Az
„Édes Élet” SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA
Budapest, 2009.
1.§ A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggı jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban bárki részt vehet, aki a Részvételi Szabályzatban szereplı feltételeket elfogadja. (2) A játékos a Részvételi Szabályzatot a sorsjegy megvásárlásával magára nézve kötelezı érvényőnek ismeri el. (3) A Részvételi Szabályzatban nem nevesített minden külön megállapodás, amelyet a játékosok a Szerencsejáték Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (továbbiakban: SzZrt) kirendeltségeiben dolgozókkal, megbízottakkal vagy egymás között kötnek, csakis a megállapodó felekre kötelezı, abból az SzZrt-vel szemben igény nem támasztható, az ilyen megállapodásokat az SzZrt bejelentés esetén sem veszi figyelembe. (4) A Részvételi Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a szerencsejáték szervezésérıl szóló, többször módosított és kiegészített 1991. évi XXXIV. tv. és az ennek végrehajtására kiadott 32/2005. (X.21.) PM. rendelet, valamint a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló 1959. évi IV. tv. és az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Fıosztálya (továbbiakban: APEH SZEF) határozata az irányadó.
2.§ A játék általános ismertetése, nyereményre való jogosultság és annak kifizetési feltételei (1) A játék általános ismertetése A játék menete: A sorsjegyen három játék található. Az egyes játékok fedırétegének ledörzsölése után állapítható meg, hogy nyertes-e a sorsjegy. Az elsı játékban a játékosnak három azonos összeget kell találnia ahhoz, hogy nyereményt érjen el. Három egyforma összeg megtalálása esetén a játékos nyereménye a betővel és számmal is kiírt összeg névértéke. A második játékban a játékmezıt lekaparva az „Ön száma” felirat alatti számnak kell megegyeznie a játékmezı által fedett számok valamelyikével. Minden számhoz tartozik egy – számmal és betővel is kiírt – nyereményösszeg. Nyertes az a sorsjegy, amelyen az „Ön száma” felirat alatti szám megegyezik a játékmezı alatti számok valamelyikével. A játékos nyereménye az ehhez a számhoz tartozó nyereményösszeg. A harmadik játékban a játékmezıt lekaparva a játékosnak három pálmafa, három kulcs, három ház vagy három autó szimbólumot kell találnia ahhoz, hogy az 5 éven keresztül járó havi 250.000 forint járadékszolgáltatást megnyerje. Nyertes az a sorsjegy, amelyen a játékos az elsı játékban három egyforma pénzösszeget talál és/vagy a második játékban az „Ön száma” felirat alatti szám megegyezik a játékmezı által fedett számok valamelyikével vagy a harmadik játékban három pálmafa, három kulcs, három ház vagy három autó szimbólumot talál.
2
Egy sorsjegyen akár két játékkal is nyeremény érhetı el. A fentiek alapján nem nyertes az a sorsjegy, amelyiken a játékos az elsı játékban nem talál három egyforma pénzösszeget, a második játékban az „Ön száma” felirat alatti szám nem egyezik meg a játékmezı által fedett számok egyikével sem, a harmadik játékban nem talál három pálmafa, három kulcs, három ház vagy három autó szimbólumot. Járadékszolgáltatás nyeremény leírása: Az SzZrt az I. nyerıosztályban nyereményt elérı nyertesek számára egy-egy 15 millió forint értékő járadékszolgáltatás nyereményt ad át, mely havi 250 000 Ft folyósítására jogosít 5 éven (60 hónapon) át. A járadékszolgáltatás nyeremény egy összegben történı kifizetésére nincs lehetıség, annak folyósítása kizárólag havi rendszerességgel, a nyeremény értékétıl függı konkrét, fent meghatározott összegben történhet. (2) Nyereményazonosítás, nyereményjogosultság A nyereményazonosítás a sorsjegyeken – a kaparórétegek alatt – található kétféle kód: egyedi nyereményazonosító kód és kiegészítı kód segítségével történik. Az egyedi nyereményazonosító kód minden sorsjegyen különbözı, a kiegészítı kód nyerıosztályonként azonos. a.) A 300, 500, 1 000, és 5 000 forintos nyereményekre az a játékos válik jogosulttá, aki a jelen Részvételi Szabályzatban meghatározott nyertes sorsjegyet bármely, a sorsjegyet értékesítı árusítóhelyen az árusnak bemutatja, és a sorsjegy egyedi nyereményazonosító kódja alapján az SzZrt központi számítógépe azt nyertesként azonosítja, vagy a sorsjegyen található kiegészítı kód megegyezik a nyerıosztályhoz tartozó kiegészítı kóddal. b.) A 100 000, 1 000 000 forintos nyereményekre, és a 15 000 000 Ft értékő járadékszolgáltatás nyereményekre az a játékos válik jogosulttá, aki sorsjegyét bármely on-line terminállal ellátott értékesítıhelyen az árusnak bemutatja, és a sorsjegy egyedi nyereményazonosító kódja alapján az SzZrt központi számítógépe azt nyertesként azonosítja. Nyereményjogosultság nem áll fenn, ha a sorsjegyen bármilyen, a nyereményazonosítás szempontjából lényeges elváltozás vagy rongálás jelei észlelhetık.
(3) A nyeremények kifizetése a) A 300, 500, 1 000 és 5 000 forintos nyereményeket a nyereményre jogosító sorsjegy benyújtását követıen a sorsjegy vásárlásának helyszínén, továbbá az on-line terminállal ellátott értékesítıhelyeken a sorsjegy vásárlásának helyszínétıl függetlenül azonnal kifizetik. Az on-line terminálon keresztül kifizetett nyertes sorsjegyek a nyeremény kifizetés helyén megsemmisítésre kerülnek.
3
b) A 100 000 forintos nyereményeket az on-line terminállal ellátott értékesítıhelyeken a sorsjegy vásárlásának helyszínétıl függetlenül azonnal kifizetik. Az on-line terminálon keresztül kifizetett nyertes sorsjegyek a nyeremény kifizetés helyén megsemmisítésre kerülnek. Amennyiben a 100 000 forintos és ez alatti nyertesként bemutatott sorsjegyekkel kapcsolatban bármilyen kétely merül fel azok valódiságát illetıen, az SzZrt jogosult a nyereménykifizetést nyereményigénylés benyújtásához kötni. A jogos nyeremények kifizetése a nyereményigénylés benyújtását követı 21 napon belül történik meg az értékesítés lezárása elıtt; az értékesítés lezárása után pedig 15 napon belül. c) Az 1 000 000 forintos nyereményeket az SzZrt a sorsjegy ellenében, a nyereményigénylés benyújtását követı 15 napon belül a nyertes rendelkezésére bocsátja. Az 1 000 000 forintos nyeremények kifizetése kizárólag átutalással teljesíthetı, a játékos által megadott, Magyarországon (is) mőködı bankban nyitott forintszámlára. d) A 15 000 000 forint értékő járadékszolgáltatás nyereményeket az SzZrt a sorsjegy ellenében, a nyereményigénylés benyújtását követı 15 napon belül a nyertes rendelkezésére bocsátja.
3.§ A sorsolásos játék nyerıosztályai, a nyeremények meghatározása és felosztása (1) Nyereményalap az az összeg, amelyet az SzZrt a játéktervben jóváhagyott játékra jogosított sorsjegyek eladásából ér el, azaz az eladott sorsjegyek darabszámának és fogyasztói árának szorzata. (2) A nyereményalap 62 %-a a nyeremények céljára fordítandó összeg. A nyeremények után SZJA fizetési kötelezettség nincs. (3) A sorsjegy hátoldalán a nyerıosztályokban feltüntetett nyereményösszegek nettó összegek, azokból további levonásnak helye nincs. (4) Nyereményalap felosztás egy sorozatra (5 millió darab sorsjegy): Nyerıosztályok száma: 7 Nyerıosztály db I. (havi 250.000 Ft 5 évig) II. III. IV. V. (500+500) VI. VII. Összesen
Nyeremény Ft
5 10 350 25 000 150 000 650 000 700 000 1 525 365
15 000 000 1 000 000 100 000 5 000 1 000 500 300
4
Összesen Ft 75 000 000 10 000 000 35 000 000 125 000 000 150 000 000 325 000 000 210 000 000 930 000 000
(5) Különsorsolások Különsorsolás szervezésével az SzZrt az Édes Élet sorsjegysorozatokhoz kapcsolódó nyereménylehetıséget kínál a játékosok számára. Át nem vett nyereménynek azon nyeremény tekinthetı, amelyre a nyereményjogosultságát a IV. pontban meghatározott határidıig nem érvényesítette.
játékos
Az SzZrt a törvényi elıírásnak megfelelıen az át nem vett nyereményeket újra nyeremények céljára használja fel, különsorsolás keretében. A különsorsolás feltételeit az SzZrt az APEH SZEF számára a különsorsolás meghirdetését megelızıen legalább 15 nappal bejelenti, valamint a játékosok számára a különsorsolás elıtt megfelelı idıben, széles körben, sajtó útján legalább egy országos napilapban, valamint tájékoztató hirdetmény útján az értékesítıhelyeken meghirdeti. Ennek során az SzZrt tájékoztatást ad a részvétel idıbeli feltételeirıl, a nyereményekrıl, a nyeremények felvételének idıintervallumáról, módjáról, és a további szükséges tudnivalókról. Az SzZrt a különsorsolás meghirdetését követıen olyan módosítást nem hajt végre, amely a résztvevık körét, vagy a meghirdetett nyeremények értékét illetıen változást jelent. Az Édes Élet 57-001-es sorsjegysorozatban megnyert és át nem vett nyeremények kizárólag az Édes Élet 57-002-es sorsjegysorozatnál használhatók fel különsorsolás céljára. Az át nem vett nyeremények megállapítása a lezárt Édes Élet 57-001-es sorsjegysorozatok alapján történik és az így megállapított összeget az SzZrt a forgalomban levı Édes Élet 57-002-es sorsjegysorozatnál használhatja fel. A különsorsoláson azok a játékosok jogosultak részt venni, akik az SzZrt által meghatározott feltételeket teljesítik. A különsorsolás kiírásában meghatározott részvételi feltételek meghatározott számú és/vagy meghatározott értékő Édes Élet 57-002-es sorsjegyre vonatkozhatnak. A részvételre jelentkezık vagy részvételre jogosultak körébıl az SzZrt sorsolással választja ki a különsorsolás nyerteseit. A sorsolás lebonyolításnak módját az SzZrt határozza meg. A különsorsolás során elért nyeremények átvételére az SzZrt legalább 30 napos határidıt írhat elı. 4.§ A játékos érdekeit védı garanciális szabályok (1)
A nyereményazonosítás szempontjából az SzZrt által gyártási hibásnak minısített sorsjegyeket az elárusítóhelyek a helyszínen kicserélik, vagy ha a csere nem lehetséges, akkor a sorsjegy árát visszatérítik. A játékos minden további igénye kizárt. Az ilyen sorsjegyekre nyeremény nem fizethetı.
(2)
Az SzZrt az egyes sorsjegy sorozatok értékesítésének lezárási idıpontját – azt megelızıen legalább 30 nappal – sajtó útján legalább egy országos napilapban, valamint az értékesítıhelyeken tájékoztató hirdetmény formájában közzéteszi és egyidejőleg bejelenti az APEH SZEF részére.
5
(3)
Amennyiben a játékosnak a játékkal kapcsolatban bármilyen kifogása van, úgy azt írásban, az SzZrt központjánál (1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.) teheti meg, az egyes sorsjegy sorozatok értékesítésének lezárását követı 30. napig. Az SzZrt a kifogásra az egyes sorsjegysorozatok értékesítésének lezárása elıtt 21 napon belül ad választ, az értékesítés lezárása után pedig 15 napon belül. Ha a játékos a vizsgálat eredményét nem fogadja el, akkor a továbbiakban jogorvoslatért polgári peres eljárás keretében bírósághoz fordulhat.
5.§ Az igényérvényesítés rendje (1)
A nyereményigénylés benyújtásának végsı határideje az egyes sorsjegysorozatok értékesítésének lezárását követı 15. nap. A nyeremények az egyes sorsjegy sorozatok értékesítésének lezárását követı 30. napig vehetık át. Ez alól kivételt képez a 2. § (3) bekezdés a.) pontja szerinti nyereményigénylés-köteles nyeremények igénylésének és kifizetésének határideje.
(2)
Nyertes sorsjegy ellenében a benyújtó kezéhez kifizetett nyeremény jogtalan felvételéért az SzZrt felelısséget nem vállal. Az SzZrt nem vizsgálja, hogy a sorsjegyet átadó személy jogosan vagy jogtalanul tartja-e magánál a sorsjegyet. A nyeremény kifizetése után az SzZrt-vel szemben igény nem támasztható.
(3)
Az SzZrt bőncselekmény gyanúja esetén a játékban való részvételbıl sorsjegyeket kizárhat, illetve a játékossal létrejött szerzıdést felbonthatja.
(4)
A kibocsátásért felel: Szerencsejáték Zrt 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.
(5)
Engedélyezte: Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Fıosztálya 1051 Budapest, Sas u. 23/a.
6