Drunvalo Melchizedek. Élet a szívben

1

Drunvalo Melchizedek Élet a szívben

2

Tartalomjegyzék Előszó..................................................................................................................................5 Bevezetés.............................................................................................................................6 Kezdjük az elmével .............................................................................................................9 A levegő megtisztítása a technika segítségével .......................................................................................................9 A légkör megtisztítása az emberi fénytest segítségével ........................................................................................20 Találkozás a szívben rejlő belső világgal ..............................................................................................................22

Látni a sötétben .................................................................................................................26 Egy vak nő képes látni ..........................................................................................................................................26 Kínai pszichikus gyermekek .................................................................................................................................31 Látni a kéz és a láb segítségével ...........................................................................................................................32 Szuperpszichikus gyermekek Kínában .................................................................................................................36 A Moszkva közelében található Emberi Fejlődés Nemzetközi Akadémiája ........................................................38 Jimmy Twyman és a bolgár szuperpszichikus gyerekek .......................................................................................39

Tanuljunk bennszülött törzsektől ......................................................................................42 Az ausztrál bennszülöttek megosztják másokkal energiájukat .............................................................................42 A szívből jövő maori ima ereje .............................................................................................................................44 A kogi élmény .......................................................................................................................................................49 A kolumbiai nő ......................................................................................................................................................55 Eggyé válni a lovakkal ..........................................................................................................................................58 Magunkkal vinni másokat a szakrális térbe ..........................................................................................................60

A szívben rejlő szakrális tér .............................................................................................64 A szívben rejlő szakrális tér tanulmányozása és tanítása ......................................................................................66 A szív vibrációja – a visszavezető út ....................................................................................................................68 A szívben rejlő szakrális teret érintő személyes tapasztalataim ...........................................................................69 Hazafelé .................................................................................................................................................................73 Mi az idő? ..............................................................................................................................................................77 Mások szakrális tere – néhány példa .....................................................................................................................79 Mi akadályozhat meg bennünket e tapasztalás átélésében? ..................................................................................81

Az Ég és a Föld egysége ...................................................................................................83 Az egység­lélegzet ................................................................................................................................................84 Eggyé válás az Isteni Anyával ..............................................................................................................................84 Eggyé válás az Égi Atyával ..................................................................................................................................85 A Szentháromság életre kelt .................................................................................................................................86 Az előadás .............................................................................................................................................................87 Olyan egyszerű az egész .......................................................................................................................................89

Kilépés az elméből és belépés a szívbe ............................................................................90 Első gyakorlat – Mozgás a test körül .....................................................................................................................91 Második gyakorlat – Belépés a szívbe ..................................................................................................................93 3

Harmadik gyakorlat ­ A fej „Om” és a szív „Aah” ...............................................................................................94 Két út a szívben rejlő szakrális térhez ...................................................................................................................95 A szívhez vezető férfias jellegű út ........................................................................................................................97 A szívhez vezető nőies jellegű út ..........................................................................................................................98

A szívben rejlő szakrális tér meditáció ............................................................................99 Felkészülés a meditációira ....................................................................................................................................99 Az egység­lélegzet ..............................................................................................................................................100 Válaszd ki saját utadat a szívbe ...........................................................................................................................102 A szívben rejlő szakrális tér feltérképezése első alkalommal .............................................................................102 Visszatérés a szívben rejlő szakrális térbe ..........................................................................................................103

A Mer­Ka­Ba és a szívben rejlő szakrális tér .................................................................106 A szívben rejlő szakrális tér és a Mer­Ka­Ba összekapcsolása ...........................................................................107 Az angyalok magyarázattal szolgálnak ...............................................................................................................110

Tudatos teremtés az elmével összekapcsolódott szívből ................................................112 Thoth megjelenik .................................................................................................................................................112 Teremtés a szívből ...............................................................................................................................................117 Teremtés az elméből ............................................................................................................................................118 Logika, kontra érzések és érzelmek ....................................................................................................................120 Álmodj meg egy új világot ..................................................................................................................................121

4

Előszó 1971 óta tanulmányozom a meditációt, illetve a Mer­Ka­Bának nevezett  emberi  fénytestet,   s  ez   az   ősi  tradíció  felnőttkori  életem  legnagyobb  részében   teljesen   magába   szívta   lényemet.   Rajta   keresztül   mindig  megtaláltam a választ az élettel kapcsolatos millió kérdésemre. Belső  útmutatásom   vezérelt   a   szakrális   geometria   megismeréséhez,   amely  viszont rávezetett a fénytest felfedezésére. Maga a szakrális geometria  is teljesnek és tökéletesnek tűnt, s úgy látszott, a világegyetem minden  tudását   és   misztériumát   magában   foglalja.   Igazán   lenyűgözőnek  találtam.  Miután   már   jó   néhány   évnyi   tapasztalat   állt   mögöttem   e   különböző  fénysíkokkal   kapcsolatban,   lassan   világossá   vált   előttem,   hogy   még  sokkal   több   vár   felfedezésre,   jóllehet   hosszú   ideig   nem   tudtam  meghatározni,   mi   lehet   az.   Isten   általában   szokatlan   és   gyakorta  rejtjeles   módon   fedi   fel   előttünk   önmagát.   Valahonnan   belső  világomból egy mérhetetlen értékű ezoterikus ékkő hatolt be életembe,  mely túlszárnyalja a Mer­Ka­Bát. Tehát e könyv szavaival szeretnélek  megajándékozni, mert jól tudom, ki vagy, s becsüllek, miként a Föld  becsüli a Napot. Hiszek benned, s hiszem, hogy bölcsen alkalmazod  majd  ezt  a   tudást  ­  s   egyáltalán  nem  aggódom  amiatt,   hogy  esetleg  rosszul használod fel a közölt információt, mivel rosszul felhasználni  egyszerűen lehetetlenség.  Drunvalo Melchizedek

5

Bevezetés Hosszú­hosszú idővel ezelőtt az emberi lények egészen másmilyenek  voltak.   Olyan   szintű   kommunikációra   és   megismerésre   voltunk  képesek, melyet mai modern világunkban csupán néhányan kezdenek  egyáltalán   megérteni.   A   kommunikáció   és   az   érzékelés   egy   olyan  formáját   tudtuk   használni,   mely   nem   az   elmén,   hanem   az   emberi  szívben rejlő szakrális téren keresztül zajlik.  Az ausztrál bennszülöttek még ma is összeköttetésben vannak azzal az  ősi  tudathálóval,  melyet  ők álomidőnek neveznek.  Ebben  a  kollektív  álom­   vagy   tudatállapotban   továbbra   is   a   szívükben   léteznek,   s   egy  olyan világban élnek és lélegeznek, mely a mai Nyugati elme számára  csaknem teljesen elveszett. Tőlük nem messze, Új­Zélandon a maorik  meditációs állapotban képesek „átlátni” az Egyesült Államokba a tér  roppant   terjedelmén.   Ekképpen   valós   kommunikáció   révén   lépnek  összeköttetésbe a hopi indiánokkal, hogy találkozókat beszéljenek meg,  ahol   összevethetik   egymással   a   két   népcsoport   által   előre   jelzett  eseményeket.   Anélkül,   hogy   „technikai”   úton   küldenének   üzenetet  egymásnak, elrendezik a találkozót. Hawaiiban a kahunák bensőséges  társalgást   folytatnak   a   Földanyával,   hogy   kikérjék   tanácsát,   hol   kell  bemeríteniük   a   hálót,   hogy   népük   táplálása   érdekében   bőséges  halzsákmányhoz   jussanak.   A   ragyogó   kék   égen   a   hosszú,   fehér  felhősávok   emberi   kéz   formájába   gomolyognak,   mely   a   nyüzsgő  haltömegre   mutat   alant   az   óceánban.   A   kolumbiai   Sierra   Nevada  hegység  ormai között  mélyen  megbúvó  völgyben  él egy bennszülött  törzs,  melynek tagjai ismerik a szavak nélküli nyelvet. Ez  a nyelv a  szívükben rejlő szakrális térből árad ki.  Bárcsak   emlékeznénk!   A   babiloni   zűrzavar   előtt,   mondja   a   Szent  Biblia,   az   emberiség   egyetlen   nyelvvel   áldatott   meg,   melyet   a   föld  minden népe ismert. Ám azután a nyelv eme egysége beszélt nyelvek  százaira   hasadt,   s   korlátokat   vont   közénk,   elválasztott   bennünket  egymástól,   s   mindannyian   saját   kis   befelé   forduló   világunkban  kényszerültünk élni.  A félreértésekből eredő bizalmatlanság lett akaratlan sorsunk; s az lett a  6

végzetünk,   hogy   egymás   ellen  forduljunk.   Nem   tudtunk   szót   váltani  egymással. A legridegebb űr választott el bennünket egymástól. Még ha  az emberek ugyanazon kozmikus Forrásból származtak is, a fivérek és  nővérek   képtelenek   voltak   egymás   felé   kifejezni   gondolataikat   és  érzéseiket, s hamarosan ellenségekké lettek. Az évszázadok múlásával a  szívbe   való   belépésnek   és   a   közös   álom   átélésének   ősi   módszere  elveszett   valahol   az   emberi   elme   elszigeteltségében.   Ez   a   könyv   az  emlékezés   könyve.   Ez   a   hely   mindig   is   a   szívedben   nyugodott,   s  ugyanott van még most is. Létezett már a teremtés előtt, s létezni fog  azután,   hogy   az   utolsó   csillag   ragyogó   fénye   is   elhalványul.   Éjjel,  amikor belépünk álmaink kapuján, hátrahagyjuk elménket, s belépünk  szívünk szent birodalmába. De emlékszel­e rá? Vagy csak az álomra  emlékszel? Vajon miért beszélek neked erről a „valamiről”, melynek  képe   egyre   inkább   szertefoszlik   emlékezetünkben?   Mi   haszna   volna  újra   rálelni  erre   a   helyre   egy  olyan  világban,   ahol  a   tudomány  és   a  logika a legnépszerűbb vallás? Talán nem vagyok tisztában vele, hogy  olyan világban élünk, ahol az érzelmek és érzések csupán másodrangú  polgárok?  De igen, tisztában vagyok vele. Tanáraim azonban arra kértek, hogy  emlékeztesselek   arra,   ki   is   vagy  valójában.   Több   vagy,   mint   emberi  lény, jóval több annál. Mert szívünk mélyén van egy hely, egy szent és  áldott   hely,   ahol   a   világot   a   transzcendenssel   történő   tudatos  együttműködés   révén   szó   szerint   újjá   tudjuk   teremteni.   Ha   lelki  nyugalomra vágysz, és szeretnél hazatérni, arra kérlek, tarts velem a  szívünkben   rejlő   csodálatos   és   gyönyörűséges   birodalomba.  Engedélyeddel   megmutatom   neked,   ami   nekem   megmutattatott.  Felrajzolom az útjelzőket az ösvényen, mely a szívhez vezet, ahol Isten  és ember bensőséges egységben létezik.  A döntés a te kezedben nyugszik. Ám figyelmeztetlek: e tapasztalásban  komoly  felelősség   rejlik.   Az   élet  tudomást   szerez   róla,   ha   egy  lélek  megszületik magasabb világokban, s az élet igényt tart szolgálataira,  miként történt valamennyi nagy tanítómester esetében. Ha elolvasod ezt  a könyvet, elvégzed a meditációt, s azt reméled, hogy semmi sem fog  megváltozni az életedben, spirituális szempontból félrevezeted magad.  7

Ha   egyszer   beléptél   a   „Nagy   Sötétség   Ragyogó   Fényébe”,   életed  visszavonhatatlanul megváltozik ­ végül emlékezni fogsz arra, ki vagy  valójában; végül egész életeddel az emberiséget szolgálod majd.  A két utolsó fejezetben nagy meglepetés, s reményteljes bepillantás vár  rád.   Az   emberi   testet   úgy   tizenöt­húsz   méteres   távolságra   körülfogó  fénytestben,   a   Mer­Ka­Bában   (melyről   előző   könyveimben,   az  Élet  Virágának ősi titka című művem első és második kötetében már írtam),  olyan titok rejlik, mely természeténél fogva összefüggésben áll a szív e  szakrális terével. Ha gyakorlod a Mer­Ka­Ba meditációt, biztos vagyok  benne,   hogy   a   könyvben   található   információkat   a   fény   magasabb  világaiba   történő   utazásod   szempontjából   rendkívül   fontosnak   fogod  találni.   Ha   csupán   a   szív   szakrális   tere   keltette   fel   érdeklődésedet,  váljanak   e   szavak   áldássá   számodra,   s   segítsenek   felidézni   valódi  természeted emlékét.  Még egy utolsó megjegyzés. A  könyvben gondolataim kifejezéséhez  igyekeztem   a   lehető   legkisebb   mennyiségű   szót   használni,   hogy  megőrizzem   e   tapasztalás   lényegének   integritását.   A   képek  szándékosan egyszerűek. A szöveg szívből, nem pedig elméből íródott.

8

Kezdjük az elmével  Úgyszólván találomra életem egy látszólag önkényesen meghatározott  pontját   választottam   történetem   kezdetéül:   ez   az   esemény   nem   a  szakrális   geometria   magasabb   világairól   vagy   a   Mer­Ka­Báról   való  meditálás   közben   történt   velem,   hanem   egy   egyszerű   mindennapi  jelenet során, amikor is elhatároztam, hogy az elme technológiája révén  segítek a Földnek begyógyítani a környezetszennyezés okozta sebeit.  Úgy   gondolom,   mindannyian   felelősek   vagyunk   ezért,   s   ha   már  beszélek róla, amiként tettem is néhány előadásomon, nekem is elveim  szerint   kell   cselekednem.   Tehát   kitártam   lelkem   kapuit   az   utamba  kerülő lehetőségek előtt azzal kapcsolatban, hogy én személy szerint  miként   tudnék   hozzájárulni   drága   Földünk   környezetének  gyógyításához.  Ám  hogy  tisztában   légy   vele   –   nem   elsősorban   a   környezetvédelem  kérdése miatt mesélem el a következő történetet. Lelkemet éppenséggel  az nyitotta meg az élet megtapasztalásának egy új és eltérő módja felé,  ami történt velem, illetve az, ahogyan az életem megváltozott, mialatt  egy R­2 elnevezésű környezetvédelmi eszközzel kísérleteztem.  Abban   az   időben   vajmi   kevés   sejtelmem   volt   arról,   hogy   ezek   a  technológiai   jellegű   kísérletek   túlvezetnek   elmém   birodalmán,   s  tudatom   eddig   felderítetlen   részeibe   és   a   szívem   mélyén   rejlő   titkos  helyre kalauzolnak.  A levegő megtisztítása a technika segítségével 

A   történet   1996   májusában   kezdődik,   amikor   egy   régi   barátom  felhívott,   és   megkérdezte,   hogy   nem   vállalnék­e   szerepet   egy  projektben,   melynek   célja   megtisztítani   a   levegőt   a   szennyezéstől,   s  amelyben maga is részt vesz Denverben, Coloradóban. Barátom nevét  elhallgatom,   mert   úgy  hiszem,   ő   is   azt  akarná,   hogy  így   tegyek;   az  egyszerűség kedvéért csak Jonnak fogom nevezni. Hivatását tekintve  renegát tudósnak nevezhetném, aki az élet és a fizikai világ számtalan  aspektusát   tanulmányozza   kicsiny,   ám   jól   felszerelt   otthoni  laboratóriumában.  9

Kétlem,   hogy   IQ­ját   mérni   lehetne,   hiszen   csodálatos   lángelme.   A  mikrohullámú sugárzás segítségével új eljárást dolgozott ki arra, hogy  bepillantást   nyerjünk   a   valóságba,   ami   óriási   előnyökhöz   juttatta  világunkkal kapcsolatos kérdései megválaszolását illetően. Egészen a  közelmúltig   még   az   amerikai   kormány,   amely   tudomást   szerzett  kutatásairól, sem tudta megvalósítani ugyanezt. Jon azt állította, hogy ő  és társai, akik közé tartozott Slim Spurling is hihetetlen tekercseivel  (coils),   rájöttek   valamire   a   természettel   kapcsolatban,   ami   rendbe  hozhatja a bolygó környezeti problémáit, s azt szerette volna, ha én is  látnám, miről van szó. Azt mondta, Denverben megszüntették a levegő  szennyezettségét, s a levegő most csodálatosan friss és tiszta. Arra kért,  hogy menjek el, és győződjek meg róla a saját szememmel.  Alig hihettem mindezt, mivel régebben a coloradói Boulderben éltem,  néhány mérföldre Denvertől, s abban az időben, a 70­es évek végén  Denver rendelkezett a legrosszabb levegőminőséggel egész Amerikában  – még annál is szennyezettebb volt, amit Los Angelesben mértek. Ez  volt   az   egyik   legfőbb   oka   annak,   hogy   elköltöztem   Boulderből.  Valójában   úgy   véltem,   Jon   talán   túloz   egy   kicsit,   ám   ismerve  zsenialitását,   tulajdonképpen   bármit   el   tudtam   képzelni.   Így   hát   azt  gondoltam, miért is ne? Mindenképpen el akartam menni, s a kísérlet a  legkevesebb azzal kecsegtetett, hogy rendkívül érdekes lesz.  Elhatároztam,   hogy   nyitott   elmével   közelítek   a   kísérlet   felé,   s   nem  táplálok elvárásokat. Még ha állítása nem is felel meg a valóságnak, ez  a kis kirándulás mindenképpen közel visz a Sziklás­hegység hósapkás  csúcsaihoz,   melyek   látványa   mindig   is   élettel   töltött   fel.   Egy   héttel  később Denverben földet érve olyan szűziesen tiszta légkörbe léptem ki  a   repülőből,   amihez   hasonlót   ritkán   érzékeltem   egész   életemben.  Tulajdonképpen olyannak tűnt, mintha nem is lenne légkör. Láthattam a  fákat a húsz mérföldnyi távolságban magasodó hegyeken.  Úgy álltam ott, mint egy idegen földön eltévedt turista, s egyre csak  álmélkodtam  a   tisztaságon,   melyhez   foghatót   soha   nem  tapasztaltam  abban   az   öt   évben,   amikor   ott   éltem.   Enyhén   fogalmazok,   ha   azt  mondom,   kíváncsiságom   felcsigázódott.   Egyenesen   lángra   gyúlt   a  képzeletem. Jon tényleg meg tudta ezt csinálni?  10

Egy taxi állt meg mellettem, s a sofőrből lágy lelki nyugalom áradt.  Intett, hogy szálljak be az első ülésre, s mozdulata olyannak tetszett,  mintha   csak   egy   régi   barátot   üdvözölne.   Néhány   perc   múlva   már  csendesen   Slim   Spurling   otthona   és   kísérleti   laboratóriuma   felé  suhantunk, ahol még sohasem jártam azelőtt, de amelyről már rengeteg  történetet hallottam. Emlékszem, hogy belenéztem a taxisofőr szemébe,  s   teljesen   stresszmentesnek   tűnt,   ami   meglehetősen   szokatlan   egy  taxisofőrtől.   Megkérdeztem,   szereti­e   a   munkáját.   Miközben   az  előttünk kanyargó utat figyelte, azt felelte, szereti, amit csinál. Nyitott  könyvnek látta az embereket, akik megosztják vele utazásaikon  átélt  élményeiket.  Az iménti megjegyzése után megkérdezte, mi dolgom Denverben. Azt  válaszoltam,   azért   jöttem,   hogy   megoldást   találjak   a  környezetszennyezés   problémájára.   Rám   nézett,   ezúttal   gyermeki  ártatlansággal,   s   azt   mondta,   „Eltűnt.   Nézze   csak,   egyáltalán   nem  szennyezett   a   levegő.”   Megjegyeztem,   észrevettem,   hogy   a   levegő  megdöbbentően   tiszta.   „Ennél   jóval   több   történt   ­   felelte.   ­Minden  ismerősöm olyan jól érzi magát. Nem tudja véletlenül, mi történt?  Nem volt a tarsolyomban válasz a kérdésére, és hamarosan beértünk az  utcába, ahol kétemeletes házak sorai álltak. Itt kellett találkoznom Slim  Spurlinggal,   az   R­2   elnevezésű   új   levegőszennyezettség­csökkentő  berendezéssel kísérletező kutatók egyikével.  Az R­2 egy olyan csodálatos találmány, amely, épp mielőtt villámlani  készülne,   valami   módon   befogja   az   esőfelhő   hullámalakjait,   és  szétküldi   egy   harmincöt   mérföldes   területen,   s   a   szénhidrogén  molekulákat   ártalmatlan   molekulákká,   oxigénné   és   vízgőzzé  változtatja. Igaz lehet mindez? Slim utcájának levegőjét belélegezve,  határozottan úgy tűnt, hogy igen.  Bekopogtam,   s   hallottam   Slim   befelé   invitáló   hangját.   Háza   inkább  látszott laboratóriumnak, mint lakóhelynek, ahol aludni és enni lehetne.  Ám   hamarosan   világossá   vált,   hogy   tulajdonképpeni   otthona   az  emeleten található, kísérletei birodalmától elkülönítve.  Különböző méretű furcsa réztekercsek hevertek mindenfelé a földön,  11

mindenféle   más   dolgok   társaságában,   melyekről   csak   Isten   és   Slim  tudná megmondani, hogy mire valók. A férfi számára, aki hosszú fehér  szakállával   Merlin   és   egy   öregedő   cowboy   keresztezésének   tetszett,  ezek   az   „öreg   tekercsek”   olyan   segédeszközt   jelentettek,   melyek  alkalmasnak   bizonyultak   Denver   légszennyezettségének  megszüntetésére.  Az első napon Jon nem volt ott, csak feltalálótársa, Slim, és két másik  kutató, akik a szerkezetet tesztelték. A két kutató hamarosan távozott,  én pedig egyedül maradtam Slimmel, s elkezdhettem valamiféle képet  kialakítani erről az emberről, akiben, mint rögvest nyilvánvalóvá vált,  egy   másik   lángelmét   ismerhettem   meg.   Néhány   napot   Slimmel   és  munkatársaival   töltöttem,   hogy   megtanuljam,   amiről   úgy   érezték,  szeretnék velem megosztani. 

Az R­2 belső része, két Slim Spurling­féle tekercs: a harmonizáló (balra),  illetve az Acu­Vac (jobbra).

Az R­2 a következőképpen működik: Az éppen a villámlás küszöbén  álló esőfelhő által kibocsátott hullámalakot egy speciális eszköz (nem  az R­2) duplikálja. Ezután az információ az R­2­be épített számítógépes  chipbe   kerül,   melynek   szóró   rendszere   egy   harmonizálónak   nevezett  beágyazott tekercsen keresztül a légkörbe bocsátja azt. A hullámalak  egy   tórusz   alakú   mezővé   tágul   és   növekszik,   befolyást   gyakorol   a  gravitációs   hullámokra,   s   bizonyos   távolságban   megszünteti   a  szennyeződést. Az R­2 négy tárcsával rendelkezik, melyek egy menetes  vastagabb fémhuzal végére vannak erősítve, s egy tetraédert formáznak.  A tárcsákat be lehet állítani, hogy behangolják a tórusz alakú mezőt,  12

ezáltal „életre keltve” azt.  Jon és Slim is „élőnek” tekinti a gyűrűs energiamezőt (s annak tartom  én   is,   miután   tanúja   voltam,   miként   lépett   kölcsönhatásba   a  természettel).   Igyekeztem   nyitott   maradni,   mivel   abban   az   időben  mindez még újdonság volt számomra.  Először  megtanultam,   hogyan  kell   egy  R­2­t  behangolni  a   harmadik  szemen   keresztül,   amikor   beállítom   a   négy   tárcsát   az   egységen.  (Később rájöttem, hogy mindössze néhányan képesek ezt megfelelően  elvégezni,   ám  mindenki  képezhető,   aki  némi  érzékenységgel  áldatott  meg.) Képzésem folytatódott egészen addig, míg Slim és Jon úgy nem  érezte, hogy bátran állhatok képességeim próbája elé. A természetben  kellett behangolnom az R­2­t, s újra egyensúlyba hoznom Denver egy  kis   területét,   ahol   „érvényét   vesztette   a   behangolás”.   Ha   egy   R­2  elveszti behangoltságát, a terület, amelyen működik, nagyon gyorsan,  rendszerint   két   héten  belül   visszaesik   eredeti   szennyezett   állapotába.  Azt   hittem,   aligha   létezhet,   hogy   Denver   akár   egy   kis   területe   is  szennyezett legyen, de mindketten azt állították, hogy ez a helyzet.  Elmentünk   Denver   délkeleti   részére,   egy   olyan   területre,   ahol   nem  voltam ismerős, majd kihajtottunk a város külső szélére, s leparkoltunk  az országút mellett. Mászni kezdtünk felfelé a hegygerincen, s mászás  közben, a hegytető felé, egy kicsiny erdő jelent meg a szemünk előtt.  Soha nem fogom elfelejteni, milyen látvány tárult elénk, amikor a tetőre  felértünk. Az egész völgyet vörösesbarna, több mérföldnyire elnyúló  szennyfelhő töltötte be. Odalent, egy kis nyárfa alatt egy működésben  lévő R­2­t pillantottam meg, oly módon elhelyezve, hogy éppen csak az  láthatja   meg,   aki   elsétál   mellette.   Az   volt   a   gond,   hogy   kikerült   a  behangolás alól.  Jon és Slim azt mondta, hogy üljek le az R­2 elé, s most majd kiderül,  jól   elsajátítottam­e   a   leckét.   Intenzív   érdeklődéssel,   és   a   gyermeki  csodálat érzésével telve leültem törökülésben a masina elé, lehunytam a  szemem, s meditációba mélyedtem, hogy megérezzem, mivel lehetne  behangolni az R­2­t.  Amikor hozzáértem a tárcsához, Jon leállított, s azt mondta, „Tartsd  13

nyitva   a   szemed,   és   figyeld   a   szennyfelhőt.”   Nem   ilyenformán  sajátítottam el a behangolás technikáját, de azért engedelmeskedtem.  Figyeltem   a   felhőt   és   még   egyszer   hozzáláttam,   hogy   beállítsam   a  tárcsákat.   Jon   ismét   leállított,   s   azt   mondta,   „Hallgasd   a   madarakat.  Felé fordultam, s meglepetten kérdeztem, „Micsoda?” Senki sem tett  említést madarakról a képzés ideje alatt. Megismételte kérését, „Csak  hallgasd a madarakat. Majd megérted, miért.”  Fogalmam sem volt, miről beszél, de  azért újra belefogtam.  Amikor  beállítottam   az   első   tárcsát,   éreztem,   hogy   a   terület   mérföldekre  megváltozik, a látható világban azonban semmi sem történt. Miután a  negyedik   tárcsával   is   végeztem,   két   dolog   történt   egyidejűleg   ­  mindkettő megdöbbentett és ámulatba ejtett.  A vörösesbarna szennyfelhő azonnal eltűnt, s tiszta, világos és áttetsző  légkört   hagyott   maga   után.   Valóságos   csodának   tűnt.   A   felhő  eltűnésének pillanatában mintegy száz madár fakadt élénk csiripelésre,  s dalra körülöttem. Fogalmam sincs, hol lehettek addig. A két esemény  együttesen fölöttébb furcsa hatást gyakorolt rám pszichikai értelemben.  Láttam   és   éreztem   az   R­2   erejét,   s   abban   a   pillanatban  megbizonyosodtam afelől, hogy az új találmány valóban működik, és  közvetlen tapasztalat révén még többet kell megtudnom róla.  Ez idő tájt, különösen 1995­ben és 1996 elején, Denver levegője az R­2  működése alatt rendkívül tisztává vált, ám a város levegőminőségért  felelős   szerve   teljes   egészében   saját   intézkedéseinek   tulajdonította   a  kedvező változásokat. Én azonban saját szememmel láttam, amint az R­ 2   azonnali   módon   megtisztította   Denver   hatalmas   területeit,   tehát   a  denveri szervezet olyan eredményeket mondott magáénak, melyekhez  jóformán semmi köze nem volt.  Továbbá,   Jon   és   Slim   egy   fort   collinsi   független   laboratóriummal  leteszteltette az R­2­t, s a teszt eredményei minden kétséget kizáróan  bizonyították,   hogy   pontosan   olyan   hatást   lehet   vele   elérni,   mint  feltalálói állították. A tesztelést folytató kutatók hagyták a szerkezetet  működni egy ideig, majd leállították. Tudományosan igazolták, hogy az  R­2   működése   alatt   csökkent   a   légszennyezettség,   és   növekedett,  14

amikor üzemen kívül helyezték. Újra meg újra megismételték ezt, ha  jól   emlékszem,   három   hónapon   keresztül.   Az   amerikai   Légierő  Kirkland Légierő Bázisa is figyelemmel kísérte a tesztelést, csakúgy,  mint   azt   a   kísérletet,   melyet   jómagam   végeztem   Phoenixben   (és  amelyről rövidesen beszámolok), s megkérdezték, hajlandóak volnánk­ e   a   szerkezetet   beható   tudományos   vizsgálatuknak   alávetni.  Beleegyeztünk,   s   a   Légierő   által   folytatott   tesztek   is   meggyőzően  bizonyították, hogy az R­2 valóban megszünteti a légszennyezettséget.  Amikor   visszatértünk   a   laboratóriumba,   Jon   és   Slim   leültetett   és  felajánlott   nekem   egy   saját   R­2­t,   hogy   otthon,   Arizonában   is  kísérletezhessek vele. Be kell ismernem, úgy éreztem magam, mint egy  gyermek,   aki   éppen   most   tett   szert   egy   régóta   vágyott   játékszerre.  Türelmesen vártam, hogy végre hazaérkezzek, és egymagam lássak e  hihetetlen szerkezet további tanulmányozásához.  Amikor megérkeztem, az Arizona Republic 1996. május 30­i számában  éppen   egy   cikket   közölt   a   Phoenixben   kialakult   rémítő  légszennyezettség   problémájáról.   Arizona   kormányzója,   Fife  Symington, azt mondta, Phoenixben oly mértékű a légszennyezettség,  hogy   a   város   nemsokára   a   „súlyos”   kategóriába   kerülhet.   Néhány  naponta riadó volt, s a helyzet napról napra  rosszabbodott. Válaszul  Symington   kormányzó   felállított   egy   „Ózon­Stratégia  Munkacsoportot”, melyet Roger Ferland megbízott képviselő vezetett.  A   légszennyezettség   problémájának   megoldásával   kapcsolatban   Mr.  Ferland   az   újságcikkben   kijelentette,   „Úgy   értem   mindent.   Nincs  semmi,   amit   ne   lennénk   hajlandóak   tekintetbe   venni,   nem   számít,  milyen radikális vagy szokatlan vagy nehéz vagy költséges megoldásról  van szó. Minden lehetséges megoldást hajlandóak vagyunk figyelembe  venni.  Mr.   Ferland   azt   nyilatkozta,   meg   kell   tisztítani   Phoenix   légkörét;   a  légszennyezettség   tönkreteszi   az   idegenforgalmat,   s   gyakorlatilag  minden üzletágra befolyást gyakorol, nem is beszélve az egészségügyi  problémákról, amit magával hoz.  Így hát írtam egy levelet Mr. Ferlandnek, melyben segítségét kértem  15

egy   R­2   egység   felállításához   Phoenixben.   Mivel   tudományos  bizonyítékok   voltak   a   kezünkben   arról,   hogy   a   szerkezet   valóban  működik, mind egy független laboratóriumtól, mind pedig az amerikai  Légierőtől,   s   mivel   nem   folyamodtunk   anyagi   támogatásért,   biztos  voltam benne, hogy meghallgatnak. Mekkorát tévedtem! Levelemben  egyszerűen arra kértem Phoenix városát, adjon lehetőséget arra, hogy  megmutassuk, meg tudjuk csinálni. Minden költséget mi álltunk volna,  s nekik mindössze annyit kellett volna tenniük, hogy tudomásul veszik  jelenlétünket, s figyelemmel kísérik tevékenységünket.  Kaptam egy telefonhívást a városházáról, egy bizonyos Joe Gibbstől,  aki   közölte   velem,   hogy   nem   érdeklődnek   az   R­2   iránt,   és   nem  segítenek.   Teljesen   zavarba   hozott   az   elutasítás.   Ekkor   kezdtem  ráébredni,   hogy   az   újságcikk   pusztán   színjáték   és   politika   volt,   s  valójában nem szándékoznak tisztábbá tenni a levegőt Phoenixben.  Szerencsére abban senki nem akadályozhatott meg, hogy kísérleteket  folytassak, mert az R­2 működtetéséhez egyszerűen egy kilenc voltos  elem   szükséges,   s   a   készülék   millivoltokkal   operál,   és   a   szövetségi  törvények kimondják, hogy minden, ami egy voltnál kevesebb villamos  feszültséget használ, nem esik szabályozás alá.  Tehát 1996. június negyedikén egymagam állítottam be az első R­2­t  Cave Creekben, Scottsdale északi szélén. A levegő olyan szennyezett és  száraz volt azon a napon, hogy igazán nehéz volt lélegezni. Hónapok  óta nem esett, s már néhány kaktuszt is kiszáradás fenyegetett. Az első  három napban semmi sem történt. Azután a negyedik napon egy apró  fekete   felhő   jelent   meg   a   házam   felett.   Arizona   egész   déli   részén  egyetlen felhő sem látszott az égen, kivéve ezt az egyet otthonom, s a  kicsiny R­2 egység felett. Aztán a felhő növekedni és terjedni kezdett.  A tizedik napra a kis felhő kerülete a tizenöt mérföldet is elérte, s már  hosszú idő óta először ismét esni kezdett, és villámlani. Olyan villámlás  kerekedett,   amilyenhez   foghatót   csak   egyszer   vagy   kétszer   láttam  azelőtt. A vihar órák hosszat folytatódott, a villámcsapások felvillanó  fényei   oldalt   cikáztak   keresztül   az   égen.   A   levegőben   az   ózon  jellegzetes   illata   érzett.   Lassan   megnyílott   az   ég,   hogy  óriási   záport  16

eresszen alá. Ettől a pillanattól kezdve szinte mindennap esett; az ég  megtisztult a szennyeződéstől, a tavak és folyók friss vízzel teltek meg.  1996.   szeptember   elsejére   az   R­2   által   létrehozott   hullámalak  állandósult a terület felett, s attól a naptól kezdve egyetlen egyszer sem  volt   riadókészültség   –   egészen   addig,   míg   a   Légierő   arra   nem   kért  bennünket,   szüneteltessük   az   R­2   működését,   hogy   meglássuk,   mi  történik.  1998. május 8­án leállítottuk az R­2­t Phoenixben, s a hónap végére  visszatért a légszennyezettség, s lezajlott az első riadókészültség 1996  óta.   E   teszt   idején   (igazából   1997   márciusában   egy   másik   R­2­t   is  elhelyeztünk Phoenixben, és ekkor kezdett eredményeket felmutatni), a  szénhidrogén   mérések   szinte   minden   esetben   a   tízes   érték   alatt  maradtak.   Néha   az   is   megesett,   hogy   Phoenix   belvárosában   nullás  szénhidrogén   értéket   mértek.   Egyáltalán   nem   volt   szénhidrogén  szennyezés.   Az   R­2   az   ózont   károsító   nitrátot   sajnos   nem   semmisíti  meg,   a   szénmonoxiddal   szemben   azonban   igazán   hatékonynak  bizonyult. A mérések is erre mutatnak.  A kísérlet végére teljesen biztos voltam benne, hogy az R­2 sikeresen  operál,   ám   a   Légierő,   mely   figyelemmel   kísérte   a   tesztelést,  közbelépett, és arra kért, hogy állítsam le az R­2 működtetését. Meg  akarták   nézni,   mi   történik,   ugyanakkor   közölték   velem,   hogy   az  amerikai EPA (légszennyeződést vizsgáló ügynökség) soha nem fogja  jóváhagyni,   amit   csinálok,   ezért   azt   javasolták,   kísérletezzem   az  Egyesült   Államokon   kívül.   Így   tehát   a   Légierő   áldásával   idegenben  kezdtem kísérletezni. 1996 júniusától 1998 májusáig kísérleteztem az  R­2­vel,   és   csodálatos   eredményeket   értem   el,   noha   ezeket   Phoenix  városa soha nem fogja elismerni.  Végül még egy levelet írtam Phoenix városának:  Tisztelt Rimsza Polgármester Úr!  1996 májusában egy cikk jelent meg az Arizona Republic­ban, mely   17

arról   számolt   be,   milyen   ijesztő   mértékű   a   légszennyezettség   Phoenixben, és a város jövőjét mennyire veszélyezteti ez a probléma. A  cikk közölte, hogy Fife Symington kormányzó Roger Ferland vezetésével   felállított   egy   Ózon­Stratégia   Munkacsoportot.   A   cikket   mellékelem.   Mr.   Ferland   a   légszennyezettség   problémájával   kapcsolatban   azt   nyilatkozta,   „Úgy   értem   mindent.   Nincs   semmi,   amit   ne   lennénk   hajlandóak   tekintetbe   venni,   nem   számít,   milyen   radikális   vagy   szokatlan   vagy   nehéz   vagy   költséges   megoldásról   van   szó.   Minden   lehetséges   megoldást   hajlandóak   vagyunk   figyelembe   venni.”   Ekkor   beszéltem   Mr.   Joe   Gibbsszel,   az   Ózon­Stratégia   Munkacsoport  munkatársával   arról   a   légszennyezettség­tisztító   eszközről,   amellyel   1995­ben   Denverben   kísérleteztünk.   Miként   a   mérések   mutatták,   a   rendszer   működtetésének   időszakában   Denver   levegője   olyan   tiszta   volt, amilyet soha sem mértek azelőtt. Mr. Gibbs közölte velem, hogy   nem érdeklődnek légkörtisztító rendszerünk iránt, ám mivel a szerkezet   kevesebb   mint   egy   watt   energiát   használ,   törvényi   szabályozás   nem   akadályozhatta   meg,   hogy   elvégezzük   a   tesztet.   Elmondtuk   Mr.   Gibbsnek,   hogy   teljes   egészében   saját   forrásainkból   fedeznénk   a   kísérlet   költségeit.   Erre   is   nemet   mondott.   Arra   kértük,   legalább   kísérjék figyelemmel tevékenységünket, ám ezt is visszautasította. Úgy   érzem,   a   legkevésbé   sem   volt   segítőkész.   Egészen   más   hozzáállást  tapasztaltam  Mr.  Gibbstől,   mint  ahogyan Mr.  Ferland nyilatkozott  a   fent említett újságcikkben. Hónapokkal később, amikor egy fort collinsi   független laboratórium tudományos tesztjének eredményéről kívántuk  volna   tájékoztatni,   mely   bizonyította,   hogy   az   általunk   használt   berendezés   működik,   túlságosan   elfoglalt   volt.   Még   akkor   sem  érdeklődött   a   rendszer   iránt,   amikor   a   tesztelésben   velünk   együttműködő   Légierőtől   hívták   fel.   1996.   június   negyedikén   felállítottunk   egy   kisméretű   rendszert   Cave   Creekben,   melynek   hatótávolsága mintegy harmincöt mérföldre terjedt ki. A rendszernek   körülbelül három napra van szüksége ahhoz, hogy működésbe lépjen, a   tartós   és   folyamatos   működéshez   pedig   úgy   három   hónapot   igényel.   1996. szeptember elsején a rendszer teljes kapacitással operált. Egy   olyan   város   légkörének   megtisztításához,   mint   Phoenix,   legalább   tíz   egységre lenne szükség. Egyetlen működtetése azonban olyan, mintha   18

egy gyönyörű új autót vásárolnánk mindössze huszonöt lóerővel, ám ez   is több volt, mint a semmi. 1996. szeptember elseje előtt Phoenixben   szokatlanul sok napon volt riadókészültség, s várható volt, hogy az EPA  a   város   légszennyezettségének   mértékét   a   „súlyos”   kategóriába   sorolja.   A   fenti   időpont   után   azonban,   ha   jól   emlékszem,   egyetlen   napon   sem   volt   riadókészültség.   A   légszennyezettség   mértéke   folyamatosan   csökkent.   1991   márciusában   egy   másik   egységet  helyeztünk működésbe a repülőtér közelében. Így a rendszer erősebbé   vált, és hatása mélyebbre nyúlt Phoenixben. Az Új Mexikóban található   Kirkland Légierő Bázis egy ideje már érdeklődik tevékenységünk iránt.   Néhány készülékünket letesztelték, és ha érdekli a tesztek eredménye,   felhívhatja Pam Burr alezredest a ... számon. Levelünk megírásának   célja informálni Önt arról, hogy 1998. május 12­én leállítjuk a rendszer   működését.   A   következő   három­négy   hónapban   a   légszennyezettség  mértéke   visszaeshet   az   1996   júniusa   előtt   mért   értékre.   Az   alapján,   ahogy Phoenix városa eddig reagált erre a találmányra, nem remélünk   s   nem   kérünk   kapcsolatfelvételt.   Ha   azonban   úgy   gondolja,   tevékenységünkkel hozzá tudnánk járulni városunk levegőjének tisztán   tartásához, kérem, keressen fel bennünket. Törődjünk A Földdel Alapítvány  Drunvalo Melchizedek  Vezérigazgató  cc: Pam Burr alezredes  Arizona Állam  Qed Research, Ilc  Jane Hull kormányzó  A tesztelés időszaka alatt lassan kezdtem megérteni, tulajdonképpen az  történik, hogy az emberi tudat lép kölcsönhatásba az R­2 mezejével.  Felfedeztem, hogy az R­2 fizikai értelemben az emberi fénytest vagy  Mer­Ka­Ba   formájára   van   megtervezve.   Ezért   lehetségesnek   kellene  lennie, hogy egy ember, aki ismeri a Mer­Ka­Ba meditációt, illetve az  „esőfelhő” rezgését, e két komponens összekapcsolásával, a berendezés  segítsége nélkül, csupán az emberi tudat alkalmazásával utánozni tudja  19

az R­2 működését.  Órák hosszat csak ezen gondolkodtam. Aztán egy napon Ausztráliában  találtam magam, s éppen a Mer­Ka­Báról tartottam előadást, amikor a  hallgatók   egyike   a   következő   kérdést   tette   fel:   „Ha   az   R­2   képes  megváltoztatni   a   légkört   egy   adott   terület   felett,   miért   ne   tudná   ezt  megtenni egy, a Mer­Ka­Bát ismerő ember is?” Éppen ezen tűnődtem  én is...  A légkör megtisztítása az emberi fénytest segítségével 

Ausztrália keleti partjainak északi részén rettenetes szárazság volt. A  pontos dátumra nem emlékszem, de valamikor 1997­ben vagy '98­ban  lehetett. Mindenhol erdőtüzek kaptak lángra, s még csak remény sem  látszott   arra,   hogy   hevületük   alábbhagyna.   A   levegő   elnehezült   a  tomboló   tűz   termelte   füsttől,   s   hihetetlen   szárazság   uralkodott  mindenfelé.   E   hallgató,   illetve   három   másik   társának   figyelmétől  kísérve   belefogtam   a   Mer­Ka­Ba   meditációba,   s   az   esőfelhő  hullámalakját a fénytestemen keresztül a környező légkörbe küldtem.  Azon a délutánon semmi sem történt, a következő reggelen azonban  arra   ébredtünk,   hogy   esőcseppek   kopognak   a   bádogtetőn,   s   az   eget  ködpára   és   hatalmas   felhők   takarták   el.   Rögvest   felugrottam,   az  ablakhoz siettem, s néztem a heves esőzést, mely vízesésként zuhogott  alá   kis   házikónk  körül.   Izgatottságomban   úgy  éreztem   magam,   mint  egy gyermek.  Tudtam,   hogy   működött,   ugyanakkor,   mivel   a   meditációt   mindössze  egyszer   végeztem   el,   a   véletlen   egybeesés   lehetőségét   sem   lehetett  kizárni. Az esőzés a további három napban is folytatódott, s még akkor  is zuhogott, amikor vissza kellett indulnom Amerikába. Később otthon  kaptam egy telefonhívást ausztrál barátomtól, s elmondta, hogy két hét  után   még   mindig   hevesen   záporozik.   Az   erdőtüzek   egytől   egyig  kialudtak,   s   a   kormány   bejelentette,   hogy   vége   a   szárazság   okozta  szükségállapotnak.  Teljesen felcsigázódtam. Lehetséges volna mindez? Egy átlagos emberi  lény   valóban   képes   lehet   meditáció   révén   változást   eszközölni   az  20

időjárásban?  Néhány   hónappal   később   Mexikóvárosban   találtam   magam,   s   egy  csoportot tanítottam a Mer­Ka­Ba meditációra, amikor beszámoltam az  Ausztráliában történt esetről. Az egyik hallgató azt mondta, „Ha meg  tudta csinálni Ausztráliában, megtenné ugyanezt itt Mexikóvárosban is?  A levegő olyan szennyezett, hogy szinte alig jutunk levegőhöz.  S csakugyan, el kell ismernem, már mindenfelé jártam a világban, ám  még egyetlen helyet sem láttam, ahol a levegő olyan szennyezett lett  volna,   mint   itt,   Mexikóvárosban.   Két   háztömbnél   messzebb   nem   is  lehetett   látni,   s   az   eget   még   déltájban   sem   tudtam   megpillantani.  Olyannak tetszett, mintha egy barna kupolában léteznék, a levegővétel  pedig olyan volt, mintha egy dízelmotoros tehergépkocsi mögött állnák.  Kétségkívül jó alkalom kínálkozott a kísérlet elvégzésére.  Negyven szemtanú társaságában elmentem a város központjába, egy ősi  piramishoz,   mely   több   sugárút   találkozásánál   helyezkedett   el.  Felmásztunk az építmény tetejére, ahonnan minden irányban rálátásunk  nyílott   a   városra,   igaz,   a   sűrű   légszennyezettség   miatt   csupán   rövid  távolságra. 

A piramis Mexikóvárosban  Leültük   körben,   egymással   szemben   a   piramis   tetejét   koronázó   sík  füves   területre.   Mindenki   tudta,   mire   készülődöm:   megkezdeni   a  meditációt   természetes   Mer­Ka­Ba   mezőmet   használva   antennaként,  hogy   szétküldjem   esőfelhő   hullámalakját,   mely   gyomrából   éppen  villámot készül kibocsátani. Beállítottam az órámat, amiként a többiek  21

is, és meditálni kezdtem.  Tizenöt   percnyi   meditálás   után   egy   kék   lyuk   jelent   meg   az   égen,  pontosan   a   fejem   felett.   Mindenki   felnézett   és   rámutatott.   A   lyuk  növekedni kezdett ­ egek, növekedett! További tizenöt perc múlva már  akkorára   tágult,   hogy   kerülete   a   két­három   mérföldet   is   elérte.  Tökéletesen kerek lyuk alakult ki a város szennyezett levegőjében, mely  éppen úgy nézett ki, mintha valaki egy pogácsaformázóval kihasított  volna egy darab szennyezett légkört felettünk, s elhajította volna azt.  Körülöttünk   minden   oldalról   megmaradt   a   barna   „levegőfal”,   ahol  azonban   mi   tartózkodtunk   középen,   a   levegő   áttetsző   és   tiszta   volt.  Mintha rózsakert levegőjét lélegeztük volna be, s fejünk felett az égen  egy gyönyörű rózsaszín felhő öltött alakot. Lenyűgöző volt.  Három   és   negyed   órán   keresztül   nem   mozdult   a   fal.   A   kormány  helikoptereket küldött ki a lyuk fölé, hogy megnézzék, mi történt, de  soha nem értesültem róla, vajon mit gondoltak az esetről. Azután azt  mondtam   a   csoportnak,   hogy   befejezem   a   meditációt,   s   lássuk,   mi  történik.   Nyomban   miután   abbahagytam   a   meditálást,   a   szennyezett  levegő  fala   sebesen  megindult  csoportunk   felé.   Tizenöt  percen  belül  elért bennünket, s újra Mexikóváros rettenetes kipufogógáz felhőjébe  zárultunk.   Újra   a   szennyezett   levegő   kupolájában   voltunk,   mely  elrejtette előlünk a város látképét.  Emlékszem milyen érzéssel a szívemben repültem vissza az Egyesült  Államokba.  Minden  kétséget kizáróan tudtam,  hogy az  emberi tudat  jelenti   a   megoldást   minden   problémánkra.   Alig   tudtam   magamban  tartani   izgatottságomat   a   hosszú   repülőút   alatt.   Ezután   többször   is  megismételtem   ugyanezt,   kétszer   Angliában,   kétszer   pedig  Hollandiában.   Minden   alkalommal   tökéletesen   működött,   s   minden  esetben   legalább   ötven   fős   nézőközönség   előtt.   Az   angliai   második  meditáció drámai módon megváltoztatta az életemet.  Találkozás a szívben rejlő belső világgal 

Nem emlékszem pontosan Anglia mely tájékán jártam akkor, ám azt  22

tudom, hogy egy mocsaras terület mellett voltunk, ahol a nap már több  mint hat hónapja nem sütött ki. Az egész vidéket átitatta a szűnni nem  akaró ködfelhő, mely mindent nedvessé és nyirkossá tett. Úgy ötvenöt  embert   oktattam   a   Mer­Ka­Bára,   s   a   tanfolyam   utolsó   napján  javasoltam,  hogy próbáljuk  ki  a  légszennyezettség  eltávolítását  célzó  meditációt ­ ám itt nyoma sem volt szennyezettségnek, mindenhol csak  sűrű   köd  gomolygott.   Belső   megérzésem  azt  súgta,   „Ne   törődj   vele.  Végezd el a meditációt, és figyeld meg, mi történik. 

Mocsár  Nem volt könnyű meggyőzni a csoportot, hogy kimenjünk a ködbe és  esőbe, és leüljünk körbe a nedves füvön, de végül beleegyeztek. Azt  hiszem kicsit  őrültnek tartottak,  de  végül valahogy  mégiscsak  hittek  nekem.  Mindenki hozott magával ernyőt, valamint egy fekete műanyag terítőt,  hogy  arra   üljenek.   Ott  voltunk  tehát,   magamat  is   beleértve   ötvenhat  ember; körben ülve a ködben és az esőben, s fejünk fölé ernyőt tartva,  hogy kivédjük az elemeket, alighanem bolondnak hihettek bennünket.  Csendben megkezdtem a meditációt, teljes várakozással tudtam, hogy  valami történni fog, csak sejtelmem sem volt, hogy mi. Tizenöt perc  múltán   egy   kék   lyuk   formálódott   ki   fejünk   felett,   s   tágulni   kezdett,  éppen   amiként   Mexikóvárosban   is   történt.   Ezúttal   azonban   sokkal  gyorsabban   és   messzebbre   terjedt,   mígnem   kerülete   elérte   a  megközelítőleg  nyolc   mérföldes   távolságot.  Most tiszta,  kék ég  alatt  ültünk, a délutáni nap sugárzott a ködfal mögött, mely egy fél mérföld  magas kerítésként fogott bennünket közre. Azután megtörtént.  23

Mindenkin olyan  érzés  lett úrrá,  mintha  érzékelnénk Isten jelenlétét.  Libabőrös lett a karom. Felnéztünk a mennyekre, s a telihold fényesen  ragyogott felettünk. Csak éppen egy kicsit más volt, mint megszoktuk.  Az ég olyan tiszta volt, hogy most is úgy tetszett, nincs is atmoszféra. A  hold körül olyan dolgot láttam, amit soha nem tapasztaltam azelőtt, de  amiről   sokat   hallottam:   csillagokat...   csillagokat   láttam   a   hold   körül  délután! Megindítóan fenséges látvány volt.  Érdeklődésem   hirtelen   a   föld   felé   fordult,   s   észrevettem,   hogy   kis  állatok ­ mókusok, rágcsálók, kutyák – figyelnek bennünket. Sok­sok  madár   telepedett   meg   a   közeli   fákon,   s   lágyan   csiripeltek.  Rápillantottam   a   körben   ülő   emberekre,   s   nyilvánvalóvá   vált,   hogy  megváltozott   tudatállapotban   vannak.   Mosolyogtam   magamban,   s  néztem   az   állatokat,   akik   megpróbáltak   hozzánk,   alázatos   emberi  lényekhez olyan közel férkőzni, amilyen közel csak tudtak.  Emlékszem,   egyszeriben   egy   gondolat   ötlött   a   fejembe:   „Bárcsak  napfényben fürödhetnénk; kicsit hideg van.” Hirtelen az egész kört fény  ragyogta be. A fény forrása felé fordultam, s éppen egy folyamatban  lévő csodát pillantottam meg. A ködfal elrejtette előlünk a napot, ám  kívánságom megfogalmazódásának pillanatában egy lyuk formálódott  ki a ködfalban, éppen ott, ahol a nap volt, s beeresztett egy fénysugarat.  A lyuk másfél órán keresztül lépést tartott a nap haladásával. Kicsiny  csoportunk ragyogó fényben fürdött, miközben imádkoztunk.  Végül úgy döntöttem, eleget láttunk, s a nap hamarosan, mintegy húsz  perc   múlva   úgyis   lenyugszik.   Így   hát   tudattam   a   többiekkel,   hogy  befejezem a meditációt. Perceken belül ismét a mocsár ködfelhőjében  ültünk, és eső áztatott bennünket.  Amikor   felálltunk,   valódi   csoda   történt.   Egy   férfi,   aki   a   feleségével  együtt  jött el a  tanfolyamra,  már tíz  éve  tolószékhez  volt  kötve.  Fel  tudott   ugyan   állni   néhány   másodpercre,   hogy   helyzetet   változtasson,  vagy átüljön egy másik székbe, ám mindig felesége segítette. Amikor a  kör kezdett felbomlani, s mindenki távozni készült, ez a férfi fel tudott  állni   a   székből,   s   együtt   kezdett   visszafelé   sétálni   a   csoporttal   a  szálláshely felé, maga mögött hagyva a kerekesszéket. Járt! Hihetetlen!  24

Kissé ingatag volt, de járt.  Felesége gyakorlatilag elnémult a látottakon, ám később elmondta, férje  nem   csak   hogy   újra   járt,   de   gerince   is   kiegyenesedett,   s   most   hat  hüvelykkel magasabb volt, mint azelőtt. Öröm árasztotta el a szívünket,  s ez  a csoda  még nagyobb fénnyel ragyogott előttünk,  mint amit az  imént tapasztaltunk a mezőn.  Gyógyítóként   számtalanszor   láttam   már   csodákat,   ám   a   betegség  rendszerint visszatér a következő napon. Ez a férfi azonban a következő  reggel saját lábán sétált be az ebédlőbe, örömtől ragyogó feleségével az  oldalán.   Továbbá   ismerek   egy   hölgyet,   aki   a   barátjuknak   mondhatja  magát, s minden évben felhív, hogy tájékoztasson e férfi hogyléte felől.  Öt év múltán is rendesen jár.  Egy   olyan   férfi   gyógyulásának   lehettem   tanúja,   aki   az   angliai  mocsárvidéken   szerzett   élményei   eredményeképpen   megpillantotta   a  valóság természetét. Azt hiszem, felismerte, hogy végső soron minden  fény,   és   a   világ   az   emberi   lélekben   teremtetik   meg;   kétségkívül  tisztában volt vele, hogy saját tudata révén meggyógyíthatja betegségét,  és meg is tette.  Az angliai élmény az én életemet is megváltoztatta, s egy addig nem  sejtett ébredés felé vezérelt. Kezdtem felismerni, hogy az emberi lélek  mélyén, valami sokkal nagyobb csoda nyugszik, mint amit a tudomány  vagy   a   logikusan   gondolkozó   elme   valaha   is   számba   vett.   A   külső  világot a belső világ teremti meg, amelyről valami módon tudtam, hogy  az emberi szívben rejlik – ebben egészen biztos voltam.  Tudtam, hogy ez a „valami” az emberi szívben nyugszik, mert amikor a  Mer­Ka­Ba mezőmben ültem, s az esőfelhő vibrációját bocsátottam ki  magamból, éreztem a vibráció forrását ­ és az a szívemben fakadt; a  Földanya iránt érzett szeretetem által, és azon keresztül fértem hozzá.  Lassan felkészültem arra, hogy az élethez fűződő kapcsolatomnak egy  új perspektíváját ismerjem meg. 

25

Látni a sötétben  Egy vak nő képes látni 

Néhány   évvel   ezelőtt   jó   barátságba   kerültem   Pete   Carollal,   aki  akkoriban a New York Jets kosárlabdacsapat edzője volt. Pete állandóan  azt hajtogatta, hogy mindenképpen találkoznom kell egy hölggyel, akit  igazán különlegesnek tartott, és akiről úgy gondolta, hogy olyasmiről  tudna   beszámolni   nekem,   amit   bizonyára   érdekesnek   találnék.  Elfoglaltságaim miatt hónapokig halogattam ezt a találkozást. Az egyik  nap aztán Pete megkérdezte, hogy megadhatja­e a telefonszámomat az  illető   hölgynek.   Beleegyeztem.   Így   találkoztam   tehát   Mary   Ann  Schinfielddel,   egy   igazán   nem   mindennapi   teremtéssel.   (Az  Élet  Virágának   ősi   titka  című   művem   első   kötetében   már   tettem   róla  említést.)  Mary   Ann   teljesen   vak   volt,   gyakorlatilag   nem   volt   szemgolyója,  abszolút semmit nem látott. Azonban mindennapi feladatait képes volt  ellátni   ­   még   könyvet   olvasni,   és   tévét   nézni   is   tudott   bármilyen  segédeszköz nélkül. A NASA­nál dolgozó kutatók átfogó tesztelésnek  vetették alá, hogy megállapítsák, mi módon képes mindennek ellenére  „látni”. Amíg egy szobában ült, megkérdezték tőle, hogy milyen kép  jelenik   meg   a   fejében,   majd   ­   amiként   később   beszámolt   róla   ­   azt  válaszolta,  az   űrben  jár,  és  azt  látja,   ami a  naprendszerben történik.  Még érdekesebb volt az a megjegyzése, hogy mindig ezt a naprendszert  látja, és soha nem tudja túllépni határait.  A NASA kutatói természetesen nem hitték el, hogy „az űrben jár”, így  megpróbálták   letesztelni,   hogy   valóban   igazat   mond­e.   Megkérték,  hogy   az   egyik   műholdjuk   felé   vegye   az   irányt,   és   olvasson   le   róla  valamit, például egy sorszámot vagy hasonlót. Nem tudom pontosan,  hogy mit is kellett leolvasnia, annyi azonban bizonyos, hogy Mary Ann  pontos adattokkal szolgált, és ettől a pillanattól a NASA munkatársai  közé   tartozott.   Többé   nem   engedték   el,   adottságát   saját   céljaikra  használták   fel.   Nem   hiszem,   hogy   én   beszálltam   volna   ebbe   a  játszmába, ám Mary Ann megtette.  26

Az egyik nap mindenesetre felhívott és megkezdtük a négy hónapon át  tartó   hetenkénti   beszélgetéseinket.   Hihetetlenül   érdekesnek   találtam  Mary Ann megközelítését a minket körülvevő valóság természetéről,  melyet ő a fejében megjelenő képek sorozataként érzékelt. Soha nem  tartotta ezt a valóságot tényleg „valósnak”, ahogy sokan ezt tesszük.  Minden hétvégén különböző témákról beszéltünk telefonon, melyeket  mindig a „képei” szempontjából vitattunk meg. Körülbelül két hónap  elteltével,   egy   nap   Mary   Ann   megkérdezte,   hogy   szeretnék­e   az   ő  szemével látni. Nem sokat tétováztam; rögtön azt kérdeztem, mit kell  tennem.   Azt   válaszolta:   „Egyszerűen   csak   feküdj   le   az   ágyra,   és  sötétítsd be a szobát, amennyire csak tudod.  A feleségem, Claudette is tanúja volt beszélgetésünknek, így azonnal  leeresztette   a   sötétítőket   és   lekapcsolta   a   lámpát.   Késő   éjszaka   volt  újhold idején, ezért már amúgy is rendkívül sötét volt. Mire Claudette  elkészült, az orrom begyéig sem láttam.  Ezután Mary Ann azt ajánlotta, hogy egy párnával támasszam meg a  telefonkagylót, hogy a kezeim szabadon maradhassanak. Így is tettem.  Tehát   egy   teljesen   sötét   szobában   feküdtem,   a   szemeim   lehunyva,   s  vártam,   hogy   valami   történjen.   Emlékszem,   egy   kicsit   furcsa  előérzetem támadt, mivel tudtam, hogy valami merőben új élményben  lesz részem.  Úgy egy perccel később Mary Ann megkérdezte, látok­e valamit. Nem  vettem észre semmi változást; egyszerűen csak sötétséget érzékeltem,  amit általában teszem, amikor becsukom a szemem. További öt perccel  később ismét érdeklődött, de még mindig nem történt semmi. Röviddel  ezután azonban, mintha egy villanyt kapcsoltak volna fel, hirtelen egy  kép   jelent   meg   előttem.   Egy   tévé   képernyő   volt,   amely   olyannyira  valóságosnak tűnt, hogy alig tudtam elhinni.  Előttem volt, belső szemeimmel vizsgálgattam ezt a belső tévét, mivel  még   soha   életemben   nem   láttam   hasonlót.   Mary   Ann   valahogy  megérezte, hogy rákapcsolódtam víziójára, és megkérdezte: „Most már  látod, ugye?”. Csak annyit tudtam reagálni: „Igen, mi ez?” „Csupán a  látás   képességének   egy   másfajta   módja.   Látod   a   kis   képernyőket   a  27

nagyobb körül?  A   kép   közepén   egy   nagy   képernyőt   láttam,   mely   körülbelül   35   cm  távolságra   helyezkedett   el   a   szemem   előtt.   Számos   kis   képernyő  sorakozott körülötte, talán úgy hét képernyő alul és felül, és további  hat­hat   mindkét   oldalán.   A   kis   képernyőkben   különböző   képek  mozogtak elképesztő gyorsasággal, melyek a nagy képernyőben látható  képről nyújtottak további információkat.  Mary Ann szólt, hogy vegyem szemügyre a felső jobboldali képernyőt,  és csak arra az egyre összpontosítsak. Így tettem. Ebben a képernyőben  különböző élőlények és geometriai formák váltakoztak egymással. Más  szóval, mintha mondjuk egy kutyát láttam volna, melyet egy fa, majd  egy kocka követett, majd megint egy kutya következett egy virággal,  azután   egy   oktaéder   vagy   valamilyen   más   geometriai   forma.   Így  követték egymást a képek, olyan gyorsasággal, hogy szinte alig tudtam  kivenni, mit ábrázolnak.  Mary Ann elárulta nekem, hogy ez a kis képernyő azt mutatja neki, ami  a   közvetlen  közelében   van  ­   ez   tette   lehetővé   számára,   hogy  fizikai  értelemben vett vaksága ellenére is „lásson”. Bámulatos! 

A belső tévé Ezt követően Mary Ann arra bátorított, hogy vizsgáljam meg a bal alsó  képernyőt.   Ebben   szintén   gyorsan   mozgó   képeket   láttam,   ám   elég  28

furcsák voltak. Olyan lények képét vetítette elém, akik nem embernek  tűntek,   és   olykor­olykor   delfinek   is   megjelentek   a   képernyőn.   Mary  Ann elárulta, hogy ezen a képernyőn keresztül kommunikál az űrben és  más dimenziókban élő „testvéreivel”. Úgy értette, hogy ezek űrlények,  ET­k!  Mielőtt   átgondolhattam   volna,   hogy   mit   is   láttam,   Mary   Ann   szólt,  hogy pillantsak a központi képernyőre és mondjam el, mit látok. Úgy  tűnt,   mintha   egy   ablakon   keresztül   szemlélődnék   ­   tökéletesen  valóságosnak tetszett, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha tévét néznék ­ a  mélységes   űrt   láttam,   amelyben   ezer   meg   ezer   csillag   ragyogott  mindenfelé. Ezelőtt még soha nem láttam ilyennek a csillagokat, szinte  a  bőrömön  éreztem  az   űr  rendkívüli mélységét.  Nagyon  izgalmas   és  lélekemelő élmény volt.  Abban a pillanatban éppen a NASA kutatói dolgoztak Mary Ann­nel,  akit   arra   kértek,   hogy   kövesse   a   Shoemaker­Levy   nevű   üstökös  huszonegy levált darabját, amelyek kis időn belül a Jupiternek fognak  ütközni.  Mindez  1994­ben történt.  Az  üstökös darabjai  éppen a  Nap  mögött jártak, és drámai sorsuk szerint asztronómiai történetük utolsó  fázisa felé közeledtek.  Mary  Ann  így  szólt: „Drunvalo,   most jobbra   fogunk  fordulni.  Ezt  a  testedben érezni is fogod, de ne aggódj emiatt.” Rögtön éreztem, hogy a  testem elfordul, ám természetesen még mindig az ágyamon feküdtem.  A képernyőn látható kép lassan változott, mintha egy űrkabinban lettem  volna, amely az óra irányával megegyező forgó mozgást végzett.  Aztán közvetlenül előttem megjelent az üstökös egyik darabja, amelyet  az egész világ távolról kísért figyelemmel. Azt hiszem kevesebb, mint  tíz   méter   távolságra   lehettünk   ettől   a   porból   és   jégből   álló   izzó  tűzgolyótól. Rendkívüli módon fénylett, és úgy tűnt, egy helyben áll.  Úgy bámultam erre a „dologra”, mintha filmet néznék.  Mary Ann végül így szólt: „Éppen a NASA­nak dolgozom. Szeretnék,  ha   válaszolnék   néhány   kérdésükre   az   üstökös   töredékeivel  kapcsolatban, ám először azt akartam, hogy megtudd, miképpen látok.  Mit gondolsz?  29

A figyelmem azonnal egy másik dologra terelődött. Észrevettem, hogy  Mary Ann és én ugyanúgy látunk, miként a többi ember: mindketten  előre néztünk, a hátunk mögött zajló eseményeket nem észleltük, amíg  meg   nem   fordultunk.   A   más   életformákkal   kapcsolatos   régi  élményeimből tudtam, hogy némely űrlények egyszerre képesek látni  minden irányban.  „Mi van mögötted, Mary Ann? Egy felsőbb valóságot látsz, és nem a  szokásos értelemben vett valóságot?”. Nem tudott választ adni. „Tudod,  erre   soha   nem   figyeltem.   Még   soha   nem   gondolkoztam   ezen.”  Megkérdeztem,   megengedné­e,   hogy   megvizsgáljam.   Nem   volt  ellenvetése.   Engedélyt   adott   rá,   így   megkértem,   hogy   maradjon  mozdulatlan, amíg hátrafelé nézek.  Megfordultam,   hogy   szemügyre   vehessem,   mi   volt   mögötte,   és   a  látvány annyira megdöbbentett, hogy még most, ennyi idő elteltével is  furcsán érzem magam, ahogy erre az élményre visszaemlékszem. Mary  Ann nem emberi tudattal rendelkezett; a negyedik dimenzió mögötte,  míg   a   harmadik   dimenzió   előtte   helyezkedett   el.   Tudata   mindkét  dimenzióval   érintkezett.   Addig   a   pillanatig   nem   hittem,   hogy   ez  lehetséges.  Szinte   lehetetlen  leírni  ezt  a   látványt,   ha   valakinek  még  nem   volt  a  negyedik  dimenzióval  kapcsolatos   élménye.   Csak  annyit   mondhatok,  hogy  a   tudata   hátsó   része   egyedülálló   volt.   Mary  Ann  nem  pusztán  abban   az   értelemben   volt   különleges,   hogy   vak   létére   is   képes   volt  „látni”. Alighanem a Földön kívülről származott. Biztos voltam benne,  hogy ha megvizsgálnák a DNS­ét, az eltérések igazolnák, hogy eredete  nem a Föld biológiai történetében keresendő. Még további két hónapig  folytattuk   beszélgetéseinket.   Miután   láthattam   a   képernyőket,   Mary  Ann   azt   akarta,   hogy   kizárólag   képek   és   jelek   segítségével  kommunikáljunk,   amelyeket   kérésére   le   kellett   írnom.   A   jobb   felső  sarokban   lévő   képernyőhöz   hasonlóan   Mary   Ann   közleményei   is  mindig   élőlények   és   geometriai   formák   képeinek   keverékét   alkották.  Valahogy   mindig   tudtam,   miről   beszél,   annak   ellenére,   hogy   agyam  nem volt mindig képes megérteni közlendőjét.  30

Aztán   egy   nap   úgy   tűnt,   hogy   kapcsolatunk   beteljesedett,   így   hát  elbúcsúztunk egymástól. Ezt az élményt nem tudtam mihez kapcsolni,  így hát betettem az úgynevezett „különös aktáim” közé, melyek arra  vártak,   hogy   újabb   információkkal   kössem   majd   össze   őket.   De  őszintén szólva nem volt semmilyen várakozásom vele kapcsolatban.  Egyszerűen csak elraktároztam ezt a furcsa  élményt a többi különös  aktám   fiókjába,   majd   minden   ment   tovább   a   megszokott  kerékvágásban.  Kínai pszichikus gyermekek 

Emlékeim szerint  Az Élet Virágának ősi titka  című könyvemben már  tettem említést a pszichikus gyermekekről, ám fontosnak tartom újra  felidézni   a   témát   azon   olvasóim   kedvéért,   akik   még   nem   hallottak  róluk.   1985   januárjában   az  Omni  magazin   egyik   cikkében   olvastam  különleges   képességekkel   rendelkező   szuperpszichikus   kínai  gyermekektől. Mivel a cikk az Omni magazinban jelent meg, kíváncsi  voltam, hogy miről is kellett beszámolniuk.  A   kínai   kormány   nyilvánvalóan   felkérte   az  Omni  riportereit,   hogy  tanulmányozzák Kína pszichikus gyermekeit. A kínaiak azt állították,  ezek   a   gyermekek   képesek   testük   különböző   részeivel   látni,   ha   a  szemüket   lefedik.   Állításuk   szerint   egyesek   a   fülükkel,   az   orruk  hegyével, a szájukkal, míg mások a nyelvükkel, hajukkal, hónaljukkal,  kezükkel és lábfejükkel is képesek látni.  1974­ben találtak rá elsőként arra a fiatal fiúra, aki a fülével „látott”. A  fiú szorosan bekötött szemmel a fülét a látni kívánt dolog felé fordítva  is   képes   volt   szemügyre   venni   a   kiszemelt   célpontokat.   Aztán  lassanként még több ilyen gyermeket fedeztek fel, akiknek legtöbbje  még nem érte el a tizennégy éves életkort.  Az esetek kétségkívül felkeltették az  Omni  figyelmét, ezért 1984­ben  egy   kutatócsoportot   küldtek   Kínába,   hogy   tanulmányozzák   a  gyermekeket. A kínai kormány rendelkezésükre bocsátotta a gyermekek  egy   csoportját,   hogy   vizsgálhassák   őket.   Az  Omni  cikkében  hangsúlyozták, hogy rendkívül nagy gondot fordítottak a kísérletekre,  31

mintha   a   kínai   kormány   figyelné   minden   egyes   lépésüket,   valamint  azért is, nehogy valamilyen úton­módon rászedjék őket.  Az  Omni  csoportjának  egyik   kísérlete   során   egy   nagy  halom  könyv  közül  találomra   egyet   kellett   kiválasztani.   Ezután,   szintén  találomra,  valakinek ki kellett tépnie egy lapot a könyvből, majd rögtön egy kis  gombóccá kellett gyűrnie, mielőtt még valaki megláthatta volna, mi van  ráírva.   Ezt   az   összegyűrt   lapot   helyezték   egy   szintén   találomra  kiválasztott gyermek hóna alá. A kínai gyerekek újra és újra tökéletesen  el   tudták   olvasni   a   lap   tartalmát!   Hogyan   lehetséges   ez?   Az  Omni  csoportjának fogalma sem volt róla. Miután minden lehetséges módon  letesztelték   a   gyermekeket,   mindössze   annyit   tudtak   mondani,   hogy  képességük minden kétséget kizáróan valódi, nem csupán ügyes trükköt  alkalmaztak.  Látni a kéz és a láb segítségével 

Az  Élet   Virágának   ősi   titka  című   művem   második   kötetében   már  utaltam rá, hogy az 1999­ben tartott denveri előadásom alatt mi módon  mutatta be Inge Bardor azt a különleges képességét, miszerint képes a  kezével és lábával látni.  Ingével  először  egy  Mer­Ka­Ba   meditációs   tanfolyamon  találkoztam,  melyet   Mexikóban   tartottam.   Négy   napos   kurzus   volt,   melynek  harmadik  napján egyszer csak  azon  kaptam  magam,   hogy azokról  a  kínai gyerekekről beszélek, akik képesek látni különböző testrészeikkel.  Egy tizennyolc év körüli fiatal hölgy ekkor hirtelen felpattant, és így  kiáltott:   „Ezt   én   is   meg   tudom   csinálni!   Látok   a   kezemmel   és  lábammal,   ha   a   szemem   teljesen   be   van   kötözve.   Szeretné,   ha  megmutatnám?”   Ez   a   bejelentés   teljesen   váratlanul   ért,   de  természetesen szerettem volna, ha bemutatja képességét nekem, illetve  a körülbelül száz főből álló csoportnak.  Így tehát a csinos, tetőtől talpig fehérbe öltözött lány, Inge, odasétált  hozzám.   Első   kérdése   az   volt,   hogy   van­e   néhány   szkeptikus   a  teremben, aki megkérdőjelezi, hogy valóban lát­e, ha a szemei teljesen  be vannak kötve. Két fiatalember felállt.  32

Inge   megkérte   őket,   hogy   menjenek   oda   hozzá,   hajtsanak   össze   két  zsebkendőt, és egy bizonyos módon helyezzék a szemükre. Ezután egy  hosszú sálat tekert a fejük köré, ami minden apró fénysugarat elzárt a  szemük elől,  majd a két fiatalember megerősítette,  hogy nem látnak  semmit. Míg ők leszedték fejükről a kendőt és a zsebkendőket, addig  Inge is megtette az előkészületeket, és addig tartotta maga mellett a két  fiatalt, amíg azok meg nem bizonyosodtak róla, hogy nem csal. Amikor  teljesen biztosak voltak benne, hogy Inge semmit sem láthat, a lány  hozzákezdett a mutatványhoz.  Leült   egy   székre,   lábát   a   padlóra   helyezte,   majd   megkérdezte,   hogy  van­e valakinek a pénztárcájában egy fénykép, amit használhatna. Egy  nő elővett egy képet a tárcájából, és odaadta Ingének.  A   lány   rögtön   úgy   fordította   a   fotót,   hogy   az   a   jó   oldalával   nézett  felfelé. A lábujjai úgy három percig pásztázták a fénykép felületét, majd  úgy írta körül nekünk, mintha tényleg „látta” volna, mit ábrázol. A fotó  egy nappaliban készült, ahol három ember ült egy kanapén. Egy nagy  kép lógott a falon, a kanapé mögött, ám ezen kívül semmi különös nem  volt rajta. Egy teljesen szokványos fénykép volt.  Inge   megkérdezte:   „Szeretnék,   ha   mondanék   néhány   dolgot   az  emberekről   vagy   a   házról?”   Ez   szintén   egy   váratlan   kérdés   volt.   A  hölgy, aki a fotót adta, kérte, hogy mondjon valamit a képen szereplő  emberekről,   mire   Inge   megmondta   a   nevüket,   és   ha   jól   emlékszem,  közölte az életkorukat is. A hölgy ugyancsak meglepődött azon, hogy  Inge   ilyen   dolgokat   tud,   majd   megkérdezte   tőle,   tudna­e   mozogni   a  lakásban.  „Most   éppen   jobbra   tartok,   a   hall   felé.   Az   első   ajtó   balra,   a  hálószobája.” Inge bement a hálószobába és pontos leírást adott róla,  még azt is elmondta, hogy mi van a hölgy éjjeliszekrényén. Ezután a  hallon   keresztül   átment   a   fürdőszobába,   melyet   szintén   tökéletesen  körülírt. A hölgy le volt nyűgözve, és megerősítette, hogy mindez igaz.  Ekkor az egyik szkeptikus felugrott és azt állította, hogy ez az egész  csak szemfényvesztés, és ezt be is tudja bizonyítani. Kivette a hátsó  zsebéből   az   irattartóját,   amiből   előhúzta   a   jogosítványát,   majd   a  33

hátuljára fordítva odaadta Ingének és megkérdezte: „Na, jó. Akkor ez  mi?  A lány habozás nélkül megfordította, hogy a jó oldalával nézzen felfelé.  „Ez a jogosítványa, mit szeretnél tudni?” A férfi azt felelte: „Olvasd el  a számát.” Erre Inge leolvasta a számát, a címét és még néhány alapvető  információval is szolgált az engedélyről. Ezzel azonban még mindig  nem tudta meggyőzni.  A férfi így szólt: „Mondj valami olyan dolgot, amiről csak én tudhatok,  akkor talán majd hiszek neked.” Inge egy huncut mosollyal az arcán  válaszolt: „A barátnőddel vagy itt, de otthon van még egy barátnőd,  akit úgy hívnak, hogy ...” (Inge elárulta a lány nevét a közönségnek),  „és megpróbálod távol tartani őket egymástól, így egyikük sem tud a  másikról.”   A   fiatalember   kitépte   Inge   kezéből   a   papírokat,   és  visszament a barátnőjéhez, aki e leleplezés után szemlátomást dühbe  gurult. A férfi egy szót sem szólt.  Inge addig bizonygatta képességeit, amíg teljesen nyilvánvalóvá nem  vált, hogy messze túllépnek az egyszerű látáson.  Meg tudta mondani, hogy ki készítette a fotót, és hogy az illető milyen  ruhát viselt vagy mire  gondolt, amikor megnyomta  a fényképezőgép  gombját. Mindannyiunkat  ámulatba  ejtett,  amit láttunk. Igaz volt,  de  hogyan volt lehetséges? Mi történt tulajdonképpen?  (Ingén keresztül megtudtam,  hogy Mexikó City közelében  két  olyan  iskola is van, amely azzal foglalkozik, hogy megtanítsa a gyerekeknek,  hogyan kell különböző testrészeikkel „látni”, ezen kívül azonban még  más   pszichikus   készségeket   is   oktattak.   Inge   legalább   ezer   olyan  mexikói gyereket ismert, akik ugyanolyan képességekkel rendelkeznek,  mint ő.) Inge és az édesanyja, Emma, eljöttek meglátogatni engem és a  családomat   Arizonában.   Úgy   határoztunk,   hogy   elvégzünk   néhány  pszichikus   tesztet,   mivel   nagyon   szórakoztatónak   találtuk   az   emberi  képességek ily módon való feltérképezését. Amiről nagyon sokan úgy  vélekedtek, hogy csak szemfényvesztés, én és két gyermekem, Mia és  Marlee,  akik hét és nyolc  évesek  voltak,  saját szemünkkel láthattuk,  hogy valós képességről van szó.  34

Mia   órákon   át   csendben   szemlélte,   hogyan   „lát”   Inge   a   szeme  használata nélkül. Végül nem tudta tovább visszafogni magát: „Én is  szeretném azt csinálni, amit te.” Inge felé fordult, a szemébe nézett, és  így szólt: „Mia, ezt bárki meg tudja csinálni. Te is szeretnél úgy látni,  mint én?  Mia ugrált izgatottságában: „Igen, igen, igen!” Inge ezután gondosan  bekötötte   Mia   szemét   az   összehajtott   zsebkendőkkel   és   a   sállal.  Többször   megkérdezte   a   lányomtól,   hogy   lát­e   valamit,   és   addig  igazgatta a kendőt, amíg Mia azt nem mondta, hogy tökéletesen sötét  van.  Inge   ezután   végiglapozott   egy   köteg   magazint,   hogy   egy   megfelelő  fotót   találjon.   Egy   teljes   lapot   betöltő   képet   választott,   amelyen   egy  rinocérosz éppen egy folyón kel át, tehát a fotó valószínűleg Afrikában  készült. Inge Mia ölébe helyezte a magazint, majd kezeit a fotó széle  felé irányította, hogy a lányom tudja, merre keresse. Majd egyszerűen  azt mondta Miának, hogy nézzen a sötétségbe.  Néhány   perc   múlva   Inge   megkérdezte,   hogy   mit   lát,   de   Mia   így  válaszolt: „Nem látok semmit. Minden csupa fekete.” Inge szólt, hogy  folytassa a szemlélődést. További öt perccel később odahajolt Miához,  majd ujjait a vállára helyezte. A lányom rögtön felkiáltott: „Inge, látom!  Ez egy riconérosz, ami éppen egy nagy kék folyón kel át.” Mia nem  tudta   helyesen   kiejteni   a   szót,   de   mindannyian   tudtuk,   mit   akart  mondani.  Most   már   biztos   volt,   hogy   Mia   is   úgy   „látott”,   amiként   Inge.  Megkérdeztem   tőle,   hogy   a   lányom   vállát   egy   különleges   ponton  érintette­e meg. Megerősítette, hogy a feltevésem helyes, és kifejtette,  hogy   szerinte   egyfajta   antennaként   működött   közre,   minek  következtében Mia is „láthatta” a képet.  Egy   másik   alkalommal,   amikor   Inge   és   én   beszélgettünk  megkérdeztem,   hogyan   fest   a   fejében   a   kép,   amit   „lát”.   Valamilyen  okból   húzódozott   megadni   a   választ,   ám   addig   nógattam,   amíg  elmagyarázta: „Hát, jó, de egy kicsit furcsa, ezért nem akartam beszélni  róla.   A   kép,   amit   látok,   egy   tévéképernyőhöz   hasonlít,   melyet   kis  35

képernyők vesznek körül. A kis képernyők arról adnak kiegészítőleges  információt, ami a nagy képernyőn van.  Erre aztán igazán nem számítottam. A válasz úgy hatott rám, mintha  egy nagyméretű vas serpenyővel vágtak volna fejbe, és a Mary Ann­nel  kapcsolatos élményeim újra a felszínre törtek. Pontosan tudtam, hogy  Inge miről beszél, ám mindeddig soha nem gondoltam arra, hogy Mary  Ann   belső   képernyőjét   a   szuperpszichikus   gyermekekkel   hozzam  összefüggésbe. Néhány percig szóhoz sem jutottam.  Ez azt jelentette, hogy mindent, amit ezekről a gyermekekről tudtam,  újra   át   kell   gondolnom.   Igaz   ez?   Vajon   minden   szuperpszichikus  gyermek látja a belső képernyőt? Inge szerint az általa ismert ezer ilyen  mexikói gyermek legalábbis biztosan.  Szuperpszichikus gyermekek Kínában 

Az idő tájt, amikor Inge Bardorral működtem együtt, egy Paul Dong és  Thomas E. Rafill, a China's Super Physics című könyv társszerzői által  végzett kutatásról olvastam. Szerintük a kínai kormány beható vizsgálat  alá   vette   azt   a   több   mint   százezer   gyermeket,   akiket  szuperpszichikusnak találtak, tehát a szemük nélkül is képesek voltak  látni.  A kínai kormány olyan iskolákat hozott létre, amely befogadta ezeket a  gyermekeket,   és   speciális   képzést   is   kínált   számukra.   Ezekben   az  intézményekben valójában tanították és tanulmányozták is őket annak  érdekében, hogy megérthessék azt a csodával határos rejtélyt, amely a  szemük előtt bontakozott ki.  Mr. Dong könyvében arról ad számot, hogy ezek a kínai gyermekek  hogyan   tettek   tanúbizonyságot   hihetetlen   pszichikai   képességeikről,  miközben a kormány kutatói tanulmányozták és ellenőrizték az egyes  kísérleteket,   hogy   megbizonyosodjanak   arról,   valóban   nem  megtévesztésről van szó. Íme egy példa a számos kísérlet közül: egy  üres asztalt helyeztek el a szabadban, ahol több videokamera állt készen  a kísérlet rögzítésére, valamint az összes kutató jelen volt, hogy minden  egyes mozdulatot ellenőrizzenek. Az egyik kutató az asztal közepére  36

helyezett egy pirulákkal teli, lepecsételt, felbontatlan üvegcsét, továbbá  egy   érmét   vagy   hasonló   kis   tárgyat,   például   egy   követ   is   az   asztal  szélére helyezett. Egy kisgyermek közelebb mehetett az asztalhoz, de  csak olyan távolságra, ahonnan biztosnak tűnt, hogy semmilyen módon  nem érhet hozzá. A gyermek, pszichikai képességeit igénybe véve, a  pirulákat,  melyek az  üvegcse falán hatoltak keresztül,  az  asztallapon  helyezte   el.   Ezek   után   a   másik   tárgyat,   tehát   az   asztal   szélén   fekvő  érmét   vagy   kis   kődarabot,   a   már   üres,   de   még   mindig   felbontatlan  üvegcsébe   helyezte   át,   szintén   az   üveg   falán   keresztül.   Ez   a   feladat  minden   bizonnyal   nem   tűnt   túl   bonyolultnak   számukra,   mivel   több,  mint   ötezer   gyermeknek   sikerült   a   kormány   felügyelete   mellett  végrehajtani a műveletet.  Egy   kis   hatéves   lányka   több   ezer   ember   jelenlétében   rendkívül  szokatlan   módon   adott   számot   különleges   pszichikai   képességéről.  Minden   néző   kapott   egy   bimbózó   rózsaszálat,   mielőtt   a   nézőtér  területére lépett. Amikor a kislány színpadra állt, intett a kezével, és  egyszeriben   az   összes   rózsabimbó   kinyílt.   Ha   ez   csupán   egy   trükk,  akkor nagyon hatásos.  A gyermekek számos ilyen bemutatót adtak képességeikről, tehát végső  soron   könnyen   megérthettük:   valami   Miután   Mary   Ann   és   Inge   is  ugyanazt   a   belső   képernyőt   használta,   Paul   Dongtól   kellett  felvilágosítást   kérnem   Kína   szuperpszichikus   gyermekeiről,   mivel   ő  igazán mélyreható módon foglalkozott a kérdéssel. (1985 óta folytattak  a   gyermekeknél   megfigyelhető   magasabb   tudatállapot,   illetve  pszichikus   jelenségek   kérdésével   foglalkozó   kutatásokat   Kínában,  melyek   olyan   tekintélyes   tudományos   folyóiratok   érdeklődését   is  felkeltették, mint a  Nature Journal és számos ehhez hasonló magazin.  Alaposan áttanulmányozták a témát, és precízen dokumentálták.)  Felhívtam tehát  Pault,  aki  akkortájt  Kaliforniában élt.  Nagyjából  két  órán keresztül társalogtunk, majd a beszélgetés vége felé feltettem neki  rendkívül   nyugtalanító   kérdésemet:   „Paul,   mit   látnak   a   kínai  szuperpszichikus gyermekek, amikor a szemük csukva van? Úgy értem,  mit látnak belül, a fejükben?  37

Paul ugyanúgy reagált, mint Inge, azt felelte, hogy ez egy kicsit furcsa,  majd   témát   váltott.   Mintegy   tízperces   győzködés   után   Paul   végül  rászánta   magát   a   válaszra:   „Én   még   soha   nem   láttam,   hogy   mit  érzékelnek,   de   a   gyerekek   azt   mondták,   hogy   egy   tévéképernyőhöz  hasonló kép nem mindennapi dolog történik Mexikóban és Kínában.  Ezek után azt kellett kiderítenem, hogy vajon ez egy az egész világra  kiterjedő   jelenség,   vagy   kizárólag   ebben   a   két   országban   figyelhető  meg.  jelenik meg előttük.” Persze rögtön megkérdeztem, hogy kis képernyők  is megjelennek­e a nagy körül. Paul erre nem tudott választ adni, mivel  erről a gyerekek soha nem tettek említést neki.  Most   tehát   már   tudtam,   hogy   a   kínai   gyermekek   is   egy  tévéképernyőhöz hasonló képet látnak, de nem lehettem biztos benne,  hogy azonosak­e. Igen, rendkívül érdekfeszítő volt mindez. A jelenség  talán valóban egyetemes jellegű, így végleg elhatároztam magam, hogy  kiderítem az igazságot.  A   Moszkva   közelében   található   Emberi   Fejlődés   Nemzetközi   Akadémiája 

A  The   Spirit of  Ma'at  címet viselő  weboldal egy  orosz   munkatársa,  Kosztya Kovalenko, olvasta egyik szuperpszichikus gyermekekről és a  belső képernyőről szóló cikkemet, majd később elmesélte, hogy létezik  egy   pszichikus   iskola   Moszkva   közelében,   ahol   a   gyermekeket   arra  tanítják,   mi   módon   kell   a   belső   képernyőt   megjeleníteni.   Sőt,   ennél  még   tovább   mentek.   Az   iskolának   meglehetősen   érdekes   meglátásai  voltak, melyek, ha tényleg igazak, végérvényesen megváltoztathatnák  az egész világot.  Ezek a gyermekek nemcsak hogy megjelenítették a belső képernyőt, és  a szemük nélkül is láttak, de ha néhány percig maguk előtt tartottak egy  könyvet, annak az egész tartalmát képesek voltak megjeleníteni a belső  képernyőn.  Ezután  a  gyerekek,   akár  egy számítógépen,  végig  tudták  futtatni   az   oldalakat,   el   tudták   olvasni   a   szövegeket,   látták   a   könyv  tartalmazta   képeket.   A   gyermekek   ezáltal   szinte   azonnal  38

megismerhették az egész könyv tartalmát.  Az iskolát létrehozó és működtető férfi, Vászlav Bronnikov, az Emberi  Fejlődés   Nemzetközi   Akadémiája   nevet   adta   az   intézménynek.   Az  iskola   hírneve   és   eredményei   nyilvánvalóan   elérték   Washingtont   is,  minthogy Hillary Clinton, férje kormányzása alatt Moszkvába utazott,  hogy személyesen figyelhesse meg az iskola működését. Vajon tanult  valamit? Meglehet, így sikerült New York szenátorává válnia!  A következő néhány hónap alatt Kosztya elárulta nekem, hogy még két  iskola   létezik   Oroszországban,   amelyek   ugyanezeket   a   pszichikus  készségeket oktatják, ám másféle módszerrel. Ekkor már kezdtem úgy  érezni,   hogy   olyan   nagy   fába   vágtam   a   fejszémet,   mely   sokkal  hatalmasabbnak bizonyult, mint azt eredetileg gondoltam.  1999­ben Moszkvába utaztam, elvittek a Kremlbe, hogy beszéljek az  emberi fénytestről, a Mer­Ka­Báról, az Orosz Tudományos Akadémia  tagjainak. Amíg én a szuperpszichikus gyermekek felől érdeklődtem,  az   Akadémia   tagjai   elárulták,   hogy   több   ezer   ilyen   gyermek   él  Oroszországban,   akik   akkortájt   körülbelül   tizenhárom   évesek   voltak.  Az   is   kiderült,   hogy   az   orosz   kormány   legalább   olyan   régóta   tud   a  szuperpszichikus gyermekek létezéséről, mint a kínai kormány, azaz,  nagyjából az 1970­es évek elejétől fogva. Milyen meglepő! És én még  azt gondoltam, hogy a Mary Ann­nel való összefüggés nem több, mint  szerencsés véletlen!  Jimmy Twyman és a bolgár szuperpszichikus gyerekek 

Bizonyára   sokan   ismerik   Jimmy   Twyman   nevét,   akit   a   „béke  trubadúrjaként” is emlegetnek. Jimmy az egész világot beutazta, hogy  előadja   békéről   szóló   dalait.   E   dalok   eléneklésével   Jimmy   számos  esetben   béketárgyalások   elindítására   ösztönözte   a   kormányokat.   Két  évvel   ezelőtt   találkoztam   először   Jimmyvel,   amikor   is   egy   régi  ismerősömmel,   Gregg   Bradennel   meglátogatott   otthonomban.   Sokat  beszélgettünk a szuperpszichikus gyermekekről, ám abban az időben  Jimmynek   még   semmilyen   élménye   vagy   tudomása   nem   volt   a  dologról. Aztán telt­múlt az idő.  39

A   későbbiek   során   Jimmy   is   kapcsolatba   került   a   szuperpszichikus  gyermekekkel.   Éppen   beszédet   mondott   egy   kis   csoport   tagjai   előtt  valaki otthonában. Először csak felnőttek voltak jelen, majd nem sokkal  a   beszéd   kezdete   után   egy   tizenkét   év   körüli   gyerek   jelent   meg   a  szobában, aki Jimmytől nem messze foglalt helyet.  A   fiú   felkeltette   Jimmy   érdeklődését,   aki   kis   idő   múlva   azon   kapta  magát, hogy az egész előadást közvetlenül a fiúnak címezi. Röviddel  ezután beszédbe elegyedtek, s a beszélgetés alatt Marcos, a fiatal fiú,  valami különleges dolgot vitt véghez, minek következtében Jimmy előtt  megjelent   a   belső   képernyő.   Még   soha   életében   nem   látott   ehhez  hasonlót, emlékezett viszont rá, hogy én beszéltem erről, így később  felhívott telefonon, hogy megvitathassuk a különös esetet.  E szerény kezdet egy csodálatos kalandhoz vezetett, melyről Jimmy az  Emissary of Love című könyvében számol be. Arról ír, hogyan jutott el  Bulgáriába,   ahonnan   Marcos   származott,   és   miként   lelt   végül   rá   a  magas   hegyek   közt   megbúvó   monostorra,   ahol   a   szerzetesek   arra  tanították   a   gyermekeket,   mi   módon   lehet   megjeleníteni   a   belső  képernyőt, és mi módon tudnak látni különböző testrészeikkel.  Ezek a gyermekek most már telepatikus úton beszélgetnek Jimmyvel  arról,   hogyan   lehetne   békét   teremteni   a   világban.   A   legfontosabb  üzenetük   az,   hogy   a   béke   bennünk   lakozik,   és   hogy   valójában  mindannyian   a   szeretet   követei   vagyunk.   Miután   ezt   felfogtuk,   már  csupán   egy   kérdésük   lenne   hozzánk:   „Ha   megértették,   hogy  valamennyien   a   szeretet   követei   vagyunk,   miként   élik   tovább   az  életüket,   eme   igazság   birtokában?”   És   csak   ennyit   üzennek:   „Most  rögtön lássanak hozzá!  Lassan   nyilvánvalóvá   vált   számomra,   hogy   a   sötétben   való   látás  képessége tagadhatatlan tény, noha még a mai napig sem fogtam fel  igazán. Megtanultan, hogy szemünket és fejünket használva láthatunk a  fényben,   vagy   más   testrészünket   használva   láthatunk   a   sötétségben.  Szintén   megtanultam,   hogy   a   dolgok   felszínénél   sokkal   mélyebbre  láthatunk, és sokkal többet tanulhatunk. Hogy pontosan hová vezet ez,  nem   igazán   értettem,   de   mindig   is   bíztam   a   Nagy   Szellemben,   és  40

tudtam, hogy minden tökéletes egységet, egészet alkot, akárcsak ez a  történet.   Biztos   voltam   benne,   hogy   ha   türelmesen   várok,   és   nyitott  szemmel   járok   a   világban,   az   igazság   magától   fel   fog   tárulkozni  előttem.

41

Tanuljunk bennszülött törzsektől  Miközben   mindezek   a   pszichikus   gyermekeket   érintő   élmények  megjelentek  életemben, egy másik, ezekkel  összefüggésben  álló szál  vonta   be   magát   a   sötétben   való   látással   kapcsolatos   tanulmányaim  területére.   Igen   apró   és   finom   szál   volt,   ám   végül   rendkívüli  jelentőségűnek   bizonyult   annak   szempontjából,   hogy   hová   vezet  mindez ­ a szívben nyugvó titkos, elrejtett helyhez, mely előidézte a  gyermekek   által   látott   hihetetlen   képeket,   s   amely   tudáshoz   juttatta  őket.  Lassanként bennszülött törzsek kerültek a látókörömbe a világ minden  tájáról,   s   előhoztak   egy­egy   darabot   a   nagy   rejtélyből,   minek   révén  gyengéden nógattak, hogy emlékezetembe idézzek valami nagyon ősit a  lelkemmel   kapcsolatban.   Számos   törzs   tagjai   tudatták   velem,   abban  reménykednek, hogy rajtam keresztül valamiféle változás indul meg a  technikára   építkező   nyugati   világban,   ami   végül   világbékéhez,   és   a  környezet egyensúlyának megvalósulásához vezet.  Az ausztrál bennszülöttek megosztják másokkal energiájukat 

Az   1990­es   évek   közepén   felkértek,   hogy   tartsak   előadást   az  Ausztráliában   megrendezésre   kerülő   Delfin   és   Bálna   Konferencián.  Queenslandbe megérkezve egészen magával ragadott a táj, s a csaknem  ezer mérföldre nyúló nagy korallzátony csodálatos szépsége. Micsoda  fantasztikus hely!  Emberek százai érkeztek a világ minden tájáról, hogy megvitassák a  delfineket és a bálnákat érintő problémákat, s beszéljenek olyan ezekkel  összefüggésben   álló   témákról   is,   mint   például   a   környezetvédelem  kérdése.   (A   delfineket,   a   bálnákat   és   a   föld   többi   élőlényét  nyilvánvalóan   kipusztulás   fenyegeti,   hacsak   az   ember   nem   változtat  jelenlegi életvitelén.)  Abban az időben az R­2­vel folytattam kísérleteket, s végül felfedeztem,  hogy a Földanyával összekapcsolódó egyén fényteste vagy a Mer­Ka­ Ba révén képes megváltoztatni a föld környezetét. Módfelett izgatott ez  az  elgondolás, s amikor rám került a sor a pódiumon, tudván, hogy  42

kikhez szolok, igyekeztem személyes szemszögből beszélni a kérdésről.  Hangsúlyoztam, hogy gondolataink és érzelmeink képesek megalkotni  körülöttünk   a   világot,   s   hogy   ha   szívünkön   belül   összeköttetésben  maradunk a Földanyával, minden lehetségessé válik ­ még az is, hogy  az emberi fénytest segítségével megtisztítsuk a környezetet.  Beszédem   végén   leléptem   a   pódiumról,   s   a   terem   végébe   sétáltam,  hogy meghallgassam a következő előadót. Ám öt vagy hat idős ausztrál  őslakos   feltartóztatott   menet   közben.   Intettek,   hogy   menjek   oda  hozzájuk, amit meg is tettem, anélkül, hogy túl sokat gondolkoztam  volna felőle.  Ezek az idős férfiak közrefogtak, s elmondták, hogy én vagyok az első  fehér ember, aki olyan formában beszél az igazságról, ahogyan azt ők  ismerik.   Elmesélték,   a   Földanya   miként   látja   el   őket   mindennel,  anélkül,   hogy  egy  kicsit   is   erőlködniük   kellene   érte,   s   hogy  a   világ  semmi más, csak fény, és az emberi tudat jóval több, mint aminek a  fehérek   általában   tekintik.   (Saját   tudatuk   mutációjának   tartanak  bennünket,   gyermeteg   lelkeknek,   akik   még   mindig   a   külső   világról  tanulnak,   azzal   ismerkednek.)   Az   egyik   idős   férfi   közölte,   ha   nincs  ellenemre,   ausztráliai   tartózkodásom   alatt   támogatni   fognak.   Nem  igazán   tudtam,   mit   ért   a   „támogatás”   alatt,   ám   természetesen  beleegyeztem ­ végül is ők tényleg az őseink.  A   konferencia   után   elhatároztam,   hogy   más   ausztrál   városokban   is  tartok előadást, köztük Birsbane­ben, Melbourne­ben  és Sydney­ben.  Valahányszor beszélni kezdtem, ott voltak ezek a bennszülött vének, s a  terem   végében   kört   formázva   lágyan   mantráztak   vagy   énekeltek.  Néhány előadásomnak több mint ezer hallgatója akadt, ám az eme idős  férfiak   felől   áradó   energiák   oly   erősek   voltak,   hogy   szinte   éreztem  pulzálni a teremben. Fogalmam sincs, hogyan találtak rám, vagy miként  tették meg azokat a nagy távolságokat, hiszen nem volt autójuk. Azért  mindig ott voltak. Mielőtt a konferencián távoztam volna körükből, azt  mondták:   „Emlékezz   a   sötétségre   és   a   szívre,   amikor   teremtesz.”  Akkoriban ez semmit sem mondott nekem. 

43

A szívből jövő maori ima ereje 

Nem sokkal Ausztráliából való visszatérésem után a waitatha maori, az  újzélandi bennszülött nép spirituális vezetője engedélyemet kérte, hogy  meglátogasson amerikai otthonomban, s beszéljen velem. Macki Ruka  kívánságát   Mary   Thunder,   egy   amerikai   bennszülött   indián   asszony  tolmácsolta   felém,   aki   felhívott   engem,   s   elhozta   Mackit   hozzám.  Igazán érdekesnek találtam, mivel semmiféle kapcsolatban nem álltam  ezekkel   az   emberekkel,   ám   semmiképpen   sem   akartam   őt  visszautasítani,  jóllehet fogalmam sem volt róla,  miért  akar  beszélni  velem. Mary Thunder elhozta hozzám Macki Rukát több segítőjével  együtt. Mary csodálatos nagyanyja a cheyenne törzsnek, s azóta is jó  barátságban vagyunk.  Macki Ruka igen mély benyomást keltő jelenség, közel százhatvan kilót  nyom.   Több   embert   is   magával   hozott   a   törzs   tagjai   közül,   hogy  hordozzák a ceremoniális eszközöket, melyek jelenlétét szükségesnek  érezte   látogatásához.   Eme   eszközök   egyike­másika   csaknem   ötven  kilós volt. Nem emlékszem pontosan, miféle eszközök voltak, csak azt  tudom, hogy néha egy ember nem is tudta megmozdítani őket. Amikor  beszélgetni kezdtünk, az eszközöket elhelyezték körülöttünk.  Társalgásunk   hamarosan   a   világunk   túlélésére   terelődött,   s   arról  beszélgettünk, hogy nekünk, a modern civilizáció tagjainak, ha életben  akarunk maradni, emlékeznünk kell az ősi bölcsességre. Azt mondta, a  kommunikációnak   léteznek   olyan   formái,   amelyet   ha   az  emlékezetünkbe   idéznénk,   átformálná   az   egész   világot.   Valahogyan  világossá   vált   számomra,   hogy   elsősorban   ezt   szerette   volna   tudatni  velem.   Órákon   át   beszélgettünk   sok   mindenről,   s   amikor   távozni  készült, azt mondta, hogy elküld majd valakit hozzam törzsének tagjai  közül,   s   várjak   erre   az   emberre.   Ennek   sem   értettem   az   okát,   de  beleegyeztem. 

44

Néhány   évvel   később   Arizonában   éltem   a   családommal,   s   éppen  költözködés   közben  voltunk  Scdonából  Cave  Creekbe.  Béreltem  egy  szállítóautót, s a dobozokat pakoltam egymás után a kocsira. (Nem is  hinné   az   ember,   mi   mindent   halmoztam   fel,   miután   megnősültem.  Amikor   találkoztunk,   már   mindketten   teljesen   felszerelt   háztartással  rendelkeztünk.)  Amikor lassan cammogtam a jármű és a ház között, és egyre több és  több dolgot hordtam ki a házból az autóra, odasétált hozzám egy fiatal  férfi,   akit   még   sohasem   láttam   azelőtt.   „Helló   ­   üdvözölt.   ­   Nincs  szüksége   némi   segítségre   a   rakodáshoz?”   Úgy   huszonnyolc   éves  lehetett, s tökéletes kaliforniai akcentussal beszélt. Régi, kopott farmert  és fehér pólót viselt, s arcán széles mosoly ragyogott. Ami azt illeti,  lehetett   volna   éppen   valamelyik   szomszédom   Kaliforniából,   ahol  gyermekkoromat és fiatal éveimet költöttem.  „Nem,   köszönöm   ­   feleltem.   ­   Már   nincs   túl   sok   hátra.”   Valójában  nagyon   is   szükségem   lett   volna   a   segítségére,   de   nem   akartam  visszaélni barátságosságával. Mélyen a szemembe nézett, s őszintén és  finoman erősködött, „Igazán, semmi más dolgom nincs, és örömmel  segítenék.” Hogyan utasíthattam volna vissza?  Hozzáláttunk hát a munkához. Nem beszélt túl sokat, s úgy látszott,  egyszerűen csak a munkára koncentrál. Így csaknem teljes csendben  45

dolgoztunk együtt. Amikor a teherautó teljesen megtelt, megköszöntem  a segítségét, és megkérdeztem, hogy tehetek­e valamit érte. Ő pedig azt  felelte, „Ó, nem, ám igazán szívesen segítenék lepakolni az autóról új  otthonánál. Rendben? Alig hihettem, hogy ilyen nagylelkűség létezik.  „Nem, nem akarok ekkora szívességet kérni.  Az  eddigi segítségét is  nagyon  köszönöm.”   Ismét   a   szemembe   nézett,   s   azt  mondta,   „Hadd  segítsek.   Szüksége   van   a   segítségemre,   és   az   égvilágon   semmi   más  dolgom nincs. Egyáltalán nem gond.” Valahogy kezdtem  úgy érezni,  mintha ismerném valahonnan. Szívemben szinte fivéremnek éreztem,  hát megadtam magam. „Rendben, ugorjon be. De teljesen őrült.  Két és félórás út vezetett új otthonunkhoz, tehát bőven volt lehetőség  arra,   hogy   megtudjak   róla   néhány   dolgot.   Amikor   pakolni   segített,  szinte   semmit   sem   mondott   magáról,   most   azonban   e   bérelt,   öreg  teherautó fogságában volt.  Már majdnem kiértünk Sedonából, amikor megkérdeztem, hová való.  Azt vártam, azt mondja majd, hogy „Kaliforniából jöttem”, ám ehelyett  azt   felelte,   „új­zélandi   vagyok”.   Nem   adott   további   magyarázatot.  Meglepve ránéztem. „Azt hittem, kaliforniai. Nem élt ott egy ideig?”  Anélkül, hogy rám nézett volna, válaszolt. „Nem, ez az első alkalom,  hogy Amerikában járok. Két héttel ezelőtt érkeztem.” Meghökkenten  fordultam   felé,   s   megkérdeztem,   „Hát   akkor   hol   tanult   meg   ilyen  tökéletesen angolul kaliforniai akcentussal?” Teljesen megütköztem a  válaszán. „Ó, csupán három héttel ezelőtt sajátítottam el. A törzsem  tanított   meg   rá.”   Kíváncsiságom   elemi   tudakozódássá   fordult.  „Micsoda!?   Kevesebb   mint   egy   hónap   alatt   tökéletesen   megtanult  angolul?” „Igen, nem volt nehéz. ” Azután,   még   mielőtt   visszanyerhettem   volna   higgadtságomat,  megkérdezte,   „Emlékszik   még   Macki   Rukára.   Ő   küldött   magához.”  Úgyszólván   teljesen   megfeledkeztem   Macki   Ruka   ígéretéről,   hogy  valakit elküld hozzám, úgyhogy teljesen megdöbbentem. Még azt sem  mondhattam,   „Nyilván   csak   viccel   velem”.   Nevetségesen   hangzott  volna.   Senki   sem   állhatott   volna   elő   ilyen   történettel,   anélkül,   hogy  valóban Macki Ruka küldte volna. Rajtam kívül senki nem tudott erről.  46

Nyomban   ráébredtem,   hogy   egy   mélységesen   spirituális   tapasztalás  kellős   közepén   vagyok;   testemben   megváltoztak   az   energiák.   Felé  fordultam,   és   megkérdeztem,   „Hogyan   talált   rám?”   Válasza   annyira  nyilvánvaló volt: „Könnyen. A szívemet követtem.  Kis   szünet   után   folytatta.   „Valójában   először   a   hopikhoz   kellett  mennem.   Tájékoztattak,   hogy törzsem  és  a   hopi törzs   meg kívánják  osztani   egymással   a   jövőre   vonatkozó   próféciáikat,   és   engem  választottak  ki,   hogy  elmenjek  hozzájuk.   Azután  azt  mondták,   hogy  meg   kell   találnom   magát.   Elmondhatom,   mi   történt   ott?”   Mintha  szándékomban állt volna hallgatásra bírni! Olyan történetet mesélt el,  melyet kevesen hinnének el, de azért leírom. Szó szerint a következőket  mondta:  „Késő éjjel érkeztem meg a hopikhoz. Ők azonban tudták, hogy jövök,  s előkészítettek számomra egy szálláshelyet. A következő nap elvittek  egyik   kivájukba,   és   ott   tartottak   három   nap   három   éjjel.   Teljes  sötétségben   voltam.   Egyszerű   kérések   tolmácsolásához   a   spanyol  nyelvet használták, amit szintén beszélek, ám próféciáik ismertetéséhez  többnyire   látomások   és   képek   segítségével   beszéltek   hozzám.   Én   is  tudattam   velük   saját   igazságainkat   arról,   mit   hoz   a   jövő.   Azután   a  harmadik   éjjelen   a   kezemben   adtak   egy   régi­régi   agyagedényt,   és  megkérdezték, mit érzek vele kapcsolatban. Először igazából semmit  sem jelentett számomra, ám miután a kezemben volt néhány óráig, az  emlékezet hulláma öntött el, és rengeteg látomás követte. Láttam, hogy  évszázadokkal ezelőtt magam is hopi voltam, és én voltam az, aki ezt  az agyagedényt készítette. Arra is emlékeztem, hogy egy mentális képet  helyeztem az edénybe a magam számára, hogy évszázadokkal később  majd emlékezzek rá.  E látomás során az emlékezetembe idéződött minden magamról és a  hopik között töltött életemről. Olyan megnyugtató és csodálatos volt  emlékezni   mindenre.   Attól   a   pillanattól   kezdve   a   hopi   nyelven  beszéltünk. Mindez három nappal ezelőtt történt.  Mit   felelhet   az   ember   egy   ilyen   történetre?   Rövid   szünet   után  megkérdeztem,   „És   szabadna   megtudnom,   mi   volt   azokban   a  47

jövendölésekben?” Rám nézett, olyan arccal, mint aki őszintén szeretné  elmondani,   ám   azt   felelte,   „Sajnálom,   de   senkinek   sem   szabad  beszélnem a próféciákról.  Így  a   beszélgetés   az   Államokban  megérkezése   óta   szerzett  élményei  felé   terelődött.   Úgy   gondolta,   Amerika   szokatlan   hely.   Szerinte  túlságosan   eltávolodtunk   a   természettől   és   a   valóságtól,   a   televíziót  pedig „mentális maszturbációnak” tekintette. Hamarosan megérkeztünk  célunkhoz,   s   leparkoltunk   új   házunk   előtt.   Ismét   keveset   beszélt   és  sokat   dolgozott   miközben   holmijainkat   lepakoltuk   a   teherautóról.  Amikor   végeztünk,   engedélyt   kért,   hogy   végrehajtson   egy   speciális  rituálét. Idővel a szertartás hatalmas leckének bizonyult a ima erejéről,  különösen, ha az a szívből jön.  Az általunk megvásárolt föld szinte tökéletes ötszöge formázott. Maori  barátom kérte, hadd imádkozzon mind az öt ponton, én természetesen  hozzájárultam. Együtt odamentünk mindegyik sarokhoz, ő pedig mély  hódolattal imádkozott. „Szeretett Teremtő, kérlek, hallgasd meg imámat  Drunvalo barátomért.” Imájában azt kérte, hogy az állatok találjanak  menedéket   ezen   a   földön;   mindenki,   aki   itt   él,   legyen   egészséges,  boldog, és soha ne essen bántódása; végül pedig azért imádkozott, hogy  soha senki se vegye el tőlem ezt a földet. Imája jóval többet foglalt  magába ennél, de ez volt a lényege.  Röviddel  ezután visszamentünk  Sedonába,  ahol  melegen megölelt,  a  szemembe nézett utoljára, és távozott. Soha többé nem láttam. Amikor  beköltöztünk   új   otthonunkba,   feleségemmel   észrevettük,   hogy  mindenhol   állatok   alszanak   földünkön.   Csupán   fél   hektárnyi   terület  volt, és egyik fele a ház miatt be volt kerítve. Ám bármilyen szűkös volt  is a hely, olyan állatok aludtak egymás közelségében, melyek normális  esetben   nem   merészkednek   közel   egymáshoz.   Jól   megfért   ott  egymással   a   szarvas   és   a   prérifarkas.   A   prérifarkas   rendszerint   föld  alatti   üregben   alszik,   ám   itt   egymástól   néhány   méterre   hevertek.  Gyakran   nevettünk   a   maori   imán,   mely   oly   sok   különböző   állatot  vonzott kis birtokunkra. És jóllehet nagy mennyiségben fordultak elő  skorpiók,   csörgőkígyók,   arizonai   óriásgyíkok,   soha   senkit   sem  bántottak.  48

Úgy három és fél év múltán úgy döntöttünk, új otthonba költözünk.  Házunk rendkívül népszerű helyen állt, és az ingatlanközvetítő egészen  biztos volt benne, hogy két héten belül elkel, de egy hónapon belül  biztosan.   Ám   csaknem   egy   évvel   később,   és   lehetséges   vásárlók  százainak   látogatása   után   még   mindig   nem   sikerült   eladni   gyönyörű  házunkat. Nem tudtuk, mitévők legyünk.  Egy   éjjel   Claudette   felrázott   álmomból,   s   azt   mondta,   „Drunvalo,  emlékszel,   mit  mondott a   maori?   Azt  kérte   az   imájában,  hogy  soha  senki nem vehesse el tőlünk ezt a földet. Meg kell törnünk az imáját, ha  valaha   is   el   akarjuk   adni   ezt   a   házat.”   A   következő   nap   együtt  odamentünk   mind   az   öt   ponthoz,   és   imádkoztunk,   hogy  megváltoztassuk a maori szavait. Öt nappal később elkelt a házunk.  A kogi élmény 

A   kogikkal   történt   tapasztalásaim   vezettek   arra,   hogy   a   bennszülött  törzseket   érintő   élményeim   a   spiritualitással   és   az   emberi  képességekkel   kapcsolatos   leckéknél   jóval   mélyebb   értelemben  nyilatkozzanak   meg   számomra.   Amit   megtanítottak   és   megmutattak  nekem,   megvilágította   előttem   a   sötétben   való   látás   képességének  spirituális ideáját. Segítségük nélkül talán soha nem leltem volna rá a  szívben rejlő titkos helyre. Szerető segítségükért örökké adósuk leszek.  Éppen befejeztem egy Ég/Föld tanfolyamot Marylandben, amikor egy  fiatal   fehér   férfi   odajött   hozzám,   s   közölte,   őt   a   guatemalai   maják  küldték, hogy átadjon egy, a kolumbiai Sierra Nevada hegységben élő  kogi   törzstől   rábízott   üzenetet.   Meghallgattam,   noha   a   kogi   törzsről  még soha életemben nem hallottam. 

49

Egy kogi falu  Elmondta, hogy a kogi nép egyike azon törzseknek, melyeknek, azáltal,  hogy magasra felhúzódtak a Sierra Nevada de Santa Marta hegységbe,  jobbára sikerült megmenekülniük az 1500­as spanyol inkvizíció elől.  Megközelíthetetlenek   voltak,   ezért   meg   tudták   tartani   eredeti  kultúrájukat   és   vallási   hiedelmeiket.   Még   ma   is   éppen   úgy   élnek,  miként tették ezer évvel ezelőtt.  E törzsön belül létezik egy mamáknak nevezett csoport, akiket a kogik  nem emberi lényeknek, hanem a Föld tudatossága részének tekintenek,  s   akik   fenntartják   a   bolygó   ökológiai   rendszerének   egyensúlyát.   A  kogik úgy tartják, a mamák nélkül a Föld elpusztulna.  A mamák a kogi törzs spirituális vezetői, és olyan tiszteletben tartják  őket,   mint   Jézust   a   keresztények,   vagy   a   muszlimok   Mohamedet.   A  fiatal férfi szerint, aki ezt a történetet elmesélte nekem, a mamák teljes  sötétségben   is   képesek   látni,   belső   víziójukban   szemmel   tartják   az  egész világot, és bensőséges kapcsolatban vannak a Földanyával, akit  ők Alunának neveznek.  Hihetetlenül   érdekes,   hogy   amikor   a   törzsben   egy   csecsemőről  felfedezik, hogy mamának született, vagy azzá fog válni, egy szokatlan  helyre viszik, hogy speciális képzésben és nevelésben részesüljön. A  régebbi   időkben   egy   barlang   szolgált   a   képzés   helyéül,   manapság  azonban   a   csecsemőt   egy   természetes   anyagokból   épített   különleges  építménybe   viszik,   ahová   semmi   fény   nem   hatolhat   be.   A   csaknem  50

teljes   sötétségben   a   gyermeket   növekedése   során   kizárólag   fehér  ételekkel táplálják, s csupán annyi fényt engednek be, hogy éppen ne  vakuljon meg. Mindemellett rendkívül különleges spirituális képzésben  részesül.   Kilenc   évig   tökéletes   sötétségben   marad,   megtanul   szemei  használata nélkül látni, miként a világszerte  egyre­másra felbukkanó  szuperpszichikus gyermekek. Kilencéves korában a gyermeket kiviszik  a fényre, hogy a szemével is megtanuljon látni. Micsoda élmény lehet!  Nehéz elképzelni, milyen lehet kilencéves korban először megpillantani  ezt a csodálatos bolygót. 

Kogik  A fiatalember, aki a kogikról és a mamákról mesélt, egy másik történet  ismertetésébe fogott arról, hogy miért küldték el hozzám. Azt mondta,  a kogi mamák nemcsak hogy képesek látni bármely helyet a világon,  hanem éppúgy, mint a hopik, a maorik és sok más bennszülött törzsek,  képesek a jövőbe látni. Azt állította, a kogi mamák egész történelmük  során még soha nem tévedtek a jövőt illető előrejelzéseikben.  A kogi mamák szerint a huszadik század utolsó napfogyatkozásának  idejére,   mely   1999.   augusztus   11­én   ment   végbe,   a   világ   techno­ kulturális  népeinek a   Föld tudatának  egy  másik  síkjára  kellett  volna  kerülniük, maguk mögött hagyva a természeti népeket és bennszülött  törzseket, hogy ők örököljék a földet. (Ez a Biblia szavaira emlékeztet,  miszerint az „alázatosak fogják örökölni a földet”. Ez a jóslat egyezést  mutat azzal, amit Edgar Cayce, az „alvó próféta” mondott; előrejelzése  szerint 1998 telén a Föld pólusai elmozdulnak, s a bolygón hatalmas  változások mennek végbe. Sok new­age „hívő” gondolta  úgy, ez azt  51

jelenti, hogy a világ tudatosságának nagy része a negyedik dimenzióba  mozdul.)  A fiatalember közelebb csúszott hozzám, mintha hangsúlyozni szeretné  következő   szavait.   Lehalkította   hangját,   és   azt   suttogta,   „1999.  augusztus   12­én   a   kogi   mamák   látták,   hogy   mi,   a   techno­kultúra  képviselői,   még   mindig   a   Földön   vagyunk.   Meditációba   mélyültek,  hogy   megtudják,   vajon   mi   lehet   az   oka   ennek,   mivel   hosszú  történelmük   során   ez   volt   az   egyetlen   eset,   hogy   jóslatuk   nem   vált  valóra.  A   fiatalember  szerint  ott  a  sötétben  a  kogi   mamák  az   egész   bolygó  felszínén fényeket láttak ­ melyek nem voltak ott azelőtt. E fényeket  vizsgálva   a   mamák   úgy   találták,   hogy   azoknak   az   embereknek   a  kisugárzását érzékelik, akik megismerték saját fénytestüket, melyet az  ősi   időkben   Mer­Ka­Bának   neveztek.   A   mamák   úgy   hitték,   hogy  fénytesteikkel ezek az emberek változtatták meg a történelem folyását.  A   Mer­Ka­Ba   tudományának   tanítójaként   jól   tudom,   hogy   miután  emlékezetünkbe   idéztük   Mer­Ka­Bánkat,   bizonyos   képzéssel  gondolataink és érzéseink révén bármit meg tudunk valósítani. A kogi  mamák szerint néhányan valóban oly mértékben átformálták a  külső  világot,   hogy egy  új valóság öltött  testet.   Természetesen,   ha   mindez  igaz, az emberi képességek természetének még mélyebb szintje kezd  megmutatkozni előttünk. (Az érthetőség kedvéért, a kogi mamák nem  gondolták, hogy tudjuk, mi módon kell használni ezt a bennünk rejlő  adottságot.)  A   következő   információk   rendkívül   érdekesek.   Az   amerikai   Légierő  felvette velem a kapcsolatot, amikor a légszennyezettség eltávolításán  dolgoztam ­ először az R­2­vel, majd Mer­Ka­Bám segítségével ­, s a  személyes beszélgetések során valami igazán érdekfeszítő dolgot fedtek  el   előttem.   Számos   Mer­Ka­Ba   tanítványom   számolt   be   arról   ­   és  jómagam   is   megtapasztaltam   ­,   hogy   a   Mer­Ka­Ba   előszöri  aktiválásának   pillanatában   néha   fekete   helikopterekkel   körülvéve  találták magukat. Gyakran megesett, hogy a helikopterek egyszerűen  nem mentek el, hanem követték őket mindenhová, és akár hetekig vagy  52

hónapokig a közelükben maradtak. A légierő egy őrnagya azt monda,  hogy amikor a Mer­Ka­Ba korong széttágul, egyetlen személy fényteste  is körülbelül ugyanolyan erős energiát (mágneses impulzust) bocsát ki  magából,   mint   egy   tizenötezres   kisváros.   A   Légierő   műholdjai  érzékelik   az   ember   fénytestét,   és   a   képét   kivetítik   a   rendszer  számítógépes   képernyőire.   Mindez   több   éven   keresztül   óriási  aggodalmat okozott az amerikai hadseregen belül, most azonban már  tisztában vannak vele, hogy ez csupán egy, a földön kibontakozóban  lévő új tudatosság részét jelenti. Ha tehát a Légierő képes volt „látni” a  Mer­Ka­Ba   mezőt,   a   kogi   mamák   vajon   miért   nem   tudták  megpillantani? A fiatalember rám nézett, s ártatlan arckifejezéssel azt  mondta, „A kogi mamák szeretnének köszönetet mondani önnek a Mer­ Ka­Ba tanításáért, s a világ megváltoztatásáért.” Azután átnyújtott egy  kis   zacskó   élénkvörös   pamutkendőbe   csomagolt   dohányt,   a   kogi  mamák   megbecsülésük   jelének   szánt   ajándékát.   Nem   voltam  felkészülve   a   váratlan   ceremóniára,   így   hát   körbepillantottam,   s   egy  közeli bokorról leszakítottam egy vörös rózsát, hogy átadja viszonzásul  a kogi mamáknak. Azután vége lett.  Távozása után egy ideig még betöltötte a gondolataimat az élmény, ám  hamarosan   megfeledkeztem   a   kogikról,   s   gondolataim   visszatértek  életem ismerős világába. Nem hittem, hogy még hallok felőlük valaha.  Elszállt   néhány   hónap,   mögöttem   volt   egy   másik   tanfolyam,   amikor  ismét megkeresett ugyanez a férfi, ismét egy üzenettel a tarsolyában a  kogi mamáktól.   Közölte,  a  kogi  mamák találkozni  akarnak velem,  s  megtanítani a „nyelvre, melynek nincsenek szavai”. Azután tudtomra  adta, hogy igen szokatlan lenne számukra az Egyesült Államokba jönni,  mert közülük csupán három ember hagyta el valaha is Kolumbiát, de ha  én   kérem,   megtalálják   a   módját,   mint   jöhetnének   el.   Igazából   azt  szeretnék, ha én utaznék el a Sierra Nevada de Santa Marta hegységbe,  s ott találkoznék velük.  Gondolkoztam egy ideig az üzeneten, majd meditációba mélyedtem, s  angyalaim   engedélyét   kértem,   hogy   részt   vegyek   ebben   az   új  kalandban.   Mindketten   rám   néztek,   s   nyomban   biztosítottak  jóváhagyásukról. Kinyitottam a szemem, és azt mondtam, „Igen, hadd  53

történjen meg”.  Két választás állt előttem: vagy elmegyek a kolumbiai hegyekbe, vagy  hagyom,   hogy   a   mamák   találjanak   meg   engem.   Tudván,   hogy  időbeosztásom igen szoros a jövő évre nézve, azt kértem, hogy inkább  ők jöjjenek. A férfi habozás nélkül válaszolt, „Továbbítom az üzenetet”,  és minden további nélkül távozott.  Hazafelé a repülőn végre volt időm gondolkodni erről a dologról. Noha  nem tudtam, mi módon fognak a kogi mamák rám találni, biztos voltam  benne,   hogy   meglelnek.   Személyesen   volt   alkalmam   megfigyelni  bennszülött embereket oly módon kommunikálni ebben a szokványos  világban, amit a legtöbben nehezen hinnének el. Lássunk mindjárt egy  példát erre:  Taos   Pueblo   népe   Új   Mexikóban   megkért,   hogy   vegyek   részt   egy  szertartásban,   melynek   célja   segíteni   begyógyítani   a   fehérek   és   a  rézbőrűek   közötti   fájdalmas   sebeket.   A   szertartás   időpontját   egy  bizonyos jövőbeni nap napfelkeltei óráira tűzték ki.  Elérkezett a kijelölt nap, s a nap éppen felkelni készül a horizonton,  amikor három teljes tolldíszbe öltözött huichol indián sámán érkezett  körünkbe,   s   kért   engedélyt   a   részvételre.   Jimmy   Reyna,   egy   taos  pueblói   bennszülött,   aki   a   ceremóniát   vezette,   megkérdezte   őket,  honnan értesültek a szertartásról, mivel a résztvevőket megkérték, hogy  ne tegyenek róla említést senkinek. Azt mondták, egy peyote  (indián   sámánok által használt gombaféle, a szerkesztő)  szertartásban vettek  részt   Mexikóban,   s   akkor   látták   e   ceremónia   vízióját.   Vezetőik   úgy  döntöttek,   e   három   ember   menjen   el   a   mi   szertartásunkra,   ezért   az  alkalomhoz illően felöltöztek, s elgyalogoltak Taos Pueblóig.  Mindez   egészen   lenyűgöző,   hiszen   háromszáz   mérföldre   éltek   az  Egyesült   Államok   határától,   s   onnan   további   háromszáz   mérföldet  kellett   megtenniük   Taos   Pueblóig   ­   hatszáz   mérföld,   és   senki   sem  állította meg őket! Átkellek a Rio Grandén, autópályákon gyalogoltak  keresztül, szögesdrót­kerítéseken másztak át, s mindössze öt perccel a  szertartás kezdete előtt érkeztek meg ­ s mindezt teljes ünnepi díszben.  Az   élet   s   az   emberi   képességek   jóval   nagyobbak   annál,   mint  54

amilyennek a legtöbb ember tartja.  Tehát   vártam,   hogy   a   kogi   mamák   valahogyan   felvegyék   velem   a  kapcsolatot, habár elképzelni sem tudtam, miként fog megtörténni.  A kolumbiai nő 

Két vagy három hónappal később már a Mexikóváros közelében fekvő  Cuernavacában találtam magam, ahol egy másik Ég/Föld tanfolyamot  tartottam.   Valamivel   több   mint   száz   fő   vett   részt,   s   közülük   húszan  Kolumbiából érkeztek. E kolumbiaiak egyike, egy, a negyvenes éveink  elején   járó   asszony,   külsőre   éppen   úgy   festett,   mint   bármely   más  modern   kortársa,   míg   csoportunk   egy   szertartás   elvégzésébe   nem  fogott,   olyan   táncba   vagy   mantrázásba,   mely   valamiképpen   „valódi  volt”,   ami   azt   jelenti,   hogy  az   embereket  Isten   jelenlétének   tudatára  ébresztette.   Ezen   a   ponton   az   asszony   személyisége   egészen  megváltozott.   Mentessé   vált   minden   gátlástól,   szárnyalt   a  mozdulatokkal,   s   egy   olyan   ember   benyomását   keltette,   aki   teljesen  átadta magát a mantrázásnak és a zenének ­ amit nemigen várnánk egy  modern nőtől.  Én   gyönyörűnek   találtam   a   látványt,   a   többi   columbiait   azonban  zavarba hozta az asszony viselkedése. S miután a négynapos tanfolyam  minden   napján   folytatta   szokatlan   viselkedését,   csoportjának   tagjai  egyre türelmetlenebbé váltak vele szemben.  A harmadik napon a csoport egymás kezét fogva egy nagy kört alkotott,  s   bizonyos   hangokat   mantráztunk,   hogy   növeljük   a   tudatosságot.  Szokatlan modorában a nő megtörte a kört, beállt a közepébe, s vadul  táncolt   a   kántálásra.   Úgy   tizenöt   perc   elteltével   a   kolumbiaiak   nem  állhatták tovább, s intettek, hogy állítsam le. Én a magam részéről nem  igazán szerettem volna megzavarni, mert mozdulatait nagyon szépnek  találtam. A többiek iránt érzett tiszteletből azonban beléptem a körbe,  hogy visszavigyem a csoporthoz.  Amikor   közeledtem   felé,   láttam,   hogy   pillantása   egészen   máshová  réved. Finoman megérintettem a vállát, s megpördült. Szemeim mögé,  a lelkembe nézett, s teste furcsa hangot bocsátott ki, mely olyan érzetet  55

keltett,   mintha   körülölelné   a   testemet.   Hirtelen   már   nem   is   a  cuernavacai   teremben   voltam.   Ismeretlen   helyen   találtam   magam,  fűkunyhók,   s   fehér   ruhába   öltözött   emberek   között,   akik   mind   rám  néztek. Olyan valósnak tűnt, mintha valóság volna. Még egy kutya is  elfutott   mellettem.   Egy   furcsa,   ismeretlen   érzés   hullámzott   rajtam  végig,   mely majdnem szexuális  jellegűnek tetszett,  noha   mégsem az  volt.   Inkább   azt   mondanám,   nagyon­nagyon   jó   érzés   volt.   Azután,  amint   kezdtem   elfogadni   új   valóságomat,   váratlanul   ismét   a  cuernavacai   teremben   találtam   magam,   ennek   a   rendkívül   furcsa  asszonynak   a   szemébe   nézve.   Soha   nem   éltem   át   ilyesmit   azelőtt   –  habár volt már jó néhány szokatlan élményem.  Abban   a   pillanatban   mindössze   annyit   tudtam,   újra   érezni   akarom.  Teljesen feladtam csoportvezetői szerepemet, s a mantrázás közepette  kézen  fogtam  az   asszonyt,   és   a  nagy terem  egyik sarkába   vezettem.  Leültettem, belenéztem nyílt, barna szemébe, s azt mondtam, „Kérem,  csinálja újra”. Az asszony mosolygott, és ismét kibocsátotta magából  azt   a   hangot,   s   ismét   messze   kerültem   Cuernavacától;   Kolumbiában  voltam. A csoport résztvevői szerint, akik egy idő után abbahagyták a  mantrázást,   és   bennünket   figyeltek,   két   órán   keresztül   megváltozott  tudatállapotban voltam.  Ama rövid idő alatt, amit vele töltöttem, megtanultam, s megértettem,  valójában mi megy végbe. Olyan világossá vált az egész. Két öreg kogi  mama magyarázta el nekem, míg e női testben voltam Kolumbiában.  A következőket mondták: „Leutaztunk a hegyektől egy másik közelben  élő   törzshöz,   egy   különleges   adottságokkal   rendelkező   asszonyhoz.  Megkérdeztük, segítene­e eljutni hozzád, s ő beleegyezett.  Az asszony, akit Ernának hívtak, szemmel láthatóan egy függőágyon  feküdt   egy   kerek   fűkunyhóban.   Lelke   elhagyta   testét,   s   még   lejjebb  utazott a hegyekből, egészen le a hegy lábához, ahol egy kolumbiai  asszony élt öreg spanyol vályogtéglából épült házában. Erna belépett  ennek az asszonynak a testébe ­ nem tudom, hogy az ő beleegyezésével,  vagy anélkül ­, s elhelyezte az elméjében az ötletet, hogy menjen el a  Mexikóban   tartandó   tanfolyamomra,   így   Erna   meg   tudna   tanítani   a  56

„szavak nélküli nyelvre”.  Még ennél is érdekesebb, hogy a kolumbiai asszony nem rendelkezett  pénzzel,   útlevéllel   vagy   vízummal,   nem   volt   birtokában   születési  anyakönyvi kivonat, sem más irat, mellyel személyazonosságát igazolni  tudta   volna,   így   természetesen   repülőjegyet   sem   tudott   váltani.  Valahogy mégis eljutott Mexikóba, hogy eljöhessen a tanfolyamomra.  Valaki   vett   neki   egy   repülőjegyet,   s   mielőtt   elindultam   volna   az  Államokból,   az   angyalok   azt   mondták,   hogy   engedjem   ingyen  elvégeznie   a   tanfolyamot.   Ám   mindezek   mellett   hogyan   tudott  mindenféle papírok nélkül átjutni a vámvizsgálaton? Hogyan sikerült  Kolumbiából   Mexikóba   utaznia,   majd   vissza   minden   bonyodalom  nélkül?   Úgy   vélem,   egyszerűen   „nem   látták”.   Amit   furcsa   hangjain  keresztül Ernától megtudtam a terem sarkában, az jóval több volt annál,  mint   hogy   a   kogi   mamák   miként   hozták   létre   velem   ezt   a   térbeli  transzformációt.   Újonnan   megszerzett   képességeimmel   a   való   világ  kogi   földjén   sétáltam,   női   testben,   körülöttem   az   öreg   mama  sámánokkal. Tudtam, hogy tudják, én vagyok az abban a testben; s e  sámánok mindegyike egész közel jött az arcomhoz, és furcsa hangokat  adtak ki magukból.  Valahányszor   egy   hang   hallatszott,   azonnal   egy   másik   valóságba  tűntem   át,   ahol   történelmükről,   kultúrájukról   és   spirituális  hiedelmeikről tanítottak. Mire véget ért ez a rendkívül valóságosnak  tűnő tapasztalás, mindent tudtam arról az asszonyról, akinek a testét  használtam. Megismertem férjét és három gyermekét, mintha csak a  sajátjaim   lettek   volna.   Az   egész   élmény   alatt   két   öreg   mama   állt  mellettem, s olyan mélyen megismertem őket, mintha a családomhoz  tartoztak volna.  Egyiküket Mamos Bernardónak hívták, s a következő néhány hónapban  vezetőmül szegődött. Úgy éreztem, mintha egy új, hihetetlen világba  születtem volna újjá, ahol a régi szabályok mind érvényüket vesztették.  Most régi, ismerős világom tetszett inkább álomnak, mint valóságnak, s  ez az új világ volt a valóság számomra.  Ernával   való   összekapcsolódásom   éppoly   váratlanul   ért   véget,   mint  57

ahogyan   kezdődött,   és   ismét   saját   testemben   találtam   magam  Mexikóban,   száz   embernek   tartott   tanfolyamomon,   amelyet   most  teljesen távolinak, s életembe nem illőnek éreztem. A következő néhány  hónapban lassanként kezdtem megérteni az új tapasztalást, s kezdtem  elfogadni a módszert, mellyel a kogi mamák oly kegyesen tanítottak.  Megtanultam, hogy a hangok nem az elméből erednek, nem gondolatok  és   szavak   hozzák   létre,   hanem   a   szív   mélyén   rejlő   szakrális   térből  fakadnak, s álmok, érzelmek és érzetek irányítják. (Mind a szív és az  elme is kelt képeket a testben, ám a szív olyan képeket alkot, melyek  teljesen valóságosnak tűnnek.)  Kétségkívül egy olyan kommunikációs formával ismerkedhettem meg,  mely   túlmutat   mindenen,   amire   az   elme   csak   képes   lehet.  Megtapasztaltam   a   „szavak   nélküli   nyelvet”,   s   ez   mindörökre  megváltoztatott.   Egyszerre   álltam   hódolattal   és   izgalommal   a  lehetőségek   előtt.   A   szavak   nélküli   nyelven   keresztül   valamennyi  életformával lehet kommunikálni ­ nem pusztán emberi lényekkel. A  kogi mamák azt mondták, próbáljak ezen a módon kommunikálni az  állatokkal,   így   a   saját   szememmel   is   meggyőződhetek   erről   az  igazságról.  Eggyé válni a lovakkal 

Claudette­nek volt három lova, melyek egy hatalmas, nyílt mezőn éltek.  Mexikóból   való   hazatérésem   másnapján   megragadtam   a   karját,   és  magammal   vonszoltam,   hogy   együtt   kimenjünk   a   mezőre   és  megnézzük   őket.   Már   beszámoltam   Ernával   esett   élményeimről,   s  mindketten kíváncsiak voltunk, hogy mi történik. Amikor kiértünk a  mezőre, a lovak lustán álldogáltak a kerítés mellett, úgy ötven méter  távolságra egymástól, s ügyet sem vetettek egymásra. Lassan a mező  közepére   sétáltam,   miközben   Claudette   az   etetésükhöz   készülődött.  Mindhármuk aludni látszott a forró, száraz arizonai napsütésben.  Csendesen kiléptem az elmémből, át a szívembe, ahogyan tanították, s  az a magas hang kibocsátódott a testemből. Nem én csináltam a hangot  ­   csak   kijött   belőlem,   és   egy   kiscsikó   képe   jelent   meg   belső  látomásomban.  58

Mindhárom ló azonnal felrántotta a fejét, s rám szegezte a tekintetét.  Azután, mintha csak varázsütésre történt volna, amilyen gyorsan csak  tudtak,   vágtázni   kezdtek   felém.   Amikor   odaértek   hozzám,   egyik   a  másik   után,   egészen   közel   tolták   az   arcomhoz   a   pofájukat.  Másodperceken   belül   lovak   világa   font   körül,   s   én   foglyul   estem   a  középpontjában.   Mintha   csak   valaki   egy   titkos   jelet   adott   volna,  egyszerre lehorgasztották a fejüket, s más választásom nem is volt, mint  követni őket.  A   következő   harminc   percre   magam   is   lóvá   váltam.   Kis   hangokat  hallattunk egymás felé, halk nyerítésekkel tűzdelve. Lovak és csordák  képei   töltötték   el   lényemet,   s   ugyanaz   a   „szexuális”   jellegű   érzés  hullámzott   végig   a   testemen,   melyet   Ernával   kapcsolatban   is  érzékeltem.   Szavakkal   lehetetlen   átadni   az   élményt,   de   annyit  mondhatok,   életem   legszebb   pillanatainak   egyike   volt,   s   teljesen  elborított az öröm, hogy ezekkel az állatokkal beszélgethetek.  Azután, amilyen hirtelen kezdődött, olyan váratlanul szakadt vége az  élménynek.   Ám   e   tapasztalás   mindörökre   megváltoztatott,   s   nem  csupán engem, a lovakat is. Attól fogva kapcsolatunk nem ember és ló  közötti kapcsolat volt – úgy viszonyultunk egymáshoz, mint családtag a  családtaghoz.   Micsoda   áldás!   És   abban   a   pillanatban   teljes  bizonyossággal   tudtam,   hogy   a   Mexikóban   szerzett   élményeim  valóságosak voltak. Kezdett igazán jó lenni az élet!  A keresztény Biblia ismerői vajon emlékeznek Babilon történetére? A  Biblia   szerint   Babilon  előtt   az   egész   világ   egy  nyelvet   beszélt,   s   az  emberek e nyelven keresztül még az állatokkal is tudtak kommunikálni.  Babilon   után   Isten   számos   különféle   nyelvet   beszélő   népcsoportra  bontott   bennünket,   ami,   lévén,   hogy   nem   mindig   tudjuk   megérteni  egymást, falakat emelt közénk.  A régészek azonban sehol a világon nem fedezték fel egyetlen nyomát  sem   ennek   a   nyelvnek.   Vajon   miért?   Úgy   hiszem   azért,   mert   ezt   a  nyelvet nem leírt vagy kimondott szavak, sokkal inkább a szívből eredő  hangok   alkotják.   Akkor   emlékezhetünk   újra   erre   a   nyelvre,   és  kapcsolódhatunk   ismét   össze   egymással,   amikor   az   emberiség   szíve  59

ismét kinyílik ­ s nem csupán magunk között s az állatokkal tudunk  majd   kommunikálni,   hanem   bármilyen   életformával   az   egész  világegyetemben.  Magunkkal vinni másokat a szakrális térbe 

Két   héttel   a   Claudette   lovaival   történt   eset   után   a   Keleti   Parton  tartottam   a   soron   következő   Ég/Föld   tanfolyamot.   A   kogi   mamáktól  tanult   ismeretek   még   mindig   az   első   helyet   foglalták   el   a  gondolataimban.  Mentorom,   aki   segített   a   tanfolyam   megszervezésében,   figyelmesen  hallgatta   a   szívben   rejlő   szakrális   térről   szóló   beszámolómat,   majd  végül   izgatottságában   már   képtelen   volt   uralkodni   magán,   s  megkérdezte, „Volnál olyan szíves megmutatni?  Először   húzódoztam,   mivel   az   emberek   annyi   érzelmi   hulladékot   és  kényszerítő   korlátot   hordoznak   magukban,   ezért   aztán   legtöbbünk  számára ijesztőnek tűnik elhagyni az elme területét. Mentorom azonban  állhatatosan kérlelt, és végül beleegyeztem, hogy tegyünk egy próbát,  noha nem igazán reméltem, hogy bármi is fog történni.  Törökülésben   ültünk   egymással   szemben,   s   egyszerű   meditációval  kezdtük,   mely   során   lélegzetünket   figyeltük,   leginkább   azért,   hogy  ellazult állapotba kerüljünk. Azután, miként a kogi mamák tanították,  lelkem szó szerint elhagyta az elme terét, s a szívembe vándorolt, s  csaknem   azonnal   furcsa   hangok   eredtek   a   testemből,   és   egy   belső  látomás jelent meg.  A sáros­zöld színű Amazonas folyótól néhány méterre találtam magam,  s egy óriási, masszív fa magasodott bal oldalamon. A fa törzséből egy  hatalmas, a földdel párhuzamosan futó oldalág nyújtózott oldalra, mely  úgy hatméteres lehetett. Lelkem körülbelül két méterre lebegett a föld  felett, s észrevettem, hogy közvetlenül alattam egy óriási puma lépked  gyorsan, szemlátomást határozott céllal. Az állat felugrott a hatalmas  ágra, s majdnem a végéig merészkedett. Onnan fürgén leugrott a földre,  majd folytatta lépteit a folyó mentén.  A   következő   pillanatban   már   visszatértem   a   terembe,   s   ismét  60

mentorommal   szemben   ültem.   Rápillantottam,   hogy   megpróbáljam  kitalálni,   ő   vajon   mit   élt   át,   ám   semmi   különöset   nem   vártam.  Legnagyobb meglepetésemre azonban legapróbb részletekig az általam  is   átélt   élményről   számolt   be.   Alig   tudtam   elhinni.   Működött!  Gondolkodni sem volt időm a történtekről, máris izgatottan arra kért,  hogy csináljuk meg újra. Viselkedése arra emlékeztetett, én is éppen  így éreztem magam, amikor Erna először bocsátott ki felém a hangokat.  Tehát ismét lehunytuk a szemünket, s egy pillanat múlva másik hang  jött ki a  testemből.  Azonnal a  kolumbiai nő  házának mennyezeténél  éreztem magam, lenéztem rá, amint ágyában aludt. Kora reggel volt,  otthona régies volt, s vályogból épült.  Erna lelke kigördült a kolumbiai nő testéből, és csatlakozott hozzám a  plafonnál.   Összeolvadtunk,   s   falon   áthatolva   kimentünk   a   szobából.  Magasra emelkedtünk a levegőbe, s láttuk magunk alatt az esőerdőt, s  körülöttünk a hegyeket.  Azután   sugárhajtású   repülőgéphez   hasonló   sebességgel   mozogtunk   a  fák   koronái   felett,   felfelé   tartottunk   a   hegyen.   Óriási   gyorsasággal  repültünk, s mintegy harminc méter magasan maradtunk az emelkedő  hegyoldalba kapaszkodó fák felett, mígnem végül leereszkedtünk egy  hegygerincre, s megállapodtunk a magasan fekvő völgyben, ahol egy  kerek szalmakunyhókból álló falucska bújt meg.  A falon áthatolva egyenesen beszálltunk a kunyhók egyikébe, ahol Erna  teste feküdt egy függőágyon meztelenül. (A kogik és e hegyvidéken élő  más törzsek rendszerint kézzel szőtt függőágyban alszanak, ám most  aggódtak amiatt, hogy ilyen hosszú ideig a függőágyban hagyhatják­e  Erna testét, melyet elhagyott tudatossága.)  Begördült   a   testébe,   s   arra   ébredt,   hogy   a   családjának   tagjai   mind  körülötte   állnak.   Futva   jött   három   gyermeke,   izgatottan   kiabálták   a  nevét, hogy megöleljék visszatért anyjukat. A legifjabb, aki még alig  volt több egy évesnél, azonnal melléhez furakodott, és szopni kezdett.  Férje és két idős mama az ágya mellett álltak. Rájuk pillantottam, s  tudomásul vették jelenlétemet. Azután vége szakadt. Ismét a teremben  voltam mentorommal. Ismét ugyanabban a pillanatban nyitottuk ki a  61

szemünket. Anélkül, hogy egy szót is szólhattam volna, máris kezdett  beszámolni   az   élményről,   mely   egy   részletet   leszámítva   tökéletesen  megegyezett az általam átéltekkel. Ezt az egy eltérést, azonban a mai  napig sem értem. Ő úgy látta, hogy Erna lelke bogár formájában repül  ki   a   kolumbiai   nő   testéből.   Ki   tudja?   Ennek   a   képnek   talán  hiedelmeihez   van  valami  köze.   Ám  ezt   leszámítva   teljesen  ugyanazt  éltük át. Azt mondani, hogy izgatott voltam, közel sem írja el azt, amit  éreztem. Most már semmi kétség nem volt a szívben nyugvó titkos hely  létezése felől. Ez az élmény óriási lehetőségeket rejt az ember számára,  s megváltoztathatja az emberi történelem folyását, s megakadályozhatja  pusztulásunkat. A kogi mamák pedig azt kívánták, hogy tanítsam vagy  valami módon adjam át ezt a képességet más embereknek. Hogy miért?  Mert a világ egyensúlyának őrzőiként a kogi mamák úgy tartják, ha  emlékezetünkbe   idézzük,   hogy   mi   lakozik   a   szívünkben,   többé   nem  leszünk   képesek   pusztítani   a   Földet   öntudatlan,   élettelen  technológiáinkkal. Azt hiszem, igazuk lehet.  A következő két hét folyamán a kogi mamák minden éjjel megjelentek  álmomban, s egész éjszakára velem maradtak. Folytatták tanításomat,  és   felfedtek   előttem   bizonyos   dolgokat   magukkal   kapcsolatban,  melyekről   úgy   gondolták,   tudnom   kell   róluk.   Eme   álmok   révén  világossá, rendkívül világossá vált, hogy azt várják tőlem, ezeket az  információkat tárjam a világ technikai kultúrái elé.  Végül személyesen is találkozhattam a kogikkal. Ám akkor már semmi  olyat nem tanultam tőlük, amit ne adtak volna át azelőtt. Adtak viszont  néhány tanácsot, melyek közül néhányat alkalmazok is a tanítás során,  ám   néhány   javaslatukat   a   nyugati   világban   egyszerűen   lehetetlen  megfogadni.   A   kogi   mamák   például   azt   mondták,   hogy   ha   a  tanítványok kibírják étel, ital és alvás nélkül kilenc nap és kilenc éjjel  egy teljesen sötét helyiségben, akkor képesek lesznek belépni a szív  szakrális terébe. Valóban így lehet, ám kétlem, hogy ez a módszer a  modern világban működhetne. Személyes tapasztalataim alapján végül  kétféle   módszert   találtam   mindezek   helyettesítésére,   s   a   könyv   egy  későbbi fejezetében közölni is fogom őket.  62

A szívben rejlő szakrális tér  A szívben rejlő szakrális tér, melyre olykor, mint a szív titkos kamrájára  utalnak, a tudat időtlen dimenzióját jelenti, ahol minden lehetséges, itt  és most. Számos ősi írásban és később lejegyzett szájhagyományban  találunk utalásokat a szívben nyugvó titkos vagy különleges helyre. A  könyv elején idézett Cshándógja Upanisad egy példa a számos utalás  közül.   Egy   másik   utalást   találunk   a   Tórához   kapcsolódó   könyvben,  mely a Szív titkos kamrája címet viseli.  S talán, manapság a tudomány is igen óvatosan s nagy körültekintéssel  közelít   ennek   megértése   felé.   A   Stanford   Egyetemhez   tartozó  HeartMath   Intézet   kutatócsoportja   néhány   rendkívül   érdekes   adatra  bukkant. Az információ talán hasznos lehet azok számára, akik a szívet  próbálják   mélyebben   megérteni.   Nem   könnyű   vállalkozás,   ám   ha   az  elme hajlandó együttműködni, a szív válaszol.  Mindig is előttünk állt a paradoxon: amikor a gyermek megfogan, az  emberi szív már az agy kiformálódása előtt dobogni kezd. Ez a tény  mindig is azt a kérdést vetette fel az orvosok számára, hogy honnan  ered   a   szívet   kiformáló   és   a   szívdobogást   szabályozó   értelem.   A  tudomány   világának   nagy   meglepetésére   a   HearthMath   tudósai  felfedezték, hogy a szív saját aggyal rendelkezik ­ igen, valódi aggyal és  igazi agysejtekkel. Igen apró méretű, talán negyvenezer sejtből ha áll,  ám e sejtek mindenképpen agyat formáznak, s a szívnek nyilvánvalóan  mindössze ennyire van szüksége. Óriási felfedezés volt, s igazolja azok  nézetét, akik már évszázadok óta a szívben rejlő értelemről írnak vagy  beszélnek.  Ám a HeartMath tudósai talán még egy ennél is nagyobb horderejű  felfedezésre jutottak a szívet illetően. Bebizonyították, hogy az emberi  szív generálja a legnagyobb és legerősebb energiamezőt a testben lévő  szervek   közül,   beleértve   az   agyat   is.   Megállapították,   hogy   ez   az  elektromágneses mező körülbelül két­három méter átmérőjű, s tengelye  a   szívben   helyezkedik   el.   Alakja   a   tórusz   fánkformájára   emlékeztet,  melyet gyakran tekintenek a világegyetem legegyedülállóbb és legősibb  formájának.  63

Azok, akik tanulmányozták  Az Élet Virágának ősi titka  című művem  mindkét kötetét, alighanem valami ismerősre fognak lelni a szív tórusz  alakú   mezejével   kapcsolatban.   A   metatron   kockában   egymásban  találjuk a Platón által meghatározott öt testet, és mindegyikük kisebb  méretű   mása   a   benne   rejlő   eredeti   formának   ­   kocka   a   kockában,  oktaéder az oktaéderben, és így tovább.  A   szív   esetében   a   szívben   rejlő   szakrális   térből   egy   tórusz   formájú  elektromágneses mező emelkedik ki, benne egy kisebb méretű tórusz  formájú   mezővel,   s   miként   az   öt   platóni   test   a   metatron   kockában,  mindkettő ugyanazon a tengelyen helyezkedik el. 

A szív tórusz alakú mezeje  Két   rendkívül   fontos   jellemzőjét   találtam   ennek   a   tórusz   alakú  mezőnek. Először is, kapuként használható ahhoz, hogy megleljük a  szív titkos kamráját, s rajta keresztül belépjünk oda. A titkos helyre való  belépéssel kapcsolatos instrukciókat a könyv egy későbbi fejezetében  közlöm.   A   második   jellemző   a   kisebb   méretű   belső   tórusszal   áll  összefüggésben.   E   belső   mező   fontosságának   magyarázatára   később  térek majd ki, amikor a szíven keresztül történő teremtésről beszélünk.  A   szívben   nyugvó   szakrális   tér   a   tóruszban   rejlő   tóruszhoz   hasonló  módon lett megalkotva. Ott van maga a szakrális tér, ám mint később  látni   fogod,   e   szakrális   téren   belül   egy   másik   igen   apró,   de   annál  64

különlegesebb tér található, mely különbözik az elsőtől, és egyedülálló  alkalmazási területtel rendelkezik.  A   szívsebészek   egy   másik,   a   fentiekkel   kapcsolatba   hozható  információhoz jutottak a szívvel kapcsolatban, ám nem vagyok biztos  benne,   mi   a   jelentősége.   Felfedezték,   hogy   a   szívben   található   egy  parányi hely, melyet soha nem szabad megérinteni, különben az ember  meghal, és semmilyen módon nem lehet újraéleszteni. Akármi legyen is  a helyzet ezzel a parányi hellyel, az élet számára bizonyára rendkívül  fontos.  Meg vagyok győződve róla, hogy a tórusz alakú elektromágneses mező  pontosan keresztülhalad a szívben rejlő szakrális téren, s onnan ered,  ám   a   „szív   agyát”   és   az   „érinthetetlen   helyet   illetően”   nem   látok  világosan.   Ha   megértesz   vagy   felfedezel   valamiféle   összefüggést,  kérlek, tudasd velem.  A szívben rejlő szakrális tér tanulmányozása és tanítása 

1999 óta tanulmányozom a szívben rejlő szakrális tér kérdéskörét és  tartok   tanfolyamokat.   E   könyv   megírásának   idejére   már   összesen  mintegy   négyezer   ember   révén   volt   alkalmam   tanulmányozni   ezt   a  tapasztalást. Rengeteget tanultam, és tovább folytatom a tanulást. Biztos  vagyok benne, hogy még lesz folytatása ennek a könyvnek, hiszen még  csak most kezdjük megérteni magukat a szív által alkotott képeket.  A   következőkben   arról   olvashatsz   majd,   amit   én   megtanultam,   ám  mielőtt belefognék az ismertetésébe, egy fontos megjegyzést szeretnék  tenni.   A   szívben   rejlő   szakrális   térrel   kapcsolatos   tudásomat  közvetlenül   átélt   élmények,   illetve   néhány   tanítványom   révén  szereztem, és sokáig mi magunk sem értjük, az élmény során mi megy  végbe. A következő oldalakon azt fogom elmondani, amit most, ebben  a   pillanatban   igaznak   hiszek,   ám   lehet,   hogy   némely   részlettel  kapcsolatban   később   változni   fog   a   véleményem.   Saját   szívedre   kell  hallgatnod, s őszintének kell lenned magadhoz. Ha a könyvben leírtak  közül a te esetedben nem működik valami, egyszerűen hagyd figyelmen  kívül.   Biztos   vagyok   benne,   hogy   létezik   olyan   módszer,   mely  65

segítségével te is rálelhetsz a szívedben rejlő szakrális térre.  A szívben rejlő szakrális tér tanfolyamok első két évében azt vettem  észre,   hogy   körülbelül   a   résztvevők   felét   tudom   elérni   csupán;  valamennyi   csoportban   úgy   alakult  a   helyzet,   hogy   az   emberek  fele  „vette az adást”, míg a csoport másik felét teljesen elkerülte az élmény.  Végül minden tanfolyam előtt jobbnak láttam megemlíteni, megeshet,  hogy a csoport fele megtapasztalja a szívben rejlő szakrális teret, s az  mindörökre   megváltoztatja   az   életét,   míg   a   többiek   semmit   sem  érzékelnek. Miért van ez így? Számtalanszor feltettem magamnak ezt a  kérdést.   Sok­sok   órán   át   töprengtem   ezen.   Azon   százak   válaszai  alapján, akiknek nem sikerült rálelni szívben rejlő szakrális térre, úgy  tűnik, hogy ennek oka jórészt érzelemtestükben gyökerezik. Azok, akik  életük   során   valamiféle   érzelmi   traumát   éltek   át,   újra   átérzik   a  fájdalmat,   amikor   a   szívben  rejlő   szakrális   térbe   lépnek,   s   azonmód  távozni   akarnak.   Mindez   azt   jelenti,   hogy   szükséges   lehet   terápia  segítségével   eltávolítani   magadból   az   érzelmi   hulladékot,   mielőtt  hozzálátnál a kereséshez. Azok számára, akik el tudják engedni negatív  érzelmi   energiáikat   ­   nem   számít,   mi   módon   teszik   azt   ­,   semmi  problémát nem jelent a szív szakrális terébe történő belépés.  További problémák okozója lehet az emberek „érzékelésmódja” is. A  belső víziókat néhányan látomások és álmok formájában élik át; mások  hangokon és a halláson keresztül fogják fel a belső világot, míg megint  mások   az   érzékeken   –   mint   például   az   ízlelés,   a   szaglás,   illetve  különböző testérzetek ­, keresztül észlelik azt. Ennek eredményeképpen  az élményt illető várakozások olykor közbeavatkozhatnak. Egy rövid  történettel szeretném mindezt világosabbá tenni.  Egy   nemrégiben   tartott   tanfolyamomról   egy   házaspár   úgy   távozott,  hogy az egyiküknek sikerült belépnie a szívben rejlő szakrális térbe,  míg a más úgy érezte, kudarcot vallott. (Jóllehet mindig felkészítem  erre a résztvevőket, az ember azért elcsüggedhet, ha éppen vele történik  meg.)   A   férj,   aki   úgy   érezte,   hogy   nem   élte   át   az   élményt,   a  következőket   mondta   a   feleségének:   „rosszul   érzem   magam,   hogy  semmi   nem   történt,   amikor   meditációba   mélyedtem.   Az   égvilágon  semmit sem láttam. Ám el kell ismernem, hogy a CD, amit Drunvalo  66

játszott,   a   delfinek   és   bálnák   hangjával   hihetetlenül   csodálatos   volt.  Olyan   jó   volt  a   zene,   hogy   szinte   úgy  éreztem,   hullámok   mossák  a  testemet.”   Felesége   meglepve   közölte   vele,   hogy   nem   játszottam  semmiféle   CD­t.   Valóban   nem   szólt   semmilyen   zene.   Alig   akarta  elhinni, míg meg nem kérdezett egy másik résztvevőt is, aki szintén az  állította, hogy nem volt zene, nem voltak delfin­  és bálnahangok. A  férfi   zenész   volt,   s   ő   ily   módon   „látott”.   Azt   várta,   hogy   képek  merülnek fel benne, ám ehelyett a halláson keresztül érzékelte a helyet.  Most kezdünk csak ráébredni, hogy sok ember, aki úgy gondolta, nem  élt   át   semmit,   valójában   igenis   járt   a   szakrális   térben,   de   mivel   az  élmény  nem   egyezett   várakozásával,   az   egész   tapasztalást  figyelmen  kívül hagyta.  A szív vibrációja – a visszavezető út 

Az első dolgok egyike, melyre figyelmes lettem a szív szakrális terébe  történő   belépéskor,   a   vibráció   volt.   Úgy   tűnt,   mindenhonnan   ez   a  vibráció árad, ám nyilvánvalóan nem maga a szívverés volt, hiszen a  hang folyamatos volt – mint például az Om hangja, mégis különbözött  attól.   (Mindkét   alkalommal,   amikor   az   egyiptomi   Nagy   Piramisban  található Király Kamrájában voltam, ugyanezt a vibrációt érzékeltem,  mely úgy  tűnt,  a  piramison  belül ott van mindenhol,   ott van  még a  kőtömbökben   is,   melyeket   megérintettem.   Sok   emberrel   beszéltem,  akik ugyanezt a vibrációt tapasztalták ott, s úgy hiszem, pontosan a szív  rezgését lehet érzékelni a piramisban.)  Amikor belépsz a szívben rejlő szakrális térbe, arra kérlek, először is  fizikai   hangoddal   utánozd   ezt   a   belső   hangot.   Nem   kell   tökéletes  másának   lennie,   csak   hasonlítson   rá,   amennyire   lehetséges.   Ez   az  eljárás összekapcsolja a szív belső világát az elme külső világával.  Feleségem már régóta tanulmányozza a szívvel kapcsolatos tanításokat,  s ezek azt mondják, a hang visszatükrözése mindig nagyon fontos ­ én  pedig,   miután   annyi   embert   láttam   már   belépni   erre   a   helyre,   a  legmélyebben egyetértek ezzel. A hang utánzása megalapozza a szív  belső zümmögését itt a fizikai világban, s egyúttal egy másik indítékkal  67

is szolgál: biztosítja a visszatérést.  Ha egyszer megtapasztaltad a szív szakrális terét és vissza kívánsz térni  oda, egyszerűen csak rá kell hangolódnod a szív vibrációjára a hang  zümmögtetésével, és természetesen el kell mozdulnod elméd teréből a  szívbe. A rezgés közvetlenül a szívben rejlő szakrális térbe vezet, s a  visszatérés minden alkalommal könnyebb és könnyebb lesz. Végül az  elméből   a   szívbe   történő   átlépés   mindössze   két­három   másodpercet  vesz majd igénybe.  A szívben rejlő szakrális teret érintő személyes tapasztalataim 

Mielőtt hozzákezdenék, hogy saját tapasztalataimról beszámoljak, arra  kérlek, próbáld megérteni, hogy teljesen más formában élhetjük át az  élményt, s külső látszatra talán egyetlen közös vonás sem mutatkozik  majd közöttük. Noha bármely két ember között számtalan összefüggés  lehet,   a   hópelyhekhez   hasonlóan   minden   ember   különleges   és  egyedülálló.   Ezért,   kérlek,   ne   állíts   magad   elé   várakozásokat.   Minél  inkább   gyermekhez   illőn,   nyitott,   érdeklődő   szemmel   és   érzékekkel  lépsz   be   szívedbe,   annál   könnyedebbek   és   közvetlenek   lesznek  élményeid.   Mások   élményeiről   csupán   azért   számolok   be,   hogy  referenciaként   használhasd   őket,   ám   semmiképpen   se   vedd  „törvénynek”.  Az 1980­as évek közepén Mer­Ka­Ba mezőmben meditáltam, s hirtelen  és egészen váratlanul egy kőbe vájt barlang belsejében találtam magam,  mely teljesen valóságosnak tűnt számomra.  A barlang egyik vége lekerekített és kupolaszerű volt, és semmit sem  lehetett   találni   benne,   leszámítva   egy   körülbelül   harminc   centiméter  magas   kőperemmel   körülfogott,   s   úgy   két   méter   átmérőjű   körkörös  területet,   melyet   tiszta,   fehér   szilíciumszerű   homok   töltött   meg.   A  központi   területet   határoló   bal   oldali   falat   körülbelül   tizenkét  különböző   emberről   készült   fotó   díszítette,   melyek   valamiképpen   a  kőfalba   volta   ágyazva.   Egyik   személyt   sem  ismertem   fel,   s   azt   sem  értettem, miért vannak ott a képek. A szemközti falban egy nagyjából  három és fél méter széles és öt méter magas durva nyílás látszott. Fehér  68

fény vetítette fal takarta el, hogy mi van a nyílás mögött. Ösztönösen  tudtam, hogy bármi is legyen e fényfal mögött, saját magam rejtettem el  saját magam elől. Tudtam, hogy én hoztam létre ezt a fényfalat, bár  arról fogalmam sem volt, hogy miért.

A barlangom  Amint „körülsétáltam” ebben a barlangban, minden ismerősnek tetszett,  ugyanakkor mégis úgy tűnt, először járok ott. A barlang túlsó végében  egy kőbe vágott lépcső vezetett egy felsőbb szintre. Ezen a szinten zöld  fény   világított,   mely   nem   vetett   árnyékot,   s   úgy   látszott,   a   fény  egyszerűen magából a levegőből ered. Számos lepecsételt termet láttam  ­ úgy hiszem, több száz lehetett belőlük. Belső útmutatásom tudnom  engedte, hogy a barlang e része életem későbbi részét szolgálja majd,  tehát   visszamentem   a   központi   terembe.   Meditációmban,   jóllehet  egyáltalán   nem   törekedtem   rá,   vissza­visszatértem   a   barlangba.  Nagyjából   minden   két   hétben   ismét   ezen   a   helyen   találtam   magam.  Soha nem változott semmi, s nem is fedeztem fel soha semmi újat, csak  majd talán a barlang felfedezése után egy évvel. Törökülésben ültem a  kerek   szilikonszerű   homokos   területben,   a   kőfal   felé   fordulva   (Ha  egyszer beléptem erre a helyre, sokszor nem tudtam kijutni onnan, míg  a meditáció természetes módon véget nem  ért, így hát rendszerint a  kőgyűrűhöz mentem, s a fehér homokban üldögéltem, mert valamiért  nagyon jó érzés volt ott tartózkodni.), amikor tudatára ébredtem ennek  az   áhítatot   keltő   vibrációnak,   amely,   mihelyt   megéreztem,   ott   volt  mindenütt.   Amikor   azonban   kiléptem   a   gyűrűből,   a   vibráció  69

rezgésszáma esni kezdett. Idővel világossá vált, hogy ez a vibráció az  egész   barlangban   ugyanaz,   kivéve   a   szilikonszerű   homokkal   töltött  kőgyűrű területét. A rezgésszám változása volt az első jele annak, hogy  ez   a   terület   különös   jelentőséggel   bírt   meditációmban,   és   mindig  vonzódást éreztem a gyűrű felé, ahol órákat meditáltam. Ám abban az  időben igazán a leghalványabb fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent  mindez.  Egy   napon   ismét   a   gyűrűben   meditáltam   a   kőfal   felé   nézve,   s  észrevettem, hogy a fal kezd átlátszóvá válni. Amikor megérintettem a  falat,   a   legnagyobb   meglepetésemre   a   kezem   áthatolt   a   kőfalon.  Izgatottam kihajoltam a gyűrűből, s kezemet olyan messzire toltam a  kőfalba, amilyen messzire csak tudtam. Egyszer csak egész testemmel  átzuhantam a falon, s hirtelen a barlangon kívül találtam magam, egy  bolygó felszínén, egy rendkívül magas hegy hasadékának mélyén.  Kimásztam   a   hasadékból,   s   körülnéztem.   Éjszaka   volt,   az   égen   az  ismerős   csillagok   világítottak.   Ám   az   élet   semmilyen   formáját   nem  fedeztem fel, csupán kő meg kő volt mindenütt, még homokot vagy  salakot sem találtam. Néhány perc múltán visszamásztam a hasadékba,  s megpróbáltam visszatérni a barlangba, de elsőre nem sikerült. Egy  tömör   kőfal   meredezett   előttem.   Nem   tudtam,   mitévő   legyek.  Emlékszem, egy pillanatra belém hasított a félelem.  Egy ideig a szemlátomást áthatolhatatlan kőfal előtt álldogáltam, aztán  eszembe jutott a homokkal telt kőgyűrű vibrációja. Mihelyt utánozni  kezdtem  a   hangot,   és   a   hang   keresztülhatolt   a   testemen,   a   fal   ismét  áttetszővé kezdett válni, keresztül tudtam menni rajta, és vissza tudtam  térni a kőgyűrűhöz a barlang belsejében. Valahányszor megismételtem  ezt,   alig   tudtam   elhinni,   hogy   megtörténik,   annyira   valóságosnak  tetszett minden.  Miután felfedeztem ezt a trükköt, úgy egy éven keresztül átjártam a  falon, és hosszú felfedezőutakat tettem odakinn. Ez a valóság éppen  olyan valóságosnak tűnt, mint megszokott valóságom itt a Földön ­ én  legalábbis   nem   érzékeltem   semmi   különbséget.   Éreztem,   hogy  lélegzek;   ha   megérintettem   egy   kősziklát,   ugyanolyan   érzést   keltett,  70

mint   megszokott   világomban.   Minden   pontosan   ugyanolyan   volt   ­  leszámítva a vibrációt, mely egy pillanatra sem szűnt meg, s a fényt,  mely nem vetett  árnyékot.  Életem ezen időszakában egy bennszülött  indián családdal éltem az új­mexikói Taos melletti sivatagi fennsíkon.  Otthonomat egy 1957­es évjáratú Chevrolet iskolabusz és egy, a busz  mellett   felállított   fehér,   hagyományos   indián   tipi   jelentette.   Életem  mintegy   két   és   fél   évig   e   meglehetősen   egyszerű   kis   tanya   körül  összpontosult.  Egyik éjjel, egy kegyetlenül zord hóvihar idején valaki kopogtatott a  busz   ajtaján.   Csodálkoztam,   hogy   valaki   odakinn   jár   ilyenkor,   mert  kivételesen   erős   hófúvás   tombolt   a   fennsíkon,   s   több   mint   egy  mérföldre voltam a legközelebbi műúttól. Egy húszévesforma lány állt  fogvacogva   az   ajtóban,   s   menedéket   kért,   én   pedig   természetesen  beljebb invitáltam.  Miután   levette   csuklyáját,   és   teljes   egészében   láthattam   az   arcát,  borzongató   déja   vu   érzésem   támadt.   De   nem   tudtam   azonnal  megmondani,   hol   láttam   már   azelőtt,   így   olyan   helyekről   kezdtem  kérdezgetni, ahol esetleg találkozhattunk. Azután egyszer csak beugrott.  Hiszen ő szerepelt az első képen a barlangom falán! Az első adandó  alkalommal meditációba mélyedtem, meglátogattam a barlangomat, s  igen, a képe ott volt a falon. Körülbelül egy évig velem maradt, s óriási  hatást   gyakorolt   az   életemre   spirituális   elgondolásaival,   melyeket  megosztott velem.  Az évek során a fotókon szereplő emberek egymás után beléptek az  életembe,   s   információkat   és   tapasztalatokat   hoztak,   melyek  felbecsülhetetlen értéket jelentettek számomra ­ és jelentenek ma is. E  fiatal nővel történt találkozásom idején azonban még fogalmam sem  volt   róla,   mi   célt   szolgál   a   barlang,   s   miért   kerültem   gyakran   oda  meditáció   közben.   Mindössze   annyit   tudtam,   hogy   földi   létezésem,  rendeltetésem   szempontjából   a   barlang   valamiképpen   különös  jelentőséggel bír. 

71

Hazafelé 

Az   öt   méter   magas   nyílás   soha   nem   változott   az   évek   során,  pontosabban   szólva   nem   változott   2002   januárjáig.   Németországban  tartottam   egy   a   szívben   rejlő   szakrális   tér   tanfolyamot,   s   a   csoport  éppen   először   lépett   meditációjában   ebbe   a   szívben   rejlő   szakrális  térbe.   Én   is   beléptem   szívem   szakrális   terébe,   s   szokásos   módon   a  barlang belsejében találtam magam. Ekkor már tudtam, hogy a barlang  szívem   szakrális   teréhez   tartozik,   ám  amint   a   fényfal   felé   haladtam,  most először a nyílást eltakaró átlátszatlan fény valamicskét átlátszóbbá  vált.   Izgatottá   váltam,   mivel   ez   még   sohasem   esett   meg   azelőtt,   s  kíváncsian vártam, mi történik ezután.  Kijöttünk   a   szakrális   térből,   s   egy   félórás   szünetet   tartottunk.  Visszaindultam   a   szobámba,   amikor   egy   nő   odajött   hozzám,   és   azt  mondta, meglepetése van a számomra. 

72

A kő  Elmesélte, hogy a tengerparton sétált Görögországban, s nem gondolt  semmi másra, csak a körülötte elterülő gyönyörű tájra, amikor hirtelen  lenézett a homokra, s meglátta ezt a rendkívül szokatlan követ. Felvette,  s   a   kő   nyomban   beszélni   kezdett   hozzá.   „Vigyél   el   Drunvalóhoz”   ­  mondta. Ő pedig engedelmeskedett neki. Betekerte egy szövetdarabba,  így magát a követ nem láthattam, amikor átnyújtotta. Megköszöntem az  ajándékot,   és   magammal   vittem   a   szobámba.   Amikor   kibontottam,  igencsak   megdöbbentem.   Soha   nem   láttam   még   ilyen   követ,   sőt  hasonlót sem; idegennek éreztem.  73

Az volt az első dolgom, hogy leültem meditálni, s a követ a harmadik  szememhez   tartottam.   Mindenféle   előre   megfontolt   szándék   nélkül  barlangom   elülső   falánál   találtam   magam.   Rövid   időn   belül   teljesen  eltűnt a fényfal, és beláthattam a nyílásba, mely oly sok éven keresztül  izgatta fantáziámat.  Ott   ragyogott   a   mennyország   teljes   szépségében.   Éppen   a   nyílás  középpontjában   helyezkedett   el   az   Orion   csillagkép,   övének   három  csillaga   szembetűnő   fényességgel   ragyogott.   Váratlanul   egy   sugárzó,  spirálos   arany   fénycsóva   ereszkedett   le   az   Orion­öv   központi  csillagából, sebesen terjedni kezdett, míg el nem érte a testemet.  Abban   a   pillanatban   minden   az   emlékezetembe   idéződött,   amivel  Atyám útnak eresztett a tizenharmadik dimenzióból. Elmondta, hogyan  kell  lelkemnek  mozognia,   hogy  meglelje   a   Földre   vezető   utat.   Most  viszont arra  emlékeztem,  hogyan kell mozognom ahhoz, hogy ismét  rátaláljak a hazavezető útra! Egyszerre voltam mérhetetlenül boldog ­  boldog, mert annyi mindenre emlékeztem, amit szándékosan felejtettem  el ­ és nyugtalan. Mindez vajon azt jelenti, hogy elhagyni készülök a  Földet, s nemsokára hazafelé indulok? Egyik angyalom azon nyomban  megjelent,   s   biztosított   afelől,   hogy   nem   fogok   még   távozni,   ám   az  örvény, a „spirálos, arany fénycsóva” a kommunikáció egy új formáját  nyitotta   meg   előttem,   melyet   a   jövőben   fogok   használni,   s   amely  kiemelkedő hatást gyakorol majd az életemre. A lélek mozgására való  emlékezés egy másik okból is fontos volt, amit hamarosan megértettem.  A meditációt abbahagyva még mindig a homlokomnál tartottam ezt a  különös   követ,   és   eleredtek   a   könnyeim.   Óriási   megkönnyebbülést  jelentett   számomra   az   élmény,   hogy   ismét   összekapcsolódtam   az  Atyával.  Amikor a szünet végén visszaindultam a terembe, ugyanez a nő futva  jött utánam,  hogy még a meditáció előtt beszélni tudjon velem.  „Ó,  amikor odaadtam a követ, nem adtam át a teljes üzenetet. Tehát a kő azt  mondta, „Ajándékozz Drunvalónak. Ha vele vagyok, emlékezni fog a  hazavezető   útra.”   Meg   sem   tudtam   szólalni,   inkább   megöleltem,   s  szívem   mélyéből   jövő   köszönetet   mondtam.   Az   élet   lenyűgözően  74

csodálatos!  Visszatekintve úgy látom, nem ébredtem teljesen tudatára annak, hogy  a   Mer­Ka­Ba   meditációk   során   érzékelt   barlang   a   szívben   rejlő  szakrális   térrel   áll   kapcsolatban,   amíg   nem   találkoztam   a   kolumbiai  kogikkal. Ők voltak azok, akik rávilágítottak erre a kapcsolatra, s ezért  örökké hálás leszek nekik.  Mi az idő? 

Ekkor kezdődött igazán a varázslat... 2002­ben, egy másik a szívben  rejlő   szakrális   tér   tanfolyam   alatt   ismét   meditációba   merültem,   s  beléptem  a   szakrális   térbe.   Szokásomhoz   híven   odamentem   ahhoz   a  különleges   helyhez,   hogy   beleüljek   a   homokba,   és   ott   meditáljak   a  meditáción belül, amikor megláttam, hogy a kőgyűrű, akár egy kád,  színültig   van   telve   vízzel.   Azt   is   láttam,   hogy   a   víz   túlcsordul   a  peremen, s a gyűrű túloldalán valahol eltűnik a padlózat és a fal között. 

A homokkal telt kőgyűrű egy nagy káddá változott, csordultig telve   tiszta vízzel A látvány furcsa érzést keltett bennem. Nem számítottam ilyesmire, így  egy kicsit megzavarodtam, s csak álltam ott a vizet nézve, és fogalmam  sem volt mit kellene tennem, vagy miért történik mindez. Hirtelen egy  vízhullám kezdett kiemelkedni a káddá formálódott kőgyűrűből,  úgy  fél­egy   méternyire   a   perem   felett,   túlcsordult   rajta,   s   mint   a   folyó  áradata, megindult a fal felé, ahol a padlózatban tátongó nyílás akkorára  75

tágult, hogy be tudja fogadni a töméntelen vizet.  A   víz   mennyisége   egyre   nőtt,   mígnem   az   áradat   valósággal   ijesztő  méreteket öltött. Nem tudtam, mitévő legyek, s egy jó ideig csak álltam  a zuhataggá növekedett szökőkút mellett, s azt gondoltam, „Úristen, mi  történik itt?” Végül, kicsit zavarodottan, kiléptem a meditációból.  A következő napon, a tanfolyam alatt ismét beléptem a szív szakrális  terébe, olyan élményben volt részem, mely mindörökre megváltoztatta  meditációs életemet. A vízáradat továbbra is folytatódott, bár az előző  napihoz   képest   szemlátomást   csupán   erős   folyássá   csillapodott.   A  kőgyűrű   pereme   megnövekedett,   s   most   körülbelül   egy   méterre  magasodott, s úgy festett, mint egy forró fürdő.  Be akartam lépni belső szakrális terembe, de csak álldogáltam ott, s  azon   tűnődtem,   hogy   meg   kellene­e   tennem,   vagy   sem.   Végül   úgy  éreztem, úgy kell tennem, ahogyan mindig is szoktam, tehát bemásztam  az örvénylő vízzel telt kádba. A víz hűvös volt, de kellemes, nagyjából  szobahőmérsékletű,   és   kivételesen  tiszta   és  áttetsző.   Az   áradó   víztől  körülvéve   hamarosan   meditációba   mélyedtem,   a   szememet   nyitva  tartottam, s az előttem álló kőfalat figyeltem. A fal lassan áttetszővé  kezdett   válni,   miként   már   oly   sokszor   tapasztaltam   azelőtt,   és  engedelmeskedtem   az   ellenállhatatlan   sürgetésnek,   hogy   áthatoljak   a  falon.  Amikor kimásztam a már ismerős sziklahasadékból oda, ahol régebben  a   csupasz   bolygófelszínt   pillanthattam   meg,   most   lemerevedtek   a  lábaim az elébem táruló látványtól. A „képzeletbeli” bolygó többé nem  volt   csupasz!   Amerre   csak   a   szem   ellátott,   növények   burjánoztak,  valódi dzsungel nyújtózott előttem minden irányban, míg el nem tűnt a  láthatár alatt. Hogyan lehetséges ez?  Mihelyt megfogalmazódott bennem a gondolat, megjelent az áradó víz  képe előttem, s ráébredtem, hogy ez a vízfolyam hozott létre életet a  bolygó felszínén. De hát a növények olyan érettek, kifejlettek voltak!  Lehetséges   volna,   hogy   az   idő   ebben   a   világban   nem   az,   aminek  gondoltam. Oly sok kérdés merült fel bennem.  Hosszú   tűnődés   és   álmélkodás   után   visszamentem   belső   szakrális  76

terembe, majd visszatértem testembe. Amikor újra itt voltam ebben a  világban,   napokat   töltöttem   merengve   legutóbbi   élményem   értelmén.  Vajon mit akar megjeleníteni? Belső útmutatóim, az angyalok némán  álltak   mellettem,   s   rám   hagyták,   hogy   levonjam   saját  következtetéseimet.  Mások szakrális tere – néhány példa 

Több mint ezer ember történetét hallgattam meg a szív szakrális terébe  történő   belépésükkel   kapcsolatban.   Jóllehet   mutatkozik   néhány  egyezés,   egészen   világos,   hogy   a   szív   alkotta   képek   inkább   az  álmokhoz   hasonlítanak,   semmint   a   strukturált   valósághoz,   melyben  mindannyian élünk.  Az   élmények   természete   széles   spektrumot   ölel   fel.   Légy   óvatos  bármiféle   előre   meghatározott   várakozással.   Legyél   olyan,   mint   a  gyermek,   s   tárd   ki  a   szíved,   amikor   belépsz   szíved   szakrális   terébe.  Saját   élményed   majdnem   biztosan   egyedülálló   lesz.   A   következő  sorokban néhány élményről számolok be, melyet mások éltek át, hogy  valami   képet   kaphass   arról,   milyen   különbözőek   lehetnek   a   szívben  rejlő szakrális terek.  „Amikor azt kértem, hogy szakrális teremet töltse be a fény, azonnal   megtörtént. Nagyon boldog voltam, mert általában semmi sem történik,   ha   kérek   valamit.   Lágy,   ragyogó   fény   volt   ­   nem   olyan   erős,   mint   otthonomban.   Körülnéztem,   s   egy   hatalmas,   gyönyörűen   díszített  egyiptominak tetsző templomot pillantottam meg. A kövek vibrálónak   tűntek,   s   fényt   bocsátottak   ki   magukból.   Hieroglifák   voltak   a   falba   vésve, s amikor közelebb mentem hozzájuk, hogy jobban lássam őket,   táncolni   kezdtek,   mintha   elevenek   lennének.   Egy   körülbelül   tizenkét   jelből   álló   sor   valamiképpen   teljesen   érthető   volt   számomra.   Nem   tudom elmondani, mit jelentett, csak a szívemben éreztem az értelmét,   és sírni kezdtem.” „Félrefordultam,   s   egy   magas   ajtónyílást   láttam   magam   előtt.   Átmentem az ajtón a másik helyiségbe, ahol ott volt az a gyönyörű,   fejedelmi   külsejű   asszony   fekete   hajával,   sötét   szemeivel,   hosszú,   77

aranyos köntösbe burkolva. Egyiptominak nézett ki. Szó nélkül kézen   fogott,   s   egy   kisméretű,   egyszerű   terembe   vezetett;   betessékelt,   majd   eltűnt. Rögtön tudtam, hogy éppen belső szakrális terembe léptem be;   egészen biztos voltam ebben.” „A   terem   hirtelen   megváltoztatta   az   alakját,   s   növekedni   kezdett,   mígnem több mint egy mérföld átmérőjűvé tágult, s falai el nem tűntek  a szem elől. Azután észrevettem, hogy a világűrben vagyok. Ekkor te   (Drunvalo) arra kértél bennünket, hogy térjünk vissza.” A   fiatalember,   aki   először   azt   mondta,   nem   hiszi,   hogy   bármi   is  történni   fog   vele,   mert   „sohasem   történik”,   a   következő   élményről  számolt be:  Amikor kértem, hogy legyen fény, semmi nem történt. Ezért ki akartam   próbáim, hogy más módon tudom­e érzékelni a teret körülöttem, miként   te (Drunvalo) tanácsoltad. Valami módon tudtam, hol vagyok, minden   olyan  ismerősnek  tűnt.  Balra fordultam,   és  akár  egy  impresszionista   festményen, ki tudtam venni valami közelinek látszó dolognak a halvány   körvonalait. Lassan kezdtem kivenni a formákat és alakokat, s az alakok hamarosan   egyre világosabbá váltak, mígnem egy csupa fény világban találtam   magam   –   a   világ   formái   nem   tömörek   voltak,   inkább   hologramhoz   hasonlítottak.   A   fény   mozogni   kezdett,   és   geometriai   mintákat   formázott. Éreztem, hogy én is mozgok, az egyik fénysugár nyomába   eredtem, s követtem a forrásáig. A szépség rendkívül intenzív volt, a   gyors mozgás érzete pedig felpezsdítő. Bármi volt is az, húzott maga   felé,   és   végül   megpillantottam.   Fénysugarak   jöttek   mindenhonnan   a   világegyetemből   vissza   erre   a   helyre,   mely   felé   sebesen   közeledtem.   Ekkorra az esemény mérete és nagyszerűsége már a galaktikus skálán   mozgott. Parányi porszemnek éreztem magam ebben az egészben. Amikor   higanyhoz   hasonló   módon   befolytam   e   fénymező   középpontjába, tudtam,  hogy  OTTHON  vagyok  ­ csupa nagybetűvel!   Már voltam ott azelőtt. E lenyűgöző élmény közepén egy élő vízből álló   kerek labda helyezkedett el. Éppen belecsúsztam a fényességet sugárzó   vízlabda közepébe, amikor arra kértél bennünket, hogy térjünk vissza.   78

Tudom,   hogy   visszamegyek   még   oda.   Nem   akarom,   hogy   vége   szakadjon az   élménynek.  Nem  akartam  visszajönni.  Olyan elevennek   éreztem magam.” Mi akadályozhat meg bennünket e tapasztalás átélésében? 

Van néhány dolog, ami miatt az ember nem tud belépni a szív szakrális  terében, vagy ha rá is talál erre a különleges helyre, kényszerítve érzi  magát, hogy azonnal távozzon. Csaknem két év kellett ahhoz, hogy a  tanítás   és   a   kudarcot   vallottak   beszámolóinak   meghallgatása   révén  kezdjem megérteni, hogy mi lehet az oka ennek. Miként előzőleg már  említettem,   azok,   akik   traumatikus   érzelmi   élményen   estek   át,  különösen   ami   a   szerelmet   és   szeretetet,   valamint   az   emberi  kapcsolatokat érintő negatív tapasztalásokat illeti, gyakran újra átélik a  fájdalmat, amikor a szív szakrális terébe lépnek, s az olyan gyötrelmes,  hogy úgy érzik, muszáj távozniuk. Ez a leggyakoribb nehézség.  Ott   van   azonban   még   a   félelem   problémája   ­   az   ismeretlentől   való  félelemé.   Néhányan   rögtön   ráébrednek,   milyen   „valóságosak   a   szív  képei”,   amikor   érzékelni   kezdik   őket,   a   félelem   áthatja   lelküket   és  menekülésre készteti őket. Úgy találtam, hogy ha valóban ez a helyzet,  és   rá   tudjuk   venni   az   embert,   hogy   még   egy   kis   ideig   maradjon   a  szakrális térben, a félelem gyakran elpárolog, minden megoldódik. A  kérdést inkább az jelenti, mi módon vegyünk rá valakit, hogy elég ideig  maradjon ott ahhoz, hogy feloldódjon a félelem.  A   harmadik   probléma,   melyet   szintén   érintettem   már   az   előző  oldalakon,   azzal   áll   összefüggésben,   hogy   az   emberek   elvárásokkal  élnek   „érzékelésmódjukat”   illetően,   az   gondolják,   így   vagy   úgy  „látnak”, miközben nem veszik észre, hogy másféle módon érzékelik a  világot ­ például a hallás, érintés, szaglás vagy ízlelés útján.  Miként   említettem,   kezdetben   csupán   a   résztvevők   körülbelül   ötven  százalékát tudtam elérni. 2002 januárjára azonban már feltérképeztem  azokat   a   problémákat,   melyek   visszatarthatják   az   embert   a   szakrális  térbe történő  belépéstől.  Egy Németországban tartott tanfolyamomon  száznyolcvan   résztvevő   közül   százhetvennégynek   sikerült  79

megtapasztalnia a szívben rejlő szakrális teret, noha ennek ellenére még  mindig sok tanulnivaló, vagy emlékeznivaló vár ránk. 

80

Az Ég és a Föld egysége  Az   egyik   rendkívül   lényeges   dolog,   amire   a   világ   különböző  bennszülött népei tanítottak, hogy mielőtt bármilyen fontos szertartásba  kezdenénk, szeretetben össze kell kapcsolódnunk a Földanyával, s az  Égi Atyával, majd e tapasztaláson keresztül a Nagy Szellemmel vagy  Istennel. Nem számít, mikor akarunk belépni a szív szakrális terébe, így  kell   tennünk,   különben   a   szakrális   tér   megfoghatatlan,   s   tünékeny  marad.  Amit a következő oldalakon készülök ismertetni, azt eredetileg 1981­ ben   tanultam   egyik   taos   pueblói   mentoromtól,   Jimmy   Reynától,   s  meglehetősen egyszerű és finomítatlan formában ismertem. És ekkor  belép   életem   színpadára   a   kriya   jóga   tradíció   egyik   nagy   spirituális  tanítómestere.  Éppen egy előadást készültem tartani „A szoláris szív” címet viselő  eseményen a georgiai Jekyll­szigeten, úgy 1994 körül. Több spirituális  tanító   váltotta   egymást,   s   vezette   a   hallgatóságot   mind   mélyebb   és  mélyebb egységbe a Szellemmel. Én következtem. A színpad mögött  tartózkodtam egy kis helyiségben, s egy meditációs oltár előtt ültem,  ahol valaki elhelyezett egy égő gyertyát, s képeket Krisnáról, Jézusról,  Babajiról,   Lahiri   Maharsiról,   Sri   Yukteswarról   és   Yoganandáról.  Tudtam, hogy mielőtt színpadra lépek, valaki majd jön értem, tudtam  miről   fogok   beszélni,   így   semmi   más   dolgom   nem   volt,   mint  összpontosítani. Erre számomra nem is létezik megfelelőbb mód, mint  a meditáció.  Elismerésemet fejeztem ki a tanítóknak nagyszerűségükért, lehunytam  a   szemem,   és   meditálni   kezdtem.   Lassan   kezdett   elhalványulni  körülöttem a világ, s amint növekedni kezdett az energia, látomásban  részesültem. Ez az egyetlen momentum megváltoztatta az est folyását  az előadásomat illetően, s később pedig átformálta úgyszólván egész  spirituális világomat. 

81

Sri Yukteswar  Rövidesen   megjelent   nekem   Sri   Yukteswar,   arcán   azzal   a   nemes  kifejezéssel. Jóllehet Yoganandával, Sri Yukteswar tanítványával közeli  kapcsolatban   voltam,   magára   Sri   Yukteswarra   igazából   soha   nem   is  gondoltam. Ennek ellenére ott volt előttem.  Az egység­lélegzet 

Pontosan azt fogom leírni a következő oldalakon, amit Sri Yukteswar  közölt   velem.   Elmondta,   hogy   Indiában   senkinek   sem   jutna   eszébe  megközelíteni   a   transzcendenst   anélkül,   hogy   bizonyos   tudat­   és  érzelmi   állapotba   kerülne,   s   meghatározott   instrukciókat   adott   arra  nézve,   hogy   miként   kapcsolódhatunk   össze   tudatosan   a  transzcendenssel, majd végül Istennel. A következőket mondta: „Lehet  az ember bárhol, ám számomra nagyon fontos egy oltár, rajta egy szál   gyertyával, hogy összpontosítani tudjam mentális figyelmemet. Érzem   és   tudomásul   veszem   tanítóim   jelenlétét,   s   együtt   kezdünk   lélegezni,   mintha egyek lennénk.” Eggyé válás az Isteni Anyával 

„Engedd,   hogy   figyelmed   a   Föld   egy   olyan   tájéka   felé   mozduljon,  melyet a legszebb helynek tartasz a világon. Bárhol lehet ­ hegyi látkép   fákkal, tavakkal és folyókkal; vagy egy száraz, homokos sivatagi táj,   ahol   alig   van   élet   –   bármi,   amit   szépnek   találsz.   Lásd   magad   előtt   olyan részletesen, amennyire csak tudod. Ha például egy hegyvidéket   82

jelenítesz meg lelki szemeid előtt, lásd a fehér, egymásra tornyosuló   felhőtömegeket. Lásd és érezd az erdőt, a szélben hajladozó fákat. Lásd   az állatokat – a szarvast és az őzet, a kis nyulakat és mókusokat. Nézz   le,   s   lásd   a   folyók   tiszta   vizét.   Kezdj   szeretetet   érezni   e   hely,   s   a   természet egésze iránt. Növekedj tovább bele ebbe a szeretetteljes térbe   a természettel, míg szíved minden dobbanása szeretetedet nem idézi.   Amikor alkalmasnak érzed a pillanatot, küldd el szeretetedet a Föld   középpontjába   szándékod   szárnyán,   hogy   a   Földanya   közvetlenül   érezhesse   azt.   A   szeretetet   egy   kis   gömbbe   is   helyezheted,   s   ha   úgy   kívánod, ilyen formában is elküldheted a Földanyának, de igazából a   szándékod   az,   ami   számít.   Azután   várakozz   gyermek   módjára.   Várj,   amíg a Földanya viszonozza szereteted, s átérzed azt. A gyermeke vagy,   s tudom, hogy szeret téged. Amint Földanyád szeretete belép testedbe,   nyílj meg egészen, s engedd, hogy ez a szeretet eljusson tested minden   részébe. Engedd, hogy belépjen minden sejtedbe. Engedd, hogy betöltse   fénytestedet. Hagyd, hogy oda áradjon, ahová áradni akar. Érezd ezt a   csodálatos   szeretetet,   mellyel   Földanyád   vett   körül,   s   maradj   meg   ebben   az   egységben   a   Földanyával,   míg   teljesnek   nem   érzed   az   egységet.” Eggyé válás az Égi Atyával 

„A megfelelő pillanatban, anélkül hogy megtörnéd a Földanyával való   egységet, tekints Égi Atyád felé. Tekints a teremtés Földön túli részére.   Kémleld az éjszakai égboltot. Lásd az égen kanyargó tejutat. Figyeld,   ahogy   a   Hold   és   a   bolygók   a   Föld   körül   és   körülötted   keringenek.   Érezd   a   Föld   mögött   rejtőző   Napot.   Érezd   az   Atya   iránt   érzett   szereteted,   mert   az   Isteni   Atya   minden   teremtés   szelleme,   kivéve   az   Isteni Anyát. Amikor ez a szeretet oly hatalmassá válik, hogy már nem   tudod  magadban  tartani,   engedd,   hogy   szándékod  szárnyán  az   égbe   emelkedjen. Szeretetedet most is elküldheted egy kis gömbbe foglalva,   ha   úgy   kívánod.”   Sri   Yukteswar   azt   mondja,   hogy   helyezzük   szeretetünket egy kis gömbbe, s szándékaink szárnyán küldjük fel az   égbe. Azt mondja, küldjük a Földet körülölelő, s az egységet tükröző   tudathálóba. Ha nem tudod, mi ez a háló, semmit se aggódj, csak tedd   azt, amit a legtöbb bennszülött nép tesz: szeretetedet küldd a Naphoz.   83

Miként   a   háló,   a   nap   is   kapcsolatban   áll   minden   más   nappal   vagy  csillaggal,   s   végsősoron   minden   élettel   a   világegyetemben.   Bizonyos   népek, mint például az Egyesült Államok délnyugati részén élő hopi   törzs, szeretetüket a Nagy Központi Nap felé irányítják, mely szintén   ugyanúgy elfogadható koncepció. Válassz ki egyet ­ hogy melyiket, az   nem lényeges. A cél az, hogy szereteted elérjen minden életet. Sri Yukteswar így folytatta: „Ha szeretetedet elküldted az Isteni Atyának, ismét várakozz; várd meg,   míg   Égi   Atyád   viszonozza   szeretetedet.   És   természetesen   mindig   megteszi. Mindörökre a gyermeke vagy, s az Isteni Atya mindig, mindig   szeret téged. És miként tetted a Földanyával való egységben, amikor   érzed, hogy az Isteni Atya szeretete belép lényedbe, engedd, hogy oda   áradjon, ahová áradni akar. Atyád szeretete ez, s ez tiszta szeretet. A Szentháromság életre kelt 

„Ebben   a   pillanatban   valami   olyasmi   nyilvánul   meg,   ami   ritkán   történik meg: a Szentháromság életre kel a Földön. Az Isteni Anya és   az Isteni Atya tiszta szeretetben kapcsolódik össze veled, s te, az Isteni   Gyermek teljessé teszed a háromszöget.” Sri   Yukteswar   szerint   kizárólag   ebben   a   különleges   tudatállapotban  ismerhető meg az Isten közvetlenül. Tehát a meditáció utolsó lépése az,  hogy tudatára ébredünk Isten jelenlétének ­ mindenben magunk körül  és önmagunkban.  A   meditáció   e   részét   illetően   Sri   Yukteswar   eredetileg   egy   igen  bonyolult   módszert   ismertetett,   mely   révén   tudatára   ébredhetünk  Istennek,   ám   miután   beszéltem   számos   különböző   bennszülött   törzs  vénjével,   úgy   vélem,   egyszerűsíthetjük   az   e   végső   tudatállapot  eléréséhez   vezető   utat.   Igazán   egyszerű   az   egész:   ha   már   a  Szentháromságban   vagy,   egyszerűen  csak   meg  kell  nyitnod  a   szíved  Isten   jelenlétének.   Csak   Isten   tudja   mi   okból,   de   a   Szentháromság  állapotában Isten jelenléte könnyen felfogható.  Sri Yukteswar az Egység­lélegzet nevet adta a meditációnak. Isten ott  van mindenhol,  ám az  emberek nem mindig  érzékelik jelenlétét. Az  84

Egység­lélegzet   meditáció   közvetlenül   Isten   jelenlétébe   vezet   el  bennünket.  Néhány ember számára e tudatállapoton kívül más nem is szükséges az  élet által létrehozott ciklusok teljessé tételéhez. Más szóval, lényegében  az élet szakrális szertartásaihoz ­ mint például a születés, a szakrális  házasság,   sőt   a   halál   ­   vezető   ajtót   jeleníti   meg.   Az   amerikai  bennszülött indiánok szerint még a vetés és aratás szertartása is a Nagy  Szellemmel való különleges kapcsolatot kívánja meg, hogy a termés  egészségesen fejlődhessen.  Az   a   természetes,   ha   Istennel   vagy   a   Nagy   Szellemmel   együtt  teremtünk,   mert   így   elősegíthetjük,   hogy   a   természet   ciklusai  egyensúlyba hozzák az életet. A Biblia szerint, miként azt az Ádám és  Éva   történetében   olvashatjuk,   mi   vagyunk   a   Kert   (vagy   természet)  őrzői, s azok vagyunk a modern időkben is, csak hát megfeledkeztünk  rendeltetésünkről. Az Istenhez fűződő belső kötelék nélkül elkülönültek  s   elveszettek   vagyunk,   ezért   Sri   Yukteswar   meditációja   megnyitja  emlékezetünk kapuját, hogy emlékezzünk Istenre, valamint a szívben  rejlő szakrális térre, s belépjünk oda.  Az előadás 

Ezen a ponton Sri Yukteswar egyszerre nagyon komollyá és szigorúvá  vált. Mélyen a szemembe nézett, s azt mondta, „Drunvalo, azt akarom,   hogy   a   színpadra   kiállva   ma   ezt   a   meditációt   tanítsd   meg   a   közönségnek, melyet az imént adtam át neked.”  Úgy nézett rám, mint  aki   valóban   nagyon   komolyan   gondolja,   s   jobbnak   láttam,   ha   nem  szegülök vele szembe. Azután bólintott és eltűnt.  Hallottam,   hogy   kopogtatnak   az   ajtón,   ami   azt   jelezte,   hogy   én  következem.   Emlékszem,   hogy   igen   összezavarodva   álltam   fel.   Nem  tudtam, mit tegyek. Kidolgoztam egy tervet arról, hogy mit fogok tenni  és mondani, ám Sri Yukteswar szavai felülírtak mindent. Azt mondtam  az   ügyelőnek,   hogy   egy   perc   múlva   megyek,   bezártam   az   ajtót,   s  gyorsan angyalaimhoz fordultam. Ők azt tanácsolták, hogy tegyek úgy,  amiként Sri Yukteswar mondta, s majd végül megértem miért. Úgy is  85

tettem, s végül meg is értettem.  Amikor kiálltam a közönség elé, elmondtam nekik, hogy mi történt az  imént, s a következő percekben, miként Sri Yukteswar oly erélyesen  javasolta,   meditációs   állapotba   fogunk   mélyedni.   Végigvezettem   a  hallgatóságot   az   egymást   követő   lépéseken,   miközben   én   magam   is  követtem   saját   szavaimat.   Azután   némaság   borult   a   teremre,   és  boldogság lebegte körül a résztvevőket.  Némi idő múltán egy fiatal férfi húzott ki a meditációból ingem ujját  rángatva, s közölte, hogy be kell fejeznünk, mert tíz perc múlva ebéd. A  teremben   a   felügyelő   személyzetet   leszámítva   mindenki   mély  meditációba   volt   merülve.   Megkértem   az   embereket,   hogy   lassan  térjenek   vissza,   ám   életemben   először   azt   tapasztaltam,   hogy   a  közönség soraiból sokan nem tudtak, vagy nem akartak kijönni a mély  meditációból.  Többszöri   próbálkozás   után   még   mindig   volt   harminc   ember,   akik  egyszerűen   nem   akartak   visszajönni.   Személyesen   kellett   odamenni  hozzájuk, hogy valamiképpen kiemeljük őket a mély meditációból, s  végül   sikerült   is   ­   egy   fiatal   férfit   leszámítva,   akiről   azt   gondoltuk,  hogy kórházba kell szállítani. Úgy húsz perccel később, amikor már  mindenki ebédelt, ő is kinyitotta a szemét.  Másra  se  tudtam  gondolni,  csak  arra,  hogy  „Vajon  mi  történhetett?”  Olyan élményben volt részem, ami a meditáción túl is velem maradt.  Még   mindig   éreztem   Földanyám   és   Égi   Atyám   szeretetét,   valamint  Isten jelenlétét mindenben és mindenhol. Fenséges volt. Gyönyörűséges  volt.  Az   évek   során   megtanultam,   hogy   az   Egység­lélegzet   meditációval  óvatosan kell bánni. Ha az ember belép ebbe az állapotba, nemigen akar  idő előtt távozni; annyira jó érzés. Ha tehát ezt a meditációt gyakorlod,  mindig igyekezz elegendő időt biztosítani magadnak.  Húzd ki a telefont és tegyél meg mindent, ami ahhoz szükséges, hogy  időbeli   korlátozás   nélkül   és   zavartalanul   magad   maradhass.   Hagyd,  hogy az élmény nyári virághoz hasonlóan bontsa ki szirmait.  86

Olyan egyszerű az egész 

Most,   hogy  már  megismerted  az   Egység­lélegzet  meditációt,   mindig  ebbe   a   tudatállapotba   lépj   be,   mielőtt   felkeresnéd   a   szívben   rejlő  szakrális teret. Máskülönben, bármilyen keményen próbálsz is belépni a  szakrális térbe, az elillan, s nyomtalanul elrejtőzik előled.  Ha   egyszer   beléptél   az   Egység­lélegzet   meditáció   által   elérhető  tudatállapotba, meglehet, úgy fogod találni, hogy egyre könnyebbé és  könnyebbe   válik,   mígnem   egyszer   csak   örökké   ebben   az   állapotban  találod magad. E meditációt ismerő valamennyi mentorom szerint ez az  ideális.   Úgy   vélem,   az   Egység­lélegzet   létrehozza   bennünk   azt   a  vibrációt,   mely   lehetővé   teszi,   hogy   rátaláljunk   a   Szent   Grálra,   a  szívben   rejlő   szakrális   térre,   a   helyre,   ahonnan   eredetileg   Isten  megteremtett   mindent,   ami   létezik.   Amit   mindig   is   kerestünk,   az  szívünkben nyugszik. 

87

Kilépés az elméből és belépés a szívbe  Az   Egység­lélegzet   meditáció   az   előfeltétele   a   szív   szakrális   terébe  történő belépésnek. Létezik azonban még két fő gátló tényező, mely  megakadályozhatja a belépést.  Először is a nyugati tudatosság számára az Egység­lélegzet önmagában  nem elegendő ahhoz, hogy ráleljen a szívben rejlő titkos szakrális térre.  Miért? Mert elménk mindig illúziót vetít elénk, hogy messze vezessen  az   igazságtól;   elménk   szüntelenül   azt   hajtogatja,   „Ne   hallgass   a  szívedre. Csak én ismerem a Forrást. Kövess engem és logikámat, s  minden  tökéletes   lesz.   Egyedül   az   én  tudományom   vezet  az   igazság  megismeréséhez.” A gondolkodási folyamatok és a logika alkalmazása  révén az elme a fejünk határain belül fog tartani bennünket. Amíg a  fejünkön   belül,   koponyánkon   belül   maradunk,   soha,   de   soha   nem  lelhetünk   rá   a   szívben   rejlő   szakrális   térre.   Az   elme   évezredek   óta  rejtegeti előlünk a szív hatalmát.  Másodszor, tisztában kell lennünk a lélek testen belüli mobilitásával.  Ha   erről   nincs   tudomásunk,   nincs   az   az   erőfeszítés,   ami   segíthetne  elérni a szív szakrális terét. Rá kell ébrednünk arra, hogy a lélek igenis  mozoghat   a   testen   belül,   s   szó   szerint   elhagyhatja   a   fej   és   az   elme  területét,   és   beléphet   a   szíven   belül   található   teljesen   más  tudatállapotba.  Személyes   tapasztalatom,   illetve   több  ezer   ember   beszámolója   révén  felismertem,   hogy   az   emberi   gondolkodási   folyamaton   igen   könnyű  felülemelkedni, ha egyszer már világossá vált előttünk, hogy mit kell  tennünk. Ha csak ülünk és figyelünk, vagy reagálunk gondolatainkra, a  fej fogságában maradunk, s a gondolatok folyvást áradnak s leállítanak.  Létezik   a   meditációnak   néhány   olyan   fajtája,   mely   segíthet  felülkerekedni az elmén, vagy kikerülni azt, mint például a Vipasszána  meditáció, mely során az ember órákig ül elmélyülésben, míg el nem  éri a belső nyugvópontot. Van azonban egy ennél egyszerűbb mód is,  mely lehetővé teszi, hogy teljes egészében elhagyjuk az elmét. A szív  szakrális terébe történő belépéshez ez az egyetlen általam ismert út.  88

Ritkán találkozom olyan emberrel, akinek tudomása van arról, hogy az  emberi lélek változtathatja a helyét az emberi testen belül. Amikor erről  beszélek, a legtöbben úgy néznek rám, mintha őrült volnék. A legtöbb  bennszülött   nép   azonban   tökéletesen   tisztában   van   ezzel;   spirituális  folyamataik során pontosan ezt tapasztalják.  Az   emberi   lélek   független   a   testtől.   Amikor   meghalunk,   lelkünk  elhagyja  a testet,  s egy olyan világba tér vissza,  mely elkülönültnek  tűnik   földi   világunktól.   Az   emberi   test   olyan,   mint   egy   kabát   ­  felvesszük,   hogy   emberek   legyünk,   és   levetjük,   hogy   másvalamivé  váljunk. Tanulmányaim során arra a következtetésre jutottam, hogy az  emberi   történelem   ezen   időszakában   az   emberi   lélek   rendszerint   a  tobozmirigyben,   a   fej   központjában   székel.   Ez   azt   jelenti,   hogy   az  emberi   testet   oly   módon   érzékeljük,   hogy   a   szemeinken   keresztül  tekintünk   a   világra,   s   úgy   érezzük,   mintha   az   elkülönülve   létezne  tőlünk.  Úgy tűnik, mintha közvetlenül a szemeink mögött lakoznánk, jóllehet  testünk egyéb részeit is tudjuk érzékelni. Léteznek azonban más módjai  is   a   test   megtapasztalásának,   s   a   következőkben   ezek   egyikére  szeretnélek megtanítani. Meg kell értened és át kell élned ezt a részt,  mielőtt továbbléphetnél a szív szakrális terébe.  Első gyakorlat – Mozgás a test körül 

Akkor a legkönnyebb elvégezni ezt a gyakorlatot, ha játéknak tekintjük  ­   s   még   könnyebb,   ha   gyermekként   közelítünk   hozzá.   Ne   vedd   túl  komolyan;   a   komolyság,   mely   az   elméből   ered,   csupán   gátolja   a  gyakorlat eredményének kibontakozását. Egyszerűen csak élvezd! Mert  gyermeki   természetünk   az,   mely   lehetővé   teszi,   hogy   könnyedén  belépjünk   a   szívbe   ­   nem   pedig   elménk   felnőttes,   örökké   számító  gondolatfolyamatai segítenek hozzá. Helyezd figyelmed fókuszát jobb  kezedre. Érezd magad kezed belsejében, s „legyél” ott, amennyire csak  tudsz. Vajon a lelked még mindig a fejedben van, miközben kezedet  érzékeli?   Ez   lenne   a   normális.   (Azért   végeztetem   veled   ezt   a  gyakorlatot, hogy lásd, nem erről beszélek, nem ezt kell megvalósítani;  mert ha a kezünkre fókuszálunk, még mindig a fejünkben maradunk.)  89

Gondolj lelkedre úgy, mint a testedtől független létezőre. Lásd lelkedet  egy apró, igazgyöngy nagyságú fénygömbnek.  A   következő   lépésben   egy   kis   fénygömb   formájában   kilépünk   a  fejünkből   a   torok­csakrába.   Először   folytassunk   értelmi   jellegű  párbeszédet, hogy az elmét felkészítsük.  Képzelj   magad   elé   egy   magas   épületet,   melynek   külső   oldalán   lift  működik.   A   lift   teljes   egészében   üvegből   készült,   s   teljesen   kilátni  belőle;  láthatod az  egész  épületet,  amikor  lefelé  haladsz  a  tetőtől  az  épület aljáig. Lefelé vezető utadon látod, amint az épület teteje egyre  messzebb kerül tőled. Relatív pozíciód megváltozik, s lényegében más  helyzetből tekintesz az épületre.  Most   hunyd   le   a   szemed   (ez   fontos),   és   kizárólag   képzelőerődre  hagyatkozz. „Lásd” magad apró fénygömbnek, miközben kimozdulsz  tobozmirigyedből   vagy   fejed   területéről,   s   a   lifthez   hasonlóan   lefelé  indulsz   a   torok­csakra   felé.   Amint   kimozdulsz   a   fejedből,  képzeletedben látni fogod, hogy fizikai értelemben vett fejed távolodik  tőled, miként a lift esetében az épület teteje. De ne kezdj el gondolkozni  erről,   mert   az   csak   megzavarná   a   folyamatot.   Egyszerűen   játszd   a  játékot. Ha elérted a torok­csakrát, belső víziódban látni vagy érzékelni  fogod,   hogy   fejed   fölötte   helyezkedik   el,   úgy   fog   tűnni,   hogy   a  torkodból tekintesz ki. Légy tudatában a torok lágyságának körülötted.  Úgy  fog   tűnni,   vállaid  magasságában  vagy.   Meg  tudod   csinálni!   Ha  nem sikerül elsőre, akkor hagyd abba, lazíts egy kicsit, és emlékezz rá,  hogy ezt a gyakorlatot úgy kell végezni, mintha egy játékot játszanál.  Addig   csináld,   míg   nem   látod   vagy   érzékeled   magad,   lelked   kifelé  mozdulni fejedből a torkodba. Térj vissza a fejedbe. Belső látásoddal  látni vagy érezni fogod, hogy lelked fejed vagy koponyád belseje felé  közelít.  Ha újra beléptél a fejedbe, bizonyosodj meg afelől, hogy a megfelelő  irányba, szemeid felé nézel. (Talán viccesnek találod ezt, vagy magától  értetődőnek, ám előfordult már, hogy néhányan rossz irányba fordulva  tértek   vissza   a   fejükbe,   s   ez   zavart   okozott   a   tájékozódásukban.  Feltehetőleg veled nem fog megtörténni, ám ha mégis, egyszerűen csak  90

fordulj szemeid felé, és nyomban minden a helyére kerül.)  •

Most indulj el fejedből, s haladj ismét lefelé a torok irányába. Ha  megérkeztél   oda,   légy   tudatában   a   toroktáji   szövetek  puhaságának. 

•

Ismét  térj  vissza   a   fejbe,   s   ezúttal   a   koponya   keménységének  légy tudatában. Érezd a különbséget. 

•

Ismét   mozogj   vissza   a   torok   területére,   és   légy   tudatában   a  szövetek lágyságának. Érezd a különbséget. 

•

Most pedig továbbhaladunk. Torkodból mozdulj el jobb vállad  felé. Lelki szemeid előtt lásd (még mindig a tested elülső oldala  felé   fordulva),   hogy   a   fejed   tőled   balra   található.   Érezd  vállcsontjaidat. 

•

Most haladj tovább lefelé a karodon egészen a jobb kezedig, s  lépj   be   tenyered   területére.   Lásd   magad   körül   az   ujjaidat.  Sokszor nagynak látszanak, hiszen ebben a pillanatban nagyon  kicsi vagy. Érezd magad körül valamennyi ujjadat. 

•

Térj   vissza   a   válladhoz,   majd   a   torokhoz.   Mindig   állj   meg   a  toroknál   egyfajta   referenciapontként,   mielőtt   visszalépnél   a  fejedbe. Azután menj vissza a fejedbe, s bizonyosodj meg afelől,  hogy   a   megfelelő   irányba,   a   szemeid   felé   fordultál.   Érezd   a  koponya keménységét magad körül. 

Az első gyakorlat végére értél. Ám ha kívánod, tovább gyakorolhatsz, s  elmozoghatsz tested különböző területeire. A szívedet egyelőre hagyd  ki, a többi helyre azonban tetszés szerint elvándorolhatsz. A te tested.  Mindig térj vissza a torokhoz, s tartózkodj ott elegendő ideig ahhoz,  hogy betájold magad, mielőtt újra belépnél a fejedbe.  Második gyakorlat – Belépés a szívbe 

Ezen a ponton képesek vagyunk belépni a szívbe, a szív szakrális terét  azonban   egyelőre   még   nem   látogatjuk   meg.   Először   érezned   kell   a  különbséget a fejed és a szíved között.  91

•

Láss hozzá úgy, ahogyan az imént tanultad; hunyd le a szemed,  és mozdulj ki a fejedből torkod irányába. 

•

Várj   addig,   míg   megfelelőnek   nem   érzed   az   időt   a  továbbhaladásra, majd mozdulj el fizikai értelemben vett szíved  (nem   pedig   a   szívcsakra)   felé.   Lásd   vagy   érzékeld   szíved,   s  érezd,   hogy   közeledsz   felé.   Amikor   eléred,   folytasd   utad,   s  haladj keresztül a membránon, magába a szívbe. 

•

Halld   és   érezd   a   szív   dobogását.   Érezd   a   szövet   lágyságát  körülötted.   Érezd   mennyire   különbözik   a   koponya  keménységétől. A  szív nőies, a fej férfias  jellegű.  Ez teljesen  nyilvánvaló. 

•

Jóllehet addig maradhatnál  itt,  ameddig  csak  kívánod,  talán a  legjobb lenne, ha öt percnél többet nem töltenél itt. Ezúttal még  ne   foglalkozz   a   szakrális   térrel.   Mindössze   azt   érezd,   milyen  érzés a szívben lenni. 

•

Amikor   alkalmasnak   érzed   az   időt,   mozdulj   ki   a   szívedből   a  membránon keresztül, s folytasd utadat a torok felé. Állj meg  egy pillanatra, s érezd a torkodat, majd haladj tovább a fejed felé.  Bizonyosodj   meg   róla,   hogy   a   szemeid   felé   nézel.   •   Érezd  milyen   újra   a   fejedben   lenni,   és   hasonlítsd   össze   a   szívben  tartózkodás   érzetével.   Érezd   a   koponya   keménységét,   és   vesd  össze a szív szövetének lágyságával. 

A második gyakorlat végére értél.  Harmadik gyakorlat ­ A fej „Om” és a szív „Aah” 

Most elvégezzük az utolsó gyakorlatot háromszor egymás után, oda­ vissza.   Amikor   a   fejedben   vagy,   az   „Om”   hangot,   amikor   pedig   a  szívben   tartózkodsz,   az   „Aah”   hangot   mantrázd.   A   hangszálaidat  használd   e   hangok   kibocsátására,   mindkettőt   a   megfelelő   helyen  végezd. Ez a gyakorlat bizonyos szempontból nehezen megfogható, ám  kétségtelenül   segít   sejtszinten   is   megérteni   minden   eddig   elvégzett  gyakorlat lényegét.  92

•

Hunyd le a szemed, s érezd magad körül a kemény koponyát.  Bocsásd   ki   magadból   az   „Om”   hangot   egyszer.   Amikor  hangszálaidat   rezegteted,   érezd,   miként   vibrál   a   hang  koponyádon belül. Érezd át teljesen. 

•

Most  mozogj le   torkodba,   s  állj  meg  ott  egy  pillanatra.  Majd  haladj tovább szíved felé, s lásd, hogy szíved közeledik feléd.  Lépj be a szívbe és érezd a terét. 

•

Bocsásd ki az „Aah” hangot egyszer, és érezd, hogyan rezonál a  szív lágy terén belül. Érezd át teljesen. 

•

Lépj ki a szívből, és haladj a torok felé. Várj egy pillanatig, majd  folytasd utad a fejbe. Érezd a koponya keménységét és bocsásd  ki az „Om” hangot. 

•

Ismételd   el   ezeket   a   lépéseket   még   kétszer,   azután   csak   ülj  ellazulva,   s   érezd,   hogy   e   két   hely   mennyire   különbözik  egymástól ­ annyira, mint amennyire a férfi a nőtől. 

A harmadik gyakorlat végére értél.  Két út a szívben rejlő szakrális térhez 

Amikor a dél­amerikai kogik tanítottak engem, hangsúlyozták, hogy a  legjobb   módja   a   szív   szakrális   terébe   történő   belépésnek,   ha   egy  teljesen   sötét   helyiségben   vagy   térben   vagyunk,   lehunyt   szemmel,   s  anélkül,   hogy   kilenc   napon,   kilenc   éjjelen   keresztül   ételt   és   italt  vennénk magunkhoz. Azt mondták, hogy ha így teszünk, a Földanya  eljön, és megvilágítja az ösvényt előttünk.  A kogi törzs életvitele lehetővé teszi egy efféle meditáció elvégzését,  ám számunkra óriási megpróbáltatást jelentene. A kogik, akik kevéssé  értik a mi technológiai alapokra építkező társadalmunkat, arra kértek,  hogy ilyenképpen tanítsam a szív szakrális terébe történő belépésre az  embereket,   ám   jól   tudtam,   hogy   számunkra   ez   tényleges   problémát  jelentene.   Elmagyaráztam   nekik,   hogy   egy   efféle   kilenc   napos  meditáció végrehajtása a modern világban csaknem mindenki számára  lehetetlen   volna.   Meglehet,   akadna   néhány   ember,   aki   meg   tudná  93

csinálni, ám ha el akarják érni az egész világot, valami más módját kell  találnunk a tanításnak.  Belső   útmutatásomra   hagyatkoztam,   s   lassan   két   út   rajzolódott   ki  előttem.   Biztos   vagyok   benne,   hogy   léteznek   még   más   módok   is   a  szakrális térbe való belépésre, ám ez a két módszer is működik. Nem  igazán   lényeges,   miként   találunk   el   oda,   mert   ha   a   szívünk   tiszta,  képesek leszünk szakrális terében maradni.  A   szívben   rejlő   szakrális   térbe   történő   belépés   inkább   emlékezési,  semmint tanulási folyamat, hiszen mindig is ebben a térben nyugodtunk  már   a   kezdetektől   fogva.   Úgy   döntöttünk,   figyelmünket   másfelé,   a  polaritás­tudat   felé   tereljük,   ám   ha   egyszer   elsajátítottuk   a   leckét,  alighanem visszatérünk majd az egység őseredeti állapotába.  A szakrális térbe történő belépés első módszere a HearthMath Intézet  felfedezésén alapszik, miszerint a szívet egy tórusz alakú mező fogja  körül – illetve még közelebbről, a nagyobb tóruszon belül elhelyezkedő  kisebb  tórusszal  áll  összefüggésben.   Feltételeztem,   hogy  e   rendkívül  erős elektromágneses mező forrása a szív szakrális terében található.  Következésképpen,   ha   visszafelé   haladunk   a   mező   geometrikus  energiavonalai   mentén,   az   energiavonalak   közvetlenül   e   szent   helyre  fognak eljuttatni. És valóban, úgy találtam, hogy feltételezésem helyes  volt, tényleg a szakrális térbe juttatnak.  Ez az első módszer férfias természetű, ami azt jelenti, hogy másnak  átadható,   s   ha   az   ember   pontosan   az   utasítások   szerint   cselekszik,  ugyanazt   az   eredményt   fogja   elérni.   A   férfias   jellegű   módszerek   a  nőknél nem igazán működnek. A második módszer viszont, mely nőies  természetű,   olyannyira   egyszerű,   hogy   némi   időnek   el   kellett   telnie,  mire ráébredtem.  A   következő   fejezetben   egy   komplett   módszerré   szerkesztjük   a   szív  szakrális   terébe   való   belépésre   irányuló   összes   instrukciót.   Először  azonban   mentális   szinten   is   meg   kell   értened,   mit   kérek   tőled.   A  tényleges élményre is hamarosan sor kerül ­ ellátogatunk a helyre, ahol  a fizikai értelemben vett szív előttünk nyugszik, és abban a pillanatban  belső víziódban látni, érzékelni vagy érezni fogod a szívet körülölelő  94

tórusz alakú mezőt, majd ezután a belső, kisebb tórusz felé fordítjuk a  figyelmünket.  A szívhez vezető férfias jellegű út 

A férfias jellegű út a következő: amikor a szív felé haladsz, és meglátod  a kisebb tórusz alakú meződ, emelkedj fel a mező fölé, amíg fölülről  nem   látod   azt.   Ez   az   energia­mező,   mint   korábban   már   említettem,  lényegében egy örvény, mely a lefolyóba ömlő vízhez hasonlóan mozog  körbe­körbe.   A  külső   szélen  lassabban  mozog,   befelé   haladva   egyre  gyorsul a mozgása, majd átzuhan a középponton ­ ismét hasonlóképpen  a csatornán lefolyó vízhez. Néhány embernél az örvény az óramutató  járásával   megegyező   irányba   forog,   míg   másoknál   ellentétesen.   Az  örvény   forgásiránya   talán   a   szexuális   hovatartozással   áll  összefüggésben, és láthatólag nem lényeges. 

Amikor a meditáció során meglátod a tórusz alakú mező tetejét, figyeld  meg,   milyen   irányban   mozog.   Azután,   miként   a   folyó   vizén   úszó  falevél, engedd, hogy lelked a spirálban mozgó energián nyugodjon.  Kezdd érezni, hogy forogsz körbe­körbe ­ először lassan, majd amint  közeledsz   a   középponthoz,   egyre   gyorsabban,   míg   végül   belépsz   és  95

zuhanni   kezdesz.   Semmi   ok   a   félelemre.   Csak   engedd   el  magad,   és  zuhanj  alá.   Egy  pillanat múlva  azt veszed majd  észre,   hogy minden  nagyon­nagyon nyugodt. Mintha egy hurrikán szemében volnál, most a  szívben rejlő szakrális térben nyugodsz. Igazából ott vagy.  A szívhez vezető nőies jellegű út 

A nőies jellegű út pedig a következő: miként említettem, ez az út olyan  egyszerű,   hogy   először   észre   sem   vettem.   A   követendő   utasításokat  könnyű végrehajtani, s a tapasztalás mindenki számára eltérő lesz, aki  ezt   a   metódust   alkalmazza.   Nem   lényeges,   férfi   vagy   női   testben  létezel­e, ám ha a szívedet akarod követni, ez a te utad. 

A   nőies   jellegű   út   során   csupán   annyit   kell   tenned,   hogy   látod,  érzékeled vagy  érzed magad a szív felé közeledni,  majd  áthaladsz  a  membránon, amiképpen már tetted korábban is. Ezúttal azonban hagyd,  hogy   nőies   jellegű,   pszichikai   természeted   átvegye   az   irányítást,   és  hagyd,   hogy   intuíciód   elvezessen   a   szívben   rejtőző   szakrális   térhez.  Egyszerűen csak engedd magad haladni, tudva, hogy az igazság útján  haladsz, és egyenesen e szent hely felé tartasz.  Próbáld ki az egyik utat, és ha az nem működik, próbáld ki a másikat.  Ne feledd, Isten gyermeke vagy. Ismered ezt a helyet, hiszen te és Isten  mindig is e helyen lakoztatok. Öröktől fogva. 

96

A szívben rejlő szakrális tér meditáció  Most pedig elérkezett az ideje annak, hogy ténylegesen is belépj a szív  szakrális   terébe.   Ha   úgy   akarod,   e   fejezet   szavai   elvezetnek   arra   a  helyre,   melyet  emberek   ezrei  tapasztaltak   meg,   elvezetnek  a   szentek  szentjébe ­ saját szívedbe, a teremtés forrásához. (A következő szavak a  mellékelt CD­n is szerepelnek, hogy meditáció közben ne kelljen az  olvasással fáradnod.) 

Ne táplálj semmilyen várakozást. Egyszerűen csak játssz gyermekként a  lehetőségekkel. Ha az átélésed valódi, tudni fogod. Emlékezz, Jézus is  azt   mondta,   aki   gyermekké   nem   válik,   nem   léphet   be   a   mennyek  országába.  Felkészülés a meditációira 

Keress egy olyan helyet, ahol nyugodtan meditálhatsz.  Állíts fel egy  egyszerű   oltárt,   rajta   egy   szál   gyertyával   és   friss   virágokkal.   Olyan  helyet   válassz,   ahol   senki   és   semmi   nem   fog   zavarni,   mert   ez   nem  pusztán   könnyebbé   teszi   a   meditációt,   de   a   sikeres   visszatérést   is  szavatolja.  Ha a földön ülsz, egy párnával támaszd alá a gerincedet. Ha székben  97

akarsz meditálni, a talpaidat helyezd a padlóra, és tartsd egyenesen a  gerincedet.   Ha   állsz,   találd   meg   tested   gravitációs   középpontját,   és  lassan hintázz vagy mozogj, ahogy jólesik testednek.  E meditáció végzéséhez a teljesen elsötétített helyiség a legmegfelelőbb  ­ minél nagyobb a sötétség, annál jobb. Ami azt illeti, kezdetben még  az   égő   gyertya   fénye   is   megzavarhatja   a   meditációt.   Ha   az   ember  többször elvégezte, már nem lesz olyan fontos a teljes sötétség, mivel a  szem lehunyásával is be tud lépni a szakrális térbe. Az első időkben  azonban   nagy   segítséget  jelent   a   sötétség.   Még   jobb,   ha   bekötjük   a  szemünket, és minden kívülről jövő fényt kiszűrünk; ez esetben nem  számít, hogy a helyiségben teljes sötétség van­e.  Hunyd   le   a   szemed,   és   kezdj   ritmikusan   lélegezni   úgy,   hogy   a  belégzésed ideje ugyanolyan hosszú legyen, mint kilégzésedé. Lélegezz  lágyan, könnyedén, kényelmesen. Kövesd lélegzésmintádat, és ereszd  szélnek   világodat   érintő   gondolataidat,   egy   időre   feledkezz   meg  aggodalmaidról.   Figyeld   lélegzetedet   néhány   percig,   amíg   el   nem  lazulsz, és kényelmesen nem érzed magad. Nem kell sietni. Ahová most  tartunk, ott az idő nem létezik.  Amikor mindent megfelelőnek érzel, fordítsd figyelmedet lélegzésedről  bensőd felé, s kezdd el a Lélegzet­egység meditációt, minden szertartás  kiindulópontját.  Az egység­lélegzet 

Az   Egység­lélegzet   meditáció   részletes   leírásáért   lapozz   vissza   az  ötödik fejezethez.  •

Jeleníts   meg   lelki   szemeid   előtt   egy   olyan   természeti   helyet,  melyet szépnek érzel, s vizualizáld ezt a helyet olyan részletekbe  menően, amennyire csak lehetséges. Ha nem vizuális típus vagy,  hanem   másféleképpen   érzékelsz,   akkor   saját   módszeredet  kövesd;   mindenkinek   megvan   a   saját   ösvénye.   Érezd   át   a  természet, valamint a Földanya iránti szeretetedet. Engedd ezt a  szeretetet növekedni a szívedben, míg egész testedben nem érzed  azt.   Amikor   megfelelőnek   érzed   az   időt   fogd   szeretetedet,  98

helyezd egy kis gömbbe, és szándékaid szárnyán küldd le a föld  mélyére,   a   Föld   középpontjába.   Hadd   érezze   Földanyád,  mennyire szereted. Hadd élje át iránta érzett szeretetedet. Azután  várd  meg,   míg   a   Földanya   viszonozza   a   szeretetedet.   Amikor  érzed,  hogy a  Földanya  szeretete  a  testedbe  árad,  engedd oda  áramlani, ahová akar. Csak hagyd, hogy megtörténjen. Érezd a  szeretet   áramát   közötted   és   a   Föld   között.   Annyi   ideig  maradhatsz itt, amennyi ideig csak kívánod.  •

Amikor megfelelőnek érzed az időt, anélkül hogy megszakítanád  a   szeretet   áramát   közted   és   a   Földanya   között,   fordítsd  figyelmedet Isteni Atyád felé. Bensődben lásd vagy érzékeld az  éjszakai égboltot, a Tejutat, az űr mélységeit. Lásd a bolygókat  és a Holdat fényesen ragyogni az éjszakai égbolton, és érezd a  Föld alatt rejtőző napot. 

•

Érezd   át   a   szeretetet,   melyet   a   teremtés   többi   része   iránt,  valamint Isteni Atyád iránt érzel. Amikor megfelelőnek érzed az  időt, helyezd szeretetedet egy kis gömbbe, és küldd fel az égbe,  azzal a szándékkal, hogy egyenesen Isteni Atyádhoz érkezzen  meg. Küldd el a Földet körülölelő háló erővonalai, a Nap vagy a  Nagy   Központi   Nap   felé.   Hadd   tudja   meg   Isteni   Atyád,   mint  érzel iránta... és várakozz. 

•

Várd meg, hogy Isteni Atyád szeretete megérkezzen a Földre, és  belépjen   a   testedbe.   Mikor   erre   sor   kerül,   engedd   szabadon  áradni. Ne próbáld irányítani ezt a szeretetet, egyszerűen csak  érezd. 

•

Ebben a pillanatban a Szentháromság életre kelt a Földön. Az  Isteni   Anya,   az   Isteni   Atya   és   te   magad   tiszta   szeretetben  egyesültök.   Szent  pillanatok   ezek,   tehát   egyszerűen  csak  légy  egységben isteni szüleiddel és érezd a szeretetet. 

•

A   tiszta   szeretet   eme   állapota   nyitja   meg   a   kaput   az   Isten  jelenlétét   felfogó   tudatosság   előtt,   aki   ott   van   mindenben  körülötted, s aki ott él benned. Egyszerűen csak légy tudatában a  kozmikus erők eme egységének, érezd át azt, és lélegezd be az  99

élet lélegzetét.  Válaszd ki saját utadat a szívbe 

Határozd el, mely módon kívánsz belépni a szívben rejlő szakrális térbe  ­ a  férfias  jellegű örvényen keresztül,  vagy  az  intuíció   nőies  jellegű  ösvénye   révén.   Nem   számít,   melyik   utat   választod,   a   döntés   teljes  egészében   a   te   kezedben   nyugszik.   Szándékod   és   akaraterőd  segítségével hagyd el az elmét és indulj meg lefelé a torok irányába.  Érezd a torkot magad körül, majd haladj tovább a fizikai értelemben  vett szív felé.  Ha a férfias jellegű ösvényt választod, belső víziódban emelkedj fel a  szív fölé, míg meg nem látod, vagy nem érzékeled a belső tórusz alakú  mezőt,   az   örvényt.  Azután,   miként  a  falevél  a  folyón,  engedd,   hogy  lelked az örvény áramán lebegjen, bármilyen irányban forogjon is az.  Érezd, hogy spirálban örvénylesz körbe­körbe, mígnem belezuhansz az  örvény középpontjába. Folytasd a zuhanást, amíg nyugalmat nem érzel  magad körül. Megérkeztél a szívben rejlő szakrális térbe.  Ha a nőies jellegű, intuitív ösvényt választod, lásd vagy érzékeld, amint  a szív közeledik feléd, majd haladj át a membránon a szív belsejébe. Ha  már  belül vagy,  engedd,  hogy  innentől  intuíciód mutassa  az  utat,   és  elvezessen a szív szakrális teréhez. Megérkeztél.  Először   is   pillants   körbe.   Ha   sötétséget   érzékelsz,   ami   nagyon  valószínű, akkor mondd ki belső világodban, „Legyen fényesség”, és  figyeld, miként változik a sötétség fényes ragyogássá. Ha látod vagy  érzékeled a szívben rejlő szakrális teret, ébredj tudatára a vibrációnak  is, a hangnak, mely áthatja ezt a helyet. Hallgasd egy ideig ezt a hangot.  Amikor megfelelőnek érzed az időt, kezdd el kibocsátani magadból ezt  a hangot. Próbáld meg olyan pontosan utánozni, amennyire csak tudod.  Hagyd, hogy a zümmögő hang hangoddal szárnyaljon, majd láss hozzá  e szent hely felfedezéséhez.  A szívben rejlő szakrális tér feltérképezése első alkalommal 

Kezdetét veszi a nagy kaland. Néhányan azonnal emlékezni fognak rá,  100

hogy   már   milliószor   jártak   itt,   míg   mások   úgy   érzik   majd,   először  járnak itt. Függetlenül attól, hogy mit tapasztalsz, van néhány dolog,  amivel nem árt tisztában lenned.  A   szívben   rejlő   szakrális   tér   ősibb,   mint   maga   a   teremtés.   Mielőtt  kiformálódtak volna a galaxisok, ez a hely már létezett. Először tehát,  talán arra kezdesz majd emlékezni, miről szól mindez, miről szól az  élet.  E   téren   belül   megörökítetted   szíved   legmélyebb   vágyát,   melyet  mindennél jobban szeretnél megélni vagy megvalósítani. Azért van ott,  hogy emlékezz rá, hogy emlékezz, elsősorban miért érkeztél a Földre,  hogy mi a célja ittlétednek ­ s hogy ez mostanában történt, vagy réges­ régen, az nem lényeges. Talán hozzálátsz e feljegyzések felkutatásához,  vagy ismét intuíciód vezérletére bízod magad. Végül minden föltáródik  előtted,   hiszen   az   időzítést   és   az   események   folyását   te   magad  határoztad   meg.   A   szív   szakrális   terébe   vezető   első   utazáson   talán  legjobb lenne harminc percnél kevesebbre korlátozni az ott töltött időt.  Beállíthatsz   egy   ébresztőórát,   vagy   megkérhetsz   valakit,   hogy   egy  meghatározott időpontban hozzon ki a meditációból. A szívben rejlő  szakrális tér meglehetősen hívogató, s némi tapasztalat kell hozzá, hogy  az   ember   megtanulja,   mennyi   ideig   tanácsos   ott   tartózkodnia   Kezdd  rövidebb idővel, és amint egyre mélyebben megismered ezt a helyet, az  ott töltött időt is növelheted.  Visszatérés a szívben rejlő szakrális térbe 

Amikor másodszorra keresed fel a szív szakrális terét, akkor kell majd  rátalálnod a térben rejlő térre, melyet az Upanisad a lótuszvirágban lévő  kicsi   űrnek   nevez.   Néhány   fejezettel   korábban   már   megemlítettem,  hogy   létezik   egy   parányi   hely   a   szív   szakrális   terén   belül,   mely  rendkívüli jelentőséggel bír. Arra kérlek, intuíciód segítségével keresd  meg   ezt   a   helyet,   amikor   másodszorra   látogatsz   el   a   szívben   rejlő  szakrális térbe. Ez a hely mindent megváltoztat.  A belépés másodszor már könnyebben és gyorsabban fog menni. Végül  némi gyakorlás után kétségtelenül úgy fogod találni, hogy másodpercek  101

alatt képes vagy eljutni erre a szent helyre.  •

Hunyd le a szemed, és erősítsd meg a Földanya és az Égi Atya  iránt   érzett   szeretetedet   azáltal,   hogy   magadban   érzed   az  összeköttetést teremtő szeretetet. 

•

Érezd,   hogy   elhagyod   az   elmét,   és   megindulsz   a   torok   felé.  Onnan haladj tovább a szívbe, kezd el zümmögni a szív szakrális  terét átható hangot, melyet már ismersz. A hang rezgése gyorsan  visszavisz szakrális teredbe ­  és már meg is  érkeztél. Nagyon  könnyű az egész, ha már tudod az utat. 

•

Hagyd,   hogy   szándékod   elvezéreljen   a   szakrális   téren   belül  nyugvó parányi térbe. Ez a tér minden ember esetében eltérő,  ugyanakkor léteznek közös vonások is. 

•

Ha   tudod,   hogy   rátaláltál   a   teremtés   e   helyére,   lépj   be   és  tapasztald meg, milyen érzés benne tartózkodni. 

•

Figyeld meg, hogy a vibráció megemelkedik; figyeld meg, hogy  ez a kis tér teljes egészében eltér a szív szakrális terének többi  részétől. Ez az a hely, ahol kezdetét vette a teremtés. Talán időbe  telik felismerned, ám az is lehet, azonnal ráébredsz, hogy hol is  vagy   tulajdonképpen.   Minden   élet   Teremtője   e   parányi   téren  belül lakozik, e téren belül minden lehetséges. 

A tanítványaim rávilágítottak arra, hogy Isten megpillantásának egyik  legegyszerűbb módja az, ha az embert, akit a legjobban szeretünk a  világon, megidézzük e belső térbe. Ha több ilyen személy létezik az  életedben, válassz ki egyet közülük, nem számít, hogy velünk él­e, vagy  már   átköltözött   a   másvilágra,   mert   ezen   a   helyen   minden   szív  bensőséges kapcsolatban van egymással. Ha ez a személy megjelenik  belső   teredben,   nincsenek   további   irányelvek.   Hagyd,   hogy  megtörténjen   aminek   meg   kell   történnie,   mert   Isten   pontosan   tudni  fogja, mit kell tennie.  Minden nap térj vissza szíved szakrális terébe, és folytasd felfedezését.  Létezésednél   fogva   megillető   jogod   emlékezni   arra,   hogy   ki   vagy  valójában, és miért vagy itt a Földön. Isten csodálatos gyermeke vagy,  102

aki egy álmot álmodik arról, hogy emberi lénynek született egy kicsiny  bolygón   a   semmi   kellős   közepén.   Mi   történik   akkor,   ha   az  emlékezetedbe idézed, hogy ki vagy valójában? Ez olyan dolog, amit  csak te tudhatsz.  Most már ismered a hazavezető utat. A szívben rejlő szakrális térből  született   minden   világ,   minden   dimenzió,   minden   világegyetem   s   a  teremtés   egésze.   Ha   összekapcsolódsz   saját   szíveddel,  összekapcsolódsz minden élet szívével! 

103

A Mer­Ka­Ba és a szívben rejlő szakrális tér  Sok tanítvány várja már az emberi fénytest, a Mer­Ka­Ba következő  szintjére vonatkozó instrukciókat. Csaknem tizenkilenc évembe került  megszereznem ezt az információt, mivel minden a saját idejében és az  isteni rend szerint történik.  Létezik   még   egy   további   szint   vagy   rész,   ám   az   még   a   jövőben  várakozik   ránk,   s   akkor   ismerhetjük   meg,   ha   Isten   úgy   határoz.  Egyelőre e harmadik és utolsó részt illetően pusztán az információ egy  részével rendelkezem. Ha a három részt egyesítjük s megéljük, valódi  felemelkedés kezdődhet.  Sok ember ismerkedett meg a Mer­Ka­Bával kapcsolatos tanításokkal  Az  Élet   Virágának   ősi   titka  című   művem   két   kötete,   egyik  tanfolyamom,   vagy   az   Élet   Virága   videokazetta   sorozat   révén,   s  határozott   úgy,   hogy   tanítani   fogja   ezt   az   információt.   Igen  szerencsétlen   fordulatot   jelent   a   Föld   számára,   hogy   ez   így   történt.  Ezek az emberek azt hiszik, hogy a Mer­Ka­Ba teljes, és egy­két dolog  megváltoztatásával a „megfelelő” tudatszintre juthatnak el. Ez azonban  nem   igaz.   Egyedül   a   Mer­Ka­Bával   kapcsolatos   energiaformák  tudománya révén ezt nem lehet elérni ­nem számít honnan, vagy kitől  érkezik ez az információ a világegyetemben.  A Melchizedek­tudatosság, mely ősibb, mint maga a teremtés egésze,  tanúja   volt   a   teremtés   kezdetének   ebben   a   tér/idő/dimenzió  világegyetemben,   a   világegyetemek   sokaságának   egyikében.   E  tapasztalat révén a Melchizedek tradíció felismerte, hogy a Mer­Ka­Ba  három   alkotóelemének   megélésén   keresztül   az   individualizált   lélek  mindig   visszatér  Isten­tudatos   jelenlétébe,   ami   a   szív   szakrális   terén  belül   nyilatkozik   meg   ­   hogy   újrakezdje   a   teremtést,   új   módon.   És  pontosan ez az, amihez a Mer­Ka­Ba élmény végül elvezeti az embert.  Mielőtt   azonban   ez   megtörténhetne,   a   léleknek   emlékezetébe   kell  idéznie   a   három   alkotórészt,   egyesítenie   kell   őket,   s   megélni   a  tapasztalatot.   Ebben   a   fejezetben   és   a   következőben   a   második  alkotórészről, vagyis a szívben rejlő szakrális tér és az emberi Mer­Ka­ Ba mező összekapcsolásáról tanulhatsz.  104

Ha még nem sajátítottad el a Mer­Ka­Ba meditációt, az is jó, ha csupán  a szívben rejlő szakrális térben emlékezel. Végül világossá fog válni,  hogy   az   emberi   fénytest   még   a   szív   szakrális   terében   is  nélkülözhetetlen része az emberi tapasztalásnak. A fénytest kapcsolja  össze a szívet az elmével, és ha ez megtörténik, a szív az elmén belül  teremthet.  Nagy   mennyiségű   Mer­Ka­Ba   geometriai   minta   létezik;   több   mint  százezer ismert szerte a világegyetemben. Az emberiség csupán az első  és   a   második   lehetséges   mintával   foglalkozik,   melyek   a   tetraéder  csillaggal  állnak  összefüggésben.   Jóllehet  még számos   más   mintázat  létezik, ezek az alakzatok, nem számít, mit mond erről néhány ember,  egyelőre még nem megfelelőek az emberi tudat számára. Ami azt illeti,  inkább bajt, mint hasznot hoznak.  Időben   feltárul   majd   előttünk   minden;   semmi   sem   marad   titokban.  Mindennek  megvan  a  maga  ideje.   Mi sem  ültetnénk egy  hároméves  gyermeket a kamion volánjához, ugye? 

A szívben rejlő szakrális tér és a Mer­Ka­Ba összekapcsolása 

Meg szeretném veled osztani a szívben rejlő szakrális tér és a Mer­Ka­ Ba   összekapcsolását   érintő   tapasztalásaimat,   mert   a   történet   sok  105

mindenre magyarázattal szolgálhat. Ám kérlek légy tudatában, amikor  arra kerül a sor, hogy te is  átéld ezt az élményt, szinte biztos, hogy  teljesen más formában fogod megtapasztalni azt.  Saját élményem látszólag véletlenül ment végbe, de természetesen nem  „véletlen”   volt.   Elmélyülten   ültem   a   Mer­Ka­Ba   meditációban  lélegezve,   s   onnan   a   szív   szakrális   terébe   mozdultam.   Beléptem   a  barlangomba,   s   odamentem   a   szakrális   téren   belül   található   térhez.  Leültem a túláradó vízbe szembefordulva a fallal ­ miképpen már oly  sokszor megtettem azelőtt.  Nem   gondoltam   semmi   különösre,   csak   lélegzésemre   figyeltem.  Szememet nyitva tartva az előttem álló kőfalat néztem. Számtalanszor  láttam   már   azelőtt   –   ezúttal   azonban   a   kövek   közötti   tér   kezdett  megtelni ragyogó fehér fénnyel. A fény egyre ragyogóbban sugárzott,  mígnem a barlang egyszer csak eltűnt, én pedig elmerültem a tömény  fehér   fénymezőben,   melyből   ki   sem   láttam.   Olyan   volt,   mintha  megvakultam volna.  Meglehetősen szokatlan volt számomra mindez, s először érzékeltem  ilyesmit. Nem éreztem félelmet. Gerincem kiegyenesedett, és teljesen  éber   voltam.   Emlékszem,   hogy   az   energia   emelkedni   kezdett   a  testemben,   ami   hasonló   érzés   volt   ahhoz,   mint   amikor   először  tapasztaltam meg a Kundalíni felszállását a gerincemben. Úgy tűnt, az  eseményeket nem lehet irányítani. Bármi volt is az, csak megtörtént, és  rendkívül erőteljes volt az egész.  A   fehér   fény   fokozatosan   visszahúzódott,   és   láttam   magam   lassan  kibukkanni a tömör sziklából a bolygó felszínén keresztül, ki a bolygót  körülfogó   térbe.   Beletelt   néhány   percbe,   míg   megértettem,   de   utána  kezdett   derengeni,   hogy   Mer­Ka­Ba   mezőmben   vagyok,   s   gyorsan  emelkedem az űrbe. 

106

Ösztönösen tudtam, hogy a szívemben rejlő szakrális tér és Mer­Ka­ Bám   valami   módon   összekapcsolódott   és   eggyé   vált   egymással,   ám  nem volt időm elmélkedni ezen. Visszapillantottam, hogy megnézzem,  mint   távolodik   tőlem   a   bolygó,   melyet   már   annyira   megszerettem.  Megfordultam   és   kitekintettem   a   ragyogó   csillagok   hatalmas   űrébe,  majd lenéztem az ugyancsak hatalmas térnek tűnő bolygóra. Egyszerre  voltam  mélységesen megdöbbent és  mérhetetlenül izgatott.  Vajon mi  okozhatta ezt? Fogalmam sem volt. Mit jelentsen mindez? Nem tudtam.  Nem volt más választásom, mint hogy tanúja legyek a történéseknek.  A   felemelkedés   járművében   utaztam,   nagyjából   egy   mérföldnyire   a  bolygó   felszíne   felett,   szédítő   sebességgel   haladva.   Alattam  esőerdőkkel,   fákkal,   más   növényekkel   és   hatalmas   óceánokkal   teli  őseredeti   világ   terült   el,   ám   állati   életnek   nyomát   nem   tudtam  felfedezni.   Éppen   amikor   arra   gondoltam,   hogy   jó   lenne   közelebb  kerülni   a   bolygó   felszínéhez,   a   felemelkedés   járműve   lefelé   kezdett  ereszkedni, pontosan úgy, amint kívántam.  Mi   történt?   Mi   ez   az   egész?   Oly   sok   kérdés   futott   keresztül   az  107

agyamon. Valamiképpen tudtam, hogy mindennek különös jelentősége  van   számomra,   noha   a   történés   folyamán   semmi   mást   nem   tudtam  tenni, mint átélni és figyelni a kibontakozó jeleneteket.  Azután tudatára ébredtem Isten jelenlétének mindenben körülöttem és  önmagamban,   valamint   a   vezérlő   elveknek,   melyek   e   tapasztalásban  részesítettek, bármik is voltak azok. A megismerés és megértés érzése  árasztott el, a kérdéseimre adott feleletek kezdték betölteni értelmemet;  s a válaszok rögvest követték az új kérdéseket. Tovább szárnyaltam e  bolygó   felett,   s   úgy   éreztem   magam,   mintha   egy   vadonatúj  univerzumba   születtem   volna,   melyet   még   sohasem   láttam   azelőtt.  Igazán szívderítő élmény volt!  Talán   egy   óra   telhetett   el,   azután   mintha   álomból   ébredtem   volna,  utazásom képei és érzése még mindig körülöttem lebegtek. Napokig  másra sem tudtam gondolni.  Az angyalok magyarázattal szolgálnak 

Röviddel   e   tapasztalás   után   megjelentek   angyalaim.   Rendkívül  örömtelinek tűntek, s fényük ragyogóbb volt, mint valaha is azelőtt. Azt  mondták, hogy végül átléptem a második szintre. Abban a pillanatban  fogalmam   sem   volt   róla,   miről   beszélnek,   de   néha   egy   kicsit   lassú  vagyok.  Elmagyarázták, mi történt: Mer­Ka­Bám, illetve a szívem szakrális tere  által létrehozott tórusz alakú mező tengelye összekapcsolódott és eggyé  vált.   Úgy   is   mondhatnám,   a   Mer­Ka­Ba,   illetve   a   szív   tórusz   alakú  mezői összhangba kerültek egymással. Most csupán három hüvelyknyi  eltérés   van   a   két   mező   tengelye   között,   de   lehetne   akár   háromszáz  mérföld   is,   mert   ekként   megakadályozzák,   hogy   ez   az   élmény  véletlenszerűen megismétlődjön; elválasztják egymástól a szívet és a  fejet, míg el nem érkezik az ideje az egyesítésüknek. 

108

A Mer­Ka­Ba és a szívben rejlő szakrális tér tórusz alakú mezeje   összekapcsolódott és összeolvadt egymással. Az   angyalok   azt   is   elmondták,   hogy   ezt   az   élményt   minden   ember  másképpen   éli   át,   ám   ha   tudnak   ennek   lehetőségéről,   az   segíthet,   s  türelemre intettek. Néhány ember esetében ez a szinkronicitás gyorsan  megy végbe, míg másoknál éveket vehet igénybe. Amikor és ahogyan  megtörténik,   az   minden   bizonnyal   tökéletes   lesz,   és   az   isteni   rend  szerint fog zajlani.  Végül azt is tudatták velem, hogy ha az ember úgy érzi, készen áll,  mindenképpen   segít,   ha   az   elme   képzelőerejét   és   a   szív   álomszerű  megközelítését   is   kipróbálja,   hogy   lássa   és   érezze   a   két   tengely  eggyéolvadását,   ám   nem   szabad   várakozásokat   táplálni.   Az   időzítés  Istentől függ, és az ember semmit nem tehet azért, hogy megtörténjen.  A tapasztalás mindig a megfelelő „időben” fog végbemenni. 

109

Tudatos teremtés az elmével összekapcsolódott  szívből  A tudatos teremtés azzal kezdődik, hogy elsajátítjuk, miként legyünk a  Mer­Ka­Bánkkal   eggyéolvadt   szívbeli   szakrális   térben,   miközben  lelkünk abban a parányi térben nyugszik. Ebben a tudatállapotban, és e  tudatállapoton keresztül az ember közvetlenül befolyást gyakorolhat a  külvilágra, megteremthet, létrehozhat dolgokat. Tudnod kell azonban,  hogy ebben az állapotban teremtőképességünk még mindig korlátozott,  mert még nem  értük el a harmadik szintet. Ennek ellenére tökéletes  pontot jelent a tanulás elkezdéséhez.  Fel  szeretném  hívni  a   figyelmedet  a   tudatos   teremtés   lehetőségére   a  szív szakrális terében rejlő parányi térben. Ebből az ősi helyből újra  teremtheted,   szeretetteljes   és   kiegyensúlyozott   hellyé   formálhatod   a  világot, rendbe hozhatod valamennyi problémáját.  Ez a lehetőség akkor is nyitva áll előtted, ha nem ismered a Mer­Ka­ Bát,   ám   a   Mer­Ka­Bának   a   szív   szakrális   terével   történő  összekapcsolása   további   lehetőségek   sorát   teremti   meg.   Ne   feledd  azonban,   hogy   az   emberi   képességek   és   a   tudatos   teremtés  lehetőségének   teljes   kibontakozása   még   várat   magára,   amíg   mind   a  három szint urává nem válunk ­ de hát valahol el kell kezdenünk.  Thoth megjelenik 

Thoth és számos más felemelkedett mester, köztük női társa, Szesat is,  nemrégiben visszatért a „Nagy Falon” túl található tér/idő/dimenzióból,  vagy az oktávok közötti űrből, amely felé jelenleg tart az emberiség.  Thoth első neve az ősi időkben valójában egy címet takart, „Chiquetet”,  ami  azt  jelenti,  „a  bölcsesség  keresője”.  Amikor  Thoth visszatért  az  univerzumok   következő   oktávjából,   személyisége   teljesen  átformálódott.   A   valóság   megértésére   irányuló   állandó   szenvedélyét  olyan   tudás   váltotta   fel,   mely   meghaladta   szüntelen   keresését,   és  rendkívül nyugodttá és higgadttá tette. 

110

Megjelent   nekem,   a   szemembe   nézett,   és   a   következőket   mondta:  „Drunvalo,   mi,   a   Föld   gyermekei,   a   kezdetektől   fogva   keressük   a   teremtés   és   az   emberi   tapasztalás   közötti   kapcsolatot.   Mi  (és   itt   a  felemelkedett mesterekre gondolt)  mindannyian próbáltuk megérteni,   hogy az emberi gondolatok, cselekedetek és csodák mi módon állnak  összefüggésben   egymással.   Egy   ideig   abban   a   hitben   éltünk,   hogy   tisztában vagyunk vele, most azonban már tudjuk, hogy ennél még jóval   több is van, mit megtudhatunk. Most már egészen világos – amikor az elmén keresztül teremtünk, egy   természeténél fogva kétpólusos eszköz segítségével formáljuk a világot.   S bár a teremtésre irányuló szándékaink lehetnek jók, az elme minden   esetben jót és rosszat is fog teremteni, mert ez a természete. Azt   javaslom,   kizárólag   a   szív   szakrális   terén   keresztül   próbálj  teremteni,  mert  a  szív  csak  az  egységet ismeri,  és  a  szándékot  sötét   oldala nélkül fogja valósággá formálni.” Elképesztően   csodálatos   kinyilatkoztatás   volt   ez   számomra.   Csak  álltam ott Thothra bámulva, és azonnal megértettem a szavaiban rejlő  igazságot.   Módfelett   izgatottá   váltam   ­   miként   gyakran   teszem,   ha  valami   nagyon  fontos   dologgal  találkozom  ­   és   alig   vártam,   hogy   a  111

gyakorlatban is kipróbálhassam Thoth tanácsát.  Teremtés a szívből 

Az   emberek   azóta   imádkoznak   Istenhez,   hogy   változtassa   meg   a  külvilágban   megnyilvánuló   körülményeket,   amióta   Isten   létezéséről  fogalmat   alkottunk,   ám   úgy   tűnik,   Isten   nem   mindig   hallgatja   meg  imáinkat.   Vajon   miért?   Feltetted­e   már   valaha   magadnak   a   kérdést,  „Miért nem adja meg nekünk Isten, amit kérünk?” A Biblia azt mondja,  „Kérjetek,   és   megadatik   néktek.”   Ám   nem   úgy   tűnik,   hogy   ez   így  lenne. A következők talán választ adnak a kérdésre.  Beszéljünk   a   teremtésről.   Az   iskolában   és   otthon   is   gyakran   arra  tanítanak bennünket, hogy az elemek  és a fizikai törvények véletlen  befolyása   kényének­kedvének   vagyunk   kiszolgáltatva.   És  természetesen,   ha   igaznak   tartjuk,   ez   a   meggyőződés   korlátozni   fog  bennünket, és valóságunkká válik.  Réges­régen   azonban   az   emberek   nem   ilyen   módon   gondolkodtak.  Hittek   a   valóság   spirituális   oldalában,   ahol   az   emberi   lélek   belső  szándéka révén képes formálni a külső valóságot. A  The Isaiah Effect  című írásában, Gregg Braden beszámol róla, hogy 1947­ben régészek  egy csoportja a Holttengeri Tekercsek közelében egy Ésaiás Tekercsnek  nevezett dokumentumot talált. Az ősi Ésaiás Tekercs leírja, az ember  hatalommal   rendelkezik   ahhoz,   hogy   befolyásolja   a   jövőbeli  lehetőségeket,   megváltoztassa   a   próféciákat,   s   átformálja   a   külső   és  belső világot.  Manapság techno­kultúránk úgy véli, ez csupán kitaláció. Valóban az  volna?   Ha   nem   tudjuk   befolyásolni   a   jelent   és   a   jövőt,   akkor   Jézus  minden   szavának   hazugságnak   kell   lennie.   Nem   vitt­e   véghez   olyan  csodákat, mint például a víz molekuláris szerkezetének borrá történő  változtatása?   Még   a   halálból   is   visszahozott   egy   embert,   és   életre  keltette!   A   modern   tudomány   azt   hiszi,   hogy   az   efféle   történetek  csupán   azok,   történetek,   mert   a   tudomány   nem   igazán   tudja  alátámasztani az ehhez hasonló elgondolásokat.  És   vajon   mi   a   helyzet   azokkal   a   csodálatos   gyermekekkel,   akik  112

világszerte  kezdenek  felbukkanni.  Olyan  csodákra  képesek,  melyeket  Jézus vitt véghez, s a tudomány olyan tekintélyes folyóiratokban is hírt  adott róluk, mint például a Nature Journal és az Omni Magazine. A   tudósok   nem   értik,   miképpen   tudnak   ezek   a   gyermekek   ilyen  csodálatos   pszichikus   jelenségeket   produkálni,   azt   azonban  megörökítik,   hogy   ezt   teszik.   És   vajon   milyen   összefüggésben   áll  mindezzel   a   szívben   rejlő   szakrális   tér?   Mielőtt   magyarázattal  szolgálnék   erre,   először   azt   kell   megvizsgálnunk,   mi   módon   teremt  csodákat az elme, majd össze kell vetnünk azzal, hogy a szív szakrális  tere miként viszi véghez ugyanezt.  Teremtés az elméből 

Amikor Istenhez imádkozunk, gyakran érezzük úgy, hogy az égvilágon  semmi sem történik. Az Ésaiás Tekercs világosan rámutat, hogy miért  van   ez   így.   Azt   állítja,   minden   csoda   a   figyelemmel,   vagy   az   elme  összpontosításával  kezdődik   ­   elménk   figyelmét   afelé   fordítjuk,   amit  megvalósulni szeretnénk látni.  Mondjuk,   ki   akarunk   gyógyulni   egy   súlyos   betegségből,   ezért  gondolatainkat   testünk   érintett   része   felé   irányítjuk.   Ennyi  természetesen   nem   elég   ahhoz,   hogy   bármi   is   történjen,   ám   a  gyógyulási   folyamat   beindítása   szempontjából   lényegbevágó   lépést  jelent.  A   figyelem   után   a   szándék   következik.   Példánkat   folytatva,   miután  figyelmünket   a   test   adott   pontjára   irányítottuk,   megfogalmazzuk  magunkban a szándékot, hogy távozzon a betegség. Ez azonban még  mindig   nem   elég.   Három   másik   részt   is   be   kell   vonnunk,   különben  semmi nem történik ­ a mentális testet, az érzelmi testet és a fizikai  testet. A mentális testnek vagy elmének látnia kell gyógyult állapotában  az adott testrészt; rögzítenie kell a teljesen egészséges testrész képét,  mellyel az égvilágon semmi baj sincs. Biztosan kell tudnia, hogy ez a  gyógyulás   vagy   abban   a   pillanatban   megy   végbe,   vagy   valamikor   a  jövőben,   meghatározott   időkeretek   között   fog   bekövetkezni,   attól  függően, hogy az ember mit tud elfogadni. El tudod fogadni az azonnali  113

gyógyulás   lehetőségét,   vagy   hiedelemmintádnak   több   időre   van  szüksége?   Elengedhetetlenül   fontos   tudni   ezt,   ám   még   mindig   nem  elég.  A  következő   lépésben az   érzelmi  testet kell belevonni a   folyamatba.  Éreznünk kell azt, hogy milyen lesz tökéletesen egészségesnek lenni, a  betegség nélkül élni. Valóban át kell élnünk ezt az érzést, nem pusztán  elménkkel gondolni, hogy érezzük azt. Ez sokak számára kényes pontot  jelent, ám ha nem vonjuk be az érzelmi testet, egyáltalán semmi sem  fog történni.  És   ez   még   mindig   nem   elég.   Imádkozhatunk   a   gyógyulásért;  szándékunkban   állhat   meggyógyulni;   elménk   tudatában   lehet,   hogy  testünk   meggyógyult,   vagy   meg   fog   gyógyulni;   és   érzelmi   testünk  átélheti   az   érzést   ­   mondjuk,   az   örömöt   ­,   hogy   testünk   teljesen  egészséges.   Ám   mindaddig,   amíg   nem   vonjuk   be   a   harmadik  alkotórészt is, semmi nem fog történni.  Hány meg hány ember imádkozott valamiért a fent említett elemeket  alkalmazva,   és   sírt   órákon   át,   hogy   megtörténjen,   és   még   mindig   ­  semmi. Ez azért lehet így, mert az utolsó alkotórészt nem vették bele a  számításba.   Arról   az   alkotórészről   van  szó,   melyről  szinte   mindenki  megfeledkezik, vagy amelyet nem méltányol eléggé.  Az utolsó alkotóelem, az elfeledett aspektus nem más, mint a fizikai  test. Még mindig példánk mentén haladva, éreznünk kell, hogy az adott  testrész teljes egészében normális és egészséges. Ez nem azt jelenti,  hogy egy mentális mintát érzünk a testünkben, inkább arról van szó,  hogy valódi testérzeteket keltünk fel az adott testrészben. Nem érezzük  tovább a fájdalmat; ehelyett életerőt, elevenséget érzünk a testünk azon  területén,   melyre   figyelmünket   összpontosítjuk.   Érezzük   testünk  egészségét és szépségét. Amikor a test válaszreakciójának végső lépése  megvalósul, mindig csoda következik be. 

114

Ám van még valami, amit az Ésaiás Tekercs nem tárgyal. Thoth azt  mondja, hogy amikor az elméből teremtünk, szándékunknak mindkét  pólusát létrehozzuk. Ha tehát békéért imádkozunk, békét és háborút is  kapunk. Pontosan ezt tapasztaljuk manapság világunkban. Milliók, ha  nem   billiók   imádkoznak   a   békéért,   ám   a   világban   léteznek   békés  területek,   és   olyanok   is,   ahol   háború   dúl.   (Jelenleg   negyvenhat  különféle területen folyik háború.) Vizsgáljuk meg tehát a helyzetet egy  kicsit mélyebben.  Logika, kontra érzések és érzelmek 

Az   elme   gondolatok   révén   teremt,   s   a   gondolatok   a   logika   szerint  követik   egymást.   Abban,   amit   az   elme   teremt,   logikusan  végigkövethetjük a valóság formálódásának ösvényét. Még ha csodáról  van is szó, a folyamat akkor is rendelkezni fog egy logikus sorrenddel,  feltéve,   ha   felismerjük.   Ám   amint   rámutattam,   az   elme   az   eredeti  szándék mindkét pólusát megvalósítja.  A szív ellenben egészen másképp működik. A szív álmokon és képeken  keresztül alkot, s ezek érzéseken és érzelmeken keresztül nyilatkoznak  meg.   A   teremtés   e   formája   nem   operál   a   logikával,   ezért   nem   kell  logikusnak lennie ahhoz, hogy egyik állapotból eljusson a másikba. Ha  például a szíven keresztül imádkozunk esőért, nyomban esni kezdhet  még akkor is, ha néhány másodperccel előbb még egyetlen felhő sem  volt az égen. A teremtés folyamata úgy zajlik, mint az álom, amelynek  115

egyik   jelenetében   még   Olaszországban   találjuk   magunkat,   néhány  másodperccel később pedig már Kanadában járunk egy teljesen más  jelenetben.   Hogyan   jutottunk   Kanadába   néhány   másodperc   alatt?  Álmainkban   természetesen   elfogadjuk   ennek   lehetőségét,   ám   úgy  gondoljuk, mindez lehetetlen háromdimenziós világunkban. Vagy talán  mégsem?  Álmodj meg egy új világot 

Fontos   még   tudnod   a   tudatos   teremtéssel   kapcsolatban,   hogy   nem  számít, milyennek tűnik a helyzet, a szív szakrális terén belül mindig  van   közvetlen   kapcsolódási   pont   vissza   a   csillagok   és   bolygók  háromdimenziós   valóságába.   Olykor   ez   a   kapcsolódási   pont   nem  mutatkozik meg azonnal,   ám ha többször belépsz  a szívbe, rá  fogsz  találni.  Ez   azért   nagyon  fontos,   mert  ez   a   kapcsolódási   pont  teszi  lehetővé,  hogy a szív álmai megnyilatkozzanak ebben a világban. Tehát mielőtt  teremteni kezdenél a szív szakrális teréből, keresd meg a kapcsolódási  pontot, mely a csillagokon és bolygókon keresztül visszavezet ebbe a  világba. Arra kérlek, hogy lépj be szíved szakrális terébe, olvaszd össze  a   szívedet   Mer­Ka­Ba   meződdel,   és   álmodj   meg   egy   új,   egészséges  világot.  Vesd   be   minden   tudásodat,   és   tudatosan   teremts   Istennel  együttműködve   egy   új   testet,   új   életet,   végül   egy   új   világot.   Ez   a  hatalom, születésednél fogva megillető jogod és saját örökséged, hiszen  Isten gyermeke vagy. Istennel való bensőséges kapcsolatodban minden  lehetséges.  A könyvben ismertetett instrukciók lényegében egy ösvényt rajzolnak  fel előtted, mely elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy a tested fény, s az  egész   világod   fény,   és   mindkettő   közvetlen   kapcsolatban   van  tudatoddal. Ha a Mer­Ka­Ba energiamezejével körülvett szívedben élsz,  s e helyről teremtesz, megteszed a következő lépést afelé, hogy végül  felismerd az igazságot arról, ki is vagy valójában, illetve afelé, hogy  elkezdhesd betölteni létezésed szakrális rendeltetését. És ezen a ponton  116

alighanem   felismered,   hogy   a   mennyekbe   való   felemelkedés  folyamatában vagy... 

117

Akkor majd ezt kérdezik: A Brahman eme városában van egy kicsiny   ház, abban egy kicsiny lótuszvirág, abban egy kicsi űr. De mi az, mi  ebben van, mit kell kutatni, mit kell megismerni? Így feleljen erre: A szív eme ürege akkora, mint a világűr. Magába  foglalja az Eget és a Földet, a tüzet és a szelet, a Napot és a Holdat, a  villámot és a csillagokat és mindent, ami a Földön az emberé, vagy  nem az övé. Cshándógja­Upanisad 8.1.2­3 

118