Középszint magyar érettségi 2007.
Irodalom
Érettségi tételek irodalomból 2007. középszint
1.
Életm vek
2.
Portrék
3.
Látásmódok
4.
A kortárs irodalomból
5.
Világirodalom
6. 7. 8.
Színház- és drámatörténet Az irodalom határterületei Interkulturális megközelítések és regionális kultúra
1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 2.1. 2.2. 2.4. 3.1. 3.2. 3.3.
Pet fi Sándor tájköltészete Arany János balladaköltészete Ady Endre Új versek cím kötetének vizsgálata Hagyomány és újítás Babits Mihály költészetében Egy szabadon választott Kosztolányi-regény elemzése József Attila kései költészete Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma cím regényének elemzése Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében A felvilágosodás stílusirányzatainak összegz dése Csokonai Vitéz Mihály költészetében* A reneszánsz vallásosság Balassi Bálint költészetében* Egy szabadon választott Jókai-regény elemzése A groteszk látásmód Örkény István m vészetében Nemes Nagy Ágnes költészete*
4.1.
Ottlik Géza: Iskola a határon*
5.1. 5.2. 6.1. 6.2.
Puskin: Anyegin vagy Balzac: Goriot apó* Az antikvitás és a Biblia* Shakespeare színháza és egy drámájának elemzése Katona József: Bánk bán*
7.1.
Örkény István: Tóték
8.1.
Rejt Jen vagy Agatha Christie egyik regénye*
2.3.
* Témakör az osztály és a szaktanár megbeszélése alapján.
Készítette: Szabó Áron 2007, Budapest 2
Szabó Áron
I/1.1. tétel
2006. április
I/1.1. Pet fi Sándor tájköltészete — új m fajt teremt (tájlíra) — érzelmileg töltött versek, érzelmi köt dés a tájhoz — az egyébként szinte realista leírás így válik romantikussá — a megszokott regényes hegyvidék helyett a síkságot verseli meg — a síkság szabadság jelképe <– nem korlátozza a látást — el dei a klasszicista tájfestményt akarták szavakkal leírni — szereti ellentétbe állítani az Alföld szépségét a város vagy a hegyvidék sivárságával >> Az Alföld eleje a Kárpátok fenyvesekkel vadregényes tája <> az Alföld tengersík vidéke >> Kiskunság végtelen róna <> zsúfolt nagyváros : Az Alföld (1844) — az els híressé vált tájverse — ellentétez szerkesztés — 1–2. vsz. Kárpátok <> Alföld — hirtelen kiszélesedés, majd közeled tájleírás — madártávlat > a gyíkok mérettartománya — az ember is a táj része — 5. vsz. — 8., 11. vsz. — a város csak a messzeségben látszik (11. vsz.) — az igazi alföld háborítatlan — az Alföld jellegzetességei is megjelennek — gulya, gémeskút, ménesek, csikósok, ostorpattogás, búza, vadludak, csárda, betyárok, királydinnye, gyümölcsfák — 12. vsz. szenvedélyes vallomás a szül földr l, a hazaszeretetr l — verselése: — magyaros — félrímes : A Tisza (1847) — 1. vsz. a gyermek–anya kép nemcsak a két folyó viszonyát, hanem Pet fi és a táj viszonyát is kifejezi — 2–3. vsz. hang- és fényhatások (piros sugárok, parányi sarkantyúk pengése) — 4. vsz. hasonlat, a költ i szemlél dés kezdete (egyre táguló körökben) — 5. vsz. romantikus erd kép — 6. vsz. emberi jelenlét — 7. vsz. újabb romantikus kép (legtávolabb: a mármarosi bércek) — 8. vsz. hanghatások — 10. vsz. a 9. vsz.-ban megjelen pór menyecske vallomást vált ki a költ b l a tájhoz — 11–12. vsz. baráti beszélgetés a tanyán — 13. vsz. az áradó Tisza — ellentétes a vers elejének nyugalmával — az öntudatra ébred nép jelképe — verselése — magyaros — 10/10/10/10 3
Szabó Áron
I/1.1. tétel
2006. április
— páros rím (aabb) : A puszta, télen (1848) — 1. vsz. az évszakok megszemélyesítése, szóbeli fordulat („Hej, mostan”) — 2. vsz. negatív festés = azokat a dolgokat írja le, amelyek nincsenek jelen — csönd — 3. vsz. a táj mozdulatlanságának leírása, a nap megszemélyesítése — 4–6. vsz. negatív, szinte mozdulatlan életkép — üresség, bezártság — a bús tinó szabadságvágya — jellegzetes alak: béres („lomhán szipákol”) — a sok ige ellenére nem dinamikus — jellegzetes alak: csaplár, csaplárné — most dologtalanok — 7. vsz. a szelek harca („szikrázik alatta a hó, mint a t zk ” – ellentét) — 8.vsz. a viharban vándorló betyár — farkas, holló: fenyegetettség — 9. vsz. egyértelm utalás a forradalomra (ki zött király, a fejr l lees véres korona) — áthajlások (enjambement) — páros rím — felez tizenketteshez hasonló: 12/12/6/6/12/12
4
Szabó Áron
I/1.2. tétel
2006. április
I/1.2. Arany János balladaköltészete — ballada <– ballare=táncolni
— eredetileg egy refrénes, lírai táncdalt jelentett — mindhárom m nem jegyeit magán hordozza — lírai (költ i eszközök) — epikai (a történet) — drámai (párbeszéd) –> Greguss Ágost: „tragédia dalban elbeszélve” — rendszerint tömörítve meséli el a cselekményt — balladai homály <– a történet szaggatott, kihagyásos elbeszélése — fontos a sorsszer ség és az egyén bels elhatározása, döntése — tragikus kimenetel — bár léteznek vígballadák is (pl. Egyszer a királyfi…) — versformaként 1. négy versszakos egyszer ballada 2. hat versszakos kett s balladát >> François Villon — románc <– roman=újlatin [m ] — eredetileg újlatin m veket jelentett — a balladához hasonló kisepikai m faj — a XII–XIII. századtól használjuk m fajnévként — „ráér sebb” a balladánál — meg-megáll, leírásokkal és képekkel tarkítja az elbeszélést –> ezért epikusabb, mint a ballada — fontos szerepet játszanak a küls tényez k és a véletlen — Arany János: Varró leányok, Tengeri-hántás — Arany az 1850-es évek elején ismét az epika felé fordult <– székely és skót népballadák <– goethei és schilleri balladák <– reformkori magyar m balladák — Aranyra a tárgyias költészet jellemz –> balladáiban távolságtartás van — témáit személyes élményeib l, néphagyományokból, újsághírekb l és történetírók munkáiból meríti — nagy érdekl dés tények hatása iránt = b n és b nh dés — gazdag ritmusvilág — Arany hitt abban, hogy a b nösöknek is van lelkiismeretük >> A walesi bárdok, Ágnes asszony — Arany balladáinak csoportosítása — téma szerint 1. népies (Tengeri-hántás, Árva fiú) 2. történelmi (Mátyás anyja, V. László, Szondi két apródja) 3. romantikus (Tetemrehívás, Az ünneprontók) 4. kísértetes (Híd-avatás) 5. anekdotikus (Pázmán lovag, Méh románca) 5
Szabó Áron
I/1.2. tétel
2006. április
— világnézet szerint 1. harmonikus si világ, amely kiegyensúlyozott, és ahol a becsület, a h siesség, a bátorság és a szerelem az érték (Mátyás anyja); 2. az igazságban megbillen , de a m végére visszataláló világkép (A walesi bárdok, Ágnes asszony) 3. és az igazságtalan, visszarendezhetetlen világ, ahol a b n és a büntetés nincs egyensúlyban (Tengeri-hántás). — keletkezési helye és id szerint 1. nagyszalontai balladák (1847–1851) (Varró lányok, Sz ke Panni) 2. nagyk rösi balladák (1850-es évek) (Ágnes asszony, A walesi bárdok) 3. pesti/budapesti balladák (1860-tól) (Híd-avatás, Vörös Rébék) — 1873-t l létezik Budapest — szerkezet szerint 1. egyszólamú, vonalas vezetés balladák — gyors átkötések, a kihagyások, egyetlen elbeszél jellemz 2. többszólamú balladák — szaggatottság, egymás mellett párhuzamosan futó történetek 3. keretes szerkezet balladák — a verskezd kép visszatér — Arany János: V. László (1853) — a Hunyadi-balladakörbe tartozik — az 1850-es évek elején kezdte írni — végül nem fejezte be — Mátyás anyja, Szibinyányi Jank — történelmi ballada — V. László magyar király megöleti Hunyadi Lászlót — nem igazán ismerik el uralkodónak — V. László börtönbe záratja Hunyadi Mátyást — pedig el tte Temesvárott megesküdött, hogy bizalmas f embere, Cillei Ulrik halálát nem bosszulja meg. — b n és b nh dés — kétszólamú ballada — narrátor, király és szolga 1. versszak: alaphelyzetet — vihar — jelkép — kockázatos szökés — a király bels vívódása — az érckakas csikorgása fokozza a hatást — páros versszakok (király és szolga) — V. László álmatlansága, látomása és a lázadás gyanújának felmerülése — lelki vívódás — páratlan versszakok (narrátor) — a rabok szökése és bujdosása — metaforikus szöveg, sok utalásokkal — a d lt szedés segíti az értelmezést — pl. eskümet >> V. László temesvári esküjére >> Ferenc József visszavonta a reformokat — bujdosás
6
Szabó Áron
I/1.2. tétel
2006. április
>> a szabadságharc után bujdokolni kényszerül hazafiak — töredékes — sok elhallgatás és befejezetlen mondat — „A felh megszakad, / Nyilása t z, patak” — egy állítmányhoz szószerinti és átvitt értelm alany — „Buda falán a rab /— Egy-egy felh darab — / Ereszkedik alá” –> a szaggatottság fokozása — szöveg együvétarozása — azonos szerkezet , hasonló mondatok is — „Az alvó aluszik, / A bujdosó buvik;” — „Az alvó felvirad, / A bujdosó riad”. — verselése — jambikus lüktetés — rímképlete: aabbx
7
Szabó Áron
I/1.3. tétel
2007. június
I/1.3. Ady Endre Új versek cím kötetének vizsgálata — Ady Endre élete — 1877-ben született Érmindszenten (ma: Adyfalva) — öntudatos nemesi család sarja — jogot hallgat Debrecenben, de nem fejezi be — újságíró — radikális politikai nézetei voltak — élesen bírálta a h bériséget fenntartani szándékozó er ket — szerelmei — 1903–1912 Diósy Ödönné Brüll Adél (Léda) — 1914–1919 Boncza Berta (Csinszka) — az els Nyugat-nemzedék tagja — szimbolista költ — várbajban halt meg 1919-ben — Ady Endre: Új versek (1906) — téma szerinti ciklusok 1. Léda asszony zsoltárai (szerelmes versek) 2. A magyar Ugaron (elmaradott Magyarország) 3. A daloló Párizs (a korszer nyugat) 4. Sz z ormok vándora (az újító költ ) — tudatos szerkesztés — ez akkoriban szokatlan — de Balassi-kódex — valószín leg Baudelaire volt a mintája : Góg és Magóg fia vagyok én… — vezérvers a ciklusok el tt — küldetéstudat — az új költészet megteremt je akar lenni — motívumai (új jelentéssekkel is) — Góg és Magóg — a lovas pogányok se (Anonymus a magyarok sének tekinti ket) — a Szentírásban a pogányság jelképes alakjai — Vazul — szintén pogány — Honfoglalás — Kárpátok — Verecke <> Dévény = kelet <> nyugat — Pusztaszer = elmaradottság — az újító költ sorsa a szenvedés 1. Léda asszony zsoltárai — bibliai vonatkozású m faj — asszony <– Léda férjezett — Ady az els a magyar irodalomban, aki felvállalja a kapcsolatot — Léda lefestése — hol eszményi (A vár fehér asszonya), hol riasztó (A könnyek asszonya) — bens séges (Félig csókolt csók) — végletes, ellentmondásos érzelmek : Meg akarlak tartani 8
Szabó Áron
I/1.3. tétel
2007. június
— beteljesedés = halál — a közelség megöli a szerelmet — a testi szerelmet tabuk nélkül említi — ez újítás : Héja-nász az avaron — ellentmondó érzelmek — hangsúlyos helyen (az utolsón) van — a szelíd galambot a vad héja váltja fel (a szerelmesek jelképeként) — vad, önpusztító, csataszer szerelem — évszakjelképek — Nyár: lángolás — sz: érettség — 2. versszak 1. sora: minden szerelemre igazak a leírtak — minden dulakodás ellenére is T/1-et használ, az E/1 helyett 2. A magyar Ugaron — elmaradottság — nagy sivatag, magyar puszta, bús magyar róna — f kérdés: mi lesz azzal, „ki magyar tájon nagy sorsra vágyik” : A Hortobágy poétája — költ = nyáját rz pásztor — kun (mindig zött nép) — kiválasztottságtudat <– képes máshogy érezni és gondolni : A Tisza-parton — 1. versszak — a Gangesz partjairól érkezett — fejlettség — m vészi er — 2. versszak — a puszta jelképének a felsorolása 3 soron keresztül — álom-bakó (adyi szóalkotás) — utolsó sor: bizonytalanság : A magyar Ugaron — cikluscímadó vers — az Ugar mint jelkép 1. kietlen (vad mez , dudva, muhar) 2. kies (szent humusz, régmúlt virágok illata) –> a kibontakozás jehetséges — gázolok: akarater — befed: minden próbálkozás ellenére elbukik — jelképes tájelemek — újszer , a maga korában értelmetlen — az utolsó két sor — groteszk — az egész küzdést szánalmassá változik — a kacagó szél suhanása = a környezet érdektelensége 3. A daloló Párizs — Párizs — haladás, szabad szellemiség, korszer ség — „szép ámulások szent városa”
9
Szabó Áron
I/1.3. tétel
2007. június
— az emberi és költ i vágyak beteljesülésének színhelye : A Gare de l’Est-en — egyik útjának végén írta — Magyarország egyszerre vonzza és taszítja 4. Sz z ormok vándora : Harc a Nagyúrral — Nagyúr = pénz, gazdagság, hatalom — a második versszakban barátian, s t megalázkodva közeledik a Nagyúrhoz — önarckép — szenvedés — kiválasztottságtudat — vágyainak kifejezése — a szükségszer bukás elleni közdelem — talán soha sincs vége az értelmetlen szenvedésnek — nem adja fel!
10
Szabó Áron
I/1.4. tétel
2006. december
I/1.4. Hagyomány és újítás Babits Mihály költészetében — Babits az ELTE Bölcsészettudományi Karán végez magyar–görög–latin tanárként –> a klasszikus m veltség nagy tudósa lett — ezt az amúgy is nagy m veltséget folyamatosan növelte — ez meglátszik a nyelvezetén is — a Nyugatnak kezdete óta munkatársa, kés bb szerkeszt je, majd f szerkeszt je — Babits költészetét három korszakra oszthatjuk 1. korai, kezdeti korszak — szimbolikus (A lírikus epilógja) — szecessziós (Húnyt szemmel) — impresszionista (Messze… Messze…) 2. az els világháború alatti korszak — avantgarde: expresszionizmus (Húsvét el tt, Fortissimo) 3. kései korszak — klasszicizálódás (Régen elzengtek Sappho napjai) — biblikus (Jónás könyve) — halál mint személyes téma ( sz és tavasz között, Balázsolás) — persze ezek csak támpontok 1909 Levelek Iris koszorújáról — a cím si jelképeket tartalmaz — levelek = versek — Iris = a szivárvány ókori görög istenn je, Hermész párja, hírviv = n szirom (sokféle szín és forma) = Sz z Mária = a szem szivárványhártyája (a világ megismerésének eszköze) — koszorú = körkörös –> örökkévalóság — jellemz i: — szecessziós túldíszítettség — a forma olykor fontosabb, mint a tartalom <– a magány el l a formában keresett vigaszt <– ekkor ugyanis vidéken (a dél-erdélyi Fogarason) volt tanár — f kérdés: létezik-e önmagunkon kívüli világ, és ha igen, akkor megismerhet -e : In Horatium — Babits köt dik az antik hagyományokhoz <– nélkülük nem lehet a modern formát tartalommal megtölteni — egyben újra is értelmezi ket — a horatiusi arany középúttal szemben Babits az örök újítani akarást (meg-nem-elégedést) hirdeti — hagyományos, alkaioszi strófa — ezt volt Horatius kedvence : Óda a b nhöz — az újnak az új módon való elmondása elválaszthatatlan a rombolástól, a tagadástól, a hagyományos újraértelmezését l — Babitsra nem jellemz lázadás : Himnusz Iriszhez — programadó vers >> In Horatium 11
Szabó Áron
I/1.4. tétel
2006. december
: Messze… Messze… — 8 ország impresszionista rajza — névszóiság (nominalitás) — a hangszimbolika és a verszene hangulatot közvetít — pl. „Bús donna barna balkonon / mereng a bíbor alkonyon.” — a kilencedik versszak a tárgyilagos leírásból átcsap a személyesbe — romantikus elvágyódás : Húnyt szemmel — szecessziós életérzést közvetít — az el z verssel ellentétben itt nem távoli tájakon, hanem a képzelet országában jár a költ : Fekete ország — negyvennégyszer fordul el benne a fekete szó — mellékjelentésekkel (gyász, bánat, gonoszság) — az eddigi gondolatok ellenpólusa — az egynem világ rettenetes emberidegenségét fejezi ki : A lírikus epilógja — szonettforma — az önmagába zártság jelképe — az alany és a tárgy azonos — van az egyénen kívül világ? — csak önmagát tudja kifejezni >> Babits Mihály: Cigány a siralomházban — metaforák, jelképek — Schopenhauert l: vak dió, b vös kör — alfa és ómega: kezdet és vég (Biblia és Nietzsche: Zarathustra) 1911 lefordítja Dante Isteni színjátékát –> 1940 megkapja az olasz akadémia nagydíját 1911 Herceg, hátha megjön a tél is! : Esti kérdés — egyetlen mondat — rímképlete: páros és keresztrím keveréke — els rész: leírás, második rész: kérdés — az okokra kérdez rá : Új Leoninusok — leoninus: olyan disztichon, amelyben a verssor közepe rímel a végével — bels rímek, id mértékes verselés — romantikus ???? Recitatív : Cigánydal — József Attila valószín leg innen vette a „Nincsen apám” ötletét ??? Béke és háború között : Húsvét el tt (1916) — „Én nem a gy ztest énekelem (…), hanem azt (…), ki el ször mondja ki azt a szót, (…) hogy elég (…) volt!” — rapszodikus, csapongó — expresszionista vonások — töredezettség, szaggatottság — gondolati, érzelmi mozaikok
12
Szabó Áron
I/1.4. tétel
2006. december
— váratlanság, szabálytalanság — szokatlan mondatszerkezet és szórend — befejezetlen, máshol pedig többsoros mondatok — közbevetések, megszakítások és újrakezdések — a józan érvelés hiánya (ez nem szónoklat!) — kiegyensúlyozatlan tempó — az utolsó két versszakban „helyre áll a rend”: feloldás — szabályos ritmus, magyaros verselés — boldog jöv kép, tiszta, b ntelen emberiség >> Vörösmarty Mihály: A vén cigány 1919–1920 A nyugtalanság völgye — Fortissimo (1917) — Istengyalázással perbe fogták — groteszk és ironikus hangnem és szókészlet — gondolatritmus: — sírjatok — Miért van, ha nincs? Miért nincs, ha van? — süket >> Nietzsche: az isten halott (érzéketlen az emberi gyötrelmekkel szemben) — expresszionista eszközök — a költészet célja a változtatás — parttalan hömpölygés szabadvers <– az érzelmeket és az indulatokat nem lehet keretek közé szorítani — csapongó mondatf zés — hiányos, befejezetlen mondatok — éles váltások 1925 Sziget és tenger — jelképes cím: a sziget az elszigetel dést jeleníti meg — diszharmonikus világ : Régen elzengtek Sappho napjai — új költ i hitvallást fogalmaz meg — az elhallgatás vágya (jobb, szebb napokra rzi meg a lírát) — személyesebb, közvetlenebb költ i hangra vágyik <– a világ már nem hasonlít az ókori görög világra — „A líra meghal” — többször visszatér gondolat ~1937 Új versek : Jónás könyve (1938) — az ószövetségi Jónás próféta könyve alapján — különbségek: — a Szentírásban Jónás ajánlja fel, hogy dobják ki a hajóból, a babitsi történetben Jónás gyáván lapít — a Szentírásban rögtön hallgatnak a niniveiek Jónásra, a Babits-féle változatban nem térnek meg mindannyian — a Szentírásban Jónás próféta könyve, Babitsnál csak Jónás könyve <– ebben a történetben Jónás méltatlan a próféta címre — utalások a kortárs világra — Jónás = Babits
13
Szabó Áron
I/1.4. tétel
2006. december
— a prófétakölt i szerepben érzi magát — tanulság: a próféta feladata az igehirdetés, az ítélkezés Isten dolga : Jónás imája — a kórházi ágyán írta beszédképtelenen — panaszdal (1–6. sor) és ima (7–26. sor) : sz és tavasz között — ekkor derült ki, hogy gégerákos –> az elmúlás személyes témává válik — eddig csak mint létfilozófiai kérdés érdekelte — a cím a természet megújulásának folyamatjellegét hangsúlyozza — formája: szabályos dal — 4/4/2 háromütem tízes — az egyik legkedveltebb népdalforma — páros rímek — szerkezetzáró szerep refrén — két versszakos egységekre tagolja a verset — komor, tragikus tartalom — szembenézés a halállal — számadás — ez ellentétben áll a formával (nem újítás) — szokatlan leírás — a vidám dolgokat szomorúnak írja le, a szomorúkat pedig vidámnak — 1–2. vsz.: szüret — az elmúlt vidám mulatság helyett rothadás és halál — 2. vsz. utolsó két sora: — ésszel tudja, hogy meg kell halnia, és ez fáj — 3–4. vsz.: téli gyermekkor — biztonság, bizonyosság — tél, este (hagyományosan a halál, a sötétség és a félelem képei) — 5–6. vsz.: szilveszter–újév — hagyományosan mulatság — „elfogy az ó, most kezd fogyni az új” — borúlátás — „Mennyi munka maradt végezetlen!” >> Kosztolányi Dezs : Boldog, szomorú dal — 7–8. vsz.: tavasz — a természet megújul, Babits halála azonban nem t nik el — itt válik személyessé a vers — 9. vsz.: egyedül kell szembenéznie a halállal — anaforás szerkesztés >> sirámok (jeremiádok) — a nyomtalanság érzése >> Babits Mihály: Csak posta voltál — 10. vsz.: csak a felesége szeretete adhat er t — minden rettegését l ez sem szabadítja meg — száradt t ke: utalás az els versszakra : Balázsolás — régen a kisgyereket Balázs-áldásban részesítették a torokgyík ellen — 1–18. sor: a gyerekkori áldás felidézése a feln tt szemével — az eleje imaszer
14
Szabó Áron
I/1.4. tétel
2006. december
— áthajlások — 19–29. sor: az általános hozzáállás leírása — 30–43. sor: az imádkozó Babits helyzete — 43–56. sor: Balázs püspök és Babits közös sorsa az igazságtalan szenvedés — a vers a végén lelassul — drámai felkiáltások — utolsó jelent s verse
15
Szabó Áron
I/1.5. tétel
2007. június
I/1.5. Egy szabadon választott Kosztolányi-regény elemzése Kosztolányi Dezs : Édes Anna (1926)
— Kosztolányi Dezs élete — Szabadkán született 1885-ben — az ELTE Bölcsészkarán magyar–német szakot végzett — Babitscsal ás Juhász Gyulával barátságot kötött — amikor Ady Párizsba megy, helyét átveszi a Pesti Naplóban — a Nyugat munkatársa — szabadk m ves volt — versben és prózában egyaránt tehetséges — gyomorrákban halt meg 1936-ban — regényei: 1921 Néró, a véres költ 1923 Pacsirta 1924 Aranysárkány 1926 Edés Anna — Kosztolányi Dezs : Édes Anna — el ször a Nyugatban jelent meg folytatásokban — az ötletet (tökéletes cseléd, aki megöli a gazdát) a feleségét l kapta — keretbe foglalja a két, a történethez nem kapcsolódó rész 1. Kun Béla elrepül — id beli elhelyezés (1919. július 31.) utolsó. Párbeszéd a zöldkerítésees ház el tt — itt maga Kosztolányi az apropó — Kosztolányi szavahihet ségét kérd jelezik meg — a társadalmi és a szociális ellentét regénye — kommunisták <> urak — úr <> cseléd — Vízi Kornél a zsarnok — Anna idegenkedik a keresztnevét l — magas beosztású — kizárólag az el menetel érdekli, nincsenek emberi kapcsolatai — nem sokat tör dik a feleségével — csak formálisan tartja a kapcsolatot — megcsalja >> Ivan Iljics — úriasszony <> cseléd — Víziné mániája a tökéletes cseléd megtalálása — sem ápol emberi kapcsolatot Annával, pedig egymásra vannak utalva — Patikárius Jancsi — tucatember — felel tlen, dekadens, gyermeteg úr — Annát csak kihasználja — Drumáék — nincsenek egyénített tulajdonságaik 16
Szabó Áron
I/1.5. tétel
2007. június
— Moviszter doktor — Anna mellett a másik rokonszenves szerepl — csak sejti meg a gyilkosság lelki okát — személyes kiszólása a tárgyaláson — Kosztolányi gondolatait közli << Moliére rezon rje — nincs emberiség, egyes emberek vannak — az emberiesség (humánum) nem társadalmi vagy szociális kérdés –> a társadalmi egyenl tlenséget politikai eszközökkel nem lehet megoldani — a cselédet emberként kell kezelni — Anna — nem gondolkodik, ösztönb l él — tökéletes cseléd — zárkózott — egyetlen emberi kapcsolata a Patikárius Jancsi iránti szerelme — ekkor meg is nyílik — nagy csalódás — számára teljesen idegen környezetbe kerül <– parasztok között n tt fel — kis jelekb l tudjuk meg <– Kosztolányi beszélteti a szerepl ket, nem írja le a gondolataikat mindentudó elbeszél ként, inkább apró jelekkel jellemez — alig eszik, nem beszél —nem fogadja el piskótát — Kosztolányit nem a gyilkosság jogossága érdekli, hanem a tudatalattit, az ösztönt kutatja — az okot (moveo) keresi — nem Anna, a cseléd, hanem Anna, az ember érdekli — id kezelés — eleinte s r , majd ritkás — az egyhangúság kiemelésére
17
Szabó Áron
I/1. 6. tétel
2007. március
I/1.6. József Attila kései költészete — 1935–1937. december 3. — történelmi és életrajzi háttér: — a fasizmus meger södése — ez érzékenyen érinti a baloldali József Attilát — a korábban vallott kommunista elvek eltorzulása, elembertelenedése, a baloldal megosztottsága — a mélylélektani (pszichoanalitikus) kezelések eredményei komoly megrázkódtatást okoznak számára — er t vesz rajta a határvonali személyiségzavar (borderline szindróma) — 2006 óta gyógyítható, azel tt gyógyíthatatlan volt — a pszichoanalitikus kezelés csak tudatosítja a betegséget és ront az állapoton >> Marilyn Monroe — aggodalom a nemzet sorsáért — sikertelen álláskeresés — Flóra-szerelem 1936 a Szép Szó c. folyóirat elindulása — József Attila és Ignotus szerkesztik –> József Attila bekapcsolódik a népi–urbánus vitába — publikálási lehet ség 1936 Nagyon fáj c. kötet 1937. december 3. a balatonszárszói állomáson a tehervonat kerekei alá veti magát — témái: — közéleti témák: — a totalitárius diktatúrák (Leveg t!, Thomas Mann üdvözlése, Két hexameter) — a nemzet jelene, múltja, jöv je (Hazám, A Dunánál) — magánéleti témák (létösszegz versek) — atya-, isten- és oltalomkeres versek (Nem emel föl, Gyermekké tettél, Kész a leltár, Istenem) — anya, feltétlen szeretet, b ntudat (Kései sirató) — szerelem — Gy mr i Edit (Nagyon fáj), Kozmucza Flóra (Flóra) — rend és bels függetlenség, szabadság iránt vágy (Leveg t!) — szembenézés a valósággal önámítás nélkül (Karóval jöttél…) — a gyermek- és feln ttlét ellentéte (Gyermekké tettél, Nem emel föl) : Leveg t! (1935) — a létbizonytalanság verse — az állóképben csak a titokzatos férfi mozog — tiltakozás a totalitaritás ellen — a nép részt vesz az áldemokráciában — fogas kép: a mesterséges világ (kultúra) megrontja a természetest — a világ rendjének megbomlása a szabadság kiiktatása miatt van : A Dunánál (1936) — alkalmi vers — a Mai magyarok régi magyarokról c. antológia bevezet jének írta — m faja: modern óda — teljes elszigeteltség, reménytelenség <> klasszikus óda 18
Szabó Áron
I/1. 6. tétel
2007. március
— azonosulás a közösséggel — általános emberi gondok megverselése — a gondolati és az érzelmi sík hatása egymásra — formája: klasszikus pindarroszi ódaszerkezet — háromtagú (triptichonos) — újítás: a három egység más–más hangulatú I. emlékezés — ellentétek — felszín <> lényeg — látvány <> emlékezési folyamat — egykedv es <> tarka emlékek — anya és gyerek <> magány — az igazi emlékezést a történelmi id indítja el — szembenézést sürget a (közös) múlttal önámítás nélkül >> Karóval jöttél… II. id — a múlt és a jelen viszonya (a jöv kimaradt!) — egymást kiegészít fogalmak — az egyén nem alkothat (létezhet) az sök tapasztalata (a múlt) nélkül — harmonikus szerkezet — kétsoros kijelentések III. hitvallás — a személyes múlt tágítása — nemzeti id kép (3. vsz.) — az etnikai ellentéteken felül kell emelkedni — a keleti filozófia hatása ( segy) — utolsó két sor: a múlt nemcsak segít , hanem teher is : Talán elt nök hirtelen… (1937) — egyik legutolsó verse — egyszer södés (klasszicizálódás), összhang — népdalszer ség — számadás — négyes és ötödfeles jambikus sorok — keresztrím — nem jellemz a bels párbeszéd, nem magához beszél >> Tudod, hogy nincs bocsánat >> Karóval jöttél — az id értékítéletet is tartalmaz >> Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz — id beli szerkezete: — a jelen keretbe foglalja a múltat — szerkezete: spirális — jól nyomon követhet — ez csak a kései versekre jellemz — oksági viszony kifejtése erre utaló köt szavak nélkül — központi témák — bánat, eltékozolt élet — önvád, b ntudat — magában keresi az okot, de a bels szabadság vágyát nem tudja kiirtani magából
19
Szabó Áron
I/1. 6. tétel
— halál = visszatérés a természetbe –> természeti képek (vadnyom, száraz ágak zörgése) >> Babits Mihály: sz és tavasz között
20
2007. március
Szabó Áron
I/2.1. tétel
2007. június
I/2.1. Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma cím regényének elemzése — Mikszáth Kálmán élete — a felvidéki Szklabonyán született 1847-ben — halála évében átkeresztelték Mikszáthfalvára — jogi tanulmányokat folytatott Pesten, de diplomát nem szerzett — ügyvédbojtárkodott — szülei halála után feleségével, Mauks Ilona Máriával nagy nyomorban éltek Pesten –> azt hazudta, hogy mást szeret, hogy így ne kelljen feleségének nyomorban élnie — csak 1882-ben kérte meg ismét a kezét, amikor már el tudta tartani — országgy lési képvisel is volt — nehezen indult az írói pályája <– újszer stílusa — tüd gyulladásban halt meg Budapesten 1910-ben — regényei: : A két koldusdiák : Szent Péter eserny je — a legtöbb nyelvre lefordított magyar regény : Beszterce ostroma : A Noszty fiú esete Tóth Marival : Különös házasság : Az új Zrínyiász : Fekete város — megjelenését már nem érte meg — Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma (1892) — alcím: Egy különös ember története — a Magyar Hírlapban jelent meg folytatásokban — Mikszáth: „Ami a Beszterce ostromában igaz, az mind nem valószín . Csak az valószín benne, amit én gondoltam bele, ami meg nem történt.” >> dzsentritémájú nagyregények — szerkezete — bevezetés — a történet hitelesítése — Pongrácz István létez személy (a neve is valódi) — a történetet a családtól hallotta — az anekdoták viszonylagossága — vár vagy kastély — a bolondság is viszonylagos — Mikszáth nem tartja tisztének az ítélkezést — els fejezet: Estella — második fejezet: Kedélyes atyafiak — harmadik fejezet: A túsz — a két szál összekapcsolódása — negyedik fejezet: Az éj — a szálak elvarrása — elbeszélési jelleg — 1–2. fejezet: anekdotikus 21
Szabó Áron
I/2.1. tétel
2007. június
— 3–4. fejezet: lélekelemzés –> árnyaltabb Pongrácz-ábrázolás << tragikus novellák (Az a fekete folt (Olej Tamás) — de nem lélektani regény! <– humoros, komikus hang — a betegség után a lábadozó Pongrácz szemével néz körül (!) — Pongráczból a valósággal szembenéz apa lesz –> nincs más megoldás, csak a halál — tanulság: a Ponrácz-féle nemesek nem élhetnek a Beherenczyek és a Trynowskyak korában a bolondságaik nélkül — Beherenczy bárók (Pál és Károly) — g gös, becstelen dzsentrik — id szer tlen vonások — élhetetlenek, nem képesek önmagukat eltartani — Károly kikezd Estellával –> börtönbe vettetik — Estella megszökteti és Besztercebányára szöknek –> hadüzenet — Trnowskyak — Zsolnán él , gyorsan meggazdagodó, polgári származású testvérek — hárman együtt tesznek ki egy jellemet — anekdotákkal jellemzi ket Mikszáth — Pongrácz István — a korából megkésett (anakronisztikus) ember << öreg Toldi << Don Quijote — a magyar Don Quijote — Don Quijote az erényekben hisz, Pongrácz a jogaihoz ragaszkodik — Don Quijotét nem fogadja el a környezete, Pongráczot igen, s t még szeretik is — anekdotákkal jellemzi — sántaságának története (?) — a n k helyett inkább a hadakozás érdekli — a küls jét nem írja le részletesen — egy napjának leírása — hadgyakorlatok a várnéppel — minden kötelez tisztséget kiosztott — el kóstoló, várnagy, várúrn , hadsegéd — mindennapi pénzszórás — csontterem — felolvasás a régi történetekb l szunyókálás közben — kihajtás — Estella és Pongrácz viszonya attól függ, hogy milyen szerepben van éppen Estella — tragikomikus figura, bukását mélabú kíséri — a környezetéb l kit nik (különc)
22
Szabó Áron
I/2.2. tétel
2007. április
I/2.2. Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében — élete 1909 születése — ikertestvére és anyja meghal –> b ntudat >> 1940 Ikrek hava — zsidó polgári családban született –> a II. világháborúban fogolytáborba hurcolják — 12 évesen apját is elveszti –> nagybátyja nevelteti (keresked nek) 1943 kikeresztelkedik — irodalom — Szegeden (Szegedi Ferenc József Tudományegyetem magyar–francia szak) — az avantgárd Szegedi M vészek Kollégiumához csatlakozik — többször járt Párizsban 1937 Baumgartner-Díj — többször hívták be munkaszolgálatra 1944 tömegsírba lövik Gy r (Adba) közelében — verses noteszát exhumálásakor találják meg — újklasszicizmus (neoklasszicizmus): — m fajok — elégia — idill : Mint a bika — halálérzet >> : Járkálj csak, halálraítélt! (1936) — nem menekül a halál el l, hanem felveszi vele a harcot, habár tudja: elbukik — alapvet költ i kép: hasonlat — sok áthajlás 1. vsz. múlt — idilli természeti táj >> pásztorköltemények — játékosság, dinamizmus, er >> expresszionizmus 2. vsz. jelen — az idill megbomlása, a veszély tudatos vállalása 3. vsz. jöv — ekloga — eredetileg pásztor- vagy bukolikus költemény <– bukolosz = marhapásztor — forma: hexameteres, párbeszédes — kellékek (szcenika): idilli táj, pásztor, esetleg költ — eredetileg görög m faj (Kr. e. II. sz. Theokritosz), majd a rómaiak (Vergilius) is átveszik — Vergilius megjelentetett egy Szemelvények (Eclogae) cím pásztorköltemény-válogatást 23
Szabó Áron
I/2.2. tétel
2007. április
— a cím rajtamaradt a m fajon — Vergilius a polgárháborút írja le az idilli világgal — Vergilius IX. eclogájának fordításakor került kapcsolatba a m fajjal — felkérték, hogy fordítsa le a „Pásztori, Magyar, Vergilius” kötetbe — f kérdés: lehet-e és kell-e a költ nek a háború alatt is verselnie — Moeris: nem lehet — Lycidas: kell! — mintegy ellenállás az elbarbárosodó világgal szemben — Radnóti eklogáinak összefoglaló szerepük van — összesen hét eklogát írt, de a hatodik hiányzik : Els ecloga — érezhet rajta a vergiliusi hatás — Vergiliustól származik a mottó (Georgikon) — tiszta hexameter, párbeszédes (pásztor, költ ) — két másik költ is megjelenik: József Attila és Frederíco Garcia Lorca (spanyol) — Radnóti Lycidasszal ért egyet — haláltudat — tölgyfahasonlat >> Mint a bika : Második ecloga — formája: leonidus (rímes hexameter) — párbeszédes (repül (gép-pilóta) és költ ) — még mindig minden körülmény között írni akar : Harmadik ecloga — hexameter, nem párbeszédes — fohásszer invokálás (pásztori Múzsa) : Negyedik ecloga — formája: leoninus, (bels ) párbeszéd — egyszer söd (klasszicizáló) nyelvezet — születésének b ntudata — rabságérzés <> tudatosuló átok — csak a halál hozhat szabadságot : Hetedik ecloga — szerelmes ekloga — nem párbeszédes, az idill is csak néhány pillanatra teremt dik meg — hexameter — a formai fegyelembe kapaszkodik — az elveszett kultúrát jelképezi — eltávolodás a valóságtól — kételkedés abban, hogy a képzelet képes felidézni az emlékeket — a halál, az élet és a szerelem összekapcsolása (utolsó sor) : Nyolcadik ecloga — végs számadás, költ i hitvallás — hexameteres, párbeszédes — több helyen szó szerint idézi Vergilius V. Eclogáját hol? — antik és keresztyén kultúra — hegyi út — régies, bibliai nyelvezet — üdvözlégy, férfiu, ellen
24
Szabó Áron
— óda
I/2.2. tétel
2007. április
— gondolatritmus — Náhum — a meg nem tér Ninive pusztulását megjósoló próféta >> Babits Mihály: Jónás könyve — haragos <– az ember b ne kiirthatatlan <– az emberiség nem tanul a b neib l — tanúja akar lenni az emberiség pusztulásának — a világ romlása — „Gyors nemzetek öldösik egymást” >> Vörösmatry Mihály: Az emberek — „sárkányfogvetemény” — Ézsaiást is megemlítik — az igazak utolsó ítélet (pusztulás) utáni örök életér l (öröm) prófétált — Töredék — egyesek szerint a hiányzó ekloga — az összes érték kifordulása magából
: Tétova óda — tétova <– nem tudja egyetlen képbe összes ríteni a szerelmet — Gyarmati Fannihoz, feleségéhez írta — élethosszig tartó diákszerelem — kezdetben jambikus, félrímes, a végére szabadvers — keverék — Er ltetett menet — formája: rímes nibelungizált alexandrin (két félsorra tagolódó jambikus) >> Walter von der Vogelweide — a végletekig elcsigázott költ két énje „vitatkozik” — még remélni vagy csak várni a halált — impresszionista ábránd <– ekkor er ltetett menetben a Dunántúlra hajtották ket — a foglyok zöme útközben meghalt — motívumok — bibliai motívumok : Arckép — profán témaként verseli meg Jézust –> ezért perbe fogták — els három kötet — mi jelent meg már ekkor is? 1930 Pogány köszönt 1931 Újmódi pásztorok éneke 1933 Lábadozó szél — két jelent s stílusirányzat 1. expresszionizmus — kötetlen ritmus, rímtelenség 2. pásztori (bukolikus) költészet — idilli világ >> Theokritosz idillje
25
Szabó Áron
I/2.2. tétel
2007. április
— a természet harmóniája — a való világ nem ilyen — ide menekülnek a világ bajai el l — Vergilius esetében a polgárháború — Radnóti esetében a világháború(s veszély) <– zsidó származása — pásztori díszletek — az antik m fajok utánzása — óda, elégia, himnusz, dal — biblikus és mitologikus motívumok — kései költészete 1938 Meredek út — itt jelenik meg az els eklogája 1946 Tajtékos ég (posztumusz kötet) — eklogái — eredetük — a theokritoszi, a vergiliusi és a radnóti eklogák összehasonlítása — miért a m fajválasztás? <– Vergilius: IX. ecloga fordítása — vö. Radnóti: Els ecloga — a költ szerepel-e — hexameteres metrika : Nyolcadik ecloga — a keresztény kultúrkör és az antik hagyományok összefésülése — rájátszás Vergiliusra, Babitsra — formai fegyelem — Levél a hitveshez, Á la recherce, Er ltetett menet (nibelungizált alexandrin) — Razglednicák
26
Szabó Áron
I/2.3. tétel
2006. május
I/2.3 A felvilágosodás stílusirányzatainak összegzése Csokonai Vitéz Mihály költészetében
— élete: — 1773-ban született Debrecenben — a Debreceni Református Kollégium diákja, majd tanára — köztársaságpárti nézetei miatt kilépett (1795) <– végignézte a Vérmezei kivégzéseket — 1795–1796 Sárospatakon jogot hallgat — 1797 a Diétai Magyar Múzsa 11 száma Pozsonyban — szerelme: Vajda Júlia (verseiben Lilla) — viszonzott, de beteljesületlen szerelem — Csurgón tanárkodik — 1803 Anakreóni dalok — egyetlen még életében kiadott kötete — 1805-ben tüd gyulladásban hunyt el Debrecenben — az összes még él ás már kibontakozó stílusirányzat hatott rá 1. rokokó — a XVIII. század második felében alakult ki Franciaországban — neve a roc (szikla) vagy a rocaille (kagyló) szóból származik — udvari stílus — átmenet a barokk és a klasszicizmus között — témái: — a pillanatnyi boldogság, életöröm — nem néz se a múltba, se a jöv be — szerelem — érzékiség — jellemz i: — a miniat r, fimon, díszesen kidolgozott dolgokat szereti –> a bels építészet ekkor válik jelent ssé — a pompát, a gazdagságot és a csillogást kedveli –> cikornyás — jelent sebb m vel i: — Jean Philippe Rameau — Domenico Scarlatti — François Courpin >> Couprin-rondó Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság — m faja: dal — az Anakreóni dalok egyike — idill (az önfeledt boldogság) — negyedfeles jambusok (anakreóni minta) — Lilla (a n ) a lényeg >> Petrarca Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem — m faja: dal — eredeti címe: Egy tulipánthoz — itt már a népiesség is hat — felez nyolcas — virágmotívum (tulipánt) — szimultán verselés 27
Szabó Áron
I/2.3. tétel
2006. május
— id mértékes — ionicus a minore (o o – –) — anapesztus (o o –) — a páros sorok végén — magyaros — felez nyolcas — mitológiai utalás: ambrózia (az istenek eledele) 2. klasszicizmus — szigorú, átlátható szerkezet — a költészettani szabályok betartása Csokonai Vitéz Mihály: Az estve — m faja: — szerkezete: 1. pictura (leíró rész) — cél: gyönyörködtetés, tanítás — az alkony gyönyör sége — természetrajz — színek, hangok, illatok — képes nyelv — rokokó hatás: miniat r képek — vigasztalásért, nyugalomért és békéért fordul az alkonyhoz — oximoron: vidám melancholia (mélabú) — itt gondolkodhat <– a világ lármáját megsokallta — civilizáció <> természet — a sötétedéssel a gondolatok is egyre komorabbak — átvezetés a gondolati részhez 2. sententia (gondolati (filozófiai) rész) — cél: tanítás — lényegében Rousseau gondolatait önti versbe — „Az enyim, a tied mennyi lármát sz le, Miolta a miénk nevezet el le.” — a természethez akar visszatérni — az si egyenl séget akarja megvalósítani — ezt a tulajdon rontotta el — szerinte a természet emberének erkölcse kifogástalan volt 3. szentimentalizmus = érzelmesség, érzelg sség, szenvelgés — Kisaszondon keletkeztek — életének mélypontján, kétségbe esve Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz — m faja: elégia, ekhós vers <– az utolsó sor megismétl dik — de ódajelleg (az ekhóhoz szól) — eredeti cím: A füredi parton — egy Rozália nev hölgy halálára írta — 1–3. vsz. természetrajz — 4–6. vsz. múltba fordulás
28
Szabó Áron
I/2.3. tétel
2006. május
— minden barátja elhagyta — Lillát nem tekinti árulónak — 7–10. vsz. a jöv — még elismert költ lehet Csokonai: Konstancinápoly — m faja: — az elképzelt Kelet leírása > valláskritika > a felvilágosodás általános gy zelmének hite — dáma-bibliothéka = hárem — elítéli a vallást, a babonát és a vakbuzgóságot >> Voltaire — látszólag a mohamedánokról beszél — a pénteki böjt egyértelm vé teszi, hogy a keresztényekr l is Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez — m faja: elégia — de hiányzik a feloldás — Kossowits egyik magyar táncára írta — klasszikus szerkezet: — id : — jelen: az els és az utolsó versszak — régmúlt: a második versszak — közelmúlt: a harmadik versszak — érték — a kerttel mint metaforikus képpel jelképezve — értékteltség > értékvesztés << görög tragédiák — fordulópont: „Jaj, de” — verselése szimultán — id mértékes (trocheikus lejtés ) — ütemhangsúlyos — keresztrímes 4. népiesség Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor — m faja: helyzetdal — a besorozott kedvesét búcsúztató leány b rébe bújuk Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikób rös kulacshoz — m faja: bordal, szerepvers — humoros — a maga korában nagyon népszer volt
29
Szabó Áron
I/2.4. tétel
2006. április
I/2.4. A reneszánsz vallásosság Balassi Bálint költészetében — a XVI. századi protestáns költészet m fajai — b nbánó ének — dics ít ének — könyörgés — himnuszok — zsoltárok, zsoltárátdolgozások (zsoltárparafrázisok) — Balassi istenes versei — az els 33 vers a Balassi-kódexben — közvetlen, személyes kapcsolatban áll Istennel — apa–fiú kapcsolat — közvetlen hangvétel — nem tagja egy felekezetnek sem — a válásakor a protestánsok megváltak t le, a katolikusok nem fogadták be — a bajok, személyes válságok idején írja a legszebb istenes verseit — bár pályájának szinte valamennyi szakaszában írt istenes verseket — költészetének legeredetibb része ez — vallásos magatartása jellegzetes, újszer — könyörög, fohászkodik, b nbánóan szól — vitázik, perlekedik, alkudozik Istennel Balassi: Kiben b ne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott (Bocsásd meg Úristen… dallamára) — a Balassi-kódex els egységének záró verse (33. vers) — a versszakok utolsó soraiból is érthet a vers íve — a lelkiállapotot mutatják be — egy hosszú, b nös élet rajza — a versszakok els bet i összeolvasva: Balassi Bálinthé — tudja, hogy saját maga viszi pokolra a lelkét –> kemény magával szemben — szerkezete: 1. 1–5. vsz. b nvallás — nincs érdeme, amellyel Istent kiengesztelhetné 2. 6–10. vsz. alkudozás Istennel 3. 11–15. vsz. bizakodás > bizonyosság — Istent dics íti — személyes hang — önérzetes, reneszánsz ember — verselése — virtuóz –> ezen kívül csak egy versében alkalmazza — szótagszám: 13/13/6/6/7 — rímképlet: aabba Balassi: Adj már csendességet — egyik legutolsó verse — az els költemény, amelyet nem dallamra írt — a dallamverst l eljutott a szóversig 30
Szabó Áron
I/2.4. tétel
— a korai istenes verseinél rövidebb — nemcsak békét és b nbocsánatot kér, hanem lelki csendességet is –> végs megnyugvás = halál <– a földi létben nem talált összhangot (harmóniát) — hiányzik a nótajelzés –> a szöveg már önmagában is megáll — verselése — soronként két felez hatos és egy 4 szótagos ütem –> a befejezetlenség érzése — megcsonkított Balassi-strófa — aabccb — szerkezete: a zsoltárok és a himnuszok szerkezete — ABA — 1–2. vsz. könyörgés — 3–6. vsz. érvelés, indoklás — 7–8. vsz. könyörgés — siet s hangulat — rövid formájú felszólító igealakok, kérdések — kicsiny ember <> hatalmas Isten — b n <> irgalom — metaforák — Isten szentséges markának zárja — letört szárny = Balassi lelke (törött szárnyú madár) — a kegyelem megadatik –> repül –> vétek nélkül áldja Istent
31
2006. április
Szabó Áron
I/3.1. tétel
2006. április
I/3.1. Egy szabadon választott Jókai-regény elemzése A k szív ember fiai (1868)
— egy évvel a kiegyezés után a szabadságharcról ír –> óriási hatás — hamarosan lefordították csehre és lengyelre is — a cselekmény — ideje: — el zmények ~ 1845 — nagy része: 1848–1849 — utolsó fejezet (Húsz év múlva) a regény írásakor játszódik –> „a szabadságharc h sei köztünk élnek” — ezt sugallja –> a szabadságharc eszméi (szabadság, függetlenség) nem pusztultak el! — els rész: — a Baradlay-fiúk hazahívása — Ödön: Szentpétervárról télen (követ volt) — Richárd: a bécsi királyi test rség tisztje — Jen : Bécsb l (karrierjét és szerelmét, Alfonsine-t otthagyja) — Richárd és Jen nem vesz részt a bécsi forradalomban — Ödön összeházasodik Arankával, és f ispán lesz — annak ellenére, hogy Baradlay a feleségét akarta összeadni Rideghváryval, és t akarta f ispánná tenni — leginkább magánéletr l szól — második rész: — a magánélet a forradalommal összefonódik, alárendeltetik neki — szabadságharc — Richárd Palvicz Ottóval vív, majd fiát keresi — Richárd és Ödön forradalmi párbajt vív Buda ostromakor — Baradlayné kórházat rendez be a nemesdombi kúriában — a nagy vezet k mellett kisemberek tetteit is leírja (epizódok) — Mausmann és Pál vitéz önfeláldozása — Mihály mester kémkedése és kémleleplezése — Szalmás tettei — Zebulon félelmei — Boksa Gerg kalandja az ökrökkel — Rideghváry behozza a cári csapatokat az osztrákok megsegítésére — a szabadságharc bukása után — Ödön szökni próbál (hosszas vajúdás után), de elfogják — megszökik és feladja magát a hatóságoknál — az idézés Herr Eugen von Baradlay-nak szól — ez Jen t jelent — Jen feláldozza magát a testvéreiért — mindkett jük összes „b nét” bevallja — kivégzik <– a XIX. században az Eugen magyar változatát, az Ödönt (régebben Ögyén) tévesen az Edmund névvel azonosították — a cím és a regény kapcsolata
32
Szabó Áron
I/3.1. tétel
2006. április
— a k szív ember Baradlay Kazimir — maga is mondja, hogy k szíve van — vaskalaposan maradi — az három fiáról, Ödönr l, Jen r l és Richárdról szól a regény — a szerepl k jelleme — Baradlay Kazimir — minden újítást elutasító f ispán — „Csak a jövend nek éltem, amely nem más, mint a múlt örökkévalósága.” — Habsburg-h — hisz a magyar nemesség si kiváltságaiban — végrendeletében felesége és fiai sorsáról dönt — Baradlayné Marie asszony — férjével ellentétben a halladást szolgálja –> férje halálos ágyán megesküszik, hogy a végrendelet ellenkez jét cselekszi — a szabadságharc mellett van — a nemesség kiváltságainak meg rzése helyett az egész nemzet felemelkedése a célja — er s jellem — er s benne az anyai ösztön — „Egy veszedelmes, minden vakmer ségre képes asszony: a Baradlay-fiúk anyja” — Ödön — eszményített alak — inkább eszméit ismerjük meg, mint a tetteit — családapa (Aranka férje) — h sies, de megfontolt — Richárd — kezdetben a császár híve, de anyja hívó szavára forradalom mellé áll — h sies, heves érzelmekre képes — lovagias, párbajra is kel — az jellemzése a legteljesebb –> tehát írni kéne még róla — Jen — vívódó alkat — kezdetben szürke hivatalnok — elvek nélküli, az el léptetés az élete célja — elvakítja az Alfonsine iránt érzett szerelme — még anyjával is ellenkezik, amikor el akarja vinni Bécsb l — semmit sem tesz a forradalom mellett — végül h s lesz — feláldozza magát a testvéreiért — szolgáltatja a megoldást a regényben — Rideghváry Bence — a halott Baradlay Kazimir szellemének és elveinek él képvisel je –> Baradlayné legnagyobb jellembeli ellentéte és ellenfele — Plankenhorst Alfonsine — Palvicz Ottó szeret je — gyönyör , de velejéig romlott, démoni perszóna — gonoszságával célja van: — Edith és a Baradlay család tönkretétele
33
Szabó Áron
I/3.1. tétel
2006. április
— képmutató <– a bécsi forradalomban együttm ködést mutat, de valójában besúgó — a bosszú és a gy lölet mozgatja — Palvicz Ottó — Richárd nagy ellensége — úriember, lovagias — ezt tudja Richárdról is –> rábízza a fia el kerítését — Liedenwall Edith — Richárd szerelme — az eszményi n — szép — a lelke is a helyén van — némán t ri a szenvedést — bátor — megszökik a zárdából, hogy megmondhassa Baradlaynénak, hogy halálos veszély fenyegeti Richárdot — Tallérossy Zebulon, Mindenváró Ádám — maradi (ezt a neve írásmódja is mutatja Tallérossy Zebulon esetén) — a jellemábrázolás módszerei 1. eszményítés — Ödön és Richárd hazatérte, csatái és forradalmi párbajuk — Richárd és Palvicz Ottó királyerdei párbaja — mintha az Iliász félistenei küzdenének — a csaták leírása — mindkét oldalt eszményíti –> így még dics bb a gy zelem, és elviselhet bb a vereség 2. anekdotázó, humoros — a hétköznapok és a hétköznapi emberek leírásakor — Tallérossy Zebulon, Boksa Gerg legtöbbször — Richárdot is humoros helyzetben ismerjük meg — az apját temet papot segíti a bécsi hivatalokon keresztül — Mausmann mindig humorosan fogja fel a történteket — de h sies, ha ezt kívánja a helyzet — szerkesztésmód — f szál, mellékszálak és epizódok (a teljesség igénye nélkül) — f szál — a Baradlay-fiúk sorsa — mellékszálak — a f szálhoz szorosan csatlakozó mellékszálak — Palvicz Károly (Palvicz és Alfonsine gyermekének) története — Edith hányattatásai — lazán kapcsolódó mellékszálak, amelyek hirtelen lesznek jelent sek — Palvicz Ottó és Alfonsine szerelme — Boksa Gerg és Tallérossy Zebulon sorsa — epizódok — cselekményalakító szereppel — Mihály mester kémleleplezése — csak korleíró vagy szerepl jellemz szereppel — Szalmás és Tallérossy estéje Mindenváró Ádámnál
34
Szabó Áron
I/3.1. tétel — Goldner Fritz halála — A zsibárus cím fejezet
2006. április
— írói eljárások 1. ellentétezés — Baradlay Kazimir <> Baradlayné — Ödön és Richárd <> Jen — Ödön és Richárd harcol a forradalom mellett, Jen nem ért egyet vele — Ödön és Richárd boldog, Jen csalódott szerelmében és boldogtalan — Boksa <> Szalmás 2. párhuzamos szerkesztés — Ödön és Richárd — mindketten hazatérnek és a forradalom mellé állnak 3. visszatér motívumok –> várakozás, feszültség — Palvicz Ottónak Alfonsine-hoz intézett levele nem érthet , míg el nem magyarázza a szerelme történetét Richárdnak — Alfonsine Richárddal és Edithtel szemben táplált gy löletének okára is csak az utolsó el tti fejezetben derül ki — Edith nagy vagyon örököse — nyelvezete — sok idegen szót és kifejezést tartalmaz — németül, latinul és angolul — 1965-ben filmvászonra vitték a történetet — Várkonyi Zoltán rendezésével
35
Szabó Áron
I/3.2. tétel
2007. június
I/3.2. A groteszk látásmód Örkény István m vészetében — Örkény István élete — 1912-ben született jómódú zsidó polgárcsaládban — a Piarista Gimnáziumba járt — a M egyetem hallgatott (vegyészmérnöki el adásokat, majd gyógyszerészként és kés bb vegyészmérnökként diplomázott) — 1937–1940 alkalmi munkákból él Londonban és Párizsban — a világháborúban munkaszolgálatos a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza — 1954-t l a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott — 1958–1963 a forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá –>az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott vegyészmérnökként — az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot — 1979-ben halt meg — novellista és drámaíró — a groteszk és az abszurd között az a különbség, hogy a groteszk cselekvésre buzdít, az abszurd pedig nem (?) — Örkény szótárában (saját bevallása szerint) nincs matt — egypercesek — rövid terjedelm novellák — munkásévei alatt kezdte el írni, amikor kevés ideje volt — tömör megfogalmazás — perforált szövegek — pl. mese, anekdota, vicc, újsághír, apróhirdetés, közlemény : In memoriam Dr. K. H. G. = Dr. K. Havas Géza — ismert, tehetséges újságíró — koncentrációs táborban halt meg — rövid elbeszélés — a történelem abszurditása — a barbár öli meg a m veltet — párbeszéd a magyar fogoly és a német r között — szellemi alá–fölérendeltség <> er helyzet — szellemi tudás <> diktatúra — „Aki a Hyperiont írta.” — Dr. K. H. G. nem jól méri fel a helyzetet — paprikavörösség <– harag <– megalázottság : Leltár — epikus történet — szükséges és elégséges közlés — de a befejezés nyitott marad — tér- és id viszonyok — nem egyértelm , hogy sikerrel járt-e a férfi
36
Szabó Áron
I/3.2. tétel
2007. június
: Sóhajnak beill szózat egy ismeretlen rendeltetés vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jöv nek se lesz — az arányok felrúgása : Fiaink — meseparódia : Hír — érdektelenségével parodizálja a hírt : Apróhirdetés — az apróhirdetés paródiája
37
Szabó Áron
I/3.3. tétel
2007. június
I/3.3. Nemes Nagy Ágnes költészete — Nemes Nagy Ágnes élete — Budapesten született 1922-ben — erdélyi családból származott — a Baár–Madas Református Gimnáziumba járt — az igazgató fedezte fel és bátorította — az ELTE Bölcsészkarán szerzett magyar–m vészettörténet–latin szakos tanári diplomát 1946 Kett s világban –> Baumgartner Díj — 1948-t l az 1960-as évek elejéig kényszeredett csend — m fordításokból és tanárkodásból élt — gyermekverseket (pl. Nyári rajz), esszéket írt (A hegyi költ (Babits mint az objektív líra kezdete)) — férjével létrehozzák az Újhold folyóiratot a hivatalos kultúrpolitikából kirekesztetteknek — tárgyias költészet (objektív líra) << Arany János — a személyes érzelmekt l mentes, a közösségi költ szerepét nem vállalja fel — fontos a kihagyás (ellipszis) — az els személyt különféle személyek pótolják — áttételes képek : Között << Pascal dualista létértelmezése — az ember köztes lény a tárgyi és a szellemi, az ég és a föld, a föld és a túlvilág, az angyal és az állat között — nádszálallegória — az ember gyönge nádszál és öntudatos lény — végletes létértelmezés << romantika — a cím egy névutó — kevés állítmány — tapasztalat és a mögé gondolt dolgok — merész képzettársítások — három egység — egysoros versszakok határolják (ég–föld, nap–éj, ég–ég) — ellentétek — fent–lent, lebegés–súly, völgy–hegy — Ekhnáton-ciklus (1969) — hét verset tartalmaz — Ekhnáton — a Kr. e. XIV. században uralkodó egyiptomi fáraó — az egyistenhit (Aton) bevezet je — mitológiai h sként jelenik meg <– világmagyarázó szándék — a bizonyosság keresése, nyugtalanság — erkölcs–halál, anyagelv ség–feltámadás (?) — mítosz: a képzettársítás (asszociáció) egyik rétege
38
Szabó Áron
I/3.3. tétel
2007. június
: Ekhnáton jegyzeteib l — naplószer — egyértelm vershelyzet: a lírai én (Elhnáton) és a hallgató bels párbeszéde 1–6. sor: a gyötrelmes lét megváltoztatására irányuló szándék — „egy istent kellene csinálnom”= bizonyosság kell („látva lásson”) — a világ és az ember helyét kijelöl bizonyosság hiányzik — a filozófia Nietzsche óta ezzel foglalkozik 7–17. sor: megfordított teremtéstörténet — felruházás — az ember teremtette isten esend és gyáva <– az ember saját képmására teremtetett — értelmet kellene rendelni a világba, de erre az ember képtelen — feltételes és felszólító mód: vágy a változásra — alapvet létélmény: a hiány 18–21. sor: az istenteremt embert csak az igazságra és az erkölcsre való törekvés igazolja
39
Szabó Áron
I/4.1. tétel
2007. június
I/4.1. Ottlik Géza: Iskola a határon — Ottlik Géza élete — K szegen járt katonai iskolába három évig — Pesten járt katonai f reáliskolába három évig — matematika–fizika fels oktatásban vett részt 1947 a perifériára kerül 1957 rehabilitálják –> megjelenik a novelláskötete –> 1959 Iskola a határon — el kezdte írni a folytatását is (Buda), de nem fejezte be –> Pesti háztet k — Ottlik Esterházy Péter példaképe –> Esterházy Ottlik 80. születésnapjára egy lapra újranyomatta az Iskola a határont — hagyományhoz való ragaszkodás — m faj: — nevel sédi regény << Rousseau: Emil, vagy a nevelésr l (1762) — példázat (parabola) — az iskola a társadalom modellje amellett, hogy a tanulás helye is — határ: — valós jelentés: K szeg = sok minden él együtt — gyermek- és feln ttlét — egyén és közösség — elfogadás és lázadás — Bébé adottnak veszi, ami van, nem lázad, nem mond ellen — Medve nem fogad el semmit, lázad — apró (nem eszik húst) és nagy dolgokkal (megszökik) –> többször becsukják — Öttövényi — iskolába kényszerített parasztgyerek — semmit se hajlandó megcsinálni <– nevetségesnek tartja — szabadság és kötöttség — merev szabályok, de mindenki másként viszonyul hozzájuk — tisztek (Schultze, Balabán) — lényegében nem különböznek — a Merényiékhez f z d viszonyuk más — az egyes részek címe 0. Az elbeszélés nehézségei 1. Non est volentis 2. Sár és hó 3. Sem azé, aki fut — az 1. és a 3. együtt egy Szent Pál-idézet kétharmadát adják — „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” = „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörületes Istené.” — ez volt I. Rákóczi György jelmondata is 40
Szabó Áron
I/4.1. tétel
2007. június
— újítások — id kezelés — több id sík A: 1957 Lukács Fürd uszoda B: 1944 Nagyvárad C: 1923–1926 K szeg — C id rendi elbeszélésébe többször belesz r dik A és B — els rész, hetedik fejezet —Bébé átadja a szót Medvének — Medve elbeszélése Merényi és Formes Attila bakancscseréjér l –> Trieszti Öböl — benyomáshalmaz –> gimnáziumi tréfa Dégenfelddel — betegség –> németkisasszony –> unalmas balatoni nyaralás — szinte szabad képzettársításos szerkesztésmód << Marcel Proust: Az elt nt id nyomában — mindig és mindenkinek mást jelent << Az elbeszélés nehézségei — a nyelvet képtelennek tartja az igazság kimondására <– mindennek többféle olvasata van — alapvet elbeszél i helyzet: emlékezés — megkett zött narráció (Medve és Bébé) — Medve kézirata — iskolai emlékek — Bébé és Medve emlékezetében más–más dolgok maradtak meg — Medve megpokrócozása, Formes bakancsának elvétele, a vészfék meghúzása — E/1- és E/3- idézés — ez indítja meg az „epikai én” emlékezését — Bébé eleinte nem vesz részt a k szegi iskolai eseményekben <– a múltba mereng — furcsa kommunikáció — pl. káromkodások, félmondatok — a fenékbe rúgások pontosabban ki tudják fejezni a közlést — konfliktus: Bébé, Szeredy, Medve <> Merényiék — kérdés: az egyéni kezdeményezi szabadságot kiirtó társadalomban hogy lehet egyéniségnek lenni
41
Szabó Áron
I/5.1. tétel
2006. május
I/5.1. Puskin: Anyegin vagy Balzac: Goriot apó Puskin: Anyegin
— Alekszndr Szergejevics Puskin (1799–1836) — Moszkvában született — francia nevel nevelte — kés bb az I. Sándor által alapított Cári Falu (Carszkoje Szelo) intézetbe került — itt tudatosult benne, hogy költ — Pétervárott titkár a Külügyi Kollégiumban — felszabadult élet Puskin: Anyegin (1823–1830) — m faja: verses regény — a vidéki nemesi életet mutatja be — helyszínei: — Pétervár — a Larin család birtokai — Moszkva — terjedelme: 8 fejezet — többször átírta — nem tekinthet késznek (töredékes) <– megírta az Anyegin utazása c. m vét, de elégette — ez lett volna a befejezés <– egyes versszakok hiányoznak — ez nem zavarja a romantikát — szándékos, hangsúlyozott irodalmiasság — töredékesség, befejezetlenség — b jegyzetek — mottók — 2. fejezet O P = ó falu! — a régi helyesírással a falu és Oroszország nagyon hasonlóak — irónia — lírai kitér k — párbaj — az olvasott irodalommal jellemez (a m velt olvasóhoz ír) — Anyegin: Byron — Lenszkij: Schiller — Tatjana: Richardson — a regény keletkezését is leírja — az elbeszél is észe a cselekménynek — Anyegin barátja — ironikus a romantikus eseményekkel szemben –> útmutatás a realizmus felé — a 8. fejezet elején találhatjuk a költ i hitvallást (arc poetica) — Múzsája: Tatjana — Tatjana levele elüt a regény többi részét l <– nem Anyegin-strófában íratott –> nem mesterkélt, hanem szívb l jöv vallomás — a valóságban egy francia levél fordítása
42
Szabó Áron
I/5.1. tétel
2006. május
— Byron hatása érezhet — világfájdalommal (spleen) küzd f h s — Byron festménye is megjelenik Anyegin falán (7. fejezet 19. versszak) — versformája: — Anyegin-strófa — 14 soros — jambusokból áll — ababccddeffegg — sok benne a személyes vélemény, az utalás — párbaj — hosszasan fejtegeti, mennyire értelmetlen — Puskin párbajban halt meg (!) — moszkvai arisztokrácia — üresfej fecseg k — érzelmileg és szellemileg sivárak — az invokáció csak a 7. fejezetben jelenik meg — története: — romantikus szerelmi történet — Tatjana szerelmet vall Anyeginnek, de Anyegin nem szereti — Anyegin szerelmet vall Olgának, de Olga nem szereti — Anyegin párbajozik Lenszkijjel, Olga v legényével — Anyegin megöli Lenszkijt –> külföldre megy — amíg külföldön van, Tatjanát férjhez adják — Anyegin szerelmet vall Tatjanának, de nem lesz h tlen férjéhez — szerepl k: — Anyegin — a „felesleges ember” — ez a típus többször el fordul az orosz irodalomban — Lermontov: Korunk h se — Goncsarov: Oblamov — Turgenyev: Apák és fiúk — a h béri Oroszországban nem talál értelmes életcélt — már a harmadik napon megunja a vidéki életet — Puskin nem ért egyet (szerinte ez a m vészi alkotás helye) — a bókoláshoz és az udvarláshoz ért, a szerelemhez nem — idegen a környezetében — ez a Lenszkij és közte lév barátság oka — fölényesked en utasítja el Tatjana szerelmét — Vlagyimir Lenszkij — romantikus alkat — költ , a fellegekben jár — a szentimentális szerelmes versei nem tetszenek Anyeginnak — idealista szabadelv — a német idealista gondolkodók és a német romantika megszállottja — idegen a környezetében — Olga — Lenszkij menyasszonya — nyílt, vidám, szófogadó, bájos, rendes
43
Szabó Áron
I/5.1. tétel
2006. május
— tucatlány — Tatjana — Olga testvére — nem olyan szép, mint Olga — befele forduló — egy romantikus álomvilágban él eleinte — szerepet talál ki Anyeginnak (gáncsnélküli lovag) — levelet ír — nem h sn , hús-vér n — „orosz volt ösztönében” — pedig nem is tud oroszul — Anyegin és Lenszkij már „megfert z dött” a nyugati kultúrával — Anyegin visszautasítása csak a lelkét töri össze, a szerelmét nem — az utolsó találkozáskor is szereti Anyegint — de nem lesz h tlen férjéhez –> mindketten boldogtalanul válnak el
44
Szabó Áron
I/5.2. tétel
2006. május
I/5.2. Az antikvitás és a Biblia Karinthy Frigyes: Barabbás (1917) — rövid történet: — Krisztus harmadnapon feltámad, és találkozik azokkal, akiket Barabbás megnyomorított vagy tönkretett. ket meggyógyítja, és azt parancsolja, hogy kezének jelére kiáltsák „A Názáretit!” Az összegy lt tömeggel Pilátushoz megy, aki Barabbással d zsöl éppen. Pilátus a nép akarata el tt újfent megkérdi, hogy Barabbást vagy a Názáretit engedje szabadon. Jézus jelére mindenki „A názáretit!” kiált, de a tömeg együttes hangja „Barabbást” ordít. — a novella egy allegória — Kriszus = béke — Barabbás = világháború — Pilátus = a háborút fenntartani akaró vezet ség — tömeg = a nép — hiába kívánja egyen-egyenként mindenki a világháború végét, ha mint tömeg nem tudnak fellépni a háború ellen — nyelvezete a Szentíráshoz hasonlít — ismétl d mondatszerkezet — „és”-sel kezd d mondatok — régies — „A nyomorult pedig (...) az öltönyét megragadta.” — „b zhödött” = büdös — az igék elbeszél múlt idej alakja Szenczi Molnár Albert: XC. zsoltár (Tanúság az életnek meggondolatjáról) (1607) — a XC. zsoltár parafrázisa — a reformált vallásokban népszer ek a zsoltárok — jobban riaszt a b nt l, mint az eredeti — a vétkes, nyomorgó, múlandó ember és a megbocsátó, örökkévaló Isten kapcsolatát írja le
Szabó Áron
I/5.2. tétel
— 14. sor összegzés 2. személyes sorskérdés, lelkiállapot — 5–10. sor — az 5. sor el re összegez — testi és lelki nyomorúság — bonyolultabb, több költ i kép — hosszú hasonlat — zik, belenyugvás a sorsba — rettegés, félelem — ellentétben áll az 1–4. vsz. nyugalmával 3. bibliai jelentésréteg — 18–19. sor — bibliai gondolatritmus, nyelvezet — a tanítványok sorsa || a költ és társai sorsa — 20–21. sor — szinte ugyanaz, mint Lukács evangéliuma Pilinszky János: Harmadnapon (1959) — bibliai és történelmi vetület 1. vsz. egyetemesség (minden benne van) — csoda- és látomásszer ség — rövid mondatok — hamuszín: pusztulás 2. vsz. bibliai utalás — az els versszak értelmezése (Mert...) — hitvány zsoldosok — bibliai és aktuális tartalom — utolsó sor — minden elpusztult emberért szól = „És harmadnapon feltámada.” — „és”-sel kezd d sorok — bibliai jellegzetesség — in medias res
József Attila: Kész a leltár (1936) — egyértelm utalás Szenczi Molnár Albert XC. zsoltárára — de József Attila nem hisz Istenben — József Attila csak magára gondol — de egy általános sorsot ír le Dsida Jen : Nagycsütörtök (1931) — virrasztás — párhuzam a Szentírás és a költ helyzete között — szerkezete: 1. tárgyi, küls világ — 1–4. sor — a körülmények tárgyilagos, egyszer megadása — fullatag = fülledt — költ i szóalkotás — 11–14. sor — denevérszárny –> lopakodás 45
46
2006. május
Szabó Áron
I/6.1. tétel
2006. május
I/6.1. Shakespeare színháza és egy drámájának elemzése — a középkori színjátszás kialakulása — a liturgikus drámák egyre több világi elemet tartalmaztak –> el kellett hagyni a templomot –> a piactéren vagy az utcán adták el a darabokat — színpadfajták — szimultán színpad — a különböz színhelyek egymás alatt, mellett és fölött — processziós színpad — az új jelenet új színpadon volt –> a közönség vándorolt a színpadok között — kocsi színpad — az álló közönség elé egy kocsin húzzák be a jelenetet — a korszer forgószínpad se — az els színészek árusok voltak — a Shakespeare korabeli angol színház — a vándorkomédiások gyakorlata alakította ki –> fogadó udvara, majd maga a fogadó — Shakespeare színháza, a Globe Theatre — 1599-ben épült — már 1594-t l állandó társulata volt Shakespeare-nek — többemeletes, faépület — ormán a földgömb — kívülr l nyolcszöglet , belülr l kör alakú — felül nyitott <– természetes fénynél játszottak délután 2 és 5 óra között — színpad: kb. embermagasságú négy- vagy hatszög alakú emelvény — a közönség körbeállta — hármas beosztás –> így könnyen lehetett teret és id t ugrani — el színpad (három oldalról nyitott) — nagy csatajelentek — hátsó színpad (az el színpad mögött, három oldalról zárt) — függöny takarta el — fels színpad (a színpad feletti erkély) — innen szólt a zene — az erkélyt magas tet fedte (Menny) — mélyen benyúlt a színpad fölé <– meg kellett védeni a drága jelmezeket — süllyeszt (Pokol) — az el adás a Menny és a Pokol között, a Globe-on (a Földön) folyt — nem volt díszlet, csak néhány jelzésszer kellék — az id t egy bevezet árulta el vagy a párbeszédekb l kiderült — az el adás kezdete: harsonaszó, a zászló felhúzása — az el adás — feszített tempó, szünet nélkül — tagolás: felvonások helyett színekre 47
Szabó Áron
I/6.1. tétel
2006. május
— a n i szerepeket is férfiak játszották — a nem látható eseményeket bemondták — fontos volt a súgó <– nem volt id próbálni — a tragédia komorságát közbeékelt bohócjelenetekkel (clownjelenet) oldották <– a közönség kívánt nevetni is — a néz k nyíltan kimondhatták a véleményüket Shakespeare: Rómeó és Júlia — az els korszakban keletkezett — a Henrik- és Richard-drámák, vígjátékok és szonettek mellett — ismert történetet dolgozott fel — szerkezet I. felvonás — harc, Páris lánykérése, Júlia és a Dajka beszélgetése, Mercutio álma, a bál — alaphelyzet II. felvonás — Rómeó megvallja a szerelmét barátainak, erkélyjelenet, L rinc barát, „Vegyél el, hogy ne Páris vegyen el!”, a Dajka elmondja Rómeó válaszát, házasságkötés — bonyodalom III. felvonás — Mercutio és Tybalt párbaja (1. tet pont), Rómeó öngyilkossági kísérlete (késleletetés), nászéjszaka (2. tet pont) IV. felvonás — L rinc barát cellája, Júlia tetszhalála — késleltetés V. felvonás — Rómeó halottnak hiszi Júliát, ezért megöli Párist és magát, a felébred Júlia halott kedvese láttán szintén végez magával — megoldás (katasztrófa) — Rómeó és Júlia a reneszánsz szabadságvágy hordozói és h sei — szabad párválasztást akartak (ez nem volt elfogadott abban az id ben) –> szembe kerülnek a régi erkölcssel — két viszálykodó család — a viszálykodás okát már k maguk sem tudják (örökölték) — a *-gal jelölt szerepl k a vígjátékokban is el fordulnak — Capulet — Júlia — Capulet (a zsarnok apa*) — eleinte nem mutatja ki a foga fehérjét — Capuletné — aggodalmaskodó, és engedelmességet követel — Dajka — segíti* Júlia és Rómeó egymásra találását — az id sebb nemzedékhez tartozik — ingatag jellem —a házasság felvetésekor már Paris mellett érvel
48
Szabó Áron
I/6.1. tétel
2006. május
— nem hisz a h séges és romantikus szerelemben — Júlia ellentéte — Tybalt — a gy lölet megtestesít je — a szerelem ellentéte — gyilkos, majd áldozat — Paris — gyakorlatias gondolkodású férjjelölt — Montague — Rómeó — a h sszerelmes* — bár eleinte csak Rozália iránt érez valamit — Rómeó szülei nem kidolgozott jellemek — L rinc barát — a Dajka dramaturgiai párja — Rómeó bizalmasa — a Dajka köpönyegváltása után Júliáé is — a reneszánsz tudós –> összefüggéseiben látja a társadalmi történéseket — a dráma végén magyarázza el az eseményeket — Mercutio — Tybalt áldozata — ellentmondásos jellem — t Shakespeare illesztette a történetbe — a nagy kétked — Benvolio (=a jóakaratú) — nagy gondolkodó — álma (I. felvonás 4. szín) el revetíti a történetet — Napkirályné = Tündér bába — egyszerre jó és rossz (ti. a szerelem) — groteszk társadalomrajz (ellentétek mindenütt) — a Herceg — a viszálykodás megszüntetése az egyedüli célja — a kamaszfigura teljessége három része osztatott 1. Rómeó (a mindent elsöpr szerelem) 2. Tybalt (a gyilkos indulat) 3. Mercutio (a mindent megkérd jelezés) — a véletlenek szerepe 1. Rómeó meghívatik a Capulet-bálba 2. Rómeó akkor ér oda a térre, amikor Tybalt és Mercutio párbajozik 3. L rinc barát küldönce nem tudja véghezvinni a feladatát (Rómeó nem tudja, hogy Júlia csak tetszhalott) 4. Rómeó találkozik Parisszal a kriptában 5. Júlia kés n ébred –> az ember a saját sorsát a kezében tartja, de a véletlen is szerepet játszik — angol reneszánsz gondolkodás — az ellentétezés — a bál — Rómeó és Júlia szerelme mellett megszületik Tybalt Rómeó iránti gy lölete is
49
Szabó Áron
I/6.1. tétel
2006. május
— Rómeó és Júlia szenvedélyes beszélgetése alatt Menüett szól — ebben a táncban csak érintik egymást — a két család viszálya — jellembeli ellentétek — szerelem, szabad párválasztás <> szül i akarat — reneszánsz szabadságvágy <> régi, középkori erkölcsök — generációk és eszmék közti ellentét — nyelvezet: — petrarcai líra (ellentmondásos szerelmi érzés, szójátékok, paradoxonok) — nyelvi humor, játékosság (II/4., III/1.) — szonettekb l ismert költ i képek (Prológus, I/5., Rómeó és Júlia els párbeszéde)
50
Szabó Áron
I/6.2. tétel
2007. június
I/6.2. Katona József: Bánk bán — Katona József élete — kecskeméti iparos család sarja — jogot hallgat — Katona József: Bánk bán (1814) — pályázatra írja — forrásai: — Bonfini — Képes Krónika — Heltai Gáspár — a témát már Hans Sachs XVI. századi német író is feldolgozta — II. András a Szentföldre vezet keresztes hadjáratot — szerkezete: — expozíció: El versengés + 1. szakasz — a fontosabb szerepl k felvonultatása, a lehetséges konfliktusok ábrázolása — Ottó és Biberach (Biberach tudja, hogy Ottó ölte meg Ferdinándot) — Ottó Melinda iránt érzett szerelme (Melinda visszautasítja) — Gertrudis viszonya Ottóhoz — bojóthiak — ebb l látszik, hogy nem idegengy löletr l van szó, hanem a nemzeti érdek megsértéséb l fakadó konfliktusról — Ottó a családot (a nemzet alapegységét) sérti meg — a Merániak er szakosságukkal és mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi értékeket sértenek — Petúr: a magyarok és a merániak ellentéte — békétlenek: a magán- és közéleti konfliktus összekötése — Tiborc er síti a közéleti konfliktust — bonyodalom: — a király és Bánk távol van –> a királyné (Melinda) kezében van a hatalom — Ottó el akarja csábítani Melindát — a nemesek lázadási szándéka — tet pont: Bánk megöli Gertrudist — köz- és magánélet El versengés és 1. szakasz: köz- és magánéleti konfliktus 2. közéleti konfliktus 3. magán konfliktus 4. a köz- és magánéleti konfliktus összekapcsolódása 5. Bánk tettének értékelése a király el tt — az egyes szakaszok (in medias res kezdés) 1. eleje: a palotában 1. vége: Bánk nagymonológja 2. eleje: Petúr házában
51
Szabó Áron
I/6.2. tétel
2007. június
2. vége: Bánk elmegy Melindához, Petúr beletör d , lemondó szavaival végz dik 3. eleje: Melinda szobájában Melinda és Bánk beszélgetése 3. vége: Biberach halála 4. eleje: Gertrudis a szúnyogokról beszél 4. vége: Gertrudis halála (tet pont), Bánk összeomlása 5. eleje: a gyászoló király 5. vége: a király megbocsát a magyaroknak — jellemek: — Bánk bán — év d h s: férj vagy hazafi — er s jellem — jó szónok — királyh , tiszteli a hierachiát — a király után az els ember az országban — szereti a népet — az elnyomást is látja — Petúr és Tiborc megbizonyosítja — Gertrudis — hatalomvágy (királyn nek nevezi Katona, pedig csak királyné) — a hazájabeliek érdekeit képviseli — halálának oka: Bánk sért megjegyzést tesz a Merániakra, erre t rt ránt — halálakor elismeri, hogy Ottó a vétkes — a nép csak látszólag érdekli — büszke, öntelt — Melinda — gyengébb jellem — h séges, de szereti, ha hízelegnek neki — szinte — Ottó — gyenge jellem, szánalmas csábító — gyáva, tisztességtelen — ölte meg Ferdinándot — Gertrudis fivére — Biberach — a bajkever intrikus, „lézeng ritter” — haszonvadász („ott van a haza, ahol a haszon”) — érdekb l tesz majdnem mindent — haláakor mégis igazat mond — Tiborc — a magyar parasztot megtestesít alak — szegény, de erkölcsös — szomorú, de büszke — Petúr bán — lázongó — büszke (n nek engedelmeskedni?!) — a történteken jobban átlátja, mint a többiek — hazafi
52
Szabó Áron
I/6.2. tétel
— Myska bán — öreg, a múltban él, nem érti a történéseket — tévedések, félreértések, titkok, sejtések — Bánk rosszat sejt, amikor hazatér — Bánk rosszat sejt Melindáról — Biberach titka (Ottó ölte meg Ferdinándot) —Petúr felkoncolása (Gertrudis Ottót nevezi meg gyilkosnak) — Melinda védekezése Bánkkal szemben — Gertrudis levele
53
2007. június
Szabó Áron
I/7.1. tétel
2007. június
I/7.1. Örkény István: Tóték — Örkény István élete — 1912-ben született jómódú zsidó polgárcsaládban — a Piarista Gimnáziumba járt — a M egyetem hallgatott (vegyészmérnöki el adásokat, majd gyógyszerészként és kés bb vegyészmérnökként diplomázott) — 1937–1940 alkalmi munkákból él Londonban és Párizsban — a világháborúban munkaszolgálatos a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza — 1954-t l a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott — 1958–1963 a forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá –>az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott vegyészmérnökként — az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot — 1979-ben halt meg — novellista és drámaíró — a groteszk és az abszurd között az a különbség, hogy a groteszk cselekvésre buzdít, az abszurd pedig nem (?) — Örkény szótárában (saját bevallása szerint) nincs matt — Örkény István: Tóték — három formában írta meg 1965 kisregény 1967 dráma — ezért Kossuth Díjat kapott — meghozta neki az elismerést 1969 forgatókönyv — Fábry Zoltán: Isten hozta, rnagy úr! — Levél a néz höz — hasonlóság Sziszüphosz király mítoszával << Albert Camus: Sziszüphosz mítosza — francia egzisztencialista író — Sziszüphosz sorsa || a magyarság sorsa — abszurd h s — tudja, hogy felesleges a munkája — a küzdelem tartja benne a lelket — az újrakezdés érdekli, nem a bukás — hiábavaló a hiábavalóság tudása — a háborúról szól — Tót Lajos — XX. század: vagy lázadó, vagy Sziszüphosz — az egész nemzethez hasonlóan elkésett a lázadásával — a m végén feldarabolja az rnagyot — az idegbeteg rnagy — az egész falu kiszolgálja — Mariska és Ágika kiszolgálja — az rnagy többször velük mondatja ki a gondolatait, kritikáit Tóttal kapcsolatban — annak reményében, hogy Gyula (a fronton harcoló családtag) sora jobbra fordul 54
Szabó Áron
I/7.1. tétel
2007. június
— Gyula halott –> az rnagy kiszolgálása értelmetlen — nem tudják — zsarnok és áldozat — tudattalan manipulátor — Tótot csak nagy nehézségek árán tudja legy zni — sok kis megalázással — a félelem irányít — a filmben a történet felét l tudja a néz , hogy Gyula halott, a drámában nem
55
Szabó Áron
I/8.1. tétel
2007. június
I/8.1. Rejt Jen vagy Agatha Christie egyik regénye — a kalandregény — nagyon régi m faj — Voltaire: Candide — a kor jellemz i er sen hatnak rá — korfüggetlen jellemz k — fordulatos cselekmény — több szálon futó történet — sok szerepl — titokzatosság — Rejt Jen — zsidó származású (Reich Jen ként született) — elvégezte a színiiskolát, majd bejárta a világot — ekkor ismerte meg a légiósokat és az alvilági kocsmák embereit — h sei életébe belekóstolt — a légióban állítólag csak két hónapi szolgált, majd megszökött — els regényeit Gibson Lavery-fordításoknak álcázta, majd kiadója tanácsára kelend bb, angol nevet (P. Howard) választott — maga „Péhovárd”-nak ejtette — regényeivel a kor divatos ponyvaregényeit parodizálja — olyan jó ponyvaregényeket írt, amelyek már feszegetik a m faji határokat, ezért paródiának is értelmezhet k ( maga nem biztos, hogy ezzel a céllal írta regényeit) — elmegyógyintézetben kezelik — nappal kijöhet, mert nem veszélyes 1942 nyilas feljelentésre munkaszolgálatra hurcolják 1943. január 1. meghal — Rejt Jen : Piszkos Fred, a kapitány — héberre és eszperantóra is lefordították — jellemz helycsere << Mark Twain: Koldus és királyfi — most Fülig Jimmy és Sant Antonio de Vicenzo Y Galapagos cserél helyet — a magas arisztokrata és a csavargó — társadalmi paródia — az alvilág hierarchikus klubokra oszlik — kifordított világ (Fegyver nélkül belépni életveszélyes, „Felel sséget csak a ruhatárban elhelyezett tárgyakért nem vállalunk.”) — az udvar ugyanolyan erkölcstelen, mint az alvilág — beszél nevek — Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Vadsuhanc, Buzgó Mócsing (az igazi Trebitsch) — titokzatosság — Mr. Irving holtteste, kísértetkapitány, az ópiumos „baleset” — ezek reális magyarázata — nyelvi leleményesség 56
Szabó Áron
I/8.1. tétel
2007. június
— az udvari intrikákat Fülig Jimmy naplójából ismerjük meg — tanulatlan, helyesírási hibákkal teli írás — a helyesírási hibák is információval bírnak (érzelmileg vagy a cselekmény szempontjából) — St. Antonio herceg kalandjait egyszer narrációból ismerjük meg — elhíresült nyitás
— detektívregény — irodalmi m fajként a XIX. század közepét l — alapja Edgar Allan Poe novelláskötete — kísértethistóriák, detektívtörténetek — Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kett s gyilkosság — klasszikus detektívtörténet — különc f szerepl — nem rend rnyomozó, inkább lelkes amat r — a mélylélektani elemzés (pszichoanalízis) a szenvedélye — kiváló szellemi képességek birtokában van — sok gyanúsított — hermetikusan zárt színtér — pl. vidéki kúria, hajó — szokatlan megoldás — akár a legkevésbé gyanús szerepl r l is kiderülhet, hogy a gyilkos — aranykora: 1920–1930-tól az 1950-es évekig 1928 Ronald Knox lefekteti a „játékszabályokat” tíz „parancsolatban” — angol lelkész és detektívregény-író — játéknak tekintette a dekektívregényeket 1. a b nöz r l korán kell, hogy szó essék, és ne olyasvalaki legyen, akinek a gondolatait követni tudja az olvasó 2. a természetfölötti és természeten túli mell zend 3. egynél több titkos helység nem megengedhet 4. eddig felfedezetlen vagy hosszas tudományos magyarázatot igényel mérget nem szabad használni 5. a történetben nem szerepelhet kínai <– ket kivételesen okosnak tartották 6. véletlen egybeesés ne segítsen a nyomozón, a nyomozónak ne legyen kés bb igaznak bizonyuló megmagyarázhatatlan megérzése 7. a nyomozó maga nem követheti el a b ntényt 8. a nyomozónak minden nyomot meg kell említeni, amir l tud <– így az elmés olvasó maga is rájöhet a megoldásra 9. a buta barát (a watson) nem tarthatja magában egyetlen gondolatát se, és az értelmi képességeknek az átlagolvasó értelmi képességei alatt kell lenni 10. kell el készítés nélkül ne jelenjenek meg se ikrek, se alteregók — 1938-as kiegészítés — megengedhetetlen az olcsóság (a szolga nem lehet gyilkos) — az elkövetési mód és a nyomozási módszer ésszer és tudományosan helytálló legyen — meg kell adni az esélyt a szemfüles olvasónak a megoldásra — Agatha Christie világa — helyszínek: a vidéki Anglia (kúriák, kastélyok), zárt terek (pl. hajó) — sematikus
57
Szabó Áron
I/8.1. tétel
2007. június
— szerepl k: — a vidéki Anglia emberei (vidéki arisztokraták, dzsentrik) — volt gyarmati tisztek (a viktoriánus kor képviselete) — m vészek, keresked k, polgárok <– ezeket ismeri — kritika is — Poirot — piperk c, beképzelt hajdani belga rend r — módszere a megfigyelés, eszköze a beszélgetés — Agatha Christie: Halál a Níluson — titokzatosság a szerkezetben: — els harmad: a szerepl k bemutatása Angliában — mindenkinek van valami titka — ezek nem mindig vannak kapcsolatban a kés bbi gyilkossággal — mindenki (közvetlenül vagy közvetetten) kapcsolatban áll a kés bbi áldozattal — félreértések, látszat és valóság — Poirot a végén összehívja a szerepl ket és közli a megoldást — ki kit miért hogyan gyilkolt meg — a pszichológiai motívumokat is tisztázza
58
Függelék az I/1.1. tételhez
Szabó Áron
2007.február
Függelék az I/1.1. tételhez Pet fi Sándor: Az Alföld (Pest, 1844. július)
Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja. Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéb l szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Felröp lök ekkor gondolatban Túl a földön felh k közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe. Délibábos ég alatt kolompol Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; Deleléskor hosszu gémü kútnál Széles vályu kett s ága várja.
Függelék az I/1.1. tételhez
Másfel l, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj S kék virága a szamárkenyérnek; H s tövéhez déli nap hevében Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelh k usztak át az égen. Legmesszebbr l rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek.
Messze, hol az ég a földet éri, A homályból kék gyümölcsfák orma Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop, Egy-egy város templomának tornya. -
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be, Nagy távolban a malom zugása Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép! Itt ringatták bölcs m, itt születtem. Itt borúljon rám a szemfödél, itt Domborodjék a sír is fölöttem.
Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve.
(Pest, 1847. február)
Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak, S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak.
Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére.
A tanyáknál szell k lágy ölében Ringatózik a kalászos búza, S a smaragdnak eleven szinével A környéket vígan koszorúzza.
A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába' .
Idejárnak szomszéd nádasokból A vadlúdak esti szürkületben, És ijedve kelnek légi útra, Hogyha a nád a szélt l meglebben.
Síma tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.
A tanyákon túl a puszta mélyén Áll magányos, d lt kéményü csárda; Látogatják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra.
Ahol álltam, sárga föveny-sz nyeg Volt terítve, s tartott a mez nek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erd : benne már homály van,
2007.február
Mint az rült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, b gve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot!
De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére.
A csárdánál törpe nyárfaerd Sárgul a királydinnyés homokban; Odafészkel a visító vércse, Gyermekekt l nem háborgatottan.
Pet fi Sándor: Az Tisza
59
Szabó Áron
Pet fi Sándor: A puszta, télen (Pest, 1848. január)
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az sz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény keserg sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a f köz l, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem heged l.
Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson… Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
Oh természet, oh dics természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Üres most a halászkunyhó és a cs szház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elb dül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
Kés éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsb l készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a r zseláng mellettünk.
Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
Többek között szóltam én hozzájok: "Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S a föld legjámborabb folyója." Pár nap mulva fél szendergésemb l Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték.
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak, Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák,
60
Szabó Áron
Függelék az I/1.1. tételhez
Senki sem fordítja feléjök a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat.
2007.február
Alkonyat felé ha fáradtan el lnek, A rónára halvány ködök telep lnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló… Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a t zk , A harmadik velök birkozni szemközt j .
Mint ki zött király országa szélér l, Visszapillant a nap a föld peremér l, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér a szeme a tulsó határra, Leesik fejér l véres koronája.
Függelék az I/1.2. tételhez
Szabó Áron
Függelék az I/1.2. tételhez "Kett zni kell az rt, Kivált Mátyás el tt!" "Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab Nincsen, uram, sehol."
Arany János: V. László (1853)
S r setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen.
A felh kimerült, A szélvihar elült, Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán.
"Ki az? mi az? vagy úgy -" "Fordulj be és alugy Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod."
"El! míg lehet s szabad! Cseh-földön biztosabb." "Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt."
A felh megszakad, Nyilása t z, patak; Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról.
Az alvó aluszik, A bujdosó buvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót j ni vél Kanizsa, Rozgonyi.
"Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?" "A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög."
"Messze még a határ? Minden perc egy halál!" "Legitten átkelünk, Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly."
Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab - Egy-egy felh darab Ereszkedik alá.
Az alvó felvirad, A bujdosó riad; Szell sincsen, de zúg, Felh sincsen, de búg S villámlik messzir l.
"Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia -" "Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly."
"Oh adj, oh adj nekem H s cseppet, h csehem!" "Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít… mikép a sír!"
Mélyen a vár alatt Vonúl egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét… Kanizsa, Rozgonyi.
61
Állj meg, bosszú, megállj: Cseh földön ül a rab; Cseh földben a király, Mindég is ott marad, De visszaj a rab…
62
2007.február
Függelék az I/1.3. tételhez
Szabó Áron
2007. június
Függelék az I/1.3. tételhez (Csak néha, titkos éji órán Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.) A fe asszony jár a várban S az ablakokon kinevet.
Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én… (1906) Új versek
Góg és Magóg fia vagyok én, Hiába döngetek kaput, falat S mégis megkérdem t letek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Ady Endre: A könnyek asszonya (1906) Új versek
Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még smagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új id knek új dalaival?
Bús arcát érzem szívemen A könnyek asszonyának, Rózsás, remeg ujjai Most a szivembe vájnak. Érzem az illatát is ám A rózsás, gyilkos ujjnak S véres szívemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak.
Fülembe forró ólmot öntsetek Legyek az új, az énekes Vazul, Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul. De addig sírva, kínban, mit se várva Mégiscsak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis gy ztes, mégis új és magyar.
Az ajka itt mar édesen, A haja ide lebben, Az egész asszony itt pusztít, Itt, itt: az én szivemben. Bosszút itt áll az életért, Aknát itt ás a multnak. Véres szívemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak.
Ady Endre: A vár fehér asszonya
Nagy az én b nöm. Vesszen is, Kire a végzet mérte, Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát Megérezze, megértse. Maradjon szent talánynak , Maradjon mindig újnak. Véres szivemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak.
(1906) Új versek
A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, g gös és elhagyott. (A két szemem, ugye, milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.)
Függelék az I/1.3. tételhez
Szabó Áron
Meg akarlak tartani téged, Ezért választom rödül A megszépít messzeséget.
Ady Endre: Félig csókolt csók (1906) Új versek
Maradjon meg az én nagy álmom Egy asszonyról, aki szeret S akire én örökre vágyom.
Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk.
Ady Endre: Héja-nász az avaron (1906) Új versek
Hányszor megállunk. Összeborulunk. Égünk és fázunk. Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér, Ajkad csupa vér. Ma sem lesz nászunk.
Útra kelünk. Megyünk az szbe, Vijjogva, sírva, kerget zve, Két lankadt szárnyú héja-madár.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a t z S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.
Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek.
Ady Endre: Meg akarlak tartani
Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az szi avaron.
Szállunk a Nyárból, zve szállunk, Valahol az szben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen.
(1906) Új versek
rjít ez a csókos valóság, Ez a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a jóság.
Ady Endre: A Hortobágy poétája
Öledbe hullva, sírva, vágyva Könyörgök hozzád, asszonyom: zz, kergess ki az éjszakába.
(1906) Új versek
Kúnfajta, nagyszem legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak, Csordát rzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak.
Mikor legtüzesebb az ajkam, Akkor fagyjon meg a tied, Taposs és rúgj kacagva rajtam. Hóhérok az eleven vágyak, Átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
Konganak az elhagyott termek, A bús falakról rámered Két nagy, sötét ablak a völgyre. (Ugye, milyen fáradt szemek?)
Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág n tt a szívében, A csorda-népek lelegelték.
Testedet, a kéjekre gyultat, Hadd lássam mindig hóditón, Illatos vánkosán a multnak.
Örökös itt a lélekjárás, A kripta-illat és a köd. Árnyak suhognak a sötétben S elátkozott had nyöszörög. 63
2007. június
Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, n re, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna bel le. 64
Függelék az I/1.3. tételhez
Szabó Áron De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett.
2007. június
Ady Endre: A Gare de l’Est-en (1906) Új versek
Reggelre én már messze futok S bomlottan sírok valahol: Most sírni, nyögni nem merek én, Páris dalol, dalol.
Ady Endre: A Tisza-parton (1906) Új versek
Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat, Még itt van Páris a szivemen S elránt az alkonyat.
Jöttem a Gangesz partjairól, Hol álmodoztam déli ver n, A szivem egy nagy harangvirág S finom remegések: az er m.
Most f t bolond-sok álmom alá A füttyös, barna szörnyeteg. Holnap fehérebb én leszek-e? Vagy a svájci hegyek?
Gémes kút, malom alja, fokos, Sivatag, lárma, durva kezek, Vad csókok, bambák, álom-bakók. A Tisza-parton mit keresek?
Szabó Áron
Függelék az I/1.3. tételhez
Mégis megyek. Visszakövetel A sorsom. S aztán meghalok, Megölnek a daltalan szivek S a vad pézsma-szagok. Megölnek s nem lesz mámorom, Kinyúlok bután, hidegen. Páris, te óriás Daloló, Dalolj mámort nekem. Csipkésen, forrón, illatosan Csak egyszer hullna még reám S csókolná le a szemeimet Egy párisi leány. Az alkonyatban zengnének itt Tovább a szent dalok. Kivágtatna a vasszörnyeteg És rajta egy halott.
Holnap fehérebb én leszek, én, Téli sírkertek szele j , Küldi már a csókjait nekem A magyar Temet .
Ady Endre: A magyar Ugaron
Óh, az élet nem nagy vigalom Sehol. De ámulni lehet. Szép ámulások szent városa, Páris, Isten veled.
(1906) Új versek
Elvadult tájon gázolok: s, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mez t ismerem, Ez a magyar Ugar.
Az én h tlen, beteg istenem Ülje itt mindig vad torát: A t zcsóvás, felséges Öröm. Dalolj, dalolj, tovább.
Lehajlok a szent humusig: E sz zi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág?
T led hallja a zsoltárokat E koldus, z rös, bús világ S az életbe belehazudunk Egy kis harmóniát.
Vad indák gy r znek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmult virágok illata Bódít szerelmesen.
Dalolj, dalolj. Idegen fiad Daltalan tájra megy, szegény: Koldus zsivaját a magyar Ég, Óh, küldi már felém.
Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett.
Fagyos lehellet és hullaszag Száll ott minden virág felett. Elátkozott hely. Nekem: hazám. A naptalan Kelet.
65
66
2007. június
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
Függelék az I/1.4. tételhez Babits Mihály: In Horatium
Babits Mihály: Óda a b nhöz
Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg! ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha nem hallott verseket ma, múzsák papja, er s fiatal füleknek. Nézz fel az égre: barna cigány ködök — nézz szét a vízen: fürge fehér habok örök cseréjükért hálásak halld, Aiolost hogyan áldják, dallal. A láng is hullám. Szüntelenül lobog f nix-világunk. Igy nem is él soha, mi soha meg nem halt. Halálnak köszönöd életedet, fü és vad! Minden e földön, minden a föld fölött folytonfolyású, mint csobogó patak s »nem lépsz be kétszer egy patakba«, így akarák Thanatos s Aiolos. Ekként a dal is légyen örökkön új, a régi eszme váltson ezer köpenyt, s a régi forma új eszmének öltönyeként kerekedjen újra. S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily mértéken zengte a megelégedést, hadd dalljam rajt ma himnuszát én a soha-meg-nem-elégedésnek! Minden a földön, minden a föld fölött folytonfolyású, mint hegyi záporár, hullámtörés, lavina, láva s t z, örökös lobogó. — Te is vesd el restségednek ónsulyu köntösét, elégeld már meg a megelégedést, légy könny , mint a hab s a felh , mint a madár, a halál, a szél az. Görnyedt szerénység, kishitü pórerény ne nyomja lelked járomunott nyakát: törékeny bár, tengerre termett, hagyj kiköt t s aranyos középszert s szabad szolgájuk, állj akarattal a rejtett er khöz, melyek a változás százszín , soha el nem kapcsolt kúsza kerek koszorúját fonják.
Elbízott erény! hizelegve gyávább s korlátoltabb lant rezeg udvarodban: ámde nem tisztább! Az enyémet néked ajzza, nemes B n, még ifjú izmom. Neked ég csokrot soha nem látott faju új virágból áldozok, melyet szakadékok ormán csentem a földb l vakmer kézzel, veszedelmes úton: bódító sötét liliom keresztjét, vérvörös hunyort, s örökös virágu áloe-pálmát. Nem neked, természet öröklött b ne, szerelem, romlás buja zöld hinára, nem gerincivó Cytherea, néked mennyei kéjhölgy! Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás, nem rut fösvénység, feneketlen bírvágy, nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség, csökönyös önkény s orvosolhatlan butaság! nemünk nagy szennyesládaját teletölt ! moslék! hitvány szemétdomb! Sohsem érdemelték nagy nevedet, B n! Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor, te vagy az er s, te vagy a kiváló, villogó fejszéd a sür n járatlan új utakat tör. B n, b nnél százszor rokonabb erénnyel mégis b n, nagy b n a buták szemében, kik kopott párnán a sötétben ülnek, félnek a fényt l. Ámde bátran én teneked szeg döm, szolgáid legszebb javadalma, nagy B n, add fényes fejszéd a kezembe! Kenj be torna-olajjal! Ó fogadd ifjú, de derék er met! Rontok, építek! Zuhanó szekercéd fénye hullócsillaga t lem ejlik, mert te vagy a nagy, te vagy az er s, te vagy új és bátor: Gallián Caesart te vezetted át és
(1904) Levelek Irisz koszorújáról
() Levelek Irisz koszorújáról
67
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
Költ -szemeddel többet lelsz te benne, mint ásatagban egynémely tudós — De ha ráúntál multra és jelenre, színek bontója, légy nekem te jós: hiszen te fested, Irisz, a világot s ne tudnád, hogy ecseted merre fut? Idézd fel, amit még egy szem se látott: — a jöv falát érted-é kitárni mint kaput?
új aranymez t keres , te leltél Amerikára.
Babits Mihály: Himnusz Iriszhez
() Levelek Irisz koszorújáról Sötét van. Hol az ezer szín? Mivé lett? Hol az ezer tárgy külön élete? (Szín a különség, különség az élet) — éj van s most minden tehén fekete. Belém esett a világ és lett oly vad, oly egy-sötét, hogy szinte már ragyog s a lelkem indus bölcseségbe olvad: nincs semmi sem, csak semmi van, s e semmi én vagyok.
Színek bontója, viharok barátja, világ költ je, tarka mint virág, jer, kedvesebb nekem a Mája fátyla, mint az unalmas-egy-való világ! Vihar barátja, szép id követje, Junó követje, koszorús hajú, világszínháznak kárpitos szövetje, jer, ontsd elémbe képeid, beszédes ívkapú.˙
Egy-semmi! Minden-semmi! Színek nélkül ragyogó semmi! Únlak, hagyj te most! Sokszorzó lelkem veled nem elégül, medd szám, mely nem szoroz, se nem oszt. Ért gyümölcs nedvvel, fejem telve vággyal, vágyaim súlya nyomja vánkosom: ah, nem békülök én unalmas ággyal s Morpheus karjai között Iriszr l álmodom.
Babits Mihály: Messze… Messze… (1907) Levelek Irisz koszorújáról
Spanyolhon. Tarka hímü rét. Tört árnyat nyujt a minarét. Bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon.
Irisz! te lelkem régi istensége! hétszín , gyöngyös, mint nektári kelyh, ezerszín , uszályos, égnek éke, Irisz, kinek ruhája pávapelyh, Irisz, kinek mosolyja a szivárvány, színek bontója, koszorús hajú, ívelt szeszély, ég hídja, tarka bálvány, jer ontsd elémbe képeid, beszédes színkapú!
Olaszhon. Göndör fellegek, Sötét ég lanyhul fülleteg. Szök kut víze fölbuzog. Tört márvány, fáradt mirtuszok. Göröghon. Szirtek, régi rom, ködöt pipáló bús orom. A lég sür , a föld kopár. Nyáj, pásztorok, feny , gyopár.
Idézz fel nékem ezer égi képet és földi képet, trilliót ha van, sok földet, vizet, új és régi népet, idézz fel, szóval, teljes enmagam. Királyt, papot, pénzt, nemes daliákat s a daliával idézd fel lovát, aljas gonosztev t, tudós diákot: a multak kövét érted-é csiholni, mint kovát?
Svájc. Zerge, bércek, szédület. Sikló. Major felh k felett. Sötétzöld völgyek, jégmez : harapni friss a leveg . Némethon. Város, régi ház: emeletes tet , faváz. Cégérek, kancsók, ó kutak, hizott polgárok, sz k utak. 68
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
fekete fák és fekete ház, fekete állat, fekete ember, fekete öröm, fekete gyász, fekete érc és fekete k és fekete föld és fekete fák, fekete férfi, fekete n és fekete, fekete, fekete világ. Áshatod íme, vághatod egyre az anyagot, mely lusta, tömör, fekete földbe, fekete hegybe csap csak a csáklyád, fúr be furód: s mélyre merítsd bár tintapatakját még feketébben árad, ömöl nézd a fü magját, nézd a fa makkját, gerle tojását, csíragolyót, fekete, fekete, fekete fekete kelme s fekete elme, fekete arc és fekete gond, fekete ér és fekete vér és fekete vel és fekete csont. Más szin a napfény vendég-máza, a nap a színek piktora mind: fekete bellül a földnek váza, nem a fény festi a fekete szint karcsu sugárecsetével nem: fekete az anyag rejtett lelke, jaj, fekete, fekete, fekete.
Frankhon. Vidám, könnyelmü nép. Mennyi kirakat, mennyi kép! Mekkora nyüzsgés, mennyi hang: masina, cseng , kürt, harang. Angolhon. Hidak és ködök. Sok kormos kémény füstölög. Kastélyok, parkok, labdatér, mért legel kön nyáj kövér. Svédhon. Csipkézve hull a fjord. sötétkék vízbe durva folt. Nagy fák és kristálytengerek, nagyarcu sz ke emberek. Ó mennyi város, mennyi nép, Ó mennyi messze szép vidék! Rabsorsom milyen mostoha, hogy mind nem láthatom soha!
Babits Mihály: Húnyt szemmel…
() Levelek Irisz koszorújáról Húnyt szemmel bérceken futunk s mindig csodára vágy szivünk: a legjobb, amit nem tudunk, a legszebb, amit nem hiszünk.
Babits Mihály: A lirikus epilógja
Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót: hímezz bel lük fázó lelkedre gyöngyös takarót.
(1904) Levelek Irisz koszorújáról Csak én birok versemnek h se lenni, els s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.
Babits Mihály: Fekete ország (1906) Levelek Irisz koszorújáról
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, de hogyha van is, Isten tudja hogy'van? Vak dióként dióban zárva lenni S törésre várni beh megundorodtam.
Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, vel ig fekete, fekete, fekete, fekete, fekete. Fekete ég és fekete tenger,
Büvös körömb l nincsen mód kitörnöm, Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy —
69
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
mégis arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvet ? minek az árok, minek az apályok s a felh k, e bús Danaida-lányok s a nap, ez ég szizifuszi k ? miért az emlékek, miért a multak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lel id ? vagy vedd példának a piciny füszálat: miért n a fü, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra n ?
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Babits Mihály: Esti kérdés (1909) Herceg, hátha megjön a tél is!
Mid n az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, e könnyü, síma, bársonyos lepelnek, hogy nem is érzik e lepelt tehernek: olyankor bárhol járj a nagyvilágban, vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyujtják sorban a napfényü gázt; vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; vagy országúton, melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; vagy a hajónak ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; vagy idegen várost bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú fonalát, az utcalángok kett s vonalát; vagy épp a vízi városban, a Riván hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze multba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, elmúlt korodba, mely miként a b vös lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet h vös, melynek emléke teher is, de kincs is: ott emlékekt l terhes fejedet a márványföldnek elcsüggesztheted: csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való?
Babits Mihály: Új Leoninusok () Herceg, hátha megjön a tél is!
Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj. Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés, gy l a vihar serege: még lila s már fekete. Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok, csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák. Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor; szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék. Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre; sír és fél a világ; jer velem árva virág. Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak! Hajtsd a szivemre fejed; künn az es megered. S r n csillan a villám; bús szemed isteni csillám. Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég. Ó, bár gyujtana minket, egy hamuvá teteminket a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.
70
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
se anyád, se országod, se tanyád.«
Babits Mihály: Cigánydal (1911) Recitatív — Fogaras
Mesél neki rémeket, dalol neki éneket: »Ági jószág, pici lélek milyen jó neked az élet: hogyha jön a csunya szél, pici rajkó picit fél ad tüzet a száraz ág: kivárod a tavaszát. Hogyha ég a nap sugára a gazdának nagy a kára; neked semmi, kis bolond: mindenütt csak h s a lomb: Cse' bogár, Cse' bogár, a gazdának csupa kár.«
Zörg az ág és zug a szél cigányasszony útrakél feje piros keszken s zsír haján a rossz ken cs leped be köti bugyrát úgy viszi a pereputtyát csíp n kötve csücske kett nyakán lóg a másik kett . Háti jószág, pereputty: pici rajkó, jól aludj! Mez k jönnek, erd ségek jó vidékek, rossz vidékek szép hazák, zöld hazák: jár a szél és zörg az ág.
»Mez k jönnek, erd ségek, jó vidékek, rossz vidékek teneked mind jó vidék: mindenütt csak kék az ég. Erd n hogyha zsidót látsz, meg se nézed, neki látsz. Mez n hogyha lányra lelsz, meg se kérded, úgy ölelsz. Nem hiába ágrul lettél szederfa alatt születtél s mint a röpke mag az ágrul, úgy szakadsz le majd anyádrul se apád, se anyád, se országod, se tanyád.«
Bús szederfa álldogál pici rajkó sírdogál bús szederfa naptól szárad, cigányasszony ina fárad fára köti leped jét úgy ringatja csecsem jét. Bölcs t tartja: bölcs a fa; Szedret adja: jó a fa. Ad tüzet is száraz ág: mindenütt csak hajt az ág hogyha tüz van: a tüz ég is kerül hozzá kis fazék is kis fazék nagy fazék mindenütt csak jó az ég.
Babits Mihály: Húsvét el tt
Ágra köti leped jét úgy ringatja csecsem jét: »Ági jószág, pereputty pici rajkó, jól aludj. Mez k jönnek, erd ségek jó vidékek, rossz vidékek: teneked mind jó vidék; mindenütt csak kék az ég. Ne felejtsd, hogy ágrul lettél szederfa alatt születtél s mint a röpke mag az ágrul, úgy leszakadsz majd anyádrul se apád,
(1916) Béke és háború közt
S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán, izgatva belül az izgatott fákkal, a harci márciusi inni való sós, vérizü szélt l részegen, a felleg alatt, sodrában a szörnyü malomnak:
71
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
de ha szétszakad ajkam, akkor is, magyar dal március évadán, szélnek tör a véres ének! Én nem a gy ztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak h st, kinek minden lépése halál, tekintetét l ájul a szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz, akárki,
ha szétszakad ajkam, akkor is, ha vérbe lábbad a dallal és magam sem hallva a nagy Malom zúgásán át, dalomnak izét a kínnak izén tudnám csak érezni, akkor is mennyi a vér! — szakadjon a véres ének! Van most dícsérni h söket, Istenem! van óriások vak diadalmait zengeni, gépeket, ádáz munkára h lni borogatott ágyúk izzó torkait: de nem gy zelmi ének az énekem, érctalpait a tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokoli malmát:
ki el ször mondja ki azt a szót, ki el ször el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezrek várta, lélekzetadó, szent, embermegváltó, visszaadó, nemzetmegment , kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt!
mert rejtek élet száz szele, március friss vérizgalma nem türi géphalált zengeni, malmokat; inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem alvadt fürge vért: s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is ez inni való sós vérizü szélben, a felleg alatt, sodrában a szörnyü Malomnak,
hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény h s pihenjen, szegény nép reméljen. Szóljanak a harangok, szóljon allelujja! mire jön új március, viruljunk ki újra! egyik rész a munkára, másik temetésre adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!
mely trónokat röl, nemzeteket, százados korlátokat roppantva tör szét, érczabolát, multak acél hiteit, s lélekkel a testet, dupla halál vércafatává morzsolva a sz z Hold arcába köpi s egy nemzedéket egy kerékforgása lejárat:
Ó, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a b nös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre:
én mégsem a gépet énekelem márciusba, most mikor a leveg n, a szél erején érezni nedves izét vérünk nedvének, drága magyar vér italának: nekem mikor ittam e sós leveg t, kisebzett szájam és a szók most fájnak e szájnak:
72
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
mint aki gazda horkol ég házban — a süket Istenét!
adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!
Süket! Süket!…
Babits Mihály: Fortissimo
Ó ma milyen jó volna süketnek mint az Isten! Süket a föld, nem érzi hátán hadak alázó dobogását. Jó volna süketen csirázni mint virághagyma föld alatt: minden süket, földben, Istenben csak az ember szakadt ki a süket Istenb l iszonyokra kikelt bel le féreg-módon, Isten férgének, viszket nyüzsgésre, fájni - mert ami nem süket Isten: fájdalom, míg az Istenbe visszahal!
(1917) Nyugtalanság völgye
Haragszik és dúl-fúl az Isten vagy csak talán alszik az égben, aluszik vagy halott is épen — ki költi t föl, emberek? Anyák, sírjatok hangosabban: akit föl nem ver annyi ágyú, rezzenti-é gyenge sírástok? És ne is könnyel sírjatok, mert a könny mind csak földre hull hanggal sírjatok föl az égre, sírjatok irgalmatlanul: ne oly édesen mint a forrás, ne oly zenével mint a zápor, ne mint a régi Niobék: hanem parttalan mint az árvíz, sírjatok vagy a görgeteg lavina, sírjatok jeget, tüzet sírjatok mint a láva! A drága fiúk hullanak vérben a hóra napra-nap. Ne hagyjatok aludni senkit: ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva, de érdemes-e félni még? és érdemes-e élni még? Ó, mért nem hallani hangotok? Menjetek a piacra sírni, sikoltsatok a templomokban vadak asszonyai, vadakká imuljatok rjít , rült imában!
Babits Mihály: Régen elzengtek Sappho napjai () Sziget és tenger
A líra meghal. Nagyon is merész kezekkel téptük a kényes leány hegedü-testét, vad-vad hangokig csigázva, hogy ma már csak nyögni tud s hörögni mint halódó… Nincs ütem jajában többé, nincs se szó, se tag: az ért agy s zenés szív nem beszél, csak a tüd liheg, csak a torok kiált s a szédült gyomor álmodik. A líra elhal, néma ez a kor. Kinek szólsz, lélek? Mondják, milliók nyögését nyögd ma, testvérek vagyunk s mit ér a szó, amely csupán tiéd? De istenem, hát testvér az, aki nem hallja meg testvére panaszát, ha nem övé is? Önz a világ: csak közös inség, közös láz, közös zavar dadog, — a többi csönd s magány. A líra meghal, és a szerelem, mint a galambok csókja, hangtalan.
És ha hasztalan ima, sírás: — mi káromolni tudunk még, férfiak! Ma már hiszünk káromlani-érdemes alvó magasságot a Sorsban. Hányjuk álmára kopogó bestemmiáknak jéges jét! Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van? Tagadjuk t, talán fölébred! Cibáljuk t, verjük a szókkal!
Óh kedvesem! magunknak szól a dal. Régen elzengtek Sappho napjai. 73
Függelék az I/1.4. tételhez
Szabó Áron
2006.december
Türelmetlen ver a szivünk strázsát, mint az r ha tudja már váltását. Idegesen nyitunk száz fiókot. Bucsuizzel izgatnak a csókok. Öreg öröm, nem tud vigasztalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Csókolj! A líra meghal, és a bús élet a kettes csöndbe menekül. Az ember hajdan ember volt, s szive itta az embert, testvérszív; — ma nyáj, megúnt baján kér dz . Légy sziget s várj napot a mocsárból! Különös gubók szülhetnek pillét. Mit tudod? Az istenek halnak, az ember él.
Olvad a hó, tavasz akar lenni. Mit tudom én, mi szeretnék lenni! Pehely vagyok, olvadok a hóval, mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj. Mire a madarak visszatérnek, szikkad a föld, hire sincs a télnek…
Babits Mihály: sz és tavasz között (1936) Újabb versek
Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki… Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Elzengett az szi boros ének. Megfülledt már hüse a pincének. Szél s viz csap a csupasz sz ll t re. Ludb rzik az agyagos domb b re, elomlik és puha sárrá rothad, mint mezitlen teste egy halottnak.
Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek. Ami betüt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja.
Este van már, sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség mely lábhegyen közeledik, halkan, míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van! Nem tudjuk már magunkat megcsalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Száradt t ke, unt tavalyi vendég: nekem már a tavasz is ellenség! Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, mint a letört karóra a rózsák, rémült szemem csókkal eltakarni… Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Leesett a hó a silány földre, talán csak hogy csúfságát befödje. Most oly fehér mint szobánkban este fekhelyünk, ha készen vár megvetve, puha dunnánk, makulátlan párnánk: s mintha a saját ágyunkon járnánk,
Babits Mihály: Balázsolás
mint a pajkos gyerekek, ha még nem akaródzik lefeküdni szépen, sétálnak az ágy tetején, ringva, mig jó anyjuk egyszer meg nem unja s rájuk nem zeng: »Paplan alá! Hajjcsi!« Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
(1937) Újabb versek
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs! Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéz ijedt zike. Tél közepén, Balázs-napon szemem pislogva csüggött az öreg papon, aki hozzád imádkozott fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az
Már az év, mint homokóra, fordul: elfogy az ó, most kezd fogyni az új, s mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az ó év az ujra. Mennyi munka maradt végezetlen! S a gyönyörök fája megszedetlen…
74
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
2006.december
sokall még az Isten jósága sem, a mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is olyan nagy dolog a halál.
oltár el tt, kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én s se jól értett. De azért te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák lobjaitól, hogy fölnövén félszáz évet megérjek, háladatlanul, nem is gondolva tereád. Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is, segíts, Sebasta püspöke! Lásd, így élünk mi, gyermekmódra, balgatag, hátra se nézünk, elfutunk a zajló úton, eleresztve kezetek, magasabb szellemek de ti csak mosolyogtok, okos feln ttek gyanánt. Nem sért ha semmibe veszünk s aztán a bajban újra visszaszaladunk hozzátok, mint hozzád ma én reszket szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs! ki mint a szepeg kamasz, térdeplek itt együgy oltárod kövén mosolyogj rajtam, csak segíts! Mert orv betegség öldös íme engemet és fojtogatja torkomat, gégém sz kül, leveg m egyre fogy, tüd m zihál, s mint aki hegyre hág, mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, kifulva, akként élek én örökös lihegésben. S már az orvosok kése fenyeget, rossz nyakam fölvágni, melyet hajdan olyan megadón hajtottam gyertyáid közé, mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs! Hisz a te szent gégédet is kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány kivégzett: tudhatod, mi az! Te ismered a penge élét, vér ízét, a megfeszített perceket, a szakadt légcs görcseit, s a fulladás csatáját és rémületét. Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, okos feln tt! Te jól tudod, mennyi kínt bír az ember, mennyit nem
Babits Mihály: Csak posta voltál
Szabó Áron
Függelék az I/1.4. tételhez
magad lelkét, lázadó siheder! Más voltál ott is! más táj, messzebb útak voltak még amik rajtad áthuzódtak s csak posta tudtál lenni és meder.
amit hoztál, csak annyira tied mint a por mit lábad a sz nyegen hagy. Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy magad is, kit a holtak lépte vet.
Életed gyenge szál amellyel sz nek a tájak s mult dob hurkot a jöv nek:
() Versenyt az esztend kkel! Ki úgy véled, nyomot hagysz a világnak, kérdezd a sz nyeget mely dupla lábad nehezét únja s rímét ismeri: marad-e rajta valami magadból, vagy csak az utcán cip dre ragadt por amit emlékül továbbadsz neki? Aztán menj ki és kérdezd meg az utcát melyet oly égve és merengve futsz át naponta többször, hogy már azt hiszed, minden ház lelked mély szineit itta s lelked rongyait lengi mindenik fa s a sarki szél is tégedet sziszeg, kérdezd és olvasd amit rájuk irtál, s vedd ki a szélb l mit beléje sirtál mint gramofonba mely meg rzené: mir l beszélnek? Régibb otthonodról s a vad hegyekr l, melyek alul egykor közéjük jöttél, s amelyek felé emléked visszanéz köz lük; ez vagy te, ez az emlék! egy csöpp Fogaras vagy Pest közepén, azt hordasz és vetitsz, s ha árnyat festesz a város falára, az csak a h vös havasoknak árnya, mely rádtapadt s amelyet közvetitsz. Nem! hiszen ott is csak valaki voltál, és a hegyekkel egy csak ott se voltál. Mi voltál ott? keresd tovább magad! Ott nyájas sz ll t kéket cipeltél s a barbár csúcsoknak nemet feleltél, mert szül földed felelt általad. Nagyapád háza s a szelid Dunántul: de abban se lelheted igazánbul 75
2006.december
76
Függelék az I/1.6. tételhez
Szabó Áron
2007. március
Függelék az I/1.6. tételhez Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.
József Attila: Leveg t! (1935. november 21.)
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam — messze anyám, rokonom van, ezek idegenek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az szi szél köztük vigyázva botlott. A h vös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.
Feln ttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett f vel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad!
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan el bukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.
Az én vezérem bens mb l vezérel! Emberek, nem vadak — elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, mir l álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok el kotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak — anyám ott született — az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a feln tt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Függelék az I/1.6. tételhez
Szabó Áron
III.
József Attila: A Dunánál (1936. június)
Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, k ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt — ez az elmulás. Ebb l vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!..." — megszólítanak.
I. A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemb l folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Megszólítanak, mert k én vagyok már; gyenge létemre így vagyok er s, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az ssejtig vagyok minden s — az s vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom!
Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az es cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú es t — néztem a határt: egykedvü, örök es módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A világ vagyok — minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók gy znek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werb czi és Dózsa — török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jöv vel — mai magyarok!
A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az id árján úgy remegtek k, mint sírköves, dülöng temet k.
... Én dolgozni akarok. Elegend harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövend , egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet seink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.
II. Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az id egésze, mit száz ezer s szemlélget velem.
József Attila: Karóval jöttél
Látom, mit k nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S k látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell.
(Balatonszárszó, 1937. október)
Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz,
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk — k fogják ceruzámat s én érzem ket és emlékezem.
77
2007. március
78
Szabó Áron
Függelék az I/1.6. tételhez
2007. március
mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba s már sohasem menekülsz.
Dacból se fogtam föl soha rtelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat.
Tejfoggal k be mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd?
Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek s most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.
Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond.
József Attila: Íme, hát megleltem hazámat… (Balatonszárszó, 1937. november)
Szerettél? Magához ki f zött? Bujdokoltál? Vajjon ki zött? Gy zd, ami volt, ha ugyan gy zöd, se késed nincs, se kenyered.
Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet.
Be vagy a Hét Toronyba zárva, rülj, ha jut tüzel fára, rülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet.
E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. Sem a vasgy r , melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. — Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák.
József Attila: Talán elt nök hirtelen
(Balatonszárszó, 1937. november)
Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan.
Talán elt nök hirtelen, akár az erd ben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amir l számot kéne adnom.
Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan.
Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.
Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.
Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet.
Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az sz s legszebb a tél, annak, ki t zhelyet, családot, már végképp másoknak remél.
79
Függelék az I/2.2. tételhez
Szabó Áron
2007.április
Függelék az I/2.2. tételhez Radnóti Miklós: Arckép
Radnóti Miklós: Els ecloga
(1930. október 11.) Újmódi pásztorok éneke
(1938.) Meredek út
Huszonkét éves vagyok. Így nézhetett ki sszel Krisztus is ennyi id sen; még nem volt szakálla, sz ke volt és lányok álmodtak véle éjjelenként!
Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies;... Vergilius
PÁSZTOR Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?
Radnóti Miklós: Mint a bika (1933.) Újhold
KÖLT Hallgatom, úgy teli zajjal az erd , itt a tavasz már!
Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika, aki esett tehenek közt unja magát a déli melegben és erejét hirdetni körberohangat s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót. És rázza fejét s forsul, szarván a s r , reped leveg vel és dobbantása nyomán gyötrött f s föld fröccsen a rémült legel n szét.
PÁSZTOR Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát, most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok. Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a k re?
S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint bika, aki megtorpant a tücskös rét közepén és fölszagol a leveg be. Érzi, hogy hegyi erd kön az zbak megáll; fülel és elpattan a széllel, mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, — fölszagol s nem menekül, mint menekülnek az zek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda — és lassan, szomorún b g a kövér leveg ben.
KÖLT Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj, — undorodom csak. PÁSZTOR Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt, s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan; asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Így küzdök én is és így esem el majd, s okulásul kés koroknak, csontjaim rzi a táj.
80
Szabó Áron
Függelék az I/2.2. tételhez
Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?
2007.április
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek, alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.
KÖLT Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.
Radnóti Miklós: Második ecloga
PÁSZTOR Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még! Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költ így tünik el! hát nem gyászolta meg t Európa?
(1941. április 27.) Tajtékos ég
REPÜL Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, méhrajként zümmögött a sok vadász felettem, a védelem er s volt, hogy l döztek barátom, míg végül új rajunk feltünt a láthatáron. Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek, de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg s pincébe bú el lem a gyáva Európa... no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta?
KÖLT Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának. Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a m b l. PÁSZTOR Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költ ? Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult? Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?
KÖLT Írtam, mit is tehetnék? A költ ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én, akár neked, hogy fönn is tudd hogy'élek én, mikor a robbanó és beomló házsorok között a véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, a lélekzet megáll, az ég is émelyeg s a gépek egyre jönnek, eltünnek s ujra mint a hörg rület lecsapnak újra mind! Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes, mert bátorság ez is, lásd, a költ ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska s a többi… És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod; ne is tagadd, barátod! és összen tt veled.
KÖLT Ágyudörej közt? Üszkösöd romok, árva faluk közt? Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, — várja, de addig is új levelet hajt. Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre, s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit rzöl, a másé, mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
81
Függelék az I/2.2. tételhez
Szabó Áron
innen, most is, hidd el, a gond üli szívüket, árva legények… s nézd azokat jobbról, mind jogtudor és furulyázni nem tud ugyan közülük már senki, de hogy szivaroznak!
Mir l gondolkodol, míg szállsz fejünk felett? REPÜL Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon. Vagy csak dudolni róla, fogam közt sz rve, halkan, a kantinmélyi vad és g zös z rzavarban. Ha fönn vagyok, lejönnék! s lenn ujra szállni vágyom, nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon. S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem, igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten… De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusztitok, ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg… Irsz rólam? KÖLT
2007.április
Légy velem itt! tanitok s két óra között berohantam elmélkedni a füst szárnyán a csodás szerelemr l. Mint a kiszáradt fát egy kancsali, csöppnyi madárfütty, ujraszül, azt hittem s fölemelt a magasba, az ifjú régi tet kre, a vágy kamaszos vadonába röpített. Pásztori Múzsa, segíts! Most róla rikoltnak a hajnal kürtjei mind! párás teli hangon zengik alakját, hogy süt a teste, szemén hogy villan a nyurga mosolygás, ajkán táncos, okos léptekkel hogy jön a sóhaj, hogy mozdul, hogy ölel, hogy nézi a holdat az égen!
Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.
Pásztori Múzsa, segíts! szerelemr l zengjem a dalt már, karmol folyton a bú, új fájdalom z a világban, mindig, újra csak új! elpusztulok itt hamar én is. Görbén n nek a fák, sóbányák szája beomlik, falban a tégla sikolt; így álmodom én, ha elalszom.
Radnóti Miklós: Harmadik ecloga (1941. június 12.) Tajtékos ég
Pásztori Múzsám, légy velem itt, bár most csak egy álmos kávéházban ülök, odakinn fut a fény, a mez kön némán túr a vakond, kis púpjai n nek a földnek és széptestü, fehérfogu barna halászok alusznak hajnali munka után a halas ladikok sikos alján.
Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költ k… csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat, sem nemesív szép, görög urna nem rzi; de egy-két versünk hogyha marad… szerelemr l írhatok én még?
Pásztori Múzsám, légy velem itt is e városi berken, hét ügynök ricsajoz, de e hét se riasszon el 82
Szabó Áron
Függelék az I/2.2. tételhez
2007.április
KÖLT Rabságból ezt se látni már. Hegy lettem volna, vagy növény, madár... vigasztaló, pillangó gondolat, tün istenkedés. Segíts szabadság, ó hadd leljem meg végre honnomat!
Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!
Radnóti Miklós: Negyedik ecloga (1943. március 15.) Tajtékos ég
A csúcsot ujra, erd t, asszonyt és bokrokat, a lélek szélben ég szárnyait! És megszületni ujra új világra, mikor arany g zök közül vakít s új hajnalokra kél a nap világa.
KÖLT Kérdeztél volna csak magzat koromban… Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba! tompán csap rám a sötét és vág engem a fény! És megmaradtam. A fejem rég kemény. S tüd m er södött csak, hogy annyit b gtem én.
Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell, érett gyümölcsök ingnak az ágakon. A lepkét könnyü szél sodorja, száll. A fák között már fuvall a halál.
A HANG S a vörheny és a kanyaró vörös hullámai mind partradobtak. Egyszer el akart nyelni, — aztán kiköpött a tó. Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az id ? S a szív, a máj, a szárnyas két tüd , a lucskos és rejtelmes gépezet hogy szolgál… ó miért? s a rettent virág nem nyílik még husodban tán a rák.
És már tudom, halálra érek én is, emelt s leejt a hullámzó id ; rab voltam és magányom lassan növekszik, mint a hold karéja n . Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek. Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet! A HANG Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört!
KÖLT Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Feln ttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. Szabad szerettem volna lenni mindig s rök kisértek végig az uton.
Radnóti Miklós: Töredék (1942. május 19.) Tajtékos ég
A HANG Jártál szell t l fényes csúcsokon, s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt bokrok közt térdepelni egy jámbor zsutát; láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet, s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár…
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a h s, — s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gy lölték, akár a pestisest. 83
Függelék az I/2.2. tételhez
Szabó Áron
2007.április
az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a terit n, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még id m, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal h s tenyeredben.
Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, — az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vért l és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az él írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a s r méregoldat. .............................. .............................. Oly korban éltem én e földön, mikor a költ is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, — a rettent szavak tudósa, Ésaiás. ..............................
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (Lager Heidenau, 1944. július) Tajtékos ég
Radnóti Miklós: Tétova óda
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebeg , felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.
(1942. május 26.) Tajtékos ég
Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsg s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint k ben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppen kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad bel lem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, — mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejér l búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?
84
Szabó Áron
Függelék az I/2.2. tételhez
Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager rei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.
2007.április
Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga
(Lager Heidenau, 1944. augusztus 23.) Tajtékos ég KÖLT Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen? Szárny emel, indulat z s a szemedb l lobban a villám, üdvözlégy, agg férfiu, látom már, hogy a régi nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd?
Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, — jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a s rü homályba bukót, a csodákat.
PRÓFÉTA Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa szült és zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen, zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!
Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres rszemek árnya lépdel a falra vet dve az éjszaka hangjai közben.
KÖLT Ismerem s dühödet, mert fennmaradott, amit írtál. PRÓFÉTA Fennmaradott. De a b n szaporább, mint annak el tte, s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem még. Mert megmondta az Úr, hogy a b folyamok kiapadnak, hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon dísze lehervad, a hegy megrendül, a t z elemészt majd mindent. S úgy is l n.
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a sz k helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
KÖLT
Gyors nemzetek öldösik egymást, s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek. Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák zöld felh je mit ér? hisz az ember az 85
Szabó Áron
Függelék az I/2.2. tételhez
állatok alja! Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsem ket, fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója megs l benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben. Ég néppel az utca rohan, majd búgva elájul, s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték s mint legel kön a marhalepény, úgy megzsugorodva szertehevernek a holtak a város térein, ismét úgy l n minden, ahogy te megírtad. Az si gomolyból mondd, mi hozott most mégis e földre?
2007.április
annak, s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali, égeti ajkát. S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille id az! KÖLT Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis id met mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban gömbölyöd kavicsot, már koptat e röpke id is. PRÓFÉTA Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg. Próféták s költ k dühe oly rokon, étek a népnek, s innivaló! Élhetne bel le, ki élni akar, míg eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány, rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat. Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra, már szület ben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már. Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott, az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.
PRÓFÉTA A düh. Hogy az ember ujra s azóta is árva az emberforma pogányok hadseregében. — S látni szeretném ujra a b nös várak elestét s mint tanu szólni a kései kornak. KÖLT Már szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban, hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekb l épül a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy így él benned a düh? ilyen égi, konok lobogással?
Radnóti Miklós: Er ltetett menet
PRÓFÉTA Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebeg parazsával úgy vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt, angyal fogta fogóval s: "nézd, imhol vagyok én, hívj engem is el hirdetni igédet", — szóltam utána. És akit egyszer az Úr elküldött, nincs kora
(Bor, 1944. szeptember 15.) Tajtékos ég Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még 86
Függelék az I/2.2. tételhez
Szabó Áron
visszaszól talán, hogy várja t az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa, és félelemt l bolyhos a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor a régi h s verandán a béke méhe zöngne, míg h l a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna sz kén a r t sövény el tt, s árnyékot írna lassan a lassú délel tt, de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
2007.április
Függelék az I/2.3. tételhez
Szabó Áron
Függelék az I/2.3. tételhez
csodál, vagy korhadt fának odván temetkez bogár. 1944. augusztus 30. A hegyek közt
2007.április
Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve
(1797)
(1794)
2 Kilenc kilométerre innen égnek a kazlak és a házak, s a rétek szélein megülve némán riadt pórok pipáznak. Itt még vizet fodroz a tóra lép apró pásztorleány s felh t iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. Cservenka, 1944. október 6. 3 Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek,
Most jázminos lugasban, E nyári h vös estvén, Lillámmal lök együtt: Lillám velem danolgat És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik.
A napnak hanyatlik t ndökl hintaja, Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló súgári halavánnyá lésznek, Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek. Az aranyos felh k tetején lefestve Mosolyog a híves szárnyon járó estve; Melynek új balzsammal bíztató harmatja Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja. A madarkák megh lt fészkeknek szélein Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein. A kis filemile míg magát kisírta, Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta. A vadak, farkasok lnek szenderedve, Barlangjában bel l bömböl a mord medve. — Ah, ti csendes szell k fúvallati, jertek, Jertek füleimbe, ti édes koncertek; Mártsátok örömbe szomorú lelkemet; A ti nyájasságtok minden bút eltemet. Lengjetek, óh kell zefirek, lengjetek, Lankadt kebelembe életet öntsetek! Mit érzek?…míg szólok, egy kis nyájas szellet Rám gyengén mennyei illatot lehellett. Suhogó szárnyával a fák árnyékinál Egy f szerszámozott theátromot csinál, Melybe a gráciák örömmel rep lnek, A gyönyör ségnek lágy karjain lnek; Hol a csendes berek barna rajzolatja Magát a hold rezg fényénél ingatja. Egyszóval, e vídám melancholiának Kies szállásai örömre nyílának. Késsél még, setét éj, komor óráiddal, Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal: Úgyis e világba semmi részem nincsen, Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen; Mikor a világnak lármáját sokallom, Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom, Mikor az emberek kör ltem zsibongnak, S kényekt l részegen egymásra tolongnak. Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Itt egy üveg borocskát A z ld gyepágyra tettem És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam, Amott Anakreonnak Kell danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy öszveséggel íly sok Gyönyör t, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél?
a század b zös, vad csomókban áll.
Radnóti Miklós: Razglednicák
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
(Lager Heidenau, 1944. augusztus 23– 1944. október 31.) Tajtékos ég
Mohács, 1944. október 24.
1
Mellézuhantam, átfordult a teste
Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
a hegygerincre dobban, majd tétováz s
Tarkólövés. — Így végzed hát te is, -
lehull;
súgtam magamnak, - csak feküdj
4
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
nyugodtan.
az út nyerítve h köl, sörényes ég szalad.
Halált virágzik most a türelem. -
Te állandó vagy bennem e mozgó
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
zürzavarban,
Sárral kevert vér száradt fülemen.
tudatom mélyén fénylesz örökre
Szentkirályszabadja, 1944. október 31.
mozdulatlan s némán, akár az angyal, ha pusztulást 87
Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem (1803)
A hatalmas szerelemnek Megemészt tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyör kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali t z, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot el z. Teljesítsd angyali szókkal, Szeret d amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért. 88
Szabó Áron
Függelék az I/2.3. tételhez
2007.április
Hallhatnak a szegény pásztorok s munkások: Mikor a mesterség gyáva hangjainál A kényes nagyvilág fárasztó bált csinál. Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem Az a tet led nyert birtokom s vidékem, Melynek én örökös f ldesura lettem, Mihelyt teáltalad embernek születtem.
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre? Tiéd volt ez a f ld, tiéd volt egészen, Melyb l most a kevély s fösvény dézmát vészen. Mért szabtál hát határt önfiaid között; Ládd-é már egymástól mind megkülönözött. Az enyim, a tied mennyi lármát sz le, Miolta a miénk nevezet el le. Hajdan a term f ld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélk l annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgét l nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek, Nem született senki gazdagnak, szegénynek. Az igazságtév határk és halom, A másét bántani nem hagyó tilalom Nem adott még okot annyi sok lármára, Mert az elégség volt mindennek határa. Nem állott volt még ki a kevély uraság, Hogy törvényt hallgasson t le a szolgaság; S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen, Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen. Nem bírt még a király húsz, harminc milliót, Nem csikart ki t lük dézmát és porciót, Melyb l boldogokká tudja ket tenni, Azaz tonkin fészket legyen mib l venni. Nem bújt el a fösvény több embertársától, Hogy ment legyen pénze a haramiától, Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett, Mert gonosz erk lccsel senki sem született. Nem is csuda, mert már a rétek árkolva, És a mez k kör l vagynak barázdolva; Az erd k tilalmas korlát közt állanak, Hogy bennek az urak vadjai lakjanak; A vizek a szegény emberekre nézve T lök munkált fákkal el vagynak pécézve. Te vagy még egyed l, óh arany holdvilág, Melyet árendába nem ád még a világ. Te vagy még, éltet leveg ! amelyen Indzsenéri duktus nem járt semmi helyen. Téged még, óh legszebb hangú szimfónia, Ingyen is hallgathat minden emberfia: S titeket, óh édes erdei hangzások,
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz (1803)
Óh, Tihannak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed köz l. Ím, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe l. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztúlt reményén Egy magános árva szív. Egy magános árva szív. Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, Vígadoznak a kies Fürednek Kútfején és partjain; Addig én itt sírva sírok. És te, Nimfa! amit én nem bírok, Verd ki zeng bérceden. Verd ki zeng bérceden. Zordon er k, durva bércek, szírtok! Harsogjátok jajjaim! Tik talám több érezéssel bírtok, Mintsem embertársaim, Kik keblekb l számkivetnek És magok közt csúfra emlegetnek Egy szegény boldogtalant. Egy szegény boldogtalant. Akik hajdan jó barátim voltak Még felk ltek ellenem, ldöz im pártjához hajoltak: Óh! miket kell érzenem, Amid n már k is végre
89
Szabó Áron
Függelék az I/2.3. tételhez
2007.április
Itt halok meg. E setét erd ben A szomszéd pór eltemet. Majd talám a boldogabb id ben Fellelik sírhelyemet: S amely fának sátorában Áll egy gy sírhalmom magában, Szent lesz tisztelt hamvamért. Szent lesz tisztelt hamvamért.
Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Bár hozzájok hív valék. Bár hozzájok hív valék. Nincsen, aki lelkem vígasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat rándít, aki sorsom hallja; Már elhagytak mindenek. Nincsen szív az emberekbe: Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe Szívem bús panasszait. Szívem bús panasszait.
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly
Lilla is, ki bennem a reménynek Még egy éleszt je volt, Jaj, Lillám is a tiran törvénynek S a szokásnak meghódolt. Hogy vagy most te, áldott lélek? Én ugyan már elhagyatva élek A tenger kínok között. A tenger kínok között.
(1790)
Amint a Bosporus Európát mossa, Másfel l Ázsia partjait csapdossa, Itt büszke habjai dicsekedve folynak Kevély fala alatt Konstancinápolynak. Régi szépségének pompás d ledéki Borzasztó árnyékot bocsátanak néki. A roppant templomok, úgy látszik, kérkednek, Nevével a bennek lakó Muhamednek, Amelyekbe sok szent b géseket halla Az ezekben igen gyönyörköd Alla. Ör l, hogy nagy nevét a felh kre hányja Talpig z ld selyembe fényl muzulmánja. S könyör lvén hozzá esdekl táborán, Szentebb lesz az ilyet ígér Alkorán. Óh, eszére, óh mely s r felh t vona A szentség színével bémázolt babona! Ti is itt állotok, k szálnyi mecsetek, Melyek a fellegek közé rejtettetek! Hegyes tet töknek aranyozott holdja Fényével az égi holdak számát toldja. A tágas utcákon sok veres selyembe ltözött törökök találkoznak szembe, Kevélyen ugratják az arabs paripát, Szíván ázsiai dohánnyal t lt pipát. Súgározik lován gazdag brilliántja, Az olcsó aranyat megvetéssel szántja. Itt megyen egy dáma, de irígy fátyola Minden szépségeket t lünk elpakola. Jer, Múzsám, láthatunk majd eleget szembe, Ha bémegyünk ama firhangos hárembe. Ez olyan magazin, vagy inkább kalitka,
Óh, van-é még egy erémi szállás, Régi barlang, szent fedél, Melyben egy b lcs csendes nyugtot, hálást E setét hegyekben lél? Hol csak egy k lenne párna, Hol sem ember, sem madár nem járna, Mely megháborítana. Mely megháborítana. Abban, gondolom, hogy semmi jussal Ellenkezni nem fogok, Hogyha én egy megvetett virtussal Itt egy k ben helyt fogok, S e szigetnek egy szögében, Mint egy Russzó Ermenonvillében, Ember és polgár leszek. Ember és polgár leszek. Itt tanúlom rejtek érdememmel Ébresztgetni lelkemet. A természet majd az értrelemmel B lcsebbé tesz engemet. Távol itt, egy más világban, Egy nem esmért szent magánosságban Könnyezem le napjaim. Könnyezem le napjaim.
90
Függelék az I/2.3. tételhez
Szabó Áron
2007.április
A lelkem is sírt bel lem, Mikor búcsút veve t lem: "Isten hozzád!" többet nem szólt, Nyakamba borúlt s megcsókolt.
Amelyben csirippol a szultánnak titka, Oly templomsekrestye, melyben a szultánnak Er t, egészséget sok százan kivánnak, És ha érkezése hallatik Szelimnek, Sokszáz el kontyú turbékol egy hímnek. Mikor exerpálni akar unalmába, Bémegyen e dáma-bibliothékába, Hol sok ázsiai pergamen membránák Író pennájának megnyílni kivánnak. De menjünk ki, Múzsám, mert majd a császárnak Daktilust énekl múzsáihoz zárnak, A szemf l heréltek utánunk zúdúlnak, Jer, fussunk, hagyjuk el kapuit Stámbulnak.
Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor (1802)
Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor (1802)
Estve jött a parancsolat Viola-szín pecsét alatt, Egy szép tavaszi éjszakán Zörgettek Jancsim ablakán. Éppen akkor vált el t lem, Vígan álmodott fel lem, Kedvére pihent ágyában, Engem ölelvén álmában: Mikor bús trombitaszóra lni kellett mindjárt lóra, Elindúlván a törökre; Jaj! talán elvált örökre! Sírva mentem kvártélyjáig S onnan a kertek aljáig. Indúlt nyelvem bús nótára, Árva gerlice módjára. Csákóját könnyel öntöztem, Gyász pántlikám rákötöztem; Tíz rózsát hinték lovára, Százannyi csókot magára.
91
Szabó Áron
Függelék az I/2.3. tételhez
2007.április
És mikor a hév nyár lankaszt, Nékem te megfrissíted azt.
Érted adom ezt is, tubám! Csak szádhoz érhessen a szám.
Óh, ha téged nem láthatlak, Be óhajtlak, be siratlak! S ha képed kezembe akad, Szememb l örömkönny fakad.
Óh, csókollak, óh, ölellek! Míg moccanok, míg lehellek: Tested tegyék hólttestemhez És ezt az írást fejemhez:
Téged hordozlak útamban, Téged ölellek ágyamban; És valahányszor felkelek, Szerelmedr l énekelek.
"Útas, köszönj rám egy pint bort: Itt látsz nyúgodni egy jámbort, Kedves élete-párjával, Csikób rös kulaccsával!"
Drága kincsem, galambocskám, Csikób rös kulacsocskám! Érted halok, érted élek, Száz leányért nem cseréllek.
Együtt be sokszor feküdtünk, Bár soha meg nem esküdtünk! Az éjjel is, csak megintsem, Együtt hálunk úgye, kincsem?
Megvídító orcácskádat, Csókra termett kerek szádat Ha a számhoz szoríthatom, Zsuzsiét nem csókolgatom.
Óh, ha szívünk szerelmének Kis zálogi születnének S ott lnének hosszú sorral A kuckóban, tele borral!
Óh, hogy kótog a kebeled, Melyben szívemet viseled! Óh, milyen szép az ajakad S arany láncra méltó nyakad!
Bárcsak a feleségemmel Téged cserélhetnélek fel, Hogy fiakat, leányokat Sz lnél, apró kulacsokat:
Karcsú derekadon a váll Halhéj nélk l is szépen áll; Nem úgy ám, mint a Mancié, Vagy a majd megmondám kié.
Zsanám meg kulaccsá válna, Borral mindég színig állna. Az b re úgyis csikó, Beléférne négy-öt akó.
Szép a hajad szép szála is, Ha kis csikó hordozta is, Nem akasztott ember haja, Mint a Trézi r t vuklija.
De jaj, engem ide-tova Elvisz a Szent Mihály lova, Szerelmed megemészt végre, És te maradsz özvegységre.
Édes a te danolásod, Jérce-forma kotyogásod: Kittykottyod innepi ének Bús szívemnek, szegénykének.
Keserves sors! adjatok bort! Lakjuk el el re a tort; Ami menne más kutyába, Jobb, megy a magunk torkába.
Ha bánatim közlöm véled, Egy szódra lelkem megéled; Ha jókedvem csucsorodik, Általad megszaporodik.
Akadtam még egy bankóra, Kit szántam szemborítóra: De vakságtól ki már nem fél, Minek annak a szemfedél?
Mikor hideg szelek vagynak, Elveszed mérgét a fagynak;
Kincsem, violám, rubintom! Itt az utólsó forintom: 92
Szabó Áron
Függelék az I/2.4. tételhez
2007.április
Függelék az I/2.4. tételhez Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem téssz, magát Pokolra ejti.
Balassi Bálint: Kiben b ne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
7 Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet, Mondván: Vajha az Úr hozzá venne éngemet, Bizony kedvét lelném, mert tet követném, mint édes Istenemet!
(1797) Balassi-kódex (Bocsásd meg Úristen… dallamára)
1 Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!
8 Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal, Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával? Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében szép magasztalásokkal.
2 Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben, T led elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.
9 Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja, Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja, Kiterjesztett kézzel, s r könyves szemmel magát reád bocsátja.
3 Látja magán való szántalan nagy sok jódat, Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urát, Háládatlanságát látván hamis voltát, ugyan szégyenli magát.
10 Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet, Magad is megszánnád, látván, mely keseredett, Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal kér fejének kegyelmet.
4 Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni, De b nei miatt nem mér el dben menni, T led oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.
11 Irgalmasságod is annál inkább kitetszik, Azmennél több vétke néki megengedtetik, Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben te irgalmad tündöklik.
5 Semmije sincs penig, mivel el dben menjen, Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen, Vagy alázatosan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.
12 No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta, Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva, De csak olyanoknak, kik utánad járnak, mert vagy mindenek ura.
6 Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti, Véled ijesztgeti, kétségre sietteti,
93
Szabó Áron
Függelék az I/2.4. tételhez
2007.április
4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való, Irgalmad végtelen, de b nöm éktelen s romlást valló.
13 Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez, Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez, Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad, igen irgalmas úr ez.
5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-é? Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-é?
14 Higgyünk mindörökké igazán csak benne, B nt l rizkedjünk, ne távozzunk el t le, Áldott az neve örökké mennyekbe, ki már megkegyelmeze.
6 Nem kell kételkednem, s t jót reménlenem igéd szerint, Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen hitem szerint,
15 Éneklém ezeket megkeseredett szívvel, Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével, Té-tova bujdosván, b nömön bánkódván, tusakodván ördöggel.
7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját, Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
Balassi Bálint: Adj már csendességet
8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül, Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
() Balassi-kódex
1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr! Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr! 2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére, rizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére! 3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg, Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!
94
Szabó Áron
Függelék az I/3.2. tételhez
2007. június
Függelék az I/3.2. tételhez Örkény István: In memoriam Dr. K. H. G. (1977) Egyperces novellák
— Hölderlin ist Ihnen unbekannt? — kérdezte Dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta. — Ki volt az? — kérdezte a német r. — Aki a Hyperiont írta — magyarázta Dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. — A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine? — Kik ezek? — kérdezte az r. — Költ k — mondta Dr. K. H. G. — Schiller nevét sem ismeri? — De ismerem — mondta a német r. — És Rilkét? — t is — mondta a német r, és paprikavörös lett, és lel tte Dr. K. H. G.-t.
Örkény István: Leltár (1977) Egyperces novellák
Dombos táj (zivatar után) 3 gomolyfelh 1 halastó 1 gát rház 1 férfi (az ablakon kihajolva) 1 kiáltás 1 jegenyesor 1 sáros út Kerékpárnyom (a sárban) 1 n i kerékpár 1 kiáltás (az el bbinél hangosabb) 1 pár szandál 1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva) 1 milfl rmintás blúz 1 darab amalgámtömés (fogban) 1 asszony (fiatal) 1 kiáltás (még hangosabb) Új kerékpárnyomok 1 becsukódó ablak Csönd
95
Szabó Áron
Függelék az I/3.2. tételhez
2007. június
Örkény István: Sóhajnak beill szózat egy ismeretlen rendeltetés vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jöv nek se lesz (1977) Egyperces novellák
— Túlélsz, pöcök.
Örkény István: Hír (1977) Egyperces novellák
Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt.
Örkény István: Apróhirdetés (1977) Egyperces novellák
ÖRÖK NOSZTALGIA „Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sashegyre néz lakásomat sürg sen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néz kilátással.”
Örkény István: Fiaink (1977) Egyperces novellák
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s ennek az asszonynak két szép szál fiúgyermeke. Az egyik, az id sebbik, elszeg dött egy hajóra, melynek els útja mindjárt a Csendes-óceánra vezetett. Mi történt vele, mi nem, nincs, aki megmondja, mert h lt helye lett a tengereken. A kisebbik otthon maradt. De egyszer, amikor az anyja elküldte gilisztacukorért (a patikába, ami a hetedik ház), nem jött többé haza. Neki is örökre nyoma veszett. Ez megtörtént eset. De a mesékben az özvegyasszonyoknak három fiuk szokott lenni. S mindig a harmadik, aki boldogul.
96
Függelék az I/3.3. tételhez
Szabó Áron
2007.június
Függelék az I/3.3. tételhez s az legyen langyos köpenyed: szerettem növényeidet. S helyezd el ékszeres szivedben: hogy igazságra törekedtem.
Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz ()
Hogy mit láttam? Elmondhatom. De legjobb, ha lerajzolom. Megláthatod te is velem, csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ennyi elég is. Mondd ki: jó itt, és tedd hatalmas funkcióid, csak ülj és nézz örökkön át. Már nem halaszthatlak tovább.
Ez itt a ház, ez itt a tó, ez itt az út, felénk futó, ez itt akác, ez itt levél, ez itt a nap, ez itt a dél. Ez borjú itt, lógó fül , hasát veri a nyári f , ez itt virág, ezer, ezer, ez a sötét gyalogszeder, ez itt a szél, a repülés, az álmodás, az ébredés, ez itt gyümölcs, ez itt madár, ez itt az ég, ez itt a nyár.
Nemes Nagy Ágnes: Között (1981) Között
A leveg nagy ruhaujjai. A leveg , amin szilárdan támaszkodik madár s madártan, az érvek foszló szélein a szárny, egy percnyi ég beláthatatlan következmény lombjai, az él pára fái, felkanyarodva akár a vágy, a fenti lombba, percenként hússzor lélegezni a zúzmarás, nagy angyalokat.
Majd télen ezt el veszem, ha hull a hó, nézegetem. Nézegetem, ha hull a hó, ez volt a ház, ez volt a tó.
Szabó Áron
Függelék az I/3.3. tételhez
s amint hasadnak és szakadnak a porcok, forgók, k lapok, amint feszítik véghetetlen, széthasgató önkívületben a fehér s a fekete mindennapos néma villámcsapásai — A nap s az éj között. A szaggatások, hasgatások, a víziók, a vízhiányok, a tagolatlan feltámadások, a függ legesek t rhetetlen feszültségei fent és lent között — Éghajlatok. Feltételek. Között. K . Tanknyomok. Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, Két sorba írva, tóban, égen, két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei — Az ég s az ég között.
És lent a súly. A síkon röghegyek nagy, mozdulatlan zökkenései, amint feküsznek, térdenállnak az ormok és a sziklahátak, a földtan szobrai, a völgy egy percnyi figyelem-lazulás, aztán megint a tömbök és a formák, meszes csonttól körvonalig k vé gy r dött azonosság.
Nemes Nagy Ágnes: Ekhnáton jegyzeteib l (1969) Ekhnáton-ciklus
Valamit mégis kéne tennem, valamit a gyötrelem ellen. Egy istent kellene csinálnom, ki üljön fent és látva lásson.
Az ég s a föld között.
A vágy már nem elég, nekem betonból kell az ég. Hát lépj vállamra, istenem, én fölsegítlek. Trónra bukva támaszkodj majd néhány kerubra. És fölruházlak én, ne félj, ne lásson meztelen az éj, a szenvedést kapcsold nyakadra, mintha kerek vércsík fakadna,
A sziklák roppanásai. Amint a nap átlátszó ércei már-már magukba, fémmé a követ, ha állat járja, körme füstölög, s köröznek fent a sziklafal fölött az ég paták füstszalagjai, aztán az éj a sivatagban, az éj, amint kioltja s k mivolta magváig ér, fagypont alatti éj,
97
98
2007.június
Szabó Áron
Függelék az I/4.1. tételhez
2007. június
Függelék az I/4.1. tételhez
Szabó Áron
Függelék az I/4.1. tételhez
2007. június
Olyan szórakozott lettem, hogy nem is nagyon láttam, mi történik körülöttem. De Medve Gábor ágya, a fal melletti soron, amúgy is közelebb volt a s r szemöldök Formes Attiláéhoz, tehát mindenképpen megbízhatóbb, ha az leírásához folyamodom. Medve arra lett figyelmes, hogy a s r szemöldök újonctársunkat hárman körülfogták. Ketten leültek vele szemben a másik ágy szélére, és a lábát kezdték nézni. — Hogy hívnak? — kérdezte t le a harmadik fiú, aki álmosnak látszott. Formes megmondta a nevét. — Vesd csak le a cip d — mondta az álmos fiú nyugodalmas hangon. Magasabb volt Formesnél, s ha nem mosolygott, akkor is látszott a szája szögletében két árkocska. Pedig nagyon ritkán mosolygott; támadó, kemény arcát ez a két finom árkocska mégis meglágyította, vagy inkább csak megszépítette. Fekete szeme tele volt csillogással, de s r pilláit egészen leeresztette, s mindig készen állt, hogy még jobban leeressze, elrejteni áruló tekintetét: ezért látszott örökké álmosnak. —No — mondta. — Vesd le a cip d — zólt az egyik szemben ül fiú is. — Miért — kérdezte Formes Attila csodálkozva. Az álmosszem hangtalanul felnevetett. Apró ráncok futottak szét az arcán, aztán megmerevedtek és elsimultak; de nem felelt, csak várta, hogy Formes levesse a cip jét. — Miért? De hát miért? — kérdezte az újonc megint. — Mert Merényi azt mondta — felelt a harmadikuk fenyeget en. Az álmos szem Merényi azonban továbbra is nyugodt hangon, szinte jóakaratúan nógatta Formest. — No. No. Medvének azért t nt fel az egész jelenet, mert mindjárt az els látásra nagyon megtetszett neki ez az álmos szem fiú. t kezdte nézni tulajdonképpen; érdekes, macskaszem nyugalmát; gúnyos, vakmer arcát; szinte vonzotta a tekintetét ez a kellemesen izgalmas jelenség. Pedig máson járt az esze. Egészen máson. A trieszti öbölre gondolt. Illetve igyekezett végiggondolni egy fontosnak vélt dolgot, ami valami módon kapcsolatban volt a trieszti öböllel. Hogy milyen módon, az végül sosem derült ki; hiszen éppen ezért szerette volna végiggondolni rendesen az egészet, hogy megtudja, mi köze van ennek a dolognak a trieszti öbölhöz; de ismételten megzavarták, s hovatovább úgy kiverték a fejéb l a gondolatait, hogy három évtized múlva, amikor újra megpróbálta megkeresni az összefüggést a dolgok között, még annyira sem jutott talán, mint az els alkalommal ott a hálóteremben. Már délután, s t már tegnap alkonyatkor felmerült gondolatai közt egy képféle, ahogy elábrándozott az ablakba könyökölve. Egy ismeretlen kis kiköt város tengerparti piaca. Három oldalról palotaszer , árkádos házak szegélyezték a kövezett teret, közepén magas talapzaton egy szobor állt, s a tengert l és a mélyebben fekv rakparttól csak egy k korlát választotta el. Persze nem a trieszti öbölr l volt szó okvetlenül, csupán ezzel a névvel jelölte meg magának, jobb híján, minthogy Triesztben sem járt soha, és ennek a városkának is az volt talán a legdönt bb jellegzetessége, hogy számára teljesen ismeretlen. A tér két bels sarkán két-két sz k mellékutca futott össze derékszögben. Az emeletes paloták közül az egyikben
vámhivatal m ködött, s a földszinti árkádsor alatt esetleg ki is volt írva franciául: DOUANE; a középs viszont bankház volt vagy hasonló, emeleti ablakai alatt aranybet s felírás futott végig: CASA BOCCANERA; de a régi cég fölött lakások voltak, súlyos brokátfüggönyökkel, s mintha az egyik ilyen óriási, kazettás-mennyezetes teremben fel-alá topogva várakozott volna, hajóra, futárra, üzenetre. Mindez, tegyük hozzá, nem volt ilyen világos és egyértelm ; de harminc-egynéhány év múlva Medve nem tudta pontosabban leírni a képszer vé összeálló gondolatait és érzéseit — mindazt, amin a zászlóalj megérkezésekor éppen t n dött. Nem is lett volna különösebb jelent sége az egésznek, hiszen máskor is, jóformán mindig járt valami hasonló az eszében, ahogy minden tíz-tizenegy éves gyereknek el-elkalandozik a képzelete; de bosszankodott, hogy megzavarták, s ezért kezdte elölr l, és ezért érezte talán fontosabbnak ezt a megszakadt gondolatsort a szokásos akármilyen álmodozásainál. A tengerparti piac — vagy pontosabban, a trieszti öbölként lajstromozott benyomáshalmaz — megfogható adatait nyilván olvasmányaiból merítette, a hangulat azonban, amelyb l az egész kép létrejönni igyekezett, két saját emlékével, illetve egy kett s emlékével volt közvetlen összefüggésben. Elég régen, még január közepén, elmaradt a két utolsó órájuk. Er sen havazott. Ahogy kiléptek a piarista gimnázium kapuján, féktelen jókedv fogta el ket. Valamelyikük rohanni kezdett a rakpart felé, a többi meg utána. Medve is futott, fél kezében nagy lendülettel forgatva összeszíjazott könyveit. A Pet fi-szobor körül hócsatát rendeztek, s minthogy ráértek, Medve végül felült egy ellenkez irányú villamosra, hogy elkísérje két barátját egy darabon. Hetikártyával utazott, s úgyis csak az órát lukasztotta a kalauz. Maradt azonban két hógolyója a kezében. Éppen nézel dni kezdett, hogy mit csináljon velük, amikor meglátta, hogy a barátai pukkadoznak nevettükben, mert felfedezték a villamoson utazó Dégenfeldet, s egyikük hátulról lekapta Dégenfeld fejér l a diáksapkáját, amikor pedig a boldogtalan megfordult és riadtan, hajadonf tt bámult a fiúra, az már rég átdobta a sapkát a másiknak. Ez a Dégenfeld a legfélszegebb, legügyefogyottabb osztálytársuk volt. A másik fiú most hátulról megint a fejébe nyomta a sapkáját, be, egészen a homlokába, s Dégenfeld elvörösödve, mamlaszul próbálta igazgatni. Iskolatáskát viselt a hátán, mint az elemisták, holott éppen az volt a középiskolás diák voltuk legmámorítóbb kiváltsága, hogy könnyedén és nagyvonalúan csak úgy szíjjal, lehet leg egy közönséges nadrágszíjjal fogták össze füzeteiket és tankönyveiket. Érthet tehát, hogy Medve barátai Dégenfeld táskáját kinyitották a hátán, s belekandikáltak. Érthet az is, hogy Medve a kezében szorongatott két hógolyót gondosan begyömöszölte Dégenfeld táskájába. Aztán visszacsatolták a táska fedelét, és komoly képpel beszélgetni kezdtek Dégenfelddel. Alig fértek a b rükbe, oly jól mulattak. Szaladt velük a sárga villamos a pesti Duna-parton; ki-kipukkadt bel lük a visszafojthatatlan nevetés. Medve nem gondolta, hogy ezt a boldog, sugárzóan jókedv , havas délel ttöt keservesen meg fogja bánni. Estére lázas lett. Reggelre kitört rajta a nátha, és ágyban tartották. Mindig nagyon szeretett beteg lenni, feküdni otthon az ágyban, és egész nap olvasgatni felpolcolt párnákkal. De most nyugtalanította, hogy nem mehet iskolába. Eszébe jutott ugyanis az a két hógolyó, amit Dégenfeld táskájába csempészett. Elképzelte, hogy elolvadtak lassan, s mire Dégenfeld hazaért, szétáztatták a füzeteit, könyveit, minden holmiját, ami csak a táskában volt. Dégenfeld apja, a szegény szabómester, megdöbbenve nézi a szörny pusztítást. Még a tolltartó is tönkrement, maga a táska is tönkrement. S talán ma délel tt már panaszt is tett az igazgatónál. Nyomban vizsgálatot tartottak, és már tudják is, hogy a tettes. Lázasan hánykolódott az ágyában, és egyre rosszabb nyugtalanság gyötörte. Már-már bizonyosságnak érezte, hogy nagy baj lesz a Dégenfeld-ügyb l. Félt. Volt egyszer egy borzasztó tapasztalata, még nagyon régen. A fölöttük lakó kislány németkisasszonya egyszer váratlanul egészen durván, komor szemmel és rossz magyarsággal rátámadt, fenyeget en a
99
100
Ottlik Géza: Iskola a határon (Budapest, 1959)
Els rész, hetedik fejezet
Szabó Áron
Függelék az I/4.1. tételhez
2007. június
Szabó Áron
Függelék az I/4.1. tételhez
2007. június
sarokba szorította valamilyen ártatlan játékukért, s azt helyezte kilátásba, hogy letöri Medve kezét, továbbá felhozza a házmestert, és az fogja t megbotozni. Ez a németkisasszony addig mindig nyájasan, negédesen mosolygott rá. Most egyszerre lefoszlott róla az álarc, s a gonosz és er szakos szavak mögül egy gonosz és er szakos világ ocsmány lehelete csapott Medve felé. Napokig úgy érezte magát utána, mintha förtelmes hüll k tekerg ztek volna végig a tagjain. Ett l az érintést l félt a hógolyók miatt is. Nem bírt olvasni sem. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy vajon mi lehet az iskolában. Bement-e Dégenfeld apja? Félelmében gyáván és keservesen megbánta, amit tett. Ez a szegény mafla, jámbor Dégenfeld soha nem ártott egyiküknek sem. Persze rossz tornász volt, és elég rossz tanuló is, akárhogy igyekezett. De azért jólelk , ártatlan gyerek. Aranyszív , gondolta Medve gyötr dve. k pedig hitvány, durva lelk , garázda semmirekell k. Csúnya dolog volt, amit csináltak. Délután elaludt egy kicsit, s der sen ébredt fel, de csak egy másodpercig tartott ez a der sebb hangulata, amíg eszébe nem jutott újra Dégenfeld. Estére felment a láza. Aztán egy régebbi emléke rohanta meg furcsa, fájdalmas módon, s ha nem is feledtette egészen a hólabdák miatt való félelmét, de fölébe kerekedett. Egy kis balatoni fürd hely emléke, ahol két évvel el bb a nyarat töltötték. Semmit sem várt ett l a nyaralástól, kelletlenül, szinte elkeseredve ült vonatra a szüleivel, és nem is történt ott semmi, csak egyfolytában unatkozott. Most vad, teljesen értelmetlen epekedés fogta el a kis fürd hely után, olyan er vel, hogy nyöszörögve forgolódott az ágyában. A sárga szállodaépületek el tt kavicsos sétány húzódott végig, kavicsos gyalogúttal, virágágyakkal. Emlékezett a sarkantyúvirágok szerény szagára. Az étterem nagy terasza mellett cukrászda volt; odébb, külön bejárattal, a kurszalon; néhány üzletecske, aztán a nagy bazár, ajtajában újságos állvány, tarka vásznú fekv székek, gumiállatok. A sétány itt térséggé szélesedett, melynek közepén kerek, fedett emelvény várt a zenészekre minden délben és minden délután ugyanabban az órában. Eszébe jutott, hogy egyszer disznótoros vacsorát kaptak. Ugyanannál az asztalnál ültek mindig az étteremben. Az abrosz közepén mustártartó állt, só- és paprikatartó, fogpiszkálók, ecetes-olajos ikerüvegecskék. A pincér kis tulaezüst tálakat, csészéket rakott le, külön a hurka, kolbász, disznókaraj, külön a burgonya, külön a vörös káposzta mindegyiküknek. A teraszon nevetés, fecsegés, ev eszközök csilingelése zsongott, a cigány kering t játszott. Medve megtanulta a dallamát, mert naponta ott ült a zenekari pavilon szélén, és nézte a cimbalmost, a klarinétost, a nagyb g st, nem tudván jobbat csinálni. Nem volt ott senki barátja. Összebarátkozott a muzsikusokkal, és kibicelt a zenének, kibicelt apjáék bridzspartijának, csavargott, bámészkodott. Lógott a strandon, lógott az állomás körül, tudta, hogy nemsokára öt óra, hogy nemsokára fél nyolc; tulajdonképpen reggelt l estig unatkozott. Ahogy minderre visszaemlékezett, mégis rettenetes honvágy fogta el a kis fürd hely után, s addig-addig dünnyögte magában a tavaly el tti nyár kering jét, míg omlani nem kezdtek a könnyei, összeáztatva párnáját, paplanát. Gyanította, hogy kiadós szemfényvesztés lehet ebben a fájdalmas és mégis jóles sóvárgásban, de napokig, hetekig hordozta magával, ha nem is ugyanazt a lázas, túlérzékeny vágyakozást, ami betegségében elfogta, hanem inkább a vágy emlékét, amelyet a régi kering dúdolgatásával bármikor fel tudott idézni. Néhány nap múlva meggyógyult, s amikor az iskolában kiderült, hogy sem Dégenfeld, sem az apja — aki egyébként nem szegény szabómester volt, hanem kúriai tanácselnök — nem emelt panaszt, és nem lett semmi baj a hógolyókból, Medve egykett re megfeledkezett szent fogadalmáról, hogy szinte, h barátja lesz Dégenfeldnek. Igaz, hogy tett néhány kísérletet: nagyon udvariasan megpróbált nagyon kedves lenni a fiúhoz, háromszor-négyszer odament hozzá, és szóba elegyedett vele. Dégenfeld azonban rideg bizalmatlansággal, sután, szinte sért fölénnyel fogadta a közeledését. Medve hamar megunta a dolgot, és eldöntötte magában, hogy ez a Dégenfeld mégiscsak egy gyáva mamlasz, s t ráadásul elég kellemetlen alak. De nem vett részt többé a
bosszantásában, ugyanis nem tetszett neki valami ebben az egészben; szemfényvesztést gyanított itt is, amivel önmagát csapja be. Lehetetlenség volt észre nem vennie, hogy az ember sokkal könnyebben alkot magának rossz véleményt arról, akit megbántott vagy akinek szándéktalanul is ártott, mint arról, akivel jót tett. Mindez, érthet módon, nem tetszett Medvének, utálta az egész témakört, és nem nyúlt többé Dégenfeldhez. Amikor a hálóterem ablakában könyökölve Eynatten Vincér l eszébe jutott Dégenfeld, majd Dégenfeld gyors kikapcsolásával a régi piarista ház el tti Duna-part s egyben a kis balatoni fürd hely; akkor merült fel el tte valahogyan, mintegy megoldásként, a trieszti öböl. Négyszöglet tér, árkádsoros barokk paloták, szobortalapzatok, k korlát, tenger; faburkolatos, mozaikparkettás termek, francia ablakok, földig ér brokátfüggönyök; egy lovas üget a hegyeken át, a hágókon át, aztán lovat vált egy fogadónál, s meg nem pihen, s t hosszú vágtába csap a csillagos homlokú, pihent kancán, s valaki várja, valaki füleli, mikor hangzik fel a sz k utcácska kövein a ló patája, a patkók csattogása; mert a futár titkos, nehéz parancsot hoz. Vagy mégis hajót vár, narancsszín vitorlával? Medve nem tudott jobban mélyére hatolni az összefüggéseknek mert több ízben megzavarták. A boldog és önfeledt havas délel ttjébe belemocskoló félelem éppen úgy, mint a gy lölköd vé torzuló németkisasszony jelensége egy teljes, tréfát nem ismer , ízetlen világ létezésér l tanúskodott. Medve nyilván igyekezett ebb l a megrontott leveg b l visszatalálni a jóíz valóságba, s a trieszti öböl esetleg útmutogatás volt már, talán egy fontos lehet séget rejtett magában. De harmadszorra is másra terel dött a figyelme. Ahogy az álmos szem fiú mozdulatlan fejtartását nézte, úgy döntött, hogy ráér majd kés bb végiggondolni ezt a dolgot. Érdekelte t az álmosszem . — Gyerünk. Kif zni. Levetni. Mozgás. Merényi röviden beszélt, határozott, de higgadt, majdnem békés hangon. A s r szemöldök Formes Attila a legnagyobb zavarban volt. Érz dött valahogyan, hogy ellenállásról itt szó sem lehet, mégsem akarta olyan könnyen beadni a derekát. Nem értette, hogy miféle tréfa sülhet ki ebb l, és nem is vette volna szívesen, ha az rovására tréfálkoznak. — No — Merényi csak a fejével intett, hogy rajta. — De miért? — próbált mosolyogni Formes. Az ágy szélén ül vörösessz ke hajú, vastag nyakú fiú erélyesen ráförmedt: — Leveted magad, vagy mi húzzuk le? — No! — intett megint az álmos szem Merényi, egy árnyalattal keményebben. Nem tréfából húzatta le Formessel a cip jét, hanem azért, mert ki akarta cserélni a maga rosszabb bakancsával. Formes véletlenül egy t rhet bb pár cip t kapott a raktárban, úgy látszik.
101
102
Szabó Áron
Tartalomjegyzék
2007. június
Függelék az I/5.2. tételhez Karinthy Frigyes: Barabbás A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta az els t azok közül, akik Pilátus háza el tt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felh k felé. Megállt el tte, és csendesen így szólt: — Itt vagyok. Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett. — Rabbi! Rabbi! - zokogott. És a mester szelíden folytatta: — Ne sírj. Állj fel, és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé. és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás. A nyomorult pedig feltápászkodott, és az öltönyét megragadta. — Mester! — kiáltott elfulladva és könnyek között — Ó, mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak! — Semmit — mondta szelíden —, csak azt, amit három nap el tt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon, és megkérdezett titeket: „Kit engedjetek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?” — Ó, én bolond — kiáltott a nyomorult, fejet öklével verte —, ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott! — Jól van — folytatta szelíden a mester —, most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne tör dj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedb l és egész tüd db l: „A názáretit!”, mintha azt kiáltanád: „Az életemet!” Az pedig követte t. És találnak útközben másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát és feleségét és gyermekét, és szemeit kiszúratta. És homlokát érinté csendesen kezével, és így szólt: — Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”, mintha azt kiáltanád: „A házamat! a gyermekemet! a szemem világát!” Az pedig felzokogott, és követte t. És találnak még másikat is, kinek kezei és lábai kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, t magát pedig arccal lefelé b zhödött mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé. És odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt: — Ismerlek téged. Te költ voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted. Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsd: „A názáretit!' ' , mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az saruját, és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral. És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult és bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön–külön zokogva verte a mellét, és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit' ”, mintha azt kiáltanák: „Békesség! békesség! békesség e földön!" Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé. Pilátus a tornácon ült, és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fényl arccal ültek ott, nehéz borokat ittak és drága ételeket ettek aranyedények fenekér l: skarlátpiros palástjuk messze világított. A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte t, a tornác elé járult, és felemelvén átszegzett kezeit, szelíden szólni kezdett: — A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsásd úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, s engem megfeszítettek — de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság
103
Szabó Áron
Tartalomjegyzék
2007. június
mögöttem megismerte Barabbást, és most új törvényt akar — kérdezd meg ket újból, amint az törvénykönyveinken meg van írva. Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, s kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon, és szólt: — Hát kit bocsássak el mármost, Barabbást vagy a názáretit? És ekkor intett nekik. És ekkor zúgás támadt, mint a mennydörgés zengett fel a sokaság. És a sokaság ezt sikította: „Barabbást!” És rémülten néztek egymásra, mert külön–külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!” A mester pedig halovány lett, és megfordulván végignézett rajtuk. És külön–külön megismeré mindegyiknek az arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az arcába, véres szemei hunyorogtak, és szájából b zös lé szivárgott, és torkából úgy bömbölt rekedten? „Barabbás!”, mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!” Pilátus pedig zavartan lesütötte az szemeit, és mondá neki: „Te látod!...” pedig bólintott fejével, és csendesen felmenvén a lépcs n, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
Dsida Jen : Nagycsütörtök
József Attila: Kész a leltár (1936)
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors el l szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messzir l nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a s r füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak... Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gy rött arcomon.
Magamban bíztam eleit l fogva — ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam — születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán — hadd teljen a kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, ujságot, verset — mikor mi volt könnyebb. Nem dics harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem — és ebbe más is belehalt már.
Pilinszky János: Harmadnapon És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive — Harmadnapra legy zte a halált. Et resurrexit tertia die.
104
(1959)
Szabó Áron
Tartalomjegyzék
2007. június
Szenczi Molnár Albert: XC. Zsoltár Tanúság az életnek meggondolatjáról
XC. zsoltár 1 Mózesnek, Isten emberének imádsága Uram, te voltál hajlékunk nemzedékr l nemzedékre. 2 Miel tt hegyek születtek, miel tt a föld és a világ létrejött, örökt l fogva mindörökké vagy te, ó, Isten!
Tebenned bíztunk eleit l fogva; Uram, téged tartottunk hajlékunknak. Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem és sem föld nem volt formálva; Te voltál és te vagy er s Isten, És te megmaradsz minden id ben.
3 A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek! 4 Mert ezer esztend el tted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy rváltásnyi id éjjel.
Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Legyetek porrá, kik porból löttetek, Mert ezer esztend el tted annyi, Mint az tegnapnak elmúlása, És egy éjnek rövid vigyázása.
5 Elragadod ket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekv f : 6 reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad.
Kimúlni hagyod ket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól, Mihelt az ember fölserken álmából, És mint az zöld füvecske az mez ben, Az mely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik s estve megszárad.
7 Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, 8 ha magad elé állítod b neinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé.
Szabó Áron
Tartalomjegyzék
12 Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! 13 Fordulj hozzánk, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon!
Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük, Oh Úr Isten fordulj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már az te szolgáidon!
14
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jókedvvel vigyük véghez életünket, Ne terheltessünk szorgalmatossággal. Vigasztalj minket és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régulta ostoroztatunk!
Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vígaljunk és örüljünk egész életünkben! 15 Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt! 16 Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! 17 Legyen velünk Istenünknek, az ÚRnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!
Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dics ségedet ezeknek fiain, Add értenünk fölséges hatalmadat: Mi kegyes Urunk, óh irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad. Kezeink munkáit igazgassad! (1607)
Mid n Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk. Az te kemény haragodtul rettegünk, Hogyha megtekinted nagy b neinket, Titkos vétkünket ha el hozod, És színed eleiben állatod.
9 Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. 10 Eletünk ideje hetven esztend , vagy ha több, nyolcvan esztend , és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan elt nik, mintha repülnénk. 11 Ki tudja, milyen er s haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?
Haragod miatt napja életünknek Menten elmúlik oly hirtelenséggel, Mint az mondott szót elragadja az szél. Az mi napink, kiket nékünk engedtek. Mintegy hetven esztendei id , Hogyha több tehát nyolcvan esztend . És ha kedves volt is valamennyére, De többire volt munka és fájdalom, Elkél életünknek minden ékessége, Elmúlik mint az árnyék és az álom. De ki érti az te haragodat? Csak az, az ki féli hatalmadat.
105
2007. június
106
Szabó Áron
Tartalomjegyzék
2007. június
Tartalomjegyzék
I/1.1. Pet fi Sándor tájköltészete............................................................................................ 3 I/1.2. Arany János balladaköltészete ...................................................................................... 5 I/1.3. Ady Endre Új versek cím kötetének vizsgálata............................................................ 8 I/1.4. Hagyomány és újítás Babits Mihály költészetében.......................................................11 I/1.5. Egy szabadon választott Kosztolányi-regény elemzése ................................................16 I/1.6. József Attila kései költészete .......................................................................................18 I/2.1. Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma cím regényének elemzése.................................21 I/2.2. Az újklasszicizmus Radnóti Miklós költészetében .......................................................23 I/2.3 A felvilágosodás stílusirányzatainak összegzése Csokonai Vitéz Mihály költészetében 27 I/2.4. A reneszánsz vallásosság Balassi Bálint költészetében.................................................30 I/3.1. Egy szabadon választott Jókai-regény elemzése...........................................................32 I/3.2. A groteszk látásmód Örkény István m vészetében.......................................................36 I/3.3. Nemes Nagy Ágnes költészete.....................................................................................38 I/4.1. Ottlik Géza: Iskola a határon .......................................................................................40 I/5.1. Puskin: Anyegin vagy Balzac: Goriot apó....................................................................42 I/5.2. Az antikvitás és a Biblia ..............................................................................................45 I/6.1. Shakespeare színháza és egy drámájának elemzése......................................................47 I/6.2. Katona József: Bánk bán .............................................................................................51 I/7.1. Örkény István: Tóték...................................................................................................54 I/8.1. Rejt Jen vagy Agatha Christie egyik regénye ...........................................................56 Függelék az I/1.1. tételhez ....................................................................................................59 Függelék az I/1.2. tételhez ....................................................................................................62 Függelék az I/1.3. tételhez ....................................................................................................63 Függelék az I/1.4. tételhez ....................................................................................................67 Függelék az I/1.6. tételhez ....................................................................................................77 Függelék az I/2.2. tételhez ....................................................................................................80 Függelék az I/2.3. tételhez ....................................................................................................88 Függelék az I/2.4. tételhez ....................................................................................................93 Függelék az I/3.2. tételhez ....................................................................................................95 Függelék az I/3.3. tételhez ....................................................................................................97 Függelék az I/4.1. tételhez ....................................................................................................99 Függelék az I/5.2. tételhez ..................................................................................................103
107