EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
Ságvári Bence
Kultúra és gazdaság Az értékek szerepe a gazdasági fejlődésben Elmélet és empíria
Doktori disszertáció
Témavezető Csepeli György, DsC
Budapest 2009
Tartalom
1
BEVEZETÉS ................................................................................................. 4
2
KULTÚRA ÉS GAZDASÁG KAPCSOLATÁRÓL .............................................. 9
2.1 A KULTÚRA SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSA A GAZDASÁGGAL KAPCSOLATOS GONDOLKODÁSBAN
............................................................................................... 9
2.1.1
„Egyszer fent, máskor lent…”
9
2.1.2
A kultúra és gazdaság kapcsolata a modernizáció folyamatában
12
Az első korszak: a „klasszikusok”
14
A második korszak: modernizációs elméletek a második világháború után
15
Harmadik korszak: globalizáció és modernizáció. Az ezredforduló fejleményei a való világban és a tudományokban
20
Átrendeződés és hangsúlyeltolódás a tudomány szféráin belül
22
2.2 AZ ÉRTÉKEK ................................................................................................. 26 2.2.1
Az érték-paradigma és az érték fogalma
26
2.2.2
Az értékek hatása a cselekvésre
28
2.2.3
Néhány szó a rokon fogalmakról: normák és attitűdök
32
2.2.4 Az értékkutatások rövid fejlődéstörténete
3
33
Az értékkutatások első korszaka
34
A kritikus hangok felerősödése
36
Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok
37
Perspektívák az értékkutatásokban
37
Az értékkutatások jelene és közelmúltja
39
ÉRTÉKEK ÉS VERSENYKÉPESSÉG ........................................................... 41
3.1 A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS (MODERNIZÁCIÓ) ÉS A KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK KAPCSOLATA.......................................................................................................
41
3.1.1
A tyúk és a tojás problémája
41
3.1.2
A kapitalista fejlődést beindító szikrák
43
A kapitalizmus kialakulásának „érzületi összetevői”: racionalitás, nyereségelv és a társadalmi elismerés vágya
43
1
Vallási eredetű hivatástudat és evilági aszkézis
46
Vállalkozói lét: deviancia, szakítás a hagyományossal
48
A nacionalizmus, mint a fejlődés motorja
48
3.1.3
Egy kísérlet a szintézisre: fejlődést támogató, illetve fejlődés-rezisztens
kultúrák
52
3.2 AZ ÉRTÉKVÁLTOZÁS FOLYAMATA ÉS GAZDASÁGI BEÁGYAZOTTSÁGA .................... 56 3.2.1
Útfüggőség és/vagy az értékrendszerek konvergenciája
56
3.2.2
Az értékváltozások katalizátorai
60
3.2.3
Generációs változások az értékek átalakulásában
62
3.3 ELMÉLETI KERETEK ÉS EMPIRIKUS PRÓBÁLKOZÁSOK AZ ÉRTÉKVÁLTOZÁSOK FOLYAMATÁNAK LEÍRÁSÁRA ................................................................................. 66
3.3.1
4
A posztmateriális átmenet
66
A kultúraváltozás két szakasza
67
Az iparosodás folyamata és a szekuláris-racionális értékek előtérbe kerülése
67
A poszt-indusztriális átmenet és az önkifejező értékek előtérbe kerülése
70
3.3.2
Nemzeti (vállalati) kultúrák (érték)különbségei
73
3.3.3
Értékek és gazdasági fejlődés empirikus kapcsolata
80
A (GAZDASÁGI) ÉRTÉKEK VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON ................. 83
4.1 A MAGYAR JELLEM. RÖVID TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS .................................... 84 4.2 ÉRTÉKEK A SZOCIALIZMUSBAN ....................................................................... 88 4.2.1
5
Az értékek megváltozása 1945 után
88
4.2.2 Értékvizsgálatok Magyarországon az 1970-80-as években
89
4.2.3
93
A rendszerváltás után
ÉRTÉKEK EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON ..................................... 95
5.1 AZ ALAPVETŐ ÉRTÉKDIMENZIÓK MEGHATÁROZÁSA ........................................... 96 5.2 ORSZÁGOK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK AZ ÉRTÉKEKBEN ....................................... 101 5.2.1
Kapcsolat a gazdasági fejlettséggel, versenyképességgel
103
5.3 EGY LEHETSÉGES MODELL AZ ORSZÁGOK CSOPORTOSÍTÁSÁRA .......................... 106 5.3.1
Az érték-alapú csoportok és a versenyképesség kapcsolata
113
5.3.2
Korrupció és értékek
116
5.3.3
A klaszterek további jellegzetességei
118
Generációs különbségek
118
Iskolai végzettség hatása
120
Internethasználat
122
2
5.4 GENERÁCIÓS ÉRTÉKKÜLÖNBSÉGEK MAGYARORSZÁGON ÉS KELET-EURÓPÁBAN .. 123 5.4.1
Nemzedéki törésvonalak
123
5.4.2
Kelet-európai kitekintés. Magyar fiatalok és régiós társaik.
130
5.5 MUNKÁVAL KAPCSOLATOS ÉRTÉKEK MEGVÁLTOZÁSA ....................................... 133 5.5.1
A munka-értékekről
133
5.5.2
A munkával kapcsolatos értékek alakulása Magyarországon
134
5.5.3
Különbségek az egyes nemzedékekben
140
6
ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK ................................................. 144
7
IRODALOMJEGYZÉK................................................................................ 152
8
FÜGGELÉK ...............................................................................................162
8.1 ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE................................................................. 168
3
1 BEVEZETÉS A gazdasági fejlődést, egy-egy gazdaság és társadalom sikerességét magyarázó elméletek ma már előszeretettel emelnek be elemzési szempontjaik közé olyan, korábban kevésbé fontosnak vélt tényezőket, mint az alapvető emberi tulajdonságok, a kultúra és a társadalmi viszonyok, az uralkodó értékrendszerek és normák, a miliő nehezen definiálható és még nehezebben számszerűsíthető, ám a globális hálózati gazdaságban egyre inkább megkerülhetetlennek tekinthető elemei. Dolgozatom alapvető kérdése, hogy a társadalmi kultúra, mint az emberi viselkedést szabályozó értékek, normák és attitűdök együttese, miként befolyásolja egy adott gazdasági rendszer teljesítményét, ebből fakadóan pedig egy társadalom hosszabb távú sikerességét? Illetve ezt megfordítva, a gazdaság működésének, intézményrendszerének alapvető jellegzetességei milyen módon hatnak az emberek értékeire, mentalitására? Ma már többé kevésbé elfogadott az az interdiszciplináris alapokon nyugvó tétel, mely szerint az, hogy egy társadalom tagjai mit gondolnak (többek között) a sikerről, az egymás közötti, illetve az intézményekkel kapcsolatos bizalomról, az
A dolgozat szerzője nem mulaszthatja el, hogy köszönetet mondjon azoknak, akik őt munkájában, a dolgozat létrejöttében segítették. Külön köszönettel tartozom mindenekelőtt témavezetőmnek, Csepeli Györgynek, aki tanácsaival, kritikájával segítette munkámat. Nagyon sokat köszönhetek Dessewffy Tibor és Székelyi Mária elméleti, módszertani útmutatásainak. Ők voltak azok a tanáraim, akiktől a legtöbbet tanultam. Szalai Erzsébet elsősorban a gazdaság folyamatai felé irányította szociológusi érdeklődésemet, hozzásegítve fontos, „életszerű” tapasztalatok megszerzéséhez. Meghatározó élmény volt számomra az, hogy az elmúlt években több alkalommal is Losonczi Ágnes munkatársaként dolgozhattam. A disszertáció megírásához többféle adatbázist is felhasználtam. Szeretnék köszönetet mondani az ezekhez való hozzáférésért Fábián Zoltánnak (TÁRKI) és Keller Tamásnak (TÁRKI), illetve Rosta Gergelynek (Forsense) és Tóth Zsoltnak (Forsense). A dolgozat megírása sok lemondással járt. A szerző ezt önként vállalta, családjának azonban nem volt más választása. Így nekik ezúton is köszönöm a türelmet és a támogatást. Az elmaradt családi programokért igyekszem őket kárpótolni.
4
együttműködésről, a munkáról, a szabályok és a normák betartásáról, az állam szerepéről, a konformizmusról, a kockázatvállalásról és a kreativitásról, összefüggésben van azzal, hogy az adott társadalom milyen fejlődési potenciált hordoz magában, és ezzel párhuzamosan milyen intézményrendszert és milyen gazdasági miliőt hoz létre magának? A
téma
Magyarország
esetében
különösen
fontos
és
aktuális.
Ralf
Dahrendorfnak a rendszerváltást követően (talán túl) sokszor (is) idézett gondolatai arról, hogy Kelet-Európában a politikai rendszer átalakításához 6 hónapra, a gazdasági rendszer átalakításához 6 évre, a „demokráciakompatibilis” társadalmi-kulturális viszonyok megteremtéséhez viszont 60 évre van szükség, továbbra is helytállóak. Miközben persze a minket körülvevő világ is alapvetően változott meg az 1990-es évek első feléhez képest. A globalizáció folyamatának felgyorsulása, az időközben kibontakozó info-kommunikációs technológiai forradalom, a világgazdaság szerkezetének és térbeli súlypontjainak átrendeződése új helyzetet teremtett. Az elmúlt években jó néhány olyan hazai, illetve
nemzetközi
összehasonlításon
alapuló
kutatási
eredmény
látott
napvilágot, amely a magyar társadalomban jelenlévő értékek, normák és attitűdök negatív folyamataira mutatott rá. Társadalmunk működésének ezek a diszfunkcionális elemei, nem függetlenül az intézmények működésében tapasztalható zavarokkal együtt, ma már nem túlzás azt állítani, hogy egyértelműen negatív hatással vannak az ország versenyképességére. Ezek a problémák persze nem új keletűek: sajátos déja vu érzés keríti hatalmába a kutatót akkor, ha belelapoz az 1980-as, 1990-es években, vagy akár a két világháború közötti időszakban a magyar társadalom értékeivel, tágabban fogalmazva
mentalitásával
és
ennek
következményeivel
kapcsolatban
megszülető írásokba. Ez utóbbi gondolat volt az, amely inkább „állampolgári”, mint szociológusi indíttatásból meghatározta a témaválasztásomat. A téma feldolgozása azonban természetesen már a társadalomtudományok logikáját követi. Dolgozatom ars poeticáját tekintve gazdaságszociológiai jellegű. Ez tömören megfogalmazva a szociológia elméleti tradíciójának a gazdaság jelenségeire való
5
alkalmazásaként határozható meg.1 Elsődleges gazdasági irányultságából következően
sok
szempontból
rokonságot
mutat
a
közgazdaságtannal,
ugyanakkor egy fontos kérdésben jelentősen eltér annak hagyományos megközelítésmódjától: kiemelten kezeli a társadalmi viszonyok, a kultúra (értékek, normák, attitűdök stb.) és intézmények szerepét a gazdaság működésében. Az, hogy valaki egy társadalom tagja, elsősorban olyan sajátos érték- és normarendszert és mindezekből táplálkozó attitűdöket, más emberekhez való kapcsolódásokat, illetve különböző intézményi tagságokat jelent, amelyek alapvetően határozzák meg gazdasági cselekvéseinket, végső soron pedig a gazdaság egészének működését. Dolgozatom két nagyobb részből tevődik össze. Az első, alapvetően a téma irodalmának és elméleti fejlődésének áttekintésére fókuszáló részben a kultúra2 és a gazdaság viszonyából indulok ki. Mivel a társadalomtudományok fejlődésében e két fogalom és a mögötte lévő szférák egymáshoz való kapcsolódása korántsem volt magától értetődő, úgy vélem, hasznos annak rövid bemutatása, hogy ez milyen fejlődésen ment keresztül, és mindez hogyan kapcsolódik a tudományon kívüli világban bekövetkező változásokhoz. A társadalmi kultúra legfontosabb építőelemét az értékek jelentik. Szerepük megkerülhetetlen akkor, ha akár okként, akár pedig okozatként tekintünk rájuk a gazdasági fejlettség, illetve fejlődés magyarázatában. Ezért fontos, hogy szóljunk az értékek definiálásának problémájáról és az értékeknek a cselekvésre gyakorolt
hatásáról.
E
fejezetben
röviden
bemutatom
az
empirikus
értékkutatások fejlődését is, amely folyamatnak vitathatatlan szerepe volt abban, hogy az ilyen jellegű kutatások elfogadottá válhassanak a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos elméleti gondolkodásban.
Swedberg (2003:xi) Dolgozatomban természetesen a kultúra kifejezést nem a köznapi, humanista tradíciókból táplálkozó, a művészetek koncepciójából eredeztethető módon használom. A kultúrának ugyanis létezik az ennél jóval tágabb, társadalomtudományos definíciója, amely összetettebb és „befogadóbb”, etnografikus, civilizációs értelmezést takar. A kifejezés holisztikus módon próbálja meg összefoglalni egy-egy társadalom vagy különböző csoportok meggyőződéseit, viselkedését, szokásait, normáit és értékeit. 1
2
6
A nagy elméleti keretek felvázolása után a gazdasági fejlődés (modernizáció) és a kulturális (értékbeli) változások kapcsolatával foglalkozom. A lehetséges okokozati összefüggések bemutatása után a „gyökerekhez való visszatérés” jegyében a kapitalizmus kialakulásával kapcsolatos irodalomban megjelenő, néhány „haladás-katalizáló” mentalitást idézek fel, majd pedig egy – az empirikus kutatások számára is jól hasznosítható – elméleti modellt mutatok be. Ez utóbbi már közvetlenül kapcsolódik a dolgozat empirikus adatok elemzését tartalmazó részéhez. Az elméleti rész utolsó fejezetében az elmúlt néhány évtized nagy nemzetközi értékkutatásainak tapasztalataiból kiindulva, az értékváltozások folyamatának gazdasági-társadalmi beágyazottságát mutatom be. Ezt a részt a (gazdasági) értékek magyarországi változásával kapcsolatos, rövid történeti kitérővel kiegészített áttekintés zárja le. A dolgozat második része nemzetközi és magyarországi empirikus kutatások adatainak
elemzésén
alapul.
Az
elemzés
során
először
többváltozós
módszerekkel megvizsgálom, hogy az első rész elméleti kereteiből kiindulva, a gazdasági értékeket vizsgálva, milyen módon rendezhetők csoportokba a különböző európai országok, ezek az értékek milyen kapcsolatban vannak az adott ország gazdasági fejlettségével, az elmúlt néhány évtized fejlődésével, illetve
az
általános
(kemény
mutatók
alapján
meghatározott)
versenyképességével. A célom az, hogy összefüggést keressek az értékek által meghatározott „szoft” faktorok és a gazdaságok teljesítménye között, külön elemezve és meghatározva Magyarország helyzetét ebben a sokdimenziós térben. Az értékek megváltozása lassú folyamat, amely részben a generációk közötti értékkülönbség érvényesülésén keresztül valósul meg. Így különösen fontos és érdekes annak vizsgálata, hogy milyen (gazdasági) értékekkel rendelkeznek a 18-35 éves korosztály tagjai, hol vannak az idősebb és a fiatalabb generációk értékvilágában a jellegzetes szakadások? Fontos, hogy az életmód, és az életstílusok nyilvánvaló forradalmi átalakulásának felszíne alatt zajló folyamatokat, illetve ezek esetleges változatlanságát is kideríthessük és megérthessük. Kiinduló hipotézisem az, hogy dacára a globalizáció kulturális fogyasztást, értékrendszereket homogenizáló hatásainak, az útfüggőség jelen van, azaz a társadalmi „örökség” jóval inkább meghatározó, mint a globális 7
minták. Ezért a generációs értékkülönbségekre fókuszálva azt is megvizsgálom, hogy ebből a szempontból milyen törésvonalak mutathatók ki a különböző nemzedékek között országhatáron belül, illetve mi jellemzi a magyar fiatalokat kelet-európai régiós összehasonlításban. A gazdasági fejlődés mozgatórugóinak keresése a gazdaságtörténet, a közgazdaságtan és a szociológia egyik legfontosabb kutatási témája. Az eltérő látásmódok, módszerek és lehetőségek függvényében természetesen minden tudományág, illetve ezen belüli irányzat, a saját elméleti konstrukcióinak megfelelően más és más vetületét vizsgálta e témának. A jelenség túlságosan is komplex mivoltából fakadóan természetesen olyan elméleti modell felállítása és használata szinte biztos, hogy kudarcra van ítélve, amely egyszerre próbál meg minden elemzési dimenzióra figyelemmel lenni. Emiatt dolgozatomban is választanom kellett a rendelkezésre álló szemüvegek között. Így kerül sor az értékek és attitűdök szerepének vizsgálatára, amely kétségtelenül csupán „egy lehetséges megoldás a sok közül”. Jelentősége azonban abban áll, hogy mind a közgazdaságtudomány, mind pedig a szociológia egyre interdiszciplinárisabbá váló megközelítésmódjában szerepe a jelek szerint egyre fontosabbá válik a késő-modern
kapitalizmus
jelenségeinek
teljesítmény magyarázatában.
8
megértésében,
a
gazdasági
2 KULTÚRA ÉS GAZDASÁG KAPCSOLATÁRÓL 2.1 A KULTÚRA SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSA A GAZDASÁGGAL KAPCSOLATOS GONDOLKODÁSBAN A dolgozat első fejezetében a kultúrának a gazdasági jelenségek – elsősorban a gazdasági fejlődés – magyarázatában betöltött szerepét tekintem át. A fejezet célja, hogy egy rövid (tudomány)történeti áttekintésen keresztül mutassam be azt a folyamatot, amelynek eredményeként az elmúlt egy-két évtizedben a társadalomtudományok
interdiszciplináris
megközelítésmódjának
előtérbe
kerülésével párhuzamosan, ismét középpontba került a kultúra „szoft” faktorainak vizsgálata.
2.1.1 „Egyszer fent, máskor lent…” Amennyiben történetileg szemléljük, a kultúra szerepének vizsgálata a gazdaság szféráján belül (elsősorban a gazdasági fejlődés okainak keresésében) három ízben került a társadalomtudományok főáramába. Az első korszak a szociológia megszületésének 1890 és 1920 közé tehető időszaka volt.3 A „klasszikusok” (Weber, Sombart, Durkheim, Marx, Simmel, mai szóhasználatunkkal gazdaságszociológiaiként tekinthető) munkássága
A gazdaságszociológia kifejezést első ízben egy brit közgazdász, Jevons használta 1879-ben, majd csak közel két évtized múlva kezdték el használni a szociológusok. (Swedberg 2003:5) 3
9
elsősorban arra az alapvető kérdésre kereste a választ, hogy mi a gazdaság szerepe a társadalom működésében, vagy fordítva, milyen hatással van a társadalom, annak kultúrája, normái és értékei a gazdaság fejlődésének folyamatára.4 Az elsősorban weberi hagyományokra építő kulturális magyarázatok egészen az 1950-es évekig meghatározóak maradtak a gazdasági fejlődéssel foglalkozó irodalomban. A második világháborút követően megjelenő, elsősorban Amerikában népszerűvé váló modernizációs elméletek is leginkább a kultúrát, pontosabban a kulturális elmaradottságot tekintették a fejlődés akadályának. (Ezt tekinthetjük a második korszaknak.) Viszonylag egyszerű világképükben az elmaradott tradicionális kultúrák voltak szembeállítva a politikai és gazdasági intézményrendszer és a társadalmi értékek korabeli nyugati fejlődési modelljével. Nem kellett azonban sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ezek az elméletek veszítsenek népszerűségükből. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a gazdaság fejlődésének ok-okozati összefüggéseit túlzottan is etnocentrikus nézőpontból szemlélte, megfeledkezve arról, hogy az intézményi és egyéb külső-belső strukturális feltételek éppúgy jelentőséggel bírhatnak, mint a társadalom uralkodó normái. A modernizációs elméletek felfogása problémás volt abból a szempontból is, hogy a Nyugat kulturális értékeit felsőbbrendűnek tartotta az akkori harmadik világ nem-nyugati értékeihez képest. (Az erre való válaszreakcióként jelentek meg és váltak meghatározóvá elsősorban a fejlődő országokban a neo-marxista doktrínákon alapuló függőségi elméletek, amelyek az
1970-80-as
években
meghatározóak
számos
élték
fénykorukat,
latin-amerikai
de
még
ország
napjainkban értelmiségi-
is és
közgondolkodásában.5) A kulturális- és értékparadigma a másik „támadást” az ortodox közgazdaságtan szféráiból kiindulva szenvedte el. Ennek az iskolának a jól operacionalizálható, szikár elméleti modelljeibe nehezen voltak beilleszthetőek a nem igazán
4 5
Swedberg 2003:6 Harrison 2006:5
10
megbízhatóan, vagy éppen sehogyan sem mérhető kulturális faktorok. Való igaz, hogy a kultúrából kiinduló elméletek empirikus bizonyítása igen nehézkes, sőt ezek az időben is igen stabilnak mutatkoznak, így az ezt kevésbé fontosnak tartók joggal kételkedhettek abban, hogy valóban olyan fontos-e a szerepe, mint azt sokan állították. A kulturális magyarázatok második „feltámadását” az 1980-as és 1990-es évektől kezdődően regisztrálhatjuk, amikor a kultúra „szoft” dimenziója ismét meghatározóvá
kezdett
válni
a
gazdasági
fejlődéssel
kapcsolatos
diskurzusokban. Ennek egyik oka a közgazdaságtanon belüli átrendeződés volt, majd pedig ennek kisugárzása a társadalomtudományok többi szférája felé. Az ekkoriban szárnyait bontogató új intézményi közgazdaságtan iskolája ugyanis elismerte a normák (legyen szó ennek formális vagy informális típusáról) szerepét a gazdasági életben. Ebből pedig az is következett, hogy jóval érzékenyebbé vált a történelem, a kultúra és a hagyományok szerepére. Másképpen fogalmazva, elismerte az útfüggőség, illetve az ebből fakadó kulturális különbségek jelentőségét a gazdaság működésében.6 Szintén ugyanennek az időszaknak a fejleménye volt a gazdaságszociológiának mint a szociológia leginkább interdiszciplináris határterületének a felfutása. Az okok másik részét az 1980-as évek globális politikai és gazdasági történéseiben is keresnünk kell. A kelet-közép-európai rendszerváltások, illetve az ázsiai kis gazdaságok gyors és látványos felemelkedése következtében „élőben és
egyenesben”
lehetett
vizsgálni
az
összességében
több
százmilliós
lakosságszámú térségek gazdasági és társadalmi átalakulását. Az átmenet országonként különböző sikeressége és sikertelensége pedig egyértelműen rávilágított arra, hogy a szabályozási környezet és az intézményrendszer univerzális receptek alapján történő megváltoztatása korántsem jár azonos eredményekkel. Két évtized távlatából pedig még inkább látszik ezeknek a kulturális különbségeknek a meghatározó mivolta. A kultúra és az útfüggőség jelentőségének felismerése nem csak a tudományos paradigmákban, hanem az ezek eredményeit hasznosító globális intézmények stratégiájában is éreztette
6
Fukuyama (2001)
11
hatását: például a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank hivatalosan is beemelte a kultúrát szempontrendszerébe. Láthatjuk tehát, hogy a kulturális, értékközpontú magyarázatok szerepe és jelentősége korántsem volt egyértelmű az elmúlt közel egy évszázad során. E dolgozat keretein belül nem célom e három korszak tudományos nézőpontjainak és elméleteinek részletes áttekintése, azonban úgy vélem, hogy ezek rövid bemutatása kihagyhatatlan akkor, ha a kultúra gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásának történeti ívét, illetve a legfontosabb elméleti sarokpontokat kívánjuk felvázolni.
Így
a
következő
fejezetben
röviden
bemutatom,
hogy
a
társadalomtudomány (elsősorban a szociológia) néhány klasszikus szerzőjéből kiindulva, a múlt század közepének modernizációs elméletein keresztül hogyan juthatunk
el
az
elmúlt
egy-két
évtized
kulturális
és
értékközpontú
paradigmaváltásához.
2.1.2 A
kultúra
és
gazdaság
kapcsolata
a
modernizáció
folyamatában A modernizációs elméletek lényegében az emberiség fejlődésbe vetett hitén alapultak, és ha történelmileg nézzük, akkor szükségszerűen viszonylag rövid múltra tekintenek csak vissza. Ezt nem nehéz belátni, hiszen ameddig a technológia fejlődése nem tette lehetővé, hogy az emberiség megszerezze a természeti környezete feletti ellenőrzést, a modernizáció folyamatáról sem beszélhetünk. A modernizáció alapfeltétele tehát hogy a technológiai haladás által az emberiség egyre inkább képes legyen a természet feletti ellenőrzés megteremtésére. Az ipari korszakot megelőzően, a mezőgazdasági termelésen alapuló gazdaság lényege az állandóság és a kiszámíthatóságra való törekvés volt. A rendszer generációkon keresztül biztosította a változatlanságot, így nem csak az „átlagemberek”, de még a társadalom állapotával „hivatásszerűen” foglalkozó
12
gondolkodók számára is meglehetősen elképzelhetetlennek tűnt bármely, az emberiség általános jellegű fejlődésébe vetett hit.7 Ez a helyzet – elsőként Nyugat-Európában, a 16-17. század fordulóján – akkor kezdett el megváltozni, amikor megjelentek azok a technológiai innovációk és újfajta termelésszervezési módszerek (elsőként a mezőgazdaság területén), amelyek megteremtették az alapját a folyamatos gazdasági növekedésnek, hosszabb távon pedig a fenntartható fejlődésnek.8 Másképpen fogalmazva ez azt jelentette, hogy a gazdasági növekedés mértéke elsőként a késő-középkori Nyugat-Európában haladta meg a lakosság növekedésének mértékét. Itt vált először lehetővé az a felhalmozás, amelynek nyomán kibontakozó kereskedelmi forradalom megteremtette a lehetőséget a kapitalizmus korai, pre-indusztriális formájának kialakulásához. Az eszmék történetében először a humanizmus, majd később a felvilágosodás filozófiája
voltak
azok
a
szellemi
irányzatok,
amelyek
beemelték
a
közgondolkodásba annak fel- és elismerését, hogy a folyamatos „kutakodás” és kísérletezés eredményeképpen létrejövő technológiai innovációk sora teszi lehetővé azt, hogy az emberiség legyőzze és meghaladja azokat a nyers fizikai korlátokat, amelyeket a természet erői kényszerítettek rá. Ez merőben ellentétes volt azzal a vallási dogmatizmussal átitatott korábbi képzettel, amely az ember felszabadulását és kiteljesedését leginkább a halál után, a túlvilági életben tartotta csak lehetségesnek. A természeti és műszaki tudományok fejlődése, a mai szavainkkal tudásáramlásnak és technológia-transzfernek nevezhető folyamatok összessége egyre több olyan bizonyítékkal szolgált, amely kétségbe vonta az isteni kinyilatkoztatás addig meghatározó tételeit. Végső soron nem történt más, mint megkérdőjeleződött az egyháznak az az intellektuális monopóliuma, amely addig a feudális társadalmi rend egyik legfőbb védelmezőjének és fenntartójának bizonyult.
7 8
McNeil (1990), Inglehart-Welzel (2005:15) Bernstein (2004)
13
Az első korszak: a „klasszikusok” A gazdasági fejlődés és a társadalom közötti kapcsolat vizsgálata a szociológia (és a társadalomtudományok) egyik leghosszabb múltra visszatekintő kutatási területe. Simmel, Sombart és Weber munkássága azért is fontos, mert műveiken keresztül megmutatták, hogyan lehet a társadalmakra vonatkozó általános törvényszerűségek megfogalmazása helyett (ahogyan tették azt a pozitivizmus és az organikus szociológiai korabeli követői) térben és időben korlátozott fókusszal rendelkező, azonban ebből következően empirikusan és történetileg jobban alátámasztott elméleteket alkotni. Az említett szerzők esetében ez lényegében a kapitalizmus eredetének, kialakulásának és korai fejlődésének a vizsgálatát jelentette. A gazdasági fejlődés és a kulturális, értékrendszerbeli változás közötti közvetlen összefüggés első (igen korai) felismerése egyébként Antoine de Condorcet francia filozófusnál jelent meg először, aki úgy vélte, hogy a technológiai haladás és a gazdasági fejlődés szükségszerűen változásokat okoz az emberek erkölcseiben, az általuk vallott normákban és értékekben.9 A modern társadalomtudomány időszámítását tekintve szintén „lehetetlenül” korainak tekinthető az a mű, amely a „műfaj” egyik megalapozója. A francia Alexis de Tocqueville-nek, a 19. század elejének Amerikájáról szóló munkájáról van szó, amelyben részletesen mutatta be az amerikai gazdasági kultúrát, és az ezt tartalommal és formával megtöltő alapvető értékeket és normákat.10 Anélkül, hogy itt és most elmerülnénk ennek részleteiben, érdemes megemlíteni, hogy Tocqueville már ekkor írt például az Amerika sikereinek hátterében meghúzódó (mai fogalmaink szerinti) vállalkozói szellemről és kockázatvállalásról, az önérdekkövetésről és az egész társadalomra jellemző erkölcsiségről, a széles tömegek boldogulását vezérlő apró, ám elérhető célok sokaságáról, amelyek szerinte általánosságban voltak jellemzőek az amerikaiak mindennapjaira.
Inglehart – Welzel 2005 16. oldal Tocqueville 1993 (Igen figyelemreméltó, hogy a könyv első magyar nyelvű fordítása – az akkori körülmények között szokatlan gyorsasággal - már az 1840-es évek legelején, azaz pár évvel megírását követően megjelent az Egyetemi Nyomda kiadásában Magyarországon.) 9
10
14
A közgazdaságtudomány területén Thorstein Veblen, illetve már a klasszikus intézményi gazdaságtanhoz tartozó szerzők neve érdemel említést, akik a racionális alapon döntő homo oeconomicus helyett egy „életközelibb”, a változó hagyományok és intézmények által befolyásolt emberképet tekintett kiindulási alapnak.11 Szintén fontos előfutárként tekinthetünk a magyar származású Polányi
Károlyra,
aki
a
gazdaságnak
meghatározó
kultúra-
és
társadalomközpontú elemzője volt.12 A klasszikus szerzők munkássága azért is nagy jelentőségű, mert amellett, hogy a kapitalizmus kialakulásának társadalomtörténeti okait keresték, kimondvakimondatlanul az egyik legfontosabb kérdésük az volt, hogy a kialakuló piaci viszonyok közepette, milyen módon egyeztethető össze az önérdekkövetés és a közösség iránti felelősség.
A második korszak: modernizációs elméletek a második világháború után A „modern” modernizációs elméletek elsődleges definíciójuk alapján a tradicionális és fejletlen társadalmaknak a fejlett és modern állapotba való átmenete leírására és elemzésére voltak hivatottak. Ezeknek az elméleteknek a szemüvegén keresztül a modernizáció folyamata összességében a 17-19. században Nyugat-Európában és Észak-Amerikában végbement társadalmi, gazdasági és politikai változásoknak a globális elterjedésére utalt. A modernizációs elméletekkel foglalkozók – tágan értelmezve – elsősorban a gazdasági fejlődés társadalmi és politikai következményeit, illetve az ehhez szükséges feltételeket vizsgálták. Ezeken belül kiemelt jelentősége volt a fejlődéssel párhuzamosan bekövetkező (illetve magára a fejlődésre is hatással bíró) értékrendszerek megváltozásának.
Ezek az elméletek weberiánus
alapzatokon nyugodtak: a protestáns etika tézisei váltak a modernizáció univerzálisan elfogadott modelljévé. A Weber által leírt, nyugati típusú racionalizmus történelmileg igazolni vélt sikere, a második világháborút
11 12
Veblen 1975 Polányi 2005
15
követően a fejlődő országok összessége számára kínált egyetemleges receptként jelent meg. Ez röviden annyit jelentett, hogy az akkoriban uralkodó tudományos és politikai meggyőződések szerint a nyugati értékek és a nyugati kulturális minták átvétele és adaptálása jelentették a „modernné válás” folyamatát.13 Ezek az „első generációs” modernizációs elméletek az 1950-60-as években születtek meg az Egyesült Államokban. Két meghatározó mű, Walt Whitman Rostow, öt szakaszból álló lineáris gazdasági fejlődési modelljét felvázoló munkája 1959-ben, míg Seymour Martin Lipset, inkább a politikai-intézményi fejlődésre koncentráló Political Man című cikke 1963-ban jelent meg. Bár természetesen ennél jóval színesebb ezeknek az elméleteknek a története, mégis ezek
alapján
jól
modellezhető
a
mechanisztikus,
„copy-paste”
társadalomfelfogáson és a lineáris fejlődésbe vetett hiten alapuló megközelítés. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy e szerzők mindannyian ennyire leegyszerűsített gondolatmenettel éltek volna, azonban röviden összefoglalva, az elmélet fő tétele az volt, hogy történelmi, kulturális meghatározottságoktól függetlenül a gazdasági növekedés, a modernizáció, végső soron pedig a jólét sikeres receptje a gyors demokratizálódásban és a nyugati intézményi minták átvételében rejlik. E lépések következtében pedig lényegében „magától” bekövetkezik majd a szükséges értékváltozás, és ha nem is egyik napról a másikra, de kialakul a modernizáció folyamata számára kívánatos társadalmi berendezkedés és kultúra. A második világháború után az Egyesült Államokban a modernizációs elméleteknek az a felfogása vált leginkább elfogadottá, amely az elmaradottságot az
adott
ország
belső
jellegzetességeivel,
a
hagyományos
gazdasági
berendezkedéssel, az ennek részét képező intézményrendszerrel, és a mindezt konzerváló kulturális közeggel magyarázta. Ebből a nézőpontból szemlélve a praktikus politikai cél nem volt más, mint a hagyományos értékeknek a modern értékekkel való „lecserélése” és a gyors intézményi reform, amelyek aztán lehetővé teszik, hogy ezek az országok is képesek legyenek végigjárni a gazdagabbak által már kitaposott kapitalista fejlődés lépcsőfokait.
13
Inkeles és Smith 1978, idézi Swedberg 2003. 235. oldal
16
A már említett amerikai Lipset az 1960-as évektől kezdődően számos művében vizsgálta az Egyesült Államok, Latin Amerika és Kanada gazdasági kultúráját az uralkodó értékeken keresztül. Lipset szerint egy társadalom kulturális értékei fontos és más tényezőktől független szerepet játszanak mind a társadalom egészének, mind pedig a gazdaság szférájának a működésében. Úgy vélte, hogy a strukturális feltételek csupán megteremtik a fejlődés lehetőségét, azonban azt, hogy ez valójában bekövetkezik-e, leginkább a kulturális tényezők határozzák meg. Lipset Values and Enterpreneurship in the Americas című könyvében fejtette ki, hogy a latin-amerikai társadalmak értékrendszerét leginkább a három évszázados spanyol és portugál gyarmati uralom határozta meg.14 A helyi spanyol és portugál elitek szemében a munka (leginkább a fizikai) lenézett, „alantas” tevékenység volt. A „pénzcsinálás” és a kereskedelem is leginkább a zsidó és muszlim kisebbségek fennhatósága alá tartozott. Az uralkodó antiburzsoá értékek mellett a társadalom toleránsnak bizonyult a hirtelen meggazdagodással szemben. A sikerért keményen megdolgozó kereskedő figurája helyett azonban a katonák és papok voltak a társadalom leginkább megbecsült tagjai. Lipset szerint még a hatvanas években is a latifundiumokon gazdálkodó földbirtokos réteg élete képezte a társadalmi ideált, miközben az elit előszeretettel orientálta gyermekeit a lenézett természettudományos és műszaki helyett a jogi és humán pályák felé. A gazdaság működését is számos „antibussiness” érték továbbélése jellemezte. A családi vállalkozások bizalmatlanok voltak minden kívülről jövő hatással kapcsolatban, legyen szó szakértelemről vagy tőkéről, miközben a latin-amerikai üzletembert alacsony kockázatvállalási hajlandóság és a hosszú távú perspektivikus gondolkodás hiánya jellemezte. Összességében Lipset arra a következtetésre jutott, hogy ha egy társadalom uralkodó értékrendszere ellentétben áll a gazdasági fejlődés alapvető igényeivel, akkor az ezen értékek béklyójától „mentes” kisebbségi csoportok szerepe válik meghatározóvá. (Ez összecseng Sombart fél évszázaddal korábbi, a zsidók szerepével kapcsolatos gondolataival, illetve a magyarországi és általában a kelet-európai tapasztalatokkal.)
14
Lipset 1988
17
Elmaradt modernizáció: külső vagy belső okok? A függőségi elméletek A második világháborút követően kialakuló bipoláris világrend ideológiai szembenállása az egymással rivalizáló modernizációs elméletek területére is kiterjedt. A modernitáshoz, a fejlődéshez vezető út esetében egyértelműen elvált egymástól a kapitalista és kommunista recept. Az „alanyi jogon” egyik blokkhoz sem tartozó országoknak (az akkori szóhasználattal Harmadik Világnak) sem volt más választása, mint elfogadni valamelyik tábor politikai és ideológiai útmutatását, amely sok esetben katonai konfliktusokkal kísérve ment végbe.15 Hamar kiderült azonban, hogy az univerzálisan alkalmazhatónak hitt, a gazdasági-társadalmi fejlődés linearitását hirdető modernizációs elméletek a valóságban ennél jóval bonyolultabban, és többnyire kevésbé sikeresen működtek. Számos gyarmati sorból felszabaduló, a hivatalos ideológiai szerint, de inkább csak „papíron” modernizációt végrehajtó ország rekedt meg a korábbi szegénységében és vált egymást követő korrupt rezsimek martalékává. Sok esetben mindegy volt tehát, hogy a kapitalista, a kommunista vagy éppen a harmadik utas, sehová sem besorolható modernizáció útját választották, a szűk klán-érdekeket szem előtt tartó, szűklátókörű, sok esetben kalandor elitek nem voltak képesek össztársadalmi szinten pozitív változást hozni. A modernizáció lineáris fejlődési trendjeit hirdető elméletek tehát megbukni látszottak. A lineáris, nyugati típusú modernizációs felfogás további problémája volt, hogy a sikertelen, elmaradt vagy félresikerült modernizáció okaként elsősorban az „áldozatot” hibáztatta a saját helyzetének kialakulásáért. Ezzel ellentétben azonban, a többnyire neo-marxista, függőségi elmélet vagy a világrendszerelmélet teoretikusaiként számon tartott – elsősorban latin-amerikai – szerzők érvelése szerint a „civilizáló-modernizáló” szerepben tetszelgő fejlett országok
A dolgozatnak nem témája, azonban a két szuperhatalom közötti erőfitogtatás elsődleges terepét ezek a katonai konfliktusok jelentették. S bár a hidegháború során egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy amerikai vagy szovjet csapatok közvetlen fegyveres összeütközésbe kerültek volna, az amerika- vagy szovjetbarát államok konfliktusai mögött mindig ott találtuk a két nagyhatalom közvetlen vagy közvetett katonai, anyagi, politikai, titkosszolgálati stb. támogatását. 15
18
kizsákmányolták az elmaradottabbakat, bebetonozva őket a hatalomtól és az önrendelkezéstől megfosztott, strukturálisan függő pozícióikba.16 E dolgozat keretein belül ezeket az elméleteket itt nem kívánom részletesebben áttekinteni, annyit azonban érdemes megemlíteni, hogy a velük kapcsolatos alapvető probléma és kritika az volt, hogy többnyire „átestek a ló másik oldalára”. Azaz lényegében felmentést adtak a szegény országok számára, hiszen azt közvetítették, hogy a belső strukturális, kulturális stb. problémáiknak vajmi kevés szerepe van az elmaradottságuk kialakulásában, hiszen minden, ami rossz, az a globális kapitalizmus számlájára írható. A „hiba mindig másban van” elvének követése azonban kártékonynak bizonyult, mivel utat engedett a xenofób anti-imperialista hangok megerősödésének. A függőség-elméletek az 1970-es, 1980-as években értek el népszerűségük csúcsára, elsősorban Latin- és Dél-Amerikában.17 Az elméletből levezethető cselekvési terv pedig úgy hangzott, hogy a Harmadik Világ országai számára nincsen más menekvés a globális kizsákmányolás ellen, mint a világpiacról való kivonulás és a belső termelést és piacot élénkítő, az importot kiváltó gazdaságpolitika. A kultúra és az értékek szerepének térnyerése nem volt tehát egyértelmű, magától értetődő folyamat. Eltekintve néhány klasszikus szerző műveitől, mint láthattuk, az 1950-es, 1960-as évek klasszikus modernizációs elméletei – részben közgazdaságtani és politikatudományi indíttatásukból is fakadóan – nem igazán fordítottak figyelmet ezeknek a puha tényezőknek a vizsgálatára. Sőt, felfogásuk szerint ezzel nem is igazán kellett foglalkozni, hiszen az alkalmazott terápiának, gazdaságfejlesztő lépéseknek azonos eredményeket kellett volna hozniuk társadalomtól, környezettől függetlenül. Ezek a túlságosan is optimista elképzelések azonban nem igazolódtak, hiszen az univerzálisnak hitt
A függőségi elméletek legjelentősebb képviselői Immanuel Wallerstein és Fernando Henrique Cardoso. Ez utóbbi szerző közel 20 könyvet írt, amelyek többnyire fontos tankönyvekké is váltak, meghatározva ezzel egész generációk gondolkodásmódját. A sors furcsa fintora azonban, hogy 1993-ban Cardoso előbb Brazília pénzügyminisztere, majd két évvel később elnöke lett. Pénzügyminisztersége idején 2000%-os inflációt fékezett meg, miközben országát sikerrel integrálta a globalizáció folyamatába. Az ő munkássága eredményének is tekinthető, hogy 2009. október elején a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2016-os nyári olimpia színhelyéül Rio De Janeiro-t választotta. Azt természetesen magától értetődő, hogy Cardoso nézetei politikusként jelentős mértékben megváltoztak ahhoz képest, amit tudósként gondolt az 1970-80-as években. 17 Cardoso – Faletto (1973) 16
19
receptek ellenére sem sikerült például az elméletek legfontosabb „kísérleti terepének” számító Latin-Amerikában megszüntetni a szegénységet vagy éppen demokratizálni az ottani társadalmakat.
Harmadik korszak: globalizáció és modernizáció. Az ezredforduló fejleményei a való világban és a tudományokban A globalizáció folyamatának az 1980-as évektől egészen a legutóbbi időszakig tartó kiteljesedése nagymértékben rácáfolt a „Harmadik Világ harmadik utas” elméleteire, és számos új szemponttal gazdagította a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos globális ismereteket. Az elmúlt két-három évtized makrostatisztikai adatai azt jelzik, hogy azok az országok mutatták fel a legkisebb mértékű gazdasági növekedést, amelyek a leggyengébb szálakkal kapcsolódtak a globális kapitalizmus rendszeréhez. Ebből következik, hogy a siker receptje leginkább a nemzetközi
munkamegosztásba
és
a
világkereskedelembe
való
aktív
integrálódás, illetve a mindezeket lehetővé tevő sikeres kulturális és intézményi alkalmazkodás voltak.18 Az elmúlt közel két év globális gazdasági válsága ugyan egyelőre rövid távon, némiképpen felülírni látszik a korábban egyértelműnek hitt összefüggéseket, de ma még nehéz előre jelezni, hogy a hónapról hónapra változó gazdasági mutatók valójában milyen strukturális átrendeződést fognak előidézni, és mindezek milyen módon hatnak majd a kultúrára, az alapvető értékekre. Az azonban bizonyos, hogy az 1990-es évekre, részben a saját modellel próbálkozó fejlődő országok sikertelensége, részben pedig a szocialista rendszerek bukása miatt a kapitalizmus észak-amerikai, nyugat-európai modellje kihívó nélkül maradt. A kelet-ázsiai országok gazdasági sikerei, majd az ezekkel járó – országonként természetesen eltérő szintű és minőségű –
Természetesen nincsen szó arról, hogy ez az elmúlt néhány évtized fejlődése egyértelműen pozitív lett volna. Még ahol jelentős mértékű fejlődés is ment végbe, ott sem beszélhetünk a társadalmi egyenlőtlenségek egyértelmű csökkenéséről. Igaz ugyan, hogy sokak számára adatott meg a szegénységből való felemelkedés és a fogyasztói társadalom vágyott-gyűlölt rendszerébe való betagozódás, ugyanakkor a társadalmak jelentős csoportjai maradtak kirekesztve e lehetőségekből. 18
20
demokratizálódási folyamat is a nyugati típusú gazdasági modernizáció elméleti iskolájának a tételeit igazolta leginkább, még akkor is, ha ezekben az országokban az állam egészen másfajta szerepet vállalt, mint az angolszász, illetve a kontinentális modellben. És ezekben a társadalmakban az uralkodó értékrend is más mintázatok alapján szerveződik. Az alapvető összefüggéseket leegyszerűsítve, a recept viszonylag egyszerű volt: alacsony hozzáadott értékű, olcsó termékekkel belépni a világpiacra, majd pedig az ennek következtében beinduló gazdasági fejlődésből származó bevételeket átgondolt és megalapozott stratégiával, elsősorban a humán tőke, illetve az infrastruktúra fejlesztésébe beruházni. Ez azután idővel lehetővé tette a termékportfóliónak a high-tech termékek irányába való elmozdulását. Nem vitás, hogy ezt az utat járja be napjainkban Kína, és tette ezt néhány évvel korábban Szingapúr vagy Tajvan. Ami pedig az ezzel párhuzamosan zajló politikai változásokat illeti: a folyamatos gazdasági fejlődés és a társadalom képzettségi szintjének a növekedése ezekben a rapid módon iparosodó országokban is létrehozta a városi középosztálynak azt a kritikus tömegét, amelynek nyomására beindulhatott bizonyos fokú demokratizálódási folyamat. Ezt egyébként nagyban segítette az infokommunikációs technológiák fejlődése is, elsősorban az internet megjelenése, ezen belül pedig az online tartalmakra épülő nyilvánosság megerősödése, amely az
információk
és
gondolatok
áramlásának
korábban
elképzelhetetlen
lehetőségét teremtette meg. (A hivatalos kép természetesen csalóka, mivel ez elfedi a felszín alatti második nyilvánosságot.) Ezek a fejlemények komoly (ellen)érveket adtak a világrendszer-elméletek kritikusainak kezébe. Néhány kirívó esettől eltekintve (pl. nők és gyermekek foglalkoztatása)
a
multinacionális
vállalatok
tevékenysége
a
fejletlen
országokban korántsem bizonyult annyira kártékonynak, mint ahogy azt ezek a mérsékelt vagy radikális baloldali elméletek előrevetítették. A külföldi működőtőke beáramlása, a beruházások növekedése, a világgazdasági integráció pedig komoly gazdasági növekedés forrásaivá váltak számos, korábban elmaradott országban.
21
Átrendeződés és hangsúlyeltolódás a tudomány szféráin belül A társadalomtudományok (esetünkben a szociológia és a közgazdaságtan) szféráin belül a fenti folyamatokra reagáló hangsúlyeltolódásra és áttörésre sem kellett sokat várni. E korszak már egyre inkább az egyes tudományok közötti határvonalak markánsabb meghúzásáról, illetve ezzel együtt, folyamatában szemlélve, az interdiszciplináris megközelítések előtérbe kerüléséről szólt. Fontos adalék ebben a történetben az is, hogy az 1980-as évek elején a világpolitika színpadán is jelentős átrendeződés következett be, és többek között a Ronald Reagan és Margaret Thatcher hatalomra kerülésével a világpolitika ideológiai főáramába kerülő neoliberalizmus a gazdaság szerepéről vallott elképzeléseket jelentős mértékben átértelmezte. Ennek eredményeképpen a közgazdaságtan (és a közgazdászok) szerepe nagymértékben megerősödött, ami azzal is együtt járt, hogy közgazdászok részéről egyre több olyan kísérlet történt, amely során a közgazdaságtan, átlépve a tudományoknak az addigi „szokásjog” alapján kialakult hagyományos választóvonalait, olyan témákkal kezdett el foglalkozni, melyek korábban kifejezetten a szociológia és a szociológusok territóriumának számítottak.19 Nem volt nehéz azonban belátni, hogy a gazdaságnak és a társadalomnak egymástól való ilyen hermetikus és természetellenes szétválasztása nem maradhatott fenn sokáig. Érthető módon egyre erősebbé vált az igény arra, hogy valamilyen módon meghaladottá váljon a közgazdaságtannak az a monolitikus irányzata, amely radikális módon „társadalmiatlanította” a gazdaságról való elméleti és empirikus gondolkodást (azzal is, hogy a közgazdaságtan fogalmi keretei köré próbálta zárni az emberi viselkedést), illetve az is kétségeket váltott ki, hogy a szociológusok kivonultak a gazdasági folyamatok elemzéséből, és többnyire negligálták a gazdaság működésének mikrovilágát. Az elmúlt két-három évtized tehát az interdiszciplináris megközelítések előtérbe kerüléséről, és egyre inkább a gazdaság és társadalom viszonyának komplex megközelítéséről szólt.
Az egyik ilyen korai „határsértés” volt például a Gary Becker Nobel díjas amerikai közgazdász 1976-ban megjelent „The Economic Approach to Human Behaviour” című munkája, amely már a címében is megfogalmazta az előbb említett szándékot. 19
22
A szociológia részéről a nyitás abban nyilvánult meg, hogy olyan kérdések, elméleti alaptételek is a látókörébe kerültek, amelyekkel eredetileg szinte csak a közgazdászok foglalkoztak. Ezeknek az új elméleti irányzatoknak az egyik legfontosabbika az „új gazdaságszociológia” (new economic sociology) volt, amelynek Mark Granovetter vált az egyik legmeghatározóbb vezéralakjává. Az ő „beágyazódottságról” (embeddedness) szóló cikke jelölte ki a újjászerveződő gazdaságszociológia egyik legfontosabb általános elméleti keretét.20 Ez az irányzat az elmúlt évtizedekben „erős bástyákat” hozott létre magának.21 A folyamatot jelentős mértékben erősítette az is, hogy a gazdaságban zajló paradigmaváltás, az info-kommunikációs technológiák elterjedése, a hálózati szerveződés egyre nyilvánvalóbb térhódítása, a tudásgazdaság, a kreatív iparágak stb. megjelenése ráirányította a figyelmet a gazdasági növekedés (vagy éppen az ezzel kapcsolatos problémák) hátterében meghúzódó olyan „szoft” tényezők
vizsgálatára,
amelyek
korábban
nem
voltak
az
érdeklődés
középpontjában. A(z új) gazdaságszociológia azóta – elsősorban Amerikában – erős pozíciókat épített ki magának, s bár az utóbbi időben lendülete talán kissé alábbhagyott, megnyitotta az utat az új perspektívák, és kutatási kérdések tanulmányozása felé. E sikerhez hozzájárult, hogy az értékkutatások kapcsán már említett, globális összehasonlításra alkalmas, nagy, nemzetközi kutatások, illetve ezek lokális változatai az empirikus szociológiai eszköztárával kezdték el vizsgálni a kultúrák (és ezen belül a gazdasági értékek) társadalmak közötti különbségeit. De mi is történt pontosan a közgazdaságtanon belül? Lássunk néhány olyan fontos
mérföldkövet,
amely
lerakta
az
alapjait
a
kultúraközpontú
megközelítéseknek. 1985-ben
jelent
meg
Lawrence
Harrison,
némiképpen
provokatív,
Underdevelopment is a State of Mind című könyve, amelyben a szerző párhuzamos esettanulmányokban állította szembe Latin-Amerika és Ausztrália gazdasági fejlődését. Állítása az volt, hogy a térség legtöbb országában a kultúra
Granovetter (1985) Természetesen számtalan irányzat alakult ki ezen az új gazdaságszociológián belül is, de ezekre itt most nem térek ki. 20 21
23
(mint rögzült mentalitásbeli hagyományok összessége) az egyik legfőbb gátja a fejlődésnek. Úgy vélte, hogy a siker csak ott garantált, ahol a társadalom uralkodó értékrendje a társadalom kohézióját, az igazságosságra és a progresszióra való hajlamát, illetve az emberekben rejlő kreatív energiák kinyerését támogatja.22 Több mint 10 évvel később, „Is it kosher to talk about culture?” frappáns címmel tartotta meg előadását Peter Temin, az amerikai Economic History Association éppen akkor kinevezett elnöke, a szervezet 1997-es konferenciáján. Igaz ugyan, hogy üzenetének címzettjei elsősorban a gazdaságtörténettel és közgazdaságtannal foglalkozók voltak, mégis sok szempontból mérföldkőnek tekinthető felhívással fordult a közönsége felé akkor, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a jelen, mind pedig a múlt, gazdasággal kapcsolatos összefüggéseinek tanulmányozásakor az eddiginél jóval hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjon a kultúra, és ezen belül pedig az értékek világa. Csupán néhány fontos művet megemlítve, Eric L. Jones egy 2006-ban megjelent könyvében23 a fenti előadást (és tanulmányt24), illetve még két nagyhatású munkát nevezett meg a kulturális relativizmus térnyerése három pilléreként. Ezek egyike David Landes 1998-as The Wealth and Poverty of Nations című könyve25, a másik pedig a Lawrence Harrison és Samuel Huntington szerkesztésében, 2000-ben megjelent Culture Matters: How Values Shape Human Progress című tanulmánykötet volt.26
Lawrence 1985 Jones 2006 24 Temin (1997) 25 Landes történelmileg vizsgálta azt, hogy milyen tényezők magyarázták (és egyben magyarázhatják a jelenben) az egyes országok közötti gazdasági teljesítmények eltéréseit. Írásának mondanivalója – amellett, hogy részletesen elemzi az egész világ iparosodásának folyamatát – lényegében egyetlen mondatban is összefoglalható: culture makes all the difference, azaz kis túlzással minden folyamat mögött elsősorban a kultúrát kell keresnünk. (Landes, 1998) 26 A kultúra szerepének átértékelésében az amerikai társadalomtudományban az igazi fordulatot ez a könyv hozta meg. Alapjául egy Harvard Egyetemen tartott szimpózium szolgált. A kötet beszédes címe: Culture Matters: How Values Shape Human Progress volt, a tanulmányokat jegyzők között pedig a számos nemzetközileg elismert, többféle tudományterületről érkező szerzőt találunk. (Csupán néhány név a legismertebbek közül: Samuel P. Huntington, Lawrence E. Harrison, David Landes, Michael E. Porter, Jeffrey Sachs, Ronald Inglehart, Francis Fukuyama, Seymour Martin Lipset.) Az írások jelentős része a kultúra és a gazdasági fejlődés 22 23
24
Landes gazdaságtörténeti könyvében a felzárkózás pozitív példáit (az Egyesült Államok és a skandináv országok a 19. században, Japán és Dél-Korea a 20. században) elemezve arra a következtetésre jutott, hogy igazából nem a tőkefelhalmozás jellege volt az, ami meghatározó szerepet játszott a fejlődésben. Helyette sokkal inkább feltétel az innovációra való készség, valamint a „kulturálisan meghatározott humántőke”, ami nem más, mint a megfelelő képzettséggel és munkaetikával rendelkező munkaerő. Ebből kiindulva a legnagyobb hiba, amit egy ország elkövethet a gazdasági verseny során, az intellektuális elzárkózás. (A szerző példaként Spanyolország és Portugália 16-17. századi történetének példáját hozta fel, mint a gazdasági eljelentéktelenedés mögött meghúzódó intellektuális visszafejlődés esetét: a gyarmatokról érkező vagyon felélését, az inkvizíciót, a zsidóság és a mórok elüldözését stb.) Fontos azt is megjegyezni, hogy az elmúlt években két olyan közgazdász munkásságát is Nobel díjjal ismerték el, akik elméleteikben kitüntetett szerepet szántak
a
társadalmi
kultúra
hatásának.
Douglas
North
a
modern
institucionalista közgazdaságtan képviselőjeként fontos szerepet játszott annak bizonyításában, hogy a gazdaságok teljesítményét alapjában meghatározó intézmények
működését
nagyban
befolyásolják
a
normák,
értékek,
szokásrendszerek és viselkedési szabályok. Ehhez hasonló eredményekre jutott Edmund Phelps is, aki ugyan a Nobel díjat nem közvetlenül ezen a téren kifejtett munkásságáért kapta, de ismertségéből és a tudományos gondolkodásra gyakorolt hatásából fakadóan a „legfelsőbb” szinteken tudta képviselni a kulturális szempontok fontosságát. *
*
*
E rövid – és kétségtelenül hiányos, szubjektíven összeállított, ám a változások fő irányát talán jól bemutató – szelekción keresztül is bebizonyosodott azonban, hogy az elmúlt közel két évtizedben a gazdaság, illetve a társadalmi kultúra kapcsolatával foglalkozó elméletek és kutatási irányzatok jelentős mértékben megerősödtek, és bekerültek a „mainstream” kutatások világába. Napjainkra a
kapcsolatával foglalkozott, illetve arra a kérdésre kereste a választ, mennyiben lehetséges egy ország vagy egy társadalom kultúrájának, uralkodó értékrendszerének megváltoztatása. (Harrison – Huntington 2000)
25
szociológia
mellett
gazdaságtörténetben,
az a
elméleti
és
empirikus
gazdaságfejlesztéssel
közgazdaságtanban,
foglalkozó
a
policy-fókuszú
megközelítésekben is egyaránt előtérbe kerültek azok az irányzatok, amelyek (többek között) a mentalitásból és motivációkból, az emberi kapcsolatokból, az interakciók és kooperációk minőségéből, a társadalmi-kulturális környezet állapotából vezetik le a gazdaság folyamatait, illetve – céljuknak megfelelően – ajánlanak megoldási javaslatokat. E jelenségek vizsgálatában és megértésében különösen fontos szerepe van az érték fogalmának – amit dolgozatomban ezután is sűrűn használok majd – így ennek alapvető jellegzetességeit és rövid tudományos fejlődéstörténetét a következő fejezetben tekintem át.
2.2 AZ ÉRTÉKEK 2.2.1 Az érték-paradigma és az érték fogalma A kultúra szerepét vizsgáló elméleti iskolákon belül érték-paradigmának27 nevezhetjük azt a megközelítést, amely elemzésének céljául az értékeknek a társadalmi cselekvésre gyakorolt hatását tűzi ki céljául. Felfogásában az értékek
Az érték-paradigma kétségtelenül monokauzális jellegű elméleti modelljének két fontos irányból érkező kritikáját is érdemes megemlíteni. Az első csoport esetében a kritikusok elsősorban azzal nem voltak kibékülve, hogy ez a felfogás a kultúrának egy olyan koncepciójából indul ki, amely feltételezi, hogy egy társadalom esetében beszélhetünk egységes, belsőleg koherens kultúráról. Mihelyst azonban elfogadjuk azt, hogy a kultúra önmagában szükségszerűen is inkonzisztens, komplexitásából fakadóan pedig számos ellentmondást rejt önmagában, az ezzel való kizárólagos interpretáció céltalanná válik. A kritikusok másik csoportját pedig a közgazdaságtan felé kacsingató, racionális döntések elméletének hívei között kell keresnünk. Kritikájuk elsősorban abban állt, hogy a kultúra szerepét vizsgáló elméletek „átesve a ló másik oldalára” minden emberi viselkedést az értékek és normák jelenlétével, ezek többé-kevésbé kizárólagos szerepével magyaráznak. Ezzel azonban éppen arról feledkeznek meg, hogy egy „távolból” masszaszerűnek látszó társadalomban – még akkor is, ha elismerjük a kultúra viselkedést meghatározó szerepét – igen nagy tere van az önérdeken alapuló individuális cselekvésnek. A kulturális, értékközpontú magyarázatok azonban lehetetlenné teszik ennek az önérdeknek a megfigyelését és az elméleti modellbe való beépítését. 27
26
megfigyelésén és megértésén keresztül juthatunk el a társadalmi jelenségek magyarázatához. A társas létezésünkre így a kultúra univerzális jelensége hat azáltal, hogy normákat és értékeket kijelölve meghatározza cselekedeteinket.28 A
szociológiában
nem
igazán
létezik
univerzális,
jól
konceptualizált
meghatározása az értékeknek, arról nem is beszélve, hogy a különböző társadalomtudományok is igen eltérően használják – már ha egyáltalán használják. A pszichológia, filozófia, politológia és szociológia mind-mind megalkotta a maga értékfogalmát, amelyhez eltérő jelentéstartalmak, és még inkább különböző mérési módszerek társulnak.29 A szociológia szempontjából az értékeket röviden olyan kulturális alapelvekként határozhatjuk meg, amelyek az egyén szintjén a kívánatosnak vélt állapotokra vonatkozó motivációk kognitív reprezentációi, amelyekből levezethető, hogy egy adott egyén (vagy kiterjesztve közösség,) mit tart kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy éppen rossznak.30 De definiálhatjuk az értékeket olyan - az embernek elsősorban fiatalkorában kialakuló – mélyen gyökerező motiváló és orientáló tényezőkként is, amelyek aztán meghatározzák a cselekvéseinket is befolyásoló attitűdjeinket, normáinkat és általános vélekedéseinket.31 Vagy éppen Váriné Szilágyi Ibolya szemléletes meghatározása szerint: „Értékeink valamilyen módon szervezik és tagolják múltunkat, jelenünket és jövőnket. Értékeink orientálnak bennünket, szabályozzák testi-lelki energiáink felhasználását, behatárolják és kifejezik társadalmi hovatartozásunkat, társadalmi énünket.” 32
Ezek a definíciók azonban további pontosításra szorulnak, hiszen az értékekkel kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés az, hogy ezek milyen közvetlen vagy közvetett hatással vannak a cselekvésre. Továbbá több olyan fogalom (pl. normák, attitűdök) is használatos a szociológiában, amely „megzavarja” az értékfogalom vegytiszta definiálását, amely zavar az empirikus értékkutatások operacionalizált területén is megjelennek.
Swedberg 2003:220 A pszichológiában például az attitűd mindent „beborító” fogalmi ernyője miatt nem is igazán létező kategória. 30 Andorka 2006 569. oldal 31 Spates 1983, Rohan 2000 32 Váriné 1987 28. oldal 28 29
27
Az értékek kialakulásának, megőrzésének és közvetítésének legfontosabb területei az adott társadalom anyagi-technikai kultúrája, az együttélés formái és viszonyai, az ezt szabályozó szokások és normák világa, a társadalom intézményrendszere,
az
adott
társadalom
szellemi
életét
meghatározó
ideologikus formák (vallás, erkölcs, művészet, politika, jog), illetve a tudományos és technikai ismeretek által közvetített gondolkodásmód.33 Látható, hogy az emberi gondolkodásmódot és
viselkedést meghatározó egyik
legalapvetőbb építőelemről van szó.
2.2.2 Az értékek hatása a cselekvésre Az elmúlt fél évszázad elméleti irodalmát alapul véve, a különböző megközelítések között az első és legfontosabb különbség az volt, hogy vajon az értékek mennyire vannak közvetlen hatással a cselekvésre? Csupán két példát kiragadva: az értékeknek az egyik első, 1950-es évekből származó nagyhatású meghatározása Clyde Kluckhohn amerikai antropológus nevéhez fűződik, aki a funkcionalista, determinisztikus megközelítésből fakadóan az értékeket olyan (egyénre vagy csoportra jellemző) tényszerűségeknek nevezte, amelyek szükségszerűen meghatározzák a cselekvést, azaz kijelölik a rendelkezésre álló eszközök, célok, módszerek kombinációját.34 Ezzel szembeállítható Milton Rokeach definíciója, aki viszont az értékekre olyan tartós meggyőződésekként tekintett, amelyek a létezés végállapotaira (célértékek) vagy viselkedésmódjaira (eszközértékek) vonatkozó preferenciákat jelölik ki. Azaz esetében nem annyira a konkrét cselekvés, hanem az adott cselekvéshez rendelhető értelem, motiváció került a középpontba. Rokeach szerint az eszközértékek egy meghatározott viselkedésmódra vonatkoznak, míg a célértékek egy kívánatosnak tartott végállapotot fejeznek ki. Az értékek e két típusa között funkcionális kapcsolat van, bár nem minden eszközérték vezethető vissza egyértelműen célértékekre. A
33 34
Váriné 1987 30. oldal Kluckhohn 1951
28
különválasztás azonban lehetőséget biztosít arra, hogy pontosabban definiáljuk a cselekvés eredményére és végrehajtására vonatkozó motivációkat.35 Az értékek cselekvésre gyakorolt hatásával kapcsolatban érdemes megemlíteni a szükséglet fogalmát. Maslow, mára már klasszikussá vált pszichológiai indíttatású elméletében a fiziológiai szükségletektől az önmegvalósítás szükségletei felé haladó hierarchikus elrendeződést fogalmazott meg. Azaz az emberi viselkedés visszavezethető a biológiai igények kielégítésének prioritása felől
a társadalmi-pszichológiai szükségletek
felé vezető
fejlődésre. A
hierarchikus szerveződés mellett azonban fontos eleme a Maslow-i elméletnek, hogy az általa meghatározott szükséglet-fogalom minden esetben valamilyen hiányra való reakcióként alakul ki. A szükségleteink teljes mértékben soha sem elégíthetőek ki, mivel egy-egy szükséglet kielégítése mindig újabb és újabb szükségletek és hiányérzetek kialakulásával jár. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódik Inglehart szűkösség-hipotézise, amely szerint az ember azokat a dolgokat tartja értékesnek, amelyekből relatíve csupán kevés áll rendelkezésére. Ebből következően, ameddig az embernek a létfenntartásához alapvetően szükséges erőforrások hiányoznak, addig ezeket fogja előnyben részesíteni és magasra értékelni. Amikor viszont ezek már rendelkezésére állnak, előtérbe kerülnek a puszta létfenntartáson túlmutató, az önkifejezéshez kapcsolódó szükségletek és értékek. (Ez a tétel képezi az Inglehart-féle materiális-posztmateriális átmenet alapját, amellyel a dolgozat későbbi fejezetében még részletesebben is foglalkozom.) Shalom Schwartz az értékeket szintén olyan elérendő célokként definiálta, amelyek irányító elvekként hatnak a cselekvésünkre. Az általa megfogalmazott hat alapvető jellegzetesség az, amelyet dolgozatom értékkoncepciójával kapcsolatban magam is kiindulópontnak tekintek.36
35 36
Rokeach 1973 Schwartz 2007 alapján
29
1. Az értékek olyan hitek és meggyőződések, amelyeknek közvetlen hatása van az érzéseinkre, érzelmeinkre.37 2. Az értékek olyan kívánatos célokat, viselkedéseket fejeznek ki, amelyek a cselekvéseink motivációinak alapját képezik. Azaz a számunkra fontos értékeket valószínűleg „kifelé”, a külvilág felé is képviselni fogjuk. 3. Az értékek meghatározott cselekvéseken és konkrét helyzeteken túlmutató jelentőséggel is bírnak. Például az engedelmesség vagy a becsületesség mint érték egyaránt megjelenhet a munka, a sport, a politika, a családi élet stb. területén, azaz ellentétben az attitűd és a norma szűkebb értelmezési tartományával, nem csak egyedi helyzetekre vonatkozhat. 4. Az értékek olyan „irányjelzők”, amelyeknek hatása van arra, hogy adott helyzetben hogyan cselekszünk, vagy adott helyzeteket, embereket, viselkedéseket hogyan ítélünk meg. A jó és a rossz, az igazolt és az illegitim, a „megéri – nem éri meg” kérdésében sokszor az értékeink alapján próbálunk meg dönteni. 5. Az értékek fontosságuk alapján sorba rendezhetők, kialakítva egy egyén vagy akár egy társadalom értékrendszerét. Ebben az esetben a különböző értékek komplex hálózatáról beszélhetünk, ahol amellett, hogy ezek között relatív sorrendek határozhatók meg, a különböző érték-klaszterek, értékcsoportok
együttjárása
is
megfigyelhető.
Ez
a
hierarchikus
strukturáltság szintén csak az értékekre jellemző. (A normák és attitűdök esetében ilyenről nem beszélhetünk.) 6. A különböző értékek folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, az egymáshoz viszonyított relatív fontosságuk határozza meg a cselekvést. Az értékek tehát végső soron olyan mértékben határozzák meg a cselekvésünket, amilyen mértékben relevánsak az adott kontextusban,
Például abban az esetben, amennyiben valaki számára a függetlenség fontos érték, és a saját függetlenségét veszélyben érzi, joggal válik „izgatottá”, majd pedig kétségbe fog esni, ha ezt nem képes megvédeni. És persze értelemszerűen boldognak fogja magát érezni akkor, ha mindezekkel a helyzetekkel nem kell találkoznia. 37
30
illetve amilyen mértékű jelentőséget tulajdonít a cselekvő az adott értéknek. Első lépésként, az adott szituációban az értékeknek „aktiválódiuk” kell. Ezt követően, mivel az értékek meghatározzák a motivációinkat, kiválasztódnak azok a reakciók (cselekvések), amelyeket előnyben részesítünk a többihez képest. A harmadik szakaszban az értékek hatással vannak a figyelmünkre, befolyásolják a percepcióinkat és az adott helyzet interpretációját. Végül, a negyedik lépésben, a már aktivált értékek hatással vannak a cselekvés megvalósítására.38 Mindezek ellenére azonban a kapcsolat az értékek és a viselkedés között nem kizárólagos, tehát korántsem arról van szó, hogy minden cselekedetünk mögött valamilyen jól definiálható érték-preferencia húzódna meg. Sőt, általában többféle érték együttes hatása alakítja a viselkedésünket, amelyet természetesen még számos más tényező is befolyásol. Ez kétségkívül megnehezíti az ok-okozati viszonyok egyértelmű meghatározását és az empirikus kutatásokban való alkalmazását. Az értékeknek és a viselkedésnek ez a közel sem determinisztikus kapcsolata azért is lehetséges, mivel az emberek által vallott értékek sokszor viszonylag „gyenge kognitív lábakon” állnak, azaz többnyire jól kidolgozott érvrendszer nélkül vallunk magunkénak bizonyos értékeket. Ebből persze akár egyéni, akár társadalmi szinten az empirikus kutatást, elméletalkotást, még inkább
a
társadalom
működését
megnehezítő
érték-inkonzisztenciák
alakulhatnak ki. Az értékek viszonylag állandóak, de legalábbis nagyon lassan és nehezen változnak akár az egyén, akár ebből következően egy társadalom esetében. Fontos az is, hogy közös értékből viszonylag kevés van, így - mint már említettük – az értékek egymáshoz viszonyított fontossági sorrendje a meghatározó. Ezek alapján jöhetnek létre egymáshoz többé-kevésbé hasonló értékpreferenciák, amelyek a jellemző értékrendeket hozzák létre. A társadalom szintjén értelmezve: a párhuzamosan létező értékrendek által kialakított viszonyrendszerek alkotják a társadalom értékrendszerét. Ez
38
Schwartz 2004, idézi Hitlin-Pilavin 2004
31
szükségszerűen tagolt, nem homogén rendszer, amelynek törésvonalai nem feltétlenül esnek egybe a társadalom hagyományos osztály-réteg szerkezetével. Így az értékrendi csoportok határai többnyire metszik a strukturális és kulturális csoportok határait.
2.2.3 Néhány szó a rokon fogalmakról: normák és attitűdök Tovább folytatva ezt a gondolatmenetet, érdemes röviden tisztázni, hogy mi az értékek, normák és attitűdök közötti alapvető különbség. Erre elsősorban azért van szükség, mert nem csak a hétköznapi és általános társadalomtudományos szóhasználatban, hanem az értékkutatások területén is néha zavaros a használatuk. A normák azok az általános viselkedési szabályok, amelyeket egy közösség betart és betartat (különböző szankciókon keresztül), annak érdekében, hogy az egyének viselkedése kiszámítható legyen, megteremtve ezzel a társadalmi együttéléshez szükséges kooperáció lehetőségét. Míg az értékek nem, addig a normák többnyire mindig egy adott helyzethez kötöttek, és a társadalmilag éppen akkor elvárt, és „normatív nyomás” által is előidézett cselekvést határozzák meg. Ezzel ellentétben az értékek helyzettől függetlenek, és a külső presszió helyett belülről fakadnak. (Az értékek kialakulása és megszilárdulása azonban természetesen a társadalmi környezettel való interakcióban megy végbe.) Az emberi cselekvést meghatározott keretek közé szorító normák még akkor is megkérdőjelezhetetlen szabályokként „tornyosulnak” felettünk, ha azok betartása az egyén racionális érdekeivel ellentétes. A normáknak ez a készlete azonban idővel folyamatosan változik. Amennyiben a norma mögött található eredeti okok fontossága csökkenni kezd, megkezdődik ennek lassú gyengülése, majd adott esetben eltűnése. Helyét pedig az új helyzetnek megfelelő új normák, és az ezekből levezethető új életstílusok veszik át. Egy ideig persze ezek az ellentétes normák és életstílusok egymás mellett léteznek, és sok esetben generációs különbségekként jelennek meg.
32
Az attitűdök a fentiekkel szemben bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre vonatkoztatott egyéni és csoportreakciók, amelyek azt fejezik ki, hogy bizonyos értékek tudatos vagy nem tudatos elfogadása milyen konkrét viselkedéseket és véleményeket eredményez. Az attitűdök tehát az értékeknél jóval kevésbé tekinthetők
absztraktnak,
vagy
másképpen
fogalmazva,
többé-kevésbé
konszenzus van abban, hogy az értékek az attitűdöknél magasabb szintű alkotóelemei az ember belső kognitív struktúrájának. Sőt, az is többnyire igaz, hogy míg az attitűdök lehetnek pozitív és negatív irányultságúak, addig az értékek szinte kivétel nélkül pozitív formában (azaz nem valamit tagadva, hanem elfogadva) jelennek meg. Az értékek fogalmának, funkciójának és működésének rövid áttekintése után nézzük most meg, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül az értékek szerepét vizsgáló (elsősorban empirikus) kutatások az elmúlt néhány évtizedben.
2.2.4 Az értékkutatások rövid fejlődéstörténete 1958-ban az Amerikai Szociológiai Társaság elnöki beiktató beszédében Robin M. Williams a szociológia előtt álló egyik legfontosabb feladatnak az értékek szerepének szisztematikus kutatását jelölte meg.39 Az azóta eltelt fél évszázadban az értékek kutatása a szociológia egyik legmeghatározóbb irányzatává vált mind a nemzetközi, mind pedig a hazai szociológiában. Azonban az értékek empirikus módszerekkel való kutatása, bizonyos értékek erősségének, fontosságának a mérése – mint a társadalomtudományokon belül általában minden hasonló jelenség – korántsem tökéletes. Bár eltelt jónéhány évtized már az empirikus értékkutatások kezdete óta, az elmélet és az empíria közötti kapcsolat a mai napig gyengének mondható, a két megközelítés pedig sokszor egymástól függetlenítve létezik. Amennyiben ezt a folyamatot időbeliségében szemléljük, elsősorban az amerikai társadalomtudományok
39
Wuthnow 2008
33
fejlődését és globális kisugárzását tekintve, az értékkutatások történetét nagyjából három nagyobb periódusra lehet osztani.
Az értékkutatások első korszaka Az 1950 és 1970 közötti időszak számított az első „aranykornak”, amikor is elsősorban azoknak az elméleti fundamentumoknak a lerakása történt meg, amelyek már ebben a periódusban is számos empirikus kutatás alapjául szolgáltak. Az ebben az korszakban megszületett munkák nagyjából az alábbi közös elméleti alapokat tekintették elfogadottnak: 1. a társas viselkedés szándékolt és célorientált, 2. az értékek azok a „dolgok, amelyek érdeklik az embereket, amire vágynak, amilyenné válni akarnak, amit magukra nézve kötelezőnek tartanak, szeretnek vagy éppen utálnak, 3. az értékek hatással vannak az ezekhez vezető utak és eszközök
kiválasztására, azaz az emberi viselkedés alapvető
meghatározói, 4. az értékek egymással nem minden esetben konzisztensek, de egy
társadalomnak
léteznek
domináns
értékei,
amelyek
egyedi
jellegzetességekkel ruházzák fel, 5. az uralkodó értékek tartósak és mivel a társadalomban széles körben jelen vannak, szerepük a stabilitás és az integritás megteremtésében kiemelkedő. Ebben az időben látott például napvilágot a már említett R. M. Jr. Williams egyik munkájában40 az amerikai társadalom uralkodó értékrendszerének leírása. Ennek során 15 domináns értéket különített el: teljesítmény- és sikerorientáció, munka, erkölcsi orientáció, humanitáriusság, hatékonyság, haladás, anyagi jólét, egyenlőség, szabadság, külső konformitás, tudományos és világi racionalitás, nacionalizmus és patriotizmus, demokrácia, individualizmus és rasszizmus. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a megállapítások ekkor még nem empirikus szociológiai kutatásokon, hanem történészek, újságírók, politikatudományt művelők és népszerű közírók megfigyelésein, illetve ezek
40
Williams 1951
34
szisztematikus elemzésén alapultak. A mai értelemben vett primer kutatások, adatfelvételek nem álltak mögöttük. Az első, kimondottan empirikus alapokon nyugvó értékkutatások az 1950-es évek második felében még nem teljes társadalmakat, országokat, hanem – az akkori adatfelvételi és módszertani lehetőségekből fakadóan – kisebb csoportokat vizsgáltak. Gerhardt Lenski például az 1960-as évek elején megjelent könyvében Webernek a kapitalizmus kialakulásával foglalkozó elméletét tesztelte empirikusan a detroiti protestánsok és katolikusok körében, míg Paul Lerman egy 1968-as cikkében a geng-csoportok értékeit vizsgálta.41 Az első igazi „cross-national”, azaz országok közötti összehasonlításokon alapuló értékkutatások az 1960-es évek első feléből származnak. Seymour Marting Lipset Ausztrália, Kanada, Anglia és az Egyesült Államok nemzeti értékeit, míg az inkább politikatudománnyal foglalkozó Gabriel Almond és Sidney Verba az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és Mexikó lakosságának politikai attitűdjeit vizsgálta.42 Az értékkutatások ezen első generációjának vitathatatlan érdeme, hogy kanonizálták az értékkutatásokat a szociológián belül, elkezdték bebizonyítani az értékek szerepének fontosságát, részben azáltal, hogy kimutatták ezek sokféleségét különböző társadalmi csoportok, illetve nemzetek között. Emellett pedig olyan nagymintás, empirikus kutatásokban használható kérdéseket, és az ezek mögött meghúzódó elméleti konstrukciókat hagytak az „utókorra”, amelyek egy része még ma is használatos. (Rokeach például az első korszak végén, 1973ban publikálta könyvét a cél- és eszközértékek megkülönböztetéséről, de Ronald Inglehart első értékátalakulással foglalkozó munkái is ebből az időszakból származnak.)43 Az értékkutatások fejlődése azonban azt a felismerést is magában hordozta, mely szerint az értékek világa jóval összetettebb és sokrétűbb annál, mint azt a korai
(empirikus
bizonyítékok
hiányában
íródott)
elméleti
munkák
megfogalmazták. A kutatóknak így rá kellett döbbenniük, hogy az értékek
Lenski 1961 és Lerman 1968 Lipset (1963) és Almond-Verba (1965) 43 Rokeach 1973 és Inglehart 1977 41
42
35
világában megnyilvánuló inkonzisztenciák sokszor a kutatások számára is nehezen feloldhatók és interpretálhatók. Az emberek viselkedése sokszor nem tükrözte az értékeiket, bizonyos értékek pedig csak „szóban” voltak értékek, mivel a környezet nem tette lehetővé az ezek szerint való cselekvést.
A kritikus hangok felerősödése Az értékkutatásoknak ezek a nehézségei érthető módon felerősítették azon kétkedők hangjait, akik amellett érveltek, hogy „félre kell tenni az értékeket” és inkább máshol (vagy finomabban fogalmazva: nem csak itt) kell keresni a magyarázatokat. Ennek – az 1980-as évtizedre jellemző – szkeptikus és kritikai korszaknak az egyik legnagyobb hatású írása az amerikai Ann Swidler nevéhez fűződik. 1986-as cikkében a kultúra egy újfajta felfogása mellett érvelt.44 Úgy vélte, hogy a „szűklátókörű” értékközpontú megközelítés félrevezető, ezért szükség van a kultúra jóval tágabb felfogására. Ennek az addigi értékek mellett szólnia kell a nyelv, a szimbólumok, a közös emlékek, történetek, rituálék és világnézetek szerepéről is. Swidler tehát nem a „szoft-faktorok” (mint például értékek) szerepét vonta kétségbe, hanem éppen ellenkezőleg, a kultúra jóval univerzálisabb jelentőségét hangsúlyozta az emberi viselkedés ok-okozati viszonyrendszerében, amiben azonban az értékek korántsem a legfontosabb helyet foglalták el. Emellett azonban voltak olyanok is, akik nemes egyszerűséggel úgy vélték, hogy az értékek nem igazán használhatók semmire sem, vagy éppen „ad hoc”, idioszinkratikus (azaz túlságosan is egyéni) és csupán leíró jellegüket hangsúlyozták.45
44 45
Swidler 1986 Gutek 1975 és Spates 1983 (idézi Wuthnow 2008)
36
Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok E negatív felhangok közepette azonban tovább folyt az empirikus értékkutatások módszertanának fejlődése. Az 1980-as évek első felében került sor például a Ronald Inglehart vezette World Values Survey kutatás első nemzetközi adatfelvételére, amelyben ekkor – a szocialista blokk országai közül egyedüliként – Magyarország is részt vett. Sőt, ebben az időszakban születtek meg a hazai értékkutatás első igazi empirikus munkái is. 46 Fontos itt megjegyezni, hogy a magyar értékkutatás már ettől az időszaktól kezdve igen fejlett, és a szociológián belül erős bástyákat kialakító irányzattá vált Magyarországon. Az értékek primátusában hívő, vagy a kifejezetten arra fókuszáló, illetve a kultúra
holisztikusabb
felfogását
képviselő
irányzatok
az
alkalmazott
módszertan tekintetében is egyre inkább elváltak egymástól ebben az időszakban. Értelemszerűen az utóbbi (holisztikus kultúra-alapú) megközelítés hívei számára leginkább a kvalitatív technikák voltak célravezetők, hiszen ezek segítségével lehetett kielégítően vizsgálni egy-egy jól leszűkíthető jelenség, társas cselekvés jelentéseit, mozgatórugóit. Ezzel szemben az értékek kutatása elkötelezte magát a kvantitatív, kérdőíves módszertan mellett, amit elősegített az is, hogy a WVS mellett elinduló European Value Study (EVS) és az European Social Survey (ESS) hullámai, vagy éppen az amerikai General Social Survey egyre megbízhatóbb, nemzetközi, illetve egyre gyarapodó longitudinális összehasonlításra is alkalmas adatokkal szolgáltak.
Perspektívák az értékkutatásokban Látható tehát, hogy az értékek kutatásának mind elméleti mind pedig empirikus hagyományai már alapvető megközelítésükben is nagymértékben eltérnek
46
Hankiss, Manchin, Füstös 1972, 1983
37
egymástól.
Az
előzőeket
összefoglalva,
így
beszélhetünk
posztmodern,
partikuláris és dimenzionalista perspektívákról.47 A posztmodern iskola követői szerint az értékek képlékenyek, folyamatosan változnak, mindeközben pedig kellőképpen ellentmondásosak, hiszen az emberek világképe nem koherens. A posztmodern felfogásban az értékekre vajmi kevéssé hatnak a tér, idő, hagyományok és struktúra jelentette kényszerek és korlátok. Ebből következően nem léteznek strukturált, jól meghatározható és mérhető, homogén és uniform értékrendszerek. Ennek a felfogásnak kétségtelen előnye, hogy csökkenti a túlságosan is leegyszerűsítő elméleti sémákban való gondolkodás veszélyét, az értékek empirikus kutatásához azonban igen kevés támpontot szolgáltatnak. A partikuláris megközelítés ezzel ellentétben abból indul ki, hogy az értékek jól strukturálható mintákba rendezhetők. Vizsgálódásaik középpontjában azonban egyszerre csak egy-egy terület áll (pl. vallással, politikával vagy munkával kapcsolatos értékek). Az ilyen jellegű kutatások fókuszában az ezeken a területeken belül bekövetkező trendszerű változások, illetve az ezek mögött meghúzódó ok-okozati összefüggések figyelemmel kísérése áll. Nem célja azonban, hogy univerzalisztikus és átfogó értékdimenziókban gondolkodjon. A harmadik, dimenzionalista iskola legfontosabb tulajdonsága, hogy az értékek holisztikus felfogásából indul ki. Olyan „végső”, ám még értelmezhető és mérhető univerzális értékekre és értékdimenziókra koncentrál, amelyek segítségével általánosságban magyarázhatóak az emberi viselkedés hátterében meghúzódó normák és attitűdök, csoportok vagy akár egész társadalmak életmód- és életstílusbeli változásai. Hasonlóan az előző megközelítéshez, az elméletek empirikus bizonyítása itt is elsődleges szempont. Ennek a megközelítésnek az egyik legismertebb képviselője Ronald Inglehart, illetve a nevéhez fűződő poszt-materiális értékváltozás elmélete, vagy Shalom Schwartz, illetve Rokeach empirikusan is tesztelt értékei és értékdimenziói.
Az elnevezések, illetve a rövid meghatározások forrása Vinken et al. (2004) és Ester et al (2006). 47
38
Az értékkutatások jelene és közelmúltja Aligha túlzás azt állítani, hogy az elmúlt közel két évtized a nemzetközi összehasonlító
vizsgálatok
időszaka
volt.
Ennek
hátterében
egyszerre
megtalálható a tudomány fejlődése, a nemzetközi tudományos kooperációk létrejöttének állami (vagy ennél is magasabb) szintű támogatása, illetve az a természetes emberi igény, hogy tükröt tartva az országok polgárai elé, összehasonlítsuk
magunkat
szomszédainkkal
vagy
éppen
egyéb
távoli
országokkal. Az ekképpen létrejövő nagy nemzetközi adatbázisok elsőként adtak arra lehetőséget, hogy azonos módszertan alkalmazásával, hosszú időn keresztül „csiszolt” kérdések kontinensek
segítségével lehessen elemezni az egyes országok,
kulturális
jellegzetességeit.
Így
vált
ma
már
a
társadalomtudományos közbeszéd részévé például a kulturális zónák elmélete, azaz számos információval rendelkezünk arról, hogy miben különbözik egymástól az angolszász, a skandináv, a mediterrán, a poszt-szocialista, vagy éppen a távol-keleti konfuciánus értékrend.48 Számos kutatás foglalkozott azzal is, hogy vajon az értékeknek milyen hatása van a cselekvésre, egy-egy társadalom valós működésére, intézményi struktúrájára. Ide sorolhatjuk annak a kérdésnek a vizsgálatát is – amely e dolgozat témája is – hogy milyen mértékben kapcsolhatók össze a különböző értékek a gazdaság fejlettségével, illetve a fejlődés dinamikájával. Mivel ma már számos ország esetében több évtizedre
visszamenőleg
rendelkezésre
állnak
adatok
az
értékekkel
kapcsolatban, értelemszerűen az értékek megváltozásának (vagy éppen változatlanságának) a kérdése is számos kutatás alapvető kérdésévé vált. Jónéhány probléma van azonban még napjainkban is. Mint már említettem, az elmélet és az empíria továbbra sem igazán talált egymásra. Számos, a valóságra jól „ráérző” elmélet maradt meg az empirikus bizonyítatlanság állapotában. Az elmúlt évtizedek robusztus szociológiai irodalma az ezredforduló társadalmigazdasági változásairól az (pl. Beck, Giddens, Bauman, Castells stb.) szintén megmaradt elsősorban az elméleti síkon. Bár mindegyik mű épít empirikus
48
Lásd például: Inglehart – Baker 2000, Inglehart – Welzel 2005, Norris – Inglehart 2004
39
kutatások eredményeire, ezekből azonban többnyire hiányoznak az empirikus értékkutatások eredményi. Mindeközben az empirikus módszerek fejlődése is megtorpanni látszik. A „régi” (1970-80-as évekből származó) empirikus modellek az adatok folyamatossága miatti igényből is következően túlontúl meghatározzák a gondolkodásmódunkat és egyben a lehetőségeket. Pedig megkockáztathatjuk, hogy szükség lenne a kérdések további „csiszolására”, tesztelésére, továbbá az értékek kognitív megalapozásának erősítésére. És persze továbbra is sokszor probléma az értékek inkonzisztenciája, amelyre vonatkozóan az ezek feloldását lehetővé tevő egyéni stratégiák kvalitatív technikákkal történő vizsgálata érdekes adalékokkal szolgálhatna.
40
3 ÉRTÉKEK ÉS VERSENYKÉPESSÉG 3.1 A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS (MODERNIZÁCIÓ) ÉS A KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK KAPCSOLATA 3.1.1 A tyúk és a tojás problémája Az érték fogalmának és az értékkutatások fejlődésének áttekintése után térjünk vissza
ismét
a
gazdasági
fejlődést
kulturális
faktorokkal
magyarázó
elméletekhez. A gazdaság és kultúra kapcsolatának elemzésekor az első és legfontosabb kérdés annak eldöntése, hogy milyen ok-okozati viszonyrendszert feltételezünk a két fogalom között. Az előző fejezet tudománytörténeti áttekintése során is bebizonyosodott, hogy ez leginkább az ideológiai meghatározottságtól, a térbeli és időbeli relevanciától, illetve az empirikus bizonyítás lehetőségétől függ. Kellőképpen sematikus módon, egy képzeletbeli 2x2-es mátrixba rendezve a „feladvány” lehetséges elméleti megoldásait, az alábbi négy válaszlehetőséget különíthetjük el. 1. A neoklasszikus közgazdaságtan felfogása szerint a kultúra, a társadalom nem gazdasági jellegű mechanizmusai, az emberi viszonyok, az egyének sajátos különbségei és értékpreferenciái nem számítanak a gazdasági cselekvés kialakításában. Az egyének racionálisan, minden megszerezhető információ birtokában, érzelemmentesen döntenek. Ebben a felfogásban tehát gazdaság és kultúra egymástól függetlenek, a gazdaság
működésének
elemzéséhez
szempontjainak beemelése.
41
nem
szükséges
a
kultúra
2. A gazdasági determinizmus elméleti megközelítése szerint a gazdaság struktúrájában bekövetkező változások hatnak a társadalom szerkezetére és kultúrájára, arra, hogy az emberek milyen szokások, értékek, normák, hiedelmek mentén élik az életüket. A történelmi materializmus marxi tanai alapján a gazdaság termelési viszonyai (alap) határozzák meg a felépítményt, amely a „jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák” összessége. Marx szerint „...nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem ellenkezőleg, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza.”49 Összefoglalóan, ebben a felfogásban a kultúra, az értékek nem az okot, hanem az okozatot jelentik. 3. A marxi tanokkal ellentétes ok-okozati kiindulópont, avagy a kulturális determinizmus megközelítésmódja Weber és Sombart munkásságában jelent meg először. A két szerző egy sajátos értékrendben (szellemiségben) vélte felfedezni a kapitalizmus kialakulásának döntő tényezőjét: nem arról van szó természetesen, hogy a modernizációhoz elegendő csupán a „másként gondolkodók” kritikus tömege; számtalan egyéb – nem társadalmi – strukturális feltétel is szükségeltetik (földrajzi adottságok, tőke, technológia), azonban e modellben a kultúra, az értékek megváltozása nem következmény, hanem a kiváltó okok egyike. 4. A gazdasági fejlődés és a kultúra kapcsolatának empirikus vizsgálati lehetőségeinek megsokszorozódásával és a nemzetközi összehasonlító kutatások megjelenésével vált erőteljessé a kölcsönös befolyásolást képviselő irányzat. A weberi-sombarti örökségből kiindulva alapvető állítása az, hogy a modernizációs folyamat gazdasági, kulturális (és politikai) változásai viszonylag jól előrejelezhető, koherens mintázatok alapján együttjárnak. Ebben a megközelítésben az ok és az okozat nehezen
szétválasztható,
szerepcsere
gazdaság
és
pontosabban kultúra
fogalmazva
között.
Az
folyamatos
alapvetően
a
azonos
makrotrendeket követő fejlődési pályára való belépés a társadalmakban azonos modellt követő strukturális változásokat és értékrendbeli
49
Marx 1953
42
átrendeződést
eredményeznek.
Mindeközben
azonban
korántsem
feledkezhetünk el a történeti-kulturális hagyományok szerepéről, az értékváltozások
útfüggő
jellegétől.
Ennek
következtében
ugyan
beszélhetünk bizonyos fokú homogenizálódásról, azonban a társadalmi környezet, a mentalitásbeli hagyományok ezeket a lineáris fejlődési pályákat nagymértékben képesek eltéríteni. Disszertációm elméleti irányultságában a negyedik megközelítésmódot tekintem mérvadónak, elfogadva a gazdaság és a kultúra közötti, folyamatos kölcsönhatásokon keresztül működő viszonyt. Ez a felfogás kétségtelenül megnehezíti
a
jelenségek
interpretálását,
illetve
a
folyamatok
előrejelezhetőségét.
3.1.2 A kapitalista fejlődést beindító szikrák A modern kapitalizmus kialakulásának, illetve a fenntartható gazdasági fejlődés hátterében meghúzódó mentalitásnak a tanulmányozása egyidős a modern társadalomtudományok történetével. A következő oldalakon a téma kétségkívül óriási irodalmából néhány olyan jellegzetes motivációs és értékdimenziót emelek csupán ki, amelyek alapvető társadalmi követelményekként jelentek meg (és jelennek meg ma is) a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos diskurzusban.
A kapitalizmus kialakulásának „érzületi összetevői”: racionalitás, nyereségelv és a társadalmi elismerés vágya A gazdasági fejlődés (a kapitalizmus kialakulása), illetve a társadalom kultúrájának, az értékeknek és szokásoknak az összefüggése a német Werner Sombart Das moderne Kapitalismus című munkájában jelenik meg már a 20. század első évtizedeiben.50 Sombart a gazdasági rendszer részének tekintette ugyanis azt az általa gazdasági mentalitásnak, gazdasági szellemnek nevezett
50
Sombart 1924
43
alkotóelemet,
amely
összességében
azokra
az
értékekre
és
normákra
vonatkozott, amelyek az egyénnek a gazdasági rendszerben betöltött szerepét határozták meg.51 Ennek megfelelően különböztette meg egymástól a létfenntartásra irányuló szükségletfedező elvet, illetve a felhalmozása irányuló nyereségelvet. Az előbbi esetében az alapvető természeti és kulturális szükségleteknek a hagyományok által meghatározott biztosítása volt a cél, ahol a termelés elsődleges célja a fogyasztás igényeinek kielégítése. Ezzel ellentétben a szerzés és felhalmozás elve a pénzbeli előnyszerzésre, a piacon történő profitszerzésre összpontosított. Sombart a kapitalizmus sajátos jegyeit a gazdálkodó egyén sajátos motivációjában, érzületében és a korszak szellemében (Geist) látta. Azaz leginkább tőle (és nem Webertől) származik az a gondolat, hogy a kapitalizmus kialakulásának életvitelbeli, érzületi összetevői és előfeltételei is voltak.52 Nála is megjelenik az egyik legfontosabb értékorientációs dichotómia,
azaz
ő
is
különbséget
tett
a
szabályok
betartását,
az
engedelmességet előtérbe helyező tradicionális, illetve az adott cél elérése érdekében szisztematikusan új megoldásokat kereső, racionális értékrend között. A kapitalista fejlődés szempontjából ez utóbbi volt kívánatos, hiszen ez biztosította
az
innovációkra,
az
új
technológiák
alkalmazására
való
nyitottságot.53 Sombart szerint a kapitalista fejlődést, a modernizáció folyamatát nem lehet az emberekre jellemző kultúra általános koncepciójából kiindulva elemezni. Helyette az egyéni – elsősorban a vállalkozókra jellemző – motivációkból kell kiindulni. Azaz, más szavakkal, a metodológiai holizmus helyett a metodológiai individualizmus elméleti kereteit tartotta kívánatosnak. Az igazi változásokat előidéző
gazdasági
tevékenységét
ugyan
aktoroknak alapvetően
a
vállalkozókat meghatározták
tekintette,
akiknek
az
társadalom
adott
a
intézményei, jogrendszere, kultúrája, tudományos és technológiai ismereteinek szintje, de végső soron ők a „kezdeti szikrák” begyújtói.
Sombart az értékeken kívül fontos szerepet tulajdonított még a gazdasági szervezetek létrejöttét és működését meghatározó formális és informális normáknak, illetve a technológiai ismeretek és eljárások szerepének. E rövid összefoglalásban azonban csak a dolgozat témája szempontjából fontos, az értékek és normák szerepével kapcsolatos gondolataira térek ki. 52 Némedi 2005. 166. oldal 53 Trigilia (2002:41) 51
44
Sombart egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy vajon hogyan jön létre ez a vállalkozói szellem? Válasza erre röviden a vállalkozói és a polgári szellem fúziója volt. A vállalkozói szellem lényege a hatalomra való törekvés: a (külső) megerősítés és a társadalmi elismerés iránti vágy, amelyhez a hagyományokkal való szakításon, az új utak keresésén keresztül vezet az út. Ez azonban önmagában még nem elégséges: ki kell egészülnie a racionalitásra való törekvésnek azzal a formájával, amely a szorgalomban, önmérsékletben, takarékosságban és a szerződéses megegyezésekben való hitben öltött testet. (Sombart itt egyébként arra a Benjamin Franklinra hivatkozik, akinek 17. századi írásai Weber számára is kiindulópontként szolgáltak a Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyvében is.) Sombart mindezeken túl olyan sajátos szerepben lévő csoportokat is meghatározott, amelyek esetében a polgári-vállalkozói mentalitásnak a kibontakoztatására különösen kedvező feltételek mutatkoztak. Ezek egyikének a de facto és/vagy de iure marginalizált vallási csoportok tagjait tekintette. Érvelése szerint e csoportok tagjai az állami hivatali pozícióktól elzárva, illetve az ezen keresztül megszerezhető anyagi és erkölcsi megbecsültségtől megfosztva voltak kénytelenek létezni. Ennek következtében számukra a gazdasági szféra biztosíthatta a sikereket, ahol a vállalkozói létből fakadó anyagi és társadalmi elismertség volt a felemelkedés útja. A kívülállók másik kategóriáját a bevándorló idegenek képezték. Ezek a korabeli népességmozgások, akár vallási motívumok, akár más okok álltak a háttérben, legalább három szempontból komoly hatással voltak a vállalkozói motivációkra. A bevándorlóvá válás már maga is egy szelekciós folyamat eredménye, hiszen általánosságban elmondható, hogy erre többnyire azok adták a fejüket, akik amúgy is vállalkozó szelleműek, elszántak és kellő bátorsággal rendelkezők voltak. Mivel új hazájukban idegenekké váltak, nagyobb valószínűséggel szakítottak korábbi szokásaikkal és megszokott társadalmi viszonyaikkal. Végül pedig az eleve korlátozott társadalmi mobilitási lehetőségeik miatt a felemelkedés első számú útját a gazdasági tevékenység jelentette. Sem múltjuk, sem pedig jelenük nem volt igazán, így orientációjuk egyértelműen a jövő felé mutatott, amelynek lehetőségeit leginkább gazdasági sikereik (másképpen
45
fogalmazva az elért profit) határozta meg. Ezek voltak tehát a kapitalizmus kialakulásának mentalitásbeli alapfeltételei. Sombart szerint az első világháború kitörését megelőzően ért el a kapitalizmus a teljes érettség állapotába. (A könyv 1924-ben jelent meg.) E folyamat lényege, hogy a kapitalista szellem belső változásainak és bizonyos külső tényezőknek a hatására mind társadalmi (az elért és „megfertőzött” társadalmi csoportokat tekintve), mind pedig földrajzi értelemben kiterjedtté vált. A korábbi vallási indíttatását levetkőzve, végbement a kapitalista szellem szekularizációja. A hit szerepe „a vasárnap reggelekre” szorult vissza, helyét pedig átvette a kötelesség modern, polgári felfogása, amelynek lényege, hogy a jólét és a társadalmi elismertség elsődleges forrásaivá a kemény munka és a termelékenység szempontjai váltak. A fókuszált munkavégzést elősegítendő, a társadalomban elfogadottá vált a csak a munkájának élő vállalkozó figurája. Ezt segítette az is, hogy a gazdasági fejlődés erre az időszakra már megteremtette a vállalkozói funkciók specializációját, a feladatok delegálásával az univerzális „ezermester” átadta helyét a stratégiai funkciókra koncentráló vállalatvezetőnek. Míg a kapitalizmus kialakulásának első szakaszában elsősorban a polgárivállalkozói mentalitás normatív alkotóelemei (azaz a „szellemiség”) voltak a középpontban, addig az érett szakaszban a széles körben megszerezhető vállalkozói, gazdasági tudás váltak meghatározóvá. Ez a folyamat a vállalkozói lét demokratizálódásaként is értelmezhető, hiszen a mentalitás helyett a szükséges vállalkozói tudással és ismerettel való rendelkezés válik kulcs tényezővé.
Vallási eredetű hivatástudat és evilági aszkézis Max
Weber
a
kötelességérzetben,
kapitalista a
szellem
hivatásban
forrását
végzett
a
munka
következetes erkölcsi
egyéni
mintájának
kialakulásában vélte felfedezni, amely sajátos ethoszán keresztül szigorú követelményeket
támasztott
az
egyénnel
46
szemben.
Mindez
pedig
a
nyereségmaximalizálásra való törekvéssel egészült ki (hasonlóan Sombart elméletéhez).54 A kapitalizmus tehát a racionális életvezetésen, a hivatás etikáján keresztül jött létre, amelynek előfeltételei meghatározott kulturális tényezők voltak. Ezeket a kulturális tényezőket Weber a protestantizmusban találta meg, azaz oksági kapcsolatot feltételezett a vallás életvitelt átalakító szerepe, a hosszú távú racionalizmus és a kapitalizmus kialakulása (a gazdasági fejlődés) között. A kálvinista puritanizmus központi eleme volt a kiválasztottságról való megbizonyosodás keresése, amit csak a fáradhatatlan hivatástudaton, az evilági aszkézisen keresztül lehetett elérni.
A kapitalizmushoz vezető élet- és
munkafelfogást Weber a felhalmozás, a növekedés szempontjaira érzéketlen tradicionális ipari-kereskedő vállalkozó kényelemre és kedélyességre törekvő mindennapjaival állította szembe. Esetükben a hedonista életfelfogás mindig erősebbnek bizonyult a racionális, nyereségmaximalizáló felfogásnál. A kapitalizmus szelleme a munka hatékony, üzemszerű megszervezését, a nyereség (vállalkozók esetében) vagy a jövedelem (munkások esetében) maximalizálását, és a mindezek folyamatosságát biztosító hosszú távú racionalitást, azaz a tervezést, a következetességet, a rövid távú haszonról való lemondást jelentette. A kapitalista termelés alapvető feltételének tekinthető tőkefelhalmozást segítette a pazarlás, a hivalkodó luxusfogyasztás szintén vallási tanokból levezethető tilalma is. Fontos megemlíteni, hogy Weber – Sombarttal ellentétben – nem a kapitalizmus keletkezésének univerzális modelljét alkotta meg. Az említett kapitalista szellemet csupán az egyik – bár nagyon fontos – szempontnak tekintette a kapitalizmus kialakulásában. Önmagában pedig a „szellem” (az evilági aszkézis) jelenléte sem garantálta a kapitalista fejlődés beindulását, hiszen voltak olyan területek (pl. Skócia), ahol ugyan a szükséges értékrend és az ebből következő gyakorlati életvitel ugyan fellelhető volt, ám mégsem került sor a németalföldi protestáns területek esetében tapasztalható gazdasági fejlődésre.
54
Weber 1982
47
Vállalkozói lét: deviancia, szakítás a hagyományossal Az osztrák közgazdász, Schumpeter a kapitalista gazdaság fejlődését az új kombinációk által okozott forradalmi változások sorozatának tekintette. E „végtelen” megújulási folyamat főszereplőjének pedig a sajátos értékekkel és motivációkkal rendelkező vállalkozót tekintette. Ő az, aki a hosszú távú fejlődés kulcsa, a kapitalizmus evolúciójának forrása, az alkotó rombolás megvalósítója. A vállalkozói magatartásra nem jellemző a megrögzött viselkedés és gondolkodásmód, esetükben az új melletti kitartásnak, az önbizalomnak olyan erősnek kell lennie, hogy segítségükkel képes legyen legyőzni a konzervatív, megszokott társadalmi szokásokat. Schumpeter szerint, míg mások megszokott környezetben, megszokott
magatartást
rutinszerűen
követnek,
addig
a
vállalkozók újfajta környezetben, kreativitásuk által megtermékenyítve, újfajta feladatokat vállalnak, az árral szemben úszva. „A tipikus vállalkozó pedig egocentrikusabb, mint a többi típus, mivel másoknál kevésbé támaszkodik a hagyományokra és a kötődésekre, továbbá mivel sajátos feladata éppen abban áll, hogy megtörje a régi hagyományt, és újat hozzon létre.” Nem mérlegeli azt, hogy meddig dolgozzon, ezt addig teszi, ameddig bírja. Ebben számára a fő motivációt a saját birodalom létrehozása iránti dinasztia-alapítási vágy, a hódítási, harci ösztön, a másokkal szembeni felsőbbrendűségre való törekvés, „a siker-éhség” jelenti. 55
A nacionalizmus, mint a fejlődés motorja A modern kapitalizmus kialakulásának, illetve a folyamatos gazdasági növekedésre való orientációnak a társadalmi-motivációs okait Liah Greenfeld, Anglia, Franciaország, Németország, Japán és az Egyesült Államok fejlődését vizsgálva, a nacionalizmusban, annak is egy sajátos formájában vélte felfedezni.56 A kelet-közép-európai környezetben ez némiképpen talán meglepő lehet, hiszen térségünk történelmében a nacionalizmus többnyire negatív
55 56
Schumpeter 1980 Greenfeld 2001
48
fogalomként, a nemzetek közötti konfliktusok forrásaként jelenik meg. Létezhet azonban ennek egy olyan aspektusa is, amely a nemzetek közötti konfliktusok kiélezése helyett a belső, konstruktív, alkotó és kreatív energiákat mozgósítva hat a gazdasági fejlődésre, egy-egy nemzet gazdasági versenyképességére. Greenfeld az egyes nemzetekre jellemző nacionalizmus-típusokat két alapvető jellegzetességük
alapján
határozta
meg.
Az
első
dimenzió
az
adott
nemzetfelfogás individualista vagy kollektivista jellegére utalt. Az előbbi esetében a társadalom leginkább az őt alkotó egyének társulásaként írható le, míg az utóbbinál a nemzet egy olyan kollektív egyénként definiálható, melyben ennek saját akarata és szükségletei az őt alkotó egyének érdekei felett állnak. A másik dimenzió a nemzethez való tartozás kritériumára utal. A különbségtétel itt leginkább az ismert államnemzet-kultúrnemzet dichotómiára utal, azaz elválasztja egymástól azt a két fejlődési utat, ahol az egyikben az etnikai hovatartozáson keresztül lényegében veleszületett jog és kötelezettség a nemzethez tartozás, míg a másikban a nemzethez tartozás elsősorban jogi kategória, amely ebből fakadóan éppúgy megszerezhető, mint elveszthető, és alapvetően az egyén akaratán, a nemzethez tartozás „szabályainak” elfogadásán nyugszik. Greenfeld ezek alapján a nacionalizmusoknak három alapvető ideáltípusát különítette el. Az első a nacionalizmus individualista-polgári változata, amely leginkább a liberális demokrácia államformáját rejti magában. Itt a nemzet alapvetően polgárai többségének akaratán keresztül jön létre, a reprezentatív kormányzat célja az egyén boldogulásának elősegítése, jogainak garantálása és a mindezt biztosító intézményi rendszer működtetése. A nacionalizmusok „legelterjedtebb” formáját az a kollektivista-etnikai alapú rendszer testesíti meg, ahol a nemzet egy zárt egységként jelenik meg. A nemzethez való tartozás az egyén akaratától független, a „vér által örökített”, így a jog csak születéssel szerezhető meg. Ezen rendszerek önidentitása egy olyan biológiai hasonlattal is szemléltethető, ahol az egyén egy apró sejthez hasonlóan alárendelt kiszolgálója a nagy organizmusnak, azaz a nemzetnek. Az egyén mikroszintű szuverenitása nem létezik, mivel az a nemzet külső, idegen
49
befolyástól és elnyomástól való (vélt vagy valós) szabadságvágyának van alárendelve. Míg az individualista-polgári és a kollektivista-etnikai nacionalizmus esetében a két alkotóelem egymást erősíti, addig a kollektivista-polgári nacionalizmustípus meglehetősen ambivalens rendszert hordoz magában. A kollektív, egyén feletti akarattal jellemezhető, egységes nemzet nem etnikai alapú létrejötte folyamatos konfliktusok forrása. E két jellegzetesség (kollektivizmus és polgári jelleg) alapvető érdekellentéteik miatt nehezen egyeztethető össze. A nemzet korántsem
az
egyének
hatalomkoncentrációval
szabad
jellemezhető,
társulása, a
kollektív
hanem
egy
erős
nemzettudatra
építő
berendezkedés, ahol a nemzet akaratának formálását és képviseletét egy szűk elitcsoport látja el, ugyanakkor hiányzik az az etnikai kapocs, amely sajátos mechanizmusain keresztül támogatná e rendszer működését. Greenfeld ennek illusztrálására Franciaország példáját hozza fel, amely modernizációjának viharos történelme jól mutatja e két alkotóelem súrlódásait. Ezeknek a különbségtételeknek a jelentősége abban áll, hogy a különböző nacionalizmusok
eltérő
nemzetfelfogásai,
a
nemzethez
való
tartozás
jellegzetességei, érdemben befolyásolják az egyén tapasztalatait, a társadalom értékrendszerének bizonyos dimenzióit, azaz a nemzeti identitás olyan alapvető összetevőit,
amelyek
hatással
lehetnek
az
adott
közösség
gazdasági
teljesítményére. Greenfeld szerint a gazdasági fejlődéssel foglalkozó elméletek leginkább csak a feltételekre, illetve magára a folyamatra fókuszáltak, miközben kevés figyelem irányult a valódi okok, a miértek mögött meghúzódó motivációk feltárására. A kérdést azonban úgy is érdemes feltenni, hogy mi volt az a kulturális tényező, amely biztosította egy társadalom folyamatos gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét? Greenfeld állítása alapján a (modern) nacionalizmussal a kollektív tudatnak egy olyan új, szekuláris formája jelent meg, amelyet joggal nevezhetünk – Weber után szabadon – a kapitalizmus (egy másik) szellemének. Ez a kollektív versenyképességre
való
törekvés
az
egyéneknek
a
megbecsültsége és presztízse érdekében végzett befektetése. 50
saját
nemzetük
A nacionalizmus a társadalmi struktúra átalakulására a modern gazdaság igényeinek megfelelően hatott. A nyitott(abb), társadalmi mobilitást jobban támogató rétegződés a munkaerő kötöttségeit nagymértékben csökkentette, amelynek következtében a piaci mechanizmusok intenzívebben hatották át a társadalom működését. A „szimpla” profit termelését célnak tekintő, korábban lenézett
foglalkozások
értékelődtek
fel,
beindítva
ezzel
a
tehetségek
odavonzásának folyamatát. A nacionalizmussal átitatott nemzeti identitás legfontosabb szerepe a nemzet megbecsültségének érzéséhez, a más nemzetekkel való összehasonlítás lehetőségéhez kapcsolódott. Azaz a nacionalizmus magában hordozta a nemzetek közötti versengésnek a nemzetet alkotó egyének szintjén való megjelenését is. A versenyképességre, a sikerességre való törekvés mindazokon a területeken megjelent, amelyek a nemzet önképe, identitása számára fontosak voltak. Az egyik ilyen terület – bár korántsem volt magától értetődő a fontossága – a gazdaság, amely ha a versengés területévé vált, a nacionalizmuson keresztül biztosította a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettséget. Greenfeld szerint fontos azonban megjegyezni azt is, hogy a nacionalizmus csak olyan környezetben képes hozzájárulni a gazdasági növekedéshez, ahol a teljesítmény, a verseny és a jólétre való törekvés fontos és pozitív nemzeti értékekként jelennek meg. És itt érdemes visszakanyarodni a háromféle nacionalizmustípushoz, mivel e tekintetben korántsem azonos jellegzetességekkel bírnak. A nacionalizmus individualista-polgári változatában az egyén számára a gazdasági sikerre való törekvés értékként jelenik meg, és mivel a nemzet leginkább tagjainak – nem etnikai alapú – szövetségeként jött létre, az egyéni érdek közvetlenül nemzeti érdekké is transzponálódik, így értelemszerűen a nemzeti identitásnak is részét fogja képezni. Ezzel ellentétben a nacionalizmus kollektivista (akár annak polgári vagy etnikai alapú) változatában a nemzet különböző formában definiált érdekei a többség egyéni érdekeitől függetlenül alakulnak ki. Így a gazdaság érdekei, ebből
51
következően pedig a gazdasági értékek – ha meg is jelennek valamilyen formában – csupán másodlagosak maradnak.57 Az előbbi típusú nacionalizmus pozitív katalizátor szerepe jól szemléltethető Anglia példáján, amely az ipari forradalom modellértékű országává vált a 17. századtól kezdődően. Amennyiben a gazdasági fejlődéshez szükséges objektív tényezőket vesszük alapul, korántsem Anglia volt Európában a legelőnyösebb helyzetben: Hollandia, Franciaország, Németország, de akár Spanyolország vagy Olaszország is nagyobb eséllyel indult e versenyben. Azonban az angol nacionalizmusnak a gazdasági növekedést közvetlenül támogató formájának köszönhetően már az 1600-as évekre kialakultak a társadalmi tudatnak azok a sajátosságai, amelyek magyarázatot adhatnak a „pionyír” jellegű fejlődésre. Több ország példáján keresztül elemezve, Greenfeld úgy találta, hogy amennyiben a nacionalizmus megfelelő motivációt biztosított a gazdasági versenyképességre való törekvésre, a fenntartható fejlődést lehetővé tevő take off folyamata egy generáción belül lezajlott. Ugyanakkor kevés (társadalmikulturális) változás jelentett és jelent ma is nagyobb veszélyt a gazdasági fejlődés megtorpanására,
mint
a
nacionalizmus
identitásteremtő
képességének
megszűnésén vagy átalakulásán keresztül a motiváció megroppanása, végső soron pedig a motiváció megszűnése.
3.1.3 Egy kísérlet a szintézisre: fejlődést támogató, illetve fejlődés-rezisztens kultúrák Az argentin Mariano Grondona több éves kutatómunkája során dolgozta ki azt a tipológiáját, amelyben a kultúrának a fejlődésre gyakorolt hatásait összegezte. (Számára a fő inspirációt magától értetődően a latin-amerikai országok és az Egyesült Államok példája szolgáltatta, azonban, mint látni fogjuk, ezek a dimenziók más földrajzi kontextusokban is meglepően jól értelmezhetők.) Az
Így alakulhatott ki, hogy ahol az etnikai alapú nacionalizmus a gazdasági tevékenységet nem tartotta túlságosan nagyra, ott gyakran a kisebbségek tagjai váltak e terület meghatározó szereplőivé. 57
52
általa meghatározott két ideáltipikus – tehát a valóságban, az itt bemutatott módon, vegytiszta formában természetesen nem fellelhető – kulturális rendszer a fejlődést, a haladást támogató (progress-prone), illetve az ennek ellenálló rezisztens (progress-resistant) voltak. Uniformizált és homogén kultúrák természetesen nem léteznek. Ez éppúgy igaz a Grondola számára mintául szolgáló, a fejlődést blokkoló latin-amerikai országok kultúrájára, mint az ellentétes modellként szolgáló észak-amerikaira. Még a leginkább ortodox, rezisztív kultúrákban is fellelhetőek azok a csoportok, illetve szunnyadó értékek, amelyek magukban rejtik a progresszió lehetőségét. És fordítva, az összességében fejlődést támogató kultúrákban is megtalálhatjuk a fejlődésnek ellenálló csoportokat. Az eredetileg 20 elemzési dimenziót magába foglaló tipológiáját aztán a „Culture Matters Research Project” néhány résztvevője (köztük Ronald Inglehart) egészítette ki néhány újabb összetevővel. Ennek eredményeképpen alakult ki végül az alapvető értékeknek, a gazdasági és társas viselkedés normáinak és attitűdjeinek az a 25 dimenziót tartalmazó listája, amelyek alapján jól elkülöníthetővé vált egymástól a két ellentétes kultúra. (1. táblázat) Mint látjuk, a Grondola féle dichotóm világképben éppúgy megtalálható a Weber és Sombart féle kapitalista „érzület”, a schumpeteri vállalkozói innovativitás, mint a Greenfeld által leírt, teljesítményre és versenyre ösztönző konstruktív nacionalizmus.58
A World Values Survey adatbázisán Inglehart empirikusan is tesztelte a fenti 25 dimenziót. Arra sajnos nem volt módja, hogy mindegyik megfeleltethető legyen a WVS egy, vagy akár több konkrét kérdésével, így a 25-ből 9 dimenzió esetében nem volt lehetséges a párosítás. A fennmaradó 16 kapcsán azonban 11-nél sikerült egyértelmű, 3-nál pedig mérsékelt megerősítést nyernie, és csupán két olyan dimenzió akadt, amelyek esetében szignifikáns összefüggés nem volt kimutatható. (Harrison 2006:38) 58
53
1. táblázat A fejlődés-támogató és fejlődés-rezisztens kultúrák jellegzetességei Fejlődést támogató kultúra (Progress-prone culture)
Dimenzió
1
Vallás
2
Végzet-felfogás
3
Idő-orientáció
4
Jólét
5
Tudás
Általános világkép A racionalitást táplálja, az eredményességet, hirdeti a materiális javakra való törekvést, pragmatista, a „való” világ van a középpontjában Az ember a saját sorsát/helyzetét képes jobbá tenni. Fókuszában a jövő, amely a tervezést, a pontosságot és a (jelenbeli) örömszerzés késleltetését támogatja. Forrása az emberi kreativitás, amelynek segítségével bővíthető. (pozitív összegű játszma) Praktikus, ellenőrizhető, a tények számítanak.
Fejlődésrezisztens kultúra (Progress-resistant culture)
Az irracionalitást táplálja, gátolja a materiális javakra való törekvést, utópikus, a „másvilág” van a középpontjában. Fatalizmus, lemondás, varázslat. Fókuszában a múlt és a jelen, amely a tervezés, a pontosság és a megtakarítás ellen hat. Nem bővül, ami jelenleg rendelkezésre áll, az osztható csak fel. (zéró-összegű játszma) Absztrakt, elméleti, kozmológiai, nem ellenőrizhető.
Értékek és erények 6
Erkölcsi törvények
7
Alapvető értékek
8
Oktatás
Az életszerű kereteken belül szigorúak, a társadalmi bizalom szintjét növelik. Megfelelően elvégzett munka, tisztaság, előzékenység, pontosság. Nélkülözhetetlen, az autonómiát, a másként gondolkodást, az eltérő nézeteket, a kreativitást segíti elő.
Lazák, szakadék az utópikus normák és a viselkedés között, a társadalmi bizalmatlanságot növelik. Nem fontosak, nem jellemzőek. Kevésbé fontos, a függőséget és az ortodoxiát közvetíti.
Gazdasági viselkedés 9
Munka/ teljesítmény
„Azért élsz, hogy dolgozhassál”, a jólét forrása a munka.
10
Takarékosság prosperitás
11
Vállalkozói lét
Középpontjában a beruházás és a kreativitás.
12
Kockázatvállalás
Mérsékelt.
13
Verseny
Út a kiválósághoz.
14
Innováció
15
Előrelépés, haladás
és
A beruházáshoz nélkülözhetetlen alapfeltétel.
Nyitottság, gyors alkalmazkodás az innovációhoz. Az érdemen és a kapcsolatokon múlik.
54
„Azért dolgozol, hogy élhessél”, a jólét forrása nem a munka, a munka a szegényeknek való. Veszélyt jelent az egyenlőségre, mert azok, akik takarékoskodnak, gazdaggá lesznek, kiváltva ezzel mások irigységét. Lényege a járadékvadászat, a bevétel elsősorban a kormányzati kapcsolatokból származik. Alacsony. A támadás jele, amely veszélyezteti az egyenlőséget és a privilégiumokat. Gyanakvás, lassú alkalmazkodás az innovációkhoz. Családi kötelékeken és klienspatrónusi viszonyokon múlik.
16
A törvény hatalma / korrupció
17
Azonosulás szintje / bizalom
18
Család
19
Kapcsolatok (társadalmi tőke)
20
Egyén és csoport
21
Tekintély
22
Elitek szerepe
23
Egyház és viszonya
24
Nemek viszonyok
25
Termékenység
állam közötti
Társadalmi viselkedés Viszonylag nagyfokú törvénytisztelet, a korrupció büntetendő. Erősebb azonosulás a tágabb társadalommal. A család eszménye a tágabb társadalomra is kiterjed. Bizalom és a másikkal való azonosulás az együttműködést, a kapcsolódásokat és a részvételt erősíti. Az egyén szerepének erőteljes, de nem kizárólagos hangsúlyozása. Megosztott, fékek és ellensúlyok, konszenzus-kultúra. Felelősség a társadalommal szemben. Szekularizált, állam és egyház között „fal” húzódik. Ha a teljes egyenlőség nem is valóság, az értékrendszer ennek irányába mutat. A születendő gyermekek számát a család lehetőségei határozzák meg.
A pénz és a kapcsolatok számítanak, a korrupció megengedett. Erősebb azonosulás a szűkebb közösséggel. A család a (tágabb) társadalommal szembeni „erődítmény”. A bizalmatlanság nagyfokú individualizációt és anómiát eredményez. A közösség szerepének hangsúlyozása. Központosított, korlátok nélküli, gyakran önhatalmú. Hatalom és járadékvadászat, kizsákmányoló jelleg. A vallás az állampolgári viszonyok legtöbb területén is fontos szerepet játszik. A nők az élet legtöbb területén a férfiaknak alárendeltek. A gyermek Isten ajándéka, gazdasági előnyként tekintenek rá.
Forrás: Harrison 2006: 36-37. oldal alapján
55
3.2 AZ ÉRTÉKVÁLTOZÁS FOLYAMATA ÉS GAZDASÁGI BEÁGYAZOTTSÁGA 3.2.1 Útfüggőség és/vagy az értékrendszerek konvergenciája Mint azt láthattuk, a klasszikus modernizációs elméletek egyik alapvető problémája volt, hogy előrevetítették a vallás és a sajátos társadalmi-etnikai tradíciók fokozatos eltűnését. Az elmúlt néhány évtized trendjei azonban ezt kellőképpen megcáfolták. Elég, ha felidézzük Samuel Huntington 1996-ban megjelent, és ugyan sokak által vitatott tételeket megfogalmazó, a Civilizációk összecsapása című művét, amelyben a jövő politikai konfliktusainak gyökerét a különböző – alapvetően vallási választóvonalak mentén létrejövő – civilizációk érdekellentéteiben vélte felfedezni.59 A túlságosan is sematikus kultúraképpel rendelkező, vagy arról egész egyszerűen megfeledkező modernizációs elméletek mellett azonban a 20. század második felében a (Daniel Bell és Alvin Toffler féle) posztindusztriális átmenet téziseinek is része volt az az állítás, mely szerint az ipari társadalom kialakulása, majd
pedig
ennek
„poszt”
változata
irányába
való
átrendeződés
az
életstílusokban és az értékrendszerekben tetten érhető – lényegében univerzális receptet követő – váltást eredményezett.60 (Igaz persze, hogy ezek az elméletek
Huntington 2001 A poszt-indusztriális elméletek értelemszerűen az ipari társadalom korszakának végéről, és egy új – az első munkák megjelenésekor még nem ismert jövőbeli – rendszerbe való átmenetről szóltak. Fénykorukat az 1960-70-es évek jelentették. A szerzők jövőképe ekkor még többnyire könnyed optimizmusról árulkodott: a képzettség növekedése, csökkenő gazdasági egyenlőtlenségek, a technológiának a társadalom működését racionalizáló hatása. (Dessewffy, Ságvári 2007) Az 1980-as évekre azonban a poszt-indusztriális elméletek jelentős mértékben veszítettek népszerűségükből, mivel egyre több területen kezdtek kikristályosodni a gazdasági átalakulás meghatározó jellegzetességei, amelyek a korábbi elméletek megállapításait számos ponton kikezdhetővé tették. A legfontosabb kritikák az új gazdasági korszak beköszöntét kérdőjelezték meg, hiszen a hagyományos ipari termelés rendszere korántsem bomlott fel, és nem következett be az egyértelmű átmenet sem a szolgáltató- és tudásszektor dominanciája irányába. Maga a kifejezés vált megkérdőjelezhetővé, hiszen ez már implicit formában eleve magában hordozta azt, hogy valamilyen „nem-ipari” társadalmi berendezkedésről van szó. A poszt-indusztrális elméletek így gyorsan megkapták azt a vádat, mely szerint inkább csak ideológiák, mint gazdasági realitásokon alapuló elgondolások. (Woodward 1980, idézi: Barney 2004) 59
60
56
elsősorban a modernizáció észak-amerikai, nyugat-európai fejleményeit vették alapul, vajmi keveset törődve más földrajzi régiók és kultúrák sajátosságaival.) Ezekkel az intellektuális tradíciókkal szemben találjuk a leginkább Huntington, Putnam és Fukuyama, illetve a magyar gondolkodók közül leginkább Szűcs Jenő és Bibó István munkássága által kijelölt irányvonalat, amelyek lényege, hogy az értékrendszerek, a vallási, történeti és habitusbeli hagyományok akár több évszázados távlatokban is képesek a társadalmak politikai és gazdasági berendezkedését,
az
ezek
működéséről
alkotott
alapvető
képzeteket
meghatározni. Az elmúlt néhány évtizedben tehát két meghatározó elméleti irányzat jelölte ki a kultúra jelentőségéről és az ennek átalakulásáról szóló diskurzus kereteit. Az első nagyobb csoportba tartoznak azok a szerzők, akik szerint a modernizációs folyamat eredményeképpen a kultúra (és így az értékek) konvergenciája valósul meg, azaz egymással egyre több hasonlóságot mutató, a homogenizálódás felé elmozduló társadalmi kultúrák jönnek létre. A folyamat lényege leegyszerűsítve az, hogy a tradicionális értékek helyét és szerepét átveszik „modernek”. Ez utóbbiak pedig többé-kevésbé ugyanazt jelentik a fejlett gazdaságokban, azaz ekképpen haladunk a globálisan homogén kultúrák kialakulásának irányába.61 Ezzel ellentétes véleményen voltak és vannak azok, akik a globalizáció hatásainak elismerése mellett ugyan, de a lokális, tradicionális értékek fennmaradásáról, illetve sok szempontból megerősödéséről írtak és írnak. Ebben az olvasatban az értékek a gazdasági és politikai változásoktól nagymértékben függetlenek, azaz a hagyományos értékek szerepe összességében továbbra is meghatározó marad, dacára a gazdasági fejlődésnek, és az ebből következő életmódváltásnak. Ebben az esetben tehát nem beszélhetünk a „modern” értékek irányába mutató konvergencia-folyamatról.62 A két, első benyomásként talán kibékíthetetlennek tűnő állítás azonban korántsem tekinthető egymást kizárónak. Ami ezek empirikus bizonyítását illeti: több nemzetközi kutatás is kimutatta, hogy a modernizáció által előidézett
61 62
Stevenson 1977 Erre vonatkozóan lásd például DiMaggio (1994)
57
társadalmi-gazdasági változások iránya ideáltipikus esetben nagyjából előre jelezhető. A folyamatban a „szikrát” többnyire mindig valamilyen technológiai innováció megjelenése indította és indítja el. Ez lehet egy szerves belső fejlődés eredménye éppúgy, mint valamilyen technológia kívülről történő importálása. Általánosságban (Inglehart gondolatmenetét átvéve) a gazdasági modernizáció folyamatának elemei röviden és leegyszerűsítve a következők: a fejlettebb technológia
alkalmazása
elsőként
a
munkaerő
termelékenységének
növekedésében mutatkozik meg, ami idővel aztán a foglalkozási szerkezet magasabb szintű specializációját is magával hozza. Ennek hatására társadalmi méretekben – természetesen csak a kritikus tömeg elérése után – megkezdődik a képzettség általános szintjének, majd pedig az emberek jövedelmi szintjének az emelkedése. Mindezek eredményeképpen pedig lassan, de biztosan bekövetkezik a kulturális (érték)váltás, mivel az emberek közötti megváltozott (a gazdaság
struktúráinak
összetettségéből
fakadóan
sokkal
inkább
együttműködésre és a korábbinál nagyobb fokú bizalomra épülő) és megsokszorozódott interakciós környezetben a korábbi autoriter viszonyok horizontális(abb) alkufolyamatok hálózatává alakulnak át. Ezeknek pedig a hosszabb távú kulturális hatásai a nemi szerepek átértékelésében, a szexuális szokások megváltozásában, a csökkenő termékenységi arányokban, a materiális javakkal kapcsolatos preferenciák, illetve a hatalommal és a politikai részvétellel kapcsolatos attitűdök megváltozásában, végső soron pedig egy kritikusabb, kevésbé irányítható és „behódoló” társadalom létrejöttében nyilvánulnak meg.63 A fentiek azonban csak egy elméleti szintű, ideáltipikus változás fontosabb lépcsőfokait jelentik. A folyamatok társadalmi összetevői a valóságban természetesen nem ilyen tiszta és egyértelmű formában mennek végbe, mivel a kulturális érték- és attitűdváltás folyamatát a tér és idő kontextusa, az útfüggőség, azaz a földrajzi, kulturális és történeti meghatározottság nélkül nem lehet értelmezni. Ugyan a gazdasági fejlődés, a jólét növekedése következtében többé-kevésbé hasonló változások mennek végbe az emberek értékpreferenciáiban (pl. abban,
63
Inglehart - Welzel (2005) 19. oldal
58
hogy miben hisznek és összességében mit is várnak el a világtól), azonban a lokális kultúra, a tradicionális értékek és hagyományok szerepe távolról sem halványul el. Sőt, ezeknek a hatása meglehetősen tartósnak bizonyul. Gary Hamilton szerint a kapitalizmus ugyan az emberi élet legmeghatározóbb alapjellegzetességévé vált, azonban az egyes társadalmak és gazdaságok működését továbbra is messzemenően meghatározzák az egyes kultúrák civilizációs különbségei, azaz a diverzitás továbbra is jelen van, sőt, egyre fontosabb szerephez jut.64 A fenti tétel bizonyításával kapcsolatban számos úttörő jelentőségű, történeti szemléletű munka jelent meg az elmúlt néhány évtizedben. A gazdaságtörténettel foglalkozó Alexander Gerschenkron például kimutatta, hogy a modernizáció és iparosodás folyamatába megkésve bekapcsolódó országok
(például
Németország
és
Japán)
történelmi
múltjukból
és
lehetőségeikből fakadóan jónéhány dologban egészen más utat jártak be, mint az elsőként modernizálódó – és ezáltal sokak által modellként tekintett – Anglia és az Egyesült Államok.65 Az amerikai Robert Putnam Olaszország esetében mutatta ki, hogy a demokratikus intézmények azokban a tartományokban voltak a legsikeresebbek, ahol a civil társadalom a 19. században, illetve az ezt megelőző időszakban a legfejlettebb volt. A fejlett észak és az elmaradott dél közötti különbséget is részben arra vezette vissza, hogy míg északon jól működő közösségek alakultak ki, addig délen még évszázadokkal később is érezhető volt a normann hódítás következtében fennmaradt autoriter kultúra.66 Francis Fukuyama az 1990-es évek közepén megjelent Bizalom című könyvében pedig arról írt, hogy a történelmileg alacsony bizalomszintű társadalmak a globális piacok által dominált rendszerben versenyhátrányban vannak, mivel
Hamilton (1994) Németországban és Japánban például az állam egészen másféle (jóval intenzívebb) szerepet vállalt a fejlődés előmozdításában (Gerschenkron 1984) 66 Putnam (1993) 64 65
59
jóval kevésbé képesek nagy és komplex társadalmi intézmények létrehozására és hatékony működtetésére.67 A homogén kultúra „kísértésének” talán leginkább kitett szféra a gazdaság működése és az ezek mögött meghúzódó menedzseri ideológiák és tanok. Az elmúlt évek globalizációs folyamatainak következtében ezen a területen a legnagyobb szintű a tudás- és kultúratranszfer, itt is nagyfokú kulturális különbségekre derült fény a nemzetközi kutatások alapján, és ezek a különbségek napjainkban is meghatározók.68
3.2.2 Az értékváltozások katalizátorai Látható tehát, hogy az egyének, és ezen keresztül egy társadalom alapvető értékei bizonyos mértékig képesek a változásra, azonban érje ezt bármilyen erős külső hatás is, az eredmény mindvégig magán hordozza a „gazdatársadalom” történelmi
múltját. Minden
változás
csak
ennek
kereteiből
kiindulva
következhet be, és ami a társadalomtudományok szempontjából mérvadó: csak e történelmi keretek ismeretében értelmezhetőek. A World Values Survey kutatásai alapján a Ronald Inglehart kutatócsoportja által felvázolt világ-értéktérkép többek között
robusztus kulturális zónák
jelenlétét tárta fel. A nevével fémjelezhető (és empirikus bizonyítékai miatt egyre inkább kritikával illetett) értékátrendeződés (a posztmateriális átmenet) tétele is azt mondja ki, hogy ugyan a gazdasági fejlődés, a modernizációs folyamat hatására az értékrendszerek változása a különböző országokban egy irányba mutat, azonban az értékrendszerek egyszerű konvergenciájáról korántsem beszélhetünk.69
Fukuyama (1995) Lásd erről például DiMaggio 1994 és Guillén 1994 69 Inglehart – Welzel (2005) uo. 67
68
60
Lawrence E. Harrison 2006-ban megjelent könyvében a kulturális változás folyamatának Harvey Nelsenhez köthető modelljét idézi. 70 Ennek alapvető állítása, hogy a kultúra átalakulása rendkívül összetett és nehéz folyamat, mivel ennek gyökerei egy sokszereplős, komplex rendszerből – csak a fontosabbakat említve: a nyelvből, a vallásból, a földrajzi adottságokból, az éghajlatból és a közös történelmi múltból eredeztethetőek. Sőt, Nelsen azt is hozzáteszi, hogy ezt a kultúrát működtető alapvető értékek és normák olyannyira erősek, hogy akár a „kultúra fekete lyukaiként” is tekinthetünk rájuk, „ahová a fény ugyan behatolhat, azonban onnan már sohasem jut ki.” (Erre a nagyon erős, mélyen beivódott
értékre
lehet
példa
az
amerikai
individualizmus.)
Ez
a
változtathatatlanság azonban nem univerzális, hiszen vannak a kultúrának, az értékeknek olyan szférái, amelyek ha lassan is, de képesek az átalakulásra. Nelsen szerint ez a folyamat két forrásból táplálkozhat: egyrészt a kultúrák egymás közötti érintkezéseiből fakadó kölcsönös megtermékenyítéséből (külső hatás), illetve az adott társadalom uralkodó értékrendjével szembehelyezkedő „eretnek”, „szakadár” gondolatokat hirdető személyektől vagy azok csoportjaitól (belső hatás). Ez utóbbira lehet példa Martin Luther King, Che Guevara személye és tevékenysége. Nelsen szerint az értékek és attitűdök (azaz a kultúra megváltozása) három formában következhet be. Ezek mindegyike valamilyen nagy horderejű politikai és/vagy gazdasági változásra adott válasz formájában valósulhat meg. 1. Pusztító (kataklizmatikus) események következményeként. Példa erre Japánnak és Németországnak a második világháború során elszenvedett katasztrofális veresége, vagy a kínai kulturális forradalom végzetes következményei, de szintén súlyos következményei voltak az első világháborút követően a trianoni békeszerződésnek is a magyar társadalomra nézve. Németország és Japán esetében a demokratikus értékek megerősödése és az ezt támogató intézményrendszer kialakítása számára nyílt
meg
az út, Kínában
a kommunista forradalom
meghiúsulása, majd pedig egy újfajta rendszer kialakulása következett be,
70
Harrison 2006
61
míg Magyarországon a nemzeti identitás teljes újragondolására volt szükség. 2. Valamilyen politikai vezető és/vagy az elitek tevékenységén keresztül. Mao kudarca után Teng-Hsziao Ping mélyen gyökerező értékek megváltoztatását indította el azzal, hogy a korábban az üzleti tevékenységgel szemben ellenséges kultúrával a gazdagodás pozitív eszményét állította szembe. De megemlíthető még Franklin Roosevelt, Margaret Thatcher és Juan Carlos spanyol király tevékenysége is, akik szintén mélyreható kulturális változások alapjait rakták le országaikban. Persze mindannyian egy sajátos krízist követően kerültek hatalomra, ahol igazi erejük abban mutatkozott meg, hogy képesek voltak a társadalom bizonyos uralkodó értékrendjeivel szembehelyezkedni, kockáztatva ezzel a kudarc és a politikai bukás lehetőségét is. 3. Társadalmi mozgalmak tevékenységének hatására. Lengyelországban például a Szolidaritás mozgalom működése forradalomhoz, majd pedig rendszerváltáshoz vezetett. (Természetesen ennek is voltak karizmatikus vezetői, de esetükben a mozgalmi lét volt a meghatározó.) Demokratikus keretek között pedig a feminista, illetve a környezetvédő mozgalmak voltak képesek olyan hatást kifejteni, amely az értékek és attitűdök világában is változásokat eredményezett. Ennek a három – alapvetően politikai – változásnak a hatása a kultúrára általában nem kizárólagos, azaz a legtöbb esetben ezek sajátos kombinációja valósul meg. Azonban szinte mindig ott találjuk igazi katalizátorként a belső világ és a külső környezet közötti összehasonlítás, azaz a kívülről érkező ingerek öntudatra ébresztő hatását.
3.2.3 Generációs változások az értékek átalakulásában A kulturális- és értékváltozások folyamatának klasszikus megközelítése generációs (nemzedéki) jellegű. Ez röviden azt jelenti, hogy a kulturális orientációkban, viselkedésben bekövetkező átalakulások elsősorban a fiatal 62
generációk belépésével, a nemzedékek közötti „erőviszonyok” folyamatos változásán keresztül mennek végbe. Ez lényegében megfelel az Inglehart által elsőként az 1970-es években leírt posztmateriális értékátalakulás gyakorlati megvalósulásának alapjául szolgáló generációk közötti értékváltozásoknak. Inglehart ezt szocializációs hipotézisnek (socialization hypothesis) nevezte el.71 Természetesen azonban nem ekkor fogalmazódott meg ennek a folyamatnak a jelentősége első ízben a társadalomtudományokban. Karl Mannheimnek a nemzedékek problémájáról szóló, a múlt század első felében megszülető írásában is megjelent már az a gondolat, mely szerint a generációk létrejöttéhez nem elegendő csupán a születési évszámok egyezősége, hiszen nem statisztikai kategóriákról beszélünk. A nemzedékek kialakulásához a fiatal korban megélt közös társadalmi élmények (Zeitgeist) és az ebből kialakuló kollektív emlékezet vezetnek el. A meghatározó társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai tapasztalatok, a történelmi
környezet,
az
azonos
társadalmi-kulturális
közegben
átélt
szocializáció azok a tényezők, amelyek kialakíthatják a közös emlékezetet, értékeket és attitűdöket. Ez a mentális útravaló pedig aztán hosszú évtizedekig meghatározza gazdája gondolkodásmódját, a világról alkotott nézeteit. Vagy ahogy Mannheim írja: „Az első élményekben benne rejlik az a tendencia, hogy természetes világképként rögzüljenek. Ennek következtében minden későbbi tapasztalat ehhez az élménycsoporthoz igazodik, akkor, ha megerősíti és telíti a tapasztalatok eme első rétegét, de akkor is, ha az egyén úgy érzi, annak tagadásával és antitézisével találkozott.”72
Az
emberek
világról
alkotott
képe
és
értékorientációi
az
alapvető
élettapasztalataikon alapulnak. Az értékeknek az a szerepe, hogy irányelveket,
Inglehart egy másik fontos alaptételt is megfogalmaz. Ez az ún. szűkösség hipotézis (scarcity hypothesis), amely szerint valójában mindenki szeretne szabadságban és autonómiában élni, azonban az emberek értékprioritásai a társadalmi-gazdasági körülményeikkel szorosan összefüggnek. A materiális értelemben vett fennmaradás, illetve a fizikai biztonság iránti vágy minden esetben elsőbbséget élveznek. A szűkösség körülményei között így egyértelműen ezek a materiális célok kerülnek az első helyre, míg a prosperáló (így az alapvető biztonságot már biztosítani képes) környezetben kerülhetnek csak előtérbe az ezeken túlmutató (posztmateriális) célok. 72 Mannheim 2000 71
63
alapvető viselkedési formákat adjanak az egyén kezébe, amelyekkel ő az adott környezetben a legjobban boldogulhat. Ezeket pedig leginkább fiatal korunkban tesszük magunkévá, és ezek „leülepedésében” egyaránt szerepe van a büntetésen alapuló szankcióknak, illetve érzelmeknek (pl. bűntudat, szégyenérzet). Amint a fentebbiekből nyilvánvaló, a különböző értékorientációk elsődleges funkciója, hogy kijelöljék egy társadalom, egy közösség számára a kívánatos, illetve a nem kívánatos célokat. Ezek által válik lehetővé az emberi viselkedés alapvető szintű szabályozása.73 A kulturális antropológusok által vallott nézetek szerint az összetett értékrendszerek kialakulása a darwini természetes kiválasztódáshoz hasonló folyamaton keresztül megy végbe. Ennek lényege a társadalom „kulturális fitneszségének” biztosítása. Az értékek változása tehát egy olyan evolúciós folyamatként értelmezhető, melynek során azok az értékek kerülnek előtérbe és válnak meghatározóvá, amelyek a létezés adott körülményei között több előnnyel járnak a kevésbé „versenyképesekhez” képest. Az uralkodó értékrend így mindig az aktuális egzisztenciális körülményekhez igazodik. Amennyiben ez utóbbiban változás következik be, az új helyzetnek megfelelően az értékek átalakulása is bekövetkezik. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, hiszen az érték-evolúciós folyamat során végbe kell mennie a kiválasztódás folyamatának is, azaz a társadalomnak „ki kell kísérleteznie”, hogy melyek azok az új életstratégiák, amelyek az aktuális körülmények között a legsikeresebbnek bizonyulnak. Mikroszinten,
azaz
az
egyének,
a
társadalmi
csoportok
szintjén
az
alkalmazkodás folyamata, az értékek változása természetesen csak korlátozott mértékben és „mennyiségben” mehet végbe. Ezért van az, hogy az adott körülményekhez legjobban alkalmazkodó újfajta életstratégia (és az ebből fakadó megváltozott érték- és normarendszer) megtalálásában és adoptálásában mindig a fiatalabb korosztályok járnak az élen. Nem feltétlenül kell különösebb pszichológiai és szociológiai ismeretekkel felvérteznie magát az embernek ahhoz, hogy elfogadja, az idősebb korosztályok esetében a bensővé tett, hosszú
73
Rokeach 1973
64
évek alatt kialakult és elmélyült szokásokat és világnézeteket nehezebb feladni és megváltoztatni. Mannheim ezzel kapcsolatban így ír: „Elsősorban az tesz valakit öreggé, hogy egy sajátos, önmaga által kialakított és előzetesen formát adó összefüggésben él, amely minden lehetséges új tapasztalásnak bizonyos mértékig már eleve megszabja az alakját és a helyét. Az új életben viszont még ki kell alakulniuk az alakító erőknek, és az alapirányultságok még magukba építhetik az új helyzetek formáló erejét. Ha az emberi nem örökké élne, meg kellene tanulnia felejteni, hogy ellensúlyozhassa az új nemzedékek hiányát.”
Ebből az is következik, hogy ha valaki felnőtt, vagy még inkább idősebb korában kénytelen
szembesülni
a
környezet
ilyen
mértékű
változásával,
az
alkalmazkodás sokszor fájdalmas, frusztrációval teli és csak részleges sikerrel kecsegtet. A fiatal felnőttkorban megszilárduló értékrend egyszerre táplálkozik a leginkább a szülők és az oktatási rendszer által közvetített tudásból és normákból, illetve az egyén társadalommal kapcsolatos közvetlen, személyes tapasztalataiból. Így az, hogy ebből „mi megy át”, azaz milyen mértékben fogadják el és teszik magukévá a fiatal generációk ezeket az értékeket, nagyban függ
attól,
hogy
ez
mennyiben
konzisztens
a
saját
közvetlen
élettapasztalataikkal. Nem nehéz belátni, hogy ha a körülmények jelentős mértékben megváltoztak az idősebb generációk szocializációs időszakához képest, akkor nagy eséllyel lehetünk szemtanúi az uralkodó értékrendszerek olyan megváltozásának, amely döntően a generációk cserélődésén keresztül megy végbe. Amerikai adatokon, empirikusan is igazolt tétel az, mely szerint a fiatal felnőttkorban
megélt
gazdasági
realitások
meghatározzák
a
későbbi
gondolkodásmódunkat. A recesszióban, magas inflációban eltöltött évek nélkülözésének „emléke” életünk végéig elkísér minket. Az 20-as éveink végének közeledtével ez a különösen érzékeny, ön- és világképformáló időszak megszűnik, de még egészen 40 éves korig van erős hatása a makrogazdasági mutatóknak. Ezt követően azonban már jelentős mértékben csökken ez a habitusbeli flexibilitás.74
74
Giuliano, Spilimbergo 2009
65
3.3 ELMÉLETI KERETEK ÉS EMPIRIKUS PRÓBÁLKOZÁSOK AZ ÉRTÉKVÁLTOZÁSOK FOLYAMATÁNAK LEÍRÁSÁRA Az egyes nemzeti kultúrák, értékrendszerek sajátosságait és átalakulását vizsgáló és a gazdasági teljesítménnyel, illetve fejlődéssel kapcsolatot kereső, nagy hatású kutatások az elmúlt évtizedekben elsősorban nem a szociológia területén születtek meg. A téma két meghatározó szerzője, Ronald Inglehart a politikatudományok,
míg
Geert
Hofstede
a
menedzsment-tanok
és
a
szociálpszichológiai területéről érkezett. Részben ez is magyarázza azt, hogy az értékkutatások „hivatalos” szociológiai kánonába” Hofstede szinte alig, de Inglehart is csak inkább csak felületesen került be.
3.3.1 A posztmateriális átmenet A kulturális változások és a gazdasági fejlődés egyik legtöbbet idézett, és empirikus bizonyítékokkal is alátámasztott elmélete az előzőekben már említett Ronald Inglehart (és munkatársai) által leírt érték-transzformáció folyamata. Személye és munkássága mára megkerülhetetlenné vált, hiszen amellett, hogy egy széles körben ismert és egyszerűsége okán alkalmazott elméleti keretet állított fel az értékkutatások számára mint tudomány-szervező, több évtizede menedzseli
a
mindezidáig
egyedülálló
globális
World
Values
Survey
kutatássorozatot is. Az Inglehart-i életművet e dolgozat keretein belül nem kívánom bemutatni, viszont elméletének főbb pontjai, empirikus eszközei, illetve azok kritikája sok szempontból megkerülhetetlenek. Az elmélet részletesebb elemeinek bemutatása előtt érdemes megemlíteni, hogy az
Ingleharttal
gondolatmenetének
szemben
megfogalmazott
redukcionista
és
66
deduktív
legfontosabb jellegét
érinti.
kritika Ezzel
összefüggésben pedig jogos kétkedést vált ki sokakból az a viszonylag egyszerű módszertani „talapzat”, amely alapján aggregált ország-adatokból kiindulva vázolja fel a kulturális (érték) változás folyamatát.
A kultúraváltozás két szakasza Inglehart szerint a gazdasági fejlődésnek a kultúra változására gyakorolt hatása két szakaszban ment (és megy napjainkban is) végbe. A klasszikus modernizáció, az iparosodás korszaka a tömegtermelésen alapuló gyáripar és a modern államigazgatás kialakulásával, elsőként nagyfokú bürokratizálódást, illetve szekularizációs folyamatot eredményezett. Ez a tradicionális értékrendből a racionális/szekuláris felé való elmozdulást jelentette. Majd ezt a következő fejlődési szakasz (a poszt-indusztriális átmenet) egy további nagy, kulturális váltással egészíti ki, illetve váltja le. A racionalizáció, a központosítás, a bürokrácia, a tömegtermelés által életre hívott, konformitásra és materiális biztonságra, túlélésre fókuszáló „masszaszerű” értékrend helyett az egyén autonómiájára, az önkifejezéssel kapcsolatos értékeire helyeződik a hangsúly. Nézzük most meg, hogy mit is jelentenek ezek a folyamat közelebbről.
Az iparosodás folyamata és a szekuláris-racionális értékek előtérbe kerülése A túléléséért folytatott küzdelem alapvetően jellemző minden élőlényre, legyen szó a legegyszerűbb élő organizmusról, vagy az egyedfejlődés csúcsán lévő emberről. Az emberiség történelmének nagy része is a táplálékért, a fennmaradást lehetővé tevő természeti erőforrások megszerzéséért folytatott küzdelemről szólt. Az éhínségek, a járványok elkerülése volt a közösségek fennmaradásának alapja, a szűkös erőforrások elosztásának szabályozása pedig az egyik legfontosabb társadalmi céllá vált. Így a fennmaradást a kultúra önszabályozó mechanizmusai is segítették (és segítik ma is). Szinte minden tradicionális kultúrában jelen voltak azok a normák, amelyek „kordában tartották” a társadalmi mobilitás iránti vágyakat. Ezek lényege elsősorban
67
akként definiálható, hogy a vagyon és presztízs szempontjából rosszabb helyzetben lévők elfogadják a kialakult társadalmi rendet. Szintén a szűkös erőforrások optimális elosztását szolgálták a társadalmi reprodukcióra, a születendő gyermekek számára vonatkozó kulturális normák is.75 A preindusztriális agrártársadalmakban az emberek a kifürkészhetetlen és ellenőrizhetetlen természeti erők kezében voltak. Mivel ezeknek az erőknek a valódi működése, a mögöttük meghúzódó ok-okozati viszonyok nem igazán voltak ismertek, az emberek az irracionális szférákban, a vallásban, az istenek szerepében keresték a magyarázatot és a megnyugvást. Mivel a társadalom döntő többsége közvetlenül a mezőgazdaságból élt, ahol a puszta fennmaradás sem volt értelemszerűen biztosított, különösen fontos szerepe volt ezeknek a rituáléknak (ilyen volt például a kedvező időjárásért, a járványok elűzéséért való fohászkodás, vagy bizonyos törzsi kultúrák esőtánca). A vallás szerepe elsősorban az volt, hogy egy bizonytalan környezetben a biztonság társadalmi méretű érzetét közvetítse. Az imádság, az istenben való hit funkciója pedig az, hogy az ember képesnek érezze magát a saját sorsa feletti befolyás megszerzésére. A tehetetlenség érzetét könnyebb volt úgy elfogadni, ha az egyén azt érezhette, az eseményeket alakító felettes hatalom jóindulata megszerezhető azáltal, ha az előírt szigorú szabályokat betartja és azok szerint él. Az iparosodás folyamata, a természeti erők feletti kontroll kiterjesztése a vallásnak ezt a hagyományos szerepét kérdőjelezte meg. A túléléshez és a fennmaradáshoz kapcsolódó alapvető szabályokat, normákat értelemszerűen időről időre átírták a természeti katasztrófák, a járványok és a háborúk. De ezekhez hasonló helyzetet teremtett a modernizáció folyamata, az innovációk megjelenése, a gazdaság fejlődése, majd pedig az ennek nyomán bekövetkező társadalmi átalakulás is. Az ilyen nagyszabású változások minden esetben alapjaiban befolyásolták az emberek létbiztonságát, annak megítélését, hogy az egyén puszta fizikai fennmaradása milyen mértékében tekinthető biztosítottnak.
75
Inglehart – Welzel 2005
68
A modern gyáripar megjelenésével a termelés az ember által létrehozott környezetbe, „biztosabb”, tervezhetőbb és ellenőrizhetőbb körülmények közé helyeződött át. Többé nem kellett már megvárni a napfelkeltét, vagy a munkát akár sötétedés után is lehetett folytatni, hiszen csak fel kellett kapcsolni a lámpát, ki kellett világítani a gyárcsarnokot vagy az utcát. De az időjárás (pl. az évszakok)
változása
sem
jelentett
már
áthidalhatatlan
problémát.
A
mezőgazdaság technológiai színvonalának fejlődésével a korábbi kockázatok (szélsőséges
időjárás,
kártevők,
tárolás,
szállítás)
jelentős
mértékben
csökkenthetővé váltak. Az orvostudomány fejlődésével pedig a rendkívüli veszélyeket jelentő betegségek, járványok is jóval inkább kordában tarthatóvá váltak – hogy csak néhány fontos példát említsünk. Összességében tehát nem történt más, mint az új technológiák segítségével az ember életének egyre több területére volt képes kiterjeszteni az ellenőrzését. Az e mögött meghúzódó tudományos innovációk racionalitása pedig csökkentette a vallásban keresett spirituális magyarázatok, fohászok szerepét. Daniel Bell szavaival élve a pre-indusztriális korszak a természet elleni küzdelemről szólt, míg az ipari korszakban az élet lényegévé a mesterségesen létrehozott természet elleni küzdelem vált. Ez utóbbi pedig nem más, mint egy technologizált, mechanikus, racionalizált és bürokratikus világ.76 Csupán egy példa: a jó aratásért való imádkozásra társadalmi értelemben már nem volt szükség (ettől függetlenül az egyén szintjén ez továbbra is megmaradhatott), hiszen a természet feletti kontroll eszközévé leginkább a (mű)trágya, illetve a különböző gyom- és rovarirtó szerek váltak. Az ipari társadalomba való átmenet így az emberek világról alkotott képét, mindennapi
tapasztalatait
is
megváltoztatta.
A
vallás
irracionális
magyarázatainak helyét (természetesen nem teljes mértékben, de) a mechanikus tervezhetőség, azaz a technológiai fejlődés és az emberiség mérnökitudományos ismereteinek fennhatóságába vetett hit vette át. Az e folyamatban élenjáró amerikai társadalommal kapcsolatban William Whyte az 1950-es évek derekán A szervezeti ember (The Organizational Man) című könyvében már
76
Bell 1973
69
arról írt, hogy a szekuláris-racionális értékek előtérbe kerülése a hatalom és a tekintély szerepének más körülmények között való továbbélését alapozta meg.77 Az új ideológia a vallás logikájához hasonló dogmatizmusra épült, egy olyan ipari társadalom képét jelenítve meg eszményként, amely a mindennapi élet szélsőségesen szabályozott és standardizált berendezkedését, és az egyén konform életmódját követelte meg. Az ipari társadalom az egyén életmódját szigorú keretek és szabályok közé szorította, hiszen a rendszer logikája, a racionális működés alapvetően ezt követelte meg. A társadalmi osztályok – főleg az ipari munkásság esetében – jól látható határvonalakat jelöltek ki az egyén számára, „készen kínálva” a különböző életstílusokat, normákat és értékeket. Az egyes osztályokon, társadalmi csoportokon belül így a konformizmusnak kitüntetett jelentősége volt. Az életstílusok uniformizáltsága a létrehozott termékek uniform jellegéhez volt hasonló. A nagyipari tömegtermelés, a nagy szervezetek kora szigorú szervezettséget és sztenderdizált munkavégzést kívánt meg. Mindez kevésbé engedett szabadulást az egyén számára a hatalomnak és a tekintélynek a társadalom minden szféráját átszövő hálójától. Még kevésbé volt megfelelő táptalaj az ezt követő poszt-indusztriális kor, ún. önkifejező értékei számára.
A poszt-indusztriális átmenet és az önkifejező értékek előtérbe kerülése A 20. század 60-as, 70-es éveitől kezdődően azonban a világ legfejlettebb gazdaságaiban végbemenő szerkezeti átalakulások, és a jólét szintjének általános növekedése lerakták az alapjait a következő nagy társadalmi-kulturális változásnak, amely összefoglalóan a poszt-indusztriális átmenet folyamata: ennek lényege dióhéjban és kétségtelenül leegyszerűsítve, hogy a munkaerő többségét már nem a gyáripar foglalkoztatja, miközben dinamikusan nő azok aránya,
akik
munkájának
lényege
az
emberekkel,
információkkal való „foglalkozás”, ezek „manipulálása”.78
77 78
Whyte 1956 Lásd erről például Reich 1992
70
szimbólumokkal,
Az egyén munkavégzése szempontjából társadalmi szinten a legfontosabb változás, hogy a foglalkozások növekvő hányadában a mindennapi munkavégzés során megnő az egyén autonómiájának, saját döntéseinek szerepe. A rutinjellegű tevékenységek elvégzésének jelentős részét pedig átveszik a különböző gépek, automata rendszerek. E folyamat természetesen a fejlett gazdasággal rendelkező országok esetében sem azonos mértékben ment és megy végbe. Ezt számos tényező befolyásolhatja, így például az adott társadalom kultúrája erre éppúgy hatással van, mint az emberi munkaerő ára. A változás konkrét megvalósulása elsősorban a generációk közötti értékkülönbségek kiéleződésén keresztül zajlik. A poszt-indusztriális átmenet korszakában természetesen nem következik be az, hogy a társadalomból eltűnnek a mechanikus, ismétlődő, egyszerű betanított jellegű munkakörök, hiszen a modern szolgáltató-ágazatoknak is rengeteg olyan területe van, ahol ennek a gépies, ám emberi munkaerőnek az eltűnése nem következett be, és erre rövid távon nem is igazán lehet számítani. Az azonban bizonyos, hogy a mindennapi élet (de elsősorban a munkavégzés) számos területén ment végbe a korábbi szigorú keretek lebomlása, az egyén autonómiájának,
döntési
lehetőségeinek
(és
kötelezettségének)
a
megnövekedése. Inglehart szerint a poszt-indusztriális korszak embere alapvetően három hatással néz szembe: 1. A gazdasági fejlődés következtében bekövetkező életszínvonal-emelkedés, s a várható élettartam ezzel párhuzamosan bekövetkező növekedése társadalmi méretekben változtatja meg az alapvető életcélokat. Az egzisztenciális biztonság, a fizikai túlélés (éhínségtől, járványoktól való védelem) lehetősége az emberek többsége számára biztosítottá válik, így értelemszerűen a közvetlen túlélés helyett ezen túlmutató célok kezdik el foglalkoztatni őket. Itt Inglehart a Maslow-i szükségletek hierarchikus szervezettségéből indult ki. 2. A munkaerő szerkezetének megváltozásával egyre több embernek a tevékenységében értékelődik fel a tudás, az analitikus képességek, illetve az információs technológiák használatának a szerepe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a munkavégzésben szükségszerűen megnő az autonómia fontossága, még akkor is, ha sokak számára mindez továbbra is szigorú szervezeti keretek között zajlik. 71
Azaz arról korántsem beszélhetünk, hogy a szervezeti kontroll megszűnt volna, ugyanakkor
kétségtelen,
hogy
a
szervezetek
világában,
működési
mechanizmusaikban is leképeződik ez az átalakulás. (Erre példa a decentralizált, „laposabbá” váló hierarchiák megjelenése, a rigorózus, fentről-lefelé irányuló, egyutas irányítás lazulása). Mindezek a változások nem mehetnek végbe az oktatás szerepének átalakulása nélkül. A folyamat járulékos hatása, hogy egyre több ember szerez egyre magasabb szintű végzettséget, az oktatásban eltöltött idő pedig jelentős mértékben kitolódik. Inglehart optimista szemüvegén keresztül szemlélve ennek azért van különös jelentősége, mert ez növeli az emberek intellektuális függetlenségének szintjét, ami egyben azt is jelenti, hogy egyre kevésbé válnak kiszolgáltatottá mások narratíváinak, világnézetének. A tömegkommunikáció
és
az
információs
technológiák
fejlődése
pedig
megkönnyíti a tudáshoz, az információkhoz való hozzáférést, ami szintén az önállóság növekedése irányába hat.79 3.
Harmadsorban
a
poszt-indusztriális
átmenetnek
társadalmi
szintű
felszabadító hatása is van. Ennek lényege megint csak az ipari társadalom jellegzetességeivel való szembeállítás során érthető meg igazán. A központi ellenőrzés, a zártan működő kis- és nagycsoportok, az egyén pozíciójának rögzítettsége a „sztenderdizált”, konform életmódot, célokat és ehhez rendelkezésre álló eszközöket jelentett. Ehhez képest a poszt-indusztrializmus szolgáltatás-központú, ebből következően jóval flexibilisebb, decentralizált és személyre szabott jellege az emberi kapcsolatokat kiszabadította a korábbi keretek közül, a társadalmilag belátható „horizontot” pedig szintén megnövelte. A jóléti állam keretei között a család korábbi szerepe is átértékelődött, hiszen a fiatalkorú gyermek felnevelése, illetve az idősekről való gondoskodás is kikerült a család fennhatósága alól, mivel ennek számos funkcióját kezdte el biztosítani az állam, illetve más család-feletti szervezetek. Továbbá a család gazdasági érdekközösség szerepe is csökkent, mivel lehetővé vált akár az is, hogy valaki családalapítás nélkül, vagy a korábbi családi kötelékeit felbontva éljen elfogadható életszínvonalon.80
79 80
Dessewffy 2005 Inglehart – Welzel 2005:19-20.
72
Inglehart szerint tehát összességében a poszt-indusztriális átalakulás az ipari korszakhoz képest tovább javította az emberek egzisztenciális körülményeit, anyagi biztonságérzetét, miközben intellektuálisan és társadalmi kötelékeiket tekintve pedig függetlenebbé tette őket. Ez pedig negatívan hatott a tekintély és a hatalom, illetve a dogmatikus igazságok elfogadására. A poszt-indusztriális átalakulás, szűkebben a túlélés helyett az önkifejezés értékei felé való elmozdulás
folyamata,
a
tekintély
alóli
emancipáció
folyamataként
(emancipation from authority) értelmezhető.81
3.3.2 Nemzeti (vállalati) kultúrák (érték)különbségei Inglehart posztmateriális átmenetről szóló tézise mellett még egy szerző és elmélete érdemel említést a nemzetközi összehasonlításra (is) alkalmas értékkutatások sorából. Geert Hofstede
először még az 1970-es évek első
felében végzett grandiózus vállalati kutatást, amelynek keretében több mint 116 000 kérdőívet töltöttek ki az IBM alkalmazottai, a világ több mint 70 országában. Aligha férhet hozzá kétség, hogy a mai napig ez az egyik legnagyobb, ilyen jellegű, egységes módszertant alkalmazó kutatás a világon. E húsz évvel ezelőtt elvégzett kutatássorozat legfőbb eredménye a nemzetek közötti kulturális, szociálpszichológiai
eltérések,
bár
korántsem
országosan
reprezentatív
adatfelvételeken nyugvó, de mégis csak empirikus adaton való kimutatása volt. Az IBM az 1970-es évek világgazdaságának meghatározó szereplője, az akkori idők egyik legkiterjedtebb globális hálózattal rendelkező multinacionális vállalata volt. Az egyes leányvállalatok sztenderd előírásokon nyugvó felépítése olyan „mikrotársadalmakat” hozott ezekben létre, amelyek funkciójukból fakadóan (azonos vállalati cél, munkakörök, végzettségek stb.) kiváló terepet nyújtottak a vizsgálat elvégzéséhez, és megteremtették az eredmények régiókra, országokra és társadalmakra való kiterjesztésének és általánosításának
81
Inglehart – Welzel 2005: 29
73
lehetőségét is. A kutatást azóta többször megismételték, illetve újabb és újabb országokra terjesztették ki. Bár a szerző (aki azóta fiát is bevonta a munkálatokba) néhány évvel ezelőtt megjelent legújabb könyveiben is viszonylag „nagyvonalúan” bánik az adatfelvételek, a mintavétel, illetve más módszertani részletek bemutatásával (azaz a mintavételek, illetve a többváltozós elemzések részletei mindvégig rejtve maradnak), alapvető igazodási pontot jelölt ki az elsősorban a gazdaság jelenségeit értelmezni kívánó értékkutatások számára. Hofstede első megközelítésben az értékeknek négy dichotóm alapdimenzióját állapította meg. Ezek a hatalmi távolság, a bizonytalanság-kerülés, az individualizmus-kollektivizmus, férfiasság-nőiesség dimenziói voltak, amelyek mentén leírhatónak vélte az egyes nemzetek és (szervezeti) kultúrák közötti alapvető különbségeket. Ezek természetesen minden esetben az adott leányvállalat dolgozóinak átlagértékeit tartalmazták, oly módon, hogy minden egyes dimenzióban egy skálaértéket rendelt az adott személyhez. 1. A hatalmi távolság dimenziója a szervezetek kontextusában azt fejezi ki, hogy mekkora a távolság a felettesek és beosztottak között, részévé válik-e a szervezeti kultúrának a felettesek döntéseivel, véleményével kapcsolatos kritika megfogalmazása, azaz inkább a konzultatív vagy pedig az autokratikuspaternalista modell a meghatározó. Ez a hatalmi távolság azonban nem csak a munka világának főnök-beosztott viszonylatában értelmezhető, hiszen ez nem választható el a családi (szülő-gyermek), az iskolai (tanár-diák), illetve az államállampolgár viszonyrendszer uralkodó értékeitől sem. A nagy hatalmi távolság az otthonokban a szülők feltétel nélküli tiszteletét és a nekik való engedelmességet jelenti, míg a tantermekben némiképpen leegyszerűsítően megfogalmazva, a frontális oktatást. Ami a hatalom (állam) és polgár viszonyát illeti, itt Hofstede saját kutatási eredményei erős összefüggést mutattak az Inglehart féle szekuláris-racionális versus tradicionális értékrend között. Azokban az országokban, ahol a hatalmi távolság nagy volt, ott az autoritás tradicionális eszménye volt uralkodó. Hofstede a társadalmak hatalmi távolsága és korrupciós szintje között is kapcsolatot mutatott ki. A Transparency International által évente publikált
74
korrupció-percepciós index (Corruption Perception Index – CPI) adataiból ismert, hogy az országok gazdasági teljesítményének csökkenésével fordított arányban nő a korrupció mértéke: ez többnyire a legszegényebb országokban a legmagasabb, míg a leggazdagabbak körében a legalacsonyabb.82 Hofstede számításai szerint a hatalmi távolság magyarázó ereje a kevésbé fejlett országok (magas korrupciós szintje) esetében minimális volt, ugyanakkor a fejlett országok vonatkozásában (ahol azért természetesen nem beszélhetünk arról, hogy a korrupció szintje általánosan alacsony lenne) a 2002-es CPI értékeket nagymértékben magyarázták egy korábbi vizsgálat eredményei, amelyben számos ország politikai, gazdasági és kulturális elitjeinek értékrendszerét vizsgálták. Az eredmények azt sugallták, hogy a nagy hatalmi távolság, és az ebből fakadó értékek és normák növelik a korrupció valószínűségét.83 A különböző mértékű hatalmi távolságok létrejöttének kulturális-történeti magyarázata olyan összetett probléma, amelyre „kerek” válaszok nem adhatók, az ok-okozati összefüggések egyértelmű definiálása pedig szinte lehetetlen. Itt Hofstede is inkább csak hipotézisekkel, illetve egy nem túl robusztus lábakon álló statisztikai modellel él.84 2. Az individualizmus és a kollektivizmus dimenziója az egyén és a közösség kapcsolatára utal. Az individualista társadalmakban az egyének közötti kapcsolatok lazák, a saját magáról való gondoskodás többnyire az egyén, illetve közvetlen hozzátartozóinak felelőssége. Ezzel ellentétben a kollektivista kultúrákban az embereket születésüktől fogva erős csoporttagságok jellemzik, amely csoportok az általuk nyújtott „védőhálóért” cserébe lojalitást és engedelmességet várnak el. Hofstede ezt az értékdimenziót a megkérdezett IBM alkalmazottak
által
elképzelt
ideális
munkához,
illetve
munkahelyhez
kapcsolódó attitűdkérdések alapján hozta létre. Ennek alapján a skála
Lásd erről bővebben a szervezet hivatalos weboldalát: http://www.transparency.org/policy_research/surveys_indices/cpi/2009 83 Geert Hofstede, Gert Jan Hofstede 2005, 63. oldal 84 Regresszió-számítással három olyan változót tudott elkülöníteni, amelyek erős kapcsolatban voltak a hatalmi távolság index értékeivel: (1.) az adott ország észak-déli szélességi fokon elfoglalt koordinátája (észak felé haladva csökkent a hatalmi távolság), (2.) a lakosság száma (a népesebb országokban nőtt a hatalmi távolság mértéke), és (3.) az ország gazdasági fejlettsége (a gazdagabb országok felé haladva csökken a hatalmi távolság). 82
75
individualista pólusán a kellő mértékű szabadidőt, a döntési szabadságot, továbbá a kihívást találjuk mint kívánatos tulajdonságokat. A kollektivista pólus ezzel ellentétben a képzést, a munkavégzés fizikai körülményeit, illetve a képességek és képzettségek kihasználásának lehetőségét rejti magában. Munkahelyi kontextusban szemlélve az első esetben (individualizmus) a szervezettől való függetlenségről beszélhetünk, míg a második esetben (kollektivizmus) inkább a tőle való függésről. A kollektivista kultúrában a „valahová tartozás”, a „jó tag” ideálja dominál az individualista kultúrák „jó vezetőjével” szemben. Mint azt az alábbi ábrán is láthatjuk, Hofstede eredményei szerint a szegényebb országokra többnyire a kollektivista, míg a gazdagabbakra az individualista értékek voltak a jellemzőek. 85 Az 1. ábra található országok egy képzeletbeli bal felső sarokból a jobb alsó sarok felé haladó átló mentén kettéoszthatók, a kevésbé fejlett és alapvetően kollektivista kultúrák, illetve a fejlett individualista kultúrák csoportjára. Hasonlóan a hatalmi távolsághoz, ez a Hofstede-féle értékdimenzió is markáns, értékelhető összefüggést mutatott az Inglehart féle eredményekkel: jelen esetben a túlélés-önkifejezés dimenziójával, ahol az individualista társadalmak a („jóléti”) önkifejezés, míg a kollektivista társadalmak a túlélés értékeivel mutattak kapcsolatot. 3. Hofstede harmadik dimenziója az értékkutatások – és persze a társadalmi kultúra – egyik alapelemére, a nemi szerepekre, a férfiassággal és a nőiességgel kapcsolatos elvárásokra és ideákra utal. Ebben a különbségtételben a „férfias értékek – mint a pénz, a materiális értékek, a „big is beautiful”, illetve a teljesítmény, a kihívás és az ambíció – fontosságát fejezi ki, míg a skála másik végpontján a nőies, feminin kulturális értékek, a kooperatív emberi kapcsolatok, a biztonságra való törekvés és a környezet fontossága, a „small is beautiful”, az unisex gondolkodás a domináns.
Hofstede gondolatmenete talán kissé „nagyvonalúnak” tekinthető, hiszen mindösszesen hat, közvetlenül csak az ideális munkára vonatkozó állítás alapján alkotta meg az individualistakollektivista értékdimenziót. Az eredményeknek a gazdasági fejlettséggel való magas korrelációjára – saját bevallása szerint is – magyarázat lehet, hogy a gazdag országokban csupán csak azért nem tekintik különösebben fontosnak a fizikai körülményeket, a képzést, illetve a tudásnak és képességeknek megfelelő munkát, mert mind biztosítva vannak, így „az embernek ezek hiánya már nem igazán tűnik fel.” Ez Maslow szükséglet-hierarchiájára, illetve az Inglehart-féle szűkösség hipotézisre rímel. 85
76
1. ábra Az Individualizmus-kollektivizmus értékdimenzió és a gazdasági fejlettség kapcsolata
Forrás: Hofstede és Hofstede 2005: 112. oldal
Ennek az értékdimenziónak az egyik legfőbb sajátossága az, hogy ellentétben Hofstede másik négy kategóriájával, lényegében semmilyen összefüggést nem mutat az országok fejlettségével, azaz egy szegényebb ország éppúgy lehet maszkulin, mint egy gazdagabb, és ugyanez igaz a feminin értékekkel jellemezhető társadalmakra. Kissé „slamposan” fogalmazva – és abból a tételből kiindulva, hogy nincsenek egyértelmű ok-okozati viszonyok gazdasági fejlődés és kultúra között – egy ország „férfiassága” vagy „nőiessége” nem járul hozzá annak versenyképességéhez, de azt sem mondhatjuk, hogy a fejlődés e skálán valamilyen
előre
meghatározható
valószínűsíteni.
77
elmozdulás
bekövetkeztét
fogja
4. Végezetül a negyedik értékdimenzió a bizonytalanság-kerülésről szól, röviden arról, hogy szervezeti, illetve makrotársadalmi keretek között az egyén számára mennyire fontos a szabályokhoz való ragaszkodás, milyen mértékben fogadják el a bizonytalanságot és miként képesek kezelni az újdonságokat, az újszerűséget. Maga a fogalom az amerikai szervezetszociológiai irodalomból származik, innen emelte át Hofstede és tette értelmezhetővé társadalmi szinten is. (Természetesen nem ő volt az első, aki ennek az érzésnek és értékbeállítottságnak a jelentőségét felismerte.) A veszélyeknek és kockázatoknak a csökkentését a tradicionális és a modern társadalmak is a technológiai fejlődésen, a jog rendszerén és a valláson keresztül érték el. Röviden összefoglalva, a technológia elsősorban a természeti erők elleni „harc” eszköze volt évezredeken keresztül, és az ma is, hiszen a Föld lakóinak többsége számára még napjainkban is az időjárás negatív hatásainak mérséklése, a természeti katasztrófák elkerülése jelenti az első számú kihívást. A jogrendszernek
és
a
társadalom
kialakult
normáinak
(amelyeknek
betartatásához már nem szükséges a jog szankcionálása) a funkciója az emberek együttéléséből
fakadó
kockázatok
kivédése,
az
emberi
viselkedés
kiszámíthatóságának növelése. Végezetül pedig a vallás egyik elsődleges funkciója az, hogy segítségével elfogadhassuk azokat a bizonytalanságokat, amelyek ellen nem vagyunk képesek védekezni (betegség, halál stb.). A bizonytalanság elviselésének, a kockázatvállalásnak legfontosabb sajátossága, hogy mértéke egyénenként változik, mivel egy szubjektív, komplex szocializációs folyamatok alatt kialakuló tapasztalatról van szó. Ebből következik az is, hogy társadalmi
szinten
is
értelmezhető
fogalmakról
beszélünk,
hiszen
a
bizonytalanság érzése, az, hogy ennek kezelésére milyen stratégiákat választunk, melyek ennek társadalmilag elfogadott és támogatott, illetve elítélt módjai, kultúránként különböznek. A bizonytalanság-kerülő kultúrákban a bizonytalan helyzetek félelmet szülnek, nagyfokú
szorongással
és
stresszel
járnak
együtt,
a
jövő
többnyire
kiszámíthatatlannak tűnik, és inkább veszélyként, mint lehetőségként jelenik meg. Más szavakkal a „járt utat járatlanért el ne hagyj” elve társadalmi szinten érvényesül. Érdemes azonban különválasztani a bizonytalanságot a kockázattól,
78
mivel – bár eredőjük közös – korántsem azonos folyamatokra utalnak. Amikor bizonytalanságról beszélünk, aggodalmunk tárgya nehezen körülhatárolható, az ok-okozati viszonyok elhomályosulnak, jellemző érzéssé a jövővel kapcsolatos állandósult félelem válik. Ezzel szemben a kockázat mindig valamilyen többékevésbé meghatározható valószínűséget is magába rejt. Azaz tudjuk, mi a kockázatos, esetleges félelmeink a jövőbeli történéseknek egy meghatározott területére vonatkoznak, így az okok és okozatok rendszere is átláthatóbbá válik, a lehetséges „kimenetekhez” pedig esélyeket és valószínűségeket tudunk rendelni, amelyek alapján aztán mérlegelhetővé válhat a cselekvés. Hofstede az eredeti – 1970-es években elvégzett – vizsgálatát néhány évvel később, a kanadai szociálpszichológussal, Michael Bonddal együttműködve, Hong Kongban megismételte, aminek eredménye megerősítette, hogy a döntően „nyugati” szemmel megfogalmazott kérdések nem képesek megfelelően mérni az ázsiai kultúrák sajátosságait. Ezt kiküszöbölendő, elkészítették az eredeti kérdőív „helyi”, a kínai (távol-keleti) kulturális értékekre szabott változatát is. Az így elvégzett vizsgálatok, majd a korábbiakkal való megfeleltetés eredményei azt mutatták, hogy a fenti négy dimenzió közül, három továbbra is helytállónak bizonyult az egyes nemzetek közti kulturális különbségek leírására. Igen meglepő volt azonban az, hogy a bizonytalanság-kerülés – elsősorban a nyugati kultúrákban gyökerező – képzetét felváltotta a hosszú távú, illetve rövid távú orientáció dimenziója. A hosszú távú orientációhoz kapcsolódik a megfontoltság, a takarékosság, a kitartás és állhatatottság képzete, míg a rövid távúhoz a tradíciók tisztelete, a társadalmi kötelezettségeknek való megfelelés. E dimenzió mind pozitív, mind pedig negatív értékei megtalálhatóak a konfuciánus tanokban, amelyek azonban nem csak az ilyen örökséggel rendelkező kultúrákban voltak megtalálhatóak.
79
3.3.3 Értékek és gazdasági fejlődés empirikus kapcsolata A nagy nemzetközi összehasonlító kutatások az elmúlt két-három évtizedben már lehetőséget biztosítottak arra, hogy a társadalmak értékrendszereit, illetve az ebből következő strukturális különbözőségeket az egyes gazdaságok teljesítményével, fejlődési potenciáljával együtt vizsgálják. 2006-ban a közgazdasági Nobel-díjat az amerikai Edmund Phelps kapta, aki a hivatalos indoklás szerint a „gazdaságpolitikák rövid- és hosszú távú hatásai közötti kapcsolat” kutatásaiért részesült ebben az elismerésben.86 Témánk szempontjából személye azért különösen jelentős, mert a gazdasági fejlődést meghatározó
faktorok
között
közgazdászként
kiemelten
foglalkozott
a
növekedés, illetve a „strukturális alulteljesítés” hátterében meghúzódó kulturális-társadalmi okokkal. Tézise szerint egy-egy ország gazdaságának teljesítményét elsősorban a gazdasági modell határozza meg. Ez azonban nem csak az alkalmazott gazdaságpolitikákat és az ezt kiszolgáló intézményrendszer felépítését
és
jellegzetességeit
teljesítményét
foglalja
magában,
természetesen
befolyásoló),
a
hanem
gazdasági
(az
előzőek
teljesítményre
önmagában is közvetlen hatással bíró kulturális adottságokat is. Egy magyarul is megjelent tanulmányában87 Európa és az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye közötti különbségeket elemezve, arra a következtetésre jutott, hogy többek között a gazdasági értékekben mutatkozó eltérések állnak a Európának az USA-val szembeni lemaradása hátterében. Phelps konkrétan említi a munkával való elégedetlenséget, illetve a munka iránti alacsony(abb) elkötelezettséget, illetve azt, hogy egy ország (társadalom) mennyire van felkészülve az innovációk befogadására, a szellemi nyitottságra, illetve mennyire fogadja el a versenyt mint alapvető értéket. Több elemzés foglalkozott a „kemény” és a „puha” faktorok gazdasági fejlődésre gyakorolt együttes hatásával is. Inglehart és szerzőtársai a World Value Survey adatbázisából kiindulva, de azt számos strukturális mutatóval kiegészítve
http://nobelprize.org/nobel_prizes/economics/laureates/2006/press.html (letöltve: 2009. december 10.) 87 Phelps 2006 86
80
mutatták ki, hogy a növekedésben különösen fontos szerepe van a teljesítménnyel kapcsolatos motivációknak. Mivel a kultúra társadalmi méretekben is képes a változásra, Ingleharték szerint a sikerhez vezető út többek között az lehet, ha az értékeknek ezen a területén próbál meg egy társadalom megváltozni. További megfigyelésük, hogy mivel a növekedési modellekben kitüntetett szerepe van a megtakarítások és beruházások nemzetgazdasági arányainak, ezek szintén szorosan összefüggnek bizonyos kulturális változókkal. Érvelésük szerint a kulturális és a tisztán (köz)gazdasági magyarázó modellek tehát jótékonyan kiegészítik egymást.88 William R. DiPietro a gazdasági kreativitás89 kibontakoztatásához szükséges környezeti feltéteket vizsgálta. Az egyes országokra jellemző szabadságnak és a társadalmak általános „merészségének”, kockázatvállaló képességének
a
gazdaságra jellemző kreativitással, ebből következően pedig a fejlődéssel való kapcsolatát
együttesen
elemezve
állapított
meg
ezek
között
szoros
összefüggést.90 Szintén ő volt az, aki a gazdasági kreativitás összetett mutatóját az egyes országokra jellemző – igen ellentmondásos – aggregált IQ-szinttel próbálta magyarázni. (Gondolatmenetének előfutára egy szintén sok vitát kiváltó könyv volt, amely közvetlenül elemezte az országok jóléte és az IQ szintje közötti összefüggést91.) A szerző arra a nem túl meglepő konklúzióra jutott, hogy a kettő között erős lineáris összefüggés mutatkozik. Richard Floridának a „kreatív osztály felemelkedéséről” szóló könyve, amely rövid időn belül valódi nemzetközi bestseller lett, szintén kiemelten hangsúlyozta a kultúra, ezen belül a „kreatív miliő” jelentőségét.92 Az Európai Unió tagországaival kapcsolatban elvégzett elemzésében kimutatta, hogy az általa létrehozott tolerancia index (amely a poszt-materiális értékrend jelenlétét, a nyitottságot mérte) a tehetség (oktatási-képzettségi színvonal) és a
Granato, Inglehart, Leblang 1996 A gazdasági kreativitást a Global Competitiveness Report 2000-ben publikált mutatója alapján definiálta. Ennek alkotóelemeit az egyes gazdaságok innovációra, technológiai fejlettségre, technológiai transzferre és start-up cégekre vonatkozó összetett mutatói képezték. (Lásd erről részletesebben: Warner 2000) 90 DiPietro 2003 91 Lynn, Vanhanen 2020 92 Florida 2003 88 89
81
technológiai fejlettség mutatóival egyetemben szoros kapcsolatban állnak egyegy ország fejlődési potenciáljával.93 Ehhez hasonló – és Magyarország szempontjából fontos és tanulságos – összefüggésekre jutott az általam elvégzett kutatás is, amely a kibővített, 27 tagú EU-ra vonatkozóan végezte el ugyanezt az elemzést. Azokban az országokban, ahol a tolerancia szintje magas, ott olyan nyitott társadalmi környezet a meghatározó, ahol biztosított az emberek közötti kooperáció, a kreatív energiákat felszínre hozó interakció, amely fontos előfeltétele a hosszú távú gazdasági fejlődésnek.94 Természetesen olyan tanulmányok is napvilágot láttak, amelyek éppen hogy cáfolták, vagy legalábbis árnyalták a kultúra és a gazdasági fejlődés (empirikus) kapcsolatát. Pryor WVS adatbázison alapuló elemzései például azt mutatták ki, hogy nem létezik a kapitalizmus (egységes) szelleme. Faktoranalízissel két olyan uralkodó értékrendet is ki tudott mutatni, amely erős összefüggést mutatott a gazdasági fejlettséggel. Ezek egyike alapvetően a skandináv országokra volt jellemző. Itt mindenekelőtt a másokkal szemben megnyilvánuló általános bizalom, a versenybe, a meritokratikus értékekbe, a kemény munkába, a saját sors alakíthatóságába, a függetlenségbe és a merészségbe vetett hit voltak meghatározóak. A másik faktor néhány kontinentális európai ország, illetve Japán és Dél-Korea esetében volt jellemző, jellegadó értékei pedig a takarékosság, a határozottság és az önbizalom voltak. Összességében azonban nem sikerült a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen bizonyítania az összefüggést az értékek, illetve a gazdasági fejlődés között.95
Florida, Tinagli 2004 Lásd erről bővebben: Ságvári, Dessewffy 2006, Ságvári 2007 és Ságvári, Lengyel 2008 95 Pryor 2005 93
94
82
4 A (GAZDASÁGI) ÉRTÉKEK VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON Magyarország (és a kelet-európai régió) elmúlt közel másfél évszázados története egyszerre volt a felzárkózás és a lemaradás időszaka. A 19-20. század fordulóján végbemenő modernizáció, a két világháború közötti konszolidáció, az ‟50-es évek erőltetett iparosítása, majd a ‟70-es, ‟80-as évek lassú gyarapodása során az ország gazdasági teljesítménye a sokszorosára nőtt. Ez a fejlődés azonban összességében nem volt arra elegendő, hogy megőrizzük relatív pozícióinkat Európa nyugati felével szemben. 1870-ben Nyugat-Európával, ezen belül pedig a szomszédos Ausztriával és Németországgal összehasonlítva a magyar gazdaság teljesítménye ezeknek az országoknak a 60-70%-át érte el. Az ezt követő évtizedekben ezen az állapoton vajmi keveset sikerült csak változtatni. A meg-meglóduló modernizációs kísérletek hatásainak ellenére az ezredfordulóra a lemaradásunk lényegében megduplázódott. Nyugat-Európa gazdasági teljesítményének már csak valamivel több mint a harmadát értük el. Ennek okai természetesen rendkívül sokrétűek, dolgozatom szempontjából itt és most csak a modernizációhoz szükséges mentalitás- és értékbeli feltételekkel kapcsolatos jellegzetességeket, a „magyar kapitalizmus szellemének” alakulását tekintem át röviden.
83
2. táblázat Magyarország egy főre jutó GDP-jének aránya a táblázatban szereplő országok értékeihez viszonyítva, %-ban (USA dollár, 1990-es érték alapján) Csehszlovákia, NyugatAusztria Németország USA majd Európa Csehország 1870 109% 68% 70% 61% 52% 1913 165% 100% 61% 58% 57% 40% 1950 118% 71% 67% 64% 49% 26% 1973 226% 79% 50% 47% 46% 34% 1990 116% 73% 38% 41% 38% 28% 1998 100% 75% 34% 36% 35% 24% *Magyarország esetében a százalékok az előző időszakhoz képest mért változást mutatják. Adatok forrása: The World Economy. Historical Statistics. OECD 2006. saját számítás Magyarország*
4.1 A MAGYAR JELLEM. RÖVID TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS Mint azt az értékkutatások rövid történetét bemutató fejezetben már láthattuk, még a 20. század közepén is számos olyan írás látott napvilágot (elsősorban Amerikában), amelyek egy-egy nemzet értékeit esszéisztikusan, a jellemzőnek vélt közgondolkodásból kiindulva, azt elemezve határozták meg. Ezek a mai fogalmainkkal empirikus alapokat nélkülöző megközelítésmódok ekkor már „végnapjaikat” élték. Az ezt megelőző közel egy évszázad, azaz a 19. század közepétől számítható időszak azonban a nemzeti jellemek, más szóval a nemzetkarakterológia
évszázada
volt.96
E
dolgozatnak
közvetlenül
természetesen nem lehet témája ezeknek az elméleti hagyományoknak a részletes áttekintése. Azonban ha a Magyarországra jellemző gazdasági értékek jellegzetességeit, illetve ezek változását akarjuk összefoglalni, akkor érdemes egy rövid kitérőt tenni és megemlíteni ezen időszak néhány (azaz a téma teljes irodalmát korántsem lefedő) emblematikus szerzőjének meghatározó munkáját. Közös tulajdonsága ezeknek a műveknek, hogy többnyire válságosnak vélt
96
Csepeli 1978
84
történelmi helyzetben próbáltak meg diagnózist és kiutat mutatni a nemzet számára, és ennek részeként jellemezték és elemezték a magyar ember mentalitását, alkatát (azaz végső soron értékeit). Fontos természetesen megjegyezni, hogy a dualizmus korában elsősorban a magyar rendi nemesi, míg a
két
világháború
közötti
időszakban
a
magyar
úri
középosztályi
jellemvonásokat emelték nemzeti rangra a szerzők. Megállapításaik tehát nem tekinthetők
„reprezentatívnak”,
mivel
hiányzott
belőlük
a
társadalom
sokszínűségének elismerése, mélyebb elemzése és megértése.97 Ezek az írások nem klasszikus szociológiai, vagy általánosságban véve tudományos munkák, és nehezen is állnák ki a tudományosság próbáját. Sokszor csupán önkényesen válogatott forrásokból táplálkoztak, (vagy nem is igazán voltak forrásaik), mondandójukat pedig át- meg átszőtték az olyan általánosító megállapítások, melyekben – sokszor közhelyekből építkezve – a publicisztika ernyője alatt keveredett a pszichológia, a történettudomány és az irodalom fogalomkészlete. Nem érdemes azonban elsiklani felettük, hiszen – bár sokszor anekdotikus formában, egyfajta szubjektív értékkutatásként, de – a magyar gazdaságtörténet és az ehhez kapcsolódó mentalitástörténet fontos jellegzetességére mutatnak rá. A több mint egy évszázad diskurzusán végigtekintve az alapvető kérdésként folyamatosan vissza-visszatérő gondolat, hogy mennyiben alkalmas a magyar nép, a magyar jellem a kapitalista termelési viszonyok közötti boldogulásra, mennyiben „kompatibilisek” értékeink, általános értékrendünk a kapitalizmus szellemével. A jellemzések alapján az egzisztenciális talapzatát egyre inkább elvesztő nemesség, majd a részben ebből kinövő úri középosztály a 19. század második felétől a második világháború időszakáig ezen a téren mindvégig súlyos hiányosságokkal küzdött. A hivatástudattal végzett gazdasági tevékenységre, az ezen a téren való szisztematikus munkálkodásra való motiváció, de még inkább a mindehhez szükséges – az úri becsület lovagias nagyvonalúságával ellentétes – racionális ökonómiai gondolkodás hiányzott az említett magyar csoportok érték-
Ezeknek a munkáknak elsősorban a nemzeti önmeghatározás volt a célja, nem kis mértékben az országban élő nemzetiségek (németek, szlovákok, románok), kisebbségek (zsidók), vagy más nemzetek (Németország) másságával való összevetéssel. 97
85
és attitűdkészletéből.98 E néhány kiragadott idézet és megállapítás is elegendő talán annak érzékeltetéséhez, hogy a magyarság önképében, jellemében,
Az 19. század „terméséből” való, és kora miatt inkább csak kultúrtörténeti érdekesség Rónay Jácintnak 1847-ben az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz és spanyol nemzetet összehasonlító írása. Már ebben a műben is szó esik a magyar ember munkához és szórakozáshoz való viszonyáról. Megjelenik a hagyományőrzés kényelme, a magyarok emocionális természete, örömteli és fényűző jelleme, tüzes temperamentummal és képmutatással. Már itt is olvasható az ilyen jellegű későbbi jellemzéseknek is elmaradhatatlan része, a (nemességre jellemző) széthúzás és a pártoskodás. Ami gazdasági értékeinket illeti, a szerző mai fogalmainkkal a jövőorientáltság, a stratégiai gondolkodás hiányáról, kevésbé tudományosan megfogalmazva „tücsök” életmódunkról ír: 98
„A magyar földmívelő azt tartja: egy jó nap többet ér száz középszerűnél; azért ha szerét teheti, jó kedvében ősi szokásként nagy áldomást iszik, s felfalja mindenét anélkül, hogy a jövő legkevésbé is aggasztaná. És ez így van nálunk, magyaroknál általában, a jövő mindenünk, és mégis a jelenben élünk; innét van aztán, hogy csak egy évi szűk termés, itt a boldog, a tejjel és mézzel folyó Kánaánban, éhelhalást von maga után.” (Rónay 2001)
A magyar nemzettudatot és karakterológiát a 17-18. századtól kezdődően a nemesi vezető rétegek határozták meg Magyarországon. Ennek az értékrendnek a csúcsán a földbirtoklás és ennek járulékos tevékenységei, illetve az országos és megyei szintű politizálás és az ehhez szükséges rangok megszerzése volt. Ebből következően az ipari és kereskedelmi tevékenység lenézett és meg nem értett tevékenységek voltak. (Miközben a 16-17. században még virulens gazdasági tevékenységet folytattak nemeseink.) Orczy Lőrinc, a 18. század végének nemesi költője is felteszi a később emblematikussá vált kérdését, vajon „Illik-e magyarhoz csalfa kereskedés?”, s nyomban meg is válaszolja azzal, hogy nem, mivel ez minden „erkölcsvetemedés” forrása. (idézi Hanák 1985) A gazdasági tevékenységet, a kereskedést a „magyar” átengedte a görögnek, a szerbnek, a németnek, a zsidónak, mivel a sajátos önkép szerint hiányzott belőle az üzleti szellem, a vállalkozásra, a spekulációra való hajlandóság. Helyette az úri becsületnek a külsőségekben és gavallériában, azaz a kapitalista szellemmel ellentétes pazarlásban és hiú látszatoknak való megfelelésben történő megnyilvánulása vált meghatározóvá. (Lásd erről bővebben: Pach 1982) 1906-ban az esztéta, filozófus Pekár Károly A magyar nemzeti szépről című írásában a nyakasságot, józanságot, büszkeséget, bátorságot, fatalizmust, szabadságszeretetet, szenvedélyességet, élelmességet, és ami témánk szempontjából fontos, a munkaszeretet hiányát jelölte meg a magyar nemzet jellemvonásaiként. (Pekár 1906, idézi Gyurgyák 2007) Ugyanebben az időben, Herman Ottó a magyarság legjellemzőbb tulajdonságai között említette az anyagiasságtól, a „szemességtől” és az iparkodást megkövetelő iparos és kereskedő foglalkozásoktól való idegenkedést, Trócsányi György pedig (néhány évtizeddel később, 1940ben) a sajátos magyar gentlemanséget megtestesítő úri középosztályból hiányzó kapitalista szellemről értekezett. (Hermann 1902 és Trócsányi 1940, idézi Gyurgyák 2007) A két világháború közötti időszak különösen kedvezett a nemzetkarakterológiai indíttatású, a magyar önképről szóló írásoknak. Az ebben a korszakban a magyar nemzeti karakterről szóló gondolatok keretét már az átélt történelmi traumák (világháborús vereség, Trianon, forradalmak) miatti önvizsgálat jelölte ki. Prohászka Lajos, Szekfű Gyula, Babits Mihály, Németh László, majd később az 1940-es évek második felében Bibó István is Magyarország elszenvedett veszteségeit a magyar jellem jellegzetességeiből próbálta meg levezetni. Babits Mihály a Szekfű Gyula által szerkesztett és 1939-ben megjelent Mi a magyar? című könyvében megjelent írásában például a magyar mentalitás szalmaláng jellegéről, széthúzásról, és az „úgyismindegy” filozófiából következőt „sültgalamb-várásról” és „patópáloskodásról”, „szemlélődő életformánkról” értekezik. Az alábbi idézet pedig – ismét a mai terminológiáknak megfeleltetve – a vállalkozói szellem, a kockázatvállalás hiányát rója fel a magyaroknak. „Körülöttünk csupa fürge népek laknak, cselekvő, sőt tülekvő nemzetek. A magyart éppen ez különbözteti meg minden mástól, ez a szemlélődő nemtörődömség. Hiszen mi is megmutattuk párszor a világnak; de hamar eluntuk: nem érdemes!” […] „És ahogy mondtam már, a cselekvést nem nézi le, sőt gyönyörködik benne. Néha, egy pillanatra, maga is elragadtatja magát valami nagy dologra, hogy erejét megmutassa. Nem is
86
mentalitásában, illetve az erről értekező korabeli szerzők gondolataiban milyen erőteljesen volt jelen erről a sajátos antikapitalista attitűdről való meggyőződés. Ez persze nem véletlen, hiszen a dualizmus korában, majd pedig a két világháború közötti időszakban is az „úri rétegek” életmódját meghatározó rendies értékek és eszmények, illetve ennek a társadalmi kisugárzása váltak a modernizáció, a polgárosodás egyik legfőbb akadályává.
A többnyire külső
hatások következtében beinduló modernizációs folyamatok pedig a tradicionális struktúrákhoz és értékrendekhez szelídültek. A magyar urak és nemesek a piacon is feudális urak maradtak.
bánja meg aztán, mert semmit sem érdemes megbánni. De könnyen abbahagyja, a kitartó cselekvés nem kenyere.”[…] „A magyar nép szeret mesélgetni kukoricafosztáskor az egyszerű királyfiról, aki »elment szerencsét próbálni«, de maga nemigen szeret szerencsét próbálni. A vándorló iparoslegények nem a magyar fajtípusai. A magyar restebb és okosabb: csak képzeletben járja az óperenciákat.” (Babits 1939) A magyar nép (jellemzően a magyar úri középosztály) jellemvonásaiban a „kapitalista szellemtől” való ódzkodás Szekfű Gyula munkásságában is megjelenik „antikapitalista talentumként” és „unwirtschaflich mentalitásként”. (Szekfű 1989, idézi Gyurgyák 2007) „Nem szeretjük a kereskedést, lenéztük a pénzzel és portékával való babrát, a jövésmenést, alkudozást, hazudozást.”…” S ez nem csak a nemességből származó mai magyaroknál van így, hanem a paraszt magyaroknál is. Ezért olyan nehéz a magyart átvezetni a gazdasági pályára, hiába rimánkodnak neki az összes miniszterek és hiába duruzsolják a fülébe az összes tanárok. Mert bizony e tanácsadók jó része… szintén nem szeretne kereskedő lenni. Én se, hát mit hányjam a szemükre?” – írta Veres Péter 1940-ben. (Veres Péter: Mit ér az ember, ha magyar – idézi Pach 1982) 1948-ban Bibó István az eltorzult magyar alkatról szóló nagyhatású írásában veszi végig az 1848-as szabadságharctól kezdődő időszak eseményeinek az „alkati meghasonlásunkra” gyakorolt hatásait. Az alábbi idézet bár nem kifejezetten gazdasági értékeinkre utal, de jelzi, hogy a meddő tehetségre, eredetiségre és kreativitásra való hivatkozás már hosszú évtizedek óta része a magyar jellemről szóló jellemzéseknek. „… haszontalan, sőt szánalmas az a közkeletű beállítás, mely azzal búsong a magyar alkotóerők különböző akadályain, hogy »milyen kár pedig, mert milyen tehetséges, milyen eredeti, milyen zseniális ez a nemzet«. Mondjuk meg végre egyszer, hogy ennek így semmi értelme nincsen, sőt egyszerűen nem igaz. Tehetségről, eredetiségről, zsenialitásról csak kibontakozóban lévő adottságokkal kapcsolatban érdemes és lehet beszélni: hogy bedugult lehetőségekből milyen csodák lehettek volna vagy lehetnének, azt mondhatja, aki akarja, és hiszi, aki akarja, de ez nem tehetség, nem eredetiség, nem zsenialitás. Semmi sem terméketlenebb, mint magunknak ez az érdekességgel való felsallangozása, ez az „elátkozott királyfi” módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kibúvója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa. E lelki beállítás számára mindig megrázkódtatást jelent, hogyha szembekerül azzal a ténnyel, hogy egy bizonyos távolságról nézve magyarnak lenni semmivel sem érdekesebb, mint mondjuk lettnek vagy albánnak.” (Bibó 1986)
87
4.2 ÉRTÉKEK A SZOCIALIZMUSBAN 4.2.1 Az értékek megváltozása 1945 után A magyar társadalom 1945 utáni történetében az értékrendekben bekövetkezett változások
több
korszakra
oszthatók.
Dolgozatomban
ezek
részletes
bemutatására és a történelmi kontextusban való részletes elemzésére, nem térek ki, azonban röviden összefoglalom a gazdasági (munka) értékekkel kapcsolatos legfontosabb tendenciákat és empirikus kutatási eredményeket. 1948-tól, az élet minden területére hatással levő kommunista hatalomátvételt követően, gyorsan megindult a hagyományos, keresztény-polgári értékrend eróziója. Az 1950-es évek erőltetett iparosításának korszakában az ideológiailag hangoztatott egyenlőség eszméje, amely hivatalosan a munkásosztály uralkodó helyzetét kifejező egyenlősítési törekvésnek mutatkozott, a valóságban csupán a rossz gazdasági helyzetre, a hiánygazdaságra adott válasz volt. A helyzet az 1960-as évektől kezdődően némileg változott ugyan, azonban ennek a társadalmi tudatra, az értékekre gyakorolt hatása hosszú távon fennmaradt. A teljesítmény, a képzettség, a felelősség, az értékteremtés alapján történő differenciálódást a magyar társadalom nehezen fogadta el, és e sajátos értékrend poszt-szocialista körülmények közötti továbbélésével napjainkban is gyakran találkozhatunk. Sajátos eleme volt az 1950-60-as évek rendszerének, hogy a kimagasló teljesítményeket elsősorban olyan területeken (pl. sport, művészetek) ismerte el és ösztönözte, amelyek a gazdasági fejlődés, a modernizáció folyamatával közömbös viszonyban voltak. A közvetlen gazdasági értékteremtés, a munka területén pedig csupán a szovjet mintára meghonosított, álságos és kontraproduktív sztahanovista mozgalom kommunikációs gépezete” volt jelen. További adalék, hogy a tervgazdaság logikájából fakadóan a rendszernek inkább végrehajtó gazdasági tisztviselőkre (hivatalnokokra), mint üzleti és vállalkozói szellemmel megáldott, kreatív szakemberekre volt szüksége. A korábban létező vállalkozói mentalitás – a kisipar és a kiskereskedelem államosításának következményeként is – gyors eróziónak indult.
88
A gazdaság és a politika működését átható paternalizmus, az alattvalók és kiutalók világa szintén hosszú távon éreztette hatását. Az állam szerepe a modern
gazdaság
feltételeinek
megteremtésében
a
magyarországi
modernizációs kísérletekben – és ennek tekinthetjük a gazdaság szocialista mintára történő átalakítását – mindig kiemelkedő volt. Minden, a progresszió irányába ható változás azonban egyben magában hordozta az etatizmus fokozatos növekedését is. Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy az 1970-es évek második felétől kibontakozó második gazdaság az egyéni kezdeményezőkészségnek, kvázi piaci innovációnak, racionális gazdasági cselekvésnek bizonyos fokú terepet adott, és ez az értékek, a társadalmi tudat világában is éreztette hatását.
4.2.2 Értékvizsgálatok Magyarországon az 1970-80-as években Az értékkutatások történetével foglalkozó fejezetben már említettük, hogy Magyarország jelentősebb fáziskésés nélkül, már az 1970-es, 1980-as években bekapcsolódott a nemzetközi értékkutatásokba, illetve a magyar szociológia már ettől az időszaktól kezdődően alkalmazta a külföldi elméleti kereteket és kutatási eredményeket.
Ezeknek
a
kutatásoknak
–
ahogy
többnyire
napjaink
kutatásainak is – alaphangulatát a permanens válságtudat határozza meg, amelynek gyökerét az organikus társdalomfejlődésünknek a minduntalan megszakítottságában kell keresnünk.99
Az alábbi idézet az első nagy értékkutatás eredményeit összefoglaló 1982-es tanulmányból származik, és bizonyos szempontból egy olyan „kortalan” üzenetnek is tekinthetjük, amely vissza-visszatérő jelleggel jellemzi a magyar helyzetet: „Nem figyeltük, nem tisztáztuk, hogy mik a valóban új erők, viszonylatok, struktúrák, és mik azok a történetileg korábban kialakult összefüggések, erőviszonyok, struktúrák, beidegződések, amelyek rejtve vagy nyíltan, akaratunktól függően vagy függetlenül továbbélnek az új rend keretein belül is. Megsínylettük, mert egyrészt korlátlannak ítéltük döntési és cselekvési szabadságunkat, nem számoltunk az ország történeti adottságaival, történetileg kialakult lehetőségeivel és beidegződéseivel, voluntarista módon próbáltuk megszabni a továbbhaladás irányát és ütemét, és az sok szenvedéshez és máig sajgó kudarchoz vezetett; a történelem keményen visszaütött. Megsínylettük, másrészt mert leromboltunk sok olyan formát, parlagon hagytunk sok olyan erőt, amelyek a múltban gyökereztek ugyan, de nélkülözhetetlenül fontosak lettek volna a társadalmi fejlődésnek ebben az új szakaszában is.” (Hankiss, Manchin, Füstös, Szakolczai 1982: 14) 99
89
Az 1980-as évek elején készült első empirikus értékkutatások a tradicionális értékrend dominanciáját mutatták a magyar társadalomban. Eszerint a család biztonsága, az általános nyugalom és a mindehhez szükséges anyagi gyarapodás voltak a legfontosabb értékek, míg a siker, az önmegvalósítás, a hedonizmus, az érdekes munka – azaz Inglehart-féle szóhasználattal a posztmateriális értékek csupán másodlagosan voltak.100 Hankiss Elemér az 1970-es évek végének, 1980-as évek elejének magyar társadalmában négy értékrendtípust különböztetett meg. Ezek a hagyományos keresztény, a puritán-felhalmozó, a fogyasztói hedonista és a 19-20. századi munkásmozgalmi értékrend voltak.101 A dolgozat témája szempontjából a két középső értékrendnek van jelentősége. A puritán felhalmozó és a fogyasztói-hedonista értékrend egymással sajátos kapcsolatban állnak. A klasszikus felhalmozó, ezáltal sok szempontból jövőorientált
értékrend
kibontakozására
a
második
világháború
előtti
időszakban csupán a polgárságnak, a tehetősebb parasztságnak és a munkásság jobb körülmények között élő rétegeinek volt lehetősége. A háború után az ‟50-es évek hadikommunizmusa és az erőltetett iparfejlődés azonban a teljes társadalom számára tette lehetetlenné az egyéni-családi felhalmozást. A helyzet az 1960-as évek második felében kezdett el csak megváltozni, amikor a fokozatosan
bevezetett
gazdasági
reformok
kvázi-piaci
mechanizmusai
megteremtették a felhalmozás lehetőségét. A hivatalos ideológia és részben az értelmiségi közbeszéd azonban még hosszú ideig nem tudott mit kezdeni e jelenséggel. Az 1980-as évekre azonban – részben az egyre éleződő válság és a rendszer szigorának ebből következő enyhülése miatt – a (szocialista típusú) vállalkozói szellem részleges polgárjogot nyert. Mindvégig probléma maradt azonban, hogy a rendszer logikájából fakadóan a felhalmozást egy bizonyos szint elérését követően szükségszerűen követte a fogyasztás. A megtermelt többletjövedelmet ugyanis el kellett költeni, fel kellett élni, mivel a „dinasztikus”
Témánk szempontjából érdekessége e kutatásnak, hogy a kérdőívben felkínált 10 életcél közül a munkával kapcsolatos („szeretek dolgozni”, „hajlandó lennék alacsonyabb fizetésért is olyan munkát végezni, amit fontosnak tartok és szeretek”) értékek fontosságuk alapján az utolsó helyre kerültek. A 15 ezer fős, országosan reprezentatív mintában mindösszesen 16% volt azok aránya, akik ezt közepesnél fontosabbnak ítélték meg. (Utasi 1984, idézi Andorka 2006) 101 Hankiss 1983:259-270. 100
90
jellegű polgári felhalmozásra nem volt lehetőség. (Például adminisztratív szabályokkal volt tiltva több ingatlan birtoklása.) Így a gazdasági gyarapodással párhuzamosan az értékrendek változásában organikus folyamatnak volt tekinthető a fogyasztásorientált, hedonista irányba való elmozdulás. A sajátosan magyar (kelet-európai) felemás modernizáció az értékrendekben is jól tetten érhetővé vált. A magyar adatoknak az amerikai adatokkal való összehasonlítása során fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a magyar társadalom
értékrendjének
modernizációs
folyamata
„túlfutott”.
„Ha
alkotóelemeire bontjuk le e folyamatot, úgy mondhatjuk ugyanezt, hogy a magyar társadalom tovább ment az individualizáció, a szekularizáció, a racionalizáció és a hedonizáció újtán, mint az amerikai.” – írták Hankiss Elemér és szerzőtársai 1982-ben.102 Témánk szempontjából fontos megjegyezni, hogy a gazdaság területén a racionalizáció irányába mutató értékátalakulás a rendszer működési
logikájából
fakadóan
nem
mehetett
végbe,
ennek
felemás
kiteljesedésére – mint azt már az előzőekben említettem – inkább csak a második gazdaság körülményei között kerülhetett sor.103 A felülről megvalósított erőltetett modernizáció felszámolta a hagyományos közösségeket és ezek hagyományos értékeit. Helyükbe azonban nem léptek
Hankiss, Füstös, Manchin, Szakolczai 1982:249. „… a racionális cselekvés értékének térhódítását erősen gátolta az, hogy a termelőmunkában nem sikerült megteremteni ezt a szigorú racionalitást, az emberek nap mint nap a racionalitás hiányának tényébe ütköztek, a racionális és hatékony viselkedésnek saját munkájukban sem mindig találták meg a lehetőségét és értelmét, s így ez az emberi magatartások modernizálódása szempontjából olyan fontos érték erősen kompromittálódott az idők során.” (Hankiss, Füstös, Manchin, Szakolczai 1982:461) Hankiss néhány évvel később is említést tesz a munkával kapcsolatos értékeket romboló társadalmi valóságról: „…nemcsak az egyéni magatartások és teljesítmények, hanem a gazdasági folyamatok terén is alacsony szintű a részt vevő felek viselkedéskultúrája. Ha igaz az, hogy laza a szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítésének fegyelme, gyakran pontatlan, lompos a teendők meghatározása, dzsungelszerűen áttekinthetetlen a rendeletek sokasága, folyamatosan és nehezen követhetően változik a központi irányítás és a vállalati önállóság kapcsolata, nincs hosszú távra és hitelt érdemlően tisztázva a háztájiak státusa, a kisiparosok, kiskereskedők és általában az egyéni vállalkozás státusa, társadalmi értéke: ha mindez igaz, akkor mindezek következtében hogyisne lenne alacsony szintű, esetleges és zűrzavaros a gazdasági tevékenységekben részt vevő felek viselkedéskultúrája. Ami azután minden valószínűség szerint átsugárzik a munkamorálra, s átsugárzik a mindennapi viselkedésformák más mezőire is.” (Hankiss 1985, 175-176. oldal) 102 103
91
újfajta közösségi értékek, hiszen a hivatalos ideológia által hangoztatott kollektív értékek a társadalomban már nem képeződtek le. Fontos tanulsága volt a magyar értékkutatásoknak az is, hogy a Rokeach-féle modellben, a magyar adatokban a célértékek és az eszközértékek elszakadtak egymástól. Más szavakkal, már ekkor kimutathatóak voltak a társadalomban az aspirációk és az adott valóság (a lehetőségek) közötti feszültségek: a külső hatásokra (esetünkben a hatalom felülről közvetített ideológiája, a szerény, de mégis valóságos gazdasági növekedésből fakadó anyagi gyarapodás lehetősége) jóval inkább érzékeny célértékek rendszerében bekövetkezett változásokat nem követték a stabilabb, ebből fakadóan csak nehezebben és lassabban változó eszközértékek átalakulásai. A gyors gazdasági-társadalmi átalakulás tehát nem hozta magával azt az értékváltást, amely a ‟80-as évek csökevényes piaci mechanizmusokkal átszőtt rendszerét a külső körülmények alakulásától függetlenül (a teljes keleti blokk gazdasági megrendülése) hosszabb távon is fenntarthatóvá tette volna. Az 1970-80-as évek fogyasztásorienált értékrendje, a magasabb életszínvonallal, az anyagi jóléttel kapcsolatos aspirációk már ekkor meghaladták a valóságos gazdasági lehetőségeket. Az egyenlősítő értékrend pedig azt sugallta, hogy ezek a társadalom széles rétegei számára elérhetőek. Hankiss Elemér egy 1978-ban írt (de 1985-ben megjelent) tanulmányában104 is sorra veszi gazdasági értékeink és viselkedésünk torzulásait. Megállapításai itt már többnyire empirikus kutatások adatain nyugszanak. Külön részben foglalkozik
„A
gazdasági
tevékenység
viselkedéskultúrájával”,
ahol
a
munkamorál „már-már katasztrofális megromlásáról” elmélkedik. Egy országos kutatás adataiból „szemezgetve” megállapítja, hogy a dolgozó (aktív) magyar lakosság 39 százaléka érzi úgy, hogy tehetsége, képessége, munkaereje, munkakedve kisebb-nagyobb mértékben nincs kihasználva. De a munkamorál általános
színvonalával
kapcsolatos
percepciók
sem
voltak
túlságosan
kedvezőek. Az emberek több mint fele szerint tíz emberből öt vagy annál kevesebb végezte az 1970-es évek közepén munkáját „jól, megbízhatóan, magas színvonalon”. Sőt ugyanilyen arányban gondolták azt, hogy az országban tíz
104
Hankiss E. 1985
92
embernek csak a fele vagy annál kisebb része „végzi azt a munkát, amihez igazán kedve van”.
4.2.3 A rendszerváltás után Az 1982-2003 közötti időszakra vonatkozóan a Rokeach-féle értéktesztet alkalmazó hazai kutatások legfontosabb tanulsága a gazdasági értékek dimenziójában leginkább az volt, hogy fokozatosan nőtt az anyagi jólét, mint elérendő cél fontossága. Ezzel azonban nem járt együtt az ehhez feltételezhetően szükséges olyan (eszköz)értékek, mint például a törekvés, alkotó szellem, hatékonyság szerepének számottevő növekedése, sőt ezek némelyikében a vizsgált 25 éves időtávon összességében csökkenést regisztrálhattunk.105 Miközben azonban az 1980-as évek elejétől számított közel két és fél évtizedes időszakban
igazán
turbulens
gazdasági-politikai
változások
szemtanúi
lehettünk, az értékekben viszonylagos stabilitást, illetve csupán lassú elmozdulást lehetett megfigyelni. Az ezredforduló utáni években több elmélet és elemzés is napvilágot látott, amelyek a magyarországi duális társadalmi-gazdasági fejlődés továbbélését diagnosztizálták, illetve vetítették előre. Ezek kialakulásában és továbbélésében a kultúrának, az értékeknek kitüntetett szerepe van. „A gazdasági és társadalmi szerkezet kettőssége a magyar kapitalizmus tradíciójának megfelelően kulturális természetű, a nyugati és rendies szféra elkülönülésében nyilvánul meg – vagy a felgyorsuló
globalizáció,
paradox
módon
részben
éppen
a
történelmi
hagyományokat hozza felszínre.” – írta Szalai Erzsébet 2001-ben.106 A TÁRKI 2009-ben a World Values Survey 5. hullámának magyarországi kutatása kapcsán fogalmazta meg az előzőekkel részben összecsengő, történetiföldrajzi kontextusba helyezett konklúziót, mely szerint „… ma Magyarország minden kétséget kizáróan ott helyezkedik el a világ értéktérképén, ahova
105 106
Füstös L. 2002 Szalai E. 2001
93
történelme, kulturális öröksége kijelöli. Értékszerkezetünk nagyjában-egészében a
nyugati
keresztény
kultúra
keretei
közé
illeszkedik,
választásaink,
preferenciáink a nyugati keresztény világhoz tesznek bennünket hasonlatossá. Ugyanakkor értékválasztásainkban az tükröződik vissza, hogy sok tekintetben ennek a kultúrkörnek a szélén helyezkedünk el, egy zárt, magába forduló társadalomként.”107 Sajátos pozíciónk az értékek világában elsősorban a bizalomhiány nagyon magas szintjében, ebből következően a kooperáció és a szolidaritás hiányában, a társadalmi egyenlőtlenségek el nem fogadásában, a normaszegéssel (pl. korrupcióval) kapcsolatos felemás (egyszerre elfogadó és azt elítélő) attitűdjeinkben és egy olyan paternalista mentalitásban mutatkozik meg, amely túlságosan magas elvárásokat fogalmaz meg az állammal szemben, miközben nem ismeri el annak tevékenységét.108 Miközben az értékek vonatkozásában továbbra is vágyott cél maradt az egyenlőség, a valóságban az elmúlt közel két évtizedre a társadalmat és gazdaságot sikeresekre és sikertelenekre osztó dualista gondolkodás vált meghatározóvá.109 És ebben a tekintetben a fiatal generációk sem jelentenek kivételt.110 Összességében és röviden összefoglalva tehát egy olyan társadalom képe bontakozik ki az adatokból és elemzésekből, amely számos patologikus tünetegyüttest hordoz magában. Ezek részben a korábban bemutatott történelmi örökségünk negatív beidegződéseinek jelenkori továbbélései, ugyanakkor az elmúlt közel két évtized politikai és gazdasági folyamatai is kétségtelenül nyomot hagytak az értékrendszerekben.
Tóth I. Gy. 2009:10 Ez a fajta mentalitás nem csak a „hétköznapok” világában, hanem a gazdasági-politikai elit kapcsolataiban is éreztette hatását. (Ságvári 2006) 109 Csepeli 2007 110 A fiatalok élethelyzetének, értékeinek és attitűdjeinek változása és változatlansága jól tetten érhető az Ifjúság 2008 kutatás adataiban is. (Bauer–Szabó szerk. 2009) 107
108
94
5 ÉRTÉKEK EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Dolgozatom empirikus elemzésekre épülő része két nagyobb részre osztható. Az első részben a European Social Survey adatbázisai alapján, a Shalom Schwartz féle értékeket vizsgáló kérdéssor felhasználásával elemzem az európai országok és ezen belül Magyarország domináns értékeit. Itt az alábbi kérdésekre keresem a választ: -
milyen látens értékdimenziók mutathatók ki az értékek szerkezetében
-
ezek alapján hogyan jellemezhetőek a vizsgált országok
-
a látens értékdimenziók átlagai alapján meghatározott országértékek milyen
kapcsolatban
vannak
a
gazdasági
fejlettséggel,
illetve
versenyképességgel Ezt követően a Schwartz-féle értékkérdéseket néhány további elemzési dimenzióval kiegészítve azt vizsgálom, hogy -
az értékek, illetve a gazdaságra (állam működésére) vonatkozó attitűdök és policy-preferenciák alapján milyen módon különíthetőek el egymástól a vizsgált országok
-
milyen jellegzetes érték- és attitűdalapú csoportok (szegmensek) hozhatóak létre, és ezek alapján hogyan jellemezhetőek az egyes országok
-
az így létrehozott csoportok nagysága milyen összefüggést mutat a gazdasági fejlődéssel, versenyképességgel
A fejezet második részében Magyarországra koncentrálok. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy az adatok alapján kimutathatók-e nemzedéki törésvonalak, és ha igen, akkor mely dimenziókban. Továbbá mi jellemzi a magyar fiatalokat régiós „versenytársaikkal” való összehasonlításban. A fejezet 95
végén részletesen vizsgálom a gazdaság szempontjából kitüntetett jelentőségű, munkával kapcsolatos értékek alakulását az 1982-2008 közötti időszakban.
5.1 AZ ALAPVETŐ ÉRTÉKDIMENZIÓK MEGHATÁROZÁSA Az európai értékek vizsgálatához a Shalom Schwartz által kifejlesztett értékorientációs modellt és az ennek mérésére szolgáló kérdésblokkot vettem alapul. A Portrait Values Questionnaire (PVS) 21 kiválasztott különböző ember jellemzését tartalmazza, amellyel kapcsolatban a válaszadóknak arról kell nyilatkozniuk, hogy ezek mennyire hasonlítanak, illetve nem hasonlítanak rájuk. A válaszadásra egy hatfokú skála áll rendelkezésre. 111 Az értékek kvantitatív, kérdőíves módszerekkel való mérésének gyakori nehézsége, hogy egyénenként változik, hogy összességében ki mennyire „húz” a skálák egyes végpontjai felé, azaz mennyire szigorú vagy éppen megengedő magával szemben. Itt most nem az egyes kérdésekre adott válaszokról, hanem azok összességéről beszélünk. E jelenség torzító hatásainak kiküszöbölésére számos módszer létezik. Elemzésemben a Schwartz által ajánlott centrírozási eljárást alkalmaztam, ami azt jelenti, hogy minden kérdésre adott válasz esetében figyelembe vettem az összes értékorientációs kérdésre adott válaszok átlagát is.112 Így egy olyan mérőszám jött létre, amelynek segítségével biztosabban meghatározhatók az egyének értékorientációi, mivel az értékek azt fejezik ki, hogy valaki saját magához képest melyik dimenzióban rendelkezik pozitív(abb) vagy negatív(abb) értékorientációval. Az elemzés adatai a European Social Survey (ESS) 2004-es, 2006-os és 2008-as adatfelvételeiből származnak, amelyeknek mind része volt a 21 kérdést tartalmazó értékblokk. A három adatfelvételi hullám felhasználásának az volt a célja, hogy Európa országai minél nagyobb „lefedettséggel” jelenjenek meg az
A Schwartz féle értékmodell meglehetősen robusztus empirikus tapasztalatokkal bír, hiszen megalkotójának egy 2004-ben megjelent tanulmánya szerint mindezidáig több mint 200 kutatás során tesztelték a világ több mint 65 országában. 112 http://ess.nsd.uib.no/ess/doc/ess1_human_values_scale.pdf 111
96
eredményekben.113 Úgy vélem, hogy a 2004-ből, illetve 2006-ból származó értékekkel kapcsolatos adatok hozzáilleszthetők a 2008-as adatbázishoz anélkül, hogy a valóságot a kelleténél jobban „megzavarnánk”, ugyanakkor az így nyert jóval „európaibb” adatbázis előnyei vitathatatlanok. A társadalomtudományok módszertanával foglalkozó könyvek többnyire már az első fejezeteik valamelyikében felhívják a figyelmet az ökológiai tévkövetkeztetés problémájára. E jelenségről akkor beszélhetünk, ha az empirikus kutatás során vizsgált elemzési szintről „valamilyen irányba” kilépve egy magasabb, vagy alacsonyabb
szinten
összefüggéseket.
fogalmazunk
Vizsgálhatunk
meg
tehát
magyarázatokat, egyéneket,
ok-okozati
viszont
tévesen
felhasználhatjuk ezeket az eredményeket az egyének által alkotott csoportok sajátosságainak leírására, illetve ez fordítva is igaz lehet, azaz csoportokon megfigyelt jellegzetességekből a csoportot alkotó egyes egyének tulajdonságaira, viselkedésére következtetünk. Dolgozatomban ezt a hibát oly módon próbálom kiküszöbölni, hogy a felhasznált adatbázisra nem egymás mellé helyezett, és lényegében külön-külön elemzett adatfelvételekként tekintek, hanem minden esetben az összes ország adatát (azaz a teljes adatbázist) veszem alapul. A Schwartz féle 21 embertípusra vonatkozó kérdés összesen 10 értékdimenzióba vonható össze (konformitás, hagyomány, biztonság, univerzalizmus, hatalom, jóakarat, teljesítmény, önállóság, hedonizmus, ösztönzés). (3. táblázat)
Az ESS 4. hullámának 2008-as adatfelvétele 23 ország adatait tartalmazta. Ezt egészítettem ki a 2006-os 3. hullámból származó Ausztria és Írország, illetve a 2. hullám 2004-es adatfelvételéből származó Csehország, Görögország és Olaszország adataival. A teljes elemszámot így összesen több mint 36%-kal tudtam növelni. Ugyan módszertanilag már ingoványos talajra tévedhet az ember, de azt is mondhatjuk, hogy az így kibővített adatbázis az eredeti, 2008-as 395 millió európai polgár helyett 482 millió embert reprezentál. Mivel nem csak az egyes országokra vonatkozó átlagos értékek elemzése volt a célom, az adatbázishoz el kellett készíteni az egyes országok lakosságszámát is figyelembe vevő populációs súlyt. Ennek használatával válik lehetővé az európai értékrend módszertanilag helytállóbb vizsgálata. (Itt persze azzal kellett szembesülnöm, hogy a legnagyobb országok – Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia – esetében a nagyobb súlyok miatt megnőnek a hibahatárok.) A 2008-as adatfelvételben Oroszország és Ukrajna is részt vett, azonban e két országot végül nem szerepeltettem az egyesített adatbázisban. Az eltérő adatfelvételeknek a demográfiai változókban is megmutatkozó különbségét is korrigáltam. Így például a korcsoportok képzésénél a 2004-es és 2006-os adatfelvételek esetében a megkérdezett aktuális életkorát vettem alapul. 113
97
Ez a tíz értékorientáció pedig az értékek képzeletbeli terében két egymásra többé-kevésbé merőleges tengelyt képez Schwartz szerint. Az egyik tengely két végpontját a változásra való nyitottság (openess to change), illetve a megőrzéskonzervatizmus (conservation), míg a másikat az én-átalakulás (selftranscendence), illetve az önmegvalósítás (self-enhancement) jelöli ki. (2. ábra) 2. ábra A Schwartz-féle értékdimenziók NYITOTTSÁG A
ALTRUIZMUS
VÁLTOZÁSRA
Önállóság
Univerzalizmus
Ösztönzés Jóakarat Hedonizmus
Konformitás Hagyomány
Teljesítmény
Hatalom
Biztonság
ÖNMEGVALÓSÍTÁS
MEGŐRZÉS
Forrás: Schwartz 2003, 270. oldal alapján
A 25 országot tartalmazó adatbázisban először a Schwartz-féle elméleti konstrukciót empirikus tesztelésnek vetettem alá. (Mint említettem, ezt korábban már sokan megtették, így joggal várhattuk, hogy mi is hasonló eredményekre
fogunk
jutni.)
A
látens
értékdimenziók
feltárásához
faktorelemzést végeztünk, amelynek eredményeit a 4. táblázatban láthatjuk.114
A faktorelemzést maximum-likelihood módszerrel hajtottuk végre, az eredmények a varimax rotált faktorok értékeit mutatják. 114
98
3. táblázat A Schwartz-féle értékmodell Schwartz-féle értékkérdés (a kérdőívben szereplő kérdések)
10 elemű értékdimenzió
4 elemű értékdimenzió
V1 Fontos számára, hogy új dolgokat találjon ki, hogy kreatív legyen. Szereti a dolgokat a saját egyéni módján intézni. V2 Fontos számára, hogy gazdag legyen. Azt akarja, hogy sok pénze és drága dolgai legyenek. V3 Fontosnak tartja, hogy minden ember egyforma bánásmódban részesüljön. Azt gondolja, hogy mindenkinek egyenlő lehetőséggel kellene rendelkeznie az életben. V4 Fontos számára, hogy megmutassa képességeit. Azt akarja, hogy az emberek nagyra becsüljék azért, amit tesz. V5 Fontos számára, hogy biztonságos körülmények között éljen. Elkerül mindent, ami veszélyezteti biztonságát. V6 Szereti a meglepetéseket, és szeret mindig új dolgokat csinálni. Fontosnak tartja, hogy az ember különféle dolgokat csináljon életében. V7 Azt gondolja, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Azt gondolja, hogy az embereknek mindig be kell tartaniuk a szabályokat, akkor is, amikor senki sem figyeli őket. V8 Fontos számára, hogy meghallgassa azokat, akik másmilyenek, mint ő. Még akkor is, ha nem ért egyet velük, meg akarja érteni őket. V9 Fontos számára, hogy szerény és visszafogott legyen. Megpróbál úgy élni, hogy ne vonja magára mások figyelmét. V10 Fontos számára, hogy jól érezze magát. Szereti kényeztetni magát. V11 Fontos számára, hogy saját maga döntsön arról, hogy mit csinál. Szeret szabad lenni és nem függni másoktól. V12 Nagyon fontos számára, hogy segítsen a körülötte élő embereknek. Törődik mások jóllétével. V13 Fontos számára, hogy nagyon sikeres legyen. Reméli, hogy az emberek elismerik teljesítményeit. V14 Fontos számára, hogy a kormány biztosítsa biztonságát mindenfajta fenyegetéssel szemben. Azt akarja, hogy az állam erős legyen, hogy meg tudja védeni polgárait. V15 Keresi a kalandokat és szeret kockázatot vállalni. Izgalmas életet akar élni. V16 Fontos számára, hogy mindig megfelelően viselkedjen. El akarja kerülni, hogy olyat tegyen, ami más ember szemében helytelen. V17 Fontos számára, hogy tiszteljék mások. Azt akarja, hogy az emberek azt csinálják, amit mond. V18 Fontos számára, hogy becsületes legyen barátaihoz. A hozzá közel álló embereknek akarja szentelni életét. V19 Komoly meggyőződése, hogy az embereknek óvniuk kell környezetüket. Fontos számára, hogy vigyázzon a környezetére. V20 A hagyományok fontosak számára. Megpróbálja követni azokat a szokásokat, amelyeket a vallási vagy családi hagyományok hagytak rá. V21 Minden lehetőséget megragad, hogy jól érezze magát. Fontos neki, hogy olyan dolgokat csináljon, amelyek örömet okoznak neki.
Önállóság (selfdirection) Hatalom (power)
Nyitottság a változásra (openness to change) Önmegvalósítás (selfenhancement) Altruizmus (selftranscendence)
Univerzalizmus (universalism) Teljesítmény (achievement) Biztonság (security) Ösztönzés (stimuláció)
Önmegvalósítás (selfenhancement) Megőrzés (conservation) Nyitottság a változásra (openness to change)
Konformitás (conformity)
Megőrzés (conservation)
Univerzalizmus (universalism)
Altruizmus (selftranscendence)
Hagyomány (tradition)
Megőrzés (conservation) Nyitottság a változásra (openness to change) Nyitottság a változásra (openness to change) Altruizmus (selftranscendence) Önmegvalósítás (selfenhancement) Megőrzés (conservation)
Hedonizmus (hedonism) Önállóság (selfdirection) Jóakarat (benevolence) Teljesítmény (achievement) Biztonság (security) Ösztönzés (stimuláció) Konformitás (conformity) Hatalom (power) Jóakarat (benevolence) Univerzalizmus (universalism) Hagyomány (tradition)
Hedonizmus (hedonism)
Nyitottság a változásra (openness to change) Megőrzés (conservation) Önmegvalósítás (selfenhancement) Altruizmus (selftranscendence) Altruizmus (selftranscendence) Megőrzés (conservation) Nyitottság a változásra (openness to change)
Az első faktoron egyértelműen a megőrzés-nyitottság értékeit találjuk, előbbieket magas pozitív, míg utóbbiakat magas negatív értékekkel. Ez a tengely jelentésében igen erős elméleti és empirikus rokonságot mutat az Inglehart féle túlélés-önkifejezés
értékdimenzióval,
azonban
erre
gondolkodás érték-dichotómiájaként fogok tekinteni.
99
a
zárt
és
nyitott
A
második
faktor
az
altruizmus
(én-átalakulás)
és
önmegvalósítás
dichotómiájára épül. Máshonnan közelítve ennek a látens értékdimenziónak a valódi jelentéséhez, úgy vélem, hogy az altruizmus értékei inkább a magas bizalomszinttel
jellemezhető,
ebből
a
szempontból
kollektivisztikus,
a
társadalmi létet nem zéró-összegű játszmaként felfogó, míg az önmegvalósítás értékei az atomizált, individualisztikus, zéró-összegű társadalmi játszmákat elfogadó gondolkodásmódhoz állnak közelebb. Ezt az értékdimenziót ezért – bár kétségtelenül eredeti jelentésük mást is sugall – kollektív-individuális gondolkodás érték-dichotómiájának tekintem. 4. táblázat A látens értékdimenziókat vizsgáló faktorelemzés eredményei Nyitott-zárt gondolkodás értékdimenzió Értékdimenzió (10 elemű) konformitás hagyomány biztonság univerzalizmus hatalom jóakarat teljesítmény önállóság hedonizmus ösztönzés
Értékdimenzió (4 elemű) megőrzés megőrzés megőrzés altruizmus önmegvalósítás altruizmus önmegvalósítás nyitottság nyitottság nyitottság
1. faktor értékei ,733 ,629 ,616 ,095 ,063 ,054 -,193 -,447 -,702 -,728
Kollektív-individuális értékdimenzió Értékdimenzió (10 elemű) univerzalizmus jóakarat hagyomány önállóság biztonság konformitás hedonizmus ösztönzés teljesítmény hatalom
Értékdimenzió (4 elemű) én-átalakulás én-átalakulás megőrzés nyitottság megőrzés megőrzés nyitottság nyitottság önmegvalósítás önmegvalósítás
2. faktor értékei ,794 ,549 ,317 ,185 -,004 -,048 -,078 -,159 -,673 -,715
Érdemes egy pillantást vetni a 10 változó többdimenziós skálázással meghatározott kétdimenziós elrendeződésére is. Ennek alapján is látható, hogy az önmegvalósításhoz tartozó hatalom és teljesítmény, a változásra való 100
nyitottsághoz tartozó ösztönzés, hedonizmus és önállóság (bár ez utóbbi egy kicsit távolabb esik az előző kettőtől), a megőrzéshez (konzerváláshoz) tartozó konformitás, hagyomány és biztonság, illetve az én-átalakulás univerzalizmus és jóakarat értékorientációi jól látható csoportokba rendeződnek. 3. ábra Az egyes értékorientációkat mérő változók elhelyezkedése kétdimenziós térben (Többdimenziós skálázás, ALSCAL modell)
Változók magyar nevei: ACcenter: teljesítmény, BEcenter: jóakarat, COcenter: konformizmus, HEcenter: hedonizmus, POcenter: hatalom, SDcenter: önállóság, SEcenter: biztonság, STcenter: ösztönzés, TRcenter: hagyomány, UNcenter: univerzalizmus
5.2 ORSZÁGOK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK AZ ÉRTÉKEKBEN Vizsgáljuk most meg, hogy miképpen jellemezhetők az egyes országok a domináns értékeik alapján. Ennek érdekében minden országra (nemzeti mintára) vonatkozóan kiszámoltam a két látens értékdimenzió (faktor) értékeit.115 Az országok átlagértékeit egy egyszerű kétdimenziós térben ábrázolva láthatjuk, hogy a látens értékdimenziók összefüggései meglehetősen esetlegesek.
115
Az országok részletes pontszámai a Függelékben találhatók meg.
101
(4. ábra) Az mindenesetre megfigyelhető, hogy a volt szocialista országok többsége (Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Cseh Köztársaság), illetve a mediterrán országok (Görögország, Olaszország, Ciprus, Portugália, de Spanyolország nem) az ábra „jobb alsó”, azaz a hagyományokhoz, a konformizmushoz és a biztonsághoz ragaszkodó, ugyanakkor a „macsó” jellegű önmegvalósító (teljesítmény és a hatalom) értékeket is magukénak valló sajátos, egyszerre zárt és individualisztikus gondolkodásmód értékdimenziójában foglalnak helyet. A többi ország által kijelölt viszonylag lineárisnak tekinthető trendvonaltól elszakadva csupán Spanyolországot és Ausztriát találjuk. Az ábra bal felső részei felé haladva pedig Dániát, Svédországot, Svájcot, Hollandiát, Finnországot és Németországot. Ez utóbbi országokra – az adatok alapján – összességében a (változásra) nyitottabb, együttműködőbb társadalomkép a jellemző. 4. ábra Az egyes országok elhelyezkedése a látens értékdimenziókban*
*a zöld színnel jelölt pontok a volt szocialista országokat jelölik
102
5. ábra Látens értékdimenziók értékei a vizsgált országokban Zárt-nyitott gondolkodás
Kollektív-individuális gondolkodás
5.2.1 Kapcsolat a gazdasági fejlettséggel, versenyképességgel Egy viszonylag egyszerű módszerrel vizsgáljuk meg azt, hogy e két értékdimenzió egyes országokra jellemző értékei milyen kapcsolatban vannak az adott ország gazdasági-társadalmi fejlettségével, versenyképességével. Ennek kiszámításához három, gyakran használt mutatót vettem alapul: az egy főre jutó GDP-t, a számos társadalmi és gazdasági jellemzőt összesítő Human Development Index-et (HDI)116, illetve az ennél még sokkal komplexebb Global Competiveness Index-et (GCI)117
A HDI-t az ENSZ Fejlesztési Programjának keretében évente publikált Human Development Report kiadványa közli. Az index a várható élettartamot, az oktatás és a képzettség általános színvonalát, illetve a gazdasági fejlettséget összesíti. (http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2009_Tables_rev.xls) 117 A GCI a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) által publikált jelentés részét képezi. Az index az intézményrendszerrel, infrastruktúrával, társadalmi állapotokkal, üzleti környezettel 116
103
5. táblázat A látens értékdimenziók és a gazdasági, társadalmi fejlettséget, versenyképességet mérő mutatók kapcsolata GDP/fő
1. értékfaktor – zártnyitott gondolkodás
Pearson féle
,441
korreláció
,027
Szignifikancia-szint
2. értékfaktor – kollektív-
Pearson féle
individuális
korreláció
gondolkodás
Szignifikancia-szint
*
-,429 ,032
Human
Global
Development
Competiveness
Index (HDI)
Index (GCI)
,621
**
,001 *
-,609
**
,001
,859
**
,000 -,732
**
,000
* az összefüggés szignifikáns 0,01 szinten ** az összefüggés szignifikáns 0,05 szinten
Mint látható, a két értékfaktor esetében a legerősebb kapcsolat a globális versenyképességi (GCI), illetve kisebb mértékben a társadalmi fejlődést összesítő (HDI) indexszel mutatható ki. Az egy főre jutó GDP-vel való kapcsolat ugyan szignifikáns, de korántsem olyan erős, mint az előző két mutató esetében. Összességében azonban igen markáns összefüggést tudtunk kimutatni a domináns értékbeállítottság, illetve a versenyképesség között. Vizsgáljuk meg most azt, hogy az egyes európai országok hol helyezkednek az értékek és a versenyképesség által kijelölt térben. Mivel az előzőekben a legerősebb összefüggést a globális versenyképességi index (GCI) esetében találtuk, így a továbbiakban ezt a mutatót vontuk be az elemzésbe. A 6. ábra első felében grafikusan is igen jól megfigyelhető a két változó lineáris kapcsolata. (Az összefüggést erősségét jelző R2 értéke is igen magas: 0,739.) Már elsőre is szembetűnő, hogy az eltérő színnel jelölt volt szocialista országok az alacsonyabb versenyképességgel, illetve a tradicionális, konzerváló értékek dominanciájával jellemezhető, zárt gondolkodásra utaló térben helyezkednek el. Arról azonban nem beszélhetünk, hogy homogén csoportot alkotnának, mivel a kisebb tartományban mozgó GCI értékek mellett az értékdimenzióhoz rendelt értékekben már jóval nagyobb a szórásuk. De figyelemreméltó ugyanakkor az is,
kapcsolatos jónéhány mutatót összesít. (http://www.weforum.org/pdf/GCR09/GCR20092010fullreport.pdf)
104
hogy ezen országcsoport közé beékelődve találjuk az összes mediterrán országot. (Spanyolországot, Portugáliát, Olaszországot, Görögországot és Ciprust) A második ábrán is hasonló tendenciát figyelhetünk meg, hiszen a posztszocialista országok itt is egymáshoz nagyon közel találhatók, miközben az előbb említett
mediterrán
országok
(Spanyolország
kivételével)
szintén
itt
„csoportosulnak”. A két ábra egyik fő tanulsága, hogy az értékeknek ezekbe a kellőképpen aggregált mutatókba való besűrítésével (ami természetesen számtalan egyedi jellegzetességet képes elfedni), és a „térképre” tekintve, a vizsgált európai országok nagyjából két nagyobb csoportra oszthatók. Mindkét ábrát egy képzeletbeli vonallal kettéoszthatjuk, így két, közel azonos számú országot tartalmazó csoport jön létre. (E kettéosztás természetesen önkényes, mivel a pontok elhelyezkedése többé-kevésbé folytonos, azaz nincsen közöttük „szakadás”) Az elsőbe tartoznak Nyugat- és Észak-Európa fejlett gazdaságai, míg a második csoportot a versenyképességi rangsorokban rendre hátrébb szereplő, és az előző csoporttól domináns értékrendjeikben is eltérő Kelet-Európa volt szocialista országai, a balti, illetve a mediterrán államok képezik.
6. ábra A globális versenyképességi index és a látens értékdimenziók kapcsolata
105
5.3 EGY LEHETSÉGES MODELL AZ ORSZÁGOK CSOPORTOSÍTÁSÁRA Az
előzőekben
bemutatott
Schwartz-féle
értékdimenziók,
illetve
a
versenyképesség kapcsolatának elemzése után nézzünk most meg egy olyan kibővített modellt, ahol már nem csak az általános értékek alapján vannak elkülönítve az egyének, illetve az egyes országok, hanem a vizsgált szempontok közé beemeltem olyan dimenziókat is, amelyek a gazdaság működését, az állam és polgára viszonyát, illetve a társadalom általános állapotát (bizalomszintjét) mérik. A többváltozós elemzések során alkalmazott adatredukciós eljárásokkal az ESS 4. hullámának adatbázisából 5 mutatót hoztam létre. Emellett elkészítettem a Schwartz féle 21 általános értékre vonatkozó kérdés többváltozós elemzését is. 118 A létrejött öt új mutató a dolgozat első részében bemutatott definíciókból kiindulva nem tekinthető tisztán értéknek. A személyes, illetve az intézmények iránti bizalom a kérdőívben szereplő kérdések alapján átmenetet képez érték és attitűd között, míg az állam szerepével kapcsolatos vélemények (még ha ezek mögött markáns értékbeállítottságokat feltételezhetünk is) egyértelműen attitűdöknek minősülnek. Az öt új mutató összetétele és tartalma az alábbiak szerint foglalható össze. 1. Személyes bizalom119 Az emberek közötti, általánosított bizalom mértékét kifejező mutató. Mások általános megbízhatóságára, és segítőkészségére, illetve ennek ellenpontjaként, a „mások általi kihasználásra” vonatkozó kérdésekre adott válaszok összesített eredményét fejezi ki.
Az előző fejezetben bemutatott megoldáshoz képest itt nem a 10 kategóriába – elméleti megfontolások alapján – összevont, aggregált itemekkel dolgoztam, hanem a 21 kérdésre adott egyéni válaszok centrírozás nélküli értékeiből indultam ki. 119 Az egyes faktorok, illetve főkomponensek kialakulásának részletei a Függelékben megtalálhatók. 118
106
2. Intézmények iránti bizalom A jogrendszerbe, a politikai intézményekbe vetett bizalom szintjét mérő mutató. Az eredeti kérdésekben a parlamenttel, politikusokkal, pártokkal, a rendőrséggel és a jogrendszerrel kapcsolatos bizalomszint szerepelt.120 3. Paternalizmus/etatizmus Az állami szerepvállalással kapcsolatos policy-jellegű értékeket összefoglaló mutató. Az eredeti változók a munkahelyek mindenki számára való (állami) garantálására,
illetve
a
munkanélküliek
megfelelő
életszínvonalának
biztosítására vonatkoztak. 4. Jóléti támogatások/segélyezés szerepének megítélése A különböző állami segélyekkel, támogatásokkal kapcsolatos attitűdök értékeit összefoglaló mutató. Az ESS kérdőívében összesen hat állítás szerepelt, amelyek közül 3 pozitív, míg 3 negatív állítást fogalmazott meg a jóléti transzferek hasznosságával kapcsolatban. Faktoranalízissel két faktort lehetett elkülöníteni: az első faktor a negatív állításokat, míg a második a pozitív állításokat képezte le. Mivel inkább állásfoglalásra késztette a válaszadókat, az elemzésben az első – segélyezés, jóléti transzferek elutasítottságát kifejező – faktor értékeit használom. 5. Gazdasági egalitarianizmus, anti-meritokrácia A mutató az egalitárius gondolatok gazdasági, egyéni versenyképességi aspektusaira utal. Két attitűd-változó értékeit tömöríti. Az egyik arra vonatkozott, hogy az „emberek jövedelmében azért elfogadhatók, hogy megfelelően tükrözzék a tehetség- és szorgalombeli különbségeket”, míg a másik szerint „Egy igazságos társadalomban az emberek életszínvonala között kis különbség kellene, hogy legyen”. A két állítás között empirikusan is megfigyelhető, negatív (fordított) összefüggés van.
Az ESS kérdőívében sajnos gazdasági jellegű intézményekre vonatkozó kérdések nem szerepeltek. Azonban feltételezhetjük, hogy a vizsgált intézmények iránti bizalom vagy bizalmatlanság a társadalmak más intézményeire (így a gazdasági szereplőkre) is kihat. 120
107
Mint említettem, megvizsgáltam a Schwartz-féle „nyers” (nem összevont és centírozatlan) értékkérdések alapján kialakuló látens értékdimenziókat is. Faktorelemzéssel három jellegzetes dimenziót lehetett meghatározni. 121 Az eredmények sokban hasonlítanak a Schwartz-féle eredeti dimenziókra, azonban a teljes európai mintában a változásra való nyitottság és az önmegvalósítás egy faktorra került. Az tíz értékdimenzió közül az ösztönzés, teljesítmény, hedonizmus, önállóság és hatalom értékei jelennek meg benne, így erre összefoglalóan az élmény- és sikerorientáció faktoraként tekintek.122 A második faktor egy ezzel ellentétes értékorientációt fejez ki. Fő hívószavai a biztonság, a szabálykövetés, a másoknak való megfelelés, a hagyományok tisztelete és a kockázatkerülés. Ezek – a vizsgált európai viszonylatban is – elsősorban
a
tradicionális
értékrendre
(az
Inglehart
féle
„túlélés”
értékdimenziójára) utalnak, így a faktort is ennek alapján (tradicionalitás) neveztem el. Végezetül a harmadik faktoron a toleráns, szolidáris közösségi lét, a környezeti gondolkodás, az egyenlőség értékei szerepelnek, ezért erre összefoglalóan univerzalizmus értékfaktoraként tekintek. Az így létrejött összesen nyolc mutató (2 bizalom, 3 policy-orientáció, 3 alapérték) felhasználásával klaszterelemzést végeztem. Többféle modell alapján végül a négy-klaszteres megoldás mutatkozott a leginkább stabilnak, illetve a legjobban interpretálhatónak. 123 (6. táblázat) Az
első
klaszterbe
tartozókat
összefoglalóan
„befelé
forduló
paternalistáknak” neveztem el. Közös jellemzői a következők: − nagyon alacsony bizalomszint mint a társadalom többi tagja, mint pedig az intézmények irányába
A faktoranalízis részletes eredményei a Függelékben találhatók. Jelentéstartalmában egyébként ez sok hasonlóságot mutat az Inglehart féle önkifejező értékekkel. 123 Az általam használt adatbázisban összesen 24 európai ország szerepelt (Izrael, Ukrajna és Oroszország bár része az adatbázisnak, adataikat itt nem használtam fel). Az uniós tagállamok közül hiányozik Ausztria, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Írország 121
122
108
− erőteljes etatista és paternalista attitűd − elutasító attitűd a jóléti támogatások hasznosságával kapcsolatban − egalitarianizmus, anti-meritokratikus értékek elfogadása, támogatása − tradicionalitás, biztonságra törekvés és kockázatkerülés A második klaszter a „szolidáris szocdemek” csoportjának tekintem. Elnevezésüket leginkább annak köszönhetik, hogy körükben − magas a bizalom szintje mind a társadalom, mind pedig annak intézményei irányába − többnyire elutasítják a paternalizmust, − elfogadják
az
egyenlősítő,
anti-meritokatikus
gondolkodásmódot,
ugyanakkor − elismerik a jóléti transzferek létjogosultságát és hasznosságát, − értékrendjüket a tradicionalizmussal való szembehelyezkedés, és az − univerzalisztikus társadalomkép jellemzi. A harmadik klasztert a sajátos egyén-központú világképpel rendelkező „államtalanított individualisták” alkotják. A bizalom átlagos szintje mellett közös jellemzőjük − a paternalizmus és a jóléti transzferek erőteljes elutasítása, azaz az állam szerepét minimálisnak látják − a meritokratikus értékrend felvállalása, és − az univerzalizmus értékeinek tagadása. Végezetül a negyedik klasztert olyan egyének alkotják, akiket összefoglalóan „versenyszellemű liberálisoknak” neveztem el. Az előző csoporthoz hasonlóan − elfogadják a meritokratikus értékrendet és tagadják az ezzel ellentétes egyenlősítő törekvéseket − ugyanakkor alapvetően különböznek is a társadalom működéséről alkotott nézeteik: o szolidaritás,
közösségben
való
gondolkodás,
magas
bizalomszint jellemzi őket, amely együtt jár o a poszt-materialista élmény- és sikerorientáltsággal is.
109
fokú
6. táblázat Klaszterelemzés eredményei Klaszter 1
2
3
4
államtalanított individualisták
versenyszellemű liberálisok
befelé forduló paternalisták
szolidáris szocdemek
1. Általánosított bizalom
-,52614
,61366
,08361
,75389
2. Intézményi bizalom
-,63081
,36788
-,04660
,84332
3. Paternalizmus
,42757
-,03527
-1,14365
-,13274
4. Jóléti támogatások
-,19039
,25235
-,55901
-,10534
5. Egalitarianizmus, antimeritokrácia 6. Tradicionalitás
,26424
,86255
-,74886
-,70666
-,48199
,50581
,36687
-,12770
7. Élmény- és sikerorientáció
-,12457
,30233
,02398
-,22675
8. Univerzalizmus
-,11635
-,22963
,51970
-,22922
27%
21%
25%
28%
KLASZTEREK ELNEVEZÉSE
Az egyes klaszterekbe tartozók aránya a teljes mintában
Nézzük most meg, hogy az így létrejött négy csoport aránya hogyan oszlik meg a vizsgált országok között. A 7. táblázat adatai alapján markáns különbségek rajzolódnak ki Európán belül. (A 8. ábra ezeket az eltéréseket szemléletesebb térkép formájában is bemutatja.) A „befelé forduló paternalisták” egy domináns, sajátos poszt-szocialista, illetve mediterrán típust képeznek. Arányuk három volt szocialista országban (Bulgária, Lettország és Magyarország) a legmagasabb, illetve az ehhez hasonló múlttal nem rendelkező Görögországban. Ezekben az országokban a társadalom több mint kétharmada sorolható e csoportba, de itt találjuk a társadalom több mint felét Lengyelországban, Horvátországban és Portugáliában is. Az arány Szlovákiában, Romániában és a szintén déli Spanyolországban valamivel alacsonyabb (40-45%), míg a régió leginkább „polgári” és legfejlettebb gazdaságával rendelkező Cseh Köztársaság esetében „csupán” 29%. A skandináv és az északi protestáns államok, illetve Svájc esetében ez az „embertípus” szinte egyáltalán nem ismert, hiszen ezekben az országokban arányuk csupán pár százalék. Fordított arány jellemzi viszont a „szolidáris szocdemeket”, hiszen őket legnagyobb arányban éppen az előbb említett államokban, azaz Skandináviában, 110
illetve a legtöbb nyugat-európai országban találjuk. Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy arányuk például Magyarországon is viszonylag magas (18%). Az
„államtalanított
individualisták”
csoportjának
nagysága
az
egyes
országokban nem kapcsolódik ennyire szorosan az észek-dél és kelet-nyugat törésvonalakhoz. Aránya a volt szocialista országok körében a Cseh Köztársaság, illetve Románia esetében a legmagasabb, ugyanakkor átlagon felüli értékekkel rendelkezik Franciaország, az Egyesült Királyság és Szlovákia is. Végezetül a negyedik – „a versenyszellemű liberálisok” csoportját a legnagyobb arányban Dánia, Hollandia, Norvégia, Svájc, Svédország Belgium és az Egyesült Királyság mintáiban találjuk. Ebbe a csoportba tartozókat ugyanakkor alig találtunk Bulgáriában, Portugáliában és Magyarországon. Mindhárom ország esetében 10% alatti számokkal találkozhatunk. Ha csupán azt nézzük, hogy az országokban melyik klaszterekbe tartozók vannak a legnagyobb arányban, némileg eltúlozva és néhány kivétellel, három jellegzetes európai kapitalizmus-modell is felsejlik az adatok mögött. A magas fokú bizalommal, jól működő szociális rendszerrel bíró, ugyanakkor a versenyt és az egyéni felelősséget is elismerő skandináv modell domináns csoportját a „szolidáris szocdemek” alkotják. Nem véletlen, hogy arányuk a legmagasabb Svédországban (41%) és Finnországban (52%).124 A liberális piacgazdaság versenyelvű, egyenlőséget és paternalizmust elutasító, ugyanakkor jól működő társadalmi modelljében (ezt jelzi a bizalom magas szintje) a legtöbben Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Norvégiában hisznek. Bár itt nehezebb az egyértelmű kategorizálás, de ezen országokat egy fejlett kontinentális modell részeinek tekinthetjük. Végezetül a harmadik jellegadó csoportot képező, „befelé forduló paternalisták” dominanciája egy keleti-déli, eltérő történelmi gyökerekből táplálkozó és emiatt nagyon eltérő fejlődési pályát befutó, de összességében tradicionálisabb, az
124
Arányuk Norvégiában is magas, azonban nem annyira, hogy ez legyen a legnépesebb csoport.
111
állami szerep- és felelősségvállalás által meghatározott, az előzőeknél kevésbé versenyképes kapitalizmus-modell jelenlétére utal. Ezeket az eredményeket az országokra alkalmazott klaszterelemzéssel is ki lehetett mutatni. (Az eredmények a Függelékben megtalálhatók.) 7. táblázat Az egyes klaszterekbe tartozók aránya a vizsgált országokban Érték-alapú klasztercsoportok „befelé forduló paternalisták”
„szolidáris szocdemek”
„államtalanított individualisták”
„versenyszellemű liberálisok”
Összesen
Belgium
16,0%
24,2%
22,0%
37,8%
100,0%
Bulgária
71,5%
6,5%
14,8%
7,2%
100,0%
Ciprus
35,8%
24,5%
7,5%
32,1%
100,0%
Cseh Köztársaság
28,9%
8,2%
39,3%
23,6%
100,0%
Dánia
2,4%
17,8%
10,7%
69,1%
100,0%
Egyesült Királyság
16,4%
17,7%
30,2%
35,6%
100,0%
Észtország
25,0%
23,8%
21,4%
29,8%
100,0%
Finnország
7,2%
52,4%
8,6%
31,8%
100,0%
Franciaország
15,1%
32,1%
33,0%
19,8%
100,0%
Görögország
68,6%
8,8%
7,8%
14,8%
100,0%
Hollandia
6,0%
19,5%
22,0%
52,4%
100,0%
Horvátország
55,5%
13,5%
18,6%
12,4%
100,0%
Lengyelország
53,1%
5,5%
25,3%
16,1%
100,0%
Lettország
63,3%
8,8%
9,5%
18,4%
100,0%
Magyarország
63,1%
18,1%
11,2%
7,5%
100,0%
Németország
18,1%
22,0%
28,1%
31,8%
100,0%
Norvégia
5,1%
31,7%
14,0%
49,2%
100,0%
Portugália
51,0%
16,9%
23,3%
8,8%
100,0%
Románia
44,8%
2,9%
36,6%
15,7%
100,0%
Spanyolország
39,6%
25,5%
7,5%
27,4%
100,0%
Svájc
5,9%
29,7%
23,8%
40,7%
100,0%
Svédország
5,0%
40,5%
16,0%
38,5%
100,0%
Szlovákia
41,6%
12,1%
26,9%
19,4%
100,0%
Szlovénia
35,8%
19,7%
17,5%
27,0%
100,0%
Ország
112
5.3.1 Az érték-alapú csoportok és a versenyképesség kapcsolata A Schwartz-féle látens értékdimenziók alapján létrehozott két faktor esetében már láthattuk, hogy ezek (főleg a zárt és nyitott gondolkodás értékdichotómiája) szoros kapcsolatban vannak az egyes országok gazdasági fejlettségével és versenyképességével. Vizsgáljuk meg most azt, hogy – az előző, kapitalizmusmodellekkel
kapcsolatos
gondolatmenet
továbbgondolásaként
–
milyen
összefüggés mutatható ki a klaszterelemzéssel létrehozott négy csoport országonkénti aránya, illetve a már korábban is használt „kemény” gazdasági mutatók között. Mivel a négy csoportból három esetében egyértelműen azonosítható volt egy Európán belüli észak-dél, illetve kelet-nyugat törésvonal, joggal várhatjuk, hogy emiatt itt is hasonló kapcsolatot lehet majd megfigyelni. A 8. táblázat adataiból jól látszik, hogy várt három csoport esetében az összefüggés igen markáns: míg a „befelé forduló paternalisták” magas aránya negatívan, addig a „szolidáris szocdemek” és a „versenyszellemű liberálisok” magas aránya pozitívan hat a gazdasági
fejlettségre,
illetve
versenyképességre.
Az
„államtalanított
individualisták” esetében nincsen szignifikáns összefüggés a fejlettségi mutatókkal. 8. táblázat Az egyes klaszterekbe tartozók arányának és a gazdasági, társadalmi fejlettséget, versenyképességet mérő mutatóknak a kapcsolata GDP/fő
„Befelé forduló paternalisták” „Szolidáris szocdemek” „Államtalanított individualisták” „Versenyszellemű liberálisok”
Pearson féle korreláció
-,800
**
Human
Global
Development
Competiveness
Index (HDI)
Index (GCI)
-,760
**
-,949
**
,000
,000
,000
,653**
,682**
,721**
Szignifikancia-szint
,000
,000
,000
Pearson féle korreláció
-,137
-,144
,090
Szignifikancia-szint
,522
,502
,675
,773**
,696**
,802**
,000
,000
,000
Szignifikancia-szint Pearson féle korreláció
Pearson féle korreláció Szignifikancia-szint
* az összefüggés szignifikáns 0,01 szinten, ** az összefüggés szignifikáns 0,05 szinten
113
7. ábra A „Befelé forduló paternalisták” és a „Versenyszellemű liberálisok” arányának és az egy főre jutó GDP, illetve a versenyképességi index (GCI) értékének kapcsolata
114
8. ábra Az egyes klaszterekbe tartozók aránya a vizsgált országokban
„Befelé forduló paternalisták”
„ Versenyszellemű liberálisok”
„Szolidáris szocdemek”
„Államtalanított individualisták”
115
5.3.2 Korrupció és értékek Az egyik legfontosabb versenyképességi tényező a bizalom, mind az üzleti tranzakciók konkrét világában, mind pedig egy társadalom mindennapos működésében. Mint azt a Grondola féle fejlődést támogató, illetve fejlődésrezisztív kultúrák szembeállításánál, illetve Fukuyama említett művével kapcsolatban is láthattuk, az alacsony bizalomszinttel rendelkező társadalmak egyértelműen versenyhátrányban vannak, mivel a komplex társadalmi intézmények működtetése számtalan problémába ütközik. A bizalomhiány egyik ilyen jellegzetes megnyilvánulása a korrupció. Ennek jelenléte a gazdasági folyamatoknak az optimálistól való eltérést eredményezi, amely együtt jár a költségek növekedésével, a pozitív alkalmazkodás és a fair verseny háttérbe szorulásával. Ahol a korrupció szervesen megjelenik és elér egy „kritikus tömeget”, ott mind a közigazgatás, mind pedig a gazdaság szereplői alkalmazkodnak, a rendszer pedig idővel az ilyen patologikus jeleket mutató normák és az értékek szintjén is „önfenntartóvá” válik. Ugyan nem közvetlenül a gazdasági fejlettséget mérő mutatószám, azonban egy ország gazdasági kultúrájának, értékeinek sokat sejtető kifejezője az a korrupciós
index
(CPI),
amelyet
a
Transparency
International
hoz
nyilvánosságra évente. Ennek alapjául a vizsgált országokban lebonyolított, egymástól független kutatások szolgálnak, és ezek eredményei képezik azt az összevont, 1-10 közötti értéket, amely a korrupció általános szintjét fejezi ki. A 2008-as eredmények alapján a lista utolsó helyén 1 ponttal Szomáliát, míg a másik végén Dániát, Új-Zélandot és Svédországot találjuk, egyaránt 9,3 pontos értékkel.125 Valamely ország korrupciós szintje szoros összefüggésben van lakóinak általános gazdasági értékeivel. Az 9. ábra ezt a lineáris összefüggést ábrázolja szemléletes formában. A bal oldali ábra a már ismert „paternalisták”, míg a jobb oldali a (gazdasági) „liberálisok” arányának és a korrupció szintjének a
Ugyan rendelkezésre állnak a CPI 2009-es adatai is, mivel azonban az ESS adatai 2008-as állapotot rögzítenek, az elemzéshez is a 2008-as CPI értékeket használtuk. Az országonkénti értékek a Függelékben megtalálhatók. 125
116
kapcsolatát mutatja. Mivel már láttuk, hogy e két szegmens értéke erős összefüggésben van a gazdasági versenyképességgel, a korrupciós indexszel kiegészített összefüggés egyben azt a nem túl meglepő és ismert tényt jelzi, hogy a versenyképesség és a korrupció szintje között is igen erős összefüggés mutatható ki.) Összességében megállapíthatjuk, hogy minél kisebb egy országban a paternalista, és minél nagyobb a gazdasági liberális érték-szegmens aránya, annál kisebb a korrupció szintje. Ez természetesen nem tekinthető kizárólagos oksági kapcsolatnak, mivel nyilvánvalóan a korrupció szintje nem attól függ, hogy az adott országban élők milyen – nem közvetlenül a korrupcióval kapcsolatos – értékeket vallanak magukénak. Ugyanakkor arról sem beszélhetünk, hogy ez a kapcsolat csupán más faktorok következménye lenne. Minél meghatározóbb szerepet tölt be az állam a gazdaság és a társadalom életében – azaz minél nagyobb az újraelosztás mértéke – annál több potenciális korrupciós csatorna jön létre. A hangsúly itt a potenciális jelzőn van, ugyanis attól még, hogy egy országban a központi költségvetés jelentős újraelosztó tevékenységet végez, nem feltétlenül magas a korrupció szintje. Az újraelosztás például uniós összehasonlításban Svédországban is jelentős mértékű, mégis a világ egyik legkevésbé korrupt országáról beszélhetünk. 9. ábra A „Befelé forduló paternalisták” és a „Versenyszellemű liberálisok” arányának és a Transparency International korrupció percepciós index értékének a kapcsolata
117
5.3.3 A klaszterek további jellegzetességei Generációs különbségek A többváltozós elemzések során kialakított klaszterek viszonylag nagyfokú stabilitást mutatnak az egyes életkori csoportokban. Míg a teljes európai mintában az arányok a három csoportban lényegében nem változnak, addig a korábban már bemutatott – kétségkívül elnagyolt, de az eredmények interpretálását megkönnyítő – kapitalizmus-modell szerinti országcsoportosítás alapján már több trend is megfigyelhető: (9. táblázat) − azokban az országokban, ahol a „befelé forduló paternalisták” aránya magas (keleti-déli modell), ott kimutatható a fiatalabb és az idősebb csoportok között egy szolid csökkenő tendencia az előbbiek javára − ezzel párhuzamosan a fiatalabbak körében némileg nő azok aránya, akik az individualista és a liberális klaszterbe sorolhatók be − a Skandináv-modellbe tartozó országok esetében (ahol lényegében a paternalista csoport nem létezik) a „szolidáris szocdemek” aránya csökken, míg a másik két klaszteré valamelyest nő a fiatalabbak felé haladva − a legstabilabb belső szerkezetűnek összességében „kontinentális modell” országai bizonyultak, azonban itt az összevont átlagok mögött jelentős különbségek vannak néhány ország trendjei között126 Összefoglalóan tehát megfogalmazható az állítás, mely szerint a fiatalabb életkor csökkenti a paternalista értékek és attitűdök jelentőségét, míg ezzel párhuzamosan nő a liberális-individualista értékbeállítottságúak aránya. Ez a tendencia kevés kivételtől eltekintve minden vizsgált országban érvényesül, miközben természetesen az egyes országokban nagyon is eltérő az egyes klaszterek nagysága.
A Cseh Köztársaságban például a paternalista klaszterbe tartozók aránya az idősebb korosztályban 34%, addig a fiataloknál csak 22% - ezzel párhuzamosan pedig a fiatalok körében a versenyszellemű liberálisok aránya 32% (a legmagasabb a régióban), míg az idősebbek körében ez nem éri el a 19%-ot. 126
118
A rendelkezésre álló adatbázisokból az azonban sajnos megbízható módon nem állapítható meg, hogy itt csak egyszerű életkori hatásokról, vagy olyan trendszerű folyamatokról van szó, amelynek értelmében – a szocializációs hipotézist alapul véve – a mostani fiatalok itt kimutatott értékrendjüket viszik magukkal, és egy képzeltbeli, 15-20 év múlva megismételt adatfelvétel az értékek viszonylagos állandóságából következően, a mai középkorúakra vonatkozóan tudná többé-kevésbé kimutatni ezeket az értékeket. 9. táblázat Az egyes korcsoportok érték-alapú csoport-összetétele Életkori csoportok Érték-alapú csoportok
Középkorúak (30-49 év)
Fiatalok (18-29 év)
Idősek (50 év felett)
Teljes átlag
"Kontinentális modell" „befelé forduló paternalisták"
19,0%
22,2%
24,0%
22,5%
„szolidáris szocdemek"
25,6%
25,4%
24,7%
25,1%
„államtalanított individualisták"
27,0%
25,9%
24,5%
25,5%
„verseny-szellemű liberálisok"
28,3%
26,5%
26,8%
26,9%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
"Skandináv modell" „befelé forduló paternalisták"
5,5%
5,2%
6,0%
5,6%
„szolidáris szocdemek"
26,1%
26,5%
33,9%
29,9%
„államtalanított individualisták"
20,6%
18,1%
16,9%
17,9%
„verseny-szellemű liberálisok"
47,9%
50,2%
43,1%
46,6%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
"Keleti-déli modell" „befelé forduló paternalisták"
53,2%
55,6%
57,9%
56,1%
„szolidáris szocdemek"
7,4%
8,0%
9,4%
8,5%
„államtalanított individualisták"
24,7%
22,5%
20,5%
22,1%
„verseny-szellemű liberálisok"
14,7%
13,9%
12,1%
13,3%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
„befelé forduló paternalisták"
56,2%
67,4%
66,4%
65,0%
„szolidáris szocdemek"
22,7%
16,8%
16,9%
17,9%
„államtalanított individualisták"
11,9%
9,6%
10,4%
10,4%
„verseny-szellemű liberálisok"
9,2%
6,2%
6,3%
6,8%
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
Magyarország
Összesen
119
A magyar adatokat vizsgálva láthatjuk, hogy hazánkban a „befelé forduló paternalisták” aránya még a 18-29 évesek körében is 56%, ami ugyan jelentős csökkenés a közép- és idősebb korosztályok értékeihez képest, azonban ez még mindig több mint a népesség felét teszi ki. Emellett a fiatalok körében valamivel többen vannak a liberális, illetve „szolidáris szocdem” csoportba tartozók, de fontos tanulsága a magyar adatoknak, hogy a középkorú és az idős korosztályok belső struktúrája lényegében teljesen azonos. Azaz Magyarországon az életkort és az itt bemutatott modellt alapul véve, az értékekben egy „szolid” törésvonal csupán a 30 évnél fiatalabbak, illetve idősebbek között húzódik. Ez a törésvonal azonban korántsem annyira látványos és markáns, hogy azt állíthatnánk, a mai fiatalok szüleik, illetve nagyszüleik nemzedékéhez viszonyítva radikálisan eltérő gazdasági értékrenddel rendelkeznének.
Iskolai végzettség hatása Hasonlóan az életkorhoz, az iskolai végzettség is hatással van a klaszterek arányára, illetve belső összetételére. Általánosságban megfogalmazható az a – viszonylag könnyen belátható – tétel, mely szerint a magasabb (esetünkben felsőfokú) iskolai végzettséggel rendelkezők az átlagnál inkább sorolhatók a gazdasági liberálisok, illetve (a Skandináv modell országainak kivételével) az „államtalanított individualisták” csoportjába. Ezzel párhuzamosan pedig az alacsony iskolai végzettség mindenhol növeli annak a valószínűségét, hogy valaki
a
„paternalisták”
csoportjába
kerüljön.
Az
egyes
országok
és
országcsoportok tekintetében azonban itt is jelentős különbségek mutathatók ki. Míg például a Skandináv modell országaiban az alapfokú végzettségűeknek 9%a tartozik ebbe a csoportba, addig a keleti-déli modell országaiban arányuk 61%, ami a diplomásak esetében átlagosan 44%-ra „mérséklődik”.
120
10. táblázat Az érték-alapú szegmensek aránya a különböző iskolai végzettségű csoportokban Iskolai végzettség Érték-alapú csoportok
Alapfokú
Középfokú
Felsőfokú
Teljes átlag
"Kontinentális modell" „befelé forduló paternalisták"
29,8%
22,1%
12,9%
21,3%
„szolidáris szocdemek"
23,4%
23,8%
28,9%
25,2%
„államtalanított individualisták"
21,2%
27,2%
28,0%
26,0%
„verseny-szellemű liberálisok"
25,6%
26,9%
30,3%
27,6%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
"Skandináv modell" „befelé forduló paternalisták"
9,1%
5,5%
2,5%
5,4%
„szolidáris szocdemek"
29,1%
27,7%
31,2%
29,1%
„államtalanított individualisták"
18,9%
18,4%
15,6%
17,6%
„verseny-szellemű liberálisok"
42,9%
48,4%
50,8%
47,8%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
„befelé forduló paternalisták"
60,6%
54,7%
43,9%
55,2%
„szolidáris szocdemek"
9,4%
8,1%
6,9%
8,4%
„államtalanított individualisták"
18,7%
23,3%
28,4%
22,3%
„verseny-szellemű liberálisok"
11,2%
13,9%
20,8%
14,0%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
„befelé forduló paternalisták"
66,7%
62,4%
47,0%
62,9%
„szolidáris szocdemek"
16,8%
19,8%
21,5%
18,2%
„államtalanított individualisták"
10,8%
10,6%
14,1%
11,2%
„verseny-szellemű liberálisok"
5,6%
7,3%
17,4%
7,6%
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
"Keleti-déli modell"
Magyarország
Összesen
A magyarországi adatok is a fentiekhez hasonló jellegzetességeket mutatnak. Az alapfokú végzettségűek körében három emberből kettő a „paternalisták” csoportjába tartozik. Az iskolai végzettség növekedésével azonban ez az arány csökken, miközben mind a három másik szegmens esetében növekedés tapasztalható. A „versenyszellemű liberálisok” aránya a teljes népességben 7,6%, az alapfokú végzettségűek esetében 5,6%, míg a diplomásoknak már 17%-a tartozik ebbe a csoportba.
121
Internethasználat További adalékul szolgálhat az egyes érték-alapú csoportok eltérő szocikulturális hátteréhez az internethasználat arányának vizsgálata. Feltételezhető, hogy az internethasználat puszta ténye (illetve ennek hiánya) ennél az egyszerű információnál jóval komplexebb jelenségre utal. Az információs technológiák használatát ugyan kétségkívül elnagyoltan méri ez a változó, azonban mögöttes tartalma ennél jóval nagyobb. Olyan versenyképességi tényezőként tekinthetünk rá, amellyel kapcsolatban ma már egyértelműen kijelenthető, hogy ott, ahol a nem használók aránya jelentős, ez érdemben csökkenti a gazdasági szervezetek, a kereskedelem, a közigazgatás versenyképességét. 11. táblázat Az érték-alapú szegmensek aránya az internetet használó, illetve nem használó csoportokban Érték-alapú csoportok
Internethasználat nem használ internetet használ internetet "Kontinentális modell"
Összesen
„befelé forduló paternalisták"
48,6%
51,4%
100%
„szolidáris szocdemek"
30,3%
69,7%
100%
„államtalanított individualisták"
28,1%
71,9%
100%
„verseny-szellemű liberálisok"
31,4%
68,6%
100%
Teljes átlag
34,0%
66,0%
100%
68,4%
100% 100%
„befelé forduló paternalisták"
"Skandináv-modell" 31,6%
„szolidáris szocdemek"
18,0%
82,0%
„államtalanított individualisták"
17,7%
82,3%
„verseny-szellemű liberálisok"
14,2%
85,8%
100%
Teljes átlag
16,9%
83,1%
100%
42,2%
100% 100%
„befelé forduló paternalisták"
"Keleti-déli modell" 57,8%
100%
„szolidáris szocdemek"
53,8%
46,2%
„államtalanított individualisták"
43,6%
56,4%
„verseny-szellemű liberálisok"
42,4%
57,6%
100%
Teljes átlag
52,2%
47,8%
100%
„befelé forduló paternalisták"
Magyarország 55,4%
44,6%
100%
„szolidáris szocdemek"
46,8%
53,2%
100%
„államtalanított individualisták"
43,7%
56,3%
„verseny-szellemű liberálisok"
37,2%
62,8%
100%
Teljes átlag
51,1%
48,9%
100%
122
100%
100%
A három országcsoport esetében az internetet használók aránya jelentősen eltér egymástól: míg a Skandináv-modell országaiban a használók aránya átlagosan 83%, addig a kontinentális csoportban 66%, míg a keleti-déli modell országaiban – így Magyarországon is – ez nem éri el az 50%-ot. Ami a belső arányokat illeti, ott mindhárom esetben igaz, hogy a „befelé forduló paternalisták” csoportjában ez rendre a legalacsonyabb, míg a keleti-déli országok kivételével a másik három szegmensben közel azonos és az előzőnél jóval magasabb mértékű.
5.4 GENERÁCIÓS ÉRTÉKKÜLÖNBSÉGEK MAGYARORSZÁGON ÉS KELET-EURÓPÁBAN Az európai szintű vizsgálat után ideje visszatérni a magyar adatokhoz. Dolgozatom empirikus részének egyik célkitűzése, hogy a gazdasági viselkedésre ható értékekben generációs hasonlóságokat, illetve különbségeket mutassak ki. Az előző fejezetben már használt többváltozós érték-indikátorok értékeit így most az életkor függvényében a magyar, illetve kelet-európai adatokon vizsgálom.
5.4.1 Nemzedéki törésvonalak Szakítva a szokásos, többnyire az életkor alapján történő, 10-15 éves kohorszokra
való
bontással,
az
értékpreferenciák
kialakulásának
és
megszilárdulásának a 3. fejezetben (62. oldal) már röviden említett, nemzedéki jellegzetességeiből kiindulva, hat magyarországi, sajátos történeti-szocializációs nemzedéket határoztam meg. Ezek természetesen nem egzakt kategóriák, hiszen mind az elnevezésük, mind pedig az egyes csoportok között meghúzott 123
határvonalak önkényesek. Továbbá nyilvánvaló, hogy a valóságban az ezek közti átmenet is sokkal finomabb és észrevehetetlenebb, mint azt az empirikus adatelemzés számára meghúzott durva cezúrák sejtetik. Mégis úgy vélem, hogy a jobb interpretálhatóság kedvéért érdemes ezt a felosztást használni a szokásos életkori csoportok helyett. Mindezek alapján az alábbi hat nemzedéket különböztettem meg: 1. Trianoni-generáció. Az adatfájlokban az 1929 előtt születetteket soroltam ehhez a nemzedékhez. Ők azok, akik az 1920-as években megszületve, tinédzser és fiatal felnőttkoruk meghatározó élményeit az 1930-40-es évek Magyarországán szerezték, majd a második világháborút követően, középkorúként leginkább a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben dolgoztak, a rendszerváltás idejére pedig aktív (munkaerőpiaci) pályafutásukat már befejezték, illetve annak vége felé közeledtek. 2. Háborús generáció. 1930 és 1948 között születtek, meghatározó élményük a háború és az azt követő újjáépítés. Aktív korszakuk az 1960as és 1980-as évek közötti időszak, de ez többnyire átnyúlik a rendszerváltást követő évekre is. Életük első szakaszában a megélt háborús, majd az ‟50-es évek erőltetett iparosításának nélkülözése, a kádári konszolidáció viszonylagos jóléte, majd pedig a ‟80-as évek fokozódó válsága és a rendszerváltás időszaka voltak meghatározó élményeik. 3. Bambi generáció (kora Kádár-kor). 1949 és 1959 megszületett nemzedék, akiknek tagjai között éppúgy megtaláljuk a Ratkó-korszak gyermekeit, mint az 1950-és évek végének szülöttjeit. Gyermekkoruk ugyan még nem, de az ezt követő kamasz és fiatal felnőtt éveik már a kádári konszolidáció növekvő jólétében, a második gazdaság teremtette lehetőségek közepette teltek. A rendszerváltás és az azt követő gazdasági átalakulás sokuk aktív pályáját vágta ketté. 4. Legvidámabb barakk generáció. Az 1960 és 1975 között születetteket soroltam ide, akik az 1970-es évek második felétől kezdődően a második gazdaságban, a folyamatosan puhuló diktatúrában, mindeközben pedig az egyre inkább fogyasztás-orientálttá váló társadalmi közegben szerezték meghatározó élményeiket. A rendszerváltás és az új kapitalizmus közege 124
pályájuk elejére esett, legtöbbjük már nem találkozott a „régi világ” munkaerőpiaci körülményeivel. 5. Válsággeneráció. 1976 és 1984 között született generáció, akiknek meghatározó
élményévé a rendszerváltás, illetve
az azt
követő
társadalmi-gazdasági átalakulás vált. Többnyire már kora-tinédzser korszakuk is az 1990-es évek első felének átmeneti időszakára esik. 6. Rendszerváltó (digitális) generáció. A legfiatalabb, 1985 után született nemzedék, akik közül sokan már szimbolikusan is a rendszerváltás után jöttek világra. Ez az a korcsoport, akik közül az 1990 után születettek még csak most kezdenek el megjelenni a felnőtt lakosságot vizsgáló kutatásokban. Gyermek-, illetve kamaszkoruk az infokommunikációs technológiák globális elterjedésének időszakára esik, emellett viszont alapvető szocializációs időszakuk és helyszínük már egyértelműen az ezredforduló utáni Magyarország. A 10. ábra mondanivalója elsőre talán nehezen dekódolható, azonban alaposabb elemzéssel számos értékrendbeli egyezőséget, illetve különbözőséget lehet megfigyelni az egyes nemzedékek között.127 Talán nem túl meglepő, hogy az élmény- és sikerorientáció (Schwartz-féle) értékdimenziójában a legnagyobbak a legidősebb, illetve a legfiatalabb nemzedékek közötti különbségek.128 (Csupán emlékeztetőül: ez a faktor az ösztönzés,
teljesítmény,
hedonizmus,
önállóság
és
hatalom
értékeit
összesítette.) Ebben az esetben nyilvánvalóan az életkor előrehaladtával „természetes” módon is csökken ezeknek az értékeknek a fontossága, ugyanakkor az is állhat ennek hátterében, hogy a három legfiatalabb nemzedék esetében a leginkább meghatározó az 1980-as évek végének, illetve a rendszerváltozást követő időszaknak a fogyasztói kultúrája. A többi értékdimenzió esetében a csoportok közötti különbségek már ennél jóval kisebbek, azaz az egyes nemzedékek között eltérések kevésbé markánsak. Az
Az ábrán szereplő Z-score értékek táblázatos formában a Függelékben is megtalálhatók. Mivel az ábrán standardizált Z-score értékek szerepelnek, ezért a 0 (nulla) jelenti a teljes minta átlagát, az ennél nagyobb értékek az ettől való pozitív, míg az ennél kisebb értékek a negatív eltérést mutatják. 127
128
125
élmény- és sikerorientáció dimenziója mellett az egyetlen másik olyan terület, ahol a nemzedékek értékei lineárisan (az életkornak megfelelően) követik egymást, a tradicionalitás mutatója. Értelemszerűen, minél idősebb valaki, annál inkább jellemzőnek tartja magára nézve a biztonság, a szabálykövetés, a hagyománytisztelet, a megfelelés és a kockázatkerülés értékeit. E két érték – amelyek nagyon nagy hasonlóságot mutatnak az Inglehart féle túlélésönkifejezés,
illetve
tradicionális-racionális
(szekuláris)
gondolkodás
értéktengelyeivel – egyértelmű összefüggésben van az életkorral. A többi változó esetében azonban már korántsem ennyire egyértelműek az összefüggések. A paternalizmus (azaz a kormányzat aktív szerepét a munkalehetőségek, illetve egyéb segélyek, támogatások biztosításában, az egyéni helyett inkább az állami felelősségvállalást elváró mentalitás) érték- (és attitűd) dimenziójában a legmagasabb értékkel az elsődlegesen a kora-kádár korban szocializálódott, jelenleg 50-es, 60-as éveiben járó „Bambi-generáció” rendelkezik, majd őket követi a „legvidámabb barakk” nemzedék. A skála másik végpontján pedig a két legfiatalabb („válság” és „rendszerváltó” generációt) találjuk. Ők azok tehát, akik kevésbé várnák el az állam segítségét. (Ugyanakkor ez csupán egy relatív viszonyulást fejez ki, tehát nem arról van szó, hogy ők ezt egyértelműen elutasítják, hanem csak az átlagnál kevésbé tartják kívánatosnak, arányuk – mint azt az előzőekben már láttuk – így is igen magas nemzetközi összehasonlításban.) A társadalmi szolidaritásban megnyilvánuló „nemzedéki szakadásra” utal a jóléti transzferek (segélyek) szerepével kapcsolatos attitűdök változása. Ennek szerepét az átlagnál kártékonyabbnak a két legfiatalabb generáció tartja, azaz ők vélik úgy a leginkább, hogy ezek nem érik el céljukat.129 A kétfajta bizalom (általánosított és intézményekkel kapcsolatos) mérésére szolgáló mutatók értéke majdnem követi a nemzedéki lineáris felosztást. Általánosságban ugyanis elmondható, hogy Magyarországon más emberekkel
A rendelkezésre álló adatok alapján sajnos nem kideríthető, hogy a társadalmi szolidaritás hiánya mellett ez az attitűd mennyire szól a jelenlegi rendszer működésképtelenségéről és/vagy a segélyekkel kapcsolatban elsődleges asszociációként megjelenő romákhoz fűződő negatív attitűdökről. 129
126
kapcsolatban a bizalom szintje a két fiatal generáció esetében a legmagasabb, míg a „háborús” és a „Bambi” nemzedék esetében a legalacsonyabb. Az intézményekkel kapcsolatosan a kép csupán annyiban változik, hogy itt a legmagasabb szintű bizalommal a legidősebb Trianoni generációs rendelkezik, ezt követően azonban a sorrend lényegében megegyezik az előzőekkel. Említést érdemel még az egalitariánus, anti-meritokratikus értékek dimenziója, ahol az adatok alapján a társadalmi egyenlőtlenségeket leginkább a kora kádárkori „Bambi” és a késő kádár-kori „Legvidámabb barakk” nemzedék utasítja el, míg ennek a legnagyobb az elfogadottsága a fiatal „válság”- és „rendszerváltó” generációkban.
Az
egyes
nemzedékek
korábban
bemutatott
alapvető
szocializációs élményeinek ismeretében ez az összefüggés sem túl meglepő, hiszen lényegében a rendszerváltozás előtti és utáni időszak emblematikus csoportjairól beszélünk, ahol joggal várhatjuk, hogy a társadalmi-gazdasági átalakulás
valamilyen
szinten
az
ezzel
kapcsolatos
értékekben
is
megnyilvánuljon. A 10. ábra adataiból összességében tehát egy olyan társadalom képe bontakozik ki, ahol a klasszikus, alapvetően az életkor univerzalisztikus hatásából következő értékkülönbségek mellett a társadalmi, gazdasági és politikai változásokra is reflektáló értékkülönbségek mutathatók ki az egyes nemzedékek között. Ha nem is markánsan, de elválnak tehát egymástól a két világháború közötti majd a közvetlenül utána született nemzedékek a Kádár-korszak generációitól, illetve mindezektől is sokban különböznek a rendszerváltást közvetlenül megelőző, illetve azt követő fiatal korcsoportok. Amennyiben a teljes európai mintán létrehozott klaszterek magyarországi nemzedéki megoszlását vizsgáljuk, úgy látható, hogy a „befelé forduló paternalisták” aránya a Trianoni generáció kivételével folyamatosan csökken a fiatalabb nemzedékek felé haladva. A legidősebbek esetében megfigyelhető nem lineáris tendencia ugyan magyarázható lenne az Inglehart féle szocializációs hipotézis alapján is (ennek a generációnak a tagjai a legkevésbé szerezték fiatalkori meghatározó élményeiket a szocializmusban), mivel azonban az ebbe a korcsoportba tartozók száma a mintában már nagyon alacsony volt, így ezt megalapozottan nem állíthatjuk. 127
A paternalisták arányának fokozatos csökkenésével a két legfiatalabb nemzedék esetében az inkább individualisztikus értékeket valló „verseny-szellemű liberálisok” és az „államtalanított individualisták” aránya nő, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. A „szolidáris szocdemek” kelet-európai közegben a paternalistákhoz sok szempontból hasonló csoportjában az arányok inkább ingadoznak, így itt egyértelmű tendencia nem mutatható ki.
Trianoni generáció
Háborús generáció
Bambi generáció (kora Kádárkor)
Legvidámab b barakk generáció
Válsággener áció
Rendszervál tó generáció
Összesen
12. táblázat Az egyes érték-alapú csoportok aránya a különböző nemzedékekben
"befelé forduló paternalisták"
51,1%
69,3%
65,9%
68,4%
59,9%
45,0%
62,9%
"szolidáris szocdemek"
27,7%
14,7%
18,0%
17,6%
15,4%
25,0%
18,2%
"államtalanított individualisták"
10,6%
10,5%
10,1%
8,1%
15,4%
15,6%
11,2%
"verseny-szellemű liberálisok"
10,6%
5,5%
6,0%
5,9%
9,3%
14,4%
7,7%
Összesen
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
100,0%
Érték-alapú csoport
* A alacsony elemszám miatt a táblázat 2-4. sorában található értékek magas hibahatára miatt a néhány százalékos eltérések nem feltétlenül jeleznek szignifikáns változásokat.
128
10. ábra Az összevont érték- és attitűd-dimenziók értékei az egyes nemzedékekben Magyarországon (Z score, átlag) Paternalizmus 0,6 0,4
Univerzalizmus (Schwartz)
0,2
Jóléti transzferek (a segély káros)
0,0
-0,2 -0,4
-0,6 -0,8
Tradicionalitás (Schwartz)
-1,0
Élmény- és sikerorientáció (Schwartz)
Általánosított bizalom
Intézményi bizalom
Egalitarianizmus, antimeritokrácia Trianoni generáció
Háborús generáció
Bambi generáció (kora Kádár-kor)
Legvidámabb barakk generáció
Válsággeneráció
Rendszerváltó generáció
129
5.4.2 Kelet-európai kitekintés. Magyar fiatalok és régiós társaik. A nemzeti szintről elemelkedve, de tovább folytatva az előzőekben megkezdett gondolatmenetet, az alábbiakban azt vizsgálom, hogy ezek a generációs különbségek hogyan alakultak néhány kiválasztott, Magyarországhoz sok tekintetben hasonló fejlődési pályán mozgó országban. A továbbiakban már csak a fiatal, 1976 után született generációkat vizsgálom, az előzőekben meghatározott nemzedéki felosztás szerint. Azaz továbbra is megkülönböztetem a ‟76 és ‟85 közötti születésű válsággenerációt, illetve a ‟85 utáni rendszerváltó (digitális) generációt. E felosztásnak az alapjául ugyan a magyarországi átalakulás szolgált, azonban úgy vélem, hogy a volt szocialista országok elmúlt 2-3 évtizedre visszatekintő átalakulása lehetővé teszi, hogy esetükben is létrehozzuk ezeket a csoportokat. E dolgozat keretei között arra nincsen módom, hogy a nem magyar adatok mögötti összefüggéseket részletesebben elemezzem, ezért elsősorban csak az országok különböző mutatók szerinti sorrendjére, illetve a magyar helyzetre koncentrálok. Mint azt már az eddigiek során is láthattuk, az egyik legfontosabb gazdasággal kapcsolatos
értékdimenziónak
az
állam
szerepének
megítélése,
a
paternalizmussal kapcsolatos preferenciák bizonyultak. A 11. ábra adatai alapján látható, hogy a legfiatalabb generációk esetében is kimutatható egy sajátos poszt-szocialista „lejtő”, amelynek egyik (a paternalizmust elfogadó, azt igénylő értékrendet megtestesítő) végpontján a bolgár, magyar és horvát fiatalokat találjuk, míg a másikon a szlovák, cseh és román társaikat. A két fiatal kohorsz között jelentősebb eltérés csupán Lengyelország esetében figyelhető meg, ahol a 76-85 között született nemzedék még átlag alatti, míg a 85 után születettek jóval átlag feletti értékekkel jellemezhetőek. Összességében tehát láthatjuk, hogy a magyar fiatalok poszt-szocialista régiós társaikkal is összehasonlítva inkább a paternalista értékpólus felé „húznak”.
130
11. ábra A paternalista értékrend főkomponens átlagértékei a fiatal nemzedékekben, a volt szocialista országokban 0,5 0,4
0,37
0,34
0,3
0,23 0,17
0,2
0,20
0,17
0,12
0,1
0,03
0,0 -0,04
-0,05
-0,1
-0,15
-0,2
-0,12
-0,15 -0,23
-0,3 -0,4
-0,36
-0,41 -0,5
Válság-generáció
Rendszerváltó-generáció
12. ábra Az egalitariánus, anti-meritokratikus értékrend főkomponens átlagértékei a fiatal nemzedékekben, a volt szocialista országokban 0,8 0,67 0,6
0,57
0,4
0,24 0,2
0,12
0,15
0,14
0,12 0,05
0,04
0,01
0,0
-0,2
-0,16 -0,19
-0,13 -0,24
-0,4
-0,36 -0,51
-0,6
Válság-generáció
Rendszerváltó-generáció
131
E paternalizmus iránti vágy azonban a fiatalok esetében kimagasló mértékben együtt jár egy olyan domináns társadalomképpel is, amely nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el a nagyfokú társadalmi különbségeket. Ez az értékbeállítódottság az adatok alapján egyedi tulajdonságunk, hiszen a vizsgált országok közül nincsen olyan, amely akár megközelítené a magyar értékeket. Azaz poszt-szocialista, kelet-európai országokat tekintve, a fiatal generációk körében Magyarországon a legelfogadottabb ez a gondolkodásmód. A két fiatal nemzedék esetében pedig az adatok alapján csupán minimális különbség mutatható ki. (12. ábra) További adalék a magyar fiatalok érték- és attitűdvilágához, hogy a jóléti transzferek (szociális támogatások, segélyek) fiatalok általi elfogadottsága is Magyarországon a legalacsonyabb a vizsgált országok körében. Azaz nálunk (és kisebb mértékben Szlovákiában és Lengyelországban) gondolják úgy leginkább a fiatalok, hogy a különböző jogcímeken kifizetett támogatások nem érik el a céljaikat, ezek túlságosan nagy terhet rónak a társadalom többi tagjára, és az érintettek gondolkodásmódját is negatív irányban befolyásolják. (13. ábra) 13. ábra A jóléti transzferek (segélyek, szociális támogatások) szerepének megítélésével kapcsolatos attitűdök (Pozitív értékek: a társadalom és az érintettek számára hasznos; negatív értékek: a társadalom és az érintettek számára kártékony, „elrontja” azokat is, akik kapják) 0,3 0,23 0,2
0,1
0,16 0,08
0,11
0,10
0,10
0,09
0,07 0,02
0,0
-0,1
-0,09
-0,10 -0,09
-0,09
-0,15
-0,2
-0,17 -0,23
-0,3
Válság-generáció
Rendszerváltó-generáció
132
Mindezek alapján a magyarországi fiatal nemzedékeket szemlélve, egy olyan, sok szempontból inkoherens értékrendet figyelhetünk meg, amely egyszerre vár el túlzott terheket és felelősséget az államtól (illetve az egyénen kívüli világtól), miközben eszményképe egy egyenlősítő, a verseny elveit nehezen elfogadó társadalom, amely együtt jár a társadalmi szolidaritás gyakorlati működésével (lásd. segélyek, juttatások) kapcsolatos felemás attitűddel is. Fontos megjegyezni, hogy ezek az eredmények – a nemzetközi összehasonlítás lehetőségeiből fakadóan – kevésbé szólhatnak az egyes országokon belüli csoportok sokszínűségéről. Az ilyen esetekben vizsgált átlagok kétségtelenül elrejtik a belső heterogenitást, azonban jó indikátorai a nemzetközi összehasonlításnak.
5.5 MUNKÁVAL KAPCSOLATOS ÉRTÉKEK MEGVÁLTOZÁSA Ebben a fejezetben a European Value Survey 1982-2008 közötti magyar adatfelvételei alapján tekintem át röviden a magyar társadalom, illetve a fiatalok munkával kapcsolatos értékeit.
5.5.1 A munka-értékekről A munkával kapcsolatos értékek amellett, hogy közvetlenül hatnak az egyén és rajta keresztül egy egész társadalom versenyképességére, az általános értékrendszeren belül is kitüntetett szerepet játszanak. A munka nem csak a pénzhez való hozzájutás elsődleges eszköze, hanem ennél jóval több, a társadalmi részvétel, a fogyasztás, a státusz, a családi élet, az egészség és még számtalan más meghatározója is.
133
Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen módon határozható meg az általános értékek, illetve a munkával kapcsolatos sajátos értékek viszonya. Ezzel kapcsolatban az eddigi empirikus kutatások és elméleti munkák alapján három domináns megközelítés alakult ki.130 Az első értelmében az értékek olyan sajátos kognitív struktúrákkal jellemezhetők, amelyek alapján az általános- és a munkaértékek között nagyfokú hasonlóság alakul ki, azaz a kettő lényegében egymástól nem elválasztható. Egy másik megközelítés értelmében a munkával kapcsolatos értékeink az általános értékrendszereinkből vezethetők le, más szavakkal ez utóbbi értékek azok, amelyek leképeződnek a munka világában. A harmadik elképzelés szerint pedig az értékek e két csoportja között fordított viszony létezik, így a munka világának változásai által okozott értékátalakulás az, amely hatással van általános értékeink kialakulására. Bár ezt az elméletet empirikus bizonyítékok mindezidáig csak kevéssé támasztják alá, Magyarország esetében például a globális gazdasági hálózatokba való integrálódás, a multinacionális vállalatok által közvetített munkakultúra, a nemzetközi menedzsment-irodalom, illetve a mindezeket támogató „tréning-kultúra” miatt ennek az értékekre gyakorolt hatását sem lehet figyelmen kívül hagyni.131 A munkával kapcsolatos értékek esetében is igaz az a tétel, mely szerint ezek csupán közvetett módon – az attitűdök, motivációk és célok meghatározásán keresztül – vannak hatással a konkrét cselekedeteinkre.
5.5.2 A munkával kapcsolatos értékek alakulása Magyarországon Az European Values Study, illetve a World Values Survey összesen négy hullámában található meg az a longitudinális alapú összehasonlításra is lehetőséget adó kérdésblokk, amely az (ideális) munkával kapcsolatos értékeket vizsgálta.132
Roe és Ester 1999 A munka világában zajló klasszikus értékkutatások jó összefoglalója található Váriné Szilágyi Ibolya könyvében. (Váriné 1987) 132 A kérdések mind a négy adatfelvétel során azonos módon lettek feltéve, és arra vonatkoztak, hogy a megkérdezett milyen szempontokat tart fontosnak a számára ideális munkahellyel 130 131
134
Az adatok alapján látható, hogy az 1982-2008 közötti időszak alatt a magyar lakosság munkával kapcsolatos preferenciái jelentős átalakuláson mentek keresztül. (13. táblázat) 13. táblázat Munkával kapcsolatos értékek változása (1982-2008) 1982
1990
1999
2008
Változás (1982-2008, 1982=100%)
78%
85%
90%
86%
110%
31%
46%
57%
19%
59%
70%
72%
89%
81%
117%
általánosan megbecsült munka
49%
16%
83%
n.a.
n.a.
jó időbeosztás
68%
59%
79%
46%
68%
kezdeményezési lehetőségek
42%
37%
61%
17%
40%
n.a.
49%
74%
25%
52%*
42%
37%
54%
16%
39%
n.a.
40%
69%
27%
68%*
66%
58%
77%
43%
65%
62%
51%
78%
38%
61%
érdekes munka
61%
51%
77%
44%
72%
a saját képességeknek megfelelő munka
75%
66%
86%
46%
61%
jó fizetés kényelmes tempó, nem nagy hajtás biztonságos munkahely
társadalom számára hasznos munka hosszú szabadság emberekkel való találkozás lehetősége olyan munka, amelyben az ember úgy érzi, megvalósíthat valamit felelősségteljes munka
* A változás az 1990-2008 időszakra vonatkozik.
A táblázatban azoknak az arányát tüntettük fel, akik az adott tulajdonságot megjelölték a számukra ideális munkahely kapcsán. A kérdésekre adott válaszok ilyen formában történő egyszerű elemzésével is jól látható, hogy az elmúlt több mint két és fél évtized alapvető változásokat hozott a munkával kapcsolatos értékek terén. Két szempont kivételével, minden más esetben csökkenést regisztrálhattunk az 1980-as évek elejéhez, de az 1990-es évekhez képest is. Nem túl meglepő módon a rendszerváltást követő gazdasági átalakulás nagymértékben felértékelte a biztonsággal, a kiszámíthatósággal és a materiális igényekkel kapcsolatos várakozásokat. Ennek értelmében a vizsgált időszakban folyamatosan nőtt a jó fizetésre, illetve a biztonságos munkahelyre vágyók aránya. Ezek a szempontok természetesen az 1980-as években is a
kapcsolatban. A kérdésekre csak igen-nem (választotta-nem választotta) szinten lehetett válaszolni és az egyes szempontok fontossági sorrendje sem számított, így viszonylag alacsony mérési szintű adatok állnak csak rendelkezésünkre.
135
legfontosabbnak számítottak, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az ilyen jellegű egyszerű adatsorok jellegükből fakadóan nem tudják jól kifejezni azt az átrendeződést,
amely
végbement
az
emberek
munkával
kapcsolatos
preferenciájában. Jól jelzi azonban ezt a változást az a tény, hogy viszont a fennmaradó szempontok mindegyikben csökkenés (néhol drasztikus mértékű) következett be. Az 1980-as évekhez, illetve a rendszerváltás korszakához képest 2008-ra jelentősen csökkent azok aránya, akik számára fontosak a kezdeményezési lehetőségek, a társadalom számára hasznos munka, a hosszú szabadság, illetve az értelmes és felelősségteljes munka. Visszaszorultak tehát azok a szempontok, amelyek túlmutatnak az egyszerű egzisztenciális szükségleteken, amelyek az egyéni önkifejezés vagy közösségi célok megvalósítását helyeznék fókuszukba. Az adatok alapján azt azonban nem állíthatjuk, hogy egy lineáris fejlődési (visszafejlődési) folyamatról lenne szó, hiszen nem lehet szem elől téveszteni, hogy
az
1999-es
adatfelvétel
lényegében
minden
szempont
esetében
nagymértékű kiugrást jelentett. Az értékeknek ezzel a „hektikus” mozgásával kapcsolatban
egy
szociológiai,
illetve
egy
módszertani
magyarázat
is
lehetségesnek látszik. 1999-re a piacgazdasági átalakulás első sokkja elmúlni látszott, a Bokros-csomagot követő nagyarányú reálbércsökkenést követően megindult a növekedés, a külföldi működő-tőke beruházások felgyorsulásával pedig nőtt a foglalkoztatás, amely összességében kedvező alapot teremtett a munka világával kapcsolatban makrotársadalmi szinten is megjelenő optimista hangulathoz. Az ennek a hirtelen társadalmi klímaváltozásnak a hatását gyengítheti azonban az a módszertani megjegyzés, hogy míg az 1982-es, 1990-es és 2008-as adatfelvétel során egy ember átlagosan 6-8 szempontot jelölt meg a felkínáltak közül, addig az 1999-es kutatás során ez a szám valamilyen okból kifolyólag 11,2-re nőtt.133
A 15 felkínált választási lehetőség közül a megkérdezettek 26%-a mindent megjelölt, míg további 28% választott 13, illetve 14 szempontot. Arányuk így összességében meghaladja az 54%ot, amely igencsak megnehezíti az árnyalt elemzés lehetőségét. Ugyanakkor ez a nagymértékű eltérés a korábbi évek adataitól „izgalmas” módszertani/adatfelvételi kérdéseket vet fel. 133
136
Hasonlóan az általános értékekhez, a munkához kapcsolódó értékek esetében is beszélhetünk olyan látens dimenziókról, amelyek segítségével csoportokba rendezhetők a fenti egyedi szempontok. A munkapszichológiával, illetve szociológiával foglalkozó irodalomban számos egymáshoz igen hasonló elvek alapján meghatározott érték-dimenziót találunk. A leginkább elfogadott megközelítés a különböző szükséglet-típusokból indul ki. Ennek alapján írt Alderfer a létezésre, a kapcsolatokra és a növekedésre vonatkozó értékekről.134 Ehhez hasonló elv fedezhető fel a Maslow féle pszichológiai, biztonsági, közösségi
elismerésre
vonatkozó
és
önmegvalósító
értékek
közötti
megkülönböztetésben is.135 A csoportosítások másik fontos elve a munka eredményét, kimenetelét tekintette alapvetőnek, és így választotta szét az egyéni-, illetve a csoport-teljesítmény által meghatározott értékeket.136 A fenti, munkával kapcsolatos egyedi szempontokat többváltozós elemzésekkel vizsgálva, az említett látens dimenziók ugyan empirikusan is kimutathatók, azonban az alacsony mérési szint („választotta - nem választotta”) miatt megbízhatóan működő modell nem hozható létre. Ehelyett érdemes azonban a szempontok „mechanikus” csoportosításával további számításokat végezni. Ennek érdekében a munkával kapcsolatos értékeket két nagyobb csoportba soroltam, miközben néhányat ki is kellett zárnom, mivel az adatok nem voltak elérhetők mind a négy adatfelvételben.137 (14. táblázat) Az első csoportba kerültek azok az értékek, amelyeknek hátterében az egyéni és szervezeti önmegvalósítást, az egyéni felelősség- és kockázatvállalást találjuk. Ezeket összességében belső (intrinsic) elvárásoknak neveztem el. A második csoportba kerültek az adottságokból fakadó (külső, extrinsic) elvárások értékei. Itt az egzisztenciális biztonság, illetve a munkavégzés egyéb „fizikai” körülményeire vonatkozó értékeket találjuk. (A kizárt változók egy harmadik, a társadalmi elismertséggel kapcsolatos dimenziót alkotnának.)
Alderfer 1972 Maslow 1954 136 Katz és Kahn 1978 137 Ehhez hasonló csoportosítást és európai szintű elemzést végzett a munkával kapcsolatos értékek terén az Ester, Braun és Vinken szerzőhármas. (Ester, Braun, Vinken 2006) 134 135
137
14. táblázat A munkával kapcsolatos értékek csoportosítása 1 2 3 4 5
Belső elvárások Kezdeményezési lehetőségek Felelősségteljes munka Értelmes munka (az ember megvalósíthat valamit) Érdekes munka Képességeknek megfelelő munka
Külső elvárások Jó fizetés Kényelmes tempó, nem túl nagy nyomás Biztos munkahely
Kizárt változók Társadalom számára hasznos munka Emberekkel való találkozás lehetősége Általánosan megbecsült munka
Rugalmas időbeosztás Hosszú szabadság
A gazdasági fejlődés és a versenyképesség, illetve az egyéni elégedettség és boldogság szempontjából a belső elvárások értékeinek különösen fontos jelentősége van. Ezek nélkül ugyanis a munkavégzés nem több mint gépies cselekedet, a túléléshez szükséges erőforrások biztosítása. Történeti távlatban nézve, és elfogadva néhány szerző gondolatmenetét (pl. Ronald Inglehart, Richard Florida, William H. Whyte), azt is mondhatjuk, hogy ezek az értékek leginkább a klasszikus ipari társadalom modelljében voltak meghatározóak. A poszt-indusztriális átmenet, a hálózati gazdaság, a kis és nagy szervezetek túlélését egyaránt meghatározó folyamatos innovációs kényszer azonban felértékelte, és az egyik legfontosabb versenyképességi tényezővé emelte az általunk belső elvárásokként jellemzett értékdimenziót. A kérdés e feltevésből kiindulva a következő: hogyan alakultak Magyarországon a vizsgált négy időpontban ezek az értékek. Az elemzéshez egy olyan mutatót hoztam létre, amely azt fejezi ki, hogy a megkérdezettnél vajon a belső vagy a külső elvárásokhoz való alkalmazkodás jelenik-e meg az értékpreferenciában hangsúlyosabban.138
Az index elkészítésénél alapvető szempont volt, hogy – amennyire lehetséges – korrigáljuk az 1999-es adatfelvételnek a többihez viszonyított torzulását. Ennek érdekében minden válaszadó esetében az általa választott összes szempont számából kiindulva határoztuk meg a két értékdimenzió egymáshoz való viszonyulását. Így egy olyan mutatószámot kaptunk, amely azt fejezi ki, hogy a megkérdezett által megjelölt (összes) szempont közül hány sorolható a külső elvárások értékdimenziójába. Így egy 0-1 közötti értéket kaptunk, amelynek a 0-hoz közeli értékei a belső elvárások túlsúlyát jelzik, míg az 1-es érték felé haladva nő a külső elvárások dominanciája. A 0,5-ös érték a két értékdimenzió közötti egyenlőséget fejezi ki. Ebben az indexben ugyan kétségtelenül elveszik az az információ, amely az egyes értékdimenzióban választott szempontok nagyságára utal, azonban úgy gondolom, hogy csak így válhatnak longitudinálisan is értelmezhetővé az adatok. 138
138
A 14. ábra az így kiszámított munka-érték index alakulását mutatja az 19822008 időszakban. Látható, hogy az 1999-es „megtorpanást” kivéve, a külső elvárások (azaz az egzisztenciális biztonság, a materiális ösztönzők) szerepe folyamatosan
növekszik.
2008-ban
a
megkérdezettek
által
választott
szempontoknak már 62%-a tartozott ebbe a csoportba. Az elmúlt két és fél évtizedben, miközben alapvetően változtak meg a munkavégzés körülményei (piacgazdaság kiépülése, multinacionális vállalatok megjelenése,
munkanélküliség,
bizonytalanság
megjelenése)
ezzel
párhuzamosan alakultak át a munkával kapcsolatos domináns értékpreferenciák is. A változások fő iránya a biztonság és a kiszámíthatóság mindennél fontosabbá válása (hiszen alapvetően ezekből lett a legnagyobb hiány – legalábbis a szubjektív érzületek szintjén). Emellett azonban lényegesen csökkent
a
munka
önkiteljesítő-önmegvalósítő
jellegére
utaló
értékek
fontossága, illetve azoké, amelyek a „laza” munkakörülményekre utalnak (kényelmes tempó, hosszú szabadság).139 14. ábra A munka-érték index alakulása, 1982-2008 (A belső és külső elvárások aránya) 1,0
0,8
,51
,44
,50
,56
,50
1990
1999
,38
0,6
0,4
0,2
,49
,62
0,0
1982
Külső elvárások
2008
Belső elvárások
Az adatok alapján egyelőre nehéz megállapítani, hogy ezek az eredmények mennyiben tekinthetők egy hosszú távú trendnek, és mennyiben torzítják el ezt az adatfelvétel idejére jellemző aktuális konjunktúra-mutatók. 2008-ban a fokozatosan romló gazdasági helyzet (globális válság ekkoriban kezdte éreztetni hatását Magyarországon is) egy kezdődő depresszív hangulat alapjait teremtette meg. 139
139
5.5.3 Különbségek az egyes nemzedékekben A dolgozat egyik célkitűzésének megfelelően az alábbiakban most ezeknek az értékeknek az alakulását vizsgálom az egyes életkori csoportokban is. Ehhez az előzőekben már használt nemzedéki csoportok szerinti felosztást használom. Fontos megjegyezni, hogy a hat nemzedék munkaerőpiaci státusa (életkorukból fakadóan) a vizsgált időpontokban különbözött. A Trianoni-generáció (1929 előtt születtek) a rendszerváltás idejére már nyugdíjas volt (91%-uk), vagy ahhoz már nagyon közel járt, így az 1990-es adatfelvétel idején többségük már nem dolgozott. Hasonlóan 1999-ben a Háborús-generáció tagjainak csupán negyede volt aktív, míg 2008-ban már csak egytizede. A fiatalabbak esetében, 1999-ben a Válság-generációhoz tartozóknak még negyede tanuló volt, 2008-ban pedig a legfiatalabb Rendszerváltó-generáció több mint fele (56%) nem dolgozott. Azokat, akik többségükben a vizsgált közel 20 éves periódusban mindvégig aktívak voltak, a két középső generációban kell keresnünk. A generációk szerinti elemzés időben változó, azonban az egyes generációk esetében meglehetősen homogén értékpreferenciákat mutat. (15. ábra) Mint azt már korábban is láthattuk, a rendszerváltás időszakához képest 1999-re összességében nőtt a belső elvárásokat választók aránya, majd 2008-ra a trend ismét megfordult és ismét előtérbe kerültek a külső (azaz materiális, biztonsági) elvárások. Ez a trend lényegében minden generáció esetében megfigyelhető. Az adatok alapján az egyik legfontosabb tanulság ugyanakkor az, hogy az egyes generációk értékpreferenciájában az összevont dimenziókat alapul véve nincsenek számottevő eltérések. Nem mutatható ki ezek alapján markáns törésvonal az egyes nemzedékek között.
140
15. ábra A munka-érték index alakulása az egyes generációkban, 1990, 1999, 2008* 1,0
0,8
0,67 0,6
0,64 0,56
0,51
0,50
0,54
0,62
0,61
0,60
0,57
0,61
0,57
0,50
0,50
0,48
Legvidámabb barakk generáció
Válsággeneráció
0,4
0,2
0,0
Trianoni generáció Háborús generáció Bambi generáció (kora Kádár-kor)
1990
1999
Rendszerváltó generáció
2008
*Az 1982-es kutatás adatbázisában az életkor változó nem érhető el.
Térjünk azonban vissza egy pillanatra az eredeti szempontokhoz, és nézzük meg, hogy 1990-ben és 2008-ban, két-két kitüntetett jelentőségű (azaz egy „senior” aktív, illetve egy pályája elején lévő) generációt milyen értékek jellemeztek. Ennek érdekében az 1990-es adatok esetében a háborús és a „bambi” generációt, míg 2008-as adatokon a „bambi” és a válság generációt hasonlítom össze. (15. táblázat) 1990-ben szignifikáns különbségek a két nemzedék között lényegében csak a „jó időbeosztás” és az „érdekes munka” dimenziójában figyelhetők meg. Ugyanez 2008-ban a „jó fizetés”, a „kellemes emberek”, a „jó időbeosztás”, az „érdekes munka”, a „saját képességeknek megfelelő munka”, az „új képességek megtanulásának lehetősége” és a „családias hangulat” dimenzióiban volt tetten érhető. (A 2008-as kutatásban több olyan item is volt, amely 1990-ben még nem volt része a kérdőívnek.) A vizsgált két időpontban a nemzedékek között kimutathatók jelentősebb különbségek, ugyanakkor nagyon nehéz elválasztani egymástól az esetleges kohorsz-hatást
a
makroszintű
társadalmi-gazdasági
változások
értékválasztásban megnyilvánuló hatásaitól. Az előbbi esetében arról van szó, 141
hogy
valaki
fiatalabb
éveiben
értelemszerűen
szeretné
magát
jobban
„megmutatni” a munkavégzésben, fontos számára, hogy munkájának értelme és haszna legyen, miközben a körülmények is „kellemesek”, „lazák” maradnak. Ez a hatás jól mérhető a „Bambi-generáció” 1990-es és 2008-as adatain. A másik hatás azonban az az ettől független változás, amely alapjaiban változtatja meg egy társadalom (átlagos) munka-értékeit. Ilyen makroszintű változást láthatunk többek között a „kényelmes tempó”, a „kezdeményezési lehetőségek”, a „társadalom számára hasznos munka” és a „hosszú szabadság” esetében. Ezek fontossága 2008-ra mindkét generáció esetében jelentősen csökkent 1990-hez képest, azaz életkortól függetlenül alakultak át a munkával kapcsolatos értékek. A rendszerváltás óta eltelt időszakban tehát a biztonság és a materiális gyarapodás fontossága növekedett, miközben a társadalom elfogadta a munka külső kereteinek szigorodását (pontosabban csökkent az ezekkel ellentétes értékeket
fontosnak
tartók
aránya).
Mindezzel
párhuzamosan
pedig
visszaszorult a munkavégzés poszt-materiális értékeinek szerepe. Ezek az eredmények – ha csupán a nyers számokat nézzük – összességében visszafordulást jelentenek az értékek klasszikus ipari társadalmi modellje felé – amennyiben elfogadjuk azokat az elméleteket, amelyek szerint a posztindusztriális, késő-modern korszak éppen a magyar trendekkel ellentétes átalakulásokat feltételez. Miközben azonban ezeknek az elméleteknek az alapjául egy „szakadás-mentes”, többé-kevésbé organikus észak-amerikai és nyugat-európai gazdasági-társadalmi fejlődési modell szolgál, Magyarország és Kelet-Európa esetében az átalakulás sokkja miatt nem egy folyamatot, hanem inkább két külön világot vizsgálhatunk az 1990-es és a 2008-as adatok összehasonlításával. Ennek része az is, hogy a vizsgált közel két évtizedben sok esetben a szavak jelentése is átalakult. (Joggal feltételezhetjük, hogy a „kezdeményezési
lehetőségek”,
a
„kényelmes
tempó”,
vagy
éppen
a
rendszerváltás előtt ideológiailag terhelt „társadalmilag hasznos munka” mást jelentett 1990-ben, amikor még lényegében egy szocialista gazdaság volt Magyarországon, mint a 2008-as piacgazdasági körülmények között.)
142
15. táblázat Munkával kapcsolatos értékek a „Bambi”-, illetve a Válság-generáció esetében (1990 és 2008) 1990 Háborús generáció
2008
„Bambi”generáció
„Bambi”generáció
(kora Kádár-kor)
(kora Kádár-kor)
Válsággeneráció
jó fizetés
86,5%
84,7%
80,7%
91,6%
kellemes emberek
64,6%
66,1%
58,6%
68,6%
kényelmes tempó, nem nagy hajtás
46,8%
47,5%
15,0%
19,7%
biztonságos munkahely
72,3%
72,0%
82,5%
82,5%
jó időbeosztás
56,6%
64,0%
35,7%
53,3%
kezdeményezési lehetőségek
37,5%
41,5%
14,3%
19,7%
társadalom számára hasznos munka
51,3%
51,3%
23,2%
22,6%
hosszú szabadság
38,8%
36,9%
11,1%
19,3%
emberekkel való találkozás lehetősége
41,5%
36,0%
23,9%
28,8%
56,0%
62,3%
43,6%
47,8%
56,3%
53,0%
40,0%
37,2%
érdekes munka
46,2%
59,7%
35,0%
54,7%
saját képességeknek megfelelő munka
69,5%
69,9%
52,1%
41,2%
új képességek megtanulásának lehetősége
-
-
20,4%
31,4%
családias hangulat
-
-
31,1%
41,2%
beleszólási lehetőség
-
-
20,7%
16,8%
egyenlő bánásmód
-
-
47,1%
52,9%
olyan munka, amelyben az ember úgy érzi, megvalósíthat valamit felelősségteljes munka
143
6 ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK Dolgozatomban gazdaság és kultúra, azaz a gazdasági fejlődés és az értékek kapcsolatát elemeztem. A dolgozat első fejezetében bemutattam, hogy a társadalmi kultúra puha faktorainak szerepe hogyan változott a társadalomtudományok – elsősorban a szociológia – elmúlt bő évszázadának történetében. Ennek során három nagyobb korszakot különböztettem meg. Az első korszak a 19. század végének és a 20. század első évtizedeinek, elsősorban Weber és Sombart munkásságával jellemezhető klasszikus korszaka. A kapitalizmus kialakulásával kapcsolatos elméletek központi eleme volt a racionális gazdasági viselkedést, a felhalmozást lehetővé tevő sajátos értékrend és mentalitás. Ez az elméleti hagyomány azóta is meghatározó maradt. A második korszaknak az 1945 után megjelenő modernizációs elméleteket tekintem, amelyek egy sajátos – azóta lényegében zsákutcának bizonyult – univerzális fejlődési modell elméleti alapjául szolgáltak. A gazdasági-társadalmi fejlődés lineáris modellje évtizedeken keresztül szolgált receptül a fejlődő országok modernizációja számára. Ezeknek a részleges kudarca,
illetve
a
bipoláris
világrend
felbomlása,
a
kelet-európai
rendszerváltások tapasztalatai mind a tudományban, mind pedig a politikában megerősítették azokat az irányzatokat, amelyek kiemelten kezdték el kezelni a kulturális és intézményi különbségek, a mentalitásbeli hagyományok szerepét. A társadalomtudományok közötti közeledés a szociológiai területén azt jelentette, hogy a korábban a gazdasági cselekvés elemzésétől inkább tartózkodó diszciplína növekvő érdeklődéssel fordult a piacok működése felé. Mindeközben pedig a közgazdaságtudományon belül, a neoklasszikus iskolával ellentétben 144
megerősödtek az intézményi környezet jellegzetességeiből és a pusztán önérdekkövető homo oeconomicus helyett az ennél jóval komplexebb emberi viselkedésből kiinduló paradigmák. A dolgozat második fejezetében az értékek definíciós problémáit, illetve az értékkutatások fejlődését tekintettem át. Az elmúlt bő fél évszázadban az értékek kutatása jelentős változásokon ment keresztül. Az 1950-es évektől kezdődően fokozatosan alakult ki és fejlődött a módszertan, amelynek fontos mérföldköve volt azoknak a nemzetközi összehasonlító kutatásoknak a megjelenése és egyre több országra való kiterjesztése, amelyek lehetővé tették a sztenderd kérdéssorok több tízezer fős mintákon való alkalmazását. E fejezet egyik fontos megállapítása volt, hogy dacára az értékkutatások fejlődésének, az elmélet és az empíria kapcsolata még napjainkban is sokszor esetleges. Az elmúlt egy-két évtizednek a globalizációval és az információs társadalommal kapcsolatos szociológiai irodalma egyelőre szintén nem igazán találta meg helyét az empirikus kutatásokban, amelynek módszertana és elméleti megalapozottsága továbbra is az 1970-80-as évek hagyományaiból építkezik. A harmadik fejezet kultúra és gazdaság kapcsolatát vizsgálta. A dolgozat témájának legfontosabb alapkérdése a két szféra közötti ok-okozati összefüggés meghatározása. A gazdasági (pl. Marx), illetve a kulturális (pl. Weber) determinizmus elméleti iskoláinak egyirányú összefüggéseivel szemben egy kölcsönös befolyásolásra épülő viszonyt feltételezek. Ebben a megközelítésben az ok és az okozat nehezen szétválasztható, hiszen a valóságban a gazdaság és kultúra közötti folyamatos szerepcseréről beszélhetünk. Szintén ebben a fejezetben mutattam be néhány olyan klasszikus, illetve az elmúlt időszakban megszületett elméleti munkát, amelyek a gazdasági fejlődés és a kultúra (értékek, normák és attitűdök) viszonyáról szóltak. Ezek közös jellemzője, hogy kiemelten kezelték a kulturális hagyományok szerepét, legyen szó protestáns etikáról, nacionalizmusról vagy éppen a társadalmi szinten megjelenő vállalkozói szellemről. Az értékek egyéni szinten viszonylagos stabilitást mutatnak, kialakulásuk szempontjából a legfontosabbnak a tizenéves, illetve a fiatal felnőttkor számítanak. E tételből következően a társadalmi szinten bekövetkező 145
értékváltozások elsősorban generációs jellegűek, azaz az újabb és újabb fiatal nemzedékek belépésével magyarázhatók. A már megszilárdult értékrendszerek is képesek átalakulni, azonban ehhez többnyire valamilyen erőteljes külső hatás szükséges. Eképpen az értékek megváltozása minden esetben valamilyen nagy horderejű politikai és/vagy gazdasági változásra adott válasz formájában jelenik meg. Dolgozatomban röviden bemutattam azt a két nagyhatású, empirikusan is igazolt
elméletet
is,
amely
longitudinális
adatokon,
nemzetközi
összehasonlításban vizsgálta az értékek különbségeit és a modernizáció folyamatának az értékrendszerekben bekövetkező változásait. Az Inglehart féle posztmateriális tézis, illetve Hofstede négy dichotóm értékdimenziója – kritikusaik ellenére – a mai napig meghatározóak a téma tudományos diskurzusában. A negyedik fejezetben a magyar társadalomra jellemző gazdasági értékek elmúlt közel másfél évszázados történetével foglalkoztam. A dolgozat korábbi fejezeteinek fényében ennek jelentősége elsősorban abban áll, hogy a versenyképesség növelését, az organikus és fenntartható gazdasági fejlődés kibontakozását megnehezítő mentalitásbeli hagyományaink elemzése hosszú és termékeny múltra tekint vissza. A magyar nemesi hagyományok anti-kapitalista beidegződései és ezek leszivárgása a társadalom más rétegeibe már a 19. század második felében, majd a 20. század elején is vissza-visszatérő motívumai voltak az irodalomnak
és
a korabeli társadalomtudományos, illetve közéleti
gondolkodásnak. Ennek a problémának a továbbélése az 1945 utáni időszakban is tetten érhető. Az ideológiai keretek, a gazdasági-társadalmi környezet természetesen alapjában változott meg, az a gondolat azonban, hogy a modernizációs folyamatot gátló értékek és mentalitás továbbra is jelen van, nem változott. Ekkorra azonban már sokan egy felemás modernizációs folyamatról is beszéltek, amelyben a lehetőségekhez képest „előreszaladtak” a magyar társadalom értékei, azaz túlságosan is fontos szerep jutott az individuális, szekuláris, racionális és hedonisztikus értékeknek, miközben ezzel az intézményrendszer és a gazdaság fejlődése nem tudott (vagy nem is akart) lépést tartani. Mindezekből következően már néhány évtizeddel korábban is gyakori 146
kifejezés volt az értékválság, legyen szó a társadalomtudományok, vagy a korabeli publicisztikák világában. A rendszerváltást követően, a politikai-gazdasági átalakulás ellenére, a magyar társadalom értékrendjében csupán lassú, és sok esetben inkonzisztens változásokat lehetett megfigyelni. A domináns értékekben lassú elmozdulás ugyan bekövetkezett a posztmateriális értékek irányába, összességében azonban a magyar társadalom döntően materiális, az állami gondoskodást elváró értékrendje nem változott. Mindez együtt járt a társadalom tagjai közötti, illetve az intézményrendszerrel kapcsolatos bizalom szintjének drámai csökkenésével. Ezek pedig együttesen váltak gátjaivá a gazdasági versenyképességet is nagymértékben meghatározó kooperációnak és a társadalmi szolidaritásnak, illetve kockázatvállalásnak. Dolgozatom célkitűzése a téma elméleti és tudománytörténeti áttekintése mellett az volt, hogy empirikusan vizsgáljam az értékek és a gazdasági versenyképesség kapcsolatát, illetve a fiatal és idős generációk (gazdasággal kapcsolatos) értékvilága közötti különbségeket. A dolgozat második, nagyobb egységében Magyarországgal, illetve az európai országok domináns értékrendjének különbségeivel foglalkoztam. Arra kerestem a választ, hogy milyen empirikus kapcsolat mutatható ki az országok gazdasági fejlettsége és versenyképessége, illetve a domináns értékrend és bizonyos attitűdök között. Az eredmények alapján láthatjuk, hogy Európán belül is jelentősebb törésvonalak húzódnak az alapvető (általános) értékek tekintetében, amelyek sok esetben szoros kapcsolatban vannak az országok gazdasági teljesítményével, versenyképességével. A
Schwartz-féle
meghatározható
értékeket volt
egy
vizsgáló
kérdések
zárt-nyitott,
illetve
alapján egy
Európán
belül
kollektív-individuális
értékdimenzió. Ezek országonkénti átlagos értékei erős összefüggést mutattak a Világgazdasági
Fórum
versenyképességi
indexének
(GCI)
értékeivel.
Ugyanakkor a pillanatnyi gazdasági fejlettséget mérő GDP/fő mutatóval már korántsem volt ennyire egyértelmű a kapcsolat, azaz itt szignifikáns 147
összefüggésről nem beszélhetünk. E kettősség okának kiderítése további elemzéseket igényelne, az eredmények alapján azonban megfogalmazhatunk egy olyan
hipotézist,
amely
abból
a
feltételezésből
indul
ki,
hogy
a
versenyképességet mérő mutató a jelen- és jövőbeli fejlődési potenciált (is) méri, amely nem feltétlenül esik egybe az ország pillanatnyi gazdasági fejlettségével. Ez a potenciál (amely a GCI mutató szintjén az intézményrendszerrel, üzleti környezettel kapcsolatos jellegzetességeket is összesíti) inkább kapcsolódhat az emberek domináns értékeihez, mentalitásához, mint a nyers GDP/fő szám.140 Ezt
alapul
véve pedig
van létjogosultsága a versenyképesség
és
az
értékrendszerek közötti kapcsolat interpretálásának. Így beszélhetünk egy társadalmi szinten összetartó(bb), változásra nyitottabb, fejlett északi-nyugati, illetve az ellentétes póluson elhelyezkedő atomizáltabb és individualistább (a társadalom működését sokkal inkább zéró-összegű játszmának tekintő) és a változás irányába zárkózottabb keleti-déli ország-csoportról. Ezeknek az eredményeknek a tanulsága, hogy – ugyan a mediterrán térség – nem alkot egységes egészet, azonban az ennek perifériáján elhelyezkedő országok sok tekintetben közelebb állnak a kelet-európai poszt-szocialista országokhoz, mint Európa kontinentális centrum-országaihoz, illetve a skandináv régióhoz. Az elemzés során az is láthattuk, hogy ha az általános értékek mellé különböző gazdasággal, állammal, illetve társadalommal kapcsolatos attitűdöket is bevonunk az elemzésbe, az eredmények alapján tovább árnyalhatjuk a képet. A klaszterelemzéssel létrehozott négy jellegzetes csoport országokon belüli arányát tekintve egyrészt továbbra is elválasztható volt egymástól az északi, középsőnyugati, illetve keleti-déli régió, azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a keleteurópai, volt szocialista országok korántsem tekinthetők egységes egésznek. A „befelé forduló paternalista” csoport aránya a képzeletbeli „karéjban” Portugáliától Görögországon keresztül, Kelet-Európában és a balti államokban volt a legmagasabb. Ezen a csoporton belül azonban arányuk a Cseh Köztársaságban, Szlovéniában és Észtországban volt a legalacsonyabb. Ezek az országok ebben a tekintetben átmenetet képeznek kelet és nyugat között, hiszen vizsgált értékrendjükben sok szempontból közelebb állnak Európa középső,
A GCI és az egy főre jutó GDP például Európában leginkább Norvégia és Görögország esetében válik el egymástól. 140
148
mint keleti feléhez. Itt azonban további kutatások lennének szükségek ahhoz, hogy – akár az ukrán és orosz adatok bevonásával is – empirikusan is tesztelhető legyen például Szűcs Jenőnek a háromosztatú Európával kapcsolatos gondolatainak 21. századi relevanciája. A létrehozott érték-orientációs csoportok aránya és a gazdasági versenyképesség között szintén erős kapcsolat figyelhető meg. A legszorosabb kapcsolatot a két ellentétes póluson elhelyezkedő paternalista és versenyszellemű liberális csoport esetében lehet kimutatni. Míg az előbbiek aránya negatívan, addig az utóbbiaké pozitívan hat a versenyképességre, illetve fordítva, hiszen ebben az esetben is a „tyúk és a tojás” problémájával állunk szemben. Az adatok alapján nem, pusztán elméletben eldönthető kérdés az, hogy vajon a paternalista értékek és attitűdök csökkenése, és a versenyszellem növekedése szükséges a jóléthez és a gazdagsághoz vezető versenyképességhez, vagy pedig a megfelelő gazdasági körülmények változtatják meg az emberek mentalitását. A korábban már bemutatott elméletek függvényében ez a kapcsolat természetesen nem dönthető el kizárólagosan. Úgy vélem azonban, hogy a fenntartható fejlődés és versenyképesség nem valósulhat meg az értékek és attitűdök, az uralkodó mentalitás olyan irányú változása nélkül, amely ennek a hosszú távú talapzatait biztosítaná. Ezek a változások nem össztársadalmi méretekben, hanem kisebb társadalmi „csírák” megjelenésének és megerősödésének a folyamatán keresztül zajlanak. Láthattuk, hogy a magyarországi modernizációs periódusok története lényegében folyamatosan a versenyképesség növekedéséhez szükséges „szoftfaktoroknak” a társadalmi hiányáról, illetve a változás lehetőségét magukban hordozó társadalmi csoportok ellehetetlenedésének és/vagy szisztematikus ellehetetlenítésének a történetéről (is) szólt. Ami a magyar fiatalok értékeit illeti, összességében megkockáztathatom annak kijelentését, hogy a magyar társadalomban a fiatal és az idősebb generációk közötti összehasonlításban nem mutatkoznak annak jelei, hogy megjelent volna egy – társadalmi méretekben is látható – olyan fiatal generáció, amely a gazdaság működésével kapcsolatos értékválasztásaiban gyökeresen szakítani próbálna a szülői örökséggel, illetve azzal, ahogyan az idősebbek ma is gondolkodnak az őket körülvevő világról. Különbségek természetesen vannak, továbbá ez nem azt jelenti, hogy a korosztályon belül ne lennének olyanok, 149
akikre a bemutatott átlagostól eltérő, vagy ezzel akár pontosan ellenkező gondolkodásmód lenne jellemző. Arányuk azonban nem igazán éri el azt a kritikus tömeget, amely érdemileg tudná kimozdítani ezt a korosztályt a „nagy magyar átlagból”. Kelet-európai, régiós összehasonlításban azt is láthattuk, hogy az itt húzódó törésvonalak alapján a magyar fiatalokra inkább jellemző a paternalista, egalitariánus értékrend. Azaz a volt szocialista országok szocializmus által közvetlenül már érintetlen fiatal generációi országonként eltérő mértékben viszik magukkal szocialista társadalmi múltjukat. Az okoknak a részletes elemzése itt és most messzire vezetne, az azonban bizonyos, hogy Magyarországon az elmúlt másfél-két évtized nem kényeztette el a fiatalokat abban, hogy elhiggyék, „a dolgoknak van más elintézési módja is”. Nem igazán van példa arra, hogy az ok-okozati összefüggéseket homályban hagyó egyszerű fekete-fehér válaszokon, vagy a végletekig „megfaragott” politikai üzeneteken túl érdemi vita és párbeszéd zajlott volna fajsúlyos társadalmi-politikai kérdésekben. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy az emberek és a fiatalok többsége az előtte lévő étlapból (amely a világlátást meghatározó értékeket és attitűdöket tartalmazza) kedve szerint válogat, sokszor olyan elképzeléseket párosítva egymással, amelyek eleve kizárják egymást. Történelmi tapasztalatok alapján láthatjuk, hogy időről időre bekövetkeznek a társadalmakban azok a generációváltások, amelyek természetesen nem egyik napról a másikra, de képesek új pályára állítani egy ország életét, új „fazont és stílust” adni kultúrának, gazdaságnak, politikának. A dolgozat eredményei alapján egyelőre úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél, két évtizedben a magyar fiatalok gazdasággal kapcsolatos értékeikben, attitűdjeikben sok tekintetben „hozzáöregedtek” a szüleikhez. *
*
*
Dolgozatom az előző mondat végére kitett ponttal véget ért. Az írás közben azonban egyre több és több olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, amelyekkel e disszertáció keretei között már nem tudtam foglalkozni.
150
Külön disszertáció témája lehetne többek között annak részletes vizsgálata, hogy a szocialista rendszerek két évtizeddel ezelőtti összeomlását követően vajon hol húzódnak az új törésvonalak Európán belül a domináns értékrendszerekben? Beszélhetünk-e arról, hogy a szocialista rendszerek homogenizáló, masszaszerű társadalmakat létrehozó évtizedei után (bár az egyes országok és a követett modellek között voltak eltérések), ezek az országok milyen módon tértek és térnek vissza, vagy éppen visszatérnek-e egyáltalán a második világháborút megelőző időszak által kijelölt fejlődési pályákra? De feltehetnénk azt a kérdést is, hogy az az európai értékrend – amely mint láthatjuk, kellőképpen fragmentált – de mégis valamilyen közös történelmicivilizációs gyökerekből táplálkozik, milyen módon lesz képes felvenni a versenyt azzal a globálisan jelentkező kihívással (amely elsősorban Kínából és néhány „kistigris” országból érkezik), amelyet leginkább egy sajátos ázsiai jellegű „új protestáns etika” megjelenéseként határozhatunk meg. Ázsia rapid gazdasági fejlődésének kulcsát természetesen nem csak ezekben az értékekben és a mindezekből táplálkozó motivációban kell keresnünk. Az azonban bizonyos, hogy az elmúlt évtizedekben ezeknek az országoknak a szempontjából szerencsés csillagzat alatt találkoztak össze a globális politikai-gazdasági folyamatok, az információs technológiai forradalom és a keleti vallásokban gyökerező sikerorientált gazdasági kultúra. Végezetül
külön
disszertáció
foglalkozhatna
a
fiatalok
értékrendjében
bekövetkezett változásokkal. Nagyon sokat tudunk arról, hogy a „digitális generáció”
hogyan
információszerzési
éli mindennapjait. minták
Lényegében
érvényesülnek
azonos
világszerte,
szórakozási,
amelyek
alapján
felületesen azt gondolhatnánk, hogy egyre csökkennek az értékrendszerekben tapasztalható különbségek. A valóság azonban inkább az, hogy míg bizonyos területeken kétségtelenül jelen van az „érték- és attitűd-globalizáció”, a technológia sok esetben éppen, hogy erősíti az értékrendszerek szilárdságát, a történelmi távlatokban megmutatkozó értékkontinuitást.
151
7 IRODALOMJEGYZÉK
ALDERFER, C.P. (1972) Existence, Relatedness, and Growth. Human Needs in Organizational Settings. New York, Free Press ALMOND, GABRIEL ÉS SIDNEY VERBA (1965) The Civic Culture: Political Attitudes and Democrary in Five Nations. Little Brown, Boston AMABILE, TERESA, M. (1996) Creativity in context: Update to the social psychology of creativity. Westview Press, Boulder, CO. ANDORKA RUDOLF (2006) Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest BABITS MIHÁLY (1939) A magyar jellemről. In Mi a magyar? (szerkesztette Szekfű Gyula) BAUER B., SZABÓ A. szerk. (2009) Ifjúság 2008. Gyorsjelentés. Mobilitás, Budapest BECK, ULRICH (2002) “Losing the Traditional: Individualization and „Precarious Freedoms.”
In
Ulrich
Beck
and
Elisabeth
Beck-Gernsheim
(eds.),
Individualization. London: Sage, 1–21. BECKER, MADELLE (1995) Nineteenth-Century Foundations of Creativity Research. Creativity Research Journal, 1995. Vol. 8. No. 3. 219-229. BELL, DANIEL (1973) The Coming of Postindustrial Society. New York: Basic Books BERNSTEIN, WILLIAM J. (2004) The Birth of Plenty. New York: McGraw Hill. 152
BIBÓ ISTVÁN (1948) Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem in Bibó István (1986) Válogatott tanulmányok. Magvető, Budapest CARDOSO, FERNANDO HENRIQUE, and ENZO FALETTO (1979) Dependency and Development in Latin America. Berkeley, University of California Press. CSEPELI Gy. (1978) Meditáció a nemzeti karakterről. Kritika 1978/12. CSEPELI GY. (2007) A kelet-európai kisállamok új nyomorúsága. Mozgó Világ, 2007/6 CSÍKSZENTMIHÁlyi, MIHÁLY (1988) Society, culture and person: A systems view of creativity. In R. J. Sternberg (eds.) The nature of creativity. Cambridge University Press, New York, 325-339. CSÍKSZENTMIHÁLYI, MIHÁLY (1996) Creativity. Flow and the Psychology of Discovery and Invention. HarperCollins, New York DESSEWFFY TIBOR, SÁGVÁRI BENCE (2007) Teória és praxis az információs korban, Információs Társadalom, 2007/4. DESSEWFFY TIBOR (2005): Bevezetés a jelenbe, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest DIMAGGIO, PAUL (1994) “Culture and Economy.” In Neil J. Smelser and Richard Swedberg (eds.), The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton University Press, 27–57. DIMAGGIO, PAUL (1994) “Culture and Economy.” In Neil J. Smelser and Richard Swedberg (eds.), The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton University Press, 27–57. ESTER, P., BRAUN M., MOHLER P. (eds.) (2006) Globalization, Value Change and Generations. A Cross-National and Intergenerational Perspective. Brill, Leiden & Boston FLORIDA, R., I. TINAGLI (2004) Europe in the Creative Age. Demos, London, http://www.demos.co.uk/publications/creativeeurope (letöltve: 2010. február 10.) FLORIDA, RICHARD (2002) The Rise of the Creative Class. Basic Books 153
FUKUYAMA, FRANCIS. (2001) Culture and Economic Development: Cultural Concerns. In N. J. Smelser, P. B. Baltes (eds.) International Encyclopedia of Social and Behaviourial Sciences. Elsevier FUKUYAMA, FRANCIS (2007) Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Európa Könyvkiadó, Budapest FÜSTÖS LÁSZLÓ (2002) Kontinuitás és diszkontinuitás az értékpreferenciákban. In Füstös László, Guba László (szerk.) Társadalmi regiszter 2002. MTA PTI – MTA SZKI GEERTZ, CLIFFORD (2001) Az értelmezés hatalma: antropológiai írások. Osiris, Budapest GERSCHENKRON, A. (1984) Gazdasági elmaradottság történelmi távlatból. Gondolat, Budapest GIDDENS, ANTHONY (1991) Modernity and Self-Identity: Self and Society in the LateModern Age. Cambridge:Polity Press. GIDDINGS, F. H. (1907) The Elements of Sociology. Macmillan, New York GIULIANO P, A. SPILIMBERGO (2009) Growing up in a recession: beliefs and the macroeconomy.
NBER
Working
Paper,
No.
15321.
http://nber.org/papers/w15321 (letöltve: 2010. január 8.) GRANOVETTER, MARK (1985) "Economic Action and Social Structure: the Problem of Embeddedness.", American Journal of Sociology, 91, 481-93 GREENFELD, LIAH (2001) The spirit of capitalism: nationalism and economic growth. Harvad University Press, Cambridge, Massachusetts GRONDONA, MARIANO (2000), "A cultural Typology of Economic Development", in Harrison, Lawrence E.; Huntington, Samuel P., Culture Matters, New York, NY: Basic Books, pp. 44–55. GUILLÉN, MAURO (1994) Models of Management: Work, Authority, and Organization in a Comparative Perspective. Chicago: University of Chicago Press 154
GUTEK, BARBARA A. (1975) Review of the Nature of Human Values. American Journal of Sociology 81: 443–444. HAMILTON, GARY G. (1994) “Civilizations and Organization of Economies.” In Neil J. Smelser and Richard Swedberg (eds.), The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton University Press, 183–205. oldal HANÁK PÉTER (1985) A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban ( a 19. század második felében). Századok, 119. évf. 5-6. szám HANKISS, E. (1983) Diagnózisok. Magvető, Budapest HANKISS E., MANCHIN R., FÜSTÖS L. (1978) Életmód, életminőség, értékrendszer : országos vizsgálat 1978. Népművelési Intézet, Budapest HANKISS E., MANCHIN R., FÜSTÖS L., SZAKOLCZAI Á. (1982) Folytonosság és szakadás.
A
magyar
értékszociológiai
társadalom
vizsgálat
értékrendjének
alapján.
MTA
leírása
Szociológiai
egy
országos
Kutatóintézet
Értékszociológiai- és Társadalomtudományi Elemzések Műhelye, Budapest HANKISS E., MANCHIN R., FÜSTÖS L. (1983) Az életcélok szerepe az emberek életében : az 1978-1980-as magyar életminőségvizsgálatok adatai alapján. MTA Szociológiai Kutató Int. Értékszociológiai és Alkalmazott Társadalomtudományi Elemzések Műhelye, Budapest HARRISON, LAWRENCE E. (2006) The central liberal truth: how politics can change a culture and save it from itself. Oxford University Press, Oxford HERMAN OTTÓ (1902) A magyar nép arca és jelleme. Budapest, 1902, Királyi Magyar Természettudományi Társulat HITLIN, STEVEN, PILIAVIN, JANE ALLYN (2004) Value: Reviving a Dormant Concept. In Annual Review of Sociology, 30:359-393. HOFSTEDE, GEERT H., HOFSTEDE, GERT JAN (2005) Cultures and Organizations: Software of the Mind. McGraw-Hill
155
HUGHES, BARRY B. (1999). International Futures: Choices in the Face of Uncertainty. Boulder, CO, Westview Press HUNTINGTON, SAMUEL (2001) A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, Budapest HUNYADY, GYÖRGY (2005) A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák. In Mindentudás Egyeteme 4. kötet, Kossuth Kiadó, Budapest INGLEHART, RONALD, WELZEL, CHRISTIAN (2005) Modernization, Cultural Change, and Democracy. The Human Development Sequence, New York: Cambridge University Press INGLEHART, RONALD (1977) The Silent Revolution, Princeton University Press, 1977. INGLEHART, RONALD
ÉS
WAYNE E. BAKER (2000) Modernization, Cultural
Change, and the Persistence of Traditional Values. American Sociological Review 65: 19–51. JONES, ERIC L. (2006) Cultures Merging: A Historical and Economic Critique of Culture. Princeton University Press KAUFMAN JAMES C., STERNBERG, ROBERT J. (eds.)
(2006) The International
Handbook of Creativity. Cambridge University Press KLUCKHOHN, CLYDE (1951) Values and value-orientations in the theory of action. In PARSONS, TALCOTT, EDWARD SHILS (eds.) Toward a General Theory of Action. New York, Harper, 388-433. LANDES, DAVID S. (1999): The Wealth and Poverty of Nations: Why Some Are So Rich and Some So Poor. London, W.W. Norton. LAWRENCE, HARRISON, HUNTINGTON, SAMUEL (2000) Culture Matters: How Values Shape Human Progress. Basic Books, New York LAWRENCE, HARRISON (1985) Underdevelopment is a State of Mind. University Press of America. New York
156
LENSKI, GERHARD (1961) The Religious Factor: A Sociological Study of Religion‟s Impact on Politics, Economics, and Family Life. Garden City, New York LERMAN, PAUL (1968) Individual Values, Peer Values, and Subcultural Dellinquency. American Sociological Review 33: 219-235. LIPSET, SEYMOUR MARTIN [1967] (1988) Values and Enterpreneurship in the Americas. in Lipset, Revolution and Counterrevolution: Change and Persistence in Social Structures. New Brunswick, New York LIPSET, SEYMOUR MARTIN (1963) The Value Pattern of Democracy: A Case Study in Comparative Analysis. American Sociological Review 28: 515-535 LOSONCZI ÁGNES (2005) Sorsba fordult történelem. Holnap Kiadó, Budapest LYNN, R., T. VANHANEN (2002) IQ and the Wealth of Nations. Westport, Conn. and London. Greenwood, Praeger MANNHEIM K. (2000) Tudásszociológiai tanulmányok. Osiris, Budapest MARX, KARL (1953) A politikai gazdaságtan bírálatához. Előszó. MEM 13. kötet, 6. MASLOW, A. (1954) Motivation and Personality. New York, Harper and Row MCNEILL, WILLIAM (1990) The Rise of the West: A History of the Human Community. Chicago: University of Chicago Press. MORELLI, G.A., ROGOFF, B., OPPENHEIM, D. GOLDSMITH, D. (1992) Cultural variation
in
infant‟s
sleeping
arrangements:
Questions
of
indepence.
Developmental Psychology, 28(4), 604-613. oldal NÉMEDI DÉNES (2005) Klasszikus szociológia 1890-1945 . Napvilág Kiadó, Budapest NORRIS, PIPPA, RONALD INGLEHART (2004) Sacred and Secular: Religion and Politics Worldwide. Cambridge: Cambridge University Press. North, Douglas (1990) Institutions, Institutional Change and Economic Performance, Cambridge University Press 157
PACH ZSIGMOND PÁL (1982) Üzleti szellem és magyar nemzeti jellem. Történelmi Szemle, 1982. 3. sz. 393. PEKÁR KÁROLY (1906) A magyar nemzeti szépről. A magyar géniusz esztétikája. (Nemzeti
vonások
művészetünkben,
zenénkben,
költészetünkben,
irodalmunkban.) Budapest, Modern Tudomány, 72-98. PETER TEMIN (1997), "Is it Kosher to Talk about Culture?" Journal of Economic History 57/2 (1997): 267-87. PHELPS, EDMUND S. (2006) Economic Culture and Economic Performance: What Light is Shed on the Continent‟s Problem. (Gazdasági kultúra és gazdasági teljesítmény – Mivel magyarázhatók az európai kontinens problémái?) In Progresszív Politika, 2008/tavasz PHELPS, EDMUND S. (2008) Gazdasági kultúra és gazdasági teljesítmény – mivel magyarázhatók az európai kontinens problémái? In Progresszív Politika 2008 tavasz-nyár, 5-37 oldal POLÁNYI, K. (2005) A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei (Második átdolgozott kiadás) Napvilág, Budapest PRYOR, FREDERIC L. (2005) National Value and Economic Growth. American Journal of Economics and Sociology, Vol 64. 451-483. PUTNAM, ROBERT D. (1993) Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy. Princeton: Princeton University Press. REICH, ROBERT (1992) The Work of Nations: Preparing Ourselves for 21st Century Capitalism. New York City, Vintage Press ROE, A. COE, PETER ESTER (1999) Values and work: Empirical Findings and Theoretical Perspective. Apples Psychology: An International Review. Special Issue, 1999 január, Vol. 48. Issue 1. ROHAN M. J. (2000) A Rose by Any Name? The Values Construct. Personality and Social Psychology Review. Vol. 4., Issue 3, 255-277 ROKEACH, MILTON (1973) The Nature of Human Values. New York: Free Press. 158
RÓNAY JÁCINT (2001) (1847) Jellemisme, avagy az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiú és életkorok jellemzése lélektani szempontból. in Hunyady, György (szerk.) (2001) Nemzetkarakterológiák: Rónay Jácint, Hugo Münsterberg és Kurt Lewin írásai. ROSTOW, W. W. (1991) Stages of Economic Growth: A Non-Communist Manifesto. Cambridge University Press SÁGVÁRI BENCE (2006) Gazdaság, állam, politika. Érdekérvényesítés és kapcsolatok a magyarországi multinacionális vállalatok és a kormányzat között. Kritika, 2006. április SÁGVÁRI BENCE (2007) A versenyképesség európai dimenziói, Új Pedagógiai Szemle, 2007/1 SÁGVÁRI BENCE, DESSEWFFY TIBOR (2006) A kreatív gazdaságról. Európa és Magyarország a kreatív korban. Demos, Budapest SÁGVÁRI BENCE, LENGYEL BALÁZS (2009) Kreatív atlasz. A magyarországi kreatív munkaerő területi és időbeli változásáról. Demos Magyarország, Budapest SAWYER, R. KEITH (2006) Explaining Creativity. The Science of Human Innovation. Oxford University Press, Oxford SCHUMPETER, J. A. (1980) A gazdasági fejlődés elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. SCHWARTZ, H. SHALOM (2003) Proposal for Measuring Value Orientations across Nations. European Social Survey (http://www.europeansocialsurvey.org/index.php? option=com_docman&task=doc_view&gid=126&Itemid=80) letöltve: 2010. január 10. SCHWARTZ, SHALOM (2007) Value orientations: measurement, antecendents and consequences across nations. In Jowell, Roberts, Fitzgerald, Eva (szerk.) Measuring Attitudes Cross-Nationally. Lessons from the European Social Survey
159
SMALL, A. W., VINCENT, G. E. (1894) An Introduction to the Study of Society. American, New York SMELSER, NEIL J., SWEDBERG, RICHARD (1994) The Sociological Perspective on the Economy. in Smelser-Swedberg (szerk.) The Handbook of Economic Sociology. Princeton University Press, Princeton SOMBART, WERNER (1924) Der moderne Kapitalismus: historisch-systematische Darstellung des gesamteuropäischen Wirtschaftslebens von seinen Anfängen bis zur Gegenwar. Duncker & Humblot, München-Leipzig SPATES, JAMES L. (1983) The Sociology of Values. Annual Review of Sociology, Vol 9. (1983), 27-49. oldal STEVENSON, MARK (1997) “Globalization, National Cultures, and Cultural Citizenship.” Sociological Quarterly 38: 41–67. SWEDBERG, RICHARD (2003) Principles of economic sociology. Princeton University Press, Princeton-Oxford SWIDLER, ANN (1986) Culture of Action: Symbols and Strategies. American Sociological Review 51:273-286. SZALAI, ERZSÉBET (2001) Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Aula, Budapest SZŰCS JENŐ (1981) Vázlat Európa három történeti régiójáról, in: Történelmi Szemle, 1981. 3. sz TOCQUEVILLE, ALEXIS
DE
(1993) Az amerikai demokrácia. Európa Könyvkiadó,
Budapest TOFFLER, ALVIN és HEIDI TOFFLER (1980) The Third Way. Bantam Books TÓTH ISTVÁN GYÖRGY (2009) Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében. TÁRKI, Budapest TRIGILIA, CARLO (2002) Economic Sociology. State, Market, and Society in Modern Capitalism. Blackwell Publishing, Oxford 160
TRÓCSÁNYI
GYÖRGY
(1940)
Nemzeti
önismeretre
törekvés.
Budapest,
Stephaneum Nyomda UTASI ÁGNES (1984) Életstílus-csoportok, fogyasztási preferenciák. Budapest, MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, 62-106. VÁRINÉ SZILÁGY IBOLYA (1987) Az ember, a világ és az értékek világa. Gondolat, Budapest VEBLEN, T. (1975) A dologtalan osztály elmélete. Közgazdaságtani és Jogi Kiadó VINKEN, H., J. SOETERS, P. ESTER (eds.) (2004) Comparing Cultures. Dimensions of Culture in a Comparative Perspective. Brill, Leiden & Boston WALLERSTEIN, IMMANUEL (1974) The Modern World System I. New York, Academic Press WATSON, JAMES (1998) Golden Arches East: McDonald‟s in East Asia. Stanford: Stanford University Press WEBER, MAX (1982) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme: Vallásszociológiai írások. Gondolat, Budapest WHYTE, WILLIAM (1956) The Organization Man. New York: Simon and Schuster WILLIAMS, ROBIN. M. JR. (1951) American Society: A Sociological Interpretation. New York, Knopf WUTHNOW, ROBERT (1994) Religion and Economic Life. In In Neil J. Smelser and Richard Swedberg (eds.), The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton University Press, 620-646. oldal WUTHNOW, ROBERT (2008) The Sociological Study of Values. Sociological Forum, Vol. 23. Issue.2., 2008 június
161
8 FÜGGELÉK 1. táblázat (Függelék) Látens értékdimenziók értékei az egyes országok átlagában Ország
1. faktor
2. faktor
megőrzés-nyitottság
én-átalakulás – önmegvalósítás
Ausztria
,4234
,2576
Belgium
,1653
-,0064
Bulgária
-,4033
,3023
Ciprus
-,2394
,2255
Cseh Köztársaság
-,2010
,3431
Dánia
,3942
-,1214
Egyesült Királyság
,0983
-,0010
Észtország
-,0208
,0385
Finnország
,0898
-,3667
Franciaország
,3836
-,4808
Görögország
-,4245
,3347
Hollandia
,3060
,0355
Írország
-,0430
,0498
Lengyelország
-,4362
,3363
Luxemburg
,0981
-,1005
Magyarország
,0078
,2875
Németország
,2054
-,1123
Norvégia
,0406
,0796
Olaszország
-,3510
,4133
Portugália
-,1772
,3881
Spanyolország
-,3308
-,3046
Svájc
,3925
-,2004
Svédország
,3830
-,1875
Szlovákia
-,5415
,5274
Szlovénia
,0875
,3133
162
2. táblázat (Függelék) Paternalizmus/etatizmus főkomponens Component Matrixa mekkora felelősséget kellene vállania az államnak: biztosítani, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne mekkora felelősséget kellene vállania az államnak: …elfogadható életszínvonalat biztosítson a munkanélkülieknek?
,858
,858
Teljes megőrzött információtartalom: 73%
3. táblázat (Függelék) Általánosított bizalom főkomponens Component Matrix
a
A legtöbb emberben meg lehet bízni, vagy inkább azt, hogy nem lehetünk elég óvatosak az emberi kapcsolatokban? Gondolja, hogy a legtöbb ember, megpróbálná kihasználni Önt, ha alkalma nyílna rá, vagy igyekeznének tisztességesek lenni? Ön szerint az emberek inkább csak magukkal törődnek, vagy általában segítőkészek? Kérem, használja az 5. kártyalapot!
,835
,855
,828
Teljes megőrzött információtartalom: 70%
4. táblázat (Függelék) Intézményi bizalom főkomponens Factor Matrix
a
szerint mennyire bízik a következő intézményekben …a magyar Országgyűlésben? szerint mennyire bízik a következő intézményekben … a magyar jogrendszerben? szerint mennyire bízik a következő intézményekben … a rendőrségben? szerint mennyire bízik a következő intézményekben … a politikusokban? szerint mennyire bízik a következő intézményekben … a politikai pártokban?
,735 ,639 ,562 ,921 ,890
Teljes megőrzött információtartalom: 58%
5. táblázat (Függelék) Egalitarianizmus, anti-meritokrácia főkomponens Component Matrix
a
Az emberek jövedelmében mutatkozó nagy különbségek azért elfogadhatók, hogy megfelelően tükrözzék a tehetség- és szorgalombeli különbségeket. Egy igazságos társadalomban az emberek életszínvonala között kis különbség kellene, hogy legyen.
,759
-,759
Teljes megőrzött információtartalom: 58%
163
6. táblázat (Függelék) - Az egyes faktorok és főkomponensek átlagos értékei országonként
Belgium
-,410
Jóléti transzfer, segély -,140
Bulgária
,326
,096
Ciprus
-,842
-,126
,616
,732
-,034
-,159
,219
-,341
Cseh Köztársaság
,201
,394
-,028
,560
,293
-,269
-,553
-,168
Dánia
-,303
-,095
,102
-,196
-,508
-,033
-,160
,489
Egyesült Királyság
-,378
-,147
,333
,211
-,255
,017
,178
-,082
Észtország
-,097
,043
1,031
1,096
-,755
-,084
,279
-,159
Finnország
,072
,339
,372
,045
-,249
,119
,007
,277
Franciaország
,315
,107
,157
,102
,211
,124
-,352
-,390
Görögország
,016
,039
,809
,815
,410
,195
,148
-,058
Hollandia
-,444
-,346
,153
,144
-,024
,170
,530
-,187
Horvátország
-,302
-,429
,433
,189
-,381
-,015
,067
,017
Lengyelország
,478
,446
-,450
-,268
,063
-,598
-,581
-,091
Lettország
,180
-,010
-,206
-,460
,153
,059
-,319
,185
Magyarország
,278
-,386
-,134
-,544
,672
-,225
-,299
,059
Németország
,598
,504
,103
-,644
-,089
-,410
-,414
,394
Norvégia
-,609
-,074
,627
,828
-,381
-,132
,172
,060
Portugália
,057
-,044
,901
,701
-,200
,183
,182
,231
Románia
-,013
-,251
-,174
-,383
-,217
,062
-,423
,221
Spanyolország
,175
-,079
-,197
-,314
,374
,104
-,023
,476
Svájc
-,151
-,049
-,455
-,096
-,201
-,229
-,439
,702
Svédország
-,027
,113
,830
,672
-,082
,101
,527
,116
Szlovákia
-,009
-,141
,056
,086
,161
-,356
-,186
,000
Szlovénia
-,409
-,202
-,130
,121
,173
-,060
-,617
,310
Ország
Paternalizmus
Siker- és élménykeresés
Tradicionalitás
Univerzalizmus
,333
Egalitarianizmus, antimeritokrácia -,119
-,139
,049
-,130
-,456
-,758
,174
-,146
-,606
,212
Általánosí-tott bizalom
Intézményi bizalom
,319
164
7. táblázat (Függelék) - Schwartz-féle értékállításokból képzett faktorok összetétele 1. faktor élmény- és sikerorientáció
2. faktor
faktor
V15 Keresi a kalandokat és szeret kockázatot vállalni. Izgalmas életet akar élni.
,660
-,136
,001
V13 Fontos számára, hogy nagyon sikeres legyen. Reméli, hogy az emberek elismerik teljesítményeit.
,609
,285
-,032
,599
-,062
,178
,592
-,020
,270
V10 Fontos számára, hogy jól érezze magát. Szereti kényeztetni magát.
,567
-,098
,191
V4 Fontos számára, hogy megmutassa képességeit. Azt akarja, hogy az emberek nagyra becsüljék azért, amit tesz.
,553
,270
-,021
V2 Fontos számára, hogy gazdag legyen. Azt akarja, hogy sok pénze és drága dolgai legyenek.
,540
,246
-,274
V1 Fontos számára, hogy új dolgokat találjon ki, hogy kreatív legyen. Szereti a dolgokat a saját egyéni módján intézni.
,417
-,013
,253
V5 Fontos számára, hogy biztonságos körülmények között éljen. Elkerül mindent, ami veszélyezteti biztonságát.
,038
,611
,171
,090
,582
,223
-,026
,568
,258
,017
,560
,061
-,015
,505
,199
,051
,240
,486
V12 Nagyon fontos számára, hogy segítsen a körülötte élő embereknek. Törődik mások jólétével.
,112
,228
,596
V18 Fontos számára, hogy becsületes legyen barátaihoz. A hozzá közel álló embereknek akarja szentelni életét.
,123
,177
,601
,047
,151
,454
,091
,112
,578
V21 Minden lehetőséget megragad, hogy jól érezze magát. Fontos neki, hogy olyan dolgokat csináljon, amelyek örömet okoznak neki. V6 Szereti a meglepetéseket, és szeret mindig új dolgokat csinálni. Fontosnak tartja, hogy az ember különféle dolgokat csináljon életében.
V14 Fontos számára, hogy a kormány biztosítsa biztonságát mindenfajta fenyegetéssel szemben. Azt akarja, hogy az állam erős legyen, hogy meg tudja védeni polgárait. V16 Fontos számára, hogy mindig megfelelően viselkedjen. El akarja kerülni, hogy olyat tegyen, ami más ember szemében helytelen. V7 Azt gondolja, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Azt gondolja, hogy az embereknek mindig be kell tartaniuk a szabályokat, akkor is, amikor senki sem figyeli őket. V20 A hagyományok fontosak számára. Megpróbálja követni azokat a szokásokat, amelyeket a vallási vagy családi hagyományok hagytak rá. V19 Komoly meggyőződése, hogy az embereknek óvniuk kell környezetüket. Fontos számára, hogy vigyázzon a környezetére.
V3 Fontosnak tartja, hogy minden ember egyforma bánásmódban részesüljön. Azt gondolja, hogy mindenkinek egyenlő lehetőséggel kellene rendelkeznie az életben. V8 Fontos számára, hogy meghallgassa azokat, akik másmilyenek, mint ő. Még akkor is, ha nem ért egyet velük, meg akarja érteni őket.
165
1. ábra (Függelék) A klaszteranalízissel kialakított három európai modell országai
8. táblázat (Függelék) Korrupciós index (CPI) 2008-as országonkénti értékei Ország Belgium Bulgária Ciprus Cseh Köztársaság Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország
Korrupciós index (CPI), 2008 7,3 3,6 9 6,4 5,2 7,9 9,3 6,6 6,5 9 6,9 7,7
Ország Lengyelország Lettország Magyarország Németország Norvégia Portugália Románia Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia Szlovénia
Korrupciós index (CPI), 2008 4,7 4,4 5,1 5 8,9 7,9 4,6 6,1 3,8 9,3 6,7 5
Forrás: Transparency International Corruptions Perceptions Index 2008, http://www.transparency.org/content/download/38703/612764
166
-,127
-,135
,006
-,017
-,544
,267
,170
,096
-,077
-,064
-,116
,090
-,185
,111
-,028
,066
-,016
-,009
-,127
,104
,296
-,051
,088
Válsággeneráció
-,134
,146
,073
,063
-,117
,331
-,217
-,163
Rendszerváltó generáció
-,204
,221
,239
,226
-,212
,618
-,335
-,202
Bambi generáció (kora Kádár-kor) Legvidámabb barakk generáció
167
(Schwartz)
,048
Univerzalizmus
Háborús generáció
(Schwartz)
-,057
Tradicionalitás
,247
(Schwartz)
-1,166
sikerorientáció
,087
Élmény- és
,357
antimeritokrácia
-,012
Egalitarianizmus,
Intézményi bizalom
-,109
segély káros)
,018
Jóléti transzferek (a
Trianoni generáció
Generáció
Paternalizmus
Általánosított bizalom
9. táblázat (Függelék) Az egyes értékválasztásokat kifejező faktorok és főkomponensek (Z-score) értékei a különböző nemzedékek átlagában
8.1 ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat A fejlődés-támogató és fejlődés-rezisztens kultúrák jellegzetességei ........ 54 1. ábra Az Individualizmus-kollektivizmus értékdimenzió és a gazdasági fejlettség kapcsolata ......................................................................................................................77 2. táblázat Magyarország egy főre jutó GDP-jének aránya a táblázatban szereplő országok értékeihez viszonyítva, %-ban (USA dollár, 1990-es érték alapján) ............ 84 2. ábra A Schwartz-féle értékdimenziók....................................................................... 98 3. táblázat A Schwartz-féle értékmodell ....................................................................... 99 4. táblázat A látens értékdimenziókat vizsgáló faktorelemzés eredményei............... 100 3. ábra Az egyes értékorientációkat mérő változók elhelyezkedése kétdimenziós térben (Többdimenziós skálázás, ALSCAL modell) .................................................... 101 4. ábra Az egyes országok elhelyezkedése a látens értékdimenziókban* .................. 102 5. ábra Látens értékdimenziók értékei a vizsgált országokban .................................. 103 5. táblázat A látens értékdimenziók és a gazdasági, társadalmi fejlettséget, versenyképességet mérő mutatók kapcsolata ............................................................ 104 6. ábra A globális versenyképességi index és a látens értékdimenziók kapcsolata ... 105 6. táblázat Klaszterelemzés eredményei...................................................................... 110 7. táblázat Az egyes klaszterekbe tartozók aránya a vizsgált országokban ................. 112 8. táblázat Az egyes klaszterekbe tartozók arányának és a gazdasági, társadalmi fejlettséget, versenyképességet mérő mutatóknak a kapcsolata ................................. 113 7. ábra A „Befelé forduló paternalisták” és a „Versenyszellemű liberálisok” arányának és az egy főre jutó GDP, illetve a versenyképességi index (GCI) értékének kapcsolata ...................................................................................................................................... 114 8. ábra Az egyes klaszterekbe tartozók aránya a vizsgált országokban ...................... 115 9. ábra A „Befelé forduló paternalisták” és a „Versenyszellemű liberálisok” arányának és a Transparency International korrupció percepciós index értékének a kapcsolata ...................................................................................................................................... 117 9. táblázat Az egyes korcsoportok érték-alapú csoport-összetétele............................ 119 10. táblázat Az érték-alapú szegmensek aránya a különböző iskolai végzettségű csoportokban ............................................................................................................... 121 11. táblázat Az érték-alapú szegmensek aránya az internetet használó, illetve nem használó csoportokban ............................................................................................... 122 168
12. táblázat Az egyes érték-alapú csoportok aránya a különböző nemzedékekben ... 128 10. ábra Az összevont érték- és attitűd-dimenziók értékei az egyes nemzedékekben Magyarországon (Z score, átlag) ................................................................................ 129 11. ábra A paternalista értékrend főkomponens átlagértékei a fiatal nemzedékekben, a volt szocialista országokban ........................................................................................ 131 12. ábra Az egalitariánus, anti-meritokratikus értékrend főkomponens átlagértékei a fiatal nemzedékekben, a volt szocialista országokban ................................................ 131 13. ábra A jóléti transzferek (segélyek, szociális támogatások) szerepének megítélésével kapcsolatos attitűdök (Pozitív értékek: a társadalom és az érintettek számára hasznos; negatív értékek: a társadalom és az érintettek számára kártékony, „elrontja” azokat is, akik kapják) .................................................................................132 13. táblázat Munkával kapcsolatos értékek változása (1982-2008) ........................... 135 14. táblázat A munkával kapcsolatos értékek csoportosítása .................................... 138 14. ábra A munka-érték index alakulása, 1982-2008 (A belső és külső elvárások aránya) ........................................................................................................................ 139 15. ábra A munka-érték index alakulása az egyes generációkban, 1990, 1999, 2008* ...................................................................................................................................... 141 15. táblázat Munkával kapcsolatos értékek a „Bambi”-, illetve a Válság-generáció esetében (1990 és 2008) ............................................................................................. 143 1. táblázat (Függelék) Látens értékdimenziók értékei az egyes országok átlagában 162 2. táblázat (Függelék) Paternalizmus/etatizmus főkomponens ................................ 163 3. táblázat (Függelék) Általánosított bizalom főkomponens ..................................... 163 4. táblázat (Függelék) Intézményi bizalom főkomponens ......................................... 163 5. táblázat (Függelék) Egalitarianizmus, anti-meritokrácia főkomponens ............... 163 6. táblázat (Függelék) - Az egyes faktorok és főkomponensek átlagos értékei országonként ............................................................................................................... 164 7. táblázat (Függelék) - Schwartz-féle értékállításokból képzett faktorok összetétele ......................................................................................................................................165 1. ábra (Függelék) A klaszteranalízissel kialakított három európai modell országai 166 8. táblázat (Függelék) Korrupciós index (CPI) 2008-as országonkénti értékei ........ 166 9.
táblázat
(Függelék)
Az
egyes
értékválasztásokat
kifejező
faktorok
és
főkomponensek (Z-score) értékei a különböző nemzedékek átlagában ..................... 167
169
