Erfoud, 2011. április 19., kedd, 15. nap Ez a nap volt az egyik, amiért eljöttünk erre az útra. De előbb még a tegnapi estéről. Félnyolc után elkezdtek dobolni és furulyázni, de valahogy diszkrétebben, mint az előző helyeken. A szél még mindig erősen fújt és a műsor egy szabadtéren lévő fedett helyen volt. Mi vállaltuk a kockázatot és bent maradtunk a sokkal melegebb, de zárt és kevésbé zajos helyen. Kilenckor vonult be a társaság és szolgálták fel a vacsorát. A már megszokott salátatál után a már mindenki által megunt kuszkusz következett csirkével. Utána még egy marhapörkölt szerűséget is hoztak, csak úgy minden nélkül. Most két dán házaspárral osztottuk meg asztalunkat. Ez sokkal jobb volt, mint a franciák, de kevésbé hangulatos, mint megszokott német és svájci partnereink. Mindenki elég fáradt volt. Csaknem 11-ig tartott a vacsora. Utána mindenki nyugovóra tért és rövidesen a generátort is leállították. Éjjel nagyon meleg volt és a szél miatt nem tudtunk ablakot nyitni. Itt az ideje elővenni a frottírlepedőket. Reggel fél nyolckor 22 fokra és verőfényes, szélcsendes napra ébredtünk. Felvettem az itt ingyen járó bagetet és a kocsi előtt kényelmesen megreggeliztünk. A sivatagi túrához kilenckor volt találkozó a portán. Nyolc, többnyire Toyota négykerékmeghajtású járgány érkezett burnuszos sofőrökkel. Mi kedvenc német házaspárunkkal kerültünk egy kocsiba. Konvojunk Erfoud felé indult, de még a település előtt megálltunk egy fossziliákat feldolgozó üzemnél, melynek üzletében nagyon szép tárgyakat lehetett kapni.
Ezen a területen nagyon régen tenger volt és ennek fenekén felgyülemlett tengeri állatok maradványai kövesedtek meg. A leletek nagyon gazdagok.
52
Vezetőnk egy francián túl valamennyit németül és angolul is beszélő, kék kaftános, turbános arab, részletesen bemutatta a leleteket, elmondta a bányászás technológiáját és a feldolgozás részleteit. Ez a tevékenység is szövetkezeti formában folyik. Láttuk, hogyan csiszolják a tárgyakat és vésővel hogyan hozzák elő a szép képződményeket.
Az üzletben nagyon gazdag volt a kínálat. Az apró emlék- és dísztárgyaktól a használati tárgyakon (pl. tányérok, sakkok) keresztül az épületekben felhasználható darabokig. Volt ott asztal, melyet 3000 euróért biztosítással, vám ügyintézéssel bárhová leszállítanak Európába, vagy mosdók (ilyenek vannak a kempingünkben is), WC-k, zuhanytálak, bortartók, vagy egyszerű fali díszek. Itt bankkártyát is elfogadtak.
53
A fosszilia üzemből elautóztunk Erfoud-ba, ahol letérve az aszfaltozott útról felkapaszkodtunk egy domb tetejére, ahonnan jól látható a város.
Jól látható volt, hogy a Ziz folyó völgyében milyen gazdag a vegetáció és azon túl mennyire kopár minden. Innen indultunk a sivatagba. Nem sokat tettünk meg aszfaltúton, amikor letértünk. Elmentünk egy elég szegényes falú mellett. Feltűnt, hogy amint konvojunkat meglátták kicsik és nagyok, motoron, kerékpáron vagy gyalog kis dobozokkal, integetve elkezdtek sietni velünk egy irányban. A furcsa helyzetre a választ hamar megkaptuk. Rövidesen betértünk egy parkoló szerűségbe és megálltunk. Itt van a fossziliák egyik lelőhelye. A földfelszínen találhatóak azok a maradványokban gazdag kövek, melyeket az üzemben korábban láttunk. Mint csoportunk arab vezetője elmondta ezeket a felszíni leleteket nem használják feldolgozásra, mert apró repedések vannak bennük, a kb. tíz méterről felhozott kövek viszont alkalmasak. Mi is begyűjtöttünk három kisebb darabot, melyekben legalább valami látszik.
54
Eddigre a felénk siető helyiek is megérkeztek. Mint kiderült dobozaikból, táskáikból az üzemben látottakhoz hasonló minőségű, természetesen kisebb ajándéktárgyakat kínáltak, néha elég agresszíven. Mi is vettünk 10 dirham-ért egy medált a kicsilánynak. A nagyobbak tavaly Muráno-ból kaptak valami hasonlót, nem akartunk fantáziátlannak bizonyulni. Merjük remélni itt sokkal olcsóbb volt, mint a boltban. Ezután már keményen a sivatagban folytattuk utunkat. Kijelölt út az nem volt, néhol kisebb kőkupacok jelezték, hogy erre lehet, vagy érdemes menni. Sofőrjeink mentek, ahogy tudtak, volt, hogy több száz méter szélesen egymás mellett haladtak az autók. A legizgalmasabb az volt, hogyan lehet kikerülni a másik porát. A talaj látszatra apró sötétszürke kövekkel volt borítva, de mint kiderült inkább arról van szó, hogy a homok és ezen kövek keverékének felső rétegéből a szél kifútta a finom homokot, melyet azután a mélyedésekben, keréknyomokban lerakott. Gyakorlatilag akármerre lehetett menni, de sok múlott a sofőrök tapasztalatán, hogy elkerüljék a bukkanókat, vagy a mély puha homokot. Mindezt 50-60-70 kilométeres sebességgel tették. Következő megállónk egy oázis volt. Felkapaszkodtunk autóinkkal egy közeli dombra és onnan tanulmányoztuk a település életét.
Megállapítottuk, hogy villany ugyan nincs, de sok épület tetején ott a szolár panel, sőt nem egyen a műholdvevő antenna is. Itt a semmi közepén a pihenő
55
idején sofőrjeink nagyban telefonálgattak mobiljaikkal. Mecsetet nem láttunk, de a közös kutat azt igen. A település határában egyetlen dromedár legelészte a semmit, mellső lábai összekötve, hogy ne tudjon elkóborolni. Amíg ott voltunk egyetlen járművet sem láttunk, de tevét vezetve éppen érkezett valaki.
Következő állomásunk egy nomád család táborhelye volt. Itt egy egyszerű tapasztott épület mellett fa rudakra durván szőtt lapokból egy kiegészítő hálóhely, kicsit odébb egy konyha és egy sátor, valamint az állatoknak árnyékot adó, fa rudakon álló vesszőépítmény, - mely egyben a fatároló is,állt. Kedvesen fogadták népes társaságunkat, még valamilyen mentateát is felszolgáltak, de mi azt passzoltuk. Az nem derült ki, hogy vizet honnan szereznek, és mivel közlekednek, mert csak aprójószág volt a területen.
56
Amíg társaságunk a táborhelyen nézelődött, egy kisebb karaván érkezett. Láthatóan négy európai turista egy helyi vezetővel. Karavánjuk is letáborozott, a vezető a tevéket leültette és “parkoló állásba” állította, azaz vezető kötelükkel mindegyik első lábát összekötötte, hogy ne tudjon felállni. Látszatra az éjszakát is itt fogják tölteni, mert a hálóalkalmatosságokat is lemálházták a tevékről.
Társaságunk tovább indult, tőlünk jobb kézre az Erg Chebbi homok dűnéivel, melyek az eddigre feltámadt szél és a kocsik által felkavart porban alig-alig sejlett fel. Következő állomásunk közvetlenül az algériai határ mellett egy elhagyott bánya és szintén elhagyott lakótelepülése volt.
Itt mélyműveléssel valaha valamilyen robbanóanyag gyártásához szükséges anyagot bányásztak. Az elhagyott épületek gyorsan el kezdtek enyészni, ma
57
csak pár ember tengődött az üzem területén még az itteni viszonyok között is elég lehangoló körülmények között. Azért a telep kútja még megvan, alján, sok-sok méter mélyen még csillog a vízfelület. Az elhagyott város néhány épületébe a határt őrző katonák települtek be. Ezeken a házakon szolár panelek, TV antennák voltak, de mozgást nem láttunk. Tovább hajtva a homok kezdett egyre mélyebb lenni és autóink egyre nehezebben boldogultak a terepen. A mi sofőrünk nagyon tapasztalt volt. Már korábban is láttuk, hogy milyen hozzáértéssel választja ki a legkedvezőbb nyomot, és ha kell, nem sajnál egy kisebb kerülőt a kevésbé poros, vagy kevesebb bukkanót ígérő útért. Most is simán átkeltünk a laza talajon és elértünk egy sivatagi szállodához, ahol ebédeltünk. Ekkor már két óra volt. Ez tényleg egy oázis a pusztaság közepén, bár nem egy szó szerint vett oázis. Van itt minden, úszómedencétől igazán európai szintű toalettig és hűtött italok és egyebek. Az épület maga az itteni építészet jellegzetes példája. A területet fal veszi körül. Van egy külső, mely mondjuk a kerítés, de a rajta lévő nyílásokon kapu nincs. Ez azt a célt szolgálja, hogy valamennyire megállítsa a szél által hordott homokot. Az épület maga várszerű, belső udvarában valamilyen csenevész fák küzdenek a létért. A falak durván vakoltak, vagy törekkel kevert sárral tapasztottak, festés sehol. Díszítésként néhol megjelennek a reggel látott fossziliák.
Az épület belseje arab stílusban van berendezve, különösen az étterem színes.
58
Az ebéd a már megszokott fogások, csak büféként felszolgálva. Volt bőségesen minden. Újdonságok voltak a tükörtojással gazdagított apró fasírt golyók. A vizet is pénzért adták, de lehetett a kempingből hozott borokból és sörökből is vásárolni. Három órakor indultunk tovább. Meg kerültük a dűnék déli végét és a nyugati oldalon haladtunk észak felé. Elértük az N13-as főutat, de hamar le is tértünk róla és ismét a sivatagban autóztunk. Átkeltünk egy elég kísérteties településen. Errefelé nagyon sok a kasbah szerűen épített szálloda, melyek egyben kempingszolgáltatást is kínálnak. Nyugodtan elmondható, hogy ebben az időszakban jóval több kemping van ezen a területen, mint lakóautó. Errefelé megpróbáltam már mozgó kocsiból is fényképezni. Az eddigre eléggé beporosodott ablakok sem javították az eredményt. Azért sikerült egy karavánt lekapnom. Következő megállónk egy pálmaliget mellett volt, egészen közel a dűnéhez. Betértünk a fák közé és ott nagyon szépen gondozott konyhakerti ágyásokat találtunk, melyeket egy csatorna vizével öntöznek. A csatorna mellett eljutottunk egy tágasabb területre, ahonnan a poros levegő ellenére elég jól lehetett látni a dűnét.
59
Autóink közben átjöttek ide és beszállva mentünk tovább utolsó állomásunkra, ahol számos tevét láthattunk. Gondolom a vendéglátáson túl ez a hely tevegeltetéssel is foglalkozhat. Az eddigre kimondottan kellemetlen szélben szegény jószágok próbáltak úgy állni, hogy kevéssé érje őket. Mi is igyekeztünk vissza a kocsikhoz. A programból törölték a naplemente megnézését, erre a porban semmi esély sem lett volna, dél óta nem is láttuk a napot. Az pedig, hogy 3-4 órát várakozzunk a naplementére teljesen értelmetlen lett volna. Eddigre mindenkinek szeme, szája, füle és mindene tele volt homokkal, fogaink alatt csikorgott és ragadtunk az izzadtságtól. Gyorsan visszatértünk a 13-as főútra, talán negyven kilométerre Erfoud-tól délre. Itt kocsiijaink már 80-90-nel haladtak és hat órára a kempingben voltunk. Gyors lezuhanyozás után elkezdtem a nap ledokumentálását. Szerencsére az esti eligazítást áttették fél kilencre, közvetlenül a vacsora elé. Addigra a könyvelésen és a képek előkészítésén túl a szöveg fele is elkészült. Holnap pihenőnap lesz, be tudom majd fejezni. Hat után beindult a generátor is és feltölthettünk mindent, amit kellett. Az eligazításon felmerült, hogy a szeles idő miatt ez az időszak nem a legalkalmasabb a Szahara meglátogatására, de a szóba került decemberjanuári időszakra pedig a társaság nagy része nem tudott volna eljönni az Európa szerte akkor még tipikus havas utak miatt. Vacsoránkat megszokott német és svájci útitársainkkal fogyasztottuk el kellemes légkörben. Tíz órakor oszlott fel a társaság, mi hamar nyugovóra tértünk. A tegnapinál valamivel enyhébb szél miatt egy-két ablakot kicsit nyitva hagyhattunk és elővettük a frottírlepedőket. is. Erfoud, 2011. április 20., szerda, 16. nap Reggel fátyolfelhős idő köszöntött ránk. Nem siettük el a felkelést, azért nyolc óra körül kimentem a kenyérért és vettem egy képeslapot. Visszatérve a kocsihoz elkészítettem Zsóka reggeli kávéját, megírtam a lapot a kicsiknek és összekaptam a gépet. Elmentem feladni a lapot és Internetezni. Úgy határoztam, kipróbálom az itt félórára ingyenesen felajánlott mobilinternet lehetőséget. A dolog működött, letöltöttem a bankot, bár nem volt semmi különleges, csak a múltkori készpénzfelvételt számolták el. A mailben sem volt semmi érdekes, megjött a villanyszámla és az MCCC meghívója a Szentivánéji találkozóra. Utána kényelmesen megreggeliztünk, még majonézes kukoricát is készítettem. Fél 11-re végeztünk és ekkor kezdtem el írni a naplót. Elmúlt dél, mire befejeztem a tegnapi napot. Zsóka közben számos útitársunkhoz hasonlóan mosott egyet és kitakarított.
60
Mára nem volt semmilyen program sem. Elvileg be lehetett menni Erfoud-ba délután, de saját szervezésben és taxi volt az egyetlen közlekedési lehetőség. A társaság a karbantartás mellett pihizéssel töltötte a napot. Délre megint felerősödött a szél és vitte a port, semmit sem lehetett látni és nagyon rázta a lakóautót. Amíg lehetett kint ültünk a kocsi előtt és olvastunk. Később szégyenszemre be kellett üljünk a lakóautóba és játszottunk pár partit. Szívünk szerint hétkor lefeküdtünk volna, de fél kilenckor eligazítás, utána vacsora volt. A vacsorát szokásos asztaltársaságunk körében költöttük el. Az idő kellemesen telt, de a végére már nagyon untuk. Tíz óra után bontottak asztalt. Mi gyorsan visszatértünk a lakóautóba és lefeküdtünk. Olvastunk még pár oldalt és elaludtunk. Este beállt egy Rotelbus a kempingbe, közvetlenül elénk. A társaság rutinosan elkészítette vacsoráját, majd hamar nyugovóra tért. Erfoud, 2011. április 21., csütörtök, 17. nap A Rotelbus-osok kocsijukat hátrahagyva ötkor hagyták el a kempinget. Nagyon csendesen csinálták, alig hallottunk valamit. Reggel fél nyolckor keltünk, mert kilenckor indultunk egy félnapos kirándulásra a közeli Rissani-ba és környékére. Reggeli után megírtuk Tamásnak a szülinapi SMS-t, melyet azonnal meg is válaszolt. Társaságunk nagyon fegyelmezetten, kilenc óra előtt pár perccel kint találkozott a recepciónál. Három 15 személyes Mercedes kisbusz érkezett, hogy tovább vigyen minket. Elég lepusztultak voltak, ami sok élcelődésre adott okot, de erre az útra megfeleltek. Célunk a Ziz völgyében lévő pálmafás vidék volt. Elsőnek egy Sidi Ali nevű településen álltunk meg. Ez a név itt nagyon népszerű lehet, négy napja és jó 400 kilométernyire ide már jártunk egy azonos nevű helyen és a rendszeresen felszolgált ásványvizet is így hívják.
61
Errefelé mezőgazdaságilag művelt területek vannak, melyeket csatornákból öntöznek. Jól látszik, hogy a tevékenység szerény sikere nemcsak a vízen múlik, hanem a talaj minőségén is. A település hasonlóan sivár, mint amilyeneket már láttunk az elmúlt napokban. Minden vályogból épült és karbantartás híján hamar az enyészet útjára lép. Itt általános viselet a nők számára a csador, vagy valami hozzá hasonló. A jövevények elé futó gyerekek már üres kézzel érkeznek, semmit sem próbálnak meg eladni, marad a koldulás.
Innen a királyság első székhelyére Sijilmassa-ba mentünk. A korábbi palota, mely szintén vályogból épült, már csak nyomaiban sejteti a korábbi pompát. Ugyan folyik valamilyen rekonstrukciós munka, mely a külső főfalak beton és terméskő lábazattal történő megerősítését jelenti, de ez édes-kevés. Kisbuszaink az egykori palota mellett, a közösségi kútnál álltak meg. Ilyeneket látni minden településen errefelé. Betértünk a palotába. Végig jártuk mindazt, amit lehetett. A helységek többsége teljesen romos, csak itt-ott villan fel egy mozaik, vagy más dísz. Még a mecset is elpusztult. Azért két-három kút még mindig működőképes. Pedig a település mindössze négyszáz éve élte fénykorát. A palota legbelsőbb részein él egy család, nem tudni milyen jogon, de az errefelé szokásosnál sokkal kényelmesebben vannak elhelyezkedve. Lakásukba beengedik a látogatókat.
62
63
Továbbautózva egy teljesen felújított mauzóleumot látogattunk meg. Nem tudjuk kié, és a szarkofágot sem láttuk, csak egy mecsetet, amibe ugyan nem léphettünk be, de befényképezhettünk. Ehhez a mecsethez tartozik egy nagyon szép és karbantartott kert is. A kellemes hűvösben társaságunk érdeklődve nézte a szép épületegyüttes elemeit.
64
Az épületegyüttes egy tágas téren van. A tér másik végében egy korániskola, szintén szépen felújított épülete, szemben egy hangulatos üzlet található.
65
Innen a bazárhoz autóztunk, ahol kaptunk egy óra szabadidőt. Először a szamárpiac felé indultunk. Egy tágas területen száznál is több szamár vesztegelt, de valószínűleg ez csak a parkoló volt. Azért szóba elegyedve ott tartózkodó tulajdonosokkal, megtudtuk, hogy 3-400 dirhamért már lehet kapni egyet. Egyik- másik csacsi nagyon aranyos volt.
Visszamentünk a bazárba. Ez sokkal kevésbé volt kaotikus és koszos, mint a Fes-i, pedig ma nagy piac volt. Azért itt is láttunk pár érdekes dolgot. A sikátorokban bóklászva szerettünk volna Zsókának venni valamilyen helyi ruhadarabot. Egy angolul valamennyit beszélő koma invitált be üzletébe és mutatott berber kendőket és kaftánokat. Zsóka fel is próbált párat. Végül egy mályvaszínű tűnt a legkevésbé csicsásnak. Az árat a koma 950 dirhamról indította, mi nem mutattunk érdeklődést ezen az árszinten. Végül 250-ért ideadta, és ráadásként adott egy kisebb hímzett berber kendőt is. Negyed kettőkor indultak tovább buszaink egy, a közelben lévő tuareg házba. Már amikor leparkoltunk, látszott, hogy sok régi tárgyat gyűjtöttek össze, és azokat ízlésesen igyekeznek bemutatni.
66
Mint kiderült ez alapjában véve egy szőnyeg bolt. Egy nagy lelkesedéssel beszélő kékkaftános koma mutatta be a dolgokat, míg mi körben ültünk az alacsony zsámolyokon. Az előadás alatt mentateát szolgáltak fel és 3-4 hasonlóan öltözött koma szőnyegek sokaságát terítette ki az üzlet vagy nyolcvan négyzetméteres padlójára. Engem az egész arra emlékeztetett, amikor az ikrek 2-3 évesen hasonlót csináltak törülközőkkel, pokrócokkal, asztali előtétekkel, és ami a kezükbe került még. Végül a társaság itt is mérsékelt vásárlási kedvet tanúsított, inkább kivonultunk az udvaron felállított berber sátor alá, ahol felszolgálták ebédünket, egy Medfouna névre hallgató pizzaszerűséget. Valamilyen húsból hagymával és fűszerekkel készült ragút tettek két kerek tészta közé és egyben sütötték meg. Elég ízletes volt, csak innivaló nem volt hozzá, pedig elviselt volna egy pohár sört, vagy bort. A tálalás higiéniájával kapcsolatban is lehettek aggályok és az sem javított a helyzeten, hogy a kézmosási lehetőség nélküli egész napi mászkálás után puszta kézzel kellett megenni. Minden esetre visszatérve a lakóautóhoz, gyorsan bekaptunk 2-2 whisky-t tisztán.
67
A tuareg háztól egyenesen a kempingbe jöttünk, ahová fél három körül érkeztünk meg. Eddigre a szél is feltámadt kicsit és szokásához híven vitte a port. Azért sokkal jobb volt a helyzet, mint tegnap, sőt az azt megelőző napoknál is, hiszen a nap sütött. Átöltözés után azonnal el kezdtem írni a naplót, elkészítettük a szendvicseket holnapra és kicsit összekészültünk a reggeli továbbmenésre. Utána még maradt idő a fél kilences eligazításig zuhanyozni és olvasni egy keveset. Vacsoránkat a szokásos társaságban költöttük el. A kemping tulajdonosa ki akart tenni magáért és báránysültet készíttetett. Előtte a szokásos, most rizzsel és hallal gazdagított saláta, majd egy eléggé kétes minőségű csicseriborsó levest tálaltak fel. Az este kellemesen telt, de nekünk már kezd elegünk lenni ezekből a vacsorákból, nem vagyunk hozzászokva az ilyen kötöttségekhez. De tudtuk előre, hogy így lesz és lelkileg felkészültünk, ki fogjuk bírni! Mhamid, 2011. április 22., péntek, 18. nap Reggel fél hétkor keltünk. Eddigre a társaság jelentős része már mozgolódott. 50 perc múlva hagytuk el a kempinget, talán harmadiknak. Egyre többen kezdenek rájönni, hogy megéri korán kelni és indulni. Nincs annyira meleg és nem zavarnak az előttünk lassabban haladó útitársak. Mi is szépen haladtunk. hamar utolértük azt a német házaspárt, akivel már az előző alkalommal is egymást előzgetve haladtunk a csoport élén. Nyomukban autóztunk egészen Tazzarine-ig. Itt volt egy megtévesztő tábla. Zagora felé egyenesen, - márpedig ez a település volt a következő jelentős állomás, - Quarzazate felé jobbra. Németjeink előttünk a második utat követték, mi elindultunk a Zagora felé vezetőn. Pár tucat méter után rájöttünk, hogy ez az az út, amely a térkép szerint nagyon vékony és lehet, hogy építik még. Ezt az aggályunkat egy általunk nem értett tábla is erősítette. Vissza is fordultunk és indultunk Quarzazate felé. Alig tettünk meg pár métert, látjuk a németek jönnek visszafelé. Mint mondták, láttak arra egy táblát, mely egyértelműen a másik úton jelezte Zagora-t. Tanakodtunk és abba maradtunk, elindulunk arra. A CampingCheque roadmap-je nem igazán segített, egészen más útszámozással jelezte a mennivalót. A helyi táblák sem jeleztek útszámokat, így esélyünk sem volt megbizonyosodni, hogy melyik is az igazi út a számunkra. Most hiányzott csak igazán Rózsi térképe. Errefelé semmilyen út sincs benne az alaptérképben, így ma egész nap Őnagysága csak regisztrálta bénáskodásunkat, segíteni nem tudott. Végül a németekkel együtt megtettünk 35 kilométert és rá kellett jöjjünk, hogy rossz úton járunk. Mi már hamarabb sejtettük, de az út olyan jó volt! Itt érdeklődtünk helyiektől és végül testületileg a visszafordulás mellett döntöttünk. Elvesztegettünk egy órát és szomorúan kellett megállapítsuk, hogy senki sem esett bele ebbe a csapdába. Csak egy holland lakókocsit
68
láttunk visszafordulni, ahol, mi is tettük jó egy órával korábban, pár tucat méterre a kritikus kereszteződéstől. A most már helyes úton elindulva utolértünk és leelőztünk pár útitársunkat és a németek felvezetése mellett jó ütemben haladtunk. Közben azért a vidéket is figyeltük. Kellemes sivatagi tájon kezdtük az autózást, később kicsit hegyes lett a vidék, de még mindig nagyon nyugodt. A nap szépen sütött és a kis forgalom mellett, a kellően széles úton élveztük az autózást. E tekintetben kényszerű kitérőnk sem tért el a korábbiaktól. Csak egy-egy váratlan úthiba okozott gondot, de ezeket a németek manőverei kellő időben jelezték. Ezért is érte meg utánuk menni. Gond nélkül jutottunk el a Zagora-ba vezető főútig. Itt értük el a Draa folyó völgyét. Ekkor változott meg a táj. Innen pálmafás vidéken vezetett az út és egymást érték a lakott helyek. Zagora előtt egy parkolóban láttuk társaságunk derékhadát vesztegelni. Mielőtt beértünk volna a városba, megtankoltunk. Utána pár helyen megálltunk narancslevet venni és próbáltunk turbánt is szerezni, de nem akarták az általunk kért 20 dirhamos áron adni. Közben németjeink elhagytak. Az utolsó 80 kilométer egysávos úton vezetett. Sokszor kellett lehúzódni a szembejövő, vagy előzni szándékozó kocsik miatt. Ekkor már lassan hét órája voltunk úton. Itt már nem siettünk, kétszer meg is álltunk fényképezni. A dombtetőről elénk táruló sivatag látványát a fényképezőgép nem tudta visszaadni, az utunkat lekeresztező tevecsorda pedig a koszos szélvédőn keresztül nem igazán hatott jól.
Végül jó hétórai autózás után érkeztünk meg a kempingbe negyedikként. Ez még éppen elég volt ahhoz, hogy a kis területen egy elég jó helyet kifogjunk. Letáborozás után, - ma idén először az előtetőt is kiengedtük, - elkezdtem írni a naplót. Talán a feléig jutottam, amikor elmentem zuhanyozni, mert a sorra érkező útitársak miatt veszélyes volt, hogy a két zuhanyban tumultus lesz. Utána meghívtuk német sorstársainkat a délelőtti kóválygásban egy pohár borra. Kellemesen elbeszélgettünk egészen a hétórás eligazításig. Megállapítottuk, hogy adtunk hetven kilométer és egy óra előnyt a mezőnynek, de nem tudtak élni vele.
69
Az eligazításon a következő napok programját ismertette a kemping berber tulajdonosa. Elég változatosnak és sűrűnek ígérkezik. Minden esetre holnap soká alhatunk, mert csak tízkor indulunk egy sivatagi túrára. Már az eligazításra menve is láttuk, hogy egyik dán szenved a lakókocsijával. Az elmúlt napokban mesélte, hogy mennyi elektronika van benne. Most látszatra ezzel adódott valami baja. Visszatértünkben megkérdeztem, tudok-e segíteni. Örömmel vették az ajánlatot, mert látszatra semmire sem jutottak. Mint kiderült a 12 Voltos rendszerük nem ment. Működött a töltés, az inverter, de sem a lámpák, sem a hűtő, sem a vízrendszer. Azt hamar kiderítettem, hogy a rendszer annyira bonyolult, hogy a dán vagy svéd nyelvű leírások alapján soha sem leszek képes kiismerni magamat. Viszont azt megígértem, hogy a hűtőt 230 Voltról és gázról megpróbálom életre lehelni. Ismerve a saját prioritásainkat, tudtam, hogy ez a legfontosabb. Mondanom sem kell, a mélyhűtő itt is rogyadozott a sok húsárutól. Passzoltuk a vacsorát, úgy is kuszkusz volt beígérve folklór kísérettel, és két órai munkával egy ideiglenes kábellel megtápláltam a hűtő automatikáját és ettől beindult. Pont addigra lettem kész, mire a társaság el kezdett szálingózni a vacsorából. A dánokkal még megittam egy doboz sört és jöttem vissza legalább részben rendet rakni. Utána még befejeztem a naplót és elmondhatom, hogy megint későn fogok lefeküdni. Mhamid, 2011. április 23., szombat, 19. nap Ma tízkor kezdődött a program, így ráértünk nyolc körül kelni. Mindenki kényelmesen készülődött. Az esti akciónak köszönhetően reggelre komolyan megnőtt a respektünk. Többen kérdezték miért nem voltunk ott a vacsoránál, már azt hitték, hogy gyomorrontást kaptunk. Mikor elmondtunk az okot, tisztelettel néztek ránk. A nap során többen is gratuláltak az akcióhoz. A dán hölgy még Zsókának is hálálkodott. Az volt az érzésem, hogy kicsit megnyugodtak, hogy van valaki a társaságban, aki ért valamennyit ezekhez a dolgokhoz. Minden kempinges számára örök rettegés, hogy valami történik a kocsival, és nem tud mit kezdeni vele. Az itteni viszonyokat elnézve ez sokszorosan megalapozott. Reggel a dánnal megállapodtunk, hogy este megpróbáljuk a vízrendszert is beindítani. Ugyebár megvan az örök prioritás: első a hűtő, második a WC, harmadik a víz, utána jön a világítás és a TV a sor végén van. Indulás előtt ismét odajött hozzám, és mondta, hogy most minden rendben működik. Mondtam neki, hogy ettől legyen igazán ideges… Este meglátjuk mi a helyzet, ha megint nem megy a rendszer, folytatjuk az akciót, ha igen, akkor is hagyjuk az ideiglenes kábelt a hűtőautomatikához. Tíz órára megjelent, vagy fél tucat szamaras kordé. A társaság nagy része ezen indult neki a mai kirándulásnak. Zsóka hamar leszállt, én kicsit tovább maradtam, mert beszélgettem német útitársainkkal. A kirándulás nagyon kellemes volt, már igazán ránk fért egy kis gyaloglás, három hete is múlt,
70
hogy utoljára a Budai-hegyekben megtettük szokásos körünket. A terep nem volt rossz. Emelkedő semmi, egy öklömnyi kövekkel és homokkal borított úton haladtunk, néhol pálmaligetekben, máshol mezőgazdaságilag művelt területen keresztül. Ez a vidék a sivatag környékének legjobban öntözött része. A Draa folyó nem messze innen vész bele a sivatagba. Minden vizet igyekeznek megfogni és sűrű csatornahálózatot építettek ki, hogy öntözzék a területet. A sovány talajon így is nehéz a termelés. Az apró parcellákon mindent csak kézzel lehet elvégezni. A szállítás többnyire szamárháton, vagy kordékkal történik, két hete ma láttuk az első traktort. A vidék több ezer datolyapálmájáról is híres. Utunk célja a környék ezernél is több kasbah-jából a legrégebbi volt, mely közel ezer éves. Ez a település a Timbuktu-ból Európa felé vezető karavánút egyik állomása volt. Az épületek állatürülékkel kevert vályogból készültek. A házak egymáshoz támaszkodnak. A falon két kapu volt, egy bejárat és egy kijárat. Az épületek nagy része, köztük a mecset is, ma már romos. Azért sokban laknak még. A közös kút a falun kívül található, melyből mindenki a család méretének megfelelő mennyiséget vételezhet pénzért.
71
A kasbah szűk utcáit járva betértünk egy sikátorba. Ennek teteje is volt és teljes sötétség honolt benne. Állítólag ez a korábbi zsidó negyed. Egyes ajtókon bepillantva elég elkeserítő kép tárult elénk. Más ajtók mögül, kecskék, birkák és csirkék hangja szűrődött ki. Célunk egy család otthona volt, ahol a viszonylag tágas teret egy szabad tetőnyílás világította meg valamennyire. A legyek sűrűsége minden eddig Marokkóban tapasztaltat meghaladta. A leterített koszos szőnyegekre csak zokniban léphettünk rá, és ezen ülve kellett (volna) elfogyasztani a súlyosan kifogásolható körülmények között készült mentateát a higiéniailag elfogadhatatlan mosogatás és törölgetés után elénk tett poharakból. A kaját (szendvicset és almát) a kordékon hoztuk magunkkal a kempingből. Mi csak saját italainkból ittunk és az erős reggelire hivatkozva a kajálást is passzoltuk. A lakótérből, ajtó nélkül nyílt a WC és egy romos lépcső a tetőre. 72
Háromnegyed egykor szabadidőt kaptunk kettőig, amikorra a kordékat visszavárták. Lehetett a viszonylag hűvös lakásban maradni, vagy kimenni a kasbah-on kívül lévő pálmaligetbe, a környéken sétálni, vagy gyalog visszaindulni. Mi a holland főrendőr és felesége, valamint egy idősebb dán házaspár (nem a villanyosok) társaságában elindultunk visszafelé. Egy órára mondták az utat, de mi valahogy levágtunk és alig fél óra alatt visszaérkeztünk a kempingbe. Utunk utolsó szakaszán, a miénk mellett, két kempinget is láttunk, de az egyik be volt zárva. Gondoljuk ezek, a miénkhez hasonlóan, alig nyújtanak többet, mint az európai lakóautó parkolók.
Visszaérve a kempingbe gyorsan lezuhanyoztunk. Zsóka megpucolta a három hete és 4600 kilométere hurcolt almákat, mert már nagyon látszott rajtuk a gyűrődés és most van kapacitás a hűtőben. Utána elkezdte összerakni a holnapi bivakoláshoz szükséges dolgokat. Én addig a naplót írtam meg. Estig volt még időnk bőven. A húsvét okán ma kitettük a kicsiktől kapott ajándékokat. Mivel a dánok villamos hálózata továbbra is működik és egyelőre további beavatkozást nem igényel, meghívtuk kedvenc németjeiket a dánoktól tegnap kapott spanyol borra fél hatra. Egy órát beszélgettünk, többnyire a hölgy gyomorrontásának kikúrálása volt a téma, amikor kempingünkre rátört egy homokvihar. Gyorsan behúztuk az előtetőt és elpakoltunk mindent, még a műfüvet és a lábtörlőt is, mert a szél mindent felkapott és rázta a kocsit, mint hajdanán Írországban. Pillanatok alatt ujjnyi homok gyűlt össze a székekben és jócskán jutott a kocsiba is. A tűzhely üveglapján maroknyi landolt. Mindenki behúzódott a kocsijába, a kemping teljesen kihalt. Csak nyolckor merészkedtünk elő az eligazításra és a vacsorához. A vacsora felejthető volt,
73
a megszokott salátatál után egy enyhén kokszosított csirkét szolgáltak fel rizzsel, az utána felszolgált dinnye viszont finom és bőséges volt. Visszatérve a lakóautóba, eddigre a szél lecsitult, megpróbáltunk kicsit úrrá lenni a mindenfelé, mindent ellepő homokon, de hamar feladtuk és nyugovóra tértünk. Mhamid, 2011. április 24., vasárnap, 20. nap Mára tevegelés és sivatagi éjszakázással súlyosbított túra volt a programban. Tízkor volt gyülekezés és ehhez kényelmesen elég volt a nyolc órás kelés. Mindenki időben megjelent, csak a tevék fele nem. Eredetileg is szó volt róla, hogy kevesebb lesz a jármű, de a tízen egynéhány jószág jó negyvenünknek még a tervezett cserékkel sem biztosította tevegelést.
Végül sok-sok telefonálgatás és kiabálás után az lett a dolog vége, hogy jó tízen, döntően a nők (Zsóka nem számított ide), felültek a tevékre és mi, a többiek elindultunk előttük-mögöttük-mellettük gyalog. Vízszintes, de elég köves terepen haladtunk a napon, mellettünk gyér növényzet. Talán másfél kilométer múlva csatlakozott hozzánk még egy teve. Ezt Zsóka, mint a szinte egyetlen gyalogló hölgy, kapta meg.
Jó hangulatban és elég jó ütemben haladt karavánunk. Talán háromnegyed órája lehettünk úton, amikor vezetőnk cserét rendelt el. Ez a legkritikusabb művelet a tevegelés során. A felálló, vagy letérdelő jószág hátán nagyon
74
bizonytalan az ülés. Szerencsére senkinél sem történt baj. Általában mindenki a felesége tevéjét kapta meg. Én is azon folytattam utamat, melyen Zsóka jött eddig. Ez egy nagyon nyugodt jószág volt, a többieknél vagy fél méterrel magasabb.
A teve hátán eleinte nehezebb volt a haladás, mint gyalog. Pár perc után, ha az ember megszokja a ritmust, kimondottan kellemes. Gond, csak akkor van, ha a teve lefelé megy. A teve hátáról még pár fényképet is tudtam készíteni. A tevegelés célpontja egy kisebb lakott hely volt. Ide érkeztek a négykerék-meghajtású terepjárókkal, azon útitársaink, akik passzolták a tevegelést. Ők hozták a csomagjainkat is. Mi lassan állandó német partnereinkkel és a villanyos dán házaspárral kerültünk egy kocsiba. Sofőrünk egy igencsak gyengének ható sarú mellett lila kaftánt és nadrágot, valamint kétes tisztaságú fehér turbánt viselő, saját bevallása szerint tuareg srác lett. Angolul elég elfogadhatóan beszélt. Mint mondta öt lány és hat fiú testvére van és ez a Toyota a családi autó. Ehhez képest eléggé ütötte-vágta. Jól vezetett, de stílusában nyoma sem volt a múltkor megcsodált előrelátóságnak. Keményen belement a bukkanókba és a lökésgátlóknak is volt dolguk rendesen. A terepfokozatokat csak esetlegesen használta, viszont előszeretettel száguldozott 50-60-nal és versenyzett kollegáival. Ennek
75
ellenére a két nap alatt csak egyszer volt olyan helyzet, amikor félő volt, hogy beragadunk és talán háromszor kellett visszatolatnia, hogy venni tudja az akadályt, pedig sokszor mentünk mély homokban. Utunk első állomása egy oázis volt. Itt pár méteren egy kis csermely is csordogált, benne békákkal. Partján számos méretes pálmafa állt. Ezek alatt fogyasztottuk el a szendvicseket, melyek kísértetiesen hasonlítottak a tegnapiakhoz, csak tonhal helyett valamilyen sötétpiros párizsiszerűség volt bennük. Kaptunk egy óra szabadidőt az evésre és sétálásra. Az oázis mellett elég méretes, fallal körülvett területen többek között egy ideiglenes táborhely kapott helyet.
Az oázisból egy nomád táborhelyre autóztunk. Közelítve a helyet láttunk egy szép, itteni stílusban épült, de látszatra új épületegyüttest. Sofőrünket kérdezve, mondta, hogy az egy iskola, melyet az állam a nomádok
76
gyerekeinek épített, de mivel a nomádok állandóan mozognak, gyerekeik nem járnak iskolába, és most be van zárva. A nomád táborhely egy méretes dűne alatt épült ki. Nem volt idő megmászni az egész dűnét, azért felkapaszkodtunk pár közeli magaslatra és onnan néztük a környéket. A maga kopárságában is lenyűgöző ez a vidék.
77
A nomádoktól már saját éjszakai táborhelyünk felé vettük az irányt. Elég nehéz volt a terep errefelé. Az egyik homokos részen mi még, ha nehezen is, de túljutottunk harmadikként, de egyik kocsink beragadt. A stabil altalajt érő kocsik megálltak, hogy bevárják a többit. A kis domb tetejéről néztük a tőlünk talán kilométernyire a homokbuckák között szenvedő társainkat. Közben az egyik kocsi lejátszójából szóló zenére az arab sofőrök és útitársaink spontán táncra perdültek a sivatag kellős közepén. Beletelt vagy fél órába, mire a dombtetőről segítségül sietett sofőrök közreműködésével kiszabadították a szorult helyzetbe került kocsit. Közben néhányan gyalog indultak el a dombtetőre. Ma egész nap kimondottan nagy volt a forgalom a sivatagban. Már reggel is néhol kerülgetni kellet másokat, de szinte mindig találkoztunk más, általában sokkal kisebb, társaságokkal. Voltak az oázisnál, a nomádok táborhelyén és csak úgy az úton. Hol egészen közel haladtak el mellettünk, máskor éppen csak a látóhatáron villant fel egy szélvédő. Amíg társainkra vártunk quadosok tűntek fel két kísérő kocsi társaságában. Innen már gond nélkül jutottunk el táborhelyünkre. A sivatagban egy díszes étkezősátor. hat műanyag valami és két elég rozoga berber sátor vett körül egy területet, ahol szőnyegek és kisebb ülőalkalmatosságok vártak minket. Kicsit odébb egy kút, mellette épület, melyben pár WC és zuhany volt. Valahogy senkit sem vonzott ez a lehetőség. Megint odébb két épített kemenceszerűség, mint kiderült a hús megsütéséhez. Elsőnek a sátrakat néztük meg. Elég tágasak voltak, bennük a puszta földre leterített három matracon két dupla lepedő tetején egy majdnem szőnyegnek nevezhető takaró. Mi az duisburgi Adriás német házaspárral és az angol hölggyel kerültünk egy sátorba.
78
Megérkezésünkkor eléggé el volt pilledve a társaság, ezért kiültünk a közösségi tér szélére a sátrak árnyékába beszélgetni.
Mivel az idő még fiatal volt és vacsoráról még szó sem lehetett, többen, köztük mi is elkezdtünk a táborhely körül bóklászni. Egyik oldalon egy talán ötven méter magas dűne, másik oldalon kisebb homokbuckák, közöttük egy-egy fa volt található. Mi a fás terület felé indultunk. Megnéztük a WC-t és megállapítottuk, hogy a dűnék sokkal jobbak, az alig csöpögő víz pedig a zuhanyozás lehetőségét zárta ki. Tovább menve az egyik homokhát tetején hollószerű madarakat láttunk. Megkerülve a tábort, megnéztük a tűzhelyet és elindultunk a nagy dűne felé. Addigra már többen ezt tették a naplemente látványában bízva. De ekkor még túl korán volt, vagy másfélkét óra volt még a naplementéig. A társaság kiült a legmagasabb homok vonulat tetejére és várt. Közben kicsit feltámadt a szél és látni lehetett, hogy itt nem lesz igazi naplemente. Mi többekkel visszaindultunk a táborba.
79
A vacsoráig még jócskán volt idő, a bárányt még be sem tették a kemencébe. Egy zenész társaság, megint csak férfi, vagy 6-8, zendített rá. Kevesebb és halkabb volt a dob és a fület szaggatóan visító trombitaszerűségek helyett egy, valószínűleg nem autentikus, elektromos gitár adta a dallamot. Az egész elviselhetőbb volt, mint korábbi élményeink az elmúlt két hétből. A srácok valamiféle táncot is előadtak és próbálták a vendégsereget is bevonni. Sőt éneklésre is rábírták a hallgatóságot, de létszáma és összetétele miatt csak a francia népesség volt dalra fakasztható. Közben eljött a naplemente is. A dombról a legkitartóbbak sem láttak semmi különlegeset, a táborból majdnem jobb volt az élmény.
Azért kilenc óra tájára már vacsora ügyekben is kezdett alakulni valami. Elsőre egy meghatározhatatlan levest kaptunk, majd az obligát salátatálat. Utána szolgálták fel a bárányt, mely igazából nem is sült, hanem párolt lett. Szokásos asztaltársaságunk körében nem aratott túlzott sikert, még én barátkoztam meg vele a legjobban. Mire mindezzel végeztünk közeledett a tizenegy óra és ideje volt lefeküdni. A sátor lámpája nem működött, így zseblámpánk fényénél próbáltuk elrendezni
80
dolgainkat. Végül a két magunkkal hozott flanel lepedő között aludtunk magunkon az egyik kapott lepedővel és a tuareg szőnyeggel. Zokni, óra maradt, de a fehérneműre valamilyen pizsamát húztunk. nem volt túlzottan kényelmes, de elég fáradtak voltunk. A zenészek még próbálkoztak valami bulifélét kicsikarni a társaságból, de nem volt senki sem vevő a dologra, hamar feladták. Mhamid, 2011. április 25., hétfő, 21. nap Éjjel nem fáztunk, de a kényelmetlen derékalj és a nekünk szokatlan közös takaró miatt túl sokat nem tudtunk aludni. A fő baj nem is ez volt, hanem az egész éjjel erősen fújó szél. amely a sátor ajtaja alatti résen pontosan az én ágyamra hozta a homokot. Azon túl, hogy reggel centis homok állt ágyam szélén, orrunk, fülünk, szánk, egyszóval mindenünk tele lett homokkal, mely rárakódott a két nap előtti esti homokviharból maradt és a nap folyamán begyűjtött további rétegekre. Nyolc órára volt reggeli hirdetve, de fél hétkor már mindenki talpon volt és próbálta kihámozni dolgait a homokból és valamennyire rendbe szedni magát. A napfelkeltét nem lehetett látni, mert az ég alja pont azon a szakaszon kicsit felhős volt. Jól láthatóan mindenki szeretett volna mihamarabb indulni. Ezért a teljesen egyszerű kontinentális reggelit már jóval fél nyolc előtt felszolgálták és nyolckor már ültünk a kocsikban. Az út visszafelé sokkal rövidebb volt, csak egy helyen álltunk meg ahol elvileg fossziliákat lehetett találni. Ez a hely közelébe sem jött az alig egy hete, Erfoud közelében meglátogatottnak. Fél tíz körül az elsők között érkeztünk a kempingbe. Mi szokásunkhoz híven gyorsan elmentünk zuhanyozni. Nagyon ránk fért. Utána a visszahozott holmit válogattuk ki. Minden ruhafélét a mosnivalók közé tettünk. a többi dolgot elpakoltuk. Zsóka megpróbálta a kocsiban felhalmozódott homokot kitakarítani, de teljes sikerre csak valamikor a nyár közepén, valahol Európában számíthat sok hasonló és még alaposabb takarítás után. Mivel marokkói túránk felében járunk, a keréknyomásokat is leellenőriztük és a holnapi indulásra gondolva elkezdtünk kicsit rendet rakni a kocsiban. Korán megfőztük ebédünket, melynek kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy minél kevesebb víz kelljen hozzá. Paradicsomos húsgombócra és rizsre esett a választás.
81
Közben a napló megírásán fáradoztam. Délután elmentem fizetni, ami itt is egy jelképes dolog, mert gépük az nincs. Közben készítettem pár képet a kempingről. Ez, ha minden igaz, korábban egy karavánszeráj volt, szemben az előzővel, mely csak nevében volt karavánszeráj. A területet körülvevő falon nagykapu, bent a középső részen szépen gondozott kertben több épület. Az egyik az étterem, egy másik a bár, van jó pár bungaló, fedett és nyitott teázó rész és egy medence is.
A középső kertet körülvevő, gyakorlatilag teljesen sivár területen állnak a lakókocsik- és autók. Valaha itt táborozhattak a tevék. Ma nincs vacsora. Hétkor még lesz egy eligazítás, utána talán marad idő egy kicsit kiülni. Reméljük ma nem támad fel a szél, mert az azonnal bezavarna.
82
Este még elő kell készíteni mindent a korai keléshez és holnapi autózáshoz. Ez lesz az utolsó hosszú, nem autópályán megteendő szakasz. Még SMS-ben tájékoztatjuk az otthoniakat, hogy a sivatagot túléltük és indulunk a civilizáció felé. Taliouin, 2011. április 26., kedd, 22. nap Fél hét előtt pár perccel keltünk és megint 50 perc kellett az összekészüléshez. Elsőnek hagytuk el a kempinget. Ma eredetileg 350 kilométer várt ránk, de mi az esti eligazítás alapján abban maradtunk, hogy teszünk egy kb. 70 kilométeres kerülőt annak érdekében, hogy néhány ígéretes hegyi részen átautózzunk. Amikor még otthon tanulmányoztuk az egyes szakaszokat, már akkor is felmerült, hogy itt ezt a kitérőt meg kellene tenni. Az első jó 120 kilométer ugyan azon az úton vezetett, ahol négy napja érkeztünk. A korai indulásnak köszönhetően az egysávos szakaszon alig volt szembeforgalom. Zagora-ban megálltunk kenyeret venni holnap reggelre és indultunk tovább. Megálltunk még abban a parkolóban Zagora felett, ahonnan szép kilátás nyílik a Draa völgyére.
Agdz-ot elérve kellett volna lehajtanunk az R108-as útra, de mi maradtunk az N9-esen. Elég meredek szerpentinen, vadregényes tájon kapaszkodtunk fel 1700 méterre. Közben párszor megálltunk az elég sűrűn rendelkezésre álló kiállókban és fényképeztünk. Az út elég széles és jó minőségű volt, a forgalom gyenge. Kicsit örültünk neki, hogy elhagytuk a homokos részt, már nagyon tele volt mindenünk vele. Nagyon szép vidéken haladtunk és sajnáltuk, hogy nem tudtunk eleget fényképezni. Zsóka megpróbált kocsiból, menet közben készíteni pár képet.
83
Egyik-másik egészen jól sikerült. Természetesen ilyenkor nincs idő beállításokkal vacakolni és sokszor mire a gép kézbe kerül, már el is szalasztottuk a legjobb beállításokat. Ezen csak ront, hogy a kocsi szélvédője koszos és esetenként visszatükröződik. Quarzazate-t, a környék legnagyobb települését egy sajnos csak egysávos úton kerültük el és tértünk rá az N10-es főútra. Eleinte ez is csak egysávos volt és elég rossz minőségű. Később építési munkák nehezítették helyzetünket. Ez a szakasz is felkapaszkodott 1700 méterre, de nem volt annyira vadregényes, mint az előző.
Sok érdekes dolog mellett suhantunk el. Hol egy folyóvölgy, hol egy vár, vagy egy régi város a szomszédos dombtetőn, hol egy település a völgy alján érdemelte ki figyelmünket.
84
Az utak mellett már napok óta felfigyeltünk egy sokszor megjelenő épületcsoportra. Mindkét oldalon egy-egy torony, mellettük kifelé egy-egy kisebb torony és ezeket oldalanként egy rövid falszakasz köti össze, Nem igazán tudjuk, hogy mik lehetnek, talán megye, járás, vagy városhatárokat jeleznek ilyen városfalat és kaput szimbolizáló módon. De feliratot sehol sem láttunk. Tazenakht-ot elérve megtankoltunk. Itt találkoztunk a rövidebb úttal. Az egyik kiállóban láttuk csoportunk vezetőjét, éppen déli pihenőjüket tartották. Nem sokkal később el is hagytak. Mi errefelé, a legjobb utakon is csak 80-90-nel járunk, ők kb. egy tízessel többel. Kicsit később egy francia lakókocsit hagytunk el az egyik kiállóban. A kempinget könnyen megtaláltuk, bár kicsit túlszaladtunk. A kempingben kerestünk egy olyan helyet, ahonnan szép kilátásunk van. Zsóka gyorsan elkezdett mosni. Itt jól süt a nap és a szél is fúj. Percek alatt minden megszáradt. Közben kezdtek megérkezni a többiek. A kis kempinget a 22 kocsival majdnem megtöltöttük. Mindenki a holnapi továbbindulás jegyében keresett helyet, a lakókocsik, akik tehették, le sem kötöttek.
85
Amíg a ruhákat vigyáztuk elkezdtem a napló megírását. A nyolc óráról hétre előrehozott eligazítás előtt még készítettem pár képet a környékről. Vitán felül legszebb táborhelyünk ez eddig Marokkóban.
A kaja, bár ismét salátatál volt tajin-nal, az eddigi legjobb volt többek egybehangzó véleménye szerint. Taghazoute, 2011. április 27., szerda, 23. nap Reggel nem siettük el a felkelést. Ma csak jó kétszáz kilométer várt ránk, reményeink szerint egyre javuló utakon. Fél nyolc körül keltünk és reggelinket a felkelő nap melegétől süttetve, de még elég friss időben a csodálatos völgy panorámájában gyönyörködve fogyasztottuk el.
Este jól mértük fel a helyzetet és visszavettük a meleg takarót. A társaság is csak lassan keledezett, hiszen két óra után kellett megérkezni az Agadir felett, az óceán partján lévő kempingbe. Amíg készülődtünk két madárka szállt a lakóautónk előtti fára.
86
Fél tízkor indultunk elsőként egy jó fél órával korábban indult négy egységből álló francia csapat után. Utunk sima volt. Egyszer tértünk csak le róla egy megtévesztő tábla láttán. Ebben a keresztezésben éppen ellenőrzött az ismét megjelenő rendőrség. Másfél kilométer megtétele után visszatértünk és a rendőrök leállítottak. Nem akartak semmit sem ellenőrizni, csak udvariasan megkérdezték nincs-e problémánk és próbáltak segíteni. Mi nem hagytuk, de jól esett a figyelmességük. Változó minőségű úton haladtunk, kerestük a piros utakat, de nem biztos, hogy mindig okos dolog volt. Jól tudtunk haladni egészen Agadir kerülőéig. Itt hirtelen minden bedugult. Szerencsére jó érzékkel választottuk meg a letérés helyét. Sem Rózsi, sem az este kapott eligazítás nem segített igazán. A kerülőn nem volt túlzott élvezet az autózás. A sok körforgalom és teherautó, a forgalomba minduntalan beavatkozó rendőrök nem igazán segítették az előrehaladást. Részletes térkép híján Rózsi sem tudott sokat segíteni. Azért gond nélkül tudtunk haladni, csak a beígért szupermarketek hiányoztak. Egyik körforgalomban, már elhagyva a város sűrűjét, láttunk egy szupermarketet jelző táblát. Letérve egy villanegyedben találtuk magunkat, ahol kb. egy kilométer múlva találtunk is egy szupermarketet. Itt végül is minden nekünk fontos dolgot kényelmes körülmények között beszereztünk és jó 20 kilométerrel később Rózsi és a kapott instrukciók alapján a kempinget simán megtaláltuk. Az utolsó pár kilométeren elhagytuk pár veszteglő útitársunkat és végül másodikként érkeztünk meg. Megint tudtunk saját szempontjaink szerint helyet választani. A kemping egy magas parton fekszik az óceán felett. Mi vállalva, hogy kicsit többet kell gyalogolnunk a vizesblokkig és az étteremig, egy olyan helyet választottunk, ahol ki tudtunk szintezni és jó kilátásunk van a tengerre. Gyorsan el is fogyasztottunk egy vörösboros-sajtos-sonkás ebédfélét és közben néztük, ahogy útitársaink rendre megérkeznek. Ma, - hála a tegnapi szorgoskodásunknak, - nincs különösebb karbantartani valónk. Gyorsan megírtam a naplót és még le is tudtunk zuhanyozni a hétórás eligazításig. Az eligazításon ismertették a holnapi programot, elég húzós lesz. Utána vacsora volt. Elsőnek a már korábban látott csicseriborsó levest kaptuk, csak most lencse és valami hús is volt benne. Utána azt az apró húsgombócot kaptuk, mellyel már a Szahara partján is találkoztunk pár napja a svédasztalos ebédnél. Itt a lecsós szószon és a tükörtojáson túl borsót is adtak mellé. Kimondottan jó volt. Utána dinnyét szolgáltak fel. Kilenc után térhettünk vissza a lakóautóba. Mobiljainkat megnézve mindkettőn találtunk egy ismeretlen, de egymáshoz hasonló 20-as számról kapott hívást fél 9 körül hazai idő szerint. Gyanakodtunk, hogy riasztás lehetett a lakásban. Próbáltuk Tamást felhívni, de a szolgáltató visszautasította. Amúgy is lehet valami baj ezzel a szolgáltatóval, mert a banki SMS-eket néha 8-10-szer is kiküldi. Csak SMS-t tudtunk küldeni és valamikor éjfél táján kaptuk a választ, hogy tényleg volt téves riasztás otthon. Minden esetre elég idegesen tértünk nyugovóra.
87
Taghazoute, 2011. április 28., csütörtök, 24. nap Reggel hétkor kellett kelnünk, mert nyolckor volt közös reggeli. Mi előtte elfogyasztottuk a kávét illetve a müzlit. Kellett is, mert a francia gyakorlat szerinti legsoványabb reggelit, a peti dejour-t kaptuk. Ez egy narancslé mellett kenyeret, vajat és lekvárt jelent csak. Utána lehet kávét, azt a híg löttyöt, kapni tejjel, vagy a nélkül, Teáért külön kell kaparni. A három 15 személyes busz 9-kor indult a Paradicsom völgybe. Idegen vezetőnk és útimarsalunk a kemping egyik alkalmazottja egy nagyon kedves kis arab lány volt, aki már előző este és ma reggel is serénykedett a felszolgálásban. Az egész gyerek nincs több 150 centinél, de elmondhatjuk, hogy nagyon jól végezte dolgát. Először egy szép kilátást nyújtó helyen álltunk meg, ahol volt egy kézműves termékeket árusító bolt is. A panoráma után a boltot is megnéztük. Egy kőből készült berber álarc vonta magára a figyelmünket. A koma indított 750 dirhamról, végül 150-ért elhoztuk.
A kilátóponttól a társaság rövid sétával ment le a völgy aljára, ahol a patakot közelebbről is meg lehetett nézni és bepillantani mindkét irányban a völgybe. Itt is mindenféle árusok próbálták ránk tukmálni termékeiket. Visszaülve a buszokba Folytattuk utunkat Immouzzer des Ida Outanane felé. A faluban éppen hetivásár volt, alig lehetett áthajtani a főutcán.
88
Mi kiszálltunk a falú elején és kaptunk fél órát, hogy a túloldalon felszálljunk a buszokra. Ez a vásár aztán kíméletlenül megmutatta a marokkóiak hétköznapi életét! A rendezetlenség és kosz elmondhatatlan. Az élő állatokat együtt kínálják a kenyérrel, zöldséggel és fűszerekkel. A hen-”
89
tesek “csarnokában mindenfelé véres levágott kecskefejek hemperegnek, az állatokat ott zsigerelik ki. Zsóka ki is fordult azonnal. Az árusok egy része kézműves termékeket, mások ócskaságokat árulnak, a főutca garázs műhelyeiben elmondhatatlan rendetlenség közepette javítanak mindent a mosógéptől a traktorig. Itt árválkodik szerényen a település benzinkútja is.
A kicsit sokkoló élmény után csoportunk a falu alsó részén gyülekezett, ahonnan szép kilátás nyílt a völgyre és a település feletti dombon álló erődítményre. Rövid buszozással jutottunk el a mai nap fő attrakciójához, egy vízeséshez. Itt egy étterem mellett parkoltunk le, melynek teraszáról lehetett fényképezni.
90
Felsétáltunk a vízeséshez. Ez egy talán gyenge kilométeres gyaloglás volt, eléggé úttalan utakon, de megérte, mert szép látványban volt
részünk. Errefelé elég puha lehet a kőzet, mert a vízesés teljesen simára csiszolta maga alatt sziklafalat. Most közepes a vízhozam, látszatra sokkal több is szokott lenni. A hely kb. 1400 méteren van A vízesés után egy berber falút kerestünk fel. Itt bemutatták, hogyan élnek és mindig figyelmeztetni kellett magunkat, hogy nem egy skanzenben vagyunk. Láttuk a konyhát, ahogy az állatokat tartják és az olívaolaj készítésére használt eszközöket is. Az épület a kapu feletti évszámok szerint 1363-ban épült és 1943-ban újították fel.
91
A környék az arganolaj termelésről nevezetes, a leszedett termést mindenfelé láttuk zsákokban tárolni. Hangulatos volt a ház közepén lévő kert, a riad. Innen nyílik az a helység, ahol alacsony kerek asztalok mellé ültettek le negyvenünket. Itt ebédeltünk. Előételnek nagyon finom friss kenyeret kaptunk, melyet mézbe, oliva- és arganolajba, vagy ezek kakaóval dúsított keverékébe lehetett mártogatni. Utána a szokásos salátatál majd csirkés és bárányos kuszkusz következett. Itt csak annyi engedményt adtak a hagyományos arab étkezési szokásokból, hogy a közös tálból nem kellett kézzel enni, hanem mindenki kapott egy kétes tisztaságú kanalat. Evés előtt viszont egy körbehordott teáskanna szerűségből vizet öntöttek mindannyiunk kezére, melyet egy díszes tálban gyűjtöttek össze. Az elmaradhatatlan mentatea is elég gyanúsan nézett ki. Zsóka nem is evett, én is csak módjával. A kaja nem volt rossz. A poharak kétes tisztasága miatt az ivásról teljesen lemondtunk.
92
Ebéd után a társaság felment a ház tetejére és onnan néztünk körbe a völgybe. Szép, de eléggé elhanyagolt kert tartozott a házhoz ahol láttunk pár gyümölcstől roskadozó narancsfát. Visszaülve a buszokba elég hosszú, hegyes-völgyes terepen haladó és nagyon kanyargós úton indultunk a tenger felé. Közben háromszor is meg kellett állni, mert különböző buszokban többeknek gondja adódott a gyomrával. Csak úgy, a menő buszból készítettem pár felvételt. A táj kimondottan szép volt, a távoli hegyoldalban egy helyen még egy másik, de a meglátogatottnál kisebb vízesést is láttunk. Egyszer megálltunk és egy patak partján kiszálltunk körbenézni és pár száz métert sétálva tettünk meg.
93
A szemközti hegyoldalban egy települést láttunk. Erről sem lehetett igazán megállapítani, hogy lakják-e. Az épületek nagy része romos, de errefelé ez még nem zárja ki, hogy éljenek benne. Ugyan a programban szerepelt valahol egy fürdőzés is, de az egésznap borús idő és a kései óra okán fel sem merült, hogy ezt teljesítsük. Nem sokkal később megszaporodtak a banánültetvények és rövidesen leértünk Tamri-ba, egy banánfalúba. Ez már a tenger közelében van és jellemző rá, amit szerte ebben az országban tapasztaltunk: akármilyen keskeny út is vezet be a településre, az ott kiszélesedik, akár 4-6 sávosra is. Igaz ezekből a sávokból legalább 2-3-at elfoglalnak a parkoló járművek, akarattal nem autót írtam, mert gyakran szamár kordék, vagy csak szamarak,és az elmaradhatatlan vásári tömeg. A főutcán lévő házaknak akár 2-3 garázsszerű utcai helysége van, de ezeket soha sem autók tárolására használják, hanem valamilyen üzlet, vagy műhely kap helyet bennük. Ezekre a zsúfoltság és a rendezetlenség a jellemző. Itt is kiszálltunk egy fél órára. Az utca két oldalán a számos üzlet nagy része banánt kínált. Mi két dinnye mellett vettünk is egy fürtöt. Utána az utca képét és hangulatát igyekeztünk megismerni. Mindenkinek leginkább az a teherautó tűnt fel, melynek nemcsak a belsejében, hanem a tetőtartóján is állatokat szállítottak. Ilyet már máskor is láttunk, még személyautó tetején is.
Tamri-ból egyenesen jöttünk a kempingbe. Fél hat körül érkeztünk meg. Az esti eligazításig és vacsoráig csak annyi időnk maradt, hogy lezuhanyozzunk és átöltözzünk. Én még lekönyveltem a napot és megszerkesztettem a képeket, de naplóírásról szó sem lehetett. A vacsora elvileg egy grillparti volt. Ez annyit jelentett, hogy sült hús volt valamilyen szósszal, sült krumplival és jócskán eláztatott tésztával. Az egészhez megint flórklór zene tartozott. Egy ifjúsági zenekar, voltak vagy nyolcan, adta a műsort. Megint elég hangosak voltak, de azért kedvesek. Meggyújtottak kint egy tüzet is és később valamilyen artistaműsort is ígértek, de mi azt nem vártuk meg. Taghazoute, 2011. április 29., péntek, 25. nap
94
Hajnalban olyasmi történt, amire nem számítottunk: Fél hétkor elkezdett cseperegni az eső és nem sokkal később keményen rázendített. Esett vagy két órát. A kempingben méretes tócsák között, a sarat kerülgetve közlekedtünk. A fél kilences reggelihez esernyőkkel és anorákokkal felszerelve vonult mindenki. Mire a busz fél tízre megérkezett az idő már nem sejtetett további esőt. Át is öltöztünk gyorsan és csak a biztonság kedvéért vittünk magunkkal az esőjacky-ket. Bebuszoztunk a városba és elsőnek a bazárnál, itteni nevén souk-nál, álltunk meg. Kaptunk másfél órát. Idegenvezetőnk, megint a kislány a kempingből, kicsit körbevezetett, utána ki-ki mehetett a saját útjára. Mi céltalanul kezdtünk el bóklászni. Nem tudom, hogy a pénteknek, vagy a korai órának, vagy az éppen folyó átépítésnek köszönhető-e, de kevesen voltak és kényelmesen lehetett nézelődni. Maga a bazár nem igazán kínált többet, mint hasonló társai. Voltak zöldséges és háztartási cikkes standok, kézműves termékeket és mondjuk úgy nyugati jellegű sportruházatot kínáló bódék, voltak rendezettek és nagyon rendezetlenek. Nem láttuk az élelmiszerek olyan gusztusos tálalását, mint pár napja Meknes-ben. Sokat rontott a helyzeten, hogy a hajnali eső miatt tócsákat és sártengereket kellett kerülgetni, amin az építkezés csak rontott. Egyetlen fényképet csináltam, egy arganolaj készítő malomról. Az a hölgy, aki ugyanezt kézzel végezte, nem hagyta magát lefényképezni. Végül elsőnek egy papucsosnál álltunk meg és 50-50 dirhamért vettünk egyegy bőrpapucsot magunknak otthonra. Később még két hűtő mágnes csatlakozott a szerzeményekhez, majd egy gyökérből faragott maszk és egy teve. Ezeket un. fix áras boltokban vettük. Végül egy báránybőrből készült bagy-vel lettünk gazdagabbak. Ezt már régen terveztünk venni, mert a jelenlegi bőre eléggé kopik. Itt sikerült 150-ről 80 dirhamra lemenni az árral. A rendelkezésünkre álló maradék időt céltalan bóklászással töltöttük, és a többiekhez hasonlóan időben megjelentünk a busznál. Kirándulásunk következő állomása a Medina volt. Ez a szó általában a régi várost jelenti. Agadir-ban viszont 1960-ban egy földrengés szinte az egész várost lerombolta. 1993-ban indított egy marokkói születésű, de olasz építész, Coco Polizzi, egy projektet, hogy a hagyományos marokkói építészet anyagaiból és eszközeivel, teljesen kézi munkával létrehozzon egy olyan helyet, ahol
95
otthont kapnak (műhelyt és árusítási helyet) a kézművesek és egyfajta kulturális központ legyen. Egy 4 és fél hektáros területen jött létre az új Medi-
96
na. A hely belépődíjas, a 40 dirham itteni viszonyok között nem is kevés. A létesítményben van egy kisebb szálloda, egy étterem, - itt ebédeltünk, - egy szabadtéri amfiteátrum, kávézó és természetesen sok-sok kézműves bolt. A látványra is adnak. Az előtérben egy beduin sátor, számos gyökérből faragott ülőalkalmatosság, mozaikok és egyebek mindenfelé. A kivitelezésen mindenhol látszik a gondosság, de egyben a modernség is.
Idegenvezetőnk, egy nagyon intelligens, jó humorú kékkaftános arab három nyelven adta elő mondandóját. A körséta után mentünk ebédelni. Ez volt az első hely Marokkóban, ahol mindenki egyforma evőeszközt, és anyag szalvétát kapott. Az egész kaja kimondottan európai benyomásokat keltett. A 97
menü a hagyományos salátatál (de valahogy ez most jobban ízlett), utána változatosság kedvéért csirke tajin, majd zárásnak gyümölcssaláta volt. Amíg ebédeltünk átvonult egy méretes zivatar, amiből mi semmit sem éreztünk.
Ebéd után tehettünk egy körsétát az üzletekben. Itt elvileg fix árak vannak, előre megmondták, hogy alkudni nem lehet. Azért az árusok egy részéből előjött az arab kereskedő, maguk kezdték lejjebb vinni az árakat, ha valakit hezitálni láttak. Végül vettünk a tegnapihoz hasonló két kőálarcot saját célra 140 dirhamért darabját, egy fiút és egy lányt. Tovább indulás előtt még lefényképeztem a Medina előtt álló tevék egyikét. Nyergén hatalmas PVC fólia takarás emlékeztetett a röviddel ezelőtti zivatarra. A buszba beülve elmentünk Agadir üdülőövezetébe. Ma ez a város talán legnagyobb nevezetessége. A homokos tengeröböl partján modern szállodák, apartman házak és villák sora az ilyen helyen elmaradhatatlan éttermek és ajándékboltok társaságában. Ezt a részt járva a turista méltán érezheti magát a Kanári szigetek, vagy Dél-Európa ismert üdülővárosainak egyikében. Az utcákon szinte csak európaiak, és nagyon jól lesült európaiak sétálnak.
98
A kapott félórás szabadidőt arra használtuk ki, hogy folytassuk sikertelen hajszánkat egy teve matrica után, mellyel lakóautónkat szeretnénk díszíteni a marokkói túra emlékére. A lehetőség egyben jó alkalom volt arra, hogy végre járjunk egyet a saját megszokott ritmusunkban.
Innen busszal elmentünk Agadir legnagyobb mecsetjéhez, de ott ki sem szálltunk, csak úgy kintről néztük meg. Fényképezni így nem is lehetett. Külsőre nem látszott különbnek, mint az elmúlt hetekben látott számos társa. Utunk utolsó állomása a város fölé emelkedő hegy tetején lévő Kasbah volt.
99
Az ötven év előtti földrengésben ez is szinte teljesen elpusztult. Már a felvezető panorámaútról gyönyörű volt a kilátás, mely azután a Kasbah előtti térről és a falak tetejéről teljesedett ki. Jól látható az egész város, előtérben a széles homokos parttal. Közvetlenül a hegy lábánál van a kikötő. Meglepő volt, hogy milyen kicsi a turista hajók számára fenntartott hely, és milyen kevés hajó állt bent. Ugyanakkor talán még soha sem láttunk ekkora kikötőt a kis halászhajók számára. Ebben a részben nagyon sok hajó vesztegelt, de ahogy fentről látni lehetett a szokásosnál is lepusztultabb példányok. Az egyik mólónál pár hadihajó is ki volt kötve. Kereskedelmi hajót alig láttunk, gondoljuk azok inkább Casablanca-ban kötnek ki.
Magából a kasbah-ból csak a külső fal egyes részei maradtak meg, a falon belül pedig semmi sem. A kilátásért viszont megérte feljönni. A hely talán a gellérthegyi Citadellára emlékeztet egy kicsit, de ott azért valami látszik a régi erődítményből. És persze itt nincs Duna. Számunkra furcsa volt, hogy a legelemibb biztonsági intézkedések sincsenek foganatosítva. A leszakadt falrészek helyén a legegyszerűbb korlát sincs. De talán ez nem meglepő, hiszen a kempingek villanyhálózatában az
100
érintésvédelmi relével sehol sem találkoztam, védőföld csak elvétve van kiépítve, sok helyen automata sincs, a kötések gyakran szigeteletlenek, és lehetne folytatni. Azért a Kasbah jó adottságait felhasználják rádió távközlési célokra. Egész antennaerdő csúfítja el a
hegy tetejét. Beszállva buszunkba indultunk vissza a kempingbe. Ekkor jelentette be csoportunk vezetője hivatalosan, amit már többen tudtunk, hogy fiának jövő pénteken esedékes esküvője miatt reggel vissza kell induljon Franciaországba. Feladatát a CampingCheque Ügyfélszolgálatának vezetője, aki Marokkóért is felelős, és a Rally fő szervezője volt, veszi át. A kempingbe visszaérve fél hatkor, egy gyenge pillanatunkban úgy határoztunk, hogy kipörgetünk egy adag ruhát. A gép nagyon nehezen akart végezni a feladattal, és amikor elmentem az eligazításra, Zsóka még várt rá. Mire a vacsora asztalra került Zsóka is kiteregette a holmit, de már napról szó sem volt, erősen sötétedett. Ez az este elvileg egy táncos dolog volt. Egy francia koma tangóharmonikával általunk is jól ismert dalokat játszott. A vacsora jó két hét után végre hal volt. Előtte krumpli krém leves, utána puding. Vacsora után kimentem a teraszra beszélgetni az új vezetővel. Az elmúlt két hét tapasztalatairól, a javítás lehetőségeiről és a most kialakított program esetleges jövőjéről beszélgettünk. Közben bent néhány pár táncra perdült, de láthatóan a társaság nagy részét nem igazán mozgatta meg a dolog. A vacsora végén csoportunk vezetője személyesen mindenkitől elbúcsúzott. Nagyon megköszöntük neki, amit tett a túra érdekében. Mi stikában átadtuk neki az erre a célra hozott üveg tokaji aszút, aminek láthatóan nagyon örült. Ha jól vettük ki, más nem tett ilyen gesztust. Nem vártuk meg a tánc végét, mentünk vissza a lakóautóhoz. Leszedtük az éppen száradni kezdő ruhát és a Norvégiában kidolgozott know-how továbbfejlesztésével éjjeli menedékhelyet rendeztünk be a lakóautóban.
101
