Értékeink megélése Viselkedési kódexünk
A GSK ígérete Értékeink minden döntésünk alapját képezik
Együtt olyan tudományos alapokon működő globális egészségügyi céget működtetünk, mely missziónkra összpontosít, azaz arra, hogy embereket segítsünk hozzá ahhoz, hogy többet tehessenek, jobban érezhessék magukat és tovább éljenek. Ennek a missziónak a teljesítése jegyében felelősséggel tartozunk – és felelősnek tartjuk egymást – azon ígéretünk tekintetében, hogy értékeinket minden döntésünk alapjává tesszük. Kifogás nélkül. Kivétel nélkül. – Arra összpontosítunk, amit az egyén tesz annak érdekében, hogy az a betegek és ügyfelek számára jó legyen – Partnereinkkel és ügyfeleinkkel azon munkálkodunk, hogy az egészségügyi ellátást tökéletesítsük, valamint azon, hogy új gyógyszereket és vakcinákat fedezzünk fel – Támogatjuk kollégáinkat és arra ösztönözzük őket, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek és nagyszerű dolgokat vigyenek véghez – Figyelünk a GSK-n kívüli környezetünkre és tudományos, illetve mérlegelésünk adta meglátásunk szerint teszünk lépéseket az egészségügyi ellátás előmozdításáért
Kinek kell ezt a Viselkedési kódexet betartania? „Nekünk” kell betartanunk. Minden olyan embernek, aki a GSK szervezet keretén belül, illetve számára dolgozik, ideértve a GSK munkavállalóit, a (beleértve a megbízottakat, alkalmazott munkavállalókat (SOW) és kiszervezett folyamatokat végzőket) szerződéses munkaerőt és a beszállítókat, be kell tartania a GSK Viselkedési kódex szerinti magatartási normákat és irányelvi követelményeket munkaviszonyuk tartama alatt, legyen az megbízásszerű vagy szerződésszerű a GSK viszonylatában. Harmadik felekkel való együttműködés keretrendszere pontosítja azokat a felelősségeket és elvárásokat, melyek beszállítói hálózatunk működtetésére irányuló munkánkat szolgálják.
– Sikeres vállalkozásként felelősségteljesen fejtjük ki tevékenységünket a tisztesség és transzparencia égisze alatt, megfelelve azon színvonalnak, melyet jogosan elvárnak tőlünk Több mint 100 000 személyből álló közösséget képezünk több, mint 115 országban. Olyan kultúra megvalósítását tűztük ki célul, melyben valamennyi emberünket értékeink és közös elvárásaink ruháznak fel erővel és kovácsolnak egybe. Viselkedési kódexünk magát a GSK szellemét testesíti meg és összesíti a vállalkozás irányelveinek számos elvét. Gyakorlati útmutatóként szolgál arra, hogy miként kell értékeinket alkalmazni üzleti életünk hétköznapjaiban és munkamódszerünk kialakításában. Valamennyi irányelvünk és folyamatunk a Viselkedési kódex és vállalati irányelvek dokumentumtárában áll rendelkezésre.
Tartalomjegyzék Vezetőségi kötelezettségvállalás 1 Szerepköreink teljesítése
2
Speak Up
3
Értékeink és irányelveink – A betegre történő összpontosítás4 – A tisztesség jegyében történő becsületes munkavégzés 8 – Az emberek iránti tisztelet 14 kinyilvánítása – A transzparencia jegyében történő eljárásmód 18 Szerepköreink teljesítése – következtetés21
Vezetőségi kötelezettségvállalás
„Számomra, a GSK vezérigazgatójaként, nincs nagyobb prioritás, mint munkavállalóink és vállalatunk érték-en alapuló vezetése. Olyan vállalkozást akarok vezetni, melynek minden egyes munkavállalója büszke teljesítményére, mivel keményen megdolgozott érte, az elképzelhetetlent is megvalósította, és helyes utakon járva cselekedett. Az utóbbi években arra összpontosítottunk, hogy életre keltsük értékeinket a transzparencia, az emberek iránti tisztelet, tisztesség és betegközpontúság terén, és odafigyeljünk arra, amit ezek az emberek számára ténylegesen képviselnek szinten ténylegesen ki akarnak fejezni. Tudom, hogy osztoznak abban a vágyamban, hogy lelkesen és szívesen végzett munkán alapuló vállalkozásnak legyünk részesei és építői; olyan üzletnek, melynek mozgatórugóját nem csupán a pénz képezi. A GSK-nál arra törekszünk, hogy mindent, amit teszünk, értékeink melletti elkötelezettségünk és azon szabályozások szerinti megfelelőségért vállalt felelősségünk irányít, melynek keretén belül működnünk kell. Ezen elkötelezettségek alapjait Viselkedési kódexünkben fektettük le és minden egyes munkavállaló személyes felelősséget vállal Kódexünk betartásáért.
Andrew Witty
Értékeink tükrözik azon meggyőződésünket, hogy nem csak az számít, hogy jól teljesítsünk, hanem az is, hogy miként érjük el azt. – A betegre történő összpontosítás – A tisztesség jegyében történő becsületes munkavégzés – Az emberek iránti tiszteletünk kinyilvánítása – A transzparencia jegyében történő eljárásmód
Sikeres vállalkozást építeni azt jelenti, hogy értékeinket nem hagyjuk figyelmen kívül. Betegeink és ügyfeleink, szabályozóink és egészében véve a társadalom szempontjából is mindig a leghelyesebben járunk el. Mély meggyőződésem, hogy együttműködve elérhetjük azt, amit kitűztünk magunknak, ha a helyes útról nem térünk le.” Andrew Witty vezérigazgató
Viselkedési kódex
1
Szerepköreink teljesítése Magatartási kódexünk alku tárgyát nem képezi. Elengedhetetlenül fontos az a mód, ahogyan sikereinket elérjük. El kell olvasnunk, meg kell értenünk és be kell tartanunk Kódexünket, és időt kell szentelnünk a benne hivatkozott irányelveinknek elmélyítésére. Szerepköreinkben példaként kell eljárnunk és biztosítanunk kell azt, hogy minden, amit teszünk, értékeinkkel összhangban van. Munkavállalóink – vezetők és egyének egyaránt – aszerint kerülnek értékelésre és jutalmazásra, hogy milyen mértékben élik meg értékeinket és teljesítik elvárásainkat. Értékeink és Viselkedési kódexünk iránti elkötelezettségünket Globális Etikai és Compliance csapatunk támogatja. Ez a csapat felel a pozitív, etikus munkakörnyezet előmozdításáért, valamint azért, hogy áttekintést és iránymutatást nyújtson az alkalmazandó törvényeknek, szabályozásoknak és irányelveknek való megfelelés biztosításához. Üzletágvezetők, jogtanácsosok, a humán erőforrás és a Compliance Officer szakemberei állnak rendelkezésre tanáccsal, útmutatással és feleletekkel bármely felmerülő kérdés esetén.
Kötelezettségünk az ország törvényeinek és jogszabályi követelményeinek betartását illetően Számos olyan jogszabályi és szabályozó követelménynek kell eleget tennünk, mely a betegeket és az ügyfeleket védi a világ minden táján. Globális vállalkozásunk viszonylatában ez azt jelenti, hogy egy adott ország jogszabályai és szabályozása befolyásolhatják más országokban kifejtett tevékenységünket. Például a Testületi integritási megállapodás (Corporate Integrity Agreement - CIA) az Egyesült Államok kormányával szigorú kötelezettségeket támaszt irányunkban, megerősítve az Egyesült Államok egészségügyi ellátásáról szóló törvényei és programja szerinti követelmények értelmében az Egyesült Államokbeli egészségügyi szakemberek munkavállalását és tevékenységeit a világ minden táján. Ezek az Egyesült Államokbeli követelmények részletesebben a GSK Viselkedési kódex és vállalati irányelvek dokumentumtárában kerülnek ismertetésre. Akkor szükséges útmutatást igényelni a Compliance Officertől, illetve jogtanácsostól, amikor a különböző országok törvényeinek helyi tevékenységünkre történő kihatásával és relevanciájával kapcsolatban merülnek fel kérdések. Függetlenül attól, hogy a világon hol fejtjük ki tevékenységünket, életvitelünknek értékeinket kell tükröznie és tudatosan be kell tartanunk az üzletágunkra alkalmazandó jogszabályi és szabályozó követelményeket.
Diverzitás és emberi jogok Igyekszünk olyan munkakörnyezetet teremteni, amely tükrözi ügyfeleink és azon közösségek sokszínűségét és jellemzőit, amelyben tevékenységünket végezzük, és amely mentes a zaklatástól, a diszkriminációtól és az erőszaktól. Felelősséggel tartozunk az emberi jogok betartásáért saját tevékenységeünk során, de tudatnunk kell arról és támogatnunk kell azon az emberek jogait is, akiket üzletvitelünk széles körben érint. A GSK potenciális befolyása az emberi jogokat illetően messzemenően érezteti hatását és olyan területeket fog át, mint például a gyógyszerek elérhetősége, a beteg biztonsága, a klinikai vizsgálatok lefolytatása és harmadik felek szolgáltatásainak igénybevétele. Ez azt jelenti, hogy például, csak olyan beszállítókkal dolgozhatunk, akik elkötelezettségünkkel azonos nézeteket vallanak a felelősségteljes és etikai eljárásmód terén munkavállalóik és beszállítóik munkajogi, egészségügyi és biztonsági vetületeinek tekintetében. Mindannyian felelősséggel tartozunk cselekedeteink tágabb értelemben vett kihatásának elmélyítéséért és annak biztosításáért, hogy a GSK ne legyen felelősségre vonható semmilyen emberi jog megszegéséért, de még társítható se legyen az emberi jogok bármilyen megszegésével. Személy szerint tőlünk függ, hogy milyen vállalat vagyunk. Ha értékeinket tesszük minden egyes döntésünk alapjává , embereknek segítünk abban, hogy többet tegyenek, jobban érezzék magukat és tovább éljenek.
a legjobb lépés olyankor, amikor nehéz etikai Kérdés: Mi problémába ütközöm? fel magának egyszerűen a következő kérdéseket: Felelet: Tegye - Törvényes-e?
– Összhangban van-e a GSK értékekkel? – Összhangban van-e a GSK irányelveivel? – Családom, barátaim és munkatársaim felé meg tudnám-e indokolni – Kellemesen érintene-e, ha az újságban megjelenne?
Viselkedési kódex
2
Speak Up Bármely aggály felvetése
A mi felelősségünk hogy kérdéseket tegyünk fel és a Speak Up lehetőséggel élve felszólaljunk Felelősséggel tartozunk önmagunkat és egymást felelősségre vonni Viselkedési kódexünk betartásának tekintetében. Továbbá felhatalmaztak minket és ránk elvárják tőlünk azt, hogy aggodalmainknak azonnal hangot adjunk az esetleges helytelen magatartás és potenciális konfliktus esetén, illetve a jelen Kódex és a vállalati elvárások bármely olyan megszegése esetén, mely tudomásunkra jut. Azon ország jogszabályainak és szabályozásainak áthágását, ahol tevékenységet fejtünk ki, úgyszintén azonnal jelenteni kell. Ide értendő a munkavállalók, szerződéses munkaerő, tanácsadók, forgalmazók és olyan partnerek potenciálisan helytelen magatartása, akikkel együtt fejtjük ki tevékenységünket (tehát a közös támogatást szolgáló entitásoké is). Ideális esetben az aggodalmaknak azelőtt kell hangot adni, mielőtt a probléma bekövetkezne. Speak Up kultúránk és folyamataink mindenkit arra ösztönöznek, hogy az esetleges etikátlan vagy törvénytelen magatartással kapcsolatosan felmerülő aggodalmát kifejezze, és biztosítsa a titoktartást, valamint a megtorlástól, büntetéstől, illetve a zaklatás bármely formájától való mentességet az aggodalom kifejezői tekintetében.
Ön védve van A GSK mindenkit arra bátorít, hogy aggodalmait szankcióktól való félelem nélkül jelentse. Összhangban az emberek iránti tiszteletből fakadó értékünkkel , valamennyi compliance kérdést és aggodalmat bizalmasan kezelünk, még akkor is, ha a felszólaló személy azonosítja magát. Ezt következetesen tesszük a méltányos kivizsgálás, hatósági együttműködés és törvényes kötelezettség teljesítése jegyében, ideértve a vita tárgyának kiderítését is. Fegyelmi intézkedéseket foganatosítunk egészen a munkaviszony megszüntetéséig helyi munkatörvényenek megfelelően bárki ellen, aki fenyeget, vagy megtorló, illetve zaklató cselekedetekhez folyamodik olyan személy ellen, aki aggodalmát jóhiszeműen jelentette, illetve feltételezhetően jelenteni kívánja. Helytelen magatartás jelentésének eljárása SOP-GSK-003 Etikátlan, illetve törvénytelen magatartást jelentő személyek védelme SOP-GSK-015
Fegyelmi lépések Irányelveink, így a jelen Viselkedési kódexben leírt ak is, szerepkörtől függetlenül vonatkoznak munkavállalóinkra és szerződéses munkaerőnkre egyaránt, a vállalat minden szintjén. A Viselkedési kódex, a GSK irányelvek, illetve az alkalmazandó jogszabályi és szabályozó követelmények be nem tartása fegyelmi eljárást von nak maguk után egészen a munkaviszony megszüntetéséig. Ez olyanvezetőkre is vonatkozik, hakik a kihágások felett eltekintenek, illetve nem kutatják ezeket fel és/vagy nem foganatosítanak korrekciós lépéseket. A szerződéses munkaerőnek minősülő egyének fegyelmi problémái munkaadóik fegyelmi kódexei szerint kerülnek rendezésre. A vezetők és a humán erőforrás szakemberei hivatottak felügyelni azt, hogy a megfelelő fegyelmi lépések összhangban legyenek a vállalat fegyelmi normáival, úgy, ahogy azt a helyi munkajogi törvények kel is megengedik. A törvény áthágása a törvénysértőt illetően polgári, illetve bűntetőjogi szankciókat is eredményezhetnek .
Speak Up integritási csatornák A bizalmas Speak Up integritási forródrót telefonszámait megtekintheti a Viselkedési kódex és vállalati irányelvek dokumentumtárában, illetve vállalaton kívülről a gsk.com címen. Interneten is jelenthet problémát a www.gsk.com/integrity címen, illetve postai úton a mi postafiókjaink címére. Az e-mail címek a fent megadott weboldalakon találhatók meg. Ezeket a jelentési vonalakat független cég kezeli. Valamennyi hívás telefonközpontjukon keresztül kerül naplózásra a program integritásának biztosítása érdekében. Azáltal, hogy felszólalunk, és aggodalmainknak hangot adunk, a GSK értékeit éljük meg és helyesen cselekszünk. Ez védi működési engedélyünket.
Viselkedési kódex
3
A betegközpontúság A betegek és ügyfelek előtérbe helyezése A z egyénre összpontosítunk, ami helyes a betegek és ügyfelek számára. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel azon munkálkodunk, hogy az egészségügyi ellátást tökéletesítsük, valamint azon, hogy új gyógyszereket és vakcinákat fejlesszünk ki. Ügyfeleink tiszteletét és bizalmát csakis úgy nyerhetjük el, hogy kapcsolatot építünk ki velük. Időt kell szánnunk arra, hogy a problémákat az ő szemszögükből nézzük, ésszerű beszélgetésekbe vonjuk be őket, és ténylegesen odafigyeljünk mondanivalójukra.
Hogyan valósíthatjuk ezt meg? – Termékeinket csakis a jóváhagyott engedélyek szerint promotáljuk és forgalmazzuk – Kutatásainkban a beteg és az ügyfél szükségleteire összpontosítunk – Biztosítjuk, hogy a beteg/ügyfél biztonsága mindennél fontosabb – Biztosítjuk a termék minőségét és ellátásának megbízhatóságát
Viselkedési kódex
4
Betegeink és ügyfeleink védelme Mindig a beteg és az ügyfél biztonságát kell előtérbe helyezni A beteg és az ügyfél biztonsága mindig elsőrendű fontossággal bír számunkra és a legmagasabb színvonalú Medical governance normák mellett köteleztük el magunkat. A Chief Medical Officerek illetékesek a humánbiztonsági ügyeket kezelni és felelősek vállalatunk Medical governance rendszereiért. Ezek a rendszerek kiterjednek termékeink biztonságosságának értékelésére, a humánbiztonság kezelésére, a klinikai vizsgálatok lefolytatására és közzétételére, valamint a külső közösségekkel történő együttműködésekre a tudomány és gyógyszerek, illetve a promóciós gyakorlatok terén.
Medical Governance irányelv a GSK-nál POL-GSK-409 Humánbiztonsági információk kezelése POL-GSK-400 Nemkívánatos események jelentésére szolgáló honlap
Bármely GSK termék bármilyen gyógyszer biztonságosságával kapcsolatos bármilyen aggodalmat, – függetlenül attól, hogy mennyire aprónak tűnik az aggodalom – jelenteni kell vállalatunk illetékes biztonsági osztálya felé. Ez a folyamat a nemkívánatos esemény jelentése néven ismeretes. Elkötelezettek vagyunk a humán biztonsággal kapcsolatos információk (Human Safety Information, HSI) meghatározása és kezelése mellett, hogy ezáltal megvédhessük azokat, akik termékeinket használják vagy klinikai vizsgálatainkban részt vesznek. A humán biztonsággal kapcsolatos információ minden olyan információt magában foglal, amely az emberek GSK termékek használatát követő egészségével és jóllétével kapcsolatos.
mit tehetek a betegbiztonság Kérdés: Vezetőként biztosításáért? válasz szerepkörétől vagy a csapattagok a Felelet: Acsapattagok szerepétől függ. Biztosítania kell a jelentett gyógyszer biztonsági problémák hatékony kezelését a POL-GSK-400 követelményei szerint, és biztosítania kell az irányelvet alátámasztó fő folyamatok (a SOPGSKF-400, SOP-GSKF-006, SOP-GSKF-012 és R&D SOP_54834 testületi eljárások) betartását.
Kérjük - bármely nemkívánatos eseményt az alkalmas Gyógyszerbiztonsági osztály, VAGY a helyben működő vállalat orvosi osztálya felé az első tudomásszerzéstől számított 24 órán belül jelenteni kell. A GSK termékkel vagy eszközökkel kapcsolatos nemkívánatos eseményeket (ideértve a Stiefel termékeket és eszközöket is) az országa vonatkozásában Kijelölt Gyógyszerbiztonsági Felelős felé kell jelentenie.
„Minden egyes munkanap kezdetén nagyon is motiváltnak érzem magam azáltal, hogy hozzájárulhatok napi legalább egy beteg életének avításához.” Hazem GSK Egyesült Arab Emirátusok
Scientific Engagement vonatkozó irányelvünk követése tudományos párbeszédek alkalmával
Scientific Engagement POL-GSK-002 STD-GSK-002
A legmagasabb szintű normák és elvek mellett köteleztük el magunkat a külső közösségekkel folytatott tudományos/szakma párbeszédet illetően ahhoz, hogy a tudományos és orvosszakmával kapcsolatos ismereteket bővíthessük. Ez magában foglalja a tudományos adatok átadását és megbeszélését, amely lehetővé teszi termékeink megfelelő fejlesztését és felhasználását, a betegségek kezelési ének megértését és a betegek megfelelőbb ellátását. Ezen interakciók és információcsere (egyszóval Scientific Engagement) egyértelműen elhatárolt a promociótól, amely a vállalat által vagy annak nevében folytatott, adattovábbítással kapcsolatos tevékenységeket jelenti, és amely a GSK termékeinek felírását, beszerzését, értékesítését, forgalmazását vagy használatát javasolja, illetve promotálja. Amennyiben a Scientific Engagementtel kapcsolatos tevékenységek termékeinket promotálják vagy hátrányosan befolyásolják az egészségügyi szakembereket, illetve másokat, vagy esetleg csak annak látszatát keltik, az jogi és a hírnevünkkel kapcsolatos kockázatot jelent a vállalat számára.
Viselkedési kódex
5
Betegeink és ügyfeleink védelme folytatás Annak biztosítása, hogy a kereskedelmi gyakorlat is betartja az iparági és a GSK belső elvárásait
Promóció és ügyfélkapcsolatok globális gyakorlati kódexe STD-GSK-401
Minden marketing és promóciós tevékenységet, valamint támogató promóciós anyagot illetően a GSK vállalatoknak a világ minden táján magas színvonalú etikai, orvosi és tudományos normákat kell betartaniuk. Ezeknek érvényes tudományos bizonyítékokon kell alapulniuk és meg kell felelniük valamennyi jogszabály, szabályozó és iparági marketing kódex rendelkezéseinek. Elköteleztük magunkat annak biztosítása mellett, hogy az egészségügyi szakemberek és betegek közti viszonyban minden olyan GSK munkaerő, aki marketing vagy promóciós tevékenységet fejt ki, betartja a GSK globális Gyakorlati kódexet a promóciós és ügyféllel kapcsolatos tevékenységek terén. Ez a Gyakorlati kódex szabja meg a GSK minimum standardjait. Ha a helyi törvények, iparági kódexek, illetve GSK irányelvek magasabb szintű normákat tűznek ki, mindig a legszigorúbb követelménynek kell megfelelni. Tudnia kell, hogy további követelményeket is kell alkalmazni, ha az egészségügyi szakemberek hatósági alkalmazottak.
A termékinformáció pontosságának biztosítása
Termékinformáció kezelése POL-GSKF-404 SOP-GSKF-404
Elkötelezettek vagyunk a pontos, bizonyítékon alapuló termékinformáció (Product information, PI) biztosítása mellett, mind az egészségügyi szakemberek, mind a betegek vagy a fogyasztók részére, hogy tájékoztathassuk őket termékeink biztonságos és hatékony használatáról. A termékinformáció magában foglalja a termék alkalmazási területét (vagy indikációt), az alapvető biztonsági adatokat és az alkalmazási útmutatót. A termékinformáció a termékre vonatkozó érvényes egészségügyi és tudományos adatok alapos kiértékelésén alapul. Termékeinket csak olyan országban bocsátjuk rendelkezésre, ahol ezek orvosi szempontból megfelelőek, és vezérigazgatóink hivatottak ezt meghatározni a helyi orvos igazgatóval történő egyeztetést követően. Ezeket a követelményeket mind globális, mind országos szinten be kell tartani a PI-t illetően.
GxP számítógépes rendszerek validálása
Számítógépes rendszerek validálása POL-GSKF-507
Mindent megteszünk annak biztosítása érdekében, hogy a GxP Regulations (Helyes Gyógyszeripai Gyakorlatra vonatkozó előírások) (GxP) hatálya alatt álló folyamatokat támogató számítógépes rendszereink a betegbiztonság, a termékminőség és a GxP szerint szabályozott nyilvántartások integritásának potenciális kockázatával arányosan kerülnek validálásra. A GxP üzleti területek teljes körű felelősséggel tartoznak a GxP rendszerek megfelelő érvényesítésének, használatának és fenntartásának, valamint a szabályozó hatóságok általi ellenőrzésekre való készenléti állapotnak a biztosításáért. Ide tartoznak azok a GxP rendszerek, amelyeket a nevünkben harmadik felek használnak vagy szolgáltatnak. A GxP követelmények olyan gyűjtőszabályzat, mely a fejlesztést, gyártást, forgalmazást, engedélyeztetést, piackutatást és felügyeletet irányítja gyógyszeripari, biológiai, consumer healthcare és orvosi technikai eszközök termékkategóriák tekintetében.
Viselkedési kódex
6
Etikai kutatás lefolytatása Valamennyi protokoll és ellenőrzés betartása Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy humán kutatásokat a lehető legmagasabb etikai, orvosi és tudományos normák mellett végezzük, megfelelve az emberek iránti tisztelet, a számukra biztosított előnyök és méltányosság elveinek. Ide tartoznak a beavatkozással járó, illetve a beavatkozással nem járó vizsgálatok, valamint azok, melyek előző vizsgálatok adatait használják fel. A gyógyszereket kiértékelő, humán kutatás protokolljának és eredményeinek összegzését internetes jegyzékekben közöljük. Továbbá, a protokollt és a klinikai vizsgálati jelentést is közzétesszük, eltávolítva a személyes azonosításra alkalmas adatokat. Az a célunk, hogy szakmailag lektorált folyóiratokban publikáljuk ezen vizsgálatok kéziratait. Amennyiben jelentős tudományos ismereteket közvetítenek, vagy relevánsak a betegek kezelését illetően, további közzétételeket biztosítunk.
Klinikai vizsgálatok lefolytatása, illetve eredményeik közzététele POL-GSKF-408 Vizsgáló által finanszírozott vizsgálatok POL-GSKF-411 Humán biológiai mintákra vonatkozó irányelvek POL-GSKF-410 Kutatási kísérleti állatok ellátása, jóléte és kezelése POL-GSKF-403
Termékminőség biztosítása Hatékony minőségbiztosítási rendszer biztosítása
Minőségbiztosítási rendszerekre vonatkozó irányelvek POL-GSKF-514
Elköteleztük magunkat arra, hogy oltalmazzuk azokat az embereket, akik termékeinket használják, tehát elengedhetetlenül fontos minőségbiztosítási rendszert (QMS) működtetnünk. A minőségbiztosítási rendszer biztosítja, hogy betartjuk a globális és helyi szabályozásokat, biztosítja a termékek biztonságosságát, minőségét és hatásosságát, folyamatos ellenőrzés alatt tartja termékeinket és eljárásainkat, illetve lehetővé teszi a folyamatos fejlesztést. Többek között ide tartozik a Helyes gyártási gyakorlat. A minőségbiztosítási rendszer minden egyes üzleti területre való bevezetésének hatásköre függ az alkalmazott eljárásoktól, valamint attól a hatás- és kockázati szinttől, melyet ezen eljárások a tervezésre, fejlesztésre, gyártásra, ellenőrzésre és az emberek által használt termékek ellátására gyakorolnak.
Éberség az esetleges hamisítások tekintetében Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy betegeinket és fogyasztóinkat megvédjük a hamisított GSK egészségügyi termékektől. Ezek veszélyt jelenthetnek fogyasztóinkra, hírnevünkre és a közegészségügyre is. Kockáztathatják a betegek életét, és komoly kockázatot jelentenek vállalatunkra is.
Hamisítás elleni irányelv POL-GSK-511 Testületi biztonsági és kivizsgálási intranet lap
Bármely gyanított hamisítást gyógyszerészeti, vakcina, illetve consumer healthcare egészségügyi ellátási termék esetén a Jogtanácsos felé kell jelenteni: Global Trademarks (LGTM) és Corporate Security and Investigations (CSI) használják Suspect Product Market Sighting Form űrlapunkat; ez az elektronikus jelentési eszköz teszi lehetővé a vállalat számára azt, hogy automatikusan közölje a megfelelő felek felé bármely hamisított termék részleteit.
Viselkedési kódex
7
A tisztesség jegyében történő becsületes munkavégzés A helyes eljárásmód Sikeres vállalkozásként felelősségteljesen fejtjük ki tevékenységünket a tisztesség és transzparencia égisze alatt és aszerint a standardok szerint élünk, melyet jogosan elvárnak tőlünk. Hogyan valósíthatjuk ezt meg? – Mindig törvényszerűen és becsületesen, valamennyi jogszabály, szabályozó és az irányelvek szellemében járjon el – Törvénytelen ösztönzést soha ne nyújtson senkinek – Éljen a Speak up lehetőséggel valahányszor úgy érzi, valami nincs rendjén, illetve nincs összhangban értékeinkkel – Óvja a vállalat vagyonát és információit – Teljesíthető elkötelezettségekre vállalkozzon és tartsa be ígéreteit – Tegye azt, ami helyes a GSK számára, nem csak számunkra illetve csapatunk számára – Az elveket tartsa szem előtt ne kiutat keressen – Forduljon útmutatásért bármely kétség esetén
Viselkedési kódex
8
Egyéni tisztességes eljárást alkalmazzon Alkalmazzon nulla toleranciát a vesztegetéssel és korrupciós gyakorlattal szemben
A korrupt gyakorlatok megelőzésére és a dokumentálással kapcsolatos irányelv POL-GSK-007
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy üzleti tevékenységeink során betartsuk a legszigorúbb etikai normákat. Mindannyiunknak – a vállalatnak, a munkavállalóknak, valamint a nevünkben eljáró bármely személynek – be kell tartania a vállalat irányelveit, illetve a tevékenység szerinti országban alkalmazandó minden jogszabályt, beleértve a korrupcióellenes jogszabályokat is. A GSK zéró toleranciát tanúsít a vesztegetéssel és korrupcióval szemben. A GSK munkavállalói nem nyújthatnak vagy ajánlhatnak fel külső félnek (pl. értékesítési megbízottaknak, forgalmazónak vagy közvetítőnek) semmiféle juttatást, egy teljesen vagy részben nem helyénvaló előny megszerzése céljából, vagy ahhoz való hozzájutásért vagyami az üzlet megtartásáért cserébe lett felajánlva vagy biztosítva. Továbbá elkötelezettek vagyunk annak biztosítása mellett, hogy az üzleti tevékenységeinkről készült nyilvántartások teljes mértékben pontosak legyenek. Ez annyit jelent, hogy az általunk végzett vagy részünkre történő kifizetések okának vagy módjának visszakövethetősége érdekében pontos nyilvántartást kell vezetnünk minden üzleti tevékenységünkről.
„Tedd azt, ami helyes, anélkül, hogy ezt valakinek mondania kellene – hisz lelked és tudatod mélyén érzed, hogy ez az, ami helyénvaló.” Lorri GSK North America Pharmaceuticals
Csalás megelőzése és leleplezése
A csalás megelőzése és az azokra való reagálás SOP-GSK-005
Tisztesség és integritás jellemzi kultúránkat, és ezt minden cselekedetünknek tükröznie kell, tehát a csalás megelőzése és leleplezése mindannyiunk számára prioritást jelent. A vezetőknek nem szabad eltekinteniük a legapróbb etikátlan gyakorlat felett sem, illetve nem szabad ezeket elfogadniuk, mivel ezáltal azt a látszatot keltenék, hogy laza az ellenőrzés és kihasználható. A vezetők szerepkörükben példának minősülnek és következetességről kell tanubizonyságot tenniükabban amit mondanak, s amit cselekednek.
Kérdés: Milyen cselekedetek minősülnek csalásnak? törvényes meghatározása országonként változik, Felelet: Adecsalás általában a vállalati vagyon vagy szolgáltatás tisztességtelen megszerzését, illetve megtévesztő felhasználását jelenti, ideértve a vállalati pénzalapokat és egyéb tárgyi eszközöket, valótlan feltüntetését, illetve hamis kijelentések révén, annak látszata, hogy személyes célra vagy mások számára nyereséghez vagy előnyhöz jussunk, illetve a vállalatnak veszteséget okozzunk.
Viselkedési kódex
9
Egyéni tisztességes eljárást alkalmazzon folytatás Konfliktusmentesség elérése Aktuális, illetve potenciális érdekellentéttől menteseknek kell lennünk. Érdekellentét esete akkor áll fenn, amikor a közvetlen vagy közvetett személyi nyereség kilátása befolyásolja, illetve látszólag befolyásolja ítélőképességünket vagy cselekedeteinket miközben GSK üzleti tevékenységet folytatunk.
Érdekellentétre vonatkozó követelmények SOP-GSK-006
Kérdés: Mi történik vélt érdekellentét esetén? elkerülni nemcsak a tényleges érdekellentétet, Felelet: Fontos hanem az ellentét látszatát is munkavégzés közben.
Azonnal értesíteni kell az ügyvezetőt, felettest, illetve Compliance Officert bármely olyan helyzetről, mely potenciális vagy aktuális érdekellentétet érint, és megfelelő útmutatást kell kérni bármely lépés megtétele előtt (a helyi titoktartási törvények betartásával).
Legyen figyelmes szórakoztatás, ajándékozás és vendéglátás esetén A szórakoztatás, ajándékozás és vendéglátás nyújtása, illetve elfogadása gyakran képezik az üzleti kapcsolat vagy akulturális gyakorlat részét, és külső szervezetek vagy egyének irányából, illetve irányába megengedettek, amennyiben etikusak és összhangban állnak a GSK értékeivel, a GSK üzlettel kapcsolatosak, nem rendszeresek, kis értékűek, törvényesek és az üzleti kapcsolatokban szokásosak (nem csak a személyzet tagjainak jólétét, illetve használatát szolgálják). Útmutatást a Compliance vezetőtől kell kérni.
Szórakoztatásra, ajándékokra és vendéglátásra vonatkozó előírások STD-GSK-004 Utazásra, megbeszélésre és költségre vonatkozó előírások STD-GSK-512
Fontos, hogy ne fogadjunk el, illetve ne nyújtsunk nem megfelelő ajándékot, szórakoztatást vagy vendéglátást, mivel ezek érdekellentétet eredményezhetnek, vagy legalábbis felmerül annak kérdése, hogy ítélőképességünket nem megfelelően befolyásolta-e. Be kell tartanunk a utazási és megbeszélések költségeire vonatkozó követelményeket, hogy értékeinknek még látszólag se mondjanak ellent.
Viselkedési kódex
10
Működésünk irányítása Hatékony kockázatkezelés
Kockázatkezelési irányelv POL-GSK-500
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy hatékony kockázatkezelési rendszerünk által (beleértve a keretrendszereket és eljárásokat is) biztosítsuk, hogy a felmerülő jelentős kockázatok felismerését, kezelését, nyomonkövetését, és jelentését megfelelő módon végezzük. Ez fontos része a helyes vezetői gyakorlatnak, mely segít minket abban, hogy gondoskodjunk a betegek biztonságának védelméről, munkavállalóinkról, a környezetünkről, a vállalat vagyonáról és hírnevéről, elérjük üzleti céljainkat, megóvjuk a részvénytulajdonosok befektetéseit, és biztosítsuk a jogszabályi előírások betartását.
Biztonságérzet
Globális biztonságra vonatkozó irányelv POL-GSK-101
Biztonságban kell éreznünk magunkat munkavégzés közben. Elengedhetetlen továbbá, hogy tulajdonunk, termékeink és egyéb javaink védelme érdekében jól kidolgozott biztonsági tervekkel rendelkezzünk. Minden GSK-nál dolgozó személy, akár munkavállaló, akár szerződéses munkatárs, köteles következetesen megközelíteni a vállalat valamennyi működési területét érintő biztonsági kérdéseket. A Munkahelyi biztonság és ellenőrzés (Corporate Security and Investigations, CSI) osztály felel az alapvető normák és eljárások kidolgozásáért, valamint a biztonsági kérdésekben való tanácsadásért.
Rugalmas üzlet kialakítása A hatékony kríziskezelés és az üzletmenet folytonosságát biztosító terv révén mindent megteszünk, hogy gondoskodjunk munkatársaink egészségéről és biztonságáról, minimalizáljuk a vállalatot érintő károkat és hatásokat, és hogy egy természeti vagy ember okozta katasztrófa vagy egészségügyi vészhelyzet után is fenntarthassuk vállalatunk működését.
Krízishelyzetre és folytonosságra vonatkozó tervezés POL-GSK-504 SOP-GSKF-504
Mielőtt a fennakadás bekövetkezne, azonosítanunk kell a főbb felelősségi köröket, és egyértelmű kommunikációs csatornákat kell létrehoznunk, hogy azonnal reagálhassunk és támogathassuk az érintett munkavállalókat és a betegeket, minimalizáljuk a fennakadás időtartamát, és minél előbb visszatérhessünk a normál munkarendhez.
A belső pénzügyi, számviteli és beszerzési szabályozások betartása Pénzügyi és számviteli ellenőrzésünk hivatott biztosítani azt, hogy befektetőket, törvényhozókat, hatóságokat, illetve a laikus közönséget ne vezessük félre vállalatunk pénzügyi vetületeit illetően. Valamennyien felelünk irányelveink és a törvényi, pénzügyi és számviteli szabályozások betartásáért. Évente nagy mennyiségű árut és szolgáltatást vásárolunk, és valamennyi beszerzést a fizetési kötelezettség felvállalása előtt a GSK munkavállalónak jóvá kell hagyatnia a megfelelő ügylet-költségkeret és megfelelő hatósági támogatás (GOA) tekintetében.
Hatósági támogatás beszerzése és tőkeráfordítások POL-GSKF-503 POL-GSKF-513 Auditorok felvételére vonatkozó irányelv POL-GSKF-009 Értékpapírok kezelésének kódexe POL-GSK-008 GSK pénzügyi kézikönyv
Biztosítanunk kell azt, hogy a pénzügyi kimutatásokat független könyvvizsgáló és szükség szerinti harmadik fél felülvizsgálói tekinti át, és teljes mértékben nyíltak és transzparenszek vagyunk a velük történő együttműködés során. Ugyanakkor maradéktalan együttműködést és nyíltságot kell tanúsítanunk a GSK belső auditjai és minőségbiztosítási ellenőrzéseket ellátó csapatok irányában is. Valamennyünknek törekednünk kell arra, hogy ne továbbítsunk belső információt illetéktelen személyek felé és arra, hogy ne szorgalmazzuk azt, hogy egyéb személyek GSK értékpapírokat nem publikus információk alapján kezeljenek, még akkor sem, ha az információból közvetlen előnyben nem részesülünk. Viselkedési kódex
11
Vagyon és információ védelme Vállalati információk megőrzése Elköteleztük magunkat arra, hogy óvjuk a GSK információt és valamennyi olyan információt, melyet ránk bíztak.
A GSK információ védelme SOP-GSK-100 SOP-GSK-100
Egyik legértékesebb vagyonunk az információ. Mindenkor óvnunk kell a tulajdonosi, abizalmas és aszigorúan bizalmas információt, továbbá a személyazonosításra alkalmas (PII) és személyazonosításra alkalmas érzékeny információt (SPII) ahhoz, hogy a GSK-t, részvényeseit, és azokat az egyéneket, illetve harmadik feleket, akik információikat ránk bízták, bármely kártól/ sérelemtől megkímélhessük.
A technológiai erőforrások megóvása Mindenki, aki a GSK számítógépes rendszereit használja, szerepet játszik annak biztosításban, hogy azt biztos és alkalmas módon alkalmazza, a GSK értékeinek és szellemének betartásával. Ezek a rendszerek létfontosságúak a GSK sikere szempontjából.
Az informatikai (IT) erőforrások elfogadható használata POL-GSK-508 SOP-GSK-508
Valamennyien felelősséggel tartozunk az IT erőforrásokat mindenkor szakszerűen használni, és ezeket soha sem szabad illegális, offenzív, illetve helytelen magatartás útján használni. Munkavállalóként Önnek személyes felelőssége biztosítani a vállalati informatikai erőforrások elérésének és megfelelő használatának felügyeletét. Az irányításunk alatt álló szerződéses munkaerőnek és harmadik feleknek ugyancsak be kell tartaniuk ezt a követelményt.
Személyes azonosításra alkalmas információk védelme Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a lehető legmagasabb integritási normákat alkalmazzuk a személyes adatok felhasználása és védelme során. A személyes azonosításra alkalmas adatok (Personally Identifiable Information, PII) egy személyt beazonosítására alkalmasak. Kötelességünk azon személyes azonosításra alkalmas adatok (PII) védelme és az azokkal való visszaélés lehetőségének kizárása, amelyet mások ránk bíznak, illetve mindent megteszünk a vonatkozó jogszabályoknak való megfelelés érdekében, kötelező Testületi szabályaink értelmében.
Nyilvántartás- és információkezelés Vállalatként elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megfelelően kezeljük adataink és információnk életciklusát, hogy megvédjük szellemi tulajdonunkat, betartsuk a jogszabályi, számviteli és szabályozó követelményeket, valamint megelőzzük a fölösleges kiadásokat. Információt nem őrzünk annál hosszabb ideig, mint ameddig az szükséges az üzleti igényeinkhez, valamint a jogszabályi és szabályozó megőrzésre vonatkozó követelmények betartásához.
Személyazonosításra alkalmas információk védelme POL-GSK-010
Globális adatmegőrzésre vonatkozó irányelv POL-GSK-506
Naponta hozunk létre és kapunk nagy mennyiségű információt. Felelősségünk biztosítani a megfelelő nyilvántartást és az információ megőrzését – ezáltal nemcsak szellemi tulajdonunkat védjük, hanem azt is biztosítjuk, hogy a vállalat a jogszabályi, pénzügyi és szabályozó követelményeknek megfelel. A vállalati nyilvántartásokat és információkat nem szabad hosszabb ideig megőrizni, mint ameddig azokat a jogszabályi és szabályozói követelmények, illetve üzleti szükségletek előírják. További részletekért lásd a Globális megőrzésre vonatkozó ütemtervet (Global Records Retention Schedule).
Viselkedési kódex
12
Vagyon és információ védelme folytatás Versenyhelyzetre vonatkozó információk megfelelő begyűjtése és a GSK bizalmas információk védelme
A piaci versenyhelyzetre vonatkozó követelmények
Meg kell győződnünk arról, hogy a versenyhelyzetre vonatkozó információk etikusan és valamennyi olyan jogszabály és szabályozó rendelkezés betartásával kerülnek begyűjtésre, melyek védik mások bizalmas és tulajdonosi információit. Ez azt jelenti, hogy nem vezethetjük félre a munkavállalókat és üzleti partnereket, és nyomást sem gyakorolhatunk semmilyen versenytárs, illetve harmadik félre ahhoz, hogy ilyen típusú információt fedjenekfel számunkra; továbbá a GSK egyetlen munkavállalója sem kérdezhet ki, illetve bérelhet fel versenytárs által foglalkoztatott munkavállalót vagy harmadik felet ilyen célból. Felelősek vagyunk ugyanakkor biztosítani azt, hogy bármely harmadik féllel is dolgozunk ilyen versenyhelyzetre vonatkozó információ begyűjtése céljából, az is a jelen Kódex értelmében kell eljárjon, és szerződést kell létrehoznunk harmadik féllel, szükség szerint. Ha GSK munkavállaló akaratlanul olyan információhoz jut versenytársról, illetve versenytárstól, mely meglátása szerint bizalmas, illetve helytelen módszerekkel került tudomására, akkor az információt nem szabad használnia mindaddig, míg jogtanácsoshoz nem fordult és ki nem kérte annak véleményét arról, hogy miként kell eljárnia. Soha ne beszéljen versenytárssal olyan információról, mely árazásra, vállalati tervekre vagy nyereségre vonatkozik, és arra is figyelemmel kell lennie, hogy megbízottaink és üzleti partnereinknem sem szabad, hogy erről beszélgessenek. A versenyhelyzeti törvények megszegése pénzügyi bírságot vonhat maga után és akár börtönbüntetést is a törvénysértőket illetően, tehát kérjen tanácsot és vonja be a GSK Jogtanácsosi osztályt kétség esetén.
ír elő az irányelvünk a GSK információk és Kérdés: Mit tulajdon, így például az IT erőforrások védelme érdekében?
védeni a GSK információkat és IT Felelet: Létfontosságú erőforrásokat mind ezek elérése, mind megfelelő
használata tekintetében. Munkamódszereinket változtatjuk, ideértve azt, hogy külső felekkel többet osztunk meg és mér. A mobiltelefonok és személyes készülékek használata, valamint számítógépes bűncselekmények növekvő gyakorisága egyaránt hozzájárul a GSK információk kiszivárgásának valószínűségéhez. Az elektronikus kommunikáció titoktartása nem feltétlenül valósul meg, és valamennyi kommunikáció számos célból készülhet és számos célra használható fel. A GSK ezeket nyomon követheti annak biztosítása érdekében, hogy a vállalati számítógépes irányelvek betartásra kerüljenek. Információinkat és vagyonunkat csak műszaki ellenőrzésekkel és olyan képzett, éber munkaerővel kombinálva óvhatjuk meg, mely az információvédelmet kultúránk és értékeink részének tekinti. Amennyiben helytelen használatról vagy helytelen birtokbavételről értesül GSK információ, illetve GSK vagyon tekintetében, erről felettesét, a Compliance Officert, Jogtanácsost, a CSI osztályt azonnal értesítenie kell, vagy használhatja a GSK bizalmas Speak Up forróvonalát, vagy honlapját ennek jelentése céljából.
Viselkedési kódex
13
Az emberek iránti tisztelet kinyilvánítása Egymás ösztönzése nagy teljesítmény elérésére Támogatjuk és kollégáinkat is arra késztetjük, hogy tőlük telhetően mindent megtegyenek és dicséretes munkát végezzenek. Megszívleljük a GSK-n kívüli véleményeket és tudományos, illetve mérlegelésünk adta meglátásunk szerint teszünk lépéseket az egészségügyi ellátás előmozdításáért. Hogyan valósíthatjuk ezt meg? – Biztosítsuk munkahelyünk biztonságát és zaklatástól, illetve megfélemlítéstől való mentességét – Aktív módon keressük, értékeljük, és következtetéseket vonunk le különböző tudásból, perspektívából, tapasztalatból és stílusból, melyet globális közösségünkben fellelhetünk – Hozzunk létre bizalmon alapuló légkört, melyben az aggodalomnak maradéktalanul hangot lehet adni
Viselkedési kódex
14
Embereink és társadalmunk támogatása Legjobb tudásunk szerint teljesítsünk Valamennyien magas szintű normák szerinti személyes és szakmai magatartást kell tanúsítanunk ahhoz, hogy eredményes és biztonságos munkakörnyezetet teremthessünk. Célunk, hogy a legkiválóbb munkavállalók felvétele, képzése és megtartása egyenlő és befogadó bánásmód mellett történjen. Igyekszünk olyan munkakörnyezetet teremteni, amely tükrözi ügyfeleink és azon közösségek sokszínűségét és jellemzőit, amelyben tevékenységünket végezzük, és amely mentes a zaklatásoktól, a diszkriminációtól és az erőszaktól. Tilos a zaklatás és diszkrimináció, az említettekkel kapcsolatos minden felmerülő problémát pedig oly módon oldunk meg, hogy az érintetteknek nem kell megtorlástól tartaniuk.
A GSK munkavállalók egyenlő bánásmódja és befogadása POL-GSK-204 A Humán erőforrás emberekre vonatkozó irányelvei A GSK emberi jogokra vonatkozó nyilatkozata
felel azért, hogy megfeleljünk Kérdés: Kielkötelezettségünk nek a megtorlástól
mentes és a sokszínű munkaerővel történő munkakörnyezet biztosításának?
tartozunk felelősséggel a GSK normáinak Felelet: Személyesen betartásáért, az emberek egyenlő és befogadó kezeléséért, a szakmai udvariasságért, méltóságért és tiszteletért. Ez azt jelenti, hogy egyénként kell értékelni őket és be kell tartani annak az országnak a specifikus jogszabályait és szabályozó rendelkezéseit, ahol tevékenységet fejtünk ki. Valamennyi munkavállaló felel elkötelezettségünk támogatásáért olyan környezet létrehozását illetően, melyben minden munkavállaló értékelve és megbecsülve érzi magát.
Amennyiben irányelvet sértő esetről szerez tudomást, ezt azonnal jelentse a vezetőségnek vagy az Emberi erőforrás osztálynak, hogy vállalatunk megfelelő lépéseket tehessen az ügyben.
Viselkedési kódex
15
Embereink és a társadalom támogatása folytatás Egészséges, jól teljesítő munkaerő és biztonságos munkakörnyezet kialakítása
Környezetvédelem, egészségvédelem, biztonságosság és fenntarthatóság POL-GSK-402
Elköteleztük magunkat arra, hogy óvjuk az embereket, a munkakörnyezetet és vagyonunkat a környezet, egészségügy, biztonság és fenntarthatóság kezelésének (EHS&S) terén tanúsított kiválóságunk révén. Ezen gyakorlatok sikeres megvalósítása minden egyes üzleti területen attól függ, hogy milyen üzleti eljárásokat alkalmazunk, és kihívással járó fenntarthatósági célokat tűztünk ki ezen elkötelezettségünk teljesítéséhez. Az erőteljes EHS&S (környezet, egészségügy, biztonság és fenntarthatóság) kultúra beágyazása révén az üzlet teljes egészébe egészséges, rugalmas és jól teljesítő munkaerőt foglalkoztathatunk és támogathatjuk embereink jólétét proaktív és megkülönböztetéstől mentes módon.
az, ha működésünk eleget tesz a helyi Kérdés: Elégséges-e törvényes követelményeknek az EHS (környezet, egészségügy, biztonság) szempontjából?
Valamennyi működési területnek meg kell felelnie Felelet: Nem. a helyi követelményeknek, valamint Globális környezeti,
egészségügyi és biztonsági (EHS) normáinknak. Ahhoz, hogy az egészség, jólét és rugalmasság terén a fenntarthatóságot folytonosan támogathassuk, valamennyi vezetőnek szükségszerűen integrálnia kell az egészségügyi elveket és gyakorlatokat a Humán erőforrások stratégiájába és az üzleti eljárásokba. Így segíthetünk az emberi egészség folytonos javítása, a jólét és a rugalmasság fenntarthatóságának megőrzésében. El kell mélyítenünk és be kell tartanunk a munkánkra vonatkozó EHS irányelveket, eljárásokat és útmutatásokat. Bármely aggodalmat az egészség, illetve biztonság tekintetében, akárcsak a munkavégzéssel kapcsolatos egészségkárosodást vagy betegséget a vezetőség felé azonnal jelenteni kell. A maximális teljesítmény nyújtása létfontosságú missziónk szempontjából, így az alkohol vagy kábítószer, illetve orvosság hatása alatti munkavégzés csökkentheti ezen képességünket. A törvénytelen készítmények, a szigorított ellenőrzés alatt álló szerek vagy alkohol használata, illetve a gyógyszerek helytelen használata úgyszintén befolyásolhatja úgy személy szerint az Ön biztonságát, mint a munkatársaiét, és így kihatással lehet működésünkre is. Ha meggyőződése szerint azt, akivel Ön dolgozik, alkohol, gyógyszer, illetve egyéb szer meggátolja a teljesítésében, illetve ha bárki alkoholt vagy törvénytelen szert fogyaszt a vállalat területén, akkor Önnek erről a vezetőség egy tagját, a Humán erőforrás osztályt vagy a Munkavállalói egészségügyi igazgatóságot értesítenie kell, illetve ezt a Speak Up telefonvonalon vagy honlapon jelentenie kell.
„A GSK hajtómotorját emberei képezik. A tisztelet képezi azon erő alapját, mely a motort hajtja.” Rodger GSK kutatás és fejlesztés Egyesült Királyság
Viselkedési kódex
16
Embereink és a társadalom támogatása folytatás Munkaviszony létrehozása előtti és kötelezettségvállalás előtti átvilágítások Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az összes munkavállalót és szerződéses munkatársat ellenőrizzük, mielőtt alkalmazzuk őket, illetve együttműködünk velük. A munkaviszonyt megelőző átvilágítások segítenek megvédeni munkavállalóinkat, vagyonunkat, szellemi tulajdonunkat és termékeinket, megbizonyosodván, hogy a felvett munkavállalók valóban rendelkeznek azokkal a képesítésekkel és a pozícióhoz szükséges tapasztalattal, amelyeket magukról állítanak.
Munkaviszony létrehozása előtti átvilágítás POL-GSK-510 SOP-GSK-510 A Humán erőforrás emberekre vonatkozó irányelv
Kötelességünk bármely olyan információt önmagunk felfedni, amely a GSK üzleti működésében való részvételünket kizárná. Ide tartoznak a hatósági programokban történő részvételt meggátló korlátozások (így például az Egyesült Államok Szövetségi Programjainak kizárását), a meghatározott szerepkör ellátásához, illetve törvényes követelmény teljesítéséhez szükséges megfelelő engedély hiánya, illetve bármely szükséges engedély elvesztése érzékeny, értékes vagyonra vonatkozó biztosítandó területet e illetően. A törvényes kikötések értelmében a GSK fenntartja magának a munkaerő alkalmatlanság szempontjából történő átvilágítás jogát.
A szerződéses munkaerőre vonatkozó szabályozások betartása Elkötelezettek vagyunk az értékeinknek megfelelő, magas színvonalú munkaerő-menedzsment mellett. A jól meghatározott és jól kezelt szerződéses munkaerő (mely megbízottakból, munkát munkaleírás (SOW) alapján teljesítőkből és kiszervezett területekből áll) a vállalat kulcsfontosságú vagyonának számít és ennek az erőforrásnak a használatából számos előnyünk származik. Valamennyi olyan irányelvet, mely e munkaerő kezelése tekintetében szab meg normákat, ideértve az alkalmazó ügyvezetők felelősségét és a helyi jogszabályoknak való megfelelés, be kell tartani.
Viselkedési kódex
Szerződéses munkaerőre vonatkozó irányelv POL-GSK-505 A Humán erőforrás emberekre vonatkozó irányelv
17
A transzparencia jegyében történő munkavégzés Legyünk világosak, őszinték, hamisítatlanok Őszinteség és transzparencia jellemzi mindazt, amit teszünk, ahogy cselekszünk, és ahogy a kihívásoknak eleget teszünk. Nyíltak vagyunk a kihívásokra, megbeszélésre és munkamódszereink olyanformán történő tökéletesítésére, hogy azok értékeinket tükrözzék. Hogyan valósíthatjuk ezt meg? – Azt kell fontolóra venni, hogy a teljesítendő lépés növeli-e az emberek GSK-ba vetett bizalmát – Abból a szemszögből kell megvizsgálni cselekedeteinket, ahogy azokat mások látják – Biztosítani kell, hogy minden kiejtett, illetve leírt szó tisztességes és őszinte legyen, illetve ne legyen félrevezető vagy hiányos – Időszerű, releváns és pontos információt kell szolgáltatni – Meggyőződésről és felelősségvállalásról kell tanúbizonyságot tenni – A fontos információkat azonnal fel kell terjeszteni
Viselkedési kódex
18
A társadalom bizalmának kiépítése Szolgálja a GSK jó hírnevét A gyorsan terjedő globális információ világában rendszereznünk és irányítanunk kell a külső személyekkel történő, illetve a belső kommunikációt. Elkötelezettséget vállalunk amellett, hogy megvédjük jó hírnevünket és az emberek vállalatunkba fektetett bizalmát. Ezek felbecsülhetetlen értékek, és elengedhetetlenek sikerünkhöz.
A belső és külső kommunikáció védelme és kockázatainak csökkentése POL-GSK-301 SOP-GSK-301 Digitális csatornák üzleti célokra történő használata SOP-GSK-502
Munkavállalóink és megbízottaink kommunikációja jelentős hatással lehet vállalatunkra. Gondoskodunk kell arról, hogy a vállalat érdekében lebonyolított összes kommunikáció aktuális, pontos, következetes legyen, és tükrözze értékeinket. Továbbá biztosítanunk kell, hogy a kommunikáció megfelel a belső irányelveinknek, jóváhagyási és felhatalmazási eljárásainknak, illetve minden vonatkozó jogszabálynak. Minden hírközlésnek tükröznie kell a Write Right elvekben foglaltakat, hogy ezáltal minimálisra csökkenthessük a jövőbeli félreértelmezés esélyét.
médiában megvitathatok vállalati Kérdés: Közösségi problémákat? fórumokon, így az interneten soha nem Felelet: Közösségi tehetünk közzé bizalmas információt üzletünk
semmilyen aspektusát illetően. Így a szociális hálózatokat sem használhatjuk, típustól függetlenül, és egyéb internet-alapú fórumot sem, ideértve, de nem kizáró jelleggel, a csevegőszobákat, hirdetőtáblákat, blogokat, wiki-ket, stb.
Valamennyi támogatás és adomány megfelelő kezelése Mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogassuk azon közösségek jogszerű és támogatásra méltó ügyeit, ahol mi is tevékenységünket végezzük, továbbá hogy elősegítsük és támogassuk a közegészségügyet. Irányelveink biztosítják azt, hogy minden támogatás és adomány, legyen az készpénz vagy természetbeni, megfeleljen küldetésünknek, etikai normáinknak és értékeinknek. A támogatások és adományok megfelelő irányításával sikeresen megóvhatjuk vállalatunk hírnevét belső és külső részvényeseink előtt.
Támogatásokra és adományokra vonatkozó irányelvek POL-GSK-016 Humanitárius adományok POL-GSK-303
Elkötelezettségünk kiterjed a jótékonysági termékadományok humanitárius szükségletek és egyéb tényezők szerinti juttatására a felelősségteljes üzlet iránti kötelezettségvállalásunk keretén belül, ideértve a sürgősségi és katasztrófahelyzeti adományokat is. Ezeket az adományokat a felelős irányítási gyakorlat szerint kell nyújtani a vállalati folyamatok és törvényes követelmények betartásával, összhangban az Egészségügyi Világszervezet követelményeivel.
A GSK politikai hozzájárulásokra vonatkozó tilalmának betartása
Politikai hozzájárulások POL-GSK-302
Politikai hozzájárulásnak számít minden olyan ajándék, adakozás, kölcsön, előleg vagy pénz és értéket képviselő dolog, amelyet valamely jelöltnek vagy politikai pártnak adnak át, és amelynek célja befolyásolni a hivatali jelölt kiválasztását vagy egy személy bizonyos hivatalban töltött idejét. Ide tartoznak a természetbeni hozzájárulások is (pénz helyett javak, árucikkek vagy szolgáltatások). Nem nyújtunk politikai hozzájárulásokat azon országokban tevékenykedő személyek vagy szervezetek számára, amelyekben üzleti tevékenységet folytatunk. Ha embereink politikai folyamatban vesznek részt, akkor ezt saját szabadidejükben kell tenniük, saját forrásaik ból biztosítva azt.
Viselkedési kódex
19
A társadalom bizalmának kiépítése folytatás Kormányzatokkal történő etikus eljárásmód A GSK jelentős üzleteket bonyolít le számos ország hatóságával, és külön törvények alkalmazandók ezekre az ügyletekre, különösen azokban az esetekben, amikor ezek az entitások ügyfeleink. Ilyen külön törvény vonatkozhat például az árazás és kedvezményezés szabályozására, valamint a csúszópénz elfogadásának tilalmára a potenciális üzleti ösztönzés meggátolása érdekében. Korlátozás alatt állhat például az ajándékok, a szórakozás, az ingyenes juttatások vagy egyéb bérezésadása, melyet hatósági alkalmazottnak és tisztségviselőnek nyújtanak, amennyiben ezen személyek a beszerzési és közbeszerzési irányelv szerinti eljárásokkal kapcsolatosan dolgoznak. Be kell tartanunk valamennyi alkalmazandó törvényt és szabályozó hatóság követelményét, amelyeket az üzletági irányelvek és folyamatok előírnak, és biztosítanunk kell azt, hogy valamennyi hatósággal kapcsolatos lépésünk az etika és a compliance jegyében történik.
A kormány és a kormányközi ügynökségek tisztviselőivel való kommunikáció SOP-GSK-007
„A teljes felfedés Agbaraban életformává vált. A sikert és a sikertelenséget egyaránt nyíltan elfogadjuk.” Henry GSK Nigéria
Nemzetközi üzletihatárvonalak tudomása
Szankciók és exportellenőrzések POL-GSK-014 SOP-GSK-014
Elkötelezettek vagyunk a szankciókra és exportellenőrzésekre vonatkozó minden szabályozás betartása mellett. Ezek olyan szabályozások, amelyeket számos ország és nemzetközi testület alkalmaz annak érdekében, hogy korlátozzon vagy megtiltson bizonyos országokkal, kormányzatokkal, jogalanyokkal és személyekkel való üzletvitelt. Biztosítanunk kell azt, hogy betartjuk a korlátozásokat pénzalapjaink, termékeink, áruink, anyagaink, szolgáltatásaink, szoftverünk és technológiánk tekintetében, akárcsak az emberekhez való viszonyulásunk tekintetében. Vannak olyan GSK munkavállalók, akik bizonyos korlátozás alatt álló piacokkal egyáltalán nem foglalkozhatnak, illetve ezeken egyáltalán nem léphetnek fel, ami azt jelenti, hogy szükségszerűen tartózkodniuk kell bármely ügylettől az illető piacokon (ez kizárás néven ismert).
Viselkedési kódex
20
Személyes szerepünk teljesítése Személy szerint tőlünk függ, hogy milyen vállalat vagyunk
Elvárásaink A GSK elvárások nyújtanak útmutatást abban, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy stratégiánkat a valóságba átültethessük. – Irányvonal meghatározása és példamutatás – Határokon átívelő munkavégzés – Energia-felszabadítás – Képesség- és tehetségfejlesztés – Teljesítmény szorgalmazása – Értékeink megélése
Iparágunk messzemenően szabályozott és ellenőrzött. A rossz döntések, illetve nem szándékolt félrelépések jelentékeny pénzügyi és reputációs büntetésekhez vezethetnek. Ugyanakkor olyan nagylelkűen jutalmazó munkakörnyezetben dolozunk, melyben tényleges változást érhetünk el a világon. Mindannyian hozzájárulunk a GSK jó hírnevének megteremtéséhez. Ezért van az, hogy értékeink nem tekinthetők lehetőségnek. Minden egyes döntésünkben előtérbe kell helyeznünk betegeinket és ügyfeleinket, bármely lépésünknek tisztességünket kell tükröznie, az emberek iránt tiszteletet kell tanúsítanunk és tevékenységünket a transzparencia jegyében kell végeznünk. Továbbá be kell tartanunk a törvény által megkövetelt szükséges normák – nemcsak a szó szerinti értelmét – szellemét. Ilyen vállalkozás akarunk lenni.
Viselkedési kódex
21
www.gsk.com Székhely és Bejegyzett székhely GlaxoSmithKline plc 980 Great West Road Brentford, Middlesex TW8 9GS Egyesült Királyság Tel: +44 (0)20 8047 5000 Jegyzési szám: 3888792
GlaxoSmithKline plc 2014
POL-GSK-001 9. verzió (2014. január 13.)