A kolumbácsi légy. Azon, hazánkban páratlan természeti viszonyok áldásai mellett, melyek a Bánság három megyéjének tulajdonságai, és melyekkel azon vidék lakói méltán dicsekedhetnek, a vész csirái is ott sarjadzanak. A Duna hullámai néha tengerré nınek, a földrengés olykor falvakat pusztít el, a korán virulni induló tavaszból a korai fagyok hervadó ıszt alkotnak, s a „szájról szájra” járó mesék szerint a hegyek barlangjai viperát, skorpiót és kolumbácsi legyeket szülnek. Ami Dél-Afrikának a „csecse légy” (Glossina morsitans), Dél-Amerikának a „mosquitók”, melyek rettegésben tartanak úgy embert mint állatot, az hazánk e fentebb emlitett vidékének a Bánságnak – „a kolumbácsi légy” (Simulia columbacensis, Schönbauer), mely legkevésbé sem áll kártékonyságra az elıbbiek mögött, és mindhárom azon rovarcsoportba tartozik (a légyfélék közé), hová az énekes szúnyog, de amely az elıbbiekhez képest az ártatlanság példányképének nevezhetı. A kolumbácsi legyek eredete huzamos ideig ismeretlen volt s a köznép, mint minden veszedelmet, úgy ezeknek elıállását is mesés dolgokkal hozta kapcsolatba, azt hivén róluk, hogy barlangban lévı sárkány fujja ki szájából, vagy Forgován (Herkules) által megölt és barlangba dobott kigyófejbıl kelnek szárnyra minden tavaszszal iszonyú mennyiségben, felleg alakjában. E mesének adtak félig-meddig hitelt azok is, kik a kolumbácsi legyeket a barlangok vizeibıl származtatták, és kik módokat és eszközöket kerestek arra, hogy megsemmisítsék e legyeket fészkeikben, nem számolva a kolumbácsi légy biologiai viszonyaival és fejlıdésével. Ez okon kisérleteik eredménytelenek maradtak. Vannak még mainapság is oly egyének, kik azt hiszik, hogy a kolumbácsi legyek az ıszszel lehullott és korhadásnak indult bükkfa leveleibıl származnak. Korunkban megszüntek már a csodák, a természettudományok gyors haladása a kételyeket is eloszlatá, minden okozatnak határozott oka van, és ha valamire alkalmazhatjuk Reaumur mondását, úgy a kolumbácsi legyeknek barlangokból és bükkfalevelekbıl való genesisére méltán, hogy: „ex nihilo nihil fit”. * * * A Bánság délkeleti részén, hol a Duna, Béga, Temes, Karas, Néra és Cserna folyók hullámai futnak le, növelve ezer meg ezer kisded hegyi patakkal, vízerecskével, és Szerbiának e vidékkel szemben fekvı területén, hol a Pek, Timok, Mlava és Morava, valamint mellékvizei erednek - mely két terület körülbelül 20-22.000 K/m2 területnek felel meg, - élnek az oly veszedelmes hírnek és némely évben, szomorúan elterjedt nevezetességnek örvendı kolumbácsi legyek, melyek amellett hogy Európában páratlanok, még azonkivül e vidékeknek egyik specialitásai is. Nincs ez emlitett területen egy kis hegyi patak, egy kis ér, hol elı ne fordulnának életük valamelyik szakában vagy úgy mint pete, mint álcza, mint báb vagy a vizek környékén mint teljesen kifejlıdött légy. A kolumbácsi legyek petéiket május-junius havában a vízben lévı tárgyakra rakják, egy kocsonyaszerü nyálkás anyagban, vékony lemezekben. A petékbıl kibuvó álczák, melyek junius közepétıl julius közepéig kelnek ki, szétszóródnak a patak vizében, eredetétıl torkolatáig és letelepednek a vízben lévı idegen tárgyakra, mert az álczák élete határozottan a vízhez van kötve. Az álczák tápláléka vízben uszó álgákból és apró növényi részekbıl áll, melyeket a fejükön lévı páros kerékalakban elhelyezett, szırökkel ellátott sodrókoszorú örvényszerü forgatása által hajtanak a szájszervek közé, honnan a gyomorba jutnak. Az álczák négyszeri vedlés után elérik kifejlıdésüket és hosszuk 6-7 m/m lesz. A teljesen kifejlıdött álczák augusztus és szeptember havában bebábozzák magukat, s e czélra a vízben lévı idegen tárgyakon egy biztos helyet keresnek és fürészlemezeikkel megtapadva, egy rizsszemnagyságu, szélesebb végén nyitott tokot fonnak maguknak pókhálóhoz hasonló finom, a vízben megkeményedı chitines fonalakból. E tokban, az álcza bırét levetve, található a báb.
E bábok az úgynevezett mumia-bábok (pupae extricatae), melyen a légy szerveinek megfelelı részeket jól meg lehet különböztetni; ezeken kivül a fejen két provisorikus szervet találunk, melyek az álcza teste végén lévı tracheás kopoltyuknak felelnek meg; e provisorius szervek szintén lélekzésre szolgálnak és faághoz hasonlóan állanak ki a báb fejérıl a tokból s a vízben lévı oxygen fölvételére szolgálnak. Az így elkészült bábok a telet a tokokban megdermedve töltik át, melyekbıl tavaszszal, többnyire április 20-tól május 10-ig, elıbujnak a vérszomjas kolumbácsi legyek. A kolumbácsi légy maga 2-2·5 m/m hosszu, s mint neve is mutatja, egy kis légyhez hasonlít. Legfontosabb a szájszervek ismerete, melyek minden vértszivó légynél csak a nıstényeknél vannak teljesen kifejlıdve. A kolumbácsi legyek nıstényeinél is a vért szivó czélnak megfelelıen igen tökéletes szivó szájszervek vannak. E szájszervek állanak: egy végén tompitott egyenoldalu, háromszöghöz hasonló felsı ajakból; egy erıs, chitines, lapitott, éles, végén kihegyzett, szúrásra rendkivül alkalmas stb., felsı ajaknál jóval hosszabb szúrósertébıl; a hatalmas, végükön kiszélesedı, késalaku, fürészesen fogazott felsı és alsó állkapcsokból, melyeket az alsó ajak szivócsı módjára foglal körül. A szájrészek mindenikének alapján erıs chitinlemezek vannak, melyek a mozgató izmok megtapadására szolgálnak. A kolumbácsi legyek szájrészeinek alkotása teljesen megegyezik a legvérszomjasabb legyek (Tabanus, Chrysops, Haematopota) szárszerveinek szerkezetével, s úgy ezek is, mint rokonaik, a szúnyogok, állandóan élı, melegvérő állatok vérével táplálkoznak. A kolumbácsi legyeknek a bábokból való kibuvása - mint emlitém - többnyire április 20tól május 10-ig történik, bár kibuvásuk leginkább az idıjárás kedvezı vagy kedvezıtlen viszonyaitól függ. Ez emlitett idı, után is bujnak még elı legyek kevesebb számmal junius közepéig folytonosan; de ezek azok, amelyek a fejlıdésben visszamaradtak. Ez az oka, hogy elsı tömeges megjelenésük a legveszedelmesebb, mert a legnagyobb számnak kibuvása csaknem egy idıre esik. Ezek képezik az elsı rajokat, míg a fejlıdésben megkésettek a második és harmadik raj képezésére tömörülnek össze az elsı rajoktól visszamaradottakkal együtt. A legyek föllépésük idejétıl egész junius 20-30-ig folytonosan elıfordulnak; de csak az elsı tömeges megjelenésük oly veszélyes, mert a visszamaradottak és utánfejlıdöttek aránylag oly csekély számmal vannak, hogy születéshelyükön okoznak ugyan alkalmatlanságot embernek és állatnak, de hogy kárt okoztak volna, erre még esetet nem tudok. A kolumbácsi legyek egyenkint nem fordulnak elı, még akkor sem, ha tömeges megjelenésükben a kedvezıtlen idı által akadályozva vannak; hanem mindig kisebb-nagyobb tömegekben repdesnek az utak mellett, árnyékos helyeken, a legelıkön, vizek környékén, egyáltalán ott, hol a nap sugarai kevésbé oly tikkasztók; innen támadják meg az arra menı állatot is és kisérik folytonosan útjában. A legyek tavaszszal, midın az áttelelı bábokból nagy mennyiségben fejlıdtek ki, mintegy ösztönszerüen csapatokba kezdenek győlni és születéshelyükrıl a patakok mentén levándorolnak a Duna mellé, magukhoz véve az útközben talált csoportokat, s egyúttal, hol útjok közben marhát találtak, vérszomjukat kielégítik. Azok a csoportok, melyek nem jutottak ily számukra kedvezı körülmények közé, az egy idıben kifejlıdött s a Duna mellé vándorolt csoportokkal egyesülve, egy nagy tömeggé tömörülnek és elkezdenek rajzani a Duna partjain, és bizonyos idıben (különösen napfeljöttekor és borús idıben) a Duna hullámai fölött folytonosan szaporodnak az ujabban érkezett csoportokkal. Ez apróbb csapatok gyülekezése napfeljötte elıtt több napig történik. Gyülekezı-idejük alatt éjjel, valamint az égetı napsugarak, esı, zivatarok és szél bántalmazásai elıl az erdıkbe, levelek alá, patakok mellé, hővös, de nem vizes helyre, odvas fákba, és hol barlangok vannak, e barlangokba vonulnak el. Ez adott alkalmat a barlangból való genesisre, pedig csak ösztönszerüen saját életük
biztositása végett vonulnak ily védett helyekre, hol ily alkalommal - különösen jól látszik ez a barlangok szájánál – milliók meg milliók rajzanak, s e helyek ilyenkor meg nem közelíthetık. Amint a kisebb csoportok a Duna mentén több napig tartó folytonos rajzás után egy nagy tömeggé tömörültek, már nem telepednek meg többé, hanem napfeljötte után is rajzanak. Tavaszszal ez idıben (7-8 óra között) a Duna folyásával szemben, állandóan egy erıs széláram szokott uralkodni 10-11 óráig, melyet az ott lakók Kosovának neveznek. E széláram által vitetnek a kolumbácsi legyek is a Duna-szorosban fölfelé. Az ily légárammal nagy tömegben haladó legyek 1—2 m/ magasan vannak a Duna víztükre fölött, s úgy néznek ki, mint egy ködgomoly vagy haladó felhıfoszlány; vagy ha kevésbé oly tömött a raj, mintha permetezı esı volna. Kiérve az így haladó légytömeg Baziáson fölül a Duna-szorosból, haladásának iránya itt szintén a légáramtól van föltételezve. Ha ez emlitett keleti szél -a Kosova - uralkodó, akkor tovább haladnak Kubin felé; ha észak-keleti a szél, mely a Karas és Néra völgyén tavaszszal a legállandóbb szelek egyike, akkor Szerbiába; ha pedig dél-nyugati szél van, akkor hazánkba hajtatnak a legyek az éppen határszélt képezı Dunáról. Innen van az, hogy azon idıben, melyben a kár Szerbiában túlnyomó, hazánkban alig van eset kártékonyságukról és megfordítva. Ha az ily haladó légytömeget zivatar vagy záporesı találja útjában, milliók és milliók lelik sírjukat a Duna hullámaiban, hol a halaknak gazdag lakomául szolgálnak. A Duna völgyébıl szél irányában haladó legyek tovább vonulnak a térségeken, s egyik folyam völgyében uralkodó szél által a másik folyam völgyébe vitetnek át s az útközben kényelmesen legelészı gulyákat támadják meg. Azok a kolumbácsi legyek, melyek ily nagy tömegekben elvitettek születéshelyükrıl, oda többé vissza nem térnek, - hanem vagy kielégítve vérszomjukat, elpusztulnak, vagy pedig távolabb-távolabb haladva, kisebb-nagyobb csoportokra oszlanak szét. Mindinkább veszitenek ártalmasságukból; vagy mielıtt vérszomjukat kielégíthették volna, elpusztulnak útközben, legtöbbnyire az idıjárás miatt. A terület, melyet meg szoktak látogatni, az idıjárás viszonyaitól, elıfordulásuk tömegességétıl, de leginkább a szelek erejétıl és irányától függ. Szerbiában fıleg a Mlava és Morava völgyén haladnak fölfelé és tesznek útjok közben iszonyú károkat; hazánkban a Bánság három megyéjében (Krassó-Szörény, Temes és Torontál), hová a Karas és Néra folyók völgyein át a Temes és Béga völgyébe, innen a Maros térségére, honnan Arad s a Maros völgyén fölfelé pedig Hunyad megyét látogatják meg. A Cserna völgyén fölfelé pedig a tágas teregovai völgyön át szintén Hunyad megye Hátszeg vidékére hatolnak. Ezek azon vidékek, melyeket tömeges elıfordulásuk idején kedvezı szelek szárnyán többnyire meg szoktak látogatni. Volt azonban eset 1876. április 30-án, midın Ungvár környékére is elvetıdtek, sıt 30 drb háziállatot tettek tönkre. 1880. április 26-án pedig Topánfalváig (Alsó-Fehér megye) hatoltak el; de hogy Ausztriában a March partjain 1820-ban Kollar Vincze által a háziállatok között emlitett hasonló pusztitást az Alduna mellıl a szelek által elsodort kolumbácsi legyek okozták volna, semmi tekintetben sincs megerısítve. A kár, melyet évenkint okoznak, szintén az idıjárástól, a szelek erejétıl, de leginkább elıfordulásuk tömegességétıl függ. Leginkább ki van téve pusztitásaiknak Szerbia, hová a tavaszszal uralkodó északi s észak-keleti szelek által csaknem minden évben elsodortatnak és dr. Medovics, szerbiai fıorvos, számitásai szerint évenkint átlag egy millió forint kárt okoznak Szerbia marhatenyésztésében. Hazánkban, szerencsénkre, nem minden évben fordulnak elı oly tömegesen, hogy csapásnak lehessen nevezni megjelenésüket, mit leginkább a szelek irányának köszönhetünk; de ritkán van év, hogy egy-két marha - többnyire szarvasmarha - ne hulljon el csípéseik következtében. Voltak azonban évek, midın valóságos csapásként léptek fel némely vidéken. Így 1783-ban a Bánságban 623 drb háziállat hullott el; 1813-ban 700 drb szarvasmarha, 1878-ban 60 drb; 1880-ban 705 drb különbözı háziállat pusztult el csípéseik következtében
az ország különbözı részében, melyek közül csak Kubinban négy óra alatt 400 drb disznó, 80 drb ló és 40 drb szarvasmarha hullott el. Miután a nagyobb rajok születéshelyük környékérıl - a Duna mellıl - elvonulnak, érezhetıen megapad születéshelyükön a kolumbácsi legyek száma; mígnem az ottmaradottak az utánfejlıdöttekkel egy pár nap eltelte után újra felszaporodva, kisebb-nagyobb csoportokban ismét bolygani kezdenek, és ha eléggé felszaporodnak, az elsı raj nyomdokain ugyanazon viszonyok között útnak indulnak; míg azok, amelyek visszamaradtak, követik a fajfentartás törvényeit s a jövendı nemzedék anyjává lesznek. Általánosan azon közhit van elterjedve, hogy a kolumbácsi legyek az orrjáratokon s a szájon át hatolnak be az állat lélekzıcsövébe, s az itt okozott csípéseik következtében keletkezett daganat az állatot a szó teljes értelmében megfullasztja. E felfogás teljesen hibás és téves. A nagy mennyiségben elıforduló legyek tömegestül meglepik a marhát, annak minden testrészét, - de leginkább mégis ott, hol a marha magát kevésbé tudja védelmezni, t. i. fején, nyakán, szügyén, hasán, lábain és ivarszervei környékén, hol az állatot a szır sem fedi oly simán, mint a háton; de leginkább kedvelik a bırredıket. A kolumbácsi legyek bántalmazásának leginkább ki van téve a bivaly, azután a csupasz angol disznófajta s a szarvasmarha; legkevésbé pedig a ló, mely hosszu farkával és bırizmai segélyével legjobban tudja magát védelmezni. Az állatra szállott kolumbácsi legyek befurakodnak a szır alá, közvetlen a felbırre, még pedig úgy, hogy ott, hol egy légy magának útat tört, számos légy furakodik a szır közé, mintegy egymás hátán, úgyannyira, hogy egy csoportban 40-60 ily légy fészkeli be magát s erıs szájrészeikkel a felbırt feltörve, az irhaszemölcs rétegének dús véredényeibıl táplálkoznak. Az ily egy csoportban összegyőlt legyek csípése következtében elıállott seb erısen feldagad, vérzik s alig egy tenyérnyi területen gyakran 3-4 ily 1-2 C/m magas, 3-4 C/m széles daganat van. A legyek annyira bebujnak a felbır alá, hogy onnan alig vehetık ki, s csak midın teleszívták gyomrukat, esnek le a sebbıl tehetetlenül a földre, hol elpusztulnak. Az állaton a megtámadás után a betegség tüneteit gyorsan lehet észlelni. llyenkor a marha teljesen elernyed, bágyadt lesz, nem eszik, nem iszik; fülét lehorgasztja, reszketés fogja el, majd hideg verejték üt ki testén; kezdetben a láz miatt fénylı szemei mind homályosabbak lesznek, láza emelkedik, érverése perczenkint 150-180-at tesz ki; míg végre eldöglik. Az ily erısen beteg állat lábán sokáig nem állhat, hanem földre dıl és közbe-közbe fájdalmasan bıg, s a halál a megtámadás után már egy pár óra alatt beáll. A kórtani folyamat, melyet e legyek az állaton csípésük által elıidéznek, a következıképen magyarázható: Hogy a legyek vérhez juthassanak, erıs szájszerveikkel a felsı bırréteget (epidermis) áttörik, egész a köztakaró második fırétegéig, a szemölcsrétegig (stratum papilare) hatolnak, miután itt vannak a legfölületesebb vérdús edények. E mechanikai hatás következtében úgy a megtámadott, mint annak közvetlen környezetében lévı szemölcstestek is izgattatva, ingerelve vannak; ezen izgatás következtében a véredények hődöttek, tágabbak lesznek. E tágulás következménye azon pirosság, mely a megcsípett hely körül - különösen az embernél – észlelhetı. Ily tágult véredényekben a vérkeringés az ismert physikai törvények alapján sokkal lassúbb lesz. A vérnek ezen lassusága azután elısegíti azon kóros folyamatot, melyet az orvosi tudományban „diapedesis” név alatt ismernek, t. i. a vér savója s alaki elemei a véredény falán könnyen kiszivárognak a szomszéd szövetek közé s ott daganatot idéznek elı. E daganatok még gyorsabban fejlıdnek akkor, ha a vérrel valami mérges anyag is elegyül, mint amilyen péld. a kolumbácsi legyek nyálmirigyeinek váladéka; úgyannyira, hogy fél óra eltelte alatt e nagymennyiségü légy által megtámadott állat bıre egyenetlen, telve van kisebb-nagyobb daganattal, ho1 már a szırök nincsenek lelapulva simán, hanem az okozott inger hatása
következtében a szırizmok összehúzódva, borzasan fölfelé állanak. Az így nagy mértékben megtámadott bır mőködése - mely az állatélet fentartására egyik legfontosabb tényezı megszünik, melynek eredménye szintén a lassan bekövetkezı halál. Ez azon élet- és kórboncztani kép, melyet a kolumbácsi legyek az állatokon elıidéznek; most hogy magyarázható ebbıl az állat hirtelen, majdnem - mondhatni - rögtön való eldöglése. A nagymennyiségü kolumbácsi légy által megtámadott állat elpusztulását a fentebbi életés kórboncztani tünetek szem elıtt tartásával háromféle úton magyarázhatjuk meg: 1. A vérszomjas legyek sok vért szívnak ki, s így rögtön beálló vérszegénység miatt következik be a halál. 2. A köztakaró nagykiterjedésü fölületének tömérdek számban egyidejüleg ejtett sebzése visszaható (reflex) idegingert (en choc) hoz létre, s ennek következtében pusztul el az állat. 3. Mérgezés által, t. i. a legyek szájszerveiken keresztül nyálmirígyeikbıl nagymennyiségü mérges nyálfolyadékot bocsátanak a vérbe ennek felhigitására, hogy könnyebben felszívhatóvá tegyék, s így vérét fertızik meg az állatnak, mi ennek hirtelen kimultát idézi elı. Mind a három halálnem külön-külön is oly hatásos, hogy képesek az állatot megölni, s így mind a három tényezı együtt és egyszerre való mőködése a halál gyorsabb bekövetkezését hozza magával, annyival inkább, mert e legyek támadásaikat mindig verıfényes, meleg, napos idıben eszközlik, mi a betegség gyorsabb és magasabb foku fellépését s ezzel együtt a halál gyorsabb beállását még inkább elısegíti. E fentebb elısorolt kóros élettani tünemények, kórboncztani vizsgálatok által még egyáltalán igazolva nincsenek; de azért határozottan ki lehet mondani azt, hogy az állatok a kolumbácsi legyek által egyidejüleg ejtett nagymennyiségü szúrások következtében pusztulnak el, és hogy az állat orrjárataiban, szájában, fülében, lélekzıcsövében sem a legyeknek, sem pedig ezek csípéseinek semmi nyomát nem lehetett találni, s így a halál nem a lélekzıcsıben okozott csípés által elıidézett daganat következtében való fuladás útján állott be. Az erısen összecsípett állat bıre az egész fölületen, de leginkább a hason, izületi hajlásokban, ivarszerveknél szúrás által okozott sebektıl volt borítva, mely sebeken némelyik állatnál már üszkösödést (gangraena) lehetett tapasztalni. A lefejtett bırön az irha kötıszövete duzzadt lett azáltal, hogy a vér a véredényfalazaton a szomszéd szövetekbe szivárgott ki s a daganaton fekete udvart képezett. Eme, némely évben tetemes kárral, mondhatni csapással szemben már a mult század vége felé kezdettek kísérleteket tenni, melyek a baj eredı okának meggátlására voltak irányozva. Ez tartott e század ötvenes éveinek elejéig, mikor Kollar Vincze e légy életmódjának gondos megfigyelése után kimondotta azt, hogy nemcsak a legyek kiirtása, hanem tömeges elıjövetelüknek korlátozása is lehetetlenség, és hozzátehetjük még azt is, hogy éppen oly lehetetlenség, mint a phylloxera kiirtása, s hogy azok, kik a kiirtásra vonatkozó javaslatot tették, éppen nem számoltak e légy biologiai viszonyaival. Egyáltalán az ily apró ellenséggel való küzdésben az ellenség kiirtására való törekvések eredménye mindig meddı maradt, s a kolumbácsi legyeknél sem ezek kiirtására kell törekednünk, hanem háziállataink megvédelmezésére a legyek támadásaival szemben. A Bánság azon vidékein, hol vizsgálataimat eszközöltem, igen ritkán pusztul el állat a kolumbácsi legyek csípései következtében; mit azon körülményben lehet keresni, hogy az illetı vidékek lakói a legyek szórványos megjelenése által mintegy elıre figyelmeztetve vannak megtenni azon óvintézkedéseket, melyek alkalmazása nélkül marháikat az elpusztulás veszélyeinek teszik ki. Ez óvintézkedések a következık: 1. A marhákat a legyek szórványos megjelenése idejében (április 20-án) csak naplemente után hajtják ki legelıre, s már napfeljötte elıtt ismét haza hajtják istállóba.
2. Nappal, istállóztatásuk alatt, az istálló ajtaja elé ganéjból, nedves galyakból erısen füstölgı tüzet raknak, miáltal a legyeket az istállóba való behatolástól távol tartják. 3. Ha pedig mezei munka miatt a marhákat nem nélkülözhetik, akkor az állatnak kevésbé szırös részeit, s ahol a szırözet kevésbé oly sima, mint a háton, péld. fejét, nyakát, lábait, szügyét, hasát és külsı ivarszerveit petroleummal, büdös vagy avas zsírral és olajjal, de legtöbbnyire kátránynyal bekenik. 4. Ha pedig nappal legeltetik, a dúsabb víztartalmu patakok mellé hajtják legelni, hol a marhák kérıdzés alkalmával hasig a vízben állhatnak; a legelın pedig szétszórva szintén erısen füstölgı tüzeket raknak, melyeket a marhák ösztönszerüen keresnek föl. Ez emlitett praeservativ szereket vagy módozatokat a Bánság azon vidékén, hol e legyek tulajdonképen erednek, mindenütt használják, és pedig kellı eredménynyel, ápril végétıl (20tól) junius közepe tájáig. A szegényebb sorsuak, kik e szereket nem, szerezhetik be, különbözı mérges füveket használnak (Atropa, Hyosciamus, dohánylé stb.), melyekkel az állatok fentebb emlitett részeit dörgölik be; de ezek használata kevésbé, sıt alig örvend akkora elterjedésnek, mint a harmadik pont alatt alkalmazott szerek. Az emlitett szerek mindenike - e növények kivételével - bizonyos, hogy kitünı védı hatással vannak a legyekkel szemben az állatra; már csak azon ismert physikai okoknál fogva is, mert a zsiros anyagok minden rovart, így a kolumbácsi legyeket is, távol tartanak a marháktól. Legkevésbé tanácsos azonban ezek között a kátrány, melyet mégis legáltalánosabban használnak, mert ez az állatélet fentartására kártékony befolyást gyakorol, amennyiben az ezzel bekent állatnak bırén keresztül való lélekzése s a bır mőködése gátolva van, s így többször megeshetik, hogy nem a kolumbácsi legyek, hanem a kátránynyal való bekenés következtében pusztul el a marha. De, hogy a legyektıl erısen megtámadott és összeszúrt marhát miként lehetne az életnek megmenteni, ez volna a távolesı vidékekre a legfontosabb; miután itt - mint már emlitém is nem igen szokták a fentebb leírt óvintézkedéseket a gazdák megtenni, s valóban ez a kolumbácsi legyek ellen való küzdésnek a legnehezebb része. Az állatorvosok által használt szerek, mint amilyenek az arsennek és salétromnaknak belsı használata, egyáltalán sikerre nem vezetett. Faluhelyeken eczetes iszappal és eczetbe mártott korpával szokták kenegetni a nagy mértékben megtámadott és összecsípett állatot, és néha eredménynyel. Specifikus szer egyáltalán hiányozva, a megtámadás esetében mindjárt, mielıtt a betegség nagyobb mértéket öltött volna, láz- és lobellenes hőtı, nemkülönben fedı s a külsı káros befolyásoktól - mint péld. a forró napsugarak ellen – védı óvszereket kell alkalmazni. Ilyenek: a hideg víz, borogatás vagy általános fürdı alakjában, azonkivül állati vagy növényi zsirok vagy olajok, melyek tiszták és nem avasak, a legjobb hatásu módok egyikének bizonyultak. E zsirokat vagy olajokat 1-2‰-es carbol- vagy salicylsavval, kell keverni s ezzel dörzsölni be az állat testét; de leginkább ott, hol erısen össze van csípve. Kitünı szer ezeken kívül a mészvíz és olaj egyenlı részletekben való keveréke is. Ezenkivül a beteg állatnak jó táplálék adandó, valamint gyakran meg kell kinálni hideg, fris, tiszta vízzel. Ezek azon szerek, melyekkel némileg enyhiteni lehet az állat fájdalmát, és gyors alkalmazás, gondos kezelés mellett megmenteni az életnek. Mert mezıgazdaságunk terén is küzdünk a létért és törekedünk tulajdonunkat biztositani ellenségeink elıl, s e küzdés czélra csak akkor vezet, ha észszerüen számolunk a vészt felidézı természeti okokkal s okszerüen használjuk fel azon fegyvereket, melyeket ellenségeink legyızésére a tudomány és tapasztalás kezünkbe adott. Tömösváry Ödön.
