öbb mint 20 nemzet 72 kép viselője állt rajthoz a spanyol országi Cadiz Golf Kupán, a gyönyörű Costa Ballena pályáján. Nem születtek ugyan világraszóló eredmé nyek, de ezt nem is várhatta senki, hiszen a részvevők utazási iroda tulaj donosok, tour operátorok, utazásszer vezők voltak, a golfturizmus mozgatói. A nemzetközi társaság a Spanyol Ide genforgalmi Hivatal valamint a Cadizi és az Andalúziai Idegenforgalmi Hiva tal meghívására vett részt az ötnapos programon, hogy megismerkedjenek a térség idegenforgalomra szakoso dott kínálatával a golfturizmus szeg mensére koncentrálva.
csatlakoztak a helyi golfpályák üze meltetői, valamint nagyszámú helyi újságíró is. A rendezvény két és fél órá ja alatt hétperces forgószínpad formá jában változott a helyszín, minden üz letfélnek ennyi ideje volt, hogy éppen adott partnerével üzleti kapcsolatot létesítsen, majd forgás következett. Így vált lehetővé, hogy minden részvevő mindenkivel fölvegye a kapcsolatot, megismertethesse ajánlatát annak reményében, hogy az új információk birtokában sok-sok golfozó társaság látogassa majd meg ezt a vidéket.
Este a környék leghíresebb bodegájában, a Bodegas Barbadillo in Sanlucar de Barrameda-ban rendezték a gála vacsorát, ahol a kiemelkedő minősé gű száraz sherry bor kóstolgatása köz ben a tenger gyümölcseit fogyasztot ta nagy örömmel mindenki. A végén a vendégek fergetegesflamenco műsort láthattak, aminek egyedüli szépséghi bája az volt, hogy éjjel egy óra után ért véget, noha a csütörtöki napon golf verseny várta az összegyűlteket. Ennek helyszíne a Costa Ballena Golf Club pályája volt, ahol a 72 induló Délben ismét buszra szálltak az üz reggel kilenckor egyszerre vágott neki letfelek, újabb hét pálya felfedezése a játéknak. Kevesen érkeztek győzel következett a beosztott ütemterv mi reménnyel a stableford versenyre, A hétfői érkezés után kedden hét pá alapján. Érdemes leírni a pályák nevét inkább az esemény társasági része lyára látogattak el a meghívottak előre is, mert többük adott már otthont kapott hangsúlyt. A verseny abszolút ismertetett csoportbeosztás szerint. nagy nemzetközi profi versenynek is. győztese egy amerikai versenyző lett, A 8-10 fős alakulatok természetesen A csapat tagjai eljutottak és játszhat aki a szép ezüst kupa mellé egy hordó játszva ismerhették meg a kiosztott tak Alcaidesa-ban, Montecastillo-ban, sherryt is nyert. pályákat, ahonnan este érkeztek haza. San Roque-ban, a Novo Sancti Petrin, – Nagyon örülök a győzelmemnek, Szerdán workshop-ot tartottak, ame Costa Ballenán, hogy csak a legneve de annak még inkább, hogy csodá lyen a 60 külföldi utazásszervezőhöz sebbeket említsük. latos golfvidékeket fedezhettünk fel.
Először járok errefelé, de biztosan jó meggyőződéssel fogom ajánlani ame rikai honfitársaimnak, hogy Európába jőve feltétlenül látogassanak el ezen pályák valamelyikére. A játékomról annyit mondhatok, hogy az elején egy átlagot hoztam de a fordulás után négy birdie-t is ütöttem, ezzel tudtam nyerni. – mondta a boldog hölgy. A nők között Batta Krisztina szerezte meg az értékes második helyet, az ő jutalma is egy kis ezüst sherry-s kehely volt. A teljesség kedvéért említsük meg, hogy a férfiak versenyét a salz burgi Ralf Egger nyerte. – Mi az eredményesség, a siker fok mérője egy ilyen rendezvény alkalmá val? – kérdeztük az egyik fő szervezőt, a Cadizi Turisztikai Hivatal golfért fele lős igazgatóját. – Nincs semmilyen mérhető foka ezeknek a rendezvényeknek, és nem is törekszünk erre. – válaszolta Manuel Rocha – Azt mindig örömmel konstatáljuk, hogy a részvevők élményekkel térnek haza, de mi az egészet egy hosszú távú
befektetésnek tekintjük. Valahogy úgy, mint amikor a víz elkezd gyűlni. Elő ször csak pár csepp jelenik meg, majd összegyűlve duzzad, és patakká, eset leg folyóvá válik. A helyi idegenforgal mi szervek az Andalúziai Idegenfor galmi Hivatallal karöltve hosszú évek óta fáradoznak azon, hogy minél több emberrel megismertessék ezt a csodá latos vidéket, ahol a golfozáson kívül természetesen rengeteg más minden re is lehetőség van. Reméljük, ez a tár saság is sok-sok élménnyel tér haza, és elviszik a térség jó hírnevét. Ha ez így történik, és ennek következtében akár a most itt jártak közül valaki visszatér, vagy egy-két csoportot is szervez, elér tük célunkat.
EPILÓGUS Nehézségek Ibériában Az odautazás folyamán érthetetlen probléma adódott a golf-bagekkel, mivel az előzetes egyeztetések ellenére az Ibéria alkalmazottai túlsúlyt akartak fi zettetni. Akkor a spanyol meghívó il letékese elnézést kérve ezt meg tudta akadályozni. A hosszabb és az átszál lás utáni rövidebb repülőút alatt egyegy szendvics és üdítőital is csak drá ga pénzért volt megvásárolható, ami egy nem kimondottan fapados tár saság és a kifizetett ezeregyszáz euro útiköltség esetében elfogadhatatlan.
A hazautazás során Jerezben a légitár-
Persze, minden jó, ha jó a vége, és
Mi is szívesen visszatérnénk
saság emberei még sokkal keményeb-
itthon már még szebbnek tűnnek az
Andalúziába, bár valószínűleg
bek voltak, és a magunkkal vitt golf
emlékeket felidéző fényképek.
nem Ibériával…
felszerelésért, valamint az információ kat tartalmazó nyomtatványok miatti túlsúlyért a végletekig ragaszkodtak annak megfi zetéséhez. Az sem érde kelte őket, ha valaki emiatt lemaradt a kifi zetett járatról, és hazautazása is kérdésessé vált. Legalább tíz szervező munkálkodott hosszú hetekig, és a helyszínen öt napig szorgalmasan azért, hogy a meghívás sikeres legyen, ezt az áldozatos munkát az Ibéria alkalmazottainak majdnem si került tönkretennie.