Elbitorlás, zsákmányszerzés

Káli Csaba

Elbitorlás, zsákmányszerzés Az igazolási eljárások, B-listázások hatása Zala megye közigazgatásának átalakulására 1945–1946-ban Az 1945-ös esztendŒ eseményei nem hagyták érintetlenül a helyi közigazgatást, az önkormányzati szférát sem. Már a hatalomváltás elsŒ hulláma éreztette a hatását ebben a szférában, s egyre kiterjedtebb elitváltást eredményezett. Ám a mai napig nem kellŒen tisztázott, hogy milyen kölcsönhatások zajlottak az országosan formálódó új elit és a helyi közigazgatás között egy adott régióban, megyében, kisebb térségben, településen. A kortárs szakirodalom is kevéssé reflektál a témát érintŒ lokális eseményekre, jobbára példálózó jelleggel ábrázol egy-egy, jellemzŒen kirívó esetet. Az alábbiakban Zala megye példáján mutatjuk be a megyei, járási és községi önkormányzati hivatalok tisztviselŒinek 1945–1946 folyamán megfigyelhetŒ, meglehetŒsen gyorsan változó helyzetét és személyi összetételének átalakulását az új hatalmi érában.

Z

ala (vár)megye 1945–46-ban viszonylag jelentős területszervezeti változásokon esett át. A második világháború vége felé, 1945. március–április folyamán a szovjet támogatást élvező jugoszláv partizánhadsereg gyakorlatilag visszavette a Muraközt és a Muravidéket, vagyis az 1941-ben Zalához visszacsatolt Alsólendvai, Perlaki és Csáktornyai járásokat, melyeket a magyar fegyverszüneti egyezmény már korábban is a jugoszlávoknak biztosított. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közigazgatási jellegű területszervezési változtatásai szintén érintették Zala megyét is. Az 1945. július 8-án megjelent, 4330/1945. M. E. sz. rendelet a Balatonfüredi járás Veszprém megyéhez csatolásáról intézkedett, amelyet a 151.300/ 1946. B. M. sz. rendelet realizált 1946. január 1-jei határnappal. A végrehajtott változtatások mellett számos olyam elem is akadt, amelyet már ekkor elterveztek, de egyáltalán nem vagy csak később vált valóra. Példának okáért –

a járások megyék közötti áthelyezésénél maradva – már 1945-ben szóba került a Tapolcai járás Veszprém megyéhez csatolása. Ugyancsak ebbe a sorba illeszkedik Zala megye egyes településeinek közigazgatási rangemelkedésének vágya. Különösen Nagykanizsa város vezetői fejtettek ki ezen a téren jelentős erőfeszítéseket, felismerve a politikai változások adta mozgásteret. A kérdéskör horderejét, helyi társadalmi és politikai dimenzióit mutatta, hogy ez az ügy, és csakis ez, egységbe tudta kovácsolni az egyébként antagonisztikus ellentétben élő helyi politikai erőket. A megye székhelyének áthelyezését – a korábbi évtizedek kategorikus elutasítottságának élményéből is fakadóan – a városvezetés nem erőltette, helyette a városból és a környékbeli járásokból és nem mellesleg a Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) olajtelepeiből álló afféle „kismegyét” képzeltek el, amit Erdei Ferenc belügyminiszter sem ellenzett. Ez a terv azonban nem realizálódott, helyette 1946-

tól már egy újabb, közigazgatási jellegű kitörési, függetlenedési pontot találtak a kanizsaiak: a törvényhatósági jog megszerzését. A megye harmadik legnagyobb, igaz, csak nagyközségi jogállású települése, Keszthely nemcsak a városi rang, hanem egyenesen a megyeszékhelyi státusz megszerzését tűzte ki célul. Keszthely nagyközség elöljárósága 1946 júliusában a nem sokkal korábban Zalába kinevezett új főispánt, dr. Papp Andort is megnyerte az ügynek. A terv a szovjet katonaság által ebben az időben kiürített Festetics-kastélyra mint leendő vármegyeházára alapozott. Az érvek és ellenérvek összecsapásában végül a magas költözési költségek és a hivatalnokok lakásigényének megoldhatatlansága eliminálta az ötletet.

AZ ÚJRAINDULT KÖZIGAZGATÁS ÉS AZ IGAZOLÁSI ELJÁRÁSOK Az 1945. március végi–április eleji frontátvonulás után a közigazgatás és lényegében minden más joghatóság ideiglenesen a helyi, települési szintű nemzeti bizottságok kezébe került. Ez az új hatalmi szerv Nagykanizsán 1945. április 5-én – érzékeltetve az új erőviszonyokat – a Magyar Kommunista Párt Csengery utcai helyiségében alakult meg, míg Zalaegerszegen néhány nappal később, április 8-án hozták létre a városi nemzeti bizottságot. A keleti országrészben 1944 végén, a nemzeti bizottságok alakulásakor megfigyelhető spontaneitás már nem volt jellemző a nyugati országrészben 1945 tavaszán létrehozott hasonló szervekre, mivel akkoriban már megjelent a 14/1945. M. E. rendelet a közigazgatás ideiglenes rendezéséről, amely nem adott ugyan szilárd kereteket – ezzel az április 26-án kiadott 1030/1945. M. E. rendelet próbálkozott –, de legalább minimális hivatkozási alapot biztosított a nemzeti bizottságok jogállására nézve. Már az alaprendelet, de főként annak kiegészítése határozottan rendelkezett a nemzeti bizottságoknak – a képviselő-testületek megalakításában játszott katalizátorszerep betöltése után – a közigazgatásból való kirekesztéséről. Addig azonban, amíg ez nem történt meg a gyakorlatban, a helyi nemzeti bizottságok mint elsődleges jogforrások működtek. Az úgynevezett demokratikus pártok, amelyek központilag működési engedélyt kaptak – a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Polgári Demokrata Párt (PDP) és a Magyar Radikális Párt (MRP) –, még egyenlő alapon delegálták képviselőiket a nemzeti bizottságba, általában pártonként három-négy főt. Nem törvényszerűen, de esetenként már az első pillanattól felfedezhetjük a későbbi ún. blokkpártok – az 1946 márciusában forRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

29

74∞&£∞§™

málisan is létrejött Baloldali Blokk pártjainak – együttműködését. Zalaegerszegen ráadásul bizonyíthatóan kriptokommunistákból alakult meg a helyi SZDP, ami még inkább megkönnyítette az együttműködést, mely kezdettől fogva az FKGP kalodába szorítására irányult. Így hiába biztosított a nemzeti bizottságokon belül a pártok között látszólagos „egyenlőséget” a jogszabály, a baloldali pártok – kiegészülve a kivétel nélkül hozzájuk húzó szakszervezeti képviselőkkel is – maradéktalanul érvényesíthették erőfölényüket. Ennek döntő jelentősége volt az események menetében, hiszen abban a rövid időintervallumban, amíg a nemzeti bizottságok hivatalosan is közigazgatási hatalommal voltak felruházva, gyakorlatilag minden szervezeti és személyi döntést meghoz(hat)tak. Ők nevezték ki az új szervek, mint például a népbíróságok, igazolóbizottságok vezetőit, illetve megerősítették – avagy nem – a korábban is működő hivatalok és intézmények első embereit. Hatalmukat lényegében csak a helyi szovjet parancsnokság korlátozta. A legfontosabb megyei közigazgatási szervek, az alispáni és főispáni hivatal április 7-én, illetve 8-án kezdték meg működésüket nem kis részben a szovjet katonai hatóságok nyomásgyakorlásának köszönhetően. A főispáni hatáskört dr. Briglevics Károly zalaegerszegi ügyvéd kezdte el gyakorolni 1945. április 8-án. A szovjet városparancsnokság pressziója jól felismerhe-

Zala megyei tisztviselŒk szovjet katonatisztek társaságában, 1946. (Balról a 6. Baráth Ferenc zalaegerszegi polgármester, tŒle jobbra az elsŒ sorban dr. Papp Andor parasztpárti fŒispán, mellette Spektor Œrnagy, Zala megye katonai parancsnoka)

74∞&£∞§™

30

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

tő a hivatal működésének megkezdésében, hiszen annak első számú intézkedése olyan összeírások elrendelése volt, amelyek szinte teljes keresztmetszetet adtak Zala vármegyéről. Erre elsősorban a szovjet parancsnokságnak volt szüksége. Briglevics ideiglenes ténykedése április 23-ig tartott, amikor is megérkezett a megyébe a kormány által kinevezett főispán, B. Molnár József. Az országos pártközi értekezlet 1945. április 16-án döntött a vármegyékbe küldendő főispánok személyéről, miután előzőleg megállapodtak abban, hogy az egyes pártok mely vármegyéket kapják meg. Zala vármegye főispáni posztját a Nemzeti Parasztpárt kapta meg, aminek tovagördülő hatása később megmutatkozik a közigazgatás alsóbb szintjein is. Az alispáni posztra a Zalaegerszegi Nemzeti Bizottság az április 8-i, alakuló ülésén a német megszállás után nem sokkal kényszernyugdíjazott, a megyei közigazgatásban több évtizedes, fokozatosan felívelő karriert befutó dr. Brand Sándort nominálta és egyúttal távollétében leváltotta a német megszállás után Németországba menekült és onnan később sem visszatérő dr. Hunyady Lászlót. Ez a kinevezés vagy visszahelyezés azonban először súrlódásokat, majd többrétegű konfliktusokat eredményezett a megyei igazgatásban. Ennek megértéséhez mindenekelőtt tudni kell, hogy Brand kezdettől fogva nemcsak tagja volt a független kisgazdapártnak, de annak Zala vármegyei szervezetében kezdetben informálisan, majd formálisan is vezető szerepet töltött be. Ez a tény már önmagában is elégséges volt ahhoz, hogy a nemzeti bizottságok által

elsődlegesen megtestesített politikai oldal törekvései és Brand személye, politikai irányultsága keresztezzék, hovatovább kizárják egymást. Ez a pillanat már viszonylag korán, 1945. május 14-én elérkezett, amikor Brand Sándor lemondott alispáni megbízatásáról. A formálódó új hatalmi struktúrában szinte valamennyi politikai erő egyik első számú zsákmányszerző területe volt a közigazgatás feletti politikai ellenőrzés megszerzése. A tisztviselői kar először ideológiai síkon jelentkező stigmatizálása, megfélemlítése hamarosan konkrét formákat öltött. A legkülönfélébb informális szűrési eljárások kanalizálódtak a hivatalos igazolási eljárásokba, ahol különös hangsúlyt kapott az adott tisztviselőnek az új éra kezdete, a „Stunde Null” előtti magatartása, vagyis hogy elmenekült-e vagy sem. Ez a tény alapvetően határozta meg a sorsát a későbbi igazolások, majd a B-listázások során is. Zala megye összes állami és önkormányzati tisztviselőjével kapcsolatban nem rendelkezünk egzakt, egy időben keletkezett, összesítő jellegű kimutatással arra vonatkozóan, hogy hány tisztviselő hagyta el állomáshelyét a front közeledtére. A több részforrás közül kettő olyan akad, amely egy-egy fontos, jól körülhatárolható tisztviselői tömböt jelenít meg szinte a maga teljességében. Ezek közül az egyik az alispáni hivatal 74 alkalmazottját tartalmazó összesítő kimutatás. Az 1945. április 27-i dátumot viselő lajstromban szereplő 74 vármegyei tisztviselő közül az összeírás időpontjában 22 nem tartózkodott az állomáshelyén. Ebből 12en katonák voltak, ötöt nem igazoltak, és

mindössze öt tisztviselőről szerepel a dokumentumban, hogy „elmenekült”. Ezek aránya tehát nem egészen hét százalék (6,76%). Egy másik forrásban a községi alkalmazottak közül elmenekültek számára találunk adatokat. A körülhatárolhatóság és a későbbi összehasonlíthatóság kedvéért az 1. táblázatban csak a községi (vezető)jegyzők és körjegyzők szerepelnek a kérdéses adattal. Mint a táblázatból is kitűnik, az elmenekültek aránya szinte hajszálpontosan egyezik az alispáni hivatalból elmenekültek arányával. Mindezek ellenére hangsúlyoznom kell, hogy ez csak két forrás, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőlük, de nagyságrendi jellegű megállapítások megtételére már alkalmasnak tűnnek. Ennek az alacsony számnak több praktikus, racionális oka is lehetett. A háború végóráiban – ellentétben az ország keleti feléből és Budapestről elmenekült vagy áthelyezett tisztviselők helyzetével – Zalából már nem volt az országon belül hová hátrálni. A Német Birodalomba (Ausztriába) való kitelepülésre már sem idő, sem pedig eszköz nem volt 1945. március végén, így az itt honos tisztviselők döntő részben nem hagyták el szolgálati helyüket. A táblázatból az is kiolvasható, hogy az elmenekültek többsége része Zala megye keleti járásaiból származott, földrajzi okokból nekik nagyobb esélyük, több idejük, lehetőségük és reményük volt a hátrálásra.

AZ IGAZOLÁSI ELJÁRÁSOK 1945 tavaszától eleinte spontán, később szabályozott módon azonnal beindult a tisztviselők, majd a társadalom különböző más rétegeinek igazolása is. Az igazolási eljárások célja a háborús és más bűncselekményeket elkövetők kiszűrésén túl az új politikai korporációk érdekeinek közigazgatásban való megjelenítése lett, de a ki nem mondott célok között a „régi gárda” megfélemlítése, igazodásra késztetése is szerepelt. Az igazolási eljárások lefolytatására általában járásonként hoztak létre egy bizottságot, míg a városokban több bizottságot is alakítottak. A nyugatról visszatértek igazolására külön, ún. nyugatos igazolóbizottságokat hoztak létre. Zala megyében 11 rendes (ebből három-három Nagykanizsán és Zalaegerszegen), valamint hét nyugatos igazolóbizottság alakult. Első körben a közalkalmazottakat kellett igazolni, majd újabb és újabb rendeletekkel az iparosok, kereskedők és más szabad pályán dolgozók kerültek sorra. A vármegyei tisztviselők igazolására vonatkozóan kompakt adatokkal rendelkezünk, mely forrás az igazolási eljárások időbeli dinamikájára is rávilágít. A 2. táblázatból azonnal látszik, hogy az igazolási eljárásokat a vármegyei hiva-

1.

A HELYBEN MARADT ÉS ELMENEKÜLT KÖZSÉGI (KÖR)JEGYZÃK SZÁMA ÉS ARÁNYA ZALA MEGYÉBEN, JÁRÁSONKÉNTI BONTÁSBAN

Járás neve Keszthely Lenti Letenye Nagykanizsa Nova Pacsa Sümeg Tapolca Zalaegerszeg Zalaszentgrót Összesen:

2.

(Kör)jegyzŒség száma

helyben maradt

elmenekült

13 7 11 17 9 12 13 19 14 10 125

11 6 11 17 9 12 11 17 14 9 117

2 1 0 0 0 0 2 1 0 1 7

A községi (kör)jegyzŒ nincs adatolva

Elmenekült (kör)jegyzŒk aránya (%)

0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1

15,38 14,28 0 0 0 0 15,38 10,53 0 10 6,4

ZALA VÁRMEGYEI TISZTVISELÃK (ALISPÁNI HIVATAL ÉS JÁRÁSI TISZTVISELÃK) IGAZOLÁSA

IdŒszak Lefolytatott igazolási eljárások száma Igazolt | teljes körıen Igazolt | feddéssel Igazolt | elŒrelépésben Igazolt | való visszatartással Igazolt | feltételesen Igazolt | vezetŒi állásra való Igazolt | alkalmatlansággal nem igazolt | állásától nem igazolt | megfosztva

1945. II. negyedév

1945. III. negyedév

1945. IV. negyedév

1946. I. negyedév

1946. II. negyedév

117

31

24

6

4

110 1

31 0

22 2

6 0

4 0

1

0

0

0

0

2

0

0

0

0

1

0

0

0

0

2

0

0

0

0

talnokok majdhogynem sértetlenül átvészelték. Az igazolási eljárások időbeliségét tekintve az összes igazolás 64%-a, vagyis csaknem kétharmada megtörtént 1945 második negyedévében, ezután rohamosan csökkent az igazolóeljárások száma, 1946-ra már mindössze tíz eset húzódott át. Egy másik forrás más aspektusból közelítő számadata szintén az igazoltnak nyilvánítottak nagy arányát mutatja. A Zalaegerszegi II. számú Igazoló Bizottság 1945. július 7-én számolt be addigi munkálkodásának részeredményeiről. Eszerint addig 533 közalkalmazott ügyét tárgyalták, amelyből 26 esetben (4,9%) született valamilyen elmarasztaló határozat, de csak egy személyt sújtottak állásvesztéssel. A Zala vármegyei igazolóbizottságok 1946 végére – a rendelkezésünkre álló, szinte teljes körűnek tekinthető iratállomány szerint – több mint 23 000 személyt vontak igazolási eljárás alá. Azt sajnos nem lehet megállapítani, hogy ebből hányan akadtak fenn a rostán és kaptak valamilyen szintű elmarasztaló határozatot, de mindenesetre a fentebb citált források

arra engednek következtetni, hogy minimális lehetett ez a szám, vagyis az új politikai elitnek nem sikerült ezzel az eljárással maga alá gyűrnie a közigazgatási kart. Nem véletlenül fakadt ki a „rossz eredmények” miatt Lakatos Dezső, az MKP Zala vármegyei bizottságának titkára az 1946. január 4-én a pártközpontba küldött jelentésében: az „igazoló bizottságok, népbíróságok nagyon gyengén működnek”.

A NEMZETI BIZOTTSÁGOK SZEREPE A megyei nemzeti bizottság megalakulásának előkészületei csaknem két hónapot vettek igénybe. Formailag erre az átmeneti jellegű testületre lényegében azért volt szükség, hogy az törvényesen megválaszthassa az új vármegyei törvényhatósági bizottság legfontosabb testületét, a közgyűlést. A Zala Vármegyei Nemzeti Bizottság 1945. május 31-én alakult meg, a megyében létező öt párt harminc-harminc képviselőjéből. A különböző politikai erők közötti látszólagos paritásosság RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

31

első ízben a helyhatósági testületek megválasztásakor, a pártok által delegálandók arányszámainak megállapításánál fordult át nyers erőszakba. A későbbi blokkpártok a vármegyei törvényhatósági bizottság helyeinek elosztásakor semmit sem bíztak a véletlenre. A Zala Vármegyei Nemzeti Bizottság az alakuló, valamint a kicsivel később, 1945. június 17-én tartott ülésén határozott a 155 fősre tervezett megyei közgyűlés arányszámairól. Eszerint Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságának közgyűlésében a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Kommunista Párt, a szociáldemokrata párt, valamint a Szabad Szakszervezetek 30-30, míg a független kisgazdapárt 25, a Polgári Demokrata Párt pedig tíz helyet kapott. A független kisgazdapárt – társadalmi beágyazottságát ennél az aránynál nagyobbnak vélelmezve – panaszt emelt a belügyminiszternél, és tiltakozása jeléül az 1945. szeptember 15-i alakuló üléstől távol maradt. Részben ezt kihasználva, de ettől függetlenül is, az október 16-i közgyűlésen a baloldali pártok gond nélkül keresztülvitték a megyei és járási rendőrkapitányok és a politikai osztályok vezetőinek kinevezését, megerősítését. Az MKP, az SZDP, valamint az NPP és a Szabad Szakszervezetek képviselői – még az alakuló közgyűlés előtt a megyei nemzeti bizottságban fennálló erőfölénnyel élve – „bizalmuk megrendülését” kifejezve indítványozták a Brand Sándor után 1945. május 19-én kinevezett dr. SomogyiMagyar István alispán felmentését, ami július 14-én meg is történt. Helyére a kommunisták által akkor még kézben tarthatónak gondolt, szociáldemokrata párti dr. Dávid János – Kispest volt főjegyzője – került a megyei nemzeti bizottság javaslatára. A zalai kisgazdáknak a megyei közgyűlésben elszenvedett sérelme azonban lassan meghallgatásra talált a belügyminiszternél, aki az igazságügy-miniszterrel egyetértésben 1946. január 23-án kelt rendelkezésével megsemmisítette az alakuló közgyűlés eljárását, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A már korábban beindult helyi egyeztető fórumon, a pártközi értekezleten a kisgazdapárt képviselői előbb 70, majd 50%-os igénnyel léptek fel a közgyűlési helyeket illetően. A belügyminiszter dr. Vida Ferencet küldte Zalaegerszegre egyeztetésre, a Zala Vármegyei Nemzeti Bizottság 1946. március 9-én tartott újabb helyosztó ülésére, ahol a következő tervezet várta a kisgazdákat: FKGP: 50, MKP: 27, SZDP: 27, Szabad Szakszervezetek: 26, NPP: 20, PDP: 5 fő. Nem kellett nagy matematikai készség annak megállapítására, hogy a kisgazdák számára ez a cseberből vederbe esést jelentette volna, ezért újabb panaszt nyújtottak be, amelyet a minisztériumok elutasítottak. Az 1946. április 13-ra kitűzött újabb alakuló törvényhatósági bizottsági közgyűlésre

32

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74∞&£∞§™

Baráth Ferenc, Zalaegerszeg nemzeti parasztpárti polgármestere (1945–1947)

74∞&£∞§™

74∞&£∞§™

Brand Sándor alispán, 1945 (fent) Farkas József, Zala megye partizánból lett kommunista rendŒrkapitánya, 1945 (lent)

74∞&£∞§™

jelezte ugyan részvételi szándékát a kisgazdapárt, de azt a megyei választmány döntésétől tette függővé. Ez vélhetően negatív lehetett, mivel a kisgazdák a jelzett napon megtartott alakuló ülésen végül nem vettek részt. A nagyobb települések képviselő-testületeinek helyi nemzeti bizottságok általi megalakításánál kivétel nélkül ugyanez a forgatókönyv érvényesült, és a lényegében kitaszított kisgazdapárt reakciója is jobb híján ugyanaz volt. Különösen az 1945-ös nemzetgyűlési választások után tartott ki álláspontja mellett az FKGP, mivel ekkorra már biztos tudatában volt társadalmi erejének. Zalaegerszegen 1945 júliusában a belügyminiszter utasította a polgármestert, hogy haladéktalanul hívja össze a városi képviselő-testületet abban az esetben is, ha a kisgazdapárt abban egyelőre nem kíván részt venni. 1946 decemberében az FKGP még mindig távol tartotta magát a testülettől, mivel a helyi nemzeti bizottság – ismert erőviszonysémájából adódóan – a nemzetgyűlési választásokon a párt által a megyeszékhelyen elért csaknem 64%-os eredmény ellenére a 60 tagú testületben mindössze 5 helyet akart juttatni a kisgazdáknak. Arányaiban Nagykanizsán is hasonló helyzet alakult ki, ott ugyanis a városi nemzeti bizottság 1945. június 23-i ülésén úgy határoztak a baloldali blokkpártok, hogy a 76 tagú képviselő-testületbe az MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetek 17-17, míg az FKGP nyolc főt delegálhat. Így, főként a kisgazdák távolmaradása mellett, nem volt nehéz a nemzeti bizottság által korábban hozott határozatokat, főként személyi döntéseket ezzel a képviselő-testülettel legalizáltatni. Keszthelyen is hasonlóan alakult ennek a kérdésnek a kezelése. A különbség annyi volt, hogy az MKP és az SZDP már a nemzeti bizottsági helyek számának megállapításakor is „bepróbálkozott”: saját háromhárom tagsági helyük mellett az FKGPnek csak két helyet szándékoztak juttatni. Az a forrásokból nem derül ki, hogy ennek tükrében később milyen tervek születtek és realizálódtak a képviselői helyek pártonkénti számát és arányát illetően, mindenesetre az tudható, hogy a keszthelyi kisgazdák 1946 májusában még nem vettek részt nemcsak a képviselő-testület, de az elöljáróság, sőt a nemzeti bizottság ülésein sem. A szomszédos járás székhelyén, Zalaszentgróton egészen extrém helyzet alakult ki a helyi képviselő-testület megalakítása körül. Az alapképlet ugyanaz volt, mint az eddig taglalt esetekben. A Zalaszentgróti Nemzeti Bizottság kommunista elnöke létrehozott egy előkészítő „intézőbizottságot”, amely a következő javaslattal élt a leendő képviselő-testület arányszámait illetően: MKP: 8, SZDP: 8, FKGP: 3, NPP: 2, valamint a három felekezetből 1-1 fő.

A KÖZIGAZGATÁS PÁRTOSODÁSA A közigazgatásban megszerzett vagy elérni vágyott hatalmi pozíciókért valamennyi párt – és a mögöttük álló politikai közösség – különböző intenzitással és olykor merőben más módszerekkel, de konfliktusokat is vállalva küzdött. Zala megyében különösen a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt közigazgatásbeli helyzetbe kerülésére tett politikai manőverek rajzolhatók meg a jó dokumentáltságnak köszönhetően. A parasztpárt esetében főleg a főispáni és a zalaegerszegi polgármesteri szék birtoklása nyomán keletkezett iratok engednek bepillantást a zsákmányszerzés folyamatába. A Nemzeti Parasztpárt már az első pillanattól kezdve maga köré vonzott egy értelmiségi csoportot, amelynek tagjai között a radikális társadalomátalakító eszmék termékeny talajra hullottak. A parasztpárti főispánhoz folyamatosan futottak be a protekciót kérő levelek még a kevésbé jelentős posztokat illetően is, és az ügymenetbe való beavatkozás kérvényezése sem volt ritka. A közigazgatási szempontból laikus főispán ezen kéréseknek természetesen igyekezett eleget tenni. Ez a ténykedése azonban hamar konfliktusforrássá vált a megyei adminisztráció szakembergárdájával szemben, két okból is. Egyrészt az állandósuló direkt beavatkozás zavarta a közigazgatásban dolgozók munkáját, másrészt ez éppen ellenük irányult, hamar rájuk sütve a „reakciós” és más stigmákat, a megfélemlítéssel indítva a kiszorításukat, gyengítésüket. Ez a folyamat már 1945 májusában kiváltotta a több évtizedes közigazgatási gyakorlattal rendelkező, ám az FKGP-ben vezető pozíciót vállaló alispán lemondását. A közigazgatási szakemberek megbélyegzése, valójában a „régi gárda” lecserélésének igénye, a „tisztogatás” iparszerűen jelentkezett az MKP országos és helyi politikájában egyaránt. A kommunista párt járási titkárainak jelentéseiben visszatérő téma volt a közigazgatásban való térfoglalás igénye, amely természetszerűleg kapcsolódott össze az igazgatási apparátus bírálatával. Agresszivitásukat csak növelték azok a riposztok, melyeket az általánosan bírált tisztviselőktől kaptak, akik szerint azért nem tudnak a közigazgatásba szakembereket adni, mert a pártjuknak nincsenek tanult tagjai. A tágabb értelemben vett „káderezés”, jellemzések készítése, adatgyűjtés és minősítés szakmányban folyt az MKP helyi szervezeteinek berkeiben, s mindennek különösen a falusi (kör)jegyzők voltak a céltáblái. Ezt a beavatkozási kísérletet a közigazgatási vezetők folyamatosan szóvá is tették, ami a fegyelmik, internálások és a politikai rendőrség állandó vegzálásai közepette bizony már bátorságot igényelt. A közigazgatásban dolgozók párttagsági viszonyait vizsgálva meglepően gazdag

forrásadottságokkal találkozunk. Több, különböző időben és különböző tematikában keletkezett forrás is tartalmazza a közigazgatási alkalmazottak párthovatartozását, illetve ugyanezek vagy más források a hivatalokon túl az intézményekben (iskolák, kórház stb.) dolgozók párttagságáról is tájékoztatást adnak. A 3. táblázatban a megyei, járási és (kör)jegyzőségi szinteken dolgozó teljes vagy vezető beosztású köztisztviselők politikai párthovatartozását mutatom be. A 3. táblázat az alispáni és a járási főjegyzői hivatalokban (vármegyei kültisztviselők) dolgozók párttagsággal öszszefüggő adatait részletezi. A 4. táblázatban a járási hivatalokban dolgozó állami tisztviselők is szerepelnek. A 3. és 4. táblázat számadataiból jól érzékelhető az MKP éhsége a közigazgatási pozíciók iránt. Ugyanakkor igazolódik egy korábban tett megjegyzés, mely szerint a főispáni szék NPP általi megszerzésének voltak a közigazgatás vonalán továbbgördülő hatásai. Ez természetesen nem különleges dolog, a magasabb pozíciók megszerzésének pontosan az volt az egyik fő célja, hogy azt felhasználva szerezzenek az alsóbb szinteken még több posztot. A tíz járási főjegyzői állásból a dokumentum keletkezésének idején, 1946 februárjában négyet olyan főjegyző töltött be, aki az NPP tagja volt, ami a párt zalai társadalmi beágyazottságához képest – e posztokat tekintve – igen jelentős felülreprezentáltságot tükrözött. Ugyanez a hatás magyarázhatja az SZDP felülreprezentáltságát is, hiszen az alispáni széket dr. Dávid János személyében SZDP-tag töltötte be. A pártok részéről tehát egyálta-

3.

lán nem volt öncélú a közigazgatás vezető posztjainak megszerzése, az alsóbb szinteken – az új kinevezések mellett – annak igazoltan orientáló hatása volt a régebben ott dolgozókra. Az 5. táblázat a megyei és a járási szint után a közigazgatás legalsó szintjén, a községi (kör)jegyzőségekben mutatja a tisztviselők pártokhoz való viszonyát. A forrásadottságok és ebből fakadóan a későbbi összehasonlíthatóság miatt csak a (kör)jegyzők adatait tüntettem fel, a Balatonfüredi járás nélkül. A Tapolcai járásban három olyan körjegyzőséget tartalmazott a dokumentum, amelyben nem voltak adatok a párttagságra. Ez a három körjegyzőség hiányzik a táblázatból a Tapolcai járás soránál és a százalékos végösszesítésnél. Előfordult, hogy a felmérés pillanatában a körjegyzői állásban megbízott vagy más módon helyettesítő személy állt, ebben az esetben a nála feltüntetett párttagságot vettem figyelembe. Az adatok alapján megállapítható, hogy a (kör)jegyzőségek szintjén is jól érzékelhető a megyei és járási szinten megfigyelhető trendvonal: a közigazgatás legalsó szintjén is a pártonkívüliek hasították ki a legnagyobb részarányt. Ugyanígy feltűnő az SZDP és az NPP felül-, illetve az FKGP és az MKP alulreprezentáltsága.

A POLITIKAI RENDÃRSÉG ÉS A KÖZIGAZGATÁS 1945 végétől, 1946 elejétől az MKP egyre agresszívebben igyekezett teret nyerni a közigazgatásban, amihez egyre durvább eszközöket használt. Mivel az 1945. no-

A ZALA VÁRMEGYE ALISPÁNI HIVATALÁBAN DOLGOZÓK PÁRTTAGSÁGA

Ténylegesen szolgáló tisztviselŒk száma MKP 1 0,70%

137 100%

4.

Párttagság SZDP 24 18%

NPP 7 5%

FKGP 30 21,80%

PDP 7 5%

pártonkívüli 68 49,50%

A ZALA VÁRMEGYÉBEN MÙKÖDÃ JÁRÁSI FÃJEGYZÃI HIVATALOK (ÖNKORMÁNYZATI ÉS ÁLLAMI) SZEMÉLYZETÉNEK PÁRTÁLLÁSA

Járás neve Keszthely Lenti Letenye Nagykanizsa Pacsa Sümeg Zalaegerszeg Zalaszentgrót Összesen: Összesen (%-ban)

Létszám 18 12 11 16 11 14 12 9 103 100

Pártállás MKP

SZDP

NPP

FKGP

PDP

pártonkívüli

0 1 0 0 0 0 0 0 1 1

3 8 3 1 0 1 2 2 20 19,4

0 1 0 1 1 0 2 1 6 5,8

0 0 4 0 0 1 3 2 10 9,7

0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

15 2 4 14 10 12 5 4 66 64,1

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

33

5.

ZALA VÁRMEGYE (KÖR)JEGYZÃINEK PÁRTÁLLÁSA 1946. FEBRUÁRBAN

Járás neve

MKP

SZDP

NPP

FKGP

PDP

pártonkívül

13 7 11 17 9 12 13 19 14 10 125 100

0 1 1 2 1 0 2 1 1 0 9 7,2

3 4 1 4 3 6 1 7 2 0 31 24,8

1 0 1 1 0 6 1 2 5 0 17 13,6

2 1 2 0 2 0 3 0 1 2 13 10,4

1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1,6

6 0 6 10 3 0 6 6 5 8 50 40

Keszthely Lenti Letenye Nagykanizsa Nova Pacsa Sümeg Tapolca Zalaegerszeg Zalaszentgrót Összesen Összesen (%-ban)

6.

Községi (kör)jegyzŒk pártállása

(Kör)jegyzŒségek száma

A ZALA MEGYEI ÁLLAMRENDÃRSÉG JÁRÁSI KAPITÁNYAI ÉS PÁRTÁLLÁSUK 1945 OKTÓBERÉBEN

Járási kapitányság neve

Járási kapitány neve

Pártállása

Balatonfüredi Keszthelyi Lenti Letenyei Novai Pacsai Sümegi Tapolcai Zalaszentgróti

Kalmár Béla Oláh Dénes Fazekas Antal Baranyi Károly Éliás Ferenc Szökrönyös László Pásztor Ágoston Balika István Dombóváry Gyula

MKP NPP MKP SZDP MKP NPP MKP MKP SZDP

7.

A ZALA MEGYEI POLITIKAI RENDÃRSÉG ÁLLOMÁNYI LÉTSZÁMA ÉS EZEN BELÜL AZ MKP-TAGOK SZÁMA

A Magyar ÁllamrendŒrség vármegyei, járási és városi politikai osztályának neve

A politikai osztály létszáma

fŒ

%

Zala vármegyei Keszthelyi járási Lenti járási Letenyei járási Nagykanizsai járási és városi Novai járási Pacsai járási Sümegi járási Tapolcai járási Zalaegerszegi járási és városi Zalaszentgróti járási

13 5 5 5 12 7 6 6 5 12 5

12 5 3 4 7 6 3 4 1 6 5

92,3 100 60 80 58,33 85,71 50 66,66 20 50 100

Összesen:

81

56

69,13

vember 4-i nemzetgyűlési választások után érzékelhette, hogy békés eszközökkel nem tud pozíciót szerezni, ez is szerepet játszhatott a magatartásában. Közvetlenül a B-listázások előtt is számos olyan rendelkezést sikerült a Belügyminisztérium birtoklása révén elérnie, amely a saját – és időnként a szövetségesei, az ekkoriban hivatalosan is megala-

34

A politikai osztály létszámából MKP-tag

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

kuló Baloldali Blokk – érdekeit képviselte. Az elbocsátás, fegyelmi, internálás, rendőri felügyelet alá helyezés előszobája volt az úgynevezett „kitolás”, amely a korabeli szakzsargonban az áthelyeztetést jelentette. Gyakorlatilag bárki ellen lehetett fegyelmit indítani, ehhez egy kisebb hiba vagy rágalom elegendő volt. A közigazgatás

alsóbb szintjén állókra, különösen a községi (kör)jegyzőkre a megnövekedett munkateher miatt óriási fizikai és pszichikai teher nehezedett. Az adóbehajtás, a terménybeszolgáltatás, különösen a megszálló Vörös Hadsereg ellátása az állandóan változó és ráadásul nem egyértelmű jogi környezetben lehetetlenné tette a hibátlan munkavégzést. Ezért lényegében bármelyik köztisztviselőnél találhattak valamilyen mulasztást, mely büntetést vonhatott maga után. A rosszindulatú rágalmakkal szemben nem lehetett védekezni, viszont a politikai rendőrség számára egy névtelen bejelentés vagy arra hivatkozás is elegendő volt a neki nem tetsző tisztviselők vegzálásához. Közvetlenül a B-lista-rendelet előtt jelent meg a Rajk László vezette Belügyminisztérium 153.902/1946/III. 8. sz. körrendelete, amely alapján azokat a vármegyei és községi alkalmazottakat, akik 1946. február 26-tól rendőri felügyelet alá kerültek, internálva voltak vagy népbírósági eljárás alatt álltak, fegyelmi eljárás alá kellett vonni és egyidejűleg állásukból fel kellett függeszteni. Ezzel az intézkedéssel jó pár olyan közigazgatási vezetőt vagy beosztottat félre lehetett állítani legalább időlegesen, akik ellen sokszor csak mondvacsinált okokból indították meg a fenti eljárásokat. A Keszthelyi járásban, Rezi községben egy, a forrás által meg nem nevezett párt által tartott gyűlésen a szónok arra buzdította a helybelieket, „ha nem tetszik nekik a községi jegyző, akkor nyugodtan hordják ki a faluból, ezért senkit nem fognak felelősségre vonni és a rendőrség sem fog közbelépni”. Több sem kellett a jegyző haragosainak, felszólították őt, hogy 48 órán belül távozzon, míg a járási jegyző utasította hivatali helyének megtartására. A „hivatásos” köztisztviselők és a politikai alapon kinevezettek közötti konfliktus is mélyülni látszott. Ez a probléma a gyakorlatban leginkább a főispán és a tisztviselői kar között jelentkezett. A főispán mint laikus politikai kinevezett, természetesen eredményt akart felmutatni, illetve megtalálni a „demokrácia építésének hátráltatóit”, akiket nemegyszer a „reakciósok”, a „régi tisztviselői gárda” tagjai között vélt felfedezni. Ezért sorozatban indított fegyelmit, ami nemegyszer felmentéshez vezetett. A közigazgatási szakemberek vegzálásának „élharcosa” az erős kommunista befolyás alatt álló rendőrség, azon belül is a politikai rendőrség volt. Az államrendőrség és annak politikai osztályai Zala megyei egységeinek MKP általi befolyásoltságát a 6. és 7. táblázat szemlélteti. A két táblázat egymást erősítve mutatja azt a kirívó felülreprezentáltságot, amely a rendőrségen és azon belül is a politikai rendőrségen az MKP-t jellemezte. A 6. táblázatban feltüntetett kilenc járási kapitány közül öt MKP-tag volt, és a többi posztot is a blokkpártok képviselői

töltötték be. A politikai rendőrség személyzetének párttagsági viszonyait bemutató 7. táblázat még nagyobb erőfölényt mutat az MKP javára, hiszen ennek tanúsága szerint az állomány csaknem hetven százaléka volt tagja a kommunista pártnak. A politikai rendőrség által elkövetett törvénytelenségek időnként már az MKP egyes helyi vezetőit is zavarták. 1945 végén a Zalaszentgróti járásban a rendőrség politikai osztálya vezetőjének, Szaksz Gyulának a visszahívását az összes politikai párt, köztük az MKP is követelte. Az államrendőrség helyi politikai osztályai már ekkor szinte úgy működtek, mint állam az államban. Egy-egy közigazgatási vezető érthetetlen letartóztatása, internálása ügyében hiába interveniált az alispán vagy a főispán, a járási politikai osztály vezetője megtehette, hogy ezeket a megkereséseket még csak válaszra sem méltatta. Megyei szintű összefoglaló forrással nem rendelkezünk a politikai rendőrség által internált, letartóztatott közigazgatási szakemberekről, de több olyan forrással igen, amelyek egy-egy árulkodó részletet megmutatnak. A Magyar Kommunista Párt Zala Vármegyei Bizottságának iratai között lelhető fel egy összesítés, amely Az 1946. évben eljárás alá vont nagyobb reakciósok névjegyzéke címet viseli. A dokumentumban 54 név szerepel, és ebből 24-en valamilyen közigazgatási feladatot láttak el. Azt nem tudjuk, hogy valóban csak a „nagyobb reakciósokat” sorolták-e itt fel, de esetünkben az arányok az érdekesek. Szintén a politikai rendőrség tevékenységének nagyságrendjét és irányát érzékelteti a Sümegi járás főjegyzője által az alispánnak tett, 1946. április 19-re keltezett jelentés, amely szerint a járás 13 (kör)jegyzője közül hat volt internálva.

A B-LISTÁZÁS HATÁSA Ilyen előzmények után érte el a közigazgatást a vizsgált időszak legnagyobb megrázkódtatása, a B-listázás. 1946. május 19én hirdették ki hivatalosan az 5000/1946. M. E. számú rendeletet, amely a politikailag szándékolt tartalmához képest meglehetősen eufemisztikusan hangzó, Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges egyes rendelkezések tárgyában címet viselte. A következőkben – ahogy eddig – a belügyi tárca alá tartozó vármegyei (beleértve a járási) és a községi önkormányzati hivatalok közszolgálati alkalmazottai körében fogom vizsgálni ezt a kérdést. A folyamat nem érhette teljesen váratlanul a közigazgatás szférájában dolgozókat, ennek már számos előjelét tapasztalhatták, egyrészt politikai, másrészt gazdasági vonalon. Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságának közgyűlésén 1945.

8.

ZALA MEGYE ÖNKORMÁNYZATI HIVATALAIRA VONATKOZÓ B-LISTÁZÁSOK RÉSZLEGES EREDMÉNYE (MEGYE, JÁRÁSOK ÉS KÖZSÉGEK A VÁROSOK NÉLKÜL)

Közigazgatási egység neve

1938. évi normál létszám

Vármegye (alispáni hivatal és árvaszék) Keszthelyi járás

Lenti járás

Letenyei járás

66

Novai járás

Pacsai járás

Sümegi járás

Tapolcai járás

Zalaegerszegi járás

Zalaszentgróti járás

89

50

11

6

52

104

53

8

5

24

36

17

7

5

37

52

35

9

3

38

63

44

7

2

22

44

24

7

4

28

48

30

8

5

67

36

8

6

71

32

9

6

84

47

7

5

52

32

791

447

járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek

Nagykanizsai járás

1946. évi 1946. évi létszám létszám létszám B-listázás elŒtt B-listázás után

járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek

30

járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek

47

járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek

39

járási fŒjegyzŒi hivatal (kör)jegyzŒségek

25

Járási fŒjegyzŒi 72

hivatalok összesen Összesen:

480

Elbocsátottak száma és aránya összesen:

344 (43,49%)

Elbocsátottak száma és aránya a vármegyénél:

39 (43,82%)

Elbocsátottak száma és aránya a járási fŒjegyzŒi hivatalokban:

34 (41,98%)

Elbocsátottak száma és aránya a (kör)jegyzŒségeknél

271 (43,64%)

december 29-én Csepregi Zoltán a Szabad Szakszervezetek képviseletében szóvá tette az igazolóbizottságok „gyenge” teljesítményét. A „szabadon járkáló nyilasok”, a „hivatalokban tomboló reakció”, a „fasizmus helyükön lévő emberei” és a „Nyugatról visszaözönlő tisztviselők” eltávolításának megfelelő eszközét egy új kontraszelekcióban, a B-listázásban vizionálta. Az MKP megyei bizottságának 1946. február 18-i ülésén felvett jegyzőkönyvből kiderül, hogy helyben már készültek a B-listázásra, gyűjtötték az adatokat. A B-listázás során minden érintettnek ki kellett töltenie egy kérdőívet, amelyre rávezették a hivatalfőnök, majd a főispán,

végül a nemzeti bizottság rövid állásfoglalását. Ezt követően került a háromtagú B-listázó bizottság elé az ügy. A gépezet jóval a rendelet hivatalos kihirdetése előtt beindult, mivel május 6-án Zalaegerszegen, az alispáni hivatalban a belügyi megbízott az általa korábban átadott 2000 kérdőívből 1988-at már át is vett. Zala megyében 126–134. sorszámmal kilenc B-listabizottság működött területi alapon. A három tagot a Miniszterelnökségről, a Belügyminisztériumból és a szakszervezetektől delegálták. A Miniszterelnökség rendre FKGP-, a belügyi tárca nagyobbrészt SZDP- és néhány MKP-, míg a szakszervezetek nagyobbrészt MKP-, kisebbrészt RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

35

74∞&£∞§™

74∞&£∞§™

74∞&£∞§™

Uzsoki György zalasárszegi körjegyzŒ, 1946-ban B-listázták

Gerencsér László nagyradai körjegyzŒ, 1946-ban B-listázták

Zalay László gyenesdiási körjegyzŒ, 1946-ban B-listázták

SZDP-tagokat delegáltak a bizottságokba. Több bizottságban kialakult valamilyen pártalapú konfliktus, amely nemhogy a munka menetét, de már a megkezdését is nehezítette. Emiatt az előzetesen kialakított személyi összetételek szinte végig és folyamatosan változtak. A B-listázás megyei szintű összegzéséhez – a forrásadottságokból következően – nehéz stabil kiindulópontot találni, vagyis bemutatni, hogy mihez képest történt változás, és még ennél is nehezebb a folyamat végeredményét számszakilag pontosan megadni. Az egy időben, azonos témára és területre vonatkozó források adatai a legritkább esetekben vágnak egybe. A 8. táblázatban mégis megkísérlem a B-listázás Zala megyére vonatkozó adatainak kvantitatív megragadását, ami a fentiekben kifejtettek értelmében inkább csak a nagyságrendi összevetést biztosítja. Mivel a városok adatai vagy rendkívül hiányosak, vagy oly mértékben ellentmondásosak, hogy azok összehasonlítása, sőt egyáltalán értékelése is lehetetlen, eze-

ket kénytelen voltam inkább elhagyni. Mint a táblázat összegző sorából kiolvasható, az apasztás 43,49%-os mértéke rendkívül drasztikus, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a végösszeg már a revízió során visszavetteket is tartalmazza. A Dunántúlon messze Zala megyében volt a legmagasabb az elbocsátottak számaránya. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a számadatok a státuszok megszüntetését takarják, amelyhez képest kevesebb volt a ténylegesen és éppen állományban lévők száma. A különböző közigazgatási egységeket (megye, járás, község) tekintve nem találunk nagy szórást az elbocsátottak arányát illetően. A B-listázás belső struktúrájának árnyaltabb megjelenítéséhez fontos adalék a vezetők és a beosztott tisztviselők elbocsátási arányainak vizsgálata. Ebből a szempontból megdöbbentő kép tárul elénk. A főjegyzői hivatalokat a B-listázás során gyakorlatilag lefejezték, a tíz járási főjegyzőből négy, míg a 16 jegyzőből mindössze három (!) maradt meg. A vármegyei árvaszéket

nagyságrendileg hasonló „pusztítás” érte. A B-listázás a körjegyzőségek tekintetében is felért egy irtóhadjárattal, különösen ami a községi (kör)jegyzőket illeti. A 9. táblázatban egy kicsit korábban kezdve szemléltetem a változások dinamikáját. Rendelkezésünkre áll a községi (kör)jegyzőkről egy 1943. második felében keletkezett összeírás, amely az utolsó „békeév” állapotrögzítéseként is aposztrofálható. Az 1943. végi állapotokhoz képest 1944-ben a politikai fordulatok ellenére nem történt jelentős átrendeződés a körjegyzők személyében, hiszen az 1943-ban betöltött 111 körjegyzői helyen 1945 tavaszán, közvetlenül a szovjet megszállás után az 1943-ban is e posztot betöltők közül 95 körjegyzőt (86%) a helyén találunk. Az 1. táblázatban közöltek alapján mindössze hét körjegyzőt neveztek meg elmenekültként, de azt nem tudjuk, hogy közülük mennyien voltak 1943-ban is pozícióban. A táblázat szerint azon túl, hogy legalább 62 községi (kör)jegyzőt, vagyis hajszálpontosan az összes (kör)-

74∞&£∞§™

9.

74∞&£∞§™

74∞&£∞§™

KÖRJEGYZÃK B-LISTÁZÁSA ZALA MEGYÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ 1943-BAN IS POZÍCIÓJUKBAN LÉVÃKRE

Járás neve

Keszthely Lenti Letenye Nagykanizsa Nova Pacsa Sümeg Tapolca Zalaegerszeg Zalaszentgrót Összesen:

36

Szovjet megB-listázott körjegyzŒk, B-listázás után meghagyott, az 1943-as összeírásban KörjegyzŒsé- szállás után akik is szereplŒ körjegyzŒk pártállás szerint helyben magek száma az 1943-as radt (kör)jegy- az 1943-as [1943-ban üresedésben] zŒk száma az összeírásban összeírásban pártonkívüli MKP SZDP NPP FKGP még nem 1943-ban is szerepeltek összeírtak közül szerepeltek 13 [2] 7 [1] 11 17 9 [1] 12 [1] 13 [2] 19 [3] 14 [2] 10 [2] 125 [14]

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

10 6 9 16 6 11 9 11 12 5 95

6 4 7 8 2 7 6 9 5 3 57

2 0 0 0 1 1 1 0 0 0 5

1 0 0 5 2 0 2 0 4 2 16

0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 4

0 2 1 2 1 3 0 0 1 0 10

0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1

0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 4

10. Járás neve

ZALA MEGYEI KÖZSÉGI (KÖR)JEGYZÃK PÁRTÁLLÁSA A B-LISTÁZÁS ELÃTT ÉS UTÁN

(Kör)jegyzŒségek száma

Községi (kör)jegyzŒk pártállása a B-listázás elŒtt (1946. február) MKP SZDP

Lenti Letenye Nagykanizsa Nova Pacsa Sümeg Tapolca Zalaegerszeg Összesen:

7 11 17 9 12 13 19 14 102

Összesen százalékban

100

1 1 2 1 0 2 1 1 9

NPP

FKGP

B-listázás után megmaradt (kör)jegyzŒk száma PDP pártonkívüli

Községi (kör)jegyzŒk pártállása a B-listázás után (1946. szeptember) MKP

SZDP

NPP

FKGP

pártonkívüli

4 1 4 3 6 1 7 2 28

0 1 1 0 6 1 2 5 16

1 2 0 2 0 3 0 1 9

1 0 0 0 0 0 0 0 1

0 6 10 3 0 6 6 5 36

2 3 10 6 6 5 7 10 49

0 0 2 0 0 2 1 1 6

2 1 4 1 2 0 2 1 13

0 1 0 0 4 0 1 3 9

0 0 0 2 0 0 0 1 3

0 1 4 3 0 3 3 4 18

8,82 27,45

15,69

8,82

0,98

35,29

100

12,24

26,53

18,37

6,12

36,73

bíztak a demokratizálódásban jegyzőség vezetőjének a felét B-listázták, ezek döntő része azok közül került ki, akik már 1943-ban is e pozícióban voltak, vagyis a „régi gárdát” véreztették ki. A táblázatban 35 olyan körjegyző szerepel, aki ekkor még megmaradt az 1943-ban is körjegyzői posztot betöltők közül. Ha ezek pártválasztását összehasonlítjuk az 5. táblázatban feltüntetett adatokkal (körjegyzők pártválasztása 1946 februárjában), azt tapasztaljuk, hogy a B-listázás után ebben a körben megnőtt az MKP és az SZDP részaránya, sőt valamelyest a kisgazdapárté is, míg az NPP-tagoké jelentősen csökkent. Hangsúlyoznom kell, hogy kis esetszámról van szó, időben eltérő felmérésekről, és a korábbiakhoz hasonlóan nem ismertek a párttagság rögzítésének körülményei. Mindenesetre ez a mikroszelet sem mond ellent a két legerősebb baloldali párt B-listán keresztüli sikeres közigazgatási pozícióbővítésének. A 10. táblázat szintén a (kör)jegyzők Blistázását szemlélteti, de némileg eltérő aspektusból. A táblázat alapjául szolgáló forrás azt mutatja be, hogy a megmaradt községi tisztviselők mely pártnak voltak a tagjai. Mivel a forrásban nem szerepel minden járás, a már többször citált 5. táblázatban foglalt, 1946 februárjában keletkezett adatokból csak azokat vettem bele ebbe a táblázatba, amelyek adatait így össze tudtam hasonlítani, és szintén az összehasonlíthatóság érdekében itt is csak a községi (kör)jegyzőket vizsgáltam. Az adatokból a közigazgatás eme szegmensében is kirajzolódik a B-listázás egyik legfőbb politikai következménye, a blokkpártok előretörése, különösen az MKP csaknem ötvenszázalékos részarány-növekedése és a kisgazdapárt visszaszorulása.

ÖSSZEGZÉS Az 1946 közepén kulmináló, de utórezgé-

seit tekintve még hónapokig tartó és részben a következő évre is áthúzódó B-listázás összességében csak egy állomása volt annak a folyamatnak, amely 1945 tavaszán megkezdődött és 1950-ig eltartott, sőt egy másik dimenzióban még utána is folytatódott. Hatalomtechnikai oldalról a korábbi feldolgozásokban még nem domborodott ki a nemzeti bizottságoknak az a kezdeti kulcsszerepe, amely a későbbi blokkpártok (MKP, SZDP, NPP) számára társadalmi beágyazottságukhoz képest hihetetlenül nagy előnyt biztosított, amely idővel a közigazgatási-intézményi rendszer alrendszereibe is fokozatosan áttevődött. A közigazgatási apparátus, benne az önkormányzati igazgatásnak homo novusokkal való feltöltése kezdettől fogva erős késztetésként jelentkezett a formálódó új politikai elit részéről. A „régi gárda” fokozatos cseréje gyorsan eszkalálódó, egyre agresszívabb formát öltő politikai feladattá vált a blokkpártok s különösen az MKP szemében. Az FKGP és a baloldali pártok közötti antagonisztikus ellentét Zala megyében különösen élessé vált az 1945-ös nemzetgyűlési választás után, amelyet a kisgazdapárt a megyében 75%-os többséggel nyert meg. A baloldali pártok felismerték, hogy a hatalmi vákuumban megszerzett pozícióik megtartását, illetve továbbiak szerzését társadalmi támogatottság, illetve beágyazottság híján csakis manipulatív, erőszakos politikai eszközökkel tudják biztosítani. A közigazgatási személyzet átrostálásakor az egyik legfontosabb kérdés lett az adott tisztviselőnek a háború alatti viselkedése, pontosabban az, hogy a végórákban elmenekült-e vagy sem. Zala megyében az országos szintű feldolgozások és források elnagyolt és olykor szélsőségesen túlzó megállapításaival ellentétben alig akadt olyan tisztviselő, főként a vizsgálatba bevont körben, aki Nyugat-

ra menekült/menekülhetett volna. Ennek kettős következménye lett: egyrészt nem keletkeztek tömegével üres státuszok, ahová be lehetett volna helyezni az új embereket, másrészt kellő indok sem volt a régiek elmozdítására. Emiatt az igazolóbizottságok sem tudtak első körben fogást találni a „régi gárda” tisztviselőin, ami csak fokozta az új hatalom korifeusainak frusztráltságát. A kielégítetlen hatalomvágy először az önkormányzati testületek képviselői helyeinek a blokkpártok által uralt nemzeti bizottságok általi elosztásakor vált látványossá, amikor is minden jelentősebb településen marginalizálni akarták a független kisgazdapártot. A közigazgatás „pártosodása” kezdettől fogva többdimenziós konfliktusokat generált, ami az önkormányzati szférában nem egészen egy év alatt már egészségtelen méreteket öltött. A pártok magasabb közigazgatási pozíciók megszerzése iránti vágya nem volt öncélú, annak az alsóbb közigazgatási szintekre továbbgördülő hatása volt. Az MKP a pozíciószerzésében messzemenően felhasználta az általa Zalában is uralt politikai rendőrséget, amelynek segítségével, ha kezdetben nem is tudta direkt módon, érdemben növelni részarányát, de legalább a többi párt pozícióját tudta rombolni. A korszakban valóságos sokkhatásként érte az önkormányzati szférát a B-listázás, melynek mérete Zala megyében messze meghaladta az országos átlagot. Mivel a háború előtti tisztviselői gárdát ezt megelőzően alig tudták megbolygatni, a B-listázásokban csapódott le mindaz a frusztráció, amely a blokkpártok által óhajtott és a megszerzett közigazgatási pozíciók közötti különbség révén képződött. Az önkormányzati igazgatás bénító jellegű megcsonkítása, ami a vezető pozíciókban ráadásul hatványozottan jelentkezett, kiábrándító volt azok számára, akik még RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

37