrend Katolikus Gimnázium Segélyező Egyesülete is. Célja: a kőszegi katolikus gimnáziumba járó, jó erkölcsi magaviseletű és szorgalmas, szegény tanulókat a szükség szerinti pénzzel, ruházattal, tankönyvekkel, gyógyító szerekkel stb. segíteni.118 Pénzbeli segélyezés A szegény és nem feltétlenül árva gyermekek szülei ebben az időszakban nagyon gyakran folyamodtak segélyért, a városi közgyűlésen számos kérelem tárgyalás alá került. A szülők nyomorúságuk okán „gyermektartási segélydíjakért” könyörögtek a gyermekeik számára. Abban az esetben, ha a segély nem került megállapításra, inkább azt a lehetőséget választották, hogy a gyermeket „felajánlják” a város számára. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szülő lemondott gyermekéről, annak gondozásáról, így a gyermek valamely nagyobb városba került lelencházba. „A város efféle gyermekei többnyire Bécsben, Grácban és a többi nagyobb városokban látnak napvilágot” – áll a helyi lapban.119 A lapban foglaltak azt sugallják számunkra, hogy a gyermekről való „lemondás” egy egyszerűen megtehető dolog volt. Valójában azonban ekkor már hatályban van a gyámság intézményét szabályozó 1877. évi törvénycikk. A jogszabály kimondja, hogy a kiskorú gyermekek atyai hatalom alatt állnak. Az atyai hatalom megszűnése, megszüntetése esetén a kiskorú gyámság alá kerül. Az atyai hatalom abban az esetben szüntethető meg, ha az atya a gyermek tarását és nevelését teljesen elhanyagolja vagy erkölcsiségét vagy testi jólétét vagy gyermeke vagyonát rossz kezelés miatt veszélyezteti. Ebben az esetben a gyámrendelés általános szabályai az irányadóak, melyeket a következő fejezetben részletesen ismertetek. A fentiek miatt felmerül a kérdés, hogy vajon a felajánlott gyermekek családjogi státusza miként alakulhatott? Továbbá a szülők milyen jogkövetkezményekkel tehették
meg
azt,
hogy
lemondanak
a
gyermekeikről,
a
későbbiekben
118
A kőszegi Szent Benedekrend katholikus gymnasiumi segélyező egyesületének alapszabályai In.: Kőszeg és Vidéke 1889. 4. sz. 3. o. 119 A város gyermekei In.: Kőszeg és Vidéke 1890. 36. sz. 2. o.
78
visszaszerezhetik- e a gyermekük feletti atyai hatalmat illetve gyámságot? Sajnálatos módon azonban mindezekre a lényeges kérdésekre a vizsgált dokumentumokból nem lehet választ kapni. Azt láthatjuk, hogy amikor a szülő lemond a gyermekéről, a gyermekkel szembeni érzéseit illetve a hozzá való kötődését háttérbe szorítja annak érdekében, hogy annak
életkörülményei
valamelyest
javuljanak.
A
gyermekkel
való
kapcsolattartásnak a lehetősége pedig gyakorlatilag megszűnik azáltal, hogy a gyermekek többsége ausztriai városokba kerül. Csorna ír arról a gyakorlatról amely a 19. század második felében gyakran előfordult: e szerint a lelencként nyilvántartott gyermekek igen nagy része Ausztriába került lelencházakba. Az elhagyott gyermekek befogadásának indoka
az volt, hogy a gyermekeket német polgárrá
kívánták nevelni és ezáltal a népességszámot növelni.120 Ez a gyakorlat ismét egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmünket, melynek mozgatórugója egy olyan érdek, mely a gyermekek szükségleteit, igényeit nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyja. A városi hatóság a lelencházakban elhelyezett gyermekek után lelencz és ápolási költségeket volt köteles fizetni az illetőségi elv alapján, mely kötelezettség meglehetősen nagy terhet rótt a költségvetésre. Az 1890-es esztendőben pl. 1500 Ftot terveztek ilyen célú költségekre fordítani, amivel szemben az év második felében már a 2000 Ft-ot is meghaladták az ilyen jellegű kiadások.121 Szintén adódik a kérdés, hogy vajon azok a gyermekek, akikről a szüleik lemondanak, milyen családokból származnak? Annak ellenére, hogy pontos adataink nincsenek, a kor kőszegi viszonyai alapján azért levonhatunk néhány ez irányú következtetést. Nagy valószínűséggel ezek a gyermekek a kőszegi lakosok két csoportjából származnak, mely csoportok egymással átfedést is mutathatnak. Az egyik ilyen csoport az Ausztriából és Horvátországból hazatérő egykori kőszegiek csoportja. Ők azok a családok, akik miután elhagyták Kőszeget, kellőképpen nem boldogulván, visszatértek az illetőségi községükbe, némi ellátásban bízva. A másik csoport pedig a cselédek és napszámosok rétege, akik vagy a helybeli lakosságból tevődnek ki vagy pedig a környező településekről áramoltak Kőszegre.122 Az alkalmankénti segélyezésen túlmutató esettel egyetlen alkalommal találkoztam, amikor különös méltányossági okokból nevelési pótlékot állapítottak
120
Dr. Csorna Kálmán i.m. 145. o. A város gyermekei In.: Kőszeg és Vidéke 1890.36. sz. 2. o. 122 Bácskai Vera 2003. i. m. 106. o. 121
79
meg félárvák részére évi 50-50 Ft-ban, 14 éves koruk betöltéséig. Valószínűleg a szülő korábbi státuszának köszönhető ez a nem mindennapi gyakorlatnak megfelelő eset, hiszen pénzbeli segélyért a korábbi városi állatorvos özvegye folyamodott.123 A rászoruló gyermekek számára a különböző alapítványok jelenthettek még megoldást a taníttatásukat és eltartásukat nézve. Ezek az alapítványok azonban elenyésző számú gyermeknek nyújtottak segítséget. Általában számos kizáró feltételt szabtak meg, így nagyon keveseknek lehetett valódi esélye ilyen típusú segítségben részesülni. A viszonylag kemény kritériumok szemléltetésére szolgál a következő alapító levélből származó részlet: „A 2000 forint értékének évenkénti kamatai két egyenlő részben ösztöndíjként egy római katolikus és egy ágostai vallású szegény, szorgalmas és erkölcsös kőszegi születésű és a kőszegi iskolákat, tehát nem más tanodákat látogató tanulók segélyezésére fordíttassék. Több hasonló folyamodók között a magasabb tanosztály szolgáljon mérvül, kijelentvén azonban, hogy idegenek ösztöndíjazásban csak akkor részesítessenek, ha W.J-nének szegény leszármazó utódai nincsenek - ellenben ha a jövőben ily szegény rokonok léteznek és jelentkeznek, azok mindkét ösztöndíjra elsőbbséget élveznek, még akkor is ha a W. nevet nem viselnék és Kőszegen sem születtek volna - ha pedig a rokonok közül az ösztöndíjra többen jelentkeznének, közöttük a nagyobb szegénység és a jobb tanulási előmenetel határozzon.”124 4.4.2.1. Árvaügyek A városi tanács szervezetén belül választották meg minden évben az árvaválasztmányt. Az árvabizottmányi elnök a tanácsos volt s rajta kívül a választmányi tagok pedig a képviselők lehettek, szám szerint heten. Az árvaválasztmány és az árvapénztár elsősorban továbbra is az árvák vagyoni ügyeivel foglalkozott. A polgármester javasolta 1861-ben, hogy mivel működött már a városban egy takarékpénztár, célszerű volna az árvák vagyonát ott elhelyezni. Ezáltal nemcsak egyszerűsödne a bonyolult adminisztrációt igénylő feladat ellátása, hanem az árvák közönsége pénzt is takaríthatna meg azáltal, hogy néhány hivatalnokot, kik eddig az árvavagyonságok kezelésével foglalkoztak, fel is menthetne munkája végzése alól. 123 124
Kőszeg és Vidéke 1899. 19. sz. 2. o. Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 203/1873. sz. irat
80
125
Mindebből kiderül, hogy az árvavagyonságok kezelésének költségeit a város az
árvákra hárította. A királyi helytartótanács 1861. április 24-én kelt 23474. számú rendeletében felszólítja a városokat, így Kőszeget is hogy: „Magyarországban az árvák és a gondnokság alatt állók személyei feletti felügyelést, valamint azok vagyonának kezelését illetőleg az 1848 előtt létezett törvényes gyakorlat ismét visszaállíttassék.” Az árvaszék tevékenysége A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XV. törvény előírásai alapján működött Kőszegen az árvaszék intézménye. Tevékenységét azonban néhány évvel korábban, már 1872-ben megkezdte. Az árvaszékek legfontosabb feladata az volt, hogy megóvja azon kiskorúak anyagi és erkölcsi érdekeit, akik az illetékességi körébe tartoztak. A jogszabály természeténél fogva inkább a hatósági gyermekvédelem körében fejtette ki tevékenységét. Így az árvaszékek tevékenysége csak esetlegesen érintette a szegény, elesett gyermekek csoportját. Az ilyen esetekben a gyám feladata igencsak névleges volt. Az árvaszék pontos kimutatást vezetett az egyes esztendőkben a városban élő árvákról, azoknak ingó és ingatlan vagyonáról. A vagyon egy részének esetleges befektetéséről és az árvavagyonságok hozamairól. Abban az esetben, ha olyan haláleset történt a városban, mely öröklés szempontjából kiskorút is érintett és nem maradt hátra végrendelet, az árvaszék hivatalból elkészítette a jelentését a haláleset felvételéről, mely részletes hagyatéki leltárt is tartalmazott. Utóbbi sok esetben olyannyira részletes volt, hogy egyetlen pohár vagy ruhadarab sem maradhatott ki belőle. Ilyen esetekben a hagyatéki eljárást megindítatta az árvaszék, a kiskorú részére igyekezett megfelelő gyámot kirendelni illetve a városi adóhivatalt is értesítette a halálesetről. A gyámságról szóló jogszabály rendelkezései azért lényegesek, mert a gyermek családjogi státuszát rendezték és ezáltal megnevezték azokat a személyeket, akik felelősséggel tartoznak a gyermek iránt. A törvény kimondta, hogy a vagyontalan kiskorúakat elsősorban az atya tartozik eltartani és neveltetni, ha erre nem képes vele együtt az anya, ha atya nincsen vagy képtelen arra, akkor az anya, mindezek hiányában pedig a nagyszülők. Amíg a törvénytelen gyermekkel
125
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1861/53.
81
kapcsolatos tartási kötelezettségre nézve a bíróságok határozatot nem hoznak, az anya köteles a gyermekről gondoskodni. Ha az atya meghalt, akkor a gyámságot annak a személynek kellett viselnie, akit az apa végrendeletében vagy közjegyzői okiratban megnevezett. Ha nevezett gyám nem volt, akkor az anya lett a gyám, aki számadás nélkül kezelhette a kiskorú gyermekei vagyonát. Abban az esetben, ha az apa ugyan megnevezett gyámot a gyermekeinek és az nem az anya, akkor az anya kérheti a gyermekei feletti gyámság viselését. A törvénytelen gyermek gyámsága kizárólag az anyát illeti, abban az esetben, ha az anya még kiskorú, a gyermek részére a gyámhatóság rendel ki gyámot. A gyámság viselése a törvény rendelkezései szerint állampolgári kötelezettség volt, melyet elutasítani csak bizonyos esetekben lehetett. Ilyen eset volt, ha valaki már betöltötte a 60. életévét vagy már öt gyermek gyámságát viselte. Egyébként sem viselhettek gyámságot a nők - kivéve az anyákat, az örökbefogadó anyákat és a házastársakat-, a szerzetesek, botrányos életűek stb. A város árvaszékének ügyforgalmi kimutatásaiból tudni lehet, hogy a hozzá intézett beadványok száma évről évre meghaladta a 100-at. A beadványok jelentős része a nagykorúságukat elérő árvák kérelmét jelenti, melyben a jogos járandóságukat kérelmezik az árvaszéktől. Az 1877. évi XX. tc. 4 . §-a megengedi, hogy azon kiskorúak
kik életük 18.évét már betöltötték a Gyámhatóság által
nagykorúsíthatók. Gyakori kérelemtípus az, amikor egy még nem nagykorú személy kérelmezi nagykorúvá minősítését. „… 23 éves azon kérelemmel járul a szabad királyi város tanácsához, úgyis mint a gyámsági főtörvényszékéhez, ha a hiányzó egy évet neki elnézni méltóztatna és őtet nagykorúságra emelni kegyeskedne , hogy az ottani árvapénztárban létező kevés értékével kezéhez juttatva egy önálló üzletet nyithatván jövőjének alapkövét letehetné és abból mint becsületes honpolgár szorgalmasan élhetne…”126 A fentihez hasonló kérelmeket az árvaszék megvizsgálta és alapos mérlegelés után hozta meg döntését. A vizsgálat során meghallgatták a folyamodót, annak közeli rokonait és elmondásaik alapján a kérelmező korábbi magatartásának, józan ítélőképességének feltérképezése után nagykorúsításra vagy épp annak elutasítására került sor. Utóbbi esetekben az indok egyértelműen az volt, hogy az árva érdekét és későbbi boldogulását ezáltal kívánják elősegíteni. Jellemzően előforduló ügytípusok:
126
Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 1872 141/a
82
-
jóváhagyás adás-vételi ügyekhez
-
kérelmek elbírálása
-
vitás kérdések rendezése, melyek kiskorú örökösöket érintenek
-
hagyatéki leltárok készítése
-
haláleset felvétele
-
örökbefogadási ügyek
Az árván vagy félárván maradt gyermekek gyámjainak minden évben kimutatást kellett készíteniük a gyámságuk alatt álló gyermek vagy gyermekek vagyoni helyzetéről, minden e vagyonhoz kötődő bevételről illetve a gyámoltakkal kapcsolatos kiadásokról. A bevételek leggyakrabban tőkekamatokból, lakbérből és az ún. nevelési járulékból álltak. Kiadást jelentett a kosztpénz, adók, privát oktatás, öltözködés valamint ha volt, akkor a kiskorú örökségét képező ingatlannal kapcsolatos kiadások is. A gyermekek sok esetben nem a gyám háztartásában éltek, hanem valahová ki lettek helyezve tartásdíj fejében vagy valamely bentlakásos iskola kötelékében éltek. A fennálló rendszer lehetőséget adott az árvák vagyonával való visszaélésre is. Mindezt segítette az a gyakorlat – melyet a gyámsági törvény engedélyezett -, mely szerint a számadásban járatlan gyámok esetében elegendő volt, ha szóban számoltak el a gyámoltak vagyonával kapcsolatban. Mivel a gyámok a gyámolt vagyonából kaphattak ellenszolgáltatást a tevékenységükért, a vagyonnal rendelkező árvák esetében mindig akadt jelentkező a gyámsági feladatok ellátására. A vagyon nélküli árvák számára viszont nem volt egyszerű feladat gyámot találni, hiszen egy olyan kötelezettségről volt szó, melyet teljesen ingyen kellett teljesíteni a kinevezett gyámnak. A vagyontalan árvák vonatkozásában a következőképpen rendelkezik a gyámsági törvény: „A gyám vagy gondnok lépéseket tenni tartozik, hogy a vagyontalan gyámoltak vagy gondnokoltak a rokonok vagy más jóltevők által eltartassanak, hogy valamely jótékony intézetbe felvétessenek vagy a község által eltartassanak mindaddig, míg a gyámolt vagy gondnokolt alkalmaztatásával vagy munkájával magát el nem tarthatja.”
Eszerint a vagyon nélküli árvák esetében a
gyám feladata abban merült ki, hogy igyekezett a gyámoltja
eltartására
„vállalkozót” találni. Gyámoltak száma a századforduló környékén Kőszegen
83
1898
1900
Gyámság alatt maradt
745
737
Gyámság alá került
51
40
Összesen:
796
777
11.számú táblázat Forrás: Kőszeg Város Árvaszéke kimutatásai alapján 1898, 1900 Gyámság alól felszabadultak Ok:
1898
1900
Teljes korúság
39
40
Nagykorúsítás
13
7
Férjhezmenetel
3
2
Halál
4
3
Összesen:
59
52
következtében
12.számú táblázat Kőszeg Város Árvaszéke kimutatásai alapján 1898, 1900 A gyámsági törvény 173.§-a mondja ki, hogy minden község köteles közgyámot alkalmazni. A közgyám feladata volt többek között a gyámok személyére javaslatot tenni, közreműködni a leltározásnál, nyilvántartani a községbeli gyámoltakat, szükség esetén helyettesíteni a gyámot. Városi árvák Az árvák nyílt gondozásának legjelentősebb intézménye a városi árvává nyilvánítás volt ebben az időszakban is. A városi árvák sorába való felvétel kérelem alapján történt. Azokat az árvákat, akik más típusú, elsősorban alapítványi ösztöndíjban is részesültek a városi tanács kizárta a városi árvák sorából. A városi pénztár minden évben értesítést kapott a városi árvák személyét illetően, ugyanakkor minden kifizetés előtt a városi tanács jóváhagyását kellett kérnie. A még családi, rokonsági kötelékben élő gyermekek számára ez volt az egyetlen olyan ellátási forma, amely egyfajta biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtott. Hiszen a városi árva státusz megszerzése egy adott tanévre szólóan biztos
84
támogatást jelentett az illető szegény árvának vagy félárvának. Pontosan emiatt a jegyzőkönyvekben található utalások alapján vélelmezhető, hogy a kérelmezők száma évről évre meghaladta a városi költségvetés e célra tervezett fejezetét. Így 1861-ben a városi tanács úgy döntött, hogy egy városi végzés keretein belül maximalizálja a városi árvák számát. Eszerint a városi árvák számát az 1861/62-es tanévre 12 főben határozzák meg. Az árvákat a városi pénztár terhére ruházattal és iskolai szükségletekkel látták el. A határozat elfogadása kapcsán egy számunkra is érdekes kérdés merült fel : „Vajon ezen jótéteményben mi határozat folytán részeltetik egyedül katolikus vallású gyermek? Ha ilynemű határozat nem létezne, a város protestáns vallású közönsége kérését oda irányozza miszerint saját hitfelekezetéből szinte aránylagos számban árva gyermekek részeltetnének.”127 A felvetés egyenlőre válasz nélkül maradt, sőt a következő hónapok jegyzőkönyveiben sem találtam utalást arra nézve, hogy a fenti kérdést napirendre tűzte volna a városi tanács. Egy olyan kérdésről van szó, amely már nem első ízben merült fel. Ezt példázza egy 1860-ból származó jegyzőkönyvi bejegyzési is: „A Kőszegi Evangélikus Convent folyamodik, hogy szüleitől elhagyott helybeli illetőségű árva helybeli, városi árvák sorába felvetessék, vagy ha a városi árvák száma betöltve volna a legközelebbi üresedésre előjegyezzék. A helyi hatóság a következő választ intézte a Conventhez: „Eltekintve attól, hogy a városi árvák száma amúgy is betöltve van elvileg sem teljesíthető a Convent kérelme, miután a jelenig fenn álló gyakorlat szerint a városi árvák ruházati és pénzsegélyében csakis kizárólag Római katolikus gyermekek részesültek és részesülnek jelenleg is.”128 A városi árvák fentiek szerinti segélyezési gyakorlata a helyi hatóság és az egyház összekapcsolódására és arra utal, hogy még nem vált el egymástól teljesen az egyházi és a világi hatalom. Egy 1865-ből származó kérelemben olvasható, miszerint: „özvegy L.M. folyamodik, hogy gyermekeit a városi árvák sorába felvegyék s így ingyenes oktatásban részesítsék.” A kérelemre született válasz szerint az özvegy fiát ugyan felvették a lányát viszont nem. Indok nem szerepelt amellett, hogy miért döntött így a magisztrátus. Ugyanakkor előírták, mind a fiú, mind pedig a leánygyermek számára
127 128
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1861/1309 Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1860 183/374
85
az iskolába járás kötelezettségét.129 A fennmaradt dokumentumok alapján a városi árva státusz elnyerésének kritériumai voltak, a helybeli illetőség, a katolikus felekezethez tartozás és valószínűsíthető, hogy a fiúk előnyt élveztek a felvételnél a lányokkal szemben. A nyílt segélyezési formák jelentőségére hívja fel a figyelmet Susan Zimmermann, amikor Budapest és Bécs századforduló környéki gyermekvédelmi gyakorlata közötti különbségeket vizsgálja. Úgy véli, hogy a családok és ezáltal a gyermekek segélyekkel történő megsegítése a család szétesését akadályozza meg, s ezáltal a későbbi preventív családvédelem első lépcsőfokának fogható fel. Érdekesség, hogy míg Bécsben létezett árvapénz vagy nevelési segély, addig Budapesten semmi hasonló ellátási forma nem volt. Bécsben az elszegényedett szülők és a gyermekes hajadonok is kaphattak pénzbeli segélyeket, ezáltal kívánták a család teljes felbomlását elkerülni.130 Úgy tűnik tehát, hogy Kőszeg városa az árvapénzek megállapításával illetve a városi árva státusz megadásával az adott korban modernnek számító elképzelést valósított meg, hiszen megakadályozta, hogy a gyermek a család kötelékéből kikerüljön, sőt a gyermek iskolai előmenetelét és ezáltal a későbbi életben való önálló boldogulását is elősegítette. Mindamellett,
hogy ez
a
fajta
segélyezési
gyakorlat
a
rászoruló
gyermekeknek csak kis hányadát érte el, további kérdéseket is felvet. Az első ilyen kérdés az, hogy vajon miért nem terjedt el az adott korban a családok gondozásának bármiféle rendszere? A válasz véleményem szerint az, hogy a helyi hatóságnak nem volt érdeke egy a gyermekek illetve családok gondozására hívatott rendszert kialakítani. A város kasszája üres volt, ezért források hiányában a helyi hatalom nem kívánt beavatkozni a város polgárainak szociális ügyeibe. Legalább ennyire fontos indok, hogy nem volt meg az eszmei alapja sem a szegény, elhagyott gyermekeken való összetettebb segítésnek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ekkor még a társadalom nagy részében az önhibás szemlélet uralkodott, amely nagyon gyakran nem tett különbséget a felnőtt és a gyermek között. Jól példázza ezt a törvénytelen gyermekek problematikája, amikor is az esetek igen nagy részében a gyermeket büntetik a szülő helytelennek ítélt magatartásáért. Az intézményes, zárt gondozás preferálásának szintén több oka lehetett. Egyrészt a város számára a gazdasági
129
Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1865/1165. Susan Zimmermann: Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején Budapest 1996. 6. o. 130
86
érdekei szempontjából előnyösebb volt intézményes keretek között gondoskodni az árva, félárva gyermekekről, hiszen a kiadásoknak csak egy részét viselte, míg jelentős bevétele származott a város lakosságának az intézmény kiszolgálásából. Másrészt sokkal látványosabb volt az ilyen típusú segítségnyújtás, mint a segélyek biztosítása, hiszen a városról alkotott kép pozitív irányú befolyásolásához sokkal inkább hozzájárult az adott korban. Az előző korszakban pedig azért kapott nagyobb hangsúlyt a zárt gondozás, mert a korszak egyik legfontosabb szociálpolitikai szereplőjének, az egyháznak, az ilyen típusú ellátás jobban szolgálta az érdekeit, nevezetesen a katolikus vallás tanait eredményesebben tudta az árvák felé közvetíteni.
4.4.3
A Kelcz –Adelffy árvaház működésének változásai Az árvaház ebben az időszakban szinte teljes egészében elvesztette korábbi
jellegét. A 18. század folyamán a két leglényegesebb jellemvonása a rekatolizációs funkciója illetve az árvák nevelése volt. Mostanra azonban a konvertita jelleg folyamatosan leépült, majd 1865. évi 53. törvénycikk hivatalosan is megszüntette az intézmény ezen feladatkörét. Másrészt pedig, immáron nem elsősorban az árvák nevelése volt a fő tevékenység, hanem az értelmiségi pályákra készülő növendékek felkészítése, nevelése. A családi alapítványok továbbra is lényeges szerepet töltöttek be az intézménybe kerülő növendékek kijelölésében és tanulmányaik, ellátásuk finanszírozásában. Ugyanakkor megjelentek az intézmény neveltjei között az konviktorok, akiknek évenként 500 korona tartásdíjat kellett fizetniük. Az 1869-es esztendőben a városnak még 9 növendék jelölésére volt joga. Az időközben megüresedett helyek szinte azonnal betöltésre kerültek. Ezekre a helyekre a városi tanácsnál lehetett kérvényt benyújtani. Alapvető követelmény volt a helybeli illetőség, mint minden más szociális jellegű juttatásnál. Ezen túl a város igyekezett a rászorultságot és egyéb körülményeket is figyelembe venni. Az árva, félárva, szegény sorból származó gyermekek élveztek prioritást a felvételnél. Fontos szempont volt a gyermek iskoláztatásának biztosítása is. Abban az esetben, ha lehetőség volt rá a felvett növendéket a városi árvák sorába is bejegyezték, így az árvapénzben is részesülhetett. Jellemző, hogy nem csak magánszemélyek nyújtottak be kérelmet, gyermekük, unokájuk vagy más rokonuk nevében, hanem a Katolikus Nőegylet is. Amennyiben egy kérelmezőről a város úgy vélte, hogy rászorulónak 87
tekinthető, ám segítséget számára mégsem tudott nyújtani, abban az esetben a nőegylet figyelmébe és pártfogásába ajánlották az illető gyermeket.131 Az első világháború előtti évek az intézmény virágkorát jelentették, ha már nem is éltek tovább az eredeti célkitűzések. Ekkor hatalmas 600 000 koronás tőkével és számos fizetőnövendékkel rendelkeztek. Ebből az időszakból származik egy pályázati felhívás, mely szerint 20 alapítványi hely van az árvaházban. Ebből két alapítványi helyre a város ajánl növendéket, a többi helyet elsősorban az alapítványtevő rokonai tölthetik be. Utóbbi hiányában szegény, jó viseletű, jó tanuló fiú vehető fel az alapítványi helyekre. Példaként lássunk egy konkrét alapítványi felhívást. A Groszmann alapítvány terhére egy kőszegi származású, szegény, jó magaviseletű, római katolikus fiú vehető fel. A felvétel elbírálását az alap helybéli római katolikus plébánosra és az árvaházi prefektusra bízza. A pályázatokhoz csatolni kell a következőket: - A fiú keresztlevele - Iskolai bizonyítvány az előző tanévről - Oltási bizonyítvány - Az alapítóval való rokonságot igazoló iratok - Esetleg szegénységi bizonyítvány - Orvosi bizonyítvány, hogy a fiú ép testű és nem gyenge betegeskedő132 „Az intézet vezetősége 1923-ban még jutatott néhány növendéknek valamelyes segélyt s ezzel be is fejezte több, mint másfél évszázadon keresztül gyakorolt szociális szerepét: adni segíteni és ingyen nevelni árva, szegény és arra érdemes gyermekeket.” 133,
4.5 Társadalmi jótékonyság, egyletek , mint új szereplők 4.5.1 Egyletek, alapítványok megjelenése Magyarországon
131
Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai 1869/1141 Alapítványi helyek a kőszegi Kelcz Adelffy árvaházban In.: Kőszeg és vidéke 1909.június 20.2.o. 133 Dr.Vecsey Lajos i.m. 119. o. 132
88
„A jótékonyság és az önkéntes segítségnyújtás nagyon mélyen gyökerezik a csoportban élő emberek egymásra utaltságában … . Szükségünk van a megerősítésre, a valahová tartozás érzésére, erőnk és fontosságunk tudatára, csoporton belüli státusunk stabilizálására, s mindez arra indít, hogy segítségére legyünk a gyengéknek és a rászorulóknak. Ugyanakkor a közösség érdeke azt diktálja, hogy az elesetteket nem szabad a sorsukra hagyni. Ezt a közösségi érdeket az egyén felé vallási parancsok és erkölcsi normák egész sora közvetíti.”134 Magyarország társadalom-, és vallástörténetével meglehetősen szoros összefüggéseket mutat a fenti idézetben szereplő belső illetve külső parancsok és normák erőssége illetve kényszerítő ereje. Hiszen a társadalmi jótékonyság hol szigorúan a valláshoz kötődve, hol a kézművességhez, céhes termeléshez vagy éppen a polgárosodáshoz kapcsolódva jelent meg. A hangsúlyok is folyamatosan változtak, miként a társadalom maga is. A társadalmi jótékonyság megjelenési formái, a betöltött illetve betölteni kívánt funkciók és az emberbaráti céllal létrehozott egyesületek, alapítványok szabályozása Balázs Magdolna szerint három tényezőtől függ: a társadalom éppen adott fejlettségi szintjétől, a megoldandó feladatok jellegétől, valamint az állam és a társadalom közötti munkamegosztástól.135 Hazánkban hosszú évszázadokon keresztül a valláshoz és az egyházakhoz kötődött a jótékonykodás. A különböző szerzetesrendek, lovagrendek, bajtársi egyesületek óvták, védelmezték az árvákat és az özvegyeket, illetve ellátták a szegény betegek ápolását is, miként azt már korábban kifejtettem. A nemesség körében az egyes családok illetve egyének magánjótékonykodása is jellemző volt már a középkortól kezdve, ugyanakkor a szervezettebb, jogilag szabályozottabb formában, egyesületi illetve alapítványi keretekben történő jótékonykodás csak az 1800-as évek második felétől vált egyre hangsúlyosabbá.
Az egyesületek száma és megoszlása alapítási év szerint, 1878 Egyesületek
alapítási Az egyesületek száma
egyesületek
megoszlása %
ideje 1800 előtt
Az
55
1, 4
134
Kuti Éva: Hívjuk talán non profitnak… Non profit Kutatások 7. kötet Budapest, 1998. Nonprofit Kutatócsoport 9. o. 135 Balázs Magdolna: Az alapítványi élet indulása Magyarországon Esély 1991/1. 82. o.
89
1801-1830
52
1, 3
1831-1850
202
5, 1
1851-1855
50
1, 2
1856-1860
126
3, 2
1861-1865
278
6, 9
1866-1870
554
13, 9
1871-1875
1753
43, 9
1876-1878
925
23, 1
Összesen
3995
100, 0
13.számú táblázat
Forrás: Kuti Éva Hívjuk talán non profitnak… Non profit
Kutatások 7. kötet A Magyarországon történő egyletalapítások 1878-ból származó statisztikáját vizsgálva jól látható, hogy a reformkorban, azaz 1825 és az 1848-as szabadságharc közötti időszakban, fellendülést mutat az egyesületalapítási kedv. Mindebben a megváltozott politikai légkörnek, a reformkor legfontosabb jellemzőjeként emlegetett haladásnak és az arra való törekvéseknek meghatározó szerepe lehet. Láthatjuk, hogy a szabadságharc bukását követően megtorpan az egyesületek alapításának láza, amely visszaesés egészen a kiegyezés körüli időkig tart. A kiegyezést követően azonban soha nem látott egyesületalapítási hullámot tükröznek az adatok. Ugyanakkor
ezek
az
adatok
az
összes
magyarországi
egyesületre
vonatkoznak, melyeknek csupán egy része jött létre emberbaráti célzattal. 1862-ből áll rendelkezésünkre egy adatsor, melyből tudható, hogy az 1862-es évben működő egyletek 30,2 %-a működött egészségügyi és szociális célzattal.136 A fentiekben említett jellemzők Kőszeg vonatkozásában is helytállóak. A városban a kiegyezést követően sorra alakultak meg a különböző társadalmi funkciókat betöltő egyletek, mint Hangász Egylet, Olvasó Egylet, Tűzoltó Egylet és a különböző szociális funkciókat betöltő jótékonysági egyletek. A következő idézet a helyi lapból, 1892-ből származik: „Sok Kőszegen a mindenféle egyesület, több mint bárhol másutt ezt mindenki tudja.”137
136 137
Kuti Éva i.m. 21. o. Kőszeg és Vidéke 1892. 27. szám. 2. oldal
90
A civil szervezetek számának növekedésével párhuzamosan jelentek meg a különböző definíciós kísérletek is. Szladits Károly jogász, 1903-ban az egyesületeket „olyan szabad társulásoknak nevezi, melyek a társadalom közösségi érdekeit az állam által abszorbeált terjedelmen túlmenően valósítják meg.” Míg Vita Emil meglehetősen tág kereteket adó századfordulós meghatározási kísérlete szerint, egyesületekről beszélhetünk: „ha több személy bizonyos időre bizonyos meghatározott közös cél szolgálatára egyező akaratnyilvánítással társul” 138 Páskándy János belügyi államtitkár definíciója szerint: „az egyesület olyan alakulat, melyet több természetes vagy jogi személy alakít abból a célból, hogy valamely kitűzött célt, vagy célokat egyesült erővel, meghatározott formák és keretek között,
melyek
az
alapszabályban
vannak
megállapítva,
hogy
minél
eredményesebben megvalósítsanak.” 4.5.2 Az állam, a helyi hatóság és a jótékony szervezetek kapcsolata Az egyesületek, alapítványok létrejöttével és tevékenységével kapcsolatos állami attitűddel kapcsolatban a területre vonatkozó jogi szabályozásból is levonhatók bizonyos következtetések. A non profit szervezetekre vonatkozó első jogszabályok az 1860-as években jelentek meg, majd folyamatosan bővült ezek köre. Más szabályok vonatkoztak az egyesületekre és az alapítványokra, mégpedig az alapítványok javára, hiszen az egyesületek jogi szabályozása szigorúbb volt. Az 1394/1873-as rendeletben foglaltak jól tükrözik az állam ambivalens hozzáállását az egyesületek vonatkozásában: „Szükséges egyrészt a honpolgároknak a létező törvények iránti tisztelete, másrészt a kormány és a törvényhatóságok tapintatos eljárása, hogy fenntartassék az egyesülés szabadsága, emellett azonban a kormány s a törvényhatóságoknak felügyeleti joga ezek működésére biztosítva maradjon.” 139 Általában megfogalmazható, hogy az állam némi gyanakvással szemlélte az egyletek tevékenységét. Az egyletek működéshez a dualizmus korszakában belügyminisztériumi jóváhagyás szükségeltetett. A belügyminisztérium célja főként 138
Bősze Sándor: Az egyesületek helye és szerepe a magyar társadalom életében a XIX. és a XX. században 68. o. In.: Vas Megyei levéltári füzetek 9. Előadások Vas megye történetéről II. Szombathely, 1993. 139
Kuti Éva i.m. 19. o.
91
az volt, hogy már a megalakuláskor kiszűrje azokat az egyesületeket, melyek veszélyt jelenthetnek a kormánypártra.140 Hilscher Rezső 1928-as írásában visszamenőlegesen a következőképpen fogalmaz a vizsgált időszak szociálpolitikai szereplőinek tevékenysége kapcsán:„ A társadalmi jótékonyság feladata az, hogy kiegészítse a szegényügy hiányait, kitöltse annak hézagát, a tényleges szükségletek által megkívánt munkamegosztás alapján.” 141
Kőszeg vonatkozásában látható, hogy a helyi hatóság a munkamegosztást ugyan
fontosnak tartotta, azonban pontosan ellenkezőképpen gondolta a hangsúlyok megosztását illetve a szerepek felosztását a szociális gondoskodás területén. A helyi hatóság nem a társadalmi jótékonyságnak szánt kiegészítő szerepet, hanem éppen ellenkezőleg: a jótékony szervezetek működésének elégtelensége esetén lépett fel és egészítette ki azok tevékenységét, ha szükségesnek vélte. A helyi hatóság
szociális
gondoskodásban
való
meglehetősen
korlátozott
szerepét
szemléltetik a város költségvetésének az 1870-es és ’80-as évekből származó adatai. Szociális jellegű kiadások Kőszegen a19. század utolsó harmadában Év
1873
Teljes
költségvetés -
1879
1882
1885
1886
-
69569
63000
59228
220
608
540
870
270
250
250
1500
2000
-
(Ft) Városi
árvákra 331
fordított összeg (Ft) Szegények orvoslása (Ft) Ápolási
költségek 200
1500
(Ft) 14. számú táblázat Forrás: Kőszeg és Vidéke 1881, 1884 és 1885. decemberi számai alapján; Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai1873 312/24 és 1879/169 alapján
Az 1870–es évek töredékes adatai a városi árvákra fordított összegek meglehetősen alacsony voltát tükrözik, 1873-ban ráadásul a városi árvákra és a szegények orvoslására fordított összegek egy költségvetési tétel alatt szerepelnek, mindössze 331Ft-tal. Ehhez képest a 80-as évek gyermekvédelmi kiadásai, melyek szinte csak a városi árvák támogatására korlátozódnak, jelentős növekedést mutatnak. 140 141
Balázs Magdolna i.m. 84. o. Hilscher Rezső i.m. 18. o.
92
Ha a táblázatban szereplő adatokat a teljes költségvetéshez viszonyítjuk, akkor elmondható, hogy gyermekvédelemre fordított pénzösszeg 1882-ben illetve 1885-ben nem érte el a költségvetés 0,9 %- át. Némi javulás mutatkozik az utolsó vizsgált évben, amikor az arány 1,46 %- ra nőtt. A szegények orvoslására fordított összegek még az előbbi tételnél is szerényebbek (!). Az első két vizsgált évben az arányuk 0,3 illetve 0,39 %. Nagyon enyhe javulást jelezne a százalékos arány 1886ban amikor is 0,42%- ra nő a kiadás aránya, azonban az erre a célra fordított összeg valójában nem nőtt. Annak érdekében, hogy még inkább érzékelhető legyen a szegények orvoslására fordított összegek csekélysége megnéztem, hogy melyik az a költségvetési tétel, amely hasonló súllyal szerepel a költségvetésben. Ez a tétel pedig a város utcáinak tisztán tartása, melyre 350 Ft-ot költöttek 1885-ben, ami a teljes költségvetés 0,55 %-át tette ki. Az ápolási költségek fedezésére jóval nagyobb összegeket költött a város, azonban ezek a kiadások sem tekinthetők magasnak. Az ilyen jellegű kiadások emelkedő tendenciát mutatnak. Míg 1882-ben 2,2 %-ot költött a város ápolásra, addig 1886-ra ez az arány 3,37 %-ra nőtt. Fontos megjegyezni, hogy ebben a költségvetési tételben a helybeli illetőségű szegények és lelencek tartására és ápolására fordított összegek jelennek meg. A fenti adatok önmagukért beszélnek, főként ha még azzal is összevetésre kerülnek, hogy a közeli, hasonló adottságokkal rendelkező Szombathely városában 1887-ben a szegényekre fordítható összeg a költségvetés alapján 5850 Ft volt. Ez az összeg pedig nagyjából a kétszerese annak, mint ami a kőszegi költségvetés szociális jellegű kiadási tételei (városi árvákra fordított összeg, szegények orvoslása, ápolási költségek) alatt szerepel. Ilyen kis mértékű és arányú ráfordítással jelentősnek mondható hatást nem lehet gyakorolni a szociális problémák megoldása tekintetében. A város szegényei is csak az éhenhalástól menekíthetőek meg feltéve, hogy a kedvezményezettek körébe egyáltalán bekerülnek. Amint a későbbiekben látható lesz az egyletek költségvetése a városi költségvetés szociális célú kiadásainak a többszörösét teszi ki. Mindez alátámasztja azt a feltevést, hogy Kőszeg város esetében a jótékony szervezetek sokkal jelentősebb szerepet vállaltak ez időszakban a helyi szociális gondoskodásban, mint a városi hatóság.
93
Egyleti élet és motivációs háttér Végiggondolásra érdemesnek tartom, hogy milyen motivációs tényezők jelentek meg a városi polgárság szintjén az egyesületek illetve alapítványok létrehozása kapcsán. Miért is volt annyira elterjedt dolog a jótékonykodás, a karitatív munka végzése? Azaz mi motiválta az egyes tagokat a segítő munkában való részvételben? Balázs Magdolna tanulmányában több olyan tényezőt is megemlít motivációként, melyek a Kőszegen létrehozott jótékony célú egyesületek, alapítványok esetében is fellelhetők, s melyek elsősorban az alapítási okiratokban jelennek meg. Ilyen motivációs tényezők a következők: a hagyományos társadalom elitjéhez kapcsolódó társadalmi konvenciók, a maradandót alkotás igénye, a patriarchális
gondoskodás,
a
kedvezményezettek
kijelölési
joga
és
a
lokálpatriotizmus.142 A Kőszeg és Vidéke című helyi lap korabeli számainak tanulmányozása során kitűnik, hogy sok esetben az altruizmuson és a vallás tanításainak való megfelelésen túl, az adott kor „divatjáról” illetve a jobb módúak saját lelkiismeretének megnyugtatásáról van szó. Adódott egy rétege a társadalomnak, akikkel kapcsolatosan látványosan lehetett kegyet gyakorolni s mintegy kimondatlan (esetenként kimondott) elvárásként jelent meg a tisztes polgárokkal szemben ennek a kegynek a gyakorlása. Ez az elvárás részben kívülről jövő volt, ugyanakkor a felsőbb osztályokba tartozók belső „szabályai” közé tartozott az elesettek felkarolása, segítése. Tulajdonképpen presztízskérdést jelentett a jótékonykodás, amivel az adott egyén illetve család a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét is reprezentálta. Az pedig az alsóbb társadalmi rétegek életesélyeit javította, hogy a város meglehetősen széles polgári réteggel rendelkezett, egy olyan réteggel, amely gyakorolta is a belső elvárásoknak illetve az egyház elvárásainak megfelelő jótékonykodást. Stedman Jones fejti ki azt, hogy az e fajta adakozásnak van egy ún. ajándékozás jellege, amely társadalmi funkcióval látja azt el. Az ajándékozás, pedig Istennek tetsző cselekedet és mivel az ajándékot viszonozni nem tudják, ezért felsőbbrendűségi érzéssel kárpótolja az adakozót. 143
142
Balázs Magdolna i.m. 89. o. idézi Gyáni Gábor : Regulázó gondoskodás In.: Tettetésnek minden…. Szerk.: Léderer és tsai Új mandátum Kiadó 1998 13. o. 143
94
A maradandót alkotás iilletve a hallhatatlanság igénye főként az egyes családok által alapított jótékonysági intézmények elnevezésében köszön vissza. Jól példázza mindezt, hogy a Kelcz Imre és Adelffy Antal adományai segítségével létrehozott árvaházat Kelcz – Adelffy árvaháznak nevezték el. A patriarchális gondoskodás megjelenési módja, mikor az alapítványt tevő önmaga számára tartja fenn a kedvezményezettek kijelölési jogát. Ezzel a gyakorlattal szintén a Kelcz - Adelffy árvaház kapcsán találkozhatunk, amely intézmény részben városi és részben alapítványi fenntartású volt. Az ún. alapítványi helyek esetében tapasztalható, hogy az alapítványi helyet finanszírozó részletesen meghatározza az intézménybe való bekerülés feltételeit, mint azt a korábbiakban már kifejtettem. A lokálpatriotizmus, mint motiváló tényező a szociális jótékonykodás valamennyi területén fellelhető, különböző formákban, de a legélesebben a klienskör, a kedvezményezettek meghatározásánál. A fentieken túl az emberbaráti kezdeményezéseknek nyilvánvalóan volt egyfajta átnevelő céljuk is, ami nagyon sokszor magában hordozta a felsőbbrendűség gondolatát
is.
A
jótékony
szervezetek
Európa
szerte
„középosztálybeli
befolyásoltság” alatt végezték munkájukat, melynek egyik célkitűzése volt, hogy átformálják a szegényeket az ideális középosztálybeli házaspárok modellje szerint. Az ilyen házaspároknak nincsen házasságon kívül született gyermekük és nincs több gyermekük, mint amennyiről gondoskodni tudnának. A szociális szférával foglalkozó közgazdászok szerint, ha mindkét szülő dolgozik, nincsenek bűneik és nem unatkoznak, ha nincs kettőnél több gyermekük akkor fent tudnak maradni segélyek nélkül is, ám általában annyi jövedelemmel nem rendelkeznek, hogy megtakarításaik is legyenek. Azonban, ha munkanélküliek, betegek vagy további gyermekük születik, az szörnyű szegénységbe taszítja őket és a jótékony szervezetek segélyeire szorulnak.144 A reformkorban működő Pesti egyletek társadalomtörténetét vizsgálta Tóth István György, aki a különböző egyletek létrehozóinak társadalmi helyzetét és szándékait is kutatta. Számos olyan jellemvonását írta le a korabeli egyleteknek, melyek
a
kőszegi
kezdeményezésekre
is
igaznak
tűnnek.
Az
egyletek
megalapításának két legfontosabb oka a növekvő szegénység ellensúlyozása illetve a „polgári szorgalom erényének és a keresztény jótékonyságnak” az összefonódása 144
Rachel Fuchs: Gender and poverty in nineteeth century Europe Cambridge University Press 2005 198. o.
95
volt.145 Hasonlatosan a Pesti Jótékony Nőegylethez, a kőszegi nőegyletek is csak nőket vettek fel a tagjaik közé. Ugyanakkor a férfiaknak is jelentős szerep jutott az egyletek működése során, mégpedig egyes tisztségek viselőiként illetve adakozóként. Az egyletek elnöke általában magas rangú személy volt, aki a tekintélyével támogatta a szerveződést.146 A különböző egyletek, mint azt a kőszegi egyletek esetében is látni fogjuk, igyekeztek kihasználni a nyilvánosság adta lehetőségeket, mind a tagtoborzás mind az adakozás terén. Annak érdekében pedig, hogy nagyobb elfogadásra leljen a tevékenységük a városban, minden évben elszámoltak bevételeikkel és kiadásaikkal. 147 4.5.3 Egyletek, alapítványok működésének szerepe a gyermekekre irányuló szociális gondoskodásban Kőszegen Amint az már említésre került, a kiegyezés és az I. világháború kitörése közötti időszakban számos jótékony célú egylet működött a városban. Bariska szerint a polgárosodás három szakaszra osztható Magyarországon, amely három szakasz egy-egy történeti korszakhoz, a reformkorhoz, az abszolutizmushoz és a dualizmushoz (a századfordulóig) kötődik. Ennek megfelelően érdemes a civil szerveződéseket górcső alá venni, hiszen az egyes korszakokban eltérést mutat a helyi társadalomnak a civil szerveződéseken keresztül megmutatkozó viszonya az államhatalommal. Így természetesen az egyes korszakokban más szerepe, jelentősége van a civil szerveződéseknek. A reformkort tekinti az egyletalapítás korszakának. „Az a mód, ahogy a polgárság vagy a polgárosodó városi lakosság megkísérli a korábban érvényes kiváltságokat újfajta önszerveződés kollektív erejével kiváltani, az már tipikusan az új polgári társadalomszervezés alapja és technikája.”148 Az abszolutizmus korszakának érdekei azt diktálták, hogy a reformkorban létrejött civil kezdeményezések továbbra is fennmaradjanak. Nem is próbálta az államhatalom megszüntetni a különböző polgári intézményeket, ugyanakkor teljes kontroll alatt kívánta tartani azokat. Így a reformkori egyletek, egyesületek száma 145
Tóth István György i.m. 67. o. Tóth István György i.m. 69. o. 219. o. 147 Tóth István György i.m. 220. o. 148 Bariska István: Egyleti élet a polgárosodó Kőszegen In.: Vas Megyei Levéltári füzetek 9. Előadások Vas Megye történetéről II. Szombathely, 2003. 88. o. 146
96
nem mutatott túl nagy mértékű csökkenést. Az egyesületek feletti ellenőrzést az állam a következő történeti korszakban, a dualizmusban is fenntartotta.149 Nem megkerülhető, hogy néhány gondolat erejéig itt foglalkozzam a korszak két legjelentősebb fővárosi nőegyletével, melyeket Pik a magyarországi szociális munka kezdetének tekint és amely kezdeményezések mintául szolgálhattak az ország más területein létrejövő jótékony nőegyletek számára is. A budai Jótékony Asszonyi Egyesület elsősorban a budai polgárok elszegényedett feleségeit és lányait támogatta. E célból két intézményt is működtetett, melyek a keresetintézet és az óvoda voltak. A keresetintézetben
az
elszegényedett
budai
özvegyek
számára
biztosítottak
munkalehetőséget. Az általuk 1828-ban létrehozott óvoda rendkívül jelentős kezdeményezés, melyet Brunszvik Teréz elképzelései alapján hoztak létre és működtettek és amely a magyar óvoda történet kezdeti lépésének tekinthető. Az óvoda a dolgozó asszonyok gyermekei számára nemcsak gyermekfelügyeletet jelentett, hanem az értelmi, érzelmi fejlődésüket is elősegítette. A pesti Jótékony Asszonyi Egyesület a teljes elszegényedést kívánta megakadályozni különböző eszközökkel. Tagjai szükségletfelmérést végeztek, többféle támogatási formát alakítottak ki és a munkaképeseket igyekeztek munkához segíteni. Számos kezdeményezésük közül az Oskolaintézet kiemelendő, melynek célja az árva illetve koldulni kénytelen gyermekek tanítása illetve munkára nevelése volt. Az intézményben a gyermekek ruhát és ételt is kaptak, az iskolán kívüli tartózkodásukat pedig egyes családoknál való elhelyezéssel oldották meg. 150 Dolgozatom e fejezetében három nagyobb városi egylet működését, tevékenységét mutatom be, melyek a következők: Katolikus Jótékony Nőegylet, Jótékony Evangélikus Nőegylet, Kisdedóvó Egylet. Ugyan létezett számos olyan jótékony kezdeményezés, amely többek között a szegény gyermekek felkarolását is célul tűzte ki, de fennállási idejüket és a tevékenységi körüket tekintve a választott három egylet tekinthető a legjelentősebbnek. 4.5.3.1 Katolikus Jótékony Nőegylet
149
Bariska István i.m. 91-93. o. Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon (1817-199o) Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 2001. 19. o. 150
97
Az egylet alapító tagjai 1866. április 1-én gyűltek össze Abele bárónő lakásán a helyi kanonok vezetésével. Az alapításhoz szükséges tőkét havi 10 krajcáros tagdíjjal gyűjtötték össze. A jó szándék ellenére, mely a helyi tehetősebb asszonyokat összekovácsolta, azonban nem kezdődhetett meg azonnal a jótékony tevékenység gyakorlása, mert a minisztériumi jóváhagyás, mely az egylet hivatalos működésének alapfeltétele volt, viszonylag hosszú időn keresztül késlekedett. Így több mint egy évvel az első összejövetel után kerülhetett sor az első egyleti gyűlésre. A nőegylet támogatói között tudhatott számos világi illetve egyházi hatalommal bíró egyént, így a támogatók között volt: Erzsébet királyné, Szenczy püspök illetve a Pannonhalmi főapát is. Az egylet jelmondata: „Istennel a szenvedő emberekért!” volt. Mely jelszó jól tükrözi a vallási elhívatottságot illetve az egyház tanításának megfelelő felebaráti szeretet jótékonykodásban való megnyilvánulását is. Egy bizonyos Waldemeyer Károly és neje létre hoztak egy közjótékonysági alapítványt, melynek jövedelme a katolikus és az evangélikus nőegylet között oszlott szét, így az alapító okiratban meghatározott tevékenységeket is e két egylet végezte. Az alapító levél szerint a házaspár életcélja a segélyezésre szoruló és az arra érdemes szegények anyagi lehetőségükhöz mért támogatása. Azzal a céllal hozták létre közjótékonysági alapítványukat, hogy haláluk után is biztosítva legyen a kőszegi szegények támogatása. Az alapítvány célja: „Kőszeg területén állandóan megtelepedett azon szegény sorsú és támogatásra szoruló római katolikusok és evangélikusok segélyezése, akik egyházuk tanításának szellemében élve és a társadalom felforgatására irányuló tevékenységtől tartózkodva, becsületes életmódot folytatnak.”151 Tehát az alapítványi célkitűzésben is megjelenik a községi segélyezés korábban említett két alapvető kritériuma, nevezetesen az érdemesség kérdése és a helybeli illetőség. Az alapítvány jövedelme nem egyenlő részben oszlott meg a két egylet között, figyelembe véve az evangélikus és a katolikus felekezetű lakosság arányát az alapítás idején, a város lakosságán belül. Így az alapítvány mindenkori jövedelemének 4/5 része a Katolikus Nőegyletet, 1/5 része pedig az Evangélikus Nőegyletet illette meg.
151
A Katolikus Jótékony Nőegylet iratai Forrás: VaML KFL
98
Az alapítvány létrehozója szabad kezet adott az egyleteknek a tevékenységük folytatásában, így semmiféle feltételt nem szabott a működés tekintetében, az alapítólevélben szereplő célkitűzés követésén túl. Az egyesületek a saját maguk által alkotott szabályok szerint járhattak el az alapítványi vagyon szegények közötti szétosztása tekintetében is. Az alapítványt tevő rendelkezése szerint abban az esetben, ha az egyletek működése valamilyen oknál fogva megszűnne vagyonuknak a Városi Szegényalapba kell kerülnie. Tevékenységükről, ezen belül bevételeikről és kiadásaikról minden évben számadást voltak kötelesek készíteni, mely számadások 1872-től nyomtatott változatban is megjelentek. Továbbá a helyi lap hasábjain is számot adtak a vagyoni helyzetükről minden évben. A mindenki számára hozzáférhető számadások név szerint tartalmazták, hogy ki kapott pénzsegélyt, élelmiszert, fehér- és ruhaneműt illetve karácsonyi ajándékot az adott évben. Ez a gyakorlat abban az időben teljesen természetes volt, úgy vélték, hogy a „városi közönségnek” pontosan ismernie kell az általa adományozott pénz sorsát, s az adományban részesülők megnevezésével ennek az elvárásnak felelnek meg. A segélyben részesülők megnevezése ugyanakkor példázza a rászorulók kiszolgáltatottságát és stigmatizálását a vizsgált időszakban. A Katolikus Jótékony Nőegylet 1868-tól működött hivatalosan, bár a tagok a tényleges munkát már korábban elkezdték. Habár a fent említett közjótékonysági alapítvány alapjaiban meghatározta tevékenységük célját, azért saját alapszabályt is készítettek melyben, egy tekintetben, mégpedig a vallási felekezet tekintetében, eltértek az alapítványi célkitűzéstől. Hiszen a város területén élő szegények gyámolítása volt a céljuk, de vallás, kor és nemzetiségre való tekintet nélkül. A tényleges egyleti tagok azonban csak katolikus vallású nők lehettek. A tagok két csoportra oszthatók, megkülönböztethetünk gyámolító vagy segélyező tagokat, akik a tényleges munkában nem vettek részt, viszont havi 10 krajcár befizetésével támogatták az egylet működését. Az ún. munkálkodó tagok viszont nem tettek befizetést, hanem a szegényekkel való tényleges munkát vállalták fel. A fentieken túl voltak az egyletnek tiszteletbeli tagjai is, nemre és felekezetre való tekintet nélkül. Az egyetlen feltétel az volt, hogy tegyenek valami jelentőset az egylet tevékenységének érdekében. Ilyen tiszteletbeli tag volt Szenczy Ferenc püspök, vagy például egy helyi gyógyszerész, aki fél áron adta a gyógyszert a rászorulóknak. 99
Az egylet választmánya elnökből, elnökhelyettesből, raktárkezelőből, készletezőből, számadóból, titkárból és 16 tagból állt. Ez utóbbi tagoknak-, akik közül négyet-négyet a város egyes negyedeiből választottak - az elnök személye mellett jelentős szerep jutott az egyes támogatások odaítélésénél. Érdekes dologra lehetünk figyelmesek, ha végigtekintünk a választmány és a tagok családi nevein: Rutrich, Ecker, Waisbecker, Krancz, Stegmüller, Schwartz, Schermann, Schaffer. A nevek alapján valószínűsíthető, hogy az egylet vezetésében illetve munkájában nagy arányban osztrák vagy német származású kőszegi lakosok vettek részt. A 16 tag kettesével 14 naponként felváltva „felügyelte” a városban élő rászorulókat, azaz otthonaikban keresték fel őket és győződtek meg a fennálló szükségleteikről, illetve arról, hogy miben szenvednek hiányt. A segélyek és különböző utalványok átadása az ő hatáskörükbe tartozott, de csak 50 krajcár összeghatárig. 50 kr feletti segély megítélése a választmány döntése alapján történhetett, 25 Forint összeghatár feletti segély megállapításához pedig a közgyűlés jóváhagyására volt szükség. Az egylet bevételeinek forrását az alapítványi tőkén és a gyámolító tagok befizetésein túl, a magánszemélyek egy-egy nagyobb összegű befizetése (hagyaték stb.) és az egylet által szervezett különböző jótékonysági estek, hangversenyek és bálok bevételei is jelentették. További bevételek származtak az állampapírokba fektetett pénzek kamataiból, vasúti részvényből, takarékpénztári könyvből, kamatokból. Az egylet kiadásai szinte évről-évre 5 csoportba oszthatók, melyek a következők: 1. szegények között kiosztatott pénz, 2. karácsonykor ruhára, lábbelire költött pénz, 3. takarékpénztári betét, 4. nyomtatványok és különfélék, 5. egyletszolga javadalmazása. A következő táblázat az egylet bevételeinek és az általa segélyezettek számának alakulását mutatja be 1867 és 1908 között. Segélyezettek száma az egylet működésének első évtizedében (1867 és 1878 között) Év
Segélyezett
Segélyezett felnőttek
gyermekek száma
száma
1867
17
-
1868
31
29
100
1869
34
30
1870
34
30
1871
36
32
1872
36
32
1873
40
32
1874
40
32
1875
42
32
1876
42
32
1877
42
32
1878
42
32
15.számú táblázat Forrás: Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára, a Katolikus Jótékony Nőegylet iratai A táblázat adatai megmutatják, hogy a
segélyezettek száma az első év
bizonytalansága után, mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében kiegyensúlyozottan, azonos szinten mozog. Az egylet működésének első évtizedében a pártoló tagok száma végig 300 fő volt, mely a helyi viszonyokat illetően magasnak mondható.
A Katolikus Jótékony Nőegylet bevételeinek és a segélyezettek számának alakulása 1898 - 1908 Év
Pártoló
tagok Bevétel (Forint)
száma (fő)
Segélyezett
Segélyezett
gyermekek
felnőttek száma
száma (fő)
(fő)
101
1898
308
752
45
50
1900
312
8223
75
50
1902
320
1380
50
50
1904
328
1729
60
52
1906
336
1756
64
52
1908
338
1579
68
50
16.számú táblázat Forrás: Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára, a Katolikus Jótékony Nőegylet iratai A táblázatból kiolvasható, hogy az egylet pártoló tagjainak száma fokozatosan nőtt. Egy egyleti kimutatásból tudjuk a pártoló tagok száma 1911-re már elérte a 350 főt. Ennek megfelelően a segélyezettek száma is folyamatosan nőtt, az említett évben a segélyezett gyermekek száma 70 fő volt, míg a segélyben részesülő felnőtteké 52 fő volt. A fenti adatok szerint az 1900-as esztendőtől kezdődően a segélyek többségét a gyermekkorú rászorulók élvezhették. Az egyleti tagok létszámának emelkedésén túl láthatjuk, hogy a bevételek is viszonylag egyenletesen növekedtek. Kiugrást egyedül az 1900-as év jelentett, ami egy nagyobb hagyatéknak tudható be. A városi költségvetést az egylet költségvetésével összehasonlítva láthatjuk, hogy míg a város az árvák ellátására és a szegények orvoslására összesen a vizsgált években 800-1100 forint összegig költött, addig az egylet bevételei az 1900-as évet követően ezeket az összegeket rendre meghaladták, így valószínűsíthető, hogy a kiadások is elérték vagy akár meg is haladták a városi kiadások szintjét. Az egylet által segélyezett gyermekek száma is fokozatosan növekedett, a felnőttek száma pedig viszonylag állandó volt. Az összes segélyezettek száma az 1900-as évtől mindig 100 fő felett volt. Továbbá az egylet kimutatásaiból kiderül, hogy tulajdonképpen eseti segélyezésről van szó, mely tűzoltás jelleggel működik. Nem jelent valódi megoldást a segélyezett számára az esetek többségében az egy évben egyszer, főként karácsonykor adott természetbeni vagy pénzbeni segély. Rendszeresen hívták adakozásra a város lakosait a helyi lapon keresztül is, kiemelten karácsony környékén, hiszen úgy tartották „a társadalom nyomorultjai a nemes
102
ember-barátok segítségére szorulnak”.152 Tipikusnak tekinthető a következő „kérelem”, melyet az egylet 1891 karácsonyán intézett a város lakosságához: „A helybeli katholikus jótékony nőegyesület tagjai a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmával számos szegényt szoktak segélyezni. E czélra a közösséget adakozásra hívják fel, kérve az adakozókat, hogy filléreiket, a ruhadarabokat vagy ételneműeket az egyesületi elnökhöz, özv. Nykodem Jánosnéhoz küldeni szíveskedjenek.”153 Az adományok begyűjtését az egylet tagjai végezték el, sokszor házról házra járva
a
városban,
majd
az
adományok
szétosztásáról
és
a
nyilvános
köszönetnyilvánításról is gondoskodtak. Ezekből a köszönetnyilvánításokból kiderül, hogy a segélyezettek elsősorban a gyermekek, az idősek és a munkaképtelen felnőttek köréből kerültek ki. Az egylet célja azonban nem csak a szegények segélyezése volt. Igyekeztek minél több lehetőséget találni arra, hogy közvetlen kapcsolatot tudjanak kialakítani a rászorulókkal. Így időről–időre az otthonaikban keresték fel a szegényeket, életvitellel kapcsolatos és egyéb tanácsokkal látták el őket. A munkaképes szegényeknek pedig igyekeztek munkát keresni és közben is jártak érdekükben, valószínűleg személyes kapcsolataik felhasználásával. Így felmerülő problémáik kapcsán közvetlen segítséget vagy tanácsot kérhettek a szegény családok. Az egylet tulajdonképpen egyfajta szociális munkát valósított meg. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű a tevékenységük, hiszen nem csupán a kialakult helyzeteket kívánták kezelni, hanem a szegénység okait is próbálták felszámolni. Ezáltal adott esetben a gyermek családban maradását segítették elő. A nőegylet nemcsak egy új szemléletet követett, hanem a gyakorlati szociális munka segítségével egy új probléma megoldási módszert is alkalmazott. A vizsgált időszak végén, az I. világháború kitörésekor sem volt az egylet tétlen, hiszen 150 ágyas katonakórházat hoztak létre a Csipkegyárban. Az alapvető ellátáson túl, az egylet a bevételeiből drágább gyógyszereket és üdítőszereket, uzsonnát, karácsonyi ajándékot, meleg ruhát és fehérneműt vásároltak a sebesültek számára. A sebesült katonák családjainak megsegítésére 3 alkalommal szerveztek hangversenyt, 150 000 K bevétellel. A betegek lelki gondozására is figyelmet fordítottak, melyet a gyakorlatban az árvaház igazgatója látott el.
152
A Katolikus Jótékony Nőegylet Iratai Forrás: VaML KFL
153
Kőszeg és Vidéke 1891. november. 29-i száma
103
4.5.3.2 Jótékony Evangélikus Nőegylet A Jótékony Evangélikus Nőegylet munkásságáról jóval kevesebb információ maradt fenn, habár teljesen párhuzamosan, egy időben működött a Katolikus Jótékony Nőegylettel. A Jótékony Evangélikus Nőegyletet tulajdonképpen 1865-ben hozták létre és nem volt olyan hosszú életű, mint a katolikus megfelelője. Az egylet fő célkitűzése a szegény gyermekek segítése volt, tehát némileg már specializálódott. 1878-ra 125 tagja volt az egyletnek, akik évi 1,25 forint tagdíjat fizettek be, ami a költségvetés jelentős hányadát kitette. A tagdíjakon kívül bevételeik származtak
a
különféle
táncestélyek,
tombola
estek
szervezéséből
és
magánadományokból is. Összességében elmondható, hogy a Katolikus Jótékony Nőegylet költségvetésének töredékével dolgoztak. Ennek oka elsősorban az, hogy ebben az időszakban a korábbi rekatolizációs hullámnak köszönhetően az evangélikus lakosság arány jóval kisebb volt a városban, mint a katolikus vallásúaké, így természetesen kevesebb pártoló taggal és adománnyal számolhattak az egylet vezetői, tagjai. Annak érdekében, hogy biztosak legyenek abban, hogy a leginkább rászorulók
részesülnek
a
természetbeni,
illetve
pénzbeli
segélyeikben,
környezettanulmányokat végeztek. Igyekeztek felmérni azt, hogy hol a legnagyobb a szükség a segítségükre. Tehát a rászorultság mérése és a kliensek által történő bizonyítása ennél az egyesületnél már kifejeződött a hétköznapi gyakorlat során. Adott esetben, ha szükségét érezték, akkor kétkezi munkával, elsősorban a betegek ápolásával is segítették a rászorulókat. A segítésnek e típusa, nevezetesen a fizikai munka
végzésében
is
megnyilvánuló
segítségnyújtás
az
egylet
katolikus
megfelelőjére nem volt jellemző, miként általában a tehetős polgárok által alapított egyletekre sem. A karácsony körüli időszak ennek az egyletnek az életében is kiemelkedő volt, hiszen az ünnep közeledtével, jóval több adományra számíthattak. Így szintén adakozásra buzdították a város lakosait, mégpedig szintén a helyi lapon keresztül. Karácsonykor az egylet elnök asszonya rendszeresen meghívta a rászoruló gyermekeket a lakására és ünnepséget szervezett számukra, ahol ajándékot is kaptak. Illetve ebben az időszakban élelmiszereket osztottak szét a rászoruló gyermekes családok között. 1881 karácsonyán 34 szegény gyermeket láttak el teljes ruházattal 104
és négy család között osztottak szét élelmiszert, ebben az évbe összesen 44 szegény gyermeket segélyeztek.154 A másik kiemelkedő időszaka az évnek a tél beköszönte volt, amikor is rendszeresen szembesültek azzal, hogy a szegényebb családok gyermekeinek nincsen megfelelő ruházata, cipője, ahhoz, hogy a hidegben iskolába tudjanak menni. Így rendszerint a tél beálltakor nagy ruhagyűjtési akciókba kezdtek, amelyek sikeresnek mondhatóak. Az egylet fennállása alatt évente 30-50 főnek, főként gyermekeknek nyújtott valamiféle segélyt.155 Összegezve, az Evangélikus Nőegylet tevékenysége szintén meghatározónak mondható a működésének 11 éve alatt, főként a szegény gyermekes családok ellátását tekintve. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy tevékenységének kiterjedtsége meg sem közelítette a Katolikus Jótékony Nőegyletét. 4.5.3.3 Kisdedóvó Egylet – óvodaügy Kőszegen Az első magyarországi óvoda létrehozását (1828), melyről korábban már említést tettem, az ún. Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület tevékenységének köszönhetően egyre több hasonló intézmény felállítása követte. Kőszegen ugyanakkor csak mintegy fél évszázaddal később merült fel egy óvoda felállításának az igénye. A Kisdedóvó Egylet 1869-ben jött létre, amely időpont előtt, már jóval korábban elkezdték létrehozásának előkészítését, melynek legfőbb célja egy kisdedóvó működtetése volt. Ennek legnagyobb akadályát a kellő anyagi forrás hiánya jelentette. A városvezetést ugyan sikerült meggyőzni a kisdedóvó szükségességéről, viszont a városi kassza üressége miatt magánadományok begyűjtésére volt szükség az intézmény létrehozásához. Közel 10 év alatt 2500 Ft-ot sikerült összegyűjteni, amikor egy Bécsben élő kőszegi nagykereskedő 10 000 forintot és egy házat adományozott az egyletnek. Az adományozó azonban tett egy kitételt mégpedig azt, hogy az intézménybe felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül kell felvenni a gyermekeket. Ez a megkötés különösen fontos, hiszen mind a városi árvák sorába való felvételnél mind pedig az egyes jótevők által létrehozott, elsősorban ösztöndíj alapítványok elnyerésénél a katolikus vallású gyermekek szinte kizárólagos előnyt élveznek. 154 155
Kőszeg és Vidéke 1882. 1. sz. 2. o. VaML KFL Jótékony Evangélikus Nőegylet Iratai és Söptei Imre idézett műve alapján
105
Az egylet alapszabálya szerint a 3-6 éves gyermekeket nevelő családok terheinek az enyhítése volt az elsődleges cél, s természetesen a gyermekek testi, lelki gondozása és nevelése. A gyakorlatban azonban volt még egy fontos feladata az óvodának, mégpedig a magyar nyelvre való tanítása a gyermekeknek, hiszen ebben az időben Kőszeg lakosságának több mint fele német anyanyelvű volt. A több mint két évtizeddel később született, kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. törvénycikk kimondta, hogy a kisdedóvás feladata a 3-6 éves gyermekeket ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni, másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni. Tanításnak a kisdedóvódában nincsen helye.156 Az egyletnek voltak alapító, rendes és gyámolító tagjai. Azok lehettek tagok, akik 3 évre előre elkötelezték magukat 3 forint tagdíj megfizetésére, vagy 100 forintot adományoztak az egyletnek, illetve azok, akik egyszerre 10 Ft-ot és évente 2 Ft-ot fizettek. A fenti fizetési feltételek alapján eleve kizártnak tűnik az, hogy a rászoruló családok igénybe vegyék a kisdedóvó szolgáltatásait, holott nagy valószínűséggel a szegényebb családoknak még nagyobb szüksége lenne a gyermekek felügyeletére, megfelelő gondozására hiszen a gazdagabb családokkal ellentétben az anya is munkavégző. Az iparosodás a családok egyre nagyobb hányadát érintette abból a szempontból is, hogy a gyermekek napközbeni ellátását és felügyeletét lehetetlenné tette. Ha a nők nem is mentek el otthonról, de az esetek nagy százalékában ún. otthonmunkát végeztek.157 A szegényebb családok szükségleteit valószínűleg az egylet vezetői is felismerték, hiszen lehetővé tették, hogy a szegény családok gyermekei ingyenesen vehessék igénybe a kisdedóvó szolgáltatásait. Azonban ezt egy feltételhez kötötték, amire racionális, gazdasági szempontból szükség volt. A feltétel pedig az volt, hogy egy rendes, alapító vagy gyámolító tag ajánlását kellett birtokolni, azaz a szegény családoknak bizonyos kapcsolatokkal kellett rendelkeznie ahhoz, hogy gyermekük felvételt nyerjen az óvodába. Érdekes lenne megvizsgálni azt, hogy a felvett gyermekek közül, hány olyan van, aki más ajánlásával került az intézménybe, azaz szegény családból származik, de erre nézve sajnos nem állnak rendelkezésemre 156 157
Dr. Csorna Kálmán i.m. 209-210.o. Kaszás Marianne i. m 129. o.
106
adatok. A szegény családok gyermekei számára több szempontból is meghatározó volt, ha az intézménybe felvételt nyertek. Egyrészt lehetővé tette valamennyi családtag munkavállalását, ami a család bevételeinek növekedését segítette elő. Másrészt, amint az óvoda híradásaiból kiderül az oda felvett gyermekek körében a halandósági mutató nullára csökkent, holott tudni lehet, hogy a vizsgált időszakban országos szinten magas volt a gyermekek halálozási arányszáma. Az óvodai beszámolók szerint több év is eltelt úgy, hogy csupán egyetlen olyan gyermek halt meg, aki az óvoda kötelékébe tartozott. Egy 1886-os országos adatsor szerint: 100 vagyonos újszülöttből tíz, 100 középosztályba tartozó szülő gyermekéből 15, míg száz vagyontalan munkás újszülöttjéből 70 halt meg.158 Ezen adatok tükrében azonban jogosan merül fel a kétely, hogy vajon egyáltalán voltak-e szegény gyermekek az óvoda látogatói között? A Kőszeg és Vidéke egy 1883-ból származó írása arról tesz említést, miszerint intézkedés született arra vonatkozólag, hogy a gyermekek a déli időszakban is a kisdedóvóban maradhassanak, hogy így alkalom adassék a szegény szülőknek is kik nap, mint nap munkába járnak, hogy ilyformán gyermekükről gondoskodjanak. A cikk arról is beszámol, hogy sajnálatos módon pont azok nem járatják óvodába gyermekeiket, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.159 A gondozáson, nevelésen túl az étkeztetés iránti igény is felmerült, mégpedig az óvoda mellé egy tápintézet felállításának formájában szerették volna ezt a szükségletet kielégíteni s elsősorban a szegényebb gyermekek igényeire gondolva. Azonban az egylet elegendő anyagi forrás hiányában ennek az elvárásnak nem tudott eleget tenni. A Kisdedóvó Egylet meglehetősen nagy támogatottságot élvezett a lakosság részéről, a működés megkezdése után 10 évvel 19 alapító, 21 gyámolító és 108 rendes tagja volt. Mindemellett tudni lehet, hogy átlagosan 100 – 120 fő volt az intézménybe beíratott gyermekek száma. Egy a helyi lapban megjelent, 1883-ból származó tanulmány azonban fel hívja a figyelmet arra, hogy a Kőszegen működő intézmény a hétköznapi gyakorlatát vizsgálva sokkal inkább gyermekkertnek nevezhető, mint kisdedóvónak. A gyermekkert rendeltetése, hogy a 3 év feletti gyermekeket az elemi oktatásra előkészítse, szellemi fejlesztésben részesítse. Ugyanakkor a kisdedóvó feladata az 1 158 159
Herczog Mária i.m. 34. o. Kőszeg és Vidéke 1883.5.szám 2.o.
107
éven felüli gyermekek gondos ápolása, mégpedig olyan családok gyermekei esetén, kiknek a szülei „kenyérszerzők”. A kisdedóvóban a gyermekek reggeltől estig tartózkodhatnak, míg a gyermekkertben csak néhány órát. Fröbelt160 - az óvodai nevelés pedagógiai és módszertani alapjainak első kidolgozóját - idézi, ki szerint: „A kisdedóvó kiszakítja a gyermeket a családja köréből, ami nem egy hátrányt szül. Szerencsés családban a gyermek az egész napot a családja körében tölti, a gyermekkert a kettő között foglal helyet és áldásosan békíti a viszonyokat.” A cikk írója kifejti, hogy a Kisdedóvó Egylet működése nagyon hasznos Kőszegen, főként a magyar nyelv ápolása tekintetében, ugyanakkor a város viszonyait ismerve valódi kisdedóvóra lenne elsődlegesen szükség és nem gyermekkertre.161 1889-ben elsőként megtartott Országos Gyermeknevelési Kiállítás kapcsán fejtette ki véleményét Dr. Faragó Gyula a helyi lap hasábjain a gyermekvédelem magyarországi helyzetével kapcsolatban. Adatai szerint Magyarországon az adott időszakban évenként 250 000 gyermek halt meg, a 625 000-es születési számmal szemben, eszerint a gyermekhalandóság 40%-ra tehető. Meglehetősen negatív képet fest a magas halálozási arány mögött meghúzódó okokat kutatva. A halálokokat felsorakoztató hivatalos statisztikák a diftériát, a skarlátot és egyéb fertőző betegségeket említenek fő halálokként, ám ezek az adatok a valós esetek töredékére adnak csak magyarázatot. A fő halálokok a következők: - Gyomor és bél betegségek, melynek oka, hogy válogatás nélkül kapják a csecsemők és kisgyermekek azokat az ételeket melyekhez emésztőrendszerük még éretlen - Nem megfelelő lakáskörülmények: túlzsúfolt, piszkos lakások, nyirkos padló. - A szülői felügyelet hiánya, gondatlanság, gyermekek magára hagyása, ki így „télen a hóban, nyáron a pocsolyában fetreng, kemence tüze égeti meg vagy akár a disznók tépik szét”. - A szülők tudatlansága, nem ismerik a kisdedápolás szabályait. „Valljuk be őszintén, hogy a magyar nép jobban törődik a szarvasmarhájával, mint a gyermekével, annak ha baja van rögtön hívatja az állatorvost, másrészt pedig
160
Friedrich Wilhelm August Fröbel 1837-ben nyitott óvodát Németországban. Kezdetben játszó és elfoglaló intézmény nevet viselte az intézmény, melyet később gyermekkertre (kindergarten) változtatott. Pedagógia és módszertani elveinek Európa szerte számos követője lett. 161 Kőszeg és Vidéke 1883. 6. szám. 1-2. o.
108
hivatalosan van konstatálva, hogy kb. 100 000 gyermek halt el anélkül, hogy orvos gyógyította volna.”162 Ez utóbbi ismeretében különösen meglepő, hogy az Óvoda Egylet elnökének 1888. évi beszámolójából kiderül, hogy az adott évben egy gyermek halt meg az intézménybe felvettek közül, s halálesetre már évek óta nem volt példa. Szintén a beszámolóból tudható, hogy az intézménybe felvett gyermekek száma már meghaladta a 140 főt s ezzel elérte a felvehető gyermekek számának felső határát. Jellemzően 3-5 éves gyermekek vettek részt az óvodai nevelésben, melynek egyik fő erényének azt tartották, hogy a nevelés és a játék is magyar nyelven folyt. Ez által lehetővé vált, hogy a német ajkú gyermekek könnyen megtanulják a magyar nyelvet. A gyermekek egész évben járhattak óvodába kivéve az egy hónapos nyári szünet idejét. „Fő gond oda fordíttatódik, hogy a gyermekek a balesetektől megóvva legyenek – e mellett a szolid bánással és tapintatossággal engedelmességre, rendre, tisztaságra és nyájas modorra szoktattatnak.”163 A kisdedóvásról szóló törvény rendelkezik a gyermekek óvódába járási kötelezettségéről. Kimondja, hogy: ott ahol kisdedóvóda vagy menedékház van, minden szülő vagy gyám köteles 3-6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni, ha csak nem igazolja, hogy a gyermek otthon vagy bárhol állandóan kellő gondozásban és felügyeletben részesül.” Aki az előírt kötelezettségnek nem tesz eleget
10 koronától 50 koronáig terjedő fokozatosan emelkedő és
ismételten
kiróható pénzbírságban marasztalja el a kisdedóvóda vagy a menedékház javára. Ugyanez
a
jogszabály
már
az
egyes
települések
óvodalétesítési
kötelezettségét is kimondja. „Minden törvényhatósági joggal felruházott város tartozik saját erejéből kisdedóvodát állítani és a törvény rendeletének megfelelően fenntartani, ha a városban vagy községben óvoda nincs…” A törvény szerint kisdedóvókat felállíthatnak és fenntarthatnak: az állam, községek, hitfelekezetek, jogi személyek és magánegyének. Az alapító szándékától függetlenül azonban a jogszabály megjelenése után már nem lehet különbséget tenni a gyermekek között a felvételnél felekezetükre vagy anyanyelvükre való tekintettel. Továbbá a szegénységüket igazoló szülők gyermekeit díj nélkül kell felvenni az egyes
162 163
Dr. Faragó Gyula: Országos kisdednevelési kiállítás In.: Kőszeg és Vidéke 1889.38. sz. 1-2. o. A kőszegi kisdedóvóból In.: Kőszeg és Vidéke 1889. 4. szám.
109
kisdedóvókba. Kőszeg városa tulajdonképpen egy kötelezően előírt feladattól menekült meg azáltal, hogy a Kisdedóvó Egylet ennek már eleget tett.
5. Az állam, mint új szereplő – a gyermekvédelem rendszerének kialakulása és annak helyi hatásai
110
Dolgozatom utolsó nagy fejezetében a századforduló és az I. világháború közti, mintegy másfél évtized helyi gyermekvédelmi törekvéseivel foglalkozom. E fejezet vonatkozásában azonban jóval nagyobb teret kell szentelnem az országos szintű változások bemutatásának. Nem megkerülhető az 1901. évi gyermekvédelmi törvény megalkotásával induló jogszabály alkotási hullám eredményeként létrejövő állami gyermekvédelmi rendszernek a felvázolása. Hiszen ezen jogszabályok szabják meg a helyi gyermekvédelmi rendszer kereteit és működésének feltételeit. Az állam, mint új szereplő jelenik meg a szociális gondoskodás ezen területén s ezáltal egy újfajta munkamegosztás is létrejön. Egyértelmű az állam szerepének túlsúlya a századfordulótól, de a megelőző évtizedek jótékony egylet alakítási hulláma is érezteti még a hatását. Ugyanakkor a hangsúlyok eltolódását láthatjuk, hiszen míg korábban elsősorban az emberbaráti célzattal létrejövő egyletek tevékenységének túlsúlya figyelhető meg, ezen időszaktól az ilyen típusú alapítások szerepe kiegészítő jellegűvé válik. Gayer szerint a század elején is tömegesen létesültek az új jótékony célú egyletek, számuk 1910-ben már a 2600-at is meghaladta. Ugyanakkor tevékenységük meglehetősen eseti jellegű volt, csekély eredményeket értek el.164 Hazánknak a nyugat-európai fejlődési ívvel való kezdeti együtt haladása az árvaellátás és az elhagyott gyermekek gondozása területén, a 20. század elejére már bizonyos szintű megkésettséget mutat. Fuchs szerint a 19. századi franciaországi gyermekvédelem négy szakaszra osztható, mely szakaszok problémafelvetései és tipikus elemei hazánk tekintetében csupán a századforduló környékén kerülnek napirendre. A francia társadalom mind a négy periódusban bírálta a gyermekek elhagyását illetve az anyákat, akik elutasítják gyermekeiket, csupán az elítélés hőfoka volt korszakonként más. A 19. század első harmadára jellemző a lelencházak létrehozása, azonban az ezekbe való bemenet szabályozatlan volt. Ugyanakkor fontos elem, mely hazánk tekintetében is egy markáns problémakör marad hosszú évtizedeken keresztül, hogy az elhagyott gyermekek vidéken, tápszülőknél történő gondozása kontroll nélkül marad. A következő periódusra, mely 1830 és 48 közöttre tehető, az elhagyott gyermekekkel kapcsolatos költségek csökkentésére valamint az anyák erkölcseinek javítására és a családok összetartó erejének növelésére való törekvés volt a jellemző. A harmadik periódusban, mely a 19. század derekára tehető
164
Gayer Gyula : Gyermekvédelem Vas megyében In.: Vasi Szemle 1961.2. sz. 2. o.
111
az állami finanszírozás kerül előtérbe, s ez az a pont ahol némi lemaradás mutatkozik hazánk vonatkozásában. Az utolsó periódusban, mely értelemszerűen a század utolsó harmadát foglalja magában, fő elem az állami szerepvállalás, előrelépés történt a higiénia és a közösségi attitűdök területén s ami ennél is fontosabb átfogó jóléti programok kezdtek körvonalazódni.165 A francia gyermekvédelem történte tekinthető a szegény gyermekek védelmére kialakuló európai rendszerek egyik típusának, míg a másik típust a német jóléti gondozás testesíti meg. A francia rendszer egységes fejlődést mutat, mely a lelencüggyel vette kezdetét és egy valamennyi rászoruló gyermek felölelésére törekvő állami rendszer kiépítésével végződött. A német rendszerben a polgári községek azonos gondoskodásban részesítették a gyermekkorú és a felnőtt nélkülözőt, ami miatt a gyermekvédelem területe önálló fejlődésnek sokáig, egészen a 19. század végéig nem indulhatott. Ha a magyar gyermekvédelem fejlődését szeretnénk a fenitek alapján tipizálni, akkor inkább a germán típusú fejlődés elemeit vélhetjük felfedezni hazánk vonatkozásában.166 A hazai gyermekvédelem szempontjából a korszak meghatározó fogalma az elhagyottság. Az 1901. évi VIII. törvény szerint elhagyott az a 7 évesnél nem idősebb gyermek, aki lelenc, azaz talált, szülei ismeretlenek, aki vagyontalan árva és árvaházban nem helyezhető el; akit a szülei mert börtönben, kórházban vannak, nem gondozhatnak vagy akit a nagyszülők sem képesek eltartani. Másfél hónap múlva a fogalmat kiterjesztették a gyermekek 15 éves koráig. Majd több ízben módosítva jelentését az erkölcsi elhagyottság fogalmával is kibővítették.167 Az új rendszer érdemének tekinthető a korábban meglévő jelentős helyi különbségek kiegyenlítésének irányába tett hatása, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne termelt volna ki számos visszásságot vagy ne hozott volna létre helyenként kevésbé célravezetőnek tekinthető gyakorlatot. Kőszeg helyzete és régiós jelentősége is megváltozott ebben az időszakban. A korábbi „polgárvárosnak” tekintett település egyre inkább kezdett ipari jelleget ölteni. A környékbeli települések közötti központi szerepe is teljes mértékben megszűnt, azt ez időre a közeli Szombathely vette át. Így nem volt kérdés, hogy a megyében Szombathely városában hoznak létre királyi gyermekmenhelyt. 165
Rachel Fuchs: Abandoned children: foundlings and child welfare in nineteenth century France 1984. 29. o. 166 Dr. Csorna Kálmán i.m. 21-22. o. 167 Gyáni Gábor 1998. i.m. 26. o.
112
5.1 A helyi társadalom a századforduló környékén A községi törvény életbelépését követően Kőszeget a rendezett tanácsú városok közé sorolták, de szabad királyi városi címét megtarthatta. Ami a múltbéli helyzettel ellentétben inkább bírt jelképes jelentőséggel, minthogy
valódi kiváltságokat
jelentett volna. Az 1890-es években a városban 3197 magyar, 3679 német és 140 horvát lakos élt. A vallási megoszlást tekintve a nagy többség katolikus, a lakosság 23%-a református, míg 3%-uk izraelita volt.168 Ebben az időszakban azonban a korábbiakhoz képest a fenti megoszlás már nem bírt akkora jelentőséggel, mint az előzőekben. Az elhagyottnak nyilvánított gyermekek ellátása szempontjából, mely döntően állami alapon történt, már nem volt érdekes a gyermek vallási hovatartozása, ezáltal egy korábbi időkre jellemző meglehetősen szigorú szelekciós mechanizmus tűnt el a rendszerből. Az első világháború előtti időszakban F. Mérey a tipikusan ipari jellegű települések közé sorolja Kőszeget. A népesség foglalkozási ágak szerinti megoszlása is ezt tükrözi. Nyilvánvalóan a város társadalmának rétegződése, lakosságának életmódja és szociális problémái is ennek megfelelően alakultak. Az 1900-as évben a teljes lakosság 7931 főt tett ki, melynek 46%-a volt kereső. Míg 1910-ben némi növekedés tapasztalható a lakosságszámban, ami 8423 főre emelkedett, a keresők aránya azonban szinte azonos a korábbi korszakéval, hiszen 47%-ra tehető.
Kőszeg város népességének foglalkozásszerkezeti megoszlása 1900, 1910 (%) Foglalkozási ágak
1900 (%)
1910 (%)
168
Nagy Miklós: Vas megye népmozgalma és népességének állapota, 1867-1920 261. o. In.: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2000/2. 44-49. o.
113
Iparral foglalkozó lakosság
31
32
Kereskedelem
4
4,6
Közlekedés
2,1
2,2
Közszolgálat
6,5
7,5
Véderő
14
14
Napszámos
3,5
3,5
Házicseléd
12
9
Egyéb
11
12
17. számú táblázat Forrás: F. Mérey i.m. 262. o. Látható, hogy a népesség legnagyobb hányada valóban az iparból élt meg. A véderő igen magas százaléka annak tudható be, hogy egy zászlóalj állomásozott Kőszegen. Mindezek után a legnagyobb csoportot a cselédek jelentik mindkét vizsgált év vonatkozásában. Témám szempontjából mindez azért bír jelentőséggel, mert az iparban dolgozó nők és a cselédek jelentik azt a két csoportot, amelyek leggyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, mely a gyermekük veszélyeztetésével jár. Itt két jelenségre gondolok, egyrészt az e körből kikerülő törvénytelen gyermekek magas arányára, másrészt pedig a megfelelő nő és munkásvédelem következtében kialakuló veszélyeztetettségi helyzetekre. 5.2 Az állami gyermekvédelem kialakulása 5.2.1. Az állami szerepvállalás háttere A
19.
század
utolsó
harmadáig
a
gyermekvédelmi
tevékenység
nagymértékben az árvaházi ellátásra és eseti segélyezésre korlátozódott. Számos bizonytalanság merült fel abban a tekintetben, hogy vajon kinek a felelőssége az elhagyott, veszélyeztetett gyermekek ellátása, gondozása illetve arra nézve, hogy hány éves korig kell a köznek gondoskodnia a rászoruló gyermekekről. A század végén már 105 intézmény működött az országban, 9 állami, 4 megyei, 18 községi, 45 felekezeti és 29 egyesületi.169 Az intézmények nagyon kis hányada volt állami vagy megyei fenntartású, még mindig az egyházak és egyletek tevékenysége 169
Herczog Mária i.m. 31. o.
114
dominált ezen a területen. Azonban a század végén egyre több figyelmet kapott a kormányzat részéről is a gyermekvédelem kérdése, amely alatt már nem csak az árvaellátást értették. Fontos előrelépés, hogy a gyermekvédelem gondolata és kérdésköre mindinkább foglalkoztatta az össztársadalmat, a politikusokat és a helyi közösségeket is. A gyakorlatban elsősorban két dolog miatt került középpontba a gyermekvédelem kérdésköre, egyrészt a gyermekhalandóság kirívóan magas aránya másrészt, pedig a fiatalkori illetve gyermekbűnözés tömegessé válása. Mindkét jelenség oly méreteket öltött, legalábbis a statisztikák szintjén, hogy az állam nem hunyhatott szemet tovább a gyermekeket érintő problémák felett. Fontos megemlíteni, hogy a valóságban nem feltétlenül nőtt a gyermekbűnözés, hiszen a századforduló környékének közfelfogására és az újonnan kialakuló jogi környezetre jellemző, hogy a korábban már létező és a köz által sokszor megszokott vagy megtűrt élethelyzetek kerültek kriminalizálásra, mint például az iskolakötelesség alóli kibúvás. A magas csecsemő és gyermekhalandóság statisztikáinak javítása az állam saját érdeke volt gazdasági szempontból is. A gyermekvédelemre költött pénz tulajdonképpen egy jó gazdasági befektetés is, hiszen minden egyes „megmentett” gyermekből adófizető állampolgár válhat.170 Másrészt Nyugat - Európa szerte megindult valamiféle gyermek és anyavédelmi tevékenység így az ország nemzetközi megítélése szempontjából is lényeges volt, hogy halad–e az újabb szociális eszmékkel és követi-e a nyugat-európai példát s jobb viszonyokat teremt-e a gyermekek számára. De az ország gazdasági érdeke nyilvánvalóan sokkal nagyobb súllyal jelent meg ennél. A gyermekbűnözési ráták csökkentése egyrészt a társadalmi béke megteremtése szempontjából volt lényeges és nem elválasztható az általános gyermekvédelem jogi és gyakorlati rendszerének kialakításától sem. Ha egy gyermek megfelelő körülmények között élhet, mely alatt elsősorban a családi köteléket és legalább a fizikai szükségletek minimális szintű kielégítését értem, valószínűleg kevésbé fordul a bűnözés útja felé. Az államgazdasági érdeke markánsan megjelenik ennél a problémacsoportnál is, hiszen a jelenség megfékezésével nemcsak „jó”
170
Gergely Ferenc: A magyar gyermekvédelem története Püski kiadó, Budapest 1997. 11. 0.
115
állampolgárokhoz jut, hanem a gyermekbűnözés eddigi gyakorlatából, a gyermekek börtönökben történő elhelyezéséből származó anyagi terhektől is mentesül. A Belügyminisztérium adatai szerint 1894-ben 21 661 öt év alatti gyermek halt meg, ami az összes halálozás 50%-át tette ki. 1900-ban, Európa vonatkozásában Magyarország 25%-al, az első helyen állt a gyermekhalandóság tekintetében.
171
Ez
az igen magas arányszám pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden negyedik megszületett gyermek meghalt. Az 1911-15 közötti időszakban meghalt 229 382 hét éven aluli gyermek közül alig 50% részesült orvosi kezelésben, vagyis fele úgy halt meg, hogy orvos egyáltalán nem is látta.172 A csecsemőhalandóság Vas megyei mutatóit az országos adatok tükrében vizsgálva láthatjuk, hogy az országos tendencia e megyében is érvényesül. A csecsemőhalandóság 1000 élveszülöttre számított értékének vizsgálatánál azonban némi eltérés mutatkozik a 20. század első évtizedének adataira vonatkozóan, mégpedig Vas megye javára. Az eltérés oka véleményem szerint egyszerűen abból származhat, hogy az országos adatokat meglehetősen torzíthatják az elmaradottabb megyék adatai, míg a Vas megyei térség a gyermekvédelem tekintetében viszonylag haladó eszméket vallott és követett. A csecsemőhalandóság fontosabb mutatói Vas megyében Időszak
Egy éven aluli meghaltak Évi átlagos száma Országos
Vas
Összes halálozás %-
1000 élveszülöttre
ában
számítva
Országos
megye 1900-1910
56861
1791
Vas
Országos
megye 31,6
32,7
Vas megye
216,3
200,3
18. számú táblázat Forrás: Medgyes László: Vas megye csecsemőhalandósága Vasi Szemle 1968. 4. sz. 510. o.
A korai és késői csecsemőhalandóság alakulása 1000 élveszülöttre számítva Vas megyében
171
Gergely Ferenc i.m. 9. o.
172
Gayer Gyula: A gyermekvédelem Vas megyében In.: Vasi Szemle 1961/2. 2. o.
116
Időszak
Halvaszületett 0-6
Összesen:
1
1-11
1 éven
hónapos
hónapon
hónapos
alul
korban
belül
korban
meghalt 1900-
19,9
33,9
53,8
79,6
143,7
223,3
17,4
33,3
50,7
80,0
138,1
218,8
18,6
29,3
47,7
70,8
127,2
198,o
1904 19051909 19101912 19. számú táblázat Forrás: Medgyes i.m. 517 .o. A 19. számú táblázat adatai jól mutatják, hogy nemcsak a megszületett gyermekek körében volt magas a halandóság, hanem a perinatális halálozás is meglehetősen magas, hiszen szinte minden negyedik gyermek halva született. Valamint az életük első hónapjában meghalt gyermekek száma és az egy éven beül elhunytakhoz viszonyított aránya is magas, 1900 és 1904 között 35,6%, 1905 és 1909 között 36,5%, 1910 és 1912 között 35,7%. Ez egyértelműen a megfelelő anyavédelem hiányát s egy szükséges beavatkozási irányt mutat, valamint azt is jelzi számunkra, hogy a gyermekvédelmi törvény és az általa létrehozott gyakorlat bevezetését követő egy évtizedben a halálozási arányokban javulás nem történt a várakozásokkal ellentétben. A fenti statisztika is jól példázza, hogy a gyermekvédelem és az anyavédelem egymástól nem elválaszthatók. Ha az állam nem áldoz az anyák - itt elsősorban a munkás nőkre, cselédekre és napszámosokra kell gondolnunk - szülés előtti védelmére illetve a szülés körüli megfelelő ellátására valamint a szülés utáni legalább minimális védelem biztosítására, akkor a gyermekek születése utáni időkre korlátozódó gyermekvédelmi törekvések jó része hiábavalónak tűnhet. Mindehhez a jogalkotóknak meg kell teremteni a megfelelő munkajogi és társadalombiztosítási hátteret is. A szülő nőknek az 1884. évi XXIV. törvénycikk, az ún. ipartörvény 4 hét szülési szabadságot engedélyezett. Az 1907. évi XIX. törvénycikk gyermekágyi 117
segélyt állapít meg a szülő nőknek 8 hét időtartamra. Ez időn túl terjedő munkaképtelenség esetén a rendes táppénz szabályai vonatkoznak a gyermekágyas nőre.173 Az említett jogszabályoknak azonban van egy szépséghibája, mégpedig az, hogy a szülő nőknek csak egy csoportjára vonatkoznak, hiszen a társadalombiztosítás rendszeréből ez idő tájt a munkavállalók jelentős része még kimaradt. Így nem vonatkozott például az otthonmunkásokra, cselédekre, gazdasági munkásnőkre házi tanítónőkre, pontosan azokra a csoportokra, akiknek a legnagyobb szükségük lett volna az ellátásokra. 5.2.2 Gyermekvédelmi törekvések előtérbe kerülése 5.2.2.1
A
szervezett
gyermekvédelem
gondolatának
megjelenése
Magyarországon A századfordulóhoz közeledve egyre inkább hallatták a hangjukat azoknak a társadalmi csoportoknak a képviselői, melyek szerint szükséges a gyermekvédelem rendszerének egy szervezettebb formáját kialakítani. Igyekeztek felhívni a társadalom és a jogalkotók figyelmét a - mai terminológiával élve – veszélyeztetett gyermekek csoportjaira és azok problémáira, illetve különböző megoldási alternatívákat is javasoltak. 1899-ben rendezték meg a fővárosban az első Nemzetközi Gyermekvédelmi Kongresszust, amely tulajdonképpen a két évvel később elfogadásra kerülő első gyermekvédelmi törvényünket készítette elő. A kongresszus szervezői Gyermekvédő-intézetek Magyarországon címmel kiadványt jelentettek meg és Nemzetközi Gyermekvédelmi Kiállítást is szerveztek. A kongresszuson résztvevő jogi, orvosi, pedagógiai, jótékonysági és emberbaráti szakosztály olyan ajánlásokat tett melyek az adott korban igencsak modernnek mondhatóak.174 Ezek a következők voltak: „törvényesen garantált intézményi ellátás, ahol szakemberek dolgoznak; a gyermekek érdekének előtérbe kerülése; több szakma képviselője által átgondolt, többszempontú mérlegelés alapján meghozandó intézkedések; igény a dokumentációra és a képzésre.”175 A gyermekvédelmi törvény elfogadását követően a Budapesti Ügyvédi Kör megalakítja a gyermekvédelmi bizottságát 200 ügyvéd közreműködésével. Egyrészt
173
Schwimmer Rózsa: Az anyaság védelme In.: A nő és a társadalom 1908. május 1. 2. 0. Pik Katalin i.m. 57-59. o. 175 Pik Katalin i.m. 68. o. 174
118
a bíróság elé kerülő fiatalok védelmét kívánták ellátni, másrészt pedig a gyermekvédelmet érintő jogszabályokat kellőképpen előkészíteni.176 1906-ban megalakult az Országos Gyermekvédelmi Liga, melynek működésével később részletesen is foglalkozom. A gyermekvédelem témakörének előtérbe kerülését mutatja az is, hogy megjelentek az első szakmai lapok. 1905-ben adták ki először a Gyermekvédelmi Lapot és a Gyermek című folyóiratot is. Mindkettő szakmai tanulmányokat közölt a gyermekek védelmével és a gyermekeket érintő problémákkal kapcsolatban.177
5.2.3 Új keretek – a gyermekvédelem jogi rendszere A gyermekek védelméhez kötődő jogszabályok között feltétlen meg kell említenünk a közegészségügyi törvényt, amely hangsúlyozta a szülők illetve a gyámok azon kötelezettségeit, melyek a felügyeletük alatt álló gyermekek egészségéhez kötődtek. Az 1876. évi XIV. törvénycikk elrendelte a szülőházak és a dajkaságba adott gyermekek szigorú hatósági és orvosrendőri felügyeletét. A törvény kimondta, hogy a gyermek egészségi állapota hatósági felügyelet és intézkedés tárgyát képezi. Szükség esetén minden 7 évesnél fiatalabb gyermekeket orvosi segélyben kell részesíteni, aki ez ellen vét kihágást követ el. A törvény a felől is rendelkezett, hogy a vagyontalan gyermekek gyógyítási költségei az illetőségi községet terhelik. A fenti intézkedések komoly előrelépést jelenthettek volna a gyermekek egészségi állapotának javulása és a csecsemő illetve gyermekhalandóság csökkentése szempontjából, ha a jogszabályban foglaltak betartásra kerülnek. Azonban sem a mortalitási sem a morbiditási statisztikák nem mutattak javulást a törvény elfogadása utáni évtizedekben.178 Lényeges változást hozott az elhagyott gyermekekkel kapcsolatban felmerült költségek vállalásának és fedezésének tekintetében az 1898. évi XXI. törvénycikk életbe lépése. A törvénycikk szerint az állam a talált, valamint a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek számára 7 éves korukig a felmerült gondozási, ápolási és nevelési költségeket valamint a szülő nőknek és szülötteiknek ápolási
176
Herczog Mária i.m. 36. o. Herczog Mária i.m. 39. o. 178 Dr. Csorna Kálmán i.m.206. o. 177
119
költségeit az Országos Betegápolási Alapból fedezi. A törvény kimondja, hogy: „az illetőségi község mindazon esetekben, midőn az illető maga, mint az érette fizetni köteles hozzátartozó szegények, köteles a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek
ápolásáról,
eltartásáról
és
neveléséről
7
éves
korukon
túl
gondoskodni.”179 Így a 7 évesnél idősebb gyermekek tekintetében, ugyan a felelősség kérdését a törvény tisztázta azáltal, hogy az egyes községekre hárítja azt, azonban még mindig megoldatlan volt a finanszírozás kérdése, hiszen forrást a feladat mellé nem rendelt az állam. A fenti jogszabály által kialakított új rendszernek azonban voltak problémás pontjai. Mivel nem álltak rendelkezésre megfelelő intézetek a Fehér Kereszt Egyesület és a Budapesti Gyermekmenhely Egyesület kapta az államtól azt a megbízatást, hogy a talált illetve elhagyott gyermekek elhelyezéséről gondoskodjon központi intézetében illetve a vidéken található fióktelepein. Egy 1897-es jelentés szerint a megelőző évben 580 gyermekágyas nőt láttak el, akiknek 93,6%-a házicseléd volt. Összesen 605 gyermeket vettek fel, s ebből 423 gyermeket dajkaságba adtak.180 A rendszer nem megfelelő működése abban nyilvánult meg, hogy sok rászorulónak nem nyújtott segítséget, míg számos olyan gyermek került gondozásba, akinek eltartásáról hozzátartozói tudtak volna gondoskodni. A gyermekeknek kétféle elhelyezést biztosított, az említett telepi elhelyezést illetve a saját szüleiknél is maradhattak, akik tartásdíjat kaptak.181
Ez utóbbi megoldás egy teljesen új
szemléletet tükröz, amely már nem csak a gyermekek minimális szükségleteinek kielégítését célozza meg. A gyermek lelkével is foglalkozik, s figyelembe veszi, hogy a gyermek számára az esetek nagy többségében a családi közeg biztosítja a megfelelő testi – lelki fejlődését. Ugyanakkor a gyermekek körülményei vagy - mai terminológiával - veszélyeztetettsége sok esetben semmit sem változtak és orvosi felügyeletben sem részesültek. Hiányzott ugyanis egy olyan segítő személy, aki a család helyzetének változásában közreműködhetett volna és a szükséges tanácsokkal ellátná a családot. Összegezve tehát, az anyagi segítség mellett személyes szociális gondoskodásra is szükség lett volna ahhoz, hogy a rendszer elérje a célját.
179
1998. évi XXI. tc. A nyílvános betegápolás költségeinek fedezéséről Kaszás Marianne: Az egyesületi karitásztól az állami gondoskodásig Szociológiai Szemle 1994/1. 132. o. 181 Dr. Csorna Kálmán i.m. 149. o. 180
120
Az állam úgy vélte, hogy túlságosan sokba kerül számára ez a fajta gyakorlat, mely pazarlónak is mondható, ezért egy „saját” gyermekvédelmi rendszer kialakítását
sokkal
célszerűbbnek
tartotta.182
Így
megszületett
Az
állami
gyermekmenhelyekről szóló 1901. évi VIII. törvénycikk, mely egyben megoldva a felelősség és a finanszírozás
kérdését is, kimondta, hogy „…az állam a talált,
valamint a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított gyermekeknek ezek 15. életévének betöltéséig ellátásáról és neveltetéséről gondoskodik s e czélból az országban állami gyermekmenhelyeket állít.”183 A fenti jogszabály szerint: „Az állami gyermekmenhelyek falain belül csupán a beteg, gyenge fejlettségű, különösebb ápolást és orvosi gondozást igénylő gyermekek tarthatnak, a többiek rendszerint az intézmény falain kívül helyeztetnek el.” E gyakorlatot követték Kőszegen is, ilyen esetekben a közgyám tett jelentést az egyes gyermekek gyengeelméjűsége vagy más fogyatékossága kapcsán. Az árvaszék ilyenkor kimondta, hogy a gyermek el nem helyezhető, így a szombathelyi gyermekmenhelybe
történő
szállítását
is
elrendelték.184
Az
állami
gyermekmenhelyek fenntartási költségeit az Országos Betegápolási Alapból fedezték. 1901. évi XXI. törvénycikk, mely a közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek
gondozásáról
rendelkezett,
kimondta,
hogy
az
állami
gyermekmenhelyekbe felvett gyermekek, amennyiben 7-ik életévük betöltésekor törvényhatósági vagy magánárvaházban, avagy valamely más jótékony intézetben vagy egyesületnél el nem helyezhetők, 15 éves korukig az állami gyermekmenhelyek kötelékében maradnak. Ez továbbra sem jelentette azt, hogy a gyermek valóban az intézet falai között élt. „Megbízható gondviselőknél” helyeztette el, ami azt jelentette, hogy gazdákhoz illetve iparosokhoz adták ki a gyermekeket. Ez az intézkedés később sok probléma forrása volt, hiszen a gazdák és iparosok nagyon sokszor a kizsákmányolható munkaerőt látták az állami gondoskodásban élő gyermekekben. „Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó 7-15 éves gyermekek gondozási (eltartási, nevelési és kiképzési) költségei az illetőségi községet terhelik.” Azaz a felelősséget az állam felvállalta, azonban a finanszírozást részben továbbra is
182
Dr. Csorna Kálmán i.m.149. o. Herczog Mária i.m. 35. o. 184 Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 205/1907 183
121
az egyes községekre hárította. Az állam hozzájárult némileg a felmerülő költségekhez, mégpedig oly módon, hogy ezen a jogcímen a községek számára segélyt folyósított, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy ezt a pénzforrást elsősorban a vagyontalan községbeli, elhagyott gyermekek gondozására kell fordítani. Így az egyes községek terhei a 7 éven felüliek ellátása tekintetében megmaradtak ugyan, de némileg csökkentek. . A Kőszegi Polgármesteri Hivatal is nagy számmal kapta azokat a megkereséseket, melyek egy-egy elhagyottnak nyilvánított, helyi illetőségű gyermek után felmerült gondozási költség mielőbbi befizetését kérik. Látható, hogy kulcskérdés a gyermekek és az egyes községek szempontjából is a gyermekek illetőségének meghatározása. Az 1886. évi XXII. törvénycikk szerint a törvényes vagy törvényesített gyermekek apjuk, az örökbefogadott kiskorúak örökbefogadójuk illetőségét követték. A törvénytelen gyermekek, pedig annak a községnek a kötelékébe tartoztak, amelybe anyjuk tartozott a születésüknek az idején. Abban az esetben, ha a gyermeket úgy találták valahol és nem deríthető ki a származása, akkor annak községnek a kötelékébe tartozik, amelyben találták. 5.2.3.1 Igazságügyi gyermekvédelem A századforduló környékén felépülő állami gyermekvédelem másik ágát jelentette az ún. igazságügyi gyermekvédelem rendszerének kialakítása. 1844-ben hozták létre az országban az első javító intézetet Aszódon, majd 1890-ben Rákospalotán Leánynevelőintézetet alapítottak, 1895-ben Székesfehérváron, majd Kolozsváron nyitotta meg kapuit ilyen típusú intézmény. A javító intézetekbe azonban ebben a korszakban csavargó, koldus gyermekek is bekerülhettek illetve szülői kérésre a rossz erkölcsű, elhanyagolt gyermekek is. Mindez a javító intézetek nagy zsúfoltságához vezetett, melynek ellensúlyozásaképp a bűncselekményt elkövetett fiatalok egy részét a javítóintézetek helyett a börtönbe utalták. 185 Ez utóbbi megoldás alkalmazása azonban azzal járt, hogy a gyermekeket még inkább a bűn útjára terelték. A börtönök nem nyújtottak megfelelő környezetet ahhoz, hogy a gyermekek erkölcsi veszélyeztetettsége bármennyit is csökkenjen, sőt inkább
185
Herczog Mária i.m. 33-34. o.
122
ellenkező irányba hatottak. A bűnelkövetők közötti lét nyilvánvalóan negatív hatást gyakorolt a gyermekek, fiatalok szocializációjára. Az igazságügyi gyermekvédelem szerveivel és intézményeivel illetve azok működésével kapcsolatban alapos ismertetést ad Csorna Kálmán.186 E keretek között azonban nem kívánok e témával részleteiben foglalkozni, mivel eredeti célkitűzésemmel ez kevésbé csengene össze. Kivéve egyetlen területet, a javító intézeti nevelés kérdéskörét, mely által az elhagyott gyermekek fokozottan érintve vannak. Természetesen mindezzel nem azt állítom, hogy a gyermekbűnözés által az elhagyott, árva gyermekek nem érintettek. Valószínűleg ennek sokkal inkább az ellenkezője lehet igaz. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy „elhagyott gyermek nem csak az, akinek nincsen apja, anyja vagy akit kilöktek az utcára, hanem elhagyott kevés kivétellel a legszegényebb néposztálynak, a legtöbb munkásnak a gyermeke.”187 Szántó és társa kifejti, hogy a munkásosztály ezerszám hagyja az utcán a gyermekeit, akik hogy önmaguk sőt sokszor a családjuk számára is a napi kenyeret előteremtsék a legkülönfélébb bűnök elkövetésére is képesek.188 Az elhagyott gyermekeket tehát különböző szükségleteik kielégítésének kényszere sodorta sok esetben a bűnök elkövetése felé. Egy megfelelően funkcionáló család-, aminek számos akadályozó tényezője volt – lehetett volna leginkább a gátja a gyermekbűnözés burjánzásának. Így az állam is a családok működésébe kívánt beavatkozni mégpedig úgy, hogy vagy kiemelte a „züllött”-nek minősített gyermeket a család kötelékéből és a megjavítás szándékával egy intézetben helyezte el vagy a gyermeknek családja nem lévén, megpróbálta pótolni azt. „A hatalom továbbra is úgy tekintett a családra, mint a társadalmi rend pillérére… a családon keresztül gyakorolt állami terápiás gondoskodás sokféle formát öltött a századforduló évtizedeiben. Közülük csupán az egyik, ám igen pregnáns megnyilvánulás volt az erkölcsi elhagyottságból levezetett kriminalitás elleni küzdelem államigazgatási feladattá változtatása, melynek a fiatalkorúak javítóintézetei lettek a tulajdonképpeni szervezeti letéteményesei.”189
186
Lásd Csorna Kálmán: A szociális gyermekvédelem rendszere Szántó I. Béla- Tábori Kornél: Bűnös gyermekek In.: A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok Szerk.: Léderer Pál és tsai Új Mandátum Könyvkiadó 249. o. 188 Szántó-Tábori i.m. 249-250. o. 189 Gyáni Gábor 1998. i.m. 27. o. 187
123
A fiatalkorúak igazságügyi védelmét a társadalom mellett három szereplő látta el, ezek a következők: 1. Fiatalkorúak bírósága 2. Közigazgatási hatóság, közigazgatási szervek: közigazgatási hatóság, mint rendőri bíróság, igazságügy miniszter, gyámhatóság. 3. Bizonyos vegyes összetételű szerv: rendőri bíróság, fiatalkorúak fogháza, javítónevelés, átmeneti otthon, pártfogó tisztviselő.190 A fiatalkorúak bíróságának létrehozására irányuló mozgalom Amerikából indult ki a 19. század második felében. A mozgalom alapja az a felfogás volt, hogy a fiatalkorúak bűnözésének hátterében nem az alacsonyabb szintű értelmi képességeket kell keresni, hanem a nevelés hiányában illetve a nem megfelelő szociális körülményekben, melykért az állam felelős. A megoldást tehát nem az érintettek valódi bűnelkövetőként való kezelése, hanem az utólag történő nevelése jelenti. Az átnevelés eszköze a pártfogó tiszt vagy probation officier illetve az átnevelő intézet vagy reformatory school.191 Mint a későbbiekben látni fogjuk Magyarországra is elértek az amerikai mozgalom elvei, hiszen mind a fő gondolat, mind pedig az átnevelés személyi és intézményi eszköze megjelent az Országos Gyermekvédő Liga tevékenységében. 60,000/1907.IX-b B.M. számú Az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett avagy züllésnek indult gyermekek oltalmáról szóló körrendelet indoklásában Andrássy belügyminiszter megfogalmazza, hogy a hétköznapi gyakorlat azt mutatja, hogy a környezetükben erkölcsi romlásnak vagy züllésnek kitett gyermekek vonatkozásában a hatóságok a gyermekvédelmi törvény vonatkozó utasításait megkerülve, tulajdonképpen úgy bántak az érintett gyermekkorúakkal, mint közönséges bűnözőkkel. Ennek megakadályozására a jogszabály a züllésnek indult gyermekek vonatkozásában 3 kategóriát állapít meg. „Különbséget kell tenni: 1. azok között a 15 éven aluli gyermekek között, akik habár bűntettet, vétséget vagy kihágást nem is követtek el, egyébként züllésnek indultak; 2. azok között a gyermekek között, akik bűntettet, vétséget vagy kihágást követtek el, de az elkövetéskor 12. életévüket meg nem haladták s így bűnvád alá nem vonhatók,
190 191
Dr. Csorna Kálmán i.m.240-246.o. Dr. Csorna Kálmán i.m.25.o.
124
3. azok közt a 12-15 éves gyermekek között, akik ellen közigazgatási hatóság, mint rendőri bűntető bíróság előtt kihágás miatt indul meg az eljárás.”192 A rendelet életbelépését követően vizsgálni kell a fenti három kategóriába tartozó gyermekek esetében az elhagyottság fennállását valamint, a 3. csoport estében a belátási képesség meglétét. Mindez a korábbi gyakorlathoz képest hatalmas előrelépést jelentett. Andrássy az elzüllött gyermekek „megjavításának” felelősségét nagyban a helyi és megyei árvaszékekre hárítja, amikor a következőképpen fogalmaz: „Az árvaszék intézkedésétől függ minden esetben, hogy az ilyen gyermek, ha kell 15 éves koráig is részesülhessen oltalomban és így az árvaszék ad módot arra, hogy az ilyen gyermek visszaadassék önmagának, a munkástársadalomnak.”193 5.2.4 A dajkaság és a nevelőszülői rendszer Hazánkban a bérdajkaság intézménye a 18. század végétől egészen az 1920as, 30-as évekig fennállt és a századforduló környékén nagy jelentőséggel bírt. Az 1876. évi közegészségügyi törvény foglalkozott a dajkaság kérdésével. E szerint.:„ Aki saját lakásán valamely csecsemőt szoptatás avagy kisdedet dajkálás végett akar elvállalni, tartozik e szándékát a községi elöljáróságnak bejelenteni. Az engedély csak akkor adható meg, ha a dajka egészségi állapotát és a kisded elhelyezésére szolgáló helyiséget kielégítőnek találták. Szoptatásra minden nő csak egy csecsemőt vállalhat. A dajkaságba adottakról a község jegyzéket vezet és a dajkák bánásmódját, a kisdedek táplálását elsősorban a helyi hatósági orvosok, ahol pedig hatósági orvos nincsen, az előljáróság tagjai ellenőrzik.”194 Ha a törvényben foglaltaknak megfelelően pontos statisztikákat vezettek volna a dajkaságba adott gyermekekről és folyamatosan figyelemmel kísérték volna helyzetüket, akkor a dajkaság rendszere nem adott volna lehetőséget oly sok esetben a visszaélésre, az anyagi érdekek előtérbe helyezésére és a gyermekek igen súlyos elhanyagolására. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a jogszabályban foglaltak
192
6000/IX-b/1907.B.M. számú körrendelet. Az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett avagy züllésnek indult gyermekek oltalmáról az állami gyermekvédelem körében In.: Belügyi Közlöny Budapest, 1907.aug. 4. 193 6000/IX-b/1907.B.M. számú körrendelet. 194 Dr. Csorna Kálmán i.m. 206. o.
125
nem valósultak meg és a dajkaságba adott gyermekek mindenféle felügyelet nélkül maradtak, teljes kiszolgáltatottságban. A századforduló környékén létező dajkaság rendszere különbözött a klasszikus dajkaságtól. Ez utóbbi a 18. század közepétől a dualizmus végéig jellemezte előbb a felsőbb, majd a középosztálybeli családokat. Lényegében azt jelentette, hogy a szoptatós dajka költözött a családhoz és látta el a csecsemőt. . A 19. század második felében kialakuló dajka - rendszer sok szempontból különbözik a korábbi gyakorlattól. Létrejöttének és terjedésének oka többek között az urbanizáció és a női munkavállalók számának növekedése, továbbá a törvénytelen gyermekek anyjai számára egyfajta átmeneti megoldást jelentett helyzetük rendezésére.195 A törvénytelen gyermekek anyjait a szűkebb–tágabb közösség, amelyben éltek legtöbbször megbélyegezte vagy akár ki is taszította. „Szoptató dajkaként, ha ideiglenesen is védett helyzetbe kerültek, némi pénzkereseti, élelmezési és szálláslehetőséghez jutottak és nem utolsósorban társadalmilag legitimálták állapotukat.”196 Nem csak a törvénytelen gyermekek anyjai számára jelentett pénzkereseti lehetőséget a dajkaság, hanem elsősorban a falvak és mezővárosok alsóbb társadalmi rétegeihez tartózó asszonyai számára is lényeges munkalehetőség volt, ezáltal a családjaik megélhetését biztosította.197 A korszak dajka rendszerét egyfajta kettősség jellemezte. Mégpedig azért, mert a szoptatós dajkák jelentős részének saját gyermeke is volt, akit szintén el kellett látni. Ezért kialakult a dajkáknak egy olyan csoportja, akik a szoptatós dajkák gyermekeit látták el igen alacsony anyagi ellentételezésért cserébe. Erről a gyakorlatról ír Gyáni, aki az Első Gyermekmenhely Egylet elnökét idézi: „…nagy azon csecsemők száma, kik a fővárosban szolgálatban álló cselédektől törvénytelen ágyból származnak s kiket anyáik maguk - mivel velük szolgálatba nem fogadtatnak – nem gondozhatván, dajkaságba adni kénytelenek. Az ilyen megesett cseléd legtöbbje 6-10 forint havi bérnél többet alig kap, gyermekét tehát oly helyre törekszik gazdaságba adni, ahol tartását csekélyebb havidíj mellett elvállalják, de hol aztán a gyermeket a csekély fizetésnek megfelelően nem emlőn, hanem csak nem kivétel nélkül vizesmarha tejen üvegből, vagy tejbe áztatott kenyérbélből álló ún. 195
Deáky Zita: A szoptatás. A dajkaság és a csecsemőhalandóság kérdései az orvostörténeti forrásokban. In.: Erdélyi Múzeum 65.kötet 2003. 1-2.füzet 189.o 196 Deáky Zita i.m. 190. o. 197 Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség Budapest, 1983. 125. o.
126
czuczlin szoptatják, mely tápláléktól a gyermekek nem csak nem gyarapszanak, hanem rövid időn teljesen elpusztulnak.”198 Általánosságban elmondható, hogy a veszélyeztetett gyermekek legtöbb rizikótényezőnek kitett csoportja a törvénytelen gyermekeké volt. Az állami gyermekmenhelyek 1905. évi munkásságáról szóló jelentéséből kiderül, hogy az adott évben a gyermekmenhely kötelékébe tartozó gyermekek közül 218 halt meg, melyek közül 126 házasságon kívül született. A törvénytelen gyermekek szülőanyjaival kapcsolatban a következők állnak a jelentésben: „… az ilyen nők nagy része nehéz munkával tartja fenn magát terhességének legelőrehaladottabb idejéig. A terhesség utolsó idejében nélkülöznek, nyomorognak. Mindezt a születendő gyermek is megsínyli, fejlődése gátolt, ellenálló képessége csökkent… A menhelybe korán került anyák jelentékeny része elcsigázva, rosszul táplálva, elgyengülve kerül elénk, apadt szoptató képességgel, elhanyagolt emlőkkel…”199 Azonban még így is a jobbik esetnek számított, ha egy törvénytelen gyermek valamely menhely kötelékébe tartozott, hiszen még rosszabb életkilátásokkal rendelkeztek azok a gyermekek, akiket vidékre adtak béranyaságba. Itt kell megemlítenünk az ún. ”angyalcsinálás” fogalmát. „Angyalcsinálóknak szokták nevezni azon nőket, kik a házasságon kívül született gyermekeket névleg felnevelés céljából, tényleg azonban azon célból fogadják magukhoz, hogy azokat lassan és észrevétlenül elpusztítsák.”200 A törvénytelen gyermekkel szembeni attitűdöket jól tükrözi, hogy a társadalom kitaszítottjainak tartották őket. Az emberek úgy tekintettek rájuk, mint akik a törvénytelen születésük stigmáját és az anyjuk „erkölcstelen viselkedésének” következményeit viselik. Azt gondolták, hogy a törvénytelen gyermekek megörökölték anyjuk bűneit. Mindent összevetve a házasságon kívül született gyermekeket potenciálisan erkölcstelennek, bűnözőnek, deviánsnak és alacsony intelligenciájúnak tartották.201 Kőszeg vonatkozásában sajnálatos módon nincsenek pontos adataink arra nézve, hogy az elhagyottnak nyilvánított gyermekek mekkora hányada viselte magán a törvénytelen jelzőt. Azt azonban tudni lehet, hogy minden egyes esztendőben, 198
Gyáni Gábor: Gyermeksors a történelemben Szoptatós dajkák a polgári átalakulás korában In.: Világosság 1980. július 447. o. 199 Schwimmer Rózsa i.m. 6. o. 200 Thirring Gusztáv: Budapest gyermekegészségügyi viszonyai In.: A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok Szerk.: Léderer Pál és tsai Új Mandátum Könyvkiadó 234. o. 201
Rachel Fuchs 1984 i.m. 30. o.
127
melynek árvaszéki dokumentumai részben fennmaradtak több tíz olyan eset is az árvaszék látókörébe került, mely törvénytelen gyermek gondozásával volt kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy vajon kik voltak ezek a törvénytelen gyermekek? Valószínűleg ugyanazon csoportokból kerültek ki, mint a korábban már említett „elhagyott” gyermekek. Azaz elsősorban az osztrák és horvát migránsok, a jelentősnek mondható cseléd és napszámos réteg illetve más társadalmi csoportok nem kívánt, házasságon kívül született gyermekei lehettek. Szintén Gyáni hívja fel a figyelmet arra a gyakorlatra, miszerint a gyermekmenhelyek a gondozásba vett csecsemők igen jelentős részét szoptatós dajkákhoz helyezik ki. Ezáltal a gyermekmenhelyek inkább működtek kihelyező irodaként, mint a gyermekek gondozását biztosító bentlakásos intézményként.202 Az 1901-es gyermekvédelmi törvény életbelépését követően az országban felállított 17 gyermekmenhely 238 gyermektelepet hozott létre. Ezekre a telepekre helyezték ki azokat az egészséges gyermekeket, akik az egyes menhelyek gondozása alatt álltak. A telepek többnyire az ország falvaiban kerültek kialakításra. A leendő nevelőszülőknek a telepbizottság ülésén kellett szándékukat jelezni, mely bizottság őket kihallgatta és döntött az alkalmasságuk felől. A gyermekek életkörülményeit illetve a velük való bánásmódot a nevelőszülőkhöz való kihelyezésük után a telepfelügyelők ellenőrizték.203 A kialakulóban lévő gyermekvédelmi rendszer alapját tehát a nevelőszülői rendszer jelentette. Az állam azonban alacsony térítési díjat biztosított mind a nevelőszülők, mind a telepfelügyelők számára. Ez sajnálatos módon odavezetett, hogy sem a nevelőszülők nagy része, sem pedig a telepfelügyelők nem látták el kellőképpen feladataikat. A telepfelügyelők ellenőrzési kötelezettségüknek sok esetben csak névlegesen tettek eleget, nevelőszülők egy része pedig nem biztosított megfelelő életkörülményeket a neveltjei számára, sőt igyekezett munkaerejét kihasználni. Az elhagyott gyermekek védelméről szóló 1/V.e./903 . szabályzat 39.§-a rendelkezik arról, hogy a gyermekek 12 éves korukig nem foglalkoztathatóak, 12 és 15 éves koruk között, pedig csakis annyiban amennyiben kiképeztetésükhöz ez szükséges. Ez a foglalkoztatás is csakis úgy történhet, hogy az a gyermekek testi fejlődését és egészségét nem veszélyeztetheti. Miként 126773 sz. 1907-ből származó B.M. rendelet fogalmaz, csakis oly mértékben, amint a gondos családapa foglalkoztatja gyermekét, hogy az munkára 202 203
Gyáni Gábor 1980 i.m. 447. o. Herczog Mária i.m. 35-37. o.
128
szokjék. Szintén a fenti szabályzat rendelkezik, arról, hogy nevelőszülő a gondjaira bízott gyermeket másoknál munkába nem állíthatja, azért hogy a gyermek neki keressen. A B.M. rendelet indoklásában olvasható, hogy: „előfordult, hogy a nevelőszülők 12 éven aluli gyermekeket is dolgoztatnak, a 12-15 év közötti gyermekek munkáját pedig valósággal kihasználják. Nemcsak a saját gazdasági vagy ipari életükben, de kihasználják még úgy is, hogy a gyermekeket idegen helyen bérért dolgozatják és e bérösszeget a saját céljukra fordítják.”204 Továbbá a nevelőszülők ingyen tartásba gyermekeket igen gyakran csak azért vesznek, hogy ingyen munkaerőhöz jussanak. A B.M. rendelet a fentiekben leírt, elterjedt gyakorlat megakadályozásának érdekében, szigorúan utasítja az egyes gyermekmenhelyek igazgatóit, illetve rajtuk keresztül a teleporvosokat, hogy a nevelőszülőket a gyermekek dolgoztatása kapcsán szigorúan ellenőrizze. Arra az estre, ha a nevelőszülő részéről visszaélést tapasztalnának a jogszabályban szankciót is kilátásba helyeznek. Az ilyen nevelőszülőktől a gyermekeket azonnal el kell venni és a kitiltott nevelőszülők listáján kell feltüntetni. Különös gondot kell fordítani az előírás szerint azoknak a szülőknek az ellenőrzésére, akik ingyen tartásba kívánnak magukhoz venni gyermekeket, pontosan azért, mert leghatványozottabban az ő esetükben fordult elő a gyermekek kizsákmányolása. Nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte a gyermekek elhagyottá nyilvánítása majd nevelőszülőknél való elhelyezése volt a leggyakrabban használatos megoldás a gyermekek veszélyeztetettségének kezelésére. Nyugat-Európában az állam a nevelőszülőknél való elhelyezést preferálta több oknál fogva. „A nevelőszülők fizetése kevesebbe került, mint a gyermekek árvaházban való tartása. Minél idősebb volt egy gyermek, annál kevesebbe került az államnak. 7 éves kor felett igen csekély összegbe került, 12 éves kor felett pedig már nem került semmibe. A gyermekek vidéken tartása előnyös volt a nemzetgazdaságnak, ellensúlyozta a vidéki népesség csökkenését és a városokba történő migrációt, növelte a mezőgazdasági termelést. Ha a nevelőszülők nem tudták hasznosítani a gyermek munkáját, az állam más nevelőszülőkhöz küldte a gyermeket. A nevelőszülői
204
126773/IX.6. 1907 B.M. körrendelet A GYVSZ 39.§-nak végrehajtása tárgyában
129
rendszer előnyös volt mindenkinek – az államnak, a társadalomnak és a nevelőszülőknek – csak a gyermekeknek nem.” 205 5.3 A helyi árvaellátás és szegény gyermekek gondozása A századforduló utáni gyermekvédelmi tevékenységre jellemző, hogy erőteljes hangsúlyeltolódás ment végbe az elhagyottá nyilvánítás és lelencházakba való elhelyezés javára. Az elhagyott gyermekek zárt gondozása meglehetősen beszűkült a városban. Mint azt korábban kifejtettem a Kelcz-Adelffy árvaház ekkor már egyáltalán nem látott el szociális jellegű feladatot, az árvaház elnevezés csak a korábbi időket idézte, nem jelölt valódi funkciót. A vizsgált időszak lezárása előtt született egy árvaház Kőszegen, ez azonban meglehetősen szűk kört érinthetett, hiszen csakis vasutasok árvái számára nyújtott elhelyezést. Mivel Kőszeg város gyermekmenhellyel nem rendelkezett, ezért elsősorban a közeli Szombathely városában lévő gyermekmenhelyben helyezték el a helyi illetőségű, elhagyottnak nyilvánított gyermekeket. A szombathelyi árvaház 1874-ben nyitotta meg a kapuit Vas vármegye árvaháza néven, mely intézmény 100 fő befogadására volt alkalmas. Az árvaház lakói, így a kőszegiek is a püspöki elemi iskolában, majd az 1886/87-es tanévtől kezdődően az intézmény falai között működő 6 osztályos fiú és leánynevelési iskolában végezték tanulmányaikat. Ezáltal tovább fokozódott elszigetelődésük a családban nevelkedő gyermekek társadalmától, hiszen a korábban meglévő összekötő kapocs, amit az iskolai közösség jelentett, ezzel megszűnt. A szombathelyi gyermekmenhelybe 1903-ban 1229 gyermek nyert felvételt, akik között a törvénytelen gyermekek száma meglehetősen magas 639 volt. Mivel nem volt elegendő intézeti férőhely, ezért a gyermekek egy részét nevelőszülőhöz helyzeték ki különböző telepekre. Az ilyen telepekre kihelyezett gyermekek száma 1903-ban 1029 volt. Elgondolkodtatóak a halandósági mutatók, hiszen míg az intézetben összesen 29 gyermek halt meg az adott évben, addig a kihelyezett gyermekek közül 113.206 Utóbbi adatok azt mutatják meg számunkra, hogy a gyermekeknek az intézet falai közt maradás nagyobb biztonságot jelentett a
205
Rachel Fuchs: Abandoned children: foundlings and child welfare in nineteenth–century France 1984.32.o. Fordította: Vinczéné Menyhárt Mária 206 Gayer Gyula i.m. 2. o.
130
nevelőszülőkhöz való kihelyezésnél. Az okokat a már korábban említett fizikai kizsákmányolásban illetve a csecsemők nem megfelelő táplálásában, gondozásában kell keresni. A Jótékony Katolikus Nőegylet továbbra is folytatta működését a városban, ami azonban nem tekinthető valódi ellátásnak a szegény, árva gyermekek számára. Hiszen továbbra is jellemezte az eseti jelleg, s ez által nem nyújtott semmiféle biztonságot, kiszámíthatóságot. A helyi hatóság a gyakorlatban szinte teljes egészében beszüntette a szegény vagy elhagyott gyermekek segélyezését. A századforduló után fennmaradt jegyzőkönyvi mutatók, arról tanúskodnak, hogy a célcsoportunkkal kapcsolatos tevékenységi kör a gyermekek elhagyottá nyilvánításában, lelencek elhelyezésében, gyermekmenhelyben, ritkán javítóintézetben történő elhelyezésében merült ki. Azáltal, hogy megszülettek a területre vonatkozó első jogszabályok, melyek nemcsak egységesítették az egyes helyi gyermekvédelmi gyakorlatokat, hanem megszabtak bizonyos feladat és hatásköröket is a kőszegi hatóság tevékenysége elveszette a korábbi időszakokban még meglévő specialitásait. Úgy tűnik, hogy az a fajta felelősségérzet, melynek folyamatos kialakulása jellemezte a város tevékenységét a rászoruló gyermekek irányába megszűnni látszik, mintegy felmentve érezve magát a város az új jogrend megjelenése óta. A dokumentumokból az tűnik ki, hogy a gyermekek elhagyottá nyilvánításának eszközét előszeretettel használva, mintegy megoldottnak tekintik a problémát s ezáltal nemcsak a felelősségtől, hanem bizonyos többletkiadásoktól is mentesülnek. Így e korszak gyermekvédelmi tevékenysége aligha tér el az ország más városaiban jellemzőtől. A következő táblázat a 7 éven felüli kőszegi illetőségű gyermekek gondozásának helyét mutatja meg az 1910-es esztendőre vonatkozóan. Sajnálatos módon az I. világháború előtti másfél évtized levéltári anyaga meglehetősen hiányos, így csak ezen esztendő vonatkozásában rendelkezünk adatokkal, melyek a probléma nagyságrendjét azonban így is jelzik.
131
7 éven felüli kőszegi illetőségű gyermekek elhelyezése Gyermekmenhely megnevezése
Elhelyezett gyermekek
száma
(fő) Szombathelyi gyermekmenhely
19
Debrecen
2
Veszprém
2
Kecskemét
6
Budapest
2
Arad
1
Pécs
1
Összesen:
33
20. számú táblázat Forrás: Elhagyott gyermekek segélyalap számadása 1910-ről – Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1912/1044 A táblázat adataiból láthatjuk, hogy a 7 éven felüli elhagyottnak nyilvánított kőszegi illetőségű gyermekek több mint fele a szombathelyi gyermekmenhelyben került elhelyezésre, míg a többi nagyváros intézményében csak elvétve található kőszegi gyermek. A
7
éven
aluli
gyermekek
elhelyezésére
a
fennmaradt
felvételi
jegyzőkönyvekből következtethetünk. A gyermekek többsége valószínűleg szintén a szombathelyi lelencházba került, de arra is láthatunk példákat, hogy a kevésbé közeli Bécs illetve Grácz városába kerültek. Valamint számos olyan dokumentummal találkoztam, amely egy–egy gyermek elhagyottá nyilvánítását állapítja meg s jellemzően néhány hónapos korban nevelőszülőhöz való kiadását mondja ki.
132
Felvételi jegyzőkönyv Kőszeg szabad királyi város árvaszéke Kőszegen 1906 évi december hó 8-án házasságon kívül született S.K.-t, S.T. lányát, mivel hogy az anya, mint a nagyszülők teljesen vagyontalanok és a gyermek eltartásához mivel sem járulhatnak
hozzá
körrendeletének2.§-a
a
m.
alapján
kir.
belügyminisztérium
elhagyottá
nyilvánítja
I/V/c/903 és
az
sz.
országos
betegápolási alap terhére elhelyezi, miről a Kőszegi Polgármesteri Hivatalt, figyelemmel a hivatkozott körrendelet 7 §-ra határozatilag értesíti. E véghatározat ellen az árvaszéki elnöknél 15 nap alatt beadható fellebezésnek Forrás: Kőszeg Város Tanácsának Iratai 55/1907. van helye. A város árvaszéke minden esetben értesítést kapott, ha egy a kötelékébe tartozó gyermeket külső gondozásba adtak. Az értesítés tartalmazta a gyermek nevét, születési helyét és vallását. A szülőre vonatkozóan ugyanezeket az adatokat, valamit annak foglalkozását. Jellemző, hogy az ilyen típusú dokumentumokban, nagyon gyakran találkozhatunk azzal, hogy az anya foglalkozása cseléd. Ez egyben mutatja azt is, hogy elsősorban az alsóbb néprétegek problémája, hogy a gyermeke eltartásához elegendő jövedelemmel nem rendelkezik, ami nagyon gyakran azzal társul, hogy a gyermek törvénytelen. Az árvaszék ügyforgalma 1903-1913 Év
Gyámhatóság
gondozása Iktatott beadványok száma
alatt álló kiskorúak száma 1903
565
68
1905
620
106
1907
642
114
1909
454
74
1911
406
64
1912
614
43
1913
628
258
21 .számú táblázat Forrás: Kőszeg város Árvaszékének Iratai 1903-1913 VaML Kőszegi Fióklevéltár
133
A városi árvaszék adatközlése szerint az I. világháborút megelőző évtizedben a gyámhatósági gondozás alatt álló gyermekek száma viszonylag magasnak mondható a 7000 fő körüli lélekszámú településen. Az egyes években iktatott beadványok száma azonban, az 1913. év kivételével, nem tekinthető túlságosan magasnak. Mindez arra enged következtetni, hogy az újonnan elhagyottnak nyilvánított illetve árvaságra jutott gyermekek száma az adott kor demográfiai, társadalmi körülményei mellett alacsonynak tekinthető. Ugyanakkor a források értékelhetőségét nagyban befolyásolná az, ha ismeretes lenne, hogy mely esetekben kerültek a beadványok iktatásra. Több évtized árvaszéki anyagának áttekintése során csupán néhány olyan dokumentummal találkoztam, amely valamely kőszegi gyermek javító intézeti elhelyezésének tárgyában született. Mindennek két oka lehet, az egyik mely kevésbé valószínű, hogy a város gyermekei kevésbé érintettek a probléma által, másik pedig az, hogy az ilyen gyermekek nem jelentek meg az árvaszék rendszerében, hanem egyből az igazságszolgáltatás keretei közé kerültek. A következő idézet egy a közgyám által készített jelentésből származik: „ W.F , W.T. hajadontól született és elhagyottá nyilvánított gyermeket édesanyja és nagyatyja, akiknél elhelyezve és tartásban volt már zsenge gyermekkorában teljesen elhanyagolták… a fiút az udvarra tette ki és egész nap magára hagyta… a fiú annyira elhanyagolva volt, hogy 7 éves korában még beszélni is alig tudott. …. Az iskolát kerüli, szemérmetlenül hazudik, a reá bízott pénzt elkölti és elvesztését hazudja, vagy az utcán kéregetéssel szerzi, az utcán botrányosan viselkedik, gyermekeket megtámad… Úgy látszik, hogy az iskola kerülés folytán csak gaztettekre bír hajlammal s ha ezen gyökeres változás nem történik, valóságos gonosztevővé fejlődhetik s így valóságos áldás lenne a fiúra, ha javító intézetbe helyeztetnék el…”207 A példaként felhozott esetben két tipikus dolog is nyomonkövethető. Az egyik ilyen dolog a gyermek törvénytelen volta a másik, hogy a már elhagyottnak nyilvánított gyermeket mégis a szülőnél családi kötelékben hagyták, az anyagi segítségen kívül másfajta segítséget nem kaptak, ez által a gyermek körülményeiben
207
Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 1906/107.
134
semmiféle változás nem következett be, sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy további beavatkozást igényelt az eset. Örökbefogadás „Joó Erzsébetet 62 éves F.F. és neje, 46 éves, saját gyermekük nem lévén, anya nélkül maradván 2 éves leányt magukhoz vették nevelték, ápolták, vagyoni viszonyaik megengedvén tanítatták (polgári iskola 4 osztálya, kisdedóvó képző I. tanfolyamát elvégezte), a gyereket szeretnék örökbefogadni. Az apa az örökbefogadást gyermeke számára előnyösnek találja. A 14 éves kiskorút is meghallgatták: hogy örökbe fogadják, nagy örömmel és hálával veszi tudomásul és megígéri nekik, hogy úgymint eddig ezentúl is tisztelni és becsülni fogja, úgymint hálás gyermekhez illik és beleegyezik az örökbefogadási szerződésbe – melynek jóváhagyását a felek azonnal kérik.”208 Az elhagyottnak nyilvánított illetve árva gyermekek helyzetének rendezésére megoldásként szolgálhatott az örökbefogadás is. Az áttekintett árvaszéki bejegyzésekben azonban nagyon ritkán, évente átlagosan egy-két esetben szerepel kőszegi illetőségű gyermek örökbeadása. Az esetek többségében valamely közeli rokon szerepel örökbefogadóként, de nagyon ritkán előfordult, mint a fenti példában, hogy nem a közvetlen hozzátartozó volt az örökbefogadó. Közös azonban az esetekben, hogy a gyermek vagyonnal rendelkező árva volt, mely körülmény az örökbefogadásnál lényeges szerepet játszhatott.
5.3.1 Az Országos Gyermekvédő Liga Kőszegi Bizottsága Az Országos Gyermekvédő Liga az 1906-ban jött létre Dr. Karsai Sándor kezdeményezésére. Egy a Liga által kibocsátott levél szerint saját tevékenységüket a társadalmi gyermekvédelem leghatalmasabb ágának titulálták, mivel nincs a gyermekvédelemnek olyan ága, ahol az állami gyermekvédelem kiegészítéseként ne fejtenék ki áldásos tevékenységüket. Tevékenységi körüket a következőképpen határozzák meg: - szigorúbb nevelésre berendezett intézetek létesítése és fenntartása 208
Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 1900/334
135
- iparos tanoncotthonok létesítése a tanonc képzés és nevelés fejlesztése érdekében - gümőkóros vagy arra hajlamos gyermekek számára dispensaire (tüdőszanatórium) létesítése - fiatalkorúak védelme érdekében külön szervezett jogvédelmi osztály létesítése - szünidei gyermektelepek létrehozása és fenntartása - segély biztosítása a hozzáfordulók számára - táplálék, ruházat illetve egyszeri vagy havi pénzsegély formájában - tanácsadás a hozzáfordulók számára A fentieken túl a Liga közreműködik „mindenkor és mindenütt amikor és ahol valamely gyermek bármely szempontból védelemre szorul. ”209 A Liga meglehetősen széleskörűen meghatározott feladatkörének ellátásához három fő forrásból igyekezett előteremteni a szükséges anyagi forrásokat. A Liga tagjainak járulékai, a különböző adományok és az évente megrendezett gyermeknap bevételei jelentették a Liga anyagi bázisát. Az 1906-tól, minden év májusának utolsó vasárnapján megrendezett gyermeknap során gyűjtött adományok a legjelentősebb bevételi forrásként szerepeltek a Liga költségvetésében. 1907-ben már az ország 611 városában tartottak gyűjtést a gyermeknap kapcsán.210 A Liga tevékenységének jelentőségét az növeli leginkább, hogy míg a korábbi gyermekvédő tevékenységek hátterében legtöbbször valamely mögöttes érdek, mint a katolikus egyház befolyásának növelése vagy a jótékonykodó lelki üdvözülése állt, addig most először azt láthatjuk, hogy valóban a gyermekek érdekei kerültek a középpontba. Az Országos Gyermekvédő Liga Kőszegi Bizottsága 1909-ben kezdte meg a működését. A helyi bizottság megalakulását több hónapos szervező, tagtoborzó munka előzte meg. Eredetileg a fiatalkorú bűnelkövetők helyzetének javítását, „jó útra terelését” tűzte ki célul majd ez a fajta tevékenység bővült a gyermekvédelem más területeivel kapcsolatos feladatok felvállalásával. Azaz eleinte inkább kriminalizálták a kérdést, majd később ez a fajta megközelítési mód változni, oldódni kezdett. Ez azonban nem kőszegi specialitás volt, hiszen az egész országban egyre több javítóintézet nyílt, melyeknek célja elsősorban az erkölcsileg romlott fiatalok megnevelése és irányukba a helyes értékrend közvetítése volt.
A bizottság
kezdetekben elsősorban jogvédelmet kívánt biztosítani a fiatalkorúak számára. 209 210
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 2000/912 Pik Katalin i.m. 117. o.
136
Fiatalkorúnak számított az akkori jogszabályok értelmében a 12 és 18 év közötti fiatal. Kivételes esetben azonban a 12 év alattiak jogvédelmét is ellátták. Azt a tevékenységet, melyet folytattak patronage-nak nevezték, mely a saját definíciójuk szerint a következőket jelenti: „Patronage alatt a gyermekvédelem szempontjából az elhagyott, züllésnek induló, erkölcsileg süllyedő vagy a bűn útjára tévedt gyermekről való társadalmi gondoskodást értjük.”211 A gyermekvédő tevékenység a kezdetekben tehát, inkább csak a fiatalkorú bűnelkövetőkkel való munkában merült ki, mely tevékenység a mai pártfogói felügyelet korai formájának felel meg. A bizottság alapítói felkérést intéztek azon hatóságok, egyletek, emberbaráti intézmények felé, akik gyermekvédelemmel bármi módon foglalkoznak, képviseljék magukat a kőszegi bizottságban. A bizottság eljárása az ügyvezető titkár felkérésével indult, melyet egy kiválasztott ügyvédhez intézett, annak érdekében, hogy az érintett fiatalkorú bírósági védelmét ingyenesen lássa el. Majd a bírósági eljárást követően az ügyvéd jelentést tett a bizottságnak, melynek alapján intézkedtek a fiatal jövőjével kapcsolatban. A
bizottság
tevékenységébe
az
iskolaszékeket,
tantestületeket,
a
szolgabíróságot és a csendőrséget is bevonta tehát tulajdonképpen - mai terminológiával - jelzőrendszert működtetett. Minden egyes bejelentést megvizsgált és minden esetben intézkedést kezdeményezett, ha annak szükségét látta. A bejelentést követően vizsgálni kezdték a kialakult tényállást, ha valóban fennállt, akkor az esetleges züllés okát és a gyermek körülményeit. A helyi bizottság különösen számított a helyi és vidéki iskolaszékek, tantestületek együttműködésére. Ezen szervezetek tagjai közül várta a leendő pártfogó tisztek kikerülését illetve adatszolgáltatást és a megelőzés valamint a kezelés módszereinek kidolgozására irányuló javaslatokat. A bizottság élén az elnök állt, akit az ügyvezető titkár követett. A tevékenységeket 12 tagú választmány útján látták el. Az ügykezelésben amennyire lehetett igyekeztek kiküszöbölni mindenfajta bürokráciát (számunkra meglehetősen sajnálatos módon), az eljárás során a szóbeliség és a közvetlenség dominált. Nem kétséges, hogy a bürokrácia mellőzésével az ügykezelést emberközelibbé válhatott, ugyanakkor bennem felmerült kérdés, hogy vajon ez által nem vált-e még
211
Kőszeg és Vidéke 1909. november 28-i száma 1. o.
137
kiszolgáltatottabbá a „züllöttnek” mondott fiatalkorú illetve nem vezetett-e bizonyos esetekben a fiatalkorúak jogainak sérelméhez ez a fajta eljárás. A bizottság tevékenységét 3 szerv útján látta el, melyek a következők voltak: Probation officier: férfiak vagy nők, akik az ügyvezető elnök megbízása alapján, a helyszínen jártak el. A gyermek körülményeit megvizsgálták, melyről írásban jelentést készítettek illetve, ha úgy ítélték meg indítványt is tehettek. A probation officier kifejezést a bizottság kutató tisztként fordította le, amely kifejezés véleményem szerint jól tükrözi a fentiekben meghatározott feladatkört. Ugyanakkor a kifejezés alatt ma a hivatásos pártfogói tevékenységet értjük, ami jóval több tartalommal bír, mint a kutató tisztek munkája. Védő ügyvédek: a kutató tisztek jelentései alapján a fiatalkorúak jogvédelmét látták el illetve a fiatal jövőjére nézve különböző intézkedéseket javasolhattak. (pl. megdorgálás, pártfogó felügyelet…) Patrónusok (pártfogó tisztek): a pártfogó tiszteket a bizottság nevezi ki, a feladatra jelentkező magánszemélyek közül. Feladatuk a bírói tárgyalás vagy intézkedés után a kiskorút figyelemmel kísérni, felette őrködni és szükség esetén érdekében, eljárni.212 A bizottság valószínűleg felismerve a helyi szükségleteket és lépést tartva az országos szintű tendenciákkal a megalakulást követő évben már sokkal szélesebb ellátandó tevékenységi kört határozott meg, ami sokkal inkább tekinthető már a mai értelemben vett gyermekvédelmi munkának. A helyi bizottság által ellátott feladatok az 1910-es évtől a következők: - Jogsegély - Gondoskodás az elhagyott gyermekek elhelyezéséről - Gyermekkínzási esetekben eljárás a hatóságnál - Nyoma veszett gyermekek felkutatása - Bűnügyekben, védelemben való részesítés -Gondoskodás olyan, gyermekek védelméről, akik környezetükben erkölcsi romlásnak vannak kitéve A városi gyermeknap megrendezésére 1912-ben felkérték a kőszegi városi hatóságot is, amiről különböző dokumentumok tanúskodnak. A Liga egy bizottság kijelölését kérte a városi magisztrátustól a szervezési feladatok ellátására, ugyanakkor nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a város számára semmiféle 212
Kőszeg és Vidéke 1909. november 28-i száma 2. o.
138
többletköltséget nem szeretne előidézni. Ennek érdekében művészi plakátokat, gyűjtőíveket, gyűjtő urnákat, perselyeket a központból bocsátanának a város rendelkezésére. A városvezetés a fentiek ellenére sem kívánta megtartani a gyermeknapot, mondván semmiféle kísérő rendezvény ahhoz a városban nem kapcsolódna. A Liga kérését azonban nem utasította el teljes egészében, hiszen a gyermeknapi gyűjtés megrendezésre került a városban. Így, ha a gyermekekkel kapcsolatos problémákra nem is hívta fel a figyelmet oly mértékben, ahogy azt egy rendezvénnyel tehette volna, azért az anyagi források előteremtéséhez bizonyos mértékig hozzájárult.213 A gyermeknapi gyűjtési íven a Liga társadalomkritikus szemléletét jól tükröző szöveg szerepelt: „Az elhagyott gyermek a társadalom bűne! Az elzüllött gyermek a társadalom veszedelme! Megmentésük kötelességünk! Adjon néhány fillért e nemes célra! Akinek szíve van a gyermekhez, annak néhány fillérje is akad a részére!”214 A Liga azon szemlélete, mely szerint nem a gyermeket vagy annak szüleit
kell
bűnösnek
tekinteni
a
gyermek
elhagyottsága
vagy
erkölcsi
veszélyezettsége esetén, hanem magát a társadalmat, óriási jelentőséggel bír a közgondolkodás befolyásolásának tekintetében. Érdekes lenne megvizsgálni, azonban a megfelelő adatokkal sajnálatos módon nem rendelkezünk, hogy vajon milyen hatékonysággal működött a megalakulását követő első években a helyi bizottság, azaz az elsődlegesen jogvédő tevékenység következtében változott-e a valóságban a fiatalkorú bűnelkövetők helyzete? Ha a hatékonyságra nézve információkkal nem is rendelkezünk, véleményem szerint a helyi bizottság létrejötte mindenképpen pozitívumként értékelhető. Mégpedig azért, mert a működése kezdetén az „elzüllött” későbbiekben, pedig általában véve a veszélyeztetett gyermekek helyzetére, problémáira felhívta a helyi társadalom figyelmét.
213
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 2000/912
214
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1912/974.
139
5.3.2 Zárt gyermekvédelmi gondozás Kőszegen: A „Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetsége” Kőszegi Árvaháza Az I. világháború kitörését megelőző évben egy új árvaház létesült Kőszegen. Ez az intézmény azonban a Kelcz-Adelffy árvaházhoz képest meglehetősen speciális jelleggel bírt, hiszen kizárólag a megárvult vagy félárva vasutas gyermekek számára nyújtott ellátást. Az intézménybe tehát helyi születésű gyermek csakis akkor kerülhetett be, ha legalább egyik szülője a vasút kötelékében dolgozott. Így jelentőségét a város szempontjából sokkal inkább az adta, hogy egyfajta presztízsnövelő tényező volt, semmint a helyi hatóság gyermekvédelmi feladataiban való közreműködő szereplő. Mindezek ellenére a következőkben az intézmény létrehozásának körülményeit és működésének első évét igyekszem bemutatni, még pedig azért, hogy érzékelhető legyen – ha egyáltalán fellelhető - egy másfél évszázaddal korábban és döntően vallási indíttatásból létrehozott intézmény (KelczAdelffy árvaház) és a vasutas árvaház közötti különbség. 1905. novemberében a vasutasok küldöttei megalakították a Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetségét. 1906 májusában egy vezetőségi ülésen fogalmazódott meg a következő célkitűzés: „Egy létesítendő vasúti árvaház alapja javára kérjük az elnökséget felhatalmazni, hogy 2,4 és 10 filléres szelvényeket bocsáthassunk ki és kérjük a kerületeket a nemes cél érdekében bennünket ez ügyben a legerősebben támogatni.”215 Az indítvány elfogadását követően a szövetség gyűjtést rendezett a saját berkeiben illetve a polgárság körében is. A vasutas árvák felkarolása azonban nem az egyetlen olyan intézkedése a Magyar Királyi Államvasútnak, amely a dolgozók jólétét kívánja szolgálni. 1870-ben a vasúti társadalombiztosítás kialakulásának első lépéseként létrehozták a MÁV Hivatalnoki és Szolgai Nyugdíjintézetet, s szintén ebben az évben létrehozták a MÁV Pályaorvosi Szolgálatot és a MÁV Betegsegélyező Pénztárt is, mely utóbbi az alacsony keresetű dolgozókat kívánta támogatni. „A vasutasoknak már a múlt század közepe óta az volt az egyik dédelgetett álmuk és bíztató vágyuk, hogy árvaházat létesítsenek… A szülőt vesztett árva életének gyökereit is elvágta a kegyetlen sors, amikor megfosztotta a gyermeket a leggyönyörűségesebb és legrégibb kincstől: a szülői szeretettől. S mi lesz ezekkel az 215
Kiss János: A kőszegi MÁV nevelőotthon jubileumi évkönyve 75. 1913-1988. Antikva Kiadó 9. o.
140
árvákkal, ha nem akad szerető gondozójuk, akik legalább annyira pótolják az elveszett szülőt, mint földet pótolja a virágnak a pohárban csillogó víz… A vasutasok jól tudták mindig, - és jól tudják ma is, hogy az ő gyermekeikre sokkal hamarabb rátalálhat a bánatos arcú árvaság, mint más gyerekekre.”216 Számos eszközt felhasználtak a cél elérése érdekében, minden lehetséges alkalmat és módot megragadtak, hogy gyűjtést tudjanak végezni az árvaház érdekében. Gyűjtöttek bálokon, szelvények segítségével, rendezvényeken, utcákon stb. Az ún. árvaházi nagybizottság felhívást adott ki a nagyobb városoknak az intézmény építésére. 15 város ajánlata közül Kőszegét fogadta el a nagybizottság 1911. december 11-én. A város annak érdekében, hogy az árvaház a területén épüljön fel számos kedvezményt kínált a vasutas szövetség számára. Ezek voltak többek között az ingyenes építései telek, 65000 korona pénzsegély, községi pótadó mentesség stb. „Az indoklás szerint a döntésben nemcsak a város áldozatvállalása játszott szerepet, hanem a táj természeti szépsége, egészséges, jó levegője, a helység történelmi hangulata és a sok iskola is, amelynek az árvaház növendékei tanulói lehettek.” A kezdetekkor összesen 73 gyermek, 44 fiú és 38 leány gondozása, nevelése történt az árvaház keretei között. A felvétel során meggyőződtek a gyermek szellemi képességeiről és személyiségét is igyekeztek feltérképezni, majd ezután megtörtént a gyermekek legszükségesebb ruházattal történő ellátása. A gyermekek egyszerű körülmények között éltek, nappali tartózkodásra 2-2 szoba szolgált, az éjjeli pihenésre pedig 1-1 hálóterem. Az árvák naponta ötszöri étkezésben részesültek, ruháik egyszerűek voltak, melyeket az árvaházi ápolónők készítettek el varrónők segítségével. Minden gyermek vallásos nevelésben részesült, kötelező volt számukra a vasárnapi istentiszteleteken való részvétel. Az intézményvezető a következőképpen fogalmazta meg az árvaház működésével kapcsolatban: „az intézetben mindenki azon van, hogy az árváknak lehető legtakarékosabb módon valóban kellemes és megelégedett otthon nyújtassék s hogy ők szorgalomra oktatva, valláserkölcsös nevelésben és kivétel nélkül igazi szeretetben részesüljenek.”217
216 217
Kiss János i.m. 9. o. Kőszeg és Vidéke 1913. november 16-i száma 3. o.
141
Az intézet céljait és feladatait a szövetségi árvaház szabályzatában fogalmazták meg részletesebben: „felvehetők a Magyar Szent Korona Országai vasútjainak vagyontalan, teljesen vagy félig árva (apátlan vagy anyátlan) fiú vagy lánygyermekei. Felekezeti különbségre való tekintet nélkül teljes ellátás mellett, valláserkölcsi alapon, térítés nélkül felneveli, és őket szorgalomra szoktatva odahat, hogy magukat az intézmény elhagyása után önerejükből tisztességesen fenntartsák és a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Ennek érdekében az intézetből való kilépés után is tanáccsal támogatja őket a tisztességes életpálya megkezdésében és minden eszközzel segítségükre van az intézet vezetősége.”218 Az árvák felvétele és kihelyezése A rendelkezésre álló helyek betöltésére a Vasutas Szövetség, valamint a hazai vasutak hivatalos lapjaiban minden év július 15-én lejáró határidővel pályázatot hirdettek. Annyi megpályázható hely volt, ahány növendék helye augusztus 1-ig megürült. A pályázathoz mellékelni kellett a gyermek születési bizonyítványától kezdve a szülők halotti bizonyítványáig bezárólag az esetleges iskolai bizonyítványt, a szegénységi bizonyítványt, az apa legutóbbi kinevezési, előreléptetési, illetőleg felvételi okmányát. Minden magyar vasutas árva felvehető volt, hiszen az építkezéshez minden vasút társaság hozzájárult. Minden vasútigazgatóságnak joga volt a megüresedett helyekre annyi növendék pályázatát felterjeszteni, ahányszor évi hatezer koronás összeggel hozzájárult a fenntartási költségekhez. A felvételekről a Központi Elnökség által előterjesztett összes kérvény alapján az Árvaházi Bizottság döntött. Megszűnt árvaházi tagsága, illetve kihelyezték a növendéket, ha anyja újból férjhez ment, ha atyja újból megnősült, ha az árva örökség, ajándék, nyeremény vagy más úton olyan anyagi helyzetbe került, hogy neveltetése azon összeg jövedelméből biztosítható volt, továbbá ha gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, vagy ha magaviselete miatt az intézetből el kellett bocsátani. Az árvák neveléséért az árvaháznak a vasútintézet utalt át nevelési hozzájárulást.219 Az intézménybe fiúk és lányok egyaránt bekerülhettek, a nevelésük részben elkülönítetten folyt és az árvaház keretein belül is más időtartamig maradhattak. A lányok 16 éves korukig, míg a fiúk csupán 14 éves koruk betöltéséig élvezhették az 218 219
Kiss János i.m. 23. o. Kiss János i.m. 26. o.
142
árvaház gondoskodását Azok az árvák, akik már betöltötték a 12. életévüket nem nyerhettek felvételt az intézménybe. A fiúk és a lányok nevelése, akárcsak a Kelcz Adelffy árvaház létrehozásának idején, itt is különbségeket mutatott. A fiúk a polgári iskola elvégzéséig maradhattak az intézetben, míg a lányok, ha nem kívántak tovább tanulni, akkor további két évig. A fiúkat az iskola elvégzése után tanoncnak adták ki, de igyekeztek minél többüket a vasúti pálya felé terelni, míg a lányok számára követelmény volt, hogy az intézmény elhagyásakor jártasak legyenek a házimunkásban, főzésben és a varrásban. Az ügyesebb lányok közül néhányat az intézmény keretei között foglalkoztattak, ők javították társaik ruháit is, majd az árvaház falait elhagyva különböző varrószalonokba kerültek. A gyermekek többségét inkább a kétkezi munkák felé igyekeztek irányítani, ritkaság volt, ha egy-egy gyermeket gimnáziumba küldtek, értelmiségi pályára szántak. Itt egy közös momentumot fellelhetünk a korábbi városi árvaház és a vasutas árvaház között, mégpedig azt, hogy egy bizonyos szinten mindkét intézmény igyekezett a „saját” rétegét, a saját alapjait újratermelni. Nevezetesen a Kelcz-féle árvaház a papok, egyházi személyek csoportját, míg a vasutas árvaház a vasutasokét. Ennek megfelelően alakították a gyermekek oktatását és irányították beállítódásukat is. Az árvaház növendékeinek házirendje: „- Ébresztő, ágyazás - Felsorakozás, ellenőrizték a gyermekek körmét, fogát, ruházatát - Reggeli után lementek a nappaliba, felvették az előző este a nagyobb növendékek segítségével becsomagolt táskájukat - Zárt sorban kettesével, külön a fiúk és a lányok vonultak az iskolába. - Ebéd: 10 személyes asztaloknál ültek, két asztalfelelőssel. A naponta kiválasztott legjobb fiú növendék az igazgató asztalánál, a legjobb lány a házvezetőnő és a tanítónő asztalánál foglalhatott helyet. A vezetés más élelmet kapott, mint a növendékek. (tiszti menünek hívták) - 2 és 4 között szilencium, csendes tanulás. - 4 és 5 óra között szünet. Ez alatt játszottak, futkostak, kilevegőzték magukat. - Minden nap sor került a lecke kikérdezésére. Este 7-kor vacsora, majd cipőpucolás az alaksorban. - Takarodó 8 órakor, mosakodtak, majd imádkoztak. Reggel is – vallási felekezetre való tekintet nélkül. 143
Ruházatukat a fekete szín uralta. Az étterem bejáratai közötti térség volt a fenyítés színhelye. Azok, akiknek a neve szerepelt az iskolai üzenőfüzetben, mert nem tudták a leckét vagy rosszak voltak, megszégyenítésül itt térdeltek - néha még vacsora helyett is – fiúk és lányok egyaránt. A könyvtárban olvastak, társasjátékoztak, és kártyacsatákat vívtak. Nyáron, akinek volt hozzátartozója hazamehetett, azonban sokan maradtak az árvaházban – ők játszottak, a nagyobbak, pedig a bérelt földeken hasznos munkákat végeztek.”220 Az árvaház napirendjének szigorúsága egyáltalán nem vetekszik a korábbi városi árvaházéval. Habár a vallásos nevelés a kötelező imádság szintjén megjelenik, hozzá sem fogható a másfél évszázaddal azelőtti gyakorlathoz. Sokkal több teret kap a gyermeki játék és a szabadidő valamint a pihenés. Nyílván a kor követelményei és a sokkal haladóbb gyermekfelfogás tükröződik a házirend ennek megfelelő pontjaiban. A város vezetése számára, azon túl, hogy elmondhatta, hogy egy több mint 100 fő befogadására alkalmas gyermekvédelmi intézmény számára nyújtott otthont, fontos volt, hogy egy bizonyos szinten az árvaház működésébe is betekintést nyerjen. Az árvaházi bizottság tagja volt a mindenkori kőszegi polgármester is, így rajta keresztül némi befolyással bírt a város is az árvaház működésére nézve. A város annak érdekében, hogy biztosítékot szerezzen a csekélynek nem mondható anyagi befektetéseinek adott esetben történő visszatérülésére szerződést kötött a Szövetséggel, mely szerint: „köteles a vasutas szövetség felosztása, vagy bármi okból való beszűntetése, úgy az árvaház áthelyezése esetén, az árvaház most építendő épületét a kapott telekkel együtt a városnak visszaadni, vagy a város által hozott anyagi áldozatokat kamat nélkül készpénzben visszafizetni, mely áldozatok összege az árvaház felépítése után készpénzben megállapítandó.”221
220 221
Kiss János i.m. 33-37. o. Kiss János i.m. 29-30 .o.
144
6. Konklúzió, összegzés Disszertációm megírásának célja a szegény, elhagyott illetve árva gyermekek irányába megmutatkozó szociális gondoskodás alakulásának bemutatása volt, egy helyi társadalom keretein belül. Igyekeztem az egyes korszakok szereplőit és azok érdekeit, tevékenységeit beazonosítani és a lehetőségekhez képest feltérképezni. Munkám során a leglényegesebb szerepe a forráskutatásnak és elemzésnek volt. A dolgozat személetét tekintve újító szándékkal az egyes társadalmi szereplők gyermekek gondozásával összefüggő érdekeit helyeztem előtérbe, mely érdekek az árva
illetve
elhagyott
gyermekekkel
szembeni
viszonyulásukat
jelentősen
befolyásolták. Az
első
bemutatott
időszakban
két
szociálpolitikai
szereplő
közötti
feladatmegosztást láthattunk. A helyi hatóság elsősorban a nyílt gondozás keretei között fejtette ki tevékenységét, míg a katolikus egyház a zárt gondozás eszközeként az intézményi nevelést részesítette előnyben. A helyi hatóság által működtetett segélyezési gyakorlatnak az előnye volt, hogy a szegény gyermekek családban maradását segítette elő, azáltal, hogy a gyermeket tekintette a segélyezés alanyának. Ugyanakkor
a
város
nyújtotta
segélyek
kevésbé
voltak
kiszámíthatóak,
megállapításuk függött a városi költségvetéstől, a város aktuális gazdasági helyzetétől, másrészt mivel a segélyezés kritériumai nem voltak világosan lefektetve, nagyban függött a helyi magisztrátus értékrendjétől, pillanatnyi döntéseitől. Ezzel szemben az árvaházi elhelyezés egy bizonyos fokú biztonságot jelentett az oda bekerülők számára, hiszen az elvárt magatartási szabályok betartása esetén az adott gyermek hosszú időn keresztül számíthatott egy bizonyos szintű ellátásra és ami még meghatározóbb, képességeinek megfelelő oktatásra. Kiemelendőnek tartom, hogy az elhagyott, félárva gyermekek iránti figyelem hátterében többek között a gyermekekről való gondolkodás megváltozása állt. Lényeges
szerep
jutott
az
intézmény fennmaradásának
elősegítésében
és
jelentőségének növelésében a katolikus egyház keretei közé tartozó jezsuita rendnek és rajtuk keresztül a rekatolizációs, ellenreformációs törekvéseknek. A vizsgált időszakban egy összetett, oda-vissza ható kapcsolat elemei körvonalazódnak, hiszen az árvaházi növendékek az esetek nagy részében az eredeti hitük feladásáért cserébe a biztos szegénységtől és tanulatlanságtól menekültek meg, míg a katolikus egyház a gyermekekről való gondoskodásért cserébe, további követőkre tett szert. 145
A polgári alapítású árvaházak megjelenésével azonban komoly harc kezdődött a városi hatóságok és az egyházi méltóságok között. Mind az egyházak – elsősorban a katolikus egyház- mind pedig a helyi hatalom
élni kívánt az árvaházak feletti
ellenőrzés jogával. Végül azonban a világi hatalom győzedelmeskedett az ilyen típusú vitákban, melynek következtében egyre inkább kommunális jelleget öltöttek az árvaházak.222 Elvesztették korábbi erőteljesen vallási színezetüket, ezáltal másfajta értékrendet és világnézetet közvetítettek a lakóik számára. Hasonlóképpen alakult ez Kőszeg városában is a korábban erőteljesen katolikus befolyásoltságú Kelcz-Adelffy árvaház fokozatosan világi jelleget öltött. A kiegyezést követő időszak témánk szempontjából két újdonsággal is szolgált. Egyrészt az állam, mint jogszabályalkotó megjelenik a szegénység kezelésének területén, másrészt, pedig a gombamód szaporodó jótékony egyleteket létrehozó polgári réteg is egyre nagyobb részt kér magának a helyi szociálpolitikai feladatok ellátásából. A szegény gyermekekre irányuló szociális gondoskodás szempontjából Kőszeg város szintjén ez utóbbi változás jelent előrelépést. A vizsgált időszakban a rászoruló gyermekek felé forduló figyelem hátterében az egyre erősödő polgári réteg ki nem mondott érdekei állnak, hiszen a csoporthoz tartozás belső elvárásai közé tartozott a jótékonykodásban való részvétel. Ugyan elmondható, hogy a szociális gondoskodás kezd sokszereplőssé válni, de a szervezettséget és
a különböző szociálpolitikai szereplők tevékenységének
összehangolását még mindig nélkülözi a terület, ami természetesen nem marad következmények
nélkül.
Donzelot
részletesen
foglalkozik
azzal,
hogy
a
jótékonykodásnak, mely Kőszeg esetében is lényeges szerepet töltött be a századforduló előtt, milyen hátrányai vannak egy olyan típusú politikával szemben, mely filantrópikus szemlélettel van átitatva. Szerinte a filantrópia és a jótékonyság közötti
különbség a két típusú segítségnyújtás pragmatikáján alapul, melynek
lényegi elemei a következők: 1. tanácsadásra van szükség ajándék helyett, mert az nem kerül semmibe 2. a gyermekeket kell támogatni az idősek helyett illetve a nőket a férfiak helyett, mert csak az ilyen fajta politika lehet kifizetődő hosszútávon. Ha a tanácsadás kerül előtérbe az anyagi segítségnyújtás helyett, az megóvja a nincsteleneket attól, hogy egy rossz szokás – a segélyektől való függés – rabjai
222
Verók Attila: Gyermeksorsok a kora újkori árvaházakban In.: Iskolakultúra 2009/11. 158. o.
146
legyenek. Mindemellett a filantropikus családpolitikát folytató társadalmak is osztanak segélyeket, ez azonban csupán az erkölcsi hatás – a szegény családok átnevelésének - eszközéül szolgál. A társadalmi jótékonyságot megtestesítő egyletektől, alapítványoktól idegen az ilyen típusú befektetés a jövőbe, sokkal inkább a tűzoltó jellegű tevékenység, a látványos szenvedés azonnali enyhítése dominál, ami a fontosság érzését növeli az adakozóban.223 Kőszegen a tanácsadás is megjelent a jótékony egyletek tevékenységében, de meglehetősen kis súllyal. Sokkal inkább jellemezte a helyi szociális ellátásokat a helyi hatóság és az egyletek részéről is az említett ajándék szemlélet és az ad hoc módon történő segítségnyújtás. Az I. világháború előtti másfél évtized az állami alapokon nyugvó gyermekvédelem rendszerének kialakulását hozta magával. Helyi szinten mindez azt eredményezte, hogy a korábbi három szereplő, a helyi hatóság az egyház és a jótékony szervezetek között egy újfajta feladatmegosztás jött létre. Az egyház gyermekvédelmi tevékenysége szinte teljes mértékben visszaszorult, a jótékony szervezeteké megmaradt a korábbi szinten, míg a helyi hatóság tevékenysége kettős átalakuláson ment keresztül. Az állam által rá rótt feladatok, az adminisztratív és anyagi
kötelezettségek
következtében,
megnövekedett
az
elhagyott,
árva
gyermekekkel kapcsolatos tevékenységének súlya. Az újonnan körvonalazódó rendszer a helyi szükségleteket kevésbé vette figyelembe, így a hatóság tevékenysége kevésbé személyes jelleget öltött. A helyi kezdeményezések pontosan az előbbi okoknál fogva háttérbe szorultak, városi hatóság a jogszabályok végrehajtásán kívül nem kívánt egyebet tenni a gyermekek érdekében. Az időszak jellegzetességének tekinthető, hogy erőteljes hangsúlyeltolódás ment végbe a zárt gyermekvédelmi gondoskodás irányába, melyről ma már tudjuk, hogy nem feltétlenül a legelőnyösebb megoldást jelenti, sem az állam, sem a helyi hatóság sem pedig a leginkább érintettek a családok és a gyermekek számára. Egy másik fontos jellemző, hogy ebben az időszakban a szegény és az árva vagy félárva gyermekekről való gondoskodás közötti határvonal erőteljesen összemosódott. Mindkét problématípusnál az elhagyottság kategória használata volt a jellemző. Egyetlen különbség az elhagyottnak nyilvánított gyermekek sorsában, hogy a szegény gyermekek esetenként maradhattak a saját családjuk kötelékében is.
223
Jacques Donzelot: The policyng of families New York 1979 64-66. o.
147
Az állam jelentősége és szerepének fontossága vitathatatlan ebben az időszakban. Az állami szerepkör lényegre törő összefoglalását adja Csorna, mely szerint: „Ez a szerepkör az ellenőrzést, a felügyeletet, az irányszabást, az újabb célkitűzést és a népszerűsítés tevékenységét kell, hogy felölelje. Az államtól kell kiindulni a helyesnek felismert szervezési törekvéseknek és a korszerű reformoknak, neki kell előmozdítani az alkalmas szakszemélyzet kiképzését, neki kell felébreszteni és ébrentartani a nép mély rétegeinek, legelsősorban pedig az érdekelt köröknek érdeklődését a gyermekvédelmi munka iránt propagandairatokkal, szaktanfolyamok tartása és a továbbképzés útján, hivatalos rendeletek és kitanítás által… a gyermekvédelmi
munka
eredményességének
és
továbbfejlődésének
egyik
legfontosabb előfeltétele a nemzet széles rétegeinek érdeklődése, az ügy fontosságáról való meggyőződése és segítő közreműködése.” 224 A politikai döntéshozók alkotják a társadalomnak azon csoportját, melyek tevékenységük
–
jogszabályok
és
intézmények,
intézkedések
létrehozása,
megvalósítása által - az adott társadalomra jellemző normarendszert kifejezésre juttatják. Így leképezik azt is, hogy adott korban és társadalmi keretek között mi az ami elvárható egy szülőtől, egy helyi közösségtől vagy éppen az államtól a gyermekek irányába. Ha a gyermekek kapcsán bizonyos szükségletek felmerülnek, akkor a szubszidiaritás körei fokozatosan lépnek be azok kielégítésébe. A történelem azonban megmutatta, hogy a tradicionális szereplők, a szűkebb kör tagjai soha nem lehetnek elég szervezettek és nem elégíthetnek ki minden felmerülő szükségletet. Tulajdonképpen így jutunk el a Ferge - féle „civilizációs” folyamat e területen való szükségszerű begyűrűzéséhez. A gyermekvédelem területén is szükség van az államra, mégpedig többféle szerep és feladatkörben. A gyermekvédelem rendszere akkor tud minél több gyermekhez eljutni, ha az állam a fő finanszírozó, az intézményrendszer fenntartója és természetesen akkor, ha a jogszabályalkotó szerepnek is eleget tesz. A jogi szabályozás eszközével meghatározza a rendszer működésének kereteit, tisztázza a feladatköröket és célcsoportokat illetve kényszerítő erővel bír az egyes szereplők irányába ( szülők, helyi közösség, helyi hatóság stb.). Összegzésként, a 20. számú áttekintő táblázatban az egyes vizsgált korszakok szereplőit, azok gyermekvédelemmel összefüggő érdekeit és az egyes időszakok jellegzetes eszközeit mutatom be.
224
Dr. Csorna Kálmán i.m. 52.o.
148
Korszak
Szereplők
Érdekek
Eszközök
18. század
-helyi hatóság
- legelesettebbek
- Nyílt: árvapénz
közepe- 19.
-katolikus egyház minimális segélyezése - - Zárt: Fundatio Civica
század közepe
(jezsuiták)
- látható
árvaházi helyei, Kelcz-
gyermekszegénység
Adelffy árvaház
kezelése
- Árvapénztár
- egyház befolyásának növelése - helyi hatóság presztízsének növelése 19. század
- helyi hatóság
- helyi hatalom
- árvapénz, ingyenes
utolsó
- Árvaszék
legitimitásának
orvosság, iskolapénz, városi
harmada-
- Kelcz-Adelffy
fenntartása érdekében a
árva státusz
századforduló
árvaház
látható, súlyos
- magánalapítványok
- Katolikus
szegénység kezelése
- egyletek pénzbeni és
Jótékony
- polgári réteg belső
természetbeni segélyei
Nőegylet
elvárásainak való
- árvaszék tevékenysége
- Jótékony
megfelelés
Evangélikus
- rászorulók
Nőegylet
„átnevelése”
- Kisdedóvó
- „üdvözülés
Egylet
gazdaságtana”
Századforduló-
Lásd előző
- demográfiai előnyök
- elhagyottá nyilvánítás
I. világháború
korszak
- nemzetgazdasági
- nevelőszülőknél,
Új szereplők:
érdekek
gyermekmenhelyen történő
- Állam
- vidéki társadalom
elhelyezés
- Vasutas
gazdasági érdekei
- „vállalati szociálpolitika”
Árvaház - Országos Gyermekvédő Liga Kőszegi Bizottsága 22. számú táblázat
149
A dolgozatban mindvégig a lokalitásra fókuszáltam és a szűken értelmezett gyermekvédelem fejlődésére, mely csak a rászoruló gyermekekre koncentrál és nem fogalmazza meg a szélesebb értelemben vett gyermekvédelem célkitűzéseit. Elsősorban azt kívántam bemutatni, ami a helyi szintű gyermekeket érintő szociális gondoskodás
kapcsán
a
rendelkezésemre
álló
forrásokból,
tényanyagból
rekonstruálható. Nem merülnek fel az általam vizsgált forrásokban többek között a következő kérdéskörök: a gyermeki lét öröme; a magasabb rendű szükségletek fontossága; az intézményes illetve hatósági ellátásban nem részesülő gyermekek életkörülményeinek jellemzői és a prevenció. Sokkal inkább a gyemekek szűk értelemben vett szociális ellátására utaló források dominálnak. Ezen oknál fogva nyilvánvalóan számos szociálpolitika szempontjából érdekes aspektus tisztázatlan maradt : ezek a kérdéskörök egy jövőbeni kutatási irányt körvonalaznak számomra.
150
Források: Kőszeg Város Tanácsának Iratai: 1741. január 2. Tanácsülési Jegyzőkönyv Forrás : VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Közgyűlési Jegyzőkönyv 771/1810. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1794/ Tanácsülési Jegyzőkönyv Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1760. év 189. o. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1780/461. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg város Tanácsának Iratai 1741. január 2. Tanácsülési Jegyzőkönyv Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár A Kelcz–Addelfy Árvaház dokumentumai 2. doboz Forrás: Püspöki Levéltár Szombathely Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. március 21. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. március 21. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. július 14. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1752. március 21. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 203/1823 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1823/ Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 203/1873. sz.irat Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai 1861/1113 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1861/53. Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 1872 141/a Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár
151
Kőszeg Város Tanácsának Iratai 1861/1309 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai 186o 183/374 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai Tanácsülési Jegyzőkönyv 1865/1165. Forrás: Va ML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Árvaszékének Iratai 205/1907 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsának Iratai 2000/912 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár Kőszeg Város Tanácsülésének Iratai 1869/1141 Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár A Katolikus Jótékony Nőegylet iratai Forrás: VaML Kőszegi Fióklevéltár
Felhasznált irodalom: 1. A kőszegi kisdedóvóból In.: Kőszeg és Vidéke 1889.4. szám. 2. A kőszegi Szent Benedekrend katholikus gymnasiumi segélyező egyesületének alapszabályai In.: Kőszeg és Vidéke 1889. 4. sz. 3. Alapítványi helyek a kőszegi Kelcz Adelffy árvaházban In.: Kőszeg és vidéke 1909. június 20. 4. Aries, Philippe: Gyermek, család, halál – tanulmányok Gondolat Budapest, 1987. 5. A város gyermekei In.: Kőszeg és Vidéke 1890. 36. sz. 6. Bariska István: Egyleti élet a polgárosodó Kőszegen In.: Vas Megyei Levéltári füzetek 9. Előadások Vas Megye történetéről II. Szombathely, 2003. 7. Bácskai Vera: Bevándorlás és befogadás a dunántúli városokban In.: Korall 12. szám 2003. május 8. Bácskai Vera: Piackörzetek és piacközpontok észak-dunántúlon a 19.század első felében In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.: Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003. 9. Bakay Kornél : A középkori Kőszeg Kőszeg évezredei 1. Kőszeg, 2001. 10. Balázs Magdolna: Az alapítványi élet indulása Magyarországon Esély 1991/1. 11. Bősze Sándor: Az egyesületek helye és szerepe a magyar társadalom életében a XIX. és a XX. században In.: Vas Megyei levéltári füzetek 9. Előadások Vas megye történetéről II. Szombathely, 1993. 12. Csepregi Zoltán: Magyar érdekességek a 250 évvel ezelőtti Bécsből Forrás: http://www.lutheran.hu/ujsagok/lelkipasztor/l960907.htm
152
13. Deáky Zita : A szoptatás. A dajkaság és a csecsemőhalandóság kérdései az orvostörténeti forrásokban In.: Erdélyi Múzeum 65.kötet 2003. 1-2.füzet 14. Dominkovits Péter: Kőszeg 18. századi polgársága In.: Vasi Honismereti Közlemények 1997. 15. Dr. Barcza Leander : A kőszegi Kelcz- Adelffyanum konvertita-árvaház története In.: Dunántúli Szemle 1943. 1-2. szám 16. Dr. Barcza Leander : A kőszegi városi árvaház a Kelcz-Adelffy árvaház elődje In.:Kőszeg és vidéke 1933. április 23-i szám 17. Dr. Bariska István – Németh Adél: Kőszeg Panoráma - Magyar városok sorozat Medicina könyvkiadó 2000. 18. Dr. Csorna Kálmán: A szociális gyermekvédelem rendszere Budapest, 1929. 19. Dr. Faragó Gyula: Országos kisdednevelési kiállítás In.: Kőszeg és Vidéke 1889.38.sz. 20. Dr. Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2003. 21. Dr. Vecsey Lajos A szombathelyi egyházmegye múltjából A kőszegi római katolikus Kelcz-Adelffy Árvaház története 1741-1941 Martineum Könyvnyomda Rt. Szombathely, 1943. 22. Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom 201-208. o. T-Twins Kiadó 1991. 23. Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből Kávé Kiadó 1998. 24. F.Mérey Klára : A mai határmenti dunántúli kisvárosok a dualizmus idején In.: Vasi Szemle 1990.2.sz. 25. Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás Csokonai Kiadó, 2001. 26. Gayer Gyula: A gyermekvédelem Vas megyében In.: Vasi Szemle 1961.2.sz. 27. Gergely Ferenc: A magyar gyermekvédelem története 6-30. o. Püski kiadó, Budapest 1997. 28. Gerhard Melinz- Susann Zimmermann : Gyermek– és ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában In: Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején
A fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest
Gyűjteményének kiállítása Budapest 1996. 29. Gönczi Magdolna: Az árvaházak kialakulása Mária Terézia korában Bölcsészdoktori értekezés Budapest, 1933.
153
30. Gyáni Gábor: Gyermeksors a történelemben Szoptatós dajkák a polgári átalakulás korában In.: Világosság 1980. július 31. Gyáni Gábor: A mindennapi élet mint kutatási probléma Aetas 1997/1.sz. 32. Gyáni Gábor: A regulázó gondoskodás In: „A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok…” Szerk.: Léderer Pál és tsai Új Mandátum Könyvkiadó 1998. 33. Gyáni Gábor: Jótékonyság és szociálpolitika In.: Gyáni Gábor, Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig Osiris Kiadó, Budapest 2001. 34. Herczog Mária: A gyermekvédelem dilemmái Pont Kiadó Budapest 1997. 35. Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába Szövétnek –Kiadás Budapest 1928. 36. Idegen szavak szótára Szerk.: Tolcsvai Nagy Gábor Osiris Kiadó Budapest, 2007. 37. Jacques Donzelot: The policing of families New York, 1979. 38. Juliane Brandt: Felekezeti és nemzeti identitás a 19. századi Magyarországon: a protestáns egyházak In.: Századvég 2003.3.szám. 39. Kaszás Marianne: Az egyesületi karitásztól az állami gondoskodásig In.: Szociológiai Szemle 1994/1. 40. Kiss János: A kőszegi MÁV nevelőotthon jubileumi évkönyve 75. 1913-1988. Antikva Kiadó 41. Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867 Magyarok Európában III. Háttér Lap –és Könyvkiadó Budapest, 1990. 42. Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig In.: Gyáni Gábor, Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig Osiris Kiadó, Budapest 2001. 43. Kőszeg és Vidéke 1890. december 7-i száma 44. Kőszeg és Vidéke 1989. 3. sz. 45. Kőszeg és Vidéke 1899. 19. sz. 46. Kőszeg és Vidéke 1892. 27. szám. 47. Kőszeg és Vidéke 1891. november. 29-i száma 48. Kőszeg és Vidéke 1883. 5. szám 49. Kőszeg és Vidéke 1883. 6. szám. 50. Kőszeg és Vidéke 1909. november 28-i száma 51. Kőszeg és Vidéke 1913. november 16-i száma
154
52. Kuti Éva: Hívjuk talán non profitnak… Non profit Kutatások 7. kötet Budapest, 1998. Nonprofit Kutatócsoport 53. Linda Pollock: A gyermekekkel kapcsolatos attitűdök In.: A gyermekkor története Szerk.: Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 1998. 54. Lloyd de Mause: A gyermekkor története In.: A gyermekkor története Szerk..Vajda Zsuzsanna , Pukánszky Béla Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 1998. 55. Magyarország története 1686-1790 1125.o. Szerk.: Ember Gy. és Heckenast G. Budapest, 1989. 56. Magyar történelmi fogalomtár Szerk.: Bán Péter II. kötet Budapest, Gondolat, 1989. 57. M.J. Tucker: A gyermek, mint kezdet és vég: gyermeknevelési szokások a 1516. századi Angliában In.: A gyermekkor története Szerk.: Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 1998. 58. Nagy Miklós: Vas megye népmozgalma és népességének állapota, 1867-1920 In.: Vasi Honismereti és helytörténeti Közlemények Szombathely, 2000. 59. Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon (1817-1990) Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 2001 17-69.o.) 60. Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben Iskolakultúra, Pécs.2005. 61. Rachel Fuchs: Abandoned Children: foundlings and child welfare in nineteenthcentury France 1984. State University of N.Y. 62. Rachel Fuchs: Gender and poverty in nineteenth century Europe 63. Robert Castel: A szociális kérdés alakváltozásai, Kávé Kiadó 1998 64. Schwimmer Rózsa: Az anyaság védelme In.: A nő és a társadalom 1908. május 1. 65. Shulamith Shahar: Gyermekek a középkorban Osiris Kiadó Budapest, 2000. 66. Somlai Péter : Szocializáció Budapest, 1997. 67. Söptei Imre: Kőszeg szabad királyi város törvényhatóságának utolsó évei (18651876) In.: Kőszeg 2000 Egy szabad királyi város jubileumára 68. Szántó I. Béla - Tábori Kornél: Bűnös gyermekek In.: A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok Szerk.: Léderer Pál és tsai Új Mandátum Könyvkiadó 1998 69. Thirring Gusztáv: Kőszeg népessége a 18. században In.: Vasi Szemle 1936. 3. sz. 155
70. Thirring Gusztáv: Budapest gyermekegészségügyi viszonyai In.: .: A tettetésnek minden mesterségeiben jártasok Szerk.: Léderer Pál és tsai Új Mandátum Könyvkiadó 71. Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz…Budapest 1996 MTA Történettudományi Intézete 72. Vajda Zsuzsanna: Gyermekfelfogás és gyermekkor a történelemben In.: A gyermek évszázada Szerk.: Pukánszky Béla Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 1998. 73. Varga J. János : Reformáció és rekatolizáció a dunántúli végeken In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.:Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003. 74.Verók Attila: Gyermeksorsok a kora újkori árvaházakban In.: Iskolakultúra 2009/11. 75. Wolfgang Gürtler: Adatok a mai Burgenlandi és a kőszegi kézművesek kapcsolatához In.: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában Szerk.: Mayer László, Tilcsik György Szombathely, 2003.
Hivatkozott jogszabályok: 1868. évi XXXVIII. törvénycikk A népiskolai közoktatás tárgyában 1876. évi XIV. törvény A közegészségügy rendezéséről 1871. évi XVIII. törvénycikk A községek rendezéséről 1877. évi XX. törvénycikk A gyámságról 1877. évi XV. törvény A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről 1898. évi XXI.tc. A nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről 1901. évi VIII. törvénycikk Az állami gyermekmenhelyekről 1901. évi XXI. törvénycikk A közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról 6000/IX-b/1907.B.M. számú körrendelet. Az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett avagy züllésnek indult gyermekek oltalmáról az állami gyermekvédelem körében In.: Belügyi Közlöny Budapest,1907.aug.4. 126773/IX.6. 1907 B.M. körrendelet A GYVSZ 39.§-nak végrehajtása tárgyában
156
Mellékletek: 1. sz. melléklet
Kelcz-Adelffy Árvaház társalgója
157
A Kelcz-Adelffy árvaház épülete 1899-ben
A vasutas árvaház épülete
158
2. számú melléklet Kőszeg népessége foglalkozási ágak és vallás szerint 1777-ben és 1782-ben
Foglalkozási ág
1777-ben Más vallású
Katolikus
1782-ben Összesen
Összesen
férfi
nő
együtt férfi nő
együtt férfi
nő
együtt férfi
nő
együtt
13
-
13
-
-
-
13
-
13
8
-
8
Szerzetesek
-
-
-
-
-
-
-
-
-
10
-
10
Apácák
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Sza.műv.tanítók
7
-
7
-
-
-
7
-
7
11
-
11
Tisztviselők
89
-
89
16
-
16
105
-
105
137
-
137
185
-
185
168
-
168
333
-
333
385
Legények
209
-
209
93
-
93
302
-
302
322
-
322
Tanoncok
59
-
59
33
-
33
92
-
92
87
-
87
Együtt
453
-
453
294
-
294
747
-
747
794
-
794
Önállók
11
-
11
8
-
8
19
-
19
18
-
18
Legények
2
-
2
4
-
4
6
-
6
7
-
7
Inasok
4
-
4
2
-
2
6
-
6
7
-
7
Együtt
17
-
17
14
-
14
31
-
31
36
-
36
Napszámosok
215
239
454
63
67
130
278
306
584
284
363
647
Szolgák, cselédek
97
185
282
29
75
104
126
260
386
110
355
465
Helybeliek
57
1
58
-
-
-
57
1
58
111
5
116
Idegenek
203
-
203
-
-
-
203
-
203
313
-
313
Intézeti szegények
12
6
18
-
-
-
12
6
18
12
12
24
Koldusok
17
21
38
3
8
11
20
29
49
10
17
27
Árvák
20
4
24
-
-
-
20
4
24
42
3
45
951
1165
275
493 768
489
1444 1933
719
1689 2417
1414 1407 2821
694
643 1337
2108 2050 4158
Értelmiségi foglalkozások: Papok
Iparosok és kézművesek: Mesterek
385
Kereskedők:
Tanulók:
Egyébfoglalkozási 214 ágak Összes népesség:
2597 2453 5030
Forrás: Thirring Gusztáv: Kőszeg népessége a 18. században In.: Vasi Szemle 1936. 3.
sz. 143. o.
159
160
