Szülői értekezlet – 2015. 09.07. Tiringer László Tanár Úr bemutatkozásával kezdődött a szülői értekezlet. 15 éve dolgozik a Rákóczi suliban, a „miénk” a 4. saját osztálya. Földrajz- testnevelés-gyógytestnevelés szakos tanár. Két gyermek édesapja. Tanár Úr elérhetőségei:
[email protected] 06 20 9675 104 – Sor került a csekkek (tankönyvek ára) kiosztására, illetve a különböző nyomtatványok (házirend, jelenléti ív, pszichológus jelenlétéhez való hozzájárulás, stb.) aláírására. Tanár úr érdeklődött, hogy minden diák megkapta-e az összes tankönyvet (a hittan kivételével). Akinek még esetleg hiányzik valamilyen tankönyv, a gyerkőc Laci bácsit vagy a könyvtárost keresse meg. Tanár úr kérése volt, hogy mindenki töltsön ki és küldjön be a gyerkőccel egy lapot (írólap, stb.), az alábbi adatokkal: – lakcím, tartózkodási hely – diákigazolvány száma – TAJ szám – édesanya lánykori neve – apa/törvényes képviselő neve – mindkettőjük email-címe, esetleg lakcíme, ha nem azonos a fentivel – napközben elérhető telefon A fenti adatok a naplóba kellenek, de nem hátrány, ha egyébként is könnyen elérhetőek, tehát pl a gyermek beragasztja az üzenőjébe. – Órarend Elméletileg már nem lesz változás, csak az alábbi: A hét szerdán, 1. órában az eredetileg megadott hittan/erkölcstan helyett ÉNEK lesz A hét hétfőn, 3. órában ének helyett HITTAN/ERKÖLCSTAN lesz B hét csütörtök 1. óra ÉNEK lesz B hét péntek 3. óra HITTAN/ERKÖLCSTAN lesz Terembeosztás: katolikus hittan: 2. emelet 23. sárga református hittan: könyvtár
erkölcstan: saját terem (2. emelet 25.) – Napközis beosztás „A” hét
hétfő Bernáth Jutka kedd 6. órában Varga Nóra, 7.-8. órában Árkovits Kriszta szerda Bernáth Jutka csütörtök Simon Orsolya péntek Reiner Renáta
„B” hét
hétfő Bernáth Jutka kedd 6. óra Varga Nóra, 7.-8. óra Simon Orsolya szerda Bernáth Jutka csütörtök Simon Orsolya péntek 6. óra: Simon Orsolya, 7-8. óra Reiner Renáta
– Billege Katit közfelkiáltással ismét megválasztottuk SZMK vezetőnek. Ugyanekkor megszavaztuk, hogy továbbra is 1000 Ft legyen az osztálypénz. Kati mindenkihez el fogja juttatni a borítékokat, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindenki eldöntheti, hogy havi bontásban, vagy félévente egy összegben fizeti be az osztálypénzt. – Várható programok a tanév során: 4 témanap 1 (egynapos) osztálykirándulás versenyek Várható költségek KEMP – 1000 Ft, rendezve Rákóczis póló (fehér, Rákóczi logóval, 2 méretben) kb 1300 Ft lesz (ezt egyénileg kellene fizetni) osztálykirándulás várhatóan összesen kb 100-120e Ft lesz (ezt osztálypénzből tervezzük finanszírozni). Busz szervezés alatt, helyszín később derül ki. Kísérő Malomsoki Ágnes tanárnő lesz. – Osztálylétszám: 27 fő 4 tanuló ment el, 4 diák érkezett, hárman a sárkeresztesi tagiskolából, egy fő pedig az A osztályból. –
Fogadóórák Minden alkalommal 17 órakor kezdődnek. Dátumok: 2015. november 2., december 7. 2016. január 4., március 7., április 4., május 2. Ballagás időpontja 2016. június 15. Témanapok: szeptember 25. november 23. március 5. (szombat, munkanap) április 22. 2. félév szülői értekezlete február 8. vagy 9. lesz Az első félév január 26-ig tart. Őszi szünet (teljes tartama, az ünnepnappal együtt): október 23. (péntek) - november 1. (vasárnap). Téli szünet december 21 (hétfő) – január 3 (vasárnap). Tavaszi szünet 2016. március 21 (hétfő) – 29 (kedd). A tavaszi szünet első napjaiban vannak a Rákóczi napok (versenyek) 03.21-23. között, ezen a versenyzőknek illetve a segítőknek kell csak részt venniük. Tanulmányi kirándulás 2016. május 13-án lesz. Gála: májusban. Diákönkormányzati nap: április 22 (témanap is egyben). -Eddigi tapasztalatok A tanulók még eléggé megszeppentek, kicsit önállótlanok – szülők lehetőség szerint kicsit terelgessék az önállóság felé + sok a tanár, az információ, fontos az odafigyelés, az, hogy első- max második hallásra „átmenjen” az információ. Egymás között vannak nézeteltérések, kekeckedések. Kérés: ha a szülőnek, tanulónak adott szakórával, tanárral stb. van problémája, elsősorban az adott pedagógusnak jelezzék. Természetesen Laci bácsi is nyitott a problémák kezelésére, de érdemes első körben ahhoz fordulni, akit érint a probléma, illetve jelen volt az adott szituációnál. – Uszoda A hét hétfőn lesz, az utolsó két órában.
Úszáshoz hozzanak: – hajszárítót, hosszú hajúak mindenképpen – úszósapka – papucs – törülköző, tusfürdő – úszódressz – lányoknak egyrészes, fiúknak fecske vagy egyéb úszónadrág, de mindneképpen valódi, úszásra alkalmas dressz, ne „beach-nadrág” – úszószemüveg, akinek szükséges Szülő adhat felmentést írásban, az adott alkalomra (ha rendszeres ill folyamatos, akkor orvos igazolja!) Az úszás vagy testnevelés óra alóli felmentés nem jelenti automatikusan azt, hogy a tanuló elmehet haza – ha a szülő ezt szeretné, ezt is jelezni kell írásban! Akkor is szükséges igazolás, ha pl az uszodából (közlekedési okok miatt pl) egyenesen eljöhet a tanuló (haza, vagy edzésre, különórára stb) – ezt is kérjük előre, írásban jelezni. Laci bácsi elmondta, hogy az ebéd úszás után lesz, de első alkalommal rövidebb ideig fog tartani az úszás, hogy ő is lássa, mennyi idő alatt készülnek el + ne legyen gond az ebéddel. Aki úgy gondolja, esetleg ilyenkor bekészíthet egy kis plusz kekszet, harapnivalót, de ne sokat, nehogy megterheljék a gyomrukat a gyerekek úszás előtt. Visszaérkezés után azonnal ebédelnek. Az úszás már jövő héttől (szeptember 14.) indul. B hét szerdán szintén dupla testnevelés. Ekkor nem úszás lesz, hanem valamelyik (iskolán kívüli) atlétikateremben lesznek. Erre nem ettől a héttől kerül sor, még egyeztetés alatt áll, de a tanár úr jelezni fogja. Elképzelhető, hogy busszal fognak járni, de ennek a költségét nem a szülők fizetik. – Szaktanárok visszajelzései és Laci bácsi tapasztalatai Már az első héten többször maradt otthon füzet, munkafüzet. Magyar nyelv és irodalom: Orsi néni tanítja, őt a gyerekek egy része (angolról) már ismeri. Irodalomból lesz olvasmánylista, rövidesen megkapják. Történelem – Ildikó néni. Eddigi tapasztalata az, hogy szépen, odafigyelve dolgoznak órán, jelentkeznek. Erkölcstan, ének – Renáta néni Jelezte, hogy énekkar szerdán 7.-8. órában, csütörtökön 7. órában lesz. Lehet igényelni ifjúsági hangversenybérletet. A hangversenyek kifejezetten fiatalok számára kialakítva, a Vörösmarty Színházban lesznek. A bérlet eredeti ára 3000 Ft., az iskolán keresztül 20% kedvezménnyel, 2400 Ft-ért lehet kapni. Aki igényli, Laci bácsinak jelezze. Matematika – Ica néni Fontos az odafigyelés, precizitás. Lecke mindig van. Fontos a tankönyv, füzet, lecke stb. megléte.
Informatika – István bácsi Ő tömegsportokat is tart, felsősoknek focit. Rajz és vizuális kultúra – Anikó néni Felszerelés fontossága ( idén nagyon kevés a rajz óraszáma, főleg úgy, hogy művészettörténetet is tanulnak) Testnevelés – Laci bácsi (az úszást is ő tartja) Kérés, hogy legyen a gyerekeknél szappan, kis törülköző, hogy legalább egy kis cicamosdásra legyen lehetőség torna után. – Tömegsportok Foci – István bácsi Röplabda és floorball: Vera néni – Felmentés: elméletileg ha valaki egyesületben sportol, akkor a heti 5 testnevelés órából max 2 óra alól felmentést kaphat. Ennek a gyakorlati megvalósítása nagyon nehéz, hiszen így jellemzően napközben kéne „elengedni”, felügyelet nélkül hagyni a tanulót, ami viszont nem megengedhető. Amennyiben nem probléma, a javaslat az, hogy az iskolán kívül sportoló gyermek is vegyen részt a tornaórán. – Korcsolya 7.,8. osztályban lesz. – Házirend Mobiltelefon: jelenleg be lehet hozni az iskola épületébe, de tanórán kikapcsolt állapotban kell lennie.Ezt nem ellenőrzik, az a fontos, hogy órán ne csörögjön a telefon! A szülő összesen 3 napot igazolhat a tanév során. Hiányzást 3 munkanapon belül kell igazolni. Szándékos rongálást – amennyiben bizonyítást nyer, hogy melyik diák követte el – a szülőnek kell kifizetnie. – Sítábor 2016. március 06-09. között lesz, Ausztriában. Szülők is jöhetnek.
Ár: 195 / 150 Euró (felnőtt/gyerek) Az ár tartalmazza: – 3 nap szállás, félpanziós ellátást, síbérletet Nem tartalmazza az útiköltséget (várhatóan 9-10.000 Ft, ha busszal mennek) és a biztosítást. Sítáborról szóló információk, szórólap Laci bácsinál van. – Szakkörökről szaktanároknál lehet érdeklődni, ezt a gyerekek többnyire már meg is tették (pl rajzszakkör, énekkar stb). – Ha a tanulót délután szeretnék hamarabb elkérni (eseti alkalommal, nem rendszeresen) írásban az adott napközis tanárnak kell eljuttatni. Ha rendszeresen korábban szeretnék, hogy hazamenjen a tanuló (pl minden nap 15 órakor stb), ezt az igazgatónőnek címezve kell kérni. – Várhatóan ebben az évben is lesz elem, műanyag palack gyűjtés péntekenként, de ez még nem indult be, jelzés fog érkezni, hogy mikortól lehet hozni.