Őszi kurzus Máltán Az ősz Máltára is megérkezett október elejére, és bár a tenger 25 fokos volt, az időjárás inkább otthon tartotta az embereket. Persze voltak olyanok, aki kihasználták ezt a zord időt, és sportolni mentek….
Október 2-n, csütörtökön, látogatást tettem egy ju jitsu iskolában, melyről már tudtam évekkel ezelőtt is, de nem volt velük semmilyen kapcsolatom. Próbálkoztunk a kapcsolat felvételével, de a klub vezetői, tulajdonosai zárt rendszerben dolgoznak, és nem tartanak senkivel sem kapcsolatot. Irányzatukat a jiushin ryu ju jutsu-t önálló ryu-ként oktatják, nem is keresik a bemutatkozás, vagy a nemzetközi elismerés lehetőségét. Így nem meghívott mesterként, hanem tanulóként vettem részt a foglalkozáson, mely igen pörgős és technikailag is jól felépített volt. Küzdelmeikben igen erős földharc elemeket mutattak be, és küzdőtávolságuk is kisebb volt, mint az általunk használt. A kétórás edzés komoly fizikai megerőltetés volt mindenki számára
Pénteken az általam vezetett edzésen a máltai mesterek vettek részt, ahol a nihon tai jitsu küzdelmi gyakorlatai és fegyveres támadások elleni megoldásokat oktattam. Szombaton, a Máltán magyar mester által irányított karate gyermek csapat vett részt az edzésen, ahol játékos erőnléti és földharc elemek szerepeltek a programban.
A sikeres rendezvények után megállapodás született arról, hogy jövőre június első hétvégéjén tartunk tábor Máltán, és melynek nagyobb nyilvánosságot szervezünk. Shihan Vikartóczky Gusztáv
Edzőtáborok Október 25-n Nyírmadán tartott nihon tai jitsu kurzust Shihan Vikartóczky Gusztáv, melyre meghívást kapott a Szatmárnémetiben működő karate klub mestere Nyesti Csaba és csapata. A romániai karate mester nemrég döntött úgy, hogy csapatával megtanulja irányzatunkat és az óta, rendszeresen részt vesznek a régiós edzéseken. A rendezvényre Lovas Zoltán és Bárány János mester is elkísérte, akik aktív résztvevői voltak a rendezvénynek.
2014. November 22. (szombat). Szlovákia, Trnava. Egész napos szemináriumot szervezett Pavol Kocán a klub vezetője, melyen Shihan Harsányi Csaba a Szlovák Ju Jitsu Szövetség vezetője és sensei Lovas Zoltán a Magyar Nihon Tai Jitsu Sportegyesület képviseletében tartottak edzéseket. A tábort a szokásos jó hangulat és komoly szakmai munka jellemezte.
Önvédelmi - és biztonságérzetet növelő sporttevékenység a Nyírmadai Humán Szolgáltató Központban 2014 októberében a Veterán harcművészeti Klub szervezésében Önvédelmi és biztonságérzetet növelő sporttevékenységnek adott otthont a Nyírmadai Humán Szolgáltató központ Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye. Az önvédelmi jellegű sport rekreáció keretében végzett sporttevékenység a „Szociális város rehabilitáció Nyírmadán” című projekt keretében került megvalósításra. A sport elválaszthatatlanul hozzátartozik a társadalomhoz, az emberek életéhez és a nevelés egyik fontos területe, eszköze. Küzdősportról lévén szó mindenekelőtt a bátorságra, a nehézségek elviselésére, a kemény, szívós és következetes munkára nevelést említenénk. A gyakorlások során a tanulóban kialakul az egészséges önbizalom. Bízik saját tudásában, erejében, öntudatos lesz, magatartása fegyelmezett, társaihoz alkalmazkodó, egymást kölcsönösen segítő. A foglalkozásokat Iván János és Király György nihon tai jitsu instruktorok végezték. A fogyatékkal élők önvédelmi jellegű oktatásán a résztvevők új mozgásformákkal ismerkedhettek meg. Az edzések többségében gyakorlati jellegűek, ahol az oktató feladata a mozgásismeretek átadása, gyakoroltatása a tanítványé pedig az ismeretszerzés, vagyis a mozgástanulás és gyakorlás. Fontos célkitűzés, hogy a sportban szerzett akaraterkölcsi és fizikai tulajdonságokat a mindennapi életben fel tudják használni. Kálmán Béla Nyírmada város polgármestere és Haklik Attiláné a Humán Szolgáltató Központ vezetője örömüket és elismerésüket fejezték ki a program végeztével. Iván János Veterán Harcművészeti Klub vezetője
Judo versenyen is sikerrel! Somogyszobon utánpótlás judo kupára több mint 300-n neveztek, köztük a Fehér szarvas klub tagjai, akik Tóth Attila mester vezetésével komoly sikereket értek el. 1. helyezettek: Varga Kata, Orsós Esztert, Soós Dezső, Ludvig Gergő, Trubin Zsófia,Tóth Katalin, Molnár Luca. 2. helyezettek: Kurdi Rozi, Jung Domonkos, Szabó Ildikó, Kozma Márk, Farkas Réka, Genye Gabriella, Balázs Ferenc, Rohonczi János, Németh Róbert, Glück Ramóna. 3. helyezettek: Fejes Barbara, Csécsi János,Vörösmarty Peczkó Dóra, Szabó Emese, Németh Gergely.
VI. Késharc Verseny és Önvédelmi Szeminárium 2014. November 22-án rendezték meg Budapesten a VI. Késharc Verseny és Önvédelmi Szemináriumot. A versenyt több, a küzdősportok berkeiből ismert prominens személyiség is megtisztelte jelenlétével. Farkas László, a HOSOSZ elnöke, Győr Béla nyá. alezredes, a MOB tagja, Vida Ferenc ügyvezető úr, Mihályi Attila, Honvéd Szondi SE közelharc-kézitusa szakosztály, vezető oktató és Rab Sándor az RKSZ elnöke. A különdíjakat Mihályi Attila ajánlotta fel és Rab Sándor mester oktattak a rendezvényen. A bajnokság igazgatója Dr. Zöllei Zoltán nyá. alezredes, közelharc-kézitusa szakértő, a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség elnöke volt.
A rendezvényen Gróf Balázs őrnagy, a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség elnökségi tagjára emlékeztek meg a verseny résztvevői és átadásra került Balázs kegyhelye. A versenyzők több versenyszámban is indulhattak: késharc önvédelemben és késharc küzdelem versenyszámban, emelt és alapszinten is tanúbizonyságot tehettek tudásukról. Az önvédelmi kategóriában Juhász István 3. helyezést, László András 2. helyezést, a versenyszám legjobbja Varga Csaba lett. Készharc alapszintű küzdelemben Bodócsi Bálint és Steckl Zsolt 3. helyezést, Frömmel András 2. helyezést és Martin László zls. 1. helyezést ért el. Késharc emeltszintű küzdelemben Árvai János és Veres Boton 3. helyezést, Martin László zls. 2. helyezést és Rapai Levente 1. helyezést ért el. Női kumite versenyszámban Havacs Tímea 2. helyezést, Szalontai Vivien 1. helyezést ért el. Férfi kumite versenyszámban Müller Balázs és Gyulai Gábor 3. helyezést, Stumpf Martin 2. helyezést és Bodócsi Bálint 1. helyezést ért el. A verseny ideje alatt folyamatosan voltak oktatások. Az oktatások végén Novák Zsolt mesterünk a Közelharc-Kézitusa szövetségben kiemelkedő munkásságáért és szakmai tapasztalatáért 3. dan fokozatott szerzett. Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a bírák, az edzők, a szervezők és a támogatók segítségét!
Nihon Tai Jitsu téli tábor Lentiben Kétnapos edzőtábort szervezett a Fudoshin Sportegyesület Lentiben, november 2223-án, melyen 28 fő vett részt. Érkeztek a táborba Albertirsáról, Budapestről és Siófokról is résztvevők, akik a helyi csapat tagjaival közösen edzettek két napig. Az edzések a megszokott helyen, a Gönczi Ferenc Gimnázium tornatermében zajlottak. Szombaton délután négy órában, vasárnap délelőtt pedig két órában folyt a munka. Szombaton az első órában a rendezvény megnyitását közös bemelegítés és eséstechnika követte, majd ezt követően küzdelmi gyakorlatokat, lerántásokat és kisívű dobásokat oktatott Takács Károly mester. A második és harmadik órában Hanbo-jitsu anyagot gyakorolhattak a résztvevők. Bottal történő védekezés volt a programban bottámadás ellen, ahol először a támadó botjának megragadása utáni ellenütésekkel történt a védekezés, majd bot segítségével történő botelvételt gyakorolhattak a résztvevők Takács Károly mester vezetésével. A negyedik órában az alacsonyabb fokozatú tanulók Kunos Tamás és Kovács Ádám mesterek vezetésével gyakorolhattak technikákat a mesterek saját anyagából, míg a magasabb fokozatú résztvevők dinamikus támadások elleni technikákat gyakorolhattak, a karate bázis tai-sabaki lépéseire épített kitérésekkel, és ellentámadásokkal. Vasárnap az első órában a tradicionális jitsu-kulcsokat gyakorolták a résztvevők. A második órában a kezdő csapat tagjai fojtás támadás elleni védekezéseket gyakoroltak Takács Károly vezetésével, a haladó és mesterfokozatú résztvevők pedig a hármas kata egyéni végrehajtását gyakorolták Kovács Ádám sensei vezetésével.
1. Magyar sambo bajnokság Decemberben megrendezésre került az első Sambo Magyar Bajnokság! Négy klub harcosai feszültek egymásnak, ahol a Fehérszarvas judo és ju jitsu szakosztály komoly eredményeket ért el.1. helyezett: Molnár Luca ifi 70kg,és Tóth Attila 100+..kg-ban! 2. helyezett. Balázs Ferenc 63kg Kadett Glück Ramóna 70kgban, Faller Ádám 100kg-ban, valamint 3. helyezett 82 kg (kombat) Borbély László és Farkas Réka (ifi -70) kg súlycsoportban! Gratulálunk nekik! A rendezvényt látványos ninja bemutató is színesítette. Köszönjük Tóth Attila mesternek a felkészítést, és hogy „vén rókaként” is bizonyított!
2014 zárása Klubunk a BRSE, 2014. december 1-én nyílt harcművészeti szemináriumot rendezett, melyre oktatásra meghívott vendégként érkezett Shihan Vikartóczky Gusztáv 7. dan. A rendezvényen 7 dojo képviseltette magát, ebből 6 budapesti, és hetedikként az albertirsai csapat. A Mester két csoportra osztotta a jelenlévőket, a kezdők számára kulcs bázist oktatott, valamint az azokra épülő technikákat, rávilágítva a tényre, hogy különböző perspektívákból nézve - civil, rendőr, katona számtalan kombináció lehetséges, alkalmazkodva a használó szükségleteihez. A haladók és mesterek alkotta másik csoport másod- illetve harmadszándékú támadások ellen tanult kombinációs és elvezető technikákat, a szeminárium vége felé kés elleni önvédelem részeként. Több mint 40 fő jelent meg az eseményen, a különböző klubokban gyakorló emberek így új partnerekkel találkozhattak, ismerkedhettek meg, és edzhettek együtt. Zárásképp övvizsga felkötésekre került sor, november végén ugyanis hárman vizsgáztak magasabb szintre. A csoportkép elkészítésével azonban még semmi nem ért véget, egy hátsó közösségi helységben ugyanis némi étel és ital társaságában folytatódott a kapcsolatok erősítése. A visszajelzések döntő része erősen pozitív volt, kifejezve azt az igényt, hogy akár gyakrabban is megrendezésre kerülhetne itt egy hasonló szeminárium.
II. Nyírségi Nihon Tai Jitsu Mikuláskupa Veterán Harcművész Klub idén december 20-án (szombat) másodszor rendezte meg a II. Nyírségi Nihon Tai Jitsu Mikuláskupa elnevezésű versenyét Nyírmadán, mely idén először nemzetközi rangot kapott. A szövetségünkhöz idén csatlakozott Nyesti Csaba (3. dan karate) vezette Szatmárnémeti Okinawa Karate Dojo (Erdély, Románia) is képviselte magát a megmérettetésen. A versenyen mintegy 60 jitsuka, formagyakorlat és önvédelmi kategóriában mérhette össze tudását. A verseny főszervezője senpai Iván János 09.45 órakor hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. Köszöntötte a versenyzőket a megjelent díszvendégeket, szülőket, hozzátartozókat. A rendezvény fővédnöke Kálmán Béla Nyírmada város polgármestere megnyitó beszédében örömének adott hangot, hogy ismét a városban rendeznek meg egy ilyen nagyszabású versenyt és sok sikert kívánt a versenyzőknek. Sensei Lovas Zoltán a Magyar Nihon Tai Jitsu Sportegyesület elnökségi tagja a központi egyesület nevében szintén köszöntötte az indulókat, azok hozzátartozóit és a meghívott vendégeket. Ezután Bárány János mester a verseny főbírája ismertette az indulókkal a betartandó szabályokat. A verseny bírái: Bárány János 2. dan (verseny főbírája) Lovas Zoltán 4. dan (MNTJJJSE elnökségi tag) Nyesti Csaba 3. dan (shotokan karate, Okinawa Karate Dojo, Szatmárnémeti) Haklik Szabolcs 1. dan (Magyar Ashihara Karate Szövetség) Iván János 1. kyu (Veterán Harcművészeti Egyesület, főszervező) Király György 1. kyu (King Kobra dojo) Az első etapban a formagyakorlat kategóriában mérték össze tudásukat jitsukáink, a korosztályos besorolásnak megfelelően, ahol elsőként az óvodások mutatták be felkészültségüket. Ezt követően rendhagyó bemutatóra került sor. Több hónapos felkészülést követően 3 fő mozgásában korlátozott személy mutatta be önvédelmi tudását, amely komoly érzelmeket és nagy sikert váltott ki a jelenlévők körében. Munkájuk elismeréseként magasabb övfokozatra léptek elő. A bemutatót megtekintette a Budapestről érkező Dr. Hullám István 3. dan mester, Főiskolai Tanár, főorvos (pszichiáter szakorvos), aki a későbbi tudományos munkájához készített interjút mozgáskorlátozott jitsukáinkkal. A második etapban az önvédelmi kategória következett, melyben a mesterek elismerését is kivívta néhány versenyző az igazán remek és magas színvonalú technikai megoldásaival. A verseny végén összességében mintegy 20 kupa és 60 érem talált megérdemelten gazdájára. Úgy gondolom, hogy a II. Nyírségi Nihon Tai Jitsu Mikuláskupa igazán sikeresnek mondható mind a versenyzők a szervezők és a mesterek visszajelzései alapján. A II. Nyírségi Nihon Tai Jitsu Mikláskupa megrendezésének sikeréhez a következő személyek járultak hozzá: Kálmán Béla Nyírmada Város polgármestere, Máténé Vincze Andrea Géberjén Község polgármestere (külön köszönet személyének, hogy a Tiborszállási gyerekek eljutottak a verseny helyszínére), Sziklai Ernő a vásárosnaményi Szilva Wellness – és Termálfürdő igazgatója (a versenyre érkező bírák, mesterek szállásáról gondoskodott), Kovács Tibor (Nyírmada, Patay István Általános Iskola igazgató), Kerecseny György (KERE BT. Ügyvezető Igazgató), Kovács Sándor Úr, Szatmár Vill. KFT.
A II. Nyírségi Nihon Tai Jitsu Mikuláskupa főszervezőjeként és a Veterán Harcművészeti Egyesület elnökeként kívánok minden kedves sporttársamnak eredményekben sikeres Boldog Új Esztendőt a 2015-ős évre!
Kitettek magukért a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség versenyzői 1 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel tért haza a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetségversenyzői a 2014. 12. 04. székesfehérvári XII. Szondi Közelharc-Kézitusa Kupáról.
A versenyen közel 80 katona mérettette össze tudását, ahol Frömmel András földharc versenyszámban 2. helyezést, Kanizsai Krisztián földharc versenyszámban 3. helyezés, judo földharcban 2. helyezést, Martin László zls. földharcban 2. helyezés, judo földharc versenyszámban 2. helyezést és a páros önvédelmi bemutatóban Frömmel András és Bodócsi Bálint 2. helyezést értek el. Bodócsi Bálint Alapszintű küzdelem versenyszámban 1. helyezést ért el, ahol maga mögött hagyva a katonákat, gyönyörű győzelmet aratott. Gratulálunk a versenyzőknek!
Látogatás Szatmárnémetiben az Okinava Dojoban. 2014. december 28-án (vasárnap) Nyesti Csaba 3. dan karate mester meghívására Szatmárnémetibe látogatott sensei Lovas Zoltán és senpai Iván János a Veterán Harcművész Egyesület elnöke. A látogatás célja a jövő év tavaszára tervezett övvizsga technikai anyagának módszertani áttekintése. Az edzések 09.00 – 13.00-ig tartottak. A közös bemelegítést követően a nihon tai jitsu nyolcirányú kitérési anyagát néztük át, majd az ütés bázis gyakorlása következett. Az utolsó etapban az övvizsga ju jitsu technikai anyagának elemzésére került sor. Nyesti mesterrel az edzést követően közös ebéden vettünk részt, ahol átbeszéltük a jövőbeni elképzeléseket. Megállapodtunk egy tavaszi, nyár elei rendezvény létrehozásáról Szatmárnémetiben.