Egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
2010. február 22-i ülésére Tárgy: A 2010. évi sporttámogatás felosztása Előterjesztő: Patay Vilmos polgármester
Készítette: Polgármesteri Kabinet
Tárgyalta:
Humán Bizottság
Tanácskozási joggal meghívott:
Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Dr. Gábor Ferenc jegyző
Tisztelt Képviselőtestület!
Dombóvár Város Önkormányzatának egyik elsődleges feladata a sportoláshoz szükséges infrastrukturális létesítmények megépítésében, üzemeltetésében és karbantartásában nyilvánul meg (sporttelep, uszoda, kerékpárutak stb). További fontos tevékenysége a sportegyesületek működésének támogatása, városi szabadidős sportrendezvények szervezése és a helyi sportegyesületek, intézmények által szervezett sportrendezvények támogatása. A város vezetése számol a sport közösségszervező, megtartó, közéletet befolyásoló szerepével, szeretné, ha a város neve sokszor elhangozna kiemelkedő sporteredmények kapcsán, így anyagi lehetőségei figyelembevételével támogatja az egyesületeket – közvetlen anyagi forrással, működési költségeik egy részének átvállalásával, működésükhöz szükséges infrastruktúra biztosításával –, de azok működtetésének anyagi terheit teljes egészében átvállalni nem tudja. A sportegyesületek működésének egyik alapja az önkormányzat által nyújtott működési támogatás, viszont emellé jelentős pályázati forrásokat, magántőkét, tagdíjakat és társadalmi munkát tudnak – és kell is - mozgósítani tevékenységük feltételeinek javítása érdekében. A 2009. évben 3 új sportegyesület is alakult Dombóváron, akik máris jelentősen hozzájárultak a város nevének öregbítéséhez, számos sportolót érintő programot szerveztek, jelentős rendezvényeket tudnak maguk mögött. Éppen ezért javaslom a 264/2007. (X. 29.) sz. határozattal elfogadott, 2007-2010. évre tervezett városi sportkoncepció módosítását, mivel támogatnunk kell az újonnan feltörekvő sportegyesületek működését is. A módosítás a határozati javaslatban látható. A sportról szóló 17/2009. (IV.21.). sz. rendeletünk 6. §-ának (1) bekezdése értelmében „az Önkormányzat a sporttal kapcsolatos feladatai ellátásában közreműködő, Dombóvár területére bejegyzett sportszervezeteket, diák- és szabadidősport egyesületeket, sportszövetségeket, sportcélú alapítványokat és egyéb szervezeteket támogatásban részesítheti. Támogatásban részesíthető nem dombóvári székhelyű, de Dombóváron működő, illetve Dombóvárhoz kapcsolódó sporteseményt rendező szervezet is.” Ezért az idei évben több szervezettől érkezett be igény hozzánk, hiszen nemcsak sportegyesületek igényelhettek a támogatási összegből. A beérkezett igényfelmérő űrlapok alapján a támogatási igény 63.082.500 Ft, ezzel szemben a költségvetési tervezet alapján a felosztható támogatás mértéke 40.000.000 Ft-ban került megállapításra. Figyelembe véve a sportegyesületek tavalyi támogatását, sporthoz való kapcsolatát, eredményességét és a 2007-ben elkészült városi sportkoncepció érvényességét, a hangsúlyozott prioritás a tömegsport és az utánpótlás-nevelés támogatásában valósul meg idén is. Az egyesületek beérkezett támogatási igényeit az alábbi táblázat tartalmazza. A keret felosztására a képviselőtestületi anyag kiküldését követően teszek javaslatot, ugyanis az egyesületekkel február 17-én tartunk egyeztetést.
Szervezet hivatalos neve
2009-ben elnyert támogatás
2010-ben igényelt támogatás
1
"Nők Dombóvárért" Egyesület
- Ft
80 000 Ft
2
Aerobik és Szabadidős Egyesület Dombóvár
100 000 Ft
200 000 Ft
3
Delta Turista Egyesület
- Ft
100 000 Ft
4
Dombóvár 2004. Sakk Egyesület
250 000 Ft
800 000 Ft
5
Dombóvár Városi Diáksport Bizottság
200 000 Ft
300 000 Ft
6
Dombóvári Bokszbarátok Klubja
1 800 000 Ft
1 980 000 Ft
7
Dombóvári Focisuli Egyesület
1 200 000 Ft
1 320 000 Ft
8
Dombóvári Futball Club
12 000 000 Ft
13 200 000 Ft
9
Dombóvári Hangulat Szabadidő Sportegyesület
- Ft
- Ft
10
Dombóvári Karatesuli Közhasznú Egyesület
200 000 Ft
1 500 000 Ft
1 500 000 Ft
1 650 000 Ft
- Ft
350 000 Ft
Dombóvári Kosárlabda 11 Suli Közhasznú Egyesület Dombóvári Lovas 12 Egyesület 13
Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sportegyesület
300 000 Ft
1 400 000 Ft
14
Dombóvári Sportiskola Egyesület *
1 000 000 Ft
1 100 000 Ft
15
Dombóvári Tenisz Egyesület
- Ft
80 000 Ft
16
Dombóvári VMSE Asztalitenisz Szakosztály
100 000 Ft
200 000 Ft
17
DOVASE
4 200 000 Ft
4 600 000 Ft
2010-ben javasolt támogatás
18
DVMSE Kosárlabda Kft. **
12 000 000 Ft
16 000 000 Ft
19
Forgi Boksz Club
- Ft
2 500 000 Ft
20
József A. ÁMK Kötélugró SET-GO Klub
100 000 Ft
1 119 500 Ft
21
PASZ Dombóvári Amatőr Sportegyesület
- Ft
850 000 Ft
22
Perfect Dance Táncsport Egyesület
- Ft
650 000 Ft
23
Vincze Ju-Jutsu Sport Egyesület ***
200 000 Ft
3 670 000 Ft
350 000 Ft
600 000 Ft
8 833 000 Ft
8 833 000 Ft
44 333 000 Ft
63 082 500 Ft
24 Streetball Fesztivál**** 25
Uszodahasználati díj Összesen
A táblázatban megjelölt egyesületekhez az alábbi kiegészítéssel élek: * Az egyesület tagjainak részére az Önkormányzat a 2010. évben is maximum 7,8 millió forintig átvállalja az uszodabelépők térítését, közvetlenül a Vízmű felé. (A határszám alapja a 2009. évben kifizetett számlák végösszege.) ** A DVMSE Kosárlabda Kft. bizonytalan helyzete miatt (kosárlabdacsapat fogyatkozó létszáma) a 2010. évi sportkeretből való részesülésének tárgyalását 2010. szeptember hónapra javaslom elnapolni. Az egyesület a 2009. évi sportkeretből az idei évben még 4.000.000 Ft-ot kap, a jövő évi terhére pedig már kapott 2 millió forint összegű támogatást. *** Az egyesületnek a támogatásból (kiemeltként vagy nem kiemeltként egyaránt) kötelezően ki kell fizetni a 314.952 Ft-ot az általuk használt önkormányzati helyiség villanyszerelési munkálataira. Amennyiben az egyesület nem kerül be a kiemelt sportágak közé, a támogatás mértékének változtatása indokolt. **** A Dombóvárra tervezett idei évi Streetball Fesztivál opciós, mivel a budapesti rendezőség idén lehetséges, hogy elveszi Dombóvártól a rendezés jogát. Ennek ellenére javaslom a támogatási összeg megítélését. Amennyiben a rendezvény mégsem valósul meg, javaslom a keretösszeget a Humán Bizottság rendelkezésére bocsátani azzal a kikötéssel, hogy csak sportszervezeteket vagy sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezeteket támogathat a teljes összeg erejéig. A dőlt betűvel szedett egyesületek a 2008. illetve a 2009. évben alakultak. Támogatásukat javaslom, a sportkoncepció módosítása után, hiszen Dombóváron jelentős sportprogramokat bonyolítottak le a 2009. évben. A félkövér betűvel kiemelt egyesület fő profilja nem sportegyesület, ők egy adott rendezvényre szeretnének pénzt igényelni, ami a sportrendelet értelmében lehetséges. Amennyiben az Egyesület a sportkeretből támogatásban részesül, úgy az
általuk, Civil keretre benyújtott pályázatból nem részesülhetnek, a civil pályázati kiírás alapján! Dombóvár Város önkormányzata az alábbi közvetlen támogatásokkal segíti továbbá a dombóvári sportegyesületek működését: Vincze Ju-Jutsu System Sport SE: bérleti díj fizetése nélkül a sportolásuk helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban lévő helység biztosítása. Dombóvári Bokszbarátok Klubja: bérleti díj fizetése nélkül a sportolásuk helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban lévő helység biztosítása. Black Angels Női Labdarúgó Egyesület: fenntartási költség nélküli használat biztosítása a sporttevékenységük helyszínéül szolgáló DFC labdarúgópályán. Dombóvári Tenisz Egyesület: bérleti díj fizetése nélkül a sportolásuk helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban lévő helység biztosítása. Dombóvári Lovas Egyesület: bérleti díj fizetése nélkül a sportolásuk helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban lévő helység biztosítása. Minden dombóvári sportegyesület és sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezet: a Dombó-Táj újságban ingyenes hirdetési felület biztosítása az egyesületi tevékenységek népszerűsítése érdekében. Minden dombóvári sportegyesület és sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezet: Dombóvár internetes honlapjának felületén ingyenes megjelenési lehetőség biztosítása egyesületi sportprogramok esetén. Határozat javaslat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 264/2007. (X. 29.) sz. határozatával elfogadott Dombóvár Városi Sportkoncepciót az alábbiak szerint módosítja (6. pont/8. bekezdés): „Új sportágba történő szerveződés önkormányzati támogatása attól a naptól lehetséges, amikor az új szerveződést működtető egyesület bíróság által történt bejegyzése igazoltan megtörtént.” 2. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2010. évi költségvetésben elkülönített sporttámogatási keretet az alábbiak szerint osztja fel: Szervezet hivatalos neve 1
"Nők Dombóvárért" Egyesület
2
Aerobik és Szabadidős Egyesület Dombóvár
3
Delta Turista Egyesület
4 5
Dombóvár 2004. Sakk Egyesület Dombóvár Városi Diáksport Bizottság
2010-ben megítélt támogatás
6
Dombóvári Bokszbarátok Klubja
7
Dombóvári Focisuli Egyesület
8
Dombóvári Futball Club
9
Dombóvári Hangulat Szabadidő Sportegyesület
10 11 12 13 14
Dombóvári Karatesuli Közhasznú Egyesület Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület Dombóvári Lovas Egyesület Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Sportegyesület Dombóvári Sportiskola Egyesület
15
Dombóvári Tenisz Egyesület
16
Dombóvári VMSE Asztalitenisz Szakosztály
17
DOVASE
18
DVMSE Kosárlabda Kft.
19
Forgi Boksz Club
József A. ÁMK Kötélugró SETGO Klub PASZ Dombóvári Amatőr 21 Sportegyesület Perfect Dance Táncsport 22 Egyesület 20
23 Vincze Ju-Jutsu Sport Egyesület 24
Streetball Fesztivál
25
Uszodahasználati díj Összesen
3. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Dombóvári Tenisz Egyesület, a Dombóvári Lovas Egyesület, a Dombóvári Bokszbarátok Klubja és a Vincze Ju-Jutsu Sportegyesület részére bérleti díj fizetés nélkül biztosítja a sportolásuk helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban lévő helyiséget. Az Egyesületek a támogatás fejében kötelesek felvállalni a helyiségek összes működési költségét.
4. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete engedélyezi, hogy a Black Angels Dombóvári Női Labdarúgó Egyesület fenntartási költség nélkül használja a sporttevékenységük helyszínéül szolgáló DFC labdarúgó pályát. 5. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete engedélyezi minden dombóvári sportegyesület és sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezet részére a Dombó-Táj újságban való ingyenes hirdetési felületet az egyesületi tevékenységeik és sportprogramjaik népszerűsítése érdekében. 6. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete minden dombóvári sportegyesületnek és sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezetnek Dombóvár internetes honlapján (www.dombovar.hu) ingyenes megjelenési felületet biztosít a sportprogramjainak népszerűsítésére. 7. (*)Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felvállalja a Dombóvári Sportiskola Egyesület Úszószakosztálya részére a 2010. évi sportkeretből biztosított 900.000 Ft-on felül, a 2008. és 2009. évi adatok figyelembevételével a 2010. évben legfeljebb 7.800.000 Ft összegig a Dombóvári Sportiskola Egyesület úszószakosztályának 120 sportolójára vonatkozó éves uszodahasználati költségeit, melyet közvetlenül a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. részére fizet meg. 8. (**) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a DVMSE Kosárlabda Kft. jelenlegi bizonytalan helyzete miatt a 2010. évi sportkeretből való részesülésének tárgyalását elnapolja, támogatásukról legkésőbb 2010. szeptember első képviselő-testületi ülésén dönt. 9. (***) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete kötelezi a Vincze Ju-Jutsu Sportegyesületet, hogy a számára megítélt sporttámogatási összegből rendezze az általuk térítésmentesen használt önkormányzati helyiség villanyszerelési munkálatainak 314.952 Ft-os költségét. 10. (****) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Dombóvárra tervezett idei évi Streetball Fesztivál megrendezéséhez szükséges 300.000 Ft-os támogatási összeget abban az esetben bocsátja a Humán Bizottság rendelkezésére, ha a Fesztivált rendező Dombóvári Kosárlabda Suli Egyesület az összegről írásban lemond. A Humán Bizottság ezután az összeget feloszthatja azzal a kikötéssel, hogy abból csak sportszervezeteket vagy sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító egyéb szervezeteket támogathat. Határidő: 2010. március 5. – támogatási szerződések megkötésére Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Polgármesteri Kabinet Dombóvár, 2010. február 8. Patay Vilmos polgármester