Dr. GLAVANITS JUDIT Az állami cselekvés játékelméleti megközelítése. 1. Problémafelvetés

Glavanits Judit: Az állami cselekvés játékelméleti megközelítése In: Svéhlik Csaba (szerk.) Paradigma- és stratégiaváltási kényszer a gazdaságban: VI. KHEOPS. Mór, 2011. pp. 135-142.

Dr. GLAVANITS JUDIT

Az állami cselekvés játékelméleti megközelítése 1. Problémafelvetés A játékelmélet gyökerei a matematikában találhatók, ugyanakkor az 1970-es évek óta egyre gyakrabban alkalmazzák gazdasági, politikai, társadalomtudományi folyamatok és jelenségek leírására, elemzésére. A jogtudomány eddig kevés figyelmet szentelt a játékelméleti eredményeknek, noha a mediáció, az egyes közvetítő eljárások fokozatos térnyerése ezt indokolják. A játékelmélet számos modellje és megállapítása érvényes lehet olyan általános jogi jelenségek megfigyelésére is, mint a sztrájk, a választási eljárás, a törvényhozás, az eredményes és visszatartó hatású büntetési tételek. Nem utolsó sorban a peres eljárás Huizinga szerint maga is játék, ahol a szereplők nem csak előadják jogi álláspontjukat, de azzal egyidejűleg szerepet is játszanak, maskarába bújnak, észre és érzelemre egyaránt ható motívumokat bemutatva győzködik egymást a maguk igazáról. A fentiek fényében indokolt, hogy a jogtudomány, azon belül az államtudományok is nyissanak ezen tudományterület felé, és a közgazdaságtanban, politológiában, sőt evolúcióbiológiában már sikerrel adaptált eredmények felhasználásról érdemi kutatásokat végezzenek. 2. Az állami cselekvés teoretikus megalapozása1 Az állam gazdasági szerepvállalásának elemzése abból az evidenciából indul ki, hogy az állam „nem önálló sziget”, hanem a politika, a jog és a gazdaság metszéspontján formálódó társadalmi-kulturális tényező, amely a nemzetközi porondon meghatározott szerepkörrel rendelkezik. Az a tény, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok viszonyrendszere éppen úgy meghatározza egy állam gazdaságpolitikáját, mint a nemzeti keretek között megfogalmazott identitás-képe, arra enged következtetni, hogy a nemzetközi keretek éppúgy befolyással vannak a gazdasági szerepvállalásra és ezen belül a belső szabályozó eszközökre, mint a nemzeti gazdaságpolitikai elképzelés. A nemzeti és nemzetközi érdekek kapcsolódásának vizsgálata során szükségképpen beleütközünk abba a problémába, amelyet az állami/politikai és a gazdasági racionalitás különbség jelent. Nem kell ugyanis semmiféle teoretikus éleselméjűség annak belátásához, hogy az állam, amely a gazdaság egészére döntő hatással lévő szabályozó, jogalkotó hatalomként lép fel, más racionalitás alapján működik, mint a gazdaság vagy a gazdasági szereplők. A gazdaságnak, mint a társadalom egyik alrendszerének elsődleges mozgatórugója, értékmérője a hasznosság a maga materiális értelmében. Gazdaságilag racionálisnak tekinthető egy olyan esemény, amely profitot termel, amely versenyelőnyhöz juttat. Racionális ebben az értelemben a piaci önszabályozás, sőt, a legracionálisabb: az marad „életben”, aki versenyképes, aki nem, az megszűnik/csődbe megy. Aki olcsóbb árut értékesít, előnyben van azzal szemben, aki ugyanolyan színvonalú, de drágább terméket állít elő. A gazdasági és gazdaságpolitikai szakirodalom a versenyjog és versenypolitika kapcsán jelenti ki leggyakrabban, hogy a liberális piacgazdaság elvei mentén ítéli meg az állami szerepvállalást a gazdasági életben. 1

A témát részletesebben ismerteti egy másik tanulmányom: Glavanits Judit: Az állam gazdasági szerepvállalásának játékelméleti megközelítése. Jog-Állam-Politika, megjelenés alatt.


Az állam gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban három nézőpontot kell megvizsgálnunk attól függően, hogy az államnak milyen elsődleges funkciót tulajdonítunk. Ha az államot elsősorban a gazdaság egy szereplőjének tekintjük, akkor a polgári anyagi jog, és a közigazgatási jog egyes vetületei vizsgálatával jutunk el annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy az állam közvetlen gazdasági szerepvállalásának egyes formái milyen hatással vannak a gazdasági folyamatokra, illetve hogy az állam ebben a szerepkörben a gazdasági racionalitásnak megfelelően cselekszik-e. Ha feltételezzük tehát, hogy az állam mindössze a gazdaság egyik szereplője, és a gazdasági jelenségekkel összefüggésben többlettartalma arra korlátozódik, hogy a gazdasági terület szereplőinek alapvető mozgásterét határolja (a jogalkotó funkciója keretében), a gazdasági szerepvállalásának megítélése a következő kérdés köré vonható: az állam, mint gazdasági szereplő a hasznos/haszontalan, illetve rentábilis/irrentábilis értékpár mentén hozza-e meg a döntéseit? Ha az államot elsősorban mint „politikai” jelenséget értelmezzük, akkor azt kell vizsgálni, hogy a politika, mint funkcióspecifikus terület racionalitása szempontjából hogyan viselkedik az állam, amely közvetlenül vagy közvetve beavatkozik a gazdaságba, vagyis a sajátos politikai érték- és érdek-kategóriák mentén hogyan értelmezhetők egyes gazdaságpolitikai döntések. Ebben az értelmezésben a szerepvállalásával kapcsolatos adekvát kérdés: egy konkrét gazdasági lépés legitim vagy sem, illetve ez mennyiben szolgálja a politikai érdekeket? Amennyiben a kiindulási pontunk az, hogy az állam elsődleges funkciója a jogi terület funkciójához kapcsolódik, úgy az állami szerep alfája és ómegája a szabályozási funkció megvalósítása, és a gazdasági szerepvállalással kapcsolatban a kérdések köre egy szűk területre koncentrálódik: a gazdasági jelenségek szabályozását illetően a norma jogszerű és jogszerűtlen voltának megítélésére. A vázolt lehetőségekre tekintettel tehát minden egyes megközelítési mód az állami szerepvállalás sajátos megítélését vetíti előre. Max Weber Gazdaság és társadalom című könyvében a jog részeként értelmezi az ún. kormányzási funkciót, amely mindazt magában foglalja, ami nem jogalkotás és jogtalálás. Ezzel a tevékenységgel kapcsolatban fejti ki azt, hogy „a kormányzás sajátos lényege abban áll, hogy nem csak azt akarja elérni, hogy az érvényes tárgyi jogot – pusztán azért, mert érvényesnek számít, és szerzett jogok épülnek rá – tiszteletben tartsák és érvényre juttassák, hanem másfajta, tartalmi: politikai, erkölcsi, hasznossági – vagy bármilyen más célokra irányul” . Weber tehát a fenti racionalitási szempontok egy olyan megoldását adja, amely szerint a jog, mint funkcióspecifikus terület nem tisztítható meg a többi terület értékeitől akkor, ha a jog nem tud tisztán a jogalkotás-jogtalálás-jogkövetés hármasán belül maradni, hanem az igazgatási tevékenysége keretében már társadalmi lét-területek logikáját is érvényesíti. Ha elfogadjuk ezt az érvelést, akkor azt kell mondanunk, hogy az állam jogi funkciója nem is lehet önálló. Az állam pozícionálása kapcsán Polányi Károly egy munkájában a „gazdasági” területnek kétféle értelmezését adja: a gazdaság szubsztantív jelentése a cserefolyamatra utal, amennyiben hozzájuttatja az embert anyagi szükségletei kielégítésének eszközeihez; formális jelentése viszont a cél-eszköz viszony logikai jellegéből származik és választási szituációt jelent. A javak szűkösségéből következik, hogy a gazdasági szereplők választanak, méghozzá racionálisan választanak: rangsorolják a céljaikat és kiválasztják az ahhoz megfelelő eszközöket.. A Polányi-féle megközelítést alkalmazva a „gazdasági” funkcionális alrendszer formális értelmezését alkalmazva az állam, mint döntéshozó választás előtt áll: elsősorban a céljait kell rangsorolnia, hogy az ahhoz megfelelő eszközöket kiválaszthassa, a célok


rangsorolásával és az egyes célok melletti elköteleződéssel pedig meghatározza helyét az egyes funkcionális alrendszerek logikai rendjében. Ezzel a fogalmi kettébontással kapcsolatban Pokol Béla azt állítja, hogy a luhmanni logikába a gazdaság szubsztantív értelmezése építhető be, mert a formális értelmezés a többi funkcionális alrendszert is olyan mértékben hatja át, amely már a gazdasági racionalitást a többi alrendszer fölé helyezi. Véleményem szerint ez az álláspont túlzó annyiban, amennyiben az állami cselekvést teljes mértékben alárendeli a gazdasági racionalitásnak, illetve Pokol szóhasználatában a piaci-pénzmechanizmusoknak, figyelmen kívül hagyva ezzel a politikai érdekeket és jogi szabályozási lehetőségeket. 3. A játékelmélet alapfogalmai A játékelméleti modellek alkalmazásához szükséges bizonyos alapfogalmi bevezetés a tárgykörbe. Jelen tanulmány keretei között csak a téma szempontjából legfontosabb fogalmakat mutatom be, amelyek kapcsolódása közvetlen az állami cselekvések jelenségével2. Játékosok: egy tetszőleges (megszámlálható számosságú) egyének vagy csoportok halmaza. A tanulmányban jellemzően kétszereplős játék formájára egyszerűsítem a tárgyalási folyamatokat, ugyanakkor a szolidaritási sztrájk jelenségénél a modell többszereplősség válik. Információs halmaz: megmutatja, hogy az egyes játékosok milyen információkkal rendelkeznek saját, játékban elfoglalt helyzetükről, illetve a másik játékos(ok) döntéseiről. Ha minden információs halmaz egyetlen lépést tartalmaz, a játékot tökéletes információs játéknak nevezzük. A teljes információs játék ezzel szemben azt jelenti, hogy a játékosok egyaránt ismerik a játékszabályokat, és a többi játékos preferenciáit. A sztrájk során az információs halmazba rengeteg adat tartozik, amely döntő jelentőségű az alkalmazott stratégia tekintetében: a vállalat veszteségtűrő-képessége, a sztrájkalapban lévő összeg nagysága. Ezeknek az információknak a titokban maradása, illetve az esetleges dezinformálás a stratégia fontos eleme lehet, így megállapíthatjuk, hogy a sztrájkkal összefüggően modellezett játék sohasem teljes információs. Stratégiák: a játékosok előtt álló döntési alternatívák. A stratégiák függenek a játék szerkezetétől: egyszeri, szimultán játék esetén (ha a játékosok egyszerre hoznak döntést) akkor a stratégia csak a döntési alternatívákat jelenti, szekvenciális (a játékosok egymás után lépnek) játék esetén az egymás után következő lépéssorozatok jelentik az egyes stratégiákat. Kifizetések: egy adott stratégiakombináció melletti eredmény, amely lehet egy egyszerű numerikus érték. A kifizetésekkel érzékeltethető az, hogy az egyes bekövetkező eredmények hogyan viszonyulnak egymáshoz, vagyis nem feltétlenül jelent valós kifizetést, hanem jelenthet egy preferencia-sorrendet is. Jelen tanulmányban a kifizetések a sztrájkkal összefüggésben azt a sorrendet fogják jelölni, amelyek az egyes játékosok által preferált eredmények sorrendjét is tükrözik. Biztonsági szint: az egyes stratégiákhoz tartozó legkisebb nyeremény az adott stratégia biztonsági szintje. Maximin elv: a játékos olyan stratégiát választ, amellyel maximalizálja a biztonsági szintjét, vagyis a lehetséges kimenetelek legkisebb értékei közül a legnagyobbat választja. Minimax elv: a lehetséges kimenetelek legnagyobb értékei közül a legkisebb választása. 2

Az egyes terminusok tartalmát saját interpretációban adom meg a következő alapvető irodalmak felhasználásával: David M. Kreps (2005): Játékelmélet és közgazdasági modellezés. Közgazdasági kiskönyvtár sorozat, Nemzeti Tankönyvkiadó ,valamint Zagare, Frank C. (2006): Játékelmélet. Fogalmak és alkalmazások. Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár, Helikon, Budapest., illetve Gintis, H. (2009): Game theory evolving. Second edition. A problem-centered introdution to modelling strategic interaction. Princeton University Press.


Nyeregpont: ha a maximin és minimax stratégiákhoz tartozó következmény egyensúlyban van, az így meghatározott következmény a játék nyeregpontja. A nyeregponttal rendelkező nullaösszegű játékokban a nyeregponthoz tartozó stratégiákat optimálisnak tartják, és az ezeket a stratégiákat választó játékosokat racionálisnak. Nash-egyensúly : a játék azon nyeregpontja, amelytől való egyoldalú eltéréssel bármelyik fél rosszabbul járna. Bizonyos játékok sajátossága, hogy van olyan stratégia-pár, amelynek választása mindkét fél érdekében áll. Az egyes játékelméleti modelleket az előfordulásuk helyén fogom ismertetni a továbbiakban. 4. Az állami cselekvés játékelméletileg modellezhető esetei A jog által szabályozott folyamatok számos elemében figyelhetjük meg a játékelméleti modellek alapjait. Az elsődleges csoportosításban vizsgáljuk meg először a jogalkotásban, majd a jogalkalmazásban található „játékos” elemeket. A jogalkotás folyamata, amely szigorú szabályok szerint végbemenő folyamat, számos játékelemet rejt. Nem térek ki ezen a ponton a pártpolitikai vonatkozásaira, mert azok a szűk értelemben vett politikatudomány feladatkörébe tartoznak. Fontos stáció azonban a jogalkotásban a normaszöveg megszületése előtti társadalmi egyeztetés folyamata, amely felfogható játékelméleti értelemben vett „harcnak”, illetve szintén ide tartozik a jogalkotást megelőző, azt előkészítő szakasz, amelyben a hatástanulmányok elkészítését értékelhetjük úgy is, mint a másik fél pozíciójának megismerése, a stratégiai döntések meghozatalához nélkülözhetetlen erőviszony-mérlegelés. A jogalkotási tárgykörök közül kiemelkedik a büntető anyagi és eljárási jog, amelynek több szempontból is vannak nyilvánvaló kötődései a játékhoz, a játékelmélethez. Erre az egyik nyilvánvaló példa, hogy a játékelmélet egyik alapmodelljét, a fogolydilemmát is ehhez a tárgykörhöz köthetjük. A fogolydilemma a játékelmélet egyik leggyakrabban idézett és elemzett játékai közé tartozik. A játék elnevezése a következő alaphelyzetből származik: adott két letartóztatott személy, akik ellen a rendőrségnek nincsen elég bizonyítéka. A gyanúsítottakat külön cellákban őrzik, és mindketten a következő ajánlatot kapják: Tegyenek vallomást társuk ellen, mert ha a másik nem vall, a vallomást tévőt szabadon elengedik, a társa pedig 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, a meglévő bizonyítékok alapján kisebb súlyú bűncselekmény miatt 1-1 évre elítélik mindkettejüket. Ha mindketten vallanak, 5-5 év büntetésre számíthatnak. Mindkét gyanúsított számára az lenne a legjobb eset, ha ők vallanának, a társuk pedig nem, a második legjobb eset, ha egyikük sem vall, a harmadik, hogy mindketten vallanak, a legrosszabb, pedig a saját hallgatásukkal szemben a másik fél vallomása. A fogolydilemma azért érdekes játék, mert a racionális döntést hozó játékos nem a játékból elérhető legjobb eredményt választja, még csak nem is a második legjobbat, hanem elkerüli a legrosszabb eredményt, vagyis a második legrosszabb kifizetés mellett dönt. Láthatjuk, hogy a játéknak két nyeregpontja van: ha a gyanúsítottak egyeztethetnének egymással (kooperatív játék), valószínűleg a közös hallgatás mellett döntenének, ugyanakkor mindkettejük számára adott a dezertálás, a nem-kooperálás lehetősége is, amely főleg egy előre egyeztetett, közös hallgatást eredményező játék esetén igazán nagy téttel bír: bármelyikük megszegi az előzetes egyezséget, szabadul, ha a másik „becsületesen” játszik. Ugyanakkor végiggondolva a játék lefolyását, ugyanezzel a lehetőséggel élhet bármelyik fél, tehát még ha előzetesen megállapodnak is, nagyobb kockázatot vállalnak a tényleges


hallgatással (ti. ha a másik dezertál, és vall, a kooperáló játékos egyedül kapja a leghosszabb büntetést), így végül még előzetes egyeztetés után is a racionális stratégia a vallomástétel (ez egyben a játék Nash-egyensúlya is). A fogolydilemma játék egy másik vetülete, és az angolszász irodalom által már részben ismertetett témaköre a visszatartó erővel rendelkező büntetési tétel módjának és mértékének meghatározása. Másként megfogalmazva: mi lehet az a büntetési tétel, amely kellően súlyos ahhoz, hogy visszatartsa a bűnelkövetőt a bűncselekmény elkövetésétől, ugyanakkor arányos a bűncselekmény súlyával, és nem ró a büntetés-végrehajtási rendszeren keresztül túl nagy terhet a társadalomra sem? Polgári jogi területen is hasonló kérdést tehetünk fel a versenyjoggal kapcsolatban: a Gazdasági Versenyhivatal jogszabálysértő eljárás esetén milyen kellően magas bírságot szabjon ki annak érdekében, hogy ne legyen érdemes a versenykorlátozó megállapodást inkább megkötni? Philip C. Zane kifejezetten jogászok számára modellezi a fogolydilemma-problémát az amerikai kartell-törvény (Sherman-törvény vonatkozó rendelkezései alapján)3. Bemutatja, hogy a fogolydilemma helyzet egy megnyilvánulása a kartell-megállapodások felderítésével és bizonyításával kapcsolatos eljárás, amelynek indoka, hogy a versenykorlátozó megállapodásokkal kapcsolatban a bizonyítás a gyakorlatban szinte csak akkor lehetséges, ha valamelyik részes fél felfedi a megállapodás tartalmát. Ennek megfelelően a törvény 3571.d. szakasza annak félnek, mely együttműködik az eljárás során, büntetési kedvezményt ad, nagyobbat akkor, ha a másik fél tagad és peres eljárást kezdeményez, kisebb kedvezményt arra az esetre, ha mindkét fél beismeri a jogsértést. A jogalkalmazással összefüggésben Huizinga ezt írja: „A pört szerencsejátéknak, versenyfutásnak vagy szóbeli csatának lehet felfogni. 4” A jogalkalmazásban a játékelmélet legfontosabb megfigyelési területe lehet a peres eljárás, vagy akár egyes nemperes eljárások (közvetítés, csődeljárás) is, ahol a felek ellenérdekű pozíciója miatt elsődlegesen a nemkooperatív játékok, azon belül is a nem teljes információs játékok kerülhetnek előtérbe. A peres eljárások kifizetési értékeinél döntő fontossággal bír az idő, és a költségtényező is. Ennek demonstrálására az alábbi példát alkalmazzunk. Alperes és felperes között jogvita alakul ki, amely jogvitának összegszerűen kifejezhető értéke 100 egységnyi vitatott követelés. A felek számára minden helyzetben két alternatíva áll: vagy megegyeznek a vitatott összegben, és fele-fele arányban osztják meg a követelés összegét, vagy peres útra terelik jogvitájukat. Ebben az esetben azonban azonnal felmerül minden egyes peres szakaszban a pertárgy értékének 10%-át jelentő ügyvédi költség, és az eljárásban alkalmazott szakértői díj, amely szintén 10%-a a pertárgy értékének. Ha a felperes nem indítja meg az eljárást, 50 egységnyi nyeresége keletkezik, ha megindítja, az ügyvédi (mindenki viseli a maga ügyvédjének díját) és szakértői díjak miatt a teljes megnyerhető összeg 80 egység, míg ha veszít, -20 egység lesz a „jutalma”. Az első fokú eljárás után a felek összes költsége elérte a 30 egységet (2 ügyvéd, 1 szakértő), így az egyezség tárgya már csak 35-35 egységnyi nyereség lehet. Ha bármelyik fél további peres szakaszba vinné az eljárást, akkor az ügyvédi költségek és az újabb szakértő miatt a pernyertes fél tiszta kifizetése legfeljebb 60 egység, míg pervesztesség esetén -40 egység 3

Philip C. Zane: An introduction to game theory for antitrust lawyers. Discussion paper, 2007. John Huizinga: Homo ludens. Kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására. Athenaeum, 1944. Universum reprint 1990. 88.o. 4


lenne. A másodfokú eljárás végén, ha a felek egyezséget kötnek, már csak 20-20 egységnyi nyereségen osztozhatnának, hiszen a többit elvitte az eljárás. Eddig a pontig azonban motiválhatta a feleket az, hogy a várható nyereség több, mint amennyit akkor kaptak volna, ha peres eljárás nélkül megegyeznek. Ha azonban további eljárások (perújítás, felülvizsgálat) következik, akkor a nyertes fél jutalma már csak 40 egység, a vesztesé pedig -60 egység, vagyis ebben a szakaszban az eljárásnak a megadott feltételek szerint csak nettó vesztesei vannak. Az állam szerepe a peres eljárások során abban rejlik, hogy megkísérelje a feleket a peren kívüli megegyezés irányába terelni. Ennek érdekében döntően két eszközt tud alkalmazni: egyrészt az eljárási költségek magasan tartásával a perlési hatékonyság gazdasági értelemben csökken, másrészt ösztönözheti a feleket a közvetítői eljárás alkalmazására már az eljárás korai szakaszában. A magyar polgári eljárásban is, és a büntető eljárásban is alkalmazott megoldás a felek békéltetése. 5. Az állami és a privát nyugdíjrendszer közötti választás játékelméleti megközelítése 2010 év végén, illetve 2011. január 31-ig a keresőképes magyar lakosság választás előtt állt, amennyiben a saját maga vonatkozásában öregségi nyugdíjkorhatára elérése utáni időszak finanszírozásának forrásáról kellett döntést hoznia. Az állam által feltett kérdés jogi, közgazdasági, politikai szempontból is megközelíthető, és a döntés meghozatalának időszakában az érintettek és szakértői csoportok részéről is számos tanulmány született a különböző aspektusok szempontjából végiggondolt eredményekről. Jelen tanulmány a döntési helyzetet kizárólag a játékelmélet szempontjából kívánja vizsgálni, sem politikai, sem gazdasági, sem jogi kérdésekben nem kíván állást foglalni, kizárólagos célja játékelméleti értelemben ismert stratégiák azonosítása, a preferenciák tisztázása, és a racionális döntés keresése. Az elemzés ex post, vagyis a döntési helyzetben lévőkre hatással már nincsen, ugyanakkor elméleti szempontból fontos lépés a játékelmélet egyes eredményeinek konkrét élethelyzetekre való vonatkoztatása szempontjából.

A játék ebben az esetben egy (elméletileg) teljes információs, szekvenciális, sokszereplős játék, ahol a szereplők egyrészről az állam nevében cselekvő mindenkori kormányzat, a másik szereplő a lakosság azon tagjai, akik a jogszabályoknak megfelelően döntési helyzetbe kerültek. A játékszabályok ebben az esetben azért is sajátosak, mert egyoldalúan módosíthatók az egyik játékos (az állam) által, de a modellezhetőség kedvéért tekintsük úgy, mintha a szabályok a játék közben nem változnának. A játék kérdése a játékelmélet által determinált kérdés: az egyes szereplők mely esetben hoznak racionális döntést. A tényállást a következőkben, erősen leegyszerűsítve akként határozhatjuk meg, hogy adott egy olyan nyugdíjrendszer, amely kettős elv alapján működik: részben állami, részben privát rendszer működteti. Az adott összegű munkavállalói járulékok megoszlanak a két rendszer között, nagyobb részt az állami alapban gyűlnek, és megalapozzák a társadalombiztosítási alapon járó nyugdíj-jogosultságot, másrészt egy privát számlán, személyre szabottan tartja nyilván egy pénzügyi intézmény a kisebbik hányadát. A rendszer ebben az állapotában az egyik játékos szerint (kormányzat) nem fenntartható, mert az állam számára a kifizetések veszteséget termelnek, így a változatlan körülmények melletti működés hosszú távon a rendszer összeomlásához vezet. Az állam, mint játékos ezért új ajánlattal kell előálljon a többi játékos számára, amellyel kapcsolatban elvárásai a következők: a privát számlákon lévő, már meglévő megtakarítások átcsatornázása az állami rendszerbe, minden munkavállaló


átirányítása az államilag finanszírozott társadalombiztosítási rendszerbe, valamint a befizetések és kifizetések egyensúlyának kialakítása. A lakossági játékosok számára a status quo számos előnnyel jár, mert a járulékaik egy része a biztosnak tűnő állami rendszerbe került, kisebb hányada pedig saját, ellenőrzött, örökölhető számlájára, így a két legfontosabb preferenciájuk, a biztonság és a hozamelvárás egyszerre teljesül. A játékosok preferenciája az adott helyzetben: a biztonság fokozása mellett a legnagyobb elérhető haszon megszerzése. A privát rendszer biztonság-eleme az, hogy a befizetések arányában folyósít jövedelmet, így követhető mind a befizetés, mind a kifizetés mértéke, valamint az örökölhetőség. Az állami rendszer biztonság-eleme az állam által fenntartott rendbe vetett bizalom, amely inkább tradicionális, mint tapasztalati. Az állam nevében cselekvő kormányzat, amely ebben a speciális „játékban” az első lépést teszi, a következőket mérlegeli: arra a kérdésre, hogy a lakossági játékosok az adott feltételek állandósága mellett önként visszalép-e az állami rendszerbe, a válasz biztosan nem, hiszen a lakosság preferenciái az adott helyzetben jobban érvényesülnek, mint a megváltozottban. Az államnak tehát olyan „visszautasíthatatlan” ajánlatot kell tennie, amellyel kielégíti a másik játékos preferenciáit: hasznot és biztonságot kell ígérnie, és bizonyos elvárható szinten garantálnia. Ezen a ponton kell kitérnünk a játékelmélet hiteles ígéretekről alkotott eredményeire. A játék során a játékosok egymás pozíciójának ismeretében, vagy éppen nem ismeretében a játék során ígéretet tehetnek, fenyegethetnek, amelyek hitelessége mérhető. A közgazdasági irodalom már részletesen feldolgozta a monopolhelyzetben lévő vállalatok piacra lépést akadályozó magatartásának játékelméleti vonatkozásait (pl.Kreps 2005, Rasmussen, 1989), az állami helyzetet is hasonlíthatjuk ehhez a helyzethez: az állami ígéretek ismeretében kell döntést hozni arról, hogy a rendelkezésre álló döntési alternatívák közül melyiket választja. A konkrét példában azonban egy komoly hiátus is van: a lakossági játékosok nem ismerik (legalábbis teljes mértékben) az állami ajánlat hitelességét, hogy tudniillik tudja-e az állam hosszú távon a két prioritást, a hasznot és a biztonságot garantálni? Ettől a ponttól egy új változót kell bevezetnünk a játékba: a lakossági játékosoknak nem csak az állam, hanem a többi játékos preferenciáját, és a kooperáció lehetőségét is mérlegelniük kell. A kapott információk alapján a lakossági döntések függvényében a játék végkimenetele a következők valamelyike lehet: 1. Ha minden lakossági játékos visszalép az állami rendszerbe, akkor a biztonság, mint prioritás érvényesül, de a várható haszon elveszik. 2. Ha a lakosság nagyjából fele marad a privát rendszerben, akkor azok számára, akik visszaléptek, elveszik a haszon, és a biztonság is, mert a hiányzó befizetések nélkül az ő kifizetéseik is bizonytalanok lesznek. 3. Ha a lakosság döntő többsége marad a privát rendszerben, akkor a haszon reménye ugyan megmarad, de az állami rendszer várható összeomlása miatt a biztonság, mint szempont semmiképpen nem tud érvényesülni, nem is beszélve az esemény össztársadalmi hatásairól (pl. jelenlegi nyugdíj-jogosultak helyzete) A preferenciákat úgy határozhatjuk meg, hogy annak a kimenetelnek a legnagyobb a kifizetési értéke, ahol mind a biztonság, mind a haszon érvényesül, és ott a legkisebb, ahol egyik szempontot sem sikerül érvényesíteni. Az egy lakossági játékosra vetített kifizetéseket a következőkben foglalhatjuk össze:


Marad pénztártag

Marad a privátban

’A’ játékos

Visszalép az államiba

Többi lakossági játékos Fele visszalép

4. Az állami rendszer biztonsága ugyan megszűnik, de a haszonkilátásai maximálisak.

3. Az állami rendszer mindenképpen összeomlik, a biztonsága elveszik, de a haszonra jók a kilátásai.

1. Ha mindenki pénztártag marad, és a ő visszalép az állami rendszerbe, elveszti a korábbi megtakarításait, és biztosan az állami forrást is.

2. Az állami rendszer mindenképpen összeomlik vagy csak minimális szolgáltatást ígér, és a megtakarításait is elvesztette.

Visszalép az állami rendszerbe 5. Elveszti az állam által nyújtott biztonságot, de a rendszer nélküle is fennmarad, és a haszonra is van reménye. 4. Bár a hasznot mindenki elvesztette, a biztonsági szempont maximálisan érvényesült.

Az ábrán azt láthatjuk, hogy maximin stratégia esetén bárhogyan is döntenek a többiek, a szempontjait a lakossági játékos csak akkor tudja érvényesíteni, ha marad a pénztári rendszerben, mert ha visszalép az állami rendszerbe, a haszonnal kapcsolatos elvárásai biztosan nem fognak teljesülni. Az ábra gyakorlatban mutatja a közlegelők tragédiája nevű játékelméleti modellt5. A közlegelők tragédiája alapgondolata Garret Hardin 1968-as cikke alapján a rendelkezésre álló javak szűkössége. A példa szerint adva van egy közlegelő, amelyen, a faluban kialakult hagyományok értelmében a faluban lakó 10 gazda egy-egy tehenet legeltet, amelyek mindegyike 1000 fontot nyom, vagyis súlyuk együttesen 10.000 font. Az egyik gazda azonban egyszer csak gondol egyet, s hogy hasznát megduplázza, még egy tehenet kicsap a legelőre. Ekkor tehát már 11 tehén legel a legelőn. Minthogy azonban így valamivel kevesebb fű jut egy tehénnek, 1000 font helyett csak 900 fontra hízik mindegyik meg. Vagyis: az, akinek már két tehene legel, 800 fontot nyer, a többiek fejenként 100 fontot veszítenek. S 5

Ismerteti többek között Mérő László:Mindenki másképp egyforma. Tercium, 2006. Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető, 1993. 23-26.o.

és Hankiss Elemér:


együttesen valamennyien megint csak 100 fontot vesztenek, mert a darab 900 fontos tehén összesen az eredeti 10.000 font helyett csak 9 900 fontot nyom. Minél többen dezertálnak, vagyis nem együttműködőek, a közösség annál többet veszít. Egyértelműen látszik a hasonlóság a nyugdíjpénztári rendszerrel összefüggésben is: ha mindenki visszalép az állami rendszerbe, a kifizethető biztos állami nyugdíj összege annál nagyobb lesz. Néhány dezertőr ugyan jól járhat, de minél többen maradtak volna pénztártagok (az állami felosztó-kirovó rendszerrel szembeni dezertálók), a közösség egésze annál kevesebb nyugdíjat kap állami forrásból. Záró gondolatok A játékelmélet eredményeit más számos tudományterület hasznosította eredménnyel, és a legújabb kutatási eredmények szerint nem csak a közvetítői eljárásokon keresztül, hanem a jogelmélet és az államelmélet is mutat érdeklődést a jelenség iránt. A játékelmélet összefüggéseivel magyarázhatók olyan mindenkit érintő kérdések, mint a peres eljárások költségei és haszna közötti összefüggések, a megfelelő kiszállási pont megtalálása, vagy modellezhetünk akár olyan összetett gazdasági-jogi jelenségeket is, mint magán és állami nyugdíj közötti választás eredményei. Irodalom 1. Gintis, H. (2009): Game theory evolving. Second edition. A problem-centered introdution to modelling strategic interaction. Princeton University Press. 2. Hankiss Elemér (1993): Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető. 3. Huizinga, John (1944): Homo ludens. Kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására. Athenaeum, 1944. Universum reprint 1990. 4. Kreps, David M. (2005): Játékelmélet és közgazdasági modellezés. Közgazdasági kiskönyvtár sorozat, Nemzeti Tankönyvkiadó 5. Mérő László(2006):Mindenki másképp egyforma. Tercium. 6. Pokol Béla (2003) Luhmann rendszerelmélete és a Polányi Károllyal korrigált marxi elmélet. Jogelméleti Szemle 2003/3. letölthető: https://jesz.ajk.elte.hu/pokol15.html Letöltés ideje: 2010. 12.10. 7. Polányi Károly (1976) Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Tanulmányok. Gondolat, Budapest 8. Rasmussen, Eric (1989): Games and Information: An introduction to game theory. New York, Basil Blackwell 9. Weber, Max (1995) : Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 2/2. KJK, Budapest. 10. Zagare, Frank C. (2006): Játékelmélet. Fogalmak és alkalmazások. Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár, Helikon, Budapest. 11. Zane, Philip C. (2007): An introduction to game theory for antitrust lawyers. Discussion paper, 2007.

Dr. GLAVANITS JUDIT Az állami cselekvés játékelméleti megközelítése. 1. Problémafelvetés

Recommend Documents