EJTÕERNYÕSEINK TÖRTÉNETÉBÕL. (Kanadai Magyar Szárnyak, 1982. p.69-75.)
EJTÕERNYÕSEINK Liberátor vitának nevezték el odahaza azt a sajtóvitát, amelyik a legnagyobb Magyarország feletti amerikai légitevékenységhez (1944. július 12.) fûzõdik. Voltak, akik tárgyilagosan írtak repülõink helytállásáról. Úgy látszik azonban, hogy a magyar katona hõsiessége és helytállása nem illik bele a kommunista történelemszernléletbe. Zöldi László cikkében (Élet és lrodalom, 1982. július 2: "Történészek a sajtóban") azt állítja, hogy a "szerkesztõi judiciurn rövidzárlata" váltotta ki a vitát. "Olyan írás, olyan szövegezés, olyan szemléletmód került a lapba, amelynek szerzõje a katonai helytállást elválasztotta a társadalmi-politikai rendszer jelegétõl. A történelmi események morális megítélésekor pedig elvonatkoztatott attól az egyébként megha tározó körülménytõl, hogy kiknek és milyen céloknak a szolgálatában vették fel a harcot a magyar katonák " Ugyanebben a cikkben Lengyel Balázs "helyteleníti a Horthy korszak katonaerényemek a felmagasztalását, azt a törekvést, hogy a mégiscsak német oldalon harcoló magyar királyi hadsereg sikeres akciója beemeltessék a " progresszív nemzeti hagyornányok közé.” Tiszta vizet öntöttek a pohárba. Második világháborús katonaerényeinknek nincs helye a "progresszív nemzeti hagyományok " között - írják az otthoni talpnyalók. Nemcsak, hogy helye nincs a katonaerényeinknek a jelenlegi rendszer által meghatározott nemzeti hagyományokban, de azokat minden áron le kell rombolni. Legjobbjaink becsületébe kell gázolni, elit alakulatainkat be kell mocskolni. Repülõinkre és ejtõernyõseinkre rájár a rúd mostanában. Nem szállunk vitába senkivel. A mi célkitûzésünk az, hogy katonaerényeinket, nevezetesen a helytállást, az áldozatvállalást, a bajtársiasságot, a hõsiességet, tisztjeink vezetõkészségét és vezetési képességét megörökítse egy olyan nemzet számára, amelyik ezeket majd ismét, hivatalosan is értékelni tudja. Lapjainkon közölni fogjuk ezek után is repülõinknek, ejtõernyõseinknek és a Szt. László hadosztály repülõ lövész ezredének a harccselekményeit. Ezek mindnyájan a Légierõk kötelékébe tartoztak. Jelenlegi számunkban különleges súlyt fektetünk arra, hogy két ejtõernyõs parancsnokot úgy mutassunk be, ahogyan õket a beosztottjaik és a kortársaik ismerték. vitéz Szügyi Zoltán vezérõrnagy és Tassonyi Edömér õrnagy emlékének szenteljük szerény sorainkat. Szerkesztõ
VITÉZ SZÜGYI ZOLTÁN VEZÉRÕRNAGY 1896 - 1967 Huszton született. Régi cserzõvarga család gyermeke volt. Mérnöknek készült, azonban nem volt pénz egyetemre, ezért tanítóságra akarta a család rábeszélni. Akkor tört ki az elsõ világháború - elszökött inkább katonának. A korengedélyére hamisítania kellett a szülei aláírását. Egyetlen fiú volt sok lánytestvér között. 1915-ben, mint karpaszományos õrmester, 19 éves fejjel, a legénységi arany vitézségi éremmel tüntették ki. Utána - közben ötször sebesülve - Vaskorona-rendet és attól lefelé minden háborús katonai kitüntetést megkapott. Elsõ Vaskeresztjét is akkor szerezte. A háborút - többször soron és renden kívül elõléptetve - fõhadnagyként fejezte be -- tüdõcsúcshuruttal. Az elsõ vitézek között avatták. Békés megyében kapott vitézi telkén kezdett gazdálkodni házassága után. Az 1930-as búza-krach vetett véget a tervezett kis mintagazdaságuk ötletének.
Ismét aktív szolgálatba lépett. Százados lett, majd õrnagyi kinevezése után jelentkezett vk. törzstiszti tanfolyamra. Mint vk.alez. szolgált a kolozsvári hadtestnél - az anyagi osztály vk. fõnökeként mikor körözvényben, a lezuhant vitéz Bertalan Árpád helyét betölteni, "lehetõleg törzstiszti" jelentkezõt kerestek az ejtõernyõs zászlóalj új parancsokának. Az öreg rohamistából sose lett vérbeli vezérkari. Íróasztal mellett nem találta meg a helyét. Azonnal jelentkezett erre a csapattiszti beosztásra, ami szíveszerintinek látszott. Meg is kapta. 1941-ben kinevezték eje.zlj. parancsnoknak, de rögtön azzal a megbízással, hogy fejlessze ki azt egy teljes eje. ezreddé. Néhány hónapi tájékozódás után felismerte annak a szükségét, hogy a legújabb haditapasztalatokból eredõ, az ejtõernyõsökre vonatkozó, kiértékeléseket tanulmányozhassa. Engedélyt kért és kapott a Braunschweig-i német ejtõernyõs tancsapatok iskolájának rneglátogatására. Ott - hivatalos bizottságként Tassonyi Edömér eje. szds-sal és Nagy Mihály rep. szds. berlini repülõ attasénkkal együtt, tanulrnányozhatta a német eje. kiképzés legújabb technikáit és problémáit. Ennek az útnak a tapasztalatait felhasználva dolgozta ki aztán javaslatait, szervezésre, hadászati és harcászati alkalmazási alapelvek lefektetésére, az ejtõernyõs kiképzés módosítását alacsony-ugratáshoz és ehhez az ejtõernyõknél szükségszerû átalakításokhoz. Kérte ugyanakkor, hogy az eje. tiszteket és altiszteket kisebb csoportokban, felváltva, vezényeljék ki frontszolgálatra, haditapasztalatok gyûjtése végett. Mindezeket a javaslatokat a Honvédelmi Minisztérium elfogadta. Az eje. tisztek és altisztek második front-szolgálatos csoportjával õ maga is az elsõ vonalba ment 1942 októberében. A 43. gy.ezred parancsnokságát vette át ideiglenesen, amelyik egy 13 km-es vonalat tartott akkor a Don partján. Ott szervezett vállalkozásokból kifolyólag kapta meg újra a Vaskeresztet, a Magyar Érdemrend kardos tisztikeresztjével egyidõben. 1943 januárjában, az orosz áttörés fejetlenségében, ezzel az ezreddel küzdötte végig, lépésrõllépésre, gyalogosan, közelharcokban, elvágva utánpótlástól és híradástól, a szomorú visszavonulást. Az ezred romjaival együtt, lerongyolódva, mint a legénysége is, érkezett be február 5-én Kievbe. A Magyar Érdemrend kardos középkeresztjével és a német Vaskereszt lovagkeresztjével tüntették ki. A Dontól való visszavonuló harcokban, a nem mindennapi teljesítmények sorozatáért tüntették ki a németek vitéz Szügyi Zoltánt, egyéni hõsiességéért és a mostoha körülmények között is kimagasló ezredparancsnoki teljesítményéért. Az ejtõernyõsöket kiváló szellemû és a legjobban felszerelt alakulattá fejlesztette ki. Eje. feladat nem volt szánrukra, így földi alakulatként 1944-ben vetették be õket a Kárpátokba és attó! kezdve, a háború végéig a legkritikusabb helyeken harcoltak, mindenütt kiválóan megállva helyüket, parancsnokukkal együtt. 1944 õszén a Kormányzó Úr "különleges feladatok" végrehajtására alkalmas hadosztály megszervezésével bízta meg vitéz Szügyi Zoltán eje. ezredest. A Hadosztályt Szent László királyról nevezte el. Gerincét az eje.ezred képezte, Tassonyi Edömér parancsnoksága alatt, 2. ezredét a repülõkbõl alakított lõvész egységek, 3. ezredét a testõrökbõ! és az altisztképzõ iskolák kiképzõ kereteibõl jelentkezettek adták. Alig megalakulva, a hadosztály csoportjait a legveszélyesebb helyzetek mentésére máris bevetették. Hihetetlen veszteségek árán, de legendás hírnevet szerzett magának a hadosztály. Végül a Garam meltetti csatákban majdnem teljesen elvéreztek. Romjait - utolsó erõfeszítésként - Veszprémnél dobták harcba és innentõl, visszaszorítva a Balaton melletti csatákba, Szügyi személyes parancsnoksága alatt próbálták az orosz elõnyomulást feltartani, a menekülõ tõmegeket fedezni - hozzájuk csatlakozott egység-töredék segítségével - az utolsó pillanatig. vitéz Szügyi Zoltán és a Szent László hadosztály a háborút 1945. május 10-én fejezték be: orosz gyûrût áttörve az angoloknak tették le a fegyvert azon a napon, Ausztriában. Fegyelmezettségük imponált és az angolok fegyveres határszolgálatra használták õket az év közepéig. 1945 végén - orosz nyomásra - az angolok kiadták vitéz Szügyit. Az oroszok nem ítélték el - átadták az ÁVÓ-nak. Azok megkínozták, megalázták, a népbírósági tárgyalása alatt "levente-gyilkos"-tól kezdve mindennek elmondták - , de a 150 kihailgatott régi legénysége közül egy se vallott ellene. Életfogytiglanra ítélték. 56-ban kiszabadult õ is, de a szabadságharc leverése után ismét börtönbe került, de rövid idõre csak. Az esetét felülvizsgálták és 57-ben szabadon eresztették. Csak kétkezi munkát vállalhatott, építéseknél volt segéd-munkás évekig. Régi katonáitól kapott idõnként váratlan csomagokat - az végtelenül jólesett neki. Élete utolsó éveiben végre irattárban dolgozhatott - de már betegen. 1967. november 23-án meghalt tüdõrákban.
Hamvai befalazásánál két overállos ember végezte a munkát, szótlanul. Mikor befejezték, letették a szerszámokat és 1 perces kemény vígyázzba merevedtek vitéz Szûgyi Zoltán márvány-táblája elõtt. Emlékeztek. Vezérõrnagy úr! Mi is emlékezünk, mi sem felejtünk!12 ***
1
TISZTI GYÜLÉS PÁPÁN
(Kanadai Magyar Szárnyak, 1982. p.79) vitéz Bertelan Árpád lezuhanása után ideiglenesen Labancz Gyula vezérkari százados vette át az ejtõernyõs zászlóalj parancsnokságát. Elkövette a megbocsájthalatlant. Felvarrta az ejtõernyõs jelvényt a zubbonyára anélkül, hogy ugrott volna. Tisztet és legénységet egyaránt 4 ugrás jogosított fel a jelvény viselésére. Késõbb sem ugrott az új parancsnok a jelvény legitimizálására. Ezzel eljátszotta az ejtõernyõsök jóindulatát, sõt egyhangúlag elítélték a cselekedetét. Mikor híre ment, hogy a végleges parancsnok is egy vezérkari lesz, nagy volt az elkeseredés. Nagyon "hûvösen" fogadlák az új parancsnokot, szinte kerülték a találkozást. Legtöbben az elsõ tiszti gyûlésen látták elõször. Alig kezdte el a mondanivalóját az új parancsnok, egy tisztán hallható, keserûen gunyoros hang megjegyezte: "Az alezredes úr ezt nem tudhatja, az alezredes úr sosem ugrott." Halálos csend lett. A kínos csendet sokáig semrni sem "törte meg". Szügyi alezredes végignézte, majd nézegette minden szó nélkül a közbeszólót, aztán odabólintott neki: "A fõhadnagy úrnak alighanem igaza van! Uraim, a tiszli gyûlést mára berekesztem, holnap reggel 10 órakor folytatjuk." Sarkon fordult és otthagyta a meglepett tisztikart. Kihajtatott a hangárukhoz. Ott az ugrató õrmestert kikérdezte mindenrõl és a délutáni gyakorló ugratások alatt - rninden kiképzés és elõgyakorlat nélkül - ugrott négyszer, pedig a másodiknál jól megszánkáztatta az ernyõ a kukoricásban. Másnap az ejtõernyõs jelvény ott volt a zubbonyán, amikor a tiszti gyûlést megnyitotta. Már mindenki tudott az eseményekrõl. Futótûzként terjedt el a híre, hogy az új parancsnok jogosan viselheti az ejtõernyõs jelvényt. Felettébb megkönnyebbült "légkõrben" zajlott le az elsõ tiszti gyûlés második része. 2
HADÜGYMINISZTERI KIHALLGATÁS
(Kanadai Magyar Szárnyak, 1982.p.82.)
Öltözet: dísz, soron- és renden kívül. Az új ejtõernyõs parancsnok zubbonyán sûrûn egymás mellett sorakoztak a legszebb háborús kitüntetések. A vezérkari parolin alezredesi rangjelzés volt. Zubbonyán volt a csapattiszti jelvény, az új és alig ismert ejtõernyõs jelvény és az elsõ világháboruban szerzett német kitüntetések. Egy fiatal testõr tisztnek feltünt a szokatlan "összeállítás". Rendõrt hozatott és a nyílt utcán leigazoltatta vitéz Szügyi Zoltán alezredest, mint gyanús egyént! Bocsánatkérõleg mondta utána, hogy nem hitte, hogy ilyen egyenruha, ilyen összeállítás létezhet a honvédségben. Szügyi alezredes jó humorú ember volt. Mosolyogva engedte útjára a nagy zavarában hebegõ testõrt.
TASSONYI EDÖMÉR EJE. ÕRNAGY 1910- 1982 Egyéni hõsiessége, vezetési készsége kiérdemelték a katonáinak és a parancsnokainak a megbecsülését. Vesztes háború után a hontalanságban új diplomával a zsebében, uj hivatást választott. Önmagának és a magyar névnek a civi! életben is becsületet szerzett. Ejtõernyõs ezredparancsnok, a soroksári isaszegi kéthelyi a Garam-menti és a Balaton-környéki csaták legendás hírû parancsnoka fogta 1982. július 4-én, hosszas betegség után, a British Columbia-i White Rock-ban, otthonában meghalt. Tassonyi Edömér nevét jól ismerték a németek, de az oroszok is. A Wermachtbericht név szerint emlékezett meg az isaszegi csaták ejtõernyõs parancsnokáról és zászlóajáról. Az oroszok nyilvántartották Tassonyi Edömér hollétét és frontbeosztásait. Az arany tiszti vitézségi érmet, tiszti keresztet és minden rnás közbeesõ kitüntetést megkapott. A németek egyszerre adták át neki a saját harcálláspontján az elsõ és rnásodosztályú vaskeresztet. Harcolt az utolsókig.Egy ideig még remélte azt, hogy sikerül egy talpalatnyi Magyarországot megtartani az összeomlásig. 1945. áprilisában Budapesten elfogta egy orosz járõr. Augusztusban megszökött az Odessa melletti fogolytáborból és Oroszországon, Románián, Erdélyen át bujdosva hazakerült. Itt ujból elfogták, de ismét megszökött. Rádöbbent az akkori Magyarország szomoru állapotára és Ausztriába menekült.Jelentkezett az angol zónában tartózkodó Szent László hadosztály parancsnokságon. A hadosztály feloszlatása után, az 1945-1950 közötti években Olaszországban, Braziliában, Argentinában és Dominikában próbált uj életet kezdeni. Érdemes felsorolni a foglalkozásait. Volt favágó, teherautó vezetõ, raktári munkás, karóra szíjjkészítõ, fúró segédmunkás, gyári lakatos, órajavító, bútorfényezõ, mérnöki rajzoló, bányamunkás, építõmunkás és földmérõ. 40 éves korában, 1950-ben került Kanadába. A torontói egyetemen bányászati geológiát tanult. Diplomájának megszerzése után olajvállalatoknál dolgozott. 1953-55-ben Pakisztánban, a Colombo Plan keretében dolgozott, mint fõgeológus. Photo-geológiai feltérképezési feladatokat végzett. 1955 után különbözõ kanadai vállalatok alkalmazták. Közben a St. Catherines-i Brock egyetemen is tanított egy ideig. 16 évig küszködött a csontrákkal. Tudatában volt az elkerülhetetlen következményeknek. Élete utolsó éveit megkeserítették azzal, hogy olyan könyvek jelentek meg Magyarországon, amelyek bemocskolták az ejtõernyõsök harctevékenységeit. Felháborítónak tartotta, hogy az ejtõernyõsök helytállását és hõsiességét szovjet politikai-ideológiai szemszögbõl nézve visszamenõleges hatállyal bemocskolták. Fél évvel halála elõtt megírta az ejtõernyõs alakulatok harccselekményeit. Megírta válaszát a volt ejtõernyõs renegátnak, aki könyveivel eltorzította hadtörténelmünknek igen jelentõs epizódjait. Tassonyi Edömér írásait az Oshawa-i Magyar Repülõ Múzeum irattárában õrizzük. Mivel nem találhatott végsõ nyugvóhelyet szeretett hazájában, egy szabad Magyarországban, úgy határozott, hogy hamvait fogadott hazájában, a kanadai British Columbia egyik õsrengetegében szórják szét. Edörnér, emlékedet minden ejtõernyõs és repülõ bajtárs kegyelettel, megbecsüléssel, büszkeséggel fogja szeretette) ápolni, õrizni és átadni az utódoknak. A Magyar Areo Múzeum vezetõsége (Tassonyi Edömér halálakor kiadott sajtóközlemény.) Fényképaláirások:
A Braunschweigi német eje. bázison (1941). Balról: Tassonyi Edömér szds., Nagy Mihály õrgy, repülõ attasé, v.Szügyi Zoltán alez., Student vezérezredes, a német ejtõernyõs alakulatok parancsnoka. Ejtõernyõs szállítógép vásárló bizottság Rómában a Szt. Péter téren (1942). Balról: Alessandro Mosca, olasz ügyvivõ, v.Szügyi Zoltán ezd. eje. zlj. parancsnok, Dóczy Lóránd hmtk. õrgy. Repülõ Kísérleti lntézet parancsnoka, Hellebronth tbk. mûszaki osztály vezetõje, Marosszéki Jenõ szds. eje. szállító szd. parancsnok, Balássy lstván vk. szds., Németh Pál vk. õrgy.
