TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
Szám: 2-12/2014.
JEGYZŐKÖNYV
KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. április 29-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király tér 1.
AZ ÜLÉS KEZDETE: 10.00 óra
A KÖZGYŰLÉSEN MEGJELENT KÉPVISELŐK: dr. Égi Csaba, Frankné dr. Kovács Szilvia, Kapitány Zsolt, Kerecsényi Márton, Krauss Péter, Márkus György, dr. Pálos Miklós, dr. Puskás Imre, Széles András, Takács László, Takács Zoltán,
A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT JELEZTE: Pécsi Gábor, Tóth Endre Géza.
A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT NEM JELEZTE: László Ferenc. A JELENLÉVŐ KÉPVISELŐK SZÁMA: az ülés kezdetekor 11 fő.
Az ülésen jelen volt dr. Bartos Georgina megyei főjegyző és dr. Erményi Gyula megyei aljegyző. A KÖZGYŰLÉSEN RÉSZT VETT MEGHÍVOTTAK: —
2
NAPIRENDHEZ MEGHÍVOTTAK: dr. Printz János könyvvizsgáló, a dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kfttől; dr. Somssich Gabriella r. dandártábornok, az Ellenőrzési Szolgálat vezetője az Országos Rendőr-főkapitányságtól és dr. Soczó László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
SAJTÓ KÉPVISELETÉBEN MEGJELENTEK: Az MTI tudósítója és a Tolnatáj TV munkatársai.
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a Közgyűlés mai napirendjének megfelelően elvégeznénk a munkánkat, ahogyan azt látják a fekete drapériából és a gyertyából, eltávozott közülünk a Megyei Közgyűlés tagja, dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere. dr. Sümegi Zoltán évtizedeken keresztül szolgálta Tolna megyét, sokat tett a megye fejlesztéséért, Tolna megye közösségeiért. Ezt a munkát rendkívül fiatalon, Bogyiszló település végrehajtó bizottsági titkáraként kezdte el, majd a rendszerváltást követően szülőfalujának polgármestere volt. Aztán jegyzőként dolgozott Tolna városban, és tudjuk, hogy hosszú időn keresztül a Tolna Megyei Önkormányzat Hivatalának főjegyzője is volt. Az utóbbi, közel 8 évben pedig Tolna város polgármestereként szolgálta a közösséget. Ennek az Önkormányzatnak, ennek a Közgyűlésnek pedig a rendszerváltást követően tagja lett, már 1990-ben, és több cikluson keresztül itt volt közöttünk, és határozott véleményét mindig megismerhettük. dr. Sümegi Zoltán meghatározó közéleti alakja volt Tolna megyének. Azt gondolom, hogy ő valóban munkájával, tevékenységével, személyiségével beírta magát ennek a megyének a történelmébe. Kérem Önöket, hogy egy perces néma felállással tisztelegjünk emlékének! Tisztelt Közgyűlés! Határozatképesség ellenőrzése Képviselőtársaimat, jelenlétüket szíveskedjenek jelezni.
céljából,
kérem
Megállapítom, hogy a 14 képviselőből jelen van 11 fő, így a Közgyűlés határozatképes. Tisztelt Képviselőtársaim! A meghívót mindannyian megkapták, ebből értesülhettek arról, milyen napirendi pontokat tárgyalunk a mai ülésünkön. Ezzel kapcsolatban nekem módosító indítványom nincs, így kérdezem Képviselőtársaimat, van-e valakinek módosító javaslata? Amennyiben nincs, szavazás következik, mégpedig a meghívóban megküldött napirendre vonatkozóan. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a napirendi pontokat elfogadta.
11
igen
szavazattal,
N A P I R E N D: 1.
Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
3
2.
Beszámoló Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről Előadó: dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány
3.
Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
4.
Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
5.
Éves ellenőrzési jelentés a Tolna Megyei Önkormányzat belső ellenőrzési tevékenységének tapasztalatairól Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
6.
Javaslat a Közgyűlés elnöke költségátalányának megállapítására Előadó: dr. Égi Csaba, a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke
7.
Beszámoló a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Tolna megyei irodájának létrehozásáról és az irodahelyiségek vagyonkezelésbe vételéről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
8.
Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési egyeztetéséről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
9.
Tájékoztató a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 4.0-ás változatáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
Program
társadalmi
10. Javaslat alapítványi támogatásokra Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
A napirendi pontok tárgyalása következik. 1. NAPIRENDI PONT Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztéshez szóbeli kiegészítésem nincs. Kérdések következnek. Amennyiben nincs, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Mivel nem látok hozzászólási szándékot, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta.
11
igen
szavazattal,
4
A Tolna Megyei Közgyűlés 11/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2/2014. (II. 21.), 3/2014. (II. 21.), 4/2014. (II. 21.), 5/2014. (II. 21.), 6/2014. (II. 21.), 8/2014. (II. 21.), és a 10/2014. (II. 21.) lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadta.
2. NAPIRENDI PONT Beszámoló Tolna megye 2013. évi közbiztonsági helyzetéről Előadó: dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány
és közlekedésbiztonsági
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést egyetlen bizottságunk tárgyalta, a Jogi és Ügyrendi Bizottság, az ő állásfoglalásuk következik. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm. A napirendi pont tárgyalásánál tisztelettel köszöntöm dr. Somssich Gabriella r. dandártábornok asszonyt, aki az Ellenőrzési Szolgálat vezetője az Országos Rendőr-főkapitányságon, illetve dr. Soczó László r. dandártábornok urat, megyei rendőrfőkapitányt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Kérdezem, kívánnak-e szóbeli kiegészítést tenni? Megadom a szót Főkapitány úrnak. Tessék. dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Közgyűlés! Nagyon röviden mondanék egy-két gondolatot, hiszen maga a beszámoló tartalmaz mindent, amit kell. Pozitív hangvételű, azt hiszem ezt nem kell alátámasztanom. Én úgy gondolom, arra az időre jutott el a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, ami nem egy év munkájáról beszélek most, hanem hosszú évtizedek munkájáról, ami most ért be igazából. A kiegyensúlyozott, célirányos rendőri munka az elmúlt évben hozta meg azokat a gyümölcsöket, amelyek szerintem hosszú évekre meghatározzák majd Tolna megye közbiztonságát. A lényeg, a létszámunk teljesen feltöltött, ez nagyon jó dolog. Azonos elvek mentén dolgoztunk évtizedek óta és ez most igazán beérett. Ez közismert, ezt el szoktam mondani, a lakosságnak való megfelelés, az önkormányzatokkal való legrugalmasabb, legszélesebb körű együttműködés, a nyíltság, az őszinteség – ha vétünk, mi azt nem palástoljuk, ha kell, nyíltan beszélünk róla, vagy ha kell, éppen saját magunkat is bíráljuk, próbáljuk kijavítani – a KMB szolgálat fejlesztése, az a segítség, amit kapunk a helyi önkormányzatoktól vagy éppen a megyétől, azt hiszem ez stabil. Még egy dolgot emelnék ki, ami majd a
5
következő évtizedekre határozza meg Tolna megye közbiztonságát. Sikerült egy fiatalítást végrehajtani a megyei rendőri vezetésben kapitányi, igazgatói vagy éppen osztályvezetői szakterületen, és ezek a váltások bejöttek. Nem is váltások, inkább cserék. Bejöttek, ez a fiatal, elkötelezett vezetői garnitúra hosszú évtizedekre szerintem biztosítani fogja a jelenlegi helyzetet. Ha kérdés van, nagyon szívesen válaszolok, de én azt hiszem, minden le van írva. Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Megadom a szót Takács László képviselő úrnak. Takács László, a Közgyűlés tagja: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Tábornok asszony! Tisztelt Tábornok úr! Az lenne a rövid kérdésem, itt a tájékoztató 2. oldalán szerepel, hogy a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma Tolna megyében 2010. óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Ami nagyon örvendetes, de a kérdésem az lenne, hogy a Btk. módosítása befolyásolta-e ezeket a statisztikákat, számokat? Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Miután most további kérdést nem látok, megadom a válaszadás lehetőségét Főkapitány úrnak. Tessék. dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány: Valamilyen szinten biztos befolyásolta, de nem ez a meghatározó. Ha a szabálysértéseket nézzük, ott sem volt akkora emelkedés, ami ezt indokolta volna. Én azt hiszem, önmagában ez a kiegyensúlyozott közbiztonsági viszony a lényeg, tehát a csökkenés tényleges csökkenés, és nem az elmúlt évben, hanem már hosszú évek óta csökken Tolna megyében. Nyilván a lakosság összetétele, a rendőri munka és nagyon sok összetevője van ennek. Nem a Btk. befolyásolta meghatározó szinten, hanem az előbbi körülmények. Ez egy tendencia és jó lenne, ha így folytatódna. Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Megadom a szót Frankné dr. Kovács Szilvia képviselő asszonynak. Frankné dr. Kovács Szilvia, a Közgyűlés tagja: Köszönöm a szót Elnök úr. A kérdésem, és egyben a véleményem is feltárásra kerül, a bűnmegelőzéssel lenne kapcsolatos, hiszen a bűnmegelőzési tevékenység fontosságát, amit a beszámoló hosszú évek óta tartalmaz egyébként, különös tekintettel az időskorúakra, de azt hiszem, hogy minden állampolgárnak egy ilyen gazdasági helyzetben nagyon fontos, hogy azokat a megelőzési cselekvéseket megtegye, ami szükséges a vagyon és az élet védelméhez. Én azt érzem a beszámolóból, hogy ennek a növelését, a fokozását tekinti kívánatosnak a rendőri vezetés és az állomány is. Tehát, ez lenne a kérdésem, hogy ez valóban így van-e, vagy így lesz-e a jövőben? A másik kérdésem pedig a fiatalok felvilágosítását érinti. Egy-két középiskolát láttam, nincs előttem a szöveg, de úgy emlékszem, hogy néhány középiskolát láttam felsorolva az együttműködést érintően. Tervezik ezeknek a kibővítését? Mert én a magam részéről, és azt gondolom, többen vagyunk így,
6
kívánatosnak tartanánk, hogy ha minden középiskolában, sőt, általános iskola felső tagozatában is ezt a felvilágosító tevékenységet, munkát elvégeznék még fokozottabb intenzitással és hatékonysággal. Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Megadom a válaszadás lehetőségét Főkapitány úrnak. Tessék. dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány: A bűnmegelőzés valóban kiemelt Tolna megyében, azt hiszem országos szinten nagyon jól csináljuk. Nagyon jól szervezett, itt megint az együttműködést az önkormányzatokkal, a Megyei Önkormányzattal, vagy éppen a kormányhivatallal említeném meg, ez az alapja. A másik, ami nagyon fontos, mi nem a megyén, hogy úgy mondjam csúnya magyar kifejezéssel, csináljuk a bűnmegelőzést, hanem kapitánysági szinten, tehát oda telepítettük, delegáltuk a kollegákat. Erre egy példát hadd említsek meg, ami országos szinten viszi a babérokat, ez a kormányhivatallal közösen, TÁMOP pályázat alapján nyert áldozatvédelmi dolog. Tolna megye az egyik legkisebb megye az országban, több száz százalékos eredményeket produkál ez az új módszer-rendszer, hogy letelepítettük kapitányságokra, mint az ország legnagyobb megyéiben. Abszolút számokat értve, nem százalékosan. Ha ezt tudnánk folytatni, az olyan kiugrási lehetőség lenne, ami a bűnmegelőzés területén és így a közbiztonság területén hatalmas előrelépés lenne, illetve meghatározná a helyzetünket, a lakosság biztonságérzetét. Én nagyon bízom benne, és erre nagy tisztelettel kérem a Közgyűlést, tehát, ahol lehet, hivatalosan, nem hivatalosan, lobby, nem lobby, hogy erre a programra a jövőre nézve is kapjunk lehetőséget. Ez pénzkérdés egyébként. Pályázunk. Ha kapunk, akkor folytatjuk. Nagyon nagy szakmai hiba lenne, ha ez nem működne, mert ez országos szinten egy példaértékű modell. A másik, az iskolák, a fiatalok. Valóban ott kell kezdeni. Én azt hiszem, az iskolarendőri program, az összekötői program, gyakorlatilag majdnem minden iskolában van nem hivatalosan rendőri összekötőnk, egy párban, főleg középiskolában ugye van. Ha ez a program bővülne, az megint nagy minőségi előrelépés lenne. Igénylik az iskolák. Maga az állampolgár biztonságérzete, a rendőrség megítélése, mondjuk ez a legkevesebb, bár jól esik, ha jónak ítélnek meg bennünket, de a pedagógusok mondják, hogy nagyobb rend, fegyelem van az iskolában. A kis fiatal tanító néni még nem tud elég erélyesen fellépni, érthető okokból mondjuk egy nagy melák, nem éppen legszolidabb gyerekkel, akkor az ember ott van, bemegy, és csak rászól és már helyreáll a rend. Nagyon jó minden szempontból. Ha rajtunk múlik, minden iskolában, folyamatos jelenlétet, persze nem őrszoba jelleggel, hanem inkább segíteni a gyerekeket, felvilágosítani. Jó a program, ez megint létszám és pénz kérdés. Ha rajtunk múlik, mi folytatnánk. Azt hiszem, országos szinten is el fogják dönteni az illetékes vezetők, hogy akarják-e. Országos tapasztalat, és amennyire én tudom, nagyon jó, pozitív a visszajelzés. Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Mivel nem látok további kérdést, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Megadom a szót dr. Pálos Miklós alelnök úrnak.
7
dr. Pálos Miklós, a Közgyűlés alelnöke: Tisztelt Közgyűlés! Én a 2006-os választások után foglaltam el a helyemet, és nem sokkal a hivatalba lépésem után az Elnök úr tájékoztatott, hogy feladataim közé tartozik, hogy részt vegyek annak a kuratóriumnak a munkájában, amelyik évente a rendőri munkát értékeli, és ennek alapján kitüntető címeket ítélnek oda. Én ezeken a kuratóriumi üléseken 8 éven át minden alkalommal részt vettem, annak fejlődését, tendenciáit, irányát nagyon jól érzékeltem. Azt hiszem, eredményesen tevékenykedett ez a kuratórium. Ami számomra különösen értékes volt, ez az ún. bőség zavara szindróma, amikor előterjesztették a különböző kapitányságok a kitüntetésekre az arra érdemesültnek tartottakat, akkor mindig 3-4-5, sőt volt talán olyan, hogy 7-8 javaslat is érkezett egy-egy kapitányságról. Az az elemző munka, amit ott végeztek az idősebb rendőrök, itt ugye Kalmár Pista barátunkra gondolok elsősorban, aztán az Ezredes úr által levezényelt ülések mind-mind egy lelkiismeretes és igazán komoly elemző munka után tettek előterjesztéseket a kitüntetésekre. Nem mindig volt szavazategység, mert nem tudtuk, hogy ki a primus inter pares, ki az első az egyenlők között, mert csak egyet lehetett kiadni, és ilyenkor aztán hát nem azt mondom, hogy keserű szájízzel, de kicsit szomorú szívvel távoztunk ezekről az ülésekről. Nagyon jó érzéssel hagyom most abba ezt a munkát, én azt hiszem, mi ott eredményesen tevékenykedtünk. Azokat a rendőröket, akik között nagyon sok fiatal volt, akik elkezdték tényleg az utcasarkon a rendfenntartást és aztán eljutottak magasabb pozícióig, szép pályát futottak be. Én ezúton szeretnék köszönetet mondani a Főkapitány úrnak, és rajta keresztül az apparátusnak is, hogy ezt ilyen szépen megszervezték és ilyen lelkiismeretesen alakították a tevékenységet. Érzékelhető volt, hogy alakulnak a személyiségjegyek azokban, akik megtisztelő kitüntetésben részesültek. Ez a Megyei Önkormányzat alapítása, én kívánom, hogy ez továbbra is legyen egyfajta megbecsülése azoknak, akik azért állnak a poszton, hogy mi nyugodtan aludjunk, és nyugodtan éljük a napjainkat. Még valami, ezt a megjegyzést a Főkapitány úrnak szánom. Nagyon jól esett nekem, amikor itt a megyegyűlésen kialakult a beszámolójával kapcsolatban egyfajta politikai hangvételű vita. Ez egészséges dolog, ez egy középszintű államhatalmi szerv, politikai csoportosulások alapján szerveződik, tehát nem idegen tőle a politikai vita. A Főkapitány úr azonban azt mondta, elnézést kér, ő ebbe nem avatkozik bele, és ezt a kifejezést használta, nem felejtem el, ő zsaru, ő rendőr, neki más a hivatása. Most, miután már kicsit búcsúzunk a Megyei Önkormányzatnak ettől a ciklusától és az ebben közreműködőktől, köszönöm az együttműködést, és jól éreztem magam Önök között. Ha valamivel hozzájárulhattam ahhoz, hogy a rendőri munka eredményesebb legyen, akkor megnyugvással teszem majd le a lantot. Én úgy gondolom, ezt 8 évi tevékenység után kötelességem volt elmondani, amit nemcsak kötelességből, hanem hitből és meggyőződésből mondtam el. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen, Alelnök úr. Ha a vitában további hozzászólási szándék nincs, akkor én még egyszer fölteszem a kérdést, hogy Dandártábornok asszony kíván-e megszólalni? Ennyi erőszak után, mégiscsak. Megadom a szót, tessék. dr. Somssich Gabriella, r. dandártábornok: Köszönöm szépen, Elnök úr. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek. Én nagy örömmel veszek részt ezen a mai közgyűlési beszámolón, részben mert évtizedek óta ismerem Tolna megyét. Én Baranya megyei vagyok, csak az ember elszármazott, és most Budapesten teljesítek szolgálatot, tehát nagyon szoros volt így
8
a kapcsolat Tolna és Baranya megye szakmai munkájában is, és emberi, rendőri hivatásában is az állományok között. Nagyon jó és büszke érzés volt az imént hallani Alelnök urat és ezért külön köszönet a Tolna megyei állománynak, és különösen Főkapitány úrnak, de a Közgyűlés valamennyi dolgozójának, akik itt ülnek, hiszen amennyiben támogatják Tolna megyének a munkáját, és ezt vissza lehet vezetni arra, hogy milyen szakmai munkát végeznek évtizedek óta itt a zsaru kollégák. Ezek a számadatok, amelyek szerepelnek a jelentésben, azt hiszem, visszaköszönnek abban az önkormányzati felmérés összesítésében, amit az elmúlt évben, 2013-ban és 2012-ben is az ORFK kérdőíveket küldött el az önkormányzatokhoz, és mind a két évnek az összeredménye Tolna megyében egy 4 egészen fölüli átlagot hozott, ami azt gondolom, hogy ha az iskolai eredményeket nézzük, akkor az egy jó eredmény. Ismerve más megyéknek az ilyen jellegű eredményeit, messze országos átlag fölött van Tolna megye. Nekem tényleg az a tisztem és szerepem, hogy megköszönjem az Önök együttműködését, amit eddig is nyújtottak, és kérjem azt, hogy a jövőben is támogassák Tolna megye kapitányságainak és rendőr-főkapitányságának személyi állományát, és megköszönjem még egyszer, az itt jelen lévő Főkapitányon keresztül az állomány szakmai munkáját. Köszönöm szépen. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Mielőtt állást foglalunk a beszámoló elfogadásával kapcsolatban, aminek a kimenetelét nem tartom túl kétségesnek, azelőtt én is hadd mondjak egy gondolatot. Néhány héttel ezelőtt egy állománygyűlésen vehettem részt, ahol Főkapitány úr beszámolt a sajátjai előtt a 2013-as évről. Dandártábornok úrra nem jellemző az elragadtatottság, és az érzelmek sem különösebben szoktak megjelenni se az arcán, se a mondataiban, de most kivételesen ő is odáig ragadtatta magát, hogy azt mondta, Tolna megye a béke szigete. Amit elég régóta így érzünk, én magam így érzek, és azt hiszem sokan vagyunk Tolna megyében, akik ezt megfogalmaztuk. Az különösen jó érzés volt számomra, hogy már a Rendőrfőkapitány úr is ezt megfogalmazta, ami azért azt jelenti, hogy mondhatnám, hivatalossá vált. Ez a dolog innentől kezdve hivatalossá vált, és azért természetesen azt is elmondta ott Főkapitány úr, hogy ez nem a Teremtő ajándéka, és nem valami örökölt dolog, hanem ezért dolgozni kell, és dolgozni kellett, hogy ez így legyen. Természetesen innentől kezdve ez már annak a munkának a minősítése, amelyet Főkapitány úr, a városi kapitányok és mindazok a rendőrök, akik Tolna megyében teljesítenek szolgálatot, nos az ő munkájuk eredménye nagyobb részben az, hogy elmondhatjuk, hogy Tolna megye a béke szigete. Mi, akik itt élünk, természetesen azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon, mert mindannyiunknak ez az érdeke. Szeretnénk, ha az életünk komfortossága úgy indulna, hogy evidencia számunkra, hogy biztonságban vagyunk, hogy nyugodtak lehetünk. Én ezt a munkát köszönöm szépen mindannyiuknak, akik eljártak ennek érdekében, és jó egészség kívánása mellett, ami szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát továbbra is el tudják végezni, azt kívánom, hogy ezen a színvonalon, ezzel az elhivatottsággal, és ezzel az eredménnyel végezzék továbbra is ezt a munkát. Köszönjük szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem látok további hozzászólási szándékot, így lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta.
11
igen
szavazattal,
9
A Tolna Megyei Közgyűlés 12/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló beszámolóról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló rendőrfőkapitányi beszámolót elfogadja. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Még egyszer köszönöm szépen Dandártábornok asszonynak és Főkapitány úrnak, hogy megtiszteltek bennünket ennél a napirendi pontnál. További szép napot, jó munkát, jó utat kívánok! Viszontlátásra! 3. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést valamennyi bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazat és 1 ellenszavazat mellett támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság véleményét kérem. Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm. A napirendi pont tárgyalásánál tisztelettel köszöntöm dr. Printz János könyvvizsgáló urat. Kérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? Megadom a szót Könyvvizsgáló úrnak. Tessék.
10
dr. Printz János, könyvvizsgáló: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! Könyvvizsgálói megbízásunk keretében természetesen megvizsgáltuk, talán ez az egyik legnagyobb eseménye az éves tevékenységünknek, a zárszámadási rendelettervezetet, a mögötte lévő dokumentumokat, hangsúlyozottan az éves költségvetési beszámolót, illetve az éves költségvetési beszámolóval összhangban ezúttal is elkészített egyszerűsített éves beszámolót. Vizsgálataink eredményét jelentéseinkben foglaltuk össze, ezek a jelentések rendelkezésre állnak, így különösebb kiegészítéssel ezúttal sem élnék, tekintettel arra, hogy anyagunkban lejegyezzük azt, hogy az előterjesztés ezúttal is nagyon gazdag, minden lényeges információt tartalmaz a helyzet megítéléséhez, illetve minden olyan információt, amely a rendelettervezet elfogadásánál mérlegelendő, mérlegelhető. Itt mindjárt jelzem is, hogy ami a rendelettervezetet illeti, ezúttal is úgy foglaltunk állást, hogy a költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztett anyag a jogszabályi előírásoknak megfelel, rendeletalkotásra alkalmas. A másik jelentésünk a költségvetési beszámolóról, illetve annak az adatait tükröző egyszerűsített beszámolóról szól, amely ugye az előterjesztett anyagnak része. Ezzel kapcsolatban viszont úgy foglalunk állást, vagy hasonlóképpen foglalunk állást, hogy a beszámoló valós és hű képet nyújt az Önkormányzat 2013. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi helyzetéről, az elmúlt év, 2013. költségvetésének teljesítéséről és a gazdálkodás eredményéről. Most itt az eredményt természetesen tágabb értelemben vesszük, és a költségvetéshez kapcsolódó kategóriaként, de ha már így ez szóba került, hadd említsem meg, hogy ez volt az a költségvetési beszámoló, amely még a korábbi államháztartási számviteli szabályok szerint készült. 2014-ben nem kis erőfeszítések árán az egész államháztartási hálózat, önkormányzatok, egy klasszikus eredményszemlélet felé térnek át, vagy azt tükröző szabályokat alkalmaznak. Ilyen szempontból is fontos volt az előző év alapos és pontos lezárása. Ez is megtörtént, ez is természetesen kitűnik a dokumentumokból, tehát erre lehet építeni 2014-et. Köszönöm szépen. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Mivel nem látok kérdést, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot sem, így lezárom a napirendi pont vitáját. Rendeletalkotás következik. Kérem, az előterjesztés szerinti rendelettervezetről most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról. (A 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.)
11
4. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést valamennyi bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen és 1 nem szavazat mellett támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság véleményét kérem. Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm. A napirendi pont tárgyalásánál ismét Könyvvizsgáló úrhoz fordulok, és kérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? Megadom a szót Könyvvizsgáló úrnak. Tessék. dr. Printz János, könyvvizsgáló: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! Kiegészítést nem tennék, inkább megerősíteném azt, amit rövid írásos véleményünkben rögzítettünk. Megvizsgáltuk a 2014. évi költségvetésről szóló rendelet módosítására tett előterjesztést, azt szakmailag teljesen kidolgozottnak, megalapozottnak minősítjük. Ezért érdemi észrevételt nem teszünk. Köszönöm szépen. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Mivel nem látok kérdést, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot sem, így lezárom a napirendi pont vitáját. Rendeletalkotás következik. Kérem, az előterjesztés szerinti rendelettervezetről most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 8 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta a 4/2014. (IV. 29.)
12
önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról. (A 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.)
5. NAPIRENDI PONT Éves ellenőrzési jelentés a Tolna Megyei Önkormányzat belső ellenőrzési tevékenységének tapasztalatairól Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést valamennyi bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság véleményét kérem. Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdés nincs, ezért megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot, így lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzésére vonatkozó éves jelentésről:
13
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a határozat mellékletét képező, a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzésére vonatkozó éves jelentést megtárgyalta és a jelentésben foglaltakat elfogadja. (A 13/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozat melléklete a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.)
6. NAPIRENDI PONT Javaslat a Közgyűlés elnöke költségátalányának megállapítására Előadó: dr. Égi Csaba, a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést egyetlen bizottságunk tárgyalta, a Jogi és Ügyrendi Bizottság, az ő állásfoglalásuk következik. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatja a javaslat elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdés nincs, így megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot, így bár nem túl elegáns, de hadd tegyek egy módosító javaslatot. A dolog úgy szól, hogy az országgyűlési képviselő a mandátum megszűnéséig részesül ebben a juttatásban, ami miatt a törvény kizárja, hogy más helyről ilyenfajta költségtérítésben részesüljön. Miután az új Parlament alakuló ülése május 6-án lesz, ezért úgy gondolom, hogy ez úgy helyes, ha nem május 1-je a dátum, hanem május 6. Ha Képviselőtársaim el tudják fogadni ezt, és az előterjesztő is magáévá teszi, akkor javaslom, hogy ez így legyen teljesen korrekt és most már számunkra is egyértelműen precíz. Megadom a szót az anyag előterjesztőjének, tessék. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Egy személyben nem tudom ezt magamévá tenni, Bizottságként tudnám, ezért azt javaslom, hogy módosító indítványként tegye fel Elnök úr szavazásra. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm. Tekintettel arra, hogy további hozzászólási szándék nincs, lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Először az általam elmondott módosító indítványról, az általam elmondott indokolás alapján. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 11 igen szavazattal, egyhangúlag dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökének módosító indítványát elfogadta.
14
Köszönöm szépen. Most tehát ezzel a módosítással egységes szerkezetben szavazunk a határozati javaslatról, ugyanakkor hadd jelezzem, hogy nem veszek részt a szavazásban. Kérem, most szavazzanak! dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke nem vett részt a szavazásban. Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 14/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a közgyűlés elnöke részére költségátalány megállapítása tárgyában: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése – az 1994. évi LXIV. törvény 18.§.(2) bekezdése alapján – dr. Puskás Imre, a közgyűlés elnöke részére 2014. május 6. napjától kezdődően havi illetménye 30%-ának megfelelő mértékű, bruttó 184.500,-ft összegű költségátalányt állapít meg. 2. A Közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az 1. pontban foglaltak végrehajtásához szükséges adminisztratív teendők ellátásáról gondoskodjék. Felelős: dr. Bartos Georgina megyei főjegyző (a 2. pont vonatkozásában) Határidő: azonnal
7. NAPIRENDI PONT Beszámoló a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Tolna megyei irodájának létrehozásáról és az irodahelyiségek vagyonkezelésbe vételéről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést valamennyi bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem.
15
dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság véleményét kérem. Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdés nincs, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Megadom a szót Széles András frakcióvezető úrnak. Széles András, a Közgyűlés tagja: Tisztelt Elnök úr! Azért kértem szót, mert a Bizottsági ülésünkön is elhangzott, hogy gyakorlatilag amikor a Megyei Önkormányzat feladatai megváltoztak, akkor Tolna megye önmagában speciális helyzetben volt. Hiszen örülhettünk annak, hogy bizonyos szemszögből visszakerülünk a területfejlesztés térképére, és ennek az első fizikai megvalósulásnak a jelét tapasztalhatjuk ezen napirendi pont tárgyalása során. Sokszor éreztük azt, hogy Tolna megyétől távol vannak azok a lehetőségek, amik a régiós fejlesztéseket érintik. Én nagyon örvendetesnek tartom, hogy ebben is előrelépés történik, és Tolna megye egyenrangú félként tud ebben a tevékenységben innentől kezdve részt venni. Ahogy az előterjesztés tartalmazza, ez a minimum létszámú, 8-10 fős kialakítandó iroda már megfelelő alapot jelent, hogy onnantól kezdve az előttünk álló ciklusra tényleg mindenkinek, Tolna megye összes polgárának, vállalkozásának, önkormányzatának testközeli megoldást kínáljunk a pályázatainak segítésében. Ez egy örömteli napirend, mert ilyen még nem volt, sőt, olyan tevékenység is kerül ide a megyébe, ami aztán tényleg egyáltalán nem, ugye az innovációs feladatok kapcsán, ezt is ki kell emeljük, hogy ilyen tényleg most érkezik először Tolna megyébe. Reméljük, hogy lesznek kézzelfogható eredményei. Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Nem látok további hozzászólási szándékot, így lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta.
11
igen
szavazattal,
A Tolna Megyei Közgyűlés 15/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Tolna megyei irodájának létrehozásáról és az irodahelyiségek vagyonkezelésbe vételéről szóló beszámoló elfogadásáról:
16
1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Tolna megyei irodájának létrehozásáról és az irodahelyiségek vagyonkezelésbe vételéről szóló beszámolót elfogadja. 2. A Közgyűlés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel 2014. március 25-én kötött, az állami tulajdonban álló, Szekszárd 1919/3. helyrajzi számú, természetben Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. szám alatti kivett irodaház megnevezésű ingatlan 273,48 m2 összterületű földszinti részén a Tolna Megyei Önkormányzat javára ingyenes vagyonkezelői jogot alapító szerződést jóváhagyja. A vagyonkezelési szerződés jelen határozat mellékletét képezi. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: folyamatos (A 15/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozat melléklete a jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi.)
8. NAPIRENDI PONT Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Program társadalmi egyeztetéséről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést valamennyi bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 3 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság véleményét kérem.
17
Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Megadom a szót Takács László képviselő úrnak. Takács László, a Közgyűlés tagja: Köszönöm szépen a szót Elnök úr. Az lenne a kérdésem, illetve azzal kezdeném, hogy én több ilyen kistérségi fórumon részt vettem, ahol társadalmi egyeztetésre került a Területfejlesztési Programunk. Egy kicsit meglepő vagy megdöbbentő volt, hogy mondjuk a vállalkozók részére meghirdetett fórumra nagyon kevesen jöttek el. Ez a bonyhádi kistérségre vonatkozott, illetve Bonyhád városára. Kevesen jöttek el, és kevés ötlettel, elképzeléssel álltak elő. Az lenne a kérdésem Osztályvezető úr felé, azt hiszem elsősorban, hogy mi lehet ennek az oka? Mit tudunk tenni, hogy egy kicsit jobban megmozgassuk a vállalkozókat? Köszönöm. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Bár Képviselő úr az Osztályvezető úrhoz címezte a kérdést, de azt gondolom, a dolog nem annyira bonyolult szakmai kérdés, hogy ne lehetne erre válaszolni. Egyrészt a hiányérzet teljesen jogos, osztom ezt a hiányérzetet, bennem ez ugyanúgy megvan. Nyilván az okok feltárása kapcsán az első kérdés az, hogyan értesülnek a vállalkozók egyáltalán ezekről a fórumokról. Ez az első kérdés. Erre azt tudom mondani, hogy eséllyel értesülnek, mert egyrészt közvetlen meghívókat is küldünk a legjelentősebb vállalkozók, vállalkozások számára. Ez nem egyet, kettőt jelent, hanem több tízet értelemszerűen. Másrészt pedig, most már hosszú időn keresztül számos médiumon keresztül ismert az, hogy a területfejlesztésnek milyen stációinál tartunk, hogy ebben természetesen a vállalkozások első helyen érdekeltek. Hiszen a legtöbb forráshoz vélhetően a kis- és középvállalkozások juthatnak hozzá. Ebben az értelemben azt hiszem, hogy az információnak a célba juttatására, legalább is a részünkről, erős kísérletet tettünk. Most már inkább az a kérdés, hogy a vállalkozások miért nem érzik magukénak, miért nem érzik azt, hogy érdemes, szükséges számukra ezeken az egyeztetéseken részt venni. Erre talán meg az a válasz, hogy mindaddig, amíg nincs számukra kézzelfogható eredmény, nincs az, hogy valójában azt várják, én azt gondolom, hogy egy pályázati kiírás legyen, hogy milyen céllal, milyen forrásokhoz lehet hozzájutni. Számukra a dolog innentől kezdve lesz izgalmas. Maga ez az egyeztetési folyamat láthatóan éppen, ahogy Képviselő úr is megfogalmazta, kevésbé mozgatja meg a fantáziájukat, kevésbé érzik magukat érintettnek és kevésbé aktivizálódnak. Ez a kör nem olyan aktív és nem érzi az ebben a munkában való részvétel szükségét úgy, mint az önkormányzati vezetők, akik nyilvánvalóan megtapasztalták, hogy ez egy fontos állomása ennek a munkának. Ez a vállalkozók számára nem így van. Bízzunk benne, hogy amikor valóban a pénzek elosztásáról, a hozzá való hozzájutás lehetőségéről lesz szó, akkor már abszolút címzettnek érzik magukat ebben a dologban. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel nem látok további kérdést, megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot, így lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak!
18
Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta.
11
igen
szavazattal,
A Tolna Megyei Közgyűlés 16/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Program társadalmasítása tárgyában: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Tolna Megyei Területfejlesztési Program társadalmasításáról szóló beszámolót elfogadja. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal
9. NAPIRENDI PONT Tájékoztató a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 4.0-ás változatáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést egyetlen bizottságunk tárgyalta, a Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság, az ő állásfoglalásuk következik. Széles András, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a tájékoztató elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdést nem látok, így a tájékoztató tudomásul vételéről fogunk szavazni. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 17/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 4.0ás változata tárgyában: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 20142020-as európai uniós finanszírozási időszakhoz kapcsolódó Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 4.0-ás változatáról szóló tájékoztatót elfogadja.
19
Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal
10. NAPIRENDI PONT Javaslat alapítványi támogatásokra Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Az előterjesztést két bizottságunk tárgyalta, az ő állásfoglalásuk következik. Először a Pénzügyi és Monitoring Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság egyhangúlag támogatja a javaslat elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba, a Bizottság elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Elnök úr! A Bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a javaslat elfogadását. dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Kérdések következnek az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdés nincs, így megnyitom a napirendi pont vitáját. Kérem, hozzászólási szándékukat szíveskedjenek jelezni. Nem látok hozzászólási szándékot, így lezárom a napirendi pont vitáját. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta.
11
igen
szavazattal,
A Tolna Megyei Közgyűlés 18/2014. (IV. 29.) közgyűlési határozata alapítványi támogatásokról: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 100 ezer Ft összegű támogatásban részesíti a Lelki Egészségünkért – Szekszárd Alapítványt. 2. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 80 ezer Ft összegű támogatásban részesíti a Szekszárdi Ifjúsági Gitárzenekari Alapítvány. 3. A Közgyűlés a fenti alapítványi támogatásokat az általános tartalék terhére biztosítja.
20
Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal
dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke: Tisztelt Közgyűlés! Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a Képviselő hölgynek, uraknak, a vendégeinknek a mai munkát. A Közgyűlést bezárom. Mindenkinek további szép napot, kellemes hazautazást kívánok! Viszontlátásra!
k. m. f. t.
dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
dr. Bartos Georgina megyei főjegyző
1. számú melléklet
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Tolna Megyei Önkormányzat Pénzügyi és Monitoring Bizottsága véleményének kikérése után, az Alaptörvény 32. Cikk. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A bevételek és kiadások teljesítése 1. § A rendelet hatálya a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésére és annak szerveire terjed ki. 2. § (1) A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a Tolna Megyei Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) összevont 2013. évi 1. költségvetési bevételi teljesítését 306 786 E Ft-ban 2. költségvetési kiadási teljesítését 239 438 E Ft-ban 3. költségvetési egyenleg (többlet) összegét 67 348 E Ft-ban 4. ezen belül: a működési költségvetés többletét 71 755 E Ft-ban 5. ezen belül: a felhalmozási költségvetés hiányát 4 407 E Ft-ban 6. a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 35 751 E Ft-ban a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 28 921 E Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 6 830 E Ft-ban 7. a költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek teljesítését 0 Ft-ban 8. a finanszírozási kiadások teljesítését 0 Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat összevont 2013. évi költségvetési bevételi és költségvetési kiadási teljesítéséből 1. működési költségvetés bevételi teljesítését 296 351 E Ft-ban 2. működési költségvetés kiadási teljesítését 224 596 E Ft-ban 3. felhalmozási költségvetés bevételi teljesítését 10 435 E Ft-ban 4. felhalmozási költségvetés kiadási teljesítését 14 842 E Ft-ban állapítja meg. 3. § (1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi 1. költségvetési bevételi teljesítését 287 324 E Ft-ban
2
2. 3. 4. 5. 6.
költségvetési kiadási teljesítését a költségvetési egyenleg (többlet) összegét ezen belül: a működési költségvetés többletét ezen belül: a felhalmozási költségvetés hiányát a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 5. a költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek teljesítését 6. a finanszírozási kiadások teljesítését 7. ezen belül a működési célú finanszírozási kiadás teljesítését 8. költségvetési bevétel és költségvetési kiadás teljesítéséből a) működési költségvetés bevételi teljesítését b) működési költségvetés kiadási teljesítését c) felhalmozási költségvetés bevételi teljesítését d) felhalmozási költségvetés kiadási teljesítését állapítja meg.
106 833 E Ft-ban 180 491 E Ft-ban 181 295 E Ft-ban 804 E Ft-ban
15 846 E Ft-ban 12 821 E Ft-ban 3 025 E Ft-ban 0 Ft-ban 119 379 E Ft-ban 119 379 E Ft-ban
279 791 E Ft-ban 98 496 E Ft-ban 7 533 E Ft-ban 8 337 E Ft-ban
(2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének 1. költségvetési bevételi teljesítését 19 462 E Ft-ban 2. költségvetési kiadási teljesítését 132 605 E Ft-ban 3. a költségvetési egyenleg (hiány) összegét 113 143 E Ft-ban 4. ezen belül: a működési költségvetés hiányát 109 540 E Ft-ban 5. ezen belül: a felhalmozási költségvetés hiányát 3 603 E Ft-ban 6. a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 19 905 E Ft-ban a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 16 100 E Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 3 805 E Ft-ban 7. a finanszírozási bevétel teljesítését 119 379 E Ft-ban 8. ezen belül a működési célú irányítószervi támogatás teljesítését 119 379 E Ft-ban 9. a költségvetési bevétel és költségvetési kiadás teljesítéséből a a) működési költségvetés bevételi teljesítését 16 560 E Ft-ban b) működési költségvetés kiadási teljesítését 126 100 E Ft-ban c) felhalmozási költségvetés bevételi teljesítését 2 902 E Ft-ban d) felhalmozási költségvetés kiadási teljesítését 6 505 E Ft-ban állapítja meg. 4. § A Közgyűlés az Önkormányzat összevont 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzat-csoportok és azon belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban az 1. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
3
5. § A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat gazdálkodási körébe tartozó 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. 6. § (1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 3. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési létszámelőirányzat teljesítését az átlagos statisztikai állományi létszám figyelembevételével 19 főben hagyja jóvá. 7. § A Közgyűlés az Önkormányzat bevételei és kiadásai teljesítésének mérlegét közgazdasági tagolásban a 4. melléklet szerint hagyja jóvá. 8. § A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi pénzkészletének alakulását az 5. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. 9. § A Közgyűlés megállapítja, hogy az önkormányzat 2013. évben a Stabilitási törvény 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletet nem kötött, hitelállománnyal 2013. december 31-i állapot szerint az önkormányzat nem rendelkezett. 10. § A Közgyűlés a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenként és összesítve a 6. melléklet szerint tudomásul veszi. 11. § A Közgyűlés 2013. évben közvetett támogatást nem nyújtott, a közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást nulla Ft-tal a 7. melléklet szerint tudomásul veszi. 12. § A Közgyűlés a kiadások és bevételek kötelező feladat, önként vállalt feladat és állami feladat szerinti teljesítését a 8-10. és a 11-13. mellékletek szerint jóváhagyja. 13. § A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat összevont, önkormányzati szintű 2013. évi könyvviteli mérlegét a 14. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. 14. § (1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi pénzmaradványának alakulását a 15. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat elkülönített költségvetésének 2013. évi pénzmaradványát a 16. melléklet, pénzmaradványának felhasználását, valamint a Tolna Megyei Önkormányzati Hivataltól elvont maradvány felhasználását a 17. melléklet szerint jóváhagyja. (3) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi pénzmaradványát a 18. melléklet, pénzmaradványának felhasználását a 19. melléklet szerint jóváhagyja. (4) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivataltól 13.949 E Ft működési célú költségvetési maradvány elvonását rendeli el. (5) A Közgyűlés megállapítja, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal vállalkozási tevékenységet nem folytatott, emi-
1. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi összevont költségvetésének teljesítése Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 1. 1.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Működési költségvetés Működési célú támogatás államháztartáson belülről Helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatához kapcsolódó támogatások Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1.1.1.1 Megyei önkormányzatok működésének támogatása
Eredei előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
208 300 208 300
349 435 208 300
295 727 208 300
208 300 208 300
208 300 208 300
208 300 208 300
Központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatás Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előir. Egyéb központi támogatás Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről
0 0 0 0
17 260 25 17 235 123 875
17 260 25 17 235 70 167
2.
Közhatalmi bevétel
0
0
0
3.
Intézményi működési bevétel
297
988
624
4.
Működési célú átvett pénzeszköz
1.1
1.1.1
1.2 1.2.1 1.2.2 1.3
0
0
0
208 597
350 423
296 351
0 0 0 2 200 0 2 200 2 200
500 500 0 8 308 0 8 308 2 518
504 504 0 7 215 0 7 215 2 716
Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Működési célú támogatás államháztartáson belülre Működési célú pénzeszközátadás
4 400 212 997
11 326 361 749
10 435 306 786
120 327 31 254 47 258 0 1 600 100 1 500
126 644 33 911 97 143 0 40 574 30 474 10 100
111 526 29 440 46 186 0 37 444 29 774 7 670
Általános tartalék Működési célú céltartalék Működési költségvetés kiadásai össesen:
2 358 5 800 208 597
36 739 60 605 395 616
0 0 224 596
Működési költségvetés bevételei összesen: 2. 1. 1.1. 1.2. 2. 2.1 2.2 3.
1. 1. 2. 3. 4. 5. 5.1 5.2 5.3 6. 7.
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevétele Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről Központi költségvetésből származó egyéb költségvetési t. Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson bel. Felhalmozási célú átvett pénzeköz
1. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi összevont költségvetésének teljesítése Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 2 3. 3.1 3.2 3.3 3.4 4.
3. 3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.1.1 5,2 5.2.1 6. 6.1 6.1.1 6.2 6.2.1
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás Kölcsönök Felhalmozási célú céltartalék Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (hiány) Ebből: működési célú egyenleg( hiány) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás felhalmozási célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás felhalmozási célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel 0
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
2 200 0 2 200 2 200 0 0 0 0 4 400 212 997 212 997 0 0 0
11 169 1 518 6 505 6 505 0 0 0 1 968 21 160 416 776 361 749 55 027 45 193 9 834
8 337 0 6 505 6 505 0 0 0 0 14 842 239 438 306 786 -67 348 -71 755 4 407
0 0 0
55 027 45 193 9 834
35 751 28 921 6 830
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 649 -1 0
2. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkományzat 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 1. 1. 1.1
1.1.1
1.2 1.2.1 1.2.2
1.3 1.3.1 1.3.2 1.3.3 2. 3. 3.1 4.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Működési költségvetés Működési célú támogatás államháztartáson belülről Helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatához kapcsolódó támogatások Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1.1.1.1 Megyei önkormányzatok működésének támogatása Központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatás Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előir. 1.2.1.1 2012. évi áthúzódó bérkompenzáció Egyéb központi támogatás 1.2.2.1 2013. évi bérkompeenzáció 1.2.2.2 Megyei önkormányzati tartalékból kapott támogatás
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
208 300 208 300
333 262 208 300
279 554 208 300
208 300 208 300
208 300 208 300
208 300 208 300
0 0
17 260 25 25 17 235 235 17 000
17 260 25 25 17 235 235 17 000
107 702 12 450 89 262 5 990 0
53 994 12 450 37 544 4 000 0
0
Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről Önkormányzati költségvetési szervtől Fejezeti kez.ei. ÁROP-1.2.11/A-2013 EU projekt Fejezeti kez.előir. NFM FIF/104/2013_NFM_SZERZ TSZ. Közhatalmi bevétel
0
Intézményi működési bevétel Nyújtott szolgáltatás ellenértéke
0
237 237
237 237
Működési célú átvett pénzeszköz
0
0
0
208 300
333 499
279 791
0
0
0
2 200
8 308
7 215
2 200
8 308
7 215
2 200
6 505
0
6 505 738 1 065 318
2 200 210 500
318 8 626 342 125
318 7 533 287 324
39 341 10 912 13 146
39 936 11 998 59 461
37 287 10 405 25 810
1 600 100 100
28 124 18 024 25 900 1 000 100 15 999
24 994 17 324 25 200 1 000 100 15 999
0
4.1 Működési költségvetés bevételei összesen: 2.
5.1.1 5.1.2 5.1.3 5.1.4 5.1.5
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevétele Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről Központi költségvetésből származó egyéb költségvetési t. Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson bel. Központi költségvetési szervtől Önkormányzati költségvetési szervtől Fejezeti kez.ei. ÁROP-1.2.11/A-2013 EU projekt Fejezeti kez.előir. NFM FIF/104/2013_NFM_SZERZ TSZ. Felhalmozási célú átvett pénzeköz Vállalkozásoktól Átvett pénzeszk. lakosságtól (jelzálog) Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Működési célú támogatás államháztartáson belülre Tolna Város Önkormányzata belső ellenőrzés Helyi önkormányzatok támogatása Nemzetiségi önkormányzatok támogatása Központi kv.-i szervnek Nemzeti Országos Levéltár TM Önk.Hivatal európai uniós támogatás megelől. TMÖ-től
5.2.1 5.2.2 5.2.3 5.2.4 5.2.5 5.2.6
Működési célú pénzeszközátadás Tolna M. Német Kisebbs. Önk.Szöv. Tolna Megyei Diáksport Tanács műk. tám. Sportfeladatok támogatása Civil szervezetek támogatása Vakok és Gyengénlátók T.Egy.tám. Civil szervezetek elnöki elism.díja
1 500 500 1 000
10 100 500 1 000 4 000 3 900 500 200
7 670 500 1 000 3 700 1 770 500 200
Általános tartalék Általános tartalék kötelező feladatokra Általános tartalék önkéntvállalt feladatokra Működési célú céltartalék Területfejlesztési feladatok Elnöki hatáskörű forrás felhasználás fedezete ÁROP-1.2.11/A-2013 pályázat megvalósítása Megyei önkormányzati tartalékból kapott támogatás
2 358
36 739 32 584 4 155 60 605 333 2 800 40 472 17 000
0
236 863
98 496
1. 1.1. 1.2. 2. 2.1 2.2 2.2.1 2.2.2 2.2.3 2.2.4 3. 3.1.1 3.1.2
1. 1. 2. 3. 4. 5 5.1
5.2
6. 6.1.1 6.1.2 7. 7.1. 7.2 7.3 7.4
Működési költségvetés kiadásai összesen:
5 800 3 000 2 800
73 157
710 318
0
2. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkományzat 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 1.7 2. 2.1 3. 3.1 3.2 3.3 3.4 4 4.1 4.2
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Számítástechn.eszk. beszerzése Területfejlesztési koncepció munkarésze(imm.jószág) Weblap fejlesztése (immat.jószág) Személygépkocsi csere ÁROP-1.2.11/A-2013 pályázat immateriális javak beszerzése ÁROP-1.2.11/A-2013 pályázat informatikai eszközök beszerzése NFM támogatást terhelő eszközbesz. FIF/104/2013 terhé Felújítások Irodaház lift felújítása Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás
3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.2
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
2 200 2 200
11 169 2 200 3 175 966 3 025 319 419 1 065 1 518 1 518 0
8 337 732 2 540 965 3 025 69 411 595 0
1 968 968 1 000
0
2 200 75 357 210 500 -135 143 -135 143 0
14 655 251 518 342 125 -90 607 -96 636 6 029
8 337 106 833 287 324 -180 491 -181 295 804
0 0 0
28 772 22 743 6 029
15 846 12 821 3 025
0
0
0
135 143 135 143 135 143 0
119 379 119 379 119 379 0
119 379 119 379 119 379 0
0 0
Kölcsönök Felhalmozás célú céltartalék Felhalm.céltartalék köt.feadatra Felhalmozási céltartalék önként váll.feladatra Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (többlet) Ebből: működési célú egyenleg( többlet) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel
3.
Eredeti előirányzat
0
Felhalmozási célú finanszírozási bevétel
6. 6.1 6.1.1 6.2 6.2.1
Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás felhalmozási célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel
254 0
3. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 1.
1. 1.1 1.1.1 1.1.2 2. 3. 3.1
4.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Működési költségvetés
Működési célú támogatás államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belüről KIM Irányító hat. időközi választás támogatása TMÖ támogatás ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt támogatása Közhatalmi bevétel Intézményi működési bevétel Intézményi működési bevétel
Működési célú átvett pénzeszköz
Működési költségvetés bevételei összesen: 2. 1. 1.1. 1.2. 2. 2.1 3. 3.1 3,2
1. 1. 2. 3. 4. 5. 5.1 5.2
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevétele Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú tám. államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett pénzeköz Felhalmozási célú átvett pénzeszköz Kölcsönök visszatérülése Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Működési célú támogatás államháztartáson belülre Működési célú pénzeszközátadás
Működési költségvetés kiadásai össesen:
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
0 0
0
16 173 16 173 174 15 999 0
16 173 16 173 174 15 999 0
297 297
751 751
387 387
0
0
0
297
16 924
16 560
0
500 500
504 504
0
0
0
2 200
2 200
2 398
2 200 2 200 2 497
2 200 2 700 19 624
2 398 2 902 19 462
80 986 20 342 34 112
86 708 21 913 37 682
74 239 19 035 20 376
0
12 450 12 450
12 450 12 450
135 440
158 753
126 100
3. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 2. 3. 3.1 3.2 3.3 3.4
3. 3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.1.1 5,2 5.2.1 6. 6.1 6.2
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás Kölcsönök Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (hiány) Ebből: működési célú egyenleg( hiány) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás felhalmozási célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
E Ft-ban
E Ft-ban
E Ft-ban
2 200 2 200
6 505 6 505
6 505 6 505
2 200 137 640 2 497 135 143 135 143 0
6 505 165 258 19 624 145 634 141 829 3 805
6 505 132 605 19 462 113 143 109 540 3 603
0 0 0
26 255 22 450 3 805
19 905 16 100 3 805
135 143 135 143 135 143 0
119 379 119 379 119 379 0
119 379 119 379 119 379 0
0
0
0
felhalmozási célú finanszírozási kiadás Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel
395 -1
1
4. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat bevételei és kiadásai előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként Ezer Ft-ban Bevételek
2012. évi
2013. évi
2013. évi
2013. évi
Teljesítés
teljesítés
eredeti
módosított
teljesítés
a mód.
előir.
előir.
Kiadások
2012. évi
2013. évi
2013. évi
2013. évi
teljesítés
eredeti
módosított
teljesítés
előir.
előir.
előir. visz.
% Költségvetési kiadások
1. Működési költségvetés
1.Működési költségvetés
Működési célú támogatás államház. belülről
Személyi juttatások
Helyi önkormányzatok ált. működ. és
Munkaadót terh. jár. és szociális hj. adó 208 300
208 300
208 300
208 300
100,0 Dologi kiadások
Központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatás
12 326 31 316
Egyéb működési célú támogatás ÁHT-n belülr.
11 926
17 260
17 260
126 644
111 526
88,1
31 254
33 911
29 440
86,8
104 315
47 258
97 143
46 186
47,5
496 203
100
30 474
29 774
97,7
3 900
1 500
10 100
7 670
75,9
500 103
37 444
92,3
100,0 Működési célú támogatás államházt. belülre
123 875
70 167
263 868
208 300
349 435
295 727
26 357
297
988
624
Közhatalmi bevételek Működési célú átvétt pénzeszköz
120 327
32 812
Egyéb működési célú kiadás
Konszolidásiós támogatás
Intézényi működési bevétel
122 556
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Normatív és egyéb központi kv.-i tám
Műk.célú támogatás Áht-n bel.összes
a mód. előir. visz.
% Költségvetési bevételek
ágazati feladataihoz kapcs. tám.
Teljesítés
56,6 Működési célú pénzeszközátadás 84,6 Társadalom szoc.pol. és egyéb juttatás Előző évi műk.célú maradvány átadás
990
Előző évi működési célú maradv. átvétele
63,2 Egyéb működési célú kiadás összesen
1 600
40 574
Általános tartalék
2 358
36 739
Működési célú céltartalék
5 800
60 605
759 786
208 597
395 616
224 596
56,8
76 046
2 200
11 169
8 337
74,6
Előző évi kv.-i kiegészítések visszat.
1.Működési költségvetés összesen
291 215
208 597
350 423
296 351
2.Felhalmozási költségvetés
2. Felhalmozási költségvetés
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Beruházások 15 710
2 200
Felhalmozási bevétel Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
84,6 1.Működési költségvetés összesen:
9 582
2 200
8 308
7 215
500
504
2 518
2 716
Előző évi felh.c.maradvány átvétel
86,8 Felújítások
1 518
0,0
100,8 Egyéb felhalmozási kiadások 107,9 Felhalmozási célú támogatások államházt. belülre
250
2 200
6 505
6 505
100,0
250
2 200
6 505
6 505
100,0
14 842
70,1
Felhalmozési célú pénzeszközátadás Felhalmozási célú előző évi maradvány átad. Pénzügyi befektetések Egyéb felhalmozási kiadások összesen Felhalmozási céltartalék
2.Felhalmozási költségvetés összesen:
25 292
4 400
11 326
10 435
92,1 2.Felhalmozási költségvetés összesen:
1 968 76 296
4 400
21 160
2
4. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez Ezer Ft-ban
Bevételek
2012. évi
2013. évi
2013. évi
2013. évi
Teljesítés
teljesítés
eredeti
módosított
teljesítés
a mód.
előir.
előir.
Kiadások
2012. évi
2013. évi
2013. évi
2013. évi
teljesítés
eredeti
módosított
teljesítés
előir.
előir.
előir. visz.
Teljesítés a mód. előir. visz.
% Költségvetési bevételek összesen
316 507
212 997
361 749
306 786
Költségvetési egyenleg( hiány, többlet)
519 575
0
55 027
-67 348
Működési célú egyenleg
468 571
0
45 193
-71 755
51 004
0
9 834
4 407
515 282
45 193
28 921
2. Felhalmozási célú előző évek kv. maradv. igénybev. 59 320
9 834
6 830
55 027
35 751
% 84,8 Költségvetési kiadások összesen:
836 082
212 997
416 776
239 438
57,5
Költségvetési egyenleg többlet
Felhalmoási célú egyenleg Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek kv. maradv.ig.v. 1. Működési célú előző évek v.mar.igénybev.
Kv. hiány belső fin.sz.maradv.igénybev.
574 602
0
65,0
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló
Finanszírozási kiadások
finanszírozási bevételek Hitelek felv. kötv. kibocs. összesen:
Hitelek törl. kötvénybev. összesen:
Finanszírozási bevételek összesen
574 602
0
55 027
35 751
Bevételi főösszeg
891 109
212 997
416 776
342 537
Hiány finanszírozása egyenlege
-55 027
0
0
-103 099
Passzív pénzügyi elszámolások
1
-1
65,0 Finanszírozási kiadások összesen 82,2 Kiadási főösszeg Aktív pénzügyi elszámolások
0
0
0
0
836 082
212 997
416 776
239 438
-12 032
649
57,5
5. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi pénzkészletének alakulása
Ezer Ft-ban Önkormányzat összesen
Megnevezés
2012.XII.31-i pénzkészlet
Tolna Megyei Önkormányzat
Önkormányzati Hivatal
54 422
28 772
25 650
2013. évi pénzforgalom Költségvetési,pénzforgalmi bevétel Költségvetési,pénzforgalmi kiadás
306 786 239 438
287 324 106 833
19 462 132 605
Finanszírozási bevétel Finanszírozási kiadás
119 379 119 379
Függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás
-
119 379 119 379
1 649
254
1 395
Bevételek összesen Kiadások összesen
426 164 359 466
287 324 226 466
138 840 133 000
2013. XII. 31-i pénzkészlet
121 120
89 630
31 490
6. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Kimutatás a többéves kihatású döntésekről 2013. 12. 31-i állapot szerint Adatok: E Ft-ban Megnevezés
Tolna Megyei Önkormányzat AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája (ÁROP) Magyar Államkincstár CO-NET Szmítástechn. Kft. (Hetényi felsz.) Tarr Kft. Szd. Allianz Hungária Zrt. Magyar Telekom Nyrt. AEGON Magyarország Zrt. Megbízási díj Erzsébet utalvány Alelnökök költségtérítése Célfeladat megállapítás (ÁROP) Szociális hozzájár. adó Egészségügyi hozzjárulás Kifizetőt terhelő szja Közgyűlés tagjainak juttatása személyi kiadás Közgyűlés tagjainak jutt. járuléka HÉTFA Elemző Közont Kft.(ÁROP) HOZAM 2001 Kft. (ÁROP) PESTTERV Kft.(ÁROP) Keszthelyiné és Társai Kft. (ÁROP) Keszthelyiné és Társai Kft. DDRFÜ NONPROFIT KFT. Gárdi és Társa Bútorkereskelmi Kft. (ÁROP) Év civil szervezete pályázat AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája(ÁROP) AEGON Magyarország Zrt. Generali-Providencia Biztosító UNIQA Biztosító UNIQA Biztosító Tolna Megyei Kormányhivatal Whizz-Kid Kft. Tamási Dr. Printz és Társa Nemz.Könyvvizsgáló Kft. Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. Tarr Kft. Szd. Magyar Telekom Nyrt. Összesen:
Összes kötelezettség
444 24 3 10 33 23 16 15 6 160 1 950 45 81 49
2013. évet terhelő
2014. évet terhelő
2015. évet 2016. évet terhelő terhelő
444 24 3 10 33 23 16 15 6 160 1 950 45 81 49 32 418 8 753
8 319 6 985 1 715 1 472 86 635 389 100 292 179 395 22 65 762 456 1 080 1 080 334 391
8 319 6 985 1 715 1 472 86 635 389
68 787
22 378
100 292 49 395 22 65 254 152 762 360 105 253
65
65
254 152 318 360 114 138
254 152
44 062
1 401
946
360 115
6. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez Adatok: E Ft-ban Megnevezés
Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Magyar Államkincstár 2013. decemberi Erzsébet utalvány F & F Kft. KVANTUM KFt. MOL Nyrt. Bp. Magyar Posta Zrt. Tarr Kft. Szd. Magyr Telekom Nyrt BJ-COMP Kft. Kifizetőt terhelő szja Egészségügyi hozzájárulás F & F Kft. Szekszárd Csopak u.31. KVANTUM KFT. MOL Nyrt. Magyar Posta Zrt. Tarr Kft. Szekszárd Magyar Telelkom Nyrt. BJ-COMP Számítástechn. Kft. Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaőrs Ecosoft -Go Bt. Budapest Ürömi út 45. ALISCA COMP KFT Alt_For4W Ltd. TM Balassa János Kórház ERVIK KER. ÉS SZOLG. BT. KATAwin Bt.
Összes kötelezettség
25 77 147 1 201 42 11 109 25 40 56
2013. évet terhelő
2014. évet terhelő
2015. évet 2016. évet terhelő terhelő
25 77 147 1 201 42 11 109 25 40 56
293 9 17 694 1 584 200 5 855 889 430 915 286 240 303 26 35
293 3 5 764 500 200 1 879 279 430 305 229 80 101 26 35
Rendszeres illetmény (közsz. tisztviselők) Rendszeres illetmény járulék kiadása
208 851 56 391
Összesen:
294 735
Önkormányzati kötelezettségek összesen:
363 522
3 5 965 542
3 5 965 542
1 988 305
1 988 305
305 57 80 101
305
69 617 18 797
69 617 18 797
69 617 18 797
198
99 074
97 760
97 703
22 576
143 136
99 161
98 649
80 101
7. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások 2013. évi tény
Összeg E Ft-ban a) ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege b) lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege c) helyi adóknál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege (adónemenként) d) helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség e) egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege
0
0 0 0 0
8. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat összevont költségvetési bevétele feladatonként
Sorszám
1.
1.1
2.
2.1
2.2
2.3
2.4
3.
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési bevételek feladatonként Egyéb Közhatal- Intézm. Műk.célú működési mi műköési átvett célú tám. bevétel bevétel pénzeszk. ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Helyi önk. Egyéb ált.műk. állami ágaz.fel. támog. kapcs. támogatás Kötelező feladat összesen
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felhalmo- Felh.tám. Felhalm. Felhalm. költségvetési zási ÁHT-n célú átvett költségvetési bevételek bevétel belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
Ezer Ft-ban Költség- Fin.bev. vetési előző bevétel évek összekv.-i sen maradv. igénybev. Műk.cél
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
208 300 208 300 208 300 208 300 208 300 208 300 0 0 0
0 17 260 17 260 0 17 260 17 260 0 0 0
0 123 701 69 993 0 123 701 69 993 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
297 988 624 297 988 624 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
208 597 350 249 296 177 208 597 350 249 296 177 0 0 0
0 500 504 0 500 504 0 0 0
2 200 8 308 7 215 2 200 8 308 7 215 0 0 0
2 200 2 518 2 716 2 200 2 518 2 716 0 0 0
4 400 11 326 10 435 4 400 11 326 10 435 0 0 0
212 997 361 575 306 612 212 997 361 575 306 612 0 0 0
0 31 106 23 157 0 31 106 23 157 0 14 087 5 764
0 8 834 6 830 0 8 834 6 830 0 1 000 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
7 687 2 194
1 000 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
4 400 2 270
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
900 200
0 0
0 0 Állami(államigazgatási) feladat összesen0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 174 174
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 174 174
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 174 174
1 000 1 000 0 0 0
0 0 0 0 0
0 17 260 17 260
0 123 875 70 167
0 0 0
297 988 624
0 0 0
208 597 350 423 296 351
0 500 504
2 200 8 308 7 215
2 200 2 518 2 716
4 400 11 326 10 435
212 997 361 749 306 786
0 45 193 28 921
0 9 834 6 830
Ebből: megyei önkormányzat működése feladat összesen Önként vállalt feladat összesen
Önkormányzati jogalkotás
Civil szervezetek támogatása
Helyi önk.támogatása
Nemzetiségi önk.ig.támogatása
Eredeti Feladatok összesen: Mód.ei. Teljesítés
208 300 208 300 208 300
9. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
1.8
1.9
1.10
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Helyi önk. Egyéb ált.műk. állami ágaz.fel. támog. kapcs. támogatás Kötelező feladatok Önkormányzati jogalkotás
208 300 208 300 208 300
17 260 17 260
Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai
Működési költségvetési bevételek feladatonként Egyéb Közhatal- Intézm. Műk.célú működési mi műköési átvett célú tám. bevétel bevétel pénzeszk. ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
7 450 7 450
237 237
5 000 5 000
Nemzetközi szervezetben való részvétel Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége támogatása Iskolai, diáksport-tevékenység támogatása Sportfeladatok támogatása
Területfejlesztési feladatok
ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt 89 262 37 544 NFM ellenőrz.szerz.áll.
1. Megyei Önkormányzat Megyei Önk. összesen: Kötelező feladatok összesen
208 300 208 300 208 300 208 300 208 300 208 300
0 17 260 17 260 0 17 260 17 260
5 990 4 000 0 107 702 53 994 0 107 702 53 994
0 0 0 0 0 0
0 237 237 0 237 237
0 0 0 0 0 0
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felhalmo- Felh.tám. Felhalm. Felhalm. költségvetési zási ÁHT-n célú átvett költségvetési bevételek bevétel belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
208 300 233 247 233 247 0 5 000 5 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 89 262 37 544 0 5 990 4 000 208 300 333 499 279 791 208 300 333 499 279 791
2 200 2 720 2 720
318 318
3 785 3 785 738
0 0 0 0 0 0
1 065 710 2 200 8 308 7 215 2 200 8 308 7 215
0 318 318 0 318 318
2 200 3 038 3 038 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 785 3 785 0 738 0 0 1 065 710 2 200 8 626 7 533 2 200 8 626 7 533
Ezer Ft-ban Költség- Fin.bev. vetési előző bevétel évek összekv.-i sen maradv. igénybev. Műk.cél
210 500 236 285 236 285 0 5 000 5 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 785 3 785 0 90 000 37 544 0 7 055 4 710 210 500 342 125 287 324 210 500 342 125 287 324
4 656 2 357
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
4 673 3 025
1 000
4 000 3 700 356
0 8 656 7 057 0 8 656 7 057
0 5 029 3 025 0 5 029 3 025
9. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
2. 2.1
2.2
2.3
2.4
2.5
3. 3.1
3.2
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési bevételek feladatonként Egyéb Közhatal- Intézm. Műk.célú működési mi műköési átvett célú tám. bevétel bevétel pénzeszk. ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Helyi önk. Egyéb ált.műk. állami ágaz.fel. támog. kapcs. támogatás Önként vállalt feladatok Önkormányzati jogalkotás
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 208 300 333 499 279 791
Civil szervezetek támogatása
Helyi önk.támogatása
Nemzetiségi önk.ig.támogatása
Központi kv-iszervek tám.
Önként vállalt feladatok összesen
0 0 0
Állami(államigazgatási) feladatok Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Állami feladatok összesen: 0 Mód.ei. 0 Teljesítés 0 Eredeti Tolna Megyei Önkorm. összesen 208 300 Mód.ei. 208 300 Teljesítés 208 300
0 0 0
0 0 0 0 17 260 17 260
0 0 0
0 0 0 0 107 702 53 994
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 237 237
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felhalmo- Felh.tám. Felhalm. Felhalm. költségvetési zási ÁHT-n célú átvett költségvetési bevételek bevétel belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0 2 200 8 308 7 215
Ezer Ft-ban Költség- Fin.bev. vetési előző bevétel évek összekv.-i sen maradv. igénybev. Műk.cél
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
100 100 0 14 087 5 764
0 1 000 0
0 0 0 0 318 318
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 8 626 7 533
0 0 0 0 0 0 0 0 0 210 500 342 125 287 324
0 0 0 0 22 743 12 821
0 0 0 0 6 029 3 025
7 687 2 194
1 000
4 400 2 270 900 200 1 000 1 000
10. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési bevételek feladatonként Egyéb Közhatal- Intézm. Műk.célú működési mi műköési átvett célú tám. bevétel bevétel pénzeszk. ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Helyi önk. Egyéb ált.műk. állami ágaz.fel. támog. kapcs. támogatás Kötelező feladatok Önkormányzatok igazgatási tevékenysége
297 751 387
ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt TMÖ támogatás területfejlesztési feladat
1. Megyei Önkormányzat működése feladat összesen: Kötelező feladatok összesen
15 999 15 999
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 15 999 15 999 0 15 999 15 999
0 0 0 0 0 0
297 751 387 297 751 387
0 0 0 0 0 0
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felhalmo- Felh.tám. Felhalm. Felhalm. költségvetési zási ÁHT-n célú átvett költségvetési bevételek bevétel belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
297 751 387 0 15 999 15 999 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 297 16 750 16 386 297 16 750 16 386
2 200 2 200 2 398
500 504
0 500 504 0 500 504
0 0 0 0 0 0
2 200 2 200 2 398 2 200 2 200 2 398
2 200 2 700 2 902 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 2 700 2 902 2 200 2 700 2 902
Ezer Ft-ban Költség- Fin.bev. vetési előző bevétel évek összekv.-i sen maradv. igénybev. Műk.cél
2 497 3 451 3 289 0 15 999 15 999 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 497 19 450 19 288 2 497 19 450 19 288
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
22 450 16 100
3 805 3 805
0 22 450 16 100 0 22 450 16 100
0 3 805 3 805 0 3 805 3 805
10. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk.rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
2. 2.1
2.2
3. 3.1
3.2
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
Működési költségvetési bevételek feladatonként Egyéb Közhatal- Intézm. Műk.célú működési mi műköési átvett célú tám. bevétel bevétel pénzeszk. ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Helyi önk. Egyéb ált.műk. állami ágaz.fel. támog. kapcs. támogatás
Önként vállalt feladatok Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Önként vállalt feladatok összesen Mód.ei. Teljesítés Állami(államigazgatási) feladatok Eredeti Időközi választás Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Állami feladatok összesen: Mód.ei. Teljesítés Eredeti TM Önk. Hivatal összesen: Mód.ei. Teljesítés
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 174 174 0 0 0 0 174 174 297 16 924 16 560
174 174
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 174 174 0 16 173 16 173
0 0 0 0 0 0
0 0 0 297 751 387
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felhalmo- Felh.tám. Felhalm. Felhalm. költségvetési zási ÁHT-n célú átvett költségvetési bevételek bevétel belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
0 0 0
0 0 0 0 500 504
0 0 0
0 0 0 0 0 0
Ezer Ft-ban Költség- Fin.bev. vetési előző bevétel évek összekv.-i sen maradv. igénybev. Műk.cél
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 2 200 2 200 2 398
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 2 700 2 902
0 174 174 0 0 0 0 174 174 2 497 19 624 19 462
0 0 0 0 22 450 16 100
0 0 0 0 3 805 3 805
11. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk. rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat összevont költségvetési kiadásai feladatonként
Sorszám
1.
1.1
2.
2.1
2.2
2.3
2.4
2.5
3.
3.1
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Ezer Ft-ban Felhalmozási költségvetési kiadások feladatonként Működési Beruhá- FelújíEgyéb Tartalékok Felhalm. költségvetési zások tások felhalm. költségv.-i kiadás kiadások kiadás összesen összesen
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Tartaléjuttatás terhelő jár.kiadás pénzb.j. célú kiad. kok és szoc.hj.
Önkormányzat nettósított költségvetése Kötelező feladat összesen 120 327 125 920 111 069 Ebből: megyei önkormányzat 120 327 működése feladat összesen 125 920 111 069 Önként vállalt feladat összesen 0 586 319 Ebből: Önkormányzati jogalkotás 586 319 Ebből: Civil szervezetek támogatása 0 0 Ebből: Helyi önk.támogatása 0 0 Ebből: Nemzetiségi önk.ig.támogatása 0 0 Ebből: Központi kv-i szervek támogatása 0 0 Állami(államigazgatási) feladat összesen0 138 138 Ebből: Időközi választás 138 138 Feladatok összesen: 120 327 126 644 111 526
Költségvetési kiadások összesen
31 254 33 588 29 176 31 254 33 588 29 176 0 287 228
47 258 94 484 45 207 47 258 94 484 45 207 0 2 659 979
0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 600 34 174 33 874 1 600 34 174 33 874 0 6 400 3 570
8 158 93 189 0 8 158 93 189 0 0 4 155 0
208 597 381 355 219 326 208 597 381 355 219 326 0 14 087 5 096
2 200 11 169 8 337 2 200 11 169 8 337 0 0 0
0 1 518 0 0 1 518 0 0 0 0
2 200 6 505 6 505 2 200 6 505 6 505 0 0 0
0 968 0 0 968 0 0 1 000 0
4 400 20 160 14 842 4 400 20 160 14 842 0 1 000 0
212 997 401 515 234 168 212 997 401 515 234 168 0 15 087 5 096
287 228
2 659 979
0 0
0 0
4 155 0
7 687 1 526
0 0
0 0
0 0
1 000 0
1 000 0
8 687 1 526
0 0
0 0
0 0
4 400 2 270
0 0
4 400 2 270
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
4 400 2 270
0 0
0 0
0 0
900 200
0 0
900 200
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
900 200
0 0
0 0
0 0
1 000 1 000
0 0
1 000 1 000
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
1 000 1 000
0 0 0 36 36
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
100 100 0 0 0
0 0 0 0 0
100 100 0 174 174
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
100 100 0 174 174
36 36 31 254 33 911 29 440
0 0 47 258 97 143 46 186
0 0 0 0 0
0 0 1 600 40 574 37 444
0 0 8 158 97 344 0
174 174 208 597 395 616 224 596
0 0 2 200 11 169 8 337
0 0 0 1 518 0
0 0 2 200 6 505 6 505
0 0 0 1 968 0
0 0 4 400 21 160 14 842
174 174 212 997 416 776 239 438
12. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk. rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési kiadásai feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
1.8
1.9
1.10
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Kötelező feladatok Önkormányzati jogalkotás
Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Tartaléjuttatás terhelő jár.kiadás pénzb.j. célú kiad. kok és szoc.hj.
39 241 38 750 36 968 100 600
10 816 11 159 10 177 96 552
Nemzetközi szervezetben való részvétel Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
10 572 17 222 8 327 538 4 582 1 530 1 536 1 536 1 511 500 500 306
100 225 225
Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége támogatása Iskolai, diáksport-tevékenység támogatása
8 158 52 717
500 500 500 1 000 1 000 1 000
Sportfeladatok támogatása 4 000 3 700 Területfejlesztési feladatok 100 ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt 32 791 12 914
15 999 15 999
40 472
NFM ellenőrzés,szerz.kez.
1. Megyei Önkormányzat működése feladat összesen: Kötelező feladatok összesen
39 341 39 350 36 968 39 341 39 350 36 968
10 912 11 711 10 177 10 912 11 711 10 177
171 143 13 146 56 802 24 831 13 146 56 802 24 831
0 0 0 0 0 0
1 600 21 724 21 424 1 600 21 724 21 424
8 158 93 189 0 8 158 93 189 0
Ezer Ft-ban Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Tartalékok Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
68 887 120 073 55 697 734 5 734 1 530 1 536 1 536 1 511 500 500 306 500 500 500 1 000 1 000 1 000 0 4 000 3 700 0 0 100 0 89 262 28 913 0 171 143 73 157 222 776 93 400 73 157 222 776 93 400
2 200 5 581 4 253
1 518
968
3 785 2 540 738 480 1 065 1 064 2 200 11 169 8 337 2 200 11 169 8 337
0 1 518 0 0 1 518 0
0 0 0 0 0 0
0 968 0 0 968 0
2 200 8 067 4 253 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 785 2 540 0 738 480 0 1 065 1 064 2 200 13 655 8 337 2 200 13 655 8 337
71 087 128 140 59 950 734 5 734 1 530 1 536 1 536 1 511 500 500 306 500 500 500 1 000 1 000 1 000 0 4 000 3 700 0 3 785 2 640 0 90 000 29 393 0 1 236 1 207 75 357 236 431 101 737 75 357 236 431 101 737
12. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk. rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési kiadásai feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
2. 2.1
2.2
2.3
2.4
2.5
3. 3.1
3.2
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Tartaléjuttatás terhelő jár.kiadás pénzb.j. célú kiad. kok és szoc.hj.
Önként vállalt feladatok Önkormányzati jogalkotás 586 319
287 228
2 659 979
0 4 155 0
0 7 687 1 526 0 4 400 2 270 0 900 200 0 1 000 1 000 0 100 100 0 14 087 5 096
0 0 0 8 158 97 344 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 73 157 236 863 98 496
4 155
Civil szervezetek támogatása 4 400 2 270 Helyi önk.támogatása 900 200 Nemzetiségi önk.ig.támogatása 1 000 1 000 Központi kv-i szervek tám.
Önként vállalt feladatok összesen
Állami(államigazgatási) feladatok Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Állami feladatok összesen: Mód.ei. Teljesítés Eredeti Tolna Megyei Önkorm. összesen Mód.ei. Teljesítés
0 586 319
0 0 0 39 341 39 936 37 287
0 287 228
0 0 0 10 912 11 998 10 405
0 2 659 979
0 0 0 13 146 59 461 25 810
0 0 0
0 0 0 0 0 0
100 100 0 6 400 3 570
0 0 0 1 600 28 124 24 994
Ezer Ft-ban Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Tartalékok Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
0 1 000 0
0 1 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 000 0
0 8 687 1 526 0 4 400 2 270 0 900 200 0 1 000 1 000 0 100 100 0 15 087 5 096
0 0 0 0 1 968 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 14 655 8 337
0 0 0 0 0 0 0 0 0 75 357 251 518 106 833
1 000
0 0 0
0 0 0 2 200 11 169 8 337
0 0 0
0 0 0 0 1 518 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0
13. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk. rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásai feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Kötelező feladatok Önkormányzatok igazgatási tevékenysége
Ezer Ft-ban Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Tartalékok Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Tartaléjuttatás terhelő jár.kiadás pénzb.j. célú kiad. kok és szoc.hj.
80 986 69 570 57 748
20 342 17 288 14 616
34 112 37 453 20 034
12 598 12 345
3 401 3 333
4 402 4 008
1 188 1 050
229 342
80 986 86 570 74 101 80 986 86 570 74 101
20 342 21 877 18 999 20 342 21 877 18 999
34 112 37 682 20 376 34 112 37 682 20 376
12 450 12 450
ÁROP-1.2.11/A-2013 EU projekt
NFM ellenőrzési fel.szerz.kez.
1. Megyei Önkormányzat működése feladat összesen: Kötelező feladatok összesen
0 0 0 0 0 0
0 12 450 12 450 0 12 450 12 450
0 0 0 0 0 0
135 440 136 761 104 848 0 15 999 15 678 0 5 819 5 400 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 135 440 158 579 125 926 135 440 158 579 125 926
2 200 6 505 6 505
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
2 200 6 505 6 505 2 200 6 505 6 505
0 0 0 0 0 0
2 200 6 505 6 505 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 6 505 6 505 2 200 6 505 6 505
137 640 143 266 111 353 0 15 999 15 678 0 5 819 5 400 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 137 640 165 084 132 431 137 640 165 084 132 431
13. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önk. rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásai feladatonként Sorszám
2. 2.1
2.2
3. 3.1
3.2
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
Ezer Ft-ban Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Tartalékok Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Tartaléjuttatás terhelő jár.kiadás pénzb.j. célú kiad. kok és szoc.hj.
Önként vállalt feladatok Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Önként vállalt feladatok összesen 0 Mód.ei. 0 Teljesítés 0 Állami(államigazgatási) feladatok Eredeti Időközi választás Mód.ei. 138 Teljesítés 138 Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Állami feladatok összesen: 0 Mód.ei. 138 Teljesítés 138 Eredeti TM Önk. Hivatal összesen: 80 986 Mód.ei. 86 708 Teljesítés 74 239
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 174 174 0 0 0 0 174 174 135 440 158 753 126 100
36 36
0 36 36 20 342 21 913 19 035
0 0 0 34 112 37 682 20 376
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 12 450 12 450
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0 2 200 6 505 6 505
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 200 6 505 6 505
0 174 174 0 0 0 0 174 174 137 640 165 258 132 605
14. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi könyvviteli mérlege E sz k ö z ö k
1.Alapítás-átszervezés akt.értéke 2.Kisérleti fejlesztés aktívált értéke 3.Vagyoni értékű jogok 4.Szellemi termékek 5.Immateriális javakra adott előlegek 6.Immat.javak értékhelyesbítése I. Immateriális javak összesen 1.Ingatlanok és kapcs.vagyoni ért.jogok 2.Gépek, berendezések és felszerelések 3.Járművek 4.Tenyészállatok 5.Beruházások,felújítások 6.Beruházásra adott előlegek 7.Állami készletek, tartalékok 8.Tárgyi eszk. értékhelyesbítése II.Tárgyi eszközök összesen 1.Tartós részesedés Ebből: tartós társulási részesedés 2.Tartós hitelvisz.megtestesítő értékpapír 3.Tartósan adott kölcsön 4.Hosszú lejáratú betétek 4.a Ebből: hosszú lej.betétek bek.(könyvsz.)értéke 4/b Ebből: hosszú lej. betétek elszámolt értékvesztése 5.Egyéb hosszú lejáratú követelések 6.Befekt.pü.eszk.értékhelyesbítése III.Befektetett pénzügyi eszk.össz. 1.Üzemeltetésre kezelésre átad.eszk. 2.Koncesszióba adott eszközök 3.Vagyonkezelésbe adott eszközök 4.Vagyonkezelésbe vett eszközök 5.Üemelt.koncessz.v.kez.ad.e.értékhelyesbítése IV.Üzem.,kez.,koncessz.vk. adott eszk.össz. A.)BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 1.Anyagok 2.Befejezetlen termelés és fékész.term. 3.Növendék-,hízó és egyéb állatok 4.Késztermékek 5.Áruk,betétd.göngy. és közv. szolg.-ok 6.Köv.fejében átvett eszközök, készl. I.Készletek összesen 1.Követelések áruszállításból és szolg.ból(vevők) 2.Adósok 3.Rövid lejáratú,adott kölcsönök ebből: -tartósan adott kölcs.-ből a mérlegforduló-napot követő egy éven belül esedékes részletek
4.Egyéb követelések
Ezer Ft-ban Állományi érték Előző évi Tárgyévi
2 311 404
4 680 1 415
2 715 66 209 3 507 11 558
6 095 67 367 3 630 9 714
81 274
80 711
14 958
15 356
14 958
15 356
0 98 947
0 102 162
0
0
298
297
2 351
1 542
2 351 692
1 542 483
3 341
2 322
0
0
30 54 392 54 392
121 120 121 120
0
0
54 422
121 120
8 598
1 255
606
1 255
58 369
124 697
157 316
226 859
'Ebből:- támogatási program előlegek '- előfinanszírozás miatti követelések
-tám.progr.szabályt.kif.miatt követelések '-nemzetk.támogatási progr.miatti követelések -garancia- és kezességváll.szárm.követelések - egyéb hosszú lej.köv.-ből mérlegford.napot követő egy éven belül esed.részletek
II.Követelések összesen 1.Forgatási célú részesedés 1/a Ebből: Forgatási c.részesedés bekerülési értéke 1/b Foragatási c.részesedés elszámolt értkveszt. 2.Forgatási célú hitelvisz.megtest.értélpapírok 2/a Ebből: Forg.célú hitelv.megt.értékp.bekerülési ért. 2/b Forg.célú hitlv.megt.értékp.elszámolt értékveszt. III. Értékpapírok összesen 1.Pénztárak,csekkek, betétkönyvek 2.Költségvetési pénzforgalmi számlák 2/a Ebből:költségvetési pénzf.számlák bekerül.ért. 2/b kltségvetési pénzforgalmi számlák értékvesztése 3.Elszámolási számlák 4.Idegen pénzeszközök számlái 4/a Ebből: idegen pénzeszközök bekerülési értéke 4/b idegen pénzeszközök értékvesztése IV.Pénzeszközök összesen 1. Költségvetési aktív függő elszámolások 2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások 3. Költségvetési aktív kiegyenl.elszámolások 4. Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások V.Egyéb aktív pü. elszámolások összes. B.)FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
14. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Források
1. Kezelésbe vett eszközök tartós tőkéje 2. Saját tulajdonban lévő eszközök tartós tőkéje I. Tartós tőke 1. Kezelésbe vett eszközök tőkeváltozása 2.Saját tulajdonban lévő eszközök tőkeváltozása II. Tőkeváltozások 1. Kezelésbe vett eszközök értékelési tartaléka 2. Saját tulajdonban lévő eszközök értékelési tartaléka III.Értékelési tartalék
Ezer Ft-ban Állományi érték Előző évi Tárgyévi
0
0
86 820 86 820
85 009 85 009
0
0
D.)SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN
86 820
85 009
1.Költségvetési tartalék elszámolása ebből:tárgyévi költségvetési tart.elsz. előző év(ek)kv-i tart.elszámolása 2.Költségvetési pénzmaradvány 3.Költségvetési kiadási megtakarítás 4.Költségvetés bevételi lemaradás 5.Előirányzat maradvány I.Költségvetési tartalékok összesen 1.Vállalkozási tartalék elszámolása Ebből:tárgyévi váll.tart.elszámolása előző évek váll.tart.elszámol. 2.Vállalkozási maradvány 3.Vállalkozási kiadási megtakarítás 4.Vállalkozási bevételi lemaradás II.Vállalkozási tartalékok összesen
55 027 55 027
103 067 103 067
E.) TARTALÉKOK ÖSSZESEN 1.Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 2.Tartozás.fejlesztési célú kötvénykibocsátásból 3.Tartozás működési célú kötvénykibocsátásból 4.Beruházási és fejlesztési hitelek 5.Működési célú hosszú lejár.hitelek 6, Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 7.Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek Ebből:hosszú lejáratú szállítói tartozások I.Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen 1.Rövid lejáratú kapott kölcsönök Ebből: hosszú lej. kapott kölcs.köv.évet.terh. törl. részl. 2.Rövid lejáratú hitelek Ebből:likvid hitelek -ber. fejl. hitelek köv.évet terh. törl.részletei -műk.célú hosszú lej. hitelek köv.évet terh.törl.részl. 3.Rövid lejáratú tartozások kötvénykibocsátásból Ebből:rövid lejáratú működési célú kötvénykibocsátások -felhalm.célú kötvénykibocs.sz.tartozások köv.évet ter.r -műk.célú kötvénykibocs.sz.tartozások köv.évet ter.r 4.Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásokból(szállítók) Ebből:-tárgyévi költségv.terhelő szállítói kötelezettség - tárgyévet követő évet terh.szállítói kötelezettség 4.Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek Ebből: -váltótartozások -munkavállalókkal szem.külonféle kötelezettségek -költségvetéssel szembeni kötelezettségek -helyi adó túlfizetése miatti kötelezettségek -támogatási progr.előleg.miatti kötelez. -előfinanszírozás miatti kötelezettségek -szabálytalan kifiz. miatti kötelezettségek -nemzetk.tám.progr.miatti kötelezettségek -garancia és kezességváll.szárm.kötelezettségek -egyéb hosszú lej.köt.köv.évet.t. törlő részletei -tárgyévi költségv.-t terh egyéb.rövid lej.köt. -tárgyévet köv.évet terh.egyéb rövidl.köt. -egyéb különféle kötelezettségek
II.Rövid lejáratú kötelezetts. össz. 1.Költségvetési passzív függő elsz. 2.Költségvetési passzív átfutó elsz. 3.Költségv.passzív kiegyenl.elsz. 4.Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi.elsz. Ebből: Költségv.kív. letéti elszámolások - Nemzetközi tám.progr.deviza elsz. III.Egyéb passzív pénzügyi elszám. F.)KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN FORRÁSOK ÖSSZESEN
19 308
55 027
122 375
0
0
55 027
122 375
0
0
1 402
1 115
921 481 14 066
496 619 18 360
14 000
13 650 4 710
66
15 468
19 475
1
1
0
15 469
19 475
157 316
226 859
15. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Kimutatás a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi összevont pénzmaradványának alakulásáról
Pénzmaradványt befolyásoló tényezők 1. 2. 3. A. 4. 5. B.
6.
7. C. 8. 9. D. E. F. 10. 11. 12. 13. G. H. I. 14. 15. J. 16. 17.
18.
Előző év besz. szerint
Hosszú lejáratú költségv. betétsz. záróegyenlege Rövid lejáratú kv.-i pénzforg. és betétszámlák z.e. 54 392 Pénztárak és betétkönyvek záróegyenlege 30 Záró pénzkészlet (XII. 31.) 54 422 Forgatási célú értékpapírok záró állománya Rövid lejáratú likvid hitelek és műk. c. kötv. z. áll. Forgatási célú finanszírozási műv. egyenlege 0 Költségvetési aktív függő elsz. záróegyenlege (+) 8 Költségvetési aktív átfutó elsz. záróegyenlege (+) 598 Költségvetési aktív kiegy. elsz. záróegyenlege (+) Költségvetési aktív elszámolások záróegyenlege 606 Költségvetési passzív függő elszám. z.egyenlege (-) 1 Kv.-i passzív átfutó elsz. záróegyenlege (-) Kv.-i passzív kiegyenlítő elsz. záróegyenlege (-) Költségvetési passzív elszámolások záróegyenlege 1 Egyéb aktív és passzív pü. elszámolások össz. 605 Előző évben (években) képzett költségv. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett vállalk. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett tartalékok maradv. (-) 0 Vállalkozási tevékenység pénzf.váll.maradv. (-) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 55 027 Intézményi kv.-i befiz.többlet támogatás miatt (+ -) Kv.-i befizetés többlet támogatás miatt (+ -) -32 Költségv. kiut. kiutalatlan int. tám. miatt (+ -) 0 Kv.-i kiutalás kiutalatlan tám. miatt (+ -) Finanszírozásból származó korrekciók -32 Pénzmaradványt terhelő elvonások (+ -) 0 Költségvetési pénzmaradvány 54 995 Váll. tev. maradványából alaptev.-re felhasznált ö. Pm.-t külön jogszab. alapján mód. tétel Módosított pénzmaradvány A J. sorból Egészségbizt.Alapból foly. pénze. mar. Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány Ebből: Működési célú köt. terhelt pm. Felhalmozási célú köt. terhelt pm. Szabad pénzmaradvány Ebből: Működési célú szabad pm. Felhalmozási célú szabad pm.
Tárgyév (2013.)
121 120 121 120
0 1 255 1 255
0 1 255 19 308 19 308 103 067 -17 651 0 -17 651 0 85 416
54 995
85 416
5 747 1 962 3 785 49 248 43 717 5 531
39 528 39 528 45 888 25 741 202
16. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Kimutatás a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi pénzmaradványának alakulásáról
Pénzmaradványt befolyásoló tényezők 1. 2. 3. A. 4. 5. B.
6.
7. C. 8. 9. D. E. F. 10. 11. 12. 13. G. H. I. 14. 15. J. 16. 17.
18.
Előző év besz. szerint
Hosszú lejáratú költségv. betétsz. záróegyenlege Rövid lejáratú kv.-i pénzforg. és betétszámlák z.e. 28 772 Pénztárak és betétkönyvek záróegyenlege Záró pénzkészlet (XII. 31.) 28 772 Forgatási célú értékpapírok záró állománya Rövid lejáratú likvid hitelek és műk. c. kötv. z. áll. Forgatási célú finanszírozási műv. egyenlege 0 Költségvetési aktív függő elsz. záróegyenlege (+) Költségvetési aktív átfutó elsz. záróegyenlege (+) Költségvetési aktív kiegy. elsz. záróegyenlege (+) Költségvetési aktív elszámolások záróegyenlege 0 Költségvetési passzív függő elszám. z.egyenlege (-) Kv.-i passzív átfutó elsz. záróegyenlege (-) Kv.-i passzív kiegyenlítő elsz. záróegyenlege (-) Költségvetési passzív elszámolások záróegyenlege 0 Egyéb aktív és passzív pü. elszámolások össz. 0 Előző évben (években) képzett költségv. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett vállalk. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett tartalékok maradv. (-) 0 Vállalkozási tevékenység pénzf.váll.maradv. (-) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 28 772 Intézményi kv.-i befiz.többlet támogatás miatt (+ -) Kv.-i befizetés többlet támogatás miatt (+ -) -32 Költségv. kiut. kiutalatlan int. tám. miatt (+ -) -1 553 Kv.-i kiutalás kiutalatlan tám. miatt (+ -) Finanszírozásból származó korrekciók -1 585 Pénzmaradványt terhelő elvonások (+ -) 3 805 Költségvetési pénzmaradvány 30 992 Váll. tev. maradványából alaptev.-re felhasznált ö. Pm.-t külön jogszab. alapján mód. tétel Módosított pénzmaradvány A J. sorból Egészségbizt.Alapból foly. pénze. mar. Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány Ebből: Működési célú köt. terhelt pm. Felhalmozási célú köt. terhelt pm. Szabad pénzmaradvány Ebből: Működési célú szabad pm. Felhalmozási célú szabad pm.
Tárgyév (2013.)
89 630 89 630
0 254 254
0 254 12 958 12 958 76 926 -17 651 0 -17 651 0 59 275
30 992
59 275
4 163 378 3 785 26 829 21 298 5 531
39 330 39 330 19 945
1 17. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi pénzmaradványának felhasználása
A pénzmaradvány felhasználás céljainak megnevezése 2013. évi módosított pénmaradvány Javasolt felhasználás Költségvetés szerint Képvislői napidíj külf. kiküld. Reprezentáció (nemzetközi kapcsolatok) Év rendőre, polgárőre díj Munkaadót terhelő járulékok Egészsgügyi hozzájárulás Kifizetőt terhelő szja Dologi kiadás ÁROP pályázat Megyei tartalék felhasználása szerint Egyéb kötelező feladat személyi kiadás ( reprezentáció és áfa) Könyvvizsgálat Megyei tartalék visszafizetési kötelezettség Műk. tartalék kötelező feladat összesen Felhalmozási kiadás Megyei tartalék felhasználása szerint Egyéb eszkök beszerzése, felújítás Egyéb eszközbeszerzés EU projekt Kötelező feladat összesen Költségvetés szerinti felhasználás összesen: Felújítás (DDRFÜ 3 db iroda) Céltartalék (működési célú) kötelező feladat Összes felhasználás (2013. évi maradvány) 2012. évi tartalék pénzmaradvány 2012. évi tartalékot terhelő kiadások 2014. évi költségvetés szerint Egyéb szolgáltatási kiadás és áfa Támogatások Helyi önkormányzatok TM. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Civil szervezetek Alapítványok Együtt a támogatások Tartalék önként vállalt feladat
Összeg E Ft-ban 59 275
600 2 500 635 803 476 13 161 2 311 949 762 2 722 24 919 11 967 3 430 1 270 489 17 156 42 075 1 200 16 000 59 275 12 958 1 524 1 000 500 3 000 1 000 5 500 1 000
Összesen önként váll feladat Kötelező feladat Egyéb dologi kiadás 2012. évi maradvány tervezett felhasználása
8 024 4 934 12 958
Önkormányzati Hivataltó elvont pénzmaradvány Céltartalék (működési célú) kötelező feladat
13 949
18. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Kimutatás a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi pénzmaradványának alakulásáról
Pénzmaradványt befolyásoló tényezők 1. 2. 3. A. 4. 5. B.
6.
7. C. 8. 9. D. E. F. 10. 11. 12. 13. G. H. I. 14. 15. J. 16. 17.
18.
Előző év besz. szerint
Hosszú lejáratú költségv. betétsz. záróegyenlege Rövid lejáratú kv.-i pénzforg. és betétszámlák z.e. 25 620 Pénztárak és betétkönyvek záróegyenlege 30 Záró pénzkészlet (XII. 31.) 25 650 Forgatási célú értékpapírok záró állománya Rövid lejáratú likvid hitelek és műk. c. kötv. z. áll. Forgatási célú finanszírozási műv. egyenlege 0 Költségvetési aktív függő elsz. záróegyenlege (+) 8 Költségvetési aktív átfutó elsz. záróegyenlege (+) 598 Költségvetési aktív kiegy. elsz. záróegyenlege (+) Költségvetési aktív elszámolások záróegyenlege 606 Költségvetési passzív függő elszám. z.egyenlege (-) 1 Kv.-i passzív átfutó elsz. záróegyenlege (-) Kv.-i passzív kiegyenlítő elsz. záróegyenlege (-) Költségvetési passzív elszámolások záróegyenlege 1 Egyéb aktív és passzív pü. elszámolások össz. 605 Előző évben (években) képzett költségv. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett vállalk. tart. maradv. (-) Előző évben (években) képzett tartalékok maradv. (-) 0 Vállalkozási tevékenység pénzf.váll.maradv. (-) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 26 255 Intézményi kv.-i befiz.többlet támogatás miatt (+ -) Kv.-i befizetés többlet támogatás miatt (+ -) Költségv. kiut. kiutalatlan int. tám. miatt (+ -) 1 553 Kv.-i kiutalás kiutalatlan tám. miatt (+ -) Finanszírozásból származó korrekciók 1 553 Pénzmaradványt terhelő elvonások (+ -) -3 805 Költségvetési pénzmaradvány 24 003 Váll. tev. maradványából alaptev.-re felhasznált ö. Pm.-t külön jogszab. alapján mód. tétel Módosított pénzmaradvány A J. sorból Egészségbizt.Alapból foly. pénze. mar. Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány Ebből: Működési célú köt. terhelt pm. Felhalmozási célú köt. terhelt pm. Szabad pénzmaradvány Ebből: Működési célú szabad pm. Felhalmozási célú szabad pm.
Tárgyév (2013.)
31 490 31 490
0 1 001 1 001
0 1 001 6 350 6 350 26 141
0 0 0 26 141
24 003
26 141
1 584 1 584
198 198
22 419 22 419
25 943 25 741 202
1 19. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi pénzmaradványának felhasználása
A pénzmaradvány felhasználás céljainak megnevezése 2013. évi módosított pénmaradvány Pénzmaradvány elvonása Műk. célú támogatás ÁHT-n belülre TMÖ-nek Felhasználható tárgyévi pénzmaradvány Felhasználható 2012. évi maradvány Összes felhasználható pénzmaradvány Pénzmaradvány tervezett felhasználása Áthúzódó kötelezettségek Személyi juttatások áthúzódó kötelezettségei 2013.decemberi Erzsébet utalvány Jutalmazásra jóváhagyott személyi kiadás
Összeg E Ft-ban 26 141 -13 949 12 192 6 350 18 542
77 8 000
Munkaadót terhelő jáulékok áthúzódó kiadása Egészségügyi hozzájárulás (2013. decemberi jelentés sz.) Kifizetőt terhelő szj. dec. havi Jutalom szoc. hozzájárulási adója
56 40 2 160
Dologi kiadás Szállítói kötelezettség(MÁK számlavezetés) 2013. évi üzemeltetési kiadás Egyéb dologi kiadás
25 4 387 2 527
Beruházások (kisértékű eszközök beszerzés)
1 270
Összes felhasználható pénzmaradvány Ebből: 2012. évi tartalékból (jutalom fedezete) 2013. évben képződött maradványból
18 542 -6 350 12 192
20. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi egyszerűsített mérlege
Ezer Ft-ban Eszközök
Előző évi kv. Auditálási Előző év beszámoló auditált záró eltérések egysz. besz. adatai (+,-) záró adatai
Tárgyévi Auditálási Tárgyévi költségvetési auditált beszámoló eltérések egysz. besz. (+,-) záró adatai
ESZKÖZÖK A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZ. I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pü-i eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott,konc. vagyonkez.adott i. vagyonk.vett eszközök B.) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pü-i elszámolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: FORRÁSOK D.) SAJÁT TŐKE I. Tartós tőke II. Tőkeváltozások III. Értékelési tartalék E.) TARTALÉKOK I. Költségvetési tartalékok II. Vállalkozási tartalékok F.) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek III. Egyéb passzív pü-i elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN:
98 947 2 715 81 274 14 958
98 947 2 715 81 274 14 958
102 162 6 095 80 711 15 356
0
58 369 0 3 341 0 54 422 606 157 316
58 369 0 3 341 0 54 422 606 157 316
124 697 0 2 322 0 121 120 1 255 226 859
86 820 0 86 820
86 820 0 86 820
85 009 0 85 009
55 027 55 027 0
55 027 55 027 0
122 375 122 375 0
0
0
15 469 0 15 468 1 157 316
15 469 0 15 468 1 157 316
19 475 0 19 475
0
0
226 859
0
0
0
0
0
0 0
21. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
A
B
C
Sor-
Megnevezés
Eredeti
Ezer Ft-ban E
D Módosított
Teljesítés
előirányzat
szám 01.
Személyi juttatások
120 327
126 644
111 526
02.
Munkaadókat terhelő járulékok
31 254
33 911
29 440
03.
Dologi kiadások
47 258
97 143
46 186
04.
Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogat.
100
30 474
29 774
05.
Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszk.át.
1 500
10 100
7 670
06.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
07.
Felújítás
08.
Felhalmozási kiadások
2 200
11 169
8 337
09.
Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások,egyéb támogatás
2 200
6 505
6 505
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadás
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12.
Rövidlejáratú kölcsönök nyújtása
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+….12)
204 839
317 464
239 438
14.
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
15.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
16.
-15-ből likvid hitelek kiadása
17
Tartós hitelviszonyt megtestesítő érékpapírok kiadásai
18.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadása
19.
Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18)
0
0
0
20.
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
204 839
317 464
239 438
21.
Pénzforgalom nélküli kiadások
8 158
99 312
22.
Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
23.
Kiadások összesen (20+21+22) Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Működési célú támogatásértékű bevételek,egyéb támogatások Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 28-ból önkrom. sajátos felhalm-i és tőkebevételei Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszközátvételek Támogatások, kiegészítések 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése Költségv.pénzforgalmi bevételek összesen (24+…+28+30+31+32+34+35):
24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
1 518
649 212 997 297
416 776 988
240 087 624
123 875
70 167
500
504
2 200 2 200 208 300 208 300
8 308 2 518 225 560 225 560
7 215 2 716 225 560 225 560
212 997
361 749
306 786
0
0
0
361 749 55 027
306 786 35 751
41.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele -38-ból likvid hitelek felvétele Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
42.
Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41)
43.
Pénzforgalmi bevételek (36+42): Pénzforgalom nélküli bevételek Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Kiegyenlítő,függő, átfutó bevételek
212 997
Bevételek összesen (43+….+46) Pénzforgalmi költségvetési bev. és kiadások különbsége (36-13) ,(költségvetési hiány (-), költségvetési többlet (+) ) Igénybevett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44-21)korrigált költségvetési hiány(-), korrigált költségvetési többlet(+) Finanszírozási műveletek eredménye (42-19) Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege (45+46-22)
212 997
416 776
342 536
8 158
44 285
67 348
0 0 0
0 0 0
103 099 0 -650
37. 38. 39. 40.
44. 45. 46. 47. 48. 49.
50. 51.
-1
Szekszárd, 2014…………. dr. Bartos Georgina megyei főjegyző
dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
22. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatása
Ezer Ft-ban Sor-
Megnevezés
szám
1.
Záró pénzkészlet
2.
Forgatási célú műveletek egyenlege
3.
Egyéb aktív és passzív pü-i elszám. összev. záróegyenl. (+,-)
4.
Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (-)
5.
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalk. maradv. (-)
6.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+-3-4-5)
7.
Finanszírozásból származó korrekciók (+,-)
8.
Pénzmaradványt terhelő elvonások (+,-)
9.
Költségvetési pénzmaradvány (6+ -7+ -8)
Előző évi
Auditá-
Előző év
Tárgyévi
Auditá-
Tárgyévi
kv-i besz.
lási el-
auditált
költségve-
lási el-
auditált
záró adatai
térés
egysz.besz.
tési beszá-
térés
egysz.besz.
(+,-)
záró adatai
moló
(+,-)
záró adatai
54 422
54 422
121 120
0
0
0
605
605
1 255 19 308
55 027
55 027
103 067
-32
-32
-17 651
54 995
54 995
85 416
54 995
54 995
85 416
5 747
5 747
39 528
49 248
49 248
45 888
10. Vállalk.maradványból alaptev. ellát-ra felhaszn. összeg 11. Ktgv-i pénzmaradványt külön jogszab. alapján mód. tétel (+,-) 12. Módosított pénzmaradvány (9+ -10+ - 11) A 12. sorból 13. egészségbizt. alapból folyósított pénzeszk. maradványa 14. -kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány 15. - szabad pénzmaradvány
Szekszárd, 2014……………...
Dr. Bartos Georgina megyei főjegyző
dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
23. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A Tolna Megyei Önkormányzat egyszerűsített vállalkozási maradvány-kimutatás 2013. év
Ezer Ft-ban Megnevezés
Előző évi
Auditálási
Előző év
kv.-i besz.
eltérések
auditált
záró
(+,-)
egysz. besz.
adatai
Tárgyévi
beszámoló
záró adatai
1. Vállalkozási tevékenység működési célú bevételei 2. Vállalkozási tevékenység felhalm. célú bevételei 3. Vállalk. maradványban figyelembe vehető finanszírozási bevételek A. Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt bevételei (1+2+ -3) 4. Vállalk.tev. működési célú kiadásai 5. Vállalk.tev. felhalmozási célú kiadásai 6. Vállalk.maradványban figyelembe vehető finanszírozási kiadások B. Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt kiadásai (4+5+ - 6) (-) C. Vállalkozási tevék. pénzforgalmi maradványa (A-B) 7. Vállalkozási tevék.-et terhelő értékcsökkenési leírás (-) 8. Alaptev. ellátására felhasznált,felhasználni tervezett vállalkozási maradvány. (-) 9. Pénzforg.maradványt jogszab.alapján módosító egyéb tétel D. Vállalk.tev.módosított pénzforg-i váll.maradv. (C-7-8+-9) E. Vállalk. tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (-) F. Vállalk. T a r t a l é k b a helyezhető összeg (C-8-9-E)
Szekszárd, 2014. ……………..
Dr. Bartos Georgina megyei főjegyző
Auditálási
költségvetési eltérések
dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
(+,-)
Tárgyévi auditált egysz. besz. záró adatai
24. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Elszámolás a 2013. évi az általános működési-, a központosított- és az egyéb állami támogatások felhasználásáról
Sorszám
A. 1.
A központosított állami támogatás jogcíme
2013.évben rendelkezésre bocsátott előirányzat
Az adott célra Feladattal 2013.XII.31-ig terhelt, de ténylegesen fel nem haszfelhasznált nált összeg
2.
B. Megyei önkormányzat működésének támogatása (Feladatalapú támogatás) A 2012. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása
C. 208 300
D. 190 649
25
25
25
25
3. 4.
Központosított előirányzatok összesen: Egyéb állami támogatás Megyei önkormányzati tartalékból ny. támogatás A kv.-i szerv.foglalk. 2013. évi kompenzációja
17 000 235
235
Egyéb állami támogatás összesen
17 235
235
E. X
Ezer forintban Visszafizetendő támogatás
F.=(D.+E.)-C -17 651 0 0 0
0
17 000
0 0
17 000
0
25. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Elszámolás a Közgyűlés elnöke rendelkezési körébe tartozó források felhasználásról
Szervezet megnevezése
Felhasználás célja, megnevezése
Előirányzat összege E Ft.
Vakok és Gyengénlátók Tm-i Szervezete
Működésének támogatása
Magyar Triatlon Szövetség
II. Fürdő Triatlon szervezése
50
Szekszárdi Gitár Egyesület
VI. Borok és Húrok Fesztivál szervezése
50
Dynamic Triatlon Club
Gyermektábor szervezésének támogatása
Gemenc Judo Klub
Világbajnokságon való részvétel
100
Zombai Lovasklub Egyesület
Fogathajtó verseny szervezése
50
Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Részvétel partnertalálkozón
50
Tm-i Polgárőr Szervezetek Szövetség
Tm-i.Polgárőr nap
60
Községi Sportegyesület Zomba
Működési támogatása
60
Bukovinai Székelyek Orsz. Szöv.
XXIV. Folklórfesztivál támogatása
50
Atlétikai Club Szekszárd
Versenyeken való részvétel támogatása
80
Megyei Roma Hagyományőrző és Dsp. Egyesület
Országos Roma Nap
80
Szent L. Szakk. Diákélet Egyesület
Történelmi emlékverseny
50
Alsónánai Hagyományőrző Ny.Egyesület
Működési támogatás
50
"Kézjegy"Tolnai Tollforgatók Klubja
Tm-i művészetért plakett átadás
50
Roma Hagyományőrző és Diáksp. Egy.
Karácsonyi ünnepség
60
Morzsu Egyesület
Működési támogatás
50
Szekszárdi Gitár Egyesület
Eszközbeszerzés támogatása
Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége
Működés támogatása
1 000
Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége
Működés támogatása
1 000
Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége
Működési támogatás
1 200
Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége
Működés támogatása
500
Tolna Megyei Fogyatékosok Sportszövetsége
Működési támogatás
300
Báta Község Önkormányzata
I. Bátai Tambura Találkozó szervezése
50
Báta Község Önkormányzata
Bátai Halünnep szervezése
50
Iregszemcse Község Önkormányzata
Iregszemcsei Falunap szervezése
50
Községi Önkormányzat Udvari
XIV. Falunapok szervezése
TM Cigány Nemz.Önkormányzat
TM Cigány Nemz.Önk. támogatása
500
Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára
Helytöténeti pályázat
100
Összesen:
500
50
50
50
6 290
1
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
A I.
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK IMMATERIÁLIS JAVAK
1.
Alapítás-átszervezés aktívált értéke Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 1. Alapítás-átszervezés aktívált értéke összesen:
2.
3.
Kisérleti fejlesztés aktívált értéke Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 2. Kisérleti fejlesztés aktívált értéke összesen: Vagyoni értékű jogok Törzsvagyon Korlátozottan forgalomképes vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Területfejlesztési koncepció helyzetfeltáró értékelése Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen: 3. Vagyoni értékű jogok összesen:
4.
5.
Szellemi termékek Törzsvagyon Korlátozottan forgalomképes vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna megye területrendezési terve Törzsvagyon összesen:
0 0 0
0 0 0
4 516 4 516
164 164 164 4 680
0 0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen:
955 460 1 415 1 415
4. Szellemi termékek összesen:
1 415
Immateriális javakra adott előlegek Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 5. Immateriális javakra adott előlegek összesen:
6.
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
0 0 0
Immateriális javak értékhelyesbítése Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 6. Immateriális javak értékhelyesbítése összessen:
0 0 0
I. IMMATERIÁLIS JAVAK ÖSSZESEN Törzsvagyon Korlátozottan forgalomképes vagyon összesen Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivaal Törzsvagyon összesen:
4 516 0 4 516
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
955 624 1 579 1 579
I. IMMATERIÁIS JAVAK ÖSSZESEN:
6 095
I. IMMATERIÁLIS JAVAK Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: I. Immateriális javak összesen:
4 516 1 579 6 095
2
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
II.
TÁRGYI ESZKÖZÖK
1.
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok Törzsvagyon Forgalomképtelen vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
Hrsz.
Tulajdoni hányad
Terület ha
Terület m2
Forgalomképtelen ingatlan vagyon összesen: Korlátozottan forgalomképes ing. kapcs. vagyoni ért.jog Tolna Megyei Önkormányzat Vármegyeháza használati joga Korlátozottan forgalomképes ingatlanok Tolna Megyei Önkormányzat Irodaház Telek Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Haszonélvezeti jog Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és va.j. összesen:
2703 2703
6296/51500 6296/51500
2703
1846/A 1846/A/2 1846/A/6 1846/A/7 1846/A/8 1846/A/9
544/1471 1/1 1/2 2/6 1/3 1/2
Nettó érték
1 471 942 28 30 13 6
Elsz. értékcsökk.
0
0
0
0
0
0
6 489
3 936 0
2 553
2 985 9 474
2 982 6 918
3 2 556
9 474
6 918
2 556
3 808 78 276 2 326 2 493 1 080 499
3 808 52 361 1 556 1 668 722 334
0 25 915 770 825 358 165
88 482 97 956
60 449 67 367
28 033 30 589
5 171
Törzsvagyonba tartozó ingatlanok és vj. összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Telek (színház) Egyéb helyiség (színház épület) Egyéb helyiség (színház, kapualj) Egyéb helyiség (színház, kapubejáró) Egyéb helyiség (színház, lépcsőház) Egyéb helyiség (színház, hőközpont)
Bruttó érték
Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Üzleti vagyon összesen: Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni ért.jogok összesen: 2.
3.
4.
5.
Gépek, berendezések és felszerelések Törzsvagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Törzsvagyon összesen:
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
3 630 3 630 3 630
2. Gépek, berendezések és felszerelések összesen:
3 630
Járművek Törzsvagyon Törzsvagyon összesen:
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
9 714 9 714 9 714
3. Járművek összesen:
9 714
Tenyészállatok Törzsvagyon Törzsvagyon összesen:
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormnyzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
0 0
4. Tenyészállatok összesen: Beruházások, felújítások Törzsvagyon Törzsvagyon összesen:
0
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
0 0
5. Beruházások, felújítások összesen:
0
3
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
6.
7.
8.
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
Beruházásra adott előlegek Törzsvagyon Törzsvagyon összesen:
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
0 0
6. Beruházásra adott előlegek összesen:
0
Állami készletek, tartalékok Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen 7. Állami készletek, tartalékok összesen: Tárgyi eszközök értékhelyesbítése Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen 8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése összesen:
0 0 0
0 0 0
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN Törzsvagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen:
3 936 2 982 6 918
I. Törzsvagyonba tartozó tárgyi eszközök összesen:
6 918
Üzleti vagyon
III. 1.
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen:
60 449 13 344 73 793
I. Üzleti vagyonba tartozó tárgyi eszközök összesen: II. TÁRGYI ESZKÖZÖK Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: II. TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
73 793
BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Tartós részesedés Törzsvagyon Törzsvagyon összesen:
6 918 73 793 80 711
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal
2.
Üzleti vagyon összesen:
0
1.Tartós részesedés összesen:
0
Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír összesen:
3.
0 0 0
Tartósan adott kölcsön Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Lakásépítés és lakás vásárlás munkáltatói támogatása Üzleti vagyon összesen:
15 356 15 356
3. Tarósan adott kölcsön
15 356
0
4
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
4.
Hosszú lejáratú bankbetétek
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 4. Hosszú lejáratú bankbetétek összesen:
5.
0 0 0
Egyéb hosszú lejáratú követelések Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 5. Egyéb hosszú lejáratú követelések összesen:
0 0 0
III. BEFEKTETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal
0 15 356
Üzleti vagyon összesen: III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
15 356 15 356
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
0 15 356 15 356
Hrsz.
IV. 1.
ÜZEMELTETÉSRE, KEZELÉSRE ,KONCESSZIÓBA ADOTT, VAGYONKEZ.V.ESZK. Üzmeltetésre, kezelésre átadott eszközök Törzsvagyon Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Forgalomképtelen vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Forgalomképtelen vagyon összesen
Terület ha
m2
Bruttó érték
Nettó érték
Elsz. értékcsökk.
0
0
0
0
0
0
Korlátozottan forgalomképes vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Korlátozottan forgalomképes vagyon összesen:
0
0
0
Törzsvagyon összesen:
0
0
0
0 0
0 0
0 0
Gépek, berendezések és felszerelések összesen:
0
0
0
Üzleti vagyon (gép) összesen:
0
0
0
1. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök összesen:
0
0
0
Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Üzleti vagyon összesen: Üzemeltetésre, kez átadott ingatlanok összesen: Üzleti vagyon Gépek, berendezések és felszerelések Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal
IV.
2.
ÜZEMELTETÉSRE, KEZELÉSRE ,KONCESSZIÓBA ADOTT, VAGYONKEZ.V.ESZK. Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: IV. ÜZEMELTETÉSRE, KEZELÉSRE ,KONCESSZIÓBA ADOTT, VAGYONKEZ.V.ESZK. ÖSSZESEN
0
Koncesszióba adott eszközök Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 2. Koncesszóba adott eszközök összesen:
3.
0 0
0 0 0
Vagyonkezelésbe adott eszközök Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 3. Vagyonkezelésbe adott eszközök összesen:
0 0 0
5
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
4.
Vagyonkezelésbe vett eszközök Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 4. Vagyonkezelésbe vett eszközök összesen:
5.
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
0 0 0
Üzemeltetésbe, kezelésre,koncesszióba adott eszközök értékhelyesbítése Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen: 5. Üzemeltetésbe, kezelésre,koncesszióba adott eszközök értékhelyesbítése össz.: IV.ÜZEMELTETÉSRE,KEZELÉSRE,KONCESSZIÓBA ADOTT ESZKÖZÖK Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: IV.ÜZEMELTETÉSRE,KEZELÉSRE,KONCESSZ. ADOTT ESZK. ÖSSZESEN:
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESSEN Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
0 0 0
0 0 0
69 856 32 306 102 162
A ) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen: A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
11 434 90 728 102 162 0
B. I.
FORGÓESZKÖZÖK KÉSZLETEK Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
II. 1.
2.
3.
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen I. KÉSZLETEK ÖSSZESEN: KÖVETELÉSEK Követelések áruszállításból és szolgáltatásból Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen 1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból összesen:
Adósok Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen 2. Adósok összesen:
Rövid lejáratú adott kölcsönök Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen 3. Rövid lejáratú adott kölcsönök összesen:
4.
Egyéb követelések Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen 4. Egyéb követelések összesen:
0
0 0 0
0
297 297 297 297
0
0 0 0
0
1 542 1 542 1 542 1 542
0
483 483 483 483
6
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
II. KÖVETELÉSEK ÖSSZESSEN Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen II. KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
0
0 2 322 2 322 2 322 2 322
II. KÖVETELÉSEK
III.
IV. 1.
Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen:
0 2 322
II. KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN:
2 322
ÉRTÉKPAPÍROK Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
0
III. ÉRTÉKPAPÍROK ÖSSZESEN:
0
PÉNZESZKÖZÖK Pénztárak, csekkek, betétkönyvek Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
2.
3.
4.
0
1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek összesen: Költségvetési pénzforgalmi számlák Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
0
0 0 0
0
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
89 630 31 490 121 120 121 120
2. Költségvetési pénzforgalmi számlák összesen:
121 120
Elszámolási számlák Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon Üzleti vagyon összesen
0
3. Elszámolási számlák összesen:
0
Idegen pénzeszközök számlái Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
0
0
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
0 0
4. Idegen pénzeszközök számlái összesen:
0
7
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
IV. PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZESEN Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
V.
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
0
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
89 630 31 490 121 120 121 120
IV. PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZESEN: IV. PÉNZESZKÖZÖK
121 120
Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen:
0 121 120
IV. PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZESEN: EGYÉB AKTÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK
121 120
Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
0
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen: Üzleti vagyon összesen
254 1 001 1 255 1 255
V. EGYÉB AKTÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK ÖSSZESEN: FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESSEN Törzsvagyon Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon
1 255
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Üzleti vagyon összesen B.) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN
0
89 884 34 813 124 697 124 697
B.) FORGÓESZKÖZÖK Törzsvagyon összesen: Üzleti vagyon összesen:
0 124 697
B.) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
124 697
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
159 740 67 119 226 859
ESZKÖZÖK
Üzleti vagyon összesen:
Törzsvagyon összesen:
11 434 215 425
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
226 859
8
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
F. I. 1.
KÖTELEZETTSÉGEK HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Hosszú lejáratra kapott kölcsönök
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök összesen: 2.
0
Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból 2. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból összesen
3.
Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból 3. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból összesen
4.
Beruházási és fejlesztési hitelek
4. Beruházási és fejlesztési hitelek összesen: 5.
Működési célú hosszú lejáratú hitelek
5. Működési célú hosszú lejáratú hitelek összesen: 6.
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
6. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettség összesen: I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉG ÖSSZESEN: II. 1.
0
RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Rövid lejáratú kapott kölcsönök 1. Rövid lejáratú kapott kölcsönök összesen:
2.
0
Rövid lejáratú hitelek
2. Rövid lejáratú hitelek összesen:
3.
0
Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 3. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból összesen:
553 562 1 115
Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek összesen: II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN:
III.
,
18 360 18 360 19 475
EGYÉB PASSZÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal III. EGYÉB PASSZÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK ÖSSZESEN:
0
9
26. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAGYONKIMUTATÁSA 2013. december 31-i állapot szerint Azonosító szám
MÉRLEG SZERINTI ÉRTÉK E Ft-ban
ESZKÖZÖK, KÖTELEZETTSÉGEK MEGNEVEZÉSE
KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN:
18 913 562 19 475
F.) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN:
SZAKMAI NYILVÁNTARTÁSOKBAN SZEREPLŐ ÁLLOMÁNYOK
MÉRLEGBEN ÉRTÉKBEN NEM SZEREPLŐ KÖTELEZETTSÉGEK (KEZESSÉG, GARANCIA VÁLLALÁS STB.) 2013. XII. 31-én
Készült: Szekszárd, 2014. április
19 475
Mennyiség db ----
---
27. melléklet a 3/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez
Vagyonkimutatás a 2013. december 31.-én "0"-ra leírt eszközök állományáról
Intézmény neve
Használatban lévő eszközök Ingatlanok és ImmateriGép, kapcs. vagyoni ális javak berendezés, értékű jogok felszerelés
Tolna Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önk Hivatal
1
Összesen:
1
Jármű
1 14
176
1
15
176
1
db-ban Használaton kívüli eszközök (készletté minősített) Ingatlanok és Immateri- Gép, berendezés, Jármű kapcs. vagyoni ális javak felszerelés értékű jogok
-
-
-
-
1 Indokolás Általános indokolás
A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi beszámoló készítési kötelezettségének a központilag meghatározott garnitúrák kitöltésével benyújtásával és szöveges beszámoló leadásával határidőben eleget tett. A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi feladatainak alakulása A megyei önkormányzatok kötelező feladatát a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény és a területfejlesztésről, területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény határozta meg. Emellett a sportról szóló 2004. évi I. törvény is adott feladatokat a megyei önkormányzatok számára. A hivatkozott jogszabályokban foglaltaknak megfelelően a Tolna Megyei Önkormányzat elsődleges feladatát 2013-ban a területfejlesztés, vidékfejlesztés és területrendezés tárgykörébe sorolt tevékenység és a tervezési folyamatban résztvevő szervezetek közötti koordináció képezte. A területfejlesztési tervezéssel összefüggő feladat 2012-ben - a 2014-2020-as európai uniós tervezési időszak előkészítése keretében - a területfejlesztési koncepció megalapozását szolgáló helyzetértékelő, helyzetfeltáró dokumentumok elkészítésével indult, melynek elfogadásról még az elmúlt év novemberében döntött a Közgyűlés, majd 2013.évben megkezdődött a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció, továbbá az év második felében a területfejlesztési program és egyéb erre épülő tervezési dokumentumok előkészítése, a projektgyűjtés folyamata. A területfejlesztési koncepció elkészítésének, egyeztetésének, társadalmasításának, véleményezésének és elfogadásának rendjét jogszabály határozta meg. Az előkészítés és az elfogadás ennek megfelelően zajlott. A területfejlesztési dokumentumot a partnerség keretében és számos rendezvényen már az elkészítés folyamatában megismerhették az érintett vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, kamarák. Véleményüket, amennyiben illeszkedett a tervezés alapvető célkitűzéseihez és követelményeihez, beépítettük a készülő dokumentumba. A területfejlesztési koncepció elkészítése és társadalmasítása 2013. október 1-jéig a Hivatal területfejlesztéssel foglalkozó munkatársainak feladatát képezte. Részdokumentumok elkészítésével a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget is megbíztuk. Az év folyamán a 2007-2013-as programozási időszak ÁROP konstrukciója keretében európai uniós pályázati lehetőség nyílt meg a megyei önkormányzatok számára, melynek keretében a területfejlesztési koncepció, területfejlesztési program és ezt követő, erre épülő tervezési dokumentumok elkészítésére nyerhettünk el forrásokat. A Tolna Megyei Önkormányzat 90.000 E Ft összegű európai uniós támogatást nyert el a pályázat keretében. Az ősz folyamán – a koncepció és a program, valamint az egyéb tervezési dokumentumok megalapozottabbá és
2 teljesebbé tétele, illetve a kapacitásaink bővítése érdekében - külső szervezetek bevonásával folytatódott a feladatok végrehajtása. A Hivatal munkatársai a koordinációban és a kapcsolattartásban kaptak hangsúlyosabb szerepet. A Déldunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is újabb megbízást kapott a helyzetértékelő dokumentum regionális kitekintésének elkészítésére, a 2007-2013-as programozási időszak pályázatainak elemzésére, értékelésére és a következő időszak fejlesztési igényeinek meghatározására, valamint a Tolna megyei területfejlesztési koncepció és az Országos Területfejlesztési Koncepció összhangjának vizsgálatára. A területfejlesztési koncepció társadalmi, gazdasági és környezeti hatásvizsgálatát külső szervezet készítette el. A Közgyűlés Tolna megye területfejlesztési koncepcióját több alakalommal, különböző munkafázisokban tárgyalta, míg végleges változatát 2014. év elején fogadta el. A Közgyűlés - Hivatala előterjesztése alapján - véleményezte a Tolna megyével határos megyék területfejlesztési koncepcióját. A 2014-2020-as programozási időszak készülő különböző operatív programjainak előkészítésébe is bekapcsolódtunk, az előkészítésért felelős szervezetek igényeinek megfelelő feladatok végrehajtásával. A megyei önkormányzat területfejlesztési, vidékfejlesztési feladata a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 2013. év végi módosításával – jogszabályba foglaltan is – pontosabbá és teljesebbé vált. Fokozatosan – az európai uniós eljárásrendhez is igazodva – körvonalazódott feladataink köre és tartalma. Meghatározták azokat a pénzügyi kereteket, amelyek felhasználására a TOP keretében Tolna megyében lesz lehetőség. A Tolna Megyei Önkormányzat a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács és a Tolna megyét érintő támogatási szerződések vonatkozásában - a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács jogutódjaként az átvett - korábbi decentralizált támogatásokhoz kapcsolódó szerződéses állomány kezelésért, lezárásáért is felelőssé vált. A Tolna Megyei Önkormányzat Pénzügyi és Monitoring Bizottsága - átruházott hatáskörében eljárva - az év folyamán e tárgykörben is számos döntést hozott. A Hivatal munkatársai a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácstól átvett szerződések ellenőrzését végezték el. Az ellenőrzéssel, a szerződésállomány kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénzeszközzel is támogatta. A sporttal kapcsolatos kötelező önkormányzati feladataink ellátását a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége és a Tolna Megyei Diáksport Tanács támogatásával láttuk el. A Tolna Megyei Önkormányzat önként vállalt feladatai keretében a civil szféra különböző területein munkát végző szervezetek tevékenységének, programjainak,
3 működésének támogatásában vállalt szerepet, erősítve, segítve az érintett szervezetek, közösségek működését, céljaik elérését, a kiemelkedő munkát végző személyek, szervezetek elismerését. A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetésének volumene az év során elnyert többletforrások és a pénzmaradvány felhasználása miatt jelentősen módosult. Külön kiemelhető az elnyert Európai uniós forrás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása és a megyei önkormányzati támogatásból biztosított összeg. A 2013. év folyamán 306.786 E Ft költségvetési bevétel teljesült, míg feladatainkra 239.438 E Ft költségvetési kiadást használtunk fel. A 2013. évben teljesített költségvetési bevételből 296.351 E Ft működési költségvetési, 10.435 E Ft felhalmozási költségvetési bevételként teljesült. A költségvetési kiadásból 224.596 E Ft működési, míg 14.842 E Ft felhalmozási célt szolgált. A működési költségvetés teljesített kiadása a módosított előirányzat 56,8 %-ának felelt meg. A jelentős elmaradás egyrészt objektív okok következménye – az ÁROP projekt kiadási teljesítésének jelentős része és a megyei tartalék felhasználása 2014ben válik esedékessé – másrészt az új források elnyerése megtakarítást keletkeztetett, emiatt a tárgyévi támogatás felhasználás kisebb lett a tervezettnél. A feladatfinanszírozás rendszeréből, illetve a jogszabályi környezet évközi módosításából következően, a megyei önkormányzat működési támogatásából elért megtakarítás esetében visszafizetési kötelezettség terheli az önkormányzatot. A visszafizetési kötelezettség volumenének meghatározása még nem végleges, az elszámolási szabályok bizonytalansága miatt esetleges ellenőrzés során lényegesen módosulhat a visszafizetendő összeg. A Tolna Megyei Önkormányzat összevont beszámolói alapján 121.120 E Ft pénzkészlettel zártuk az évet. A pénzkészlet a 17.000 E Ft megyei önkormányzati támogatást és a 13.650 E Ft európai uniós támogatási előleget is magában foglalja.
Részletes indokolás 1. §-hoz A zárszámadási rendelet hatályát rögzíti a tervezet 1. §-a. 2. §-hoz A rendelettervezet 2. §-ában a Tolna Megyei Önkormányzat teljesítési adatait hagyja jóvá a Közgyűlés, a költségvetési rendelettel azonos részletezésben.
4
A bevételek és kiadások alakulása A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi – összevont, nettósított - költségvetését 212.997 E Ft költségvetési bevétellel és ezzel egyező összegű költségvetési kiadással hagyta jóvá. Az eredeti, elfogadott költségvetés egyensúlyban volt. Az év közben elnyert pótlólagos támogatásokból, teljesült forrásokból a költségvetési bevételi előirányzat 361.749 E Ft-ra emelkedett, míg a költségvetési kiadás tervezett összege a 2012. évi költségvetési maradvány beépítése és a költségvetési bevételek növekedése miatt 416.776 E Ft-ra módosult. A költségvetési egyenleg a módosított előirányzat figyelembevételével 55.027 E Ft hiányt mutatott, amit az előző évi költségvetési maradványból finanszírozott az önkormányzat. Külső forrás bevonására, hitel felvételére nem volt szükség. A tényleges teljesítési adatok alapján – az önkormányzat összevont, nettósított költségvetésében - 306.786 E Ft költségvetési bevétel és 239.438 E Ft költségvetési kiadás teljesült. A költségvetés egyenlege 67.348 E Ft többletet mutat, ezen belül a működési költségvetés egyenlege 71.755 E Ft többlet, a felhalmozási költségvetés egyenlege 4.407 E Ft hiány. A hiányt az előző évi pénzmaradvány igénybevételével kompenzáltuk. A bevételek teljesítése a módosított költségvetési bevételi előirányzat 84,8 %-ának, míg a kiadások teljesítése a módosított előirányzat 57,5 %-ának felel meg. A tényleges teljesítés a módosított előirányzattól jelentősen elmarad a bevételek, de még nagyobb mértékben a kiadások esetében. Ennek oka, hogy a költségvetés módosított előirányzata a kötelezettségvállalások fedezetének biztosítása miatt tartalmazta az európai uniós támogatás teljes 90.000 E Ft-os volumenét, ugyanakkor a kiadások jelentős része 2014. évben merül majd fel, továbbá az év végén 17.000 E Ft-ot nyert el az önkormányzat a megyei tartalékból, melynek felhasználására szintén 2014-ben kerül sor. A 2012. évi pénzmaradvány felhasználása sem teljes körű. A felsorolt tételek miatt a – a takarékos gazdálkodással elért magtakarítás mellett – jelentős előirányzat maradvány képződött. A működési kiadások összege nem teljes, mert a 2013. évi üzemeltetési feladatokra vonatkozó szerződés az év végéig nem került aláírásra, emiatt a kiadások leszámlázása sem történt meg az üzemeltető részéről. Az európai uniós támogatás elnyerése megtakarítást eredményezett, hiszen a többletfeladatok finanszírozása nem az önkormányzat rendszeres támogatását terhelte. A módosított 2013. évi költségvetési rendelet alapján a működési költségvetési bevételi előirányzatot 350.423 E Ft-ban, a felhalmozási költségvetési bevételi előirányzatot 11.326 E Ft-ban, a működési költségvetési kiadási előirányzatot
5 395.616 E Ft-ban, a felhalmozási költségvetési kiadási előirányzatot 21.160 E Ft-ban hagyta jóvá a Közgyűlés. A költségvetés módosított egyenlege 55.027 E Ft hiányt mutatott. A hiányt a 2012. évi költségvetési maradvány igénybevétele ellentételezte. A maradványból működési célra 45.193 E Ft-ot, felhalmozási célra 9.834 E Ft-ot terveztünk felhasználni. A költségvetési bevételi előirányzat eredetileg jóváhagyott összege 148.752 E Ft-tal növekedett a költségvetés módosításaival. Ebből 17.260 E Ft központi költségvetésből elnyert állami támogatás, 17.000 a megyei önkormányzati tartalékból, 25 E Ft a 2012. decemberi bérkompenzációra biztosított központosított előirányzat, míg 235 E Ft a 2013. évi bérkompenzáció fedezete. Működési célú támogatás államháztartáson belülről jogcímen 123.875 E Ft épült be a költségvetésbe. Ebből 89.262 E Ft az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú területfejlesztési feladatokat támogató projekt keretében elnyert működési célú forrás, 5.990 E Ft a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által biztosított támogatás összege, amely az ellenőrzési feladatok ellátásához kötődik, 12.450 E Ft a Hivataltól elvont pénzmaradványból ered, 15.999 E Ft az Önkormányzat és a Hivatala közötti európai uniós támogatás elszámolásából adódik, míg 174 E Ft-ot az időközi választási feladatokra biztosított a KIM Irányító Hatósága. Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről jogcímen 6.108 E Ft-tal, felhalmozási célú bevétel terhére 500 E Ft-tal, felhalmozási célú átvett pénzeszközből 318 E Ft-tal, működési bevételből 691 E Ft-tal növekedett a bevételi előirányzat. A felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről előirányzat növekedéséből 3.805 E Ft a Hivatal pénzmaradványának elvonásából, 500 E Ft a Hivatalnál realizált felhalmozási bevétel átvételéből, 2.200 E Ft a lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsön törlesztéséből befolyt bevétel elvonásából eredt. Az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú projekt Támogatói Okirata szerinti felhalmozási támogatás összege 738 E Ft, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellenőrzési feladat teljesítéséhez biztosított felhalmozási célú támogatása a létrejött Támogatási Szerződés szerint 1.065 E Ft, míg 318 E Ft lakásépítés, vásárlás támogatásából - jelzálog jog érvényesítése következtében - képződött. A módosítások miatt a költségvetési kiadási előirányzat 203.779 E Ft-tal növekedett az év folyamán, ezen belül a működési költségvetési kiadási előirányzat 187.019 E Ft-tal, a felhalmozási költségvetési kiadási előirányzat 16.760 E Ft-tal emelkedett. A működési célú kiadásokon belül a személyi juttatások előirányzata 6.317 E Ft-tal, a munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó előirányzata 2.657 E Ft-tal, a dologi kiadás előirányzata 49.885 E Ft-tal, az egyéb működési célú kiadás előirányzata 38.974 E Ft-tal, a működési célú tartalék előirányzat 89.186 E Ft-tal növekedett az előirányzatok módosítása következtében. A felhalmozási költségvetési kiadásokra felhasználni tervezett előirányzat 16.760 E Ft összegű módosításából a beruházások előirányzata 8.969 E Ft-tal, a felújítási előirányzat 1.518 E Ft-tal, az egyéb felhalmozási célú kiadás előirányzata 4.305 E Fttal, a felhalmozási célú céltartalék 1.968 E Ft-tal növekedett.
6
A működési és felhalmozási célú előirányzat módosítások fedezetét az európai uniós támogatás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása, a megyei önkormányzati tartalék, a központosított és egyéb állami támogatás, a saját bevételek emelése és az előző évi pénzmaradvány képezte. Az önkormányzat jelentős tartaléka elsősorban a 2014-re áthúzódó európai uniós forrás felhasználás, az elnyert megyei önkormányzati tartalék 2014. évre eső kifizetése miatt képződött, de emellett kiadási megtakarítással is rendelkeztünk. A bevételek teljesítésének alakulása A 2013. évben teljesített 306.786 E Ft költségvetési bevételből 296.351 E Ft működési költségvetési, 10.435 E Ft felhalmozási költségvetési bevételként teljesült. A működési költségvetésen belül a ténylegesen teljesített bevétel döntő hányada – 295.727 E Ft - államháztartáson belüli támogatásként realizálódott. A megyei önkormányzat működési támogatása 208.300 E Ft-ban, a jóváhagyott előirányzattal egyező összegben teljesült. Központosított állami támogatásból 25 E Ft érkezett a 2012. decemberi bérkompenzáció támogatására. A 2013. évi bérkompenzáció fedezetét 235 E Ft egyéb állami támogatás biztosította. A megyei önkormányzati tartalékból 17.000 E Ft-ot nyertünk el. Az összeg felhasználása 2014. évben várható. Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételből 70.167 E Ft teljesült. Az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú pályázat keretében 37.544 E Ft támogatás elszámolására került sor, melyből 13.650 E Ft-ot előlegként bocsátottak rendelkezésre. Az előleg egy részének felhasználására 2014. első hónapjaiban kerül sor, a megkötött szerződések teljesítését követően. A projekt részben utófinanszírozású részben szállítói finanszírozású. Az önkormányzat az utófinanszírozású kiadásokat finanszírozhatja a rendelkezésre bocsátott előlegből. A projektben elszámolható bérkiadás, eszközbeszerzés, nyilvánosság biztosításával kapcsolatos kiadások már részben felmerültek 2013-ban, amelyek elszámolása a kifizetési kérelmek benyújtásával – 2014-ben- valósulhat meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Támogatási Szerződésben jóváhagyott támogatásból 4.710 E Ft-ot előlegként folyósított. Ebből 4.000 E Ft-ot működési bevételként, 710 E Ft-ot felhalmozási bevételként számoltunk el. A Hivatal 2012. évi pénzmaradványából 12.450 E Ft működési célú forrást vont el az önkormányzat, amit az elszámolási szabályoknak megfelelően működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételként mutattunk ki.
7 Az irányítószervi támogatás és az európai uniós támogatás terhére elszámolható önkormányzati hivatali kiadások finanszírozásának egyértelmű elkülönítése érdekében az Önkormányzat működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételt biztosított a Hivatala számára a projekttel összefüggő kiadások fedezeteként. Ebből adódóan a Hivatalnál 15.999 E Ft támogatás képződött ebből a forrásból. A fenti két tétel – az önkormányzaton belüli elszámolás miatt – halmozódást idézett elő. A 2013. évben lezajlott időközi választások kiadásainak kifizetéséhez a KIM Irányító Hatósága 174 E Ft támogatást adott át a Hivatal részére. A támogatás céljellegű, meghatározott – állami feladat ellátásához kapcsolódó - juttatások fedezetét képezte. Működési bevételből 624 E Ft folyt be. A továbbszámlázott internet és szerver üzemeltetési kiadások egy része 297 E Ft összegben követelésként áll fenn, amelynek teljesítése 2014-ben várható. A bevételi elmaradást a kiszámlázott összeg fizetési határidőn túli teljesítése indokolja. A felhalmozási költségvetésben 10.435 E Ft-os költségvetési bevétel realizálódott. Ebből 504 E Ft használt személygépkocsi és használt informatikai eszköz értékesítéséből, 7.215 E Ft felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről bevételből, 2.716 E Ft felhalmozási célú pénzeszközátvételből képződött. Az államháztartáson belüli felhalmozási célú támogatásból 710 E Ft a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása – az ellenőrzéshez köthető fejlesztési kiadásokra, 6.505 E Ft pedig a Hivataltól elvont pénzmaradványból, valamint a lakásépítés és vásárlás támogatása bevétel Hivataltól történő elvonásából keletkezett. A felhalmozási célú átvett pénzeszköz a munkáltatói lakásépítése és vásárlása támogatásból realizált összeg, 2.716 E Ft, melyből 318 E Ft az Önkormányzatnál végrehajtásból teljesült, míg 2.398 E Ft a Hivatalnál képződött. A kiadások teljesítése A beszámolási időszakban felmerült 239.438 E Ft költségvetési kiadásból 224.596 E Ft a működési célú és 14.842 E Ft a felhalmozási célú kiadás. A működési kiadás tette ki a költségvetési kiadás 93,8 %-át, míg a felhalmozási kiadásokra az összes kiadás 6,2 %-át fordítottuk. A működési költségvetés teljesített kiadása a módosított előirányzat 56,8 %-ának felel meg. Az összes felmerült kiadásból személyi juttatásokra 111.526 E Ft-ot, munkaadót terhelő járulékokra 29.440 E Ft-ot, dologi kiadásokra 46.186 E Ft-ot, egyéb működési célú kiadásokra 37.444 E Ft használtunk fel.
8 A személyi juttatások teljesített összege a módosított előirányzat 88,1 %-ának, a munkaadót terhelő járulékok kiadása a módosított előirányzat 86,8 %-ának, a dologi kiadások a módosított előirányzat 47,5 %-ának felelt meg. Különösen alacsony mértékű volt a felhasználás a dologi kiadások esetében. A 2013. év folyamán a tárgyévi előirányzat terhére vállalt kötelezettség, az európai uniós projekt megvalósításához kapcsolódóan 19.600 E Ft-tal terhelte a dologi kiadási előirányzatot, ezen felül egyéb kisebb összegű kötelezettségvállalások is felmerültek. A kötelezettségvállalások és a nem számlázott üzemeltetési figyelembevételével is számottevő dologi kiadási megtakarítás mutatható ki.
költség
A személyi juttatás kiadáson belül az önkormányzat költségvetése terhére 37.287 E Ft, a Hivatal költségvetése terhére 74.239 E Ft kiadást számoltunk el. A munkaadókat terhelő járulék kiadáson belül az önkormányzatnál szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás elszámolására került sor, míg a Hivatalnál szociális hozzájárulási adó, korkedvezmény-biztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás és táppénz hozzájárulás merült fel. A dologi kiadásokon belül készletbeszerzésre 7.193 E Ft-ot, kommunikációs kiadásokra 2.774 E Ft-ot, szolgáltatási kiadásokra 18.939 E Ft-ot, előzetesen felszámított általános forgalmi adó és fizetendő forgalmi adó kiadásokra 7.813 E Ftot, kiküldetés, reprezentáció, reklám és propaganda kiadásokra 3.334 E Ft-ot különféle költségvetési befizetésekre 458 E Ft-ot, adók, díjak, járulékok kiadásra 4.909 E Ft-ot, egyéb dologi kiadásokra 762 E Ft-ot használtunk fel. Az összes kiadáson belül az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú projekt 2013-ban elszámolt kiadása 29.016 E Ft, ebből működési kiadás 28.536 E Ft, felhalmozási kiadás 480 E Ft. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása terhére 5.432 E Ft működési és 1.037 E Ft felhalmozási kiadás elszámolása valósul meg. Egyéb működési célú kiadásként 37.444 E Ft kiadás teljesült. Ezen belül a működési célú támogatás államháztartáson belülre kiadás teljesített összege 29.774 E Ft, a működési célú pénzeszközátadás pedig 7.670 E Ft. Az államháztartáson belüli támogatásokból 15.999 E Ft a Hivatal részére az európai uniós projekt finanszírozására átadott kiadás, 12.450 E Ft a Hivatalnál merült fel a pénzmaradvány elvonás átutalása miatt. A belső ellenőrzési feladat társulásban történő ellátásáért kifizetett hozzájárulás 25 E Ft volt, helyi önkormányzatoknak 200 E Ft támogatást adott a Közgyűlés elnöke átruházott hatáskörben. A Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 1.000 E Ft támogatásban részesült. A Tolna Megyei Levéltár Helytörténeti pályázatát 100 E Ft-tal támogatta az önkormányzat. A működési célú pénzeszközátadás kiadásból 3.700 E Ft a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége – kötelező feladat átvállaláshoz kapcsolódó – feladatainak támogatását biztosította, a Tolna Megyei Diáksport Tanács szintén kötelező feladatellátás keretében 1.000 E Ft támogatásban részesült. A Tolna
9 Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége 500 E Ft támogatást kapott a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat működési feltételeinek biztosítására, a megyei nemzetiségi önkormányzattal kötött megállapodásnak megfelelően. A civil szervezetek működését, programjait 2.270 E Ft-tal támogatta a Közgyűlés elnöke. Az „ Év civil szervezete” pályázat nyertesei részére 200 E Ft díj került kifizetésre. Felhalmozási költségvetési kiadásként 14.842 E Ft merült fel. Ebből 6.505 E Ft a Hivatalnál teljesült, a pénzmaradvány elvonása, a felhalmozási bevétel átadása és a lakásépítés, vásárlás támogatás bevételének önkormányzat részére történő átadása miatt. Beruházási kiadásokra 8.337 E Ft-ot használtunk fel. Ezen belül a Tolna Megyei Önkormányzat új weblapjának elkészítésére 965 E Ft-ot, a Területfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzésére, a kapcsolódó munka ellenértékére 2.540 E Ft-ot, szoftverek vásárlására 212 E Ft-ot, informatikai eszközök, egyéb gépek beszerzésére 1.595 E Ft-ot, személygépkocsi cserére 3.025 E Ft-ot fordítottunk. A beszámoló szerkezetében immateriális javak beszerzésére 2.927 E Ft-ot, gépek, berendezések, felszerelések vásárlására 1.256 E Ft-ot, jármű beszerzésre 2.396 E Ft-ot, beruházások előzetesen felszámított forgalmi adójára 1.758 E Ft-ot fizettünk ki. A beruházásokat az ÁROP projekt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása, önkormányzati felhalmozási bevétel és a pénzmaradvány igénybevétele tette lehetővé. A felújításra elkülönített előirányzat az épületben működő lift javításával kapcsolatban került megtervezésre. A lift kisebb karbantartási munkáit finanszírozta az önkormányzat, ugyanakkor a lift felújítására nem került sor. Az önkormányzat költségvetésében jóváhagyott általános tartalék 36.739 E Ft, a működési céltartalék 60.605 E Ft, a felhalmozási céltartalék 1.968 E Ft. A működési céltartalék magában foglalja az ÁROP projekt 2014. évben vállalható kötelezettségvállalásainak fedezetét, valamint a megyei önkormányzati tartalékból elnyert 17.000 E Ft támogatást. Az általános tartalék kiadási megtakarításokból volt képezhető. 3. §-hoz A rendelettervezetben jóvá kell hagyni a Tolna Megyei Önkormányzat elkülönített költségvetésének teljesítését, valamint a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetésének teljesítését. A 3. §-ban erről rendelkezik a Közgyűlés. A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi elkülönített költségvetését 210.500 E Ft költségvetési bevétellel és 75.357 E Ft költségvetési kiadással hagyta jóvá a Közgyűlés. A finanszírozási kiadások előirányzata 135.143 E Ft-ot tett ki.
10 A költségvetés egyenlege 153.143 E Ft többletet mutatott, amiből a Hivatal finanszírozását tudta biztosítani az önkormányzat. Az év közben elnyert pótlólagos támogatásokból, teljesült forrásokból a költségvetési bevételi előirányzat 342.125 E Ft-ra emelkedett, míg a költségvetési kiadás a 2012. évi költségvetési maradvány tervezett felhasználása és a költségvetési bevételek növekedése miatt 251.518 E Ft-ra módosult. A költségvetési egyenleg a módosított előirányzat figyelembevételével 90.607 E Ft többletet mutatott, amit az előző évi költségvetési maradvány finanszírozási bevételből kiegészített, 28.772 E Ft állt rendelkezésre. A finanszírozási kiadás előirányzata az év végére 119.379 E Ft-ra csökkent. Külső forrás bevonására, hitel felvételére nem került sor. A tényleges teljesítési adatok alapján az önkormányzat költségvetésében 287.324 E Ft költségvetési bevétel és 106.833 E Ft költségvetési kiadás teljesült. A költségvetés tényleges egyenlege 180.491 E Ft többletet mutat, ezen belül a működési költségvetés egyenlege 181.295 E Ft többlet, a felhalmozási költségvetés egyenlege 804 E Ft hiány. A hiányt az előző évi pénzmaradvány igénybevétele kompenzálta. A módosítások következtésben a költségvetési kiadási előirányzat 75.357 E Ft-ról 251.518 E Ft-ra növekedett. A legjelentősebb növekedés az európai uniós forrás és a megyei önkormányzati tartalék elnyerése miatt a dologi kiadásokban és a tartalékokban következett be. A 2013. évben 287.324 E Ft költségvetési bevétel teljesült, melyből 279.791 E Ft működési költségvetési, 7.533 E Ft felhalmozási költségvetési bevételként szolgált. A működési költségvetésen belül a ténylegesen teljesített bevétel csaknem egésze – 295.554 E Ft - államháztartáson belüli támogatásként realizálódott. A megyei önkormányzat működési támogatása 208.300 E Ft-ban, a jóváhagyott előirányzattal egyező összegben teljesült. Központosított állami támogatásból 25 E Ft-ot biztosítottak számunkra a 2012. decemberi bérkompenzáció támogatására, míg a 2013. évi bérkompenzáció fedezetét 235 E Ft egyéb állami támogatás biztosította. A megyei önkormányzati tartalékból 17.000 E Ft-ot nyertünk el. Az összeg felhasználása 2014. évben várható. Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételből 53.994 E Ft teljesült. Az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú pályázat keretében 37.544 E Ft támogatás elszámolására került sor, melyből 13.650 E Ft-ot előlegként bocsátottak rendelkezésre. Az előleg egy részének felhasználására 2014. első hónapjaiban kerül sor a megkötött szerződések teljesítését követően. A projekt részben utófinanszírozású részben szállítói finanszírozású.
11 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Támogatási Szerződésben jóváhagyott támogatásból 4.710 E Ft-ot előlegként folyósított. Ebből 4.000 E Ft-ot működési bevételként, 710 E Ft-ot felhalmozási bevételként számoltunk el. A Hivatal 2012. évi pénzmaradványából 12.450 E Ft működési célú forrást vont el az önkormányzat, amit az elszámolási szabályoknak megfelelően működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételként mutattunk ki. Működési bevételből 237 E Ft folyt be. A bevétel továbbszámlázott szállítási szolgáltatásból és egyéb saját bevételből keletkezett. A felhalmozási költségvetésben 7.533 E Ft-os költségvetési bevétel realizálódott. Ebből 7.215 E Ft felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről bevételből, 318 E Ft felhalmozási célú pénzeszközátvételből képződött. Az államháztartáson belüli felhalmozási célú támogatásból 710 E Ft a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatása az ellenőrzéshez köthető fejlesztési kiadásokra, 6.505 E Ft pedig a Hivataltól elvont pénzmaradványból, valamint a lakásépítés és vásárlás támogatása bevétel Hivataltól történő elvonásából, illetve a Hivatalnál keletkezett felhalmozási bevétel elvonásából keletkezett. A felhalmozási célú átvett pénzeszköz a munkáltatói lakásépítése és vásárlása támogatásból realizált összeg, 318 E Ft, ami végrehajtásból teljesült. A beszámolási időszakban - az önkormányzat elkülönített költségvetésében felmerült 106.833 E Ft költségvetési kiadásból 98.496 E Ft a működési célú és 8.337 E Ft a felhalmozási célú kiadás. Az összes felmerült működési kiadásból személyi juttatásokra 37.287 E Ft-ot, munkaadót terhelő járulékokra 10.405 E Ft-ot, dologi kiadásokra 25.810 E Ft-ot, egyéb működési célú kiadásokra 24.994 E Ft-ot használtunk fel. A személyi juttatások teljesített összege a módosított előirányzat 93,4 %-ának, a munkaadót terhelő járulékok kiadása a módosított előirányzat 86,7 %-ának, a dologi kiadások a módosított előirányzat 43,4 %-ának felelt meg. A módosított előirányzat az ÁROP projekt kiadási előirányzatait is magában foglalta, amelynek tényleges teljesítése jelentős részben 2014. évre húzódik át. A dologi kiadások esetében az egyéb megtakarítás is jelentős. Az önkormányzatnál felmerült személyi juttatások a Közgyűlés tisztségviselői, tagjai juttatását, a megyei kitüntető díjak összegét, az ünnepségeken fellépő előadók megbízási, illetve tiszteletdíját és az Új Dunatáj kiadásával összefüggő megbízási díj kiadásokat foglalja magában. A munkaadókat terhelő járulék kiadáson belül az önkormányzatnál szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás elszámolására került sor. A dologi kiadásokon belül készletbeszerzésre 764 E Ft-ot, kommunikációs szolgáltatásokra 186 E Ft-ot, szolgáltatásokra 13.377 E Ft-ot, működési célú általános forgalmi adóra 4.213 E Ft-ot, kiküldetésre, reprezentációs kiadásra és
12 propaganda kiadásra 3.012 E Ft-ot, költségvetési befizetésekre 37 E Ft-ot, kifizetőt terhelő személyi jövedelemadóra 557 E Ft-ot, nemzetközi szervezetekben fizetendő tagdíjra 1.511 E Ft-ot, egyéb dologi kiadásokra 2.153 E Ft-ot fordítottunk. Egyéb működési célú kiadásként 24.994 E Ft kiadás teljesült. Ezen belül a működési célú támogatás államháztartáson belülre kiadás teljesített összege 17.324 E Ft, a működési célú pénzeszközátadás pedig 7.670 E Ft. A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal bevételeinek és kiadásainak alakulása
A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) feladata, kiadásainak köre 2013. évben már letisztult, tevékenysége az önkormányzat és a Hivatal feladatainak ellátására, a működés feltételeinek biztosítására irányult. A Hivatal elsődleges feladatát a Közgyűlés és bizottságai hatáskörébe tartozó döntések előkészítése, azok végrehajtása, a területfejlesztéssel kapcsolatos tervezési dokumentumok elkészítése, társadalmasítása és döntésre történő előkészítése, valamint a partnerség biztosítása és a koordináció képezte. Aktívan részt vett a Hivatal a 2014-2020-as programozási időszak előkészítésében, az operatív programok tervezéséhez a minisztériumok által igényelt körben, adatszolgáltatási, információ szolgáltatási feladatok végrehajtásában. Lefolytatták a Hivatal köztisztviselői a 2013. évre tervezett decentralizált pályázati ellenőrzéseket, döntésre előterjesztették a támogatási szerződésekkel kapcsolatos javaslatokat. Állami feladat keretében időközi választási feladatokat hajtottak végre. Év közben a Hivatal dolgozói elkészítették az ÁROP-1.2.11/A-2013 számú konstrukció keretében kiírt pályázat dokumentációját, költségvetését. A támogatást az önkormányzat elnyerte, a projekt végrehajtása a Hivatal feladata, illetve egyes tervdokumentumok előkészítésébe külső vállalkozásokat is bevont az önkormányzat. Az érintett vállalkozásokkal szintén a Hivatal tartotta a kapcsolatot, hajtotta végre a szükséges egyeztetéseket. Számos rendezvényt, konzultációt szervezésére került sor, amelyeken a készülő dokumentumokat ismertetették a Hivatal szakemberei. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetését 2.497 E Ft költségvetési bevételi és 137.640 E Ft költségvetési kiadási főösszeggel hagyta jóvá. Az irányító szerv támogatásaként 135.143 E Ft-ot biztosított a testület. Az eredeti költségvetés az irányító szerv támogatásával egyensúlyban volt, hiányt nem tartalmazott. A költségvetési bevételi előirányzat év közben 19.624 E Ft-ra módosult, míg a költségvetési kiadási előirányzat 165.258 E Ft-ra növekedett. Az irányító szerv támogatása –az európai uniós projekt elnyerését követően – 119.379 E Ft-ra csökkent, úgy, hogy közben a bérkompenzáció összege beépült az előirányzatba.
13
Az év közben elnyert ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú pályázat terhére elszámolhatóvá vált a területfejlesztési feladatokban résztvevő foglalkoztatottak bére és járuléka, meghatározott arányban és feladattal. Az irányító szerv támogatásának és az európai uniós projekt elkülönített finanszírozása érdekében a Tolna Megyei Önkormányzat működési célú támogatás államháztartáson belülről előirányzatot biztosított az európai uniós támogatás terhére elszámolandó kiadásokra, ezzel egyidejűleg az irányító szerv támogatását csökkentette. A Hivatalnál költségvetési bevételekből 16.560 E Ft teljesült, melyből az államháztartáson belüli támogatás volumene 16.173 E Ft-ot, a működési bevétel 387 E Ft-ot tett ki. A 16.173 E Ft működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételből az Önkormányzat biztosított az európai uniós projekt finanszírozására 15.999 E Ft-ot, míg 174 E Ft időközi választások lebonyolítására érkezett a KIM Irányító Hatóságától. A működési bevétel továbbszámlázott szolgáltatásból és egyéb bevételből teljesült, de a Hivatal kiadásaihoz mérten a működési bevétel összege minimális. Felhalmozási célú költségvetési bevételből 2.902 E Ft teljesült, ezen belül 504 E Ft személygépkocsi és informatikai eszköz eladásából realizálódott, míg 2.398 E Ft felhalmozási célú átvett pénzeszköz a korábbi években lakásépítésre és vásárlásra nyújtott munkaáltatói kölcsönök visszafizetéséből folyt be. A felhalmozási célú forrásokat az önkormányzat csaknem teljes egészében elvonta, az önkormányzat költségvetésében teljesíthető beruházások fedezetére. A költségvetési kiadások előirányzata 137.640 E Ft-ról 165.258 E Ft-ra módosult az év végéig. A növekedés a bérkompenzáció biztosításához, a pénzmaradvány igénybevételéhez, a működési bevételi előirányzat emeléséhez, a felhalmozási bevétel teljesítéséhez és az időközi választás támogatásához köthető. A 2012. évi pénzmaradványból az önkormányzat 12.450 E Ft működési célú és 3.805 E Ft felhalmozási célú forrást vont el, amit – a jogszabályi előírásoknak megfelelően - működési célú támogatás államháztartáson belülre, illetve felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre jogcímen fizettünk meg az önkormányzatnak. A költségvetési kiadások teljesített összege 132.605 E Ft volt, melyből 126.100 E Ft működési célú kiadásként, 6.505 E Ft felhalmozási célú kiadásként merült fel. A költségvetési egyenleg ténylegesen 113.143 E Ft hiányt mutatott, melyből a működési célú hiány 109.540 E Ft, a felhalmozási célú hiány 3.805 E Ft volt. A hiányt a 119.379 E Ft irányító szervi támogatás és a maradvány ellentételezte. Az előző évi pénzmaradványból 19.905 E Ft felhasználása valósult meg. Ebből 12.450 E Ft a működési célú, 3.805 E Ft a felhalmozási célú maradvány elvonásához kapcsolódó igénybevétel volt. A Hivatal működési kiadásainak finanszírozására 3.650 E Ft pénzmaradványt vett igénybe.
14 A működési célú költségvetési kiadásokon belül személyi juttatásokra 74.239 E Ft-ot, munkaadót terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra 19.035 E Ft-ot, dologi kiadásokra 20.376 E Ft-ot használt fel a szervezet. A személyi juttatásokon belül jutalmazásra elkülönített maradvány 2013-ban nem került felhasználásra. A Hivatal személyi juttatás kiadásain belül rendszeres személyi juttatásokra 67.448 E Ft-ot, nem rendszeres személyi juttatásokra 6.536 E Ft-ot, külső személyek juttatására 255 E Ft-ot fizettek ki. A nem rendszeres juttatásokon belül jubileumi jutalomra 960 E Ft-ot, önkéntes biztosítási kiadásokra 411 E Ft-ot, üdülési hozzájárulásra 248 E Ft-ot, közlekedési költségtérítésre 1.442 E Ft-ot, étkezési hozzájárulásra 1.727 E Ft-ot, egyéb sajátos juttatásra 339 E Ft-ot, egyéb költségtérítésre 824 E Ft-ot, egyéb személyi kiadásra 485 E Ft-ot számoltak el. A cafetéria rendszer keretében a felsorolt kifizetésekből 2.733 E Ft folyósítása valósult meg. A cafetéria juttatás egy fő esetében - az adóval és járulékkal együtt - a 200 E Ft-ot nem haladta meg. A 2012. év folyamán illetményemelésre - a köztisztviselők esetében - az automatikus előlépések kivételével nem került sor. Bérkompenzációban két fő részesült. A Hivatal engedélyezett létszáma 20 álláshely volt, az átlagos statisztikai állományi létszám 19 főt tett ki. Az év folyamán 3 fő tartósan távol volt, melyből két fő helyettesítésére került sor. Munkaadót terhelő járulékokra a Hivatal költségvetésében 19.035 E Ft felhasználása valósult meg. Ezen belül szociális hozzájárulási adóra 17.918 E Ft, korkedvezménybiztosítási járulékra 362 E Ft, egészségügyi hozzájárulásra 731 E Ft, táppénz hozzájárulásra 24 E Ft kiadást számoltak el. A dologi kiadásokra felhasznált 20.376 E Ft lényegesen kisebb a vártnál. Az üzemeltetési és vezetékes telefonhasználat kiadásait a Tolna Megyei Kormányhivatal szerződés hiányában nem számlázta le, így a kiadások kifizetése sem történhetett meg. A Hivatalnál a dologi kiadásokon belül készletbeszerzésre 6.429 E Ft-ot, kommunikációs szolgáltatásokra 2.588 E Ft-ot, egyéb szolgáltatásokra 5.562 E Ftot, működési célú általános forgalmi adó kiadásokra 3.600 E Ft-ot, kiküldetési, reprezentációs és propaganda kiadásokra 322 E Ft-ot, az 50 év felettiek járulékkedvezménye miatt befizetési kötelezettségre 421 E Ft-ot, munkaadót terhelő személyi jövedelemadó befizetésére 681 E Ft-ot, egyéb működési kiadásokra 773 E Ft-ot használtak fel. Egyéb működési célú kiadásként 12.450 E Ft pénzmaradvány elvonásból adódó kiadás teljesült. Felhalmozási célú egyéb működési kiadásként a pénzmaradvány elvonás (3.805 E Ft), a lakásépítés, vásárlás törlesztéséből elvont (2.200 E Ft) és a felhalmozási célú bevételből elvont (500 E Ft) pénzeszköz kiadás teljesítését számolták el, együtt
15 6.505 E Ft összegben, amit az önkormányzat elkülönített költségvetésében bevételként számolt el. A Hivatal önként vállalt feladatot nem látott el, állami feladatra a rendelkezésre bocsátott 174 E Ft-ot fordították, míg a többi működési célú kiadás kötelező feladathoz kapcsolódott. A Hivatal 2012. december 31-i pénzkészlete 25.650 E Ft volt, a 2013. évet 31.490 E Ft pénzkészlettel zárta. 4. §-hoz A Közgyűlés az Önkormányzat összevont 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzat-csoportok és azon belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban az 1. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. A rendeletben mennyisége miatt nem részletezhető adatokat a rendelet melléklete tartalmazza. 5. §-hoz Az Önkormányzat elkülönített 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzatcsoportok és azon belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 2. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá a Közgyűlés. 6. §-hoz A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal, mint költségvetési szerv, 2013. évi költségvetésének teljesítését előirányzat-csoportok és azon belül kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 3. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá a testület. A Hivatal engedélyezett létszáma 20 fő volt, míg a 2013. évi átlagos statisztikai állományi létszám 19 fő. 7. §-hoz Az Önkormányzat bevételei és kiadásai teljesítésének mérlegét közgazdasági tagolásban 4. melléklet szerint hagyja jóvá a Közgyűlés. A mérleg tartalmazza a 2012. évi teljesítés, a 2014. évi eredeti és módosított előirányzat adatait is. A mérleg összevontan mutatja az előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok teljesítési adatait. A mérlegből megállapítható, hogy az előirányzatok évközi módosítása jelentős volumenű volt, az elnyert többletforrásoknak köszönhetően, amelyek összetételét már bemutattuk. A bevétel teljesítése a módosított előirányzathoz viszonyítva összességében 82,2%. A kiadások felhasználása a módosított előirányzat 57,5 %-ának felel meg.
16 A bevételek esetében az elnyert többlettámogatások és a működési bevétel teljesítése mutat elmaradást. A kiadásokon belül a működési kiadások felhasználásánál alakult ki jelentősebb elmaradás. A kisebb felhasználás egyrészt az Európai uniós támogatás következménye, másrészt a kiadási megtakarítás is jelentős. A 2012. évi teljesítési adatokkal a 2013. évi adatok nem összevethetőek, mert az előző évi volumen még a 2011. évről áthúzódó kiadásokat is tartalmazza. 8. §-hoz A pénzkészlet alakulása A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. év végi pénzkészlete 121.120 E Ft. A pénzkészlet magában foglalja a megyei önkormányzati tartalék (17.000 E Ft) és az ÁROP projekt előlegként biztosított támogatását (13.650 E Ft) is. Az említett tételek figyelembevételével is megállapítható, hogy az önkormányzat pénzkészlete a megtakarítások következtében a 2012. évi záró pénzkészlethez (54.422 E Ft) viszonyítva növekedett. A pénzkészlet értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a 2013. évi üzemeltetési (fűtés, világítás, vagyonbiztosítás, őrzés, védelem, karbantartás, lift üzemeltetés stb.) és vezetékes telefon szolgáltatási kiadásokat szerződés hiányában az üzemeltető nem számlázta le. Ezek a kiadások 2014. év folyamán merülnek majd fel. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvény alapján a feladatfinanszírozásként biztosított állami támogatás csak a törvényben meghatározott célra használható fel, továbbá a támogatás felhasználásáról az éves beszámoló keretében el kell számolni. A fel nem használt állami támogatás összegét a központi költségvetés javára vissza kell fizetni. A Tolna Megyei Önkormányzatnak a 208.300 E Ft megyei önkormányzatok működési támogatásánál alacsonyabb összegű felhasználás miatt 17.651 E Ft visszafizetési kötelezettsége keletkezett. Felhasználás alatt a tényleges kifizetést kell érteni, kötelezettségvállalás figyelembe vételére nem volt lehetőség. Az állami támogatás visszafizetési kötelezettség tényleges volumene az elszámolási szabályok bizonytalansága miatt az esetleges ellenőrzés során még lényegesen módosulhat. A befizetési kötelezettség változására figyelemmel kerül sor jelentős összegű céltartalék képzésére a 2013. évi maradvány terhére. Az elszámolásban az Európai uniós projekt terhére elszámolható kiadásokat még nem vettük figyelembe, mert a kifizetési kérelmek elbírálása és a projekt ellenőrzése – az érintett kiadások vonatkozásában – a beszámoló leadásakor még nem zárult le. A központosított állami támogatás és egyéb állami támogatás elszámolása miatt visszafizetési kötelezettséget nem állapítottunk meg.
17 9. §-hoz Az önkormányzat 2013. évben a Stabilitási törvény 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletet nem kötött, hitelállománnyal 2013. december 31-i állapot szerint az önkormányzat nem rendelkezett. 10. §-hoz A zárszámadás keretében be kell mutatni a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenként és összesítve. Az adatokat a rendelettervezet 6. melléklete tartalmazza. A több éves kihatású döntések többsége folyamatos tevékenységhez, szolgáltatáshoz kötődik, amelyek 3 évre bemutatott összegét a 2013. évi teljesítés vagy a szerződésben foglalt összeg alapján határoztuk meg. Több évet terhelő kötelezettség a foglalkoztatottak illetménye és járuléka. Egyes szerződések határozott időtartamra szólnak, ezek esetében a lejáratig mutattuk be a kötelezettségvállalás volumenét. Az ÁROP projekthez több szerződés kapcsolódik. Az érintett szerződések azonban csak keletkezésük és a tényleges felmerülésük időpontjának eltéréséből adódóan jelentenek több évre szóló kötelezettséget, hiszen a projekt 2014. szeptemberében lezárul és a szükséges forrás is biztosított. 11. §-hoz A zárszámadási rendelet kötelező eleme a közvetett támogatások bemutatása. A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évben nem nyújtott közvetett támogatást. 12. §-hoz A bevételek és kiadások teljesítését kötelező-, önként vállalt- és állami feladat szerinti részletezésben a 8-10. és 11-13. mellékletekben mutatjuk be. A költségvetési bevételek 2013. évi teljesített volumenéből 306.612 E Ft kötelező feladatokhoz, 174 E Ft önként vállalt feladatokhoz köthető. A költségvetési kiadásokon belül kötelező feladathoz 234.168 E Ft, önként vállalt feladathoz 5.096 E Ft, állami feladathoz 174 E Ft tényleges kiadás kapcsolódott. 13. §-hoz Az önkormányzat vagyonának alakulás A könyvviteli mérleg az önkormányzat vagyonának, eszközeinek és azok forrásainak alakulását mutatja be. A rendelettervezet 14. melléklete az önkormányzati szintű könyvviteli mérleget tartalmazza. A Tolna Megyei Önkormányzat könyvviteli mérlegében kimutatott eszközök 2013. december 31-i értéke 226.859 E Ft. A források értéke ezzel egyező összegű. Az összes eszközérték a 2012. évi 157.316 E Ft eszközállományhoz képest 69.543 E Ft-tal növekedett. A növekedésből 3.215 E Ft a befektetett eszközök értékét, míg 66.328 E Ft a forgóeszközök értékét érintette.
18 Az eszközök értékén belül a befektetett eszközök értéke 102.162 E Ft volt, míg a forgóeszközök értéke 124.697 E Ft-ot tett ki. Az önkormányzat feladataiból, költségvetése összetételéből és vagyona jellegéből következően a befektetett eszközök értékének változása volumenét tekintve nem lehet jelentős. A vagyoni eszközök értékének növekedése elsősorban immateriális javak vásárlásához és eszközbeszerzéshez köthető. A forgóeszközök értékének jelentősebb változása a pénzkészlet alakulásához kapcsolható, míg a követelések, egyéb aktív pénzügyi elszámolások volumenének változása lényegesen kisebb hatást gyakorolt a forgóeszközök értékének alakulására. A befektetett eszközök állományának értéke 98.947 E Ft-ról 102.162 E Ft-ra növekedett az év végére. A befektetett eszközök záró értékén belül az immateriális javak értéke 6.095 E Ft-ot, a tárgyi eszközök értéke 80.711 E Ft-ot a befektetett pénzügyi eszközök értéke 15.356 E Ft-ot tett ki. Az immateriális javak esetében az állomány értéke 2.715 E Ft-ról 6.095 E Ft-ra növekedett. A változást a külső szolgáltatótól, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségtől a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció elkészítéséhez kapcsolódóan vásárolt vagyoni értékű jog aktíválása és a tárgyévben beszerzett szoftver termékek állományba vétele idézte elő. A vagyoni értékű jogok záró értéke 4.680 E Ft, ami 2.369 E Ft-tal több, mint a nyitó állomány, míg a szellemi termékek értéke 404 E Ft-ról 1.415 E Ft-ra változott, azaz 1.011 E Ft-tal növekedett. Az immateriális javak bruttó értéke 52.156 E Ft-ról 54.299 E Ft-ra, az elszámolt értékcsökkenés állománya 49.441 E Ft-ról 48.204 E Ft-ra csökkent. Az állomány értékének alakulását az elavult szoftverek kiselejtezése befolyásolta. A tárgyi eszközök értéke – az elszámolt értékcsökkenés miatt összességében 563 E Ft-tal csökkent, 81.274 E Ft-ról 80.711 E Ft-ra változott. A tárgyi eszközök év végi állományán belül az ingatlanok értéke 67.367 E Ft, a gépek, berendezések felszerelések értéke 3.630 E Ft, a járművek értéke 9.714 E Ft volt. Folyamatban lévő beruházással nem rendelkezett az önkormányzat. Az ingatlanok értéke az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog, a haszonélvezeti jog értékének nyilvántartásba vétele miatt következett be. Az önkormányzat Hivatala számára biztosított a tulajdonát képező ingatlanon haszonélvezeti jogot, melynek értékét a NAV illetékügyben lefolytatott eljárása alapján határoztuk meg. Az elszámolt értékcsökkenés ugyanakkor csökkentette a nettóértéket. Az ingatlanok és ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékékű jogok bruttó értéke a 2012. december 31-i 94.971 E Ft-tal szemben 2013. december 31-i állapot szerint 97.956 E Ft volt. A növekmény a haszonélvezeti jog értékének nyilvántartásba vételéből következett. Gépek, berendezések, felszerelések beszerzésére 1.595 E Ft-ot fordítottunk, ami növelte az állomány értékét, ugyanakkor az elszámolt értékcsökkenés miatt az értéknövekedés csak 123 E Ft-ot tett ki. A gépek, berendezések, felszerelések mérleg szerinti záró értéke 3.630 E Ft.
19 A gépek, berendezések felszerelések bruttó értéke 38.696 E Ft-ról 40.125 E Ft-ra, az elszámolt tervszerinti értékcsökkenés összege 35.189 E Ft-ról 36.495 E Ft-ra változott. A járművek állományának értéke 11.558 E Ft-ról 1.844 E Ft-tal csökkent, az év végén megállapított érték 9.714 E Ft volt. Az év folyamán 1 db személygépkocsit értékesítettünk, illetve vásároltunk. Az új személygépkocsi értéknövelő hatása az értékcsökkenés csökkentő hatását nem tudta ellensúlyozni. A járművek bruttó értéke 29.282 E Ft-ról 28.871 E Ft-ra változott, míg az elszámolt értékcsökkenés 17.724 E Ft-ról 19.157 E Ft-ra növekedett. Az értékesített régi személygépkocsi magasabb bruttó értéken szerepelt a nyilvántartásokban, mint a beszerzett új személygépkocsi, emiatt a személygépkocsi csere csökkenő állományértéket idézett elő. A befektetett pénzügyi eszközök között a lakásépítés- és lakásvásárlás támogatásból a tárgyévet követő éven túli esedékességű kölcsönökből fennálló tartozásokat tartjuk nyilván, melynek záró értéke 15.356 E Ft. A forgóeszközökön belül a követelések értéke 2.322 E Ft, a pénzeszközök értéke 120.120 E Ft, az aktív pénzügyi elszámolások értéke 1.255 E Ft. Az aktív pénzügyi elszámolások egyenlegét felülvizsgáltuk. A nyilvántartott egyenleg 2014. évhez kapcsolódó elszámolások egyenlegéből tevődik össze. Illetményelőleg, 2013. december hónapban kifizetett nettó személyi juttatás teszi ki a kimutatott értéket. A követelések értéke az év végén 2.322 E Ft. Ezen belül vevő követelésként 297 E Ft áll fenn, kiszámlázott, de az év végéig meg nem fizetett szolgáltatás ellenértékéből. A tartozás megfizetése 2014-ben várható. A Munkáltatói lakásépítési- és vásárlási támogatásokra adott kölcsönökből a tárgyévet követő évben esedékes törlesztő részlet összegét mutattuk ki a mérlegben 1.542 E Ft összegben, a rövid lejáratú követelések között. Egyéb rövid lejáratú követelésként 483 E Ft összeg szerepel a mérlegben a 2013. IV. negyedévben a hitelintézethez már befolyt, a lakásépítés és vásárlás támogatásából 2014. januárjában jóváírt törlesztések összegéből. A hosszú lejáratú kölcsönök állományát a IV. negyedévi jóváírásokkal és terhelésekkel már korrigáltuk. A követelések állományának értéke csökkent az előző évi záró értékhez képest. Az önkormányzat követelései esetében értékvesztést nem számoltunk el, mert annak indoka nem állt fenn. A kölcsönökből fennálló követelés jelzáloggal biztosított, emiatt értékvesztés elszámolására ebben az esetben sem került sor. A pénzeszközök állományának értéke 54.422 E Ft volt az elmúlt év végén, míg a tárgyévet 121.120 E Ft-tal zártuk. A pénzkészlet magában foglalja az európai uniós projekt decemberben jóváírt előlegét, valamint a szintén decemberben jóváírt megyei önkormányzati tartalékból elnyert, de fel nem használt támogatást.
20 A források esetében a saját tőke értéke 86.280 E Ft-ról 85.009 E Ft-ra csökkent. A változás 1.811 E Ft csökkenés. A költségvetési tartalékok értékének változása a pénzkészlet, az aktív és passzív pénzügyi elszámolások állományának változását követi. A költségvetési tartalék 2012. december 31-i 55.027 E Ft volt, míg 2013. év végén 122.375 Ft költségvetési tartalékkal zártuk az évet. A kötelezettségek állománya 15.469 E Ft-ról 19.475 E Ft-ra növekedett. A rövid lejáratú kötelezettségek értéke a tárgyév végén 19.475 E Ft volt, hosszú lejáratú kötelezettségünk nem állt fenn. Az áruszállításból és szolgáltatásból keletkezett kötelezettség 1.115 E Ft, ami csökkent az előző évhez viszonyítva. A szállítói állományon belül a 2013. évet terhelő kötelezettség értéke 496 E Ft, míg a teljesített, de 2014. évben esedékes szállítói állomány 619 E Ft volt az tárgyév végén. Lejárt szállítói tartozás a számlavezetési díj 2014. évi terheléséből keletkezett. A kötelezettségek között a támogatási programelőlege miatti kötelezettség 13.650 E Ft, ami az ÁROP pályázat keretében elnyert előleg összege, míg előfinanszírozás miatti kötelezettségként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 4.710 E Ft támogatás előlegét mutattuk ki. Mindkét tétel az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek közé sorolható. Passzív pénzügyi elszámolásokból egyenleg nem volt kimutatható. A források összes értéke az eszközökkel egyezően 2012. év végén 157.316 E Ft volt, míg 2013. december 31-i állapot szerint 226.859 E Ft-ot mutatott. Az önkormányzat 2013. december 31-én gazdasági társaságban lévő részesedéssel nem rendelkezett, vagyonkezelői jogot nem létesített.
14. §-hoz A 2013. évi pénzmaradvány önkormányzati szintű és szervezetenként elkülönített alakulását, a pénzmaradvány felhasználását a 15-19. mellékletekben foglaltak szerint hagyja jóvá a Közgyűlés. A maradvány tervezett felhasználásának jelentős részét már a 2014. évi költségvetési rendelet is tartalmazta. Az ezen felül felhasználható összegből – az állami támogatás elszámolás elfogadásáig- céltartalékot javasolunk képezni, míg kisebb összeggel a dologi kiadások előirányzata növekedhet. A Közgyűlés a javaslat elfogadása esetén a Hivatalnál képződött pénzmaradvány egy részét elvonja, melyből tartalékot képez a tervezet szerint. A Hivatal a jóváhagyott pénzmaradványával saját hatáskörben rendelkezhet.
15. §-hoz
21 A Közgyűlés a könyvvizsgálói záradékot is figyelembe véve a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi egyszerűsített mérlegét a rendelettervezet 20., egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentését a 21. egyszerűsített pénzmaradványkimutatását a 22., egyszerűsített vállalkozási maradvány-kimutatását a 23. melléklet szerint hagyja jóvá. 16. §-hoz A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2013. évi állami támogatások elszámolását a 24. melléklet szerint tudomásul veszi.
17. §-hoz A Közgyűlés elnöke a hatáskörébe tartozó forrás felhasználásának jogcímeit a rendelettervezet 25. melléklete tartalmazza. 18. §-hoz A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi vagyonkimutatását a rendelet 26. melléklete, a nullára íródott eszközök számának alakulását a rendelet 27. melléklete szerint hagyja jóvá.
2. számú melléklet
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében, 34. § (2) bekezdésében, 97. § (2) bekezdésében, 109. § (6) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (9) bekezdésében, 68. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Tolna Megyei Önkormányzat Pénzügyi és Monitoring Bizottsága véleményének kikérése után, az Alaptörvény 32. Cikk. (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendeletet az alábbiak szerint módosítja: 1. § A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ (1) Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a Tolna Megyei Önkormányzat összevont, halmozódás nélküli 2014. évi 1. költségvetési bevételi előirányzatát 356 269 E Ft-ban 2. költségvetési kiadási előirányzatát 478 644 E Ft-ban 3. költségvetési egyenleg (hiány) összegét 122 375 E Ft-ban a) ebből: a működési célú egyenleg összegét 102 749 E Ft-ban b) ebből: a felhalmozási célú egyenleg összegét 19 626 E Ft-ban 4. a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 122 375 E Ft-ban a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 102 749 E Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 19 626 E Ft-ban 5. a költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban a) ebből: működési célú finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban 6. a finanszírozási célú kiadásait 0 Ft-ban a) ebből: működéi célú finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat összevont , halmozódás nélküli 2014. évi költségvetési bevételi és költségvetési kiadási előirányzatából a 1. működési költségvetés bevételi előirányzatát 352 127 E Ft-ban 2. működési költségvetés bevételen belül kiemelt előirányzatként
2 a) működési célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 349 325 E Ft-ban b) közhatalmi bevételek előirányzatát 0 Ft-ban c) működési bevételek előirányzatát 2 802 E Ft-ban d) működési célú átvett pénzeszközök előirányzatát 0 Ft-ban 3. működési költségvetés kiadási előirányzatát 454 876 E Ft-ban 4. működési költségvetés kiadáson belül kiemelt előirányzatként a) a személyi juttatások előirányzatát 144 552 E Ft-ban b) a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatát 40 896 E Ft-ban c) a dologi kiadások előirányzatát 117 696 E Ft-ban d) az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzatát 0 Ft-ban e) az egyéb működési célú kiadások előirányzatát 151 732 E Ft-ban 5. felhalmozási költségvetés bevételi előirányzatát 4 142 E Ft-ban 6. felhalmozási költségvetés bevételen belül a) a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 642 E Ft-ban b) a felhalmozási bevételek előirányzatát 1000 E Ft-ban c) felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzatát 2 500 E Ft-ban 7. felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatát 23 768 E Ft-ban 8. felhalmozási költségvetésen belül kiemelt előirányzatként a(az) a) beruházások előirányzatát 21 298 E Ft-ban b) felújítások előirányzatát 2 470 E Ft-ban c) egyéb felhalmozási célú kiadások előirányzatát 0 Ft-ban állapítja meg.” 2. § A Rendelet 3. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének 1. költségvetési bevételi előirányzatát 276 019 E Ft-ban 2. költségvetési kiadási előirányzatát 235 279 E Ft-ban 3. a költségvetési egyenleg (többlet) összegét -40 740 E Ft-ban a) ebből: működési célú egyenleg(többlet) -59 096 E Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú egyenleg (hiány) 18 356 E Ft-ban 4. a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 89 884 E Ft-ban a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 71 528 E Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét 18 356 E Ft-ban 5. a költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban a) ebből: a működési célú finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban b) ebből: a felhalmozási célú finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban 6. finanszírozási kiadásait 130 624 E Ft-ban a) ebből: a működési célú finanszírozási kiadásait 130 624 E Ft-ban aa) ebből: az irányító szervi támogatását 130 624 E Ft-ban
3 b) ebből: a felhalmozási célú finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban bb) ebből: az irányító szervi támogatását 0 Ft-ban 7. működési költségvetés bevételi előirányzatát 274 377 E Ft-ban 8. működési költségvetés bevételen belül kiemelt előirányzatként a) működési célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 274 277 E Ft-ban b) közhatalmi bevételek előirányzatát 0 Ft-ban c) működési bevételek előirányzatát 100 E Ft-ban d) működési célú átvett pénzeszközök előirányzatát 0 Ft-ban 9. működési költségvetés kiadási előirányzatát 215 281 E Ft-ban 10. működési költségvetés kiadáson belül kiemelt előirányzatként a) a személyi juttatások előirányzatát 47 811 E Ft-ban b) a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatát 14 795 E Ft-ban c) a dologi kiadások előirányzatát 70 193 E Ft-ban d) az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzatát 0 Ft-ban e) az egyéb működési célú kiadások előirányzatát 82 482 E Ft-ban 11. felhalmozási költségvetés bevételi előirányzatát 1 642 E Ft-ban 12. felhalmozási költségvetés bevételen belül a) a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 642 E Ft-ban b) a felhalmozási bevételek előirányzatát 1000 E Ft-ban c) felhalmozási célú átvett pénzeszközük előirányzatát 0 Ft-ban 13. felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatát 19 998 E Ft-ban 14. felhalmozási költségvetésen belül kiemelt előirányzatként a(az) a) beruházások előirányzatát 17 528 E Ft-ban b) felújítások előirányzatát 2 470 E Ft-ban c) egyéb felhalmozási kiadások előirányzatát 0 Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati költségvetésének 1. költségvetési bevételi előirányzatát 2. költségvetési kiadási előirányzatát 3. a költségvetési egyenlege (hány) összegét a) ebből: a működési célú költségvetési egyenleg összegét a) ebből: a felhalmozási célú költségvetési egyenleg összegét 4. a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevételét a) ebből: működési célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét b) ebből: felhalmozási célú előző évek költségvetési maradványának igénybevételét
Hivatal
2014.
80 250 E Ft-ban 243 365 E Ft-ban 163 115 E Ft-ban 161 845 E Ft-ban 1270 E Ft-ban
32 491 E Ft-ban 31 221 E Ft-ban 1270 E Ft-ban
évi
4 5. a költségvetési hiány finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételeit 130 624 E Ft-ban a) ebből: a működési célú finanszírozási bevételeit 130 624 E Ft-ban aa) ebből: az intézményfinanszírozás előirányzatát 130 624 E Ft-ban b) ebből: a felhalmozási célú finanszírozási bevételeit 0 Ft-ban bb) ebből: az intézményfinanszírozás előirányzatát 0 Ft-ban 6. finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban a) ebből: működési célú finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban b) ebből: felhalmozási célú finanszírozási kiadásait 0 Ft-ban 7. működési költségvetés bevételi előirányzatát 77 750 E Ft-ban 8. működési költségvetés bevételen belül kiemelt előirányzatként a) működési célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 75 048 E Ft-ban b) működési bevételek előirányzatát 2 702 E Ft-ban c) működési célú átvett pénzeszközök előirányzatát 0 Ft-ban 9. működési költségvetés kiadási előirányzatát 239 595 E Ft-ban 10. működési költségvetés kiadáson belül kiemelt előirányzatként a) a személyi juttatások előirányzatát 96 741 E Ft-ban b) a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatát 26 101 E Ft-ban c) a dologi kiadások előirányzatát 47 503 E Ft-ban d) az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzatát 0 Ft-ban e) az egyéb működési célú kiadások előirányzatát 69 250 E Ft-ban 11. felhalmozási költségvetés bevételi előirányzatát 2 500 E Ft-ban 12. felhalmozási költségvetés bevételen belül a) a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről előirányzatát 0 Ft-ban b) a felhalmozási bevételek előirányzatát 0 Ft-ban c) felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzatát 2 500 E Ft-ban 13. felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatát 3 770 E Ft-ban 14. felhalmozási költségvetésen belül kiemelt előirányzatként a(az) a) beruházások előirányzatát 3 770 E Ft-ban b) felújítások előirányzatát 0 Ft-ban c) egyéb felhalmozási kiadások előirányzatát 0 Ft-ban állapítja meg” 3. § A Rendelet 7. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat összevont, halmozódás nélküli költségvetésének 2014. évi költségvetési bevételén belül a(az) 1. kötelező önkormányzati feladatának bevételét 294 388 E Ft-ban 2. önként vállalt feladatának bevételét 0 Ft-ban 3. állami (államigazgatási) feladatainak bevételét 61 881E Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat összevont, halmozódás nélküli költségvetésének 2014. évi költségvetési kiadásán belül a(az) 1. kötelező önkormányzati feladatának kiadását 402 489 E Ft-ban
5 2. önként vállalt feladatának kiadását 3. állami (államigazgatási feladatának kiadását állapítja meg.”
8 024 E Ft-ban 68 131 E Ft-ban
4. § A Rendelet 8. §- a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „ (1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat gazdálkodási körébe tartozó költségvetésének 2014. évi költségvetési bevételén belül a (az) 1. kötelező önkormányzati feladatának bevételét 276 019 E Ft-ban 2. önként vállalt feladatának bevételét 0 Ft-ban 3. állami (államigazgatási) feladatainak bevételét 0 Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat gazdálkodási körébe tartozó költségvetésének 2014. évi költségvetési kiadásán belül a (az) 1. kötelező önkormányzati feladatának kiadását 227 255 E Ft-ban 2. önként vállalt feladatának kiadását 8 024 E Ft-ban 3. állami (államigazgatási) feladatainak kiadását 0 Ft-ban állapítja meg.” 5. § A Rendelet 9. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetésének 2014. évi költségvetési bevételén belül a(az) 1. kötelező önkormányzati feladatának bevételét 18 369 E Ft-ban 2. önként vállalt feladatának bevételét 0 Ft-ban 3. állami (államigazgatási) feladatainak bevételét 61 881E Ft-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetésének 2014. évi költségvetési kiadásán belül a(az) 1. kötelező önkormányzati feladatának kiadását 175 234 E Ft-ban 2. önként vállalt feladatának kiadását 0 Ft-ban 3. állami (államigazgatási) feladatainak kiadását 68 131 E Ft-ban állapítja meg.” 6. § A Rendelet 16. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat költségvetésében a 2014. évi 1. általános tartalék előirányzatát 6 407 E Ft-ban 2. céltartalék előirányzatát 29 949 E Ft-ban állapítja meg.” 7. § (1) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe a rendelet 1. melléklete lép. (2) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a rendelet 2. melléklete lép. (3) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a rendelet 3. melléklete lép. (4) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a rendelet 4. melléklete lép. (5) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe a rendelet 5. melléklete lép. (6) A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe a rendelet 6. melléklete lép.
1. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi összevont, nettósított költségvetése Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése
1.
Működési költségvetés Működési célú támogatások államháztartáson belülről Önkormányzatok működési támogatásai
1.
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat E Ft-ban
E Ft-ban
273 281 208 300
349 325 208 514
208 300 208 300
208 300 208 300
0 0 64 981
21 193 140 811
0
0
2 802
2 802
0
0
276 083
352 127
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson bel. Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek
642 0 642 1 000 1 000
642 0 642 1 000 1 000
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeközök
2 500
2 500
4 142 280 225
4 142 356 269
1. 2. 3. 4. 5.
Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Nemzetközi kötelezettségek Elvonások, befizetések Működési célú támogatás államháztartáson belülre Működési célú pénzeszközátadás
141 643 40 038 110 644 0 32 160 1 586 0 14 667 9 500 0 6 407 0 324 485
144 552 40 896 117 696 0 151 732 1 586 20 373 83 917 9 500 0 6 407 29 949 454 876
1.1 1.1.1
1.2.1 1.3.1. 1.2
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1.1.1.1 Megyei önkormányzatok működésének támogatása Működési célú központosított előirányzatok Egyéb kiegészítő állami támogatás Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről
2.
Közhatalmi bevételek
3.
Működési bevételek
4.
Működési célú átvett pénzeszközök Működési költségvetés bevételei összesen:
2. 1. 1.1 1.2 2. 2.1
1.
5.1 5.2 5.3 5.4 5.5 5.6
Általános tartalék Működési célú céltartalék Működési költségvetés kiadásai össesen:
1. melléklet a 4/2014.(IV. 29.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 2/2014.(II. 21.) önkormányzati rendelethez 2. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 2013. évi összevont költségvetése Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 2 3. 3.1 3.2 3.3 3.4 3.5
3. 3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.1.1 5,2 5.2.1 6. 6.1 6.1.1 6.2 6.2.1
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat E Ft-ban
Kölcsönök Felhalmozási célú céltartalék Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (hiány) Ebből: működési célú egyenleg( hiány) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Finanszírozási bevételek Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás felhalmozási célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás felhalmozási célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás 0
E Ft-ban
21 841 1 270 0 0 0 0 0 0 23 111 347 596 280 225 67 371 48 402 18 969
21 298 2 470 0 0 0 0 0 0 23 768 478 644 356 269 122 375 102 749 19 626
67 371 48 402 18 969
122 375 102 749 19 626
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2. melléklet a 4/2014. (IV.29.) önkormányzati rendelethez 2. melléklet a 2/2014. (II.21.) önkormányzati rendelethez 1. oldal A Tolna Megyei Önkományzat 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 1. 1. 1.1 1.1.1 1.2
1.2.1 1.2.2
1.3 1.3.1 1.3.2 2. 3.
Bevételek, kiadások Eredeti Módosított Előirányzat-csoportok előirányzat előirányzat Kiemelt előirányzatok megnevezése E Ft-ban E Ft-ban Működési költségvetés Működési célú támogatások államháztartáson belülről 260 114 274 277 Önkormányzatok működési támogatása 208 300 208 514 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 208 300 208 300 1.1.1.1 Megyei önkormányzatok működésének támogatása 208 300 208 300 Működési célú központosított előirányzatok 0 21 1.2.1.1 2013. decemberi brkompenzáció 21 Egyéb kiegészítő állami támogatás 0 193 1.2.2.1 2014. évi bérkompenzáció 193 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről 51 814 65 763 ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt európai uniós támogatása 51 814 51 814 TMÖH műk. célú tám. (Pénzm. elvonás) 13 949 Közhatalmi bevételek 0 0 Működési bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök
3.1 4.
100 100 0
100 100 0
260 214
274 377
642
642
642 642
642 642
1 000 1 000
1 000 1 000
0
0
1 642 261 856
1 642 276 019
47 811 14 795 66 168
47 811 14 795 70 193
32 160 1 586 14 667 1 000 13 167 500
82 482 1 586 20 373 14 667 1 000 13 167 500
4.1 Működési költségvetés bevételei összesen: 2. 1. 1.1 1.2 1.2.1 1.2.2 2. 2.1. 3.
5.3.1 5.3.2 5.3.3
Felhalmozási célú átvett pénzeközök Vállalkozásoktól Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Nemzetközi kötelezettségek Elvonások, befizetések Működési célú támogatás államháztartáson belülre Helyi önkormányzatok műk. támogatása Tolna Megyei Önk.Hivatal ÁROP pályázat tám. Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önk. műk. támogatása
5.4.1 5.4.2 5.4.3 5.4.4 5.4.5
Működési célú pénzeszközátadás Tolna M. Német Kisebbs. Önk.Szöv. Tolna Megyei Diáksport Tanács műk. tám. Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetségének támogatása Civil szervezetek támogatása Alapítványok támogatása
9 500 500 1 000 4 000 3 000 1 000
9 500 500 1 000 4 000 3 000 1 000
Általános tartalék Működési célú céltartalék
6 407 0
6 407 29 949
160 934
215 281
3.1.1
1. 1. 2. 3. 4. 5 5.1 5.2 5.3
5.4
5.5 5.6
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Egyéb felhalmozási célú támogatás államháztartáson bel. Központi költségvetési szervtől Önkormányzati költségvetési szervtől Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek
Működési költségvetés kiadásai össesen:
2. melléklet a 4/2014. (IV. 29) önkormányzati rendelethez 2. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez 2. oldal A Tolna Megyei Önkományzat 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 1.1 1.2 1.3 1.4 2. 3.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Immateriális javak beszerzése Informatikai eszközök beszerzése Egyéb eszközök beszerzése Beruházás általános forgalmi adója Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás
3.1 3.2 3.3 3.4 3.5
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat E Ft-ban
E Ft-ban
19 341 1 105 4 883 9 241 4 112
17 528 705 4 883 8 213 3 727
1 270 0
2 470 0
20 611 181 545 261 856 -80 311 -99 280 18 969
19 998 235 279 276 019 -40 740 -59 096 18 356
50 099 31 130 18 969
89 884 71 528 18 356
0
0
130 410 130 410 130 410 0
130 624 130 624 130 624 0
Kölcsönök
Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (többlet) Ebből: működési célú egyenleg( többlet) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel
3. 3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.2
Felhalmozási célú finanszírozási bevétel
6. 6.1 6.1.1 6.2 6.2.1
Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás felhalmozási célú finanszírozási kiadás Ebből: Irányító szerv által nyújtott támogatás
3. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 1.
1. 1.1 1.1.1 1.1.2 2. 3.
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Működési költségvetés
Működési célú támogatások államháztartáson belülről Egyéb működési célú támogatás államháztartáson belüről TMÖ ÁROP projekt tám. Nemzeti Választási Iroda országgy. képviselő vál. Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési bevételek
3.1 4.
Működési célú átvett pénzeszközök
Működési költségvetés bevételei összesen: 2.
Felhalmozási költségvetés Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Egyéb felhalmozási célú tám. államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek
1. 1.1 2. 2.1. 3. 3.1 3,2
1. 1. 2. 3. 4. 5. 5.1 5.1.1 5.1.2 5.2
Felhalmozási célú átvett pénzeközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérül. Felhalmozási költségvetés bevételei összesen: Költségvetési bevételek összesen Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Működési célú támogatás államháztartáson belülre TM. Önkormányzatnak pénzmaradvány elvonás miatt Helyi önkormányzatoknak országgyűlési képv.vál. tám. Működési célú pénzeszközátadás
Működési költségvetés kiadásai össesen:
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat E Ft-ban
E Ft-ban
13 167 13 167 13 167 0
75 048 75 048 13 167 61 881 0
2 702 2 702
2 702 2 702
0
0
15 869
77 750
0
0
0
0
2 500
2 500
2 500 2 500 18 369
2 500 2 500 80 250
93 832 25 243 44 476
96 741 26 101 47 503
0
69 250 69 250 13 949 55 301 0
163 551
239 595
3. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez 2. oldal A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2012. évi bevételei és kiadásai Előir. Kie- Részcsop. melt letezés előirányz. 2. 1. 2. 3. 3.1 3.2 3.3 3.4
3. 3.1 3.2 4. 4.1 4.2 5. 5.1 5.1.1 5,2 5.2.1 6. 6.1 6.2
Bevételek, kiadások Előirányzat-csoportok Kiemelt előirányzatok megnevezése Felhalmozási költségvetés Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás Kölcsönök Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen: Költségvetési kiadások összesen: Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési egyenleg (hiány) Ebből: működési célú egyenleg( hiány) felhalmozási célú egyenleg (hiány) Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának igénybevétele Ebből: Működési célú előző évek kv.-i mar.igénybev. Felhalmozási célú előző év.kv.-i mar.igénybev. A költségvetési hiány finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek Ebből: működési célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás felhalmozási célú finanszírozási bevétel Ebből: Irányítószervi támogatás Finanszírozási kiadások Ebből: működési célú finanszírozási kiadás felhalmozási célú finanszírozási kiadás
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat E Ft-ban
E Ft-ban
2 500
3 770
0
0
2 500 166 051 18 369 147 682 147 682 0
3 770 243 365 80 250 163 115 161 845 1 270
17 272 17 272 0
32 491 31 221 1 270
130 410 130 410 130 410 0
130 624 130 624 130 624 0
0
0
4. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 4. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez A Tolna Megyei Önkormányzat összevont költségvetési bevétele feladatonként
Sorszám
1.
2.
3.
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Kormányzati funkciók
Kötelező feladat összesen
Működési költségvetési bevételek feladatonként Helyi önk. Műk.célú Egyéb Közhatal- Működési Műk.célú műk. központ. működési mi bevételek átvett ált.tám. előirány- célú tám. bevétel pénzeszk. zat ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
208 300 208 300 0 Önként vállalt feladat összesen 0 0 0 Állami(államigazgatási) feladat összesen0 0 0 Feladatok összesen: 208 300 208 300 0
0 214 0 0 0 0 0 0 0 0 214 0
64 981 78 930 0 0 0 0 0 61 881 0 64 981 140 811 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 802 2 802 0 0 0 0 0 0 0 2 802 2 802 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felh.tám. Felhalm. Felhalm. Felhalm. költségvetési ÁHT-n bevételek célú átvett költségvetési bevételek belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
276 083 290 246 0 0 0 0 0 61 881 0 276 083 352 127 0
642 642 0 0 0 0 0 0 0 642 642 0
1 000 1 000 0 0 0 0 0 0 0 1 000 1 000 0
2 500 2 500 0 0 0 0 0 0 0 2 500 2 500 0
4 142 4 142 0 0 0 0 0 0 0 4 142 4 142 0
Költségvetési bevétel összesen
280 225 294 388 0 0 0 0 0 61 881 0 280 225 356 269 0
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Műk.cél
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev. Felh.cél
40 378 94 725 0 8 024 8 024 0 0 0 0 48 402 102 749 0
18 969 19 626 0 0 0 0 0 0 0 18 969 19 626 0
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
1.8
1.9
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Eredeti Mód.ei. Teljesítés
011130
011140
013320
Kötelező feladatok Önkormányzatok és önk. hiv. jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Nemzetközi szervezetekben való részvétel
016080
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
041140
Területfejlesztés igazgatása (ÁROP-1.2.11/A-2013 projkt)
041140
Területfejlesztés igazgatása (Megyei önk. tartalék felh.)
081021
Sportszövetségek és szab.test. működésének támogatása
081043
Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása
Működési költségvetési bevételek feladatonként Helyi önk. Műk.célú Egyéb Közhatal- Működési Műk.célú műk. lözpont. működési mi bevételek átvett ált.tám. előirány- célú tám. bevétel pénzeszk. zat ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
208 300 208 300
214
100 100
13 949
51 814 51 814
Egyéb feladatok
Kötelező feladatok összesen
208 300 208 300 0
0 214 0
51 814 65 763 0
0 0 0
100 100 0
0 0 0
5. melléklet a 4/2014. (IV.29.) önkormányzati rendelethez 5. melléklet a 2/2014. (II.21.) önkormányzati rendelethez
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felh.tám. Felhalm. Felhalm. Felhalm. költségvetési ÁHT-n bevételek célú átvett költségvetési bevételek belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
208 400 222 563 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 51 814 51 814 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 260 214 274 377 0
1 000 1 000
642 642
642 642 0
1 000 1 000 0
0 0 0
1 000 1 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 642 642 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 642 1 642 0
Költségvetési bevétel összesen
209 400 223 563 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 52 456 52 456 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 261 856 276 019 0
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
6 725 48 032
4 700 5 900
13 161 13 161
489 489
3 220 2 311
13 780 11 967
23 106 63 504 0
18 969 18 356 0
5. melléklet a 4/2014. (IV.29.) önkormányzati rendelethez 5. melléklet a 2/2014. (II.21.) önkormányzati rendelethez
2. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
2. 2.1
2.2
2.3
2.4
2.5
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
3.
082091
082092
084020
084031
Működési költségvetési bevételek feladatonként Helyi önk. Műk.célú Egyéb Közhatal- Működési Műk.célú műk. lözpont. működési mi bevételek átvett ált.tám. előirány- célú tám. bevétel pénzeszk. zat ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Önként vállalt feladatok Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 260 214 274 377 0
Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Nemzetiségi közfeladatok ellátása és támogatása Civil szervezetek működési támogatása Egyéb feladatok
Önként vállalt feladatok összesen
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felh.tám. Felhalm. Felhalm. Felhalm. költségvetési ÁHT-n bevételek célú átvett költségvetési bevételek belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
0 0 0
0 0 0
Költségvetési bevétel összesen
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 642 1 642 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 261 856 276 019 0
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
2 524 2 524
500 500 4 000 4 000 1 000 1 000 8 024 8 024 0
0 0 0
0 0 0 31 130 71 528 0
0 0 0 18 969 18 356 0
Állami(államigazgatási) feladatok 3.1
3.2
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Állami feladatok összesen:
0 0 0 Tolna Megyei Önkorm. összesen 208 300 208 300 0
0 0 0 0 214 0
0 0 0 51 814 65 763 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 100 100 0
0 0 0 642 642 0
0 0 0 1 000 1 000 0
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési bevétele feladatonként Sorszám
Feladat megnevezése Előirányzat/ Teljesítés
1. 1.1
1.2
Eredeti 011130 Mód.ei. Teljesítés Eredeti 041140 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
2. 2.1
2.2
Eredeti 016010 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
3. 3.1
3.2
Eredeti 016010 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési bevételek feladatonként Helyi önk. Műk.célú Egyéb Közhatal- Működési Műk.célú műk. lözpont. működési mi bevételek átvett ált.tám. előirány- célú tám. bevétel pénzeszk. zat ÁHT-n ÁHT-n kív belülr.
Kötelező feladatok Önkormányzatok és önk. hiv. jogalk. és általános igazgatási tevékenysége Területfejlesztés igazgatása (ÁROP-1.2.11/A-2013 projkt) Kötelező feladatok összesen
2 702 2 702
0 0 0
0 0 0
13 167 13 167 0
0 0 0
2 702 2 702 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 61 881 0 0 0 0 0 61 881 0 15 869 77 750 0
Önként vállalt feladatok Országgyűlése, önkormányzati és európa parlamenti képviselőválaszt.kapcs.tev.
Önként vállalt feladatok összesen
0 0 0
0 0 0
Állami(államigazgatási) feladatok Országgyűlése, önkormányzati és európa parlamenti képviselőválaszt.kapcs.tev.
Állami feladatok összesen:
TM Önk. Hivatal összesen:
0 0 0
0 0 0
0 0 0
61 881
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 61 881 0 13 167 75 048 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 2 702 2 702 0
Felhalmozási költségvetési bevételek feladatonként Működési Felh.tám. Felhalm. Felhalm. Felhalm. költségvetési ÁHT-n bevételek célú átvett költségvetési bevételek belülől pénzeszk. bevétel összesen ÁHT-n k. összesen
2 702 2 702 0 13 167 13 167 0 15 869 15 869 0
13 167 13 167
6. melléklet a 4/2014. (IV.29.) önkormányzati rendelethez 6. melléklet a 2/2014. (II.21.) önkormányzati rendelethez
2 500 2 500
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0
Költségvetési bevétel összesen
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
Fin.bev. előző évek kv.-i maradv. igénybev.
17 272 31 221
1 270
17 272 31 221 0
0 1 270 0
2 500 2 500 0
2 500 2 500 0 0 0 0 2 500 2 500 0
5 202 5 202 0 13 167 13 167 0 18 369 18 369 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 2 500 2 500 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 500 2 500 0
0 61 881 0 0 0 0 0 61 881 0 18 369 80 250 0
0 0 0 17 272 31 221 0
0 0 0 0 1 270 0
7. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 7. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat összevont költségvetési kiadásai feladatonként 1.)
Sorszám
1.
2.
3.
Előirányzat/ Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Kormány- Feladat megnevezése zati funkció számjele
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Ebből: juttatások terhelő jár.kiadások pénzb.j. célú kiad. Tartaléés szoc.hj. kok
Önkormányzat nettósított költségvetése Kötelező feladat összesen 137 343 137 591 0 Önként vállalt feladat összesen 0 0 0 Állami(államigazgatási) feladat összesen 4 300 6 961 0 Feladatok összesen: 141 643 144 552 0
38 804 38 943 0 0 0 0 1 234 1 953 0 40 038 40 896 0
108 404 112 256 0 1 524 1 524 0 716 3 916 0 110 644 117 696 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
25 660 89 931 0 6 500 6 500 0 0 55 301 0 32 160 151 732 0
5 407 35 356 0 1 000 1 000 0 0 0 0 6 407 36 356 0
Felhalmozási költségvetési kiadások feladatonként Működési Beruhá- FelújíEgyéb Felhalm. költségvetési zások tások felhalm. költségv.-i kiadás kiadások kiadás összesen összesen 310 211 378 721 0 8 024 8 024 0 6 250 68 131 0 324 485 454 876 0
21 841 21 298 0 0 0 0 0 0 0 21 841 21 298 0
1 270 2 470 0 0 0 0 0 0 0 1 270 2 470 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 111 23 768 0 0 0 0 0 0 0 23 111 23 768 0
Költségvetési kiadások összesen 333 322 402 489 0 8 024 8 024 0 6 250 68 131 0 347 596 478 644 0
8. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 8. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési kiadásai feladatonként 1.) Sorszám
Előirányzat/ Teljesítés
Kormány- Feladat megnevezése zati funkció számjele
1. 1.1
1.2
1.3
1.4
1.5
1.6
1.7
1.8
1.9
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
011130
011140
013320
Kötelező feladatok Önkormányzatok és önk. hiv. jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Nemzetközi szervezetekben való részvétel
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Ebből: juttatás terhelő jár.kiadások pénzb.j. célú kiad. Tartaléés szoc.hj. kok
45 597 45 991
14 226 14 226
16 498 21 038
5 407 55 729
529 529
500 500
5 407 35 356
1 586 1 586
016080
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
041140
Területfejlesztés igazgatása (ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt)
041140
Területfejlesztés igazgatása (Megyei önk. tartalék felh.)
081021
Sportszövetségek és szab.test. működésének támogatása
4 000 4 000
081043
Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása
1 000 1 000
1 820 1 820
569 569
394 0
44 791 44 791
13 167 13 167
2 826 2 311
Egyéb feladatok
Kötelező feladatok összesen
47 811 47 811 0
14 795 14 795 0
64 644 68 669 0
0 0 0
25 660 75 982 0
5 407 35 356 0
Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm.c. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
81 728 136 984 0 1 029 1 029 0 1 586 1 586 0 0 0 0 60 347 60 347 0 3 220 2 311 0 4 000 4 000 0 1 000 1 000 0 0 0 0 0 0 0 152 910 207 257 0
4 430 4 430
1 270 2 470
1 131 1 131 13 780 11 967
19 341 17 528 0
1 270 2 470 0
0 0 0
5 700 6 900 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 131 1 131 0 13 780 11 967 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 611 19 998 0
87 428 143 884 0 1 029 1 029 0 1 586 1 586 0 0 0 0 61 478 61 478 0 17 000 14 278 0 4 000 4 000 0 1 000 1 000 0 0 0 0 0 0 0 173 521 227 255 0
8. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 8. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
2. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési kiadásai feladatonként 1.) Sorszám
Előirányzat/ Teljesítés
Kormány- Feladat megnevezése zati funkció számjele
2. 2.1
2.2
2.3
2.4
2.5
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
3.
082091
082092
084020
084031
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Ebből: juttatás terhelő jár.kiadások pénzb.j. célú kiad. Tartaléés szoc.hj. kok
Önként vállalt feladatok Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
1 524 1 524
1 000 1 000
Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
Civil szervezetek működési támogatása
4 000 4 000
Egyéb feladatok
1 000 1 000
1 000 1 000
6 500 6 500 0
1 000 1 000 0
2 524 2 524 0 0 0 0 500 500 0 4 000 4 000 0 1 000 1 000 0 8 024 8 024 0
0 0 0 6 407 36 356 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 934 215 281 0
Közművelődés-hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Nemzetiségi közfeladatok ellátása és támogatása
Önként vállalt feladatok összesen
500 500
0 0 0
0 0 0
1 524 1 524 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 524 2 524 0 0 0 0 500 500 0 4 000 4 000 0 1 000 1 000 0 8 024 8 024 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 611 19 998 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 181 545 235 279 0
Állami(államigazgatási) feladatok 3.1
3.2
Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Állami feladatok összesen:
Tolna Megyei Önkorm. összesen
0 0 0 47 811 47 811 0
0 0 0 14 795 14 795 0
0 0 0 66 168 70 193 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 32 160 82 482 0
0 0 0 19 341 17 528 0
0 0 0 1 270 2 470 0
9. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 9. melléklet a 2/2014. (II. 21) önkormányzati rendelethez
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetési kiadásai feladatonként 1.) Sorszám
Előirányzat/ Teljesítés
Kormány- Feladat megnevezése zati funkció számjele
1. 1.1
1.2
Eredeti 011130 Mód.ei. Teljesítés Eredeti 041140 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
2. 2.1
2.2
Eredeti 016010 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
3. 3.1
3.2
Eredeti 016010 Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés Eredeti Mód.ei. Teljesítés
Működési költségvetési kiadások feladatonként Személyi Munkaad. Dologi Ellátott. Egyéb műk.Ebből: juttatás terhelő jár.kiadások pénzb.j. célú kiad. Tartaléés szoc.hj. kok
Kötelező feladatok Önkormányzatok és önk. hiv. jogalk. és általános igazgatási tevékenysége Területfejlesztés igazgatása (ÁROP-1.2.11/A-2013 projekt) Kötelező feladatok összesen
79 164 79 412
21 210 21 349
10 368 10 368
2 799 2 799
89 532 89 780 0
24 009 24 148 0
43 760 43 587
43 760 43 587 0
Felhalmozási költségvetési kiadások Költségfeladatonként vetési Működési Beruhá- FelújíEgyéb Felhalm. kiadáköltségvetési zások tások felhalm. költségvetési sok kiadás kiadások kiadás összeösszesen összesen sen
0 0 0
144 134 158 297 0 13 167 13 167 0 157 301 171 464 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
6 250 68 131 0 0 0 0 6 250 68 131 0 163 551 239 595 0
13 949
0 0 0
0 13 949 0
Önként vállalt feladatok Országgyűlése, önkormányzati és európa parlamenti képviselőválaszt.kapcs.tev.
Önként vállalt feladatok összesen
Állami(államigazgatási) feladatok Országgyűlése, önkormányzati és európa parlamenti képviselőválaszt.kapcs.tev.
Állami feladatok összesen:
TM Önk. Hivatal összesen:
0 0 0
0 0 0
0 0 0
4 300 6 961
1 234 1 953
716 3 916
4 300 6 961 0 93 832 96 741 0
1 234 1 953 0 25 243 26 101 0
716 3 916 0 44 476 47 503 0
0 0 0
0 0 0
55 301
0 0 0 0 0 0
0 55 301 0 0 69 250 0
2 500 3 770
2 500 3 770 0
0 0 0
0 0 0 2 500 3 770 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0
2 500 3 770 0 0 0 0 2 500 3 770 0
146 634 162 067 0 13 167 13 167 0 159 801 175 234 0
0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 500 3 770 0
6 250 68 131 0 0 0 0 6 250 68 131 0 166 051 243 365 0
10. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 12. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
1. oldal
A Tolna Megyei Önkormányzat bevételei és kiadásai előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként
Bevételek
2014. évi
Változás
2014. évi
Kiadások
módosított
előir.
előir.
előir.
előir.
Költségvetési kiadások 1.Működési költségvetés
Működési célú támogatások államház. belülről
Személyi juttatások 208 300
0 21
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
193
Egyéb önkormányzati támogatás Műk.célú támogatások Áht-n bel.összes
208 300 Munkaadót terh. jár. és szociális hj. adó 21 Dologi kiadások
141 643
2 909
40 038
858
40 896
110 644
7 052
117 696
193 Ellátottak pénzbeli juttatásai
64 981
75 830
140 811 Egyéb működési célú kiadások
273 281
76 044
349 325 Nemzetközi kötelezettségek
Közhatalmi bevételek
Működési célú támogatás államházt. belülre 2 802
Működési célú átvétt pénzeszközök
1 586
0
1 586
20 373
20 373
0 0
2 802 Működési célú pénzeszközátadás
14 667
69 250
83 917
9 500
0
Általános tartalék
9 500
6 407
0
6 407
29 949
29 949
32 160
119 572
151 732
324 485
130 391
454 876
21 841
-543
21 298
1 270
1 200
2 470
0
0
0
23 111
657
23 768
Működési céltartalék Egyéb működési célú kiadás összesen 1.Működési költségvetés összesen
276 083
76 044
2.Felhalmozási költségvetés
352 127 1.Működési költségvetés összesen: 2. Felhalmozási költségvetés
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
144 552
0
Elvonások, befizetések Működési bevételek
2014. évi
eredeti
1. Működési költségvetés
Egyéb működési célú támogatás ÁHT-n belülr.
Változás
módosított
Költségvetési bevételek
Helyi önk. működésének általános támogat. Működési célú központosított előirányzatok
2014. évi
eredeti
Beruházások 642
0
642 Felújítások
Felhalmozási bevételek
1 000
0
1 000 Egyéb felhalmozási kiadások
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
2 500
0
2 500 Felhalmozási célú támogatások államházt. belülre Felhalmozési célú pénzeszközátadás Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen
2.Felhalmozási költségvetés összesen:
4 142
0
4 142 2.Felhalmozási költségvetés összesen:
10. melléklet a 4/2014. (IV. 29.) önkormányzati rendelethez 12. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
2. oldal
Bevételek
2014. évi
Változás
2014. évi
Kiadások
2014. évi
Változás
2014. évi
eredeti
módosított
eredeti
módosított
előir.
előir.
előir.
előir.
Költségvetési bevételek összesen
280 225
76 044
356 269 Költségvetési kiadások összesen:
Költségvetési egyenleg( hiány)
67 371
55 004
122 375
Működési célú egyenleg
48 402
54 347
102 749
Felhalmoási célú egyenleg
18 969
657
19 626
1. Működési célú előző évek v.mar.igénybev.
48 402
54 347
102 749
2. Felhalmozási célú előző évek kv. maradv. igénybev.
18 969
657
19 626
Kv. hiány belső fin.sz.maradv.igénybev.
67 371
55 004
122 375
347 596
131 048
478 644
0
0
0
0
0
0
347 596
131 048
478 644
Költségvetési egyenleg többlet
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek kv. maradv.ig.v.
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló
Finanszírozási kiadások
finanszírozási bevételek Hitelek felv. kötv. kibocs. összesen: Finanszírozási bevételek összesen Bevételi főösszeg Hiány finanszírozása egyenlege Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
0
0
67 371
55 004
347 596
131 048
0
0
0 Hitelek törl. kötvénybev. összesen: 122 375 Finanszírozási kiadások összesen 478 644 Kiadási főösszeg 0 Fügő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
11. melléklet a 4/2014.(IV.29.) önkormányzati rendelethez 13. melléklet a 2/2014.(II. 21.) önkormányzati rendelethez
1. oldal
Előirányzat-felhasználási terv 2014. év Ezer Ft-ban Megnevezés/ hónap Bevételek Tolna Megyei Önk. Nyitó pénzk(Pénzm.) Megyei önk. műk.tám Műk. célú központos.ei.
I.
122 375 24 664 21
Egyéb műk.célú támog.ÁHT.bel. Közhatalmi bevétel Működési bevételek Működési célú átvett p. Egyéb felhalm. c. tám.ÁHT-n bel. Felhalmozási bevétel Felhalm.célú átvett p.
Hivatal bevételei összesen Bevételek összesen:
III.
IV.
V.
VI.
16 665 53
16 665 35
16 665 35
16 665 35
16 665 35
9 199
13 949
29 000
VII.
VIII.
16 665
16 665
IX.
X.
XI.
XII.
16 665
16 665
16 665
16 986
10 015
Összesen
3 600 100
642 600
Bevételek összesen: 24 685 TMÖ. Hivatal bevételei Nyitó pénzk(Pénzm.) Egyéb műk.célú támog.ÁTN-bel. Közhatalmi bevétel Működési bevételek Működési célú átvett p. Egyéb felhalm. c. tám.ÁHT-n bel. Felhalmozási bevétel Felhalm.célú átvett p.
II.
17 318
400
16 700
26 541
30 649
45 700
61 881
5 000
5 000
3 167
100
144
576
460
460 25 145
100
400
576 17 894
61 881 78 581
5 500 32 041
16 665
26 680
16 665
144
400
5 144 35 793
3 167 48 867
500 17 165
144 26 824
0 16 665
16 665
16 665
21 086
144
1 494
400
840
544 17 209
0 16 665
2 334 23 420
122 375 208 300 214 0 65 763 0 100 0 642 1 000 0 0 0 276 019 0 75 048 0 2 702 0 0 0 0 2 500 0 80 250 356 269
11. melléklet a 4/2014.(IV.29.) önkormányzati rendelethez 13. melléklet a 2/2014.(II. 21.) önkormányzati rendelethez
2. oldal
Ezer Ft-ban Megnevezés/ hónap I. Kiadások TMÖ kiadásai Személyi juttatások 5 151 Munkaadót terh. jár.szoc.hj.a 1 597 Dologi kiadások 10 573 Ellátottak pénzbeli juttatásai Nemzetk. kötelezetts. Elvonások, befizetések Egyéb műk.célú tám.ÁHT-bel. Működési c. pénze.átadás 200 Általános tartalék Műk. c. céltartalék Beruházások 1 000 Felújítások Egyéb felhalm.c. tám.ÁHT-n bel. Felhalm.c.pénze.átad.
IV.
3 651 1 132 10 605
3 651 1 132 2 064
3 651 1 132 3 755
100 200
17 651 5 000 1 000
2 722 5 000 1 500
1 000
11 967
16 688 6 900 1 863 3 300
V.
VI.
VII.
3 651 1 132 11 810
3 651 1 132 17 210
VIII.
3 651 1 132 2 000
3 651 1 132 2 025
IX.
X.
XI.
XII.
Összesen
200
300
300
300
300
300
300
300
200
300
400
570
16 212
12 363
73 634
15 261
35 300
13 622
11 563
11 563
12 252
12 352
12 452
16 791
34 733 -9 588 112 787
29 051 -11 157 101 630
116 099 -37 518 64 112
35 691 -3 650 60 462
53 193 -17 400 43 062
42 068 6 799 49 861
18 546 -1 381 48 481
18 371 8 453 56 934
27 685 -11 020 45 914
20 645 -3 436 42 478
20 645 -3 980 38 498
61 918 -38 498 0
478 644 -122 375 0
Beruházások Felújítások Egyéb felhalm.c. tám.ÁHT-n bel. Felhalm.c.pénze.átad.
Kiadások összesen: Egyenleg Egyenleg pénzm.figy.v
III.
47 811 14 795 70 193 0 1 586 20 373 14 667 9 500 6 407 29 949 17 528 2 470 0 0 0 0 235 279 0 96 741 26 101 47 503 0 69 250 0 0 3 770 0 0 0 0 0 243 365
TM.Önk. kiadásai összesen 18 521 TMÖH kiadásai Személyi juttatások 9 900 Munkaadót terh. jár.szoc.hj. 2 812 Dologi kiadások 3 300 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb műk.célú tám.ÁHT-n bel. Működési c. pénze.átadás
TMÖH kiadásai össz.
II.
7 651 2 372 2 910
3 651 1 132 3 010
3 651 1 132 2 410
2 151 638 1 821
100 2 000
100 400
100 500
400
500 1 500 6 407 29 949 2 161
1 586 600 500
3 167 1 500
200 2 470
200
200
42 465
20 430
17 893
28 446
6 983
6 808
15 433
8 293
8 193
45 127
7 900 2 133 8 000
9 809 1 863 3 289
10 900 3 662 6 489
7 900 2 133 3 289
6 900 1 863 2 500
6 900 1 863 2 500
6 900 1 863 3 289
6 900 1 863 3 289
6 900 1 863 3 289
8 932 2 320 4 969
55 301
200
400
13 949
12. melléklet a 4/2014. (IV. 29. önkormányzati rendelethez 16. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
1. oldal
A Tolna Megyei Önkormányzat bevételi és kiadási mérlege közgazdasági- ezen belül rovatok szerinti -részletezésben
ROVATOK SZÁMJELE
ROVATOK MEGNEVEZÉSE KIADÁSOK, BEVÉTELEK
K
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
1-8.
K
Tolna Megyei Önkorm. eredeti ei.
Adatok: Ezer Ft-ban Tolna M. Tolna M. Önkorm. Önkorm. Hivatal Hivatal eredeti ei. mód.ei.
Tolna Megyei Önkorm. mód.ei.
Önkormányzat nettósított eredeti ei.
Önkormányzat nettósított módosított ei.
Foglalkoztatottak személyi juttatásai
11.
K
1101
Törvény szerinti illetmények, munkabérek
K
1102
Normatív jutalmak
K
1103
K
73545
73716
73545
73716
8000
8000
8000
8000
Céljuttatás, projektprémium
0
0
1104
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj,túlóra,túlszolgálat
0
0
K
1105
Végkielégítés
0
0
K
1106
Jubileumi jutalom
2001
2001
2001
2001
K
1107
Béren kívüli juttatások
3277
3354
3277
3354
K
1108
Ruházati költségtérítés
0
0
K
1109
Közlekedési költségtérítés
2249
2249
2249
2249
K
1110
Egyéb költségtérítések
1400
1400
1400
1400
K
1111
Lakhatási támogatások
0
0
K
1112
Szociális támogatások
600
600
600
600
1113
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai
K
Foglalkoztatottak személyi juttatásai
11. K
122
Választott tisztségviselők juttatásai Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások
123
Egyéb külső személyi juttatások
121
K K K
12.
K
1.
K
2. Ebből:
0
0
37815
37815
300
960
960
960
960
92032
92280
92032
92280
37815
37815
300
300
2961
600
3261
9696
9696
1500
1500
11196
11196
Külső személyi juttatások
47811
47811
1800
4461
49611
52272
Személyi juttatások Munkaadókat tehelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
47811
47811
93832
96741
141643
144552
14795
14795
25243
26101
40038
40896
szociális hozzájárulási adó
11353
11353
23205
23917
34558
35270
rehabiliációs hozzájárulás
0
0
50
0
50
817
873
2978
3034
300
300
300 0
0
921
961
2202
2242
korkedvezmény-biztosítási járulék egészsgügyi hozájárulás
2161
2161
táppénz hozzájárulás a munkaadót a fgalkoztatottakkal k.teh.más jár. munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó K
1281
300
Dologi kiadások
3.
K
311
Szakmai anyagok beszerzése
K
312
Üzemeltetési anyagok beszerzése
313
Árubeszerzés
K K
1281
Készletbeszerzés
31
162
162
809
809
971
971
1184
1184
6670
6670
7854
7854
0
0
1346
1346
7479
7479
8825
8825 2530
K
321
Informatikai szolgáltatások igénybevétele
252
390
2140
2140
2392
K
322
Egyéb kommunikációs szolgáltatások
960
4985
3456
3456
4416
8441
1212
5375
5596
5596
6808
10971
K
Kommunikációs szolgáltatások
32
K
331
Közüzemi díjak
K
332
Vásárolt élelmezés
K
333
Bérleti és lízing díjak
284
284
K
334
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások
817
679
K
335
Közvetített szolgáltatások
K
336
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások
337
K K
33
0
1760
1760
0
0
0
284
284
2577
2439
0
0
889
889
100
100
989
989
Egyéb szolgáltatások
41678
41678
17262
20289
58940
61967
Szolgáltatási kiadások
43668
43530
19122
22149
62790
65679
300
300
650
650
950
950
K
341
Kiküldetések kiadásai
K
342
Reklám- és propagandakiadások
3055
3055
400
400
3455
3455
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások
3355
3355
1050
1050
4405
4405
14415
14415
8801
8801
23216
23216
K
34
K
351
Működési célú előzetesen felszámított áfa
K
352
Fizetendő áfa
0
K
353
Kamatkiadások
0
0
K
354
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai
60
60
355
Egyéb dologi kiadások
K
10
10
50
50
0
2162
2162
2378
2378
4540
4540
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások
16587
16587
11229
11229
27816
27816
Dologi kiadások
66168
70193
44476
47503
110644
117696
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0
0
0
0
0
0
501
Nemzetközi kötelezettségek
1586
1586
1586
1586
K
502
Elvonások és befizetések
20373
0
20373
K
503
0
0
K
504
0
0
K
505
0
0
K K
35 3.
K
41
Társadalombiztosítási ellátások
K
42
Családi támogatások
K
43
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések
K
44
Betegséggel kapcsolatos (nem tb.) ellátások
K
45
Foglalkoztatással, munkanlküliséggel kapcs.ellát.
K
46.
Lakhatással kapcsolatos ellátások
K
47.
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai
K
48.
Egyéb nem intézményi ellátások
K K
4.
Működési célú garancia- és kezeségvállalásból számazó kifizetés ÁHT-n belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHTn belülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁHTn belülre
12. melléklet a 4/2014. (IV. 29. önkormányzati rendelethez 16. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
2. oldal
ROVATOK SZÁMJELE
ROVATOK MEGNEVEZÉSE KIADÁSOK, BEVÉTELEK
K
506
K
507
K
508
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Működési célú garancia- és kezeségvállalásból számazó kifizetés ÁHT-n kívülre Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHTn kívülre
K
509
K
510
K K K
Tolna Megyei Önkorm. eredeti ei.
Tolna Megyei Önkorm. mód.ei.
Tolna M. Önkorm. Hivatal mód.ei.
14667
Önkormányzat nettósított eredeti ei.
83917
0
0
0
0
Árkiegészítések, ártámogatások
0
0
0
0
511
Kamattámogatások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre
9500
9500
512
Tartalékok (ÁHT 15. § (3), 21. §, 23. § (3) szerinti
9500
9500
69250
Önkormányzat nettósított módosított ei.
14667
5.
14667
Tolna M. Önkorm. Hivatal eredeti ei.
6407
36356
6407
36356
Egyéb működési célú kiadások
32160
82482
0
69250
32160
151732
Működési kiadások összesen:
160934
215281
163551
239595
324485
454876
1105
705
200
200
1305
61
Immateriális javak beszerzése, létesítése
K
62
Ingatlanok beszerzése, létesítése
0
0
K
63
Infrmatikai eszközök beszerzése
4883
4883
1332
2332
6215
7215
K
64
Egyéb tárgyi eszköz beszerzése
9241
8213
436
436
9677
8649
K
65
Részesedések beszerzése
0
0
K
66
Meglevő részesedések növeléséhez kapcs. kiadások
0
0
K
67
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
K
K
Beruházások
6.
905
4112
3727
532
802
4644
4529
19341
17528
2500
3770
21841
21298
1000
1945
1000
1945
K
71
Ingatlanok felújítása
K
72
Informatikai eszközök felújítása
0
K
73
Egyéb tárgyi eszközök felújítása
0
0
K
74
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
270
525
1270
2470
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
K
Felújítások
7.
K
81
K
82
K
83
K
84
K
85
K
86
K
87
K K
91 911
K K K K
1270
2470
0
0
Lakástámogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n kívülre (fh. célú végleges)
88
K
525
Felhalmozási célú garancia- és kezességváll.kifiz. áht-n belülre Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése áht-n belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre (végleges) Felhalmozási célú garancia- és kezességváll.kifiz. áht-n kívülre Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre
8.
K
270
912
K K K K
0
0
0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
0
0
0
0
0
0
Felhalmozási kiadások összesen:
20611
19998
2500
3770
23111
23768
Költségvetési kiadások összesen:
181545
235279
166051
243365
347596
478644
Belföldi finanszírozás kiadásai
0
0
911Hitel-, és kölcsön törlesztés áht-n kívülre
0
0
9111 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztse pénzügyi 9112 vállalkozásnak
0
0
0
0
9113 Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Belföldi értékpapírok kiadásai
0
0
0
0
9121 Forgatási célú belföldi értkpapírok vásárlása 9122 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása
0
0
0
0
9123 Befektetési célú belfödi értékpapírok vásárlása 9124 Befektetési célú belföldi értékpapírok beválása Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása(Áht 78. § (4)(5) szerinti Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése(Áht 78. § (4)(5) szerinti Központi irányítószervi támogatás folyósítása(áht. 73. § (1) ae) szerinti(önk.hiv-nak) adott önk-i tám.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
K
913
K
914
K
915
K
916
Pénzeszközök betétként elhelyezése
0
0
K
917
Pénzügyi lízing kiadásai
0
0
918
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai(áht 73. § (1) ba)-be) pontjában foglalt pénzügyi műveletek
K
130410
130624
0
0
Külföldi finanszírozás kiadásai
0
0
K
921
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása
0
0
K
922
Befektetési célú külf.értékpapírok vásárlása
0
0
K
923
Külf.értékpapírok bevátása
0
0
K
924
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése
0
0
Adóssághoz nem kapcs.származékos ügyletek
0
K
92.
K K
B
93. 9.
1-7.
0
Finanszírozási kiadások
130410
130624
0
0
0
0
Összesen:
311955
365903
166051
243365
347596
478644
BEVÉTELEK Költségvetési bevételek
12. melléklet a 4/2014. (IV. 29. önkormányzati rendelethez 16. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
3. oldal
ROVATOK SZÁMJELE
ROVATOK MEGNEVEZÉSE KIADÁSOK, BEVÉTELEK
B
111
B
112
B
113
B
114
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzaok szociális és gyermekjóléti, gyermekétkezt. feladatainak tágatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
B
115
Működési célú központosított előirányzatok
116
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
B B
11.
Önkormányzatok működési támogatásai
B
12.
B
13.
B
14.
B
15.
Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezesség.váll-ból származó megtérülések áhtn belülről Működsi célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igéybevétele áht-n belülről
B
16.
Egyéb működési cél támogatások bevételi áht-n belülről
B
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
1.
Tolna M. Önkorm. Hivatal mód.ei.
21 193 208300
208514
0
193 208514
0
0
0
0
0
0 0
260114
274277
13167
75048
273281
349325
0
0
0
0
0
0
0
0
311
Magánszemélyek jövedelemadói
B
312
Társaságok jövedelemadói
B
32.
Szociális hozzájárulási adó és járulékok
B
33.
Bérekhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók
B
34.
0
0
642
642
0
642
642
0
0
0
0
0
0
1152
1152
1152
1152
Vagyoni típusú adók
B
351.
Értékesítési és forgalmi adók
B
352.
Fogyasztási adók
B
353.
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók
B
354.
Gépjárműadók
B
355.
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók
B
0 208300
Jövedelemadók
31.
B
B
21
140811
3.
B
0
0
0
0
25.
0
0
64981
642
24.
B
0
0
75048
642
B
208300
0
13167
Közhatalmi bevételek
23.
208300
65763
Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről
B
0
Önkormányzat nettósított módosított ei.
51814
2.
22.
Önkormányzat nettósított eredeti ei.
208300
642
B
B
208300
Tolna M. Önkorm. Hivatal eredeti ei.
642
21.
B
Tolna Megyei Önkorm. mód.ei.
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n belülről Felhalmozási cél visszatéritendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről Felhalmzási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétee áht-n belülről Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülrő
B
B
Tolna Megyei Önkorm. eredeti ei.
35.
Termékek és szolgáltatások adói
36.
Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek
3.
B
401
Készletértékesítés ellenértéke
B
402
Szolgáltaások ellenértéke
B
403
Közvetített szolgáltatások ellenértéke
0
0
B
404
Tulajdonosi bevételek
0
0
B
405
Ellátási díjak
0
0
B
406
Kiszámlázott általános forgalmi adó
0
0
B
407
Általános forgalmi adó visszatérítése
0
0
B
408
Kamatbevételek
50
B
409
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
B
410
Egyéb működési bevétel
100
Működési bevételek
100
B
50
50 0
0
100
1500
1500
1600
1600
100
2702
2702
2802
2802
B
51.
Immateriális javak értékesítése
0
0
B
52.
Ingatlanok értékesítése
0
0
B
53.
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
1000
1000
B
54.
Részesedések értékesítése
0
0
B
55.
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
0
0
1000
1000
0
0
0
0
0
0 0
B
4.
50
Felhalmozási bevételek
5.
B
61.
B
62.
Működési célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések áht-n kívülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről
B
63.
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
B
Működési célú átvett pénzeszközök
6.
B
71.
B
72.
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n kívülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről
B
73.
Egyéb felhamozási célú átvett pénzeszköz
B
7.
Felalmozási célú átvett pénzeszközök Működési költségvetési bevételek Felhalmozási költségvetési bevételek Költségvetési bevételek
1000
1000
0
1000
1000
0
0
0
0
0
0
0
0
2500
2500
2500
2500
0
0
0
0
0
0
2500
2500
2500
2500
260214
274377
15869
77750
276083
352127
1642
1642
2500
2500
4142
4142
261856
276019
18369
80250
280225
356269
12. melléklet a 4/2014. (IV. 29. önkormányzati rendelethez 16. melléklet a 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelethez
4. oldal
ROVATOK SZÁMJELE
ROVATOK MEGNEVEZÉSE KIADÁSOK, BEVÉTELEK
B
Finanszírozási bevételek
8.
B
81.
B
811.
B B B B
812.
B B B B B
813.
Tolna M. Önkorm. Hivatal eredeti ei.
Tolna M. Önkorm. Hivatal mód.ei.
Önkormányzat nettósított eredeti ei.
Önkormányzat nettósított módosított ei. 0
0
Hitel- és kölcsön felvétel áht-n kívülről
0
0
8111 Hosszú lejárat hitelek, köcsnök felvétele Likvidástási célú htelek, kölcsönök felvétele pénzügyi 8112 vállalkozásoktól
0
0
0
0
8113 Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Belföldi értékpapírok bevételei
0
0
0
0
8121 Forgatási célú belföldi értékpapírok értékeítése 8122 Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása
0
0
0
0
8123 Befekteési célú beföldi értékpapírok értékesítése 8124 Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása
0
0
0
0
Maradvány igénybevétele
0
0
50099
89884
17272
32491
67371
122375
31130
71528
17272
31221
48402
102749
18969
18356
1270
18969
19626
8132 Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele
0
0
Ebből: felhalmozási célú maradv. igénybevétel B
Tolna Megyei Önkorm. mód.ei.
Belföldi finanszírozás bevételei
8131 Előz év költsgvetési maradványának igénybevétele Ebből: működési célú maradv.igv.
B
Tolna Megyei Önkorm. eredeti ei.
B
814.
Államháztartáson belüli megelőlegezések áht. 78. § (4)(5) bek szerinti megelőlegezések beérkezését
0
0
0
0
B
815.
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
0
0
B
816.
Központi irányító szervi támogatás
0
0
Áht 73. § (1) ae) pont szeinti támogatás beérkezése
0
0
130410
130624
B
817.
Betétek megszüntetése
0
0
B
818.
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei
0
0
áht 73. § (1) ba-be) pontjai
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
B
821.
B
822.
Külföldi finanszírozás bevételei Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása,értékesítése Befektetési célú külföldi államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése
B
823.
Külföldi értékpapírok kibocsátása
0
0
B
824.
Külföldi hitelek, kölcsönök fevétele Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyl.bevételei
0
0
B
82.
B B
83. 8.
Finanszírozási bevételek Összesen:
0
0
50099
89884
147682
163115
67371
122375
311955
365903
166051
243365
347596
478644
Egyenleg működési költségvetés
0
0
0
0
0
0
Egyenleg felhalmozási költségvetés Egyenleg költségvetés összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Indokolás a Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 21) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelettervezethez
Általános indokolás A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását a központi költségvetésből biztosított támogatások, a 2013. évi költségvetési maradvány és az országgyűlési képviselőválasztás támogatásának és kiadásainak rendeletbe foglalása indokolja. A Tolna Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételi előirányzata 280.225 E Ft-ról 356.269 E Ft, költségvetési kiadási előirányzata 347.596 E Ft-ról 478.644 E Ft-ra, a költségvetés egyenlege, hiánya 67.371 E Ft-ról 122.375 E Ft-ra módosul a rendelettervezet elfogadásával. A költségvetési hiány ellentételezését a 2013. évi pénzmaradvány biztosítja. Az állami támogatás a 2013. decemberi és a 2014. évi bérkompenzáció összegével módosul. A támogatás beépül a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetésébe. A 2013. évi költségvetési maradvány, pénzmaradvány felhasználásáról a zárszámadási rendelet keretében dönt a Közgyűlés. A költségvetési rendeletbe a zárszámadásban foglaltak szerint épülnek be az előirányzatok. A februárban jóváhagyott költségvetés a pénzmaradvány egy részének felhasználását finanszírozási bevételként és költségvetési kiadásként is tartalmazta. A most benyújtott javaslat az eredeti költségvetésben jóváhagyott előirányzatokon felüli változásokat foglalja magában. A 2014. áprilisában lebonyolított országgyűlési képviselőválasztás kiadásait a Nemzeti Választási Iroda által biztosított támogatás finanszírozza. A jóváhagyott támogatás nagyobb része továbbadásra került a települési önkormányzatoknak, míg kisebb része a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal költségvetésében elszámolható kiadások fedezetét képezi.
Részletes indokolás 1. §-hoz A rendelettervezet 1. §-ában az önkormányzat összevont nettósított előirányzatainak módosított összegét hagyja jóvá a Közgyűlés. Az összevont költségvetési bevételi előirányzatot 356.269 E Ft-ban, a költségvetési kiadási előirányzatot 478.644 E Ft-ban javasoljuk jóváhagyni.
2 Az önkormányzat költségvetési bevételi előirányzata az alábbiak miatt módosul: - a 2013. december havi bérkompenzációra 21 E Ft központosított állami támogatást biztosítottak az önkormányzat számára, az előirányzat a Hivatal személyi és munkaadót terhelő járulék kiadását növeli; - a 2014 január – május havi bérkompenzáció összege 193 E Ft egyéb állami támogatás növekedést jelent, amely a Hivatal személyi kiadás és járulék kiadás előirányzatát módosítja; - az országgyűlési képviselők választásával összefüggő kiadások finanszírozását a rendelkezésre bocsátott egyéb működési célú támogatás – 61.881 E Ft – biztosítja, amely nagyobb összegben a települési önkormányzatok egyéb működési célú támogatását szolgálja, míg kisebb részben a Hivatalnál felmerülő kiadásokat ellentételezi; - a zárszámadási rendelet keretében a Közgyűlés döntött a 2013. évi pénzmaradvány tervezett felhasználásáról és a Hivataltól elvonásra kerülő maradvány összegéről is, emiatt az egyéb működési támogatás államháztartáson belülről előirányzat 13.949 E Ft-tal módosul a költségvetésben; - a 2013. évi pénzmaradvány teljes összege megjelenik az előirányzatokban, a zárszámadási rendeletben foglaltak szerint, emiatt 55.004 E Ft finanszírozási bevétel korrekció kerül végrehajtásra.
A működési költségvetés bevételi előirányzata 76.044 E Ft-tal növekszik, 276.083 E Ft-ról 352.127 E Ft-ra módosul, a felhalmozási költségvetési bevétel előirányzata nem változik. A költségvetési kiadásokon belül a működési költségvetési kiadás 324.485 E Ft-ról 454.876 E Ft-ra emelkedik, a növekmény 130.391 E Ft, míg a felhalmozási költségvetési kiadás 23.111 E Ft-ról 23.768 E Ft-ra változik, azaz 657 E Ft-tal emelkedik. A működési költségvetésen belül a személyi juttatás kiadási előirányzata 141.643 E Ft-ról 144.552 E Ft-ra változik, 2.909 E Ft-tal növekszik. A változást a választásokkal összefüggő kiadások és a bérkompenzáció beépülése indokolja. A munkaadót terhelő járulék kiadás 40.038 E Ft-ról 40.896 E Ft-ra módosul, azaz 858 E Ft-tal emelkedik. Ebből 56 E Ft egészségügyi hozzájárulás, 40 E Ft kifizetőt terhelő szja kiadás és 43 E Ft, illetve a választáshoz kapcsolódóan 719 E Ft szociális hozzájárulási adó változást jelent. A dologi kiadás előirányzata 110.644 E Ft-ról 117.696 E Ft-ra növekszik, a változás 7.052 E Ft. A növekmény a pénzmaradvány tervezett felhasználásának rendeletbe foglalásával és a választási kiadások ellentételezésével függ össze. A működési célú támogatás államháztartáson belül előirányzat változása a legintenzívebb. A tervezett 32.160 E Ft előirányzat 119.572 E Ft-tal emelkedik, a jóváhagyásra javasolt módosított előirányzat 151.732 E Ft. Ezen a kiadási jogcímen jelenik meg a választásokkal összefüggő, a települési önkormányzatoknak továbbadott támogatás, a működési célú támogatás
3 államháztartáson belülre előirányzaton, illetve a Hivatal egyéb működési célú támogatás kiadás növekedése a 2013. évi pénzmaradvány elvonása miatt. Az egyéb működési célú kiadásokon belül kell elszámolni a 2013. évi állami támogatás elszámolásokból eredő visszafizetési kötelezettséget, az elvonások befizetések jogcímen. A 2013. évi általános működési támogatásból és a megyei önkormányzati tartalékból 20.373 E Ft visszafizetési kötelezettség merült fel. Ebből a megyei önkormányzati tartalék visszafizetett összege 2.722 E Ft, míg az általános működési támogatásból 17.651 E Ft-ot utaltunk vissza a központi költségvetés javára. A 2013. évi pénzmaradványból – beleértve a Hivataltól elvont maradványt is – 29.949 E Ft céltartalékba helyezését javasoljuk, az állami támogatás visszafizetési kötelezettség összegének végleges elfogadásáig. Az állami támogatás elszámolásának eltérő értelmezése miatt további, akár jelentősebb összegű befizetési kötelezettség is felmerülhet az év folyamán, amit a tartalékba helyezett összegből tudunk finanszírozni. A felhalmozási kiadási előirányzaton belül a megyei önkormányzati tartalék felhasználásának alakulása miatt hajtunk végre korrekciót a beruházási kiadásokban, míg a felújítási előirányzat növelését a DDRFÜ iroda szekszárdi kialakításának finanszírozhatósága indokolja. A beruházási kiadási előirányzat 21.841 E Ft-ról 21.298 E Ft-ra csökken. A felújítási előirányzat 1.270 E Ft-ról 2.470 E Ft-ra növekszik. 2. §-hoz A Tolna Megyei Önkormányzat elkülönített költségvetésének előirányzatait módosítja a Közgyűlés a költségvetési rendelet 3. §-ában foglalt rendelkezéssel. Az önkormányzat elkülönített költségvetésében a költségvetési bevételi előirányzat 261.856 E Ft-ról 276.019 E Ft-ra változik. A költségvetési kiadási előirányzat 181.545 E Ft-ról 235.279 E Ft-ra módosul. A költségvetési bevételi előirányzat központosított állami támogatásból 21 E Ft-tal egyéb állami támogatásból 193 E Ft-tal, egyéb működési célú támogatásból 13.949 E Ft-tal volt növelhető. Az utóbbi összeg a Hivataltól elvont pénzmaradvány. A változás csak a működési költségvetést érinti, a felhalmozási költségvetési bevétel nem módosul. A működési költségvetési kiadás 160.934 E Ft-ról 215.281 E Ft-ra emelkedik, a változás 54.347 E Ft. A növekményből a dologi kiadás 4.025 E Ft-tal, az elvonások, befizetések volumene 20.373 E Ft-tal, a céltartalék előirányzat 29. 949 E Ft-tal változik. A személyi juttatás és munkaadót terhelő járulék kiadás előirányzata nem módosul az önkormányzat költségvetésében.
4 A beruházási kiadás – mint már említettük a megyei önkormányzati tartalék felhasználásával összefüggésben – 19.341 E Ft-ról 17. 528 E Ft-ra csökken. A felújítás előirányzat esetében 1.200 E Ft emelésre teszünk javaslatot a DDRFÜ irodák kialakításának többletkiadásaira. Az önkormányzati Hivatal költségvetési előirányzatait módosítja a rendelet 2. § (2) bekezdésével a Közgyűlés. A Hivatal költségvetésébe beépül a 2013. évi pénzmaradvány teljes összege, az ehhez kapcsolódó elvonás is megjelenik a kiadási előirányzatban. Jelentősen növeli a Hivatal költségvetési bevételi előirányzatát és kiadási előirányzatát az országgyűlési képviselők választására biztosított támogatás. Az előirányzat emiatt 61.881 E Ft-tal emelkedik. A Hivatal költségvetési bevételi előirányzata 18.369 E Ft-ról 80.250 E Ft-ra változik. A növekedés a választások támogatásával egyező, azaz 61.881 E Ft. A pénzmaradvány igénybevétele 15.219 E Ft-tal emelkedik. Az irányítószerv által biztosított támogatás a bérkompenzáció összegével, 21 E Ft, illetve 193 E Ft növekszik, azaz 130.410 E Ft-ról 130.624 E Ft-ra változik. A költségvetési kiadási előirányzat 166.051 E Ft-ról 77.314 E Ft-tal 243.365 E Ft-ra emelkedik. A növekedés elsősorban az egyéb működési célú kiadásokat érinti, itt jelenik meg a települési önkormányzatoknak továbbadott választási kiadási támogatás, valamint a pénzmaradvány elvonás egyéb működési célú támogatás jogcímen. A személyi juttatás előirányzat a választási kiadások miatt és a bérkompenzáció beépítése miatt emelkedik. A munkaadót terhelő járulék kiadás a bérkompenzációhoz kapcsolódóan és az áthúzódó kötelezettségek és a választás kiadása miatt növekszik. A dologi kiadási előirányzat a pénzmaradvány és a választási kiadások beépítése miatt módosul. A Hivatal költségvetésében a hiány növekedését a pénzmaradvány és az irányító szerv támogatásának emelése ellensúlyozza. 3. §-hoz A rendelettervezet 3. §-ában az önkormányzat összevont költségvetésén belül a kötelező, önként vállalt és állami feladat szerinti bevételi és kiadási előirányzatokat hagyja jóvá a testület. Az előirányzat módosítás a kötelező és az állami feladatokat érintette.
5
4. §-hoz A rendelet 4. §-ában az önkormányzat elkülönített költségvetési bevételeinek és kiadásainak kötelező-, önként vállalt és állami feladat szerinti elkülönítését hagyja jóvá a testület. Az önkormányzat esetében a kötelező feladat előirányzata módosul 5. §-hoz A rendelettervezet 5. §-ában a Hivatal költségvetési bevételi és kiadási előirányzatának kötelező-, önként vállalt és állami feladat szerinti részletezését hagyja jóvá a Közgyűlés. A Hivatal esetében a kötelező és az állami feladat előirányzata módosul. 6. §-hoz A rendelettervezet 6. §-ában az általános tartalék és a céltartalék összegét hagyja jóvá a Közgyűlés. 7. §-hoz Az előterjesztett rendelettervezet mellékletei a korábban elfogadott költségvetési rendelet mellékletei helyébe lépnek. 8. §-hoz A hatálybalépést tartalmazza. A rendelet – elfogadása esetén - 2014. május 1-jén lép hatályba.
3. számú melléklet
2013. évi Összefoglaló belső ellenőrzési jelentés Tolna Megyei Önkormányzati tapasztalatokról.
Hivatalnál
lefolytatott
belső
ellenőrzési
A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet, (a továbbiakban Bkr.) 49. § (1) bekezdés értelmében a belső ellenőrzési vezető felelős az éves ellenőrzési jelentés összeállításáért, amely a Bkr. 48. §- ban foglaltak figyelembe vételével készült. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján (Bkr. 48. § a.) pont.) I/1 Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése (Bkr. 48. § aa.) pont). I/1/a.)A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése. Tolna Megyei Önkormányzati Hivatalban a 2013. évi Belső ellenőrzési terv szerint az alábbi ellenőrzést kellett elvégezni, mely a terv szerint teljesült: A közgyűlés által juttatott támogatások folyósításának szabályszerűsége, a támogatás célszerinti felhasználása, valamint a támogatások nyilvántartása. I/1/b.) Az ellenőrzések során büntető, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás, vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása. Az belső ellenőrzés alá vont területnél nem került sor a címben szereplő megállapításokra, tehát egyetlen egy ilyen jelentés nincs a beszámolási időszakban. I/2 A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása(Bkr. 48. § ab.) pont). Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CVXXXIX Törvény 119. § (4) bekezdése értelmében, ” A jegyző köteles gondoskodni – a belső kontrollrendszeren belül – a belső ellenőrzés működtetéséről, az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók, és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. A helyi önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is.”
1
A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (a továbbiakban Bkr.) (7) bekezdése értelmében, „Az önkormányzati költségvetési szerveknél a belső ellenőrzést elláthatja, a) az irányító szerv által foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban alkalmazott, vagy polgári jogi szerződés keretében foglalkoztatott belső ellenőr.” A hivatal a fenti jogszabályi előírásra figyelemmel polgári jogi szerződés keretében határozott idejű Megbízási szerződést kötött a belső ellenőrrel a feladatok elvégzésére. A Bkr. 24. § (1) bekezdése értelmében, „ Költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet az Áht. 70. § (4) bekezdésében meghatározott engedéllyel rendelkező személy végezhet. (2) A belső ellenőrzési tevékenység ellátásához szükséges engedély szakmai feltételeinek az felel meg, aki legalább két éves ellenőrzési, költségvetési, pénzügyi, számviteli, vagy az adott költségvetési szerv tevékenységi körébe tartozó területen szerzett szakmai gyakorlattal, és a) a következő szakirányú szakképzettségek valamelyikével rendelkezik: ab) olyan főiskolai, vagy egyetemi végzettség, amely a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet szerinti nyilvántartásba vételt lehetővé teszi.” A hivatal által megbízott személy az Áht. 70. § (4) bekezdésében meghatározott engedéllyel rendelkezett, az előírásoknak maradéktalanul megfelelt. Feladatait a jogszabály erejénél fogva Belső ellenőrzési vezetőként látta el. A megbízási szerződés szerint 2013. évben a belső ellenőr 25 revizori napot volt köteles teljesíteni, amely magába foglalta a felkészülésre, helyszíni ellenőrzésre, jelentésírásra, beszámolásra, továbbképzésre fordított időt. A fenti számú revizori napot teljesítette és a terv szerinti feladatokat elvégezte. A belső ellenőrzési tevékenység ellátásának minősége megfelelt a jogszabályi előírásoknak A személyi és tárgyi feltételek megfelelően biztosítottak voltak. Az ellenőrzési megállapítások az ellenőrzött szervezetek vezetőivel, érintett dolgozóival érdemi megbeszélés tárgyát képezték. Az ellenőrzött szervezetek dolgozói, illetve az ellenőrzésben érintettek együttműködőek voltak. Az ellenőrzés gyakorlatában hatékony a vizsgálat folyamán történő konzultálás, amikor az érintett dolgozó azonnal hasznosítja az ellenőrzés tapasztalatait. I/2/a.)A belső ellenőrzési egység(ek) humánerőforrás ellátottsága. A Bkr. 31. § (1) bekezdés értelmében, „ A belső ellenőrzési vezető – összhangban a stratégiai ellenőrzési tervvel – összeállítja a tárgyévet követő évre vonatkozó éves ellenőrzési tervet.” (2) Az éves ellenőrzési tervnek a stratégiai ellenőrzési tervben és a kockázatelemzés alapján felállított prioritásokon, valamint a belső ellenőrzés rendelkezésére álló erőforrásokon kell alapulnia. A kapacitás szükségességét a 2013. évben érvényes Megbízási szerződésben foglaltak meghatározták.
2
Az ellenőrzési tervben szereplő feladatok ellátásához szükséges kapacitás rendelkezésre állt, mert a terv a rendelkezésre álló anyagi erőforrás figyelembe vételével készült. A belső ellenőr kötelező továbbképzése a beszámolási időszakban megtörtént, képzettsége, gyakorlati tapasztalata teljes mértékben megfelelő volt. Mindemellett a jogszabályváltozások miatt mindenkor aktuális továbbképzésen is részt vett a belső ellenőr. A belső ellenőr rendelkezik az Áht. 70. § (4)-(5) bekezdésében előirt engedéllyel. I/2/b.) A belső ellenőrzési egység és a belső ellenőrök szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása (Bkr. 18-19. § alapján). A belső ellenőr a tevékenységét a költségvetési szerv vezetőjének –jegyzőközvetlenül alárendelve végezte, jelentését közvetlenül a jegyzőnek küldte meg. A belső ellenőr nem vett részt a költségvetési szerv operatív működéssel kapcsolatos feladatok ellátásában. I/2/c.) Összeférhetetlenségi esetek (Bkr. 20. § alapján) 2013. évben az ellenőrzött területeken összeférhetetlenségi eset nem fordult elő. I/2/d.) A belső bemutatása.
ellenőri
jogokkal
kapcsolatos
esetleges
korlátozások
A Bkr. 25. § a szerint, „ A belső ellenőr jogosult: a) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység helyiségeibe belépni, figyelemmel az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység biztonsági előírásaira, munkarendjére; b) az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó, minősített adatot, üzleti és gazdasági titkot tartalmazó iratokba, a közszolgálati alapnyilvántartásba és más dokumentumokba, valamint elektronikus adathordozón tárolt adatokba betekinteni a külön jogszabályokban meghatározott adatvédelmi és minősített adatok védelmére vonatkozó előírások betartásával, azokról másolatot, kivonatot, illetve tanúsítványt készíttetni, indokolt esetben az eredeti dokumentumokat másolat hátrahagyása mellett jegyzőkönyvben rögzítetten átvenni, illetve visszaadni; c) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban információt kérni; d) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység működésével és gazdálkodásával összefüggő kérdésekben információt kérni más szervektől a belső ellenőrzési vezető jóváhagyásával; e) a vizsgálatba szakértő bevonását kezdeményezni.” Az ellenőrzött időszakban, azaz 2013. évben a fentiekben megfogalmazott jogosultságokkal kapcsolatos problémák, korlátozások nem merültek fel.
3
I/2/e.) A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők. A belső ellenőrzés számára valamennyi dokumentációhoz és információhoz való hozzáférés biztosított volt, illetve a belső ellenőrzés végrehajtását semmi nem akadályozta. Az ellenőrzött szervek vezetői és munkatársai együttműködésükkel a belső ellenőrzési feladatok ellátását hatékonyan támogatták. A belső ellenőrzési munkához szükséges tárgyi feltételek biztosítottak voltak (on-line jogtár elérés, internet hozzáférés, számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök). I/2/f.) Az ellenőrzések nyilvántartása. Az elvégzett belső ellenőrzésekről, az iratkezelési szabályoknak megfelelő, iktatott bizonylatok irattári nyilvántartásával tesznek eleget a nyilvántartási kötelezettségnek. Elkészült a Bkr. 22. és 50.§ szerinti nyilvántartás is. I/3 A tanácsadó tevékenység bemutatása (Bkr. 48. § ac.)pont). A beszámolási időszakban sem írásbeli felkérés, sem szóbeli felkérés alapján elvégzett tanácsadói tevékenység nem volt. Kvázi tanácsadási tevékenység, a pénzügyi osztály dolgozóival, esetszerűen folytatott megbeszélésen történt, írásba foglalás nélkül. II. A belső kontrollrendszer működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján (Bkr. 48. § b.) pont). II/1 A belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok (Bkr. 48. § ba.) pont). Az éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elkészítéséhez kiadott Útmutató szerint, ebben a fejezetben, a Belső ellenőrzési Kézikönyv alapján, „ kiemelt ” kategóriába tartozó megállapításokat, a következtetések nyomán megfogalmazott javaslatokat, valamint az egyéb, a kontrollrendszert érintő jelentős javaslatokat kell bemutatni. A Belső Ellenőrzési Kézikönyv (a továbbiakban: BEK) szerint: „ Kiemelt jelentőségűnek minősül a megállapítás, ha olyan tényre mutat rá, amely megakadályozza, hogy valamely tevékenység, funkció vagy szervezeti egység alapvetően eleget tegyen legfontosabb céljainak és célkitűzéseinek, vagy olyan helyzetet tár fel, amelyben a szervezet kockázati kitettsége jelentős. Ide tartozhat az eljárásrend nyilvánvaló megszegése, a jogszabályi, illetve kormányzati rendelkezések be nem tartása, az olyan általánosan bevett gyakorlat szándékos figyelmen kívül hagyása, amellyel a szervezet, jelentős költségmegtakarítást érhetne el, vagy hatékonyabban működhetne. A kiemelt jelentőségű megállapítások azonnali intézkedést igényelnek a vezetés részéről.
4
A Bkr. 41. § (2) bekezdés értelmében „A belső ellenőr köteles az ellenőrzési jelentésben objektíven szerepeltetni minden olyan lényeges tényt, pozitív és negatív megállapítást, hiányosságot és ellentmondást, amely biztosítja a vizsgált tevékenységről szóló ellenőrzési jelentés teljességét.”
A kiemelt megállapításokat az alábbiakban mutatom be. A „Tolna Megyei Önkormányzat által nyújtott támogatások ellenőrzése ” című vizsgálat célja annak a megállapítása volt, hogy megfelelően szabályozott volt-e a közgyűlés által juttatott támogatások folyósítása, a támogatások cél szerinti felhasználása, a támogatások nyilvántartása. Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy minden egyes kérelmezővel megtörtént a Szerződés megkötése. A kérelmezők a Szerződésben rögzített kötelezettségeiknek nem minden esetben tettek eleget. Kötelezően előírt szakmai elszámolás nem valósult meg minden esetben. Pozitívumként kell kiemelni, hogy a kérelemhez, pályázathoz kapcsolódó minden egyes dokumentum, iktatásra került. Szintén pozitívumként kell kiemelni, hogy minden egyes utalványrendeletet az arra jogosult személy írt alá. Az Áht. 15/A. § (1) bekezdésének előírása alapján az Önkormányzat közzétételi kötelezettségét maradéktalanul teljesítette, mivel az önkormányzat által nyújtott nem normatív, céljellegű támogatások esetében a kedvezményezett nevére, a támogatás céljára, összegére, a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat a honlapján teljes körűen közzé tette. Összefoglalva a 2013. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésben foglaltakat megállapítható, hogy a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal fontosnak tartja a belső ellenőrzést, ezért meg is tett mindent a szabályszerű végrehajtásért.
II/2 A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése (Bkr. 48. § bb.) pont) 1.A kontrollkörnyezet értékelése. 1.1Célok és szervezeti felépítés. A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal céljait jogszabályi keretek között határozták meg, amelyekhez igazodik a szervezeti felépítés. 1.2 Belső szabályzatok. Valamennyi kötelező és ajánlott belső szabályzattal rendelkeznek, amelyeket rendszeresen aktualizálnak. 1.3 Feladat és felelősségi körök. Az SZMSZ, a gazdálkodási ügyrend, szabályozzák.
a
munkaköri
leírások
megfelelően
1.4 A folyamatok meghatározása és dokumentálása. A folyamatokat a belső szabályzatok, folyamatábrák, ellenőrzési nyomvonal részletesen meghatározzák és dokumentálják.
5
1.5 Humán-erőforrás. Jogszabályi keretek között meghatározott átszervezésével igen szűkre szabott lett.
erőforrás,
mely
a
közigazgatás
1.6 Etikai értékek és integritás. A dolgozók alkalmazásában és feladatvégzésükben maradéktalanul érvényesülnek az etikai értékek. 2. Kockázatkezelés. 2.1A kockázatok meghatározása és felmérése. A kockázatokat folyamat áttekintéssel, interjú-készítéssel, kockázatelemzéssel határozzák meg, illetve mérik fel. A kockázatok felmérése (befolyásoló tényezők feltérképezése, rangsorolása), és a hatásmechanizmusok értékelése, kezelése a gyakorlatban még hézagosan működik. Ahhoz, hogy a belső kontrollrendszer működtetése megfelelő legyen, a szabályozás meglétén túl a kockázatkezelési rendszer gyakorlati működtetésének továbbfejlesztése szükséges. 2.2 A kockázatok elemzése. Az ellenőrzési terveket kockázatelemzéssel támasztották alá. 2.3 A kockázatok kezelése. A kockázati veszélyhelyzetek minimalizálásával, a dolgozói felelősség pontos meghatározásával kezeljük. 2.4 A kockázatkezelés teljes folyamatának felülvizsgálata. Évenként megtörténik a belső szabályzatok, és folyamatok felülvizsgálatával. 2.5 Csalás, korrupció. A szabályozott folyamatok tökéletesen kizárják. 3. Kontrolltevékenységek. 3.1 Kontrollstratégiák és módszerek. Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés.(FEUVE). 3.2 Feladatkörök szétválasztása. Belső szabályzatokban, munkaköri leírásokban tökéletesen megtörténik. 3.3 A feladatvégzés folytonossága. A helyettesítés rendszerének pontos működtetésével garantált. 4. Információ és kommunikáció. 4.1 Információ és kommunikáció Vezetői értekezletek, közvetlen vezetői információ továbbítása elektronikus úton, napi munkakapcsolat segítségével zökkenőmentes. Igény és szükség szerinti
6
munkamegbeszélések, beszámoltatások a vezetői és végrehajtói szintek közötti kommunikációt elősegítik, biztosítják. 4.2 Iktatási rendszer. Számítógépes program segítségével szabályszerűen működik. 4.3 Hiányosságok, szabálytalanságok, korrupció jelentése. Ilyen eset nem volt a beszámolási időszakban. 5. Nyomon követési rendszer (Monitoring). 5.1 A szervezeti célok megvalósításának monitoringja. A négy szem elvének maradéktalan érvényesítésével történik. 5.2 A belső kontrollok értékelése. A belső kontrollrendszer zavartalanul, és zökkenőmentesen működik. 5.3 Belső ellenőrzés. A jogszabályi előírások szerint működik.
III. Az intézkedési tervek megvalósítása (Bkr. 48. § c.) pont.) A jelentések a tapasztalatok alapján megfogalmazott javaslatokkal zárultak, azokat az ellenőrzöttek megvalósíthatónak tartották, intézkedtek az előfordult hiányosságok megszüntetésére. Az intézkedések végrehajtásában késedelem nem fordult elő. A javaslatok nyomán a szükséges intézkedéseket megtették az ellenőrzött területek vezetői. Az ellenőrzési jelentésben foglaltakat az érintettek elfogadták, a javaslatok alapján a hibákat javították, a hiányosságokat pótolták. A vizsgálati idők rövidítése érdekében az ellenőrzés gyakran, és egyre többet alkalmazza az azonnali javítás, helyreállítás módszerét, csökkentve ezzel az adminisztrációs terheket.
Szekszárd, 2014. április 8.
dr. Kádár Andrásné belső ellenőrzési vezető
7
4. számú melléklet