Bevezetés az 1. részhez
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása – ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg – az egység és a többesség összekapcsolódása Isten természetében. Ezt a különlegességet tárja fel az Elóhim név, amelyet az 1. fejezetben részletesebben is tanulmányozni fogunk. Kifejezésteljes, hogy már a Biblia első versében előfordul. Mózes első könyvének első versében ezeket a szavakat találjuk: Kezdetben teremtette Isten [Elóhim] az eget és a földet. Az eredeti héberben ez a vers egyfajta nyelvtani ellentmondást tartalmaz. Az „Isten”, azaz Elóhim főnév többes számban áll, az azt megelőző „teremtette” ige viszont egyes számban. Tehát egy egyes számban szereplő igét követő többes számú főnevet találunk itt. Ez a látszólagos ellentmondás már magában hordozza az igazság magvát, amit a továbbiakban a Szentírás végig kibont. Némiképp hasonló paradoxon van Mózes ötödik könyvének abban a híres versében is, amelyet a zsidóság Smának nevez. Többékevésbé ez Izrael doktrinális hitvallása: Halld Izrael: „az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!”
(5Mózes 6:4) 9
10
A NÉV EREJE
Érdekes módon héberül csak négy szóra van szükség, hogy ezt mondjuk: „Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr” Még érdekesebb, hogy a négy közül három többes számú alakban áll. Az egyetlen egyes számban szereplő szó az „egy”. Tehát az Istenről való kijelentésben itt is az egységnek és a többességnek ezt a paradoxonát látjuk öszszekapcsolódni.
Két szó az „egy”-re Az összekapcsolódás megértéséhez tudni kell, hogy az „egy” kifejezésére két különböző héber szó létezik. Az egyik a jáchid, a másik az echád.
Jáchid: egyedülálló, egyetlen, páratlan A jáchid szó jelentése: „abszolút speciális, egyedi – amiből nincs több”. Például az 1Mózes 22:2-ben az Úr ezt mondta Ábrahámnak: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz…” Az egyetlenegy itt a jáchid, mert csak egyetlenegy fiú született Ábrahám és Sára gyermekeként. Egy másik példa a Zsoltárok 25:16, ahol a zsoltáros ezt írta: „árva és szegény vagyok”. Itt a héberben az „árva” a jáchid, jelentése: „teljesen magára hagyatott”.
Echád: több elem egysége Másfelől a másik szó az „egy”-re az echád, amely több elem egységére utal. Ez a jelentés sok ószövetségi passzusban igen világos. Például az 1Mózes 2-ben a Szentírás Ádám és Éva házasságának természetét és egységét körvonalazza: Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. (1Mózes 2:24)
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
11
Itt az „egy” szó héberül az echád, azt fejezve ki, hogy a kettő egyesül, eggyé válik. Tehát az echád több különböző részt ír le vagy jelöl meg, amelyek egységet képeznek. A 4Mózes 13-ban a Szentírás az izraelita kémekről mondja ezt, akik elmentek kikémlelni az Ígéret Földjét: Mikor pedig eljutottak Eskol völgyéig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egy [echád] szőlőfürttel, és ketten vitték azt rúdon; és a gránátalmákból és a fügékből is szakasztottak. (4Mózes 13:24) Itt a héber szövegben az „egy” az echád. Egy szőlőfürt volt, de sok szőlőszem alkotta. A Bírák könyvében egy figyelemre méltó állításban találjuk meg újra a szót, amikor polgárháború dúlt Izrael törzsei között: És összegyülekezett Izrael minden férfia a város ellen, mint egy [echád] ember, egyesülten. (Bírák 20:11) Itt is az echád az „egy” szó. Sok ezer férfi volt ott, de egységet alkottak. Ezékiel próféta egyik látomásában az Úr azt mondta neki, hogy vegyen két fadarabot, és nevezze el azokat Izrael két vezető törzsének neve után. És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: „Júdáé és Izrael fiaié, az ő társaié”; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: „Józsefé, Efraim fája és az egész Izrael házáé, az ő társaié”. És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé [echád] legyenek kezedben. (Ezékiel 37:16,17) Az „egy” szó itt is az echád, mégis kimondottan két fadarabot látunk eredetileg. Amikor egymáshoz illesztették azokat, olyan egységet alkottak, amit az „egy” szó ír le.
12
A NÉV EREJE
Egyesülést jelentő egység Hiszem, ezek a példák segítenek megérteni az egységnek azt a fajtáját, amelyet az Elóhim szó képvisel. Ez olyan egység, ami egy tökéletes egyesülés, ugyanakkor az egyetlenségnél többet jelent: többszörösséget. Nézzünk meg két bibliai passzust, ahol ez világosan látható. Az 1Mózes 3-ban, miután Ádám és Éva bűnbe esett, és eljátszották ahhoz való jogukat, hogy az Édenkertben éljenek, ezt olvassuk: És monda az Úr Isten: „Íme az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván.” (1Mózes 3:22) Az 1Mózes 3 teljes fejezetét olvasva egyértelmű, hogy a jó és a gonosz ismeretének birtoklása megkülönböztetett tulajdonsága Istennek. A New American Standard Bible fordításában a 22. versben a „Mi” nagy kezdőbetűvel szerepel – más szóval, Istenre vonatkozik. Isten valóságos természetében egyszerre van meg az egység és a többesség. Egy másik érdekes példát találunk, ahol Ézsaiás leírja az Úrról való látomását: És hallottam az Úrnak szavát, aki ezt mondta: „Kit küldjek el és ki megy el nékünk?” Én pedig mondtam: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézsaiás 6:8) Itt Isten szól, és használja mind az egyes számot („küldjek”), mind a többes számot („nekünk”). Ezt mondta: „Kit küldjek el, és ki megy el nekünk?”
Három az Egyben A Bibliában mindenütt megtalálható ez a lenyűgöző paradoxon: Isten egyetlen Isten, ám mégis többesség van egyetlenségében. Az
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
13
egységnek és a többességnek ezt a látszólagos ellentmondását az Újszövetség világítja meg és jelenti ki nyíltan. Sok ilyen passzus közül nézzük meg a legjellegzetesebbet – a Jézus tanítványainak adott végső utasítást a Máté evangéliumának végén: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében. (Máté 28:19) Valójában a görögben ez áll: „belekeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe.” Isten nevébe kell belekereszteltetnünk. Ez a tett fejezi ki, hogy elfoglaltuk a helyünket Istenben, teljesen átadva neki személyes életünket.
" Isten teljessége az Atyából, a Fiúból és a Szent Szellemből áll.
Isten teljessége az Atyából, a Fiúból és a Szent Szellemből áll. Ha ezt tudjuk, akkor már értjük, miért áll az Istent jelentő szó a Biblia elejétől többes számú alakban, mindjárt az Ószövetség első versében. Az Újszövetségben megvilágított igazság tehát nem új – csupán föltárul és beteljesedik, ami jelen volt már az Ószövetségben is, noha rejtett módon. Nézzünk még két további példát az Ószövetségből:
"
Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Példabeszédek 30:4) A „kicsoda” itt magára Istenre utal, ezzel bárki, aki tájékozott a Szentírás kijelentésében, tisztában van. Ezeket a tetteket csak maga
14
A NÉV EREJE
Isten vitte véghez, senki más. Mégis megkérdezi: „Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve?” Ez a vers része az Isten többességéről szóló ószövetségi kijelentésnek – ebben az esetben Isten, az Atya és Isten a Fiú között fennálló kapcsolat igazságát jelenti ki. Azután az Ézsaiás 48:12,13-ban a következőt olvassuk: Hallgass rám Jákób és Izrael, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó. Hiszen kezem vetette meg e föld alapját, és jobbom terjesztette ki az egeket, ha én szólítom őket, mind itt állnak. Megint csak a teljes Szentírás megegyezik abban, hogy aki e szavakat mondja, nem kisebb személy, mint maga Isten – az első és utolsó, a Teremtő, menny és föld fenntartója. Ezután így folytatja: Közelegjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! Mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az ő Szellemét. (Ézsaiás 48:16) A King James-fordítás szerint: „Az Úr Isten és az Ő Szelleme küldött engem.” Egy isteni Személy mondja ezt, mégis azt állítja, hogy Isten és a Szelleme „küldött engem”. Bármint nézzük, ez az Újszövetségben teljesedett be: Isten, az Atya elküldte Jézust és a Szent Szellemet. Mindketten Istentől származtak. És mindhárom személy – az Atya, a Fiú és a Szent Szellem – Isten. Látjuk tehát, hogy Elóhimban tökéletes egység áll fenn, amely azonban több egynél. Isten lényegében egy, és lényegében több mint egy. Ez Isten természetének misztériuma – ez a páratlan egybeolvadása az egységnek és többességnek.
1. Elóhim Isten első legfőbb héber neve Az Ószövetségben Isten elsődleges héber neve az Elóhim – a bevezetőben ezt a nevet vizsgáltuk meg Isten egysége és többes volta kapcsán. Kanyarodjunk vissza az 1Mózes 1:1-hez, ahol a következő szavakat találjuk: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Ezt követően ugyanez a név, az Elóhim mintegy 2500-szor fordul elő az Ószövetségben. A Biblia egy Istenre éhező emberiségnek adatott könyv, amelynek Isten áll a középpontjában. Valahol a szíve mélyén minden ember éhezik rá, hogy megismerje az igazságot Istenről, és a Biblia az egyetlen könyv, amely valóban kielégíti ezt az éhséget. Ezért gyakorol folyamatos vonzerőt az emberiségre, és ezért marad vitathatatlanul az első számú bestseller a valaha írt vagy íródó összes könyv között.
Az igaz Isten Láttuk már: az Elóhim szóval kapcsolatos egyik nagyon fontos tény az, hogy többes számú alakban áll. A héberben a többes számot az -im végződés fejezi ki normális esetben. Miként az angol nyelvben sok egyes számú főnév többes számát úgy képezik, hogy egy „s” tol15
16
A NÉV EREJE
dalékot tesznek a végükre, a héber viszont az -im végződéssel alakítja többes számúvá a hímnemű főneveket. Érdekes módon az Elóhimnak létezik egyes számú alakja, az Elóah. Ez több mint 50-szer fordul elő, mégpedig főleg Jób könyvében. Nagyon is lehetséges, hogy Jób könyve a legkorábban íródott könyv a Bibliában; ez arra mutat, hogy az Elóah az „Isten” szó egy ősibb alakja volt, amely fokozatosan kiszorult a használatból. Ami az Elóhim szót illeti, egy másik lenyűgöző tény az, hogy bár alakját tekintve többes számú, általában mégis egyes számú igealak kapcsolódik hozzá. A héberben, amint sok más nyelvben is, az igealakok egyaránt állhatnak egyes vagy többes számban, ám mint korábban már rámutattunk, az 1Mózes 1-ben („Kezdetben teremtette Isten…”) az Isten főnév többes számban, míg a teremtette ige egyes számban áll. Bár a Bibliában az Elóhim szót követő igealakok rendszerint egyes számúak, mégis találunk néhány rendkívül érdekes példát, amikor többes számú igealak társul hozzá. Ezek közül is az 1Mózes 20:13 az egyik legérdekesebb, ahol Ábrahám ezt mondja: „…kibujdostatott engem az Isten [Elóhim] az én atyámnak házából”. Az itt használt „kibujdostatott” ige a héberben többes számban áll. Nem kérdéses, itt Ábrahám az igaz Istenről beszél, aki megjelent neki, és felszólította, hogy költözzön el. Elgondolkodtató, hogy amikor Ábrahám ezt az állítást tette, éppen egy pogány királyhoz beszélt. Arra gondolok, talán változtatott a szóhasználatán, egy kicsit a király észjárásához igazodva. Amint láttuk, mihelyt említésre kerül Isten neve a Bibliában, azonnal fellép az egység és többesség érdekes egyensúlya.
