Törvényalkotás – törvény A törvényhozást nem szabad elkapkodni. Interjú Salamon Lászlóval (Magyar Hírlap, 1993. szeptember 21.) A törvénygyártás árnyoldalai (Beszélgetés Gál Zoltán frakcióvezetővel) (Új Magyarország, 1994. április 7.) A gazdasági törvényalkotásról. Beszélgetés Soós Károly Attila (Költségvetési) és Takácsy Gyula (Gazdasági) bizottsági elnökökkel (Ring, 1991. február 26.) A törvénykezésről írták (olvasói levelek) (Pesti Hírlap, 1991. szeptember 16.) Alföldi Ede: A törvényhozó akarata (Jogállam, 1936. október-november, 8-9. füzet) Arató Judit: Több törvényt hozott a parlament, mint négy éve (Törvények az Alkotmánybíróságnál) (Népszava, 2007. január 16.) Ádám Antal: Jogalkotás, jogforrások és a jogszabályok kihirdetése (Jogtudományi Közlöny, 1975. 6. szám) Balogh Artúr: A törvényhozó hatalom (Politzer Zsigmond, Bp. 1899.) Bánki Miklós: Az Országgyűlés 1994. évi törvényalkotása. - Kurtán Sándor: A törvényhozás kronológiája (In: Magyarország politikai évkönyve 1995, 406-415. és 388-403. oldal) Bárándy Gergely: Fékek és ellensúlyok? 2010 - a hatalomkoncentráció éve (Egyenlítő, 2011. 4. szám, melléklet) Beér János: A törvényalkotás mechanizmusa (In: A szocialista alkotmányok fejlődése, szerk.: Kovács István, KJK, Bp. 1966.) Bereczki Zoltán: „Normális szülőket nem lehet kodifikálni." (Kutrucz Katalin a törvényhozásról) (Magyarország, 1997. október 9.) Bíró Csaba: Törvényhozás - törvénykezés (Parlamenti Levelek, 2. szám, 1996. november , illetőleg Magyar Jog, 1998. 6. szám) Blaskó Béla: Az államhatalom normái (Belügyi Szemle, 1997. 12. szám) Bodnár Lajos: Kabinet-jogalkotás a parlamentben? (gyorsított törvényalkotás) Interjú Kajdi Józseffel (MEH) és Hack Péterrel (SZDSZ) (Népszava, 1991. március 7.) Bodnár Lajos: Hat év alatt megduplázódott a törvények száma (Magyar Nemzet, 1999. május 5.) Bodnár Lajos: Tíz év alatt megháromszorozódott a törvények száma. A Horn-kabinet idején, 1997-ben beállított éves jogalkotási csúcsot egyelőre nem sikerült túlszárnyalni az Orbánciklusban (Magyar Hírlap, 2001. június 28.) Bodolai László: Módosító javaslat (Magyar Hírlap, 2005. december 28.) Borókai Gábor: Célkeresztben a miniszter (dr. Vastagh Pál igazságügyi miniszter nyilatkozik) (Reform, 1996. november 27.)
Boros László: A parlament a felelős a törvényáradatért (Népszabadság, 1997. április 17.) (csekeh): Rossz irányt vett a törvényalkotás (Torgyán József, FKgP) (Magyar Nemzet, 1995. május 5.) cs. h. - m. f. - v. f.: Törvényhozás '97. Mit várnak a pártok az újesztendőtől? (Magyar Nemzet, 1997. január 2.) Csík Ildikó: A rendszerváltás alapvető törvényei 1991 (In: Magyarország politikai évkönyve 1992, 449-457. oldal) Csoknyay Edit: Törvényt lopni nem bűn, de... Mibe kerül egy előterjesztés? (Népszava, 1992. április 22.) Cs. E.: Kinek készülnek a törvények? Válaszol Szigethy István (SZDSZ képviselője) (Népszava, 1993. május 4.) Dávid Ibolya: A magyar törvényhozás tendenciái a polgári és a gazdasági jogalkotásban (Magyar Jog, 1993. 3. szám) Deáki László: A parlament nem gyár (Az Országgyűlés főtitkára a törvényalkotásról) (Reform, 1996. november 27.) Dénes Balázs - Fridli Judith - Hauer Orsolya - Pap András László - Tóth Gábor Attila: Társadalmi szervezetek a jogalkotásban (Társaság a szabadságjogokért, Bp. 2000. április) Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós: Tényekre alapozott jogalkotás? (In: Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. Válogatott tanulmányok, HVG-ORAC, Bp. 2011. 279-308. oldal) Dudás Gergely: Parlamenti hogyan tovább. Törvényalkotási dömping várható (de JURE, 2002. május) Falubíró Vilmos: Dadogó parlament. A törvényhozás számokban (Figyelő, 1993. március 25.) Felekuti Mankovics László: A törvények alkotmányszerűsége (Bp. 1937.) Gombos Endre: A jogalkotás kulcsfigurái (Magyar Hírlap, 1998. július 27.) György Bence: Korszerűsítés előtt áll a parlamenti törvényalkotás (Népszava, 1995. január 3.) Hack Péter: A törvényhozás játékszabályairól ("Döntés előtt", 1992. március 23.) Hack Péter: Magyar törvény(rak)tár (Beszélő, 1993. augusztus 28.) Ilonszki Gabriella - Jáger Krisztina: Erős kormány - gyenge parlament? A törvényhozási kapacitás és törvényhozási teljesítmény politikai szociológiai összefüggései (Századvég, 2008. 4. szám) Isépy Tamás: Rendszerváltás, politika, jog (In: „Kereszténység és közélet", KDNP Képviselőcsoportja, Bp. 1993.)
Isépy Tamás: Amikor a húsvéti nyúl a mikulás (In: Isépy Tamás: Politikai forgácsok. Osiris Kiadó, Bp. 2000. 264-268. oldal) Isépy Tamás: Jogrend és jogalkotás a rendszerváltozás tükrében (Magyar Szemle, 2001. 7-8. szám) Jáger Krisztina: A törvényhozás kronológiája, 2005 - A 2005-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2005-ről, DVD-melléklet) Jáger Krisztina: A törvényhozás kronológiája, 2006 - A 2006-ban elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2006-ról, DVD-melléklet) Juhász László: Az Országgyűlés törvényalkotása 1993-ban (In: Magyarország politikai évkönyve 1994, 363-374. oldal) Jutasi György: 1988 törvényei és törvényerejű rendeletei. - Kurtán Sándor: A törvényhozás kronológiája (In: Magyarország politikai évkönyve 1989, 487-493. oldal) Jutasi György: A törvényhozás 1989-ben: nagy módosítások és sarkalatos törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 1990, 364-377. oldal) Karsai József: Az Országgyűlés 1996. évi törvényalkotása. - Kurtán Sándor: A törvényhozás kronológiája (In: Magyarország politikai évkönyve 1996-ról, 364-374. és 314-345. oldal) Karsai József: Fontosabb törvények az Országgyűlés 1997-es törvényalkotásában. - Az 1997ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 1997-ről, 525-538. és 525538. oldal) Kállai R. Gábor: Szakértők és törvényhozók (Magyar Hírlap, 1998. január 31.) Kétharmadok kalodája. Törvény-előkészítés. Beszélgetés Józsa Fábiánnal, a Belügyminisztérium politikai államtitkárával (HVG, 1993. május 14.) Király Tibor: Jogalkotás és jogállam (Magyar Szemle, 1995. 1. szám) Kis Ferenc: Hatékonyabbá vált a jogalkotás. Törvények a pártállamból visszamaradt visszásságok ellen (Magyar Nemzet, 2001. január 16.) Kiss László: Jogállam - jogalkotás. Az államszocializmus jogától a polgári demokratikus jogállam jogáról (doktori értekezés, kézirat, JPTE, Pécs, 1991.) Kolláth György: Hátrafelé repülő gép (Népszava, 2001. november 3.) Kovács, Gyula: The Involvement of Interest Organizations in Legislation and Committee Work (In: First Parliament 1990-1994, 129-134. oldal) Kraxner Istvánné: A költségvetési törvényjavaslat parlamenti tárgyalása és bizottsági előkészítése (In: A bizottsági munka 1. rész, 138-158. oldal) Krecz Tibor: Felemás diéta. Gazdasági tekintetben vitatható eredményt hozott a többpárti törvényhozás első ciklusa (Figyelő, 1994. április 14.) Krug Emília: Se ajtó, se ablak. Törvényhozási tervek és trükkök (168 Óra, 2011. szeptember 1.)
Kukorelli István: Törvény-e a törvény? (Élet és Tudomány, 1986. 42. szám) Kukorelli István: A parlamenti képviselők törvénykezdeményezési joga és részvétele a törvény-előkészítés folyamatában (Állam és Igazgatás, 1987. 9. szám) Kukorelli István: Kié a törvény? (In: A jogállamért, 38-40. oldal, illetőleg Magyar Nemzet, 1988. augusztus 29.) Kukorelli István: Törvényhozási STOP (Magyar Nemzet, 1991. április 20.) Kukorelli István: A törvényhozói hatalom (Magyar Nemzet, 1992. február 22.) Kurtán Eszter: A törvényhozás kronológiája 1998 - Az 1998. évben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 1998-ról, 498-525. oldal) Kurtán Eszter: A törvényhozás kronológiája 1999 - Az 1999-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 1999-ről, 567-605. oldal) Lambert Gábor: „Törvénygyári hisztéria tombol." Lengyel László a kétszáz tagú „nemzeti válogatottról" (Magyar Nemzet, 1996. október 26.) L. K.: Négy év alatt hatvannál több törvény. Vastagh: a frakció biztosította a kormányzás politikai stabilitását (Magyar Hírlap, 1996. december 27.) Lencsés Károly: „Az alkotmány olyan, mint a jó whisky, csak sokkal hosszabb az érlelési ideje." Négyszemközt Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel (Magyar Hírlap, 1998. augusztus 1.) Lencsés Károly: Jogállam tizenöt éve 2003-ban (In: Magyarország politikai évkönyve 2003ról, 163-173. oldal) Lencsés Károly: Visszaél a jogalkotás jogával a Fidesz? (Népszabadság, 2010. június 18.) Löw Tóbiás: Parlamenti törvényhozás (Jogtudományi Közlöny, 1866. 17. szám) M. M. - T. E.: Parlament - bürokrataszűrővel. Kóródi Mária: indokolatlan az erőltetett törvényhozás (Világgazdaság, 1997. július 16.) Mankovics László: A törvények alkotmányszerűsége (1937.) Mantuano Rezső: A magyar törvényhozás (különösen „A törvényhozó-hatalom működésének eredménye" című fejezet, Bp. 1900. 259-278. oldal) Mádi László: A parlamentarizmus hazai vergődése (Magyar Nemzet, 2009. július 10.) Mészáros István László: Hisztérikus törvénygyártás (Beszélő, 1993. október 2.) Mi lesz a beterjesztett törvényjavaslatok sorsa? (Beszélgetés Soltész Istvánnal, az Országgyűlés főtitkárával) (Magyar Nemzet, 1994. március 22.) Molnár Miklós: A jogalkotási rendszer reformjának irányairól (In: A közigazgatás szerepe a jogalkotásban, szerk.: Fogarasi József, Magyar Közigazgatási Kamara - Unió Kiadó, Bp. 1995.) Mórocz Ákos: A törvényhozás kronológiája 2007 - Zágoni Szabó Bella: A 2007-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2007-ről, DVD-melléklet)
Mórocz Ákos: A törvényhozás kronológiája 2008 - Zágoni Szabó Bella: A 2008-ban elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2008-ról, DVD-melléklet) Nagy Szilvia: Leszavazott ellenzéki javaslatok. Az új törvények kétharmada nemzetközi egyezmény (Magyar Hírlap, 2000. december 29.) N. Sz.: Alkuk sorát köti az MSZP és a Fidesz (Magyar Hírlap, 2001. március 17.) Ne kelljen minden törvényben szabályozni (Beszélgetés Kukorelli István alkotmányjogásszal) (Magyar Nemzet, 1994. március 29.) O. H. Gy.: Hét agrártörvény az első félévben. Interjú Orosz Sándorral, a mezőgazdasági bizottság elnökével (Népszabadság, 1995. február 3.) Őszy-Tóth Gábriel: Közérthetőbb jogszabályok kellenek. Dávid Ibolya a törvényhozási dömpingről és az igazságügyi tárca felértékelt szerepéről (Magyar Nemzet, 1998. június 27.) Palasik Mária: A törvényhozás demokratizáló jogalkotása (In: A magyar parlament 19441949, 82-104. oldal) Petrétei József: A törvény keletkezése - a belső törvényhozási eljárás (Magyar Közigazgatás, 1993. 10. szám) Petrétei József: A törvényfogalom értelmezési lehetőségei alkotmányjogi szempontból (Jogtudományi Közlöny, 1995. 2. szám) Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában (Osiris Kiadó, Bp. 1998.) Petrétei József - Tilk Péter: Gondolatok a köztársasági elnök „törvény-visszajuttatási" jogáról (Magyar Közigazgatás, 2002. 7-8. szám) Petrétei József: A kétharmados parlamenti többség hatása a törvényhozásra (Jog-ÁllamPolitika, 2011. különszám: Symposium iubilaei facultatis iaurinensis) Petrik Ferenc (szerk.): Jog és törvényesség (Bp. 1985.) Petrik Ferenc: A jogalkotás főbb tendenciái és a kodifikációs periódusok 1945-1980 (In: A jogalkotás és a jogalkalmazás egyes kérdései Magyarországon 19-20. század. Jogtörténeti Értekezések 15. szám, ELTE ÁJK, Bp. 1986.) Pokol Béla: A törvényhozás alkotmányossága (Világosság, 1993. 1. szám) Pokol Béla: A magyar politika hatótényezői a '90-es években (Magyar Szemle, 1994. december) Prugberger Tamás - ifj. Trócsányi László: A jogalkotás rejtelmei (Élet és Tudomány, 1989. 12. szám) Rákosi, Ferenc - Sándor, Péter: The Way of Legislation in the First Parliament (In: The First Parliament 1990-1994, 174-189. oldal) Salamon László: A kizárólagos törvényhozási tárgyak (In: Kilényi Géza ünnepi kötet, 361368. oldal)
Salamon László: A jogalkotás dekadenciája (In: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, szerk.: Schanda Balázs és Varga Zs. András, Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK, Bp. 2010.) Samu Mihály: Törvénygyártásunk vakvágányon pöfögő mozdony. Hogyan szüntethető meg a jogalkotás koncepciójának hiánya? (Magyar Nemzet, 1998. június 5.) Sárközy Tamás: A magyar gazdasági jogalkotás hároméves programjáról (Magyar Jog, 1989. 6. szám) Sárközy Tamás: Hatékonyabb gazdasági törvényhozást (Figyelő, 1992. április 23.) Sárközy Tamás: Az állami szektor működtetésének és privatizációjának a törvényi rendezéséről (In: Magyarország politikai évkönyve 1993, 204-221. oldal) Sárközy Tamás: A gazdasági törvényhozás alapproblémái 1988-1998 között (In: Magyarország évtizedkönyve 1988-1998, I. kötet, 205-216. oldal) Sárközy Tamás: A magyar gazdasági jogalkotás (História, 1999. 1. szám) Sárközy Tamás: A magyar gazdasági jog fejlesztésének stratégiájáról (História, 2003. 1. szám, „Ezredforduló" című melléklet) Sárközy Tamás: 2007 gazdasági jogalkotásáról - előrelépések, ellentmondások, nyitott kérdések (In: Magyarország politikai évkönyve 2008-ról, 724-741. oldal) Sebess Dénes: Egységes közszellem hiánya a törvényalkotásoknál (Jogállam, 1915. 7-8. füzet) A. S.: Minden második törvény nemzetközi szerződést hirdet ki (Népszabadság, 1999. május 31.) Sereg András: Csak nyomják a gombot. A törvényalkotás is megtanulható szakma (Népszabadság, 1994. március 21.) Sereg András: Kritikai széljegyzet a törvényhozásról (Népszabadság, 1994. április 7.) Sereg András: A hülyeség nem alkotmányellenes - állítja Kilényi Géza jogászprofesszor (Népszabadság, 1997. május 30.) Somogyvári István: Törvényalkotás 1990-ben (In: Magyarország politikai évkönyve 1991, 447-451. oldal) Somogyvári István: Törvényalkotás - jogalkotás 1992-ben (In: Magyarország politikai évkönyve 1993, 399-410. oldal) Somogyvári István: Javaslatok az Országgyűlés törvényalkotó tevékenységének továbbfejlesztésére (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 132-142. oldal, ill. Magyar Jog, 1994. 10. szám) Sütő Zoltán: A törvényhozás kronológiája, 2001 - A 2001-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2001-ről, 865-894. oldal) Sütő Zoltán: A törvényhozás kronológiája, 2002 - A 2002-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2002-ről, CD-melléklet)
Sütő Zoltán: A törvényhozás kronológiája 2003 - Tolnai Ágnes: A 2003-ban elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2003-ról, CD-melléklet) Sütő Zoltán: A törvényhozás kronológiája 2004 - Tolnai Ágnes: A 2004-ben elfogadott törvények (In: Magyarország politikai évkönyve 2004-ről, CD-melléklet) Sz. Sz. - T. E.: Parlament: sok volt a koalíciós módosító javaslat. Rendre nemet mondtak az ellenzéknek (Világgazdaság, 1999. július 2.) Szamel Katalin: Alkossunk törvényt, de hogyan? (Új Pedagógiai Szemle, 1992. 1. szám) Szamel Katalin: A jogalkotási eljárás problémái Magyarországon (Állam- és jogtudomány, 1994. 3-4. szám) Szamel Katalin: Jogalkotási folyamatunk zavarairól (MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Bp. 1995., ill. Jogtudományi Közlöny, 1994. 12. szám) Szécsi Mária: Törvényhozás, törvényhozási tárgyak (Jogpolitika, 1987. 1. szám) Szigeti Péter: Parlamenti ciklusok - a törvényalkotás tükrében (Politikatudományi Füzetek XVII., MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp. 1997.) Szlemenics Pál: A magyar törvény némely tárgyairól való észrevételek (Tudományos Gyűjtemény, 1817. V. k. 3-19. oldal - Ennek bírálata: Tudományos Gyűjtemény X. k., 78100. oldal) Szűts Miklós: A törvény ereje (Jogtudományi Közlöny, 1921. 21. szám) T. E.: Jól csomagolt jogszabályok. Az elmúlt évtized törvénymódosítási toplistája (Világgazdaság, 1999. november 15.) Tamás András: Jogalkotási dilemmák a modern demokráciában (Magyar Közigazgatás, 1991. 12. szám) Tamás András: Jogalkotás és társadalmi értékrend 1993-ban (Jogtudományi Közlöny, 1994. 10. szám) Tarnói Gizella: Versenyben a törvényhozás. Interjú dr. Török Gáborral, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársával (Élet és Irodalom, 1997. május 30.) Tölgyessy Péter: A törvényhozó üzem ellentmondásai. Reformra szorul a házszabály (Népszava, 1993. március 29.) Törvénygyár egyeztetések nélkül. A korábbi szokásokat felrúgva egyéni képviselői indítványokkal operál a Fidesz (Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság programvezetője és Kiszelly Zoltán politológus véleménye) (Népszava, 2010. július 24.) Törő Károly: Reformtörekvéseink és jogszabályalkotásunk ellentmondásai (Valóság, 1990. 7. szám) Varga Csaba: A törvényhozás és felelős tudatossága (Állam- és Jogtudomány, 1977. 1. szám) Varga Csaba: Jogalkotás (In: Állam és jogtudományi enciklopédia, szerk.: Szabó Imre, Akadémiai Kiadó, Bp. 1980. 812. oldal)
Vastagh Pál - Wéber Attila: Jog szerepe a politikai átmenetben. Szakmai és politikai elemek a törvényhozásban (Társadalmi Szemle, 1993. 4. szám) Vastagh Pál: A politikai és szakmai elemek konfliktusa a békés átmenet jogalkotásában (In: Jogalkotás a jogállamban. Politikatörténeti Alapítvány, Bp. 1993. 33-44. oldal) Vass Lajos: Jogfolytonosság a törvényhozásban (Bp. 1926.) Verebélyi Imre: Meditáció a jogalkotás fejlesztésének elvi és elméleti kérdéseiről (Jogtudományi Közlöny, 1992. 9. szám) Világhy Miklós: Az új szakasz és a törvényalkotás elvi kérdései. Jankó Péter, Kovács István, Nagy László hozzászólásai (MTA Társadalmi-történeti Tudományok Osztályának Közleményei, 1954. 1-4. szám, 215-267. oldal) Zoltán Ödön: A jogalkotásról és gyakorlatáról (Magyar Jog, 1998. 7. szám) Zsoldos Attila: Kóródi Mária változtatna a törvényalkotás rendszerén. A parlamenti alelnök nem érti a PM-et (Népszava, 1996. augusztus 31.)
Törvényalkotási eljárás az Országgyűlésben A kivételességi javaslat és a kivételes eljárás (Parlamenti Hírlevél. 2005. 4. szám) A nem önálló indítványok. A módosító javaslat (Parlamenti Hírlevél, 2005. 3. szám) Bánki Miklós: Az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság részvétele a törvényalkotásban (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 81-89. oldal) Bánki Miklós - Háziné Varga Mária: A Jogi Főosztály részvétele a parlamenti jogalkotási eljárásban (uo. 122-131. oldal) Bárándy Gergely: Formálissá vált képviselői jogok a törvényalkotásban. A zárószavazás előtti módosító javaslatok szerepének megváltozásáról (Magyar Jog, 2012. 4. szám) (Cabrera Alvaro): A képviselői önálló indítvány (Parlamenti Hírlevél, 2005. 2. szám) (Cabrera Alvaro): A nem önálló indítványok - a módosító javaslat (Parlamenti Hírlevél, 2005. 3. szám) (Cabrera Alvaro): A kivételességi javaslat és a kivételes eljárás (Parlamenti Hírlevél, 2005. 4. szám) Daku Magdolna - Seereiner Imre: A törvényjavaslatok tárgyalásának bizottsági előkészítése (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 73-80. oldal) Dina István: A bizottsági törvényalkotó munka számítógépes támogatásának lehetőségei (In: A bizottsági munka 1. rész, 169-180. oldal) Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan (különösen „A törvényhozási eljárás", „A törvényhozási parlamenti szakasza", és „A törvényhozási eljárás befejező szakasza" című részek, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs 2004. 204-242. oldal) Gonda Pál: A törvényjavaslatok parlamenti tárgyalásának folyamata (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 62-72. oldal)
Gonda Pál: Az Országgyűlés törvényalkotó munkájának tervezése (uo. 23-46. oldal) Jakab Tibor: Törvény három olvasásban (Országgyűlési Tudósítások, 1989. június 3.) Kárpáti Miklós: A bizottságok szerepe a törvényalkotásban (Napi Gazdaság, 1993. július 22.) Kilin Józsefné: A Képviselői Tájékoztató Központ szolgáltatásai a törvényalkotáshoz (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 203-211. oldal) Kilin Józsefné: A képviselők tájékoztatásának rendszere (Információk a plenáris üléshez) (In: A plenáris ülés 2. rész, 143-151. oldal) Kiss Katalin Ágnes: A parlamenti frakciók szerepe a jogalkotásban (In: Parlamenti ösztöndíjasok 2005/2006, szerk.: Soltész István, Parlamenti Módszertani Iroda, Bp. 2007. 5368. oldal) Kukorelli István: A parlamenti képviselők részvétele a törvényhozásban 1949-1985 (In: A jogalkotás főbb tendenciái és a kodifikációs periódusok 1945-1980. Jogtörténeti Értekezések, 15. szám, Bp. 1986.) Márkus Dezső: Törvényjavaslatok tárgyalása az Országgyűlésben (Jogtudományi Közlöny, 1908. 50. szám) Nagy Csaba: Az Országgyűlési Könyvtár szolgáltatásai a törvényhozáshoz (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 212-222. oldal) Seereiner Imre: A képviselői önálló indítványok (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 90-99. oldal) Seereiner Imre: A módosító javaslatok funkciója és szerkesztése (uo. 100-106. oldal) Seereiner Imre: A bizottsági tárgyalás kivételes eljárásban (In: A bizottsági munka 1. rész, 122-137. oldal) Seereiner Imre: A bizottsági jelentéskészítés módszertani kérdései (uo. 181-187. oldal) Soltész István: Az országgyűlési bizottságok szerepe a törvényalkotásban (Magyar Jog, 1993. 7. szám) Soltész István: A bizottságok szerepe a törvényalkotásban (In: A bizottsági munka 1. rész, 91113. oldal) (Soltész István): A Főtitkárság javaslata az Országgyűlés törvényalkotó munkájának fejlesztésével kapcsolatban (Országgyűlés főtitkára, kézirat 1998. július) Soltész István: Törvényalkotás a parlamentben (In: Országos Közigazgatási Napok. „Közigazgatás és társadalom" - A működő közigazgatás - Magyar Közigazgatási Kar, Bp. 1998. 145-153. oldal) (Soltész István): Törvényalkotás. Bevezetés (www.parlament.hu) Soltész István: A kormány, kormánypárti és az ellenzéki frakciók szerepe a törvényalkotásban (In: Schmidt Péter ünnepi kötet, 228-241. oldal)
Soltész István: Az Országgyűlés (különösen „A törvényalkotás" című fejezet, 92-120. oldal) Szamel Lajos: Hogyan készül a törvény? (In: Természet és társadalom, 1955. Bp. 236-238. oldal) Szente Zoltán: A törvénykezdeményezési jog a magyar parlamenti jogban (Jogtudományi Közlöny, 2009. 1. szám) Windisch Judit: Az Országgyűlés bizottságainak szerepe a törvényalkotásban (szakdolgozat, ELTE ÁJK Alkotmányjogi tanszék, 1998.)
Egyes törvények megalkotása (alkotmányjogi, szociológiai, politológiai nézőpontból) Áder János: A jogszabálymódosítás szociológiája (családjogi törvény) (Jogtudományi Közlöny, 1989. 9. szám) Bajomi Iván: Szakmai érdekcsoportok és politikai erők részvétele a közoktatási törvény megalkotásában (Szociológiai Szemle, 1994. 4. szám) Borboly István: A feketegazdaság elleni törvénykezés a parlamenti napló tükrében (Szociológiai Szemle, 1999. 3. szám) Csapody Tamás: A politikai érdekképviselet mechanizmusa a polgári szolgálatról szóló törvény megalkotásának menetében (uő. Civil forgatókönyvek. Válogatott tanulmányok és publicisztikai írások 1983-2002, Századvég Kiadó, Bp. 2000. 253-261. oldal) Csefkó Ferenc - Ivanics Imre: A területfejlesztési törvény előkészítésének jogrendszeri problémái (Jogtudományi Közlöny, 1991. 11-12. szám) Gallai Sándor: Nyugdíjreform: kényszerek és kételyek (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998, MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 162190. oldal) Gorka Sebestyén: Nemzetbiztonság és törvényhozás (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998, MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 212225. oldal) Hack Péter: A szervezetek befolyása az eljárási törvény szabályozására (in. Bíróságok mérlegen II., szerk.: Fleck Zoltán, Pallas Páholy Kiadó, Bp. 2008. 279-393. oldal) Halmai Gábor: Egyesüljetek, gyülekezzetek! Egy kodifikáció története (In: Magyarország politikai évkönyve 1988, 238-246. oldal) Horváth Viola - Oláh Miklós: Egy rendhagyó törvény keletkezéstörténete. A közművelődési törvény (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998. MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 100-136. oldal) Juhász László: Az egyeztetési eljárás. Az egyeztetési eljárást szabályozó 2004. évi LIII. Törvény előkészítése, elfogadása és alkalmazásának tapasztalatai (Országgyűlés Hivatala, Bp. 2007.)
Kampis György: A termékfelelősség szabályozása, avagy törvényalkotásunk jelenlegi helyzete (Gazdaság és Jog, 1994. szeptember) Kovács Györgyi - Márta István: Az előadóművészeti törvény megszületésének körülményei, megvalósításának tapasztalatai (In: [Vész]jelzések a kultúráról, No.1. szerk.: Antalóczy Tímea, Füstös László és Hankiss Elemér, MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp. 2009. 293-322. oldal) Magyar Gábor: Kerítés mögött fegyveresek. „Rendvédelem" jogalkotás, 1994-1998 (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998. MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 191-211. oldal) Navracsis Tibor: Az országos területfejlesztési koncepció országgyűlési vitája (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998, MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 74-99. oldal) Pesti Sándor: A törvény-előkészítés folyamatának fejlődése a dualizmuskori Magyarországon (Századok, 1999. 3. szám) Sárközy Tamás: A társasági törvény előkészítése (Valóság, 1989. 3. szám) Sárközy Tamás: Küzdelem a privatizációs törvény körül (Szükségképpen elfogult gondolatok a privatizációs törvény előkészítéséről) (In: Magyarország politikai évkönyve 1995, 194-211. oldal) Szabó M. István: Dróton rángatva. Együtt fűtenek be. Nagykoalíció egy MOL-MVM ügyben ("Egyes energetikai törvények módosítása") (Magyar Narancs, 2009. december 10.) Szalóki András: Gáz van, babám! (a gázszolgáltatásról szóló törvény) (Beszélő, 1994. április 7.) Szűcs Zoltán Gábor: Történelem és politika az önkormányzati vitában. Az 1990. évi önkormányzati törvény vitájának diszkurzív elemzése (Századvég, 2006. 4. szám) Török Gábor: Az egészségügyi törvényalkotás 1994-1998 (In: Parlamenti pártok és törvényhozás 1997-1998, MAPI-füzetek, Magyar Politikai Intézet, szerk.: Lánczi András, Bp. 1999. 137-161. oldal) Varga Dóra: A bizalmatlanság törvénye (Az új felsőoktatási törvény) (Kritika, 2005. 6. szám) Varga Zsolt: Elfüstölni való. Jogszabály-előkészítési költségek (új vasúti törvény előkészítése 300 millióért külső szakértők bevonásával) (Figyelő, 2005. június 2-8.)
Emlék- és emlékműtörvények Bauer Tamás: Történelmi leckék a képviselőházban (törvényjavaslat a Nagy Imre érdemrendről és a történelmi tárgyú törvényjavaslatokról) (Népszabadság, 2002. október 21.) Máthé Gábor: Deák Ferenc emlékének törvénybeiktatása (1876: III. tv.) (In: Tanulmányok Deák Ferencről, Zalai Gyűjtemény 5., Zalaegerszeg, 1976. 369-378. oldal) Murányi Gábor: Második helybenfutás. Törvények Nagy Imréről (In: A múlt szövedéke, 209-212. oldal)
Poór János: „Emléke törvénybe iktattatik." József nádor (1776-1847) (Budapesti Negyed, 1994/tavasz, 1. szám) Tóth Judit: A jelképes jogállam (Mozgó Világ, 2002. 3. szám)
Kodifikáció (törvény-előkészítés) A törvény-előkészítő bizottság (Jogtudományi Közlöny, 1872. 30. szám) Baumgartner Izidor: A törvényhozás művészetéről (Jogállam, 1905. január, I. füzet) Bán Károly: Így készül a jogszabály. Interjú László Jenővel, az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetőjével (Magyar Hírlap, 1981. augusztus 20.) Blaha Sándor: A Belügyminisztérium törvény-előkészítő osztályának működése (In: Némethy-emlékkönyv, Bp. 1932. 89-97. oldal) Blau György: Kodifikáció és jogbiztonság (Jogállam, 1932. december 10. füzet) D. B. G. - G. A.: Gyenge törvény-előkészítés. Sok javítanivaló a T. Ház szakmai munkájában (Magyar Hírlap, 1998. március 19.) Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan (különösen „A jogalkotás technikája: I. külső szisztematikája" „A jogalkotás technikája: II. a belső szisztematikája", „A jogalkotás technikája: III. a jogszabályszerkesztés gyakorlata" című VII., VIII., IX., fejezete - Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2004. 261-396. oldal) Drinóczi Tímea - Petrétei József: Tervezés, koordináció, jogszabály-előkészítés (JURA, 2009. 2. szám) Fehér József: A jogszabály-előkészítés legfontosabb társadalmi feltételei (Rendészeti Szemle, 2009. 3. szám) Gyergyák Ferenc: Kodifikáció és kodifikátor - a kodifikátorral szemben támasztott követelmények (Új Magyar Közigazgatás, 2011. 8. szám) Jakab András: A jogszabálytan főbb kérdéseiről (Unió Lap- és Könyvkiadó Kft., 2003.) Kampis György: Javaslat a törvény-előkészítés új rendjére (kézirat, MTA Állam- és Jogtudomány Intézet, Bp. 1993. augusztus) Kampis György - Szép György - Vida István: A jogszabályok előkészítése (Kódexpress Kiadó, Bp. 1998.) Kampis György: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat (Unió Kiadó, Bp. 1995.) Kemény Zsigmond: A kodifikáció és históriai iskola (1842) (In: Korkívánatok. Publicisztikai írások 1837-1846. „Kemény Zsigmond művei", Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1983. 18-31. oldal) Kilényi Géza: A magyar törvényszerkesztés a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében (Jogtudományi Közlöny, 2010. 6. szám)
Kiss Elemér: A kodifikációs bizottságok szerepe az új típusú jogszabály-előkészítésben (In: Országos Közigazgatási Napok. „Közigazgatás és társadalom" - A működő közigazgatás, Magyar Közigazgatási Kar, Bp. 1998. 126-132. oldal) Kiss László - Gyergyák Ferenc: Helyi kodifikátorképzés (Pécsi Tudományegyetem Regionális Távoktatási Központ, Pécs, 2001.) Kovács István: A törvénykoncepció alakulása (MTA Gazdasági és Jogtudományi osztályának közleményei 1996. 1. kötet) Márkus Dezső: A kodifikáció szervezése (Jogtudományi Közlöny, 1905. 39. szám) Más a politikus és más a kodifikátor feladata - állítja (Bosánszky Lajos) a Belügyminisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetője (Népszabadság, 1994. április 7.) Mártonffy Károly: A szabatos törvény. A jogszabályok szerkesztése és közzététele (Bp. 1932.) Máthé Gábor: A Curia szerepe a törvény-előkészítésben; adalékok a kodifikáció szervezetéhez (1867-1875) (Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Tomus 21. ELTE ÁJK, Bp. 1978. 283-297. oldal) Mezey Barna: Törvény-előkészítés a dualista Magyarországon (In: Jogtörténeti tanulmányok, V. szerk.: Csizmadia Andor, Tankönyvkiadó, Bp. 1983. 169-179. oldal) Nagy Endre: A kodifikáció útja és útvesztői (Állam és Igazgatás, 1982. 7. szám) Östör József: A törvényszerkesztés művészete (Magyar Szemle, 1930. 2. szám) Pikler Gyula: A jogászat nem a törvényhozás tudománya (Jogi Szemle, 1892. 18. szám) Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában ("A törvényhozás technikája" című fejezet - Osiris Kiadó, Bp. 1998. 199-209. oldal) Petrik Ferenc: A jogszabály-előkészítő tevékenység időszerű feladatai (Magyar Jog, 1980. 8. szám) Pesti Sándor: A törvény-előkészítés folyamatának fejlődése a dualizmuskori Magyarországon (Századok, 1999. 3. szám) Pokol Béla: A törvény-előkészítés mechanizmusa (Gazdaság és Jogtudomány, 1981. 1-2. szám) Pokol Béla: Törvény-előkészítésünk problémáiról (In: Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai, I. kötet, ELTE ÁJK, 1981.) Puky Endre: A jogszabályszerkesztés bírálata (Magyar Közigazgatás, 1936. 4. szám) Rév Mór: A (Belügyminisztériumon belüli) kodifikácionális osztály kérdésében (Jogtudományi Közlöny, 1900. 24. szám) Schaffer, H.: Gondolatok a törvény-előkészítő eljárás tökéletesítéséről (Jogtudományi Közlöny, 1990. 1. szám)
Sereg András: Kritikai széljegyzet a törvényalkotásról. - Fekete Gy. Attila: Más a politikus és más a kodifikátor feladata (Népszabadság, 1994. április 7.) Szabó Imre: A kodifikáció problémái a jelenlegi tapasztalatok és feltételek tükrében (Államés Jogtudomány, 1962. 2. szám) Szalay László: Codificatio (Pest, 1847.) Szamel Lajos: Jogszabályszerkesztésünk néhány problémája (Állam és Közigazgatás, 1950. 5. szám) Szilbereky Jenő: A jogszabályalkotásról (kormányhatározat a jogszabályelőkészítésről) (Magyar Jog, 1965. 2. szám) Székely Katalin: Gondolatok a törvényhozás technikájáról és a jogszokásokról (Magyar Jog, 1990. 9. szám) Takács Péter: Kodifikáció. Szakmai tájékoztató az ELTE ÁJK VII. Budapesti Nyári Egyetemének hallgatói számára (ELTE ÁJK, Bp. 2002.) Tamás András: A jogi norma egyes technikai elemeiről (Jogtudományi Közlöny, 1980. 8. szám) Tamás András: Legistica. A jogalkotástan vázlata (2. kiad. Szent István Társulat, Bp. 2002.) Titkos kodifikáció (Jogtudományi Közlöny, 1928. 15. szám) Tímár István: A kodifikáció néhány kérdése (MTA Társadalmi-történeti Tudományok Osztályának Közleményei, 1962. 1-2. szám) Toldi Ferenc: Jogalkotás és jogalkotási eljárás a kodifikációs gyakorlat nézőpontjából I-II. (Állam és Igazgatás, 1982. 4. és 5. szám) Varga Csaba: A jogalkotás legfejlettebb formája: a kodifikáció (In: Állam- és Jogtudományi Enciklopédia, I. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp. 1968. 821-825. oldal) Varga Csaba: A preambulumok problémája és a jogalkotási gyakorlat (Állam- és Jogtudomány, 1970. 2. szám) Varga Csaba: A kodifikáció határai (Állam és Igazgatás, 1978. 28. szám) Varga Csaba: Kodifikáció az ezredforduló perspektívájában (Állam- és Jogtudomány, 2003. 2. szám) L. Varga Csaba: A kodifikáció mint társadalmi-történeti jelenség (Akadémiai Kiadó, Bp. 1979.) Varga Zs. András: Gondolatok a kodifikáció mélyrétegeiről (Magyar Közigazgatás, Új folyam, 2011. 3. szám) Vladár Gábor: Visszaemlékezéseim (különösen a „Tizenöt (1928-1949) év az igazságügyi kodifikáció élén" című fejezet, Püski Kiadó, Bp. 1997. 192-208. oldal)
Jogalkotási jogpolitika Nigriny Elemér (szerk.): A jogalkotás jogpolitikai elveiről (Igazságügyi Minisztérium, Bp. 1983.) Pokol Béla: Jogpolitika és jogrendszer (Magyar Közigazgatás, 1991. 2. szám) Samu Mihály: A jogpolitika és a jogalkotás (Jogtudományi Közlöny, 1981. 9. szám) Samu Mihály: A jogalkotás főbb jogpolitikai összefüggései (In: A jogalkotás jogpolitikai elveiről, szerk.: Nigriny Elemér, Igazságügyi Minisztérium, Bp. 1983.) Samu Mihály: Jogpolitika - jogelmélet (KJK, Bp. 1989.) Samu Mihály: A jogpolitika és a jogalkotás koncepciójának hiánya (Collega, 1998. 8. szám) Samu Mihály: A jogalkotás jogpolitikájának szükségessége és a jogállamiság (Magyar Jog, 1999. 8. szám) Samu Mihály: Általános jogpolitika A jog depolitizálása (különösen „A jogalkotás jogpolitikája" című fejezet, Akadémiai Kiadó, Bp. 2003. 92-118. oldal) Samu Mihály: A jogi előreszabályozás és a jogpolitika jövőorientáltsága (Jogtudományi Közlöny, 2007. 7-8. szám) Szilágyi Péter: A jogalkotási jogpolitika néhány állam- és jogelméleti kérdése (Társadalomkutatás, 1985. 3. szám)
Jogalkotási törvény A jogalkotásról szóló törvényjavaslat, valamint a kapcsolódó alkotmánymódosítás koncepciója (2003. február 21.) A Kormány koncepciója a jogalkotásra vonatkozó szabályok korszerűsítéséről (Magyar Köztársaság Kormánya, Bp. 1999. június) Arató Judit: Mindenki szerint elavult már a jogalkotási törvény. A kormány szerint szükségtelen mindent jogszabályba foglalni (Népszava, 2002. március 28.) Ádám Antal: A jogalkotás alkotmányosságáról (Jogtudományi Közlöny, 1992. 11. szám) Babus Endre: Fricska maxi. Parlamentet helyettesítő államfő? (HVG, 2007. október 20.) Bártfai Zsolt: (Ellen)forradalom a jogalkotásban? - Egy alkotmánybírósági határozat margójára (Magyar Jog, 2010. 7. szám) Bodnár Lajos: Kodifikátorok „kiskátéja". Elhúzódó parlamenti vita az új jogalkotási törvényről (de JURE, 2005. május) Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea: Merre tovább, jogalkotás? (de JURE, 2007. 11. szám) Chronowski Nóra - Petrétei József: Észrevételek az „új" jogalkotási törvény koncepciójához (JURA, 2003. 2. szám) Csink Lóránt: Mérföldkő a jogalkotásban (Új Magyar Közigazgatás, 2011. 8. szám)
Isépy Tamás: A jogalkotás művészi értéke. Hatályban - a szocializmus védelme (Magyar Nemzet, 1994. december 6.) Isépy Tamás: A jogalkotás művészi értéke. Fésületlen gondolatok a jogalkotásról (In: uő. Politikai forgácsok, Osiris Kiadó, Bp. 2000. 282-287. oldal) Fahidi Gergely: Hatályon belül. Megsemmisített jogalkotási törvény (HVG, 2009. december 26.) Faur Márta: Út a nyitott jogalkotás felé (Fundamentum, 2003. 3-4. szám) Földes Ádám: A jogalkotásról szóló új törvénytervezet következményeiről, esélyeiről (In: Ismerd, értsd, hogy cselekedhess - Tanulmányok a részvételi demokrácia gyakorlatáról, szerk.: Márkus Eszter, Nonprofit Szektor Analízis Program - EMLA Egyesület, Bp. 2005. 6582. oldal) Kampis György: Javaslat a törvény-előkészítés új rendjére (kézirat, MTA Állam- és Jogtudomány Intézete, Bp. 1993.) Kampis György: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat (Különösen a szerző törvényjavaslata a jogalkotásról) (Unió Kiadó, Bp. é. n. (1995.) 191-220. oldal) Ki felelős a törvényhamisításért? (www.irm.gov.hu/?mi=1&katid=2&id=107&cikkid=4138, 2007. október 8.) Kiss László: Jogalkotásunk és jogforrási rendszerünk fejlesztésének időszerű kérdései (In: Emlékkönyv Bihari Ottó egyetemi tanár születésének 80. évfordulójára, szerk.: Petrétei József, Pécsi Tudományegyetem ÁJK - MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs, 2001. 261-275. oldal) Kolláth György: Törvényszidolozás (HVG, 1999. november 13.) Kolláth György: Alibitörvény a jogról (Népszava, 1999. november 30.) Kolláth György - Horváth Zoltán - Legény Krisztián: A demokratikus jogállam ("Jogállamiság és jogalkotási törvény" című fejezet - Változó Világ, 61. Press Publica Kiadó, Bp. 2005. 85-96. oldal) Lencsés Károly: Az AB hajította ki az idejétmúlt szabályozást (Népszabadság, 2009. december 17.) Magyari Péter: Takács alatt szétesett a tárca (Index, 2008. február 26. /www/index.hu/politika/belfold/takacs6805/) Markotay Csaba: Éles vita után a jogalkotási törvényről. Úgy érzik a szakszervezetek és a munkáltatók, hogy kimaradtak a tervezetből (Népszava, 2004. március 23.) Molnár Miklós: A jogalkotási rendszer reformjának irányairól (In: Közigazgatás és jogalkotás, Bp. 1996. 129-136. oldal) Papp Imre: Az Alkotmánybíróság határozata a jogalkotási törvény alkotmányellenességéről (JeMa, 2010. 4. szám) Petrétei József: A jogalkotási törvény felülvizsgálata (Jogtudományi Közlöny, 2010. 5. szám)
Petrik Béla: Egy jogszabály halálára (Magyar Jog, 2011. 9. szám) A. S. - F. Gy.: Kétharmados helyett feles törvények. Az ellenzék nem támogatja az új jogalkotási koncepciót (Népszabadság, 1999. november 17.) Szamel Lajos: A jogalkotás szabályozásának koncepciója (MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Bp. 1990.) Szilágyi Péter: Jogalkotás, törvényhozás, kódex (www.ajk.elte.hu/file/kodifikacio_szilagyipeter.pdf.2011.11.15.) Unger Anna: Újat! Miért kell jó törvény a jogalkotásról? (Magyar Narancs, 2010. január 7.) V. K. - B. L.: Az MSZP módosítaná a jogalkotási törvényt. A Fidesz szerint megfontolandó a javaslat (Napi Magyarország, 1999. május 15.) Vágvölgyi Péter: Gondolatok a jogalkotási törvény korszerűsítéséhez (In: A közigazgatás szerepe a jogalkotásban, szerk.: Fogarasi József, Magyar Közigazgatási Kamara - Unió Kiadó, Bp. 1995.) Vágvölgyi Péter: Gondolatok a jogalkotási törvény korszerűsítéséhez (In: A magyar közigazgatás korszerűsítésnek elvi és gyakorlati kérdései, szerk.: Fogarasi József, Unió Kiadó, Bp. 1996. 93-98. oldal) Vágvölgyi Péter: A jogalkotásról szóló törvény átfogó felülvizsgálatának célja és fő irányai (In: Országos Közigazgatási Napok. „Közigazgatás és társadalom" - A működő közigazgatás szerk.: Fogarasi József, Magyar Közigazgatási Kar, Bp. 1998. 133-144. oldal
Törvényhozás-tudomány (tudományos törvényhozás) D. Gy: Tudományos-e a mai jogalkotás? (Törvényhozók Lapja, 1934. november 20., 1935. január 5., 1935. február 1.) Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan (Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2004.) Drinóczi Tímea: A Törvényhozástan tárgy oktatásának output-ja, avagy a Nagy Parkolón Túli Köztársaság parlamenti ülése (In: Per Pedes Apostolorum. Tanulmányok Petrétei József egyetemi docens 50. születésnapjára, szerk.: Chronowski Nóra, PAMA Könyvek, Pécs, 2008. 103-131. oldal) Kiss László - Petrétei József: A törvényhozástan alapvonásai (Janus Pannonius Tudományegyetem ÁJK, Pécs, 1996.) Petrétei József: A törvényfogalom értelmezési lehetőségei alkotmányjogi szempontokból (Jogtudományi Közlöny, 1995. 2. szám) Petrétei József: A törvényhozás-tudomány keletkezéséről és fejlődéséről (In: Jogtudományi Közlöny, 1996. 12. szám) Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában (Osiris Kiadó, Bp. 1998.)
Petrétei József: A törvények következményeinek becslése (In: Emlékkönyv Bihari Ottó egyetemi tanár születésének 80. évfordulójára, szerk.: Petrétei József, Studia Juridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata, Pécs, 2001. 305-317. oldal) Tamás András: Legistica. A jogalkotástan vázlata (A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogés Államtudományi Karának könyvei, 6. átdolgozott kiadás, Szent István Társulat, Az Apostoli Szentszék Kiadója, Bp. 2009.) Tóth Judit: Jogalkotástan. Egyetemi jegyzet (Szegedi Tudományegyetem ÁJK, Szeged, 2007.) Tudományos-e a mai jogalkotás? (Törvényhozók Lapja, 1934. november 20., 1935. január 5.) Vladár Gábor: Tudományos munka-e a jogszabály-előkészítés? I-II. (Budapesti Szemle, 255. kötet, 743. és 744. szám, 1939.)
Jogforrás Ádám Antal: Magyar államjog ("A jogforrások" című rész, Tankönyvkiadó, Bp. 22-37. oldal) Ádám Antal: Jogforrásaink főbb vonásai és problémái (Állam és Igazgatás, 1971. 4. szám) Ádám Antal: Jogalkotás, jogforrások és a jogszabályok kihirdetése (Jogtudományi Közlöny, 1975. 6. szám) Ádám Antal: A jogalkotás alkotmányosságáról (Jogtudományi Közlöny, 1992. 11. szám) Bártfai Zsolt: Néhány gondolat a jogforrási rendszer egyes kérdéseiről (Magyar Közigazgatás, 1997. 5. szám) Beér János - Kovács István - Szamel Lajos: Magyar államjog ("A Magyar Népköztársaság jogának forrásai" című fejezet, Tankönyvkiadó, Bp. 1964., 1966., 1968., 1972. 82-112. oldal) Békés Ádám: A jogforrási hierarchia újragondolása (Ügyészek Lapja, 2010. 1. szám) Bródy Ernő: Törvény és rendelet (Világ, 1946. szeptember 17.) Csekey István: A rendeletalkotási jog új irányai (In: Némethy Károly emlékkönyv, Bp. 1932.) Csizmadia Andor: Törvény és törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaságban (Állam és Igazgatás, 1954., 155-166. oldal) Egyed István: Törvények és rendeletek (Magyar Szemle, 1942. 4. szám) Ficzere Lajos: A törvény és a rendelet viszonyának kérdései (In: Közigazgatás és jogalkotás, Bp. 1996. 29-35. oldal) Grosschmid Béni: Magánjogi előadások. Jogszabálytan (Athenaeum, Bp. 1905.) Jakab András: A jogszabálytan főbb kérdéseiről (különösen „A jogforrási hierarchia" c. fejezet, Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK, Bp. 2003. 81-162. oldal) Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete ("A jogforrási hierarchia" c. fejezet, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2007. 115-200. oldal)
Kampis György: Jogrendszerünk, jogforrásaink (In: Gólyavári esték. RTV Minerva, Bp. 1987. 34-45. oldal) Kálmán György: A gazdasági élet normarendszere (Jogtudományi Közlöny, 1981. 4. szám) Kiss Barnabás: Jogforrási rendszer (In: Bevezetés az alkotmányjogba, szerk.: Trócsányi László és Schanda Balázs, SZTE ÁJK - PPKE JÁK, Bp. 2010. 99-140. oldal) Kiss László: Jogforrás és jogalkotás (Pécs, 1996.) Kiss László: Jogalkotásunk és jogforrási rendszerünk fejlesztésének néhány időszerű kérdése (In: Bihari Ottó emlékkönyv, 261-275. oldal) Kiss László: A jogforrási rendszer és a jogalkotás alkotmányos szabályozásának néhány kérdése (In: Szentpéteri-emlékkönyv, szerk.: Tóth Károly, Szeged, 1998. 289-301. oldal) Kmetty Károly: A magyar közjog tankönyve ("A jogforrások" c. fejezet. Ötödik javított kiadás, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Bp. 1911. 3-68. oldal) Kovács István: A törvény és a törvényerejű rendelet problematikájához (Állam és Igazgatás, 1973. 3. szám) Kovács István: Magyar államjog, II. kötet ("A jogforrási rendszer államjogi alapjai" című rész, József Attila Tudományegyetem ÁJK, Szeged, 1978. 98-22. oldal) IX. és X. Magyar Jogászgyűlés: A törvényhozás által adott felhatalmazás alapján (törvényhozási tárgyakban) kibocsátott miniszteri rendeletet szabad-e újabb felhatalmazás nélkül rendeleti úton megváltoztatni? - Vélemények és indítványok: Concha Győzőtől (IX. évf., I. k. 300-315. oldal) Kiss Istvántól (X. évf. I. k. 236-261. oldal) Nagy Ernőtől (X. évf. I. k. 262-275. oldal) - Besics Gusztáv, Lánczy Gyula, Herich Károly felszólalásai (IX. évf. II. k. 165-176. oldal és 329-332. oldal, II. és X. évf. II. k. 377. oldal) Molnár Károly: Kormányrendeletek. Tanulmányok a magyar közjogból (Eger, 1911.) Moór Gyula: A különböző jogforrások és azok egyensúlya és rangfokozata a magyar jogrendszerben (Magyar Jogi Szemle, 1932. május, 5. szám) Nagy Dezső Bálint: Törvény vagy rendelet? (Világ, 1947. július 3.) Papp Imre - Sári János: A jogforrások (In: Alkotmánytan I., 81-131. oldal) Peschka Vilmos: A jogforrás fogalma és a jogforráselmélet problematikája (Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője, 1961. 4. szám) Peschka Vilmos: Jogforrás és jogalkotás (Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.) Petrétei József: Magyar alkotmányjog I. ("A jogforrások" című fejezet, 115-209. oldal) Pikler Kornél: A jogforrás az alkotmány tükrében (Állam és Igazgatás, 1949. 5-6. szám) Pokol Béla: A jogforrások jogelméleti elemzése (Jogelméleti Szemle, 2001. 1. szám, elektronikus folyóirat, internet: www.extra.hu/jesz) Rácz Attila: A központi közigazgatás jogszabályalkotása (Jogtudományi Közlöny, 1986. 2. szám)
Rácz Attila (szerk.): Jogforrások az új Alkotmányban (Alkotmányelőkészítő tanulmányok III., KJK - MTA ÁJI, Bp. 1995.) A kötetben megjelent tanulmányok: Kiss László: A jogalkotás és a jogforrási rendszer alkotmányi szabályozásának lehetőségei Peschka Vilmos: Jogforráselméleti problémák és az Alkotmány Rácz Lajos: Az Alkotmány megváltozatásának módozatai Sári János: A jogforrási rendszer az Alkotmányban Szamel Katalin: Gondolatok a jogforrások és a jogalkotás kérdéséről Rácz Attila: A jogszabályok kötelező ereje - érvényessé válása, időbeli hatálya és alkalmazhatósága (In: Szentpéteri István emlékkönyv, szerk.: Tóth Károly, Szeged, 1998. 491-501. oldal) Rácz Attila: Alapvető jogok és jogforrások (Magyar Közigazgatás, 1999. 10. szám) Sári János: A normatív utasítás jogforrási megítéléséhez (Jogtudományi Közlöny, 1983. 3. szám) Sári János: A jogalkotás és a jogforrási rendszer (Magyar Közigazgatás, 1991. 8. szám) Hozzászólás: Szűk László: Törvénytani kérdések (1991. 11. szám) Sári János: A rendeleti jogalkotás (Társadalmi Szemle, 1993. 6. szám) Sári János: A jogalkotás és a jogforrási rendszer az alkotmánybírósági határozatokban: az alkotmány „láthatóvá tétele" (Magyar Közigazgatás, 1994. 8. szám) Sári János: A kormány és a rendeletalkotás (In: Kormány a mérlegen 1990-1994, 140-157. oldal) Schmidt Péter: A központi népképviseletek szerepe a magyar jogalkotásban (ELTE ÁJK, Bp. 1976.) Schmidt Péter: A jogforrások tipológiája (Jogtudományi Közlöny, 1984. 8. szám) Schmidt Péter: A magyar jogforrási rendszer alkotmányjogi problémái (In: „Szocializmus és államiság", Kossuth Kiadó, Bp. 1984.) Somló Bódog: A szokásjog (Kolozsvár, Bp. 1914.) Solt Kornél: Gondolatok az elsődleges és másodlagos jogforrások megkülönböztetésével kapcsolatban (Jogtudományi Közlöny, 1948. 9-10. szám) Szabó Miklós: A jogforrás (In: Bevezetés a jog és államtudományokba, szerk.: uő. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1995. 27-52. oldal) Szamel Lajos: A jogforrásokról és közzétételükről (Jogtudományi Közlöny, 1954. 11-12. szám)
Szamel Lajos: A jogforrások (Jogi Kézikönyvtár, 3. szám, KJK, Bp. 1958.) Szamel Lajos: A jogforrási rendszer alkotmányos szabályozása (MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Bp. 1985.) Szilágyi Péter: Parlamentáris jogállam és jogforrási rendszer (In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére, főszerk.: Gergely Jenő, ELTE BTK, Bp. 2000. 563-574. oldal) Szilvásy György Péter: Jogforrástani alapkérdések (In: Fejezetek az alkotmányjog köréből, szerk.: Kilényi Géza és Hajós Barnabás, Rejtjel Kiadó, Bp. 2005.) Szladits Károly: Magyar magánjog, I. kötet (Bp. 1941.) Vas Tibor: A rendelet és utasításalkotás margójára (Jogtudományi Közlöny, 1972. 5-6. szám) Vámbéry Rusztem: A törvény hatalma (Jogtudományi Közlöny, 1913. 51. szám) Verebélyi Imre: Minisztériumi irányelvek, elvi állásfoglalások, egyéb iránymutatások (körlevelek, közlemények) alapkérdései a Magyar Népköztársaságban (In: A jogalkotás államjogi államigazgatási jogi kérdései. Az ELTE és a Leningrádi Zsdánov Egyetem Államjogi államigazgatási Jogi Tanszékének szimpóziuma 1975. szeptember, ELTE ÁJK Államigazgatási és Államjogi Tanszéke, Bp. 1976. 98-110. oldal) Vörös Imre: A jogforrások rendszere a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogában (Jogtudományi Közlöny, 2003. 9. szám)
A jog(szabályok) érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága Bártfai Zsolt: A jogszabályok kihirdetése és hatálybalépése (Magyar Közigazgatás, 1995. 2. szám) Bodnár László: A nemzetközi szerződések államon belüli alkalmazásának fő kérdései (In: Nemzetközi jogi dokumentumok és szemelvények, I. kötet, szerk.: Kende Tamás, Osiris Kiadó, Bp. 2000.) Érvényesség és hatályosság problémája a magyar polgári jogban. Interjú Földi András egyetemi docenssel (Collega, 2000. 5. szám) Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete (a „Normatív aktusok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága" című fejezet, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2007. 65-112. oldal) Peschka Vilmos: A jogszabályok érvényességének terjedelme és minősége (Jogtudományi Közlöny, 1977. 9. szám) Petrétei József: A jogszabályok érvényessége és hatályossága a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában (In: Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, szerk.: Petrétei József, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2000. 161-180. oldal) Petrik Ferenc: A jogszabály érvényessége és hatálya a gyakorlatban (Jogtudományi Közlöny, 2007. 6. szám) Pokol Béla: A jog érvényességének megkérdőjelezési lehetőségei (Magyar Jog, 1998. 12. szám)
Rácz Attila: A jogszabályok kötelező ereje - érvényessé válása, időbeli hatálya és alkalmazhatósága (In: Szentpéteri-emlékkönyv, 491-501. oldal) Szászy István: A magánjogi jogszabályok időbeni hatálya: a törvény visszaható erejének problémája (Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1938.) Varga Csaba: A jog érvényessége (Jogtudományi Közlöny, 1986. 1. szám)
A törvények aláírása, kihirdetése, hatálybalépése és helyesbítése (hivatalos közlöny) A Magyar Hivatalos Közlöny 150 éve (Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Bp. 1998.) Ádám Antal: Jogalkotás, jogforrások és a jogszabályok kihirdetése (Jogtudományi Közlöny, 1975. 6. szám) Bártfai Zsolt: A jogszabályok kihirdetése és hatálybalépése (Magyar Közigazgatás, 1995. 2. szám) Bártfai Zsolt: A jogszabályok helyesbítésének gyakorlata és elméleti kérdései (szakdolgozat, JATE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék, Szeged, 1997., ill. Magyar Jog, 1998. 9. szám) Bölöny József: A törvény és kihirdetése (Jogtudományi Közlöny, 1946. 335-336. oldal) Czilzer György: Jogszabályok és kötelező erejű határozatok közzététele (Állam és Közigazgatás, 1950.) Fenyves János: Egyes törvények számozása helytelen római számjegyekkel (Magyar Jog, 1993. 12. szám) Herczeg János - Kenner István: Közlöny, 1998. Interjú Nyéki Józseffel, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó vezérigazgatójával (Élet és Tudomány, 1998. 19. szám) Jellinek Arthur: A törvények kihirdetése a magyar közjog szempontjából (Jogtudományi Közlöny, 1881. 52. szám, 435-436. oldal) Katona Zoltán: A jogszabályok közzétételének új rendje és a jogszabály-ismertetéssel kapcsolatos feladatok (Állam és Igazgatás, 1954. 550-558. oldal) Lencsés Károly: Késnek az új törvények, de emiatt csak kevesen járnak rosszul. A Fidesz mérlegelte, hogy Sólyom László háromszor kellemetlenkedett? (Népszabadság, 2010. augusztus 5.) Márkus Dezső: Törvények és rendeletek hivatalos kiadása (Jogtudományi Közlöny, 1907. 34. szám) Molnár Kálmán: A törvény és kihirdetése (Jogtudományi Közlöny, 1946. 281-284. oldal) Pikler Kornél: A legfelsőbb állami szervek rendelkezéseinek közzététele (Állam és Igazgatás, 1953., 9. szám) Petrétei József: A törvény aláírása (In: Erdősy Emil jubileumi kötet, Pécs, 2005. 405-420. oldal) Sereg András: Anomáliák a jogalkotásban (Népszabadság, 2000. augusztus 31.)
Soltész István: A törvények kihirdetése (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 113-121. oldal) Soltész István: A törvények indokolása és kihirdetése (Magyar Jog, 1994. 6. szám) Szászy István: A magánjogi jogszabályok időbeli hatálya: a törvény visszaható erejének problémája (Magyar Jogászegyleti Értekezések, Bp. 1938. 70-99. oldal) Tilk Péter: A jogszabályok kihirdetési gyakorlatának néhány problematikus kérdése (Magyar Jog, 2004. 2. szám)
A törvények (jogszabályok) nyelvezete Bacsó Jenő: A jogszabályok közérthetősége (Jogtudományi Közlöny, 1968. 9. szám) Bakos Gábor: A magyar jogi műnyelv kérdéséhez jogi irodalmi és nyelvészeti tanulmány, tekintettel jogi műnyelvünk jelenére, múltjára, mivoltára és gyökeres javítására (Értelmezések a társadalmi tudományok köréből. Hatodik kötet, VI. szám, MTA, Bp. 1880.) Bodnár Lajos: Leszavazott helyesírás: a kormány ragaszkodik a nagy K használatához (Magyar Hírlap, 2002. november 23.) Diamant József: A jogi nyelv problémája (Jogtudományi Közlöny, 1915. 34. szám, 373-375. oldal) Hlavathy Attila: A jogi fogalmaknak tulajdonított jelentéstartalmak (Jogtudományi Közlöny, 1979. 10. szám) Karcsay Sándor: Jog és nyelv (Jogtudományi Közlöny, 1981. 4. szám) Kálmán C. György: A Kormány, mely... (HVG, 2002. november 30.) Kelen Károly: A nyelvművelő új szerepben. Eöry Vilma nem dolgozna ott, ahol a kormány és a parlament nagybetűs (Népszabadság, 2003. augusztus 23.) Kisfaludi András: A törvényalkotás nyelvi kérdései (In: Liber Amicorum Studia A. Harmathy - Ünnepi előadások és tanulmányok Harmathy Attila tiszteletére. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Bp. 2007. 219-233. oldal) Kovács Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása (Akadémiai Kiadó, Bp. 1964.) Miszori Ildikó - Pápai Gabriella: Az adóhivatal udvariassága. A törvények nyelvéről (Magyar Narancs, 2007. november 8.) Móra Mihály: A jogi nyelvművelés feladatáról (Magyar Nyelvőr, 1960. július-szeptember) Móra Mihály: A jogi szaknyelv új szótára (Magyar Nyelvőr, 1964. január-március) Szádeczky-Kardoss Irma: A jogászi nyelv aktuális gyakorlati problémái (Magyar Jog, 1980. 9. szám) Szádeczky-Kardoss Irma: A jogalkotás nyelvi szakszerűsége. Jegyzet az Igazságügyi Minisztérium Oktatási és Továbbképzési Önálló Osztálya által szervezett továbbképző tanfolyam részére (soksz., 1991.)
Tompa József: Jogszabályaink anyanyelvi gondozása (Magyar Nyelvőr, 1965. 286-289. oldal) Vadnay Tibor: A magyar hivatalos nyelv szabályai (Bp. 1925.)
Kétharmados (sarkalatos) törvény A kétharmados törvény elhibázott alkotmányos konstrukció. Interjú Salamon Lászlóval (Népszava, 1993. március 2.) A színjáték statisztái. A kétharmados törvények mítosza (Gál Zoltán, Salamon László és Hack Péter) (Magyar Hírlap, 1992. február 26.) Alkotmányos szabályozás kellene. Interjú Hack Péterrel a kétharmados törvényekről és a rendeleti jogalkotásról (Magyar Nemzet, 1993. február 8.) Az Alkotmány magyarázata (különösen „A minősített többség" című rész, 91-109. oldal) Arató Judit: Alig van esély a minősített többségre. Kétharmados támogatás kellene a Fidesz törvénymódosítási indítványához (Népszava, 2007. április 18.) Bauer Tamás: Egyharmadon innen, kétharmadon túl (Népszabadság, 1994. szeptember 20.) Bauer Tamás: Garanciatörvény (Népszabadság, 2005. november 14.) Bányász Gergely: Kevesebb lenne a kétharmados törvény (Népszava, 1999. május 17.) Bednárik Imre - Kéri J. Tibor: Kompromisszumok kétharmados törvényekről (Népszabadság, 2001. március 20.) I. B. - K. J. T.: A Fidesz egy kétharmados törvényt akar módosítani (Népszabadság, 2002. február 15.) (Bodnár): Csökkennek a kétharmados törvények? Hatpárti egyeztetés előbb a jogalkotás korszerűsítésének koncepciója (Magyar Nemzet, 1999. szeptember 13.) Cservák Csaba: A kétharmad megszüntetése - kétharmaddal. Ahhoz, hogy az eddigi rendszert egy jobb váltsa fel, egy teljesen megújított, átgondolt modellre lenne szükség (Magyar Nemzet, 2005. január 13.) Debreczeni József: A megegyezéses demokráciáról (Magyar Hírlap, 1992. március 2.) G. A. - Sz. P. - V. G.: Kerüli a kormány a kétharmadot? (Magyar Hírlap, 1999. július 23.) G. A. - S. R. J.: Szájer egyeztetésre hívja a szocialistákat. Kétharmados törvényekről tárgyalnának a képviselőcsoportok vezetői. - Eredménytelenül zárult a frakcióvezetők egyeztetése (Magyar Hírlap, 1998. szeptember 5., 10.) Háromból egy ügyben van egyetértés. Ebben a ciklusban nem csökken a kétharmados törvények száma (Somogyvári István IM államtitkári nyilatkozata) (Világgazdaság, 1999. október 27.) H. B. B.: Megbolygatja a jogrendet a Fidesz. A kétharmados többséget igénylő, sarkalatos jogszabályok az alaptörvénynél is fontosabbak lehetnek (Népszava, 2011. január 25.)
Holló András: A minősített többségű törvényalkotás az Alkotmánybíróság értelmezésében (In: Schmidt Péter ünnepi kötet, 119-125. oldal) Jakab András - Cserne Péter: A kétharmados törvények helye a magyar jogforrási hierarchiába (Fundamentum, 2001. 2. szám) Jakab András: A jogszabálytan főbb kérdéseiről ("A kétharmados törvények" című rész Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Bp. 2003. 98-119. oldal) Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete ("A kétharmados törvények" című alfejezet, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2007. 147-157. oldal) Joó Hajnalka: Kétharmados törvény: Petrétei eltörölné. Az igazságügy-miniszter alkotmánymódosító elképzelésén a parlamenti pártok és a szakértők is meglepődtek (Magyar Hírlap, 2005. január 3.) Kétharmadok kalodája. Törvény-előkészítés. Beszélgetés Józsa Fábiánnal, a Belügyminisztérium politikai államtitkárával (HVG, 1993. május 14.) Kétharmados helyett külön út? Az ellenzék szerint az Alkotmánybíróságnak sok dolga lesz a jövőben (Népszabadság, 1998. december 6.) Kétharmados helyett feles törvények. Az ellenzék nem támogatja az új jogalkotási koncepciót (Népszabadság, 1999. november 17.) Kétharmados örökség (Magyar Hírlap, 2005. november 15.) Kiss Daisy: A kétharmados törvényhozás (Magyar Jog, 1992. 5. szám) Kilényi Géza: Az alkotmányozás és a „kétharmados" törvények (Jogtudományi Közlöny, 1994. 5. szám) Kilényi Géza: Kell-e félnünk a parlamenti többség diktatúrájától? (Népszabadság, 1994. május 3.) Köves Pál (szerk.): Kétharmados módosítások: a kilencből egy már megbukott (Magyar Hírlap, 2006. május 30.) Kukorelli István: Feles vagy kétharmados? (HVG, 1991. november 2.) Külföldön ritka a minősített többség kényszere. A hazai huszak (Magyar Hírlap, 1992. május 16.) L. L. K: Kétharmados jogszabályok módosítására készülnek (Népszabadság, 1999. június 3.) Markotay Csaba: Kétharmados kérdések a reformtervek előtt. A Fidesz szavazata nélkül nincs esélye a mélyreható átalakításoknak (Népszava, 2006. május 12.) Markotay Csaba: Akarat van, konszenzus nincs a törvénymódosításokra. Jogszabályok sorát kellene megváltoztatni a jogállami működéshez (Népszava, 2007. március 27.) Megint nem egyeztetnek. Hajdúszoboszlón hangolódik össze az őszi „üzemre" a narancsos törvénygyár (Bizonytalanság a sarkalatos törvények körül) (Népszava, 2011. augusztus 30.) Melyek a kétharmadosok? (Magyar Hírlap, 2002. február 13.)
N. Sz: Több feles törvényt akar a kormány. Elutasítja az ellenzék a kétharmados törvények számának csökkentését (Magyar Hírlap, 1999. június 14.) Nyusztay Máté: Hatpárti egyeztetések a kétharmados törvényekről. Majdnem ötven előterjesztés szerepel a Kormány jogalkotási tervében (Népszava, 2000. január 22.) Papp Imre: Kétharmaddal vagy a nélkül? (Fundamentum, 1993. 3. szám) Petrétei József: Törvények minősített többséggel (Fundamentum, 1999. 3. szám) Pungor András: Továbbra sincs realitása az alkotmánymódosításnak. Európában ritka a kétharmados szabályok ilyen nagy területet felölelő rendszere (Népszava, 2005. január 4.) Sándorfi György: A devalvált alkotmány. 78:28 vagy 60:40 (Magyar Nemzet, 1994. november 5.) Sebők Miklós: Kétharmadánál jár a kormány a tavaszi munkatervében. Lemaradásban a jogalkotási munka (Napi Gazdaság, 2007. május 18-19.) Sereg András: Kétféle kétharmad (Interjú Salamon Lászlóval (MDF) és Molnár Zoltánnal (IM)) (Népszabadság, 1990. július 10.) Sereg András: A kétharmados törvény elhibázott alkotmányos konstrukció. Beszélgetés Salamon Lászlóval, az Alkotmányügyi bizottság elnökével (Népszabadság, 1993. március 2.) Sereg András: Kétharmados törvények hiányoznak. A katasztrófavédelemtől az utazási és letelepedési szabadságig (Népszabadság, 1997. július 25.) A. S. - F. Gy.: Kétharmados helyett feles törvények. Az ellenzék nem támogatja az új jogalkotási koncepciót (Népszabadság, 1999. november 17.) Smuk Péter: Ellenzéki jogok a parlamenti jogban (Jogtudományi Közlöny, 2006. 12. szám) Soltész István: Az Országgyűlés ("A kétharmados (minősített többséget igénylő) törvények" című alfejezet, 121-123. oldal) Somos András: Bizonytalan sorsú kétharmados törvények (Vasárnapi Hírek, 1998. december 13.) Spirk József: Kétharmados törvények változatlan álláspontok (Népszava, 1998. december 14.) Spirk József: Tizenhattal kevesebb kétharmados törvény? (Népszava, 1999. június 11.) Stépán Balázs: Kétharmados késedelem. Interjú Hack Péterrel (SZDSZ) (Magyar Hírlap, 1991. március 5.) Szalma József: A „sarkalatos" törvényekről a magyar jogfejlődésben (Jogtudományi Közlöny, 2002. 9. szám) Szarka Klára - Szombathy Pál (szerk.): Működik-e a parlament ellenzék nélkül? Kétharmados törvényeket hozna a Fidesz igazi kétharmados többség hiányában (Magyar Hírlap, 2002. február 13.) Szigethy István: Sarkalatos bizonytalanság (Népszabadság, 2011. január 29.)
Szikinger István: Búcsú a kétharmadtól (Fundamentum, 1999. 3. szám) Szilágyi Péter: Parlamentáris jogállam és jogforrási rendszer (in. A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század, 563-574. oldal)
Preambulumok* Trócsányi László - Sulyok Márton: Preambulum (In: Az Alkotmány kommentárja, 83-109. oldal) Varga Csaba: A preambulumok problémája és a jogalkotási gyakorlat (Állam- és Jogtudomány, 1970. 2. szám) Varga, Csaba: The Preamble. A Question of Jurisprudence (Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae, 1971. 1-2. szám) Varga, Csaba: Preambul-otázka právni vedy (Státne Spravne [Praha], 1978. 4. szám) Varga Csaba: Preambulumok az alkotmányi gyakorlatban (Iustum Aequum Salutare, 2010. 4. szám, ill. A jog mint logika, rendszer és technika, Osiris Kiadó, Bp. 2000. 142-206. oldal)
* Lásd még az "Alkotmány" fejezetben az "Alkotmány preambuluma" címet.
Indokolások Ferenczy Endre: A jogtudomány művelésének műfajai: az indokolás (Jogtudományi Közlöny, 2011. 2. szám) Soltész István: A törvények kihirdetése és indokolása (Magyar Jog, 1994. 6. szám) Soltész István: Miért nincs a törvényeknek indokolása? (In: Törvényalkotó Országgyűlés, 113-121. oldal)
A kormány törvényalkotási programja 1990-1994
1990-1994 A házibuli folytatódik. Parlament: alkotmányos restancia (HVG, 1992. augusztus 29.) A koalíció a gyorsabb törvényalkotásért (Somogyi Hírlap, Pesti Hírlap, Népszava, Magyar Hírlap, 1992. február 29.) A kormány törvényalkotói programja (Népszava, 1992. szeptember 4.) A kormány törvényalkotási programjába ellenzéki javaslatok is beépültek (Magyar Hírlap, 1993. február 3.)
A kormánynak nincs jogalkotási programja - állítja a szabad demokrata Hack Péter (Népszabadság, 1993. október 15.) A kormány harminc törvény megvitatását javasolja; Balsai István szerint még húsz törvényre van idő; Meddig ülésezzen az Országgyűlés? (Magyar Hírlap, 1994. február 5.) A törvényalkotás késedelme a politikai intézményrendszert fenyegeti - állítja Dornbach Alajos (Magyar Nemzet, 1991. március 23.) A törvényalkotás menetrendje. Kajdi József államtitkár sajtótájékoztatója a választásokig terjedő időszakra vonatkozó törvényalkotási programjavaslatról (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, 1993. szeptember 3.) Az ellenzék is elfogadta; Kialakult a fontossági sorrend (Magyar Nemzet, 1994. február 15.) Áder János: Kormánypárti obstrukció (Népszabadság, 1991. december 16.) Áder János: Várakozólista (HVG, 1992. július 4.) Áder János: Mókuskerék (Beszélő, 1992. szeptember 12.) B. I.: Harminc törvényjavaslat két és fél hónapra (Pesti Hírlap, 1994. február 5-6.) Bodnár Lajos: Jogrendszerváltás - erőltetett menetben I-II. - Csordultig a törvénytár. Alkotmányos restancia (Népszava, 1991. március 28. és 29.) Csak rendkívüli parlamenti ülésszakkal tarthatók a jogalkotási határidők (Népszabadság, 1995. március 21.) Cseke Hajnalka: Törvénydömping. Ingyenes komphasználat... Interjú Bogdán Tiborral, az Igazságügyminisztérium közigazgatási államtitkárával (Magyar Nemzet, 1991. április 8.) Csík Ildikó: A pénzügyi jogalkotás parlamenti helyzete (Pénzügyi Szemle, 1992. 9. szám) Csoknyay Edit: A kormány törvényalkotási programja (Népszava, 1992. szeptember 4.) Diétás idő. Kormány tervez, parlament végez. Módosított módosítások. Rakoncátlan többség (Figyelő, 1994. február 3.) Erőltetett menet (Magyar Narancs, 1994. február 17.) Fahidi Gergely: Jogalkotóház. Törvénykezési hajrá (HVG, 1993. október 2.) Hack Péter: A jogrendszer „átalakításának" újabb fél éve (Beszélő, 1992. július 11.) Harminc törvény elfogadására van lehetőség (Magyar Nemzet, 1994. február 5.) Honatyák hátraléka (Beszélgetés Salamon Lászlóval) (Új Magyarország, 1993. augusztus 28.) horváth - török: Kormányzati kirakat - parlamenti felelősség. Négy hónapra 91 törvényjavaslat (Népszava, 1992. szeptember 5.) Jogalkotási menetrendet javasol a Fidesz (Népszava, 1990. október 30.) Jogalkotás kényszerpályán. A tárcák 146 javaslata a T. Ház asztalán (Új Magyarország 1993. február 2.)
Krajcár Imre: Törvénymenetrend. Szerkesztőségünk vendége: dr. Balsai István igazságügyminiszter (Magyar Fórum, 1991. február 21.) Krecz Tibor: Ügyvitel a törvényhozásban. Az Országgyűlés teljesítménye statisztikailag szinte kifogástalan, az eldöntetlen előterjesztések száma viszont kritikusan magas (Figyelő, 1993. január 7.) Krecz Tibor: Kormány tervez, parlament végez. Minden korábbinál kevesebb az esély a törvényhozási kormányprogram végrehajtására. Ellenzéki szemszögből (Figyelő, 1994. február 3.) Lencsés Károly: A felelősséget nem lehet megosztani. Beszélgetés Isépy Tamással, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárával (Köztársaság, 1993. február 12.) Megbirkózik-e nyolcvan törvénytervezettel fél év alatt a T. Ház? (Magyar Hírlap, 1992. február 10.) Márványi Ágnes: Év végi hajrá a törvényhozásban. Elsőbbség az államháztartás működéséhez szükséges törvényjavaslatoknak. - farvas: SZDSZ: egyeztessen a kormány és a hat párt. Törvényhozási időzavar (Magyar Hírlap, 1990. november 10.) Márványi Ágnes: Változtatni kell a törvényalkotási programon. Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárával (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 16.) M. Á: Parlamenti adósságok (1991) (Magyar Hírlap, 1992. január 3.) Miről tárgyaljon a törvényhozás? (Új Magyarország, 1994. február 15.) Nógrádi Tóth Eszter: Harminc törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a kormány (Népszabadság, 1994. február 5.) Restancia; Restancia II. (Magyar Nemzet, 1994. március 29. és 31.) Révész Sándor: Utazás Restanciába. A törvényalkotás ritmusa és a Kormány képzelete (Beszélő, 1993. július 31.) Sereg András: Antall szakmai tartalmú törvényeket sürget (Népszabadság, 1991. március 23.) A. S.: Antall az idén száztizennyolc új törvényt tervez. Harminckilenc „elengedhetetlen" indítvány szerepel a kormány programjában (Népszabadság, 1993. január 25.) Somos András: Erőltetett menet. Parlament (Magyar Narancs, 1994. február 17.) Törvények tömege (A kormány féléves törvényalkotási programjáról: Vékony Miklós (MDF), Tardos Márton (SZDSZ), Csépe Béla (KDNP), Pásztor Gyula (FKgP), Gál Zoltán (MSZP), Kövér László (Fidesz), Fodor István (független) (Köztársaság, 1992. szeptember 18.) Törvénygyári hiánymérleg (frakcióvélemények) (Köztársaság, 1992. 3. szám) Törvénygyári capriccio. Jogszabály-alkotási leltár (HVG, 1993. január 16.) Vastagh Pál: Törvényhozási hadihelyzet a Házban (Népszabadság, 1993. április 5.) Változtatni kell a törvényalkotási programon (Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával) (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 16.)
Vennes Aranka: Kilenc hónap alatt született törvények. Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárával (Magyarország, 1991. február 15.) Zimányi Tibor: A törvénykezésben nincs megállás. Parlamenti szünet után (Magyar Nemzet, 1994. február 7.)
A kormány törvényalkotási programja Becsey Tibor: A kormány törvényalkotási programjavaslata (In: A törvényalkotó Országgyűlés, 47-61. oldal) Jóri András: Túlfűtött ambíciók? Megjegyzések a kormány informatikai jogalkotási programjáról (Fundamentum, 2001. 4. szám)
1990-1994 A házibuli folytatódik. Parlament: alkotmányos restancia (HVG, 1992. augusztus 29.) A koalíció a gyorsabb törvényalkotásért (Somogyi Hírlap, Pesti Hírlap, Népszava, Magyar Hírlap, 1992. február 29.) A kormány törvényalkotói programja (Népszava, 1992. szeptember 4.) A kormány törvényalkotási programjába ellenzéki javaslatok is beépültek (Magyar Hírlap, 1993. február 3.) A kormánynak nincs jogalkotási programja - állítja a szabad demokrata Hack Péter (Népszabadság, 1993. október 15.) A kormány harminc törvény megvitatását javasolja; Balsai István szerint még húsz törvényre van idő; Meddig ülésezzen az Országgyűlés? (Magyar Hírlap, 1994. február 5.) A törvényalkotás késedelme a politikai intézményrendszert fenyegeti - állítja Dornbach Alajos (Magyar Nemzet, 1991. március 23.) A törvényalkotás menetrendje. Kajdi József államtitkár sajtótájékoztatója a választásokig terjedő időszakra vonatkozó törvényalkotási programjavaslatról (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Új Magyarország, 1993. szeptember 3.) Az ellenzék is elfogadta; Kialakult a fontossági sorrend (Magyar Nemzet, 1994. február 15.) Áder János: Kormánypárti obstrukció (Népszabadság, 1991. december 16.) Áder János: Várakozólista (HVG, 1992. július 4.) Áder János: Mókuskerék (Beszélő, 1992. szeptember 12.) B. I.: Harminc törvényjavaslat két és fél hónapra (Pesti Hírlap, 1994. február 5-6.) Bodnár Lajos: Jogrendszerváltás - erőltetett menetben I-II. - Csordultig a törvénytár. Alkotmányos restancia (Népszava, 1991. március 28. és 29.) Csak rendkívüli parlamenti ülésszakkal tarthatók a jogalkotási határidők (Népszabadság, 1995. március 21.)
Cseke Hajnalka: Törvénydömping. Ingyenes komphasználat... Interjú Bogdán Tiborral, az Igazságügyminisztérium közigazgatási államtitkárával (Magyar Nemzet, 1991. április 8.) Csík Ildikó: A pénzügyi jogalkotás parlamenti helyzete (Pénzügyi Szemle, 1992. 9. szám) Csoknyay Edit: A kormány törvényalkotási programja (Népszava, 1992. szeptember 4.) Diétás idő. Kormány tervez, parlament végez. Módosított módosítások. Rakoncátlan többség (Figyelő, 1994. február 3.) Erőltetett menet (Magyar Narancs, 1994. február 17.) Fahidi Gergely: Jogalkotóház. Törvénykezési hajrá (HVG, 1993. október 2.) Hack Péter: A jogrendszer „átalakításának" újabb fél éve (Beszélő, 1992. július 11.) Harminc törvény elfogadására van lehetőség (Magyar Nemzet, 1994. február 5.) Honatyák hátraléka (Beszélgetés Salamon Lászlóval) (Új Magyarország, 1993. augusztus 28.) horváth - török: Kormányzati kirakat - parlamenti felelősség. Négy hónapra 91 törvényjavaslat (Népszava, 1992. szeptember 5.) Jogalkotási menetrendet javasol a Fidesz (Népszava, 1990. október 30.) Jogalkotás kényszerpályán. A tárcák 146 javaslata a T. Ház asztalán (Új Magyarország 1993. február 2.) Krajcár Imre: Törvénymenetrend. Szerkesztőségünk vendége: dr. Balsai István igazságügyminiszter (Magyar Fórum, 1991. február 21.) Krecz Tibor: Ügyvitel a törvényhozásban. Az Országgyűlés teljesítménye statisztikailag szinte kifogástalan, az eldöntetlen előterjesztések száma viszont kritikusan magas (Figyelő, 1993. január 7.) Krecz Tibor: Kormány tervez, parlament végez. Minden korábbinál kevesebb az esély a törvényhozási kormányprogram végrehajtására. Ellenzéki szemszögből (Figyelő, 1994. február 3.) Lencsés Károly: A felelősséget nem lehet megosztani. Beszélgetés Isépy Tamással, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárával (Köztársaság, 1993. február 12.) Megbirkózik-e nyolcvan törvénytervezettel fél év alatt a T. Ház? (Magyar Hírlap, 1992. február 10.) Márványi Ágnes: Év végi hajrá a törvényhozásban. Elsőbbség az államháztartás működéséhez szükséges törvényjavaslatoknak. - farvas: SZDSZ: egyeztessen a kormány és a hat párt. Törvényhozási időzavar (Magyar Hírlap, 1990. november 10.) Márványi Ágnes: Változtatni kell a törvényalkotási programon. Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárával (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 16.) M. Á: Parlamenti adósságok (1991) (Magyar Hírlap, 1992. január 3.) Miről tárgyaljon a törvényhozás? (Új Magyarország, 1994. február 15.)
Nógrádi Tóth Eszter: Harminc törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a kormány (Népszabadság, 1994. február 5.) Restancia; Restancia II. (Magyar Nemzet, 1994. március 29. és 31.) Révész Sándor: Utazás Restanciába. A törvényalkotás ritmusa és a Kormány képzelete (Beszélő, 1993. július 31.) Sereg András: Antall szakmai tartalmú törvényeket sürget (Népszabadság, 1991. március 23.) A. S.: Antall az idén száztizennyolc új törvényt tervez. Harminckilenc „elengedhetetlen" indítvány szerepel a kormány programjában (Népszabadság, 1993. január 25.) Somos András: Erőltetett menet. Parlament (Magyar Narancs, 1994. február 17.) Törvények tömege (A kormány féléves törvényalkotási programjáról: Vékony Miklós (MDF), Tardos Márton (SZDSZ), Csépe Béla (KDNP), Pásztor Gyula (FKgP), Gál Zoltán (MSZP), Kövér László (Fidesz), Fodor István (független) (Köztársaság, 1992. szeptember 18.) Törvénygyári hiánymérleg (frakcióvélemények) (Köztársaság, 1992. 3. szám) Törvénygyári capriccio. Jogszabály-alkotási leltár (HVG, 1993. január 16.) Vastagh Pál: Törvényhozási hadihelyzet a Házban (Népszabadság, 1993. április 5.) Változtatni kell a törvényalkotási programon (Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával) (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 16.) Vennes Aranka: Kilenc hónap alatt született törvények. Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárával (Magyarország, 1991. február 15.) Zimányi Tibor: A törvénykezésben nincs megállás. Parlamenti szünet után (Magyar Nemzet, 1994. február 7.)
1994-1998 A kisgazdák törvényeket hiányolnak a jogalkotásból. A T. Ház őszi menetrendje (Magyar Hírlap, 1995. augusztus 29.) (áj): A Tisztelt Ház adósságai. Csapody nem tartja kizártnak jövőre az ellenzéki nagykoalíciót (Napló, 1997. december 6.) Bálint Gyula György: Földre néző napraforgók. Agrártörvények a T. Ház előtt (Délvilág, 1997. szeptember 12.) Bednárik Imre: Jogalkotási program a második fél évre (Népszabadság, 1995. július 3.) Bednárik Imre: Zsúfolt záróhetek előtt a T. Ház. A kormány 28 törvényt vár a parlamenttől (Népszabadság, 1998. február 2.) I. B. - K. J. T.: Szűkül a jogalkotási program (Népszabadság, 1998. január 20.) (b. l.): Csaknem hatvan új törvényjavaslat. A második félévi jogalkotási program (Magyar Nemzet, 1996. augusztus 5.)
Bodnár Lajos: Hat hónap, hetven új törvény. Jogalkotási program 1996-ra (Magyar Nemzet, 1996. január 11.) (cselényi): A Fidesz köszönete. A parlamenti munkát ismét a kapkodás jellemzi (Új Magyarország, 1997. szeptember 20.) Csoknyay Edit: Az országgyűlési képviselők hátralévő munkarendje (Zalai Hírlap, 1997. december 8.) Danó Anna: Negyven törvény év végéig? Egypárti kormányjavaslat nem kerülhet a parlament elé. Beszélgetés Hack Péterrel (SZDSZ), az Alkotmányügyi bizottság elnökével (Népszava, 1999. szeptember 6.) Dénes Éva: Törvényhozók adósságai. A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke a „törlesztésről" (Hajdú Bihari Napló, 1995. október 19.) T. Dögei Imre: Dömping az agrártörvényhozásban? A Földművelésügyi Minisztérium érdemi munka helyett másoknak asszisztál. Megkésett gyorsítás (Figyelő, 1995. augusztus 31.) F. A.: Havonta tíz jogszabály. A T. Háznál a kormány törvényalkotási programja (Magyar Hírlap, 1994. szeptember 22.) Frank Iván - Ómolnár Miklós: A jogalkotás nem vasúti menetrend. Beszélgetés Vastagh Pál igazságügy-miniszterrel (Köztársaság, 1994. december 30 - január 5.) György Bence: Korszerűsítés előtt áll a parlamenti törvényalkotás (Népszava, 1995. január 3.) Hack Péter: Jogalkotási munkaverseny (Beszélő, 1994. október 27.) Lex-ikonográfia. Törvényhozási menetrend (HVG, 1994. szeptember 10.) (I. n.): Koncepciótlan a jogalkotási munka (Szájer József, Fidesz) (Magyar Nemzet, 1995. január 28.) L. I.: Kétszer kellett módosítani a terveket. A kabinet törvény-előkészítő tevékenysége az elképzelések tükrében (Világgazdaság, 1996. július 15.) L. K.: Új törvényalkotási program decemberre - Hack: legyen felelőse a törvények előkészítésének (Magyar Hírlap, 1994. november 5.) L. N.: Jogalkotási hajrá az Országgyűlésben (Magyar Hírlap, 1994. szeptember 7.) M. M. - T. E.: Teljesíthetetlen a törvénykezési terv (Világgazdaság, 1997. február 3.) M. M. - T. E.: Csúcskísérlet a parlamentben. A költségvetést háttérbe szorította a népszavazási vita (Világgazdaság, 1997. november 3.) Olt Boglárka: Alibifoci. Törvényhozási menetrend (Magyar Narancs, 1995. szeptember 14.) Ötvenhét törvényt tervez a kormány. Az idén ősszel is a gazdasági jogalkotás dominál az Országgyűlésben (Népszava, 1996. augusztus 12.) Parlamenti menetrend. Zsúfolt félév a törvényhozásban (Köztársaság, 1994. december 30 január 5.)
Pálffy Katalin: Törvényhozás vagy ámokfutás? Ebben az évben még hatvan javaslatról kell döntenie a Háznak (Népszava, 1994. augusztus 30.) Somos András: Szeptemberben újra hangos lesz a Tisztelt Ház (Vasárnapi Hírek, 1997. augusztus 14.) Sury-: Fontos jogszabályok a Tisztelt Ház előtt. Agrártörvénykezés (Számadás, 1997. szeptember 18.) (sümegi): A privatizációs törvény a legsürgősebb (Pető Iván, SZDSZ) (Magyar Nemzet, 1995. január 28.) Szerető Szabolcs: Indul a parlamenti nagyüzem. Törlesztheti adósságait a törvényhozás (Magyar Hírlap, 1996. szeptember 10.) Teltházas program (Az Országgyűlés 1997. első féléves jogalkotási programjáról) (Figyelő, 1997. február 6.) Törvényből idén is lesz bőven. Februárban ébred a parlamenti mackó (Vasárnap, 1995. január 9.)
1998-2002 Az ügyrendi bizottság elmarasztalta a Kormányt (Népszava, 2000. január 25.) Balázsi György: Ezen a héten határoznak a jogalkotási tervről (Népszava, 2000. január 10.) I. B.: Tavasszal huszonkét törvény kerül a parlament elé (Népszabadság, 1999. január 4.) Bednárik Imre: Adósságok a jogalkotásban. Késnek a minisztériumok, vitatkoznak a pártok (Népszabadság, 1999. május 18.) Bednárik Imre: A kormány 28 törvényt tervez (Népszabadság, 1999. július 19.) Bednárik Imre: Törvényhozás: jelentős elmaradás. A megtárgyalásra ajánlott javaslatok nagy részét be sem nyújtották (Népszabadság, 2000. június 22.) Bednárik Imre: Elmaradás a jogalkotásban (Népszabadság, 2000. november 14.) Bednárik Imre: Régi előterjesztések az új évben. A kormány tavasszal 40 törvény elfogadását kéri az Országgyűléstől (Népszabadság, 2000. december 18.) Bednárik Imre: Elmaradások a jogalkotásban. Viták a kormányon belül, a koalíció és ellenzék között (Népszabadság, 2001. április 14.) Bednárik Imre: Filmtörvény felejtve, földalap halasztva, médiaügy jegelve (Népszabadság, 2001. június 15.) Bednárik Imre: A kormány elfogadta őszi jogalkotási programját (Népszabadság, 2001. június 20.) Bednárik Imre: Szembenállás és együttszavazás. T. Ház: a törvényjavaslatok többségét az MSZP megszavazta (Népszabadság, 2001. július 4.)
Bednárik Imre: Többéves törvényalkotási adóságok. A földalap felállítása már a Fidesz 40 pontjába is szerepelt (Népszabadság, 2001. szeptember 11.) Bednárik Imre: Elhalasztott jogszabályok (Népszabadság, 2001. november 20.) Bednárik Imre: Törvényalkotási adósságok. Elfelejtett, elhalasztott jogszabályok, kudarcba fulladt szavazások (Népszabadság, 2001. december 31.) Bednárik Imre: Parlamenti minimálprogram. A kormányfő még módosítaná az alkotmányt (Népszabadság, 2002. január 7.) Blázsovics: Már nem törvénygyár a parlament. Tavasszal módosítják az alkotmányt (Napi Magyarország, 2000. január 5.) Blázsovics: Teljes a jogalkotás idei programja (Magyar Nemzet, 2001. december 24.) Bodnár Lajos: Törvénylista (Magyar Nemzet, 2000. január 25.) Cél és teljesítmény a jogalkotásban. Főként nemzetközi szerződéseket iktattak törvénybe (Népszava, 2000. július 26.) Cseke Hajnalka: Törvényleltár. Két hónappal a parlamenti munka befejezése előtt nyilvánvaló, hogy nem teljesíthető a kormány jogalkotási terve (Figyelő, 2001. november 814.) Csík Rita: Kétharmados próbába kezd a kormány. Összesen harmincnyolc törvény elfogadását kéri a parlamenttől a kabinet jogalkotási terve (Népszava, 2005. július 25.) Drávucz Péter: Jogos kérdések. Törvényalkotási menetrend (Figyelő, 1999. január 7.) Feszes tavaszi ülésszak. Áprilistól szavaznak a parlamentben (Világgazdaság, 2001. február l8.) G. A.: Törvényhozási korlát a tárcáknak. Belső vita a kormány jogalkotási tervéről. Az FVM és a PM igényei a legnagyobbak (Magyar Hírlap, 1999. június 25.) G. A.: A Fidesznek nincs törvényhozási kényszere (Magyar Hírlap, 1999. július 24.) G. A.: Az MSZP házszabálysértéseket sejt. Jogalkotási program január 25-én? (Világgazdaság, 2000. január 12.) G. A. - P. Z. - J. K. A.: Öt törvényjavaslat késésben (Magyar Hírlap, 1999. március 29.) G. A. - T. E.: Módosult jogalkotási szándékok. Vizsgálja a program teljesítését a MeH (Világgazdaság, 1999. december 10.) G. A. - T. E.: A törvények harmada hiányzik. Nem teljesült a kormány jogalkotási programja (Világgazdaság, 2000. június 5.) G. B. - M. D.: Házelnöki intő a kormánynak. Kedden újra a kabinet előtt a jogalkotási program (Magyar Hírlap, 1999. március 5.) G. M.: Negyvenhét törvényt terveznek tavaszra. Rendkívüli ülésszakkal nyit a parlament (Vasárnapi Hírek, 2000. január 30.) Háromhetes parlamenti rendhez igazodik a kormány (Népszava, 2000. január 5.)
Hiányolják a kisgazdák az agrártörvényeket (Népszava, 2000. január 18.) Isépy Tamás: Törvénygyár vagy jogalkotó műhely? Néhány gondolat az őszi országgyűlési programról (Magyar Nemzet, 2000. augusztus 22.) Jogharmonizációs hajrával telik a tavasz. A Kormány 48 törvény tárgyalását kéri az Országgyűléstől - Az alkotmányt várhatóan júniusban módosítják (Magyar Hírlap, 2002. február 2.) Készülő jogalkotási terv. Megrostálják a tárcák igényeit (Világgazdaság, 1999. június 4.) Kis Ferenc: Az FKGP behozza lemaradásait. Bánk Attila értékelése a törvényhozásról (Magyar Nemzet, 2006. július 11.) L. B. - P. Z. - MTI: A jogalkotásról egyeztetne az FKgP alelnöke (Napi Magyarország, január 17.) L. B.: Házszabályt sértett a kormány a jogalkotási program késésével. Idő előtti kérdés a rendkívüli ülés összehívásáról tárgyalni (Napi Magyarország, 2000. január 25.) Már nem törvénygyár a parlament. Tartható a kormányzat jogalkotási terve (Világgazdaság, 1999. június 7.) (m. g.): Késésben a koalíció (Füzessy Tibor, KDNP) (Magyar Nemzet, 1995. január 28.) Még mindig nincs jogalkotási program. Ügyrendi bizottság (Világgazdaság, 2000. január 17.) MTI: Minőségi törvényalkotást igényelnek (Magyar Hírlap, 2000. január 21.) Nagy Szilvia: Még nyolc jogszabállyal tartozik a T. Ház (Magyar Hírlap, 1999. április 19.) N. Sz.: Behozzák a törvényhozási késést. A Kormány 40-50 előterjesztést nyújt be az Országgyűlésnek (Magyar Hírlap, 2000. január 18.) Nagy Szilvia: Negyvenegy törvény a kormány őszi tervében. A kétéves költségvetésről robbanhat ki a legnagyobb vita (Magyar Hírlap, 2000. június 19.) Nagy Szilvia: Régóta ígért jogszabályok a parlament előtt. Ötvennégy törvénytervezet elfogadása vár a T. Házra (Magyar Hírlap, 2000. december 28.) N. Sz.: A kormány már nem próbálkozik kétharmados jogszabályokkal. Negyvenegy törvényjavaslatot kell elfogadnia az Országgyűlésnek ősszel (Magyar Hírlap, 2000. augusztus 29.) N. Sz.: Most is csúszik a jogalkotási program (Magyar Hírlap, 2000. november 6.) N. Sz.: Negyvenhét törvényjavaslat a T. Ház előtt (Magyar Hírlap, 2001. február 12.) N. Sz.: Elmaradás és túlteljesítés a jogalkotási programban (Magyar Hírlap, 2001. május 7.) N. Sz.: Ellenzéki elmarasztalást kapott a jogalkotási program. MDF: bár fontos jogszabályokat fogadott el a T. Ház, csalódottak, hogy meghiúsult az egyházi törvény módosítása (Magyar Hírlap, 2001. június 21.) Negyven jogszabály kerülhet a Ház elé. A kormány elfogadta jogalkotási programját (Világgazdaság, 2000. december 6.)
Nyusztay Máté: Huszonnyolc törvényjavaslat elfogadását kéri a kormány (Népszava, 1999. július 10.) P. Z.: Teljesülő jogalkotási terv. Előzetes adatok az Országgyűlés ez évi munkájáról (Magyar Nemzet, 2000. június 9.) Program nélkül a törvényhozás. A kancellária visszavonta a tárcák javaslatait (Világgazdaság, 2000. január 4.) Sereg András: Tizenhét törvényt fogadott el az új parlament (Népszabadság, 1998. október 9.) Sz. Sz. - T. E.: Kevesebb törvényt akar a kormány. A kabinet jövő évi jogalkotási programja (Világgazdaság, 1998. december 13.) Tamás Gábor: Agrártörvények a parlament előtt. A politikai viták ellenére tartható a szakmai jogalkotás szakmai üteme (Népszava, 1999. szeptember 9.) Torlódnak a jogszabályok a Házban. Az adótörvények vitájával kezdi az őszt a parlament (Világgazdaság, 2000. augusztus 29.) Tüske Erika: Hatvan törvény az őszi terv. Nem lesz parlamenti „üresjárat" (Világgazdaság, 1999. augusztus 11.) Újhegyi Katalin: Fontos törvények maradnak ki a parlament tavaszi programjából (Népszava, 2001. május 28.) Újhegyi Katalin: Fontos törvények nem születtek meg tavasszal (Népszava, 2001. július 10.) Újhegyi Katalin: Fontosságukat vesztett törvénytervezetek (Népszava, 2001. december 10.) Újhegyi Katalin: Jogalkotási program van, csak szegényes (Népszava, 2002. január 16.) V. G.: Jövő héten ülésezhet az ügyrendi bizottság (Magyar Hírlap, 2000. január 7.) Varga Gergely: Huszonnyolc törvénytervezetet tárgyal a parlament ősszel (Magyar Hírlap, 1999. július 12.) Velancsis Béla: Kurta jogalkotási program (Népszava, 1999. július 2.) Visszajáró törvényjavaslatok. Tavasszal 47 jogszabály elfogadásával számol a kabinet (Világgazdaság, 2000. december 18.)
2002-2006 A kormány elkezdte a törvénydömpinget (Napi Gazdaság, 2005. május 24.) Arató Judit: Júniusig negyvennyolc törvényjavaslatról kell dönteniük a honatyáknak. A tavaszi ülésszakon az alkotmányt ismét módosítani fogja az Országgyűlés (Népszava, 2003. január 8.) Arató Judit: Marad feladat az őszi ülésszakra (Népszava, 2003. május 31.) Bednárik Imre: Elmaradások a jogalkotásban. Vita a kormányon belül, a koalíció és az ellenzék között (Népszabadság, 2004. április 14.)
Bodnár Lajos - Csík Rita: Lassan dolgoznak a minisztériumok. Késésben a Kormány jogalkotási programja - a miniszterelnök is ösztökélte a tárcavezetőket (Magyar Hírlap, 2003. március 14.) Bodnár Lajos - Csík Rita: Továbbra is döcög a törvény-előkészítés. Szili Katalin házelnök a tavaszi jogalkotási terv átütemezését kéri a kormánytól (Magyar Hírlap, 2003. április 23.) Csuhaj Ildikó - Nagy Szilvia: Törvény-előkészítés: késik a kormány (Népszabadság, 2003. március 17.) D. G. - T. E.: Őszi jogalkotási program készül. A kormány szerint túl sokat kérnek a minisztériumok (Világgazdaság, 2002. június 14.) D. G. - T. E.: Huszonhét javaslat a jogalkotási programban (Világgazdaság, 2002. június 20.) Ki enged a 48-ból? (HVG, 2004. szeptember 11.) Kovács Lajos: Buktatók a kormány jogalkotási programjának megvalósulása folyamán (In: Magyarország politikai évkönyve 2002-ről, I. kötet, 286-298. oldal) Középpontban az emberek életét érintő javaslatok. A törvényhozók elsősorban a kisvállalkozásokra és az agráriumra figyelnek, de nagy viták várhatók az egyházak finanszírozásáról is (Népszava, 2005. február 12.) Óvatos jogalkotást tervez a kormány. Ötven törvény kerül a parlament elé, de kétharmados csak akkor, ha biztos a támogatás (Népszava, 2004. december 27.) Sebők Miklós: Ólomlábakon jár a jogalkotás. Késnek a PM beterjesztései (Magyar Gazdaság, 2005. április 12.) Törvényalkotási rohamra készül a T. Ház (Magyar Nemzet, 2004. december 31.) Veres Ibolya: Jogharmonizáció és korrekció. Gazdasági törvények az Országgyűlés napirendjén (Piac & Profit, 2003. március)
2006-2010 B. R.: Répássy szerint a kormány kivár a törvényjavaslatokkal (Magyar Hírlap, 2008. március 4.) Bodnár Lajos: Tavaszi parlamenti zsongás. Mélyszántás a paragrafusok között (de JURE, 2007. 2. szám) Bodnár Lajos: Őszi menetrend. Feszített törvényalkotási program (de JURE, 2007. 9. szám) Bodnár Lajos: Időzavarban a parlament. Áldozatok a minőségi jogalkotás oltárán (de JURE, 2009. 7-8. szám) M. L. F.: Fékek és ellensúlyok. Az Országgyűlés tavaszi menetrendje (Magyar Narancs, 2008. február 14.) Papp Zsolt: Tovább pöröghet a törvénygyár (Napi Gazdaság, 2009. június 9.) Program nélkül a törvénygyár (Napi Gazdaság, 2008. január 10.)
Sebők Miklós: Jelentős csúszásban a jogalkotási program (Napi Gazdaság, 2007. december 19.)
2010-2014 Az őszi kormányzati és parlamenti menetrend (Közszolgálat, 2011. 5. szám) Fazekas Ágnes - Simon Zoltán: Frakcióvezető vagyok, nem puffer. Lázár János: Nem hiszem, hgy az alkotmányt a végrehajtó hatalomnak kell beterjesztenie (interjú) (Népszava, 2011. május 27. - a teljes interjú szövege a Népszava Online-on) Horváth B. Barnabás: Nem lassít a fideszes törvénygyár. Az őszi ülésszakon novemberre pöröghet fel a kormánypárti szavazógép (Népszava, 2010. augusztus 19.) H. B. B.: Őszig nem lesznek fontos reformok (Népszava, 2011. január 6.) Lencsés Károly: Alapjáraton kezd a parlament szeptemberben. A nyári törvénykezési roham után ősszel csak átlagos lesz a tempó (Népszabadság, 2010. augusztus 26.) Megint nem egyeztetnek. Hajdúszoboszlón hangolódik össze az őszi „üzemre" a narancsos törvénygyár (Népszava, 2011. augusztus 30.)
A jogalkotás (törvényalkotás) nyilvánossága - nyitott jogalkotás* Az Eötvös Károly Intézet közleménye a jogalkotás nyilvánosságáról (Élet és Irodalom, 2003. március 14.) Bancsák Jenő: Törvénytervezetek társadalmi vitája gyakorlati szemmel (Magyar Jog, 1989. 3. szám) Bodnár Lajos: Színleljünk boldog e-demokráciát? Javaslat az állampolgárok jogszabálykezdeményezési jogára (de JURE, 2007. 11. szám) Fauer Márta: Út a nyitott jogalkotás felé (Fundamentum, 2003. 3-4. szám) Karoliny Eszter: A jogalkotási folyamat nyilvánosságának, valamint a jogszabályokhoz való hozzáférés lehetőségeinek áttekintése az elektronikus információszabadságról szóló törvény kapcsán (PhD-tanulmányok, Szeged, 2006. 203-228. oldal) M. László Ferenc: Adagolt adatok. Vita a jogalkotás nyilvánosságáról (Magyar Narancs, 2006. október 19.) Lencsés Károly: Az apparátusnak is lehetnek titkai (Népszabadság, 2003. március 13.) Lencsés Károly: Ki akar itt törvényt hozni? Senkit sem érdekelnek a szabálytervezetek, sokkal népszerűbbek a nyitott fórumok (Népszabadság, 2006. december 18.) Nagy Ildikó Emese: Terítéken az információszabadság. Új törvény - lassan a jogalkotók is „komolyan veszik magukat" (Localinfo, 2004. november) Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában ("A nyilvánosság szerepe a törvényalkotás mechanizmusában" című fejezet, Osiris Kiadó, Bp. 1998. 127-140. oldal)
Petrétei József: A nyitott jogalkotásról (In: Jogállam - Emberi jogok: program és minőség. „Acta Humana Studiosorum", Emberi Jogok Központja Közalapítvány, Bp. 2006. 11-27. oldal) Szilbereky Jenő: A törvényalkotás társadalmi nyilvánossága (Magyar Jog, 1975. 6. szám) Teller Miksa: A törvény-előkészítés nyilvánossága (Jogtudományi Közlöny, 1918. 47. szám) Tábori Gabriella: Jogalkotás helyett kampány. A Fidesz szerint hiányoznak a törvényjavaslatok. A kormányszóvivő nyugodt (Magyar Nemzet, 2005. szeptember 7.)
* Lásd még „Elektronikus információszabadságról szóló törvény és végrehajtása" címnél
Érdekképviseletek, civil szervezetek bevonása a jogalkotásba (törvény-előkészítésbe) Csefkó Ferenc: Jogalkotás és társadalmi részvétel (In: Jogalkotás a jogállamban, szerk.: Wéber Attila, Politikatörténeti Alapítvány, Bp. 1993.) Faur Márta: Út a nyitott jogalkotás felé (Fundamentum, 2003. 3-4. szám) Kovács, István: La nation de la lot, l'organisme legislatif et les métièrers legislatives dans le système de droit actuel de Hongrie. Ėtudes en droit comparè (Bp. 1966. 11-33. oldal) Kovács, István: La division les attributions crèatrices de droit dans le système des organes centruax de l'Etat. Droit hongrois - droit compare (Bp. 1970. 129-136. oldal) Kovács, Gyula: The Involvement of Interest Organizations in Legislation and Committee Work (In: The First Parliament 1999-1994, 129-134. oldal) Kovács Gyula: Az érdekképviseleti szervek részvétele a törvényhozásban és a bizottságok munkájában (In: A bizottsági munka 1. rész, 114-121. oldal, ill. Magyar Közigazgatás, 1993. 4. szám) Pokol Béla: A korporativizmus kísértése. Ha hiányoznak a modellviták (Magyar Nemzet, 1994. november 21.) Tóth Judit: NGO Sector and Its Participation in Legislation Process in Hungary (In: Közjogi intézmények a XXI. században [Institutions of Public Law in 21st Century] szerk.: Ádám Antal, Pécsi Tudományegyetem ÁJK, Pécs, 2004. 345-354. oldal) Virág Tamás: Érted vagy veled. Civil szervezetek bevonása a jogalkotásba (Magyar Narancs, 2003. április 17.)
A törvény-(jog)alkotás informatikai támogatása * A Parlamenti Információs Rendszer átfogó rendszerépítési terve (INNOCOOP Kft. 1992. május - Országgyűlés Hivatala Főtitkárság) Codilex projekt:
Codilex információs rendszer. A törvényalkotás szakmai feladatainak informatikai támogatását szolgáló információs rendszer logikai rendszerterve (Codilex projekt 1. fázis, kézirat, Országgyűlés főtitkára - IBIS Informatikai Kft., Bp. 1995. július) Követelményelemzés a törvényalkotás szakmai feladatainak informatikai támogatását szolgáló információs rendszer logikai rendszertervének megalapozására (Codilex projekt, 1. fázis, kézirat, Országgyűlés főtitkára - IBIS Informatikai Kft., Bp. 1995. július) Követelmény-meghatározás, Logikai rendszerspecifikáció, Megvalósítási követelmények, Kísérleti-fejlesztés tapasztalatai (I-II. kötet) (Codilex projekt, 1. fázis, kézirat, Országgyűlés főtitkára - IBIS Informatikai Kft., Bp. 1995. július) Az Országgyűlés Főtitkárságának szakmai feladatait támogató informatikai rendszerek tartalmi elhatárolása és fogalmi adatmodelljei (Követelményelemzés) (Codilex projekt, 2. fázis, I. kötet, kézirat, Országgyűlés főtitkára - IBIS Informatikai Kft., Bp. 1995. október) Dina István: A bizottsági törvényalkotói munka számítógépes támogatásának lehetőségei (In: A bizottsági munka 1. rész, 169-180. oldal) Jung József: Projekt Alapító Dokumentum (PAD) a törvényhozás szakmai feladatait támogató informatikai rendszer (TAIR) tervezéséhez és kivitelezéséhez (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2002. február) Jung József: TAIR (Törvényalkotási Információs Rendszer) installálási és üzemeltetési kézikönyve (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2002. március) Kilin Józsefné: Elgondolások a bizottsági munkát segítő információs alrendszer kialakítására (In: A bizottsági munka 1. rész, 311-322. oldal) Kilin Józsefné: A költségvetési törvényjavaslatot, illetve a törvényalkotást segítő információs rendszer jelenlegi helyzete és a továbblépési lehetőségek (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2004. március) Papp István - Szabó György: A költségvetési törvényjavaslat tárgyalásának számítógépes támogatása. Egy kísérlet leírása (In: A bizottsági munka 1. rész, 159-168. oldal) Papp István - Jung József: A korszerű Parlamenti Informatikai Rendszer kialakítására vonatkozó javaslatok (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 1999. november) Papp István - Kilin Józsefné - Jung József: Az Országgyűlés Főtitkári Szervezete által megfogalmazott szakmai követelményrendszer az Országgyűlés Korszerű Törvényalkotási Folyamatokat Támogató Információs Rendszer (CODILEX) kialakításához (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2000. február) Rátai Balázs: A jogalkotást segítő jogi tudás - menedzsment rendszerekkel és jogi tudás reprezentációval kapcsolatos meghatározó elméleti és gyakorlati tapasztalatok az Európai Unió tagállamaiban (kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, Bp. 2006. február) Szőke László: Törvényalkotási folyamat támogatása (projektkoncepció, kézirat, Eurotrend Informatikai Kft., Bp. 2002. január) Tájékoztató a bizottságok munkájának informatikai hátteréről (soksz., Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2001. május)
Törvényalkotás Információs Rendszere TAIR 1.0 (KJK-KERSZÖV, kézirat, Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, Bp. 2001.) Törvényalkotás Informatikai Rendszere (TAIR) - Felhasználói kézikönyv (munkapéldány) (Országgyűlés Hivatala Főtitkárság, 2005. május)
* Lásd még az „Információs rendszer (informatika) az Országgyűlésben" címnél
A jogalkotás (törvényalkotás) minősége A hevenyészett törvényalkotásnak nincs értelme (Interjú Dornbach Alajossal) (Napi Délkelet, 1994. január 26.) Borsa Dominika: „A minőségi jogalkotás problémái": a győri jogi kar doktori iskolájának szakmai konferenciája (Jog-Állam-Politika, 2009. 2. szám) Bossányi Katalin: Kell egy csapat - a kormánytól függetlenül. Sárközy szerint jogszabályszörnyek jellemzik a gazdasági jogalkotást (Népszabadság, 1996. május 7.) Csizmadia Tamás: Voluntarista jogalkotás - média jogalkotás? Fókuszban a jogi szabályozás színvonalának emelése (Belügyminisztérium, Bp. 2004.) Drinóczi Tímea: A minőségi jogalkotás feltételei, elemei és a minőségi jogalkotás megteremtése (Rendészeti Szemle, 2009. 11. szám) Drinóczi Tímea: Minőségi és intelligens szabályozás az Európai Unióban és a Magyar Köztársaság (In: Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. Válogatott tanulmányok, szerk.: Chronowski Nóra, HVG-ORAC, Bp. 2011. 309-325.oldal) Drinóczi Tímea: Minőségi jogalkotás és adminisztratív terhek csökkentése Európában (HVGORAC, Bp. 2010.) Drinóczi Tímea: A minőségi jogalkotás hazai fejlesztési irányairól (in. Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára, szerk.: Chronowski Nóra és Petrétei József, Pécs, 2010.) Élő Anita: Ítéletidő (Az üzletember esete az alkotmánnyal) (Heti Válasz, 2009. január 22.) Falubíró Vilmos: Szabályozási (z)űrök. Törvényhozás (Figyelő, 1991. február 7.) Fürcht Pál Zsolt: A káosz-elmélet megnyilvánulása a büntető jogalkotásban (Áltudományos dolgozat) (Ügyészek Lapja, 2004. 5. szám) Gáli Csaba: A jogalkotás minőségi követelményei (kézirat, Bp. 2004.) Kállai R. Gábor: Szakértők és törvényhozók (Magyar Hírlap, 1998. január 31.) Kolláth György: Törvénygyártás vasvillával (Népszabadság, 1997. június 27.) Kishibás paragrafusok (Magyar Nemzet, 1992. június 2.) L. K.: Sárközy Tamás: A jog nem csodaszer. Életünk csaknem minden területe túlszabályozott (Magyar Hírlap, 1997. december 23.)
Mennyibe kerül egy törvény? (Magyar Hírlap, 1992. május 5.) Nardai Norbert: „A hatályon kívül helyezésre nem volt rendelkezés, szerkesztési hiba"? (Magyar Közigazgatás, 2002. 6. szám) Pártok a parlamentről: sok törvény, szerényebb minőség (Magyar Hírlap, 1994. április 7.) Peschka Vilmos: A jogalkotás minősége (Jogtudományi Közlöny, 1982. 6. szám) Petrétei József: A minőségi jogalkotásról (In: Piacgazdaság - jogállam - jogalkotás. „Acta Humana Studiosorum", Emberi Jogok Központja Közalapítvány, Bp. 2006. 11-26. oldal) Pogány Csaba: Jogselejtet gyárt a parlament (Reform, 1996. november 5.) Pogány Csaba: A jogselejt (Ez a Hét, 1997. október 10.) Sereg András: Az értelmezhetetlen jogszabályok több tízezer perhez vezetnek - állítja a Legfelsőbb Bíróság főtitkára (Népszabadság, 1998. február 27.) Sereg András: Anomáliák a jogalkotásban (helyesbítések) (Népszabadság, 2000. augusztus 31.) Szabó Károly: Alkotás-e ma a jogalkotás? (Magyar Jog, 2009. 1. szám) Szamel Katalin: Jogalkotási folyamatunk zavarairól (Jogtudományi Közlöny, 1994. 12. szám) Toldott-foldott törvények (Beszélgetés Vastagh Pállal és Szigethy Istvánnal) (Vasárnapi Hírek, 1992. december 13.) Tódor János: Törvényszűrök. Nálunk vasvillával összehányt, rossz minőségű törvények készülnek, amelyeket alkotójuk sem tisztel - hangoztatja Kolláth György alkotmányjogász (Cash-Flow, 2001. 8. szám) Virág Tamás: Érted vagy veled. Civil szervezetek bevonása a jogalkotásba (Magyar Narancs, 2003. április 17.) Zugelj, Damjan: E-kooperáció a szabályozás színvonalának javításáért (Nemzetközi Közlöny. Közép-Kelet-Európai Közigazgatási Folyóirat, 2007. 1. szám)
Jogszabályok (törvények) hatályosulása - hatékony jogalkotás hatásvizsgálatok Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan (különösen „A jogszabályok hatályosítása és a dereguláció" című fejezet, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2004.) Drinóczi Tímea - Petrétei József: Jogalkotástan (különösen „A hatékony jogalkotás" című rész, Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2004. 408-419. oldal) Farkas Krisztina: Innovatív jogalkotás. Új hatáselemzési rendszer Magyarországon (Közszolgálat, 2011. 1. szám) Horváth Paula: A jogalkalmazást segítő jogalkotási hibák az építésügyi igazgatásban (Magyar Közigazgatás, 1996. 7. szám)
Kondorosi Ferenc: Előkészítés, szabályozás, hatáselemzés - a hatékony jogi szabályozás kulcskérdései (Magyar Közigazgatás, 2005. 12. szám) Kondorosi Ferenc: Jogalkotás a XXI. század hajnalán (a „Better Regulation - a hatékony jogi szabályozás kulcskérdései" című fejezet, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Bp. 2007. 48-58. oldal) Kovácsy Zsombor - Orbán Krisztián: A szabályozás hatásvizsgálata. Módszertani útmutató (Igazságügyi Minisztérium, Bp. 2004.) Kovácsy Zsombor - Orbán Krisztián: A jogi szabályozás hatásvizsgálata (Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2005.) Kovácsy Zsombor: A jobb szabályozás gyakorlatának főbb kérdései (Magyar Közigazgatás, 2005. 12. szám) Kovácsy Zsombor: The occurence and quality of information on impact assessments in proposals to the government on draft acts in Hungary (Hatásvizsgálatra vonatkozó információk előfordulása és minősége a jogszabály-tervezetet tartalmazó kormányelőterjesztésekben Magyarországon) (tanulmány-kézirat, 2005.) Mónus Lajos: Egy törvényhely viszontagságai (Magyar Közigazgatás, 1997. 4. szám) Petrétei József: A törvények következményeinek becslése (Bihari Ottó emlékkönyv, 305-317. oldal) Samu Mihály: A jogi szabályozás patológiája és terápiája (Közigazgatási Szemle, 2007. 3. szám) Szurday Kinga: Az új törvények és jogi szabályozások minőségének fejlesztése; jogi, gazdasági és igazgatási (szervezési) technikája (Magyar Közigazgatás, 1994. 9. szám) Szűcs Norbert: A hatásvizsgálat érvényesülése a jogalkotásban (Magyar Jog, 2007. 10. szám) Visegrády Antal: A jogszabályok hatékonyságának értelmezési modelljei (Jogtudományi Közlöny, 1986. 6. szám) Visegrády Antal: A jog hatékonyságának problémái (Magyar Jog, 1995. 1. szám) Visegrády Antal: A jog hatékonyságának mérése (Magyar Jog, 1997. 5. szám) Visegrády Antal: A jog hatékonysága (Unió Kiadó, Bp. 1997.) Visegrády Antal: A jogi norma és hatékonysága (In: Regula iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben, szerk.: Szabó Miklós, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 183-186. oldal) Visegrády Antal - Csizmadia Tamás: A jog hatékonysága és hatásvizsgálata (Magyar Jog, 2005. 11. szám) Visegrády Antal: A jogi szabályozás eredményessége (Dialóg Campus Kiadó, Bp. - Pécs, 2006.)
A jogszabályok mennyisége - túlszabályozás - a jogszabályok rendezése, revízió, dereguláció Baranya Róbert: Kigyomlálják a pártállami határozatokat (Magyar Hírlap, 2011. augusztus 17.) Baranyi Bertold: Jogi túlszabályozottság és a dereguláció általános elmélete (kézirat, 2004.) Baranyi Bertold - Simon Ákos: Hazánk európai integrációval összefüggő deregulációs kötelezettségei (In: Parlamenti ösztöndíjasok 2003/2004, Parlamenti Módszertani Iroda, Bp. 2005. 163-196. oldal) Bálint B. András: Barangolás a jogszabálydzsungelben I-II. Formai és tartalmi rendezés Értelmezési viták joghézagok (Magyar Hírlap, 1980. szeptember 17-18.) Békefi Ottó: A deregulációs pályázat első szakaszában érkezett javaslatok rövid összegzése, értékelése (Magyar Közigazgatás, 1996. 2. szám) Binder István: Száznál több törvényt törölnek el (Világgazdaság, 1997. július 9.) Blutman László: A dereguláció árnyékos oldala (Közjogi Szemle, 2008. június) Bodnár Lajos: Hat év alatt megduplázódott a törvények száma (Magyar Nemzet, 1999. május 5.) Bosánszky Lajos: A gazdaságra vonatkozó jogszabályok deregulációja (Magyar Jog, 1990. 6. szám) Brunner, Georg: A működő jogállam jogalkotásának mai problémái. Bevezető előadás (In: Jogalkotás a jogállamban, Politikatörténeti Alapítvány, Bp. 1993. 7-25. oldal) Chronowski Nóra: A minőségi jogalkotás napos oldala: jogtisztítás (Közjogi Szemle, 2008. június) Dudás Ferenc: Dereguláció a közigazgatásban (az eddigi gyors munka mérlege) (Magyar Közigazgatás, 1990. 5. szám) Erdélyi László: Jogállam és dereguláció - Az előzetes dereguláció (Magyar Közigazgatás, 1995. 5. szám) Erdélyi László: Az 1995-97. évi dereguláció eredményei, tapasztalatai, valamint a továbbképzés akadályai és lehetőségei (Magyar Közigazgatás, 1996. 8. szám) Erdélyi László: Az állami szabályozás reformja (Bp. 1998.) Erdélyi László: Tájékoztató az 1995-97. évi dereguláció időarányos eredményeiről (In: Magyarország politikai évkönyve 1997-ről, 622-626. oldal) Fahidi Gergely: Lomtalanítás. Közigazgatási dereguláció (HVG, 1995. december 9.) Ficzere Lajos: A hatályos joganyag deregulációs szempontú felülvizsgálatáról és csoportosításáról (Magyar Közigazgatás, 1996. 5. szám) Folytatni a jogszabály-tisztogatást. Beszélgetés Vastagh Pállal (Köztársaság 1992. 10. szám)
Hámor Szilvia - Kozma Judit: Felülvizsgáljuk a jogszabályokat. Interjú Sárközi Tamás igazságügyminiszter-helyettessel a deregulációról (Népszabadság, 1989. július 31.) Horváth Imre - Ivancsics Imre: Jogalkotásunk fejlődése 1969-1974 között (Állam és Igazgatás, 1976. 2. szám) Kampis György: A jogszabályok mennyiségéről és a jogalkotás trendvonaláról (Állam és Igazgatás, 1969. 9. szám) Kampis György: A jogszabályok mennyisége a felszabadulás előtt (Állam és Igazgatás, 1974. 4. szám) Kampis György: A jogalkotás mennyisége, történeti alakulásának tendenciái (Jogtudományi Közlöny, 1981. 4. szám) Kampis György: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat (különösen „A jogszabályok mennyisége és a jogalkotás trendvonalai" című fejezet, Unió Kiadó, Bp. 1995. 90-104. oldal) Kéki Zoltán: Deregulációs javaslatok a jegyzők hatáskörét érintő egyes jogterületekről (Magyar Közigazgatás, 1995. 7-8. szám) Kirostálják az elavult törvényeket. Interjú Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával (Magyar Nemzet, 1993. február 26.) Kiss László - Petrétei József: A törvényhozástan alapvonásai (különösen a „Jogtisztítás jogszabályrendezés - dereguláció" című fejezet, Janus Pannonius Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar, Pécs, 1996. 303-324. oldal) Kondorosi Ferenc: A jog: norma és program (különösen a „Better Regulation - a hatékony jogi szabályozás kulcskérdései" című fejezet, Urbis Könyvkiadó, Bp. 2006. 57-72. oldal) Kovácsy Zsombor: A dereguláció lehetőségei a magyar jogban (JURA, 2004. 2. szám) Kulcsár Kálmán: A jogi túlszabályozás összefüggései Magyarországon (In: Jog és politikai gondolkodás modernizáló társadalmunkban, Magvető Kiadó, Bp. 1989. 213-254. oldal) L. K.: Több száz törvényt törölnek (Népszabadság, 2001. december 14.) Lányi Kamilla: A dereguláció és újraszabályozás nemzetközi környezete (Külgazdaság 1995. 7. szám) Lóczy Péter: Recenzió az I. Országos Deregulációs és Decentralizációs Konferenciáról (Magyar Közigazgatás, 2003. 7. szám) Mártonffy Károly: A szabatos törvény. A jogszabályok szerkesztése és közzététele (Magyar Közigazgatástudományi Intézet, No. 5., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. 1932.) M. G.: Tanács a dereguláció ellen (Népszabadság, 1989. szeptember 13.) Módszertani útmutató a 2004. évi Deregulációs Programhoz (Igazságügyi Minisztérium, 2004. június) (moldoványi): Nagytakarítás a törvények között. A parlament is részt vesz a jogtisztításban (Magyar Nemzet, 1997. január 4.)
Mónus Lajos: A démon sugallata (Gondolatok a túlszabályozásról) (Állam és Igazgatás, 1982. 8. szám) Nagy Marianna: A jogszabály-nyilvántartási rendszerek lehetőségei és a dereguláció (Magyar Közigazgatás, 1986. 8. szám) Nagytakarítás a jogszabályok között (Népszabadság, 2003. augusztus 15.) Papp Imre: Deregulációs csodafegyver, avagy a jogszabályok népszámlálása (In: Sári János ünnepi kötet, 216-225. oldal) Pensionatus: Sok a jogszabály! (Jogállam, 1931. november-december, 9-10. füzet) Ruhmann Emil: A jogszabályok rendezése (Jogállam, 1933. január 1. füzet) Rácz Attila: A hatályos jog és jogalkotás mennyiségi jellemzői Magyarországon (Jogtudományi Közlöny, 1981. 4. szám) Rettenetes csapás a jogszabályok állandó és mértéktelen szaporodása. Vladár Gábor, az Igazságügyminisztérium kodifikációs osztályvezetője az élet és a jog összeütközéséről (Magyar Jogász Hírlap, 1938. március 4.) Riba István: Gyomkeresők. Dereguláció-gyorsítás (HVG, 2007. június 2.) Sereg András: Túlfűtötten működik a törvénygyár. Boros László jogszociológus napjaink túlszabályozottságáról (Népszabadság, 1997. december 27.) Szempontrendszer a jogszabályok deregulációs célú felülvizsgálatához (Igazságügyi Minisztérium, Bp. 2002.) Szigeti Péter: A Magyar Köztársaság jogrendszerének állapota 1989-2006 ("A jogszabálystatisztika alakulása 1945-2005 - néhány szabályszerűség", ill. „A dereguláció" című rész - Akadémiai Kiadó, Bp. 2009. 157-170. oldal) Valló József: A hatályos jogszabályok összegyűjtése (Dunántúli Nyomda, Bp. 1941.) Verebélyi Imre: A regulációs és deregulációs tevékenység alapvető kérdései I-II. (Magyar Közigazgatás, 2004. 12. szám és 2005. 1. szám) Vladár Gábor: A hatályos jogszabályok hivatalos összegyűjtése (Bp. 1933.)
Számítógépes jogszabály-nyilvántartások Balogh Zsolt György: A jogi informatika helyzete Magyarországon (Magyar Közigazgatás, 1994. 12. szám) Leith, P.: The Computerised Lawyer. A Guide to the Use of Computers in the Legal Profession (Springer Verlag, London, 1991.) Nagy Marianna: A jogszabálynyilvántartási rendszerek lehetőségei és a dereguláció (Magyar Közigazgatás, 1996. 8. szám) Torma András: Az információ jelentősége a (köz)igazgatásban (Különösen a „Számítógépes jogszabálynyilvántartások. Jogi adatbázisok" című rész - Virtuóz Kiadó, Bp. 2002. 70-92. oldal)
Varga Csaba: Gondolatok a számítógépes jogszabálynyilvántartásról (Jogi Tudósító, 1970. február)
Felelősség a törvényalkotással (jogalkotással) okozott kárért * Fábián András: A jogalkotó kárfelelőssége a magyar jogrendszerben (In: PhD-tanulmányok III., szerk.: Ádám Antal, Pécs, 2005.) Kecskés László: Perelhető-e az állam? Immunitás és kárfelelősség (KJK, Bp. 1988.) Kecskés László: A jogalkotásért és a jogharmonizációért való állami kárfelelősség összekapcsolódása (Jogtudományi Közlöny, 2001. 5. szám, ill. Jura, 2001. 7. szám) Kecskés László: Európa-jogi tapasztalatok az állam jogszabályalkotással okozott károkért való felelősségének megállapításához (In: Polgári jogi kodifikáció, 2003. 4. szám) Lajer Zsolt: A jogalkotó kárfelelőssége (Magyar Jog, 1995. 3. szám) Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban (Jogtudományi Közlöny, 2001. 2. szám) Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért az Európai Unió és egyes tagállamai jogában (Jogtudományi Közlöny, 2001. 3. szám) Tamásné Nagy Erzsébet - Tallódi Zoltán: Az Országgyűlés jogalanyisága (Magyar Jog, 1997. 4. szám) Tar Adrienn: A jogalkotással okozott hátrány (In: Studia Collegii de Stephano Bibó Nominati. Tudományos diákköri dolgozatok 2009, szerk.: Hizsák Tamás, Kesjár Norbert, Pozsgai Nóra és Törteli István, ELTE Bibó István Szakkollégium, Bp. 2009. 43-77. oldal)
* Lásd még az "Országgyűlés jogalanyisága (perelhető-e a parlament?)" címnél.
A törvényalkotás története Magyarországon (Szent Istvántól 1848-ig) Ábrán László: Werbőczy pro és kontra. A Hármaskönyv kiiktathatatlan a jogtörténetből. Interjú Kállay István jogtörténésszel (Magyar Nemzet, 1992. február 7.) Auer György: Gróf Széchenyi István és a magyar jogrend reformja (Budapesti Szemle, 1942. január) Auer György: Az első magyar büntetőtörvény-javaslat. Megemlékezés a másfélszázados évforduló alkalmából (Budapesti Szemle, 1943. március) Baranyai Béla: Némi adalékok jog- és egyháztörténetünkhöz 1. Vizsgálódások a Quadripartitum körül (Stephaneum Nyomda, Bp. 1942.) Barna Attila: Törekvések a politikai bűncselekmények rendezésére Magyarországon a 18. század végén, és az 1795. évi büntető törvénykönyv tervezete (Jog-Állam-Politika, 2010. 2. szám)
Bartoniek Emma: Szent István törvényeinek XII. századi kézirata, az Admonti Kódex (A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtára nemzeti kincseinek hasonmásai I., Bp. 1935., újranyomás Győrffy György bevezetőjével, Bp. 1988.) Bátyka János - Párniczky Mihály: A magyar Corpus Juris. Az első kiadások forrásai (Általános Nyomda, 1936.) Beér János - Csizmadia Andor (szerk.): Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos honi törvényeinkből 1001-1949 (Gondolat Kiadó, Bp. 1966.) Béli Gábor: Árpád-kori törvényeink (JURA, 2000. 1-2. szám) Béli Gábor: A halál esetére szóló rendelkezés az Árpád-házban a törvények és az ország szokásjoga alapján (In: A magyar államiság első ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 101-122. oldal) Béli Gábor: Alapdokumentumok a magyar középkorból (Rubicon, 2012. 1-2. szám) Blazovich László: A Tripartitum és forrásai (Századok, 2007. 4. szám) Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága (Századok, 1938. 9-10. szám) Bónis György: Magyar törvény - magyar lélek (Hitel, 1942. 410-421. oldal) Bónis György: Első törvényeink sorsa és az egyházi menedékjog (Regnum, 1946. 75-97. oldal) Bónis György: A Mohács előtti magyar törvények kritikai kiadásáról (Levéltári Híradó, 1960. 2. szám) Bónis György: Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog (Bp. 1972.) Bónis György: István király törvényeinek pénzbüntetési rendszere (In: Alba Regia, szerk.: Fitz Jenő, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, Székesfehérvár, 1975. 281-282. oldal) Büdinger, Max: Ein Buch ungarischer Geschichte 1058-1100 (Leipzig, 1866.) Corpus Juris Hungarici, Seu Decretum Generale, Inclyti Regni Hungariae, Partiumque Eidem Annexarum (Akadémiai Nyomda - Johannes Andreas Hörmann, Nagyszombat, 1696.) Csóka J. Lajos: Az első magyar törvénykönyv keletkezéstörténete (In: Jogtörténeti tanulmányok III., szerk.: Csizmadia Andor és Pecze Ferenc, KJK, Bp. 1974. 153-175. oldal) Degré Alajos: A Négyeskönyv büntetőjogi elvei (Az Angyal szeminárium kiadványai 34., Attila-Nyomda R.-T. Bp. 1936.) Degré Alajos: A Négyeskönyv perjogi anyaga (Az Illés szeminárium kiadványai 3., Sárik Gyula és Géza könyvnyomdája, Bp. 1935.) Endlicher Stefan: Die Gesetze des heiligen Stephan. Ein Beitrag zur ungarischen Rechtsgeschichte (Wien, 1849.) Engel, Johann Christian: Geschichte des ungarischen Reiches und seiner Nebenlander (Wien) Erdélyi László: Magyarország törvényei Szent Istvántól Mohácsig (Eggenberger, Bp. 1942.)
Erdélyi László: Magyarország társadalma XI. századi törvényeinkben (Religio, 1907.) Font Márta: Hasonlóságok és különbségek a Magyar Királyság és a Kijevi Rusz törvényhozásában (Szent István, valamint Bölcs Jaroszlav törvényeinek összevetése) (In: A magyar államiság ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 29-52. oldal) Franciscus Dőry - Georgius Bónis - Vera Bácskai: Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1301-1457 (Akadémiai Kiadó, Bp. 1976.) Franciscus Dőry - Georgius Bónis - Geysa Érszegi - Susanna Teke: Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1458-1490 (Akadémiai Kiadó, Bp. 1986.) Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében (Századok, 1969. 611-640. oldal) Gerics József: A kodifikációs kérdések a középkori magyar jogban (A történelem és a jog határán, Kállay István emlékkötet, Bp. 2001.) Anna V. Gorizontova: Pénzbüntetési rendszerek Szent István törvényeiben és a középkori germán jogban (Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon, Bp. - szeged, 1993.) Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex tervezete (Bp. 1971.) Hajdu Lajos: II. József büntetőtörvénykönyve Magyarországon (Jogtudományi Közlöny, 1974. 1-2. szám) Hamza Gábor: Werbőczy Hármaskönyvének jogforrási jellege (Jogtudományi Közlöny, 1993. 48. szám) Hamza Gábor: Szent István törvényei és Európa (In: Szent István és Európa, szerk.: Hamza Gábor, Magyar Felsőoktatás Könyvek, Professzorok Háza, Bp. 2001.) Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. A források története (Bp. 1910.) Illés József: A Quadripartitum közjogi interpolatioi (Értekezések a filozófiai és társadalomtudományok köréből IV/2., MTA, Bp. 1931.) Illés József: Werbőczy és a Hármaskönyv (Magyar Jogászegylet Könyvtára, 22. szám, Szegedi Városi Nyomda, 1942.) Iványi Béla: Mossóczy Zakariás és a magyar Corpus Juris keletkezése (Bp. 1926.) Jánosi Mónika: A Szent István törvényeit tartalmazó kódexek (Magyar Könyvszemle, 1978. 225-254. oldal) Jánosi Mónika: Első királyunk törvényei (In: Az államalapító, szerk. és az előszót írta Kristó Gyula, Zrínyi Kiadó, Bp. 1988. 231-260. oldal) Jánosi Mónika: Gregoriánczi Pál kéziratos törvénygyűjteménye a XV. század közepétől (Magyar Könyvszemle, 1988. 1. szám) Jánosi Mónika: Törvényalkotás a korai Árpád-korban (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 9., Szeged, 1996.)
Jobbágyi Gábor: Werbőczy és a Hármas Könyv (Jogtudományi Közlöny, 1989.) Joó Gyula: A magyar törvény fogalma és jogi természete jogtörténeti és összehasonlító alapon, I-II. rész (Sziládi László, Kecskemét, 1908., ill. 1910.) Karácsony János: Az aranybulla keletkezése és első sora (Bp. 1899.) Kállay István: Árpád-kori törvényeink és a Ruszkaja Pravda (In: Hodinka Antal emlékkönyv, szerk.: Udvari István, Nyíregyháza, 1993. 179-185. oldal) Kállay István: Szent László törvényei és a Jaroszlavicsok Pravdája (In: Társadalomtörténeti tanulmányok a közeli és a régmúltból. Emlékkönyv Székely György 70. születésnapjára, Bp. 1994. 35-39. oldal) Király János: Fejezetek Szt. István törvényhozási köréből (Bp. 1928.) Kiss Gergely: Állam és egyház a 11-12. századi törvényalkotásban (In: A magyar államiság ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 69-99. oldal) R. Kiss István: III. Endre király 1298/99. évi törvénye (In: Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik... évfordulója ünnepére, Bp. 1917.) Koi Gyula: Jogalkotásunk szabályozásának fordulópontjai - A kezdetektől a 2010. évi CXXX. törvényig (Jog-Állam-Politika, 2011. 3. szám) Kovách Pál - Kovách Sándor: A magyarhoni törvényhozás történeti vázolata. Törvénytárunk és a pótgyűjtemények nyomán, Árpád korától fogva mostanig, évsor s a nevezetesebb pontok szerént készítve, és egy törvénykönyvi szótárral felvilágosítva (Burger Zsigmond, Szeged, 1861.) Krajner, Emerich: Die ursprüngliche Staatsverfassung Ungarns (Wien, 1872.) Madzsar Imre: Szent István törvényei és a Lex Baiuvariorum (Történelmi Szemle, 1921. 4875. oldal) Madzsar Imre: Szt. István törvényei és az ún. symmachusi hamisítványok (In: Szt. István emlékkönyv, 1938. II. kötet 203-233. oldal) Madzsar Imre: Szent István törvényei és a Cod. Vindob. 751. (Századok, 1938. 1-3. szám) Mezey Barna: Jogalkotás a 16-19. századi Magyarországon (Rubicon, 1996. 1-2. szám) Mezey Barna: „Össze-szövetkeztetett szövetségünknek kötele." A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban (Gondolat Kiadó, Bp. 2009.) Muzárik Antal: A szabad rendelkezési jog Szent István törvényeiben (Századok, 1934. Pótfüzet) Nótári Tamás: Lex Baiuvariorum hatása Szent István törvényeire (Jogtudományi Közlöny, 2011. 9. szám) Párniczky Mihály - Bátyka János: A Magyar Corpus Juris (Bp. 1936.) Ruber József: Werbőczy gondolatvilága (Minerva, 1923. 6-10. szám)
I. Sawicki: Zur Textkritik und Enstehungsgeschichte der Gesetze König Stephans des HI (Ungarische Jahrbücher, IX. 1929, 395-425. oldal) Sándorfy Kamil: Törvényalkotásunk Hőskora (1825-1848) (Bp. 1936.) Sándorfy Kamil: Erdély reformkorszakának jogtörténete (efo Kiadó, Bp. 2000.) Schiller Bódog: A Hármaskönyv jogforrástana (Jogi Értekezések, 6. füzet, 1902.) Schiller, Felix: Das erste ungarische Gesetzbuch und das deutsche Recht (In: Festschrift für Heinrich Brunner, Weimar, 1910.) Serédi Jusztinián: Szent István törvényei a római joggal és a kánon-joggal összehasonlítva (Budapesti Szemle, 249. kötet, 727. oldal, ill. Vigilia, 1988. 583-588. oldal) Somogyi Ferenc: Társadalompolitikai törvényalkotás Werbőczy előtt (Szt. Erzsébet-nyomda, Kassa, 1943.) Supka Géza: A magyar törvény múltja (A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könnytára, az Országos Levéltár és a Történelmi Múzeum „A magyar jogi élet emlékei" című kiállítása) (Jogtudományi Közlöny, 1934. 32. szám) Szabó István: Költözködési szabadság vagy földesúri bíráskodás. Az 1351. évi XVIII. törvénycikk (In: Szentpétery Imre emlékkönyv, Bp. 1938., ill. uő. Jobbágyok - parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Für Lajos, Akadémiai Kiadó, Bp. 1976. 123-136. oldal) Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények (Századok, 1954. ill. uő. Jobbágyok -parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből, 137-166. oldal) Szalma József: A „sarkalatos" törvényekről a magyar jogfejlődésben (Jogtudományi Közlöny, 2002. 9. szám) Szent István törvényeinek XII. századi kézirata az Admonti kódexben (A kísérőtanulmányt Győrffy György, a bevezetést, a magyar fordítást és a jegyzeteket Bartionek Emma készítette.) (Helikon Kiadó, Bp. 1988.) Szent István király Intelmei és törvényei (Zlinszky János előszavával) (Szent István Könyvek, Szent István Társulat, Bp. 2010.) Szilágyi Lóránd: III. Endre 1298. évi törvénye (In: Annales Universitatis Scientiarum Budapestienensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Historica I. Bp. 1975.) Szilágyi Lóránd: Árpád-kori törvények (Egyetemi jegyzet, Bp. 1962.) Szlemenics Pál: Törvényeink története országunk keletkezésétől az Árpádok kihalásáig (A magyar tudományos társaság évkönyvei 6., II. köt. 1845.) Thallóczy Lajos: A Corpus Juris negyedik kiadása (Századok, 1881. 146-149. oldal) Töreky Géza: Szent István törvényeiről (Magyar Jogi Szemle, 1938. november, 9. szám) Tringli István: Szent István törvényei (História, 2001. 7. szám) Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Bp. 2005.)
Varga János: Werbőczy jogelvei és a parasztság röghöz kötése 1514-ben (Jogtudományi Közlöny, 1973. 2. szám) Vitek Gábor: A De Bulla Aurea - A 790 esztendős Aranybulla (Közszolgálat, 2012. 1. szám) Waldapfel Eszter: Szt. István első törvénykönyve és a nyugati törvényhozás (A bécsi magyar történetkutató intézet évkönyve V., Bp. 1935. 84-102. oldal) Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve (Latin-magyar kétnyelvű kiadás, Bp. 1990.) Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Függelék: a törvények szövege) (Bp. 1904.) Zlinszky János: Werbőczy jogforrástana (Jogtudományi Közlöny, 1993. 10. szám) Zlinszky János: A magyar jogrendszer kezdetei (Jogtudományi Közlöny, 1996. 8. szám) Zlinszky János: A magyar jogalkotás kezdetei. Szent István államalapító és törvényhozó (In: Szent István király intelmei és törvényei. Bp. 2000. 5-12. oldal) Zsoldos, Attila: The Legacy of Saint Stephen (Bp. 2004.)
A törvényalkotás története Magyarországon (Szent Istvántól 1848-ig) Ábrán László: Werbőczy pro és kontra. A Hármaskönyv kiiktathatatlan a jogtörténetből. Interjú Kállay István jogtörténésszel (Magyar Nemzet, 1992. február 7.) Auer György: Gróf Széchenyi István és a magyar jogrend reformja (Budapesti Szemle, 1942. január) Auer György: Az első magyar büntetőtörvény-javaslat. Megemlékezés a másfélszázados évforduló alkalmából (Budapesti Szemle, 1943. március) Baranyai Béla: Némi adalékok jog- és egyháztörténetünkhöz 1. Vizsgálódások a Quadripartitum körül (Stephaneum Nyomda, Bp. 1942.) Barna Attila: Törekvések a politikai bűncselekmények rendezésére Magyarországon a 18. század végén, és az 1795. évi büntető törvénykönyv tervezete (Jog-Állam-Politika, 2010. 2. szám) Bartoniek Emma: Szent István törvényeinek XII. századi kézirata, az Admonti Kódex (A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtára nemzeti kincseinek hasonmásai I., Bp. 1935., újranyomás Győrffy György bevezetőjével, Bp. 1988.) Bátyka János - Párniczky Mihály: A magyar Corpus Juris. Az első kiadások forrásai (Általános Nyomda, 1936.) Beér János - Csizmadia Andor (szerk.): Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos honi törvényeinkből 1001-1949 (Gondolat Kiadó, Bp. 1966.) Béli Gábor: Árpád-kori törvényeink (JURA, 2000. 1-2. szám)
Béli Gábor: A halál esetére szóló rendelkezés az Árpád-házban a törvények és az ország szokásjoga alapján (In: A magyar államiság első ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 101-122. oldal) Béli Gábor: Alapdokumentumok a magyar középkorból (Rubicon, 2012. 1-2. szám) Blazovich László: A Tripartitum és forrásai (Századok, 2007. 4. szám) Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága (Századok, 1938. 9-10. szám) Bónis György: Magyar törvény - magyar lélek (Hitel, 1942. 410-421. oldal) Bónis György: Első törvényeink sorsa és az egyházi menedékjog (Regnum, 1946. 75-97. oldal) Bónis György: A Mohács előtti magyar törvények kritikai kiadásáról (Levéltári Híradó, 1960. 2. szám) Bónis György: Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog (Bp. 1972.) Bónis György: István király törvényeinek pénzbüntetési rendszere (In: Alba Regia, szerk.: Fitz Jenő, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, Székesfehérvár, 1975. 281-282. oldal) Büdinger, Max: Ein Buch ungarischer Geschichte 1058-1100 (Leipzig, 1866.) Corpus Juris Hungarici, Seu Decretum Generale, Inclyti Regni Hungariae, Partiumque Eidem Annexarum (Akadémiai Nyomda - Johannes Andreas Hörmann, Nagyszombat, 1696.) Csóka J. Lajos: Az első magyar törvénykönyv keletkezéstörténete (In: Jogtörténeti tanulmányok III., szerk.: Csizmadia Andor és Pecze Ferenc, KJK, Bp. 1974. 153-175. oldal) Degré Alajos: A Négyeskönyv büntetőjogi elvei (Az Angyal szeminárium kiadványai 34., Attila-Nyomda R.-T. Bp. 1936.) Degré Alajos: A Négyeskönyv perjogi anyaga (Az Illés szeminárium kiadványai 3., Sárik Gyula és Géza könyvnyomdája, Bp. 1935.) Endlicher Stefan: Die Gesetze des heiligen Stephan. Ein Beitrag zur ungarischen Rechtsgeschichte (Wien, 1849.) Engel, Johann Christian: Geschichte des ungarischen Reiches und seiner Nebenlander (Wien) Erdélyi László: Magyarország törvényei Szent Istvántól Mohácsig (Eggenberger, Bp. 1942.) Erdélyi László: Magyarország társadalma XI. századi törvényeinkben (Religio, 1907.) Font Márta: Hasonlóságok és különbségek a Magyar Királyság és a Kijevi Rusz törvényhozásában (Szent István, valamint Bölcs Jaroszlav törvényeinek összevetése) (In: A magyar államiság ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 29-52. oldal) Franciscus Dőry - Georgius Bónis - Vera Bácskai: Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1301-1457 (Akadémiai Kiadó, Bp. 1976.) Franciscus Dőry - Georgius Bónis - Geysa Érszegi - Susanna Teke: Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns, 1458-1490 (Akadémiai Kiadó, Bp. 1986.)
Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében (Századok, 1969. 611-640. oldal) Gerics József: A kodifikációs kérdések a középkori magyar jogban (A történelem és a jog határán, Kállay István emlékkötet, Bp. 2001.) Anna V. Gorizontova: Pénzbüntetési rendszerek Szent István törvényeiben és a középkori germán jogban (Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon, Bp. - szeged, 1993.) Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex tervezete (Bp. 1971.) Hajdu Lajos: II. József büntetőtörvénykönyve Magyarországon (Jogtudományi Közlöny, 1974. 1-2. szám) Hamza Gábor: Werbőczy Hármaskönyvének jogforrási jellege (Jogtudományi Közlöny, 1993. 48. szám) Hamza Gábor: Szent István törvényei és Európa (In: Szent István és Európa, szerk.: Hamza Gábor, Magyar Felsőoktatás Könyvek, Professzorok Háza, Bp. 2001.) Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. A források története (Bp. 1910.) Illés József: A Quadripartitum közjogi interpolatioi (Értekezések a filozófiai és társadalomtudományok köréből IV/2., MTA, Bp. 1931.) Illés József: Werbőczy és a Hármaskönyv (Magyar Jogászegylet Könyvtára, 22. szám, Szegedi Városi Nyomda, 1942.) Iványi Béla: Mossóczy Zakariás és a magyar Corpus Juris keletkezése (Bp. 1926.) Jánosi Mónika: A Szent István törvényeit tartalmazó kódexek (Magyar Könyvszemle, 1978. 225-254. oldal) Jánosi Mónika: Első királyunk törvényei (In: Az államalapító, szerk. és az előszót írta Kristó Gyula, Zrínyi Kiadó, Bp. 1988. 231-260. oldal) Jánosi Mónika: Gregoriánczi Pál kéziratos törvénygyűjteménye a XV. század közepétől (Magyar Könyvszemle, 1988. 1. szám) Jánosi Mónika: Törvényalkotás a korai Árpád-korban (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 9., Szeged, 1996.) Jobbágyi Gábor: Werbőczy és a Hármas Könyv (Jogtudományi Közlöny, 1989.) Joó Gyula: A magyar törvény fogalma és jogi természete jogtörténeti és összehasonlító alapon, I-II. rész (Sziládi László, Kecskemét, 1908., ill. 1910.) Karácsony János: Az aranybulla keletkezése és első sora (Bp. 1899.) Kállay István: Árpád-kori törvényeink és a Ruszkaja Pravda (In: Hodinka Antal emlékkönyv, szerk.: Udvari István, Nyíregyháza, 1993. 179-185. oldal)
Kállay István: Szent László törvényei és a Jaroszlavicsok Pravdája (In: Társadalomtörténeti tanulmányok a közeli és a régmúltból. Emlékkönyv Székely György 70. születésnapjára, Bp. 1994. 35-39. oldal) Király János: Fejezetek Szt. István törvényhozási köréből (Bp. 1928.) Kiss Gergely: Állam és egyház a 11-12. századi törvényalkotásban (In: A magyar államiság ezer éve, szerk.: Font Márta és Kajtár István, Pécs, 2000. 69-99. oldal) R. Kiss István: III. Endre király 1298/99. évi törvénye (In: Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik... évfordulója ünnepére, Bp. 1917.) Koi Gyula: Jogalkotásunk szabályozásának fordulópontjai - A kezdetektől a 2010. évi CXXX. törvényig (Jog-Állam-Politika, 2011. 3. szám) Kovách Pál - Kovách Sándor: A magyarhoni törvényhozás történeti vázolata. Törvénytárunk és a pótgyűjtemények nyomán, Árpád korától fogva mostanig, évsor s a nevezetesebb pontok szerént készítve, és egy törvénykönyvi szótárral felvilágosítva (Burger Zsigmond, Szeged, 1861.) Krajner, Emerich: Die ursprüngliche Staatsverfassung Ungarns (Wien, 1872.) Madzsar Imre: Szent István törvényei és a Lex Baiuvariorum (Történelmi Szemle, 1921. 4875. oldal) Madzsar Imre: Szt. István törvényei és az ún. symmachusi hamisítványok (In: Szt. István emlékkönyv, 1938. II. kötet 203-233. oldal) Madzsar Imre: Szent István törvényei és a Cod. Vindob. 751. (Századok, 1938. 1-3. szám) Mezey Barna: Jogalkotás a 16-19. századi Magyarországon (Rubicon, 1996. 1-2. szám) Mezey Barna: „Össze-szövetkeztetett szövetségünknek kötele." A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban (Gondolat Kiadó, Bp. 2009.) Muzárik Antal: A szabad rendelkezési jog Szent István törvényeiben (Századok, 1934. Pótfüzet) Nótári Tamás: Lex Baiuvariorum hatása Szent István törvényeire (Jogtudományi Közlöny, 2011. 9. szám) Párniczky Mihály - Bátyka János: A Magyar Corpus Juris (Bp. 1936.) Ruber József: Werbőczy gondolatvilága (Minerva, 1923. 6-10. szám) I. Sawicki: Zur Textkritik und Enstehungsgeschichte der Gesetze König Stephans des HI (Ungarische Jahrbücher, IX. 1929, 395-425. oldal) Sándorfy Kamil: Törvényalkotásunk Hőskora (1825-1848) (Bp. 1936.) Sándorfy Kamil: Erdély reformkorszakának jogtörténete (efo Kiadó, Bp. 2000.) Schiller Bódog: A Hármaskönyv jogforrástana (Jogi Értekezések, 6. füzet, 1902.) Schiller, Felix: Das erste ungarische Gesetzbuch und das deutsche Recht (In: Festschrift für Heinrich Brunner, Weimar, 1910.)
Serédi Jusztinián: Szent István törvényei a római joggal és a kánon-joggal összehasonlítva (Budapesti Szemle, 249. kötet, 727. oldal, ill. Vigilia, 1988. 583-588. oldal) Somogyi Ferenc: Társadalompolitikai törvényalkotás Werbőczy előtt (Szt. Erzsébet-nyomda, Kassa, 1943.) Supka Géza: A magyar törvény múltja (A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könnytára, az Országos Levéltár és a Történelmi Múzeum „A magyar jogi élet emlékei" című kiállítása) (Jogtudományi Közlöny, 1934. 32. szám) Szabó István: Költözködési szabadság vagy földesúri bíráskodás. Az 1351. évi XVIII. törvénycikk (In: Szentpétery Imre emlékkönyv, Bp. 1938., ill. uő. Jobbágyok - parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Für Lajos, Akadémiai Kiadó, Bp. 1976. 123-136. oldal) Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények (Századok, 1954. ill. uő. Jobbágyok -parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből, 137-166. oldal) Szalma József: A „sarkalatos" törvényekről a magyar jogfejlődésben (Jogtudományi Közlöny, 2002. 9. szám) Szent István törvényeinek XII. századi kézirata az Admonti kódexben (A kísérőtanulmányt Győrffy György, a bevezetést, a magyar fordítást és a jegyzeteket Bartionek Emma készítette.) (Helikon Kiadó, Bp. 1988.) Szent István király Intelmei és törvényei (Zlinszky János előszavával) (Szent István Könyvek, Szent István Társulat, Bp. 2010.) Szilágyi Lóránd: III. Endre 1298. évi törvénye (In: Annales Universitatis Scientiarum Budapestienensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Historica I. Bp. 1975.) Szilágyi Lóránd: Árpád-kori törvények (Egyetemi jegyzet, Bp. 1962.) Szlemenics Pál: Törvényeink története országunk keletkezésétől az Árpádok kihalásáig (A magyar tudományos társaság évkönyvei 6., II. köt. 1845.) Thallóczy Lajos: A Corpus Juris negyedik kiadása (Századok, 1881. 146-149. oldal) Töreky Géza: Szent István törvényeiről (Magyar Jogi Szemle, 1938. november, 9. szám) Tringli István: Szent István törvényei (História, 2001. 7. szám) Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Bp. 2005.) Varga János: Werbőczy jogelvei és a parasztság röghöz kötése 1514-ben (Jogtudományi Közlöny, 1973. 2. szám) Vitek Gábor: A De Bulla Aurea - A 790 esztendős Aranybulla (Közszolgálat, 2012. 1. szám) Waldapfel Eszter: Szt. István első törvénykönyve és a nyugati törvényhozás (A bécsi magyar történetkutató intézet évkönyve V., Bp. 1935. 84-102. oldal) Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve (Latin-magyar kétnyelvű kiadás, Bp. 1990.)
Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Függelék: a törvények szövege) (Bp. 1904.) Zlinszky János: Werbőczy jogforrástana (Jogtudományi Közlöny, 1993. 10. szám) Zlinszky János: A magyar jogrendszer kezdetei (Jogtudományi Közlöny, 1996. 8. szám) Zlinszky János: A magyar jogalkotás kezdetei. Szent István államalapító és törvényhozó (In: Szent István király intelmei és törvényei. Bp. 2000. 5-12. oldal) Zsoldos, Attila: The Legacy of Saint Stephen (Bp. 2004.)
Törvényalkotás a külföldi parlamentekben A bizottsági munka 1. rész című kötetben megjelent tanulmányok: Bánki Miklós: A brit Parlament bizottsági rendszere, a bizottságok részvétele a törvényalkotásban Raffay Géza: A francia Nemzetgyűlés és Szenátus bizottsági rendszere, a bizottságok részvétele a törvényalkotásban Laban János - Kisfaludy Zoltán: A német Szövetségi Gyűlés (Bundestag) bizottsági rendszere, a bizottságok részvétele a törvényalkotásban Túry Mária: Az osztrák Parlament bizottsági rendszere, a bizottságok részvétele a törvényalkotásban Bucsi-Szabó Edit: A spanyol Parlament (Cortes Generales) bizottsági rendszere, a bizottságok részvétele a törvényalkotásban A törvényalkotó Országgyűlés című kötetben megjelent tanulmányok: Bánki Miklós: A brit Parlament törvényhozási eljárása Veress Bulcsú: A törvényalkotási folyamat az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában Kisfaludy Zoltán: Szövetségi törvényalkotás a Német Szövetségi Köztársaságban Badura, Peter: Die parlamentarische Volksvertretung und die Aufgabe der Gesetzgebung (Zeitschrift für Gesetzgebung, 1987. 4. szám) Drinóczi Tímea. Minőségi jogalkotás és adminisztratív terhek csökkentése Európában (HVGORAC, Bp. 2011.) M. Asunción García Martínez: El procedimiento legislativo (Madrid, 1987.) Máté Olga - Sárkány Viktória: Törvényjavaslatok tárgyalási rendje - EU-tagállamok (Országgyűlési Könyvtár Képviselői Információs Szolgálat, 2011. február 11.) Mezey, Michael: „Classifying Legislatures" (In: Legislatures. Ed: Philip Norton, Oxford University Press, New York - Oxford, 1991.) Miers, D. K. - Page, A. C.: Legislation (2. kiadás, London, Sweet & Maxwell, 1990.)
Mikva, Abner J. - Lane, Eric: Legislative Process (Aspen Law & Business, New York, Gaithersburg, 2002.) Nagy Csongor István - Papp Imre - Sepsi Tamás (szerk.): Parlamentek Európában (Összehasonlító parlamenti jogi tanulmányok) A kötetben megjelent, a törvényhozással foglalkozó tanulmányok: Baranyi Bertold: Törvénykezdeményezés Szabó Krisztián: A házelnök feladatai a törvényhozási eljárással kapcsolatban Szabó József: A törvényjavaslat tárgyalásának szakaszai Fodor Ágnes - Gyulavári Edina: A módosító javaslatok benyújtásának rendje Kenderesi Nóra: Gyorsított törvényalkotási eljárások Galambos Gábor - Ságvári Ádám: Speciális törvényhozási eljárások Olson, David M.: Democratic Legislative Institutions. A Comparative View (M. E. Sharpe, Armonk, New York - London, 1994.) Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában (Osiris Kiadó, Bp. 1998.) Schambeck, H. (szerk.): Das österreichische Bundesverfassungsgesetz und seine Entwicklung (Berlin, 1980.) Schäffer, Heinz: Gondolatok a törvényelőkészítési eljárás tökéletesítéséről (Jogtudományi Közlöny, 1990. 1. szám) Schulze-Fielitz, Helmut: Theorie und Praxis parlamentarisher Gesetzgebung (Duncker & Humblot, Berlin, 1988.) Szente Zoltán: Bevezetés a parlamenti jogba ("A törvényalkotás" című fejezet - Második, bővített kiadás, Atlantisz Könyvkiadó, Bp. 2010. 291-332. oldal) Zander, M.: The Law-Making Process (3. kiadás, Weinfeld & Nicolson, London, 1989.)
A Bibliográfiában szereplő, rövidítve jelölt könyvek adatai A bizottsági munka 1. rész, Parlamenti dolgozatok I. 2. átdolgozott kiadás. Szerkesztette Soltész István, Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1993. A bizottsági munka 2. rész, Parlamenti Dolgozatok II. Szerkesztette Soltész István, Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1994. A plenáris ülés 1. rész, Parlamenti Dolgozatok VI. Szerkesztette Soltész István, Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1997. A plenáris ülés 2. rész, Parlamenti Dolgozatok VII. Szerkesztette Soltész István, Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 2003.
A törvényalkotó Országgyűlés. Parlamenti Dolgozatok I. Szerkesztette Soltész István, Parlamenti Módszertani iroda, Budapest, 1993. Alkotmánytan I. Alapfogalmak, alkotmányos intézmények. 2. átdolgozott kiadás, Dezső Márta, Fürész Klára, Kukorelli István, Papp Imre, Sári János, Somodi Bernadett, Szegvári Péter, Takács Imre, szerkesztette Kukorelli István, Osiris Kiadó, Budapest, 2007. Kilényi Géza ünnepi kötet = Formatori Iuris Publici. Ünnepi kötet Kilényi Géza hetvenedik születésnapjára. Szerkesztette Hajas Barnabás és Schanda Balázs, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Szent István Társulat, Bp. 2006. Kukorelli István: Az alkotmányozás évtizede. Közjogi, politikai tanulmányok, parlamenti jegyzetek. Korona Kiadó, Budapest 1995. Kukorelli István: A jogállamért. Püski Kiadó, Budapest, 1989. Kukorelli István: Közjogi tűnődések. Tiorg Kft, Budapest, 1991. Magyar alkotmányjog II. Államszervezet. Szerkesztette Petrétei József, Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 2000. Magyar alkotmányjog I. Szerkesztette Petrétei József, Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs, 2002. Magyarország politikai évkönyve 1990. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Aula Kiadó és az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1990. Magyarország politikai évkönyve 1991. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Ökonómia Alapítvány - Economix Rt., 1991. Magyarország politikai évkönyve 1992. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány - Economix Rt., 1992. Magyarország politikai évkönyve 1993. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány - Economix Rt., 1993. Magyarország politikai évkönyve 1994. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1994. Magyarország politikai évkönyve 1995. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1995. Magyarország politikai évkönyve 1995-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1996. Magyarország politikai évkönyve 1996-ról. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1997. Magyarország politikai évkönyve 1997-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1998. Magyarország politikai évkönyve 1998-ról. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1999.
Magyarország politikai évkönyve 1999-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2000.. Magyarország politikai évkönyve 2000-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2001. Magyarország politikai évkönyve 2001-ről I-II. kötet. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2002. Magyarország politikai évkönyve 2002-ről I-II. kötet. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2003. Magyarország politikai évkönyve 2003-ról. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2004. Magyarország politikai évkönyve 2004-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2005. Magyarország politikai évkönyve 2005-ről. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2006. Magyarország politikai évkönyve 2006-ról. Szerkesztette: Sándor Péter, Vass László, Tolnai Ágnes, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2007. Magyarország politikai évkönyve 2007-ről. Szerkesztette: Sándor Péter és Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2008. Magyarország politikai évkönyve 2008-ról. Szerkesztette: Sándor Péter és Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2009. Magyarország évtizedkönyve 1988-1998. A rendszerváltás I-II. kötet. Szerkesztette: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 1998. Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament. Osiris Kiadó; Budapest, 2002. Sári János ünnepi kötet. Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette Dezső Márta és Kukorelli István, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008. Schmidt Péter ünnepi kötet = Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére. Szerkesztette Fürész Klára és Kukorelli István, ELTE ÁJK Alkotmányjog Tanszék, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2006. Soltész István: Az Országgyűlés.