Postai szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyéb díjak (Ft) 1. Levélküldemények portó díja 1) A szolgáltatás díja mentes az adó alól. 2) Hiányosan bérmentesített belföldi, nem elsőbbségi, nem könyvelt levél, levelezőlap, képes levelezőlap esetén – a hiányzó díjon felül – azzal megegyező összegű portó díjat kell fizetni. 3) Nem 5-re, illetve annak többszörösére végződő portó díj esetében a kerekítés szabályai szerint jár el a Posta. 2. Után- vagy visszaküldés esetén fizetendő eseti díjak, illetve visszatérítésre kerülő díjak 1) A szolgáltatás díjának áfa besorolása az után-, vagy visszakézbesítésre kerülő postai küldeménnyel kapcsolatos postai szolgáltatáséval azonos. 2) A címzett vagy egyéb jogosult átvevő számára nem kézbesíthető postai küldeményt a Posta a POSTAI SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 6.12. pontban meghatározottak szerint – az alábbi 5) – 9) bekezdésben foglalt díjak kivételével – külön díj felszámítása nélkül kísérli meg visszakézbesíteni a feladó részére. 3) Amennyiben a visszakézbesítésért a Posta díjat számít fel, e visszakézbesítési díjat – a 3/A) bekezdésben foglalt eltérő rendelkezések szerinti kivétellel – a nem teljesített szolgáltatásokra/többlet- és kiegészítő szolgáltatásokra korábban megfizetett díjból vonja le a Posta, a nem teljesített szolgáltatások/többlet- és kiegészítő szolgáltatásokra díjmaradéka a feladónak visszajár. Amennyiben a visszakézbesítési díj nagyobb, mint a nem teljesített szolgáltatások/többlet- és kiegészítő szolgáltatások díjrésze, akkor a különbözetet a feladónak kell kiegyenlítenie visszakézbesítéskor. 3/A) Amennyiben az MPL postacsomag, MPL Üzleti csomag, MPL Netcsomag visszakézbesítésért a Posta díjat számít fel, azt visszakézbesítéskor – a küldemény átvétele előtt – kell a jogosult átvevőnek megfizetnie. A nem teljesített szolgáltatások/többlet- és kiegészítő szolgáltatásokra korábban megfizetett díjat ilyen esetben a Posta a feladónak visszafizeti. 4) „Fizetést követő kézbesítés”-es levél (a továbbiakban: FKK) szolgáltatás igénybevétele esetén, – fizetést követő kézbesítés lap használatakor – a nem teljesített szolgáltatásrész díja az FKK küldemény Postán kívüli okból a feladó részére történő visszaküldése és a feladó kérése esetén a következők szerint kerül visszatérítésre: 20.000,- Ft fizetést követő kézbesítés szolgáltatással beszedni kért összegig 750 Ft+áfa; 50.000,- Ft fizetést követő kézbesítés szolgáltatással beszedni kért összegig 1.300 Ft+áfa; míg 100.000 Ft fizetést követő kézbesítés szolgáltatással beszedni kért összegig 1.760 Ft+áfa. 5) Értéknyilvánítás többletszolgáltatással feladott levél, levelezőlap, képes levelezőlap utánküldése esetén eseti díjként az értéknyilvánítás többletszolgáltatás díjával megegyező öszszeget kell a címzettnek átvételkor megfizetnie. Értéknyilvánítás többletszolgáltatással feladott levél, levelezőlap, képes levelezőlap esetén a visszakézbesítési díj a tömeg szerinti díjból, az ajánlott többletszolgáltatás díjából, valamint az értéknyilvánítás többletszolgáltatás díjából áll. Ez a díj kerül felszámításra a visszakézbesítéskor, melyet a feladónak a visszakézbesítés alkalmával kell megfizetnie. 6) MPL postacsomag visszakézbesítése esetén a fizetendő díj 970 Ft.
1/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
7) Külön írásba foglalt szerződés nélkül igénybevett MPL Üzleti csomag és MPL Netcsomag visszakézbesítési díja 764 Ft + áfa (bruttó 970 Ft). Címzett fizet többletszolgáltatással feladott postacsomag visszakézbesítése esetén a címzett által fizetendő díj és a visszakézbesítési díj együttes összegéből kerül levonásra – a címzett fizet többletszolgáltatás díjának kivételével – a nem teljesített többletszolgáltatások díja. 8) Nemzetközi postacsomag és nemzetközi elsőbbségi postacsomag belföldi utánküldése esetén a belföldi, azonos tömegű MPL postacsomag díjával megegyező összeg kerül felszámításra. Értéknyilvánítás többletszolgáltatás igénybevétele esetén az utánküldés díja kiegészül a belföldi értéknyilvánítás többletszolgáltatás díjával megegyező összeggel. 9) Nemzetközi postacsomag és nemzetközi elsőbbségi postacsomag visszaküldése esetén a Postával közreműködő külföldi postai szolgáltató által meghatározott díj és az azonos tömegű MPL postacsomag díja kerül együttesen felszámításra. 3. Után- vagy visszaküldés esetén fizetendő eseti díjak Európa+ és MPL Europe Standard csomag esetében 1) A szolgáltatás díja 27 %-os áfa körbe tartozik. 2) Európa+ csomag és MPL Europe Standard csomag belföldi utánküldése esetén az azonos tömegű, háznál kézbesített MPL Üzleti csomag díjával megegyező összeg kerül felszámításra. Európa+ csomag és MPL Europe Standard csomag esetében a visszaküldés (visszakézbesítés) díjmentes. Inverz szolgáltatással feladott Európa+ csomag és az Inverz MPL Europe Standard csomag Nemzetközi Posta Kicserélő Központból történő visszaküldése esetén az azonos tömegű, háznál kézbesített MPL Üzleti csomag díja kerül felszámításra. 4. A feladó utólagos rendelkezése 1) A postai küldemény feladója utólagos rendelkezés keretében a postai küldemény címadatait megváltoztathatja, a „Fizetést követő kézbesítés”-es levél, „Címzett kezébe” levél, illetve e-értesítés többletszolgáltatás kivételével többlet-, és kiegészítő szolgáltatásokat, elsőbbségit kérhet, módosíthat, lemondhat, illetve vissza is kérheti a postai küldeményt. 2) A szolgáltatás díja 27 %-os áfa körbe tartozik. Továbbítás előtt Továbbítás után a postai küldemény visszavételének, címének, többlet-, és kiegészítő szolgáltatások megváltoztatásának kérése esetén
nettó Díjmentes 512
bruttó
650
5. Kézbesíthetetlenségről szóló értesítés 1) A szolgáltatás áfa besorolása az alapszolgáltatással azonos. A feladó részére küldött értesítés díja
nettó 187
bruttó 237
2/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
6. Postai értékcikkek becserélése 1) A szolgáltatás díja 27 %-os áfa körbe tartozik. 2) A becserélhető értékcikkek, illetőleg a postai becserélési díjak nettó
bruttó
20
25
63 47
80 60
20
25
20
25
Fel nem adott küldeményre (kivéve alkalmi borítékra) felragasztott sértetlen bélyeg darabonként Bélyeggel ellátott alkalmi boríték Értékbenyomásos alkalmi levelezőlap Tévesen megcímzett, vagy sérült postakész boríték/levelezőlap/ablakos/légpárnás (belföldi és nemzetközi) Bontatlan, ép, ablakos és ablak nélküli postakész borítékcsomag 7. Postai értékcikkek eladási árai
7.1. Levél, levelezőlap és képes levelezőlap küldeményekhez kapcsolódó postai értékcikkek 1) A szolgáltatás díja 27 %-os áfa körbe tartozik. Elsőnapi bélyegzéssel ellátott alkalmi boríték Elsőnapi bélyegzéssel ellátott alkalmi levelezőlap
nettó 63
47
bruttó 80 + ráragasztott bélyeg névértéke 60 + benyomott bélyeg névértéke
2) A szolgáltatás díja mentes az adó alól. Postatiszta (azaz postai bélyegzés nélküli), felbélyegzett alkalmi boríték Postatiszta (azaz postai bélyegzés nélküli) alkalmi levelezőlap
80 + ráragasztott bélyeg névértéke 60 + benyomott bélyeg névértéke
Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) elsőbbségi boríték Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) boríték Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) közepes méretű (162x229 mm) boríték Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) ajánlott boríték Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) közepes méretű (162x229 mm) ajánlott boríték Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) közepes méretű (180x265 mm) ajánlott légpárnás boríték
175 140 265 430 555 680
3/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
140 Belföldi postakész értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) levelezőlap (105x148 mm) 190 Belföldi karácsonyi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál mére1 tű (110x220 mm) boríték 1 330 10 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) nem elsőbbségi postakész boríték 2 620 20 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) nem elsőbbségi postakész boríték 6 450 50 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) nem elsőbbségi postakész boríték 1 680 10 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) elsőbbségi postakész boríték 3 320 20 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) elsőbbségi postakész boríték 8 200 50 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) elsőbbségi postakész boríték 4 230 10 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) ajánlott postakész boríték 8 420 20 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) ajánlott postakész boríték 20 950 50 db ablakos értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110x220 mm) ajánlott postakész boríték 1 300 10 db belföldi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110X220 mm) nem elsőbbségi postakész boríték 1 650 10 db belföldi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110X220 mm) elsőbbségi postakész boríték 4 200 10 db belföldi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) normál méretű (110X220 mm) ajánlott postakész boríték 395 Európa elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) postakész szabvány méretű (114x162 mm) boríték 915 Európa elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) postakész közepes méretű (162x229 mm) boríték 455 Európán kívüli értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) elsőbbségi postakész szabvány méretű (114x162 mm) boríték 1 030 Európán kívüli értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) elsőbbségi postakész közepes (162x229 mm) méretű boríték 120 Belföldi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyeg2 155 Belföldi elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyeg2 2 410 Belföldi ajánlott értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyeg 1 760 Európa elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyegfüzetegyéb levél 20 g tömeghatárig (4 db bélyeg, 440 Ft/bélyeg) 1 980 Európán kívüli elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyegfüzet- egyéb levél 20 g tömeghatárig (4 db bélyeg, 495 Ft/bélyeg) 335 Európa nem elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyeg – szabványlevél 20 g tömeghatárig 390 Európán kívüli nem elsőbbségi értékjelzés nélküli (forintösszeget nem jelölő) bélyeg – szabványlevél 20 g tömeghatárig 1 Amennyiben a feladó Advent 4 hetén kívül eső időszakban használja fel belföldi levélküldemény feladására, a karácsonyi posta többletszolgáltatás díjának visszatérítésére nem tarthat igényt. 2 Amennyiben a feladó belföldre szóló levelezőlap vagy képes levelezőlap díjának lerovására használja fel, a díjkülönbözetre nem tarthat igényt.
4/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
Postakész borítékokkal és levelezőlappal feladni kívánt küldeményekhez kiegészítő bérmentesítéssel, külön díj megfizetése ellenében igénybe vehetőek belföldi és nemzetközi viszonylatban további többlet- és kiegészítő szolgáltatások is, illetve a küldemények elsőbbségiként is feladhatóak abban az esetben, ha a postakész boríték eredetileg nem tartalmazza ezt a szolgáltatást. 7.2. MPL Netcsomag szolgáltatáshoz igénybe vehető postai értékcikkek – Prepaid címkével ellátott csomagolódobozok 1) A szolgáltatás díja 27 %-os áfa körbe tartozik. Kategória S méretű 300x240x60 mm M méretű 490X300x150 mm L méretű 490x300x340 mm
nettó 1 138 1 457 1 768
bruttó 1 445 1 850 2 245
8. Feláras bélyegek3 1) A szolgáltatás díja mentes az adó alól. Bélyeg megnevezése névérték felár 27 100 Árvízkárosultakért – árvízkárosultak megsegítésére 75 50 Egymásért (2009) 120 100 Egymásért (2010) 89. Bélyegnap – szervezett bélyeggyűjtés támogatására 600 300 (2018. március 31-ig) Ifjúságért 2016 – ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására 400 150 (2018. március 31-ig) 90. Bélyegnap – szervezett bélyeggyűjtés támogatására 500 300 (2019. március 31-ig) Ifjúságért 2017 – ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására 480 150 (2019. március 31-ig) 3 A táblázatban nem szereplő felárral kibocsátott postabélyegek esetében az eladási ár a feltüntetett névérték, a „+” jellel elválasztott felár nem kerül gyűjtésre, azt nem kell megfizetni. 9. DTS árfolyam 1) A Posta a nemzetközi küldeményekhez kapcsolódó értéknyilvánítási összegek, illetve kártérítések meghatározásakor a következő DTS átszámítási kulcs átlagértéket alkalmazza: 1 DTS= 397,0 forint 10. Tömeges mennyiségű levélküldemények belföldi viszonylatban 1) A szolgáltatás mentes az adó alól. 2) Felvételi mennyiség Minimum felvételi mennyiség: 201 darab postai küldemény. 3) A felvételi mennyiség megállapításakor a) a levél, levelezőlap, képes levelezőlap mennyiségei az azonos tömeg-kategóriában egymással összevonhatóak; b) könyvelt küldemények esetében a különböző többlet- és kiegészítő szolgáltatásokkal feladott küldemények azonos tömegkategórián belül összevonhatóak; c) a nem könyvelt és könyvelt küldemények mennyiségei nem összevonhatóak. 5/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
4) Feladási alkalom a) postai szolgáltatás igénybevételére külön írásba foglalt szerződéssel nem rendelkező feladók esetében: egy feladó által egy feladójegyzéken feladott küldemények darabszáma; b) postai szolgáltatás igénybevételére külön írásba foglalt szerződéssel rendelkező feladók esetében: 1. egy feladó által egy feladójegyzéken feladott küldemények darabszáma; 2. az Országos Logisztikai Központban, egy időpontban történő feladás esetén egy vevőkódhoz1 rendelt feladó által egy vagy több feladójegyzéken, feladott küldemények darabszáma. 5) Gépi feldolgozásra alkalmasság a) A feladó a minimum 2001 darab gépi feldolgozásra alkalmas küldeményéből előzetesen megküld a Bevizsgáló Labor (Levelezési cím: 1000 Budapest) részére 10 darab (100000 darab feletti feladás esetén minimum 50 darab) mintát bevizsgálás céljából. A minimum mennyiséget tömeg-kategóriánként külön kell értelmezni a könyvelt és nem könyvelt küldeményekre. b) A feladó a minták bevizsgálását a „Megrendelés a vonalkódos postai azonosítók megfelelőségének, és postai küldemények gépi feldolgozhatóságának bevizsgálásához” c. nyomtatvány kitöltésével kezdeményezheti a Bevizsgáló Labornál. A nyomtatvány a postai kapcsolattartónál, vagy a Bevizsgáló Labornál beszerezhető, illetve a NYOMTATVÁNYOK ŰRLAPOK oldalról letölthető. A bevizsgálást kizárólag a küldemény feladója, illetve gyártója kezdeményezheti. c) A bevizsgálásra küldött küldeményeknek ugyanolyan kialakításúnak (lezárása, címzése, boríték arculata, anyaga, bérmentesítési jelzése, stb.) kell lenniük, mint a feladásra szánt küldeményeknek. d) A bevizsgálásról jegyzőkönyv készül, mely igazolja a küldemények gépi feldolgozhatóságát. A jegyzőkönyv eredeti példányát és egy-egy darab, bélyegzővel hitelesített küldeménymintát a Bevizsgáló Labor eljuttatja a nyomtatványon megjelölt személy és felvételi hely/ek részére. e) A feladónak a jegyzőkönyv számát az elektronikus és a papír alapú feladójegyzéken is fel kell tüntetnie. A gépi feldolgozásra alkalmas díjjal történő feladást abban az esetben biztosítja a Posta, ha az elektronikus feladójegyzékekben a vonatkozó műszaki specifikációban meghatározott adatok jelennek meg. Amennyiben az elektronikus feladójegyzékben a gépre alkalmas küldemények nem a műszaki specifikációban meghatározott feltételeknek megfelelően kerülnek jelölésre, a szolgáltatás a standard küldeményekre megállapított díjakkal vehető igénybe. f)
A postai küldeményminták vizsgálatát a Bevizsgáló Labor legkésőbb a beérkezést követő 3 munkanapon belül elvégzi.
g) A gépi feldolgozhatóság kritériumairól a HELYES CÍMZÉS oldalon lehet tájékozódni. A honlapon közzétett feltételeket a Posta egyoldalúan módosíthatja, a változást 30 nappal korábban jelzi a honlapon.
1
Vevőkód: A vevőkód egy 8 jegyű számsor, mely a Magyar Posta Zrt. SAP rendszerében azt a szerződéses ügyfelet (vevőt) azonosítja, aki önállóan, vevőként számlát kap vagy szállítóként számlát ad. 6/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
6) További feltételek a) Amennyiben a küldemények megfelelnek a fent meghatározott feltételeknek, azonban nem alkalmasak gépi feldolgozásra, a szolgáltatás a standard küldeményre megállapított díjjal vehető igénybe. b) A postai szolgáltatás igénybevételére külön írásba foglalt szerződéssel nem rendelkező feladók esetében a küldeményeket díjtényezőnként, jól elkülönített módon egységképzőben kell elhelyezni. c) A küldeményeket a POSTAI SZOLGÁLTATÁSOK ÁSZF oldalon található POSTAI SZOLGÁLTATÓHELYEK dokumentumban felsorolt postai szolgáltatóhelyeken, valamint az ÜZEMSZERŰEN MŰKÖDŐ FELVÉTELI HELYEK-ken (a felsoroltak közül csak Országos Logisztikai Központban, Logisztikai Üzemekben, Pesti Levélcentrum Postán) lehet feladni.
7/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
10.1. Elsőbbségi 1) A szolgáltatás mentes az adó alól.
248
214
214
214
310
310
310
267
267
267
533
533
533
460
460
460
852
852
852
734
734
734
1083
1083
1083
934
934
934
146
146
133
122
122
277
224
209
209
190
175
175
347
281
261
261
238
219
219
597
482
449
449
409
376
376
953
770
717
717
654
600
600
1212
980
911
911
832
763
763
248
310
533
852
1083
92
98
88
79
194
157
141
124
133
119
106
277
224
201
177
190
170
151
347
281
251
222
238
212
189
597
482
432
381
409
365
324
953
770
690
609
654
582
518
1212
980
877
775
832
740
658
174
248
310
533
852
1083
500.000 darab felett
248
157
174
104
400.000 darab felett
248
194
116
300.000 darab felett
150
91
143
200.000 darab felett
150
91
128
201-500 darab
150
98
201-500 darab
174
108
100.000 darab felett
Gépre alkalmas
174
108
10000 darab felett
1083
174
116
5001-10000 darab
1212
110
128
2001-5000 darab
852
110
143
501-2000 darab
953
110
10000 darab felett
533
128
5001-10000 darab
597
128
2001-5000 darab
310
Gépre alkalmas
Standard
77
75
74
73
71
105
103
102
100
98
149
146
143
141
138
186
183
179
176
173
320
314
308
303
297
511
502
493
484
475
649
638
627
615
604
2) A következő táblázatban szereplő elsőbbségi díjak a levelezőlapok és a képes levelezőlapok esetében alkalmazhatóak.
110
116
108
108
98
91
91
143
10000 darab felett
110
128
5001-10000 darab
110
143
2001-5000 darab
128
501-2000 darab
128
201-500 darab
128
10000 darab felett
Gépre alkalmas
128
5001-10000 darab
30 g-ig
143
2001-5000 darab
Standard
Országos Logisztikai Központ
501-2000 darab
Feldolgozottság
201-500 darab
kategória
10000 darab felett
Tömeg
5001-10000 darab
Mennyiségi sáv
Pesti Levélcentrum Posta/Logisztikai Üzem
Postai szolgáltatóhely 2001-5000 darab
Felvételi hely
501-2000 darab
2000 g-ig
347
Gépre alkalmas
Standard
750 g-ig
248
Gépre alkalmas
Standard
500 g-ig
277
Gépre alkalmas
Standard
250 g-ig
174
Gépre alkalmas
Standard
100 g-ig
194
128
Országos Logisztikai Központ
501-2000 darab
Gépre alkalmas
Standard
50 g-ig
128
201-500 darab
Szabvány 30 g-ig
143
10000 darab felett
Standard
5001-10000 darab
Feldolgozottság
2001-5000 darab
Tömeg
501-2000 darab
Mennyiségi sáv
kategória
Pesti Levélcentrum Posta/Logisztikai Üzem
Postai szolgáltatóhely 201-500 darab
Felvételi hely
128
116
104
92
98
88
79
8/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
10.2. Nem elsőbbségi 1) A szolgáltatás mentes az adó alól.
657
925
827
Gépre alkalmas
132
132
132
114
114
114
194
194
194
167
167
167
227
227
227
196
196
196
406
406
406
349
349
349
657
657
657
567
567
567
827
827
827
712
712
712
148
83
83
76
70
70
119
111
111
93
93
176
163
163
149
137
137
206
191
191
175
160
160
367
341
341
311
286
286
595
553
553
505
463
463
748
695
695
635
582
582
101
217
194
254
227
454
406
735
657
925
827
148
132
217
194
254
227
454
406
735
657
925
827
10000 darab felett
99
5001-10000 darab
111
2001-5000 darab
10000 darab felett
5001-10000 darab
2001-5000 darab
501-2000 darab 132
90
501-2000 darab
86
201-500 darab
10000 darab felett
86
99
90
80
71
76
68
60
119
107
94
101
90
80
176
157
139
149
133
118
206
184
163
175
155
138
367
328
290
311
277
246
595
532
470
505
449
400
748
669
591
635
565
502
500.000 darab felett
735
86
111
400.000 darab felett
406
99
300.000 darab felett
454
99
200.000 darab felett
227
Gépre alkalmas
Standard
59
58
57
56
55
79
78
76
75
74
116
114
112
110
108
136
134
132
129
127
243
239
235
230
226
394
387
380
373
366
495
487
478
469
461
2) A következő táblázatban szereplő nem elsőbbségi díjak a levelezőlapok és a képes levelezőlapok esetében alkalmazhatóak.
83
83
76
70
70
111
99
10000 darab felett
86
90
5001-10000 darab
86
99
2001-5000 darab
86
111
501-2000 darab
99
Országos Logisztikai Központ 201-500 darab
99
501-2000 darab
99
10000 darab felett
Gépre alkalmas
99
5001-10000 darab
30 g-ig
111
2001-5000 darab
Standard
201-500 darab
Feldolgozottság
10000 darab felett
kategória
5001-10000 darab
Mennyiségi sáv Tömeg
Pesti Levélcentrum Posta/Logisztikai Üzem
Postai szolgáltatóhely 2001-5000 darab
Felvételi hely
501-2000 darab
2000 g-ig
254
Gépre alkalmas
Standard
750 g-ig
194
Gépre alkalmas
Standard
500 g-ig
217
Gépre alkalmas
Standard
250 g-ig
132
Gépre alkalmas
Standard
100 g-ig
148
99
100.000 darab felett
Gépre alkalmas
Standard
50 g-ig
99
201-500 darab
Szabvány 30 g-ig
111
Országos Logisztikai Központ 201-500 darab
Standard
5001-10000 darab
Feldolgozottság
2001-5000 darab
Tömeg
501-2000 darab
Mennyiségi sáv
kategória
Pesti Levélcentrum Posta/Logisztikai Üzem
Postai szolgáltatóhely 201-500 darab
Felvételi hely
90
80
71
76
68
60
9/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
11. Területi alapú tarifa 1) A szolgáltatás mentes az adó alól. 2) A kedvezményes díjalkalmazási feltételeknek akkor felel meg a nem könyvelt levél, elsőbbségi levél, ha: a) a feladó a Postával erre irányuló külön írásba foglalt szerződést kötött; b) az egyszerre feladott azonos tömeg-kategóriába tartozó küldemények mennyisége meghaladja a 10 ezer darabot; c) a küldemények a gépre alkalmas feltételnek megfelelnek és bevizsgáló jegyzőkönyvvel rendelkeznek; d) a küldemények feladásához a feladó a Posta által meghatározott speciális elektronikus feladójegyzéket használ, melynek műszaki követelményjegyzékét a Posta a külön írásba foglalt szerződésben foglaltak kezdőnapját megelőzően, a feladóval egyeztetett időpontban és módon ad át; e) a speciális elektronikus feladójegyzéken kizárólag területi alapú tarifával feladott küldemények adatai szerepelnek; f) a feladott küldemények darabszáma irányítószámonként kerül a feladójegyzékben feltüntetésre, az irányítószám-zónabesorolásról a Posta honlapján a TÖMEGES FELADÁS oldalon lehet tájékozódni; g) a küldemények a címzésük alapján zónák szerint, valamint a zónákba nem sorolt küldemények külön csoportként fizikailag is elválasztásra kerülnek és a beszállítás/feladás alkalmával így történik meg az átadásuk; h) a küldeményeket a feladó kizárólag az Országos Logisztikai Központban adja fel. 3) A felvételi mennyiség megállapításakor az egy beszállítással – egy időpontban történő feladás esetén egy vevőkódhoz rendelt feladó által egy vagy több feladójegyzéken – feltüntetett azonos tömeg-kategóriába tartozó de a címzésük szerint más-más zónába sorolt elsőbbségi és nem elsőbbségi küldemények mennyiségei összevonhatóak. A címzésük szerint zónákba nem sorolt küldemények mennyisége a zónákba sorolt küldemények mennyiségeivel nem számítható össze, továbbá e küldemények zóna 4. egységáron kerülnek felvételre és számlázásra. 4) Az alábbi táblázatok szerinti díj abban az esetben alkalmazható, ha a jelen pontban felsorolt díjalkalmazási feltételek mindegyike teljesül.
10/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
1. Zóna
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
10.000 darab felett
100.000 darab felett
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
Nem elsőbbségi levél
100.000 darab felett
Elsőbbségi levél 10.000 darab felett
Küldemény
Szabvány Gépre 30 g-ig alkalmas
66
64
63
62
60
59
50
49
49
48
47
46
50 g-ig
Gépre alkalmas
88
87
86
85
83
81
67
66
65
63
62
61
100 g-ig
Gépre alkalmas
125
123
121
119
117
115
98
97
95
93
92
90
250 g-ig
Gépre alkalmas
156
154
152
149
146
143
115
113
111
109
107
105
500 g-ig
Gépre alkalmas
269
265
261
256
251
247
205
202
198
195
191
188
750 g-ig
Gépre alkalmas
430
424
416
409
401
394
332
327
321
316
310
304
2000 g-ig
Gépre alkalmas
546
539
529
520
511
501
417
411
404
397
390
382
Mennyiségi sáv Tömeg kategória
Feldolgozottság
2. Zóna
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
10.000 darab felett
100.000 darab felett
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
Nem elsőbbségi levél
100.000 darab felett
Elsőbbségi levél 10.000 darab felett
Küldemény
Szabvány Gépre 30 g-ig alkalmas
71
69
68
67
66
64
54
54
53
52
51
50
50 g-ig
Gépre alkalmas
95
95
93
92
90
88
72
71
70
69
67
66
100 g-ig
Gépre alkalmas
136
134
131
129
127
124
106
105
103
101
99
97
250 g-ig
Gépre alkalmas
170
167
164
161
159
156
124
123
121
118
116
114
500 g-ig
Gépre alkalmas
292
288
283
278
273
268
222
219
215
211
207
203
750 g-ig
Gépre alkalmas
466
459
451
443
435
427
360
355
348
342
336
330
2000 g-ig
Gépre alkalmas
593
584
574
564
554
543
452
446
438
430
422
415
Mennyiségi sáv Tömeg kategória
Feldolgozottság
11/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.
3. Zóna
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
10.000 darab felett
100.000 darab felett
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
Nem elsőbbségi levél
100.000 darab felett
Elsőbbségi levél 10.000 darab felett
Küldemény
Szabvány Gépre 30 g-ig alkalmas
79
77
75
74
73
71
60
59
58
57
56
55
50 g-ig
Gépre alkalmas
106
105
103
102
100
98
80
79
78
76
75
74
100 g-ig
Gépre alkalmas
151
149
146
143
141
138
118
116
114
112
110
108
250 g-ig
Gépre alkalmas
189
186
183
179
176
173
138
136
134
132
129
127
500 g-ig
Gépre alkalmas
324
320
314
308
303
297
246
243
239
235
230
226
750 g-ig
Gépre alkalmas
518
511
502
493
484
475
400
394
387
380
373
366
2000 g-ig
Gépre alkalmas
658
649
638
627
615
604
502
495
487
478
469
461
Mennyiségi sáv Tömeg kategória
Feldolgozottság
4. Zóna
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
10.000 darab felett
100.000 darab felett
200.000 darab felett
300.000 darab felett
400.000 darab felett
500.000 darab felett
Nem elsőbbségi levél
100.000 darab felett
Elsőbbségi levél 10.000 darab felett
Küldemény
Szabvány Gépre 30 g-ig alkalmas
85
83
81
80
78
77
65
64
63
62
61
59
50 g-ig
Gépre alkalmas
113
113
111
110
108
105
86
85
84
82
81
79
100 g-ig
Gépre alkalmas
162
160
157
154
151
149
127
125
123
121
119
116
250 g-ig
Gépre alkalmas
203
200
196
193
189
186
149
147
144
141
139
136
500 g-ig
Gépre alkalmas
348
344
338
332
326
320
265
261
257
252
248
243
750 g-ig
Gépre alkalmas
557
549
539
530
520
510
430
424
416
409
401
394
2000 g-ig
Gépre alkalmas
708
698
686
674
661
649
540
533
523
514
505
495
Mennyiségi sáv tömeg kategória
Feldolgozottság
12/12 Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2017. december 13.