Elfeledett szomszédaink

• Vathy Zsuzsa • ELFELEDETT SZOMSZÉDAINK

Vathy Zsuzsa

Elfeledett szomszédaink A pápai zsinagógában Elfeledett szomszédaink címmel kiállítás nyílt 2012. július 15-én, amely a holokauszt elôtti pápai és környékbeli zsidó családok életét, arcait mutatja be. Azonnal felvetôdik a kérdés, miért Pápán? Miért most? Miért nem korábban? Pápára már Mária Terézia alatt nagyszámú zsidó család érkezett Alsó-Ausztriából, Morvaországból, Bajorországból, talán azért, mert Pápa kereskedelmi forgalma – a hat átmenô úttal – jelentôs volt, és a város kiváltságai kedvezô feltételeket biztosítottak az iparosok, kereskedôk, állattenyésztôk számára. Az említett kiváltságokat gróf Esterházy Ferenc, a város földesurának 1748-ban kelt védnöki levele biztosította. Megengedte a letelepülteknek, hogy hitközséget alapítsanak, 1826-tól már izraelita elemi iskola is mûködött, ahol szakképzett tanerô tanította a diákoknak a magyar nyelvet, és 1844-ben a hitközség határozatban mondta ki, hogy a honossági kérelmét csak annak támogatja, aki elvégezte a népiskolát, és a magyar nyelvben „kellô jártassága” van. 1844-ben Horovitz fôrabbi magyarul mondta el prédikációját az imaházban. Ez feltehetôen az elsô olyan prédikáció volt, ami izraelita templomban magyar nyelven hangzott el, egy év múlva pedig felkérik Löw Lipót nagykanizsai fôrabbit egy reáliskolai tanterv kidolgozására, hogy a zsidó fiatalok oktatása magasabb szinten is folytatódhasson. A folytatás is irigylésre méltó, 1846-ban elkészül Közép-Európa egyik legszebb zsinagógája, felavatják, fôrabbinak Löw Lipótot hívják meg. Nem sokáig lesz így. Löw Lipót 1848-ban mint tábori lelkész a Dráva-vonal védelméért harcoló katonák közé megy, a szabadságharc leverése után pedig Haynau – lelkesítô, hazafias beszédei miatt – a Neugebaudéba záratja. Innét szabadulása után nem tér vissza Pápára, hanem a felajánlott szegedi rabbiságot választja. A 18. század második felében Pápa város lakosságának 18–25 százaléka zsidó, vagyis minden negyedik-ötödik ember. A földesúr, gróf

A kiállítás emblematikus plakátja, a „címadó” fotó a 20. század elején készült egy Pápa melletti faluban, Nemesszalókon élô zsidó családról, nevüket nem ismerjük

Esterházy nemcsak a hitközségrôl állapodik meg az itteniekkel, hanem engedélyt ad borkimérésre, mészárszék fenntartására és a „szombatkorlátok” zavartalan betartására. Hivatalt, vámmentességet nem kaphattak a zsidók, mestereik a céhek tagjai nem lehettek, de saját bíráik voltak, imaházuk és saját temetôjük. Egymás között németül beszéltek, a jiddist nem használták, a hébert csak a rabbik és a Talmuddal foglalkozó tudós emberek ismerték jól. Ezeken az állapotokon változtattak a reformkori eredmények, illetve az l848. április 11-én

• 16 •

BALRA: Weisz Adolf (1863–1941) üzlete Nemeskocson és az evangélikus templom. A kor divatja szerint a kereskedô képes levelezôlapot készíttetett a boltjáról. Az üzlet elôtt áll Adolf, mellette Endre fia és két lánya

• Huszár Ágnes •

ALKALMASAK-E NYIRÔ JÓZSEF MÛVEI IFJÚSÁGI OLVASMÁNYNAK?

LENT: A Weisz család valamikor az 1920-as években. A családi fotó az egyik Weisz lány, Margit esküvôjén készült Nemeskocson. Margit mellett a férje, Feldmayer Pál áll. Elôl az örömszülôk ülnek, Weisz Adolf nemeskocsi kereskedô és felesége, a pápai származású Weisz Adolfné, született Kohn Betti. A hátsó sorban állnak gyermekeik, balra a fiúk: László, Dezsô és Endre. Középen az ifjú pár, Weisz Margit és Feldmayer Pál. Jobbra a lánytestvérek: Irma, Helén és Gizella. A Feldmayer házaspár a kommün bukása után kivándorolt Amerikába

• 17 •

• Huszár Ágnes • ALKALMASAK-E NYIRÔ JÓZSEF MÛVEI IFJÚSÁGI OLVASMÁNYNAK?

FENT: A Révész család 1935 karácsonyán. Révész József (1899–1944) csornai születésû magántisztviselô és felesége, Gróf Lenke (1909–2002) két gyermeket neveltek Árok u. 11. szám alatti otthonukban: az 1927-ben született Istvánt és az 1931-es születésû Antalt. Révész a pápai Singer lerakat üzletvezetôje volt. A háborút csak a család fele élte túl. A németek bevonulása napján a családfôt letartóztatták a Déli pályaudvaron, mert nem tudta kellôképpen igazolni magát. Fiát, Istvánt már egy évvel korábban lefogták a pápai zsidó fiatalok rendszerellenes szervezkedése miatt. Révész József Auschwitzban, az akkor 17 éves István, a mauthauseni koncentrációs táborban vesztette életét. Antal édesanyjával együtt 1944. június közepén Csillag Antal rendôrtiszt – férjének barátja – segítségével kiszökhetett a pápai gettóból, hogy felüljenek egy Budapestre tartó vonatra. Pesten bujkálva, sokszor a halál torkából menekülve sikerült átvészelniük a rettenetet. Antal a háború után a Képzômûvészeti Fôiskolán tanult festô-grafikus szakon. Ma is alkot, Budapesten él

JOBBRA: Kohn József cementárugyáros háza Pápán, a Fô tér 18. szám alatt. A házat 1890-ben Salzer Dávid, Kohn József apósa vásárolta, földszintjén kapott helyet a Cementárugyár irodája. Három generáció lakott az épületben, egészen a gettóba vonulásukig. A háborút követôen az életben maradt családtagok visszaköltöztek, majd a kommunista hatalomátvételt követô államosítás során • 18 végleg elveszítették házukat

•


FENT: Krausz Aranka és Gold Jenô esküvôje Jánosházán, 1901-ben. A menyasszony bal oldalán édesanyja, mögötte édesapja, Krausz Miksa. Krauszné mellett nôvérei, mögöttük azok férjei állnak, akik szintén testvérek voltak. A családnak Ukkon, illetve Bobán volt kocsmája. A házaspárt és egy gyermekét ölték meg Auschwitzban

BALRA: A gróf Esterházy Ferenc által építtetett pápai strandfürdô 1930-ban nyílt meg. A strand lett az a hely, ahol a pápaiak a ruháikkal együtt megszabadultak a nemi, felekezeti, generációs és társadalmi megosztottságuktól, ahol minden réteg és korosztály megtalálta a maga szórakozását a frissítô habok közt, a medence partján vagy a fürdôépület hûs büféjében. A strand lett az a hely, ahol a gettó és az állomás között testüregi motozás alá vetették a deportálandó • 19 • nôket. A képen Hoffmann Irén, tôle jobbra Guttmann Zoltán áll


szentesített törvények, melyek a jogegyenlôségrôl és a közteherviselésrôl szóltak. Az új állapotot a nemesek rendi kiváltságaik elvesztéseként élték meg, míg a parasztság, a zsidóság és a polgárjoggal nem rendelkezôk tömege jogszerzésként. A zsinagógában látható kiállítást dr. Gyekiczki András pápai származású jogász „álmodta meg”. Varsóban látott egy hasonlót Én még mindig látom az arcukat címmel, amelynek anyagát – képeket és dokumentumokat – egy lengyel színésznô gyûjtötte össze. Gyekiczki András Pápán járva kapcsolatba került a PÁZSIT-tal, azaz a Pápai Zsidók Társaságával, melynek tagjai a világ számos országában élô, Pápáról elszármazott zsidók címjegyzékét állították össze. Megkereste a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Egyesület elnökét, Politzer Sándort, és hozzákezdtek a képek, dokumentumok gyûjtéséhez. Pápán a vészkorszaki zsidótörvények 2700 zsidót nyilvánítottak megsemmisítendônek. Néhányuknak sikerült elmenekülniük, néhány százan túlélték a munkatáborokat, a deportálást, az életben maradottak egy része pedig a háború után elhagyta Magyarországot. Az itthon és nem itthon élô családoktól több mint ötszáz képet és számos dokumentumot – bizonyítványt, születési és házassági anyakönyvi kivonatot, mesterlevelet – sikerült összegyûjteni. Amikor mindez összejött, Rajk László a zsinagóga szép, szakrális épületét felhasználva megrendezte a kiállítást Elfeledett szomszédaink címmel. Az életnagyságúra felnagyított családi képek, amelyek többnyire rituális alkalmakkor készültek, ünnepi és szívmelengetô hangulatot árasztanak. Egy-egy kép gyakran nyolc-tíz-tizenkét családtagot örökít meg, némelyik megmutatja a családi házat is, az utcát, a ruhák pedig a korhangulatot, a divatot. A rendezô szándéka szerint a képek háttere a zsinagóga falának eltakart részletét imitálja. Néhány nevet, néhány családot említsünk meg a képen láthatók közül. Deutsch Miksa, akinek szatócsboltja volt. Kohnéknak cementáru üzeme. A Sommer család, akik Simonyira magyarosítottak. Fischer Károly hentes és mészáros, Lôwy Antal zöldség kereskedô, Kaufmannék, Böhm Samu esztergályos, aki több mint ötven éven át a város képviselôtestületének tagja volt, Weisz – Vidor – Miklós földbérlô, öt fia és kilenc lánya. Weltner Sándor megyei tisztiorvos, a pápai tüdôszanatórium vezetôje és Andor fia, akit a református

gimnázium igazgatója „melegen ajánl” egyetemi felvételre. Andor szerencsésen hazatér Dachauból, testvére, László azonban nem. Buxbaum, a pápai zsidó iskola tanítója és igazgatója, a bérkocsi-tulajdonos és lókereskedô Politzer család, az ismert nôi szabó és divatszalon tulajdonos, Guttmann Frida, a textilüzlettel rendelkezô Breuer család, a helyi ipar fejlesztésében jelentôsen közremûködô Perutz család, a Leipnikek szövôüzeme, a Boskovitz-féle pipa- és cserépkályhagyár tulajdonosa és a gôztéglagyáros Wittmann család. Mivel magam is pápai születésû vagyok, szüleimmel, testvéreimmel tizenkilenc éves koromig Pápán éltem, a képeken szereplô családok neve, némelyikük arca nem ismeretlen számomra. Az általam nem ismert Koritschoner családhoz apám története köt: az elsô világháborúban Koritschoner Sándorral együtt voltak fiatal katonák, majd a háború után is jó barátok. Amikor kiderült, hogy Sándor is rajta van a deportálandók listáján, apám addig-addig gyôzködte egyik befolyásos ismerôsét – mindenekelôtt Sándor elsô világháborús bátorságával érvelt –, amíg sikerült elérni, hogy levegyék a deportálandók listájáról. Nem sokáig. Amikor újabb embereket gyûjtöttek be, akiket a téglagyárban helyeztek el, hogy majd onnét vigyék tovább ôket, egy levelezôlap érkezett apámhoz, ennyi volt rajta: „Tudom, nem hagyod, hogy elvigyenek.” – Elvitték. Csak abban lehetett bízni, hogy élve hazakerül. Nem került haza. A fényképek alatt ilyen felírásokat olvashatunk, hogy a „képen látható tizenhat személybôl kilenc év múlva négyen maradtak életben”, és szörnyû történeteket, egyiket a másik után. A vitézségi aranyéremmel kitüntetett honvédtiszt, László Miklós, aki fiával együtt mentességet kapott a munkaszolgálat és a deportálás alól, két rendôrtiszt brutalitásának az áldozata lett. Önkényesen behatoltak hozzájuk, kivitték ôket a lakásból, és a város melletti réten lôtték ôket agyon. Gyekiczki Andrásnak nincs származásbeli kötôdése a holokauszt áldozataihoz, mint mondta, gyerekkorában a pápai Esterházy úton egy házban laktak Leitner Dezsôvel és családjával. Szomszédjuk ekkor második családjával élt együtt, elsô családja elpusztult, és mint annyian mások, sosem beszélt róla. Ez is biztosan belejátszott abba, hogy a Varsóban látott kiállítás után ô is megpróbált nyomába eredni az itthon történteknek. Félév alatt – mondja – ötszáz fotó, háromszáz dokumentum érkezett, ekkor már

• 20 •


FENT: Bôhm Samu (1868–1942) Pápa város 19. század végi és 20. század eleji társadalmának egyik legkiválóbb alakja, a dunántúli, pápai iparosok és kereskedôk oszlopa. Esztergályosként fa és fém használati tárgyak gyártásáról volt híres. Szakmai, érdekképviseleti munkájával és a helyi politikai életben vállalt tisztségeinek ellátásával hallatlan tekintélynek örvendett zsidók és nem zsidók körében egyaránt. A kitûnô szónok több mint ötven éven át volt tagja a város képviselô-testületének, a helyi iparosegyesület pénztárnoka, az Izraelita Iparosok Gyámolító Egyesületének elnöke, tagja a hitközség és a Lloyd Társulat vezetôségének. A kép készítésének ideje 1928 ôsze vagy 1929 tavasza. Álló sor balról jobbra: Wittmann Rezsô, dr. Bôhm Zoltán, felesége Schlesinger Elza, Wittmann Ilona (W. Rezsô és B. Elza lánya), Bôhm Samu felesége, Lázár Regina (aki a kép készítése idején már nem élt, a képhez montírozta hozzá a fényképész), Bôhm Miklós, mellette felesége, Pollák Ilona, akivel 1928 novemberében keltek egybe. A jobb szélen Bôhm Mariska férje, Bíró Géza. Elöl, bal oldalt ül Wittman Rezsôné, szül. Bôhm Elza, mellette édesapja, Bôhm Samu, aki Bíró Gézáné Bôhm Mariskával fogja közre Zoltán és Elza 1923-ban született lányát, Zsuzsannát. A képen szereplô személyek közül hetet deportáltak 1944-ben Auschwitz-Birkenauba, Miklóst pedig munkaszolgálatra vitték. Wittmann Rezsôné Bôhm Elza, Bôhm Zsuzsanna, Wittmann Ilona és Pollák Ilona jött vissza. A Bôhm család a Kossuth utca 34. szám alatt lakott JOBBRA: Az 1919-ben készült kép Politzer Gáspárt (1857–1924) és családját örökítette meg. Az öt fiú és két lány közül csak Gizella hiányzik a fényképrôl. A bérkocsitulajdonos és lókereskedô Gáspár jobboldalt ül, mellette felesége, született Guth Rozália (1861–1928), jobbján dr. Politzer Jenô orvos. Állnak jobbról: Politzer Móric vaskereskedô, szállítmányozó, Lajos gyógyszerész, Ferenc festékgyáros, Rosenberger Sámuelné született P. Elza háztartásbeli, Sándor textilgyáros. A családfô 67 éves korában, 1924-ben tüdôgyulladásban halt meg. Feleségét szintén ez a betegség vitte el, ugyancsak 67 évesen, 1928-ban

• 21 •

BALRA: Buxbaumné Grünbaum Ilona gyermekeivel, Gyurival és Évával, sárga csillaggal a ruhájukon 1944-ben. Mindhárman túlélték a zsidóüldözéseket, a cionista szervezetek segítségével Budapestre menekültek. Dr. Buxbaum Sándor 1943-ban az orosz fronton munkaszolgálatosként halt meg. A család a nagypapával együtt 1946-ban emigrált az akkori Palesztinába

• Szerzô neve • A CIKK CÍME

LENT: Az izraelita elemi iskola III. osztályos tanulói színielôadást tartottak 1943-ban. Résztvevôi balról Molnár István, Krausz Tamás, Ádler János, Buxbaum György, ismeretlen, Koritschoner Ferenc, Bauer Tamás. Ádlert és Koritchonert egy év múlva Aushwitzban ölték meg, a többirôl – Buxbaum Györgyöt kivéve – nincs adat

BALRA: Weisz (késôbb Vidor) Miklós 1906. április 8-án született a felvidéki Gesztôdön. Édesapja Weisz Ignác földbérlô, anyja Laufer Róza. A házaspárnak öt fiú és kilenc lánygyermeke született. Amikor Weisz Ignác 1914-ben váratlanul elhunyt egy epemûtét során, a felesége a kilenc kisebb gyermekkel Budapestre költözött az Izabella u. 81-be, abba a lakásba, amely késôbb segített összehozni a háború után életben maradt családtagokat. Miklós és fiútestvérei 1917-ben vették fel a Vidor nevet, jobb sors reményében. Miklós a fodrászmesterséget tanulta ki az elemi iskola elvégzése után, és amíg testvérei az 1920-as években szétszóródtak szerte a világban, ô Pápára költözött, saját üzletet nyitott az Eötvös u. 5. sz. alatt. Egy gyôri ismerôse révén ismerte meg Goldschmied Rózsát, akit 1942-ben feleségül vett. A háború alatt szinte végig munkaszolgálatban volt, de megmenekült a halálból. Férje távolléte alatt Rózsa és Kis György vezette a fodrászatot. A gettóba vonulás helyett Rózsa visszament a szüleihez Dunaszerdahelyre, ahonnan Auschwitzba deportálták. Szülei, féltestvére és annak gyermekei mind elpusztultak a koncentrációs táborban, de Goldschmied Rózsa túlélte, és a munkaszolgálatból hazatért férjével 1945 júniusában újra megnyitották a fodrászüzletüket a Kossuth utcában. 1980-ban hunyt el

BALRA LENT: László András (1926–2011) készen a munkaszolgálatra 1944 júniusában, 18 évesen. Hihetetlen akarattal és édesapjától tanult önfegyelemmel próbálta túlélni a munkaszolgálat és a láger szörnyû megpróbáltatásait. Édesapját nagyon leromlott egészségi állapotban felismeri Theresienstadtban, ô már nem tudott visszajönni. András szinte a teljes családját, rokonságát elvesztve úgy dönt, hogy nagybátyjánál, New Yorkban kezd új életet. A filmes szakmához vonzódik, részt vesz a koreai háborúban mint operatôr, késôbb mozifilmes pályafutása is beindul. Az 1980-as évekre nemzetközileg ismert operatôrré válik. Visszaemlékezése Lábjegyzet a történelemhez címmel 2011-ben jelent meg • 22 • magyarul, melyben pontos lenyomatot ad a háború elôtti Pápa társadalmi viszonyairól


hozzákezdhettek az emlék-kiállítás megrendezéséhez. Végül még egy pápai család, amelyrôl beszélnünk kell. Kisebbik fiuk Andrew László, híres operatôr, sok sikeres amerikai film forgatója és író. Gyermekei számára Lábjegyzet a történelemhez (Footnote to History) címmel önéletrajzi könyvet írt 2002-ben. A könyv holokauszttörténet, várostörténet és drámai kortörténet. András a zsidó iskola után a református gimnáziumban tanult, érettségi elôtt egy évvel vitték el munkaszolgálatra, onnét a bergen-belseni koncentrációs táborba. Családjából egyedül ô maradt életben, szülei, testvére és rokonai többsége elpusztult a népirtásban. Festô nagybátyja hívására 1947-ben Amerikába megy, kitanulja az operatôri szakmát, sikeres pályát fut be, amerikai feleségének és gyerekeinek – élete elsô húsz évérôl – nagyon sokáig nem beszél. 1996ban családjával Pápára jön, találkozik több ismerôsével, többek között unokaöccsével, a Melbourne-bôl hazalátogató dr. Györki Jánossal. Megismerkedik Huszár János helytörténésszel és lányával, Huszár Ágnes egyetemi oktatóval, aki Györki Jancsi egykori kedves iskolatársa volt. Az ismeretségnek köszönhetôen Huszár Ágnes lefordítja magyarra László András önéletrajzi könyvét, a Lábjegyzet a történelem-

hezt, Kôbányai János, a Múlt és Jövô felelôs kiadója pedig 2011-ben a Holokauszt-életek sorozat harmadik köteteként megjelenteti. Az elsô felében derûs, szeretetre méltó, második felében drámai történet figyelmeztetô lehet mindazok számára, akik hasonlót csak történelemkönyvekbôl vagy azokból sem ismernek. Ha a hazalátogató László Andrással találkoztam volna, elmondtam volna neki, hogy bár tizenöt évvel késôbb jártam iskolába, közös ismerôseink is vannak. Az ô tornatanára és vívóedzôje, Kovács tanár úr tanított engem is vívni, unokaöccsét, Györki Jancsit pedig – egy késôbbi, repülôtéri találkozást leszámítva – többnyire akkor láttam, amikor apám valamilyen papírért vagy papírral küldött ügyvéd kollégájához, Györki (Gottlieb) Imréhez, Jancsi apjához. (Pápán a két-három utca által határolt részt, ahol a város tíz-tizenkét ügyvédje és ügyvédi irodája mûködött, a helybeliek „Csallóköznek” nevezték.) László Andrásnak már nem mondhatom el ezeket, mert mint fordítójától, Huszár Ágnestôl megtudtam, mozgalmas, hosszú élete a múlt évben véget ért. Nem tizenkilenc évesen, ahogy a gázkamrák hóhérai tervezték, hanem nyolcvanöt évesen, egy sikeres életpálya után távozott az élôk sorából.

• 23 •

Elfeledett szomszédaink

Recommend Documents