Történetek magyar nyelven Írta: Zelda of Arel
Ha felhasználnánk mindent Mi lenne, ha felhasználnánk minden technika adta lehetőséget az iskolai életben? Nézzünk meg egy diák egy napját. Peti a kapu felé közeledett. Levette kesztyűjét és, hogy bejusson a forgóajtós kapun, a zárba illesztette ujját. A leolvasás megtörtént. Meg próbált utána menni egy barátja, Feri is, de megszólalt a már jól ismert hang: - Kérem lépjen ki a forgóajtóból, és ujját tegye be a leolvasóba! Hátra kellett lépnie. Peti folytatta útját a szekrények felé. Ismét ujjlenyomatát használva kinyitotta a szekrényét. A barátai köré gyűltek, hogy üdvözöljék. - Hello! Izgat a matek röpdoga, mi? - Hát, semmi gond. - Tanultál a változatosság kedvéért? - Hát igen. - ekkor egy közeli szekrényhez lépett Sheril, az amerikai cserediák. Rövid fekete szoknya volt rajta, és vastag harisnya. - Hát itt van Sheril. Jól néz ki, mint mindig. - Az biztos. Mért nem hívod el ebédelni, vagy valahova szórakozni? - Rendben van. Jó ötlet. - Kérem mindenki fáradjon az osztálytermébe. - szólalt meg a jól érthető géphang a rádióból. Peti a biológia terembe sietett. Bedugta lapptopját az iskolai belső hálózatba, behívta a disken lévő biológia füzetét, és várt a tanárra. Az óra jól ment és a végén: - Rendben van. Akkor most mindenki menjen az Internetre, és keressen képeket a dinoszauruszokról. Hősünk talált egy nagyon jó oldalt. Úgy döntött, hogy meglátogatja a WC-t. Amikor végzet, az automatikusan lehúzta önmagát. A tükör előtt éppen fésülködött, amikor odajött egy pár fiú. - Na mi van? A feka csajodnak akarsz tetszeni? Peti már éppen készült, hogy egy szépet behúz nekik, amikor meggondolta magát. A kamerákon keresztül a tanárok mindent látnak. Ha megüti, annak ő látja a kárát. Így inkább a nyelvével vágott vissza: - Rasszista szemét! - Hát, te sem a Ressisstance zenéit hallgatod! - Nem vagyok akkora bunkó! Ezen ők csak röhögtek. Viszont megszólalt a már jól ismert hang. jött a történelem óra. Ismét az Interneten kellett keresniük, de most szöveget. A szünetben ismét meglátta Sherilt. Minden bátorságát összeszedve odament hozzá. - Figyelj, emlékszel rám, ugye? A lektorinkra szoktál bejönni. - Hát persze Peti! - Nem szeretnél ma velem ebédelni? - Nem is tudom. - Csak egy ebéd. Eszünk egy pizzát a Margarétában. - Na jól van. Kettőkor a kapu előtt. - Szuper! Peti az iménti beszélgetés hatása alatt úgy döntött, hogy küld egy dalt neki. A géphez lépett, ami hasonlított egy Juke Box-hoz azzal a különbséggel, hogy ehhez volt mikrofon is, és nem kellett pénz bedobni. - A következő számot Sherilnek küldöm. - mondta a mikrofonba. Felcsendült Bon Jovi Always című száma, és amint véget ért, itt volt az idő a matek dogára. - A belső hálózaton menjetek a matematikára, és ott a második osztályban a sin, cos röpdolgozatra. Kezdte a tanárnő. - A jelszó 2584676. Már a képernyőjükön is voltak a feladatok. Húsz perc múlva elküldték az összeset a központi
számítógépnek, ami kijavította. Petié 4-es lett. Amint vége lett az órának, a telefonhoz ment. Betette kártyáját és hozzácsatlakoztatta a laptopját. Betáplálta a számot, és már meg is jelent a képernyőn az anyja. - Mi van fiam? - Anya, ma nem tudok otthon ebédelni. - Miért nem? - Egy lánnyal eszek együtt. - Hát sok szerencsét! - Köszi! Ezt elintézve volt egy kis ideje átnézni az irodalmat. A következő óra ének volt. Meghallgattak egy pár zenét, néhány filmzenét is. Közben kapcsolatba lépett a büfével, és Pityu189 jelszóra kért egy sonkás szendvicset és 2dl teát. Az óra többi részében az asztalon található mikrofonokba énekeltek. A tanár mindenkit meghallgatott, és kijavított. Már nagyon unta az egészet, amikor megszólalt a rádió. - Kérem, hagyják el a tantermeket, a 11 órás szünet következik. A büféhez indult, elkérte a rendelését és találkozott egy pár barátjával. - Na mi van? Elhívtad már azt a félvér bombázót? - Igen. El is fogadta. - Na te szerencsés. Marha jól néz ki az a csaj. - Persze. Mit gondolsz, miért hívtam meg egy pizzára? Tovább beszélgettek így, de jött a következő óra, fizika. - Az iskolai hálózaton a fizikai kísérleteket nézzétek meg. Nekem sajnos most el kell mennem, de bejön egy helyettesítő tanár. A Quick Time Movie programjuk segítségével megnézték az érdekes kísérleteket, és utána kerestek egy pár érdekes dolgot. Peti ráakadt egy nagyon hasznos bázisra. Amikor kilépett a teremből, Sheril már várta: - Figyelj, bocs, de nem tudok elmenni. Totál elfelejtettem, hogy pár barátnőmmel már megbeszéltem, hogy délután nyakunkba vesszük a várost. - Semmi gond. Mit szólnál ahhoz, ha együtt jönnénk a pénteki suli bulira. Tudod, kivetítős Spice Girls koncert lesz. - Az klassz. Szeretem a Spice Girls-t. Fél hétre gyere elém. Tudod, hogy hol lakom? - Igen. - Akkor minden rendben. Csáo! - Szia! Szemével még hosszasan követte a lányt. Minden rendben lesz. Az osztályfőnöki órán új osztálytitkárt választottak, mert a régi lemondott. A hálózat segítségével elküldték az összes szavazatot, és megszületett az eredmény. Az új osztálytitkár Anna lett. Utána a cigizésről beszéltek. Cigi ellenes oldalakat kerestek az Interneten. Elég unalmasnak találta Peti az órát, így boldog volt, hogy vége lett. Ismét a telefonhoz ment. Felhívta anyját: - Anya, mégis otthon ebédelek. - Lemondta? - Igen, de semmi gond. Pénteken találkozunk. - Akkor jó. Elvégre az én fiam egy főnyeremény. - Igazad van. Na jól van, megyek. - Jó tanulást! Ananászos csirke az ebéd! Irodalom órán a CD-n levő szöveggyűjteményből dolgoztak. - A következő kötelező a Csongor és Tünde. Megtaláljátok az iskolai könyvtárban. Ne felejtsétek el letölteni! - hangzott a figyelmeztetés az óra végén. A már ismert hang megszólalása után a szekrényéhez ment. Kivette a kabátját, és a kapu előtt megvárta egy pár barátját.
3
- Na mi van? Mégsem Sherillel találkozol? - Nem. Dolga van. De semmi gond. Pénteken találkozunk. - Szerintem te tetszel a csajnak. - Az biztos.
A jövőbeli sikerében bízva hagyta el iskoláját. Vége
4
Hajó a láthatáron! Ezt a történetet az anyám mesélte el nekem, amikor bejelentettem, hogy férjhez fogok menni. Nagyon örült a hírnek, és az mondta, hogy itt van az ideje, hogy elmesélje, hogyan ismerkedett meg az apámmal, akit én soha sem ismertem. Azt tudtam, hogy ő már régen meghalt, és azért rakta ki az anyu 1661-ben egy lakatlan szigetre, mert elárult minket. Akkor még csak pár hónapos voltam. Amikor elkezdett mesélni, könnyek gurultak le az arcán. Ebből tudtam, hogy még mindig szereti, és sohasem tudta elfelejteni, de nem tehetett semmit, csak ami történt. Így volt rendjén. A Mirabelle nevű szkúner kecsesen szelte a hullámokat. A lemenő Nap fényében teste aranynak tűnt. Feszülő vitorláival gyorsan haladt. Nem fújt túl erősen, de gyengén sem a szél. Fedélzetén a hírhedt kalózkapitány, Médard Vincent állt, a Villám Médard, jobbján a hajó igazi parancsnokával, Maybelle de Ferrignonnal. - Az anyámmal. - A nő furcsa módon barna nadrágot viselt zekével, széles karimájú kalapját toll díszítette. Alatta vállnál egy kicsit hosszabb haja fekete szalaggal volt összekötve. Oldalán kard, övében pisztoly csüngött. Bárki elhitte volna róla, hogy nem nő, hanem férfi. - Tehát visszatérünk Tortugába. - szólalt meg a férfi. - Igen. A többiek már ott várják jövetelemet. - mondta csengő hangján. - Remélem minden rendben van a többiekkel. Nem szeretnék még egy olyan nehéz kiszabadítási akcióban részt venni, mint amit nemrég kellett végrehajtanunk Destille, a Niké kapitánya miatt. - Az nagy csata volt. Az egész flottám bevetettük. Az én hét hajóm az ő hat hajójuk ellen. Habár mi heten voltunk, az ő hajóik sokkal masszívabbak voltak. Elvégre a spanyol gályák ilyenek, viszont sokkal nehézkesebbek. De végülis nyertünk és csak egy húsz ágyús hajónkat, a Krioszt vesztettük el. Viszont szereztünk még egy hajót, amit Aurórának kereszteltünk a szükséges javítások után. Egyébként is. Ma ő, holnap te. Ki tudja. Veszélyes a mi életünk, össze kell tartanunk. Hírtelen egy hang törte meg a kellemes csendet: - Balra hajó a láthatáron! Angol! Húsz ágyús! - Készültségbe! Az ágyúkhoz! Töltsétek meg őket! Angol zászló föl! Kormányos, balra! - kiáltotta Maybelle. - Mi a terved? - kérdezte a rettegett kalóz. - Add a látcsövet! - hangzott a visszautasíthatatlan parancs. - Szép darab. Utasokat szállít a kolóniákra. Valószínűleg arannyal is meg van rakva. Viszont elég kicsi. Könnyű prédának látszik. - A sólyomnak is az az egér, amelyet kiszemelt. Tehát? - A tizes taktika. - Nem túl egyszerű az? Könnyen rájöhetnek. - Épp ezért nem fognak sejteni semmit. Ki gondolná, hogy egy ilyen egyszerű módszert választunk?! Tehát így fogjuk csinálni: Ez egy kisebb hajó, mint a miénk. Az ágyúi minden bizonnyal rövidebb hatótávolságúak, mivel kisebbek, hogy kevesebb terhük legyen, és könnyebben mozogjon a hajó. Amikor elég közel kerülünk, tüzelni kezdünk. Mire felébrednek, már mellettük vagyunk, elég közel ahhoz, hogy megcsákányozzuk. - és elégedett mosoly jelent meg az arcán teljes tudatában önnön nagyszerűségének és „szerénységének" -. - Jó. Nagyon jó. - a tanár büszkeségével hangzottak ezek a szavak. - Mivel azt hiszik, angolok vagyunk, behúzzák a vitorláinkat, mert azt gondolhatják, hogy valami üzenetünk van a számukra. - szinte tapsikolt örömében, hogy mindent így kigondolt. - Legjobb lesz, ha a csákányozásnál bemész a kabinodba. - Nem! - válaszolta mérgesen. Ki nem állhatta, ha emlékeztették rá, hogy nő. Még csak nyolc volt, amikor az apja elkezdte tanítani vívni és lőni. Pár év múlva a navigáció rejtelmeibe is megkezdte a bevezetést. Anyjának több gyermeke nem lehetett, hát ő volt az apjának a mindene. Fia helyett fia volt. Neki is tetszett ez a szerep. Mindig sokkal komolyabb volt, sokkal fiúsabb is, mint a korabeli lányok, vagy mint azt illett volna. Így amikor meghaltak a szülei és megtudta a titkot, hogy apja kereskedelmi vállalkozása mögött egy egész kalóz
5
flotta áll, kész volt átvenni mindent. Médard segített az elején a gyakorlatban alkalmazni mindazt, amit tudott. Mindig lelkesítette a kaland, a harc, a csata. Még a vérrontást is szerette, habár ezt nem merte bevallani magának. Szerette, ahogyan kardjának szúrására összeesett ellenfele, vagy pisztolya lövésének ereje hátradobta a másikat. Férfit még nem ismert, távol maradt a más nőket olyannyira vonzó estélyektől. Viszont néha elment ide, oda, hogy magának megfelelő párt keressen. Nem akarta elkövetni azt a hibát, amelyet példaképe, I. Erzsébet is elkövetett. Utód kellett neki, de nem fiú, hanem lány. Egy erős személyiség, aki a sarkára áll. Most ettől még távol érezte magát, mikor ez már a küszöbén állt. Tehát visszautasította a távolmaradásnak még a gondolatát is. - De még valami bajod eshet. - Ugyan már! - legyintett. - Legalább húsz ütközetben részt vettem már. Kitűnően bánok a karddal és a pisztollyal. Bárkit legyőzök. Ezt egyébként is én döntöm el. - Én vagyok a kapitány. - vigyorgott fölényesen. - Én a tulajdonos és a parancsnokod vagyok! - fortyant fel. - Tudod jól Médard, ez volt a szerződésünkben. Bármikor leválthatlak, ha ellenszegülsz. Te vagy a vezérhajó, a Mirabelle parancsnoka. Ezzel a címmel együtt jár az, hogy a legfőbb flottaparancsnok vagy. Lehet, hogy te tanítottál, de ez még nem helyez fölém. Én állok fölötted, és ezt sohase felejtsd el! - Ahogy parancsolod. - hajolt meg mélyen. Már az angol zászlót lobogtatta a szél a „Rózsa és Kard" helyett, ami az övék volt. A lépések megindultak. Közelebb kerültek. Maybelle a távcsöve mögül követte a másik hajón lejátszódó eseményeket. - Jól haladunk. Minden úgy megy, ahogy terveztem. Megláttak minket és már majdnem leálltak. Jelezzünk nekik, hogy van valamink a számukra. Hátha lehorgonyoznak. - Azonnal. A kapitány elment, leadták a trombita jelzéseket és azok leeresztették a horgonyt. Nemsokára visszatért. - Parancsod végrehajtottuk úrnőm! - mondta egy kicsit ironikusan. - Azt látom, de nem jött már el az ideje, hogy tüzeljünk? - mérte le a távolságot a remek anyám. - Igen, igazad van. - Ágyúnyílásokat kinyitni, tüzelésre a bal oldalon felkészülni! Sortűz! - parancsolta a hajó mindenható irányítója. Az ágyúk sorban eldördültek. Az angol hajót több helyen eltalálták és törött deszkák röpültek szanaszét. Maybelle látcsövén keresztül szemlélte az történteket. - Újratölts! Tűz! Ezek nagy részben a fedélzetet találták el, de a hajó oldala is súlyosan megrongálódott. Több ágyú a vízben úszott. Mindenfelé össze-vissza rohangáló embereket lehetett látni. Úgy látszott, a kapitány most szedte össze az embereit, mert a horgonyt felhúzták, egy vitorlát, ami valami csoda folytán megmaradt, felhúzták. Több nem volt már nekik, a másik kettétört és az egyik fele a fedélzeten állt csonkán, a másik a tengerben úszott. Az ágyúnyílások felcsapódtak és azzal a párral, ami még ép volt, tüzelni kezdtek, de a Mirabelleben sok kárt nem okoztak. A kalózhajó még egy sortüzet adott le és elég közel kerültek ahhoz, hogy megcsákányozzák. - Csákányokat átdobni! Húzzátok mellénk a hajót! Azonnal engedelmeskedtek. Maybelle felvett egy maszkot. Ez mindössze egy két helyen lyukas kendő volt. - Mindenki utánam! - kiáltotta Maybelle, miközben két kezében egy kötelet tartott. Átlendült az ellenséges hajóra. Nemét meghazudtoló bátorsággal és ügyességgel küzdött, de mindvégig szemével a kapitányt kereste, míg végre megtalálta. Éppen Médarddal vívott. Maybelle azonnal ott termett. - Védd magad, te álnok kalóz kapitány! - fenyegette meg a nem éppen fiatal angol a Villámot. Látva harcukat anyám mérges lett, mert nem szerette, ha levágják előtte a csorda fejét. Ez a fej ősz volt, de a hozzá tartozó test még mindig hordozott egy pár megmaradt izomköteget. Kék egyenruhája
6
egészen vonzó külsőt kölcsönzött neki. - Médard! Ő az enyém! - és már ott is termett, szétbontva a hadakozó feleket. - Elnézést úrnőm, de... - szabadkozott a vétkes. - Tünés! - förmedt rá. - Egy nő akarja elvégezni a férfiak munkáját? - nevetett, amint meghallotta újabb ellenfele hangját a kapitány. - Az nevet, ki utoljára nevet! Adja meg magát, mert legközelebb térden állva fog válaszolni! hangzott a bátor válasz. - Én Dorkmond kapitány vagyok és nem adom meg magamat egy nőnek! - Pökhendi angol. Védje magát! - emelte fel kardját. - Nővel nem harcolok! Maybelle egy suhintással megsebezte a jobb vállát. - Méghogy nem harcol. Ez csak kifogás, mert fél, hogy jobb vagyok magánál. - Méghogy maga! Én vagyok Anglia egyik legjobb vívója. - Végre valami kihívás. Na gyerünk, mutassa mit tud Anglia egyik legjobb vívója uraság! Ha nem védi magát leszúrom! Pedig én a tisztességes harc híve vagyok. A kapitány már látta, hogy nem tréfál és megkezdődött a nehéz küzdelem. Maybelle megsebesült a karján, de végülis sikerült kiütnie Dorkmond kapitány kezéből a kardot. Maybelle a torkához szegezte a hideg acélt. - Adja fel kapitány, vagy a földi pályafutása véget ért! - Mindenki hagyja abba! - kiáltotta meglepetten a hajó régi parancsnoka, majd halkan, szomorúan, hozzátette. - Győztek. Az életben maradottakat és a kincseket átvitték a Mirabellere, mielőtt a hajó még vízen lebegő maradványai is átadták magukat és a csata áldozatainak testét az örök hullámsírnak. A foglyokat a raktérben helyezték el. A kapitány szállása egy kabin volt, ahol leláncolták. Maybelle lement, hogy megnézze őket. Maszkja még mindig szemének körvonalait fedve megakadályozta, hogy bárki is felismerje. Átlagos tengerészek voltak, kivéve egyet. Habár ruhája megszenvedte a csatát, mégis eltért a többiekétől finom anyagában és jó szabásában. Nem is volt borostás. Bajusza hegyes volt és elég hosszú. Így ez keltette fel először a vizsgáló tekintetét. Hullámos fekete haja kócosan hullott vállára. A szakadásokon keresztül jól meglehetett figyelni izmos karját és mellét, amely hófehér volt mutatva, hogy testének eme részeit ruha szokta fedni. Arca viszont erős kezeivel egyetemben napsütötte volt. - Hát ez meg ki? - érdeklődött Médardtól a kíváncsi anyám. - Nem tudom. A többi matrózzal harcolt. Elég jól csinálta. Tapasztalt vívónak látszik. - Vigyétek egy kabinba, de ne láncoljátok le! Azt hiszem ér valamit. Ki tudja? Talán szép summát fog fizetni a szabadságáért. - Parancsára úrnőm! - hajolt meg az erősebb akaratnak a vetélytárs. Maybelle azonnal a férfi kabinjába ment, amint jelentették neki, hogy átvitték. Maszkját még mindig viselve, de már női ruhában lépett be. Sétájának oka az ágyán ült. Amint meglátta őt, felállt. A hölgy elmosolyodott .- Üdvözlöm a hajómon! - nyújtotta kezét a csókra, miközben bájosan mosolygott. A férfi engedelmeskedett az etikett parancsának, majd rátért a lényegre. - Valószínűleg a nevemre kíváncsi. Richard Longstrow vagyok. Jamaica volt utazásom célja, de az ön kapitánya meghiusította. - Nem Médard volt az, aki ezt tette, hanem én. Meglepődött? Nem csodálom. Én voltam az, aki a hajót irányította, aztán a kapitányt megadásra kényszerítette. - Ön? Gratulálok. Nagyon szép csel volt. - Örülök, hogy tetszett. - Habár egy kicsit primitív. - Az igaz, de éppen ezért nem jutott volna senkinek sem az eszébe, hogy ezzel próbálkozunk. - Ön lenyűgöző. Tehát akkor az a maszkos alak is ön volt. - Igen.
7
- De nadrágot viselt. - Persze. Nem gondolja, hogy tengeri ütközetet szoknyában szoktam vezetni. - Igaz. Abban egy kicsit bajos lenne vívni is. Hadd gratuláljak a fantasztikus technikájáért. Ilyen szépet csak nagy mestereknél tapasztaltam. - Köszönöm. A mesterem azt mondta, hogy igazán van hozzá tehetségem. - Milyen bájos az akcentusa. - hízelgett Richard. - Maga francia? - Igen. - Csodálatos. Kérem árulja el, határozott már sorsom felől? Remélem nem dobat be a tengerbe a cápák közé. - Nem. Azt hiszem, maga ennél sokkal értékesebb zsákmány. - Tehát váltságdíjat fog követelni értem.- Pontosan. - Attól félek, csalódást kell okoznom magának. Megélhetést keresve indultam a kolóniákra. válaszolta sajnálkozást mutatva. - Ez igazán elszomorító. - Tudja az apai örökséget már régen elköltöttem. Hajózással szeretnék foglalkozni. - Majd meglátjuk, mit lehet itt tenni .- Van még más hajója is ezen kívül? - Igen. - Csak nem magáé az Istenek? - De. - Nagyon tetszett az, amit az egyik kapitánya kiszabadításakor tett. - Köszönöm. - Ahogy elmesélték nekem, fantasztikus hadműveleteket tettek meg a hajói. - Örülök, hogy kivívta elismerését. Habár nem hagytam túl sok hírmondót. - De minek ez az álarc? - Szeretném megtartani a társasági életem is. Elvégre nő vagyok, és kell egy utód. - Igen. Megértem. Figyeljen. Már említettem, hogy én magam is tengerész vagyok. Valamikor volt egy hajóm, de eladtam, mert elfogyott a pénzem. Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, szeretnék én is a szolgálatába lépni. - Nem is tudom. Az igaz, hogy szükségem lenne egy jó kapitányra, de honnan tudjam, hogy megfelel-e? - Tegyen próbára. - Miért akar kalóz lenni? - Úgy tudom, szép pénzt hoz. - Hát az biztos, az én apám is ezért fogott bele. - Szükségem van pénzre. - Ha tényleg a kapitányaim közé akar tartozni, ki kell állnia egy próbát. Elmegyünk Tortugába és ott majd kap egy hajót. Az egyik kapitányom magával lesz. Egy hajót kell szereznie. Angolt, vagy spanyolt, mindegy, csak valamennyire egészben legyen. Ha meghozza mintegy képességei és hűsége jeleként, akkor aláírja a szerződést, mint mindenki, leteszi a fogadalmat és közénk fog tartozni. Az a hajó lesz az öné, amit szerez. - Megegyeztünk. - nyújtotta a kezét. - Rendben van. Úgy hiszem, erre most már nincsen szükségem. - e szavakkal megszabadult álarcától. - Maga gyönyörű! - hízelgett. - Köszönöm. Maybelle de Ferrignon vagyok. - mondta egy kicsit pironkodva az igazán vonzó férfi szavaira. - Nagyon örülök, hogy megismerhetem szép hölgyem és jövendőbeli főnököm. Remélem elég ügyes vagyok ahhoz, hogy az ön szolgálatába szegődjek. Nagy megtiszteltetés lenne. Az ön hajóinak és kapitányainak hírneve a legnagyobb királyokéval vetekszik. - Én is nagyon örülök a találkozásnak. Biztos vagyok abban, hogy ez egy kivételes kapcsolat kezdete. - mondta mosolyogva anyám az apámnak.
8
Még nincs vége
9
Nyári délután 1914-ben Diana szép lány volt. Egyesek szerint már egészen felnőtt, de voltak olyanok is, akik tizenhat évével még gyereknek gondolták. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy szőke hajával, nagy kék szemeivel igazi szépség volt. Egy nyáron nagymamájánál töltötte a szünidő nagy részét. Ez igen emlékezetes út volt, de a legtöbbet mégis egy bizonyos délutánra gondolt vissza több okból is. Szép nap volt, meleg, de mégis a pár napja leesett eső frissé tette a levegőt. Mint mindig, most is percre pontosan szólalt meg az ebédre hívó csengő. Diana a szobájában olvasott, amikor meghallotta és azonnal lesietett a nagy étkezőbe. Körülülték az asztalt ő, a nagymamája és egy pár vendég a környékről. A díszvendég egy, a közeli városból való politikus volt. Az asztali áldás után behozták a levest. Igen sok hús volt benne, épp ezért mindenkinek nagyon ízlett. A főfogás különlegességnek számított arrafelé, tavaszi jércemell volt. Dianának megfordult a fejében, hogy ezt éppen nyáron eszik, de sebaj. A beszélgetés csak a desszert alatt kezdődött el: - Hallották, hogy a háborúba be fog kapcsolódni Anglia is? - kérdezte a politikus. - Ugyan menjen már! Az angolok nem is tudnak harcolni. Még akkor is, ha minden kéz fegyvert fog sem lesznek annyian, mint amennyi ló van abban az országban! - mondta egy magát nagyon okosnak képzelő szomszéd. - Kérem a politikát, és a konfliktusokat száműzzük az ebéd mellől. Inkább beszéljünk az esti mulatságról. - vágott közbe a nagymama, miközben az utolsó falat tortát tűzte a villájára. - Ugye azt mindenki tudja, hogy a lányoknak pirosban kell megjelenniük? - Természetesen. - felelték kórusban. Talán még mást is mondtak volna, ha az ajtó ki nem nyílik és egy szobalány be nem lép. - Elnézést kérek. - mondta vékony hangján. - Diana kisasszonyt keresi egy úr. - Nagymama, elmehetek? Az ebédet már úgyis befejeztem. - Hát persze. Kiment és a szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a fiút, aki fekete paripáján feszített. Az örömtől égő orcával pattant fel mögé. Az öreg malomhoz mentek a dombra. Onnan gyönyörködtek a kilátásban, miközben egymást oly szorosan ölelték, mintha sohasem lehetne őket szétválasztani. Azt kívánták, bárcsak örökké tartana ez a nyugalmas pillanat. Viszont tudták, hogy fekete fellegek gyülekeznek felettük, habár nem is mondták ki. Ekkor a fiú megcsókolta és az egész testén kellemes bizsergés futott át. Nagyon szerette őt. Jobban, mint valaha bárkit. A nap lement, elbúcsúztak. Dianának egy hét múlva haza kellett mennie, de megegyeztek abban, hogy leveleznek. Így is tettek és még akkor is folytatták, amikor a fiút behívták katonának, aztán a frontra került. Nagyon aggódott miatta. A levelek ritkultak, de mégis nagyon félt, amikor már hetek óta nem kapott felőle hírt. Minden nap remegő kézzel nyitotta ki a levelesládát. Egyszer talált is benne valamit, de nem attól, akitől várta, hanem az anyjától. Elesett. Nagy tragédia volt ez a számára. Napokig sírt, de aztán az erős fájdalom átváltozott fojtogató ürességgé. Mert azt érzett valahányszor rá gondolt, vagy arra az első csókra, Dezsőtől.
10
Szerelmek mennek, szerelmek jönnek Kistarcsán laktam anyámmal és a testvéreimmel. Az apám már kiskoromban meghalt. Anya gyakran rendezett színdarabokat. Olyan jól csinálta, hogy ha meghirdettek egyet, akkor még a környező falvakból is jöttek. Egy alkalommal még volt olyan is, aki Gödöllőről érkezett. Utána megkérték a zongorista Veres Tibit, hogy játssza a talpalávalót. Ez a név igen találó volt, a vörös haja miatt. Éppen élveztem a táncot az egyik kedvenc partneremmel, Kovács Pistával, amikor Farkas Jenő lekért. Természetesen átengedett neki, de én nem őrültem ennek. A Jenővel mindig is utáltam táncolni, mert mindent beleadott és ezért izzadt, mint aki lefutott húsz kilométert a tűző napon. E közben még a lábamat sem kímélte. Nagyon szerelmes volt belém, de én még nem is kedveltem. Pedig egy tiszt egyetlen fia volt és szép nagy házban laktak. Viszont nem is értem miért zavart ennyire, hiszen mivel nem voltam csúnya lány, a faluban még mások is vonzódtak hozzám. Ekkor jött a megmentőm, Anderkó Feri. Ő Gödöllőről érkezett és már egyáltalán nem volt fiatal. Nagyon jól tudott táncolni. Én viszont nem vonzódtam hozzá. Már jó ideje senkihez. De hogyan is jelenthetett volna számomra bárki akármit, amikor én még mindig Dillnberger Lacit gyászoltam. Tizenöt évesen szerettem bele, de ő meghalt. Tífuszt kapott és vérmérgezését az orvosok későn vették észre. Ő volt az első igazán nagy szerelmem. Biztosan én sem voltam közömbös a számára. Talán ha nem hal meg, akkor egyszer hozzámegyek. Az élet megy tovább és én megint azzal táncoltam, akivel olyan sokan akartak. Amikor elment, kikísértem az automobiljához. Fél szemmel a Jenőt figyeltem. Minél jobban pukkadozott - mert igen féltékeny természete volt -, annál jobban mosolyogtam a Ferire. Ő elment és én soha többé nem láttam. Aztán elköltöztünk Kistarcsáról és én hozzámentem egy Fráter István nevezetű jogászhoz, aki a postán dolgozott. Igen eszes ember volt, csak ne bújta volna folyton a könyveit. Három kislányunk lett.
11
A köd Előtűnt a köd az éjszakából, Hogy eltompítsa a lámpa fényét. Előtűnt és itt van. De miért? Érted, érted szerelem. A köd, a lámpa csak érted van, Értünk. Hogy megvilágítsa, hogy teljessé tegye Szerelmes éjszakánk. De mit ér a köd, a lámpa, Ha te nem vagy. Nincs szerelem, Nincs szerelmes éjszaka. Csak én vagyok és az áhítatom. Az áhítatom utánad, szerelem. Mivel te nem vagy, csak az Áhítat marad, a lámpa és a köd. Térj hát vissza köd az éjszakába, Mert az éjszakából jöttél. Nincs értelme, hogy itt légy, Hisz nincs szerelem, csak te. Lámpa ne világíts, Hát sötétülj el örökre, Mert nincs szerelem, Csak az áhítat, köd és te. Itt a lámpa, a köd, én, De te mégse vagy itt, Nem vagy itt szerelem! Hát nincs szerelmes éjszaka sem.
12