XXVIII. OTDK Doktorandusz Szekció

XXVIII. OTDK Doktorandusz Szekció Miskolc 2007. április 25―27.

Kiemelt értékelést kapott dolgozatok

MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Szerkesztette: Erıs Adrienn

AJÁNLÁS

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Doktori Iskolája örömmel vállalkozott arra, hogy a XXVIII. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának (Miskolc, 2007. április 25-27) keretében megrendezze a Doktorandusz Konferenciát. Felhívásunkra, a hazai egyetemeken mőködı gazdálkodástudományi Doktori Iskolák vezetıinek közremőködésével, több mint 120 fiatal kutató jelentkezett elıadásával a konferenciánkra. A 10 szekcióban sorra kerülı elıadások írott változatát a társegyetemek és egyetemünk Doktori Iskoláinak professzorai és oktatói bírálták el, kellı szigorral. A jelen kötetben közreadott 26 dolgozat a ’kiemelt’ minısítést elnyert elıadások szerkesztett változatát tartalmazza szekcióként. Az egyes dolgozatok témái átfogják az elméleti közgazdaságtan fontos kérdéseitıl (pl.: M. Friedman homogenitási posztulátumának paradoxonai) kezdve, a különbözı alkalmazott közgazdaságtani (pénzügy, marketing, számvitel, stb.) vitákon át, a funkcionális diszciplimák (EU gazdaságtana, regionális gazdaságtan, környezetgazdaságtan stb.) aktuális problémáiig terjedı széles skálát. A magyar és idegen nyelven benyújtott dolgozatok hően tanúsítják a PhDhallgatók alapos elméleti és módszertani felkészültségét. Nem kétséges, ık az új, bolognai 3 ciklusos képzés diák elitjének is a csúcsát képviselik. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara ’Vállalkozáselmélet és gyakorlat’ Doktori Iskolájának vezetıjeként ez úton is mindannyiuknak sok sikert kívánok további kutató munkájukhoz.

Nagy Aladár, DSc egyetemi tanár

TARTALOMJEGYZÉK Emberi erıforrás menedzsment szekció Derecskei Anita – Hurta Hilda: Regionális kreatiVitás Egri Zoltán – Törıcsik Viktória – Tánczos Tamás: A területi különbségek vizsgálata a humán fejlettségi index segítségével Európai Unió gazdaságtana szekció Gyırffy Ildikó: Competitiveness and Transport Infrastructure in the NorthHungarian Region Szilágyi Anna: Európai Uniós támogatások felhasználása a nominál- és reálkonvergencia tükrében Gazdaságpolitika szekció Csermák Károly: A hazai lakásügy dilemmái Erıs Adrienn: Fiscal Policy and Economic Growth – Application of a Third Generation Study to the Case of Hungary Molnár László: Analysis of the Hungarian Research and Development Potential and Statistcal methods of Prognosis Ricz Judit: A fejlıdés térbelisége: a brazil eset Vigvári Gábor: Fiskális szabályok – érvek és ellenérvek

1 11

23 35

47 59 71 82 95

Környezetgazdaságtan és agrárpolitika szekció Gáthy Andrea: Stratégiaalkotás és a tervkészítés fogalmi dilemmái a 107 nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiák kimunkálásában Dr. Józsa Gábor: Farmökonómiai szempontok daganatellenes terápiák 119 alkalmazásában Popovics Péter András: Piaci árszimmetria a hazai tejtermékpályán 131 Marketing szekció Havriló Attila: Motivációs és javadalmazási rendszer hatékonyságának 141 elemzése a sales managerek körében Kovács Attila Tamás: A beszerzés felértékelıdı szerepe, a beszerzési 148 marketing térhódítása a B2B piacokon Petheö Attila István: Beyond Corporate Social Responsibility: Social 161 Entrepreneurs

Oktatás és egészségügy szekció Somogyi Aliz: Nemzeti inkoherencia vs. globális konvergálás? – 173 nemzetközi egészségügyi reformok és hatásaik a német, amerikai és brit példákon keresztül T. Kiss Judit: Az oktatás egyéni társadalmi (rövidített módszerrel számított) 188 megtérülésének vizsgálata Magyarországon (2001. és 2005. év között), azaz nagyobb lehet-e az oktatás társadalmi megtérülése az egyéni megtérülésnél?

Pénzügy szekció Aranyossy Márta: Információtechnológiai befektetési döntések: a reálopciós 201 megközelítés helye az értékelésben Galbács Péter: Paradoxes of the Homogeneity Postulate in the Theory of M. 214 Friedman Kalló Noémi: Az expressz pénztárak alkalmazásának ellentmondásosságai 223 Számvitel – adózás – controlling szekció Böcskei Elvira: Fellendülı egészségturizmus – megtérülı beruházások? 235 Jászkai Krisztián: Kockázatkezelés az Adó-és Pénzügyi Ellenırzési 250 Hivatalban Vállalatgazdaságtan szekció Csapó Krisztián: Az állami szerepvállalás lehetıségei a gyorsan növekvı 259 vállalkozások fejlesztésében Gubik Andrea: A kis- és középvállalatok környezeti beágyazottságának 270 vizsgálata az együttmőködés során Kovács István: Növekvı hozadék és szabványosítás a hálózatos 282 iparágakban: a globális mobilpiac esete Vezetéstudományi szekció Duleba Szabolcs: Az APH módszer adaptációja logisztikai trendek 295 meghatározására Hortoványi Lilla: Revising Barrier and Bluedorn Strategy Framework 306

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- EMBERI ERİFORRÁS MENEDZSMENT SZEKCIÓ

REGIONÁLIS KREATIVITÁS* Derecskei Anita Szegedi Tudományegyetem E-mail: [email protected]

Hurta Hilda Szent István Egyetem E-mail: [email protected]

*A cikk az NKFP 5/049/2004 kutatás keretein belül készült.

I. A KREATIVITÁSRÓL Jóllehet 1912-ben Schumpeter vezette be elsıként a kreativitás fogalmát (pontosabban a kreatív rombolás fogalmát) a gazdaságtanba (id. Rimler, 1999), mégis ezt a fogalmat elsıként csak 1950-ben definiálta Guilford, aki (Derecskei - Hurta, 2006) pszichológusként kezdte a kreativitást vizsgálni. Pszichológia szempontból a kreativitás az ún. 4P teóriával írható le (Rhodes, 1961): a kreativitást meghatározza az alkotás folyamata (Process), az alkotó személye (Person), az eredménye (Product) és befolyásolják a környezeti hatások (Press). Az elsı kettıt kiemelten a pszichológia vizsgálja, az utóbbi kettıt pedig a gazdaságtudományok vették át és kezdték el tudományos szempontból kutatni. A gazdaságtanban az ezred forduló körül kapott ismét nagy jelentıséget a kreativitás fogalma, leginkább az angol nyelvő szakirodalomban találkozhatunk vele. Erre legjobb bizonyíték, hogy a Yahoo keresıbe beírt „creative business” kifejezésre több, mint 115,000,000 linket kapunk. A magyar nyelvő szakirodalomban ugyanakkor sokszor az innováció szinonimájaként kezelik, de ez a két kifejezés közel sem azonos, ahogyan Howkins (2005) fogalmazta: „Az innovációt a kreativitás mozgatja, látja el energiával. A kreativitás innovációt eredményez, de az innováció sohasem eredményez kreativitást”. Richard Florida is különbséget tesz „technológiai kreativitás” – amelyet a regionális innovációval és a high-tech iparral jellemez -, és „kulturális kreativitás” között, ez utóbbit a mővészeti ágakhoz köti, és a „bohém index” segítségével mér, amelyet egy régióban a mővészek, zenészek és kulturális producerek számának az eloszlásával jellemez. (Florida, 2002, 744. oldal) A szerzı a kreativitáshoz a mővészetet köti, az innovációhoz pedig a technológiát. A kreativitás esetében a legnehezebb a megfelelı definíció megtalálása, ugyanis ahány szerzı foglalkozott eddig vele, annyiféle definíció született rá (Nyström id. Iványi – Hoffer, 1999.). Mivel a késıbbiekben Richard Florida elméletét szeretnénk elemezni így az ı definícióját vettük át a dolgozatba is, szerinte „a kreativitás egy biológiailag és intellektuálisan öröklött tulajdonság, amely minden emberben megtalálható.” (Florida, 2004, 4. oldal) Úgy tőnik bárki lehet kreatív, de azért néhány fontos jellemzıt kiemel véleménye szerint a kreatív emberek szeretnek kockázatot vállalni, a kihívás szelleme élteti és állandó újítási vágy motiválja ıket. Felhívja a figyelmet, hogy “csupán a munkaerı egyharmada dolgozik a gazdaság kreatív szektoraiban, … de ennek a szektornak a bevétele teszi ki az USA összes jövedelmének közel felét.” (Florida, 2004, 3-4. oldal) Tehát különbséget kell tennünk a kreativitás egyéni szintje, ami mindenkiben benne rejlik és annak a gazdaságban megnyilvánuló formája között, amelyet a gazdasági környezet erısen befolyásol. Kezdetben a brit Kulturális, Média és Sport Minisztérium rendszerezte az általa kreatív iparágaknak nevezett szektorokat, ezek az iparágak, 1Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


azok, amelyek egyéni kreativitáson, képességeken és tehetségen alapulnak. Azok a szektorok, amelyekben lehetıség van a szellemi tulajdon fejlesztésére. A legtöbb angolszász ország átvette ennek a 13 leginkább mővészeti irányzatú szektornak listáját, ezek: reklám, építészet, mővészeti és antikvitás piaca, számítógépes és videójátékok, iparmővészet, design és divat, film és videó, zene, elıadói és színház mővészet, szoftver ipar, televízió és rádió. (UK Government, Department of culture, media and sport) Látható, hogy gazdasági szempontból a kreativitás környezeti (Press) hatása és a kreatív termék értéke (Product) elemezhetı. Éppen a pontos definíció hiánya okozza a kreativitás „mérhetetlenségét”, az alkalmazott módszerek minden esetben igazodtak az adott szerzı nézıpontjához, használt fogalomrendszeréhez. A pszichológiában nagyon sok egyéni szintő, az alkotó személyiségét és az alkotás folyamatát feltérképezı kérdıív, teszt született, ezt több alkalommal átvette a menedzsment egyes irányzata is. A „kemény” (hard) közgazdaságtani modellbe azonban ez a „puha” (soft) fogalom nehezen illeszthetı be. Elsıként Richard Florida tett kísérletet a kreativitás „kemény gazdasági mérıszámokon” is alapuló mérésére, a továbbiakban az ı elméletét mutatjuk be nagyon röviden, kiemelve a kreativitás környezeti feltételeit.

II. RICHARD FLORIDA ELMÉLETE A szerzı szerint a kreativitás jelentısége napjainkban megnıtt; elkülöníti az ún. kreatív osztályban foglalkoztatottakat, akik tudományos és tervezı tevékenységeket, K+F-et, technológia alapú iparágakat, mővészetet, zenét, kulturális tevékenységeket, esztétikai és design munkákat, vagy a tudás alapú foglalkozásokat, mint egészségügy, pénzügy, jog folytatnak. (Florida, 2004) A szerzı alapvetıen a kreativitás környezeti elemeit (Press) vizsgálta, feltételezése szerint a kreativitás, és a tudás térben koncentrálódik. Szakirodalmi feldolgozásai alapján abból az új nézetbıl indult ki, amely szerint az emberek által választott lakóhely és munkahely többet kell nyújtson annál, minthogy állást találjanak és megtalálják gazdasági számításaikat. Hiszen a magasan kvalifikált emberek, akik a szellemi tıkét képviselik, gazdaságilag mobilak, így bárhol letelepedhetnek, de a kreatív tıkét képviselı szellemi tıketulajdonosai a modern, szórakoztató, sokszínő városokban telepednek le. Így a „nagyvárosok lesznek a kreativitás üstjei.” (Florida 2004, 1. oldal) Hiszen ahol a tudás koncentrálódik, ott megjelenik a high-tech ipar és növekednek a regionális jövedelmek. A város méretét annak kelleme és befogadóképessége is befolyásolja, ezekben a „szellemi tıke központokban” nagyon kellemes az élet és ezzel a szellemi tıke növeli a városok produktivitását. (Florida, 2002, 745. oldal) Véleménye szerint a regionális tényezık a fejlıdés szempontjából abban játszanak szerepet, hogy szórakozási, kikapcsolódási lehetıségeikkel magukhoz vonzzák és megtartsák a szellemi tıkét. Ellentétben a konvencionális felfogással régiókban nem a gazdasági, ipari klaszterekre kell fókuszálni, hanem az „üzleti klíma” erısítése helyett az „emberi” klímába kell invesztálni (Florida, 2002, 753. oldal), mert a kreativitás a legfontosabb hajtóerı a városok, régiók és a nemzet fejlıdésé szempontjából (Florida. 2004, 1.oldal). De vajon mivel vonzzák magukhoz a nagyvárosok és a vállalatok a kreatív tıkét? A szerzı megalapozott módszertani kutatásokba kezdett, eredményei szerint a tehetség a változatos sokszínő városokban koncentrálódik. Empirikus adataihoz és a kidolgozott Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

2


mutatószámaihoz elsı körben egy nagymérvő kvalitatív kutatással kezdett. Elsı lépésben 100 emberrel vett fel strukturálatlan, nyílt végő kérdéseken alapuló mélyinterjúkat, majd strukturált fókuszcsoportos vizsgálatokat végzett, aminek segítségével feltérképezte azokat a gazdasági, kulturális, és életviteli tényezıket, amelyek befolyásolják az emberek élettér és munkahelyi választásait. Második lépésben kvantitatív kutatás következett a statisztikai elemzéshez különbözı indikátorokat dolgozott ki, vagy vett át és segítségükkel a tehetség regionális megoszlását vizsgálta (eredetileg) Amerikában. A statisztika elemzés módszerei: leíró statisztika, korreláció, kéttényezıs és több tényezıs regresszió kutatás és hálóelemzés. (Florida, 2002) Statisztikai vizsgálatához a következı mutatókat használta: − Tehetség index: számba vette a BSc vagy magasabb fokú diplomával rendelkezıket, külön választva a versenyszektorban dolgozókat és a kutatókat. Ezen belül elkülöníti az ún. kreatív osztályt, amibe a fentebb leírt kategóriákat sorolja. Ezzel a mutatóval azonosítja a kreativitást. − Vonzás (Kellemesség) index: olyan tényezık mérésén alapul, mint a helyi klíma, kultúra, kikapcsolódási vagy rekreációs lehetıségek. − Klassz index: a POV magazintól átvett index, méri a 22-29 év között lakosok számát, az egy fıre esı éjszakai szórakozó helyeket, és a kulturális szórakozó helyeket (pl. múzeum). − Sokszínőség, diverzitás index vagy homoszexuális index: a homoszexuális párok hányadát méri, mivel a homoszexuális párok a nyitott, diszkriminációmentes, befogadó környezetben telepednek le. − Átlagos ház méret: háztartási, rezsi kiadások mértéke alapján. − Techméter: a nemzetközi high-tech kiadások mértékét osztja a helyi high-tech kiadások egységnyi régióra esı mértékével. − Regionális jövedelem: egy fıre esı nominális és reáljövedelem mértéke szerint. A mutatók közötti kapcsolatok a következıképpen alakultak: Mivel a kutatás célja, az volt, hogy egy régió kreatív tehetséget vonzó tényezıit mutassa ki, ezért a tehetség index és a többi mutató közötti korrelációt vizsgálták. Az eredmények alapján a szellemi tıkét jobban vonzza a kulturális klíma, a város hangulata, mint a rekreációs lehetıségek. Pozitív kapcsolatot kaptak a tehetségindex és az éttermek, kikapcsolódási, aktív vibráló éjszakai élet, vagyis klassz index között. A szellemi tıke kellemes és kényelmes életet szeretne, ezért hajlandó többet fizetni a háztartási, házbérlési kiadásokért. A legerısebb kapcsolat azonban a sokszínőségi indexszel mutatott, a városok nyitottsága és az ún. „kvázi anonimitás” (Florida, 2004, 30. oldal) biztosítja a könnyebb beilleszkedést, alkalmazkodást. A high-tech iparágak vonzóak a „kreativitásnak”, és természetesen a tehetségindex pozitívan korrelál az egy fıre esı jövedelem mértékével is. (Florida, 2002) A hosszú távú gazdasági növekedést a 3T-vel leírható modellben látja: a technológiában, tehetségben és a toleranciában. A technológia elfogadott (R. Solow munkájából indul ki) és egyértelmően elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedésnek. A tehetség (R. Lucas munkájából indul ki), mint emberi tıke is fontos tényezıje a gazdasági növekedésnek, azonban a tehetség alapját nemcsak az oktatásban látja, jóllehet alapvetıen a diplomák számával méri, hanem a kreatív vagy alkotó tudásban, amin az innováció alapszik. Az általa behozott új tényezı a tolerancia, ugyanis az elsı két faktor idıben és térben mobil, ez a harmadik tényezı adja meg azok helyét. Azt, hogy mely régióban telepedik meg a tehetség és fejleszti ki a technológiát, 3Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


nagymértékben meghatározza a hely változatos sokszínősége (diverzitása), nyitottsága, másságot tőrı-, befogadó képessége. Az a társadalmi és kulturális, és vállalati környezet, ami a kreatív energiáknak teret ad a kibontakozásra, fokozza annak megjelenését. A tolerancia adja azt a környezetet, ahol a kreativitás szabad áramlása biztosított. A következı ábra bemutatja a három tényezı közötti kapcsolatot. A tolerancia vonzza a kreatívokat és segíti a kreatív tehetség kiteljesedését, ami elısegíti az innovációt, megalapozva a technológiát, és ezzel elvezet a gazdasági növekedéshez. A szerzı szakít azzal a konvencionális elképzeléssel, hogy a globális verseny az árukért, szolgáltatásokért vagy a tıkéért folyna, hanem az emberért a szellemi tıkéért. Vagyis nem azok a régiók (országok) lesznek a fı centrumok, ahol költség hatékony gyártás, és teljeskörő elıállítás jellemzı (mint Kína vagy India), hanem azok, ahol a kreatív tudás koncentrálódik. A kreatív osztályok pedig a klasszikus vállalati közösség helyett az ún. kreatív centerekbe tömörülnek, és ezek a kreatív centerek lesznek napjaink gazdasági vezetıi. A kreatív centerek nagyon erısen koncentráltak, a helyi vitalitást biztosítják, növelve a helyi populációt, mert ezek az emberek szeretnek ott élni. Ezek a központok alapozzák meg a high-tech ipart, de nem a nyersanyag lelıhelyek és a szállítás miatt vagy a helyi kormányzati erık hatására, hanem éppen fordítva ezek a cégek a kreatív tıkére épülnek, sıt akár követik is azt. Eredményei alapján a kreativitás térben koncentrálódik, cégek versenyeznek a kreatív tıkéjéért.

Innováció

Tolerancia

Technológia

Gazdasági növekedés

Kreatív osztályok Tehetség

1. ábra Florida 3T elmélete Forrás: Florida – Tinagli (2004. 12. oldal) A humán tıke (produktív és magasan kvalifikált emberi tıke, ami a regionális gazdasági fejlıdést biztosítja) fogalma mellett bevezette a kreatív tıke vagy kreatív osztály fogalmát (a humán tıke azon része, ami új ötleteivel, megoldásaival és értékítéletével a gazdasági fejlıdést valóban indukálja, és egy régió tehetségét adja). (Florida, 2004, 34. oldal) Azonban ez a kreatív tıke csak akkor hasznosítható, ha ehhez a vállalati vezetés megfelelı menedzseri „keretet”, hátteret biztosít. A kreatív tıke (nemcsak az alkalmazottak, hanem a stakeholderek, vevık, beszállítók is ide tartoznak) szellemileg hosszútávra elkötelezett a vállalat irányába, ami a köztük lévı szoros interakciónak is köszönhetı. (Florida & Goodnight, 2005) Ahol a kreativitás és a rugalmasság biztosított ott megjelenik termelékenység és a profit is. Ezt kiterjeszti a vállalati kereteken túl (Florida - Tinagli, 2004, 11. oldal), hangsúlyozza, hogy minden emberben adott a kreativitás valamilyen formája, de az csakis a közös munkában valósulhat meg. A kreativitás Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

4


csak ott törhet felszínre, ahol a környezet és a közösség segíti, ahol biztosítottak a szabad kapcsolatok, a szoros együttmőködés, a bizalom, és ezzel a kreativitás gazdasági növekedéshez, magasabb jövedelmekhez, és jobb életszínvonalhoz vezet egy régiót.

III. VAJON HOGYAN ALAKUL MINDEZ MAGYARORSZÁGON? A kvantitatív méréseket hazai mérıszámokra is elvégezte 2006-ban Ságváry Bence és Dessewffy Tibor. Az országos értékek szerint a kreatív osztály aránya 13%. A 3T modell tekintetében a tehetség és technológia index az általuk vizsgált 25 európai tagország rangsorában a 16, míg a tolerancia index nagyon alacsony az utolsó helyre szorulunk számításaik szerint, ezzel összesítve a 21. helyen végezve Európa 25 országának rangsorában. Az eredmények szerint a kreatív tıke jelen van ugyan Magyarországon, de a környezeti feltételek nem biztosítottak a kibontakozása számára. Richard Florida elmélete rámutat arra, hogy a kreativitás fontos külsı környezeti feltétele a megfelelı verseny megléte a kreatív osztályokért, de belsı, vállalaton belüli megjelenését csak a megfelelı együttmőködı környezet biztosítja. Vajon mindezek hogyan alakulnak Magyarországon? A továbbiakban egy átfogó magyarországi kutatás eredményeit használjuk fel, annak vizsgálatára, hogy feltérképezzük a Florida által is vizsgált „verseny” és „együttmőködés” feltételek jelenlétével vonzzák-e a magyar kreativitást. A vizsgálat során összesen 71 strukturált mélyinterjút vettünk fel, vezetı beosztású üzletemberekkel, ebbıl 65 volt kiértékelhetı, akik között 17 fı nıi és 48 fı férfi vezetı szerepelt, kor szerinti változatos megoszlásban. A cégek különbözı szektorban, iparágban tevékenykedtek, mind Budapesten, mind pedig vidéken. Méretüket tekintve a megoszlásuk változatos: 27%-uk mikrovállalkozás, 18% kisvállalkozás, 14% közepes, és 41% nagyvállalat1. A strukturáltan felépített kérdések és megadott válaszok biztosítják, hogy a vélemények megoszlását százalékos formában is kiszámíthassuk, ugyanakkor a mögöttes okokra az esettanulmányok, idézetek mutatnak rá.

IV. EREDMÉNYEK Milyen kapcsolat van a kreativitás és a verseny között? A megkérdezettek 79%-a talált egyértelmő kapcsolatot a kreativitás és a verseny között, szerintük a verseny serkenti a kreativitást, ugyanakkor a fennmaradó közel 20% fogalmazott meg speciális kapcsolatot a verseny és a kreativitás között, hangsúlyozva, hogy a túlzott verseny lerövidíti a döntési idıt, ami miatt a kreativitás háttérbe szorul. A következı idézetek alátámasztják a kapott vélemény megoszlásokat: „Mivel a piac nem tudja ellátni a számtalan szereplıt, ezért az elsı kettı vagy három szereplı, aki belép a piacra, azt fogja eltartani, ennek van egy innovációs kényszere” (Távközlési vállalat, senior marketing menedzsere)

1

Méret szerint besorolásnál a 2004. évi XXXIV. Törvény a kis-, középvállalkozásokról, fejlıdésük támogatásáról c. törvényt vettük alapul, azonban csak az alkalmazottak létszáma szerint.

5Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


„A verseny meghatározza, hogy kreatívnak kell lenni, mert a versenyszellem tekintetében mindenki próbál újítani, új dolgokat, akciókat kitalálni, színesebben reklámozni, tehát új ötletekkel próbálnak versenyben maradni, illetve megelızni a versenytársakat.” (Pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetıje), de érdekes, hogy „Minél többen vagyunk egy versenyben annál inkább háttérbe kerül a kreativitás és az újítószellem, és annál inkább a financiális dolgok kerülnek elıtérbe, hiszen meg kell nyerni a tendert.” (IT cég üzletági vezetıje)

Egyértelmően összefügg mikro

más viszony jellemzi fordított kapcsolatban áll

egyértelmően összefügg nagy

Egyértelmően összefügg kis egyértelmően összefügg közép

2. ábra A kreativitás és verseny közötti kapcsolat megítélése a vállalati méret függvényében Forrás: Saját kutatás Milyen mértékő a verseny Magyarországon? Ha a kreativitáshoz verseny szükséges, akkor adódik a kérdés, hogy milyennek látják az interjúalanyok a magyar gazdasági versenyt? Megfigyelhetı egy érdekes jelenség Magyarországon, ugyanis a megkérdezettek 59,1%-a nagyon alacsonynak látta a piaci verseny szintjét, de a legnagyobb arányban úgy vélik, hogy a rendszerváltás óta ez a versenyszellem erısödik. Ahogyan az idısebb korosztály látja ezt: „Nagyon nehéz átállni az embereknek, hogy sokáig más gondolkozott helyettük, más biztosította a megélhetési légteret. Véleményem szerint az ország nem volt felkészülve a versenyre, a törvények nem voltak végiggondolva” (Mezıgazdasági kereskedelem, ügyvezetı igazgatója) Hasonlóan gondolkodik a fiatalabb korosztály is: „Szerintem csak egyfajta kényszerő alkalmazkodás jellemzi a magyar versenytársakat. Ez fıleg az elmúlt idıszakra volt jellemzı, amikor Magyarországon csak belföldi termelık, illetve piaci szereplık voltak. Amikor aztán megjelentek a zöld mezıs beruházások révén, meg egyáltalán a multinacionális cégek, akik létrehozták a nagy akár bevásárlóközpontokat, akár kereskedelmi központokat, és ık egy teljesen más magatartásformát hoztak Nyugatról, ami számunkra ismeretlen volt, tehát nekünk Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

6


mindenképpen ehhez kellett alkalmazkodni, megismerni és azt követni, ahhoz, hogy mi is „nyugatinak” érezhessük magunkat.” (Pénzügyi tanácsadó cég vezetıje) A legnagyobb problémának a megfelelı szabályozás hiányát, az állandóan változó jogszabályi elıírásokat látják, ami összezavarja az egyes piaci szereplıket és illegális tevékenységre serkent másokat. Az interjúalanyok nagyarányban (mintegy 37%) ítélték meg úgy versenytársaikat, mint amelyek alapvetıen korrektek, de a verseny hevében megfeledkeznek a „játékszabályokról”. A verseny adott, és erıssége fokozódik, ami elengedhetetlenné teszi a kreatív innovációk bevezetését, de ez még közel sem megfelelı mértékő. Milyen mértékő az együttmőködés Magyarországon? A vállalatok közötti együttmőködés alapja a bizalom, amivel a tudás elterjedhet, és a közös tapasztalat aztán újra rendszerezıdik, új megoldásokat szül, vagyis a verseny elengedhetetlen párja az együttmőködés. A versenyben a szereplıknek biztos viszonyítási alap kell, hogy megítélhessék saját piaci pozíciójukat, amihez kooperáció szükséges. Sajnos a megkérdezett vezetık 83,5%-a alacsonynak ítélte meg az együttmőködés szintjén, a legfıbb oknak (53%-ban) a bizalom hiányát jelölték meg. „Gyors meggazdagodás, piacon maradás, tehát a vad kapitalizmus jelei tapasztalhatók Magyarországon. Ezek csökkentik a kooperációs hajlandóságot. Bizalmatlanok az emberek. Nem jellemzıek a hosszú távú megállapodások, együttmőködések.” (Telekommunikációs cég vezetıje) „Borzasztó alacsony Magyarországon. Soha nem volt kooperációs hajlandóság. Ez egy rossz magyar hagyomány többek között, a szocializmus is jelentısen közre játszott. A kooperáció, a piac és a verseny állítólag kizárja egymást. Ez a fogoly dilemma klasszikus esete. Magyarországon mindenki a másik kárára próbál kiszabadulni. E tekintetben nincs változás, vagy lehet hogy romlott is a helyzet. Ezt csak lassan lehet megváltoztatni, néhány generáció kell hozzá.” (Logisztikai cég elnöke) A vállalatokon belül verseny van vagy együttmőködés? A megkérdezettek egyértelmően (75%-ban) versengınek látta a vállalatokon belüli hangulatot, a verseny tárgya a magasabb jövedelem, presztízs és beosztás és ezért a háromért a szereplık sokszor bármire képesek. „Sajnos a negatív tapasztalatom van. Például egy bonyolultabb munkára kértünk árajánlatokat, és volt olyan munkafázis, amit az egyik cégtıl rendeltünk meg, a másikat a másiktól. Ezek egymástól jól elkülöníthetık fázisok voltak. És amelyik cég az egészet szerette volna megkapni az húzta a határidıket, a másik munkáját leszólta, nem adta át a szükséges dokumentációkat neki. Ilyenkor határidıcsúszás, vita alakul ki. Megnövekszik az adminisztráció, ezáltal a költségek is, és késıbb kezd el termıre fordulni a beruházás.” (Telekommunikációs cég logisztikai igazgatója) „A magyarnak kell a presztízs. De nem okvetlenül a többiek megbecsülésére vágynak, hanem hogy legyen a nevük mellett, vagy a névjegykártyájukon, hogy ügyvezetı igazgató. A kisebb vállalatoknál, amibıl jelenleg több van, pedig nincs igazán, és nehéz is versenyhelyzetet teremteni. Mindenkinek meg van a feladata, amivel foglalkozik.” (Mezıgazdasági kereskedelmi cég vezetıje) A kiélezett vállalatokon belüli verseny információ visszatartáshoz, a tudás megosztás hiányához vagy korlátozásához vezet. A vezetık 51%-a válaszolta ezt, mégis érdekes, hogy közel ugyanannyian (18%) érezte serkentınek a versenyt az információk megosztásában (a hálózatosodás révén), mint ahányan nem találtak kapcsolatot a két jelenség között. 7Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


A vélemények fele azonban a versenyt gátlónak érezte a vállalati információ-áramlásban: „Akadályozhatja az információáramlást a vállalaton belüli verseny. Ha valaki tudja magáról, hogy azt az információt csak ı tudja, azt próbálja tıkévé kovácsolni.” (Telekommunikációs cég logisztikai vezetıje) „A tudás átadása a középvezetıknél csúcsosodik ki. Rajtuk áramlik keresztül minden, nekik kell leadni mindent, és majd ı továbbítja a fınöknek, nehogy a fınök rájöjjön arra, hogy alatta dolgozik egy nála okosabb. Illetve lefele az információk morzsáit juttatja csak, nehogy sokat tudjanak, mert még okosabbak lesznek, mint ı. Szóval nehogy letaszítsák ıt a mélybe. Titkolózás létezik vállalton belül.” (Hipermarket controlling vezetıje) Honnan születnek a kreatív ötletek? A kreativitás környezeti feltételei a fenti eredmények szerint nem megfelelıek, mégis születnek kreatív ötletek, de vajon honnan? Ahogyan a következı kördiagram is mutatja az igazi ötleteket a vevık és a partnerek adják, de ugyanilyen gyakori jelenség az új ötletek másolása a versenytársaktól. Azért a kreativitás önmagában nem elegendı, az új ötletet ki kell fejleszteni, meg kell gyızni a vállalatot, és el kell adni a terméket piacra, vagyis nemcsak a környezetnek (press), de a terméknek (product) is kreatívnak kell lennie. „Önmagában (- mármint a kreativitás) nem elég bármilyen jó ötletem van az akkor jó ötlet amikor kivitelezhetem, ha be tudják nekem bizonyítni kézzel lábbal vagy valahogy, hogy az megéri” (Környezetvédelmi cég vezetıje) Honnan merítenek leggyakrabban új ötleteket? Jelölje meg a három legfontosabb forrást!

7%

4% 1%1%

19%

16%

12%

10%

11% 5% 1%

a)

7%

a partnerek, vevık kritikájából,

b)

a közvetlenül a terepen dolgozó beosztottaktól

c)

a szakirodalomból

d)

véletlen meglátásokból (az ötlet az utcán hever)

e)

konferenciákról-kiállításokról

f)

távoli területeken, más szakmákban felmerült megoldásokból

g)

az internetrıl

h)

külföldi példák honosításával

i)

versenytárstól

j)

6%

próbálgatásból, kísérletezésbıl

k)

külsı kreatív csoportoktól, tanácsadóktól

m)

bármit el lehet adni, megfelelı marketinggel, így nincsen szükség új ötletekre

n)

egyéb, éspedig

Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

8


3. ábra Az új ötletek leggyakoribb forrásai Forrás: Saját kutatás

V. KONKLÚZIÓK A dolgozat írása közben egy olyan új regionális nézettel ismerkedhettünk meg, amely kísérletet tesz a klasszikus modell pszichológiai elemekkel való kibıvítésére. Az eredeti modellt újra értelmezi, a folyamat megfordul, nem a high-tech ipar vonzza a kreatív tudást, hanem a kellemes környezet tartja meg és koncentrálja a szellemi munkaerıt, és ezáltal fejlıdik a technológia egy adott városban. A városi, vállalati sokszínőség, a könnyebb beilleszkedés, kulturális és szórakozási lehetıségek vonzzák a szellemi tıkét, vagyis a tudásközpontok alapja a tolerancia. A kreativitás pszichológia szemléletét ötvözi a regionális gazdaságtan eredményeivel. Jóllehet a kreativitás fogalmát nem definiálja, és a jelzıt nagyon sokszor következetlenül használja, összekeverve a tudással, tehetséggel, ami a kreativitás fontos alapja (hiszen megfelelı elıkészületi szakasz nélkül nem indul el a kreativitás folyamata), mégis megpróbálja azt a pszichológia szemléletet ötvözni a kemény közgazdasági modellekkel, amely szerint a megfelelı környezet elısegíti az alkotást, és a kreatív légkör serkenti a kreatív tudást. Azonban a kreativitás diplomával és foglalkozás ági besorolással való mérése nagyon félrevezetı lehet, ugyanis a papíron megjelenı tudás nem azonos a gazdasági versenyképességet növelı innovatív alkotással, termeléssel. Florida statisztikai számításai szerint végzett kutatás alapján, habár a kreatív munkaerı aránya hasonló az európai szinthez, a kreativitáshoz szükséges környezeti feltételek hiányoznak Magyarországról. Ezek a környezeti feltételek, a külsı piaci a verseny, és a vállalaton belüli együttmőködés és az információ megosztása. Kvalitatív kutatásaink sajnos igazolták a statisztikai számításokat. A mélyinterjúkból kiderült, hogy a magyar vezetık egyértelmő kapcsolatot találtak a kreativitás és a verseny között, vagyis a piaci versenyben való fennmaradás feltétele a kreatív megoldások megtalálása, azonban makroökonómiai szinten sem a verseny sem az együttmőködés nem megfelelı. A vállalatokon belül pedig a megfelelı együttmőködés hiányában az információ elakad, a hatalom eszközeként verseny tárgya lesz, emiatt a kreativitás mikroökonómiai feltétele nem biztosított. A magyar vezetık véleménye szerint azonban lassú, de nagymérvő változás jellemzi a gazdaságot, a jövıkép egyértelmően pozitív és fokozatos tisztulás átalakulás a piacon. Kialakulnak bizonyos együttmőködések cégek között, javul a versenyszellem, amihez bizalomra épülı „jótétemények klíringrendszere” (Hámori, 2003, 117. oldal) kezd kiépülni. Hiszen a gazdasági tevékenységek kulcsa az emberek fejében rejlı kreativitás, ami azonban csak megfelelı körülmények, környezeti feltételek között mőködik és a kreatív tıke tulajdonosai a környezeti feltételek alapján választanak munkahelyet, életteret maguknak.

FELHASZNÁLT IRODALOM: DERECSKEI A. - HURTA H. [2006]: Crea©tivity, Symposium for young researchers, BMF, Budapest, 2006. November 3. Proceedings ISBN: 963 7154 53 1 pp. 49 – 56. FLORIDA R. – GOODNIGHT J. [2005]: Managing for creativity, In: Harvard Business Review, 2005. july-august

9Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- EMBERI ERİFORRÁS MENEDZSMENT SZEKCIÓ FLORIDA R. [2004]: Cities and the creative class, Routledge, New York FLORIDA R. [2002]: The Economic Georaphy of Talent, In: Association of American Geographers, 92(4), pp. 743 – 755 FLORIDA R. – TINAGLI I. [2004]: Europe in the creative age, 2004. February, http://www.demos.co.uk/catalogue/creativeeurope_page370.aspx HÁMORI B. [2003]: Érzelemgazdaságtan, Kossuth Kiadó, Budapest HOWKINS [2005]: Understanding the Engine of Creativity in a Creative Economy, An Interview with John Howkins, on http://www.wipo.int/sme/en/documents/pdf/cr_interview_howkins.pdf#search='john%20howkins' IVÁNYI A. SZ. – HOFFER I. [1999] The role of creativity in innovation In: Society and economic in central and eastern europe, 1999. 21. évfolyam, 4. szám LENGYEL I. [2003]: Verseny és területi fejlıdés: térségek versenyképessége Magyarországon, JATE Press, Szeged LENGYEL I. – RECHNITZER J. [2004]: Regionális gazdaságtan, Dialóg Campus, Budapest - Pécs RHODES [1961]: An anallysis of Creativity, In: Phi Delta Kappan, 1961. march, page 305-311 RIMLER JUDIT [1999]: A kreativitásról – vállalkozói vallomások alapján, In: Közgazdasági Szemle, XLVI., 1999. january, page 53-65 SÁGVÁRY B. – DESSEWFFY T. [2006]: A kreatív gazdaságról – Európa és Magyarország a kreatív korban, DEMOS kiadvány, Budapest, 2006. február THE DEFINITION OF CREATIVE INDUSTRIES: http://www.culture.gov.uk/about_us/creativeindustries/


10


A TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK VIZSGÁLATA A HUMÁN FEJLETTSÉGI INDEX SEGÍTSÉGÉVEL Egri Zoltán PhD Hallgató Szent István Egyetem, Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

Tánczos Tamás PhD Hallgató Szent István Egyetem, Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

Törıcsik Viktória PhD Hallgató Szent István Egyetem, Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

BEVEZETÉS „Be kell ismernünk, hogy a piacok nem mőködnek tökéletesen, és hogy a gazdasági növekedés egyedül kevés, sıt káros is lehet, mert tönkreteheti a természetet, és emberi kulturális értékeket zúzhat szét.” Mindezen és hasonló kijelentések, hasonló elemzések konklúziójaként megfogalmazódik (-ott) több kérdés is. Egyrészt a gazdaság, ill. ennek növekedése cél vagy eszköz? Másrészt pedig az, hogy megfelelı mutatókkal mérjük a fejlıdést? Fejlıdés ez egyáltalán? De visszatérve az idézethez, ki is mondta? Nem más, mint Michael Camdessus, az IMF volt vezérigazgatója... (Bogár, 2003. 355. old.) Az Európai Unió társadalmi-gazdasági értékelési rendszerének középpontjában az egy fıre jutó gazdasági teljesítmény, a GDP áll. Ennek mértéke a támogatások alapja az egyes régiókban, ez a társadalmi-gazdasági fejlettség, a „jólét” fı mutatószáma. De a fejlıdést, a fejlettség mértékét nem fedi le egy, a gazdasági teljesítményt leíró mutató, látnunk kell mögötte a teljesítmény alapját és elindítóját, olykor szenvedıjét, az endogén erıforrást: az embert. Az emberi fejlıdés koncepcióját a bengáliai születéső Amartya Sen közgazdász, társadalomtudós alkotta meg, aki 1998-ban kapta „mainstream-törı” Nobel – díját. Sen szakít a jólétnek a közgazdaságtanban hagyományosan a gazdasággal azonosított értelmezésével, és a hangsúlyt az „anyagi jólétben élni” (gazdagnak lenni) kérdésérıl a „jól lenni” (jólléttel bírni) kérdésre helyezi át. A jóllét mérésének valamilyen mutatójának kidolgozásakor nem a rendelkezésre, álló jövedelemre vagy vagyonra, nem is a John Rawls átfogó igazságelméletében kifejezett ún. elsıdleges javakra kell összpontosítanunk, hanem az egyén különbözı képességeire, arra, hogy értékes cselekedetet hajtson végre, ill. értékes létállapotokat váltson valóra. Sen azzal, hogy a megvalósított értékes cselekvés- és létmódokról az ezekre való képességekre helyezi át a hangsúlyt, a jóllét eredményérıl (well-being achievement) a jóllétre való szabadságra (well-being freedom), azaz a reálisan elérhetı lehetıségekre irányítja figyelmünket. (Pataki, 2002. 70., 80. old.) „Human development is a process of enlarging people’s choices” – olvasható a Human Development Report-okban, ami a liberalizmus eszméjét hirdeti, az irányzat alapvetı elméleti felvetését tartalmazza. (Husz, 2001. 72. old., HDR) Az alábbi tanulmány eltérve a „konvencionális jólét-elemzésektıl” a humán fejlıdés indexét, a társadalmi-gazdasági fejlettség elvontabb indikátorát kívánja bemutatni, elemezni, adaptálni az európai térségre, szőkebben pedig a közép-európai régiókra.

I. A HUMÁN FEJLİDÉS A GYAKORLATBAN

11 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


A. Sen gondolatának egyik nagyon fontos gyakorlati eredménye az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) keretében született. Sen tevékenyen vett részt elméleti feltevéseinek gyakorlati hasznosításában azzal, hogy az UNDP munkacsoportjával együttmőködve kidolgozta a Human Development Indexet (HDI), amely az egyes országok fejlettségét állampolgáraik képességeinek és választási lehetıségeinek fegyelembevételével méri. (Pataki, 2002. 82. old.) Az 1990 óta évente megjelenı HDR-ban találjuk meg az elsı HDI-t, a jelentés évente jelenik meg azóta, minden évben egy-egy speciális témát tanulmányozva. A humán fejlettség mutatójában a következı komponensek, ún. deprivációs indexek találhatók: • a születéskori várható élethossz indexe, • az oktatási index és • az egy fıre jutó GDP indexe.

A születéskor várható élethossz A mutatót a halandósági tábla megfelelı sorából kapjuk. A mutató értékei az országos halandósági tábla halálozási értékei alapján történı dekomponálással számítható ki. (Husz 2002b, 79. old.) Az élethossz értéket az ENSZ Népesedési Divíziója határozza meg az 5 éves átlagokból, a lineáris interpoláció módszerével. Ezzel a mutatóval kapcsolatban jelent meg a legkevesebb kritika, de azért létezik: helyettesítés az egészségben eltöltött évek számával, ill. a genetikai különbségekbıl adódó átlagos élettartam problematikája, melyet az index nem kezel. (Husz, 2001. 74. old.) Az egészséges életévek számának növelése az EU fı egészségcélja kell, hogy legyen. A 15 tagú európai integrációban a születéskori várható élethossz és az egészséges életévek közötti különbség 15 év, ez az érték Magyarország esetében közel 17 év. Magyarország azért is érdekes, hiszen a rendelkezésre álló adatbázis alapján mindkét mutató esetében az utolsó helyen áll.

Az oktatási index és korrekciója Két részbıl áll jelenleg: a felnıttkori alfabetizációs képességekbıl és a beiskolázási arányból. Az alfabetizációs tudás beemelését Lind kritizálta: egyfelıl erısen kultúrafüggı, másrészt pedig nehezen mérhetı. A felnıttkori értéke a fejlett országokban 97-99%, de egyes vélemények szerint egy népesség közel 5%-át olyan mentálisan sérült egyének alkotják, akik nem képesek megtanulni írni-olvasni. Nagyon sok országra csak becsült adatok léteznek, pl. az elsı 16 magas humán fejlettséggel bíró országra is, valamint Magyarország, Csehország és Szlovénia esetében is. Általános véleményként az a nézet alakult ki, hogy a felnıtt alfabetizáció csak a harmadik világ esetében alkalmas az egyes országok fejlettségi szintje közötti összevetésre, a fejlett régiókra azonban finomabb mutató szükséges. (Husz, 2002a. 26. old.) A regionális szintre alkalmazható finomabb mutató híján, az általam adaptált HDI elhagyja ezt a mutatót, alacsony térségi differenciáló hatása miatt. 1990-ben más mutatót nem alkalmaztak emellett, de 1991 és 1994 között megjelent az átlagos iskolában eltöltött évek száma az oktatási index számításához. Ezt a statisztikai formulát alkalmazta Obádovics és Kulcsár (2003. 303-322. old.) is, de a többi deprivációs indextıl eltérı évre vonatkoztatva. 1995-tıl napjainkig a bruttó beiskolázási arányt használják, a különbözı oktatási szintekre és korcsoportokra vonatkoztatva. A beiskolázási aránnyal az a probléma, hogy nem veszi figyelembe az adott ország külföldön tanuló diákjainak számát, pl. Luxemburg esetében az arány 75%, de a luxemburgi állampolgárságú külföldön tanuló diákok aránya 10 százalékponttal növelné ezt az értéket. Ezzel így a befogadó országok teljesítménye növekszik. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

12


2002-ben a HDR statisztikai melléklete (137.-138. old.) megemlíti a finomabb mutatók körét: a már említett átlagos iskolában eltöltött évek számát és a várható iskolai élethosszt. Sajnos nem minden országban elérhetık ezek az értékek. A tanulmányban az európai térség humán fejlettségi indexében is a várható iskolai élethossz szerepel, differenciál. A várható iskolai élethossz azt fejezi ki, hogy egy átlagos, 5 éves gyermek hány évet tölthet el az oktatási rendszerben a jelenlegi viszonyok között. Átlagos értéke 17 év az Európai Unióban. Alkalmazott oktatási mutató még a 0-19, és a 0-29 korosztályban tanulók aránya is oktatási szintenként (ISCED), gyakorlatilag ez is beiskolázási arány.

A GDP index és korrekciója Az életszínvonal mérésére mind a világban, mind az Európai Unióban az egy fıre jutó GDP (vásárlóerı-paritáson számolva) használatos. A számítási metódus az összehasonlítás végett fontos, ez alapján eltőnnek a különbözı nemzeti és regionális szinteken jelenlévı árszínvonalakból adódó különbségek. Az Európai Unióban az elmaradott régiók fejlıdésének elısegítésére azok a (NUTS2 szintő) régiók jogosultak, ahol ez a mutató nem éri el a közösségi átlag 75 %-át. (Káposzta, 2001. 26. old. ) Az EU strukturális mutatóit tartalmazó honlapja szerint az egy fıre jutó GDP az életszínvonalat, a társadalmi és környezeti (?) jólétet, valamint a társadalmi kohéziót fejezi ki. De visszatérve Patakihoz (2002. 72. old.): Valóban ez lenne a fejlıdés? Vajon valóban a különféle árujavak és pénzjövedelem birtoklása, vagyis az egy fıre jutó GDP-ben mért gazdasági növekedés a fejlıdés célja, értéke? És meg is adja a választ: a fejlıdés értékét önmagában a bıvülı áru- és szolgáltatásválasztékban, önmagában a növekvı termelésben és fogyasztásban, önmagában a reáljövedelemben meghatározni és mérni nem más, mint az eszköz és a cél összekeverése. A GDP elszámolásával kapcsolatos problémákat, a rendszer korlátait sokan leírták, elemezték. (Kristóf, 2003. 1091. old., Bognár, 2004. 8-15. old.) Ezek közül néhány példa:

A GDP nem képes megbirkózni a jövedelmi egyenlıtlenségekbıl fakadó problémákkal. A GDP nem számolja el azt a számtalan életsegítı szolgáltatást, amit a természeti ökoszisztémák nyújtanak az embereknek. A GDP nem számol az emberi tıkével, azaz azzal a potenciállal, amit az emberek az adott országban megtestesítenek. (!!!) A GDP szükségképpen alulértékeli a nem piaci áron biztosított közszolgáltatásokat. A GDP nem számol a pénz csökkenı határhasznával. Egy bizonyos jövedelmi szint után az emberek számára az egységnyi pótlólagos jövedelem már nem jár egységnyi jóléti növekménnyel.

Mindezen kritikai megjegyzések (és még nagyon sok!) mellett a GDP alkalmazása maradt a HDI-ben. A magyarázat egyszerő: ez az adat áll a legtöbb országban rendelkezésre – többékevésbé – összehasonlító formában. (Szilágyi, 2001. 588. old.) Az egy fıre jutó GDP-bıl számított deprivációs indexben a csökkenı határhasznot kétféleképpen korrigálta az ENSZ UNDP. 1990-ben a logaritmizált, majd 1998-ig az ún. Atkinson mutatóval korrigált, majd újra a logaritmizált formulát alkalmazzák. Az atkinson-i egyenlıtlenségi formula a szegénységi küszöbhöz viszonyítva számolta a GDP indexet, de ez túlságosan szigorúnak mutatkozott, nem állta ki az idı próbáját. Frigyes 2000-ben mutatta ki tanulmányában az eltérı diszkontálási módszereket, azok hatását (169. old.), Husz (2002a. 27. old.) több kritikát is említ. Szilágyi szerint (2001. 588. old.) a népesség gazdagságának vagy szegénységének mérésére alkalmasabb lenne a háztartási szektor valamely jövedelem adata, vagy pedig fogyasztási mutatója, mint a GDP. Az EU statisztikai hivatala 1995-ig visszamenıleg közli többek között a háztartások rendelkezésre álló jövedelmi adatait is, egy fıre vonatkoztatva. A rendelkezésre álló jövedelem a háztartások által megszerzett tényezıjövedelmeken kívül (munkabér, kamatbevétel) a szociális juttatásokat, transzfereket is 13 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


tartalmazza, de ebbıl levonjuk a háztartás által befizetendı adókat, hozzájárulásokat. A rendelkezésre álló jövedelem GDP-hez viszonyított aránya azt is tükrözi, hogy mekkora a központi elvonás mértéke. A centralizált jövedelem részesedése (vagyis hogy az állam a GDP mekkora hányadát vonja el a jövedelmeknek) országról országra különbözik. (KSH, 2003. 2-3. old. ) A mutató meghatározása a fogyasztáson alapul, így az entitások összehasonlítása a GDPtıl eltérıen, a fogyasztáson alapuló vásárlóerı-színvonal (PPCS) segítségével történik.

Az index kiszámítása A komponensekbıl számolt deprivációs indexek meghatározásához 1994-ben szélsıértékeket határoztak meg: A születéskori várható élethossz esetében: min. – 25 év, max. – 85 év; A tudás mérésénél: mind az alfabetizációs index, mind a bruttó beiskolázási aránynál a min. – 0, a max. – 100%; Az életszínvonal esetében: min. – 100 USD, max. – 40.000 USD. (HDR 2006. 394. old.) A szélsıértékek meghatározására azért volt szükség, mert nélkülük egy ország teljesítménynövekedésének értékelését más országok teljesítményének mozgásához kötötte. Ez azt jelenti, hogyha pl. minden ország várható élettartama ugyanannyival emelkedik, akkor a HDI értékei változatlanok maradnak, holott az eredeti koncepció szellemében ezt a változást fejlıdésnek kell tekinteni. A HDI a három index számtani átlaga. A három index ugyanolyan súllyal bír az emberi fejlıdésben, tehát a három dimenzió helyettesíthetıvé válhat. Ravallion arra az eredményre jutott, hogy ahhoz, hogy a HDI értéke konstans maradjon, az alacsony GDP-vel rendelkezı országokban a várható élettartam 1 évvel való csökkenését már a GDP 99 dollárral való növelésével kompenzálni lehet, míg a fejlett országokban ehhez több ezer, több tízezer dollárra lenne szükség. A jövedelemnövekmény csökkenı hozadékának elve miatt tehát a HDI implicit módon azt feltételezi, hogy a szegény országokban az élet értéke jóval kisebb, mint a gazdag országokban. (Husz, 2001. 77. old.) Jelen tanulmányban az 1994 elıtti számítási metódust alkalmaztuk. Egyrészt nem kívántuk a világban használatos szélsıértékeket alkalmazni: az egyes indexek eltérıek az eredeti HDI komponenseitıl (pl. az alfabetizáció mutatóját el is hagytuk, mivel ez a fejlett országokban ez nem differenciál), valamint elgondolásunk szerint a minimális szélsıértékek nem alkalmazhatók a fejlett világban. Önkényes meghatározást pedig nem kívántunk alkalmazni. Másrészt pedig nem rendelkezünk több évre vonatkozó adatokkal, így nem is hasonlíthatjuk össze idıben a változásokat, ezért nem is szükségesek (egyelıre) a szélsıértékek. Így a HDI értéke az egyes területek egymáshoz viszonyított helyzetét állapítja meg. Ii= Xi-Xmin / Xmax-Xmin

ahol Xmax és Xmin a mutató két szélsıértéke, Xi pedig az i-edik ország illetve területi egység mutatója. De ezen képlet csak a várható élethossz és az oktatási index kiszámítására alkalmas. A jövedelmi index kalkulációjához a következı formulát alkalmaztuk. W(y)= logy- logymin / logymax-logymin


14


Módszertani újításként jelent meg 1993-ban a HDR-ben (109. old.) a többváltozós statisztikai módszer, a fıkomponens-analízis2 használata, mellyel létrehozható a humán fejlettség faktora. Mind az akkori, mind az általunk elvégzett elemzés (a 2002-es adatokon elvégzett) eredményeképpen kijelenthetı egyrészt az, hogy az egyes indexek szorosan, pozitívan korrelálnak egymással, másrészt pedig a módszer eredményeképpen létrejövı egyetlen faktor ugyanolyan súllyal magyarázza mindhárom indexet. A két metódus alapján számolt rangsor közötti korreláció nagyon szoros. Akkor is, most is az egyes komponensek elég szorosan, szinte ugyanolyan mértékben korrelálnak egymással, így kérdéses, hogy a fejlıdés más-más aspektusát mérik. (Husz, 2001. 77. old.) Viszont ha a jelentésben lévı felbontás szerinti csoportokat külön elemezzük, egészen más következtetést vonhatunk le. A magas emberi fejlettséggel rendelkezı országokban a súlyok változnak: a legnagyobb szereppel a GDP bír, azt a várható élethossz és utolsóként az oktatási index következik. A közepes fejlettségő országokban viszont az oktatás szerepe a legnagyobb, ıt a gazdasági teljesítmény, majd az élethossz követi csökkenı súllyal. Az elsı két csoportban elvégzett elemzés eredményeként azonos elıjellel szerepelnek az indexek: ha magas a GDP, magas a várható élethossz és az oktatásban résztvevık aránya is. Az alacsony emberi fejlettségő országokban ugyanúgy az oktatás szerepe a legnagyobb súlyú, azonos elıjelő a gazdasági teljesítmény és ellenkezı elıjellel szerepel a várható élethossz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alacsony egy fıre jutó GDP és (a HDI által mért) tudás mellett a várható élettartam nem olyan alacsony, mint ami indokolt lenne ezen változók alacsony volta miatt, hanem éppen ellentétesen, magasabb. Tehát a magas várható élettartam kisebb gazdasági teljesítménnyel és kisebb tudással jár ebben a csoportban. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a három csoport elemzése után az egyre kevesebb információ sőrősödik az ún. humán fejlıdési faktorba, tehát ezek alapján is érdemes a változók körének bıvítése, finomítása csoportonként is.

II. AZ EMBERI FEJLİDÉS ALAKULÁSA A KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓKBAN Az index meghatározásához három részindexet alkottunk: a születéskor várható élethossz index: az egyes régiók értékei a nemzeti statisztikai hivataloktól származik, és a 2003-as évre vonatkozik. Az élethossz adatokat a nemek szerinti súlyozott átlag alapján határoztuk meg. képzettségi index: bruttó beiskolázási arányt számoltunk az Eurostat 2003-ra vonatkozó oktatási adatai alapján, az 5-24 éves korosztályra, jövedelmi index: a háztartások rendelkezésre álló jövedelmébıl (egy fıre vonatkoztatva) számoltuk. (Forrás: Eurostat honlap, 2003) A HDI értékek 0 és 1 között helyezkednek el. A régiók osztályozása szerint 0,600 fölött magas, 0,350-0,599 között közepes, 0,349 alatt pedig alacsony emberi erıforrás-jellemzıkkel jellemezhetı az adott régió. A mutató átlagértéke 0,398 a közép – európai térségben. Átlag alatt és felett 19-19 régió van. A legnagyobb értékkel Prága büszkélkedhet, ahol mindhárom, a HDI-ben sőrősödött index értéke maximális. A magas fejlettségő csoportban a szlovák és a lengyel fıváros régiója 2

A fıkomponens analízis egy olyan többváltozós matematikai statisztikai módszer, amely során adatredukciót végezhetı el. Az eredeti változók által hordozott információt lényeges információveszteség nélkül jóval kevesebb mesterséges mutatóba lehet tömöríteni. (jelen helyzetben 1 mutatóba.) A módszer velejárója, hogy az egyes fıkomponensekben sőrősödı egyes mutatók súlya is meghatározható. A vizsgálatot az SPSS for Windows 13.0 programmal végeztük el.



mellett a cseh Dél-keleti régió (Ausztria és Szlovákia határán) foglal helyet. KözépMagyarország a közepes fejlettségő csoportban tartózkodik, igaz ott az elsı helyezett. A minimális értékő régiók a következık: Észtország, Észak-alföld, Lettország és ÉszakMagyarország. A varsói Grzegorz Gorzelak szerint a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet nyertes és vesztes régiói Kelet-Közép-Európa hagyományos nyugat-keleti fejlıdésbeli megosztottságát követik. A vesztes térségek Lengyelország, Szlovákia és Magyarország keleti határvidékein egy összefüggı elmaradott övezetet, egy „eastern wall”-t, azaz keleti falat alkotna, míg a nyertes régiók többnyire Kelet-Közép-Európa nyugati felén helyezkednek el. (Cséfalvay, 1999. 214. old.) Ugyan a keleten fekvı szlovák és a magyar régiók követik ezt a tipológiát, alacsony az emberi fejlıdés szintje, lehetısége, a lengyel régiók viszont nem. A lengyel határmenti Lublini és Kárpátaljai (az egyik az ukrán, a másik pedig az ukrán-fehérorosz határon fekszik) vajdaságok azért is figyelemre méltóak, mert a 2004-ben kibıvült EU legkisebb gazdasági teljesítményét adták, az egy fıre jutó GDP, vásárlóerı-paritáson számolva az európai integráció átlagának 33%-a. De ebben a vizsgálatban a közepes fejlettségő régiók közé tartoznak. Alacsony az egy fıre jutó jövedelem ezekben a régiókban – fele sincs a legmagasabb értékkel rendelkezı Prágának, igaz a logaritmizált formula alkalmazásával kisebb a differencia – de a várható élethossz terén alig vagy kis mértékben maradnak el tıle. Viszont a nyugati elhelyezkedés sem mutatja feltétlenül a magasabb fejlıdést. A cseh Észak-nyugati régió egyike a legnyugatabbra fekvı közép-európai régióknak, mégis az alacsony fejlettségő csoportba tartozik. Igaz azt is hozzá kell tenni a régió a korábbi NDK határán helyezkedik el, nem pedig a „fejlett Nyugatén”. A Gorzelak által közép-európai (vagy sárga) bumerángnak nevezett képzıdmény, amelyet a Budapest – Bécs – Pozsony – Prága – Gdansk vonal növekedési régiói alkotják, halvány kontúrjai így is látszanak. 3 A közép-magyarországi régió és a nyugat-dunántúli régió kikerült a magas fejlettségő lehatárolásból, de Magyarországon belül a két régió az elsı két helyezést érte el. A bumeráng felsı része is módosul, nem Gdansk felé, hanem Varsó felé mozdul el. Az OECD módszertana által lehatárolt vidékiségi kategóriák szerinti régióátlagok a következık: alapvetıen vidéki régiók: 0,330, jellemzıen vidéki régiók: 0,378 (vidéki átlag: 0,364), alapvetıen városi régiók: 0,686. 1. táblázat: A közép-európai régiókra adaptált HDI értékei és részindexei HDI sorrend

Területi egység

várható élethossz

oktatás

jövedelem

Élet index

Képzés index

Jövedelmi index

HDI érték 1,000

1.

cz01 – Prága

76,65

109,98

11214,1

1,000

1,000

1,000

2.

sk01 – Pozsony

75,49

90,99

9153,2

0,775

0,612

0,769

0,718

3.

pl12 – Mazóviai vajdaság

75,17

83,81

8086,0

0,714

0,465

0,628

0,602

4.

cz06 – Dél-keleti régió

76,10

78,75

7014,0

0,893

0,361

0,466

0,573

5.

hu10 – Közép-Magyarország

73,58

84,76

9460,6

0,404

0,484

0,806

0,565

6.

pl21 – Kis-lengyelországi vajdaság

76,01

80,29

5752,8

0,875

0,393

0,240

0,503

7.

cz03 – Dél-nyugati régió

75,51

72,67

7098,5

0,780

0,237

0,479

0,499

8.

cz05 – Észak-keleti régió

75,62

71,39

6893,4

0,800

0,211

0,446

0,486

9.

pl41 – Nagy-lengyelországi vajdaság

74,86

79,88

6570,4

0,653

0,385

0,391

0,476

10.

cz07 – Közép-Morvaország

75,53

72,20

6660,2

0,783

0,227

0,407

0,472

3

Nagy (2006, 101. old.) és Egri és tsa. (2006. 4. old.) eredményei szerint a bumeráng „deformálódik”: Szlovénia valamint Bukarest és Szófia régió is a részei. Itt azért nem kerültek megemlítésre, mert a 3 ország régióinak HDI értékét adathiány miatt nem tudtuk számolni.


16

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- EMBERI ERİFORRÁS MENEDZSMENT SZEKCIÓ 11.

pl22 – Sziléziai vajdaság

74,29

77,69

7256,4

0,542

0,340

0,504

0,462

12.

pl63 – Pomerániai vajdaság

75,37

76,91

6027,9

0,751

0,324

0,293

0,456

13.

pl51 – Alsó-sziléziai vajdaság

74,43

79,82

6606,3

0,569

0,383

0,398

0,450

14.

pl33 – Świętokrzyski vajdaság

75,12

80,55

5600,1

0,704

0,398

0,209

0,437

15.

pl42 – Nyugat-pomerániai vajdaság

74,38

79,18

6488,3

0,561

0,370

0,377

0,436

16.

pl34 – Podlasiei vajdaság

75,44

78,84

5302,7

0,765

0,363

0,147

0,425

17.

pl32 – Kárpátaljai vajdaság

75,87

76,62

4916,3

0,849

0,318

0,061

0,409

18.

cz02 – Közép-Csehország

74,96

61,08

7565,3

0,673

0,000

0,552

0,408

19.

pl61 – Kujáviai-pomerániai vajdaság

74,63

76,87

5937,9

0,608

0,323

0,276

0,402

20.

cz08 – Morva-Szilézia

74,38

73,32

6459,9

0,560

0,250

0,372

0,394

21.

hu22 – Nyugat-Dunántúl

73,28

73,36

7610,0

0,346

0,251

0,559

0,385

22.

pl11 – Łódźi vajdaság

73,72

79,09

6361,4

0,432

0,368

0,355

0,385

23.

pl31 – Lublini vajdaság

74,79

79,29

5228,9

0,639

0,372

0,131

0,381

24.

pl52 – Opolei vajdaság

75,24

72,38

5238,7

0,727

0,231

0,133

0,364

25.

pl43 – Lubuszi vajdaság

74,20

74,77

5771,6

0,525

0,280

0,244

0,350

26.

pl62 – Warmia-mazúriai vajdaság

74,39

76,65

5357,1

0,563

0,318

0,159

0,347

27.

cz04 – Észak-nyugati régió

73,66

68,31

6343,1

0,420

0,148

0,351

0,306

28.

sk02 – Nyugat-Szlovákia

74,08

67,47

5955,9

0,502

0,131

0,280

0,304

29.

hu21 – Közép-Dunántúl

72,46

73,37

6889,7

0,187

0,251

0,445

0,295

30.

sk03 – Közép-Szlovákia

73,56

69,82

5688,9

0,401

0,179

0,227

0,269

31.

lt00 – Litvánia

72,47

81,39

5359,4

0,190

0,415

0,159

0,255

32.

hu23 – Dél-Dunántúl

72,04

73,91

6430,1

0,107

0,262

0,367

0,245

33.

sk04 – Kelet-Szlovákia

73,50

67,60

5280,8

0,389

0,133

0,143

0,222

34.

hu33 – Dél-alföld

72,38

75,77

5510,5

0,173

0,300

0,191

0,221

35.

ee00 – Észtország

71,90

80,42

5073,6

0,079

0,396

0,097

0,191

36.

hu32 – Észak-alföld

72,07

73,92

5369,8

0,112

0,263

0,162

0,179

37.

lv00 – Lettország

71,84

78,16

4659,4

0,067

0,349

0,000

0,139

38.

hu31 – Észak-Magyarország

71,49

71,26

5304,4

0,000

0,208

0,148

0,118

(forrás: saját számolás, szerkesztés) A következıkben pedig a módosított HDI-t vetettük össze társadalmi – gazdasági jellegő mutatókkal, kapcsolatukat a Spearman-féle rangkorrelációs együtthatóval mérve. A rangkorrelációval ordinális (sorrendi) adatskálán mért (vagy ilyen adatskálára transzformált) jellemzık együttmozgása mérhetı. Mivel a HDI csak ordinális szinten értelmezhetı, ezért szükséges volt a magasabb mérési szinten (intervallum, arány) mérhetı változók átalakítása ordinális szintővé. Az elemzésbe bevont 54 változó között találunk mind statikus (egy idıpontra vonatkozó, 2003-ra vonatkozóak), mind pedig dinamikus (2000-2003 évek mozgásait reprezentálva, kivétel a termelékenység változása, ez 1999-2003 évekre vonatkozik) mutatókat. Az egyes mutatók sorrendjét a korrelációs együttható nagysága határozza meg, minél lejjebb haladunk egy oszlopban, annál alacsonyabb az együttható értéke. Az egyes elıjelek a HDI és az adott változó közötti kapcsolat irányát mutatja, pl.: ha a gazdasági sőrőség értéke pozitív, akkor az együtt mozog a HDI-vel. De a mezıgazdasági szektor által termelt érték éppen ellentétes irányban halad a HDI-vel, minél alacsonyabb az emberi fejlıdés értéke, annál magasabb a mezıgazdaság hozzáadott értéke. Mindezen összefüggések fordítva is igazak. Nincs, vagy nagyon alacsony a korreláció mértéke: a mezıgazdasági foglalkoztatás szintje, a szolgáltatás foglalkoztatásának szintje, a teljes függıségi ráta, az öregségi index, az erdıvel borított területek aránya, az agrárgazdaságok sőrősége, a munkanélküliségi ráta, a tartós munkanélküliségi ráta, a munkanélküliség változása, a fiatalok munkanélküliségi rátája, a



vitalitási index, az 1000 fıre jutó közúti sérülések száma, a termelékenység változása változókkal. Többen kritizálták a HDI-t azért mert a GDP-vel túlságosan szoros a korreláció, sıt az országon belül nem mond többet a fejlettség szempontjából, mint a GDP. (Smahó 2005. 9. old., Husz 2002b. 81. old., stb.) A korrelációs együtthatók által differenciált társadalmigazdasági jellemzık 2 .számú táblázata szerint a legerısebb kapcsolattal a Sen által is kívánatosnak tartott születéskor várható élethossz bír. A jövedelmi és a megszerezhetı tudás mutatói pedig a közepes erısségő csoportban találhatók. A születéskori várható élethossz értékek eloszlása Husz vizsgálataival egyetemben itt is homogén, de mégis a fıként differenciáló tényezı a HDIn belül, így a régiók között is. Az is látható, hogy a második egy gazdasági potenciált megjelenítı mutató, de a GRP/fı-vel4 való kapcsolat viszont csak közepes erısségő.

III. A HDI SZÁMÍTÁSA MÁS MUTATÓKKAL Az módosított Humán fejlettségi index nem más, mint a korábbi bírálatok korrigálása, ezeknek az indexbe építése. A bevont területi egységek szintje immáron az országos szint, erre a területi szintre győjtenek a legtöbb országban az alábbi mutatókat. Az 27 tagú európai integráció országai mellett Norvégiát, Svájcot, Izlandot és Horvátországot vontuk be, ezen országok is sajátos kapcsolataikkal kapcsolódnak az EU-hoz. Az adatok 2002-ra vonatkoznak. A születéskor várható élethosszt finomabb mutatóval cseréltük le, ez a korábban is említett egészségben eltöltött évek száma. Nem a fentebb ismertetett európai uniós adatbázisból merítettük az adatokat, mert az hiányos, nem minden országra adottak az értékek. Ezért a WHO adatbázisát alkalmaztuk. Fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy nem egyeznek meg az államok hivatalos statisztikai adataival, ezeket a WHO alternatív módszertannal számolja. Ez magyarázza az eltérést pl. Magyarország adataiban lévı eltérést, az európai uniós statisztikai metódus mellett 55,65 év az egészségesen eltöltött évek száma, addig a WHO szerint ez az érték 64,85 év. A bruttó beiskolázási arányt az iskolai várható élethosszal helyettesíthettük, ennek forrása az Európai Unió statisztikai hivatala. A legnagyobb értékkel az Egyesült Királyság rendelkezik, a legkevesebbel pedig Ciprus. 2. táblázat: A közép-európai régiók emberi fejlettségének kapcsolata más társadalmigazdasági mutatókkal • • • • • • • • •

Gyenge kapcsolat, egyirányú együttmozgás A tartós munkanélküliség változása (+) Foglalkoztatási ráta (+) Népességváltozás (+) 1000 fıre jutó közúti halálesetek száma () Aktivitási ráta (+) A szolgáltatási szektor hozzáadott értéke (+) Természetes szaporodás/fogyás (+) Nık foglalkoztatási rátája (+)

• • • • • • • • • • •

Közepes erősségű kapcsolat, egyirányú együttmozgás Háztartások jövedelme, egy fıre vetítve (+) Népsőrőség (+) 1000 fıre jutó gépjármő (+) 1000 fıre jutó szgk. (+) Ledolgozott óra/hét (+) GRP/fı (+) GRP részaránya a régióban (+) Termelékenység (+) Oktatással megszerezhetı tudás (+) Foglalkoztatás változása, nık (-)

• • •

Szoros kapcsolat, egyirányú együttmozgás Születéskor várható élethossz (+) Gazdasági sőrőség (+)

4

GRP/fı: bruttó regionális termék (Gross Regional Product) egy fıre vetítve. A legprofánabb gyakorlati gond vele az, hogy a területileg bontott, hozzáférhetı gazdasági, értéktermelési információk köre jóval szőkebb az országos szinten rendelkezésre állónál. Elméleti gondot jelent az, hogy nem minden gazdasági teljesítmény lokalizálható egyértelmően, nem küszöbölhetı ki a mutatószám részben becsült jellege, s így kisebb-nagyobb mértékő statisztikai bizonytalansága. (Nemes Nagy, 2005. 7. old.)


18

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- EMBERI ERİFORRÁS MENEDZSMENT SZEKCIÓ • • • • • • • • • • •

GDP növekedési ráta (-) Ipari foglalkoztatás (-) Nıi népesség aránya (-) Férfi népesség aránya (+) Háztartások jövedelmi változása, egy fıre vetítve (-) Az 10000 fıre jutó orvosok száma (+) Népesség részaránya (+) Az ipari szektor hozzáadott értéke (+) A 10000 fıre jutó kórházi ágyak száma (+) Autópálya – sőrőség (+) Mezıgazdaság által használt terület (-)

• • •

•

• • • • • • •

•

Nettó migráció (+) Jövedelmek részaránya a régióban (+) Mg.-i hozzáadott érték (-) Vasúthálózat sőrőség (+) Foglalkoztatási ráta, változása (-) K+F kiadások a GRP százalékában (+) Foglalkoztatás változása az 55-64 korosztályban (-) Munkanélküliség változása (+) Az élethosszig tartó tanulásban résztvevık aránya (+) Foglalkoztatási ráta, 55-64 korosztályban (-)

Forrás: saját számolás, szerkesztés. A jövedelmi mutatót az egy fıre jutó GDP-bıl (vásárlóerı-paritáson) számoltuk az Eurostat adataiból. Sajnos a fentebb használt jövedelmi adatok nem minden országban elérhetık, ezért az egy fıre jutó GDP-t tudjuk alkalmazni. Az index számításához a korábbiakban ismertetett és használt módszertant alkalmaztuk. A régi és az új HDI értékek összehasonlítása felesleges és értelmetlen, hiszen eltérı a számítás módszertana. A sorrendeket viszont annál inkább! A legnagyobb eltéréssel Írország bír, az új rangsorban a 16., a régiben pedig a 6. Az Egyesült Királyság hat helyet ugrott elıre, így a második helyre került. Olaszország is hét helyet ugrott elırébb az új metódus szerint, Finnország négyet. Norvégia, Ausztria és Ciprus viszont hátrébb került. A két rangsor közötti korreláció mértéke itt is nagyon szoros a Spearman-féle együttható alapján (0,931). Az egyes súlyokat megvizsgálva fıkomponens-analízissel a következı eredményeket kaptuk. A két adatsor lefuttatása után közel azonos információsőrősödést5 tapasztaltunk. Az egyes komponensek súlya viszont változott: a hagyományos adatok esetében a gazdasági teljesítmény szerepel a legnagyobb súllyal, majd a várható élethossz és az oktatási mutató következik. Az új adatok más súllyal szerepelnek: a GDP és az egészségesen eltöltött évek száma azonos súlyú, végül pedig a várható iskolai eltöltött évek változó következik.

ÖSSZEFOGLALÁS Jelen tanulmány egy módszertani próba, elemzés a területi különbségek emberi fejlıdéssel való magyarázatára. Habár maga az HDI komplex mutató, hasonlóan az egy fıre jutó GDP-hez ez sem tartalmaz olyan fontos elemeket, mint a jövedelemegyenlıtlenség, a környezet minıségének állapota vagy a nemi esélyegyenlıség tényezıi. De mégis, éppen összetettségének köszönhetıen eltérı rangsorral bírnak az egyes régiók, mint ami az egy fıre jutó GDP alapján indokolt lenne. A regionális elemzés során bizonyítást nyert az a Sen-i minıségi elvárás, mely szerint a várható élethossznak kell, hogy döntı legyen a jóllét szempontjából. Ha a vizsgálatban megjelenı „egész-ségi” mutatókkal való kapcsolatot keressük, a gyenge kapcsolat oszlopában találjuk azokat. Mind a kórházi ágyak, mind pedig az orvosok számának szerepe igen csekély. A gazdasági fejlettség és a várható élethossz közötti pozitív kapcsolat két tényezı közvetítésével áll fenn: egyrészt a szegények jövedelmén, másrészt pedig a közkiadásokon, elsısorban a közegészségügyi kiadásokon keresztül. Ezen tényezık boncolgatása is fontos, továbbiakban javasolt ilyen irányú regionális vizsgálat is. A határozott és célzott közpolitika és közösségi szolidaritás elengedhetetlen a jóllét kiteljesítéséhez. (Pataki, 5

Ezt a megmagyarázott variancia fejezi ki: a hagyományos adatok esetében 73,6%, az új adatok használatkor pedig 70,8%.



2002. 73. old.) Az emberi fejlıdés szempontjából fontos (képzési, egészségügyi) intézmények tulajdonviszonyai (közösségi, magán, estlegesen a kettınek ötvözete) és ezek kapcsolata a HDIvel is aktuális téma, az esélyeket, a választási lehetıségeket nagyban befolyásolják. Az is látható, hogy a gazdasági potenciál egyik mutatójával nagyon szoros a kapcsolat, de a rendelkezésre álló jövedelemmel csak közepesen, valamint általában a termelést jellemzı mutatókkal is. A hagyományos, statikus foglalkoztatási változókkal való kapcsolat igen gyenge, elenyészı. Viszont a Lisszaboni stratégiában is megfogalmazott nıi, ill. az idısek foglalkoztatási rátájával való kapcsolat közepes mértékő, de negatív elıjellel: ha magas az emberi fejlıdés lehetısége, akkor alacsony ezen esélyegyenlıségi mutatók értéke. (!) Az oktatási és az infrastrukturális jellemzık szerepe is átlagos, ez alól kivétel az autópálya-sőrőség, ennek szerepe alacsony. A környezeti állapot jellemzıivel (erdıterületek, mezıgazdasági területek aránya) való kapcsolat gyakorlatilag jelentéktelen. Ezen kapcsolatok milyensége, iránya az index hiányosságaira enged következtetni. További elemzések megfontolás tárgyát kell, hogy képezzék. Hasonlóan az Egyesült Államokhoz, indokolt lenne ebben a térségben is az etnikumok esélyeinek számbavétele, mint pl. a Magyarországon és a Szlovákiában is nagyarányú cigány etnikum, vagy a külhoni magyarság esetében. Összeurópai regionális humánfejlettség meghatározása is alapvetı feladat lenne, de sajnos még a fejlett államokban is hiányos a statisztikai rendszer, ill. nem mindenhol mérnek NUTS2 szinten olyan mutatót, mint a születéskor várható élethossz. A fıkomponens-analízissel elemzett és a hagyományos HDI rangsorában nem sok az eltérés, a korreláció nagyon szoros, az egyes tényezık azonos súllyal szerepelnek az indexben. De az eltérı fejlettségő csoportokban az egyes tényezık súlya is különbözı, más szereppel bírnak. Ez legjobban az alacsony fejlettségő csoportban fejezıdik ki: kisebb gazdasági és oktatási teljesítmény mellett ellentétes irányú az élethossz alakulása. A várható egészségesen eltöltött évek számával és a várható iskolai évekkel behelyettesített HDI és az eredeti HDI rangsora szintén közel azonos, bár a súlyok mértéke itt is eltérı.


20


3. táblázat: A módosított HDI és deprivációs indexei Az egészségesen eltöltött évek száma (HLY)

Iskolai várható élethossz (év)

Svédország

73, 32

19,80

GDP/f ı (PPP) Az EU25 %-ában 113,7

HLY index

Oktatási index

GDP index

HDI

HDIúj rangsor

HDIrégi rangsor

1,00

0,91

0,68

0,864

1.

2.

Egyesült Királyság

70,62

20,40

116,1

0,74

1,00

0,69

0,812

2.

8.

Izland

72,85

18,50

121,6

0,96

0,72

0,71

0,795

3.

5.

Belgium

71,13

19,20

117,6

0,79

0,82

0,70

0,770

4.

4.

Finnország

71,09

19,20

114,7

0,79

0,82

0,68

0,765

5.

9.

Norvégia

71,99

17,80

146,6

0,87

0,61

0,80

0,764

6.

1.

Svájc

73,17

16,50

130

0,99

0,42

0,75

0,716

7.

7.

Hollandia

71,17

17,20

125,3

0,80

0,52

0,73

0,682

8.

3.

Olaszország

72,71

16,60

110

0,94

0,43

0,66

0,680

9.

16.

Dánia

69,85

18,00

121,4

0,67

0,64

0,71

0,675

10.

12.

Németország

71,82

17,10

108,5

0,86

0,51

0,66

0,674

11.

13.

Spanyolország

72,57

17,00

95,2

0,93

0,49

0,59

0,672

12.

14.

Franciaország

71,97

16,60

112

0,87

0,43

0,67

0,659

13.

12.

Luxemburg

71,51

14,30

220,7

0,83

0,09

1,00

0,641

14.

11.

Ausztria

71,41

15,90

120

0,82

0,33

0,71

0,618

15.

10.

Írország

69,80

16,60

132,3

0,67

0,43

0,75

0,618

16.

6.

Görögország

71,01

16,20

77,2

0,78

0,37

0,49

0,549

17.

17.

Szlovénia

69,45

17,20

74,5

0,63

0,52

0,47

0,543

18.

19.

Portugália

69,21

16,90

79,5

0,61

0,48

0,51

0,532

19.

18.

Csehország

68,39

16,30

67,7

0,53

0,39

0,43

0,449

20.

22.

Málta

71,00

14,30

74,9

0,78

0,09

0,48

0,449

21.

21.

Magyarország

64,85

16,80

59,1

0,20

0,46

0,36

0,341

22.

25.

Lengyelország

65,79

17,00

46,3

0,29

0,49

0,24

0,341

23.

24.

Ciprus

67,59

13,70

82,6

0,46

0,00

0,52

0,327

24.

20.

Észtország

64,09

17,50

46,8

0,13

0,57

0,25

0,313

25.

23.

Szlovákia

66,22

15,00

51

0,33

0,19

0,29

0,270

26.

27.

Litvánia

63,31

16,80

41,9

0,05

0,46

0,19

0,236

27.

26.

Horvátország

66,56

14,60

43,6

0,36

0,13

0,21

0,236

28.

28.

Lettország

62,76

16,60

38,7

0,00

0,43

0,15

0,196

29.

29.

Bulgária

64,63

14,60

28,3

0,18

0,13

0,00

0,105

30.

30.

Románia

63,12

14,60

28,1

0,03

0,13

0,00

0,056

31.

31.

Forrás: alapadatok: WHO, Eurostat, saját számolás, szerkesztés Mindezek tanulságaképpen leszögezhetı, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok feltérképezése és mérése, gyakorlatba ültetése nem könnyő feladat, kiterjedt elméleti kutatást igényel. Természetesen a megfelelıen kiválasztott, hiánytalan adatbázis használata is létfontosságú, lehetıleg minél kisebb területi szinteken is biztosítva az adatok elérhetıségét. Az elméletileg megalapozott, jól felépített, megfelelı módszertannal elıállított indexeknek kimagasló fontosságuk van egy-egy térségben végbemenı folyamatok elemzésében.



IRODALOMJEGYZÉK BOGÁR, L. (2003): Magyarország és a globalizáció. Osiris kiadó, Budapest, 355. old. BOGNÁR, R. (2004): A gazdasági növekedés alternatív ökonómiai értelmezése. Szakdolgozat, Gyöngyös, Károly Róbert Fıiskola, 8.-15. old. CSÉFALVAY, Z. (1999): Helyünk a nap alatt… Magyarország és Budapest a globalizáció korában. Kairosz Kiadó/Növekedéskutató, Gyır, 214. old. EGRI, Z. – TÁNCZOS T. (2006): Elmaradott vidéki térségek az Európai Unió keleti határán. Konferenciaanyag, 4. old. XLVIII. Georgikon Napok, „Agrárgazdaság, vidék, régiók multifunkcionális feladatok és lehetıségek”. Keszthely, 2006. szeptember 21-22. HDR: Human Development Report 1993, 2004, 2006., UNDP http://hdr.undp.org/ HUSZ, I. (2001): Az emberi fejlıdés indexe. Szociológiai Szemle, 2001/2. 72-83. old. HUSZ, I. (2002a): Az emberi fejlıdés indexe. In: Lengyel György (szerk.): Indikátorok és elemzések. Mőhelytanulmányok a társadalmi jelzıszámok témakörébıl. BKÁE, Budapest, 2002. 23-34. old. HUSZ, I. (2002b): Regionális különbségek Magyarországon, kísérlet a területi különbségek bemutatására az emberi fejlıdés indexe alapján. In: Lengyel György (szerk.): Indikátorok és elemzések. Mőhelytanulmányok a társadalmi jelzıszámok témakörébıl. BKÁE, Budapest, 2002. 77-85. old. KÁPOSZTA, J. (2001): Regionális politika I. Tantárgyi segédlet alap levelezı hallgatók számára, Gödöllı, 12-42. old. KRISTÓF, T. (2003): Magyarország gazdasági fejlettségének lehetséges forgatókönyvei. Statisztikai Szemle, 81. évf. 12. szám, 1090-1106. old. KSH (2003): Régiók gazdagsága. Idıszaki kiadvány, 1-5. old. http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/regiok.pdf NAGY, H. (2006): Gazdaságfejlesztési stratégiák hatásainak vizsgálata és alkalmazásuk lehetıségei a regionális fejlesztésekben. Doktori (PhD) értekezés. Gödöllı, SZIE-GSZDI, 65-102. old. NEMES NAGY, J. (2005): Regionális elemzési módszerek. Kézirat, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék. Forrás: http://geogr.elte.hu., Összetett jelenségek, osztályozás, regionalizálás fejezet, 7. old. (Letöltve 2005-ben.) DR. OBÁDOVICS, Cs. – DR. KULCSÁR, L. (2003): A vidéki népesség humánindexének alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6. (43.) évfolyam, 4. szám, 303-322. old. PATAKI, Gy. (2002): A fejlıdés gazdaságtana és etikája – Tiszteletadás Amartya Sen munkásságának. In: Kocsis Tamás (szerk.): Emberközpontú gazdaságot! Válasz Könyvkiadó, Budapest, 69.-86. o. SMAHÓ, M. (2005): A humán fejlettség regionális dimenziói. www.sze.hu/etk/_konferencia/publikacio/Net/eloadas_smaho_melinda.doc, 1-11. old. SZILÁGYI, Gy. (2001): Gazdag országok – szegény országok. Szokatlan vita a nemzetközi statisztikai életben. Statisztikai Szemle, 79. évf. 7. szám, 587-595. old. Honlapok: Eurostat regionális adatbázisa: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,45323734&_dad=portal&_schema=PORTAL&screen=welco meref&open=/general/regio&language=en&product=EU_general_statistics&root=EU_general_statistics Eurostat: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1090,30070682,1090_33076576&_dad=portal&_schema=PORTAL Az EU Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Fıigazgatóságának honlapja: http://ec.europa.eu/health/ph_information/indicators/lifeyears_data_en.htm A World Health Report 2002 kiadványának statisztikai melléklete: http://www.who.int/whr/2002/annex/en/


22

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGTANA SZEKCIÓ

COMPETITIVENESS AND TRANSPORT INFRASTRUCTURE IN THE NORTH-HUNGARIAN REGION Ildikó Gyırffy Ph.D student University of Miskolc, Department of Regional Economics

I. INRODUCTION Although there are several different impacts arising from the changes or developments of the transport infrastructure, it is well established that the quality standards of the transport networks are in a strong connection with the economic situation of an area. In economically lagging regions, networks are an essential prerequisite for economic development. Economic growth requires trade, and trade requires transport; as well as the transportation demands improving availability conditions of certain territories. In addition, increasing mobility is a precondition for increased productivity. The infrastructural position through the terms of the availability and attractiveness of locations is able to affect on the internal and external capital flows, on the freight and passenger movements as well as on the market size. The transport system can also have an effect on the intensification of the regional connections, therefore its development increasingly become an important purpose. (Baum H., 2002; Vickerman R., 2005.) Works that analyze the economic impacts of the transport system mostly have deal with the level of the country or a larger territory. But the effects on the regions or subregions have increasing importance. The inadequate quality, density of the minor-, access- and connecting roads as well as the low quality of the transport services in the rural areas might be one of the most important reasons for regional disparity. In this aspect the quality and quantity of the micro relations belongs to the aims of the road infrastructure developments. (Kenneth B.Hensher D., 2005; Fleischer T., 2003.) In the present essay I studied the availability as the term of competitiveness and of choice of location. Their economic, social and institutional terms have to possess satisfactory internal and external connections. With the Bennett’s method I have compared the regional and national conditions with using ten indicators of the road- and subsidiary road infrastructure. I also mentioned some facts about the availability possibilities by public transport services of rural areas. The main problems of the North-Hungarian region arise from the inadequate road and rail networks that are able to delay the economical and social development to a great extent mostly in those settlements that are in the periphery of the region, in a relative confinement. Mostly the inadequate density of the minor-, access- and connecting roads cause disadvantages, and the low-quality transport services in the rural areas. The development of these factors, to streamline and enlarge the regional road infrastructure would be necessary and have to be in a dominant position in the future to make the quality of life better, to ensure the connections into the global economic to assist, increase the economic development processes and to improve our competitive potentials.

II. AVAILABILITY AND COMPETITIVENESS 23 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


For the word of competitiveness there is not any consistent definition in the economic literature. An "official" determination of OECD of a nation's competitiveness is "the degree to which a country can, under free and fair market conditions, produce goods and services which meet the test of international markets, while simultaneously maintaining and expanding the real incomes of its people over the long term". (www.stats.oecd.org) Competitiveness equally requires innovation potentials, achievement, successes in business and cooperation processes inside and outside of agglomerations, regions and national borders. According to its mission, it means a branch of industry, product or a kind of economic strength that is able to constitute propulsive power for business actors or institutions of the region. Consequently, it is an essential point, how are the sphere of large enterprises, knowledge-based innovators and small and medium enterprises able to cooperate effectively. (Kozma G., 2003.)

Figure 1 Pyramid model of the competitiveness Reference: Lengyel I. – Rechnitzer J., 2002; edited by the author According to several literature and references, the availability and the adequate infrastructural conditions appear as an independent term of competitiveness in many cases. During the survey of the other terms we have to take into consideration, that in accordance with the economic situation and its main scope of activities and realizable aims, different elements and service claims become the key issue and propulsive power for the economic development in different time period. (Fleischer T., 2003.) Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

24


Summarized in the Figure 1, there are the ex post and ex ante elements connected to the competitiveness in the pyramid model of Imre Lengyel and János Rechnitzer. The main aim is to improve the quality of life and the standard of living, for that the development of the preconditions – for example the availability and infrastructural elements – are essential in the long run. (Lengyel I.-Rechnitzer J., 2002.) Although the infrastructural extension is reasonable in many ways – the good availability and well-expanded internal connections are necessary preconditions almost for all factors –it is not able to be declared squarely, that the network development of any transport sector has a positive effect on the competitiveness. Through the competitiveness the term of availability also plays an important role in the choice of location. In these days the rate of the tertiary sector is commanding, the product differentiation became dominant, due to the globalization the role of the agglomeration economy, clusters, supply chains and cargo networks is increasingly important, and in the case of that the transport and infrastructural preconditions have an adequate function. Although the infrastructure does not have an independent attractive force, it is able to operate effectively through the integration into the economic systems and to promote regional development processes. (Kovács F., 2002.)

Availability impacts The transport infrastructure terms have important effects on the economic conditions of an area as discussed above. The different impacts mainly arise from the changes or developments of the transport infrastructure. When the transport conditions improve as well as the availability and attractiveness of locations, prospectively the firms and consumers react positively. The changes in the transport costs are able to have an effect on the freight and passenger movements as well as on the market size. Transport system improvements are able to increase the labour market and can have an influence in the migration processes and also have an effect on property and housing markets. (Tóth G., 2005.) These positive impacts – mainly the increased transport claims and mobility – also require the further development of the availability conditions. From the introduction of the availability terms in the Figure 2, the spatial, temporal and qualitative terms are well separated. To improve all of these factors would be necessary to improve the competitive potentials of a territory and also to assist and increase the economic development processes. The transport network is able to be regarded as an optimal term as long as it can provide a satisfactory accessibility of the region or the territory from other areas and can allow an economical availability of several markets that are important for the certain region. These conditions are able to become realized if the transport network of the area is an integrated part of the European networks and the connections are optimal for the territory. (Veres L., 2005. pp. 9.) At the same time the fact has to be taken into account that the improvement of the micro connections also plays an important role in the competitiveness of an area, and in this regard the minor road infrastructure, the local network system might become more necessary for the region than for example one of the transeuropean transport corridor. (Fleischer T., 2003.)



Availability terms

Spatial terms

Temporal terms

Qualitative terms

Characteristics of infrastructural elements

Available population

Comfort

Adequacy of the transport networks

Available destinations

Predictability

Serving the transport aims

Speed of transport

Safety

Figure 2 Sort of the availability terms Reference: Veres L., 2005. The utility of the infrastructural investments from the point of view of the local or regional development is not obligate. The model of Banister and Berechman analyses the coherences between the economy and transport investments. They introduced the open and closed system into the analysis of the transport investment surveys. The system is called open, when the political and economical factors are secured. The other important viewpoint is the accessibility. Only the positive motion on the axle of availability is not able to signify economic development automatically, just in the cases where the open and dynamic system exists. In the second case the well-developed transport infrastructure is able to support the development processes, but it is not an inevitable term. In the dynamic system positive effect might be partly discovered, where the infrastructure provides just low-level accessibility – as we can see, in the first case the infrastructural investments have also high encouraging effects. But in the other assumptions the infrastructural developments are not able to result economic development, because some other economic terms are missing. (Tóth G., 2005, pp. 10.)


26


Open and dynamic economical system of terms 1. Strong economic self-sufficiency and environment protection.

2. International and national markets with development potentials.

Infrastructural investments have encouraging effects.

The well-developed infrastructure supports the development processes, but not as an inevitable term.

AVAILABILITY with low quality level

The inadequate infrastructural terms conductive to the lagging behind, but only the infrastructural developments are not able to result economic boom.

Lagged behind, isolated, static territories. 3.

AVAILABILITY with high quality level

In spite of the favourable conditions the further investments have low effects because of the lack of adequate economic terms.

Lagged behind territories, exceptional zones near the junctions. 4.

Closed and static economical system of terms

Figure 3 Coherence between the economy and transport investments Reference: Tóth G., 2005. Accordingly, the adequate infrastructural terms are important indirect preconditions to improve the competitiveness of an area. The availability problems and the weak cohesion among certain areas are able to cause regional disparity inside a region, which problems can delay the economical and social development to a great extent mostly in those settlements that are in the periphery, in a relative confinement. But in every case we have to take into consideration, that in addition to the infrastructural terms, other economic conditions have to exist to assure the economic development of a region.

III. INFRASTRUCTURAL POSITION OF THE NORTH-HUNGARIAN REGION 27 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


The availability of the North-Hungarian region In the North-Hungarian region the density of the expressways became higher than the national average value. Since the M30 highway has reached Miskolc, the capital of BorsodAbaúj-Zemplén county, the availability of the region has greatly improved, the main important connection with the central area of the country has been attained.

Figure 4 Hungarian highway structure Reference: edited by the author Although we can say, that the availability through the road infrastructure is satisfactory, inside the region many accessibility deficiencies exist. There is weak cohesion among certain areas that has a negative effect on the capital expenditure, market relations as well as of the quality of life. The highway that reaches the southern part of the region is not able to connect easily the micro areas of the central and northern territories into the national economic activities. One of the main problems is that the minor road system and other adequate possibilities of the connection have not existed yet, and these facts result, that the foreign investors, who prefer the good availability, might invest in other territories. (Erdısi F., 2004; Gáspár L., 2003.) The quality and the condition of the public road infrastructure – mostly of the minorroad system – are much worse than the European and the national average. The availability of huge number of towns in the region – mainly in the subregion of Ózd, Bodrogköz and Edelény – is possible from only one direction. Several settlements of Nógrád county have the most disadvantageous position with extremely long accessibility times. Because of these, the western territories of the county build contacts with Central Hungary instead of the North-Hungarian region – weaken further the internal connections inside the region.


28


The main characteristics of the regional road infrastructure There are several indices that are necessary to be taken into account during the examination of the North-Hungarian road infrastructure. In the course of previous surveys I compared the main indices of the seven statistical regions. In my present article I described only the values of the North-Hungarian region compared with the national indices. There are ten different indicators in the first and second table. I used the method of Bennett, from the data I made an order by categories. Summing up the values, the NorthHungarian region has the fourth place among the seven regions. Table 1 Main characteristics of the road infrastructure (2005) Density of public roads divided by territory

population

of which: main roads

∑

km/100 km2 Northern Hungary Hungary

∑

Rate of Rate of roads with roads in Rate of solid bad expressways6 pavement7 condition8

km/10.000 person

%

%

%

35,7

7,2

37,7

3,9

98,3

55,9

34,0

7,7

30,3

2,2

94,9

53,6

Reference: Data of Hungarian Central Statistical Office; edited by the author From the Table 1 it is noticeable, that the North-Hungarian region has higher value than the national average in many cases. The density of the national public roads and expressways are higher as well as the rate of the roads with solid pavement. The regional value of the rate of roads in bad condition also exceeds the national average – in a negative sense: the roads of the North-Hungarian region have worse conditions than the national average. But the determinately high rate of roads in bad condition might mean that the ratio of the access and connecting roads – with worse quality – are also high. Although the region has more satisfied indices compared to Hungary, therewith this fact we have to also mention, that these values are low in international terms. For example noting the rate of the expressways, we can realize that the density of the North-Hungarian highways is lower than the quarter of the average of the EU. (Fleischer T., 2005.) For a more comprehensive examination of the transport infrastructure, the density of the subsidiary road infrastructures also has to be taken into account. The Table 2 shows, that the values of the North-Hungarian region are lower than the national average almost in each case. This is able to reflect to a certain extent the quality of life: the number of passenger car is used as an index of the income-level. But in these cases it is also necessary to involve some other parameters – brand, age, financing, etc. – to draw the conclusion.9 6

/ Value of 2006. / Beton, rock, clinker or asphalt. 8 / Entireness of the surface with the value 4 and 5. 9/ The more number of passenger cars is not able to show the better life quality in the region in every case: because of the availability and transportation service problems people from settlements of peripheral areas have to get a vehicle in most cases. 7



Table 2 Main characteristics of the subsidiary road infrastructure (2005)

Northern Hungary Hungary

Number of passenger commercial autobuses petrol stations cars vehicle per 1000 person per 10 000 person 226 29,0 18,0 1,9 271 37,4 17,3 2,2

Rank 4.

Reference: Data of Hungarian Central Statistical Office; edited by the author Taking the national value as a base, the road density and the stock of the passenger cars have the following values in the case of the seven NUTS-II regions.

Road density (national value=100%)

1,3

Western Transdanubia

1,2

1,1

Central Hungary Northern Hungary

1

Central Transdanubia

Southern Transdanubia

0,9

Northern Great Southern Great Plain Plain

0,8

0,7 0,7

0,8

0,9

1

1,1

1,2

1,3

Nr. of passenger cars (national value=100%)

Figure 5 Rate of road density and number of passenger cars (national value=100%) Reference: edited by the author The Figure 5 shows how are the road density values and the number of passenger cars related to each other. Central Hungary, Central and Western Transdanubia are above the national average at both terms. The eastern part of the country is lagging behind the others, the number of passenger cars is under the average as well as the road density – except Northern Hungary. All these factors might reflect income conditions as discussed above.


30


Summing up the results with using the method of Bennett, in accordance with the four main groups of the two tables – density of the national roads, rate of expressways, roads with solid pavement, roads in bad condition and the data of the subsidiary infrastructure – the North-Hungarian region has the fourth place among the seven Hungarian regions. Although it is noticed above, that the North-Hungarian region is significantly under the national average according to the number of passenger cars per 1000 person – as well as the average age and type structure of the cars – road capacity problems are exist here also. In the North-Hungarian region there was a remarkable growth from the year of 1995, but in spite of this, the extension of the road infrastructure have not been in line with the claims: the dynamic expansion of the traffic and the number of cars indicates increasingly the lack of the capacity of roads – mainly around the cities and settlements with higher population. The Figure 6 shows the rate in the past ten years in the road extension and stock of the passenger cars per 1000 person. In 2005 at the growth of 35% the increase of the road extension was between 4 and 5 percent. From the year 2001, the growth of the factors compared to each other is balanced.

Public road extension (1995=100%)

1,06

1,04

1,02

1

0,98 0,98 1,02 1,06

1,1

1,14 1,18 1,22 1,26

1,3

1,34

1,38

Nr. of passenger cars (1995=100%)

Figure 6 Ratios of length of public roads and stock of passenger cars per 1000 person (1995-2004; 1995=100%) Reference: Data of Hungarian Central Statistical Office; edited by the author



Availability of rural areas Rural areas, mainly most of those that are located in the periphery of the region are usually lagging behind the urban territories in many respects. The traffic infrastructure and the quality of the services usually are on a low level. The main problem of the minor-road system is that the lack of financial funds the development and maintenance processes are realized only in rare cases. There are considerable differences mostly in the condition of the access and connecting roads as well as in the local and long-distance transport services – for this reason the infrastructural terms of rural areas are worth to be examined separately. (Fleischer T., 2004.) To study the availability problems, we have to take the transport services terms into account. The Figure 7 and the Table 2 involved the data of public transport services in the availability surveys. According to the availability conditions by public transport services inside the region, the settlements of the counties are in unfavourable conditions. In many cases even for neighbouring subregions takes at least half an hour or even more to get to the destination. (Erdısi F., 2005.)

Figure 7 Availability times from the centres of subregions with public transport services Reference: ÉMROP, 2006; edited by the author According to the Table 3, in Heves county more than the 71 % of the population are not be able to arrive home within one hour by bus or train from the county capital – it is a further problem that the possibility of travel without changes is hard to be ensured. The role and attractive force of the county capitals according to their economic and administration functions cover the whole territory of the county. To assure their direct availability would be an important aim in the future.


32


Table 3 Availability of settlements with public transport services (2003) Ratio of population of settlements that are available from the county capital that are available from County other cities in the only with change within 1 hour zone only with change Borsod-A.-Z. Heves Nógrád

% % 26,8 51,3 34,8 28,2 37,4 42,5 Reference: Erdısi F., 2005; edited by the author

% 12,0 8,4 3,3

These facts are reliable mostly in those settlements that are in the periphery of the region. To assure the internal cohesion such an adequate network density is necessary, that is able to promote the development of the territories to a similar extent. The vehicle stock also needs to be modernized and expanded as well as the comfort class of the public transport vehicles that is also remarkably low. The development of these factors has to get a high importance in the future to make the standard of living and the quality of life better and to ensure the connections into the global economic and social processes. (Veres L., 2005., Tóth G., 2005.)

SUMMARY The infrastructural terms are important preconditions to improve the competitiveness of an area – certainly not as an independent term. The inadequate availability is able to cause weak cohesion and regional disparity inside a region, which problems can delay the development processes. On the other hand, the extension and improvement of the networks have a positive effect on the peripheral territories. It may influence – through the availability and attractiveness of locations –increasing mobility, larger market size that is a precondition for increased productivity. The transport network intensify the regional connections, therefore its development increasingly become an important aim. According to the Bennett’s method and the ten infrastructural indices the NorthHungarian region has the fourth place among the seven regions. The main problems arise from the inadequate quality and density of the minor-, access- and connecting roads between small settlements and the low-quality transport services in the rural areas. These disadvantages restrain the economic development processes, therefore the improvement of these conditions have to become dominant factors in the future to make the quality of life better, and reduce the drawbacks, improve the competitive potentials and to promote the development of the territories to a similar extent in the region.



REFERENCES BAUM, H. and KORTE, J. (2002) “Introductory report” in Transport and economic development. Paris. ERDİSI, F. (2004) Európa közlekedése és a regionális fejlıdés. Dialóg Campus Kiadó, Budapest. ERDİSI F. (2005) Magyarország közlekedési és távközlési földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest. Észak-Magyarországi Operatív Program 2007-13, egyeztetési változat FLEISCHER, Tamás (2003) Az infrastruktúra-hálózatok és a gazdaság versenyképessége. A “Gazdasági versenyképesség: helyzetkép és az állami beavatkozás lehetıségei” címő kutatás résztanulmánya. Budapest. FLEISCHER, Tamás (2005) Fenntartható fejlıdés - fenntartható közlekedés. Közúti és Mélyépítési Szemle LV. évf. 12. szám. FLEISCHER, Tamás (2004) Kistérségi fejlıdés, közlekedés, fenntarthatóság. Közlekedéstudományi Szemle, LIV. évfolyam, 7. szám. GÁSPÁR, L. (2003) Útgazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest. JENSEN-BUTLER, C. N. and B. Madsen (2005) Transport and regional growth in Handbook of Transport Strategy. Elsevier Ltd. KENNETH, Button, HENSHER, D. (2005) Handbook of Transport Strategy, Policy and Institutions. Elsevier Ltd. KOVÁCS, F. (2002) Közlekedéstan. Gyır. KOZMA, G. (2003) Regionális gazdaságtan. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. LENGYEL, I.-RECHNITZER, J. (2002) Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest. Statistical Yearbooks: Hungarian Central Statistical Office, 2004-2005. TÓTH, G. (2005) Az autópályák szerepe a regionális folyamatokban. KSH. VERES, L. (2005) Piacok elérhetısége az európai gazdasági térben. Európai Kihívások III. Tudományos Konferencia, Szeged. VICKERMAN, R. (2002) “Introductory report” in Transport and economic development. Paris. www.stats.oecd.org


34


EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA A NOMINÁL- ÉS REÁLKONVERGENCIA TÜKRÉBEN Szilágyi Anna Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem, Regionális Gazdaságtan Tanszék

1. BEVEZETÉS Az Európai Bizottság 2006 májusában és decemberében kiadott Konvergencia Jelentéseiben értékelte az eurózónán kívüli tagállamok teljesítményét a maastrichti kritériumok tekintetében. A dokumentumokból kiderül, hogy jelenleg hazánk az egyetlen olyan tagország, mely az euró bevezetése semelyik feltételének sem tesz eleget. (Az Európai Unió Bizottsága, 2006., 12-14. old.) Miközben Magyarország 2006. december 1-jén újra benyújtotta kiigazított Konvergencia Programját a Bizottságnak, a hazai közvélemény az uniós források „áradatára” számít a 2007-ben induló új költségvetési ciklus kapcsán. Az „átlagpolgár” elvárásai az uniós csatlakozással szemben általában az alábbi kérdések köré csoportosíthatók: 1. Nettó befizetık, vagy nettó kedvezményezettek vagyunk uniós költségvetési pozíciónk alapján? Azaz több támogatást kapunk a Közösségtıl, mint amennyit befizetünk oda? 2. Fel tudja-e Magyarország használni az uniós forrásokat, „sikeres pályázók” vagyunk, vagy elvesznek bizonyos összegek? 3. Mikor csatlakozhat Magyarország az eurózónához? (Ami közgazdász szemmel nézve egyet jelent a nominális konvergenciakritériumok teljesítésével.) Az uniós támogatások hozzásegítik-e hazánkat e cél eléréséhez? 4. S végül: mikor fogunk „úgy élni, mint az Unióban”, azaz életszínvonalunk mikor fogja megközelíteni az EU-15-ök átlagát? (Ez szakmai szempontból a reálkonvergencia megvalósulását jelenti.) A támogatások hozzásegítenek minket e cél eléréséhez? 2007 elején nem adható biztos válasz szinte egyik kérdésre sem, de az elsı évek tapasztalatai alapján már elkezdıdhet az az érdemi szakmai diskurzus az EU-tagság hatásairól, melyre csatlakozásunk elıtt nem került sor. Tanulmányomban ezért e kérdések kapcsán elemzem, milyen összefüggés van a közösségi költségvetésbıl érkezı támogatások és a nominális konvergenciakritériumok teljesítése, valamint a reálkonvergencia között. Bemutatom továbbá, hogy a vonatkozó szakirodalom megállapításai szerint mi a feltétele annak, hogy hazánk a lehetı legoptimálisabban használja ki a fejlesztési forrásokat, s mik az ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalatok.

2. NETTÓ KÖLTSÉGVETÉSI POZÍCIÓ – AHÁNY INTÉZMÉNY, ANNYI EREDMÉNY Ha arra a kérdésre keressük a választ, milyen egyenlege alakult ki az uniós befizetéseknek és támogatásoknak az elmúlt években, meglehetısen komoly problémába ütközünk, tekintettel arra, hogy a különbözı intézmények eltérı számításokat alkalmaznak a költségvetési pozíció megítéléséhez. Különbség mutatkozik abban, hogy - a támogatáshoz számítják-e a hazai önerıt, vagy sem; - az EU-tól átutalt, vagy a már költségvetési fejezetekhez is hozzárendelt pénzösszegeket tekintik bevételnek; 35 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


-

csak a hazai költségvetésben megjelenı, vagy az azon kívüli tételekkel is számolnak; kalkulálnak-e az uniós tagság miatt kiesı vámbevételekkel; a befizetéseket korrigálják-e olyan tételekkel, amiket az uniós adminisztráció fenntartására, vagy a 3. országoknak nyújtott segélyekre fordítottak; a megítélt, vagy a ténylegesen ki is fizetett támogatásokat veszik figyelembe; számolnak-e az elıcsatlakozási alapokkal, mint olyan tételekkel, melyek ellentételezés nélkül érkeztek a hazai költségvetésbe.

Az Állami Számvevıszék 2004-es jelentése a költségvetés teljesítésérıl mindjárt három eredményt is közöl uniós tagságunk elsı évére vonatkozóan. (Állami Számvevıszék, 2005a. 135-143. old) Eltérés mutatkozik ugyanis a Bizottság és a Pénzügyminisztérium valamint a Számvevıszék megállapításai között, mint azt az 1. táblázat is mutatja. 1. táblázat A 2004. év mérlege, adatok MFt-ban 2004. év Hozzájárulás a költségvetéshez Tradicionális forrás GNI-tartalék Bizottsági korrekció TELJES BEFIZETÉS Egyösszegő pénzforgalmi visszatérítés EUtámogatások Költségvetésen kívüli tétel ÖSSZES BEVÉTEL EGYENLEG

Bizottság, PM

Tradícionális forrásokkal

Költségvetési szempontból

-119 721,4

-119 721,4

-119 721,4

-13 461,0

-13 461,0

0,0

-235,4

-235,4

0,0

13 005,1

0,0

0,0

-106 716,3

-133 417,8

-119 721,4

42 813,5

42 813,5

42 813,5

128 453,1

128 453,1

49 895,3

11 929,5

11 929,5

0,0

183 196,1

183 196,1

92 708,8

76 479,8

49 778,3

-27 012,6

Forrás: Állami Számvevıszék Az eltérések különbözı számítási módszerekre vezethetık vissza. A Bizottság ugyanis alkalmaz egy korrekciót, amely során a tagállamok befizetéseit „csökkenti” azokkal az összegekkel, melyeket az uniós intézményrendszer fenntartására vagy 3. országoknak nyújtott segélyekre fordítottak. A költségvetési szempontból készült elemzés és egyenleg pedig, mint látjuk, nem tartalmazza a költségvetésen kívül megjelenı tételeket, illetve befizetési oldalon a tradícionális forrásokat. Így – a számítás módjától függıen – még negatív egyenleg is adódik tagságunk elsı évére. A 2005-ös év költségvetésének végrehajtását értékelı jelentésében az ÁSZ megállapítja, hogy a 2005. évben teljesített befizetések (186 644,5 MFt) a tervezett szint alatt maradtak (részben a forintárfolyam erısödése, részben a 2004-es uniós szufficit visszaosztása miatt), Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

36


tradícionális forrás címen 28 118,5 MFt jutott a közösségi költségvetésbe. Az Uniótól beérkezı, de költségvetési fejezetekhez még át nem utalt támogatások egyenlege pedig 25 932,0 MFt-os javulást mutat 2004-hez képest, ami az EU-források jobb felhasználási gyakorlatát bizonyítja. (Állami Számvevıszék, 2006a. 171-182. old) A 2006-07-es év vonatkozásában e cikk megírásakor még csak a költségvetési tervezetekhez készült vélemények állnak rendelkezésünkre. 2006-ra a költségvetésben 217 000 MFt kiadást terveztek, amibe nem tartoznak bele a tradícionális források címén befizetett összegek. Egyösszegő pénzforgalmi visszatérítésként 7965,7 MFt érkezne az országba, míg az uniós támogatásokat 308 682,5 MFt-ra tervezték. Emellett költségvetésen kívüli tételként további 174 061,8 MFt bevétel keletkezne. A vélemény mind a Strukturális Alapok, mind a Kohéziós Alap kiadásainak megállapítása kapcsán megjegyzi, hogy költségvetési tervben szereplı összegek alultervezettek ahhoz képest, mint amit a programokat lebonyolító Irányító Hatóságok javasoltak. (Állami Számvevıszék, 2005b. 101-108. old.) A 2007-es év költségvetési javaslatának véleményezésében a Számvevıszék megállapítja, hogy a közösségi büdzsébe befizetendı összeg 214 903,8 MFt, amihez még társul a tradícionális saját források összege. 2007-tıl megszőnik az egyösszegő pénzforgalmi visszatérítés, viszont új elemként jelenik meg a korábban megelılegzett uniós források visszatérítése. Ennek összege 2156,2 MFt tervezett bevételt jelent 2007-ben. Az uniós támogatások mennyisége idén tovább növekszik (464 536,1 MFt), míg költségvetésen kívüli tételként jelenik meg 190 711,0 MFt. A Strukturális és Kohéziós Alapok fejlesztési forrásaival kapcsolatban a vélemény megállapítja, hogy felhasználásuk tervezése összhangban van a Konvergencia Programmal, viszont – miután az Operatív Programok (OP) és a hozzájuk kapcsolódó eljárásrendek, jogszabályok még nem kellıképpen kidolgozottak – idén a 2007-13 között a rendelkezésre álló forrásoknak mindössze 1%-a kerül majd felhasználásra. A 15 OP tervezett kiadási elıirányzata 113 000,8 MFt, ebbıl – elsı ránézésre meglepı módon- a Végrehajtás-támogatás OP-re jut a legnagyobb összeg, 37 662,0 MFt. (Állami Számvevıszék, 2006b. 112-121. old.) A számok tükrében megállapítható, hogy hosszabb távon, egyes tételek évek közötti átcsúszását is figyelembe véve Magyarország nettó kedvezményezettje a csatlakozásnak. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy még a pozitív költségvetési pozíció sem árul el semmit olyan – a csatlakozás sikerességének megítélése szempontjából kulcsfontosságú – tényezıkrıl, mint amilyen a magyar gazdasági szereplık uniós versenyképessége, a magyar gazdaság stabilitása és a nominális konvergenciakritériumok alakulása, végsı soron pedig a tagállamok között lejátszódó reálkonvergencia vagy divergencia. Az Unióból érkezı támogatások pedig kétséges, hogy tudnak-e ezeken a tényezıkön javítani.



3. AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOK ÉS A KONVERGENCIA-KRITÉRIUMOK TELJESÍTÉSÉNEK KAPCSOLATA Mint azt a tanulmány elején már említettem, csatlakozásunk sikerességének egyik legfontosabb mutatója lesz, mikor és milyen feltételek mellett fogja hazánk bevezetni a közös valutát. Jelenleg Magyarország az utolsó helyen áll a 2004-ben csatlakozott országok között, hiszen egyetlen kritériumot sem teljesít a Bizottság 2006. decemberi értékelése alapján. A legjelentısebb problémát a GDP arányosan 10% körül mozgó költségvetési hiány okozza, ami miatt hazánk ellen túlzottdeficit eljárás indult. Tekintettel arra, hogy Magyarország nem tagja az euróövezetnek, az eljáráshoz főzıdı szankciók nem alkalmazhatóak az országgal szemben, viszont a Kohéziós Alap 2007-13 közötti támogatásainak felfüggesztésérıl dönthet a Tanács. Miután a hazánknak járó kohéziós források 1/3-áról van szó, Magyarországnak alapvetı érdeke, hogy meggyızı lépéseket tegyen a hiány orvoslására. Ugyanakkor a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból érkezı támogatások költségvetési hiányra gyakorolt hatásával kapcsolatban általános megállapítás, hogy e források nemcsak, hogy nem csökkentik a deficitet, hanem növelik azt, különösen a csatlakozást követı elsı években. Ennek okai a következık: 1. Míg az uniós befizetések kötelezıen, azonos ütemben, havonta teljesítendık, addig a támogatási forrásokat pályázati rendszer mőködtetése révén lehet lehívni, így tervezésükkor sokkal több kockázati tényezıvel kell számolni. Emellett a nemzeti költségvetés bevételi oldaláról „kiesik” a vámbevételek 75%-a, ami szintén a közösségi költségvetést gazdagítja. Azaz a költségvetésünk egyik oldalán biztos kiadások, másik oldalán bizonytalan bevételek jelennek meg. 2. A Strukturális Alapok felhasználásánál alapelvként jelenik meg az addícionalitás, amelynek lényege, hogy az EU támogatásokat nem lehet a nemzeti fejlesztések kiváltására használni, azaz a források folyósítása mellett biztosítani kell a költségvetésben a beruházási kiadások meghatározott szintjét. Ennek következménye, hogy a gazdaságpolitika irányítói nem dönthetnek úgy, hogy a költségvetési hiányt állami beruházások elhalasztásával próbálják orvosolni (s közben uniós forrásokból építkeznek), mert e nemzeti fejlesztések csökkenı szintjével párhuzamosan veszítenék el az uniós támogatásokat is. 3. A projektek megvalósításához a végsı kedvezményezetteknek nyújtott elılegeket a kormány a költségvetés terhére finanszírozza, ami szintén – átmenetileg - hiányt növelı tétel. 4. Az uniós források igénybevételéhez szükséges társfinanszírozást jelentıs részben a költségvetésnek kell biztosítania. (Itt megjegyzendı, hogy hazánk számára kedvezıen alakul a társfinanszírozási arány, hiszen a korábbi 75%-25% uniós-hazai megoszlás 85%-15%-ra változott. Ugyanakkor a teljes elérhetı keretösszeg megnövekedése miatt a 15% hazai önrész a korábbinál jóval magasabb tényleges költségvetési kiadást jelent majd.) 5. A projektekhez nyújtott támogatás nagy része közvetlenül a magánszektorba áramlik, tehát nem jelenik meg költségvetési bevételként. 6. A projektek lebonyolításának megnövekedett adminisztrációs terhét csak kis mértékben fedezik a technikai segítségnyújtás címen folyósított összegek, ami így az államigazgatásra fordított költségeken belül szintén a nemzeti költségvetés kiadási oldalán jelentkezik. (Orbán-Szapáry, 2004. 822. old.) Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

38


Mindezen hatások együttes eredıje az elemzık véleménye szerint a GDP 1-4,75%-a körüli negatív hatást jelent a költségvetésre a csatlakozást követı években. Ez azt jelenti, hogy a 200713 között érkezı, a korábbi idıszakhoz képest megnövekedett mennyiségő uniós támogatás nem fog hozzájárulni a nominálkonvergenciához, sıt, a Konvergencia Program és az Új Magyarország Fejlesztési Terv összehangolása szükséges ahhoz, hogy az ország ne térjen le a kijelölt fiskális pályáról és a Strukturális és Kohéziós Alapokból érkezı támogatások is felhasználhatóak legyenek.

4. A TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REÁLKONVERGENCIÁRA A Magyar Nemzeti Bank 2006 decemberében megjelentetett tanulmányában (Magyar Nemzeti Bank, 2006. 48-65. old.) megkísérelte bemutatni a Strukturális Alapok regionális vagy tagállami konvergenciára gyakorolt hatásának elméleti kereteit. A szerzık megállapították, hogy míg az endogén és exogén növekedéselméletek általában pozitív hatást tulajdonítanak a külsı tıketranszfereknek, s hasonló eredményre vezetnek a HERMIN és QUEST II modellszimulációk is, addig bizonyos „valós szempontok” figyelembevétele mellett a Strukturális Alapokból megvalósuló projektek gazdasági növekedésre gyakorolt hatása már meglehetısen szerény. E „valós szempontok” között szerepel például, hogy nem feltétlenül teljesül közgazdasági értelemben vett addícionalitás elve: a tagállamok formailag ugyan megfelelı összegeket költenek beruházásokra, valójában azonban az éves szinten állandó vagy növekvı összegek nem új forrásokat jelentenek, hanem korábbi összegek átcsoportosítását az addícionalitás kritériumának megfelelı beruházásokra. Emellett „valós szempontként” számolnak az uniós források kiszorító hatásával is, és nem feltételezik, hogy minden megvalósuló projekt feltétlenül produktív lenne. Fontos megjegyezni, hogy az eredmények abból a szempontból is különböznek, hogy abszolút (σ), vagy relatív (β) konvergencia megvalósulását feltételezik az elemzık. A tanulmány végsı következtetése szerint lehetséges ugyan, hogy az Unióból érkezı összegek végsı soron pozitív hatást gyakoroljanak a gazdasági növekedésre, de ehhez – a Bizottsággal összhangban – a szerzık az alábbi négy feltételt szabják: 1. A nemzeti gazdaságpolitika stabilitásra és külkereskedelmi nyitottságra törekszik; 2. A beruházások optimális elosztása megvalósul; 3. A pénzügyi eszközök térbeli koncentrációja megfelelı; 4. Az állami – lebonyolító – intézményrendszer hatékonyan mőködik. A feltételezett potenciális és a valós hatások között ugyanis a különbséget a tágabb értelemben vett állami intézményrendszer jelenti, vagyis a fent említett négy kritérium minısége. Dolgozatom további részében az ezekkel kapcsolatos hazai tapasztalatokat kívánom megvizsgálni.

4.1 A nemzeti gazdaságpolitika stabilitása Hazánk e téren jelenleg a Konvergencia Program által kijelölt kényszerpályán mozog, ami ugyan nem jelenti azt, hogy ne valósulhatnának meg eltérı szcenáriók a programban vázoltakhoz képest, viszont a Kormányzatra komoly nemzetközi nyomás nehezedik a kitőzött hiánycélok betartása tekintetében. Mint ismeretes, a Konvergencia Program nem tartalmaz semmilyen céldátumot az euró bevezetésére, de 2011-ig felvázolja a makrogazdasági 39 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


mutatószámok tervezett alakulását. 2007-08-ra erıteljes, 2-3% körüli éves GDP visszaesést, 2009-tıl viszont dinamikus, évi 4-5% közötti GDP növekedést prognosztizál. A gazdaságpolitika néhány – dolgozatom szempontjából fontosabb – mutatószáma becsült alakulását foglaltam össze a 2. táblázatban. (Magyar Köztársaság Kormánya, 2006a) 2. táblázat A Konvergencia Program fıbb makrogazdasági irányszámai

2007 2008 2009 2010

GDP növekedés az elızı évhez képest (%) 2,2 2,6 4,2 4,3

Államháztartás hiánya a GDP százalékában -6,8 -4,3 -3,2 -2,7

Államadósság a GDP százalékában 70,1 71,3 69,3 67,5

EU transzferek aránya a GDP százalékában 1,8 2,4 2,8 3,2

Forrás: Konvergencia Program adatai alapján saját szerkesztés Mint látható, a Konvergencia Program 2009-10-re tervezi a GDP arányosan 3% körüli költségvetési hiány elérését, miközben az államadósság mutatószámával kapcsolatban mindössze a „szinten tartás” a cél. A Konvergencia Program – saját meghatározása szerint – az alábbi elvek szerint kívánja elérni hatását: - „orrnehéz” jelleggel, azaz az idıszak elejét érintı drasztikusabb megszorításokkal; - középtávon a kiadási oldal csökkentésével (a bevételi oldal növelése helyett); - úgy, hogy intézkedései a dinamikus gazdasági növekedést ne akadályozzák. A Konvergencia Program tehát a makrogazdasági stabilitást tőzi ki célul, ami egyúttal az uniós források felhasználásának elsı fontos feltétele is. Számos kérdés merül fel azonban azzal kapcsolatban, hogy - a program egyes megállapításai helytállóak-e (pl. a 2009-tıl bekövetkezı növekedésre vonatkozóan); - a program tervszámai tarthatóak-e; - a jelenleg megkezdett reformok a nagy ellátórendszerekben és a közigazgatásban elérik-e középtávon a kívánt hatást; - a bevételeket növelı intézkedések mellett meg fognak-e jelenni a kiadáscsökkenı beavatkozások is; - a Konvergencia Program hatására nem fog-e drasztikusan visszaesni a lakossági fogyasztás illetve nem csökkennek-e jelentıs mértékben a vállalatok fejlesztésre szánt pénzügyi eszközei, melyek együttesen a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek.

4.2 A fejlesztési források optimális kombinációja Az MNB korábban hivatkozott tanulmánya szerint az uniós fejlesztési források a következı fejlesztési területekre irányulnak: 1. fizikai infrastruktúra; 2. humántıke; 3. üzleti környezet; 4. falusi területek.


40


E célok között kell megtalálni az adott régió/ország gazdasági-társadalmi sajátosságainak megfelelı eloszlást. Vizsgáljuk meg ezek után az elsı és második Nemzeti Fejlesztési Terv prioritásainak megoszlását! Míg az elsı NFT kapcsán e területek szinte egyértelmően azonosíthatóak egy-egy, az NFThez kapcsolódó Operatív Programmal, s csak a ROP jelenik meg „kakukktojásként”, az Új Magyarország Fejlesztési Terv kapcsán már nem ennyire kristálytiszta a jelölt területek közötti forrásmegoszlás. Ennek okai a következık: 1. A 2007-13 közötti ciklusban Közép-Magyarország régió már az új második célkitőzés hatálya alá tartozik, így más programozási-finanszírozási szabályok vonatkoznak rá. 2. Az új, 2007-13 közötti idıszakban a mezıgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kiadások nem a Strukturális Alapok részét képezik, hanem egy új alapból, az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból támogatják azokat. 3. Minden régió saját regionális operatív programmal rendelkezik, melyekben „vegyesen” jelennek meg bizonyos gazdaság- és településfejlesztési célok. 4. Új – kissé szokatlan- prioritásként jelenik meg az államreform, melyet két operatív program forrásai is támogatnak majd. A források eloszlása az egyes prioritások között grafikusan szemléltetve: 1. Gazdaságf ejlesztés 2. Közlekedésf ejlesztés

1% 3. Társadalmi megújulás

1% 2% 24%

15%

4. Környezeti és energetikai f ejlesztés 5. Területf ejlesztés

10% 26%

21%

6. Államref orm Az ÚMFT koordinációja és kommunikációja Teljesítménytartalék

1. ábra Az ÚMFT forrásainak eloszlása, prioritások szerint Forrás: ÚMFT adatai alapján saját szerkesztés Mint látható, „második Nemzeti Fejlesztési Tervünkben” a közvetlenül a termelıszektor versenyképességének fejlesztésére jutó összegek aránya viszonylag kicsi, mindössze 10%.10 A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara a Konvergencia Program és az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) együttes hatását vizsgáló elemzésében megállapítja, hogy a Konvergencia Program – fenntartásokkal ugyan, de – alkalmas lehet céljának, a gazdasági egyensúlynak a megteremtésére. Viszont nem fordít elég erıforrást a növekedésre, mely egyébként az ÚMFT központi célkitőzése. A Kamara a két tervet tehát egymás mellett mőködı és egymásra ható programként értékeli, amelyeknek hatása kettıs lehet:

10

Ismét megemlítve, hogy az ÚMFT nem tartalmazza az EMVA és az Európai Halászati Alap (EHA) összesen 3 840 124 748 Md Ft értékő forrásait.



1. rosszabb esetben kioltják egymást, azaz a Konvergencia Program megszorító intézkedéseit éppen kompenzálja az ÚMFT programjainak kedvezı hatása. 2. a Kamara által felvázolt második verzió szerint az ÚMFT hatásai összességében meghaladják a megszorítások negatív hatását. E második verzió lényege a kormányzatival szemben az, hogy az ÚMFT forrásait más arányban osztják el a fejlesztési célok között. A versenyképességre fordított források a jelenleginek dupláját tennék ki és a rendelkezésre álló keretekbıl sokkal nagyobb mértékben részesülne a vállalkozói szféra illetve a versenyképességet, növekedést, foglalkoztatást közvetlenül szolgáló projektek. (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, 2006, 1-7. old)

4.3 A pénzügyi eszközök térbeli koncentrációja Az I. NFT hatásainak eddig megszületett értékeléseiben talán a legkritikusabb pontként említik a szerzık, hogy az NFT – minden törekvés ellenére – nem szolgálta a területi kiegyenlítést, sıt, forráselosztó mechanizmusai inkább ahhoz járultak hozzá, hogy a regionális különbségek tovább növekedjenek. Mint ismeretes, az ágazati operatív programok szinte egyáltalán nem tartalmaztak területi szempontokat, a ROP-ban pedig a területiség a régiók számára elérhetı pályázati keretösszegek megszabásában nyilvánult meg. Így igazából nem meglepı az EMIR-bıl nyert információ, miszerint a fejlesztési források többségét az AVOP kivételével minden OP esetében Közép-Magyarország régió hívta le.

10,96 KMO

14,45

40,23

KD NYD DD DA ÉA

11,50

ÉMO 8,18

7,42

7,27

2. ábra Az NFT I. forrásainak megoszlása régiók szerint (%) Forrás: EMIR, 2007. január 21. lekérdezés Ha az EMIR-bıl lekérdezzük a hatályos szerzıdésekkel lekötött források területi megoszlását, a fenti diagrammot kapjuk eredményül, mely világosan szemlélteti: a források több, mint 40%-a a legfejlettebb régiót gyarapítja, miközben a többi hat régió a források 7-15%át tudta felhasználni. Vajon hasonló mechanizmusokkal kell számolnunk 2007-13 között is? Nyilvánvaló, hogy Közép-Magyarország régió kikerülése a Konvergencia célkitőzés hatálya alól némileg megváltoztatja a források elosztását. A 4. táblázatban megkíséreltem hozzávetılegesen megbecsülni, hogy egy-egy konvergencia-régió átlagosan mennyi forrással számolhat. E számításkor az ÚMFT által megadott adatokat vettem alapul, és az egyes OP-kre rendelkezésre Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

42


álló összegbıl kivontam – amennyiben releváns –a KMO régió számára elkülönített összeget, majd az eredményt osztottam hattal. Két OP esetén (Közlekedésfejlesztés, Környezeti és energetikai OP) korrekciót kellett végrehajtani, hiszen e programok tartalmazzák a Kohéziós Alap egész országra jutó összegeit is. Az eredmény: a KMO régió 2 031 077 508 euró fejlesztési forráshoz juthat a ciklus során, a konvergencia- régiók esetében pedig a kiszámított átlagos összeg 2 120 992 356 és 2 632 309 649 euró között változik. Még egy további szőrıt – a régiók lakosságának számát – beépítve az eredmények megnyugtatóbbak, mint azt a 3. táblázat is szemlélteti. 3. táblázat Egy régióra, illetve a régió egy lakosára jutó átlagos támogatás (euró)

KMO

2 031 077 508

2 855 670

1 fıre jutó támogatás (euró) 711,24

KD

2 165 159 299

1 108 124

1 953,90

NYD

2 120 992 356

1 000 142

2 120,69

DD DA ÉA ÉMO

2 362 376 451 2 405 954 071 2 632 309 649 2 560 963 052

970 700 1 347 294 1 533 162 1 261 489

2 433,68 1 785,77 1 716,92 2 030,11

Régió

Átlagos támogatás Lakosságszám (euró) (fı)

Forrás: ÚMFT és KSH adatok alapján saját szerkesztés Megállapítható tehát, hogy a tervek szerint legalábbis valóban a konvergencia-régiókba jut majd nagyobb arányú támogatás, ugyanakkor figyelembe kell venni olyan torzításokat is, mint pl. a Végrehajtás OP összegeinek eloszlása, mely ugyan a kimutatásban a konvergenciarégióknál szerepel, de tekintettel a Budapest-centrikus intézményrendszerre a források tényleges felhasználási helye valószínőleg jóval nagyobb mértékben a Közép-Magyarország régió lesz.



4. táblázat Az ÚMFT prioritásai, a kapcsolódó Operatív Programok és regionális forrásmegoszlás (adatok euróban)

Prioritás

Operatív Program

1. Gazdaságfejlesztés

Gazdaságfejlesztés OP

2. Közlekedésfejlesztés 3. Társadalmi megújulás

4. Környezeti és energetikai fejlesztés

Közlekedésfejlesztés OP Társadalmi megújulás OP Társadalmi infrastruktúra OP Környezet és Energia OP

5. Területfejlesztés

Az ÚMFT koordinációja és kommunikációja Teljesítménytartalék ÚMFT összesen

Átlagosan 1 konv. régióra jutó forrás, KA korrekcióval

2 437 402 984

0

2 437 402 984

406 233 831

6 289 779 395

0

6 289 779 395

184 064 944

3 361 711 436

404 182 559

2 957 528 877

492 921 480

1 948 922 941

0

1 948 922 941

324 820 490

3 852 957 624

0

3 852 957 624

66 005 189

Nyugat-dunántúli OP

463 752 893

0

463 752 893

nem releváns

Közép-dunántúli OP

507 919 836

0

507 919 836

nem releváns

Dél-dunántúli OP

705 136 988

0

705 136 988

nem releváns

Észak-magyarország OP

903 723 589

0

903 723 589

nem releváns

Észak-alföldi OP

975 070 186

0

975 070 186

nem releváns

Dél-alföldi OP

748 714 608

0

748 714 608

nem releváns

0

1 506 802 363

0

nem releváns

Államreform OP

145 432 031

43 670 032

101 761 999

16 960 333

Elektronikus közigazgatás OP

357 306 637

76 422 554

280 884 083

46 814 014

Végrehajtás OP

343 095 254

0

343 095 254

57 182 542

373 419 835

0

373 419 835

62 236 639

24 921 148 600

2 031 077 508

22 890 071 092

1 657 239 463 + saját ROP

Közép-magyarországi OP 6. Államreform

Konvergencia régiók összesen, +KA

KözépMagyarország

Összesen

Forrás: ÚMFT adatai alapján saját szerkesztés

4.4 A lebonyolító intézményrendszer hatékonysága A Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásáról készült értékelések egyik központi kérdésköre a lebonyolító intézményrendszer mőködésének elemzése. Ennek oka, hogy míg a programok hatásairól ma még (az n+2 szabály miatt) viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, az intézményrendszer vizsgálatához megfelelı mennyiségő adat győjthetı. Már a KTK végrehajtásáról készült félidejő értékelés is kimutatta, hogy a hazai intézményrendszer mőködését nagyfokú bürokrácia jellemzi, melynek lényege, hogy minden egyes szinten („az Uniótól az ügyintézıig”) szigorúbbá válik az eljárás. Ezt a „szabályozási görcsöt” talán az okozza, hogy az intézményrendszerben dolgozók maguk sincsenek tisztában a velük szemben támasztott elvárásokkal, saját mozgásterükkel és felelısségükkel. Többen a személyes megkérdezések során „a projektek szabályos lebonyolítását” említették meg, mint az intézményrendszer mőködésének alapvetı okát, s csak másodlagos szerepet tulajdonítottak olyan szempontoknak, mint a „jó projektek támogatása”, vagy a „fejlesztési célok elérése”. (Ex Ante, 2006. 3-44. old.) Az Állami Számvevıszék 2005 szeptemberében készült jelentése a


44


Nemzeti Fejlesztési Terv lebonyolításáról elsık között próbálja értékelni ezeket a szempontokat is.(Állami Számvevıszék, 2006c. 11-26. old.) Megállapítja, hogy a 3e (gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség) ritériuma csak korlátozott mértékben érvényesült a támogatásról szóló döntések meghozatalakor, és a projektek sikerességét mutató indikátorokat szintén a rendszer egyik leggyengébb pontjának ítélte meg. Mindemellett komoly hiányosságokat állapít meg az intézményrendszer jogszabályszerő mőködésére vonatkozóan is, melyek közül a legfontosabbak az elbírálási, értesítési, szerzıdéskötési stb. határidık be nem tartása, és a túlzott bürokrácia az egyes tételek kifizetésének engedélyeztetése kapcsán Mindez – s ezt már saját tapasztalataim alapján állítom - pályázói oldalon oda vezet, hogy a nyertes projektek megvalósítói folyamatos „harcot vívnak” az intézményrendszerrel, energiáik jelentıs részét adminisztrációra és „túldokumentálásra” fordítják, olyan védekezı mechanizmusok alakulnak ki bennük, mely alapján ık maguk is tovább fokozzák a fent említett szabályozási görcsöt. Mindeközben az érdemi megvalósításra, az indikátorok teljesítésének biztosítására nem marad idejük, és örülnek, ha a folyamatos likviditási problémák és csúszások mellett képesek „valahogy” megvalósítani a pályázatban foglaltakat. Az intézményrendszer védelmében azonban azt is meg kell állapítani, hogy a pályázatok lebonyolítása kapcsán folyamatos tanulási folyamat jellemzi, és a változtatásokat általában pozitívan fogadják a projektgazdák.

5. ÖSSZEFOGLALÁS Tanulmányomban megkíséreltem összegezni és áttekinteni az Európai Unió Strukturális Alapjaiból érkezı támogatásai felhasználásának néhány makro- és mikrogazdasági aspektusát. A következı évek gazdaságpolitikáját ugyanis láthatóan két központi program végrehajtása uralja majd: a Konvergenciaprogramé és az Új Magyarország Fejlesztési Tervé. Elıbbi a gazdasági stabilitás helyreállítását hivatott szolgálni, utóbbi két átfogó célt tőz ki: a foglalkoztatást és a növekedést. E két látszólag ellentétes irány között akkor teremthetı összhang, ha sikerül szinergiát teremteni a programok között, azaz biztosítani a források optimális – reálkonvergenciát szolgáló – felhasználásának négy feltételét: a gazdaságpolitika stabilitását, a támogatások hatékony elosztását a fejlesztési célok és régiók között, végül az intézményrendszer megfelelıségét. Mindez meglátásom szerint a korábbinál sokkal fegyelmezettebb, kiszámíthatóbb, a gazdasági szereplık valós igényeinek megfelelı gazdaságpolitikai irányítást, koordinációt igényel, és egy, az elıdjénél sokkal rugalmasabban mőködı államapparátust, mely a programokat végrehajtja.



IRODALOMJEGYZÉK ÁLLAMI SZÁMVEVİSZÉK (2005a): Jelentés a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellenırzésérıl, Budapest, 135-143. old. ÁLLAMI SZÁMVEVİSZÉK (2005b): Vélemény a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról, Budapest, 101-108. old ÁLLAMI SZÁMVEVİSZÉK (2006a): Jelentés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetése végrehajtásának ellenırzésérıl, Budapest, 171-182. old. ÁLLAMI SZÁMVEVİSZÉK (2006b): Vélemény a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról, Budapest, 112-121. old ÁLLAMI SZÁMVEVİSZÉK (2006c): Jelentés a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásának ellenırzésérıl, Budapest, 11-26. old AZ EURÓPAI UNIÓ BIZOTTSÁGA (2006): Convergence Report December 2006, Bruxelles, 12-14. old. EGYSÉGES MONITORING INFORMÁCIÓS RENDSZER (2007) adatbázis, lekérdezés idıpontja: 2007. január 21. EX ANTE TANÁCSADÓ IRODA (2006): A Közösségi Támogatási Keret intézményrendszerének félidei értékelése, Budapest, 3-44. old. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL (2007) on-line statisztikai adatbázis, lekérdezés idıpontja: 2007. január 21. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA (2006): A Konvergencia Program, és az Új Magyarország Fejlesztési Terv (NFT-2) együttes hatásainak elemzése, Budapest, 1-7. old MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA (2006a): Új Magyarország Fejlesztési Terv, Budapest, 117-118. old MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA (2006b): Magyarország Aktualizált Konvergencia Programja 20062010, Budapest, 5, 19, 28. old MAGYAR NEMZETI BANK (2006): Elemzés a konvergenciafolyamatokról, Budapest, 48-65. old. ORBÁN GÁBOR – SZAPÁRY GYÖRGY (2004): A stabilitási és növekedési paktum az új tagállamok szemszögébıl, Közgazdasági Szemle, LI. évf., 2004 szeptember (810-831. o.)


46

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ

A HAZAI LAKÁSÜGY DILEMMÁI Csermák Károly doktorandusz Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Doktori Iskola

1. BEVEZETİ GONDOLATOK A rendszerváltás elıtti – fıleg az – 1960-as, ’70-es, és ’80-as években a hazai lakáspolitika fı irányvonalát a tömeges lakásépítés jellemezte a lakáshiány felszámolása jegyében. Ennek kapcsán és az urbanizálódás elısegítése érdekében elsısorban a fıvárosban a megyeszékhelyeken és városokban bonyolítottak le nagy volumenő, kiemelten panel- és blokkos építési technológiával megvalósított lapostetıs, társasházi és lakásszövetkezeti lakásépítéseket, melynek során új lakótelepi városrészek jöttek létre. (Egedy, 2001.; 2002.); Az 1989. évi rendszerváltást követıen konzerválódtak a lakótelepi lakásoknál egyre inkább felhalmozódó problémák, amelyek a szerencsétlenül megválasztott lapostetıs konstrukcióknak, a technológiai fegyelem megsértésébıl és a hanyag, helyenként kritikán aluli kivitelezések minısége következtében fizikailag elhasználódtak és emiatt erkölcsileg is drasztikusan leértékelıdtek, nem kis problémahalmazt görgetve ezzel a megoldásra vállalkozó szakemberek és lakáspolitikusok elé. Ezt tetézte még, hogy az”átmenet” pár évében százezres nagyságrendben juthattak hozzá az eddigi lakásbérlık rendkívül kedvezményes feltételekkel lakásaikhoz, megszabadítván ezzel az önkormányzatokat és más lakáskezelıket egy hatalmas „nyőgtıl”. A „lakásügy” a politikai-társadalmi – gazdasági berendezkedéstıl függetlenül valamennyi ország kiemelt feladatai közé kell, hogy tartozzon. A lakásállomány állandó megújítása, bıvítése, állagának megóvása és az igényekhez történı rugalmas alkalmazkodása, a lakásmobilitás biztosítása, mindenkor egy olyan komplex intézkedési rendszert tesz szükségessé, amely a lehetıségekhez mérten kezelni tudja ezeket a problémákat. Ezek egyszerre és egymást kiegészítve jelentenek szociális, bér- és piaci lakásrendszert. Ez egy olyan globális lakásépítési, felújítási, - fenntartási, - finanszírozási program alapján mőködhet elfogadhatóan, mely a lakáshelyzet bármilyen állapotát képes kezelni, megjelölve az ebbıl fakadó lakásépítıkre, gazdálkodókra, pénz- és hitelintézetekre és természetesen az államra (kormányzatra), továbbá az önkormányzatokra háruló aktuális rövid-, közép- és hosszú távú feladatokat. Hazánkban már az 1989. évi rendszerváltást megelızı pár évben is visszaesett, azonban ezután 1999-re drasztikusan csökkent az ezer lakosra jutó lakásépítések száma az 1988. évihez viszonyítva. Nemzetközi összehasonlításban is szomorú kép rajzolódott ki. Ugyanis, amíg 1987-ben hazánk még lépést tudott tartani az európai átlaggal, addig 1999-ben több mint felére apadt a lakásépítés a volt szocialista országokat nem tartalmazó átlaghoz képest. (Csermák, 1990.; 1991.; 2003) Így aztán a lakáspolitikában – szükségképpen – 2000. februártól fordulat következett be. Az akkori kormányzat felismerte, hogyha nem tesz hathatós intézkedéseket az egyre több problémától duzzadó lakáskérdésben, akkor elıbb-utóbb szinte kezelhetetlenné vált volna ez az ügy. Ezért két lakásprogramot indítottak újtára: „az egyik a lakáshitelezési rendszer megindítását célozta meg, a másik az önkormányzati bérlakás-szektor teljes felszámolását szerette volna meggátolni. Mindkét program indokolt volt, azonban a lakáspolitikai intézkedések nem voltak képesek számot vetni a háztartások törekvéseivel, a piac reakcióival. Olyan folyamatokhoz vezettek, amelyek mind költségvetési, mind pedig szociális szempontból tarthatatlanná váltak, 47 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


valamint a programok eredményessége is megkérdıjelezıdött. A lakáspolitika kialakítói nem támaszkodtak olyan elemzési eszközökre, amelyek révén a kockázatok idıben felmérhetık lettek volna. Hiányzott a kutatási és elemzési háttér, amely a lehetséges hatásokat lobbi érdektıl függetlenül elemezhette volna, és a politikusok számára valódi döntési alternatívákat vázolt volna fel.” (Hegedős – Somogyi, 2004.193. old.). Mindezeken túlmenıen, Európai Uniós integrálódásunk is megkívánja a lakáshelyzet normalizálását, amely viszont átgondolt lakáspolitikára (is) kell, hogy épüljön. A magyar lakásügyet - bármennyire is mutat közös vonásokat fıleg a volt szocialista országok lakásproblémáival - egyedileg, a nemzeti sajátosságokat, tradíciókat, kultúrát és hagyományokat megırizve kell megoldani, szükség szerint integrálva azokat a nemzetközi tapasztalatokon nyugvó alternatívákat, amelyek még hosszú idıre megkülönböztet(het)ik természeti és épített környezetünket a többi országétól. A tanulmány azokat a lehetıségeket vizsgálja, amelyek megoldást jelent(h)e(t)nek a társadalom különbözı jövedelmi helyzető rétegei számára új, vagy használt lakás vásárlására, a meglévı lakásállomány felújítására, továbbá piaci-, szociális- és bérlakások építésére és igénylésére.

2. A LAKÁSÉPÍTÉSI SZÜKSÉGLET BECSLÉSE Az elméletileg lehetséges lakásépítési szükséglet jól becsülhetı települési (fıváros, megyeszékhelyek, egyéb városok, községek), régió (kistérségi, megyei, a hét nagytérségi), vagy országos szinten is. Az ehhez szükséges adatok (szak)statisztikai „táblázatokból”, trendekbıl, idısorokból, kimutatásokból stb. számíthatók, illetve meghatározhatók. (Csermák, 1990. 8-13. old., 1991. 11-15. old.) k  k −1   ( c + n ) − β E + L − si  ;  ∑ ∑ i i o ∑ i i i=o i =o    i =o k

Ek = Co + No +

(1)

ahol: Ek: Co : No : ci: ni:

egy adott bázisévhez viszonyított „k”-adik évi lakásépítési szükséglet (db) családháztartások száma a bázis év elején (db) nem-családháztartások száma a bázis év elején (db) az „i”-edik évi családháztartások számának változása (db) az „i”-edik évi nem-családháztartások számának változása (db)

βi :

az „i”-edik évi lakásépítési kapacitás”,

 %    ,mint szorzótényezı  100 

Ei: az „i”-edik évi építendı lakások száma (db) Lo: az ún. bázis év elején rendelkezésre álló lakások száma (db) si: az „i”-edik évi lakásszanálások (lebontások) száma (db) Az összes építendı lakások száma (Eö) egy adott bázisévhez viszonyítva: k

Eö = Co + No +

( )

∑ (c i=o

i

+ ni + s i ) − Lo ;

(2)

Egy átlagos építési kapacitás mellett K az összes szükséges lakás felépítéséhez szükséges idı (év) k

T=

Eö K

;

(3)


ahol

K=

∑K i=o

k

i

;

(4)

48


ahol: k: az évek száma és Ki: az „i”-edik évi lakásépítés (db)

A sajnálatos hazai népességcsökkenés (cca. 3 ezrelék/év !) nem „igényli” a feszített tempójú, eddigi évi 40 ezer új lakás építését, amit mára már a több tízezerre tehetı eladatlan lakás jelez a lakáspiacon. Elegendı az évi maximális 30 ezer lakás építése! Ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani a használt lakások, fıként a lakótelepi iparosított technológiával épített lakások felújítására. Ez annál inkább is indokolt, mivel a 2007-2013 közötti ciklusban -többek között- jelentıs EU-s források pályázhatók meg a lakótelepekhez kapcsolódó infrastruktúrális fejlesztésekre. Az épített lakások számát 1991-2005-ig az 1.ábra, míg a hazai - mintegy négymilliós - lakásállomány százalékos összetételét a 2. ábra mutatja.

1. ábra Az épített lakások száma 1991-2005 forrás: Munkácsi, 2006. 1. old.

8% 6%

86%

Lakott lakás

Üres és második lakás

Üdülı

2. ábra A lakóingatlan-állomány szerkezete 2001 elején (%) forrás: KSH (2004), TR (2004) Az épített lakások számát kormányzati ciklusonként pedig az 1. táblázat szemlélteti. 1. táblázat Lakásépítés kormányzati ciklusonként (1990-2005) Kormányzati ciklus

Évek

Lakásépítés (db) Évente Ciklus-átlag


Megjegyzés


I.

II.

III.

IV.

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

42.500 32.000 25.000 20.000 20.000 23.000 27.000 28.500 19.000 19.287 21.583

2001

28.054

→ → →

“Széchenyi Terv” 2001.január 1-jétıl.

2002

31.511

→ → →

A lakásépítés a “Széchenyi Tervnek”,

2003 2004 2005

35543 cca.40.000∗ cca.40.000∗

→ → →

a “Széchenyi Plusz” gazdaságélénkítı programnak köszönhetıen megfordítja a trendet!

29.875

----------------

24.625

Csökkenı trend!

19.957 21.981

Csökkenı trend!

forrás : KSH (2002), KSH (2004) és saját számítások *A 2002. évi kormányváltást követıen az eddigi tervek helyett az új kabinet 2002. december 18án jóváhagyta az átdolgozott Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) és 2003 elején elkészült a Nemzeti Lakásprogram (NLP), amely hosszú távon célozta meg az évi 40 ezer lakás megépítését.

3. A LAKÁSIGÉNYLÉS MOTIVÁLÓ TÉNYEZİI A (meglévı) lakáshelyzet megváltoztatására irányuló legfontosabb motiváló tényezık (Csermák, 1990. 42-53. old., 1991. 28-34. old.) elızetes felmérés alapján: A: B: C: D: E: F:

Anyagi és szociális helyzet Lakáskörülmény (lakásosztályi hovatartozás: komfortfokozat stb.) Létszám (hányan élnek a lakásban) Mások lakáskörülményeinek befolyásoló (ösztönzı) hatása Háztartás-, ill. együttélés jellege (családmag, csonka család, nem – családháztartás) Egészségi állapot

G: Elégedettség H: Iskolai végzettség, mőveltség I: Tıkebefektetés Ezen tényezıket primer kutatások (1990., 1991. év) és ezek megismétlésének (20012002. évek) eredményei támasztják alá. A lakásigénylés motiváló tényezıinek intenzitási vizsgálatát egy célszerően megválasztott reprezentatív kisminta kérdıíves kikérdezése biztosította. Ennek a felmérésnek a feldolgozott és (ki)értékelt eredményeit egy úgynevezett szakértıkbıl álló csoport véleményének (hat külsı szakértıi és egy saját) - biztos, bizonytalan, kockázatos körülmények közötti döntési szituációk és játékelmélet - értékelése erısítette meg. Ezek alapján két megállapítás tehetı: • A lakásigénylés domináns motiváló tényezıje: Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

50


- Lakásigénylıi (mikroökonómiai) szinten: az elégedettség; - Társadalmi (makroökonómiai) szinten: a lakáskörülmény; • A lakás(ház) tulajdonnal és használattal nem rendelkezık lakásigénylési intenzitása (INi) nagyobb a lakás(ház) használattal rendelkezık lakásigénylési intenzitásánál (IHi), mely utóbbi viszont nagyobb a lakás(ház) tulajdonnal rendelkezık lakásigénylési intenzitásánál (ISi). Relációs összefüggésben: INi > IHi > ISi ; Ez az összefüggés támasztja alá – többek között – azt a tényt, hogy Magyarország torony magasan vezet a lakástulajdonlás szempontjából (kb. 92 %) az EU-s országok között, messze háttérbe szorítva a bérlakás iránti igényt! Erre mutat példát a 2. táblázat. 2. táblázat A lakásállomány szerkezete szektorok szerint, százalék, 1999

forrás: MEH (2003)

4. A LAKÁSKÉRDÉS DIMENZIÓI A lakáskérdés komplex rendszerének egymástól jól elkülöníthetı három „dimenziója” különböztethetı meg, melyek a következık: • Szociális „dimenzió”, melyben továbbra is jelentıs (lesz) azok száma, akik jövedelmi helyzetük miatt nem tudnak változtatni lakáshelyzetükön. Számukra az állami társfinanszírozású és/vagy önkormányzati szociális bérlakások építése jelent(het)i a továbblépést a lakásszektorban; 51 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


• Bér „dimenzió”, ahol a vállalkozások számára kedvezı hitelkonstrukciókkal és/vagy állami támogatásokkal és/vagy a lakásbérlı támogatásával vonzóvá lehet tenni, hogy az építık és építtetık bérlakásokba is fektessenek tıkét; • Piaci „dimenzió”, amiben a megfelelı jövedelmi helyzetben lévık számára a kereslet – kínálat törvényszerőségei alapján mőködı lakáspiac létjogosultsága elvitathatatlan.

5. A LAKÁSÜGY KIEMELT „SZEREPLİI” Az egységes lakáskoncepció „keretének” meghatározásához egy olyan lakásrendszer(alap)modell értelmezhetı, melynek az összes változata a gyakorlatban is megtalálható, vagy alkalmazható. Így lehetıség nyílik az egyes modellváltozatokon keresztül, azok jobb megértésére, valamint az ok-okozati összefüggések komplex feltárására és optimalizálására. A(z) (alap)modell kapcsán meghatározhatók azok a „szereplık”, akik/amelyek meghatározó elemei a rendszernek, melyek a következık: - Lakásigény Kezelı - Lakás Igénylı az úgynevezett „K—I—É” (?) rendszer. - Lakás Építı Az elvileg lehetséges esetekbıl, kapcsolódásokból kiválaszthatók azok a legjellemzıbb rendszerkapcsolatok (modellek), amelyek egy-egy „megoldási alternatívát” jelenthetnek a lakásproblémák megoldásában. Ezek lényegi összefüggései feltárhatók és optimalizálhatók. Egy általános, n elemő rendszer esetén az elemek közötti lehetséges ka(n) kapcsolódások száma -a levezetést mellızve- (Csermák, 2004.; 2006.):  2n   n k a ( n ) =   −   ; n ∈ N +  2  2

(5)

ahol: n: a rendszer elemeinek száma (db) Tehát pl. n = 3 esetén ka(n=3) = 0,5[23(23-1) - 3·2] = 25

Ezekbıl kiválaszthatók azok a lehetıségek, amelyek a gyakorlatban dominánsan elıfordulhat(nak). A „K – I – É” rendszer n-számú elemének lakásköltségekbıl „kivállalt” részarányaiból számolható az ún. optimalizáltsági mutató ( µ ), azaz µ (1,2,…,n) =

p 1 ⋅ p 2 ⋅ ..... ⋅ p n

 100     n 

n

⋅ 100

[%]

(6) , ahol

p1, p2, …., pn: a „K – I – É” rendszer 1., 2., ….., n. tényezıjének lakásköltség részvételi aránya %-ban. (Természetesen ezen túlmenıen meghatározhatók az egyes µ ( k ,l ,....,m ) részoptimalizáltsági mutatók is. Ezek arról adnak információt, hogy a rendszeren belül az egyes tényezık, ill. ezek kombinációi, az optimálisnál nagyobb, vagy kisebb súllyal vesznek-e részt a költségvállalásban.) Magyarországon jelenleg a „Panelprogram” mőködik optimálisan, hiszen az állam, az önkormányzat(ok) és a lakóközösség(ek) azonos, 1/3-ad-1/3-ad-1/3-ad arányban veszik ki részüket a felújítás terheibıl. A lakásügy mindenkor megoldható egy olyan lakáspolitikai koncepció keretében, amelynek kiemelt tényezıi a „K-I-É” rendszerben: állam, önkormányzatok, pénzintézetek, építıipari Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

52


társas- és magánvállalkozások és a lakásigénylık. A rendszer mőködésében és mőködtetésében prioritást kap a regionalitás, mert - többek között - számolni kell az -eltérı régióadottságokkal (földrajzi, infrastruktúrális stb.), -önkormányzatok eltérı és változó anyagi lehetıségeivel, -eltérı jövedelemstruktúrákkal(munkanélküliség,szociális helyzet stb.). Ezek figyelembevételével és az eredményes pályázatok révén elnyerhetı EU-s támogatásokkal a régiók egymáshoz felzárkóztathatók.

6. LAKÁSFINANSZÍROZÁS A hazai lakásfinanszírozási gyakorlat három legfontosabb szereplıje: - állami költségvetés, - bankok és - lakás-takarékpénztárak. 3. táblázat Lakás-takarékpénztári konstrukciók 2003.03.31-ig * Lakástakarékpénztár neve

Fundamenta Lakáskassza OTP Ltp. Otthon

Takarékossági idő (hónap)

52 52 50 52

Szerződéses összeg (Ft)

1.250.000 1.410.000 1.350.000 1.380.000

Az ügyfelek befizetése (Ft)

havi

összes

10.000 10.000 9.990 9.936

520.000 520.000 499.500 516.672

Összes betét (állami támogatással és kamattal) ** (Ft)

679.726 707.000 693.862 719.561

igényelhető összege (Ft)

aránya az öszszes betéthez (%)

törlesztés ideje (hónap)

havi törlesztőrészlete (Ft)

570.274 703.000 656.138 660.439

83,9 99,4 94,6 91,8

70 64 58 63

10.625 13.113 13.365 12.558

forrás: Csabai, (2001.) *

Az éves lakás-takarékpénztári megtakarításokhoz nyújtott évi 30%-os max. 36ezer forintos állami támogatás elnyeréséhez szükséges összegek befizetése alapján. ** Az idıszak végén. 2003.04.01-tıl az állami támogatás éves mértéke az eddigi 36 ezer Ft-ról 72 ezer Ft-ra változott. (Ezzel az intézkedéssel a táblázatban szereplı Ft adatok kb. a duplájára nıttek!) 4. táblázat Lakáshitel állomány (2004-2005.)



forrás: Munkácsi, 2006. 12. old. 2000-tıl mindhárom vizsgált területen fokozatosan növekedtek a lakáscélú pénzügyi mutatók, legyen az lakás-takarékpénztári megtakarítás (3. táblázat), banki lakáshitel-állomány egyre növekvı devizahitel-aránnyal (4. táblázat), vagy éppen a központi költségvetés lakástámogatása, illetıleg társfinanszírozása (5. táblázat). Ez utóbbi különösen nagy terheket jelent az állam számára, így fokozatosan csökkenteni kell azt az eddigi növekvı trenddel ellentétben, a nemzetközi gyakorlattal összhangban. Egyre inkább érvényesülnie kell a szelektív lakáspolitikának , melyben a rosszabb jövedelmi és szociális körülmények között élı háztartások juthatnak nagyobb állami támogatáshoz a bérlakás-szektor dominanciájával. (Dániel, 2004.; Rothstein, 1999.) 5. táblázat Az állam lakás(építési) támogatása Költségvetési évek Lakás(építési)

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005*

2006*

támogatások (millió Ft)

58891

53208

42951

41136

49853

6o420,9

72334,4

137175,3

203993,1

215067,9

216000

forrás: Csermák, 2006a. * Tervadat

7. LEHETSÉGES EURÓPAI UNIÓS ADAPTÁCIÓK Az EU-s fejlett régió országaiban és más nem európai országokban a lakásügy „kezelésére” olyan megoldási alternatívák állnak rendelkezésre, melyek révén minden Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

54


lakáshelyzetén változtatni szándékozó háztartás -jövedelmi helyzetétıl függıen - lakásigényét ki tudja elégíteni. Ezen lehetıségek közül jó néhány a magyar lakásrendszerben is alkalmazható, figyelembe véve a jogi környezetet, a régió adottságokat és településfejlesztési koncepciókat. Közös jellemzıje a kínálkozó választéknak, a hosszú távú lakás építési-, vásárlási- és törlesztési gondolkodásmód, melynek lehetséges változatai: • Hosszú távú takarékoskodás A lakásvásárlási célú megtakarítások (alap)esetei meghatározhatók. Matematikai modell segítségével elemezhetık a hitel igénybevétele nélküli statikus és dinamikus változatok, illetve a hitel igénybevételének esetei. Példák kapcsán levonható a következtetés, hogy egy átlagos jövedelmő magyar háztartás nem képes ma a lakáspiacon megjelenni, így egyik lehetıségként marad számára a bér-és szociális lakásjuttatás, míg másik alternatívaként a hosszú távú lakáscélú megtakarítás. (Csermák, 2006.) A jól bevált EU-s fejlett országokbeli gyakorlat szerint a család és nem család háztartások „generációs váltásokban”, cca. 20-25 éves - lakáscélú megtakarítási futamidı alatt gondoskodnak a következı generáció lakásigényeinek részbeni vagy teljes megvalósításáról. Hazánkban még ezen rendszer általánossá válásának is az a gyenge pontja, hogy az e célra rendelkezésre álló jövedelem sem elegendı. Ezért elsısorban ez azon családok, ill. háztartások számára jelent(het) megoldást a lakásproblémák kezelésében, akik megfelelı jövedelemmel rendelkeznek a lakástakarékossághoz, saját lakásproblémájuk megoldott és vállalják gyermekük (gyermekeik) jövıbeni lakásgondjának legalább olyan szintő megoldását, amelynek révén már valamilyen lakáspiaci konstrukció is szóba jöhet. EU-s tagságunkkal – remélhetıleg – a jövedelemkülönbségek csökkenni fognak a fejlett országok és hazánk között, amely egyre szélesebb körben fogja lehetıvé tenni a lakáscélú takarékoskodást. Ebben egyre fokozódó fontossággal bírnak a lakás-takarékpénztárak. • Nemzeti Lakásügyi Pénz Alap (NLPA) létrehozása A megfelelı életminıséghez elengedhetetlenül szükséges, hogy minden család- és nem családháztartás legalább egy alapszintő lakáshoz jutásra legyen jogosult, melynek anyagi feltételeit meg lehet alapozni és folyamatosan fenntartani. Az alap mőködtetése és kezelése a TB-alap analógiájára történne úgy, hogy az alap képzésében arányos közteherviseléssel venne részt a munkavállaló (vállalkozó) az éves bruttó jövedelmének „x” %-ával és a munkáltató (munkaadó), a munkavállaló (vállalkozó) éves bruttó jövedelem utáni „y” %kal, mint elszámolható bérköltséggel. Ezt az elképzelést, illetve projektet a Pénzügyminisztérium dolgozná ki, és terjesztené a Parlament elé jóváhagyásra. (IB, 2003.) • Lakáshitel Garancia Alap (LGA) létrehozása A hazai banki lakáshitelezési rendszer jelentıs önerı (> ca. 30-35%) meglétét feltételezi, illetve igényli, amely nagyon leszőkíti az ily módon lakáshoz jutók körét. Ezt küszöböli ki a „Lakáshitel Garancia Alap”, amely kvázi biztosítóként mőködve gyakorlatilag akár nulla százalék önerı mellett is lakáshoz segíti azokat az egyébként rendszeres és olyan havi jövedelemmel rendelkezı lakásigénylıket, akik hosszú távon vállalni tudják az igen jelentıs törlesztı részleteket is. A rendszer „mőködésképessége” nagy mértékben függ a törlesztési fegyelemtıl, moráltól, mely egy elızetes „hiteladós vizsgálattal” jól kiszőrhetı. Ehhez a megfelelı hatóságok, szervek és ombudsmanok bevonása és együttmőködése szükséges, amelyben lényeges feladat hárul az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalra. • Lakóingatlan-lizing (LL)



Hasonlóan a gépkocsi lízinghez, a futamidı végén (max. cca. 25 év) az ingatlan kerül a szerzıdı tulajdonába. Mindazoknak ajánlható ez a lehetıség, akik vagy nem rendelkeznek kellı önerıvel lakásvásárlási célú bankhitel felvételéhez, vagy nem kívánják lekötni a pénzeszközeiket. Ez a konstrukció csak azoknak a lakásigényét fedi le, akik - elıreláthatólag hosszú távon rendelkeznek olyan biztos és magas jövedelemforrással, melybıl a nem kis terheket jelentı törlesztı részleteket is vállalni tudják. Ez stabil munkahelyet és vállalkozói hátteret feltételez. (Kárpáti, 2005.) • Public Private Partnership (PPP) A PPP modellben a bérlakásépítés iránti igény kielégítése megvalósítható. Ebben a vállalkozók (magánszféra) és az állam együtt vállalja a pénzügyi terheket és kockázatokat. Az állam a vállalkozót a kockázat és a megtérülési idı csökkentésében kívánja segíteni. (A jelenlegi bérlakás-építési kamattámogatás nem hatékony, annak ellenére, hogy a bérlakásépítı vállalkozók a legkedvezıbb állami támogatású hitelt vehetik fel. Ezért nem ezt a „rendszert” kell támogatni, hanem a jövedelmi viszonyoktól függıen a lakbérek állami hozzájárulását kell megvalósítani!) A PPP lényege, hogy a finanszírozások nagyobb részét a magánszféra vállalja, aminek köszönhetıen ennek a finanszírozási formának egy további fontos szereplıje is van: a banki szektor és azon belül is a jelzáloghitel-intézetek. (LP, 2003.)

8. EGYÉB LEHETİSÉGEK • A létesítménygazdálkodó szervezetek („Facility Managament”-ek: FM-ek), valamint a társasházak és lakásszövetkezetek egyre kiemeltebb szerepet töltenek be a többlakásos lakóépületek élettartamának meghosszabbításában, állaguk megóvásában, továbbá a mindennapi korszerő épületüzemeltetési feladatok ellátásában. Ez a hazai lakásállomány jelentıs részének (cca. 30 %) értékmegırzését- és növelését teszi lehetıvé. • Az épületfelújítások és tömbrehabilitációk legalább olyan fontosak, mint az új lakások építése. Az ország nemzeti vagyonának jelentıs részét kitevı lakásvagyon felújításra alkalmas része további kb. 25-30 évre jelenthet 21. századi lakáskörülményeket az ott lakóknak, és egyúttal jelentıs mértékben csökkenthetık az állami költségvetés lakástámogatási terhei is. (EUI, 2004.) • A használaton kívüli üzemviteli épületek, gyárak, üzemcsarnokok átalakíthatók loftlakásokká, amelyek a sőrőn beépített történelmi városok, városrészek túlélésének, fejlıdésének egyik aktuális és potenciális lehetısége a meglévı értékek újrafelhasználásával. (EUI, 2004.) • „Lakásalap”-ot kell létrehozni „Bérlakás Befektetési Alap” (BBA) néven, mely a szociális bérlakások bázisállományát képezi. Lényege, hogy a saját tulajdonú lakás költségeit fedezni nem tudó háztartások lakásaikat be(le)adják a „Lakásalap”-ba, melynek fejében megfizethetı lakbérő, pl. kisebb alapterülető, vagy alacsonyabb komfortfokozatú stb. bérlakást kapnak ugyancsak a „Lakásalap”-ból. (LP, 2003.) • Az új lakások jelentıs részét (> 70 %) csak rozsdaövezetekben, azaz bolygatott területeken, míg a többit - indokolt esetben - zöld, azaz nem bolygatott területeken szabad építeni a területi egység és település-ökológiai szempontok, valamint az energiaracionalizálás messzemenı és minden részletre kiterjedı figyelembevételével. Ebben fokozatos hangsúlyt kap a passzív- és intelligens házak építése, ezek arányának növelése az összlakás építésen belül. (Uniós THT, 2006.)

9. ÖSSZEGZÉS, AVAGY GYAKORLATI ALKALMAZHATÓSÁG Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

56


A 2002-es kormányváltást követıen az újragondolt lakáspolitikai koncepciók részévé váltak az Nemzeti Fejlesztési Terv(ek)nek (NFT I.,II.) és önálló Nemzeti Lakás Programként (NLP) fogalmaz meg elérendı célokat. Vezérgondolat az életminıség javítása, és az „Új Magyarország”-koncepció megvalósítása . Az NLP igazságosabb lakásvásárlási-hitelezést kíván megvalósítani, az adókedvezményeket rászorultsági elv alapján állapítja meg és kiemelten kezeli a bérlakás programot a PPP szektor bevonási igényével, valamint a meglévı panel lakásállomány felújítását is jelentısen támogatni kívánja. Mindemellett „mőködik” a lakáselıtakarékosság az erre „szakosodott” lakás-takarékpénztáraknál. Azonban tovább kell szélesíteni a kínálatot fıként a szociális- és a bérlakások területén. Ugyanakkor fokozatosan csökkenteni kell az állami költségvetés lakáscélú támogatásait, melynek dominánsan a bérlakásszektor és a meglévı lakásállomány felújításának finanszírozásában kell szerepet vállalnia. Így kell lennie ennek azért is, mert a jelenlegi kormányzati megszorító intézkedések jelentıs jövedelem csökkenést okoznak, melyek - többek között – a lakáskeresletet is csökkenteni fogják. A „krízisidıszak” után, remélhetıleg a jövedelmi viszonyok javulásával lehetıség nyílik majd az egyéb konstrukciók fokozatos bevezetésére, elterjedésére is, mint pl.: - Az egyén hitelképessége alapján történı hitelezésre, Bérlakás Befektetési Alap(BBA), Lakáshitel Garancia Alap (LGA), Nemzeti Lakásügyi Pénz Alap (NLPA) létrehozására. - Továbbá állami támogatást nem igénylı lakóingatlan lízingelésre, hosszú távú (lakás)takarékoskodásra a jól bevált EU-s fejlett országokbeli gyakorlat szerint, ahol a család- és nem-családháztartások „generációs váltásokban” gondoskodnak a következı generáció lakásigényeinek részbeni vagy teljes megvalósításáról. Elvitathatatlan szerepük van és lesz is az új vagy már meglévı többlakásos épületek „kezelésével” kapcsolatban a létesítmény-gazdálkodó szervezeteknek (FM) és a „hagyományos” társasházi és lakásszövetkezeti közösségeknek. Az építıiparban és a lakáspiacon kialakult helyzet és a 2007 – 2013 közötti idıszak fejlesztéseit megfogalmazó NFT II. vállalásainak megvalósítása egyaránt megköveteli egy átfogó építésügyi politika kialakítását, függetlenül annak intézményi megvalósulási kereteitıl. Az építésügyi politika a gazdaságpolitika részeként alkalmas olyan kérdések kezelésére, mint amilyen az új lakások túlkínálata, a „körbetartozások” problémaköre, vagy a lakáspolitika, a szociálpolitika és a regionális fejlıdés összehangolása. Mindezek mellett át kell alakítani a 2001 óta mőködı állami lakástámogatás rendszerét. Fel- és ki kell használni a rozsdaövezeti adottságokat, a „loft”-lehetıségeket és a zöldövezeti lakásberuházásoknak is jelene és jövıje van egy összehangolt településökológiai koncepció kialakításával összhangban, a passzív és intelligens ház(lakás)építések fokozatos elterjedésével.

IRODALOMJEGYZÉK Csabai, K.(2001): Spórolók (Lakás-takarékpénztári körkép) HVG XXIII. évf. 37. (1164.) szám 2001. szept. 15. 103-105. old. Csermák, K. (1990): A hazai lakáshelyzet elemzése ; Szakdolgozat BKE 1990. Csermák, K. (1991): A lakásszövetkezet jelene és jövıje a hazai lakáshelyzet tükrében; Szakdolgozat BKE KTI. 1991. Csermák, K. (2003): EU és hazai lakáshelyzet-kép ; II. Országos Közgazdaságtudományi Doktorandusz Konferencia elıadásai 2003. május 26-28., Lillafüred, 76-85. old. Csermák, K. (2004): Bázistérfüggetlen vektorszámítások (Kézirat); Szabó Károly Városi Könyvtár Helytörténeti Győjtemény, Nagykırös, 2004. 106-111. old. Csermák, K. (2006): A lakás(építési) igény prognózisának egzakt elemei


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ Elhangzott:a „Tavaszi Szél” 2006 Ph.D.Kaposvári Konferencián, 2006. 411- 414. old. Csermák, K. (2006a): Lakáspolitikai „etődök” Magyarországon Elhangzott: Átalakulási folyamatok Közép-Európában c. Konferencián a Széchenyi István Egyetemen, Gyır, 2006. 417422. old. Dániel, Zs. (2004) : Állam és piac – lakástámogatás, lakásfinanszírozás, reformok ;Nemzetközi tapasztalatok ; Közgazdasági Szemle, LI. évfolyam, 2004. február 139-152. old. Egedy, T. (2001) : A lakótelepek helyzete Magyarországon – Területi Statisztika 4. (41.) ; 2. (143-159. old.) Egedy, T. (2002) : Groβ β wohnsiedlungen in Deutschland und Ungarn - Eine vergleichende studie der deutschen und ungarischen Groβ βsiedlungen Geographisches Institut der Universität Leipzig EUI (2004): Jó üzletnek számít a lakásépítés ; http://www.euroingatlan.hu/hirek Hegedős, J. – Somogyi, E. (2004) : Lakáshitelezés, támogatási alternatívák és megfizethetıség; Közgazdasági szemle, LI. évf., 2004. márc. 193-217. old. IB (2003): Kinek miért (nem) tetszik a Nemzeti Lakásprogram? http://www.ingatlanbefektetes.hu/sz0309/c05.html Kárpáti, I. (2005): Lakásvásárlás önerı nélkül; Új Társasházi Háztartás, II/12. 2005. Lapker Rt., Budapest, 5. old. KSH (2002) :Magyar Statisztikai Évkönyv,2002 ; KSH, Budapest, 2003. 131. old. és 133-142. old. KSH (2004) : Lakásviszonyok, 1999-2003 (elızetes adatok) KSH, Budapest, 2004. LP (2003): A bérlakásépítés az NLP kiemelt eleme http://www.lakaspont.hu/200310/200310.htm MEH (2003) : Miniszterelnöki Hivatal "Otthon Európában"A nemzeti lakásprogram pillérei www.kancellaria.gov.hu Munkácsi, Zs. (2006): A 2001-es új lakástámogatási rendszer és a hitelezés; Budapesti Corvinus Egyetem, elıadás, 2006. november 7. 1-14. old. Rothstein, B. (1999) : Just Institutions Matter. The Moral and Political Logic of the Universal Welfare State; Cambridge University Press, Cambridge, 1999. TR (2004) : Lakáshelyzet, Lakástámogatások, 1999-2003 ; Társadalmi riport 2004 (szerzık : Farkas J. – Hegedős J. – Székely G-né) , 176-192. old. Uniós THT (2006): Energiatudatos építkezés -A passzívház; Uniós Társasházi Háztartás+Otthonunk, III.évf./1.szám, Bozsok.com Kft, Budapest, 19. old.


58


FISCAL POLICY AND ECONOMIC GROWTH - APPLICATION OF A THIRD GENERATION EMPRICAL STUDY TO THE CASE OF HUNGARY Erıs Adrienn egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságelméleti Intézet

1. THE THEORY OF ECONOMIC GROWTH One of the most debated questions of economics is whether the pace of long run economic growth can be influenced by economic policies. The (long run) steady state growth rate of the economy is determined by two exogenous factors according to neoclassical theory, the growth rate of the economically active population and the pace of technological progress. As these factors are independent of the decisions of economic actors, fiscal policy can not influence the long run growth rate of the economy. But on the short run, when the economy is on a transition path, even neoclassical theory accepts fiscal policy can determine the rate of growth, by giving incentives to economic actors to make better use of capacities, for instance by enhanced government expenditures, or state investments (so, by introducing Keynesian demand-stimulant actions). Governments are able to influence distinct economic factors, though, only to a limited extent and only temporarily. Government policies can only effect the level of the output, but not the steady state growth rate. It is important to mention that “these temporal beneficial effects can be felt as long as even twenty years in some cases” (Gemmel, 2001. 2. pp.). „Endogenous growth is long-run growth at a rate determined by forces that are internal to the economic system, particularly those forces governing the opportunities and incentives to create technological change.” (Howitt, 2006. 1. pp.) This theory is of utmost importance for giving space to fiscal policy in influencing economic growth. „According to the endogenous theory of growth the rate of long run economic growth depends on such governmental activities like taxation, the protection of law and order, supplying infrastructure, defence of immaterial goods, and the regulation of international trade, capital markets and other segments of the economy. That’s why governments can have a wide range of possibilities to influence long run economic growth both in positive and negative directions.” (Barro, 2005. 17. pp.) In these models fiscal policy can affect economic growth through several channels, some of which can give positive, while others negative impulses to the rate of growth. Fiscal policy can influence innovation activities, enhancing technological progress and thereby growth (Howitt, 2006. pp.). It can have production externalities, by founding the optimal usage of private sectors’ resources on the fields of education or infrastructure (Barro, 1988. 7-8. pp.). Fiscal measures can influence both human and physical capital accumulation, as lower tax burdens mean higher rate of return, and it can change the relative prices of capital and labour as well. „Incentive effects of policy can influence economic activity-taxation can readily lead to development traps and growth miracles” (King–Rebelo, 1990. 27. pp.) Crowding-out effect must be mentioned too (Barro, 1988. 18-19. pp.), as well as the role of income redistribution, which can have negative and positive effects parallel, by meaning an 59 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


incentive to entrepreneurship, but decreasing the need for security savings at the same time (Sinn, 1995. 11. pp.). Lots of variables were shown by researchers to correlate with economic growth (Doppelhofer–Miller-Sala-i-Martin, 2000. 13. pp.). Barro in his 1995 paper used fourteen, while an OECD study involved 32 variables (ECO/WKP(2000)39). There is a wide variety of possible explaining variables, from the initial level of GDP through the rate of educated population, or the rate of distinct branches of industry to characteristics of government expenditures and the system of taxation, but religious and geographical dummies are used as well. As in this paper we are concerned about the effects of fiscal policy, we will focus on that part of the rich literature, which deals with this question. Gemmel (Gemmel, 2001. 11. pp.) divided the policy related literature of economic growth to three groups. He called first generation studies those, which were written before the era of endogenous models, testing ad hoc hypothesises. Second generation studies aim to test either neoclassical or endogenous growth models, using more advanced econometric methods. Still, most of these papers can only partly support the tested model. The reason for this is that the relation among fiscal variables are not considered in these studies, only one (or some) of the relevant variables were included. Third generation studies must consider the government budget constraint by testing fiscal growth effects (at least two of taxation, government expenditure or budget balance must be examined simultaneously). More advanced methods of panel- or time-series econometrics are to be used, including testing endogeneity. These studies deal with the budget as a whole, enabling researchers to give complex explanations of the effects of changes in distinct revenue or expenditure types. The fact, that this coherent context of the budget was mishandled caused the misleading results of first- and second generation studies. „It is not meaningful to evaluate the effects of tax or expenditure changes in isolation: both the sources and uses of funds must be considered” (Miller- Russek, 1997b, 224. pp.). The works of two groups of researchers met the requirements for being a third generation study (Miller-Russek, and Bleaney-Gemmel-Kneller), according to Gemmel (Gemmel, 2001.) Miller and Russek were mainly researching samples of a large group of countries, consisting of both developed and developing states or concentrating on the USA only. Studies of the Bleaney-Gemmel-Kneller trio are more interesting for us, as they used samples of developed OECD (mostly European) countries. First, we have to get familiar with the definitions these researchers use. Public services meaning inputs to private sector’s production are called productive expenditure, “that component of public expenditure an increase in whose share will raise the steady-state growth rate of the economy” (Gemmel, 2001. 4. pp.). Expenditures that do not enter the private sector’s production function, and effect only households’ utility function – this way having no influence at the growth rate of the economy – Barro defined as government consumption services, while the Bleaney-Gemmel-Kneller trio calls them unproductive expenditure. Tax revenues can also be divided to two types. One of them is distortionary taxation, “which affect the investment decisions of agents (with respect to physical and/or human capital), creating tax wedges and hence distorting the steady-state rate of growth”. (flat-rate income taxes in Barro’s models). Non-distortionary taxation “doesn’t affect saving/investment decisions … and hence have no effect on the rate of growth” (lump sum taxes in Barro’s models) (Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 4. pp.). According to the model of Barro, non-distortionary taxes and unproductive expenditure have neutral growth effects. Shifting the revenue stance away from distortionary Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

60


forms of taxation towards non-distortionary forms has a growth enhancing effect, whereas shifting expenditure from productive towards unproductive forms is growth retarding. (BarroSala-i-Martin, 1990. 9-10. pp.; or Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 5. pp.). The Barro model uses a balanced budget, not considering the effects of budget deficits or surpluses. Still, as budget balance plays a major role in fiscal policy’s growth effects according to second generation studies, Kneller, Bleaney and Gemmel integrated it to the original model of Barro. Their researches gave strong support to conditional convergence, stating that lower original level of GDP induces higher growth rate (Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 12. pp.). They found, that “when financed by a mixture of non-productive expenditures and non-distortionary taxation, productive expenditures raise the growth rate and distortionary taxes reduce it, in accordance with the predictions of the Barro (1988) model. A budget surplus financed in this way also raises the growth rate.” (Bleaney–Gemmel-Kneller, 2000. 18. pp.).

2. METHODS OF EMPIRICAL ANALYSIS The changing of the Regime in 1990 brought such major changes in the system of the economy in Hungary, which make it impossible to use fiscal data from earlier decades. We can only rely on the time-series of data from the last one and a half decades, as earlier trends do not carry relevant information for the present. Fifteen years mean a very short time-period, when discussing long-run matters in economics. Still, as several empirical studies use similar, tenfifteen, twenty year long time-series,11 this length can be accepted in our view (or we should postpone our study). In order to smooth out the effects of short-run fluctuation of the data (being concerned only with long run effects), we have to use five or three year period averaging. We use consolidated data from the general government level as fiscal variables in our analysis. Revenue data are taken from the OECD database.12 Functional classification of the government expenditure can either not be found in international databases (SourceOECD), or contains data only for 2003 and 2004 (Eurostat). These data can only be found in PM ÁPMSO - ÁHIR database, still, the aggregate expenditure of this time-series is different from that of international databases,13 as (it was compiled on cash-flow basis). To make thing even more difficult, the difference between the distinct years’ data is not systematic, in some periods it can reach even 4-5 percentage points (as a share of GDP), while in others only merely more than half a percentage point. We chose to use inner scaling to solve this problem, and secure the comparability of expenditure and revenue data. Concerning budget balances, international statistical databases publish time-series for Hungary only since 1997, and even those are not consistent with the data of the Hungarian Central Statistical Office (KSH), which is complete since 1990. To solve this problem, we chose to use difference between the distinct year’s revenues and expenditures (both from the OECD database) as budget deficit. We had two reasons for choosing this solution: to secure comparability of the time-series, and the model we will use requires it. To judge, whether fiscal policy contributed to the growth rate of Hungary’s economy, we need a reliable model. Unfortunately, we couldn’t construct an own model, as we have not had enough data, as we worked with only one country, while in most empirical studies panel data of at least 10-12 states are used. So, we had to use an existing model’s parameter estimates 11

For instance: in Miller-Russek (1993) (1997a) 10, while in (1997b) 15; in Gemmel-Kneller (2003) 11; in Engen-Skinner (1992) 15 years long time-series of fiscal data are used for the purpose of long-run analysis. 12 Source: OECD Economic Outlook 79 database. Annex Table 26. General Government total tax and non-tax receipts 13 Source: OECD Economic Outlook 79 database. Annex Table 25. General Government total outlays



and standard errors. We met this approach when studying the literature (Kneller, 2000. and Gemmel-Kneller, 2003.). Which studies could be used for this purpose? It turned out, we need a reliable, complex, third generation study, as that kind of study is the most developed today, considering the budget constraint. On the other hand, we would like to use parameters, calculated for developed, possibly EU member states, as there can be huge differences in parameter estimates for developed, developing or mixed groups of countries.14 We chose the parameter estimates of the Bleaney-Gemmel-Kneller group.15 It is based on the model of Barro (1988), but as mentioned above, integrated the budget balance to it as follows:16 ng + C + b = L + τny (1) The implications of the budget constraint for empirical testing growth rate γt at time t is a function of conditioning – non-fiscal (Yit) and the fiscal variables (Xjt) from equation (1) (Bleaney–Gemmel-Kneller, 2000. 5. pp.): k

m

i =1

j =1

γ it = α + ∑ β iYit + ∑ δ j X jt + µit

(2)

Assuming all elements of the budget, involving the deficit/surplus are included in equation (1) so the sum of all the fiscal variables have to equal zero (Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 6. pp.): m

∑X j =1

jt

=0

(3)

m −1

X mt = − ∑ X jt j =1

(4)

So one element of equation (2) must be omitted in order to avoid perfect collinearity. The omitted fiscal element will be the implicit financing element, the source of compensating any changes within the budget constraint.

14

Why do we think that parameter estimates of developed countries would fit Hungary, having reached only 65% of the average GDP per capita on PPS of the EU in 2006? Hungary, as a member state of the OECD and the EU belongs to the developed countries rather, than to any other groups of states, for which empirical studies are available. 15 Bleaney, Gemmel and Kneller published their model and the empirical study based on it first in 1998, then a revised version in 2000, which was further improved in 2003. 16 n is the number of producers in the private sector, each of them producing y amount of output, using g public services (productive expenditure). C stands for public consumption services (unproductive expenditure), b is the balance of the budget (which is surplus, if the sign is positive, and deficit, in case it’s negative), L is lump-sum (non-distortionary) taxation, τ is the rate of income tax (distortionary tax). (Bleaney-Gemmel-Kneller, 2000. 5. pp.) In their studies, the writers applied two other fiscal variables, other revenues and other expenditures, whose growth effect is ambiguous. In order to maintain balance across the government budget constraint after averaging the data, it is necessary to classify one of the variables as the balancing item. Kneller, Bleaney and Gemmel –after testing for several others- chose the budget balance for this purpose, so we will follow their practice to maintain comparability with their results, and to solve the problem of having no reliable time-series of data for budget balance, as mentioned above. [Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 10. pp.]


62

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ k

m −1

i =1

j =1

γ it = α + ∑ β iYit + ∑ δ j X jt + δ m X mt + µit

(5)

After rearranging equation (5) we will get (Bleaney–Gemmel-Kneller, 2000. 6. pp): k

m −1

i =1

j =1

γ it = α + ∑ βiYit + ∑ (δ j − δ m )X jt + µit

(6)

Only those fiscal variables can be omitted from the equation, whose growth effect is neutral. According to Barro’s model (1988) these are non-distortionary (lump-sum) taxes and unproductive (consumption services) expenditures. After testing for the neutrality of both factors, the empirical study showed the smallest standard errors when both were omitted, so we will use parameter estimates from that method (Kneller–Bleaney-Gemmel, 1998. 7. and 12. pp.) The interpretation of the coefficient on each element of the government budget is as the effect of a unit change in the relevant variable offset by a unit change in the element omitted from the regression (or some mix of the omitted elements in our case). Bleaney, Gemmel and Kneller used the standard method of five-year averaging first (1998, later they tested that the best results come from using eight year lags (Bleaney–GemmelKneller, 2000. 12. pp.), so we will use these parameter estimates. The parameter estimates, standard errors and t-statistics taken over are shown in table 1. From the t-statistics we can see that other expenditures and other revenues are not significant in the regression17. Nondistortionary taxes and unproductive expenditures were omitted to avoid collinearity, so we only have to use the other three variables during the analysis, which are the rate of distortionary taxes, productive expenditures and the budget balance to the GDP. Following the originators’ example (Kneller, 2000. and Gemmel-Kneller, 2003.) we will show the effects of fiscal policy changes on long run growth by comparing three year period averages of fiscal variables as a share of GDP. We will calculate the difference between two three-three years long periods, being in eight year lags form each-other, then calculate the most probable effects by using the parameter estimates, and will define a confidence interval using the standard errors and (t-statistics). Table 1 Parameter estimates of fiscal variables FISCAL VARIABLE Budget balance Distortionary taxation Productive expenditures Other expenditures 17

Parameter estimates (standard errors) t-statistics 0,105 – (0,06) – 2,07 -0,411 – (0,05) - -6,18 0,387 – (0,07) – 4,88 0,040 – (0,07) - 0,59

Based on the t-statistics only three of the five variables left in the regression equation proved to be significant, as Bleaney-Gemmel-Kneller used a sample of 237 objections. By this high number of sample elements t- and zstatistics are the same, and absolute values above 1,96 can be accepted as significant.



Other revenues Adj. R2

0,040 – (0,07) – 0,63 0,723

Source: parameter estimates and t-statistics: Bleaney-Gemmel-Kneller, 2000. 25. pp.; standard errors: Gemmel- Kneller, 2003. 5. pp

3. DETERMINING THE LONG RUN GROWTH EFFECTS OF FISCAL POLICY IN HUNGARY Using the Bleaney–Gemmel–Kneller model, an unequivocally beneficial growth effect can be attributed to changes in Hungarian fiscal policy. Table 2. shows the results of calculations for Hungary, using three year periods and an eight year lag. The difference in the average of fiscal variables share in GDP between the first three years following the changing of the Regime and the three years around the Millennium (after the eight year lag) probably contributed with 0,85 percentage points to the long run growth rate of the economy, according to the parameter estimates. With 95% certainty, the lower boundary of the confidence interval should be -0,07%, while the upper should be 1,77%. This is the only period in which there is a small level of uncertainty about the sign of the aggregate growth effect. Still, only such a small part of the confidence interval goes to the negative domain, that we can conclude Hungarian fiscal enhanced the growth rate of the economy in the period since the changing of the Regime. In the first row, the 1,83 percentage points improvement in the budget and the 5,61 percentage points decrease in distortionary tax, as a share of GDP jointly would contribute to the rate of economic growth by adding 2,5 percentage points to it, while during the same period productive expenditures were limited by 4,26 percentage points as a share of GDP, which retarded growth (according to the point estimate, by 1,65 percentage points). Adding the single effects of these three significant factors, we receive the 0,85 percentage points point estimate for the aggregate growth effect of fiscal policy changes in the first time period. Applying the method to the time-series of data smoothed by using moving averages (filtering the effects business cycles, short run fluctuations) we can see that the long run effects of the changes in Hungarian fiscal policy can be regarded to raise the growth rate. Results of parameter estimates show a smoothed effect to fiscal policy in influencing growth performance. Point estimates for growth performance move between 0,75 and 1,06 percentage points, with only one exception. This one and only mentioned exception is the growth effect of 1,32 percentage points, based on the fiscal policy changes between the periods 1995-1997 and 2003-2005, which is much higher, then the other point estimates in the table. The possible reason for this exceptional performance is worth a word. Taking a closer look, this outstanding value can be attributed to the increase of productive expenditure as a share of GDP. Though the other two significant factors (budget balance and distortionary taxation as a share of GDP) added a bit less to the growth rate, then in the previous period, so the larger scale increase in productive expenditures have to be the cause of higher level aggregated growth effect of fiscal policy. Their share of GDP rose by 1,56 percentage points, contributing by 0,6 percentage points to the growth rate. Effects of this tendency can be felt in the next period as well, even though the growth in productive expenditures as a share of GDP was only 0,96 percentage points. Of course, what also belongs to the truth is, that the growth in productive expenditure as a share of GDP, beginning with 2003 can partly be attributed to the fact, that the basis of comparison is the period between 1995 and 1997 which was a period of restrictive fiscal policy, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

64


tied to the name of Lajos Bokros, Minister of Finance. Taking a look at the time-series of the data we can see that the share of productive expenditures was not increased to an unusually high level between 2003 and 2005, only a part of the restriction done earlier was restored. The share of productive expenditure in GDP was 24,17% in 1994, which was decreased to 19,34% of GDP, but increased to 22% in 2003. In 2006, its share reached 20,07% again. This level is similar to that of Ireland (which country has been famous for its unusual growth performance in the last two decades), but as a share of aggregate government expenditure, the weight of productive expenditures is only about 42% in Hungary, while it reaches 56% in Ireland Expenditures must have been cut in order to improve the balance of the budget in 1995. During a two year period, from 1994 (from 11,6% of GDP, which level was impossible to hold) to 1996 by 5,4 percentage points. To make thing even more serious, this decrease in the deficit was reached parallel to a 4,94 percentage points decrease of the revenues as a share of GDP (the share of distortionary taxation to GDP was decreased by 1,37 percentage points). Expenditures were limited by 5,56 percentage points as a share of GDP. The very strict 7,18 percentage points decrease in unproductive expenditures was not enough to reach this level of the deficit. A 4,85 percentage points decrease of productive expenditure as a share of GDP was also needed in order to accomplish this improvement of the budget deficit. It is because of the same contiguity that Bokros-Package did not contribute to growth directly according to the Bleaney-Gemmel-Kneller model18. Improvement of the budget balance by 4,5 percentage points added 0,47 percentage points to the growth rate of the economy (based on the point estimate), while a 1,37 percentage points decrease of distortionary taxation contributed by 0,56 percentage points to the growth rate. Still, as productive expenditures were decreased by 4,58 percentage points, retarding growth by 1,88 percentage points, aggregate growth effect, as a sum of the three significant factors mentioned above give 0,74 percentage points slowing effect to the rate of economic growth. We always have to remember though that the major aim of these stabilisation packages (following the economic situation, they are needed in) can never be to contribute to economic growth - directly. These times, in front of any other possible economic goals stands the restoration of budgetary balance. This requirement was met by taking the actions of the Bokros-Package. By stabilizing the economy, it was able to give way for the later, growthoriented actions, which could not have been taken without having the budget balanced normalized first. This way these actions contributed to economic growth by making it possible to take the steps needed for enhancing growth, founding the economic situation. Table 2. Long run growth effects of fiscal policy in Hungary (based on three year averages with an eight year lag) Change between three year averages, Eight year lag (1991-1993)(1999-2001) (1992-1994)18

Change,

Distortionary taxation

Productive expenditure

1,83

-5,61

-4,26

0,19 3,69

2,30 -4,31

-1,65 -3,64

Budget balance

Aggregated growth effect Parameter estimate

Confidence interval

0,85

lower -0,07

upper 1,77

0,75

0,26

1,24

as a share of GDP

Growth effect Change,

Kneller (2000) in his study used the same point estimates to evaluate the effects a distinct fiscal policy action. Following in his footsteps, we will use the method to analyze the effects of the fiscal policy measures, known as Bokros-Package in Hungary.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ (2000-2002) (1993-1995)(2001-2003) (1994-1996)(2002-2004) (1995-1997)(2003-2005) (1996-1998)(2004-2006)

as a share of GDP

Growth effect Change,

0,39 2,74

1,77 -3,04

-1,41 -1,83

0,83

0,60

1,05

0,29 1,89

1,25 -1,97

-0,71 0,13

1,06

1,01

1,11

0,20 1,30

0,81 -1,40

0,05 1,56

1,32

1,08

1,55

0,14 1,76

0,57 -1,21

0,60 0,96

1,05

0,84

1,27

0,18

0,50

0,37

as a share of GDP

Growth effect Change, as a share of GDP



Growth effect

Source: own calculation When evaluating distinct fiscal policy programs we can not loose sight of the extent to which they founded actions taken later. If Bokros-Package had not succeeded to stabilise the overall state of the budget, the growth-enhancing actions could not have been taken later successfully. Without the restoration of budget balance, not only the level of deficit and state debt would have risen to un unbearable height, but later growth-oriented policy action could not have been accomplished. Regarding Hungary (see table 3.), the picture is not so encouraging for the close future. Compared to 2004 and 2005, in the data of 2006 we can readily see the first, growth retarding effects of the year’s restrictive fiscal policy actions. The negative effect resulting from the increase of distortionary taxation and the decrease of productive expenditure as a share of GDP can not be balanced by the small, initial improvement of the budget deficit. So, last year’s fiscal policy changes retard growth by about 0,41 percentage points according to the model’s point estimate. The lower boundary of the confidence interval is -0,48 percentage points, while the upper limit of the confidence interval is -0,34 percentage points for 95 % certainty. Table 3. Growth effects of recent fiscal policy changes in Hungary Change between three year averages, Eight year lag

Aggregated growth effect Parameter Confidence interval estimate lower upper

Budget balance

Distortionary taxation

Productive expenditure

2,9 0,30

-0,993 0,41

-0,09 -0,04

0,68

0,45

0,91

-2,8 -0,29

-0,677 0,28

-0,05 -0,02

-0,03

-0,44

0,37

2,6 0,27

-1,664 0,68

-1,29 -0,50

0,46

0,42

0,49

1998 2006

Change, as a share of GDP

2000 2006


2002 2006


2004 2006


-0,4 -0,04

0,133 -0,05

-0,68 -0,26

-0,36

-0,49

-0,23

Growth effect

2005 -


0,3

0,2

-0,93

-0,41

-0,48

-0,34

Growth effect Growth effect Growth effect


66

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ 2006

Growth effect

0,03

-0,08

-0,36

Source: own calculation According to the model, it is not questionable, that these fiscal policy actions retard growth, but, as we have already emphasized when discussing the effects of the Bokros-Package, these changes were needed to restore the balance of the budget, which is a major priority of the growth theory as well, even though in the present situation, meeting the Maastricht Criteria is in focus as well. The values calculated for fiscal policy’s contribution to long run economic growth can be regarded to be very high in international comparison (particularly in 1990s). Compared to the results of other international empirical studies, even the modest estimates in our tables are quite large. This result can be surprising, as several researchers and politicians stick to the principle that fiscal, and generally economic policy can have no influence on the long run growth rate of the economy. In the empirical study we used as an example, the writers (Bleaney, Gemmel and Kneller) found an about +/-0,2-0,3 percentage points general (beneficial, or unbeneficial) effect of the changes in fiscal policy directions in the examined time period (1987-1997) for a sample of eleven OECD countries. The only exception was Finland, where they calculated a +1,41 percentage points growth improving effect for fiscal policy actions (Gemmel-Kneller, 2003. 89. pp).19 Still, we have to remember that fiscal policy is much more balanced in these OECD countries then in Hungary, where major changes had to be made to the general system of the economy, after the changing of the Regime. Changes of fiscal variables as a share of GDP could only be measured as some tenth of percentage in the case of those countries (even though the method of comparing two three years long periods, being in eight years long lag from each-other was the same, we followed). The amplitude of fiscal policy changes (as a share of GDP) is one order of magnitude larger, as some fiscal factors changed by even 6-7 percentage points as a share of GDP. This is what our unusually large effects can be attributed to. Relevancy of our results concerning the relationship between fiscal policy actions and economic growth is also supported by the fact, that confidence intervals rarely cross zero, so the model gives unambiguous positive or negative growth effects for distinct changes in fiscal policy directions. The sign of the effects seems to be sure, even if one would doubt the amplitude of the changes. We would not dare to give an explicit, numerical answer to the question, to what extent did fiscal policy contribute to Hungary’s growth performance in the last one and a half decades, but we are sure, no reader familiar with the question would expect us to do so. Both the theoretical and empirical literature of economic growth suggests to decrease government sector’s size. Moreover, endogenous theory states that it’s not only the rate of expenditures to GDP, what matters for growth, the mixture of expenditures has a major role to play as well. Examples of the Bokros-Package and the present restrictive policy actions in Hungary support the idea, that a decrease of productive expenditure can have growth retarding

19

. The countries examined in the sample were: Austria, Denmark, Finland, France, Germany, the Netherlands, Norway, Spain, Sweden, Switzerland, the United Kingdom and the United Stated of America.



effects even if improved budget balance (and a possible decrease of distortionary taxes) are beneficial to the rate of economic growth. Restrictive fiscal policy actions can still have a beneficial effect on the long run growth rate of the economy, founding such growth-oriented actions in the future, which could not have been taken without the earlier stabilisation. An outstanding growth-fastening effect is the lecture we can learn from comparing the fiscal data of the 1994-1996 period with 2003-2005 data.


68


REFERENCES Afonso, A. – Ebert, W. – Schuknecht, L. – Thöne, M. (2005) Quality of Public Finances and Growth. European Central Bank Working Paper Series No. 438 /February 2005 Alesina, A. – Perotti, R. (1996a) Reducing Budget Deficits. Sweedish Economic Policy Review 3. (1996) 113-134. old. Alesina, A. – Perotti, R. (1996b) Fiscal Adjustments on OECD Countries: Composition and Macroeconomic Effects. NBER Working Paper Series No. 5730 Barro, R. J. (1988) Government Spending in a Simple Model of Endogenous Growth. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 2588 Barro, R. J. (1989a) A Cross-Country Study of Growth, Saving and Government. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 2855 Barro, R. J. (1989b) Economic Growth in a Cross-Section of Countries. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3120 Barro, R. J. - Sala-i-Martin, X. (1990) Public Finance in Models of Economic Growth. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3362. Barro, R. J. (2005) A gazdasági növekedést meghatározó tényezık. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest (Determinants of Economic Growth. A Cross-Country Empirical Study. 1997. MIT Press) Bleaney, M. – Gemmel, N. – Kneller, R. (2000) Testing the Endogenous Growth Model: Public Expenditure, Taxation and Growth over the Long-Run. University of Nottingham Discussion Papers in Economic No. 00/25. (ISSN 1360-2438) Devarajan, S. – Swaroop, V. – Zou, H. (1996) The Composition of Public Expenditure and Economic Growth. Journal of Monetary Economics 37 (1996) 313-344. old. Doppelhoffer, G. – Miller, R. I. és Sala-i-Martin, X. (2000) Determinants of Long-Term Growth: A Bayesian Averaging of Classical Estimates (BACE) Approach. OECD Economics Department Working Papers No. 266. Easterly, W. – Rebelo, S. (1993) Fiscal Policy and Economic Growth: An Empirical Investigation. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 4499. Easterly, W. – King, R. – Levine, R. – Rebelo, S. (1991) How Do national Policies Affect Long-Run Growth? The World Bank WPS 794. Engen , E. M. – Skinner, J. (1992) Fiscal Policy and Economic Growth. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 4223. Engen , E. M. – Skinner, J. (1996) Taxation and Economic Growth. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 5826. Fölster, S. – Henrekson, M. (1998) Growth and the Public Sector: A Critique of the Critics. European Journal of Economics (forthcoming) Fölster, S. – Henrekson, M. (2000) Growth Effects of Government Expenditure and Taxation in Rich Countries. European Economic Review (forthcoming) Gemmel, N. (2001) Fiscal Policy in a Growth Framework. World Institute for Development Economics Research Discussion Paper No. 2001/84 Gemmel, N. – Kneller, R. (2003) Fiscal Policy, Growth and Convergence in Europe. New Zealand Treasury Working Paper 03/14 2003. jún. Gemmel, N. – Kneller, R. – Sanz, I. (2006) Fiscal Policy Impacts on Growth in the OECD: Are They Long- or Short-Run? (forthcoming) Howitt, P. (2006) Endogenous Growth. Article prepared for the new Palgrave Dictionary of Economics, 2nd Edition, ed. Steven Durlauf and Lawrence Blume King, R. G. – Rebelo, S. (1989) Transitional Dynamics and Economic Growth in the Neoclassical Model. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3185. King, R. G. – Rebelo, S. (1990) Public Policy and Economic Growth: Developing Neoclassical Implications. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3338. Kneller, R. – Bleaney, M. – Gemmel, N. (1998) Growth, Public Policy and the Government Budget Constraint: Evidence from OECD Countries. University of Nottongham, School of Economics Discussion Paper No. 98/14. Kneller, R. (2000) The Implications of the Comprehensive Spending review for the Long-Run Growth Rate: A view from the Literature. National Institute Economic Review, 2000. 171. 94-105. old. Kocherlakota, N. R. (1997) Is there Endogenous Long-Run Growth? Evidence rom the United States and the United Kingdom. Journal of Money, Credit and Banking, Vol. 29. No. 2. (May 1997) Copyright: Ohio State University Press, 235-262. old.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ Mankiw, N. G. (1999) Makroökonómia. Budapest, Osiris Kiadó. Mendoza, E. G. – Milesi-Ferretti, G. M. – Asea, P. (1997) On the Ineffectiveness of Tax Policy in Altering LongRun Growth: Harberger’s Superneutrality Conjecture. Journal of Public Economics 66. pp. 99-126 Miller, S. M. – Russek, F. S. (1993) Fiscal Structures and Economic Growth: International Evidence. Presented at Western Economic Association Meetings – Lake Tahoe 1993. Miller, S. M. – Russek, F. S. (1997) Fiscal Structures and Economic Growth: International Evidence. Economic Inquiry, Vol. 35. 603-613. old. Miller, S. M. – Russek, F. S. (1997) Fiscal Structures and Economic Growth at the State and Local Level. Public Finance Review, Vol. 25. No. 2, March 1997. pp. 213-237. Persson, T. – Tabellini, G. (1991) Is Inequality harmful for Growth? Theory and Evidence. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3599. Romer, P. M. (1989a) Human Capital and Growth. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3173 Romer, P. M. (1989b) Endogenous Technological Change. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 3210 Roubini, N. – Milesi-Ferretti G. M. (1994) Taxation and Endogenous Growth in Open Economies. National Bureau of Economic Research Working Paper No. 4881. Sala-i-Martin, X. (2002) 15 Years of New Economics: What Have We Learnt? Columbia University, Department of Economics, Discussion Paper Series #0102-47 Sinn, H.-W. (1995) Social Insurance, Incentives and Risk Taking. National Bureau of Economic Research, Working Paper No. 5335 Tanzi, V. – Schuknecht, L. (2003) Public Finances and Economic Growth in European Countries. Prepared for the Conference on „Fostering Economic Growth in Europe”, Vienna June 12-13, 2003.


70


ANALYSIS OF THE HUNGARIAN RESEARCH AND DEVELOPMENT POTENTIAL AND STATISTICAL METHODS OF ITS PROGNOSIS László Molnár Ph.D. student University of Miskolc, Institute of Economic Theory

1. INTRODUCTION In our days research and development (R&D) increases in importance in all sectors of the economy. The government, enterprises and public opinion take a growing interest in this topic. Recognizing the decisive role in boosting economic competitiveness and productivity of R&D, in March 2002 the European Council decided on increasing R&D expenditure to 3% of GDP in order to bridge the gap between the EU and its major competitors like United States and Japan. By passing a law on research and development and innovation, and introducing a compulsory innovation contribution for companies, Hungary has taken important steps towards this objective. Yet, having reached halftime, the proposed goal seems extremely remote. In this study I will investigate the composition and evolution from the regime change to our days of the Hungarian research and development potential, including the number of research units, research intensity and R&D expenditure as a percentage of GDP. By means of time-series analysis models I will reveal the Hungarian R&D trends of the past 15 years and also predict the feasibility of achieving the EU objective. At the same time I will use advanced statistical methods to analyze the correlation between the components of the R&D potential and the index numbers of the national economy. Towards the end of my study I will investigate the evolution and composition of “down-to-earth” results of the Hungarian research and development activity and suggest index numbers for comparison and to measure the results.

2. EVOLUTION OF THE HUNGARIAN RESEARCH AND DEVELOPMENT POTENTIAL FROM THE REGIME CHANGE TO OUR DAYS Before the analysis of the Hungarian research and development trends, I find it necessary to define exactly what the keyword of my study, research and development means. Research and development is the term for all creative activities which aim to increase the stock of knowledge, including knowledge of nature, humanity, culture and society and the use of this stock of knowledge to devise new applications (Hungarian Central Statistical Office (KSH), 2004, p. 9.). I will deal with the main components of research and development potential: the number of research units, staff number in R&D units and R&D expenditure. These factors illustrate accurately the research and development efficiency of a national economy. Furthermore, statistical yearbooks provide objective and numerical data about them.



Research and development does not end in itself. The new stock of knowledge manifests itself in scientific publications and patents. In the last quarter of this chapter I will treat in detail the alternatives of the measurement of these results.

2.1. Number of research and development units One of the important indicators characterizing the research & development potential and performance of national economies is the total number of those institutes, enterprises and other places which do basic and applied research and applied development in an effective way. The diagram in Figure 1 describes the trend of total number of R&D units from 1990 to 2005 in Hungary. 3 000

Number of R&D units

2 500 2 000 1 500 1 000 500 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Number of R&D units Logistic trend fuction

Figure 1 Total number of research and development units and the logistic trend function Source: compiled by author from KSH In the first half decade (1990-1996) after the change of the political regime in Hungary the number of R&D units was in secular stagnation. There were some 1 250-1 500 R&D units during this period. The second half of the 1990s saw a powerful growth of R&D activities, which resulted in some 60% increase in the number of R&D units during the next 5 years (1996-2001). But this quick growth came to a sudden halt in 2000, and during the next 3 years (2001-2004) the growth of activities did not reach 10%. Between 2004 and 2005 the number of R&D units did not only fail to increase, but started to decrease slowly by 1%. In order to make a precise prediction of the number of R&D units I used the analytic trend calculation method from math-statistical time series analysis20. Among the tested trend functions a logistic one has proved far the best, due to its strong “explanatory power” (R2=99.1%). b1 (1.) y = b0 + 1 + b2 ⋅ e −b ⋅t 3

20

The analytic trend calculation was carried out with Solver extension pack for Microsoft Office 2003.


72


Based on the analytical trend function the number of R&D units converges to 2 63021, namely, according to my estimation this number was 2 593 in 2006, it is 2 608 in 2007 and it will be 2 617 in 2008. The application of linear (R2=94.2%) and cubic models (R2=98.3%) for calculations results in a good approximation, but in my opinion the former model underestimates, the latter one overestimates the increase in the number of R&D units. I drew an additional conclusion in connection with the units strongly involved in the extension of knowledge, after my investigation of the composition and evolution of R&D units of higher education, enterprises and R&D institutes. These results can be seen in Table 1. Table 1 Total number of research and development units

Year 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

R&D institutes, other research units 142 11.3% 133 10.6% 118 9.2% 124 9.0% 112 8.0% 107 7.4% 121 8.3% 131 7.8% 132 7.7% 130 6.9% 121 6.0% 133 5.7% 143 5.9% 168 6.8% 175 6.9% 201 8.0%

R&D units of higher education 940 1 000 1 071 1 078 1 106 1 109 1 120 1 302 1 335 1 363 1 421 1 574 1 613 1 628 1 697 1 566

74.8% 79.6% 83.2% 78.1% 78.9% 76.9% 76.7% 77.5% 77.4% 72.2% 70.3% 67.4% 66.5% 65.9% 66.8% 62.2%

R&D units of enterprises 174 124 98 178 183 226 220 246 258 394 478 630 670 674 669 749

13.9% 9.9% 7.6% 12.9% 13.1% 15.7% 15.1% 14.7% 15.0% 20.9% 23.7% 27.0% 27.6% 27.3% 26.3% 29.8%

Total number of R&D units 1 256 1 257 1 287 1 380 1 401 1 442 1 461 1 679 1 725 1 887 2 020 2 337 2 426 2 470 2 541 2 516

100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0%

Source: compiled by author from KSH The largest segment of R&D units (in 2005 62.2%) can be found at higher education22. The rate of increase of these units has been balanced since 1990, but their proportion is slowly decreasing. R&D units of enterprises have been gaining more and more ground (29.8% in 2005). The evolution in this field appears even more obvious, if we take into account that the proportion of R&D units of enterprises was 13.9% in 1990, and during the last one and the half

21

The value of b0 coefficient is 1 275.71, the value of b1 coefficient is 1 354.61, therefore the limit value of the logistic function at infinity: lim f ( x ) =2 630.32. x→∞

22

According to the KSH definition R&D units of higher education are universities, colleges and their departments, clinics and laboratories.



decades their number has been increased by 4.3 times. The number and proportion of R&D institutes and other research units have been stagnating in the last 15 years.

2.2. Staff number in research and development units Another important index for characterizing the R&D potential is the calculated staff number in R&D units23. These employees are scientists and engineers, technicians, R&D assistants directly promoting research and development with their work, as well as other manual and non-manual workers, providing for working conditions (KSH, 2006. p. 367.).

Total calculated staff number in R&D units

40 000 35 000 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Total calculated staff number in R&D units Quintic trend function

Figure 2 Total calculated staff number in R&D units and the quintic trend function Source: compiled by author from KSH The number of R&D persons was dramatically cut in the early 1990s. During this period (1990-1996) their number approximately halved from 36 384 to 19 776. Since then there has not been considerable change in the data. The index of research intensity, which is the ratio of R&D employees to the total number of employees in a national economy, has had a similar character during the last one and a half decades. After a gradual decrease (from 0.75% to 0.54%) in the early 1990s the research-intensity index has been stagnant. Furthermore, the correlation between the number of R&D persons and national employment figures has a positive and strong character – which is also indicated by the value of the correlation coefficient24 (r=0.98). Attempting to balance the numbers of R&D persons I used different trend functions. The linear model – although it has a very poor matching (R2=18.2%) – was able to demonstrate 23

The actual staff number converted to full-time employees, i.e. staff number weighted by the ratio of time spent with actual research and development to the total number of working hours (KSH, 2006. p. 367.). cov( x, y ) 24 To characterize the correlation I used Pearson’s linear correlation coefficient: r = , where var( x) ⋅ var( y )

cov( x, y ) =

∑d

x

n

⋅d y

, var( x) =

∑d n

2 x

, and var( y ) =


∑d n

2 y

(Hunyadi – Vita, 2002. p. 588., 589.)

74


the negative tendency in the evolution of the number of R&D persons. Using a cubic model (R2=96.5%) I managed to prove this tendency statistically as well. For further optimization the following quintic model (R2=97.8%) was used because the cubic model seems to underestimate the evolution of the number of R&D persons. (2.) y = b0 + b1 ⋅ t + b2 ⋅ t 2 + b3 ⋅ t 3 + b4 ⋅ t 4 + b5 ⋅ t 5 Based on the observable stagnation of the staff number in R&D units in the last few years and on the prognosis of the quintic trend function I came to the conclusion that no significant change can be expected in the data in the near future. My estimation is that the probable total calculated staff number in R&D units will be around 19-22 thousand, with the present slightly dropping tendency continuing in the next two years. Additionally, I estimate a 0.6% research-intensity index assuming that there will be no dramatic change in the national employment figures. Table 2 represents the evolution of the staff number figures in R&D units of higher education, enterprises and R&D institutes between 1990 and 2005. I came to a few further conclusions by investigating the composition of the total calculated staff number. Table 2 Total calculated staff number in R&D units Year 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

R&D institutes, other research units 14 524 39.9% 11 909 40.5% 10 235 42.3% 9 164 40.5% 8 343 37.9% 7 739 39.5% 9 080 45.9% 8 866 42.7% 7 815 38.5% 7 978 37.4% 8 204 34.9% 7 766 33.9% 7 979 33.7% 7 859 33.7% 7 595 33.3% 7 652 32.9%

R&D units of higher education 8 843 24.3% 8 458 28.8% 7 917 32.7% 7 776 34.4% 7 611 34.6% 6 310 32.2% 6 558 33.2% 7 210 34.7% 7 561 37.2% 7 452 34.9% 8 859 37.6% 8 397 36.6% 8 528 36.0% 8 272 35.5% 8 527 37.4% 8 194 35.3%

R&D units of enterprises 13 017 9 030 6 040 5 669 6 054 5 536 4 138 4 682 4 939 5 899 6 471 6 779 7 196 7 180 6 704 7 393

35.8% 30.7% 25.0% 25.1% 27.5% 28.3% 20.9% 22.6% 24.3% 27.7% 27.5% 29.5% 30.4% 30.8% 29.4% 31.8%

Total calculated staff number in R&D units 36 384 100.0% 29 397 100.0% 24 192 100.0% 22 609 100.0% 22 008 100.0% 19 585 100.0% 19 776 100.0% 20 758 100.0% 20 315 100.0% 21 329 100.0% 23 534 100.0% 22 942 100.0% 23 703 100.0% 23 311 100.0% 22 826 100.0% 23 239 100.0%

Research intensity 0.75% 0.65% 0.59% 0.59% 0.59% 0.53% 0.54% 0.57% 0.55% 0.56% 0.61% 0.59% 0.61% 0.59% 0.59% 0.60%

Source: compiled by author from KSH The distribution of R&D persons is approximately uniform among the R&D units of higher education, enterprises and R&D institutes. The R&D units of higher education, the R&D units of enterprises and the R&D institutes represent 35.3%, 31.8% and 32.9% respectively of the total staff number. From these figures and from the previously mentioned inner ratios of the R&D units, one can conclude that the average staff number in R&D units of 75 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


higher education is far behind the average staff number of R&D units of enterprises, which in turn is exceeded by the average staff number of R&D institutes and other research units exclusively involved in research and development. The estimated value of the concentration index25 of R&D units (L=34.3%) represents a weak-medium level of concentration in terms of staff number.

2.3. R&D expenditure One of the most important figures in the statistics of research and development as a creative activity is – beside the number of R&D units and the calculated staff number – the sum of the current and capital expenditures from domestic and foreign sources. The European Union, including Hungary, has decided on increasing R&D expenditure to 3% of GDP by 201026. Figure 3 below shows the evolution of the total R&D expenditure between 1990 and 2005.

Total R&D expenditure, million HUF

250 000

200 000

150 000

100 000

50 000

0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Total R&D expenditure Cubic trend function

Figure 3 Total R&D expenditure and the cubic trend function Source: compiled by author from KSH In the early and middle 1990s Hungary’s total R&D expenditure ranged around 35-45 billion HUF per year aggregating 0.67-1.08% of the country’s GDP calculated at the current rate. After the turning-point in 1996 – in close relation with the rate of growth of the GDP – R&D expenditures started to increase unsteadily. The strength and direction of the connection can readily be characterized by Pearson’s linear correlation coefficient (r=0.98). However, the rate of growth of the sum of current and capital expenditures could not exceed the rate of 25

To characterize the concentration I used the concentration coefficient: L =

G=

1 ⋅ N ⋅ ( N − 1)

k

G , where 2 ⋅Y

k

∑∑ f

i

⋅ f j ⋅ Yi − Y j (Hunyadi – Vita, 2002. p. 101., 111.)

i =1 j =1

26

According to Ifj. Simon the planned growth will probably not come true, because the EU average has been under 2% for years and in Hungary R&D expenditures are even lower. The latter is also confirmed by my following prognosis.


76


growth of the GDP, thus the rate of the R&D expenditures in GDP remained between 0.74 and 1.00%. I made the statistical fitting of the time series of the R&D expenditures increasing year by year with three alternatives. Although the fits of both the linear (R2=89.0%) and the exponential (R2=96.4%) functions are acceptable, I used the following cubic model for forecasting. This trend-function is actually the “golden mean” between the linear and exponential functions, and that is confirmed by its index of fit (R2=98.1%). (3.)

y = b0 + b1 ⋅ t + b2 ⋅ t 2 + b3 ⋅ t 3

According to the prognosis made by the cubic model, the total R&D expenditure was around 260 billion HUF in 2006, and it will be 300 billion HUF in 2007 and 350 billion HUF in 2008. If the GDP’s rate of growth continues, the rate of R&D expenditures as a percentage of GDP is excepted to stay under 1.00%. Table 3 Total R&D expenditure

Year 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

R&D current expenditure, million HUF 21 164 21 191 23 044 25 012 31 311 35 030 39 041 49 044 56 240 61 467 81 356 105 230 134 166 138 523 147 708 167 924

Capital expenditure, million HUF

Total R&D expenditure, million HUF27

62.8% 3 317 9.8% 33 725 78.2% 2 209 8.2% 27 103 72.9% 3 359 10.6% 31 632 70.9% 3 593 10.2% 35 253 77.7% 4 680 11.6% 40 289 82.8% 4 712 11.1% 42 310 84.8% 5 332 11.6% 46 027 77.1% 8 141 12.8% 63 591 79.0% 11 380 16.0% 71 186 78.6% 12 711 16.3% 78 188 77.2% 18 152 17.2% 105 388 74.8% 23 727 16.9% 140 605 78.2% 26 125 15.2% 171 470 78.8% 28 106 16.0% 175 773 81.4% 25 188 13.9% 181 525 80.8% 32 197 15.5% 207 764 Source: compiled by author from KSH

100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0% 100.0%

R&D expenditure as a percentage of GDP 1.61% 1.08% 1.07% 0.99% 0.92% 0.75% 0.67% 0.74% 0.71% 0.69% 0.80% 0.92% 1.00% 0.93% 0.88% 0.94%

The largest part of the R&D expenditures is coming from the current expenditures, but investments also mean several billions of expense. Table 3 shows the evolution of volumes of current R&D expenditures and investments, as well as their percentage in the total expenditures. 27

Including amounts from state budgetary sources utilized outside R&D units and including the honorarium, salary complements of scientific degrees, and also the amounts of the state scientific scholarships.



After a stagnation in the early 1990s (21-39 billion HUF/year), R&D current expenditures started to increase steadily in the middle of the decade. In 9 years (1996-2005) the yearly volume of R&D costs increased 4.3 times. However during the whole time the portion of current expenditures was unchanged, giving 75-85% of the R&D expenditures. In the last 16 years capital expenditures have followed nearly the same trend. Stagnation in the early 1990’s, then a 6-fold increase from 1996. Further important questions of the analysis of R&D expenditures are as follows. How are they divided among the different R&D units, what are their sources and what are they used for? In 2005, nearly 45% of the total R&D expenditure was used by enterprises’ R&D units with the number of these units being only one third of the all R&D units and complement. The research institutes expended 29%, while the higher education segment – with the most R&D units and largest complement – expended hardly more than a quarter of the expenditures. The R&D units of the tertiary education segment have the smallest budget for research and development, an average of 33 million HUF/year, while the research institutes and the R&D units of enterprises have a budget of 290 million HUF and 120 million HUF per year respectively. Regarding the financial sources, near half of the expenditures is coming from state budget. Further 40% is coming from the enterprises’ own budget or from other enterprises they have contract with, or from supports. The sums from international organizations through order, support, aid or tender give 10% of the expenditures. (There is also some national support, but its percentage is less than 0.5%.) In 2005 nearly 60% of total R&D expenditure was expended on research. Within this, the resources were used nearly in the same proportion for basic and applied research. For experimental development 40% of the expenditures were used.

2.4. Results of research and development and the methods of its measurement The Hungarian statistical practice uses the quantitative data of scientific publications and patents to measure the results of the research and development units. Scientific publications are books, chapters, articles in Hungarian or foreign scientific journals and accepted theses in Hungarian or foreign language written by employees of research institutes. Patents are all industrially applicable inventions based on new invent activity. (KSH, 2004, p. 21-22.). The number of scientific publications has not changed for five years (2000-2005), staying around 36-40 thousand each year. 12-14 percent of these publications were books in Hungarian or foreign language, the other 86-88 percent being articles in scientific journals. Patents show a different trend, namely the number of patent applications has dramatically decreased in the last years. While between 2000 and 2003 the Hungarian Patent Office (MSZH) filed 5 thousand patent applications a year, this number has reduced to 2.7 thousand in 2004 and only 1.3 thousand in 2005 (MSZH, 2006, p. 31.).

2.4.1. Technological Activity Index There are multi-component index numbers to measure the results of research and development units whereof I will introduce the Technological Activity Index (TAI). This is the first component of the Innovation Capability Index (UNICI) developed by the United Nations Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

78


Conference on Trade and Development (UNCTAD). This index number includes the following components with equal weights: - R&D personnel per million population - United States patents granted per million population - Scientific publications per million population (UNCTAD, 2005, p. 113.) The primal advantage of the Technological Activity Index is that we can draw international comparisons with its help. However, interpreting this index number is extremely difficult, because it averages population deflated values of factors measured in different units.

2.4.2. R&D activity index To measure the “down-to-earth” results of research and development units I have developed a much easier renderable method. This statistical method contains two index numbers: a raw and a pure index number.

2.4.2.1. Raw index number The raw index number of R&D activity shows the weighted sum of scientific publications and patent applications per population in a given year. The concrete value can be calculated with the following formula. n

∑WPu (4.)

PPE =

m

i

⋅ Pui + ∑ WPa j ⋅ Pa j

i

j

E

E – Employment Paj – Number of the j-type patents PPE – Raw index number of R&D activity (Publications plus Patents per Employment) Pui – Number of the i-type publication WPa – Weight of j-type patent j

WPui

– Weight of the i-type publication

In my opinion weighting is necessary because writing an article, a chapter, a book, bringing out a conference publication or filing a patent application indicates different research and development activity.

2.4.2.2. Pure index number The pure index of R&D activity divides the weighted sum of scientific publications and patents by the total staff number in R&D units. Its formula varies from that of the raw index only in the denominator.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ n

∑ W Pu PPP =

(5.)

m

i

⋅ Pu i + ∑ W Pa j ⋅ Pa j

i

j

P

P – R&D Personnel PPP – Pure index number of R&D activity (Publications plus Patents per R&D Personnel)

It is easy to see that the quotient of my R&D activity index numbers will give the research intensity, which is the ratio of the number of R&D personnel among the employed. In my analysis of the Hungarian research and development activity I calculated the concrete values of the raw and pure index numbers between 2000 and 2005. I summarized the results in the following Table 4. Table 4 Raw and pure index number of R&D activity Year

Papers Books Patents

PPE

PPP

2000 2001 2002 2003 2004 2005

32 985 34 197 35 422 34 595 31 527 33 412

1.09 1.14 1.19 1.13 1.00 1.01

179.09 191.97 195.06 189.88 171.54 169.68

4 278 4 393 4 906 4 859 4 972 4 745

4 883 5 451 5 906 4 810 2 657 1 275

Research intensity 0.61% 0.59% 0.61% 0.59% 0.59% 0.60%

Source: compiled by author from KSH The evolution of the Hungarian R&D activity showed a curve-like tendency at the start of the new millennium. The indices of the activity were increasing gradually from 2000 to 2002 (PPE: from 1.09 to 1.19; PPP: from 179 to 195). After that the R&D activity decreased below the initial level during the same length of time (PPE: from 1.19 to 1.00; PPP: from 195 to 170). Between 2004 and 2005 there was no change in the Hungarian R&D activity.

3. CONCLUSION AND RECOMMENDATION Finally I briefly summarize and conclude the results obtained from my studies in connection with R&D activities in Hungary. 1. In the first 5 years after the political changes the number of R&D units stagnated. After that, a period of progressive increase was followed by a regressive period in the past few years. This tendency can be perfectly described by logistic trend functions. According to my prognosis the increasing trend will continue but with a decreasing rate. 2. The number of R&D persons dropped dramatically in the mid 1990s and it has practically remained unchanged since then. The same is valid for the research intensity index, which shows Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

80


the ratio of the number of R&D persons to the total number of employees. In my analysis I proved that there is a close and statistically significant correlation between the number of R&D persons and the total number of employees. 3. Similarly to R&D units, R&D expenditure in Hungary started to grow progressively from the mid 1990s. However, the EU recommendation that R&D expenditure has to reach 3% of the GDP by 2010 seems impossible to fulfill. The correlation between the expenditures and the GDP is also strong and statistically significant. 4. In Hungarian statistical practice natural units are used for measuring the efficiency of R&D activities, but international literature also applies complex parameters such as the Technological Activity Index introduced by UNCTAD. 5. On the other hand I recommend the application of the raw R&D activity index (PPE) for measuring scientific publications, patents and other R&D results on the level of the national economy. This index enables comparative investigation in time and space. 6. I recommend that the pure R&D activity index (PPP) should be applied for the characterization of R&D persons’ scientific activity. Both above mentioned indices are easy to calculate and interpret, and they perfectly describe the subjects under investigation.

REFERENCES Books HUNYADI – MUNDRUCZÓ – VITA (1997) Statisztika, Budapest, Aula HUNYADI – VITA (2002) Statisztika közgazdászoknak, Budapest, KSH JÁNOSA (2006) Adatelemzés számítógéppel, Budapest, Perfekt KSH (2004) A K+F statisztika módszertana, Budapest KSH (2004-2006) Kutatás és fejlesztés, Budapest KSH (2006) Magyar Statisztikai Évkönyv 2005, Budapest, p. 365-374. MSZH (2006) Éves jelentés 2005¸ Budapest NYITRAI FERECNÉ (1996) Gazdaságstatisztika, Budapest, KSH RAPPAI (2001) Üzleti statisztikai Excellel, Budapest, KSH UNCTAD (2005) World investment report 2005: Transnational corporations and internationalization of R&D, United Nations, New York, Geneva Reviews IFJ. SIMON (2006) Gazdasági növekedés és kutatás-fejlesztés: a svéd és finn példa tanulságai, Statisztikai Szemle, 2006. december, p. 1 046-1 077. Internet KSH, Stadat-rendszer, http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,327148&_dad= portal &_schema=PORTAL



A FEJLİDÉS TÉRBELISÉGE: A BRAZIL ESET Ricz Judit28 PhD-hallgató Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

Ann O. Krueger a közgazdászok 2007-es Világfórumán a fejlıdés-gazdaságtant „alkalmazott, alkalmazott” tudománynak (applied, applied studies) nevezte. Krueger, aki az új fejlıdés paradigma megalkotásának egyik fontos szereplıje29, ezt a dupla jelzıt abban az értelemben használta, hogy a fejlıdés-gazdaságtan olyan alkalmazott tudományágak, mint nemzetközi közgazdaságtan, jóléti gazdaságtan, közszféra gazdaságtana (public economics), egészségügyi gazdaságtan stb. fejlıdési problémákra való alkalmazása által nyeri el végsı formáját. Ezen alkalmazott területek fejlıdési kontextusban való értelmezése nem mindig probléma nélküli, fıként a fejlıdı országokban. Számos fejlıdési probléma és fejlesztési politika félreértéseinek oka az elméletek rossz alkalmazása és félreinterpretálása volt. Írásunk megközelítés módjára is igaz ez a találó, ismétlıdı jelzı, bár itt azt máshogy is magyarázhatnánk. A megújult fejlıdés-gazdaságtani irányzat, mint alkalmazott tudományág megközelítésmódját alkalmazzuk a fejlıdés egy dimenziójára, az alulfejlettség egy speciális szeletére: a térbeli vetületre. A fejlıdés térbeliségét a mega-városok példáján illusztráljuk és Brazília esetét nézzük meg közelebbrıl. A térbeliség figyelembe vétele sokáig nem állt a közgazdászok érdeklıdésének középpontjában, mégis van két irányzat30, melyek, bár eleinte a fıáramon kívül álltak, de foglalkoztak a kérdéssel. A fejlıdés-gazdaságtan, amely az 50-es években a fıiránnyal szemben alakult ki és a fejlıdı országok „speciális esetét” kívánta megmagyarázni. Az alulfejlettség vizsgálata során a fejlıdés-gazdaságtanban a fejlıdést, növekedést meghatározó földrajzi, történelmi, politikai, társadalmi és kulturális különbségek is figyelmet kaptak. Az új gazdaságföldrajz sokkal újabb kelető megközelítés: a 90-es években Krugman és követıi erıteljes formalizálással modellezik a gazdasági tevékenységek térbeli koncentrációját és ezáltal sikeresen behozzák a hol kérdését a közgazdaságtan fıirányába. Fıszabály szerint az elıbbi a makro-, utóbbi a mikro- megközelítést jelentené, de látni fogjuk, hogy az egyik szint nem létezik a másik szint nélkül, ugyanakkor a mikro-szinten racionális cselekedetek, makro-szinten nem kívánatos kimenetelekhez is vezethetnek. Az elemzésünket, a mega-városok területi egységét a két említett szint közé helyeznénk el, bár azokkal állandó kapcsolatban áll, mégis inkább mezo-szintnek nevezzük. Az írást a használatos fogalmak tisztázásával kezdjük, azaz az új fejlıdés paradigma rövid bemutatásával, majd behozzuk a térbeliséget az elemzésbe. Az új gazdaságföldrajz modellekre utalva bemutatjuk, hogy mikroökonómiai szinten racionális viselkedés a gazdasági tevékenységek térbeli koncentrációja, ugyanakkor a fejlıdés-gazdaságtani modellek felhívják a 28

Ricz Judit nappali PhD-hallgató a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén. Doktori kutatásainak témavezetıje Prof. Dr. Csaba László, akit messzemenı köszönet illet szakmai támogatásáért. A fennmaradó hibák kizárólag a szerzıt terhelik. 29 A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány kihagyhatatlan név, akik mind hozzájárultak a fejlıdés-gazdaságtan megújulásához: Bauer, Sen, Balassa, Little, Krueger, Meier, Stiglitz, Todaro, Smith. 30 Vannak egyéb speciális megközelítések, melyek konkrétan a gazdasági tevékenységek területi elhelyezkedésével foglalkoztak, és ugyancsak nem tartoztak a közgazdaságtan fıirányába: telephelyelméletek, városgazdaságtan, regionális gazdaságtan.


82


figyelmet a túlzott koncentrációra és annak makroökonómiai következményeire. Itt jutunk el a városóriások kialakulásának elemzéséhez és a várakozások által ösztönzött városba vándorláshoz. Az elméletek után a stilizált adatok tükrében nyilvánvalóvá válik a kutatási téma különös jelentısége a fejlıdı országok szempontjából. Végül a brazil esetre alkalmazzuk a bemutatott megközelítésmódot.

I. A FEJLİDÉS ÚJ PARADIGMÁJA Bár a fejlıdés, a társadalmi jólét kérdései a kezdetektıl fogva a közgazdaságtan érdeklıdésének középpontjában álltak, annak értelmezését sokáig a gazdasági növekedéssel való azonosítás dominálta, ill. a fejlıdı országok az erıltetett ütemő gazdasági növekedést értették alatta, mely elısegítheti a hın áhított a felzárkózásukat az iparosodott, nyugati országokhoz. Az 50-es években jellemzıen a fejlıdı országokban megjelenı új irányzat, a fejlıdés-gazdaságtan, elutasította a szabad piaci alapokon álló közgazdaságtani fıirányt. Kialakult állam vezérelte fejlıdés paradigmája, melyben azonban eleinte a gazdasági növekedés fı hajtóereje ugyancsak a fizikai tıkefelhalmozás volt. A fıirányú növekedéselméletek és a fejlıdés-gazdaságtani megközelítés legfıbb megkülönböztetı jegye a kezdetekben tehát a szabad piacban, ill. az állami kézben való mindenek feletti hit volt. Az elmélettörténeti áttekintés31 helyett azonban itt röviden a téma aktualitására és relevanciájára utalunk: napjainkban is gyakran találkozhatunk az irodalomban a fejlıdés (development) és gazdasági növekedés (economic growth) szinonimaszerő használatával, holott idıközben a megújult fejlıdés-gazdaságtanban kialakult egy új paradigma, mely a fejlıdés tág értelmezését jelenti, és azt tudatosan megkülönbözteti a szőken vett gazdasági növekedéstıl. A jelen írásban a tágan értelmezett fejlıdés alatt Sen (2003) nyomán az egész gazdasági és társadalmi rendszerre (az alapvetı emberi szükségletekre, valamint a társadalmi csoportok és egyének igényeire) kiterjedı változások összességét értjük, melyek materiális és spirituális szinten kielégítıbb életkörülmények felé való elmozdulást jelentenek. Ez a fejlıdés, mint szabadság értelmezése, melyben a különbözı jogok és lehetıségek mind az ember általános képességeinek (capabilities) javításához járulnak hozzá. A választás szabadsága, a saját élet feletti rendelkezési jog állnak az emberi jólét, emberi elırehaladás (human development) értelmezése mögött. Ezek alapján a fejlıdés nem azonosítható gazdasági növekedéssel, ez utóbbi csak eszköz lehet az elıbbi eléréséhez. A gazdasági növekedés szükséges feltétele a fejlıdésnek, de nem azonosítható azzal. A fejlıdés egy multidimenzionális, összetett, kvalitatív folyamat, amely a teljes gazdasági és társadalmi rendszert érintı minıségi változást hoz, és melynek következtében az emberek életkörülményei, választási szabadsága, megvalósítható életvitele javul. A fejlıdés új értelmezésével szinte összenıtt a fenntarthatóság dimenziója. Fejlıdés ebben az értelemben akkor következik be, ha az hosszú távon tartósan megvalósítható, azaz nemcsak a gazdasággal és a társadalommal, hanem a környezettel is kompatibilis folyamatot jelöl. Ebben a megközelítésben értelmezhetı a fejlıdés gazdasági, társadalmi és környezeti dimenziója, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet az irodalomban gyakran elhanyagolt területi és generációs vetületre, valamint a nemek közötti különbségek szerepére is. A továbbiakban a fejlıdés térbeli megvalósulásával és annak következményeivel foglalkozunk. A fejlıdés térbelisége 31

Ehhez ld. Meier – Stiglitz 2001, Dorn et al. 1998, vagy magyarul Szentes, 1999; Szakolczay 2006; Ricz, 2005



A gazdasági tevékenységek, az emberi életvitel és szinte minden egyéb tevékenység, folyamat és állapot helyhez kötött jelenségek. Ennek következtében az ezekhez kapcsolt jelenségek, mint gazdasági növekedés, fejlıdés is rendelkeznek területi vetülettel. A térbeli struktúrák azonban matematizált, formalizált módon nehezen megfoghatóak, hiszen azokra mindig hatottak a földrajzi adottságokon kívül a történelmi, politikai, társadalmi tényezık. Talán ezzel magyarázhatjuk, hogy térbeli dimenzió figyelembevétele sokáig kívül került a közgazdaságtani vizsgálatok körén. A 21. században talán minden közgazdász egyetértene azzal az állítással, hogy a gazdasági növekedés helyhez kötötten jelentkezik, és talán azzal is, hogy meg kell különböztetni a gazdasági növekedést a fejlıdéstıl, továbbá, hogy a fejlıdés területi vetülete is figyelmet érdemel. A napjainkra jellemzı egyre intenzívebb gazdasági kapcsolatok, új információskommunikációs technológiák terjedése, az újgazdaság kialakulása következtében egyesek a távolságok halálát, a tér, területiség devalválását jósolták. Nem tagadható az olyan új jelenségek létezése, mint az újgazdaság, új technológiák, „decomodifikálódás” és a virtuális tér megjelenése. Ugyanakkor szinte mindig van a háttérben egy helyhez kötött, megfogható berendezés (számítógép), egy fizikailag is megjelenı hálózat, egy irányító iroda vagy személy, vagy ha még mindezek is megszőnıben is vannak a virtualitás terjedésével, mindig marad az ember, mint fizikailag létezı lény. Az ember az életvitelének biztosításához különbözı, térben is megjelenı erıforrásokra van ráutalva, valamint általánosan élettérre van szüksége. Az új fejlıdés paradigma szemszögébıl vizsgálódva, a mega-városok esetét tekintve itt a térbeli elhelyezkedés jelentısége mellett érvelünk. A gazdasági tevékenységek és emberi életvitel területi mintázata nem új jelenség, de amivel ebben az írásban behatóbban foglalkozunk, az a fejlıdı országokban az iparosítás és az állami beavatkozások következtében felerısödı térbeli koncentrálódás. A hagyományos megközelítés szerint a gazdasági fejlıdés és iparosodás automatikusan hozzájárul az urbanizálódáshoz, azaz pozitív kapcsolat van az urbanizáció és az egy fıre esı jövedelmek között (Williamson, 1988). Ugyanakkor a fejlıdı országok sokkal elırébb tartanak ma az urbanizációs folyamatban, mint a fejlett országok tartottak ezen a gazdasági fejlettségi szinten. Továbbá az urbanizáció jelensége mindenütt megfigyelhetı, az alacsony fejlettségi szintő országokban és csökkenı gazdaságokban is. Ez nem zárja ki, hogy növekvı jövedelemszint mellett növekedjen a népesség koncentrálódása, de csökkenı, stagnáló jövedelem szint mellett is lejátszódik a folyamat (Fay – Opal, 2000). A továbbiakban nézzük a fejlıdı országokban a legnagyobb városok kialakulásához vezetı okokat, majd azok következményeit.

II. VÁROSI TORZULÁSOK (URBAN BIAS) A FEJLİDİ ORSZÁGOKBAN Hagyományosan két fı megközelítése létezik a városi torzulások kialakulásának a fejlıdı országokban (Williamson, 1988) Egyrészt a szokatlanul nagy népességnövekedés következtében és a korlátozott mezıgazdasági földkínálat mellett a föld nélküli népesség a városba vándorol. Ezt hívják „toló-hatásnak” (push effect). Másrészt a jobb gazdasági lehetıségek a városba vonzzák a népességet. Ez a városok „szívó-hatása” (pull effect). Az elıbbi hipotézis a demográfiai elméletekhez áll közelebb, de ide sorolható be Lewis korlátlan munkakínálat elmélete is. Napjainkban az utóbbi, azaz a szívóhatás jelentıségét hangsúlyozzák, amely talán közelebb áll a Todaro-modellhez. Gazdasági tevékenységek térbeli koncentrálódása Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

84


Az urbanizáció hátterében álló okokat azonban más megközelítésben is vizsgálhatjuk: az egyrészt a gazdasági tevékenységek, vállalati telephelyek térbeli tömörülése felıl, másrészt a háztartások, a munkaerı vidékbıl városba áramlása oldaláról. A gazdasági tevékenységek koncentrációjának széleskörő irodalma32 van, melynek ismertetetése túlmutat ezen esszé keretein. A fejlıdı országok szempontjából sajátosabb probléma a vidék-város irányú munkaerı-áramlás, így az elıbbi megközelítés rövid bemutatása után az utóbbi bıvebb kifejtése következik. A közgazdaságtani és gazdaságföldrajzi gondolkodásban a gazdasági tevékenységek koncentrációja a centripetális (koncentráció irányába ható) és centrifugális (szétszóródás irányába ható) erık eredıjeként alakul ki. A legfontosabb centripetális erıket Marshall nyomán Fujita és szerzıtársai (Fujita – Krugman – Venables, 1999) három csoportba osztották: 1. tudás spillover/túlcsordulás, 2. nagy munkapiacból származó elınyök (szakosodott munkaerı), 3. a nagy helyi piacokon jelentkezı elıre és visszacsatolások (forward, backward linkages). Ezzel szemben hatnak a centrifugális erık (Krugman, 2000): 1. immobil tényezık, 2. ingatlanhasználati díjak, 3. tisztán negatív externhatások (túlnépesedés, zsúfoltság). Az agglomerációs elınyöket máshogy is szokták csoportosítani: urbanizációs elınyök, amelyek az egy térségben való koncentrációból adódó általános növekedési elınyök, ill. a lokalizációs elınyök, amelyek a gazdaság egyes szektorainak koncentrációjából származnak az elıre- és visszacsatolások következtében (Todaro-Smith, 2006). Egy tökéletes világban az urbanizációnak van egy optimális mértéke, mely a fenti erık eredıje révén alakul ki és ahol a társadalmi marginális elınyök és a költségek megegyeznek (Henderson, 2000). Az optimális városméret elméletek hátterében az áll, hogy ha túl alacsony a koncentráció foka, akkor nem tudják kihasználni a fentebb említett agglomerációs elınyöket, míg ha az erıforrások túlzottan koncentráltan, egy-két kiugróan nagyvárosban tömörülnek, akkor a városon belüli közlekedési költségek, a zsúfoltságból adódó költségek és az életvitel költségei szélsıségesen emelkednek, emelve a termelési költségeket és radikálisan csökkentve a városi közszolgáltatások minıségét. A hatékony, optimális városméret meghatározására több elmélet is született, mind a telephelyelméletek, mind a regionális gazdaságtan keretein belül, de azok érvényessége a fejlıdı országok legnagyobb városai esetében megkérdıjelezhetı. Az irodalomban általános az a vélekedés, hogy az országok jellemzıen túlzottan urbanizáltak, és hogy az urbanizációnak a túl magas foka kedvezıtlen a gazdasági növekedés szempontjából. Az elızı gondolamenet képviselı szerint a túlzott urbanizáció hátterében az áll, hogy a koncentráció folyamata túl sokáig elhúzódik, míg a dekoncentráció nagyon kitolódik idıben. Politikai gazdaságtani megközelítésben a politikai intézmények ösztönzik a városok túlzott növekedését, a népesség túlzott koncentrálódását. Ezek jellemzıen a fıvárosok (Mexico City, Lima, Santiago de Chile), de gyakran a gazdasági elit központjai, mint São Paolo. A közszolgáltatások elosztását ekkor a nyomást gyakorló csoportok hatására aránytalanul ezekbe a nagyvárosokba koncentrálják. A probléma felerısödhet, ha a kisebb városok nem rendelkeznek elég erıvel, hogy meghatározzák a közszolgáltatások szintjét a saját városukban, amely mögött vagy az unitárius állami berendezkedés, vagy az elnyomott helyi autonómia áll. Ez utóbbi megközelítés már átvezet minket a fejlıdı országokban található városóriások (urban giantism) kialakulásának vizsgálatához, de elıbb nézzük meg röviden a vidék-város irányú vándorlás klasszikus, és modern elméletét. 32

Egy jó áttekintést ad errıl Fujita – Krugman – Venables (1999): The Spatial Economy c. könyvének 1. fejezete (pp. 13-42).



A munkaerı városba vándorlása A városok azonban nem csak a gazdasági tevékenységek, hanem az emberek, háztartások koncentrálódásának helyszínei is. Ha ezt a szempontot tekintjük, akkor az urbanizáció folyamatának megértéséhez a vidékrıl városba irányuló vándorlás jelenségét kell a középpontba állítani. A gyors ütemő város irányú migráció, az ipari tevékenységek és szolgáltatások hasonló ütemő növekedésének hiányában, az egyik legfontosabb kihívássá válik, ha a gazdaság és jólét egyenlıbb területi eloszlása a cél. Az urbanizáció a fejlıdı országokban egy kumulatív folyamat, a növekvı városi népesség további városba irányuló vándorlást gerjeszt. A késıbbiekben bemutatandó Todaro-modell megmutatja, hogy egyénileg racionális döntés lehet a városba áramlás növekvı városi munkanélküliség mellett is. A tényezık részletesebb elemzése nélkül is elkerülhetetlen utalni arra a tényre, hogy a városba vándorlás egy „heterogén” folyamat, melyet nemcsak gazdasági, hanem személyes, kulturális és egyéb tényezık is befolyásolnak (Porter – Sheppard, 1998). Továbbá a vándorlás hatása a fejlıdésre nagyon összetett. Nemcsak a humán- és egyéb erıforrások kedvezıtlen eloszlását, és az urbanizációs krízis elmélyülését okozza, de a gazdasági növekedést, valamint egyéb jövedelemeloszlási mechanizmusokat is negatívan befolyásolja. A tudományos kutatások célja nemcsak a vándorlásra ösztönzı tényezık meghatározása, hanem a kialakuló vidéki és városi gazdasági és társadalmi fejlıdésre ható következményeket is fel kell fedni, és ezáltal a politikai beavatkozások lehetıségeit, irányát meghatározni. A következıkben röviden utalok egy a fejlıdı országok szempontjából legfontosabb vidék-város irányú vándorlást formalizáló történelmi modellre, majd az újabb kelető Todaro-modell részletesebb bemutatása következik. A vidék-város irányú vándorlást eleinte elınyösnek tekintették, hiszen természetes folyamat az agrárszektorban feleslegessé váló munkaerı a városi ipar munkakeresletéhez áramlása. Lewis (1954) nevéhez főzıdik a korlátlan munkaerı-kínálat modelljének megalkotása. Nyugat Európa és USA gazdasági fejlıdésére az iparosodás és az urbanizáció szimultán folyamata jellemzı. Az országon belüli és a nemzetközi vándorlást is az agrárszektorból, azaz vidékrıl a városban található iparba való áramlás jellemezte. Így a Lewis-féle modell viszonylag jól alkalmazható volt. Ugyanakkor a fejlıdı országokabn a tömeges vándorlás a városokba a magas városi munkanélküliség és alulfoglalkoztatottság ellenére, sıt helyenként a gazdasági növekedés hiányában is tart. Így ott tarthatatlan Lewis kétszektoros modellje. Todaro (1969) vándorlási elmélete, vagy annak egyensúlyi formája a Harris – Todaro modell (1970) a vidék-város irányú vándorlást vizsgálja növekvı városi munkanélküliség mellett. A modell feltételezi hogy a vándorlás elsısorban egy gazdasági jelenség, ami az egyének racionális döntése, a létezı városi munkanélküliség mellett a vidék-városi várható jövedelmek közti különbségre adott válasz. A munkavállalók a várható jövedelmek alapján döntenek (a városi jövedelem és a munkatalálás valószínőségének szorzata) és a hosszú távon szerezhetı jövedelmek jelenértékét veszik figyelembe. A vándorlás tehát csak a várható jövedelmeket egyenlíti ki, nem a valós jövedelmeket. Ez magyarázza, hogy magas munkanélküliség mellett is jelentıs a városba áramló munkaerı nagysága33 – és ez racionális döntés a munkavállalók részérıl.

33

Ilyen helyzet lehet például egy 30-40 %-os munkanélküliségi ráta, de kétszeres városi jövedelem szint.


86


A fejlıdı országokban a vidék és város közötti gazdasági lehetıségek szélsıséges egyensúlytalansága miatt elkerülhetetlen a magas városi munkanélküliség. A vidék-város jövedelem különbségek miatt a vándorlási ráták felülmúlják a városi munkalehetıségek növekedési rátáját. Ugyanakkor bár egyénileg racionális lehet a városba vándorolni, ezen egyéni, racionális döntések társadalmi költségei magasak és annak a tágan értelmezett fejlıdésre való hatása káros. Térbeli koncentrálódás, mint kormányzati kudarc A fejlıdı országokban a fejlıdés régi paradigmájának megfelelıen a gazdasági felzárkózásban aktív szerepe volt az államnak. A fejlıdéshez vezetı utat az ipari szektor szerepének erıltetett növelése jelentette, ami többnyire a nehézipar fejlesztésére koncentrálódott. Tehát alapvetıen fizika tıkefelhalmozás ösztönzése állt a középpontban, mely az iparosítást és a végsı soron, a felzárkózást segítette elı. Ugyanakkor az erıltetett iparosítás, ipari torzulásokhoz (torz ipari szerkezethez és a termelés egyes iparágakban való koncentrálásához) vezetett, aminek a térbeli vetülete is megjelent és kialakultak az ún. városi torzulások (urban bias). Az egyes iparágak területi koncentrációja nem új jelenség és mikroökonómiailag jól magyarázható. A gazdasági szereplık ösztönözve vannak arra, hogy más hasonló tevékenységek végzık közelébe telepedjenek le, hiszen így élvezhetik a pozitív externáliákat, az említett agglomerációs elınyöket. A gazdasági tevékenységek koncentrációjával ugyanakkor együtt jár a népesség koncentrálódása is, és az az elıbbinél gyorsabb ütemben zajlik. Ezt a Todaro-modellbıl láthattuk. Ha a lakosság kis területen zsúfolódik össze, és a beruházásokat akár állami ösztönzık által is az ipari termelésre koncentrálják, akkor jellemzıen az infrastruktúrába való befektetések szintje túlzottan alacsony lesz. A legtöbb fejlıdı országra jellemzı, hogy az állami forrásokat inkább az importhelyettesítı iparosítás közvetlen támogatására fordították, semmint a közszolgáltatások javítására, vagy akár szinten tartására és ez tovább rontotta a helyzetet. Ne feledjük, hogy az új paradigma tükrében az eredmény nem a kizárólagos gazdasági növekedés, hanem az emberi elırehaladás, a jobb életkörülmények és az ökológiailag és társadalmilag is fenntartható, azaz tágan értelmezett fejlıdés. Ebbıl a szempontból az erıltetett iparosítás inkább ront a helyzeten, mintsem javítana. Rontja ugyanis a vidéki területek versenyképességét, amennyiben onnan jellemzıen a fiatal, képzettebb munkavállalók vándorolnak ki. Továbbá rontja a helyzetet a városokban a tömeges bevándorlás miatt, mely tömegek felvételére sem a városi munkapiac, sem a városi közszolgáltatások nem képesek. A városba vándorlás hajtóereje a jobb élet reménye, de a valóságban ez nem mindig következik be és a szegénység területi koncentrálódás figyelhetı meg (ennek legnyilvánvalóbb megjelenési formája a fejlıdı országok nagyvárosaiban található informális szektor és a nyomornegyedek). A szegénység a hagyományos fejlıdés-gazdaságtani megközelítés szerint önmagában problémát jelent, mert az alacsony megtakarítási szint alacsony tıkefelhalmozást tesz lehetıvé, és ha ehhez még hozzávesszük a nem, vagy nem jól definiált tulajdonjogokat akkor a megvalósuló befektetések szintje még alacsonyabb lesz. Ezt hagyományosan a szegénység ördögi körének nevezik. Most azonban ennek speciális esetével foglalkozunk: a területi koncentráció szerepével. A túlzott vidék – város irányú migráció spontán folyamata a szegénység térbeli koncentrálódásához vezet. Az emberi életvitelhez szükséges alapvetı szolgáltatások túlkereslete alakul ki, mellyel nem tud lépést tartani azok kínálata, hiszen a szőkös állami forrásokért az „elsıdleges prioritást” élvezı ipari befektetésekkel kellene versenyeznie. A zsúfoltság a közszolgáltatások hiánya mellett számos egyéb negatív externáliát is okoz, mint a kriminalitás és 87 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


erıszak, környezetszennyezés koncentrálódása, melyek végsı soron nemcsak az emberi elırehaladást, hanem magát a gazdasági növekedést is veszélyeztethetik. A régi fejlıdés paradigma szellemében tevékenykedı aktív állam célja az iparosítás elısegítése, ösztönzése volt, de mindeközben akaratlanul is hozzájárult a városi torzulások (urban bias) kialakulásához. Ami tehát régi megközelítésben a megoldás kulcsának tőnt, az maga a probléma okozója lett az új paradigma tükrében. Mega-városok, mint a fejlıdés „melléktermékei” Mielıtt rátérnénk annak bemutatására, hogy mi is a gond a mega-városokkal, nézzük elıbb a statisztikákat, a stilizált számokat. Az irodalomban és a statisztikákban jellemzıen a 10 millió fı vagy afeletti lakosság számú városokat nevezik mega-városoknak. Ezek a városok jelentıs növekedésen mentek át az elmúlt évtizedekben, mind lakosságszámuk, mind a világgazdaságban betöltött jelentıségük alapján. 1975-ben 4 mega-város volt a világban és ebbıl kettı a fejlett, kettı a fejlıdı országokban található. 2003-ben már 20 mega-városból 16 a fejlıdı országokban van (WUP 2003:11), és ez jól jelzi, hogy egy tipikusan fejlıdı országokat érintı problémával állunk szemben. Az eddig áttekintett elméletek a gazdasági tevékenységeket és a munkaerıvándorlását állították a középpontba, de a fejlıdı országokban a történelmi és politikai dimenzió figyelembevétele elkerülhetetlen. Az irodalom négy különbözı magyarázatra hívja fel a figyelmet a fejlıdı országok nagyvárosainak (urban giantism) kialakulásával kapcsolatban: 1. A város óriások a „hub and spoke” modellnek megfelelıen történelmi hagyatékként vannak jelen, a gyarmati múlt és a fizikai infrastruktúra következtében alakultak ki (Todaro – Smith, 2006: 324). 2. Krugman (2000:13) hangsúlyozza az importhelyettesítı iparosítás hatását, amely az alacsony nemzetközi kereskedelmi szint mellett, a belsı piacon a szállítási költségek minimalizálása révén az egy városba való koncentrációt erısíti; ördögi kört alkotva a nagy piac további termelıket vonz, így tovább növeli a piacot. 3. Ades és Glaeser (1995) a politikai hatalom diktatórikus kísérleteinek hatását emelik ki. Empírikus eredményeik alapján az instabil diktatúrákban a városi lakosság (37%) aránya messze meghaladja a stabil demokráciában találhatót (23%), és érvelésük szerint ennek oka, hogy a diktatúrákban „kenyér és cirkusz” kell a népnek. 4. Politikai gazdaságtani megközelítés szerint elsı városi torzulások (first city bias) alakulhatnak ki, mert a politikai hatalom közelében különösen elınyös a letelepedés a járadékvadászat magatartás miatt (Todaro – Smith, 2006, Krugman, 2000). A fejlıdı országokban a fenti okok általában egymást erısítve vezettek a városóriások kialakulásához, azaz mikro-szinten jelentkeztek ezek az ösztönzık, és önerısítı folyamatok alakultak ki (ezeket modellezi az új gazdaságföldrajz irányzata). A fejlıdı országokban az urbanizáció negatív hatásai ellenére még mindig pozitív a megítélése a városi életvitelnek, a népesség városokban koncentrálódása folytatódik. A városok által kezdetben kínált elınyök idıközben veszítenek jelentıségükbıl, ill. nem terjednek ki az egész város lakosságára (egyre erıteljesebben megfigyelhetı a városon belüli szegregáció kiterjedése). A városi infrastruktúrák, közszolgáltatások, lakhatási és munkalehetıségek nem tudtak lépést tartani a népességszám növekedésével, jelentısen lerontva ezáltal a kínált életkörülményeket. Ravallion (2001) mutatja meg, hogy a Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

88


szegények körében a városba vándorlás aránya magasabb, mint az átlag, ezt a szegénység városiasodásának is nevezik34.

III. A BRAZIL ESET Brazília esetével illusztráljuk a fejlıdés térbeli dimenziójának jelentıségét. Elsıként a gazdasági növekedés és a tágan értelmezett fejlıdés közötti különbségre hívjuk fel a figyelmet, majd az üzleti környezet minıségének és a gazdasági koncentrációnak a paradox kapcsolatára is rávilágítunk. A világ 15 legnagyobb városa közül, ill. Latin-Amerika négy megavárosából kettı Brazíliában található: São Paolo (17,9 millió fı) és Rio de Janeiro (11,2 millió fı) (WUP, 2003:260). Külön érdekessé teszi a helyzetet, hogy egy harmadik város a fıváros: Brazíliaváros35. 1960-ig Rio de Janeiro volt a fıváros, de Kubitschek fejlesztési diktatúrájának egyik grandiózus projektje az 1000 nap alatt a semmibıl felépített új fıváros volt az ország szívében. Jó példa ez arra is, hogy bár a kormányzati beavatkozások és politikai ösztönzık szerepe erıs, azok nem semmisítik meg a gazdasági hajtóerıket: az ország gazdasági súlypontja továbbra is São Paolo maradt. Az elméleti részben felsorolt városóriások kialakulásához vezetı okok mind együttesen járultak hozzá São Paolo és Rio de Janiero domináns szerepének kialakulásához. A történelmi és infrastrukturális hagyaték, valamint a természeti adottságok mind jelen voltak a kezdetektıl. Mindkét város kikötıváros, ami már a gyarmatosítás korában, amikor leginkább a természetes erıforrások kiaknázása36 és Európába való exportálása jelentette a gazdaság hajtóerejét, megalapozta gazdasági szerepüket (Baer, 1995:227). Késıbb az iparosodás korában azonban kumulatív folyamatok jellemzıek: a kezdeti elınyökbıl önerısítı körök alakultak ki és végérvényesen elıretört São Paolo és Rio de Janeiro. Az importhelyettesítı iparosítás politikái az 1930-as évektıl kezdıdıen eleinte strukturálatlan, nem-szándékolt módon, majd 1950 után tudatos beavatkozásokkal tovább erısítették az ipari szektor elıretörését (mesterséges ártorzítások, támogatások és szabályozások által), ami következtében a gazdasági tevékenységek egyre inkább a délkeleti régióban, konkrétan a két megavárosban és környéken tömörültek. A UNDP brazil regionális irodájának adatai (UNDP 2006) szerint 2000-ben a legmagasabb emberi elırehaladási indexet (HDI) a Federal Distrit (fıváros) mutatta 0.844-es értékkel. A megavárosok São Paolo és Rio de Janeiro, ettıl alig lemaradva (0.828 ill. 0,816-os értékekkel) benne vannak az 5 legmagasabb értékeket felmutató városban. Ha azonban az eddig vizsgált önkormányzati (municipio) szint helyett a metropolrégiók adatait tekintjük akkor láthatjuk hogy az elmúlt 10 évben relatíve mindkét megaváros veszített a pozíciójából, 4, ill. 6 helyet romlott a helyezésük és ezáltal országos viszonylatban a 7. ill. a 15. helyre estek vissza (UNDP 2006).

34

Ez a tanulmány ugyanakkor rámutat, hogy a szegénység még mindig kiterjedtebb jelenség a fejlıdı országok vidéki területein, mint a városokban. Számos tanulmány hívja fel azonban a figyelmet a folyamat dinamikájára: a szegénység súlypontja fokozatosan áttevıdik a városi területekre, azon belül is a legnagyobb városokra (ld. pl. Latin-Amerika esetére Fay, 2005). 35 Története 45 éve alatt Brazíliaváros lakossága gyakorlatilag a 0-ról 3,3 millióra nıtt (UNPD, 2006). 36 A 16-17. században fıként cukortermelés, majd az aranybányászat, végül a kávétermelés és export vált a gazdaság fı hajtóerejévé, majd az iparosítás következett, de az is fıként az ország délkeleti régiójára koncentrálódott.



A szegénység tekintetében is romlott a helyzet mindkét megavárosban. A nemzeti szegénységi küszöb37 alapján São Paolo-ban a szegénységben élık aránya megduplázódott 19912000 között, és Rio de Janeiroban is nıtt, bár kisebb mértékben. A Világbank által használt napi 1 $-os szegénységi küszöböt tekintve a são paolo-i metropolita térségben a lakosság 22%-a él szegénységben. A szegénységben élık abszolút számai tekintetében a Brazíliáról szóló Emberi Fejlıdés Jelentés (UNDP 2006) két szegénységi pólusról beszél: a déli-délkeleti régió két megavárosa (São Paolo és Rio de Janeiro), valamint az északkeleti régió vidéki területei. Hosszabb idıtávot tekintve azonban a jelentésbıl a szegénység legnagyobb városokban való koncentrálódásának (metropolizáció) tendenciája is kiolvasható. A Brazil Emberi Elırehaladás Jelentés (UNDP 2006) említi további környezeti problémaként a megavárosok rendkívül magas szennyezettségi szintjeit, melyek érintik a szennyvíz, hulladék és levegı szennyezettség problémáját is. Egészségügyi tanulmányok felhívják továbbá a magas zajszint egészségre káros hatásaira is a figyelmet (Moura-de-Sousa, – Cardoso 2002). A brazil statisztikai hivatal (IBGE) szerint az informális lakások aránya mindkét megavárosban 10 % körülire tehetı, valamint a brazil informális gazdasági tevékenységek38 25 % São Paoloban, míg közel 9 %-a Rio De Janeiroban koncentrálódik. Foglalkoztatottság területi koncentrálódása is erıteljesen megfigyelhetı, São Paolo javára. A népesség mindössze 10 % mellett a foglalkoztatottak 22,6 %-a tömörül a legnagyobb brazil városban (Ferranti et al., 2005:114) és a São Paolotól való földrajzi távolság szignifikáns meghatározója a munkahelyteremtésnek. Továbbá ezen negatív kapcsolat ereje 1986-1999 között nıtt (Ferranti et al., 2005:118). 2000-es adatok alapján São Paoloban koncentrálódott a brazil népesség 21,8%-a, amely a nemzeti jövedelem 33,4%-át állította elı, és az egy fıre esı jövedelem az országos átlag 153 %-át tette ki39 (Azzoni – Andrade, 2005:158). Megállapíthatjuk, hogy São Paolo továbbra is a brazil gazdaság vonzó pólusa. 90-es években egy fiskális háborúnak is nevezett ösztönzési verseny indult el a brazil államok között, mely az import-helyettesítı iparosítás egy típusának tekinthetı. Ez amellett, hogy a közgazdászok körében pozitívan emlegetett brazil fiskális konszolidáció minıségi hiányosságaira is ráirányítja a figyelmet, a területi egyenlıtlenségeket is növeli. Az ipari koncentráció és a szennyezés intenzív iparosítás alakulását Munasinghe és szerzıtársai (2006) mutatják be részletesen. Az üzleti környezet területi vetületének bemutatására a Világbank 2006-ban megjelentett tanulmánya ad jó lehetıséget (WB: Doing Business in Brazil), ebben az országos szint mellett 13 brazil városra találhatunk adatokat. Az üzleti szabályozás öt területét (vállalat alapítás, tulajdonjog regisztráció, hitelhez jutás, fizetendı adók, szerzıdések kikényszerítése) vizsgálták. Az országos rangsorban Brazília 155 országból a 119. helyen áll. A 13 város közül Brazíliaváros, a fıváros végzett az elsı helyen (ez alátámaszthatja az elsı városi torzulások politikai gazdaságtani elméletét), ugyanakkor elsı ránézésre meglepınek tőnhet, hogy a Brazil gazdasági motornak tartott São Paolo, és megavárospárja Rio de Janeiro csak a mezıny második felében találhatóak: a 11. ill. a 8. helyen. Globális összehasonlításban São Paolo helye még rosszabb: a világ minden tájáról 154 nagyvárossal versenyezve csak a 149. helyen végzett, míg Belo Horizonte (egy 4,4 millió fıs délkeleti brazil város, ahol a leggyorsabban lehet vállalatot alapítani) a 30. helyen áll. Rio de Janeiro is kitőnik egy tekintetben a globális 37

Az aktuális minimálbér negyede, azaz 2000. augusztusában R$ 37.75 alatti egy fıre esı jövedelem alattiak aránya (IPEA, 2006). 38 A Világbank szerint az brazil GDP 42 %-át is eléri az informális gazdasági tevékenységek aránya (WB 2006). 39 Az adatok a metropolrégióra vonatkoznak, mely az ország területének 2,9 %-t foglalja el.


90


összehasonlításokban: a világban ott az egyik legmagasabb az adóteher (adóráták és adminisztratív költségek) a vállalkozások számára. Bár Brazíliában São Paoloban a legkönnyebb a szerzıdések kikényszerítése, ez még így is háromszor annyi idıt vesz igénybe, mint Mexikóvárosban, és lassabb, mint Buenos Airesben, Bogotában vagy Shanghaiban. A doing business költségessége informalitásra ösztönöz, így ezen mutatók tükrében még érthetıbbé válik a korábban már elemzett informális szektor magas aránya. A Világbank becslései alapján (WB 2006) a brazil doing business mutatók a világ legjobb 30 szintjére való javítása az informális szektor GDP-hez való arányában 9 %-os csökkenést jelenthetne. Bár a brazil eset részletes elemzése meghaladja ezen írás kereteit, néhány adattal illusztráltuk, hogy Brazília jó példának tőnik a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlıdés jelenségeinek megkülönböztetésére, és ez utóbbi különbözı dimenzióinak bemutatására. Továbbá felhívja a figyelmet a területileg szélsıségesen egyenlıtlen fejlıdésre és annak következményeire, a megavárosok kialakulására és az urbanizációs válságra. Számos tényezıre nem tértünk ki, például a megavárosokban idén is lezajlott erıszakhullámra, a környezeti hatások részletes elemzésére, a népesség demográfiai összetételére, egészségügyi állapotára, oktatási helyzet elemzésére, ezek részletes kifejtése további kutatásunk irányát jelzi majd.



IV. POLITIKAI KÖVETKEZTETÉSEK Végül nézzünk néhány politikai következtetést Todaro – Smith (2006: 343-348) nyomán, melyek automatikusan adódnak az eddigi az elemzésbıl, az új fejlıdés paradigmájának alkalmazásából a fejlıdés térbeli dimenziójára: 1. Csökkenteni kell a gazdasági egyensúlytalanságokat a vidéki és városi területek között. Ennek elemei lehetnek a vidéki szektorok integrált fejlesztése, a kismérető vállalkozások országos szintő támogatása, a gazdasági tevékenységek reorientációja a vidék és kisebb városok irányába, vidéki társadalmi beruházások. 2. A kismérető, munka-intenzív iparágak támogatására van szükség a jövedelemszerzési lehetıségek javítása érdekében. Ez érintheti a városi informális szektort és a vidéki mezıgazdasági és nem-mezıgazdasági tevékenységeket is. Ez utóbbiak esetében gyakran a piac kialakulását, a piacra való belépést kell lehetıvé tenni. 3. A tényezıárak torzulásait meg kell szüntetni: az egyensúlyi szintnél magasabb bérek növekedésének visszafogása a piaci erık érvényesülése révén a szőkös erıforrások jobb elosztásához vezetne és így növelné a munkalehetıségeket. De a tisztán piaci árazáson alapuló politikák nem elégségesek a jelenlegi foglalkoztatási helyzet alapvetı megváltoztatására, ezen túlmenıen a szegényeket elınyben részesítı, „pro-poor” beavatkozásokra van szükség. 4. Kritikus szerepe van a helyi infrastruktúrák megfelelı, szegények érdekeit szem elıtt tartó fejlesztésének. A fizikai infrastruktúra mellett nagyon fontos szerepe van az alapfokú közoktatásnak, egészségügyi szolgáltatásoknak és a kisvállalkozásokat ösztönzı intézményi környezetnek is. A helyi igényeknek megfelelı K+F tevékenységek támogatása, valamint az alkalmazott technológiák környezethez való illeszkedése révén is hozzásegítheti a vidéki területeket a fejlıdéshez. 5. A városok és a lokális szint irányába decentralizálni kell a politikai hatalmat. Az önkormányzatok felé történı hatalmi decentralizáció javítja a városi politikák és a közszolgáltatások minıségét, mivel a helyi körülmények különbözıségeihez alkalmazkodó politikákat leginkább helyben lehet megállapítani. Láthatjuk, hogy bár fejlıdés térbeli vetületét vizsgálva a mega-városokat állítottuk a középpontba, mégis a legfıbb következtetésünk, hogy a városokat és a vidéki területeket egy integrált rendszerként kell felfogni, ha az urbanizációs válságra keressük a megoldást.

ÖSSZEGZÉS Végül térjünk vissza az írásunk elején, az új fejlıdés paradigmája tekintetében feltett kérdés megválaszolásához, a bemutatott példa tükrében. Azaz lényeges különbséget jelent-e a fejlıdés értelmezésében bekövetkezett változás. A fejlıdés régi paradigmája szerint a felzárkózás kulcsa az erıltetett ütemő gazdasági növekedés volt, melynek legfıbb hajtóerejének a fizikai tıkefelhalmozást tekintették, és a minél gyorsabb tıkefelhalmozást elısegítendı, állami beavatkozásra volt szükség. Az így felgyorsított iparosítás azonban kormányzati szándék nélkül a gazdasági tevékenységek területi koncentrálódását fokozta. Azaz az állami beavatkozások nem-szándékolt melléktermékeiként kialakultak az ún. városi torzulások (urban bias), és a jelen írásban bemutatott mega-városok. Az 50-es évek fejlesztéspolitikai elképzeléseiben az urbanizációs probléma nem létezett. A fejlıdés területi vetületével hagyományosan nem foglalkoztak, de ennek következtében az Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

92


urbanizáció potenciális elınyeinek kihasználása is veszélybe került. Napjainkban számos nemzetközi fejlesztési intézmény felfigyelt a problémára (Világbank, ENSZ – UN-Habitat40), de a tudományos, közgazdaságtani megközelítése a problémának még gyerekcipıben jár. Az urbanizációs válságot alatt nem csupán a városi népesség gyors növekedését értjük, hanem az ezzel járó gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális és ökológiai problémákat, veszélyeket is. Kétségkívül egyes fejlett országok nagyvárosaiban is találkozhatunk ezekkel a jelenségekkel, de bemutattuk, hogy a megavárosok problémája tipikusan a fejlıdı országokra koncentrálódik és a várható trend szerint a válság súlyosbodása várható. Az urbanizációs krízis egyik leglátványosabb eleme a nagyvárosokban és azok külterületein elszaporodott túlzsúfolt és infrastruktúra hiányos nyomornegyedek. Erre a kihívásra a Millenniumi Fejlesztési Célkitőzések (MDGs41) a 7. pontban kiemelten felhívja a figyelmet, és célként tőzi ki a nagyvárosok nyomornegyedeiben élı 100 millió ember életszínvonalának lényeges javítását 2020-ig (2000-es becslés alapján ez a szám a világ nyomornegyedeiben élı népességének 10 %-a)42. Végül az írásunkban amellett érveltünk, hogy a mega-városokban megfigyelhetı túlzott térbeli koncentráció következtében fellépı anomáliák (nem-megfelelı lakhatási feltételek, infrastrukturális hiányosságok, környezetszennyezés, kriminalitás, stb.) túl alacsony beruházási szinthez vezetnek, és kialakul a szegénység ördögi köre, mely újratermeli önmagát. A fejlıdés új paradigmája szerint tehát az aktív iparpolitikát folytató államok beavatkozásai nem a felzárkózás csodaszerét, nem a megoldást jelentik, hanem a probléma gyökerét. Láthattuk, hogy az új megközelítésmód alkalmazása által lényegesen eltérı politikai következtetések adódtak, melyek a fejlıdı országok kormányai számára sürgetı kihívásokat jelentenek.

40

United Nations Human Settlements Programme – az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1978-ban indított emberi településekkel foglalkozó programja. 41 Millennium Development Goals 42 http://www.un.org/millenniumgoals/ Letöltés ideje: 2005.05.26. 11:30



HIVATKOZÁSOK Ades, A. F. – Glaeser, E. L. (1995): Trade and Circuses: Explaining Urban Giants. The Quarterly Journal of Economics. Vol. 110. No. 1. pp. 195-227. Azzoni – Andrade (2005): The tertiary sector and regional inequality in Brazil. Région et Développement, No.21. pp. 155171. Baer, W. (1995): The Brazilian economy: growth and development., Praeger, Westport. Dorn, J. A. – Hanke, S. H. – Walters, A. A. eds. (1998): The Revolution in Development economics. Cato Institute, Washington D.C. Fay , M. – Opal, C. (2000): Urbanization without Growth: A Not-So-Uncommon Phenomenon. World Bank Policy Resaerch Working Paper 2412, Washington D.C. Fay, M. (2005): The Urban Poor in Latin America. World Bank, Directions in Development 33795. Washington D.C. Ferranti, D. – Perry, E. G. – Foster, W. – Lederman, D. – Valdés, A. (2005): Beyond the City. The Rural Contribution to Development. World Bank, Washington D.C. Fujita, M. – Krugman, P. – Venables, A. J. (1999): The Spatial Economy – Cities, Regions and International Trade, MIT. Harris, J. R. – Todaro, M. P. (1970): Migration, unemployment and development: a two-sector analysis. American Economic Review. Vol. 60. 126-142. Henderson, J. V. (2000): How Urban Concentration Affects Economic Growth. World Bank Policy Research Working Paper No. 2326. IPEA (2006): Brazilian economic and regional database. Institute of Applied Economic Research. Krueger, A. O. (2007): Understanding Context and Interlinkages in Development Policy Policy Formulation and Implementation. Presented on the Annual Meeting of the American Economic Association. http://www.aeaweb.org/annual_mtg_papers/2007/0105_1015_1903.pdf. Downloaded: 2007-01-15. Krugman, P. (2000): A földrajz szerepe a fejlıdésben, Tér és Társadalom, XIV. évf.. 4:1-21 Meier, G. M. – Stiglitz J. E. eds. (2001): Frontiers of Development Economics. Oxford University Press, Oxford etc. Moura-de-Sousa, C. –Cardoso, R. A. (2002): Urban Noise in the City of Sao Paulo, Brazil: An Important Problem of Public Health. Noise and Health, Vol. 4, Nr 16, pp. 57-63. Munasinghe, M. et al. (2006): Macroeconomic policies for sustainable growth: analytical framework and policy studies of Brazil and Chile. Edward Elgar, Cheltenham. Porter, P. W. – Sheppard, E. S. (1998): A World of Difference: Society, Nature, Development, (Chapter 19: Urbanization, Migration, and Spatial Polarization within the Periphery) New York: Guilford Press. http://www.guilford.com/excerpts/porterEX.html Letöltés ideje: 2005.03.30. 16:00 Ravallion, M. (2001): In The Urbanization of Poverty. World Bank Policy Research Working Paper 2586. Washington D.C. Ricz J. (2005): Paradigmaváltás a fejlıdés-gazdaságtanban. Competitio IV. évf. 2. sz. 109-123. Sen, A. (2003): Fejlıdés mint szabadság. Európa Könyvkiadó, Budapest Szakolczay Gy. (2006): A gazdasági fejlıdés elméletének megújulása: az elsı, a második és az új generáció. Valóság, 49. évf. 3. sz. 1-35. Szentes Tamás (1999): Világgazdaságtan – elméleti és módszertani alapok. Aula Kiadó, Budapest. Todaro, M. P. – Smith S. C. (2006): Economic Development. Oxford University Press, Oxford. UNDP 2006: Human Development Indicators: Brazil. http://hdr.undp.org/statistics/data/cty/cty_f_BRA.html. Letöltés: 2006-11-17. WB (2006): Doing Business in Brazil. World Bank, International Finance Corporation, Washington D.C., http://www.doingbusiness.org/documents/doing_business_in_brazil _07.pdf, Letöltés: 2006-12-01 Williamson J. G. (1988): Migration and Urbanization In: H. Chenery - T. N. Srinivasan eds. (1988): Handbook of Development Economics Vol. 1. Elsevier Science Publishers. (Chapter 11) pp. 425-465. WUP (2003): World Urbanization Prospects: The 2003 Revision Population Database. United Natioins Population Division. http://esa.un.org/unup/ Letöltés ideje: 2005.06.02.


94


FISKÁLIS SZABÁLYOK: ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK Vigvári Gábor Ph.D. hallgató Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola, Világgazdasági Tanszék

BEVEZETÉS A fejlett és feltörekvı országok között egyre többen alkalmaznak úgynevezett fiskális szabályokat a költségvetési fegyelem megszilárdításának érdekében. A fiskális szabályok célja nem más, mint az, hogy csökkentsék a deficitre való hajlamot és ezzel visszaállítsák kormányzat hitelességét a költségvetési politikában. (Kopits 2001. 3. oldal) A lényeg: a bevezetés mellett érvelık szerint az, hogy csökkenjen a diszkrecionális beavatkozás lehetısége a költségvetési politikába is, illetve depolitizálni kell a költségvetési folyamatot. Írásunkban a fiskális szabályok bevezetése melletti érveket és ellenérveket kívánjuk bemutatni. Ez elıtt azonban meg kell ismerkednünk annak okaival, miért kerülhetett ez az intézményi megoldás napjaink közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodásának középpontjába. Ehhez meg kell vizsgálnunk a költségvetési fegyelem szükségességének „újrafelfedezésének” okait, illetve azokat a gazdasági-politikai elméleteket, amelyek a diszkrecionális gazdaságpolitika alkalmazásának megkérdıjelezését jelentik. Csak ez után térhetünk át magának a fiskális szabálynak, mint intézménynek a bemutatására, különbözı fajtáinak az értelmezésére, végül pedig a mellette és ellene szóló érvek bemutatására.

I. A FISKÁLIS FEGYELEM ÚJRAFELFEDEZÉSE Napjainkra a költségvetéspolitikai diskurzusokban általánosan elfogadottá vált, a fenntarthatóság koncepciója. Ez nem jelent mást, mint hogy egy ország gazdasági növekedése nem a mesterséges ösztönzıktıl, így fiskális vagy monetáris expanzióktól függ, hanem sokkal inkább attól, hogy „az államháztartás hiánya moderált mértékő, és viszonylag alacsony szintő az államadósság GDP-ben mért hányada”. (Benczes 2004. 2. old.) Mindez különösen aktuálissávált azután, hogy az 1990-es évek viszonylagos stabilitása után az ezredfordulóra az OECD országok többségében a költségvetési egyensúly megbomlásának lehettünk szemtanúi. Különösen igaz ez a nagy, legfejlettebb gazdaságokra (lásd az 1. ábrát!)



1. ábra Az államháztartási hiány alakulása az OECD országokban a GDP százalékában, 1990-2004ig Forrás: Anderson, Barry – Minarik, Joseph J. (2006.): Design Choices for Fiscal Policy Rules, In: OECD Journal on Budgeting, Vol. 5 – No. 4, pp. 159 – 208 (160. oldal) Ezen állítás mögött napjainkra evidenciává vált makroökonómiai alapösszefüggések állnak. Ezeknek összefoglalására ezen írás keretei között csak igen szők lehetıségünk van. Ennek megértéséhez nézzük az P. Kiss Gábor és szerzıtársainak (2005. 6. oldal) alábbi egyszerő közgazdasági összefüggéseket tartalmazó modelljét. A modell implicit feltételezése, hogy nyitott gazdaságról van szó és a gazdaságban nincsenek lényeges kapacitástartalékok. A modell természetesen – jellegébıl adódóan – érzéketlen arra, hogy a különbözı országok fejlettsége és/vagy kiadási szerkezete meglehetısen eltérı. E korlátjai ellenére azonban jó elemzési keret az általunk vizsgált probléma bemutatására. A költségvetési hiány hatásainak elemzéséhez az alábbi azonosságból érdemes kiindulni: S+(T-G)=I+CA

(1)

A fenti képletben S a hazai megtakarítást, (T-G) a kormányzati megtakarítást (szufficitet vagy deficitet), I a beruházásokat és CA pedig a folyó fizetési mérleg egyenlegét jelöli. A fenti egyenletbıl az következik, hogy a magán beruházásokat alapvetıen három forrás táplálja: a költségvetés többlete, a hazai megtakarítások, illetve külföldrıl felvett hitelek. A közvetett hatásokról a közgazdászoknak már megoszlik a véleménye, azonban a napjainkra elfogadott konszenzus szerint a költségvetési hiány rövid távon az összmegtakarítások csökkenését vonja maga után. A költségvetési deficit külföldi forrásbevonást tesz szükségessé, ami rontja a folyó fizetési mérleget (-CA). Ez megemelheti a külföldiek felé fennálló adósságot is, aminek kamatai és törlesztı részletei a késıbbiekben mérséklik az ország rendelkezésre álló jövedelmét. A tartós Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

96


folyó fizetési mérleg hiány emellett a hazai fizetıeszköz leértékelıdéséhez, és magas kamatszinthez is vezethet. A tartós deficit hatására másrészt magasabb hosszú távú kamatokkal, és felértékeltebb árfolyammal járó belföldi igazodási folyamatra lehet szükség, ami a beruházások (I) mérséklésén, valamint a hazai megtakarítások (S) növelésén keresztül biztosítja a fenti azonosság teljesülését. A tartós deficit tehát a hosszú távú kamatszint emelésén keresztül mérsékelheti a kibocsátás hosszú távú szintjét és a növekedését is. Ezen túl a kamatszint további emelkedéséhez és az árfolyam leértékelıdéséhez vezethet, ha a piaci szereplık úgy ítélik meg, hogy fiskális politika rövid távú céljai érdekében nem törıdik a felhalmozódó államadósság fenntarthatóságának hosszú távú korlátjával. A fenti levezetésbıl következik, hogy a kormányzatnak törekednie kell arra, hogy csak akkora költségvetési deficitet halmozzon föl, amely miatt nem növekszik a GDP százalékában megadott államadósság mértéke. Abban az esetben tartható fenn egy meghatározott nagyságú adósságállomány, ha adott makrogazdasági kondíciók (költségvetési hiány, kamatláb, növekedés) mellett az nem emelkedik tovább. Az alábbi egyszerő matematikai modell (részletesen lásd Oblath 1999. 855-856. oldal) jól mutatja, mit is jelent a fenntartható adósságállomány fogalma. Legyen A, a felhalmozott adósságállomány, D a költségvetési deficit (teljes deficit), míg Y a kibocsátás, és értelemszerően ∆-val jelöljük a változást. D/Y = ∆A/Y = (∆D/A)*(A/Y) (2) A (2)-es egyenletbıl látható, hogy az adósságráta (A/Y) akkor nem emelkedik, ha a deficitnek az adóssághoz viszonyított aránya (D/A) – vagyis az adósság növekedési üteme (∆A/A) – legfeljebb akkora, mint a gazdasági növekedés üteme, ∆Y/Y, azaz: (∆A/A) ≤ (∆Y/Y)

(3)

És ebbıl már jól látszik, hogy a deficit/GDP rátára a következınek kell teljesülnie: D/Y ≤ (∆Y/Y)*(A/Y)

(4)

Vagyis a deficit GDP-hez viszonyított arányának kisebbnek, de legalább egyenlınek kell lennie a gazdasági növekedés és az adósság GDP-hez viszonyított arányának szorzatánál.

II. A DISZKRECIONÁLIS GAZDASÁGPOLITIKA VISSZASZORULÁSA ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI FOLYAMATOK DEPOLITIZÁLÁSA A diszkrecionális fiskális politika alkalmazhatóságát a racionális várakozások, illetve az idıbeli inkonzisztencia elméletének elterjedése kérdıjelezte meg. Ahogy Benczes István (évszám nélkül, 5-6. oldal) fogalmaz: „egy kormányzati (vagy jegybanki) intézkedést idıinkonzisztensnek nevezünk, ha a kormányzat (vagy jegybank) akkor kíván változtatni az elıre beígért gazdaságpolitikán, ha egy bizonyos idı eltelte után a magánszektor szereplıi 97 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


várakozásaikat az eredetileg beígértekhez igazították és ez alapján hozták meg döntéseiket. A kormányzat tehát — tudatában annak, hogy a magánszektor szereplıi már kialakították várakozásaikat az eredetileg megfogalmazott célok alapján — meglepetésszerően megváltoztatja a beígért és egy ideig követett gazdaságpolitikát, hogy ezzel mesterségesen serkentse a gazdaság teljesítményét.” Ezzel bár rövid távon serkentı hatása lehet, a kormányzat elveszti reputációját, hitelességét a gazdasági szereplık szemében, melynek következtében hosszú távon a gazdaság elmozdul az optimális helyzetébıl. Az érvelés elfogadásához elıször a racionális várakozások hipotézisét kell elfogadnunk. Azonban további fontos feltételezés a fenti állítás mögött, hogy a hosszú távú célok meghirdetése mit sem ér akkor, ha késıbb nem törekszünk azok betartására. Az idıbeli inkonzisztencia modelljének kidolgozását Kydland és Prescott (idézi Csermely 1997. 236. oldal) cikkében találhatjuk. Az elméletet ekkor még csak a monetáris politikára alkalmazták, és lényegében az inflációs célkitőzés rendszerének megvalósítását jelentette, mellyel a kormányzat hosszú távon felelısséget vállal egy inflációs szint elérésére, és annak betartására. Ugyanennek analógiájára, a fiskális szabály nem jelent mást, mint egy numerikus cél követését a költségvetés valamely jelzıszámának tekintetében. A másik érv a fiskális szabályok mellett a költségvetési folyamat depolitizálása. A szabályok mellett érvelık hangsúlyozzák, hogy a monetáris politikában is végbementek hasonló, a szabályokon alapuló politikát elınyben részesítı folyamatok, amelyek ezáltal depolitizálták a monetáris politikát. A költségvetési folyamat depolitizálásának szükségessége az e mellett érvelık szerint az érdekcsoportok, valamint az úgynevezett politikai költségvetési ciklusok megjelenése miatt szükséges. Ez az érvelés nagyban támaszkodik a közösségi választások (public choice) elméletére. Minden ország költségvetése alkufolyamat, hiszen a rendelkezésre álló források szőkösek. Az egyes érdekcsoportok lobbi-tevékenységükkel elérhetik a kiadások átstrukturálását, illetve a kiadások növelését. A másik veszély a politikai költségvetési ciklusok megjelenése, amelyek hatása a korábban tapasztalható anti-ciklikus jelleg helyett pro-ciklikus. A politikus szavazatmaximalizáló. Felismeri azt, hogy minden egyes polgár egy szavazat, így neki minél több szavazót kell maga mögé állítania. Felismeri, hogy, ahogy könyvében László Csaba fogalmaz, „a választók tömegeit érintı kis sérelmek több szavazatveszteséget jelent, mint a választók egy kis csoportját érintı nagy kedvezmények révén nyert szavazatok, még akkor is, ha hosszú távon az lenne az optimális a többség számára”. (László 1994. 92. oldal) Ebbıl persze az is következik, hogy a költségvetési kiadások lefelé merevek, míg felfelé rugalmasak, illetve az, hogy a kormányzat a választások megnyerésének rendelheti alá a költségvetés stabilitását. A költségvetés teljes depolitizálása önmagában lehetetlen feladat, hiszen egy költségvetésben a kormány, illetve a pártok társadalomról, gazdaságról alkotott elképzelései szerepelnek, amelyeket nem lehet tisztán közgazdasági eszközökkel helyettesíteni. Minden közgazdásznak lehetnek politikai meggyızıdései, amelyek azután szakmai állásfoglalásként is megjelenthetnek, hiszen a gazdaságpolitika nem pozitív, hanem normatív tudomány. A kormányzati döntéshozatal tökéletlenségeit azonban mérsékelhetik a költségvetési szabályok politikai konszenzuson alapuló bevezetése.

III. FISKÁLIS SZABÁLYOK, DEFINÍCIÓ Kopits és Symansky (idézi Benczes 2004. 7. oldal) definíciója szerint a fiskális szabály „folyamatosan alkalmazott korlát, kényszer, amely a fiskális teljesítmény bizonyos Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

98


aggregátumaként lett megadva.” Különbséget tehetünk fiskális szabályok között aszerint, hogy szupranacionális, nemzeti, vagy szubnacionális szinten alkalmazzák-e, hogy kötelezı érvényő-e vagy csak ajánlás, továbbá, ha kötelezı érvényő, milyen erıs törvényi háttér van mögötte? (alkotmány, törvény, rendelet) Kopits György (2001. 4-5. oldal) egy írásában a fiskális szabályok kialakulásának és alkalmazásának három hullámát különbözteti meg. Noha a fiskális fegyelem kérdése csak az 1980-as években került újra napirendre, néhány föderális berendezkedéső állam tagállami szinten alkalmazni kezdte az úgynevezett költségvetési aranyszabályt (a szabályok fajtáiról lásd az 1. számú táblázatot.). Már a 19. század közepén ezt a gyakorlatot folytatta számos USA tagállam, illetve az 1920-as évektıl svájci kantonok. A második hullám kevéssé ismert módon a második világháborút követı idıkben indult. Ekkor több fejlett ipari állam, különösen a második világháborúban nagy veszteségeket szenvedettek (például Németország, Olaszország, Japán és Hollandia), elsısorban a monetáris reformok elısegítése érdekében vezettek be fiskális szabályokat. Ezek elsısorban az aranyszabályt követték, de voltak olyanok is, melyek a költségvetési hiány finanszírozásának bizonyos formáit, például a jegybank általi finanszírozást, tiltották. Ilyet nem csak fejlett, de számos fejlıdı országban is alkalmaztak. Elmondható azonban, hogy ezek az intézkedések általában nem voltak kellıen stabilak, kikényszeríthetıek. Végül következett a harmadik hullám, amely az 1990-es években a tengeren túli angolszász országokból indult. Az elsı ilyen szabály az 1994-es új-zélandi stabilizáció terméke volt. Elsısorban kiegyensúlyozott költségvetést, kiadási limiteket és államadósság limiteket tartalmaztak. Az elsı két hullámtól a harmadik abban különbözött, hogy a szabályok jóval átláthatóbbak és kikényszeríthetıbbek voltak, valamint középtávú makroökonómiai intézkedési csomaggal társultak. Az alkalmazás szigorúság szerint megkülönböztethetünk ex-ante és ex-post szabályokat. Az ex-ante szabályozás lényege, hogy a korlátok betartását csak a költségvetés elfogadásakor, megalkotásakor szükséges betartani. Ex-post esetben nemcsak a büdzsé elfogadásakor, hanem annak teljesítésekor is alkalmazkodni kell a szabályhoz, és amennyiben nem teljesül, valamilyen szankciót is alkalmazni lehet. Ez lehet pénzbírság, a források átcsoportosításának kötelezısége, vagy az euró-zóna esetében a szabályt sértı ország állampapírjainak repo ügyletekbıl történı kizárása. A betartás felett változó szervek ırködhetnek a pénzügyminiszter, egy, a kabineten belüli bizottság, független ellenörzı szervezetek (számvevıszékek), bíróság, a jegybank, de akár egy, a kormányzatok kívüli szakértıi csoport. A fiskális szabályokat aszerint tipizálhatjuk azonban leginkább, melyik gazdaságpolitikai mutatóra kívánnak hatást gyakorolni. Ezek lehetnek a költségvetési egyenleg, a deficit nagysága, a felvett hitelek nagysága. Az alábbi táblázatban Benczes István (2004.) cikke alapján összefoglaljuk a különbözı szabályok típusait és jellemzıiket.



1. táblázat A fiskális politikai szabályok típusai Az alkalmazott szabály típusa Kiegyensúlyozott költségvetés igénye

A szabály hatóköre • •

Deficit-szabály Hitelfelvételi szabály

• • • • • •

Eladósodottsági szabály Tartalék-alapok

•

Implicit szabály

• • •

Egyéb szabályok

•

A teljes bevétel és a kiadások egyensúlya (deficitfinanszírozás tilalma) A folyó bevételek és kiadások egyensúlya (deficitfinanszírozás csak a tıkemérlegre megengedett — aranyszabály) Mőködési bevételek és kiadások43 egyensúlya Strukturális (ciklusoktól megtisztított) egyensúly A teljes hiány mértékére vonatkozó korlátozás Strukturális deficitre vonatkozó korlátozás Belsı forrásokból történı kormányzati hitelfelvétel tilalma A jegybanki deficitfinanszírozás teljes tilalma, vagy korlátok között tartása Az államadósság bruttó vagy nettó állományára kiszabott felsı érték, illetve célérték A jövıben felmerülı kötelezettségek fedezésére szolgáló felhalmozások — nagyságát a jelenlegi kifizetések arányában adják meg Rögzített vagy csúszó árfolyamrendszer Valutatanács A kormányzati bevételek és kiadások bizonyos részeire, tételeire, illetve azok arányaira elıírt limitek

Forrás: Benczes István [2004.]: Fiskális szabályok alkalmazása az Európai Unióban In: Külgazdaság, XLVIII. évf, 2004, 11. szám. 9. oldal http://www.bkae.hu/benczes/Fiskalis%20szabalyok_Benczes.pdf

IV. A FISKÁLIS SZABÁLYOK ALKALMAZHATÓSÁGA A fiskális szabályok alkalmazása napjainkban is viták kereszttüzében áll. A legtöbbet hangoztatott ellenérv, hogy egyes szerzık (például Wyplosz [2002.]) túlságosan merevnek tartják azokat. A következıkben azt vizsgáljuk, vajon milyen körülmények között és mennyire használhatók a fiskális szabályok a költségvetési fegyelem megteremtésére. Általánosságban elmondható, hogy egy fiskális szabály célja, hogy a gazdaságpolitika endogénné váljon, azaz beépüljön a gazdasági szereplık várakozásaiba. A fiskális szabályok támogatói itt kiemelik, hogy amennyiben szükséges a gazdaság nagyfokú reformja, továbbra is lehet diszkrecionális lépéseket tenni, és ezzel megváltoztatni a várakozásokat. Ez esetben tulajdonképpen a szabályokat változtatjuk meg.

43

a tıketételek amortizációjával együtt


100


Kennedy és Robbins (2001. 3. oldal) a fiskális szabályok bevezetésére négy lehetséges okot talált: 1. Föderális berendezkedéső államokban, illetve nemzetközi megállapodások, integrációk esetén a cél a negatív externáliák minimalizálása. Ilyen fiskális szabály például a Stabilitási és Növekedési Paktum. 2. Cél lehet a makrogazdasági stabilitás megteremtése, mint például a háború utáni Japán esetében, illetve ezért lehetséges 3. Néhány európai országban (például Olaszország, Spanyolország) a cél a kormányzat fiskális politikájának a hitelességének az erısítése, a deficit lefaragása volt. 4. Általános cél lehet továbbá a fenntartható fiskális politika megteremtése. A szerzıpáros e mellett bemutatja azokat a kritériumokat, amiknek a fiskális szabályoknak meg kell felelniük, hogy megfelelıen mőködjenek. (Kennedy és Robbins 2001. 4. oldal) Ezek a következık: • Rugalmasság: mint már említettük, a fiskális szabályokkal szembeni egyik legjellemzıbb kifogás, hogy nem elég rugalmasak, vagyis külsı sokkok, vagy gazdasági recesszió esetén nem nyújtanak megfelelı teret az anticiklikus stabilizációs politika számára. Így a szerzıpáros hangsúlyozza, be kell építeni olyan szabályozókat, klauzulákat a rendszerbe, melyek lehetıvé teszik ilyen események bekövetkeztekor a megfelelı reagálást a kormányzat számára. Ugyanakkor vigyázni kell arra is, nehogy a sok bába közt elvesszen a gyerek, vagyis nehogy túlságosan felpuhítsuk a szabályt. • A szabályoknak transzparenseknek kell lenniük. Ez egyrészt azt jelenti, nem lehetnek túlságosan komplikáltak. E mellett fontos, hogy könnyen ellenırizhetıek legyenek, valamint olyan, megfelelıen definiált indikátorokon kell alapulniuk, amelyeket nehezen lehet manipulálni. Ezen túl egyértelmően meg kell határozni azt az idıhorizontot is, melyen a szabályt alkalmazni kívánjuk. • Végül a harmadik szükséges kritérium a hitelesség. A szabálynak állandóan funkcionálnia kell. Itt merül fel az a kérdés, vajon milyen módon kerüljön sor a szabály intézményesítésre. A két lehetséges út, amit a szerzıpáros javasol az alkotmányos és törvényi úton történı bevezetés. Az elsı elınye a nehezebb megváltoztathatóság, ami azonban a hátrányává is válhat. Tudniillik ezért a döntéshozók alkotmányban való rögzítés esetén puhább, illetve kevésbé egyértelmő kritériumrendszert állíthatnak fel. Természetesen törvényi rögzítés esetén a helyzet pont az ellenkezı, ilyenkor tehát egyértelmőbb, tisztább szabály kerülhet felállításra, viszont nagyobb a valószínősége, hogy az megváltoztatható. Ily módon tehát a két tulajdonság között egyfajta átváltás áll fenn. A fiskális szabályok ellen is számos érv szól, ezek közül Kopits (2001. 7. oldal) a következıket emeli ki: • A standard makroökonómiai modellek és elméletek mind diszkrecionális gazdaságpolitikát helyeznek a középpontba. Csak ilyen módon érheti el a költségvetési politika három célját: a stabilizációt, allokációt és redisztribúciót. • A kormány, ha megfelelı gazdaságpolitikát folytat, szabályozás nélkül is el tud érni kellıen jó reputációt. A legjellemzıbb példa erre a kilencvenes évek Egyesült Államának esete. A Clinton adminisztráció alatt a korábbi deficites amerikai költségvetést sikerült szufficitessé tenni, mégpedig diszkrecionális gazdaságpolitikáért cserébe. • Néha a szabályozást túlzott bürokratikus igényei miatt is kritikák érik a fiskális szabályokat. Az érv hangoztatói inkább a piacra bíznák a kormányzati intézkedések 101 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


megítélését. Ezzel kapcsolatosan azonban utalnunk kell arra, hogy a piac, így például a különbözı hitelminısítık, gyakran késve reagálnak a kormányzati intézkedésekre, legyenek azok pozitív, vagy negatív hatással a gazdaságra. • A nem kellıen átlátható szabályok a számokkal való bővészkedéshez vezethetnek, amely aztán késıbb gazdaságilag megrendíthetik az országot. Ez történ például Olaszországban, valamint néhány Egyesült Államokbeli tagállamban, illetve Hollandiában.

V. A FISKÁLIS SZABÁLYOK ALKALMAZÁSA ÉS AZOK HATÁSAI Az Európai Bizottság - a Gazdasági és Monetáris Unióban folytatott költségvetési politikákról készített - 2006-ban megjelentetett dokumentumában, négyféle fiskális szabály esetleges hatásairól készítettek elemzést. Ez a négy szabály a következı (European Comission 2006. 134-135. oldal): • költségvetési egyenlegre vonatkozó szabályok • kiadási szabályok • bevételi szabályok • adósságállományra vonatkozó szabályok. E a szabályokat a Bizottság által kiadott dokumentum négy aspektus szerint vizsgálta: • A költségvetési deficit nagyságára gyakorolt hatás: pozitív, ha deficit nagysága csökken. • A makroökonómiai stabilizációra gyakorolt hatás • A kormányzati pénzügyi folyamatokra gyakorolt hatás • Egyéb más hatások, tulajdonságok A vizsgálat eredményeit az alábbi (2. számú) táblázatban foglalhatjuk össze. Anderson és Minarik (2006.) írásukban, a fenti csoportosítástól kicsit eltérıen, csak háromféle szabályrendszert vizsgál. Ezek a deficit szabályok, a ciklikusan kiigazított egyenlegre vonatkozó deficit szabályok, valamint a kiadási szabályok. A szerzıpáros arra a következtetésre jut, hogy mérleg nyelve, ha csak minimálisan is, a kiadási szabályok felé billen. A dolgozat terjedelmi korlátai miatt sajnos csak vázlatosan tudjuk bemutatni érvelésüket, melyekben csak kevéssel jutnak eltérı következtetésekre. A deficit-szabályok a ciklusokat ugyan erısítik, azonban nagy növekedés esetén elısegítik a költségvetési egyensúly romlását (természetesen csak a célnál kisebb deficitet megengedve). A kiadási szabályok ezzel szemben anticiklikus hatásúak, azonban recesszió esetén könnyen megbomolhat a fiskális egyensúly. Ami a szerzıpáros szerint mégis ez utóbbi javára billen, ha nem is erısen, a mérleg nyelve, az az, hogy a kiadási szabályok egyszerőbbek, átláthatóbbak, és könnyebb a betarthatóságuk. (Anderson – Minarik 2006. 193 – 195 oldal) Mint az a fenti összefoglalóból is látszik, a fiskális szabályok nem minden esetben váltják be a hozzájuk főzött reményeket. Ahhoz, hogy jól mőködjenek, érdemes megfontolni néhány alapvetı szabályt, melyeket Kopits György cikkében olvashatunk. A szerzı két dimenzióban tárgyalja a kérdést: nemzetállami szinten, valamint regionális szinten.


102

Bevételi szabály

Kiadási szabály

Költségvetési egyenlegre vonatkozó szabály

Pozitív vagy negatív: amennyiben ezek a szabályok nem egészülnek ki más, a kiadásokhoz köthetı szabálylyal negatív hatással is lehet-nek a deficitre. Szintén nega-tív hatást válthat ki a korláto-zott bevételek miatt megemel-kedı hitelfelvétel költségek

Közvetett és pozitív: a hatás nagysága ugyanazoktól függ, mint az egyenlegszabályok esetén, de függ az adóbevételek alakulásától is

Közvetlen és pozitív: a hatás nagysága függ a számszerő cél nagyságától és tulajdonságaitól (idıhorizont, cél meghatározása, illetve a monitoring hatásosságától és a kikényszeríthetıségtıl)

A költségvetési deficit nagyságára gyakorolt hatás

Valószínőleg negatív, a szabály kidolgozásától függıen: Hasonlóan az egyenlegszabályhoz.

Pozitív vagy negatív: az ilyen szabályok enyhén prociklikusak, amennyiben a cél a bevételek GDP-hez viszonyított százaléka, erısen prociklikus, ha a cél nominális összegben adott.

Valószínőleg pozitív, a szabály kidolgozásától függıen: a hatás akkor pozitív, ha a sarokszám a kiadások szintjéhez, vagy növekedéséhez kötöttek. Prociklikus hatást jelenthet, ha a sarokszámot a GDP százalékában adják meg.

Valószínőleg negatív, a szabály kidolgozásától függıen: amennyiben nominális számokon alapul a szabály (pl. GDP százaléka), prociklikus hatása lehet. Amenynyiben ciklikusan igazított deficitszám a szabály, ez a hatás megszőnhet.

A makroökonómi ai stabilizációra gyakorolt hatás

Pozitív vagy negatív, a szabály kidolgozásától függıen: Hasonlóan az egyenlegszabályhoz

Bizonytalan: Nincs bizonyított hatása. Az adórendszer szerkezetét befolyásolhatja

Pozitív vagy negatív a szabály kidolgozásától függıen: hasonlóan az egyenlegre vonatkozó szabályhoz hasonlóan.

Pozitív vagy negatív a szabály kidolgozásától függıen: A kiadáscsökkentés érinthet stratégiai fontosságú területeket is (oktatás, K+F, infrastruktúra). Amennyiben ezek valamilyen módon a szabá-lyok hatása alól viszont kivo-násra kerülnek, a szabály puhulhat fel.

A kormányzati pénzügyi folyamatokra gyakorolt hatás

Általában regionális szinten alkalmazzák: De több országban az alkotmány tartalmaz az adósságállományra vonatkozó szabályokat.

A bevételi szabályok egyszerre több cél megvalósítását szolgálják: Ilyen szabályok határt szabhatnak a közkiadások emelkedésének

Leggyakrabb a központi kormányzat szintjén használt szabály, mely határt szabhat a közkiadások emelkedésének. Szintén elınye, hogy viszonylag egyszerően alkalmazható és transzparens

Leggyakrabban helyi vagy regionális szinten alkalmazott szabály. Alkalmazásakor az egyszerőség, átláthatóság és a minıségi, stabilizációs tulajdonságok közötti trade-offról kell döntenie a korm.-nak.

Egyéb más hatások, tulajdonságok


Közvetlen és pozitív: hasonlóan mint az elsı két esetben.

2. táblázat A különbözı fiskális szabályok tulajdonságai, hatásai különbözı gazdasági célokra

Forrás: European Comission [2006.]: Public Finances in EMU, 135. oldal


Adósságállományra vonatkozó szabály


Nemzetállami szint Kopits (2001. 10. oldal) szerint a fiskális szabályok két részre oszthatók nemzetállami szinten. Egyrészt meghatározható egy közép-hosszútávú cél. Erre szerinte az adósságállomány, annak GDP-hez viszonyított százalékos nagysága, a legalkalmasabb. A legtöbb költségvetési szabályt alkalmazó ország ugyanis magas adósságállománnyal küzd, ennek leszorítása a prioritás. Ugyanakkor ez a mérıszám nem alkalmas arra, hogy egy évrıl-évre alkalmazható cél lehessen. Ennek oka az, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya túlságosan érzékeny mutató, amennyiben sok olyan, rövid távú hatás befolyásolhatja nagyságát, mint például az árfolyamok ingadozása. Rövid távra így egy másik mutatószámot kell találni. Ahogy azt már korábban jeleztük, ennek a mérıszámnak több kritériumot is teljesítenie kell. Ilyen kritérium az egyszerőség, a flexibilitás és a növekedés elısegítése. Az egyszerőség kritériumát leginkább teljesítı mutatószám lehet az adósságcéllal harmonizáló egyenleg vagy deficit cél. Ugyanakkor fontos, hogy ezzel párhuzamosan a rugalmassági célt is kövessük. Ehhez olyan, óvatosan megtervezett kiskapukat kell hagynunk a rendszerben, amelyek valamilyen külsı sokk esetén biztosítják a gazdasági stabilitás fennmaradását. Ilyen szabály lehet, ha recesszió, vagy a potenciális kibocsátástól való elmaradás esetén megengedett deficit felhalmozása, kiegészítve azzal, hogy átlag feletti növekedés esetén viszont többlettel kell zárnia a büdzsének. Ilyen szabályozást találunk például Svájcban. Gyakrabban alkalmazott az a szabály, amely a Stabilitási és Növekedési Paktumhoz hasonló, mely szerint elvárt a kiegyensúlyozott vagy szufficites költségvetés, azonban deficitlimitet is meghatároznak. Végül, de nem utolsósorban alkalmazhatunk tartalék-elıírást is, mely szerint konjunktúra idején a költségvetési többletbıl tartalékokat kell felhalmozni recesszió esetére. A növekedésbarát költségvetési szabály ismérve, hogy nem akadályoz meg bizonyos, a növekedésre pozitívan ható, olyan produktív kormányzati beruházásokat, mint az infrastruktúra. Ezt segíti elı az úgynevezett aranyszabály alkalmazása, mely lehetıvé teszi ilyen beruházások deficittel való finanszírozását.

Regionális szint Bár Magyarországon jelenleg nincsenek regionális kormányzatok, melyek esetében érdemes volna fiskális szabályokat alkalmazni, azonban a Gazdasági és Monetáris Unió esetének tárgyalása miatt érdemes ezzel a kérdéskörrel is foglalkozni. Ha ugyanis az európai integrációt költségvetési szempontból egy föderális államnak tekintjük, ahol a tagállamok a szövetségi államok, akkor a regionális kormányzatokhoz hasonlóan kell kezelni az egyes tagállamokat. Ez esetben a SNP, melynek elıírásai minden tagállamra vonatkoznak, a regionális szintre érvényes költségvetési szabályként értelmezhetjük. Mielıtt azonban ezt a helyzetet elemeznénk, nézzük meg azt, milyen indokok szólnak szubnacionális szinten a fiskális szabályok megalkotása mellett! Föderális államokban a központi kormányzat erıfeszítései nem elegendıek a fiskális fegyelem eléréséhez, ehhez a szubnacionális szint erıfeszítései is szükségesek. Minél kisebb a központi kormányzat súlya a gazdaságon belül, annál fontosabb szerep hárul a régiókra. A fiskális fegyelem fenntartása azon a szinten fontos, ahol a tevékenység folyik, egyfajta szubszidiaritás érvényesül itt is. Fontos összetevıje egy jól mőködı szubnacionális fiskális szabályrendszernek, hogy a regionális szinten keletkezı egyensúlytalanságokat kormányközi transzferekkel ki kell küszöbölni. Fontos, hogy ez a mechanizmus objektív indikátorokon nyugodjon, és összhangban legyenek a helyi szabályokkal. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

104


A szabályok megalkotásának két módja van. Lehetséges az, ha a tagállamok maguk alkotnak fiskális szabályokat, ezt nevezzük autonóm megközelítésnek. Így tett az Egyesült Államok és Kanada nagyon sok tagállama, illetve Svájc kantonjai. Ebben az esetben a tagállamoknak általában szabad hozzáférésük van azokhoz a pénzügyi piacokhoz, ahonnan esetlegesen hitelt tudnak felvenni, valamint ritka, ha a központi kormányzat kimenti a bajba jutott tagállamot. (Kopits 2001. 13 - 14 oldal) A másik lehetıség, hogy a központ kormányzat felülrıl teszi kötelezıvé valamilyen fiskális szabály alkalmazását, ez a koordinált megközelítés. Ennek alkalmazása azokon a helyeken gyakori, ahol a központi kormányzat korábban gyakran kisegítette a tagállamokat pénzügyi krízis esetén. Egy másik lehetséges ok ilyen szabály bevezetésre, ha egy tagállam pénzügyi ballépésének következményeit a többi tagállamnak kell viselnie, vagy, ami a leggyakoribb, a központi kormányzatnak van nagyarányú kiigazításra szüksége, amelyhez a tagállamok hozzájárulása is szükséges. Ilyen megközelítést alkalmaznak például Kolumbiában, Brazíliában, és voltaképpen ilyen a GMU gyakorlata is. (ugyanott) A két megközelítés közötti fı különbség tehát az, hogy míg az elsı esetben a tagállam az, amely saját maga számára igyekszik a hitelességet megteremteni, addig a koordinált megközelítés esetében a föderális államnak mint egésznek van szüksége ugyanerre. A második esetben ugyanakkor valós veszély a potyautas magatartás, amely miatt ez utóbbit is elıbb vagy utóbb át kell alakítani az autonóm megközelítésre. A szubnacionális szabályok megalkotásánál szintén fontos szempont a rugalmasság, különösen aszimmetrikus sokkok esetén. Erre a megoldás a ciklikusan kiigazított egyenlegmutatók referenciaértéknek választása, illetve kormányközi vagy a központból a regionális szintre irányuló transzferek nyújthatnak megoldást, mint a GMU esetében a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból érkezı támogatások.

VI. KONKLÚZIÓ Áttekintve a szabályok ellen és mellett felhozott érveket elmondható, hogy a fent ismertetett módszerek között találhatunk olyat, amely miközben megtestesíti az elınyöket, a hátrányokat kiküszöböli. Ilyen például az államadósság mértékére vonatkozó szabály, amely közel sem annyira rugalmatlan, mint a deficitszabályok. Ezen tanulmány keretei között nem tudjuk bemutatni az egyes államok tapasztalatait a fiskális szabályok alkalmazását illetıen. Az Európai Bizottság (2006.) általános elemzése szerint azokban az európai uniós tagállamokban, ahol a SNP-on kívül valamilyen fiskális szabályt bevezettek, a ciklikusan kiigazított költségvetési hiány, valamit a folyó fizetési mérleg hiánya is csökkent. (147. oldal) Kennedy és Robbins (2001.) cikkében kiemeli, hogy „a fiskális szabályok hozzásegíthetnek a fiskális konszolidációhoz, sıt bizonyos országokban szükségszerő a használatuk; de egyértelmő, hogy nem kell minden egyes országban alkalmazni ıket.” (20. oldal) De ahhoz, hogy ha kell, akkor is helyesen alkalmazzuk ıket, be kell tartanunk a fent bemutatott követelményeket, közülük is a legfontosabbakat: a rugalmasságot, a transzparenciát és a hitelességet. Ha ez megvalósul, akkor lehet a fiskális szabályból hatásos eszköz a költségvetési fegyelem megteremtésére.

FELHASZNÁLT IRODALOM 105 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- GAZDASÁGPOLITIKA SZEKCIÓ ANDERSON, Barry – MINARIK, Joseph J. (2006.): Design Choices for Fiscal Policy Rules, In: OECD Journal on Budgeting, Vol. 5 – No. 4, pp. 159 – 208 BENCZES István [évszám nélkül]: A költségvetés alkufolyamatainak intézményi és szabályalapú reformja az EU országaiban Kézirat BENCZES István [2004.]: Fiskális szabályok alkalmazása az Európai Unióban In: Külgazdaság, XLVIII. évf, 2004, 11. szám. (20-37.o.) http://www.bkae.hu/benczes/Fiskalis%20szabalyok_Benczes.pdf, Utolsó letöltés: 2007. 01. 31. CSERMELY Ágnes [1997.]: Az inflációs célkitőzés rendszere In: Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. március (233 - 253. o.) KENNEDY, Suzanne – ROBBINS, Janine [2001.]: The Role of Fiscal Rules in Determing Fiscal Performance (Letöltés: 2006. 05. 02.) http://dsp-psd.communication.gc.ca/Collection/F21-8-2001-16E.pdf Utoljára letöltve 2007. 01. 31. KOPITS György [2001.]: Fiscal Rules: Useful Policy Framework or Unnecessary Ornament IMF Working Paper, 145. szám, 2001. szepember EUROPEAN COMISSION [2006.]: Public Finances in EMU, Part 3. 121 – 168 oldal http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/european_economy/public_finances2006_en.htm Utoljára letöltve 2007. 01. 31. LÁSZLÓ Csaba [1994.]: Tépett vitorlák. Az államháztartásról közgazdasági és jogi szempontból, 88 – 99 oldal AULA, Budapest OBLATH Gábor [1999.]: A maastrichti szerzıdés fiskális kritériumai és a hazai államháztartási helyzet értelmezése In: Közgazdasági Szemle, 1999. október (851-872. oldal) P. KISS Gábor — KARÁDI Péter — KREKÓ Judit [2005.]: Az euró bevezetésével járó strukturális politikai kihívások: költségvetési politika MNB Háttértanulmányok 2005/1, Budapest


106

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ

A STRATÉGIAALKOTÁS ÉS A TERVKÉSZÍTÉS FOGALMI DILEMMÁI A NEMZETI FENNTARTHATÓ FEJLİDÉSI STARTÉGIÁK KIMUNKÁLÁSÁBAN44 Gáthy Andrea egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem, ATC Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar Az utóbbi évtizedekben a világ számos országában megszaporodtak a különbözı tartalmú, nemzeti szintő stratégiák. A stratégiák készítése a közösségi tervezés új keretének, formájának tekinthetı. Fontos eleme ennek a jelenségnek a nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiák megjelenése, melyek korunk feltehetıen legégetıbb kihívására, a globális ökológiai válságra kívánnak választ adni. Ugyanakkor „súlyos ellentmondás feszül a környezeti szempontokat is figyelembe vevı makroszintő stratégiaalkotás és tervezés elmélete és gyakorlata között”, ugyanis „a környezeti szempontokat is integráló makroszintő stratégiaalkotás és tervezés kellı elméleti alapozás nélkül történik” (Kuti – Szabó, 2003, 1. o.). Az Európai Unió valamennyi tagországában széleskörő nemzeti szintő tervezési tevékenység folyik. Közösségi követelmény a fenntartható fejlıdési stratégiák és a nemzeti fejlesztési tervek készítése egyaránt, de ezen túlmenıen oktatási, energetikai, közlekedési, egészségügyi, kutatási, versenyképességi stb. stratégiát is dolgoznak ki a legtöbb tagországban. Ezeknek a dokumentumoknak az eredményessége jelentıs részben azért marad el a kívánatostól, mert az elmélet lemaradt a gyakorlat mögött, s nem nyújt kellı támogatást a társadalmi praxis számára. A következıkben elıször bemutatom, hogy a makroszintő tervezés a 20. század második felétıl számos fejlett országban fontos jelensége gazdaságirányítás gyakorlatának (1), majd a tervezés elméletének hiányosságairól és fontos problémáiról szólok (2), végül a fenntarthatósági stratégiák néhány ezekkel összefüggı kérdését ismertetem (3).

1. NEMZETI SZINTŐ TERVEZÉS A FEJLETT ORSZÁGOKBAN A nemzeti szintő tervezés sokkal erıteljesebben jelen van az európai fejlett országok gyakorlatában, mint ahogy az a köztudatban megjelenik. A fejlett országok jelentıs részében folyik valamilyen makroszintő tervezési tevékenység.45 Ez nem új jelenség, igaz, fıként az utóbbi idıben – nem egészen egy évtizede – látszik erısödni, általánossá válni (legalábbis Európában). Japánban 2006 júniusában készült egy új gazdasági stratégia, amely korábbi gazdaság-stratégiák, programok46 szerves folytatása. Franciaországban 1946-ban kezdıdött a nemzeti szintő középtávú gazdasági tervek készítése és a 10. középtávú terv (1993-1998) lezárását követıen a 11. tervet már nem szavazták

44

A tanulmány az OTKA T-046704 sz. pályázatának támogatásával készült. A fejlıdı országok is készítenek nemzeti fejlesztési terveket (a nemzetközi szervezetek – IMF, Világbank, ENSZ – ezt sokszor meg is követelik tılük), ezzel azonban itt most nem áll módomban foglalkozni. 46 Program for Economic Structure Reform of December (1996), Action Plan for Economic Structure Reform of May (1997), Industrial Rebirth Plan of January (1999), The Action Plan the Economic Strucutre Reform (Third Follow-up Report) – New action Plan for New Economic Growth (2000), New Economic Growth Strategy (2006) 45



meg – az okok részletes elemzésre szorulnak –, helyette egy három évre szóló jövıkép47 került megfogalmazásra. Norvégiában az 1946-1950 közötti idıszakot felölelı elsı középtávú tervet követıen 1977-ig öt négyéves tervet hajtottak végre, s 1968-tól bevezették az ún. csúszó tervezést, ami a középtávú tervek kétévenkénti, majd 1975-tıl évenkénti aktualizálást jelentette. (Semjén, 1987) A 2001-ben készült „hosszú távú” (2002-2005) társadalmi terv48 több vonatkozásában is rendkívül tanulságos: az egész dokumentumot áthatja a jövendı generációk sorsa, az egészséges élet és a környezet iránti felelısség. Svédországra a hetvenes-nyolcvanas években Semjén szerint gyakran „tervezett vegyes gazdaság”-ként hivatkoztak (Semjén, 1987, 107. o.). Hollandiában 1946 óta készítettek rendszeresen éves középtávú és hosszú távú terveket. Középtávú terv készült az 1946-1952, 1953-1957 valamint az 1958-1962 közötti idıszakokra. Ezek indikatív jellegő tervek voltak. A hetvenes években a tervezés folyamatos tevékenység volt, öt évnél rövidebb idıközönként új középtávú terveket dolgoztak ki, így ezek átfedték egymást. (Stark, 1981, 527. o.) A 2000-2004 közötti idıszakra is készítettek egy nemzeti fejlesztési stratégiát, melyben helyet kaptak a környezeti vonatkozások is.49 A nyolcvanas évek második felére és a kilencvenes évekre vonatkozóan kevés információ áll rendelkezésemre, ezért a továbbiakban napjaink európai folyamatairól szólok.

1.1. Nemzeti fejlesztési tervek és a Lisszaboni Stratégiához kapcsolódó nemzeti reformprogramok az EU tagországaiban Az Európai Unió a 2004-ben csatlakozott országok számára elıírta az ún. nemzeti fejlesztési programok kidolgozását a 2004-2006-os idıszakra vonatkozóan. Az Unió fenntartja hasonló elvárását a 2007-2013-as költségvetési idıszak esetében is, mely követelménynek különösen az új tagországok igyekeztek eleget tenni. A terveknek a társadalmi és gazdasági fejlıdést kell szolgálniuk és tekintettel kell lenniük az ökológiai fenntarthatóság követelményeire, vagyis meg kell felelniük az EU Lisszaboni és Fenntartható Fejlıdési stratégiájának is. Az EU követelményeinek megfelelıen valamennyi tagország nemzeti reformprogramot készített a 2005-2008-as idıszakra. A Bizottság a tavaszi jelentésben értékeli az egyes tagállamok által most elıször készített nemzeti reformprogramokat. A nemzeti reformprogramok közös alapját a Tanács által jóváhagyott, egységes 24 integrált politikai irányelv képezi (lásd: MEMO/05/123). A partnerségi megközelítés lényege az egyes tagállamok tudásának, tapasztalatainak és hasznos ötleteinek kiaknázása a kölcsönös tanulás érdekében, mivel csak ezáltal érhetıek el lényeges eredmények. A Bizottság azonosítani fogja a kölcsönös tanulásra leginkább teret kínáló területeket, és támogatja a tagállamokat az egymás programjaiból származó ígéretes politikai ötletek átvételében. (Baroso, 2006) A nyolcvanas évek végétıl számos fejlett ország készített közép és hosszú távú nemzeti környezetvédelmi terveket (pl. Hollandia /NEPP: 1987, NEPP+: 1990, NEPP2: 1993/, Franciaország /1990/, Kanada /1990/, Új-Zéland /1991/, Ausztrália /1992/, Svédország /Enviro'93/). Már a dátumokból is jól kivehetı, hogy a 90-es évek elején a makrogazdasági környezeti tervezés elsı nagy hullámának idıszakát éltük. Ezek a tervek 4-10 éves idıtartamra 47

COMMISSARIAT GÉNÉRAL DU PLAN (1997): Rapport sur les perspectives de la France, La documentation française, Paris, 1997, 184 p. 48 Norwegian Ministry of Finance (2001): The Long-Term Programme 2002–2005 (Summary in English: Report No. 30 to the Storting (2000-2001) 49 EZ (Dutch Ministry of Economic Affaires ) (2000): Benchmarking the Netherlands 2000, Ministry of Economic Affaires, March 2000, 278 p.


107


jelölték ki a környezeti folyamatok irányait. Integráltsági fokuk különbözı volt, de általában fıként a környezetvédelemre koncentráltak, a gazdasági-társadalmi aspektusokat csak a feltételrendszer tényezıiként tárgyalták. Közismert, hogy az Európai Unió (és elıdintézményei) 1973 óta készít közösségi szintő környezeti akcióprogramokat, s jelenleg a 6. Környezeti Akcióprogram van érvényben. Talán kevéssé ismert, hogy az ázsiai országokban a kilencvenes évek közepéig nemzeti szinten több mint 100, nemzetek fölötti szinten pedig több mint 200 a környezeti szempontokat valamilyen mértékben integráló terv készült (King et al., 2000). (Itt most magát a tényt tartom említésre méltónak, függetlenül attól, hogy ezen tervek milyen hányada volt átfogó jellegő.)

1.2. Nemzeti szintő stratégiák az EU tagországaiban A világ fejlett államaiban, azon belül is kiemelten az Európai Unió tagországaiban folyamatosan dolgoznak ki a gazdaság, a társadalom és a környezet különbözı szegmenseire koncentráló nemzeti szintő stratégiákat. A stratégiák közös jellemzıje, hogy megpróbálják egy adott terület hosszú távú fejlesztési koncepciójának fıbb pontjait kijelölni, azonban már a kidolgozásuk során súlyos hibát fedezhetünk fel. A stratégiák gyakran elszeparáltan, egymástól szinte teljesen függetlenül kerülnek kidolgozásra, ami a céljaik megfelelı módon történı kijelölését és a végrehajtásukat is jelentısen hátráltatja. Az elızıekben már bemutatott gazdaságfejlesztési programokon túl a nemzetek többsége vezet be külön a gazdasági ágazatok (pl. energetika, turizmus, közlekedés) fejlesztésére vonatkozó stratégiákat. Számos stratégiát találhatunk a társadalom fejlesztése, átalakítása céljából, melyek közül a legelterjedtebbek, szinte mindegyik országban megtalálhatók az oktatási, egészségügyi és foglalkoztatási stratégiák. Az országok többségében készítettek nemzeti stratégiát a környezet különbözı elemeire vonatkozóan (pl.: erdészet, biodiverzitás, levegı, víz, hulladék).

Nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiák Az EU 27 tagállama – Bulgária, Ciprus és Magyarország kivételével valamennyi ország – elkészítette nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiáját (nffs), vagy annak nyilvános munkaváltozatát, s némelyikük (pl. az Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Szlovénia) már több év tapasztalata alapján értékelte, és egyszer vagy kétszer át is dolgozta azt. Az Unió 2005ben elvégezte elsı fenntarthatósági stratégiájának (’belsı komponens’ (EC, 2001), ’külsı dimenzió’ (EC, 2002)) felülvizsgálatát és 2006-ban elfogadta második, megújított stratégiáját. Kuti és Szabó szerint „A makroszintő tervezés új megjelenési formáját ma a fenntartható fejlıdési stratégiák adják.” (Kuti – Szabó, 2003, 1. o.). A megállapítást igazolja, hogy a világ minden táján dolgoztak és dolgoznak ki nffs-át, s a lehetıség a makroszintő tervezés újraértelmezésére, újbóli alkalmazására a koncepció újszerőségébıl ered. A fenntarthatósági stratégiák készítésének és végrehajtásának egyik megoldandó feladata, hogy összhangban legyenek a számos egyéb, társadalmi, gazdasági, ágazati és egyes részterületekre vonatkozó, nemzeti szintő stratégiákkal és rövid- és középtávú tervekkel. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv például 15 már érvényben lévı és 5 elfogadás elıtt álló vagy elıkészületben lévı hazai nemzeti szintő tervezési dokumentumot említ, melyet a Terv készítıi felhasználtak illetve figyelembe vettek (Magyar Köztársaság Kormánya, 2006, 11-13. o.)

2. A MAKROSZINTŐ TERVEZÉS ELMÉLETÉRİL 108 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


A piacgazdaság és a tervgazdaság elméleti szembeállítása csaknem végigkísérte a 20. század történelmét. A ’tervgazdaság’ szót számos különbözı értelemben, eltérı tartalommal használták. Mint láttuk, a szocialista gazdasági rendszerek mellett egy sor tıkés ország is közép és hosszú távú tervezési tevékenységet folytatott, amit gyakran a „planification”, „planning” szavakkal írtak le. A kutatás egyik fontos feladata annak tisztázása lenne, hogyan értelmezhetı a tervezés és mi a helye a modern vegyes gazdaságban.

2.1. Az elmélet hiánya A makroszintő tervezés az elméleti kutatás elhanyagolt, jószerével teljesen mellızött területe. Nem túlzás azt állítani, hogy „a környezeti szempontokat is integráló makroszintő stratégiaalkotás és tervezés kellı elméleti alapozás nélkül történik. Elegendı ugyanis áttanulmányozni a világ jelentısebb közgazdasági folyóiratainak utóbbi évfolyamait50 és felütni az egyetemi makroökonómiai tankönyvek tartalomjegyzékét, hogy megerısítsük, amit úgy is tudunk: a makroökonómiai modellek mit sem tudnak a makroszintő tervezésrıl” (Kuti – Szabó, 2003, 1. o.). Olyan, szerte a világban oktatott közgazdaságtan ill. makroökonómia tankönyvek, mint Samuelson és Nordhaus, Mankiw, Hall és Taylor munkáiban nincs önálló fejezet a tervezésrıl, de még csak említést sem tesznek a gazdasági koordináció ezen fontos formájáról. (Samuelson – Nordhaus, 2000; Mankiw, 1999, Hall – Taylor, 1997) Furcsa módon, a gazdaságpolitikai jellegő munkák is mostohán kezelik a témát (Stiglitz, 2000). Ezek után szinte természetesnek vehetjük azt is, hogy a mai magyar társadalomtudomány is alig foglalkozik a makroszintő tervezés elméletével. Egyetlen fejezetet, de még csak egy alfejezetet sem szentelnek a tervezés kérdésének a közgazdaságtanról vagy a közgazdasági elméletek történetérıl illetve a közép-kelet-európai országok integrálódásáról szóló viszonylag friss hazai könyvek sem (Csaba, 2006; Csikós-Nagy, 2005; Bara – Szabó, 2001; Mátyás, 1999). Az üdítı kivételek egyikében Faragó László meg is állapítja, hogy „a hazai kutatások és publikációk e témakörben mutatják a legjelentısebb lemaradást, nagyok a hiányosságok és sok a félreértés” (Faragó, 2005, 11. o.) Feltehetıen az ideológiai szembenállás volt az egyik fontos oka, hogy közgazdaságtan álláspontja mindig is ellenséges, vagy legalábbis ellentmondásos volt a makroszintő tervezéssel kapcsolatosan. A makrogazdasági tervezésnek akadtak ugyan támogatói, de jóval több ellenzıje volt és van a polgári közgazdaságtan neves képviselıi között. Az elıbbiek között említhetjük például W. Leontief-et, aki nem csupán elkötelezetten állást foglalt a tervezés alkalmazása mellett (pl. Leontief, 1976) – többek között környezeti példákat is említve –, hanem módszertanának fejlesztéséhez is tevékenyen hozzájárult. Ragnar Frisch 1971-ben egy elıadásában (Frisch, 1971) – egyebek mellett a természeti környezet romlását is felsorolva az okok között – impulzívan érvelt egy „igazán optimális gazdaságpolitika” koncepciójának létrehozása érdekében, mert a helyzet „a társadalom döntési gépezetérıl való radikális és konvencióktól mentes gondolkodásért kiált”. Megoldásként egy ún. preferenciafüggvény létrehozását ajánlotta, amely lényegében egyfajta tervezési módszerként is felhasználható. Jan Tinbergen, aki épp Frisch-sel megosztva kapott Nobel díjat, szintén sokszor síkra szállt a makrogazdasági tervezés alkalmazása mellett. Az ellenzık között szintén több Nobel-díjas közgazdászt találhatunk. Meg 50

Kuti és Szabó több mint 50 – fıként angol és francia nyelvő – folyóirat utóbbi évtizedének tartalomjegyzékét tekintette át 2003-ban. Állításuk ma is érvényes, legalábbis 27 különbözı angol nyelvő folyóirat 4-4 évfolyamát (2003 és 2007 januárja között megjelent számait) megvizsgálva, megerısíthetem azt.


109


szokás említeni például Milton Friedman és Georg Stigler nevét, akik nem csupán a makrogazdasági tervezés, hanem a kormányzati beavatkozás szők körre való korlátozását ajánlják. A szocialista világrendszer felbomlását követıen az ideológiai ösztönzés is megszőnt, így a makroszintő tervezés kutatásának ez az ösztönzı ereje is elapadt. Ezek után azonban jóval kevesebb elfogultsággal vizsgálhatja a tudomány ezt a fontos kérdést. A fenntartható fejlıdési stratégiák készítése mindenképp új, erıteljes motiváló tényezı kell legyen, hisz a környezetiökológiai válságjelenségek felismerése óta nyilvánvaló, hogy az „integrált fizikai, társadalmigazdasági és környezeti tervezés” a társadalmi döntéshozatal „szükségszerő feladata” és „a célok elérésének hatékony eszköze” (Ahmad – Müller, 1982).

2.2. Egy elméleti probléma: a terv és a stratégia fogalma A makroszintő tervezés elméleti problémái rendkívül sokrétőek. Úgy gondolom, a legtöbb kérdést még meg sem fogalmazták megfelelıen, ezért itt csupán néhány téma vázlatos felvetésére vállalkozhatok. Nem foglalkozom például olyan – a tervezés számára alapvetı – elméleti kérdésekkel, hogy mekkorák a tudatosság társadalmat alakító szerepének lehetıségei, hogy mennyire hamis az a Hayek által bírált felfogás (Hayek, 1967, 300. o.), mely szerint „amit ember teremtett, azt tetszése szerint meg is változtathatja”. A kérdés praktikusabb szempontból úgy fogalmazható, hogy „milyen módon viszonyulhat a tervezés az objektív, törvényszerően elıretörı folyamatokhoz” (Kuti, 2005, 7. o.), vagy ahogy Hayek írja „a társadalom spontán erıi”-hez. Szintén alapvetı és a fenntarthatósági stratégiák készítésének szempontjából gyakorlati jelentıségő elméleti probléma, hogy hogyan ösztönözhetık a társadalom, a magángazdaság szereplıi – termelık és fogyasztók egyaránt – arra, hogy a tervek, stratégiák célkitőzéseivel összhangban cselekedjenek. További kérdés, hogy mennyire lehet ideológia mentes a tervezés. A fenntarthatóság problémája új szempontokkal gazdagítja a tervezés elméleti kérdéseit. i) Tervezésre elsısorban az összetett bonyolult rendszerek, folyamatok esetében van szükség. ii) A környezeti folyamatok hosszú távú jellege aláhúzza a stratégiai tervezés szerepét. iii) A környezetpolitikák megjelenése tipikus példája a központi szándék megjelenésének a társadalmi praxisban. iv) Fokozottabban kell ügyelni a fizikai és pénzügyi tervezés összhangjára. A környezeti jelzıszámok sokasodásával összetettebbé válik a tervezés. v) Erısödik a területiség elvének figyelembe vétele. vi) Megsokszorozódik az érdekelt felek száma, ami nehezíti és fontosabbá teszi a társadalmi egyeztetési folyamatot. vii) A globalizálódás folyamata feltehetıen egyre gyakrabban veti fel majd a bolygó szintő stratégiák készítésének szükségletét. (Kuti – Szabó, 2003, 14-15. o.) Még csak arra sincs módom, hogy a legfontosabb problémákat jelezzem, ezért a címben jelzett tárgy szempontjából legfontosabb kérdéssel, a terv és a stratégia fogalmának viszonyával, elkülönítésével foglalkozom. A terv általános fogalmának természetesen számos meghatározása ismeretes. A tervezést lehetséges egészen tágan értelmezni, Faragó László például a „jövıalkotás társadalomtechnikája”-ként fogja fel (Faragó, 2005, 11. o.). Stark Antal megfogalmazásában a terv „a mérlegelt célok és azok megvalósítását biztosító összehangolt eszközök kölcsönhatását szintetizálja”, „jövıképet ad és cselekvési programot határoz meg” (Stark, 1987, 34. o.). 1. táblázat A stratégia és a terv fıbb fogalmi eltérései 110 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Célkitőzések jellege

Stratégia Lényegi újdonságokat hozó célok

Terv Megvalósítható, nagy biztonsággal elérhetı célok Valószínősíthetı a célok elérése, a rendelkezésre álló eszközök lehetıvé teszik ezt. Belátható idıtáv; kormányzati ciklushoz, vagy EU költségvetéshez igazodhat Pontos pénzügyi elıirányzatok biztosítása elengedhetetlen Kormányzati, parlamenti döntés elegendı

Nagy fokú bizonytalanság jellemzi. Bizonytalanság Nem ismerjük feltétlenül a célokhoz vezetı utat. Hosszú táv; a stratégia tárgyától Idıtáv függıen ez lehet egy vagy több évtized. Pénzügyi Konkrét pénzügyi források elıirányzatok megjelölése nem szükséges Széleskörő, teljes társadalmi Politikai támogatás szükséges; a politikai támogatás pártok, szereplık konszenzusa Társadalmi Széleskörő társadalmi részvétel Fıként szakértıi munkára kell részvétel elengedhetetlen alapozni. Megjelölésük olykor csak A fizikai és pénzügyi eszközök Eszközök körvonalakban történik pontos megjelölése szükséges Egymáshoz való Meghatározza a terveket A terveknek igazodniuk kell a viszonyuk stratégiához Forrás: Kuti, 2005, 27. o. alapján, módosítva

A stratégia és a terv legfontosabb jellegzetességei közötti különbséget az 1. táblázatban foglaltam össze. Természetesen a szempontokat tovább lehetne bıvítheteni, azonban a nffs-ák tanulmányozása során a legmarkánsabban fenti jellegzetességekben véltem felfedezni a stratégia és a terv közötti viszony tisztázatlanságának jeleit, és az azokból eredı hibákat, bizonytalanságokat. A stratégiák célkitőzései (különösen a nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiákat olvasva) nem tőnnek eléggé határozottnak, ambiciózusnak. Ennek a hiányosságnak az eredményeként a célok nem hatnak ösztönzıleg a társadalomra, így azok megvalósítása kérdésessé válik. „A hosszú távra szóló, feszített, becsvágyó célok rövid és közép távra való „lebontása” a tervek feladata. A tervnek reális, megvalósítható, konkrét, számszerősített célokat kell kitőznie, világosan kell látni az ezek eléréséhez vezetı utat, meg kell jelölni az eszközöket, az anyagi forrásokat, a felelısöket. Mindennek a stratégiára nem feltétlenül, sıt általában nem kell igaznak lennie.” (Gáthy et al., 2006, 176. o.) A stratégiai célok meghatározásánál éppen ezért célszerőbb lenne minél inkább visszafogni a (gyakran rövid távú érdekeket szem elıtt tartó) politikai befolyást.

3. A FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁK KÉSZÍTÉSÉNEK NÉHÁNY FOGALMI DILEMMÁJA A nemzeti fenntarthatósági stratégiák készítıi számos módszertani problémával találják szemben magukat. Ezek jó részét bemutatják a különbözı útmutatók (OECD, 2001; UN DESA, 2002), de igazából akkor szembesülhetünk velük, mikor alaposan elolvassuk és összehasonlítjuk a stratégiákat. Olyan kérdésekrıl van szó például – jelentısen egyszerősítve –, hogy hogyan kombinálják a stratégia kidolgozása során a széleskörő társadalmi részvételt és Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

111


mind a gazdasági, mind az ökológiai kérdések komplexitása miatt elengedhetetlen tudományos szakértıi munkát. Eldöntendı az is, hogy melyik fıhatóság irányításával, egyeztetésével készüljön a stratégia, mely szervezet végezze a végrehajtás ellenırzését, felülvizsgálatát, értékelését. A módszertani problémák közül jelen esetben olyanokat választottam ki, amelyek abból származnak, hogy ahelyett, hogy tudományosan megalapozott, lehetıség szerinti világosan megfogalmazott, pontos fogalmakra építve készülnének a stratégiák, az alapvetı koncepciók tisztázatlansága miatt pragmatista megközelítésben, intuitív módon, sokszor kompromisszumos értelmezésben, olykor – gyaníthatóan szándékosan – homályban hagyva, félreértelmezve használták azokat. Az alábbiakban négy fogalom tartalmát érintı problémákon keresztül igyekszem bemutatni, hogy milyen gondokat okozhatnak (okoznak) fogalmi tisztázatlanságok. Többségük az elızıekben bemutatott tervezéselméleti problémák konkrétabb gyakorlati megjelenése.

3.1. Mit tekinthetünk (fenntarthatósági) stratégiának? A kérdés megválaszolásához két fogalmat kell tisztázni: a fenntartható fejlıdés és a stratégia fogalmát. Az utóbbival kezdem.51 „a stratégia legfontosabb – egymással jórészt összefüggı – jellemzıinek az átfogó és rendszerszemlélető látásmódot, a lényegi újdonságokat hozó célkitőzéseket, a hosszú távú közelítést és a tanulási folyamatként való értelmezést tarjuk”. (Gáthy et al., 2006, 175. o.) Az nffs dokumentumok egy része, noha címében stratégia, nem felel meg ezeknek a követelményeknek, míg más anyagok, bár terv vagy akcióprogram néven adták közre ıket, a szó valódi értelmében vett stratégiák. Érdekes módon, egyik dokumentum sem írja körül, hogy mit tart egy stratégia kritériumainak, milyen követelményeknek kell megfelelnie egy stratégiának. Erre vonatkozóan az irodalomban is kevés útmutatás található (pl. Dalal-Clayton – Bass, 2002, p. 45.). Az átfogó és rendszerszemlélető közelítés alkalmazására – azaz arra, hogy az összes fontos releváns problémát összefüggéseiben vizsgálja – valamennyi stratégia törekszik. Az átfogó jelleg követelménye azonban nem a részletesség igényét jelenti. A stratégiának a fı vonalakat kell felvázolnia, bátran megválasztott és jól, pontosan megfogalmazott prioritásokkal. „Sok stratégia esik a részletesség csapdájába, ez azonban már a célkitőzésekhez tartozik. Itt feltehetıen arról van szó, hogy lényegében egy dokumentum tartalmazza a stratégiát és a tervet.” (Gáthy et al., 2006) Mind a társadalmi-gazdasági, mind az ökológiai rendszer fejlesztése megköveteli a rendszerszemlélető közelítést magas fokú komplexitásuk miatt. Ennek ellenére több nffs dokumentuma csupán egymás mellé rakott fejezetek laza szövete, s különösképpen kevés az összefüggés a három pillér között. Ebbıl a szempontból kirívóan rossz példa a lengyel és a görög stratégia. (Polish Gov., 2000; Greek Gov., 2002)

3.2. Mit értünk hosszú táv alatt? A hosszú távú szemlélet követelménye a jól értelmezett fenntarthatóság fogalmából fakad. Az ökológiai folyamatok változásának idıtávja és a jövendı generációk szükségleteinek figyelembevétele eleve legalább néhány évtizednyi elıretekintést feltételez. Ennek ellenére a stratégiák egy része – noha több helyen hangsúlyozzák, hogy a dokumentum hosszú távra 51

A fenntarthatóság fogalmi, értelmezési problémáival a 3.3.-as pontban foglalkozok.



kívánja megszabni a folyamatok kívánatos irányát – csupán egy évtizednél rövidebb távra tekinti át a teendıket (Austrain Gov., 2002; Belgian Gov, 2000, 2004; French Gov., 2003; Greek Gov., 2002; NCSD Malta, 2004; Slovenian Gov., 2005). Ezt általában mindenféle magyarázat nélkül teszik, s csak utalásokból sejthetı, hogy uniós programok (Lisszaboni Stratégia, 6. Környezetvédelmi Program) határidejéhez igazodtak (Austrian Gov, 2002), vagy saját tervezési, esetleg politikai választási rendszerük következı periódusa szabta meg az idıtávot (NCSD Malta, 2004; Slovenian Gov., 2001, 2005; Swiss Gov., 2002, p. 1.), vagy egyszerően nem tudható az idıhorizont megválasztásának oka (French Gov., 2003; Greek Gov., 2002). Más stratégiák hosszabb, 20-50 évnyi idıhorizontot jelölnek ki, arról azonban ezekben sem esik szó, hogy miért, milyen rendezı elvek alapján határozták épp így meg az idıtávot. Kétségkívül, nem egyszerő meghatározni, mi tekinthetı hosszú távnak. A környezeti folyamatok idıigénye, a technológiai elırelátás lehetséges horizontja nyújthatna némi támpontot. A stratégiák lényegében teljesen megkerülik ezt az elméleti problémát. Felvetıdik, hogy lehetséges-e egyáltalán 30-50 évre befolyásolni a társadalmi-gazdasági folyamatokat? Az erdısítés, a klímapolitika, az oktatás, a népesedés említése magától értetıdı választ ad erre a kérdésre: akár átgondoljuk tudatosan, akár nem, egyes területeken a mai politikai döntés hosszú idıre meghatározza a történéseket. Ennek befolyásolási lehetıségérıl mond le az az ország, amely stratégiáját csupán néhány évre határozza meg. Úgy véljük, ezen országok döntéshozói elıtt nem tisztult le a stratégia és a terv közötti különbség. (Gáthy et al., 2006)

3.3. Mitıl lesz „fenntarthatósági” egy stratégia? Másként fogalmazva: mi legyen a fenntarthatósági stratégia tartalma? Ez a kérdés a fenntarthatóság fogalmával illetve annak a három (környezeti/ökológiai, társadalmi, gazdasági) dimenzió egységekénti felfogásával függ össze. A stratégiák általában nem vagy csupán rendkívül röviden, felületesen foglalkoznak a fenntarthatóság fogalmának értelmezésével. Általában megelégszenek azzal, hogy a Brundtland Jelentés meghatározását idézik, s szinte kivétel nélkül hivatkoznak a „három pillér”, „dimenzió”, a gazdasági, társadalmi és környezeti célok kiegyensúlyozott kezelésének szükségességére. Esetenként utalnak ugyan ennek nehézségeire, az ebbıl adódó problémákra, ezt azonban feloldhatónak tartják, többnyire abból indulnak ki, hogy a gazdaság, a társadalom és a környezet fejlesztésére egyformán, egyenlı mértékben kell figyelmet fordítani. (Pl.: Austrian Gov., 2002, p. 2; Belgian Gov., 2004, p. 3.) Pedig a stratégiákra nézve igencsak veszélyes a fenntarthatóság koncepciójának tisztázatlansága, a három dimenzió kapcsolatának helytelen felfogása, a gazdasági, társadalmi vagy ökológiai elfogultságú közelítés (Enyedi, 1994). A szlovák stratégia (Slovak Gov., 2002) szinte teljes terjedelmében környezeti ügyeket tárgyal, s csak a dokumentum elején és végén érinti a társadalmi és gazdasági kérdéseket. Ráadásul esetenként helytelen szemléletben, hisz pl. a kisebbségi problémák, vagy a szlovák nemzeti identitás (Slovak Gov., 2002, p. 38.) csak nagyon áttételesen, távolról kapcsolódnak az ökológiai válsághoz. Az elfogultságok mellett azonban megfigyelhetı egy másik veszély, nevezetesen a megfelelı a „dimenziók” közötti kapcsolat hiánya. A dimenziók közti kapcsolat megfelelıen úgy értelmezendı, hogy a fenntartható fejlıdés koncepciója eredendıen globális ökológiai indíttatású, s a gazdasági, illetve a társadalmi megfontolásokat az ökológiai korlátoknak (a Föld eltartó képességének, a természeti tıke kritikus szintjének) kell alárendelni. A stratégiák célja tehát a társadalom és a gazdaság olyan átalakítása, amely lehetıvé teszi az ökológiai korlátoknak való megfelelést. Ennek a közelítésnek a fontosságára általánosságban több stratégia felhívja a figyelmet. (Austrian Gov.; 2002, p. 3.; Gov. of Ireland, 1997, p. 25.; Norway’s Gov., 2002, p. 9.; Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

113


UK Gov., 2005, p. 3., 100.) Általános szemléletében azonban csak az Egyesült Királyság 2005ben elkészült harmadik, és a 2006-ban közzétett második finn nffs (UK Gov., 2005; Finnish Gov., 2006) felel meg neki.

3.4. Mit értünk alapstratégia alatt? Ez a fogalmi probléma azzal a kérdéssel egyenértékő, hogy hogyan épüljenek egymásra a különbözı stratégiák és tervek? A fenntartható fejlıdési stratégiák készítése során az Unióban és a tagországokban nyilvánvaló – bár olykor nem kimondott – gondot jelent a számos különbözı stratégia és terv összhangjának megteremtése. A problémát kitőnıen illusztrálja az Unió Lisszaboni (LiS) és Fenntarthatósági (EU SDS) stratégiájának tisztázatlan viszonya. Erre a problémára már többen, köztük nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet. Az EEAC álláspontja szerint például: „A Lisszaboni és Fenntartható Fejlıdési stratégia közötti tisztázatlan viszonya ellentmondó és meddı vitákhoz vezet, mely sokkal inkább fékezi, sem mint elısegíti a változást.” (EEAC, 2006, p. 3.). A LiS és az EU SDS céljai közötti ellentmondásos viszony – amely egyébként megfigyelhetı a nemzetek gazdasági és a fenntarthatósági stratégiái között is – mindenek elıtt a középtávú gazdasági-versenyképességi és a hosszú távú ökológiai-környezeti érdek mélyen gyökerezı konfliktusára vezethetı vissza. A versenyképesség pusztán a kereslet, a piac érdekeit szem elıtt tartva is javítható – ami esetleg a jelenlegi, fenntarthatósági szempontból káros fogyasztási minták konzerválását, sokszor az anyagi fogyasztás növelését jelenti –, a fenntarthatóság érdekei viszont az ökológiai korlátoknak való megfelelést, a fogyasztási minták radikális megváltoztatását, szerkezeti átalakítását, az anyagi fogyasztás csökkentését követeli meg. (Gáthy – Kuti, 2006) Ezt az ellentmondást az EU dokumentumok, nem csupán nem emelik ki, hanem gyakran kifejezetten elkendızik azzal, hogy az összhang lehetıségét magától értetıdınek tekintik. A probléma alapos elemzésével azonban mind a társadalomtudomány képviselıi, mind az EU dokumentumai a mai napig adósak maradtak. Súlyos hiba, hogy e dokumentumok „nem valamiféle jól átgondolt elv, tiszta logika szerint kapcsolódnak össze, hanem csupán laza és sokszor homályos kapcsolatban” (Gáthy – Kuti, 2006, 1. o.), „ismeretlen, illetve föl nem tárt, ki nem fejtett viszonyban” vannak egymással (Bulla – Pomázi, 2003, 249. o.).

4. ÖSSZEFOGLALÓ MEGJEGYZÉSEK A dolgozatban rámutattam, hogy a makroszintő tervezés gyakorlata és elmélete között súlyos ellentmondás feszül, mely a stratégiák és a tervek hatékonyságának, eredményességének kárára szolgál. A fogalmak tisztázatlansága számtalan hátránnyal jár, ezeknek a bemutatására az Európai Unió és a tagországok szintjén tettem kísérletet, különösen a fenntarthatósági és a gazdaságfejlesztési stratégiák rendezetlen viszonyát bemutatva. Úgy gondolom, hogy a makroszintő tervezés fontos jelensége a gazdaságirányításnak, ezért az elméleti háttér biztosítása, kutatások folytatása a témában aktuálisnak tekinthetı. A problémakör vizsgálatát a nemzeti fenntartható fejlıdési stratégiák tanulmányozása során szerzett tapasztalataimra támaszkodva mutattam be, célom az volt, hogy rávilágítsak az ellentmondásokra, problémákra és a stratégiák gyengeségeire, a jövıbeni változtatást igénylı fıbb pontokra.

IRODALOM: 114 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ AHMAD, Y. J - MÜLLER, F. G. (eds.) (1982): Integrated physical, socio-economic and environmental planning, UNEP - Tycooly International Publishing, Dublin, 1982, 199 p. BARA Z. – SZABÓ K. (szerk.) (2001): Bara Z. – Szabó K. (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények, Aula Kiadó, Budapest, 2001, 609 o. BARA Z. (2001): Állam által vezérelt piacgazdasági rendszerek, In: Bara Z. – Szabó K. (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények, Aula Kiadó, Budapest, 2001, 609 o. (157-208. o.) BAROSO (2006): „Ideje következı fokozatba kapcsolni” – A Bizottság elnöke, José Manuel Barroso bemutatja a növekedésrıl és foglalkoztatásról szóló éves értékelı jelentést, IP/06/71, 2006. január 25. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/06/71&format=HTML&aged=0&language=HU&guiLa nguage=en BULLA M. – POMÁZI I. (2003): A globalizációtól a Kárpát-medencéig, In: Bulla Miklós – Tamás Pál (szerk.) (2003): Magyarország Környezeti Jövıképe, OKT – MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 2004, 382 o. CSABA L. (2006): A fölemelkedı Európa, Akadémiai Kiadó, Budapest 2006, 482 o. CSIKÓS-NAGY B. (2005): Közgazdaságtan a globalizáció világában I-II., MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2005, 470 o. Dalal-Clayton, B. – S. Bass (2002): Sustainable Development Strategies: A Resource Book, IIED, OECD and UNDP, London: Earthscan Publications Ltd., p. 388 EEAC (2006) Getting it straight and keeping up the pressure. A Dialog Paper, European Environment and Sustainable Development Advisory Councils, Working Groups on SD, February 2006, 6 p. ENYEDI Gy. (1994): Fenntartható fejlıdés — mit kell fenntartani?, Magyar Tudomány, 1994. 10. szám, 1151-1160. o. FARAGÓ L. (2005): A jövıalkotás társadalomtechnikája (A közösségi tervezés elmélete), Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2005, 240 o. FRISCH, R. (1971): Politikai preferenciák kialakítására irányuló együttmőködés politikusok és ökonometrikusok között, In: Frisch, R.: Kvantitatív és dinamikus közgazdaságtan, KJK, Budapest, 1974 GÁTHY A. – KUTI I. – SZABÓ G. (2006): Fenntartható fejlıdési politikák és stratégiák az Európai Unióban, In: Bulla M. – Tamás P. (szerk.): Fenntartható fejlıdés Magyarországon (jövıképek és forgatókönyvek). Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 511 o. (165-194. o.) GÁTHY A. – KUTI I. (2006): Are the different agricultural strategies in harmony with the sustainable development strategy of the European Union? — Lessons applicable to Hungary, EASY-ECO Saarbrücken Conference, 11-14 October 2006, CD-publication, 12 p. HALL, R. E. – TAYLOR, J. B. (1997): Makroökonómia, KJK, Budapest, 1997, 640 o. HAYEK, F. A. (1967): Emberi cselekvés, de nem emberi terv eredménye, In: Hayek, F. A.: Piac és szabadság (Válogatott tanulmányok), KJK, Budapest, 1995, 513 o. (292-301. o.) HORVÁTH L. – CSATH M. (1983): Stratégiai tervezés, KJK, Budapest, 1983, 435 o. KEREKES S. (2006): A fenntarthatóság közgazdasági értelmezése, In: Bulla M. – Tamás P. (szerk.): Fenntartható fejlıdés Magyarországon (jövıképek és forgatókönyvek). Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 511 o. (196-211. o.) KING, P., ANNANDALE, D., BAILEY, J. (2000): A conceptual framework for integrated economic and environmental planning in Asia — A literature review, Journal of Environmental Assesment Policy and Management, Vol. 2, No. 3, pp. 279-315 KUTI I. – SZABÓ G. (2003): Környezetpolitikai tervek és stratégiák az Európai Unióban és Magyarországon, OTKA-pályázat, kut. koncepció (kézirat), Debreceni Egyetem AVK, 2003. márc., 29 o. KUTI I. (2005): Terv és stratégia makroszinten — elmélet és gyakorlat, Debreceni Egyetem AVK, OTKA-tanulmány (kézirat), 2005. március, 32 o. LEONTIEF, W. (1976): Nemzetgazdasági tervezés: módszerek és problémák, In: Gazdaságelmélet, tények és gazdaságpolitika (Válogatott tanulmányok), Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1984 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA (2006): Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013, A Magyar Köztársaság Kormánya, 2006. október 13, 168 o. MANKIW, N. G. (1999): Makroökonómia, Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 564 o. MÁTYÁS A. (1999): A modern közgazdaságtan története, Aula Kiadó, Budapest, 1999, 671 o. OECD (2001): Strategy for Sustainable Development – Practical Guidance for Development for Co-operation, OECD, 2001, p. 60, http://www.oecd.org SAMUELSON, P.A. – NORDHAUS, W.D. (2000): Közgazdaságtan, KJK-KERSZÖV, Budapest, 2000, 763 o. SEMJÉN A. (1987): Tervezı jóléti állam: Norvégia, Politika — Tudomány, 1987. 3. szám, 107-120. o. STARK A. (1987): Tervgazdálkodás és gazdaságirányítás, KJK, Budapest, 1987, 329 o. STARK A. (szerk.) (1981): Tervgazdálkodás, KJK, Budapest, 1981, 616 o. STIGLITZ, J.E. (2000): A kormányzati szektor gazdaságtana, KJK-KERSZÖV, Budapest, 2000, 748 o. UN Department of Economic and Social Affairs (UN DESA) (2002), Guidance in Preparing a National Sustainable Development Strategy: Managing Sustainable Development in the New Millennium. http://www.un.org/esa/sustdev/publications/nsds_guidance.pdf


115

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ Nemzeti és nemzetek feletti fenntarthatósági stratégiák Austrian Gov. (2002): Building our future. (The Austrian Strategy for Sustainable Development – An initiative of the Federal Government), Austrian Federal Government, Wien, 2002, 110 p. + Annex 69 p. Belgian Gov. (2000): Federal plan for sustainable development 2000-2004, Secretary of State for Energy and Sustainable Development, Brussels, September 2000, 143 p. Belgian Gov. (2004): Federal plan for sustainable development 2004-2008, Council of Ministers, Brussels, 24 September 2004, 97 p. BMU (2002): Perspektiven für Deutschland – Unsere Strategie für eine nachhaltige Entwicklung –, Bundesumweltministerium, Berlin, 2002, 345 S. CMR (2002): Strategy for Sustainable Development of Latvia Cabinet of Ministers of the Republic, Riga, August 2002, 32 p. Czech Gov. (2004): The Czech Republic Strategy for Sustainable Development, Prague, Nov. 2004, 63 p. Danish Government (2002): A shared future – balanced development (Denmark’s national strategy for sustainable development), The Danish Government, August 2002, Copenhagen, 87 p. Dutch Gov. (2001): Where there’s a will there’s a world (4th National Environmental Policy Plan – Summary), Ministry of Housing, Spatial Planning and the Environment, 2001, 79 p. Dutch Gov. (2002): A National Strategy for Sustainable Development: What choices must the government make?, February 2002, 16 p. EC (2001): A Sustainable Europe for a Better World: A European Union Strategy for Sustainable Development, European Commission, Brussels, 15.5.2001 [COM(2001)264 final], pp. 1-17. EC (2002): Towards a global partnership for sustainable development, European Commission, Brussels, 13.2.2002 [COM(2002)82 final], pp. 1-20. ECSD (2002): Estonian National Report on Sustainable Development Estonian Commission on Sustainable Development, Tallinn, 2002, 56 p Finnish Gov. (2003): Evaluation of Sustainable Development in Finland — Summary, Ministry of the Environment, Helsinki, 2003, 36 p. Finnish Gov. (2006): Towards sustainable choices – A nationally and globally sustainable Finland (The national strategy for sustainable development), Helsinki, 2006, 140 p. French Gov. (2003): Stratégie Nationale de Développement Durable, Comité Interministériel pour un Développement Durable, Paris, 3 juin 2003, 150 p. Gouv. du Luxembourg (1999): Plan National pour un Développement Durable, Le Gouvernement du Grand-Guché de Luxembourg, Ministère de l’Environnement, 30 Avril 1999, 107 p. Gov. of Ireland (1997): Sustainable Development — A strategy for Ireland, Government of Ireland, Department of the Environment, Dublin 1997, 267 p. Gov. of Lithuania (2003): National Strategy for Sustainable Development Government of the republic of Lithuania, Vilnius, Sept. 2003, 89 p. Greek Gov. (2002): National strategy for Sustainable Development — Greece (Executive Summary), Hellenic Ministry for the Environment, Physical Planning and Public Works, Athens, May 2002, 20 p. Italian Gov. (2002): Strategia d’azione ambientale per lo sviluppo sostenibile in Italia, Ministero dell’Ambiente e della Tutela del Territorio, Roma, 2002, 68 p. NCSD Malta (2004): A Draft Sustainable Development Strategy for Malta, National Commission for Sustainable Development, July 2004, 64 p. Nordic Council of Ministers (2004): Sustainable Development — New Bearings for Nordic Countries Nordic Council of Ministers, Copenhagen, 2004, 74 p. Norway’s Gov. (2002): National Strategy for Sustainable Development The Royal Ministry of Foreign Affairs, Oslo, August 2002, 48 p. Norway’s Gov. (2003): Norway’s action plan for sustainable development, Government of Norway, Oslo, 2003, 50 p. Polish Gov. (2000): Sustainable Development Strategy for Poland up to 2025 — Polska 2025 Governmental Centre for Strategy Studies Centre with Ministry of the Environment, Poland 2000, 12 p. Portuguese Gov. (2002): Estrategia national de desenvolvimento sustentavel ends 2002 (Versão para Discussão Pública), Ministério das Cidades Ordenamento do Território e Ambiente, Junho de 2002, 71 p. Slovak Gov. (2002): National Strategy for Sustainable Development for the Slovak Republic, Government of the Slovak Republic, Bratislava, April 2002, 278 p. Slovenian Gov. - IMAD (2001): Slovenia in the New Decade: Sustainability, Competitiveness, Membership in the EU (The Strategy for the Economic Development of Slovenia 2001-2006), Institute of Macroeconomic Analysis and Development, Ljubljana, 2001, 159 p. Slovenian Gov. (2005): Slovenia’s Development Strategy, Government of the Republic of Slovenia, Ljubljana, 23 June 2005, 50 p. Spanish Gov. (no date): Estrategia Española de Desarrollo Sostenible (Documento de consulta), Madrid, 279 p.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ Swedish Gov. (2002): Sweden’s National Strategy for Sustainable Development 2002 (A summary), Ministry of the Environment, Stockholm, June 2002, 40 p. Swiss Gov. (2002): Sustainable Development Strategy 2002, Swiss Federal Council, 27 March 2002, 42 p. UK Gov (2003): A better quality of life (A strategy for sustainable development for the United Kingdom), UK Government, 1999 (Updated: 4 March 2003), 111 p. UK Gov. (2005): Securing the future (The UK Government Sustainable Development Strategy), UK Government, March 2005, 188 p.


117


PIACI ÁRSZIMMETRIA A HAZAI TEJTERMÉKPÁLYÁN52 Popovics Péter András PhD hallgató, egyetemi tanársegéd Debreceni Egyetem, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar

1. A TEJTERMELÉS PROBLÉMÁINAK ÖSSZEFOGLALÁSA A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG Az 1990-es években napjainkig hazánkban mind a tehénállományunk, mind pedig a megtermelt tej drasztikus mennyiségi csökkenése volt tapasztalható. A rendszerváltással együtt járó orientációs zavarok, mint például a tulajdonviszonyok rendezetlensége, az üzemnagyság körüli politikai viták és az állami magatartás bizonytalanságai (pl.: agrártámogatások szőkössége és rossz hasznosulása, az érdemi változtatások helyett a folyamatos válságkezelésre való törekvés stb,) voltak a kedvezıtlen folyamat kibontakozásának fı okai. A támogatási rendszer nem koncentrálódott a versenyképesség kritikus pontjaira: • a valós fejlesztési igények kielégítésére, • a termelés és a termékek minıségének ösztönzésére, • a piacrajutás feltételeinek és intézményeinek a létrehozására, • a támogatások céljainak és elosztásának a termékpályák egyes vertikum- szakaszai között történı hatékonyabb kimunkálására. A korábbi kooperációs-integrációs kapcsolatok felbomlottak, vagy teljesen megszőntek. Tömegesen alakultak ki erıfölényes helyzetek a termékpályák egyes fázisaiban. A piaci alkupozíció jellemzıen a mezıgazdasági termelık rovására változott meg. A tejtermelés növekedését gátló tényezıként a piaci kapcsolatok lassú újraszervezıdését, a piacgazdaságra jellemzı intézmények (tészek, kamarák, terméktanácsok) nehézkes kialakulását, valamint a hatékony és átlátható mezıgazdasági piacok hiányát is hangsúlyozták hazai szakemberek (FERTİ – SZABÓ G.G., 2001). Ilyen rendezetlen, feszültségekkel terhelt, válságos helyzetben köszöntött ránk az uniós csatlakozás. A tárgyalások 1997-ben kezdıdtek el, de az agrárkérdések csak 2003-ban kerültek megvitatásra. A tejszektorban a hazai cél a minél magasabb kvóta elérése volt. Ez érthetı, hiszen ennek hiányában a csatlakozás utáni évekre prognosztizált várható fogyasztásnövekedést nem tudnánk hazai termelésbıl, csak importból fedezni. A nagyobb kvóta reményében megnöveltük a hazai tejtermelést, ezért a csatlakozási tárgyalásokon, ha nem is az általunk igényelt és kívánatosnak tartott 2,8 milliárd litert, de a jelenlegi fogyasztásnál nagyobb, 2 milliárd literes kvótát sikerült kialkudni. Így a megtermelt tej mennyisége jelentısen meghaladja a hazai piac jelenlegi fogyasztói igényeit, a felesleg egy része pedig – a Tej Terméktanács pénzügyi alapja segítségével – külföldön kerül értékesítésre. Csakhogy a külpiacon is feleslegben lévı, erısen dotált tejtermékek mellett a hazai elıállítású tejpor, vaj, sajt csak jelentıs támogatással (veszteség kompenzáció) vihetı ki az országból.

52

Ezen tanulmány az OTKA T 048779 számú támogatás keretében készült.



Jelentısen növeli a feszültségeket, hogy vannak olyan feldolgozók és termelık, akik kvóta nélkül termelik, illetve dolgozzák fel a tejet („fekete” tej), ezzel is akadályozva a szabályozott piac megteremtését. Nyilvánvaló, hogy minden ország piacára nézve az egyik legmeghatározóbb tényezı a világpiaci ár alakulása. 2003-ban a világpiaci és az európai tejárak csökkenése drasztikus méreteket öltött, ami elsısorban az EU-tagjelölt országok táborát érintette érzékenyen, így nem kerülte el hazánk tejszektorát sem. 2005-ben uniós átlagáron tudtuk értékesíteni a nyerstejet, ami azért jelent gondot, mert a velünk együtt csatlakozó egyes környezı országokban jelentısen olcsóbb a tej elıállítása. Így kifejezetten nehéz, ha nem lehetetlen exportálnunk a tejünket. A jelenlegi helyzet haszonélvezıi a kereskedelmi óriásvállalatok, amelyek mindig attól vásárolnak, aki olcsóbban értékesít. A kereskedelmi láncok által folytatott erıteljes árleszorító politikának, illetve a termelık számára garantált átvételi árnak köszönhetıen a tejipari üzemek kettıs szorításba kerültek. Mivel a kereskedelmi láncok pozícióját nem tudják megingatni, a tejtermelık gyengébb érdekérvényesítı képességének kihasználása útján, a számukra kedvezı megoldást a felvásárlási árak leszorítása révén valósítják meg (POPP, 2003). Az elızıekben ismertetett tejvertikumban elıforduló problémák egyikének elemzésére vállalkozom a következıkben, amikor a torzult tejpiacot állítom a vizsgálatom középpontjába. A témát az árakon keresztül közelítem meg, melyeken ártranszmissziós vizsgálatot végzek és ezen információk segítségével próbálok a piaci erıviszonyokról helyzetképet kapni.

2. AZ ÁRRÉS ÉS ÁRTRANSZMISSZIÓ VIZSGÁLATA A TEJVERTIKUMBAN 53 Az elemzések során azt tapasztaltuk, hogy a termelık a vertikumon belül meglehetısen kiszolgáltatott helyzetben vannak, tılük közel önköltségi áron vásárolják fel a tejet, ha hajlandóak egyáltalán ezen az áron értékesíteni. Ezzel szemben a boltok polcain a felvásárlási ár kétszeresét is meghaladó tejárakkal találkozunk. Ez az ellentmondás indított el minket azon az úton, hogy az egymásra épülı szintek árait összehasonlítva kezdjük el vizsgálatainkat. A vertikumon belüli egyensúlytalanság tanulmányozásához az egész vertikumot átfogó ártranszmissziós elemzést végeztünk el, amely azzal foglalkozik, hogy az egyes fázisok között az árak növekedése és csökkenése milyen mértékben győrőzik át. Jelen tanulmányban a szimmetria viszonyokat úgy vizsgáljuk, hogy egy meghatározott késleltetési idı elteltével megnézzük a ráépülı vertikumszakaszokban az árnövekedések és árcsökkenések megjelenésének arányát.

53

Az alábbi módszertani részeket a 2006 áprilisában, a Közgazdasági Szemlében megjelent Dr. Tóth József egyetemi docens kollégával közösen készített tanulmányunk alapján készítettem el.


119


2.1. Elızmények, vizsgálati szempontok Vizsgálataink azt igazolják, hogy a piaci árképzésben párhuzamosan két egymással ellentétes irányú hatás jelenik meg. Az egyik az alulról felfelé irányuló árhatás, vagyis a termelıi árakban történı változás indukálja a ráépülı vertikum szakaszok árváltozását. A piac oligopolisztikus, torzult jellege miatt azonban, jelen van egy fentrıl lefelé irányuló hatás is, aminek hátterében a kereskedelem által diktált árszinteknek való megfelelés áll, ami a vertikum alsóbb szereplıit árelfogadó magatartásra kényszeríti. Ez utóbbi hatás különösen kiszolgáltatott helyzetet teremt a tejtermelık számára, aminek következtében a kedvezıbb árakért folytatott harcban rendszerint alulmaradnak. A bajok forrása kettıs. Az egyik a tej romlandó volta, ami miatt – legalábbis termelıi szinten – nincs mód a visszatartásra, készletfelhalmozásra. A másik az, hogy egyes termelıink történelmi okokra visszavezethetıen nem hajlandóak az összefogásra, hatékony gazdasági és érdekvédelmi szövetkezések létrehozására, pedig, ha a mezıgazdasági termelık egy nagyobb szervezeti egységbe integrálódnának, az növelné az alkuerejüket és csökkenthetné a felmerülı fajlagos tranzakciós költségeiket is, ami javíthatna a jövedelmi pozíciójukon (SZABÓ G.G., 2002; SZABÓ G.G.- BÁRDOS K., 2005). Ám, ha a profitmaximumra való törekvést, mint alapvetı közgazdasági szempontot elıtérbe helyezzük, nem lesz egyértelmően jobb a helyzete minden termelınek az összefogásnak köszönhetıen. Hiszen azok a tejtermelık, akik, illetve amelyek önállóan rendelkeznek olyan volumennel és minıséggel, ami biztosítja számukra azt az alkuerıt, hogy a piacon az átlagárnál jobb árat képesek elérni, érthetı, ha nem csatlakoznak különféle termelıi csoportokhoz, hanem a profitmaximumot az árstabilitás elé helyezve, önálló piaci szereplıként kapcsolódnak be a tejpiacba. A kisebb termelık számára viszont, akik, vagy amelyek számottevı önálló piaci erıvel nem rendelkeznek, mindenképpen indokolt a termelıi csoportokba való tömörülés, hiszen így elérhetıvé válhat számukra az árstabilitás és a stabilabb, kiszámíthatóbb piac. Mostani vizsgálatunkban, az összehasonlíthatóság kedvéért, és az aszimmetria változás nyomon követhetısége érdekében, hasonló megközelítésben elemezzük a tejszektort. Ennek révén próbáljuk nyomon követni a tejpiac hatékonyságának alakulását, valamint a rendelkezésünkre álló, hazánkban egyedülálló módon a vertikum minden szereplıjére vonatkozó áradatoknak köszönhetıen, lehetıségünk nyílik a vertikum egyes szakaszainak elemzésére. Feltételezésünk szerint ugyanis a kereskedıi szféra és a termelık között az ártranszmisszió tökéletlen, azaz a termelıi szinten történt árváltozások nem tükrözıdnek megfelelıen a fogyasztói szintő árváltozásokban. Vizsgálatunk során az alábbi kérdésekre kerestünk választ: 1. A vertikumon belül jelentıs átrendezıdési folyamatok játszódtak le. Érdekes megvizsgálni azt, hogy ennek a vertikumon belüli átrendezıdésnek a vertikum mely szereplıje a mozgatórugója? 2. Létezik-e egyértelmő kapcsolat a vertikum különbözı szakaszainak árai között? Ha igen, melyik ár mozgatja a másikat? 3. Vizsgáltuk még, hogy a termelıi ár változásának hatására miként változik a többi fázis ára, és hogy ezek a változások mennyire piacszerőek? 4. Az árváltozás szimmetrikus-e, minden irányban követi-e azonos mértékben a ráépülı fázis ára a megelızı fázisok árainak változását, vagy a vertikumon belüli aszimmetria növekedését erısítik? Milyen idıintervallum alatt győrőzik tovább az árhatás? Az áraszimmetria kialakulásának oksági összefüggéseit a (SZABÓ – TÓTH, 1998) tanulmány alapján vizsgáljuk. Nem vizsgáljuk, hogy mi mozgatja a termelıi árat felfelé, vagy lefelé, és arra sem kívánunk kitérni, hogy az egyes vertikum szakaszok közötti jövedelem eloszlása mennyire tekinthetı „igazságos”-nak. Vizsgálatunk csupán és tudatosan arra irányul, 120 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


hogy a vertikum egyes szakaszai között az árváltozások milyen mértékben magyarázhatók a mögöttük meghúzódó piacmőködés hatékonyságával. A fenti problémák vizsgálatára ökonometriai elemzést végeztünk: országos szintő áradatok idısorát felhasználva, lineáris autoregresszív modelleket illesztettünk.

2.2. Az árrések alakulása a tejszektorban A 1. és a 2. ábrákon nyomon követhetı az árrések alakulása a tejszektorban az 1995 és 2003 közötti idıszakban, nominál- és reálértéken számítva.

100,00 T erm-Feldolg

Árrés (Ft/liter)

80,00

Feldolg-Fogyaszt 60,00

T erm-Fogyaszt

40,00 20,00 0,00 1995.

1996.

1997.

1998.

1999.

2000.

2001.

2002.

2003.

Évsz ámok

Árrés (Ft/liter)

1. ábra: Az árrések alakulása nominálértéken 1995-2003 Forrás: saját számítások KSH által győjtött adatok alapján

40,00

Term-Feldolg

35,00

Feldolg-Fogyaszt

30,00

Term-Fogyaszt

25,00 20,00 15,00 10,00 5,00 0,00

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

Évszámok

2. ábra: Az árrések alakulása reálértéken 1995-2003 Forrás: saját számítások KSH által győjtött adatok alapján A 1. és 2. ábrákat elemezve nem lehet nem észrevenni, hogy az 1995 és 1998 közötti idıszakban a termelıi és a feldolgozói fázisok között húzódó árrés magasabb volt, mint a kereskedelmi árrés. Ez valószínőleg a feldolgozóipar koncentrálódásának és a termelık dekoncentráltságának az eredménye volt. Általánosságban úgy tartják, hogy a magyar élelmiszeriparban túlzott mértékő a koncentráció, a magyar élelmiszeripari vállalatok „túlsúlyosak” a privatizációs és koncentrációs folyamatoknak köszönhetıen. Ám egyes magyar és a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen nem tapasztalunk Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

121


különösebb eltérést a koncentráció mértékében a fejlett európai államokéhoz képest (LAKNER – HAJDU, 2002). Az 1998-at követı idıszakban, a hazai feldolgozók vertikumon belüli jelentıs térvesztése észlelhetı, ami részben a megingott MIZO és más feldolgozók körüli botrányok következménye volt. Az is tény, hogy a külföldi tıke jelentıs mértékő beáramlása következett be a tejfeldolgozásba, részesedésének aránya 1998-ról 2000-re mintegy 20 százalékponttal nıtt, így 80% körüli értéket képviselt (RONTÓNÉ, 2005). Ezzel párhuzamosan a kereskedelem növekvı erıfölényének kibontakozása nyomon követhetı volt. A nagy kereskedelmi láncok elterjedése ekkorra tehetı, melynek kapcsán erıs harc bontakozott ki a beszállítási lehetıségekért. A több százmillió literes tejfelesleggel küzdı kínálati piacon ez lehetıvé tette a kereskedelem ármeghatározó szerepének erısödését (POPOVICS, 2005). Az is kitőnik a 2. ábrából, hogy az 1998 és 2000 közötti idıszakban az egyes fázisok árrései egymással váltakozva érnek el magasabb értékeket. Ezen idıszakban viszonylag kiegyenlített erıviszonyokról beszélhetünk a feldolgozók és a kereskedık között. 2001-tıl kezdıdıen viszont a kereskedelem árrése tőnik tartósan magasabbnak, ami egyfajta piactorzulásnak az eredménye. A feldolgozók és a kereskedelmi láncok közötti küzdelemben az utóbbiak látszanak gyıztesnek a vertikumon belüli árrésért vívott harcban. Egyes szakemberek véleménye szerint a 2001 és 2003 között fizetett tej minıségi támogatás is elısegítette közvetett módon a kereskedelmi árrés növekedését. Ezzel a támogatással ugyanis a feldolgozók – bár annak ténylegesen csak egy részéhez jutottak hozzá – lényegében stagnáló árak mellett is hajlandók voltak együtt mőködni a kereskedelmi vállalatokkal. 1. táblázat: A tejár összetételének alakulása 2001-2003 között Me.: % Megnevezés

2001

2002

2003

Tej Felvásárlási ár (termelık) Termelıi ár (feldolgozók) Kereskedelmi ár (kereskedelem)

43,97 38,78 17,25

41,61 39,80 18,59

39,73 39,20 21,07

Kereskedelmi (nettó) ár

100,00

100,00

100,00

ÁFA Fogyasztói ár

12,00 112,00

12,00 112,00

12,00 112,00

Forrás: Saját számítás JUHÁSZ szerk. 2005 alapján A piac torzulását a kereskedelem és a feldolgozás erısödését az árszerkezet oldaláról is meg lehet közelíteni. Így is hasonló eredményeket kaphatunk. JUHÁSZ A. által szerkesztett AKI-s tanulmány foglalkozik a piaci erıviszonyok alakulásával, és ezen belül elemzi az egyes tejtermékek árszerkezetének változásait (JUHÁSZ szerk. 2005). Ezen adatokat alapul véve, saját számításokat végeztem és így az 1. táblázatban szereplı eredményeket kaptam. Ezekbıl az eredményekbıl is egyértelmően látszik az, hogy a vizsgált periódusban a tej árából a termelık százalékos részesedése folyamatosan csökken (4 év alatt 7%-kal), míg 122 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


ugyanezen idı alatt a feldolgozók és a kereskedık az árból százalékosan nézve plusz részesedésre tettek szert (4 év alatt 4%, illetve 3%-os). Ebben az idıszakban, jelentısebb mértékben feltőntek a kereskedelemben azok a tejimporttermékek, amelyekkel a feldolgozóknak versenyezni kellett. Megjelentek ezen idıszakban a különbözı importált ún. tejimitátumok is, melyek szintén olcsón kerültek a boltok polcaira. Bár a hazai tejfeldolgozók is hozzákezdtek az efféle termékek elıállításához, mégis gondot jelentettek számukra, nem voltak képesek versenyezni a kisebb tápértékő élelmiszerek alacsony áraival.

3. MAGYARORSZÁG TEJVERTIKUMÁNAK ÖKONOMETRIAI ELEMZÉSE 3.1. Az adatforrás és a becslési eljárás A vizsgálati modell összeállításához – 8 évet felölelı – havi áradatokat használtunk fel, amelyek az 1995 és 2003 évek között álltak rendelkezésünkre. A modellbe mind a termelıi, mind a feldolgozói, mind pedig a kiskereskedelmi árak beépítésre kerültek. Ezen áradatokat a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisából nyertük, amely lehetıvé tette számunkra, hogy nemcsak a termelıi és kereskedelmi fázisok közötti ártranszformációt vizsgáljuk, hanem a feldolgozói fázis közbeiktatásával a vertikumot két alszakaszra bontva, a termelıi – feldolgozói árak, valamint a feldolgozói – kiskereskedelmi árak közötti transzmissziót is elemezzük. Elsı lépésként tehát az idısorok54 stacionaritásának vizsgálatát végeztük el. A késleltetés hosszát az Akaike és Schwarz Információs Kritériumok alapján határoztuk meg. A kapott adatok alapján egyértelmően megállapítható, hogy mindegyik idısorunk elsı fokon integrált, azaz I(1), tehát az elsı differenciák már nem tartalmaznak egységgyököt. Elemzési eljárásunkat számos irodalmi forrás (pl. MEYER - CRAMON-TAUBADEL, 2004; RAPSOMANIKIS - HALLAM - CONFORTI, 2003) alapján foglaljuk össze. Következı lépésben meg kellett vizsgálnunk az idısorok kointegrációját. Ezt az elemzést mind a termelı- feldolgozó, mind a feldolgozó- fogyasztó szakaszra, illetve a teljes fogyasztási láncra elvégeztük. Figyelmünk kiterjedt az idısorok szakaszolására is, az elızı fejezet elemzéseinek megfelelıen két szakaszra (1995-1998, illetve 1999-2003) bontva azt. Eredményeinket a 2. táblázatban összegezzük (a „Konstans” specifikáció még határozottabban utasítja el a kointegrációt, így ezért csak a „Konstans és trend” specifikáció eredményeit közöljük).

54

Az árakat a fogyasztói árindexekkel defláltuk.


123

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ Az idısorok egységgyökeinek tesztelése (ADF, Phillips Perron)

Egységgyök hiánya,

ha I (1)

Granger oksági teszt

ha I (0)

Az értéklánc különbözı szintjein mért árak kointegrációjának tesztelése

ADL teszt, Granger oksági teszt

(Johansen vagy Engle és Granger)

kointegráció elfogadva

Granger oksági teszt

(V)ECM specifikálása és tesztelése, a

késleltetések sebességének és dinamikájának becslése, a hosszú távú Granger okság tesztelése

Aszimmetrikus ártranszmisszió specifikálása és becslése (AECM) A piaci integráció és ártranszmisszió értékelése

3. ábra: Az ökonometriai elemzési eljárások összefoglalása Forrás: RAPSOMANIKIS - HALLAM - CONFORTI, 2003 alapján saját szerkesztés 2. táblázat: Johansen kointegrációs teszt (null hipotézis: nem létezik az árak kointegrációja) Specifikáció

Termelıfeldolgozó

1995-1998 1999-2003 1995-2003 1995-1998 1999-2003 1995-2003 1995-1998 1999-2003 1995-2003

konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend konstans és trend

Feldolgozófogyasztó Teljes lánc

Teszt statisztika 15.69836 25.79832 24.34902 21.86571 18.14930 23.51114 16.64294 13.17469 22.45469

Kritikus érték 5% 1%

30,45

Idıszak

25,32

Fázis

Elfogad/ elutasít Elfogad Elutasít Elfogad Elfogad Elfogad Elfogad Elfogad Elfogad Elfogad

Forrás: saját számítások A 2. táblázatból jól következik az a tény, miszerint alapvetıen nem utasíthatjuk el, hogy a tejvertikum különbözı szintjein a vizsgált periódusban Magyarországon a piaci árak nem voltak kointegráltak. Tekintve, hogy az idısorok I(1)-ek, a kointegráció létezését viszont el kell utasítanunk, a következı fázis árainak becsléséhez az 1. differenciákat (Houck-féle specifikáció) használjuk, 124 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


ami tesztjeink szerint stacionárius idısorokat eredményezett. Ennek következtében mind a rövid, mind pedig a hosszú távú alkalmazkodás Autoregressive Distributed Lag (ADL) osztott késleltetéső modellel jól becsülhetı. Vizsgáltuk továbbá, hogy az árinformáció lentrıl felfelé, vagy fentrıl lefelé áramlik-e a marketing csatornán. Ennek eldöntésére alkalmas eszköznek kínálkozott a Granger oksági teszt elvégzése (RAMANATHAN, 2003; TÓTH, 2003). 3.2. Az autoregresszív osztott késleltetéső (ADL) modell Az árinformáció áramlásának irányára vonatkozó eredmény még nem ad választ arra a kérdésre, hogy a vertikum egyes fázisainak output árváltozásai milyen mértékben és ütemben jelentkeznek a következı fázis áraiban. Ennek a kérdésnek a megválaszolása mindenekelıtt azért fontos, mert ebbıl következtetni lehet a piacmőködés esetleges zavaraira. Amennyiben az árváltozás hatása aszimmetrikusan jelentkezik, a piac nem jól teljesíti - mindenekelıtt egyensúlyteremtı és jövedelem allokáló feladatait55. Az aszimmetrikus áralakulás tényének eldöntésére Kinnuchan és Forker modelljébıl az árakra vonatkozó összefüggés lett átvéve (KINNUCHAN - FORKER, 1987; TÓTH, 2003). Nem elemeztük a marketing költségek alakulását, mert nem az output árak közötti árrés alakulásának piac-hatékony voltát vizsgáljuk, hanem az árváltozások megjelenését a következı fázisban. Az eljárás során a következı három modellben vizsgáltuk az ártranszmisszió sajátosságait. dfl_pcp = a1 + b1 AR(1) + c1AR(2) + d1 sdppri + e1 sdpprd dfl_cp = a2 + b2 AR(1) + c2AR(2) + d2 sdppri + e2 sdpprd dfl_cp = a3 + b3 AR(1) + c3AR(2) + d3 sdppri + e3 sdpprd

(1) (2) (3)

ahol dfl_pcp: deflált feldolgozói (output) ár dfl_cp: deflált fogyasztói ár c: konstans AR(1) és AR(2): autoregresszív tagok sdppri: kumulált termelıi-árnövekedések sdpprd: kumulált termelıi-árcsökkenések sdpcpri: kumulált feldolgozói-árnövekedések sdpcprd: kumulált feldolgozói-árcsökkenések

Az (1) modell a feldolgozói, a (2) modell a kereskedıi fázis, míg a (3) modell a teljes vertikum ártranszmisszióját írja le. Az azonnali, illetve a tartós árhatások elkülönítésére Almon késleltetést használtunk elsıfokú polinommal, két késleltetési periódust használva mind az árnövekedések, mind pedig az árcsökkenések esetében. A modell-paraméterekre a priori feltevéseket részben TÓTH, 1999 tanulmánya, részben a hazai tejszektor oligopolisztikus piacszerkezete, továbbá a tej, mint nem tárolható áru immanens tulajdonságai szolgáltattak. Ezek alapján azt várjuk, hogy az árhatások aszimmetrikusan érvényesülnek a vizsgált idıszakban: az árnövekedések nagyobb mértékben jelennek meg a vertikum következı fázisának áraiban, mint azok csökkenése. Szintén feltételezzük, hogy a rövidtávú árnövekedési hatások nagyobbak lesznek, mint a rövid távú árcsökkenések következményei, továbbá az idıbeli lefolyás különbözik a két esetben. 55

Lásd ezzel kapcsolatban MEYER - CRAMON-TAUBADEL, 2004; TÓTH, 1999; TÓTH, 2003 tanulmányait.


125


Mind az oksági tesztnél, mind pedig az aszimmetria vizsgálatnál érvényesítettük a vertikum szakaszolásának lehetıségét. Az elızı fejezetben tett megállapításokra alapozva az idısort 1999 elıtti és utáni részekre bontottuk, amit szintén belefoglaltunk az elemzésekbe. Az ökonometriai vizsgálatokhoz az Eviews 3.1 programot használtuk. 3. 3. Az oksági teszt eredmények A Granger teszt eredményeit a 3. táblázatban foglaltuk össze56. 3. táblázat: A Granger oksági teszt eredményei

Késleltetés 1 hónap 2 hónap 3 hónap 4 hónap Jelmagyarázat:

↑

Termelıi feldolgozói fázis 1995- 1995- 19992003 1998 2003 ↑* ↑* ↑*** * * ↑ ↑ ↓** ↑* ↑* ↓* * ○ ↑ →←

Feldolgozói kereskedelmi fázis 1995- 1995- 19992003 1998 2003 ↓*** ↓*** ↓*** *** * ↓ ↓ ↓* ↓*** ○ ↓* *** ↓ ○ ↓*

Teljes vertikum 19952003 ○ ○ ○ ↑*

19951998 →← ↑* ↑* ○

19992003 ↓* ○ →← →←

az ár- és árérvényesítési információ lentrıl felfelé áramlik ↓ az ár- és árérvényesítési információ fentrıl lefelé áramlik ○ nincs szignifikáns oksági összefüggés →← az oksági teszt ellentmondásos eredményre vezetett *** az oksági összefüggés 1%-os szinten szignifikáns ** az oksági összefüggés 5%-os szinten szignifikáns * az oksági összefüggés 10%-os szinten szignifikáns

Az 3. táblázat alapján megállapítható, hogy a termelıi-feldolgozói fázisban az árinformáció jellegzetesen lentrıl felfelé, a tejtermelı gazdaságoktól a feldolgozók irányába halad. A „mark up pricing” elmélet érvényesülése arra utal, hogy a termelı, ill. feldolgozó piacszereplık jobban elfogadják a piaci értékek vertikum mentén történı képzıdésének elvét, mint a kereskedelem szereplıi. Fel kell hívni a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az utóbbi években megfordulni látszik az oksági összefüggés, az 1999-2003 közötti szakaszra – 2 és 3 hónapos késleltetésnél – már a „fentrıl lefelé” összefüggés jellemzı. A feldolgozói-kereskedelmi fázis egyértelmőbben és szignifikánsabban mutatja az összefüggést, miszerint itt a piaci árinformáció a láncon fentrıl lefelé halad. A vertikum egészére nem tudunk egységes, jellegzetes megállapításokat tenni57. Az (1) – (3) modellek felhasználásával a 4. táblázatban összefoglalt eredményekre jutottunk58.

Ártranszmissziós

Termelıi-feldolgozói fázis

56

Feldolgozói-

Teljes vertikum

Elızetesen, illetve irodalmi adatok (MÉSZÁROS – POPOVICS, 2004; TÓTH, 1999) alapján úgy ítéltük meg, hogy legfeljebb négy havi késleltetést szerepeltetve a modellben, jól meg tudjuk határozni az információ áramlás jellegzetességeit. 57 Ez részben a két fázis ellentétes eredményeibıl is következik, azonban mindenképpen megnyugtató, hogy az önálló elemzés visszaigazolta a logikai következtetéseket. 58 Csak a témánk szempontjából legfontosabb eredményeket közöljük



elaszticitások

Növekedés

Csökkenés

kereskedelmi fázis 1995199519992003 1998 2003

19952003

19951998

19992003

0,65*

0,72***

0,55***

1,03***

0,84***

0,59***

2,14***

0,20***

0,38***

0,34***

0,37***

0,38***

0,42***

0,27***

0,60***

0,49***

0,59***

1,14***

1,01***

1,12***

1,13***

1,27***

0,82***

1,81***

○

○

○

0,43**

0,97***

○

○

○

○

0,08**

0,23***

0,19***

0,19**

0,36***

○

○

0,35***

○

0,24**

0,68***

0,58***

0,57**

1,09***

○

○

1,04***

○

0,85 2,02

0,61 2,04

0,76 1,95

0,97 2,01

0,81 2,03

0,95 2,00

0,97 2,02

0,86 2,02

0,95 1,99

19952003

19951998

19992003

azonnali

0,35***

○

következı havi

0,16***

hosszú távú azonnali következı havi

hosszú távú Korrigált R2 DW próba

4. táblázat: A vizsgálati eredmények (ártranszmissziós elaszticitások) összefoglaló táblája Jelmagyarázat:

*** ** * ○

a paraméter 1%-os szinten szignifikáns a paraméter 5%-os szinten szignifikáns a paraméter 10%-os szinten szignifikáns nem szignifikáns paraméter

Megállapítható, hogy modelljeink jól specifikáltak: a korrigált R2, a Durbin-Watson statisztika ezt egyértelmően jelzik. A hibatagok autókorrelációjának kiszőrésére az elsı- és másodrendő autoregresszív tagok alkalmazása elégséges eszköznek bizonyult. A táblázatból kiolvasható, hogy mind a vertikum fázisokra bontása, mind pedig az idısor szakaszolása visszaigazolódott az eredményekben. A tejvertikum egészére és az egyes fázisokra külön-külön is érvényes az aszimmetrikus áralakulás a vizsgált idıszakban, de meglehetısen eltérı mértékben jelennek meg ezek a hatások az egyes fázisokban. Egyrészt a növekedési paraméterek túlnyomó többségükben szignifikánsan jelzik, hogy az árnövekedések megjelennek a következı fázis, illetve a végtermék árában; a hosszú távú hatást tekintve egyértelmően magasabb amplitúdóval, mint a csökkenések. Másrészt a csökkenések – különösen a feldolgozói fázisban rövidtávon, illetve a kereskedelmi fázisban 1999-2003 között – nem hatnak szignifikánsan csökkentıleg a következı fázis áraira. Harmadrészt azt is észre vehetjük, hogy az egyes részfázisokban eltérı mértékő a hatások megjelenése, hiszen a kereskedelmi fázisban sokkal intenzívebben jelennek meg például a növekedés hatásai, mint a feldolgozói fázisban, tehát a kereskedelem sokkal gyorsabban és intenzívebben reagálja le az inputárak növekedését, mint például a feldolgozói fázis. A piaci ár a gazdaság neoklasszikus elméleti modelljében tökéletes és teljes információt hordoz. Ugyanakkor a nemzetgazdaságok vonatkozásában léteznek helyzetek és periódusok, amikor az elméleti modell szerinti mőködéstıl viszonylag távolra esik a gazdaság tényleges mőködése, s ezért a piaci árinformáció valamilyen módon torzított. Vizsgálataink szerint a tejvertikum esetében is ezzel a helyzettel találjuk szemben magunkat az 1995-2003 közötti periódusban. A szektor általános jellemzésével rámutattunk azokra a tényezıkre (oligopol piacszerkezet, piaci erı jelenléte stb.), amelyek alapját képezhetik az aszimmetrikus áralakulásnak. Bemutatott modelljeink ezt a feltételezésünket igazolták. A szektor mőködése szempontjából az alábbi eredmények kiemelését és hatásaik végiggondolását tartjuk fontosnak. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

127


• Az eredmények azt jelzik, hogy a termelıi - feldolgozói fázisban az információ jellemzıen lentrıl fölfelé áramlik. A fogyasztói árak ugyanakkor a piacon határozódnak meg. Kutatásra érdemes és megválaszolandó kérdés az, hogy a marketing lánc miért nem viszi a fogyasztói piac árinformációját minden esetben végig a vertikumon? • Feltétlenül indokoltnak látszik a marketing csatorna szétválasztása: a termelıifeldolgozói fázis egészen más karaktert mutat, mint a feldolgozói-kereskedelmi fázis. Ez a körülmény rávilágít arra, hogy a kutatások során nem elegendı csupán a termelıi-fogyasztói ár típusú vizsgálatokra hagyatkozni. • Az oksági vizsgálatok eredményei önmagukban még nem feltétlenül utalnak a piaci erıfölényre, azonban az aszimmetria vizsgálat eredményeivel együtt tekintve az a megállapítás tehetı, hogy az árcsökkenések érvényesülésének kevésbé szignifikáns volta, illetve jellemzıen kisebb mértéke, a vertikum felsıbb fokán álló szereplık hatékonyabb érdekérvényesítı képességeire utal. • A vizsgált idıszak második szakaszában az aszimmetrikus jelleg a vertikum mindkét szakaszában nıtt, ami az elızı megfontolás alapján a piaci erı további eltolódását jelenti a felsıbb vertikumszakaszok szereplıi számára javára. A felvetett kérdések önmagukon túlmutató problémát hordoznak. Milyen szerepet játszhat (létezik-e egyáltalán) az aszimmetrikus áralakulás más vertikumokban? Milyen mértékben torzítottak az árinformációk? Mik ennek hosszú távú kihatásai? A jelenlegi hátrányos helyzetbıl kiutat a termelıink számára az összefogás jelenthet, ami jobb alkupozícióba hozhatja ıket a torzult piaci erıviszonyokkal szemben. Az összefogásnak illetve a közös fellépésnek köszönhetıen termelıink jobb eséllyel indulhatnak a megfelelıbb jövedelmi pozícióért vívott harcban.

IRODALOMJEGYZÉK FERTİ I. – SZABÓ G. G. (2001): Változó irányítási struktúrák a magyar mezıgazdaságban az átmenet során. Külgazdaság, XLV. évf. 2001. szeptember, 29-45 HOUCK, J. P. (1977): An approach to specifying and estimating non reversible functions. American Journal of Agricultural Economics, 59: 570-572 JUHÁSZ A. (2005): Piaci erıviszonyok alakulása a belföldi élelmiszerpiac szereplıi között. Agrárgazdasági Tanulmányok, 2005. 3. szám. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet, Budapest KINNUCHAN, H. W., FORKER, O. D. (1987): Asymmetry in Farm-Retail Price Transmission for Major Dairy Product, American Journal of Agricultural Economics, Vol. 5, pp. 285-292 LAKNER, Z. – HAJDU, I. (2002): The Competitiveness of Hungarian Food Industry – a System Based Approach, Mezıgazda Kiadó, Budapest: 42-79 MEYER, J. – CRAMON-TAUBADEL, S. VON (2004): Asymmetric Price Transmission: A Survey. Journal of Agricultural Economics — Volume 55, Number 3 – November 2004 – Pages 581-611 MÉSZÁROS, S. – POPOVICS, P. A. (2004): Price Transmission and its analysis in the milk and dairy sector: a survey. Studies of Agricultural Economics, No. 101.: 5-21 POPOVICS, P. A. (2005): A tejtermelés jelene és jövıje az Európai Uniós csatlakozást követıen. Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés, Agrárinformatika Nemzetközi Konferencia. Debrecen, 2005. április 7-8. CD melléklet: 11 p. POPOVICS, P. A. – TÓTH, J. (2006): Az ártranszmisszió és az árak aszimmetrikus alakulása Magyarország tejvertikumában. Közgazdasági Szemle, LIII. évf., április 349-364 POPP J. (2003): Tej és tejtermékek piacszabályozása. Kézirat. AKI. Budapest, 2003. RAMANATHAN, R. (2003): Bevezetés az ökonometriába. Panem Kiadó, Budapest: 90-93; 96-116; 159-161; 399452; 491-495


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ RAPSOMANIKIS, G. – HALLAM, D. – CONFORTI, P. (2003): Market Integration and Price Transmission in Selected Food and Cash Crop Markets of Developing Countries: Review and Application In: Commodity Market Review 2003-2004, Commodities and Trade Division, FAO, Rome, 2003 RONTÓNÉ NAGY ZS. (szerk. 2005): A külföldi tıke szerepe és a gazdálkodás eredményességére gyakorolt hatása a mezıgazdaságban és az élelmiszeriparban. Agrárgazdasági Tanulmányok, 2005. 1. szám. AKI, Budapest SZABÓ G. G. (2002): A szövetkezeti vertikális integráció fejlıdése az élelmiszer-gazdaságban. Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., március 235-250 SZABÓ G. G. – BÁRDOS K. (2005): Tejtermelık szerzıdéses kapcsolatai és piaci ellensúlyozó ereje Magyarországon: termelıi tulajdonú szervezetek szükségessége. Élelmiszer, táplálkozás és marketing 2005. II. évf. 1-2 sz. 81-88. o. SZABÓ M. – TÓTH J. (1998): Agricultural Market Development and Government Policy in Hungary: The Case of the Milk/Dairy Sector Study for the World Bank, Manuscript, 59p. TÓTH, J. (1999): Market development in the Hungarian dairy sector. In: Food Processing and Distribution in Transition Countries: Problems and Perspectives (eds. Hartmann, M. and Wandel, J.) Wissenschaftsverlag Vauk Kiel KG, 1999, 63-77 TÓTH J. (2003): Aszimmetrikus árhatások az osztrák húsiparban – hazai tanulságokkal. Közgazdasági Szemle, L. évf., 2003. április, 370-380


129


FARMAKOÖKONÓMIAI SZEMPONTOK DAGANATELLENES TERÁPIÁK ALKALMAZÁSÁBAN dr. Józsa Gábor Ph.D. hallgató Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar

BEVEZETÉS A daganatos betegségek hazánkban második leggyakoribb halálokként szerepelnek. A komplex onkológiai ellátás a primer prevenciót (megelızés), a hatékony secunder prevenciót (szőrés), a daganatos megbetegedések oki kezelését, a betegek rehabilitációját és hospice (palliatív- a tünetek enyhítésére szorítkozó) ellátást foglalja magában. A tanulmány ezek közül a tumorellenes kezelések újszerő gyógyszeres kezelési lehetıségeivel kapcsolatban egészséggazdaságtani kérdéseket vet fel a finanszírozás és a széleskörő ellátás biztosításának kérdései mentén.

1. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK EPIDEMIOLÓGIÁJA 2004-ben közel 3 millió európai lakos esetében diagnosztizáltak valamilyen rosszindulatú megbetegedést. A leggyakoribb elváltozások lokalizáció szerint a tüdı,- az emlı és a vastagbélrák voltak. Az 1963-1997 közötti periódusban Európában kb. 50%-os növekedés volt megfigyelhetı a teljes incidencia (évente újonnan felderített megbetegedés) emelkedésben. Jelentıs különbség nem mutatkozik az egyes országok között, a magyar adatok sajnos rosszabbak, mint az átlag. A daganatos betegségek mortalitása a második helyen áll a szív-és érrendszeri kórképek után. 2004-ben mintegy 1.7 millió európai halt meg daganat miatt. A legnagyobb mortalitás a tüdı-és a gyomorrák és a vastagbélrák esetében jelentkezik. Néhány országban, mint például Skandináviában, Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban a mortalitás csökkenése figyelhetı meg a 90-es évektıl. Más helyeken, így Görögországban, Lengyelországban vagy Spanyolországban a daganatos halálozások száma stabilizálódott de csökkenés nem volt megfigyelhetı. Az eltérı adatok részben abból is eredhetnek, hogy az egyes nemzetek rákregiszter rendszere, a patológiai adatszolgáltatása és a szőrés nem egyforma (A pan European comparison regarding patient access to cancer, Karolinska Institute 2005). Az IARC-Globocan (International Agency for Research on Cancer) 2002-re vonakozó adatai szerint a férfiak és a nık esetében Magyarország a vezet az incidencia vonatkozásában, és elsı a mortalitás, azaz a 100.000 fıre jutó évenkénti haláleseteket vizsgálva. Ha az egyes tumortípusokat vizsgáljuk, akkor a vastagbélrák és a tüdırák esetében kiugró a hazai incidencia és mortalitás értéke nemzetközi összehasonlításban, emlırák tekintetében pedig a nemzetközi szintnek megfelelı incidenciaértékek mellett rendkívül kedvezıtlen mortalitási adatok jellemzik hazánkat.

2. A DAGANATOS VONATKOZÁSA

MEGBETEGEDÉSEK

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI

A leggyakrabban használt mérce a megbetegedések társadalmi jelentıségének megbecsülésére a DALY (Disability-Adjusted Life Years, amely a funkcióvesztéssel korrigált életéveket adja meg. A Világbank és a WHO által meghatározott integrált mérıszám a 130 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


születéskor várható élettartamot korrigálja a betegség és egészségromlás miatt kialakuló funkcióvesztéssel, a csökkkent képességekkel és a korai halállal. A DALY érték a betegségteher meghatározására alkalmas, megadja az egészségügyi probléma össz-társadalmi jelentıségét. 2002-ben a daganatos megbetegedések az Európai Unió országaiban a harmadik legnagyobb problébaként vették ki részüket az összes megbetegedés által beállt funkcióvesztés és korai halál tekintetében (A pan European comparison regarding patient access to cancer, Karolinska Institute 2005.). A fejlett országok évtizedekkel ezelıtt felismerték a daganatos megbetegedések jelentıségét, számos ország kidolgozta és sikeresen végigvitte rákellenes programját. A daganatos betegségek hazánkban második leggyakoribb halálokként szerepelnek, évente Magyarországon mintegy 30.000-en halnak meg rosszindulatú daganatok következtében, ez a szám a 1990-es évek végén történt „tetızés” utáni lassú csökkenést követıen alakult ki (A pan European comparison regarding patient access to cancer, Karolinska Institute 2005). A Nemzeti Rákellenes Program célul tőzte ki a daganatos megbetegedések és a daganatos halálesetek számának csökkentését, amelyet elsısorban a megelızés, a megfelelı szőrıprogramok és a hatékony daganatellenes terápiás lehetıségek fejlesztésén és kiterjesztésén keresztül kívánnak biztosítani.

3. A BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Az elmúlt évtized során jelentıs és ígéretes gyógyszerterápiás lehetıségek jelentek meg a daganatellenes terápiát alkalmazó klinikumban. A korábban széles körben elterjedt kemoterápiás készítmények mellett új hatásmechanizmusú, célzott kezelést lehetıvé tevı biológiai válaszmódosítók jelentek meg . A klinikai gyakorlatban szerepet vállaló orvosok és az egészségügyi döntéshozók számára a legnagyobb kihívás annak mérlegelése, hogy ezeknek az új lehetıségeknek az eredményessége felülmúlja-e a korábban standard kezelésként alkalmazott egészségügyi technológiákat, illetve az új gyógyszerek jelentette költségrobbanás megengedhetı-e a mindennapi gyakorlatban (Pearce: “More than just money” – widening the undersanding of cost involved in cancer care. Journal of Advanced Nursing, 33 (3), 371-379). Az Európai Unió tagországai számára követelmény, hogy a gyógyszerek esetében a gyártási minıséggel, a biztonságossággal és a hatásossággal kapcsolatos információkat a gyógyszer bejegyzése során és a a finanszírozási folyamatban rendelkezésre bocsássa a bíráló hatóságok részére. A tudományos bizonyítékon alapuló egészségügyi ellátás alapvetı kívánalma, hogy az újonnan alkalmazni kívánt technológiák esetében elegendı ismeret álljon rendelkezésre a klinikai hatásra és a biztonságos alkalmazhatóságra vonatkozóan. A jelenlegi gyakorlat szerint a legfontosabb forrást a randomizált, kontrollált vizsgálatokból származó információ jelenti, amely az adott gyógyszeres kezelésnek a megítélése idealizált vizsgálati körülmények között. A hatásosságon a klinikai állapotban az adott készítmény alkalmazásának eredményeképpen létrejövı változást tekintik, a daganatos megbetegedések esetében a legfontosabb ilyen paraméter a túlélési idı megnövekedése (Kelloff: New science-based endpoints to accelerate oncology drug development. European Journal of Cancer, 41 (2005) (491-501)..

4. PÉLDÁK A KEZELÉSEKRE

HATÉKONY

GYÓGYSZERES

DAGANATELLENES

Az utóbbi években lezárt klinikai vizsgálatok eredményei szerint áttörés következett be olyan nagy mortalitású betegségeknél is, mint például az áttétet adó vastagbélrák, illetve az Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

131


emlırák egyes esetei. Ezeknek az újonnan alkalmazott kezeléseknek a klinikai elınye annak köszönhetı, hogy sikerült új molekuláris hatásmechanizmusokat kifejleszteni (Wiedemann: Oncological pharmacy: 10 steps forward. European Journal of Hospital Pharmacy, 10 (2004),58-60).

4.1 Biológiai válaszmódosítók a vastagbélrák kezelésében A bevacizumab képes a daganatos szöveteket behálózó vérerek fejlıdését megakadályozni. A gyógyszer hatására visszafejlıdnek azok a tápanyagot szállító véredények, amelyek a daganatsejtek fennmaradását biztosítják. A bevacizumab hatását a korábbi standard kezelésként számontartott kombinációs kezeléshez képest Hurwitz H et al. által publikált randomizált, kontrollált III. fázisú multicentrikus vizsgálat eredményeibıl ismerjük. 813 beteg kezelési eredményeibıl elmonfható, hogy az áttétet adó vastagbélrákban szenvedı betegek körében a bevacizumab alkalmazása 30%-al növelte a túlélési idıt. A bevacizumab+irinotecan tartalmú kemoterápia folytatásaként alkalmazott oxaliplatin kemoterápia esetében több, mint 2 év (25,1 hónap) túlélési idı várható. Ennek az eredménynek különösen nagy jelentıséget ad az a 1990-es években elfogadott nézet, amely szerint a vastagbélrák kemoterápiára nem reagál és csak mintegy 6 hónapnyi túléléssel lehet számolni ezen betegek esetében (Hurwitz: Bevacizumab Combined with Standard Fluoropyrimidine-Based Chemotherapy Regimens to Treat Colorectal Cancer Oncology 2005;69 (Suppl. 3):17-24).

Best supportive care

5

Scheithauer 1993

12.6

5-FU/LV Saltz 2000

IFL

15–16

Saltz 2000, Hurwitz 2004

FOLFIRI or FOLFOX4 Douillard 2000, de Gramont 2000

16-17

18.3

Avastin + 5-FU/LV Hurwitz 2004

Avastin + IFL, Hurwitz 2004

20.3

FOLFOX → FOLFIRI or FOLFIRI → FOLFOX

20–22

Goldberg 2004, Tournigand 2004

25.1

Avastin + IFL → oxaliplatin

Hurwitz 2004 FOLFIRI = 5-FU/LV + irinotecan FOLFOX = 5-FU/LV + oxaliplatin

0

6 12 18 Medián teljes túlélés (hónap)

24

1. ábra: a vastagbélrák terápiájában elırelépés tapasztalható Az epidermalis növekedési faktor receptora (EGFR) a daganatsejtek biológiai jelátvitelében játszik szerepet. A cetuximab monoklonális antitest képes az EGFR blokkolásán keresztül a vastagbéldaganat szövetét elpuszítani. Cunningham D et al átal közölt randomizált, multicentrikus vizsgálat eredményei szerint a korábban irinotecan kemoterápiában részesült betegek (összesen 329) esetén 8,6 hónap túlélési idı érhetı el a cetuximab és az irinotecan kombinációjával, amely jelentıs eredmény ebben a rossz prognózisú betegcsoportban (Cunningham: Cetuximab Monotherapy and Cetuximab plus Irinotecan in Irinotecan132 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Refractory Metastatic Colorectal Cancer. New Engl J Med 351;4, www.nejm.org July 22, 2004.). A vastagbélrák kezelésében a biológiai válaszmódosító szerek (bevacizumab és cetuximab) alkalmazása a hatékony kemoterápiás kezelések kombinációjával (oxaliplatin és irinotecan) jelentıs túlélési elınyt jelentenek a hagyományos kezelésekhez képest.

4.2 Célzott immunterápia az emlırák kezelésében A trastuzumab rekombináns géntechnológiával elıállított humanizált IgG típusú monoklonális antitest, amely a daganatos sejztek felszínén expresszálódó humán-epidermális növökedésifaktor receptor 2 típusa (HER2) ellen hat. A HER2 megjelenése számos tumortípusra jellemzı. Az emlırák eseteiben a HER2 kifejezıdésének az átlagostól való nagyobb mértékét a klinikai gyakorlatban HER2 pozitivitásnak nevezik. Ennek igazolása a kórlefolyás kedvezıtlenebb prognózisát jelenti. A trastuzumab alkalmazásával végzett vizsgálatok a hagyományos kemoterápiás kezelésekkel szemben átütı sikert hoztak, az emlıráknak a HER2 kifejezıdést aktívan mutató és egyben rossz prognózisú eseteiben jelentıs klinikai elınyt sikerült igazolni. Négy olyan II. fázisú vizsgálat eredményei ismertek, amelyekben a trastuzumabot egy hagyományosan alkalmazott kemoterápiával, a docetaxellel kombinálták. Ezen vizsgálatok közül kiemelkedik a 186 betegen végzett Marty et al. tanulmánya, amely randomizációval, kontrolláltan és nagy betegszámon készült. Az eredmények a trastuzumab hatásosságát igazolták: az általános túlélésben szignifikáns elıny volt bizonyított (Marty: Randomized phase II trial of the efficacy and safety of trastuzumab combined with docetaxel in patients with human epidermal growth factor receptor 2-positive metastatic breast cancer administered as first-line treatment: the M77001 study group. Journal of Clinical Oncology 2005; 23(19): 42654274). . Hármas kombináció esetén Joensuu et al. tanulmánya 1010 beteg bevonásával történt. Az eredmények szerint a trastuzumab adása jelentıs túlélési elınyt ad a trastuzumab nélküli kezelésekkel szemben (Joensuu H, Kellokumpu-Lehtinen P-L, Bono P et al. Adjuvant Docetaxel or Vinorelbine with or without Trastuzumab for Breast Cancer. The New England Journal of Medicine 2006; 354(8): 809-820). A trastuzumab hatását monoterápiaként Piccart-Gebhart et al. által végzett randomizált, kontrolált, multicentrikus vizsgálatban értékelték az emlırák korai stádiumában való alkalmazás esetén, összesen 5900 (!) beteg esetén. Ennek során bizonyítást nyert a trastuzumab alkalmazásával a betegségmentes túlélés szignifikáns meghosszabítása (Piccart-Gebhart MJ, Procter M, Leyland-Jones B et al. Trastuzumab after Adjuvant Chemotherapy in HER2Positive Breast Cancer. The New England Journal of Medicine 2005; 353(16): 1659-1672). A klinikai vizsgálatok eredményei alapján tehát egyértelmően megállapítható, hogy a trastuzumab alkalmazása a HER2 pozitív emlırák kezelésében túlélési elınyt ad, a betegek életét meghosszabbítja. Best supportive care

CMF, Bishop, 1999, Cummings, 1985

8-11

HER2+ & HER2-

13.9 – 15.8

trastuzumab /paclitaxel

25.1

Slamon D, 2001

trastuzumab /docetaxel Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Marty M,2005 2007. április 25-27. trastuzumab /paclitaxel/carboplatin Robert N, 2004

31.2

HER2+

36.0 (?) a PFS ismert

HER2-

133


2. ábra: emlırák kezelés eredményei a különbözı kemoterápiás kombinációk és a trastuzumab illetve a bevacizumab monoklonális antitestek esetében (HER+ a trastuzumab kezelésre alkalmas, a HER- a trastuzumab kezelésre nem alkalmas patológiai hátterő megbetegedést jelent)

5. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK KÖLTSÉGE A vastagbélrák illetve az emlırák kezelésének egy betegre vonatkoztatott költsége jelentısen megemelkedett az elmúlt 5 év során. A rendelkezésre álló evidenciák szerint ezeknek a súlyos betegségeknek a kezelésében jelentıs túlélésbeli elınyt lehet biztosítani a korábbaikhoz képest, de ugyanakkor lényegesen magasabb költségekkel járhat az újonan bevezetett, hatékony készítmények alkalmazása. A kezelések igen magas éves költsége és a daganatos megbetegedések jellege miatt a tumorellenes készítmények társadalombiztosítási támogatásban részesülnek, a betegek jellemzıen nem járulnak hozzá a készímények költségeihez. A daganatellenes gyógyszerek tehát az egészségügyi szolgáltatónak jelentenek finanszírozási kötelezettséget. Jelenleg hazánkban éppen ennek köszönhetıen ezeknek a nagy hatékonyságú kezeléseknek az elérhetısége korlátozott. Az egyre növekvı terápiás költségek miatt érthetı, hogy egy-egy készítmény finanszírozásának megítélése hosszas döntés eredménye. Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár folytatja le azokat az eljárásokat, amelyek során megítélik az egyes készítmények társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos kérdéseket. Önmagában azonban a kezelési költségek elemzése nem elegendı annak mérlegelésekor, amikor egy drágább, de hatásosabb kezelés finanszírozása a tét. A finanszírozó szempontjából a gyógyszer bekerülési költsége illetve a kezelési költség elemzése helyett az alkamazott terápia költséghatékonyságának a vizsgálata kívánatos a döntések megalapozásához. A hazai gyakorlatban a kérdés tehát az, hogy vállalható-e az éves szinten több milliárd forintot jelentı kezelések széleskörő biztosítása a daganatos betegek részére az ország gazdasági teherbírásának az ismeretében, valamint a kezelések jelentette megnyerhetı életévek reményében?

6. A farmakoökonómia jelentısége Egyfelıl tehát rendelkezésre állnak azok az evidenciák, amelyek ismeretében ma már kijelenthetı, a daganatos megbetegedések terápiás kilátásai jelentısen javíthatóak az új, innovatív készítmények alkalmazásával, ugyanakkor a jelentıs költségemelkedés döntési helyzet elé állítja a finanszírozót. A klinikai effektivitás bemutatását célzó randomizált klinikai vizsgálatok mellett ezért fontos szerephez jutnak azok az elemzések, amelyek a kezelések költséghatékonyságára tesznek megállapításokat. 134 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Gyakran nevezik a gyógyszerek széleskörő alkalmazásának „Negyedik akadályaként” a költséghatékonyságra vonakozó bizonyítékokat. A költséghatékonyság megítélése azonban korántsem tekinthetı egy általánosan elfogadott szabálynak való megfeleltetésnek. Az „elsı három akadály” a gyógyszernek az adott indikációban való törzskönyvezését foglalja magában, a randomizált klinikai vizsgálatok minıségre, biztonságosságra és hatásosságra vonatkozó eredményei szerint, javarészt az EMEA szabályozása által (Gulácsi L: Egészség-gazdaságtan. Medicina, Budapest, 2005). A „Negyedik akadály”, azaz az eredményesség és költség-hatékonyság megállapításakor azonban nincs egységes, európai szinten elfogadott metodikai irányelv. Ha az Európai Unió tagországait nézzük, azt tapasztaljuk, hogy csak kevés olyan szakmai irányelv született a gyógyszerek alkalmazásának szabályozásában, amelyek költség-hatékonysági információkat is tartalmaznak. Elsısorban az Egyesült Királyság, Hollandia, Spanyolország és a skandináv országok esetében lelhetı fel a gyakorlat szintjén a farmakoökonómiai irányelveknek a napi praxisra gyakorolt hatása. A farmakoökonómiai elemzésekben általában két gyógyszerterápiás lehetıség összevetésére kerül sor, amely során egyaránt vizsgálják a kezelések klinikai kimenetelét és az azokhoz kapcsolódó költségeket. Az elemzések során az a beavatkozás tekinthetı “költség-hatékonynak”, amely 1.: ugyanazt a klinikai hatást alacsonyabb költég mellett éri el 2.: ugyanolyan költségszint mellett jobb hatással rendelkezik 3.: jobb klinikai hatást biztosít magasabb költség mellett, de a költség növekedése elfogadható mértéket jelent. Az elsı két eset nem szorul magyarázatra, a harmadik eset azonban egészséggazdaságtani (és egészségpolitikai) döntési helyzet. Általában és az onkológiai kezelések terápiás hatásának és költségvonzatának elemzését olyan eszközökkel kell elvégezni, amelyek figyelembe veszik a kezelések teljes élethosszra való hatását és az egészségügyi költségeket is a megérhetı élettartamra vetítik ki (Bodrogi J., Borsos K.: Az egészség-gazdaságtan gyakorlati alkalmazása I. rész. Orvostovábbképzú Szemle, XII.évf. 12.sz., 13-18. 2005.).

6.1. A megnyerhetı életévnyereség költségküszöb meghatározása A magasabb költséggel elérhetı nagyobb terápiás haszon mérlegelésének és megítélésének általánosan használatos mérıszáma a QALY. A QALY (quality adjusted life yearminıséggel korrigált életév) kombinálja a terápiás lehetıségekkel megnyerhetı életéveket és azok minıségét. 1 QALY lehet pl: egy megnyert év, 100% életminıségben (1 év x 1,00), vagy 2 megnyert év, 50% életminıségben (2 év x 0,50). A kezelési alternatívákra meghatározhatók a megnyerhetı QALY-k mennyiségei, ezáltal a két kezelésbıl fakadó különbség: ∆hatás= hatásA-hatásB Hasonlóan meghatározható a kezelésekhez kapcsolódó direkt költségek összevetése: ∆költség= költségA-költségB A költség-hatékonysági elemzésekben a kezelési alternatívákra így meghatározható a növekményi-költség-hatékonysági arány (ICER-incremental cost effectiveness ratio) Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

135


ICER= ∆költség / ∆hatás Ha a hatást QALY-ban, a költségeket pedig pénzegységben fejezzük ki, akkor így az egy QALY megnyerésére szükséges többletköltséget lehet kifejezni. A farmakoökonómia bevonása a döntéshozó számára fontos: a klinikai hatásosság és a biztonságosság mellett a költséghatékonyságra ad választ. A megnyert QALY-ra fordítandó növekményi költség értelmezéséhez a finanszírozó által meghatározott küszöb-értékre van szükség. Magyarországon nincs elfogadott értéke a QALY megnyerésésnek költség-hatékonysági küszöbértékének, ennek hiányában a döntést egyéb szempontok határozzák meg. Ezek közül leggyakrabban a finanszírozási és költséghatékonysági kérdések esetében más országok költséghatékonysági küszöbértékét szokták megvizsgálni. 1. táblázat: A NICE ajánlása daganatelles kezelések esetében (LYG=life year gained-megnyert életév) (www.nice.org.uk) Terápia Minısítés Költség/QALY Taxanok ovárium rákban

ajánlott

6.500-10.000 £/LYG

Taxanok emlırákban

ajánlott

7.000-23.500 £/LYG Irinotecan: 37.000 £;

Irinotecan, oxaliplatin vastagbélrákban

nem ajánlott ajánlott: irinotecan másodsorban ajánlott: oxaliplatin kombinációban

Trastuzumab áttétes emlırákban Imatinib gastrointestinalis stromatumorban Irinotecan, oxaliplatin vastagbélrákban Trastuzumab korai emlırákban

17.000-28.000 £/LYG 12.900-39.400 £

ajánlott

37.500 £/QALY (kombinációban) 19.000 £/QALY (monoterápiaként)

elsıként választott terápiaként ajánlott

32.000 £/QALY (10 éves idıtávon)

ajánlottak ajánlott

Irinotecan: 14.000 £/QALY (elsı vonalban, 5-FU/FA-val kombináltan) Oxaliplatin: 68.000 £/QALY (elsı vonalban, 5-FU/FA-val kombináltan) 2.387£ / QALY

Az egészség-gazdaságtan szakirodalmi áttekintésének tapasztalatai alapján azonban elmondható, hogy nem ismert olyan ország, ahol jogszabályok által definiált finanszírozási küszöbérték létezne. A leggyakrabban az egyesült királyságbeli NICE (National Institute of Clinical Excellence) ajánlását szokták alapul venni a vitatott kérdésekben. Azonban 2006-ban közölték egy angliai elemzés eredményeit, amelyek azt bizonyították, hogy a NICE esetében sem egy finanszírozási küszöbrıl, sokkal inkább finanszírozási küszöbérték sávról érdemes beszélni, és a technológiák költség-hatékonyságán kívül számos más szempontot is érvényesítenek a döntéshozók. Egy másik tanulmányban megállapítást nyert, hogy a 30.000£/QALY érték egyenlıre inkább finanszírozási költséghatékonysági viszonyítási alap, mint költséghatékonysági finanszírozási küszöb, így pedig csak a döntéseket segítı egyik szempontnak tekinthetı, de ugyanakkor nem adhatja kizárólagosan egy készítmény finanszírozhatóságának a feltételét (Brandtmüller Á.: Költség-hatékonysági finanszírozási küszöb alklamazása a gyakorlatban – nemzetközi kitekintés).



Az 1. táblátatból kitőnik, hogy a NICE sem tartja magát következetesen a fent nevezett küszöbértékhez, a jelentıs eltérések azt mutatják, hogy az onkológiai kezelések finanszírozásának a megajánlását nem kizárólag a költséghatékonysági küszöbtıl kell függıvé tenni. Általánosságban elfogadott az implicit finanszírozási küszöbérték-tartománynak az adott ország egy fıre esı nemzeti jövedelmének 100-300%-át tekinteni, ha ez más módon nincs kijelölve. Magyarországon ez azt jelentené, hogy a finanszírozási küszöbérték mintegy 2-6 millió Ft lenne. A hazai klinikai gyakorlatban –egyben a daganatellenes gyógyszeres kezelések esetében is- a 2-6 millió Ft által megnyerhetı 1 QALY érték esetében tehát költséghatékonynak lehet tekinteni a vizsgált készítményt. Ugyanakkor egy 2006-ban született tanulmány azt mutatta, hogy annak ellenére, hogy hazánkban az egy fıre esı nemzeti jövedelem alacsonyabb, mint a fejlett országokban, „a gyógyszeres terápiák esetén az egységnyi egészségnyereségre költendı összeg nagy valószínőséggel nem alacsonyabb, mint a fejlett országokban”. Ennek alapján a hazai gyakorlatban is megfontolandó kellene a GDP vásárlóérték-paritáson meghatározott szintjéhez igazított költséghatékonysági küszöb megállapítása (Jenei Gy: A gyógyszerfinanszírozás módszertani alapjai és költséghatékonysági elemzése 2006).

6.2. A humántıke-költség megközelítés Az egészségügyi technológiák egészség-gazdaságtani elemzésének meghatározó része a költségszámítás. A vizsgálati módszerek választott perspekítvája megghatározza a vizsgálandó költségtípusokat, a leggyakrabban a finanszírozó szempontjából értelmezett direkt egészségügyi költségek kerülnek elı, a direkt nem egészségügyi költségek megítélése gyakran mellızésre kerül. Az indirekt költségek a betegség vagy halál, illetve az alkalmazott egészségügyi technológia eredményeképpen a munkaerıpiacon és a termelékenységben való részvételben bekövetkezı változást jelenítik meg. Ennek leggyakrabban használt módja a humán tıke megközelítés módszere (Weisbrod, BA. The valuation of human capital. J Pol Econ 1961;69:425-436). A humántıke-költség modell feltételezi, hogy az egészségügy célja az adott ország termelékenységének a maximalizálása. A humántıke megközelítés célja az egyéneknek a betegség illetve a bekövetkezı halál miatt, a jövıbeli bruttó jövedelem kiesés meghatározása. Értékelni lehet a módszer segítségével a betegség hatására a kiesı munka idıbeli és pénzbeli nagyságát, így a betegség miatt a munkától távol töltött idı értékét a bruttó munkabér értéke határozza meg. Az egészség helyreállítását célzó terápiás lehetıségekkel kapcsolatban pedig annak az idınek a nagyságát, amelyet az egyén munkában tud eltölteni. Ha a vizsgálandó terápia hatásaként az egyén élettartama hosszabbodik egy másik terápia hatásának eredményéhez viszonyítva, akkor megvizsgálható a fizetett munkában eltöltött idınek a meghosszabbodása is. Ha az élettartam növekedés együtt jár a munkavégzés idejének megnövelésével, az adott terápia értékelhetı a termelékenység képessségének a visszaállítása szempontjából is. Az onkológiai megbetegedések esetében a humántıke megközelítés azoknál a terápiás lehetıségeknél merülhet fel a finanszírozási döntéseknél, amely esetekben a megnyerhetı túlélési elıny az aktív, munkaképes korosztályt érintik a megbetegedés jellegébıl adódóan. Abban az esetben így, ha a hazai egy fıre jutó GDP nagyságrendjét nem haladja meg az adott kezelésnek az egy megnyerhetı életévnek a növekményi költsége, a kezelés a humántıke megközelítés szerint gazdasági elınnyel jár.

7. KONKLÚZIÓ Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

137


A daganatos megbetegedések esetében különös jelentıséget adnak a kifejezetten rossz hazai megbetegedési és halálozási statisztikák az új, innovatív technológiák költséghatékonysági értékeléséhez. A Nemzeti Rákellenes Program kiemelt célja a daganatos halálozás csökkentése. Az innovatív gyógyszeres terápiák alkalmazása elısegíthetik ezt a törekvést, a kezelésekkel a klinikai vizsgálatok eredményei alapján megfelelı betegpopulció kijelölése esetén jelentıs klinikai elınyként túlélési elıny érhetı el. A magas terápiás költséget jelentı új gyógyszerek finanszírozását eldöntendı kérdések megválaszolásához szükséges azonban a farmakoökonómia módszereinek alkalmazása. A QALY megnyerésének kültségküszöbe nem jelent egyedüli kiindulópontot a döntésekben, különösen nem azokban az országokban, ahol a küszöbérték meghatározására még csak utalás sem található. A hazai gyakorlat esetében is errıl beszélhetünk, deklarált költséghatékonysági küszöb hiányában ugyanakkor a külföldi elemzéseken alapuló megállapítások átválthatósága nem egyértelmő az ellátórendszerek különbözısége miatt. A finanszírozási döntéseknél tehát egyfajta költséghatékonysági sáv kijelölésére adhat megoldást a megnyerhetı életévnyereség költségküszöb vásárlóérték paritáson való meghatározása és a humántıke-költség megközelítés együttes érvényesítése: 1.:azokat a terápiás technológiákat, amelyek alkalmazásával megnyerhetı egy életévre az egy fıre jutó hazai GDP 100%-ánál kevesebb járulékos költség jut, mindenképpen költséghatékonynak, tehát támogatandónak kell minısíteni 2.: azokban az esetekben, amelyek során az egy megnyert QALY-ra jutó költsége ezt meghaladja, a nemzetközileg általánosan elfogadott az egy fıre jutó hazai GDP 100-300%-os sávját viszont vásárlóérték paritáson kell értelmezni. Magyarország világelsı a daganatos megbetegedések és halálozások statisztikái alapján. A Nemzeti Rákellenes Program meghirdetésével egyértelmő célként a megbetegedések és a halálozások számának a visszaszorítása a cél. A rendelkezésre álló nagy hatékonyságú kezelések alkalmazása a magas költségek miatt gondos döntési folyamat után történhet meg, amelynek részét kell képeznie az egészséggazdaságtani elemzéseknek. A költséghatékonyság értékelésének kidolgozására azonban eddig még nem került sor, a daganatos megbetegedések speciális jellegzetessége miatt ennek ismeretében sem lenne célszerő csupán erre hagyatkozni a döntéseknél. A kiemelt népegészségügyi probléma miatt a méltányosság és a szolidaritási elv érvényesülése juttathatja a daganatos megbetegedésben szenvedıkhöz a leghatékonyabb, a túlélésüket és gyógyulási esélyeiket jelentısen javító készítményeket.

FELHASZNÁLT IDODALOM Cancer Incidence in Five Continents. International Agency for Research on Cancer, IARC 2005. Bodrogi J., Borsos K.: Az egészség-gazdaságtan gyakorlati alkalmazása I. rész. Orvostovábbképzú Szemle, XII.évf. 12.sz., 13-18. 2005. Kobelt G. Health economics: An Introduction to Economic evaluation.Office of Health economics, London, 2002 Brandtmüller Á., Kárpáti K, Májer I, Boncz I, Dózsa Cs, Pékli M, Gulácsi L: Költség-hatékonysági finanszírozási küszöb alklamazása a gyakorlatban – nemzetközi kitekintés. Cunningham D et al.: Cetuximab Monotherapy and Cetuximab plus Irinotecan in Irinotecan-Refractory Metastatic Colorectal Cancer. New Engl J Med 351;4, www.nejm.org July 22, 2004 Goldberg R. M.: Advances in the Treatment of Metastatic Colorectal Cancer The Oncologist, Vol. 10, No. suppl.3, 4048, 2005; Gulácsi L: Egészség-gazdaságtan. Medicina, Budapest, 2005 Hurwitz H., Kabbinavar F.: Bevacizumab Combined with Standard Fluoropyrimidine-Based Chemotherapy Regimens to Treat Colorectal Cancer Oncology 2005;69 (Suppl. 3):17-24


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN ÉS AGRÁRPOLITIKA SZEKCIÓ Jenei Gy, Brandtmüller Á, Kárpáti K, Májer I, Brodszky V, Gulácsi L: A gyógyszerfinanszírozás módszertani alapjai és költséghatékonysági elemzése 2006. Joensuu H, Kellokumpu-Lehtinen P-L, Bono P et al. Adjuvant Docetaxel or Vinorelbine with or without Trastuzumab for Breast Cancer. The New England Journal of Medicine 2006; 354(8): 809-820 Kelloff G.J., Sigman C.C.: New science-based endpoints to accelerate oncology drug development. European Journal of Cancer, 41 (2005) (491-501) Marty M, Cognetti F, Maraninchi D et al.: Randomized phase II trial of the efficacy and safety of trastuzumab combined with docetaxel in patients with human epidermal growth factor receptor 2-positive metastatic breast cancer administered as first-line treatment: the M77001 study group. Journal of Clinical Oncology 2005; 23(19): 4265-4274 Pearce S., Kelly D., Stevens W.: “More than just money” – widening the undersanding of cost involved in cancer care. Journal of Advanced Nursing, 33 (3), 371-379. Piccart-Gebhart MJ, Procter M, Leyland-Jones B et al. Trastuzumab after Adjuvant Chemotherapy in HER2-Positive Breast Cancer. The New England Journal of Medicine 2005; 353(16): 1659-1672 Robert Nj.:The role of the liposomal anthracyclines and other systemic therapies in the management of advanced breast cancer. Semin Oncol. 2004 Dec;31(6 Suppl 13):106-46. Review. Saltz L.B.: Irinotecan Plus Fluorouracil/Leucovorin for Metastatic Colorectal Cancer: A New Survival Standard, The Oncologist, Vol. 6, No. 1, 81-91, February 2001 Scheithauer W.: Randomised comparison of combination chemotherapy plus supportive care with supportive care alone in patients with metastatic colorectal cancer. BMJ. 1993 Mar 20;306(6880):752-5. Slamon D.J.: Use of Chemotherapy plus a Monoclonal Antibody against HER2 for Metastatic Breast Cancer That Overexpresses HER2 N Engl J Med. 2001 Mar 15;344(11):783-92. Vincze Z., Kaló Z., Bodrogi J.: Bevezetés a farmakoökonómiába. Medicina, Budapest, 2001. Weisbrod, BA. The valuation of human capital. J Pol Econ 1961;69:425-436 Wiedemann W.J., Thor-Wiedemann S.: Oncological pharmacy: 10 steps forward. European Journal of Hospital Pharmacy, 10 (2004),58-60.


139

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- MARKETING SZEKCIÓ

MOTIVÁCIÓS ÉS JAVADALMAZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGÁNAK ELEMZÉSE A SALES MANAGEREK KÖRÉBEN Havriló Attila Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem Marketing Intézet

I. BEVEZETÉS Magyarország európai uniós csatlakozása után a hazai cégek új piaci viszonyok közé kerültek: egyrészt könnyebbé vált az unión belüli kereskedelmük realizálása, hiszen a megszőnt korlátozások felgyorsították az üzleti folyamatokat. Másrészt ennek eredményeként a meglévı hazai piacon erıteljesebb lett a konkurencia aktivitása is. Ezért fıleg a B2B területen mőködı vállalatoknál fokozottan megjelent az igény, hogy a megváltozott viszonyok között miként ırizhetik meg korábbi piaci pozíciójukat, illetve hogyan kamatoztathatják az új lehetıségeket. A fenti célok elérése teszi szükségessé az értékesítésben résztvevık munkájának hatékonyabbá tételét, ugyanis elsısorban az ı munkájuk határozza meg az értékesítés mennyiségét és minıségét. Ezért fontos, hogy a vállalati szervezetben elfoglalt pozíciójuk a piaci aktivitáshoz mérten legyen meghatározva, s következetesen legyen követhetı a vezetıség részérıl. Be kell látnunk, hogy a vállalati értékesítés ereje az alábbi három forrásból táplálkozik: 1. Az értékláncok következetessége és teljessége 2. Az értékesítık fejében ennek megvalósulása 3. Azon értékesítık száma, akik mindezt a gyakorlatban is megvalósítják

Egy vállalati értékesítés ugyanis csak akkor lehet erıs s ebbıl kifolyólag sikeres, ha a szereplıi motiválását, és ellenırzését úgy valósítja meg, hogy közben a szükséges irányt is megmutatja, rugalmatlanság és ellenkezés kiváltása nélkül.



II. AZ ELEMZÉSEK, FELMÉRÉSEK, JAVASLATOK SZAKMAI HÁTTERE II.1. Az értékesítési rendszer hatékonyságát meghatározó tényezık

Személyiségek, munkatársak - motiváció - tulajdonságok - képességek - tapasztalatok - elvárások - tanulási folyamat

Motiváló tényezık - ösztönzık - elismerés - szankciók - elvárások - egyéb intézkedések és tényezık

Vezetési struktúra - stílus - módszerek - eszközök, - szervezet, - folyamat

Vezetési szituáció - munkakörülmények - feladatok jellege és követelményei - csoportstruktúra - társadalmi kapcsolatok - szereposztás - hatalom, konfliktusok - információ - stressz

1. ábra Az értékesítési rendszer hatékonyságát meghatározó tényezık A négy-tényezıs modell jól szemlélteti, hogy a hatékony értékesítés több-elemő optimalizáció és folyamatszabályozása eredménye, melyhez elengedhetetlen a • megfelelı vezetési stílus és struktúra • megfelelı munkatársak • motiváció.


142


II.2. Az értékesítési hatékonyság mérésének dimenziói

Értékesítés hatékonysága

Értékesítési folyamat hatékonysága

Gazdasági hatékonyság

- forgalom - fedezet - piacrészesedés - növekedés

Anyagi folyamat - megbízások, szerzıdések száma - látogatásokszerzıdések aránya - közvetlen célok elérése - új vevık részarány - értékesítési költségek alakulása

Nem anyagi folyamatok - értékesítés minısége - kapcsolatok minısége - idıgazdálkodás - kommunikációs hatékonyság - kapcsolatok - értékesítés lezajlása - vevıi elégedettség - törzsvevık megtartása

Együttmőködési hatékonyság - vállalati értékesítési kultúra - belsı kommunikáció - motiváció - innovációs készség - kooperációs készség - csoportkohézió - munkatársak elégedettsége

2. ábra Az értékesítési hatékonyság mérésének dimenziói

A gazdasági hatékonyság több objektív adattal mérhetı, melyek aktualizálása segítheti az értékesítési folyamatok kontrollingját. Mérhetı a cég gazdasági teljesítményével is, bár a forgalom, fedezet, piacrészesedés alakulása – annak ellenére, hogy ı realizálja - nem csupán az értékesítés hatékonyságától függ. Az értékesítési hatékonyság jellemzése történhet az értékesítési folyamat minıségének megítélésével, a közvetlen értékesítési célok elérésével, valamint a tevékenység mennyiségi mutatóinak, a vevık elégedettségének mérésével. Az együttmőködési hatékonyság elemzésére az értékesítési szervezet a vállalaton belüli egyéb szervezetekkel történı együttmőködési készségének, valamint az együttmőködés minıségének vizsgálata szolgál.



II.3. A vezetés eszközei

Az értékesítési vezetés eszközei

Anyagi eszközök

Immateriális eszközök

- javadalmazás (fizetés, jutalék, prémium) - versenyek - szociális szolgáltatások - részesedés - egyebek (autó, szabadság, stb.

- vezetés magatartása - vezetési stílus - elismerés, kritika, - információ - szervezet tervezés (szabályozás, célok) - fejlıdési lehetıségek - továbbképzés - személyiségfejlesztés

3. ábra A vezetés eszközei Az értékesítési vezetés számára számos eszköz áll rendelkezésre a hatékonyság fokozására. Az anyagi jellegő motiváció növelése mellett az immateriális eszközök, mint vezetési stílus, az elismerés és kritika következetes alkalmazása, a karriermenedzselés stb. különösen fontos lehetıségek, melyekkel tudatosan kell és lehet élni.

III.A VIZSGÁLAT MÓDSZERTANÁNAK BEMUTATÁSA III.1. A vizsgálat célja A kutatásunk keretében egy a B2B piacon tevékenykedı vállalat hatékony értékesítı modelljének kialakítására törekedtünk. Célként fogalmaztuk meg az értékesítési rendszer, tevékenység optimalizálását, különös tekintettel a munkatársi lojalitás, valamint motiváció elemeire. III.2. A kutatás tárgya Egy vállalat szervezeti kultúráját csak akkor értékelhetjük pozitívnak, erısnek, amennyiben ösztönzıleg hat az alkalmazottakra, s egyben irányadó módon koordinálja is ıket. Az értékesítı személyzet minden vállalat esetében a szervezeti kultúra szerves részét képezi. Egy hatékony, optimális értékesítési rendszer kidolgozása, megléte azért is különösen fontos, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

144


mert mindennapi tevékenységük által árbevételt generálnak a vállalat számára. İk kommunikálnak a vásárlókkal, nagyban befolyásolva ezáltal a vállalatról kialakult összképet, imázst. III.3. Módszertani megközelítés 1. Munkatársi személyes audit – Munkatársi interjúk kérdıíves, teszt támogatással, vezetıi értékeléssel. 2. Motivációs és javadalmazási rendszer tényezıinek értékelése – Munkatársi és vezetıi megkérdezés. 3. Vezetési struktúra és szituáció – Vezetıi interjúk, megbeszélés. Az 1-2-3 területek várható eredménye: a kidolgozott modell paraméter rendszere alapján történı mérés, erıs és gyenge pontok feltárása, a beavatkozási területek kijelölése. Az értékesítı személyzet tevékenységének elemzése, értékelése kérdıíves megkérdezés segítségével történt. Az összesen 9 sales-managert telefonos elızetes idıpont-egyeztetést követıen személyesen kerestük fel. A néhány perces tájékoztatót érdeklıdéssel hallgatták. Ezt követıen egyenként, kérdés-felelet formájában töltötték ki a kérdıíveket. Az együtt töltött idıben készségesnek, együttmőködınek bizonyultak. Tájékoztattuk ıket, hogy a kiértékelést követıen a kapott eredményeket tömbszerően használjuk fel; felajánlottuk számukra az anonim megkérdezés lehetıségét, de egyikük sem kérte neve elhallgatását. A megkérdezés végeztével szívesen osztották meg velünk egyéni tapasztalataikat, javaslataikat. Összességében mindannyian szívesen álltak rendelkezésünkre, s reményeink szerint ıszintén válaszoltak a feltett kérdésekre. Kérdıíves megkérdezés A vállalat, valamint a Miskolci Egyetem Marketing Intézete közötti megállapodás értelmében feladatunkat képezte a megbízó számára egy hatékony értékesítési rendszer kidolgozása. A minél optimálisabb megoldás érdekében az Intézet szakmai tudásbázisát, tapasztalatát idegen nyelvő, nemzetközileg elfogadott értékesítési tevékenység elemzésére szolgáló tesztekkel ötvöztük. A specifikusan gyártással és értékesítéssel foglalkozó vállalatok elemzésére vonatkozó felhasznált marketing szakirodalmat szintén beépítettük munkánkba. Annak érdekében, hogy minél teljesebb, reálisabb képet tudjunk alkotni a vállalat értékesítı személyzetérıl, a megfogalmazott kérdéseket, állításokat több alkalommal is kontroll (ellenırzı) kérdésekkel kevertük. A fent említetteknek, valamint a többszöri konzultációnak eredményeként az értékesítıknek egyenként 2-2 kérdıív kérdéseire kellett választ adniuk. • Az elsı, némileg terjedelmesebb kérdıív az értékesítı karrier-lehetıségéhez főzıdı viszonyáról ad képet, továbbá információt szolgáltat a munkatársaihoz főzıdı viszonyáról, egyéni munkastílusáról, preferenciáiról is. Szemlélteti, hogy mennyire fontos számára a munkaidı-szabadidı aránya, a bérezés, valamint hogy mennyire lojális a vállalathoz. A kérdıív összeállításakor ügyeltünk arra, hogy a megkérdezett személy általános tulajdonságai mellett pszichológiai jellemzıi is felszínre kerüljenek. A kérdéseket - a demográfiai egyéni jellemzık kivételével - ún. Likert-skálán fogalmaztuk meg: annak függvényében, hogy mennyire tudnak azonosulni az általunk 145 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


megfogalmazott állítással, egy 1-tıl 5-ig terjedı skálán kellett kifejezniük véleményüket. (1-egyáltalán nem igaz, 5-teljesen igaz) • A másik kérdıív célzottan a sales-manager motivációval, jutalmazással kapcsolatos attitődjére kereste a választ. Ennek tanulmányozására ún. konstans összegő összehasonlító skálát alkalmaztunk. Annak függvényében, hogy egyéni preferenciája szerint a munkahelyével, aktuális feladataival kapcsolatban az egyes tényezık mennyire fontosak számára, a válaszadónak 20 esetben egyenként 10-10 pont állt rendelkezésére. A pontszámok kiosztása tetszılegesen történt a 16 db egymással kombinálódó tényezı között. Az egyetlen megkötés az volt, hogy minden esetben mind a 10 pontot, s pontosan 10 pontot oszthattak szét. A konstans összegő skála használata azért volt ajánlott, mert segítségével nem csupán az egyes tényezık közötti rangsor szemléltethetı, hanem arról is képet kaptunk, hogy az egyik tényezı mennyivel fontosabb a másiknál. Részeredmények A kérdıívek lekérdezését követıen megtörtént azok kiértékelése. Ennek során a korábban általunk elvégzett kutatások során megszerzett szakmai tudás, tapasztalatok, valamint a hazai és nemzetközi szakirodalom elegyét ötvöztük a partner specifikumaival. A kapott eredményeket Microsoft Excel program segítségével szemléltettük. Az értékesítı személyzet egyes tulajdonságait szubjektív megítélésünk szerint csoportokba rendeztük; tömbösített formában kerültek feldolgozásra. A vállalatnál tapasztaltak minden tulajdonság esetében egy nemzetközileg elfogadott értékesítési teszt szintén arra a tulajdonságaira vonatkozó eredményeivel, az optimális értékesítı személyzet adataival kerültek összevetésre. Minden tényezı esetében külön grafikon szemléltetette, hogy a sales managerek egyenként hol helyezkednek el a vállalati átlaghoz, s az optimálisnak vélt eredményhez képest. Az így kapott eredményeket tulajdonságonként külön ábrában szemléltettük. A vizsgálatot a következı tényezık köré csoportosítottuk: Az értékesítı • kezdeményezı készsége • tárgyalási készsége • fellépése • kapcsolatfelvételének minısége • rugalmassága • képessége a megfelelı tárgyalási légkör kialakítására • vevıre / tárgyalási partnerre való reagálási képessége • lelkesedése • higgadtsága • makacssága • kritikával szembeni viselkedése • irányítási, befolyásolási készsége • problémamegoldó képessége • kitartása Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

146


• • • • • • • • • •

problémakezelése mennyire ambíciózus, becsvágyó felelısségvállalása megbízhatósága függetlensége munka egyben hobby lojalitása karrier-orientációja biztonságérzete szabadidı igénylése

A kérdıívek összeállításakor rendre beiktattunk egy-egy visszatérı kérdést. Ennek segítségével a valós, illetve a vállalatvezetés által elvárt érték közötti disszonanciákra kívántuk fényt deríteni. A kérdıívek eredményeinek kiértékelése után a vállalatvezetéssel folytatott szakértıi interjú számos esetben megerısítette, alátámasztotta, de adott esetben ki is egészítette a fent megállapítottakat. Összességében megállapítható, hogy a részfeladat következtetéseinek, javaslatainak a projekt további kérdéseire adott válaszaival kiegészülve sikerült kielégítenie a vállalat vezetésének igényeit. A B2B értékesítési rendszer hatékonyságának növelése megalapozhat még egy jól átgondolt szervezeti stratégiaváltást is. A kapott eredmények gyakorlatba való átültetése, a kutatás végén megalkotott modell tényleges megvalósítása pedig akár további B2B vállalat vezetésének kompetenciáját képezheti a jövıben.

FELHASZNÁLT IRODALOM: Dr. Piskóti István - Bárkányi Péter - Havriló Attila: Kutatási részjelentés ME ImKKK, 2005.november 8. Dr. Dankó László: Értékesítés, MIM, Miskolc, 2000. Hans Christian Weis: Verkaufsmanagement, Friedrich Kiehl Verlag GmbH., 6. Auflage, 2005



A BESZERZÉS FELÉRTÉKELİDİ SZEREPE, A BESZERZÉSI MARKETING TÉRHÓDÍTÁSA A B2B PIACOKON Kovács Attila Tamás Ph.D. hallgató – Miskolci Egyetem

BEVEZETÉS Lassan minden iparágban a kínálati piac keresleti piaccá alakul át. A kínálat sokszorosa a keresletnek, a vevık alig tudják a terméktulajdonságokat megkülönböztetni és egyre nı az árérzékenységük. A rövid életciklusok és a vállalatok növekvı specializációja korában egyre nagyobb jelentıséget kap az alkatrészek beszerzése és/vagy a feldolgozási lépések illetve szolgáltatások köre. Sok vállalat használja a másokkal való kivitelezést amihez termékekek és szolgáltatásokat szereznek be. Miközben korábban a legtöbb vállalat egy termék majdnem minden alkatrészét önállóan állította elı, napjainkban a nagy darabszámok korában többnyire csak a készterméket szerelik össze saját üzemben. A korábbi gyártóknak a tervezési és termékfejlesztési tevékenységük során egyre inkább hangsúlyt kell fektetniük a kereskedelmi feladatokra, ezáltal a beszerzésnek a marketing aspektusai kerülnek elıtérbe.

I. B2B PIACOK A beszerzés, mint az ellátási lánc elsı láncszeme és a termelést, valamint a késztermék költségét is meghatározó folyamat a szervezeti vagy B2B piacok jellemzı vállalati funkciója. Definiáljuk röviden, mik is azok, mit nevezünk B2B piacnak. Komparatív versenyelınyök keresése és realizálása olyan javak elıállítása esetén, melyeket szervezetek vásárolnak, annak érdekében, hogy általa további teljesítményeket nyújtsanak. B2b piac olyan vásárlásokra, beszerzésekre irányul, melynél a vevı döntését, magatartását az általa elıállított saját termék, avagy szoláltatás elıállításának hatékonysága, értékesítésének piaci sikerei motiválják. Ebbe a körbe természetesen bele tartozik az a beszerzés is, mely egy közvetítı kereskedıtıl, képviselıtıl történik, aki (távoli) piacokon bonyolítja le az értékesítést, avagy sajátos nagykereskedelmi, komplettírozási, választékképzési funkciókat tölt be az alkatrészek értékesítési piacán.


148


1. ábra A szervezet piacok és a beszerzés dimenziói (Saját szerkesztés) Egyes vevık több szerepben, és több termékkel részt vesznek az adott piacokon. Ugyanakkor a termék eladóinak pontosan ismerniük kell, az eltérı vevıi típusok, beszerzési gyakorlatát, ahhoz, hogy sikeresen el tudja adni termékét. A szervezeti piac termékei igen változatosak lehetnek a nyersanyagoktól, energián, alkatrészeken keresztül egészen a nagyberendezésekig, komplex gyárakig, üzemekig terjed a körük. A vevı és terméksajátosságokból vezethetıek le a piac mőködésének eltérései, s ebbıl eredıen a marketing és kommunikációs tevékenység szükséges sajátos módszerei, technikái is. A B2B termékek döntéshozói, mint a marketingkommunikáció célszemélyei sajátos jellemzıkkel bírnak: - a döntés többnyire nem saját pénz felhasználására vonatkozik, nem magának, hanem a cégnek vásárol, (más a kezdeményezı, döntéshozó, stb,) - egy csoport tagjaként vesz részt a döntésben (Buying Center), mely csoportban belsı és külsı tanácsadók, szakértık különbözı szerepekben (beszerzı, befolyásoló, információszelektáló, felhasználó, döntéshozó, kezdeményezı) egyaránt részt vehetnek (Webster-Wind ábrája a beszerzési stratégia szereplıirıl) - a döntéshez az információk igen széles körére van szükségük (beszerzési-piackutatás) - maga a döntés egy hosszú, gyakorta interaktív folyamat (kapcsolati marketing) - a „méretreszabott” probléma-megoldást keresik, s figyelmen kívül hagyják a tömegkínálatot (vevıkapcsolatok, vevı-szállító) - véleményének formálásában igen erısen hat az eladó cég imázsa, a róla alkotott képe (külsı kommunikáció)

II. BESZERZÉS Napjainkban a „piac” értelmezése az a hely, ahol a vállalat a késztermékeit értékesíti, ahol a fogyasztói kereslet jelentkezik, melyben vizsgálhatjuk a minıség a kapacitásfelesleg, az ár a piaci telítettség és még számtalan dimenziót. De mindemellett ugyanezen tényezık hatnak a beszerzési piacokon is, melynek vizsgálata az egyre erısödı beszállítói versenyben nagyobb figyelmet érdemel. Hiszen ahol van eladó, ott van vevı is, és szerencsés esetben mindketten ugyanazon piacon tevékenykednek. 149 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


„A modern vállalati gyakorlatban tehát a profitra gyakorolt közvetlen hatása miatt a beszerzés aktív funkcióvá vált.” [Komáromi N.:2006] A beszerzés alapvetı célja, hogy a megfelelı minıségő anyagok, megfelelı idıben, a megfelelı mennyiségben, a megfelelı forrásból, a megfelelı áron rendelkezésre álljanak. [David F: 1994]. Ezt a beszerzés 5Mjének (megfelelıjének) szokták nevezni. A „megfelelı” jelzı vállalatonként más és más, mely vállalati adottságokhoz, környezeti változásokhoz, stratégiai célokhoz igazodik. Tágabb értelemben a beszerzés a vállalat tevékenységének elvégzéséhez szükséges valamennyi input megszerzését jelenti, a vállalat stratégiai céljainak megfelelı módon. A beszerzés a vállalat legjelentısebb anyagáramlási folyamatát generálja, hiszen legtöbb vállalat számára ezen funkció stratégiai fontosságú tevékenység, hiszen az átlagos iparvállalatok 55-60 %-át költi inputanyagokra, bizonyos iparágakban, mint például a vegyipar, távközlés, építıipar -de ilyen az autógyártás is-, ez az arány jóval magasabb. Az eladók egyre inkább törekednek, a szakosodásra, a vevık egyre több feladatot kapcsolt szolgáltatást (fejlesztést) hárítanak át a szállítóiknak, ezáltal azonban növekszik a függés tılük. A hatékony beszerzés elengedhetetlen a vállalati kiadások csökkentéséhez. Napjainkban a beszerzés szerepe a vállalati versenyképességben jelentıs szerepet tölt be. A vevıkkel való kapcsolat irányítása a marketing feladata, a termelés és a logisztika pedig a vállalaton belüli értéktermelı folyamatok hatékonyságáért felel, a beszerzésnek arról kell gondoskodnia, hogy a beszállítói piaci lehetıségeket felismerje, valamint a beszállítók képességeit az értékesítési piac változó igényeinek megfelelıen formálja. Farmer is meghatározta a Farmer törvények néven ismertté vált megállapításaiban a beszerzés jelentıségének az adott piaci körülmények között: „A beszerzés fontosságának felismerése közvetlen összefüggésben áll a termék életgörbéjének rövidülésével” „ A beszerzést fontosnak ismerték fel, amikor a vállalat jelentıs mértékben érintkezik változékony piaccal vagy piacokkal” „A beszerzés akkor fontos, amikor a szervezet üzletmenetének biztosítására bevételek jelentıs hányadát árúk és szolgáltatások vásárlására fordítja.”

III. A BESZERZÉS JELLEMZİI, TENDENCIÁI • A gyártók saját technológiájuk fejlesztésével egy idıben korszerősítsék a beszerzési piacaikkal összefüggı technológiákat is. • Termelési módszerek fejlıdésével együtt nı a beszerzési biztonság igénye • A technológia fejlesztésében szorosan együtt kell dolgozniuk a gyártó és szállító cégeknek, hogy mőszaki és gazdasági igényeiket kielégíthessék • Egyre több, korábban megrendelıi feladat kerül delegálásra a beszállítóhoz • A cégek esetében sem elégednek meg a vevık a kínált termék prototípusának, próbaszállításának értékelésével, hanem átfogóan vizsgálják a leendı partnerük megbízhatóságát, teljesítıképességét. • A beszállítói piacokon való megmaradás a tartós együttmőködési készség bizonyítására és folyamatos igazolására épülhet • Klaszterek, kooperációk, beszállítói hálózatok megjelenése figyelhetı meg. • Nagy szérián kívül, kis szériás, de minıségi gyártás is kelendı. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

150


• A beszerzés egyre inkább proaktív jelleget ölt, a beszerzık már a termékfejlesztés korai szakaszában együttmőködnek a fejlesztıvel (beszállítóval),hogy késıbb gyártásra kerülı termékek minél teljeskörőbben kielégítsék a vevıi igényeket.

IV. BESZERZÉSI MARKETING HELYE A következı ábra szemlélteti az ipari vállalatok integrált termelési láncban elfoglalt helyét, illetve az alkalmazott marketing stratégiák kapcsolódását a termeléshez.

2. ábra A beszerzés klasszikus helye a szervezetben [Piskóti I., B.M. jegyzet- MEFFERT alapján (1999]

Ez esetben a beszerzett termék, alapanyag, segédanyag, stb. felhasználása, feldolgozása után a gyártó a végtermék értékesítésére koncentrálva lép az ellátási lánc következı szintjére. De vizsgálhatjuk a két marketing megközelítést a beszerzés oldaláról is (nem mind az ellátási lánc folyamata), amikor az eladó az értékesítését, szorgalmazza szintén alapanyag, segédanyag, alkatrész stb. formájában, míg a vevı a beszerzése folytán alkalmazza a marketing eszközöket és szemléletet. A két marketing megközelítés vizsgálata, majd modellezése és az adott piacokon ezek elemeinek feltárása utána a közös pontok keresése a cél, hiszen ezek vezetnek a sikertényezık, az optimális beszerzési aktus megvalósításához.



3. ábra A beszerzési aktus kapcsolatai – a piac dimenziójában (Saját szerkesztés) Beszerzési marketing Lényege nem más, mint a piacorientált beszerzési stratégia és magatartás beillesztése a „integrált ellátási láncba”, mely a folyamat átfogó menedzselésére épülı, optimalizálását jelenti. A beszerzési magatartás tudatossága nagymértékben segíti az értékesítési marketing tervezését is. [Piskóti I.,2000]. Ezen két koncepciót a vállalat további marketing aspektusaival együtt integrált (totális) marketing koncepcióként kell kezelni.

V. A BESZERZÉS TERMÉKCSOPORTJAI A következı kockázat-fontosság mátrix jól érzékelteti a B2B piacokon eltérı beszerzési stratégiát igénylı, igen jól elkülönülı termékcsoportokat. Természetesen az egyes csoportokba tartozó termékek köre, iparáganként, termelési folyamatonként és egyedileg cégenként eltérı. A beszerzési javak tipológizálása – erıviszonyok és stratégia: Startégiai termékek: a vállalat tevékenységéhez szükséges alapvetı termékek köre, beszerzésük gyakran jelent problémát, ezért célszerő stratégiai partner kapcsolatok kialakítása a beszállítóval. Szők keresztmetszető termékek: szintén kapcsolatorientált viszony kiépítése célszerő a beszállítókkal, ezen termékek körének beszerzési mérsékelten nélkülözhetetlen. Befolyásolható termékek: ezen termékek esetében a vállalatnak több alternatívája van a beszerzésre, szintén fontos termékekrıl van szó, de nem fenyeget inputhiány az adott termékbıl Rutintermékek: Általában azon termékek melyek beszerzése nem lényeges a mőködés szempontjából, és az inputok is folyamatosan biztosítottak, elérhetıek, legfıbb kritérium a legjobb ár elérése.


152


4. ábra Krajlic-mátrix [kockázat-fontosság mátrix - Bailey-Farmer, 1994]

VI. BESZERZÉS FİBB FUNKCIÓI • • • • •

Az optimális minıség elérése. A teljes költségmaximalizálása. Beszállítók megkeresése és kiválasztása, és kapcsolattartás azokkal. Alacsony készletszint és termékáramlás elısegítése Kooperáció más szervezeti egységgel

További funkciói • Kiválasztani a piac legjobb szállítóit • Elısegíteni az új termékek eredményes fejlesztését • Fenntartani az ár érték helyes egyensúlyát • Figyelni a beszerzési piac egyensúlyát • A beszerzés olyan funkció mely kölcsönhatásban van a vállalat valamennyi más funkciójával [Baily-Farmer 1994]

VII. BESZERZÉS FİBB FELADATAI ILLETVE LÉPÉSEI 1. Beszerzési piackutatás A marketing tevékenység a piac, a releváns piac lehatárolásával kell, hogy kezdıdjön. A piac az a hely, ahol a kereslet és kínálat találkozik, ahol létrejönnek a tranzakciók. A marketing feladata, hogy a piacot, mint egy meghatározott piacot értelmezze, s a cserefolyamatoktömegébıl egy részmennyiséget tekintsen, lehatárolja a vállalkozás számára aktuálisat. A piac 153 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


lehatárolása a vevıi problémák, a vevıi igények kielégítése oldaláról kell, hogy történjen. [Piskóti I.-B2B jegyzet]. Beszerzési piackutatás valójában a vállalat beszerzési piacairól beszállító partnerekrıl szóló rendszerezett, tervezett, rendszerezett információk győjtése és elemzése. Ennek különbözı fejlettségi szintjeivel találkozhatunk vállalatoknál, az egyszerőbb adatbázisoktól, a kay account ügyfelek nyilvántartásán át a fejlettebb MIR vagy az integált CRM rendszerekig. Ezen folyamatok fı céljai a következık: • az optimális beszerzési döntések megalapozása • a beszerzési piacok áttekinthetıségének biztosítása, javítása, ezáltal • új beszerzési források megtalálása, és ezek értékelése • A jóváhagyott beszállítók nyilvántartása a szállítói állományba és annak folyamatos karbantartása idıszakos értékelése • a versenytársak megismerése, kooperációk, hálózati lehetıségek feltárása • termékek helyettesíthetıségének feltárása • kutatás fejlesztési irányok nyomon követése, ezáltal a megújulási képesség elısegítése • a vállalat más szervezeti egységeinek információval való ellátása Ezen tevékenység feladata a potenciális beszállítókról való teljeskörő információ szolgáltatás, melyre épül ezen lehetséges beszállítók értékelési rendszerének kialakítása, majd a tényleges beszállítók értékelése, és kiválasztása.

2. A beszerzési szervezet illetve a beszerzési stratégia A vállalati beszerzés folyamatában gyakran többen vesznek részt, a vevı hierarciájának különbözı szintjein, melyek a termelésirányítás, pénzügy, marketing illetve a beszerzés egyaránt lehet. Minden személynek megvannak a beszerzéssel kapcsolatos szempontjai. A businessmarketing-szakembereknek fel kell deríteni, kik vesznek részt a beszerzésben és milyen szempontok alapján, hol helyezkednek el, mik az érdekeik, és miként tudja ıket elérni és befolyásolni. [David F.: 2003]. A beszerzık jelentıs szerepet játszanak a beszállítói kapcsolatok irányításában, a vevıszállító kapcsolatok kiépítésében, de fontosabb döntések esetében nem egyedül döntenek. Webster/Wind beszerzési struktúrájukban a beszerzési döntések hatásmechanizmusait modellezik.


154


5. ábra Webster/Wind beszerzési modellje Piskóti I. BM elıadás alapján

6. ábra Beszerzési stratégiát meghatározó tényezık Forrás: Bailey-Farmer (1994); Piskóti (2000)



Az alkalmazandó beszerzési stratégia iparáganként, a termékek kockázat-fontossága alapján, a szállító-vevı kapcsolat jellege szerint, a vállalat szállítói láncban elfoglalt helyzete szerint, a technológiai fejlıdés üteme szerint egyaránt eltérı, melyet befolyásol az állami jelenlét mértéke és a beszerzési és célpiacok változékonysága is. 3. Beszállítók kiválasztás és értékelése A beszállítók kiválasztási folyamata során annyi információt kell biztosítani, amennyivel a kockázat a minimálisra csökkenthetı a kiválasztott beszállítóval szemben. A legjobb döntés a beszerzési területek, anyagosztály, termelés, fejlesztés és pénzügy információinak és igényeinek összehangolásával és számbavételével hozható meg. Nem csupán a megszokott kompetenciák vizsgálata a cél. A mőszaki képességek, kompetenciák fejlesztésén túl egyéb aspektusok számbavétele és fejlesztése is vizsgálandó. Az interjúk nemzetközi cégek vezetıi is megfogalmazták, hogy a legkorszerőbb eszközökkel is gyakran a régió vállalkozásai versenyképtelen teljesítményt mutatnak fel, egyrészt a belsı folyamataik szervezetlensége, rossz hatékonysága, másrészt az értékesítési, marketing munkájuk, szerzıdés-elıkészítési tárgyalásokon, kalkulációk során mutatott felkészületlenségük, menedzsment hiányosságaik révén, tehát a modelleknek ezen aspektusokat is kell tartalmazniuk. Ezen információk körét az alábbi ábra szemlélteti, mely szempontok megalapozzák a beszerzési döntéseket:

7. ábra I-QFMM modell Saját szerkesztés A szállítók értékelésére a szakirodalom is több lehetséges alternatívát ismertet, de a gyakorlatban ezek kialakítása nagy mértékben függ a terméktıl, illetve iparágtól, melyben a vállalat tevékenykedik. Baily-Farmer (1994) szerint a múltbéli teljesítmény, a hírnév, a helyszíni felmérés, a harmadik fél véleménye, és az áruminták értékelése alapján lehet a beszállítót minısíteni Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

156


Gyakorlati tapasztalataim szerint mind a mérhetı, és homogénen összevethetı információkat, mind pedig a szakértıi megítélésen alapuló tényezıket együttesen alkalmazzák. Az objektív beszállító értékelés során azonban a következı szempontokat figyelembe kell venni: • kezelhetı mennyiségő területrıl győjtsön adatot • jól strukturált felépítéső, lehetıleg fa struktúrát alkotó szerkezete legyen • szolgáltasson egyetlen végeredményt, így megteremtve az objektív összehasonlítás lehetıségét; • az alkalmazott indikátorok multinacionális környezetben is értelmezhetık legyenek; • értékelési skálája egyértelmően legyen alkalmazható, miközben lehetıvé teszi aktualizált numerikus ismérvértékek (fajlagosok) használatát • általános felhasználású, de igény esetén cégspecifikus szempontokkal legyen bıvíthetı; • külön kezelni kell a „KO” kritériumok körét, aminek alkalmazásával a gyors döntéshozatalt lehet elısegíteni. Egy fejlett beszállító értékelı rendszernek követelményei, hogy a változások nyomon követhetıségét és monitoringját biztosítsa, többirányú összehasonlítást tegyen lehetıvé, valamint informatikával, integrált rendszerekkel támogatott, kompatibilis legyen. Erre nagyon jó példa az autóipar, az igen magas beszállító követelményrendszerével és az erre létrehozott elektronikus portáljaival. Marketing – total view of marketing Az az integrált marketing koncepció, melyben a vállalkozás a piaci, üzleti siker érdekében komplex marketing szemléletet alakít ki, mely nem csak a vevıre koncentrál, hanem a beszerzési piacot, a versenytársakat, és a közvéleményt valamint a vállalaton belüli funkciók koordinációját is szem elıtt tartja. 1. Külsı marketing - Piac potenciál, (értékesítési-értékteremtési lánc) vizsgálat: Ez gyakorlatilag a beszerzési piaci tényezık feltárást, kutatását jelenti: Mérete Szállítói lánc Piaci erıviszonyok Új belépık Verseny szintjei Jogi/technológiai jelenlét Állami jelenlét Módszerei a hagyományos eszközökkel kutathatók és folyamatosan követhetık: Környezet elemzés (külsı) – STEEP elemzés Iparág elemzés: GE,BCG mátrix, hagyományos primer és szekunder források Versenytárs elemzés – Porter versenyerı modellje Beszállító beszállítója elemzés: 1. Biztonsági, kockázat megelızési intézkedései 2. Vásárlási struktúrája 157 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


3. Referencia 2. Belsı marketing Legfontosabb feladata, hogy a vállalkozáson belül megteremtse, elfogadtassa a marketing szakmai pozícióját. A belsı marketing segítségével a piac és vevıorientáció érvényesülését kell biztosítani, mely a vállalkozások gyakorlatában 3. Kapcsolati marketing területei: (számos esetben nem érvényesül) Kommunikáció és együttmőködés Beszállító és vevı interakció Kapcsolatfelvétel – ajánlatkérés – tender- kiválasztás Integrál MIR illetve CRM After sales szolgáltatások (garanciális és szerviz) Ügyfélorientált vevıszolgálat, szemlélet Bekapcsolódás a termékfejlesztés korai szakaszában Reklamációk kezelése 4. Adatbázis marketing területei A vevık naprakész ismeretének biztosítása Gyorselemzések készítése Szegmentációs ismérvek meghatározása és szegmentumok, beszállítói csoportképzés Vevıi profilok kialakításának lehetısége Valós idejő web alapú együttmőködés A beszállító vállalatokra jellemzı marketing hibák • • • • • • • • • • •

nem veszik komolyan a termékek komparatív versenyelıny hiányát illetve hiányosan történik a termékelıny versenyelınnyé transzformálása hiányzó vevıorientáltság nincs átgondolt értékesítési koncepció a piac nem kellı ismeret versenytársak nem kellı ismerete kapcsolattartás és kommunikáció nem megfelelı nincs kellı versenydinamika napi üzletmenet nehézségei az egyre gyakoribb integrált rendszerek (ellátási portálok, VIR-ek, CRM) hiánya szervezeten belüli kommunikációs és ügyviteli problémák


158


A vevıorientáció hiányosságai • • • • • • • •

nem ismerik a vevı terméktulajdonság preferenciáit nincsenek tisztában a vevı döntési folyamatával nem ismerik a vásárlási szituációhatást csak egy termékben gondolkodnak nem hallgatnak a vevı javaslatokra, panaszokra nem ellenırzik a vevıelégedettséget megújulásra nem képesek, nem érzik a technológiaváltás szükségességét nem ismerik a cégrıl alkotott véleményt, pozíciót [Piskóti I. 2000]

Az a beszállító lesz tehát eredményes a piacon, aki tehát a marketing ezen területeit megfelelıen alkalmazza: 1. Értékesítési marketing: akinek egységes és végig jól kommunikált értékesítési politikája, stratégiája van, amit minden illetékes munkatársa ismer, s követ –Belsı marketing 2. aki az értékesítési folyamatok egyes elemeit egyértelmően definiálja, tárgyszerően leképezi az egyes funkciókat, teendıket (keresztértékesítés, piaci részarány növelése, a felhasználási gyakoriság növelése, új vevık szerzése stb. ) 3. Adatbázis marketing: aki a siker mérıszámait rendszeresen méri, figyeli és számon is kéri azokat 4. Kapcsolati marketing: aki a vevıorientációra épít (kapcsolatkezdeményezés, tárgyalások, vevıérték orientált, stb.)

ÖSSZEGZÉS Míg korábban a termelésben vett részt a dolgozók többsége, addig napjainkban a vállatok overheadként a menedzsmenttel, logisztikával, értékesítéssel, marketinggel, beszerzéssel küzdenek. Korábban soha nem kaptak a vevık jobb tájékoztatást a kínált termékekrıl és árakról mint manapság. Ezen helyzetre a vállalatok úgy reagálnak, hogy egyre inkább lerövidítik a termékek életciklusát vagy lefelé korrigálják az árakat. Mindegy, hogy az ár-skimming (árcsökkentés) vagy a rövid életciklus stratégiáját követik, végül is a darabonkénti bevétel csökken. Amennyiben levonásra kerülnek az elvárt forgalmi kiadások, akkor meghatározhatóvá válnak a maximálisan megengedett elıállítási költségek. Olyan megoldásokat kell keresni, amelyekkel ezek a célköltségek kimutathatóak. Ezért a gyártósori beruházások és elıállítási know-how-k kevéssé tarthatóak. Az értékesítés ilyen stratégiái közvetlen befolyással bírnak a beszerzıi magatartásra. Az a vállalat, amelyik a rövid termékélet ciklusban érdekelt, ritkán fog költséges gyártósorokba beruházni és a szükséges részek többségét megvásárolni. A magas beruházási költségek jelentısen növelik a vállalat rizikóját. Itt kerül hangsúly a beszállító rugalmasságára. A termékfejlesztés nagy része és a bevezetéssel kapcsolatos nehézségek a beszállítókra hárulnak. Azok a vállalatok is, amelyek hosszabb termék életciklussal számolnak, nagy hangsúlyt fektetnek a beszállítóikra. Gyakran nagy tételeket várnak el a beszállítóktól és költség degressziót helyeznek kilátásba. A tanulási görbe részeit egyre 159 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


gyakrabban a beszállítókra hárítják. Itt nem csak a folyamatképesség számít, hanem a logisztikai alkalmazkodás a vevı igényeihez. Mindezek tükrében láthatjuk, hogy a beszállítóknak egyre inkább a vevıorientált, integrált marketing szemlélet felé kell elmozdulniuk.

IRODALOMJEGYZÉK BERÁCS-LEHOTA-PISKÓTI-REKETTYE (2004): Marketingelmélet a gyakorlatban – KJK-KERSZÖV, Budapest DAVID FORD (2003) – Business Marketing– KJK-KERSZÖV, Budapest GELEI ANDREA – (2006) – Beszállító típusok a hazai autóipari ellátási láncban – kompetencia alapú megközelítés - Mőhelytanulmány – Budapesti Corvinus Egyetem HOFFMAN ISTVÁNNÉ (2000) – Stratégiai marketing AULA Kiadó, Budapest KOMÁROMI NÁNDOR (2003): Beszerzési és értékesítési logisztika - Szent István Gazdaság- és társadalomtudományi Kar Marketing Intézet, Gödöllı KOMÁROMI NÁNDOR (2006) – Marketing logisztika – Akadémiai kiadó, Budapest MAJOS PÁL (1999) – Iparvállalatok beszerzés gazdaságtana – Mőszaki Kiadó PETER BAILEY – DAVID FARMER (1994) - Beszerzés Stratégia és menedzsment - Mőszaki Könyvkiadó, Budapest PHILIP J. KITCHEN (1998) – The future of Marketing – Antony Rowe LtD. - Eastbourne PISKÓTI ISTVÁN (2000) - A B2B-marketing fejlıdése, kapcsolati marketing és/vagy CRM – Miskolci Egyetem Marketing Intézete – A business to business marketing aktualitása PISKÓTI ISTVÁN: Business Marketing jegyzet -Miskolci Egyetem Marketing Intézet SZEGEDI Z.-PREZENSZKYI J. (2005) – Logisztika menedzsment – Kossuth Kiadó TÖRİCSIK MÁRIA (1996) - Ipari marketing - Nemzeti tankönyvkiadó VÁGÁSI MÁRIA (2001) – Újtermék marketing - Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest


160


BEYOND CORPORATE SOCIAL RESPONSIBILITY: SOCIAL ENTREPRENEURS Attila Petheı PhD student Corvinus University of Budapest, Small Business Development Center Supervisor: Prof. Peter Szirmai

I. INTRODUCTION During my studies and researches, I did a lot of voluntary work. Leading several associations, building local communities, helping other people formed my personality. Meanwhile I started my first business, and I got the taste of real business life. Both of them were great help to me to become an open minded entrepreneur who are looking for new challenges. After several researches I had the chance to meet Antal Szabó (Former UNECE regional advisor) who introduced me the world of social entrepreneurship. Since that I know that there is a special challenge in my entrepreneurial life to become a social entrepreneur and with my studies and research I should help Social entrepreneurship (SE) development in Hungary. Many entrepreneurs with social sense are looking for guidelines and basic information on how to move ahead so that he or she might pioneer social enterprise locally. The general theme of the research is Social Enterprises in Hungary. With my project I want to prepare a broad view of the Hungarian situation on this field, and try to join international research networks in which Hungary has not been participated yet. I would like to provide comparable data and reports from Hungary about social entrepreneurship. I expect that with the help of other Hungarian researchers we can catch up with other West European countries. I hope that the help of this research project we can prepare the first tool book for Social Enterprises in Hungarian language.

II. LITERATURE AND BACKGROUND 1. The definition of social enterprise As a new approach to solving intractable issues, social entrepreneurship has begun to attract substantial attention. A decade after first beginnings in the USA, the concept of social entrepreneurship has sparked media interest and became a subject of government policy both in the USA as well as in the UK. George Dees and Peter Brinckerhoff contributed a lot to social entrepreneurship literature. In 1996 EMES network was established in order to build Europe’s knowledge on the social economy and social entrepreneurship. With the leading of Carlo Borzaga and Jacques Defourny they published their EU15 research results in 2001. Another important milestone, that in year 2002 intent on increasing the range of social enterprise the UK Department of Trade and Industry (DTI) has set up an Interdepartmental Official Group to monitor implementation of the Strategy for Success, a policy paper on social enterprise across Government as a whole.i They are combining this in house group with external stakeholders from the private sector, 161 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


voluntary organisations and academia. A series of working groups are now in place to research the major factors determining successful social enterprise. Today an important research project is going on: Study on Practices and Policies in the Social Enterprise Sector in Europe sponsored by the European Union. In almost all industrialised countries we are witnessing today a remarkable growth in the ‘third sector’, in socio economic initiatives which belong neither to the traditional private for-profit sector nor to the public sector. These initiatives generally derive their impetus from voluntary organisations, and operate under wide variety of legal structures. In many ways they represent the new or renewed expression of civil society against a background of economic crisis, the weakening of social bonds and difficulties of welfare state (Defourney, 2004. p1.). Another important milestone is in year 2006, when EMES European Research network published its book “Social Enterprise” edited by Martha Nyssens who is a professor at the Department of Economics of the Catholic University of Louvain, Belgium. Their researches and provided help influences many colleagues all over Europe. There are many definitions of social enterprise, but in general the following is the most frequently quoted. According to Ashoka fellow in India: "While a business entrepreneur may thrive on competition and profit, a social entrepreneur has a different motivation: a commitment to leading through inclusiveness of all actors in society and a dedication to changing the systems and patterns of society." ii The UK Department of Trade and Industry has defined a social enterprise as “A business with primarily social objectives whose surpluses are principally reinvested for that purpose in the business or in the community, rather than being driven by the need to maximise profit for shareholders and owners.”iii On the website if Small Business Support we can read the following definition: "Social Enterprises are competitive businesses, owned and trading for a social purpose. They seek to succeed as businesses by establishing a market share and making a profit. Social Enterprises combine the need to be successful businesses with social aims. They emphasise the long-term benefits for employees, consumers and the community." Social entrepreneurs make commercially viable businesses out of being socially responsible to the very core of the business - they invigorate business propositions through the reading of market signals in the context of social, environmental and ethical movements. Until now there has been no official definition of social enterprises in Hungary, but there is the 188/1999 (XII.16.) Statutory order whose §18 is the Permission of Social Enterprise. During our research we use the following definition according to the British interpretationiv, social enterprises are not-for-profit organisations; they seek to meet social aims by engaging in economic and trading activities; have legal structures which ensure that all assets and accumulated wealth are not in the ownership of individuals but are held in trust and for the benefit of those persons who are, or areas that are the intended beneficiaries of the enterprise's social aims; have organisational structures with full participation of members being encouraged on a co-operative basis with equal rights Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

162


accorded to all members; They often have another interesting, but contended, characteristic; to encourage mutual co-operation with other organisations in the 'sector'. This definition is similar to, which is used by the EMES network.

III. RESEARCH QUESTIONS 2. The Social enterprise’s place and mission at the border of non-profit world There are visible signs that the world around non-profit sector is changing. The real message of the phenomena is that all the factors which influence non-profit services has fundamentally changed. The graph of David Billis in 1992, which draw attention on overlaps between sectors, receives a new meaning today. In or view non-profit and competitive sector inseminate each other, and already in the Harvard Business Review more than 35 article has been published in non-profit topic. When we look at the graph we can see in the middle the entrepreneurial associations (EA). If he had done this graph now, it would be SE in the centre I guess.

Figure 1 Source: Billis, David (1992): Organising Public and Voluntary Agencies. Routledge, London In the last decade we could analyse many examples at the borders of competitive and non-profit sector. If I put social entrepreneurship in the middle, I can find alternative capitalists like Body Shop, Ben and Jerry on the right, Local Exchange and Trade Systems (LETS) on the left, and whole phenomena is surrounded by the Social Economy.



Figure 2 We try to distinguish them from others, but they are already so diverse, that can be found in most of the traditional sectors. We should focus our research on parts of them to receive relevant information. Many researches focus on employment targeted organisations, or social service providers, but in my opinion the more complex activity they do the higher social entrepreneur level they are. I prefer those social enterprises to put in the highlight, which employ decreased workability people and solve other local problems, meantime outperform competitors on the market. According to Muhammad Yunus once a SE operates at 100% or beyond the cost recovery point he has entered the business world with limitless possibilities. This is the moment worth celebrating. He has overcome the gravitational force of financial dependence and now is ready for space flight! This is the critical moment of significant institutional transformation. He has moved from the world of philanthropy to the world of business. To distinguish him from the SE, we will call him “social business entrepreneur” (SBE)(Yunus, 2005. p8.). To reach the level of SBE is our mission to help them with our small business development experience.

3. Characteristic of the Social Enterprise sector in Hungary As there has been no direct social enterprise research in Hungary, we can only estimate the sector size from several aspects: From 1990 onward the Hungarian Central Statistical Office (KSH) has had a full and biannual surveyed database about non-profit organizations. According to a regional survey in the North Hungary region, out of 5828 non-profit organizations in the region, 60 social enterprises were found (Fekete, 2005. p81.). There are 53,022 non-profit organisations in Hungary in 8 regions (January 2004), so we have an estimation of 545 different organisations which would fulfil the social enterprise definition criteria. According to the North Hungarian survey, the most similar organisation to social enterprise are employment-targeted organisations. According to other our own surveysv, we have found many social enterprises in different fields. So we would not call


164


them “social enterprise sector”, but more appropriately a model of entrepreneurial activity which can act in different sectors. According to the definition, we state that they are not-for-profit organisations. We have detailed surveys and data about civil-sector and non-profit organizations. Analysing the full survey of KSH 2003 about the nonprofit sector we can make a much better estimation.vi The KSH survey differentiates 18 different activity groups. According to our examination and the focus field of our research, we selected 5 activity groups where we have found social enterprises, these five are Social care 4548 (gross), Environmental protection 1246, Local development 3004, Economic development 1015, Security services 1702. There are a total of 11,515 organisations in these 5 activity areas. Of these 11,515, we selected all with real entrepreneurial activity, who has their dominant income from their market activities. In this case, we have found 512 non-profit organisations. (We have taken out UWYTA Social enterprise, because with their 2000 employees and 14 million euro income, it is an extreme outlier of the database. This enterprise still requires a special analysis.) According to the British definition, social enterprise has to have more than 25% of its income from entrepreneurial activity. Analyzing the KSH survey we used a different rule that their dominant income must be from entrepreneurial activity. Looking at these 512 estimated enterprises, we can calculate their other statistical data from the original database. Out of these 512 enterprises, according to the original sample (11515) 21% is in the capital (Budapest), 20% in regional capitals, 28% in other cities, and 31% in villages. The 512 organisations employ 1161 full-time employees, have 184 contracted employees, they have 2824 occasional and 1332 regular voluntary workers, whose voluntary work is, according to the statistical office working hour calculation, equal to that of 174 fulltime employees. They have altogether 59 million Euro Income (1 Euro = 250 HUF on 02/01/2007). Out of this income on an average 34% government subsidy (increased compare to year 2000 KSH survey), 9% private subsidy (decreased), 33% basic activity income (stable), 19% economic activity income (increased) , and 5% other income. Their total turnover is less then 0,8% of the Hungarian GNPvii. The number of non-profit social ventures was increased from 1993 to 1997 by a yearly average of 8%, stagnating later from 1998 to 2001, after increasing again by a yearly average of 6%. The income of nonprofit social ventures increased between 1993 and 2003 an average 23%. During this period 14% had continuously increasing income, 6% had continuously decreasing income, and the remaining 80% had fluctuating income. In the whole non-profit sector out of 115 164 calculated employee (including voluntary work calculated into full time employee) in 1993 had grown to 158 076 calculated employee in year 2003.



4. How can we find SE, and what are their activities? As we stated in the definition, social enterprises are co-operating with each other. During this co-operation there is an important role to coordinate. These coordinators we call umbrella organisations. The umbrella organisation for employment-targeted organisations, Association of Civil Organisation for Helping Unemployed People (MSKSZMSZ) counted 252 network members in 2005. There are several important umbrella organisations, namely: National Employment Foundation (OFA), Foundation for Welfare Service and Non-profit Ventures, Autonomy Foundation, Motivation Foundation, Association of Non-profit Human Service of Hungary and Civil Employment Association (Frey, 2005). These five together are connected with more than 95% of Social enterprises. There are several important institutionally connected social enterprises in form of Public Benefits Companies (KHT). They are mostly established by public institutions (local governments) to handle different problems. They are targeted to regional and entrepreneurship development, and there are several environmental protective organisations as well. There are some KHTs targeted on helping socially exclusion populations, there are some groups for preserving valuables, like nature, culture, and environment. Their main activities of SE include family help, taking care of old people, accommodation and catering for homeless and refugees, re-integration training, education, taking care of the disabled, child and youth, labour market service, cultural services, aid, social retail network, organisation of projects. Aside from the national umbrella organisations, most of them are small and mostly aimed at helping their local development and community, to re-socialise disadvantaged subgroups. The role of social enterprises in the 3 activity areas, including training and reintegration, personal services, local development, are to reach those people who cannot be reached by public service. Usually, not only the lack but also the bad-quality of services sting into action civil groups.

5. Historical background According to the study of Éva Kuti and István Sebestyén, historical development and background are as follows (Kuti, 2001. p5.) The very first “benevolent entrepreneur” was the Catholic Church, but it has not remained the dominant force in the initial development of the voluntary sector in Hungary. In mediaeval times, kings played an active role in founding and supporting charitable institutions, and they granted numerous civic rights and privileges to the citizens in the “free royal cities”, thus they helped the development of a citizenry that was willing and able to create social institutions outside the arena of the Catholic Church. The Communist regime that took over Hungary in 1947 and reigned more than 40 years brutally stopped the development of the voluntary sector and destroyed civil society. The government banned most voluntary associations. By the time the breakdown of the Soviet Bloc made fundamental political changes feasible in 1989, civil society organisations were numerous, developed and widespread enough to become important actors of the systemic change. Since then, they have developed together with other institutions of the Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

166


economy and society trying to find appropriate answers to the challenges created by the process of transition. From 1998 onwards, the public benefit status has become the single most important condition for preferential tax treatment. All kinds of foundations and voluntary associations are registered by the court, while public benefit companies must register with the Registry Court. In accordance with “nonprofit law”, the registration of non-profit organizations is completed by a public benefit test. In 2000, the most striking difference was the relatively low share of the Hungarian voluntary organizations in welfare services, which are the most important fields of voluntary activities in the developed countries. This difference is explained by the state monopoly of education, social and health care under state socialism. While voluntary organisations as service providers were tolerated in culture and even promoted in sports, recreation and emergency prevention, they were not allowed to establish schools or hospitals. Though the shortage of capital was a major impediment to the development of the non-profit welfare institutions in Hungary in the 1990s, the growth reflected in the statistical indicators was still impressive. After 2000, an abundance of examples (non-profit psychiatric hospitals for children, shelters for homeless and for victims of family abuse, schools for drop-out children, “job-exchange” for unemployed people, etc.) show that this “step-by-step” procedure of attracting government support is often workable when direct lobbying proves to be futile. The “problem-solving” approach can be quite fruitful, can efficiently influence the decisions of the “professional policy-makers”, and can result in some kind of social control of the changes in the welfare mix, but it can hardly produce a balanced financial situation in the short run. Until recently, it has been quite rare for private entrepreneurs to establish service providing non-profit organisations in Hungary. The initiators have either been the potential clients (e.g. unemployed people, parents of handicapped children, etc.) or enthusiastic professionals (teachers, librarians, social workers, artists, etc.) both lacking managerial skills and sufficient money to invest.

6. Organisational and management characteristics of social enterprise As a legal form the previously estimated 512 organisation are composed of 206 private foundations, 35 public foundations, 239 voluntary associations, 31 public benefits companies, 8 other non-profit institutions. According to the new Company Law (IV/2006), which comes into force on 1st of July 2006, every form of company can become non-profit company, and public benefits companies have to transform into non-profit companies, until the end of 2009. From the middle of 2006 on, it is possible to establish a social enterprise in form of non-profit business in Hungary. Another important step that from 1st of January 2007 the act on co-operatives has been changed, and there is a special new form of Co-operatives called social co-operatives with tax advantages. This gives the way to develop social enterprises in form of cooperatives similar to the successful north Italian model. When we divide the number of calculated full time employees with the number of organisations (without an outlier organisation which has been started by the help of United Way called Uwyta employ more than 1000 people), we get an average of 3 full time employees / social venture. We know that the number of employees are concentrated at the 5 or 6 big ones, that is why the majority has one or none full time employee. The majority 167 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


has no or very small organisational and management structure. Even in bigger organisations there is a huge lack of professional managers, because of the uncompetitive salary in the non-profit sector. The average gross salary in the non-profit sector is 1486 thousand HUF (5715 EUR)/year. They use an average of 34% public subsidy, 9% donations, 52% market resources, and 5% other resources. There is no annual subsidy to the social sector, but still public subsidies are the main sources of income. One-fourth (26.9% and 28%) of the normative public subsidy and the local government subsidy is received by social service-targeted organisations. The main buyers of their services are public and local government institutions. Non-profit organisations use a great deal of voluntary work. This is one of the reasons why they can provide service more effectively than the public authority, but in most of the cases they do not reach the economy of scales. They should prefer using more partor full-time employees, and develop towards employing professional management. There are very strict rules in Hungary for giving special services; experts are some kind of quality guarantee for public authority. According to personal experience, usually the older generation is much more active in this field, trying to involve the young generation in their work.

7. Current framework conditions and future perspectives There are some main barriers for their further development: Attila Ágh, professor of Corvinus University of Budapest examined the Hungarian Social model and in his view the central government is surrounded by the “institutional jungle”. There is a strong need for institutional reforms. They measure every institution and organisation on 3 levels: Effectiveness, Efficiency, and Efficacy. In Hungary, we have a strong absolute institutional deficit. Our structure is hierarchical and government state centred. We have a huge problem of representation (every organisation is legitimate, has the same right without taking the number of members into consideration), there are no regulations how civil organisations could reach a central level, and also none how they could join to the public administration process. Every institution has an optimum size, but in Hungary the organisations are much more segmented, and so they cannot be efficient enough. Most of the non-profit organisations are aware of this necessity and they make efforts to enlarge their services. The main obstacle to this kind of development is a chronic shortage of resources. Private donors prefer to support spectacular events and highly visible projects. The population is obviously much too poor to buy the services at a market price, or to finance their non-profit provision through private donations. Also there is lack of the regulations. Issues like juridical situation of voluntary work, or social service guarantee are not clear, but important steps have been made in this respect with the law LXXXVIII/2005 on Private Voluntary Activity. The lack of networks and cooperation in Hungary to share knowledge locally and regionally, extremely hinder social enterprise creation. Social enterprises are grounded on the philosophy of mutual help, and networks play an integral role in creating and sharing knowledge. Surveys show that civil organisations are more competitors than partners to each other. The lack of these co-ordinated movements is one of the most difficult problems in the Hungarian voluntary sector. Very few activists of the small Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

168


organisations seem to understand that their organisations belong to a sector and their problems could probably be solved only in co-operation with their counterparts. There is a very positive exception the initiative of Civil Employment workshop, which has started its operation in July of 2003. It is a successful co-operation model which targeting several objectives. This measure tries to establish the framework of civil dialogue in sector, to widen and enrich the level of communication. The Workshop is a forum for equal co-operation with the governmental sector, improves social support for regulations made by the Ministry of Social Affairs and Labour. The shareholders are involved in the departmental decision making process and preparatory work. There is a possibility of conscious representation of interests and civil control, meanwhile continuous information flow and communication is also available. The workshop is an active national network, building new partnerships and develop old ones, fosters vertical and horizontal co-operation. Building network of civil employment targeted organisations ordered by profession and regional location, makes it possible to reach appropriate level of dialogues at national, county and local level. However the poor resource endowment of disadvantaged communities is an obstacle to for-profit entrepreneurship and also social enterprise development, we still believe that we can do much more in the future. Éva Kuti’s research results show that the future development of the existing service providing Non-profit Organisations (NPOs) and the establishment of new ones depend heavily on the government policy, including regulation, direct and indirect support, and the development of contracting out welfare services. The resources which are available cannot be dramatically increased, but the social control of their use seems to be feasible. The emergence of the non-profit and for-profit service providers is clearly a step toward the institutionalisation of this consumer control. Public authorities are well aware of the necessity of modernisation and restructuring of the provision of welfare services, of a new partnership between the public, non-profit and for-profit organisations. The intensive government participation in the establishment of non-profit service providers (mainly public benefit companies and public law foundations) and the indirect support to the third sector through tax regulations are based on an ideology which regards non-profit organisations as constituent parts of the modern three-sector economy. In our view, the public/political awareness towards social enterprises is very low, mainly because of the lack of primary information about them. They accept that there is a need for its research and for taking into consideration for the Hungary 2015 program by the restructuring of the institutional system. The government wants to transform the state socialist welfare system into a mixed economy, thus welcomes non-profit service providers, however not being too eager to support them. There is no clear agreement concerning financing obligations and techniques; the practice tends to be chaotic and contradictory. The tax system is under “reconstruction”, rules for tax exemptions and tax deductibility change much too frequently, thus – in the short run – voluntary organisations cannot firmly rely on these forms of government support. In our opinion, social enterprise’s future perspectives for the development are well behind in many fields compared to the United Kingdom. In Hungary, the regulatory background of social enterprises has just started to reform. As the institutional transfer is very strong in the EU region, we take over all the best practices from West European 169 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


countries. (We have found LET systems, local development organisations, micro-finance institutions, and all types available in the international literature.) Until now we have not found any dynamic segment, but there are some best practices, which gives us a great hope.

8. Some of the main questions need to be answered Marta Nyssens had four important hypothesis in the “The Socio-Economic Performance of Social Enterprises in the Field of Integration by Work” research project (Identify three different categories of goals, the efficiency of multi-stakeholder ownership, the mobilization of different kinds of resources and the development of innovative public schemes). Aside these four, which I want to test in Hungary as well, I would like to investigate some more basic ones, because most of them has not been researched in Hungary before. a\ We are still in the process of diversification of the SE typology in Hungary, despite the fact that many researchers abroad are already narrowing and aggregating them. With my research I want to prepare a map of organisations which fulfil the definitions. I want to distinguish Social Enterprise and Social Economy to have a clear picture about the definitions. b\ SE performs better in some previously selected activities than public agencies. I would like to find the causes and obstacles why SEs perform better or worse in many fields. c\ Still there are very low-level partnership between the public and non-profit organisations, despite they agree on theoretical level. I would like to present some good practices for public private partnerships among SEs. d\ In Hungary currently we handle small enterprises as cows, this need to be changed first. We can handle small enterprises at least three ways: cow what we milk, wolfs what we hunt or horses which pulls the chariot of our economy. e\ Most of the attitudes which are needed for entrepreneurship are needed for social enterprises, but we should know what they need more. I try to find some special attitudes and skills which are met regular by social entrepreneurs. f\ What is the expected role of social enterprise in the Hungarian society? We do not know too much about their performance and their possible roles. I hope with my research we get slightly nearer to answer this important question.

IV. PROPOSED RESEARCH METHODOLOGY I have analyzed many research projects (EMES, OECD Leed, UK) targeted social enterprise. With the methodology of UK and EMES projects, I started to collect the available data in Hungary. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

170


The most important sources are: the National Statistical Office, The Seed foundation did a research on Social Economy in 2005, NESst did some local researches and Hungarian Employment Foundation published the results of all supported programs in 2006. With the help of umbrella organisations we have collected around 400 organisations which might be fit the definitions. Using the questioner of a latest British research, I will conduct telephone interview to decide whether they are SE or not. In the second round I send out questionnaires for those who are fit the definitions with questions asking data need for my hypothesis. In the last round, I want to prepare 50 personal deep interview with social entrepreneurs to put together the puzzle. Finally I want to prepare 20 case studies from the most interesting cases.

V. LIMITS AND IMPLICATIONS The research is limited by the low number organizations and the infancy of the sector. In the first research the best result what we can get, a map of organisations, a map of their problems, and some sort of tendencies. It is too early to get to any conclusion which would affect any radical change by the responsible of social policy. My aim is to highlight the existence of this phenomena in Hungary. We should know that it is possible, we should know that they do not go more often to bankruptcy then “regular” enterprise. Some of them should become on the list of best places to work, mainly for talented young people. Some bank should be proud of that they give credit to SEs, and local authorities must be proud to attract and help these organizations. We should recognise them and let them live forever. I will not be able to write any specific tools for how to do social enterprises, because these tools are already exists. What I can do is to help to adapt these tools to Hungarian Social Enterprises.



Bibliography Ágh Attila [et al.] (2005) Institutional design and regional capacity-building in the post-accession period. Budapest: Demokrácia Kut. M. Közp. Alapítvány Birkholzer K., (1999)Local economic development, a European-wide movement towards more economic democracy and social justice, Local Economy. May, Billis, Davis. (1992) Organising Public and Voluntary Agencies. Routledge, London Bornstein, D. (2004) How to Change the World: Social Entrepreneurs and the Power Of New Ideas, Oxford University Press, Borzaga C. and Defourny J. (2001) The Emergence of Social Enterprise. London. Routledge Brinckerhoff, Peter C. (200) Social Entrepreneurship: The Art of Mission-Based Venture Development. New York: John Wiley & Sons, Inc., Dees, J.G., Emerson, J. and Economy, P. (1999) Enterprising Nonprofits: A Handbook for Social Entrepreneurs. John Wiley & Sons. Drayton, W.: The citizen sector: Becoming as entrepreneurial and competitive as business. California Management Review, 2002, 44(3): 120–132. Farkas Ferenc (2004) Nonprofit management in Dinya, L. Nonbusiness marketing and management. Budapest, KJKKerszöv Fekete G. Éva– Solymári Gábor: The possibility of Social Economy development in North Hungarian Region, Budapest Köz-jó-lét 2005/2, 2005/3 81. p. (2005) Frey, Mária (2001) Nonprofit Organisations at the Labour Market Budapest, OFA Helen Haugh, Paul Traecy (2004) The Role of Social Enterprise in Regional Development, London Lingane, A., Olsen, S. (2004) Guidelines for Social Return on Investment, California Management Review, Vol. 46, No. 3, Spring 2004. Kuti, Éva, Sebestyén, Sebestyén (2001) The nonprofit Sector in Hungary, FOCS project, Future of Civil Society NESst (2004) Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team. Get Ready, Get Set: Starting Down the Road to SelfFinancing. Providencia, Santiago, Chile Nyssens, Marthe (ed.) et al. (2006) Social Enterprise. Routledge OECD, (1999) Social Enterprises. Paris: OECD. OECD, (2003) The Non-profit Sector in a Changing Economy. Paris: OECD. Yunus, Muhammad: Writings on Social Entrepreneurship, Grameen Foundations USA Publication Series 2005

Notes


172

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- OKTATÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGY SZEKCIÓ

NEMZETI INKOHERENCIA VS. GLOBÁLIS KONVERGÁLÁS? - NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGÜGYI REFORMOK ÉS HATÁSAIK A NÉMET, AMERIKAI ÉS BRIT PÉLDÁKON KERESZTÜL Somogyi Aliz Egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet

1. EGÉSZSÉGÜGYI KRÍZIS: PROBLÉMÁK, REFORMOK Az egészségügyi válság századunk egyik leggyakrabban emlegetett témája: az egészségügyi rendszerek diszfunkcionalitása szinte minden fejlett ország jellemzıje. A már több éve-évtizede húzódó krízis okai számos területre vezethetık vissza a technológiai fejlıdéstıl kezdve egészen a mindenkori politikai hatalomig, a megváltozott demográfiai viszonyoktól a globalizáció hatásáig. Jelen tanulmány célja az egészségügy, mint a közszektor egy speciális szegmensének mélyebb vizsgálata az elmúlt évtizedek nagy egészségügyi reformjainak tükrében, különös tekintettel a különbözı nemzetközi megoldási alternatívák összemérésére. Az egészségügyi reformok nem új keletőek- ugyan a 21. században megvalósított és/vagy elindított változtatási törekvések nagyobb társadalmi-gazdasági jelentıséggel bírnak, mint a korábbiak, okai érthetık és számos, egymással összefüggı tényezınek tudhatók be. Többek közt annak, hogy néhány évszázaddal ezelıtt az egészségügyi ellátás nem terjedt ki mindenkire, sıt, az ellátók száma is csekély volt, rendszerszintő szabályozás nélkül. Így ha történt is vajmi változás, az nem érintett akkora tömegeket, mint ma. Másrészrıl ezen újítások a társadalmi-gazdasági fejlıdéssel párhuzamosan az egészségügyi ellátás javulását eredményezték, amely nyilván nem korbácsolta fel a közhangulatot, ellentétben napjaink reformjaival, melyek rövidtávon mindenképp megszorításokkal járnak. A 21. században az egészségügynek óriási harcot kell vívni négy tényezı együttes hatásmechanizmusa következtében. (1) A fejlett országok szinte mindegyikében szembe kell nézni a demográfiai és epidemiológiai változások következményeivel: az életszínvonal növekedésével párhuzamosan a várható életkor példátlan növekedése jellemzi a jóléti társadalmak zömét. Az Osztrák Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint például 1902 és 1994 között egy újszülött leány várható életkora 40,6 évrıl 73,3 évre emelkedett, ami 85%-os növekedésnek felel meg (Österreichisches Statistisches Zentralamt, 1995, 44. old.). A várható életkor az utóbbi évtizedekben évtizedenként 3 évvel meghosszabbodott és az elırejelzések szerint ez a trend a jövıben folytatódni fog (Heimerl-Wagner– Köck, 1999, 22. old.). A várható életkor meghosszabbodása mellett a gyermek- és csecsemıhalandóság visszaesett, ami a mortalitási görbe további derékszögősödését eredményezi. Az egészségügyi rendszereket vizsgáló kutatók egyetértenek abban, hogy ezen változásokra elsısorban a szociális, higiéniai és gazdasági fejlıdés szolgál magyarázattal, de nem kevésbé jelentısek az orvostudomány vívmányai, melynek eredményeképp a korábban oly sok áldozatot szedı járványbetegségek szinte maradéktalanul gyógyíthatókká és/vagy megelızhetıvé váltak. Ezen folyamatok miatt az európai országok többségére ún. „hagyma-formájú” korfa jellemzı: a fogyó társadalom legfıbb problémája, hogy a jelentıs idıs korosztály és középkorú lakosság életszínvonalának fenntartása egyre kisebb rétegre nehezedik, mely közvetlenül befolyásolja a szociális ellátó rendszer, ezen belül az 173 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


egészségügyi szolgáltatások mőködtetését. (2) Az egészségügyi rendszerekre nehezedı nyomás másik fontos eredıje az információtechnológiai és biotechnikai forradalom, mely az orvostudomány számára is komplex, gyors és relatíve olcsó információáramlást tesz lehetıvé, megkönnyítve ezzel a tudományos újdonságok terjedését és a legújabb orvosi (csúcstechnológiai) szolgáltatások széles körben történı nyújtását. Az egészségügyi ellátás technikai színvonalának növekedése szakmai oldalról soha nem látott fejlıdést eredményezett a gyógyításban, a „könnyebben” elérhetı egészség új távlatokat nyitott meg a betegek elıtt, mely dupla megterhelést jelentett az egészségügy egyébként is instabil helyzetére: az orvosi eljárások eredményessége és felgyorsulása valóságos árrobbanást hozott a felértékelıdött gyógymódok iránti megnövekedett igény miatt, tovább növelve ezzel a K+F miatt eredendıen magas költségeket. (3) Az életszínvonal emelkedésének járulékos következményeképp társadalmi értékrend-átalakulás következett be: „a huszadik század második felében egy mindenen átható egészségkultusz, egészségmítosz teljesedett ki… Az egészségkultusz ideáját támogatják a korszak domináns uralkodó értékei, megnövekedett az orvostudományba vetett bizalom” (Losonczi, 1998, 17. old.). A nagyobb vásárlóerıvel rendelkezı, illetve az egyre tájékozottabb és ezáltal öntudatosabbá váló lakosság kevésbé hajlandó megalkudni, igényeihez minél jobban igazodó kínálatot „követel”. A fogyasztói (beteg) igények átalakulása magában hordozza az orvos-beteg viszony átformálódását is: az orvos, mint szolgáltató legfıbb célja a beteg, mint a szolgáltatást igénybevevı ügyfél magas színvonalon történı kiszolgálása. Ezen újfajta értékorientációt közvetítı orvos-beteg kapcsolat a rendszer hiátusai miatt nem tud maradéktalanul megvalósulni: a közpolitika autonómiája, az egészségügyi politika, a gazdaságiszociális fejlettség, a szabályozás és jogrendszer, valamint a finanszírozási rendszer együttesen határozzák meg az egészségügyi rendszer mőködési keretfeltételeit. (4) Napjaink egészségügyi rendszereire az 1970-80-as években elindult költségrobbanás és az akkori gazdasági recesszió együttes hatásaként jelentkezı fedezethiány nehezedik leginkább. A demográfiai, technológiai és gazdasági folyamatok eredménye mintegy kumulálva, egyetlen területen, a finanszírozásban koncentrálódik legerıteljesebben. A gazdasági fejlıdés megtorpanása a szociális szférát közvetlenül sújtotta, beleértve az egészségügyet is: az eltartott munkanélküliek számának növekedése és az aktív keresık számának csökkenése az egészségügyi rendszer finanszírozásának alapjául szolgáló járulékfizetési készség drasztikus csökkenésében mutatkozik meg leginkább. Az egészségügy egymással ellentétes érdekek kereszttüzében, állandó kényszerpályán mozog- míg a technológiai fejlıdés és a társadalmi értékrend-átalakulás az egészségügyi szolgáltatások színvonalának növelését kívánnák meg (eközben költségnövekedést indukálva), addig a demográfiai változások és a gazdasági-politikai érdekek a költségek csökkentését szorgalmazzák a kényszerő finanszírozási (ön)korlátozás miatt. Ezen ellentmondás feloldása érdekében a legtöbb fejlett ország egészségügyi rendszerére modernizációs kényszer nehezedik, melyek számos tekintetben eltérnek egymástól, a „best practice”-elv érvényesítésével mégis egyre több azonosság fedezhetı fel bennük. A következıkben elıször az elméleti modellek, majd a gyakorlatban mőködı egészségügyi rendszerek kerülnek bemutatásra a lényegi elemek vizsgálatán és összehasonlításán keresztül.

2. EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZEREK: ELMÉLET VS. GYAKORLAT A fejlett országok egészségügyi rendszerei sok tekintetben mutatnak hasonlóságokat, még inkább eltéréseket. Jellemezhetjük ıket többek közt a szereplık, a finanszírozás és forrásteremtés, illetve az államhoz való viszonyuk alapján. Az egészségügyi rendszerek komplex, minden szempontot figyelembe vevı elméleti modellezése azonban csak részlegesen Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

174


és/vagy a valóságra kevésbé jellemzı feltételrendszer felállítása mellett lehetséges. A következıkben bemutatásra kerülı két modell az állam és a piac kiemelt szerepének hangsúlyozásával egy-egy szélsıséges esetet illusztrál, a valóság ehhez képest mindig kevert formákban manifesztálódik, amelyekben az egyik vagy a másik típus elemei dominálnak inkább.

2.1. Elméleti modellek és feltételrendszereik (1) A liberális értékrendszeren alapuló piaci modell szerint az egészségügyi szolgáltatásokhoz ugyanazon elvek alapján lehet hozzájutni, mint más javakhoz, azaz alapvetıen az egyének preferenciája és fizetıképessége határozza meg az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutást is. Ezen irányzat szerint az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásában a kormány szerepe indokolatlanul korlátozza a paciensek és az orvosok szabadságát. A finanszírozás fı formáját a magánbiztosítás és a paciensek általi közvetlen finanszírozás jelenti, a mőködés alapja a fogyasztói szuverenitás, a szolgáltató jövedelmét a piac határozza meg. A modell elınye a szabad orvosválasztás és a magas színvonalú szolgáltatás, hátrányát elsısorban a megfelelı fizetıképes kereslettel nem rendelkezık szenvedik el. (2) Az esélyegyenlıséget középpontba állító értékrendszeren alapuló közegészségügyi modell az alapvetı egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást állampolgári jognak tekinti, ami nem függhet az egyén jövedelmi vagy vagyoni helyzetétıl. A mőködés alapelve a lakosság egészségi állapota, az egészségügyi szolgáltatások fı formája a közfinanszírozás. A modell elınye, hogy a társadalom egésze számára biztosítja a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, hátránya elsısorban a magasabb jövedelemmel rendelkezıket érinti a nagyobb teherviselés (járulékfizetés) által (Orosz, 2003, 213-214. old.). A két modell két ellentétes álláspontot képvisel az állami szerepvállalás túl- és alulhangsúlyozásával, melyek ilyen formában történı hatékony mőködése csak bizonyos keretfeltételek teljesülése mellett lehetséges. A szabad verseny megköveteli (1) a teljes körő információellátottságot mind a keresleti, mind a kínálati oldal számára a hatékony erıforrás-elosztás érdekében. Ez a feltétel általános piaci keretek között is könnyen sérül, az egészségügy speciális jellege miatt pedig sokszorosára nı e probléma: a betegek alig tudnak valamit a kapott/kért szolgáltatásokról (ár, minıség, elvárt haszon, stb.), nem beszélve a kínálati oldalról (az orvosi beavatkozások hasznossága, szükségessége ugyancsak nem ítélhetı meg objektíven), valamint a finanszírozó oldaláról. A helyzetet tovább nehezíti a közintézmények finanszírozása és sajátos menedzselése miatti hiányos, olykor túl lassú információáramlás. A korlátlan verseny megkívánná továbbá a (2) homogén termékek meglétét a piacszegmentáció, illetve a monopolhelyzet elkerülése végett. Az egészségügy ebben a tekintetben is nagyon rosszul áll: az egészségügyi szolgáltatások személyre szabottsága mellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ezek az „átlagos” beteg számára egy más típusú szolgáltatáshoz képest fokozott újdonságtartalommal bírnak, sokkal kevésbé „közérthetık”. Ebbıl fakad a harmadik feltétel problémája is: sok esetben korlátozott az egészségügyi szolgáltatások elérhetısége a (3) szolgáltatók száma miatt. A kínálati oldal megfelelı nagysága függ az adott szolgáltatás milyenségétıl, valamint az ország egészségügyi politikájától, a háttérintézményektıl, gazdasági és jogi körülményektıl, stb. Az egészségügy területén a szabad verseny talán legfıbb kerékkötıjét a (4) piaci be- és kilépési korlátok jelentik. A hosszú ideig tartó orvosi tanulmányok, a költséges szakorvosképzés és a rendeléshez megkövetelt engedély limitálja az egészségügyi piac hozzáférési lehetıségét.



A döntések centralizáltságának foka Alacsony

Magas

Liberalizált piacok

Szabályozott piacok Pl. USA

- Szabad verseny - Vállalkozók és fogyasztók közötti interakciók

- Szankciók, szabályok - Autonómia a szabályok keretein belül

Tervezett piacok Pl. Skandinávia, Nagy-Britannia a reform után - Hozzávetıleges célmeghatározások - Megadott rendszerstruktúrák - Operatív autonómia - Gazdasági ösztönzık

Tervgazdaság Pl. Nagy-Britannia a reform elıtt - Hierarchikus tervezési és parancsnoklási struktúra - A célok, stratégiák és erıforrások központi ellenırzése

1. ábra: Egészségügyi rendszerek strukturális modelljei Forrás: Köck M. (1999, 44. old.) Az egészségügyi piac liberalizálásához hasonlóan a tervezett egészségügyi gazdálkodás is csak bizonyos feltételek mellett tud hatékonyan mőködni. Ennek sarokkövei a (1) kínálatindukált kereslet biztosítása, valamint az (2) egészségügyi intézmények korlátlan hozzáférhetısége és a (3) legmodernebb technológiák terjedése. A centralizáltság mértéke ebben az esetben nagyfokú, amely egy, az egészségügyi ellátásért teljes felelısséget vállaló központi szerv által megvalósított, ahonnan a kínálat tervezését is koordinálják. Az ilyen típusú tervezési egészségügyi rendszerek elsısorban azokban az országokban léteznek, ahol az egészségügyi ellátás a kormány központi vagy regionális szerveinek felelısségi körébe tartozik. E modellnek felelnek meg az egészségügyi rendszer szervezeti struktúrái néhány osztrák tartományban, illetve néhány évvel ezelıttig így szervezıdött a brit National Health Service (NHS) is (Köck M., 1999, 53. old.). Az ilyen „parancsnoklási” struktúra legfıbb gyengeségét a felülrıl való irányítás jelenti: minél komplexebb a rendszer, annál kevésbé átlátható, annál kevésbé képes a környezeti változásokra hathatós módon és gyorsan reagálni.

2.2. Egészségügyi rendszerek a gyakorlatban Az egészségügyi rendszerek elméleti modellezése két szélsıséges alternatívával él: mind a versenyalapú piaci, mind a szolidaritás elvét mindenek elıtt tartó közegészségügyi verzió számos ponton eltér a gyakorlattól. Tiszta formában történı megvalósulásuk olyan feltételrendszert követelne, melyet a társadalmi-gazdasági szervezıdések tökéletlensége nem Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

176


tesz lehetıvé. Ezért a tényleges egészségügyi rendszerek a teoretikus variációk gyenge pontjainak ellensúlyozása és kiküszöbölése végett kevert formában jelennek meg. Nyilvánvaló, hogy az egyes államok történelmi háttere és az ennek megfelelı egészségügyi rendszert létrehozó szervezıdési elv alapjaiban határozzák meg az egészségügy keretrendszerét és annak domináns jegyeit, ugyanakkor a gyakorlatban mőködı egészségügyi rendszerek némiképp eltérnek elméleti „modell-társaiktól”, jellemzésük pedig a piac és állam szerepének dominanciája mellett a finanszírozás módja, a biztosítási rendszer, a szolgáltatói oldal, az egészségügyi ellátás és egyéb szempontok mentén is lehetséges. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásának alapját az egészségügyi rendszerek szereplıi között fennálló viszony adja, azaz a beteg (fogyasztó), a szolgáltató (köz- és magánintézmények, kórházak, orvosok, stb.) és egy „harmadik fél” (finanszírozó) közötti reláció. Az egészségügyi rendszerek a szolidaritás és az ekvivalencia elvén szervezıdhetnek: (1) szolidaritási elv alatt azt értjük, amikor az egyének fizetésük egy meghatározott százalékát biztosítási járulékként fizetik be és szükségletük szerint vesznek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat. Az így megvalósuló jövedelemátcsoportosítás a magasabb jövedelemmel rendelkezıket érinti hátrányosan; (2) az ekvivalencia elve menetén rendezıdı egészségügyi rendszerekben az egyén által befizetett összeg és az általa igénybevett szolgáltatás díja között relatíve egyenlıség áll fenn. Ez a rendszer az alacsony jövedelmőeket, azaz a biztosítási díjat kifizetni nem tudó egyéneket érinti hátrányosan. Különös figyelmet érdemel a „harmadik fél”, a finanszírozó személye, szerepe és a szolgáltatóval való kapcsolata miatt, melynek három típusát különböztetjük meg. A finanszírozó funkcióját elláthatja a költségvetés, ha központi vagy helyi adóbevételekbıl, helyi önkormányzatok vagy állami egészségügyi szolgáltatók finanszírozzák az egészségügyi ellátást (vagy annak egyes részeit). Társadalombiztosításról van szó, amikor a munkáltatók és munkavállalók által fizetett jövedelemarányos járulékokból a biztosítási alapok végzik az egészségügyi szolgáltatások finanszírozását, melyek kötelezı jelleggel érvényesek minden munkavállaló és munkáltató számára. (A biztosítási alapok non-profit vagy kvázi-állami szervezetek.). Magánbiztosítás esetén az egyének vagy a munkáltatók vásárolják a magánbiztosítást. A díjak az egyének vagy az adott csoport kockázata (egészségi állapota) alapján kerülnek meghatározásra (ún. kockázati elv ).(Orosz, 2003, 203. old.). A korábban említett gazdasági, társadalmi, demográfiai okoknál fogva a fejlett országok egészségügyi rendszereiben többnyire a finanszírozó három típusa együttesen jelenik meg, bizonyos dominanciák azonban felfedezhetık (az Egyesült Államokban az ekvivalencia elvének megfelelıen elsısorban a magánbiztosításon van nagyobb hangsúly, míg az európai államok többsége a történelmi hagyományoknak köszönhetıen a szolidaritás elve mentén a kötelezı társadalombiztosítást preferálja). A finanszírozó vagy harmadik fél típusa nem határozza meg egyértelmően a szolgáltató jellegét, azaz azt, hogy köz- vagy magánintézmény nyújtja-e az egészségügyi szolgáltatást. A kettı viszonyát vizsgálva az európai gyakorlatban három típust különböztetünk meg. (1) Hollandiában a társadalom- és magánbiztosításból finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat a magánkézben lévı szolgáltatók elégítik ki. (2) Belgiumban, Luxemburgban, Németországban és Franciaországban a társadalombiztosítási finanszírozás dominál, de a szolgáltatót illetıen a köz- és magánkézben lévı egészségügyi intézmények együttesen vannak jelen. (3) Dániában, Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Írországban és Portugáliában adózással történik a finanszírozás, az egészségügyi szolgáltatásokat pedig alapvetıen közintézmények nyújtják. Az elméleti modellek alapvetı elhatárolási szempontként a piaci-állami dominanciát alkalmazzák, mely a gyakorlati összehasonlítást tekintve nem kielégítı: az állam/piac szerepe nem fejezi ki egyértelmően a lényegi eltéréseket, hiszen mind a finanszírozási rendszerben, mind 177 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


a biztosítások módjában, mind a szolgáltatói körben egyaránt jelen vannak állami és piaci szereplık. Ugyanakkor a szélsıértékekként bemutatott „piaci” és „tervgazdasági” modellek megfeleltethetık a szolidaritás és az ekvivalencia elvén mőködı rendszereknek, kibıvítve ezzel az összemérési paramétereket, illetve ezek mentén lehetıvé téve a releváns eltérések feltárását. Az 1. táblázat ezt a gondolatmenetet követve tizenegy tényezın keresztül mutatja be az elméleti modellek gyakorlatban megvalósuló domináns jegyeit. 1. táblázat: Egészségügyi rendszerek összehasonlítása Forrás: Vö. Forgács alapján (In: Petı-Heathcote, 2005, 27. old.) PIACI MODELL ÖSSZEHASONLÍTÁS TERVGAZDASÁGI (LIBERALIZÁLT PIAC, SZEMPONTJA MODELL SZABAD VERSENY) Ekvivalencia alapú Szervezıdési elv Szolidaritás alapú Magánbiztosítás Finanszírozó Kötelezı társadalombiztosítás Esélyegyenlıség Jogosultsági és ellátási Egyenlı esélyek reláció Eltérı hozzáférés Hozzáférhetıség Egyenlı hozzáférés Magas, de nem egyenlı Szolgáltatás színvonala Egyenlı, de alacsony minıség minıségő szolgáltatás Kockázatorientált Ármeghatározás Nem kockázatorientált Prevenció-érdekelt Az egészségügyi Nem prevenció-érdekelt ellátórendszer és a lakosság egészségi állapota közötti kapcsolat Járulék a kockázat és igény Finanszírozási Járulék a jövedelem arányában arányában hozzájárulás alapja Szolgáltatás a szerzıdés Szolgáltatásnyújtás alapja Járulék szükség szerint szerint Érdekelt a fejlesztésben Fejlesztéshez való Nem érdekelt a fejlesztésben kapcsolata Flexibilis rendszer Környezeti változásokhoz Merev rendszer való alkalmazkodás Profitorientált Gazdasági célrendszer Nem profitorientált


178


2.3. Nemzeti inkoherencia, nemzetközi konvergálás A fejlett országok mindegyike a nemzeti sajátságoknak, hagyományoknak és a társadalmi fejlıdésnek megfelelıen mőködteti egészségügyi rendszerét és ezek mentén próbál kiutat találni a gazdasági-társadalmi nehézségekbıl. Az elmúlt évtizedekben felgyorsuló kedvezıtlen társadalmi-demográfiai változások hatására szükségszerően elkezdıdött a máshol már bevált módszerek, tapasztalatok átvétele, mely az eltérı elvek mentén mőködı egészségügyi rendszerek egymáshoz való konvergálását eredményezi. Az azonos vagy hasonló jellegő problémák (szolgáltatás-minıséggel szembeni elvárások növekedése, technológiai fejlıdés magas foka, kedvezıtlen demográfiai változások, epidemiológiai átalakulás, gazdálkodási-finanszírozási nehézségek), függetlenül az egészségügyi ellátórendszer mőködési elvétıl, olyan megoldási alternatívákat kívánnak meg, melyek ezeket a nehézségeket hosszú távon képesek rendezni. A máshol már bevált gyakorlatok átvétele és/vagy újszerő technikák alkalmazása miatt a nemzeti egészségügyi rendszerek egyre kevertebb formát öltenek. Ez, a szélsıértékek felıl a középút felé történı konvergálás a már korábban is meglévı hibriditást tovább erısíti. Globálisan nézve azonban a jelenség ezzel épp ellentétes képet mutat: az egészségügyi rendszerek minél több elemében történik keveredés, a rendszer egésze összességében annál inkább koherenssé válik. Azaz minél hibridebbek a nemzeti egészségügyi struktúrák, annál inkább érzékelhetı egyfajta konvergálási folyamat a szélsıértékek felıl a középút felé. Ezen konvergálási folyamat kimutathatósága végett a következıkben bemutatásra kerülı elméleti összehasonlítás alapját a klasszikus szervezıdési elv két szélsıséges pólusához legközelebb álló rendszerek (piaci-USA; szolidaritási-Németország, Nagy-Britannia) képezik. Ugyan mind Németország, mind Nagy-Britannia egészségügyi rendszere a szolidaritás elvét érvényesíti a mai napig, mégis, a társadalmi-közigazgatási fejlıdésnek megfelelıen számos ponton lényegi eltérések figyelhetık meg. A németországi egészségügyi rendszer magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt a biztosítottak számára, költségei és különösen a jövedelemalapú biztosítási hozzájárulás mértéke azonban jelentısen nıtt, ami vitákat váltott ki a rendszer reformjával kapcsolatban. Az eddigi összes reform legfıbb célul azt tőzte ki, hogy biztosított legyen a rendszer fenntarthatósága és csökkenjen a jövedelmekbıl levont társadalombiztosítási járulékok mértéke. Ezen törekvések elérésének egyik legfıbb eszköze a verseny generálása a biztosítási rendszer oldalán, melynek elımozdításában az 1992-es Egészségstruktúra Törvény (Gesundheitsstrukturgesetz) nagy jelentıséggel bírt. A betegpénztárak szabad megválasztását biztosító 1996-os törvény volt a következı mérföldkı, melyet az 1997-es törvényben egy különleges felmondási joggal egészített ki a biztosított számára a biztosítási díj emelése esetén. A 2000-es egészségügyi reform tovább bıvítette a biztosítási szerzıdésekkel kapcsolatos lehetıségeket, melyet a 2004-es modernizációs törvény (GKV Modernisierungsgesetz 2004) ugyancsak továbbfejlesztett. A 2006-os német egészségügyi reformot (Gesundheitsreform 2006) 2006. október 25-én szavazta meg a szövetségi kabinet és várhatóan 2007. április 1-jétıl válik hatályossá. A reform legfıbb célkitőzései közé tartozik (1) az egészségügyi ellátás minıségének javítása, (2) a gazdaságosság növelése az átláthatóság, az intenzívebb verseny és a bürokrácia redukálása által, valamint (3) a biztosítottak választási- és döntési lehetıségeinek szélesítése. A kötelezı betegbiztosítás a jövıben nagyobb választási és döntési szabadságot kíván biztosítani tagjai számára a verseny fokozása érdekében. A biztosítottak többféle kezelési módszer (pl. integrált ellátás, háziorvosi tarifák), tarifa és betegpénztár közül választhatnak majd. Az ellátók a jövıben a jó minıség és a megfizethetı árak révén versenyeznek egymással a betegpénztárak szerzıdéseiért. 179 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


A betegbiztosítás finanszírozásának egyik legjelentısebb változtatása, hogy a munkaadók és munkavállalók részarányosan fizetendı, minden betegpénztár esetében egyenlı mértékő járulékát nem közvetlenül a betegpénztárak kapják majd, hanem a befizetések 2009-tıl a tervezett Egészségügyi Alaphoz (Gesundheitsfond) folynának be. Ezen Egészségügyi Alap biztosítja majd a különbözı tıkeerejő pénztárak 100 százalékos kiegyenlítését, mellyel a szolidaritás elve a továbbiakban sem sérül. Minden pénztár átalánydíjat fog kapni biztosítottanként, mely kor, nem és bizonyos betegségfaktorok szerint differenciált. Ez az ún. morbiditásorientált betegségstruktúra alapú kockázatkiegyenlítés (morbiditätsorientierter Risikostrukturausgleich), melynek alapjául 50-80 betegségtípus fog szolgálni és amelyet ugyancsak 2009. január 1-jétıl vezetnek majd be. Ennek a rendszernek köszönhetıen azon pénztárak sem szenvednek hátrányt, melyek esetében a betegbiztosítottak száma az átlagosnál nagyobb. Amennyiben valamely pénztár számára nem elegendı az így rendelkezésére álló keretösszeg, kiegészítı járulékot szedhet be tagjaitól, ami azonban a járulékköteles jövedelem 1%-át nem haladhatja meg, de a fix vagy százalékos formájú kiegészítı járulék 8 euró összeghatárig elızetes jövedelemvizsgálat nélkül is behajtható lesz. Kiegészítı járulék fizetése esetén a betegpénztárnak fel kell ajánlania tagjai számára másik betegpénztár választásának lehetıségét, illetve a tagok megbizonyosodhatnak arról, hogy pénztáruk jól gazdálkodik-e, hiszen az eredményes pénztárak tagjaik között kifizethetik a többletösszegeket. Mindez az átláthatóságot és a verseny fokozását szorgalmazza. 2009. január 1-jétıl az ambuláns ellátásban dolgozó szerzıdéses orvosok körében az eddigi pontrendszer helyett új, euróban kalkulált díjszabályzat lép érvénybe, melynek révén az orvosok számára tevékenységük finanszírozása átláthatóbbá válik. A magán egészségbiztosítás területén is fokozódó verseny várható. A jövıben az egyéni betegségkockázattól függetlenül köthetı majd magánbiztosítás. Ehhez belépési kortól és nemtıl függı alaptarifa (ami nem haladhatja meg a kötelezı betegbiztosítás rendszerében fizetendı legmagasabb járulékot, és esetleges rászorultság esetén csökkenthetı) bevezetését tervezik. Könnyebb lesz a betegpénztár váltása is, amit eddig a pénztárakhoz kötött idıskorra vonatkozó elıtakarékosság nehezített. Az Egyesült Királyságban az egészségügyi ellátás döntı részét állami egészségügyi intézményrendszer biztosítja, melynek irányításában és az egészségügyi szolgáltatások koordinálásában központi szerepet tölt be az 1948-ban alakult Országos Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS). A létrejöttét kimondó törvény szerint ingyenesen és egyenlı mértékben hozzáférhetı egészségügyi ellátást kell biztosítani minden állampolgár számára. Ez az elv az NHS rendszerében – az utóbbi évtizedekben végrehajtott számos reform mellett is – mindmáig érvényes. Az NHS hierarchikus felépítésében három irányítási szint különböztethetı meg. Az egészségügyi ellátásért felelıs központi irányító szerv az (1) Egészségügyi Minisztérium (Department of Health), élén az egészségügyi szolgálatért felelıs államtitkárral (Secretary of State). A második a (2) regionális szint, amely az ellátórendszer tervezésében játszik kulcsfontosságú szerepet és a harmadik szintet a lakosság ellátásáért közvetlenül felelıs (3) körzeti egészségügyi hatóságok (District Health Authorities, DHA) alkotják. Ez a hármas strukturális tagoltság a 2006-os brit egészségügyi törvényben (National Health Act 2006, Chapter 41/Part 2) is jelen van, néhány funkcionális-elnevezésbeli módosítással. Az NHS és a közösségi ellátásra vonatkozó törvény (Community Health Act, 1990) a kormány számára jogi lehetıséget biztosít programjai megvalósítására és az adóbevételekbıl finanszírozott rendszer fenntartására. Az 1991-ben induló reformok az ellátás szervezésében és mőködésében hoztak változásokat, ami alapjában az egészségügyi ellátás szolgáltatóinak (kórházak, klinikák, stb.) elválasztását jelentette a lakosság ellátásáért felelıs intézményektıl, a Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

180


2006-os törvény pedig további módosításokkal él az egészségügyi rendszer hatékonyabbá és hatásosabbá tétele érdekében. Az Egyesült Királyságban az alapellátás – a nyugat-európai rendszerekhez viszonyítva is – kiemelkedı szervezettségő és hatékonyságú, ami a szigorúan területi alapú szervezetnek, valamint az egészségügyi hatósággal szembeni éves szintő pontos tervezési és elszámolási kötelezettségnek köszönhetı. Az egészségügyi alapellátásban a háziorvos nagyon fontos helyt foglal el. A lakosság 99%-a regisztrált a háziorvosoknál, sıt, az NHS-en belül a betegek orvoshoz fordulásainak kb. 90%-a a háziorvosokra esik. A betegek elvileg szabadon választhatnak orvost, mivel azonban a választásnak igazodnia kell a területi beosztáshoz, be kell jelentkezniük egy háziorvos körzetébe és minimum 6 hónapig ennél az orvosnál kell maradniuk. Az általános orvosok szerepét erısíti, hogy kapuır-szerepet töltenek be, így kiszőrhetik a költséges vagy korlátozottan hozzáférhetı ellátásokat. Az 1991-ben induló reformok fontos eleme volt a fundholding (alapkezelı) rendszer bevezetése. Ebben a rendszerben a háziorvos a szorosan vett alapellátáson kívül egyéb szolgáltatások végzésére is kapott anyagi támogatást, mely az összegeket maga a háziorvos kezelte. Így lehetıség nyílt arra, hogy a kórházakkal történı szerzıdéskötés alapján különbözı vizsgálatokra küldje betegét, járóbeteg-szakellátást kérjen, kezelje a ráesı gyógyszerár támogatási keret egy részét. Az elért megtakarításokat a praxis fejlesztésére használhatta fel. Ez a rendszer a háziorvosok tevékenységének, beteg-irányító funkciójának erısítését jelentette. Az ellátásszervezés új formájaként 1999 áprilisától kezdte meg mőködését a Primary Care Groups (PCG) rendszer. Ezek az alapellátási csoportok az egy területhez tartozó háziorvosokat fogják össze, akiknek kötelezı a részvétel. Az ellátásszervezık a szolgáltatások teljes körét megvásárolhatják betegeik számára. A PCG-k végsı fejlıdési stádiumát a háziorvosi trösztök alkotják (Primary Care Trust - PCT). A PCT-kben a háziorvosok pénzügyi alapokban részesülnek, hogy együttmőködjenek a helyi közösségek egészségügyi szolgáltatásainak szervezésében és nyújtásában. A PCT-knek gondoskodniuk kell arról, hogy elég háziorvos álljon rendelkezésre a lakosság ellátásához, biztosítania kell más egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést (kórház, járóbeteg-ellátás, szőrés, sürgısségi ellátás, stb.). A kórházi fekvıbeteg-ellátás felügyelete a regionális és a körzeti egészségügyi hatóságokra tartozik. Az NHS kórházai három csoportba sorolhatók: általános kórházak, szakkórházak és helyi, illetve közösségi kórházak. Az NHS fontos alappillére a körzeti általános kórházak (District General Hospital, DGH) hálózata. A kórházakat az NHS-trösztök (National Health Service Trusts) menedzselik, amelyek közül némelyek a magasabb szintő szakellátás regionális, illetve országos központjai, egyesek pedig az egyetemi kórházakhoz kapcsolódva segítik az egészségügyi szakemberek képzését. A kórházak finanszírozása az egészségügyi hatóságok és a trösztök közötti szerzıdések alapján történik, amelyekben meghatározzák a fizetendı összeget, valamint az annak ellenértékeként nyújtandó ellátások fajtáját, mennyiségét és határidejét. Az NHS finanszírozása túlnyomó többségében (kb. 94%) az állam adóbevételeibıl, valamint az adójellegő biztosítási hozzájárulásokból történik. A bevételek fennmaradó része a betegek részleges térítésébıl, valamint a tulajdonnal való gazdálkodásból adódik. Az egészségügyi szolgáltatások nagy része térítésmentes, co-payment a gyógyszerrendelés, a fogászati ellátás és a szemüveg igénylése területén létezik. Nagy-Britannia egészségügyi rendszere a legtöbb fejlett országéhoz hasonlóan nem kerülheti el a reformokat. Az NHS modernizálása az 1997-ben hatalomra került Blair-kormány egyik legfontosabb választási ígérete volt. A brit egészségügyi reform legfontosabb célkitőzései között (1) a betegek tájékoztatásának javítása, (2) a kórházak és kórházi ágyak számának 181 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


növelése, (3) az orvosok és az ápolónık létszámának növelése, (4) a várólisták csökkentése, (5) a kórházak infrastruktúrájának javítása szerepelnek. A finanszírozási gondok enyhítésére a 2007/2008 költségvetési évre az egészségügyre fordított kiadások arányát a GDP-bıl 9,4%-ra kívánják emelni, ami az 1997. évi 6,7%-hoz képest 43%-os növekedést jelent). A brit kórházak ágyellátottsága az utóbbi években folyamatos csökkentést mutatott és nemzetközi viszonylatban is igen alacsony. Emellett a betegek átlagos kórházi ápolási tartama viszonylag hosszú. Gondot okoz, hogy az aktív kórházi ágyak egy részét a krónikus betegségben szenvedı idıs betegek foglalják el. Ezek a jelenségek vezettek a folyamatosan növekvı várólistákhoz, amely problémával az egészségügyi szolgálatnak szembesülnie kell. A kormányzati célkitőzések sorában ezért elsıbbséget élvez a várólisták csökkentése. 2010-ig 100 új kórház felépítését tervezik, ebbıl 14 elkészült 2003-ban és további 38 nagyobb és 27 kisebb mérető létesítmény átadását tervezik 2004-ben. Az aktív kórházi ágyak felszabadítása érdekében a már megkezdett fejlesztések keretében 2004-ben 5000 ápolási helyet hoznak létre a krónikus betegségben szenvedı idıs betegek számára. A reformtörekvések közül a legtöbb vitát a kórháztörvény váltotta ki, amelyet hosszas elıkészületek után 2003 novemberében fogadta el a brit parlament. A törvény lehetıvé teszi, hogy a legjobb kórházak pályázhassanak alapítványi formában való mőködésük engedélyezésére, ami pénzügyi és irányítási értelemben nagyobb függetlenséget jelent. Az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi rendszere decentralizált: a mindenkori kormány az egyes államoknak nagyfokú autonómiát biztosít egészségügyi és szociális ügyekben, ezért viszonylag kevés egészségügyi feladatot látnak el közvetlenül szövetségi szinten. Az amerikai egészségügyi rendszer felépítése háromszintő: (1) szövetségi szinten a legfontosabb egészségügyi hatóság az Egészségügyi és Humán Szolgáltatási Minisztérium (Department of Health and Human Services, DHHS). A következı szintet az (2) állami jelenti: minden állam rendelkezik egészségügyi fıhatósággal, bár bizonyos esetekben ez a szociális, jóléti funkciókat ellátó hatóságokkal ötvözıdik. Az egyes államok által ellátandó egészségügyi feladatokhoz a DHHS anyagi támogatást is nyújt. (3) Helyi szinten az államok kormányai alá tartozó helyi kormányzati egységek mőködnek, melyek egészségügyi hatóságai szintén nagyfokú autonómiával rendelkeznek. Az Egyesült Államokban az egészségügyi ellátást önálló jogi-gazdasági szervezetként mőködı egészségügyi intézmények nyújtják. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozási módja sokrétő, amely a munkaadók által fizetett és a szövetségi kormány által adómentességgel támogatott önkéntes egészségbiztosításra épül. Ez nemcsak a munkavállalók, hanem családtagjaik egészségügyi ellátását is fedezi. Az Egyesült Államokban legalább 1000 egymással versengı biztosító mőködik- ık állnak szerzıdésben a munkaadókkal, azaz a vállalatokkal, illetve az állammal is. Ezek a biztosítók mőködési módjukat és céljukat tekintve profitorientált vállalkozásoknak tekinthetık. Fontos tény, hogy a munkaadók által egészségügyre fordított kiadások a vállalatok számára költségként elszámolhatók, így adómentesek. Az 1965. év fordulópontot jelentett az amerikai egészségügyben. Addig az összes egészségügyi szolgáltatások 80%-a magánfinanszírozású volt, 1965-ben a kormány bevezette a Medicare és Medicaid rendszert. A 65 évnél fiatalabbak és családtagjaik túlnyomó részben a munkahelyük által vásárolt biztosítással rendelkeznek, míg az egyénileg igénybevett egészségügyi ellátás az adózott személyi jövedelmet terheli. A szolidaritás elvén mőködı állami egészségügyi ellátás tehát csak a 65 évnél idısebbekre és a szegényekre terjed ki. Ennek a piaci elvő rendszernek egyik legfıbb hiátusa, hogy vannak, akik mindkét fajta biztosítással rendelkeznek, míg a népesség 15%-a egyikkel sem rendelkezik. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

182


A 90-es évek eleje óta a managed care az amerikai egészségügy domináns ellátási formájává fejlıdött. Alapvetı mőködési elve a piaci mechanizmus, valamint a szervezetnek, mint biztosítónak és szolgáltatónak a kettıs funkciója. A managed care két, addig elválasztott feladat integrációja: a betegbiztosításé és betegellátásé. Számos intézményi formája létezik, a legelterjedtebb a Health Maintenance Organization (HMO). Ezek az ún. egészségfenntartó szervezetek egyrészt betegbiztosítási védelmet, másrészt egészségügyi ellátást nyújtanak ügyfeleiknek. A HMO-k elınye a hagyományos biztosítási vállalatokkal szemben az, hogy kettıs funkciójuk révén az ellátási költségeket viszonylag alacsony szinten tarthatják. A HMO-k és a hasonló managed care szervezetek térhódítását az amerikai egészségügyi piacon az alacsony költségszint indokolja. Ahhoz, hogy kedvezı legyen a kínálat, a HMO-k többféle eszközt alkalmaznak. Különbözı ellátási csomagokat kínálnak, különbözı árakon. Egy régió gondosan kiválasztott orvosaival és kórházaival szerzıdéseket kötnek, amelyek garantálják a biztosítottak teljes ellátását, de korlátozzák az orvos, illetve a kórház szabad választását. Pénzügyi ösztönzıket teremtenek a betegek részére annak érdekében, hogy kizárólag vagy túlnyomóan az adott managed care szervezet szolgáltatásait vegyék igénybe. A beteg számára tehát nincs szabad orvosválasztás, illetve csak térítés ellenében. Minden területen minıség- és költséghatékonyság ellenırzést végeznek és az orvosokat a megtakarítások alapján premizálják. Minél költségesebbnek tőnı beavatkozásra kerül sor a beteg ellátása során, annál szorosabb kontroll vigyázza a költségeket, ellenırzi a beavatkozás orvos-szakmai indokoltságát. A managed care módszerei közé tartozik a kapuır funkció ellátása, illetve további alapelv, hogy a betegeknek a lehetı leggyorsabban kell megkapniuk a leghatékonyabbnak vélt kezeléseket (case management). Az Egyesült Államokban az orvosok túlnyomó többsége csoport-praxis rendszerben dolgozik- az általános orvosokból, szakorvosokból egy olyan csoport jön létre, amely meghatározott számú beteget lát el (group practice). Mivel a betegek csak ezen ellátóhálózaton belül mozoghatnak, elkerülhetık a kettıs vizsgálatok. A még létezı önálló orvosi praxisok veszteségesek és minden vonatkozásban hátrányban vannak a csoport-praxissal szemben (konkurencia, helyettesítések, alacsonyabb bevétel), ezért egyre kevesebb orvos dolgozik saját praxisban. Ezzel szemben erısen emelkedett azoknak az aránya, akik alkalmazott viszonyban vannak. Az egészségügyi kiadások a világon az Egyesült Államokban a legmagasabbak, ugyanakkor a lakosság jelentıs része (kb. 15%-a) nem rendelkezik biztosítással. A legfıbb költségfokozó az egészségügyi dolgozók magas száma, valamint a kórházak magas színvonalú orvostechnikai standardja. Emellett szembetőnı az igazgatási kiadások magas szintje is. Az Egyesült Államokban egészségügyi rendszerében a költségrobbanás problémái egyre súlyosabbá válnak, ezért az egészségügyi reform fı célja a költségmegtakarítás és az egészségügyi ellátás minıségének és hatékonyságának a javítása. Szükség van az egészségbiztosítási rendszer átszervezésére, amely hozzáférhetıvé teszi a lakosság különbözı csoportjai részére a megfelelı szintő ellátást. A következı táblázat a fenti három ország egészségügyi rendszereinek legjellemzıbb elemeit mutatják be. A rendszerezés három fı területet ölel fel: az elsı harmad az egészségügyi rendszer egészére, a második az ezzel összefüggésben lévı biztosítási rendszerre, a harmadik az egészségügyi ellátásra és szolgáltatásokra vonatkozóan ad átfogó képet. Az elemzés célja az egészségügyi rendszerek olyan, több szempont szerint történı bemutatása, melyben a jelen gyakorlatának elemei hozzárendelhetık az elızı fejezetben bemutatott piaci és közegészségügyi modellek valamelyikéhez. Természetesen a gyakorlat nem mindig feleltethetı meg teljes mértékben e két szélsıértéket leíró modellnek, de a dominancia kifejezésére mindenképp alkalmas. A táblázatban sárgával vannak azok a területek jelölve, amelyek inkább a szolidaritás 183 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


elvő, míg szürkével azok, amelyek inkább a piaci modellre jellemzıek. Látható, hogy az angol és az amerikai modellek testesítik meg az egészségügyi rendszereket felsorakoztató skála egymástól legtávolabb esı típusait, míg Németország vegyes képet mutat. Ugyan a gyakorlat számos ponton eltér az alapvetı szervezıdésnek megfelelı „teoretikus elvárástól”, de a cikk terjedelmi korlátai nem engednek meg mélyebb, árnyaltabb elemzést és ennek alapján azon eltérések kimutatását, melyek az egyes egészségügyi rendszerek egymás felé történı konvergálási folyamatát bizonyítanák. Összefoglalva elmondható, hogy 21. századi gazdasági-társadalmi körülmények hatására az eltérı elvek mentén mőködı egészségügyi rendszerek bizonyos határok között kénytelenek egymás gyakorlatát átvenni, melynek eredményeképp a nemzeti egészségügyi rendszerek egyre kevertebb formát öltenek az elméleti modellhez és eredeti szervezıdési rendszerükhöz képest. Ez a jelenség épp ellentétes képet mutat „nagyban”, mint „kicsiben”: az egészségügyi rendszerek minél több elemében történik keveredés, a rendszer egésze összességében annál koherensebbé válik. Minél hibridebbek a nemzeti egészségügyi struktúrák, annál inkább erısödik egyfajta konvergálási folyamat a szélsıértékek felıl a középút felé.


184


2. táblázat: Német, brit és amerikai egészségügyi rendszerek összehasonlítása EGÉSZSÉGÜGYI

NÉMETORSZÁG

NAGY-BRITANNIA

Szervezıdési elve Irányításának szintjei, mőködtetése (feladatés hatáskör)

Szolidaritás alapú Szövetségi és tartományi Állami feladat, szövetségi és tartományi hatáskörrel Erıteljesen decentralizált

Szolidaritás alapú Országos, regionális és körzeti NHS irányításával centralizált állami intézményrendszer

Összegészségügyi kiadások állami hányada Biztosítási rendszer alapja

Jelentıs (2003-ban 74,6 %)

Nagyon magas (2001-ben 82,2%)

Kötelezı egészségbiztosítás

Kötelezı egészségbiztosítás

Biztosítási rendszer típusa Finanszírozók

Több-biztosítós rendszer

Állami egészségügyi rendszer

Nagyrészt egészségbiztosítók (elsıdleges és kiegészítı pénztárak), illetve betegbiztosítók Alapszolgáltatások kötelezı, egységes teljesítése (90%), illetve a biztosítók által kínált plusz szolgáltatások (10%) Munkavállalói és munkáltatói járulékból

Állam

RENDSZER

Biztosítási csomag tartalma Finanszírozás módja

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Ekvivalencia elvő Szövetségi, állam szerinti és helyi A DHHS mellett nagyfokú állami autonómia és decentralizáció Csekély Magánbiztosítások Medicare program Medicaid program Több-biztosítós rendszer HMO-k

Egészségügyi szolgáltatások egységes teljesítése

A biztosítási szerzıdésnek megfelelı ellátás Privát

Önálló jogi-gazdasági szervezetként mőködı egészségügyi intézmények; Egészségfenntartó szervezetek (HMO) Biztosítási szerzıdésnek megfelelı

Finanszírozási hozzájárulás alapja Egészségügyi szolgáltatók

Jövedelemarányos

Állami adóbevételek és adójellegő biztosítási hozzájárulás Adó

Szövetségi és tartományi szolgáltatókon kívül profitorientált és non-profit szervezetek

Kizárólagosan az Országos Egészségügyi Szolgálat hálózatába tartozó intézmények

Egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférhetıség Egészségügyi szolgáltatások ármeghatározása Önrészfizetés

Egyenlı hozzáférés

Egyenlı hozzáférés

Nem kockázatorientált

Nem kockázatorientált

Kockázatorientált

Kötelezı vizitdíj (10 EUR/orvos/negyedév) Egymástól elkülönítettek, szétválaszthatók

Nincs, csak bizonyos területeken (pl. fogászati ellátás) Nem különülnek el egymástól

Biztosítási díjba beépített Egymástól elkülönítettek, szétválaszthatók

Gyógyítási és ápolási szolgáltatások


Szerzıdés szerinti


IRODALOMJEGYZÉK GERGELY, T.- SZİTS, M. (2001): Minıség az egészségügyben; Budapest, Medicina Könyvkiadó Rt. GESUNDHEITSREFORM 2006 - Német egészségügyi törvény 2006 GIDAI, E. (1998): A piac szerepe az egészségügyben- Nemzetközi összehasonlítás-; in: Egészségügy és piacgazdaság; Budapest, Magyar Tudományos Akadémia HEIMERL-WAGNER, P.- KÖCK M, P. (1999): Az egészségügyi intézmények menedzsmentje- StratégiákMinıség- Változás-; Budapest, Perfekt Kiadó JENEI, GY. (2004): A közintézményi menedzsment reformok hatása a közigazgatási modernizációra; Vezetéstudomány, XXXV. évf. 7-8. szám, 73-81. old. JENEI, GY. (2005): Közigazgatás-menedzsment; Budapest, Századvég Kiadó MIHÁLYI, P. (2003): Bevezetés az egészségügy közgazdaságtanába; Veszprém, Veszprémi Egyetemi Kiadó NATIONAL HEALTH SERVICE ACT 2006 - Brit egészségügyi törvény 2006 (Chapter 41) OROSZ, É. (2003): Egészségügyi szolgáltatások, in: Szolgáltatások a harmadik évezredben; Szerkesztette: Papp Ilona; Budapest, Aula Kiadó Kft. http://ec.europa.eu/health/ph_information/dissemination/lesis/lesis_13_uhs_en.htm http://ec.europa.eu/health/ph_threats/com/links_national_health_eu.htm www.deutsche-sozialversicherung.de www.dh.gov.uk/PublicationsAndStatistics/Legislation/ActsAndBills www.die-gesundheitsreform.de www.eski.hu www.nhs.uk www.opsi.gov.uk/acts/acts2006


186


AZ OKTATÁS EGYÉNI ÉS TÁRSADALMI (RÖVIDÍTETT MÓDSZERREL SZÁMÍTOTT) MEGTÉRÜLÉSÉNEK VIZSGÁLATA MAGYARORSZÁGON (2001. ÉS 2005. ÉV KÖZÖTT), AZAZ NAGYOBB LEHET-E AZ OKTATÁS TÁRSADALMI MEGTÉRÜLÉSE, AZ EGYÉNI MEGTÉRÜLÉSNÉL? T. Kiss Judit Ph.D. hallgató, fıiskolai adjunktus Debreceni Egyetem Mőszaki Fıiskolai Kar

BEVEZETÉS Az állam(i szerepvállalás) és az oktatás kapcsolatában kimutatható egyrészt közvetlen hatás, mely azon direkt állami beavatkozások eredményeként jelenik meg, mint pl. az oktatás állami finanszírozása, a közoktatás állami szabályozása, a felsıoktatásban a felvehetı maximális hallgatói létszám meghatározása. Másrészt kivált közvetett hatást, mely az állam azon tevékenységeinek mellékterméke, melyek célja elsıdlegesen nem az oktatással hozhatóak összefüggésbe de hatásuk mégis kimutatható, pl. a személyi jövedelemadó és annak jellege, a tıkejövedelmek adóztatása. Az oktatás egyben beruházás és fogyasztás is. Jelen vizsgálatunkban az oktatás, mint az egyén emberi tıkéjébe történı beruházásából kiindulva megvizsgáljuk (a rövidített módszer leegyszerősített alkalmazásával), hogy Magyarországon hogyan változott az oktatás egyéni és társadalmi megtérülése iskolázottsági szintenként 2001. és 2005. év között. Melyek azok a fı közvetett (állami) hatások, amelyek a szakközépiskolai és gimnáziumi végzettséggel rendelkezık esetében az egyéni megtérüléseket meghaladó társadalmi megtérüléseket magyarázzák, és végül feltárjuk a megtérülések alakulásában szerepet játszó fıbb tényezıket. A tanulmány felépítése a következı: az oktatás megtérülésének számításához alkalmazott módszer ismertetését követıen, elıször az oktatás egyéni, majd azt követıen a társadalmi megtérülések számítása során kapott eredményeket tekintjük át, majd a munkából származó jövedelmek adóztatásának magyarázó szerepét elemezzük az oktatás társadalmi és egyéni megtérülési rátáinak alakulásában.



I. A RÖVIDÍTETT MÓDSZER A rövidített módszer egy egyszerőbb becslése az oktatás megtérülésének, amely a teljes eljáráshoz59 képest többek között nem veszi figyelembe azt, hogy a keresetek és a költségek idıben eltérıek, valamint a különbözı végzettségőek kereseteinek és az oktatás költségeinek a különbségét tekintve állandóságot felételez. A különbözı idıpontokban felmerülı kiadásokat és bevételeket, a módszer során nem diszkontáljuk egy ugyanazon idıpontra, azaz nem vesszük figyelembe a pénz idıértékét. A rövidített módszert elsısorban akkor használjuk, ha nincsenek elérhetı adatok a keresetekre iskolai végzettség és kor szerinti bontásban, ebben az esetben az eltérı iskolázottsági szinttel rendelkezık átlagkereseteivel számolunk. A becslési eljárás alkalmas mind az oktatás egyéni és mind a társadalmi megtérülési rátáinak közelítésére (Psacharopoulos, 1995.): r=

W j −W j − 1

(

t ⋅ Wj −1 +Cj

(1)

)

ahol Wj :

a j-dik iskolázottsági szinthez tartozó átlagkereseteket,

t: Cj :

a végzettség megszerzéséhez szükséges évek számát, a j-dik iskolázottsági szinthez tartozó közvetlen költségeket jelöli.

A j és j-1-dik iskolai végzettség nem tıszámokat illetve nem sorszámokat jelentenek, hanem az adott iskolai végzettséget ( j ) (egyetemi, fıiskolai, technikumi, gimnáziumi, szakközépiskolai, szakmunkásképzı, szakiskolai, általános iskolai), és az eggyel alacsonyabb iskolai végzettséget ( j − 1 ). A módszer hiányosságaként szokás említeni azt, hogy nem veszi figyelembe az adott iskolai végzettséggel realizálható keresetek életkor szerinti különbözıségét. Természetesen azért meg kell említenünk, hogy az állítás teljesen nem igaz, hiszen az átlagkeresetek számolásánál, minden korcsoport keresete szerepet játszik, igaz egy-egy egységnyi súllyal, azonban a teljes módszer pontosabb becslése nem vitatható. A rövidített és a teljes módszert összehasonlító, elemzı tanulmányok (Mingat és Tan, 1988. 114-120. old.) azt a következtetést vonják le, hogy a két módszerrel végzett becslések nagyságrendje és a megtérülések struktúrája nem tér el lényegesen egymástól, továbbá a két eljárás számításai ugyan nem teljesen pontosak, de az oktatási beruházások prioritásainak vizsgálatára alkalmasak, hiszen azokra a pontos értékek nélkülözhetıek.

59

Az oktatás, képzésben való részvételnek a költségei és hasznai különbözı mértékben és különbözı idıpontokban jelennek meg. A teljes módszer az oktatás belsı megtérülési rátájának számítására épül, azaz azt a megtérülési rátát keressük, amely mellett a pénzáramlás nettó jelenértéke zérus:


(

)

(

)

t W j −1 + C j n W j −W j −1 i = ∑ i ∑ i i =1 i =t +1 (1+ r ) (1+ r )i

.

188


II. AZ OKTATÁS EGYÉNI MEGTÉRÜLÉSI RÁTÁJA A rövidített módszer alkalmazásánál iskolázottság szerinti nettó átlagkereseti adatokra van szükségünk, amellyel iskolafokozatokra becsülhetjük az egyéni megtérülési rátákat60. A becslések végrehajtásánál lehetıség van az elızı iskolázottsági szinthez képest megállapítani a rátákat, vagy akár az általános iskolai szinthez képest. Az egyszerőbb számítási eljárás, amely során eltekintünk az oktatás közvetlen költségeitıl, ahogy a Mincer-féle kereseti függvények esetében is, a következı: r=

W j −W j − 1 t ⋅W j − 1

(2)

ahol Wj :

a j-dik iskolázottsági szinthez tartozó átlagkereseteket,

r: t:

a vizsgálni kívánt végzettség megtérülési rátáját, a végzettség megszerzéséhez szükséges évek számát jelöli.

A módszer alkalmazása során nettó átlagkereseti adatokkal számolunk, így a rendelkezésre álló bruttó kereseti adatokat át kell számítani, továbbá szükségünk van az adott iskolafokozat teljesítéséhez szükséges évek számára. A bruttó átlagkeresetekbıl számított nettó átlagkeresetek az adott évre érvényes személyi jövedelemadó, munkavállalói járulék, a nyugdíjés egészségbiztosítási járulék levonásával, valamint az alkalmazotti kedvezményre jogosító jövedelemhatár figyelembevételével számított adat. A számítás során figyelembe vettük a személyi jövedelemadó törvény változásait. Változások: 2001-2005 között eltér a személyi jövedelemadó és az adót csökkentı tényezık mértéke, 2004-ben megszőnt a nyugdíjjárulékhoz kapcsolódó adókedvezmény, 2004-ben bevezetésre kerül a kiegészítı adójóváírás, a minimálbér adómentessé tétele érdekében, 2004, 2005. év eltér a kiegészítı adójóváírás felsı határa, a vizsgált idıszakban változik az egészségbiztosítási, nyugdíj és a munkavállalói járulék mértéke. Az iskolázottság szerinti nettó átlagkeresetek növekedése a bázisidıszakhoz (2001. év) képest a 2005. évre, a fıiskolai végzettek esetében a legnagyobb mértékő (71,1%), míg a legalacsonyabb változást a technikumi végzettséggel rendelkezıknél találunk (46%). A középiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezık esetében a változás mértéke 54 és 58% közötti érték, a 0-7 osztályra vonatkozó iskolai végzettségre nem rendelkezünk kereseti adatokkal a kiinduló évre, azonban ha feltételezzük, hogy a kereseti aránya az általános iskolai végzettséggel rendelkezıkhöz képest hasonló a 2002. évhez, akkor a növekedés közel 64%-ra tehetı (1. ábra).

60

Az oktatás egyéni megtérülési rátái számítása során a nettó kereseteket, azaz a ténylegesen realizált kereseteket vesszük figyelembe, míg a társadalmi megtérülési vizsgálatok esetében a bruttó keresetekkel számolunk.



0-7 osztály 8 osztály

Havi nettó átlagkereset (Ft)

200000

szakiskola

180000

szakmunk.

160000

szakközép gimnázium

140000

technikum 120000

fıiskola

100000

egyetem

80000 egyetem

60000

technikum

40000

szakközép

20000 szakiskola

0 1

2

0-7 osztály

3

Év

4

5

1. ábra. Havi nettó átlagkereset alakulása iskolai végzettség szerint (2001-2005. év) Forrás: A Foglalkoztatási Hivatal adataiból saját számítás. A fıiskolai végzettek keresetében történt legnagyobb mértékő növekedés ellenére, az egyetemi végzettséggel rendelkezık kereseti elınye a gimnáziumi iskolázottsághoz képest jelentısen meghaladja a fıiskolai végzettekét. A havi nettó átlagkeresetek tekintetében, (a 2005. évben) az egyetemi végzettséggel rendelkezık több, mint kétszer annyit kerestek, mint a gimnáziumi végzettséggel rendelkezık, míg a fıiskolai végzettek havi 46%-kal kerestek többet. Az oktatás egyéni megtérülési rátáit rövidített módszerrel valamennyi iskolázottsági szintre vizsgáltuk, az eggyel alacsonyabb iskolázottsági szinthez képest, valamint a technikumi és fıiskolai képzést két részre bontottuk a képzés idıtartama alapján. A megtérülési ráták számításánál a középfokú oktatást minden esetben az általános iskolai végzettekhez viszonyítva számítottuk, míg a technikusi képzést a szakközépiskolai, a fıiskolai és egyetemi képzést a gimnáziumi oktatási szinthez viszonyítva. Természetesen szakközépiskolából is jelentıs számú tanuló jelentkezik a felsıoktatásba és nyer felvételt, így a számítások elvégzése a szakközépiskolai végzettekhez képest is indokolt. Azonban ezen vizsgálatoktól, a gimnáziumi és a szakközépiskolai végzettek keresetei közötti alacsony eltérés miatt, valamint a gimnáziumokból (a szakközépiskolákhoz képest) az egyetemi, fıiskolai és felsıfokú szakképzés nappali tagozatára belépı új hallgatók nagyobb aránya miatt eltekintünk. A középfokú képzések egyéni megtérülési ráta számításában a közvetett költségekre az általános iskolai végzettek átlag kereseti adatait vettük figyelembe a képzések minden évére, tekintettel arra, hogy a tanulók között nagyobb arányban vannak


190


azok, akik az általános iskolát munkavállalási korban fejezik be61. Az oktatás egyéni megtérülési rátái (2001 és 2005. év között) a felsıfokú képzés magas megtérülését mutatják az alacsonyabb oktatási szintekhez képest (1. táblázat). 1. táblázat Az oktatás egyéni megtérülési rátái oktatási szintenként az elızı oktatási szinthez viszonyítva (oktatási költség az elmaradt kereset) (2001-2005. évek) Megnevezés Általános iskola 8 osztály Szakiskola Szakmunkásképzı Szakközépiskola Gimnázium Technikum 1 év Technikum 2 év Fıiskola 3 év Fıiskola 4 év Egyetem

2001

2002

2003

2004

2005

-

6,02

-0,55

-0,73

6,17

2,06 5,38 8,62 8,38 21,48 10,74 11,59 8,69 20,64

2,21 0,77 0,96 4,09 3,15 3,06 8,5 8,06 7,93 8,55 7,7 7,62 18,2 9,3 5 9,1 4,65 2,5 12,73 14,69 14,65 9,55 11,02 10,99 19,53 19,4 19,78 Forrás: Saját számítás. Az adatok százalékban vannak kifejezve

0,93 3,67 7,39 7,13 12,08 6,04 15,31 11,48 20,05

A felsıfokú képzettségen kívül valamennyi oktatási szintre a megtérülési ráták eltérı mértékben ugyan, de csökkenı tendenciát mutatnak. A 2004. évben a csökkenés megtorpanni látszik, hiszen a rá következı évben a szakiskolai, a szakközépiskolai és a gimnáziumi képzésen kívül valamennyi oktatási szintre nı az egyéni megtérülés. A vizsgált idıszak fent említett utolsó éve más szempontból is jelentıs, hiszen több mint 140%-os növekedés figyelhetı meg a technikumi végzettséggel rendelkezık egyéni megtérülésében. A 2004. évi megtérülések alakulásában fontos szerepet játszik az, hogy a 2004. évben az adójóváírás jogosultsági határa és mértéke nem változott, megszőnt a nyugdíjjárulékhoz kapcsolódó adókedvezmény, valamint ugyan bevezetésre került a kiegészítı adójóváírás, de ezen utóbbi tétel nem befolyásolja a vizsgálatba vont keresetek értékét. Az elmúlt tizenöt év alatt a képzésben résztvevık összetétele és létszáma is jelentısen változott. Az általános iskolai oktatásban nappali tagozaton tanulók száma az 1990/1991-es tanévtıl a 2004/2005. tanévre több mint 23,8%-kal csökkent, a szakközépiskolai tanulók száma, 45,63%-kal, míg a gimnáziumi tanulók száma 56,66%-kal emelkedett (Oktatási minisztérium, Oktatási Évkönyv 2004/2005.). Különösen a felsıoktatásban való részvétel erıteljes növekedése figyelhetı meg (194,4%). Ez nem járt együtt a képzésben való részvétel megtérülésének csökkenésével. A felsıfokú oktatás hallgatói létszámának növekedése a középiskolai tanulók számához képest arra utal, hogy egyre több érettségizett diák tanul tovább, azaz a 61

A vizsgált években az általános iskolába beiratkozott gyermekek között a 7. életévüket betöltöttek vannak nagyobb arányban ( 6. életévüket betöltött gyermekekhez képest), akik az általános iskola befejezésének évében töltik be a 15. életévüket.( Oktatási minisztérium, Oktatási Évkönyv 2004/2005.)



továbbtanulási arány egyre növekszik. Amennyiben korrigáljuk a kereseti adatokat a munkanélkülivé válás valószínőségével, akkor a felsıfokú valamint a középiskolai végzettséggel rendelkezık elınye az alacsonyabb iskolázottságúakhoz képest az egyéni megtérülésekben növekszik. A regisztrált munkanélküliek száma a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezıkre minden évre alacsonyabb, azaz a magasabb iskolázottság jobban véd a munkanélküliséggel szemben, azonban az érettségivel és felsıfokú képzettséggel rendelkezık aránya (a regisztrált munkanélküliek között) 2003. évtıl növekszik, fıként a pályakezdık körében nagyobb a növekedés. Különösen érdekes lenne azon egyének vizsgálata, akik felsıfokú végzettséggel kénytelenek középiskolai érettségivel is betölthetı állásokat elfogadni, pontosabban szívesebben dolgoznak az egyetemi diplomával rendelkezı egyének, az érettségivel vagy fıiskolai végzettséggel betölthetı állásokban a vállalkozási szférában, mely így is többet fizet, mint ha a költségvetési szférában végzettségüknek megfelelı állásokban helyezkedtek volna el. A számítások során az oktatás közvetett költségeit vettük figyelembe, a közvetlen költségeket figyelmen kívül hagytuk. Az oktatás közvetlen költségeinek a figyelembevételével az eltérı iskolai végzettségőek megtérülései közötti rések szőkülnek, hiszen az oktatás következtében felmerülı kiadások a magasabb iskolázottsági szinttel növekednek. Az egyéni megtérülési ráták közül a szakiskolát végzettekre kapjuk az egyik legalacsonyabb értéket, amely 2003-tól még az 1%-ot sem éri el, melynek oka elsısorban az általános iskolai végzettekhez viszonyított kereseti elıny változásában rejlik. A szakiskolai végzettek kereseti elınye a vizsgált idıszak elejétıl 8,22%-ról csökkent 2005. évre 3,7%-ra. A csökkenés a vizsgált évek alatt nem egyenletes ütemben ment végbe, mely csökkenési ütem a megtérülési ráta alakulásában is megjelenik. Negatív egyéni megtérülést jelentett az általános iskola befejezése, a 2003. és a 2004. évben a 0-7 osztállyal rendelkezıkhöz viszonyítva, melynek egyik oka62 az, hogy az említett két évben az általános iskolai végzettséggel rendelkezık keresete az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezıkhöz viszonyítva alacsonyabb volt, igaz kevesebb, mint egy százalékkal mindkét évre.

III. AZ OKTATÁS TÁRSADALMI MEGTÉRÜLÉSI RÁTÁJA Az oktatás társadalmi megtérülési rátáinak számítása során, a hozamokat az iskolázottsági szintek közötti bruttó átlagkereseti adatokból számítjuk, míg a költségek esetén számba vettük az egyén elmaradt bruttó átlagkeresetét, és a képzettség megszerzéséhez társítható költségvetési kiadásokat, azaz a költségvetés egy tanulóra illetve egy hallgatóra jutó kiadásai63: r=

W j −W j − 1 k ⋅W j − 1 + t ⋅ C j

(3)

ahol, Wj :

a j-dik iskolázottsági szinthez tartozó bruttó átlagkereseteket,

t:

a végzettség megszerzéséhez szükséges évek számát,

62

A negatív megtérülés vizsgálatára a késıbbiekben visszatérünk. Az egy tanulóra/hallgatóra jutó költségvetési kiadások az Oktatási Minisztérium Oktatási évkönyv adatai szerint vettük figyelembe (Oktatási évkönyv 2004/2005).

63


192

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- OKTATÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGY SZEKCIÓ Cj :

a j-dik iskolázottsági szinthez tartozó közvetlen költségeket (egy fıre jutó költségvetési kiadásokat),

k: a j − 1 -dik végzettséggel a munkapiacon realizálható keresetek éveinek a számát, az adott ( j -dik) iskolázottsági szint teljesítésének évein belül jelöli.

A társadalmi rátákra rövidített módszerrel számított értékek, egy egyszerősített felül becslésnek tekinthetıek a teljes módszerhez képest (2. táblázat), azonban az iskolázottsági fokozatok közötti eltérések és iskolázottsági fokozaton belüli változások nyomon követésére megfelelıek (Mingat-Tan, 1988. 114-119. old.). A rövidített módszerrel kapott értékek nagyságrendileg eltérnek a korábbi tanulmányoktól (Polónyi, 2004; Varga,1995; 1996), hiszen azok teljes módszerrel és több költségelem figyelembe vételével készültek, azaz számításunk jelentısen felül becsli a megfelelı értékeket. A rövidített módszer alkalmazásánál ugyanis feltételezzük, hogy az életkor idıben konstans, azaz az egyes iskolázottsági szintekhez tartozó bruttó illetve nettó keresetek korévenként nem változnak. A feltételezéssel az egyes iskolázottsági szintek közötti kereseti eltérések is állandóak. Azonban az említett tanulmányokhoz hasonlóan, évrıl évre növekedett a felsıoktatás társadalmi megtérülése, különösen az egyetemi oktatásra nézve, amely a felsıoktatás jelentıs állami támogatottságára és a felsıfokú végzettséggel rendelkezık megnövekedett kereseti elınyére utal. A szakmunkásképzés megtérülése csökkenı tendenciát mutat hasonlóan a korábbi tanulmányokhoz, míg a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzés megtérülése alig változott a vizsgált idıszak alatt. Ennek okaként említhetı, hogy a középiskolai végzettségőek kereseti elınye az általános iskolázottsággal rendelkezıkhöz képest hasonló mértékben növekedett, mint a középfokú képzés megszerzéshez társított költségek. Jelentıs mértékben csökkent a technikumi és a szakiskolai képzésre számított megtérülés. A technikusi képzésre tapasztalható nagyarányú csökkenés elsısorban azzal magyarázható, hogy a technikumi végzettséggel rendelkezık kereseti elınye a vizsgált idıszak alatt majdnem felére csökkent64, míg a képzés költsége több mint 60%-kal emelkedett. 2. táblázat. Az oktatás társadalmi megtérülési rátái oktatási szintenként az elızı oktatási szinthez viszonyítva (rövidített módszer 2001-2004.év). Megnevezés

2001

2002

2003

2004

1,78 1,93 0,69 0,85 Szakiskola Szakmunkásképzı 4,65 3,58 2,82 2,71 Szakközépiskola 8,89 8,5 8,49 8,54 Gimnázium 8,49 8,58 7,88 8,54 Technikum 2 év 11,91 11,96 7,76 4,23 Fıiskola 4 év 7,1 8,66 11,15 10,99 Egyetem 16,46 16,87 18,23 18,64 Forrás: Saját számítás (az adatok százalékban vannak kifejezve).

IV. A MUNKÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMEK ADÓZTATÁSÁNAK HATÁSA AZ OKTATÁS MEGTÉRÜLÉSEIRE 64

2001. évben a technikumot végzettek keresete a szakközépiskolai végzettekét 29 196 forinttal haladta meg, 2004. évre a különbség 15 084 forintra csökkent.



Az oktatás, mint beruházásból realizált haszon abban a jövıbeli kereseti különbségben rejlik, melyet az adott iskolai végzettség elérésével realizálhat az egyén a munkapiacon, az eggyel alacsonyabb iskolai végzettségő egyénhez képest, azaz ahhoz a keresethez viszonyítva, amelyet elérhet, amennyiben nem folytatja tanulmányait, megjelenik a munkapiacon, és munkát vállal. Azonban a kereseti többletet nagymértékben befolyásolja a munkából származó bevételek után fizetett adó mértéke, mely eltérı adórendszerek esetében nyilván különbözı mértékő. A progresszív adórendszerben egyrészt mérsékelhetıek a társadalmi jövedelemegyenlıtlenségek, másrészt a jóléti juttatások magas szintjét valósíthatják meg a méltányosság, igazságosság jegyében. A magas jóléti kiadások egyben jelenthetik az oktatásra fordított kiadások nagyobb arányát, amely az állami finanszírozás akár teljes vagy részleges formája mellett ösztönözheti az emberi tıkébe történı beruházást. Ugyanakkor a munkából származó magasabb jövedelem nagyobb adóztatása szőkíti az eltérı iskolai végzettséggel rendelkezık közötti jövedelmi különbséget, azaz az oktatásból származó keresetkülönbséget, mely nagyobb mértéke tehetné az oktatásban való részvételt vonzóvá, és amellyel lehetne nagyobb az oktatásból származó egyéni megtérülés. Azonban a jövıbeli keresetek bizonytalanok, hiszen az egyének csak a korábbi és az aktuális munkapiaci helyzetbıl határozhatják meg jövıbeli elvárásaikat, valamint további bizonytalansági tényezı, hogy a munkanélküliség, a végzettségüknek nem megfelelı munkakínálat, a betegség lehetısége bármikor fennállhat. Azokban az államokban, ahol a jövedelmi különbségek mérsékeltek, a szociális biztonsági háló kiterjedt (megfelelı védelmet nyújthat a munkanélküliség, betegség esetén), azaz nagyobb a jövıbeli biztonság lehetısége, ösztönözheti az emberi tıkébe történı beruházást. Természetesen az egyén preferenciájától függ, hogy melyiket értékeli többre a beruházásból származó nagyobb, de esetleges kockázatos hozamot, vagy a kisebb, nagyobb biztonsággal elérhetı hozamot, mely utóbbi jellemzı a jóléti államokban (mint Norvégia, Svédország, Dánia, Finnország esetében). Amennyiben az egyén kockázatkerülı akkor nagyobb valószínőséggel fektet be emberi tıkéjébe ott, ahol a várható bevételek biztonságosabbak, ám kisebb megtérülést jelentenek. A jövıben realizálható keresetek bizonytalanságának egyik korábban említett oka, a munkanélkülivé válás lehetısége, azonban a munkanélküliség mértéke éppen a magasabb végzettségő egyének körében alacsonyabb, azaz a munka nélküli állapot éppen azokat fenyegeti kevésbé, akik beruháznak emberi tıkéjükbe, gyakran említjük, hogy a magasabb végzettség véd a munkanélküliséggel szemben. A képzettebb egyének könnyebben találnak munkát, hiszen nagyobb a választási lehetıségük több területen, több feladatot képesek ellátni. Tekintettel arra, hogy a munkából származó jövedelemre kivetett progresszív adóztatás során a jövıbeli keresetek adóterhei nagyobbak, mint az oktatás megtérülési vizsgálatainál figyelembe vett elmaradt keresetek (azaz a közvetett költségek), így a progresszív adó bevezetésével kisebb lehet az oktatásból származó egyéni megtérülés, azaz kevésbé ösztönzı hatású, mint a proporcionális adó alkalmazása esetén. Ennek oka tehát egyrészt az, hogy a bruttó és nettó kereseti rés tágul, csökken az eltérı iskolai végzettséggel rendelkezık közötti nettó kereseti különbség, azaz az oktatásból származó hozam, másrészt kisebb a közvetett költség (mely az oktatás költségeinek a nagyobb hányadát jelenti) és a kereseti különbség (azaz a realizálható hozam) közötti eltérés. Többek között a progresszív Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

194


adó az oktatás, mint az emberi tıkefelhalmozásra gyakorolt torzító, illetve negatív hatását említi Alstadsaeter (2005), Boskin (1975)65, Jacobs (2006), Leuven-Oosterbeek (2005), Trostel (1993). Trostel (1993, 346. old.) az adóztatás ellenösztönzı hatását fejti ki a humántıke akkumulációra nézve, úgy érvel, hogy a munkából származó jövedelem adóztatásának két fontos hatása van, az egyik az emberi tıkébe beruházott javak bizonyos hányadának el nem számolhatósága miatt jelenik meg, a másik az, hogy csökken a humán tıke hasznossága a bruttó és a nettó keresetek közötti eltérés miatt. Boskin (1975, 9. old.) a progresszív adó, negatív (intézkedés) hatásaiban leginkább érintettek közé sorolja a középiskolai végzettséggel rendelkezı kétkeresıs családokat, akiknél az emberi tıke beruházásból származó jövedelemnövekedéssel legnagyobb a határadókulcs növekedése. A továbbiakban vizsgáljuk, hogy Magyarországon az oktatás egyéni megtérülési rátája a középfokú végzettségőek bizonyos csoportjára alacsonyabb, mint a társadalmi megtérülés, melyben a progresszív adóztatás szerepe koránt sem elhanyagolható.

V. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ HATÁSA AZ OKTATÁS MEGTÉRÜLÉSÉRE MAGYARORSZÁGON, AZAZ TÉNYLEG NAGYOBB LEHET-E AZ OKTATÁS TÁRSADALMI MEGTÉRÜLÉSE, AZ EGYÉNI MEGTÉRÜLÉSNÉL? Az oktatás egyéni megtérülési rátája iskolázottsági szintenként eltérı, mely nemcsak nagyságrendben mutat különbözıséget, hanem elıjelében, azaz abban, hogy egyáltalán megtérül-e a kérdéses oktatási programban való részvétel az egyén számára. Psacharopoulos-Patrinos (2002, 5. old.). 85 ország bevonásával készült összehasonlító elemzésükben az oktatás teljes módszerrel számított egyéni és társadalmi megtérülési rátáit vizsgálta. Többek között arra a következtetésre jutottak, hogy az egyéni megtérülési ráták nagyobbak a társadalmi megtérülési rátáknál66, az oktatás jelentıs állami támogatottsága miatt67. Komparatív vizsgálatukban csak néhány ország esetében fordult elı a megállapított összefüggés ellenkezıje, azaz a társadalmi megtérülés Ciprusban a felsıfokú végzettekre (1979-ben), Vietnamban a közép és felsıfokú végzettekre egyaránt (1992-ben) nagyobb volt, mint az egyéni megtérülésre kapott értékek. Magyarországon a rövidített módszerrel készült egyéni megtérülési-ráta számítások a 2003. és 2004. évre az általános iskolai, és szakiskolai végzettek körében negatív vagy 1% alatti értéket mutatnak, illetve a társadalmi megtérülések nagyobbak az egyéni megtérüléseknél a szakközépiskolai és a gimnáziumi végzettséggel rendelkezıkre (2001. év és 2004. év között), mely elsıdlegesen az adózási rendszerrel hozható összefüggésbe (2. ábra). Pontosabban a gazdaságban megállapított adósávok nagysága, a határadókulcs és az adott iskolai végzettséggel rendelkezık átlagkeresetének nagysága a meghatározó. Hiszen a vizsgált években a szakközépiskolai és gimnáziumi végzettségőek átlagkeresete a legfelsı adósávba esik, míg az általános iskolai 65

A szerzık kiemelik a tıkejövedelem adóztatásának, az emberi és a fizikai tıke közötti helyettesítés lehetıségének figyelembe vételét. 66 Néhány országban az egyéni és társadalmi megtérülésre kapott értékek alig (kevesebb, mint 1%-kal) térnek el egymástól (pl. Norvégia esetében) vagy éppen egyenlık, mint Bolíviában (1990. évben), Brazíliában (1989. évben), Izraelben (1958. évben). 67 A társadalmi megtérülési ráták azért is alacsonyabbak az egyéni megtérülési rátáknál, mert a számítások során eltekintünk az oktatás externális hozamaitól.



végzettségőek bruttó keresete a középsı adósávba, de jövedelmük nagyobb hányada a legkisebb adókulccsal adózik. Az említett középiskolai végzettek tekintetében a legalacsonyabb adósávba esı jövedelem teljes jövedelmükhöz viszonyított aránya kisebb68. Az iskolai végzettség szerinti átlagos adókulcs nagysága 2001. év és 2004. év között fokozatosan emelkedett, a legnagyobb értéket valamennyi évre a legmagasabb iskolai végzettekre kaptuk, mely megfelel az adórendszer progresszív jellegének. Azonban valamennyi évre az általános iskolai végzettekhez viszonyítva a szakközépiskolai végzettek közül csak a gimnáziumi és a szakközépiskolai végzettséggel rendelkezıkre tapasztalható egy törés, azaz az átlagos adókulcs hirtelen növekedése. 9 8,8 8,6 8,4 8,2 %

8 7,8 7,6 7,4 7,2

2001

2002

2003

gimnázium

szakközépiskola

gimnázium

szakközépiskola

gimnázium

szakközépiskola

gimnázium

szakközépiskola

7 6,8

2004

Év

egyéni

társadalmi

2. ábra Az oktatás egyéni és társadalmi megtérülési rátái a szakközépiskolai és gimnáziumi végzettséggel rendelkezıkre, 2001-2004. év Forrás: saját elıállítás. A rövidített módszer jelen egyszerősített vizsgálatában a társadalmi megtérülési ráta, akkor haladja meg az egyéni megtérülési rátákat, ha az adott iskolázottsági szinttel rendelkezı egyén által fizetett személyi jövedelemadó és járulékok, mértékének valamint az oktatás költségvetési kiadásainak összegéhez, az eggyel alacsonyabb iskolázottságú egyén jövedelmét terhelı személyi jövedelemadó, járulékok mértékének és az eggyel magasabb iskolázottságú egyén oktatásához kapcsolódó költségvetési kiadások összegéhez viszonyított aránya meghaladja, a magasabb és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezı egyének nettó átlagkeresetének arányát. Azaz felírhatjuk a következıképpen69: 68

A szakközépiskolai, gimnáziumi képzésre kapott nagyobb társadalmi megtérülések, szemben egyéb középiskolai képzésre (pl. szakiskolára) kapott értékekkel, egyrészt abból is erednek, hogy a vizsgált idıszak valamennyi évében a szakközépiskolai és gimnáziumi végzettségőek átlagkeresete a legmagasabb adósávba lép, melynek következtében az általános iskolai végzettségőekhez mért bruttó és nettó átlagkereseti többletek aránya nagyobb mértékő, mint az oktatás számításba vett társadalmi és egyéni költségeinek az aránya. 69

Az (5) egyenletet a következıkbıl kapjuk:

W j + T j − W j −1 − T j −1 W j −1 + T j −1 + C j


>

W j − W j −1 W j −1

.

196


Tj + C j Tj −1 + C j

>

Wj Wj −1

(5)

Ahol Tj :

adott végzettséggel rendelkezı egyének bruttó és nettó átlagkeresetének a különbsége, azaz a befizetett személyi jövedelemadó és járulékok mértékét,

Cj

:

az adott végzettségő egyének legmagasabb iskolázottsági szint teljesítéséhez kapcsolódó (egy hónapra esı) költségvetési kiadások mértékét,

Wj

:

az adott végzettséggel rendelkezı egyének nettó átlagkeresetét jelöli.

Mind az egyéni és mind a társadalmi elemzések vizsgálatában az egyetemi képzés jelenti a legnagyobb hozamot, azaz mind a képzésben résztvevı egyén számára és mind a társadalom számára ez a képzési forma jelenti a legnagyobb megtérülést. A számítások során nem vettük figyelembe azt, hogy az oktatás kváziközjószág, externális hozamokkal jár, melyek számbavétele, mind az egyéni, és mind a társadalmi megtérüléseket befolyásolhatják. Az oktatáshoz kapcsolódó legfontosabb externális hozamok között említhetjük, pl. az alacsonyabb bőnözést, azaz hogy a magasabb iskolázottsággal a bőnözés csökken (Varga, 1998. 35. old.). Valóban azt mondhatjuk az ismertté vált bőnelkövetık száma az iskolázottsággal csökken, azonban a pozitív illetve esetleges negatív hatás kimutatására pontosabb vizsgálatokra van szükség. Egyrészt azért mert a felsıfokú végzettek aránya a lakosságon belül alacsonyabb, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezıké, másrészt a leggyakoribb bőncselekmények70 során felmerülı károkozás mértéke az elkövetık legmagasabb iskolai végzettsége szerint jelentısen eltérhet. A felsıfokú végzettek által elkövetett, pl. csalásokhoz kapcsolható kár nagysága nagyságrendekkel meghaladhatja az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkezı egyének által okozott lopások, vagyon ellen elkövetett károk mértékét.

VI. MIT JELENTHET, HA NEGATÍV AZ OKTATÁS EGYÉNI MEGTÉRÜLÉSE? Az oktatásnak nemcsak a pénzügyi, hanem a nem pénzügyi megtérülése is jelentıs hatással lehet az egyén képzési választására, mely alapvetıen függ az egyén preferenciájától. Magasabb iskolai végzettségőek körében tapasztalható negatív vagy nagyon alacsony egyéni megtérülés (mint pl. a mővészeti képzéseknél) azt jelentheti, hogy azért választják az egyének ezen képzési formákat, mert az oktatásnak nagyobb a fogyasztási értéke, a munkából származó jövedelemre kivetett adó mellett, mint anélkül. A jövedelmi adó befolyásolja az oktatási választást, növelheti a képzettség nem megfelelı illeszkedését a társadalomban, és egyben növelheti a munkanélküliséget is (AlstadsaeterKolm-Larsen, 2005. 3. old.)71. 70

A leggyakoribb bőncselekmények alatt a vagyon elleni bőncselekményekre gondolunk. A szerzık pozitív korrelációt állapítottak meg az adózási szint (az adóbevételek nagysága a GDP–hez viszonyítva) és azon felsıfokú végzettséggel rendelkezık aránya között, akiknek a fıterülete, elsısorban pl. a humántudományokhoz, egészségügyhöz kapcsolódik, azaz foglalkoztatásuk alacsony fizetéssel jellemezhetı. 71



A fogyasztási érték esetében meghatározó az új ismeretek elsajátításának élvezete, hasonló érdeklıdéső emberekkel való találkozás szerepe stb. Az alacsonyabb iskolai végzettségőek körében (a fent leírtak alapján) tapasztalható negatív megtérülés oka lehet, a valódi munkából származó keresetek ismeretének hiánya, az adókerülés lehetısége, mely azt jelenti, hogy a negatív megtérülés abból származik, hogy nem minden ténylegesen realizált jövedelmet tudunk kimutatni. Hiszen minél magasabbak a közterhek, annál inkább vonzó lehetıséget jelenthet a törvények megkerülése, azaz annál kisebb mértékő lehet az állam számára, az adóból származó bevételek nagysága, mely hatással van a költségvetési hiányra, amely a magasabb adók kivetésének szükségességét vetheti fel. Tehát minél magasabbak az adóterhek nagysága annál többen lehetnek, akik nem fizetnek adót, kisebb az adófizetési hajlandóság, azaz annál kiterjedtebb a feketegazdaság illetve a szürkegazdaság. Az adókerülés fokozódásának eredménye az, hogy másoknak többet kell fizetni, torzulhat az erıforrások elosztása. Amennyiben másoknak több adót kell fizetni, az csökkenti az oktatásból realizálható jövıbeli hozamot az egyén számára, azaz az oktatás egyéni megtérülésére mindenképpen csökkentıleg hat, ráadásul nem csak az oktatás egyéni, hanem a társadalmi megtérülése is csökken, ha elmarad a kívánt adóbevétel. Az adókerülés mértékét egyrészt nagy mértében befolyásolhatja azon szabályozások jellege, melyek a visszaélésre vonatkoznak, minél nagyobb a lebukással járó veszteség, akár csak az elmaradt keresetek miatt, akár az alkalmazott szankciók miatt, annál kisebb lehet az ösztönzés az ilyenfajta illegális gazdasági tevékenységekre. Az informális szektor elsısorban a kevésbé képzett egyének munkavállalásának kedvez, relatíve több munkalehetıséggel néz szembe, így alacsonyabb a képzettségéhez társítható munkanélküliség mértéke (az informális szektor figyelembevételével), a be nem fizetett közterhekkel magasabb kereseteket realizálhatnak, amely nem az oktatás, mint beruházás jövedelmezıségébıl fakad, így kellı ösztönzés hiányában az emberi tıke felhalmozásának mértéke elmaradhat a kívánatostól. Az ellenırzés, átláthatóság biztosítása, szigorúbb büntetés, a súlyosabb következmények alkalmazásával nı a lebukás valószínősége, a lebukással járó veszteség nagysága. Valójában az általános iskolai végzettekre tapasztalt negatív megtérülés a jövedelmek pontos ismerete mellett, nem hogy pozitív de még jelentıs is lehet.

ÖSSZEGZÉS HELYETT Jelen vizsgálatunkban elsısorban az oktatás egyéni és társadalmi megtérülésének vizsgálata mellett, a munkából származó jövedelem adóztatásának az oktatás egyéni és társadalmi megtérülésére vonatkozó hatására helyeztük a hangsúlyt. Természetesen az oktatás mind egyéni és mind társadalmi hozamát nemcsak a munkajövedelmek adóztatása befolyásolja. Nem elhanyagolható a tıkejövedelmek adóztatásának az emberi tıkefelhalmozásra vonatkozó ösztönzı és ellenösztönzı szerepének vizsgálata, ugyanúgy, mint az adómegtakarítások és az adókerülés figyelembe vétele sem. Az adórendszernek az emberi tıkefelhalmozásra gyakorolt hatását vizsgálja Leuven-Oosterbeek [2005, 4-5. old.], tanulmányukban legalább négy különbözı mechanizmust említenek: a progresszív hatást (progression effect), a munkakínálat válasza az adóztatásra (utilization effect), adóalapból történı levonások hatása (deduction effect), szubvenciók hatásai (subsidy effect). Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

198


Az adóztatás több csatornán keresztül hat az oktatásra, mint az emberi tıkébe történı beruházásra és annak megtérülésére: A munkából származó jövedelemre vonatkozó adókivetés jellegétıl (egykulcsos adó, progresszív adózás) azaz az adórendszer progresszivitásától. A tıkejövedelmekre vonatkozó adózási szempontok. Az adókerülés (és az adókikerülés, azaz a joghézagok fennállásának) lehetısége, ellenırzések, következmények. Adójellegő ösztönzık, megtakarítások, elszámolhatóság. Az adózás és a munkakínálat kapcsolata. A felsorolt lehetséges hatások vizsgálatát egy további tanulmány illetve tanulmányok keretében tekintjük át.

HIVATKOZÁSOK: Alstadsaeter, A. (2005): Tax Effects on Education. NHH, Discussion Paper, 2005:1. Norwegian School of Economics and Business Administration. Department of Economics, 1-20. old. Alstadsaeter, A.-Kolm, S.A.- Larsen, B (2005): Tax Effects on Unemployment and the Choice of educational Type. Statistics Norway, Research Department. Discussion Papers, No. 419. 2005. April. 1-24. old. Boskin, M. J: (1975): Notes on the tax treatment of human capital. NBER working paper series, No. 116. http://www.nber.org/papers/w0116, 1-10. old. letöltés ideje: 2006. 11.10. Jacobs, B. (2006): Optimal Tax and Education Policies and Investments in Human Capital. http://www.xs4all.nl/~jacobs73/jacobs8.pdf. 1-16.old Letöltés ideje: 2006. 12. 12. Foglalkoztatási Hivatal (2002): http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_AFSZ_Egyeni_berek_2002. Foglalkoztatási Hivatal (2005): http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_afsz_stat_egyeni_berek_2005. Letöltés ideje: 2006. 04.26. Leuven, E.- Oosterbeek, H. (2005): The effect of tax-deductibility on investment in human capital: Evidence from a panel of individual tax returns. http://www.crest.fr/conference/paper/leuven.pdf. 1-28. old. Letöltés ideje: 2006.12.11. Mingat, A-Tan, J.P. (1988): Analytical tools for sector work in education. Baltimore: Johns Hopkins University Press (for the World Bank), 114-120. old. Oktatási minisztérium, Oktatási Évkönyv 2004/2005. http://www.om.hu/doc/upload/200506/oe050531.pdf. Letöltés ideje: 2006.03.16. Polónyi István (2004): A felnıttképzés megtérülési mutatói. Kézirat, 2004. Psacharopoulos, G, (1994): Returns to investment in education. A global update. World Development. Vol 22. No.9, 13251343.o. Psacharopoulos, G. (1995): The Profitability of Investment in Education: Concepts and Methods. Human Capital Development and Operations Policy (HCO) Working Papers, 1995.Mimeo. http://www.worldbank.org/html/extdr/hnp/hddflash/workp/wp_00063.html Letöltés ideje: 2005.09.18. Psacharopoulos, G.-Patrinos, H. A. (2002): Returns to Investment in Education. A Further Update. http://siteresources.worldbank.org/EDUCATION/Resources/278200-1099079877269/5476641099079934475/547667-1135281504040/Returns_Investment_Edu.pdf.1-36. old. letöltés ideje: 2005.05.15 Trostel, P. A (1993): The Effect of Taxation on Human Capital. The Journal of Political Economy, Vol. 101, No. 2. pp. 327350. Varga Júlia (1995): Az oktatás megtérülési rátái Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 1995, 6. 595-605.o. Varga Júlia: (1996): Private and Social Rates of Return to Education and to Higher Education by Field. Kézirat.

Varga Júlia (1998): Oktatás-gazdaságtan. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest 1998. 35.o.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- PÉNZÜGY SZEKCIÓ

INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI BEFEKTETÉSI DÖNTÉSEK: A REÁL OPCIÓS MEGKÖZELÍTÉS HELYE AZ ÉRTÉKELÉSBEN Aranyossy Márta Ph.D. hallgató, E-Business Kutatóközpont Egyetemi tanársegéd, Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem [email protected]

BEVEZETÉS Ugyan a vállalatok továbbra is sokat költenek információtechnológiai (IT) rendszerekre és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokra, az IT menedzserek számára a beruházási tervek alátámasztása mégis egyre nehezebb feladatot jelent. A vállalati vezetık ma már egyre kevésbé elégszenek meg a „versenyelıny” vagy a „stratégiai szükségszerőség” kvalitatív érveivel, szigorúan kvantitatív megtérülési mutatókat akarnak látni. Az IT befektetések üzleti értékelésének szakirodalma ezért igyekszik lépést tartani a gyakorlati kihívásokkal, és különféle módszertanokat kifejleszteni – vagy adaptálni – a probléma megoldására. A nemzetközi kutatási porondon jelenleg a diszkontált pénzáramlás alapú (DCF) módszerek mellett egyre nagyobb teret hódítanak a reál opciós technikák. A ’90-es évek elején született korai IT-opciós tanulmányok után [pl. Dos Santos, 1991; Grenadier – Weiss, 1997] ez az eredetileg pénzügyi elmélet ma már az IT kutatások fıáramába sorolható, s az utóbbi öt évben több mint 50 rangos folyóiratcikk jelent meg a témában. [Benaroch – Shah – Jeffery, 2006] Jelen munkámban az IT-értékelés új, opciós megközelítésének elméleti és gyakorlati relevanciáját fogom röviden vizsgálni, keresve a reál opciós szemléletmód helyét az IT-értékelés és-menedzsment területén. Bevezetésként azonban nézzük meg röviden miért is volt szükség a mára már hagyományosnak számító DCF módszerek felülvizsgálatára. A DCF módszer IT értékelési használatát illetıleg a szakirodalom a következı fıbb kritikai észrevételeket emeli ki [Clemons – Weber, 1990; Anandarajan – Wen, 1999, de Jong-Ribbers-van der Zee, 1999]: 7. A nehezen mérhetı és számszerősíthetı hozamokat és költségeket az elemzések legtöbbször figyelmen kívül hagyják, holott értékük nem feltétlenül nulla. Itt fıleg olyan nehezen értékelhetı hatásokról (intangibilis tényezıkrıl) van szó, mint a javuló teljesítmény és minıség, a versenyelıny vagy új üzleti lehetıségek – amelyek az IT projektek értékének közel sem elenyészı részét jelenthetik. Ezen gyakorlati használatból eredı felületességen túl azonban a DCF elméletileg sem képes figyelembe venni a menedzsment jövıbeli döntési rugalmasságát, jövıbeli beruházási lehetıségek és döntések hatását. 8. A gyakorlatban általában a status quo fenntartása képezi a viszonyítási alapot, ami figyelmen kívül hagyja a beruházás elmaradásának költségeit, a piaci fenyegetések hatását a beruházás elmaradása esetén. 9. A nagy kockázat kompenzálásaképp a tıkeköltséget gyakran túlságosan magasan határozzák meg, magasabban mint az valójában szükséges lenne, és nem veszik Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

201


figyelembe a projekt különbözı szakaszainak eltérı kockázatait sem. De a problémát arról az oldaláról is megfoghatjuk, hogy eleve nagyon nehéz egy IT projekt tıkeköltségét meghatározni a sokféle kockázati tényezı és nagyfokú bizonytalanság miatt. A fenti problémák eredıjeként azt monthatjuk, hogy a DCF alapú módszerek – mint például a nettó jelenérték (NPV) számítás – a gyakorlatban sokszor alulbecslik a komplex információtechnológiai beruházások értékét. A pénzáramlások alulbecslése és a tıkeköltség felülértékelése a modell keretei közt ugyanis egyaránt negatív irányba torzítanak, így a fenti hibák akár megtérülı beruházások elutasításához is vezethetnek. Bár a felsorolt problémák egy része a DCF gyakorlati alkalmazásainak felületességébıl, a paraméterbecslés tökéletlenségeibıl adódik; a jövıbeli döntési rugamasság figyelmen kívül hagyása és a kockázatok túlértékelése már koncepcionális problémát is jelent. Ez a jelenség terelte a kutatók figyelmét más értékelési módszerek irányába.

I. ELMÉLETI ÁTTEKINTÉS: A Z OPCIÓS ÉRTÉKELÉS ELMÉLETI RELEVANCIÁJA A DCF módszerrel kapcsolatos fent felsorolt kritikák – vagy inkább gyakorlati kihívások – forrása tulajonképpen két tényezıre vezethetı vissza: az IT projektekkel kapcsolatos nagyfokú bizonytalanágra és a menedzsment jövıbeli döntési rugalmasságának figyelmen kívül hagyása. Az elsı egy gyakorlati probléma, miszerint az ex ante értékelés során az újszerő IT projekteknél viszonylag nehezen jelezhetık elıre a kockázatok és a pénzáramlások – mint látjuk majd, ezen a becslési problémán a reál opciós módszerek sem segítenek. Másrészt a jövıbeli rugalmasság figyelmen kívül hagyása viszont már koncepcionális probléma a DCF módszer esetében, így itt mindenképp helye lehet egy új értékelési megközelítésnek. Ráadásul a két probléma részben összefügg: minél nagyobb a bizonytalanság, minél kevésbé jelezhetık elıre a jövıbeli pénzáramlások, annál nagyobb értéke lehet a jövıbeli döntési lehetıségeknek, a rugalmasságnak. Ha kezdetben alig tudunk valamit egy IT rendszer megtérülésérıl, akkor sokat érhet számunkra a beruházás elhalasztásának vagy lépcsızetes bevezetésnek, esetleg a könnyő kiszállásnak a lehetısége. Ezen a ponton pedig már reál opciókról beszélhetünk. Az opció egy jog – de nem kötelezettség – egy eszköz elıre meghatározott áron való megvásárlására vagy eladására egy elıre meghatározott idıpontban vagy idıintervallumban. A tızsdei eredető opciós elmélettel szemben a reál opciók tárgya valamiféle tárgyi eszköz, magukkal az opciókkal pedig általában nem kereskednek, sokszor csak a vállalati mőködésben rejlı kihasználható lehetıségekként jelennek meg. Az IT projektek esetében egyes szerzık már magát a beruházási lehetıséget is egy reál opciónak tekintik (miszerint a vállalat adott eszközt szabott áron „hívhat le” egy meghatározott idıintervallumon belül, [ld. Abel-Dixit-Eberly, 1996; Dewan-Shi-Gurbaxani, 2003], mások kevésbé általánosan fogalmazzák meg az IT opciók lényegét, fajtáit. MacMillan et al. [2006] szerint például akkor érdemes opciós megközelítést alkalmazni „ha a nyereség potenciális felfelé eltérése a várható értéktıl nagy, ha ezt a potenciált a vállalat viszonylag alacsony költségen kiaknázhatja, és ha a projekt könyörtelenül leállítható a balsiker esetén”. A következı felsorolás bemutatja az IT beruházásokkal kapcsolatban legtöbbet emlegetett opció típusokat. [Kumar, 2002; Lublóy, 2004; Benaroch – Lichtenstein – Robinson, 2006] 202 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Általában létezik egy kivárási opció, vagyis a projekt indítását késıbbre halaszthatjuk, amikor már több információnk van az adott technológiával kapcsolatban. (idızítési vagy tanulási opció) Kedvezıtlen fejlemények esetén feladhatjuk a projektet, elkerülve a további veszteségeket. (kiszállási opció) A kiszállást megkönnyítheti, ha lehetıség van a beruházás lízingelésére vagy a fejlesztés, illetve a funkció kiszervezésére. A projekt hatáskörét/méretét szőkíthetjük vagy tágíthatjuk a késıbbiek során bármikor, amikor ez tőnik elınyösnek. (skála opció). Ennek egy speciális esetei, ha lehetıség van a lépcsızetes beruházásra vagy egy pilot projekt megvalósítására, prototípus készítésére. Adott beruházással lehetıséget teremthetünk további, erre épülı, értékteremtı beruházásokra. (interprojekt opció) A fent említett IT-opciók nem csak struktúrájukban hasonlítanak a tıkepiaci opciókhoz, hanem három fontos tulajdonságukban is: többnyire irreverzibilisek, rugalmasan idızíthetık, és nagyfokú bizonytalanság övezi az opció tárgyát képezı eszköz értékét. [Dewan et al., 2003] Ezek alapján sokan arra is vállalkoztak, hogy a klasszikus tıkepiaci opciókra kidolgozott értékelési módszereket alkalmazzák az információtechnológiához kapcsolódó reál opciók esetében. Így például Benaroch és Kauffman [1999, 2000] a BlackScholes [1973] formula módosított változatát használták egy electronic banking beruházás esetében, míg Taudes, Feurstein és Mild [2000] egy SAP R/2 – R/3 verzióváltási opció értékelési problémájához hívták azt segítségül. A szintén klasszikusnak számító Cox-RossRubenstein-féle binomiális modell [1979] is alkalmazókra talált már az IT értékelés területén [például Ekström-Björnsson, 2003], Benaroch és Kauffman [1999] pedig a két modell párhuzamos használatával is kísérletezett. Hiába lenne azonban a reál opciós elmélet kézenfekvı válasz a DCF alapú módszerek hiányosságaiból eredı értékelési kihívásokra, – mint a bizonytalanság és döntési rugalmasság kezelése, – a tıkepiacra kidolgozott formulák gyakran mégsem alkalmazhatók bizonyos alapvetı feltételezések teljesülésének hiányában. A Black-Scholes formula például a következı fontosabb, – az IT-opciók esetében megkérdıjelezhetı, – feltételezéseken alapszik [Hull, 2003, 242 old.; Tallon-Kauffman-Lucas-Whinston-Zhu, 2002. 138.old.]: Az opció tárgyát képezı eszköz nyílt piaci kereskedés tárgya, s így a kockázatmentes portfolió kialakítható, minden egyéb tranzakciós költség nélkül – ami komplex, nem „dobozos” IT beruházások esetében általában nem teljesül. Ha ez a feltevés sérül, megkérdıjelezıdik a kockázatsemleges értékelésmód adekvátsága. Nincs kockázatmentes arbitrázslehetıség. Ismert, fix kötési árfolyam – míg reál opciók esetében gyakori, hogy a beruházás költségei nem ismertek teljesen és idıben változók. Az opció azonnali lehívása – ami estünkben általában lehetetlen, az opció tárgya egy hosszabb lefutású projekt eredménye. A hozam varianciája ismert és állandó – míg az IT projektek esetében a pénzáramlások varianciája nehezen becsülhetı, (hiszen nem állnak rendelkezése például olyan nagy historikus adatbázisok, mint a pénzügyi opciók tárgyát képezı részvények esetében), ráadásul egy projekt különbözı szakaszaiban változhat is a variancia. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

203


A hozamok a várható érték körül szimmetrikusan szóródnak (normál eloszlást követnek) – míg az IT projektek folyamatos költségei többnyire asszimerikus eloszlást követnek, sokkal inkább hajlamosak felfelé kilépni a tervezett költségkeretbıl, mint lefelé. [van Putten – MacMillan, 2004] A felsorolásban ugyan nem szerepel, de a Black-Scholes formula alapvetıen osztalékot nem fizetı, európai típusú vételi opciókra vonatkozik, ám ezeket a megszorító tényezıket – némileg a modell komplexitásának növekedése árán – sikerült kiküszöbölnie a kutatóknak [ld. például Benaroch-Kauffman, 1999]. Természetesen sokféle matematikai megoldást kifejlesztettek mára az opciók és reál opciók értékelésére, ám az IT irodalom egyelıre, (valószínőleg egyszerőségének köszönhetıen,) mégis a Black-Scholes formulát részesíti elınyben [ld. pl. Tallon et al., 2002]. Az utolsó fejezetben bemutatom a többi lehetıséget is. Az egyes értékelési módszerek és azok feltételezéseinek kérdésén túl egyes kutatók az opciós értékelés fı jellegzetességét is csak bizonyos kikötésekkel fogadják el: a bizonytalanság72 értéknövelı hatását. A DCF alapú értékelésben a kockázat, azon túl, hogy természetesen megjelenik a pénzáramlások várható értékében, a diszkonttényezı növelésén keresztül csökkenti a beruházás értékét. Ezzel ellentétben a matematikai formulák nagyobb bizonytalanság esetén nagyobb opciós értéket adnak eredményül. Ez megfelel annak az alapfeltevésnek, hogy az opció értéke abból származik, hogy bizonytalan esetben késıbb, több információ birtokában hozhatjuk meg döntésünket, illetve hogy ez az elhalasztott döntési lehetıség annál többet ér minél nagyobb spektrumban ingadozhat az opció tárgyának értéke. Ennek ellenére van Putten és MacMillan [2004, 136. old. illetve MacMillan et al., 2006, 36. old.) azzal érvel, hogy nem felel meg a gazdasági racionalitásnak, hogy az opciós értékelés többre értékel egy viszonylag biztos hozammal és bizonytalan költséggel jellemezhetı projektet, mint egy ugyanolyan biztos hozammal és biztos költségekkel rendelkezı alternatívát. Véleményem szerint ez talán valóban nem felel meg az általános gazdasági logikának, ám ez inkább abból fakad, hogy a gazdasági döntéshozók sem tökéletesen racionálisak, és jellemzıen kockázatkerülık, illetve negatív pénzáramlások esetében tendenciózusan felülértékelik a biztos választást [ld. lehetıségelmélet Kahneman – Tversky, 1979]. Vagyis az opció valójában magasabb költség-bizonytalanság mellett értékesebb, hiszen ekkor ér többet várni és információt győjteni, majd szerencsés költségalakulás esetén pedig lehívni az opció, vagy nagyobb költségek mellett nem befektetni. Elméleti nézıpontból tehát az IT befektetések korábbi (DCF alapú) értékelési módszereinek hiányosságai indokolhatják a reál opciós elmélet alkalmazását, hiszen az új oldalról világítja meg a bizonytalanság szerepét és beépíti a modellbe a jövıbeli döntés lehetıségek értékét. Másrészt viszont az IT opciók klasszikus opcióértékelési formulák segítségével történı értékelése, a formulák mögött rejlı elméleti feltételezések teljesülésének hiányában, csak speciális esetekben elképzelhetı.

72

Fontos megjegyezni, hogy a bizonytalanság és a kockázat fogalmát itt az elfogadott normatív döntéselméleti értelmében használom, azaz míg a kockázat fogalma megkívánja, hogy az alternatívák döntési valószínősége ismert legyen a döntéshozó számára, addig bizonytalanságról megengedi, hogy a valószínőségek nem legyenek ismertek. [Zoltayné, 2002]



II. A Z OPCIÓS ÉRTÉKELÉS GYAKORLATI RELEVANCIÁJA A reál opciós értékeléssel kapcsolatos dilemmák azonban nem korlátozódnak kizárólag elméleti kérdésekre. Az opciós értékelési módszerek alkalmazását nem csupán a feltételezések a korlátozzák, hanem a modellek paramétereinek becslésekor is akadályokba ütközhetünk. (Az 1. táblázat foglalja össze a modellek input paramétereit és az azoknak megfelelı IT-opció fogalmat.) Az opciókhoz kapcsolódó pénzáramlások becslése nem újkelető probléma, már a DCF alapú módszerek esetében is gondot okozott. Hasonló a helyzet a bizonytalansággal is, hiszen azt elvileg a DCF értékelés is figyelembe veszi mind a pénzáramlások várható értékében, mind a tıkeköltség becslésekor. Másrészt viszont a becslési probléma az opciók esetében komplexebb: egy innovatív IT beruházás pénzáramlásainak volatilitását szinte lehetetlen meghatározni. 1. táblázat A tızsdei opciók és az IT projektekben rejlı opciók összevetése Paraméterek Az opció tárgya (az opcióból származó érték) Kötési árfolyam Bizonytalanság (volatilitás vagy valószínőségek)

Lejáratig fizetett osztalék Lejáratig hátralevı idı Kockázatmentes kamatláb

Tızsdei opciók IT projekt szakaszai, mint opciók (amerikai típusú vételi opció) A megszerzett pénzügyi eszköz Az IT projektbıl származó hasznok, (pl. részvény) értéke. amelyek gyakran bizonytalanok, illetve további opciókat tartalmazhatnak. Ezt, vagyis az úgynevezett kötési Az IT projekt következı szakaszának árfolyamot az opció vásárlásakor költsége, ami nem feltétlenül elıre meghatározzák. meghatározott. Az opció tárgyát képezı pénzügyi A projektbıl származó költségek és eszköz piaci árfolyama az egyetlen hasznok bizonytalansága sokrétő, a bizonytalansági tényezı, ennek volatilitásuk vagy elmozdulási volatilitását vagy árfolyam- valószínőségük nehezen, gyakran csak változási valószínőségét és annak szubjektív módszerekkel becsülhetı. mértékét használják a formulák. A késleltetett vásárlással A beruházás késleltetése okán a kiesett idıközben elveszített osztalék. idıre jutó elmaradt haszon. Az opció vásárlásakor rögzített Tapasztalati úton, a menedzsment által idıszak. becsülhetı. Hasonló lejáratú államkötvények hozama (az idıérték kifejezésére, kockázatsemleges megközelítésben).

Forrás: Kumar, 2002, 66. old. és Brealey-Myers, 1999, II. kötet, 96. old. alapján A gyakorlati akadályok áthidalására a szakirodalom különbözı alternatívákat vonultat fel. Az egyik irányzat az opcióárazási formulák használatának helyét próbálja meg minél pontosabban behatárolni, bizonyos jellegzetességekhez kötni. Schwartz és ZozayaGorostiza [2000] például megkülönböztetik az IT fejlesztési és az IT akvizíciós projekteket, amelyek közül inkább a második feleltethetı meg egy klasszikus osztalékot fizetı részvényre szóló vételi opciónak: az opció lehívása kevésbé húzódik el, a bizonytalanságok forrása is kevesebb, a paraméterekre vonatkozó piaci információ is inkább rendelkezésre áll. Dai et. al. [2000] még pontosabban meghatározza, hogy milyen típusú IT beruházások Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

205


esetében releváns az opciós közelítésmód, vagyis: IT infrastruktúra, szoftver-alkalmazás prototípusok, döntéstámogató rendszerek és adattárházak illetve újszerő e-kereskedelemmel kapcsolatos technológiák esetében. Ekström és Björnsson [2003] a reál opciók neuralgikus pontjára koncentrál, a bizonytalanság becslésére. İk aszerint tesznek különbséget, hogy a kockázat fı forrása inkább külsı vagy belsı eredető, hiszen míg a külsı kockázatok könnyebben köthetık hasonló kockázatú, nyilvános forgalomban lévı eszközök árfolyamának varianciájához (ld. az alábbi 1. példát), addig belsı kockázatok esetében inkább szubjektív valószínőségbecslésre van csak lehetıség. 1. példa Opciós formula használata egy IT beruházás értékelése kapcsán PÉLDA : Cégünk két vállalati portál beruházási lehetıség szeretne választani. A két portál egyformán hatékonyan fedi le a vállalat által igényelt funkcionalitást, ám az egyik szoftver licenszköltsége 2 millió forinttal magasabb, így míg az olcsóbb portál nettó jelenértéke 1,5 mFt, addíg a drágábbé csupán -0,5 mFt. Az utóbbi azonban a jelenlegi igényeknek eleget tevı funkciókon túl, alkalmas lenne a partnerek felé történı megnyitásra is, ami további 30 mFt-os fejlesztési költséggel megvalósítható lenne. Cégünk megvizsgálta a portál kiterjesztésének lehetıségét, ám a partnerek - közel 100 kis építész tervezıiroda - körében végzett felmérés alapján mindössze a 12% lenne hajlandó a portál használatára. Ha minden partner használná a portált, akkor négy év alatt akár 208 mFt jelenértékő haszon származhatna ebbıl az új funkcióból - így azonban ennek csupán 12%-a, ami 25 mFt. A partner portál ötletét így jelen pillanatban elvetették negatív nettó jelenértékre (30-25=-5 mFt) hivatkozva, így a drágább portálra sem lenne szükség. Úgy tőnik viszont, hogy a következı 1 évben változásokra lehet számítani az építészek "portál-elfogadási hajlandóságában". Cégünk szakemberei havonta újra felmérhetik ezt a hajlandóságot és egy év múlva - mikorra kialakulnak a végleges preferenciák - újra döntést hozhatnak a partner portálról. A drágábbik portál tehát annyival többet is ér, amennyit ér a szállítói portál opció. Az opció binomiális modell szerinti értékeléshez a következıket tudjuk: S - az opció tárgyát képezı eszköz értéke jelenleg: 25 mFt X - kötési árfolyam: 30 mFt n - idıszakok száma: 12 hónap Rf – kockázatmentes (éves) kamatláb: 7% u - S lehetséges felfelé elmozdulásának szorzója havonta: 1.1195 d - S lehetséges lefelé elmozdulásának szorzója havonta: 0.8932 Az u és a d becslésekor azt feltételeztük, hogy az építészek befogadási hajlandósága hasonlóképp változik, mint ahogyan a CAD szoftverek gyártóinak részvényárfolyama a kezdeti években, hiszen a bizonytalanság forrása a két esetben nagyon hasonló. Négy ilyen részvényárfolyam éves varianciájának mediánja 15,4% (ld. Ekström-Björnsson, 2003, 13. old.). Így a következı Cox-Ross-Rubinstein (1979 ) formula alapján:

az opció értéke 2,8 mFt. Vagyis ha ezzel kiegészítjük a drágább portál értékét (most 2,3 mFt), akkor nemcsak hogy pozitívvá válik a termelt érték, de meghaladja a konkurens portál értékét is.

Van Putten és MacMillan [2004] azt tanácsolják a gyakorlati szakembereknek, hogy akkor használják az opcióértékelési technikákat, ha a befektetés nettó jelenértéke enyhén negatív vagy kismértékben pozitív – vagyis amikor a beruházási döntés a DCF értékelés alapján nem eléggé egyértelmő. Ezzel el is érkeztünk a kutatások leggyakorlatiasabb eredményéhez: a DCF módszerek és a reál opciós értékelés együttes használatához. Hiszen az IT befektetések DCF alapú értékelését ért – a bevezetıben említett – kritikák 206 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


többségükben kiküszöbölhetık alaposabb információgyőjtéssel és a mára széles körben alkalmazott értékelési módszertannak az információtechnológiai jelegzetességekhez igazításával [pl. Anandarajan–Wen, 1999]. Eközben azonban a sokkal kevésbé intuitív opcióértékelési módszerek a gyakorlatban egyelıre kevésbé közkedveltek. A reál opciós megközelítéssel kísérletezı amerikai vállalatok több mint fele végül elvetette ezt a kezdeményezést [Economist, 2000]. A két módszer együttes alkalmazása azonban kiküszöbölhetné gyengeségeiket, különösen a bizonytalanság kezelésével kapcsolatban [Dewan et al., 2003 vagy Van Putten-MacMillan, 2004] Dai et al [2000] vagy Van Putten és MacMillan [2004] modelljében egy projekt értéke a befektetésbıl származó pénzáramlások jelenértékének és a projektben rejlı opciók értékének összege – vagyis a szerzık a DCF módszer opciós értékeléssel való kiegészítését javasolják. Az 1. példa éppen egy olyan vállalati portál bevezetési szituációt mutat be [Ekström-Björnsson, 2003, által leírt eset alapján, saját számításokkal], amelynek jellemzıihez jól illeszkedik a két módszer egymást kiegészítı használata. Mások NPV és az opciós szemlélet ötvözését tartják üdvösnek bizonyos IT-opciók értékelésére, többnyire a tıkepiaci formulák helyett döntéselméleti módszereket alkalmazva. Clemons és Gu [2003] például többlépcsıs NPV analízis alkalmazott banki informatikai stratégiai döntéshozatal támogatására; Ekström és Björnsson [2003] pedig egy vezetéknélküli rendszerrel kapcsolatos opció értékelésére használ NPV alapú döntési fa elemzést. Bármennyire is hasonlítanak azonban a fent említett értékelések a klasszikus NPV számításhoz, az opciós szemlélet alkalmazása nélkül nem létezhetnének. Mára sok szakember felismerte, hogy a gyakorlati beruházási döntéseknél könnyen tévedhetünk, ha figyelmen kívül hagyjuk a jövıbeli döntési lehetıségeket. Bár értékelésükre a legritkább esetben alkalmasak a tıkepiacra kidolgozott opcióárazási formulák, valamilyen megoldást mégis érdemes találni a reál opciók számszerősítésére. Különösen igaz ez az olyan nagy bizonytalansággal terhelt beruházások esetében, mint a komplex IT rendszerek bevezetése. Sıt, ennél pontosabban is meghatározhatjuk az IT-opciók megjelenésének két legfontosabb típusát: egyrészt a menedzsment szinte mindig rendelkezik a beruházás késletetésével kapcsolatos rugalmasságal, legyen ennek eszköze egy pilot projekt vagy akár a beruházás szakaszolása; másrészt az infrastrukturális IT beruházások gyakran újabb, egyelıre bizonytalan kimenetelő beruházásokra teremtenek lehetıséget.

III. A Z OPCIÓS ÉRTÉKELÉS MENEDZSMENT RELEVANCIÁJA Lehetséges azonban, hogy a vállalati gyakorlat egyelıre még nem készült fel a kvantitatív opcióértékelés módszerek alkalmazására IT értékelésben, a menedzserek gyakran panaszkodnak a formulák matematikai komplexitása vagy a valóságtól elrugaszkodott feltételezései miatt [pl. Arnold-Crack, 2004], vagy esetleg a módszer kommunikálhatóságának gyengeségeire. Ennek ellenére az IT beruházások reál opciós megközelítése talán mégsincs halálra ítélve – mint ahogy Ribbers, de Jong és van der Zee írja „Option pricing for IT valuation: a dead end” címő cikkében. Csupán át kell helyezni a hangsúlyt a számítások precizitásáról a menedzsment szemléletmódra. [Zhu in Tallon et al., 2002] Egyrészt miközben a szakemberek egy beruházási lehetıség opciós értékelését elıkészítik, részletesen felmérik a projekt kockázati forrásait és a lehetséges jövıbeli döntési pontokat, ez pedig önmagában is elengedhetetlen a hatékony Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

207


projektmenedzsmenthez. Vagyis ezen álláspont szerint nem pontos számszerő eredményre, hanem inkább a különbözı alternatívák rangsorolására kell helyezni a hangsúlyt. [van Putten – McMillan, 2004, 139. old.] Másrészt a beruházásokban rejlı opciók célzott keresése és tudatosítása a menedzsment részérıl az elsı lépés ahhoz, hogy valóban profitálni tudjanak ezekbıl a lehetıségekbıl. A reál opciós elméletnek menedzsment szemléletmódként való alkalmazása jól illeszkedik a startégia befektetések opcióalapú megközelítésébe [pl. Smit-Trigeorgis, 2004 vagy Majlender, 2003]. Ma már az IT kockázat menedzsment kutatásainak fıáramába tartozik a reál opciós megközelítés alkalmazása a kockázatkezelés területén [ld. pl. Benaroch et al., 2006]. Továbbmenve, az opciós szemléletmód közel áll az ismert kompetencia alapú szervezetelmélethez, és az alapvetı képességek valójában stratégiai opciókként szemlélhetık: lehetıségek a jövıbeli értékteremtésre. [Kogut-Kulatilaka, 2001; Clemons-Gu, 2003] De nem csak a kutatók tartják megalapozottnak a reál opciós megközelítés bevonását a gyakorlati IT menedzsment területére, hanem mára már a vállalatok is befogadták ezt az új elméletet. Egy 119 informatikai vezetıre kiterjedı amerikai vizsgálat szerint a vállalatok 6%-a használ a reál opciós technikákakat az IT befektetési lehetıségek elemzésére. A vállalatok azon csoportjánál, ahol elégedettek az alkalmazott módszerekkel, ott ez az arány eléri a 10%-ot [Alter, 2006]. Így például a HP amellett, hogy DCF módszerrel számszerősíti potenciális befektetései értékét, ma már reál opciós értékelést (mégpedig Black-Scholes formulát) is alkalmaz, különösen a projektek kezdeti lépéseinek értékelésekor. [Green – Maranhao, 2006, 58. old.]

IV. KÖVETKEZTETÉSEK Megvizsgálva a reál opciós megközelítés helyét az információtechnológiai befektetési döntéshozatalban, a következı következtetések vonhatók le – a kutatások jelenlegi állása alapján: A klasszikus opcióértékelési formulák – mint a Black-Scholes formula vagy a CoxRoss-Rubinstein modell – feltételezései a komplex IT projektek esetében csak részben teljesülnek, és paramétereikre is csak speciális esetekben létezik megbízható piaci becslés (ld. 1. példa). A hagyományos diszkontált pénzáramlás alapú módszerek opciós szemlélető kiterjesztése viszont a legtöbb esetben hasznos lehet, mivel így megakadályozhatjuk, hogy a DCF alulbecsülje az újszerő és sok intangibilis hatásokkal jellemezhetı IT projektek jelenértékét, és figyelembe vehetjük a jövıbeli döntési lehetıségek értéknövelı hatását. Ha mint értékelési módszert nem is használja a reál opciós közelítést a vállalati gyakorlat, de mint szemléletmód kiszélesítheti a stratégiai IT (és vállalati) menedzsment látókörét. Ezen megállapítások alapján a következı problémák megoldása jelentheti a következı lépéseket egy elméleti és gyakorlati igényeket egyaránt kielégítı IT opció értékelési módszer kidolgozásának irányába: (1) a komplex IT projektek jellegzetességeihez – feltételezéseiben és kezelt paramétereiben egyaránt – illeszkedı opcióértékelési formula azonosítása vagy kifejlesztése, 208 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


(2) ezen formula paramétereire a gyakorlatban könnyen alkalmazható becslési módszer keresése, (3) végül az elemzı, kvalitatív értékelési lépések és menedzsment megfontolások a kvantitatív formulák mellé illesztése. A fent felsoroltak közül az elsı probléma feltárására teszek kísérletet a dolgozat hátralevı részében röviden. Elıször is az IT opciók (matematikai) jellegzetességeinek feltárásához fel kell tennünk néhány kérdést [Taudes, 1998, 171. old.]: „Mi az opció tárgya és hogy határozzuk meg annak értékét? Milyen sztochasztikus folyamattal írható le az érték változása és hogyan becsülhetjük ennek paramétereit? Fenntartható a pénzügyi opcióknál feltételezett ’no arbitrázs’ kondíció esetünkben? Létezik esetünkre megfelelı zárt értékelési formula és milyen megkötések mellett alkalmazható az?” Vagyis meg kell vizsgálnunk az értékelni kívánt IT opció pénzügyi tulajdonságait majd következı lépésként ezalapján ki kell választanunk a megfelelı opció értékelési módszert. A „megfelelı” értékelési módszer alatt elsısorban azt értem, hogy az adott numerikus módszer feltételezései teljesülnek, vagyis egyfajta elméleti megfelelést. Másodsorban azonban a fenti fejezetek alátámasztják, hogy a választott módszernek nem csak elméletileg megfelelınek, hanem gyakorlatban viszonylag könnyen alkalmazhatónak is kell lennie, különben elveszíti relevanciáját a vállalati vezetık számára. Egy értékelési technika akkor tekinthetı könnyen alkalmazhatónak, ha zárt matematikai formulaként megfogalmazható, illetve ha reális lehetıség van a szükséges input adatok megszerzésének, becslésének.

V. E GY LÉPÉS ELİRE A 2. táblázat ízelítıt nyújt az IT-irodalom reál opciós esettanulmányaiból, összefoglalja, hogy a különbözı IT opciók esetében milyen értékelési módszert használtak az egyes szerzık. A táblázatból látható, hogy az IT kutatók többnyire az egyszerőbb módszereket használták – a döntési fákat illetve a klasszikus Cox-Ross vagy a BlackScholes formulák alap vagy módosított változatait – vagyis inkább a gyakorlatias követelményeknek igyekeztek eleget tenni. A táblázatban ismertetett esettanulmányok illetve az opciós technikák és az IT beruházások (az elsı fejezetekben ismertetett) karakterisztikáinak alapján a következı javaslatot tehetjük: Ahhoz, hogy a vállalati gyakorlatban elterjedhessen az opciós értékelés mindenképp viszonylag ismert (legalább a gyakorló gazdasági szakemberek körében), egyszerő (zárt matematikai formulával leírható) és jól kommunikálható (grafikusan szemléltethetı). Ezek alapján a két klasszikus modell – azaz a Black-Scholes és a Cox-Ross-féle modellek – közül a Cox-féle binomiális modell tőnik célravezetıbbnek. Egyrészt mert grafikusan jól szemléltethetı (döntési fával), másrést mert a binomiális modell logikájának megértésével könnyen „testreszabható” lesz az opcióértékelés, némi gyakorlattal az értékelı egyedül is túl tud lépni a modell határain. Míg a Black-Scholes folyamatos idıbeli változást modellez, addig binomiális modell diszkrét változási pontokat és ezzel diszkrét döntési pontokat feltételez. Utóbbi talán közelebb is áll a projektmenedzsment gyakorlatnak a mérföldkövekhez kötött döntésfelülvizsgálati rendjéhez. Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

209


2. táblázat Alkalmazott értékelési módszerek IT-opciók esetében Opció típusok:

Jellegzetességek, elınyök: idızítési (tanulási) opció

Döntési fa

- kockázatsemleges közelítésmód - vizuális kommunikálhatóság - az NPV opciós szemlélető kiterjesztése

Black-Scholes

- egyszerő, ismert, zárt formula

- viuzuálisan jól kommunikálható Cox - Ross - az alapgondolat alapján a Rubinstein binomiális formula módszer "testre szabható"

Értékelési technika:

Black's approximation

skála (lépcsızetes) opció (6) banki middleware technológia (6) banki middleware (6) banki middleware (8) pilot technológia technológia (10) banki dokumentumkezelı pilot kiszállási opció

(13) P2P fizetési rendszer bevezetés

(13) P2P fizetési rendszer bevezetés

(9) kórházi kézi számítógép pilot (13) P2P fizetési rendszer bevezetés

- megfelelı, ha a felkészülés az implemetációra nem idıigényes, de a költsége bizonytalan

Geske formula

- megfelelı, ha a felkészülés az implemetációra idıigényes, de a költsége elıre meghatározott

(16) SAP R2 - R3 verzióváltás (12) Biotechnológiai kutatás (15) EDI platform (18) FedEx webalapú információrendszer (15) EDI platform

Majd and Pindyck - explicit módon modellezi az formula idıigényes implementációt és szekvenciális szekvenciális bevezetést opciókra - a beruházás költségeinek jövıbeli (14) Yankee banki változását is figyelembe képes Pindyck model POS hálózat kiépítés venni

(11) CAD rendszer a Boeingnél

- elméletileg is pontosan kezeli a Carr módosított szekvenciális opciók beágyazott formulája értékét beágyazott opciókra - pseudo amerikai opció

Egyedi, esetre - stratégiai opciókra nincs standard, szabott matematikai zárt matematikai formula számítások

(1) Benaroch, M. - Kauffman, R. J. (1999) (2) Benaroch, M. - Kauffman, R. J.(2000) (3) Benaroch, M. et al. (2006) (4) Bräutigam J. et al. (2003) (5) Clemons, E. K. - Gu, B. (2002) (6) Dai, Q. et al. (2000)

(3) számpélda interprojekt beágyazott opciókra (15) EDI platform (4) Lastimute.com utazási játék

Trigeorgis opciós formulái

(4) Lastimute.com utazási játék

(17) vállalatspecifikus (17) vállalatspecifikus szoftverfejlesztés szoftverfejlesztés

(7) de Jong, B. et al. (1999) (8) Ekström, M. A. - Björnsson, H. C. (2003) (9) Kambil, A. et al. (1993) (10) Kulatilaka, N. et al. (1999) (11) Kumar, R. L. (1997) (12) MacMillan, I. et al. (2006)


(8) ERP alapú követı prpjekt

(15) EDI platform

(2) Yankee banki POS hálózat kiépítés

MacVan Adjusted - külön kezeli a költségek és hozamok volatilitását Option Value Margrabe csere opció

(16) SAP R2 - R3 verzióváltás

(7) GUI infrastruktúra

- amerikai típusú opcióra - "osztalékot" fizetı eszközre (1) (2) Yankee banki - egyszerőség mellett viszonylagos POS hálózat kiépítés pontosság

Módosított - piaccal nem rendelkezı eszköz Black-Scholes, esetén sem kell megválnunk a piaccal nem kockázatsemleges nézıponttól rendelkezı eszközre

interprojekt opció

(4) Lastimute.com utazási játék (5) banki statégiát támogató szoftver bevezetés

(13) Mehler-Bicher, A. et al. (2002) (14) Schwartz, E. S. - Zozaya-Gorostiza, C. (2000) (15) Taudes, A. (1998) (16) Taudes, A. et al. (2000) (17) Whang, S. (1992) (18) Zhu, K. (1999)


Bár a binomiális modell a Black-Scholeshoz hasonlóan szigorú feltételezéseken nyugszik: binomiális eloszlású jövıbeli projektérték, állandó volatilitás, fix beruházási költség, az eszköznek piaca van és nincs kockázatmentes arbitrázslehetıség [ld. pl. Benaroch– Kauffman, 1999, 76. old.], európai opcióra vonatkozik, és nem számol a döntés késleltetése miatt elveszett pénzáramlások létével sem. Különbözı módosításokkal azonban ezen feltételezéseken lazíthatunk: A fix beruházási költségek helyettesíthetık egy innovatív technológia esetében egyrészt sztochasztikus változóval. Többnyire azonban elegendı, ha a beruházás árát az idı függvényében fejezzük ki, hiszen ismert modellek találhatók a (információ) technológia diffúziójára és az ezzel párhuzamos árcsökkenésre. Az idı függvényében kifejezett beruházási költségek pedig csupán amerikai típusú, azaz lejáratig folyamatosan lehívható opciók esetében teszik bonyolultabbá a számításokat, és akkor is könnyedén hozzárendelhetık különbözı árak az egyes döntési pontokhoz. Ha a döntés késleltetése miatt elveszített pénzáramlásokat is figyelembe szeretnénk venni, akkor ezt is hozzá tudjuk rendelni az egyes döntési pontokhoz, akár az opció értékét befolyásoló valószínőségi változó függvényeként kifejezve, akár fix összegként. Ha az eredeti feltételezések mellett akarunk áttérni európairól amerikai opcióra, akkor a korábban lehívás lehetısége nem növeli az opció értékét, vagyis az eredeti modell továbbra is érvényes marad. [ld. Hull, 2003, 175. old.] Ám ha a döntés késleltetése miatt elveszítünk bizonyos pénzáramlásokat, akkor már minden lejárat elıtti döntési pontban felül kell vizsgálnunk az opció értékét. Ha viszonylag kevés (maximum 5) felülvizsgálati pontról van szó, akkor ezek kiértékelése még viszonylag gyorsan megtehetı. A komplex vállalati IT beruházásoknak többnyire nincs piaca, így ahhoz hogy alkalmazhassuk a kockázatsemleges értékelésmódot, a beruházási érték elvárt növekedési ütemét, elvárt hozamát kell csökkentenünk. [Hull, 2003, 662. old.] Ez a módosítás egyszerőbben megoldható ugyan a Black-Scholes formulán [Benaroch – Kauffman, 2000], de a binomiális modellt is szükséges lenne eszerint módosítani. Ezen túl természetesen figyelembe lehet venni az egymásba ágyazott opciókat is – pl. egy többlépcsıs információs rendszer bevezetésnél – ilyenkor figyelni kell, hogy a beágyazott opció számított értékét nem a megelızı opció tárgyának folyamatosan változó értékéhez kell hozzáadni, hanem a fix kötési árából kell levonni, így elkerülve a volatilitás halmozott figyelembe vételét. [ld. Benaroch et al., 2006, 246. old.] Ezek az opciós értékelési módszerek többnyire európai típusú késleltetési értelmezhetık könnyedén, de természetesen transzformálható más típusú IT opciókra is. Trigeorgis [1991] a 3. táblázatban összefoglalt transzformációkat javasolja. Összességében tehát a fenti javaslatok lehetıvé teszik, hogy az reál opciós értékelés egyrészt feltételezéseiben alkalmazkodjon az IT beruházások jellegzetességeihez (amerikai típusú lehívás diszkrét felülvizsgálatai pontokon, idıvel változó beruházási költségek, speciális és többlépcsıs beágyazott opciók) és emellett megtartsa gyakorlati relevanciáját viszonylag átlátható és jól kommunikálható számítási módszerek segítségével. (Ezt illuszrálta az 1. példa is.) Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

211


3. táblázat Különféle beágyazott opció típusok kiértékelése Opció típusa Kiszállási opció S kiszállási értéken Növekedési opció e növekedéssel Kiszerzıdési opció c mértékben Késleltetési opció (amerikai típusú)

Opció kiértékelése (ahol R mindig az opció nélküli beruházási érték az adott idıpontban) R' = max(R,S) R' = R + max(eV-X,0) R' = R + max(X-cV,0) R' = max(Rj,exp(-r*T/N) * E(Rj+1))

Forrás: Trigeorgis, 1991 idézi: Bräutigam et al., 2003, 12. old. Emellett elsı lépésként természetesen továbbra is szükséges a DCF módszerre támaszkodó beruházás-értékelés, vagyis a különbözı kvantitatív módszerek egymást kiegészítı használata írja le legpontosabban az IT beruházások jövıbeli értékteremtı képességét. Természetesen a modell még így is sem ír le minden IT beruházási szituációt, azonban ezen túl is van még néhány fontos megoldandó kutatási kérdés. Egyrészt találni kell megbízható, ám egyszerő elırejelzési módszereket a formulák input adatainak becslésére – ezen a téren ígéretes lehet a Monte Carlo szimuláció gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tanulmányok. És végül helyére kell tenni az egyes elırejelzési módszereket, kvantitatív és kvalitatív értékelési technikákat egy átfogó IT értékelési keretben.

I RODALOMJEGYZÉK Abel, A.B. – Dixit, A.K. – Eberly, J.B. – Pindyck, R.S. (1996): „Options, the Value of Capital, and Investment”, NBER Working Papers 5227, National Bureau of Economic Research, Inc. Alter, A. E. (2006): July 2006 survey: „What's the value of IT? At many companies, it's just guesswork.” CIOInsight. July 25, 2006. http://www.cioinsight.com/article2/0,1540,1987873,00.asp (10.09.2006) Anandarajan, A. – Wen, H. J. (1999): „Evaluation of information technology investment”, Management Decision, Vol. 37 Issue 3/4, p.329-337. Arnold, T. – Crack, T. F. (2004): „Using the WACC to Value Real Options”. Financial Analysts Journal, Vol. 60, No. 6, p.78-82 Benaroch, M. – Kauffman, R.J. (1999): „A Case for Using Real Options Pricing Analysis toEvaluate Information Technology Project Investments” Information Systems Research, Vol. 10, No. 1, p.70-86 Benaroch, M. – Kauffman, R.J. (2000): „Justifying Electronic Banking Network Expansion Using Real Options Analysis”, MIS Quarterly, Vol. 24, No. 2, p.197-225. Benaroch, M. - Lichtenstein, Y. - Robinson, K. (2006): “Real options in information technology risk management: An empirical validation of risk-option relationship” MIS Quarterly, Vol. 30. No. 4. p. 827-864. Benaroch, M. - Shah, S. - Jeffery, M. (2006): “On the valuation of multistage information technology investments embedding nested real options” Journal of Management Information Systems, Vol. 23. No. 1. p. 239-261. Black, F. – Scholes, M. (1973): „The Pricing of Options and Corporate Liabilities”, Journal of Political Economy, Vol. 81, p.637-654 Bräutigam J. - Esche C. - Mehler-Bicher A. (2003): „Uncertainty as a key value driver of real options” In: Proceedings of the Seventh Conference on Real Options: Theory Meets Practice. Washington, DC. July 9-10, 2003. Brealey – Myers (1999): „Modern vállalati pénzügyek”, Panem, Budapest, II. kötet, p.79-133. Clemons, E.K. – Gu, B. (2003): „Justifying Information Technology Investments: Balancing the Need for Speed of Action With Certainty before Action”, Proceedings of the 36th Hawaii International Conference on System Sciences, January 06 - 09, 2003 Clemons, E. K. – Weber, B. W. (1990): „Strategic Information Technology Investment: Guidelines for Decision Making”, Journal of Management Information Systems, Vol. 7 No. 2, p.9-28. Cox – Ross – Rubinstein (1979): „Option Pricing: A Simplified Approach”, Journal of Financial Economics 7, p.229-263 Dai, Q. - Kauffman, R.J. - March, S.T. (2000): „Analyzing Investments in Object-oriented Middleware: An Options Perspective” Working Paper. Carlson School of Management. University of Minnesota


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- PÉNZÜGY SZEKCIÓ Dewan, S. - Shi, C. – Gurbaxani, V. (2003): „Investigating the Risk-Return Relationship of Information Technology Investment: Firm-Level Empirical Analysis” Working Paper, http://web.gsm.uci.edu/~cshi/External%20Documents/RiskReturnofIT-August2003.pdf (2005. 03. 03-án) Dos Santos, B.L. (1991): „Justifying Investment in New Information Technologies” Journal of Management Information Systems, Vol. 7. No. 4. p. 71-89. Economist (2000): „Fading Fads”, April 22, 2000, p. 60-61 Ekström, M.A. – Björnsson, H.C. (2003): „Evaluating IT investments in Construction Accounting for strategic flexibility”, CIFE Technical Report Nr. 136, Stanford University Green, C. - Maranhao, C. (2006): „Beyond budget”. PM Network. September 2006. www.pmi.org. (08.12.2006) p. 56-60. Grenadier, S. - Weiss, A. (1997): „Optimal migration strategies for firms facing technological innovations: An option pricing approach” Working Paper, Stanford Business School Hull, J.C. (2003): „Options, Futures, and Other Derivatives” Fifth Edition. Prentice-Hall. New Jersey de Jong, B. - Ribbers, P.M.A. - van der Zee, H.T.M. (1999) : „Option pricing for IT valuation: a dead end”, Electronic Journal of Information System Evaluation, Vol. 2. Issue 1., http://www.ejise.com/volume-2/volume2-issue1/issue1art1.htm Kahneman, D. – Tversky, A. (1979): Prospect Theory: „An Anaysis of Decisions under Risk” Econometrica. Vol. 47. No. 2. p. 263-292. Kambil, A. - Henderson, J. C. - Mohsenzadeh, H. (1993): „Strategic management of information technology: An options perspective” In: Strategic information technology management: Perspectives on organizational growth and competitive advantage. R. D. Banker - R. J. Kauffman - M. A. Mahmood (eds.). Idea Group Publishing. Middletown. 1993. p. 161-178. Kogut, B. – Kulatilaka, N. (2001): „Capabilities as Real Options”, Organization Science, Vol. 12, No. 6, Nov-Dec 2001, p.744-758 Kulatilaka, N. - Balasubramanian, P. - Strock, J. (1999): „Using real options to frame the IT investment problem” In: Real options and business strategy: Applications to decision-making. L.Trigeorgis (ed.). Risk Books. London. 1999. p. 5984. Kumar, R. L. (1997): „Understanding the value of information technology enabled responsiveness” Electronic Journal of Information Systems Evaluation. Vol. 1. No. 1. www.ejise.com/volume-1/ volume1-issue1/vol1-issue1-papers.htm Kumar, R.L. (2002): „Managing risks in IT projects: an options perspective”, Information & Management 40., p.63-74. Lublóy, Ágnes (2004): „Evaluation of IT projects”, elıadás a Budapesti Corvinus Egyetemen MacMillan, I. - van Putten, A.B. - Gunther McGrath, R. - Thompson, J.D. (2006): „Using real options discipline for highly uncertain technology investments” Research Technology Management, January-February, p. 29-37. Majlender, P. (2003): „Strategic Investment Planning by Using Dynamic Decision Trees”, Proceedings of the 36th Hawaii International Conference on System Sciences, January 06-09, 2003 Mehler-Bicher, A. - Bräutigam, J. - Behrens, S. (2002): „Portal PowwerPay. A promising investment?” European Case Clearing House. No. 2002-01 van Putten, A. B. – MacMillan, I. C. (2004): „Making Real Options Really Work”, Harvard Business Review, December 2004 Schwartz, E. S. - Zozaya-Gorostiza, C. (2000): “Valuation of Information Technology Investments as Real Options”, Working Paper Series, November 18, 2000, http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=246576 , (2005. 02. 08-án) Smit, H. T. J. – Trigeorgis, L. (2004): „Strategic Investment: Real Options and Games”, Princeton University Press Tallon, P.P. – Kauffman, R.J. – Lucas, H.C. – Whinston, A.B. – Zhu, K. (2002): „Using Real Options Analysis for Evaluating Uncertain Investments in Information Technology: Insights from ICIS 2001 Debate”, Communications of the Association for Information Systems, Vol. 9. p.136-167. Taudes, A. (1998): „Software growth options” Journal of Management Information Systems. Vol. 15. No. 1. p. 165-185. Taudes, A. – Feurstein, M. – Mild, A. (2000): „Options Analysis of Software Platform Decisions: A Case Study”, MIS Quarterly, Vol. 24, No. 2, p.227-243. Trigeorgis, L. (1991). „A log-transformed binomial numerical analysis method for valuing complex multi-option investments” Journal of Financial and Quantitative Analysis, Vol. 26. No. 3. p. 309-326. Whang, S. (1992): „Contracting for Software Development” Management Science Vol. 38. No. 3. p. 307-325. Zhu, K. (1999): „Evaluating information technology investment: Cash flows or growth options” Extended adstract for WISE'99. September 10, 1999 Zoltayné Paprika Zita (2002): „Döntéselmélet” Alinea Kiadó. Budapest


213


PARADOXES OF THE HOMOGENITY POSTULATE IN THE THEORY OF M. FRIEDMAN Galbács Péter Ph. D. Student University of Miskolc, Financial Department

1. INTRODUCTION A theory of economics that aims to describe economic systems of the real world can be attacked approximately in two ways. One can examine whether consequences of a model coincide with the developments in reality if inputs of the model and determinants of the examined situation are the same. However, this approach often requires too hard assumptions from the model that has to be valued. It can be imagined that our model is not consistent with the real world, because its assumptions are overdrawn (or in an other and simple case they are restrictive, hence rule out the possibility of applying our model in a particular situation), but by relaxing them we can get a theoretical construction that works well and describes operations of the economic system in an adequate way – that is enough if we think about the theory of rational expectations, since the moderated hypothesis of which can be applied exceedingly to interpret the mechanism of inflation targeting. It seems we can also smite a questioned theory in a more overwhelming way. Instead of contrasting that with the changeable reality which is an ambiguous way, we can come into action against its inherent logical system. In this case we are intent on proving that the theoretical construction is not made up of consistent elements, hence there is a discrepancy among certain components of that. It does not signify whether consequences of the analysed model parallel with the real world if we can state that the designer of the theory was in error – the thoughts we discussed shortly above (of course, in a different context) can be explained well by the ideology doctrine set out by Karl Mannheim within its confines the robustness of an attack against the logical foundations gets particular emphasis (Mannheim [1996]: p. 76). Of course, it should be noted that this evaluating criterion can be applied only in negative sense, hence a logical structure per se is not enough to reckon the model under review as a right one. The homogenity postulate which is one of the theorems of first necessity worked out by monetarism is cut out for making a push against this branch of writers on the basis of the defaults in logical background.

2. MEANING OF THE HOMOGENITY POSTULATE The general phrasing of the theorem is very simple according to which demand on and supply of goods and services raised by the agents of an economic system is independent of the overall price level. It can be seen well at the first glance that behind the theorem there is an extremely hard assumption according to which changes in the price level do not have effects on relative prices. Relaxing this assumption we will not be able to dispense with the fact that a change in price level will cause a modification in the structure of consumption. John Weeks remarks gracefully that no one can imagine such an increase in prices really under which relative prices remain unaffected (Weeks [1998]: p. 30) – hence the theorem of homogenity postulate has principally not more than theoretical importance and significance. Leontief points out a number of restricting assumptions in context of the homogenity postulate (Leontief [1977]: pp. 214 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


131–132). For reasons we skimmed through above we cannot dispense with analyzing our subject in a more careful way. However, we have to mention in few words a representative misinterpretation of the homogenity postulate by all means. According to a particular approach realizing of the homogenity postulate means that a change in prices that leaves unaffected the relative prices shifts abreast the budget line of an individual consumer (Nagy [2004]: p. 114). In this situation demanded quantities alter explicitly, hence our customer steps on an other indifference curve. This situation means in deed that relative proportion of the goods (eg. two kinds of goods in a two-dimension co-ordinate system) remains unaffected within combination of goods and services demanded – but their quantities do change (proportionally). In this case demand is explicitly responsive to the price level. There is a hitch in the argument where initial endowment allocation well known by the general equilibrium analysis was not taken into account evaluating this situation (the Edgeworth-box used to demonstrate is based on the assumption of this initial allocation). So a very important detail that is all the customers are vendors at the same time was left out of consideration. Although a proportional increase in prices would shift the budget constrain abreast towards the pole in deed, the wealth of the customer in question as a vendor would become doubled because of the increase in prices, and therefore this change would totally compensate the increase in prices of goods and services consumed. Homogenity postulate does not mean a proportional change of demand (or supply). It is worth thinking on whether homogenity postulate is valid also outside of the category of the general equilibrium analysis (or, in other words, whether we should regard the concept as valid). If we do, confuting the argument above does not need us to refer to the initial endowment allocation, in this case change in price level can rule out unchangingness of demand and supply on its own. Of course, independence referring to the level of prices can be formulated also using mathematical methods, and the name of the homogenity postulate is derived from this field. We can say that the functional relation between level of prices and demand (or supply) is zero degree homogenous (Weeks [1998]: p. 68). That is to say, if we feature in a function the level of prices as an independent variable and aggregated demand (or supply) as a dependent variable according to the requirement of homogenity (Sydsæter – Hammond [2000]: pp. 530–531) the relation outlined above can be described in the following form:

f (tx ) = t k f ( x ) ,

(1)

where k featuring in the equation gives the degree of homogenity (and according to the principles of the homogenity postulate k = 0 ). And consequently, if the value of the dependent variable (that is of the level of prices) becomes t-times multiplied – in the equation above on the left –, the value of the dependent variable (that is of the aggregated demand or supply) will be tk-times multiplied; however, we conditioned that k = 0 must be realized, the real factors will not alter, thanks to t k = 1 . It must be noted that homogenity postulate has large importance within analysis that is based on the traditional Marshall-cross. A Marshall-cross makes contact in a two dimension space between price and quantity demanded or supplied. Position of the functions is determined by the degree of homogenity and particular exogenous factors. In the case of the simplest linear demand and supply curves the degree of homogenity is one. If we measure quantity on the abscissa and price on the ordinate, point of intersection of the two curves determines the price and quantity belonging to the equilibrium. However, whether homogenity of demand or supply function becomes zero degree, the curve in question can be represented Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

215


as a line in vertical position. In this case position of a zero degree homogenous function is determined solely by exogenous factors. Under these circumstances quantity that belongs to the equilibrium is given irrespectively of the position of the non-zero degree homogenous function since our system is not reactive to prices. Position of the non-zero degree homogenous function can determine solely the price level, but the quantity of equilibrium does not react to that.

3. PROBLEM 1: QUANTITY EQUATION AND GENERAL EQUILIBRIUM We should not forget the fact that homogenity postulate goes far compared to the situation described above since it assumes zero degree homogenity of demand and supply at the same time in respect of the price level. In the case of the system above it means that both demand and supply curves can be represented as lines in vertical position. In this case volume of goods and services changing hands at the market will be determined by the lower magnitude of quantities of demand and supply at all times – and meanwhile price level can be set optionally:

X = min( S , D )

(2)

However, because of zero degree homogenity no mechanism will work that can be able to realize convergence of quantities of demand and supply. As a result a steady-state disequilibrium may occur. It is not a condition of marginal importance that homogenity postulate as a simple technical consequence of Walras’ law assumes existence of homogenity postulate of zero degree not on the level of markets constructing national economic system but on a higher level of aggregation, that is on the level of national economy. In pursuance of Walras’ law each market clears. If homogenity postulate would be in force on the level of markets constructing national economic system overdemand and oversupply of global dimensions may occur but this situation contradicts the conception of Walras’ law since aggregated overdemand is zero under any price vector (Varian [2001]: p. 539). In an economic system described by the help of Walras’ law realization of homogenity postulate can be demonstrated in a small way. If all the prices (including wages which is regarded as the offset of work) are increased by a given measure meanwhile relative prices remain unaffected quantities demanded and supplied by agents of the economic system will not change. For instance, if prices of all consumption goods double, all the wages change in the same way, so condition of the real economy could remain stable and unaffected. As we have seen, it can be easily described that behind assumed functioning of homogenity postulate there is an assumption according to which prices can alter without affecting relative prices, nor we can dispense with the bidder – in the absence of him, that is in the absence of a concentrated market place no realistic situation can be imagined under which overall and uniform multiplication of prices is assumable like a shot. Leontief fully appreciates that one of the most serious presumptions that is needed to allow to ensure functioning of the homogenity postulate is ruling out time lags (Leontief [1977]: pp. 131–132). In deed, the bidder on his own is far enough to allow functioning of the homogenity postulate since he can ensure either flexible price modification or a change in prices that leaves relative prices unaffected. However, in the absence of a bidder assumption of functioning of the homogenity postulate seems to be scenical since in this situation not only the realization of a change in prices that leaves relative prices unaffected but the force that can generate a modification of prices which 216 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


is needed to demonstrate functioning of the homogenity postulate make problems. By the way, also the necessity caused by acceptance of the quantity equation may stand behind the assumption of functioning of the homogenity postulate. Namely, if a change in level of prices caused by the modification of quantity of money affects also real output of the economic system then we can not assume rigid (that is unchangeable) output any more and quantity of money can not determine level of prices in an unambiguous way. It would be the situation which was regarded by J. M. Keynes as a mere tautology in the context of the quantity equation (Keynes [1965]: p. 232). Money would be neutral no more. I would like to allude here to the relation between neutrality of money and the homogenity postulate only marginally – it should be noted that this relation is not ascertained exactly and right. Neutrality of money means that a change in supply of money leaves the elements of the system of real economy unaffected – under assumption of an unchangeable velocity the only result can be a modification in the level of prices. However, nor a movement of prices does affect real system of economy, so in this case homogenity postulate is in action, too. It seems like functioning of the homogenity postulate follows from neutrality of money under certain circumstances. It is questionable whether theorem of neutrality of money follows from homogenity postulate – the answer will be negative at least in such situations where a change in the level of prices occurs irrespectively of the modification of the quantity of money. By the help of the homogenity postulate we can demonstrate that Walras’ law and the quantity equation can not be applied at the same time in a given economic system. It can be set out that monetarism founded itself strongly on neoclassical dogmas prior to Keynes, that is on the presumption of a general equilibrium: monetarists assume that real economic system is steady-state and it works under full employment. Classical dichotomy gives a very charming conception under which a real economic system following the mechanism of Walras’ law comes to equilibrium meanwhile determining relative prices and quantity equation will be applied to the system from above in deed to ensure that level of prices should be a result of equilibrium – however, equilibrium of level of prices is related to the real economic system by no means, furthermore level of prices can alter meanwhile relative prices remain unaffected. Partial equilibrium on markets are irrespective of the level of prices but real output is only one of the factors in the equation that determines the price level, and value of real output is given. According to the quantity equation level of prices is determined by the quantity of money. According to Walras’ law overdemand on goods and services is equal to the oversupply of money. To accept this dogma it is needed to understand that sum of overdemands on goods and services is zero that is if overdemand occurs on one of the goods it is a necessity that an oversupply appears on an other one (Varian [2001]: p. 540). If we generalize this precept on more than two kinds of goods and services, and if we create these two sections by marking off (a) goods and services and (b) money (as a common commodity), this precept will be easily understandable and applicable. We can phrase the state that is needed to be proven in the following form: (XD on goods) = – (XD on money)

(3)

p{y * (s ) − y(d )} = M ( xd ) ,

(4)

Or in an other form:

where the left side of the equation gives overdemand on goods and services (which draws up as the difference between y(d) nominal demand and given y*(s) supply), and the right side describes the actual overdemand/oversupply on money. Since this equality was set out under functioning Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

217


of the homogeneity postulate, real decisions will not be affected by modifications of the level of prices. Rearranging the equation the result is the following: p × y * (s ) − p × y (d ) = M ( xd ) .

(5)

Deducting M* (which means the exogenous supply of money) from both sides quantity equation can be reformulated also in a way to enucleate overdemand/oversupply on money (we diverge from the common and standard notation only in that we sign velocity by using factor 1/v in the original equation, but we still maintain equality of demand and supply on money): vpy * − M * = M (d ) − M * ,

(6)

pvy * − M * = M ( xd ) .

(7)

or in an other form:

In the equation educed by Walras’ law a change in the price level causes a proportional modification in the overdemand on money. On the other hand, in reformulated quantity equation level of prices affect only the first segment of the left side, so an increase in price level will enlarge overdemand on money more than proportional. Both theory can not be applied in an national economic system at the same time; quantity equation rules out homogeneity if quantity of money is exogenous in the system.

4. PROBLEM 2: THE REAL-BALANCE EFFECT Complete and consequent exclusion of the homogeneity postulate was the main aim of Don Patinkin by setting out so called real-balance effect (this term refers to purchasing power of wealth denominated in money) – and proving that a macroeconomic system is not able to stabilize itself in a state of partial employment (Pete [2001]: p. 138). In deed, inconsistency of Walras’ law and the quantity equation was proven by Patinkin at the first time (Weeks [1998]: p. 83). The aim of Patinkin was to ensure that a change of the relative prices and a modification of the price level can be integrated – so he made efforts to demonstrate that level of prices may also affect behaviour of agents of the economic system; it means that real effects of an economic system can be influenced by standing on the money side, too. His theory stood up against Friedman’s one at several points – for instance such a point is the transmission mechanism interpreted in an original way; by the help of it he became able to understand and explain why prices still increase after ending of extension process of nominal quantity of money during a shorter or a longer period. The essence of his argument is that during the time of adaptation to increased demand caused by larger quantity of money relation between stores of money and expenditures changes in the hand of the agents, so redundant money will be spent bringing about an inflationary pressure. Demand will increase as long as larger quantity of money reaches such a higher level of prices that sets real balance to the level that earlier was, and the time lag after that the process of increasing in prices may follow extension of quantity of money may be significant, since it is generated by the increased real balance. Perhaps the most substantial point of the criticism on Friedman set out by Patinkin is that according to his point of view an increase in the price level will not leave relative prices unaffected. Extension of wealth denominated in money increases demand on superior goods and reduces demand on inferior ones, and this development will not leave relative prices unaffected. Neutrality of money and homogeneity postulate do not operate at least during a short period. 218 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


He could have realized it by that he featured not only relative prices and real wages in the function describes demand but also real balance, so (since real balance is determined by the level of prices) demand on goods and services and relative prices are not irrespective of the price level. According to the formulation gave by Patinkin demand on money depends on real balance, too: M (d ) = p[M (d ); {y, M * / p}] .

(8)

Overdemand on money can be formulated as the following equations show: M ( xd ) = M (d ) − M * M ( xd ) = p[M (d ); {y, M * / p}] − M * .

(9) (10)

Homogenity postulate functions nor in this situation for reasons similar to the case of the quantity equation (the reason is merely formal since demand was geared inter alia to the level of prices by the real-balance effect; so homogenity postulate does not operate because Patinkin simply overruled that) – but Walras’ law is still in action because if in a state of equilibrium level of prices doubles an overdemand on money will occur since purchasing power of quantity of money in circulation declines, and overdemand on money is outweighed by oversupply of market of commodities. However, functioning of Walras’ law is ensured by the real-balance effect in this case. Oversupply of goods and services presses down their prices finally meanwhile (also thanks to declining prices) overdemand on money ceases so equilibrium grows up again everywhere (Weeks [1998]: pp. 77–78). It is an exciting intellectual performance that Patinkin managed to overrule the homogenity postulate while Walras’ law remained in action. However, upset of the real equilibrium is only temporary since at the end of the period of adaptation (that is of the real-balance effect) relative prices of initial position will return – on longer periods neutrality of money is in action again (Mátyás [2003]: pp. 596–600). If in an occasional equilibrium the central bank doubles supply of money hereby demand on goods and services would increase – meanwhile oversupply of money would be the counterweight, of course; however, increased prices caused by increased demand on goods and services would drive not only overdemand on goods and services but oversupply of money to zero through real-balance effect – so real equilibrium would come back again by doubled level of prices (Weeks [1998]: p. 78). So theory of Patinkin did not mean a real diverging from neoclassical tradition since the story was only that Patinkin featured money in the walrasian equations as a store; so price level and relative prices are determined in a simultaneous way. There is still only one price vector that belongs to the equilibrium, but it contains also price level (of equilibrium). This vector (as opposed to the theory of Say) rules out false trade even on short periods (Vígh [1997]: pp. 17–18). Significance of this theory is only marginal. Eventually, homogenity postulate plays a special role in the theory of Friedman. Friedman changed the conception set out by Walras at some points, but in this context it is not clear what was his aim in relation to the homogenity postulate. It is well known that aggregated demand is regarded as MV (that is as a product of the nominal quantity of money and velocity) in the theory of Friedman (Szalkai [1986]; Mátyás [1984]: p. 78), from which it follows according to the quantity equation because of stable and foreseeable velocity (V) and also stable and foreseeable real output (Y) that level of prices and quantity of money are in strong relation. Peter Pete puts emphasis on that permanent rigidity of output does not exist in relation to the monetarist theory. Output can rise permanently since that is geared to real factors (inter alia size of the labour force, available factors of production, equipments). So if their quantities are increasing Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

219


also quantities of goods produced by them (that is real income) will be larger (Pete [2001]: p. 121). In deed, this part of the theory of Friedman is a real innovation compared to the model worked out by Walras. Deduction of Walras’ law by the help of the Edgeworth-box (Kopányi [2003]: pp. 459–476) shows well that factors of production are available in given quantities within a national economic system; it is typical that a modification in their quantities may lead even to a disorder during the period of progressing towards equilibrium since in the case of altering a new price vector will be needed. For simultaneous equilibrium of production and exchange it is necessary that marginal rate of substitution (MRS) and marginal rate of technical substitution (MRTS) coincide with each other. In a situation of equilibrium by single broadening of any factors of production these magnitudes will diverge, so equilibrium needs to be established again. By the way, this model does not rule out possibility of broadening of factors of production but this development can be introduced only in an exogenous way into the system, their flaring can not materialize endogenously. Theory of Friedman (which is broken away stronger from the mathematical apparatus) is an unambiguous advancement compared with Walras’ law. If nominal quantity of money rises the effect will be an increasing in the price level which leaves real demand and structure of demand of agents unaffected during longer periods. Relation between quantity of money and price level gets established by the transmission mechanism set out by Friedman and assumption of decreasing return on money gives the foundation for its functioning (Mátyás [2003]: p. 569; Horváth [2000]). Thus homogenity postulate is in action in so far since agents of the economic system will not alter volume of their demand (as a real variable) in the new position (which can be regarded as a final station) – now by higher level of prices; and since real output can be reckoned as rigid (at least on shorter periods), broadening of quantity of money will cause modifications nor in this regard. If agents of the economic system calculate on rising of quantity of money (because its rate can be easily estimated on the basis of earlier observations and progressions), the only result will be an increase in nominal variables (wages and prices) since this is the only way of a modification of real variables too, triggered by an unexpected monetary expansion. By evaluation it is a must to avoid getting confounded by the fact that increased quantity of money will cause an increase in real demand for a short time that triggers also an increase in prices eventually. It seems like it is the conception of real-balance effect suggested by Patinkin. On demand side, since agents count on broadening of quantity of money prices and wages will rise (in the case of an expected monetary expansion by an unchanged real supply); the only real variable that alters is demand (as a consequence of real-balance effect). In this case equilibrium of increased real demand and rigid real supply will be re-established by higher level of prices – so it means that (after longer periods) also level of real demand will be the same as it was in the initial position eventually; however, actual real output of a national economic system alters nor during a short period. On the other hand, in this case demand drives level of prices (that is level of demand is the independent variable): it is clear that modifications of level of prices and real demand (in the latter case modification of a real factor) go side by side; however, change of the real variable is triggered not by the modification of the price level (as a nominal factor) – which otherwise would be necessary when traversing of the homogenity postulate may be in the air –, but increased real demand will rise the level of prices (which is a nominal variable). Thus in this case talking about functioning of the homogenity postulate does not make sense in deed. However, we can regard phenomenon of the money illusion as an unambiguous exclusion of the homogenity postulate: misunderstanding of processions of the price level (that is a stronger increase in the level of prices than expected) encourages agents of the economic system to intensify employment and production. It is little more than the case mentioned in the 220 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


previous paragraph according to which under an unexpected monetary expansion values of both demand and supply may change. We have seen that examinableness of effect of the price level (defined as a nominal variable) on real factors is necessary for thinking about and evaluating the phenomenon of the homogenity postulate – and in the case of money illusion this logical situation is given. However, behind the final effect (viz. aggregated supply alters because of a modification in the price level) there is a logical inconsistency. It seems like this is the weakest point of theory of money illusion since in this case lack of information means an informational asymmetry simultaneously. The two dominating actors on labour market value this tendency of rising prices not in the same way: while employers are not able to identify whether inflationary process is favourable to them (Mátyás [1984]: p. 85) employees do not realize that at all. This is the only way to explain that employees regard an increase in nominal wages as a rise of real wages. However, Friedman is completely forgetful when withholding possible explanations of development of this informational difference. In his lecture when taking the Nobel-prize he putted emphasis on this relation (of course, the explanation was set aside): […] a rise in nominal wages may be perceived by workers as a rise in real wages and hence call forth an increased supply, at the same time that it is perceived by employers as a fall in real wages and hence calls forth an increased offer of jobs. Expressed in terms of the average of perceived future prices, real wages are lower; in terms of the perceived future average price, real wages are higher (Friedman [1976]). It is not impossible that Friedman applied this mystification only to create phenomenon of money illusion. Friedman was also inconsequent (and partially countermanded homogenity postulate again) when he tried to apply situation of full employment which was present in the theory of Walras. In Friedman’s theory (since market clearing predominates also on labour market through flexible prices) high level of employment is steady-state. If aggregated demand declines temporarily – because of an increase in propensity to save (for the initial step of this thought experiment see Mátyás [1984]: p. 74) – entirely flexible prices decline, so intensifying aggregated demand triggered by a rise in purchasing power of circulating real money will shepherd back the economic system to the state of full employment again (Mátyás [1984]: p. 16). It slipped Friedman’s notice that he had applied real-balance effect which does not allow homogenity postulate to operate. Thus in such a case a change in the level of prices increases real performance of the whole economic system explicitly since declining prices will rise both volume of real demand and level of output and employment. During shorter periods a fall of the price level triggers a rise in real output – of course, after a long time the system will get back to its earlier state of equilibrium, so time extension of this effect is restricted. Therefore it seems like during longer periods homogenity postulate is in action when a modification of the price level is triggered by the quantity of money (however, in the case of short periods it is logically inconsistent to raise the problem), but it is not true when a change in level of prices is irrespective of the quantity of money.

5. SUMMARY Homogenity postulate is one of the most important parts of monetarist theory. In this short paper we studied which are the presumptions that are necessary for functioning of this theorem. However, we should not forget about the fact that mere assumption of homogenity postulate conflicts other parts of theory of Milton Friedman. One of these contradictions follows from joint assumptions according to which both general equilibrium and quantity equation are in action at the same time; these two theorems are antagonistic even because of the homogenity postulate. It is also evident that Friedman implicitly accepted real-balance Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

221


effect suggested by Don Patinkin which rules out the possibility of presuming homogenity postulate – incoherency is demonstrated well by the phenomenon of money illusion described by Milton Friedman.

BIBLIOGRAPHY FRIEDMAN, Milton [1976]: Inflation and Unemployment. Nobel Memorial Lecture. Downloaded: http://nobelprize.org/nobel_prizes/economics/laureates/1976/friedman-lecture.pdf HORVÁTH László [2000]: Monetarizmus. In: Alapmővek, alapirányzatok I. Budapest: AULA. KEYNES, John Maynard [1965]: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. KOPÁNYI Mihály [2003]: Mikroökonómia. Budapest: KJK KERSZÖV. LEONTIEF, Wassily [1977]: Terv és gazdaság. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. MANNHEIM Károly [1996]: Ideológia és utópia. Budapest: Atlantisz. MÁTYÁS Antal [1984]: A polgári politikai gazdaságtan napjainkban. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. MÁTYÁS Antal [2003]: A modern közgazdaságtan történte. Budapest: AULA: NAGY András [2004]: Bevezetés a közgazdaságtanba. Budapest: BGF. PETE Péter [2001]: Bevezetés a monetáris makroökonómiába. Budapest: Osiris Kiadó. SZALKAI István [1986]: Bevezetı. In: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. SYDSÆTER, Knut – HAMMOND, Peter [2000]: Matematika közgazdászoknak. Budapest: AULA. VARIAN, Hal R. [2001]: Mikroökonómia középfokon – Egy modern megközelítés. Budapest: KJK KERSZÖV. VÍGH László [1997]: Keynes, keynesianizmus, monetarizmus. (Mennyiségek és árak viszonya különbözı elméleti irányzatokban). Kandidátusi értekezés. Budapest: Kézirat. WEEKS, John [1998]: A neoklasszikus közgazdaságtan kritikája. Budapest: AULA.



AZ EXPRESSZ PÉNZTÁRAK ALKALMAZÁSÁNAK ELLENTMONDÁSOSSÁGAI Kalló Noémi Ph.D. hallgató Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

1. BEVEZETÉS Napjainkban az idıtényezık terén versenyeznek egymással a vállalatok, vagyis az idıalapú-verseny a meghatározó a vezetı vállalatok körében (Stalk, 1988. 41. old.). Ezek az idıtényezık a termékek és szolgáltatások elıállítási folyamatainak különbözı pontjaihoz kapcsolódhatnak: versenyelınyt biztosíthat például a gyakori termékfejlesztés, a rövid idejő gyártás vagy a gyors kiszállítás (De Toni – Meneghetti, 2000. 256-257. old.). Szolgáltatások esetében az idıtényezık köre viszonylag szők, azok döntıen a szolgáltatásra való várakozással kapcsolatosak (például a rendszerben eltöltött átlagos várakozási idı, a sorban tartózkodók átlagos száma vagy annak valószínősége, hogy a szolgáltatás igénybevétele elıtt nem kell várakoznia a vevınek). Az idıalapú-versenyzés korszakában a szolgáltatások menedzsmentjének fı célja tehát a várakozási jellemzık javítása. Ennek érdekében gyakran alkalmazott eszköz a sorképzési szabályok bevezetése, amikor a különbözı tulajdonságú vevıket különbözı kiszolgáló egységekhez rendelik (Koltai, 2003. 129. old.). A sorképzési szabályok gyakran alkalmazott típusa az expressz pénztárak bevezetése, amivel nagyobb üzletek pénztárainál találkozhatunk. E szabályozás a kis és nagy mennyiséget vásárló vevıi csoportokat különbözteti meg, és a keveset vásárló vevıknek lehetıvé teszi elkülönített pénztárak, az expressz pénztárak használatát. Ezeknél a pénztáraknál a kis vásárolt mennyiségek következtében rövid és kis szórású kiszolgálási idı a jellemzı, ezért ezekben a sorokban alacsonyabb várakozási idı tapasztalható, ami egyben csökkenti a teljes rendszerre jellemzı átlagos várakozást is. Kvantitatív vizsgálatokkal azonban megállapítható, hogy az expressz sorok e feltételezett tulajdonsága, az esetek nagy részében, nem állja meg a helyét. Az expressz pénztárral rendelkezı rendszerek csak speciális körülmények között képesek csökkenteni a vevıi várakozást a sorképzési szabályt nem alkalmazó, azonos számú pénztárral üzemelı rendszerekhez képest. Kvantitatív módon bizonyítható az is, hogy e szabályozással a kis mennyiséget vásárló vevık várakozási ideje is csak speciális esetekben csökkenthetı az eredeti rendszerben tapasztalható érték alá. A bemutatásra kerülı kutatás fı célja az expressz pénztárak kvantitatív vizsgálatára alkalmas, könnyen használható eszköz kialakítása volt. A létrehozott modell segítségével elvégzett vizsgálatok azonban az expressz pénztárak alkalmazásának ellentmondásaira hívták fel a figyelmet. Ennek megfelelıen a tanulmány felépítése a következı. A 2. fejezetben a szolgáltatások menedzsmentkérdéseihez, illetve a sorállási problémák modellezéséhez kapcsolódó legfontosabb irodalmakat ismertetjük. Ezt követıen, a 3. fejezetben az expressz pénztárak kvantitatív vizsgálataira alkalmas modell elméleti hátterét és felépítését mutatjuk be. Majd, a 4. fejezetben, egy konkrét gyakorlati példa adatainak segítségével elemezzük az expressz pénztárak alkalmazásának vevıi várakozásra gyakorolt hatását. A vizsgálatok során feltárt


223


ellentmondások mellett ismertetjük azok feloldásának lehetıségeit is. Végül, az 5. fejezetben összefoglaljuk a kutatás fıbb eredményeit.

2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS Az idıalapú-versenyzés korszakában a szolgáltató rendszerekben tapasztalható vevıi várakozás csökkentése kiemelt fontosságú menedzseri feladat. A szolgáltatások iránti igény változékonyságának és nehéz kontrollálhatóságának következtében azonban a várakozás – elfogadható mőködési költségek mellett – elkerülhetetlen. A szolgáltatások természetébıl adódóan ugyanis, ha átmenetileg nincs elegendı kapacitás minden beérkezı igény kielégítésére, várakozó sorok alakulnak ki (Bitran – Mondschein, 1997. 523-525. old.). A várakozó sorok kialakulása tehát természetes jelenség, a várakozás azonban nagymértékben befolyásolja a szolgáltatások versenyképességét. Számos kutatás igazolta ugyanis a várakozási idı és vevıi elégedettség, illetve a vevıi elégedettség és a vevıi lojalitás közötti szoros kapcsolatot (Carmon et al., 1995. 1808. old., Heskett et al., 1994. 164-166. old.). Szolgáltató rendszerekben a vevıi lojalitás a profitszerzés egyik fı forrása, így a várakozási idınek kiemelt szerepe van a szolgáltatások értékteremtı láncában (Heskett et al., 1994. 164165. old.). Ez az oka annak, hogy az idıalapú-versenyzés korszakában a vevıi várakozással kapcsolatos elégedettség, illetve elégedetlenség kiemelt fontosságú, hogy a szolgáltató vállalatok nagy hangsúlyt fektetnek vevıik várakozásának csökkentésére (Kostecki, 1996. 295-296. old.). Az idıalapú-verseny térnyerésével a szolgáltató rendszerek központi kérdéseinek egyike a kiszolgálási folyamat olyan kialakításának azonosítása, ami a lehetı legnagyobb mértékben csökkenti a vevıi várakozást, és leginkább növeli a szolgáltatási színvonalat, a vevıi elégedettséget (Hill et al., 2002. 192-193. old.). Gyakran alkalmazott várakozáscsökkentési eszköz a sorképzési szabályok bevezetése, ezen belül is az expressz pénztárak kialakítása. A vevıi csoportok elkülönített kiszolgálásának elınyeit és hátrányait vizsgáló kutatások azonban megkérdıjelezik e rendszerek várakozásra való kedvezı hatását. Vizsgálatok kimutatták ugyanis, hogy hacsak a várakozási idı szórása nem kimagaslóan nagy, akkor a vevıket aggregáltan kezelı rendszer alacsonyabb várakozást eredményez (Whitt, 1999. 1591. old.). Az expressz pénztárak kialakításának ezért is fontos kérdése annak a mennyiségnek a meghatározása, ami elkülöníti egymástól a két vevıi csoportot. Ezt, az expressz pénztáraknál megengedett maximális vásárolt mennyiséget nevezzük limitértéknek. A kiszolgálási folyamatok kialakítási lehetıségeinek elemzése, és a vevıi várakozásra gyakorolt hatásuk értékelése egyre fontosabbá válik az idı alapú verseny idıszakában (Hill et al. 2002. 192-193. old.). A vevıi várakozás vizsgálata klasszikus megközelítésben a sorálláselmélet eredményein alapul. A sorálláselméletnek önmagában ugyan nem célja a várakozással kapcsolatos menedzsmentproblémák megoldása, de az ehhez szükséges döntések meghozatalához elengedhetetlenül fontos információkat szolgáltat azáltal, hogy különbözı várakozási mutatók értékének meghatározását teszi lehetıvé (Hillier – Lieberman, 1995. 661. o.). A sorállási rendszerek vizsgálatára azonban a sorálláselmélet analitikus formulái csak korlátozottan alkalmasak, ugyanis a rendelkezésre álló, kidolgozott összefüggések segítségével csak viszonylag egyszerő kiszolgálási folyamatok vizsgálhatóak. Összetettebb rendszerek vizsgálata általában szimuláció segítségével történik. Bizonyos optimalizálási kérdések esetében – és ilyen az expressz pénztárak optimális, azaz legkisebb átlagos vevıi várakozást biztosító limitértékének meghatározása is – a rendszer szimulációval való vizsgálata igen idıigényes lehet. Ilyenkor, a gyakorlati alkalmazhatóság érdekében, célszerő az adott rendszerre érvényes 224 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


analitikus összefüggések levezetése. Ezen összefüggések levezetése ugyan sokszor igen nehéz feladat, de a gyakorlati alkalmazás során ez a befektetett többletenergia megtérül. Az expressz pénztárakkal rendelkezı sorállási rendszerek – viszonylag nagyfokú bonyolultságuk miatt – azonban a rendelkezésre álló analitikus összefüggések segítségével nem vizsgálhatóak. Az expressz pénztárak általában olyan sorállási rendszerekben kerülnek kialakításra, amelyekben a vevık kiszolgálása több pénztárnál történik, és minden pénztárhoz különálló várakozó sor tartozik. Az ilyen rendszerek analitikus módon való leírása pedig – az expressz pénztárak bevezetése nélkül is – felvet modellezési kérdéseket. A rendelkezésre álló analitikus modellekkel ugyanis csak olyan rendszerek vizsgálhatók, amelyek egyetlen pénztárat tartalmaznak annak saját sorával, illetve amelyben több pénztár található, de ezekhez egyetlen közös várakozó sor alakul ki. Mindkét módon modellezhetjük a vizsgált rendszerek mőködését, azonban mindkét megoldás csak közelítése a valós rendszer mőködésének. A pénztársor pénztárainak egymástól független modellezése ugyanis azt feltételezi, hogy a vevık a választott pénztár sorából semmilyen körülmények között sem állnak át másik sorba. A pénztárak egyetlen közös várakozó sorral való modellezése során pedig úgy tekintjük, hogy a vevık optimálisan oszlanak el a rendelkezésükre álló pénztárak között, tehát, például, sohasem fordul elı olyan eset, hogy egyes pénztáraknál néhányan várakoznak, míg más pénztáraknál nem folyik kiszolgálás. A valóságban egyik feltételezés sem helytálló. Azonban, még ha a különálló sorokkal való közelítés jobban is írja le a rendszer valós mőködését, mert a vevık egy adott sor kiválasztását követıen nem állnak át másik várakozó sorba, a vevık sorválasztást megelızı várakozásbecslésének köszönhetıen a közös sorral rendelkezı modell jobb közelítést ad (Rothkopf – Rech, 1987. 907. old.). Ezért az ilyen rendszerek vizsgálatára olyan sorállási modellek javasoltak, amelyekben a több kiszolgáló egység elıtt egyetlen közös várakozó sor alakul ki. Ezek a modellek a sorálláselmélet G/G/k modellcsaládjába tartoznak. Természetesen e rendszer egyéni jellemzıinek függvényében a modellek valamely speciális típusa is alkalmazható (például M/M/k vagy M/G/k modell). Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a vevıi várakozás csökkentése kiemelt menedzsmentcél az idıalapú-verseny korszakában, valamint hogy a szolgáltatásmenedzsment egyre fontosabb feladatává válik olyan kiszolgálási folyamat kialakítása, ami leginkább növeli a vevık várakozással kapcsolatos elégedettségét. Az expressz pénztárak alkalmazása igen elterjedt várakozáscsökkentési eszköz. Az ezeknél a pénztáraknál megengedett maximális mennyiség a gyakorlatban széles határok között változik, és meghatározása általában szokásokon és intuíción alapszik. Kevés tudományos munka foglalkozik a limitérték meghatározásának, az expressz pénztárak optimális kialakításának elméleti hátterével. Ezért minden eredmény, ami segít megérteni az expressz pénztárak várakozásra gyakorolt hatását, nagy segítséget nyújthat az expressz sorokkal kapcsolatos menedzsmentdöntések meghozatalában.


225


3. AZ EXPRESSZ PÉNZTÁRAK VIZSGÁLATÁRA ALKALMAS MODELL Az expressz pénztárakkal rendelkezı rendszerek, mint minden más kiszolgálási folyamat, alapvetıen két módon vizsgálható: analitikus megközelítésben és szimulációval. Az itt bemutatásra kerülı kutatás célja az expressz pénztárak optimális limitértékének meghatározása volt. Az expressz pénztárakat tartalmazó sorállási rendszerek a létezı analitikus formulákkal nem vizsgálhatóak, szimulációval pedig maga az optimalizálási probléma kezelhetı nehézkesen. Ennek következtében vizsgálatainkhoz létrehoztunk egy analitikus megközelítésen alapuló modellt, melynek kialakítása során az adott probléma leírására leginkább alkalmas, rendelkezésre álló analitikus modellbe további összefüggéseket ágyaztunk be. 1. táblázat Az alkalmazott jelölések jegyzéke S E R L K N l a b pi λ λE λR tkiszolg ti tE tR σ σi σE σR tS tSE tSR

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

az összes pénztárak száma az expressz pénztárak száma az általános pénztárak száma az expressz sorban maximálisan megengedett vásárolt mennyiség (limitérték) a vevık által vásárolt maximális mennyiség mintanagyság a vevık által vásárolt tételek átlagos száma a kiszolgálási idı konstans tagja egyetlen tétel számlázásához szükséges idı i darab tétel vásárlásának valószínősége az áruház egészére jellemzı beérkezési ráta az expressz pénztárakra jellemzı beérkezési ráta az általános pénztárakra jellemzı beérkezési ráta az áruház egészére jellemzı átlagos kiszolgálási idı i darab tétel átlagos kiszolgálási ideje az expressz pénztárakra jellemzı átlagos kiszolgálási idı az általános pénztárakra jellemzı átlagos kiszolgálási idı az áruház egészére jellemzı kiszolgálási idı szórása az i tételt vásárló vevıkre jellemzı kiszolgálási idı szórása az expressz pénztárakra jellemzı kiszolgálási idı szórása az általános pénztárakra jellemzı kiszolgálási idı szórása az áruház egészére jellemzı sorban töltött átlagos várakozási idı az expressz pénztárakra jellemzı sorban töltött átlagos várakozási idı az általános pénztárakra jellemzı sorban töltött átlagos várakozási idı

A modell létrehozásához szükséges adatokat és azok statisztikai feldolgozását korábbi empirikus kutatásaink szolgáltatták (Koltai et al., 2004. 112-114. old.). E kutatások során a budakalászi Bricostore áruház kiszolgálási folyamatait vizsgáltuk. Az elvégzett vizsgálatok eredményei alapján megállapítottuk, hogy a vevıi beérkezések eloszlása Poisson eloszlással közelíthetı (az egyes idıszakokban eltérı beérkezési rátával, átlagosan 0,325-es szignifikancia szinten). A vevık által vásárolt tételek számának eloszlásáról igazoltuk, hogy csonkított geometriai eloszlással közelíthetı (magasabb, mint 0,1-es szignifikancia szinten). Vizsgálataink azt is igazolták, hogy a vevık által vásárolt mennyiség és a hozzájuk tartozó kiszolgálási idı között lineáris kapcsolat áll fenn (0,777-es korrelációs együtthatóval). A kapcsolatot leíró regressziós egyenes meredeksége az egyetlen tétel számlázásához szükséges idıt reprezentálja, míg az egyenes tengelymetszete a fizetés – vásárolt mennyiségtıl független – idıszükségletét



testesíti meg. Az i darab tételt vásárló vevı teljes kiszolgálási ideje tehát a következıképpen határozható meg (a fejezetben használt jelöléseket az 1. táblázat foglalja össze):

ti = a + b ⋅ i

(1)

Az adatgyőjtés és -feldolgozás során szerzett információk birtokában, valamint a szakirodalmi források alapján a vizsgált rendszert M/G/k sorállási modellel közelítettük. Így az erre a sorállási rendszerre érvényes összefüggések segítségével határoztuk meg a sorban töltött átlagos várakozási idıt. A várakozási jellemzık meghatározásához azonban olyan paraméterek ismeretére is szükségünk volt, ami nem állt rendelkezésre közvetlenül az adatgyőjtés, illetve az adatfeldolgozás eredményébıl. Ennek oka, hogy az általunk vizsgált áruház nem alkalmazott expressz sort, tehát nem volt semmilyen információnk arról, hogy e sorképzési szabály bevezetése hogyan befolyásolja a beérkezési és kiszolgálási folyamatokat. Ugyanakkor megállapíthattuk, hogy az egyes pénztártípusokhoz (az expressz és általános pénztárakhoz) érkezı vevık aránya az expressz sorban maximálisan megengedett tételszám – a limitérték – és a vevık által vásárolt mennyiség eloszlásának segítségével egyértelmően meghatározható. Ennek megfelelıen az egyes pénztártípusokra jellemzı beérkezési ráták a következık: L

λ E = λ ⋅ ∑ pi i =0

és λ R = λ ⋅

K

∑p

i = L +1

i

(2)

Az i tételt vásárlók kiszolgálási ideje a regressziós egyenlet (1) segítségével könnyen meghatározható. A pénztártípusokra jellemzı átlagos kiszolgálási idık a különbözı mennyiségeket vásárló vevık kiszolgálási idejének súlyozott átlagaként számíthatók, súlyként az adott pénztártípushoz érkezés valószínőségét alkalmazva: L

tE =

∑( p ⋅ t ) i

i =0

i

L

∑p j =0

j

K

és t R =

∑( p ⋅ t )

i = L +1 K

i

∑p

j = L +1

i

(3) j

A lineáris regresszió tulajdonságait felhasználva az egyes pénztártípusokra jellemzı kiszolgálási idı szórása is meghatározható, mely két forrásból ered: egyrészt az egy adott mennyiséget vásárló vevık kiszolgálási ideje nem azonos, másrészt egy pénztártípusnál különbözı mennyiségek számlázására kerül sor. A kiszolgálási idı szórásának e két forrása jelenik meg a szórásokat kifejezı összefüggések számlálóinak két tagjában:


227


∑ [(N ⋅ p ) ⋅ σ ]+ ∑ [N ⋅ p ⋅ (t L

σE ≈ 2

L

2

i

i =0

i

j =0

] és

∑ [N ⋅ p ] − 1 ∑ [(N ⋅ p ) ⋅ σ K

σR ≈

− tE )

2

j

L

k

k =0

2

j

i

i = L +1

2 i

]+ ∑ [N ⋅ p ⋅ (t K

j

j = L +1

− tR )

2

j

]

(4)

K

∑ [N ⋅ p ] − 1 k

k = L +1

Az egyes pénztártípusok beérkezési rátájának, átlagos kiszolgálási idejének és a kiszolgálási idık szórásának ismeretében már alkalmazhattuk a megfelelı sorállási modellt a várakozási jellemzık meghatározására. A probléma vizsgálatára M/G/k modellt alkalmaztunk k=E számú kiszolgáló egységgel az expressz pénztárakra, és k=R számú pénztárral az általános pénztárakra. A sorban töltött átlagos várakozási idı M/G/k modell esetén nem határozható meg egzakt módon, ugyanis csak közelítı képletek léteznek e modell várakozási jellemzıinek számítására. Vizsgálataink során a következı közelítést alkalmaztuk (Whitt, 1999. 1586-1587. old.):

tS {M/G/ k } ≈

1+ σ

2

t kiszolg

2

2

⋅ t S {M/M/ k }

(5)

A várakozási idıt kifejezı összefüggésben (5) a kapcsos zárójelben lévı tag azt jelöli, hogy a sorban töltött várakozási idı melyik sorállási modell segítségével került meghatározásra. Az M/M/k modell esetében a sorban töltött átlagos várakozási idı meghatározására szolgáló összefüggés számos sorálláselmélettel foglalkozó irodalomban megtalálható (például Hillier – Lieberman, 1995. 689. old.). Ezzel az összefüggéssel külön-külön az egyes pénztártípusokra jellemzı átlagos várakozási idıket határozhatjuk meg. Az áruház egészére jellemzı átlagos várakozási idıt a pénztártípusokra jellemzı várakozások súlyozott átlagaként számíthatjuk, súlyként az adott pénztártípushoz érkezés valószínőségét alkalmazva: L

t S {M/G/k } = ∑ pi ⋅ t S E {M/G/k } + i =0

K

∑p

j = L +1

j

⋅ t S R {M/G/k }

(6)

A várakozási idı meghatározásához azonban (6) alkalmazásán túl fel kell használni az egyes pénztártípusok beérkezési rátájára (2), átlagos kiszolgálási idejére (3) és annak szórására (4) vonatkozó összefüggéseket is. Ezen összefüggések mindegyikében szerepel a limitérték (L), mindegyikben egy összegzés alsó, illetve felsı határaként. Emiatt a várakozási idı limitérték szerinti optimumának meghatározása analitikusan igen bonyolult, így vizsgálataink során a kérdés numerikus megoldására szorítkoztunk. Ehhez létrehoztunk egy, az analitikus formulákra épülı, numerikus vizsgálatokat lehetıvé tevı modellt (Koltai – Kalló, 2005. 156. old.). Ez a modell néhány, a menedzsment számára könnyen hozzáférhetı adat segítségével számítja ki az átlagos vevıi várakozás mértékét. Az optimális limitérték meghatározását pedig úgy biztosítja, hogy minden lehetséges 228 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


limitérték esetén kiszámítja az átlagos sorban töltött várakozási idıt, és ezek közül kiválasztja a legkisebb értéket. Az optimális limitérték pedig az a mennyiség, aminek alkalmazásával e várakozási idı megvalósul.

4. AZ EXPRESSZ PÉNZTÁRAK ALKALMAZÁSÁNAK ELLENTMONDÁSOSSÁGAI ÉS AZOK FELOLDÁSI LEHETİSÉGEI Az expressz pénztárak vizsgálatára kifejlesztett modell segítségével vizsgálni tudtuk az expressz pénztárak alkalmazásának vevıi várakozásra gyakorolt hatását. E vizsgálatok során a különbözı limitértékkel kialakított expressz pénztárak várakozásra gyakorolt hatását, a rendszer fıbb paramétereinek várakozásbefolyásolási képességét, illetve a különbözı vevıi csoportok várakozásváltozását elemeztük. Az expressz pénztárak alkalmazásának elsıdleges célja az átlagos vevıi várakozás csökkentése. Vizsgálataink azonban kimutatták, hogy e rendszerek várakozáscsökkentési képessége igen korlátozott. Mint az az 1. ábrán is látható, a limitérték megválasztása nagymértékben befolyásolja a rendszerben kialakuló átlagos várakozást idıt. Az ábrán látható görbe a vevıi várakozás alakulását ábrázolja a limitérték függvényében. A görbe U-alakja annak következménye, hogy a szélsıséges esetek olyan helyzeteket testesítenek meg, illetve közelítenek, amelyekben kevesebb pénztár üzemel, mint egyéb limitértékek esetén. A limitértéket nullára állítva ugyanis az expressz pénztárakat nem veheti igénybe senki, így csak az általános pénztárak üzemelnek. Nagy limitérték esetén pedig szinte mindenki jogosult az expressz pénztárak használatára, ami az általunk kialakított modell esetében azt jelenti, hogy igénybe is veszi azt (ezen egyszerősítés hatására a továbbiakban még visszatértünk). Ebben az esetben pedig szinte csak az expressz pénztáraknál folyik kiszolgálás. A görbe U-alakja jól szemlélteti az optimális, azaz minimális vevıi várakozást biztosító limitérték létezését. Ez az érték az 1. ábrán látható esetben 2 darab. Vizsgálataink során azt is megállapítottuk, hogy az esetek többségében még az optimális limitértékkel bevezetett expressz pénztárakkal rendelkezı rendszerek átlagos várakozási ideje is meghaladja a sorképzési szabály nélkül mőködı rendszerben tapasztalható átlagos várakozást. Ez látható az 1. ábrán is. Az expressz sorok hatására kialakuló átlagos várakozási idı (folytonos görbe) az optimális limitérték alkalmazásakor is meghaladja az eredeti rendszerben tapasztalható értéket (szaggatott egyenes). Vagyis az expressz sorok kialakítása nem csökkenti az átlagos várakozást. Az expressz pénztárak kialakításának várakozásra gyakorolt kedvezıtlen volta azonban mérséklıdik a forgalom növekedésének hatására. A forgalom intenzitásának változása a rendszer egyéb paramétereinek változatlansága mellett a beérkezési ráta növelésével modellezhetı. A beérkezési ráta növekedésének hatására az 1. ábrán látható két görbe egyre közelebb kerül egymáshoz, vagyis csökken a két esetben tapasztalható átlagos várakozási idık közötti különbség (az optimális limitérték nem változik). Ez a jelenség egyben azt is jelenti, hogy az expressz sorok alkalmazása forgalmasabb idıszakokban, illetve forgalmasabb üzletekben indokoltabb (bár a legtöbb esetben még itt sem kedvezıbb, mint a sorképzési szabály nélküli rendszer).


229

Sorban töltött átlagos várakozás idı l


0

3

6

9

12

15

18

21

24

Limitérték 1. ábra A sorban töltött átlagos várakozási idı alakulása a limitérték függvényében Az expressz pénztárak bevezetésének másik célja a kis mennyiséget vásárló vevık várakozási idejének csökkentése. Az egyes vevıi csoportok várakozásának alakulását vizsgálva azonban megállapíthatjuk, hogy sok esetben elıfordulhat (még az optimális limitérték alkalmazásával is), hogy a menedzsment inkább a sokat, mint a keveset vásárló vevıknek kedvez. Ennek következtében nem csak az expressz pénztárak bevezetésének azon célkitőzése nem teljesül, hogy csökkentse az átlagos várakozási idıt, hanem az sem, hogy a keveset vásárlóknak biztosítson elınyt (nem csak, hogy a sorképzési szabály nélküli esethez, de még a sokat vásárlókhoz képest sem). Az expressz pénztárak alkalmazásának ezen ellentmondása szintén a forgalom nagyságával áll kapcsolatban. Adott optimális limitérték mellett magas beérkezési ráta esetén a keveset vásárlóké az átlag, és így a sokat vásárlók várakozási ideje alatt marad (bár mindhárom érték meghaladja a sorképzési szabály nélküli esetben tapasztalható várakozást). Ez tehát azt jelenti, hogy forgalmas idıszakban kialakított expressz pénztárak kedvezıbbek ugyan a keveset, mint a sokat vásárlóknak, azonban ez csak relatív elıny. Az expressz sorokat nem tartalmazó (azonos számú pénztárral üzemelı) rendszerek kedvezıbb várakozási idıt biztosítanak mindkét vevıi csoportnak. Egy ilyen eset látható a 2. ábrán az optimális limitérték (2 darab) alkalmazásakor. Az elvégzett vizsgálatok alapján tehát megállapítottuk, hogy az expressz pénztárak kialakítása forgalmas idıszakokban, illetve forgalmas üzletekben indokolt, ami egybevág a gyakorlati alkalmazásokkal is. Az expressz pénztárak nagy forgalom melletti alkalmazásával azonban csak azok várakozási idıre gyakorolt kedvezıtlen hatása csökkenthetı, az eredeti cél – a várakozáscsökkentés – a legtöbb esetben nem érhetı el. Az expressz pénztárak várakozásra gyakorolt hatásának nehezen kontrollálható, külsı tényezıi a vevıkhöz köthetıek. Ilyen tényezıt jelent a forgalom nagysága, aminek hatását részletesen bemutattuk a korábbiakban. A vevık vásárlási szokásainak másik fontos jellemzıje az általuk vásárolt tételek számának alakulása. Az általunk vizsgált áruházban a kis mennyiségek vásárlása volt jellemzı, ennek is köszönhetı az expressz pénztárak kialakításának igen kedvezıtlen volta. Megvizsgáltuk azonban azt is, hogyan alakulnának a vevıi várakozások abban az esetben, ha a vevık az általunk megfigyeltnél többet vásárolnának. 230 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

Sorban töltött átlagos várakozási idı l


1

2

3

Limitérték Expressz pénztárral rendelkezı rendszer

Expressz pénztár nélküli rendszer

Kis mennyiséget vásárlók

Nagy mennyiséget vásárlók

2. ábra A különbözı vevıi csoportok várakozási idejének alakulása A vevık által vásárolt mennyiség átlagos értékét növelve (az eloszlás jellegét azonban változatlannak tekintve) megállapítottuk, hogy az átlagos vásárolt mennyiség növelésével tovább csökkenthetı az expressz pénztárak várakozásra gyakorolt kedvezıtlen hatása. Igen forgalmas idıszakokban (nagy beérkezési ráta esetén) és viszonylag sokat vásárló vevıkkel rendelkezı üzletekben (nagy átlagos vásárolt mennyiség esetén) pedig elérhetı, hogy a kis mennyiségeket vásárló vevık átlagos várakozási ideje az expressz pénztárak alkalmazása nélküli esethez képest is csökkenjen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ilyen körülmények között az expressz pénztárak teljesítenék alkalmazásuk célját. A keveset vásárlóknak ugyan valóban elınyt nyújtanak, de ezért a sokat vásárlóknak nagy árat kell fizetniük. Egy konkrét esetet tekintve például az expressz sorokban várakozók alig érzékelhetı mértékő (6%-os) várakozáscsökkenése ugyanis az átlagos várakozási idı 93%-os növekedésével jár együtt, ami a sokat vásárlók várakozási idejének 240%-os növekedése mellett valósul meg. Expressz pénztárak alkalmazásával tehát valóban elınyt nyújthat a menedzsment a keveset vásárló vevıknek, azonban ez olyan mértékő terhet ró a sokat vásárlókra, ami e szabályozás alkalmazásának vállalhatóságát jelentısen megkérdıjelezi. (Megjegyezzük, hogy a vevık által vásárolt mennyiség eloszlásának is jelentıs szerepe van az expressz sorok várakozásra gyakorolt hatásában. E változtatás részletesebb vizsgálata további kutatásaink tárgya, elızetes vizsgálataink azonban nem utaltak e jellemzı változtatásának korábbi eredményeinket cáfoló voltára.) Kvantitatív vizsgálataink szerint tehát az expressz pénztárak alkalmazása kedvezıtlen, vagy legalábbis közömbös a vevık számára. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezen intézkedések igen népszerőek a vevık körében. Ez az ellentmondás vizsgálataink két egyszerősítı feltételével magyarázható. – Az általunk létrehozott modell egyértelmően elkülöníti, és különbözı pénztártípushoz rendeli a kis és nagy mennyiséget vásárló vevıket. Nem veszi tehát figyelembe, hogy a kis mennyiséget vásárló vevık számára az expressz pénztárak használata csak lehetıség, nem kötelezı. A kis mennyiséget vásárló vevık e döntési lehetıségük következtében azonban Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

231


csökkenteni tudják várakozási idejüket, és így a rendszer egészének átlagos várakozási idejét is. Azokban az esetekben, ha a keveset vásárló vevık átlagos várakozása meghaladja a sokat vásárlókét, joggal feltételezhetjük, hogy a kis mennyiséget vásárlók inkább az általános pénztárakat fogják igénybe venni. A vásárlók ilyen módon való viselkedése – korlátozottan – figyelembe vehetı az általunk létrehozott modellben is. E magatartás várakozási idıre gyakorolt hatásának részletesebb vizsgálata egy további kutatás tárgya. (Megjegyezzük, hogy a feltételezett rövidebb várakozás érdekében a sokat vásárlók gyakran állnak be az expressz sorokba. Természetesen e magatartás is beépíthetı a modellbe, ez a fajta viselkedés azonban ellentmond az expressz sorok szabályozásának. Ennek megfelelıen e viselkedés vizsgálatától eltekintünk, annak megelızése ugyanis az áruház menedzsmentjének feladata.) – Vizsgálatunk másik egyszerősítı feltételezése, hogy az expressz pénztárak alkalmazásának kedvezı, illetve kedvezıtlen voltát egyetlen jellemzı, a várakozási idı alapján ítéljük meg. Ez az egyszerősítés ugyanakkor nem igaz a vevık értékítéletére. A várakozás mutatószámai mellett ugyanis számos társadalmi és viselkedési faktor is hatással van a várakozás vevıi megítélésére (Chebat et al., 1995. 192-195. old., Katz et al., 1991. 45-49. old.). Ez a felismerés vezetett az észlelésmenedzsment (perception management) kialakulásához. Az észlelt várakozási idı általában különbözik a várakozás tényleges hosszától, az elıbbit ugyanis nagyban befolyásolják a várakozás körülményei, illetve a várakozási folyamat jellege (Larson, 1987. 895901. old., Jones – Dent, 1994. 57-58. old.). Ezekre a tényezıkre pedig az expressz pénztárak kedvezı hatással vannak, ami elegendı a vevık várakozással kapcsolatos elégedettségének növeléséhez (Koltai – Kalló, 2006. 157. old.). Ezeket a tényezıket kvantitatív módon a várakozási idı megfelelı transzformációjával vehetjük figyelembe. Ez a transzformáció a vevık várakozással kapcsolatos elégedetlenségét eredményezi, amit egy úgynevezett elégedetlenségfüggvény segítségével tudunk meghatározni (Kalló, 2006. 201-203. old.). Az elégedetlenség és a hozzá kapcsolódó transzformációs függvény természetesen szubjektív, elvi alapját tekintve pedig megfeleltethetı a gazdasági döntésekben használt hasznosság és hasznossági függvények fogalmának (Bernstein, 1998. 112-124. old.). (Megjegyezzük, hogy a várakozással kapcsolatos elégedetlenséghez hasonlóan a vevıi elégedettség is meghatározható. Annak oka, hogy elégedetlenséget, nem pedig elégedettséget alkalmaztunk az, hogy a klasszikus szolgáltatásmenedzsment várakozáscsökkentési törekvésének megfelelıen célunk egy minimalizálási probléma megfogalmazása volt.) Az expressz pénztárak alkalmazásával járó, a kvantitatív vizsgálatokkal feltárt ellentmondások tehát az emberi viselkedés és értékítélet sajátosságaival magyarázhatóak. Azonban a vevıi elégedettség fontos – ha nem is egyetlen – befolyásoló tényezıje a vevıi várakozás. Ezért szükséges a megfelelı kvantitatív vizsgálatok elvégzése a szolgáltatásmenedzsment-döntések meghozatala elıtt. E vizsgálatok során azonban nem hagyhatók figyelmen kívül az emberi tényezık.

5. ÖSSZEFOGLALÁS Az itt ismertetett kutatás célja az expressz pénztárak kialakítása és üzemeltetése során felmerülı menedzsmentdöntések vizsgálata, valamint azok támogatása volt. Kutatásunk során levezettük a sorban töltött átlagos várakozási idı és az expressz pénztárak kontrolparamétere, a limitérték közötti összefüggést. Az összefüggés bonyolultságának következtében és a gyakorlati alkalmazhatóság megkönnyítése érdekében e formula felhasználásával kialakítottunk egy, az expressz pénztárral rendelkezı sorállási rendszerek vizsgálatára alkalmas modellt. A modell gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából további 232 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


fontos tulajdonsága, hogy könnyen adaptálható más sorképzési szabályok vizsgálatára is, amennyiben a vevıi csoportok kialakításának alapjául szolgáló tulajdonság és a kiszolgálási idı között számszerősíthetı kapcsolat áll fenn. Az elvégzett kvantitatív vizsgálatok felhívták a figyelmet az expressz pénztárak alkalmazásában rejlı veszélyekre is. Láthattuk ugyanis, hogy a nem megfelelıen megválasztott limitérték igen kedvezıtlen hatással lehet a vevıi várakozásra. Megmutattuk továbbá azt is, hogy az expressz sorok két célkitőzésének egyike sem valósul meg a valós esetek nagy részében (sem az átlagos vevıi várakozás csökkentése, sem a kis mennyiséget vásárlók számára történı elınybiztosítás). Az expressz pénztárak népszerősége azonban ellentmond az általunk kapott kvantitatív eredményeknek. Ez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy szolgáltatások esetében az emberi tényezı nem hagyható figyelmen kívül. Ilyen rendszerekben ugyanis a vevıi viselkedés számos sajátosságával találkozhatunk, mint például a várakozó sorból való kiállással, az egyik sorból egy másikba történı átállással, kiszolgálás nélküli távozással vagy a sorban betöltött pozíció javítására irányuló cselekedetekkel (Kleinrock, 1975. 9. old.). Az emberi tényezı másik fontos jellemzıje az értékítélet szubjektív jellege. A szolgáltatásmenedzsment-döntések meghozatala során e jellemzınek is nagy figyelmet kell szentelni. Ezért a szolgáltató vállalatok menedzsmentjének a vevıi elégedettség maximalizálása érdekében az operációkutatás és az észlelésmenedzsment eredményeit egyaránt figyelembe kell vennie (Nie, 2000. 612. old., Katz et al., 1991. 44. old.).


233


IRODALOMJEGYZÉK BITRAN, G. – MONDSCHEIN, S. (1997): Managing the Tug-of-War Between Supply and Demand in the Service Industries. European Management Journal, Vol 15.5. pp. 523-536. BERNSTEIN, P. L. (1998): Szembeszállni az istenekkel – A kockázatvállalás különös története. Budapest, John Wiley & Sons Ltd. – Panem Könyvkiadó Kft. CARMON, Z. – SHANTHIKUMAR, J. G. – CARMON, T. F. (1995): A Psychological Perspective on Service Segmentation Models: The Significance of Accounting for Customers’ Perceptions of Waiting and Service. Management Science, Vol 41.11. pp. 1806-1815. CHEBAT, J. C. – FILIATRAULT, P. – GÉLINAS-CHEBAT, C. –VANINSKY, A. (1995): Impact of Waiting Attribution and Consumer’s Mood on Perceived Quality. Journal of Business Research, Vol 34.3. pp. 191-196. DE TONI, A. – MENEGHETTI, A. (2000): Traditional and Innovative Paths Towards Time-based Competition. International Journal of Production Economics, Vol 66. pp. 255-268. HESKETT, J. L. – JONES, T. O. – LOVEMAN, G. W. – SASSER, W. E. Jr. – SCHLESINGER, L. A. (1994): Putting the Service-Profit Chain to Work. Harvard Business Review, Vol 72.March-April. pp. 164-174. HILL, A. V. – COLLIER, D. A. – FROEHLE, C. M. – GOODALE, J. C. – METTERS, R. D. –VERMA, R. (2002): Research Opportunities in Service Process Design. Journal of Operations Management, Vol 20.2. pp. 189-202. HILLIER, F. S. – LIEBERMAN, G. J. (1995): Introduction to Operations Research. McGraw-Hill, Singapore. JONES, P. – DENT, M. (1994): Improving Service: Managing Response Time in Hospitality Operations. International Journal of Operation & Production Management, Vol 14.5. pp. 52-58. KALLÓ N. (2006): A szolgáltatás-színvonal objektív és szubjektív megítélésnek kapcsolata. Pannon Gazdaságtudományi Konferencia, Veszprém, II. kötet, pp. 200-204. KATZ, K. L. – LARSON, B. M. – LARSON, R. C. (1991): Prescription for the Waiting-in-Line Blues: Entertain, Enlighten, and Engage. Sloan Management Review, Vol 32.Winter. pp. 44-53. KOLTAI T. (2003): A termelésmenedzsment alapjai II. Budapest, Mőegyetemi Kiadó. KOLTAI T. – KALLÓ N. (2005): Optimizing the Average Waiting Time at the Cash Desk of a Supermarket. microCAD 2005, International Scientific Conference, Miskolc, Hungary, pp. 153-158. KOLTAI T. – KALLÓ N. (2006): Kvantitatív és puha módszerek alkalmazása a szolgáltatásmenedzsmentben: várakozó sorok vizsgálata. Menedzsmentkonferencia 2006, Balatonfüred, pp. 151-158. KOLTAI T. – LAKATOS L. – KALLÓ N. (2004): The Application of Line Structuring Rules for Service Improvement: Analysis of Waiting lines at the Cash Desk of a Supermarket. microCAD 2004, International Scientific Conference, Miskolc, Hungary, pp. 111-116. KOSTECKI, M. (1996): Waiting Lines as a Marketing Issue. European Management Journal, Vol 14.3. pp. 295-303. KLEINROCK, L. (1975): Queueing Systems – Volume 1: Theory. John Wiley & Sons, Inc. LARSON, R. C. (1987): Perspectives on Queues: Social Justice and the Psychology of Queuing. Operations Research, Vol 35.6. pp. 895-905. NIE, W. (2000): Waiting: Integrating Social and Psychological Perspectives in Operations Management. Omega, Vol 28.6. pp. 611-629. ROTHKOPF, H. M. – REICH, P. (1987): Perspectives on Queues: Combining Queues Is not always Beneficial. Operations Research, Vol 35.6. pp. 906-909. STALK, G. JR. (1988): Time – The Next Source of Competitive Advantage. Harvard Business Review, Vol 66.4. pp. 41-51. WHITT, W. (1999): Partitioning Customers into Service Groups. Management Science, Vol 45. pp.1579-1592.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- SZÁMVITEL - ADÓZÁS- CONTROLLING SZEKCIÓ

FELLENDÜLİ EGÉSZSÉGTURIZMUS - MEGTÉRÜLİ BERUHÁZÁSOK? Böcskei Elvira Ph.D. hallgató Pannon Egyetem, Gazdálkodás-és szervezéstudományok Doktori Iskola A turizmust a világgazdaság egyik legjelentısebb stratégiai ágazatának tekintik. Ezen tényt támasztja alá, hogy a világ számos országában az exportágazat egyik legjelentısebb bevételi forrása. Multiszektorális jellegébıl adódóan a gazdasági növekedésben meghatározó a szerepe. Mindebbıl következik, hogy nem csak nemzeti, de nemzetközi téren is tudatos stratégiai fejlesztést igényel. Az Európai térség a nemzetközi turistaforgalom legkedveltebb utazási célpontja73, amely elsısorban annak köszönhetı, hogy a legdiverzifikáltabb turisztikai kínálatot tudja nyújtani. Az euró-övezet létrehozásával és a Schengeni Egyezménnyel74 egyaránt - megkönnyítve az állampolgárok kiutazását - a turizmus szerepének gazdasági életben betöltött súlyát kívánták elımozdítani. Az Európai Unió számos tagországához hasonlóan Magyarország is kiemelt jelentıséget tulajdonít a turisztikai ágazatok fejlıdésének. A hazai turizmus jövıbeni dinamikus fejlıdésétıl a foglalkoztatottak számának növekedését várjuk, hozzájárulva a magyar konvergenciafolyamatok egyik elemének, a foglalkoztatási rátának az EU átlaghoz való felzárkóztatásához. Magyarországon az elmúlt idıszakban a turizmus közvetlenül 4,6 százalékkal járult hozzá a GDP-hez, közvetetten pedig 7,8 százalékkal75, amely egyben jelzés értékő, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon.

1. TÁMOGATÁSPOLITIKA Az Európai Unió finanszírozási politikájában a fenntartható turizmus támogatására külön forrásokat különítettek el. A támogatás egyfajta lehetıséget teremthet azon kevésbé fejlett régiók számára - turisták kedvelt utazási célpontjai – amelyek esetében az idegenforgalomból származó bevételek teremthetik meg az esélyt a felzárkózásra. Az EU hétéves ciklusra lebontva tervezi meg fejlesztési programjait. Mindebbıl következik, hogy Magyarországnak az uniós csatlakozásakor a 2000-2006-ig terjedı tervezési ciklushoz kellet elkészítenie a hazai fejlesztési tervet. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül a Regionális Operatív Programban önálló prioritásként jelent meg a turizmusfejlesztés. A Turisztikai potenciál erısítése elnevezéső 73

Az UNWTO felmérése szerint amennyiben az európai régió kidolgozza és megvalósítja a tudatos, fenntartható turizmusra épülı stratégiáját, akkor ebben az esetben megırizheti a nemzetközi turistaforgalomban elfoglalt vezetı helyét, a legjelentısebb turistalátogatási célrégió maradhat. Az 1995-ös évet tekintve referenciaévnek, a nemzetközi turistalátogatások 60 százalékos aránya 2010-re kevesebb mint 53 százalékra, míg 2020-ra 46 százalékra csökken. A beutazások átlagos növekedését 4,1 százalékra becsülik. Európa mindösszesen csak évi 3 százalékos növekedésre számíthat, míg Közel-Kelet (7,1 százalék), Kelet Ázsia és Csendes-óceán (6,5 százalék), Dél-Ázsia (6,2 százalék) növekedési üteme messze az átlagérték felett lehet. (Forrás:www.world-tourism.org/facts/eng/vision, 2006.) 74 1985. június 14-én a Benelux-államok, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság a luxemburgi Schengenben írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a belsı határokon megszüntetik a személyforgalom ellenırzését. A megállapodást ezután 1990. január15-én kibıvítették a Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel, amely a megvalósítás folyamatát határozta meg. A megállapodás és az egyezmény csak aláírásuk után évekkel, 1995-ben lépett hatályba. A belsı határok eltörlésével párhuzamosan a tagállamok megerısítették külsı határaik védelmét is, valamint létrehozták a Schengeni Információs Rendszert (SIS), amely a külsı határellenırzés megerısítésére szolgáló rendıri, vámügyi és igazságszolgáltatási szervek közötti információs rendszer. (Forrás: Horváth Zoltán: Kézi könyv az Európai Unióról, Budapest, 2003. Magyar Országgyőlés 75 Magyarország turizmus szatellit számlái 2004. KSH 2006. év 47. oldal.


235


prioritáson belül, a turisztikai vonzerők versenyképességének növelése és a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése program keretében támogatták az ágazat közvetlen fejlıdését.76 A második hétéves ciklusban - a 2007-2013 közötti idıszak fejlesztéseit meghatározó Fejlesztési Tervben - a turisztikai ágazat 235 milliárd forintnyi támogatásra számíthat. Ezen összeggel számolva, az évente átlagosan 31 milliárd forint felhasználását lehetıvé tevı forrás - a hazai társfinanszírozással kiegészítve - a tervek szerint 7 év alatt több mint 660 milliárd forint magántıkét mozgathat meg. Így 2013-ra megvalósulhat a stratégiában77 tervezett mintegy 1100 milliárd forint összértékő fejlesztés - egyéb hazai forrásokat is figyelembe véve - a turisztikai ágazatban (Forrás: Kovács Balázs, Soproni Gyula: Formálódó fejlesztéspolitikai tervek - A turizmus helye a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, Turizmus Bulletin X/1. szám 53-56. oldal). Nem szabad megfeledkezünk arról, hogy a támogatás csupán a fejlıdés lehetıségét teremtheti meg, azonban mindehhez meg kell teremteni az eredményes támogathatási feltételeket és kiválasztási eljárásokat. A tervezés és végrehajtás összhangja szükségessé teszi a visszacsatolások idıbeni alkalmazását. Kiemelt figyelmet kell fordítani a fejlesztések hatásmechanizmusainak feltárására, szükség van a különbözı teljesítménymérések alkalmazására, amelyek segítségével az ún. szőkkeresztmetszetek idıben felismerhetıek, kiküszöbölhetıek. Nem lehet cél a források minden áron való lehívása, azokat hatékonyan kell felhasználni, a gazdaságpolitikai célokkal összehangolt fejlesztésekre kell fordítani. Az elmúlt években nagy volumenő beruházások valósultak meg, amelyek eredményességét a következı évek igazolhatják vissza. Jelen tanulmányban a 2002-2004 közötti idıintervallumban megvalósult, kormányzati támogatásból finanszírozott egészségturisztikai beruházások hatékonyságvizsgálatának tapasztalatait ismertetem.

2. TURISZTIKAI ÁGAZAT FEJLESZTÉSE A SZÉCHENYI TERV TÜKRÉBEN A turisztikai ágazat fejlesztéséhez kívánt hozzájárulni a Széchenyi Terv részeként kidolgozott „Az Egészségturizmus Tízéves Fejlesztési Program”. A támogatás célja volt a magas színvonalú, piacképes szolgáltatást nyújtó egészségturisztikai központok kialakításának ösztönzése. A célok között szerepelt, hogy Magyarország - az egyedülálló gyógy- és termálvízkincsére alapozva - az évtized végére vezetı helyet foglaljon el Európa egészségturisztikai piacán. Az Egészségturizmus Tízéves Fejlesztési Programja keretében meghirdetett pályázaton az elnyert támogatások összértéke meghaladta a 30 milliárd forintot. A 90 db pályázat közül 52 db pályázó vissza nem térítendı, míg 38 db pályázó kamattámogatásban részesült. Az 52 db vissza nem térítendı támogatást elnyert pályázó közül 44 esetben fürdı építése, rekonstrukciója, míg 6 esetben szálloda építése, és további 1-1 esetben szálloda bıvítése, rekonstrukciója valósult meg. A 6 db új szálloda - melybıl 5 db 4 csillagos, és 1 db 5 csillagos - közül 4 db wellness, míg 2 db gyógyszállóként mőködik. Jelen tanulmányomban az új

76

Regionális Operatív Fejlesztési Program dokumentuma és a Regionális Operatív Fejlesztési Program Programkiegészítı dokumentuma 2004-2006. részletesen tartalmazza a Strukturális Alapok által finanszírozott célokat és a célok eléréséhez kapcsolódó támogatandó tevékenységeket. 77 A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát (NTS) 2005. szeptember 28-án fogadta el a Kormány. Céljait és prioritásait tekintve konzisztensen kapcsolódik a fejlesztéspolitikai elképzelésekhez, ezért az NTS-ben foglaltak jelentik az alapot a 2007-2013 közötti idıszak turizmusfejlesztéseinek. Az NTS megvalósítása a központi költségvetési források biztosítása tekintetében elsısorban az Európai Unió Strukturális Alapjaiból érkezı támogatásokra épít.



gyógyszállók és wellness szállodák építésére elnyert vissza nem térítendı támogatásokból megvalósult projektek hatásvizsgálatának tapasztalatait ismertetem.

3. A KUTATÁS MÓDSZERTANA A primer kutatás 2005. évben kezdıdött78, és az elérendı célok között szerepel, hogy a Széchenyi Terv pályázatain keresztül a jelenleg futó és jövıben megvalósuló Európai Uniós támogatások hatékonyságának méréséhez hozzájáruljon, elısegítve a turisztikai pályázatok reális értékelését. Az értékelést nehezítette, hogy a pályázó és az üzemeltetı személye egy-egy esetben eltérı volt, így az adatszolgáltatás nem volt zökkenımentes (Meg kell jegyezni, hogy a támogatási szerzıdések minderre lehetıséget teremtettek). További nehézséget jelentett, hogy a pályázati kiírásokban kizárólag „csak” a beruházás 10 éven belüli megtérülési ideje került rögzítésre. A turizmus speciális helyzetébıl adódóan a megtérülés számításakor a gazdasági hatás mindhárom szintjével - közvetlen hatás, közvetett hatás, gerjesztett hatás – számolni kell. Mindezen túlmenıen hibás következtetéshez vezethet, ha a beruházásokat csak a többlet teljesítmények számadataiból ítélnénk meg. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a közvetett és gerjesztett hatásokra vonatkozóan, becsült adatokkal tudunk dolgozni. A turisztikai fejlesztések esetében így joggal merül fel a kérdés: Mérhetı-e a megtérülés? Mely mutatószámokat vegyük alapul? A vizsgálati körbe bevont szállodák esetében a kiküldött hatásvizsgálati adatlap79 öt területre terjedt ki: • Gazdasági adatok, mutatók alakulása, • Beruházásra vonatkozó adatok, • Szállodára, vendégforgalomra vonatkozó adatok, • Egészségturizmussal kapcsolatos szolgáltatások, • Jövıre vonatkozó kilátások. A gazdasági hatások elemzéséhez80 a visszaküldött adatlapokból nyert információk mellett, a mélyinterjúk során elhangzottak kerültek felhasználásra. A szállodaépítés munkálatai 2002-2004 közötti idıintervallumban fejezıdtek be, így az adatok összehasonlíthatósága miatt az üzembe helyezés éve (ez volt a bázis idıszaki adat), és az azt követı év(ek) adatai kerültek elemzésre. Statisztikai adatok felhasználására az összehasonlíthatóság érdekében volt szükség, ahol a szőkebb mikrokörnyezet mellett célszerő volt az adott régió jellemzıinek ismertetése. A kutatás elején alapvetıen két hipotézis került felállításra: • A turisztikai fejlesztések, beruházások megtérülése évtizedekben mérhetı, az igen magas beruházási költségek miatt. • Az egészségturizmus fejlesztésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak a támogatások.

4. ÚJ GYÓGY- ÉS WELLNESS SZÁLLODÁK ÉPÍTÉSÉRE ELNYERT VISSZA NEM TÉRÍTENDİ TÁMOGATÁSOKBÓL MEGVALÓSULT PROJEKTEK HATÁSVIZSGÁLATA Az új gyógyszállók és wellness szállodák építésére elnyert vissza nem térítendı támogatásokra a szálloda tulajdonjogával rendelkezı, vagy a szállodát üzemeltetı belföldi 78

A kutatás 2006. július 30-án zárult le. A kutatást a tanulmány szerzıje végezte. A hatásvizsgálati adatlapot a tanulmány szerzıje készítette. 80 Jelen tanulmányban csak a közvetlen hatások ismertetésére kerül sor. A közvetett hatások továbbá a gerjesztett hatások vizsgálata kutatás alatt áll. 79


237


székhelyő gazdasági társaságok nyújthattak be pályázatot81. A program kiemelt céljai között szerepelt, hogy a szálláslehetıségek mellett a fürdık fejlesztésérıl is gondoskodjanak, ezzel is elısegítve a szállodák hatékony mőködését. A vizsgálati körbe bevont újonnan épült szállodák fele esetében szintén a Széchenyi Terv keretében finanszírozták a fürdıfejlesztést, fürdıépítést is.

4.1. Beruházások finanszírozása A beruházások négy fı forrásból valósultak meg, vissza nem térítendı fejlesztési támogatásból, bankhitelbıl, saját forrásból és egyéb forrásból. 1. táblázat Beruházások forrásigénye Megnevezés Szálloda építése 4 csillagos (5 db) Szálloda építése 5 csillagos (1 db) Összesen

(adatok e Ft-ban)

Támogatás

%

Bankhitel

%

Saját forrás

%

Egyéb forrás

%

Összesen

2 340 142

19

6 862 244

56

2 985 213

24

116 876

1

12 304 475

330 000

10

1 884 795

58

910 599

29

114 267

3

3 239 661

2 670 142

17

8 747 039

56

3 895 812

231 143

2

15 544 136

25

Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év A támogatás mértéke átlagosan a beruházás összköltségének a 17 százalékát tették ki. A tervezett támogatás értéke 2,68 milliárd forint volt, azonban ténylegesen 2,67 milliárd forint került folyósításra. A vissza nem térítendı támogatásból történı finanszírozása mellett, a beruházás megvalósításában nélkülözhetetlen szerepet játszottak a banki hitelek. Mind a hat pályázónak ahhoz, hogy a beruházást megvalósítsa, banki hitelt kellett igénybe vennie. A hitelek összege a beruházás összköltségének 56-58 százalékát tették ki, amely összeg igen magasnak mondható. Ennek tudható be, hogy a hitelek futamideje 120-191 hónap közötti idıintervallumban helyezkednek el. A banki hitelek átlagosan 12 évet meghaladó lejárata viszonylag hosszú idıtartamnak tőnik, azonban – a magas hitelösszegek mellett – nem szabad megfeledkezni arról, hogy igen nehéz megbecsülni a befektetések megtérülését. A tıketörlesztések általában negyedévente esedékesek, évente növekvı összegben, a futamidı végén fennmaradó balloon összeggel kiegészítve.

81

Azok a projektek voltak támogathatóak, amelyek esetében szálloda fejlesztése, létesítése továbbá szálloda gyógyászati és/vagy wellness, fitness szolgáltatásainak fejlesztése, kialakítása (szauna, szépségszalon stb.) vagy vendéglátó helyiségek kialakítása, fejlesztése valósul meg. (Széchenyi Terv 2002. évi pályázatai 90-94. old. Kódszám: SZT-2002-TU-2)



4.2. Szállodák bevételeinek és költségeinek alakulása 4.2.1. Szállodák bevételeinek alakulása A szállodák bevételeinek vizsgálatakor az összehasonlíthatóság érdekében a szállodák átlagos havi bevételeinek vizsgálatára került sor az üzembe helyezés évében, és az azt követı egy évben. Az árbevétel az üzembe helyezést követı évben átlagosan 26 százalékkal növekedett. 01 NY-D 120000

(adatok e Ft-ban)

90000 06 Ny -D

60000

02 K-D

30000 üzembe hely ezés év e üzembe hely ezést köv etı év

0

05 K-M

03 NY-D

04 É-A

1. ábra Havi átlagos árbevétel alakulása82 Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év Az üzembe helyezés évében és az azt követı évben is a legmagasabb átlagos havi árbevételt Közép-Magyarországi régióhoz tartozó (05 K-M) négy csillagos és Nyugat-Dunántúli régióhoz tartozó (06 NY-D) öt csillagos szálloda érte el. A Nyugat-Dunántúli régióban elhelyezkedı szálloda több mint 40 százalékos növekedésének eredményeként az üzembe helyezést követı évben a havi átlagos árbevétele meghaladta a százmillió forintot, így megközelítette a fıváros közelségének elınyét élvezı Közép-Magyarországi régióban (05 K-M) elhelyezkedı szálloda bevételét. Érdemes az árbevétel megoszlására is figyelmet fordítani, mivel az egyes régiókban eltérı az összetételük. Az ország nyugati és keleti részén elhelyezkedı szállodák bevételében jelentıs arányt képviselnek a szálláshelybıl származó bevételek mellett a vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból (pl. terápia, szépségfarm stb.) származó tételek, míg az ország középsı részén az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek aránya igen kismértékő. A vizsgálati körbe bevont szállodák esetében az Észak Alföldi régióban elhelyezkedı szálloda (04 É-A) rendelkezik a legalacsonyabb árbevétellel, azonban ez nem jelent negatív teljesítményt, mivel a legkisebb férıhelyszámmal rendelkezik (szálláshelybıl származó árbevétel 35 %, vendéglátásból 52 %, egyéb 2 %, turisztikai szolgáltatás 11 %).

82

A szállodák kódszámokkal kerülnek megkülönböztetésre, azonban az elemzés szükségessé tette az adott régió megnevezését is. NY-D = Nyugat-Dunántúl, K-D = Közép-Dunavidék, É-A = Észak-Alföld, K-M = KözépMagyarország.


239


4.2.2. Szállodák költségeinek alakulása A költségek közül az anyagjellegő ráfordítások83 értéke átlagosan 7,5 százalékkal csökkent a beruházást követı évben. Ez a kedvezı tendencia a további években is megfigyelhetı, azon esetekben, ahol már három év szolgált viszonyítási alapul. A legmagasabb értékkel a Nyugat-Dunántúli és a Közép-Magyarországi régióban elhelyezkedı szállodák rendelkeznek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezen szállodák rendelkeznek a legmagasabb árbevétellel, és emellett a legnagyobb férıhelyszámmal. Kedvezı, hogy az üzembe helyezést követı évben sikerült csökkenteniük az anyagjellegő ráfordítások értékét, úgy, hogy ezzel szemben bevételük növekedett. A költségek vizsgálata során külön elemzést igényel a személyi jellegő ráfordítások alakulása. Az üzembe helyezést követı években növekedtek a havi átlagos értékek. A növekedés okai között mutathatjuk ki a létszám növekedésbıl adódó többletkiadásokat, továbbá az inflációval lépést tartó bérnövekedést. A 6 db új szálloda az üzembe helyezés évében összesen 594 fı részére teremtett új munkalehetıséget. A létszámadatok az üzembe helyezést követı évben átlagosan 28 százalékkal növekedtek, így a létszám 761 fıre emelkedett. A tervezetthez képest összesen 151 fı munkaerıvel foglalkoztattak többet. Az elkövetkezı években a foglalkoztatotti létszám stabilitása figyelhetı meg, újabb jelentıs létszámnövekedés már nem várható, ugyanis a létszámnövekedésbıl adódó plusz terheket igen nehezen tudják finanszírozni. Jelenleg igen magas adó-és járulékterhek nehezítik a vállalkozások mőködését. Az újonnan épült szállodáknál minden esetben negatív mérleg szerinti eredménnyel találkozhatunk, vagyis a szállodák veszteségesen mőködnek. A veszteséges gazdálkodás egyik fı tényezıjeként említhetjük meg a magas adóterheket, amelynek mérséklése rövidtávon illúziónak tőnik, ugyanis az államháztartás bevételeit nagymértékben csökkentené. A foglalkoztatotti létszám következtében befizetett járulékok mellett jelentıs nagyságrendet képviselnek az adóbefizetési kötelezettségek. Az adóbefizetési kötelezettség (központi és a helyi adóbefizetési kötelezettségek) továbbá a bérjárulékok alakulását vizsgálva, az újonnan épült szállodák beruházási költségei több mint 26 év alatt térülnek meg, abban az esetben, ha a jelenleg ismert feltételekkel (szobakapacitás kihasználtság, szobaárak) mőködnek. Ugyanakkor a beruházás több mint 17 százalékát kitevı támogatás várhatóan 4,5 év alatt térül meg, a fent említett befizetési kötelezettség alapján 2. táblázat Megtérülési idı (adatok e Ft-ban) Megnevezés Bérjárulékok84 Központi adófizetési kötelezettség85 Helyi adófizetési kötelezettség86 Adó és járulékbefizetési kötelezettség összesen Megtérülési idı (beruházás/államháztartás bevételei)

Üzembe helyezést követı év adatai 424 177 22 815 145 661 592 653 15 544 136 / 592 653 = 26,2 év

Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év Az elırejelzések csak a közvetlen hatások számszerősítésén alapulnak, nem számolva a többletfoglalkoztatottság kedvezı hatásaival, a beszállítói kör, továbbá a szolgáltatást nyújtó 83

Anyagjellegő ráfordítások értéke ELÁBÉ és Eladott közvetített szolgáltatások nélkül. Bérjárulékok (TBJ, EHO, Munkaadói járulék, Szakképzési hozzájárulás, Egyéb bérjárulékok 85 Központi adófizetési kötelezettség (Társasági adófizetési kötelezettség, Osztalék adófizetési kötelezettség, ÁFA (fizetendı és levonható egyenlege)) 86 Helyi adófizetési kötelezettség (Iparőzési adó, Idegenforgalmi adó, Egyéb kommunális adó) 84



vállalkozások többletbevételébıl származó adóbevételekkel, az adott térség fejlıdését elısegítı hatásokkal.

4. 3. Megtérülési idı csökkentésének lehetıségei A kutatás során szerzett tapasztalatok alátámasztják, hogy a költségtakarékos gazdálkodás érvényesítése elengedhetetlen a hatékony, sikeres mőködtetés érdekében. A szállodák által foglalkoztatott kontrolling szakemberek jelentik (jelenthetik!) a garanciát, hogy a költségtakarékos elvet szem elıtt tartva, a minıségi színvonalat megırizve mőködjenek. Így talán nem alaptalan az a feltételezés, hogy elsısorban a bevétel növekedése jelentheti a lehetıséget a megtérülési idı csökkentésére vonatkozóan. A szállodák bevételét meghatározza: • a vendégek száma, • az eltöltött vendégéjszakák száma, • alkalmazott árstratégia 4.3.1. Vendégek számának alakulása A nemzetközi beutazó turizmusnak több mint tíz éven át tartó növekedése után (19902002) a 2003. évben enyhe visszaesés következett be. A 2003. évi „megingás” után a természeti és politikai kockázatok növekedése ellenére, a nemzetközi turisták száma 2004-ben az elızı évhez viszonyítva több mint 10,7 százalékkal növekedett. A vendégek számának alakulást tekintve a világpiaci részarányból Európa (54,5 százalékkal), Ázsia és Csendes-Óceánia (20 százalékkal), és Amerika (16,5 százalékkal) részesedése a legjelentısebb. A világ elsı 25 országának TOP listáját (2004. év) tekintve 11 ország az EU-25 tagállamai közül kerül ki. (Organización Mundial del Turismo Datos y cifras, www.world –tourism. org Edición 2005). Figyelemre méltó, Franciaország és Spanyolország turistaforgalma. Franciaország a nemzetközi piaci szegmensbıl 9,8 százalékkal részesedik, biztosan tartja vezetı helyét Spanyolország elıtt, annak ellenére, hogy a növekedés üteme elmarad vetélytársától. Az Európai Unió bıvülése érezhetıen magával hozott bizonyos szerkezeti változásokat. Az Uniós tagállamok - viszonylag magas jövedelemmel rendelkezı - turistái körében egyre népszerőbbek a nagy hozzáadott értéket (magas színvonalon többféle élményt) kínáló szolgáltatások. Az egészségügy felértékelıdésével a természeti adottságainkat figyelembe véve, mindebbıl még helyzeti versenyelınyre is szert tehetünk. Így reális esélyünk van arra, hogy az EU 25-ön belül jelenleg elfoglalt 9. helyrıl elırébb léphessünk.


241


3. táblázat Belföldi és külföldi és vendégérkezések száma az EU-ban87 (Szálloda és hasonló célú vendéglátóhelyeken) (adatok 1 000 fıben) Megnevezés

2001 2002 2003 2004

Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi

FR

ES

IT

UK

DE

66 111 35 097 65 253 36 093 66 365 32 520 69 705 33 988

32 892 27 012 33 258 26 611 35 282 27 249 39 143 27 630

38 648 29 138 38 010 29 340 39 156 28 174 . .

54 960 17 019 57 680 14 176 52 020 14 397 . .

70 892 15 754 68 695 15 672 68 704 15 979 71 320 17 620

AT 6 261 13 279 6 285 13 487 6 437 13 748 6 598 14 075

PL 4 340 2 488 4 580 2 536 4 834 2 701 6 273 3 385

EL

HU

PT

NL

2 148 2 669 2 273 2 659 2 380 2 599 . .

4 458 4 934 4 675 5 060 4 713 4 906 . .

7 601 7 445 7 515 7 433 7 379 6 931 7 915 7 602

5 467 6 946 5 465 6 654 5 650 6 574 12 224 .

Forrás: Tourism Statistical pocketbook 2001-2004; 24-29. p. 2006. év 4. táblázat Vendégek számának alakulása 2000 és 2005 közötti idıszakban Magyarországon Kategória

Évek →

2000

2001

2002

2003

2004

2005

belföldi külföldi

28 706 283 324

120,19 103,85

106,46 103,60

93,51 108,81

124,21 130,35

138,20 118,17


222 262 799 183

113,03 101,24

120,15 106,98

127,27 102,56

131,47 125,49

127,12 107,31


795 022 992 768

100,80 106,61

105,45 96,89

99,26 94,16

107,96 106,12

113,60 101,18


366 821 253 761

98,14 86,34

97,96 87,04

99,70 81,29

80,66 91,20

90,08 85,06


152 909 53 133

71,41 96,00

88,94 78,87

111,31 85,75

82,39 93,14

95,74 86,90

Forrás: Turisztikai Statisztikai Évkönyv 2005. év KSH A minıségi turizmus irányába való elmozdulás a belföldi és a külföldi vendégforgalomra egyaránt jellemzı. Ma még a háromcsillagos szállodákba érkeznek a legtöbben, azonban a növekedés üteme csökkenı tendenciát mutat. A külföldi vendégek elsısorban a magasabb komfortfokozatú szálláshelyeket részesítik elınyben. Amíg 2000-ben a hazánkba érkezı külföldi vendégek 45 százaléka 4 és 5 csillagos szállodában tartózkodott, addig 2005-ben már a vendégek közel 60 százaléka választotta a magasabb színvonalú ellátást. A 15 százalékpontos növekedés kedvezınek mondható. Az országos adatokból kiindulva, régiókra levetítve is elemzésre kerültek a szállodák bevételét meghatározó tényezık.

87

Terjedelmi korlátokra való tekintettel az EU-25 tagállamai közül a TOP 11-ben helyet foglaló országok adatai kerülnek ismertetésre. Ország rövidítések: FR=Franciaország, ES=Spanyolország, IT=Olaszország, UK=Nagy-Britannia, DE=Németország, AT=Ausztria, PL=Lengyelország, EL=Görögország, HU=Magyarország, PT=Portugália, NL=Hollandia


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- SZÁMVITEL - ADÓZÁS- CONTROLLING SZEKCIÓ 35000

adatok fı-ben

30000 25000 20000 15000 10000 5000 0 01 NY-D

02 K-D

03 NY-D

belföldi vendégek

04 É-A

05 K-M

06 Ny -D

külföldi vendégek

2. ábra Vendégek számának alakulása az újonnan épített szállodák esetében Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év Az újonnan épült szállodák esetében a vizsgálat elsısorban arra irányult, hogy mennyiben követik az országos átlag alakulását, továbbá az adott régióra jellemzı tendenciákat. A hat újonnan épült szállodából öt szálloda négycsillagos, míg egy szálloda ötcsillagos minısítéső. Mindebbıl következtethetı, hogy a vendégszám emelkedése tekintetében kedvezı lehetıségek kínálkoznak. Az ország nyugati részén elhelyezkedı wellness szálloda könyvelhette el a legmagasabb külföldi vendégforgalmat. Elsısorban a német és az osztrák turisták paradicsomaként tartják nyílván, a legmagasabb igényeket igyekeznek kielégíteni. Jelenleg 33 százalékos kapacitáskihasználással mőködik, de terveik szerint már a következı fél évben elérik az 50 százalékos kihasználtságot. A térségben igen erıs a konkurencia, mivel ugyancsak Széchényi támogatásból épült egy 4 csillagos wellness szálloda. Ezen szálloda esetében a külföldi vendégek száma az országos átlaggal megegyezı. A jövıben elsısorban a belföldi vendégszám növekedésére számítanak. Ez a szálloda rendelkezik a legkisebb vendégszámmal, így megkérdıjelezhetı, hogy az adott településen ugyanazon szolgáltatásokat kínáló létesítmények esetében, megvalósítható-e a gazdaságos mőködtetésük? 4.3.2. Vendégéjszakák számának alakulása A turizmus teljesítményét általában a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött belföldi és külföldi vendégéjszakák számával mérik. Az Unió tagországai közül Olaszország, Spanyolország és Németország rendelkezik a legjobb értékekkel. Hazánk csak a második harmad végén foglal helyet, amely azzal magyarázható, hogy erıteljes szerkezeti változás következett be, amely a minıségi vendéglátás irányába való elmozdulásban fejezıdik ki. Dinamikusan nı a szállodai szolgáltatást igénybe vevık száma, azon belül is a magasabb komfortfokozatú szolgáltatást igénybe vevık aránya. Így a fejlesztések során figyelembe kell venni a kereslet tendenciáit, amelynek elsı lépései a Széchenyi Tervhez kapcsolódóan már megfigyelhetıek.


243


5. táblázat Belföldi és külföldi turista vendégéjszakák száma az EU-ban (Szálloda és hasonló célú vendéglátóhelyeken) (adatok 1 000 fıben) Megnevezés 2001 2002 2003 2004

Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi Belföldi Külföldi

FR

ES

IT

UK

DE

115 576 75 652 114 454 77 602 115 536 69 323 118 133 70 391

85 261 143 421 86 719 135 836 91 296 136 865 99 878 135 041

138 560 100 322 133 295 97 837 135 216 93 935 . .

134 420 49 781 130 560 48 377 118 480 49 003 . .

164 197 32 876 157 390 32 580 156 240 33 301 158 416 36 631

AT

PL

EL

18 468 54 086 18 356 55 167 18 668 55 200 18 847 55 160

8 297 4 918 8 382 4 999 8 813 5 450 11 572 6 876

13 132 43 454 13 128 40 350 13 716 39 760 . .

HU 5 321 8 405 5 574 8 260 5 824 8 046 . .

PT

NL

9 985 23 578 10 646 23 563 10 660 23 215 . .

13 608 14 955 13 593 14 922 13 384 13 798 13 768 14 618

nap

Forrás: Tourism Statistical pocketbook 2001-2004; 26-31. p. 2006. év

4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 01 NY-D

02 K-D

Új szálloda átlaga

03 NY-D

04 É-A

Régió átlaga

05 K-M

06 Ny -D

Országos átlag

3. ábra Vendégek átlagos tartózkodási ideje az újonnan épített szállodák esetében Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év, és Turisztikai Statisztikai Évkönyv 2005. A támogatásban részesült szállodák esetében megfigyelhetı, hogy annak ellenére, hogy csak egy-két éve üzemelnek, a vendégek átlagos tartózkodási ideje meghaladja az adott régió és az országos átlag adatát is. Mindebbıl arra következtethetünk, hogy a kiváló marketingmunka eredményeként mára már ismertté váltak. Mindezen tényezık mellett a tartózkodási idı meghosszabbodását jelentısen befolyásolta, hogy a vizsgálati körbe bevont szállodák gyógyvagy wellness szállodaként üzemelnek. A régiók közül kiemelkedik Nyugat-Dunántúl, mind az országos átlag, mind pedig a régió átlagát messze meghaladó tartózkodási idejével. Németországból, Nagy-Britanniából és Ausztriából érkeznek a legtöbben88, és a vendégek hazánk nyugati részének kedvezı természeti adottságait igyekeznek kihasználni. (Németországból érkezı vendégek tartózkodási ideje 4 nap). Az országos átlaghoz hasonlóan (2,9 nap) a vizsgálati körbe bevont szállodák esetében is megfigyelhetı, hogy a külföldi vendégek átlagosan fél nappal meghosszabbítják tartózkodási idejüket. 4.3.3 Szobakihasználtság alakulása 88

Turisztikai Statisztikai Évkönyv 2005 KSH



Az országos szobakapacitás kihasználtságot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legjobb eredményeket felmutató Közép-Magyarország is csak 57,6 százalékos kihasználtsággal rendelkezik. A térség vonzerejéhez nagymértékben hozzájárul, hogy itt található a fıváros. Ezen tényt támasztja alá az éves szinten egyenletes vendégforgalom alakulása (kivétel a téli hónapok). A rangsorban a második helyet elfoglaló Nyugat-Dunántúl (49,1 százalék) több mint 9 százalékponttal kevesebb értékkel rendelkezik. Nyugat-Dunántúl és Észak-Alföld esetében csak kismértékben figyelhetı meg a szezonalítás hatása, a többi régióhoz viszonyítva egyenletes teljesítményt mutat. Az egyenletes szobakapacitás-kihasználtság oka, hogy a fent említett két régióban található89 a gyógyszállók több mint 70 százaléka, továbbá a wellness szolgáltatásokat nyújtó szállodák közel 50 százaléka. Kiváló természeti adottságainkat felismerve 2005-ben már 10 százalékkal több szálloda mőködött gyógyszállóként, illetve a wellness szolgáltatásokat nyújtó szállodák száma megduplázódott. 120

01 NY-D

80 60

02 K-D 03 NY-D

40

04 É-A

20

05 K-M

0

06 NY-D

jan uá r fe br uá m r ár ciu s áp rili s m áju s jún ius júl au ius gu s s z zt us ep te mb er ok tób er no ve mb de er ce mb er

százalék

100

országos átlag

4. ábra Szobakihasználtság alakulása az újonnan épített szállodák esetében Forrás: Hatásvizsgálati adatlap 2006. év. Az újonnan épült szállodák mindegyike a legmagasabb igényeket is kielégíti, a szállodafejlesztéshez kapcsolódóan a fürdıfejlesztés is megtörtént ennek ellenére igen jelentıs a szezonális ingadozás. Elsısorban a nyári hónapok kedvezı lehetıségeit igyekeznek kihasználni, két szálloda - Észak-Alföldi régióban elhelyezkedı gyógyszálló és a Nyugat-Dunántúli régióban elhelyezkedı wellness szálloda - esetében az országos átlagot meghaladó szobakihasználtságot sikerült elérni. Jelenleg elsısorban a földrajzi elhelyezkedés, ismertség, kulturális programok gazdagsága dominál a pihenni vágyó turista számára. A felmérések szerint – kivételt az ötcsillagos szálloda képez - a szobaárak tekintetében nem tapasztalható jelentıs eltérés, így a szobakihasználtság ingadozását nem befolyásolták az árak alakulása. A szállodákra jellemzı, hogy - egy-egy kivételtıl eltekintve - elsısorban a versenytársak áraihoz igazodnak, illetve egyegy akciós ajánlattal szeretnének versenyelınyhöz jutni. Véleményem szerint egy átgondolt árstratégiával javítható lenne a szobakihasználtság, és természetesen ezen keresztül a szállodák jövedelmezısége.

5. ÁRAZÁSI MODELL

89

2004. évi adatok alapján (Turisztikai Statisztikai Évkönyv 2005. KSH)


245


Magyarországon igen kevés azon szállodák száma, ahol ún. árazási modell segíti a menedzsment munkáját. Az okok között elsısorban a szoftver magas beszerzési költsége, továbbá a hazai viszonyokra való „átültetés” hiánya húzódik meg. A szállodák bevétel optimalizáló tevékenysége négy markánsan megfogalmazható probléma köré csoportosítható: 1. Várható kereslet meghatározása 2. Telítettség problémája (Magyarországon ez elsısorban csak a fıszezonban fordul elı) 3. Kapacitás elosztás 4. Ármeghatározás Ez a négy egymással kölcsönösen összefüggı láncszem határozza meg a szállodaipar bevétel optimalizálását. A kereslet meghatározása elsısorban statisztikai feladatnak tekinthetı, míg a kapacitás elosztás és telítettség meghatározását optimalizációs technikákkal viszik véghez. Az elmúlt évtizedben számos - ilyen irányú - kutatást végeztek az Operációkutatás vagy a Menedzsmenttudomány területén, de ennek ellenére kevés cikk foglalkozik speciálisan a szállodákkal. Ezen ellentmondás egyik oka az lehet, hogy egy átfogó árazási modellnek tartalmaznia kell sztochasztikus, dinamikus és játékelméleti összetevıket is. A másik ok talán az lehet, hogy a szállodaipar viszonylag egy „zárt világ” az adatok megszerzése igen nehéz feladatnak bizonyul. Szükség van a konkurens szállodák árazási csomagjaira, keresleti elırejelzéseire, eddigi árbevételeire stb. A nehézségek ellenére a hazai sajátosságokat szem elıtt tartva, viszonylag egyszerő alkalmazhatóságot biztosító árazási modell megalkotására vállalkoztam.

5.1. A matematikai modell 5.1.1. A keresleti függvény Ha adott (egy vagy több szálloda által kínált) n darab termék, akkor az j-edik termék keresletét jelölje dj, míg árát jelölje pj. Általánosságban feltesszük, hogy az adott termék kereslete az összes termék árától függ (helyettesítési és komplementer hatásokon keresztül), akkor az jedik termék keresleti függvénye bemeneti változójaként minden termék ára szerepelni fog, tehát: dj=λj(p1,p2,…,pn) A késıbbiekben az egyszerőbb leírás érdekében használni fogjuk a kereslet és árvektorokat: d=[d1,d2,…,dn], p=[ p1,p2,…,pn] Ezek segítségével az együttes keresleti függvény írható az alábbi alakban: d=λ(p). A keresleti függvény az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik: • λj a pj változó szerint monoton csökkenı, ha nı az adott termék ára, akkor csökken a kereslete; • ha az i-edik és j-edik termékek helyettesítı termékek, akkor λj a pi változó szerint monoton növekvı (és fordítva), mivel ha az egyik termék ára nı, akkor a fogyasztók inkább a másik terméket keresik. Pl:. a kétágyas szoba és a king size szoba (mindkettı pl. betérı vendégnek egy éjszakára). 246 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


• Ha az i-edik és j-edik termékek kiegészítı (komplementer) termékek, akkor λj a pi változó szerint monoton csökkenı (és fordítva), mivel ha az egyik termék ára nı, akkor ennek keresletcsökkenésével párhuzamosan a másik terméket is kevesebben igénylik. Szállodánál ilyen termék lehet pl. az uszoda és a szauna használata.

5.1.2. Lehetséges árazási-készletszabályozási modell formalizálása Az árazási-készletszabályozási modellünk általánosan az alábbi optimalizálási feladattal írható le. Max pTq Feltéve, hogy

Aq≤c

0≤q≤λ(p) pmin≤p≤ pmax

ahol a változók: • •

qT=[q1,q2,…,qn], ahol qj jelentése az j-edik termékbıl eladott mennyiség. pT=[ p1,p2,…,pn], ahol pj jelentése az j-edik termék ára..

A paraméterek: • cT=[c1,c2,…,cm] a kapacitásvektor, ahol ci az i-edik készlettípusból rendelkezésre álló mennyiséget (kapacitást) jelenti. • A a technológia mátrix, ahol az aij eleme azt mondja meg, hogy a j-edik termék mekkora mennyiséget használ fel az i-edik készlettípusból. A maximalizálandó célfüggvény: (pTq) az összbevételt adja (eladott mennyiségek szorozva a megfelelı egységárakkal, majd ezek összeadva). A korlátozó feltételek: • Technológiai korlát: Aq≤c azt jelenti, hogy legfeljebb annyi terméket tudunk eladni, amennyit a kapacitásaink megengednek. • Keresleti korlát: 0≤q≤λ(p) azt mondja ki, hogy a keresletnél több illetve 0-nál kevesebb terméket nem tudunk értékesíteni. • pmin≤p≤pmax az árakra ad a valós körülményekbıl (pl. költségekbıl, adminisztratív szabályokból) adódó korlátokat. A modell gyakorlati használhatóságához szükség van: • A keresleti függvény valós adatok alapján történı közelítésére • a (nemlineáris programozási) modell megoldásának módszertanára


247


5.1.3. A keresleti függvény közelítése A gyakorlatban használt modellek mindegyikében lineáris keresleti függvény alapján dolgozunk. Tehát λ(p)=max(0, dmax-Hp),

ahol

• dmax=[d1max, d2max,…, dnmax], ahol djmax a j-edik termék maximális kereslete. • a H mátrix hij eleme az i-edik termék keresletének és j-edik termék egységnyi árváltozásától való megváltozásának nagysága. Ezek becslése történhet például múltbeli ár-kereslet adatsorokon alapuló lineáris regresszión.

Elméletileg a keresleti függvény lehetne nemlineáris, azonban ekkor az 5.1.2 pontbeli modell keresleti korlátozó feltételei is nemlineárisak lesznek. Az esetek többségében ez nagyban megnehezíti az optimalizálási feladat megoldását, emiatt használjuk a linearitási feltételt. Ha a lineáris keresleti függvény használhatatlan, szóba jöhet még szakaszonként lineáris kereslet függvény alkalmazása is. 5.1.4. A megoldhatóság kérdése Lineáris keresleti függvény esetén az 5.1.2 szakasz modellje kvadratikus programozási feladat szakaszonként lineáris korlátozó feltételekkel. Abban az esetben, ha csak helyettesítı termékeket vizsgálunk, pmax nem engedi a lineáris keresleti függvények negativitását, (és H pozitív szemidefinit) akkor a probléma lineáris korlátozó feltételekkel rendelkezı konkáv kvadratikus programozási maximum feladattá alakítható (Kuyumcu, A. and I. Popescu (2006), Deterministic Price-Inventory Management for Substitutable Products, Journal of Revenue and Pricing Management, 4 No. 4, pp. 354- 366.)

ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmány elején megfogalmazott hipotézisünkre, mely szerint az egészségturizmus fejlesztésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak a támogatások, egyértelmően igennel tudunk válaszolni. A munkahelyteremtés mellett elsısorban a térség idegenforgalmának növekedésében, az adott település infrastrukturális fejlesztésében játszott kiemelkedı szerepet. A fejlesztésnek egyéb, nehezen számszerősíthetı hatásai között emelhetı ki a település környezetére gyakorolt pozitív hatások. A beruházáshoz kapcsolódóan 277 millió forint értékben történt útépítés - telekhatáron kívüli infrastrukturális fejlesztés is történt. A támogatásban részesült szállodák mindegyike egyetértett abban, hogy a fejlesztés pozitívan hatott szőkebb környezetére. A beruházás legfontosabb céljaként a vendégforgalom növekedését jelölték meg. A versenyképesség növekedését és a térség turisztikai vonzerejének növekedését szintén jelentısnek tartották. A szállodák felépítésével valamint szolgáltatásaikkal való elégedettség következtében már nem csak az adott város, de a környezı települések is ismertté váltak, így vendégkörük folyamatosan bıvül. Meghatározó tényezıvé lépett elı az adott régió fejlettsége, a szervezett kistérségi programok minısége. Mindez csak összefogással érhetı el, akkor, ha a környezı települések, és vállalkozások együttesen ismerik fel, és aknázzák ki a lehetıségeket. Egy-egy város életében a szállodaépítés újabb és újabb beruházásokat generálhat akkor, ha ezen hatások nem kioltják, hanem erısítik egymást. A regionális különbségek mellett a kistérségi különbségek enyhítése, megszüntetése, komoly kihívás elé állítja a területfejlesztéssel foglalkozó szakembereket. Nemzeti érdek kell, hogy legyen az egyenlıtlenségek csökkentése. Mindehhez átgondolt és strukturált állami beavatkozásra és 248 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


támogatáspolitikára van szükség, figyelembe véve az Európai Unió közösségi politikájában rejlı lehetıségeket, elvárásokat.

FELHASZNÁLT IRODALOM Horváth Zoltán: Kézi könyv az Európai Unióról, Budapest, 2003. Magyar Országgyőlés Kiss Kornélia - Török Péter (2001) Az egészségturizmus nemzetközi keresleti és kínálati trendjei, Turizmus Bulletin, V. évfolyam 3. szám 7-14. oldal. Kovács Balázs, Soproni Gyula: Formálódó fejlesztéspolitikai tervek - A turizmus helye II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, Turizmus Bulletin X/1. szám 53-56. oldal). Matolcsy György (2002) Élı emlékeink. A Széchenyi Terv világa, Budapest, Válasz Kiadó. Mundruczó Györgyné –Szennyessy Judit (2005) A Széchenyi Terv egészségturisztikai beruházásainak gazdasági hatásai, Turizmus Bulletin, IX. évfolyam 3. szám 30-48. oldal Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (NTS) 2005-2013. Magyar Turisztikai Hivatal 2005 Polgár Judit(2005) A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2004-ben, Turizmus Bulletin, IX. évfolyam 1.szám 54-62. oldal Polgár Judit-Sulyok Judit-Kiss Kornélia (2006) A belföldi turizmus alakulása 1990-tıl napjainkig, Turizmus Bulletin, X. évfolyam 1.szám 3-15. oldal Regionális Operatív Fejlesztési Program dokumentuma és a Regionális Operatív Fejlesztési Program Programkiegészítı dokumentuma 2004-2006. Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Magyarország turizmus szatellit számlái 2004. KSH 2006. év 47. oldal Turisztikai Statisztikai Évkönyv, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005. KSH Kuyumcu, A. and I. Popescu (2006), Deterministic Price-Inventory Management for Substitutable Products, Journal of Revenue and Pricing Management, 4 No. 4, pp. 354-366. Witt-Mouthino (1989) Tourism Marketing and Management Handbook, Prentice Hall Voss G. B, Parasuraman A., Grewal D.(1998) The Roles of Price, Performance, and Expectations in Determining Satisfaction in Service Exchanges, Journal of Marketing, Volume 62 No. 4, 1998, 46-61. p. Bitran, G. and R. Caldentey (2003), An Overview of Pricing Models for Revenue Management, M&SOM, 5:3, p. 203-229 Holloway J. C. (1998) The Business of Tourism, Longman, 5th edition WTO (2006) Tourism Highlights 2005, WTO, Madrid, Spanyolország WTO, World Tourism Barometer, Volume 3, No 1, January 2005 WTO, World Tourism Barometer, Volume 2, No 2, January 2004 WTO, Tourism 2020 Vision, http://www.unwto.org/facts/eng/vision.htm Organización Mundial del Turismo Datos y cifras, www.world –tourism. org Edición 2005. Madrid, Spanyolország Gil A, Nakos G., Brouthers L. E., Brouthers K. D. (2004) Country-specific strategy and new venture formation in Central and East Europe, International Business Review, Volume 15 No 1, 2006, 1-13. p. Bonn M. A., Joseph S. M., Dai M. (2005) International versus Domestic Visitors: An Examination of Destination Image Perceptions, Journal of Travel Research, Vol. 43, No.3, 2005, 294-301. p. Eurostat, Statistics in Focus, Inbound and outbound tourism in the European Union 2006/5 szám, (2006), Luxemburg Eurostat, Statistics in Focus, Tourism in the enlarged European Union 2005/13 szám, (2006), Luxemburg Eurostat, Statistics Tourism statistical pocketbook (data 2001-2004) (2005), Luxemburg


249


KOCKÁZATKEZELÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATALBAN Jászkai Krisztián PhD hallgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar

I. A KOCKÁZATKEZELÉSI TERÜLET TEVÉKENYSÉGÉNEK RÖVID BEMUTATÁSA A kockázatkezelés, mint önálló tevékenység Magyarországon a gazdasági életben elıször a pénzintézetek és a biztosító intézetek körében jelent meg, amely késıbb – a 90-es években – általánosan teret nyert az üzleti élet egyéb szektoraiban is. E tevékenység szervezetszerő integrálását az Európai Bizottság már 1996-ban az EU tagországok adó- és vámhivatalainak figyelmébe ajánlotta, így az európai országok az elmúlt években megkezdték kockázatkezelı rendszereik kialakítását. Az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) legfontosabb feladata a költségvetés bevételeinek biztosítása. Ebbıl következıen az adóhatóságnál a kockázatkezelési tevékenység bevezetésének célja a költségvetési érdekek érvényesülésének javítása. A külsı irányból jelentkezı kockázatok kezelése szempontjából két fı irányt lehet körvonalazni: • az adó meg nem fizetésébıl eredı kockázat kezelése – mely során az adózókat abból a szempontból elemezhetjük, hogy valószínősíthetıen miként fog alakulni jövıbeni fizetıképességük és fizetıkészségük, valamint • a valós adókötelezettség (juttatási igény) megállapításában és bevallásában rejlı kockázat kezelése – melyet ellenırzési kockázatnak nevezünk. Az APEH kockázatkezelési tevékenysége koncepciójának elfogadását követıen a 2000. év ıszén alakult meg a Kockázatkezelési munkacsoport. A kockázatkezelési tevékenység rendkívüli módon összetett: az APEH adatbázisaiban rendelkezésre álló információk felszínes ismerete nem elégséges ahhoz, hogy azokat hatékonyan alkalmazzuk, érdemi eredményeket érjünk el. Ehhez a munkához számviteli, adózási, ellenırzési ismeretek és gyakorlat mellett az APEH informatikai rendszereinek ismerete, valamint statisztikai jellegő jártasság és rendszerszemlélet is szükséges.

II. AZ APEH-BAN KIFEJLESZTETT ÉRTÉKELÉSÉT SEGÍTİ RENDSZEREK

ÉS

AZ

ADÓALANYOK

II.1. Az Adósminısítı Rendszer (AMIR) létrehozása és használatának szabályozása Az ügyfelek jövıbeni fizetıképességének és fizetıkészségének kockázata az üzleti életben, fıként a bankok életében az egyik legfontosabb kockázati tényezı. Ezek mérséklésére a szektorban ún. adósminısítési rendszerek kerültek kifejlesztésre. Az állami adóhatóságnál a fizetési kedvezményre irányuló kérelmek elbírálása sokban hasonlít a hitelezési tevékenységhez, hiszen a fizetési könnyítés (halasztás, részletfizetés) engedélyezésével gyakorlatilag állami 250 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


hitelnyújtás történik, bár a döntéshozatal során az APEH részérıl üzleti szempontok természetesen nem játszanak szerepet. Komoly szakmai feladat annak megítélése, hogy a fizetési nehézség valóban fennáll-e, ha fennáll, az átmeneti jellegő-e, illetve a szankciók megfizetése az adózó gazdálkodási tevékenységét valóban ellehetetleníti-e. Az adó jövıbeni megfizetése kockázatának mérésére, az adózó vagyoni, jövedelmi, pénzügyi helyzetének komplex elemzésére fejlesztette ki a Kockázatkezelési munkacsoport az adósminısítési eljárást, melyet a fizetési könnyítési kérelmek elbírálása során számítógépes támogatással végezhetnek a döntéshozók. Az adóhivatal a mutatók kialakításánál és értékelésénél a szakirodalom ajánlásai mellett gyakorlati szakemberek tanácsaira, továbbá az adóhatóságnál rendelkezésre álló információk statisztikai jellegő elemzésére támaszkodott.90 II.2. A Gyorsított Áfa Kiutalási Rendszer (GYÁK) megvalósítása 2001-ben A hazai vállalkozói szektor tevékenységét segítı intézkedéscsomag keretében az állami adóhatóságnál az általános forgalmi adó visszatérítések folyósítási idejének lerövidítésének érdeke hívta életre a rendszert. A kiutalási eljárás felgyorsítása fıként az erıs forint miatt veszteséget elszenvedı exportırök likviditási helyzetét javította. A kockázatkezelési tevékenység keretei között kerültek kidolgozásra annak az automatikus rendszernek az elvei, amely az adó-visszatérítést a több éve adóügyi szempontból kifogástalanul mőködı vállalkozások részére meggyorsítja. Ebben az esetben ugyanis azt kellett megítélni az adóhatóság rendelkezésére álló adatok alapján, hogy melyek az alacsony kockázatú adózók.91

II.3. Az APEH komplex ellenırzés kiválasztási tevékenysége szakmai koncepciójának megalkotása Az adóhatóság ellenırzési tevékenységének eredményessége szempontjából a revíziós munka szakmai színvonala mellett óriási jelentıségő, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló ellenırzési kapacitásait mely adózói körök, illetve konkrétan mely adózók vizsgálatára fordítja az adóhivatal. Ez utóbbi tényezı tekintetében meghatározó szerepe van az ellenırzésre történı kiválasztásnak. Az adózás rendjérıl szóló törvény92 (a továbbiakban: Art.) az ellenırzésre történı kiválasztás tekintetében korábban csak néhány keretszabályt tartalmazott. Felsorolta azokat az eseteket, amelyek bekövetkezésekor az adózónál kötelezı lefolytatni a vizsgálatot. Ezen túlmenıen csak azt az általános követelményt tartalmazta, hogy az adóhatóság vezetıje a célszerőség és a költséghatékonyság figyelembe vételével határozza meg ellenırzés szükségességét. A 2004. január 1-jétıl hatályos Art. jelentısen módosította az adóalanyok ellenırzésre történı kiválasztásának a mechanizmusát. A jogszabályban szereplı új elıírások lényegében a kockázatkezelési szakterület által kidolgozott koncepció alapján kerültek elfogadásra. Önálló szakaszban jelenik meg a törvényben a legnagyobb adózók rendszeres vizsgálatának 90

Jelenleg 50 millió Ft feletti kérelemnél kötelezı alkalmazni, bár ennél alacsonyabb összegő kérelmeknél is használják a 2007. január 1-jétıl regionális felépítésben mőködı igazgatóságok. 91 A rendszer közel négy éves mőködés múltán megszüntetésre került. 92 A 2003. december 31-ig hatályos, az adózás rendjérıl szóló 1991. évi XCI. törvény, valamint a 2004. január 1-jétıl hatályos, az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény.


251


kötelezettsége, a célzott és a véletlenszerő kiválasztási rendszerek alkalmazása, illetve az ellenırzés elrendelés konkrét okának nyilvántartása. Az adóhivatal elkészítette a célirányos kiválasztási rendszer részletes szakmai koncepciójának tervezetét is. A tervezet szerint a kiválasztási rendszer amellett, hogy a helyi kiválasztási döntéseket támogatja, országosan egységes elveken alapuló követelményrendszer állítását is lehetıvé teszi az ellenırzések tervezésére és értékelésére vonatkozóan, de komoly szerepe lehet az ellenırzési bevételek központi és igazgatósági tervezésében is.93 II.4. A Véletlenszerőségen Alapuló Kiválasztó Rendszer (VAK) Az Art. szerint az összes adóhatósági adóellenırzés 5 százalékát véletlenszerő kiválasztás alapján kell elvégezni. A véletlenszerőségi elem 5%-os arányú alkalmazására a szubjektivitás csökkentése és az ellenırzési fenyegetettség érzetének növelése érdekében került sor. A rendszer alkalmas a célirányos kiválasztás során esetlegesen elıforduló egyoldalúságok, hangsúlyeltolódások korrekciójára is. További fontos szempont volt bevezetése szorgalmazásánál, hogy a célzott kiválasztás hatékonyságának mérésénél a kijelölési mód semlegességébıl adódóan a leginkább hasznosítható viszonyítási alapot jelenti. A rendszer egyaránt rendelkezik utólagos adóellenırzésre kiválasztó, kiutalás elıtti adóellenırzésre kiválasztó, és operatív ellenırzésekre kiválasztó modulokkal is.94 A rétegzett minta feltárás adataiból már a teljes sokaságra vonatkozó általánosítható következtetéseket lehet levonni, mely az eltitkolt adó adóhatósági eszközökkel feltárható hányadának (az adórés egyik elemének) a számításához, illetve a kiválasztási hatékonyság méréséhez nyújt(hat) a korábbinál alkalmasabb információt. Nem mellékes, hogy ez a módosítás növeli az ilyen ellenırzések hatékonyságát is. A kiutalás elıtti ellenırzéseknél ez a fajta változtatás az eltérı kiválasztási technika okán megvalósíthatatlannak tőnik.

II.5. A kiemelt fontosságú adatbázisok továbbfejlesztése, minıségének javítása, új adatbázisok létrehozása A célzott jellegő ellenırzés kiválasztási rendszer elıkészítéseként a kiemelt fontosságú adatbázisok továbbfejlesztése, minıségének javítása, új adatbázisok létrehozása valósult meg. Ezek eredménye egyrészt azonnal hasznosítható az ellenırzés kiválasztási tevékenység támogatására (új kockázati tényezıket biztosít), másrészt a központi és a helyi kockázatelemzési tevékenységhez nyújt érdemi információt. A legfontosabb eredmények közül is kiemelkedı: az adóstatisztikai és a kockázatkezeléshez kapcsolódó elemzések támogatására e területek javaslata alapján valósult meg a különbözı bevallási nyomtatványok átalakítása, kibıvítése. A valósághoz közelebb álló szakmai átlagok megképzése, a bejelentett, de ténylegesen nem végzett fıtevékenységek torzító hatásának csökkentése érdekében a 2003. évtıl a társasági adó bevallást kibıvítésre került úgy, hogy a cégek bevétel-adatai a legfontosabb 5 tevékenységük 93

Az adóalanyok ellenırzésre történı kiválasztásának továbbfejlesztése a jelenleg is mőködı, az Ellenırzés Korszerősítési Projekt (EKP) keretein belül - az adóalanyok kockázati osztályokba sorolásával párhuzamosan – folyamatosan valósul meg. A fejlesztés számos alkalmazását az adóhivatali felhasználók már tesztelik. 94

A 2005. évtıl a VAK - a fejlesztés eredményeként - az adózók nagyságát kifejezı mérıszám, az adóteljesítmény kategóriák alapján képzett rétegeken hajtja végre a véletlen mintavételezést.



szerint megbontva szerepeljenek. Igazán érdemi kockázatelemzéshez szükség van a vállalkozások adatainak mélyebb ismeretére, annak megállapítására, hogy az egyes tevékenységekre (ágazatokra) mekkora a jellemzı átlagos hozzáadott érték, illetve jövedelmezıségi szint. A jellemzı szakmai átlagok meghatározásához, az átlagtól kirívóan magas eltérések megállapításához jobban kellene ismernünk az adózók árbevételének, illetve költségeinek valós összetételét - legalább a legfontosabb tevékenységeik vonatkozásában. Korábban ezen adatok tevékenységenkénti összetétele rejtve maradt az adóhivatal elıtt, mivel egy-egy adózó gazdálkodási adatai – helytelenül – kizárólag a bejelentése szerinti fıtevékenységéhez voltak kapcsolhatók. Ma már azonban a vállalkozások piaci környezethez való rugalmas alkalmazkodása eredményeképpen a fıtevékenység köre gyakran változik, illetve a tevékenység sokrétő jellege miatt a cégek jellemzı fıtevékenysége már nem határozható meg. Eredetileg ideiglenes jelleggel az adóhivatali revíziós adatokat nyilvántartó és feldolgozó R rendszer kiegészítéseként – de már központi Oracle platformon – kialakításra került az R+ rendszer is, amely az ellenırzések során feltárt szakmai információk, revizori javaslatok feldolgozását végzi. A rendszer létrehozásának célja a kockázatelemzés célváltozójának biztosítása (az ellenırzött adózóknál tett feltárásokból tanulni lehet a kockázatelemzés során), további kockázati tényezık győjtése, közvetlen információgyőjtés a kiválasztási szempontok hatékonyságának méréséhez és tapasztalatok győjtése. 2004. márciusában lépett mőködésbe a „Különösen kockázatos adózók regisztrációs rendszerének” (KK rendszer) megújított változata, melyben az adóhatóság látókörébe került adózók jogszabály-ellenes magatartási-viselkedési jellemzıit kódolt formában rögzítik az igazgatóságok országosan egységes adatállományba. Jelenleg kb. 100 ezer adózó (gazdálkodó, egyéni vállalkozó és magánszemély) szerepel ebben az adatbázisban. II.6. A KAT rendszer bevezetése Öt év átfogó ellenırzésének eredményei95 és 17 lehetséges mutató matematikaistatisztikai elemzése alapján új mérıszámot és módszertant dolgozott ki az adóhivatal az adózók költségvetési kapcsolatának mérésére, és az adózók kategorizálására96. Az adóteljesítmény, az adózók költségvetési kapcsolatára vonatkozó bruttó jellegő mérıszám, amely az elévülési idıszakon belüli bevallásokban szereplı adóadatokból képzett összevont érték. A mérıszám – jellegénél fogva - bármilyen adózói körre megképezhetı, ezért gazdálkodási formától, könyvvezetési módtól és adózási típustól független összehasonlításra biztosít lehetıséget. Az így kialakított kategóriák az ellenırzések tervezése során is fontos szerepet kapnak. Gyakorlatilag a legnagyobb 3000 adózó alkotja a kiemelt adózói kört97, amelynek rendszeres ellenırzését 2003-tól – az adóhivatal kezdeményezésére – jogszabály is elıírja. A kategorizálást segítı mutató képzésénél az elévülési idın belül bevallott adójellegő adatokból indultunk ki, amelyek összesítésénél a bruttó elvet alkalmazzuk. (Pl. nettó áfa kötelezettség helyett a fizetendı, illetve a levonható adó közül a nagyobbat.) A megelızı 10 évben alkalmazott mérıszám pénzforgalmi, ellenırzési kontrolling és kockázatkezelési 95

Eredetileg az 1999-2003 közötti évek, de azóta folyamatosan történik a követı évek adatainak elemzése is. Statisztikai elemzések segítségével megkerestük azt a mérıszámot, amely a legszorosabb összefüggést mutatta a vizsgálatok során feltárt adókülönbözettel. 97 Az igazgatóságok kiemelt adózókat ellenırzı osztályain rendelkezésre álló ellenırzési kapacitás területi megoszlásának és a korábbi években a nagy adózókra fordított átlagos revizori nap felhasználás figyelembevételével képeztük meg a rendszeresen vizsgálandó kiemelt adózói kör létszámát. 96


253


szempontból is alkalmatlannak bizonyult: egyetlen év adataiból indult ki, és a nettó árbevétel mellett a hozzáadott érték és a nettó pénzforgalom összesítésével keletkezett – így az áfavisszaigénylık, támogatásigénylık minél nagyobb összeget igényeltek a költségvetéstıl, annál kisebb kategóriába kerültek. A jelentıs hozzáadott értéket bevalló adózókat - mivel ez az adat valójában duplikáltan szerepelt98 a mutatóban – indokolatlanul elıre sorolta. Éppen azok az adózók kerültek a ritkán ellenırzött alacsony kategóriákba, amelyek alacsony hozzáadott értéket vallottak és nagy összegeket igényeltek a költségvetésbıl, vagy éppen adóminimalizálásra törekedtek. Ezen felül a mérıszám csak egy szők körre, a jogi személyiségő társaságokra volt képezhetı. Fenti mutatószámrendszerre építve több informatikai rendszert érintı átfogó fejlesztés eredményeként dolgoztuk ki az adózók egységes szemlélető kategorizáló rendszerét (KAT), amelynek központi lekérdezı modulját 2004. márciusában vezettük be országosan. Mára már szinte az összes lényeges központi és igazgatósági mőködtetéső rendszerrel (törzs, központi bevallás-feldolgozási rendszer, R+, R, VAK, KK, KKI, értékelési rendszer) inputoutput kapcsolatban van. Az új kategóriarendszer már bizonyított: a kategóriakódok szerint elkészült revíziós kimutatások szerint a magasabb kategóriákba tartozó adózók vizsgálatainál az eredményesség és a hatékonyság a várakozásoknak megfelelıen több éve kiugróan magas. Ráadásul ezekben az adózói kategóriákban a feltárt adókülönbözet nagy része be is szedhetı. Évek óta folyamatosan megállapítható az is, hogy a rendszer által a 0.99 kategóriába sorolt adózók az átlagnál jóval kockázatosabbak, vizsgálatuk hatékonysága nagy, mindenképpen kiemelten kell foglalkozni velük. (Ez a tendencia még a kiutalás elıtti ellenırzéseknél is érvényesül.) A KAT rendszerrel a célirányos kiválasztási rendszer alapadatbázisa is létrejött. Ezt az adózói kört fogja az APEH (fokozatosan) kockázati osztályokba sorolni. Fentieken túl nagy elırelépési lehetıség, hogy a kockázatkezelési terület kezdeményezésére bekerült az Art.-ba az ellenırzés kijelölés okainak rögzítési kötelezettsége. A kódolás alkalmazása három szempontból is elınyös: • A kontrolling terület korábban nem tudta felmérni, hogy az APEH ellenırzési kapacitását milyen célból, indíttatásból elvégzett vizsgálatok kötik le, mekkora e tekintetben az igazgatóságok mozgástere. (Valójában mekkora kapacitásuk marad a kötelezıen elvégzendı vizsgálatok mellett.) Mindig vitatott volt a kötelezıen indított, a más szervek megkeresése, javaslata alapján végzendı vizsgálatok kapacitáslekötésésének és a szabadon felhasználható ellenırzési kapacitás aránya, illetve ezek szerepe a feltárásokban. • Kockázatkezelési szempontból a kiválasztási tevékenység hatékonyságának mérésére, a szükséges visszacsatolás biztosításához is nagyon fontos, hogy egy-egy vizsgálatot mi okból indítottak el. • A folyamatos regisztráció az adóhatósági tevékenység objektivitásának erısítése terén is jelentıs elırelépést jelentett.

98

A nettó árbevétel már egyszer tartalmazza. 0 kategória besorolást kapnak azok az adózók, akiknek megfigyelési idıszakon belül nincs adóteljesítmény szempontjából értékelhetı bevallásuk.(Az adóteljesítmény számítás során figyelembevett adatai között csak 0 adat szerepel, vagy nem adtak be bevallást.)

99


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- SZÁMVITEL - ADÓZÁS- CONTROLLING SZEKCIÓ Az utólagos adóellenırzések hatékonysága kategóriánként 2003-2004-ben (egy revizori napra jutó nettó adókülönbözet feltárás alapján)

900 800 700 600 500 400

2004.

2003.

300 200 100 0 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

2003. 2004. 9.

0.

1. ábra Az utólagos ellenırzések hatékonysága kategóriánként, 2003-2004-ben A KAT rendszer bevezetésével lényegében befejezıdött a munka elıkészítı szakasza, és megnyílt a lehetıség egy adózó-centrikus, utólagos adóellenırzést célirányosan támogató kiválasztási rendszer100 megvalósítására. A rendszer szintetizálja az adózókról rendelkezésünkre álló legfontosabb információkat. Kombinált szőrést biztosító felületébe kerül beillesztésre az adózók összevont kockázati értéke, illetve kockázati osztálya. Ennek meghatározása érdekében már 2003-ban megkezdıdött a társasági adóköteles körre vonatkozó kockázati tényezık győjtése, adatbázisba szervezése és elemzése. (Az elemzés alapját az adóteljesítmény mutató biztosította.) A KAT rendszer központi lekérdezı moduljának egyedi kiválasztási szempontokkal történı kibıvítése és a fenti kockázatkezelési rendszerekkel való integrálása 2004-ben kezdıdött meg. Ennek eredményeként jelenleg 25 féle törzsadat és 70 kockázati tényezı szabadon beállítható értékeinek bármilyen kombinációja szerint adózói toplisták kérhetık a kiválasztási tevékenység támogatására. Ezzel a kockázatkezelési szempontok érvényesítése az igazgatósági felhasználók által közvetetten – kiválasztási szempontok operatív használatával – valósulhat meg. (Hasonlóan a kiutalás elıtti kiválasztást támogató alkalmazáshoz.) A kockázati tényezık típusai a következık: az elızı évi kockázatelemzések során feltárt kockázati tényezık (pl. az alvállalkozói teljesítmény aránya, egyéb ráfordítás aránya, pénzeszközök aránya, járulékok bérköltségen belüli aránya, bevallási kötelezettség teljesítésének mértéke, befizetési fegyelemmel kapcsolatos mutatók, korábbi revíziók fajlagos feltárása, nagyságrendi kategória) az ellenırzési irányelvben szereplı kockázati tényezık (pl. nagy forgalmú - alacsony áfa fizetı, tartós veszteség, adókedvezmények aránya)

100

A kiutalás elıtti ellenırzésre kiválasztó rendszer bevallás-centrikus: egy adott bevallás adatai alapján végez minısítést.


255


az EU csatlakozással kapcsolatban felmerült új kockázati tényezık (pl. exportértékesítés részaránya, ennek változása, közösségi beszerzéshez kapcsolódó fizetendı és levonható áfa aránya) igazgatósági kérések alapján beépített mutatók (árrés, a vállalkozás életciklus mutatója) KK rendszer okkódjai, R+ rendszer vizsgálati javaslatai, VIES kontrolltól való eltérések éves egyenlegei. A KAT rendszer lényeges tulajdonsága, hogy vagy évesített adatokat (vagyis vonatkozási évenként összegyőjtött, vagy ahhoz viszonyított, arányosított értékeket), vagy az egész elévülési idıszakra összesített értékeket, illetve arányokat, átlagokat tartalmaz (a szőrési szempontok között általában ezek szerepelnek), a szelektálást elısegítı törzsadatok mellett. A rendszer ezáltal olyan, többnyire új információkat biztosít, amelyek kiválasztási szempontból összevethetık, az adatok a vonatkozási idıszak hosszától függetlenül értelmezhetık. Az adózó ellenırzésre történı kiválasztása oly módon történik, hogy a rendszer lekérdezıi felület kombinált szőrési menüpontjában a fentiek értelmében egymással összemérhetı mutatóknak konkrét értékek, illetve intervallumok adhatók meg, amelyek segítségével fokozatosan szőkíthetı az állomány. Az egyes feltétel kombinációk alapján leszőrt listák két kiválasztott mutató értéke (például kategóriakódok, azon belül az elévülési idın belüli nettó áfa egyenleg) alapján sorba rendezhetık, és így kapunk egy adózói toplistát. A lista elejére került adózókat célszerő ellenırzésre kijelölni, amely döntést természetesen az ebben a rendszerben és egyéb nyilvántartási rendszerekben fellelhetı további információk is befolyásolnak, pontosítanak.

III. A KOCKÁZATKEZELÉSI SZAKTERÜLET JELEN FELADATAI Mára eljutottunk az elmúlt években bevezetett, illetve korszerősített rendszerekben feldolgozott, illetve megképzett információk elsıdleges összekapcsolásáig. 2005-tıl a rendszerek folyamatos karbantartása és tesztelése mellett megkezdhettük a rendelkezésre álló információk további hasznosíthatását. A szakmai ok-kódok karbantartása mellett további új feladatként jelentkezik az R+ rendszerben rejlı részletes revíziós megállapítások elemzése, és a kockázatelemzésnél történı hasznosítás megszervezése. A kockázatelemzések jelenlegi célváltozója ugyanis a Revíziós rendszerben feldolgozott adónemre összesített nettó adókülönbözet. Az R+ rendszerben viszont bevallási idıszakhoz kötötten, és a megállapítás szakmai tartalma szerint kódoltan kerülnek a jelentısebb megállapítások rögzítésre. A központi kockázatelemzési tevékenységnél elsısorban a korábbi évek ellenırzéseinek eredményeire támaszkodhat az APEH. Olyan modelleket kell létrehozni, amelyek az adóhatóság rendelkezésére álló releváns adatok alapján képesek megrajzolni az adózók magatartási-viselkedési profilját, meghatározni és értékelni az adózók tevékenységére jellemzı adóigazgatási–adóközgazdasági összefüggéseket. A modellben alkalmazott algoritmus segítségével a ki nem emelt adózók kockázati osztályokba sorolása azok teljes körére kiterjed. Ehhez részletesen meg kell vizsgálni a korábban vizsgált adózók körében, hogy mely lehetséges kockázati tényezık mutatnak összefüggést a vizsgálat során feltárt adókülönbözettel, és ezeket 256 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


milyen súllyal célszerő a modellben figyelembe venni101. A modellt természetesen folyamatosan aktualizálni kell. A külsı – az adózók irányából jelentkezı – kockázatok kezelése az APEH korábbi gyakorlatától teljesen eltérı gondolkodásmódot, új módszertan és technológiák alkalmazását igényli. A problémamegoldó, ad hoc feladatok gyors megoldására koncentráló funkcionális szemlélet ezen a téren nem alkalmazható. A kockázatelemzésen alapuló rendszerek (célirányos ellenırzés kiválasztás, adósminısítés) közös jellemzıje, hogy a rendelkezésre álló információkat – azok értékeléséhez - adózócentrikus formában újra kell győjtetni. Ez a folyamat sok esetben komoly informatikai fejlesztést igényel, és a kigyőjtı program létrehozása után is rendszeres jelleggel jelentıs informatikai erıforrás lekötést (hosszú futásidıket) indukál. Az így kinyert információ azonban az APEH több területén is hasznosítható. Fontos kapcsolat az adóstatisztikai elemzések terén, hogy az informatikai terület 20052006-ban kezdett hozzá a központi bevallási rendszerben a platformváltás megvalósításához (SAS-ról Oracle-re), melynek elsı lépése az új adattárház kialakítása. Példa a sokrétő kihatásra az egyik fontos kockázati tényezıt képzı program, amely a bevallási kötelezettség teljesítését vizsgálja. Jelenleg is mőködtet a hivatal „teljességvizsgáló” programokat, de ezek mindig egymástól függetlenül, egy adott év, adott bevallására vonatkoznak, így korántsem biztos, hogy azok az adózók kerülnek elsısorban az adóhatóság látókörébe, akikre a bevallás elmulasztása leginkább jellemzı. A GYÁK rendszer keretében létrehozásra került egy olyan programmodul, amely adózónként elévülési idın belül definiálja milyen bevallásokat, mikor kellett volna benyújtania, és ezeket hogyan teljesítette (bevallással le nem fedett idıszak, átlagos késedelem, stb.) Azóta ezt a programot nemcsak a GYÁK körben érintett adózókra, hanem a KAT rendszer teljes adózói körére évente kétszer az adóhivatalban lefuttatják, és így az ellenırzési kockázat egyik nagyon fontos tényezıjéhez lehet eljutni. Ezt a kockázati tényezıt idıközben beépítették az AMIR rendszerbe is, hiszen a fizetési kedvezményre irányuló kérelmek elbírálása során is fontos szempont, hogy az adózó bevallási kötelezettségét milyen arányban teljesítette. Szintén komoly fejlesztést igénylı kockázati tényezı az AMIR keretében még fejlesztés alatt álló beszedési kockázat mutatója, amely a folyószámla kötelezettség és pénzforgalmi adatok idısorait értékeli. Ennek kialakítása során is törekedtünk arra, hogy a késıbbiekben az ellenırzési kockázat meghatározásánál is hasznosítható mutató legyen. Hasonlóképpen az ellenırzési kockázat meghatározásához is vizsgálni fogjuk az AMIR rendszerben a vállalkozások pénzügyi-vagyoni helyzetének megítélésére már alkalmazott mérleg-eredménykimutatás adataiból képzett mutatókat. A központilag megképzett kockázati tényezık, alkalmazott módszerek több irányú hasznosításának lehetıségeit mutatja az alábbi felsorolás: • adóteljesítmény mutatók, kategória kódok – ellenırzési kontrolling központi és helyi szinten (tervezés és értékelés, erıforrás allokáció): a vizsgálatok terjedelmének mérése, az értékelési rendszerben az ellenırzöttségi szintet mérı mutatók meghatározása, az ellenırzés hatékonyságának vizsgálata, az igazgatóságok adózói potenciáljának mérése, – kockázatelemzés (szelektív elemzés, a relatív adókülönbözet mutató nevezıje) – célirányos ellenırzésre történı kiválasztás (ellenırizhetı adóteljesítmény, kategóriakód, mint kockázati tényezık) – KAIG102 adózói köre 101

Elsı lépésben a KAT rendszerben megképzett mutatókra lehetne támaszkodni.


257


– adóügyi és adóstatisztikai kérdéskör: eBEV (és soron kívüli adatszolgáltatással érintettek) köre – VAK rétegek alapja • bevallási fegyelem mutatója – célirányos ellenırzésre történı kiválasztás – adósminısítı információs rendszer – adóügyi teljességvizsgálat • beszedési kockázat mutatói – adósminısítı információs rendszer (AMIR) – célirányos ellenırzésre történı kiválasztás • VAK-os vizsgálatok kategóriánkénti átlagos feltárás adatai – ellenırzési kontrolling: a kiválasztási hatékonyság méréséhez jó viszonyítási alap, – adóstatisztikai elemzéshez: az adórés egyik elemének – az adóhatósági eszközökkel feltárható -adóeltitkolás becslésére alkalmas • ellenırzés elrendelés oka – ellenırzési kontrolling: igazgatóságok kötött, illetve szabadon felhasználható ellenırzési kapacitásának meghatározása – kiválasztás, kockázatértékelés hatékonysága: információk visszacsatolásához A 2002. évben kerültek meghatározásra azok az adózók, akik számára az országosan elindított elektronikus adóbevallási lehetıséget elıírja a jogszabály. Mivel korlátozott volt a feldolgozási kapacitás, és a technikai lebonyolítás módja is óvatosságot indokolt, elıször csak 3000 adózóra, 2004-tıl pedig 10 ezer adózóra írta elı az Art. 2003. évi módosítása ezt a kötelezettséget. Jelenleg az adózók túlnyomó többségének így kell teljesítenie bevallási kötelezettségét.

FELHASZNÁLT IRODALOM: A dolgozat az APEH belsı tanulmányainak és felméréseinek használatával készült.

102

Kiemelt Adóalanyok Ellenırzési Igazgatósága. 2007. január 1-jétıl az igazgatóság nemcsak a kiemelt adóalanyokkal foglalkozik, tevékenysége jelentısen kibıvült (pl. nemzetközi csalások felgöngyölítésének segítése).


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VÁLLALATGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ

AZ ÁLLAMI SZEREPVÁLLALÁS LEHETİSÉGEI A GYORSAN NÖVEKVİ VÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSÉBEN Csapó Krisztián Ph.D. hallgató Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola Az elmúlt évek során számos fejlett gazdaságú ország szembesült magas munka-nélküliséggel és lassú gazdasági növekedéssel. Egyre többen képviselik azt az állás-pontot, hogy a problémák megoldásához a vállalkozási aktivitás erısítése és a kisvállalkozások növekedése nélkülözhetetlen. A kisés középvállalkozások fejlesztése napjainkban szinte minden országban folyamatosan napirenden levı kérdés, mára a gazdaságpolitika részévé vált. Elsısorban új munkahelyek teremtését, a verseny-képesség növelését és a társadalmi és területi egyenlıtlenségek csökkentését várják a kisvállalkozásoktól (Business Development Services, 2001). A kis- és középvállalkozások (KKV-k) már ma is alapvetı szerepet töltenek be a piacgazdaságokban, jelentıs a szerepük a gazdasági növekedés elımozdításában. Különösen igaz ez recesszió, visszaesés idején, amelyekre az elmúlt évek során több példa is akadt. Az OECD országokban 96 és 99% közötti a KKV-k részesedése az összes vállalkozásból (OECD, 2002). A fejlett piacgazdaságok növekedése jelentıs mértékben függ ezért a vállalkozói szektortól: a számos létrejövı, megújuló és megszőnı vállalkozás tartja mozgásban a gazdaságot, ezek teremtik a legtöbb új munkahelyet és a GDP-hez való hozzájárulásuk is egyre jelentısebb (Csapó, 2007). Az újonnan induló vállalkozások elsöprı többsége ugyanakkor nagyon kis hatással van a gazdaságra: többségük sosem fog növekedni és új munkahelyet létrehozni, mivel még a szándék sincs meg bennük erre. 1. A GYORSAN NÖVEKVİ VÁLLALKOZÁSOK JELENTİSÉGE Amíg a kisvállalkozásoknak aggregátan jelentıs szerepük van napjaink (fejlett) gazdaságaiban, addig az egyes kis cégek kilátása bizonytalan. Nagyon sok fiatal vállalkozás szőnik meg mőködése elsı éve alatt, vagy élete folyamatosan a túlélésért való küzdelemmel telik. Azoknak a kis cégeknek a száma, melyek folyamatosan magas növekedést mutatnak fel, és jelentıs hasznot hoznak tulajdonosaik számára, korlátozott. Ezért a kisvállalkozások számának növekedésével párhuzamosan a figyelem egyre inkább az ilyen dinamikusan növekvı cégek felé irányul. A KKV-k közül kiemelkedik egy csoport, melynek tagjai a többieknél lényegesen nagyobb és az iparági átlagot jelentısen meghaladó növekedési ütemet képesek felmutatni103. Az ilyen cégeket a közgazdaságtudományi szakirodalomban dinamikusan növekvı, gyorsan növekvı, valamint gazella vállalkozások néven említik (Abell, 1993; OECD, 2002; Birch, 1987; Vecsenyi, 2003; stb.). A gyorsan növekvı vállalkozások társadalmi szerepe legalább annyira fontos, mint gazdasági jelentıségük, ugyanis húzóerıt képviselnek, példát mutatnak más cégek számára, azokat is növekedésre ösztönzik (Brophy, 1996), így a gazdaság motorját jelentik (Szirmai, 2002). Számos ilyen nemzetközi (Microsoft, Google, Starbucks Coffee, Subway, stb.) és hazai (Graphisoft, Fornetti, e-Ventures (Profession.hu), stb.) sikertörténetrıl olvashatunk, hallhatunk. Mi a közös ezekben a cégekben? Mind olyan viszonylag fiatal vállalkozások, melyek nemrég még kicsiben kezdték, majd az elmúlt idıszak során hihetetlen mértékő növekedést mutattak fel, és alapjaiban változtattak meg egy-egy iparágat. A munkahelyteremtésben betöltött szerepük és a GDP-hez való hozzájárulásuk folytán gyorsan a gazdaságpolitikusok figyelmének is a középpontjába kerültek a gazellák. Az Európai Unió is felismerte a gyorsan növekvı cégek szerepét, a lisszaboni program végrehajtásáról kiadott közleményben a következıképpen fogalmaz: „ha Európa meg kívánja ırizni társadalmi modelljét, akkor nagyobb ütemő gazdasági növekedésre, több új vállalatra, a vállalkozók részérıl az innováció terén fokozottabb 103

David Birch kutatása hívta fel elıször arra a figyelmet, hogy az új munkahelyek háromnegyedét az ilyen, az összes vállalkozás kb. 3-5%-át jelentı gazella cég hozza létre az Amerikai Egyesült Államokban (Birch, 1987).


259


befektetési kedvre, és még több magas növekedési potenciállal rendelkezı kis- és középvállalkozásra van szüksége” (Európai Közösségek, 2006). 2. AZ ÁLLAM ÉS A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS Bár a gyorsan növekvı vállalkozások új munkahelyek létrehozásában betöltött szerepét mindenki elismeri, továbbra is megválaszolandó kérdés, hogy milyen szerepe van (lehet) a kormányzatoknak, gazdaságpolitikusoknak abban, hogy minél több ilyen vállalkozás legyen. Szakmai körökben az sem egyértelmően megválaszolt kérdés, hogy egyáltalán szükségük van-e gazelláknak ilyen jellegő külsı segítségre. Egyik álláspont szerint a kormányzatoknak inkább passzív szerepet kellene betölteniük, és egy vállalkozásösztönzı, versenybarát piaci környezet kialakításán túl nem kellene egyéb segítséget nyújtaniuk a vállalkozásoknak (pl. Levie, 1994; Lohmann, 1988).104 Ezzel szemben mások azt az álláspontot képviselik, hogy a kormányzatnak aktív szerepet kell vállalnia105 a vállalkozások támogatásában különbözı iparági programok indításával, amelyek elısegítik a cégeket a hullámvölgyeken való túljutásban és a nehézségek leküzdésében (pl. Levy, 1994; Hallberg, 1999; Collinson, 2000). Az aktív kormányzati szerepvállalás híveinek sem egyezik mindenben a véleményük, köztük is vita van elsısorban arról, hogy milyen cégeket, és hogyan kellene támogatni. Smallbone és szerzıtársai (1993) véleménye szerint például kétfajta vállalkozáscsoportra kellene nagyobb figyelmet fordítani: egyrészt az idısebb cégekre, melyek növekedni szeretnének, de valamilyen okból nem tudnak; másrészt azokra a gyorsan növekvı cégekre, amelyek még nem érték el azt a kritikus méretet, hogy egyegy recesszió, vagy számukra kellemetlen hatást túlélhessenek, vagy mert csak profitabilitásuk kárára tudnak nıni. A hogyan kapcsán a természetes kiválasztódás hívei két utat említenek: az „r” és a „k” stratégiát106. Az „r” szerint nagyon sok új cég alapítását kell ösztönözni, majd ezeket magukra hagyni. Közülük a leginkább életképesek fognak megmaradni. A „k” stratégia ezzel szemben az egyed létrehozására és támogatására helyezi a hangsúlyt, azaz az irányzat képviselıi azt tartják, hogy kevés, de kellıképpen erıs vállalkozást kell létrehozni (Hannan et al., 1989). Az aktív illetve passzív álláspont közül általában az aktívabb szerep valósul meg, errıl tanúskodik számos tanulmány (pl. OECD, 2002), publikáció és konferencia. A kormányzat is ebben érdekelt, hiszen mint a bevezetıben is írtuk, a lakosság (választók) meghatározó része KKV-knál dolgozik, ezért a sikeres kisvállalkozás-fejlesztési programokat a politikai kampányokban is felhasználhatóak. A kormányzat álláspontja mellett legalább ilyen fontos a programok, szolgáltatások kedvezményezetteinek a véleményét bemutatni. Talán nem meglepı, hogy a gyorsan növekvı cégek tulajdonosai ambivalensen tekintenek a külsı segítségre. Egyrészt örülnek neki, keresik a népszerőséget, ugyanis külsı forrás szerzésekor szükség van erre. Másrészt – ez elsısorban a kisebb, induló cégekre jellemzı – a tulajdonosoknak nincs idejük az érdeklıdıkkel foglalkozni, és nem szeretnének a figyelem középpontjába kerülni, ezzel nagyobb és erısebb versenytársaik figyelmét felhívni magukra. Problémát 104

Az álláspont követıi gyakran korábbi kisvállalkozás-fejlesztési programok kudarcait hozzák fel ellenérvként. A hetvenes évek végéig a legtöbb országban az a kormányzati elképzelés uralkodott, hogy a kisvállalkozásokat közvetlenül kell támogatni valamilyen tıketranszferrel. Amellett, hogy ezek a programok nagyon költségesek voltak, sokszor éppen a kívánttal ellentétes eredményt értek el: a támogatáshoz jutó vállalkozások elkényelmesedtek, míg a különbözı támogatásokat nyújtó kormányzati szervezetek kiszorították a piaci szereplıket. Ezért ez piachelyettesítı modell néven terjedt el a szakirodalomban (Kállay, 2002). 105 A hatékony kisvállalkozás-politikára is vannak pozitív példák. A 80-as évektıl egyre több országban jelent meg az a gondolat, hogy a piacot nem helyettesíteni, hanem fejleszteni kell, azaz a különbözı támogatásokat és szolgáltatásokat nem közvetlenül a kormányzati szervek nyújtják, hanem olyan piaci szereplık, melyek jobban tudják, hogy mire van szükségük a kisvállalkozásoknak. Az ilyen gazdaságpolitika a versenyképesség növelé-sére helyezi a hangsúlyt, és egy önfenntartó rendszer kialakítását tőzi ki célul (Business Development Services, 2001). 106 A természetes kiválasztódás hívei a természettel keresnek analógiát, innen ered az „r” és „k” stratégia elnevezés is. Az „r” az angol „rapid” szó elsı betője, és a gyorsan, sok utódot létrehozó reprodukciós stratégiára utal. A sok utód viszonylag rövid életkort él meg, így tartják mozgásban a populációt. Ezzel szemben a „k” stratégia kevesebb, de „minıségibb” egyed létrehozására törekszik. Az egyedek számát ebben az esetben a terület eltartókapacitása határozza meg. Innen származik a „k” rövidítés.



okoz az is, hogy idınként nagyon gyors segítségre lenne szükségük – de erre a külsı érintettek nincsenek, és talán nem is lehetnek felkészülve. Ha ekkor a kért segítséget a vállalkozások nem kapják meg, akkor még inkább „magukba fordulnak”. A vállalkozók elsısorban más vállalkozást tekintenek szívesen példának, azonban az ehhez szükséges „networking”-re sokszor nincs elegendı idejük. A kormányzatok elsı körben ilyen kapcsolati háló kialakításában tudnának a segítségükre lenni, és ezt követıen jobban a közelükbe férkızni (Fisher és Reuber, 2003). 2.1. A támogatási programok szintjei Mint korábban is hangsúlyoztuk, a kormányzatok érdeke, hogy minél több gyorsan növekvı vállalkozás legyen. A több gyorsan növekvı vállalkozás létrejöttéhez a kormányzati programok négy alapvetı, egymásra épülı területen járulhatnak hozzá, mint azt az alábbi ábra is szemlélteti: Az ábra magyarázata a következı: A piramis legalján az új vállalkozások alapításának ösztönzését és a vállalkozói kedv növelését célul kitőzı programok szerepelnek. Ennek hátterében a természetes kiválasztódás elméletének híveitıl átvett azon gondolat áll („r stratégia), hogy támogatások segítségével a gyorsan növekvı vállalkozások számának növeléséhez az új cégek alapítását kell ösztönözni, a vállalkozások számának gyarapítására kell törekedni; nagyobb számú vállalkozás között gyorsan növekvık is nagyobb valószínőséggel lesznek (Hannan et al., 1989). Tehát nem a minıségi, hanem a mennyiségi vállalkozásfejlesztésen van a hangsúly. A piramis második lépcsıjén a vállalkozások növekedési motivációjának növelésére kialakított kezdeményezések kapnak helyet. Az ilyen programokra azért van szükség, mert mint azt nemzetközi kutatások is alátámasztják, a vállalkozások csekély része (pl. Finnországban csupán 7%-uk) tőzi ki célul a növekedést. A többi cég számára az elsırendő cél a túlélés és a tulajdonosok eltartása. A következı szintet a növekedni kívánó vállalkozások számára a növekedés eléréséhez segítséget nyújtó programok alkotják. Míg az elsı két szint szinte minden kisvállalkozást célközönségének tekint, ez már csak a növekedési motivációval rendelkezı jóval kisebb csoportra fókuszál.107

107

Itt jegyezzük meg, hogy egyes közgazdasági iskolák, sikeres üzletemberek szerint a vállalkozások növekedését éppen az fogja vissza, ha túl sok állami támogatást kapnak, ezáltal nincsenek rákényszerítve arra, hogy a piacból próbáljanak megélni. Bojár Gábor Graphi-sztori címő könyve bevezetıjében a következıket írja „azt is remélem, hogy sikerül a könyvvel jobban felkelteni a vállalkozási és fıleg kockázatvállalási kedvet a biztonsági játék és a különbözı támogatások elnyerésében való reménykedés helyett… elsısorban magunkban kell bízni, magunkra kell számítani és nem az államtól vagy mástól várni segítséget” (Bojár, 2005:15).


261


1. ábra: A gyorsan növekvı vállalkozások gyarapodásának ösztönzési lépcsıi

Nemzetközi terjeszkedés elısegítése

Segítségnyújtás a növekedéshez Vállalkozások növekedési motivációjának növelése Vállalkozások számának növelése

Forrás: saját szerkesztés Kutatási tapasztalatok alapján az igazán gyorsan növekvı cégek a hazai piacot (ez Magyarországon fokozottan érvényes, de nagyobb gazdasággal rendelkezı országok esetén is jellemzı) gyorsan kinövik (sıt, sokszor csak a hazai piac által támasztott keresletre támaszkodva el sem tudnának indulni, már kezdettıl nemzetközi megjelenésben kell gondolkodniuk). Ezért alapvetı jelentıségő a vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének elısegítése, segítség a már növekvı vállalkozásoknak növekedési ütemük szinten tartásához, illetve növeléséhez. Az ezt elısegítı intézkedések helyezkednek el a piramis csúcsán. Mivel a piramis alsó két lépcsıjén szereplı programok a vállalkozások széles körét célozzák meg, és elsısorban nem a dinamikus cégek támogatására fókuszálnak, ezért ezekkel nem foglalkozunk a késıbbiekben részletesen. A vállalkozások üzleti támogatásának jellemzıit a növekedési szakaszok szerint Lengyel (2003) mutatja be:



2. ábra: A KKV-k üzleti támogatásának jellemzı növekedési szakaszaik szerint

Forrás: Lengyel, 2003:122 3. A GAZELLA VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA MAGYARORSZÁGON Magyarországon – sok más országhoz hasonlóan - jelenleg nincsenek kifejezetten olyan kezdeményezések, amelyek csak a gyorsan növekvı vállalkozások csoportjára koncentrálnak, és ezt a program nevében is feltüntetik. Azonban számos olyan program van, amely burkoltan az ilyen cégekre „van kihegyezve”, más vállalkozások nem felelnek meg a kritériumoknak. A programok a következı három alapvetı formában jelennek meg: ezek a pályázatokhoz kapcsolódó támogatások, az információnyújtás és tanácsadás, valamint a különbözı tıkeprogramok. A továbbiakban ezeket mutatjuk be. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), mint a kormányzati KKV politika egyik legfıbb megvalósítója a rendszerváltástól egészen 2003-2004-ig a KKV támogatások/kormányzati intézkedések kidolgozásakor elsısorban az egyes iparágakra, gazdasági ágazatokra koncentrált (pl. fuvarozók, kézmővesek, stb. támogatása). Csak az elmúlt években – talán nem is teljesen függetlenül Magyarország EU tagságától - kezdtek a vállalkozások egyes – nem iparági - csoportjaival (így a gyorsan növekvı cégekkel is) elkülönülten foglalkozni. E paradigmaváltás eredményeképpen napjaink támogatási rendszere célokat támogat az iparágak helyett (a hasonló problémával szembesülı vállalkozásokat célozzák meg). Az Európai Uniós források egy része a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) operatív programjain keresztül jut el a vállalkozásokhoz. A kisvállalkozói szektor elsısorban a GKM Gazdasági Versenyképesség Operatív programja (GVOP) keretében pályázhat vissza nem térítendı támogatásért. Közülük elsısorban két program, a „Kis- és középvállalkozások mőszaki-technológiai háttere fejlesztésének támogatására” (GVOP 2.1.1) illetve az „Emeltszintő, specifikus tanácsadás nyújtása mikro-, kis- és középvállalkozások számára” (GVOP 2.2.2) voltak azok, amelyek a gyorsan növekvı vállalkozásokat, illetve azok létrejöttét is segíthetik. Az alábbi táblázat a programok néhány kiemelt adatát tartalmazza: 1. Táblázat: Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

263


A GVOP gyorsan növekvı cégeket segítı programjai Program

Költségvetés (millió Ft) 2004

GVOP 2.1.1 GVOP 2.2.2

2005

Pályázatok száma (támogatottak)

2006

36273,60 215,29

182,11

2004

2005

2006

3448 (1690) 3947 (1337) 1764 (n.a.) -

469 (219)

664 (415)

-

Forrás: Leskó Tamással, a GKM fıosztályvezetı- helyettessel készített interjú alapján A táblázatban látható, hogy a GKM a vállalkozások viszonylag szélesebb körét eléri programjaival, azonban nem áll rendelkezésre arra vonatkozó adat, hogy közülük mennyi a gyorsan növekvı cég. Az azonban valószínősíthetı, hogy a növekedni szándékozó cégek fordulnak (tudnak fordulni) elsısorban ilyen támogatásokért (ez részben a támogatási feltételeknek is köszönhetı, nem minden vállalkozás tudja azokat vállalni, sokaknak nem éri meg). Az információs segítségnyújtásra a legjobb hazai példa a kis- és középvállalkozások iparjogvédelmi tevékenységének erısítésére született, a Magyar Szabadalmi Hivatal által felügyelt Vállalkozói Iparjogvédelmi Versenyképességet Alapozó Cselekvési (VIVACE) program (MSZH, 2005). Ennek keretében a szellemi termékek hasznosításával kapcsolatos tudnivalókat ismertetik meg a vállalkozókkal képzések során, illetve a szellemi javak hasznosításához kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak. Nemcsak arra várnak, hogy a vállalkozók találják meg ıket, hanem minden fórumot megragadnak az információ terjesztésére: roadshow-kat rendeznek, konferenciákon vesznek részt, a legjobb szellemi termékeket díjazzák, és a szellemi tıke hasznosításának országos hálózatát építik ki. A 2004-tıl 2007-ig terjedı programra 419 ezer Euró forrás áll rendelkezésre. A projekt 3 éve alatt eddig kb. 1500 vállalkozás vette igénybe szolgáltatásaikat. Ez a program ugyan önmagában nem teremt több gyorsan növekvı vállalkozást, azonban a vállalkozók az így megszerzett ismeretek segítségével könnyebben hasznosíthatják, védhetik szellemi termékeiket, illetve kereshetnek befektetıket. A gyorsan növekvı vállalkozások többségének jellemzıje, hogy a hazai piac kicsi számukra, már kezdettıl nemzetközi jelenlétben kell gondolkodniuk. A nemzetközi piacra lépés egyik akadálya a tıkehiány. Mivel a nagy növekedési potenciállal rendelkezı vállalkozások egy része nem felel meg azoknak a feltételeknek, amiket a bankok hitelfelvétel esetén támasztanának, ezért adósságjellegő finanszírozás helyett ezek a cégek elsısorban tıkefinanszírozási lehetıségeket keresnek108. Ilyen forrást elsısorban üzleti angyal illetve kockázati tıke befektetık nyújtanak. Magyarországon az üzleti angyal és kockázati tıke befektetések közel sem annyira jelentısek, mint sok más (elsısorban angol-szász) országban109, bár szerepük növekszik. Az üzleti angyalok elsısorban azokból az üzletemberekbıl kerülnek ki, akik saját vállalkozásuk felfuttatásából meggazdagodva új befektetési lehetıségeket keresnek. Az ilyen üzletemberek száma hazánkban folyamatosan növekszik, de még mindig kevés, ez az oka annak, hogy az ilyen befektetések nem jelentısek. Kezdeményezések ezek elımozdítására vannak: ennek tekinthetı például az Innostart Alapítvány üzleti angyal klubja, amely 2000. júniusa óta általában évente egy alkalommal szervez Üzleti Angyal Klub rendezvényt, melyen 4-5 befektetésre érett projektet mutatnak be (Innostart, 2006). Az üzleti angyalok alapvetıen a magvetı (indulás elıtti) szakaszban finanszírozzák a vállalkozásokat, a kockázati tıkés befektetık pedig általában az kezdeti növekvı és expanzív szakaszban (EVCA, 2005) fektetnek be nagyobb összeget. Ebbıl kifolyólag az üzleti angyal 108

Természetesen ez fordítva nem igaz, tehát az nem állítható, hogy a kockázati vagy egyéb kedvezményes tıkefinanszírozást igénybe vevı vállalkozások mindannyian a gyorsan növekvı cégek közül kerülnének ki. Ezt az is cáfolja, hogy statisztikák szerint a kockázati tıke befektetésben részesülı vállalkozások kis része tud csak tényleg jelentıs növekedést felmutatni, másik részük a piaci átlagot hozza, mások tönkre mennek. 109 A Magyar Kockázati és Magántıke Egyesület kiadványa szerint a 2005-ös évben 26 kockázati tıke befektetés volt Magyarországon, melyek összértéke 131 millió Euró. Egyetlen tranzakció képviselte a befektetett érték 76%-át, a befektetések 85%-a 1 millió Euró alatti volt (Magyar Kockázati és Magántıke Egyesület, 2005).



befektetések Magyarországon 10-100 millió Ft között vannak, a kockázati tıkések számára az ennél nagyobb összegő befektetések a gazdaságosak (Innostart, 2006). Hazánkban egyrészt az ekkora projektek száma viszonylag kevés, másrészt a cégek jelentıs része akkora növekedési potenciált nem tud felmutatni, hogy a kockázati tıke alapok és üzleti angyalok számára megérje a befektetést. A kormányzat ezért tartja indokoltnak állami tıkealapok felállítását és vállalkozások támogatását ezeken keresztül110. Létrehozásuk és mőködtetésük mögött az a feltételezés áll, hogy ezek piaci hiányt töltenek be, olyan területekre mennek, ahol nem a piaci mechanizmusokat szorítják ki. Az alábbiakban a Magyarországon mőködı állami tıkeprogramokat mutatjuk be: 2. Táblázat: Az állami tıkeprogramok eredménye (2004-2006) Programok

Vállalkozók száma 22 6 3 7 24 8 70

MFB Rt. Corvinus Rt. Elsı Innovációs Kockázati Tıkealap Beszállítói Befektetı Rt. Kisvállalkozás-fejlesztı Pénzügyi Rt. Informatikai Kock. Tıkealap Összesen

Befektetett összeg Mrd Ft 8,5 1,5 0,7 0,6 1,6 2 14,9

Forrás: Leskó, 2006 A fenti tıkeprogramok nem egymás versenytársai, mindegyiknek más és más a fókusza, a vállalkozásokba különbözı életciklusokban fektetnek, ezáltal kiegészítik egymást, mint az alábbi ábrán is látható. 3. ábra: Az állami szerepvállalás a vállalkozások finanszírozásában

110

Egyes kutatók (és kockázati tıkések) véleménye szerint a magyar vállalkozások megtalálják a maguk tıkeszerzési csatornáit. „A rendelkezésre álló tıke volumene azt jelzi, hogy a szők keresztmetszetet nem a befektethetı tıke, hanem az alkalmas befektetési célpontként jelentkezı vállalatok jelentik” írja Karsai Judit (Karsai, 2004) „Honnan remélhetnek kockázati tıkét a magyarországi vállalkozások?” címő cikkében.


265


Forrás: HVCA, 2005:16 Köztük két nevében is kockázati tıkével foglalkozó alap van. A Corvinus Kockázati Tıkealapkezelı ZRt. kezelésében levı Corvinus Elsı Innovációs Kockázati Tıkealap a magyar szellemi termékek és az innováció kereskedelmi hasznosítását tőzte ki célul, ezért elsısorban ilyen vállalkozásokba fektetnek. Az Informatikai Kockázati Tıkealap pedig az informatikai és távközlési szektor induló illetve korai növekedési fázisban levı vállalkozásait tekinti célcsoportjának. Az állami kockázati tıke alapokon kívül 4 olyan intézményhez fordulhatnak a vállalkozások, ahol kedvezı feltételekkel juthatnak tıketámogatáshoz. Ezeknél a hozamelvárások alacsonyabbak, mint a kockázati tıkealapok esetében. Cserébe kisebb kockázatot vállalnak csak: a befektetéshez nem elegendı csupán egy kiváló üzleti ötlet; csak már mőködıképességüket bizonyító vállalkozásokba szállnak be. Továbbá feltételként szerepel általában az is, hogy a vállalkozások jó piaci pozícióval és fejlıdési lehetıséggel rendelkezzenek. 4. A NEMZETKÖZI LEGJOBB GYAKORLAT BEMUTATÁSA Mint a korábbiakban is írtuk, jelenleg kevés olyan ország van, ahol kifejezetten gyorsan növekvı vállalkozások számára meghirdetett programok állnának rendelkezésre. Sok helyen vannak kockázati tıke programok, innovációt támogató és szellemi termékek védésében, technológia transzferben segítı programok illetve üzleti inkubátorok induló vállalkozások részére. Néhány ország a többinél kiemeltebb figyelmet fordít a gazellákra, számos sikerpéldaként bemutatható programot kínálnak számukra. A következıkben közülük mutatunk be néhányat111.

111

A Global Entrepreneurship Monitor (GEM) konzorciuma a szokásos éves felméréseken túl a gyorsan növekvı vállalkozások támogatását célzó nemzeti kezdeményezések felmérésére indított kutatási projektet a 2005/2006-os évben. A kutatás egyrészt arra kereste a választ, hogy mit tesznek a gyorsan növekvı vállalkozások támogatására a kormányzatok, és mi alapján feltételezik azt, hogy ezek segítik az ilyen cégeket; másrészt arra, hogy a gyorsan növekvı vállalkozások támogatása fontos gazdaságpolitikai cél-e, ha igen, ez miben jelenik meg. A kutatásban magunk is részt vettünk, a nemzetközi „best practice”-t bemutató példák ennek a kutatásnak a zárótanulmányából származnak (ld. bıvebben: Autio et al., 2006).



Az egyik legsikeresebb program, az Egyesült Királyságban meghirdetett „High-Growth Start-up” korábbi vállalkozók bevonásával mentorálással és coaching szolgáltatással segíti a növekedésorientált vállalkozásokat. Egy-egy cég esetében 18 hónapon keresztül segítik a vállalkozást elsısorban tanácsadással, illetve a szervezet struktúrájának kialakításában, tervek készítésében. A program elsı fázisában, 2001 és 2004 között 595 induló cég vette igénybe ezt a szolgáltatást, melyek összesen 2010 új munkahelyet hoztak létra. A második fázisra is hasonlóan nagyratörı elvárásokat támasztanak: legalább 295 cégre és 1744 új munkahelyre számítanak. A Growth Firm Service programot 2003-ban indította el a finn Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Célja, hogy proaktívan azonosítsa és felkarolja a gyorsan növekvı cégeket életük korai fázisában. A program keretében több állami szervezet (innovációs ügynökség, állami finanszírozási és kutatásfejlesztési alap, regionális munkaügyi központok) fogott össze, és kínálnak közel százféle szolgáltatást. Az alapelv az, hogy az ügyfelek mindent megkapjanak egy helyen. Körülbelül 3-400 alkalmazott az idejének 10-15%-ában a programmal foglalkozik. A résztvételre jelentkezı cégeket átvilágítják, megnézik erısségeiket, gyengeségeiket, illetve feltárják az elıttük álló lehetıségeket és veszélyeket. A vállalkozóktól a visszajelzés nagyon pozitív, ez nagyrészt annak is köszönhetı, hogy sokra értékelik azt, hogy nem a vállalkozóknak kell a szolgáltatások után menni, hanem a program keresi meg ıket, és nyújt számukra mindenféle szolgáltatást egyetlen kapcsolattartón keresztül. Szintén sikeresnek tekinthetı a finn Nemzeti Kutatás-fejlesztési Alap által 2002-ben elindított INTRO program alapvetıen egy online piactér, mely az üzleti ötleteket és a befektetıket hívatott összehozni. Ezenfelül a vállalkozások számára segítséget nyújt finanszírozás keresésben, szerzıdéskötésnél és a cégértékelésben. A program további célja, hogy felkészítse a vállalkozásokat finanszírozás fogadására. Eddig mintegy 150 cég vett részt a programban, és több, mint 30%-uk talált ezen keresztül befektetıre. Közel 300 üzleti angyal keres ezen keresztül befektetési lehetıséget. Hollandiában a Mastering Growth Program keretében képzéseket szerveznek olyan vállalkozók számára, akiknek nagy a növekedési motivációja. A foglalkozások keretében alapvetıen a következı két kérdésre segítenek választ találni a vállalkozóknak: (1) hogyan tudok növekedést elıidézni a cégemnél? (2) hogyan tudom a rendkívül gyors növekedést menedzselni? A vállalkozók egymás tapasztalataiból is tanulnak (Suddle et al., 2006). 5. KÖVETKEZTETÉSEK, ZÁRÓ GONDOLATOK Az elızıekben áttekintettük az állam szerepét a gyorsan növekvı vállalkozások fejlesztésében, bemutattuk a gazellák segítését célként kijelölı hazai és nemzetközi programokat. Megállapíthatjuk, hogy hazánkban is rendelkezésre állnak a nemzetközi gyakorlatban megjelent gyorsan növekvı cégeket támogató kezdeményezések. Néhány ország (elsısorban Hollandia és Finnország) gyakorlatának az átvétele megfontolandó Magyarország számára is. Ezek a példák azt mutatják, hogy kevésbé költséges módon, azaz elsısorban nem tıkeprogramokra alapozva hogyan lehet a vállalkozások széles körét elérni és jelentıs eredményeket realizálni. HIVATKOZÁSOK: Abell, D. F., Köllermeier, T. eds. (1993): Dynamic Entrepreneurship in Central and Eastern Europe. Delwel Publishers, The Hague Autio, E., Kronlund, M., Kovalainen, A. (2006): High-Growth SME Support Initiatives in Eight Countries: Analysis, Categorization, and Recommendations. Report prepared for the Finnish Ministry of Trade and Industry Birch, D. (1987): Job Creation in America. New York, Free Press Bojár Gábor (2005): Graphi-sztori. Egy Magyar mini-multi története. HVG, Budapest Brophy, D. J. (1997): Financing the Growth of Entrepreneurial Firms. In: Sexton, D. L., Smilor, R. (eds.): Entrepreneurship 2000. Chicago: Upstart Publishers, 5-27 Business Development Services… (2001): Business Development Services for Small Enterprises: Guiding Principles for Donor-Funded Interventions. 2001 Edition, Committee of Donor Agencies for Small Enterprise Development, Washington. Collinson, S. (2000): Knowledge Networks for Innovation in Small Scottish Software Firms. Entrepreneurship & Regional Development, Vol. 12, No. 3 Csapó Krisztián (2007): Gyorsan növekvı vállalkozások Magyarországon. PhD disszertáció-tervezet. BCE


267

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VÁLLALATGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ EVCA (2005): Közép- és Kelet-Európai Statisztikai Jelentés 2004. Elérhetı: http://hun.hvca.hu/images/stories/commondocs/cee.pdf 2006.07.27-én 12.48-kor Európai Közösségek (2006): A Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: A vállalkozói készségek elımozdítása az oktatás és a tanulás terén. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/site/hu/com/2006/com2006_0033hu01.pdf letöltve 2006.12.18án 11.41-kor Fisher, E., Reuber, R. (2003): Support for Rapid-Growth Firms: A Comparison of the Views of founders, government policymakers, and private sector resource providers. Journal of Small Business Management, Vol. 41, No. 4, pp. 346-365. Hallberg, K. (1999): Small- and Medium-Scale Enterprises: A Framework for Intervention. Washington, D.C.: Small Enterprise Unit, Private Sector Development Department, The World Bank. Hannan, M. T., Freeman, J. (1989): Organizational Ecology. Cambridge. Harvard University Press, MA HVCA (2005): A Magyar Kockázati és Magántıke Egyesület évkönyve. Elérhetı: http://www2.hvca.hu/commondocs/yearbook/HVCAyearbook2005.pdf letöltve 2006.07.27-én 12.48-kor Innostart (2006): Az Üzleti Angyal Klub mőködése. Elérhetı: http://www.innostart.hu/projects/projects.php?id=%DCzleti%20Angyal%20Klub letöltve 2006.07.27-én 12.48-kor Kállay László (2002): Paradigmaváltás a kisvállalkozás-fejlesztésben. Közgazdasági Szemle, 49. évf., 7-8. sz., 557-573. o. Karsai Judit (2004): Honnan remélhetnek kockázati tıkét a magyarországi vállalkozások? Külgazdaság, 48. évf., 4. sz., 60-70. o. Lengyel Imre (2003): A kis- és középvállalkozás-fejlesztési politikák alapjai Magyarországon és az Európai Unióban. In: Buzás N. – Kállay L. - Lengyel I. (szerk.): Kis- és középvállalkozások a változó gazdaságban. JATEPress, Szeged, 101-170. o. Levie, J. (1994): Can Governments Nurture Young Growing Firms? Qualitative Evidence from a Three-Nation Study. In: Bygrave, D. et al. (eds.): Frontiers of Entrepreneurship Research. Wellesley, MA: Arthur M. Blank Centre for Entrepreneurship, Babson College Levy, B. (1994): Technical and Marketing Support Systems for Successful Small and Medium-Size Enterprises in Four Countries. Policy Research Working Paper No. 1400. Washington, D.C.: Policy Research Department, Private Sector Development Department, The World Bank Lohmann, D. (1998): Strategies of High-Growth Firms in Adverse Public Policy and Economic Environments. In: Reynolds, P. D. et al. (eds.): Frontiers of Entrepreneurship Research. Wellesley, MA: Arthur M. Blank Centre for Entrepreneurship, Babson College, 16–29. Magyar Kockázati és Magántıke Egyesület (2005): A magyar kockázati és magántıke iparág fejlıdése 2005. letöltve az alábbi címrıl 2006.07.27-én 12.48-kor: http://hun.hvca.hu/media/HVCAStatisticalSurvey2005fulllversion.pdf MSZH (2005): A Magyar Szabadalmi Hivatal éves jelentése. Elérhetı: http://www.hpo.hu/kiadv/ingy_magy/MSZHEvesJelentes_2005.pdf letöltve 2006.07.27-én 12.48-kor OECD (2002b): High-growth SMEs and Employment. Paris Smallbone, D., North D., Leigh, R. (1993): Support for Mature SMEs: developing a policy agenda, In: Chittenden, F., Robertson, M., Watkins, D.: Small Firms - Recession and Recovery. Paul Chapman, London, pp. 216-228. Suddle, K., Hessels, J., Stam, E., van Stel, A. (2006): High Growth Firms, Public Policies and Economic Growth. Working Paper, University of Twente. Letöltve: http://www.utwente.nl/nikos/htsf/papers/suddle.pdf 2007.01.26-án 7:27-kor Szirmai Péter (2002): Fejlıdési szakaszok és szakaszváltások Magyarországon a kis- és középvállalkozások körében. BKÁE Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Vecsenyi János (2003): Vállalkozás – Az ötlettıl az újrakezdésig. Aula, Budapest



A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK KÖRNYEZETI BEÁGYAZOTTSÁGÁNAK VIZSGÁLATA AZ EGYÜTTMŐKÖDÉS SORÁN 112 Gubik Andrea Egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem Gazdaságelméleti Intézet BEVEZETÉS A vállalatok vizsgálatát nem választhatjuk el környezetük vizsgálatától. Különösen igaz ez kis- és középvállalatok esetén, mely vállalatok mőködésében általában, de együttmőködésük során is fontos szerepet játszik társadalmi-gazdasági környezetük. A dolgozat célja, hogy a társadalmi beágyazottság jelentıségét, sajátosságait megvizsgálja a kis- és középvállalati körben, a szakirodalom eredményeire, valamint empirikus felmérésre támaszkodva.

I. A VIZSGÁLAT KITERJESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Egyrészt a kis- és középvállalatok fokozódó jelentıségét hangsúlyozza a szakirodalom, melyet a technológiai fejlıdéssel, a globalizációval és egyéb tendenciákkal indokol. Másrészt viszont a szektornak könnyen belátható hátrányai vannak a nagyvállalatokkal szemben a méretgazdaságosság, a specializációból eredı gazdaságosság és a termékkörbıl faladó gazdaságosság terén egyaránt. A termelési volumen növelésével és a termékskála szélesítésével, valamint a növekvı specializációnak köszönhetıen ugyanis a vállalatok csökkenthetik költségeiket, így nagyobb hatékonyságot érhetnek el, mely éppen a vállalatméret növelésének igényét indokolja. Az ellentmondás feloldásához vizsgálatainkat ki kell terjesztenünk a vállalat környezetére is. A vállalatok tevékenységének vizsgálatakor nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyik szereplı tevékenysége tovagyőrőzı hatást gyakorol a többi aktorra, hogy az egyes szereplık helyzetét számos tényezı befolyásolja, melynek egy részére a vállalat képes hatást gyakorolni, másokra viszont nem. A vállalatok környezetének szerepe összefoglalóan a kollektív hatékonyságban lelhetı fel (collective efficiency) (Schmitz 1997), mely a külsı gazdaságosságból, valamint az együttmőködésbıl eredı kompetitív elıny. A külsı és belsı gazdaságosságot elıször Marshall különböztette meg egymástól (Marshall 1920). A belsı gazdaságosság alapvetıen méretgazdaságossági kérdés, a szervezési és a vezetési hatékonyságtól függ. Ezzel szemben a külsı gazdaságosság vállalaton kívüli tényezık függvénye, egy iparág fejlettsége, a helyi üzleti környezet és a munkaerıpiac jellemzıinek kérdése. A külsı gazdaságosság több módon nyilvánulhat meg. Egyrészt költségcsökkenésként, mely a belsı gazdaságosságból ered, például ha a verseny a technológia fejlıdését eredményezi. Ezt pénzbeli külsı gazdaságosságnak (pecuniary external economies) nevezzük. Más esetben a külsı gazdaságosság a vállalat ellenırzésén kívül esı okok miatt alakul ki, mely például a helyi infrastruktúra fejlettségébıl vagy a képzett munkaerı rendelkezésre állásából ered, ekkor technológiai külsı gazdaságosságról beszélünk (technological external economies). Amennyiben az említett hatás nem szándékolt, externáliának nevezi a szakirodalom, s ez egyben megfelel a Marshalli külsı gazdaságosságnak (Tommaso, Dubbini 2000). Napjainkban a belsı gazdaságosság szerepe csökken, a külsı gazdaságosság szerepe viszont egyre nagyobb. Ez összefüggésben áll egyrészt azokkal a tendenciákkal melyek a kis- és középvállalatok jelentıségét általában véve megnövelték, mint például a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség felértékelıdése, másrészt a nem produktív tevékenységek, mint a marketing, pénzügyi szolgáltatások, stb. egyre nagyobb jelentıségével.

112

A dolgozat az OTKA T 043149 és az FKFP 0015/2002 projektek támogatásával készült.


269


A gazdaságosság megmutatkozhat közös tevékenységekben, együttmőködésben is, ekkor kooperációs vagy kollektív külsı gazdaságosságról beszélhetünk. Miután itt akaratlagos hatásokról van szó, azt feltételezhetjük, hogy elveszítik externális jellegüket. Itt ugyanis megvalósulhat a kizárás és az együttmőködésben részt vevık közvetlen kompenzálása, az elınyöket a vállalatok explicit módon érik el. Ennek ellenére itt is elıfordulhatnak externáliák, például, ha a lobbi tevékenységnek köszönhetıen javul a termék, a technológia, vagy az általános infrastruktúra (Tommaso, Dubbini 2000). A kooperációs gazdaságosság kialakulása ágazat és termékfüggı, e mellett azok a helyi gazdasági-intézményi jellemzık is befolyásolják, melyben a vállalat tevékenykedik. A kooperációs gazdaságosságból fakadó elınyök kihasználásának ezeken túl szubjektív feltételei is vannak. A szubjektív elemek a szereplık sokféleségébıl, a közöttük kialakult kapcsolatokból erednek, nagyobb mértékő a kooperációs gazdaságosság és a kollektív hatékonyság is, ha a szereplık között bizalom alakul ki és közöttük szociális kapcsolatok formálódnak. Ennek ismeretében a kis- és középvállalatok létrejöttének, mőködésének és együttmőködésének magyarázatakor nagyobb hangsúlyt kell kapnia a technológiai és gazdasági tényezık mellett a szociális és kulturális tényezıknek.

II. A BEÁGYAZOTTSÁG SZEREPE A VÁLLALATI EGYÜTTMŐKÖDÉSBEN A gazdasági és társadalmi érdekek összefonódását a vállalatok közötti kapcsolatokban is felfedezhetjük. A vállalatok közötti együttmőködés az egyszerő árucserét kinıve nagymértékben a reciprocitásra (Polányi 1976) támaszkodik113, mely a tételezés - ellentételezés elválását feltételezi. A kis- és középvállalatok vertikális és horizontális együttmőködésben vehetnek részt. Az elıbbi kis- és középvállalatok és egy vagy több nagyvállalat, az utóbbi pedig kis- és középvállalatok között megvalósuló kooperáció. A két kapcsolattípus eltérı a felek alkuerejét és a közöttük megvalósuló reciprocitást tekintve egyaránt. A vertikális kapcsolat hierarchikus elemeket is magában foglal, így a kis– és középvállalatok nagyobb fokú függésével járhat együtt. A függés horizontális kapcsolatok esetén is jelen van, és szükségszerő is a kijelölt közös célok miatt, viszont a kapcsolat szimmetrikus vagy aszimmetrikus jellege eltér a két típusú együttmőködés esetén. Minél nagyobb egy vállalat, várhatóan annál kisebb mértékő a függése környezetétıl, így vállalati környezetétıl is, egyúttal annál nagyobb valószínőséggel lesz kontrollja az események felett. A reciprocitás egyik ismérve a tételezés-ellentételezés elválása, valamint az informális elemek megjelenése szinte kizárólag a horizontális kapcsolatok jellemzıje. Egyfelıl nagyfokú bizalmat követelnek meg a felektıl, más megközelítésben viszont képesek a vállalati kapcsolatok dinamizálására, így a rugalmasság felértékelıdésével a gazdasági vizsgálódások homlokterébe kerültek. Granovetter hangsúlyozza, hogy a gazdasági szereplı nem atomizált, a gazdasági tevékenységek személyes kapcsolatok hálózataiba ágyazódnak. Beágyazottságon azt érti, hogy a gazdasági cselekvést, eredményeket és intézményeket befolyásolják a cselekvık személyes kapcsolatai és a kapcsolatháló egészének szerkezete (Granovetter 1990). A szereplıket az ıket körülvevı társadalmi háló figyelembe vételével lehet csak vizsgálni (Gulati et al. 2000). Vizsgálatainkban támaszkodunk a Polányitól származó, de Granovetter nevével összekapcsolt beágyazottság elméletre, elfogadva a vállalatot körülvevı nem gazdasági környezet jelentıségét a gazdasági kapcsolatok szervezıdésében. A vállalatok közötti kapcsolatok sikeressége, rugalmassága nagymértékben a szereplık közötti bizalom függvénye. A bizalom gazdasági vonatkozásban megkönnyíti a kooperációt, hozzájárulhat a 113

Polányi szerint „…az emberi gazdaság általában beleszövıdik az ember társadalmi viszonyaiba. Az ember nem úgy cselekszik, hogy az anyagi javak birtoklásával kapcsolatos egyéni érdekeit óvja; úgy cselekszik, hogy társadalmi helyzetét, társadalmi jogait, társadalmi javait óvja meg. Az anyagi javakat csak annyira becsüli, amennyire ezt a célt szolgálják” (Polányi 1976, 54). Polányi szerint minden gazdaság leírható integrációs formák segítségével, és így tanulmányozható, hogy hogyan intézményesül a gazdaság a társadalomban. A rendet két viselkedési elv tartja fenn, a reciprocitás és a redisztribúció. Ezt egészíti ki a háztartás (saját használatra történı termelés) és az árucsere (javak személyek közötti cseréje).



költségek csökkentéséhez, a gazdasági folyamatok gördülékenyebbé tételéhez azáltal, hogy képes a gazdasági együttmőködések kapcsán felmerülı bizonytalanságot csökkenteni. „A bizalom a szabályszerő, becsületes és együttmőködésre kész viselkedés elvárása egy közösségen belül, a közös normák alapján, e közösség más tagjai részérıl” (Fukuyama 1997, 45). Bachmann szerint (2003) a bizalom egy olyan mechanizmus, amely lehetıséget teremt két fél között a társadalmi interakcióra, amelyre annak hiányában nem kerülhetett volna sor. A bizalom lehetıvé teszi az együttmőködés egyik fontos motivációjának tényleges megvalósulását, nevezetesen a költségek csökkenését, mert az egymással kapcsolatban álló, egymást ismerı, és így egymásban bízó partnerek egy sor adminisztratív jellegő költséget takaríthatnak meg (például az ügyvédi díjak egy része, a tárgyalás költségei). A társadalmi kapcsolatokat átszövı bizalomból építkezik a társadalmi tıke, ami Coleman (1990) szerint a személyek közötti viszonyokban ölt testet. Azt a funkciót határozza meg, hogy milyen értéke van erıforrásként a cselekvık számára a társadalmi struktúra azon vonásainak, amelyeket felhasználhatnak érdekeik érvényesítésében. A társadalmi tıkét kulturális mechanizmusok hívják életre, elválik tehát az emberi tıke más formáitól, egyrészt mert a megszerzés körülményei speciálisak (egy egyén nem képes rá önmagában, szemben például a tudással), másrészt mert mind a kialakulása, mind a megszőnése sok idıbe telik. A társadalmi tıke megteremtheti az alapját egy olyan közösség kialakulásának, melyben a csoport tagjai kölcsönösen bíznak egymásban, így járulva hozzá a vállalatok közötti együttmőködéshez. Elıfordulhat azonban az az eset is, hogy a bizalom gátolja a hatékony mőködést, például amikor a partnerek elkötelezettsége odáig vezet, hogy nem szakítanak meg egy gazdasági kapcsolatot akkor sem, mikor az már kedvezıtlen, vagy legalábbis nem a legkedvezıbb megoldás a vállalat számára. Ekkor a társadalmi tıke elkötelezettségbe csaphat át (Nooteboom 2003). Számos tényezı játszik szerepet abban, hogy egy együttmőködés kialakul-e és ha igen, milyen formában, illetve, hogy sikeres lesz-e. Fukuyama szerint ilyen befolyásoló tényezı a kultúra, valamint a társadalmi struktúra, a tulajdonjog stabil rendszerének megteremtése, az önkéntes szervezıdésre való hajlam, a vallás és a család (Fukuyama 1997). A bizalom amellett, hogy képes a bizonytalanság csökkentésére (Bachmann 1999), kockázatot is teremt. Ez a kockázat viszont orvosolható jogi normák és szankciók formájában. A bizalomnak ezért a szankció is alternatívája lehet, ami megjelenhet szerzıdésben, azaz formalizáltan, de a társadalmi rendszerben is létezhet kellı szankcionálási lehetıség. Ez utóbbi hozzájárulhat ahhoz, hogy mind bizalom mind formális megállapodás hiányában is kialakulhasson kooperáció. A jó hírnév elvesztésének lehetısége, vagy az ismeretség, a gazdasági együttmőködésen túlmutató kapcsolat szintén visszatartó erı lehet az opportunista viselkedésben. Vélekedésünk szerint a vállalat beágyazottsága meghatározó a vállalatok közötti bizalmi kapcsolatok formálódásában. A földrajzi közelség és a felek közötti társadalmi kapcsolatok hozzájárulnak a bizalom kiépüléséhez, így közvetve kedvezı hatást gyakorolnak a vállalatok közötti együttmőködés alakulására.

III. AZ EMPIRIKUS FELMÉRÉS TAPASZTALATAI114

114

A téma empirikus vizsgálatát egyrészt országos statisztikák szekunder elemzésével végeztük el, másrészt a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Vállalkozáselmélet és gyakorlat Doktori Iskolájának FKFP 0015/2002. oktatási és kutatási programja keretében készült kérdıív adatainak elemzésével. A kérdıív célja az volt, hogy feltérképezze a megye kis- és középvállalatainak mőködési környezetét, határon átnyúló gazdasági tevékenységét és a vállalatok közötti kapcsolatok jellegét. A felmérés tevékenységi kör és vállalatméret szerint reprezentatív; kizárólag 9 fınél több alkalmazottat foglalkoztató társas vállalkozásokra terjedt ki. A mintába került vállalatok 78 százaléka kis-, 22 százaléka közepes mérető vállalat. Tevékenységi kör szerint a minta 59 százaléka ipari, a vállalatok 27 százaléka kereskedelemmel, 14 százaléka pedig szolgáltatással foglalkozik. A 245 megkérdezett vállalat összesen 9588 alkalmazottat foglalkoztat, 10,8 százalékukban van külföldi érdekeltség.


271


A vállalat környezete szerepének vizsgálatakor fıként a vállalat méretének tulajdonítunk nagy jelentıséget, feltételezve, hogy a vállalat méretének növekedésével a helyi környezet szerepe csökken, vagy legalábbis a jellege változhat. A beágyazottság kvantitatív vizsgálatára csak korlátozott lehetıség nyílik, viszont mértékére következtethetünk az üzleti partnerek földrajzi elhelyezkedésébıl, a támogató intézményekkel való kapcsolattartásból, abból, hogy a vállalat érzékel-e telephelyi elınyöket vállalata környezetében. Vizsgálataink során a beágyazottság jeleként értékeljük, ha a vevık és a szállítók a vállalat vonzáskörzetében találhatók. A vevık és szállítók elhelyezkedése számos tényezı függvénye, a vállalat mérete mellett tevékenységi köre, valamint a vevı/szállító típusa is hatást gyakorol rá. A megkérdezett vállalatok 70,73 százalékának legfontosabb vevıje a vállalattal azonos régióban található, ezen belül 19,51 százalékának a vállalata székhelyén, 26,34 százalékuknak a vállalat 50 kilométeres körzetén belül. A szállítók 50,5 százalékának székhelye a vállalattal azonos régióban van, 35,2 százalékuknak egyéb magyarországi régióban. A kapott eredmények arra utalnak, hogy a kis- és középvállalatok számára a helyi piac meghatározó, melynek feltételezésünk szerint több oka is van. Egyrészt minél kisebb egy vállalat annál inkább kötıdik a helyi piachoz, mely összefüggésbe hozható a vállalat erıforrásaival, fıként anyagi lehetıségeivel, másrészt a tevékenység jellege, melyet a vállalat végez és ehhez kapcsolódóan a vevı típusa szintén meghatározó a partner földrajzi elhelyezkedése szempontjából. A vállalat foglalkoztatotti létszáma, valamint az adott vállalat és a partner távolsága között gyenge szignifikáns kapcsolatot fedezhetünk fel (a vevı esetén: p=0,000, R2=0,117, szállító esetén: p=0,001, R2=0,055). Ezt azt jelenti, hogy a kisebb vállalatok jellemzıen közelebbi partnerekkel rendelkeznek. Másrészt a tevékenység jellege és ebbıl fakadóan a vevı típusa is meghatározó (p=0,000) a vevı földrajzi helyzete szempontjából. A kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó vállalatok vevıköre földrajzilag koncentráltabb, távolabbi vevıkkel, nemzetközi aktivitással inkább az iparvállalatok rendelkeznek. A kis- és középvállalatok legfontosabb vevıi a lakosság (35,6 százalék), feléjük jellemzıen a kisebb vállalatok értékesítenek (p=0,04), mindez szintén a kisebb mérető vállalatok erısebb beágyazottságára utal. Szintén a beágyazottságra utal a helyi intézményekkel fenntartott kapcsolat. Itt értékeltük egyrészt, hogy a vállalat hány szervezettel, intézménnyel áll kapcsolatban (például felsıoktatási intézménnyel, kamarával, fejlesztési szervezettel, stb.), másrészt, hogy hogyan viszonyul az általuk nyújtott szolgáltatásokhoz. A vállalati kapcsolatok számát megvizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a megkérdezett vállalatok átlagosan 1-4 intézménnyel állnak kapcsolatban (átlag: 2,96, szórás: 1,497, N=233), melyek közül a leggyakrabban említettek sorrendben a munkaügyi központ, a kamara és az önkormányzat. Szignifikáns kapcsolatra bukkanhatunk vállalatméret szerint, minél nagyobb az adott vállalat, annál több intézményi kapcsolatra számíthatunk. Ahogy nı a vállalat egyre inkább változik a környezettel való kapcsolat jellege. Így a vállalat mérete várhatóan hatással lesz a vállalat támogató intézményekkel folytatott kapcsolataira is. Minél kisebb egy vállalat, annál kevésbé van lehetısége saját erıforrást mozgósítani a szükséges információk megszerzésére (pl.: pályázatok, támogatások), a támogató intézmények ezért fontos szerepet játszhatnak az információhoz jutásban. Azt feltételeztük, hogy általában véve a kis- és középvállalatok esetében az informális információk nagyobb szerepet kapnak, mint a formálisak, illetve, hogy a felhasználható információk forrása változik a vállalatmérettel, míg kisebb vállalatok esetén a vállalkozók gyakran családi, baráti forrásokra támaszkodnak, addig nagyobb méretnél ez várhatóan megváltozik. Az információ alapvetı erıforrás a kis- és középvállalkozások számára is. A szakirodalom a külsı informátortól kapott informális információ jelentıségét hangsúlyozza, szemben a szisztematikusan összegyőjtött úgynevezett formális információkkal. Seringhaus (1993) különbséget tett az objektív (objective information) és a gyakorlati információ (experiential information) között. Az elıbbi publikált, összegyőjtött információk összessége (például statisztikák, tematikus honlapok), míg az utóbbi személyesen, a piacon, a fogyasztókkal való kapcsolat során megszerzett információ. Ma egyre 272 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


inkább ez utóbbi jelentısége nı az objektív információk ellenében. Ezzel összefüggésben a támogató intézmények tájékoztatással, információgyőjtéssel és tanácsadással kapcsolatos tevékenységének hasznosíthatósága megkérdıjelezıdhet. Granovetter (Granovetter 1983) az informális információk szerepét vizsgálta. Szerinte a legfontosabb információkat nem a szoros, baráti kapcsolatokból merítjük, hanem úgynevezett gyenge kapcsolatokból. Ezek a gyenge kapcsolatok kötik össze az egyéneket más szoros kapcsolatok tagjaival. Mivel ezek a távolabbi ismeretségek más jellegő információhoz juttatják az egyént, fontos szerepet játszanak az üzleti tevékenység során. Más vizsgálatok megkérdıjelezik a gyenge kapcsolatok elsıdlegességét (Brüderl, Preisendörfer 1998), hangsúlyozva a baráti, élettársi, házastársi, rokoni kapcsolatok szerepét a vállalkozás támogatásában. A szerzık szerint a „családi hálózat” egyfelıl emocionális támogatást jelent a vállalkozónak, másrészt jelentısége aktív tevékenységeken keresztül is megnyilvánulhat (például ingyen munkaerıként). A két megközelítés nem mond ellent egymásnak, várhatóan a vállalatméret eltérése okozza az információk forrásában a változást. Hogy megvizsgáljuk, a kis- és középvállalatok milyen szerepet szánnának a támogató intézményeknek, illetve, hogy valóban számítanak-e ezekre az intézményekre, ami az információkhoz jutást illeti, megkérdeztük ıket az egyes szolgáltatások fontosságáról és a szolgáltatással való elégedettségükrıl115. A megkérdezett vállalatok átlagosan a pénzügyi támogatásokat (4,32), valamint a helyi-adó kedvezményeket (4,15) tartják a legfontosabb támogatási formának. Egyúttal viszont ezzel a két támogatási formával a legkevésbé elégedettek (2,19; 1,76). Általában véve elégedettségük valamennyi támogatási forma esetében elmaradt az általuk ítélt fontosságtól. E kettın túl a kisvállalatok a szakképzés terén nyújtott támogatást (3,99) tartják fontosnak, valamint a megfelelı infrastruktúra biztosítását, a közepes mérető vállalatoknál viszont a tájékoztatás szerepe emelkedik ki (3,8). Összességében a kisebb vállalatok valamennyi támogatási formát fontosabbnak tartották (átlagosan nagyobb pontszámokat adtak), mint a közepes vállalatok, de rangsorukban fıként az erıforrások terén nyújtott támogatások szerepeltek elıl (például a már említett infrastruktúra biztosítása, a szakképzés terén nyújtott támogatás). Az intézmények szerepét az információk közvetítésében a közepes vállalatok tartják jelentısebbnek. Az is érdekelt bennünket, hogy a vállalatok telephelyük régiójában érzékelnek-e bármilyen speciális tényezıt, mely számukra versenyelınyt jelent. Úgy ítéltük meg, hogy azok a vállalatok, melyek a régió valamely elınyt jelentı tulajdonságára építve végzik az adott tevékenységet az adott helyen, beágyazottabbaknak tekinthetık azokhoz képest, akik tevékenységüket bárhol elindíthatnák, mert annak nincs semmilyen speciális feltétele, követelménye. A megkérdezett vállalatok a piac és a szakképzett munkaerı közelsége mellett az infrastruktúra szerepét hangsúlyozták, mint telephelyi elınyt. Vállalatméret szerint csekély eltérést tapasztaltunk, melyet a 1. ábra szemléltet. Telephelyi elınyt a kisebb vállalatok érzékelnek, számukra a középvállalatoknál átlagosan fontosabb a vevı és szállító földrajzi közelsége. Mindez összefüggésben áll a vállalatméret és a partner földrajzi távolsága közötti szignifikáns kapcsolattal.

115

A kérdések az alábbiak voltak: Mennyire tarja fontosnak vállalata számára az alábbi támogatásokat? (Válaszaikat egytıl ötig terjedı skálán kellett értékelniük, ahol az 1: egyáltalán nem fontos 5: kifejezetten fontos értelemben szerepelt); Mennyire elégedett vállalatuk az alábbi támogatásokkal? (1: kifejezetten elégedetlen, 5: kifejezetten elégedett)


273


Ingatlanpiaci helyzet Infrastruktúra Szállító közelsége Piac közelsége Szakképzett munkaerı közelsége 0

10-19

0,5

20-49

1

1,5

2

2,5

3

3,5

50-249

1: egyáltalán nem jelent elınyt; 5: kifejezetten nagy elınyt jelent

1. ábra Telephelyi elınyök vállalatméret szerint Tevékenységi körönként szintén eltérés tapasztalható. A kereskedelemmel és szolgáltatással (kivéve szállítás) foglalkozó vállalatok átlagosan nagyobb elınyöket érzékelnek telephelyükön, mint az ipari vállalatok. Ugyanezen vállalati kör vevıi és szállítói egyúttal földrajzilag koncentráltabbak, ami hatással lehet az érzékelt elınyökre. Török és munkatársai 2003-as felmérésükben a vállalatok helyi közösségekbe történı beépülését vizsgálták a hálózatok szervezıdése kapcsán (Gyırffy, Pogátsa, Török, 2003). Azt találták, hogy az exportorientáció és a lokális beágyazottság fordítottan arányos egymással, a helyi piacra utaltság megnöveli a vállalat kötıdését környezetéhez. Ezt a megállapítást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mintán mi is teszteltük (bár más módon mértük a beágyazottságot). Hasonló megállapításra jutottunk: a nemzetközi piacon is aktív vállalatok kevésé tartják fontosnak a telephelyük nyújtotta lehetséges elınyöket. Ezt az összefüggést szemlélteti a 2. ábra.

Ingatlanpiaci helyzet Infrastruktúra Szállító közelsége Piac közelsége Szakképzett munkaerı közelsége 0

0,5

Jelen van a nemzetközi piacon

1

1,5

2

2,5

3

3,5

Nincs jelen a nemzetközi piacon

1: egyáltalán nem jelent elınyt; 5: kifejezetten nagy elınyt jelent

2. ábra Nemzetközi aktivitás és az érzékelt telephelyi elınyök kapcsolata A vállalatok közötti kapcsolatok vizsgálatakor ki kell térni a kapcsolat jellegére, mely formális, vagy informális lehet. Formális kapcsolat esetén az együttmőködı partnerek jogait és kötelezettségeit szerzıdésben rögzítik. Ennek a megoldásnak könnyen belátható elınyei vannak, ilyen például a szerzıdésben rögzített feltételek kikényszeríthetısége. Másrészt a szerzıdés megkötése megnöveli a vállalatok költségeit, ilyen költség a szerzıdés szükséges tartalmi elemeinek felderítése, a hiányzó információk összegyőjtése, az ügyvédi költségek és a szükséges idıráfordítás költsége. A vállalati 274 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


kapcsolatoknak ez a formális típusa megfeleltethetı Sako (1992) távolságtartó szerzıdéses viszony kategóriájának (arm’s-length contractual relation). Informális kapcsolat esetén a felek közötti együttmőködés szóbeli megállapodás alapján szervezıdik. Elınye a formális megoldással szemben a nagyfokú rugalmasság, hátránya viszont, hogy a felek közötti ismeretség és bizalom nélkül nem valósulhat meg. Az informális kapcsolatok szemben a formális kapcsolatokkal nem szerzıdésen, hanem ismeretségen, kölcsönös elkötelezettségen, barátságon és az ennek köszönhetıen kialakult bizalmon alapszanak. Ennek szélsıséges esete a Sako által ismertetett elkötelezettségen alapuló szerzıdéses kapcsolat fogalma (obligational contractual relation) (Sako 1992). A kapcsolatok informális jellege összefüggésbe hozható azzal, hogy a kis- és középvállalatok egy része tényleges teljesítményének elfedésében érdekelt a jövedelem adózás alóli kivonásának érdekében (ún. „kreatív könyvelés”), mely hatással van a vállalat és környezetének kapcsolatára. Bár korábban említett intézményekkel való kapcsolat a vállalatok segítségére lehet a forráshoz jutás terén is (például pályázatok közvetítésével, hitelekkel), sok esetben a kis- és középvállalatok elesnek a nekik szánt támogatásoktól és hitelektıl, mivel bevallott teljesítményük elmarad az elıírttól (és a ténylegestıl). Másrészt az informális kapcsolatok szükséges „kelléke” az ismeretség itt is a kis- és középvállalatok segítségére van, mert az egymást ismerı partnerek a vállalat tényleges gazdasági teljesítményével tisztában vannak. Az informális kapcsolat nagyfokú bizalmat feltételez a felek között, a formális kapcsolatnál a jogi kikényszeríthetıség miatt erre nem feltétlenül van szükség. A két típusú együttmőködés – összefüggésben a kikényszeríthetıséggel – eltérést mutat a felek közötti függıség mértékében és a reciprocitás megvalósulásában. Várakozásaink szerint a kisebb vállalatok között inkább informális kapcsolatokat fogunk találni a formális kapcsolat kezelésének nehézségei és költségei miatt (tárgyalás, szerzıdéskötés, ellenırzés). Továbbá azt feltételezzük, hogy amelyik vállalatnak „van veszíteni valója”, azaz jobb teljesítményt nyújt, inkább formális szerzıdéseket fog kötni, így azt várjuk, hogy a vállalat teljesítményének növekedésével a formális kapcsolat kerül elıtérbe informálissal szemben. A mintába került vállalatok vizsgálata megerısítette azt a feltételezésünket, miszerint a formális és informális kapcsolat közötti döntés a vállalatméretnek is függvénye, viszont a kapcsolat meglehetısen gyenge (Cramer’s V=0,332). Az árbevétel és a kapcsolat jellege között ugyanez az összefüggés figyelhetı meg, 300 millió forintos árbevétel felett pedig már egyáltalán nem találkoztunk a mintában informális kapcsolattal rendelkezı vállalattal, ami összefügg azzal, hogy a nagyobb árbevételő vállalatok egyben szignifikánsan nagyobbak. A saját teljesítmény szubjektív megítélése116 és a kapcsolat formális és informális jellege közötti összefüggést is megvizsgálva azt a tendenciát figyelhetjük meg, hogy a saját teljesítményüket gyengébbre értékelı vállalatok nagyobb arányban folytatnak informális együttmőködést, mint a vállalatuk helyzetét fejlıdınek ítélı vállalatok (a kapcsolat szignifikancia szintje nem éri el a kívánatost).

116

Az erre vonatkozó kérdés a következı volt: Hogyan jellemezné vállalatuk gazdasági helyzetét az elmúlt 3 évben? (1. fejlıdı, 2. stagnáló, 3. hanyatló)


275


100% 80% 60% 40% 20% 0% Fejlıdı Formális

Stagnáló

Hanyatló

Informális

3. ábra A kapcsolatok jellege a gazdasági helyzet megítélése szerint A formális, informális kapcsolatok összetételét a vállalat tevékenységi köre is alakítja. Így az iparban általában kevésbé jellemzı lehet a személyes kapcsolat, mint például az üzleti szolgáltatások esetén. A megye nehézipari múltja bizonyos tevékenységek esetén éppen ezzel ellentétes tendenciát erısíthet. A kapcsolat formális, informális jellege ugyanis összefüggésben állhat magával az iparággal, másrészt az iparágak stabilitásával, és típusával is. Egyrészt biztonságos üzleti környezet esetén nagyobb eséllyel jellemzı az informális kapcsolatok jelenléte, mint instabil környezet esetén. Másrészt hagyományos iparágakban több informális kapcsolatot várunk, mert itt léteznek gyökerek, az üzleti élet növekvı bizonytalansága ellenére vagy éppen annak hatására a múltbeli tapasztalat felértékelıdhet. A bizalom képes helyettesíteni a formális szerzıdést, így nagy jelentıséget tulajdonítunk neki a kis- és középvállalatok közötti lehetséges üzleti kapcsolatok szempontjából. A partnerek közötti bizalmi kapcsolatok számszerősítése nem egyszerő, viszont ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a bizalom kialakulásához idıre van szükség, másrészt igényli a személyes kontaktust, akkor a kapcsolat idıtávjából, a partnerek közötti interakciók gyakoriságából, valamint a partner vállalat távolságából következtethetünk a bizalom fokára. A kapcsolat jellege mellett ezért a vállalatokat együttmőködési kapcsolataik idıtávjáról és a kapcsolatba lépés gyakoriságáról is megkérdeztük. Az együttmőködı vállalatok gyakran lépnek kapcsolatba partnereikkel (63 százalékuk hetente több alkalommal). Azt találtuk, hogy ez független a kapcsolat jellegétıl, az együttmőködés gyakorisága és a kapcsolat formális és informális volta között nem találtunk szignifikáns kapcsolatot. A kapcsolatok hossza és a kapcsolatba lépés gyakorisága között szintén nincs szignifikáns összefüggés, a kapott válaszok alapján arra következtethetünk, hogy a kapcsolatba lépés gyakoriságát elsısorban a vállalatok tevékenységi köre határozza meg, közöttük közepesen erıs kapcsolat van (Cramer’s V=0,536, p=0,000). Végül azt feltételeztük, hogy hosszabb kapcsolatok esetén az együttmőködés gyakran informális, hiszen a több éve tartó kapcsolatnál a felek között bizalom alakulhat ki, mely sok esetben alkalmas lehet a formális megállapodás helyettesítésére. A minta alapján azonban nem feltételezhetı, hogy a formális kapcsolatok tartósabbak lennének, mint az informálisak. A másik elem, amely mérhetıvé teszi a bizalmat, az üzleti partnerrel való földrajzi közelség. Várakozásainkkal ellentétben nem találtunk szignifikáns összefüggést sem a szállító, sem a vevı földrajzi elhelyezkedése és a kapcsolat formális, informális jellege között. A magyarázatot a tulajdonos személyében találtuk meg. A vállalat tulajdonosi szerkezete, valamint a partner földrajzi elhelyezkedése között gyenge szignifikáns kapcsolatot találtunk (Cramer’s V=0,263 a szállító, 0,315 a vevıkapcsolat esetén), a külföldi érdekeltségő vállalatok távolabbi szállítókról és vevıkrıl számoltak be. Ezek a vállalatok egyúttal gyakrabban vesznek részt informális kapcsolatban (külföldi érdekeltségő vállalatnál 36,36; 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatnál 21,16 az informális kapcsolatok aránya). Bár erre vonatkozóan nincs statisztikai adatunk, mégis feltételezhetjük, hogy az informális kapcsolat a tulajdonos és a magyarországi vállalata között formálódik. 276 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Bár a bizalom szerepét eddig is nagyra értékeltük a gazdasági kapcsolatok szempontjából, szerepe a változások felgyorsulásával, a rugalmasság iránti igény fokozódásával csak tovább növekedett. A bizalom minden együttmőködés esetén fontos, de fıként igaz ez a kis- és középvállalatok között, mert ezek a vállalatok korlátozott kapacitásokkal rendelkeznek a másik fél átvilágítására, a szerzıdéskötés folyamatának véghezvitelére és az ellenırzésre vonatkozóan. E mellett a másik fél nem megfelelı magatartásának szankcionálása sem feltétlenül gazdaságos a formális intézményrendszeren belül (a peres eljárás várható anyagi és idıráfordítása miatt a várható hasznok nem fedezik a tényleges követelést és a felmerült költségeket). Az intézmények szerepe ezen a területen kétséges. Egyfelıl helyettesíthetik a bizalmat, és így hálózatformáló erıként léphetnek fel (lásd klaszter-szervezési kísérletek), másrészt egyes empirikus kutatások szerint nem megfelelı hatékonyságúak (Sabel 1992, Zeitlin 1992). A bizalom kialakulása idıigényes. Az általunk vizsgált vállalati kör szempontjából ez kevés optimizmusra ad okot. A Magyarországra a 90-es években jellemzı kaotikus állapot, az állandó cserélıdés a gazdasági élet szereplıi között várhatóan nem kedvezett az üzleti szféra bizalmi szintjének. Következménye egy bizalomhiányos állapot lett, mely a kis- és középvállalatok közötti együttmőködésre különösen károsan hatott. A TÁRKI felmérése szerint az Észak-Magyarországi Régióban a bizalmatlanság esélye különösen magas, a Közép-Magyarországihoz képest háromszoros (Tóth, Medgyesi 2005). Másrészt kialakulásának feltétele, hogy az intézményrendszerben létezzen kellı szankcionálási mechanizmus. A GKI felmérései szerint (Papanek 2005) a jogsértı gazdálkodás napjainkban is jellemzı a gazdaság több szegmensében. Például a beszállítók, alvállalkozók pontatlan, vagy nem teljesítése, a fizetési késedelmek vagy a nem-fizetés, de ide sorolhatjuk a feketepiac "tisztességtelen" versenyét is (Papanek 2005). Mindez nem kedvez a partnerek közötti bizalom kialakulásának. A felmérés szerint a vállalatok úgy igyekszenek védekezni, hogy nem létesítenek kockázatosnak ítélt kapcsolatokat (válaszadók 91 százaléka), valamint írásban rögzítik megállapodásaikat (93 százaléka), saját mintánk eredményei is erre utalnak. Végül fontos szempont, hogy a bizalom nem csak a várható becsületes viselkedés függvénye, a partner szakmai hozzáértése ugyanolyan fontos lehet kialakulásában.


277


ÖSSZEFOGLALÁS A dolgozatban a vállalatok közötti együttmőködéssel foglalkoztunk a kis- és középvállalatok beágyazottságának szempontjából. A téma aktualitása kettıs. Egyrészt a kis- és középvállalatok növekvı jelentıségét folyamatosan hangsúlyozza a szakirodalom. Jelentıs társadalmi szerepüket, azon képességüket, hogy a gazdasági élet trendjeire többé-kevésbé sikeres választ képesek adni, a szakirodalom folyamatos figyelemmel, a nemzetgazdaságok pedig komplex ösztönzı rendszerek kidolgozásával honorálják. Másrészt elıtérbe került a vállalati kapcsolatrendszerek, hálózatok vizsgálata. A vállalatközi kapcsolatok nem újkelető jelenségek, fıként nem, ha kis- és középvállalatokról van szó. A kapcsolatok azonban minıségi változáson mennek át, melyhez számos tendencia vezetett, így például a nagyvállalatokat érintı átszervezések, a szerzıdéses kapcsolatok széles skálájának kialakulása. A kis- és középvállalatok életében méretükbıl, tevékenységi körükbıl, erıforrásaik korlátozottságából kifolyólag meghatározó a helyi környezet. A helyi folyamatok ismerete implicit jellegő, csak tapasztalat útján, idıigényesen sajátítható el, így kompetitív elınyt jelent a vállalat számára. A társadalmi háló, melynek a vállalkozó is részese olcsó és jól hasznosítható információforrás. A vállalkozó, aki egyben a társadalmi életben is aktív résztvevı, kapcsolatait kamatoztatja az üzleti életben is. Megállapítottuk, hogy az intézményekkel való kapcsolattartás a vállalatméret függvénye, a nagyobb vállalatok jellemzıen több támogató intézménnyel állnak kapcsolatban. Ez elırevetíti az információhoz jutás lehetséges módozatait is: a vállalatméret növekedésével az informális csatornákat egyre inkább formálisak váltják fel. A régióban érzékelt telephelyi elınyök vizsgálatakor azt feltételeztük, hogy azok a vállalatok, melyek a régió valamely számukra elınyt jelentı tulajdonságára alapozzák tevékenységüket, beágyazottabbnak tekinthetık azokhoz képest, akik tevékenységüket bárhol folytathatják, mivel annak nincs semmilyen speciális feltétele. A kisebb vállalatok a felmérés szerint ezen a téren nagyobb elınyöket érzékelnek. A vállalatok közötti együttmőködés jellege szerint formális és informális lehet. Az informális kapcsolatok esetén a felek közötti együttmőködés szóbeli megállapodás alapján formálódik, formális kapcsolat esetén a felek szerzıdésben rögzítik az együttmőködés feltételeit. Vizsgálataink alapján nem tudtuk egyértelmően igazolni, hogy a kapcsolat formális-informális jellege a vállalat beágyazottságával összefüggne, a formális, informális kapcsolat közötti döntés elsısorban a vállalatméret, illetve részben ezzel összefüggésben a vállalat teljesítményének függvénye. Egyrészt a vállalatméret, másrészt a vállalati teljesítmény növekedésével a formális kapcsolatok kerülnek elıtérbe. Ezt a tendenciát a vállalatok teljesítményének szubjektív megítélése esetén is megfigyelhetjük. Az informális kapcsolatokon alapuló együttmőködés feltételezi a felek közötti bizalmat, mely bizalom kialakulása viszont idıigényes folyamat (többek között a kapcsolatok hosszából következtettünk rá), melynek nem kedvezett sem a kilencvenes évekre jellemzı gyorsan változó vállalkozói kör, sem az intézményrendszerbıl jórészt hiányzó (formalizált és a társadalmi rendszeren belüli) hatékony szankcionálási mechanizmus. Miután a vállalatok közötti együttmőködés meglehetısen nagy figyelmet kapott az utóbbi években, így annak körülményei (motivációi, akadályai, feltételrendszere) is a gazdasági vizsgálódások középpontjába kerültek. Bár az együttmőködésnek a vállalat teljesítményére gyakorolt közvetlen hatását meglehetısen nehéz számszerősíteni (mint ahogy arra több empirikus munka is felhívja a figyelmet, például Kolos 2006), mégis közvetett módon el kell fogadnunk a kooperáció szerepének felértékelıdését a vállalatok életében. A támogató intézmények számára pedig az egyik legfontosabb következtetés, hogy a kis- és középvállalatok fejlesztésének kulcskérdése kell legyen az együttmőködésre való motiváltság megteremtése és az érzékelt (vélt vagy valós) akadályok felszámolása.

IRODALOMJEGYZÉK


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VÁLLALATGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ BACHMANN, R. 1999: Trust, Power and Control in Trans-Organizational Relations. ESRC Centre for Business Research - Working Papers Nr. 129. BACHMANN, R. 2003: The coordination of relations across organizational boundaries. The School of Management and Organizational Psychology, Management Working Paper No. 03/05. BRÜDERL, J., PREISENDÖRFER, P. 1998: Network Support and the Success of Newly Founded Businesses. Small Business Economics. 10. 213-225. COLEMAN, J.S. 1994: Foundations of Social Theory. The Belknap Press of Harvard Univerity Press FUKUYAMA, F. 1997: Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Európa Könyvkiadó Budapest. GRANOVETTER, M. 1983: The Strength Of Weak Ties: A Network Theory Revisited. Sociological Theory, Volume 1 (1983), 201-233. GRANOVETTER, M. 1990: A gazdasági intézmények társadalmi megformálása: a beágyazottság problémája. Megjelent: Lengyel György, Szántó Zoltán (szerk.): A gazdasági élet szociológiája. Aula, Budapest, 1994. GULATI, R., NOHRIA, N., ZAHEER, A. 2000: Strategic Networks. Strategic Management Journal, Vol. 21, No. 3.203215. GYİRFFY, Á., POGÁTSA, Z., TÖRÖK, Á. 2003: Vállalati hálózatok és versenyképességi tényezık a magyar gazdaságfejlıdésben (a Nyugat-Dunántúl példája) Regionális Fejlıdés És Mikrointegráció Kutatócsoport http://www.ises.hu/ises2002/hu/pub/vallhalozatok.doc KOLOS, K. 2006: Vállalatközi kapcsolatok és a versenyképesség összefüggései. Projektzáró-tanulmány. Versenyben a világgal 2004 – 2006 Gazdasági versenyképességünk vállalati nézıpontból címő kutatás. 44. kötet MARSHALL, A. 1920: Principles of Economics. 8th edition, Macmillan and Co., Ltd. (First edition published 1890.) NOOTEBOOM, B. 2003: An Integrated Survey of the Theory on Sourcing, Inter-firm Collaboration and Networks. Rotterdam School of Management, Knowledge Intensive Services and Changing Organisational Forms Workshop 26-27 November 2003. PAPANEK, G. 2005: A vállalkozások intézményi feltételei Magyarországon. Fejlesztés és Finanszírozás, 2005. 3. sz. 313. POLÁNYI, K. 1976: Az Archaikus Társadalom és a Gazdasági Szemlélet. Gondolat, Budapest SABEL, C.F. 1992: Studied trust: Building new forms of cooperation in a volatile economy. In: Pyke, F., Beccattini, G., Sengengerger, W. (eds.) Industrial Districts and Inter-Firm Co-operation in Italy. Geneva, International Institute for Labour Studies, Geneva SAKO, M. 1992: Prices, quality and trust: Inter-firm relations in Britain and Japan. Cambridge University Press SCHMITZ, H. 1997: Collective efficiency and increasing returns. Working Paper, Nr. 50. Institute of Development Studies SERINGHAUS, R. 1993: Comparative marketing behavior of Canadian and Austrian high-tech exporters. Management International Review, 33(3), 247–269. TOMMASO, M.R., DUBBINI, S. 2000: Toward a theory of the small firm: theoretical aspects and some policy implications. United Nations Publication, Santiago TÓTH I.J., MEDGYESI, M. (szerk) 2005: Kockázat, bizalom és részvétel a magyar gazdaságban és társadalomban. TÁRKI 2005 április ZEITLIN, J. 1992: Industrial districts and local economic regeneration: Overview and comment In: Pyke, F. Sennenberger, W. (eds.) Industrial Districts and Local Economic Regeneration. International Institute for Labour Studies Geneva, 1992 ZEITLIN, J. 1994: Ipari körzetek és regionális gazdasági megújulás. Közgazdasági Szemle XLI. Évf. 1. 14-25.


279


NÖVEKVİ HOZADÉK ÉS SZABVÁNYOSÍTÁS A HÁLÓZATOS IPARÁGAKBAN: A GLOBÁLIS MOBILPIAC ESETE∗ Kovács István Ph.D. hallgató Debreceni Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar

1. BEVEZETİ Hálózatos iparágak alatt olyan iparágakat értünk, melyekben hálózati hatások lépnek fel, azaz egy fogyasztó számára annál hasznosabb a jószág fogyasztása, minél többen használják a terméket. Az ilyen iparágakat egyrészt a növekvı hozadék jelensége jellemzi, amit már Alfred Marshall is leírt, de komolyabban az elmúlt 25 évben került az elemzések középpontjába, elsısorban W. Brian Arthur munkásságának köszönhetıen. Másrészt a szabványok megjelenése is gyakori az ilyen piacon, s ez felveti azt a kérdést, bízzuk-e a piacra a szabványosítás folyamatának lebonyolítását, vagy bízzunk-e meg egy szabályozó hatóságot a beavatkozással. A dolgozat számba veszi a hálózatos iparágak legfıbb tulajdonságait, s azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekkel az elmélet szembesül a növekvı hozadék, a szabványok, a szabványosítás és a szabályozó hatóság szerepe kapcsán. Ezeket az elméleti eredményeket a tanulmány globális mobilpiac szabványainak példáján keresztül illusztrálja.

2. A NÖVEKVİ HOZADÉK VILÁGA Arthur (1996. 101. old.) a gazdaság két dimenzióját különíti el, az egyik „az 1880-as és 1890-es évek marshalli világa, mely a nagybani termelés világa, [ahol] az áruk fıleg az [anyagi] erıforrásokra és kevésbé a „know-how”-ra épültek”, ezt a világot a csökkenı hozadék jellemzi. A másik dimenzió „a növekvı hozadék [világa] a gazdaság újabb részében, a tudásalapú iparágakban”. Mielıtt kifejtem Arthur nézetét a növekvı hozadékról, illetve ismertetném a foglyul ejtés (lock-in) modelljét, röviden ismertetem a növekvı hozadékról szóló nézeteket. Sautet (2002.) kategorizálását követve nemcsak a korábbi gondolatokat mutatom be, hanem azokat is, amelyek a mai közgazdasági felfogásban terjedtek el. Az elsı komoly elemzés Alfred Marshall nevéhez főzıdik, de csak hosszas szünet után, kb. 30 éve kezdtek el a közgazdászok újra behatóbban foglalkozni a növekvı hozadékkal. Brian Arthur, illetve Paul David az útfüggıségrıl és a foglyul ejtésrıl alkotott nagyhatású munkái olyan vitát váltottak ki, mely azóta sem csillapodik. A legkomolyabb kritikusaik Liebowitz és Margolis, akik számos cikkben kérdıjelezték meg e két elmélet helytállóságát.

∗

A tanulmány az „Innováció és intézményrendszer – A múlt tanulságai és a jelen kihívásai” címő Jedlik Ányos Pályázat keretében készült (OM-00019/2007. számú szerzıdés).



2.1. Az externáliák Marshall elméletében Prendergast (1993.) az externáliák forrásának marshalli felfogását egészen Adam Smith Nemzetek gazdagságában megfogalmazottakra vezeti vissza. Smith szerint a tıke felhalmozódásával a munkafázisok leegyszerősíthetıek, így a munkamegosztás javítható. „Egyébként is, ha a kereslet növekedése kezdetben növelheti is az árakat, hosszabb idın át sohasem marad el árcsökkentı hatása. Ösztönzıen hat a termelésre és ezzel fokozza a termelık versenyét, akik, hogy egymásnál olcsóbban adhassák terményeiket, a munka újabb megosztásához és újabb tökéletesítéséhez fordulnak, amire egyébként nem gondoltak volna” (Smith, 1776. [1940] 263. old.). Hasonló alapokra vezeti vissza Marshall is az externáliák forrását117, hiszen az externáliákon a termelési költségek hosszú távú csökkenését értette (Sautet, 2002. 43. old.). Három alapvetı forrást különböztethetünk meg: egyrészt a munkaköltség csökkenését, másrészt az információk terjedését, végül az iparági specializáció fokát. Új vállalatok piacra lépésével egyre nagyobb a munkaerı iránti igény és ezért idıvel növekszik a szükséges szaktudással rendelkezı munkások száma, hiszen megéri nekik a specializált tudásra szert tenni (a munkaerı képzésérıl bıvebben lásd: Marshall, 1890. [1920] 204-219. old.). Bıvül az iparágban rendelkezésére álló szaktudás, ráadásul javítható a munkamegosztás is, mindezek pedig a költségeket csökkentik. Másrészt minél több információ minél gyorsabban áll a piaci viszonyokról (például termelési technológiákról) a vállalatok rendelkezésére, annál jobban profitálhatnak azokból, így annál jobban csökkenthetı a termelés átlagköltsége. Példaként az újságokat, folyóiratokat, szakmai publikációkat említi Marshall (1890. [1920] 284-285. old.). Harmadrészt egy iparág növekedésével párhuzamosan más iparágak jönnek létre, hogy a specializált igényekre való szakosodással jobban ki tudják használni a gépeket, illetve a rendelkezésre álló szaktudást. Idıvel a munkaköltség és – a kapacitások hatékonyabb kihasználásával – a termelés átlagköltsége is csökken (Marshall, 1890. [1920] 265-277. old.). Tehát a piac kereslet által vezérelt, fokozatos alkalmazkodása során keletkeznek az externáliák. Ezt a folyamatot a vállalkozók a profitot hozó lehetıségek kihasználása során kifejtett együttes cselekvésük118 eredményeként értelmezhetjük. Egy iparágban a kereslet növekedésével az egyensúlyi a rövid távú kínálat mentén tolódik, vagyis az ár ideiglenesen emelkedik. Ez egyrészt nagyobb termelésre ösztönzi a bentlévıket, másrészt vonzóvá teszi az iparágat az új belépık számára. Az idıvel növekvı piac az elızıekben leírtak szerint csökkenti a rövid távú költségeket, ezért az iparági kínálat növekszik. Az új keresleti görbe mentén hosszú távon új egyensúlyba kerül az iparág: alacsonyabb lesz az ár és nagyobb a mennyiség. Látható, hogy hosszú távon az externáliák miatt növekvı hozadék érvényesül a piacon, ami a hosszú távú kínálati görbe negatív meredekségében jelenik meg. A hangsúly a hosszú távon van, hiszen Marshall a jelenség folyamat-jellegét emeli ki (Marshall 1890. [1920] 461. old.). Az 1980-as évek közepéig a növekvı hozadék témája alig került a kutatások középpontjába, ám néhány, a késıbbiekben bemutatott cikk hatására valóban bekerült a vélemények és ellenvetések kereszttüzébe.

2.2. Arthur nézetei a növekvı hozadékról „A növekvı hozadék gazdaságtanának a gyökerei hetven, vagy annál is több évre nyúlnak vissza a közgazdasági gondolkodásban, de az egész gazdaságra vonatkozó alkalmazása nagyban új” (Arthur, 1990. 92. old). Arthur (1990.) azzal a megjegyzéssel aktualizálja Marshall nézetét, hogy a gazdaság azon részei (pl.: mezıgazdaság, nagyban termelt javak), amelyek a neoklasszikus elméletet jellemzı erıforrásokra (munka, tıke, anyagi inputok, stb.) épülnek legnagyobb részben valóban a csökkenı 117

„A termelés méretének növekedésébıl fakadó gazdaságosságot két csoportra oszthatjuk: egyrészt az iparág általános növekedésétıl függıre, másrészt az egyes vállalkozásoktól függıre. Az elıbbit externális gazdaságosságnak, míg az utóbbit internális gazdaságosságnak nevezhetjük.” (Marshall, 1890. [1920] 266. old.) 118 A fent leírt költségcsökkentı tényezık megjelenése egy-egy vállalatnál önmagában nem bírna jelentıs hatással, viszont az összes vállalat esetében ez biztosítja a hosszú távú átlagköltség csökkenését.


281


hozadék tárgykörébe tartoznak. Azonban, ahogy azt már említettem, Arthur a gazdaság azon részeit is megkülönbözteti, amelyben növekvı hozadék érvényesül, ezeket nevezi tudásalapú iparágaknak (Arthur, 1996. 101. old.). Bizonyos termékek (a számítógépek, a gyógyszerek, repülıgépek, szoftverek, stb.) megtervezése és termelése meglehetısen bonyolult, és nagy kezdeti beruházást igényel, ám amint a gyártás megkezdıdik, a marginális termék költsége meredeken csökken. Szerinte a növekvı hozadék világát a következıkkel lehetne jellemezni. Egyrészt „a növekvı hozadék nem egyensúlyt generál, hanem instabilitást” (Arthur, 1990. 100. old.). Érvelése szerint, ha a piacon versengı termékek, vagy sokkal inkább technológiák, standardok egyike valamilyen okból119 kifolyólag „jól teljesít”, azaz valamilyen elınyre, jelentıs piaci részesedésre tesz szert, akkor a növekvı hozadék felerısítheti ezt az elınyt. A technológia vonzóbbá (hasznosabbá, olcsóbbá, stb.) válásával az elınyt tovább tudja fokozni, ez a jelenség a pozitív visszacsatolás (positive feedback). A jelentéktelennek tőnı körülmények azáltal lehetnek döntıek a piaci kimenetel szempontjából, ahogy a piac szereplıi akár bármilyen (kis) eseményre is reagálnak, ekkor ugyanis a pozitív visszacsatolás elbillentheti, felboríthatja (tip) a piacot valamelyik termék, vagy technológia irányába. „A történelem kis eseményei fontossá válnak” (Arthur, 1989. 127. old.), abban a kérdésben, hogy melyik termék felé billen el az iparág. Ugyanis a pozitív visszacsatolás egyre inkább önmagát erısíti, így elıfordulhat, hogy csak egy termék, vagy technológia marad a piacon. Ezt a jelenséget hívjuk foglyul ejtésnek (lock in). Másrészt, a pozitív visszacsatolásból fakadóan többféle piaci kimenetel lehetséges, azaz szinte elırejelezhetetlen melyik termék jut majd olyan elınyhöz, aminek a segítségével foglyul ejti a piacot. Viszont ez magában hordozza a lehetıséget, hogy egy olyan termék, vagy technológia kerül ki gyıztesen a versengésbıl, amelyik – Arthur szóhasználatával – inferior, alsóbbrendő (Arthur, 1989. 119. old.). Jól látható, hogy a fenti jelenségek a növekvı hozadékra vezethetık vissza. A növekvı hozadék forrásait – többek között – a Dominic Gates készítette 1998-as interjúban is kifejti, amit korábban Arthur (1996. 103. old.) szinte csak felsorol. Elıször is a termék elsı példányának – ahogy azt már említettem – hatalmasak lehetnek a költségei (up-front costs), de a termelés növelésével jelentısen csökken az egységköltség. Másodsorban a high-tech termékeket tipikusan nem könnyő használni, így a fogyasztók hajlamosak megszokni egy bizonyos termék használatát, amit megszokási hatásnak (customer groove-in effect), vagy tanulási hatásnak nevez (learning effect). Mivel nehéz megtanulni egy másik technológia használatát, ezért magasak az átállás költségei, ami miatt nem éri meg átváltani a másik technológiára. Végül a hálózati hatásokat említi, mint a növekvı hozadék egyik forrása, amit a 3.-as fejezetben mutatok be röviden (Gates, 1998.).

2.3. Liebowitz és Margolis meglátásai a növekvı hozadékról A fenti nézetek egyik fontos kritikája azzal kapcsolatos, hogy – mint Liebowitz–Margolis (1995a.) hangsúlyozza – sok szerzı a növekvı hozadékra utaló jeleket felületesen közelíti meg. A közgazdasági gondolkodás120 hajlamos volt egyes iparágakban az output ugrásszerő növekedését és párhuzamosan az árak drasztikus csökkenését úgy értelmezni mint a növekvı hozadék megkérdıjelezhetetlen jelét. Az „új gazdaságban” a termelés valóban sok esetben tudásintenzív technológiával valósul meg, ezt nem is kérdıjelezik meg. Azzal viszont nem értenek egyet, hogy a költségek tudásalapú része teljes egészében fix költség. Vannak olyan részei a költségeknek, amelyek tudásalapúak, de a termelés mennyiségével változtathatóak (pl.: az ügyfélszolgálat, vagy a szerviz költsége). Másrészt az sem egyértelmő, hogy miért ne teljesülhetne a csökkenı határtermék törvénye azokban az iparágakban, ahol magasak a fix költségek (akár tudásalapúak, akár nem). Ha ugyanis a határtermék csökkenı, akkor a határköltség növekszik az output növelésével, ekkor viszont az 119

Ez az ok nemcsak a technológia felsıbbrendőség lehet, hanem valamilyen sikeres üzleti stratégiai akció, vagy akár a történelem véletlen, „elenyészıen” kicsi eseménye. 120 Többek között már Alfred Marshall is. Lásd fentebb.



átlagköltség is lehet egy bizonyos termelési szint felett csökkenı. Vagyis ha azt tapasztaljuk a piacon, hogy a költségek – így az árak is – jelentısen csökkennek az output növelésével, akkor egyáltalán nem biztos, hogy növekvı hozadékú a technológia. Elıfordulhat ugyanis, hogy a technológia csökkenı hozadékú, de a termelés az átlagköltség minimuma alatti szinten marad. Ez utóbbi jelenség viszont számos olyan iparág példájával illusztrálható, melyek tipikusan csökkenı hozadékú technológiákat alkalmaznak, ugyanakkor nem tekinthetı az „új gazdaság” sajátjának (pl.: a 20. század elején az automobilok piaca, vagy a hőtıszekrények piaca) (Liebowitz–Margolis, 1995a.).

3. HÁLÓZATI HATÁSOK, A HÁLÓZATOS IPARÁGAK SAJÁTOSSÁGAI Hálózatos iparágak alatt olyan iparágakat értünk, amelyekben hálózati hatások érvényesülnek. A hálózati hatások két típusát lehet elkülöníteni: direkt és indirekt hálózati hatások. A direkt hálózati hatás akkor lép fel, amikor „egy jószág fogyasztó által érzékelt értéke nı, ha egy másik fogyasztónak van egy kompatibilis jószága” (Farrell–Saloner, 1985. 70. old.). Például egy telefonhálózat esetében egy elıfizetı annál értékesebbnek véli a hálózatot, minél többen kapcsolódnak hozzá. „A közvetett hálózati hatásban a felhasználók hasznossága közvetett módon alakul ki azáltal, hogy a hálózat felhasználóinak száma befolyásolja a kiegészítı termékek árát és elérhetıségét” (Carlton–Perloff, 2003. 411. old.). Például a számítógépek operációs rendszerei esetében minél többen használnak egy operációs rendszert, annál jobban megéri kompatibilis szoftvereket kifejleszteni, így egyre több és jobb szoftver fognak a rendszerre írni. A hálózatos iparágak keresleti oldalát vizsgálva elmondható, hogy „a jószág egy egységének az értéke növekszik az eladott egységek várt számának növekedésével” (Economides, 1996. 678. old.). Nemcsak a keresleti görbénél számítanak a fogyasztói várakozások, hanem a hálózatok közötti választásnál. Farrell és Saloner (1985.) rámutatott, hogy tökéletlen informáltság mellett121 elıfordulhat, hogy a fogyasztók nem fogadják be az új technológiát, vagy nem váltanak a meglévı technológiák között, bár a társadalmi hasznok meghaladják a költségeket. Ezt a jelenséget túlzott tehetetlenségnek nevezik Egy másik reakció a túlzott lendület, ami éppen az ellenkezıje az elıbbi hatásnak. Ha egy fogyasztónak elınye származik abból, hogy elsıként váltson az új technológiára, akkor lehet, hogy annak ellenére is átvált, hogy még hosszú idıbe telik, míg a hálózat kiépül. Viszont ha átvált, akkor az új technológia vonzóbbá válhat a többiek számára, akik szintén szeretnének a többiek elıtt átváltani, míg végül azok számára is, akik attól félnek, hogy „árván” maradnak, így végül mindenki átvált (Farrell– Saloner, 1986. 942. old.). Ez a jelenség viszont azzal fenyeget, hogy a fogyasztók túlbuzgósága, illetve félelme a régihez képest alsóbbrendő technológiát vesznek át. Az utóbbi gondolatmenet a hálózatos iparágak egyik jellemzı tulajdonságára világít rá: hajlamosak felborulni, azaz a több, egymással versenyzı hálózat közül a fogyasztók döntı többsége ugyanazt választja. Számtalan történeti példa van arra, hogy egy technológia, vagy szabvány maradt gyakorlatilag egyetlenként jelen a piacon, különösen a tulajdonossal rendelkezı szabványok122, technológiák esetében. Katz és Shapiro (1986b.) megmutatták, hogy két szabvány közül a támogatottat túl sokan választhatják, így lehet, hogy az ilyen szabványosítással társadalmilag optimális helyzet áll elı, de az is elıfordulhat, hogy egy rossz technológia szabványosítása fog bekövetkezni. Két támogatott szabvány esetén a fogyasztók által késıbb felsıbbrendőnek várt technológiának lesz stratégiai elınye. „Ilyen értelemben a piac túlzott elırelátás (excessive foresight) jeleit mutatja” (Katz–Shapiro, 1986b. 825. old.). Ahogy az eddigiekbıl is kitőnik, a hálózatos iparágak témaköre szorosan összekapcsolódik a szabványok, szabványosítás kérdéskörével. Az egymás mellett létezı hálózatoknak a legtöbb esetben 121

Tökéletes informáltság mellett is elıfordulhat a túlzott tehetetlenség jelensége, ha a jelenlegi hálózat eléggé magához láncolja a „meglévı bázisát” (installed base). Bıvebben lásd: Farrell és Saloner (1986.) 122 „Ha egy adott technológia felett egy vállalat birtokolja a tulajdonjogokat, vagy van más belépési korlát e technológia kínálásában, akkor a vállalat hajlandó lesz beruházni a technológia megalapozásába behatoló árképzés formájában, mert az ilyen beruházásokat késıbb kárpótolja a határköltség feletti árazás. Az ilyen vállalatot szponzornak/támogatónak hívjuk” (Katz–Shapiro, 1986b. 825. old.).


283


együtt kell mőködniük, így gyakran merül fel a kompatibilitás kérdése a különbözı technológiák esetében.

4. SZABVÁNYOK, SZABVÁNYOSÍTÁS, KOMPATIBILITÁS Már jóval korábban felismerték az iparági szabványok jelentıségét, minthogy a hálózatos iparágak elmélete kifejlıdött volna, ugyanis a szabványok alapvetıen befolyásolják a piaci versenyt.123 Ha az iparág felborul az egyik szabvány felé, akkor a piaci bizonytalanság csökkenése és a hálózat növekedésébıl fakadó közvetlen hálózati hatás növeli a jószág értékét, míg a gyıztes szabványt támogató vállalat(ok) profitál(nak) a megnövekedett keresletbıl. Vagyis az új technológiák hasznainak124 begyőjtése szempontjából döntı jelentıségő, hogy hogyan tud, mennyi idı alatt tud, egyáltalán el tud-e terjedni az új szabvány, illetve mennyire befolyásolja a technológia diffúzióját a már használt szabványok „meglévı bázisa” (installed base). Másrészt a meglévı hálózatok együttmőködése – így a hálózati hatások erısítése – a szabványok kompatibilitásán múlik, aminek az elérésében kiemelkedı szerepe van a szabványosításnak, és a szabványosítást koordináló mechanizmusnak. A szabványok közti kompatibilitás alapvetıen kétféleképpen jöhet létre (Katz–Shapiro, 1986a. 147. old.): vagy (i) de facto szabványhoz jut a piac, azaz minden fogyasztó ugyanazt a technológiát választja (rendszerint piaci mechanizmusok dominálnak), vagy (ii) egyeztetések útján szabványosított átalakítókat terveznek meg, többnyire bizottságokban. Katz és Shapiro (1985.) egy statikus modellben vizsgálták a kompatibilitási döntéseket, melynek során megkülönböztették az egyéni, illetve a társadalmi ösztönzıket. Azt találták, hogy „a nagy hálózattal és jó hírnévvel rendelkezı vállalatok a kompatibilitás ellen vannak, […] szemben a kis hálózatú és gyenge hírnevőekkel, amelyek a kompatibilitás mellett” (Katz–Shapiro, 1985. 425. old.), míg a fogyasztók érdeke ellentétes a vállalatokéval.125 Azonban kétperiódusú modellben gondolkodva azt találták (Katz–Shapiro, 1986a.), hogy a vállalatok inkább arra vannak ösztönözve, hogy kompatibilissé tegyék hálózataikat, azaz a társadalmi ösztönzık kisebbek, mint a vállalatoké.126 Ez egy másik problémára hívja fel a figyelmet: a vállalatok túlzott kompatibilitási ösztönzıire (excessive compatibility incentives), ami a társadalom számára káros. Ugyanitt arra is rámutatnak, hogy a kompatibilitás költséges lehet, hiszen „a termékek újratervezése – hogy a kiegészítı termékekkel együttmőködjön –, vagy az átalakítók gyártása miatt költségeket szenvednek el” (Katz–Shapiro, 1986a. 147. old.). Más költségekre is felhívják a figyelmet: egyrészt a változatosságban bekövetkezı veszteségre, másrészt a technológiák költségkülönbségére (Katz–Shapiro, 1986b. 824. old.). Economides (1989.) is megállapítja azt, hogy a kompatibilitás társadalmilag veszteségekkel járhat azáltal, hogy magasabb árakkal és így magasabb profittal jár a kompatibilis egyensúly, mint a nemkompatibilis egyensúly. Úgy érvel, hogy a kompatibilis esetben az egyes vállalatok által érzékelt reziduális keresleti görbe kevésbé rugalmas, mint a nem-kompatibilis esetben, így a verseny ez utóbbiban nagyobb, míg az árak az elıbbiben magasabbak. Farrell és Saloner (1986.) a meglévı bázis és a stratégiai viselkedés kérdéseit is vizsgálják. A meglévı bázisnak nagy szerepe van abban, hogy az új technológiát átveszik-e vagy sem, hiszen a meglévı bázis méretétıl jelentısen függ a túlzott tehetetlenség elıfordulásának valószínősége. Ezért a 123

A szabványok nélkül igen nagy áldozatokkal járhat egyes iparágak mőködése. Nesmith (1985.) több iparágat is bemutat a 19. századból, amelyekben a szabványok létrejötte elkerülhetetlenné vált. E példák alapján könnyő belátni, hogy szabványok nélkül nemegyszer az emberi élet biztonsága forog veszélyben, mint ahogy az – többek között – a tőzoltócsövek csatlakozójának esetében is történt. 124 Tirole (1988. 405. old.) a szabványosítás alábbi hasznait emeli ki: elkerülhetıvé válik a túlzott tehetetlenség veszélye, csökkenhetnek a fogyasztók keresési és koordinációs költségei. 125 Amikor a kompatibilitás biztosítása növelné a fogyasztói többletet, akkor a vállalatok profitja kisebb mértékben növekszik, vagyis a társadalmi ösztönzık nagyobbak, mint a vállalatoké együttesen. 126 Azért történik mindez, mert a kompatibilis hálózatokat többre értékelik a fogyasztók – egy hálózatról lévén szó –, így a vállalatok egyrészt a termékeikért többet kérhetnek, másrészt az elsı idıszak versenyét korlátozni tudják, ami a társadalomnak veszteségeket okoz.



vállalatok arra törekednek a hálózatuk értékének és késıbbi profitjuk növelése érdekében, hogy minél hamarabb minél nagyobb bázist építsenek ki. Annak érdekében, hogy a meglévı bázisukat megtarthassák olyan esetben is, amikor egy új technológia jelenik meg, a vállalatok folyamodhatnak az elıre bejelentés (preannouncement) és/vagy a ragadozó árképzés eszközeihez.127 Az elıre bejelentésnek nem teljesen egyértelmőek a jóléti hatásai. Elıfordulhat, hogy a bejelentés hatására valóban nem fognak sokan áttérni az új technológiára, illetve akik ekkor terveztek vásárolni, ezt abból a célból halaszthatják el, hogy kivárják, mi fog történni, melyik technológia felé fog elborulni az iparág. Mindkét eszköz tulajdonképpen a várakozásokra hat, hiszen az elıre bejelentésnél a fogyasztók jobbnak várhatják a késıbbiekben a szóban forgó technológiát, másrészt az alacsonyabb ár azt jelezheti, hogy a széles meglévı bázisa mellett alacsony költséggel tud termelni, így elrettentheti az egyébként nyereséges belépéstıl az új technológiát.128 Woeckener és Walz (2003.) olyan modellt állítottak fel, melyben a kompatibilitási döntéseket és a meglévı bázist endogenizálták: két regionális monopólium elıször a saját régiójában épít ki meglévı bázist, majd egy harmadik régióban versenyeznek. Azt találták, hogy gyenge hálózati hatások mellett a vállalatok a kompatibilitás mellett döntenek, illetve kompatibilitás esetén a meglévı bázisok nagyobbak (példaként a CD-k, DVD-k piacát hozzák). Erıs hálózati hatások mellett a hazai piacok lefedettek, és ezzel a hazai bázissal a hátuk mögött a harmadik piacon inkompatibilitás mellett döntenek, így nem érik el a globális jóléti maximumot. Sıt, megvizsgálva a regionális szabványozó testület129 szerepét arra jutottak, hogy ugyanarra az eredményre vezet a testület kompatibilitási döntéshozatala, mint a profitmaximalizáló regionális monopóliumé. Vagyis azt a következtetést szőrték le, hogy erıs hálózati hatás mellett a globális jólét maximalizálásához egy globális szabványozó testület felállítása szükséges. Az eddigiekbıl jól látható, hogy a szabványosítás az egyik legfontosabb kérdés a hálózatos iparágakban, azonban eddig nem tárgyaltam, hogy hogyan mehet végbe, milyen koordinációs mechanizmusok vezérlik a szabványok létrejöttét, elfogadását. A következıkben errıl, illetve a szabályozó hatóságok szerepérıl lesz szó.

5. PIACI–, VS. BIZOTTSÁGALAPÚ MECHANIZMUSOK, A SZABÁLYOZÓ HATÓSÁG SZEREPE Farrell és Saloner (1988.) a koordinációs mechanizmusok három típusát vizsgálták: a tiszta piaci, a tiszta bizottsági és e kettı keverékét (hibrid). Az elsıt úgy határozták meg, mint amiben nincs explicit kommunikáció a szereplık között, és a szereplık közül az egyik elsıként választ. E mechanizmusban egyoldalú visszavonhatatlan döntések vannak, vagyis a koordináció sikere attól függ, hogy a többiek követik-e az elsıként választót (nyájhatás jelensége). A bizottságalapú mechanizmusban a visszavonhatatlan döntéseket tárgyalások elızik meg (explicit kommunikáció), így ez a mechanizmus lassabb. A mechanizmusok eredményességét vizsgálva arra jutottak, hogy a bizottság nagyobb valószínőséggel sikeres, bár nem elhanyagolandó az a tény, hogy a határidık betartásával a bizottságoknak nagyobb gondjaik vannak. Összességében nézve, bár lassabban jutnak eredményre, mégis túlteljesítik130 a piaci mechanizmust, igaz az idıszakok számát végtelenhez közelítve az elıny eltőnik. A hibrid mechanizmusban megengedik a kommunikációt is és az egyoldalú döntéseket is, így

127

A meglévı technológia támogatója – attól félvén, hogy a megjelenı új technológia vonzó lesz a meglévı bázisa jelentıs részének, azaz a túlzott lendület jelenségétıl tart – dönthet úgy, hogy elıre bejelenti a jövıben várható új termékeket, melyek a hálózatát fogják kiegészíteni, esetleg hosszú távú szerzıdéseket köt ennek bizonyítására. A ragadozásra akkor kerül sor, ha a hálózat tulajdonosa attól fél, hogy egy versenyképes új technológia akar megjelenni, ezt megelızendı alacsony árakkal próbálja meg vonzóbbá tenni hálózatát, illetve még nagyobbá kiépíteni meglévı bázisát. 128 Ezzel Katz és Shapiro (1986a.) következtetéseivel megegyezı konklúziókhoz jutnak, hiszen mindkét eszköz a korai (elsı idıszakbeli) versenyt korlátozza. 129 Ennek feladata a régiós jólét maximalizálása. 130 A szereplık jóléte növelésének értelmében.


285


ennek a mechanizmusnak a teljesítménye egyrészt felülmúlja a bizottságalapúét, másrészt annál jobb, minél közelebb áll a bizottságalapúhoz. Az elıbbi gondolatmenetet empirikusan támasztja alá Genschel (1997.). Azt vizsgálta, hogy a globalizáció és liberalizáció miatt nemzeti hatóságokra széttöredezett szabványosítási rendszer hogyan hat a szabványok koordinációjára. Rövid történeti áttekintés után a rendszer hatékonyságát vizsgálja, majd megállapítja, hogy a „széttöredezett szabványosító rendszer meglepıen jól teljesít. A szabványosítás centralizálása nem javítaná a teljesítményt, […] a szabványosítás nem természetes monopólium. Egy monopólium nem lenne sem hatékony, sem stabil” (Genschel, 1997. 616-617. old.). Ahogy az eddigiekbıl látszik, erıs a késztetés arra, hogy a politika beleszóljon a „szabványok harcába”, és a bizottságalapú koordinációval a céljai alá rendelje a hálózatos iparág szabványát. Cabral és Kretschmer (2007.) azt vizsgálták, hogy a – bizonyos preferenciákkal rendelkezı – hatóság tökéletlen informáltság mellett melyik szabványt támogatva avatkozzon be131, illetve mikorra idızítse azt. A szabályozóknak két típusát különböztették meg: a türelmes és a türelmetlen szabályozót. A türelmesség két tényezın múlik: (i) milyen az idıpreferenciája, azaz inkább a szabványt hamar befogadók jólétét akarja maximalizálni, vagy a jövıbeni befogadók jólétét, illetve (ii) milyen a kérdéses technológia természete, azaz tartós lesz-e, lesznek-e közeli helyettesítıi a terméknek, stb. (példaként a televíziót és az audio kazettát említik, mint olyat, aminek nem nagyon van, és aminek szép számmal áll rendelkezésre helyettesítıje). A két nem támogatott szabvány esetével dolgozó modelljükben a türelmetlen hatóság inkább hamarabb fog beavatkozni, és érdemes az éppen vezetı szabványt támogatnia, míg a türelmes hatóság inkább késıbb fog beavatkozni a lemaradó szabványt támogatva.

6. A GLOBÁLIS MOBILPIAC A mobilkommunikációs szolgáltatások piacán a direkt és indirekt hálózati hatások nagyon jelentısek, viszonylag korán132 jelentkeztek a kompatibilitás-inkompatibilitás kérdése által felvetett problémák, és – talán éppen ezek miatt – a szabványosítás és a szabályozó hatóságok szerepvállalása hangsúlyosan jelenik meg. Az érdeklıdés fókuszában eddig az elsı és második generációs technológia állt, azonban a harmadik generációs technológia elsı tapasztalatainak fényében az elemzések újabb hullámára lehet számítani. A következıkben egy rövid technológiai–történeti összegzést adok a mobilpiaci szabványokról, csupán annyira mélyedek bele ebbe a szerteágazó témába, ami ahhoz szükséges, hogy az elmélettel összevethetıvé váljon. Nem célom, hogy akár a technológia fejlıdése, vagy diffúziója, akár a szabályozás várható alakulása kapcsán bármiféle jóslásba bocsátkozzak. Erre a dolgozat szők kerete amúgy sem ad lehetıséget.

6.1. Az analóg (elsı generációs) rendszerek (1G) Az elsı generációs szabványok fıbb technológiai adatait az 1. táblázat tartalmazza. Csupán néhány jellemzı van felsorolva, melyekbıl a szabványok hatékonyságára133 lehet következtetni.

1. Táblázat 1G rendszerek adatai

131

A beavatkozáson mindig a támogatást értik. Kérdés, hogy mi nevezhetı korainak egy olyan világszinten rohamosan elterjedı termék piacán, mint amilyen a mobiltelefon és szolgáltatásai, de az biztos, hogy a kompatibilitási kérdések már a szolgáltatások elindításakor felvetıdtek/felvetıdnek. 133 Brian Arthur szóhasználatával alsóbb- vagy felsıbbrendőségére. 132



Rendszer NTT

Elindulás éve

AMPS C-450

1979 1981 1986 1983 1985

TACS

1985

RTMS RC 2000

1985 1985

NMT-450 NMT-950

Elsı adoptáló ország Japán skandináv országok USA Németország Egyesült Királyság Olaszország Franciaország

Frekvencia tartomány (MHz) 400-800 450-470 890-960 824-845 450-465

25 25 12,5 30 23

Kezelt kapcsolatok száma 1640 180 2000 832 573

890-960

25

1000

450-465 200-400

25 12,5

200 1700

Sávszélesség (kHz)

Spektrális

Bitráta hatékonyság (Kb/s) (b/s/Hz)

0,3

10 5,28

0,012 0,048 0,096 0,333 0,264

8

0,320

1,2

Forrá

s: Gruber–Verboven, (1999. 51. old.) A frekvencia tartománya és a sávszélesség határozzák meg, hogy hány beszélgetést tud a rendszer kezelni. A spektrális hatékonyság azt mutatja meg, hogy hány bitet tud a rendszer továbbítani egy egységnyi sávszélességen (gyakorlatilag a bitráta osztva a sávszélességgel), ezt a mutatót használják leginkább a szabvány hatékonyságának jellemzésére. (Gruber–Verboven, 1999. 9. old.) Az NTT volt az elsı bevezetett szabvány. Nagyon alacsony hatékonysággal mőködött, igazából Japánon kívül nem is használták, nem vette át más ország. Az NMT annak ellenére az egyik legsikeresebb134 1G-s szabvány, hogy a hatékonysága ennek is eléggé alacsony. A skandináv országok fejlesztették ki, és a technológiát egyedüliként, konkurensek nélkül vezették be. Kezdetben 450 MHz-en mőködött, de hamar kapacitáskorlátokba ütközött a mőködtetése, így 1986-ban bemutatták a 900 MHzes változatát, ami már jóval hatékonyabb volt.135 Az AMPS szabványt az USA-ban fejlesztették ki még az 1970-es évek elején, de közel 12 évet kellett várni a bevezetésére amiatt, mert rendkívül heves viták zajlottak a szabályozási kérdésekben (pl: a Bell rendszerének feldarabolásában, a licencek számának meghatározásában, területi elosztásban, stb.). A késlekedések ellenére is rendkívül népszerő136 lett minden bizonnyal a magas hatékonysági mutatójának köszönhetıen. A C-450 szabványt a Siemens fejlesztette ki, így érthetı, hogy a német domináns nemzeti telefonkészülékgyártó éppen Németországban vezette be az ország elsı szabványát. Az már inkább meglepı, hogy a – kétségkívül hatékony, de – technikailag igen bonyolult és a fogyasztói igényeket alig figyelembe vevı technológiát két ország (Portugália, Dél-Afrika) is átvette; komoly sikereket így nem tudott elérni. A TACS tulajdonképpen az AMPS brit változata, bár a két rendszer nem kompatibilis egymással, de a technikai specifikációi gyakorlatilag ugyanazok. Az Európában uralkodó 900 MHz-es frekvencia tartományhoz igazított szabvány megırizte hatékonyságát, miközben több hívást tud kezelni, így szintén nagyon népszerő.137 Az RTMS olasz, míg az RC2000 francia szabvány. Mivel nem tudták biztosítani a mobilkommunikáció legfıbb erényét, a mobilitást, ezért rövid idın belül felhagytak vele.

6.2. A második generáció (2G) A második generációs szabványok adatait a 2. táblázat tartalmazza. A szabványok között kétféle hozzáférési elv szerint mőködı technológia terjedt el: a TDMA és a CDMA. Az elıbbi az úgynevezett idıosztásos rendszer, ami azt jelenti, hogy a frekvenciát idıegységekre bontja, és a felhasználókhoz ezeket az egységeket rendeli hozzá. Így a korábbi analóg technológiához képest egy sávon nem egy, hanem annyi hívás bonyolódhat le, ahány részre osztotta szét. Ilyen szabvány a JDC, a DAMPS, és a roppant sikeres GSM. A CDMA nem idıegységeket rendel a felhasználókhoz, hanem kódokat, ami 134

1998-ra 39 ország vette át (Funk–Methe, 2001. 595. old.). Bár valóban duplája a 900 MHz-es hatékonysága, de még így is az egyik legkevésbé hatékony technológia. Jóval több hívást tudott kezelni, mint a 450 MHz-es verzió, és a magasabb frekvencia miatt ugyan kisebb hatósugarú, de több átjátszóadót használó technológia sokkal kisebb, könnyebben kezelhetı készülékekkel járt. 136 1998-ra 85 ország vette át (Funk–Methe, 2001. 595. old.). 137 1998-ra 28 ország vette át (Funk–Methe, 2001. 595. old.). 135


287


segítségével meg tudja különböztetni ıket egymástól. Ez a technológia rendkívüli lehetıségeket rejt magában, hiszen megengedi, hogy ugyanazt a frekvenciát más adó is használja, viszont így nem hasonlítható közvetlenül össze a TDMA-ra épülı szabványokkal.

2. Táblázat 2G rendszerek adatai Rendszer

Elindulás éve

Elsı adoptáló

Hozzáférési technológia

Frekvencia tartomány (MHz)

Sávszélesség (kHz)

Kezelt kapcsolatok száma

Bitráta (Kb/s)

Spektrális hatékonyság (b/s/Hz)

GSM 900 GSM 1800

1990 1993

EU EU

TDMA

890-960 1710-1880

200

1000 1500

270,8

1,35

DAMPS IS-95 JDC

1991 1993 1993

USA USA Japán

TDMA CDMA TDMA

824-894 824-894 800-1500

30 1250 25

1666

48,6

1920

14

1,62 1,75* 1,68

* közvetlenül nem hasonlítható össze

Forrás: Gruber–Verboven, (1999. 51. old.)

Országok száma

Országok száma

A GSM egy európai szabvány, hatékonysága már kb. négyszerese az 1G-s AMPS hatékonyságának, de még így is a legalacsonyabb a digitálisak között.138 Ennek ellenére a legnépszerőbb szabvány. A JDC a japánok kísérlete egy regionális szabvány kialakítására, de Japánon kívül nem vezették be a térség országai. A DAMPS egy amerikai szabvány, kifejlesztésének legfıbb célja, hogy a zökkenımentes átmenetet biztosítsa az analóg AMPS-bıl a digitális technológiába, vagyis ez a technológia kompatibilis az analóggal. Lényegét tekintve egy analóg sávot oszt szét háromfelé, így triplázva meg a rendszer kapacitását. Többszöri fejlesztés után a hatékonysága nagyobb, mint a GSM-é. Az IS-95 az imént jellemzett CDMA elvre épülı szintén amerikai fejlesztéső szabvány, melyet rendkívül nehéz összemérni a másikkal, mindenesetre a kapacitásban egész biztosan elınye van.

b) 2G-s rendszerek

a) 1G-s rendszerek

1.

ábra

Az 1G-s és a 2G-s szabványokat használó országok száma Forrás: Gruber–Verboven, (1999. 55. old.)

6.3. Mobilpiac tanulságai

138

A GSM rendszert 1987-ben hozta létre 13 európai ország, hogy a 900 Mhz-es frekvenciasávon egy egységes, egymás között kompatibilis távközlési rendszert alakítsanak ki. Egyrészt az analóg rendszer hibáiból tanulva már kompatibilis rendszert akartak, hiszen az addigi NMT rendszerő hálózatok nem tették lehetıvé a határokon kívüli mobilkommunikációt. Másrészt az is hangsúlyos, hogy a versengés helyett egyetlen szabványt akartak, hiszen így lehet kihasználni a direkt hálózati hatásokat: ha az egységes Európa egészén GSM rendszert használnak, akkor hasznosabbnak érzik az elıfizetık az elıfizetésüket, hiszen külföldön is használható a telefon.



Összegezve a fentieket (i) a legnépszerőbb 1G-s szabvány az amerikai AMPS, mely a leghatékonyabb, ugyanakkor (ii) az NMT annak ellenére népszerő, hogy egyáltalán nem hatékony, és (iii) a japán NTT annak ellenére, hogy az elsı mőködı szabvány volt, mégsem vették át az országok. A 2G-s tapasztalatokat: (i) az analóghoz képest kevesebb szabvány jött létre (ráadásul az egyiket csak Japánban használják), (ii) a GSM-et rendkívül sokan választották, holott nem ez a technikailag leghatékonyabb szabvány, vagyis úgy tőnik egy hálózatos iparág – jelen esetben a mobilpiac – tényleg hajlamos felborulni, akár egy technológiailag alsóbbrendő szabvány felé. Feltőnı, hogy viszonylag sok 1G-s szabványt adoptáltak az országok. Ez – többek között – azért történhetett, mert a mobilpiacot úgy kezelte a politika mint az állami tulajdonú telekommunikációs vállalat legújabb üzletét, ahol lehetıség van az innovációs képességek bemutatására (pl.: Németország, Franciaország, Olaszország). Ez abban nyilvánult meg, aktívan egyengették az útját az új iparág hazai fejlesztéső szabványának, a legkevésbé sem ügyelve arra, hogy kompatibilis rendszereket hozzanak létre. Ez összhangban van Farrell és Saloner (1986.), illetve Woeckener és Walz (2003.) eredményeivel, hiszen a mobilpiacon erıs hálózati hatások érvényesülnek. A regionális vállalatok (pl.: skandináv, japán, amerikai) elıször a bázisuk kiépítésében voltak érdekelve, majd a meglévı bázisuk mellett nem törekedtek kompatibilitásra. Másrészt megállapítható, hogy a piac a ’90-es évek elejéig nem borult fel (1. ábra), hiszen 3 népszerő szabvány (AMPS, NMT, TACS) vezette a piacot.139 Mielıtt azonban a piac felborulhatott volna, az analóg technológia igazából elvesztette jelentısségét a második generáció megjelenésével. A 2G-s GSM sikerében fontos szerepet játszott egyrészt a korai adoptáció, aminek következtében hamar kialakult az elég széles meglévı bázis, így vonzóvá vált a felhasználók számára, ezért egyre többen kezdtek átváltani az analógról. Amikorra a többi szabvány is bemutatkozhatott volna Európában, már – a direkt hálózati hatások kiaknázása végett – kialakult egy olyan széles meglévı bázis, hogy a GSM-re érte meg váltani, hiába voltak már akkorra ennél hatékonyabb szabványok is: a túlzott lendület jelenségével állunk szemben. Másrészt a túlzott tehetetlenség jelenségétıl való félelem is hozzájárult a GSM népszerőségéhez, vagyis az analóg technológia mellett maradás kockázata miatt a GSM-et egyedüli szabványként adoptálták. Ezzel kiküszöbölhetı, hogy a versengı szabványok miatt kicsi meglévı bázisok jöjjenek létre, ami az átváltást gátolná, hiszen a kevés számú felhasználó elhanyagolható mértékő hálózati hatásokkal jár. A harmadik érv a szabályozó hatóságok szerepe. A GSM-et választók minden bizonnyal a jelenlegi felhasználók jólétét akarták maximalizálni, így – a Cabral és Kretschmer (2007.) modelljébıl ismert türelmetlen hatóság döntésének megfelelıen – az aktuálisan vezetı szabványt választották. Ezzel szemben az amerikai hatóságok – a türelmes hatóság megtestesítıjeként – nem kötelezték el magukat egyetlen szabvány mellett sem, azaz a bizottságalapú koordinációs mechanizmus helyett a piacit preferálták. Ennek megfelelıen az amerikai mobilpiacon több szabvány van jelen egymás mellett, melyek versenyébe a hatóság nem avatkozik be oly módon, ahogy azt Európában tennék. Nem véletlen, hogy az amerikai fejlesztéső, a GSM-nél hatékonyabb CDMA technológia mára egyre jobban elterjedtebb (elsısorban Ázsiában), illetve az sem, hogy ez az alapja a harmadik generációs rendszernek. Az elmélettel jelen esetben tökéletesen összecseng a tapasztalat: a türelmes hatóság a pillanatnyilag hátrányban lévı szabványt támogatva késıbb nagyobb jólétet érhet el.

139

Árnyalja a megállapítást az a tény, hogy az AMPS és a TACS gyakorlatilag ugyanaz a technológia, csak más frekvencián mőködnek.


289


IRODALOMJEGYZÉK ARTHUR, W. B. (1989): Competing Standards, Increasing Returns, and Lock-In by Historical Events. The Economic Journal, Vol. 99, No. 394, pp. 116-131. ARTHUR, W.B. (1990): Positive Feedbacks in the Economy. Scientific American, Vol. 262, No. 2, pp. 92-99. ARTHUR, W. B. (1996): Increasing Returns and the New World of Business. Harvard Business Review, July-Aug., pp. 100-109. CABRAL, L.M.B. – KRETSCHMER, T. (2007): Standards Battles and Public Policy. In: GREENSTEIN, S. – STANGO, V. (szerk.) (2007): Standards and Public Policy. Cambridge University Press, Cambridge, pp. 329-344 CARLTON, D. – PERLOFF, J. (2003): Modern piacelmélet. Panem Kiadó, Budapest ECONOMIDES, N. (1989): Desirability of Compatibility in the Absence of Network Externalities. American Economic Review, Vol. 79, No.5, pp. 1156-1181. ECONOMIDES, N. (1996): The Economics of Networks. International Journal of Industrial Organization, Vol. 14, No. 2, pp. 673-699. FARRELL, J. – SALONER, G. (1985): Standardization, Compatibility, and Innovation. RAND Journal of Economics, Vol. 16, No.1, pp. 70-83. FARRELL, J. – SALONER, G. (1986): Installed Base and Compatibility: Innovation, Product Preannouncement and Predation. American Economic Review, Vol. 76, No.5, pp. 940-955. FARRELL, J. – SALONER, G. (1988): Coordination through Committees and Markets. RAND Journal of Economics, Vol. 19, No.2, pp. 235-252. FUNK, J.L. – METHE, D.T. (2001): Market- and Committee-Based Mechanisms in the Creation and Diffusion of Global Industry Standards: The Case of Mobile Communication. Research Policy, Vol. 30, pp. 589-610. GATES, D. (1998): “The PreText Interview” W. Brian Arthur Talks to Dominic Gates. The PreText Magazine, 1998 May GENSCHEL, P. (1997): How Fragmentation Can Improve Co-ordination: Setting Standards in International Telecommunications. Organization Studies, Vol. 18, No. 4, pp. 603-622. GRUBER, H. – VERBOVEN, F. (1999): The Evolution of Markets Under Entry and Standards Regulation – The Case of Global Mobile Telecommunications. Universiteit Antwerpen, Working Paper No. 38. KATZ, M.L. – SHAPIRO, C. (1985): Network Externalities, Competition, and Compatibility. American Economic Review, Vol. 75, No.3, pp. 424-440. KATZ, M.L. – SHAPIRO, C. (1986a): Product Compatibility Choice in a Market with Technological Progress. Oxford Economic Papers, Vol. 38, pp. 145-165. KATZ, M.L. – SHAPIRO, C. (1986b): Technology Adoption in the Presence of Network Externalities. Journal of Political Economy, Vol. 94, No.4, pp. 822-841. LIEBOWITZ, S.J. – MARGOLIS, S.E. (1995a): Are Network Externalities a New Source of Market Failure? Research in Law and Economics, Vol. 17, pp. 1-22. MARSHALL, A. (1890 [1920]): Principles of Economics: An Introductory Volume. Macmillan and Co., London, 8th ed. NESMITH, A. (1985): A Long, Arduous March Towards Standardization. Smithsonian, March 1985, pp. 176-194. PRENDERGAST, R. (1993): Marshallian External Economies. Economic Journal, Vol. 103, No. 417, pp. 454-458. SAUTET, F. (2002): Economic Transformation, The Pretence of Knowledge and the Process of entrepreneurial Competition. Mimeo., New Zealand Treasury SMITH, A. (1776 [1940]): Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetérıl és okairól. I. és II. kötet, Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest TIROLE, J. (1988): The Theory of Industrial Organization. The MIT Press, Cambridge WOECKENER, B. – WALZ, U. (2003): Compatibility Decisions, Endogenous Installed Home Bases, and ThirdMarket Competition. CEPR Discussion Paper No. 3816.


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VEZETÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

AZ AHP MÓDSZER ALKALMAZÁSA LOGISZTIKAI TRENDEK MEGHATÁROZÁSÁRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYARORSZÁGI FMCG SZEKTOR VÁLLALATAIRA Duleba Szabolcs Ph.D. hallgató Szent István Egyetem, Gazdálkodás- és Vezetéstudományi doktori iskola

BEVEZETÉS Témaválasztásom hátterében alapvetıen az európai közgazdasági elemzések jelenleg is tartó paradigmaváltása áll. A piaci mozgások prognosztiációjára ugyanis napjainkban már csak részben használnak elızı idıszakra vonatkozó adatokat (elızı évek termelési, forgalmi adatai, stb.), egyre fontosabb kiegészítıként a jövıbeni szándék mérését (fogyasztói, termelıi bizalmi index, stb.) alkalmazzák. Az Egyesült Államok, valamint a másik világgazdasági centrum, a Távol-Kelet kutatói munkáiban már rég felfedezhetı ez a váltás, és a gyakorlat beigazolta az eljárás helyességét. Trendek megállapításához általában a hazai és az európai szakirodalom a releváns múltbeli adatok extrapolációját, elıre vetítését használja. Gyorsan változó piacokon azonban – mint a logisztikai piacok esetében is – ez kevésbé hatékony metódus. Sokkal jobban elırejelezheti a várható változásokat egy, a jövıre vonatkozó véleményszintézis a megfelelı szakértıktıl, szektorszereplıktıl. A fent említett paradigmaváltásnak tehát meggyızıdésem szerint trend-hatások elırejelzésénél is teret kell nyernie. Kutatásom célja tehát logisztikai trendek szakértıi vélemények alapján történı elırejelzése a magyar FMCG szektorban 2010-re. Ennek végrehajtása azonban számos problémát vet fel. Elıször is szükség van egy olyan módszertanra, amely képes konzekvensen szintetizálni a szakértıi véleményeket. Számos metódus tanulmányozása után az Analytic Hierarhy Process (AHP) alkalmazása mellett döntöttem. A késıbbiekben bemutatom a módszert és indoklom döntésemet, azonban két elınyét már elızetesen is érdemes kiemelni: vizsgálja a válaszadás következetességét, illetve érzékenység-vizsgálatot is tartalmaz. A konzisztencia vizsgálata azért lényeges, mert a helytelen válaszok azonnal kiszőrhetık, valamint az elırejelzés bekövetkezési esélyére is utal. Az érzékenység-vizsgálatok pedig kimutatják, hogy a trend mely befolyásoló tényezık hatására változhat leginkább a vizsgált idıintervallumon. Szintén kulcsfontosságú a válaszadók kiválasztása, valamint szakmai-, illetve személyiségjellemzıinek azonosítása. A prognózis végsı soron a megkérdezettek kompromisszumos véleménye, tehát a megfelelı szakmai háttér és kompetenciák megléte a döntéshozóknál mindenképpen szükséges. A minta összeállításánál ezért kizárólag szisztematikus kiválasztást érdemes alkalmazni. Szükségszerő vizsgálni a kapott eredmények szakmai indokolhatóságát, valamint nyomon követni az elırejelzések bekövetkezését. Az indokolhatóság kritériumának teljesítésére egy referencia-kutatást használtam fel, amely ugyanebben a témában, de a nyugat-európai országokra vonatkoztatva készült, a SULOGTRA-t (2000). A két kutatás összevetése Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

295


alapozhatja meg a szakmai indokolhatóságot, ezt a benchmarking-elemzést is tartalmazza a dolgozatom. A bekövetkezés nyomon követése pedig a következı évek kutatási feladata lesz.

I. HIPOTÉZISEK ÉS ELMÉLETI MEGALAPOZÁSUK Három hipotézis teljesülését vizsgáltam kutatásom során: I. Feltételezhetı fáziskésés a nyugat-európai és a magyarországi logisztikai piacok fejlıdésében. A késés azonban az egységesülı versenyfeltételek miatt nagyobb növekedési intenzitást vált ki a lemaradásban lévıkbıl. A növekedési ütem relatíve addig lesz magasabb, míg a magyar logisztikai piac is beáll egy fenntartható növekedési pályára. McKinnon és Foster a TRILOG program keretében (1999) „European Logistical and Supply Chain Trends” címő munkájában felhívja arra a figyelmet, hogy a logisztikai növekedés erıteljesen földrajzi helyzettıl függı Európán belül. Míg az EU15-ök az ezredfordulóra túljutnak a legnagyobb intenzitású szakaszon, Közép-Kelet-Európa országai csak ezután lépnek ebbe a fázisba – jelezték elıre akkor. Szintén ezt támasztja alá a Cushman&Wakefield tanácsadó cég 2006-os felmérése, mely ugyancsak leszögezi a két régió közötti fáziskésést a logisztikai piacok tekintetében. Dal Bo (2005) kiemeli, hogy az eltérı fejlıdési ütem miatt a nemzetközi együttmőködés speciális menedzselést igényel. II. A logisztika európai integrációs folyamata miatt ugyanazon trendek lesznek hangsúlyosak a magyar kutatásban, mint a referencia-kutatásban, a SULOGTRA-ban. Számos meghatározó tudományos munkában találhatunk a logisztika globalizálódására és integrációjára vonatkozó utalást. Chikán (1997) értekezésében leírja, hogy a magyar ellátási láncok szereplıi sem vonhatják ki magukat a világ fejlett piacain releváns trendek hatásai és alkalmazási kényszere alól. A 2006-ban készült „Elements for European Logistics Policy” címő tanulmányban Ewer, az Európai Logisztikai Szövetség szakértıje, valamint Beuthe et al, kifejtik, hogy az újonnan belépett országok logisztikai integrációja már jelentıs és a közeljövıben folytatódni is fog. III. A befolyásoló tényezık súlyai az egyes trendek alakításában meg fognak egyezni, függetlenül attól, hogy melyik régióban történt a felmérés. Bokor (2005) összegzi tanulmányában a SULOGTRA által megállapított logisztikai trendeket és azok befolyásoló tényezıit, melyek késıbb ebben a dolgozatban is bemutatásra kerülnek. Sullivian (1997) szerint a logisztikai trendeket összeurópai megközelítésben kell értékelni, és ugyan a trendek intenzitása eltérı lehet, mégis a rájuk ható faktorok földrajzi helyzettıl függetlenül érvényesülnek.



II. A KUTATÁS MÓDSZERTANA Kiindulásként szögezzük le, hogy az AHP-t komplex, vagyis összetett problémák megoldására fejlesztették ki. Ebbıl következik, hogy az alapkérdésre (például, hogy melyik árajánlatot válasszam, melyik eszközt szerezzem be, stb.) közvetlenül nagyon nehéz válaszolni, ezért olyan részekre kell bontani, amelyek külön-külön megválaszolása már könnyebb feladat. A végcél mindig az alternatívák közül történı választás. Mivel közvetlenül nem tudunk (vagy még nem akarunk) a lehetıségek közül dönteni, szempontokat állítunk fel, amelyek alapján közvetetten értékeljük az alternatívákat. Amennyiben még bonyolultabb a probléma, a szempontokat is még tovább bontjuk alszempontokra és ezek alapján értékelünk. Például ha több megvásárolható gépkocsi (alternatívák) közül akarunk választani, szempontnak tekinthetjük az autó megjelenését (alszempont: alak, szín, méret, stb.); a mőszaki tulajdonságait (elektronika, menettulajdonságok, stb.); gazdasági tulajdonságait (ár, fogyasztásból adódó költségek, fenntartásból adódó költségek, stb.). Ha valamelyik kocsi abszolút elınnyel rendelkezik a többivel szemben (minden szempontból elınyösebb), könnyő dolgunk van. Sok esetben viszont egyik változat egyik szempontból elınyösebb, másik más szempontból. Mi alapján döntünk? Az a meghatározó, hogy az egyes szempontok milyen súllyal esnek latba a választásnál. Ha szegény (vagy takarékos) ember a döntéshozó, a gazdasági tulajdonságok sokkal erısebben befolyásolják választását, mint a többi szempont. Azonban ugyanolyan árfekvéső autók közül is több színbıl, típusból, stb. választhatunk. A döntés tehát egyfajta ordinális skála felállítása, vagyis az alternatívák különbözı szempontok szerinti sorba rendezése, egymáshoz képesti értékelése. Sokkal könnyebb azonban az értékelés, ha egy bizonyos szempont alapján az egyik választási lehetıséget egy másikhoz viszonyítunk csak, nem pedig az összes lehetséges alternatívához. Lehet, hogy „A” autó színe jobban tetszik „B”-nél, de az összes lehetséges autó színe közül nem tudom, hogy hányadik helyre soroljam. Azt viszont legtöbb esetben el lehet dönteni, hogy bizonyos szempontból két alternatíva közül melyik a döntéshozó számára az elınyösebb. (Ahol nem, ott nem használható az AHP.) A módszer tehát sorozatos páros összehasonlításokból áll. Adott szempontból ez a lehetıség elınyösebb számomra – és milyen mértékben – másik szempontból pedig egy másik lehetıség. Ezeket az összehasonlításokat, hogy áttekinthetı rendszerben legyenek Saaty (1990) mátrixokba rendezte, és ezzel megalkotta az AHP matematikai alapját. Négy lépésben célszerő alkalmazni a metódust: 1) A döntési probléma pontos azonosítása és a hierarchia megalkotása 2) Elvégezni a döntési elemek közötti páronkénti összehasonlítást 3) A kritériumok végsı súlyának kiszámítása 4) Megalkotni a végleges kiválasztási folyamatot Az 1. lépésben meg kellett alkotnom a logisztikai trendek jelentıségének meghatározására alkalmas szempontfát (1. ábra) A referencia kutatás alapján határoztam meg a 8 vizsgált trendet, az ezeket befolyásoló 5 faktort és a 3 növekedési alternatívát. Az egyes trendekhez természetesen különbözı ösztönzı tényezık, valamint növekedési lehetıségek tartoztak, ezek részletes kifejtését a következı fejezet tartalmazza.


297


1. ábra A modell szempontfája Forrás: saját ábra A 2. lépésben olyan összehasonlító mátrixokat konstruáltam, melyekben egyrészt a kitöltı összehasonlította adott trend befolyásoló tényezıinek fontosságát, másrészt ezen tényezık növekedési alternatíváit. Így indirekt módon kérdezhettem rá a trend jövıbeli fontosságára/intenzitására, valamint fontos információkat szerezhettem a szakértık által legjelentısebbnek vélt faktorokról. A 3. lépésben kiszámítottam a faktorok növekedési mátrixának sajátvektorait, majd a trend faktormátrixának sajátvektorát, és (1) alapján aggregáltam.   wi n D  wi (1) X j = ∑ =∑ w i =1 i =1 w ∑ a ik  k =1  m

a ij

m

  m 1  a wi n  ij ahol j=1…n és w= ∑ i =1 aik  ∑ k =1 

Forrás: Saaty (1) azt mutatja, hogy úgy kapjuk meg adott trend kitöltı által preferált növekedési forgatókönyveit, hogy adott faktor növekedési alternatíváira vonatkozó sajátvektor koordinátáit beszorozzuk a faktor trendben betöltött súlyával, majd alternatívák szerint a faktorszorzatokat összeadjuk. Így a három alternatívához hozzá tudunk rendelni egy-egy olyan számot, amely adott alternatíva jövıre vonatkozó bekövetkezési esélyét mutatja a kitöltı szerint. A három alternatívához tartozó szám összege:1, így ha az egyikhez rendelt szám, pl.0,6, ez azt jelenti, hogy a kitöltı 60%-os bekövetkezési esélyt tulajdonít ennek az intenzitásnak a trend vonatkozásában. Ezzel azonban még csak egy szakértı prognosztizációját kaptam meg, a módszer viszont csak akkor van értelme, ha több kitöltı válaszát tudom szintetizálni. Aczél és Saaty (1983) megmutatta, hogy erre egyedüli megoldás a geometriai közép használata, azaz:

l

1

(2) f ( y1 ,...., y l ) = ∏ y kl , k =1

Forrás: Saaty Ahol f az összegzı-függvény. 298 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

l≥2,

( y1 ,...., yl ) ∈ I l ,


A 4. lépésben megalkothatjuk a végleges döntést – kutatásomban a trendprognosztizációt -, amihez még két mozzanat elengedhetetlen. Egyrészt vizsgálni kell a kitöltések konzisztenciáját, másrészt le kell folytatni az érzékenységvizsgálatot. (A bevezetıben már indokoltam ezek alkalmazásának szükségességét.) A konzisztencia-vizsgálat a (3) alapján történik: (3) CI =

λ max − n n −1

,

Forrás: Saaty Ahol adott mátrix legnagyobb sajátértékét és a mátrix sorainak számát szerepeltetjük. A következetlenségi indexet CI-nek véletlenszerően generált, de biztosan konzisztens mátrixokhoz való hasonlításából kapjuk meg. A számításokat az „Expert Choice” nevő döntéstámogató szoftver segítségével végeztem el.

III. SAJÁT KUTATÁSI EREDMÉNYEK Kutatásomban a SULOGTRA alapján szektorálisan meghatározott 8 trendet vizsgáltam: 1. táblázat A szektor releváns trendjei TREND Változás iránya Átrakási rendszerek + alkalmazása + Térben koncentrált termelés + Térben koncentrált készletezés + Napon belüli szállítások + Ellátó bázis racionalizálása Közvetlen szállítások + Időmegtakarítási elvek + Inverz logisztika Forrás: SULOGTRA alapján A trendekhez az alábbi befolyásoló tényezıket alkalmaztam (szintén a referencia kutatást követve): INFINT: ÁRUSTAND: ICFEJL: ICINT: VEVIN: KÖRNYB: SZABHAR: JÁRMF:

infrastruktúra integrációja/fejlıdése, áruk és mozgásuk standardizációja (egységesülése), információs és kommunikációs RSZ-ek fejlıdése, információs és kommunikációs RSZ-ek integrációja, vevıi igények növekedése és differenciálódása, környezettudatos termelés és csomagolás, a szabályozás harmonizációja az EU-n belül, szállító jármővek fejlesztése,


299


PIACBİV: KOMMST:

piacbıvülés, kommunikáció standardizációja (egységesülése).

A növekedési alternatívák az alábbiak voltak: Alacsony alternatívák (trendtıl függıen): 2%, 5% Közepes alternatívák (trendtıl függıen): 6%, 7%, 8%, 10%, 12% Magas alternatívák (trendtıl függıen): 10%, 11%, 12%, 15%, 20% A hipotézisek elméleti megalapozását követve, azáltal, hogy leszőkítettem a vizsgált periódust (10 év helyett 3 év), indirekt módon megnöveltem a magyar növekedési intenzitást a logisztikai piacok vonatkozásában. Vagyis nem változtattam a SULOGTRA növekedési mértékein, de jóval rövidebb idıre vonatkoztattam azokat. A mintába szisztematikus kiválasztással magyar FMCG logisztikusok kerültek be. A kiválasztás során figyelembe vettem a szakmai tapasztalatot, valamint a stratégiai szemlélet meglétét. Elsısorban rendszerintegrátor cégek szakembereit kérdeztem, akik nagy valószínőséggel átlátják az egész ellátási lánc logisztikai rendszerét. Mintanagyság: 28 konzisztens válasz érkezett (4 inkonzisztens), vagyis a minta statisztikai értelemben elemezhetı. Az elemzést egy kiválasztott trend példáján keresztül szemléltetem, a 24 órán belüli szállítások növekedésének mértékét vizsgálom a magyar FMCG logisztikai piacon.

2. ábra Napon belüli szállítások szempontfája Forrás: saját Figyelemre méltó következetességgel, a Saaty-féle hányados szerint 0,06-os szinten töltötték ki a válaszadók a trendre vonatkozó összehasonlító táblákat. Az alternatívák sorrendje: 10, 15 és végül 5%. Legvalószínőbb tehát a közepes változás, de nem sokkal maradt el ettıl a nagy, 15%-os verzió sem. A lassú változásnak mindössze 12,4% az esélye.

3. ábra Napon belüli szállítások változási alternatívái Forrás: saját Lényeges információkat tartogatnak az érzékenységvizsgálatok grafikonjai.



4. ábra Napon belüli szállítások érzékenységvizsgálatának eredménye Forrás: saját Egyértelmően a vevıi igények növekedése befolyásolja legjobban a napon belüli/napra pontos szállításokat. A grafikonon jól látszik, hogy e szerint a szempont szerint a kitöltık a legnagyobb növekedést prognosztizálnák, vagyis a szakértık szerint rohamos ütemben növekszik majd a vevıi igény a 24 órán belüli szállításokra. A többi faktor azonban a közepes növekedés felé húzza a várható változást, különösen a kommunikáció (valószínőleg lassabb ütemő) standardizációja akadályozza a gyorsabb növekedést. Ennél a szempontnál ugyanis a legvalószínőbb forgatókönyv a közepes, míg a 15%-os ütem a legkevésbé valószínősíthetı. Az alábbi grafikonok szintén az elızı megállapítást támasztják alá. Amennyiben csökkentettem a kommunikáció standardizációja faktorsúlyát, a 15%-os növekedés valószínősége elérte a 10%-osét. Vagyis a trend kiemelten érzékeny a kommunikáció egységesülése szempontra. A többi szempont esetében nem tapasztalható rangsor-csere, nem mutatható ki érzékenység. Páros összehasonlításban az alacsony intenzitás egyértelmően, mind az öt szempont alapján kizárható. Mivel részeiben és egészében is sokkal valószínőbb a közepes, 10%-os változás, ezért a lassú ütemet kizárhatjuk. Végül a 7. ábra emeli ki legfıbb következtetésemet a trenddel kapcsolatban. Bár az alacsony növekedés szinte kizárható, mégis a legnagyobb mértékkel szemben néhány szempont alapján elınyt élvez. Szignifikánsan a kommunikáció standardizációja az egyedüli faktor, ami a lényegesen lassabb növekedést fogja indukálni a napon belüli szállításokkal kapcsolatban.


301


5. ábra Szempontsúly változtatásával kapott eredmény Forrás: saját

6. ábra Változási alternatívák páros összehasonlítása Forrás: saját

7. ábra Változási alternatívák páros összehasonlítása Forrás: saját 302 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Összefoglalva: viszonylag nagy konzisztencia mellett az FMCG szektor szakértıi szerint közepes, de így is 10%-os mértékben nı majd a napon belüli, illetve napra pontos szállítások teljesítése. Szintén nagy esélye van akár a 15%-os változásnak is, a lassú mérték elhanyagolható. Leginkább a vevıi igények váltják majd ki a növekedést, amelyet a kommunikáció nem megfelelı ütemő standardizációja lassíthat. Ez komoly szakmai tanulsággal jár, hiszen a cégeknek, valamint a gazdaságpolitika döntéshozóinak erre a szempontra kell majd a jövıben a legnagyobb figyelmet fordítaniuk, ezt kell ösztönözniük a trend intenzitásának megfelelı mértékő növelése érdekében. Saját kutatásom és a referencia-kutatás eredményeinek összehasonlítását tartalmazza a következı két táblázat. 2. táblázat A SULOGTRA eredményei Szcenáriók

Intenzitásnövekedés alacson közepe magas Trendek y s Átrakási rendszerek 2% 7% 12% Térben koncentrált termelés 2% 6% 10% Térben koncentrált 5% 8% 10% készletezés Napon belüli szállítások 5% 10% 15% Ellátó bázis racionalizálása 2% 7% 12% Közvetlen szállítások -5% -8% -11% Idımegtakarítási elvek 5% 12% 20% Inverz logisztika 5% 10% 15% Forrás: SULOGTRA

Bekövetkezési esély alacson közepe magas y s 0,325 0,397 0,277 0,486 0,363 0,16 0,282 0,479 0,239 0,165 0,17 0,344 0,121 0,27

0,445 0,503 0,25 0,467 0,242

0,381 0,328 0,407 0,412 0,588

3. táblázat A magyarországi eredmények Szcenáriók

Intenzitásnövekedés alacson közepe magas Trendek y s Átrakási rendszerek 2% 7% 12% Térben koncentrált termelés 2% 6% 10% Térben koncentrált 5% 8% 10% készletezés Napon belüli szállítások 5% 10% 15% Ellátó bázis racionalizálása 2% 7% 12% Közvetlen szállítások -5% -8% -11% Idımegtakarítási elvek 5% 12% 20% Inverz logisztika 5% 10% 15% Forrás: saját ábra


Bekövetkezési esély alacson közepe magas y s 0,207 0,103 0,69 0,165 0,472 0,363 0,261 0,655 0,085 0,124 0,188 0,272 0,144 0,152

0,485 0,591 0,568 0,491 0,334

0,391 0,221 0,16 0,364 0,514

303


A hipotézisek vizsgálatánál a következı eredményekre jutottam: I. A nyugat-európai és magyarországi piacok közötti fáziskésés transzparens módon tetten érhetı volt a kutatási eredményekben. A magyar szakértıknek megvolt a lehetıségük arra, hogy az általam lerövidített (10 évrıl 3 évre) kutatási intervallumot, és ezáltal a nagyobb változási intenzitást válaszaikkal korrigálják. Amennyiben több trend esetében is a válaszok szignifikánsan az alacsony ütemő alternatívát helyezték volna az elsı helyre, megváltoztattam volna a felkínált növekedési %-okat kisebb mértékőekre (esetleg az intervallumot tágítottam volna). Ez azonban egyik esetben sem történt meg, sıt néhányszor még nagyobb változási forgatókönyvet preferáltak (a jóval rövidebb távlatra) a magyar logisztikusok, mint nyugateurópai kollégáik. A fáziskésés indoka, mint azt az elméleti áttekintésben is idéztem, a logisztikai piacok nyugati fenntartható pályára állása és a közép-kelet-európai piaci átalakulások kezdete. II. A második hipotézisem csak részben igazolódott be. A feltételezés alapja az volt, hogy egyre inkább egységes logisztikai piacot alkotnak az EU15-ök és az újonnan csatlakozott országok, ezért az integráció indokolja azt, hogy ugyanazon logisztikai trendek legyenek hangsúlyosak – bár eltérı intenzitással – a két régióban. A hangsúlyosságot a magas növekedési intenzitással azonosítom, hiszen ez az alternatíva radikális változást jelez a logisztikai piac adott szegmensében. Az alacsony intenzitás ennek megfelelıen a trend kis fontosságát jelölheti. Ha megvizsgáljuk a kapott eredményeket a feltételezés több esetben helyesnek bizonyult, leginkább tetten érhetı ez az inverz logisztika esetében, ahol mindkét kitöltı csoport egyértelmően a magas növekedési intenzitás, vagyis a trend kiemelt fontossága mellett voksolt. Néhány trendnél azonban eltérés mutatkozik, amely nagyon lényeges sajátosságait világítja meg a hazai logisztikai piacnak. Az átrakási rendszerek alkalmazása esetében Magyarországon kiemelt fontosságot mértem, míg a SULOGTRA mindössze közepes jelentıséget tulajdonított a trendnek. A kontroll megkeresésben több szakértı jelezte, hogy az átrakási rendszereknél, ha lett volna még nagyobb intenzitású alternatíva, azt jelölte volna meg. 2010-re akár 30-40%-os növekedést is elképzelhetınek tartottak elsısorban a multinacionális FMCG vállalatok logisztikusai. A termelés térbeli koncentrációja a SULOGTRA esetében elhanyagolható, míg a magyar felmérésben jelentıséggel bíró trend. Ennek magyarázata, mint az a benchmarking elemzésben olvasható a TÉSZ-ek kialakításában tetten érhetı fáziskésés. A közvetlen szállítások csökkenése az EU15-öknél jelentıs, míg hazánkban közepes hangsúlyt kapott. A magyarázat valószínőleg a logisztikai központok alkalmazásának eltérésében van a két régió között. III. A befolyásoló faktorokra vonatkozó hipotézis nem igazolódott be. A piaci sajátosságok nagymértékő eltéréseket eredményeztek a faktorsúlyoknál az egyes trendek esetében. A kutatás kezdetekor felmerült, hogy alkalmazzam-e a SULOGTRA-ban megállapított szempontsúlyokat, és csak az alternatívákra vonatkozó kérdéseket tegyem-e fel a magyar válaszadóknak. Úgy döntöttem, hogy az esetleges piaci eltérések miatt a szempontokra vonatkozó felmérést is elvégzem, bár azt vártam, hogy mindössze kis differencia lesz tapasztalható a faktorok között. A számítások lefolytatása után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy feltevésem nem igazolódott be. Az érzékenységvizsgálatok nagyon lényeges plusz információval gazdagították viszont így a logisztikai prognózist. A napon belüli szállítások esetében a kommunikáció standardizációjának elégtelensége veszélyeztetheti a trend kiteljesedését Magyarországon, nálunk a vevıi igények épphogy akadályozzák az inverz logisztika térnyerését, stb.(Sajnos terjedelmi okok miatt a példákat nem ismertethetem részletesebben.) Az AHP módszer alkalmazásakor tehát nem szabad egyik hierarchiaszinten sem átvenni más kutatás eredményeit, mert lényeges plusz információktól 304 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


eshetünk el saját kutatásunkra vonatkozóan. Az érzékenységvizsgálatok lefolytatása pedig elengedhetetlen a helyes döntés meghozatalában, csakúgy, mint a konzisztencia vizsgálata.

BEFEJEZÉS Az alkalmazott gazdálkodástudományokban a kvantitatív módszerek alkalmazása kiemelt fontosságú. Nem kizárólag azért, mert biztosabb hátteret nyújt tudományos következtetések levonásához, hanem azért is, mert a gyakorlati alkalmazásokat olyan plusz információkkal segíthetik, amelyek más úton nem lennének elérhetıek. Az általam bemutatott döntéstámogató módszer alkalmas a logisztikai gyakorlat jobbá tételére, a trend-prognosztizáció pedig felkészítheti a vizsgált ágazat ellátási láncainak szereplıit a piaci változásokra.

FELHASZNÁLT IRODALOM Bokor Zoltán (2005): Logisztikai szolgáltatók menedzsmentje és informatikája. pp. 3-6. Fıiskolai jegyzet Nyíregyháza, 2005 Chikán Attila (1997): Jelentés a magyar vállalati szféra nemzetközi versenyképességérıl. A „Versenyben a világgal” c. kutatási program zárójelentése. BKE, Budapest pp 6-7 Dal Bo, P, 2005. Cooperation under the shadow of the future: Experimental evidence from infinetely repeated games. The American Economic Review, Vol. 95, pp. 1591-1604 Ministry of Transport and Communications Finland (Ewer, Beuthe et al) :Elements for European Logistics Policy, Helsinki, 2006 Saaty, T.L.: Decision Making for Leaders: The Analytic Hierarchy Process for Decisions in a Complex World, RWS Publications, Pittsburgh, PA., 1990 SULOGTRA – Effect on Transport of Trends in Logistics and Supply Chain Management, EU 5th FP, 2000-2002 D1 – Analysis of Trends in Supply Chain Management and Logistics. pp 12-87. TRILOG (1999): 1st. Chapter of the TRILOG Project, 1999 http://www.financnik.sk/financie.php?did=314&article=249: Cushman & Wakefield (2006) Trends in Logistics and Distribution


305


REVISING BARRINGER AND BLUEDORN STRATEGY FRAMEWORK Lilla Hortoványi PhD Student Corvinus University of Budapest, Institute of Management INTRODUCTION Entrepreneurship involves identifying and exploiting entrepreneurial opportunities. However, to create the most value entrepreneurial firms also need to act strategically. This calls for an integration of entrepreneurial and strategic thinking. The fields of strategic management and entrepreneurship both focuses on how firms adapt to environmental change and exploit opportunities created by uncertainties and discontinuities in the creation of wealth (Hitt & Ireland, 2000). For the purposes of the research we use the definition of Zahra & Dess (2001) that entrepreneurship refers to the identification and exploitation of previously unexploited opportunities. As such, entrepreneurial actions entail creating new resources or combining existing resources in new ways to develop and commercialize new products, move into new markets, and/or service new customers (Hitt et al. 2001). Outside sources of knowledge are critical to the innovation process in general (Cohen & Levinthal, 1990) and in particular in the context of changing knowledge environments. Hence, firms confronted with volatile and hectic environments where existing knowledge related to products or markets become obsolete quickly, should aim at reconfiguring their existing knowledge (Van den Bosch et al., 1999). The process of knowledge reconfiguration is already an innovation, since it provides a platform for producing new product-market combinations. In order to extend current theory and to make contributions to the literature our goal was to focus on the critiques of previous studies and design such an empirical validation in which the methodological considerations are effectively embraced. These considerations are the followings: First, there is a trend in entrepreneurship research to collect data primarily from manufacturing companies. Service companies which represent one of the fastest growing sectors in the global economy have received only modest attention (Zahra et al, 1999). The negative effect of focusing on one single industry is that the studies are missing the chance to capitalize on inter-industrial differences in structures and competitive dynamics. Second, in their comprehensive review of Zahra et al. (1999) the authors concluded – after an in-depth audit of research models of firm-level entrepreneurial activities – that the existing models are appropriate, but greater creativity is needed in testing the relationships depicted in, or proposed by, these models. Third, the validation of constructs is overwhelmingly made upon American databases. Though Europe is characterized by large differences between regions and countries, and there are various institutional settings that influence entrepreneurship (Huse & Landström, 1997) only a few attempts were to compare firm-level entrepreneurial activity for example in Central European countries to the ones in the United States (Antoncic & Hisrich, 2001; Hortoványi & Szabó, 2006). 306 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Fourth, although resources are crucial to the performance of a venture, resources alone are not sufficient to achieve a sustainable competitive advantage. Entrepreneurs need to select competitive strategies to make better use of the resources accessible to them (Ucbasaran et al., 2001). It follows that it is also a key issue to analyze the contingencies in which empirically derived taxonomies are effective and defining the underlying dimensions that explain the variety between strategy types (Miller, 1996). It follows, that the purpose of our study is two-fold. Instead of developing a new model and new constructs, we test and validate Barringer and Bluedorn (1999) strategy framework in a much different context compared to its origin. Their model is the conceptualization of entrepreneurship as firm-level phenomena based on the theoretical background of previous researches (main contributions to the revised theory: Miller, 1983; Burgelman, 1984; Covin & Slevin, 1986; Stopford & Baden-Fuller, 1994; Lumpkin & Dess, 1996;). In addition, as suggested by Zahra et al. (1999) our purpose was also to bring “methodological creativity” into testing the measures and introduce a statistically more valid technique, the Multidimensional scaling (MDS). We believe that a MDS opens a new way to the systematic comparison of different constructs and provides new insights into the performance dilemma. The paper is organized as follows. First, we review the literature to show the theoretical foundation of entrepreneurial construct and how previous studies attempted to measure it. We then examine ambiguities in applying factor analysis and introduce Multidimensional scaling for overcoming the validity problem. Next, focusing on contingencies we test the assumed positive relationship between corporate entrepreneurship and firm performance. Finally, we conclude with a discussion of our findings. I. THEORETICAL FOUNDATION The creation of the theoretical framework for our research was primarily inspired by international publications (without exhausting: Covin & Slevin, 1986; Stopford & Baden-Fuller, 1994; Lumpkin & Dess, 1996; Barringer & Bluedorn, 1999; Dess et al., 1999; Lyon et al., 2000; Brown et al., 2001; Ireland et al., 2003). As we have already emphasized it in the Introduction, it is strategic and corporate entrepreneurship that stands in the center of our research. Prior addressing the conceptualization of strategic and corporate entrepreneurship as well as other contingent relationships, we shall clarify and define key concepts. Entrepreneurship is an activity that involves the discovery, creation and exploitation of opportunities by creating new combinations in the form of new products, processes, markets, or organizational forms (Sharma & Chrisman, 1999). In our study corporate entrepreneurship is regarded as a form of market behavior in which entrepreneurial processes – practices and decision making styles managers use to act entrepreneurially – are often called as the firm’s “entrepreneurial orientation” (Dess & Dess, 1996). Determinants of entrepreneurial behavior include autonomy, innovativeness, proactiveness, risk taking, and competitive aggressiveness (Miller, 1983). Corporate entrepreneurship is not necessarily rational and purposeful (Floyd & Wooldridge, 1999) and even more intention to act entrepreneurially does not imply the ability as well. Entrepreneurship equally means "the pursuit of an opportunity irrespective of existing resources" (e.g., Brazeal & Krueger, 1994). Nearly most entrepreneurial processes, however, are fundamentally accompanied by strategy-making processes (Lumpkin & Dess, 1996) as such entrepreneurship refers to the content of strategy (Dess et al., 1999); and there exists only a limited number of strategic archetypes in most industries (Miles & Snow, 1978). Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

307


Since entrepreneurship is regarded as a behavioral phenomenon, we share the view of Barringer & Bluedorn (1999) that all firms fall along a conceptual continuum that ranges from highly conservative to highly entrepreneurial. Entrepreneurial firms are risk-taking, innovative, and proactive while in contrast, the conservative firms are risk-averse, less innovative, and adopt a “wait and see posture” (Barringer & Bluedorn, 1999: 422). A firm’s position on this continuum is determined by the entrepreneurial orientation level of the given firm.

The Measures of Entrepreneurship Autonomy Autonomy refers to the independent action of an individual or a team in bringing forth an idea or a vision. In general, it means the ability and will to pursue opportunities, even though factors such as resource availability, actions by competitive rivals, or internal organizational considerations may change the course of the initiative, but not sufficient to extinguish it (Lumpkin & Dess, 1996). As a consequence of delegating authority to operating units (Szabó, 2005) in entrepreneurial firms, the impetus for new initiatives stems from lower levels of the hierarchy. Innovation The goal of innovation is the creation of a marketable competitive advantage rather than a pure technological invention. Accordingly, technical-technological, organizational, financial and commercial activities are equally present, and they – in interaction with one another, in an integrated way – determine the way of materializing an idea. Innovation as such demands extensive information processing capability across projects and organizational boundaries (Brown & Eisenhardt, 1997) and across organizational disciplines (Volberda, 1996). Proactiveness Pro-activeness is concerned with ‘first mover’ and other actions aimed at seeking to secure and protect market share and with a forward-looking perspective reflected in actions taken in anticipation of future demand (Covin & Slevin, 1989; Lumpkin & Dess, 2001). A firm can be novel, forward thinking, and fast without being always the first (Lumpkin & Dess, 1996). That is why in our study we also included the anticipation and acting on opportunities for the sake of shaping the environment, that is to influence trends and create demands. Risk-taking Measuring the extent to which individuals differ in their willingness to take risk is fraught with difficulty, especially when it is based on subjective evaluation. This is so, because, since what one person regards as “calculated” approach another may regard as “aversion”. Hence we decided that in addition to CEO’s self-evaluation we cross-check risk-taking willingness by investigating the growth plans of the firm. We believe that the willingness to take risks increases as CEOs choose to moves away from known territories – i.e. from existing products and the existing markets – to unknown. Thus, diversification typically involves a greater risk than market penetration as the former usually requires new skills, new techniques, and new facilities. As a result it almost invariably leads to physical and organizational changes in the structure of the business which represent a distinct break with past business experience. By



contrast, the latter is usually in form of line extension builds on the same technical, financial, and merchandising resources used for the original product line. Competitive aggressiveness Strategic aggressiveness refers to how the firm relates to competitors. It is the firm’s propensity to directly and intensely challenge its competitors to achieve legitimacy and power. It may take form of head-to-head confrontation, but it also reflects a willingness to be unconventional rather than rely on traditional methods of competing, for example via challenging competitor’s weaknesses (Lumpkin & Dess, 1996). The independence of the five dimensions Although all of these attributes of entrepreneurial orientation may be exhibited by entrepreneurial firms, we shall not restrict entrepreneurial behavior to only those cases in which all extensively present. Rather, entrepreneurial market behavior can occur in different combinations of these five attributes, depending on the type of opportunity a firm pursues. This implies that competing firms in an industry have unequal mastery of environmental trends (Hambrick, 1982) hence they differ in their abilities to formulate cogent responses or accompanying performance are attributable to differences in their abilities to implement a response (Szintay, 2001). Although a limited number of strategic archetypes can be found in most industries (Miles & Snow, 1978; Hambrick, 1982); but each industry has its own environmental requirements or key success factors. This enables us to identify more entrepreneurially as well as more conservatively oriented firms in every industry.

Entrepreneurship and Performance It has long been proposed that corporate entrepreneurship leads to superior firm performance (Guth & Ginsberg, 1990; Covin & Miles, 1999; Wiklund 1999). Few studies have empirically tested this proposition (Zahra & Covin, 1995). One potential way to measure performance is to measure organizational growth. The central problem faced by medium and large corporations is how to maintain their growth (Barakonyi, 2004; Salamonné Huszty, 2002). Several researchers, including Burgelman (1984, 1983) have pointed out that the growth potential of medium and large corporations is limited, even with the maximal exploitation of their existing competences and resources. Therefore, the ability to acquire new competences is a decisive factor in the long-term success of every large corporation. The corporate entrepreneurship activity – through getting new knowledge and competences – can make corporations more competitive (Zahra, 1999; Lumpkin & Dess, 1996). II. RESEARCH DESIGN AND MEASUREMENT INSTRUMENT

Data Collection In order to ensure results are generalizable we have utilized a simple random sample obtained from the Central Statistics Office (Budapest, Hungary) in August, 2006. The random sample of 1000 non-agricultural firms registered in Hungary, however, needed to be further reduced. Based on our research premise – namely that entrepreneurship is relevant to managers irrespectively of the size and age of their organization – we decided to focus on corporate Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

309


entrepreneurs. As a result, from the prime sample we have eliminated those firms which failed to match the following two criteria: firms must have been in business at least since 2003 and the minimum number of their employees respectively must be at least 10. The imposed sampling frame yielded a sample of 587 firms. Data collection was done through a structured interview survey, where senior managers – mainly founders and CEOs – have responded. The survey took place between October 2006 and November 2006. Out of the 587 firms we managed to collect 427 responses yielding a response rate of 72.74%. We believe that the considerable high response rate is sufficient enough to eliminate non-response bias. The items were of the forced choice type, with pairs of statements representing the opposite ends of the entrepreneur-administrator continuum. A seven-point scale divided the continuum between two opposed statements. The respondents were asked to mark the number which best represented the view of their firm. One potential advantage of this perceptual approach is the relatively high level of validity because it allowed us to pose questions that address directly the underlying nature of the constructs. Entrepreneurship researchers frequently use the self-reported perceptions of business owners and entrepreneurial executives because those individuals are typically quite knowledgeable regarding company strategies and business circumstances (Hambrick, 1981) as well as there is also empirical evidence arguing for the reliability and validity of self-reported, single-respondent data. For example Lumpkin and Dess (1996) refers to a study of Chandler and Hanks (1994) which found correlation between the owner and the CEO’s assessment of business volume (earnings, sales etc.) and archival sales figures. In order to reduce the occurrence of response contamination, the questions were mixed so that each type – entrepreneurial as well as administrative – statements appeared on both sides following the suggestion of Davidsson (2005) that the “higher” the level of measurement is for the operationalizations of a variable, the better.

Sample characteristics All the respondents in our database are legal entities having operation in Hungary with more than 9 employees. By size categories, the sphere of the surveyed corporations can be regarded as representative for small and medium sized enterprises. Measured in the number of full time employees, our database does not contain responses of micro enterprises. More than three-fourth of the responses came from small enterprises (323); while one-fifth was coming from medium (84) and a few from large (17) enterprises. In three cases, we had missing data about 2006. Regarding size distribution, however, measured in Total Assets or Total Sales micro enterprises are over represented, 62.1% and 62.5% respectively. Unfortunately we had greater number of missing cases when size was asked to be measured in Total Assets or Total Sales. (Table 1). The reason why we did not eliminate those cases was that they all supplied data about 2003 and 2005. They only failed to give us a fair estimate about 2006 (since the survey was undertaken in October and November 2006). Table 1 Sample Composition


XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VEZETÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Size distribution of respondents Number of full time employees Small (10-49) Medium (50-249) Large (250-) Missing Total Assets in Millions of Euro Micro ( -2) Small (2-10) Medium (10-43) Large (43- ) Missing Total Sales in Millions of Euro Micro ( -2) Small ( -10) Medium (10-50) Large (50- ) Missing

Frequency

Percent

Cumulative Percent

323 84 17 3

75,6% 19,7% 4,0% 0,7%

95,3% 99,3% 100,0%

265 54 13 4 91

62,1% 12,6% 3,0% 0,9% 21,3%

74,7% 77,8% 78,7% 100,0%

267 95 20 4 41 427

62,5% 22,2% 4,7% 0,9% 9,6% 100,0%

84,8% 89,5% 90,4% 100,0%

Own source The distribution of headquarters according to regions in Hungary was the following: Central-Hungary 113 (26.5%); West-Trans-Danube 151 (35.4%); Central-Trans-Danube 66 (15.5%); South-Trans-Danube 25 (5.9%); North-Lowland 41 (9.6%); South-Lowland 14 (3.3%); and finally North-Hungary 17 (4%). Interestingly, the cases are more-or-less evenly distributed between big and small industrial centers as well as villages. The shares are respectively: 148 (34.7%); 135 (31.6%) and 144 (33.7%). The sample’s distribution by economic branches is the following: Processing Industry 56 (13.1%); Machine industry and Manufacturing of Industrial Goods 43 (10.1%); Retail and Wholesale 103 (24.1%); Construction 72 (16.9%), Logistic and Transportation 26 (6.1%); Communication and IT services 19 (4.4%); and finally Consumer and Business Services 108 (25.2%).


311


Testing Data Analyzing previous studies that aimed to operationalize and validate entrepreneurial orientation (without claiming a complete list: Barringer & Bluedorn, 1999; Brown et al. 2001; and Antoncic & Hisrich, 2001 etc.) researchers tend to run factor analysis on their items using principal components analysis and varimax rotation. The items in those research papers were usually measured in a 5 to 10 point scale. We have noticed that the research papers did not test the normality of the data in use, however, according to SPSS (2003) Base 12.0 User’s Guide “the data suitable for factor analysis should have a bivariate normal distribution for each pair of variables, and observations should be independent” (2003:424). Before testing our sample we run a normality test on our 12 items that describes entrepreneurial orientation (detailed in Appendix) in order to see whether the data is suitable for running Pearson correlation and factor analysis, too, since both of them require bivariate normal distribution (Table 2). As a result, we had to drop the assumption that the cases are normally distributed. It also meant that we had to drop the test internal consistency by Cronbach’s Alfa as well, since it also assumes that each pair items should have a bivariate normal distribution. Table 2 Test of Normality Kolmogorov-Smirnov(a) Kolmogorov-Smirnov(a) Statistic df Sig. Statistic df Sig. b23_a ,112 427 ,000 b25_a ,152 427 ,000 b23_b ,133 427 ,000 b25_b ,157 427 ,000 b23_c ,140 427 ,000 b25_c ,139 427 ,000 b24_a ,170 427 ,000 b25_d ,132 427 ,000 b24_b ,143 427 ,000 b25_e ,155 427 ,000 b24_c ,215 427 ,000 b25_f ,148 427 ,000 a Lilliefors Significance Correction Own source In addition, the variables suitable for factor analysis should be quantitative at the interval or ratio level. The measurement scale – such as the 7 point scale forced choice between two statements – is neither interval nor ratio. It is based on subjective judgements; it is not ratio since the choice of 7 does not mean seven times greater preference compared to 1. Moreover, the difference between 1 and 2 is not necessarily equals with the difference between 4 and 5. So, instead of the statistically not valid factor analyses we had to find an alternative method to analyze our items. The encountered difficulty, however, has turned to be a great chance for us since it allowed us to respond to the “methodological openness” called by several researchers (For example, Huse & Landström, 1997). Multidimensional scaling (PROXSCAL) attempts to find the structure in a set of proximity measures between objects or cases. This is accomplished by assigning observations to specific locations in a conceptual space. Multidimensional scaling (MDS) procedure is suitable for data reduction as well as for subjective rating of dissimilarity between objects or concepts. Since MDS is relatively free of distributional assumptions, hence it seems to be the solution for 312 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


our problem in determining perceptual relationships and highlighting which variables are important.

III. RESULTS Identifying latent strategy dimensions with multidimensional scaling technique At the MDS analysis we used chi-square measure, because of the ordinal-level measurement of the dataset. We transformed the proximities using ordinal model. We were looking for solutions from 2 to 7 dimension, the main criteria was that the S-stress value should go under 0,05, which means an excellent fit. This happened at 5 dimensions first (S-Stress 0,048, Tucker’s Coefficient of Congruence 0, 992). The Stress and fit measures are written in Table 3, and the improvement in normalized raw stress value while increasing the dimensions is illustrated in Figure 1. Table 3 Stress and Fit Measures (dimensionality: 5) Normalized Raw Stress ,01532 Stress-I ,12377(a) Stress-II ,31340(a) S-Stress ,04766(b) Dispersion Accounted ,98468 For (D.A.F.) Tucker's Coefficient of ,99231 Congruence PROXSCAL minimizes Normalized Raw Stress. a Optimal scaling factor = 1,016. b Optimal scaling factor = ,985. Own source


313

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VEZETÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ 0,07

Normalized Raw Stress

0,06 0,05 0,04 0,03 0,02 0,01 0,00 2

3

4 5 Dimensionality

6

7

Figure 1 Scree Plot Own source Keeping the 5 dimension solution, we saved the common space coordinates for each case. In order to enhance our understanding of each dimension we had run the Spearman rank correlation between the 5 dimensions and our original 12 items. (Table 4a and 4b.) After carefully reflection of the twelve items on the resulted dimension, we have identified five strategy types. Giving names to each strategy types we turned back to Miles & Snow (1978) classical strategy typology, even though the actual content of the constructs is modified. The extended and modified strategy types are the following: D1: Prospector strategy Prospectors are pioneer in new product, technology introduction. They often take risks, willing to invest into risky projects with extraordinary returns. They frequently change product lines as well as they rely on participative and decentralized decision making. Prospectors have a competitive, and often aggressive market stand, they engage in direct confrontation with main competitors if the situation calls for. They emphasize experimentation and hence they often stimulate new market opportunities. D2: Blue ocean strategy Blue ocean strategy (Kim & Mauborgne, 2005) also refers to strong emphasis on R&D and introduction of new technology as well as very many new product lines. They take risks; though aim at moderating risk-level by committing only small amounts of resources in incremental steps with minimal risk exposure. Managing risks is mainly ensured by processing 314 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


the bottom-up information into key decision making processes. Blue ocean strategy, however, is not as aggressive as the prospector. Typically they control secure niches within their industries hence; they do not have to confront directly with competitors. They prefer „live-andlet-live” stand. They make moves according to new market opportunities. D3: Defender strategy Defenders typically engage in very little or no new product development. This is reinforced by they slight risk aversion and reactive attitude. Defenders tend to be analysis oriented as a result of multiple information sourcing; they strongly commit to decentralization for better risk reduction. Defending market position also means that they need to be competitive. In fierce competition the first mover often wins the battle, hence they aim to be in front of the competitors by analyzing and scanning all the data coming from the market. They tend to be first movers and they are also eager to attract new customers. Competition also means that they need to be able to tolerate short-term price wars; hence cost efficiency and adequate resource management is a must. They usually compete on the basis of price and quality. D4: Technological leadership strategy Technological leadership strategy is quite impressive. They heavily invest into innovation, R&D, and new technology. They are typically the first to introduce novel products, services, processes, or technologies in order to gain a leading edge over competition. Innovation means that the constant assessment of customer needs and experimentation with technological potentials in order to provide solutions to un-satisfied market needs. Technological leadership, however, does not mean necessarily a radically changing in product line. Rather it refers to the frequent but incremental changes by stimulating and meeting new market opportunities. In order to minimize risk exposure, the initiatives are controlled and often centrally managed by a separate chief officer. D5: Analyzer strategy Analyzer strategy is somehow an intermediate type. Analyzers make few and slow product, technology, and market changes but they are less committed to resources and the efficient use of resources. Primarily they compete on the basis of differentiation, delivery, or service. The key in their success is to remain flexible for better adapting to market conditions. They often gain more in mature industries, which are associated with positive cash flows (Hambrick, 1983). In addition, the selective introduction of new products involving little new technology – especially when associated with “attacker’s advantage” (Christensen, 2003:63) – often better pays off as a consequence of better commercialization capability.


315


Table 4a Descriptive Statistics

Prospector Blue Ocean Defender Technology Leadership Analyzer Valid N (listwise)

N 427 427 427

Minimum -1,289 -1,327 -1,082

Maximum 1,014 ,960 1,179

Mean ,00000 ,00000 ,00000

Std. Deviation ,3623 ,3267 ,3242

427

-1,451

,826

,00000

,2833

427 427

-1,249

1,084

,00000

,2621

Own source Table 4b Non-parametric correlations Spearman's Blue Technology rho Prospector Ocean Defender Leadership Analyzer b23_a ,354(**) ,465(**) -,030 ,498(**) -,246(**) b23_b ,662(**) ,171(**) -,212(**) -,040 ,144(**) b23_c ,595(**) -,027 -,286(**) -,204(**) -,241(**) b24_a -,007 ,627(**) -,009 ,015 ,134(**) b24_b ,186(**) ,665(**) -,005 -,080 ,237(**) b24_c -,344(**) ,076 -,020 -,237(**) -,268(**) b25_a ,205(**) ,210(**) ,522(**) -,184(**) ,117(*) b25_b -,056 -,038 ,222(**) ,230(**) ,019 b25_c -,157(**) ,067 ,083 ,373(**) ,153(**) b25_d ,510(**) -,208(**) ,277(**) ,246(**) ,291(**) b25_e ,298(**) ,156(**) -,098(*) ,238(**) -,085 b25_f -,170(**) -,078 -,585(**) ,123(*) ,297(**) Correlation is significant at the (*) 0.05 level or (**) at the 0.01 level (2-tailed). Own source After the identification and specification of each dimension, we were testing if there significant relationship between dimensions and growth orientation. The growth orientation was measured by asking respondents in which ways they plan to grow their businesses: via existing and/or new products, in existing and/or new markets. To better assess the responses, the questionnaire used Ansoff’s growth typology (1965) where each of the four dimensions (market penetration, market development, product development, and diversification). In addition, we asked respondents to interpret their growth path (that also includes consolidation and withdrawal) in terms of the following indicators: of full-time employees, assets, turnover, net profit, and total sales. The responses were measured in a 5 point scale (1=much below average, 2=below average, 3=industry average, 4= above average, 5=much above average). The result of growth orientation test has reinforced the characteristics of each dimension. (Table 5) Table 5 Non-parametric correlations 316 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


Spearman's rho Growth orientation Old market - old product Old market - new product New market - old product New market - new product Full time employees Assets Turnover Net profit Sales volume

Technology Prospector Blue Ocean Defender Leadership Analyzer -,101(*) -,175(**) -,121(*) -,014 -,084 -,115(*) ,082 ,017 ,056 ,032 ,107(*) -,129(**) ,045 -,100(*) -,029 ,137(**) ,224(**) ,130(**) ,034 ,021 ,065 ,054 -,022 ,152(**) -,093 ,032 ,185(**) -,016 ,131(**) ,018 ,095 ,081 -,031 ,074 ,009 ,094 ,072 -,035 ,083 -,004 ,130(**) ,120(*) -,009 ,115(*) -,007

Correlation is significant at the (*) 0.05 level or (**) at the 0.01 level (2-tailed). Own source Interestingly, we have found that cases falling into D1 strategy type aims at growing by market development either with existing or new products. They also aim to increase first of all the amount of sold products and services. This all together justifies the competitive and exploratory standing of prospectors. By contrast, D2 strategy types aims at growing by product developments either in existing or new markets. The growth should be materialized in increased sales or assets. First of all, they consider exclusively organic growth possibilities. Once again, blue ocean strategy is beyond of side-by-side competition. They prefer to embrace new market niches. Defenders are opened to any kind of growth as long as it is not market penetration. They do not pay attention how growth shall manifest itself – not as Technological leaders. Enterprises characterized by D4 emphasized the need to grow in terms of number of full time employees. No doubt, the key in Technological leadership is the possession of intellectual capital that is manifested by the knowledge of the full time employees. At last, D5 cannot be categorized by any growth options. They act as the situation demands; hence they don’t have any specific growth target.

Market behavior clusters For the identification of market behaviors in the sample, we applied a two-step cluster analysis. The advantage of this method over the both hierarchical and the non-hierarchical kmeans cluster analysis, that two-step cluster analysis is based on its selected Schwarz Bayesian Information Criterion (BIC); hence it suggests the ideal number of clusters. All the cases were used to in the 2-step cluster analysis. As a result, we have obtained three clusters which are well separable from each other and they were also meaningful, interpretable from an economic point of view: C3 Entrepreneur, C2 Administrator, and C1 Survivor. The cluster centroids and their standard deviation are enclosed in Table 6.


317


Table 6 Cluster centroids and their standard deviation Dimension Cluster Survivor Administrator Entrepreneur Combined

Prospector Std. Mean Dev. -,165 ,369 -,112 ,441 ,177 ,216 ,000 ,362

Blue Ocean Std. Mean Dev. -,097 ,370 -,088 ,380 ,112 ,215 ,000 ,327

Defender Std. Mean Dev. ,059 ,300 ,005 ,535 -,050 ,218 ,000 ,324

Technology Leadership Std. Mean Dev. -,050 ,295 ,039 ,460 ,027 ,159 ,000 ,283

Analyzer Std. Mean Dev. ,168 ,225 -,347 ,240 -,012 ,144 ,000 ,262

Own source C1: Survivor The first cluster is made up by 161 cases, a bit more than one-third (37.7%) of the database. We named them as „Survivors” because the group’s main feature is the lagging and adaptive behavior. The launch of new products is generally infrequent, random and slow. Moreover, they often reduce risk by following the mainstream and very often they imitate their counterparts. As Nelson & Winter (1982) pointed out that some firms may benefit more from imitation than from innovation. An imitation strategy, however, does not preclude proactiveness, risk-taking, or other forms of entrepreneurial processes and behaviors. Imitation, however, fail to be entrepreneurial act this case, because the level of imitation usually does not go beyond marketing techniques. Primarily they strike for product and service differentiation. C2: Administrator The second cluster comprising 71 cases (16.6%) is a kind of Administrative group. Here we can observe that the enterprises are averse from both prospector and blue-ocean strategies. And they are certainly not Analyzers. Rather, they are slightly Technology leaders. Since this cluster does not have a strong positive characteristic in the identified dimensions, we felt that the intention for innovation is weak – that is otherwise a common attribute of D1, D2 and D4 dimensions. This cluster is more characterized by resource dependency. They aim to utilize firm specific resources efficiently just like Defenders. Administrators, however, closely centralize resource allocation processes by the top management. The lower average values led us to the conclusion that for cluster may also launch new products and technologies, but the commitment to resources creates pressure on the enterprises. They are bold in decisions: the resources are the starting point and only opportunities that relate to existing resources are nurtured. C3 Entrepreneur The third cluster contains 195 ventures that make up almost half (45.7%) of the entire sample. We called this group as „Entrepreneur” because the corporations in this cluster – regarding their entrepreneurial orientation – largely forerun the other two groups. They are pursuing either Prospector or Blue ocean strategy. Both of them are very progressive in terms product and technology innovation. They often take risks, willing to invest into risky projects with extraordinary returns. Both of them rely on participative and decentralized decision making and their strategy is driven by emerging market opportunities. The high risk exposure is an exclusive criterion for 318 Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.


typical for Entrepreneurs. For example, Brockhaus (1980) has found that some entrepreneurs may be cautious and risk averse under some circumstances and risk-taking in others. Rather, Entrepreneurs used to be „carefully brave” working parallel on several projects, so they can spread the total risk of their portfolio. Moreover, they advance only carefully, in small steps, allowing future to unfold and learn continuously from their experiments. Like that they commit less resources and assets right at the beginning when uncertainty is quite high. Since their commitment is lower, their loss is also smaller in case a certain idea, however, does not come up to the expectations. Market behavior and characteristics of the firm and CEO We have controlled the market behavior for size and 3 years growth (full-time employees, total assets, and turnover), industry, location, age of the firm, age and gender of the CEO. We used crosstabulation and counted the Chi-square-based measures of association for nominal variables. In all cases we found that the above mentioned firm and CEO characteristics, and the market behavior of the firm are independent. IV. DISCUSSION AND FUTURE DIRECTIONS

Discussion on methods Reviewing the existing literature of strategic and corporate entrepreneurship we have found ambiguities in the widespread use of factor analysis, specifically that the tests of entrepreneurship construct are often without considering the appropriateness of data in use. Consequently, validity problems arise. In addition, the measurement scale – such as the 7 point scale forced choice between two statements – is neither interval nor ratio. It is based on subjective judgements; the difference between 1 and 2 is not necessarily equals with the difference between 4 and 5. So, instead of the statistically not valid factor analyses we had to find an alternative method to analyze our items. According to our findings, multidimensional scaling is much more adequate technique for studying corporate entrepreneurship, and future studies shall accommodate it. The MDS procedure is suitable for data reduction as well as for subjective rating of dissimilarity between objects or concepts, while MDS is relatively free of distributional assumptions.

Discussion on growth There may be no performance differences between entrepreneurial and conservative firms (See Zahra et al. 1999). The relationship between performance and entrepreneurial activity is still disputed. The reason why our research failed to justify significant relationship might be imputed to the insufficient time frame of 3 years. A potential solution could be a longitudinal study embracing longer than 3 years period of time. In addition, in our research we could not control for past behavior. We assumed that the development of enterprises is path dependent and they exhibit consistent market behavior over time. However, the increasing demand on flexibility and evolution implies that change management becomes a continuing process rather than a one-time and radical effort (Pettigrew, Woodman, & Cameron, 2001; Brown & Eisenhardt, 1997) which can yield that growth does is not the effect of a consistent “state-of-mind”. Moreover, evolutionary theories state that developing skills is based on routinizing existing activities; hence the development of new skills Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar 2007. április 25-27.

319


takes time and is an incremental process (Volderba, 2004). Previous research has showed that the average period between strategic changes was six years, however, the shortest eighteen months. (for example Hambrick, 1983). Those enterprises, which transformed themselves from conservative to a more entrepreneurial one, may not be able to demonstrate significant growth due to their old “heritage”. Analyzing a database of Slovenian and American corporations Antocic and Hirsrich (2001) found that the environment is more important for corporate entrepreneurship than is the organization. In addition, they have also pointed out that there is a relatively stronger impact of entrepreneurship on growth than on profitability in both countries. Future longitudinal studies shall attempt to investigate growth and profitability impact of entrepreneurship ideally on six years time frame. Furthermore, due to the special historical moment of the EU-accession of 10 South and East European countries, the impact of EU-membership on firm strategies, entrepreneurial activity and performance is still in the focus of researchers (for example Balaton, 2005; Csath, 2005). Recent EU enlargement, including Rumania and Bulgaria, gives further opportunities for researchers to extend our understanding by implement more empirical tests. V. SCHOLARLY AND MANAGERIAL IMPLICATIONS We had three main contributions to the literature. First, we have managed to justify the adequacy of Multidimensional scaling technique in testing entrepreneurship construct. According to our findings, multidimensional scaling is proven to equip us with a statistically more correct and more valid results. Second, we have advanced the understanding of corporate entrepreneurship connecting the latent strategy dimensions and the market behavior of firms. We have controlled the market behavior for size (full-time employees, total assets, and turnover), industry, location, age of the firm, age and gender of the CEO, and we found that there was no relationship between the above mentioned firm and CEO characteristics, and the market behavior of the firm. Third, as we were focusing on the relationship between the firm characteristics, growth, and the market behavior of the firm we have managed to point out that there was no significant dependency between entrepreneurial behavior and firm descriptive, such as size or age.



REFERENCES ANSOFF, I. H. (1965) Corporate Strategy. McGraw-Hill, New York. ANTONCIC, B. - HISRICH, R. D. (2001) Intrapreneurship: Construct Refinement and Cross-Cultural Validation. Journal of Business Venturing, 16: 495-527 BALATON, K. (2005) Attitude of Hungarian companies towards challenges created by EU-accession. Journal for East European Management Studies, 10: 247-258 BARAKONYI, K. (2004) Strategy setting in Hungarian HE. In BODÓ, L. (ed) Semper movere. Pécsi Tudományegyetem Felnıttképzési és Emberi Erıforrás Fejlesztési Intézet BARRINGER, B. R. & BLUEDORN, A. C. (1999) The Relationship between Corporate Entrepreneurship and Strategic Management. Strategic Management Journal, 20: 421-444 BRAZEAL, D. V. - KRUEGER, N. F. Jr. (1994) Entrepreneurial Potentials and Potential Entrepreneurs. Entrepreneurship: Theory and Practice, 18: 91-104 BROCKHAUS, R. H. (1980) Risk Taking Propensity of Entrepreneurs. Academy of Management Journal, 23: 509-520 BROWN, S. L. - EISENHARDT, K. M. (1997) The Art of Continuous Change: Linking Complexity Theory and Time-Paced Evolution in Relentlessly Shifting Organizations. Administrative Science Quarterly, 42: 1-34 BROWN, T. E. - DAVIDSSON, P. - WIKLUND, J. (2001) An Operationalization of Stevenson’s Conceptualization of Entrepreneurship as Opportunity-based Firm Behavior. Strategic Management Journal, 22: 953-968 BURGELMAN, R. A. (1983) A process model of internal corporate venturing in the diversified major firms. Administrative Science Quarterly, 8: 61-70 BURGELMAN, R. A. (1984) Designs for corporate entrepreneurship in established firms. California Management Review, 26: 154-166 CHRISMAN, J. J. - SHARMA, P. (1999) Toward a Reconciliation of the Definitional Issues in the Field of Corporate Entrepreneurship. Entrepreneurship: Theory and Practice, 23: 11-29 CHRISTENSEN, C. M. (2003) The Innovator’s Dilemma. NY: Harper Business Essentials COVIN, J. G. & SLEVIN, D. P. (1986) The development and testing of an organizational-level entrepreneurship scale. In RONSTADT, R. et. al (eds): Frontiers of Entrepreneurship Research. Centre for Entrepreneurship Studies, Babson Collage, MA: Wellesley pp. 628-639 COVIN, J. G. & SLEVIN, D. P. (1989) Strategic Management of Small Firms in Hostile and Benign Environments. Strategic Management Journal, 10: 75-87 COVIN, J. G. & MILES, M. P. (1999) Corporate entrepreneurship and the pursuit of competitive advantage. Entrepreneurship Theory and Practice, 23: 47-63 CSATH, M. (2005) Membership and competitiveness: How Hungary should compete? Bulletin of the Szent István University, Gödöllı, pp. 217-226 DAVIDSSON, P. (2005) Researching Entrepreneurship. Springer DESS, G. G. - LUMPKIN, G. T. - MCGEE, J. E. (1999) Linking Corporate Entrepreneurship to Strategy, Structure, and Process: Suggested Research Directions. Entrepreneurship: Theory and Practice, 23: 85-102 FLOYD, S. W. & WOOLDRIDGE, B. (1999) Knowledge creation and social networks in corporate entrepreneurship: The renewal of organizational capability. Entrepreneurship: Theory & Practice, 23: 123-143 GUTH W. D. & GINSBERG A. (1990) Guest editor’s introduction: corporate entrepreneurship. Strategic Management Journal, Summer Special Issue 11: 5–16. HAMBRICK, D. C. (1982) Environmental Scanning and Organizational Strategy. Strategic Management Journal, 3: 159-174 HAMBRICK, D. C. (1983) Some Tests of the Effectiveness and Functional Attributes of Miles and Snow’s Strategic Types. Academy of Management Journal, 26: 5-26 HITT, M. A. - IRELAND D. R. (2000) The intersection of Entrepreneurship and Strategic Management Research. In SEXTON, D. L. - LANDSTROM, H. A. (eds.) Handbook of Entrepreneurship. Blackwell: Oxford, pp. 45-53. HITT, M. A. - IRELAND D. R. - CAMP, S. M. (2001) Guest editors’ Introduction to the Special Issue Strategic Entrepreneurship: Entrepreneurial strategies for wealth creation. Strategic Management Journal, 22: 479-491 HORTOVÁNYI, L. - SZABÓ, Zs. R. (2006) The Impact of Management Practices on Industry-level Competitiveness in Transition Economies. Paper presented at the annual meeting of EURAM, Oslo HOSKISSON, R. E. - EDEN, L. - LAU, C. M. - WRIGTH, M. (2000) Strategy in emerging economies. Academy of Management Journal, 43: 249-267 HUSE, M. - LANDSTÖRM H. (1997) European Entrepreneurship and Small Business Research: Methodological Openness and Contexual Differences. International Studies of Management & Organization; 27: 3-12 IRELAND, D. S. - HITT, M. A. - SIRMON, D. G. (2003) A Model of Strategic Entrepreneurship: The Construct and its Dimensions. Journal of Management, 29: 963-989 KIM, C. W. - MAUBORGNE, R. (2005). Blue Ocean Strategy. MA: HBS Press LUMPKIN, G T. - DESS, G. G. (1996). Clarifying the Entrepreneurial Orientation Construct and Linking it to Performance. Academy of Management Review, 21: 135-172


321

XXVIII. OTDK – Közgazdaságtudományi Szekció - Doktorandusz Konferencia Kiemelt dolgozatok- VEZETÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ LYON, D. W. - LUMPKIN, G. T. - DESS, G. G. (2000) Enhancing Entrepreneurial Orientation Research: Operationalizing and Measuring a Key Strategic Decision Making Process. Journal of Management, 26: 10551085 NELSON, R. R. - WINTER, S. G. (1982) An evolutionary theory of economic change. Belknap Press of Harvard University Press: Cambridge MILES, R. - SNOW C. (1978) Organizational strategy, structure, and process. New York: McGraw-Hill MILLER, D. (1983) The Correlates of Entrepreneurship in Three Types of Firms. Management Science, 29: 770-791 MILLER, D. (1996) Configurations Revisted. Strategic Management Journal, 17: 505-512 PETTIGREW, A. M. - WOODMAN, R. W. - & CAMERON, K. S. (2001) Studying organizational change and development: Challenges for future research. Academy of Management Journal, 4: 697-713 SALAMONNÉ HUSZTY, A. (2002) The forms of strategic thinking in the evolutionary and revolutionary phases of development of enterprises. In HÁMORI, B. (ed) On the way to the European Union: Issues of business, economy and society in Hungary around the century turn. Általános Vállalkozási Fıiskola, Budapest, pp. 45-61 SPSS (2003) Base 12.0 User’s Guide. IL: SPSS STOPFORD, J. M. - BADEN-FULLER, C. W. (1994) Creating corporate entrepreneurship. Strategic Management Journal. 15: 521-536 SZINTAY, I. (2001) Globalization and strategic management. Business Studies, 1: 201-222 SZABÓ, Zs. R. (2005). Strategy Formulation Processes. “In Global Competition” research program 2004-2006, working paper No. 13, Budapest: CUB UCBASARAN, D., WESTHEAD, P. & WRIGHT M. 2001. The Focus of Entrepreneurial Research: Contextual and Process Issues. Entrepreneurship: Theory and Practice, 25: 57-80. VAN DEN BOSCH, F. A. J. - VOLDERBA H. W. - de BOER, M. (1999). Coevolution of Firm Absorptive Capacity and Knowledge Environment: Organizational Forms and Combinative Capabilities. Organization Science, 10: 551-568 VOLBERDA, H. W. (1996). Toward the flexible form: How to remain vital in hypercompetitive environments. Organization Science, 7: 359-374. VOLBERDA, H. W. (2004) Crisis in strategy: fragmentation, integration or synthesis. European Management Review, 1: 35-42 WIKLUND J. (1999) The sustainability of the entrepreneurial orientation–performance relationship. Entrepreneurship: Theory and Practice, 23: 37–48. ZAHRA S. A. - COVIN J. G. (1995) Contextual influences on the corporate entrepreneurship–performance relationship: a longitudinal analysis. Journal of Business Venturing 10: 43–58. ZAHRA, S. A. - JENNINGS, D. F. - KURATKO, D. F. (1999) The antecedents and consequences of Firm-level Entrepreneurship: The State of the Field. Entrepreneurship: Theory and Practice, 24: 45-65. ZAHRA, S. A. - DESS, G. G. (2001) Entrepreneurship as a field of research: Encouraing Dialogue and Debate. Academy of Management Review, 26: 8-10.

APPENDIX Conceptualization of entrepreneurial orientation. (b23_a, b23_b and b23_c) Strong emphasis on the marketing Strong emphasis on R&D, of already succeeded products 1234567 technological leadership, and and services innovation Low risk projects with normal Risky projects with chance of 1234567 and certain rates of return extraordinary return Radical acts based on intuition To explore environment helps to achieve objectives 1234567 gradually via cautious, incremental steps (R)



During the past 3 years, how many new product/service lines has your company marketed? (b24_a, b24_b and b24_c) Very many new lines 1234567 No new lines (R) Most of the changes have been Most of the changes have been 1234567 minor in nature radical Only the management team can The management welcomes see what direction the firm shall 1234567 every initiative coming from grow in terms of product lines employees In dealing with competitors, our management team is… (b25_a, b25_b, b25_c, b25_d, b25_e and b25_f) Focusing on existing customers’ Looking for potential new 1234567 needs and demands customers Typically initiate actions to which Typically responds to the actions 1234567 competitors respond initiated by competitors (R) Very often the follower of Very often the first to introduce competition in introducing novel products, services, 1234567 processes, or technologies products, services, processes, and technologies Typically we avoid direct Typically adopts an aggressive confrontation with competitors, 1 2 3 4 5 6 7 posture, aiming at “wrecking the preferring “live-and-let-live” enemy” We prefer to experiment and We prefer to stick with the 1234567 innovate routines (R) Focus on cost advantage and Focus on differentiation and economies of scale and scope 1234567 quality (premium products, but (large quantity sold) sold in small quantity) (R) The question was reversed in the questionnaire

i

http://www.dti.gov.uk/socialenterprise/strategy.htm http://www.ashoka.org/fellows/social_entrepreneur.cfm iii http://www.dti.gov.uk/socialenterprise/ iv Conscise Project: The contribution of social capital in the social economy to local economic development in Western Europe. Report of Work package 1: Key concepts, measures and indicators. Middlesex University (2000) http://www.malcolmread.co.uk/conscise/ v Corvinus University of Budapest, 2006 course on Social entrepreneurs 35 case studies by the students, edited by György Pataky, Réka Matolay, Attila Petheı Budapest 2006 vi Nonprofit Organisation in Hungary 2003, Hungarian Central Statistical Office, Budapest, (2005). KSH vii Source: Hungarian National Bank yearly report. www.mnb.hu (2005) ii


323

XXVIII. OTDK Doktorandusz Szekció

Recommend Documents