Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti Doktori Iskola
Kopócsy Anna A Képzőművészek Új Társasága, KUT (1924-1950) Doktori (PhD) értekezés tézisei
Témavezető: Dr. Passuth Krisztina DSc, professor emeritus Bíráló Bizottság tagjai: Dr. Kelényi György DSc, egyetemi tanár (elnök) Dr. Rockenbauer Zoltán PhD (bíráló) Dr. Tímár Árpád, CsC (bíráló) Dr. Szőke Annamária PhD (titkár) Dr. Pataki Gábor PhD (tag) Dr. Gergely Marianna PhD (tag)
Budapest, 2008
1
1. A kutatás célkitűzései A Képzőművészek Új Társasága (KUT) a két háború közötti modern magyar művészet képviselőinek egyik fontos − hanem a legfontosabb − érdekképviseleti szerve volt. Működése − 1924-es első kiállítását követően 1943-ben rendezett utolsó tárlatáig − folyamatosnak tekinthető. A KUT tárlatai reprezentatív eseményeit jelentették a vizsgált időszak művészeti életének, így mindig a figyelem középpontjában álltak, amelyet az utókorra maradt gazdag sajtóanyag is méltó módon reprezentál. Az alapítók között találjuk mások mellett Rippl-Rónai Józsefet, Vaszary Jánost, Márffy Ödönt, Kmetty Jánost, Bornemisza Gézát, Egry Józsefet, akik a forradalmakat követően az itthon maradt modernek színe-javát jelentették. Rippl-Rónai és Vaszary az egykori Művészház vezetőművészeiként, egyúttal a rangját is megadták a KUT társaságának, melyet Rippl-Rónai halála, illetve Vaszary kilépése után (1927) is megőrzött, hiszen a társaságban elfoglalt pozíciók mindig az elért művészi tekintély és az életkor tükrében töltődtek be. Így lett Vaszary utódja a KUT elnöki posztján 1927től az ekkor már szintén rangidősnek számító Márffy Ödön – aki, ha önként nem mond le, feltételezhetően mindvégig a társaság elnöke maradt volna –, majd 1938-tól Egry József követte őt e székben. Az elnökségben Kmetty János, Bernáth Aurél és Medgyessy Ferenc szerepe volt meghatározó. Éppígy került a választmányba a harmincas évek közepétől az 1900 körül született generáció néhány prominens művésze (Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Medveczky Jenő, Dési Huber István, Vilt Tibor stb.). A két háború közötti időszakban, 1929-től a modernek jelentős pozícióvesztést szenvedtek el a hivatalos művészeti szcénában. Az addigi biztató eredmények (külföldi reprezentatív kiállításokon való részvétel, műcsarnoki kiállítás lehetősége stb.) a visszájára fordultak, a műcsarnoki művészeket tömörítő Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (OMKT) pedig újból megszilárdította helyzetét. Ennek eredményeként a KUT csak saját szűk területén – mely elsősorban a privát szférában talált támogatókra – tudott befolyással lenni. Mint tekintélyes, 1935-től jóváhagyott alapszabályokkal működő legitim testület, lényegében a Szinyei Társasággal közösen határozta meg a modern törekvések érvényesítésének kereteit. A viszonylag kis mozgástér, a kényszerű kompromisszumok vezettek oda, hogy a radikális kezdeményezések, ellentétben a korábbi időszakokkal már kint rekedtek a KUT falain. 1938-tól kezdődően Magyarországon az új egyesületek létrehozását egyre inkább 2
korlátozó intézkedéseket vezettek be, így ez is erősítette a már meglévők pozícióját. Az 1925-ben alapított − a harmincas évek elején még prosperáló, konkurrens − Új Művészek Egyesülete (UME) pedig a harmincas évek közepére veszített jelentőségéből. Ugyan nem szűnt meg, de a szűk lehetőségek miatt legfontosabb tagjai a KUT-hoz pártoltak. A disszertáció egyik célja a KUT-on belüli kapcsolat-háló feltérképezése volt, amelynek megfelelően értelmezhetővé vált a KUT-ban betöltött pozíciók felosztása is. Különös jelentősége abban áll, hogy ezek a spontán, belülről kialakuló, demokratikus választási alapokon álló „hatalmi-hierarchikus” rendszerek határozták meg a nyilvánossághoz jutás esélyeit a korszakban. Ehhez kapcsolódóan került sor a művészeti egyesületek, elsősorban a Szinyei Társaság és az UME tevékenységének bemutatására is. (Mindkét egyesület alapos feldolgozása egy-egy külön disszertáció témája lehetne egyébként.) Másik cél a lehető legpontosabb intézménytörténet megírása volt, mely az alapításra, a működésre, a tagokra vonatkozik. Mivel a KUT működése ténylegesen kiállításokban manifesztálódott, így a kiállítások rekonstrukciója is elengedhetetlen. A disszertáció csak részben vállalkozik erre (ilyen például az 1929-30-as kiállítások részletesebb tárgyalása), mivel a maga teljességében ezt a feladatot egy jövőben megrendezendő kiállítás tudná igazán demonstrálni. Ehhez a munkához kapcsolódna a mintegy 300 kiállítóművész életrajzának feldolgozása is. 2. A kutatás választott módszerei A disszertáció megírását a KUT történetére, művészeire vonatkozó többéves kutatás előzte meg. Sikerült összeállítani egy bibliográfiát, melyet elsősorban a kiállításokra vonatkozó sajtókritika, és egyéb: a választmányi ülésekről, más eseményekről tájékoztató hírek alkotják. Ehhez kapcsolódik a levéltári és adattári anyag, melynek során az eredeti megmaradt dokumentumok, források kerültek felszínre. A KUT művészeire, illetve a történetre vonatkozó elsődleges forrásokat bővítették az egyes művészek hagyatékában talált kéziratok, naplók, eredeti katalógusok, újságkivágatok, levelek, kiegészülve az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében lévő Magyar Művészek Lexikonában talált anyagokkal. A források további csoportját: a művészekről írott monográfiák, eredeti szövegközlések stb., egy-egy korszakról szóló tanulmányok jelentették. (Pl. Nagy Ildikó a KUT szobrászai kapcsán folytatott
3
kutatásai sorolhatók ide.) Az anyag óriási, egy életen át bővíthető, éppen a történet hosszúsága, illetve a szereplők nagy száma miatt. A disszertáció feldolgozása sokrétű, mivel számos eseményt igyekezett figyelembe venni. Alapvetően kronologikus rendet követ, de az intézménytörténeti események, a kiállítás-rekonstrukciók,
egymással
szorosan
összefonódnak.
Így
az
eseménytörténetet, újra és újra megszakítja a kiállítások tárgyalása, illetve a kiállítások részvevői kapcsán felmerülő egyéb problémákkal való foglalkozás: például az egykori országrészekkel való kapcsolat, külföldi párhuzamok, egy-egy domináns művészeti jelenség magyarázata. A dolgozat említett többrétegű struktúrájának kialakítását indokolta, az adott esetben egyszerűbbnek tűnő tagolások helyett, hogy a KUT, annak ellenére, hogy fennállása idején jogfolytonosan, azonos név alatt működött, mégis számos, egymással, olykor teljesen ellentétes karaktert mutatott fel, melyet az éppen az aktuális vezetés alakított ki. Ebből következtek az időnkénti válsághelyzetek, melyek egyúttal határpontokat is kijelölnek a KUT történetében. A határpontok közötti szakaszok, pedig lehetőséget adtak egy-egy önálló történet megírására. 3. Az értekezés főbb megállapításai, eredményei A KUT 1924-1950 közötti története több fázisra tagolódik a disszertációban: a. 1924-26 közötti Vaszary János irányítása alatti periódus A KUT ebben a szakaszban hasonlít leginkább a klasszikus, spontán alakulású, „avantgarde” jellegű csoportokhoz. Egyelőre szabad szervezet, nem rendelkezik hivatalos engedéllyel. Viszonylag egyszerű struktúra jellemzi a felépítését. Megindítja a KUT című önálló folyóiratát, mely elsősorban a csoport tagjainak a munkáit proponálja, a kortárs nemzetközi kitekintéssel, az egyesület működésére vonatkozó friss hírekkel. A csoport ideológusa és főművésze Vaszary János, aki az UME megalapításával létrehozta a KUT fiatal szekcióját. b. 1926-1932 közötti Rózsa Miklós vezetése alatti periódus Vaszary és az UME kiválása révén Rózsa a KUT működését teljes mértékben a saját elképzelései szerint alakítja. Már 1926-tal elkezdődik a KUT tagságának felduzzasztása, amely az 1930 körüli periódusban éri el csúcspontját. Rózsa Miklós kiváló szervező egyéniség, programját a „naturalizmuson innen és túl” határozza meg, amely a modern törekvések teljes skáláját felöleli. Célja a pozíció- és hatalomszerzés a 4
modernek számára. Stratégiái több irányúak, melyek a hivatalos- és a magánszférát is felölelik. Egyrészt a KUT intézményi felépítését piramidális szerkezetűvé, az egykori Művészház mintájára alakítja − kormányzati politikusok, pénzarisztokrácia, stb. bevonásával. Mivel a KUT nem rendelkezett önálló kiállító-helyiséggel, létrehozza a Modern Kiállítás-Szervező Bizottságot, ez által megszerzi a Tamás Galériát, amit a KUT művészeinek informális kiállítóhelyévé tesz, míg közös kiállításaikat a Nemzeti Szalonban, illetve a Műcsarnokban rendezik. Harmadik szinten megkísérli a Szentendrei Művésztelep működésének megújítását, amely ha megvalósul, szintén egy fórumát jelentette volna a KUT művészeinek. Programját az Uj Szin című folyóirattal kívánta támogatni, mely végül összesen csak három számot ért meg. Az expanziós magatartás következménye, hogy Rózsa a külföldre emigrált avantgárd művészek többségét is bevonja a KUT munkájába, illetve kiszélesíti a KUT kereteit, amennyiben építészeket, iparművészeket is meghív a kiállításokra, ezzel is a modernizmus jelenlétét erősíti. Tevékenysége végül minden szinten kudarcba fullad, mely elvezet 1932-es lemondásához. c. 1932-1935 közötti időszak, melyet a válság éveinek tekinthetünk. Márjás Viktor újságíró követi Rózsát a KUT igazgatói székében. Egyelőre nincs határozott koncepció, így több kísérlet történik a kiválásra (Híd csoport, Fiatalok kiállítása), mely a KUT felbomlásához vezethetett volna. d. 1935-1943 Viszonylag kiegyensúlyozott, alapszabályszerű működés 1943 végéig. 1939-től nem változik a társaság struktúrája. Nincs karizmatikus vezetőegyénisége a KUT-nak, Márjás Viktor, Kárpáti Aurél, Farkas Zoltán, Gergely Pál látják el az igazgatói posztot, Márffy Ödön (1927-1938) művészeti elnöki posztját Egry József váltja fel. A KUT imázsát maguk a művészek alakítják, Bernáth Aurél, Kmetty János, Medgyessy Ferenc, Egry József, Márffy Ödön határoznak a legfontosabb kérdésekben. Nem alapítanak lapot, nincs meghatározott művészeti program. A hagyományos művészcsoportok tevékenységének megfelelően működés leginkább az időnként megtartott közgyűlésekre, reprezentatív KUT vacsorákra, az éves kiállításokra, illetve az azzal kapcsolatos teendőkre korlátozódik. e. 1945-1950
közötti
szakasz,
KUT
láthatatlan
története,
melyet
csak
jegyzőkönyvekből, levéltárakban megmaradt határozatokból ismerünk.
5
4. Válogatott publikációk az értekezés témakörében:
A Képzőművészek Új Társasága, a KUT első korszaka (1924–26). Művészettörténeti Értesítő, XLVI. (1997) 3-4. szám, 221–236. „ A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ.” In: (1896-1960) festőművész emlékkiállítása. Merítés a KUT-ból IV. Haas Galéria, Budapest, 2000. 1-4. Útközben. In: Bor Pál (1889-1982) festőművész emlékkiállítása. Merítés a KUT-ból V. Haas Galéria, Budapest, 2001. „Homo esztétikus”. Kárpáti Aurél (1884-1963) In: AICA –Füzetek I. fejezetek a magyar művészetkritikából. (Szerk. Andrási Gábor-Tatai Erzsébet-Zwickl András). Budapest, 2002. 39-44. Magyar művészeti folyóiratok repertóriuma IV.: KUT, Uj Szin Ars Hungarica, 2002. 30. évfolyam, 1. szám, 167-188. KUT. Képzőművészek Új Társasága 1924-1934 Válogatás a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai és Szobor Osztályának gyűjteményéből. MNG. Kiadványai 2003/3. Sorozatszerkesztő: Szücs György. Budapest, 2003. Férfias erő női ecsetben. Elfelejtett nőművészek a húszas harmincas években. In: Modern Magyar Festészet. (Szerk. Kolozsváry Mariann) Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. Eredeti vagy reprodukció? Farkas-István-André Salmon: Correspondances. In: Modernizmusok. 1900-1930 Európai Grafika. (Szerk. Bakos Katalin, Róka Enikő, Ulrike Gauss) Magyar Nemzeti Galéria, 2004. 233-240. Új expresszivitás. Megjegyzések a szentendrei művészek és a KUT 1930-as évekbeli kapcsolatához. In: Új természetkép. A tájábrázolás változása az 1930-as és 40-es években. (Szerk. Verba Andrea) Szentendrei Képtár, 2004. június 18.-szeptember 19. 4-8. Időszerű-e a korszerű? In: Hincz Gyula emlékkiállítása (1904-1986) festőművész emlékkiállítása. Merítés a KUT-ból IX. Haas Galéria, Budapest, 2005. 1-4. Klie Zoltán. A kozmikus festő. (monográfia) Budapest, 2006. Magánkiadás A KUT kiállításaira emlékezve. In: Jubiláris kiállítás. Merítés a KUT-ból X. Haas Galéria, Budapest, 2006. október, 1-4. Új Színben. Rózsa Miklós és művészönarckép-gyűjteménye 1932-1943. Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/2. Kat. Bev. 3-25. A modern művészet emancipációja. Vaszary János és a művészcsoportok, művésztársulatok. In: Vaszary János (l867-l939) gyűjteményes kiállítása. (Szerk. Veszprémi Nóra) Magyar Nemzeti Galéria, 2007, 137-145.
6
