EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA

EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA

Szoboszlai Katalin: Nık fedél nélkül – utak a hajléktalanságba „… egyetlen egy férfi sem kell nekem lakásképpen.”

Ph.D. Disszertáció

Témavezetı: Ferge Zsuzsa akadémikus, professzor emeritus

2009

1

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék ............................................................................................................... 2 Bevezetés .......................................................................................................................... 3 I. Elméletek és fogalmak .................................................................................................. 6 I.1. Hatalom az emberi kapcsolatokban............................................................................ 6 1.2. Hajléktalanok a társadalom peremén, decivilizációs problémák........................... 9 I.3. Hajléktalanság fogalom és tipológia – definíciós problémák............................... 11 II. A hajléktalanság szociológiai jellegzetességei Magyarországon............................... 15 II.1. Lakástalanok, csövesek hajléktalanságának jellemzıi a rendszerváltás elıtt ..... 16 II. 2. Kik a hajléktalanok? A hajléktalanság szociális, egészségügyi, mentális tényezıi ....................................................................................................................... 20 II. 3. Számok tükrében a fedél nélküliekrıl és hajléktalan szállókon lakókról .......... 29 II. 4. Intézményi férıhelyek, ellátások szervezése ..................................................... 34 II. 5. A nık hajléktalanságának vizsgálata itthon és az Európai Unió országaiban ... 39 III. Kutatásmódszertan.................................................................................................... 49 III. 1. A kutatás hipotézise .......................................................................................... 49 III. 2. A kutatási módszerei, tapasztalatai ................................................................... 50 IV. Demográfiai adatok és életmódjellemzık a vizsgált csoportnál .............................. 56 IV. 1. Adalékok a fedél nélküli nık társadalmi helyzetéhez ...................................... 56 IV. 2. Az életmód jellegzetességei.............................................................................. 64 V. Hajléktalanság az életútban........................................................................................ 70 V. 1. Pszichoszociális fejlıdés szakaszai az életútban ............................................... 70 V.2. Válsághelyzetek az életútban és hajléktalanság.................................................. 74 V.3. Életút-elemzés hajléktalanoknál ......................................................................... 76 V. 3. 1. Gyermekkori fordulópontok, változások a hajléktalan nık életútjában..... 78 V. 3. 2. Kamaszkori válságok és a felnıtté válás jellemzıi .................................... 87 V. 3. 3. Családi együttélés kialakulása és problémái felnıtt korban...................... 93 V. 4. Hajléktalanságot kiváltó jellegzetes életesemények az életútban .................... 104 VI. Hajléktalanutak és a nık történetei......................................................................... 113 VI. 1. A hajléktalanút-térképrıl ................................................................................ 113 VI.2. Hajléktalanutak elemzése ................................................................................ 116 VI.2.1. Állami gondozásból hajléktalanságba ...................................................... 117 VI.2.2. Családtag bántalmazta ............................................................................. 127 VI.2.3. Hozzátartozói kapcsolatban kialakult válsághelyzet ................................ 137 VI.2.4. Veszteség-élmény, mint pszichés krízishelyzet .......................................... 145 VI.2.5. Munkanélküliség, mint szociális krízishelyzet........................................... 152 VI.2.6. A nı szenvedélybetegsége ......................................................................... 156 VI.2.7. Lakásmaffia áldozata ................................................................................ 164 VI.4. A hajléktalanság folyamata és okai nıknél ..................................................... 169 Konklúzió, összegzés.................................................................................................... 177 Irodalomjegyzék ........................................................................................................... 182

2

Bevezetés A doktori értekezés témája a hajléktalanság jellemzıinek megismerése a nık történetein keresztül. Hajléktalanságról az elmúlt két évtizedben számos, a jelenséget több dimenzióban értelmezı munka született hazánkban, azonban a fedél nélküli helyzet makrotársadalmi tényezıin túlmutató, a mikroközösségben rejlı, mélyebb okokat és folyamatokat feltáró munka hiányzik a területen. Hajléktalanság, otthontalanság, fedél nélküliség a témában jellemzı kifejezések, mely frazeológia a „homeless” helyzet megnevezésére egyformán igénybe vehetı. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az elıbb említett kifejezések körülírt lakhatási kategóriákat is jelölnek, amelyeket a lakásnélküli csoportok meghatározásához alakítottak ki a szakterület kutatói és elemzıi. Ebben a felfogásban a hajléktalanság, mint általános kategória jelentkezik, és további kategóriák jelölik a biztonságos lakhatási formából való kicsúszás egyes fokozatait, valamint a szálláshelyek jellemzıit. Hajléktalanságról, mint társadalmi problémáról a jelenkorban kétévtizednyi szakmai tapasztalat győlt össze hazánkban, melyhez kapcsolódó kutatások és gyakorlatok a jelenség kialakulásának társadalmi strukturális és individuális okaira, a hajléktalanok kilátástalannak tőnı helyzetére, a szociális munkások sokszor ember feletti munkájára mutatnak rá olyan helyzetekben, ahol az emberhez méltó élet feltételei elégtelenek, és ahol a peremhelyzetben lévı személyek kiilleszkedése a közösségbıl szinte megfordíthatatlan a jelenkor társadalmi - gazdasági viszonyai között. Dolgozatomban a fedél nélküli nık helyzetének vizsgálatát és elemzését helyezem a középpontba. A hétköznapi életben találkozunk velük közterületen vagy hajléktalan szálláshelyen, azonban úgy vélem, akiket látunk, az a kisebb hányad, többen élnek a hajléktalanság veszélyzónájában és titkolják bizonytalan lakhatási helyzeteiket, mozgásban vannak az átmeneti lakhatási formák (pl. albérlet, szükséglakás) és a hajlék nélküli szituáció között. Mezei György hívta fel a figyelmet azok csoportjára, akik olykor lakhatásban, majd fedél nélküli szituációban menhelyen, utcai szálláshelyen találhatók, és akiknek maradt annyi erıforrásuk, hogy idınként visszatérjenek a „polgári világba”. (Mezei, 1998.). İhozzájuk a szociálpolitika primer szolgáltatásai nehezen jutnak el, ezért a megelızés vagy nem éri el ıket vagy hatástalan marad a lakásban élés megtartásához.

3

A hajléktalanság veszély zónájában élık egy másik csoportjánál a „normális” élet látszatának fenntartásában a vérszerinti hozzátartozók – különösen a gyerekek – elvesztésétıl való aggodalom áll. Családok hajléktalansága esetén a nukleáris család fennmaradása bizonytalan, a gyerekeket veszélyeztetı környezeti tényezık miatt. Az un. „családos hajléktalanságról” mégannyi szociológiai információ sem áll rendelkezésre, mint a család nélküliekrıl. 1 Családok otthontalanságáról adatok a szolgáltatási területeken adódnak, amelyek tudományos feldolgozása még várat magára. Dolgozatomban az utcák és a menedékhelyek lakóira irányítom a figyelmet. Közülük is azokra a nıkre, akik közterületen vagy melegedıben töltik a nappalokat, és akiknek az utca vagy a menedékhely a szálláshelyük. A nık hajléktalanságáról hazai empirikus kutatásokból keveset tudunk. A témaorientált kutatások

középpontjában

általában

a

hajléktalanság

természetének

és

a

hajléktalanellátás mőködésének megismerése áll, és hiányoznak a valódi mélyfúrások. Nık és férfiak hajléktalanságának jellemzıit a 2008-ban publikált „F3” kutatásban külön elemezték, ahol néhány jellegzetes eltérés kimutatható a hajléktalan-karrierben, azonban ezek az adatok nem teszik világossá a hajléktalansághoz vezetı utakat és okokat a nık esetében.2 Saját kutatásomban elsıdlegesen kvalitatív vizsgálati módszereket alkalmazok, amelyek lehetıséget adnak a személyes életutak megismerésére, és segítenek rávilágítani a nık sajátos helyzetére a hajléktalanná válásban és a hajléktalan életmódban. A hajléktalansághoz vezetı okok egyfelıl a társadalmi – gazdasági viszonyok között strukturális eredetőek (pl. alacsony fokú iskolázottság, munkanélküliség, lakáshiány), másfelıl a nukleáris család köré épülnek (pl. válás, a jövedelem hiánya vagy a megélhetést veszélyeztetı mértéke). A nık hajléktalanságának vizsgálatával célom a mikrotársadalmi tényezık mélyebb megismerése, az okok közötti összefüggések megértése, a hajléktalanná válás folyamatának feltérképezése a fedél nélküli helyzethez vezetı utak elemzésével, valamint megtalálni azokat a veszélyeztetı tényezıket, amelyek jelentısen hozzájárulnak a lakhatás elvesztéséhez a nıknél.

1

Elbert Márta Utcaképes c. filmje (2002) eredeti módon mutatja be a családos hajléktalanság jelenlétét a társadalomban, az ezredforduló elsı éveiben. A film egyben tényfeltáró dokumentum a fedél nélküli helyzet megértéséhez. 2 A 2008-ban felvett „Február 3” azaz „F3” kutatás nemekre vonatkozó adataiból a II. fejezetben írok összefoglalást.

4

Felfogásomban a hajléktalanság makro-és mikrotársadalmi szinten értelmezhetı probléma, és összefüggésbe hozható azokkal a közösségi rendszerekben zajló folyamatokkal, amelyek a társadalmi struktúrában és hierarchiákban az egyéneket vagy csoportokat kiszolgáltatott helyzetüknél fogva károsan érintik. Hajléktalanság témában született hazai kutatások és tanulmányok fıképp a hajléktalanság makrotársadalmi szintő hátterével foglalkoztak az elmúlt két évtizedben. A kutatásokból legismertebbek a hajléktalanok összetételét, csoportjait, demográfiai és szociális jellemzıit, kapcsolat hálóját, egészségügyi helyzetét, a szociális ellátások mőködését tárgyaló írások és kutatási eredmények.3 Hajléktalanságról beszélni sok esetben egyet jelent azzal, hogy egyszerre beszélünk férfiak és nık hajléktalanságáról. Kutatásomat 2008. február - márciusban végeztem el, és elıtte itthon nem találtam arra vonatkozó vizsgálatokat, jelentéseket, tanulmányokat, amelyekben nemekre jellemzı elemzéseket közöltek. Vizsgálatommal és az eredmények feldolgozásával ezt a hiányosságot szeretném pótolni. Az elsı fejezetben elméleti és fogalmi keretek kijelölésére kerül sor. A második fejezetben összegzem a hajléktalanság hazai sajátosságait feltáró kutatásokat, ahol kitérek a nıkre vonatkozó adatok elemzésére, és ebben a részben bemutatásra kerül egy 2005-ben felvett angliai kutatás, ahol a hajléktalanutak feltérképezésével a hajléktalanság kialakulásának folyamat jellegére és összetettségére világítanak rá. Ez a kutatás a kiindulópontja saját vizsgálatomnak. A harmadik fejezetben a kutatás hipotézisei és módszerei kerülnek ismertetésre, majd a negyedik fejezetben a vizsgált csoportra vonatkozó kvantitatív kutatási adatokat elemzem. Az ötödik és hatodik fejezetben részletesen bemutatom és elemzem a hajléktalanutakat, ahol fellehetık azok a válsághelyzetek és rizikótényezık, amelyek elıidézték a fedél nélküli szituációt. A dolgozat utolsó részében ismertetem a fıbb eredményeket.

3

A hajléktalan-kutatások területeit és eredményeit a II. fejezet tartalmazza.

5

I. Elméletek és fogalmak A fejezet elsı részében a fejezetben hatalom elméletekkel igyekszem alátámasztani azt a tézist, miszerint a nık társadalmi kirekesztıdésében és hajléktalanságában az egyenlıtlen viszonyokon alapuló kapcsolatoknak jelentısége van. Itt tárgyalom a hatalom elméletek közül azokat, amelyek rámutatnak a nemi különbségek egyenlıtlenséggé alakulására, ami más összetevıkkel együtt, a kirekesztıdés folyamatának tényezıjévé válik a nık esetében. Hajléktalanság egyet jelent a megfosztottsággal, kiszolgáltatottsággal és nélkülözéssel, és az odavezetı úton a társas kapcsolatokban mőködı hatalomnak jelentısége van. Comte filozófiája, Bourdieu férfiuralom teóriája és Foucault-nak a hatalomról vallott elmélete alátámasztja a nık alávetett helyzetét a férfiakkal való viszonyban. Férfi – nı kapcsolatában, hagyományos értelemben a férfiak irányítják a kapcsolatot, és ez a függıségi helyzet a nıket kiszolgáltatottá teszi a férfiak akaratának és eszközeinek. Hajléktalanságban élı nıknél a tradicionális felfogás jellemzı a férfi – nı kapcsolatról, és az látszik kirajzolódni, hogy a posztmodern kor változásai mintha nem érintették volna meg ezeknek a nıknek a férfiakról, nemi szereprıl és viselkedésrıl kialakított felfogását. A második részben az elméletek mellett tisztázom a hajléktalanság alapfogalmait. Jelenleg hazánkban a hajléktalanságról több definíció létezik egymás mellett. Ezeket a meghatározásokat

kategóriákba

rendeztem,

amelyek

segítenek

rávilágítani

a

hajléktalanság összetett tartalmára.

I.1. Hatalom az emberi kapcsolatokban Comte szerint a társadalmi egység a családon keresztül valósul meg, ahol a nık alárendelt helyzetének fenntartása szükségszerő, mert a nı gyermeki állapotban van, kevésbé alkalmas a szellemi munkára és a család irányítására, erkölcsileg és fizikailag érzékenyebb, de elırébb jár a szociabilitás területén, mint a férfi. A modern kor hajnalán a pozitivizmus képviselıje szerint a nık gyámolításra szorulnak, amit a férfi irányítása és oltalma alatt kapnak meg. Míg a gyerekeknek szüleik felé, addig a nıknek férjük felé tiszteletet kellett mutatniuk, amit a családi és társadalmi élet minden területén megköveteltek tılük. (Comte, 1979.)

6

Ez a felfogás azokban a társadalmakban és társadalmi csoportokban maradt fenn, ahová a nıi emancipáció nem jutott el vagy kevés csurgott le belıle. Így a posztmodern társadalomban a hagyományos értékrendet képviselı családokban Comte filozófiájának lenyomata a jelenkorban is megtalálható, mint a viszonyokat meghatározó nézet és gyakorlat. Pierre Bourdieu rámutat arra, hogy a férfirendben a társadalmi berendezkedés a férfiuralomnak kedvez, és a társadalmat mőködtetı gépezet ennek megerısítésén dolgozik. A munka szexuális jellegő felosztása kijelöli a tevékenységeket és eszközöket a férfiaknál és a nıknél. A férfiak otthonon kívül dolgoznak szemben a nıkkel, akik családhoz tartozó feladatokat végeznek, különösen a gyermeknevelés és a férjek kiszolgálása tartozik szerepkörükbe, amihez tartozó hatáskörökkel és eszközökkel rendelkeznek. Ezekben a társadalmakban a nı negatív entitásnak számít, és a szocializáció arra irányul, hogy korlátokat szabjon a nıknek, és engedelmességre nevelje ıket. Az uralomban a hatalom érvényesüléséhez szükségszerő az alárendeltek közremőködése. A nık emlékezetébe évszázadok alatt ivódtak be a viselkedés szabályai, generációk mintája mutatta meg nekik, hogyan tiszteljék, csodálják és szeressék a férfiakat. (Bourdieu, 2000.) Azokban a társadalmakban, ahol a társadalmi fejlıdés jogokat, a tanulással új munkaterületet és hatáskör átrendezıdést hozott a nıknek, ott a férfiuralom erıszakos eszközei a munka és családi kapcsolatokban realizálódtak. A hatalom – Foucault szerint – nem csupán a kormányzat vagy az állam szinonimája, hanem az emberek közötti viszonyokban is mőködik, és kifejti hatását. Ebben a felfogásban hatalmi viszonyok alakulnak ki a családban, férfi és nı kapcsolatában éppúgy, mint például az iskolában a tanár és diák viszonyában és még lehetne folytatni a sort a kapcsolatok egyenlıtlenségét kifejezı helyzetekkel. Általában a hatalom Foucault-i értelemben – legfıbb funkciói a felügyelet és az ellenırzés, és a hatalom gyakorlásakor az uralmat képviselı olyan technikákat alkalmaz, amelyekkel az egyének szokásai, viselkedése, magatartása, képességei ellenırizhetıvé válnak. A makroszinten mőködı hatalom technikái az emberi viszonyokban is funkcionálnak, biztosítva a hatalom céljának, érdekének elérését. Mint ahogyan Foucault is megjegyzi, a hatalom az emberi viszonyokban nem feltétlenül szolgál negatív törekvéseket akkor, ha ezzel az emberek hasznos célokat valósíthatnak meg, és a hatalom eszközei elısegítik fejlıdésüket, feladataik elvégzését. (Foucault, 2000.)

7

Az elmúlt évszázadban jelentıs változáson ment keresztül a hatalmi technikák alkalmazása. A társadalomban ezek a technikák fıként a megkülönböztetés és hierarchizálás eszközei. (Foucault, 1996.) A társadalmi rendet fenntartó hatalom technikái megváltoztak, a háborúban kiélezıdı fizikai erıszak fokozatosan átalakult, helyét a szimbolikus erıszak vette át, ahol a hatalom részérıl a cselekvések kikényszerítésének új módszerei jelentek meg. Makroszinten a demokratikus állam biztosítja az állampolgárok védelmét a közvetlen fizikai erıszakkal szemben, és garantálja alapvetı jogaikat, biztonságukat az ország területén. A hatalom alkotmányos jogokkal és a jogok érvényesítésének eszközeivel, az állampolgárok kötelezettségeinek teljesítését szolgáló társadalmi normákkal, újraosztható forrásokkal gyakorol nyomást az állam érdekeinek érvényre juttatásában (pl. szabadság jogok, adózás, gyerekszám növelése, családvédelem, stb.) Foucault szerint a társadalom szintjén mőködı hatalmi technikákat a legkülönfélébb intézmények, így a család is hasznosítja. A mikroközösség szintjén a szimbolikus erıszak mellett a fizikai erıszak „intézménye” is tovább él. „A család egy veszélyes üzem” – fogalmazott Somlai Péter egyik írásában. (Somlai, 2006) A családon belül mőködı hatalom-technikák kihatnak a családtagok együttélésére, a kapcsolatok minıségére, a fizikai és mentális egészségre. A családon belüli hatalmi viszonyok szerepekben öltenek testet, olyan szerepekben, ahol az egyik személy neménél, életkoránál vagy vérszerinti köteléktıl fogva jogot formál az uralomra a család többi tagja felett. Ismeretes, hogy a család mőködése a kívülállók elıl elzárt területen zajlik, ahol a játéktér a családhoz tartozók számára van nyitva, és külsı személyek csak engedéllyel kaphatnak oda bebocsátást. Ami a családban történik, arról az együtt élı családtagokon és bizalmas barátokon kívül mások nem tudnak, ezért a hatalom technikái rejtve maradnak a külsı szemek és fülek elıl. Milyen módon fejezi ki hatalmát, a tekintélyt képviselı családtag? Gondoskodó, segítı vagy kikényszerítı eszközöket használ? A feltétlen engedelmességet kikényszerítı hatalom technikái lehetnek olyan durvák, hogy sértik az ember méltóságát, önbecsülését, és a megfélemlített ember teljesen kiszolgáltatottá válik az uralmat gyakorlónak. Ebben az értelmezésben az „uralkodó” személy dönt a mindennapok dolgairól, életrıl és halálról, miközben az alárendelt helyzetben lévı eltőri a hatalom kikényszerítı eszközeit, így gondolkodása, cselekvése, vagyona és végsı soron léte is az uralmat megtestesítı személytıl függ.

8

Az erıszakot elszenvedık sokszor tehetetlenek a bántalmazással szemben és olyan tüneteket jeleznek, amelyek a hatalommal való küzdelem kóros eredményei (pl. szociális izoláció, öngyilkossági késztetés, alkoholizmus, stb.). Mi lehet e tünetek következménye? Sok minden. Lehetséges hatásként számításba vehetjük

a

hajléktalanságot,

mint

alternatív

megoldást

az

erıszaktól

való

megszabadulásra. Az esetek egy részében a hajléktalanság történetek mögött a családon belül elszenvedett uralom káros hatásai állnak, ezért a család mőködése és az emberi kapcsolatokban jelentkezı destruktív folyamatok magában rejtik a hajléktalanság reális veszélyét.

1.2. Hajléktalanok a társadalom peremén, decivilizációs problémák A társadalmi struktúrában roppant kevés tıkeforrással marginális helyzetben találjuk a hajléktalanokat. Bourdieu-i értelemben a gazdasági, kulturális és társadalmi tıke hiánya tetten érhetı a fedél nélküliek helyzetében. (Bourdieu 1998, Ferge 1997, 2000) A hajléktalanok gazdasági aktivitása igen csekély, tudásuk rendszerint alacsony fokú, ezért a javak megszerzéséhez szükséges anyagi tıke teljes vagy majdnem teljes hiánya jelentkezik a hajléktalanságban. A gazdasági és kulturális tıke mellett életükben a társadalmi tıke is fokozatosan szétfoszlik. A hajléktalanságban az erıforrások gyors csökkenésével számolhatunk, amibe beleértem a munkahely elvesztését, a munkához tartozó

kapcsolatok

eltőnését,

a

családi

és

baráti

kötelékek

erodálódását.

Hajléktalanként hosszú a veszteséglista, és minden, ami korábban, mint erıforrás hozzátartozott az ember életéhez negatív elıjellel változik a hajléktalanságban. A hajléktalanok mellett ritkán látunk családi és baráti kapcsolathálót, helyette a társas kapcsolatról a sorstársak jelenléte árulkodik. (Albert - Dávid, 2001.) A tudás, a szakma jelentısége elvész számukra abban a küzdelemben, amit az élelemhez jutásért és biztonságos alvóhelyért folytatnak. A lakás, lakhatás elvesztése, az emberi kapcsolatok felbomlása és a tartós munkanélküliség együttes jelenléte az ember életében nagy sebességgel vezet a kirekesztıdéshez.4

4

A problémák megértéséhez fıként N. Elias és Ferge Zsuzsa munkáit használtam fel, amikor az élethez, és benne a lakáshoz kapcsolódó civilizációs elemekrıl teszek említést a hajléktalansággal összefüggésben. (N. Elias, 1982; Ferge, 1999)

9

Lakásból, lakhatásból való tartós kívülmaradás felveti a jogok érvényesítésének képtelenségét, aminek következtében a megfosztottság súlya alatt, a „számkivetett” életében az emberi méltóság súlyos sérülése elkerülhetetlen. 5 Másik nézıpontból a hajléktalanság civilizáció ellen ható helyzet, ezért a közösség elhatárolódhat azoktól, akik nem képesek az elvárásoknak megfelelıen élni a társadalomban. „A civilizáció a társadalmi együttélésrıl szól, arról, hogyan tudhatunk egymással és egymás mellett élni egy adott társadalomban” – határozza meg Ferge Zsuzsa a civilizáció értelmezését N. Eliasra utalva. (Ferge, 2005) Az együttélés szabályai évszázadok alatt épültek be a társadalom normarendszerébe és a családok életébe. A modern társadalom követelményeit generációk adták át egymásnak, ezek idıvel szokássá alakultak, és a kevésbé tehetıs társadalmi csoportok tagjai is igyekeztek ezeknek az elvárásoknak minimálisan - vagyoni helyzetükhöz mérten - megfelelni azért, hogy társadalmon belüliek és ne azon kívüliek legyenek. A hajléktalanok egy sor civilizációs normának nem képesek megfelelni pusztán a lakás, mint élettér elvesztésébıl adódóan. A lakásvesztı ember számára megszőnik a privát élet, aminek elsıdleges területe az otthon, és eltőnik a magánélethez tartozó szabadság. A hajléktalan ember többnyire közterületen, középületben éli a mindennapokat, ahol a túlélés jobbára a civil társadalom támogató vagy elutasító hozzáállásán és az állam gondoskodásának minıségén múlik. Az évszázadok alatt szokássá, normává alakult civilizációs elemek értéke megváltozik a hajléktalanságban. A magánélet szabadságát és biztonságát jelentı lakás elveszítésével, annak tartós hiányával megjelenı következmények ellentmondanak a társadalomban szokásos normáknak. A decivilizációs hatás talán a hajléktalanoknál a legkézenfekvıbb, hiszen a jelenkor társadalmában mindazok, akik fedél nélküliek, lemondani kényszerülnek a normák érvényesítésérıl. A depriváció ilyen fokán az egyén számára nincs privát hely a pihenésre, a társas kapcsolatokra, az ember nem tudja a tisztálkodást és a WC használatot folyóvízzel, intim körülmények között megvalósítani, és nem képes a táplálkozás, alvás emberi élethez méltó körülményeit kialakítani. (Ferge, 2000) Magánterület hiányában számukra a közterület az élettér, ahol a tisztálkodni, enni, aludni cselekvések a túlélésre mőködnek, és ahol a lakásban élı többség mond ítéletet felettük. Segíteni, eltőrni, elutasítani? Mindegyik attitőd mellé számos példát lehetne odatenni az állam és az állampolgárok felıl vizsgálva a kérdést. 5

A társadalmi kirekesztıdés elméletei részletesen megtalálhatók a következı szerzık munkáiban: Castle, R., 1993; Atkinson, T., 1998.; Ferge Zs., 2000, 2001.; Szalai J., 2002.

10

A civilizáció jelenkori fokán emberi jogi és társadalmi kérdés, mi lesz a sorsa azoknak az embereknek, akik kirekesztıdnek a lakhatásból, és akiknek életében nincs személyes tér a magánélet alakításához? És vajon meddig tőrik el az állampolgárok azt a hiátust, miszerint a „lakásban élni” civilizációs normát az állam nem emelte be az alkotmányos alapjogok közé Magyarországon?

I.3. Hajléktalanság fogalom és tipológia – definíciós problémák Ebben az alfejezetben a hajléktalanság meghatározásával foglalkozom, és a hazai értelmezések mellett megjelenítem azokat a nemzetközi törekvéseket és definíciókat, amelyek az egységes szemlélet és fogalom használat irányába mutatnak Európában.6 A hajléktalanságról szóló fogalom-meghatározás nem egységes hazánkban, mint arra a szociális törvénybıl idézett definíciók is rámutatnak. A hajléktalan megnevezés győjtınév és nem fejezi ki árnyaltan azokat a lakhatási szituációkat, amelyekbe beletartoznak a lakástulajdon nélküli emberek vagy a lakhatási kényszer hozta együttélések éppúgy, mint az intézményi lakhatás zsákutcás helyzetei, vagy amikor az egyének „lakóhelye” a közterület és életterük az utca. Angol nyelvterületen a „homeless” helyzet leírása és definiálása a lakhatásból történı kirekesztıdéssel összefüggésben tárgyalt társadalmi probléma. Magyarországon nem annyira letisztult a kép a hajléktalanság meghatározásában, mint például NyugatEurópában.

Magyarországon

különféle

megközelítési

irányok

léteznek

a

szakirodalomban, melyek szociológiai értelemben az egyén lakhatáshoz való viszonyát definiálják, vagy kapcsolathálózati megközelítésben értelmezik a hajléktalanságot, vagy jogi értelemben határozzák meg az otthon nélküli szituációkat az ellátások megszervezéséhez.

6

Ez a FEANTSA, mint az európai hajléktalanellátók ernyıszervezet által kidolgozott tipológia.

11

Az 1-3. táblázatokban foglalom össze a hazánkban ismert hajléktalansággal összefüggésben kialakult definíciókat a 20. századtól a 21. század elsı évtizedéig.7 A definíciókat

tartalmuk

alapján

három

kategóriába

soroltam,

úgymint

jogi,

szociálpolitikai és nemzetközi és ezeket használom a hajléktalanság további meghatározásában és értelmezésében. Ezek a meghatározások szemléltetik a hajléktalanság megítélését az egyes történelmi korokban. 1. táblázat Hajléktalanság definíció I. – jogi keret Korszak 1932

1993

Definíció „Hajléktalannak azt kell tekinteni, aki körülményeinél fogva képtelen arra, hogy magának és családjának lakást biztosítson” [4780/1932. M.E. sz. rendelet8] 1. „Hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkezı személy, kivéve azt, akinek lakóhelye a bejelentett hajléktalan szállás” [Szociális törvény, 1993. évi III. tv. 4§ (2)] 2. „Hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti.” [Szociális törvény, 1993. évi III. tv. 4§ (3)]

Értelmezés A jogszabály nem rendelkezik arról, hogy mi a lakás és mi nem, illetve minısíti az egyént azzal, hogy „képtelen” a lakás biztosítására önmaga és családja számára. A lakásnélküliekre terjedt ki. 1. Az intézményi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolható definíció, ami alapján azok jogosultak folyamodni a szolgáltatásért, akiknek nincs lakcíme vagy az a hajléktalan szállás. 2. Szociális szolgáltatások szervezésére alkalmazzák ezt a definíciót, vagyis azoknak az egyéneknek/csoportoknak mőködnek ellátások, akik utcalakók, menedékhely használók, más intézményi szálláshelyen alszanak. A szakterületen ezt tekintik lakhatási típusú definíciónak. Mindkét definíció alkalmazása az effektív hajléktalanokra terjed ki.

Az 1. táblázatba azt a jogszabályt vettem be, amely használja a hajléktalan megnevezést a definícióban. Mint látható, hazánkban a hajléktalan kérdés a 20. század elsı felében szabályozásra került, és hajléktalannak tekintették azokat a személyeket, akik önmaguk és családjuk számára nem voltak képesek biztosítani a lakásban élést. A következı szabályozásra hatvan év múlva, 1993-ban került sor. A rendszerváltás után elfogadott szociális törvényben kettısség jelenik meg a hajléktalan meghatározásban. Ez a duplikáció azt jelenti, hogy egymás mellett létezik egy ellátás típusú és egy lakhatási kategóriát megjelenítı definíció a szociális ellátások igénybevételénél. Az elsı meghatározást az önkormányzatok alkalmazzák a hajléktalan személy szociális támogatásra való jogosultságának megállapításához. A második alapján szervezıdnek hajléktalanellátás szolgáltatásai, hiszen ez a meghatározás a szolgáltatást igénylık körét határozza meg. 7

Szándékosan nem a hajléktalan csoportokat kívánom ezekben a táblázatban feltüntetni. A dolgozat „Hajléktalan kutatásokról” szóló fejezetében részletesen ismertetetem a hazánkban ismert hajléktalan csoportokat. 8 Oross, 2001

12

A jogi szabályozás napjainkban az európai trendeket figyelmen kívül hagyja, ezért idıszerő a felülvizsgálata. Hibája, hogy nem veszi figyelembe azokat a lakhatási kategóriákat, amelyekbıl kicsúszva odáig jut az egyén, hogy az utca lesz a szálláshelye. Az állam az abszolút szegénység enyhítéséért vállal felelısséget a hajléktalanság területén, amihez fıként az életveszély elhárítása érdekében rendel szolgáltatásokat (pl. éjjeli menedékhely, népkonyha, stb.). Jelen szabályozásban azonban az állam nem tekinti potenciális hajléktalannak azokat a társadalmi csoportokat, akik elmozdultak a társadalmi kirekesztıdés irányába és a lejtın lefelé haladva lakásban élésük veszélyeztetve van (pl. díjhátralékosok, a család felbomlása miatt lakást váltók és egyedül élık, családi krízis miatt kapcsolat-vesztık, stb.)9 2. táblázat Hajléktalanság definíció II. – szociálpolitikai keret Korszak 1928

2000

Definíció „A család életének egyik legfontosabb alapköve az otthon, mely nélkül családot elképzelni nem lehet. A család, otthon nélkül, szétesik, széthull s a visszahatás magán a társadalmon mutatkozik meg. A rendes, megfelelı otthon erkölcsöt, kultúrát, egészséget, jólétet jelent általánosságban, az otthontalanság, vagy a nem megfelelı otthon, ennek ellenkezıjét: bőnt, kulturálatlanságot, betegséget, nyomorúságot.”10 [Hilscher Rezsı, 1928] Hajléktalan meghatározások újradefiniálása Fedél nélküli: éjszakáikat közterületen vagy szabad ég alatt vagy valamely nem a lakhatást szolgáló zugban töltik. Effektív hajléktalan: vagy fedél nélküli, vagy semmilyen stabil, tartós lakhatási lehetıséggel nem rendelkeznek, nap, mint nap "meg kell dolgozniuk" azért, hogy éjszaka valahol megaludjanak – legyen az a hely akár egy lakás, amelybe szívességbıl befogadják, vagy nem lakás, de lakhatást szolgáló helyiség (például hajléktalanellátó intézmény) Lakástalanok: vagy fedél nélküliek, vagy effektív hajléktalanok, vagy stabilan nem lakásban, de lakhatást szolgáló helyiségben laknak (munkásszálló, börtön, bentlakásos intézmények stb.) Otthontalanok: vagy fedél nélküliek, vagy effektív hajléktalanok, vagy lakástalanok, vagy ugyan tartósan lakásban töltik éjszakájukat, de a lakás folyamatos használata fölött nem rendelkeznek (nem tulajdonosok vagy fıbérlık, hanem al–, ágybérlık, szívességi lakáshasználók, befogadottak, felnıtt családtagok) [angol minta alapján, Bényei-Gurály-Gyıri-Mezei, 2000.]

9

Értelmezés

A lakásban élni a normákkal összeegyeztethetı, civilizációs elem. Az otthontalanság káros a családra, az egyén viselkedésére, egészségére és a társadalmi integrációra. A lakás nélküliekre terjed ki.

A hajléktalanság sokrétő fogalom, amibe a saját lakással nem rendelkezı, de lakásban élı otthontalan éppúgy beletartozik, mint a lakhatásból kikerültek, akik intézményben, menedékhelyen vagy közterületen alszanak éjszakánként. A meghatározásból kitőnik, hogy a lakásból való eltávolodással a biztonság meggyengül és az életesélyek jelentısen rosszabbak, mint a lakásban élıknél. Magyarországon valójában az effektív hajléktalanokat - beleértve a fedél nélkülieket – tekintik hajléktalannak mind a jogi szabályozást, mind a hajléktalanoknak létrehozott szociális szolgáltatásokat tekintve.

Bıvebben a 1/2000. SzCsM rendelet A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl, 7. fejezet 102-110§ a hajléktalanok ellátásának egyes formái és az ellátások célja. [2008.09.22.-én] 10 Az eredeti szöveg 1994-ben, utánnyomásban jelent meg, onnan az idézet. (Hilscher, 1924: 19)

13

A hajléktalanság meghatározásának középpontjában - szociálpolitikai nézıpontból - a lakás áll a 20. század húszas éveiben éppúgy, mint az új évezred küszöbén. Hilscher Rezsı a meghatározásban kiemeli a lakásban élés funkcióinak családi és társadalmi értékeit a múlt század elején, és nyomatékosan kijelenti, hogy az otthon, szemben az otthontalansággal megvédi az egyént a társadalomban nem kívánatos cselekményektıl, az egészségtelen életmódtól és a legmélyebb nyomorúságtól. Az új évezred küszöbén bevezetett definíció rámutat a lakhatási helyzet differenciáltságára és a lakástalanok kategóriáira.

Ebben az értelmezésben a legszélesebb kategória az otthontalanoké, akik lakásban élnek, ámde nem rendelkeznek annak tulajdonjogával, és azokat is itt találjuk, akik átmeneti lakhatási formákban élnek vagy lakhatáson kívüli szálláshelyeken alszanak. Ez utóbbi definíció alapján milliós nagyságrendben beszélhetünk arról, hány ember otthontalan Magyarországon. Ezzel szemben a szőken értelmezett hajléktalanság definíció az effektív hajléktalanokról szól, vagyis azokról, akik a hajléktalanok számára kialakított intézményes szálláshelyeken és közterületen alszanak. A szociális szolgáltatások többnyire az effektív hajléktalanokat célozzák meg, mivel elsıdlegesen ıket tekintik hajléktalannak a társadalomban.

14

II. A hajléktalanság szociológiai jellegzetességei Magyarországon Hajléktalanság, szakmai-és közbeszéd tárgya immár két évtizede Magyarországon. A társadalomból való kiilleszkedés, a szegénység, a hajléktalanok jelenléte és életmódja számos kérdést hozott felszínre az elmúlt két évtizedben, hazánkban. A felmerülı problémák megválaszolása a hajléktalanok esetében, a téli idıszakban nagyobb figyelmet és támogatást kap a közösségtıl, mint máskor, és azt az illúziót kelti, hogy a hajléktalanság a hideggel, a megfagyás veszélyével összefüggésben álló probléma. Az érem egyik oldala biztosan ez, mivel a téli idıszakban az utcán mászkáló, aluljárókban meghúzódó és alvó emberek életveszélyben vannak, pusztán az idıjárás miatt. Egy másik nézıpontból, a társadalmi kirekesztıdés és nyomor ilyen fokát a társadalmi viszonyok között értelmezhetjük, ahol a „homeless” helyzet, mint komplex társadalmi probléma fogalmazható meg. Megközelítésemben a hajléktalanság olyan társadalmi tagságot veszélyeztetı összetett hiányállapot, amiben az individuum kiszolgáltatottá válik a természeti és társadalmi erıknek. Az életben maradás jóformán másoktól függ, mivel az egyén a hajléktalanságban kevés befolyással rendelkezik helyzetének megváltoztatásához. A fedél nélkül élık elveszítik a társadalmi létben nélkülözhetetlen erıforrásokat (például munka, intim szféra, kapcsolatok) és örömforrásokat (például család, alkotó tevékenység, stb.) A társadalmi kirekesztıdés folyamatában jelentısen sérül az emberi méltóság, hiszen teljessé válhat a kiszolgáltatottság állapota a szükséglet-kielégítésben, a jogok érvényesítésében, az állampolgáriságban. Az egyén viszonya a hatalomhoz alapvetıen negatív elıjelő, minthogy a hajléktalanság következtében, érvényesítésérıl,

az

ember

ezért

bizonyos

követelése

képességek is

minimális

hiányában szinten

lemond marad

jogainak

helyzetének

megváltoztatásához. A kirekesztıdés folyamatában a hajléktalan személy elvékonyodott társadalmi margója miatt csekély mértékben képes olyan erıforrások mozgósítására, amelyek visszafordíthatóvá tennék a folyamatot, és enyhítenék a nyomort. A társadalom felelıssége az abszolút szegénységben élık felé roppant nagy, hiszen az államnak nemcsak a létfeltételek biztosításához szükséges hozzájárulni felelıs cselekvésekkel és gondoskodási formákkal, hanem a kirekesztıdés megfordítása érdekében olyan eszközök,

erıforrások

válnak

szükségessé,

amelyekkel

a

társadalmi

megerısíthetı, és a hajléktalan helyzet átfordítható egy civilizált emberi létbe.

15

tagság

II.1. Lakástalanok, csövesek hajléktalanságának jellemzıi a rendszerváltás elıtt Hogyan kezdıdött? Hajléktalanság, lakásnélküliség, mint tömegeket érintı társadalmi probléma nem tekinthetı csupán a rendszerváltó idıszakban kialakult problémának. Hajlék nélküli emberek és családok a 19. század végétıl jelentek meg erıteljesen a helyi közösségben, ezért a problémával érintett településeken, az emberi életre nem megfelelı helyen alvók életkörülményein igyekeztek javítani. Történeti kutatások mutatnak rá a migrációs hatásként jelentkezı lakáshiányra az elsı világháború után. Az országba és a fıvárosba betelepülık számára beköltözhetı lakások hiányában bódék, viskók nyújtottak menedéket. A lakáshiány kezelésére a közveszélyek elhárítása érdekében a fıváros különféle módon igyekezett szálláslehetıséget nyújtani elsısorban civil szervezetek segítségével. A történeti kutatásokból ismeretes, hogy ágybérlet, menedékhely, szükséglakás a 20. század elsı évtizedeiben hozzáférhetı szálláshely volt a lakásnélküliek számára. A probléma kezelése differenciált módon történt, figyelembe vették az otthontalan személy családi státuszát - egyedül élt vagy hozzátartozóival együtt -, és jövedelmét. A hajléktalan szállások mellett népkonyha és közfürdı mőködött a városi szegények számára, amit a hajléktalanok is igénybevettek. A hajléktalanság megismerésére irányuló történeti kutatások a fıvárosi állapotokról és intézkedésekrıl szóltak, ellenben az ország más településének hajléktalanjairól nem készültek történeti feltáró munkák. (Oross, 1996; Pik, 2001.) A második világháború után a szocializmus kialakulásával az állam igyekezett elrejteni azokat az egyéni és kisközösségi szinten jelentkezı problémákat, amelyek a politikai ideológia és az állami szociálpolitika paternalista, jótevı szellemiségébe nem fértek bele. A társadalmi struktúrában megmutatkozó egyenlıtlenségek ellentmondtak az állam egyenlısítı politikájának. (Ferge, 2005) Az állam mostohán bánt a „szocialista emberképet” torzító jelenségekkel, ezért a deviáns viselkedések formái mellett nemkívánatosnak minısültek a szegénység jeleit magukon viselı élethelyzetek is. A lakásban élık szegénységérıl a rendszerváltás évtizedéig, indirekt módon vannak információink. A politikai rendszer idealizált emberképe, a társadalom mőködéséhez kialakított értékek és normák nem engedték meg az eltérı nézeteket, viselkedéseket, életmódokat.

16

A szociológusok ezekben az évtizedekben a társadalmi rétegzıdést vizsgáló kutatásokban mutattak rá az egyes társadalmi csoportok, rétegek differenciáltságára. (Ferge, 1969. Kolosi, 1982.) 1960-as években Ferge Zsuzsa rétegzıdéskutatásban vizsgálta az életmód elemei között a lakásviszonyokat, a lakásellátottság jellemzıit a fogyasztás és a tevékenységekre ható idıfelhasználás mellett. Az egyes munkajelleg csoportoknál a lakáskörülményekre vonatkozó megállapítások, a lakások mennyiségi és minıségi mutatóiról szóltak. Mennyiségi mutatókat tekintve nem volt nagy eltérés a legfelsı és legalsó csoportok között a hatvanas évek második felében. A lakáskomfort jellemzıi és a zsúfoltság adatai alapján jelentıs volt a különbség a vezetı beosztásúak, értelmiségiek és a mezıgazdasági fizikai foglalkozásúak között a lakások minıségét tekintve. Emellett a lakáshoz jutás terén is a magasabb státuszú, jobb helyzető csoportok voltak kedvezıbb helyzetben. A szakképzetlen, fizikai munkát végzık lakáshoz jutási lehetısége csekély volt annak ellenére, hogy családjaikkal többnyire egészségtelen, rossz állagú, zsúfolt lakásokban éltek. (Ferge, 1969) Késıbb, a 1980-as években végzett társadalmi rétegzıdés vizsgálatban a lakásstátusz - a lakás értékére, komfortosságára, használatának módjára vonatkozóan - a nyolc státuszdimenzió között szerepelt. A vizsgálati mintába lakásban élık és lakhatással rendelkezık kerültek, ezért az egyes státuszcsoportokban lakásnélküliek nem szerepeltek. A társadalmi rétegzıdés kutatás jelentısége a hajléktalanság vonatkozásában mégis elıremutató, mivel a népességre vonatkozó 12 klaszter között találjuk a deprivált státuszcsoportot, amibe a lakosság közel egytizede tartozott. A depriváltak, alacsony társadalmi státuszúak, többségében szakképzetlenek,

alacsony

jövedelmet

biztosító,

fizikai

munkaerıt

igénylı

mezıgazdasági vagy ipari munkát végeztek. (Kolosi, 1982) A nyolcvanas évek végén a rendszerváltás gazdasági átalakulása ıket sodorta ki elıször a munkaerıpiacról, és a munkahely megszőnésével sokuk számára a lakhatás is bizonytalanná vált. A társadalom peremén élık Merton-i értelemben visszahúzódó viselkedése a társadalmi célok, és a célok megvalósításához szükséges eszközök elutasítását jelenti. (Merton, 2002) Az anómiát mutató visszahúzódás egyben a társadalmi értékektıl és normáktól való eltávolodás, ami az életmódban is tetten érhetı. A peremhelyzetben lévıknél a devianciák elıfordulása jobban látható, mint más társadalmi csoportoknál, különösen az alkohol-és

kábítószer

fogyasztást,

bőncselekmények

elkövetését,

pszichiátriai

betegségek elıfordulását tekintve, ami felerısíti a peremhelyzetben élık anómiás állapotának problémáit.

17

A társadalmi rétegzıdéskutatás a peremhelyzetőekre is kiterjedt a 1980-as évek második felében. A hajléktalanok, csavargók vizsgálata a lakástalanok jelenlétére kívánta felhívni a figyelmet. Utasi interjú módszerrel győjtött adatokat a lakásnélküli réteg megismerésére. A társadalom peremén lakásban nem élık közül kevesebben voltak azok, akik tudatosan választották a kívülállóságot, és az interjúk alapján megállapítható volt, hogy az egyéneket inkább az életükben történt változások taszították lefelé a lejtın. A lakástalanok között a fiatal és idısebb korosztályoknál a szálláshelyek, a jövedelmek és a munkavégzés formáinak vizsgálatával lehetıvé vált a csövesek fıbb csoportjainak meghatározása a rendszerváltást megelızıen három évvel. A csöves megnevezést ebben az idıszakban a társadalmi normáktól negatív irányba eltérı életmódra használták, ami a magasabb társadalmi státuszú csoportokhoz tartozók számára idegen életforma volt, és ez bennük elutasítást, megvetést váltott ki. Utasi hat típusba sorolta a csöveseket, úgymint illegalitásban csövezık; intézményes gondozásból kikerülık, gyökértelenek, presztízsváltók; „könnyen élı”, sok pénzt keresık; leszakadók, ügyetlenek, fogyatékosok; sajátos ideológiával kivonulók. Az egyes csoporthoz tartozók magukon viselték azt a küzdelmet, amit a társadalomba való beilleszkedés érdekében fejtettek ki, azonban a külsı körülmények által befolyásolt bizonytalan vagy deviáns lakhatási helyzetekben a társadalmi szabályokhoz való alkalmazkodás is sikertelen volt. Például volt állami gondozottak lakás nélkül, munkás szálláson élık, szociális intézményben lakók, aluljáróban csövezık, nyaralót feltörık és ott alvók, stb. A nyolcvanas évekre jellemzı csöves csoportok éjszakai szálláshelyei többnyire hivatalosan be nem jelentett, illegális szállások voltak, úgymint más személy tulajdonában lévı épület, elhagyott, romos épület, szívességi albérlet és lakás, vagy olyan helyen aludtak, ahol a szállás használat feltétele az intézménnyel való kapcsolat volt, pl. nevelı otthon, munkahely, kórház, szociális otthon. (Utasi, 1987) Utasi vizsgálata rámutatott a társadalom perifériájára került, a társadalmi céloktól visszahúzódó lakástalan csoportokra. Ez a kutatás - az eredmények alapján -, tekinthetı az elsı hajléktalan kutatásnak Magyarországon, bár ennek a vizsgálatnak sem célja, sem szándéka nem volt a hajléktalanság feltárása. A lakástalan csoportok ismeretében megállapítható, hogy a társadalom peremén élı lakásnélküliek magukon viselték a hajléktalanság jegyeit a rendszerváltást megelızı években.

18

A csövesek világa a nagyvárosi ifjúsági devianciakutatás területe lett a 1980-as években Magyarországon. A budapesti aluljárókban idızı, jellegzetes ruhát viselı, ápolatlan külsejő, rock koncerteket látogató, mértéktelen alkoholfogyasztásáról ismert fiatal csövesek világa a kutatók számára felfedezésre váró terület volt. A csöveseket a szocializmus idıszakában a társadalmi szabályoktól jelentısen eltérı viselkedést mutató deviáns csoportként határozták meg, ami jellegzetes szubkultúra jegyeket hordozott magán. Életmódjuk, ellentétben a lakástalanokkal, tudatosan választott életforma volt, és jellemzıen a fiatal korosztályok számára vált alternatív életformává a társadalmi értékekkel és normákkal szemben. A csöves szubkultúrához tartozók éjszaka lakótelepi átjárókban, parkokban, nyaralókban, pincékben, szárítókban, szívességi használatra átengedett lakásokban aludtak. Ezeknek a fiataloknak a családjai sok esetben visszautat jelentettek a társadalmi normák szerinti élethez. (Kıbányai, 1979, Rácz és mts, 1980, Ratkóczi, 1982, Nemes, 1984). A csöves fiatalok csoportjai sokszínőek voltak a családi háttér, a szálláshelyek és a szubkultúrán belüli tevékenységek vonatkozásában. A csöves szubkultúra csoportok és a lakástalanok között átfedés volt tapasztalható. (Nemes, 1984. Utasi, 1987.) A nevelı otthonokból kikerülık közül a csövesekhez csapódtak a gyökértelen volt állami gondozottak. Ellentétben más csöves csoportokkal (pl. családi konfliktusok vagy iskolai kudarcok elıl menekülık, lázadók, stb.) az állami gondozásból, javító-nevelı intézetbıl kikerülık számára a visszafogadó család bizonytalan volt, a lakhatásnak az intézet után nem volt tartós alternatívája. Ebben az idıben a fiatal csövesek meghatározásában alapvetıen deviancia elemeket találunk: „…a szelíd csövesek is lopnak, és csak az idı, a megszorultság vagy a vezéregyéniség felbukkanásának kérdése, hogy mikor aktivizálódnak, válnak betörıkké, rablókká…”. (Kıbányai, 1979) „A fojtogató, s számukra jövıtlen jelen elıl a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe …menekülnek.”.11 (Nemes, 1984) A társadalom elítélı velük szemben, viselkedésüket, öltözködésüket, közösségi jelenlétüket általában normasértınek tekintik. A csöves kifejezés fennmaradt a hajléktalanok esetében. A szó, ismerve a fiatal csöves szubkultúrát jellemzı magatartásformákat és külsıségeket pejoratív, és negatív tartalma bélyeg a hajléktalanokon.

11

Berta Bulcsú Élet-és Irodalomban megjelent cikkét idézi Nemes Péter a csövesek meghatározásakor.

19

A hajléktalansággal, mint többszörös hiányállapottal együtt járnak azok a jelenségek és külsıségek, amelyek elegendınek bizonyulnak ahhoz, hogy az emberek általánosan csövesként tekintsenek a lakhatás nélkül lévı, talajt vesztett emberekre. A 1980-as évek végén a csöves szubkultúra és a hajléktalanság közös metszetében azok az éjszakai szálláshelyek voltak, amelyeket legális vagy illegális módon, alkalomszerően vettek igénybe a napközben aluljárókban, tereken látszólag céltalanul mászkálók, padokon alvók és pénzt kéregetık. A hajléktalanok és csöves szubkultúrához tartozók öltözködésében a szokásoknak ellentmondó, a higiénés kívánalmakat elhagyó közös jellemzıket lehetett találni, azonban a külsıségek hasonlósága csak felületes megítélése a csoporthoz tartozásnak, és kemény ítélet a számkivetettséghez.

II. 2. Kik a hajléktalanok? A hajléktalanság szociális, egészségügyi, mentális tényezıi A szocializmus utolsó évtizedében szembetőnıvé vált a lakhatási hiány egyes társadalmi csoportoknál Magyarországon. Az évtized végén, az utcán alvó emberek megtöltötték a budapesti tereket, pályaudvarokat. A civil társadalom reagálása utcahosszal megelızte az állam intézkedését a vasútállomásokon, aluljárókban alvók segítésében. 1989/1990 telén társadalmi problémák iránt érzékeny szociológusok, családsegítık, mővészek, jó szándékú emberek fogtak össze a hatalom irányába történı közös nyomásgyakorlás érdekében.

12

A civilek odaálltak a hajléktalanok mellé,

szolidaritást fejeztek ki beszédeikben, terveikben és cselekvéseikben. Az állami szervekkel való tárgyalás és a hajléktalanok melletti demonstráció meghozta az eredményt: ideiglenes szálláshelyeken aludtak a hajléktalanok, és elkezdıdött a nyílt beszéd a hajléktalanságról. Gyıri Péter néhány hónappal késıbb megjelent tanulmányában tette fel elıször a kérdést: „Ki hajléktalan?” (Gyıri, 1990.) Az elıbbi kérdésre adott válasz elméleti és tapasztalati

egyszerre.

Gyıri

amerikai

forrásokból

megismert

hajléktalanság

meghatározásból kiindulva, alapvetıen két csoportra bontotta a hajléktalanokat: effektív hajléktalanok és hajléktalanság veszélyében élık. Hazai empirikus kutatás hiányában a hajléktalan kategóriák meghatározásában a hajléktalanokkal dolgozó szociális munkások gyakorlati tapasztalati tudása sokat segített. 12

1989-ben alakult meg a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, melynek alapító tagjai voltak: Bognár Szabolcs, Gosztonyi Géza, Gyıri Péter, Morvai Bea és Ungi Tibor.

20

Az elsı éjszakai szálláshelyek megnyitása egyben lehetıséget volt arra, hogy a szociális munkások megismerjék a hajléktalanság okát, és ezekrıl beszámoljanak. A Gyıri által talált hajléktalanok egyféle válasz a 1990-es évek elején felerısödı társadalmi problémákra. R. K. Merton-i értelemben az anómia jelenlétére utal, hogy a társadalmi struktúrában a leszakadók egy része ezekre a problémákra visszahúzódással válaszol, és elutasítja a sikeres élethez kínált célokat és eszközöket. (Merton, 2002.) A rendszerváltás után ide tartoznak a családjuktól elszökı fiatalok; állami gondozásból elszökı, felnıttként kikerülı fiatalok; kábítószeres fiatalok, középkorúak; alkoholisták, pszichés és szomatikus betegek, sérültek; idıs, leépült csavargók; börtönbıl kikerültek, alvilágiak, alkalmi munkások, volt ingázók, munkásszálláslakók, munkanélküliek; elváltak, kilakoltatottak. (Gyıri, 1990.) A hajléktalan csoportok közös jellemzıje volt a munkából, családból vagy intézménybıl történt kikerülés, a deviancia jelenléte életükben, és a szállás megoldatlansága elérhetı legális lakhatási formák hiányában. A hajléktalanság veszélyében élıkrıl adatokat a 1980-as években, a hivatalos lakásstatisztikában

lehetett

találni.

Az

intézményben,

munkásszálláson,

szükséglakásban, ideiglenes szálláshelyen, lakhatásra nem alkalmas helyen élık tartoztak ide. Ezekben a lakhatási formákban a szállás átmeneti volt, és a munkahely elvesztése, az intézményi tartózkodás lejárta vagy a kilakoltatás egyben a szállás elveszítését

jelentette.

Népszámlálási

adatokból

végzett

számítás

alapján

a

hajléktalanság veszélyében élık becsült aránya a népességen belül 2% volt a nyolcvanas évek végén. (Gyıri, 1990) A 1990-es évek elsı felében kezdıdtek el az empirikus hajléktalan-kutatások. Ebben az idıszakban a szálláshelyeken megfordulók és az utcán tartózkodó hajléktalanok megkérdezése jelentette a vizsgálati mintát, amivel a hajléktalanság megismerése lehetıvé vált. Az elsı vizsgálatok a fıvárosban készültek, és közelebb vittek a hajléktalanság okának és a hajléktalan életmód jellemzıinek megismeréséhez. Kezdetben a hajléktalanság leírása alapváltozók mentén történt, ami magában foglalta az életkor, iskolai végzettség, foglalkoztatás és az életmódra vonatkozó változókat. (Gyıri, 1990 Gyuris-Molnár-Szántó, 1992; Mezei-Sarlós, 1995) 1992-ben a Népjóléti Minisztérium Válságkezelı Iroda támogatásával valósult meg hét vidéki városban a szálláshelyeken tartózkodó, a fıváros két menhelyén alvó és a Keleti pályaudvarnál található hajléktalanok felmérése. A vizsgálatba zömében szállón alvó emberek kerültek, mivel jobban elérhetıek voltak a kérdezıbiztosok számára, mint az utcalakók.

21

A kilencvenes évek elején az utcai szociális munka szervezése kezdetleges volt, többnyire un. „teajáratokban” mőködött fagyos téli estéken. Ez lehetett az oka annak, hogy utcán alvókról kevesebb információ állt rendelkezésre, mint a szállókat igénybevevıkrıl. A felmérésbıl kitőnik, hogy az évtized elsı felében rendelkezésre álló férıhelyek száma jóval kevesebb volt, mint az igénylık száma. A hajléktalanság kiváltó okai egybecsengenek Gyıri két évvel korábban leírt hajléktalan csoportjaival, mivel a munkásszállás elvesztése, börtönbıl való szabadulás, állami gondoskodásból való kikerülés, kilakoltatás, családi konfliktusok és a válás voltak a leggyakoribb okok a válaszokban. A hajléktalanok világa a velük dolgozó szociális munkások számára a gyakorlati munka mellett a kutatásokban is feltárult. A kilencvenes évek második felében a fıvárosi menhelyeken több alkalommal vizsgálták a hajléktalanok életmódját és a férıhelyek kihasználtságát. (Mezei, 1998; Bényei, 1998.) Mezei a hajléktalanok összetételének változását követte nyomon, és összehasonlította az évtized elején és végén hajléktalanná vált emberek bekerülési és életmódbeli jellemzıit. Az adatok alapján a kutató megállapította, hogy az évtized végén egyre idısebb korosztályokból váltak hajléktalanná emberek, jellemzıen 30 évnél idısebbek, a hajléktalanság dinamikája mérséklıdött, az újonnan belépı hajléktalanoknál a lassúbb bekerülési ütem volt megfigyelhetı. A hajléktalan életmód jellemzıit a polgári világhoz hasonlatos változók mentén elemezte Mezei, és nagyító alá vette a fıvárosi hajléktalanok utolsó bejelentett lakcímét, a pénzszerzés módjait és a menhelyen alvók csoportjait. Az utolsó bejelentett lakcím alapján világos volt, hogy a hajléktalanként élı emberek közül csupán minden ötödik személy volt, aki hajléktalanként a fıvárost választotta, és a többiek vagy születésük óta vagy még hajléktalanná válásuk elıtt Budapesten éltek. Így tehát a vizsgált hajléktalanok négyötödének polgári élete, lakhatása volt a fıvárosban mielıtt hajléktalanná vált. A hajléktalanság túléléséhez szükséges pénzforrások tekintetében változatos kép alakult ki, ami miatt „nem beszélhetünk egységes hajléktalan – életmódról és hajléktalan túlélési – technikáról”

13

. A pénz keresés módja alapján

Mezei két csoportba sorolta a hajléktalanokat. A jövedelem nélküliek közül minden negyedik ember vegetált, a többiek kukázásból, guberálásból, kisebb értékő lopásokból szereztek pénzt, amit szinte azonnal elköltöttek.

13

Idézet az eredeti szövegbıl. Mezei, 1998. pp. 7.

22

A jövedelemmel rendelkezık egy része dolgozott, átlagosan 3-4 napot hetente, akik közül keveseknek volt munkaszerzıdése, és a munka többnyire képzettséget nem igénylı fizikai munka volt. Ide tartoztak azok a hajléktalanok, akik dolgoztak ugyan, de kiegészítı pénzkereseti forrás számukra a guberáláskor talált, hasznosítható tárgyak eladásából származó pénz volt. A jövedelemmel rendelkezı hajléktalanok egyötöde szociális és társadalombiztosítási jövedelembıl élt. Kiegészítı pénzforrásokat náluk is találtak, hasonlóan az elızı csoporthoz, akik szintén guberálásból jutottak segélyt vagy nyugdíjat kiegészítı pénzhez. Az éjjeli menedékhelyen alvók egyharmadát a „krízisalvók” tették ki, akik fıként fagyos éjszakákon vették igénybe a szálláshelyet, és rövid ideig tartózkodtak ott; a második csoportba a „törzsalvók” kerültek, akik rendszeresen aludtak menhelyen, alig egytizede a hajléktalanoknak; a harmadik csoportba azokat találta, akik többféle szállás lehetıséget vettek igénybe, ingáztak a menhely és az utcai szállások között, kb. minden negyedik hajléktalan tartozott ide. Mezei számítása szerint „minden hatodik éjszakát a polgári világban töltik a hajléktalanok”14, vagyis menhelyen kívüli szállásokon alszanak valahol a városban. (Mezei, 1998) Ezeket a bejárásokat nevezhetjük cirkuláris hajléktalanságnak, amikor az utca – menhely – lakás körforgását lehet felfedezni a hajléktalanok útjaiban. A kint lévık és bent alvók viszonya a szállásnyújtó intézményhez fontos kérdéssé vált a férıhelyek kialakításakor és a hajléktalanokat segítı szociális munkában. Éppen ezért vizsgálták a férıhelyszámok alakulását, a bedugulás elıfordulását, új férıhelyek létesítésének szükségességét. (Bényei, 1998) A kilencvenes évek közepén Mezei és Sarlós, utcán és éjjeli menedékhelyen alvókról készített felmérést Budapesten. A szerzık számítása alapján kb. 20-25 ezer hajléktalan volt a fıvárosban, akiknek 2200 férıhely jutott a szállást nyújtó intézményekben. A hajléktalanok mintegy tizedének volt esélye éjszakára menedékhelyen aludni, a többség elsısorban pályaudvarokon éjszakázott. A nappali idıszakban a hajléktalanok a forgalmas vasútállomások területén, tereken, aluljárókban, piacokon töltötték az idıt, ahol kisegítı munkát végeztek, újságot árultak vagy lejmoltak az életben maradáshoz elégséges élelemért, italért. Mezei és Sarlós vizsgálata a nyomor mélységére keresett válaszokat az elemi szükségletek kielégítésének és a szociális kapcsolatok mőködésének feltárásával.

14

Idézet az eredeti szövegbıl. Mezei, 1998. pp. 11.

23

A „Nyomorskála” alapján megállapítható volt, hogy a hajléktalanok közül az utcán alvóknak rosszabbak az értékei a fizikai szükségletek kielégítésében és a szociális kapcsolatok terén. Az életmódváltozókat összevetve az életkorral megállapítható, hogy mind az utcán, mind a szállón alvók esetében a fiatal korosztályhoz tartozók relatíve jobb helyzetben voltak, mint az idısebbek. Az iskolai végzettséget tekintve a szakképzettek kevésbé nyomorogtak, jobbak voltak az értékeik az élelemhez jutást, alvást, fürdést, csomag elhelyezést, és a társadalombiztosítást tekintve, mint a szakképzetleneknek, akik közül minden ötödik személynek súlyos problémát jelentett az elemi szükségletek

kielégítése. A fiatal korcsoportba tartozóknál és a

szakképzetteknél mőködtek azok a képességek, amelyekkel a napról napra való túlélés könnyebben megvalósítható volt, mint az idısebb korosztályok és a szakképzetlenek számára, akiknél az értékek a nyomor súlyos fokát jelezték. A szociális kapcsolatok alakulása a menhelyen alvóknál volt kedvezıbb, akiknél az intézményi kapcsolat mellett a „polgári világból”15 megmaradt kapcsolataik is jobban mőködtek, mint az utcán alvóknál. Korábbi kapcsolataikra a fiatalabbak jobban számíthattak, mint az idısebbek. A szociális izolációt mutatta, hogy minden második hajléktalan nem tudott támogató külsı kapcsolatot említeni. A kutatók a hajléktalanság megismerését a helyi lakosságra is kiterjesztették, és megvizsgálták, miképpen vélekedtek a lakásban élık a hajléktalanokról. Általánosan jellemzı volt, hogy a fıváros forgalmas közlekedési csomópontjain nap, mint nap megfordulók alig figyeltek oda a hajléktalanokra, a velük való kommunikáció minimális, az adakozási kedv változó és sok esetben hangulat vagy szánalom függı volt az emberek részérıl. A nem-hajléktalanok attitődje a hajléktalanokkal kapcsolatban negatív, elítélı és az önhibás szemléletet kifejezı volt. A vidéki városok közül hajléktalan-kutatás Nyíregyházán történt a kilencvenes évek második felében. A hajléktalanok szociológiai felmérését a Periféria Egyesület kezdte el az utcai szociális munka kialakításához.16 A kutatásokban válaszokat kerestünk a hajléktalanok összetételére, az utcán alvó hajléktalan csoportok meghatározására, és a hajléktalanok ellátására alakult intézmények mőködési hiányosságaira az igénybevétel oldaláról.

15

Mezei György több írásában használta a polgári világ kifejezést, amivel élesen elválasztható a hajléktalanok és a nem hajléktalanok világa. (Mezei-Sarlós, 1995; Mezei, 1998) 16 Pattyán Lászlóval1995-ben, majd 1998-ban végeztünk vizsgálatot a Nyíregyházán tartózkodó, elsısorban utcán élı hajléktalanokkal.

24

A nyíregyházi kutatásban a következı hajléktalan csoportokat találták a szociális munkások: utcán tartósan élık; utcán rövidebb ideig tartózkodók, és külsı kapcsolataikat mőködtetık; értelmi fogyatékos vagy pszichiátriai beteg hajléktalanok csoportja; a krízishelyzetbıl közvetlenül utcára kerültek; volt állami gondozottak, és effektív hajléktalansággal veszélyeztetettek, akiknél a kilakoltatás veszélye állt fent. A szálláshelyek szőkössége komoly gondot jelentett a városban, ami megsokszorozta a menhelyrıl kiszorulók számát. A hajléktalanok közül minden tizedik személy aludhatott éjjeli menedékhelyen, ami komolyan felvetette a megfagyás veszélyét az utcákon, lépcsıházakban, erdıkben alvó hajléktalanoknál. A hajléktalanok egészségi állapotának vizsgálata hamar a figyelem középpontjába került a fıvárosban, mivel néhány betegség típusnál súlyosabb esetek és gyakoribb elıfordulások

voltak

tapasztalhatók

a

hajléktalanoknál,

mint

más

lakossági

csoportoknál. A kutatások eredményei alapján a környezeti ártalmaknak fokozottan kitett hajléktalanoknál az életmód jellegzetességei alapján, a fagyási sérülések, az alkoholizmus, a tüdıbetegség, a tisztálkodás elmaradása miatt a fertızések és abból kialakuló járványveszély létezı egészségügyi probléma volt. A kilencvenes évtizedben végzett hajléktalan-kutatások eredményei alapján világossá vált, hogy a hajléktalanok nem tekinthetık homogén tömegnek, hiszen sokféle elızménye van a hajléktalanná válásnak, és különfélék a hajléktalanság megélésének jellemzıi. Az effektív hajléktalanok mellett az évtized elejétıl a hajléktalansággal veszélyeztetett emberekkel és családokkal is számolni kellett, akik kívül maradtak az utcán élı vagy szállón alvó hajléktalanoknak kialakított szolgáltatásokon addig, amíg lakhatásukat képesek voltak megoldani. A hajléktalanság következményeit feltáró témaspecifikus kutatások fıképpen a hajléktalanok egészségi állapotának és szociális kapcsolatainak megismerésére irányultak a kilencvenes évtized második felétıl. A vizsgálatok elsıdlegesen a marginális társadalmi helyzetben lévı fedél nélkülieknél az egészség és a mentális állapot jellemzıit, valamint a társas kapcsolatok változását helyezték a középpontba. „A hajléktalanság önmagában is egészségi állapotot veszélyeztetı tényezı”

17

– írta

Molnár L. és László K. 1996-ban a budapesti hajléktalanok egészségi állapotának vizsgálatát követıen.

17

Idézet a szerzıktıl, 1996. pp.33.

25

Az egészséget veszélyeztetı tényezık jelenlétének magyarázata kézenfekvınek látszik, hiszen a rossz életkörülmények hamarabb megbetegítik az embert, könnyebben megkap fertızéseket, a környezeti ártalmak ellen alig tud védekezni, az immunrendszere legyengül, és a testi betegségek mellett az egyedüllétbıl adódó mentális problémák elıfordulása is gyakoribb, mint a nem-hajléktalanoknál. A vezetı megbetegedések a tüdı-és szívrendszeri betegségek, gyomorbetegség, állandó idegesség, álmatlanság, depresszió, alkohol függıségi szindróma, különféle sérülések a testen és az élısködık miatt kialakult fertızések. A férfiak és a nık között betegség csoportokban nem, inkább az elıfordulás gyakoriságát tekintve van különbség. A kutatásban jobb egészségi állapotúaknak találták a hajléktalan nıket, mint a férfiakat, aminek magyarázata lehet, hogy a magányos férfi hajléktalanok kevésbé törıdnek egészségi állapotukkal és hamarabb megbetegednek. Figyelmet érdemlı adat, hogy a hajléktalan férfiak között tízszer nagyobb volt a Tuberkulózis (TBC) elıfordulásának gyakorisága, mint a kontroll csoportba tartozóknál. (Molnár - László, 1996.) Az életmódra jellemzı betegségek mellett a hajléktalanok halálozási adatai is beszédesek voltak a fedél nélküliek egészségi állapotát tekintve. 1994-ben a 81 elhalálozott hajléktalan személy közül minden nyolcadik betegségben halt meg, a halálokok között a második csoportban, a balesetben és kihőléses halálban elhunytak kerültek, és a harmadik csoportba tartoztak az öngyilkosság és bántalmazás áldozatai. A hajléktalanok egészségi állapotának vizsgálata a betegségek és halálokok mellett az egészségügyi ellátás hajléktalanokat kirekesztı mőködésére és az ellátatlanság következményeire is felhívta a figyelmet. (Oross, 1995) A hajléktalanok egészségi állapotának néhány területén specifikus vizsgálatok történtek, úgymint szenvedélybetegség, mentális zavarok, szuicídum, alkohol-és drogfüggıség. (Levendel, 1992; Kassai, 1996 ; Komáromi, 1996) A szenvedélybetegségek közül elsıdlegesen és leggyakrabban az alkoholbetegség jelentkezett a hajléktalanoknál, ami lehet hajléktalanságot kiváltó ok vagy a hajléktalan életmód velejárója.18 A kábítószerfogyasztás és függıség csekély mértékben volt jellemzı, ami a hozzájutás nehézségével magyarázható. A „hajléktalanság, mint pszichológiai trauma” 19 következménye lehet a felgyőlt, kezeletlen mentális és szociális problémák következtében elıállt beszőkült tudatállapot, ami más megoldás hiányában öngyilkossághoz vezet.

18 19

Kassai Melinda idézi Levendel László tanulmányából. Idézet Komáromi Évától, 1996. pp. 11.

26

A deviancia területek közül az egészségi állapottal való összefüggésben említhetı meg a pszichiátriai tünetekkel rendelkezık jelenléte a hajléktalanok között, akiknek többnyire kezeletlen vagy ritkán kezelt betegsége további pszichés és elmebetegségeket, együttélési problémákat okoz. A pszichiátriai betegek nagyszámú jelenléte a hajléktalanok között, a kilencvenes években elkezdett intézményi rendszerek átalakításával kezdıdött el, ahol az ágyszám leépítés vagy profilváltás áldozata lett több ezer mentálisan sérült ember. Mindazoknak, akiket nem fogadott be család vagy más intézmény, a hajléktalanság jutott az élet folytatásában. A hajléktalan kutatás következı területe a hajléktalanná válást vizsgálta a családi életben bekövetkezı változások mentén. A kutatás elsıdlegesen azokra a pszichológiai tényezıkre figyelt, amelyek primer és szekunder töréspontok az egyén életében, és amelyek elvezettek a hajléktalansághoz. Az egyéni életutakban egyaránt fontos szerepe van a családi életben történt traumáknak, mint elsıdleges törést okozó helyzeteknek, és legalább ennyire jelentıs a szerepe az egyének kisodródásában a szociális háló hiányosságainak. A családokban elıforduló traumák sikertelen megoldásai társadalmi szinten

tömeges

problémává

duzzadnak,

aminek

kezeléséhez

a

közösségi

felelısségvállalásban, a rendelkezésre álló eszközök tekintetében hiányosságok tapasztalhatók.

A kutatásból kitőnik, hogy a primer és szekunder töréspontok

együttesen növelik a hajléktalanság veszélyét. (Ágostonné, 1998.) A hajléktalanságban élık szociális kapcsolatainak megismerése a kapcsolatháló feltérképezésével az utcán, szállón dolgozó szociális munkások számára is hasznos információkkal szolgál. A hajléktalanok kapcsolatait bemutató tapasztalati leírás és empirikus kutatás egyaránt készült az elmúlt tíz évben. (Breitner, 1999; Albert-Dávid, 2001)

A

hajléktalanság

következtetéséket

kutatatása

tartalmaz

a

kapcsolathálózati

hajléktalanok

megközelítésben

interperszonális

és

fontos

intézményi

kapcsolatairól. A kutatás feltárta a családi, munkahelyi kapcsolatok elveszítésének hatásait a hajléktalanná válásban. Legerısebb a kapcsolatvesztés azoknál a csoportoknál, akik intézményi szálláshelyekrıl váltak hajléktalanná, ezért a volt állami gondozottak, börtönbıl kikerülık, munkásszállást elhagyó gyökérnélküliek esetében az intézményvesztés mellett a másik probléma a támogató kapcsolatok hiánya. A hajléktalanságban jellemzıen egyedül vannak a fedél nélküliek, közel 40%-uk magányos, egyedül él, külsı támogató kapcsolatok nélkül. A hajléktalan sorstárssal kapcsolatot tartók aránya 24%, ık ezeket a kapcsolatokat a túlélésre használják fel.

27

Azok, akik nem hajléktalanokkal is tartanak fent kapcsolatot, többnyire korábbi hozzátartozói kapcsolatokat mőködtetnek (23%), és a legkevesebb azok aránya, akiket kapcsolataik a hajléktalanokhoz és a nem-hajléktalanokhoz is kötnek, mindösszesen 13%. A hajléktalanságban töltött idı növekedésével egyre inkább elveszítik az emberek a hajléktalanságon kívüli személyekhez főzıdı szálaikat, és jellemzıen a sorstárs kapcsolatok és az intézményekben dolgozó szociális munkásokhoz főzıdı kötelékek maradnak meg számukra. (Albert-Dávid, 2001) A fedél nélküliekrıl szól Gyıri és munkatársai 2007-ben Budapesten és Debrecenben végzett vizsgálata. Ez a kutatás a fedél nélküli helyzet traumájára irányítja a figyelmet, arra az anómiás állapotra, ami a fedél nélküli létben egzisztenciavesztéssel áll elı, és aminek következményei között énvesztéssel is számolhatunk. A fedél nélküliek családi és szociális jellemzıi mellett a kutatási beszámoló rávilágít a férfiak és nık hajléktalanságának különbségeire, valamint a cigány és nem cigány hajléktalanok jellegzetességére a vizsgált populációban.

A nemek között mutatkozó eltérések: -

A közterületen élık között kevesebb a nı, mint a férfi. A férfiak inkább magányosak, míg a nık a társas kapcsolatot keresik. A nık esetében gyakoribb az együttélés élettársi kapcsolatban, mint a férfiaknál.

-

Nık és férfiak munkavégzése eltérést mutat. A nık jellemzıen koldulással jutnak pénzhez, míg a férfiaknál a kéregetés kevésbé jellegzetes, ık más munkát végeznek. Náluk a munkavégzés jellemzıen nem bejelentett munkáról szól, hanem hulladékgyőjtés és eladás szerepel a tevékenységek között.

-

A fedél nélküli nık legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, míg a férfiak többsége valamilyen szakmával. A szülık iskolázottságát vizsgálva szintén a nıknél rosszabbak a mutatók, mivel a nık apja gyakrabban iskolázatlan, mint a férfiaké.

-

A hajléktalanná válás okát keresve a férfiaknál jellemzıen válás és családi problémák állnak elsı helyen, ezzel szemben a nık szociális okokat említenek, mint például kilakoltatás vagy jövedelem hiány a lakbér fizetéséhez.

28

-

A fedél nélküli férfiak elsıdlegesen magukat hibáztatják helyzetükért, míg a nık a körülményeket okolják.

-

A férfiak gyakrabban aludtak hajléktalan szálláshelyen, mint a nık, akik a szálló helyett inkább közterületen töltik az éjszakákat. Összességében egyharmaduk soha nem aludt még átmeneti szálláshelyen.

A nemek mellett az etnikai csoportok közötti eltérések is új információval szolgálnak a fedél nélküliek összetételérıl. A fedél nélküliek egynegyedére mondták már mások, hogy cigány. Ez az arány a nıknél valamivel magasabb. Cigány – nem cigány fedél nélküliek összevetésekor azt találták, hogy a „cigánynak” tekintett emberek iskolai végzettsége jelentısen alulmarad, többen éltek gyermekkorukban nagycsaládban, és majdnem háromszor gyakrabban kerültek állami gondozásba, saját szüleiknél tapasztalt alkohol fogyasztás elıfordulása gyakoribb, jellemzıen alig van közöttük, aki korábban saját tulajdonú lakással rendelkezett, és a hajléktalanságban kevesebben végeznek rendszeres vagy alkalmi munkát, jutnak szociális támogatáshoz, mint a „nem cigány” csoporthoz tartozók. (Gyıri, 2008.)

II. 3. Számok tükrében a fedél nélküliekrıl és hajléktalan szállókon lakókról A kilencvenes évektıl kezdve válaszra vártak a „Mennyi a hajléktalanok száma?” típusú kérdések, ami a hajléktalanságban élık számának pontos meghatározását kívánta volna. A hajléktalanokkal kapcsolatos számháború az évtized elejétıl tapasztalható volt. Eleinte a kérdésre adható válaszban különféle adatokat használtak a szakemberek. A hajléktalanok számának becslésére azonban nem alakult ki általánosan elfogadott módszer. A hajléktalanok becsült számának meghatározásakor figyelembe vették az intézményes ellátást igénybevevık számát és a kívül maradókat, akikkel az utcán, közterületen találkoztak a szociális munkások. Nehezíti a reális számok meghatározását a hajléktalanok mozgása, aminek következménye, hogy több hónapra kikerülnek a szociális munkások látókörébıl, és ezekben az idıszakokban átmeneti jellegő szálláshelyeken (pl. börtön, kórház, szívességi lakáshasználat, visszatér a családhoz, stb.) tartózkodnak.

29

A hajléktalanok egy részének személyi okmányba bejegyzett „lakcíme” sem vitt közelebb a valós adatokhoz, mivel ezek a lakcímek számukra megszőntek, fiktívek vagy a hajléktalan ellátó intézmény címe. Az ellátást nyújtók és a finanszírozók másképp ítélték meg a hajléktalanok számát, és nem sikerült olyan módszert találni, amivel pontosítani lehetett volna az adatokat. A tág határok között becsült adatok országosan 30 – 60 ezer fıben határozták meg a hajléktalanok számát a kilencvenes években. A „Hajléktalanság 2001-2002.” kutatási beszámolóban a becsült országos hajléktalanszám 38.000 fı volt.

20

(Gyuris, 2002) Gyıri Péter a 2002. év utáni helyzetrıl az elızıhöz

képest mérsékelt adatot közölt. Számítása szerint „országosan 25-30 ezer hajléktalan van, akiknek a fele Budapesten található”.21 (Gyıri, 2005.) A hajléktalanok szervezett számlálása az un. „Február 3” kutatással kezdıdött el 1999ben.

22

A F3 kutatás kérdıívével az adott napon, idıszakban az ellátásokat igénybe

vevıket keresik fel a szociális munkások közterületen és intézményes szálláshelyeken. Kezdetben, a fıvárosban kérdezték meg a hajléktalanokat, majd 2006-tól a vidéki nagyvárosokra is kiterjesztették az adatfelvételt. A hajléktalan számlálás elindulásakor szükségessé vált a hajléktalanság definiálása. A kutatók az angol tipológiát használták, ezért a fedél nélküli, effektív hajléktalan, lakástalan és otthontalan kategóriákat vették alapul a vizsgálathoz.23 A F3 kutatás az effektív hajléktalanok körét célozta meg.24 A vizsgálat az effektív hajléktalanok demográfiai és szociális jellemzıi mellett kitért a szálláshelyeken tapasztalt mőködési anomáliák megismerésére, és a menhelyeket elkerülık részérıl a távolmaradás okainak feltárására. A kutatók a hajléktalanok mozgását, kapcsolatait, a napi tevékenységeket analizálták. A fedél nélküliek élete nemcsak a szállások igénybevétele köré szervezıdik, hanem a mindennapi tevékenység is fontos része életüknek: élelem, gyógyszer, ruhanemő beszerzése, rendszeres munkatevékenység, amibıl pénzt keresnek és a meglévı társas és intézményi kapcsolatok fenntartása.

20

A közölt adat az ország 63 hajléktalan-ellátó intézményt mőködtetı települések összesített, becsléssel megállapított adata. In: Hajléktalanság 2001-2002. Kutatási Beszámoló, NCSSZI Szociálpolitikai Fıosztály, pp. 22. 21 Idézet a Gyıri Pétert: Budapest hosszú távú lakáskoncepciója és középtávú lakásprogramja. 2005. A Fıvárosi Önkormányzat részére készített anyagból, pp. 43. 22 A „Február Harmadika Munkacsoport” tagjai Gyıri Péter, Gurály Zoltán, Mezei György, Pelle József vezetésével 1999-tıl minden év február harmadikán elvégzik a hajléktalanok regisztrációját. Rövidítve: F3 kutatás. 23 Az egyes hajléktalanság kategóriák jelentését a Bényei-Gurály-Gyıri-Mezei: Tíz év után c. tanulmány fejti ki. 24 Az effektív hajléktalanok között találjuk az utcán alvó vagy lakhatás céljára nem használható helyeken alvó fedél nélküliek, és a hajléktalan szállásokat tartósan vagy alkalomszerően használókat.

30

A 2007. évi február 3-i kutatás feldolgozásakor Gyıri és munkatársai a „Fedél nélkül élık” esetében kitértek azoknak a különbségeknek a vizsgálatára, amelyek szálláshely alapján fedél nélküli és hajléktalan szállókon alvó, illetve nemét tekintve férfiaknál és nıknél voltak tapasztalhatók. Az elemzésbıl kiderül, hogy a kutatók egyes területeken olyan alvóhelyre és nemre jellegzetes adatokat találtak, amelyek kihatnak a hajléktalan útra és rámutatnak az eltérésekre. (Gyıri és mts, 2008.)25 A különbségek szemléltetését szolgálják az alábbiakban bemutatásra kerülı adatok. 1. diagram Nemek aránya (%) 100%

15

20

nı férfi

50%

85

80

0% közt e

rület e

n tar

össz tózk o

es

dók

Forrás: Az utcák népe, 2008.

Közterületen tartózkodók esetében a férfiak markáns többsége figyelhetı meg a nıkkel szemben. Ha az utcalakók mellett a menhelyen és más intézményes szálláson lévıket is számításba vesszük, akkor a férfiak – nık aránya 80 – 20%. Visszatekintve az elmúlt tíz évre általában elmondható, hogy a nık aránya egyre növekszik a hajléktalanságban, és néhány városban, mint például Miskolcon, Debrecenben és Gyırben 20% vagy afölötti értéket mutat. Ha az adatok mögé nézünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a hajléktalanságban minden ötödik nınek az utca a szálláshelye, és csak eztán következik a menhely, átmeneti és rehabilitációs szálló vagy külsı férıhely.26 Az utcán alvókra jellemzı, hogy általában fiatalok és középkorúak, ezzel szemben a szálláshelyen nagyobbrészt az idısödı, 50 – 60 év feletti korcsoportba tartozókat találunk. Az utcán alvó nık 1/3-a 40 év alatti „fiatalokból” és 1/3-a 40-50 év közötti középkorúakból áll, míg a férfiak 2/3-a 40 évnél idısebb utcalakó.

25

A vizsgálat kiterjedt Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban élı hajléktalanra, összesen 7000 fı válaszai kerültek feldolgozásra. 26 A 2005-ben és 2006-ban felvett február 3-i kutatásból készült gyorsjelentés alapján. Forrás: http://guralyz.extra.hu/f3.htm

31

Az iskolai végzettséget tekintve a nık rosszabb mutatókkal rendelkeznek, mint a férfiak. A nık 55%-a 8 általános iskolai végzettséggel vagy attól kevesebb iskolai osztállyal rendelkezik. Az iskolai végzettséget nézve azt látjuk, hogy az utcán tartózkodó nık közül, 5%-kal többen nem fejezték be az alapfokú iskolát, mint a szállón éjszakázók.

A férfiak 1/3-ánál a szakmunkás végzettség jellemzı, és ebben nincs

jelentıs különbség a két szállás típus között. A nık esetében a szakmunkások aránya nem éri el a 20%-ot, és a szakmákat tekintve e mögött fıként „könnyő” nıi munkákat (pl. varrónı, bolti eladó, stb.) találunk. A nık roppant alacsony iskolai végzettsége a férfiak és nık közötti életutak eltéréseire hívják fel a figyelmet. A hajléktalansághoz vezetı okok között gyakran említésre kerülnek azok a családi problémák, amelyek a családi állapot megváltozására is kihatással vannak. A fedél nélküliek esetében a férfiaknál 12%-kal több az elvált, mint a nıknél. A nıknél a házasságban, de különélık aránya 5%-kal, míg az özvegyek aránya 8%-kal magasabb, mint a férfiaknál. A nıtlen/hajadonok relatíve magas aránya mindkét nemnél megfigyelhetı. Az adatok mögött valószínőleg a hajléktalanság elıtti élettársi kapcsolatok húzódnak meg, amelyekrıl pontos nem állnak rendelkezésre.

2. diagram Családi állapot utcán és szállón tartózkodóknál, 2007. (%) nı szállón

36

nı utcán

31

férfi szállón

33 6

43

0%

40% nıtlen/hajadon

8

10

8

15 3 5

35 38

4

20% özvegy

28

12 50

férfi utcán

elvált

15

4

10

60%

80%

100%

házas

házas, de különél

Forrás: Az utcák népe, 2008.

A szálláshelyeket használók esetében az elıbbi adatokhoz képest lényeges különbséget nem találunk. Mégis figyelemreméltó, hogy a szállón minden második férfi elvált, és minden harmadik nıtlen volt korábban. Ugyanitt a nıknél vegyes képet mutat a családi állapot a hajléktalanság elıtt, közöttük található a legtöbb özvegyasszony.

32

A közterületen tartózkodóknál a férfiak közül többen tartoznak az elváltakhoz, mint a nık, ellenben a nık között háromszor többen özvegyek és másfélszer annyian élnek külön házastársuktól, mint a férfiak. A nık 8%-a mindkét szálláscsoportban házas, így ık valószínően férjükkel együtt hajléktalanok. Melyek voltak a tipikus lakásformák a hajléktalanság elıtt? Az utcalakók 2/3-ára jellemzı, hogy korábban családtagként voltak számon tartva abban a lakásban, ahol éltek. Ebben a csoportban saját tulajdonú lakás vagy bérlemény az esetek csupán 12%ában fordult elı, míg az állami gondozás intézménye 8%-uknak jelentett lakhatási formát. A nık ¾-énél, míg a férfiak 2/3-ánál jellemzı a családtagot jelölı status, és ezzel a lakhatás ingoványos biztonsága. Az utcán megkérdezett nıknél a saját tulajdonú lakás hiánya abszolút mértékben jellemzı, helyette a bérelt lakás fordul elı az estek 15%-ában. Állami gondozott múlttal a nık 3%-a rendelkezik, éppen harmad annyian, mint a férfiak. A családi állapot és a korábbi lakhatási forma adatai a bizonytalan lakhatási helyzet lakásvesztı következményére hívják fel a figyelmet. A teljes lakásvesztés kockázata magasabb a nıknél, ha tönkremegy a párkapcsolat, mint a férfiaknál, mivel a nıknél alternatív szálláshely elvétve bukkan fel azelıtt, hogy utcára kerültek volna. Másik sajátosság, hogy azok közül, akik utcai szálláshelyen kezdték hajléktalan karrierjüket, minden második személy rendszerint közterületen alszik.

3. diagram Éjszakai szálláshely elızı este utcán és szállón éjszakázók (%) 85

nı szállón 38

nı utcán férfi szállón férfi utcán

0%

3 21

32

15

20%

ugyanazon a helyen hajléktalan szállón

40%

3 32

2 5 3

88 40

8

36

60%

lakásban más intézményben

80%

3 2

100%

közterületen

Forrás: Az utcák népe, 2008.

Az „utcák népe” és a szálláshelyet használók világa élesen elkülönül egymástól. Az éjszakai szálláshely állandósága jellemzı mindkét csoportra.

33

A közterületen alvóknál az utcai szálláshely mellett a lakás is elıkerül, ami fıként a nıknél jelent alkalmi szálláshelyet. Ettıl a csoporttól a szállók világa nagyon távol esik, mivel a férfiak és a nık 5 - 5%-a említette, hogy hajléktalan vagy más intézményes szálláson aludt volna a megkérdezés elıtti este. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a szállásokon éjszakázók ragaszkodnak az intézményi helyhez, igyekeznek minden este betérni valamelyik éjszakai szállásra. A szálláshelyek stabilitása a hajléktalan-karriernek is markáns jellemzıje. „A szállásokon lakók 2/3-amég soha egy éjszakát sem töltött közterületen, a közterületeken kérdezettek 1/3-a még soha nem aludt hajléktalan-szállón.” – foglalják össze a hajléktalan út tapasztalatait a szerzık. A közterületen éjszakázóknál gyakrabban feltőnik az ismerısök, rokonok által felkínált lakás, mint a hajléktalan szállót vagy más intézményt használóknál. A szívességi lakáshasználók tisztálkodása, pihenése néhány napra megoldódik, amiért cserébe besegítenek a házkörüli munkákba.

II. 4. Intézményi férıhelyek, ellátások szervezése A hajléktalanokkal kapcsolatos adatgyőjtés mellett a hajléktalan-ellátás elsı tíz évének mőködése szükségszerővé tette az intézményi oldal vizsgálatát. A hajléktalan szálláshelyek, nappali melegedık kialakítása folyamatosan történt a kilencvenes évtizedben, ami a férıhelyek mennyiségi növekedését eredményezte, azonban ennek ellenére maradtak területi ellátási hiányosságok, ami részben a szociális törvény szabályozási késlekedésének, részben az önkormányzatok hajléktalanokat elutasító magatartásának számlájára írható. A NCSSZI adatgyőjtése a férıhelyszámok alakulását, a férıhelyek kihasználtságát és a szolgáltatások mőködését tárta fel 2002-ben.27 A vizsgálat elsıdlegesen az egyes ellátásokban fellelhetı statisztikai adatokból, másodlagosan a hajléktalanok megkérdezésével történt.

27

A kutatás a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézetben folyt Gyuris Tamás vezetésével.

34

5. táblázat Az intézmények férıhelyszáma és a szálláshelyek típusa 20002. országos adat

Átmeneti szállás Éjjeli menedékhely Összesen

Szálláshelyek száma 79

Férıhelyek száma 3202

Férıhelyek megoszlása % 64

43

1809

36

122

5011

100 Forrás: NCSSZI, 2002.

A kutatás összesített adatai alapján 2002-ben az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi férıhelyszám 5.011 férıhely volt az országban, aminek megközelítıen 40%-a a fıvárosban mőködött.28 A férıhelyek számát tekintve közel kétszer annyi férıhely mőködött átmeneti szálláson, mint az éjjeli menedékhelyen, ahol valamivel jobb feltételek mellett jutottak férıhelyhez a hajléktalanok, míg az éjjeli menedékhelyek többnyire zsúfoltak és rossz állapotúak voltak. A szállást nyújtó intézmények közül minden másodikban csak férfiak kaptak szállást, és minden huszadikban aludhattak csak nık. Koedukált intézmények aránya az összes szálláshely harmada, azonban ezeken a szállásokon is a férıhelyek többségét férfiak használták. A férıhelyek éves átlagos kihasználtsága megközelítette a 100%-ot. A kutatás bevezette a férıhelyek és hajléktalan emberek arányát kifejezı un. ellátottsági mutatót.29 Az index magában foglalja a hajléktalanok becsült létszámát és a férıhelyszámokat az adott településen. A legrosszabb mutatóval rendelkezı városok: Pécs, ahol 33 fınek kellene egy ágyon osztozni; Szegeden 29 fınek; Debrecenben 24 fınek; Ózdon 19 fınek és Nyíregyházán 15 fınek.30 Az ellátottsági adatokból jól látszik, hogy sokkal többen maradnak kívül az intézményeken, mint akiknek esélye lehet egy-egy éjszaka menhelyen aludni, vagy hosszabb idıre szállást kapni az átmeneti szállón. Az intézményi férıhelyek közel sem elégséges számának következménye, hogy országosan ezrek maradnak kívül a szállást nyújtó ellátásokból, akikrıl roppant kevés információ áll a hajléktalan-szolgálatok rendelkezésére. Éppen ezért a hajléktalanokat elérı szolgáltatásoknak, mint például az utcai szociális munkának fontos feladata az utcán alvók megtalálása és segítése a szükségletek kielégítésében.

28

Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény alatt értem az éjjeli menedékhelyet és átmeneti szállást. Az ellátottsági mutatóval megismerhetı, hogy az adott településen hány hajléktalan ember jut egy éjjeli menedékhely férıhelyre. Gyuris, 2002. 30 A hajléktalanok számát becsült adatok alapján adták meg a városok. 29

35

A hajléktalanság területi jellemezıinek feltárására találunk példát a kutatások között. A hajléktalanság regionális területi vizsgálata négy kelet-magyarországi megyében zajlott 375 fı megkérdezésével 2003-ban.31 (Szoboszlai-Pattyán, 2004) A kérdıíves módszerrel készült kutatás célja, a régióban tapasztalható hajléktalanság összetevıinek és a hajléktalanná válás okainak megismerése, illetve a hajléktalanok számára igénybe vehetı ellátások felmérése volt. A gazdasági és infrastrukturális mutatókat tekintve ezekben a megyékben nagy a lemaradás és jelentıs a hátrány az ország középsı és nyugat-dunántúli területeihez képest, valamint jellemzı a rendszerváltás hatásaként jelentkezı társadalmi problémák (pl. munkanélküliség, elszegényedés, sokgyerekes családok szegénysége) tömeges elıfordulása. A hajléktalanság szociális és demográfiai jellemzıit tekintve nincs jelentıs különbség az országos adatoktól, és a regionális kutatásban vizsgált megyeszékhelyek között sem tapasztalható számottevı eltérés. A hajléktalanná válás helyét tekintve a hajléktalanok közel 61%-a abban a városban vált hajléktalanná, ahol a kérdezés idıpontjában tartózkodott, és további 15% a megye valamelyik településének volt állandó lakosa. Korábban, 1999-ben végzett kutatásunk a Nyíregyházán 32

megállapítást.

tartózkodó

hajléktalanokra

vonatkozóan

már

igazolta

ezt

a

Az elemzés során választ kaptunk arra, miért maradnak abban a

városban a hajléktalanok, ahol hajléktalanná válásuk elıtt éltek. Minden harmadik hajléktalan számára a településhez való kötıdés az a tényezı, amiért a városban maradt, mert ott született vagy ott élt korábban33; és minden ötödik hajléktalannál merült fel a nagyváros kínálta több lehetıség és a személyes kapcsolatok (pl. ismerıs, élettárs) miatt való maradás. A kutatásban kitértünk annak vizsgálatára, hogy a hajléktalanok mikor laktak utoljára lakásban és milyen utat jártak be a lakhatás elveszítése óta. A hajléktalanok közül minden ötödik személy féléven belül veszítette el lakhatását, a vizsgált populáció kétharmada legalább egy éve nem lakott lakásban, és egynegyede több mint öt éve lakott utoljára lakásban. Azok, akik hajléktalanná válásuk elıtt lakásban éltek, egyharmaduk házastárs vagy élettárs otthonában élt, és a megromlott kapcsolat miatt kellett elhagynia a lakást. 31 A kutatás a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán zajlott 2003-ban. A kutatás területe: JászNagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A kutatás vezetıi: Pattyán László és Szoboszlai Katalin. 32 Vö. Pattyán László - Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan - ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs – Szatmár- Bereg megyében Szerk.: Lukácskó Zsolt - Fónai Mihály - Fábián Gergely DOTE EFK - NKK Salgótarján 1999. pp.171. 33 Ez az eredmény összecseng Mezei megállapításával a fıvárosi hajléktalanokra vonatkozóan. Vö. Mezei, 1998.

36

A hajléktalanok közel egynegyede albérletben volt, mielıtt hajléktalanná vált. Saját tulajdonú lakással csupán egyötödük rendelkezett. A vizsgálatban kíváncsiak voltunk arra, vajon mennyi idı telik el a lakhatás elveszítésétıl a szállóra kerülés idıpontjáig. A hajléktalanok egynegyede nem aludt még átmeneti elhelyezést nyújtó szálláshelyen, a válaszadók közül majdnem minden ötödik személy a lakhatás elveszítésétıl számított egy hónapon belül járt szállást nyújtó intézményben, és további egynegyed 1 – 6 hónapon belül férıhelyhez jutott szállást nyújtó intézményben. Jelzés értéke van annak a 10%-nak, akiknél több mint 2 év telt el a hajléktalanság kezdetétıl a szállón alvás elsı idıpontjáig. Valószínőleg ık azok, akik rendszeresen elutasítják az intézményi szálláshelyeket, és inkább kívül maradnak, illetve ık azok, akik nem jutnak be a menhelyre a kevés férıhely miatt. A hajléktalan utak tekintetében megállapítható, hogy a fıvárosinál erıteljesebb volt az a tendencia, miszerint ha a hajléktalan ember szállóra kerül, akkor tartósan ott marad, ami a szállást nyújtó intézmények bedugulását okozza.

6. táblázat A vizsgált területen mőködı szállást nyújtó ellátások férıhelyszáma (2003) 34

Ellátási forma

Hajdú – Bihar megye

megyei adat

Szabolcs – Szatmár –Bereg megye

Jász-NagykunSzolnok megye

Borsod - Abaúj – Országos Zemplén 2002 megye

megyei megyei megyei ebbıl ebbıl ebbıl ebbıl megyeadat megyeadat megyeadat megyeszékhely székhely székhely székhely

Éjjeli menhely

54

50

50

50

34

34

174

80

1809

Átmeneti szálló

33

25

103

14

23

23

211

161

3202

Összesen

87

75

153

64

57

57

385

241

5011

Az országos adat %ában

1.7%

1.5%

3%

1.3%

1.1%

1.1%

7.6%

4.8%

100%

Forrás: Szoboszlai-Pattyán, 2004.35

Az országos adattal összevetve a négy megyében a szállásférıhelyek 13.4%-a található. Az átmeneti elhelyezést nyújtó szálláshelyek képtelenek kielégíteni az igényeket.

34

Az adatok a mőködési engedély alapján megállapított férıhelyszámokat tartalmazzák, és nem jelöltük a krízisférıhely adatokat. 35 A regionális kutatási anyagból készült publikációban 1999-es országos adatokkal vetettük össze a férıhelyszám adatokat, amit a fenti táblázatban módosítottam a 2002-ben közzétett országos adatokra. (Gyuris, 2002)

37

Legnagyobb a férıhely hiány az éjjeli menedékhelyen, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével 30-50 férıhelyen aludhatnak a hajléktalanok, és ezek a férıhelyek általában a megyeszékhelyeken találhatók. Az átmeneti szálló használata arra engedett következtetni, hogy az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben lévı hajléktalanok egy része lakhatási alternatívaként használja az ellátást, mivel számukra a lakás hiánya a legnagyobb probléma. A KSH adatai alapján 1993-2006. között a férıhelyek változását az alábbi diagram szemlélteti. 4. diagram: Férıhelyek alakulása: hajléktalanok otthona, átmeneti szállás, éjjeli

9000

férıhely

menedékhely, 2007.

7579 6500

6026

6000

6069

3578

3000

0 év

1993

1996

1999

2002

2006

Forrás: KSH, 2007.

A hajléktalanoknak kialakított szállásokra átlagosan minden ötödik hajléktalan kerül be. A szálláshelyek közül az éjjeli menedékhelyek zsúfoltsága, az átmeneti szállások bedugulása miatt a hajléktalanok egy jelentıs része alig vagy egyáltalán nem jut intézményi férıhelyhez. A fıvárosban valamivel jobb a helyzet az ellátottság tekintetében, mint a kelet-magyarországi megyékben. Az új évezredben az átmeneti szálláshelyek fejlesztése kisebb mértékő, mint a megelızı tíz évben volt. A mennyiségi típusú férıhelybıvítést felváltotta az állagjavítás és a minıségi fejlesztés irányába mutató fejlesztés terve. Az ellátások bıvülése elıször a tartós bentlakást, a rehabilitációt nyújtó ellátásokban és az utcai szociális munka területén valósult meg.

38

Az utcai szolgálatok mőködésének erıteljes felfutása 2005. után következett be, amihez jelentısen hozzájárult a normatív finanszírozás bevezetése. Napjainkban a fejlesztés irányai az utcán lévı hajléktalanok elmozdítását segítı megoldások, amelyek a lakhatás, foglalkoztatás területén a hajléktalanságból kivezetı lehetıségek megvalósítását szorgalmazzák.36

II. 5. A nık hajléktalanságának vizsgálata itthon és az Európai Unió országaiban A nık hajléktalanságának kutatása itthon még gyerekcipıben jár. A hajléktalanokról és a hajléktalanságról szóló adatokban 2008. elıtt nem tértek ki a nemek közötti különbségekre a hajléktalanság kialakulásában és a fedél nélküli létben. Ha mégis nemmel ruházzuk fel a rendelkezésre álló eredményeket, akkor azok a közelmúltig inkább a férfiak hajléktalanságáról szólnak.37 2004-ben jelent meg Tamási Erzsébet összehasonlító vizsgálata az európai országokban élı hajléktalan nıkrıl. Tamási az EU 15 országok jelentéseibıl győjtött adatokat, és leíró módon ismertette az egyes országok közötti eltéréseket.38 A szerzı tanulmányában kiemeli a hajléktalan nık rejtızködését és a férfiakénál kedvezıtlenebb helyzetét a hajléktalanságban.

Fontos

különbség

a

nemek

vonatkozásában,

miszerint

a

hajléktalanság társadalmi megítélését és a hajléktalan lét megélését tekintve a nık rosszabb helyzetben vannak, mint a férfiak. A hajléktalan nık egy sor, a nemiséghez kapcsolt társadalmi elvárásnak nem képesek megfelelni a hajléktalanságban, ezért a környezet jobban elítélı velük szemben, mint a férfiakkal. A társadalom véleménye utolérhetı a nık stigmatizációjában, mely rejtızködıvé teszi hajléktalanságukat, és marginális helyzetük komoly akadályát jelenti a változásnak, a hajléktalanság megszüntetésének. (Tamási, 2004)

36

Gyıri Péter és Maróthy Márta készítette el a „Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei” címő anyagot. 0. változat. Szakértıi munkaanyag. 2007. 37 Gyıri és munkatársai a 2007-ben felvett F3 kutatás elemzésében közterületen és szállón tartózkodó nık és férfiak adatait vetették össze. Az elemzésbıl készült összefoglaló a II.3. alfejezetben található. 38 Tamási a 2004 elıtt csatlakozott országok adatait vette össze a tanulmányban.

39

„Nık és hajléktalanság” címmel jelentetett meg könyvet a FEANTSA, amiben a nıkre jellemzı hajléktalanság okait és tényezıit foglalták össze.39 Az Európai Unió országaiban készült jelentésekbıl megismerhetı a hajléktalanok összetétele, aránya, a nıkre jellemzı hajléktalanság oka, trendje és a nıknek kialakított szolgáltatások mőködése.40 Az EU 15 országokból a FEANTSA-hoz érkezett nemzeti jelentések alapján az alábbi következtetéseket állapították meg a szerzık a hajléktalanság nıkre jellemzı entitásokról: 41

1. A nık hajléktalanságának tipikus formája a „rejtızködı” hajléktalanság. 2. Minden országban a fedél nélküli probléma túlnyomórészt a férfiak problémája, az utcai hajléktalanok között majdnem minden ötödik nı, és a teljes hajléktalan populációban minden negyedik hajléktalan nı. 3. A hajléktalanoknak mőködı szolgáltatások adatai alapján a legtöbb országban a nık nagyobb arányban vesznek részt a szolgáltatásokban felhasználóként, mint a férfiak. 4. A leginkább megfigyelhetı változás a hajléktalan nık összetételében a fiatal (24 év alatti) hajléktalanok, a kisebbségi csoporthoz tartozók és a bevándorlók számának növekedése. (B. Edgar - J. Doherty editors, 2001)

Általánosnak mondható az adathiány Európában a hajléktalanok számát és a nemek arányának adatait tekintve. A European Observatory on Homelessness 2004-ben készített jelentésében a legtöbb ország mellett a „nincs hivatalos statisztika” jelölés szerepel.42 Az EU országok FEANTSA-hoz készített jelentéseibıl is hiányoznak a férfi – nı hajléktalanságról szóló, országra jellemzı statisztikai adatok. A nık hajléktalanságát elemzı kiadványban az EU 15 országok összesített adatai találhatók, ami igen tág határok között állapítja meg a nık arányát a hajléktalanok között.

39

FEANTSA, a hajléktalanellátó szervezetek európai ernyıszervezete. Elérhetısége: www.feantsa.org Az Európai Unió 15 tagországa közül Portugália, Spanyolország, Ír Köztársaság, Egyesült Királyság, Belgium, Dánia, Ausztria, Franciaország, Görögország, Olaszország, Hollandia és Finnország jelentésébıl készült az összefoglaló kiadvány 2001-ben. 41 A következtetések megtalálhatók: Women and homelessness in Europe. Pathways, services and experiences. Edited by Bill Edgar and Joe Doherty. Publisher by The Policy Press and FEANTSA. First published in Great Britain in September 2001 by, pp. 231. 42 Developing and operational definition of homelessness. By B. Edgar, H. Meert and J. Doherty. FEANTSA, November, 2004. pp. 9. Letöltési hely: 40

www.feantsa.org/files/transnational_reports/EN_StatisticsReview_2004.pdf

40

Az utcai hajléktalanságban lévık között 11 – 17% közé tehetı a nık aránya, míg a teljes hajléktalan populációban 20 – 25% a nık jelenléte a férfiakhoz képest.

43

A nemzeti

jelentésekben sokféle okát találták a nık hajléktalanságának. Ezek közül elsıdleges tényezı a rokoni kapcsolatok eróziója, de úgy vélik, hogy a kapcsolatok tönkremenetele nem kielégítı magyarázat a problémára. A hajléktalan nık egy része a kenyérkeresı férfiaktól függött ott, ahol korábban élt, és ezen a téren változásra van szükség annak érdekében,

hogy

hajléktalanságban

a

nık

szerepet

férfiaktól játszó

való

fıbb

kiszolgáltatottsága

tényezık:

csökkenjen.

drogfüggıség;

A

pszichiátriai

problémák; elégtelen munkaerı-piaci helyzet, családi helyzet; szegénység; valamint növekszik a fiatal korosztályhoz tartozó és a külföldrıl bevándorlók száma a hajléktalan nık között. Ezek a tényezık multidimenzionális jellegőek, eredetük fıleg a hozzátartozói kapcsolatokban kialakult problémákban találhatók. Ezt támasztja alá az országjelentések alapján megállapított adat, miszerint minden negyedik nı esetében a hozzátartozói kapcsolatok csıdje a hajléktalanság oka. A problémás kapcsolatokba tartozik a szülıi házban való lakhatás, a bántalmazásból történı menekülés, az erıszakmentes különélés és az özvegyi egyedüllét. A nık sebezhetısége és hajléktalansága társadalmi strukturális, kapcsolati és személyes faktorok mentén érthetı meg. Azok a nık, akiknek a gazdasági pozíciója gyenge, különösen sebezhetıek, ami keveredik a közvetítı szerepet játszó család-és szociális támogatások csökkenésével. A hajléktalanság gender specifikus okai és tényezıi mellett az egyes országok jelentései a hajléktalan nık által elérhetı szolgáltatásokról is beszámolnak. A jelentésekben kitérnek a szolgáltatások hatékonyságára és alkalmasságára a következı kérdések alapján: Találkoznak-e ezek a szolgáltatások a hajléktalan nık szükségleteivel?; Hatékonyak-e a szolgáltatások a megelızésben?; Enyhítik-e a hajléktalansággal együtt járó stresszt az egyénekben?; Megkönnyítik-e a hajléktalan nık életét? A hajléktalanoknak mőködı szolgáltatások kritikájának tekinthetı az a megállapítás, miszerint ezeket egész Európában tradicionálisan és tipikusan a férfiaknak alakították ki, és kevésbé érzékenyek a nemekre, nem reagálnak a növekvı és heterogén összetételő hajléktalan nık változó szükségleteire. 44

43

Data from: Women and homelessness in Europe. Pathways, services and experiences. Edited by Bill Edgar and Joe Doherty. Publisher by The Policy Press and FEANTSA. First published in Great Britain in September 2001 by, pp. 32 44 A következtetések között található: Women and homelessness in Europe. Pathways, services and experiences. Edited by Bill Edgar and Joe Doherty. Publisher by The Policy Press and FEANTSA. First published in Great Britain in September 2001 by, pp. 232

41

Nagy-Britanniában 2006-ban fejeztek be egy nıi hajléktalanság kutatást, ahol survey és interjú technikákkal vizsgálták a nık hajléktalanná válását, a hajléktalansághoz vezetı utakat, és azokat a tényezıket, amelyek közötti oksági kapcsolatok elvezetnek a hajléktalansághoz. 45 Ez a kutatás a hajléktalan utak feltérképezése mellett, a fedél nélküli lét nıi sajátosságaira is ráirányítja a figyelmet. 2006. január – július között kérdıíven vették fel az adatokat, amiben személyes információkról, lakhatási helyzetrıl, szükségletekrıl, szolgáltatások használatáról győjtöttek információkat. 144 egyedülálló hajléktalan nıt kérdeztek meg 19 városban Nagy – Britanniában, és kiegészítésként 44 hajléktalan nıvel interjút készítettek. A mintába bekerültek összetétele: kisebbségi csoportba tartozó hajléktalan nık, minden korosztályból választottak nıket, és mindenféle szálláshelyen alvó nık is bekerültek a mintába. A nık elıfordulási helye volt: nappali centrum, népkonyha, szálláshelyek, rehabilitációs intézmény, egészségügyi központ és utca. A kutatásban a nık hajléktalan karrierjének feltérképezése magyarázattal szolgált a lakhatási helyzetek megértéséhez, a hajléktalanságot megelızı és azt követı élethelyzetekre. A hajléktalan karrier utak tipizálása segített megérteni, hogy a hajléktalanság nem megrögzült állapot, hanem inkább dinamikus, ahol nagy a mozgás a különféle lakhatási helyzetek között. A lakhatási helyzet változásában személyek és szolgáltatások

is

szerepet

játszanak.

Az

angol

kutatásból

kitőnik

a

nık

hajléktalanságának változatossága, amiben az életesemények, lakhatási helyzetek és a szolgáltatásokkal való összekapcsolódás vagy annak hiánya játszik szerepet. Ezek alapján a nıknél jellemzı lehet az epizódszerő hajléktalanság, a cirkuláris hajléktalanság és a rejtızködı hajléktalanság. Az epizódszerő hajléktalanságban a tartós szállás keveredik a hajléktalan szálláshelyekkel. A cirkuláris hajléktalanság mőködésére jellemzı az életeseménybıl kialakuló hajléktalanság, mert éppen nincs, aki befogadja, vagy nincs más szálláslehetıség (pl. albérlet, panzió, stb.), és néhány hét vagy hónap múlva ismét kívül van a hajléktalanságon, mert talált egy befogadó helyet vagy személyt átmeneti idıre, és késıbb újból visszakerül a hajléktalanságba. Rejtızködı hajléktalannak tekintik azt, akinek szálláshelye az utca, kontaktusa viszont ritkán vagy egyáltalán nincs hajléktalan szolgáltatásokkal.

45

Kutatási beszámoló, összefoglaló jelentés, November 2006. Letöltési hely: http://www.crisis.org.uk/page.builder/researchbank.html#women06

42

A kutatás fıbb megállapításai voltak:

1. „A hajléktalan nık sérülékenyek, mivel a hajléktalan nıi populációban jellemzı a mentális és egészségügyi probléma, az alkoholfüggıség, a gyermekkori állami gondoskodás, az ellenük elkövetett fizikai és szexuális erıszak és még más traumák is.” 2. „A hajléktalanság ritkán egyetlen probléma következménye, mivel az események

és

a

problémák

összeadódnak,

komplexé

válnak.

A

hajléktalanságot közvetlenül kiváltó okok gyakran elfedik azokat a pontokat, amik együttesen vitték a nıket abba a helyzetbe, hogy elvesztették otthonukat. A hajléktalanságot elırevetítı jelek hátterében problémák, tapasztalatok és folyamatok állnak, melyek minden bizonnyal befolyásolják azt, hogy a végén hajléktalanná válnak.” 3. „A válaszadók 20%-a (1/5-e) azért hagyta el utolsó állandó otthonát és vált hajléktalanná, hogy elkerülje erıszakos partnerét, családtagot, hozzátartozót.” 4. „Sajnálatos, hogy a legsérülékenyebb nık maradtak leginkább a legveszélyesebb és legnehezebb szituációkban. Az állami gondozásból kikerültek, mentális betegek és dependens nık nagyobb valószínőséggel aludtak utcai szálláshelyeken és krízisszálláson, mint azok, akik nem voltak ilyen sebezhetık.” 5. „A nagyon sérülékeny nık esetében nehéz megismerni a szükségleteket, mert aktívan kirekesztıdnek a szolgáltatásokból: ık azok a nık, akik állami gondozásból kerültek ki, akik adott esetben maguknak ártanak.” 6. „A hajléktalanság léte, megtapasztalása, súlyos következményekkel jár a nık fizikai és mentális egészségére, állapotára nézve: a hajléktalan nıknél rendszeresen jelentkeztek testi-lelki betegségek, öngyilkossági kísérletek, drog és alkoholfüggıség, megküzdési krízisek. A következményekhez soroljuk még, hogy a nıket elválasztották gyerekeiktıl, mert nem volt hol lakniuk, míg mások azért alakítottak ki szexuális kapcsolatot férfiakkal, hogy éjszakára fedél legyen a fejük felett.” (In: Kesia Reeve with Rosalin Goudie, Rionach Casey, 2007)

43

A fent ismertetett kutatási beszámolók a nık hajléktalanságának összetett problémáira hívják fel a figyelmet. A nık hajléktalanság karrierjében a kiszolgáltatottság és a megbélyegzés különösen jellemzı. A hajléktalanság súlyos következményekkel jár a nık számára, amiben elveszítik gyermekeiket, erıszak áldozatává válnak, és deviáns viselkedés veszélyében élnek. A hajléktalansághoz vezetı okok és utak eltérıek a férfiakétól, és éppen ezért a nık esetében másféle kezelési módokat igényelnek. 3. táblázat Hajléktalanság definíció III. – nemzetközi keret Korszak 2006

Definíció ETHOS a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség európai tipológiája 46 A hajléktalanság fı kategóriái: Fedél nélküliek: közterületen, éjjeli menedékhelyen élık. Lakástalanok: szállón élık, intézményi ellátásból kikerülık, hajléktalanságuk miatt támogatásban részesülık. Bizonytalan/veszélyeztetett lakhatásban élık: bizonytalan lakhatás, kilakoltatással fenyegetettek, erıszak fenyegetettségében élık Elégtelen lakáskörülmények között élık: átmeneti építményekben élık, alkalmatlan lakásban élık, szélsıséges túlzsúfoltságban élık.

2007

FEANTSA ETHOS elméleti tipológia magában foglalja a hajléktalanságot és a lakhatásból való kirekesztettség állapotát. Tehát, a hajléktalanság definíciója elsıdlegesen a fedélnélküliekre és lakásnélküliekre terjed ki, amely kategóriák operacionalizálásával hét fı kategória nevezhetı meg: Hajléktalanság 1. Fedél nélküli 2. Lakásnélküli Lakásból (hajlék) történı kirekesztıdés 3. Bizonytalan és nem megfelelı lakás 4. Nem megfelelı lakás és szociális izoláció legálisan használt lakásban 5. Nem megfelelı lakás (biztos bérleti viszony) 6. Nem biztonságos lakás (megfelelı lakás) 7. Szociális izoláció biztonságos és megfelelı körülmények között.

46

Értelmezés A FEANTSA készítette el a hajléktalanság európai tipológiáját. A teljes ETHOS tipológia magába foglalja a lakhatásból történı kirekesztıdés egyes fokozatait. A körülményeket figyelembe véve az elégtelen körülmények vagy fizikai veszélyeztetettség miatt a lakásban élıkre, mint potenciális hajléktalanokra tekinthetünk. Azok, akik elveszítették lakhatásukat, különféle intézményes átmeneti szálláshelyen vagy közterületen töltik éjszakáikat.

A definíció elismeri, hogy néhány országban a törvények a hajléktalansággal azonosítanak néhány bizonytalan lakhatási körülményt (pl. illegális területfoglalás) valamint a nem megfelelı lakhatást (pl. mobil lakhely elfoglalása). A dokumentációs anyag/adatok elismeri(k), hogy számos országban, szakmapolitikai célból, az intézményi ellátásból meghatározott idın belül kikerülıket és a kilakoltatási végzéssel rendelkezı embereket is hajléktalannak tekintik, még ha nem is voltak korábban hajléktalanok. Végül, a gyakorlati kategóriák magyarázata elismeri, hogy nehézkes hajléktalanként kezelni azokat az embereket, akik az átmeneti idıszakot meghaladóan élnek a hajléktalanok számára fenntartott támogatott lakhatásban. 47 (Edgar and Meert, 2005.)

ETHOS fordítását Gyıri Péter és Bakos Péter készítette. Forrás: http://www.bmszki.hu/tanulmanyok A definíció és az értelmezés fordítása angolról magyarra az eredeti szövegbıl. Forrás: European Commisson Employment, Social Affairs and Equal Opportunities DG Measurement of Homelessness at European Union Level, January, 2007 ec.europa.eu/employment_social/social_inclusion/docs/2007/study_homelessness_en.pdf pp. 82. 47

44

Az

ETHOS

tipológia

ismeretében

Magyarországon

elkezdıdhet

a

fogalom

újragondolása, az értelmezések letisztulása, a szociális szolgáltatások átalakítása. Mint látható a nemzetközi megközelítésbıl, a hajléktalanság nem egy homogén állapot, hanem lakhatási körülménytıl függıen differenciált az egyén helyzete a lakhatási szituációban, élethelyzetében, szociális kapcsolataiban. Az ETHOS tipológia egy másik értelmezésében Edgar és Meert három dimenziónak tulajdonít jelentıséget: a fizikai, jogi és szociális területnek. Az alábbi táblázat ennek a felfogásnak az összefoglalása. (Edgar és Meert, 2005.) 4. táblázat A hajléktalanság hét elméleti területe 48 Fogalmi kategóriák

Fizikai terület Nincs lakhely (fedél).

Jogi terület

1

Fedél nélküli

Nincs hivatalos jogcím a terület kizárólagos birtoklásához.

2

Lakásnélküli

Van hely, ahol él, alkalmas a lakhatásra

Nincs hivatalos jogcím a terület kizárólagos birtoklásához.

3

Bizonytalan és nem megfelelı lakás

A bérleti viszony nem biztos

4

Nem megfelelı lakás és szociális izoláció legálisan használt lakásban

5

Nem megfelelı lakás (biztos bérleti viszony)

6

Nem biztonságos lakás (megfelelı lakás)

Van lakhelye (nem biztos és nem alkalmas lakhatásra Nem megfelelı lakás (nem alkalmas lakhatásra Nem megfelelı lakás (nem alkalmas lakhatásra) Van hely lakni

7

Szociális izoláció biztonságos és megfelelı körülmények között

Hajléktalanság

Lakásból (hajlék) történı kirekesztıdés

Van hely lakni

48

Van hivatalos jogcím és/vagy biztos bérleti viszonya Van hivatalos jogcím és/vagy biztos bérleti viszonya A bérleti viszony nem biztos Van hivatalos jogcím és/vagy biztos bérleti viszonya

Szociális terület Nincs saját biztonságos tere az egyéni és társas kapcsolatokhoz Nincs saját biztonságos tere az egyéni és társas kapcsolatokhoz Van hely a társas kapcsolatok számára Nincs saját biztonságos tere az egyéni és társas kapcsolatokhoz Van tér a szociális kapcsolatok számára Van tér a szociális kapcsolatok számára Nincs saját biztonságos tere az egyéni és társas kapcsolatokhoz

Fordítás az eredeti szövegbıl. A fordítás pontosításában közremőködött Bakos Péter. ec.europa.eu/employment_social/social_inclusion/docs/2007/study_homelessness_en.pdf Forrás: pp.82.

45

A táblázatba foglalt egyes kategóriákban értelmezhetık a lakásból történı kirekesztıdés válságos és egyre mélyülı helyzetei. Alulról felfelé haladva a hetedik kategóriában a lakásból történı kirekesztıdés elsı lépcsıje a társas kapcsolatoktól való elszigetelıdés, ahol pusztán az intimitáshoz szükséges elégtelen körülmények, terek hiánya miatt az egyén nem képes fenntartani kölcsönös érzelmi kapcsolatokat. Egy kategóriával feljebb azt látjuk, hogy a lakás minısége milyen fontos tényezı a lakhatás megtartásában, éppolyan fontos, mint maga a lakás és a társas kapcsolatok léte vagy hiánya. Bérelt lakásban élni magában rejti a bizonytalanságot és azoknak a garanciáknak a hiányát, ami nélkül a bérlemény nem marad fenn, mint állandó lakhatási forma az egyén számára. Ha nem védi szerzıdés a bérbe vevıt, ha nem képes fizetni a bérleti díjat, ha a fıbérlı kényszeríteni próbálja bizonyos cselekményre a bérlıt, rögtön bizonytalanná válik a lakáshasználat a bérlı számára, és könnyen lakáson kívül találhatja magát. A biztonság hiánya mellett a lakásból való kirekesztıdést hozza magával, ha a lakás nem alkalmas lakhatásra. Az ötödik kategóriában, ha a lakás rossz állapota (pl. berendezése, zsúfoltsága, mőszaki állapota) miatt nem alkalmas lakhatásra, akkor a benne élık számára a lakhatás elvesztésének veszélye elıállhat. Ez a típusú lakás lehet hivatalosan nyilvántartott, ami komfort nélküli, ahol sokan élnek gyermekkel és ezért zsúfoltnak, egészségtelennek tőnik. Ilyen lakással, mint szükséglakással találkozhatunk a városi szegény negyedekben, ahol szegregált területen egyének vagy családok az önkormányzattól bérlik a lakást, és ahol a relatíve alacsony bérleti díj mellett a lakások üzemeltetıje alig törıdik a lakások állagával, a meghibásodott eszközök cseréjével, az egészségtelen környezet javításával. A „szegény gettók” megmaradása a családok számára a lakásból való kirekesztıdésnek egy olyan fokát jelenti, ahol a családok gyermekeik

fejlıdését

jelentısen

megrontó

körülmények

között

élnek.

A

szegénytelepen élı családok felnıtt, aktív korú tagjai munka és szakképzettség nélkül, rendszeres munkajövedelem hiányában családjukkal bennragadnak a sok szempontból lakhatásra alkalmatlan lakásokban. Ehhez a csoporthoz szorosan kapcsolódik a következı kategória, azzal a szembetőnı különbséggel, hogy a nem megfelelı lakáshoz szociális izoláció társul a lakásban található terek hiánya vagy funkciója miatt. A negyedik kategóriában a lakás elosztása és az együtt élık száma, életkora, tevékenysége miatt nincs elegendı tér a társas kapcsolatok megélésére, azokat vagy elhanyagolják, vagy a társas kapcsolatok más helyen mőködnek (pl. gangon, udvaron, kocsmában).

46

A társas kapcsolatok mellett sérül az intim viszonyok mőködése, és a zsúfolt egy-két helyiségbıl álló lakásban kellene mindazt a tevékenységet elvégezni, ami a szükségletek kielégítéséhez kapcsolódik (pl. hely a fızéshez, beszélgetéshez, tanuláshoz, intim együttlétre, stb.). A harmadik kategóriában jogilag bizonytalan a lakáshasználat és a lakásban tapasztalható körülmények sem alkalmasak lakhatásra. Magyarországon az un. önkényes lakásfoglalók helyzetében találjuk meg ezt a kategóriát. A lakás ebben a csoportban alkalmas lehet a társas kapcsolatok mőködésére, azonban a fı probléma az illegális lakáshasználat és a lakás lakhatásra kevésbé alkalmas állapota. A lakhatásból való kirekesztıdés elıbb vázolt kategóriáiban (3-7.) legalább egy dimenzióban sérült az egyének/családok lakhatási biztonsága, azonban ezekben a kategóriákban, az emberek lakásban élnek. A kirekesztıdés lejtıjén, ha a lakással kapcsolatosan a biztonság megroppan, jogilag illegális a lakáshasználat vagy rögzül a szociális izoláció, akkor az egyén/család óhatatlanul csúszik lefelé a lakás nélküli helyzetekbe. A hajléktalanság szőken értelmezett kategóriái közül a másodikban a lakásnélküli számára van hely a lakhatásra, azonban ezt a területet nem birtokolhatja, és fıként emiatt nem alkalmas intim kapcsolatok fenntartására. A lakásnélküliek intézményekben laknak, ahol több személlyel osztoznak a szobán, fürdıszobán, közösségi tereken. Az intézményekben házirend szabályozza az életet, aminek megszegése a lakhatás végét jelentheti a normát elvétı személy számára. A tartós vagy átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézményekben élık besorolhatók ebbe a csoportba. Ha belegondolunk az idıseket, pszichiátriai betegeket sem mindig várja vissza család, gyakran hiányzik a lakás arra az esetre, ha nem tudnak beilleszkedni az intézményi környezetbe. Ez a csoport a hajléktalanság közvetlen veszélyzónájában él. A hajléktalanság elsı kategóriájába a fedél nélküliek tartoznak, akiknek nincs lakásuk, hivatalos lakhelyük és társas kapcsolatok fenntartására alkalmas terük. İk azok, akiket a közvélemény hajléktalannak gondol, és ık azok, akikkel a hajléktalanellátó szolgálatok dolgoznak. A jogi, szociálpolitikai és nemzetközi kitekintésben tárgyalt definíciók a lakás nélküli helyzetek differenciáltságára irányítják a figyelmet. Itthon a jelenkori jogi szabályozás borzasztóan leegyszerősíti a hajléktalan meghatározást, és csupán azokra terjeszti ki az ellátások körét, akiknek nincs hivatalos lakcíme, akik számára a lakásban élés valamilyen oknál fogva megszőnt, ezért szállásuk – más lehetıség hiányában – közterületen vagy hajléktalan szálláson található.

47

Ezzel szemben az egyes lakásnélküli szituációk számba vételével átgondolt definíciók szélesebb területen értelmezik a hajléktalanságot, ahol a lakás léte vagy hiánya mellett a biztonság és magánélet mőködésének tere is bekerül a hajléktalanság értelmezésébe. A hajléktalanság kategóriái rámutatnak azokra a lakhatással kapcsolatos problémákra, amelyek lakásvesztéshez vezethetnek.

A dolgozat további fejezeteiben az ETHOS tipológia kategóriáit használom, és ezek közül a fedél nélküliek csoportjába tartozókkal foglalkozom részletesen a dolgozatban. (FEANTSA, 2007.) A vizsgálati csoportba tartozók az ETHOS alapján fedél nélküliek, ezért megnevezésüknél használom a fedél nélküli, utcai hajléktalan, utcalakó kifejezéseket, valamint a szálláshelyek esetében az utcai szálláshelyen alvó/közterületen éjszakázó és menedékhelyen/éjjeli menedékhelyen alvó megnevezést.

48

III. Kutatásmódszertan III. 1. A kutatás hipotézise Az elızı fejezetben ismertetett hazai hajléktalan-vizsgálatokból ma még többnyire hiányoznak a nık hajléktalanságát mélyfúrásokkal elemzı munkák. A hajléktalanság strukturális és egyéni okainak feltárása, a hajléktalan csoportok és az életmód jellegzetességek ismertetése a nemek felıl nézve inkább semleges. Változás ezen a területen is tapasztalható, mivel a közelmúltban indult el a nık és férfiak közötti különbségek érzékeltetése a „Február3” kutatás eredményeinek elemzésében. A 2008. elıtti hazai kutatásokban és szakirodalmakban elvétve találunk nık hajléktalanságáról szóló adatokat, elemzéseket. E hiátus késztetett engem arra, hogy kutatási célként a nık hajléktalanná válásában jellemzı okok és a hajléktalansághoz vezetı utak jellegzetességeinek feltárását fogalmazzam meg. Kutatásom hipotézise nem konkrét feltételezésekre épül, hanem bizonyos dimenziók mentén vizsgálom a nık hajléktalanságának jellegzetességeit. Éppen ezért hipotézisek helyett olyan állításokat fogalmaztam meg, amelyek alapján a kutatási kérdések megfogalmazhatók. A kutatás kiindulópontja:

-

Nıknél a család mőködésére kiható traumatikus események, a lakhatás formák kedvezıtlen helyzetei felerısítik a marginalizálódás veszélyét, amibe a hajléktalanság is beleérthetı.

-

Az egyéni életútban elıforduló krízisek lakásvesztésbe torkollnak, és a problémakezelésben a nık rendszerint egyedül maradnak.

Az elıbbi két állításból a kutatásban három dimenzió együttes vizsgálatára térek ki, úgymint

traumatikus

jellegzetességei,

és

életesemények, vizsgálom

e

lakhatási

három

szituációk

dimenzió

közötti

és

kapcsolatok

összefüggéseket.

Kutatásomban alapkérdésnek tekintem az alábbi kérdéseket: -

Melyik életszakaszban alakul ki a hajléktalanság az életútban, és melyek az odavezetı fıbb rizikótényezık?

-

Melyek a hajléktalansághoz vezetı traumák és okok a nık életútjában?

-

Melyek a tipikusnak tekinthetı hajléktalanságutak a nıknél?

49

III. 2. A kutatási módszerei, tapasztalatai A vizsgálat fókuszába a hajléktalanság európai tipológiája alapján a fedél nélküliek kerültek.49 A vizsgálati csoportba tartozó nık utcai szálláshelyen vagy menhelyen alszanak, napközben melegedıben vagy közterületen találkozunk velük, és rendszerint alacsony küszöbő szolgáltatásokat használnak. 7. táblázat: ETHOS kategóriák a kutatásban 50 FOGALMI KATEGÓRIA

GYAKORLATI

ALKATEGÓRIA

LEÍRÁS

1.1 1.2

Közterületen éjszakázik Az utcai szolgálatokkal kapcsolatban van Alacsony küszöbő/azonnal hozzáférhetı menhelyen él Eseti (egy-egy éjszakára szóló) megállapodás alapján lakik (pl. olcsó hotelszoba) Rövid tartózkodási lehetıséget nyújtó (egy-egy éjszakára szóló) szállón lakik

KATEGÓRIA

1

Közterületen él (nincs lakóhelye)

2

Éjjeli menedékhelyen él és/vagy arra kényszerül, hogy naponta több órát közterületen töltsön

FEDÉL NÉLKÜLI

2.1 2.2 2.3

Forrás:

Bakos-Gyıri,

2005.

Az adatgyőjtéshez kvalitatív módszereket alkalmaztam. A felmérési módszer kiválasztásakor az interjú mellett döntöttem, mivel a személyes életút és hajléktalanság megismerése nyitott kérdésekkel mélyrehatóbb, mint a kérdıíves adatfelvétel. Az interjú fajtája mélyinterjú, ahol lehetısége van a kutatónak az interjúalany személyes történetének és személyiségének megismerésére, és elfeledett vagy az interjú alany számára a jelenben kevésbé fontos, múltbéli események feltárására.51 A mélyinterjú félig strukturált interjú, ahol két területen építettem fel a kérdéseket. A nıkkel készített interjú elsı részében az alanyoknak a személyes életút megismerését feltáró kérdéseket tettem fel, amelyben kíváncsi voltam a kisgyermekkortól kezdve a hajléktalanná válásig történt eseményekre, és a második részben a fedél nélküli lét tapasztalatairól kérdeztem ıket. Az interjúkat Budapesten és Nyíregyházán készítettem. A két város kiválasztásában az elérhetıség és az elızetes szakmai ismeret egyaránt szerepet játszott. 49

A hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség európai tipológiáját (ETHOS) 2005-tıl alkalmazzák hazánkban a FEANTSA részére készülı ország jelentésekben. A FEANTSA-ETHOS kategóriákról bıvebben a következı helyen olvashatunk: http://bmszki.hu/file/tanulmanyok/ethos/ETHOS_def_hu-gyori.doc (Bakos-Gyıri, 2005) 50 Az ETHOS táblázat négy elméleti kategóriája közül a fedél nélküliekre jellemzıt közlöm. A vizsgálati mintába nem kerültek be a lakásnélküliek, a bizonytalan lakhatásban élık és az elégtelen körülmények között élık. 51 Solt Ottiliára és Kemény Istvánra utal a mélyinterjú meghatározásában Héra-Ligeti (2006: 148)

50

Nyíregyházán 1995-tıl részese vagyok a hajléktalan-ellátás mőködésének a Periféria Egyesületben.

Szociális

munkásként

és

kutatóként

vannak

tapasztalataim

a

hajléktalanok világáról.52 Budapest kiválasztásában meghatározó szempont volt a hajléktalanok jelentıs száma és a szolgáltatások heterogenitása, tekintettel arra, hogy Gyıri Péter számítása szerint az országban élı 25-30 ezer hajléktalan közül minden második a fıvárosban él, és a számukra mőködı szolgáltatások a férıhelyek és alternatív szolgáltatások vonatkozásában bıvebb kínálatot mutatnak, mint a vidéki városokban. 53 Szisztematikus mintavételi eljárást nem alkalmaztam, mivel az eljárás megvalósítását több probléma akadályozta. Az elsı és legfıbb probléma, miszerint a hajléktalan nık számáról és fellelhetıségérıl hiányoznak az egzakt adatok, ezért nehéz bármilyen listát összeállítani a mintavételhez. A másik gond a hajléktalanok mozgásából ered, hiszen a nap egyes idıszakait valahol töltik. Az idıfelhasználás és tevékenység összevetése alapján ismert, hogy a hajléktalanok – és köztük a nık - a nap egyes idıszakaiban különféle tevékenységet végeznek, ami más-más helyen történik (pl. utca, melegedı, menedékhely, stb). A szolgáltatások dokumentációiban az adott napon vagy éjszakán a szolgáltatást (pl. mosás a nappali melegedıben vagy alvás az éjjeli menedékhelyen) igénybe vevıket jegyzik fel, ami a személyekre nézve nem konstans, mivel naprólnapra változik az egyes szolgáltatásokat felhasználók összetétele.

A vizsgálati minta kialakításához részben felhasználtam a „Február 3” kutatásban alkalmazott mintavételi eljárást, miszerint a hajléktalanokat azokon a helyeken kérdeztem meg, ahol a szociális munkások tapasztalata alapján elıfordulnak, és ahol a szolgáltatások mőködnek. Ez a hely gyakran intézmény (melegedı, éjjeli menhely) és közterület, utcai alvóhely volt. A hajléktalan nık megkeresésében és kiválasztásában sokat segítettek a szociális munkások, akiktıl információkat kaptam a klienskörükbe tartozókról, vagy az utcán alvóknál elıfordult, hogy a segítık elızetesen beszéltek kutatási szándékomról, és több esetben bemutattak a klienseknek, amikor szállón, melegedıben vagy utcán találkoztam velük. 52

1995-ben egyik alapítója voltam a Periféria Egyesületnek. Nyolc évig dolgoztam önkéntesként utcai szociális munkában közvetlenül hajléktalanokkal. 2004-tıl az Egyesület vezetıje vagyok. 53 Bıvebben: Gyıri, 2005. Budapest hosszú távú lakáskoncepciója és középtávú lakásprogramja. A Fıvárosi Önkormányzat részére készített anyagból, pp. 43. és Gyuris, 2002. hajléktalanság 2001-2002. kutatási beszámoló.

51

Az interjú alanyok kiválasztásakor alkalmazott másik módszer az interjút megelızı beszélgetés volt, ahol elmondtam az interjú témáját, világossá tettem a kérdéseket, és azok a nık, akik érdeklıdést mutattak, leültek hozzám beszélgetni. Minden esetben a lehetséges interjú alany döntése volt az interjú elkezdése és a történet feltárása. Nyíregyházán 10, Budapesten 11 interjú készült el 2008. február – márciusban.

54

Összesen 21 nıvel készült interjú. Az interjúkat egy kivételével diktafonon rögzítettem. Egy esetben az interjúalany nem járult hozzá a hangrögzítéshez. Az elıbb említett esetben az interjú összefoglalását írtam le, miután befejezıdött a beszélgetés. A diktafonnal rögzített interjúkat a hangfelvételek alapján jegyzıkönyvekben részletesen dokumentáltam. Összesen 20 rögzített és 1 emlékezetbıl rekonstruált interjúval dolgoztam. Az interjúk elkészítését követıen az interjúkat tartalomelemzéssel dolgoztam fel. Az elemzésben kerestem: 1. Az életút fıbb szakaszaiban azokat az eseményeket, amelyek megváltoztatták az egyén addigi életét. A vizsgált életesemények a családi életben és a nemi szerepben természetes változások: házasságkötés, gyermekszülés, munkavállalás; és azok a töréspontok, krízisek, amelyek traumatikus események voltak és kizökkentették az egyént addig megszokott életébıl: válás, bántalmazás, betegség, halál, kilakoltatás.

2. A hajléktalanságot kiváltó életesemények, lakhatási helyzet, támogató szolgáltatásokat és személyeket, mint kapcsolatokat. Az egyén életútjában feltérképeztem e három terület közötti oksági összefüggéseket és az elkészült „Hajléktalanságút térkép” elemzésével feltártam a hajléktalanság okait, és a hajléktalanutakat. Az interjúk elemzésekor kvantitatív és kvalitatív adatokkal egyaránt dolgoztam. Minden alany esetében adatlapon rögzítettem nemét, iskolai végzettségét, családi állapotát, gyermekeinek számát, társas kapcsolatát és a hajléktalanságban eltöltött idıt. Az egyes változókhoz tartozó adatok alkalmasak kvantitatív elemzésre.

54

Megköszönöm a BMSZKI, a Menhely Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat és a Periféria Egyesület szakmai támogatását és azt, hogy lehetıvé tették az interjúzást. Külön köszönöm a szociális munkások segítségét, akik elımozdították a hajléktalan nıkkel való megismerkedést, és ezzel segítették az interjúk elkészítését.

52

Ezek az adatok az alacsony elemszámból következıen a vizsgált személyekre mondanak jellemzıket, és nem tekinthetık érvényesnek a hajléktalan nık populációjára. Az interjúkat a vizsgálati kérdések mentén tartalomelemzéssel dolgoztam fel, és a megismert tényezıket interjú részletekkel támasztottam alá. Fontosnak tartottam kiemelni az interjúkból azokat a jellemzı momentumokat, folyamatokat, oksági kapcsolatokat, amelyek a hajléktalanságban szerepet játszottak. A felhasznált interjú részletekben az alanyok neveit megváltoztattam az anonimitás biztosítása érdekében.55 A kutatásban 21 nıvel készítettem mélyinterjút, ahol az élettörténet és a hajléktalanság jellegzetességeinek megismerése volt a célom. Érdekes tapasztalat volt az alanyok hozzáállása a beszélgetéshez. Érdeklıdésben nem volt hiány. Tennivalót gyakran találtak az alanyok, amikor konkrétan az interjúra terelıdött a szó. Többen mondták, hogy egyáltalán nincs idejük, éppen indulnak valahová, vagy csak arra az idıre, amíg jár a mosógép, és utána elmegy, vagy csak egy cigarettányi ideje van és kérdezzem meg gyorsan, amit akarok. Az eleinte sietıs asszonyok a beszélgetésben hamar feloldódtak, és nem egy esetben a „néhány percre érek csak rá” kezdetbıl egy óra idıtartamú beszélgetés alakult ki. Volt más tapasztalatom is. Elıfordult, hogy a beszélgetés megszakadt, mert az éjjeli menedékhelyen alvó nıt valamilyen ürüggyel kihívta barátnıje az interjúszobából. Késıbb kiderült, nem viselte el, hogy az interjúalany egy idegennek mesélt az életérıl. Szerencsére, ezt az interjút egy másik alkalommal be tudtuk fejezni. Az utcán alvókkal könnyebben ment az interjú elıkészítése, és nem volt annyi akadály az interjúkészítéskor, mint a szállón. Az utcán alvók közlékenyebbek voltak, az esti idıpontban nem volt „dolguk”, mint a szállón alvóknak. A menhelyen kialakult szokások és elfoglaltságok nem kedveztek az interjúkészítésnek, mivel az igénybevevıknek este hat órától lefekvésig néhány órájuk volt a tisztálkodásra, étkezésre, a beszélgetésre másokkal, és ebbe az idıintervallumba nehéznek tőnt beilleszteni az interjút. A melegedıkben jobb volt a helyzet. Kicsit ráérısebbek voltak az alanyok, bár csak látszólag voltak dologtalanok. Mindenkinek megvolt a napi feladata, és közben a melegedı szolgáltatásait is igénybe vették. Volt, aki éppen munkát intézett, egy másik személy várta, hogy lejárjon a mosógép, a harmadik a férjét készült meglátogatni a börtönben, a negyedik a gyermeke telefonhívását várta, az ötödik a szociális munkásnak segített, és folytathatnám a tevékenységek felsorolását.

55

Kódolt név, a valódi keresztnév utolsó betőibıl képzett, nemnek megfelelı keresztnév (pl. Éva → Vali).

53

Az intézményekben lehetıségem volt interjúszobában folytatni a beszélgetést, és mégis néhányszor nem ott, hanem az alanynak alkalmas helyen (pl. külsı dohányzó helyen) kezdıdött el a beszélgetés. Az utcán más volt a helyzet. Ahol éppen a szociális munkásokkal rátaláltam az interjúalanyra, ott vettem fel az interjút. Nagyon változatos helyeken beszélgettem, néhány közülük: éjszakai szálláshely a szigeten, közkedvelt park melletti alvóhely, étterem bejáratánál kialakított fekvıhely, tőzrakó hely, amit egyszerően konyhának neveztek. Ilyenkor lehetıségem volt megfigyelni, mik azok a tárgyak, amelyek körülveszik az embereket. Az alvóhelyeken sok matrac, paplan és mindennapi használati tárgy volt, ami másoknak értéktelen, azonban a hajléktalanok ételkészítéshez, alváshoz felhasználják. Idıjárási ártalmak ellen hatásosan védı eszközt nem láttam, az egyik helyen fekete fólia takarta be az esı elıl alatta fekvı személyeket, a másik helyen két fa fölé kihúzott fólia volt a „tetı”, a harmadik helyen az épület elıtetıje szolgált „esernyıként”. Néhány szatyor volt még a közelükben, amit napközben cipeltek magukkal, és este tettek le. A fekvıhelyeket nappalra megszüntetik, valahová elteszik a holmikat, rosszabb esetben magukkal viszik a városba. Alapvetıen jó tapasztalataim vannak az interjúkészítésrıl. Az interjúk hossza 30 – 60 perc közötti idı. Minden esetben az alanytól függött, mikor fejezıdött be a beszélgetés. Elıfordult, hogy az interjúalany gyermekeinek nevelıszülıi elhelyezésérıl beszélt, és megállította, majd befejezte az interjút, mert nem volt lelki ereje továbbmondani a történetet. Máskor kívülrıl zavarták meg a beszélgetést, vagy az interjúalany a részleteket mellızve mesélt életérıl. Ellenkezı példáim is vannak szép számmal. Többen csak rövid idıt szántak a beszélgetésre, azonban észre sem vették hogy’ eltelt az idı, és milyen sok ideig beszéltek. Másik példa, amikor az alany maga kérte, beszélgessek vele is, mert szeretné elmondani az életét. Az interjú végén többen említették a „megkönnyebbülést”, miszerint jólesett beszélgetni az életrıl és a hajléktalanságról. Az interjúkból azt látom, hogy az alanyok élete tele van olyan titokkal, tabuval és ma is fájó életeseménnyel, amirıl nyilvánosan nem szoktak beszélni. Az interjút az élettörténet megismerésére irányuló kérdésekkel kezdtem, és késıbb tértem rá a hajléktalanságra. Az egyes életútszakaszok részletes feltárására nem volt módom az interjúkban. Ennek oka volt egyfelıl az interjúalanyok hol segítı, máskor meg elzárkózó hozzáállása az egyes kérdésekhez, másfelıl az elıbbiekben kifejtett idıpont – helyszín - tevékenység korlátokból eredı szők keretek.

54

Az interjú alanyok többszöri megkeresésére nem került sor. Több órás vagy számos alkalommal visszatérı beszélgetésre az interjúalanyok felıl nem volt hajlandóság. Ennek mentális eredető és hajléktalansággal összefüggı magyarázatát látom. Megfigyeléseim alapján az interjút vállaló nık közül többen pszichiátriai betegséggel küzdenek, mások alacsony intellektusúak, ezért nehezen beszélnek magukról. A hajléktalanságban jellemzı mozgás miatt nehézségekbe ütközı feladat ismét megtalálni a személyeket. Ez a mozgás, jellemzıen a szolgáltatásba befelé, majd onnan kifelé való járást jelenti attól függıen, hogy az egyén hol és miképpen jut hozzá szükségleteinek kielégítéséhez. A hajléktalan emberek szolgáltatások közötti és azokon kívüli mozgása eredményezheti a személy újbóli megtalálásának akadályát, különösen az alacsony küszöbő szolgáltatásokban, mint a nappali melegedı és az utcai szociális munka. Az éjjeli menedékhelyen hasonlóan létezı gátja a beszélgetés lehetséges folytatásának az alany jelenlétének hiánya. A menhely férıhely számától függ a bejutás az éjszakai szállásra, illetve elıfordul az egyén rapszodikus jelenléte a szolgáltatásban. Egyik este igénybe veszi a szolgáltatást, a másik éjszaka nem, és valahol máshol alszik.

55

IV. Demográfiai adatok és életmódjellemzık a vizsgált csoportnál IV. 1. Adalékok a fedél nélküli nık társadalmi helyzetéhez A demográfiai adatok, szociális kapcsolatok, életmód jellemzık elemzésével kirajzolódik a kép a fedél nélküli nık vizsgált csoportjáról. A fejezetben ismertetett adatok az alacsony elemszám miatt csupán jelzés értékőek lehetnek, és késıbb felhasználhatók a társadalmi státusz és közösségi kapcsolatok részletesebb feltárásához. A vizsgált változók a következık voltak: életkor, iskolai végzettség, családi állapot, gyermekek száma, szálláshely típusa a kérdezés napján, az elmúlt egy évben kivel élt együtt, hajléktalanságban eltöltött idı. Az interjúalanyok kiválasztásakor arra törekedtem, hogy a fedél nélküliek között közterületen és menhelyen alvók egyaránt legyenek a mintában. 5. diagram Életkorcsoportok (fı) 20 fı 15 15 10 5 5 1 0 26-40 év

41-59 év korcsoportok N=21 fı

60 év felett

A vizsgált nık átlagos életkora: 46 év. Az interjú alanyok között nem találtam 18-25 év közötti életszakaszban lévı fiatal felnıttet. A minta ¼-e 26-40 év közötti középkorú nı. 41-59 év közötti életkorban lévı nıkkel készült a legtöbb interjú, ezért a nık 2/3-a ebbe a korosztályba tartozott. 60 éven felül egy asszonnyal készült interjú. 6. diagram Iskolai végzettség jellemzıi (fı) 15

fı 12

8 ált. alatt 8 általános

10

Szakmunkás Érettségi

5 5 2

2

0 iskolai végzettség N=21 fı

56

Az iskolai végzettséget tekintve kiugróan magas a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezık aránya, hiszen minden második nınél jellemzı volt, hogy nem tanult tovább az alapfokú végzettség megszerzése után. Ettıl magasabb iskolai végzettsége a minta 1/3-ának van, és közülük csupán két fınél találtam érettségit, és egyet sem, aki felsıoktatásban tanult volna. A szakmával rendelkezık varrónınek, szövınınek, nyomdásznak, gyors-és gépírónak tanultak, és az érettségizettek között kalauzt és operátort találtam.

7. diagram Iskolai végzettség korcsoportonkénti bontásban (fı)

10

fı 8 ált. alatt

7 8 általános

5 5

4

Szakmunkás

2 1

1

Érettségi

1

0 26-40 év

41-59 év korcsoportok

60 év felett N=21 fı

A 40 év alatti korosztályhoz tartozóknál nem találtam 8 általános iskolánál magasabb iskolai végzettséget. Közülük többen családból kiemelve, állami gondoskodásban nıttek fel a 1980-as években, és az alapfokú oktatás után nem vágytak a továbbtanulásra. A 40 éven felülieknél színesebb a kép az iskolai végzettséget tekintve. Ebben a korcsoportban is kiugróan magas a 8 általános iskolát végzettek aránya, a minta 1/3-a, de e mellett szakmunkás és érettségizett is található közöttük. A szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezık 20-25 évvel ezelıtt szereztek szakképesítést, olyan szakmákban, amivel akkoriban nem volt gond a munkába állás, azonban ezek a tudások ma nem keresettek a munkaerı-piac. Az érettségizettek közül egy fı a nevelıotthoni pedagógusok ösztönzı szerepét emelte ki a továbbtanulásban. A másik személy családban nevelkedett, és a szülıi elvárások miatt természetes volt számára az érettségi megszerzése.

57

8. diagram Családi állapot jellemzıi (fı) 15

fı Házas Elvált

9

10

Özvegy Egyedül él

5

Élettársi kapcsolat

5

3 2

2

0 Családi állapot

N=21 fı

A kutatásokból ismert oka a hajléktalanságnak a válás, és ennek következtében a felemésztıdött házassági vagy élettársi kapcsolatból távozó személy elköltözik a közösen használt lakásból. Egy ideig az albérleti lakhatással és a természetes támogatórendszer segítségével elkerülhetı az effektív hajléktalanság, azonban a jövedelemhiány vagy a kapcsolatok kiüresedése a lakhatás elvesztésével járt számukra. A vizsgált csoportban minden második esetben jellemzı családi állapot az elvált kategória. Mindösszesen ketten említették, hogy házasok és négyen az élettársi kapcsolatot. Minden negyedik személy özvegy, és ketten nem jeleztek partnert az életükben, ık egyedül élnek.

9. diagram Gyermekek száma 15

fı

3 és több gyermek kettı gyerek

11 10

egy gyerek

6

nincs gyermek

5

3 1

0 Gyermekszám

N=21 fı

Az adatokból kitőnik a 3 és több gyermekesek magas aránya. Minden második asszony a hajléktalanság elıtt legalább három gyermeket nevelt családban. Az egy és kétgyerekesek aránya összesen nem éri el a három vagy többgyerekesek arányát a csoportban. Gyermek nélkül csupán egy nıvel találkoztam.

58

Az adatok arra engednek következtetni, hogy a hajléktalanság elıtt a nık többsége családban élt, gyermekeket nevelt és gondoskodott róluk.

10. diagram Szálláshely típusa a kérdezés idıpontjában (fı) 25

fı

21 Utcán aludt

20

Szállón aludt

Összesen

15 15 8

10

11

10 7

6

4

5

2

0 Nyíregyháza

Budapest

Összesen

A diagramon látható, hogy Nyíregyházán minden ötödik, Budapesten minden harmadik alany utcán aludt az interjúkészítés napján. Az interjú alanyok hajléktalan karrierjében minden esetben fellelhetıek utcai szálláshelyek. Hat fı állandó utcalakó, akik közül négyen társsal együtt élnek, és ketten egyedül töltik a napokat. A többiek idıszakosan használják az éjjeli menedékhelyet, náluk jellemzı a szálláshelyek cirkuláris jelenléte a karrierben.

11. diagram Hajléktalanságban eltöltött idı 10

fı

10 évnél több

7

6-9 év

6

1-5 év

5 5

1 évnél kevesebb

2 0 N= 21 fı

Minden második nı a vizsgálatban 5 évnél hosszabb ideje fedél nélküli, és közülük is minden második legalább 10 éve nem élt lakásban. A nık ¼-e 5 évnél kevesebb ideje él hajléktalanságban.

59

A vizsgálati csoportba tartozó nık 9/10-e egy évnél hosszabb ideje fedél nélküli, ami afelé mutat, hogy tartósan kirekesztıdnek a lakhatásból, és huzamosabb idıre rendezkednek be az utcaéletre. Egy évnél rövidebb idırıl csupán ketten tettek említést az interjúkészítéskor. 12. diagram Hajléktalanságban eltöltött idı korcsoportonként 10

fı

10 évnél több 6-9 év

5 5

5 1-5 év

4 3

1 évnél kevesebb

2 1

1

0 26-40 év

41-59 év

60 év felett

korcsoportok N=21 fı

A hajléktalanság ideje és az életkor egybevetése alapján minden korcsoportnál megfigyelhetı az állandóság a fedél nélküli létben. Azoknál beszélhetünk tartós hajléktalanságról, akiknél legalább öt éve hiányzik a lakhatás biztonságos formája, és e hiány következményei életmódjukban, kapcsolataik alakulásában egyaránt nyomon követhetı. A 40 év felettiek 1/3-a 10 évnél hosszabb ideje fedél nélküli. Minden második személy legalább öt éve nem él lakásban, ami alátámasztja a tartós hajléktalanságot életükben. A 40 évnél fiatalabbak esetében is rögzült a hajléktalan létforma, hiszen a többség legalább öt éve hajléktalan. A 60 évnél idısebb alany esetében az utcai hajléktalanság állandóságát mutatja a tíz évnél hosszabb idıszak megjelölése. 13. diagram Jellemzı társas kapcsolat az elmúlt egy évben 15

fı egyedül

12

élettárssal

10

5

4

baráttal/barátn ıvel gyermekkel és élettárssal házastárssal

3 1

0 társas kapcsolat

60

N=21 fı

1

A társas kapcsolatokban az élettársi kapcsolatok dominanciája figyelhetı meg a nıknél. Közülük minden második hajléktalan társat talált magának, akivel együtt él. A városok közül Nyíregyházán jellemzıbb az új összetartozást kifejezı kapcsolat és annak viszonylag gyors kialakítása a lakhatás elvesztését követıen. Figyelemre méltó, hogy a nık 1/5-e egyedül van a fedél nélküli létben. Az ı esetükben a férfiaktól való szándékos elkülönülés mutatkozik meg az interjúk alapján, mert korábbi életszakaszokban a férfiak durván és megalázó módon bántak velük. Az egyedüllét jellemzıbb a fıvárosban, mint a vidéki városban.

14. diagram Jellemzı társas kapcsolat az elmúlt egy évben és hajléktalanságban töltött idı 6

fı

10 év felett

4

6-9 év

4 3 3 2

1-5 év

2

2

2 1

1

1

1

1

1 évnél keveseb b

0 egy e

dül

éle ttár

ssa l

ház ass ágb

N=21 fı

gye bar átta rm ekk l/ba e an rátn l és ıv e éle ttár l ssa l

Utcán és éjjeli menedékhelyen alvó nık néhány héttel vagy hónappal a lakhatás elvesztése után élettársat tudnak maguk mellett. Az élettársi kapcsolat biztonságot jelent a nık számára. Szerepük szerint a férfi a védelmezı, a nı a gondoskodó. Ezekben a kapcsolatokban a hagyományos férfi – nı szerep mőködik. A nık, akik korábban házasságban éltek és hajléktalanként családi státuszuk elvált volt, tartozni akarnak valakihez, oltalmat várnak a férfitól. Az alanyok ¼-e jelenben is mőködı kapcsolatot említett házastárssal, baráttal/ barátnıvel, vagy gyermekkel, akihez meglehetısen szoros a kötelék. Ezek a kapcsolatok kielégítik a valakihez való tartozás igényét azzal együtt, hogy eltérı módon alakul funkciójuk az egyén érzelem-és kapcsolatvilágában.56 Minden ötödik interjúalany egyedül, társ nélkül éli a napokat, de ez nem jelenti, hogy kapcsolatokat ne találnánk életükben. 56

Az erıs és gyenge kötéső kapcsolatok jelentıségérıl Granovetternél találunk kapcsolat hálózati elemzéseket. Bıvebben: Angelusz, 2004.

61

Náluk a mesterséges támogatórendszerben, a szolgáltatásokban jellemzıek a segítıkhöz és az igénybevevıkhöz köthetı kapcsolati szálak. Kik maradnak tartósan az utcán? Befolyásolja-e az iskolai végzettség a hajléktalanság idejét? Gondolhatnánk, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezık elkerülik a hajléktalanság tartós állapotát, kapcsolati tıkéjüket jobban felhasználják, mint az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezık. Az interjú alanyok részben igazolták ezt a feltevést. Tartós hajléktalanságban jellemzıen 8 általános vagy kevesebb iskolai végzettséggel rendelkezık és a szakmunkás végzettségőek vannak. A hajléktalan életmód rögzülésében szerepet játszik a külsı támogató kapcsolatok és a re-integrációt elımozdító munkavégzés hiánya. A vizsgált személyek alacsony iskolai végzettsége és megkopott szakmája akadályozza a biztos jövedelmet jelentı munkavállalást. A hajléktalanoknál halmozottan jelentkeznek a hátrányok a munkavállalásban, mely hátrányok az idıvel rögzülnek, és melyeket a lakhatás intézményesített formáival sem lehet maradéktalanul leküzdeni.

15. diagram Iskolai végzettség és hajléktalanságban töltött idı 10

fı 10 évnél több 6-9 év 1-5 év 1 évnél kevesebb

7 6 5 3

2 1

1

1

1

1

1

1

0 8 á lt

. ala

tt

8 ál t a lá n

os

62

Szak

mun

kás

Érett sé

gi

Az elızıekben ismertetett adatokból próbálok választ adni a következı kérdésre: Kik azok a fedél nélküli nık, akikkel a szolgáltatásokban lehet találkozni? A kemény adatok elemzése után a hajléktalanság fontos összetevıjének tekinthetı a vizsgált csoport esetében: -

A hajléktalan nık jellemzıen középkorúak. Az átlagos életkor 46 év, amiben az idısödés jelei felfedezhetık.

-

Jellemzıen alacsony iskolai végzettségőek, ami sok esetben nem több mint szakmunkás végzettség. Az átlag életkor és a megismert szakmák alapján arra lehet következtetni, hogy a nık utoljára 20-25 évvel ezelıtt ültek iskolapadban, és kétévized múltán a fiatal korban megtanult szakma elavult tudás a munkaerıpiacon (pl. gyors és gépíró, papíripari szakmunkás, szövını). A 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezık a rendszerváltás elıtt fıként segéd-és betanított munkát végeztek, amire ma nem sok lehetıség van.

-

Korábban a nık munkavégzés mellett családanyák voltak, és sokgyerekes anyaként a hagyományos nı – feleség – anya szerepben éltek családban férjek vagy élettársak oldalán. A nık családjaikban átlagosan 3 gyereket neveltek.

-

Hajléktalan nınek hajléktalan a társa, és az látszik, hogy a biztonságot adó kapcsolatok, a valakihez való tartozás szükségessége a hajléktalanságban is fontos tényezı maradt. Többségében férfi élettárs jelenti a partnerkapcsolatot, ezen kívül elıfordul más tartós társkapcsolat, úgymint házastárs, barát vagy barátnı jelenléte.

-

Tartós hajléktalanság tapasztalható a nıknél, mivel kétharmaduk legalább öt éve fedél nélküli, és közülük minden második tíz éve nem élt lakásban. A korosztályokat nézve a tartós hajléktalanság minden korcsoportnál jellemzı, és erıteljesen a 40 éven felülieknél jelentkezik. Az iskolai végzettség nincs különösebb befolyással a hajléktalanságban eltöltött idıre, valószínőleg a munkaerı-piaci és lakhatási pozíció nagyobb hatással van a hajléktalanság idıtartamára.

Az adatokból az látszik, hogy a vizsgálati csoportba tartozó nık középkorúak, legfeljebb szakmunkás végzettséggel rendelkeznek, az elavult szakma miatt gyenge a munkaerı-piaci pozíciójuk, családanya és feleség szerepben éltek korábban férj vagy élettárs mellett, társkapcsolataik válással végzıdtek, a hajléktalanságban társat kerestek maguknak és tartósan kiszorultak a lakhatásból.

63

Mindezek alapján látható, hogy a nık társadalmi státusa alacsony, a depriváltak jegyeit viselik magukon.

57

Esetükben a munkaerı-piacról való kimaradás, az értéktelen

szakma, a tartós hajléktalanság komoly akadálya a társadalmi re-integrációnak. Az alacsony társadalmi státus mellett a nık családi pozíciója roppant gyenge, mivel gyermekeikrıl nem gondoskodnak, háztartást nem vezetnek, nem sok esélyük van a munkavállalásra és kitörésre a fedél nélküli létbıl.

IV. 2. Az életmód jellegzetességei Az életmód jellegzetességeit az interjúkból állítottam össze. A hajléktalanságról szóló kérdések között tettem fel a szükséglet-kielégítésre vonatkozó kérdéseket. A témán belül kíváncsi voltam a pénzkereset lehetıségeire, a szolgáltatások igénybevételére és a kapcsolatok befolyásoló szerepére. Általánosságban kijelenthetı, hogy a fedél nélküli nık általában a hajléktalanságban élıkre jellemzı életmódot élik. Sajátos, nemre jellemzı tényezıt a nıi szerep mőködése mentén lehet felfedezni, különösen a kapcsolatok terén. A nıkben a gondoskodás vágya erıteljesen él. Azok a nık, akik társat vagy barátot találtak maguknak a hajléktalanságban, a gondoskodást az együttlétben igyekszenek megvalósítani. A másik emberrel való törıdés, gondjainak enyhítése, kórházban történı meglátogatása jól kifejezik a szerepjellemzıket. Azok, akik egyedül vannak, gyermekeikkel kapcsolatosan mesélték el a gondoskodás vágyott élményét, amikor közös otthonról, fızésrıl és együtt élésrıl beszéltek. A szükséglet kielégítésben a nık hasonlóan a férfiakhoz az elemi szükségletek kielégítését tartják elsıdlegesnek, úgymint élelemhez és ivóvízhez jutni, ruhanemőt váltani, tisztálkodni, valahol pihenni, azonban az odáig vezetı úton némiképp másként gondolkodnak, mint a férfiak. A hajléktalan nık a szükségletek kielégítésében fıként a túlélésre rendezkednek be. „Ha túlélem a holnapi napot, akkor túlélem az egészet” mondta egyikük, aki utcai hajléktalan, vagyis a holnapi nap biztosan jobb lesz, csak elıbb át kell vészelni a mait. Többet jelent ez a mondat, mint egyszerő életben maradást, a holnap reménységét is magában foglalja. A reményt, ami lakásról, házról, körülöttük lévı gyerekekrıl szól.

57

Vö. Kolosi Terhes babapiskóta c. könyvében található státuscsoportokkal, ahol a depriváltak az utolsó csoportba kerültek.(Kolosi: 2000. 171 – 209.)

64

Szinte mindegyik interjúalany hasonló vágyakról beszélt, vagyis arról, hogy vágyakozik otthonra, családra és a gyermekeire. Az álmoktól az utca és a menhely valóságos helyzetei messze vannak, azonban a remény ébrentartása szubjektív tényezıje lehet a túlélésnek. Melyek az objektív elemei az életmódnak a vizsgálati csoportnál? A szükségletek kielégítéséhez szükséges erıforrásokat szolgáltatásokban és a pénzkeresés különféle formáiban találják meg. A szolgáltatások túlnyomórészt a hajléktalan-ellátásban un. alacsonyküszöbő szolgáltatások, és ritkán magasabb szintő, saját erıforrást (pl. jövedelmet) is igénylı lehetıségek.58 Az egyes szolgáltatások igénybevételét befolyásolja a nık alvási helye. Azok, akik utcai szálláshelyeken alszanak jobbára a közterületen megjelenı utcai szociális munka szolgáltatásait igénylik, míg azok, akik szállón alszanak, intézményes keretek között mőködı szolgáltatásokat is használnak. Az elérhetı szolgáltatásoknak fontos szerepük van az elemi szükségletek kielégítésében, hiszen élelemhez, ivóvízhez, ruhához, tisztálkodási lehetıséghez, alvóhelyhez juthatnak általuk, azonban nem mindenki él az intézményi szolgáltatásokkal. Többen, inkább vállalják az idıjárás viszontagságait, a táplálékhoz és ruhához való hozzájutás esetlegességét, és nem kérnek intézménytıl segítséget. Az elutasítás hátterében az intézményi rendszerek elviselhetıségét vonják kétségbe, mivel a közösségi szabályok betartásával és betartatásával kapcsolatban voltak rossz tapasztalataik. A leggyakrabban elhangzott ok a hajléktalan férfi társtól való külön alvás elutasítása volt. Ismeretes, hogy az átmeneti szálláshelyeken külön helyezik el a férfiakat a nıktıl, és éppen ezért inkább elviselik az utcai élet viszontagságait, minthogy akár egy éjszakára elváljanak társuktól. Vajon meddig tartják magukat kívül az intézményes ellátásokon? Ez függhet az idıjárástól, különösen a hideg téli estéken; az egészségi állapottól, amikor betegen igényli az ellátást nyújtó intézményt; és a jövedelemtıl, ha van pénze és férıhely az intézményben,

akkor

átmeneti

szállásra

szívesebben

mennek,

mint

éjjeli

menedékhelyre. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a nık számára kialakított férıhelyek nem fedik le a valós szükségleteket. Minden városban jellemzı, hogy nıi férıhelyekbıl hiány van, és nincs biztosítva a párok elhelyezése. A szálláshelyeken nem megoldott az intim kapcsolatok elszeparálása másoktól, a külön szoba biztosítása a társkapcsolatban lévıknek. 58

Alacsony küszöbő szolgáltatás, ahol az ellátók nem támasztanak feltételt a szolgáltatás igénybevételekor (pl. utcai szociális munka, krízisszállás), vagy minimális feltétel (pl. tüdıszőrı igazolás) mellett vehetı igénybe a szolgáltatás (éjjeli menedékhely, nappali melegedı), és a hajléktalan nem fizet térítési díjat.

65

A szükséglet-kielégítésben a pénz létének vagy hiányának jelentısége van a hajléktalanok életében is. A nıknél változatos pénzkereseti formákat találtam, melyek között általános és a hajléktalanságban jellemzı módok is voltak.

8. táblázat: Pénzkereset formái hajléktalan nıknél Pénzkereset formája

Tevékenység -

Általános

-

Hajléktalanságban jellemzı

-

-

Munkavállalás munkahelyen – a vizsgált csoportnál ritka és átmeneti jellegő többnyire „Szórólapozás” – szórólap osztása közterületen Baleseti járadék, rokkant nyugdíj – a vizsgált csoportnál ritka, egy-két esetben Pénzadomány elfogadása – koldulás nélkül szerzett pénz „Újságozás” – Hajléktalan újság árusítása Kukázás – hasznosítható holmik hasznosítása, eladása Üvegvisszaváltás Kartonpapír- és hulladékgyőjtés Háztartási munkavégzés – bevásárlás, kertgondozás, takarítás (szállón, magánszemély lakásán) Adományba kapott ruhanemő eladása piacon

A pénzforrások között rendszeres jövedelmet biztosító forrásként a bejelentetett munkahely és a társadalombiztosítási juttatás szerepel. A munka jellege fıként betanított munka - mint például a vasúti kocsi takarítása -, és a munkahelyen eltöltött idıt tekintve a munkavégzés többnyire átmenetinek tekinthetı. A foglalkoztatásra jellemzı, hogy a nık hajléktalansággal összefüggésbe hozható okok miatt adják fel a munkahelyet. Ilyen például a munkavégzéshez szükséges pihenésre alkalmas hely hiánya - különösen az utcai hajléktalanoknál és az éjjeli menedékhelyen alvóknál -, vagy a hajléktalannal szembeni elıítélet és a rossz munkakörülmény. A munkahelyet elhagyók mellett fontos észrevenni, hogy a nık között vannak, akik szeretnének munkahelyet találni. Munkavállalásnál jelenetıs hátrány a 40 év feletti életkor, és pusztán emiatt nem veszik fel ıket például takarítónak, étel elıkészítınek. A munkahelyre való felvétel másik szembetőnı oka a mobiltelefon hiánya. Nem is gondolnánk, hogy például a szórólaposztás olyan munka, amihez nélkülözhetetlen eszköz a mobiltelefon. Miért? A magyarázat egyszerőnek tőnik: a fınök telefonon keresztül szervezi a munkát és ellenırzi a dolgozót. Így tehát, akinek nincs mobil telefonja nem alkalmas a munka elvégzésére.

66

Rendszeres jövedelemnek számító nyugdíj vagy nyugdíjszerő ellátásban kevesen részesülnek. A társadalombiztosítási jövedelem hiányának oka egyfelıl a nık átlagos életkora, ami jóval a nyugdíjkorhatár alatt van, másfelıl a nık jelentıs hányadának a hajléktalanná válást megelızı években sem volt munkaviszonya, általában otthon a háztartási munkát végezték el, ezért sem szociális járadékot, sem rokkantnyugdíjat nem igényelhetnek - az orvosilag alátámasztott - egészségkárosodás esetén. Hivatalosan bejelentett munkák közül a nık a könnyő fizikai munkát részesítik elınyben, amire példa a hajléktalan újság árusítása és a szórólapozás. A munka hátránya a napi fizikai igénybevétel, mivel kint kell állni közterületen, meg kell szólítani az embereket, és a munkavégzı személy az eladott példányok után kapja meg pénzét. Ennek a tevékenységnek az elınye a relatíve gyors pénzkeresés, hiszen a hajléktalan újságból befolyt pénz jelentıs része az újságot árusítónál marad. Munkahelyen való munkavégzést elsısorban az egyedül állók és a házas nık tartják elképzelhetınek, akik biztonságosabb életet szeretnének a jelenleginél. A hajléktalan férfival élettársi kapcsolatban élık kevésbé gondolkodnak hivatalos munkavállaláson, mivel a férfi mellett akarják a biztonságot megtalálni, ezért alkalmazkodnak a férfi pénzkereseti szokásaihoz. Az adományozóktól kapott pénzt is általános bevételi forrás, amennyiben a jótevı személytıl nem koldulással szerzi meg azt a hajléktalan, hanem az adakozó jótékonyságból juttat számára pénzösszeget, amiért ellenszolgáltatást nem vár. Nem egy ilyen történetrıl hallottam. Vannak, akik pénzzel, mások ruhával, élelemmel segítik a lakásuk közelében élı hajléktalan „szomszédaikat”. A pénzkereset hajléktalanságban jellemzı formái ismertek leginkább a hajléktalanoknál. Nemre jellemzı tevékenységnek tekinthetı a takarítás, amit lakásban élıknél vagy szállón egyaránt elvégeznek csekély pénzösszegért (általában 1-2 ezer forint alkalmanként). A takarítás mellett a „piacozásból” jutnak pénzhez. Piacon kisegítı munkát vállaló nıvel is találkoztam, aki segít a boltosoknak, amiért a nap végén pénzt kap. Más történetek arról szóltak, hogy milyen jól hasznosítható a nık számára az adományba kapott vagy a kukából kiszedett ruhanemő, amit eladnak a piacon, és ezzel bevételhez jutnak. Volt, aki elmondta, hogy amit a kukából kiszed, azt eladja, és a pénzen „second hand” boltban ruhát vásárol magának, míg egy másik személy kimossa az adományba kapott ruhanemőt, majd eladja és ezt a pénzt magára fordítja.

67

A nık találékonysága és a nemi szerephez tartozó feladat egyformán megmutatkozik ezekben a pénzszerzési formákban, hiszen az életbennmaradáshoz nemcsak matériákra, hanem fortélyokra is szükség van. Feltőnı, hogy koldulással nem találkoztam a történetekben. Úgy tőnik, mintha a nık - szemérmesség okán - nem tekintenék stratégiának a kéregetést.59 A megélhetésre fordítható napi összeg 1.000 - 3.000 forint. A napi keresetet rendszerint kiegészítik valamilyen természetben kapott adománnyal, amit természetes személytıl kapnak, vagy amihez támogató szolgáltatáson keresztül jutnak. A hajléktalanságban kialakult társkapcsolatoknak a kötıdés, a valakihez való tartozás érzése mellett a szükséglet kielégítésben is jelentısége van. Elıfordul, hogy a társkapcsolatban a férfi rendelkezik rendszeres jövedelemmel, amit az élettársak közösen használnak fel. Más esetben a pár mindkét tagja hivatalos vagy nem hivatalos forrásokból szerez pénzt, amit teljes egészében magukra költenek. A tevékenységeket közösen végzik (pl. hulladékgyőjtés), majd együtt elköltik a megszerzett pénzt. Ez utóbbi formája a pénzszerzésnek elterjedtebb, többen rendezkednek be a máról-holnapra éléshez elegendı pénzforrásokra, mint akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek munkából vagy szociális ellátásokból. A hivatalos munkavállalás akadályai között szerepel a nıknél a szakképzettség hiánya, a 40. év feletti életkor, a hajléktalansággal össze nem egyeztethetı munkahely (pl. munkarend és szálló nyitva tartási idı átfedése, pihenésre alkalmas szálláshely hiánya, stb.), mentális problémák, a társkapcsolattól való függıség az életmódban. A társkapcsolat jelentısége a fıvároson kívül élı nıknél értékelıdik fel jobban a hajléktalanságban. Minden második nı férfi sorstárs mellett él, akitıl védelmet vár, és akirıl cserébe gondoskodik (pl. ételkészítés, ruhanemő kimosása, stb.). Úgy tőnik, mintha vidéken a megszokott együttélési forma továbbélne a hajléktalanságban, és a nık számára cseppet sem vonzó a független élet természete.

59

A kéregetés nem szerepelt a nık pénzkereseti forrásai között. Ez az eredmény ellentmondani látszik a 2007-es fedél nélküli adatfelvétel adatainak, miszerint a nık gyakran koldulással keresnek pénzt. (Gyıri, 2008.)

68

A fıvárosban találkoztam inkább azokkal a nıkkel, akik egyedül vagy barátnı társaságában élik meg a hajléktalanságot. „… egyetlen egy férfi sem kell nekem lakásképpen.” – mondta egyikük, amivel kifejezésre juttatta, hogy sem lakással rendelkezıvel, sem sorstárssal nem alakítana ki kapcsolatot pusztán azért, hogy oltalmat találjon. A fıváros nyilván több lehetıséget ad a nık számára a férfitól független élet megélésére, amellett, hogy több kockázatot is jelent. Veszéllyel találkoztak már, hiszen meglopták, kirabolták, bántalmazták ıket. „Ébernek kell lenni”- ezt is tılük hallottam, ébernek az utcai szituációkban, figyelni a körülöttük történı eseményekre, nyitott szemmel aludni az utcai szálláshelyen, és elkerülni a veszélyesnek látszó helyeket.

69

V. Hajléktalanság az életútban Ebben a fejezetben a hajléktalan nık életútjának elemzése kezdıdik el. A fejezet elsı részében az életút szociológiai értelmezésére térek ki, ahol az Erikson-i fejlıdési modellt alapul véve ismertetem a pszichoszociális fejlıdés szakaszait és a változások jelentıségét a fejlıdés szempontjából. A fejezet további részében a hajléktalan nıkkel készült interjúkat használom fel az életút-szakaszokban az egyén fejlıdését meghatározó események bemutatására. Az életút vizsgálatával elıtérbe kerülnek az egyén pszichoszociális fejlıdésére jellemzı sajátos részletek, amelyek lényeges mozaikok a hajléktalanná válás megértésében. Úgy gondolom, hogy az életútban megtörtént események, válsághelyzetek és ezekbıl a helyzetekbıl történt továbblépések magyarázatul szolgálhatnak a hajléktalanságot elıidézı okokra. Feltehetı a kérdés: Miért vált hajléktalanná? Másképpen fogalmazva: Milyen elızmények után következett be a lakhatás elvesztése a nık életében? Úgy vélem, hogy a „miértre” nem lehet kielégítı választ adni egyetlen ok megnevezésével. Az interjúkból kitőnik, hogy az egyén életében kialakult események – helyzetek - döntések felfőzhetık egy olyan útra, aminek állomásai között a hajléktalanság szerepel. Ennek az útnak a feltérképezéséhez megkísérlem az életút szakaszokból azokat az eseményeket összegyőjteni, amelyek sorsfordítóak voltak, vagyis jelentısen megváltoztatták az egyén addigi életét. Ezekbıl az eseményekbıl kirajzolódik az egyes szakaszokban megtett fejlıdési út, és láthatók azok az elızmények, amelyek a hajléktalanságot elıidézték.

V. 1. Pszichoszociális fejlıdés szakaszai az életútban

„A társadalmi valóság nem ’adva van számunkra’, hanem szüntelenül szerkesztjük, és ’életre beszéljük’.”- írta Pataki Ferenc élettörténetrıl és identitásról szóló könyvében. Az élettörténet megismerésében mind a történeti idınek, mind a személyes életciklusnak kiemelt szerepe van. Az egyén élettörténete a kettı metszetében értelmezhetı. Az élettörténeti elemzések forrásai alkalmasak az individuum fejlıdésének elbeszélésére, az én-megismerésre. Pataki kiemeli az életrajzi epizódok jelentıségét, miszerint az életrajzi sztorik közlésével az én számára könnyebb jellemezni és minısíteni magát. Az én elbeszélıként jelenik meg, amikor sztorikat szerkeszt és közöl. 70

Az élettörténet feltárásához alkalmazott interjú az „oral history” módszereként jelenik meg.60 Pataki a következıkben látja az elbeszélt élettörténet jelentıségét: „Az énelbeszélésekbıl építkezı élettörténet teremti meg a kapcsolatot az idıben távoli, más és más konkrét helyzetekhez köthetı események heterogén halmazai között, s így hozza létre az elbeszélések révén az egyéni lét folytonosságának élményét, s az életepizódok egységes, logikus menetét.” 61 (Pataki, 2001.) A hajléktalan nıkkel készült interjúkban nem törekedtem a teljes élettörténet megismerésére, éppen ezért a kutatás nem tekinthetı élettörténeti kutatásnak. Másik nézıpontból azonban elmondható, hogy nıi élettörténeteket ismertem meg, olyan történeteket, amelyekben nyomon követhetık a sorsfordító események a hajléktalanná válást megelızıen. Az általam készített interjúkban a személyes elbeszélések idıben és eseményekben nagyon változatosak. Az életút megismerését segítı események közlése egyszer részletekbe menı, máskor éppen eltakaró volt, vagy gyorsan lezárták azokat. A történet elbeszélését sok esetben kísérték érzelmek. Az elbeszélés hol mosolyt csalt az emlékezı arcára, hol megemelt hangon, dühösen, újra beleképzelve magát a helyzetbe beszélt életérıl az interjúalany, és megtörtént, hogy percekig tartó sírás közben beszélte el életének tragikus eseményét. Az élettörténet eseményeinek elemzési keretét az életciklus szakaszai adják. Az életútszakaszok idıtartama és a nemi szerepek mőködése az elmúlt két évszázadban jelentıs változáson ment át. Faragó mutatott rá az egyes életszakaszok életkori határaira és a szakaszokban jellemzı nıi szerepekre 19. század elıtti hagyományos magyar paraszti társadalomban, ahol a gyermekkort követıen 15-18 éves kor között a biológiai érést jelzı menstruációval elkezdıdött a kamaszkor, és az eladósorba került a lány l6-20 éves korában férjhez ment. A férjes asszony 40-45 éves koráig folyamatosan gyermekeket szült, nevelt, és elvégezte a háztartási munkákat. Legkésıbb 55 éves kora körül legfiatalabb gyermeke is serdülıkorba ért, és a nık 60 éves koruk körül elhaláloztak.62 Az indusztriális társadalmakban az ipari-, technológiai változás, majd a második világháború után a jóléti fejlıdés jelentısen megváltoztatta az életút-szakaszokat és a hagyományos szerepeket. A hatvanas évektıl a humánbiológia és a szociológia területeken elvégzett empirikus kutatások igazolják a gyors változást, miszerint a lányok nıvé érését tapasztalhatjuk a prepubertás idıszakban.

60

Az oral history az élettörténeti elemzés (life history) egyik forrása. (Pataki, 2001.) Az élettörténet elbeszélés forrásairól részletesen ír Pataki, 2001:243. 62 Faragó Tamás modelljét idézi Somlai Péter. (Somlai, 2000: 107.) 61

71

A házasság és a családalapítás kötelessége elé a tanulás került, ezért a kamaszkor végén a lányok többnyire nem gondolnak a házasságra, a korai gyermekvállalás helyett sokan iskolába járnak, vagy munkahelyen dolgoznak, ami visszatekintve az elmúlt két évtizedre természetes részévé vált a fiatal felnıttkornak.63 A serdülıkor a párkapcsolatok kialakulásának és elsı élményének idıszaka, aminek nem konstans következménye a házasságkötés a posztmodern társadalmakban. Míg a hagyományos értékeket követı társadalomban a kamaszkorú fiúk és lányok a házasságban továbbörökítették a szokványos családformát a nagykorúvá válással, addig a posztmodern társadalomban a tradicionális családi forma meggyengült, és a házasság mellett az együttélés alternatív formája az élettársi kapcsolatban való együttéléssel polgárjogot nyert. A házasságkötés és a gyermekszülés idıpontja egyre jobban kitolódik, a nık átlépve a fiatal felnıttkor idıszakát 26-28 éves korukban gondolnak gyermekvállalásra. A gyermeknevelés és munkavállalás aktív idıszaka is jelentısen átrendezıdött. A nık gyermekszülés után sietnek vissza a munkába, és 62 éves korukig várhatnak a nyugdíjazással, és majd csak ezután kezdıdik az idıskor, ahol az élet vége, a nık átlagos élettartamát tekintve 77. életév körül fejezıdik be.64 Az elmúlt kétszáz évben megtett fejlıdés óriási az életutat tekintve, azonban a változás folyamatában átmenetek is voltak. Átmenet alatt a strukturális jellegő változások család alakító hatásait értem. A politikai, társadalmi és gazdasági rendszer változása a család mőködésében is jelentıs módosulásokat hozott. A többgenerációs családforma helyébe lépett nukleáris családdal megvalósult a családi funkciók átalakulása, a családi életformák pluralizációja, a természetszerő nemi szereptartalmak átalakulása. A nık számára a szociális jogok jelentették a hagyományos szerepbıl való kitörés lehetıségét az elmúlt száz évben. A nık családi statusában bekövetkezett változással, miszerint gondoskodó anya a családban és önmegvalósításra törekvı nı lehet a munkában, a nık az oktatásban és a foglalkoztatásban egyformán újszerő és elérhetı célokat tőztek ki maguk elé. A nık szerepkészlete olyan elemekkel bıvült, amelyek eltávolították ıket a „családi tőzhely” mellıl, kinyitották a tudás megszerzésének kapuját, és lehetıvé vált számukra a munkában elérhetı önmegvalósítás.

63

Sullerot, Evelyne A nıi nem – Tények és kérdıjelek c. könyvében fejti a nıi nemhez kapcsolódó változás dinamikáját, a változás következményeit és a haladás irányát. 64

A születéskor várható élettartam forrása: KSH jelentés. Gazdaság és társadalom. 2006/3. Letöltési hely:

http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,109886&_dad=portal&_schema=PORTAL&szo=%E9lettartam+2006&x =21&y=10

72

A férfiak esetében a hagyományos, családfenntartó szereptartalom kevésbé változott, ma is fontos eleme a szerepnek, ám náluk is elkezdıdött a változás az elmúlt két évtizedben, és ennek látható eredményei vannak, például a gyermeknevelésben vagy a háztartási munka területén. (Somlai, 1997; Somlai-Tóth, 2002; Vaskovics, 2002) Az életútban tartó pszichoszociális fejlıdés értelmezésére Erik H. Erikson meghatározta a pszichoszociális fejlıdés szakaszait és az egyes szakaszokra jellemzı változásokat. Erikson a „A fiatal Luther és más írások” címő könyvében fejtette ki az egyéni életciklus jelentıségét az identitás kialakulásában. 9. táblázat A pszichoszociális fejlıdés szakaszai Idı

Stádium 0-1 év ısbizalom/bizalmatlanság 2-3 év autonómia/kétely 3-5 év kezdeményezés/bőntudat 6-11 év teljesítmény/kisebbrendőség 12-serdülıkor identitás/szerepkonfúzió Fiatal felnıttkor (20. évtıl) intimitás/izoláció Felnıttkor (30. évtıl) alkotóképesség/stagnálás Idıskor (65. évtıl) integritás/kétségbeesés A csecsemıkortól a kamaszkorig öt stádiumon keresztül fejlıdik az egyén, és az egyes szakaszokban az alapvetı bizalom, az autonóm akarat kialakulása, a kezdeményezésbőntudat tapasztalat, a teljesítmény érzés és az identitás keresés terén szerez új tapasztalatokat. Mindegyik válságba kerül az egyes szakaszok végén, majd mindegyik tartósan megoldódik. Az egyén a serdülıkor végére jut el odáig, hogy leküzdve az identitás válságot, megtanulja a nemiségre jellemzı szerepmintát, és kialakul a személyisége. A fiatal felnıttkorhoz elérve az egyén magáénak tudhat olyan képességeket, amelyeket késıbb a felnıtt életben alkalmaz, és ezzel együtt lezárul a személyiségfejlıdés egy jelentıs idıszaka az ember életében. Az intimitás idıszakában az egyén családalapításra törekszik, és kialakítja saját személyes életterét. A tanulmányok befejezése után, a munkában való kiteljesedés idıszaka is egyben ez a stádium. A család mellett a munka világába is szükséges beilleszkednie a fiatalnak, és mindkét területen új tapasztalatokra tesz szert. A családi élet-munkavégzés egyensúlyának megteremtése nem könnyő feladat, amennyiben ez nem sikerül, az egyén elszigetelıdik, kapcsolatai megfakulnak, magányos lesz. Felnıttkorban az érett személyiség megpróbálja kiaknázni tudását, és teljesítıképessége csúcspontját érheti el. Ez az idıszak alkalmas változásokra, új tudások, élmények megszerzésére.

73

A nyolcadik stádium az integráció idıszaka, ahol az egyén értékeli életútját, teljesítményét, az elért eredményeket, és felkészül az élet végére. (Erikson, 1991) A pszichoszociális fejlıdési modell mellett, témám szempontjából fontosnak tartom kiemelni a családi rendszer mőködésének stádiumait összefoglaló családfejlıdés modellt. Haley vezette be a családi életciklus fogalmát, annak megértésére, hogy a családban, mint dinamikus egyensúly felé törekvı rendszerben milyen változások zajlanak, melyek a rendszerre ható külsı és belsı tényezık. Ezek mentén Haley a családi életciklus modellben foglalta össze az életciklus fıbb szakaszait, és kitért a szakaszokban jelentkezı átmeneti feladatokra és fejlıdési krízisekre. A fejlıdési szakaszokban a változás természetes, a család minden tagját érinti, és miután a család túljut egy fejlıdési fázison, újra kell tárgyalni a rendszeren belüli viszonyokat.65 (R. Dallos-H. Procter, 2001.) A hajléktalan nıkkel készített interjúelemzés keretét az Erikson-i fejlıdési modell adta dolgozatomban. A pszichoszociális fejlıdésben a szakaszok közül kitértem a csecsemıés kisgyermekkor, a kamaszkor, valamint az identitáson túli szakaszok elemzésére. A felnıtt élet szakaszaiban az elemzéshez fontos életeseménynek tekintettem a párkeresést, a munkavállalást, a házasságkötést, a gyermekszületést a családban, a válást, az egyszülıs család idıszakát, az élettársi együttélést.66 Ezek az életesemények változást, normatív krízist és akcidentális krízis hordoztak magukban, amellyel valamilyen módon megküzdöttek az alanyok az adott életszakaszban. A megküzdési stratégiák és ezek eredményei a hajléktalanság felé mutatnak a vizsgált életutakban.

V.2. Válsághelyzetek az életútban és hajléktalanság Az életútban fellelhetı válsághelyzetek nem csupán az életszakasz-váltásokhoz kapcsolódnak az ember életében, hanem az egyénnél és a családban is kialakulnak azok a mőködési mechanizmusok, amelyek krízishez vezetnek. Azoknál az embereknél és családokban, ahol hiányoznak a problémakezelésre hasznos minták és módszerek, a válsághelyzetek halmozódásáról és elmélyülésérıl beszélhetünk. 65

Haley (1973) családi életciklus szakaszai a következık: udvarlás idıszaka, házasság korai szakasza, az elsı gyermek születése, a gyermek iskolás kora, a gyermek „kirepülése”, a nyugdíjas kor, a halál és veszteség idıszaka. 66 Breitner, az Erikson-i modellt korábban felhasználta a hajléktalanság pszichológiai tényezıinek leírásakor, ahol általánosítható tapasztalatok alapján fogalmazta meg a hajléktalanok életében jellemzı fejlıdési kríziseket. (Breitner, 1991.)

74

A családok protektív rendszere külsı és belsı támadásnak egyaránt ki van téve, ami a gyenge kohéziót mutató családokban a tagok közötti konfliktushelyzetet állandósítja. Családon belüli interperszonális kapcsolatok sokat veszítenek támogató erejükbıl, amennyiben a személyek közötti konfliktus megoldatlan marad, vagy nem hozza meg a várt eredmény a családtagok számára. Ilyenkor bármilyen cselekvés, gondolat vagy érzelem mérgezi az együtt élık kapcsolatát, és a problémát jelzı tünetek rendszerint szenvedélybetegségben, öngyilkossági kísérletben, fizikai és szexuális erıszakban jelentkeznek. Dolgozatomban a hajléktalansággal összefüggésben tárgyalom a családon belül kialakuló válsághelyzeteket és azok hatásait a nık életében. Éppen ezért nem írok részletesen a családon belüli erıszak pszichológiai elméleteirıl, a fizikai és szexuális abúzus természetrajzáról, az áldozattá válás pszichológiai folyamatáról és a segítségnyújtás módjairól.

67

A vizsgálatban szereplı 21 fedélnélküli nık közül 8 fı

áldozata volt a családon belüli erıszaknak mielıtt fedél nélküli lett. Jelen vizsgálatban minden harmadik nı közül 2 fı kisgyermek-és serdülıkorban és 6 fı felnıttkorban szenvedte el a bántalmazást nevelıktıl, kortársaktól vagy családtagoktól. Családon belüli erıszak és hajléktalanság témában készült szakirodalomban kevés szó esik itthon a hajléktalanságban élı nık ellen elkövetett erıszakról. A 2007-ben publikált angliai kutatásban többek között adatokat győjtöttek a fedél nélküli nık sérelmére elkövetett erıszakos cselekményekrıl. A kutatási beszámolóból kiderül, hogy minden ötödik nı esetében abúzus volt a hajléktalanság közvetlen elıidézıje. A bántalmazás gyakori formája volt a fizikai és szexuális erıszak, ami éveken keresztül jellemezte azokat a kapcsolatokat, ahol a nı férfi hatalomnak kiszolgáltatott helyzetben élt. Az erıszak mellett más traumák is elıfordultak az angliai vizsgálatban megkérdezett nık életében gyermek és felnıttkorban, mint például gyermekkorban az állam gondoskodott róluk, mentális betegség, alkohol-és drogfüggıség. Mindezekbıl kiderül, hogy a hajléktalan populáción belül a fedél nélküli nık nagyon sérülékenyek, hiszen sokan közülük partner bántalmazás áldozatai, egészségük jelentısen károsodott és a család elveszett számukra. 68

67

Mindezekrıl számos szerzı munkája pontos eligazítást ad, így például: Kerezsi, 1995; Tóth, 1999 és 2003; Széchey, 2001; Baráth, 2006; Herczog, 2007; valamint a NANE honlapján olvasható tanulmányok: www.nane.hu 68 Forrás: Forrás: K. Reeve – R. Goudie – R. Casey: Homeless women: Homelessness Careers, Homelessness LÉandscapes, July 2007. http://www.crisis.org.uk/page.builder/researchbank.html#women07

75

Vajon képes-e a traumák következtében lakhatását elvesztett személy feldolgozni az eseményeket oly módon, hogy sikeresen alkalmazzon probléma-megoldási módokat? És vajon mi jellemzı a fedél nélküliekre? A reziliencia képesség jellemzı azokra az emberekre, akik megtanulták nehéz élethelyzetben a sikeres feldolgozás módját és visszanyerték korábbi jó állapotukat. A reziliencia kialakulásában és késıbb a sikeres adaptációban az örökölt biológiai és pszichológiai adottságok és környezeti tényezık egyformán szerepet játszanak. Családban élı gyermeknél a szülı és gyermek közötti szoros érzelmi kapcsolatnak, illetve a külsı támogató kapcsolat létének jelentısége van e képesség kialakulásában. Családból gyermekkorban kiemelt gyerekeknél is mőködhet sikeres adaptáció, ha a szülıhöz való pozitív kötıdés csecsemıkor utáni életszakaszban szakad meg, és ha a családon kívüli támogatórendszer jól funkcionál az egyén életében. 69 Úgy vélem, hogy a hajléktalanoknál a reziliancia képességgel nem jól funkcionál, mivel a lakhatás elveszítése, mint trauma feldolgozása és új lehetıségek keresése nem mőködik megfelelıen náluk, ami igazán szembetőnı azoknál az embereknél, akiknek hónapok vagy évek óta nincs otthonuk. Úgy vélem, hogy a lakhatás elvesztését megelızı traumáknak és a fedél nélküli létnek egyaránt szerepe lehet abban, hogy a fedél nélkülieknél a reziliencia nem segíti az újrakezdést.70

V.3. Életút-elemzés hajléktalanoknál

Saját

vizsgálatomban

a

nık

életében

elıforduló

olyan

életeseményeket,

válságtényezıket kerestem, amelyek töréspontok voltak, és megváltoztatták az egyén addigi életét, elısegítették a hajléktalanság kialakulását.

69

A „Gyerek jól-lét” összetevıinek megközelítéséhez Bass László és Darvas Ágnes felhasználta és elemezte a reziliencia fogalmát, melynek értelmezése új dimenziót nyit a gyerekek helyzetének vizsgálatához. In: Bass-Darvas: Gyerek-jól-lét – szociálpolitika – gyerekintézmények, Budapest, 2008. Letöltési hely: http://www.gyerekesely.hu/component/option,com_docman/task,doc_details/gid,257/Itemid,3/ 70 Nem találtam adatokat a reziliencia mőködésére hajléktalanoknál. Kvalitatív kutatással lehetne információkhoz jutni a témáról.

76

10. táblázat Hajléktalan nık élettörténeteinek elemzéséhez kialakított szempontok a pszichoszociális fejlıdés egyes szakaszaiban Fejlıdési szakaszok (Erikson, 1991.) I. Bizalom (0-1 év) II. Autonómia (1-2 éves kor) III. Kezdeményezésbőntudat (3-5 éves kor) IV. Teljesítmény (6-11 éves kor V. Identitás (12. évtıl serdülıkor)

VI. Intimitás (20. évtıl fiatal felnıttkor) VII. Felnıttkor (30. évtıl)

Elemzési kérdések

Elemzési szempontok

Kivel élt együtt, amikor megszületett? Ki gondoskodott róla kisgyerekkorában?

Együtt élı személyek, családtagok. Anya vagy anyapótló személy, intézmény kisgyermekkorban Kisgyermekkori emlékek Kisgyermekkorban átélt probléma, trauma.

Mik voltak a problémák, traumák gyermekkorban?

Milyen változásokat élt meg kisgyermekkorban? (személyek, otthon) Milyen változásokat élt meg kamaszkorban? (személyek, otthon) Melyek a meghatározó események kamaszkorban? Mi volt a felnıtté válás eseménye és hány éves korban?

Életét befolyásoló változás kisgyermekkorban. Életét befolyásoló változás kamaszkorban

Hány éves korában alakult ki tartós párkapcsolata? Mennyi idı telt el az udvarlás és a házasság/együttélés között? Hány évesen szülte elsı gyermekét? Melyek voltak a konfliktusforrások, és azokra milyen megoldást talált az egyén/család?

Az együtt járás és párválasztás idıszaka Az elsı gyermek megszületése Második és további gyerekek a családban Problémák és megoldások a családban a gyermek születése után

Mi jellemezte a gyermeke felnıtté válása utáni idıszakot az alany életében? Melyek voltak a problémák, azokra milyen megoldást talált? VIII. Integráció (60. év felett)

A felnıtté válás életkora és eseménye.

A gyermek kirepülése a családból.

Hogyan éli meg a nyugdíjas kort? Idıskor és hajléktalanság

Az interjúk feldolgozása után készült elemzésben kitérek a családi életben és a nemi szerepben

lezajlott

természetes

változásokra:

házasságkötés,

gyermekszülés,

munkavállalás; valamint azokra az eseményekre, melyek töréspontok, krízisek voltak, és amelyek kizökkentették az egyént addig megszokott életébıl: válás, bántalmazás, betegség, halál, kilakoltatás. Az interjúkból elemeztem az orientációs (szülıi) és konjugális (házastársi) családban történt eseményeket, és kiemeltem azokat a változásokat, ahol az egyén élete jelentıs fordulatot vett. Az alanyok életében bekövetkezett traumatizáló életesemények és a hajléktalanná válás között ok-okozati viszony fedezhetı fel. A lakhatás elvesztése, mintegy „utolsó csepp a pohárban” következik be az élettörténetben, és amikor több válsághelyzeten keresztül idáig eljutott az egyén, szinte megállíthatatlan a fedél nélküli szituációba való bekerülés. A kutatásból készített elemzésekben igyekszem rámutatni azokra a válsághelyzetekre, amelyek elvezetnek a hajléktalansághoz a nık életében.

77

V. 3. 1. Gyermekkori fordulópontok, változások a hajléktalan nık életútjában Az alfejezetben a hajléktalan nık orientációs családjában tapasztalt problémák, konfliktusok mentén szeretnék rávilágítani azokra a diszfunkcionális mőködési módokra, amelyek traumát okoztak, és kihatottak a nık felnıttkori életére. Az életesemények és hatások ismertetéséhez olyan interjúrészleteket használok, melyek jól szemléltetik a traumákat és a változásokat az alanyoknál. Csecsemıkortól a kamaszkorig a hajléktalan nıknél megfigyelhetı a családi és a család nélküli, intézményi szocializáció. A nık orientációs családjukról a szeretet – győlölet érzelmek szélsıségeiben beszéltek. Ketten csecsemıkorban, négyen kisgyermek-és kisiskoláskorban kerültek állami gondozásba. Egy esetben találkoztam olyan történettel, amikor a serdülıkor elején emelték ki ıt a családból. Az állami gondozásba vétel okai között jelenik meg a szülık elhanyagoló bánásmódja gyermekükkel szemben, és a szülık deviáns viselkedésének különféle formái, úgymint alkohol betegség, bőnözés, bántalmazás. Az anya-gyerek kapcsolat korai sérülése, az anyától való elszakadás élménye mélyen beívódik az emlékezetbe. Egyik interjúalanyom haraggal emlékezett vissza szüleire, az anyától való elszakadás fájdalma ma is élénken él lelkében. Egy éves volt, amikor kikerült a családból, és győlölettel gondol szüleire:

„Úgy útálom, ıket, bárcsak meghalnának. Anyám születésemkor a kórházban hagyott. Egy éves koromig nevelıszülıknél voltam, és onnan kerültem intézetbe. Anyám haldoklik [hálát mond ezért!]. Két testvéremmel, Dáviddal és Máriával még tartom a kapcsolatot.” (Anita, 36 éves) A másik történetben Zita, születése után azonnal állami gondozásba került. Édesanyja 15 éves volt, amikor lánya megszületett, és nem vállalta gyermekét. Zita nevelıotthonban és nevelıszülıknél nıtt fel. 18 éves korában találkozott édesanyjával, akivel néhány hónapig együtt élt. A nı emlékei az anyával való találkozásról a kettejük közötti alapfeszültséget érzékelteti:

78

„Elıször anyámhoz mentem, megkerestem ıt, de vele sem voltam sokáig. Három hónap múlva tıle is eljöttem. Neki is csak a pénz kellett, az a 3 millió Ft. Mondta, hogy ’Jaj, kislányom, hol van már az a 3 millió Ft, már nincs belıle!’. Én, pedig mondtam neki, hogy errıl én mit tehetek (…) Ez az a pénz volt, amiért én megdolgoztam, és takarékkönyvben volt. A családi pótlékot anyám korábban fölélte. Nem nagyon jöttem ki anyámmal. 15 év van kettınk között.” (Zita, 37 éves) Anita és Zita csecsemıkortól állami gondozásban élt 18 éves koráig. A bizalom kialakulásához szükséges anyai gondoskodást és szeretetet nem tapasztalták meg. Az intézményi szocializációban számos kudarc érte ıket gyermekkorukban. Anita és Zita életében a deviáns viselkedés tizenéves korban elkezdıdött. Mindketten nehezen tőrték az intézményi szabályokat, és sok konfliktust éltek meg gyermekkorban. Hogyan emlékszik Anita az intézeti évekre?

„Nem szeretek rágondolni, a gondozók voltak nagyon rosszak. Ütötték, verték a gyerekeket, nem tudom, miért. Ütöttek, vertek a gondozók. Nemcsak engem, mindenkit megvertek. Nem valami jó sorsom volt.” (Anita, 36 éves) Az erıszakra erıszak volt a válasz, és a kislány megtorolta a veréseket, amit nevelıktıl vagy gyerektársaktól kapott. 14 évesen megverte az egyik gondozónıt, amiért javítónevelı intézetbe került. A javítóintézet „(…) majdnem olyan, mint a börtön, rácsok vannak, lehet dolgozni, ott is van gondozó”- jellemezte a zárt intézeti formát az interjúban. Zita sokszor volt szökésben, ilyenkor a fıvárosban különféle helyeken húzta meg magát, csövesekkel mászkált addig, amíg a rendırök rátaláltak. Kislánykorában elszökött a nevelıszülıktıl, mert nem viselte el a nevelıcsalád gyermeke miatt elszenvedett megkülönböztetést és a verést:

„(…) sok verést kaptam a nevelıszülıktıl. Volt egy saját gyerekük, aki bármit csinálhatott, az jó volt. Ha eldugott valamit, rám fogta, a nevelıszülı elhitte, és megvert engem. Nem volt jó sorom, és inkább visszaszöktem az intézetbe. (…) Az intézetbıl azért [szökött el], mert egy fiúval voltam, és vele egy évig voltam szökésben. Aztán visszavittek az intézetbe, és többet nem szöktem. Utána megtanultam, hogy nem éri meg.” (Zita 37 éves) Mindkét nı 1 éves korától élt állami gondozásban 18 éves koráig, és a pszichoszociális fejlıdésükben a negatív irányú folyamatok erısödtek fel. Az intézményi szocializáció felnıttkori életükre is kiható kudarcokat hozott számukra.

79

A pszichoszociális fejlıdésben keletkezett sérülések, elszenvedett traumák befolyással voltak késıbbi életük alakulására. Mindkét esetben hiányzik az anyához való korai kötıdés, a bizalom helyett a bizalmatlanság erısödött meg az emberekkel kapcsolatban, konfliktuskezelési technikájuk destruktív és sokszor maguk számára is további problémák forrása volt. Serdülıkorban a „Ki vagyok én?” kérdést nem sikerül teljesen megválaszolni, identitás helyett szerepkonfúzió alakul ki, mivel egyik szerepet sem találták megfelelınek, és nem lelték helyüket a világban. Az identitás keresés idıszakában mindkettıjük életében elıfordult deviáns viselkedés. Az intézetbıl történt szökés, a társak megverése, a gondozó bántalmazása és a javítóintézeti idıszak az érzelmi-indulati élet problémáit, a személyiségfejlıdésre károsan ható megoldásokat mutatja ezeknek a nıknek az életútjában. Mindkét esetben a gyermekkori történet állami gondozott karrierrıl szólt, ahol a gyermek inkább tárgya, semmint alanya volt a gondozásnak. A koragyermekkori elszakadás-trauma mély nyomot hagyott életükben, aminek

következménye

a

serdülıkori

identitáskeresés

idıszakában,

deviáns

viselkedésben és a kötıdés nélküli interperszonális kapcsolatokban mutatkozott meg. Az anyától való korai elszakadás egy másik esetben az anya távozásával következett be. Vali szülıanyja csecsemıkorában elhagyta gyermekét, és az apa gondjaira bízta. Nem sokkal késıbb az apa újraházasodott. A csecsemıkorban elszenvedett trauma hatását az apa jelenléte tompította, akihez érzelmileg nagyon kötıdött kislánykorában, akivel annak haláláig élt. Kisiskoláskorában elveszítette apját, és a veszteség-élmény mellett megtapasztalta a mostohaanya elutasító viselkedését nevelésével kapcsolatban. A szülıkre így emlékszik vissza:

„Fogalmam sincs, hogy ki az anyám, volt egy anyám, aki felnevelt, de ı nem az édesanyám. Az édesanyámról nem szeretek beszélni, nem ismertem ıt. Van elıttem egy kép, láttam egyszer kisgyerekkoromban karácsonykor, és többször nem. Anyám [nevelıanya], az más. Apámmal sokat sétáltunk a Duna parton, vele és a feleségével. İ nem vállalta a nevelésemet.” (Vali, 56 éves) A történetben szereplı nı kilenc évesen került állami gondozásba. Életének elsı évtizedében kétszer élt át elszakadás-traumát, elıször az édesanyja hagyta el, majd az édesapa halálával veszítette el teljesen a szüleit. A szülık hiányát ellensúlyozza a szülıi házhoz való feltétel nélküli kötıdéssel:

80

„Szerettem szökni, szökıs lány voltam. Hazaszöktem anyámhoz, vagyis nem anyámhoz, hanem a házhoz, mint a kutya. Nem is az emberhez, hanem a házhoz. Még most is erıs a kötıdésem a gyerekkori házhoz.” (Vali, 56 éves) Nóra története más, mint az elızıekben bemutatott állami gondozott karrier. Más úton került el a családból, és az elızı történetektıl eltérı abban is, hogy számára az állami gondoskodás pozitív fejlıdéssel járt. Az állami gondoskodásra négy éves korában a szülık deviáns viselkedése miatt volt szükség:

„Édesanyám és édesapám bekerültek a börtönbe lopásért, és mind a négyen bekerültünk az intézetbe.” (Nóra, 48 éves) Az intézményi szocializáció pozitív példáját nála találtam meg. A nevelıkrıl kedvesen beszélt, ık segítették a tanulásban, aminek érettségi bizonyítvány lett az eredménye. Ebben az esetben a pszichoszociális fejlıdésben jelentısége volt a korai anya-gyerek kapcsolatnak, és ennek eredménye, hogy Nóra kislánykorában képes volt kötıdni nevelıkhöz, gondozókhoz, akiknek segítségét is megtapasztalhatta. Az intézeti élet élményét a következıkben foglalta össze: „Megtanultam, hogyan lehet élni másokkal, hogyan kell odafigyelni egymásra, és nem szabad elítélni, ha valaki fogyatékos, nem szabad egymást megkülönböztetni, sem lenézni, és ha olyan helyzetben vagyok, akkor segítsek a másiknak, ha tudok.” (Nóra, 48 éves) A családi kép korántsem ilyen pozitív, mivel a szülıi magatartás miatt Nóra gyermekkorában sokat szenvedett. A szülık rendszeres alkoholivók voltak, és keveset törıdtek

gyermekeikkel.

Családon

belül

a

szülık

közötti

kapcsolatot

az

alkoholfogyasztás határozta meg, a gyerekekkel durvák és erıszakosak voltak. A lány kisiskoláskorban rövid idıre hazakerült az intézetbıl, azonban a mostoha apa rendszeresen bántalmazta ıt, ezért ismét állami gondozásba vették:

„Kilenc éves koromban visszakerültem édesanyámhoz, akinek akkor már másik élettársa volt, nem apukám, akitıl szintén van két fiúgyermek. Nem sokáig voltam vele, mert a mostoha apám nem szeretett, megvert, felszakadt a szemöldököm, enni nem adott. A fı baj az ital volt, édesanyám részérıl és mostoha apám részérıl is. Börtönbe kerültek mindketten, és én visszakerültem az intézetbe, és a két öcsém is.” (Nóra, 48 éves)

81

Serdülıkorban az identitáskeresés pozitív értékek mentén zajlott az állami gondozásban élı Nóra életében. Empátiát, törıdést, odafigyelést, segítségnyújtást tanult a nevelıktıl, amit igyekezett jól hasznosítani a tanulásban és az emberi kapcsolatokban. Az intézeti szocializáció sikerének mérıje a pozitív értékeket megtanulása és a középiskola befejezése volt. A gyermekkorban sérült anya - gyerek kapcsolat késıbb sem állt helyre. Nóra késıbbi életszakaszokban visszatért a szülıi házába, ahol nem volt képes elviselni anyja és mostoha apja életmódját, a devianciákat. Találkozásaik rövid ideig tartottak a viszonyukat meghatározó konfliktusok miatt. Az interjú alanyok közül ketten kisiskoláskorban találkoztak elıször intézeti neveléssel. Az állami gondozásba vétel okai között találjuk az egészségkárosodást, a szülık mértéktelen alkoholfogyasztását és a bántalmazást. Egyikük testi betegség miatt került állami gondoskodásba. Ahogyan ı ismerte a betegséget: alacsony termete és a beszédfejlıdés problémája miatt nem élhetett szüleivel. A betegség miatt elıször átmeneti idıre emelték ki a családból, és késıbb ugyanebbıl kifolyólag visszakerült a nevelıotthonba:

„Sokan voltunk testvérek, és én voltam a legkisebb és a legbetegebb. Nem engedték, hogy otthon maradjak, mert ez nagy betegség volt nálam. Elvittek (…) otthonba [nevelıotthon], onnan visszakerültem az otthonomba, mert édesanyám visszavitetett, majd vissza az intézetbe, mert a gyámhatóságnak sem tetszett ez a dolog.” (Ágota, 31 éves) A történetben szereplı nınek sok emléke van gyermekkoráról, amit egyfelıl a családban töltött idı magyaráz, másfelıl a testvéreivel és szüleivel való máig élı kapcsolat. Pozitívan beszélt a szüleirıl. Életének elsı hét évét családban töltötte, ekkorra kialakult a bizalom, az autonómia érzése, megtapasztalta a szülık és a testvérek szeretetét, kialakult a kötıdés hozzájuk. Kislánykorában, több esetben hazakerült az intézetbıl,

majd

vissza

a

nevelıotthonba,

ahol

kamaszkorát

töltötte.

A

kortárskapcsolatok a nevelıotthonban szervezıdtek, és fıként ezek a kapcsolatok formálták identitását. Az állami gondozásnak gyakori oka volt a szülık alkoholfogyasztása és a bántalmazás a megismert történetekben:

„Anyut bántotta, és mi állami gondozásba kerültünk.”(Aliz, 45 éves) „Családban éltem, de 14 éves koromban intézetbe kerültem, mert a nevelıapám meg akart erıszakolni.”(Klári, 48 éves)

82

Az utóbbi esetben a mostoha apa szexuális erıszakot követett el nevelt lányán, akit anyja sem tudott megvédeni a bántalmazástól. A történetet mesélı nı győlölettel beszélt mostoha apjáról, és nem hibáztatta anyját a történtekért. A mostoha apa szexuális tárgyként kezelte a serdülıkorú lányt, aki az abúzus után elmenekült otthonról. A szexuális erıszak traumája évtizedekkel késıbb is elevenen él emlékezetében, és az élmény a nevelıapa bírósági megbüntetésével sem csendesedett benne. Mostoha apjával ellentétben anyjával erıs érzelmi kapcsolata volt. „Anyukámat nagyon szerettem.” – mondta, hiszen az anya jelentette számára a biztonságot. Az interjúalanyok másik csoportjába azok a nık tartoznak, akik ugyan családban nevelkedtek fel, ám a család diszfunkcionális mőködése miatt sokat szenvedtek. A szülık sokgyerekes családban nevelték ıket, és a nık a családon belüli interperszonális kapcsolatokban állandó kríziseket éltek meg. Gyermekéletüket a szülık deviáns viselkedése keserítette meg, hiszen nagyivó anyával, apával éltek együtt, elıfordult a gyermekkorban átélt fizikai és lelki bántalmazás, szexuális erıszak, amit vérszerinti vagy nevelıszülıtıl szenvedtek el. A családban felnevelkedıknél, a gyermek-szülı és szülı-szülı kapcsolatban átélt probléma kihatott egész életükre. A szülıkhöz való viszonyt ambivalens érzelmek jellemzik a következı példákban:

„(…) az apámat nem szerettem, csak az anyukámat. Apám ivott sokat, és verte a családot. Minket is, amíg fel nem nıttünk, aztán nem engedtük, hogy anyut bántsa. Anyukámat nagyon szerettem, és azt a bátyámat, aki meghalt, a másikat és apámat nem szerettem.”(Anikó, 50 éves)

A szülık közötti kapcsolati konfliktust a gyermek is megszenvedte. A „jó anya” és „rossz apa” felállás nem minden családban volt jellemzı, Azokban a családokban, ahol az apa/nevelıapa alkoholizmusa mérgezte a kapcsolatokat, a nık szinte győlölettel beszéltek a családfırıl. Máshol az anya és az apa egyaránt „rossz” minıségben tőnik fel, akik életvitelük és a köztük fennálló örökös harc miatt nyertek elutasítást. Azokban az orientációs családokban, ahol az apa és anya (vagy nevelıanya/apa) egyformán deviáns viselkedést mutatott, a gyermeklányok védtelenek voltak a családon belüli erıszakkal szemben. A verés és lelki gyötrés mellett a szexuális erıszak is szülıi eszköz lett a „gyermeknevelésben”.

83

Az alábbi két példa a nagyivó szülık viselkedését mutatja gyermekükkel szemben:

„(…) a mostoha apám nem szeretett, megvert, felszakadt a szemöldököm, enni nem adott. A fı baj az ital volt, édesanyám részérıl és mostoha apám részérıl is.” (Nóra, 48 éves) A következı történetében a gyermekkor a „vándorlás” korszaka volt. Mindkét szülınél, és késıbb a szülıkkel együtt élı mostoháknál is a mértéktelen ivást és az agressziót tapasztalta meg a kapcsolatokban. Éppen ahhoz a szülıhöz vándorolt, akitıl a jobb életet remélte, de a jobb élet valahogyan nem akart eljönni számára. Elıször Szabolcsból Baranyába költözött, majd vissza Szabolcsba. Gyereklány volt még, amikor a lakhelyváltások történtek, és a miértre a magyarázat a szülık deviáns viselkedése volt:

„Az anyámmal sem jöttem ki rendesen, mert amikor az anyámmal összevesztem, akkor elmentem az apámhoz. Az apám is olyan volt, amikor részeg volt, akkor visszamentem. Vándoroltam. (…) Mindegyik nagyon ivott, veszekedések voltak. Amikor az apám beivott, akkor verekedett, mostohaanyámat ütötte, úgyhogy nem szerettem.” (Aranka, 42 éves) A nı tizenhat éves volt, amikor mostoha apja megerıszakolta. A szexuális erıszak a gyermeki szenvedés és a megalázás súlyos cselekménye volt, amiért a mostoha apa börtönbe került, és a lány végleg eltávolodott anyjától és családjától.

„Az édesanyám lakott egy emberrel, volt egy élettársa. Az élettársa, amikor 16 éves voltam, elhozott Nyíregyházára, és megbeszélték közösen, hogy hadd erıszakoljon meg az ember [az anya élettársa]. És a saját anyám szemeláttára megerıszakolt. Elıször anyám az én pártomra állt, utána pedig az élettársáéra. Utána anyám mindent letagadott, hogy az élettársa nem volt velem úgy, hanem hogy én megbeszéltem vele, megengedtem neki, és közben nem. A rendırség is azt mondta neki, hogy erıszak volt.” (Aranka, 42 éves) A történetben szereplı nı kapcsolata a szülıkkel serdülıkorban lezárult, és ezt követıen a saját maga életét akarta élni. A hajléktalanság a nagykorúság elıtt elkezdıdött miután anyjától elköltözött, és temetıben aludt, fémet győjtött, majd amikor egy kis pénze összegyőlt, a fıvárosba utazott új életet kezdeni.

84

Pozitív családkép is megjelent az interjúkban. Ezekben az esetekben, a gyermekkorban nem említettek olyan eseményt, ami megváltoztatta volna ezt a benyomást. A nık szüleikkel és testvéreikkel éltek együtt vidéken

vagy

a

fıvárosban.

Néhány

példa

a

„problémamentes”

családra

illusztrációként:

„Nagyon jó gyerekkorunk volt mind a négyınknek! A szüleim kitaníttattak.” (Ilona, 51 éves) „Mindent megadtak, édesapám mindig nehéz fizikai munkán volt, hogy minél több legyen a pénzünk.” (Ildi, 46 éves) „Jól, megvolt mindenünk, iskolába jártunk.” (Teri, 34 éves) „Sokat foglalkoztak velünk, apám le volt százalékolva, sokat volt otthon. Anyukám egy tündér volt. Nagyon aranyos volt. Rendesen éltünk, nem volt ordítás, nem volt kiabálás, nem volt részegség, nem volt gond.” (Irén, 50 éves) „A szüleim nem veszekedtek, nem civakodtak sosem, elsık a puják voltak.” (Jutka, 51 éves) „Normális, átlagos, középosztálybeli családban” nevelkedett. (Liza 50 éves) A fenti hat történetekben nem találtam olyan momentumokat, ami az együttélést zavarta volna. Ezek az interjú alanyok nagyon pozitívan nyilatkoztak szüleikrıl, testvéreikrıl, akikkel a gyermekkor után, késıbb is jó kapcsolatot ápoltak. Az ı esetükben nem jelentkezett hajléktalanság felé mutató életesemény a serdülıkorig. A gyermekkor legfıbb életeseményeinek ismeretében összefoglalom a hajléktalan nık gyermekkorában megismert fejlıdési utakat. Az interjúkból a hasonló életesemények mentén fejlıdési utak rajzolódtak ki, amelyeket a következı ábrán mutatok be. Az 1. ábra a születéstıl a kamaszkorig bejárt tipikus fejlıdési utakat jelöli.

85

1. ábra Fejlıdési utak gyermekkorban Állami gondozás 1 éves kor elıtt

CSECSEMİKOR

Családban nevelkedik 1 éves kor elıtt

Gyermek deviáns viselkedése

Javító-nevelı intézet

Szökés intézetbıl, nevelıszülıtıl

Egészségkárosodás gyermekkorban

Szülı halála vagy eltőnése a családból, nevelıanya/apa kerül a családba

Szülık deviáns viselkedése (alkoholfüggı, bántalmazó szülı)

SERDÜLİKOR Állami gondozás kisgyermekkorban

„Vándorlás” a szülık között

„Normális” családi élet gyermekkorban Jelmagyarázat: = Életút-szakasz megnevezése

= Hajléktalanság felé mutató életesemény megnevezése

Hajléktalan nıknél gyermekkorban két tipikus fejlıdési út figyelhetı meg. Az egyik az „állami gondozott”, a másik a „családdal való együttélés” útja. Az állami gondozott utat bejárók 1 éves koruk elıtt intézeti nevelésbe kerültek, ezért a szülıi családról nincsenek emlékeik. Felnıttkorukban ugyan találkoztak anyjukkal, azonban a találkozás nem változtatta meg negatív attitődjüket a szülıkkel kapcsolatban. A huszonegy hajléktalan nı közül minden második számolt be gyermekkorban elszenvedett traumáról. A gyermekkori krízisesemények családban és családon kívül egyaránt elıfordultak, és az élmények ma is elevenen élnek. Koragyermekkorban a pszichoszociális fejlıdést jelentısen befolyásoló anya-gyerek kapcsolat több esetben már a születéskor vagy az elsı életévben megszakadt, amibıl eredı lelki sérülések továbbélnek.

86

Családból állami gondoskodásba kerülés oka egyfelıl a szülık deviáns viselkedése volt, másfelıl az ambivalens szülı-gyermek kapcsolat. Az állami gondoskodásban eltöltött idıszak sikere vagy kudarca a szülıvel, elsısorban az anyával való kapcsolat alakulásával hozható összefüggésbe. A bizalom mőködése a kapcsolatokban azoknál, akik csecsemıkorban kerültek intézeti gondozásba negatív irányú, amit szépen jelez, hogy elutasítók voltak a szülıvel, gondozóval való kapcsolatuk megítélésekor. Azok, akiknek volt családi élménye szülıi vagy testvéri szeretetrıl, most is pozitívan gondolnak vissza a családban és a nevelıotthonban töltött idıre. Az állami gondoskodásban nevelkedıknél, az intézeti gondozó-gyermek viszonyban a támogató vagy

ellenséges

interperszonális

kapcsolatok

jelentıs

befolyással

voltak

az

identitásfejlıdésre, és a kamaszkor végén, az intézményen kívüli életkezdésre. A támogató kapcsolat sikert hozott az egyén számára a tanulásban, az emberi kapcsolatokban, a személyiségfejlıdésben, míg a nevelıi és gyermeki agresszió, a szabályok megszegése - jellemzıen kamaszkorban -, deviáns viselkedés irányába mozdította el az egyént. A deviáns viselkedés rögzülését egy esetben találtam, amikor az állami gondozott idıszakot a serdülıkor után prostitúció, sorozatos lopás és emberölés követte. Más esetekben, a kamaszkorban elkövetett szabálysértéseknek, intézeti szökéseknek nem volt folytatása, és a pubertás idıszak után a lázadó évek véget értek.

V. 3. 2. Kamaszkori válságok és a felnıtté válás jellemzıi A serdülıkor az ember biológiai és pszichés fejlıdésének intenzív idıszaka, amikor a változás rendszerint normatív fejlıdési krízissel jár együtt. Az egyén keresi helyét a világban, saját identitást épít, teljesítményre késztetik a tanulásban, jövıje kialakításában. Ebben az idıszakban sok minden bizonytalanná válik a serdülı belsı világában és a külsı környezetben, a korábbi szakasz viszonylagos nyugalma véget ért. A család, mint támogató rendszer háttérbe kerül, a tizenéves fiatalnak kevésbé lesz fontos a családtagok jelenléte, inkább az egyenrangú kortárskapcsolatokat helyezi elıtérbe. Az Erikson-i tipológiában a serdülıkor az identitás keresés idıszaka, ami megannyi elhatárolódással, feszültséggel és konfliktussal jár az egyén saját belsı világában és külsı kapcsolataiban egyaránt.

87

A serdülıkor fontos változásai: a biológiai fejlıdéssel kialakul a másodlagos nemi jelleg; serdülıkorban éli át az elsı szerelmet; a viselkedésben formálódik a szerepminta; iskolaváltás történik, az egyén jövıje szempontjából meghatározó a pályaválasztás. A serdülıkor szélsıséges érzésekkel van tele, hiszen a sikerek nagyon ösztönzık a cselekvésekben, a viselkedésben, a kapcsolatokban, míg a kudarcok rendkívül sérülékennyé teszik az egyént. Az identitás kialakulásában a normáknak, értékeknek, szerepmintáknak jelentısége van, ebben a szakaszban elért fejlıdési eredmény a felnıtt életben is meghatározó része a személyiségnek. A hajléktalan nık életében az identitás és intimitás fejlıdési szakaszokban a tanulás, párkapcsolat és együtt járás, házasságkötés, gyermekvállalás eseményekre térek ki az interjúelemzésben. Mint ahogyan az elızı ábrán látható volt minden második nı gyermekkorát fıként veszteségek, traumák, betegségek jellemezték kisgyermekkorban. A többiek nyugodt családi életrıl beszéltek, ahol szerették ıket, gondoskodtak róluk. Mindezek után kamaszkorban a biológiai, lelki és szexuális területeken a nık életében a változások felgyorsultak, és elkezdıdött a felnıtté válás. Az alapfokú iskola befejezését követıen ketten tanultak tovább érettségit adó középiskolában. Az egyikük, „átlagos középosztálybeli családban” (idézet az interjúalanytól) nıtt fel, ahol természetes volt a tanulás, míg a másik alany állami gondozásban élt kisiskolás kora óta. Mindketten kellı ösztönzést kaptak „otthonról”, az egyik a szülıktıl, a másik a nevelıktıl:

„Amikor középiskolába jártam, megkérdezték, hogy akarok-e menni ruhagyárba dolgozni, és mondtam, hogy még nem vagyok arra az életre felkészülve. Kérdeztem, hogy van-e lehetıség arra, hogy tanuljak tovább, és mondták, hogy van. [17 éves volt és állami gondozott, amikor ez történt.] Mondták, hogy van lehetıség tanulni, és segítenek elintézni. Hatan jutottunk el oda.”(Nóra 48 éves) A tanuláshoz való hozzá állás változó képet mutat az alanyoknál. Az alapfokú iskola után nem mindenki tanult tovább, és akadt köztük, aki bár nem szeretett tanulni, mégis kiválóan megfelelt a szakmunkásvizsgán:

„Nem a legjobb tanuló voltam, mert nem szerettem tanulni. Lehetıség volt továbbtanulni. Pesten volt tanfolyam, szövı – fonó szakmára. Az iskolában 2,8 volt az átlagom, és annyira összeszedtem magam, hogy 4,7-re vizsgáztam. Még jutalomüdülést is kaptam a Balatonra, 1974-ben. (Jutka, 51 éves)

88

A nık többsége más utat választott, és megelégedtek az alapfokú vagy szakmunkás végzettséggel. Szüleikhez képest egyet léptek elıre az iskolai végzettségben, ami nem jelentett valódi elmozdulást társadalmi státusban. A szülık vidéken, falun vagy falusias környezetben éltek, és leginkább kétkezi dolgozók voltak a mezıgazdaságban. Fıleg a hagyományos paraszti életforma jellemezte az orientációs családokat, aminek folytatására a hajléktalan nık közül azoknál találtam példát, akik nem fejezték be az általános iskolát vagy nem akartak továbbtanulni az alapfokú iskola után. Többen elvégezték a szakmunkásképzıt, és a tanult szakma megélhetést adott számukra fiatal korukban. A falun élık dolgoztak kevesebb idıt szakmájukban, mivel a konjugális család kialakulásával a nıi szerep elsıdleges terepe a háztartás és legfontosabb feladata a gyereknevelés lett. A városban élıknél más volt a helyzet, mivel a gyermekszülés után a család - munka kettısében élték. Mi az oka a többségében középfoknál alacsonyabb iskolai végzettségnek? Néhány interjúrészletbıl világossá válik a kérdésre a válasz. Ketten gyermekkori betegség miatt nem fejezték be az általános iskolát. Közülük az egyikük beteges volt gyerekkorában, és emiatt három osztályt végzett. Mivel soha nem dolgozott munkahelyen, a ház körüli teendık ellátása lett a „munkahelye”, amit mai napig is szeret elvégezni:

„Szerettem iskolába járni, tanulni, takarítani. Most is minden este [a szállón], eltörölgetek, felmosok, lezárom este a villanyokat, és visszaadom az ügyeletesnek a kulcsot. Szeretek nagyon dolgozni. Nem szeretem, ha állandóan ülni kell vagy állni. Én szeretem az ilyen tisztálkodási dolgokat elvállalni.” (Teri, 34 éves) Az általános iskola után, aki nem tanult tovább, hamar munkába állt, és pénzkeresıvé vált. Az akkori társadalmi viszonyok között a munkába állás kötelezı jellege volt érvényben, mivel a közveszélyes munkakerülés miatt büntetés várt mindenkire, aki nem tanult és nem tudta hivatalosan igazolni a munkától való távolmaradás okát. Az alábbi interjúrészletbıl kiderül, miképpen gondolkodtak egy vidéki családban a gyermekek sorsáról:

„Nyolcadikos koromtól én fent éltem a fıvárosban. Nálunk mindenki vidékrıl jött fel automatikusan. Segédmunkás voltam a Papírgyárban. A húgommal együtt jöttünk fel.” (Irén, 50 éves)

89

A hajléktalan nık közül minden harmadik továbbtanult általános iskola után. A továbbtanulás jellemzıen valamilyen szakma megtanulását jelentette. Az iskolatípus (szakmunkásképzı, érettségit adó szakképzés) jelzés a tanulás utáni munkavállalás irányába, ami késıbbi életszakaszban vált valóra. Az érettségizettek közül felsıoktatásban senki nem tanult tovább. A serdülıkor nagy feladata a tanulás mellett a gyermek számára, hogy miképpen határozza

meg

magát

másokhoz

képest.

Kamaszkorban

a

nemi

identitás

megtapasztalásának és fejlıdésének lehetısége intenzív a párkapcsolat és együtt járás idıszakában. A nık ilyenkor élik át a fiúk - férfiak udvarlásának élményét, ami elısegíti pszichés és szexuális fejlıdésüket, valamint elıkészíti a tartós párkapcsolat kialakulását és a családalapítást. A férfi - nı kapcsolat formálódásának ismertetése az identitás és az intimitás fejlıdési szakaszok együttes tárgyalását kívánja meg a továbbiakban. Mint látható lesz az identitás szakaszban kialakult párkapcsolatból az esetek egy jó részében együttélés alakult ki a nık fiatal kora ellenére. Ezekben az esetekben a nık házassággal váltak nagykorúvá, ám a pszichoszociális fejlıdést tekintve még serdülıkorúak voltak. A hajléktalan nık életében gyakorinak látszik a kamaszkori elsı párkapcsolatból kialakult házasság vagy élettársi együttélés. Az alapfokú iskola befejezése és a serdülıkori házasságkötés/élettársi együttélés között fél év, legfeljebb egy évnyi idı telik el, és az együtt járásból összekötött élet lett. A tanulást kitöltı serdülıkor helyett a nık egyharmada a házasságot/élettársi kapcsolatot választotta. A kiskorúként kötött házasság egyet jelentett a nagykorúvá válással. Néhányan ezt a módját választották a felnıtté válásnak, és ezzel megszabadultak a szülıi vagy intézeti felügyelet terhessé vált idıszakától.

11. táblázat Elsı házasságkötés/élettársi kapcsolat idıszaka a nık életében Fejlıdési szakasz Identitás szakasz Intimitás szakasz

Fı

14-17 év között

6

18-20 év között

10

21 éves kor után

2

Megjegyzés: három esetben nem lehetett rekonstruálni az interjúból az idıszakot.

90

Az adatokból világosan látszik, hogy minden harmadik nı 18. életévnél fiatalabb volt, amikor férfival való kapcsolatából együttélés lett. A társkapcsolat kialakítását siettette a szülıi deviancia elıli mentesülés vagy éppen az állami gondozásból való kikerülés. A nık a felnıtté válás fontos lépésének tekintették a párválasztást, és legkésıbb 18-20 éves korukig házasságot kötöttek vagy élettársi kapcsolatban éltek. A serdülıkor lényeges fordulópontja volt életükben az új család kialakulása. A serdülıkorban kötött házasság vagy élettársi kapcsolat korainak tekinthetı, ha figyelembe vesszük, hogy a nık háromnegyede a hetvenes-nyolcvanas években élte kamaszkorát, amikor az elıször házasodó nık átlagosan 21 évesen alapítottak családot.71

16. diagram A 18. életév betöltésének idıszaka

N=21 fı

1 3

6

11

1960-1969

1970-1979

1980-1989

1990-1995

A kamaszkorban kötött házasságok fı motivációja a családból vagy az állami gondozásból való kiszakadás lehetısége volt. A házassággal kapcsolatos tradíciók továbbélését jelzi a következı interjú részlet, amikor az iskola befejezése után a családalapítás következett a nı életében:

„Kijártam a 8 általánost, férjhez mentem. Úgy ismerkedtünk meg, hogy a férjem nem M-i lakos, anyósom máshová való volt. Úgy ismerkedtem meg a férjemmel, hogy voltam csirkészni, és lejött hozzám, mert az állami gazdaságban dolgoztam. A férjem MÁV dolgozó volt. Neki is volt olyan betegsége, hogy elkapta a görcs, és Szolnokon a MÁV kórházban kezelték, jártam hozzá látogatóba.” (Aliz, 45 éves)

71

A házasságkötések empirikus vizsgálatával Bukodi Erzsébet foglalkozott, az adat tıle származik.

91

Egy másik történet szereplıje 15 évesen hagyta el a szülıi családot, az okot ı maga mondja el:

„(…) mert elegem lett a mostoha anyámból, és korengedménnyel férjhez mentem. Azért mentem férjhez, mert már nem bírtam ki, amiket a mostoha anyám csinált. Megismerkedtem az elsı volt férjemmel, elkezdtünk járni, és akkor jött az esküvı korengedménnyel.” (Ancsa, 48 éves) Egy másik esetben az intézetbıl való „szabadulás” miatt került sor a házasságkötésre. A kiskorú személy a házasságkötéssel nagykorúvá vált, és ezután maga dönthetett sorsáról:

„16 éves voltam, amikor az elsı férjemhez hozzámentem. Azért, hogy kikerüljek az intézetbıl.” (Klári, 48 éves) A tapasztalatok alapján a 18. életév elıtt kialakított együttélések egy része tartósnak bizonyult. Aki városban élt, könnyebben bontotta fel az együttélést és továbbállt a kapcsolatból. Faluhelyen azonban más volt a helyzet. A házasságok tartóssága inkább a hagyományos szemléletbıl táplálkozott, semmint a problémamentes együttélésbıl. A falun elevenen élı tradíció a nıket tőrésre és engedelmességre kötelezte a társkapcsolatban, amit nehezen tudtak átlépni. A kamaszkori fellángolás hamar kihunyt azoknál, akik menekülni akartak a családi vagy intézeti életbıl. A 15-17 éves kor között létrejött házasságra vagy élettársi kapcsolatra a nık fıleg lelkileg és szexuálisan nem voltak felkészülve. Az együttélés felbontásának módja a személyiség érettségének különbségét is mutatja az alábbi két esetben:

„Jól indult [a házasság], de én még nem voltam felkészülve semmire sem. Terhes lettem, és meg akartam tartani a gyermeket, mire akkor még a vılegényem azt mondta, hogy akkor nem vesz el. Én mégis meg akartam tartani a gyermeket, mert mondják, ha az elsı gyermeket elveteti az ember, nem biztos, hogy lesz következı. Úgy gondoltam, hogy lesz, ami lesz, és mégis elvett az elsı férjem. Problémáink voltak, egy idı után nem mőködött a kapcsolat, és elváltunk.” (Ancsa, 48 éves) Az elızı esetben válással ért véget a társkapcsolat, míg a másik történetben az akkor 16 éves lány az élettársi együttélés megszüntetésére választott eszköze alkalmas volt az emberi élet kioltására:

92

„Amikor kijöttem az intézetbıl, megismerkedtem egy emberrel, aki olyan sorssal volt, mint én, és felmentünk Pestre, ahol zsebeltünk, loptunk. Pesten megismerkedtem egy férfival, aki részeges volt, ütött, vert engem. Egyáltalán nem bírtam idegileg, és leszúrtam.” (Anita, 36 éves) Ebben az esetben a deviáns karrier az állami gondozásban kezdıdött és folytatódott a fedél nélküli létben. A deviáns viselkedés jól megfigyelhetı az életútban, ami súlyos formákat öltött serdülıkorban: verekedés, lopás, emberölés. A deviáns karrier és a hajléktalan karrier egymásba érését az İ történetében lehet nyomon követni.

V. 3. 3. Családi együttélés kialakulása és problémái felnıtt korban Az elızı alfejezetben elemzett életutakból látszik, hogy a hajléktalan nıknél a serdülıkorból felnıtt életszakaszba való átlépés házassággal vagy élettársi együttéléssel alakult ki minden harmadik esetben, mielıtt a lány nagykorúvá vált. A nık egy másik csoportjához tartozók 18. éves kora után tette hivatalossá kapcsolatát vılegényével. A házasságkötést több esetben az „ez az élet rendje” gondolkodás irányította:

„Férjhez akartam menni, mert már minden barátnım férjnél volt. Volt már fiúm, csókolódzás volt, szex nem volt, csak csókolódzás. Ez a fiú megkérte a kezem, de mondtam neki, hogy nem megyek hozzá. 21 évesen megismertem a férjemet a munkahelyemen. Hozzámentem feleségül, és született egy lányom.” (Vali, 56 éves) „Nem volt tomboló szerelem, beszélgettünk, mondtam neki, hogy már nem akarok a nıvéremnél lakni. Egy hónapig járt hozzám, én nem voltam belé szerelmes. Azt gondoltam, ha dolgozom, kell valahol laknom, és kell valaki, akihez tartozzam. Akkor azt hittem, hogy ez a legjobb. (Nóra, 48 éves) Az együttélési formákat tekintve a házasságot többen választották, mint az élettársi kapcsolatot. A fiatalon kötött házasságok, élettársi együttélések nagy része zátonyra futott, a társkapcsolatot mérgezı problémákról szólnak a történetek. Most egy példa álljon itt szemléltetésként, és késıbb visszatérek ezekre a problémákra:

„Nem volt rossz a házasság, megvettünk mindent, ami kellett, anyagilag is jó volt. Összejött a sógornım a férjemmel, mert a Janit akarta.” (Vali, 56 éves)

93

A nık a házasságkötés után gyermekeket szültek, és a legtöbb esetben egyedül vállalták a gyermekrıl való gondoskodás feladatait. Átlagosan három gyermek született az együttélésekben, ahol a nık számára a legfontosabb feladattá vált a gyermekekrıl való gondoskodás. A hagyományos szerepfelfogás erısen rányomta bélyegét a férfi-nı kapcsolatra a családi életben. A nık közül a falun élı, szakmával nem rendelkezık között figyelhetı meg, hogy szülés után tartósan otthon maradtak és a házimunkában tevékenykedtek. A városban élık és a képzettek gyes után munkába álltak, napközben dolgoztak, és a munkaidı után egyedül végezték el a házimunkát. Elıfordult, hogy a férjekre a gyermeknevelés mellett a pénzkeresésben sem számíthattak. Kettıs teher volt rajtuk, amit az asszonyok mentálisan nehezen viseltek:

„Minden nehéz volt, mert egyedül voltam, és nem volt, aki segítsen. A párom, akitıl vártam, hogy segítsen, nagyon megváltozott. Például a harmadik gyerek után elkezdett inni. Minden pénzünket megitta, volt, hogy tejre nem volt a gyereknek. Csak a barátok voltak neki, és a dorbézolás. Nem ment dolgozni utána. A gyesbıl, családi pótlékból nem lehetett megélni akkoriban sem. Nagyon megváltozott. Amikor a negyedik gyerekkel állapotos voltam, otthagytam, mert nem bírtam tovább annyira undorodtam tıle, ahogyan viselkedett. (Nóra, 48 éves) A következı esetben feleség tartotta el a férjet, amit egy idı után megelégelt, és a válás hozott megoldást a férj viselkedésére:

„Az elsı férjem nem dolgozott, én tartottam el. Majd elváltam tıle, akkor volt egy élettársam, majd összejöttem a második férjemmel, akkor a sütıiparnál dolgoztam.” (Klári, 48 éves) A férfi-nı társkapcsolatban kialakult problémák az intimitás idıszakában a társkapcsolat

diszfunkcionális

mőködésére

világítanak

rá.

Három

egymással

összefüggést mutató problémaforrás látszik a társkapcsolatokban: 1.

a

hagyományos

férfi-nı

szerepfelfogás

mentén

kialakult

munkamegosztásban; 2. mentális-és alkohol betegség okozta zavarok az együttélésben; 3. feleség és gyermekbántalmazás.

94

problémák

a

2. ábra A társkapcsolat mőködésében tapasztalt problémák folyamatábrája Konfliktus a párkapcsolatban

Feleség-és gyermekbántalmazás

Alkohol betegség, mentális betegség

A három problémaforrás ok-okozati kapcsolata cirkuláris jellege rajzolódik ki a történetekbıl. A hagyományos szerepeket tekintve a férfiak nem teljesítik a családfenntartó feladatot az esetek egy jelentıs részében. A férjek/élettársak munkanélküliek voltak, vagy egyszerően nem gondolkodtak a munkavállaláson, és a feleség

jövedelmébıl

éltek

(munkajövedelem,

anyasági

és

gyermek

utáni

járandóságok). A férfiak egy másik csoportja betegsége miatt nyugdíjat vagy járadékot kapott, és emellett családtámogatási forrásból volt pénz a megélhetéshez a családban. Az együttélésben a férfiak a családi szerepnek nem mindig tudtak megfelelni, aminek következménye deviáns viselkedésben jelentkezett. Mindeközben a nık a család és munka kettıs terhe alatt próbálták gyermekeiket nevelni és rendezni a férfiakkal való kapcsolatukat. A nık szemszögébıl nézve elsısorban a férfiak okozták a családi együttélés problémáit. Több helyen nagyon hasonlóak a családi történetek abban a tekintetben, hogyan mőködött a férfi-nı kapcsolat, és ez a mőködési mód miképpen hatott az együtt élıkre. Konfliktus, szenvedélybetegség és bántalmazás jelenléte sok gyötrelmet okozott a nıknek és a gyerekeknek a családban. Álljon itt néhány illusztráció a problémák bemutatására:

95

„Egy nagy pofonnal kezdıdött. Nekiestem a falnak, így indult el. Aztán egyre jobban, egyre jobban. Rendesen terrorizált minket. Úgy megütötte a hátamat, hogy elmentem a háziorvoshoz, amikor már nem kaptam levegıt. Mondtam neki [a férjnek], hogy ’nem tudom, mit csináltál velem, lehet, hogy eltörted a bordám, mert nehezen veszem a levegıt, mintha kést szúrnának belém’, azt is mondtam neki, hogy ’megmondom a háziorvosnak, aki majd hivatalból feljelent, ha valami bajom van’, İ meg azt mondta, hogy ’Én megöllek, akkor!’.” Nem mondtam el, tél volt, és azt mondhattam a háziorvosnak, hogy papucsban mentem ki, megcsúsztam és elestem, úgy ütöttem meg a hátam. Végül is törés nem volt, csak zúzódásokat találtak a bordán, a négyes és ötös csigolya el volt csúszva egy hüvelykujjnyit. (…) Elég gyakran [ivott]. Napi szinten, ha neki az alkohol nem volt meg, akkor ideges lett. İ hitelbe nem kapott, és engem küldött el, hogy én vállaljam a felelısséget. Én mondtam neki, hogy nem tudom, mert már a nyugdíjat elköltötted, a gyerekeknek a pénzére nem fogok, mert hogy neked nem kell enni, de nekünk igen. Mert mi nem iszunk.” (Ildi, 46 éves, 2 gyerekkel) „Nagytermészető ember volt [a férj], mi köztünk nem sok minden volt, csak alkalmanként. Elitta a pénzt, és én azt nem tőrtem, amikor hazajött a vasúttól összeszedte az üveget. Amikor olyanja volt, nem lehetett a vacsorát az asztalra tenni, mert rám borította, és inkább különváltunk egymástól. Volt olyan, hogy anyósom fızni akart, és a forró hagymás zsírt ráborította. Laci fiamnál már megvolt a probléma [a betegség], és hazaköltöztünk anyámékhoz. A kicsi fiamat, aki 9 hónapos volt, nem akarta odaadni. Ráhasaltam, hogy védjem, és anyósom eltörte az ujjam. Amikor anyósom meghalt, hívott vissza a férjem, de mondtam, hogy nem megyek. Én már kiskoromban is sokat szenvedtem.” (Aliz, 45 éves, 5 gyermeket nevelt) Ez a két eset jól szemlélteti a nık szenvedéseit a házasságban. A férjek/élettársak hasonló társadalmi statusúak voltak, mint a feleségek, és inkább bántották, sem mint szerették volna a nıket. A fiatalon megkötött házasságok, élettársi kapcsolatok hamar tönkrementek, és több esetben a gyerekek tartották össze a kapcsolatot, míg mások új kapcsolat felé fordultak. Az új kapcsolat lehetısége az élettársi kapcsolatban élı városi nıknél jött számításba, akiket az elválás miatt nem szólt meg a közösség.

A hajléktalan nık történeteiben az apák/mostoha apák és férjek/élettársak családon belüli szerepét és mőködését összehasonlítva a következıket lehet látni: 1. Minden negyedik nı élettörténetében az apák/mostoha apák és férjek/élettársak viselkedése nagy hasonlóságot mutat. Az apáknál (elıfordult, hogy az anyáknál is) jellemzı volt a rendszeres alkoholfogyasztás, nagyivók voltak, akik nem riadtak vissza a feleség és a gyermek bántalmazásától.

96

A családfenntartó szerepben lévı apák/nevelı apák a bántalmazás formái közül a fizikai és lelki terror mellett szexuális abúzus elkövetıivé is váltak. Az áldozatok rendszerint feleségek és gyermekek voltak, akik elszenvedték a brutális cselekményeket. A párválasztásban minden harmadik nınél a párkapcsolatban a férfi hasonlóan viselkedik, mint ahogyan gyermekkorában az apja. Az áldozatok ismét a feleség és a gyermek. Ezek az asszonyok gyermekkoruk után felnıttkorban is elszenvedték a férfi ıket megalázó viselkedését. 2.

Minden

második

nı

házasságában/élettársi

kapcsolatában

a

férj/élettárs

alkoholizmusa, játékszenvedélye, nem tolerált szexuális kívánsága és a bántalmazás jelentkezik fı problémaként az együttélésben. A felsorolásba került problémák között az elıfordulást tekintve általános az erıszak a partner kapcsolatban, ami több helyen összekapcsolódik a férj szenvedélybetegségével (pl. alkohol dependencia vagy játékszenvedély). 3. Két esetben figyelhetı meg a feleségek szenvedélybetegsége a házasságban. Az egyik történetben, a nı az otthoni munka, gyereknevelés monotóniáját és magányát oldotta alkohollal. A másik esetben a munkahelyhez kapcsolódott a rendszeres alkoholivás, amikor munkából hazafelé, a munkatársakkal bement a kocsmába. Ebben az esetben az asszony a válási krízist dolgozta fel az alkoholivásban. A párkapcsolat konfliktusai feltehetıen emberi játszmákról szóltak. Ezeket a játszmákat nincs módomban feltárni, mivel az interjúkban a játszmák részleteit nem ismertem meg. A játszma-elemzéshez hosszabb idejő és mélyebb tartalmú interjúkra volna szükség, ami nem áll rendelkezésemre két okból: egyfelıl az interjú készítés körülményei, miszerint több órás beszélgetésre nem vállalkoztak az interjúalanyok, másfelıl szociális munkásként a személyiség mélyebb rétegeinek megismerésére nem vállalkozom, a szakmai kompetencia ennek feltárását és elemzését nem teszi lehetıvé. Az apák/férjek és lányok/feleségek relációban nézve a hajléktalan nık sorsa egyfajta önbeteljesítés. Az interjúk alapján a nık kétharmadának életében alkoholbeteg szülı (apa/mostoha apa vagy anya) és/vagy szenvedélybeteg férj/élettárs megtalálható.

97

12. táblázat Deviancia jelenléte a hajléktalan nık családjában Deviancia a szülıi családban Deviancia a konjugális családban

Nincs jelen szülıi deviancia az orientációs családban

Nincs jelen deviancia a konjugális családban 8 fı
Férj/élettárs deviáns 6 fı viselkedése
Feleség deviáns 2 fı viselkedése Jelmagyarázat: N=21 (fı) nem fordult elı
egyszeres deviancia élmény

kétszeres deviancia élmény


háromszoros deviancia élmény

Apa deviáns viselkedése

Apa és anya deviáns viselkedése



4 fı




1 fı

A hajléktalan nık életében az interjúkból látható kapcsolati problémák, konfliktusok eredete több esetben az apával való kapcsolatban gyökerezett, ami késıbb saját párkapcsolatukban megismétlıdött. Az interjúkból kitőnik, hogy a nık egy csoportja párválasztáskor apjához hasonló férjet talált magának. A nık másik csoportjába azok tartoznak,

akiknél

a közös

életben

elıforduló problémák

megoldásaiban

a

férjeknél/élettárásaknál deviancia elemek kerülnek elı, úgymint szenvedélybetegség, bántalmazás, szexuális erıszak. A nık gyakran éltek együtt fizikai és szexuális erıszakot elkövetı férfival, aki apjuk és/vagy társuk volt az életben. A férfiak viselkedésére jellemzı a bántalmazás mellett a mértéktelen alkoholivás és a játékszenvedély. Álljon itt néhány példa az apák és férjek deviáns viselkedésének alátámasztására: 1. esetben a nevelıapa szexuális erıszakot követett el lánya ellen, majd késıbb a felnıtt nı férje játékszenvedély rabja lett és bántalmazta feleségét: Nevelıapa „Tudta, hogy cigizek, és azt mondta a nevelıapám, hogy „adok egy cigit, ha adsz egy cicit”. És én akkor szöktem el otthonról. Másnap elmondtam anyunak, hogy ez történt, anyu megkínált cigivel, és a nevelıapám azt mondta, hogy ’mi van szemétláda, elmondtad anyádnak?’, igen, elmondtam. ” (Klári, 48 éves)

Férj „Nagyon rosszul. [éltek együtt] Hát én, ami verést kaptam, á!” (Klári, 48 éves)

2. esetben szereplı nıt gyermekkorában apja rendszeresen bántalmazta, a mostoha apa szexuális erıszakot követett el ellene. „Nekem olyan nehéz történetem van, hogy azt senkinek nem kívánom.” – mondta az interjúban. 98

A fiatalkorban elszenvedett erıszak, más formában az élettárssal való kapcsolatban folytatódott. Az interjúalany a serdülıkor végére elszenvedte az apai bántalmazást, áldozata volt szexuális erıszaknak, amit a mostoha apa követett el, majd élettársa is rendszeresen bántalmazta. Részletek a történetbıl: Apa „Mindegyik nagyon ivott, veszekedések voltak. Amikor az apám beivott, akkor verekedett, mostohaanyámat ütötte, úgyhogy nem szerettem. Apám mikor hazamentem otthon volt, nekem nem kellett mennem iskolába, mert beteg voltam akkor. Hazamentem, apámtól már kaptam is, hol voltál, merre voltál, és már ütött is. Teniszütıvel ütött, és tiszta kék-zöld voltam. El is tört a teniszütı.” (Aranka, 42 éves)

Élettárs „Nyíregyházáról úgy jöttem el, hogy ott volt egy élettársam, és tıle eljöttem, mert az anyjával nem tudtam megegyezni. Az is ütött-vert. Így eljöttem.” (Aranka, 42 éves)

A 3. történetben az apa rendszeresen bántalmazta a család tagjait. Késıbb, a felnıtt nı férje mellett hasonló bánásmódban részesült. Idézet a történetbıl: Apa

Férj

„Apám ivott sokat, és verte a családot. Minket is, amíg fel nem nıttünk, aztán nem engedtük, hogy anyut bántsa.” (Anikó, 50 éves)

„Megvert az élettársam, és én eljöttem, de már megbántam. A fiamat nem bántotta. 13 évig éltünk együtt.” (Anikó, 50 éves)

A példákat lehetne tovább sorolni, mivel másoknál is hasonlóan jellegzetes magatartás volt tapasztalható a férfiaknál, mint a fenti három esetben. Ezek a nık évekig eltőrték a bántalmazást, és elsısorban gyermekeiket védték a brutális cselekményektıl, amint ez az alábbi részletbıl is kiderül:

A nagyobbikat inkább kifogta magának, ı nagy volt, mert két és fél év van közöttük. Még egy fiúgyermeknek is elég lett volna, hogy belerúg a fenekébe, szidta, átkozta, a lábát, a veséjét megütötte. Ha rosszat csinált a gyerek, és neki tele volt a feje, az már idegesítette. Akkor már eljárt a keze. (…) Sokszor a gyerek elé álltam, és azt mondta, ha nem állsz el, akkor te kapod. Mondtam, hogy akkor intézz el elıbb engem, és szóltam a gyerekeknek, hogy szaladjanak át a szomszédba, meneküljetek elıle. Nem akartak ık engem sem otthagyni, mentek szegények, és hívták rögtön a segítséget. Sokszor kaptam a gyerekekért is, mert nem hagytam ıket. Ittas állapotban nem akartam, hogy ıket csépelje. (Ildi, 46 éves 2 gyerekkel) 99

„Külön kellett válnunk, mert bántotta a gyerekeket. Azt hogy engem megütött, azt aláírom, de hogy a gyerekeket, azt nem engedtem.” (Zita, 37 éves 2 gyerekkel) A nık és gyermekeik kiszolgáltatott helyzetükben hasznos segítséget nem kaptak. Családi problémák, alkohol betegség, családon belüli erıszak kezelésébe bevont szolgáltatásokat nem említettek meg az alanyok. Segítséget családi és rokoni körben kértek, és amikor ezek a lehetıségek kimerültek, akkor elmenekültek otthonról. Elıfordul a gyerekek védelembe vétele vagy állami gondozása az életútban, aminek nem jelentett valódi megoldást az erıszak ellen a nıknek. A gyerekek családból történt kiemelésekor a gyerekek elvesztésének fájdalmával is szembe kellett néznie a nıknek:

„A kiemelés? Az a nap? Szörnyő volt. Arról csak én tudtam, hogy mikor fog megtörténni. (…) Szóltak. Nekem, csak nekem. Jó képet kellett vágnom elıtte, hogy még csak véletlenül se vegye észre, hogy mi van, mert azt mondta, hogy a gyerekeket élve nem viszik ki onnan, és én leszek, akit leszúr, utána a két gyereket és utána saját magát. Azt mondtam neki, hogy ’Jól van, hát engem leszúrsz, nem szenvedek tovább, de hogy a két gyereket, olyan nincs!’. Emiatt nekem nem lehetett szólnom, és ezért kérdezték a gyámügyesek, ha jönnek, hozzanak-e rendıröket. Mondtam, hogy hozzanak, egész nyugodtan legyenek itt rendırök, mert İ ezt mondta nekem, és én nem akarom, hogy a gyerekeknek bajuk essen. Édesgette volna már magához a két gyereket. Mondta a nagyobbik kislányom a rendıröknek, hogy ’miért nem apát viszitek el, nem látják, hogy most is részeg, anyával mi jól megvagyunk, anya nem részeg’.” (Ildi, 46 éves 2 gyerekkel) A gyerekek eltávozása után a nık kimenekülésére a kapcsolatból több esetben akkor került sor, amikor életveszélyben voltak. A bántalmazott nık egyedül vagy gyermekeikkel menekültek, és életüket védték, amikor elszöktek otthonról. A következı eset jól szemlélteti a gyerekek érdekében meghozott anyai döntést:

„Mindig a gyerekekkel együtt mentem, vittem ıket magammal, akárhová mentem. (…) Mikor a gyerekeket ott hagytam az intézetben, és eljöttem, leültem a padra és gondolkoztam, mit csináljak, hová menjek? Én is ugyanazt fogom csinálni velük, amit velem csináltak. Nem tehetem. Visszamentem, és a régi nevelık simogatták a gyerekek fejét, mert sírtak. A gyerekek mondták, hogy ’ugye anya csak kimentél?’, és mondtam, hogy ’igen, és már megyünk haza’. Utána talpra álltam.” (Nóra, 48 éves 4 gyerekkel)

100

A nık közül voltak, akik gyermekeikkel évekre bennragadtak a patologikus tüneteket mutató kapcsolatokban. Kerestem a magyarázatot arra, vajon miért maradtak a társkapcsolatban, és miért nem léptek tovább? Válasz lehet a kérdésekre a fogoly helyzet jelensége. A fogoly helyzetet a bántalmazó alakította ki tudván, ha a gyerekeket nem engedi el, akkor az asszony sem fog elmenni tıle. A következı interjú részlet errıl szól:

„Az volt az érzésem, hogy tudja, miért akarok én elmenni. Mondtam, hogy ’hadd menjek már el, a két gyerek is jön velem, és estére visszajövünk’. Még akkor volt kocsink, nekem jogosítványom van. Azt mondta, hogy ’nem bánom Erikát vagy Ildit viszed, a másikat majd jövı héten, vagy ha anyádék kíváncsiak rá, jöjjenek el, és megnézik itt mindkettıt’. Nem engedte. Sokszor mondtam, hogy érzi a rohadék, érzi, hogy mit akarok, és tudja, hogy az egyikkel nem tudok ott maradni, mert a másik miatt vissza kell menni.” (Ildi, 46 éves 2 gyerekkel) A fogoly helyzetbıl való szabadulás szinte elérhetetlenül nehéz volt ennek az asszonynak. Férje a szülıktıl vagy szomszédoktól való segítségkérést újabb bántalmazással torolta meg. A félelem, fájdalom és fenyegetettség hármas érzése a kétségbeesés határára taszította. Az élethez a „mentıövet” a gyerekek jelentették:

Ha nem lenne a két gyerek, és nem hiányoznék nekik, én már a gyógyszert beszedtem volna. Volt olyan, hogy megtettem, amikor nem bírtam a sok ütést-verést, menekülni nem tudtam, és azt gondoltam, hogy az én életemnek már úgyis vége. A rendırségre nem megyek, mert nem segítenek, és akkor vessek véget az életemnek úgy, ahogy tudok. (…) A gyerekek miatt. [maradt] Hát hogy fogják nekik megmondani? Mit fognak érezni? [Itt arra utal, ha öngyilkosságot követne el.] Azok megbolondulnak. Vagy meg sem mondják nekik az igazat? Egyedül ık adnak erıt.” (Ildi, 46 éves 2 gyerekkel) Mások elváltak vagy éppen továbbálltak a problémáktól terhes kapcsolatokból. Házasságot újabb házasság vagy élettársi kapcsolat követett, és az új együtt élés sem volt sikeresebb, mint az elızı. A hajléktalan nık történeteiben látható a deviancia társas kapcsolatokat megmérgezı jelenléte mind a szülıi, mind a saját családban a megismert történetek kétharmadában. A nık és gyermekeik ellen irányuló deviáns viselkedés elıfordulása gyakori volt gyermekkorban,

a

szülı-gyermek

kapcsolatban,

társkapcsolatokban.

101

és

serdülıkor

után

a

A deviáns viselkedés formái közül – a legtöbb történet ezt támasztja alá -, erıszakot szenvedtek el a nık, ami gyakran összekapcsolódott a bántalmazó családtag szenvedélybetegségével. A nık foglyok voltak ezekben a helyzetekben, a sorozatos megaláztatások mellett gyermekeik miatt vállalták a bántalmazó kapcsolat fenntartását. A hajléktalan nık életében a serdülıkortól a fiatal felnıttkorig roppant nehéz életeseményeken keresztül vezetett az út. A következı ábrán ennek az útnak az állomásait rajzoltam fel. Az egyéni fejlıdés általánosítható elemei közelebb visznek a hajléktalanság közvetlen elızményének megértéséhez, ami a nık többségénél a fiatal felnıttkor után következett be.

3. ábra Fejlıdési utak serdülıkorban

Állami gondozásban

Szülıvel él néhány hónapig

Tanulás. Munka. Sport.

SERDÜLİKOR

Deviancia és börtön

18 évesen elhagyja a nevelıotthont.

Hajléktalanság

Albérlet

FIATAL FELNİTTKOR

Házasság/élettárs és gyermekszülés. Családban nevelkedik

Középiskola után házasság/élettárs, gyermekszülés, család.

2. társkapcsolat és gyermekszülés Válás az elsı társkapcsolatból

Általános iskola után munka, házasság/élettárs és gyermekszülés. Jelmagyarázat: = Életút-szakasz megnevezése

= Hajléktalanság felé mutató életesemény megnevezése

102

A fejlıdési utakat bemutató ábrán jól látható, az egymástól élesen elváló két fejlıdési út. Az állami gondozásban nevelkedett nık, mielıtt elérték volna a fiatal felnıttkort hajléktalanná váltak. Az elsı hajléktalan élmény náluk 18 évesen, az intézetbıl történt elbocsátás

után

szinte

azonnal

bekövetkezett.

A

gyermekvédelmi

rendszer

otthonteremtést nem támogató problémája tükrözıdik vissza ezekben a történetekben, hiszen a gyermekvédelem gondoskodása után a lakhatásnak tartós alternatívája nem alakult ki a nık életében.72 A másik fejlıdési út a családból elindulók útja, ahol a tanulás és a családalapítás a legfıbb életesemények a fiatal felnıttkorig. Szembetőnı az a tény, miszerint a nık egy része az elsı házasságot/élettársi kapcsolatot két-három év múlva felbontotta, és újraházasodással vagy élettársi együttélésben alakított ki társkapcsolatot. Ezeknél a nıknél az új párkapcsolat új otthont hozott, aminek biztonsága az együtt élık kapcsolatától függött. 4. ábra Fejlıdési utak felnıttkorban (jelmagyarázat az elızı ábrán) Hajléktalanság

Állami gondozásból kezdte felnıtt életét.

Társkapcsolatban él gyerekekkel

FIATAL FELNİTTKOR

Hajléktalan társkapcsolatban él, gyermekszülés. Gyermek állami gondozásban. Hajléktalan társkapcsolatban él gyermek nélkül

Szenvedély betegség (nı) Bántalmazó partnerrel él.

Új partnerrel él. Családból kezdte felnıtt életét

FELNİTTKOR

Szenvedélybeteg partnerrel él. Válás Bántalmazó partnerrel él. Társkapcsolatban él gyerekekkel

Szenvedély betegség (nı)

72

Szenvedélybeteg partnerrel él.

A vizsgálati csoportba tartozó nık 1997. elıtt váltak nagykorúvá, ezért a gyermekvédelem otthonteremtési támogatásához nem fértek hozzá.

103

Hajléktalanság

Az ábrán láthatók a nık életében meghatározó probléma területek a felnıttkort megelızıen. Jellegzetes problémaforrás a család és a párkapcsolat, ahol a nık gyermekeikkel együtt függıségi helyzetben éltek. A családi élet terepén a nık elviselték a férfiuralmat, és sokáig védték gyermekeiket az erıszaktól. A hajléktalanság szempontjából elırejelzı életeseménynek tekinthetjük a családban élı nıknél a velük együtt élı férfiak deviáns viselkedését, erıszakos bánásmódját. Az állami gondoskodás után lakhatásból kikerült nık esetében a fiatal felnıttkor hajléktalanságban telt, ahol a sorstárskapcsolat és a gyermekszületés a jelentısebb életesemény a fejlıdési útban.

V. 4. Hajléktalanságot kiváltó jellegzetes életesemények az életútban A fejlıdési út modellekbıl világosan látszik az ok-okozati összefüggés a válságos életesemények és a hajléktalanná válás között, ha megnézzük a hajléktalanná válás közvetlen elızményét. Az elsı hajléktalan élmény a nıknél, rendszerint a felnıtt életszakaszban következett be.73 Másképpen alakult a hajléktalanná válás elsı élménye azoknál, akik állami gondoskodásban vagy súlyosan bántalmazó szülıi családban nıttek fel. Az ı történeteikben a serdülıkor végén jelentkezett elıször az otthon hiánya. A hajléktalanság elsı élménye náluk tartósan megmaradt, míg a többiek számára egy újabb társkapcsolat egyben új lehetıség volt a lakásban élésre is. Náluk a második vagy harmadik hajléktalanság élménynél alakult ki a fedél nélküli élet.

13. táblázat A hajléktalanság életszakasza és közvetlen oka (fı) N=21 fı Életszakasz

Hajléktalanság közvetlen oka

Fı

Serdülıkor

Állami gondozásból

3

Serdülıkor

Szexuális erıszakot elkövetı szülı miatt

1

Felnıttkor

Családtag bántalmazta

6

Felnıttkor

5

Felnıttkor

Hozzátartozói kapcsolatban rendezetlen probléma (nem volt maradása a lakásban) Hozzátartozó halála

Felnıttkor

Munkanélküli és felmondja az albérletet

2

Felnıttkor

Lakásmaffia erıszakkal kiüldözte a lakásból

1

73

3

Elsı hajléktalan élménynek tekintem azt a szituációt, amikor az egyén életében elıször az éjszakákat nem lakhatásban tölti, és ilyenkor éjszakai szálláshelye közterület vagy lakhatás céljára nem használható helyiség vagy éppen hajléktalan szállás.

104

A hajléktalanságot elıidézı okok természete egyfelıl családi, másfelıl intézményi eredető a nık életében. A következı interjú részletek azokat az életeseményeket mutatják be, amelyek a hajléktalanság közvetlen elızményének tekinthetık. Minden kategóriából a hajléktalanságot közvetlenül elıidézı részletet emeltem ki.

Serdülıkorban két tipikus oka volt a hajléktalanná válásnak a nık életében. Az egyik, hogy állami gondoskodásból szinte egyenes út vezetett a fedél nélküli életbe, a másik ok a családból taszította ki az egyént. 1997. elıtt az állami gondoskodás intézményi gyökerő problémája volt a felnıtt korúak lakhatásának megoldatlansága.

74

Általános

rendszerprobléma volt a lakhatási támogatás esetlegessége vagy éppen hiánya. Az interjúkban három esetben találtam közvetlen elızményét a hajléktalanságnak az állami gondoskodás utáni helyzetekben. A következı történetben szereplı nı miután elhagyta a nevelıintézetet 18 éves korában, anyja lakásában tartózkodott néhány hónapig. Korábban soha nem élt együtt anyjával, mert születésétıl fogva állami gondozásban nevelkedett. Az anya-lány kapcsolat feszültségét érzékelteti az alábbi részlet:

„Anyám mondott valamit, én pedig mondtam rá, hogy nem, és akkor mondta, hogy költözzek el. Elköltöztem, visszajöttem Budapestre, és hajléktalan lettem.” (Zita, 37 éves) A következı példában a nevelıotthon és a hajléktalanság között az albérleti lakhatás jelentett átmeneti otthont az alany számára, amit a mindennapi élet problémáiból adódó konfliktusok miatt hagyott el.

„Úgy lettem hajléktalan, hogy engem kitettek a T-i intézetbıl Nyíregyházára albérletbe augusztusig, és dolgoztam a konzervgyárban. És én mondtam a fıbérlınek, hogy nem vagyok hajlandó itt lakni azért, amit itt mővel. És így, megfogtam, otthagytam az albérletet, és jöttem ide [a szállóra]. (…) Azt nem engedte meg, hogy fızzünk, vagy fürödjünk, hát ezért. Mondtam is neki, hogy akkor minek legyek itt. Nem engedte, és eljött augusztus, három hónapig ott laktam, utána elegem lett a fıbérlıbıl, és eljöttem, bekerültem a szállóra.” (Ágota, 31 éves)

74

1997. évi XXXI. tv. A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról változtatott a korábbi évtizedek gyakorlatán és bevezette a felnıtt korúak életkezdésének segítését pénzbeni támogatás és szolgáltatás formájában.

105

A harmadik történetben az állami gondozás után az intézeti deviáns karrier folytatódott tovább. A fiatal lány mielıtt betöltötte a 18. életévet, erıszakos magatartásáért javítónevelı intézetben töltött néhány évet. Miután elkerült az intézetbıl nem várta más, mint az utcai lét és a börtön. Ha már valaki nem úgy szól, attól én már begurulok. Én már sok évet leültem 18 éves korom óta, egészen 32 éves koromig, és a börtön nagyon megviselt engem. Ha valami nem tetszik, vagy nem úgy látom a helyzetet, vagy félreértem a helyzetet. (…) Amikor szabadultam, kaptam pénzt, mert dolgoztam Kalocsán, felmentem Pestre, majd onnan Szolnokra. Ott megismerkedtem egy emberrel. (…) Pesten, az utcán voltam. (Anita, 36 éves) A családban felnevelkedett nıknél is számos problémát találunk. A szülıi családdal töltött idıszak traumát jelentett az interjú alanynak a következı esetben. Ez az idıszak gyakran késztette költözésre egyik szülıtıl a másikhoz. Mindkét helyen jellemzı volt a szülık alkoholivása és erıszakos magatartása. A lány 16 éves korában az ellene elkövetett szexuális erıszak miatt költözött el végleg az anyjától, és kezdett önálló életet élettársi kapcsolatban, és nem sokkal azután egyedül, az utcán. A társkapcsolatban rendszeresen elszenvedett bántalmazás miatt lett hajléktalan huszonöt évvel ezelıtt.

„Nyíregyházáról úgy jöttem el, hogy ott volt egy élettársam, és tıle eljöttem, mert az anyjával nem tudtam megegyezni. Az is ütött-vert. Így eljöttem. Azt akartam, hogy elmegyek apámhoz, és itt ragadtam. Úgy ragadtam itten, hogy volt nálam pénz, csak ellopták tılem a pénzt. (…) Egyedül, és itt maradtam. Hál’Istennek nekem a betevı falatom, minden megvan. Hajléktalan szállásokra megyek, ha nem, akkor kint a parkokban alszom, ahol tudok.” (Aranka, 42 éves) Családtagtól elszenvedett bántalmazás a legtöbb esetben közvetlen kiváltó oka volt az otthon elhagyásának felnıttkorban. A bántalmazó családtag férj vagy élettárs volt, és egy esetben a nagykorú értelmileg akadályozott gyermek. A nık mindazt a szenvedést és megalázást, amit a hozzátartozóktól kaptak, nem viselték el tovább, és elhagyták otthonukat. Több esetben az életüket mentették meg azzal, hogy eljöttek a lakásból. Az eseményeket az interjúalanyok mesélik el:

106

„Végül úgy, hogy december 27-én lejöttem az éjjeli menedékhelyre, elıtte már jártam ebédért népkonyhára, és elmentem a szállóra, és megnéztem, hogy van-e hely. Volt, és mondták, hogy máris ott aludhatok, és én egyszerően nem mentem vissza hozzá. Hagytam mindent magam után, úgy ahogyan volt, mert már akkor a szemem monoklis volt, akkor ököllel vágott be ide, és tíz másodperc múlva semmit nem láttam, véres volt, bedagadt és vizenyıs duzzanat lett rajta, a szemhéjam repedt el az ütéstıl. És már nem tudok neki nyelni, ez már nem nézi, hogy hová üt, ennek már teljesen mindegy, tényleg beteljesíti, hogy szíven szúr, vagy a nyakam elvágja. 28-án reggel még nagyon megvert, mert nem aludtam otthon, elmondtam neki, hogy a szállón aludtam, és megyek vissza.” (Ildi, 46 éves) „Az élettársam börtönbe került, 3,5 évet kapott a lábomért. Egy kis fiatalasszony, innen a szállóról járt engem látogatni a kórházba. Már lassan ötödik éve lesz decemberben, hogy hajléktalan lettem.” (Aliz, 45 éves) „Azt javasolták, hogy vitessem el intézetbe [az anyját bántalmazó fiút], de nem tudtam megtenni. Azt mondtam, hogy inkább én térek ki, hátha megváltozik, hátha akad egy barátnıje. Egy évig nem is láttam ezt a fiamat, és nem is hiányzott, mert eszembe jutott, hogy miket csinált, hogy megvert.” (Nóra, 48 éves) A közvetlen családtag bántalmazó viselkedése mély nyomot hagyott az asszonyokban. A testre mért ütések egészségkárosító következményekkel jártak, és a lelki sérülések lehet, hogy be sem gyógyultak. Az otthon elhagyására többnyire akkor került sor, amikor gyermekeik nem voltak mellettük: a kiskorú gyermekek állami gondozásba kerültek vagy nagykorúak lettek, és magukról gondoskodtak. A most következı esetben a bántalmazó élettárs halála vetett véget a fizikai erıszaknak a nı életében, aki élettársa lakásában élt, és hivatalosan nem birtokolta az ingatlant. A halálesemény után elköltözött szenvedéseinek házából az utcára. Az asszony a következıképpen mesélte el a bántalmazótól való megszabadulását:

„Volt egy élettársam, aki 43 évesen meghalt. Senki nem ment ki a temetésére, én sem. Azért a sok szenvedésért, amiért engem nyomorékká tett, nem érdemelt meg egy szál virágot sem. Ha olyan ember lett volna, hogy megértettük volna egymást, de nem. İ is olyan volt, mint a bányában a muskátli. Ha volt kedve dolgozott, ha nem volt kedve, nem dolgozott, akkor meg én húztam a rövidet. Pofon vágott, vagy rugdosott, majdnem lebénultam a vesémre. (…) Kıvel megdobott, leütött, és akkor kórházba kerültem, és nem tudom hány varrással öltötték meg a fejem. Amikor a kórházból kijöttem annyi sem volt, hogy egy tiszta ruhát fel tudjak venni. Nem tudom, hogy mennyiért adta el. (…) Bekerült a börtönbe gyerektartásért és lopásért, és három évet kapott. Az a 3 év nyugodt volt! (…) Amikor jött haza, akkor azt mondtam neki, hogy többet nem. Még összefutottunk egy párszor, és amikor meglátott, minden további nélkül pofán vágott, hátba vágott vagy mikor hogyan bántott.

107

Sokan mondták a járókelık közül, hogy nem sül le a bır a pofájáról! Megfogta a hajamat, és verte a falba a fejemet. Akkor nagyon csúnyán megverték a haverjai, és az egyik mondta neki, hogy ’Én elıttem nıt nem bántasz, nekem is van családom, feleségem, de a 22 év alatt soha nem ütöttem meg. Látom, hogy mindig fıtt kajával vár téged, és te minden zokszó nélkül rúgod, vágod, többet van kórházban, mint otthon.’ Akkoriban már beteg volt az élettársam, annyira hányta a vért, és kihívtam az orvost. Az orvos megállapította, hogy gyomor vérzése van, és kórházba küldte. Ott neki ment az ápolónıknek, a betegek nem tudtak tıle pihenni. Aztán átvitték egy másik kórházba, és ott meghalt gyomorvérzésben, meg össze volt a mája zsugorodva a sok ivástól. Hál’Istennek, hogy megszabadultam tıle! Így legalább nyugodt vagyok.” (Karola, 61 éves) A családtag bántalmazását elızte meg a zaz asszony, aki a párkapcsolati konfliktusban elıször adta a pofont, és ahogyan mondta, nem várta meg, míg az élettársa visszaüt, inkább összepakolt, és elhagyta ıt. A történtek után egyik hozzátartozóját sem kereste (anya, felnıtt gyerekek), hanem három bırönddel elindult a fıvárosba. A balsors kísérte akkor, amikor megérkezésének napján egy banda ellopta minden holmiját. Mindezek után kért segítséget a rendırségtıl, ahonnan hajléktalan szállóra küldték.

„(…) az Örs vezér téren fényes nappal elıször kiraboltak, mindenem elvittek, még a ruhámat is. Új életet kezdeni jöttem Pestre, magam után mindent felszámoltam, és amire szükségem volt egy éves idıtartamra azt hoztam magammal a táskámban. Mindenemet elvittek, és ebben a legborzasztóbb az volt, hogy az irataimat is elvitték, és nem tudtam igazolni magam, hogy én, én vagyok.” (Zsike, 52 éves) A felnıttkorban hajléktalanná vált nık következı csoportjába azok tartoznak, akiknél a hozzátartozói kapcsolatban kialakult rendezetlen probléma volt a hajléktalanság közvetlen elızménye. Ezek a problémák igen változatosak voltak: „Nem akartam anyukám nyakán élısködni” – mondta az egyik interjú alany, aki több élettársi kapcsolat után költözött haza a szülıi házba; a másik esetekben a házasság felbomlása után a nı jött el a lakásból; a harmadik történetben a férj házastársi hőtlensége miatt hagyta el az asszony a lakást; és az is elıfordult, hogy a közvetlen hozzátartozók nem fogadták el az új párkapcsolatot, aminek következménye lett a hajléktalanság. Az interjú részletek bepillantást engednek ezekbe a történetekbe.

„Semmilyen jövedelemmel nem rendelkezem. Nem akartam anyukám nyakán élısködni, bementem a családgondozóhoz, elmondtam neki, és úgy kerültem ide [a szállóra]” (Teri, 34 éves)

108

„Fölhívtam a férjemet, és kérdeztem tıle, hogy miért nem bírja már ki, hiszen hamarosan szabadulok [a börtönbıl], és azt mondta, hogy nem bírja ki. Kivel jött össze? A volt kolléganımmel. Amikor kiszabadultam, fent voltam nálunk a lakásban, ott aludtam a padlószınyegen a gyerekeknél egy 6m2-es szobában. És váltunk, én voltam a hülye, hogy nem csináltunk papírt, most is azt szívom.” (Klári, 48 éves) A hajléktalanságot kiváltó közvetlen életesemény több esetben a hozzátartozó halála, és ennek következtében a nık számára a lakhatás elveszítése volt. Mindegyik történet többszörös krízis élményrıl szólt, amiben a nık szinte egyidıben veszítették el közeli hozzátartozójukat (férj, élettárs vagy anya) és lakhatásukat. A krízisfeldolgozás eredménye minden esetben a hajléktalanság, azonban az odavezetı út más-más az egyes történetekben. Az illusztrációként bemutatásra kerülı történetben a házastárs elvesztésekor megélt krízisben az asszony mindent eladott, ami a férjével való közös életre emlékeztette. A lakás eladása után a nı elköltötte a pénzt, és ezután a hajléktalanság következett. A krízis elmélyülését jelzi az alkoholivás és az emlékektıl való megszabadulás rapid módja. A nı alkoholdependencia és schrizofrenia betegség miatt rendszeres pszichiátriai kezelés alatt áll. „Amikor a második férjem meghalt 1999. januárban, én berúgtam, és eladtam a lakást. Ott voltam egyedül a lakásban, és berúgtam. Elıször a bútorokat, tárgyakat adtam el. Aztán eltört a lábam. Ez volt életem egyik legnagyobb baromsága, hogy eladtam azt a lakást. Egyedül voltam, és hiányzott a férjem, valahogy beszőkült a kör. Nagyon ki voltam borulva, valami bekattant, hogy néztem azt a rohadt TV-t. Kaptam érte 1,6 milliót [a lakásért]. A lányomnak és az unokámnak vettem belıle holmikat. Majd beültem egy taxiba, és elvitettem magam a Volga szállóba, és ott éltem 10 napig. Jól berúgtam. Ott laktam a Volga szállóban, ettem, ittam, amíg tartott a pénz. A sors fintora, hogy egyszer fent, aztán lent. A Volga szálló után a „dózsára” mentem, a szemben lévı hajléktalan szállóra, fapadra.” (Vali, 56 éves) Két esetben a munkanélküliség következtében elıállt pénztelenség volt a hajléktalanság közvetlen oka. Mondhatnánk, hogy a munkahely elvesztése az a csepp volt a pohárban, amivel teljesen kicsúszott a nık lába alól a talaj. Mindkét nı történetében két válás szerepel, és elsıdlegesen mégsem a válás, hanem a munkanélküliségbıl adódó jövedelem hiány okozta a lakhatás elvesztését a nık életében. „Mikor nem tudtam dolgozni, nem volt pénzem az albérletre, és utcára kerültem.” –fogalmazta meg tömören egyikıjük. (Irén, 50 éves) A másik történetben a munka elvesztésétıl az utcára kerülésig tartó folyamatot kísérhetjük figyelemmel:

109

„Amíg tudtam fizetni az albérleteket, a munkás szállót, addig nem volt gond. Bejöttek a számítógépek, és a gyors-és gépíró szakmámmal mehettem oda, ahová akartam. Utána nagyon sok szakmát megtanultam, mint egyesített kézbesítı, mosogatónı, takarítónı, különbözı gépeken tanultam takarítani, és amíg kaptam munkát semmi gond nem volt. Nyolc évvel ezelıtt mentem munkáért, és akkor voltam 40 éves, kilincseltem munkáért, és közölték velem, hogy maga már öreg. Mondtam, hogy ’tessék? 40 évesen?’ Szerintem az ember akkor van a legszebb korban, ha valamit tudni akar, akkor már az agyában is van valami, és egy tányérmosáshoz nem számít a kor. Nem mindegy egy tányérnak, hogy hány éves mosogatja el? Akkoriban munkásszállón laktam, ahol egy éjszaka 1.000-1.500 Ft-ba került, egy ágyat béreltem ennyiért egy négyágyas szobában. A maradék pénzem elfogyott, telefonra költöttem, újságra, koffeinre, cigarettára, mert függı vagyok. Nekem ez a kettı, napi szükséglet. Elfogyott a pénzem, és az volt az a pont, hogy utcára kerültem. Hiába akartam dolgozni! Elsısorban köszönhetı, hogy hajléktalan lettem a második volt férjemnek, és utána köszönhetı a sok szemét munkaadónak, akik nem adták meg 40 évesen nekem a lehetıséget arra, hogy dolgozhassak. Ha megadják, akkor nem vagyok hajléktalan. Az egyik alapelvem, ha az ember bemegy a munkahelyre, akkor dolgozzon, és végezze el becsületesen a munkáját. Nem adták meg a lehetıséget, hogy dolgozni tudjak.” (Ancsa, 48 éves) A munka a társadalmi lét egyik alapeleme, aminek hiánya felborítja az egyén és társadalom viszonyában kialakult egyensúlyt. A munkanélküliség és jövedelem hiány a lakhatásból való kicsúszást is jelentette. Közbülsı megoldásokról, mint például szívességi befogadás rokonoknál vagy barátoknál, nem hallottam, valószínőleg azért nem, mert meglévı társas kapcsolataik nem jelentettek támogatást számukra a lakhatásban. Egy esetben találkoztam a lakásmaffia jelenlétével a hajléktalanság közvetlen okaként. A történetben szereplı nı életében a párkapcsolati probléma a kapcsolat felbomlását okozta, aminek következtében a nı eladta lakását. A lakás eladás üzletébe észrevétlenül beszállt a lakásmaffia, és rátette kezét a megvásárolt lakásra. Az erıszakkal eltulajdonított házból az asszony útja elıször albérletbe, és nem sokkal késıbb hajléktalan szállóra vezetett. „A gyerekeimet felneveltem, a fiam megnısült, és elcseréltem a lakást két kisebbre. İ a mai napig is ott él, engem, pedig a lakásmaffia kitett a lakásomból. Belekerültem, de nem kívánom nagyon részletezni. Ez egy hármas csere volt, ráfizettem, és kihúzták a lakást alólam. Minden papírt aláírattattak velem, hivatalosan ügyvéd által készített papírok voltak, az ügyvéd az İ emberük volt. Utána jöttek, és azt mondták, hogy takarodjak az új lakásomból vagy agyonvernek. Hát az ember jóhiszemőségét [használták ki]. Nyílván el lehetett volna kerülni, megbíztam bennük, mert mondták, hogy ı neki is ık csinálták, és ı neki is. Olyan kiterjedt szervezet volt, hogy ezek beépített emberek voltak.” (Liza, 50 éves)

110

Bőncselekmény elszenvedése okán elıállt lakásvesztésrıl tapasztalataim szerint a hajléktalanoktól ritkán lehet történeteket hallani. Valószínőleg nem a hajléktalan ellátás rendszerében találkozhatunk velük, hanem a lakásszektor peremén, személyes kapcsolataikat felhasználva találnak lakhatásra alkalmas helyet maguknak. Ez utóbbi esetben a lakását elveszítı nı, közvetlenül az esemény elıtt válással végzıdı párkapcsolati krízist élt meg, ami meggyengítette ıt emberi kapcsolataiban és döntéseiben.

Összefoglalás Az életút-szakaszokban megismert életesemények krízishelyzetek sorozatáról szólnak a nıknél, amely krízisek már kisgyermekkorban és különösen serdülıkorban a hajléktalanság szempontjából jelentıs fordulatot hoztak életükbe. A nık fele traumatikus gyermekkort élt meg, ahol egyfelıl az anyától való korai elválás és az állami gondoskodás élménye volt a kisgyermekkor meghatározó eseménye, másfelıl a szülı alkoholbetegsége és a bántalmazása keserítette meg életüket. Az ıket körülvevı családi és intézményi környezet számos probléma-és konfliktus forrásává vált gyermekkorukban, ahol nem láttak pozitív konfliktuskezelési mintát maguk körül. Serdülıkorban, a szülıi házból vagy az intézetbıl való kikerüléssel elérhetı felnıtt élet szabadsága sodorta ıket fiatalon az együttélést jelentı társkapcsolatokba. A nık egy másik csoportja rendezett családban nevelkedett fel, ahol szerették, támogatták ıket, és ık problémamentesnek ítélték meg gyermekkorukat a szülıi családban. A hajléktalan nık életútjában a születéstıl a serdülıkorral bezárólag töréspontot jelentı esemény volt az anyától való elszakadás 1 éves kor alatt, az állami gondoskodásban töltött idı, a szülı rendszeres alkoholivása, a szülı bántalmazó viselkedése. A kisgyermekkorban átélt krízisek mentén kialakult törések késıbb az egyén fejlıdésének irányára jelentıs befolyással voltak. Az állami gondoskodásban nevelkedık közül azok, akik 1 éves kor alatt kerültek el az anyától, késıbb nem tudtak szabályokhoz, elvárásokhoz alkalmazkodni, és náluk hiányzik a kötıdés képessége, ami az emberi kapcsolataik törékenységében követhetı nyomon. A nık egy csoportjánál az orientációs családban elszenvedett deviancia folytatása figyelhetı meg a konjugális családban. Három nı közül kettı élte át rendszeresen a szenvedélybetegség és a bántalmazás kegyetlen élményét a családban.

111

Az életutakban megfigyelhetı a válsághelyzetek halmozódása, és a problémák inadekvát kezelési módja. A negatív szülıi családi minta több esetben továbbélt a nık saját családjában, ahol gyermekeik is elszenvedték mindezeket a problémákat. Az életutakban elıforduló krízishelyzetek arra engednek következtetni, hogy ezek a nık gyermekkorukban a szülıi családban jelenlévı deviáns viselkedés miatt nem tapasztalták meg a család protektív jellegét, és felnıttkorukban is szeretethiányos, gyenge volt a férjjel/élettárssal mőködı kapcsolat. A családi mőködésre jellemzı problémaforrások állandónak bizonyultak, és destruktív irányokat vettek. Minden második nı szenvedett férj vagy élettárs bántalmazásától, ami több esetben járt együtt a férfi szenvedélybetegségével. Az így kialakult törés, a hajléktalanság irányába mozdította ıket, hiszen több esetben a mérgezı kapcsolatból való menekülés vitte az „utcai létbe” ıket. A családi életben elıforduló kríziseket nem tudták megfelelıen feldolgozni, lelkükben és emberi méltóságukban sérültek. Az életút történetekbıl világosan látszik, hogy a hajléktalanság közvetlen elızménye családon belül és családon kívül megtörtént válsághelyzetekben alakult ki a nık életében. Az elbeszélt történetekben a következı okok játszottak lényeges szerepet a hajléktalanná válásban: -

állami gondozás;

-

családtag bántalmazta;

-

hozzátartozói kapcsolatban kialakult válsághelyzet;

-

hozzátartozó halála: veszteség-élmény, mint pszichés krízishelyzet;

-

munkanélküliség, mint szociális krízishelyzet;

-

alkoholfüggıség, mint szociális krízishelyzet;

-

lakásmaffia áldozata.

A hajléktalan nık életútjának további elemzése a következı fejezetben folytatódik, ahol a hajléktalansággal összefüggésben keresem azokat a kapcsolódási pontokat, ahol egyértelmően kirajzolódik a hajléktalansághoz vezetı út a nık életében.

112

VI. Hajléktalanutak és a nık történetei A fejezetben - a megismert történetek alapján - felvázolom azokat a folyamatokat, amelyek a vizsgált nık életében jellemzıen hajléktalansághoz vezettek. Az elemzéshez felhasználom az angliai kutatásban kialakított Hajléktalanút-térképet, ami alkalmas az életútban megtörtént életesemények, kialakult lakhatási helyzetek és személyes kapcsolatok között oksági viszony ábrázolására és elemzésére. 75 VI. 1. A hajléktalanút-térképrıl Nıkre jellemzı hajléktalanságutak térképszerő felvázolására kutatók a 2006-ban elvégzett angliai kutatásban tettek kísérletet. A vizsgálatról készült összefoglalóban fontosnak tartották kiemelni a hajléktalanság folyamat jellegét, valamint ráirányították a figyelmet az egyéni események, döntések jelentıségére, amelyek elınyös vagy káros irányban változásokat indítottak el a nık életében. Ebben az értelemben a hajléktalanság bonyolult emberi történet, ahol a strukturális mőködés és intézményi rendszerek éppúgy kihatással vannak az életútra, mint az átélt események és a meghozott döntések következményei . „A hajléktalanság nem csupán tapasztalat vagy átmeneti szálláshelyek egymásutánisága.

A hajléktalan lét nem pusztán az események és

tapasztalatok sorozata, azt nem kizárólagosan a nık választásai és a döntései, vagy a személyes körülményei határozzák meg. A hajléktalanság sokkal inkább dinamikus és nem lineáris folyamat. Az, utak alapján elmondható, hogy komplex folyamatok, események, cselekvések, interakciók befolyásolják azt, hogy a nık épp hajléktalanok, belekerülnek,

avagy kikerülnek ebbıl

a

helyzetbıl. Találkoznak strukturális

kényszerekkel (szegénység, lakáspiac, munkaerı-piac); intézményekkel és folyamatokkal (lakáshoz

jutás,

szolgáltatás,

szervezeti

szerep);

személyes

eseményekkel

és

tapasztalatokkal (visszaesés, betegség, szülıi mivolt, válás, gyász), és e „térképen” látható, hogy a hajléktalan nık lehetıségek közül választanak, és döntéseket hoznak.”76

75

Eredeti megfogalmazás „homelessness journey”, az angliai nıi hajléktalanság kutatásban használták a hajléktalanságot elıidézı okok ismertetésére. (2006.) 76 Forrás: K. Reeve – R. Goudie – R. Casey: Homeless women: Homelessness Careers, Homelessness LÉandscapes, July 2007. .http://www.crisis.org.uk/page.builder/researchbank.html#women07

113

A hajléktalanságra jellemzı folyamatok feltárásához készülı személyes Hajléktalanúttérkép három területre fókuszál a hajléktalanoknál: 1) személyes életük eseményei és tapasztalatai 2) lakhatási helyzetük 3) szolgáltatásokkal való interakciók 5. ábra Hajléktalanút-térkép az angliai kutatásban XY hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Idıpont Életesemények szolgáltatással

Lakhatási helyzet

Kapcsolat

1980-as évek

Mari gyermeke meghal bölcsıhalálban

Férjével közös otthonban/lakásban él.

Stroke-ja volt és egészsége megromlott

Válás 1989

Próbál ágyat bérelni, de nincs foglalója

Utcán és barátoknál alszik

Nappali központ igénybevétele

NGO „hostel”-ben alszik Részlet az angol modell alapján készült hajléktalanság út térképrıl.77

A 5. ábrán bemutatott hajléktalanút-térképen - a hajléktalanság közvetlen elızményének tekinthetı, évszámmal jelölt -, életesemények, lakhatási helyzet és szolgáltatásokkal való kapcsolatok alapján követték nyomon a nık hajléktalanságának folyamatát. Saját elemzésemben három helyen változtattam az angliai kutatásban felvázolt térképen: -

A mélyinterjú lehetıséget adott a családban történt életesemények és a hajléktalan lét megismerésére, ezért az általam felvázolt térképen a hajléktalanságot közvetlenül kiváltó események elıtt az egyén pszichoszociális fejlıdésében jelentıs életeseményeket is feltüntettem.

77

Forrás: K. Reeve – R. Goudie – R. Casey: Homeless women: Homelessness Careers, Homelessness LÉandscapes, July 2007. pp . 12. .http://www.crisis.org.uk/page.builder/researchbank.html#women07

114

-

A másik eltérés, hogy az életeseményeket évszám helyett életút-szakaszokhoz rendeltem. Az interjúkban az évszámok nem mindenhol rekonstruálhatók legalább két ok miatt, egyfelıl az interjúalanyok nem tartották fontosnak az elbeszélésben az évszámokra való visszaemlékezést, másfelıl több esetben problémát jelentett megmondani az eseményhez tartozó dátumot. Könnyebb volt az alanynak saját életkorát felidézni, ezért dátumok helyett az életútszakaszokban történt személyes eseményekbıl kiindulva vázoltam fel a lakhatási helyzet és a támogató kapcsolatok közötti oksági viszonyt.

-

Az angliai kutatásban a kapcsolatok feltüntetése csupán az intézményi szolgáltatásokra terjedt ki. Az általam készített térképen a szolgáltatások mellett az interperszonális kapcsolatokat is megjelölöm, mivel az interjúalanyok az eseményekhez

kapcsoltan

az

intim

kapcsolatoknak

is

jelentıséget

tulajdonítottak.

6. ábra Hajléktalanút-térkép az életesemények, lakhatási helyzet, kapcsolatok közötti összefüggések bemutatására „Illeszkedni kell tudni.”

Az élettörténet kulcs mondata. XY … éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.)

Életszakasz személlyel

Életesemények

Csecsemıkor-és Kisgyermekkor

Szüleivel és testvéreivel él. Születése óta egészségkárosodása van.

Lakhatási helyzet

Kapcsolat

Szülıi ház.

Sokszor beteg, több alkalommal kezelik kórházban.

Szülık, 6 testvér

Kórház

Nevelıotthon(ok)

Állami gondozásba kerül betegsége miatt 6 éves korában. Kamaszkor

szolgáltatással/

Átmenetileg visszakerül a családba.

Szülıi ház.

Gyámhatóság GYIVI Nevelıotthon(ok)

Szülık, testvérek.

Részlet a saját modellben készült hajléktalanság térképrıl.

115

Az interjúkban megismert történetekbıl elkészítettem az alanyok Hajléktalanúttérképét, ahol felvázoltam, milyen folyamatokon mentek keresztül és miképpen váltak fedél nélkülivé a nık. A térképek elemzése az a módszer, ami megmutatja: -

a pszichoszociális fejlıdés jelentıs életeseményeit az egyes életút-szakaszokban;

-

az életeseményekben bekövetkezett fordulópontokat, amelyek a hajléktalanság felé sodorták az egyént;

-

a függıségi kapcsolatok mentén mőködı lakhatási szituációkat, amelyek krízis esetén megváltoztak, és bizonytalan helyzeteket teremtettek a lakhatásban;

-

a fedél nélküli helyzet elkerülésére használt alternatív szálláshelyeket;

-

természetes kapcsolatokat, amelyek krízis esetén nem nyújtanak biztonságos támaszt;

-

szolgáltatások hiányát és a mesterséges támaszok hajléktalan szolgáltatásokban való realitását.

Az elemzésben a nık hajléktalanná válásában szerepet játszó események és okok feltárása e térképek felhasználásával történik. A személyes életútban az események – lakhatás - kapcsolatok között felfedezhetı ok - okozati összefüggések megismerése közelebb visz a hajléktalansághoz vezetı utak megértéséhez. A hajléktalanság elızményeit feltáró térkép alkalmas lehet egyfelıl a probléma mélyebb megismerésére, szociális diagnózis készítéshez, másfelıl a hajléktalanság megelızése érdekében a prevenció hatásos eszközeinek és módszereinek megtalálására.

VI.2. Hajléktalanutak elemzése Ebben az alfejezetben, az elemzésben felhasználom a Hajléktalanút-térképeket, amelyek interjú részletekkel kiegészülve tárják elénk a nık hajléktalanságának jellegzetes eseményeit és okait. A nık történeteibıl kirajzolódott térképeken látszik, hogy a hajléktalanság nem pusztán a lakhatás hiányállapota, hanem összetett problémahalmaz. A személyes hajléktalanság útból megismerhetjük a hajléktalanná válás rizikótényezıit a családi életben, a lakhatásban és a kapcsolatok terén, és közelebb juthatunk a közöttük lévı összefüggések megértéséhez. A térképeken legfelül feltüntettem a hajléktalanság utat leginkább jellemzı kulcs mondatot az interjúból, az alany kódolt nevét, életkorát.

116

A személyes életesemények, lakhatási helyzet és szolgáltatással/személlyel való kapcsolatok közötti oksági viszonyt nyilak jelzik a térképen. A térképek felrajzolása mellett elemzésben fejtettem ki a nık hajléktalanságának folyamatát, és kiemeltem a folyamatot leginkább jellemzı tényezıket. Az objektív adatok, események (pl. házasság, válás, betegség, stb.) mellett figyelembe vettem az életút szubjektív tényezıit is, ami a sorsfordító életeseményeknél meghozott döntésekben, átélt érzelmekben és utólagos helyzetértékelésekben mutatkozott meg.

VI.2.1. Állami gondozásból hajléktalanságba Anita története Anitával a családok átmeneti otthonában találkoztam, ahol élettársával és hét hónapos gyermekével lakott. Az elsı találkozáskor az interjú idıpontját beszéltük meg. Azon a napon félórával korábban érkeztem. A szemközti nappali melegedıben volt dolgom, és arra gondoltam, a hátralévı idıben nem megyek máshová. Az interjúalany nem volt az intézményben. A családgondozótól megtudtam, hogy délelıtt a kislányt a gyámhatóság harminc napra ideiglenesen nevelıszülıhöz helyezte. A hatósági intézkedés indoklása szerint a szülık nem látták el megfelelıen beteg (influenzás) gyermeküket, mivel idıben nem váltották ki gyógyszerét, és ezzel veszélyeztették egészségét. A kislány néhány nappal korábban lázasan kórházba került, ahonnan a szülık már nem tudták ıt a családok átmeneti otthonába „hazavinni”. A hajléktalanság útban egy deviáns karrier rajzolódik ki. A történet szereplıje 1 éves korától állami gondoskodásban élt Szabolcs megyében. Szüleivel és testvéreivel kisgyermekkorban nem találkozott. A szülıktıl való korai elválás mély sebet hagyott a lelkében. Jelentıs fordulat az életútban, serdülıkorban következett be. A lány nehezen viselte az intézeti kötöttségeket, szabályokat és a rendre utasító nevelıi eszközöket. „Ütöttek, vertek”, visszatérı szavak voltak az elbeszélésben. A nevelık bántalmazó viselkedését agresszív magatartással hárította el tizenéves korától. Többször elıfordult, hogy gyermektárs vagy nevelı megütésével torolta meg az ıt ért sérelmeket. 14 éves volt, amikor elıször kapott bírósági büntetést verekedésért. Pubertás korban, javító-nevelı intézetben töltött néhány évet, és 18 évesen kikerült a gyermekvédelembıl.

117

Miután elhagyta az intézeti nevelést, lakhatási alternatíva hiányában hajléktalanként élt a fıvárosban. Önmagáról gondoskodni lopásból szerzett pénzbıl tudott, amit hajléktalan élettárssal osztott meg. A fiatal lány ebben az idıben többnyire utcán aludt, rendszeresen követett el lopásokat, és egy ideig eltőrte a hajléktalan férfi bántalmazását. Az utcai életnek az élettárs ellen elkövetett emberölés vetett végét, amiért nyolc év szabadságvesztés büntetést kapott. A fiatal felnıttkorban lévı lány szabadulása után ismét hajléktalan volt. Szállás és pénz nélkül ment vissza abba a városba, ahol az állami gondoskodás központja volt. Egyedül volt, a gyermekvédelmi intézménytıl nem kapott segítséget. A változást egy férfival kötött ismeretség hozta el számára, aki a „könnyő pénzkeresés” lehetıségét kínálta fel. Ekkor kezdıdött a szexmunkás idıszak a nı életében, amikor a férfiak többször eladták ıt, és prostituáltként futtatták. Ebbıl az életbıl szökéssel tudott kitörni, és a fıvárosból visszautazott gyermekkorának városába, ahol hajléktalanként jelenleg is él.

118

1. Hajléktalanút-térkép „Ütöttek, vertek, egy jó életem nem volt!” 1

Anita 36 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemı és kisgyermekkor

1 éves korában állami gondozásba kerül

Nevelıotthonok Szabolcsban

GYIVI Nevelık, gyerekek

Kamaszkor

14 éves korától gyakran verekedett

Javító-nevelı intézet, Bp.

Javító-nevelı intézet, GYIVI Nevelık, gyerekek

Sokszor megverték a nevelık

Nevelıotthonok Szabolcsban

GYIVI Nevelık, gyerekek

Utcai szállások, Bp.

Kapcsolat férfival (1.sz.), aki rendszeresen bántalmazza

16 éves, amikor kikerül a GYIVI-bıl, 1. hajléktalan élmény, Bp. Késsel leszúr egy férfit, és elítélik Fiatal felnıttkor Szabadulás a börtönbıl, 2. hajléktalan élmény, Bp.

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Börtön, Kalocsa

Utcai szállások, Bp.

Rendırség, Bíróság Börtön

Kapcsolat férfival (2.sz.), aki rendszeresen bántalmazza

Terhesség, majd vetélés Kapcsolat férfival (3.sz.), aki eladja prostituáltnak

2. sz. kapcsolatból elszökik Szabolcsba

Többször eladják, és táncos szex munkát végez

Stricik elszállásolják

Szökés vissza Szabolcsba

Utcai szállások, Szabolcs

Lopások, zsebelések, 4. hajléktalan élmény

Börtön

119

Férfiak, akik prostitúcióra kényszerítik és bántalmazzák Utcai szociális munka

Rendırség, Bíróság Börtön

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel 2

Kikerül a Börtönbıl 5. hajléktalan élmény

Utcai szállások, Szabolcs

GYIVI-tıl kér segítséget

Éjjeli menedékhely

Találkozik a bátyjával, aki hajléktalan

Utcai szociális munka

Nappali melegedı, éjjeli menedékhely, hajléktalanok Testvére

Élettársi kapcsolatot alakít ki hajléktalan férfival, 1sz. élettársi kapcsolat

1. sz. élettársi kapcsolat

Terhesség és gyermekszülés, 1. gyerek Gyámhatóság, TEGYESZ

Gyermeke állami gondozásba kerül

Felnıttkor

Új élettársi kapcsolatot alakít ki hajléktalan férfival, 2. sz. élettársi kapcsolat

Terhesség és gyermekszülés, 2. gyerek

2. sz. élettársi kapcsolat

Családok átmeneti otthona

Nem lehet gondozója a gyereknek, élettársa lesz a gyerek gyámja, a férfi van gyes-en. Munkavállalás (3hét)

Családok átmeneti otthona, Élettárs és gyerek

Gyámhatóság

Álláskeresési tréningre jár

NGO szervezet

Gyógyszer ki nem váltás, mint veszélyeztetési ok. 7 hónapos gyermek ideiglenes elhelyezése nevelıszülıkhöz

Gyámhatóság TEGYESZ Nevelıszülık

120

Az életutat jellemzı deviáns karrier átszövi a nı életét. Az ı esetében az intézményi szocializáció súlyos problémái jellemezték a gyermekkori fejlıdést. A családból történt koragyermekkori kiszakadás és az intézeti ártalmak hatására antiszociális viselkedés alakult ki nála, amely magatartás szocializációs problémákban és személyiség zavarban mutatkozott meg. A szeretettıl való megfosztottság és a gyermekkorban elszenvedett nevelıi bántalmazás elısegítette az én-védelemben a kifelé mőködı, mások ellen irányuló, romboló eszközök alkalmazását. Serdülıkortól látható az életútban, hogy a közösségi szabályoktól eltérı viselkedést többször büntették. A deviáns karrier következı

szakaszában

a kriminalitás

cselekményeit lehet

felfedezni.

Fiatal

felnıttkorban a nı pénz és lakhatási lehetıség hiányában lopásokból szerzett pénzt élelemre, majd elkövette a legsúlyosabb bőncselekményt, megölte az ıt bántalmazó hajléktalan férfit. A nevelıintézeti élet és a börtön ártalmak nyomot hagytak személyiségén, önkontrollra alig képes, feszültségtőrése minimális, hamar levezeti feszültségét, amihez a leggyakrabban alkalmazott eszköz a verekedés. A fiatal nı interperszonális kapcsolatait a férfiaktól való függés jellemzi az állami gondoskodás után. Férfiak, akik megverik, kihasználják, prostituálttá teszik. A férfi-nı kapcsolatokból elmenekült, ami szökésben, emberölésben öltött testet. A hajléktalanság azonban változatlan. A történetben szereplı nı soha nem élt saját vagy bérelt lakásban, hiszen amikor gyermek volt nevelıotthonban lakott, serdülıkorban utcai szálláshelyeken aludt, késıbb börtönlakó volt. Szabadulása után ismét a fedél nélküli élet szálláshelyein találjuk a hajléktalanságút térképen. Az életút az állami gondoskodásból hajléktalanságba, onnan börtönbe és ismét hajléktalanságba vezetett, ami után prostitúció következett, és elmenekülni onnan ismét a hajléktalanságba lehetett. A deviancia ebben az esetben egy olyan örvény volt, ami egyre lejjebb húzta ıt, és megállíthatatlannak tőnt. Mostani élettársa szintén állami gondozott volt gyermekkorában. Kapcsolatuk a hajléktalan szálláson alakult ki. Miután a fiatal nı várandós lett gyermekével, eljöttek a menedékhelyrıl, és elhelyezést kaptak családok átmeneti otthonában. Anita az intézményi életet hamar megszokta, a szabályokhoz alkalmazkodott, a segítséget elfogadta. A családok átmeneti otthona révén eljutott egy munkavállalásra felkészítı tréningre, azonban munkába állni nem sikerült. Anita pszichés problémái miatt a gyermek felügyeleti jogát élettársa kapta, ezért ırá hárul a jövedelmet jelentı munkavállalás a családban. Anita nem képes ennek eleget tenni. 121

Zita története Zita 37 éves, alacsony termető, törékeny nı. Éppen a számítógépen játszott, amikor felfigyeltem rá a melegedıben. Nehéz volt eldönteni róla, vajon hajléktalan-e, vagy segítıként van jelen a teremben. Az egyik hajléktalan férfi gyakran megszólította ıt, és a kettejük közötti közvetlen kommunikáció eldöntötte elıbbi kérdésemet. Zita állami gondoskodásban nıtt fel. Hajléktalanság élmények és költözések többször visszatérı események az életútban, amikor az asszony lakhatásból hajléktalanságba, késıbb ismét lakhatásba került, és így váltakozott a szálláshelyek elıfordulása attól függıen, kivel, hol és milyen körülmények között élt. Legutolsó lakásban töltött idıszaknak a férje részérıl a hőtlen megcsalás vetett véget. A házastársi megcsalás elıtt férje gyakran bántalmazta ıt és gyermekeit. Miután Zita elhagyta férjét, albérletben lakott rövid ideig, és ezután a gyerekekkel együtt egy fıvároshoz közeli barlangba költözött. Néhány hónappal késıbb gyermekeit nevelıszülıknél helyezte el a hatóság, és ezután egyedül maradt. Jelenleg a nı egy hajléktalanokból álló csoport tagja, akikkel közösen bérel lakást, de nem szeret ott lakni. A bérlıtársak férfiak, akik egymást szeretik, és így már nem olyan jó együtt lakni velük. A melegedıbe rendszeresen bejár, az éjszakákat rendszerint az utcán tölti. A hajléktalan útról készített térképen ebben az esetben, az életút-szakaszokban a születéstıl kezdve azoknak az életeseményeknek van jelentısége a hajléktalanná válásban, amelyek az állami gondoskodáshoz kapcsolódnak és az intézeti nevelkedés következményei. Az életesemények mellett a lakhatás serdülıkorral bezárólag, szintén a gyermekvédelmi elhelyezési formákat mutatja a térképen. Anyjától való nagyon korai elszakadás után az állami gondoskodás szinte kizárólagossá tette a lakhatásban és a kapcsolatokban a gyermekvédelem területén szóba jöhetı nevelıotthoni és nevelıszülınél történt lakhatást, valamint a nevelı személyekkel és a kortársakkal kialakított kapcsolatot. Az életútban a kamaszkorban jellemzı identitás keresés a szabályok alóli mentesülés lehetıségeinek kipróbálását is jelentette, amire a szökések mutatnak rá ebben az életút-szakaszban. Elszökni a gyermekvédelembıl egyenlı volt a hajlék nélküli helyzettel - Zita esetében is -, hiszen befogadó személy vagy biztonságos alternatív lakhatási forma hiányában az utcai szálláshelyen töltött éjszakák jelentették serdülıkorban az elsı hajléktalanság élményt a lány életében. Fordulópontot jelentett az életútban, amikor a lány 18. éves korában néhány hónapig anyja lakásában élt. A fiatal lány és az anya kapcsolata tele volt feszültséggel. A szülıgyermek kapcsolatban elmérgesedett viszony a lakás elhagyására, és anyjával kialakult kapcsolat megszakítására késztette a lányt.

122

Három hónap gyermekvédelmen kívüli lakásban történt lakhatás után, a fiatal lány utcai szálláshelyeken aludt

és kapcsolatai fıként hajléktalan szolgáltatásokhoz és

hajléktalanokhoz kötötték. A hajléktalanság térképen látható, hogy a lakhatást tekintve a következı fordulópont a munkavállalással következett be a nı életében. A munkajövedelem elegendı volt egy albérleti lakásra, amit igyekezett egyedül fenntartani. Zita ebben az idıszakban ismerkedett meg késıbbi férjével, akivel rövid együtt járási idıszak után házasságot kötött. A házasság nem hozott változást a lakhatásban, mivel a gyerekekkel kiegészült család albérletben lakott, amit a fiatal felnıtt lány keresetébıl tartottak fenn. A házasságban gyülekeztek a megoldatlan problémák. Az asszony férje nagyivó volt, akinek az alkohol mellett szenvedélyévé vált a játékgépek világa. A házasságban a férj szenvedélybetegsége és bántalmazó viselkedése állandó konfliktushelyzetet jelentett a párkapcsolatban. Az asszony harmadik gyermekét várta, amikor úgy döntött, hogy a gyermekekkel együtt elköltözik férjétıl. Ebben a helyzetben krízisszálláson talált menedéket néhány napra, ami ismételten a hajléktalanságot eredményezte a gyermekeit maga mellett tartani akaró asszonynak. Ezután a lakhatási helyzetben elıállt változás egy olyan alternatíva lett, ahol az asszony köztes megoldást választott a gyermekeivel való együttélésre. Zita saját lehetıségeit felmérve egy elhagyott barlangba költözött a gyerekekkel együtt, ahová nem sokkal késıbb férje is követte. A barlangszálláson élı nı megpróbálta rendezni férjével párkapcsolatát, azonban ez nem sikerült. A férfi durva viselkedése és szenvedélybetegsége nem változott. A család ebben az idıszakban egy segítı szolgálattól különféle adományokat kapott az „otthonos” életre, és a szolgálat mellett természetes támaszként barátnıje jelenlétét is maguk mellett tudták. A baráti kapcsolatból férje és a barátnı között szerelmi kapcsolat alakult ki, és ez a változás költözésre késztette. Az asszony gyermekeivel elhagyta a barlangszállást, és elköltözött a férjétıl. Ezután a gyermekek érdekében segítséget kért a gyermekvédelemtıl. A hatóság a gyerekeket nevelıszülıhöz helyezte el, akiket Zita havonta egyszer meglátogat. Az asszony rendszeres szociális jövedelemmel rendelkezik, amibıl albérleti díjat fizet. Zita jelenleg utcai hajléktalan, akinek egyetlen vágya a gyermekeivel való közös élet. A hajléktalanság út ebben az esetben tele van olyan próbálkozásokkal, amivel a hajléktalanná vált nı fıként gyermekei számára szeretett volna lakhatást kialakítani. A próbálkozások rendre sikertelenek voltak, és a hozzátartozói kapcsolatokban - elıbb az anyával, késıbb a férjjel - kialakult krízishelyzetek elıhívták a serdülıkorban kipróbált fedél nélküli életet.

123

2. Hajléktalanút-térkép

„Mielıbb lakáshoz jutni és a gyerekeket elhozni.”

1

Zita 37 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemıkor kisgyermekkor

Anyja 15 éves volt, amikor megszülte ıt. Csecsemıkorában állami gondozásba kerül.

Kamaszkor

Sokszor elszökik az intézetbıl vagy a nevelıszülıtıl. 1. hajléktalan élmény.

Lakhatási helyzet

Nevelıotthon. Nevelıszülı háza

Kapcsolat szolgáltatással/ személlyel

GYIVI Nevelıotthon Nevelıszülık

Utcai szállás

Kortárskapcsolatok

Visszaviszik, vagy magától visszamegy a GYIVI-be.

Nevelıotthon

GYIVI Nevelıotthon

18 éves korában kikerül az intézetbıl. 3 millió forintot kap az államtól. Anyjához költözik.

Anyja háza

Anyja

Utcai szállás

Nappali melegedı Hajléktalanok.

Albérlet

Kórház, mint munkahely

3 hónap alatt elfogyott a pénz. Anyjával való kapcsolata konfliktusos.

Ellentmond anyjának, aki kiadja az útját. Bp-re utazik. 2. hajléktalan élmény.

Kórházban dolgozik, takarító, majd segédápoló.

124

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/ személlyel 2

Fiatal felnıttkor Megismerkedik a férjével. Házasságot kötnek.

Albérlet

Férj

Két gyermek születik, amíg albérletben laknak.

Férje nagyivó, játékgépezik, és rendszeresen bántalmazza ıt.

3. gyermekével várandós, amikor költözik az albérletbıl, elhagyja a férjét.

Aggódik, hogy állami gondozásba veszik a gyerekeket, ezért beköltözik egy barlangba a gyerekekkel, ahová a férje követi. 3. hajléktalan élmény.

Felnıttkor

Krízisszállás

Gyerekek Krízisszállás

Utcai szállás (Barlangszállás)

Gyerekek Férj M. M. Szeretetszolgálat

Férje viselkedése nem változik, bántalmazza a gyerekeket és ıt.

Férj

Barátnı

Barátnıje elszerette a férjét. Utcai szállás (Barlangszállás)

Gyerekek

Eljön a barlangból a gyerekekkel. Segítséget kér a TEGYESZ-tıl.

TEGYESZ

125

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/ személlyel 3

Állami gondozásba kerülnek a gyerekek

Utcai szállás

Havonta egyszer találkozik a gyerekeivel.

TEGYESZ

Nevelıszülık Gyerekek

Baleseti járadékból él, munkahelyi balesetbıl kifolyólag állapították meg.

Négy hajléktalan férfival együtt albérletbe költözik.

Albérlet

Hajléktalan férfiak Nappali melegedı

Nem szeret az albérletben lakni, mert a lakótársak homoszexuális kapcsolatban élnek.

Gyakran tölti az éjszakákat az utcán, éjszakai buszjáratokon. Nappal a melegedıben tartózkodik.

Nappali melegedı

A hajléktalanút ebben az esetben az állami gondozásból a hajléktalanságba vezetı közvetlen útról szólt. A hajléktalanságot elıidézı fıbb életesemények a biztonságot nyújtó család és interperszonális kapcsolatok hiánya gyermekkorban, és késıbbi életszakaszban a kapcsolatok erodálódása, konfliktusok a házasságban, stabil és tartós lakhatás hiánya felnıttkorban, visszatérı hajléktalanság élmények a kritikus életesemények idején. A fenti térképen megjelenı szolgáltatások a gyermekvédelmet és a hajléktalan ellátást mutatják. Az elıbbi a gyermekek családból történt kiemelésekor és a szülı – gyerek kapcsolattartásban jelentkezett, az utóbbi serdülıkortól kezdve szerepet játszik a szükségletkielégítésben.

126

VI.2.2. Családtag bántalmazta Ildi története Egy halk szavú, kedves arcú és megtört asszony ült le velem beszélgetni. Ildi halkan beszélt, szégyellte magát, és ahogyan története feltárult elıttem, megértettem ennek okát. Ez az asszony nyolc évig bántalmazó férj mellett nevelte két gyermekét, akiknek vele együtt naponta volt veszélyben az élete. Az ı története feleségbántalmazásról, gyerekszenvedésrıl és menekülésrıl szólt. A hajléktalan út térképen a gyermekkor nem jelzett olyan problémát, amibıl sejteni lehetne a traumákkal teli életutat. Az asszony nyugodt gyermekkorról beszélt, amiben szülei szeretetre és becsületes életre nevelték. Gyermekkori családjában az értékeket fıként a vallás jelölte ki. Ildi kétszer ment férjhez, és mindkét férjével való házassága zátonyra futott. Az asszony elsı házasságában a társkapcsolat problémája szexuális eredető volt, mert a férfi nemi kívánságait nem kedvelte az asszony. A válásra az elsı gyermek születése után hét évvel került sor. A válás a lakhatásban és a családi kapcsolatban is változást hozott számára, mivel volt férje szüleinek lakásából hazaköltözött a szülıi házba. Férjétıl való válás a gyermekétıl való különélést is jelentette egyben, mert a kislány apját és annak szüleit választotta anyja helyett. A családi életben és a lakhatásban bekövetkezett fordulat után az asszonyt pszichiátriai betegséggel rendszeresen kórházban kezelték, ahol megismerkedett második férjével. Az asszony rövid ismeretség után házasságot kötött a férfival. A kapcsolatban a férfivel való közös sors élménye volt az érzelmi közeledés meghatározó momentuma, ugyanis a férfi megismerkedésük elıtt nem sokkal hagyta el alkohol beteg feleségét. Az újraházasodás lehetısége mindkettıjüknek egy közös élet reményét jelentette, és a házasság elsı éve valóban problémamentesnek látszott. A második férjjel kötött házasságban az együttélés albérletben kezdıdött, minthogy önálló lakással nem rendelkezett egyik házasfél sem. A hajléktalan út térképen látható, hogy a második házasságban kialakult drámai fordulat az elsı közös gyermek születése után következett be. Az asszony „gyes szindrómában” szenvedett, és férje gondoskodott az újszülött gyermekrıl. A szerepek felcserélıdését a férfi megváltozott viselkedése tette egyértelmővé. A férj naponta részegségig fogyasztott alkoholt, ami bántalmazó viselkedéssel járt együtt. Az erıszak áldozata a feleség és a gyermek volt. A feleség rendszeresen járt pszichiátriai gondozóba, míg a férj alkalomszerően vett részt alkoholelvonó kezelésen. Az alkohol absztinencia idején a bántalmazás szünetelt, ami késıbb a férfinél az alkoholivás újrakezdésével folytatódott.

127

Az asszony két gyermeket szült a házasságban, akikkel együtt mindennap átélte férje szenvedélybetegségét és agresszív viselkedését. A férfi bántalmazó viselkedésével félelmet, fájdalmat és állandó fenyegetettség érzetet keltett a családtagokban, a feleséget és a gyerekeket védelmezni próbáló környezetben. Az asszony számos esetben szenvedett el súlyos ütéseket a testén, és próbálta óvni gyermekeit. A gyermekek veszélyeztetettsége miatt a gyámhatóság több alkalommal indított eljárást. Kétszer védelembe vétel történt, aminek következménye lett a gyerekek kiemelése a családból. A hajléktalansághoz vezetı úton a gyerekek kiemelése a családból újabb fordulatot jelentett. Ezután az asszony elköltözött férjétıl, és ismerısöknél talált ideiglenes szállást, amit néhány hét múlva a nagyvárosba költözéssel hagyott el. Az asszony albérletet keresett és munkába állt egy rehabilitációs foglalkoztatást végzı vállalatnál. Gyermekeivel kapcsolatot tartott, akik nevelıszülıkhöz kerültek. Amikor rendezıdni látszott az asszony élete, akkor a férj felbukkanásával elkezdıdött a mindennapos zaklatás idıszaka. A férfi arra számított, hogy az asszonyt a gyerekek hazakerülésének reményét felébresztı gondolattal visszahívhatja, ezért késznek mutatkozott a változásra, a közös élet újrakezdésére. A férj megkereste az asszonyt, akinél kezdetben szép szóval, késıbb bántalmazással akarta elérni az együttélés folytatását. Amikor az asszony albérlete és élete egyaránt veszélybe került, úgy döntött a férj újabb bántalmazásának elkerülésére - az éjjeli menedékhelyen tölt néhány éjszakát. Az intézmény és a szállólakók jelentették a védelmet a bántalmazó férjjel szemben, aki rendszeresen kereste az asszonyt a szállón. A nı élettársi kapcsolatot kezdett egy hajléktalan férfival. Az asszony az új párkapcsolatban egyértelmően oltalmat várt, amit az élettárstól megkapott. Számos alkalommal elıfordult, hogy a férj közeledését az asszonyhoz az élettárs testi erıvel hárította el. A történetben szereplı nı számára a hajléktalanság az életet jelentette, mivel a hajléktalantárs és a hajléktalanok számára fenntartott szolgáltatások megvédték ıt a férj agresszív viselkedésétıl. Ekkor az asszony elég erıt érzett magában ahhoz, hogy elváljon a férjétıl, azonban erre mégsem került sor. A férfi súlyos betegségben meghalt, mielıtt a bíróság tárgyalta volna a válópert. Az asszony igazi védelmet a hajléktalanságban talált, és a bántalmazás a férj halálával fejezıdött be. Nem sokkal ezután szakított élettársával, ahogyan mondta, a férfi nem akarta gyermekeivel a kapcsolatot. Hajléktalanságában egyetlen vágya, hogy legyen egy olyan lakása, amit képes fenntartani, és ahol a gyermekeivel élhet nyugalomban.

128

3. Hajléktalanút-térkép „Életünket egy rossz házasság tönkretette.”

1

Ildi 46 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/ személlyel

Csecsemı-és Kisgyermekkor

„A Biblia tanítása szerint neveltek fel.”

Szülıi ház

Szülık és 3 testvér

Kamaszkor

Férjhez megy és megszületik 1. gyermeke.

Férje szüleinek háza

Férj Gyermek

Fiatal felnıttkor Problémák a házaséletben, a szexualitásban.

Hét év házasság után elvált a férjétıl.

Szülıi ház

Szülık

Gyermeke volt férjénél és anyósánál marad.

Felnıttkor

Kórház Pszichiátriai betegség miatt kórházban kezelik. Betegtárs/barát. A kórházban megismerkedik egy férfival, akihez kötıdik érzelmileg.

Házasság Házasságot köt a kórházban megismert férfival. 2. házasság

Albérlet lakóhelyén

129

2. férj

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/ személlyel 2

Elsı közös gyermek születése

Albérlet lakóhelyén

Férj Gyermek

Férje viselkedése az elsı gyerek után megváltozott. Naponta részegségig iszik alkoholt, és ilyenkor bántalmazza ıt és a gyermeket. Kórház

Pszichiátriai betegsége aktív, kezelésre jár.

Második közös gyermek születése. A bántalmazás folytatódik.

Férj Gyermekek

A feleségbántalmazás az alkoholelvonó kezelések idején marad abba. Férje rokkantnyugdíjas, nagyivó és agresszív.

Súlyos sérüléseket szerez a bántalmazások miatt

Orvos Rendırség

Rendszeresen menekül a gyerekekkel a bántalmazó férj elıl.

Szülık Szomszédok Fıbérlı

A férj brutalitása miatt veszélyeztetve vannak a gyerekek.

Gyermekjóléti Szolgálat Gyámhatóság

130

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Kiemelik a gyerekeket a családból

Elhagyja a férjét. Ismerısök átmenetileg befogadják.

Férje visszacsábítja a párkapcsolatba. A gyermekeit szeretné visszakapni.

Gyerekek Nevelıszülık

Ismerısök lakásai

Ismerısök

Albérlet a városban (Nyh.)

Fıbérlı Férje

Munkát vállal egy Rehabilitációs Vállalatnál

Munkahely

Férje pénzt követel az alkoholfogyasztásra. A bántalmazás folytatódik. Otthagyja a munkahelyét. Egyik este elmegy aludni a hajléktalan szállóra. 1. hajléktalan élmény

Férj

Éjjeli menedékhely

Férj

Néhány nap múlva elköltözik az albérletbıl. A költözéskor is bántalmazta a férje.

Élettársi kapcsolat egy hajléktalan férfival, aki megvédi férje zaklatásaitól.

Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely Nappali melegedı

Éjjeli menedékhely

Férje súlyos beteg és meghal. Gyerekeivel havonta egyszer találkozik.

Élettárs

Gyerekek

Élettársi kapcsolat véget ér. Gyerekek

Egyedül van.

131

3

A hajléktalanút ebben az esetben, két házasságban kialakult konfliktusok sorozatáról szólt, amibıl a megmenekülés lehetıségét a hajléktalanság jelentette. A házastársi kapcsolatban kialakult deviáns viselkedési elemek a második férj részérıl a feleség és a gyermekek terrorizálásában és a fájdalomokozásban öltöttek testet. Az asszony többszörös függıségi helyzetben élt második házasságában: önálló jövedelemmel nem rendelkezett, férje nyugdíjából és a gyerekek után járó támogatásokból éltek; a család saját lakással nem rendelkezett, a férj nyugdíjából fizetett albérlet jelentette az otthont, ahol a nyugodt élet feltételei az alkoholivó, bántalmazó férfivel való együttélésben hiányoztak; a férj nem engedte az asszonyt dolgozni, rokonait félelemben tartotta, és ezzel elszigetelte ıt a külsı támogató kapcsolatok lehetıségétıl. A biztonságos lakhatás a gyermekkorral elmúlt az asszony életében. A házasság számára lakhatás szempontjából a férfiaktól való függıséget és a kiszolgáltatottságot jelentette, ahol a sok szenvedés ellenére, neki a gyermekei jelentették a szeretetkapcsolatot és az erıt a bántalmazás elviseléséhez. A térképen látható, hogy a természetes védıháló a bántalmazóval szemben próbálta megvédeni az asszonyt, ami több-kevesebb sikerrel járt. Szolgáltatásként és hatóságként jelentkezett a gyermekvédelem, és a beavatkozás eredménye a gyerekek kiemelése volt a családból a férj gyerekeket veszélyeztetı, bántalmazó cselekménye miatt. Az asszony menedéket a hajléktalan ellátásban talált, ott ahol a melegedı, a szálláshely igénybevétele és a sorstársakkal kialakult kapcsolat jelenti az életet az asszony számára.

Aliz története

Aliz egy halk szavú, mosolygós asszony, aki szívesen beszélt életérıl. Minden mondat végére elhalkult a szava, és szégyenlısen mosolygott, mintha bocsánatot kért volna, mindazért, amit elmesélt. Az asszony alacsony termete és befelé forduló személyisége mögött egy sokat szenvedett nı története húzódik meg. Kislánykorában apja alkoholizmusától és bántalmazásától szenvedett. Iskolás volt, amikor az orvosok elıször mentették meg életét. Aliz idegrendszerével sok probléma van, többször kezelték pszichiátriai osztályon. A nı élete csupa fájdalom, amire többször visszautalt az interjúban. Gyerekkori betegség miatt kimaradt az iskolából, és nem tudta befejezni az általános iskolát. Az élet megpróbáltatásai ezután következtek. Serdülıkorban kötött házasságot, és a férje mellett nem volt jó élete. 132

Aliz férje, majd a válás utáni új párkapcsolatban élettársa bántalmazta ıt. Négy gyermeke a családi élet problémái miatt állami gondoskodásba került. Egyszer még börtönben is volt, ahol egészsége jelentısen megromlott. Aliz börtönbüntetést kapott kiskorú gyermeke veszélyeztetése miatt. Ebben az idıszakban bántalmazó élettársával lakott, aki a beteg gyermeket nem engedte orvoshoz vinni. A gyermek súlyos állapotba került, aminek következménye az asszony felelısségre vonása volt. Az asszony gyermekeihez és édesanyjához kötıdik érzelmileg. Gyermekei közül kettı fogyatékkal élık lakóotthonában él, míg a másik két gyermeke az ország távolabbi településén. Férje halála után a hagyatéki tárgyaláson találkozott velük. Szeretne felnıtt gyermekeihez közeledni, és velük közös lakásban élni. Fontos bizalmi kapcsolat számára a hajléktalan barátnı és a férfibarát, akikkel közösen tölti el az idıt a szállón és a melegedıben. A következı oldalon található hajléktalanság út térképen kiemelkedık a férfiak agresszív viselkedésérıl szóló életesemények a hajléktalanság elıtti életszakaszokban. Apja, férje és késıbb élettársa magatartásában jellegzetes elem az alkoholivás és a nık bántalmazása. A vele közös háztartásban élı férfi durva bánásmódjától megszabadulni egy másik férfival való kapcsolatban tudott. Minden együttélés végén a kör bezárult, és egyben elkezdıdött, mivel a nı minden társkapcsolatában visszatérı elem a férfiak deviáns viselkedése a hajléktalanságot megelızı életút-szakaszokban. A hajléktalanság út térkép jól mutatja azokat a kríziseket és konfliktushelyzeteket a nı életében, amelyek közvetlenül szerepet játszottak a hajléktalanná válásban. Az életútban a férfiak részérıl visszatérı agresszív viselkedés, az asszony állandó függelmi helyzete a férfi-nı kapcsolatokban és a lakhatásban, a társkapcsolatok válsághelyzetei és a támogató kapcsolatok hiánya, mind hozzájárult a hajléktalanság elıidézéséhez. A lakhatás formáiból a nı függelmi helyzete rajzolódik ki. A szülıi ház után elıbb férje házában élt, és késıbb a férj helyébe lépett élettárs háza volt az otthona. Saját lakást és önálló életvitelt nem jelez a hajléktalanság út térkép. Intézményi lakhatás a börtön volt életében a hajléktalanságot megelızıen. A térképen látható, hogy az elsı hajléktalanság élmény után az asszony intézményi lakhatásba került egy idısotthonban. A lakhatásnak ez a formája átmeneti volt az asszony életében, mivel a szabályokhoz való alkalmazkodás nehezen ment a börtönévek után, és nem viselte el az alkalmazkodás kényszerőségét. Az egyik lakótárssal kialakult konfliktus vetett véget az intézményi lakhatásnak. Az asszony szállása az éjjeli menedékhely, és rendszeres kapcsolata van hajléktalanokkal és a szolgáltatásokat nyújtó szakemberekkel.

133

4. Hajléktalanút-térkép

„İ tett nyomorékká, és inkább ezt választottam.”

1

Aliz 45 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Csecsemı és kisgyermekkor

Apja rendszeresen bántalmazta az anyját.

Szülıi ház

Állami gondozásba kerül testvéreivel együtt 8 éves korában.

Nevelıszülı háza

Szülık és 10 testvér

GYIVI Nevelıszülık családja

Pszichiátriai betegséggel kezelik.

Kórház

Kamaszkor Apja meghal. Hazakerül anyjához.

Anyja és a testvérek.

Állami gazdaságban dolgozik.

Munkahely

Megismerkedik a késıbbi férjével.

Fiúbarát.

Férjhez megy 18 éves korában.

Fiatal felnıttkor

Anyja háza

Férje háza

Férje

Férje

4 gyermek születik.

Gyermekei

Férje nagyivó és rendszeresen bántalmazta ıt.

Felnıttkor

Gyermekeit állami gondozásba veszik.

Gyámhatóság GYIVI

134

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel 2

Különválik a férjétıl.

Szülıi ház

Súlyos sérüléseket szenved el a bántalmazás miatt. Kórházi kezelés. Megismerkedik egy férfival. Élettársi kapcsolatot alakít ki vele.

Anyja

Kórház

Élettárs háza

Élettárs

Élettárs

2 gyermek születik.

2 gyerek Élettársa gyakori bántalmazásától szenved.

Élettársa nagyon féltékeny, és nem engedi orvoshoz vinni a gyereket.

Aliz börtönbüntetést kap a gyermek veszélyeztetése miatt.

Börtön

Gyerekek állami gondozásba kerülnek.

Börtön után visszamegy élettársához.

Börtön

GYIVI Gyámhatóság

Élettárs háza

Élettárs

Élettársa súlyosan bántalmazza, ezért az élettárs börtönbe kerül.

Szívinfarktussal kezelik.

Kórház

135

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel 3

Elköltözik az élettárs házából. 1. hajléktalanság élmény.

Utcai szállás

Idısek otthonában kap elhelyezést.

Idısek otthona

Utcai szociális munka

Idısek otthona

Konfliktus egy lakóval az otthonban.

Éjjeli menedékhely

Kitiltják az otthonból. 2. hajléktalan élmény.

Éjjeli menedékhely Nappali melegedı

Barátnı. Idıs férfi barát.

Hajléktalan intézményben tölti el a napokat.

A kapcsolatok alakulásában elmondható, hogy Aliz a próbálkozásai többfelé elindultak elıször a bántalmazótól való elválásban, majd a fedél nélküli létbıl történı kiútra. Aliz életútjában a családi problémákra reagáló szolgáltatást nem találtam. Az asszony utcai hajléktalanságban él, amikor az utcai szociális munka közvetíti ıt idısek otthonába, ahonnan néhány hónap múlva távozik, és újra fedél nélküli a hajléktalan ellátásban. Társas kapcsolatai a fedél nélküliekhez kötik ıt, akikkel a menedékhelyen és a nappali melegedıben találkozik.

136

VI.2.3. Hozzátartozói kapcsolatban kialakult válsághelyzet Klári története Klárival elızı este az utcai munkások beszélték meg az interjút. A nı élettársával a sziget szívében aludt két fa ágára kihúzott ponyva alatt. Csak annyi holmijuk van, amit reggel megfognak, és magukkal visznek. Hozzájuk tartozik egy macska, amirıl gondoskodnak, és számon tartják a vele történteket. Amikor megérkeztem az utcai szociális munkásokkal az asszony a padon feküdt takarók alatt, és élettársa a szemközti padon aludt. Klári a bemutatkozás után hamar ráállt az interjúra. Sötét volt már, és az esı is szemetelt, amikor elkezdtük az interjút. Klári életében a hajléktalanság közvetlen elızménye a férjével kialakult házassági probléma volt. Jelenleg hajléktalan élettársával jól megvan, szükségük van egymásra. Az asszony alkalmanként eljár dolgozni, takarítást vállal, és elfogadja azokat az adományokat, amit az emberek adnak. Klári gyermekkora a szülıi házban telt el, ahol az anyja mellett nevelkedı lányon kívül a nevelıapa és a szülık közös gyermeke alkotta a családot. Az elsı jelentıs fordulópont az életútban, amikor az asszony 14 éves korában, a serdülıkor elején élt át nemi erıszakot. Az abúzus elkövetıje a mostoha apa volt. A nevelıapát a bíróság szabadságvesztésre ítélte, azonban ez sem tartotta vissza a lányt attól, hogy elhagyja anyja házát. Az erıszakból az út az elsı hajléktalanság élményhez vezetett. Majd néhány hét múlva hazament, és a gyámhatóság nevelıotthonban helyezte el ıt. A családi élet és az erıszak trauma hatására a nevelıotthoni életbıl minél hamarabb szabadulni akart, ezért 16 éves korában egy rövid párkapcsolati idıszak után házasságot kötött. A házassággal jogilag nagykorú lett és szabad, ami után intézmény és szülı nem szólhatott bele életének alakulásába. A konjugális család fejlıdésében a házasság kötés után három gyermek születése jelentette a következı szakaszt. A gyermekek születésekor az asszony a serdülıkor utolsó harmadában járt. A házaspár közös életét a férj anyjának „lakásában” kezdte egy alagsori pincében, ahol két generáció számára nem volt elegendı hely az élethez. A gyermekek mellett az asszony dolgozott, és eltartotta a családot. A férj rendszeresen bántalmazta ıt, ilyenkor anyja házában keresett menedéket maga és gyermekei számára. A bántalmazásnak a házasság felbontása vetett véget, a nı fiatal felnıttkorában. A válás fordulatot hozott a lakhatásban, mivel a férj anyjának

házából

gyermekeivel

együtt

édesanyja lakásába költözött,

kisgyermekkora óta érzelmileg erısen kötıdött.

akihez

Az asszony ebben az idıszakban

megismerkedett egy férfival, akinek élettársa lett. Mivel gyermekeit nem tudta bevinni a kapcsolatba, ezért ık nem sokkal ezután állami gondozásba kerültek. 137

Az új társkapcsolat a lakhatás megváltoztatására késztette ıt, és a szülıi házból albérletbe költözött a férfival. A néhány évig tartó élettársi kapcsolatot egy új házasság követte a nı életében. Az asszony második férjével és a házasságba született két gyermekkel együtt szintén albérletben lakott. A hajléktalanságot elıidézı életesemények között jelentısége van a börtönben töltött hónapoknak. Az asszony egy szabálysértési ügy miatt szabadságvesztés büntetést kapott, amit letöltött. A börtön miatti távollét a férjet hőtlenségre indította, ami az asszony tudomására jutott szabadulása után. A házassági krízis kezelésének módja az asszony részérıl az elköltözésben realizálódott, amikor eltávozott az albérletbıl, elhagyta férjét és gyermekeit. A házasságtörés következtében kialakult lakásvesztéssel a hajléktalanságba vezetett az út. Az asszony kezdetben utcai szálláshelyeken aludt, és igénybe vette a hajléktalanok számára biztosított szolgáltatásokat. Nem sokkal ezután megismerkedett egy hajléktalan férfival, akinek élettársa lett. Jelenlegi párkapcsolatában az asszony elvárása a férfitól a védelem és a szeretet. Hat éve, hogy állandó utcai szálláson alszanak a szigeten, napközben kukáznak, hulladékot győjtenek, az így szerzett pénzt magukra költik. Az asszony a volt férjekkel nem tart kapcsolatot, öt gyermeke közül az egyik alkalmanként meglátogatja ıt a szigeten. Legfıbb vágya, hogy legyen tetı a fejük felett és boldogság a kapcsolatban. A történetben szereplı asszony fıként kapcsolati konfliktusokból eredı krízishelyzetekben veszítette el a lakhatás lehetıségeit. A hajléktalanság út térkép mutatja, hogy ebben az esetben a serdülıkorban elszenvedett szexuális erıszak jelentıs mértékben hozzájárult a biztonságos lakhatás elveszítéséhez és az emberi kapcsolatokba vetett bizalom megrendüléséhez. A hajléktalansághoz elvezetı úton fordulópontot jelentı életesemény volt a serdülıkori szexuális erıszak, szökés a szülıktıl és késıbb az intézetbıl, a fiatalon megkötött házasság, a férj bántalmazó viselkedése, majd válás után az új házasságban a kapcsolat felbomlása. A nı történetében elıkerült kríziseket menekülés kíséri. Menekülés serdülıkorban a szülıi házból, késıbb a bántalmazó férj elıl, és végül a házassági hőtlenséget elkövetett férjjel való kapcsolatból a hajléktalanságba. A kapcsolatok egészen a válásig a családtagokhoz kötötték Klárit. A nı rendre egyedül próbálkozott a családi problémák megoldásával, és amikor ez nem sikerült, akkor vége lett a társkapcsolatnak. A menekülés kikötıi: utcai hajléktalanság, majd új párkapcsolat és lakásban él, ismét utcai szálláshelyen alszik, és ezek váltakozó ismétlıdése az életútban.

138

„Szoktam mondani, ha kibírom a holnapi napot, akkor túlélem az egészet.”

5. Hajléktalanút-térkép 1

Klári 48 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemıkor kisgyermekkor

Anyjával, mostoha apjával és testvéreivel él családban Bp-en.

Kamaszkor

Lakhatási helyzet

Szülıi ház

14 éves korában mostoha apja szexuális erıszakot követ el ellene.

Kapcsolat szolgáltatással/személlye l Anya, mostoha apa, 2 testvér.

Mostoha apa

Elszökik otthonról, csavarog.

Utca

Haverok, ismerısök.

Állami gondozásba kerül.

Nevelı otthon

GYIVI Nevelı otthon

15 évesen megismerkedik egy fiúval, párkapcsolat alakul ki.

16 évesen férjhez megy, és kikerül az állami gondozásból.

Fiúbarát

Férj anyjának lakása

3 gyermeke született a házasságban.

Férj és az anyja.

Férj és az anyja. 3 gyermek Édesanyja

Fiatal felnıttkor A gyerekek mellett dolgozott, és eltartotta a családot. Férje nem dolgozott. Férje rendszeresen bántalmazza.

Anyja lakása a menedék

Édesanyja.

Elválik a férjétıl, gyermekeivel elköltözik.

Anyja lakása

Anyja és gyermekei

139

Életszakasz

Életesemények

Élettársi kapcsolat egy férfival. Gyermekei állami gondozásba kerülnek. Felnıttkor

Megismerkedik 2. férjével, akivel összeházasodik.

Lakhatási helyzet

Albérlet

Élettárs

Albérlet

2. férj

2 gyermek születik a házasságban

Szabálysértés miatt 1 év elzárást kap, amit letölt.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

2

2. férj és a két gyermek

Börtön

2. férj és a két gyermek

Az elzárás idején a férje megcsalja ıt.

Elválik a 2. férjétıl, a gyerekek ott maradnak. Eljön a lakásból. 42 éves. Hajléktalanság.

Egyedül van, hideg idıben a szállón alszik.

Élettársi kapcsolat egy hajléktalan férfival.

Utcai szállás

Melegedı

Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely Melegedı

Utcai szállás

Élettárs Utcai szociális munka

Gyerektartás nem fizetése miatt közérdekő munka

Bíróság Munkaadó

Kukázik, alkalmi takarítást vállal.

Élettárs Utcai szociális munka

140

Családmegtartó kapcsolatot és szolgáltatást nem találtam az életútban. Az asszonyt a nehéz helyzetekben anyjához főzıdı erıs kapcsolata segítette, hiszen ı volt, aki befogadta és védelmezte az asszonyt. Az anya halála után nem maradt támogató kapcsolat a nı életében, ami a lakhatás teljes elvesztését jelentette számára. Jelenleg a hajléktalanságban kialakult társkapcsolat jelent védelmet neki, és a fedél nélkülieknek mőködı szolgáltatások jelentkeznek támogató kapcsolatként.

Aranka története

Aranka hosszú, fekete hajú, mélybarna szemő cigányasszony. Miután hallotta, hogy interjú alanyt keresek a szállón, azonnal ajánlotta magát. Tekintetébıl látszott, İ bizony beszélni szeretne. „Újságozok” – mondta magáról a bemutatkozás elıtt. Az újságozás, a Fedél nélküli hajléktalan újság árusítását jelenti. Hívó szó volt ez a figyelmem felkeltésére. Aranka a beszélgetés alatt végig nyitott volt, és gördülékenyen beszélt életérıl. Gyermekkorában „vándorolt” Baranya és Szabolcs megye között, ahol az apja és anyja családja élt. Aranka szülei nagyivók voltak, és valami okuk mindig volt a gyermekverésre. Szülei kilenc éves korában elváltak, és ı az apjával elköltözött Pécsre. Sokat vigyázott testvéreire, azonban ha nem a szülı elvárása szerint cselekedett, apja veréssel büntette. Egy ilyen alkalom után elköltözött anyjához az ország keleti részébe, és onnan vált hajléktalanná. A serdülıkorú lány 16 éves korában anyja házában élt, ahol mostoha apja szexuális erıszakolt követett el ellen. A cselekmény után a mostoha apa börtönbe került, és a lány elindult Budapestre. Késıbb sem volt szerencséje a férfiakkal, sokszor bántották veréssel. Néhány hónapja egyedül van, mert elege lett a férfiakból. Az újságot Budán árulja, a Déli pályaudvar közelében állandó helye van. Az újságvásárlókat adományozónak nevezi, mert vannak, akik odaadják a pénzt, és nem viszik el a lapot. Ha jól megy az újság, vagy adakozóak az emberek, akkor napi 1.500 Ft összejön, amit élelemre költ. A pénz mellett az adakozóktól ruhát és élelmet kap.

141

„Megmondtam, hogy egyetlen egy férfi sem kell nekem lakásképpen.”

6. Hajléktalanút-térkép

Aranka 42 éves, hajléktalan útja

1

(A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemı-és kisgyermekkor

Szülei nagyon sok alkoholt ittak, és verekedtek.

Kisiskoláskor

9 éves korában szülei különválnak. Apjával Baranyába költözik.

Lakhatási helyzet

Szülıi ház (Szabolcsban)

Szülık és 1 testvér

Apja háza

Apja, nagyapja.

Apja megházasodik, két testvére születik Kamaszkor

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Apja, mostohaanyja, testvérei és nagyapja.

Sokszor vigyáz kisebb testvéreire, és ha valamit nem jól csinál, az apja megveri, a nagyapja megvédi. 16 évesen otthagyja apját és visszaköltözik anyjához Szabolcsba.

Anyja háza

Anyja élettársa szexuális erıszakot követ el ellene, anyja tudomásával.

Anyja és anyja élettársa

Anyja

Anyja élettársa börtönbe kerül az erıszakos cselekményért. Megismerkedik egy férfival, akivel élettársi kapcsolatban él.

Élettárs

Fiatal felnıttkor 2 gyermek születik.

Élettársától különválik, mert gyakran bántalmazta ıt.

Élettárs Gyerekek

142

2

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Anyjával rossz a kapcsolata, kukázásból, fémhulladékgyőjtésbıl él.

Utcai szállás (Szabolcsban, Nyh)

26 éves, amikor ismét apjához akar költözni, útközben Bp-en kirabolják.

Utcai szállás, Bp.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel Gyerekek

Apa

Egyik gyermeke Aranka apjához kerül, a másik nevelıszülıhöz.

GYIVI, nevelıszülı

Felnıttkor Megismerkedik egy hajléktalan férfival, akivel házasságot köt, gyermekük születik.

Férj Gyermek

GYIVI, nevelıszülık.

A gyermek nevelıszülıkhöz kerül.

Férj

Férje bántalmazza ıt, ezért elválik tıle. Utcai szállás Egyedül van a hajléktalanságban.

Éjszaka gyakran fél az utcán, mert meglopják, kirabolják.

Éjjeli menedékhely

Fedél nélküli újságot árulja minden nap, megszokott helye van.

Hajléktalan intézmények: éjjeli menedékhely, ANTSZ közfürdı

Újságot vevık, adományozók.

Vannak emberek, akik pénzzel, mások élelemmel, ruhával segítik.

143

A hajléktalanút-térképen látható, hogy Aranka a serdülıkor idıszakában vált hajléktalanná. Huszonöt éve hajléktalan, mondta a beszélgetés elején. Az ı története gyermekkorban a szülık közötti vándorlásról, a szeretet nélküli kapcsolatokról és a bántalmazásról szól. A szülık rossz házasságában, mint gyermek elszenvedte szülei alkoholizmusát és durva, bántalmazó viselkedését. A szülık válása után sem lett jobb az élete, elıbb apja, késıbb anyja mellett folytatódott szeretet nélküli élet. A szülık, beleértve mindkét helyen a mostohaszülıket is, kihasználták gyermeki védtelenségét, és bántották. Serdülıkorban a mostoha apa szexuális vágya feléje fordult, akinek erıszakos cselekményét kellett elviselnie. A hajléktalanság útja ekkor már nyitva volt. Sem apja, sem anyja családja nem jelentett fizikai és érzelmi biztonságot számára. Próbálkozott élettársi kapcsolatban férfival együtt élni, azonban a férfi ı ellene irányuló brutális cselekményeit nem viselte el, ezért elszökött a kapcsolatból, és a fıvárosban kereste a boldogulás lehetıségét. Két gyermeke született, akik állami gondozásban nıttek fel. Fiatal felnıttkorban vált teljes mértékben hajléktalanná. A hajléktalan életben házasságot kötött. Férje rendszeresen bántalmazta, ezért elvált tıle. Jelenleg egyedül él. A hajléktalanút-térképen kisgyermekkortól követhetı nyomon a családból való kiilleszkedés folyamata. Labilis családszerkezetre és pozitív érzelmeket mellızı szülıgyermek kapcsolatra utal a térképen a szülık deviáns viselkedése, a jobb élet reményében tett „vándorlás”, a gyereklány fizikai, lelki és szexuális bántalmazása. Az asszony elmondásában, élete olyan nehéz volt, hogy azt senkinek nem kívánja. Végignézve a hajléktalanságba elvezetı életeseményeket, a hozzátartozótól elszenvedett durva bánásmód minden életút-szakaszban elıfordult az asszony életében. A hozzátartozói kapcsolatokban a nıt rendszeresen bántalmazták és megalázták a férfiak. A függelmi helyzetekbıl hajléktalanság jelentett kiutat, ahol egyedül éli a mindennapokat. Az életútban támogató természetes kapcsolat az apai nagyapa volt, akivel gyermekkorában megszakadt a kapcsolata. Késıbb a családtagok deviáns viselkedése okozta a családtól való eltávolodást, a fedél nélküli élet kezdetét fiatal felnıttkorban.

Segítı

szolgáltatás

a

hajléktalan-ellátásban

jelentkezik,

alkalmanként igénybe veszi a menedékhely, közfürdı szolgáltatásokat.

144

a

nı

VI.2.4. Veszteség-élmény, mint pszichés krízishelyzet Vali története Vali a szociális munkás kérésére vállalkozott az interjúra. Az éjszakai szálláson már javában folyt a készülıdés a pihenésre: fürdés, ételmelegítés, vacsora, tévénézés, beszélgetés a bejárati dohányzónál. Ilyenkor mindenkinek van valami elfoglaltsága, amibe kezdetben nehéz feladatnak tőnt a beszélgetést beiktatni. A szociális munkás elıször Valit szólította meg, aki a dohányzó helyen hálóruhában cigarettázott. Vali késznek mutatkozott az interjúra, és az volt a kérése a szociális munkás felé, hogy figyeljen oda vacsorájának melegítésére. Azon a napon az orvosi szobában készítettem az interjúkat. Csupa fehér, rideg, ám melegen főtött helyiségben kaptam helyet, ahol Valival leültem beszélgetni. Az interjúalany magas, vékony testalkatú, erısen ıszülı hajú nı. Fiatal korában, mint gerelyhajító sportoló ért el eredményeket, amire ma már csak egyenes, vékony alakja emlékeztet. Az asszony többször elsírta magát interjú közben, amikor édesapja haláláról beszélt, amikor gyerekkori lakásuk emlékét felidézte, és amikor hajléktalanná válásáról kezdett beszélni. Vali pszichiátriai kezelés alatt áll, a beszélgetés elıtt néhány nappal kórházban volt, ahol gyógyszeres terápiát kapott. Az interjúalany kezdeti szőkszavúságát az aprólékosság váltotta fel, és életének egy-egy mozzanatát rendkívüli részletességgel mutatta be. Úgy tőnt, szívesen emlékszik vissza a hajléktalanság elıtti eseményekre. Már félórája tartott az interjú, amikor hangos kopogásra lettünk figyelmesek. Vali barátnıje kopogtatott, majd kihívta ıt, és figyelmeztette arra, hogy a vacsorájára senki sem felügyel, és így az tönkremegy. Vali sietve kiment a szobából, és késıbb sem jött vissza, mert a vacsora után nézett, és haragudott a szociális munkásra, aki nem tartotta meg korábbi ígéretét. Ezek után próbáltam rávenni ıt a folytatásra, de nem sikerült, elzárkózott. A felvett anyag a hajléktalanság történetének kezdetéig tartott, és nagyon sajnáltam, hogy nem ismerhetem meg a folytatást.

145

Eltelt egy hét, és visszamentem a szállóra új interjúkat készíteni. Megérkezésem után Vali volt az elsı, aki megszólított, és megkérdezte, befejezzük-e az interjút. Igen, mondtam, ha szeretné. Néhány perc múlva közösen elevenítettük fel a félbe maradt interjú részleteit. Most sikerült a végére érni. Mielıtt elmentem a szállóról, Vali bemutatta nekem barátnıjét, és ezzel befejezıdött az interjú.

A hajléktalanság út térképen az elsı traumatikus élmény csecsemıkorban érte az asszonyt. Édesanyja nem sokkal születése után elhagyta ıt, és apjára bízta nevelését. A gyermekkor az apa újraházasodásával kialakult családban telt, ahol Vali apját rajongásig szerette, boldog volt mellette és érzelmileg kötıdött hozzá. A gyermekkori szülıi lakás emléke ma is pozitív érzelmet vált ki benne, és vágyakozást a szülıi ház után. Az asszony élete apja halálával jelentıs fordulatot vett kilenc éves korában. Apja elhalálozása után a nevelıanya nem vállalta a gyermek nevelését, ezért állami gondoskodásba került. A vérszerinti szülık gyermekkorban történt elvesztésével, a nagyszülık jelentettek valódi családi kapcsolatot a serdülıkorban lévı lány számára, akiket gyakran meglátogatott, és ahol szívesen idızött késıbb is. A serdülıkor sikert és problémát egyformán hozott a lány számára. Atlétikai versenyeken ért el elıkelı helyezéseket, ami egy sikeres sportolói karrier lehetıségét rejtette magában. A problémák az intézeti életben alakultak ki, mert nehezen viselte el az intézményi szabályokat, ezért a lány gyakran elszökött a nevelıotthonból. Ilyenkor a nagyszülıi ház és a szülıi lakás jelentett menedéket, biztonságot számára. Ezeken a helyeken otthon érezte magát, és erıs kötıdést mutatott a hely és az ott élık iránt.

Az asszony 18 évesen kikerült az állami gondoskodásból, és munka mellett folytatta az atlétikát. Sportsikerei miatt szolgálati lakást kapott, amit keresetébıl tartott fent. Fiatal felnıtt korban kötött elıször házasságot, és megszülte gyermekét. A házasság három évig tartott, és a férj hőtlensége miatt ért véget. A párkapcsolati krízis megoldásának módja részérıl a kapcsolat és a szolgálati lakás elhagyása volt. Az asszony gyermekével a szülıi lakásba költözött, ahol nevelıanyja élt. A házassági krízis traumája nemcsak a kapcsolatokban és a lakhatásban hozott változást a nı életében. Az átélt események feldolgozásának módja rendszeresen a mértéktelen alkoholivás volt. Ekkoriban nem dolgozott, gyermekérıl nevelıanyja gondoskodott.

146

A fordulatot egy férfi jelentette az életútban, aki elkezdett gondoskodni róla. Az újra megtapasztalt szeretet megváltoztatta az asszony viselkedését, odaköltözött a férfihoz, és abbamaradt az alkoholivás. Az ismeretségbıl házasság lett, ami férje haláláig tartott. Ez az idıszak az életútban ismét a boldogság idıszaka volt az asszony számára, ahol férje oldalán tapasztalta meg a szeretetet és a biztonságot. A férj nyugdíjából éltek, amire szükségük volt megvásárolták, és a férj jövedelme kettıjüknek elegendı volt. Cserébe az asszony gondoskodott férjérıl és vezette a háztartást. A nemi szerepek hagyományos mőködése élhetı egyensúlyt hozott a házasságba. A hajléktalanság közvetlen elızménye az asszony életútjában a második férj halála volt. A veszteséggel együtt járó krízishelyzetben az asszony olyan döntéseket hozott, amivel elveszítette biztonságos lakhatását, és rövid idı alatt hajléktalanná vált. Férje halála után az asszony gyászreakciója a menekülésrıl szólt, arról ahogyan „futott” az emlékek elıl. Az asszony eladta a megörökölt lakást, és annak árát néhány hét alatt elköltötte. A pénzbıl adott felnıtt lányának, a többit szállodára és alkoholra költötte. Tíz napig lakott a Volga szállodában, és amikor elfogyott a pénze, átköltözött a szemközti hajléktalan szállóra. Az asszony ekkoriban újra részegségig itta az alkoholt, és tıle külön élı, felnıtt gyermekével volt az egyetlen érzelmi kapcsolata.

147

„A sors fintora, hogy egyszer fent, aztán lent.”

7. Hajléktalanút-térkép 1

Vali 56 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Csecsemı-és kisgyermekkor

Édesanyja (szülıanyja) elhagyja, az édesapjával marad.

Apja lakása, Bp.

Apa, nagyszülık

Apja házasságot köt, nevelıanya kerül a családba.

Apja és nevelıanyja lakása

Apja, nevelıanya nagyszülık.

Kisiskoláskor

9 éves korában apja életében egyszer megveri, és kisgyerekként apja halálát kívánta. Másnap apja meghal. Nevelıanyja férjhez megy, és nem neveli ıt tovább. Állami gondozásba kerül.

Kamaszkor

Többször elszökik a nevelıotthonból, mert nem szeret a szabályokhoz igazodni.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Nevelıanyja, nagyszülık

Nevelıotthon

Nagyszülık háza vagy a nevelıanya lakása, ahol született.

Érzelmileg kötıdik a gyerekkori lakáshoz

Sikeres sportoló, atlétikázik, versenyeket nyer.

148

GYIVI Nevelıotthon

Nevelıanyja, nevelıanya férje, nagyszülık

Életszakasz

Életesemények

18 éves korában kikerül az állami gondozásból.

A sport mellett ruhagyárban dolgozik néhány évig.

Lakhatási helyzet

Nevelıanya lakása.

Sportolóként lakást kap

Fiatal felnıttkor 21 éves korában férjhez megy.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Nevelıanya, nagyszülık

Munkahely Sporthoz kapcsolódó intézmények és személyek.

Férj

Kislánya születik

Férj Gyermek

3 év házasság után elválik, mert a férje megcsalta. 24 éves. Férjének otthagyja a lakást, gyermekével elköltözik.

Nevelıanyja lakása

Rendszeres alkoholfogyasztó, kocsmákban részegségig iszik.

Felnıttkor

Házasságot köt 2. férjével. Gyermeke nevelıanyjával marad.

Gyermek Nevelıanya

Volt férj

Mértéktelen alkoholivás jellemzı. 2. férjével kocsmában ismerkedik meg.

Kocsma Ismerısök.

2. férj lakása

Alkohol dependencia mérséklıdik. Elvégzi a házimunkát. Férje daganatos beteg. 2. férje halála után visszaesik a mértéktelen alkoholivásba.

149

2

2. férj

Életszakasz

Életesemények

Nem viseli el az emlékeket, ezért eladja 2. férje lakását. A pénz egy részét gyermekének adja, a többit gyorsan elkölti.

„Dózsa” hajléktalan szállóra költözik, amíg van pénze fizetıs szálláshelyen lakik. Hajléktalanság.

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel 3

Volga szállóba költözik, és 10 napot tölt el ott.

Gyermeke

Átmeneti szálló

Átmeneti szálló Gyermeke, unokája.

Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely

Nevelıanyja halála után örökölt lakásban felnıtt lánya és unokája lakik.

Amikor elfogyott a pénze az átmeneti szállóról az éjjeli menedékhelyre megy aludni. A szállón barátságot köt egy hajléktalan nıvel.

Barátnı

A barátnıvel erıs érzelmi kapcsolat alakul ki. Alkohol epilepszia és súlyos asztma miatt rendszeres orvosi kezelés.

Kórház.

A barátnı gondoskodik róla, látogatja a kórházban, vigyáznak egymásra.

Barátnı

Napközben kukázik, beengedik lépcsıházakba, alkalmi takarítást vállal.

Adakozók, alkalmi munkaadók.

150

Ebben a történetben a veszteség-élményekre adott reakciók sodorták az asszonyt a hajléktalanságba.

Gyermekkorban

a

biztonságot

nyújtó

szeretet-kapcsolatok

elvesztésével az életút olyan fordulatot vett, ahol a veszteség feldolgozásának önromboló formái erısödtek fel. Az asszony az életút-szakaszokban jelentkezı krízisekre két módon reagált: egyfelıl a kapcsolat emlékétıl akart szabadulni a közös lakásból való elmeneküléssel, másfelıl az önpusztítás módjai közül a mértéktelen alkoholivásba fojtotta keserveit. A krízishelyzetekben hozott felnıttkori döntésekkel kicsúszott kezébıl sorsának irányítása, és a lejtı aljára érve a fedél nélküli létben találta magát. A hajléktalanságban az asszony hajléktalan szolgáltatásokkal és fedél nélküliekkel alakított ki új kapcsolatot. A szolgáltatások közül rendszeresen használta az éjjeli menedékhelyet, azonban az utcai szállásokat nem szerette, ezért nem aludt közterületen. A hajléktalanságban kialakult sorstárskapcsolatok közül van egy tartós érzelmi kapcsolata. A szállón barátságot kötött egy hajléktalan nıvel, akivel megosztja életét. Állandóan együtt vannak, és gondoskodnak egymásról. A barátnıvel közösen költik el a kukázásból eladott tárgyak után megszerzett pénzt, és a barátnı gondoskodik róla, amikor beteg. Az asszony jövedelemmel nem rendelkezik, és megromlott egészségi állapota miatt munkahelyen dolgozni nem képes. Alkalmi takarításból, és a kukából kiszedett holmik eladásából veszi meg a szükséges élelmet, gyógyszert. Az asszony számára a hajléktalanságban megtalált szeretet-kapcsolat jelenti a kötıdés képességének újbóli megélését, ami a mindennapok túléléséhez ad elegendı erıt számára.

151

VI.2.5. Munkanélküliség, mint szociális krízishelyzet Ancsa története Ancsával elızı este az utcai munkások beszélték meg az interjút. A hely, ahová megérkeztem nagy forgalmú út mellett volt, ahol naponta több ezer kocsi megy át. Egy keskeny sáv az autóút és a járda között, ahol két személy alvóhelye található. Matracok, takarók, ruhák, élelmiszer, és két kutya, akiket befogadtak. Ancsa már a fólia takaró alatt pihent kiskutyájával, amikor megérkeztem. A mellette lévı fekhelyen a férfi esernyıt tartott a feje fölé, és egy másik fekete kutyát melegített. A férfi szólt Ancsának, aki kibújt a takaró alól, és miután megismerkedtem vele, fizetség nélkül vállalta a beszélgetést. Ekkor már erısen esett az esı, ezért a közeli kıház ereszébe húzódtunk be. Ancsa jó kommunikációs készséggel rendelkezik, pergın válaszolt a kérdéseimre. Története rossz házasságokról, válásokról és munkanélküliségrıl szólt. A hajléktalanság út térképen ebben a történetben az elsı traumát a nı életében az anyától való koragyermekkori elválás jelentette. A szülıanyja nem sokkal születése után elhagyta ıt, és az apa újraházasodása után kialakult családban nevelkedett fel a testvérekkel

együtt.

A

serdülıkorban

lévı

lány

és

nevelıanyja

kapcsolata

konfliktusoktól volt terhes, apja alkoholivásba merült, ezért nem sokat törıdött kamaszkorú lányával. A lány csupán 14 évesen ismerkedett meg azzal a férfival, akivel egy év múlva házasságot kötött. A házassággal bekövetkezett fordulat meghozta a vágyott szabadságot a fiatal lány számára. A szülıi házból férje lakásába költözött, és 16 éves korában megszülte elsı gyermekét. A társkapcsolat nem úgy mőködött, ahogyan szerette volna, ezért alkalmi partnerkapcsolatokban találta meg a számára fontos érzelmeket. A házasság felbontására 21 éves korában került sor, és ezután gyermekével albérletbe költözött. Ancsa a gyermeknevelés mellett dolgozott és vezette a háztartást. A házasság után pénzügyi gondjai nem voltak, mivel a munkájából képes volt eltartani magát és gyermekét. Két év múlva megismerkedett egy férfival, akivel rövid együtt járási idıszak után összeházasodott. Az új házasság a lakhatásban is változást hozott az asszony számára, mivel korábban beadott lakásigénylésére „tanácsi” bérlakást utaltak ki a család számára. A házasságban megszületett második gyermeke. A munkavállalás és a lakhatás összekapcsolódott férje gondnoki állásában, és ezért bérlakásból szolgálati lakásba költöztek.

Az asszony ebben az idıben stabil

munkahelyen dolgozott, amit a férj állása miatt hagyott el, ugyanis a lakást csak akkor kapták meg, ha ı gondnok férje mellett gondnok-helyettesként dolgozott.

152

A lakás-és munkahelyváltás feszültségekkel teli idıszak volt az asszony számára, amiben sokáig nem talált nyugalmat. A férfi-nı kapcsolatban fıként a második férj féltékenykedése miatt voltak problémák. A férfi féltékenysége kezdetben az elsı házasságban született gyermek felé irányult, majd késıbb az asszony viselkedésében keresett egyértelmő okot a hőtlenségre. A házasság nem tartott tovább, mint négy év. Az asszonynak elege lett a férfi állandó számonkérésébıl, ezért elköltözött a lakásból. Szívességbıl barátok, ismerısök fogadták be ıt gyermekeivel, akiknél néhány napig vagy hétig kapott szállást. Az asszony elsı férje elvette tıle idısebb gyermekét, amikor egy alkalommal a kapcsolattartásról nem vitte haza a férfi a gyermeket, hanem saját lakásában tartotta. Késıbb megegyeztek a gyermek apánál történı elhelyezésérıl, és emiatt az asszony fiatalabb gyermekét nevelte fel. Az állandó vándorlásnak vége lett, amikor albérletbe költözött gyermekével. Az asszony munkajövedelmébıl tartotta fent az albérletet, ahol gyermekével élt együtt. A hajléktalanság közvetlen elızménye az életútban a munkanélküliség volt. Az asszony 40 éves korában veszítette el állását. Új munkahelyet nem talált, mivel életkora miatt számos helyrıl utasították el munkakeresı próbálkozásait. Gyermeke ebben az idıszakban érettségi elıtt állt, és egy párkapcsolat miatt elköltözött az asszonytól. A munkahely elvesztése után nem sokkal felmondta az albérletet az asszony, hiszen ahogyan ı fogalmazott, pénz nélkül nem lehetett albérletet fizetni. A munka, gyermek és lakhatás elvesztésének hármas élménye a hajléktalanságot eredményezte. Az asszony kezdetben utcai szálláshelyeken aludt más hajléktalan emberekkel együtt, és próbált munkát találni magának. Alkalmanként sikerült, és ilyenkor volt elegendı pénze arra, hogy átmeneti szálláson aludjon. A munkalehetıség megszőnése után fedél nélküliként, utcai szálláshelyeken alszik. A férfi, aki mellette feküdt az alvóhelyen csupán barát, aki védelmet nyújthat számára. Ebben a történetben az életút kritikus idıszaka a serdülıkorban kötött házasság és a társkapcsolat viszonylag gyors felbontása volt. A történetben szereplı nı fiatal felnıttként volt túl az elsı házasságon és gyermekszülésen. A második házasságnak a férfi féltékenysége miatt lett vége. A második házasság után szívességi lakhatási periódus és albérleti lakhatás következett. A lakhatás változó formái mellett a munkahely biztonsága megélhetést jelentett a nı és gyermeke számára. Újabb fordulatot a munkahely elvesztésével kialakult szociális krízishelyzet okozott életében. A hajléktalanságot elıidézı tényezık között találjuk a társkapcsolatok válsághelyzeteit és a munkahely elvesztését. Az asszony jövedelem nélkül nem volt képes megtartani az albérleti lakhatást, és alternatíva hiányában fedél nélkülivé vált.

153

„Annyira embernek érzem magam, hogy ne alázzon meg azért, mert hajléktalan vagyok!”

8. Hajléktalanút-térkép

Ancsa 48 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Csecsemıkor

Anyja elhagyja, amikor megszületik.

Apja lakása

Apja megnısül, nevelıanya kerül a családba. Kisgyermekkor

Kamaszkor

1

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel Apja és egy fiútestvér

Apja, nevelıanyja, a nevelıanya gyermeke, testvére.

Kistestvére születik: apja és nevelıanyja közös gyermeke.

Apja, nevelıanya, testvérei.

Apja nagyivó. Rendszeres a konfliktus nevelıanyjával. Fiúbarát

14 évesen megismerkedik egy fiúval, párkapcsolat. 15 évesen korengedménnyel házasságot köt.

Férj lakása

16 évesen születik meg a gyermeke.

Férj Gyermek

Nem mőködik a házasság, alkalmi kapcsolatai vannak

21 éves, amikor Fiatal felnıttkor elválik a férjétıl, és elköltözik a gyerekkel. Megismerkedik egy férfival, és rövid együtt járás után feleségül megy hozzá. 23 éves.

Férj

Férj Gyermek Alkalmi kapcsolat férfiakkal.

Albérlet

Gyerek

Tanácsi bérlakás

2. férj Gyerek

154

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Férje féltékeny a gyermekre, ezért nem szereti ıt.

2

Megszületik a 2. gyermek.

Felnıttkor

2. férj Gyerekek

2. férje gondnoki állást vállal, ezért beköltöznek a gondnoki lakásba. Felmondja a bérlakást.

Gondnoki lakás

2. férj Gyerekek

2. férjétıl elválik. Gyermekeivel él és dolgozik

Ismerısöknél átmenetileg.

Gyerekek, Ismerısök.

Késıbb albérlet

Munkahely

1. férje kapcsolattartásról nem viszi vissza a gyereket, nála marad, ı neveli fel.

Fiatalabb gyermekével él együtt, és dolgozik.

1. férj 1. gyerek

Albérlet

2. gyerek

Munkanélküli lesz. Gyermeke elköltözik az otthonából.

40 évesen a munkáltatók rendszerint elutasítják álláskereséskor.

Nincs munkája, nem tudja fizetni az albérletet. Ha van jövedelme, átmeneti szállón alszik. Munka és pénz nélkül utcán van. Egy férfi van mellette, aki barát.

Utcai szállás

Hajléktalanok

Átmeneti szállás

Átmeneti szállás

Utcai szállás

Hajléktalanok Utcai szociális munka

155

VI.2.6. A nı szenvedélybetegsége Tünde története A következı történet Tündérıl szól, aki munkáscsaládban nevelkedett fel három testvérével. Szüleit példamutatónak jellemezte, akik elkényeztették ıt. A „család szeme fényébıl feketebárány lett” – mondta magáról. Szakmunkásképzı iskolában ismerkedett meg azzal a fiúval, akihez 18 éves korában feleségül ment. Diákszerelem volt, és az együtt járás idıszakában kétszer szüneteltette vele a kapcsolatot. A szülıknek szimpatikus volt a fiú, ezért mindig kibékült vele. A házasságkötés után a fiú szüleihez költöztek, és hamarosan megszületett elsı gyermekük, akivel otthon maradt. Férje egy építıipari vállalatnál dolgozott. A gyermekgondozás ideje után ruhagyárban helyezkedett el, és ott dolgozott az újabb szülésig. Férjével saját házat akartak építeni, ezért telket vásároltak, ahol felépült a ház. Az új ház távol a szülıktıl, a városban készült el. Kisfia hat éves volt, és az asszony ikerlányoknak adott életet. Tünde ismét otthon maradt a gyerekekkel, és nehezen bírta egyedül a három gyermek ellátását és a háztartás vezetését. Segítsége néha volt, mert édesanyja ritkán látogatta meg, és a férje sokat volt távol munka miatt. Megváltozott az életük, amikor férje munkahelye megszőnt. A férj, hogy több pénzt keressen külföldön vállalt munkát, és az asszony hetekre egyedül maradt a gyerekekkel. Ekkor már rendszeresen ivott alkoholt. Néhányszor elment alkohol elvonó kezelésre, de ez nem volt hatásos. Ahogy mondta: „..egy normális család miatt leszoktam volna”. A hajléktalanság út térképen gyermekkorban nem látható jele a kisiklásnak. Az asszony boldog gyermekkorra emlékszik, nagyon szerették ıt szülei, és mindene megvolt, amire vágyott. A házasságban kialakult problémák miatt következett be az elsı fordulat a hajléktalanság irányába. Az asszony gyermekeivel napközben és sokszor napokig egyedül volt otthon. A párkapcsolatra a hagyományos férfi-nıi szerep mőködése volt jellemzı. Amíg a férj sokszor volt távol munka miatt otthonról, addig a nı gondoskodott a három gyermek ellátásáról és a háztartásról. A nı életében támogató kapcsolatot anyja jelentette, azonban a lakóhelyek közötti távolság nem tette lehetıvé, hogy mindennap a közelükben legyen. A házasságban kialakult kapcsolati probléma rendezetlen maradt, amire az asszony alkoholivásban talált enyhülést. Mire kitudódott alkohol problémája, addigra alkoholfüggıvé vált, és keveset törıdött a családdal. Alkoholelvonó kezelések eredménytelensége miatt férje elvált tıle.

156

Az asszony a válással elıállt krízishelyzetben családot és lakást együttesen vesztett, mert gyermekeirıl férje gondoskodott közös lakásukban. A válás után az asszony visszaköltözött a szülıi házba. „A család szemefényébıl feketebárány lettem.”

9. Hajléktalanút-térkép

Tünde 45 éves, hajléktalan útja (A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemı és kisgyermekkor

Legfiatalabb gyermek volt, akit kényeztettek a szülık.

Kamaszkor

Diákszerelembıl párkapcsolat, amikor szakmunkásképzıbe járt.

18 éves, amikor férjhez ment

Lakhatási helyzet

Szülıi ház

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel Szülık és a testvérek.

Fiatal férfi

Szülei házában kezdik közös életüket.

Férj Szülık.

Férj, gyermek. Szülık.

Megszületik elsı gyermeke.

Fiatal felnıttkor GYES után a ruhagyárban dolgozik.

Családi házat építenek a férjével.

1

Munkatársak.

Saját, családi ház

Ikerterhesség és az ikrek születése.

Férj, gyermek.

Férj, 3 gyermek.

Férje távol dolgozik, ritkán és keveset van otthon.

157

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel 2

Felnıttkor

Rendszeres otthoni alkoholfogyasztás, egyedül a gyerekekkel magányos.

Alkoholfüggı, idınként elmegy elvonó kezelésre. Válás 14 év házasság után.

Kórház.

Szülıi ház

Szülei

Utcai szállás

Hajléktalanok Utcai szociális munka

Gyermekei férjével maradnak.

Alkoholfogyasztása rendszeres, átmenetileg elköltözik a szülıi házból.

Csavarog a városban. Keresi a gyermekeivel a kapcsolatot a városban, de ık nem akarnak vele találkozni. Néhány hét múlva hazamegy. Majd ismét vissza a városba.

Gyermekei

Szülıi ház

Sikertelen elvonó kezelések

Szülık

Kórház, ahol anyja látogatja.

Anyja halála után végleg eljön a szülıi házból. Hajléktalan.

Utcai szállás

Partnerkapcsolat egy férfival, aki az élettársa lesz

Hajléktalanok Utcai szociális munka

Élettárs. Utcai szociális munka

158

A harmincas éveinek elején járó asszony elsı hajléktalanság élménye a válás után következett be. Az asszony folytatta az alkoholivást és idınként elment a városba néhány napra, hogy találkozzon gyermekeivel, de ezek a próbálkozások mindig kudarccal végzıdtek. Ilyenkor napokig csavargott és közterületen aludt, majd hazament szüleihez. Próbált anyja kérésének megfelelni, és eljárt alkoholelvonó kezelésre, ami eredménytelenül végzıdött. Ettıl kezdve a szülıi házat mind gyakrabban hagyta el, és anyja halála óta utcai hajléktalanságban él. A történetben szereplı nı erıs támasza az édesanyja volt, akinél biztos lakhatást talált a felnıttkori krízisek idején. A családi élet problémáit nem sikerült neki rendezni a férjével, és ennek következtében férje és gyermekei erıs kapcsolatát elvesztette a család felbomlásakor. Az idıszakos hajléktalanság élmények az anyja halála után állandósultak a fedél nélküli létben. Az asszony a családi problémák kezelésébe nem vont be természetes támaszokat és szolgáltatásokat. Az életútban az alkohol elvonó intézmény az a hely, ahol szakemberek foglalkoztak vele, azonban a kezelések nem jártak sikerrel. A válás után abbamaradt a kezelések folytatása. A lakhatásban a biztonságot az anyai otthon jelentette a nı számára, ami a szülı haláláig tartott. Ezután a lakásból elköltözött, a fedél nélküli élet állandósult életében. A kapcsolatvesztéssel járó traumák a lakhatás változásban is nyomon követhetık a térképen. A család felbomlása után az asszony költözött el a családi otthonból, azonban ekkor a szülıi házban élı anyja befogadta ıt, és lakhatása biztosítva volt. A szülı halála után azonban nem maradt olyan kapcsolat az asszony életében, akinél szálláshelyet talált volna magának. A válás trauma, az alkohol dependencia és az alkalmanként kipróbált utcai hajléktalanság a szülı halála után együttesen vezetett a fedél nélküli létbe. Az asszony a hajléktalanságban megismerkedett egy férfival, aki nyolc éve az élettársa. Szálláshelyük egy csatornaparton felállított sátor, kapcsolatot az utcai szociális munkásokkal tartanak. Más szolgáltatást nem vesz igénybe.

159

Anikó története Anikót beszélgetni szeretı asszonynak mutatta be nekem a szociális munkás az éjjeli menedékhelyen. Amikor megszólítottam ıt, sokat szabadkozott: „Nem vagyok hajléktalan, csak itt alszom a szállón” – mondta magáról, miközben leültünk beszélgetni. Anikó ápolt nı, aki nagy gondot fordít arra, hogy ne lássák hajléktalannak, és legszívesebben csak látogatóba járna vissza a szállóra. Beszélgetésünk elején nagyon röviden, pár mondatban összefoglalta hajléktalansága történetét, és közben mindvégig magát hibáztatta. Élettársával és kiskamasz fiával élt együtt korábban. Szerepek és munkamegosztás a párkapcsolatban hagyományos módon mőködött. Anikó végezte a házimunkát és a férfi eljárt dolgozni. Elıfordult, hogy az asszony napokig nem látta férjét, aki a vendéglátóiparban dolgozott. Az asszony a magány fájdalmát alkohollal tompította. Anikó rászokott az ivászatra, és az alkohol az egyedüllét elviseléséhez hatásos volt. Magányát élettársának szóvá tette, amire válaszként a férfi bántalmazta ıt, és ezután ı hagyta el a lakást. Fia férjével maradt, aki nagyon hiányzik az asszonynak. A beszélgetés során gyakran tért vissza gyermekére, és gondolatai arról szóltak, mennyire vágyik a vele történı találkozásra. Az élettárs beadta igényét gyerektartásra, a per folyamatban van. Az asszony nem ment el az elsı tárgyalásra, és a következıre sem fog, mert nem tudja elfogadni a gyermekétıl való különélést. Nagyon szeretne dolgozni. Beszélgetésünk napján hagyott fel a vasúti kocsi takarítói állással. „Kiszekáltak” – mondta, és elmesélte, hogy a „cigány”

78

fınök és felesége sokat kötözködött vele és

más munkásokkal, amit ı nem viselt el, és inkább otthagyta a munkát. A vágyak nagyon egyszerőek. Kicsi lakás vagy szoba, és ott a mindennapi elfoglaltság. Legyen munkahelye és lakása, ahol fızhet, moshat, takaríthat, ahol élhet. Korábbi kapcsolatai közül fiával szeretne találkozni, és a viszontlátás enyhítené korábbi sérüléseit, lelkileg erıt adna a folytatáshoz. Nézıpontja szerint, ı nem hajléktalan, hiszen ı nem „úgy néz ki”, ı nem tesz „olyan dolgokat”, amirıl megismerik az emberek a hajléktalanokat. Most szállón van, de legszívesebben csak látogatóba jönne vissza, ha tehetné.

78

Idézıjelbe tettem az interjú alany megítélését a munkahelyi vezetırıl.

160

„Anya vagyok, családban voltam, és ez most k… szar!”

10. Hajléktalanút-térkép

Anikó 50 éves, hajléktalan útja

1

(A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Csecsemıkor kisgyermekkor

4 éves, amikor a család Bp-re költözik.

Szülıi ház

Apja nagyivó volt és bántalmazta anyját és a gyerekeket.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel Szülık és 2 fiútestvér

Apa

Kamaszkor Anyját és idısebb bátyját nagyon szerette. Apját és fiatalabb bátyját nem szerette. Vendéglátóhelyeken Fiatal felnıttkor dolgozik, kisegítı munkát végez.

Felnıttkor

Munkahelyen ismerkedik meg egy férfival, aki az élettársa lesz

Szülık és 2 fiútestvér

Albérlet

Közös lakás

37 éves korában gyermeket szül

Munkahely(ek)

Élettárs

Élettárs Gyermek

Gyerekszülés után otthon marad, háztartási munkát végez, nem vállal munkát.

Élettársa munka miatt napokat távol van, nehezen bírja az élettárs hiányát.

Gyerek

Szóvá teszi élettársa távollétét, amiért a férfi megveti Anikót.

Élettárs

161

Életszakasz

Életesemények

Fia kérésére elmegy otthonról, ekkor 49 éves. Fia nem akarja, hogy férje bántalmazza ıt. Fia a férjével marad.

Lakhatási helyzet

Utcai szállás (pályaudvar)

Megismerkedik egy férfival, aki befogadja a lakásába.

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel Fia Hajléktalanok Nappali melegedı

A férfi albérlete

A férfi barát.

A férfi nem fizeti tovább a lakásbérleti díjat, ezért el kell költözni.

Utcai szállás (pályaudvar)

Hajléktalanok Nappali melegedı

Éjszaka zaklatják, kirabolják.

Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely Nappali melegedı

Háztartási munkát végez cserébe a lakhatásért.

Munkavállalás, vasúti kocsi takarító 4 napig.

Munkahely

Fınökével kialakult konfliktus miatt felmondja a munkát. Bátyja él a szülıktıl örökölt lakásban. Nem szereti ıt, ezért nem költözik hozzá. Bátyja nem adja el a lakást.

Bátyja

Gyermekének apja gyerektartást követel tıle, ezért bíróságra idézték.

Élettárs Gyermek

Az elsı tárgyalásra nem ment el és következıre sem fog elmenni. Nem tud fizetni.

Fiáról hat hónapja nem hallott. Nagyon szereti, és a vele való találkozás reménye élteti.

Fia

162

2

A hajléktalanút-térképen látható, hogy a gyermekkorban elsıdleges problémát az apa alkoholfüggısége és bántalmazása jelentette a családban. Az elbeszélt történetben az asszony ambivalens érzéseket fejezett ki a szülıi család tagjai iránt. Anyját és idısebb bátyját nagyon szerette, míg apjára és fiatalabb bátyjára haraggal gondolt. Az asszony hajléktalanságának közvetlen elızménye az élettársi kapcsolatból származik. Kapcsolati problémaként jelentkezett az együttélésben a nemek közötti munkamegosztásból adódó feszültség, amit az asszony otthoni alkoholivásban vezetett le. Elıfordult, hogy élettársát napokig nem látta, a bizonytalanságot és az egyedüllétet nehezen viselte el. A párkapcsolati magányt gyermeke iránt érzett szeretete sem enyhítette, és amikor számon kérte élettársa távollétét a családból, akkor tört ketté a párkapcsolat. A hagyományos szerepben mőködı férfi nem tőrte el a kérdıre vonást, és bántalmazással adott nyomatékot hatalmának. Az asszony ekkor döntött úgy, hogy elmegy a lakásból. A magyarázat részben róla, részben serdülıkorú fia viselkedésérıl szólt, aki nem akarta, hogy szülei tovább veszekedjenek, ezért anyját rávette a távozásra. Ez az esemény közel egy éve történt, ami jelentıs törés életében. Fiától való elszakadással anyai szerepe szünetel, amit nem fogad el. Harcolna érte, ha lenne hol laknia, de lakhatás nélkül nem sok esélye van a gyermekkel való közös életre. A nı életében szolgáltatás a hajléktalan – ellátásban található. Mióta fedél nélküli pályaudvaron és menhelyen alszik. Egyszer elıfordult, hogy albérletben élt néhány hónapig. A lakhatásnak ezt a formáját akkor választotta, amikor egy férfi felajánlott neki egy szobát némi háztartási munkáért cserébe. A szálláshely a férfi elköltözésével szőnt meg. Mostanában ha lehetıség van rá, akkor szállón alszik, de ha nincs férıhely, akkor a pályaudvaron.

163

VI.2.7. Lakásmaffia áldozata Liza története

Liza dohányból és papírcsíkból cigarettát készített az asztalnál, amikor megszólítottam. Csak egy félórányi idıt adott nekem a beszélgetésre, mivel a kórházban idıpontja volt vizsgálatra. A fél órából közel egy óra beszélgetés lett. Ismerkedésünk elsı percében határozottan kijelentette magáról, hogy neki nincs lakása, és ezért van a melegedıben. İ nem hajléktalan, hanem lakásnélküli. „Miért lennék én hajléktalan?” – kérdezte, és azzal folytatta, hogy neki nincs lakása, és ez alapján több millió embert lehetne hajléktalannak mondani az országban. Liza kiváló társalgó, választékos beszédével, emberismeretével, helyzetfelmérésével alaposan meglepi a rá kíváncsi kutatót. Mielıtt fordulatot vett az élete a középosztálybeliek életmódját élte. A gondok akkor kezdıdtek a nı életében, amikor belépett a társkapcsolatba a harmadik személy. Ezután szakított élettársával, akivel harminc évig élt együtt. Gyermekei felnıttek, és saját lábukra álltak. Liza a különválás után azt tervezte, hogy elköltözik abból a lakásból, ahol élettársával élt. A lakáscsere elıkészítésénél nem látott gondot, majd a szerzıdés aláírása után jöttek a „nehéz fiúk”, akik megfenyegették, és elüldözték a lakásból öt évvel ezelıtt. Az asszony a lakásmaffia áldozata. Eleinte albérletben, késıbb hajléktalan szállásokon éjszakázott. Liza egyedül akarja megoldani a lakáshoz jutást. Gyermekeinek saját családja van, úsznak az adósságban, és hozzájuk nem akar költözni. Az asszony erısnek tartja magát, a saját életét akarja élni, és amikor lehetısége lesz rá, akkor lakásban. Liza nagyon érzékeny a kiszolgáltatottakkal való bánásmódra. Az asszony több történetet mesélt arról, hogyan bántak vele, amikor mások számára kiderült hajléktalansága, vagy amikor a szállón dolgozó szociális munkás segítı helyett „smasszernek” mutatta magát. A hajléktalanság bélyeget ı sem kerülhette el. Egy alkalommal tüdıszőrésen történt, hogy a lakcímkártyán szereplı szállócím miatt az asszisztens látványosan, megjegyzések kíséretében átette a nı kartonját a szállón alvó „dózsások” közé. Liza ekkor érezte igazán, hogy kinek/minek tekintik ıt. Hiába az ápolt külsı, hiába a választékos beszéd, hiába az udvarias viselkedés, a bejegyzett lakcím elég volt ahhoz, hogy megszólja az asszisztens, számon kérve tıle, miért nem mondta, hogy hajléktalan. A hajléktalanság stigmája abban a pillanatban ott volt rajta.

164

A másik történet arról a szociális munkásról szólt, aki a házirend betője szerint járt el, amikor a fürdıben, téli estén elszívott cigi miatt, egy éjszakára kitiltotta az asszonyt a menedékhelyrıl. A szabálykövetı szociális munkás erélyesen kiállt a házirendben foglaltak mellett, és nem mérlegelte a cselekmény súlyát, a hideg idıjárást, az asszonyt elismert felelısségét a történetben. A szociális munkás döntött, majd másnap egy másik segítı mégis beengedte ıt a szállóra, mert nagyon hideg volt. Az eset nagy vitát váltott ki a munkatársak körében, és a szociális munkások többsége Liza mellett állt, ezért következı nap is bemehetett a szállóra. A „smasszer” szociális munkás haragja azonban megmaradt ıfelé.

A történetben szereplı nı a sivatag homoktengerében az a kavics, amit akaratlanul is észrevesz az ember, és azon gondolkodik, hogyan került ide és mit keres itt? Különleges, mert itt van, és története nagyon különbözik a többiektıl. Az életút fedél nélküli létbe forduló pontján segítı szolgáltatást nem keresett az asszony, mivel egyedül próbálta rendbe hozni életét. A lakás elvesztése után az albérlet és az átmeneti szállás idıszakosnak bizonyult a lakhatásban. Az egészségi állapot megromlásakor munkahelyét is elvesztette, és a fedél nélküli létben az éjjeli menedékhelyen talált szállást.

165

„Én lakásnélküli ember vagyok, és nem érzem magam hajléktalannak.”

11. Hajléktalanút-térkép

Liza 50 éves, hajléktalan útja

1

(A nyilak jelzik az oksági kapcsolatot.) Életszakasz

Életesemények

Csecsemıkor kisgyermekkor

„Normális, átlagos, középosztálybeli családban” nıtt fel.

Lakhatási helyzet

Szülık lakása

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Szülık és 1 testvér

8 éves korától balettozik, sokszor szerepel színpadon itthon és külföldön.

Kamaszkor

Megismerkedik egy fiúval, aki harminc évig a társa lesz.

Nem kötnek házasságot, élettársi együttélés.

Fiúbarát

Élettárs Közös lakás

Fiatal felnıttkor 2 gyermek születik. Élettársa gyermekérıl is gondoskodnak.

Felnıttkor

Élettárs Gyerekek

Filmgyárban dolgozik felvételvezetıként.

Munkahely, munkatársak.

Sok barátja van a mővészvilágból, „akikkel jó volt együtt lenni”.

Barátok

166

Életszakasz

Életesemények

Lakhatási helyzet

Kapcsolat szolgáltatással/személlyel

Élettársa lányának osztálytársa szexuális viszonyt kezd a férfival. 30 év után külön válik élettársától, a lakásban Liza marad. Gyermekei felnıttek.

2

Saját lakása

Felnıtt gyermekei

Hármas cserével eladja a lakását. Magának kisebbet vesz, a többi pénz a gyerekeinek adja.

Az új lakásba nem engedi beköltözni a lakásmaffia. Átverték a lakáscserénél: a beépített emberek és az ügyvéd kijátszották. 45 éves.

Albérlet Fıbérlı Lakótársnı

Dolgozik egy üzemben.

A lakótársnı elköltözik. A fıbérlı szexuális érdeklıdése ráirányul. Elutasítja a férfi közeledését. 1,5 év után elköltözik. Hajléktalanság.

Átmeneti szállás Átmeneti szállás Munkahely

Szív-és érrendszeri betegség miatt táppénzen van, nem tudja fizetni az átmeneti szállás díját.

Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely Nappali melegedı

Tüdıszőrésen tudatosítják benne, hogy hajléktalan. Lakcímét átírják a szálló címére. Megbélyegezve érzi magát. Munkaközvetítık. Munkaadók.

Állást keres. Életkora alapján rendszerint visszautasítják.

167

Az életútban a válási krízist követı lakáseladásig nem található olyan életesemény, ami a hajléktalanság irányába mutatott volna. Az asszony élete gyermekkorában, és késıbb az élettársi kapcsolatból alakult családban anyagi és érzelmi biztonságban telt. A lakhatást tekintve sem történt olyan esemény, ami elırejelzést mutatna a fedél nélküli életbe. A hajléktalanút-térképen fordulópont az asszony életében a társkapcsolatból való válás, és az azt követı, lakásváltozást elıidézı események. Az asszony az élettársi kapcsolat felbomlása után arra a döntésre jutott, hogy eladja saját lakását, és két kisebbet vásárol az árából. Az egyiket gyermekeinek szánta, a másikban ı akart élni egyedül. A lakásvásárlás tranzakciója a szerzıdés aláírásáig problémamentesnek látszott. A lakásvesztéssel járó kálvária akkor kezdıdött, amikor szembetalálta magát a lakásmaffia embereivel. A korábban készségesnek mutatkozó ügyvédrıl kiderült, hogy a bőnözık oldalán állt. A lakásból ıt elüldözı „nehéz fiúk” kíméletlenül tudtára adták, hogy hagyja el a lakást, és költözzön el gyorsan. Az erıszakra való ráutaló magatartás elégnek bizonyult ahhoz, hogy az asszony a lakásrablóknak átadja lakását. A hajléktalanság felé vezetı úton a lakásból való elköltözést albérleti lakhatás váltotta fel. Az asszony dolgozott, és volt elegendı pénze az albérleti díj fizetésére és önmaga ellátására. A fıbérlı viselkedése azonban néhány hónap múlva megváltozott, amikor szexuális ajánlatokat tett az asszonynak, amit ı elutasított. Ezek után hajléktalanok átmeneti szállására költözött, ahol addig maradhatott, amíg tudta fizetni a szállásdíjat. Szív-és érrendszeri betegség miatt kiesett a munkából, és a táppénz kereset nem volt elegendı a szállásdíj kifizetésére és az önellátásra. Ebben a helyzetben az éjjeli menedékhelyen kap éjszakáról éjszakára szállást. Az asszony, amíg lakásban élt nagy baráti kört tudott maga mellett, akikkel dolgozott és szórakozott az életben. Amióta megváltozott a lakhatása, korábbi kapcsolatai nem jelentenek többet számára, mint a múlt egy darabját. Nem keresi az ismerısöket, és nem tartja számon ıket, mint támogató kapcsolatot. Jelenleg állást keres, ami általában sikertelenül

végzıdik,

mert

életkora

alapján

rendszeresen

elutasítják

a

munkafelvételnél. Az asszony határozott személyisége és céltudatos gondolkodása a változtatásra való képesség lehetıségét is magában hordozza.

168

VI.4. A hajléktalanság folyamata és okai nıknél A nık hajléktalanná válásában – az elızı alfejezetben - megismert utak magyarázattal szolgálnak annak megértésére, hogy melyek lehetnek a hajléktalanság irányába mutató, válsághelyzetet okozó tényezık az életútban, miképpen változott a válsághelyzetekben a nık lakhatási helyzete, és kinek a segítségére támaszkodhattak a sorsfordító életesemények idején.

A felvázolt hajléktalanút-térképeken látható, ahogyan az

individuum életútjában bekövetkezett krízisesemény következtében a lakhatás átalakult a kezdetben függıségi viszonyt jelentı helyzetbıl átmeneti lakhatási formába, majd lakásnélküli szituációba. A nık hajléktalanná válásában domináns tényezıként játszott szerepet a saját jogon szerzett lakhatás hiánya, ami lehetett volna bérlakás, tulajdonrész a családi otthonban vagy örökölt lakás, de csak elvétve találtam ezekre példát. A saját lakás és intimszféra hiányának oka egyfelıl makrotársadalmi eredető (pl. lakáshiány, lakás-kiutalási rendszer a városban, többgenerációs együttélés hagyománya a falvakban), másfelıl a nık hatalomnak való kiszolgáltatott helyzetét mutatja a családban. Jelen esetben a hatalom, a szülıi és férfi akaratnak való alárendeltségrıl szól, végignézve a nık lakhatási helyzetét és interperszonális kapcsolatait az egyes életszakaszokban. Megfigyelhetı még a kríziseseményeket követıen a lakhatás egyre bizonytalanabb formája, ami egy újabb válsághelyzetben a lakhatás elvesztésének veszélyét hordozta magában (pl. válás után albérlet, amit a bekövetkezett munkanélküliség miatt nem tudott fenntartani, vagy férj halála után szállodába költözött, és miután elköltötte minden pénzét, a hajléktalan szálló volt a következı állomás, stb.). 7. ábra Lakhatási formák változása a hajléktalanság irányába, nıknél

Állami gondozás gyermekkorban

Családi élet gyermekkorban

18. életév után

16-18. életév után

18. életév után

Átmeneti lakhatás vagy a lakhatás teljes hiánya

Hajléktalanság

20-40. életév után

Lakhatás szülınél, férj lakásában, vagy vele albérletben.

Átmeneti lakhatás vagy a lakhatás teljes hiánya

169

Hajléktalanság

A hajléktalanság folyamatában a válsághelyzetek kihatása nemcsak a lakhatásból való kicsúszásban érhetı tetten, hanem a támogató kapcsolatok mőködésében is. A nık történeteiben az egyén köré épülı környezeti támogatórendszer roppant kevés kapcsolatot foglal magába. A hajléktalan nık felnıtt családtagokkal való kapcsolata a nukleáris családban jellemzıen konfliktussal terhelt, instabil és labilis az életútban, és az ilyen viszonyok következménye a kapcsolat felbontása vagy elhagyása volt a nık részérıl. Másképpen alakult a nık viszonya gyermekeikhez. Az érzelem-cselekvés mezıben a gyermekekkel való kapcsolat megítélésekor a nık részérıl a szeretet, féltés, törıdés és ragaszkodás volt a legfıbb jellegzetesség. A sorsfordító krízisesemények hatására a nık kapcsolataikból sokat elveszítettek, ami magával hozta a személyes és környezeti erıforrások meggyengülését. Megfigyelhetı még, hogy a nık késıbb sem tudták a korábbi támogató kapcsolatokat újraépíteni. A hajléktalanná válás útján az interperszonális kapcsolatoknál is kevesebb jelentısége van a nık életében a szolgáltatásoknak általában. Az életútban egy-két esetben fedezhetı fel szolgáltatás a hajléktalanságot megelızıen, ilyenkor a támogatás legfıbb funkciója a kríziskezelés és a kárenyhítés (például gyermekek állami gondozásba vétele a bántalmazó apa veszélyeztetése okán, vagy nı szenvedte el a bántalmazást, és a rendırség foglalkozik az esettel). Így tehát prevenciót jelentı szolgáltatásokkal (pl. családsegítés, párterápia, stb.) és beavatkozásokkal elvétve lehet találkozni a nık életében az otthontalanná válást megelızıen. A hajléktalanút-térképeken megkíséreltem a nık hajléktalanná válásának tipikus útjait egy modellben felvázolni az orientációs családból elindulva a hajléktalanság bekövetkeztéig. Úgy vélem, hogy a krízisesemények, a lakhatási helyzet és a kapcsolatok mőködésének együttes hatása vezet a hajléktalansághoz, aminek a nık esetében két egymástól jól elválasztható típusát találtam. Az egyik az állami gondozástól elindulva követi nyomon a hajléktalanságba vezetı „karrier” állomásait. Ezen az úton családi otthonban élni általában nem volt jellemzı az állami gondozásban felnevelkedett nıknél akkor, ha a szülıi család csecsemıkortól nem játszott szerepet életükben. İk teljes mértékben a deprivált társadalmi csoportba tartoznak, akik abszolút kiszolgáltatottak mások akaratának, velük szembeni cselekvésének, és intézményes rendszerekben találták meg a szükséglet kielégítéshez nélkülözhetetlen módokat.

170

A másik úton családi életbıl váltak hajléktalanná a nık. Családból, ahol rengeteg diszfunkcionális mőködés fedezhetı fel, ahol a kapcsolatok konfliktusokkal terheltek, ahol a nı alárendelt helyzetben eltőri a tekintélyszemély (szülı, férfi) deviáns viselkedését, ahol a kapcsolatok rendszerint válással vagy elhagyással értek véget. A családi elızmények közvetlen vagy közvetett módon járultak hozzá a nık hajléktalanságához.

171

8. ábra: A nık hajléktalanná válásának tipikus útja 1. Állami gondozásból hajléktalanságba 1.1. Állami gondozott karrier Állami gondozás

1.2. Deviáns karrier Állami gondozás

2. Családból hajléktalanságba 2.1.Családon belüli erıszak a) duplikációs hatás b) újrakezdési kísérlet

2.2. Deviancia és konfliktus a családi életben a) duplikációs hatás b) újrakezdési kísérletek

2.3.Szociális krízis

Szülıi deviancia (alkoholivás és bántalmazás

Szülıi deviancia (alkoholivás, bántalmazás)

Szülıi deviancia (alkoholivás és bántalmazás

Nı/gyermek bántalmazás a családban a férfi részérıl

Nı/gyermek bántalmazás a családban a férfi részérıl

Párkapcsolati konfliktus házasságban/ élettársi kapcsolatban

Párkapcsolati konfliktus házasságban/ élettársi kapcsolatban

Párkapcsolati konfliktus házasságban/ élettársi kapcsolatban

Párkapcsolati konfliktus házasságban/ élettársi kapcsolatban

Válás

Válás

Válás

2. házasság vagy n-dik együttélés

2. házasság vagy n-dik együttélés

Börtön Átmeneti lakhatás (szülınél)

Hajléktalanság

Hajléktalanság

Átmeneti lakhatás férfiaknál

Hajléktalanság

Hajléktanság

Rendszeres alkoholivás a nı részérıl

Válás

2. házasság vagy n-dik együttélés

Bántalmazás a férfi részérıl

Párkapcsolati konfliktus Hajléktalanság

Hajléktalanság

172

Alkoholivás és bántalmazás a férfi részérıl

Hajléktalanság

Férj/élettárs halála

Deviáns viselkedés a nı részérıl (alkoholivás)

Hajléktalanság

a) munkahely elvesztése

b) lakásmaffia kényszeríti a lakás elhagyására

Hajléktalanság

A 8. ábrán követhetı utak alapján a nık hajléktalanná válását elıidézı rizikótényezık: -

állami gondozásban jellemzıen intézményi szocializáció, a család hiánya csecsemıkortól nagykorúságig;

-

deviáns viselkedés kisgyermekkortól, a társadalmi normákkal és értékekkel ellentétes viselkedés;

-

a normasértı cselekmények rendszeres büntetése gyermekkorban, a szabadságot korlátozó büntetési formákkal;

-

szülı(k) deviáns viselkedése a családban, aminek elszenvedıje a gyermek;

-

nı - aki feleség, anya - és gyermekének bántalmazása a családban;

-

párkapcsolati

konfliktus

destruktív

kimenetelei

(bántalmazás,

elhagyás, szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, stb.); -

tárgyvesztéssel járó válsághelyzetek (hozzátartozó halála, válás);

-

szociális krízishelyzetben (pl. munkanélküliség miatt, vagy bőnözıi csoport szerzi meg a lakást) a lakhatás elvesztése;

Mindezek a hajléktalanság kialakulását veszélyeztetı tényezık önmagukban nem feltétlenül vezetnek hajléktalansághoz. A hajléktalan nıknél az életutakat végignézve, a rizikótényezık halmozódásáról beszélhetünk a hajléktalanná válásban, ahol a nık válsághelyzetekben megtett helyreállítási vagy változás irányába mutató cselekvései rendre kudarccal végzıdtek. A lakhatásból történt kiesés szinte azonnal bekövetkezett az állami gondoskodásban kisgyermekkortól nevelkedıknél, akik miután kikerültek a nevelıotthonból – esetleg egy rövid idıtartamú szülıi befogadás után –, fedél nélkülivé váltak. Más a helyzet a családból hajléktalanná vált nıknél, akiknél a hajléktalan utakban megfigyelhetı, hogy a lakhatásnak korábban voltak alternatívái. Ezek a lehetıségek többnyire kiszolgáltatott helyzetbe hozták a nıket, akik, mint alárendelt személyek a szülı, férj, élettárs vagy fıbérlı szabályai szerint éltek, és eltőrték azok deviáns viselkedését. Az életút-szakaszokban megjelenı kríziseseményeket gyakran kísérte a lakhatás megváltozása a nık életében. A kríziskezelés sajátságos módja a történetekben a társkapcsolat felbomlása, a rendszeres és függıséggel együtt járó alkoholivás a nıknél, vagy végsı megoldásként a menekülés, ami különösen a családon belüli erıszakot feleségként, anyaként elszenvedıknél volt szóba jöhetı válságkezelı megoldás az életbennmaradás érdekében.

173

A hajléktalan nık történeteiben nincs nyoma olyan szolgáltatásnak a hajléktalanságot megelızıen, ami segített volna rendezni a párkapcsolati konfliktust, a családi viszályokat, megfékezte volna az erıszakot, vagy hatékony konfliktuskezelésre tanította volna ıket. A szolgáltatás helyett legfeljebb a hatóság került elı, amikor a nı igen nagy veszélyben volt gyermekeivel együtt. Álláspontom szerint fedél nélkülivé akkor válik az egyén, amikor valamelyik veszélyeztetı tényezı (vagy több tényezı) fennállása esetén, elveszíti a szükséglet kielégítésben biztonságot jelentı lakhatást, és erıforrást jelentı kapcsolatok nélkül marad.

A

mikroközösségben

kialakult

súlyos

problémák

és

konfliktusok

makrotársadalmi szinten jelentkezı problémákkal (pl. munkanélküliség, szegénység, lakásszektor mőködése, stb.) ok-okozati viszonyban, felerısítik az egyén lakhatási krízisét,

aminek

a

lakásban

maradáshoz

szükséges

erıforrások

hiányában,

következménye a lakhatás elvesztése, a lakásnélküli helyzet. A hajléktalan nıkkel készített interjúk elemzése lehetıséget ad arra, hogy meghatározzam azokat a nıi csoportokat, akiknél a hajléktalanság veszélye kialakulhat. A csoportok megnevezése nem lesz, és nem is lehet teljes körő. Huszonegy interjúból óvatos következtetéseket lehet levonni a populációra vonatkozóan. Tendenciákat azonban annál inkább meg lehet fogalmazni, mivel az élettörténetekben vannak általánosításra alkalmas elemek. A

kvalitatív

adatfeldolgozás

lehetıvé

teszi,

hogy

a

hasonlóságot

mutató

kríziseseményeket, lakhatási változásokat és kapcsolati jellemzıket a hajléktalanság út térképek alapján összevetve, megnevezzem azokat a csoportokat, ahol valószínősíthetı a lakásvesztés és a fedél nélküli helyzet.

A hajléktalansággal veszélyeztetettek csoportjai nıknél:

1. Család nélküli állami gondozottak 2. Családon belüli erıszakot elszenvedık gyermek nélkül 3. Konfliktusokkal terhelt kapcsolatban élık 4. Szenvedélybetegek és mentális zavarokkal küzdık 5. Szociális krízis következtében lakhatásuk bizonytalanná válik

174

A csoportokon belül tipikusan a hajléktalanság felé mutató történetek a következık: 1. Család nélküli állami gondozottak Csecsemıkorban állami gondoskodásba került nık, akik nevelıotthonban vagy nevelıszülıvel éltek 18. éves korukig, és családtagjaikról gyermekkorukban alig hallottak, velük nemigen találkoztak. Az állami gondoskodás után, egy kevés idejő átmeneti lakhatást követıen, fedél nélküliek lettek. 2. Családon belüli erıszakot elszenvedık gyermek nélkül Nık, akik apjuk, férjük, élettársuk szenvedélybetegségét és bántalmazását hosszú éveken keresztül elszenvedik, és tehetetlenek a deviáns viselkedéssel és a bántalmazó uralmával szemben. Ezek a nık nem tudnak kilépni az erıszak-kapcsolatokból fiatal életkoruk vagy a bántalmazó terrorja miatt. A családon belüli erıszakot elszenvedı nık gyermekeiket védik a bántalmazástól, és miután elveszítik gyermekeik gondozásának feladatát, akkor elmenekülnek a kapcsolatból.

3. Konfliktusokkal terhelt kapcsolatban élık A nı-férfi kapcsolat konfliktusokkal terhelt a családban, és ezekre a konfliktusokra nincsenek konstruktív megoldások. A nık gyakran a kapcsolatból való kilépéssel vetnek véget a viszályoknak, majd az újrakezdésben bízva az új társkapcsolattól remélnek boldogságot. A nık érzelemvilága labilis, problémakezelési képességük alacsony fokú, és egy következı kríziseseményre destruktívan válaszolnak (pl. alkoholivás, lakáseladás, pszichiátriai betegség, stb.).

4. Szenvedélybetegek és mentális zavarokkal küzdık Az egyén pszichoszociális fejlıdésében - különösen serdülıkortól -, olyan problémák alakulnak ki, amelyek a személyiségfejlıdésben, az emberi kapcsolatokban, a problémákkal való megküzdést tekintve, károkat okoznak. Ártalomnak nevezhetjük az alacsony önértékelést, a feszültség tőrés igen alacsony fokát, a problémakezelés képességének hiányát, bizalmi kapcsolatok nélkülözését.

175

5. Szociális krízis következtében lakhatásuk bizonytalanná válik Szociális krízisnek tekintem azt a helyzetet, amikor az elemi szükségletek kielégítéséhez szükséges feltételekbıl számottevıen veszít az egyén. Ilyen feltétel lehet a jövedelem, a lakás, az egészség, az élelem és az ivóvíz. Szociális krízishelyzet elıállhat például munkanélküliség, kilakoltatás, lakásmaffia lakásrablása, betegség, eladósodás következtében. Szociális krízishelyzetben a lakhatás költségeinek kifizetése problémát jelenthet, és ezzel fennáll a lakhatás elvesztésének veszélye is. A hajléktalansággal veszélyeztetett csoportokba tartozók a fejlıdési úton felhalmozott pszichoszociális hátrányokkal küzdenek. A lakhatás elvesztésével ezekhez a csoportokhoz tartozók távolsága még jobban növekszik más társadalmi csoportoktól. Végeredményben, a krízisekkel terhelt életútban az egyén elsodródik a támogató rendszerektıl, és magára marad. A család sok tekintetben változóban van. Az ismert demográfiai tendenciák és társadalmi strukturális okok mellett fontos kiemelni, hogy a család nagyon sérülékeny a jelenkori társadalmi viszonyok között. A család, mint az utódok felnevelését és az összetartozást biztosító fészek belülrıl és kívülrıl egyaránt támadásoknak van kitéve, aminek gyakori következménye a család felbomlása, majd új családi forma létrejötte. A vázolt folyamat újabb problémák esetén megismétlıdhet, amennyiben hiányoznak vagy mőködésében nem kielégítık a családot védelmezı individuális és közösségi erıforrások. „Harcmezı vagy békesziget” a család?

79

A hajléktalan nık történeteiben a család

inkább tekinthetı háborús övezetnek, semmint békés életszférának. A férfi-nı kapcsolatokban kialakult konfliktusoknak elsıdleges okai az orientációs család mőködésében, a gyermekkori szocializációban és a megküzdési stratégiák mőködésében találhatók. A hajléktalanság veszélyét magukban hordozó csoportok számára a hajléktalanság kialakulásának megelızése roppant fontos feladat volna. A prevenció elsıdleges színtere a család, ahol az együttélésben kialakuló problémák kezeléséhez konstruktív megoldásokra lenne szükség a nukleáris család fennmaradása érdekében. A felnıttek és a gyermekek közötti kapcsolatok megerısítésével a család belsı védelmi rendszere is fenntartható, ami probléma esetén hatásos oltalmat jelenthet a család mőködése érdekében.

79

Ranschburg, 2007.

176

Konklúzió, összegzés A doktori dolgozat a nık hajléktalanságának összetevıit kívánta megmutatni. Általában a hajléktalanságról bıséges szakirodalmi anyagot találunk itthon, azonban ma még hiányosak azok a munkák, amelyek a hajléktalanság egy-egy szegmensét mélyrehatóan kutatják, elemzik. A nık hajléktalanságát kutató vizsgálattal és az elemzésben feltárt történetekkel szerettem volna hozzájárulni a fent említett hiány pótlásához. A nemek mellett fontos lenne a jövıben életkor, egészség, szocializáció, deviancia mentén kutatni azokat a csoportokat, ahol a hajléktalanná válásban és a hajléktalanságban e dimenzióknak elızményként vagy következményként hatása van. Úgy vélem, hogy a mélyfúrásokkal nemcsak közelebb lehet jutni a hajléktalanság gyökeréhez, hanem a fogalom pontosítása, tisztázása is elırébb haladna. A hajléktalanság kialakulásának társadalmi összetevıi mellett pszichológiai és egészség faktoroknak is lehet szerepe abban, miképpen jut el az ember a lakás/lakhatás elveszítéséig. Mennyire és milyen hatással? Ezekre a kérdésekre újabb empirikus kutatások adhatnak választ a jövıben. A nık hajléktalanságát megismerı vizsgálatban kegyetlen történetekkel találkoztam. A jelzıt nem az elrettentés szándékával használom, hanem annak kifejezésére, hogy a férfiakhoz képest a megismert nık gyermekkoruktól kezdve traumatizáló környezetben és kapcsolatokban éltek, ahol a lelki sérülések mellett gyakori volt a fizikai és a szexuális erıszak életükben. A kutatás indulásakor megfogalmazott hipotézisben két területnek feltételeztem jelentıséget a nık hajléktalanságában:

1) elızményként fıként családi és kapcsolati természető okai lehetnek a hajléktalanságnak; 2) a kríziseseményeknek szerepe lehet a lakhatás elvesztésében;

A mélyinterjú módszerrel felvett interjúk elemzésével választ kaptam a hipotézisben megfogalmazott feltevésekre. Az elemzésben alkalmazott „Hajléktalan út térkép” alkalmas a vizsgálati személy életútjának, lakhatási helyzetének és kapcsolatainak elemzésére az egyes életútszakaszokban. A térkép jól illusztrálja az életesemények hatására kialakuló oksági kapcsolatot e három dimenzió között. Így tehát a térkép alkalmas a hajléktalanság elızményének hiteles bemutatására.

177

A hipotézis igazolása: 1) A hipotézis elsı részét úgy vélem, sikerült igazolni a hajléktalanút-térkép segítségével. A nık többségénél családi krízisek, kapcsolati problémák és támogató kapcsolatok gyengesége vagy hiánya játszott közvetlen szerepet a lakhatás elvesztésében. Fı problémaként szülıi/házastársi deviancia, erıszak, kapcsolatveszteség jelentkezett életükben, ami egy idı után menekülésre késztette ıket. Szinte egyedüli alternatíva az otthon elhagyása volt számukra, és egy-két kitérıt (pl. albérlet) követıen, utcán vagy menhelyen aludtak, és fedél nélküliek lettek. 2) Ugyancsak a hajléktalanút-térkép tartalmazza azokat az életeseményeket, amelyek az életút

meghatározó

fordulópontjai,

és

amelyek

természetszerően

jelölnek

életútszakaszokat és változásokat a nık életében. A térképeken nyomon követhetı utakban a fejlıdési krízisek mellett ott vannak azok a krízisek, amelyek az együttélésbıl, a párkapcsolati konfliktusból, a szerepek ütközésébıl alakultak ki a nık életében. Ezen válsághelyzetek megoldatlansága és halmozódása egyensúlybomlást okozott a családi mőködésben éppúgy, mint a nık szerepeiben, családon belüli és kívüli kapcsolataiban. Gyakori válsághelyzet a nık életében: állami gondoskodás és szülı nélküli

gyermekkor,

szülıi

deviancia és

bántalmazás gyermekkorban,

korai

házasságkötés és menekülés a szülıi házból vagy állami gondozásból, házastárs/élettárs deviáns viselkedése, erıszak a családban, férj halála vagy válás. A megismert életutak alapján az is látszik, hogy a nık hosszú ideig eltőrték alárendelt helyzetüket a családban, és menekülésre akkor szánták el magukat, amikor saját vagy gyermekeik életét látták veszélyben. A nık hajléktalanságát feltáró kutatás lezárásaként a következı konklúziókat fogalmazom meg: 1) Az látszik kirajzolódni, hogy a nık hajléktalanságában kevesebb része van a makro strukturális okoknak (mint például gazdasági válság, munkanélküliség, anómia), és inkább a család mőködésében fellelhetı zavaroknak, deviáns viselkedési formáknak, kapcsolati konfliktusoknak jelentıs a szerepe. Ezek a hajléktalanságra ható tényezık a család mőködésének minıségét rombolják, ahol a nık alárendelt helyzete a végletekig kiélezıdik, ahol az emberi méltóság és élet valóságosan veszélyben van.

178

2) Az életutak alapján megfogalmazható, hogy a hajléktalan nık korábban sérülékeny családban éltek, mind az orientációs, mind a konjugális családban. A családi kohézió gyenge, a nık védtelenek, a családban alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben élnek gyermekeikkel. A hatalom képviselıi szülık, férjek, élettársak erejükkel visszaélnek, és olyan cselekvéseket visznek véghez, amivel testi, lelki fájdalmat okoznak, és megalázó helyzetekbe kényszerítik a nıket. 3) A nık hajléktalanságának másik jellemzı útja a koragyermekkortól kezdıdı állami gondoskodás, és ezzel együtt a család hiánya. Ezen az úton megfigyelhetık az állami gondoskodás rendszerhibái a jelenkori gyermekvédelmi törvény elıtti korszakban. Az állami gondozott karrier mellett a hajléktalan karrier a serdülıkorral elkezdıdött a nık életében. Az intézeti nevelésbıl szökés és a csöves élet, vagy a fiatalkorúként kötött házasság/élettársi kapcsolat a kötöttség alóli szabadságot hozta el számukra. A szabadság mellé azonban nem járt semmi. Ezek a nık nagykorúságuk elıtt megtapasztalták a fedél nélküli életet, és néhány kitérı után ismét az utcai életmód jutott nekik. 4) A hajléktalanút-térképen nyomon követhetı a nık lakhatásának változása. Az életút egyes állomásain a nık a lakhatásban is függıségi helyzetben voltak. Jellemzıen szülıi házban, férj/élettárs lakásában vagy albérletben éltek. Ezek a lakások mások tulajdonában voltak, vagyis nem jellemzı, hogy a nık akárcsak töredékarányban is tulajdonosként éltek volna otthonaikban. Mindezen lakhatási formák bizonytalanok és elvesznek, amennyiben a tulajdonoshoz főzıdı viszony megromlik, vagy a konfliktusból válás lesz. A bizonytalan lakhatási formákban a nık addig maradhatnak, amíg elviselik alárendelt helyzetüket, vagy az életük irányát megfordító krízis a lakásból is kisodorja ıket (pl. férj halála). 5) A térképen a kapcsolatok szegényessége is felfedezhetı. A nık életében a nukleáris család primer kapcsolatain kívül, jellemzıen más interperszonális kapcsolatok nem találhatók a térképen. A szekunder kapcsolatokat jelölı barátokról, munkatársakról, szomszédokról kevés szó esett az interjúkban, ezért valószínősíthetı, hogy nem minısülnek meghatározó kapcsolatnak az életútban. Hiányuk a válsághelyzetekben számottevı, amikor a nık támogató kapcsolatok nélkül küzdenek a krízisproblémákkal. A segítı kapcsolatok közül a szolgáltatásokhoz főzıdı kötelék szintén gyenge. Intézményi kapcsolat jellemzıen hatósági intézkedéskor vagy a gyermekvédelem közbelépésekor tőnik fel az életútban a hajléktalanság elıtt.

179

Késıbb a hajléktalan szolgáltatások jelentik az egyedüli támogató kapcsolatot a nık számára. A szolgáltatások közül náluk egy-egy igénybevétele jellemzı a hajléktalanellátásban, a szociális háló lehetıségeit nem használják ki. A kutatásban sikerült feltárni azokat az összetevıket, amelyekkel jobban megérthetık a nık hajléktalansága. Mint látható, a hajléktalanságot kiváltó folyamatok eredıje a család. A család mőködésében fellelhetı zavarok és megoldatlan konfliktusok elvihetik az egyént arra a pontra, ahol a menekülés látszik a legjobb megoldásnak. Menekülni a hajléktalanságba. Oda, ahol sem otthon, sem család nem várja az embert. Oda, ahol az életén kívül más nemigen marad számára. Mit lehet tenni a nık hajléktalanságának kivédése érdekében? A szociálpolitika társadalmi – intézményi - családi szintjein szükséges volna olyan változásokat kezdeményezni, amelyekkel a lakhatás biztonságosabbá tehetı a családok számára. A megelızés érdekében hasznos lehet megtenni a következıket: 1) Makrotársadalmi szinten: A társadalmi kirekesztıdés megállítása érdekében a lakhatásból kirekesztıdıknél a bizonytalan lakhatási formák helyett biztonságot jelentı lakásformák elérhetıvé tétele. A biztonság jelentése: a lakás alkalmassága lakhatásra, legális lakáshasználat, bejelentett és jogilag tiszta helyzet, elegendı tér a primer és szekunder kapcsolatoknak az egyén társas kapcsolatainak megtartása érdekében. Az állam feladatát az elérhetı és megfizethetı bérlemények fenntartásában, a kiutalás rendszerének újragondolásában látom. A piaci albérletek szerepelhetnek a lakhatási lehetıségek között akkor, ha megfelelı jogi garancia védi a bérlıt. Azok számára, akiknek jövedelme nem elegendı albérleti díj kifizetésére, központi forrásokból lakbértámogatást szükséges mőködtetni. Ez utóbbi támogatási formát Nyíregyháza város

2008.

február

1.-tıl

bevezette,

ami

lehetıvé

teszi

a

hajléktalanság

veszélyzónájában élık lakásmegtartását, és esélyt jelent az effektív hajléktalanoknak lakásban élésre. A szociális háló megerısítése a lakásformák további szegmentálódását is jelenti akkor, ha a szőkös erıforrásokkal rendelkezık számára is elérhetıvé válnak a biztonságos lakás támogatott formái. 2) Az állam mellett az önkormányzatnak és intézményeknek is aktív szereplıvé kell válni a hajléktalanság megelızésében. A szociális támogatások pénzbeni és szolgáltatási rendszere most is lehetıséget ad a lakásfenntartás költségeinek részbeni átvállalására, adósságrendezésre, családsegítésre, mely ellátások szerepe csekély a hajléktalanság megakadályozásában.

180

Fontos lenne olyan célzott programokat kidolgozni, amelyek komplex szolgáltatást nyújtanak a kirekesztıdés folyamatában lévı egyéneknek/családoknak. A programok feladata lehet, a család mőködési zavarainak elhárítása, családmegtartó szolgáltatások elérhetısége, konfliktuskezelés elımozdítása, a bizonytalan lakhatási szituáció megváltoztatása, a közösségi védıháló megerısítése. 3) A nukleáris család mőködésébe beavatkozni nehéz szakmai feladat, hiszen sok esetben a krízis szituációk hívják fel a figyelmet a beavatkozás szükségességére. Ilyenkor a huszonnegyedik órában kellene „kárenyhítı” megoldásokat találni a családoknak a rendelkezésre álló szolgáltatásokban. A primer prevenció szintjén sokkal hamarabb szükséges olyan szolgáltatásokat kínálni, amelyek az életvezetésben, a problémák korai kezelésében nyújtanak hathatós segítséget. A probléma kezelés tanulása,

új

erıforrások

megszerzéséhez

szükséges

képességek

kialakítása,

konfliktuskezelési technikák elsajátítása néhány terület, ahol a családi funkciók mőködésében a zavarok idıben kijavíthatók. Késıbb, a problémák halmozódásával a család belsı kohéziója meggyengül, és a tagok közötti érzelmek, kapcsolatok és a változás irányába mutató érdekek is negatívvá válnak. Ilyenkor roppant nehéz a kríziskezelés, hiszen ellentétes érdekek, súlyos mőködési diszfunkciók akadályozzák a pozitív változást segítı megoldásokat. A családok köré fonható szociális háló megerısítése társadalmi érdek. A biztonság nemcsak a háborúk elleni védelemben vagy a diszkrimináció minden fajtájának elutasításában ölthet testet, hanem abban is, hogy az ember lakásban él. Olyan lakásban, ahol az élet feltételei kialakíthatóak, ami relatív biztonságot jelent, és ami megvéd a veszélyektıl.

181

Irodalomjegyzék Ágostonné Alpár Vera (1998): Törési és kitörési pontok keresése a hajléktalanoknál. Esély, 1998/4. 75–85. Angelusz Róbert szerkesztette (2004): A társadalmi rétegzıdés komponensei. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest Albert Fruzsina – Dávid Beáta (2001): Ha elszakad a háló… A hajléktalanság kapcsolathálózati megközelítésben. Új Mandátum Kiadó, Budapest Atkinson, T. (1998): Társadalmi kirekesztıdés, szegénység, munkanélküliség. Esély, 1998/4. 3-18. Babbie, Earl (1996): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest Baráth Katalin (2006): Erıszak a családban – az agresszió kialakulása , szerepe, szerepek a családban, családdinamika, konfliktuselméletek. In: A családon belüli erıszak. Megelızés, kezelés, ártalomcsökkentés. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlıségi Minisztérium, Budapest, 17-28. Bagdy Emıke-Kalo Jenı-Popper Péter-Ranschburg Jenı (2007): A család: Harcmezı és békesziget. Mesterkurzus sorozat Berne, Eic (1984): Emberi játszmák: Háttér Kiadó, Budapest. A kötet a Gondolat Kiadó 1984-es kiadásnak változatlan utánnyomása. Fordította: Hankiss Ágnes Bényei Zoltán (1998): Éjjeli menedékhelyek Budapesten. Hajszolt Hírlap, 1998. májusjúlius 15-18. Bényei Zoltán – Gurály Zoltán – Gyıri Péter – Mezei György (2000): Tíz év után. Esély, 2000/1. 62-95. Breitner Péter (1999): A hajléktalanná válás lépcsıfokai Esély, 1999/1. 84–108. Bourdieu, P. (2000): Férfiuralom. Napvilág Kiadó, Budapest Bourdieu, P. (1998): Gazdasági tıke, kulturális tıke, társadalmi tıke. In: Tıkefajták: A társadalmi és kulturális erıforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest, 1998. 155–176. Castel, R. (1993): A nélkülözéstıl a kivetettségig – a „kiilleszkedés” pokoljárása. Esély 1993/3. 3-23. Comte, Auguste (1979): A pozitív szellem. Magyar Helikon Kiadó, Budapest

182

Cseh-Szombathy László (2001): Gyermekkori szocializáció jelentısége a háztartási és szülıi szerepekre való felkészítésben. In: Családszociológia. Szöveggyőjtemény. Szerkesztette: Schadt Mária. Comenius Bt. Pécs, 163-209 Cseh-Szombathy László (2001): A házastársi konfliktusok elıfordulásának gyakorisága és a konfliktusok társadalmi forrásai. In: Családszociológia. Szöveggyőjtemény. Szerkesztette: Schadt Mária. Comenius Bt. Pécs, 52-100 Dr. Molnár D. László – Dr. László Klára (1996): Budapesti hajléktalanok egészségi állapota. Periferia Seria 6. Budapest 33–61 Erikson, E. H. (1991): A fiatal Luther és más írások. Gondolat, Budapest Fehér Boróka (2009): Mit (nem) tudunk a hajléktalan emberekrıl? Kvalitatív és kvantitatív kutatási módszerek a kortárs magyar gyakorlatban. In: Kötı-jelek 2008. ELTE TáTK Szociológiai Doktori Iskolájának Évkönyve, Budapest 31 – 50. Ferge Zsuzsa (1969): Társadalmunk rétegzıdése. KJK, Budapest Ferge Zsuzsa (2000): A társadalom pereme és az emberi méltóság. Esély 2000/1. 42-48. Ferge Zsuzsa (2001): A magyarországi szegénységrıl. Info - Társadalomtudomány, 54. Ferge

Zsuzsa

(2005):

Ellenálló

egyenlıtlenségek.

A

mai

egyenlıtlenségek

természetrajzához. ELTE TáTK, Foucault, Micheal (2000): Az emberi természetrıl: Igazságosság kontra hatalom. In: Nyelv a végtelenhez. Latin Betők Kiadó, Debrecen 201-240. Foucault, Micheal (2000): Szexualitás és hatalom In: Nyelv a végtelenhez. Latin Betők Kiadó, Debrecen 271-286 Foucault, Micheal (1996): A szexualitás története. A tudás akarása. Atlantisz Kiadó, Budapest Gurály Zoltán – Gyıri Péter – Mezei György – Pelle József (2002): A margó szélén. Hajléktalan emberek Budapesten a századforduló éveiben (1999–2000–2001). Esély, 2002/3. 30-54 Gyıri Péter (1990): Gyorsjelentés a hajléktalanságról Magyarországon, 1990. In: Társadalmi riport. 430-446 Gyıri Péter – Vida Judith szerkesztette (2008): Az utcák népe. Menhely Alapítvány és BMSZKI Gyıri Péter (2008): Fedél nélkül élık. Pro Domo Füzetek 2. Budapest Gyuris Tamás-Molnár D. László-Szántó Róbert (1992): Hajléktalanok. Család, Gyermek, Ifjúság, 1992/1-2. Gyuris Tamás (2002): Hajléktalanság 2001–2002. Kapocs, 2002. június 16–23

183

Gyuris Tamás-Oross Jolán (1999): Tények és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan ellátásról. Konferencia anyag Herczog Mária (2007): Gyermekbántalmazás. Complex Kiadó, Budapest Héra Gábor – Ligeti György (2006): Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása. Osiris Kiadó, Budapest Hüse Lajos – Szoboszlai Katalin – Fábián Gergely (2006): A semmi ágán… Hátrányos helyzető csoportok sérelmére elkövetett cselekmények kutatása [kutatási beszámolóból készült könyv] Periféria Egyesület, Nyíregyháza Kerezsi Klára (1995): A védtelen gyermek. (Erıszak és elhanyagolás a családban.) KJK Kiadó, Budapest Kolosi Tamás (1987): Tagolt társadalom. Kossuth Kiadó, Budapest Kolosi Tamás (2000): A terhes babapiskóta Osiris Zsebkönyvtár, Budapest Kassai Melinda (1996): Szenvedélybetegségek és a hajléktalanság. In: A hajléktalanság sebei. Népjóléti Minisztérium, Budapest, Periferia Seria 6. 62–82. Komáromi Éva (1993): A hajléktalanság mentálhigiénéje. In: Szenvedélybetegségek, I. évf. 5. 1993/5. 381-390. Komáromi Éva (1996): A hajléktalanság sebei. Népjóléti Minisztérium, Budapest, Periferia Seria 6. 3–32 Levendel László (1992): A hajléktalan ember. Országos Alkohológiai Intézet, Budapest, 1992 és Liget 5. 1992/2. 106–112 Merton, Robert K. (2002): Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Osiris Kiadó, Budapest Nemes Péter (1984): Ismerkedés a csövesek világával. Tankönyvkiadó Mezei György- Sarlós Katalin (1995): Nyomorskála, Léthatáron Alapítvány, Budapest Mezei György (1998): Vendégségben a polgári világban. A hajléktalanellátás szerepe a hajléktalan életmódban. Hajszolt Hírlap, 1998. május-július 6-14 Minuchin-Colapinto-Minuchin (2002): Krízisrıl krízisre. A szegény családok segítése. Animula Kiadó, Budapest Molnár D. László – László Klára (1996): Budapesti hajléktalanok egészségi állapota. Periferia Seria 6. 33-61. Oross Jolán (1996): A hajléktalanság kezelése Magyarországon, In: Pál, T. (szerk.) Kézikönyv a szociális munka gyakorlatához, Budapest 64-80 Oross Jolán (1995): „A szabadság rád fagy”. Hajléktalan emberek egészsége, hajléktalan emberek halála Esély, 1995/5. 81-98

184

Pataki Ferenc (2001): Élettörténet és identitás. Osiris Kiadó, Budapest Pattyán László - Szoboszlai Katalin (1999): Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalanellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján: In: "Peremvidék" Szociális kutatások Szabolcs – Szatmár - Bereg megyében DOTE EFK-NKK, Nyíregyháza – Salgótarján, 341 - 364 Ranschburg Jenı (2006): Félelem, harag, agresszió. Prolog Kiadó, Nagyvárad R. Dallos, H. Procter (2001): A családi folyamatok interakcionális szemlélete. In: Családterápiás olvasókönyv sorozat I. Szerkesztette: Bíró Sándor-Komlósi Piroska, Animula 7-50. Somlai Péter (1997): Szocializáció. (A kulturális átörökítés és társadalmi beilleszkedés folyamata). Corvina Kiadó, Budapest Somlai Péter (2001): A családi kapcsolatok társadalomtörténetének irányai. In: Családszociológia. Szöveggyőjtemény. Szerkesztette: Schadt Mária. Comenius Bt. Pécs 13-51 Somlai Péter (2006): A családi élet alakulásának változásai. In: A családon belüli erıszak. Megelızés, kezelés, ártalomcsökkentés. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlıségi Minisztérium, Budapest 17-28. Somlai Péter-Tóth Olga (2002): A házasság és a család változásai az ezredforduló Magyarországán. Educatio 2002/3. 339-348 Solt Ottília (1998): Interjúzni muszáj. In: Solt Ottília: Méltóságot mindenkinek. Összegyőjtött írások I. Beszélı, Budapest 29-48 Sullerot, Evelyne szerkesztette (1983): A nıi nem – Tények és kérdıjelek. Gondolat Kiadó, Budapest Szalai Júlia (2002): A társadalmi kirekesztıdés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle 2002/4. 34-50 Széchey Orsolya szerkesztette (2001): Szexuális gyermekbántalmazás a családban. Animula kIadó, Budapest Szoboszlai Katalin – Pattyán László (2004): Hajléktalanok a Keleti – régióban. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2004/1. 93 – 111 Tamási Erzsébet (2004): Egy férfinyire a hajléktalanságtól. Esély 2004/3. 26 – 57. Tóth Olga (1999): Erıszak a családban. In: Vegyesváltó. Pillanatképek nıkrıl, férfiakról. [Szerk.]: Lévai Katalin - Kiss Róbert - Gyulavári Tamás. Bp. Egyenlı Esélyek Alapítvány 178-201.

185

Tóth Olga (2003): A családon belüli, partner elleni erıszak. In: Századvég. Új foly. 10. 101-115. Utasi Ágnes (1987): Hajléktalanok, csavargók. Peremhelyzetek. Mőhelytanulmányok. Rétegzıdés-modell vizsgálat VIII. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, Budapest 181-214. Vaskovics László (2002): A család fejlıdése Európában. Educatio 2002/3 349-364. Women and homelessness in Europe. Pathways, services and experiences. Edited by Bill Edgar and Joe Doherty. Publisher by The Policy Press and FEANTSA. First published in Great Britain in September 2001 by

Internetet forrásból

Bakos Péter – Gyıri Péter: FEANTSA-ETHOS. A hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség európai tipológiája. Letöltési

hely:

http://bmszki.hu/file/tanulmanyok/ethos/ETHOS_def_hu-

gyori.doc Bukodi Erzsébet: Ki, mikor és kivel házasodik? A házasság helye az egyéni életútban és a történeti idıben. Letöltési hely: http://www.socio.mta.hu/mszt/20002/bukodi.htm Budapest hosszú távú lakáskoncepciója és középtávú lakásprogramja. 2005. Melléklet. 43. oldal Letöltési hely: www.studiometropolitana.hu/doc/sm_lak_kon.pdf Developing and operational definition of homelessness. By B. Edgar, H. Meert and J. Doherty. FEANTSA, November, 2004. pp. 9. Letöltési hely: www.feantsa.org/files/transnational_reports/EN_StatisticsReview_2004.pdf Gyuris Tamás – Dr. Molnár László – Szántó Róbert: Hajléktalanok. Letöltés hely: http://www.hajlektalansag.hu/hajlektalanok.htm Kesia Reeve with Rosalin Goudie, Rionach Casey: Homeless Woman: Homelessness Careers, hamolessness Landscapes. 2007. Letöltési hely: http://www.crisis.org.uk/page.builder/researchpage.html

186