Epifánia után 4. vasárnap 2011. január 30.
Kételkedő hit* Textus: Máté 14,22−33 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés A perikópa felütése (kai; eujqevw" 22.v.) összekapcsolja azt az előzővel, az 5000 megvendégelésével. Nemcsak Máténál, de Márknál (6,45-52) és Jánosnál (6,16-21) is szorosan összetartozik a két elbeszélés. Verseput például egyenesen két epizódból álló elbeszélésnek veszi a két perikópát, melyekben a központi motívum Jézus ejxousiva-ja.1 hjnavgkasen - sürgetést is magába foglaló erőteljes kifejezés. Miért ragaszkodott Jézus ahhoz, hogy a tanítványok elinduljanak, és miért nem akart velük menni? Indoklásul mindössze annyit kapunk, hogy el akarta bocsátani a tömeget, és egyedül (kat! ijdian - Máténál hangsúlyos, ld. a vers végét: movno" h\n ejkei'; Márknál nem szerepel) akart imádkozni. Magyarázók2 felvetik annak lehetőségét, hogy Jézus a tanítványokat egy messiási felkelésben való részvételtől, egyfajta tömeges entuziazmustól akarta esetleg megóvni. (Vö. Jn 6,14-15; a Mk 6,52-ből, illetve a Mt 16,5-12ból az derül ki, hogy a tanítványok nem értették a csodálatos megvendégelés valódi jelentőségét.) 25.v. tetavrth de; fulakh'/ th'" nukto;" - a rómaiak este 6 és reggel 6 között négy őrváltásra osztották az éjszakát; a negyedik őrváltás hajnal 3 és 6 közé esett, tehát a tanítványok az éjszaka nagy részét a viharral való küzdéssel töltötték. 26.v. ejtaravcqhsan ..., ... ajpo; tou' fovbou e[kraxan - Máté a tanítványok fizikai állapota helyett inkább lelkiállapotukra összpontosít. Életüket is félthették, de itt inkább arról van szó, hogy a vízen járó alak – akit kísértetnek (favntasmav) véltek – keltett félelmet bennük. Az a hit járta, hogy a tenger a gonosz lelkek otthona (vö. Jel 13,1), kétségkívül azt hihették, hogy a kísértet bántani akarja őket. A vizek fölött uralkodó Isten ószövetségi szimbolizmusa (Zsolt 77,17.20; Jób 9,8; 38,16) aligha jutott akkor a tanítványok eszébe.3 27.v. A perikópa közepének tekinthető ez a vers. Jézus azonnal (eujtu;") cselekszik, hogy elvegye a tanítványok félelmét azzal, hogy azonosítja magát: ejgwv eijmi - több ez puszta önazonosításnál: nem az „én vagyok az” értelemben, hanem isteni önkijelentés (vö. 2Móz 3,14; 5Móz 32,39; Ézs 41,4; 43,10; 45,18sk, 48,12; 51,12;), itt a mh; fobei'sqe kíséretében (vö. 1Móz 15,1; 26,24; 28,13; 46,3; Ézs 41,13).4 A történet csodaelemeinek elbeszélésén túl Máté számára talán az a legfontosabb, hogy úgy mutassa be Jézust, mint aki a „Vagyok”, aki Immanuel, aki akkor is Szabadító, ha tökéletlen módon keressük őt.5 28.v. eij su; ei\, kevleusovn me ejlqei'n prov" se ejpi; ta; u{data - Sokat vitatott kérdés Péter kérése. Kálvin szerint „ezen a példán okulva a hívők óvakodjanak a túlságos sietségtől. Bárhová hívjon az Úr, serényen kell sietnünk, aki azonban messzebbre megy, mint kellene, az a szerencsétlen következményből veszi majd észre, hogy mit jelent az eléje szabott határok túllépése.”6 McNeile szerint Péter vízen járása és vízbe süllyedése mintegy „megrendezett” példázata a tanítvány gőgös hirtelenkedésének (Mt 26,33.35), későbbi bukásának és megtérésének (Mt 26,69-75), illetve rehabilitálásának (Jn 21,15-19).7 Más véleményeket is találunk, Aranyszájú Szent János szerint például Péter „ezt a nagy dolgot szeretete miatt kérte, nem pedig önmaga fitogtatása miatt. Megjelent: Igazság és Élet 2011/1: 36‐43. VERSEPUT: The Faith of the Reader and the Narrative of Matthew 13.53-16.20, 15. 2 Pl. FRANCE: Matthew, 239. 3 HAGNER: Matthew 14-28, 423. 4 LUZ: Das Evangelium nach Matthäus 2, 408. 5 BRUNER: Matthew – A Commentary 2, 79. 6 KÁLVIN: Evangéliumi harmónia III., 30. 7 MCNEILE: The Gospel According to Matthew, 220. *
1
1
Nem azt mondta ugyanis: »parancsold, hogy én járjak a vízen«, hanem: »parancsold meg, hogy odamenjek hozzád«. (Matth. ho., 51)8 Szent Ágoston hitből fakadónak tartja Péter kérését: „fölismerte, hogy mire képes magától és mire képes őáltala, és hitte, hogy Jézus akaratából képes megtenni azt, amire az emberi gyengeség teljesen képtelen.” (De verb. Dom. serm. 13)9 31.v. Jézus „kicsinyhitűnek” (ojligovpiste) nevezi Pétert. Máté a kifejezést kizárólag a tanítványokra használja (8,26; 16,8; 17,20). Jézus megkérdezi Pétertől: eij" tiv ejdivstasa" - ugyanez az ige még egyszer előfordul a 28,17-ben, jelentése: „kétfelé húz”, azaz hisz is, meg nem is. Luz lelkigondozói lelkülettel jegyzi meg ezzel a verssel kapcsolatban, hogy minden hitnek része a kishitűség, a kételkedés része a hitnek: a hit „bátorságnak és félelemnek, az Úr meghallásának és a szélre tekintésnek, bizalomnak és kételkedésnek” a keveréke.10 33.v. prosekuvnhsan aujtw;/ levgonte" ajlhtw'" qeou' uiJo;" ei\ - Máténál teljesen más befejezést találunk, mint Márknál, ahol a tanítványok csak magukban csodálkoznak (Mk 6,51), mint ahogyan Máté bejezésébe nem illene bele Márk elmarasztaló zárómondata sem (Mk 6,52). 2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása 2.1. Hit – kishitűség – hitetlenség.11 Verseput egy nagyobb egység részeként vizsgálja a vízen járás elbeszélését. Ez a nagyobb egység számára Jézus Názáretben történő elutasításával (13,53-58) kezdődik, és Péter vallástételével zárul (16,13-20). Szerinte Máté érdeklődésének középpontjában Jézus felhatalmazásának kérdése (ejxousiva) áll, mely az evangélista számára egyértelműen Jézusnak Istennel való egyedülállóan bensőséges kapcsolatán alapszik, és amelyet az istenfiúság tömör terminológiával fejez ki. Verseput a vizsgált nagyobb egység perikópáit elemezve azt találja, hogy azok mindegyike Jézus istenfiúságához való viszonyulásokról (hitről, kishitűségről, hitetlenségről) szól. A názáretieket csak Jézus földi származása érdekelte, ezért nem találják a választ a povqen kérdésekre (13,53-58). Máté hitetlenséggel (ajpistiva) jellemzi őket. Heródes Antipász Jézus csodatevő erőire (aiJ dunavmei") keresi a magyarázatot, de ő sem ismeri fel azok igazi, isteni forrását (14,1-12). A következő három perikópában az evangélista ismét Jézus csodatévő erőire fordítja az olvasó figyelmét: gyógyítások és az ötezer ember megvendégelése (14,13-22), Jézus a vízen jár (14,22-33), gyógyítások Genezáret földjén (14,34-36). Az első perikópában a tanítványok viselkedése kishitűségükről tanúskodik (vö. 16,8). A másodikban Péter kishitűségének alaptalan voltáról győződhet meg az olvasó. Az elbeszélés végén ezt erősíti meg a tanítványok vallástétele, mintegy emlékeztetve az olvasót arra az igazságra, amit sem a názáretiek, sem Heródes nem ismert fel: Jézus nem más, mint az Atya küldötte. A harmadik perikópában a genezáretiek – mintegy a názáretiek ellenpéldájaként – felismerik Jézus erejét (ejpignovnte" aujto;n). A farizeusokkal és írástudókkal való vitának a bemutatásával (15,1-9) Máté lerántja a leplet azokról, akik elutasítják az Isten Fiának tanítását (azaz Jézus isteni felhatalmazását) az emberi rendelkezésekkel szemben: szívük távol van Istentől. A kánaáni asszony egészen megdöbbentő módon felismeri Jézus kimeríthetetlen erejének titkát (15,21-28). A négyezer ember megvendégelésének elbeszélését (15,29-39) az evangélista úgy vezeti be, hogy Jézus csodatetteit az ézsaiási prófécia beteljesedéseként értelmezi: Izráel Istene meglátogatta az ő népét Fiában (31.v.). A történet ismét egymás mellé helyezi Jézus ejxousiva-ját és a tanítványok kishitűségét, ezzel mintegy az utóbbi érthetetlen voltát sugallva az olvasónak. A következő perikópában (16,1-4) a farizeusok mennyei jelt követelnek Jézustól, amely érvényesítené küldetésének isteni eredetét, mivel Heródeshez és a názáretiekhez hasonlóan ők sem hajlandók Jézus emberfeletti képességeit az Atyával való különleges kapcsolatának tulajdonítani. Jézus a hitetlenségnek ettől a megnyilvánulásától óvja a tanítványokat a következő perikópában (16,5-12), akik ezt először nem értik (ou[pw noei'te). Ebben a nem értésben áll kishitűségük (8.v.). Jézus ellenfelei nem ismerik fel a hatalom mennyei eredetét, a tanítványok pedig AQUINÓI: Catena Aurea I., 453. Uo. 10 LUZ: i.m., 410. 11 Ehhez a részhez ld. VERSEPUT: i.m., 7-21. 8 9
2
nem ismerik fel annak mélységét. Az ajpistiva és az ojligovpistiva közös vonása, hogy egyik sem jut el a Jézusnak adott hatalom teljes felismerésére. Péter vallástétele (16,16) nem tartalmaz újabb felismerést Jézus küldetéséről. A tanítványok később is kudarcot vallanak kishitűségükkel (ld. 17,14-20), és kételkedve borulnak le (prosekuvnhsan, oiJ de; edivstasan) a feltámadott Úr előtt (28,17), aki ezzel köszönti őket: ejdovqh moi pa'sa ejxousiva... (28,18). Az első evangélium szerzőjének szándéka tehát nem az, hogy bemutassa olvasóinak a tanítványok hitének növekedését – nem nagyon van mit bemutatnia –, hanem értetlenkedésüket (kishitűségüket) mintegy kontrasztként beállítva akarja az olvasót Jézus hatalmáról meggyőzni, és ezzel hitre segíteni. 2.2. Imádat és kételkedés. Ahogyan azt a fentiekben láttuk a két kifejezés (proskunevw, distavzw) kétszer is együtt fordul elő Máténál (14,31-33; 28,17). A 14. részben a kételkedés és a félelem (a körülményektől) összekapcsolódik, illetve aki kételkedik az kishitű. Ugyanakkor a kételkedés jelenléte a közösségben nem akadályozza meg a közösséget abban, hogy imádja Istent. (Máshol a diakrivnomai- önmagával vitázik, azaz két(el)kedik értelemben kifejezést használja Máté, pl. a 21,21-ben.) A kételkedés a hit (melyből mustármagnyi is elég lenne) megfogyatkozását jelenti, de nem a hit teljes hiányát. A kételkedés tehát nem zárja ki az Isten tiszteletét, imádását (vö. 6,30; 8,26; 14,31; 16,8; 17,20).12 2.3. Péter mint tüposz. Máté saját anyagból dolgozik a Péterről szóló részletek leírásakor. Luz szerint Péter szerepének két vonatkozása van Máténál: „egyedi személy, ugyanakkor minden tanítvány tüposza”, „a reális – nem ideális – tanítvány tüposza”, akinek viselkedése ebben a perikópában is jól illusztrálja a keresztyén élet kettősségét: a bátorságot és a kudarcot. A tanítványok viselkedése és tulajdonságai egyben az egyházra is vonatkoztathatók, amennyiben egyetértünk azzal a megállapítással, hogy az egyház Máté számára tanítványságot jelent.13 3. Prédikációvázlat Nemrégen jelent meg egy könyv Vízen járni – A válságkezelés filozófiája címmel. A mű a vezetésfejlesztés ma egyre divatosabbá váló coaching módszerének egy új megközelítésére tesz kísérletet, olyan tanulási folyamatot ígér, mely „kitágítja a cselekvési lehetőségek terét”, és képessé tesz olyan „világértelmezésekre, amelyek növelik a megoldások megtalálásának valószínűségét”. Nézzük meg, megállja-e helyét a párhuzam az üzleti életben alkalmazott módszer és aközött, amit az evangéliumi történetben találunk. Azaz, vízen járó keresztyéneknek kell-e lennünk, akik elegendő hittel – saját (hajó)korlátainkon is átlépve – nagyszerű dolgokat valósíthatunk meg, nagy problémákat küzdhetünk le? 3.1. Máshol is megtalálható az evangéliumokban ez a történet, de egyedül Máté veszi bele Pétert. Van valami megnyerő ebben a Péterben: ő a vakmerő, szenvedélyes tanítvány, aki meggondolatlanul ugrik bele a dolgokba, kimondja azt, amit a többiek csak gondolnak, teszi azt, amiről a többek csak álmodni mernek. Péter az, aki nem fél megkérdezni Jézust, ha nem érti a példázatot, aki elsőként válaszol Jézus kérdésére, aki megérti és kimondja, kicsoda Jézus, de azt már nem érti, hogy ez mibe fog kerülni neki. Péter az, akit Jézus kősziklának nevez, majd nem sokkal később azt mondja neki, hogy sátáni gondolatai vannak. Péter az, aki fogadkozik, hogy soha nem tagadja meg Jézust, és ő az, aki ezt mégis megteszi. Péter az egyik tanítvány, akit Jézus maga mellé vesz a Gecsemáné-kertben, hogy vele imádkozzon, és Péter az, aki ekkor elalszik. A most felolvasott történetben pedig Péter az, aki arra kéri Jézust, hadd mehessen oda hozzá a vízen, és ő az, aki süllyedni kezd. Újból és újból ő az a tanítvány, aki kockáztat, aki mer nagyot lépni hitből, ugyanakkor gyakran elbotlik, de képes újra felállni, és újra próbálkozni. 12 13
POWEL: God with Us, 51-52. LUZ: Evangélium és hatástörténet, 64-65.
3
Nehéz nem szeretni ezt a tanítványt, van benne valami őszinte, és van benne valami nagyon is ismerős. Egyik pillanatban tele hittel, a következőben tele kétségekkel. Nagyon valóságos az alakja. Egyszer fent, egyszer lent. Ami a szívén, az a száján. Lobbanékony, szókimondó, aki egyszerre szereti és hagyja cserben Jézust, megérdemli Jézus korholását és kapja kegyelmét. 3.2. A történet elején Péter egy a tanítványok közül. Nagy nap van mögöttük, ötezer ember megvendégelése. Jézus előre küldi a tanítványokat, ő pedig felmegy egy hegyre, hogy ott egyedül lehessen és imádkozhasson. Már késő este van, Jézus még mindig a hegyen van, miközben a tanítványok próbálják hajójukat irányban tartani az erős szél és a hatalmas hullámok között. Hajnali három óra lehet. A tanítványok csuromvizesen, kimerülten a horizontot kémlelik, merre lehet a part, merre sodorta őket a vihar, meddig kell még kitartaniuk. Egyszer csak észrevesznek egy alakot, aki a vízen járva közeledik hozzájuk. „Kísértet!” – kiált fel egyikük. De akit kísértetnek véltek azonnal megszólal: „Bízzatok! Én vagyok. Ne féljetek!” Pétert ez nem győzi meg. Halálra rémülve, de megszólal: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.” Ez elég furcsa kérés. Mondhatta volna azt is: „Uram, ha te vagy, mondd meg, mit ettünk vacsorára”, vagy „Uram, ha te vagy, parancsold meg a viharnak, hogy azonnal álljon el”. Péter azonban teljesen mást kér. Parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Mutasd meg, hogy amire te képes vagy, arra én is képes vagyok, ha te akarod. Vedd el kétségeimet! Adj hitet! „Jöjj!” – mondja Jézus. Péter kilép a hajóból, miközben azt vad hullámok csapdossák, ráteszi lábát a vízre és áll. Megpróbál lépni egyet – mintha életének első lépése lenne –, majd még egyet és még egyet, egészen addig, míg egy erősebb széllökés taszít rajta, megijed, és a következő pillanatban már érzi, hogy süllyed, a sötét hullámok egyre jobban elborítják. Ha nem is próbáltunk vízen járni, bizonyári ismerős az érzés. Valami nagyon jól indult az életünkben, aztán történt valami, ami mindent felborított, kicsúszott a talaj a lábunk alól, összecsaptak fejünk felett a hullámok… „Uram, ments meg!” – kiált fel Péter. Jézus már nyújtja is a kezét, elkapja, kihúzza a vízből. Együtt szállnak be a hajóba. És akkor elhangzanak a rettenetes szavak: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Ezek azok a szavak, amelyeket egyikünk sem szeretne úgy hallani, hogy azt nekünk mondják, ugyanakkor ez az a kérdés, amit sokan felteszünk magunknak nap mint nap. Miért nincs több hitem? Miért nem bízom Istenben? Miért nem tudok Istenre hagyatkozni? Miért kételkedem? Hiszem, hogy Isten kezében van az életem, de vannak helyzetek, amikor megrendül a hitem, és süllyedni kezdek… 3.3. Isten jelen van ebben a világban, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek viharok, hogy nem történnek rossz és borzalmas dolgok. Elég beleolvasni a címlaphírekbe, belehallgatni a rádiós vagy televíziós híradásokba, és máris úgy tűnik, soha nem lesz vége a viharnak. Hiszünk a feltámadásban, az Istennel való szemtől szembeni találkozásban, de amikor megbetegszünk, és az orvos azt mondja, hogy még hat, esetleg kilenc hónap van hátra, csodáért imádkozunk, de a csoda nem érkezik, valami biztató, megerősítő isteni szóért imádkozunk, de nem érkezik a szó, a hullámok már egyre magasabbra csapnak, süllyedünk… Miért kételkedünk? Mert félünk, mert a tenger annyira hatalmas és mi olyan kicsik vagyunk, mert a vihar annyira erős és mi könnyen elsüllyedünk, mert az életet nem mi irányítjuk, sokszor tehetetlenek vagyunk sodrásában. Miért kételkedünk? Mert félünk, még akkor is, ha van hitünk. Mert van hitünk. Nem arról van szó, hogy nincs hitünk. Mint Péternek, nekünk is van valamennyi hitünk, és a kevés több, mint a semmi, még akkor is, ha időnként úgy tűnhet, nem elegendő arra, hogy megtartson minket. Péterhez hasonlóan mi is hiszünk és kételkedünk, próbálunk Jézussal járni, de kudarcot vallunk, teszünk néhány lépést, aztán süllyedni kezdünk. Felkiáltunk: „Uram, ments meg!”, és Ő megment, nyújtja a kezét, majd megfedd: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
4
3.4. El tudjuk-e képzelni a történetet másféle befejezéssel? Mi lett volna akkor, ha Péter nem kezd süllyedni? Mi lett volna akkor, ha egy pillanatra sem bizonytalanodik el, és mosolygósan odavágtat Jézushoz a vízen? Mi lett volna akkor, ha a többi tanítvány is kedvet kap, és követi Péter példáját, teljes nyugalommal odasorjáznak Jézushoz a viharos tengeren? Az egy teljesen másik történet lenne. Talán jobbnak is tartanánk, de az a történet már nem rólunk szólna. A rólunk szóló igazság ennél bonyolultabb. Az az igazság, hogy engedelmeskedünk és félünk, járunk és süllyedünk, hiszünk és kételkedünk. De nem arról van szó, hogy vagy az egyik, vagy a másik jellemző ránk. Mindkettő egyszerre. Nem zárják ki egymást. Ezért van szükségünk Jézusra. Félelmeink és kétségeink megbéníthatnak, de félelmünkben és kétségeinkben Jézushoz kiáltunk segítségért. Ha soha nem süllyednénk – ha magunktól is tudnánk a vízen járni – nem lenne szükségünk Szabadítóra. Kétségeink, félelmeink arra emlékeztetnek, hogy kik vagyunk és kié vagyunk. Egy dologban biztosak lehetünk: a Szabadító kéz értünk is nyúl, hogy megragadjon bennünket. Erről szól ez a történet. Lehetünk kishitűek, kétkedőek, kíváncsiak, de Isten „nagyobb a mi szívünknél” (1Jn 3,20). „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13). Jézussal a vízen járni nem saját korlátaink leküzdését jelenti, hanem egy viharokkal teli világban megtapasztalni azt, hogy Jézus hordoz bennünket. Ezt megtapasztalva történhetik meg az igazi csoda velünk, ahogyan a tanítványok, mi is felismerhetjük: „Valóban Isten Fia vagy!” 4. Példák, képek, szemelvények 4.1. „Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot: egyik mottója lehetne a mindenkori embernek. Kemény prés ez, mégis szorításából született minden igaz bölcsesség, ima, művészet. Amikor az ember csak bizonyosságra törekszik, a tények labirintusában nemcsak hogy eltéved, de végül, amit érzékel se érzékeli már, valami olyasmi történik vele, ami a börtönnél, a »puszta akadálynál« is rosszabb: megfut előle a világ. Aki viszont vállalja a »prést«, gyakran épp a leghevesebb szorítás, szorongattatás idején hirtelen megsejti az ellentmondásokat föloldó szabadságot, valami új és kimondhatatlan realitás vigaszát.” (Pilinszky János: Egy lírikus naplójából I. – részlet) 4.2. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát, Az egyik hozzámtartozik. A másik elhelyezhetetlen. (Pilinszky János: Az ember itt – részlet) 4.3. Milyen felemás érzések közt élünk, milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelműen. Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet
5
a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását. (Pilinszky János: Milyen felemás) 5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Zsolt 77. Énekajánlás: MRÉ 77, 294, 300. 6. Felhasznált és ajánlott irodalom AQUINÓI SZENT TAMÁS: Catena Aurea I., Kommentár Máté evangéliumához (ford. Benyik György és Lázár István), Szeged, JATE Press, 2000. BRUNER, FREDERICK DALE: Matthew, A Commentary Vol 2, The Churchbook, Grand Rapids, MI, Eerdmans, 2004. FRANCE. R. T.: Matthew, Tyndale New Testament Commentaries, Grand Rapids, MI, Eerdmans, 1994. HAGNER, DONALD A.: Matthew 14-28, Word Biblical Commentary Vol. 33b, Nashville, Thomas Nelson Publishers, 1995. KÁLVIN: Evangéliumi harmónia III. (ford. Rábold Gusztáv), Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest, 1941. LUZ, ULRICH: Das Evangelium nach Matthäus 2. Teilband, Düsseldorf, Benziger/Neukirchener, 1996. LUZ, ULRICH: Evangélium és hatástörténet – A Máté-evangélium értelmezése a történelemben (ford. Lukács Tamás), Hermeneutikai Füzetek 8., Budapest, Hermeneutikai Kutatóközpont, 1996. MCNEILE, ALAN HUGH: The Gospel According to Matthew – The Greek Text with Introduction, Notes and Indices, Thornapple Commentaries, Grand Rapids, MI, Baker, 1980. POWEL, MARK ALLAN: God with Us – A Pastoral Theology of Matthew’s Gospel, Minneapolis, MN, Augsburg Fortress, 1995. THIELICKE, HELMUT: „How Crises in Faith Arise?”, in: How to Believe Again (ford. H. George Anderson), Philadelphia, Fortress Press, 1972. 64-76. VERSEPUT, DONALD J.: „The Faith of the Reader and the Narrative of Matthew 13.53-16.20”, Journal for the Study of the New Testament 46, 1992: 3-24.
Rácsok Gabriella (Sárospatak)
6
