EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Újesztendőre

MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK XIV. évfolyam 1. szám (153.)

– Csiba Orsolya, Mikus Gergely.

Az Úr hazahívta: – Cséplő Gizella, Andorkó Sándor, Bartók Mihály.

Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Árpád-házi Szent Margit szűz január 18 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, testvérei közé tartozik Szent Kinga. Dalmáciában született, szülei fogadalmat tettek, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szentelik. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma: Margit-sziget) épült kolostorban 1254-ben fogadalmat tett. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté. Radó Polikárp írásában (1958) így méltatja a szentet: „Életformának az egyház esztendejét, a liturgikus évet választotta, és a világ Megváltójának üdvözítő életét élte át önmaga formálásában.” Esztergomi Boldog Özséb áldozópap január 20 Magyarország akkori fővárosában, Esztergomban született 1200 körül. Teremtőjéhez és Megváltójához éjjel-nappal jámbor imádságokkal könyörgött. Sokat virrasztott, és minden idejét Isten tiszteletére, elmélkedésre vagy tanulásra fordította. Érdemeiért korán esztergomi kanonoknak nevezték ki. Gyakran vendégül látta a magányos barlangokban lakó embereket, akiknek társaságát annyira megkedvelte, hogy elhatározta, ő maga is 12

EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Újesztendőre Békés álmainkba ne csalódjunk soha Oltalmazzon minket angyalok mosolya Lelkünkben béke és szeretet virítson Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk Gazdagság kísérje minden vidám léptünk

Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása) január 25 A könyörtelen keresztény üldözőből Krisztus apostola lett a damaszkuszi úton. Az Apostolok Cselekedetei elbeszéli, majd később maga az apostol mondja el megtérésének történetét. Erre az eseményre már a VIII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában. A római kalendáriumban csak a X. században került be az ünnep. Ez az egyik legjelentősebb megtérés az Egyház kétezeréves történetében, és jelzi a hívő ember számára is, hogy Isten kegyelme még a legelvakultabb embert is képes átformálni.

EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687 448, e-mail: [email protected]. Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532

2012 január

S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI

Útjaink vigyenek igaz célunk felé Jövendőnk munkája ne váljon keresztté Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod Veled lehessek, amikor csak akarod Egymásra találjon most minden kereső Társával éljen minden egymást szerető

www.katolikussepsi.ro

A szent keresztségben részesültek:

elhagyja a világot. A tatárjárás után 1245 táján társaival a Pilisbe vonult remetének. Az isteni kegyelem fényétől megvilágosítva 1250-ben a magyar remetéket egybegyűjtötte, és Esztergom közelében a Szent Kereszt tiszteletére kis templomot és monostort épített. 1262-ben IV. Orbán pápától Szent Ágoston Reguláját kérte rendje számára, amelyet azonban nem nyerhetett el a remetetestvérek nagyfokú szegénysége miatt. Ezért a pápa megbízásából Pál veszprémi püspök adott a remeteközösségnek életszabályt. Remetetestvéreivel még húsz évig élt közösségben, amelyet Első Remete Szent Pál oltalmába ajánlott. Végül testvéreit Isten és a felebarát szeretetére buzdítva és őket üdvös tanításokkal megerősítve 1270. január 20án elhunyt az Úrban. Sírját és a Szent Kereszt monostort a törökök valószínűleg már 1526-ban elpusztították. Folyamatos tisztelete miatt az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2004. november 16-án, a pálos rendi naptár megerősítése alkalmával engedélyezte, hogy őt a boldogok között tisztelhessük.

Közösen tegyük szebbé ezt a világot Ízleljünk már most mennyei boldogságot Váljon minden titkos, szép álmunk valóra Áldott legyen minden együtt töltött óra Nevetni tudjunk és őszintén örülni Odvas idő fogát messze elkerülni Keveset mondok végül, de szépet: Kívánok Boldog Újévet!

Jézus a béke útja, mindenki számára járható út XVI. Benedek pápa január elsején, Szűz Mária, Isten Anyja liturgikus ünnepén, a 45. béke világnap alkalmából szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Homíliájában Isten áldását kérte az egész emberiségre; mindenki számára sürgető feladatként jelölte meg a fiatalok igazságosságra és békére való nevelését. A Szentatya kiemelte: az év első napján a liturgiában az egész világon felhangzik az ősi papi áldás, amelyet az első olvasmányban hallottunk: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6,24-26). Ezt az áldást Mózesen keresztül az Úr bízta Áronra és fiaira, vagyis Izrael népének papjaira. Hármas jókívánság ez, tele fénnyel, amely Isten, az Úr nevének ismétléséből és arcának képmásából árad. Csak úgy kaphatjuk meg Isten áldását, ha jelenlétében vagyunk, ha magunkra vesszük nevét, és abban a fényben maradunk, amely Arcából indul ki, abban a térben élünk, amelyet kegyelmet és békét árasztó tekintete világít meg. Ezt tapasztalták meg a betlehemi pásztorok is, akik ismét megjelennek a mai evangéliumban. Megtapasztalták, milyen Isten jelenlétében lenni, részesültek áldásában: nem egy fényes palotában, egy hatalmas uralkodó előtt, hanem egy istállóban, egy „jászolban fekvő kisded” előtt (Lk 2,16). Éppen e Gyermekből árad szét az új fény, amely felragyog az éjszaka sötétségében, mint ahogy ezt a Krisztus születését ábrázoló számos festményen láthatjuk. Immár Tőle jön az áldás: nevéből – Jézus ugyanis annyit jelent, mint üdvözítő Isten – és emberi arcából, amelyben Isten, az egek és a föld Mindenható Ura megtestesült. 2

Dicsőségét testünk fátyla mögé kívánta elrejteni, hogy maradéktalanul kinyilatkoztassa nekünk jóságát (vö.Tít 3,4). Ez az áldás elsőként Szűz Máriára, József jegyesére áradt ki, akit Isten első perctől fogva kiválasztott emberré lett Fia édesanyjaként. Egész élete az Úr fényében zajlott, a Jézusban megtestesült Isten nevének és arcának cselekvési terében. Istenanyaságának misztériuma, amelyet ma ünneplünk, túlcsorduló mértékben tartalmazza azt a kegyelmi ajándékot, amely minden emberi anyasággal jár. A termékenységet mindig is Isten áldásának tartották. Isten Anyja áldott az aszszonyok között, Ő az, aki magában hordozza az áldást. Ő az az asszony, aki befogadta magába és világra hozta Jézust az egész emberi család számára. Mária az egyház anyja és példaképe, aki befogadja magába az isteni Igét és jó földként kínálja fel magát Istennek, amelyben Isten véghez viheti az üdvösség misztériumát. Az egyház is részt vesz az isteni anyaságban a hithirdetés révén, amikor elhinti a világban az evangéliumi magot. A szentségek révén, amelyek közvetítik az embereknek a kegyelmet és az isteni életet. Különösen a keresztség szentségében éli meg az egyház ezt az anyaságot, amikor Isten gyermekeiben így kiált fel a Szentlélek: „Abba, Atya!” (Gal 4,6). Máriához hasonlóan az egyház is közvetíti Isten áldását a világnak: Jézus befogadásával kapja meg és úgy adja tovább, hogy az embereket elvezeti Jézushoz. Jézus az az irgalmasság és a béke, amelyet a világ önmagától nem tud adni és amelyre nagyobb szüksége van, mint a kenyérre – hangzott el Benedek pápa homíliájában. A béke legteljesebb és legmagasabb rendű értelmezésében, minden áldás összegezése és szintézise - folytatta tanítását a Szentatya. Az év első napján az egyház különösen fohászkodik ezért a legfőbb jóért. Máriához hasonlóan felmutatja mindenkinek Jézust, mivel Szent Pál szavai szerint „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14). az az út, amely révén minden ember és nép eljuthat ehhez a célhoz, amelyre mindnyájan várunk. (folytatása a harmadik oldalon)

Bény Esztergom-Komárom vármegye, ma Bína, Szlovákia Szűz Mária-, volt premontrei prépostsági templom és Tizenkét apostol-körtemplom, román stílusuak. Épültek a XIII. század végén. Az eredetileg háromhajósra tervezett templomnak csak a három szentélye és kereszthajója készült el, majd egy hajóval folytatták az építkezést, a korai középkorban szokatlanul nagyméretű, a tornyok előtt lévő előcsarnokkal. Az egykor szerzetesi templom előtt egyidejűleg épült föl a plébániatemplomként funkcionáló, kör alakú, tizenkét belső karéjjal és szentélybővítménnyel tagolt kápolna.

A XIII. század végén épült bényi Szűz Mária templom 11

A napkeleti bölcsekről Máté evangéliuma szerint Jézus születését követően pásztorok és királyok járultak a kisded elé, hogy hódoljanak előtte és elvigyék neki adományaikat. „Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát feltündökölni és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” (Mt 2, 1-2) Máté evangéliuma szerint Jézus születését követően pásztorok és királyok járultak a kisded elé, hogy hódoljanak előtte és elvigyék neki adományaikat. A Biblia nem nevezi őket királyoknak, és nem beszél arról sem, hogy hárman volnának. A Biblia szóhasználata alapján helyesebb

a napkeleti bölcsek elnevezés. A keresztény hagyomány névvel is illeti őket, magyar nevük: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Mi magunk is, gyermekeinkkel, unokáinkkal, családunkkal az éjféli szentmisét követően a templomunkban felállított Betlehem elé járulunk, hogy lerójuk tiszteletünket a remény csillaga 10

előtt, aki kisgyermekként fekszik előttünk a jászolban. E régi hagyomány a keresztények számára évszázadok óta fontos esemény, akik azóta is követik a pásztorok és a napkeleti bölcsek tettét Jézus születésének hallatán. Kik is voltak ők? Mit tudunk róluk? Ma hogyan élnek a hagyományban ezek a messze földről jött királyok? Az apokrif evangéliumok, az egyházatyák írásai, és a művészeti alkotások, ábrázolások nagy segítségünkre lehetnek a napkeleti bölcsek történetének, eredetének felderítésében, akik kincses ládáikban aranyat, tömjént és mirhát hoztak az újszülött kis Jézusnak messze földről érkezve Betlehembe egy csillagot követve. Természetesen hosszan lehetne vizsgálódni és gyönyörködni az egyházművészet csodálatos remekműveiben, amelyek a királyok hódolatát örökítik meg felfedezve számos kis részletet, köztük olyanokat is, amelyeket talán ma már elfelejtettünk és nem ismerünk. Szemlélődve azonban könnyen megérthetjük, hogy a jelképes személyekké vált királyokban – akikről elmondhatjuk, hogy az akkor ismert három nagy földrész küldöttjei voltak és korukat tekintve az emberi élet három fontos időszakát, a fiatal-, érett-, és időskort jelenítik meg – az egész világ tiszteletét tette a Megváltó előtt. A fiatal és sötét bőrű Gáspár Afrika, míg a turbános érett férfi, Menyhért Ázsia, végül pedig az idős Boldizsár, Európa küldöttje volt. Királyként hódoltak a kis Jézus előtt elismerve ezáltal azt, hogy az egész világ hódol Isten Fia előtt, aki emberré lett és eljött közénk. A három királyok ma is tovább élnek köztünk. A németországi Köln városában található ereklyetartó, amely – a hagyomány szerint – magában őrzi a bölcsek csontjait, keresztények zarándokhelyévé vált. A kölni dómban lévő művészeti remekmű a francia ötvös mester, Nicolas de Verdun nevéhez, összetéveszthetetlen művészetéhez fűződik, aki munkáját az 1180-as évek elején készítette számos apostolt és prófétát, valamint Krisztus életének egyes eseményeit megformálva a domborművekben. A két méter hosszú ereklyetartó három részből áll: kettő képezi a tartó alapját, míg a harmadik elem felül helyezkedik el. Fából készült, amelyet arannyal és ezüsttel vontak be. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(folytatás a második oldalról)

Igazságosságra és békére nevelni a fiatalokat – ez a feladat minden nemzedékre vonatkozik. Istennek hála, az emberi család, a két világháború tragédiái után egyre inkább ennek tudatára ébred. Ezt bizonyítják a nemzetközi nyilatkozatok és kezdeményezések, továbbá az utóbbi évtizedekben a fiatalok körében is egyre inkább tapasztalható a béke iránti szociális elkötelezettség. Az egyházi közösség számára a békére való nevelés része a Krisztustól kapott küldetésnek. Az evangelizáció integráns része, mert Krisztus evangéliuma egyben az igazságosság és a béke evangéliuma. Az egyház az utóbbi időkben az emberiség sorsáért felelős lelkiismeretek elvárásait tolmácsolja, amikor a nevelés döntő kihívására válaszol. Miért van szó kihívásról? Azért, mert a technológiai gondolkodás elterjedésével nem magától értetődő, hogy az oktatás és a nevelés fogalma összetartozik. Másrészt a relativista kultúra felteszi a kérdést: van-e még értelme a nevelésnek? És egyáltalán mire neveljünk? – vetette fel a kérdést XVI. Benedek. Azokkal az árnyakkal szemben, amelyek ma elhomályosítják a világ látóhatárait, a jövőbe vetett reményt jelenti, ha a fiatalokat az igazság megismerésére, a lét alapvető értékeire, az értelmi, isteni és erkölcsi erényekre oktatjuk, neveljük.

Ebbe az átfogó oktatásba tartozik az igazságosságra és békére való nevelés is. A mai multikulturális világban nélkülözhetetlen, hogy a fiatalok megtanulják a békés együtt élés, a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd, a megértés értékét és megvalósításának módját. Csak tudatuk szilárd alapokra épülő nevelése óvhatja meg őket az intolerancia és az erőszak kockázatától, teheti őket képessé arra, hogy kizárólag az igazság és a jó erejére támaszkodva folytassák küzdelmeiket – hangsúlyozta a pápa. Az új nemzedékek nevelésében sajátos felelősség hárul a vallási közösségekre. Isten szeretet, Isten igazságos és békés. Aki tisztelni akarja Őt, annak mindenekelőtt úgy kell viselkednie, ahogy egy gyermek követi apja példáját. Istenben tökéletes összhangban él egymással az igazságosság és az irgalmasság. Jézusban találkozott a „szeretet és az igazság”. Ezekben a napokban az egyház a Megtestesülés nagy misztériumát ünnepli: Isten igazsága kicsírázott a földön. Isten Fiában, Jézusban szólt hozzánk. Jézus mindenki számára járható út, nyitva áll mindenki előtt. Jézus a béke útja. Ma Szűz Mária megmutatja Őt nekünk, megmutatja a követendő Utat. Isten szent Anyja, kísérj minket oltalmaddal. Ámen – zárta homíliáját XVI. Benedek pápa. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Ferenczes István versével kívánunk minden kedves olvasónknak Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt! Lajos atya és munkatársai

Újévköszöntő Szép vagy, mint a fehér fenyő, hótól tiszta, fátyolos, szép menyasszony, újesztendő, békét, békességet hozz. Ne légy te arannyal zengő, ezüst fénytől mámoros, búvópatak, újesztendő, békét, békességet hozz. Bolyhos, szelíd bárányfelhő, mint a búza, mint a rozs, kenyerünkhöz, újesztendő, békét, békességet hozz.

Jöjjön hozzánk el az erdő, mikor hideg záporoz, pásztortüzes újesztendő, békét, békességet hozz. Krumpliföldünk áldja eső, fű se legyen árva, rossz, a házunkba, újesztendő, békét, békességet hozz. Tisztaság légy és levegő, áldott hó álmainkhoz, légy a hazánk, újesztendő, s békét, békességet hozz. 3

Szűz Mária, Isten Anyja Ez alkalommal Karácsony nyolcada újév vasárnapra esik: ezért a liturgia december 30ra, péntekre elővételezi Szent Család ünnepét. Újévkor Máriára, Isten anyjára és Jézus névadására emlékezünk, és már évek óta január elsején tartjuk a Béke Világnapját. Az ünnepek egybeesése miatt most három témáról elmélkedünk röviden. „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett” (Gal 4,4). Mária Isten megtestesült Fiának anyja lett, Istenanya. Ebben áll minden méltósága: Anyja az Atya Fiának és anyja mindazoknak, akik Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartoznak: a keresztény hívők, akiket Isten, Fia Lelkének kiárasztásával gyermekeivé fogad. Mária újszülött gyermekének a körülmetélés szertartásakor a Jézus nevet adták, amint azt az angyal előre jelezte, mielőtt fogantatott. (Lk 2,21) Jézus neve üdvözítőt jelent. A mai szekularizmustól, teljes evilágiságtól és istentagadástól áthatott nyugati társadalmakban, amikor az emberek az ezotéria különböző formában, okkult jelenségekben és pótvallásokban keresik az üdvöt, amikor vallásalapítók, próféták és guruk lépnek föl, mi keresztények megvalljuk, hogy nincs másban üdvösség, egyedül Jézusban.(Csel 4,12) Betlehemben és Názáretben ott találjuk a gyermek Jézus mellett Máriát és Józsefet. Karácsony nyolcadában a Szent Családra is emlékezünk. Most a Család éve végén különösen is Jézus, Mária és Szent József oltalmába ajánljuk a keresztény családokat. A család a társadalom alapsejtje és hit bölcsője, az evangélium hirdetésének első 4

környezete, a hit átadásának pótolhatatlan helye. A pápák „családegyházról” is beszélnek. Manapság sokat hallunk a házasság és a család válságáról. Persze válságban van az egész világ, az Istentől elszakadt emberiség. A család válságával (próbaházasságok, válások) függ össze az egész társadalmi élet szétziláltsága, az ifjúság nevelésének hiánya, a fiatalok bűnözése, nem is szólva a papi és szerzetesi hivatások megfogyatkozásáról. Családbarát politikára van szükség, hogy a családok égető gazdasági-társadalmi problémáit megoldják. Ez alapvető feladata a felelősöknek. De itt is, mint az emberi élet minden viszonylatában, a gazdasági/társadalmi kérdések megoldásához etikai normákra, erkölcsi megújulásra van szükség. És ebben a keresztény hívőknek, házasoknak, családoknak élenjáró szerepük van: tanúságot kell tenniük az Evangéliumi életről. Végül újévkor megemlékezünk a Béke Világnapjáról. XVI. Benedek erre az évre a következő témát jelölte meg: „A vallás szabadsága, a békéhez vezető út.” Idézzünk a pápa üzenetéből: „Megköszönöm azon kormányok munkáját, akik azon fáradoznak, hogy enyhítsék ezen embertestvéreink szenvedéseit, és arra hívom fel a katolikusokat, hogy imádkozzanak hittestvéreikért, akik az erőszaktól és a vallási türelmetlenségtől szenvednek, s legyenek velük szolidárisak. Ennek kapcsán fontosnak éreztem, hogy megosszak mindnyájatokkal néhány gondolatot a vallásszabadságról, amely a békéhez vezető utat jelenti. Fájdalmas ugyanis azt látnunk a világban, hogy a világ egyes tájain valaki nem vallhatja és juttathatja szabadon kifejezésre a vallását, hacsak nem az életét és személyes szabadságát kockáztatva. Más országokban csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívekkel és a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak. Jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt.” Szívleljük meg a Szentatya felhívását! És most 2011/2012 fordulóján adjunk hálát az Úrnak az elmúlt esztendő természetes és természetfeletti ajándékaiért, és kérjük a kegyelmet, hogy az újesztendőben új szívekkel dicsérhessük Jézust, minden ember Üdvözítőjét. (Lk 2,16-21; Gal 4,4-7) Vatikáni Rádió/Magyar Kurir

(folytatás a nyolcadik oldalról)

tetben kiengesztelődött családot alkotunk. Ám a béke nem csupán ajándék, amit elfogadunk, hanem olyan mű is, amit mi építünk. Ahhoz, hogy valóban békességszerzők legyünk, nevelni kell saját magunkat az együttérzésre, a szolidaritásra, az együttműködésre, a testvériességre, és tevékenyeknek kell lennünk a közösségeinken belül. Éberen kell őrködnünk, hogy felébresszük a lelkiismereteket nemzeti és nemzetközi kérdésekben; és hogy belássuk a gazdagság újraelosztását, a növekedés előmozdítását, a fejlődés érdekében történő együttműködést és a konfliktusok megoldását célzó, megfelelő megoldások keresésének fontosságát. „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket”, mondja Jézus a hegyi beszédben (Mt 5, 9). A mindenkire vonatkozó béke az egyes emberek igazságosságából születik meg és senki sem kerülheti meg azt az alapvető kötelességet, hogy saját hozzáértésének és felelősségének megfelelően törekedjen az igazság előmozdítására. Különösképpen az eszményekhez mindig ragaszkodó fiatalokhoz fordulok, hogy legyen türelmük és kitartásuk az igazságosság és a béke kutatásában; s hogy még akkor is ápolják önmagukban az igazságosság és igazság iránti elkötelezettségüket, ha ez áldozatokat követel és szemben kell haladni az árral. Emeljük fel tekintetünket Istenhez 6. Amikor az igazságosság és a béke nehéz útját kell járnunk, hajlamosak vagyunk feltenni a kérdést, amit a zsoltáros így fogalmazott: „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?” (Zsolt 121, 1). Mindenkinek, ám különösképpen a fiataloknak szeretném leszögezni: „Nem az ideológiák menthetik meg a világot, csak egyedül az, ha az élő Istenhez fordulunk, aki a mi teremtőnk, szabadságunk biztosítéka, mindannak a biztosítéka, ami valóban jó és igaz…, ha fenntartások nélkül Istenhez fordulunk, aki mindannak a mértéke, ami igazságos és aki ugyanakkor maga az örök szeretet. És mi más menthetne meg bennünket, ha nem a szeretet?”. A szeretet örül az igazságnak, ez az az erő, amelynek révén képesek leszünk munkálkodni az igazságért, az igazságosságért, a békéért

munkálkodni, mert a szeretet mindent elfed, mindent remél, mindent elvisel (vö. 1 Kor 13, 1-13). Kedves fiatalok, ti nagy ajándékot jelentetek a társadalom számára!! Ne engedjétek, hogy úrrá legyen rajtatok a kicsinyhitűség a nehézségek láttán és ne engedjetek a hamis megoldásoknak, amelyek gyakorta a problémák megoldásának rövidebb útjaként tárulnak elétek. Ne féljetek elköteleződni, vállalni a fáradságot és az áldozatot, és ne féljetek olyan utat választani, amely hűséget és kitartást, alázatot és önátadást követel tőletek. Éljétek meg bizalommal fiatalságotokat és azokat a mély vágyakat, amelyeket éreztek a boldogság, az igazság, a szépség és az igazi szeretet iránt! Éljétek meg intenzíven életeteknek ezt a gazdag és lelkesedéssel teli időszakát! Legyetek tudatában, hogy ti magatok is példák vagytok a felnőttek számára és annál inkább azok lesztek, minél inkább törekedtek rá, hogy túllépjetek az igazságtalanságon és a romlottságon, minél inkább kívánjátok a jobb jövőt és minél inkább munkálkodtok ennek megvalósulásán. Legyetek tudatában a bennetek rejlő lehetőségeknek és ne zárkózzatok be magatokba, hanem legyetek képesek dolgozni egy mindenki számára fényesebb jövőn. Soha nem vagytok ebben egyedül. Az Egyház bízik bennetek, figyelemmel kísér benneteket és szeretné felajánlani legnagyobb kincsét, annak lehetőségét, hogy felemeljétek a tekinteteteket Istenhez, találkozzatok Jézus Krisztussal, aki maga az igazságosság és a béke. Most mindazokhoz a nőkhöz és férfiakhoz szólok, akik szívükön viselik a béke ügyét! A béke nem olyan kincsünk, amit már megszereztünk, hanem cél előttünk, amely felé mindnyájunknak törekednie kell. Tekintsünk megnövekedett bizalommal a jövő elé és bátorítsuk egymást ezen az úton. Dolgozzunk azon, hogy világunknak emberibb és testvériesebb arcot kölcsönözzünk és érezzük át egységünket a jelenlegi és eljövendő fiatal nemzedékekért viselt felelősségben, legfőképp abban, hogy békeszeretőknek és béketeremtőknek neveljük őket. Ennek a tudatosságnak az alapján küldöm számotokra ezeket a gondolatokat és a felhívásomat: egyesítsük szellemi, erkölcsi és anyagi erőinket, hogy „a fiatalokat az igazságosságra és a békére neveljük”. XVI. Benedek pápa 9

(folytatás a hetedik oldalról)

mindennek végső mértékévé magát az ént és annak vágyait avatja, s a szabadság látszata alatt mindenki számára börtönné válik, hiszen az embereket elválasztja egymástól és mindenkit bezár a saját »én«-jébe. A relativizmusnak ebben a perspektívájában nem lehetséges tehát valódi nevelés. Az igazság fénye nélkül előbb-utóbb minden ember kételkedni kezd az élet és az életet átszövő kapcsolatok jóságában is, valamint a közös, másokkal összefogva létrehozott értékekért vállalt feladatok fontosságában”. Ahhoz, hogy az ember gyakorolhassa szabadságát, túl kell lépnie a relativizmus horizontján és meg kell ismernie az igazságot saját magával, valamint a jóval és a rosszal kapcsolatban. Lelkiismeretének mélyén az ember felfedez egy olyan törvényt, amit nem maga alkot magának, hanem engedelmeskednie kell neki, és amelynek hangja arra hívja, hogy szeressen, tegye a jót és kerülje a roszszat, s vállalja a teljesített jótettek és az elkövetett rossz tettek felelősségét. Ezért a szabadság gyakorlása szorosan összetartozik a természetes erkölcsi törvénnyel, amely egyetemes jellegű, kifejezi minden ember méltóságát, megalapozza alapvető jogait és kötelességeit és ezáltal végeredményben az emberek közötti igazságos és békés együttélést. A szabadság helyes használata tehát központi szerepet játszik az igazságosság és a béke előmozdításában, amely megkívánja, hogy tiszteljük önmagunkat és a másik embert is, még ha távol esik is saját lét- és életfelfogásunktól. Ebből a hozzáállásból származnak azok az elemek, amelyek nélkül a béke és az igazságosság tartalom nélküli szavakká szűkülnek: a kölcsönös bizalom, az építő párbeszédre való képesség, a megbocsátás, amelyet annyiszor szeretnénk elnyerni, ám fáradságunkba kerül megadni másoknak, a kölcsönös szeretet, az együttérzés a gyengébbekkel, valamint a készség az áldozatok felvállalására. Nevelés az igazságosságra 4. Világunkban, amelyben a személy értékét, méltóságát és jogait, minden pozitív szándék kinyilatkoztatása ellenére komoly veszély fenyegeti azáltal, hogy általában mindennek kizárólagos 8

mércéjéül emelik a hasznosságot, a birtoklást és a hasznot, nagyon fontos, hogy ne engedjük megfosztani az igazságosság fogalmát transzcendens gyökereitől. Az igazságosság ugyanis nem pusztán emberek közötti megegyezés, hiszen nem a pozitív jog határozza meg eredendően, mi az igazságos, hanem az emberi lény identitása. Csak a teljes emberkép teszi lehetővé, hogy ne szűkítsük le az igazságosságról alkotott felfogásunkat valami szerződésre, hanem ezen keresztül is a szolidaritás és a szeretet nézőpontjára nyíljunk meg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a modern kultúra egyes áramlatai, amelyek a racionalista és individualista gazdaságszemléletre támaszkodnak, elkülönítették az igazságosság fogalmát annak transzcendens gyökereitől, vagyis elválasztották a szeretettől és a szolidaritástól. »Az ember városát« nem csupán a jogok és a kötelességek alkotta viszonyok mozdítják elő, hanem sokkal inkább, és még ezt megelőzően, az ingyenesség, azaz az irgalom és a közösség alkotta viszonyok. A szeretet az emberi kapcsolatokban is mindig Isten szeretetét jeleníti meg, ez ad teológiai és üdvösségre segítő értéket az igazságosság minden művének a világban. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5, 6) Eltelnek majd vele, mert arra éheznek és szomjaznak, hogy igaz kapcsolatuk legyen Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal. Nevelés a békére 5. „A béke nemcsak a háború hiánya, és nem korlátozható a szembenálló erők egyensúlyának biztosítására. A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötti szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül”. A béke az igazságosság gyümölcse és a szeretet eredménye. A béke elsősorban Isten ajándéka. Mi, keresztények, hiszünk benne, hogy Krisztus a mi igazi békénk: Őbenne és az ő keresztjében engesztelte ki Isten önmagával a világot és ezzel rombolta le azokat a gátakat, amelyek elválasztották egymástól az embereket (vö. Ef 2, 14-18); benne egyetlen, szere(folytatása a kilencedik oldalon)

A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére A Szentatya hagyományosan üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek január 1-jén a béke világnapja alkalmából. A 2012-es dokumentumot, amelyben XVI. Benedek a fiatalok igazságosságra és békére való nevelését helyezi középpontba, az alábbiakban közöljük. 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy nagy bizalommal és szeretettel forduljak mindenki felé különleges jókívánságommal az előttünk álló időszakra vonatkozóan, hogy azt valóban az igazságosság és a béke jellemezze. Milyen alapállással tekintsünk az új esztendőre? A 130. zsoltárban egy gyönyörű képet találunk. A zsoltáros úgy fogalmaz, hogy a hívő ember várja az Urat, „jobban, mint az őr a hajnalt” (Zsolt 130, 6), biztos reménységgel, mivel tudja, hogy elhozza a fényt, az irgalmat, az üdvösséget. Ez a remény a választott nép tapasztalatából sarjad, amely tudja, hogy Isten arra neveli: a világot az igazság szemszögéből nézze, és ne hagyja, hogy kedvét szegjék a megpróbáltatások. Arra buzdítalak benneteket, hogy ezzel a bizalomteli alapállással tekintsetek a 2012-es évre. Igaz, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben nőtt a keserűség érzése a válság miatt, amely próbára teszi a társadalmat, a munka világát és a gazdaságot; ám a válság gyökerei elsősorban a kultúra és az emberről alkotott felfogás terén keresendők. Szinte úgy tűnik, mintha sötét fátyol borulna korunkra, amely nem engedi, hogy tisztán lássuk a nappal fényét. Ám ebben a sötétségben sem hagy fel az ember szíve annak a hajnalnak várásával, amelyről a zsoltáros beszél. Ez a várakozás különösen élő és látható a fiatalok között, és ezért is fordul most feléjük gondolatom, arra, ami az ő lehetőségük és kötelességük a társadalom építésében. Ezért a Béke XLV. Világnapjára küldött üzenetemet a nevelés összefüggésében fogalmazom meg: „A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére”, mivel meg vagyok róla győződve, hogy ők, a maguk lelkesedésével és lendületével új reményt képesek adni a világnak

Üzenetem szól a szülőkhöz, a családokhoz, továbbá a nevelés és képzés folyamatának minden szereplőjéhez és minden vezetőhöz is, akik a vallási, a társadalmi, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a kommunikáció területén tevékenykednek. Figyelemmel kísérni, meghallgatni és kellően értékelni a fiatalok világát nem csupán lehetősége, hanem elsőrendű kötelessége is a társadalom egészének ahhoz, hogy valóban az igazságosság és a béke jövőjét építhessük. Tovább kell adni a fiataloknak az élet pozitív értékének megbecsülését, hogy megszülethessen bennük a vágy, hogy életüket a Jó szolgálatára szenteljék. Ez olyan feladat, amely személyes kötelessége mindnyájunknak. Azok az aggodalmak, amelyeknek a világ számos táján megannyi fiatal adott hangot az utóbbi időkben, kifejezik a vágyat, hogy reménykedve tekinthessenek a jövőbe. Több olyan kérdés is van, amelyet jelenleg aggodalommal élnek meg. Szeretnének olyan képzésben részesülni, amely felkészíti őket, hogy mélyebben megértsék a valóságot: nehéz számukra családot alapítani és tartós munkahelyet találni, valamint ténylegesen hozzájárulni a politika, a kultúra és a gazdaság területén az emberibb és szolidárisabb társadalom építéséhez. Fontos, hogy ezek a vágyak és az eszményi lendület megfelelő figyelmet kapjon a társadalom minden szegmensében. Az egyház reménnyel tekint a fiatalokra, bízik bennük és bátorítja őket, hogy keressék az igazságot, védjék a közjót, legyenek nyitottak a világra és szemeik legyenek képesek meglátni az „új dolgokat” (Iz 42,9; 48,6)! A nevelésügy felelősei 2. A nevelés az élet leggyönyörűbb és legnehezebb kalandja. A nevelés, a latin educere alapján annyit tesz, hogy valakit kivezetünk önmagából, hogy bevezessük a valóságba, egy olyan teljesség felé, amelynek segítségével a személyiség növekedhet. Ez a folyamat két szabadság találkozásából táplálkozik, a felnőtt és a fiatal szabadságából. Szükséges hozzá a tanítvány szabadsága, akinek nyitottnak kell lennie és hagynia kell ma(folytatása a hatodik oldalon) 5

(folytatás az ötödik oldalról)

gát elvezetni a valóság megismerésére, és szükséges a nevelő szabadsága is, akinek késznek kell lennie rá, hogy odaadja önmagát. Éppen ezért most még inkább, mint valaha, szükségesek a hiteles tanúk, akik nem pusztán a szabályok és információk továbbadói. Olyan tanúk kellenek, akik képesek távolabbra tekinteni a többieknél, mivel az életük horizontja tágasabb. Az lehet tanú, aki maga is átéli azt az utat, amelyet másoknak javasol.

Melyek azok a helyek, ahol a békére és igazságosságra történő valódi nevelés érlelődik? Mindenekelőtt a család, hiszen az első nevelők a szülők. A család a társadalom eredendő sejtje. „A gyermekek a családban tanulják meg azokat az emberi és keresztényi értékeket, amelyek lehetővé teszik az építő és békés együttélést. A családban sajátítják el a nemzedékek közötti szolidaritást, a szabályok betartását, a megbocsátást és a másik ember elfogadását.” Ez az igazságosságra és békére való nevelés első iskolája. Olyan világban élünk, amelyben a család és maga az emberi élet is folyamatos fenyegetettségnek van kitéve és nem ritkán darabokra hullik. A munkakörülmények gyakorta nehezen összeegyeztethetők a családban vállalt felelősséggel, a jövő aggodalmakkal teli, felgyorsult az élet ritmusa, sokaknak el kell hagyniuk otthonukat, hogy megfelelő keresetre tehessenek szert, vagy hogy egyáltalán fenn tudják tartani magukat. Mindezen körülmények megnehezítik, hogy biztosítsák a gyermekek számára a legfontosabbat: a szülői jelenlétet, amely lehetővé teszi a mind teljesebb osztozást a közös útban, az évek során megszerzett tapasztalatokban és bizonyosságok6

ban, amelyeket csak az együtt eltöltött időben lehet átadni. Azt szeretném mondani a szülőknek, hogy ne csüggedjenek! Életük példájával buzdítsák gyermeküket, hogy reményüket elsősorban Istenbe helyezzék, hiszen belőle származik a valódi igazságosság és béke. Szeretnék most azoknak az intézményeknek a vezetőihez fordulni, amelyek nevelői feladatot látnak el: őrködjenek éberen, hogy minden személy emberi méltóságát tiszteletben tartsák és megbecsüljék minden körülmény között. Ügyeljenek rá, hogy minden fiatal fel tudja fedezni a maga hivatását, kísérjék figyelemmel, hogy gyümölcsöztetni tudják azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kaptak. Biztosítsák a családok számára, hogy a gyermekük olyan képzést kaphasson, ami nem áll ellentétben lelkiismeretükkel és vallási elveikkel. Minden nevelő környezet legyen olyan hely, amely nyitott a transzcendensre és a többi emberre: legyenek ezek a párbeszéd, az összetartás és a meghallgatás helyei, amelyben a fiatalok azt érezhetik: itt értékelik a bennük rejlő lehetőségeket, belső gazdagságukat és megtanulhatják testvéreik megbecsülését. Adják tovább ezek a helyek annak az örömnek az érzését, ami abból fakad, ha valaki nap mint nap megéli a szeretetet és az együttérzést a felebarátai iránt és tevékenyen részt tud venni az emberibb és testvériesebb társadalom építésében. Ezután a politikai vezetőkhöz szólok, s azt kérem tőlük, segítsék kézzelfoghatóan a családokat és a nevelő intézményeket abban, hogy a nevelés jogát és kötelességét gyakorolhassák. Soha nem hiányozhat az anyaság és az apaság megfelelő támogatása. Érjék el, hogy senki elől ne legyen elzárva a tanulás útja és a családok szabadon megválaszthassák azokat a nevelő intézményeket, amelyeket legalkalmasabbnak ítélnek gyermekeik fejlődése szempontjából. Törekedjenek rá, hogy újra egyesülhessenek azok a családok, amelyeket a megélhetés kényszere szétválasztott. Mutassák fel a fiatalok előtt a tiszta politikának mint a közjó szolgálatának képét. Végezetül nem tehetem meg, hogy ne szóljak a tömegtájékoztatás világához, hogy ez is hozzájáruljon a nevelés feladatához. A mai társadalomban a tömegtájékoztató eszközöknek egészen különleges feladata van: nem csupán tájékoztatást

adnak, hanem alakítják is az emberek szellemét, s ezért jelentős hozzájárulást adhatnak a fiatalok neveléséhez. Nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy a nevelés és a kommunikáció között igen szoros a kapcsolat, hiszen a nevelés kommunikáción keresztül zajlik, s ez pozitív vagy negatív értelemben befolyásolja a személy fejlődését. A fiatalok részéről is bátorság szükséges ahhoz, hogy elsősorban ők maguk is megéljék azt, amit a körülöttük élőktől megkívánnak. Nagy a felelősségük abban, hogy elég erejük legyen a szabadság jó és tudatos használatában. Ők maguk is felelősek azért, hogy az igazságosságra és a békére lehessen őket nevelni! Nevelés az igazságra és a szabadságra 3. Szent Ágoston tette fel a kérdést: „Quid enim fortius desiderat anima quam veritatem? − Mit kíván erősebben az ember, mint az igazságot?” Egy társadalom emberi arca nagyban függ attól, hogy a nevelés mennyiben járul hozzá ennek az elnyomhatatlan kérdésnek az életben tartásához. A nevelés ugyanis a teljes személyiség formálását jelenti, beleértve a lét erkölcsi és szellemi vetületeit is, tekintettel személyes végcéljára, valamint annak a társadalomnak a javára, amelynek az egyén tagja. A környező valóságot csodálva a zsoltáros így gondolkozik: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5). Az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, ez: ki az ember? Az ember olyan lény, akinek szíve szomjazza a végtelent, az igazságot (de nem egy részleges igazságot, hanem olyat, amely képes megmagyarázni az élet értelmét), mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Ha hálával elfogadjuk tehát az életet, mint felbecsülhetetlen ajándékot, ez elvezet oda, hogy felfedezzük minden személy saját, legmélyebb értelemben vett méltóságát és sérthetetlenségét. Ezért a legelső nevelés abban áll, hogy megtanuljuk felismerni az emberben a Teremtő képmását: így tudunk majd valódi mély tiszteletet érezni minden egyes emberi lény iránt, valamint segíteni mindenki másnak olyan életet élni, amely megfelel ennek a magasztos emberi

méltóságunknak. Soha nem szabad elfelednünk, hogy „az ember valódi fejlődése a személy teljességére vonatkozik a maga egységében és minden dimenziójában”, ideértve a transzcendens dimenziót is. Miként azt sem feledhetjük el, hogy nem lehet a személyt feláldozni egy részleges jó elérése érdekében, legyen bár az gazdasági vagy társadalmi, egyéni vagy közösségi cél. Személyes szabadságának értelmét is csak az Istennel való kapcsolatban állva érti meg az ember. A nevelés feladata pedig nem más, mint felkészíteni a valódi szabadságra. Ez pedig nem a kötöttségek hiányát, a szabad akarat önkényét vagy az »én« uralmát jelenti. Az az ember, aki önmagát abszolútnak képzeli, aki nem függ semmitől és senkitől, és megtehet mindent, amit csak akar, végül ellent fog mondani a saját igazságának és elveszíti a szabadságát. Az ember ezzel szemben társas lény, aki életét a többi emberrel és főként Istennel összekötve éli. A hiteles szabadságot soha nem lehet úgy elérni, hogy valaki eltávolodik Istentől. A szabadság fontos érték, ugyanakkor érzékeny is, könnyű félreérteni és könnyű rosszra használni. „Manapság különösen alattomos akadályozója a nevelés művének a társadalmunkban és kultúránkban erőteljesen jelen lévő relativizmus, amely semmit sem ismer el véglegesnek, így (folytatása a nyolcadik oldalon) 7

(folytatás az ötödik oldalról)

gát elvezetni a valóság megismerésére, és szükséges a nevelő szabadsága is, akinek késznek kell lennie rá, hogy odaadja önmagát. Éppen ezért most még inkább, mint valaha, szükségesek a hiteles tanúk, akik nem pusztán a szabályok és információk továbbadói. Olyan tanúk kellenek, akik képesek távolabbra tekinteni a többieknél, mivel az életük horizontja tágasabb. Az lehet tanú, aki maga is átéli azt az utat, amelyet másoknak javasol.

Melyek azok a helyek, ahol a békére és igazságosságra történő valódi nevelés érlelődik? Mindenekelőtt a család, hiszen az első nevelők a szülők. A család a társadalom eredendő sejtje. „A gyermekek a családban tanulják meg azokat az emberi és keresztényi értékeket, amelyek lehetővé teszik az építő és békés együttélést. A családban sajátítják el a nemzedékek közötti szolidaritást, a szabályok betartását, a megbocsátást és a másik ember elfogadását.” Ez az igazságosságra és békére való nevelés első iskolája. Olyan világban élünk, amelyben a család és maga az emberi élet is folyamatos fenyegetettségnek van kitéve és nem ritkán darabokra hullik. A munkakörülmények gyakorta nehezen összeegyeztethetők a családban vállalt felelősséggel, a jövő aggodalmakkal teli, felgyorsult az élet ritmusa, sokaknak el kell hagyniuk otthonukat, hogy megfelelő keresetre tehessenek szert, vagy hogy egyáltalán fenn tudják tartani magukat. Mindezen körülmények megnehezítik, hogy biztosítsák a gyermekek számára a legfontosabbat: a szülői jelenlétet, amely lehetővé teszi a mind teljesebb osztozást a közös útban, az évek során megszerzett tapasztalatokban és bizonyosságok6

ban, amelyeket csak az együtt eltöltött időben lehet átadni. Azt szeretném mondani a szülőknek, hogy ne csüggedjenek! Életük példájával buzdítsák gyermeküket, hogy reményüket elsősorban Istenbe helyezzék, hiszen belőle származik a valódi igazságosság és béke. Szeretnék most azoknak az intézményeknek a vezetőihez fordulni, amelyek nevelői feladatot látnak el: őrködjenek éberen, hogy minden személy emberi méltóságát tiszteletben tartsák és megbecsüljék minden körülmény között. Ügyeljenek rá, hogy minden fiatal fel tudja fedezni a maga hivatását, kísérjék figyelemmel, hogy gyümölcsöztetni tudják azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kaptak. Biztosítsák a családok számára, hogy a gyermekük olyan képzést kaphasson, ami nem áll ellentétben lelkiismeretükkel és vallási elveikkel. Minden nevelő környezet legyen olyan hely, amely nyitott a transzcendensre és a többi emberre: legyenek ezek a párbeszéd, az összetartás és a meghallgatás helyei, amelyben a fiatalok azt érezhetik: itt értékelik a bennük rejlő lehetőségeket, belső gazdagságukat és megtanulhatják testvéreik megbecsülését. Adják tovább ezek a helyek annak az örömnek az érzését, ami abból fakad, ha valaki nap mint nap megéli a szeretetet és az együttérzést a felebarátai iránt és tevékenyen részt tud venni az emberibb és testvériesebb társadalom építésében. Ezután a politikai vezetőkhöz szólok, s azt kérem tőlük, segítsék kézzelfoghatóan a családokat és a nevelő intézményeket abban, hogy a nevelés jogát és kötelességét gyakorolhassák. Soha nem hiányozhat az anyaság és az apaság megfelelő támogatása. Érjék el, hogy senki elől ne legyen elzárva a tanulás útja és a családok szabadon megválaszthassák azokat a nevelő intézményeket, amelyeket legalkalmasabbnak ítélnek gyermekeik fejlődése szempontjából. Törekedjenek rá, hogy újra egyesülhessenek azok a családok, amelyeket a megélhetés kényszere szétválasztott. Mutassák fel a fiatalok előtt a tiszta politikának mint a közjó szolgálatának képét. Végezetül nem tehetem meg, hogy ne szóljak a tömegtájékoztatás világához, hogy ez is hozzájáruljon a nevelés feladatához. A mai társadalomban a tömegtájékoztató eszközöknek egészen különleges feladata van: nem csupán tájékoztatást

adnak, hanem alakítják is az emberek szellemét, s ezért jelentős hozzájárulást adhatnak a fiatalok neveléséhez. Nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy a nevelés és a kommunikáció között igen szoros a kapcsolat, hiszen a nevelés kommunikáción keresztül zajlik, s ez pozitív vagy negatív értelemben befolyásolja a személy fejlődését. A fiatalok részéről is bátorság szükséges ahhoz, hogy elsősorban ők maguk is megéljék azt, amit a körülöttük élőktől megkívánnak. Nagy a felelősségük abban, hogy elég erejük legyen a szabadság jó és tudatos használatában. Ők maguk is felelősek azért, hogy az igazságosságra és a békére lehessen őket nevelni! Nevelés az igazságra és a szabadságra 3. Szent Ágoston tette fel a kérdést: „Quid enim fortius desiderat anima quam veritatem? − Mit kíván erősebben az ember, mint az igazságot?” Egy társadalom emberi arca nagyban függ attól, hogy a nevelés mennyiben járul hozzá ennek az elnyomhatatlan kérdésnek az életben tartásához. A nevelés ugyanis a teljes személyiség formálását jelenti, beleértve a lét erkölcsi és szellemi vetületeit is, tekintettel személyes végcéljára, valamint annak a társadalomnak a javára, amelynek az egyén tagja. A környező valóságot csodálva a zsoltáros így gondolkozik: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5). Az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, ez: ki az ember? Az ember olyan lény, akinek szíve szomjazza a végtelent, az igazságot (de nem egy részleges igazságot, hanem olyat, amely képes megmagyarázni az élet értelmét), mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Ha hálával elfogadjuk tehát az életet, mint felbecsülhetetlen ajándékot, ez elvezet oda, hogy felfedezzük minden személy saját, legmélyebb értelemben vett méltóságát és sérthetetlenségét. Ezért a legelső nevelés abban áll, hogy megtanuljuk felismerni az emberben a Teremtő képmását: így tudunk majd valódi mély tiszteletet érezni minden egyes emberi lény iránt, valamint segíteni mindenki másnak olyan életet élni, amely megfelel ennek a magasztos emberi

méltóságunknak. Soha nem szabad elfelednünk, hogy „az ember valódi fejlődése a személy teljességére vonatkozik a maga egységében és minden dimenziójában”, ideértve a transzcendens dimenziót is. Miként azt sem feledhetjük el, hogy nem lehet a személyt feláldozni egy részleges jó elérése érdekében, legyen bár az gazdasági vagy társadalmi, egyéni vagy közösségi cél. Személyes szabadságának értelmét is csak az Istennel való kapcsolatban állva érti meg az ember. A nevelés feladata pedig nem más, mint felkészíteni a valódi szabadságra. Ez pedig nem a kötöttségek hiányát, a szabad akarat önkényét vagy az »én« uralmát jelenti. Az az ember, aki önmagát abszolútnak képzeli, aki nem függ semmitől és senkitől, és megtehet mindent, amit csak akar, végül ellent fog mondani a saját igazságának és elveszíti a szabadságát. Az ember ezzel szemben társas lény, aki életét a többi emberrel és főként Istennel összekötve éli. A hiteles szabadságot soha nem lehet úgy elérni, hogy valaki eltávolodik Istentől. A szabadság fontos érték, ugyanakkor érzékeny is, könnyű félreérteni és könnyű rosszra használni. „Manapság különösen alattomos akadályozója a nevelés művének a társadalmunkban és kultúránkban erőteljesen jelen lévő relativizmus, amely semmit sem ismer el véglegesnek, így (folytatása a nyolcadik oldalon) 7

(folytatás a hetedik oldalról)

mindennek végső mértékévé magát az ént és annak vágyait avatja, s a szabadság látszata alatt mindenki számára börtönné válik, hiszen az embereket elválasztja egymástól és mindenkit bezár a saját »én«-jébe. A relativizmusnak ebben a perspektívájában nem lehetséges tehát valódi nevelés. Az igazság fénye nélkül előbb-utóbb minden ember kételkedni kezd az élet és az életet átszövő kapcsolatok jóságában is, valamint a közös, másokkal összefogva létrehozott értékekért vállalt feladatok fontosságában”. Ahhoz, hogy az ember gyakorolhassa szabadságát, túl kell lépnie a relativizmus horizontján és meg kell ismernie az igazságot saját magával, valamint a jóval és a rosszal kapcsolatban. Lelkiismeretének mélyén az ember felfedez egy olyan törvényt, amit nem maga alkot magának, hanem engedelmeskednie kell neki, és amelynek hangja arra hívja, hogy szeressen, tegye a jót és kerülje a roszszat, s vállalja a teljesített jótettek és az elkövetett rossz tettek felelősségét. Ezért a szabadság gyakorlása szorosan összetartozik a természetes erkölcsi törvénnyel, amely egyetemes jellegű, kifejezi minden ember méltóságát, megalapozza alapvető jogait és kötelességeit és ezáltal végeredményben az emberek közötti igazságos és békés együttélést. A szabadság helyes használata tehát központi szerepet játszik az igazságosság és a béke előmozdításában, amely megkívánja, hogy tiszteljük önmagunkat és a másik embert is, még ha távol esik is saját lét- és életfelfogásunktól. Ebből a hozzáállásból származnak azok az elemek, amelyek nélkül a béke és az igazságosság tartalom nélküli szavakká szűkülnek: a kölcsönös bizalom, az építő párbeszédre való képesség, a megbocsátás, amelyet annyiszor szeretnénk elnyerni, ám fáradságunkba kerül megadni másoknak, a kölcsönös szeretet, az együttérzés a gyengébbekkel, valamint a készség az áldozatok felvállalására. Nevelés az igazságosságra 4. Világunkban, amelyben a személy értékét, méltóságát és jogait, minden pozitív szándék kinyilatkoztatása ellenére komoly veszély fenyegeti azáltal, hogy általában mindennek kizárólagos 8

mércéjéül emelik a hasznosságot, a birtoklást és a hasznot, nagyon fontos, hogy ne engedjük megfosztani az igazságosság fogalmát transzcendens gyökereitől. Az igazságosság ugyanis nem pusztán emberek közötti megegyezés, hiszen nem a pozitív jog határozza meg eredendően, mi az igazságos, hanem az emberi lény identitása. Csak a teljes emberkép teszi lehetővé, hogy ne szűkítsük le az igazságosságról alkotott felfogásunkat valami szerződésre, hanem ezen keresztül is a szolidaritás és a szeretet nézőpontjára nyíljunk meg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a modern kultúra egyes áramlatai, amelyek a racionalista és individualista gazdaságszemléletre támaszkodnak, elkülönítették az igazságosság fogalmát annak transzcendens gyökereitől, vagyis elválasztották a szeretettől és a szolidaritástól. »Az ember városát« nem csupán a jogok és a kötelességek alkotta viszonyok mozdítják elő, hanem sokkal inkább, és még ezt megelőzően, az ingyenesség, azaz az irgalom és a közösség alkotta viszonyok. A szeretet az emberi kapcsolatokban is mindig Isten szeretetét jeleníti meg, ez ad teológiai és üdvösségre segítő értéket az igazságosság minden művének a világban. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5, 6) Eltelnek majd vele, mert arra éheznek és szomjaznak, hogy igaz kapcsolatuk legyen Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal. Nevelés a békére 5. „A béke nemcsak a háború hiánya, és nem korlátozható a szembenálló erők egyensúlyának biztosítására. A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötti szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül”. A béke az igazságosság gyümölcse és a szeretet eredménye. A béke elsősorban Isten ajándéka. Mi, keresztények, hiszünk benne, hogy Krisztus a mi igazi békénk: Őbenne és az ő keresztjében engesztelte ki Isten önmagával a világot és ezzel rombolta le azokat a gátakat, amelyek elválasztották egymástól az embereket (vö. Ef 2, 14-18); benne egyetlen, szere(folytatása a kilencedik oldalon)

A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére A Szentatya hagyományosan üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek január 1-jén a béke világnapja alkalmából. A 2012-es dokumentumot, amelyben XVI. Benedek a fiatalok igazságosságra és békére való nevelését helyezi középpontba, az alábbiakban közöljük. 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy nagy bizalommal és szeretettel forduljak mindenki felé különleges jókívánságommal az előttünk álló időszakra vonatkozóan, hogy azt valóban az igazságosság és a béke jellemezze. Milyen alapállással tekintsünk az új esztendőre? A 130. zsoltárban egy gyönyörű képet találunk. A zsoltáros úgy fogalmaz, hogy a hívő ember várja az Urat, „jobban, mint az őr a hajnalt” (Zsolt 130, 6), biztos reménységgel, mivel tudja, hogy elhozza a fényt, az irgalmat, az üdvösséget. Ez a remény a választott nép tapasztalatából sarjad, amely tudja, hogy Isten arra neveli: a világot az igazság szemszögéből nézze, és ne hagyja, hogy kedvét szegjék a megpróbáltatások. Arra buzdítalak benneteket, hogy ezzel a bizalomteli alapállással tekintsetek a 2012-es évre. Igaz, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben nőtt a keserűség érzése a válság miatt, amely próbára teszi a társadalmat, a munka világát és a gazdaságot; ám a válság gyökerei elsősorban a kultúra és az emberről alkotott felfogás terén keresendők. Szinte úgy tűnik, mintha sötét fátyol borulna korunkra, amely nem engedi, hogy tisztán lássuk a nappal fényét. Ám ebben a sötétségben sem hagy fel az ember szíve annak a hajnalnak várásával, amelyről a zsoltáros beszél. Ez a várakozás különösen élő és látható a fiatalok között, és ezért is fordul most feléjük gondolatom, arra, ami az ő lehetőségük és kötelességük a társadalom építésében. Ezért a Béke XLV. Világnapjára küldött üzenetemet a nevelés összefüggésében fogalmazom meg: „A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére”, mivel meg vagyok róla győződve, hogy ők, a maguk lelkesedésével és lendületével új reményt képesek adni a világnak

Üzenetem szól a szülőkhöz, a családokhoz, továbbá a nevelés és képzés folyamatának minden szereplőjéhez és minden vezetőhöz is, akik a vallási, a társadalmi, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a kommunikáció területén tevékenykednek. Figyelemmel kísérni, meghallgatni és kellően értékelni a fiatalok világát nem csupán lehetősége, hanem elsőrendű kötelessége is a társadalom egészének ahhoz, hogy valóban az igazságosság és a béke jövőjét építhessük. Tovább kell adni a fiataloknak az élet pozitív értékének megbecsülését, hogy megszülethessen bennük a vágy, hogy életüket a Jó szolgálatára szenteljék. Ez olyan feladat, amely személyes kötelessége mindnyájunknak. Azok az aggodalmak, amelyeknek a világ számos táján megannyi fiatal adott hangot az utóbbi időkben, kifejezik a vágyat, hogy reménykedve tekinthessenek a jövőbe. Több olyan kérdés is van, amelyet jelenleg aggodalommal élnek meg. Szeretnének olyan képzésben részesülni, amely felkészíti őket, hogy mélyebben megértsék a valóságot: nehéz számukra családot alapítani és tartós munkahelyet találni, valamint ténylegesen hozzájárulni a politika, a kultúra és a gazdaság területén az emberibb és szolidárisabb társadalom építéséhez. Fontos, hogy ezek a vágyak és az eszményi lendület megfelelő figyelmet kapjon a társadalom minden szegmensében. Az egyház reménnyel tekint a fiatalokra, bízik bennük és bátorítja őket, hogy keressék az igazságot, védjék a közjót, legyenek nyitottak a világra és szemeik legyenek képesek meglátni az „új dolgokat” (Iz 42,9; 48,6)! A nevelésügy felelősei 2. A nevelés az élet leggyönyörűbb és legnehezebb kalandja. A nevelés, a latin educere alapján annyit tesz, hogy valakit kivezetünk önmagából, hogy bevezessük a valóságba, egy olyan teljesség felé, amelynek segítségével a személyiség növekedhet. Ez a folyamat két szabadság találkozásából táplálkozik, a felnőtt és a fiatal szabadságából. Szükséges hozzá a tanítvány szabadsága, akinek nyitottnak kell lennie és hagynia kell ma(folytatása a hatodik oldalon) 5

Szűz Mária, Isten Anyja Ez alkalommal Karácsony nyolcada újév vasárnapra esik: ezért a liturgia december 30ra, péntekre elővételezi Szent Család ünnepét. Újévkor Máriára, Isten anyjára és Jézus névadására emlékezünk, és már évek óta január elsején tartjuk a Béke Világnapját. Az ünnepek egybeesése miatt most három témáról elmélkedünk röviden. „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett” (Gal 4,4). Mária Isten megtestesült Fiának anyja lett, Istenanya. Ebben áll minden méltósága: Anyja az Atya Fiának és anyja mindazoknak, akik Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartoznak: a keresztény hívők, akiket Isten, Fia Lelkének kiárasztásával gyermekeivé fogad. Mária újszülött gyermekének a körülmetélés szertartásakor a Jézus nevet adták, amint azt az angyal előre jelezte, mielőtt fogantatott. (Lk 2,21) Jézus neve üdvözítőt jelent. A mai szekularizmustól, teljes evilágiságtól és istentagadástól áthatott nyugati társadalmakban, amikor az emberek az ezotéria különböző formában, okkult jelenségekben és pótvallásokban keresik az üdvöt, amikor vallásalapítók, próféták és guruk lépnek föl, mi keresztények megvalljuk, hogy nincs másban üdvösség, egyedül Jézusban.(Csel 4,12) Betlehemben és Názáretben ott találjuk a gyermek Jézus mellett Máriát és Józsefet. Karácsony nyolcadában a Szent Családra is emlékezünk. Most a Család éve végén különösen is Jézus, Mária és Szent József oltalmába ajánljuk a keresztény családokat. A család a társadalom alapsejtje és hit bölcsője, az evangélium hirdetésének első 4

környezete, a hit átadásának pótolhatatlan helye. A pápák „családegyházról” is beszélnek. Manapság sokat hallunk a házasság és a család válságáról. Persze válságban van az egész világ, az Istentől elszakadt emberiség. A család válságával (próbaházasságok, válások) függ össze az egész társadalmi élet szétziláltsága, az ifjúság nevelésének hiánya, a fiatalok bűnözése, nem is szólva a papi és szerzetesi hivatások megfogyatkozásáról. Családbarát politikára van szükség, hogy a családok égető gazdasági-társadalmi problémáit megoldják. Ez alapvető feladata a felelősöknek. De itt is, mint az emberi élet minden viszonylatában, a gazdasági/társadalmi kérdések megoldásához etikai normákra, erkölcsi megújulásra van szükség. És ebben a keresztény hívőknek, házasoknak, családoknak élenjáró szerepük van: tanúságot kell tenniük az Evangéliumi életről. Végül újévkor megemlékezünk a Béke Világnapjáról. XVI. Benedek erre az évre a következő témát jelölte meg: „A vallás szabadsága, a békéhez vezető út.” Idézzünk a pápa üzenetéből: „Megköszönöm azon kormányok munkáját, akik azon fáradoznak, hogy enyhítsék ezen embertestvéreink szenvedéseit, és arra hívom fel a katolikusokat, hogy imádkozzanak hittestvéreikért, akik az erőszaktól és a vallási türelmetlenségtől szenvednek, s legyenek velük szolidárisak. Ennek kapcsán fontosnak éreztem, hogy megosszak mindnyájatokkal néhány gondolatot a vallásszabadságról, amely a békéhez vezető utat jelenti. Fájdalmas ugyanis azt látnunk a világban, hogy a világ egyes tájain valaki nem vallhatja és juttathatja szabadon kifejezésre a vallását, hacsak nem az életét és személyes szabadságát kockáztatva. Más országokban csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívekkel és a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak. Jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt.” Szívleljük meg a Szentatya felhívását! És most 2011/2012 fordulóján adjunk hálát az Úrnak az elmúlt esztendő természetes és természetfeletti ajándékaiért, és kérjük a kegyelmet, hogy az újesztendőben új szívekkel dicsérhessük Jézust, minden ember Üdvözítőjét. (Lk 2,16-21; Gal 4,4-7) Vatikáni Rádió/Magyar Kurir

(folytatás a nyolcadik oldalról)

tetben kiengesztelődött családot alkotunk. Ám a béke nem csupán ajándék, amit elfogadunk, hanem olyan mű is, amit mi építünk. Ahhoz, hogy valóban békességszerzők legyünk, nevelni kell saját magunkat az együttérzésre, a szolidaritásra, az együttműködésre, a testvériességre, és tevékenyeknek kell lennünk a közösségeinken belül. Éberen kell őrködnünk, hogy felébresszük a lelkiismereteket nemzeti és nemzetközi kérdésekben; és hogy belássuk a gazdagság újraelosztását, a növekedés előmozdítását, a fejlődés érdekében történő együttműködést és a konfliktusok megoldását célzó, megfelelő megoldások keresésének fontosságát. „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket”, mondja Jézus a hegyi beszédben (Mt 5, 9). A mindenkire vonatkozó béke az egyes emberek igazságosságából születik meg és senki sem kerülheti meg azt az alapvető kötelességet, hogy saját hozzáértésének és felelősségének megfelelően törekedjen az igazság előmozdítására. Különösképpen az eszményekhez mindig ragaszkodó fiatalokhoz fordulok, hogy legyen türelmük és kitartásuk az igazságosság és a béke kutatásában; s hogy még akkor is ápolják önmagukban az igazságosság és igazság iránti elkötelezettségüket, ha ez áldozatokat követel és szemben kell haladni az árral. Emeljük fel tekintetünket Istenhez 6. Amikor az igazságosság és a béke nehéz útját kell járnunk, hajlamosak vagyunk feltenni a kérdést, amit a zsoltáros így fogalmazott: „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?” (Zsolt 121, 1). Mindenkinek, ám különösképpen a fiataloknak szeretném leszögezni: „Nem az ideológiák menthetik meg a világot, csak egyedül az, ha az élő Istenhez fordulunk, aki a mi teremtőnk, szabadságunk biztosítéka, mindannak a biztosítéka, ami valóban jó és igaz…, ha fenntartások nélkül Istenhez fordulunk, aki mindannak a mértéke, ami igazságos és aki ugyanakkor maga az örök szeretet. És mi más menthetne meg bennünket, ha nem a szeretet?”. A szeretet örül az igazságnak, ez az az erő, amelynek révén képesek leszünk munkálkodni az igazságért, az igazságosságért, a békéért

munkálkodni, mert a szeretet mindent elfed, mindent remél, mindent elvisel (vö. 1 Kor 13, 1-13). Kedves fiatalok, ti nagy ajándékot jelentetek a társadalom számára!! Ne engedjétek, hogy úrrá legyen rajtatok a kicsinyhitűség a nehézségek láttán és ne engedjetek a hamis megoldásoknak, amelyek gyakorta a problémák megoldásának rövidebb útjaként tárulnak elétek. Ne féljetek elköteleződni, vállalni a fáradságot és az áldozatot, és ne féljetek olyan utat választani, amely hűséget és kitartást, alázatot és önátadást követel tőletek. Éljétek meg bizalommal fiatalságotokat és azokat a mély vágyakat, amelyeket éreztek a boldogság, az igazság, a szépség és az igazi szeretet iránt! Éljétek meg intenzíven életeteknek ezt a gazdag és lelkesedéssel teli időszakát! Legyetek tudatában, hogy ti magatok is példák vagytok a felnőttek számára és annál inkább azok lesztek, minél inkább törekedtek rá, hogy túllépjetek az igazságtalanságon és a romlottságon, minél inkább kívánjátok a jobb jövőt és minél inkább munkálkodtok ennek megvalósulásán. Legyetek tudatában a bennetek rejlő lehetőségeknek és ne zárkózzatok be magatokba, hanem legyetek képesek dolgozni egy mindenki számára fényesebb jövőn. Soha nem vagytok ebben egyedül. Az Egyház bízik bennetek, figyelemmel kísér benneteket és szeretné felajánlani legnagyobb kincsét, annak lehetőségét, hogy felemeljétek a tekinteteteket Istenhez, találkozzatok Jézus Krisztussal, aki maga az igazságosság és a béke. Most mindazokhoz a nőkhöz és férfiakhoz szólok, akik szívükön viselik a béke ügyét! A béke nem olyan kincsünk, amit már megszereztünk, hanem cél előttünk, amely felé mindnyájunknak törekednie kell. Tekintsünk megnövekedett bizalommal a jövő elé és bátorítsuk egymást ezen az úton. Dolgozzunk azon, hogy világunknak emberibb és testvériesebb arcot kölcsönözzünk és érezzük át egységünket a jelenlegi és eljövendő fiatal nemzedékekért viselt felelősségben, legfőképp abban, hogy békeszeretőknek és béketeremtőknek neveljük őket. Ennek a tudatosságnak az alapján küldöm számotokra ezeket a gondolatokat és a felhívásomat: egyesítsük szellemi, erkölcsi és anyagi erőinket, hogy „a fiatalokat az igazságosságra és a békére neveljük”. XVI. Benedek pápa 9

A napkeleti bölcsekről Máté evangéliuma szerint Jézus születését követően pásztorok és királyok járultak a kisded elé, hogy hódoljanak előtte és elvigyék neki adományaikat. „Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát feltündökölni és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” (Mt 2, 1-2) Máté evangéliuma szerint Jézus születését követően pásztorok és királyok járultak a kisded elé, hogy hódoljanak előtte és elvigyék neki adományaikat. A Biblia nem nevezi őket királyoknak, és nem beszél arról sem, hogy hárman volnának. A Biblia szóhasználata alapján helyesebb

a napkeleti bölcsek elnevezés. A keresztény hagyomány névvel is illeti őket, magyar nevük: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Mi magunk is, gyermekeinkkel, unokáinkkal, családunkkal az éjféli szentmisét követően a templomunkban felállított Betlehem elé járulunk, hogy lerójuk tiszteletünket a remény csillaga 10

előtt, aki kisgyermekként fekszik előttünk a jászolban. E régi hagyomány a keresztények számára évszázadok óta fontos esemény, akik azóta is követik a pásztorok és a napkeleti bölcsek tettét Jézus születésének hallatán. Kik is voltak ők? Mit tudunk róluk? Ma hogyan élnek a hagyományban ezek a messze földről jött királyok? Az apokrif evangéliumok, az egyházatyák írásai, és a művészeti alkotások, ábrázolások nagy segítségünkre lehetnek a napkeleti bölcsek történetének, eredetének felderítésében, akik kincses ládáikban aranyat, tömjént és mirhát hoztak az újszülött kis Jézusnak messze földről érkezve Betlehembe egy csillagot követve. Természetesen hosszan lehetne vizsgálódni és gyönyörködni az egyházművészet csodálatos remekműveiben, amelyek a királyok hódolatát örökítik meg felfedezve számos kis részletet, köztük olyanokat is, amelyeket talán ma már elfelejtettünk és nem ismerünk. Szemlélődve azonban könnyen megérthetjük, hogy a jelképes személyekké vált királyokban – akikről elmondhatjuk, hogy az akkor ismert három nagy földrész küldöttjei voltak és korukat tekintve az emberi élet három fontos időszakát, a fiatal-, érett-, és időskort jelenítik meg – az egész világ tiszteletét tette a Megváltó előtt. A fiatal és sötét bőrű Gáspár Afrika, míg a turbános érett férfi, Menyhért Ázsia, végül pedig az idős Boldizsár, Európa küldöttje volt. Királyként hódoltak a kis Jézus előtt elismerve ezáltal azt, hogy az egész világ hódol Isten Fia előtt, aki emberré lett és eljött közénk. A három királyok ma is tovább élnek köztünk. A németországi Köln városában található ereklyetartó, amely – a hagyomány szerint – magában őrzi a bölcsek csontjait, keresztények zarándokhelyévé vált. A kölni dómban lévő művészeti remekmű a francia ötvös mester, Nicolas de Verdun nevéhez, összetéveszthetetlen művészetéhez fűződik, aki munkáját az 1180-as évek elején készítette számos apostolt és prófétát, valamint Krisztus életének egyes eseményeit megformálva a domborművekben. A két méter hosszú ereklyetartó három részből áll: kettő képezi a tartó alapját, míg a harmadik elem felül helyezkedik el. Fából készült, amelyet arannyal és ezüsttel vontak be. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(folytatás a második oldalról)

Igazságosságra és békére nevelni a fiatalokat – ez a feladat minden nemzedékre vonatkozik. Istennek hála, az emberi család, a két világháború tragédiái után egyre inkább ennek tudatára ébred. Ezt bizonyítják a nemzetközi nyilatkozatok és kezdeményezések, továbbá az utóbbi évtizedekben a fiatalok körében is egyre inkább tapasztalható a béke iránti szociális elkötelezettség. Az egyházi közösség számára a békére való nevelés része a Krisztustól kapott küldetésnek. Az evangelizáció integráns része, mert Krisztus evangéliuma egyben az igazságosság és a béke evangéliuma. Az egyház az utóbbi időkben az emberiség sorsáért felelős lelkiismeretek elvárásait tolmácsolja, amikor a nevelés döntő kihívására válaszol. Miért van szó kihívásról? Azért, mert a technológiai gondolkodás elterjedésével nem magától értetődő, hogy az oktatás és a nevelés fogalma összetartozik. Másrészt a relativista kultúra felteszi a kérdést: van-e még értelme a nevelésnek? És egyáltalán mire neveljünk? – vetette fel a kérdést XVI. Benedek. Azokkal az árnyakkal szemben, amelyek ma elhomályosítják a világ látóhatárait, a jövőbe vetett reményt jelenti, ha a fiatalokat az igazság megismerésére, a lét alapvető értékeire, az értelmi, isteni és erkölcsi erényekre oktatjuk, neveljük.

Ebbe az átfogó oktatásba tartozik az igazságosságra és békére való nevelés is. A mai multikulturális világban nélkülözhetetlen, hogy a fiatalok megtanulják a békés együtt élés, a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd, a megértés értékét és megvalósításának módját. Csak tudatuk szilárd alapokra épülő nevelése óvhatja meg őket az intolerancia és az erőszak kockázatától, teheti őket képessé arra, hogy kizárólag az igazság és a jó erejére támaszkodva folytassák küzdelmeiket – hangsúlyozta a pápa. Az új nemzedékek nevelésében sajátos felelősség hárul a vallási közösségekre. Isten szeretet, Isten igazságos és békés. Aki tisztelni akarja Őt, annak mindenekelőtt úgy kell viselkednie, ahogy egy gyermek követi apja példáját. Istenben tökéletes összhangban él egymással az igazságosság és az irgalmasság. Jézusban találkozott a „szeretet és az igazság”. Ezekben a napokban az egyház a Megtestesülés nagy misztériumát ünnepli: Isten igazsága kicsírázott a földön. Isten Fiában, Jézusban szólt hozzánk. Jézus mindenki számára járható út, nyitva áll mindenki előtt. Jézus a béke útja. Ma Szűz Mária megmutatja Őt nekünk, megmutatja a követendő Utat. Isten szent Anyja, kísérj minket oltalmaddal. Ámen – zárta homíliáját XVI. Benedek pápa. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Ferenczes István versével kívánunk minden kedves olvasónknak Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt! Lajos atya és munkatársai

Újévköszöntő Szép vagy, mint a fehér fenyő, hótól tiszta, fátyolos, szép menyasszony, újesztendő, békét, békességet hozz. Ne légy te arannyal zengő, ezüst fénytől mámoros, búvópatak, újesztendő, békét, békességet hozz. Bolyhos, szelíd bárányfelhő, mint a búza, mint a rozs, kenyerünkhöz, újesztendő, békét, békességet hozz.

Jöjjön hozzánk el az erdő, mikor hideg záporoz, pásztortüzes újesztendő, békét, békességet hozz. Krumpliföldünk áldja eső, fű se legyen árva, rossz, a házunkba, újesztendő, békét, békességet hozz. Tisztaság légy és levegő, áldott hó álmainkhoz, légy a hazánk, újesztendő, s békét, békességet hozz. 3

Jézus a béke útja, mindenki számára járható út XVI. Benedek pápa január elsején, Szűz Mária, Isten Anyja liturgikus ünnepén, a 45. béke világnap alkalmából szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Homíliájában Isten áldását kérte az egész emberiségre; mindenki számára sürgető feladatként jelölte meg a fiatalok igazságosságra és békére való nevelését. A Szentatya kiemelte: az év első napján a liturgiában az egész világon felhangzik az ősi papi áldás, amelyet az első olvasmányban hallottunk: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6,24-26). Ezt az áldást Mózesen keresztül az Úr bízta Áronra és fiaira, vagyis Izrael népének papjaira. Hármas jókívánság ez, tele fénnyel, amely Isten, az Úr nevének ismétléséből és arcának képmásából árad. Csak úgy kaphatjuk meg Isten áldását, ha jelenlétében vagyunk, ha magunkra vesszük nevét, és abban a fényben maradunk, amely Arcából indul ki, abban a térben élünk, amelyet kegyelmet és békét árasztó tekintete világít meg. Ezt tapasztalták meg a betlehemi pásztorok is, akik ismét megjelennek a mai evangéliumban. Megtapasztalták, milyen Isten jelenlétében lenni, részesültek áldásában: nem egy fényes palotában, egy hatalmas uralkodó előtt, hanem egy istállóban, egy „jászolban fekvő kisded” előtt (Lk 2,16). Éppen e Gyermekből árad szét az új fény, amely felragyog az éjszaka sötétségében, mint ahogy ezt a Krisztus születését ábrázoló számos festményen láthatjuk. Immár Tőle jön az áldás: nevéből – Jézus ugyanis annyit jelent, mint üdvözítő Isten – és emberi arcából, amelyben Isten, az egek és a föld Mindenható Ura megtestesült. 2

Dicsőségét testünk fátyla mögé kívánta elrejteni, hogy maradéktalanul kinyilatkoztassa nekünk jóságát (vö.Tít 3,4). Ez az áldás elsőként Szűz Máriára, József jegyesére áradt ki, akit Isten első perctől fogva kiválasztott emberré lett Fia édesanyjaként. Egész élete az Úr fényében zajlott, a Jézusban megtestesült Isten nevének és arcának cselekvési terében. Istenanyaságának misztériuma, amelyet ma ünneplünk, túlcsorduló mértékben tartalmazza azt a kegyelmi ajándékot, amely minden emberi anyasággal jár. A termékenységet mindig is Isten áldásának tartották. Isten Anyja áldott az aszszonyok között, Ő az, aki magában hordozza az áldást. Ő az az asszony, aki befogadta magába és világra hozta Jézust az egész emberi család számára. Mária az egyház anyja és példaképe, aki befogadja magába az isteni Igét és jó földként kínálja fel magát Istennek, amelyben Isten véghez viheti az üdvösség misztériumát. Az egyház is részt vesz az isteni anyaságban a hithirdetés révén, amikor elhinti a világban az evangéliumi magot. A szentségek révén, amelyek közvetítik az embereknek a kegyelmet és az isteni életet. Különösen a keresztség szentségében éli meg az egyház ezt az anyaságot, amikor Isten gyermekeiben így kiált fel a Szentlélek: „Abba, Atya!” (Gal 4,6). Máriához hasonlóan az egyház is közvetíti Isten áldását a világnak: Jézus befogadásával kapja meg és úgy adja tovább, hogy az embereket elvezeti Jézushoz. Jézus az az irgalmasság és a béke, amelyet a világ önmagától nem tud adni és amelyre nagyobb szüksége van, mint a kenyérre – hangzott el Benedek pápa homíliájában. A béke legteljesebb és legmagasabb rendű értelmezésében, minden áldás összegezése és szintézise - folytatta tanítását a Szentatya. Az év első napján az egyház különösen fohászkodik ezért a legfőbb jóért. Máriához hasonlóan felmutatja mindenkinek Jézust, mivel Szent Pál szavai szerint „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14). az az út, amely révén minden ember és nép eljuthat ehhez a célhoz, amelyre mindnyájan várunk. (folytatása a harmadik oldalon)

Bény Esztergom-Komárom vármegye, ma Bína, Szlovákia Szűz Mária-, volt premontrei prépostsági templom és Tizenkét apostol-körtemplom, román stílusuak. Épültek a XIII. század végén. Az eredetileg háromhajósra tervezett templomnak csak a három szentélye és kereszthajója készült el, majd egy hajóval folytatták az építkezést, a korai középkorban szokatlanul nagyméretű, a tornyok előtt lévő előcsarnokkal. Az egykor szerzetesi templom előtt egyidejűleg épült föl a plébániatemplomként funkcionáló, kör alakú, tizenkét belső karéjjal és szentélybővítménnyel tagolt kápolna.

A XIII. század végén épült bényi Szűz Mária templom 11

MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK XIV. évfolyam 1. szám (153.)

– Csiba Orsolya, Mikus Gergely.

Az Úr hazahívta: – Cséplő Gizella, Andorkó Sándor, Bartók Mihály.

Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Árpád-házi Szent Margit szűz január 18 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, testvérei közé tartozik Szent Kinga. Dalmáciában született, szülei fogadalmat tettek, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szentelik. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma: Margit-sziget) épült kolostorban 1254-ben fogadalmat tett. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté. Radó Polikárp írásában (1958) így méltatja a szentet: „Életformának az egyház esztendejét, a liturgikus évet választotta, és a világ Megváltójának üdvözítő életét élte át önmaga formálásában.” Esztergomi Boldog Özséb áldozópap január 20 Magyarország akkori fővárosában, Esztergomban született 1200 körül. Teremtőjéhez és Megváltójához éjjel-nappal jámbor imádságokkal könyörgött. Sokat virrasztott, és minden idejét Isten tiszteletére, elmélkedésre vagy tanulásra fordította. Érdemeiért korán esztergomi kanonoknak nevezték ki. Gyakran vendégül látta a magányos barlangokban lakó embereket, akiknek társaságát annyira megkedvelte, hogy elhatározta, ő maga is 12

EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Újesztendőre Békés álmainkba ne csalódjunk soha Oltalmazzon minket angyalok mosolya Lelkünkben béke és szeretet virítson Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk Gazdagság kísérje minden vidám léptünk

Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása) január 25 A könyörtelen keresztény üldözőből Krisztus apostola lett a damaszkuszi úton. Az Apostolok Cselekedetei elbeszéli, majd később maga az apostol mondja el megtérésének történetét. Erre az eseményre már a VIII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában. A római kalendáriumban csak a X. században került be az ünnep. Ez az egyik legjelentősebb megtérés az Egyház kétezeréves történetében, és jelzi a hívő ember számára is, hogy Isten kegyelme még a legelvakultabb embert is képes átformálni.

EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687 448, e-mail: [email protected]. Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532

2012 január

S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI

Útjaink vigyenek igaz célunk felé Jövendőnk munkája ne váljon keresztté Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod Veled lehessek, amikor csak akarod Egymásra találjon most minden kereső Társával éljen minden egymást szerető

www.katolikussepsi.ro

A szent keresztségben részesültek:

elhagyja a világot. A tatárjárás után 1245 táján társaival a Pilisbe vonult remetének. Az isteni kegyelem fényétől megvilágosítva 1250-ben a magyar remetéket egybegyűjtötte, és Esztergom közelében a Szent Kereszt tiszteletére kis templomot és monostort épített. 1262-ben IV. Orbán pápától Szent Ágoston Reguláját kérte rendje számára, amelyet azonban nem nyerhetett el a remetetestvérek nagyfokú szegénysége miatt. Ezért a pápa megbízásából Pál veszprémi püspök adott a remeteközösségnek életszabályt. Remetetestvéreivel még húsz évig élt közösségben, amelyet Első Remete Szent Pál oltalmába ajánlott. Végül testvéreit Isten és a felebarát szeretetére buzdítva és őket üdvös tanításokkal megerősítve 1270. január 20án elhunyt az Úrban. Sírját és a Szent Kereszt monostort a törökök valószínűleg már 1526-ban elpusztították. Folyamatos tisztelete miatt az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2004. november 16-án, a pálos rendi naptár megerősítése alkalmával engedélyezte, hogy őt a boldogok között tisztelhessük.

Közösen tegyük szebbé ezt a világot Ízleljünk már most mennyei boldogságot Váljon minden titkos, szép álmunk valóra Áldott legyen minden együtt töltött óra Nevetni tudjunk és őszintén örülni Odvas idő fogát messze elkerülni Keveset mondok végül, de szépet: Kívánok Boldog Újévet!