1
ALAPÍTÓ GÉPIPARISTÁK
60. ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓJA NAGYKANIZSÁN
2014. május 16.
2
3
1950-54-A Igazgató: Breznai László Osztályfőnök: Borsfai Géza Műhelyfőnök: Szántó Vilmos Tanáraink a tablón: Buvári András dr. Flórián Zoltán Háncs Lajos Kerekes János
Kiss Emma Lovász György Vértes Imre Osztálynévsor:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Arany János Ábrahám József Balázs Miklós Bálits Kálmán Bedő Tibor Domonkos István Dravecz Sándor Fehér István Ferensitz Artúr Fördős Miklós Gazda Zoltán Gerencsér Ferenc Hajas györgy Járosi Márton Kajcsa László Kiss Ferenc Kövesi Károly Kutasi László Laskai Rezső
20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
Lovkó Imre Lőrincz Imre Markgráf Aurél Németh Árpád Ormos László Pálffy István Palkovics Béla Péntek György Pintér István Rákos Lajos Sárdy László Soós József Sümeghy Ede Szalai Ferenc Tilbán Ferenc Tóth Béla Tóth Ferenc Völgyi Rezső Wokoum József
4
5
1950-54-B Igazgató: Breznai László Osztályfőnökök: Dr. Buvári András Műhelyfőnök: Szántó Vilmos Tanáraink a tablón: Borsfai Géza Flórián Zoltán
Háncs Lajos Kerekes János Osztálynévsor:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Baján János Balogh László Bedő Dénes Belléncs István Dömötör Árpád Ernszt Imre Francsics István Fridrich Kornél Fuchs Lóránt Füle István Gaál Ferenc Halmosi János Horváth Árpád Horváth Sándor
15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Keszte János Kis József Magyar József Németh József Nyitrai Dezső Pálovics Lajos Rákos István Rostás István Simon László Szabó Gábor Takács Sándor Varga Károly Wolf József
6
7
1950-54-C Igazgató:Breznai László Osztályfőnökök: 1950/51: Atlasz Ilona, 1951/52: Járosi Károly, 1952/53:Háncs Lajos, 1953/54 Háncs Lajos Műhelyfőnök: Szántó Vilmos Tanáraink a tablón: Flórián Zoltán Háncs Lajos Kerekes János
Borsfai Géza Buvári András dr. Osztálynévsor:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Árkus István Balogh Vilmos Bátai László Bátorfi István Borsos Zoltán Flórián Sándor Garzó József Gerencsér József Gerócs Árpád Halak István Horváth László Hóbor Ferenc Hosszú Lajos Hökkön Gyula Kisfaludi Árpád
16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Kőfalvi Ottó Lelkó Attila Molnár István Molnár Márton Nagy Lajos Németh István Németh László Sipos Károly Székedy Gyula Szücs Jenő Tavasz Ferenc Uzsoki György Varga Kálmán Varga Pál Dénes
8
KANIZSAI GÉPIPARISTÁK TALÁLKOZÓJA
9
2012. június 21.
10 A kanizsai gépiparisták emléknapja Zalai Hírlap 2012. június 22. A hajdani Gépiparista Technikum több mint száz tanulója gyűlt össze ünnepelni, emlékezni a Bethlen-Év keretében megvalósuló emléknapon. A jó hangulatú múltidéző eseményen kitüntetéseket adtak át, emlékkönyvet ajándékoztak, domborművet avattak és fát ültettek, ezzel megörökítve a következő nemzedéknek, hogyan építették fel a technikum szellemi katedrálisát. A nappali tagozat diákjai közül feltehetően 274-en vannak még köztünk, közülük 201 címét kutatták fel, és hívták meg a találkozóra. Ebből legalább 104-en vettek részt a rendezvényen, mely az önkormányzat, a Nagykanizsa és Térsége TISZK és a gépipari technikumban végzett öregdiákokból álló Szervező Bizottság közös szervezésében valósult meg. A rendezvényen dr. Járosi Márton köszöntötte az egykori gépiparisták népes tömegét, akiknek a titka, elmondása szerint az volt, hogy a diktatúra legsötétebb éveiben a piaristák tulajdonán egy új alkotó iskolai közösséget hoztak létre úgy, hogy a tanárok elfogadták a politikai rendszert és abban alkottak. A rájuk bízott gyermekeket a közösség javára nevelték. Az alkotás, az építkezés a tanulás és az emberség boldog szigete volt. A Gépipari Technikum azt példázza, politikai elnyomás és önkényuralom alatt is lehet emberül, a hazához hűen élni és alkotni, ha vannak elszánt tanítók, akik önzetlenül dolgoznak a diákokért és a jövőért – kezdte múltidéző beszédét Cseresnyés Péter polgármester. Az intézmény ugyan rövid ideig, 1950 és 1956 között működött, mégis hozzájárult ahhoz, hogy Nagykanizsa gépipari központtá lett. Az intézmény 1956 őszén zárta be kapuit, addig 320-an végeztek itt, és további 160 diák pedig a kanizsai Gépipari Technikumban kezdte meg tanulmányait, de Pécsen, Kisvárdán, Esztergomban és Vácon fejezték be. A falai közül kikerült kiváló szakemberek büszkék arra az intézményre, ahonnan indultak. Hozzátette, ennek a szakmacsoportnak az oktatása kulcsfontosságú, ugyanis városunk érdeke, hogy jól képzett szakemberek álljanak rendelkezésre, mivel hazai és nemzetközi szinten is igény van rájuk. Az ünnepi percek után közösen átvonultak a Medgyaszay Házból a Piarista iskola főépületéhez, ahol felavatták Ágh Fábián szobrászművész alkotását, a gépiparisták domborművét, majd ezt követően emlékfát ültetettek az egykori technikum kertjében. Kitüntetést Halmai Lujza vehetett át, posztumusz elismerést pedig dr. Buvári András és Vértes Imre kaptak.
11 Dr. Járosi Márton: A KANIZSAI GÉPIPARISTÁK TITKA —Részletek az emlékbeszédből— Kanizsai Gépiparisták! Szeretteink! Tanáraink! Vendégeink! Miért jöttünk össze? Azért, hogy ünnepeljünk: találkozzunk, örüljünk egymásnak, emlékezzünk, megajándékozzuk egymást, bepótoljuk mulasztásunkat, s látható nyomokat hagyjunk Nagykanizsán. Hogy megörökítsük a következő nemzedékeknek, hogyan építettük fel szinte semmiből a technikum szellemi katedrálisát, hogy maradandó emléket állítsunk tanárainknak és oktatóinknak, akik oktattak, neveltek bennünket. Akik felkészítettek bennünket arra az alkotó életre, amely sokak számára már befejeződött, de amelynek még mi, élők is a vége felé közeledünk. Számot adunk arról, hogy hogyan éltünk a kapott tudással, a szellemi örökséggel, hogy mit alkottunk, mit adtunk családunknak, közösségünknek, drága hazánknak. Hogy mit hagyunk az utódainkra. Kik vagyunk mi? A mindössze hat esztendei technikumi élet résztvevőinek maradéka. Azóta tízszer annyi idő telt el, s ma közösen átéljük, hogy a lelki szellemi útravaló, amit itt kaptunk, még mindig élő. Mi az emléknap programja? Ünnepi összejövetel, ajándék átadása, dombormű állítása, emlékfa ültetés, vendégség. Az ünnepi összejövetelen, újból látjuk egymást, örülünk egymásnak. Átadjuk ajándékunkat egymásnak, szeretteinknek, a következő nemzedéknek. Mi ez az ajándék? Közös művünk az emlékkönyv, amely szervezési-feltáró munkánk eredményeit tartalmazza. Nemcsak iskolánkat, de közösen felépítettük technikumunk emlékkatadrálisát is. Megvalósítottuk Vértes Imre tanár úr álmát, megírtuk a technikum teremtéstörténetét, de bemutattuk munkánk gyümölcseit is. Könyvünk révén a kanizsai gépiparisták életműve a város kultúrtörténetének részeként dokumentálva lesz, az alapító tanárok és oktatók emléke megörökítésre kerül. A technikumban végzett évfolyamokról nem készült évkönyv, a jogutód nélküli felszámolás miatt a tablók többsége elveszett, megsemmisült. A tablóképeket tanáraink és iskolatársaink által megőrzött fényképek felhasználásával közöljük. Ezekhez kapcsolódnak az osztálynévsorok, a tablókon látható tanárok, oktatók nevei. Az emlékkönyv tehát évkönyvpótló is. Az osztályok névsora után illesztettük be a megkapott életrajzokat. Néhányan úgy vélték, hogy az életrajzok közlése megosztó, értékmérő, minősítő jelleget ad a viszszaemlékezésnek. Mi nem tartottunk, nem tartunk ettől. Szerencsére különbözőek vagyunk. Eleinktől kapott örökségeink, adottságaink, iskolánk, neveltetésünk, tanulási erőfeszítéseink, élettársunk, emberi kapcsolataink, s nem utolsó sorban a kor, amelyben éltünk, ez határozta meg életünk, teljesítményünk. A kérdés az, hogy mindezek figyelembevételével hogyan éltünk a ránk bízott talentumokkal, mit hoztunk ki magunkból, családunkból? Mit adtunk közösségünknek, a hazának, utódainknak? Minden élet egyformán megismételhetetlen érték. Persze a teljesítmények különbözőek, mint ahogyan iskolai osztályzataink is különbözőek voltak. A na-
12 gyobb teljesítmények felmutatása csak azt jelenti, hogy ezek alanyai adottságaik kihasználásával teljesítették feladatukat közösségükkel szemben. Az ország, a család és a technikumi közösség tehetsége és alkotó ereje tükröződik az ő munkájukban is, amire mindnyájan büszkék lehetünk. A mostani ünnepi percek után átvonulunk a gimnáziumba, volt technikumunkba, ahol felavatjuk a kanizsai gépiparisták domborművét. Ágh Fábián szobrászművész barátomnak két alkalommal is órákig beszéltem iskolánkról, a kanizsai gépiparistákról. Eljött velem Kanizsára, megnézte a helyszínt, szívta magába a gépiparista ethoszt. Aztán elkészítette a dombormű tervét, amelyet a SZB egyhangúlag elfogadott. Fő célkitűzésünk volt a szocreál korszak humanizálása. A gazdag szimbolika fő üzenete a tanulás, az építés, az emberi alkotás korszakokon átívelő klasszikus megjelenítése. Láthatók a technikusok szellemi és fizikai munkájának eszközei. Ezek segítségével a művész az elméletet és a kézi munkát, a gyakorlatot szerves egységben megvalósító technikusi eszmét állította a középpontba. A felirat pedig a tanároknak, oktatóknak a nemzet érdekében végzett munkáját méltatja. A dombormű felavatása után egy emlékfát ültetünk el a gimnázium kertjében. Reméljük, az elültetett fa minden tavasszal újból kihajt, s azt üzeni, amit a versben hallottunk: új reménységre tanítja utódainkat. Mi volt a kanizsai gépiparisták titka? Gondoljuk csak meg: a diktatúra legsötétebb ötvenes éveiben, az elűzött piaristák tulajdonán létrejön egy építő, tanulóalkotó új iskolai közösség. Úgy, hogy a tanárok — akik közül többeket kiemelnek és elhurcolnak — tudomásul veszik, adottságként fogják fel a politikai rendszert, az ahhoz való látszólagos hűséget. Lázadni nem lehet, csak elfogadni; akkor hát élni, alkotni kell. A ránk bízott gyerekeket a közösség, a haza javára kell nevelni, ők túl fogják élni a rendszert, ők a jövő. Így lehetett a fojtogató politikai légkörben az alkotás, az építkezés, a tanulás és az emberség boldog szigete a Gépipari. El nem évülő, örök parancs: Jót tenni, alkotni, jövőt építeni mindig kell, „ahogy lehet”. S mi működtette, éltette a gépipariban a boldogságnak ezt a szigetét? A szeretet, amely megmutatkozott • iskolai együttlétünkben, • diáktársainkkal és tanárainkkal kialakult kapcsolatainkban, • abban, hogy végzésünk után sem engedtük el egymás kezét, számon tartottuk egymást, • osztálytalálkozóink érlelő-alkotó légkörében, élettársaink osztály-közösségünkbe való beépülésében, • abban, ahogyan emlékeinket, relikviáinkat, barátságunkat több, mint fél évszázad távlatában is megőriztük, • egymáshoz, szeretteinkhez, hazánkhoz való hűségben…. Ez a szeretetünk éljen tovább utódainkban is! Úgy legyen!
13 Részletek Cseresnyés Péter polgármester köszöntőjéből A gépipari technikum városunk oktatástörténetének egyik mérföldköve. Az intézmény ugyan rövid ideig 1950 és 1956 között működött, mégis hozzájárult ahhoz, hogy Nagykanizsa gépipari nagyhatalom lett. Kiváló szakemberek kerültek ki a falai közül, akik ezeket az éveket mindmáig meghatározó fontosságúnak tartják és rendszeresen találkoznak; mondhatjuk azt is: őrzik a lángot. Az egykori iskola azt példázza, politikai elnyomás és önkényuralom alatt is lehet emberül, a hazához hűen élni és alkotni, ha vannak elszánt tanítók, akik önzetlenül dolgoznak a diákokért és a jövőért. Ennyi idő távlatából is legyünk hálásak nekik, hiszen nemcsak szakembereket, hanem embereket is neveltek. És ez talán mindennél fontosabb! Az egykori diákok közül pedig sokan, fogalmazhatunk bátran, hiszen tények igazolják, későbbi munkájukkal értéket teremtettek Nagykanizsa, Zala megye és Magyarország számára. Szétszóródtak ugyan az ország számos szegletébe, de büszkék voltak egykori iskolájukra, közösségükre. Büszkék voltak arra az intézményre, ahonnét indultak. És vitték Nagykanizsa jó hírét. A város számára pedig igazodási pont lett az a hat esztendő, hiszen a gépipari technikum működése bebizonyította: e szakmacsoport oktatása kulcsfontosságú. Nagykanizsa mindenkori eminens érdeke ugyanis, hogy jól felkészült, magasan képzett szakemberek álljanak rendelkezésre, hiszen a város hazai és nemzetközi szinten is elismert cégei ezt a múltban és a jelenben is igényelték. Kedves vendégeink, mai rendezvényünk a gépiparisták találkozója azt bizonyítja, hogy a jelenkori Nagykanizsa számára fontosak a múlt értékei, és tisztelettel tekint azokra, akik akár itthon maradva, akár máshol keresve a boldogulásukat, kötődnek a városhoz, kötődnek ehhez a közösséghez. És szükségünk is van rájuk. Szeretnénk támaszkodni, építeni azokra az emberekre, akiknek fontos ez a város, akik tapasztalataikkal, tanácsaikkal, véleményükkel tudják formálni, alakítani városunk jelenét és jövőjét. Így a mai rendezvényünkben egy újabb program sarjad. Erre a bázisra, az egykori gépiparistákra támaszkodva, de jelentősen kibővítve a kört, hamarosan megrendezzük a Kanizsáról elszármazottak találkozóját. De nemcsak egy formális programot tervezünk, a találkozó ugyanis csak az első állomás lenne. Folyamatos párbeszédre készülünk azokkal, akiknek fontos Nagykanizsa, fontos a város sikere. Ebben a munkában számítunk Önökre is. Ma méltó emléket állítunk a gépipari technikumnak, teljesítve a diákok, az öregdiákok régi vágyát. És ezzel egyben eleget teszünk saját múltunk iránti tisztelet diktálta kötelezettségünknek is. Ám a dombormű nemcsak mementó, hanem jel is. Annak a jele, hogy az egykori Gépipari Technikumban végzettek alkotó szellemi energiájára ma is számít a város, hogy fontosnak tartjuk velük a kapcsolatot éljenek bárhol is az országban, vagy a nagyvilágban.
14 Részletek Mérksz Andor TISZK igazgató köszöntőjéből Az előbb hallott szép vers (Vitéz Somogyvári Gyula: Egy kidőlt fatörzs előtt) egy kidőlt fáról szólt. Arról a fáról, aki öregségében mégis egy új életet ad a kis gyökerén keresztül. Ha most ezt a hasonlatot alkalmaznám mai rendezvényünkre, akkor az Önök iskolája úgy működött, mint egy fa. Épp a legerőteljesebb növekedésében volt, amikor már éppen gyümölcsét kezdte volna hozni, akkor ez a fa nem kidőlt, hanem kivágták. Úgy érzem ez egy óriási különbség a két hasonlatban, de egy kidőlt és egy kivágott fa is – ha megmaradnak a gyökerei – tovább akar élni. Ez megtörtént itt a jelenben. Abban a jelenben, amelyikben most itt, én, illetve az általam képviselt iskoláink élnek. Miképpen éljük meg azt az örökséget, amelyiket Önök adtak nekünk, Önök adtak a városnak? Elsődlegesen a gépiparról és gépészetről beszélünk, hogy ma hol tart Nagykanizsán ez a fajta szakképzés. Az egyik pillér a Cserháti Sándor Szakképző Iskola, amelyikben 1974 és 1979 között elkezdődött az úgynevezett gépszerelő szakma oktatása, amelyik annak a gépészeti szakmáknak a folytatását jelentette, ami közel 50 éve megszakadt. De a valódi folytatás 1985-ben indult a gépipari technikummal. A technika fejlődésével ez a gépészet már nem ugyanaz, mint, ami annak idején volt Önöknél. A felavatásra kerülő domborművön látható logarléc helyett számítógépes informatika szolgál, megjelent a mechatronikai képzés, a robottechnika. A másik pillére a kanizsai gépészeti képzésnek a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi Szakképző Iskola. Ők biztosították a folytonosságot 1956 után a gépész területen a szakmunkás képzésben. Ez a terület 1970-ben kiegészült a gépész szakmacsoporthoz tartozó a mélyfúró technikus, illetve fluidum-kitermelő technikus ággal. Ez a MOL bázisiskolájaként kezdett el működni és működik a mai napig is. Ez az iskola 2004-ben tért át egy új szakmára az úgynevezett megújuló energetikai technikus képzésre. Ez valóban új dolog volt Magyarországon, mivel előtte nem létezett ilyen képzés. Tehát az iskola tanárai, oktatói hozták létre és alkották meg ezt az új szakmát és az ő munkájuk eredményeként vált és került be az országos képzési jegyzékbe. 2006-tól már az országban máshol is oktatták, de a csíráját itt tették le a kollégáim, és adtak hozzá eszközrendszert. Ehhez Járosi Úr is hozzájárult pénzügyi segítséggel, egy alapítványon keresztül. Láthatják, hogy a kivágott fa tovább él és egyre szebbé és jobbá tudja tenni Nagykanizsa szakképzését. Néhány szót szólnék a Kanizsa Térségi Szakképző Központunkról is. Feladatunk, hogy Nagykanizsa szakképzését fejlesszük. Ebben segítenek az iskolák, Nagykanizsa partnerintézményei, akiknél ezt a feladatot ellátjuk. Ebben a tanévben 3600 tanuló volt a rendszerben, ahol minden negyedik gyerek valamilyen gépész szakmát tanul. Ez talán jelzi azt, hogy valóban megalapozott Nagykanizsán az a képzés, az a fajta szakma kultúra, melyet Önök is tanultak. De e mellett 15 szakmacsoportban, több mint 100 szakmában képeznek gyereket. Ez a széles sáv adja talán meg azt a lehetőséget, amit Polgármester Úr is említett, majdnem minden szakmában tudunk biztosítani szakembereket. De ehhez kellettek Önök, kellett az örökség, amelyből ki tudtunk indulni és továbbra is építünk erre az örökségre. Én örülök és megtisztelésnek tartom, hogy itt lehetek Önök között, és találkozhatok Önökkel, láthatom úgymond öreg, de mégis ifjú arcukat, mert az arcokon nem látszik az öregség, hanem az a bizalom és jövőbe vetett hit, amelyik számunkra nagyon fontos, és ez az, ami talán minket is tovább fog éltetni.
15
AZ ALAPÍTÓ GÉPIPARISTÁK 60. ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓJÁN RÉSZTVEVŐ TANÁROK, ÖREGDIÁKOK ÉS HOZZÁTARTOZÓIK Tanárok: Borsfai Gézáné, Halmai Lujza Buvári Andrásné Járosi Károly Kemsei Mária, Szász Olivérné Lovász György dr. Mátyásné Flórián Ildikó 1950 – 1954 A osztály Ferensitz Artúr Gazda Zoltán és Horváth Józsefné Hajas Györgyné Járosi Márton dr. és dr. Járosiné Köntös Erzsébet Kutasi László és Kutasi Lászlóné Lovkó Imre Pintér István Rákos Lajos Soós József és Soós Józsefné Sümeghy Ede és Sümeghy Edéné Szalai Ferenc és Szalainé Ludányi Mária dr. Völgyi Rezső 1950 – 1954 B osztály Dömötör Árpád és Dömötör Árpádné 1950 – 1954 C osztály Balogh Vilmos Bátorfi István Garzó József Hóbor Ferenc és Hóbor Ferencné Kőfalvi Ottó és Kőfalvi Zsuzsanna Lelkó Attila Tavasz Ferenc és Tavasz Ferencné Uzsoki György Varga Pál Dénes és Varga Pál Dénesné
16
Reményik Sándor Mi marad meg? Vajjon mi lesz az, ami megmarad A lelkem drága szülötteiből, Ha majd az Idő rajtuk áthalad? Kerék alatt marad a szívem vére, Vagy fölvesz egy-két csöppet szekerére Az Idő, aki vad lovakat hajt? És meddig viszi majd? Keres számukra jövendő napokban Egy, a maihoz hasonló talajt? A hivatottak sokan vannak, A választottak kevesen. És választottak vannak-e vajjon? A hangulatok gyűrűk a tavon, De mi lesz, ha majd kisímul a tó: A nép lelke, mely gyűrűket vetett? És mi az, ami örökkévaló?!
De balga módra mit kérdezgetek? Ha csak egy lelket szebbé, jobbá tettem, Ha csak egy szívbe szent magot vetettem, Ha csak egy lángot növeltem az égig Egy ügyet védtem utolsó csepp vérig: Mit érdekelnek korok, emberek, S hogy meddig emlegetik nevemet, És meddig élek énekesek ajkán, Ha földi parttól eloldódott sajkám? Ha így éltem, ha így alkottam én: Beiktatódott ez a költemény A világ örök fundamentumába, Isten szívébe és önnönmagába. S nincs ami onnan kitépje, kivágja.
Szökőkút Nagykanizsán a felújított Erzsébet téren
