Egyszerősített, Mini-galéria, képanyag, és fejlécezés nélküli elektronikus változat

Egyszerősített, Mini-galéria, képanyag, és fejlécezés nélküli elektronikus változat

A FOLYÓIRATBAN MŐVEIKKEL SZEREPLİ SZERZİK, ALKOTÓK NÉVSORA:

Baranyi Ferenc 5 Barcs János 5, 9, 24 Bornemisza Attila 5 Demján Irén 7 Gál Tamás 6, 9 Hangodi Lajos János 3 Ihász-Kovács Éva 4 Kádár Csaba 6, 7 Keres Emil 5 Kuji Zsolt 8,18 L. Gál Mária 8 Mártonka Miklós jr 6, 7 Petneházy Kiss Bence 5 Radnóti Miklós
4 Szabó Gyöngyi 8 Szabó Tünde 8 Weöres Sándor
4

Bayer Béla 13 Bodnár László 9 Boór János 16 Bısze Éva 7 Galambos Pál 11 Gulyás Éva dr. 13 Hajdrik-Pató József 11,13,20 Hajdrik-Pató Selam 14,19,24 Hans-Guido Klinkner dr.13 Herczeg Csilla 12 Kiss Melinda 9 Kiss Sándor 10,11 Papp Irén 14 Pató Ibolya 15 Prosszer G. Júlia 11 Sz. Fehér Viola 10 Vincze János dr. 16

B. Menyhei Mária 14, 15 D. Nagy László 15 Káldi János 18 Kanizsa József 17 Király Lajos 17,22 L. Burda Zsuzsanna 23 Lengyel Géza 9, 10 M. Bakos Mária 18 Mészáros Ildikó 23 Pécsi Éva 8,18 Petróczy Ilona 7 Révész László 18 Sándor József 15 Sebık János 14 Stancsics Erzsébet 17 Vanyó Tihamér
21 Vincze-Tiszay Gabriella 2

Fetykó Judit: VALAHOL Kékesfekete, csillagokkal villódzó palástjába vonta az éj a tájat, nyugodt, felhı nélküli éjszaka ígérkezett. Még szólt az esti, búcsúzó madárhang, felerısödött a tücskök ciripelése, valahonnan ismétlıdı, hegedőn felrezgı dallamfoszlányok keveredtek a nyugovóra térı vidék neszeihez. Fokozatosan hőlt a levegı, bár a falak még ontották a nappal melegét, a csillagos ég felé rohantak a hısugarak. Tán még fagyni fog az éjszaka! - mondogatták az öregek, s a csalóka nyári éj megfogalmazhatatlanul kékesfekete boltozatán szótlanul, a végtelen szerkezetbe alakulás, az állandó mozgás, fogás, keletkezés és pusztulás minden ismeretével szikráztak a csillagok, álltak, bár állandóan rohantak, beletörıdve az anyaggá válás pillanatától eleve elrendeltetett történések folyamatába. Sötétség - lassulnak a fényre sebesen bomló anyagok reakciói, s tudatosul az agyban: este van, éjszaka van; hozzákapcsolódva ezernyi más, azonnal feljövı, mozgósítható, vagy automatikusan mozgósított, a sötétséggel összekapcsolt, leülepedett emlék; s készenlétben áll minden, hogy szabad variációkkal, véletlenszerően elıjöjjön, amit a gondolatok csapongása beenged számtalan, sem nem hívott, sem el nem felejtett utakon. Lazulnak a test izmai, s amint a szem felfele nézeget, napi fegyelmezettebb irányaiból nyugodtabb, befogadásra kész, felismerésre nyitottá válik az agy; neszezı, suhanó rezgésekkel, ciripeléssel, távolodó emberi zajokkal nyugtatva magát, kitárva ısi, befogadásra kész kapuit.

ÚJJÁSZÜLETÉS Szellemi és Mővészeti Kör felekezetektıl független kulturális-spirituális folyóirata, megjelenik félévenként, 24-32 A/4 formátumú oldalon, 200 példányban. Ára: 400,- Ft. Kiadó: Divius Lux MM. Alapító-fıszerkesztı, laptulajdonos: Hajdrik-Pató Selam, tel.: 06/70 941-6740. Fıszerkesztı-helyettes: Hajdrik-Pató József, tel.: 06/70 941- 3051. Szerkesztıség postacíme: 5200. Törökszentmiklós Batthyány út 62. E-mail: [email protected] A lapban publikáló szerzıknek, alkotóknak tiszteletdíjat fizetni nem tudnunk, a kéziratokat nem ırizzük meg, és nem küldjük vissza. A megjelentetésre szánt anyagokat lehetıség szerint flopyn vagy CD-n kérjük megküldeni, az új sajtójogi törvények betartása érekében a kiadásra vonatkozó, kézzel aláírt engedély kíséretében! HU ISSN 1587-5830


Weöres Sándor VONJ SUGARADBA

Ihász-Kovács Éva EGY ELİDHÖZ Weöres Sándor Psychéjének elolvasása nyomán

Vonj sugaradba Istenem! mint madár a fészkére, szállnék hozzád, de látod, a lét örömei közt elpattan a szárnyam csontja. Végy kosaradba Istenem! mint hal a horogra, sietnék hozzád, de látod, a gyürüzı mélynek rám-tekeredett ezernyi hinárja. Lelkemet mért áztatod maró-lúgban évek óta, ha sose végzel a mosással? Kondérodban a tüzes lé minek fortyog körülöttem, ha sohase puhulok meg? Mit akarsz szıni belılem, ha mindig elmállok, mint a szecska? Gonoszaid megtérnek, de hozzám sose jön el a te országod. Szívemet kétféle húzás tépi, egyre lyukasabb, egyre zavartabb ládd-e, sokszor már azt se tudom, melyik a te horgod zsinegje s melyik a mélység-inda köteléke. Vonj hevesebben! ön-erımbıl nem jutok én soha hozzád.


Radnóti Miklós İRIZZ ÉS VÉDJ Álmomban fú a szél már éjjelente s a hófehéren villanó vitorlák csattogva híznak messzi útra készen. Úgy írom itt e lassú költeményt, mint búcsúzó, ki újra kezdi életét, s ezentúl bottal írja verseit szálló homokra távol Áfrikában. De mindenünnen, Áfrikából is borzalmas sírás hallik; rémítı gyermekét szoptatja nappal, éjjel szederjes mellén a dajka idı. Mit ér a szó két háború között, s mit érek én, a ritka és nehéz szavak tudósa, hogyha ostobán bombát szorongat minden kerge kéz! Egünkre láng fut és a földre hull az égi fényjelekbıl olvasó, fájdalom kerít körül fehéren akár apályidın tengert a só. İrizz és védj, fehérlı fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sosem kormozza be a barna füsttıl égı félelem!

Csend és sötétség. Nem mozdul csak a féreg s a készakarva ottfelejtett foszfor villog a csontban. Mindezt nem érzed, lásd, ez már egészen új toalett: a lemeztelenedés trükktelen történése, nem kérdi senki: - Nagysám, tavaszra miféle módi...? Nem vonz a szerelem, nem köt idegszál, mi gondod, Madame a világgal? Egészen felszabadultál, többé semmi kötöttség, a volt, ami voltál, sorok immár, szerettek bár, s dúltak, dicsértek, s a díszkíséret. a volt-ideg, a volt-izom, a volt-hús hiába kérdem: magamra hagytak, anyag, anyagbaindult, magad vagy gyerekes nimfomániáddal, s ma már hiába szelídít babér vagy egykori elesettség, egyedül vagy a csigolyáid közé szorított sötéttel, mely mint óriás penisz, kitölt-betölt, eláraszt... Sose szólítsd, hallgat a föld is, hőtlen hő heverıd bútorszövetét tavasz mintázza, egyszóval látszólagosan minden idefönn alakul. Neked-alul, csönd és egykori szív, nyugodalmat!

LEBONTHATATLAN LÁGER A SZÍV Ahogy a tömegsírba lıtték ahogyan durván belelökték zsebében verssel Tömegsírba fehérköményes csillagokra Ahogy a sírban égı verse s szíve fölött kongott az este Ahogy a tömegsírhoz érek iszonyúan fájni kezd a lélek Iszonyú szép a verse Lássad versekbıl újra nı egy század Ha az ifjúság újratámad tiszta szívét versnek kitártad Úgy kéne kitárulkozni a mának ahogy inged a halálnak tártad ahogyan piros lett az ingnyak lobogónak versnek az ifjak Ahogyan piros lett az alkony ezernyi költeménnyel alszom Piros tintával írva alatta véreddel fogalmaztad: ABDA

Bornemisza Attila TAVASZ ILLATA (feleségemnek ajánlom)

Petneházy Kiss Bence ÉGİ SOROK Baranyi Ferencnek

Micsoda színekben játszik a május. Mágus ı, a tavasz rendezıje. Dıre szelek hajigálják a bibéket. Micsoda illatot szórnak a légben a széllel. Tavasz illata mámorít éjjel, s valahol felzeng a csöndben egy tücsök-szerenád. Micsoda tavasz van, színes ragyogás. Beleborzong a gyönyörbe a világ, s beleszédül a világok arca a nászba. Táncba kergeti most önmagát május, sziporkáz kék-sárga s bíbor virággal, tavasz van s nászdal énekel mindenütt. Elbódít ez az illat, a mámor, ez az éjszaka vándor, s vár dob, citera, tücsökzene az éjszakából. Nászdal most ez a május. Mágus az évszak s a madarak nászi táncát ringatja a szél. Szelíden kérlek, mesélj... Virágos ág, égszínkék felleg, hogy lehet ily szép ez a kellem, a zsibongó természet édes ölén. Május, te orgonák dalában álmodsz, szerelmeket és könnyeket áraszt szívem. Titkosan, csöndben szövıdött szerelmek ízét ringatják tártkarú bokrok. Fehér gyöngyvirágesı bódító illata száll... Ragadd meg most ezt a percet, e létnyi pillanatot, mert nyomában itt van a nyár...

Elolvastam sok szép könyved Így oldódni talán könnyebb Csillagfa alá leülni S verseidben elmerülni Világító szemed ott van S kedves Lényed a sorokban Nagyot adtál a világnak Sokakkal együtt megáldlak Áldott ki a magyar nyelvet Továbbviszi ez a legszebb S fénykoszorút fon köréje Így jut el az öröklétbe

CSILLAGÜSTÖKÖS Keres Emil Kossuth-díjas színmővésznek Híred hallám az USÁ-ban Nagy rengeteg áradásban Elért a szerkesztıségbe S mindenképpen a tévébe Jó magyar versmondó szíved Váltig izzik s mind a Tied A versmondás dicsısége Érjen szeretet és béke Soká élhess hogy a szavak A szívekbe behulljanak Üdvözöllek szeretettel Taníts minket - igaz Mester

Keres Emil A SZÉPSÉG ("Marcuse még jeles mővek esetében is a lekerekítettséget kritizálta, azaz a szépség konfliktusokat elsimító szerepét.") Almássy Miklós

Nem tőnt el egészen. A rettentı mögött rejtezkedik. Sejteti magát a fenséges egészben, s kicsit a bánatát is. Hogy helyét, örömét rég nem leli, - - talán ı maga sincs már!

KÉTELY Mintha nem is volna itt, sunyítva támad, közben rám kacsint. Nem szól nem kérdez, s lassan vonszolódik elıttem s ha hátra se nézek is érzem mögöttem.

Baranyi Ferenc VERS VÁGÓ ÉS SZÚRÓESZKÖZÖKRİL

Barcs János TOVÁBB ÉLEK

Úgy kezdıdött az árulás, hogy a zsebekben csukva maradtak a bicskák, mikor kipattant: meleget soha nem ád a rızseláng, mert fojtva szítják.

Legyek hars fagyökér éltetı földemen; legyen bı termésem, örökös, - végtelen...

Te mindenemet fölfalod. Én jóllakottan koplalok.

Úgy kezdıdött az árulás, hogy egy percre megállt a kés a levegıben, mikor honvesztı, rongy üzéreket akart megdöfni szívig-röppenıen.

Legyek tiszta tükör; és megszentelt homok, nélkülem éljenek a hamis zátonyok...

Te mézes szájjal édesgetsz. Én tőzzel játszom: félelmest.

Úgy kezdıdött az árulás, hogy itt a kardokat megırizték titokban, s most sok magyar velük vagdalkozik, mikor a szomszédban rakéta robban.

Hitem meg nem halhat; tudom, - tovább élek: Csöndesen öljetek -: hővös szenvedések!

S ha kidobtál az ablakon, én átúsztam a falakon.

Úgy kezdıdött... Mi is? Végtére azt minek nevezzem, ha nem árulásnak, hogy elfeledte már minden paraszt emlékét is az egyenes kaszának?

Bırbe burkolt testem; itt szenved sok éjben: Anyaföld szívemmel -: Istenemmel éltem!

Azt se mondtam, hogy elhagytál. Így vezethet új út hozzám.

ISMÉT?

Kádár Csaba: AZ ELSİ ELEMRİL A tőz a megtisztító változás ideájának anyagi síkon való leképzıdése. Az anyag megsemmisül s a benne szunnyadó Erı felszabadul. A fény: a szellem illetve a lélek. Ám a szellemben s a lélekben ott munkál az erı, amelynek a legkézzelfoghatóbb, legkifejezıbb s legérzékletesebb formája a tőz. Minden ısi tőzzel kapcsolatos rítus lényege: megsemmisíteni a szilárd és véges formába zárt korpuszt (a Belsı Való, a Belsı Fény, ill. a Lélek börtönét), s e folyamat révén megtisztítani ill. felszabadítani a lelket. A Lélek Szent Máglyájának tüzében mintegy elemésztetik a Tiszta Valóságra - az anyag s a bőn révén - rárakódott salak. Hérakleitosznál: "A tőz mindennek az ellenértéke s a tőznek minden az ellenértéke..." A tőz ("pür", "ignis", "ogony", "fire" s "Feuer") a létezés egész teljességét átható - láthatatlanul, ám eme láthatatlanságában mindennél erıteljesebben kormányzó és jelenlévı - egyetemes erı ill. esszencia. S a tőz - szenvedély is. A szenvedély, mely minden emberben közös. (Hérakleitosz filozófiájában éppen hogy mindennek a "mindenben közöshöz", a világot irányító TőzLogoszhoz kell igazodnia s magát annak alávetnie.) A lélek tüzében elégni, az anyagi formát és testet ledobni s a fénybe felemelkedni. A tőz - két elemi aspektusában megnyilvánulva egyszerre pusztító s megváltó elem. A tőz ill. a levegı: a két magasabb (magasabb világokkal érintkezı és kapcsolatban álló) elem-forma. A víz és a föld: a két alsóbb, inferióros elem. Ami alul a tőz, az fölül a fény s megfordítva. A tőz - úgy is, mint szubsztancionális energia s úgy is mint szenvedély - minden élılénynek s az egész világegyetemnek belsı éltetı elve, sorsa és végzete! S az Ítélet rég ki van mondva: e világ a Tőz végzése által fog elpusztulni. Múlunk s idıbeli kezdetünk a Vízözön s ami elıttünk áll még - az a Tőz Pusztító özöne.

Gál Tamás: ÚTON "A teljesség felé" (Weöres Sándor) "...ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség." Örökké a teljesség felé mész. Idejöttél. Túl voltál téren és idın. A semmibıl jönni nem lehet, a lelkeknek teste és birodalma van. Változatlanból jöttél. Ott nincs helyes és helytelen. Általad fogható anyagba bújt az "idıtlen végtelenség: a lélek". Itt minden változó. Közöttük kormányoz ismereted és a Mindenható. Ismereteid határozzák meg, milyenre változol. Tettél valamit. Eredménye az okozat: sikered sikertelenséged tetteidbıl fakad. Teste idıhöz kötött léte után idıtlen lelked hányadik birodalomba jut...? Mártonka Miklós: VONZÁSBAN Valahol mélyen rejtett önvalómban valami régen kísért -valami vélt vagy eltanult hatalom -nyugtalan anyagomban forr az adult értelem, s az érett kor -- lobban, mint rémes, fémes lélekpor, s a bolygó húsához hegeszt. Nehéz kereszt -- a test -e néhány vak lét-elem: mi szén, víz, mész, kén... meg ötvenezer kész gén -cipelem (hitvány hitelem...) de tán az ész is -- csak létemen gomolygó múzsaköd... ha gúzsba köt idelenn.

VÍZIÓ A HALÁL UTÁNIRÓL Állsz túl a halálon, a csillagok kapujában S őrszél legyezgeti halvány lélek-arcod S horgas-karmú démonok lesik árgusan jöttödet Ám a sorsod beteljesedik s a lelked révbe ér. Lelked a Semmi révébe ér...

És kevés száz elröppenés -tiszta szó, vagy szellem-agy-lebegés, vagy fennen bíztató igaz-hazug dalok... Hisz mégis... Szőnös-szüntelen valahogy... visszazuhanok.

Petróczy Ilona A HATALOMMAL SZEMKÖZT Talán jobb volna mit sem tudni, Talán kell némi ismeret? Egyre szőkülı köröket Csiszol belém a rémület. Talán jobb volna mit sem tudni, Talán az kell, hogy így legyen? Helytállni, bízni, megmaradni, Titán erıvel összecsapni S bölcsen mutatni - mit tegyen.

Demján Irén: KISMADÁR

Mártonka Miklós jr. NINCS MENEKVÉS? (Főzöm a szót... - II.) Mint felszúrt rovarnak tője úgy lesz lassacskán a toll a nyársam, ahol minden unt betője tán maholnap cellatársam rajongó gondolatom bolond börtönében. S várom, bár szöktetne meg, ha úgy ítél: a Sorsom zsongító ihletnek búra-súlya nyom... Hisz mennyit ér a lelkem múzsa-lángja, ha majd a Szellem fullánkja szúr agyon

Bısze Éva: SZAVAK Szavak, amelyek létre hoztak, csókok közt ki nem mondhattak, engem, az utódot megbéklyóztak ıseim. Feltolulnak, fojtogatnak, mégis ökölnyi szigorral elıször Rendet, aztán az Embert, az Embernek szépet, hogy Róla és Neki szóljon az ének, szavam, mely felbuzog, élni csak úgy tudok, dalomnak ritmusa, ritmusnak ereje, erımnek érvénye kell, hogy legyen.

elgurult éveim nyomában járok visszaköszönnek az elsírt álmok a felhık úszó Titánok gyermekkorom félelmei törpék, óriások hinta mely az égbe szállt valahol félúton megállt (!) hirtelen leestem vigaszt csak ritkán kerestem Írni vagy nem írni: velem e kérdés, összezártak angyalokkal kinek a vers és a dal ma átütı elem... elárvult rab-madarakkal Ha lehet-e más szerepe, álma, félelmeim fogságában mint halhatatlanságba küzdeni magát egymagam az éjszakában egy puszta tollal? vártam lassú pirkadást imáimba temetkezve Bısze Éva kívántam a gyógyulást VARIÁCIÓK akartam hogy újra legyen szivárvány az egek alján Válladon múlt évek árnya gyerekkacaj, kék virág Szirmot bont a csönd virága tücsökzene nyári éjben Simogatnák ujjbegyek kérve-kértem kismadárnak Gúzsba kötött szívedet... magasságban szárnyalást - --

TALÁN SOHA... megpihentél a fekete éjben hosszú bolyongás után a csend lett lelked menedéke ködbe süllyedt város mélységbe szenderít nem fogsz engem látni talán soha csak árnyékom van itt az éjszaka kicsit az élet kicsit álom kicsit a halál is...

Tükröd széthullt darabokra Lelked fogott hétmarokra Mert egy kósza fénysugár Szíven döfött, és az fáj... -

--

Ablaktábla széle-hossza csilingelı esı mossa szemed taván fénysugár, egy emlék fájón felkiált... -

--

Add a kezed. Fájdalmadat, magányodat itt vagy és mégis a távol átveszem. elszakadtál a valóságtól Hiszen én csak vágtató lovak lobogó sörénye verseimben rabul ejt az éjszaka nesztelen ölelése létezem...

Kádár Csaba KOZMIKUS TŐZCSIKÓ Csillagjáró paripája Tőz-sörényő nyihahája Őrharmat a vacsorája Senki sem vet zablát rája. Éter fölött fénylın jára Tejút ködén átcikázva Ég-Szellemnek hasonmása Pattanj gyorsan a hátára. Felhág a menny tetejére Tőzjelet ró jeges égre Hányódik a messzeségbe Sosem érhet a végére.

Petróczy Ilona NAGYCSÜTÖRTÖKI GONDOLAT Itt állok templomod elıtt... Mily álságos, szédült ırület! Nagycsütörtökön eljöttem Hozzád, Hogy végigéljem szenvedésedet. Évmillióktól rám várt ez a terved, Cipelni másnak grammját sem szabad! "Légy boldog vele, EZ MIND a Te terhed!" Keményen zeng parancsoló szavad. Uram! Ne mérj magadhoz engem! Gyenge vagyok. Aprócska. Ember! Nem akarok hıs lenni! Nem kell! Nem bírok a Te kereszteddel!

Szabó Gyöngyi TENYÉRJÓS Mézet csorgat mosolyod üres tenyerembe, ı a vágy, én pásztora, ki terelgeti egyre, sorsvonalak szirtjein, árkain oly mélyen, őzött-hajszolt íze... - mi tudjuk csak: Éden! L. Gál Mária ESZMÉLÉS .....hirtelen Csend lett, mely egyszerre volt mély és magos, s nagy messzeségbıl tévelygı éneket, zengzetet hallatott.

Szabó Gyöngyi VELED, VAGY KOLDUSRUHA

Szabó Tünde SZÁZADUNK Ezredek éve kötözött kéve arany magvai hullanak. Vetület fénye: gigászi éke, s omladoznak a színfalak? Fordulat lánca tétova tánca ritmustalan vak mozdulat. Végjáték képe: sorsrege vége, s tél-tóba fagytak a halak? Vedd újra észre élet mővésze - van még hó a Nap alatt!

Ébren várom a holnapot, hóhérom lesz, vagy mint jó papot vezekelni hagy vétkeimért: megtagadtam ahányszor kért szíved - elmaradt az áldás... Nélküled rongyos a megbocsátás! TOLVAJ SZÍV Lopok, ahányszor szemedbe nézek, fényt a sötétség reggelének. Egy-egy mosolyt komor éjszakákra; Lopok, ahányszor nem nézek hátra. Tolvaj-perceim vállamra főzöm, hordozom, mint rácsait a börtön, Lopok, ahányszor tehetem; Vándor vagyok, és ez a fekhelyem.

Kuji Zsolt POGÁNY SZERELEM

MEGTISZTULT LÉLEKKEL

.....hirtelen eszmélés álmaim leg hegyén, s döbbenet: jobb élni Veled, mint nélküled! VIHAROK Nyargaló szél őzi, hajtja a homokot. A végtelen rónát, sőrő, sötét homályba borítja. Lelkemet belsı vihar háborgatja. A kettı valahol hasonlít egymásra. A természetben nem szab gátat semmi. A lelki vihart nehezen lehet feledni.

Hitem porrá hullott, de éltet a remény. Titkos fényjel csillant Bábel kék egén. Aranyló lángnyelve új ısi csoda, lobogva üzeni: ne add fel! Itt - Lélek Hona -

Alkonyatnak szent tüzében feláldozom emléked, könnyeiket rám hullajtják fentrıl pogány istenek. Lantról zokog igric-szívem megbicsakló énekén, szárnyaszegett vágyak hullnak álmodásunk kék egén.

Küzdj a mindenségért! Gyızz rút átok felett! S megtisztult lélekkel, hited is visszanyered!

Pécsi Éva: EGYEDÜL Néha gyönyörő, néha pocsék a világ, Istenként lehet csak túlélni s tovább. Minden páratlan párjáért eseng, Hiányodtól üvölt a csend.

Pécsi Éva: ÁTTETSZİ VÉRRÖGÖK FELETT... "Hiányodtól zeng a fény s vakítva hasít utat szívem rejtekén." K. Á. A mindenség lombja közt topog szívem, Meg-megáll, csak áll s csodálkozik szemérmesen, mert úgy tágulnak benne az erek, hogy semmi törvényt nem ismerhettek, mivel békéje s önnön csatája egekbe vet.

Lengyel Géza: GYOMVERTE HATÁR Aujord'hui*, ma lám minden szép nekem, égı pipacs, kékellı szarkaláb színez rıt derőt, dalt penget réteken s dalos lelkem átlép ezer határt. Így hát aujord'hui; szirén-szó zenél, hív Párizs, Champs-Elysées, Barbison, Riviéra, Cote d'Azur és szállok én, forró tea vár árnyas balkonon, rododendron, pálmák, csiszolt gyémánt-szirt - örvény felett hajó, kereng, megáll, ring bolyong a lelkem, keres új hazát, de balga óhajom! Gyomverte határ hív: szívemnek legszebb dacos kedvre lázít égı pipacs, kékellı szarkaláb. (* Aujord'hui = ma)

Barcs János: VİLEGÉNY-ERİ Fölöttünk kitárt kagyló szálló felhık nyomán újul fejünk fölött a Nap tüzes tál, mocsár szívén nádszál citerál. Sás-zsombékok közt béka brekeg, gızölögnek mély tızeg-telepek. Túl a folyón harang kong délben; vılegény-erı reszket a szélben. Hővös zene, örök kantáta a természet közös szertartása. Napfény-szikrák tépik az eget, csókolgatva üvegcserepeket és a kazlak kontyát átúszva elszökik világgá minden utca... Menyasszonytánc a bodzák ága átreszketve az éjszakába.

Kiss Melinda: İSZ Ködbeveszı fák dereka közt lassan Ellépdel a búcsúzó Nyár. Még mielıtt elhallgat minden bogár Hártyás pocsolyákba fullad. Dérré gyöngyösül fák ágán a harmat. Félelmem barna ız iramodása, Bújnék karjaid vackába, Mert félek, hogy örökre ısz lesz talán, És soha nem jön vissza a nyár. Vágyam néha még madár szárnyalása, de álmom már csak gyermekeim álma. CSILLAGOK SZELÍDÜLNEK A hajnal is velük kelt, dolgos nagyszüleimmel. Görnyedt hátuk sarlóját a Hold is irigyelte. A fáradt alkonyokon szemükben ment le a Nap. Kezessé vált az állat, kérges tenyerük alatt. Mindennap arcukkal kel, nem felejt a Hold s a Nap, Csillagok szelídülnek bütykös lábaik alatt.

Gál Tamás: ÁLDÁS Melegen suhant az éj. A teremtı keresztet rajzolt homlokomra. Két égı gyertyát adott kezembe. Azt mondta: ÁLDALAK! Van benne erı! A piramison újból kapu nyílik. Fény özönlik. Zizeg benne a csend, a szép jövı!

Bodnár László JÚDÁS ÁRULÁSA Te vagy Krisztusunk szemében a könny, hiányzott belıled az alázat. Testét korbácsoddal véresre verted, majd töviskoszorúval koronáztad. Az Egyszülöttet árultad el; fénytelenné tetted önmagad! Napjainkat nem mérgezheted meg, ítéletül: a lelkünk megtagad. VÁNDOR-KESERGİ Járok égen-földön, járok a tengeren, a hont, szerelmet, az Istent ismerem. Szívemen úrrá lett az ostoba kín? Így megyek vándorként életem útjain? Lépéseimet még kísérték társaim; s ma már nem hallják meg elcsukló szavaim? Elhagytak úgy, mint a rossz anya gyermekét? Közönnyel felejtik a múltunk emlékét? Így állok hát némán a szürke szirteken; csend, béke vett szállást már rég a lelkemen. Egyszer jı a percem; térdet hajtok s fejet. Testem a földé lesz, ı ad méltó helyet.

Csak azok halnak meg, kiket elfelednek. Örök életet nyer, kit szívek ıriznek.

Sz. Fehér Viola: TETTEID ÉLTETNEK (Dr. Gomola György mővészeti író, költı, kollazsır emlékére: örök hálával, tisztelettel és kegyelettel.) Schubert dallamokkal száll gondolatom az égi mezıkre, hogy Rád találjon. Simogassa lelked, nyugalmat adjon, fojtó fájdalmunkra enyhülést hozzon. Miként korokon át hat Schubert zenéje, a Te életmőved se megy feledésbe. Míg élünk, emlékszünk önzetlenségedre; mellyel több százunkat emeltél a fényre. Számtalan rendezvény, tárlat megnyitása, a kortársmővészek értı méltatása: IGAZ EMBERSÉGED lényünkbe oltotta, állhatatosságod örökmécs számunkra. Fáradtságot, idıt, mércét nem ismerve tettél kultúránkért: magad nem kímélve. Vigyáztál jász-néped s hazánk kincseire, házi múzeumban állítva szemlére. Mővészi alázat fémjelezte élted, töretlen hőség a gyökereidhez; néphagyományokhoz, a szép magyar nyelvhez, mőveidben a HONT oltárra emelted. Szelíd, boldog szívvel, élı hittel vitted saját s mások gondját - így észre sem vetted, hogy kihagy pulzusod, nehezül légzésed: közélet, sok-száz könyv "nyőtték" egészséged. Földi léted után az Örökkévaló tárt kaput elıtted - mégsem vigasztaló, mert nem látunk többé - s alig felfogható, hogy hiányod fénye nem lesz pótolható. Törött szárnyú madár érez ily kétséget de vigasztal az ég; velünk lesz szellemed. Nem alszik ki a láng; hőséges özvegyed ırzi, továbbadja gazdag örökséged. Köszönjük az Úrnak, hogy alkalmat adott megismerni Téged s bírni barátságod. Kérjük, adjon Neked békés örök nyugtot, nekünk: jóságoddal átszıtt szebb világot!

Lengyel Géza A VÍZÁRUSÍTÓ NÉGER KISLÁNY Korsókkal tele tálca fején, láb és törzs elıtte tornyosul, éjtüző, drágakı szeme kér, remél. Sír, zokog a költemény.

Kiss Sándor: TISZTA – FORRÁS A meghatározatlan – definiálható ÖRÖK – Idı térben dimenzionált Szent – Háromság, melyet Emberi Értelem fel nem tud fogni – fel sem foghatja, mert Szellem – köpenye matériába van zárva. A Tiszta – Forrásból, mint buzgó vízesésbıl a cseppek, aláhullva a magasságból – a mélységbıl körforgásban fel – feltör a Teremtıjéhez, az ÖRÖK – EGY, de Hármas egységben a Világegyetemet átölelve - körbefonva… … és a GONOSZ, mint és hogyan létezik – definiálható a Látható – Feletti Univerzumban…. … Szellemünk csírája az anyaméhben burkot kap, a Tiszta – Forrás titkát, amelynek cseppjében hordozzuk a TEREMTİ üzenetét… a Földi bolygón áthaladva kapunk e Titokhoz olyan kódot, amely közel visz az ÉGİ – csipkebokor talányához?! … a kérdések felkiáltójelben visszakérdeznek az ok – okozati viszonyokra… … vajon a testem – materiális viszonyai determinálnak-e engem, hogy a Tudás – Fájáról ne egyek, vagy egyek, akarva – akaratlanul a fogalmak értelmezhetıségének korlátjaiban „rabláncra” – főzöm ÉNEMET… … a BIBLIA konkrét üzenetet pulzál az ember – test – lélek felé, miközben szellem burka zárványként van az Emberben. A nekünk ajándékozott kıtáblák már összetörötten közvetítették a Látható Világ felettiség mítoszát ezen a Földön. A társadalmi és természeti törvények a Tiszta forrásra adnak sejtéseket, hogy az ÖRÖKKÉVALÓAN – MINDENHATÓ, emberi képletben: ISTEN, mint Tiszta, kiapadhatatlan Forrás ajándékképp ad a lelkébıl az anyaméh fogantatásában egy csírát, mely 9 hónapig a rejtély spiritualitásában van… … A Szentháromság virtuális valóságának a Középpontja felé törekszik szellemcsíránk, szinte kapaszkodik LÉTÜNK, de a Középpont felé való törekvést, egy akadály gátolja: a BŐN fogalmi megalkotása már tipikusan – egyedien Földi – Emberi definíció, mely létezik az Univerzumban, és a Tiszta – Forrást folyamatosan szennyezi. Ennek mikéntje és hogyanjai, az Ember hitvilága csak egy közbeiktató Személy: a Szent Szellem – LÉLEK segítségével lehetséges. Fogalmat alkotni: Ádám, és Éva már az Ember történelmének bukott angyalai – képviselıi. Teremtésük irányultsága Üzenet: ennek dekódolt Üzenete a Pál apostol leveleiben található, és a HIT által lehetünk képesek megközelítıleg felfogni Jézus – Krisztus tényét – létét. İ a Tiszta – Forrás.

Kiss Sándor BEFEJEZHETETLEN VERS 1995 Atomjaim tétova robbanását feszíti lelkem béklyója! Ki vagyok? A MIÉRT válaszol: homok a szélben… Porból porrá alakulok. A megtett életem örvénye kérdıjelet követel: ki vagyok? A MIÉRT válaszol: homok a szélben… Életem visszaútja bensım ısvényein szüntelen kavarok, lelkem e – század csıdje, s forrongó szellemem felkiáltó – - jellé tornyosul. Ki Vagyok? A MIÉRT válaszol: homok a szélben!

BEFEJEZHETİ VERS 2008 Ki vagyok? Homok a szélben?… Tavaly töprengtem, idén tőnıdtem. Átlényegült szellemem zárványaiba betoppant az ÉLİ ISTEN!… Mióta szunnyad lelkem a megújulás csíráiban? A titok varázslatos kötıdése a PONT: Én már nem vagyok, İ VOLT! Én Már létezem! İ VAN! İ Lesz!

APOKALIPTIKUS MOST * Filmeddel mutattad a Jövıt: s a Könyvek – Könyvében Démonok Serege Palackból szökken – mert Isten Báránya pecsétet tör… Kietlen tájon Fekete Lovas ** vágtat Halál – szemében villogó kéj, Taposott virágok sikoltoznak, s Ember – erdı lángolva üszköt vet az Égre! Új Világ hajnalpírja hasad, Város sarjad, s zöldül a fő, mert a lombokon meg – csillan a Fény. - Federico Fellini filmje ** Jelenések könyve; 6:5

Prosszer G. Júlia AMIKOR VÉGE Távolodsz… én nem mozdulok. A part kihalt ……………….. léptem tétován a víznek tart… Tarajos hullámok futnak felém szelíden.

Hajdrik-Pató József LILAMÁMOR Jó vagy! Sokszor túlontúl az! Mint az örökben úszó hold. Ki egyszer egészet sugall, Máskor csak sárga karéj folt! Fojtott csendben -, lilamámor! Szikcsepp-virágok guggolnak Elszórt csókok, száraz számon, Könnyeink földbe ívódnak.

Érzelmeid messzi kitérnek…

Testünk lángja közel s távol Vad táncát járja egyedül Perdül, fordul -, szemmel vádol! Míg Bennem a láz hegedül.

de a víz visszavár - magába zár s majd az öröklét ringat gyönyörő ölén tovább…

Bokacsörgıs lépted várom Te tört tükrödbıl építgetsz Nem tudjuk e csoda, álom? Vagy álmokat így szépítgetsz!

EXODUS ( 1.) elfúl a lélegzet, lassul a vér – még mozdul a kéz, a láb is moccan elırébb valamiért… s megyünk…! de csak te tudod hová és oda miért… harcod magad ellen harcod ellenem : kövek alá szorult értelem – Álmaimban akaratlan tenyerem tüze fehérizzásig simogat de többé nem terem bennem földi szerelem csak ember-kín : könnyes gyötrelem… s tengernek hullámai helyett a maréknyi hamut sivár homokra szórja Anyám reszketı keze.

Neglizsédben üvegtested Dísze: a sárkánynak dala! Bırödre varrt, hideg szeme Szuggerál köldököd alatt!

Galambos Pál ADJ NEVET! Adj nevet az emberbırő gyengéd angyaloknak, Adj nevet a számról gyáván lecsúszó csóknak, Adj nevet a bajra bátran legyintı kéznek, Adj nevet a méhek szárnyán aranyló méznek. Adj! adj! adj! Hozzál nekik is máglyát, - kik fájnak még belül -, hogy terhüket elégni lássák! Adj nekik emberléptő, gyengéd szavú társat. Adj nekik kis csendet, zölden lebbenı ágat, Adj nekik hős kertet, messze villanó percet, Adj nekik és nekem messze robbanó merszet Add! add! add mindezt féktelen hévvel hogy élni higgyünk ! Így Dísztelen aranyló névvel!

Herczeg Csilla: HÍRES EMBEREK EPILEPSZIÁVAL III. CALIGULA (GAIUS CAESAR GERMANICUS) (I.e. 12-41) Született Kr. után 12. Augusztus 31. Antiumban. 37-tıl 41-ig római császár Tiberius utóda. Uralkodása során az utolsó proconsuli irányítás alatt álló afrikai légiót is egy császári legatus fennhatósága alá vonta, s így teljessé tette a császári hadsereg feletti uralmát. Eredeti neve magyarul, Csizmácska vagy kisbocskor, amit apja katonáitól kapott még gyermekkorában. Apja Germanicus Caesar Tiberius császár unokaöccse trónrakerülése után hét hónapig súlyos beteg volt, valószínőleg ettıl fogva epilepsziás is. Felgyógyulását követıen felelevenítette a felségsértési perek gyakorlatát és rendkívüli kegyetlenségrıl tett tanúbizonyságot. 39 nyarán csónakokból építtetett hidat a Nápolyi-öbölben Baiae és Putoli között. 38-ban kivégeztette Naevius Sutorius Macrot a praetoriánus testırség parancsnokát, akinek hatalomrajutását köszönhette, és Tiberius Gemellust Tibérius unokáját, akit kiszorított az utódlásból. Caligula megkövetelte, hogy istennek kijáró tiszteletet tanúsítsanak iránta. Egyes kutatók szerint, az egyiptomi Ptolemaioszok testvérházasságait utánozva egyfajta hellenisztikus uralmi formát kívánt meghonosítani. Mások szerint betegsége következtében Caligula megháborodott, bár az a feljegyzés miszerint a lovát consullá nevezte ki valótlan, de epilepsziában szenvedett. Caligula 39. októberében váratlanul megjelent a Felsı- Rajna vidékén és kivégeztette M. Aemilius Lepidust Drussilla özvegyen maradt férjét, valamint az ott állomásozó hadsereg parancsnokát. Ily módon elfojtott egy készülıdı lázadást. Hatalomra kerülése után rövid idın belül eltékozolta azt a hatalmas vagyont, amelyet Tiberius halmozott fel az államkincstárban, hogy kiadásait fedezze, sok római polgár vagyonát elkobozta. Caligula 40-ben hadai élén bevonult Galliába és a lakosságot alaposan kifosztotta. Csapatait Gallia északi partjaihoz vezette, hogy onnan induljanak Britannia lerohanására, elıbb azonban kagylókat győjtetett katonáival, hogy beszedje a hadizsákmányt a meghódított óceántól. 40 nyarán elrendelte, hogy állítsák fel szobrát a jeruzsálemi templomban, de Heródes Agrippának késıbb sikerült errıl lebeszélnie. 41 januárjában merénylet áldozata lett, mivel a nép már jócskán megelégelte a zsarnokoskodását. Az összeesküvık között Cassius Chaerea, a praetoriánas testırgárda tribunusa Cornelius Sabinus is ott volt nem kímélték feleségét és lányát sem. A trónon nagybátyja, Claudius követte. SZENT PÁL APOSTOL ÉLETE (I.e. 3-67) Szt. Pál Kis –Ázsiában, Cilicia tartományának Tarsus nevő városában született i.e. 3-ban. A keresztény kultúra egyik legnagyobb alakja, az elsı teológus. Zsidó szülık gyermeke volt, ezért a Saul nevet kapta, de mivel római polgárnak született viselte a Pál nevet is. Jeruzsálembe küldték szülei, hogy rabbinikus tanulmányokat folytasson itt sátorkészítıként dolgozott. Buzgó farizeus vált belıle, aki fanatikusan üldözte a keresztényeket. Egyik damaszkuszi útja során fényesség vette körül és mennyei szózatot hallott. Saul, Saul miért üldözöl? Amikor megkérdezte Ki vagy Uram? A következı választ kapta, Jézus vagyok, akit üldözöl. Útitársai nagyon meglepıdtek, mert bár hangot nem hallottak és semmit nem láttak Saul, ekkor elvesztette látását és kézen fogva kellett tovább vezetni Damaszkuszba. Itt egy Ananiás nevő tanítvány fogadta és kézrátéttel adta vissza látását. A damaszkuszi látomás, döntıen befolyásolta Pál életét, megkeresztelkedett és a keresztények üldözıjébıl buzgó támogató vált. Ez volt a, Pálfordulás. A hívık, bibliamagyarázók egy része a látomást valóságosan megtörtént eseménynek tartották, mások szerint egy váratlanul kitört vihar vagy napszúrás hatására hitte azt Pál, hogy Jézust látta. Úgy is vélik, hogy Pál idegbeteg volt, akinek gyakran voltak patologikus rohamai vagy hallucinációi, és ez váltotta ki belıle azt a meggyızıdést, hogy Krisztussal találkozott. Az Újtestamentum 13 levelet tartalmaz, amelyek közül valamennyi egy-egy hitközösség számára íródott, és szerzıként Pál neve van feltüntetve. Egyes episztolákat bizonyíthatóan Pál írt. Ezek a thesszalokiakhoz a galateaiakhoz, a rómaiakhoz, a pilippians és a philemonhoz íródtak. Késıbb Jeruzsálemben zsidó ellenségei bebörtönöztették, majd Rómába vitték, ahol, feltehetıen kivégezték i.e. 67-ben. Már az Ókorban és a középkorban is léteztek bizonyos sebészeti eljárások, melyeket a felvilágosodás idején is használtak. Ezek egyike a koponyalékelés volt, amely a koponya megnyitását jelentette, és ahol a rossz pára kiengedése, vagy a deformálódott csont eltávolítása volt a cél. Máskor forró vasat helyeztek el a beteg bırén. Noha az epilepsziával élıket esetenként prófétának vagy zseninek tekintették, az általános felfogás szerint magát a kórt kegyetlennek, gyógyíthatatlannak tartották. Az epilepsziával élı nyomorultakat sajnálat és részvét vette körül. A koldusoknak gyakran megérte e betegséget színlelni. A csalók közös zsargont alakítottak ki, és a betegséget crankenak nevezték. Elıfordult, hogy amíg társuk rohamot tettetett, kizsebelték az oda sereglıket. Az epilepsziát néha az erıszakkal házasított fiatalok is színlelték, ha szabadulni szerettek volna a kijelölt pártól.

Hans-Guido Klinkner dr.: MAZURKA

( nagyapámra emlékezve) Szenet fejtett, kızetet robbantott egy életen át. Szent Borbála zászlaja alatt fát és bádogot munkált, kifulladásig; majd hegedőn húzta a talpalávalót, míg házának adósságterheit lerótta. Mint egy kı, nehezedett a tüdı az idıs ember törékenységére; Egy kı, az utolsó nagy háború romjai közül. Naponta, már egy egész télen át, tartotta magát, imátkozva a megváltó Erıs Barát után, aki életének elviselhetetlen terhét átveszi. A hajnal szürkeségében végül Jönni látta ıt. Legjobb gúnyájában, hegedővel a kézben, a követet pártfogóként fogadta, s egy mazurkát játszott útjában a végsı kötélpályáig. Bayer Béla fordítása

Hajdrik-Pató József RADNÓTI APOKRIF DALA Csonka holddá lett, félig telt bölcsım Élni vágyásom vérbéli ösztön Csörgım sok kis kı, vánkosom az ég Anyám fénybe szállt, jaj, de nagyon rég?! Egyként jöttem! Ikrek lettünk végül! Aki maradt, bús magányba szédült Éji gyilkosként anyám vére fájt Káin bélyegét a sors varrta rám. Tizenegy múltam, apám is elment Midın fülében szép versem csengett: Naggyá tesz majd: A világ rá hallgat! Félti fiát a föld terhe alatt! Szeretıre vágyom, kié e tőz! A szüzet várom, kinek vágya őz Nem tudom, másnak e vers mit jelent? Lelkemben él, ki engem nem felejt! Menetelt az ég, vártuk a halált A mester vadul, egyre csak kaszált Tört testünk a sír szájába ájult Vérünk a mélyben végleg elárvult. Ez a föld, versem nem emészti el! Ezt a bori füzet meséli el. Meggyógyít Abda jéghideg csókja, Midın égett fegyverek tőz torka!

Bayer Béla: CSILLÁMOK Noha megfakult gyermekarcom még ott kísért a tegnapok játszóterein, a szertefolyt csodák már végleg odalettek. Akárha ama tükör is, melyben hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett. Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein nem sarjadhat újjá mi tovatőnt. Köd lepi, miként estéli imámat az őr harangja. Csak az Úr hangja lesz egyre érthetıbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé. Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak. Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már. Az éleselméjőség puszta manír csupán. Talán a jelenség, a látszat vonalán nem is több, mint komédia. Egy önsajnálat parafrázisa. A mindentıl megfogant semmi. Emberi kategória, ahogyan Konrad Lorenz mondaná. Naná, majd a plazmák országlása. A kontárrá lett írói mindentudásé. Botlik a toll, csetlik a szó, rég oda már a tegnapi hó, az arannyal cicázó homokozó, a koboldok ırizte libikóka. Kétkedésem lassan megnyugvássá tompul, s csillámmá lesz az öröklét szemében. dr. Gulyás Éva: ÚRNAPJÁN Ma ezen a szép napon, minden megváltozott, Ezen a reggelen bánatom elszállott. Jézus fogta kezem és vezetett szelíden Föl-följebb trónusához: tisztán, hófehéren. "Úrnapja van" - suttogtuk tágra nyíló szemmel, És néztük a szent ostyát meleg szeretettel. Úgy tündöklött ott, és ragyogott fehér fényben, Mint egy igazgyöngy az óceán mélyében. Letérdeltünk, s az Isten dicsıségét zengtük, Az oltár lábánál a bocsánatát kértük, Láttuk İt: a Megváltót, mint az apostolok Láttuk a Tábor hegyen, amint imádkozott.



MEGJELENT!

B. Menyhei Mária A TÁNC

PAPP IRÉN: SZELLİK SZÁRNYÁN

Nagy szeretettel köszöntöm az ötkötetes költını, s sokak által mesekönyvérıl is ismert Papp Irén legújabb kötetét, melyben ezúttal prózai írásaival ajándékoz meg minket. Csak gratulálni tudok a közel 40 történetet átölelı válogatáshoz! A régi idıket, a vidéki életforma varázsát, a természettel még harmóniában élı ember nosztalgiáját hitelesen tükrözı leírások, olykor frappánsan, humorosan, máskor erkölcsi tanulsággal átszıve, elgondolkodtatóan tárulnak elénk, az írónı emlékeinek nagyon is eleven tárházából. Ennek az elevenségnek lehet köszönhetı az a kivételes hangulatteremtı képesség is, mely a szerzıre jellemzı, s szinte permanensen megidézi olvasói számára azt a közeget, melyekben az emberek többségének szubjektíven is ismerıs cselekmények zajlanak. Az egész köteten átragyog az írónı szeretetreméltó egyénisége, hamisítatlanul az a személyiség, akinek jómagam is közel másfél évtizede ismerem İt. Az a nemes egyszerőségében bonyolult Ember, aki a világ iránt nyitott szívvel, érdeklıdéssel, mindenkori jó szándékkal, adni akarással és felelısségérzettel él közöttünk. A diszkrét illusztrálású kötetet vidám, életigenlı és fényt szimbolizáló kötésében, már kézbe venni is gyönyörőség, s nem okoz csalódást: valóban fényt, lelki fényt közvetít felénk! Kívánom, hogy Papp Irénke ne hagyjon fel ezzel a mőfajjal, hanem folytatásával örvendeztessen meg bennünket! H.-P. S. Papp Irén: BOLDOGSÁG, MERRE VAGY? Mindig tudtam, hogy a boldogságot nagyon nehéz elérni, de vágytam rá, mint felnıtt ember, mert hallottam, hogy boldognak lenni jó. - S amikor már megtapasztaltam életem során, rájöttem, hogy nagyon nehéz megtartani ezt a különös fogalmat, hogy boldogság. Meggyızıdésem azt igazolta, hogy ez az egy szó hatalmas odafigyelést igényel életünk során. Állandóan fogni a gyeplıt, nehogy félremenjen a szekér, mert csak egyszer húzd el a kormányt, s máris kizökkentél egyenes utadból. A sors nem kegyelmez senkinek, mindenkit érhet csalódás, elmarasztalás, mégis bennünk él a tudat, vágyunk rá, hisz nekünk is jogunk van a boldogsághoz. Ki kell érdemelni - hogyan? Tiszta ıszinteséggel, naivsággal, szőzies ártatlansággal? Nem, nem egy emberen múlik, ha ez meg is van mind, hanem kettın áll, például te boldog vagy, de a másik elégedetlen, nagyon nehéz, ez is bonyolult ebben a számító világban. Olyan is elıfordul, hogy a boldog ember észre sem veszi a vele élı társa boldogtalanságát, így figyel párjára?! - Ma már talán a boldogság értelmezése a gazdagságnál kezdıdik, kihalt sok emberbıl ez az érzés (tisztelet a kivételnek), de hol van a családi boldogság, a gyermeki szeretet, szüleink tisztelete, a "hőséges társam iránti vonzalom", csak ı senki más, de jó is lenne. Több szálon lehet megközelíteni a boldogságot korunkhoz mérten, másképp látja egy fiatal, egy középkorú és idıs személy. De az igazság az, hogy ugyanazon a mérlegen, ugyanabban az életkorban egyformán estünk át a boldogság viharában, talán. Vajon milyen érzés a boldogság? mert nem ismerem

A tánc bölcsıje az anyaméh, bent lapul a ringatózó járásban, az átszellemült szimfóniában, a szívhangok suttogásában. Már egész testünkkel hallunk, vibrál, pulzál létünk-agyunk, Testi-lelki egész mőködésünk, fantáziánk, szivárványos énünk. A finom mozdulatok váltakozása, a szabad lélek megnyilvánulása, a hangok egymásra találása, oly gyönyörő e visszhang áradása. Könnyedén ritmusra lépünk, mosolyog arcunk és szemünk, táncol szellemünk-lényünk, az éteri tisztaság felé menetelünk!

Sebık János ODÜSSZEUSZ Kopjafád lett utam iránytője, Odüsszeusz-létem fárosza, ki hánykódik jövıjét betőzve, s lesz kint felejtett árcédula. Nagy-sietısen felvett új ruhán, pókháló a sötét sarokban. Kabalakı, mely sok kín után zuhatagba dobva nem is csobban. Kit a túlélés sem foglalkoztat, s bolygókerék sorsa, ha repedt. Jótállás-füzetébe lapoznak, s bosszankodnak gıgös istenek.

A VESZTESÉG ÁRA A megnyugvás lépcsejéhez érve térdere hullok elıtted, Istenem! Mert nagy az én ifjúságom vétke; mindenki elhagyott, csak Te nem. Filemon és Baucisz, ha látna, megkönnyezné árvaságomat. Nem mentem utánad halálba, de az élet már be nem fogad, hogy elnyeljen kapitális gonddal, s el-elcsukló rekeszein át. Vénülésnek hörgi, ki nagyot hall, lenullázó gyızelme dalát.

Sándor József TESTVÉREIMNEK A FÖLDI LÉTRİL Mint a harmatcsepp, mely A hajnal s a napfény násza; Oly csodálatosan jöttem Szerelembıl e világra! Én is csepp vagyok A "népek tengerében". Vadul hánykolódom A hullámok özönében! Ám lényemet átjárta Kegyelembıl Istennek Igéje; Vérével a zavaros tengerben; Csepplétemet tisztává tette! Most hát szüntelen Harcolva ırzöm tisztaságom, Úszom a Menny felé, Át e zavaros áron! A Menny partjánál Atyám értem nyúl a tengerbe; S Krisztus Uram Drága Kezével Beemel a Mennyei Jeruzsálembe! Várom e Pillanatot A tomboló hullámok között! Bíztatom Vízcsepp Testvéreimet: Ragyog a Fény a sötétség fölött! A Szent Szellem Isten s a Bárány A Világ Világossága! Örök Áldás, Dicsıség Néki! Óh Alleluja, Gloria, Hozsanna!

AXIÓMA EPIGRAMMÁBAN E földi lét minden másodperce Mérhetetlen felelısség mindenkinek! Így az öröklét helye: Saját döntése nagynak, kicsinek. B. Menyhei Mária ÁRVA GYERMEK Árva gyermek egyedül; neki a szomorúság hegedül. Sok gond nyomja legbelül, fájdalma nem szelídül. Csak a szellı simogatja, bánatát esı mosogatja. Ha Teremtıjét hívogatja, szívét a nap cirógatja. Nincsen neki büszkesége, szétárad a szelídsége. Szeretetre van szüksége, útján Isten vezérelje.

Pató Ibolya: SZOMORODÓ Ha nincs többé nyár a szív megszakad, ha meghal a virág a termés elmarad, ha letörik a tárt kar mely ölelni akart, nem vigasztalja senki sajátmagába hal.

Semmi lett belıled te megfoghatatlan ki a test fölött állsz felsı fokozatban meggyötört önmagam átölellek téged te megszemélyesíthetetlen ítélet...

Hiába ölellek hogyha nem talállak, forró véred lüktet nyomra nem találhat. Itt vagyok melletted, nem leled az utat, óriás barlang mélye útvesztıbe futtat.

Ítélete minden lelkek harmatának, hazátlan billegı koldustarisznyának, semmibe fáradó tevékeny kezeknek, virágokat bontó felsıbb szerelemnek...

Hiába kereslek hogyha itt vagy velem, valami nagy hiány remegı félelem... Bár ámokfutásom magam elıl szaladt örök vágyódásom tengercseppé apadt.

Felsıbb szerelemnek ki az élet maga nyisd a szemed, hiszen virágzik a tavasz tele van bimbóval a termés beérik, valahol valami hiszem, hogy megéri!

Hiába a gyógyír lüktetı sebemre, sohasem apadó könnytelen könnyemre könnyebben viszem én tenger szenvedésem mint belsı fájdalmam, végsı vereségem.

Hogy megéri bízni a megszakadásig küzdeni a jóért a rosszal halálig felejteni mindent mi sértett, mi bántott, feledni azt a sok igaztalanságot.

Veresége minden szépség hajnalának, óvakodva szóló szívem szép szavának, minden akarásom jobbnak ihletıje, hogy megaláztattál semmi lett belıled!

Ha elhagyott vagyok és már semmim sincsen, ha már úgy becsapott rútul minden - minden, felnézek az égre kéklı mezejére, Isten kéklı szemének a közepébe...

D. Nagy László: MEGVÁLTÁS DALA Sárba épített ház volt gyermekkori fészkem, s pogányszívő szülık zöld gyümölcsein éltem. Nem tehettek róla, hogy nem értettek máshoz mint "Káini áldozat" hő bemutatásához. Nem szándékosan, de Ábelt bennem ölték, Szeretet Lángját szívembıl csaknem kitörölték.

Annyi mégis maradt, hogy lángra lobbant újra, s a Megváltás Dalát azóta dalolja: Áradjon szívembıl e végtelen Szeretet! hogy jusson a világon ki kér, mindenkinek! Aranyló Fény vezessen minden áldott embert, aki Jézusunkban Megváltónkra ismert!

Ezúton kérek elnézést D. Nagy Lászlótól, amiért legutóbbi lapszámunkban Vezetékneve kis kezdıbetővel jelent meg!

Boór János MERENGİ

Dr. Vincze János: A STRESSZRİL

Napjainkban, Selye munkáságának nemzetközi elterjedése miatt, az emberek szokatlan viselkedését, egyes betegségeit vagy Hetvennégy év mögöttem, pszichiátriai állapotát gyakran tulajdonítják a stressznek. A minfáradt arccal állok. dennapok rohanó társadalma mindannyiunkat stresszel fenyeget, de Palásttal riogat az álom az emberek elég különbözıen reagálnak a stresszkeltı eseményekés a sápadt fény varázsa. re. Tehát leszögezhetı, hogy az emberek jellegzetes egyéni különbségekkel reagálnak a stresszorokra. Múltam bugyrában lázasan keresek, A stresszes állapotot úgy belsı, mint külsı események létrehozfények halomra szállnak. hatják. Ilyen stresszorok: az egészségi állapotunk, a társas kapcsoVásott évek viharát latunk, a vágyaink és a mindennapok, az elvárásaink és a megvalóSehol sem találom. sításaink, fáradtság, traumás állapotok. A stresszre adott leggyakoribb válasz a szorongás, amelynek longitudinálisan egy olyan súNem találom ıt, lyos mintázata alakul ki, amit poszttraumás stresszbetegségnek ki nekem fontos volt, nekem ı volt az egyetlen álmom, (PTSD) nevezünk. Selye szerint a szervezetet ért minden káros hatás biológiai Az ısz hajú édes anyámat. stresszválaszt provokál és ez szolgáltat alapot a PTSD diagnózisának a bevezetésére. A PTSD-t azért alakították ki, hogy elismerjék, Egyek voltunk vele hónapokon át, ki nekem adta a lelkét, a fájdalmát. az extrém módon traumatikus események normál személyeknél Tıle tanultam élni, szeretni, krónikus klinikai kórképet eredményezhetnek. Mára egyértelmővé Imádni a fényt, a rétet, vált, hogy a PTSD modellt kínál a traumához való alkalmazkodás és a homeosztázisos egyensúly bomlás folyamatának értelmezéséİ adta lábamba az elsı léptet, hez. A tudományos megfigyelések egyik alapvetı következménye, Arcomra a mosolyt, hogy a PTSD traumatikus esemény hatására potenciálisan bárkinél Lelkembe szeretetet, kialakulhat. S a jövı zálogát. Minél befolyásolhatatlanabbnak tőnik egy esemény, annál inkább stresszkeltınek észleljük, de az esemény bekövetkezésének AHOL SZÜLETTEM elırejelzése általában még akkor is csökkenti a stressz súlyosságát, ha a személy nem képes azt befolyásolni. Ezen alapszik a betegséKuglifa szálkája pislog szememben, gekrıl történı szakorvosi felvilágosító munka. Viszont vannak lelkemen átjár a rég-volt, befolyásolható és bejósolható események, melyek mégiscsak egy tájat ırizek szívemben, stressz-keltıek egyszerően azért, mert fiziológiás értékintervallumely éjjel, nappal magával hord. maink határain kívülre tolják a szervezetünkre jellemzı egyedi paramétereink oszcillációját. Virágos táj zöldillatú ablakán A stresszkeltı tényezık longitudinális jelenléte szomatikus fekete arcával belát az éj, rendellenességekhez vezethet, mint például fekélyek, a magas vérderő medrében érlelt álmokat nyomás, szívbetegségek, kárt okozhat a szervezet immunrendszerönti formába az ıszi fény. ében. Számos adat mutatja, hogy a stressz-betegség csak akkor bontakozik ki, ha a stressz és a személyiség kölcsönhatásba lép Géneket szaporít az ısök tanyáján egymással, vagy ha van valamilyen korábbról létezı biológiai foa vágyaiban elmerült természet, gékonyság. A pszichoszomatikus betegségek olyan testi rendellea nyomortól csipkézett nyoszolyán nességek, amelyek kialakulásában az érzelmek központi szerepet együtt van élet és enyészet. játszanak. Mikor stresszt élünk át, gyakran nem törıdünk eleget magunkkal. A stressz által kiváltott érzelmi reakciókon túl az emA tél fehér gyolcsot terít a tájra, berek gyakran mutatnak kognitív károsodást is, ha komoly fejfák sora szürkül a tövén, stresszorokkal szembesülnek. Nehézségeik lehetnek az összpontoa sőrő csend magába zár mindent sításban, a logikus gondolatvitelben. Könnyen befolyásolhatók féla szülıföld elporladt rögén. információk által is, mert az értelmi értékelés torzulást szenved. Az eseményeknek kihívásként történı értelmezése kognitív kiértékelés KORHATÁR NÉLKÜL eredménye, mely szerint a változás az élet természetes velejárója. A stresszkeltı helyzetek arra indítják az egyéneket, hogy azt vaSzememre hanyatlik az éj, lamivel csökkentsék, az ilyen stressz csökkentı tevékenysége öszarcomon fáradt nappalok. szességét elhárító mechanizmusoknak nevezzük. A személy összSötétben kavarog a szél, pontosíthat a speciális problémára vagy helyzetre, hogy megkíséhullanak vásott csillagok. relje azt elkerülni; ezt nevezzük problémaközponti megküzdésnek. Foglalkozhat azonban azzal is, hogy enyhítse a stresszkeltı helyÁlom küszöbén átlépnek zethez kapcsolódó érzelmi reakcióit; ezt nevezzük érzelemközponforró szerelmi hajnalok, tú megküzdésnek. Mindezek tudatos viselkedési, kognitív stratégilelkemben vágyak remélnek, ák. tán még szerelmes is vagyok.

Stancsics Erzsébet: ISTENRİL - MÁRAI UTÁN Ha nem kerül kezembe Márai Sándor bölcsességei között "A kutatók" címő rövid írása Istenrıl, sosem merem leírni saját suta, szemérmes gondolataimat. A szerzı ezt írja: " Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsıvel és nagyítóval, a csillagok, felhık és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom İt az egészen kicsi dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségekben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk. Ez az a pillanat, mikor egyszerő és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez az a pillanat, mikor fölénk hajol az Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más İ annál, semhogy hitem, vagy tagadásom eldöntené kettınk viszonyát." Ennyi a rövid írás, mégis többet mond el a tonnaszám kapható, Istenrıl szóló könyvek helyett. Tudatlanság és neveletlenség rabjai vagyunk, a XXI. századi globalizáció cenzúrája kitörli a lélekbıl a csodálkozást saját nagyságunkon kívülre esı dolgoktól. A pénz lett a lélek rákja, s mi boldogan hagyjuk elhatalmasodni. Már nem is tudjuk, él-e bennünk az Isten, nem tudományos, teológiai, vagy filozófiai értelemben. Már nem szokás egymás szemébe, lelki tükrébe sem nézni, inkább locsogunk üzletrıl, fecsegünk politikáról, zagyválunk kapcsolatrendszerekrıl. Megmagyarázható-e az undor, amit ezek tapasztalatán a divatból kiőzött, tisztességes ember gondol? Pedig mindnyájunkkal megesik, hogy találkozunk Istennel. Ezek a percek, melyeknek nincs nevük, nincs beírva halaszthatatlan programként a határidı naplóba. Észre sem vesszük, csak utólag, amikor már elmúlt a kegyelmi pillanat, hogy ami addig zavaros volt és veszélyes, annak most vége lett s elkezdıdött valami más. Fogalmunk sincs, hogy mi, de nem olyan, mint tegnap volt és valószínőleg nem olyan, ami holnap is lesz. Hirtelen kitisztul a sőrő köd, elönt egy érzés. Szokatlan, mert eddig mindig másról beszéltünk, nem foglalkoztunk holmi érzelmekkel. Ennek nincs célja és megoldandó feladata, nem pénzkérdés és nem is lehet megfogalmazni. Kiszakad belılünk a hőtlen sóhaj, amibıl kihallani valami apró remegést, amit régiek úgy hívtak, hogy lelkiismeret. A reklámok megtanítottak arra, hogy kényeztessük a testünket, csak azzal foglalkozzunk, ami köszönı viszonyban sincs az ember igazi életelemével, a lélekkel. Ha találkozunk Istennel, sejtgyöngyeink lüktetni, élni kezdenek, piros betős ünnep pillanatait éljük át, mely fenséges, mint az áhítat és rettenetes, mint a boldogtalanság. Mert az érintés megmutatja, mennyire értelmetlen - épp ezért boldogtalan - az, amit hajszolunk. Tájfunként söpör át a szívünkön, forró perzselésével megmutatja, mekkora sivatagot cipelünk, vonszolunk bensınkben. Megrettenünk az erıtıl, amely tudatunk mélyén lappang, várjuk a pusztulást, amelyet hordozunk magunkban. Most úgy látjuk a világot, mintha régen már láttuk volna, de nem mondhatjuk el senkinek. A szavak mást jelentenek, mint ami a szótárban van, vagy tanítottak rá gyermekkorban. Inkább nem is szólalunk meg, mert érezzük, hogy akkor valamit végképp elrontunk. Beszélünk mindenfélérıl és közben rosszkedvően İrá gondolunk. Gyávák és óvatosak vagyunk magunktól keresni Istent, fıleg ott, ahol biztosan megtalálnánk. Mert mindenhol ott van, ahol az ember figyelı lelke elıfordul: szerelemben, szépségben, egy fa levelében, a tenger hullámaiban. Máraitól tudjuk, hogy mindenki találkozik Istennel. Legtöbbször nem vesszük észre az aprósága, jelentéktelensége folytán. Mert mi mindentıl valami eget-rengetı nagy durranást, tőzijátékot várunk, amely veszedelmes butaságunk látlelete. Még saját érvényességünket is a személytelen hivatallal állítjuk elı, nem önmagunkból és önmagunkban vagyunk eredetiek, itt, Ázsia és Amerika között, egy ponton, ahová születtünk, ahol a dolgok ugyanúgy elérnek, bekerítenek, megfojtanak, mint bárhol a Földön. Aztán egyszer csak jön Isten, és megmutatja, hogy amit eddig terveztél, akartál, könyököltél, pedáloztál, lihegtél, az fölösleges és mellékes volt. Kezdj el végre élni!...

Király Lajos VÁNDORLÓ SZILÁNK Apám derekában vándorló szilánk volt gránátrepesz szomorú emlék Izmai sajdultak Rombolták idegeit az arhangelszki láger esték melyek felrémlettek nyugtalan álmaiban vagy liternyi savanyú bor után Apám derekában vándorló szilánk volt gránátrepesz szomorú emlék A test olykor befogadta és békesség lengte be nappalait vidám ének az estét ám amikor az idı rosszra fordult a vándorló szilánk szaggatta szaggatta szaggatta a lelkét Kanizsa József MENNYIT KIBÍR A SZÍV Mennyi fájdalom bús bánat tépi marcangolja szívem Tegnap még szerelem-dalom zúgta énekelte híven Ereimben új sebbıl árad folyik a vér Fekete hajam fehér színre vált hullik a dér Késı ısz havaz s fagy ver ajtómba sátrat Fájdalomtól tépett szívemnek ének is árthat Altass el Csend éjek hab-leány-fodra Nyugtass meg Tejúton vezess a Holdba

Pécsi Éva: CSILLAGPORBAN (43) Fiam! Ha majd egyszer elindulsz az úton, amit már neked kell megtenned magad: ha nem szel kenyeret az útra más, vidd magaddal a mosolyomat! Ha elszorul a torkod, amint nyeled s nem lesz ki vizet merjen vidd magaddal, fiam, a könnyeimet. Ha nem lesz vagyonod, hogy elérjed mindazt, amit embernek nyújt az élet vidd magaddal az anyai örökséget: (amit csak én hagyhatok letétben, szegényen és mezítelen) vidd magaddal az útra, fiam, a becsületet!

Révész László MIND ENYÉM Magasba szökken gyöngyként a vízsugár, a csenden áttör majd az égre száll, márványtested füröszti majd visszahull, porlad a gyöngy, napfényen szétgurul, s tündértó vizén lábadnál elcsitul. Tükrén csillan a csend, hallod(?) Mesél, a napsugárorgonán szellı zenél, míg emléked márvány árnyán tündér fátyolban táncol s játszik az esti fény, a csend, a fény, s emléked mind enyém.

Kuji Zsolt (Debrecen) A KOLDULÓ BARÁT Vasárnapok csöndjét hordom ez lett féltett mindenem, vágyaim, mint bomlott füzér elhullják száz gyöngyszemem. Minden templom zárva marad ócska lobok vetnek fényt. Ki keres most nászt és könnyet? Az ki fájja: én, csak én.

EGY ELMÚLT NYÁR Nyarunk egykor átkot hozott tört sugarak alkonyán, glóriáját tüske fonta, vérünk fakadt homlokán. Szenvedın kért: ne szeressünk, legyen másé fájdalmunk, balzsam-ittas szelek üdvén nem kellett mit vigyázzunk. Így fogant meg szörnyő sorsunk lent a Léthe vizénél, partjainál kétszerelmest feledett a szenvedély.

M. Bakos Mária (Barcs Jánosné) ARCUNK TEMPLOMÁBAN Istenem: tudod, arra mennyien várnak? Küldjél békességet e romlott világnak. Gyermekeink szemében erısítsd a fényt, hagyd meg lelkünkben a vihartalan reményt... Lehessünk általad, boldogság-áldottak; sokan vagyunk akik áldozatokat hoztak... Szívünkben szeretet-virágok nyíljanak, Megszenvedtünk! Rakj körénk lélek-korlátokat! Sorsunk templomában gyújtsál fénylı gyertyát, hogy a Földet együtt világíthassuk át, megkeresve egymásban a szívek zátonyát: -S legyenek lelkünkben áldott litániák. Szülıszobát kerülve nı ne bolyongjon, legyen nyugalmunk ezen a tépett bolygón... Istenem a költıket áldd meg jó hittel, kik érted is szenvedık, ó, Uram Isten Hazánknak hozzál áldott, ünneplıs harangszót: Anya-szívbe küldj erıt s nagy akaratot, hogy alázattal áldhassunk minden napot... Engedd, hogy Hozzád vers-imával tisztelegjek. S anyai lelkemmel csak békét teremjek! Káldi János ÁLOM - Barcs Jánosnak Száll a Rába-part az égen át; az a mezıszél, ahol megfullad az ösvény a térdig érı főben, ahol litániáz a nád, ahol a csönd megkötözi a tarló végén a fát: s ahol a szívfájdító, kései szarkaláb elrebegi az ıszi szélben kékszín szózatát. MEGHÍVÓ AZ ISTENT, KRISZTUST DICSİÍTİ KÖLTİK HATODIK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁra, melyet a balatonkenesei református templomban tartunk 2009. október 10.-én 10 órától. Tervezett program: Köszöntés Isten igéjével (Sándor József); Áhítat (Németh Péter lelkipásztor); A találkozó céljának megfogalmazása (Sándor József); A költık verses bizonyságtételei, közben Isten dicsérete a zene hullámhosszán (közremőködnek: Dóczi Péter, Dóczi Péterné Amanda, valamint ifj. Dóczi Péter mővésztanárok). Zárszó után szeretettel hívjuk a találkozót követı szeretetvendégségre, melyet a Balatonkenesei Református Egyházközség rendez.

Hajdrik-Pató Selam: A LELKI ÉLET SZERVEZETT FORMÁIRÓL



Mottó: Minden ember útja egyéni, s egyben poláris; hogy helyes irányba haladt-e rajta, azt az dönti el, hogy melyik kapujánál ér célba. A "Menny" közös, s csak egy kapuja van, amelyben mindenki külön útja összefut. A "poklok" egyéniek, s annyi kapuja van, ahány út és ahány ember.

Korunkban - ellentétben korábbi korok gyakorlatával - fıleg Európában és Amerikában, egészen tág teret kapott a különbözı vallások és spirituális irányzatok követése. Ázsiára, mely a világ szinte összes domináns vallásának a bölcsıje, kezdettıl fogva jellemzı volt ez a sokszínőség, amely ma is jellegzetessége, s más kontinensekre e kis eszmefuttatásban ki sem szeretnék térni. Cikkemben arra szorítkozom, hogy hazánkban milyen állapotok uralkodnak e téren. Tudvalevıen, az e térségben egykor virágzó, sámánisztikus alapokra építkezı, természetistenség-imádat (bogumil-hitőek, stb.) helyére léptette államalapító királyunk a kereszténységet, mint államvallást. (Csak érdekességként jegyzendı meg itt az, mely önállóan tárgyalandó fontosságú téma is lehetne akár: nevezetesen, hogy az emberiség kollektív lelki fejlıdése konkrét szintekre osztható: A személytelen természetfeletti erık imádatától (csendes-óceáni szigetvilág), az ásványokban, növényekben, állatokban kibontakozó mana-hiten és totemizmuson át, az antropomorf politeizmusig (görög-rómaiak), végül a szintén antropomorf monoteizmusig, visszakanyarodva a személytelen Tao-hoz.) Szt. István a kollektív psziché alakulásának ezt a lépcsızetes természetét nem vette figyelembe; amikor a hatalom eszközével juttatta érvényre államunkban a kereszténységet, s a népet (az antropomorf politeizmus szintjének kihagyásával) olyan hirtelen, átmenet nélküli vertikális emelkedésre kényszerítette, melyre az még éretlen lehetett, nem állt készen. Ennek utóhatásaként is betudható, hogy most (egy évezreddel késıbb) tömegek keresik a hiányzó láncszemet, visszanyúlva addig a pontig, melybıl egykor e nép ki lett mozdítva. Határainkon belül ma koordinálhatatlanul sok lehetısége van az embereknek a különbözı hitvilágok megismeréséhez, gyakorlásához -, ide sorolva azokat a szellemi irányzatokat is, melyek nem vallás-függık: pl. agykontroll, a meditációk egyes ágazatai, stb. Ez egyfelıl jó: mert az utat saját felettes énjéhez, a szellemi önvalóhoz mindenki csak önmagán belül, szubjektív módon találhatja meg és járhatja végig. Másfelıl rossz: mert az egyre nagyobb mértékő széttagolódás nem szolgálja az egységet, nemhogy spirituális értelemben, de még az optimális társadalmi mőködés összhangjának szintjén sem. Az eltérı szellemi irányzatokhoz, világvallásokhoz, vagy akárcsak felekezetekhez tartozók a legapróbb konfrontáció esetén is ürügyül használják fel a másik fél "hibás" hovatartozását, s mentesítik magukat annak a felelıssége alól, hogy nem sikerül egymással konstruktív harmóniába kerülniük. Ennek kapcsán figyeltem fel arra az igen lesújtó jelenségre, hogy a lelki életet szervezett formában gyakorlók magánélete hever romokban a leggyakrabban! A spirituális hovatartozásuknak megfelelı közegben tökéletes összhangot képesek teremteni, úgy saját magukon belül, mint szők környezetükkel. A közösségben fel tudnak töltekezni, és a befogadott fényt egymás felé kisugározni, (olyan jelenség ez, mint ha egy lámpa köré sok-sok tükörlapot állítunk, s azok megsokszorozzák -, és felnagyított erıvel verik vissza a középpontjukban elhelyezett világítótest fényét). De ha kilépnek az idea közös értelmezési körébıl, abba a társadalomba, melyben az ideát külsıségeiben az övéktıl eltérı megnyilvánulási formák (is) képviselik, erejüket vesztik, kialszanak. Tagadóivá válnak annak, hogy a saját körükön kívül is jelen lehet az Élı Fény, megtagadják annak befogadását és visszatükrözését, s ezzel gyakorlatilag meghamisítják tulajdon állításukat: nevezetesen azt, hogy saját körükben valóságosan a Mindent Átható Fénynyel kerülnek kapcsolatba! Mert ha valóban úgy lenne, akkor a valódi Fénnyel fennálló Szövetségük semmilyen élethelyzetben nem lenne hozzájuk hőtlen, s az idea közös megnyilvánulási formájának lámpája nélkül is (csak hatásaiban látható) világítótestként maradna a lelkükben, szellemi éberségként! Számát sem tudom, hány olyan hosszú távon fennálló drámai családi helyzetnek voltam már tanúja ilyen feltételek mellett, melyben a házas felek, vagy rokonok egyazon idea más megnyilvánulási formáinak égiszei alatt, maguk közt maradván nem tudtak egyebek lenni egymás számára, mint halálos ellenség! Szándékosan használom itt ezt a kifejezést: mert a közösen éltetı bensı fény jelenlétének a tagadása olyan sötétség, mely a lélek számára halálos! Példaként pedig azért említem a családi szituációkat, mert azok nem "kezelhetıek" olyan látszat-megoldásokkal, mint a társadalom más konfrontációs intervallumai, pl. egy munkahely, amelyet megváltozathatunk, ami elıl elmenekülhetünk. Mindezen tényezık összegzése mellett az állapítható meg, hogy a szervezett hitbeliség, a bensı erıink felszabadítását és a velük való kapcsolatfelvételt elısegítı vallásgyakorlatok, vagy modern változatban: lelki-szellemi "tréningek" -, gyakran éppen eredeti rendeltetésükkel ellentétes hatást, diszszonanciát gyakorolnak követıik életére, amelynek feloldásában nem lehet a segítségükre számítani, ui. az önérvényükkel ellenkezne! Igen veszélyes kollektív illúzió hatása alá kerülnek mindazok, akik a láthatatlan idea valamely külsı megnyilvánulási formájának világítóteste köré szervezıdve úgy rekednek meg a közösségi jó érzésnél, hogy annak láthatatlan forrásáig nem jutnak el, s így visszás módon a széttagolódás fokozásához használják fel szövetségesül a közösséget! Ennek az illúziónak a végzetes veszélye pedig abban rejlik, hogy nem egy semleges dologban találják meg a közösségi élet szépségét (mint például egy állatbarát klub vagy egy mővészeti kör), hanem egy olyan jelenségben, amely varázsa révén rabul ejti, és végleg elválassza ıket attól az igazságtól, melynek fényforrása nem az istentisztelet vagy imaóra, vagy szentmise, vagy meditáció "lámpája", hanem maga az Életadó Élet.

Hajdrik-Pató József A LELKI NYUGALOM ALAPPILLÉRRE AZ EGÉSZSÉG, A HARMÓNIA, A BOLDOGSÁG, A SZERELEM, ÉS A LÉLEKBEN MEGNYUGVÓ ÖRÖK SZERETET! Mindenható az élet: a szeretet, a bölcsesség, a boldogság, a tolerancia, a nem-bántás kiapadhatatlan forrása! Ebbıl az örömforrásból táplálkozik az ember. A természet, amely nemcsak az embert táplálja, éltetı fényével, szépségével, hasznosságával, a szemnek gyönyörőségeivel, életfenntartó táplálékaival minden teremtményt tökéletesen kiszolgál, mert alanyi jogon minden teremtménynek jár a boldogság! A baj akkor, s azzal kezdıdött, amikor az ember rosszul kezdett el sáfárkodni a reá bízott személyes és kollektív kincsekkel, javakkal. Azokat a mai napig is mértéktelenül elpocsékolja, elkótyavetyéli! Nézzük meg, mit tesz a földi halandó személyes kincseivel? Elıször is induljunk ki abból, hogy az ember tökéletesen egészségesnek, és boldognak lett teremtve! A Föld is tökéletes volt. A romlás árnyéka sem volt rajta, amikor a Teremtı kezébıl kikerült. Tökéletes alkotó, csak tökéletes munkát végez! A Mennyei Atya három akarata nyilvánul meg a mi dimenziónkban, vagy legalábbis ennyit érzékelünk belıle. A teremtı, a megtartó, és a pusztító! Mivel az ember Istennek képzeli magát; ezért teremt, megtart, és amit nagyon-nagyon tud: rombol! Csakhogy a makrokozmosz, és a mikrokozmosz: „Amint fenn, úgy lenn, amint kinn úgy benn!” analógiája mindenben mőködik. Ha az ember rombolja önmagát, tönkreteszi környezetét. Mindennek oda-vissza igaznak kell lennie! Megdöbbentı párhuzam fedezhetı fel a betegségek és a Földünk (Világunk) fájdalmai között. A legrettegettebb betegségek egyike a rák! Elég, ha kimondjuk nevét, máris érezzük a halál szagát! Elképzelt jelenlétével tudatosul bennünk a halál közelsége. Pedig, ha kimondjuk nevét, már tudjuk (kivel, mivel) kell megküzdeni?! Az ember gyızelemre van ítélve, csak tudnia kell élni a lehetıségével Régi tanítás: Ha ellenségeink nevét megtudjuk, kimondjuk, annak ereje fölött gyızedelmeskedhetünk! A rák sem legyızhetetlen! Fel kell tudni (merni) ismerni. Meg kell nevezni, és a szeretet tőzvasával, utolsó írmagjáig ki kell pusztítani testünkbıl. Testünk a kozmosz térképe, ugyanakkor a lelkünk színpada. A bolygók hatásai leképezıdnek testünkre, de viselkedésünkre, jellemünkre is igen nagy hatással vannak.

Pl. a Hold a nık havi ciklusát befolyásolja. A holdkórósak teleholdnál útra kelnek, de ugyanakkor az idegileg instabil embereket is próbára teszi a „holdhatás”! Környezetünkre való hatása közül a legismertebb az „ár-apály” periodikájának megvalósítása, mőködtetése. A napkitörések megváltoztatják a légköri viszonyokat, amelyek közvetlenül, de közvetve is befolyásolják mindennapi életünket. Minden egyes zodiákus jegyben született teremtménynek van uralkodó bolygója! De (valamilyen szinten) mindenkire és mindenre másképpen hat minden, látható vagy a láthatatlan szinten. Ezeket a külsı kozmikus hatásokat, mint rezgéseket érzékeljük tudatunkkal, lelkünkkel és testünk szerveivel. Szellemiségünk (értelmünk, tudatunk), lelkünk a finom rezonanciákat érzékeli, értékeli, és az eredményt kivetíti megjelenési formánkra: a testünkre. Tehát a test, a lélek színpada! Ezért is rí le rólunk az öröm, a bánat, a boldogság, a boldogtalanság, az egészség vagy a betegség. Boldogságunkat vagy éppen kedvetlenségünket gesztusainkkal, mimikánkkal, pillantásunkkal, járásunkkal, kézfogásunkkal: tehát megjelenítési formánk milliónyi kivetülésével nyilvánítjuk meg! Ezeket természetesen sokszor akaratlanul tesszük, de van, amikor tudatosan „rájátszunk” viselkedési stílusunkra, hogy egyértelmő vagy éppen kiismerhetetlen legyen szándékunk a másik felé! A reinkarnáció tanát figyelembe véve: szerintem, mindenki találkozik mindenkivel valamikor, valamiért! Idınk van erre! Mert idı nincs -, a végtelen öröklétet figyelembe véve! Ha bánatunkban nevetünk vagy örömünkben sírunk, akkor lelkünket az a disszonancia uralja, ami miatt még nem képes tudatosulni az az esemény bennünk, amire ilyen furcsán reagálunk. Amikor megismerjük önmagunkat (belsı világunkat), akkor mások is nyitott könyvvé válnak elıttünk. A mesterkélt pózokba hamar belebukik az ember. Mint ahogy az álarc mögé búvó ember csak ideig-óráig képes felvett szerepét játszani. Nem másnak van szüksége ránk, hanem nekünk van szükségünk a mások szeretetére! Szeretet nélkül egy pillanatig sem tudunk létezni! Két féle ember létezik. Van, aki érzi, hogy szeretik. És van, aki tudja, hogy nem. Az utóbbiakból lesznek a szeretetnélküli, lélekben meghalt emberek. Ezektıl óvjon meg az Isten.

BOLDOGSÁGUNK VAGY BOLDOGTALANSÁGUNK GYÖKEREI A MÉLYBİL TÁPLÁLKOZNAK

"A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Ha már létezett, többé meg sem szőnhet. Meg nem született, örökkévaló, mindig létezik halhatatlan és ısi, s ha a testet meg is ölik, ı meg nem ölhetı." Bhagavad-gíta 2.20 "Biztos vagyok benne, hogy valóban újra megszületünk, és hogy az élet a halálból ered, s a halottak lelke tovább él." Szókratész „Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a lélekvándorlás egyszerre magyarázata is a gonoszságnak a világon? Ha a bennünket sújtó szerencsétlenségek elızı életeinkben elkövetetett bőnök következményei, akkor képesek leszünk belenyugvással tőrni ıket és reménykedni abban, hogy ha ebben az életünkben az erkölcsi tisztaság felé törekszünk, akkor következı életeink kevésbé lesznek nyomorúságosak.” W. Somerset Maugham: A borotva éle

Miért van, hogy sokszor olyan valakit szeretünk, aki győlöl, és miért harcolunk az ellen, aki minden áron segíteni szándékozik életutunkon, annak ellenére, hogy mi alig engedjük magunkhoz közel, sıt viszolygunk jelenlététıl?! Ez bizony azért van, mert „tudat alatt” megsejtjük az illetı szándékait, tulajdonságait, érzelmeit, (esetleg ártó gonoszkodásait). Sokszor úgy tőnik, soha életünkben még csak nem is láttuk azt a személyt, aki, akár egy pillanatra vagy hosszantartóan, de belép életünkbe, és mindent felkavar, összezavar, jobb esetben, elrendez!! Elıször is, ha azonosulunk azzal az életszemlélettel, (ténnyel!), hogy „Az élet egyszeri, megismételhetetlen, mert örök!” – akkor nem nehéz elfogadni azt sem, hogy egy-egy földi vagy kozmikus létünk megszőnte után, végtelen lélekbeli utazásunkkor, hol elsodor, hol összeboronál bennünket a Létezés Ura! „Ki milyen létre gondol teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül!” S ha a földi pályánk befejezésekor valakivel is kiegyenlítetlen marad a „számlánk” azt bizony, valamikor rendezni illik: anyagilag, testileg, lelkileg, gondolatilag, érzelmileg! Vagyis minden szinten! Tehát ezért van, hogy életünkben, számtalanszor látunk olyan össze nem illı párt, amire értelmes magyarázat nem lenne, miért taroznak egymáshoz, amikor látszólag, semmilyen szinten nem alkotnak egységesen, harmonikus, öszszeillı párt! Mostanság már-már divatnak tekintik az egynemőek vonzódását, pedig egyetlen történelmi kor sem nélkülözte ezt a másságot. Azaz: „Nincs új, a Nap alatt”! Csak a díszlet és a szereplık változnak a „sztori” az marad. E néhány gondolat is alátámasztja a reinkarnáció és a karma bizonyságát!


Vanyó Tihamér GYÓGYÍTÓ ÖNSUGALMAZÁS (Vérkeringési zavarok és fejfájás ellen) Lazára eresztem a húrokat, a hangszer megpihen..... Testem kellemesen elnyújtózik. Izmaim, inaim, idegem, szívem, véredény- és mirigyrendszerem a tökéletes kikapcsolódás és pihenés állapotába jutnak. Minden merevség, túlfeszítettség, görcsös összehúzódás ellazul, fölenged, oldódik. Érbeidegzıdésem egészségesen kiegyensúlyozódik, vérem árama akadálytalanul hömpölyög az érpályákon, s éltetı patakjával üdítıen telíti minden porcikámat, a hajszálerek utolsó végzıdéseit. Vérnyomásom a szervezetem hangoltságának legmegfelelıbb szinten rögzítıdik. Egész testemben kifogástalanul jó a szervek és szövetek vérellátása, valamennyi életmőködésem rugalmas, könnyed, összhangzatos. Agyamban elcsitulnak a fáradtság, hajszoltság és feszülés mindennemő görcsös, fájó tünetei. Agyidegzetem a gyógyító ellazulás által finoman zsongított állapotban megújul. Fejem jólesıen hővös, friss, leheletkönnyő. Egész lényemet eltölti az önbizalom, a munkakedv és az alkotóerı lendületes áramlása az életem, küldetésem, föladataim értelmének és szépségének diadalmas boldogsága. Lelkem imádságos hálájával és szent bizakodásával emelem föl szememet a szívek és csillagok gondviselı Urához, Istenéhez!

GYÓGYÍTÓ ÖNBEFOLYÁSOLÁS Lélekben elmerülök a béke, csönd és az egészség szent tavába. Fejem fölött Isten kék egének kupolája ırködik. A tavat ózonos illatú erdık zöld lombtengere öleli körül, szegélyét pedig ezerszínő virágok pompája borítja. Egyedül vagyok paradicsomi környezetben kellemesen elringató hullámok ölén, tökéletes biztonságban és védettségben. Az ısi álom valósággá érett: közvetlen összeköttetésem van a teremtı erıkkel! Testem minden részén végigárad a Végtelen Isten örök hatalmának gyógyító sugárzása. Lelkemben mennyei nyugalom, összhang, szépség, törhetetlen bizalom s mindent megaranyozó derő és öröm éled. Csodálatosan pihenek, lazulok, oldódok, gyógyulok, erısödöm! Minden gyöngeségem, érzékenységem, mindennemő aggodalmam, szomorúságom, kétségem, gyötrıdésem, félelmem, szorongásom megszőnik, elmúlik, eltőnik, elenyészik. Szívemben egy új, szebb, jobb, boldogabb, s egészségesebb élet indulójának serkentı ütemei dobognak! Mindent könnyedén meg tudok tenni, el tudok szenvedni Annak segítségével, Aki engem erısít. Tehetetlenségemnek, tétovaságomnak, gyámoltalanságomnak, félénkségemnek vége szakadt! Hív és vonz az eleven élet pezsdítı lüktetése! Szárnyaló lendülettel, szilárd önbizalommal nekilátok munkám, föladataim teljesítésének. Üde lélekkel hiszek és bízom a sorsomat irányító, gondviselı Isten atyai Kezének mindenható erejében, orvosló és pártfogó szeretetében s magához ölelı irgalmas jóságában!

KÖNYVAJÁNLÓ! Király Lajos (a Krúdy Irodalmi Társaság elnöke) a közelmúltban, 2008-ban és 2009-ben ajándékozott meg minket 17. és 18. kötetével, az Uránusz Kiadó gondozásában: Három történet és tíz vers & Tíz történet és három vers, valamint Galagonyás dőlı (elbeszélések, vallomások esszék) címmel. Mélységes természetszeretetérıl tanúskodó írásaiból álljon itt most egy-egy, elismerésünk jeléül, s hogy másokban is kedvet ébresszünk mővei mélyebb megismerése iránt! TÜCSKÖK HIMNUSZA ZENG A teraszon ülök, a ventillátor az ablakon át kiőzi a szobámból a beszorult forróságot. A bútorok csaknem lángra lobbantak a hıségtıl, pedig az ablakon s az ajtón a vastag függönyök árnyékot adtak a szobának. Talán a vékony plafon miatt föntrıl szivárog a hıség a szobába láthatatlanul, mint lyukas csónakba a víz... Hallgatom a tücskök himnuszát. Ezernyi tücsök zenél, mintha azt játszanák érzı hangszerükön: szép a világ! Nehéz az élet, mert egy van belıle mindenki számára, és azt kell tartalmassá, emberivé, boldoggá tenni... Kimegyek az udvarra. Ma már holnap van. Nulla óra 40. Még most is meleg van. S amint feltekintek az égre: a sztráda felıli részen a Nagy Medve, azaz a Nagy Göncöl hunyorog, fölfele tartva a rúdját. Körötte ezernyi csillagfény ragyog. A ház fölött pedig a Kis Medve, azaz a Kis Göncöl tartja lefelé a rúdját. Ha balra nézek, akkor a Nyilas tekint felém, fölöttem pedig a tejfehér Milky Way országútja porzik, amelyet Csaba királyfi és serege lovainak patkója rúgott az égboltra... Tücskök himnusza zeng. Boldog nyár van. New Yorkban tán most ébredezik második unokám, Adrianna, és két kezével hadonászva, sírva kéri a Mamit: tejet inna. Friss, tápláló anyatejet, amely megvéd a betegségektıl, és erıssé tesz. Erıssé, hogy majd a küzdelmes felnıttkor csatáit erıs akarattal és tiszta szívvel harcolja meg az ember.

A PILLANAT VARÁZSA A pillanat varázsa édes, mint az elsı félve, remegve ejtett kíváncsi csók a liget fái alatt. A pillanat, a csodálat mővészete, a megismételhetetlen - mert akkor azt érezzük és látjuk, máskor pedig másabb érzések ölelnek karjainkba bennünket... A pillanatot ezért gyorsan meg kell örökíteni szívünkben, lelkünkben, mert elszáll és semmivé tőnik, mint az illatos parfüm, s csak rövid ideig hat, bódít - ha szabadon hagyjuk az üveg nyílását. A pillanat elrepül, akár a szellem a palackból, utána már hiába is áhítozunk a nagy varázslatra. Az, úgy, már nem tér vissza soha többé... A pillanat édes, mert a lélekben feszülı álmok és vágyak gejzírjei elıtörnek, hatalmunkba kerítenek: felvillantva régi szép emlékeket... A pillanat varázsa ajándék a világ robogó történéseibıl. Szívet melengetı érzés, mely azt is jelzi: milyen csodálatos az ember, aki az ezredrész-pillanatnyi örömöknek és csodáknak is képes örülni... A pillanat varázsa: vágyainknak bódító, édes mámora, az összeölelkezés remegı csodája. A másik tisztelete és óhaja. Egy törékeny pillanatra megkapott ajándék a sorstól... A pillanat mővészete a fotózás is, amely igyekszik visszaadni az érzést, a látványt, a képet: a dolgok összességét, mely szemedben ragyog és lelkedben dalol... A pillanat varázsa ezért szép! Megállítja, megırzi a világ törtetı zajában az embert, hogy lelke megmártózzék az élet apró csodáiban... Hajdrik-Pató Selam IGE-LÉTÜNK Csak tücskök vagyunk... Éj feketében, fekete ében hangszerek... Fény-muzsikánkból szállnak az égre a csillag-sóhajok, és mi csak játszunk, ez a szerepünk ami túlragyog minket önmagunkon...

L. Burda Zsuzsanna: ÁTVISZEM A VÁROSON AZ EMLÉKEIMET (IMAGE VAN GOGH) I. vers. Álmok botlanak az éjszakába Kandeláberek fakó lámpáin öngyilkos bogarak zúgják, a semmi köröket. A kifáradás buktatója vesztükbe fulladó szédület. Kihőlt éjszaka falán képeim vádló szemek, visszanéz, én rámeredek majd visszanevet kudarcok keservén. Elhittem a hazug ígéretet, most vállamon hordom annak minden terhét, majdnem feledést. Üres a szívem, hát elmegyek. Az ítélet pengeélén nem lehet táncolni tovább, nem merek. Átviszem a városon az emlékeimet. II. vers. A tengerhez vágyom: hővös hullámok józan ítéletére. Apró kavicsok koptatják mezítelenségem semmit sem ígérve egy hattyú vár, eltévedt madár gondolatom kisimítja az idıtlenséget. III. vers. Talán már semmi sem maradt, csak az utánam nézı város fala. A messzeség mögöttem, elıttem halad. Beláthatatlan az utam: elég ebbıl, pokoli valóság! Keresni kellene... hol a mennyország. Valami pihenést, csöppnyi könyörületet megosztani mindent mindenkivel. Szivárványból szalagot fonva, forogni egyre, csak menni a távolba... Talán nem nyomaszt egy félı mozdulat, a tenyerembıl egy csöppnyi vér, mindnyájunkért fakad. IV. vers. A bátorságot kellene igazítani, az igazságot felhangosítani.

Akinél már ott a kegyelem egy keveset tudjon adni nekem. Amikor fény nyílik az égen, még visszafordulhatnék, ha egy kéz nyúlna értem. Hullámzik köröttem minden, nem akar segíteni az Isten. Görbe a tükröm, furcsa a táj kezemben a remény , kihőlt madár. A rétek illata elmaradt, színes szirmaival a lét hallani kellene a zenét. V. vers. Hintázó faágakon selymet fon a fény sebzett bokron, furcsa táj. Elidızik a messzeség. A horizont megfeszül, közelebb jön a talány. Hideg homlokát szorítja, szikla szilárd idı, felkiáltó magány. Szavak csendjében néhány mozdulat, hintett gyümölcsillat a kertek alján. Hunyorgó reggelre terel emlékezeted. VI. vers. Az ébredést a hajnal hozza, visszaenged az álmaidba még benned él egy búcsúzás vagy véget ér. Messze még a szabadulás! Ablakod ködös valótlan kép, mert láthatatlan a néma vonulás, a maradék idı, halovány folt, sápadt festetlen vászon amikor a remény visszaér. VII. vers. A szivárvány hidat von a tájra. Újra teremti a pillanatot. A csillagok mind égi virágok kinyílnak mint a világ átszőrt valóság ketrece. VIII. vers. A magány titkos rácsain a lélek lüktet ott belül. Gondolatod hárítja a pillanatot, mely visszatartja lélegzeted. Aztán felszakad benned valami, Nem tudod, nem ismered a nevét. Forrón szabadul a szikrányi remény, mosolyogsz amikor senki sem látja. Megborzongsz: a gondolatod lassan partot ér.

IX. vers. A csillagok háza mind kihőlt kopár mezık ırzik a hangokat. Ébren álmodod az életed csak szédítı próba az utad, tompítja fájdalmad a néma táj. X. vers. Keskeny fénycsík jut a szobádba, a világból több már nem maradt. Ringó gyertyafény az álmod csendesen ülsz az asztalod elıtt. Elhalkul a véred zubogása, imára kulcsolod kezed, ráhajolsz egy elképzelt virágra lepréselt és illata sem volt. Elgyötört a semmi vallomása, a sötétség szüntelen követ. Átölel a lélek vonulása hideg lett és minden oly süket. XI. vers. Így jobb lesz, könnyő a halálom, a lelkem már szomszédolni ment. Arcomon szétfolyó varázslat menekülni, tudom késı lett. Átlépek a csillagbuktatókon minden késı: Most már elmegyek

Mészáros Ildikó NYILADOZIK Varázslatos éj Csillagokkal A nappali fény Mirtuszokkal Úgy nyiladozik Hasogatón Mint virágszirmok A télutón VARÁZS SZÍVEMNEK PORSZEMNYI BOLDOGSÁGA

oly varázst ad, hogy FÖLDGÖMBBÉ NÖVEKSZIK BOLYONGÁSA

AZ İSZINTE S IGAZ BARÁTSÁG Sokat tőnıdöm mostanában: - S erısen elgondolkozom azon, hogy a közös baráti célokat kiszolgálva - kiszorítja az irigység, ami az egyéni ambíció. A megérkezés igaz örömét fölváltja a vég-nélküli elszakadás ténye, az állandó búcsúzás szomorúsága. De barátom, ne kisebbítsük a barátság kockázatát, az emberi kapcsolatok törékenységét, elrejtett veszélyét. De azt sem tagadhatjuk el, hogy az eltitkolt ütés a legfájdalmasabb. Ezt (mint egykori ökölvívó az évtized alatt) tapasztaltam a ringen kívüli világban, hogy az amit attól kapunk, akin önzetlenül segítettünk valaha: - a kenyértelen idık táján... Kérlek, figyelj ide kedves író barátom! Mondd: Igaz barátság-e az, ha csak érdekre és könnyő haszonra néz, ami célt és jutalmat, érdemrendeket s kitüntetéseket latolgat, ami az adok-veszek, mocskos elvére épül?! Az igazán ıszinte és önzetlen barátság nem kirekeszt, de összekötve főz össze barátságokat: S ez nem holmi csélcsap elhatározás, hanem igazán átgondolt, állandósult magatartás, készenlét. Igen: Készenlétben élni egymás közös-sorsú ügyeiért jóban-rosszban, örömben és mellızöttségben egyaránt. Igaz, az elıbbiekben említett gondolatsor, nem biztos, hogy olcsó játék. Ezt nem lehet, sıt nem is szabad megvásárolni: még ebben a mai "emberi hússzékben" sem! Ennek az igazi béreára - nem az öndicsıülés, hanem a véget nem érı szolgálat a baráti szeretetnek és a kortársipályatársi tiszteletnek az tálátható s egyre érlelıdı meséjében... Most úgy érzem, így egy kicsit túlfilozofálva, talán el is ragadtattam magam, de a fájdalmat, a megalázást -, a fölemelkedés biztos tudatában vége kiírhattam magamból. Így most nagy terhe, súlyokat raktam le, megszabadulva lélekben, egy bizonyos tehertıl, s azt érzem, hogy minden tekintetben megkönnyebbültem! S ha majd "szemembe a kék csönd ül, / énekelve sírjatok tájak / öröm-tüző napküllıs fényben sosem értsék meg sziklás partok / fáradt sikolyok jajgatását, / mert nagyon tudnak sírni a fák!" Igen: sorsom emlékeivel a vonzódás kegyelmével élek öngondjaim fény-sugarával... Így igaznak, törhetetlennek hitt kapcsolatunk egészen más minıségbe került. Egy igaz emberi érték devalválódott! Hittem, hogy az egykor igaznak indult barátság eltörölhetetlen! S megsokszorozza önmaga hitét... Kedves, volt barátom! Tudom, beismerem, hogy tévedtem!!! Azonban nagyon szomorú tény, hogy korunk az emberi kapcsolatok és a világ fölbomlásának az ideje: Mennyire igaza van Német Lászlónak, amikor azt állítja: "Mintha ember és ember - ma

egyre kevesebb vegyértékkel kötıdne egymáshoz, mint korábban." Igen: Tudjuk, beismerjük, hogy azóta sok víz lefolyt a Dráván, és a Dunán, Tiszán... A magány gyötrelmes a mővészetekben, így az irodalomban is. A mai idıkben a kapcsolatteremtés kockázatos sors és egy kicsit hiábavaló is?! Hát kedves barátom, itt tartunk?! Döbbenetes a fölismerés... Igaz lenne az, hogy a "hottentotta csoportosulások" irodalmi szereplıi, közelebb állónak látszanak egymáshoz, mint mi, egy igazi nemzedéknek eleven tagjai. Lehet, igazuk is van nekik, akik mindig így intettek: "Óvakodj János a barátidtól! Sok kókler kerülget téged!" S ez valóban szomorú tény. A jelenségek talán még jobban figyelmeztetnek valaminek az értékére, mint a pozitív tanácsok, jobbítani szándékozó példák. Igen: Az igaz emberi kapcsolatok hiánya a mai irodalmi életben is kimutatható: - S ez még fontosabbá teszi az igazi emberi kapcsolatok kortársi pályatársi értékét, szükségességét. Kedves Kortársam-pályatársam, mindez most ezen a siker szerzıi délutánomon bugygyant ki belılem, de olyan hatalmas erıvel tüzel most bennem az Etna vagy a Vezúv fortyogó hangja... Valami kitört a mélyrıl, ahol ez-eddig beszorítva égett, mert fájt neki a baráttalanság, a lenézettség, a kortársi-pályatársi lekezelı embertelenség. Bevallom Barátom, vártalak. Egy órát állt a kocsi. De nagyon szomorú lehetsz, hogy nem voltál ott a kétszázhetven ünneplı között. Hidd el nekem -, szegényebb maradtál lelkedben, tapasztalatban, látásban. Jól tudom mi fáj Neked! Az önzetlen segítés helyére lépett a falkaszellem, a csoportérdek. Reménykedem, legközelebbi szerzıi estem sikerénél, akár fıszereplı is lehetsz!!! Barcs János KÓSZA SZERKESZTİI GONDOLTOK -, avagy parafrázis és elmélkedés a fenti nyílt levélrıl

Nem tudom, s nem is képezi e gondolatsor tárgyát, hogy a rendkívüli költıi tehetséggel megáldott korásunk, Barcs János személy szerint kihez írta az általam itt leközölt levelet. Ami indokolta, hogy rendhagyó módon közre adjam e mőfajilag nehezen besorolható alkotást, az az, hogy emberileg mélyen megérintett, s hogy magvas közlendıje (sajnos!) nemcsak aktuális a jelenkori kultúrélet tagjainak kapcsolatai terén, de általános is. Átgondolandó, minısítendı, és a feltárt problémák tudatában kezelendı állapotokra mutat rá a sorok szerzıje.

Éppen tíz évvel ezelıttre tehetı, hogy (fél évtizednyi lap-munkatársi, szerkesztıbizottsági, és szerkesztıi gyakorlattal a háttérben,) megálmodtam az Újjászületést, egy olyan folyóiratként, mely kizárólagosan hiteles lelki- és szellemi értékek közvetítésére hívatott. Ennek a megvalósításához el kellett vetnem annak a lehetıségét, hogy olyan kört létesítsek hozzá kapcsolva, mely tagdíj-befizetés alapú. Észrevételeztem ugyanis, hogy több, hasonlóan kis példányszámban megjelenı folyóirat devalválódásához az a körülmény vezet, hogy az égiszeik alatt álló körökbe tagdíjat folyósító tagok (joggal?!) várják el munkáik folyamatos közlését, függetlenül azok nívójától. Egy ilyen típusú színvonal-béli zuhanásnak még a lehetıségét is ki akartam zárni, vállalva annak a kockázatát, hogy lapról-lapra önerıbıl kell elıteremteni a kiadás költségeit. Ám ez az alapállás sem tette olyan egyszerővé a helyzetet, mint hihetnénk! Egyfelıl: az eltelt évek során a szerzı-szerkesztı viszonyok a legtöbb esetben pályatársi barátsággá mélyültek el. A nexus mérlegének egyik serpenyıjébe a barátság, másikba a munka-kapcsolat került, s alkalomadtán, ha egyes szerzık nem alkottak folyamatosan, egységesen magas színvonalú mőveket, rettenetes emberi dilemmák elé kerültem (s kerülök a mai napig is): A publikáció elbírálásakor vagy: a barátságot kell elıtérbe helyeznem, amelynek fényében átlátom kortársam pillanatnyi bensı megzuhanásának mozgatórugóit, és változatlan szeretettel, megbecsüléssel maradok hő irányában -, vagy: a szerkesztıi elveket helyezem elıtérbe (mert: egy várba akkor sem építhetek be egy törött téglát, ha az kedves nekem, amikor az egész épület szerkezetének stabilitását veszélyeztetné!) -, és emberileg-barátilag "megbukok"? Továbbá mérlegelendıek ilyenkor az olyan körülmények is, hogy nemritkán a szerényebb mővészi kvalitást képviselı szerzıtársaink a legragaszkodóbbak, és legelkötelezettebbek a folyóirat iránt, akár terjesztésében -, megszégyenítve azokat, akiknek minden adottságuk meglenne hozzá -, szívügyüknek tekintik, hogy saját költségükön vásároljanak olyan példányokat, melyeket az ország különbözı részén létesült könyvtáraknak, közintézményeknek adományoznak. (Ezúton köszönöm meg mindegyiküknek!) Másfelıl, a baráti nexusok kialakulása egy olyan kínos körülményt is eredményez, (felerısítve azzal, hogy a szerzık közül sokan méltó hírnévre tettek szert idıközben,) hogy e két szempontra alapozva többen szeretnének átsiklani az anyagi tényezıkön. Valóban zsenánt bármelyik baráti találkozásba beleszıni, felemlíteni a szerkesztıi-szerzıi vonatkozást, adott esetben exkuzálnia magát a kiadónak, amiért annak kérdését érinti, hogy az általa elkészített és kiadott lapot, könyvet nem áll módjában ajándékba adni szerzı-barátainak. Egyedül a pályatársak belátásán, megértésén múlik annak elfogadása, hogy a lap színvonala, arculata (és maga a

lap!!!) csak abban az esetben tartható fenn, illetve folytatható, ha mindnyájan közös ügyünknek tekintjük, és képesek vagyunk érte meghozni az e felállásban reánk esı áldozatot! Senkitıl nem várható el, hogy saját (maga s családja) egzisztenciális létbiztonságát veszélyeztetve hozzon egyoldalú áldozatot egy olyan ügyben, mely nem egyszerően a sajátja, hanem ugyanolyan mértékben mindazoké, akiknek életmővét ismertei, közreadja! A barátság ugyanolyan poláris dolog, mint az életben minden: kölcsönösséget feltételez, közös célokban közös áldozatvállalást. De valóban, ahogy nemes pályatársunk fentebb megfogalmazta, korunkban elıtérbe nyomakodni látszik az öndicsıülés szándéka, s többek jellemének alakulásában is észre vételezhetı, hogy egyéni érvényesülési céljai elvonják attól a magatartásformától, amelyben képes lehetne közösen fáradozni mások sikeréért is, s annak szívbıl örülni! Összegezve: korunkban keveset teszünk egymásért, pontosabban: kevesebbet, mint amennyit lehetne! Kevésbé is ismerjük egymást, mint ahogy az sokszor méltó lenne; gyakran annyira elvakít saját karrierünk építése, hogy másokról alig tudunk valami érdemlegeset. Több mint elkeserítı! Ebbıl az alapgondolatból kiindulva szándékomban áll a késıbbiekben egy olyan rovatot létesíteni, melynek címe "VELÜNK TÖRTÉNT..." lenne. Hogy tisztában legyünk egymás céljaival, munkájával, eredményeivel! -, szeretném, ha rövid kis beszámolókat küldenének az Újjászületés kedves szerzıi fıleg olyan eseményekrıl, melyek pályatársaik friss sikereit méltatják. Kivételes esetekben írhatnak önmagukról is, de a valódi célom az lenne, hogy figyelmünk egymásra orientálódjon. Tanuljunk meg felfigyelni kortársaink munkáira (esetünkben a kulturális élet terén), s legyünk képesek egymás értékeit méltatni! Gondolok itt beszámolókra íróolvasó találkozókról, kiállításokról, szereplésekrıl, recenziókra könyvekrıl, tudósításokra kitüntetésekrıl, alkotótáborokról, - egy a lényeg: hogy egónk teljesítményének bővkörébıl kiszakadva, tegyünk már tanúságot arról, mennyire befogadóképesek vagyunk egymás szép munkáira, menynyire örülni tudunk annak, hogy nem csak mi adhatunk valamit a mőveinkkel, hanem ugyanígy kaphatunk is másoktól lelkileg-szellemileg, és ezért hálásak vagyunk! Én hálásan köszönöm a lap minden egykori és jelenlegi, de fıleg állandó- (!) szerzıjének mindazt, amit mőveikkel személy szerint nekem, és munkám révén az olvasóknak nyújtottaknyújtanak! Inspirált pillanatokat, és gazdag szellemi termést kívánva várjuk folyamatosan új, közkinccsé-tételre szánt mőveik-mőveitek széles választékát, változatlanul abban a reményben, hogy értékálló klenódium, amit lapról-lapra közösen létrehozunk! Hajdrik-Pató Selam